MEGSZÓLALOK
M.M.M. MŰVÉSZETI MAGAZIN
2023.
04. hó – tizenharmadik évfolyam, negyedik szám
Kulturális és szórakoztató folyóirat
Független, és ingyenes havi lap
Alapítva: 2011 - ben , elvi síkon
Szerkesztő: Nagy Vendel magánzó, laptulajdonos
NYIBA, KÖLTŐK IMÁI DÍJAS ÍRÓ, KÖLTŐ (2017)
ARANY BOT KÜLÖNDÍJAS (2018)
1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések
2.Évfolyam: 2012. (1-tól a 6. számig)
3.Évfolyam: 2013. (1-től a 17. számig)
4.Évfolyam: 2014. (1-től a 24. számig)
5.Évfolyam: 2015. (1-től a 12. számig)
6.Évfolyam: 2016. (1-től a 12. számig)
7.Évfolyam: 2017. (1-től a 12. számig)
8.Évfolyam: 2018. (1-től a 12. számig)
9.Évfolyam: 2019. (1-től a 12. számig)
10.Évfolyam: 2020. (1-től a 12. számig)
11.Évfolyam: 2021. (1-től a 12. számig)
12.Évfolyam: 2022. (1-től a 12. számig)
13.
Évfolyam: 2023. - április
*
Az újság elérhetősége: nagy.vendi54@gmail.com
A Magazin kérhető saját e-mail címre is.
Fekete – fehér, és színes változatban is megtalálható a Facebookon és a
blogoldalakon.
Magazinunk vakok számára is olvasható beszélő programmal, akadálymentes
változatban.
A hangos versek meghallgathatók a YouTube oldalon.
A Magazin közvetlen linkje: http://megszolalok.blogspot.hu
*
A Magazin megtalálható a MEK és az EPA oldalain az Országos
Széchenyi Könyvtár gondozásában a következő linken:
*
Figyelem!
2018. júniustól egy új linken is elérhető a Magazin, azonos, változatlan
tartalommal
de megújult külsővel amelynek a linkje: http://www.muveszetimagazin.blogspot.com
*
Nagy Vendel eddig megjelent E- könyvei a MEK oldalán kereshetők.
A verses kötetek szintén elérhetők pl.: www.mek.oszk./13500/13542
A
Magazin versei rádióban is rendszeresen hallhatók:
Radio Mozaik Sydney – Ausztralia
*
Szerkesztőség: M.M.M. Nagy Vendel
7100. Szekszárd, József Attila utca 3.
Telefon: 06/30-550-5106
Facebookon: nagyvendel - Skype-on: nagy.vendi54
*****************************
MOTTÓ:
TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE
*************************************************
Április elejét mindjárt bolondozásokkal kezdjük, de megviccel az időjárás is, hideg szelek hordják a ritka havat, fagyok riasztgatják a fák rügyeit. A Húsvétot várja vallásos, és ateista egyaránt, mindegyik más indíttatással, de egyformán áhított örömmel. Egyre nehezebbé válik ez a sokreményű tavasz, életigenléssel feszülve neki a gonosz gondolatoknak. A remélt feltámadás elhozza minden emberre a feloldozást, és a bűnbocsánatot, a Békét. egyebet nem mondhatok.
Szerkesztő..
Vigadjatok...!
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL:
ÉLJEN ÁPRILIS ELSEJE
Gondolj a világra,
Ami nem így sárga,Hanem így sárga.
Nem keresztbe,
Hanem hosszába.
Aki nem tud úszni,
Az ne másszon fára,
Mert elüti az autó.
Fodrozó víztükör
Végre valahára.
Amikor már
Minden odvas,
Kiskalapom
Zerge tollas.
Vagy máshogy mondom,
Zerge tollas kiskalapom.
Sárga répa,
Zöld ribizli
Elfelejtett
Biciklizni
Hideg télben,
Forró nyárban
Ki a hóból,
Bele a zöld kukoricásba.
Kovászozott
Zöld uborka,
Kígyó toll, és
Béka háj,
Varjú szárny és
Sündisznó máj.
Söprű nyélen
Csúf boszorkány.
Lángot hányó
Tüzes sárkány,
Kecses ívű
Szép szivárvány.
Csípős szagú
Reszelt torma,
Gondolj vissza
E sorokra
Harapd a kalácsot
Fecskefarokra.
Mindenki oly
Lüke forma.
Talán még én is.
2020. ÁPRILIS 01.....
A VERS HANGOS LINKJE A YOUTOBRÓL. KATT RÁ!
https://www.youtube.com/watch?v=GqtEDx3O-d4&t=8s
*
SAJÁT NEVEMEN MEGTALÁLJÁK A JUTUBONhttps://www.youtube.com/watch?v=rzcr6CKPn1U
2023. ÁPRILIS 01. A BOLONDOK NAPJÁN
*************************************************
SZEMEZGETÉS A
TARTALOMBÓL
1. LECTORI SALUTEM, ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL IRODALMI MÜINTÉZETÉBŐL
ÉLJEN ÁPRILIS 01. A BOLONDOK NAPJA
ELŐADJA, ILOSVAY GUSZTÁV, AUSZTRÁLIA
2. VERSEK A NAGYVILÁGBÓL KORTÁRSAINKTÓL
ÜNNEPI GONDOLATOK HÚSVÉTRA
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL, MÉSZÁROS MELINDA (SZLOVÁKIA- FELVIDÉK),
KRIVÁK MÓRICZ JUDIT, SZILÁGYI ANITA, PITTER GYÖRGYNÉ ENIKŐ,
SZŐCS ÉVA (ERDÉLY), B. KOVÁCS ILONA KATALIN, ENGEL CSABA (ERDÉLY),
3. ÉLETRAJZ, REGÉNYES TÖRTÉNETEK
KELEMEN GYÖRGYNÉ EDIT: A KISLÁNY, KI NEM KELLETT SENKINEK(I.RÉSZ)
HALLGASSÁTOK HANGOS MESÉIMET
4. ÖNSEGÍTŐ KÖNYV. ÍRTA ÁRVAY MÁRIA (XII. RÉSZ)
ÖRÖM AZ ÜRÖMBEN, ENYHÍTSÜK KÖZÖSEN SÉRELMEINKET
5. NOVELLA 13. KURUCZ ÁRPÁD: FÉL KÖBMÉTER LELKIISMERET
6. REGÉNY FOLYTATÁSOKBAN - KÁLMÁN ÁGNES ÍRÓ, KÖLTŐ
RÉSZLET A JÉGBE ZÁRT SZERELEM CÍMÜ REGÉNYEMBŐL (IV. RÉSZ)
7. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK
VÉGHELYI PÉTERNÉ: A FIÓKOS SZEKRÉNY TITKAI (I. RÉSZ)
8. HAZAI TÁJAKRÓL...ÍRÁSOK, NAGY VENDEL IRODALMI MÜINTÉZETÉBŐL
IRODALMI PÁLYÁZAT, PÉCSI VAKOK, NÉHA AZT ÁLMODOM, ÉGI JELEK,
KIÁLTÁS HÁBORÚ IDEJÉN, KÖZELÍT A TAVASZ
9. TÚL AZ ÓPERENCIÁN
AUSZTRÁLIA KORAI TÖRTÉNELME, CSEVEGŐ STÍLUSBAN
KOLOZSI ERZSÉBET - AUSZTRÁLIA. TÓTÁGAS PODCAST (XV. RÉSZ)
9. TÚL AZ ÓPERENCIÁN
AUSZTRÁLIA KORAI TÖRTÉNELME, CSEVEGŐ STÍLUSBAN
KOLOZSI ERZSÉBET - AUSZTRÁLIA. TÓTÁGAS PODCAST (XV. RÉSZ)
10. BEMUTATJUK BUDAI ORSOLYA ALKOTÁSAIT
VÁLOGATÁS PRÓZAI, ÉS VERSES ÍRÁSAIBÓL
11. ÉLETTÖRTÉNETEIMBŐL. VÉGHELYI JÓZSEF:TOLLFOSZTOTT SZERELEM
12. EMLÉKKÉPEK A MÚLTBÓL. MÁRKUS KATALIN: A PINCE TITKA
13. MESEREGÉNY FOLYTATÁSOKBAN
VÁRKONYI KITTI: VARJUCKÓ (IV. RÉSZ)
ILLUSZTRÁLTA, KALMÁR ZSUZSA, SZÁJJAL, ÉS LÁBBAL FESTŐ MÜVÉSZ
14. JÉZUS TANÍTÁSAI. A HEGYI BESZÉDRŐL SZELLEMI MAGYARÁZAT ÁLTAL
ÍRTA, POÓR EDIT, XIX. RÉSZ
15. VERSRŐL VERSRE - TAVASZI HANGOK KORTÁRSAINKTÓL
SZILÁGYI ANITA, CSOMOR HENRIETT, KOVÁCS TIBOR, BODAI ILDIKÓ,
ENGEL CSABA (ERDÉLY), SZAIPNÉ KISS MÁRIA (ANGLIA)
16. MESÉK VILÁGA.
VÁLOGATÁS PRÓZAI, ÉS VERSES ÍRÁSAIBÓL
11. ÉLETTÖRTÉNETEIMBŐL. VÉGHELYI JÓZSEF:TOLLFOSZTOTT SZERELEM
12. EMLÉKKÉPEK A MÚLTBÓL. MÁRKUS KATALIN: A PINCE TITKA
13. MESEREGÉNY FOLYTATÁSOKBAN
VÁRKONYI KITTI: VARJUCKÓ (IV. RÉSZ)
ILLUSZTRÁLTA, KALMÁR ZSUZSA, SZÁJJAL, ÉS LÁBBAL FESTŐ MÜVÉSZ
14. JÉZUS TANÍTÁSAI. A HEGYI BESZÉDRŐL SZELLEMI MAGYARÁZAT ÁLTAL
ÍRTA, POÓR EDIT, XIX. RÉSZ
15. VERSRŐL VERSRE - TAVASZI HANGOK KORTÁRSAINKTÓL
SZILÁGYI ANITA, CSOMOR HENRIETT, KOVÁCS TIBOR, BODAI ILDIKÓ,
ENGEL CSABA (ERDÉLY), SZAIPNÉ KISS MÁRIA (ANGLIA)
16. MESÉK VILÁGA.
DÁMA LOVAG NAGY CYNTHIA : NATALI, A VÁMPÍR, ÉS A KANÁSZ
17. ELBESZÉLÉS. ERDŐS SÁNDOR: EGY KIS SÉTA
18. CSALÁDI ÖRÖMÖK
GRUBER MIKLÓS: MORZSI ÉS A NUTRIÁK - EGYÉB ÁLLATFAJTÁK
19. TAVASZ, ÉS HÚSVÉT. CSOMOR HENRIETT :TAVASZI VIRÁGOK
20. SZERKESZTŐI ÜZENETEK
17. ELBESZÉLÉS. ERDŐS SÁNDOR: EGY KIS SÉTA
18. CSALÁDI ÖRÖMÖK
GRUBER MIKLÓS: MORZSI ÉS A NUTRIÁK - EGYÉB ÁLLATFAJTÁK
19. TAVASZ, ÉS HÚSVÉT. CSOMOR HENRIETT :TAVASZI VIRÁGOK
20. SZERKESZTŐI ÜZENETEK
*************************************************
2. VERSEK A
NAGYVILÁGBÓL - KORTÁRSAINKTÓL
ÜNNEPI
GONDOLATOK HÚSVÉTRA - HÚSVÉT ÜNNEPÉN
Tavasz ünnepén
Tavaszodván
Szikrázó víztócsákonÉs csipkés ködfátyolon át
Barkázik a bágyadt határ.
Szürke füstöt idézve
Lomhán kolompol,
Hömpölyög hazafelé a nyáj.
Anyja mellett bégetve szalad
Az égi áldozat,
A húsvéti bárány.
2023. húsvétján
..............................
Mészáros
Melinda (Szlovákia - Felvidék) :
Barka és az
aranyeső gondolata.
Mezőnek csodás
díszei,
s tavasznak
virágai tanakodtak,
de csak
csendben, hogy fel ne
ébresszék a
tulipánt, hiszen
csodás csokor
lennének így,
a húsvéti
terítő asztalán!
Ekkor a barka
észrevette, hogy
a mezei nyuszi
ugra-bugrál,
s az aranyeső
bokor tövében
húsvéti tojást
rejt el. De fognak
neki örülni
majd a gyerekek, s erre
a tulipán is
felébredt, ó, szép lett!
Csupa zöldbe
borult a tavasz,
húsvét is
közeleg már, ringatózik
az aranyeső,
hírét viszi a nyuszi
az ünnepnek,
falu közepén harang
csendül, s
nyuszi a barkával táncra perdül!
.............................
KRIVÁK MÓRICZ JUDIT :
A csillagokba kívánkozol…
Nézed a szépséges eget
különösen éjjelente..
Milliárd és milliárd csillag ragyog odafönt.
Hajt a vágy hogy ne csak nézd
tapasztald is meg azt.
Hajt a kíváncsiság és a
felfedezés vágya…
Én értem és megértem vágyad.
De itt a földön érdekel e az
hogy talán előbb rendet tégy???
Hogy előbb itt hozd létre a jólétet???
Nem kellene azon a mérhetetlen pénzen
amibe a vágyad kerül enyhíteni
az emberi szenvedést???,
Hozzásegíteni az emberiséget a vízhez
a lakhatáshoz, az orvoshoz az élelemhez ?
A tanulás jogához?
Meddig soroljam még hogy ha másként nem ,
de magadtól is észre vedd ezeket az
égbe kiáltó igazságtalanságokat!
Hogy vágyadat csillapítsd
S ne csak a csillagokat nézd.
De itt a földön a valósággal szembesülj.
Hogy tedd rendbe azt ami itt a földön
szinte már bűn. s csupán a földi rend után
vágyj a csillagok közé.
2021, 09. 20.
*
Krivák-Móricz Ilona-Judit :
Szó
Szó szót követ ,
szófolyam lesz
belőle,
csupán
eleje van ,
vége sehol.
Egy idő
után ahogy hallgatom
már értelme
sincs .
Csupán szürke
szóáradat ,
s hiába mondják
fel nem
foghatom
Az elején még
próbáltam odafigyelni ,
de már
a semminél is
kevésbé
köt le.
A parttalan szürkeség elborítana
ha hagynám.
Elmenekülök
a fölösleges elől.
Időt már
nem fecsérlek.
hisz zsong
a fejem.
HOVÁ LETTÉL ÉRTELEM?
HIÁNYODAT FÁJÓN
ÉRZÉKELEM.
2023. 02 18.
..................................
SZILÁGYI ANITA: Hóvirág
Üde fény leolvasztotta az avar hó-palástját,
Friss fuvallat szétborzolta a föld fagytakaróját,
Mutasd meg szépséged, tavaszkirálynő,
Virágzásod jelzi a kikelet, harsányan csicsergő
Vándormadaraink visszaszálltak,
Gólyák, fecskék fészkükre találtak,
Hóhalom alól kikukucskál a kis hírnök,
Fehér sziromszoknyáján jéggyöngyök,
Megérezte a napfény langyos sugarát,
Ékesen kibontotta szemünknek virágcsodáját,
Hosszú, lándzsás leveleit nyújtóztatja,
Jégkristályait szelíden leszórja,
Sárga bibéjét a fény felé fordítja,
Virágfejét bátran, büszkén bodorítja,
Illegeti fehér stóláját a nemes tavaszkirálynő,
Harmat cseppjeit szárítja langyos szellő,
Törékenységét csak csodálnunk szabad,
Virágfejein fényfátylat csillogtat,
Ujjaimmal megérintem gyengéden,
Puha, bársony párnáját érzem üde levélen.
*
SZILÁGYI ANITA:
Jézus
szenvedéstörténete
Golgotai
kereszthalál
Galileai-tenger
morajlott, ég szakadt, elsötétedett,
Golgotai
keresztútnál ácsolták a feszületet,
Rómába mentek a
harangok, gyásznapot írunk,
Csend, mély
döbbenet, ma befelé sírunk.
Isten szent
Fiát gúnyosan csúfolták
Megszégyenítve,
apostolai elárulták,
Halál reá! -
kiabálták, töviskoszorút raktak fejére,
Hullt ártatlan
vére Mária keszkenőjére.
Elsötétült a
Nap nagy vihar lett,
Sivatagi szél süvített,
zápor mosta a Golgotai hegyet,
Jézus gyötrelme
feloldozást adott,
Világ bajaira
megváltást hozott.
Emlékezzünk
alázatosan a Kálváriára,
Megtisztította
bűnös lelkeket halála,
Jézus szótlan
tűrte embertelen szenvedését,
Miértünk
elszenvedte keresztre feszítését.
Legyünk méltóak
szolgálatára,
Érdemtelenek
sötét ármánykodásra,
Boruljunk
térdre a kereszt előtt,
hol pálmaág
halálfa vesszőjével összenőtt.
...................................
PITTER GYÖRGYNÉ ENIKŐ:
Februári tavaszcsalogató
(Enikő – szócseppek)
Lefelé a lépcsősoron,
tavaszillat csalogat,
és hív egy hang édesen,
eredetét keresem.
Olajfűzfa ágaival karistolja az eget,
és az ágak-bogak között,
egy csöpp madár cerreg-rikkant, zengedez.
A dallama hol felgyorsul,
hol gyöngyözve elgurul,
hogy azután elmélyüljön,
és a szívem elgyöngüljön.
Most újra kiált, izgatott,
nem mozdul,
csak kicsi feje fireg-forog,
mint aki választ vár legott.
Megérezte csöpp kis szíve.
Messziről hallik már a zene,
rebbenve, kiáltva csetteg,
egyre közelebb - közelebb,
és már egyszerre,
együtt szól a duett,
öröméneket zeng
a két kicsi vörösbegy.
Nincs két egyforma strófa,
de egyforma a nóta,
szerelmet zeng, a tavasz
két kicsi dalnoka.
2023. február 12.
*
Szeretem a régi
dolgokat
(Enikő –
szócseppek)
Szeretem a régi
dolgokat.
A megsárgult
papíron
elmosódó
sorokat,
az öreg fa
sebhelyén
a
kitárulkozásokat,
erdők ösvényein
emberek
lábnyomát,
a kicsi
porcelánmadár
vitrinbezárt
dalát,
a csorba bögrén
a virágot,
ebből még
nagymamám ivott,
régi
fényképeken a megbarnult
fekete-fehér
arcokat,
kikről néha már
nem tudom, kik voltak,
szemeikben
titokzatos a csend,
nem
mosolyognak,
csak néznek,
nem mesélnek.
Szeretem a régi
dolgokat.
A
hangversenytermeket, múzeumokat,
hajdani
regényekbe zárt embersorsokat
letűnt
filmeket, színdarabokat.
Szeretem az
öreg dolgokat.
Öregasszonyok
kezén ereket, ráncokat,
öregemberek
messzire néző tekintetét,
életük regényes
történetét.
Szeretem a régi
dolgokat.
A Szent Biblia
sorai között
a soha el nem
avuló,
isteni
gondolatokat.
2023. március
1.
*
Március
küszöbén
(Enikő
–szócseppek)
Mint a szerelem
lehelete,
száll felém a
márciusi szél.
Illata szirmot
bont, csókot ígér.
A dombok mögött
pihenve várt,
maga elé
engedte februárt.
Pitter Györgyné
Enikő
2023. február
28.
*
Imavers
(Enikő –
szócseppek Istenhez)
Én Uram,
Istenem!
Ma örülhetnék,
mert az ég kék
felettem.
De ha szenved
szerettem,
bánatba süpped
az én szívem.
Szomorúan
gondolok ma a betegekre,
és értük kérem
könyörületedet,
hisz oly sokan
szenvednek,
betegségtől
meggyötörten,
félelemben
élnek.
Vagy lelkük
vergődik,
mint csapdába
esett vadé,
és nincs
emberük, ki őket segítené.
És hallom,
kétségbeesve
kiáltoznak a
sebesültek,
kik hatalmak
harcában
ártatlanul
szenvednek,
míg mások
földrengések árkaiban,
a rájuk omlott
föld alatt,
reszketve,
fájón küldik az ég felé
gyengülő
sóhajtásaikat.
Uram, tekints
le rájuk, Uram, irgalmazz,
minden szenvedő
embernek!
Tudom, hogy
sorsunk a szenvedés útja,
ki elérte már,
ki még csak közelíti,
de senki el nem
kerülheti,
ki Szent Fiadat
követi.
Csak így
találhatunk Rád újra és újra.
Mert gyarló az
ember jóvoltában,
fölényesen hisz
magában
és közben észre
sem veszi,
hogy az Ellened
forduló gonoszt követi.
De gyenge is az
ember, oly gyámoltalan
ha sebe vérzik,
ha hontalan.
Uram, ne hagyd
magára,
Nélküled oly
boldogtalan, árva.
Szentlelked
fénye legyen útmutatónk,
szenvedéseinkben
vigasztalónk.
Szent Fiad
keresztje kapaszkodónk,
Isteni
kegyelmed, atyai szíved,
amint
megígérted,
gyermeki
jussunk..
Ámen!
2023. február
27.
.............................
SZŐCS ÉVA (ERDÉLY):
ÉVSZAKOK
Búzalengés, tarka rét
meleg esős nyári vég.
Levél zörej, halk zene
avar pöröly, ősz jele
Kihalt berek tél kezdet
játszadozó hópelyhek.
Zöldülő rét, barkás ág
tavaszt hozó hóvirág.
*
IMÁDKOZNI
Imádkozni
azokért
kiknek minden
elveszett.
Imádkozni
azokért
kik bűnbe élnek
szüntelen.
Elveszett
lelkekért
Imádkozni Uram,
kiknek
megbocsátást
egyedül csak Te
adsz.
Imádkozni
azokért
kik téged
keresnek.
Imádkozni
azokért
kik magányosak,
betegek.
Szeretetért
Imádkozni
s megváltásért
Uram,
kiknek vigasza
egyedül
csak Te vagy.
*
ADJ REMÉNYT
ISTENEM
Földnek és
Égnek Ura
fényesebb
koronád
mint napnak
sugara.
Glória borítja
egész - lényed,
légy irgalmas a
bűnös emberhez.
E tébolyult
romlott világban,
adj reményt
azoknak
kik hozzád
kiáltnak.
Szerető jóságod
nem ismer
határt,
Nálad mindenki
megbocsájtást
talál!
*
MIT ÉR
Mit ér a szívem
csendes vágya,
hogyha az élet
elrobog.
S a bennem
zakatoló rímek
nem találnak
kiutat sehogy.
Mit ér az élet
csendje,
hogyha álmaim
nagyok.
Monoton mély
hallgatásból
kitörni akarnak
vágyakozón.
Mit érnek a
nagy szavak,
hogyha nincs
mersz elmondani,
felemésztik a
szíved,
lelked lassan
haldoklik.
Ezért kell néha
- néha
gátakat zúzni
szét.
S a világ elé
kiállni,
nagyot kiáltva
:ez vagyok Én.
......................................
Jó nézni című
versem szeretettel!
Írta: B.Kovács
Ilona Katalin író és költő.
B. Kovács Ilona
Katalin: Jó nézni
Jó nézni a
fényképeket,
átölelni a
mindeneket.
S teret adnak,
a gondolkodás
formájának.
Jó nézni derűs
arcokat,
kedves
mosolyod.
S jó élni veled
lenni,
egymást
szeretni.
S jó nézni a
felhőket,
ahogy az égen,
a csillagok
fénye,
a sötét
éjjelen.
De szemed
ragyog,
akkor boldog
vagyok.
De nekem jobb
élet,
nem jutott úgy
érzem!
Csak a el nem
múló szeretett,
az életet
engemet.
S boldog is
csak így lehetek,
ha van a
szívemben szeretett.
Most jó nézni
téged,
s megérteni
szívedet.
S tenni valami
szépet,
maradandó
értékeket.
Süt a nap című
versem szeretettel!
Írta: B.Kovács
Ilona Katalin író és költő
DunapArt
Magazin újságban!
Süt a nap jó,
a kedvem szól,
a zene a , táncolj velem
s vidáman élem
életem.
S mindent meg
teszek,
hogy ez így
legyen.
Száz színű
virág,
más lett ez a
világ.
Figyelj most
rám,
soha ne hibája,
s kinek a
babája,
s el megy
hozzája.
Mert ez a nap,
süt melegen
fenn,
az égen,
s oly gyönyörű
nekem!
S festői
környezetben,
nyugalomban
békében.
S a szeretett
van szívedben,
S adja az
Isten,
hogy úgy
legyen!
.........................................
ENGEL CSABA (ERDÉLY): Március
Derült kék égbolt, zölddel a természet,
Aranyló napsugár cirógatja a földet,
S annak szívét mely megnyílik előtte,
Az erdőnek sűrűjét s a virágoskertet.
Eljött március, lenyűgöz szépsége
S a napkelte bíborszínű fénye,
Dédelget, fürdet minden áldott reggel,
Akárcsak a bűbájos naplemente.
Az ébredő természet halk moraja
Gyönyörű angyali zenekara,
Az évszak legszebb szimfóniája,
Gyöngéden száll a szélben virágról, virágra.
Vékony, selymes gyökerek álmokat szőnek
Csodaszép álmaik felszínre törnek
Ezernyi édes, színes szirmok s levelek,
S virágok nyílnak nékem szebbnél, szebbek.
2023.03.02
*
Látni érezni
élvezet
Lassan, erőtlen
elvonul a tél,
Dermesztő
csókja már csak emlék,
S a nap
mosolyogva kél,
Mindent
melegséggel szemlél.
Vár a nap s a
kikelet!
Fecskemadár
tavaszt hirdet,
A természet
újra éled,
Téli álmából
felébred.
Nézd, hogy
kandikál a kikelet,
Nedves
szemekkel ébred,
Havas eső
örömkönnyek,
Melengető élénk
színek.
Számlálhatatlan
friss hajtás,
Virágzás és
rügyfakadás,
Látni, érezni
élvezet
Igen,
gyönyörködni lehet!
2023.02.27
.......................................................
HÚSVÉTI
LOCSOLÁSRA VALÓ VERS
Tavaszi
megújuló zsongás
SZEGZÁRDI
NAGY VENDEL:
Locsolásra váró
karikázó
Batyum sarkát
megoldottam
gondolatim
kibogoztam
szavaim
csodás csokorba fontam
Fekete
csizmámmal toppantottam
ajtótokon
koppantottam
tavaszi virágot
ím elhoztam
gyöngy koszorúm
kezedbe adtam
fiatalságom neked adtam
liliomszálam
hervasztottam
harangokért megharcoltam
lányságomért
virrasztottam
fekete ruhámban
elgyászoltam
topánkám is
tippen toppan
hívlak kérve
gyere ki a fényre
most már ne
gondolj a télre
kannám vizét
loccsantottam
locsolásra
várakoztam
csizmám sarkát
elkoptattam
sarkantyúmat
koccantottam
gyöngykavicson
kippen koppan
vagy ha nem hát
rippen- roppan
anyád lelkét
bosszantottam
örömömet hozzád
lám elhoztam
eljöhetnél
vélem a bálba
derekad fognám
őrjítő táncba
lányok
táncolnak karikába
kart karba
öltve futnak az útra
senki nem ugrik
bele a kútba
éjjeli Hold már
fent világlik
ezüstös hídon
átsugárzik
ifjúi hév a
szívvel játszik
fiú a lánnyal most cicázik
gond a bajokkal elszaladna
száj a szájra csókot adna
bánat végre
elmaradna
belehalna
a tavaszba
odanézhetsz
bátran a Napba
életigenlő hős
diadalra
tavaszi
zsongás ömlik nyakadba.
SZEKSZÁRD, 2023.
HÚSVÉTJÁN
*************************************************
3. ÉLETRAJZ,
REGÉNYES TÖRTÉNETEK
KELEMEN
GYÖRGYNÉ EDIT: A kislány, ki
nem kellett senkinek (I. RÉSZ)
Fiatal házaspár, a lány még majdnem gyerek, éppen csak tizenhat éves. Első szerelem és tudja jól, szülei szegények és még van egy kis lányka, kit fel kell nevelniük, így hát férjhez ment. A férje nagyon szerette az alkoholt és félre is kacsingatott rendesen. A fiatal asszonyka szinte meg lett erőszakolva minden nap.
Kelemen Györgyné |
Egy szép napon viszont észrevette, terhes lett. Mindent elkövetett, hogy szabaduljon a nem kívánt terheségétől. Viszont nem sikerült, a gyermek maradt, hiába cipekedett és verte a hasát. Szegények voltak és egy kicsi házban laktak és enni sem volt mindig mit. Gyerek ide nem kellett, főleg úgy, hogy ami volt kis pénzük, azt a férj elitta. Viszont erről a család mit sem tudott, szégyellte rossz sorát. Egy kis falusi házban laktak egy kis szoba és aprócska konyha. A vizet a kinti kútból lehetett felhúzni.
Gyál reggeli csendjét visító mentő hangja rázta meg, álmosan ébredő emberek. Nagy hóban és hóesésben száguldott, vitte a szülőanyát.
A gyermek megszületett, egy kislányka. Milyennek is látta anyukája? Ronda, csúcsos fejűnek, kinek a feje teteje lila volt. Ilyen ronda és csúf kisbaba, ki ráadásul a férjére hasonlított.
Apja szépnek és csodálatosnak látta a kis újszülött babáját. Miután kiengedték az anyukát és a babáját a korházból, a Japán nagykövetségre mentek. A fiatal asszony anyja ott dolgozott, mint takarítónő.
Mikor a japán nagykövet kisfia meglátta a kis babát, nagyon tetszett neki. Egy csokor hóvirággal kedveskedett a babának a kis hároméves fiúcska. Aztán hazamentek és a nagymama viselte gondját az újszülött babának és anyukájának míg meg nem erősödtek.
*
Aztán a kisbaba
idővel megszépült és amíg nem nőtt meg akkorára, hogy már járni is tudott, nos
addig jó is volt. Utána már nem volt olyan szép, mert kék volt a szeme és szőke
a haja, tiszta apja.Mikor járni tanult, egy kis használt cipőke volt a lábán, sima egyenes talpú agyonkopott. Nagy esés lett a kis suta léptekből. Anyja azt hitte, kifolyt a szeme, rettentően megijedt. Viszont csak a szemöldöke szakadt fel és az a vér folyt a szemébe. Az orvos össze kapcsozta, meggyógyult, de a forradás helye örökre ott maradt. Ott nem nőt szemöldöke többet.
A kislány úgy nőtt fel, hogy nem szólt hozzá senki. Kirakta az anyukája az udvarra: menj játszani, igaz játéka nem volt. Miután éhes pocakkal epret talált a kertben, hát jól be is evett belőle. Eredmény az volt, hogy vérhasat kapott, korházba került és az ott lévő gyerekektől tanult beszélni. Másfél évesen kezdett beszélgetni.
Persze azt, hogy a kis lányért nem rajong az anyukája, titkolta és más előtt szeretetet mutatott irányában. Így senki nem sejtette, milyen is valójában.
Mikor a kislányka hároméves lett, Pestre költöztek. Persze apja itt is folytatta az ivást. Anyukája dolgozni ment, neki óvodába kellett járnia.
Első nap az oviba. Az egyik kislányt az óvó néni úgy fejbe verte, hogy a fejéből fojt a vér. Elvitték és össze varták a fejét, Editke úgy meg ijedt, hogy nem mert csinálni semmit ezután. Egész nap az akváriumban úszkáló halakat nézte és szinte meg sem mert mozdulni, nehogy ő is kikapjon. A gyerekek meg lettek fenyegetve, hogy a történteket nem szabad otthon elmesélni. Így hát mivel semmit nem mert csinálni, egész nap nem evett, nem ivott és mire ment érte az anyukája, bevécézett.
Másnap mikor az óvodába kellett menni, Editke üvöltött és nem akart menni, szinte az életéért küzdött. Viszont mikor kérdezték, mi a baj, nem merte elmesélni, mert félt, mi lesz, ha elmondja mi is történt. Így teltek a napok rettegésben.
Otthon apja ivott és szökdösött a kocsmába, azt mondta WC-re megy, de a kocsmába ment. Editke már majdnem bepisilt de nem mehetett ki, mert az apja volt a WC- én. Anyja úgy oldotta meg, hogy a vödörbe pisilt. Utána jött a felderítés, hol az apja? A végén kiderült már megint kocsmázik.
Anyja nem mehetett le, így a kislányát küldte.
- Hozd haza apádat! Ne hagyd magad lerázni, légy erőszakos.
Editke lement és lógott apja nadrágján, mert kicsi volt és csak azt érte fel.
- Apa, gyere haza, kérlek!
A kocsmába büdös volt, füst és ital szag, dülöngő részeg emberek. Ő meg kicsi és óvatosan közlekedett a sok részeg között. Utált ott lenni, félt is a sok részegtől. Mégis lógott apja nadrágján és nem hagyta békén.
Mondták neki – nem kis lánynak való hely ez, és ilyen pici lánynak már ágyban a helye aludni. Szinte az ivótársak rakták ki apját, hogy menjen már.
A kocsmában torta is volt. Editke mindig tátott szájjal nézte és szinte fojt rá a nyála. Soha még nem evett tortát, milyen szép virág van rajta, milyen finom is lehet? Egyszer egy bácsi vett neki, megkérdezte melyiket szeretné?
- Azt a szép virágosat, az nagyon finom lehet.
Megkapta, élete első tortája! Hú de szép és megehetem? Ennyim, tényleg az ennyim? Szíve hangosan dobogott, torta és az övé. Már harapott volna bele, mikor apja rákiáltott.
- Dobd el, idegentől nem fogadhatsz el semmit! Az én gyerekem, én etetem!
- Persze, te részeg disznó, fogadjunk, a kislányod még soha nem evett tortát! Te meg itt piálsz!
Tényleg még soha nem ettem ilyet. Apám viszont üvöltött!
- Vágd a földhöz! Taposd meg!
Én még kicsi voltam, szót fogadtam. A torta papírját igazgattam, nehogy piszkos legyen, hátha később megehetem.
Apát sikerült felcsalnom, kértem anyut, nekem lent van a tortám, szeretnék lemenni megenni. Viszont nem engedett le, sírva feküdtem le, oda a finom tortám, pedig biztos nagyon finom lehetett. Nagyon kis soványka gyerek voltam, ki nem igazán akart enni, sokszor fájt a hasam. A szüleim veszekedtek, gyakran feküdtem le este korgó gyomorral.
*
Küzdelmemnek
meg lett az eredménye, mert átírattak másik oviba. Itt már nem volt verekedős
az óvó néni, nem féltem.Játszani viszont nem volt szabad, mert piszkos lesz a ruhám. Így egész nap csak ültem, eleinte pityeregtem, hogy nekem nem szabad. Irigyeltem a többi gyereket, nekik szabad szaladni, homokozni, játszani. Azért is néztem rájuk irigykedve mert mikor megjöttek értük, önfeledten szaladtak szüleik karjaiba. Én csak azt mondtam, már ennyi az idő és itt vagy? A többiek kapták a puszikat és arra gondoltam, milyen jó lenne, ha más szüleim lennének. Igaz kérdeztem anyukám, tényleg te vagy az anyám? Mert egy igazi anyuka nem ilyen mint te vagy. Ő csak felháborodva mutatta a hasán a csíkokat, ez te miattad van. Bocsánatot kértem, nem tehetek róla. De hogy nem, te miattad van, üvöltött anyám! Minden esetre csík ide vagy oda, nem győzött meg.
Nálunk a gyerek neve, kuss!
Az én szarom ne pofázzon vissza nekem!
Kevés husit, sok kenyeret egye meg a franc a beled!
Az asztalhoz nem volt szabad ülni, ott csak a felnőttek ültek. Nekem cica asztalom volt, ott ültem egyedül. Szólni akartam, akkor a nevem kuss.
Nem csoda, mikor az oviba ceruzát kaptam, rajzoltam a szárnyas anyukákat, ki eljön értem és messzire repülünk, hogy anyu ne találjon meg. Persze csak gyerek álom maradt, szárnyas anyuka nem jött értem, csak az anyám. Mikor már nem láttak minket az oviból, nézte a ruhám.
- Hogy nézel ki, rendetlen! Pacuha, a zoknid lent kígyózik, igazítsad meg! Kézmanné, gyűrött a ruhád!
Így kezdődött a haza menetel, otthon meg várt a részeg apám. Nem tudtam mi lesz, már megint veszekedni fognak?
Néha józan volt, ilyenkor sétálni mentünk, néha hármasban, én mentem elöl.
- Ne kalimpálj a karoddal, mi vagy te, idióta? Ne néz fel, mert beleesik az orrodba az eső! Ne néz mindig hátra, megvagyunk!
Így hát mentem leszegett fejjel, a kezemet nem mozgatva, mereven. Hátra néztem rám ordítottak, mit lesel! Más családoknál a gyerek középen ment, még is elfértek a járdán, csak mi nem.
Egyszer ahogy így mentem és visszanéztem, eltűntek. Nem láttam őket sehol, visszaszaladtam, ők a saroknál lefordultak, csak nekem nem szóltak. Ezután hátul kullogtam, leszeget fejjel, nehogy megint eltűnjenek.
Néha apámmal sétáltam, anyu ilyenkor takarított vagy pihent. Nagyon szerettem csavarogni. Sajnos ez ritkán volt, mert apám inkább az alkohol mámorában úszott. Apám jó szórakozása volt engem ingerelni, mint egy kiskutyát. A végén neki estem és rúgtam, haraptam és karmoltam, ütöttem. Ilyenkor apám anyámnak ordított, gyere, szed le rólam, mert teljesen bevadúlt.
- Anyu csak annyit mondott, nem kellett volna halálra idegesítened. Leszedett róla, mert tudta, őt nem bántanám. Egyszer viszont még őt is megütöttem, de nem haragudott rám, apámat szidta. Mért kell ezt tenned a gyerekkel, hogy teljesen megvadítod?
- Mert olyan jópofa kis méregzsák.
Én ezt nem igazán élveztem, hogy úgy bánt velem, mint egy kutyával. Viszont meg tanultam azt, hogy ne féljek!
Folytatjuk.
*
MEGJELENTEK
HANGOS MESÉIM, HALLGASSÁTOK!
11.
Újabb írásom: Fúj ez csak víz
Felolvasó: Nagy Erika kedves hangú színésznő.
Kedves Vendi!
Kérlek szépen tedd be a magazinba, ha lehet. Előre is köszönöm szépen.
Kérlek szépen iratkozzatok fel a YouTube csatornára és lájkoljatok, ezzel is segítve a sötétben elő ember társaid és az alig látó embertársaid. Nagyon nagy örömet szereztek vele.
Köszönöm szépen a kedves és szeretett teli hozzáállásotokat.
Szeretettel: Edit és Gyuri
Editke Kelemen Györgyné <kelemenne.editke@gmail.com> ezt írta (időpont: 2023. febr. 1., Sze 9:49):
https://youtu.be/OxNSbUcvFzE
*
12.
https://youtu.be/NNu3AskMcL8
Kedves Vendi
Legújabb kis történetem : Gyerek anyag
Felolvasó: Liszi Melinda kedves színésznő
Az igazgató úr igen rondán búcsúzik a diákoktól. Sajnos nem mese ez, hanem valóság.
Légyszíves tedd be a magazinba, ha lehet. Előre is köszönöm szépen.
Szeretettel Edit és Gyuri
Mellékletek terület
YouTube-videó (Kelemen Györgyné Edit: Gyerek anyag | Felolvasó Liszi Melinda) előnézete
Folytatjuk.
*************************************************
4. ÖNSEGÍTŐ
KÖNYV
Öröm az
ürömben, enyhítsük közösen sérelmeinket
Írta: Árvay
Mária
(XII. RÉSZ)
--------------
21. Olvasói levél – Nyugtalan éjszakák
Kedves Derűlátó!
Gondolom, másokat is idegesít az, ha valaki éjszakánként horkol. Nálunk ez már több mint idegesítő! Szegény férjem nagyon erősen horkol, zeng tőle az egész lakás. Hiába bökdösöm, vagy simítom meg, hogy hagyja abba, nem igazán segít. Olyan is előfordul, hogy nagyokat horkant, aztán csendben van, hogy utána annál erőteljesebben fújja ki a levegőt! Néha már attól tartok, hogy megfullad!
Tudom, hogy orvoshoz kellene fordulni ezzel a problémával, de ő hallani sem akar erről! Soha nem tudom végig aludni az éjszakát, sőt, a gyerekek is felébrednek, nem is egyszer! Hogy gondolkodjunk pozitívan?
Üdvözlettel: Kialvatlan
Árvay Mária |
*
Kedves
Kialvatlan!Magam is éltem át hasonló alkalmakat, csak nem ilyen hosszú, huzamosabb ideig! Sajnálom, hogy ilyen nehéz éjszakáitok vannak!
Nem az a jó, hogy egyikőtök sem tud nyugodtan aludni, hanem az, hogy még ott van a férjed melletted, akit szerethetsz, akivel együtt lehetsz! Sokan már özvegyek, boldogtalanok, s visszasírnak minden pillanatot, amikor még együtt voltak szeretteikkel.
Ezt a problémát pedig valahogy orvosolni kell! Próbálj hatni a férjedre, s elmagyarázni neki, hogy nem ellene van az egész, hanem az ő érdekeit szolgálná, ha segítséget kérne. Mondd el neki, mekkora szükséged van rá, hogy milyen fontos neked stb. Te ismered, s tudod, hogy hathatsz rá! Ha nincs ötlet, kérdezd ki más ismerősök, barátok véleményét. Az a jó, ha van segítség, közel, s távol, baráti és szakmai!
Esetleg, vedd fel a horkolását, s játszd neki vissza, másnap reggel, lehet, meglepődik, hogy ez az erős hang tőle jön.
Az a jó, hogy lehet tervezni, van remény arra, hogy enyhíthetők a tünetek!
Kívánom, hogy hamarosan békésebb éjszakáitok legyenek!
Üdvözlettel: Derűlátó
----------
Gyógyító
gondolatok
"A
lélegzés kegye kettős: a friss lég
tüdőnkbe jut, s
kileheljük ismét.
Amaz nyomaszt,
frissít emez;
az élet ily
csudamód vegyes.
Áldd hát Isten
nevét, amint
szorongat, s ha
elenged, áldd megint."
(Johann Wolfgang von Goethe)
*
"Mi az,
ami egészséges? A helyes mérték. Figyelj oda a jelekre, amelyeket a szervezeted
küld! Nevezd tudatosságnak (mindfulness), józan észnek vagy ahogy
tetszik - de
vedd komolyan, ha a tested üzen!" (Thomas Pfeifer)
*
"Egy
házasság mindig két olyan személy között köttetik, akik készek megesküdni arra,
hogy kizárólag a másik horkol." (Terry Pratchett)
***
22. Olvasói levél – Rémes szilveszterek
Kedves Derűlátó!
Egyre inkább gyűlölöm a szilvesztereket! Tudod miért? Az állandó, hangos tűzijátékok és rakéták miatt! Egyfolytában durrogtatnak az egész környéken, ráadásul, balesetveszélyes is. Már az utcára sem merek kimenni, sokszor a fejem is megfájdul!
Szegény kutyákat is sajnálom, akik majd megbolondulnak a lármától, nem csoda, ha megszöknek, ha nincsenek felügyelet alatt!
Kérdem én, mi ebben a jó?
Üdvözlettel: Tűzijáték-ellenes
*
Kedves Tűzijáték-ellenes!
Teljesen megértelek, magam sem bírom az erős zajokat, hangokat, főleg nem a rakétákat. Sajnos, nincs mit tenni, el kell viselni, mert világszerte imádják ezt a mulatozást. Lehet, hogy a rossz szellemeket akarják elűzni, de milyen jó volt, mikor a trombitáktól volt hangos a levegő! A tüdőt is erősítette, csalogatta ki az embereket az utcára! Mikor én gyerek voltam… bizony, még ez járta.
Azzal, hogy előre felhergeled magad, csak rosszabbítod a körülményeket! Nem ér annyit. Az lenne a legjobb, ha baráti társaságban el tudnád ütni az időt! Ha ez nem megoldható, tegyél be a DVD-lejátszóba egy hosszú filmet, amit már régen nem láttál, s nézd meg. Közben nassolhatsz valamit, a pezsgő is jöhet, egy kis virsli kíséretében stb.
Valakivel társasozhatsz, vagy egy izgalmas könyvet is olvashatsz, ha tényleg nem mersz kimenni az utcára. Nézz kabaréműsorokat, próbálj meg kikapcsolódni, kicsit nevetni.
Hívj fel valakit, akivel tartalmasan elbeszélgethetsz!
Esetleg vigyázhatsz valaki kisgyermekére, kitalálhattok mókás játékokat.
Ezek jó dolgok, ha csak egy párat megfogadsz, máris tartalmasabban telnek a szilveszteri esték!
Remélem, adtam pár ötletet!
Üdvözlettel: Derűlátó
-----------
Gyógyító
gondolatok
"Ahogy a
vándor, aki céljához ért, hátratekint, hogy végig nézze az utat, amelyet, habár
arcának verejtékével, megtett, nekünk is úgy illik, hogy az év végén még
egyszer visszanézzünk az óévbe. Némely nap bár eső és vihar nehezítette meg
utunkat, egy év se volt olyan rossz, hogy ne hozott volna egy kevés napsugarat
is."
(Cinkotai Nagy Ince)
*
"Kinyitjuk
a könyvet. A lapok üresek. Magunk írjuk a szavakat. A könyv címe
"Lehetőség" és az első fejezete "Újév"." (Edith
Lovejoy Pierce)
*
"A remény
mosolyogva lépi át az új év küszöbét, miközben azt suttogja: "ez az év
boldogabb lesz"." (Alfred Tennyson)
Folytatjuk.
*************************************************
5. NOVELLA (13.)
KURUCZ
ÁRPÁD: Fél köbméter lelkiismeret
Esős, szomorkás reggelen, viharvert teherautó fordult be az öreg tanya udvarára, fekete füstöt pöfögve. Pocakos, kertésznadrágos, bojtos, kötött sapkát viselő, negyvenes férfi ugrott le a vezetőfülkéből.
– Lajcsi bácsi! Meghoztam az ajándék tüzelőt!
Világos színű, nagy bundájú alacsony kutya szaladt elő valahonnan. Barátságos farkcsóválással üdvözölte a jövevényt, láthatóan ismerte.
– Szevasz Heki! Hol a gazdád?
– Itt vagyok. Te vagy az, Karcsi? – lépett ki az istállóból egy, szikár, borostás öregember viseletes pufajkában, gumicsizmában. – Kicsit elkéstél avval a fával. Április van.
– Most került rá sor. Eddig a gátra hordtam homokzsákokat.
Kurucz Árpád |
– Látom, a te részedet már leraktad.
– Le. Útba esett – válaszolt kerülve az öregember tekintetét.
Lajcsi bácsi nem értette, hogy eshetett útba, mikor az ő tanyája két kilométerrel közelebb van az elosztóhelyhez mint a Karcsiéké. Nem szólt. Gyerekkorától ismerte, a férfi apja, jó barátja volt.
– Neki nagyobb szüksége van rá az öt gyerek mellett – gondolta.
– Ideje lenne magának is szedelődzködnie – terelte el a szót a sofőr. – Holnap mi is bemegyünk a városba. Az iskola tornatermében húzzuk meg magunkat, míg levonul az ár.
– Helyesen teszitek. Estére eláll az eső, még a Hold is megmutatja magát. Holnap nem áztok meg, nyugodtan be tudtok költözni.
– Honnan veszi? – nézett Karcsi a szürke égre. – A reumája jelzi? Vagy a madarak röptéből tudja?
– Fenét. Mondta a rádió.
– Bevigyük magát is a városba?
– Ne. Nem hagyom itt a portát, de ti csak menjetek, a gyerekeket nem szabad semmilyen veszélynek kitenni. Ámbár, még van két nap mire a Tisza átlépi a gátat.
*
Az öregember
itt élte le az életét, jobban ismerte a folyót mint bárki, és pontosan tudta,
mikor, melyik úton lehet még közlekedni, árvíz idején.Miután elment a teherautó, felhordta a padlásra a kényes dolgokat, ágyneműt, ruhát, élelmet. Pillantása a sárgás vonalra esett a meszelt falon. Tavaly addig ért a víz.
– Idén magasabb lesz – gondolta.
Másnap délelőtt, Karcsi legnagyobb fia érkezett futva.
– Lajcsi bácsi! Apa beragadt a sárba a kocsival. Nem tudunk elmenni – lihegte ijedte
– Épp most akartam elengedni a Büszkét. Mindjárt befogok.
Egy óra múlva átrakták a holmit a teherautóról a szekérre. Délben, nagy kerülő után, lepakoltak az iskolánál. Karcsi, ötezer forintot akart adni, de az öregember elhárította.
– Tedd csak el, ez most nem erről szól.
*
Délutánra
hazaért. A lovat nem kötötte meg, az istállót nyitva hagyta, hadd menjen,
keressen biztonságos helyet. Jól felöltözött, a létrát a falhoz támasztotta,
felmászott és az előre odarögzített deszkára telepedett. Kenyeret, szalonnát,
és egy üveg bort rakott maga, mellé. A kéményhez kötötte magát, ha elalszik,
akkor se essen le. Körbenézett, látta, hogy a laposabb részeken, már derékig
állnak a fák a vízben. Később hallotta, hogy Büszke elüget, patái cuppogtak a
sárban. A leereszkedő este, már tengert talált. Az újhold gyönyörködve
nézegette benne sovány arcát.Az öregember, éjféltájban, halk nyüszítésre ébredt. Először ezt hitte, csak álmodott, de a hang megismétlődött.
– Hektor? Látod, milyen vén bolond vagyok, elfeledkeztem rólad.
Eszébe jutott, hogy a kutya be van zárva a házba. A sápadt fényben látszott, a víz már olyan magas, hogy elérte az ablak tetejét. Lajcsi bácsi lerakta a pufajkát, a gumicsizmát, óvatosan leereszkedett, és hangtalanul csúszott a hideg vízbe. Belökte az ablakot, beúszott. A házban koromsötét volt. Szólította a kutyát, a cserépkályha tetejéről jött a vakkantás. Már csak az volt a felszínen, még egy óra, és az is eltűnik. Hektor ellenállt, kapálózott, összekarmolta az öregember arcát. Semmiképp sem akart lemerülni a víz alá. Lajcsi bácsi a hóna alá fogta, egy kézzel úszva igyekezett kijutni a házból. Nem találta az ablakot, fel kellett mennie levegőt venni. Ruhája elnehezedett a víztől, húzta lefelé. Hektor nagy bundája megszívta magát a kutya is egyre súlyosabb lett. Eszébe jutott, hogy fiatal korában nem egyszer átúszta a Tiszát, de az már régen volt. A harmadik próbálkozásra jutottak ki. Nagy nehézséggel feltolta a kutyát a tetőre. Merev ujjakkal kapaszkodott az ereszcsatornába. Hektor megfordult s az arcát nyalogatta. Az öregember hasztalan igyekezett felkapaszkodni, húzta a mélység. Elmerült. Úgy érezte tüdeje szétpattan, nagy buborékokban távozott belőle a levegő. Fülében hallotta, szíve szertelen dobogását. Kétségbeesetten kapálózott. Könyöke beleütközött valamibe.
– A létra – villant át agyán.
Felkapaszkodott, és kimerülten hasalt a tetőre. Talán aludt is kicsit arra eszmélt, hogy Heki a fülét nyalogatja. Négykézláb felmászott a deszkához, a kutya két ugrással fönntermett.
– Négy lábbal könnyű.
Hektor válaszképpen megrázta magát, sáros zuhanyt zúdítva gazdájára.
Az éjszaka lassan telt. Éjfél után lehűlt a levegő, a víz teteje behártyásodott. Az öregember egyre jobban fázott, nedves ruhája kezdett keményre fagyni.
Karcsiék tábori ágyakon, jó melegben aludtak. Körülöttük, csak egyenletes szuszogás, innen-onnan felharsanó horkolás zavarta meg a csendet. A férfi nyugtalanul, rossz álom után ébredt, az éjszaka közepén. Kínozta a bűntudat, mert megrövidítette öreg szomszédját. Csendesen felkelt, kiment, megkereste a védekezést irányító utász őrnagyot. A tiszt, három napja nem aludt, fáradt, nyűgös volt.
– Nézze jóember. Kevesen vagyunk. Nem küldhetek ki senkit, mert magának rossz előérzete van. Feküdjön le, majd reggel beszélünk róla. Mindenkit ki fogunk hozni.
Karcsi lement a vízhez, oda ahol egy szakaszvezető őrizte a kikötött rocsókat, a honvédségi rohamcsónakokat.
– A parancsnoka azt üzente, hogy elvihetek egy csónakot, mert az egyik tanyán kint maradt valaki.
A katona gyanakodva méregette.
– Mindjárt ellenőrizzük, igazat mondott-e.
Mialatt rádión hívta a parancsnokságot, Karcsi beugrott a legközelebbi csónakba, s elindította. A motor berregésére az őr lekapta válláról gépkarabélyát és csőre töltötte.
– Állj! Állj, vagy lövök!
A jármű távolodott. A szakaszvezető kibiztosította a fegyvert, leadott egy figyelmeztető lövést, majd megcélozta a tolvajt. Ujja már a ravaszon volt mikor meggondolta magát.
– Csak nem lövök le valakit egy ócska ladikért. Úgy sem jut messzire. Meg aztán lehet, hogy igazat mondott és tényleg kint rekedt valaki.
Lajcsi bácsi már nem fázott. Jóleső, puha sötétség vette körül. Arra rezzent föl, hogy Hektor, orrával megbökdösi a kezét. Újra vacogni kezdett, megmaradt fogai összeverődtek.
– Mi van kutyám, hallasz valamit? Úgy látom, virrad.
Az öregember felnézett a csillagokra.
– Nem lehet, még három óra sincs. Kivált, hogy a Nap, nem északon szokott felkelni.
A kutya morgott, majd csaholásba váltott.
– Nyughass te! Talán vidrát érzel?
Néhány perccel később Lajcsi bácsi is meghallotta a motorzúgást, meglátta a rocsó keresőlámpáját.
Folytatjuk.
*************************************************
6. REGÉNY
FOLYTATÁSOKBAN
KÁLMÁN ÁGNES,
ÍRÓ, KÖLTŐ:
RÉSZLET A
JÉGBEZÁRT SZERELEM CÍMÜ REGÉNYEMBŐL
(IV. RÉSZ)
4.
fejezet. Első hetek
Az út hosszúra nyúlt, mert baleset volt előttük, így három órán keresztül araszolva haladtak. Még itthon.
Kiérve Olaszországba szintén lassan tudtak haladni Mantova előtt, mert útlezárás volt. A fia már többször hívta, hol vannak ilyen sokáig. De végre megérkeztek Mantovába, hat óra késéssel. Az egyik parkolóban várta őket a férfi fia.
Mivel
ő intézte az albérletet ő tudta merre van, ezért elől ment a
kocsijával, a
férfi meg utána.
Megérkeztek az albérlethez. A fia adta a kulcsokat és elköszönt,
Kálmán Ágnes |
Megérkeztek az albérlethez. A fia adta a kulcsokat és elköszönt,
mert éjjel két óra volt és
reggel menni kellett neki dolgozni, meg
nem akarta zavarni a párt.
Nem vették ki a kocsiból csak a legszükségesebbeket, tisztálkodáshoz és alváshoz.
Az épület új építésű volt. Nagyon szép. Az alsó részen is volt építve hozzá egy szoba, konyha, fürdőszoba, teljes felszereltséggel.
Nem vették ki a kocsiból csak a legszükségesebbeket, tisztálkodáshoz és alváshoz.
Az épület új építésű volt. Nagyon szép. Az alsó részen is volt építve hozzá egy szoba, konyha, fürdőszoba, teljes felszereltséggel.
Ez volt az új otthonuk. Nyitotta az ajtót
a férfi. Nagyon fáradtak
voltak. Hamar elaludtak.
- Kérlek, pihenjünk még, majd segítek behordani később, ami a kocsiban van. Gyere és aludjunk, látom fáradt vagy, keveset aludtál.- mondta kedvesen.
A nő nem ellenkezett. Mellé feküdt. A férfi magához húzta a karjaiba és visszaaludni próbált. A nőnek jól esett ez és sírni kezdett.
- Miért sírsz?-kérdezte.
A nő nem akarta megmondani, hogy azért sír, mert fáj neki, amit a férfi vele tett az első reggel. Ezért azt mondta, hogy hiányzik a barátnője. Egy igaz barátnője volt, akivel napi szinten beszéltek és mindent tudott a nő érzéseiről és arról is, amit a férfi tett a nővel.
- Haza akarsz menni?- kérdezte riadt tekintettel.
- Még nem tudom.- válaszolta a nő, kicsit nyugodtabb hangon.
A férfi elé térdepelt az ágy mellé, úgy kérte a nő bocsánatát.
- Bocsáss meg nekem, bocsáss meg! Nem akartalak megbántani. Sokat ittam és még másnapos voltam.
- Ez nem mentség arra, amit tettél, mert józan voltál akkor és tudtad mit teszel.- felelte a nő.
- Nem lehetne, hogy elfelejtsük, nem tudok már rajta változtatni.- kérlelte a férfi és még egyszer bocsánatot kért.
- Jó, lépjünk túl rajta, de többet ilyen ne legyen!-mondta a nő határozottan.
Aztán elaludtak. Délben kipihenten ébredtek. Megmosakodtak. A férfi beállt az udvarra és kipakolt a kocsiból. A nő finom ebédet főzött. Utána közösen rendezték át a szobát és mindent a helyére pakoltak. Késő délután jót aludtak. Hajnalig beszélgettek. Csodálatos szerelemben forrtak össze az éj folyamán. Délben ébredtek. Még volt a finom ebédből. Megették. A férfi már kimutatta az érzéseit és többször megölelte a nőt. Tudott ő igazán is szeretni. A nő is feloldódott. A feszültség múlóban volt.
Ismerkedtek egymással. A valós életben együtt más volt, mint a neten, vagy a telefonon. Olyannyira jó volt együtt, hogy a férfi a zenei próbára sem ment el, amit délután végeztek a zenésztársakkal. Hétvégenként zenéltek egy étteremben. A nő mondta neki, hogy menjen, meg lesz ő addig, mert dolgozni muszáj. De a férfi azt mondta inkább vele marad, mert nem tud betelni vele és olyan jó, hogy már együtt vannak.
Délelőtt kocsiba ültek és bevásárolni mentek. Vezetés közben a férfi a nő felé nézett, nagyon sejtelmes tekintettel és azt kérdezte:
- Most, hogy együtt voltunk, keveredett a vérünk? Mert úgy éreztem, szinte beépültél a sejtjeimbe.
- Igen. A lelkünk egybe forrt. Egy test és lélek voltunk.- felelte a nő.
Igaz szerelem volt az övék. Ikerláng szerelem. Az isteni pár. Egymás lelki felei, tükörképei. Érzését nem lehet más átlag szerelemhez hasonlítani. Nem is érti meg ezt az aki, még nem élte át.
A férfi tekintetében látszott a szerelmes ragyogás, ami kivetült az arcára is.
Ekkor látta a nő, hogy igazán szereti a férfi.
Bevásárlásnál a nő fizetett. Ez még csak a kezdet volt. De akkor még nem törődött vele, hogy neki kellett fizetnie az albérletet és a többi kiadást is. A ház ára napról napra apadt a folyószámláján. A férfi a fizetéséből nem adott bele semmit a megélhetéshez. Kiderült, hogy a férfinak már csak alkalmi zenei munka akad, mert elküldték őket a többi zenésszel. Igaz volt, mert az olasz zenésztársa, meglátogatta őket egy alkalommal és mondta munkát keresett, de nem talált.
A férfi is kereste a munkát. Hétfőn korán kelt.
- Imádkozzál, sikerüljön nekem munka, hogy megtudjunk élni.
Elment. Délben csüggedten ért haza.
A nő délelőtt kitakarított, mosott és főzött.
- Nem sikerült. Megyek holnap is több helyre adtam be nem csak zenére, csak legyen valami.
Hangulatára nagyon rányomta a bizonytalanság a bélyegét. A szerelmi élet ellaposodott. A nő vágyott a gyöngédségre és az együttlétekre. Várta, de nem történt semmi. Fájdalom gyötörte lelkében, szívében.
Annyira szerelmes volt, hogy nem érdekelték a hétköznapi gondok, csak a férfit akarta érezni, ölelni. Mennyire, de mennyire szerette a férfit. Életénél is jobban.
A férfi mindennap munka után járt. A nő próbált közeledni hozzá, de nem tudta megközelíteni, falat húzott maga köré.
Az egyik nap szóvá tette.
- Megértem a problémát, de az még nem azt jelenti, ha szeretjük egymást, hogy szinte úgy élünk, mint az idegenek.
- Én nem tudok most felszabadult lenni és szeretni. Ha lesz pénz, akkor tudlak szeretni. Előbb legyen biztos munka, pénz és majd aztán szerethetünk. Nem tudok így szeretkezni veled, nem megy. Ha lesz pénz, akkor igen.
A nő meglepődött. Milyen ember ez? Szeret egyáltalán? – gondolta.
Lelkére nehéz érzés telepedett. Nyomasztotta, majd benyomta a mellkasát. Alig tudott válaszolni, de erőt vett magán. Muszáj kimondania, mert úgy érezte megfullad.
- A szerelemhez nem kell pénz. Az egy dolog, hogy jársz munka után, de amikor itthon vagy nem tudnád elfelejteni a gondokat? Nem vagyunk pénz nélkül, még van a ház árából. És kereshetünk munkát nekem is.
- Nem tudod a nyelvet.- válaszolta.
- Majd megtanulom. Meg különben is takarítói munkához nem kell sok nyelvtudás.
- Nem akarom, hogy dolgozni menj! Jó, hogy finom ebéddel vársz és tiszta lakással, ruhával.
Az összebújás továbbra is gyéren működött. A nőben egyre nőtt a feszültség.
Amikor beszélni akart erről a férfival nem igazán hallgatta meg. Nem értette meg. Nem is akarta megérteni.
Aztán két hét elteltével, mivel nem kapott munkát pihentette egy időre. Éltek a nő pénzéből továbbra is. Néha alkalmi munka adódott. Az is pótolt valamit.
Teltek a hetek és egyszer a nő arra lett figyelmes, hogy a férfi többször hívogat egy számot.
- Kit hívsz?- kérdezte.
- Járattal beszélek. Intézem neked a hazautat.
A nő meglepődött.
- Miért akarsz hazaküldeni? Már nem szeretsz? Azt akarod, elmenjek?
Egy világ omlott össze benne. Csak ült magába roskadtan, minden erő kiment belőle. Nem volt lelki ereje.
Tudta a nő, hogy a férfi nagyon babonás. Azt hitte valami, hülye gondolata van, hogy nem sikerül neki munka és a nőre fogja, hogy azért, mert ott van vele. Sejtése beigazolódott.
17.
- Tudod, amíg nem ismertelek és nem találkoztunk éveken keresztül mindig volt munkám. Mióta együtt vagyunk nincs munkám és nem is kapok munkát.
Arra gondoltam biztos valami rossz van rajtad és haza kell, küldjelek, hogy lemenjen rólad.
A nő próbálta győzködni, hogy ezt nem jól gondolja, és ne legyen babonás, mert azzal még jobban bevonzza a rosszat, de a férfi hajthatatlan volt.
Éjjel a férfi odabújt hozzá. Azt mondta szellemeket látott és félt, szorosan ölelte a nőt. Gondolta a nő, már képzelődik is a nagy babona hiedelmében.
Másnap reggel nyomasztó érzéssel ébredt fel a nő. Mintha nem is ezen a világon lenne, homályos és összefolyt volt minden körülötte. Nem látott tisztán miért teszi a férfi ezt vele, ha szereti.
- Megyünk vásárolni! - rázta vissza a valóságba szavaival a férfi.
Mindennap vásárolni támadt kedve. Megvetetett magának mindent, amit gondolt, a drága negyven eurós parfümtől kezdve a drága piákig. Mindennap ivott. Pedig előtte nem ivott csak havonta egyszer két napig. Ideges volt. Nyugtatta magát az itallal. De, hát mindennap! Túlzásnak találta a nő.
Gépies mozdulatokkal tette, amit kellett. Visszaérve a férfi így szólt hozzá.
- Holnap reggel korán indulunk a tengerhez. Elviszlek oda ahová tizenhat éves korod óta vágytál. Készíts szendvicseket! Aztán érdekes beszédbe fogott.
- Úgy érzem, mi ikrek vagyunk, csak két anyához tettek minket! Észrevetted, hogy egyformán gondolkodunk, és egyszerre mondjuk ki ugyanazt? Tudjuk, mire gondol a másik és ugyan azok az események történtek ugyanakkor mindkettőnk életébe? És ha gondolunk valamire, ki se kell mondani, a másik megteszi azt, amire gondolunk?
Ez igaz volt a nő is észre vette. Az első észrevétele az volt, amikor cigiztek a konyhában és kinyitotta a férfi az ajtót. A nő arra gondolt be kellene csukni az ajtót, mert kilevegőzött a füsttől és a férfi felállt és becsukta. Máskor, mikor nézték a tévét és a nő gondolta hangosabbra kéne venni a hangot, a férfi fogta a távirányítót és fentebb vette a hangot.
- Igen észrevettem.-felelte a nő.
- Álmodtam az éjjel. Azt álmodtam neked tengerparti házad volt és én nem voltam ott. Egyedül feküdtél a tengerparton egy nyugágyban. Nem voltam veled. - mondta a férfi és könnyes lett a szeme.
- Ez még nem jelent semmit, csak egy álom. Lehet azért, mert most el kell válnunk.- mondta a nő
- Nem akarok sokáig nélküled, lenni. Hamarosan újra együtt leszünk.- mondta a férfi.
Másnap korán indultak a tengerhez. Nem volt túl hosszú az út. A városban már folyt a karácsonyi előkészület. Az utcákon utcazenészek muzsikáltak.
Színes fények világították be a tereket. Lementek a tengerhez. Mivel november vége volt csak a kezét mártotta bele a tengerbe és megmosta az arcát.
Negyvenkét évet várt erre a pillanatra. Már tizenhat éves korában érezte, hogy Olaszországba kell mennie. Sehová másfelé nem vágyott. Szívében megmagyarázhatatlan szeretetet érzett, ha Itáliára gondolt.
Akkor döbbent rá, hogy azért, mert a lelke érezte ezt a szerelmet, emlékezett az ottani útjára, hogy ott lesz boldog a szerelmével. Csodálatosan szép napot töltöttek el együtt a tengernél. Boldogok voltak, ha csak egy napig tartott is. A férfi képeket készített kettőjükről és a nőről külön is. Nem csak a tengernél, hanem Mantovában is, ahol laktak. A Gardán tónál a kikötőnél és a városban is. Sokat üldögéltek együtt a város kicsi parkjában. Elnevezte a nő a szerelmük parkjának. Tele volt futó rózsabokrokkal.
A nő nagyon szerette a rózsákat. Galambok szálltak elébe, amikor a padon ült. Etette őket kalács darabkákkal. Mindig körülötte voltak. Szelídségük akárhányszor galambot látott betöltötték a szívét szeretettel.
Este hazaindultak. Amikor kiértek a városból a nő megszólalt, keserűség volt a hangjában.
- Szerettem volna a nyílt tengerhez elmenni. Oda vágytam a legjobban.
A férfi visszafordult.
- Keresünk olyan helyet, ahol nyíltabb része van a tengernek.
Találtak egy helyet, ahol belehetett látni a végtelen tengert. Maradtak még egy darabig. A férfi képeket készített ott is. A nő örült, hogy láthatta a hatalmas tiszta zöldes-kék vizet. Imádta a tengert. Összefolyt az éggel a látóhatáron túl. Káprázatos látványt beengedte a lelkébe és vitte magával az emlékét egy életre.
A visszaúton keveset beszéltek. Közeledett a másnap, amikor el kell köszöniük egymástól.
A nő kicsit pihent hazaérve és csomagolni kezdett. Mindent összeszedett és vitte ki a kocsihoz a férfi segített neki. A kocsit a járat egyik sofőrje fogja haza vezetni, mert hosszú az út, hogy ne a nőnek kelljen, így intézte a férfi.
Másnap este megérkezett a járat. A nő a kocsinál meg akarta ölelni még a férfit, de az nem akarta.
- Menj! Indulnotok kell, mert időre mennek! - mondta.
Nem esett jól a nőnek ez a viselkedés, de engedelmesen ült be a kocsijába a kirendelt sofőr mellé. Elindultak.
Alig indultak el a férfi hívta telefonon.
- Hiányzol! Üres a ház nélküled. Nem lelem a helyemet. Te vagy nekem egyedül a világon, nincs más senkim. Szeretlek!
Aztán letette. Már jól elhaladtak, eltelt egy óra, mikor újra megcsörrent a telefon.
- Hol vagytok? Már százszor hívtalak, nem feleltél! Nagyon megijedtem, hogy baj van és szólni akartam a fiamnak, menjünk utánad. – hangjában izgatottság vibrált.
- Nem volt fél óráig térerő, mert autópályán hangtompító falnál mentünk több kilométert, azért nem értél el. Láttam a telefonon a kis piros tiltást a hangerőnél. Láttam hívtál, de nem tudtalak hívni.- válaszolta a nő.
Az úton végig telefonált a férfi a sofőrnek is merre járnak és a nőnek is, addig, amíg csak haza nem érkezett az anyjához. A nő mielőtt indult megbeszélte és megkérdezte az anyjától, hogy érkezik és maradhat e, egy kis ideig nála.
Az úton suhantak a tájak mellette, de a nő észre sem vette. Belsővilágába süppedt és lelkében a fájdalommal próbálta tartani magát. Végig zenét hallgatott, amit a férfi vett neki az egyik alkalommal, mikor kint volt a városban, meglepetésnek szánta.
Mikor még ott volt és utaztak a városban a kocsival ezeket a dalokat hallgatták együtt. Fájt emlékeznie, de jól esett a zenét hallgatnia. Elképzelte, hogy a férfi is vele utazik.
A kocsi falta a kilométereket és egyszer csak elfogyott az út. Hazaérkezett.
Az anyja már várta. Mindenkit behívott egy kávéra. Elfogyasztották és indultak is tovább. A nő kifizette a sofőrt. Megkezdődtek azok az idők, amit később, nem hogy magának, de másnak sem kívánt volna.
Az anyja a nagyszobába, ahol aludt, rámutatott az egyik fekhelyre.
- Oda lefekhetsz! -mondta
Hamar elaludt. Másnap reggel ébredt. Fáradtan és elgyötörten.
Teljesen nem pakolt ki csak a legszükségesebbeket, mert azt beszélték meg hamarosan újra együtt lesznek. A hetek kimerítették, szinte napokig csak aludt.
Két nap múlva, azért hívta a férfi, hogy küldjön neki pénzt.
- Küldjél kétszázötven eurót, maradjon meg az albérlet, tudjam kifizetni. Megadom a fiam számláját, arra küld.
A nő elküldte a pénzt. Még ekkor sem látta, hogy mire megy ki a játék. Naivan látta, mert szeretett volna újra együtt élni a férfival, így elküldte az albérletre a pénzt. Ezután tudta meg a nő, hogy visszament karácsonyra a férfi a hazájába az anyjához és a bátyjához.
A kapcsolatot telefonon tartották napi szinten többször. A telefonszámlája az egekbe szökött. De még tudta fizetni a ház árából, aminek egyre csak fogyott az összege.
Így telt el a december és a január fele. Akkor az egyik nap azt mondta a férfi.
20
- Jövök érted és megyünk újra ki. Találkozunk a körforgalomnál. Jövök egy ismerőssel, aki arra megy és elvisz. Ott átülök a te kocsidba és azzal megyünk ki olaszba.
Úgy is lett. Ismét neki indultak az útnak. Most nem volt akadályozó az útjuk. Az úton sokat nevettek. Jó hangulatban telt el az idő. Sok mindent megbeszéltek. A nő örült, hogy végre közelebb kerültek egymáshoz. Remélte, hogy ez így is marad. Érezte a férfi szerelmét. Elmélyült a kapcsolatuk a távoltöltött hetek alatt.
Útközben betértek egy falatozóba, ahol egy fix összegért, annyit ehettek, amennyit akartak. A férfi tömte magába a sok sültet. A nő nem evett, helyette süteményt pakolt egy jó adagot az útra. Észrevette a pultos. Odament az asztalhoz. A nő mondta, hogy csak süteményt eszik, mást nem. Felét elcsomagolta.
- Így rendben, így lehet több süteményt vinni. - mondta a pincér.
A nő eszegette a süteményt az úton. Kínálta a férfit, de az nem kért.
Alig indultak el a férfi csendesen megjegyezte.
- Nem is vagy terhes.
- Nem. – válaszolt a nő.
- Jó lett volna egy kislány. – így a férfi. Azt hittem terhes leszel.
- Mondtam neked, nekem már nem lehet.- felelte a nő.
- Jól van, de én mégis reménykedtem, hátha ez a nagy érzelem kiváltja és mégis lesz. Meg te is úgy érezted, hogy lehet az vagy.
- Igen. Csináltam tesztet, negatív lett.
Ez a téma kicsit rátelepedett a lelkükre. De később oldódott a hangulatuk. A nő érezte mennyire szerette volna a férfi azt a kislányt. Négy fia volt első feleségétől egy, második élettársától kettő és a harmadik élettársától egy. Mindig kislányt szeretett volna.
Most hamarabb kiértek. Mentek az albérlethez. A férfi elvitte a kulcsot nem adta le a házi néninek és nem is szólt neki, hogy elutazik.
Folytatjuk.
*
Reggel a nő
ébredt elsőnek, elgyötörten, fáradtan és lelki fájdalommal szívében. Eszébe
jutott az első reggel. Még mindig fájdalmas volt az emléke. Monoton lassú,
fáradt léptekkel ment ki a kocsihoz és pakolta ki, ami benne volt. Hordta be a
házba. A férfi ekkor ébredt fel.- Kérlek, pihenjünk még, majd segítek behordani később, ami a kocsiban van. Gyere és aludjunk, látom fáradt vagy, keveset aludtál.- mondta kedvesen.
A nő nem ellenkezett. Mellé feküdt. A férfi magához húzta a karjaiba és visszaaludni próbált. A nőnek jól esett ez és sírni kezdett.
- Miért sírsz?-kérdezte.
A nő nem akarta megmondani, hogy azért sír, mert fáj neki, amit a férfi vele tett az első reggel. Ezért azt mondta, hogy hiányzik a barátnője. Egy igaz barátnője volt, akivel napi szinten beszéltek és mindent tudott a nő érzéseiről és arról is, amit a férfi tett a nővel.
- Haza akarsz menni?- kérdezte riadt tekintettel.
- Még nem tudom.- válaszolta a nő, kicsit nyugodtabb hangon.
A férfi elé térdepelt az ágy mellé, úgy kérte a nő bocsánatát.
- Bocsáss meg nekem, bocsáss meg! Nem akartalak megbántani. Sokat ittam és még másnapos voltam.
- Ez nem mentség arra, amit tettél, mert józan voltál akkor és tudtad mit teszel.- felelte a nő.
- Nem lehetne, hogy elfelejtsük, nem tudok már rajta változtatni.- kérlelte a férfi és még egyszer bocsánatot kért.
- Jó, lépjünk túl rajta, de többet ilyen ne legyen!-mondta a nő határozottan.
*
15Aztán elaludtak. Délben kipihenten ébredtek. Megmosakodtak. A férfi beállt az udvarra és kipakolt a kocsiból. A nő finom ebédet főzött. Utána közösen rendezték át a szobát és mindent a helyére pakoltak. Késő délután jót aludtak. Hajnalig beszélgettek. Csodálatos szerelemben forrtak össze az éj folyamán. Délben ébredtek. Még volt a finom ebédből. Megették. A férfi már kimutatta az érzéseit és többször megölelte a nőt. Tudott ő igazán is szeretni. A nő is feloldódott. A feszültség múlóban volt.
Ismerkedtek egymással. A valós életben együtt más volt, mint a neten, vagy a telefonon. Olyannyira jó volt együtt, hogy a férfi a zenei próbára sem ment el, amit délután végeztek a zenésztársakkal. Hétvégenként zenéltek egy étteremben. A nő mondta neki, hogy menjen, meg lesz ő addig, mert dolgozni muszáj. De a férfi azt mondta inkább vele marad, mert nem tud betelni vele és olyan jó, hogy már együtt vannak.
Délelőtt kocsiba ültek és bevásárolni mentek. Vezetés közben a férfi a nő felé nézett, nagyon sejtelmes tekintettel és azt kérdezte:
- Most, hogy együtt voltunk, keveredett a vérünk? Mert úgy éreztem, szinte beépültél a sejtjeimbe.
- Igen. A lelkünk egybe forrt. Egy test és lélek voltunk.- felelte a nő.
Igaz szerelem volt az övék. Ikerláng szerelem. Az isteni pár. Egymás lelki felei, tükörképei. Érzését nem lehet más átlag szerelemhez hasonlítani. Nem is érti meg ezt az aki, még nem élte át.
A férfi tekintetében látszott a szerelmes ragyogás, ami kivetült az arcára is.
Ekkor látta a nő, hogy igazán szereti a férfi.
Bevásárlásnál a nő fizetett. Ez még csak a kezdet volt. De akkor még nem törődött vele, hogy neki kellett fizetnie az albérletet és a többi kiadást is. A ház ára napról napra apadt a folyószámláján. A férfi a fizetéséből nem adott bele semmit a megélhetéshez. Kiderült, hogy a férfinak már csak alkalmi zenei munka akad, mert elküldték őket a többi zenésszel. Igaz volt, mert az olasz zenésztársa, meglátogatta őket egy alkalommal és mondta munkát keresett, de nem talált.
A férfi is kereste a munkát. Hétfőn korán kelt.
- Imádkozzál, sikerüljön nekem munka, hogy megtudjunk élni.
Elment. Délben csüggedten ért haza.
A nő délelőtt kitakarított, mosott és főzött.
- Nem sikerült. Megyek holnap is több helyre adtam be nem csak zenére, csak legyen valami.
Hangulatára nagyon rányomta a bizonytalanság a bélyegét. A szerelmi élet ellaposodott. A nő vágyott a gyöngédségre és az együttlétekre. Várta, de nem történt semmi. Fájdalom gyötörte lelkében, szívében.
*
16Annyira szerelmes volt, hogy nem érdekelték a hétköznapi gondok, csak a férfit akarta érezni, ölelni. Mennyire, de mennyire szerette a férfit. Életénél is jobban.
A férfi mindennap munka után járt. A nő próbált közeledni hozzá, de nem tudta megközelíteni, falat húzott maga köré.
Az egyik nap szóvá tette.
- Megértem a problémát, de az még nem azt jelenti, ha szeretjük egymást, hogy szinte úgy élünk, mint az idegenek.
- Én nem tudok most felszabadult lenni és szeretni. Ha lesz pénz, akkor tudlak szeretni. Előbb legyen biztos munka, pénz és majd aztán szerethetünk. Nem tudok így szeretkezni veled, nem megy. Ha lesz pénz, akkor igen.
A nő meglepődött. Milyen ember ez? Szeret egyáltalán? – gondolta.
Lelkére nehéz érzés telepedett. Nyomasztotta, majd benyomta a mellkasát. Alig tudott válaszolni, de erőt vett magán. Muszáj kimondania, mert úgy érezte megfullad.
- A szerelemhez nem kell pénz. Az egy dolog, hogy jársz munka után, de amikor itthon vagy nem tudnád elfelejteni a gondokat? Nem vagyunk pénz nélkül, még van a ház árából. És kereshetünk munkát nekem is.
- Nem tudod a nyelvet.- válaszolta.
- Majd megtanulom. Meg különben is takarítói munkához nem kell sok nyelvtudás.
- Nem akarom, hogy dolgozni menj! Jó, hogy finom ebéddel vársz és tiszta lakással, ruhával.
Az összebújás továbbra is gyéren működött. A nőben egyre nőtt a feszültség.
Amikor beszélni akart erről a férfival nem igazán hallgatta meg. Nem értette meg. Nem is akarta megérteni.
Aztán két hét elteltével, mivel nem kapott munkát pihentette egy időre. Éltek a nő pénzéből továbbra is. Néha alkalmi munka adódott. Az is pótolt valamit.
Teltek a hetek és egyszer a nő arra lett figyelmes, hogy a férfi többször hívogat egy számot.
- Kit hívsz?- kérdezte.
- Járattal beszélek. Intézem neked a hazautat.
A nő meglepődött.
- Miért akarsz hazaküldeni? Már nem szeretsz? Azt akarod, elmenjek?
Egy világ omlott össze benne. Csak ült magába roskadtan, minden erő kiment belőle. Nem volt lelki ereje.
Tudta a nő, hogy a férfi nagyon babonás. Azt hitte valami, hülye gondolata van, hogy nem sikerül neki munka és a nőre fogja, hogy azért, mert ott van vele. Sejtése beigazolódott.
*
17.
- Tudod, amíg nem ismertelek és nem találkoztunk éveken keresztül mindig volt munkám. Mióta együtt vagyunk nincs munkám és nem is kapok munkát.
Arra gondoltam biztos valami rossz van rajtad és haza kell, küldjelek, hogy lemenjen rólad.
A nő próbálta győzködni, hogy ezt nem jól gondolja, és ne legyen babonás, mert azzal még jobban bevonzza a rosszat, de a férfi hajthatatlan volt.
Éjjel a férfi odabújt hozzá. Azt mondta szellemeket látott és félt, szorosan ölelte a nőt. Gondolta a nő, már képzelődik is a nagy babona hiedelmében.
Másnap reggel nyomasztó érzéssel ébredt fel a nő. Mintha nem is ezen a világon lenne, homályos és összefolyt volt minden körülötte. Nem látott tisztán miért teszi a férfi ezt vele, ha szereti.
- Megyünk vásárolni! - rázta vissza a valóságba szavaival a férfi.
Mindennap vásárolni támadt kedve. Megvetetett magának mindent, amit gondolt, a drága negyven eurós parfümtől kezdve a drága piákig. Mindennap ivott. Pedig előtte nem ivott csak havonta egyszer két napig. Ideges volt. Nyugtatta magát az itallal. De, hát mindennap! Túlzásnak találta a nő.
Gépies mozdulatokkal tette, amit kellett. Visszaérve a férfi így szólt hozzá.
- Holnap reggel korán indulunk a tengerhez. Elviszlek oda ahová tizenhat éves korod óta vágytál. Készíts szendvicseket! Aztán érdekes beszédbe fogott.
- Úgy érzem, mi ikrek vagyunk, csak két anyához tettek minket! Észrevetted, hogy egyformán gondolkodunk, és egyszerre mondjuk ki ugyanazt? Tudjuk, mire gondol a másik és ugyan azok az események történtek ugyanakkor mindkettőnk életébe? És ha gondolunk valamire, ki se kell mondani, a másik megteszi azt, amire gondolunk?
Ez igaz volt a nő is észre vette. Az első észrevétele az volt, amikor cigiztek a konyhában és kinyitotta a férfi az ajtót. A nő arra gondolt be kellene csukni az ajtót, mert kilevegőzött a füsttől és a férfi felállt és becsukta. Máskor, mikor nézték a tévét és a nő gondolta hangosabbra kéne venni a hangot, a férfi fogta a távirányítót és fentebb vette a hangot.
- Igen észrevettem.-felelte a nő.
- Álmodtam az éjjel. Azt álmodtam neked tengerparti házad volt és én nem voltam ott. Egyedül feküdtél a tengerparton egy nyugágyban. Nem voltam veled. - mondta a férfi és könnyes lett a szeme.
- Ez még nem jelent semmit, csak egy álom. Lehet azért, mert most el kell válnunk.- mondta a nő
- Nem akarok sokáig nélküled, lenni. Hamarosan újra együtt leszünk.- mondta a férfi.
Másnap korán indultak a tengerhez. Nem volt túl hosszú az út. A városban már folyt a karácsonyi előkészület. Az utcákon utcazenészek muzsikáltak.
*
18.Színes fények világították be a tereket. Lementek a tengerhez. Mivel november vége volt csak a kezét mártotta bele a tengerbe és megmosta az arcát.
Negyvenkét évet várt erre a pillanatra. Már tizenhat éves korában érezte, hogy Olaszországba kell mennie. Sehová másfelé nem vágyott. Szívében megmagyarázhatatlan szeretetet érzett, ha Itáliára gondolt.
Akkor döbbent rá, hogy azért, mert a lelke érezte ezt a szerelmet, emlékezett az ottani útjára, hogy ott lesz boldog a szerelmével. Csodálatosan szép napot töltöttek el együtt a tengernél. Boldogok voltak, ha csak egy napig tartott is. A férfi képeket készített kettőjükről és a nőről külön is. Nem csak a tengernél, hanem Mantovában is, ahol laktak. A Gardán tónál a kikötőnél és a városban is. Sokat üldögéltek együtt a város kicsi parkjában. Elnevezte a nő a szerelmük parkjának. Tele volt futó rózsabokrokkal.
A nő nagyon szerette a rózsákat. Galambok szálltak elébe, amikor a padon ült. Etette őket kalács darabkákkal. Mindig körülötte voltak. Szelídségük akárhányszor galambot látott betöltötték a szívét szeretettel.
Este hazaindultak. Amikor kiértek a városból a nő megszólalt, keserűség volt a hangjában.
- Szerettem volna a nyílt tengerhez elmenni. Oda vágytam a legjobban.
A férfi visszafordult.
- Keresünk olyan helyet, ahol nyíltabb része van a tengernek.
Találtak egy helyet, ahol belehetett látni a végtelen tengert. Maradtak még egy darabig. A férfi képeket készített ott is. A nő örült, hogy láthatta a hatalmas tiszta zöldes-kék vizet. Imádta a tengert. Összefolyt az éggel a látóhatáron túl. Káprázatos látványt beengedte a lelkébe és vitte magával az emlékét egy életre.
A visszaúton keveset beszéltek. Közeledett a másnap, amikor el kell köszöniük egymástól.
A nő kicsit pihent hazaérve és csomagolni kezdett. Mindent összeszedett és vitte ki a kocsihoz a férfi segített neki. A kocsit a járat egyik sofőrje fogja haza vezetni, mert hosszú az út, hogy ne a nőnek kelljen, így intézte a férfi.
Másnap este megérkezett a járat. A nő a kocsinál meg akarta ölelni még a férfit, de az nem akarta.
- Menj! Indulnotok kell, mert időre mennek! - mondta.
Nem esett jól a nőnek ez a viselkedés, de engedelmesen ült be a kocsijába a kirendelt sofőr mellé. Elindultak.
Alig indultak el a férfi hívta telefonon.
- Hiányzol! Üres a ház nélküled. Nem lelem a helyemet. Te vagy nekem egyedül a világon, nincs más senkim. Szeretlek!
Aztán letette. Már jól elhaladtak, eltelt egy óra, mikor újra megcsörrent a telefon.
*
19.- Hol vagytok? Már százszor hívtalak, nem feleltél! Nagyon megijedtem, hogy baj van és szólni akartam a fiamnak, menjünk utánad. – hangjában izgatottság vibrált.
- Nem volt fél óráig térerő, mert autópályán hangtompító falnál mentünk több kilométert, azért nem értél el. Láttam a telefonon a kis piros tiltást a hangerőnél. Láttam hívtál, de nem tudtalak hívni.- válaszolta a nő.
Az úton végig telefonált a férfi a sofőrnek is merre járnak és a nőnek is, addig, amíg csak haza nem érkezett az anyjához. A nő mielőtt indult megbeszélte és megkérdezte az anyjától, hogy érkezik és maradhat e, egy kis ideig nála.
Az úton suhantak a tájak mellette, de a nő észre sem vette. Belsővilágába süppedt és lelkében a fájdalommal próbálta tartani magát. Végig zenét hallgatott, amit a férfi vett neki az egyik alkalommal, mikor kint volt a városban, meglepetésnek szánta.
Mikor még ott volt és utaztak a városban a kocsival ezeket a dalokat hallgatták együtt. Fájt emlékeznie, de jól esett a zenét hallgatnia. Elképzelte, hogy a férfi is vele utazik.
A kocsi falta a kilométereket és egyszer csak elfogyott az út. Hazaérkezett.
Az anyja már várta. Mindenkit behívott egy kávéra. Elfogyasztották és indultak is tovább. A nő kifizette a sofőrt. Megkezdődtek azok az idők, amit később, nem hogy magának, de másnak sem kívánt volna.
Az anyja a nagyszobába, ahol aludt, rámutatott az egyik fekhelyre.
- Oda lefekhetsz! -mondta
Hamar elaludt. Másnap reggel ébredt. Fáradtan és elgyötörten.
Teljesen nem pakolt ki csak a legszükségesebbeket, mert azt beszélték meg hamarosan újra együtt lesznek. A hetek kimerítették, szinte napokig csak aludt.
Két nap múlva, azért hívta a férfi, hogy küldjön neki pénzt.
- Küldjél kétszázötven eurót, maradjon meg az albérlet, tudjam kifizetni. Megadom a fiam számláját, arra küld.
A nő elküldte a pénzt. Még ekkor sem látta, hogy mire megy ki a játék. Naivan látta, mert szeretett volna újra együtt élni a férfival, így elküldte az albérletre a pénzt. Ezután tudta meg a nő, hogy visszament karácsonyra a férfi a hazájába az anyjához és a bátyjához.
A kapcsolatot telefonon tartották napi szinten többször. A telefonszámlája az egekbe szökött. De még tudta fizetni a ház árából, aminek egyre csak fogyott az összege.
Így telt el a december és a január fele. Akkor az egyik nap azt mondta a férfi.
*
20
- Jövök érted és megyünk újra ki. Találkozunk a körforgalomnál. Jövök egy ismerőssel, aki arra megy és elvisz. Ott átülök a te kocsidba és azzal megyünk ki olaszba.
Úgy is lett. Ismét neki indultak az útnak. Most nem volt akadályozó az útjuk. Az úton sokat nevettek. Jó hangulatban telt el az idő. Sok mindent megbeszéltek. A nő örült, hogy végre közelebb kerültek egymáshoz. Remélte, hogy ez így is marad. Érezte a férfi szerelmét. Elmélyült a kapcsolatuk a távoltöltött hetek alatt.
Útközben betértek egy falatozóba, ahol egy fix összegért, annyit ehettek, amennyit akartak. A férfi tömte magába a sok sültet. A nő nem evett, helyette süteményt pakolt egy jó adagot az útra. Észrevette a pultos. Odament az asztalhoz. A nő mondta, hogy csak süteményt eszik, mást nem. Felét elcsomagolta.
- Így rendben, így lehet több süteményt vinni. - mondta a pincér.
A nő eszegette a süteményt az úton. Kínálta a férfit, de az nem kért.
Alig indultak el a férfi csendesen megjegyezte.
- Nem is vagy terhes.
- Nem. – válaszolt a nő.
- Jó lett volna egy kislány. – így a férfi. Azt hittem terhes leszel.
- Mondtam neked, nekem már nem lehet.- felelte a nő.
- Jól van, de én mégis reménykedtem, hátha ez a nagy érzelem kiváltja és mégis lesz. Meg te is úgy érezted, hogy lehet az vagy.
- Igen. Csináltam tesztet, negatív lett.
Ez a téma kicsit rátelepedett a lelkükre. De később oldódott a hangulatuk. A nő érezte mennyire szerette volna a férfi azt a kislányt. Négy fia volt első feleségétől egy, második élettársától kettő és a harmadik élettársától egy. Mindig kislányt szeretett volna.
Most hamarabb kiértek. Mentek az albérlethez. A férfi elvitte a kulcsot nem adta le a házi néninek és nem is szólt neki, hogy elutazik.
Folytatjuk.
*************************************************
7. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK
VÉGHELYI
PÉTERNÉ: A fiókos szekrény titkai (első rész)
Kora reggel, a komor árnyékot vető fák közül lépek a sötétséget elvágó idősotthon nyálkás lépcsőire, melyek a visszavonulásra ítélt télnek az ébredő tavasszal vívott küzdelmének utolsó nyomait hagyják meleg csizmám talpán. A lassan kivilágosodó szobák fényei az ébredő, lassú mozgású emberek életének jeleiként kapaszkodnak ki a becsukott ajtók mögül, mintegy hívogatva az arra járót, hogy reményt, vigaszt vigyen az utolsó csatához felállt hűséges emberek szívébe. Csak a fényt kibocsátó ajtók kilincseit érintem, mert tudom, hogy ott új élő napja indul az öregség fátyla mögül kisejlő embereknek. Korán érkezem, s már tudom, hogy kihez mehetek. Ilyenkor belépek az életekbe, néha visszavonulok, mert a tapintat erre késztet. Nem jó mindent látni a reggeli készületben, mert az erőtlenségben a gonosz újra és újra nekifeszül, hogy megkaparintsa az emberi méltóságot, az utolsót, ami még tartást adhat. Ha tehetem, megelőzöm e támadásokat, mert már tudom, hogy hol
gyengíti meg a mozdulatokat a gonosz, és karommal,
szavammal, elébe lépek, így visszavonul tőlük egy időre.
Véghelyi Péterné |
szavammal, elébe lépek, így visszavonul tőlük egy időre.
Van egy szoba, melynek előterében
mindig lámpa ég, mert lakója számára a fény elengedhetetlen, hiszen számára ez
a világ. Egy
92 éves asszony fekszik apró testével a párnák között, kényszerű
mozdulatlanságban. Sosem hagyja el a szobát, így perceit nem az otthon
napirendje pergeti, hanem gondolatai, és színes képzelete. Ugyan
mozdulatlanságra kényszeríti a 92 év súlya, ám
tiltakozásnak benne nyoma
sincsen, ott panaszt nem hallok, csak éberen figyel, és vár e gyöngyszívű
ember. Meredten nézi az ágyával szemközti ablakot, melyet érkezésemkor rögtön
megnyitok, s betódul az apró szobába a madarak bátortalan csicsergése. Ám Erzsi
néni eddig is hallotta a madarakat, ugyanis a szekrény tetején vázában faágon
ül öt kis selyemmadár, amit a lánya festett neki, ő azoknak az énekét mindig
hallja. Más frekvenciát vesz ez az ember a szívével, melyre perceken belül
rácsatlakoztat a figyelem.
– Nehezen telnek a napok, órák, Erzsike néni? – kérdezem a beszélgetés elején a mindig mosolygó asszonyt. Szemüvege mögül a vékony arcból kiragyog a mindig huncut tekintete, mely tükrözi azt a derűt, ami minden mondatának egyedülálló líraiságot ad. Mintha régi, szép regényből olvasna fel fejezeteket. Hamar megértettem e beszélgetések során, hogy mindig legyen a zsebemben toll, és jegyzetfüzet, mert e könyvet aligha fogják újra kiadni, én magam viszont hasonmás kiadást remélhetek, ha e történetekben részt veszek.
– Tetszik tudni, én nem unatkozom – válaszolt az asszony esetlen kérdésemre, ám e válasz sejtette már, hogy most történet kezdődik. Mennyire szegényesek a mai beszélgetéseink, amik a kérdésre választ nyernek ugyan, de a válaszoló lelke, szíve már nem kerül megértésre. Talán abban vagyunk hibásak, ha beérjük a szokásos válasszal, és tovább lépünk, pedig az üresnek, vagy megszokottnak tűnő kérdések nem üresek, csak nem bírjuk el a csöndet, ami a kurta választ követi. Tapasztalom idős emberekkel, hogy ebben a csöndben formálódik meg a válaszoló lelkében a lényeg, amit sokszor azért nem ismerünk meg, mert kínosnak érezzük a hallgatást. Miért csak akkor elégedettek az emberek, ha a szavaik, mondataik kitöltik a levegőt? Amit mi átmeneti ürességnek érzünk, ott nagyon sok minden születik, csak nincs türelmünk kivárni.
– A lányom minden délután három órakor jön, és itt ül ezen a széken, és beszélgetünk. Szegény lányom – kuncog az asszony – amikor először beszéltem neki a fiókos szekrényről, majd kővé dermedt, hogy az anyja talán már megbolondult. Mondtam neki, amit most magának is. Gondold el, hogy az – mutat az ablakra – egy nagy fiókos szekrény, és sok-sok kis fiók van benne. Az életem összes dolgai, történései mind azokban vannak. Ezeket a fiókokat kihúzom, és újra élem az eseményeket, újra felidézem a benne szereplők alakját. Tetszik tudni, most itt fekszem, nem tudok csinálni semmit, a jobb kezem béna, a bal se sokat ér. Tudja mit csinálok? Este kinézek az ablakon, cinkék jönnek, majd kicsivel később jön egy nagy madár, és énekét olyannak hallom, mintha egy tavaszi nászdal lenne már. Cseppet sem tűnik unalmasnak. Majd amikor a lányom megérkezik, már ő is kérdezi, hogy ma melyik fiókot fogjuk kihúzni. Most már ő is érti, hogy nincsen semmi bajom, csak rendszerezek, és számot vetek mindennel.
Mosolyog, szavai elhallgattak ugyan, de belül a szívében tovább szólt egy mese, és én csendben igyekeztem a lelkemmel bekapcsolódni ebbe a szóláncba. Úgy szerettem volna az a fiókos szekrénykét én is kihúzogatni, de éreztem, hogy a fiókok csak az emlékező akaratára nyílnak, ezt feszegetni nem lehet. Nem kellett sokáig várnom, Erzsi néni hirtelen mesélni kezdett, s én sietve nyúltam tollam után, és a félhomály ellenére írtam, egyrészt a papírra, de leginkább a lelkem vetítővásznára.
– Tetszik tudni, úgy meg vagyok elégedve a múltammal, de sok gonoszság is volt benne. – Az 1944-45-ös fiók volt az első. – Dombóvárra jártam, 4. polgárista voltam, a Szent Orsolya zárdaiskolában, amikor édesanyám elküldött engem szívgyógyszerért. El is mentem a patikába, ám amikor a vasútállomás mellett haladtam el, már messziről sötét, nagy foltot láttam, s lassan rájöttem, hogy az egy embertömeg. Rengetegen lehettek, és valamennyien a sárga csillagot viseltek a ruhájukra tűzve. Oda tákoltak össze számukra fából valami őrző helyet az állomás mellé. Ahogy a tömeghez közeledtem, valami szorongásféle fogott el. Előző napon az osztályfőnökünk, Máter Otília (Otília anya) bejött, és összecsomagoltatta velünk a rajzszereket, és bejelentette, hogy mától vége a tanévnek, és másnap mindenki jöjjön matrózblúzba. Ekkor értettem meg, hogy itt baj van, és amikor aggódó tekintetemmel a tömegben megláttam az egyik osztálytársamat, a Bárány Évit, és megütköztem ezen, s döbbenten szakadt ki belőlem a kérdés: – Hát te meg, Évi, mit csinálsz itt? – Ekkor Évi intett, hogy ne közelítsek, és ujját a szája elé téve jelezte: Hallgassak. Még jobban hatalmába kerített a döbbenet, és szinte éreztem, ahogy leszalad lábaimba a bénultság, talán néhány pillanatig lépni sem tudtam. Két fiú ment előttem, ők is beszóltak a tömegbe, szintén felismertek valakit. A fiú, akit ők megszólítottak, éppoly ijedt arcot vágott, mint Évi az előbb. Ekkor valami döbbenetesen sokkoló dolog történt – kezdi Erzsi néni, és a visszaemlékezéssel arcán megjelent az összes érzelem, amiről mesélt – Egy SS-katona úgy átlósan kihúzta a fiút a sorból, és a kezében lévő gumibottal úgy rávágott, hogy a fiú elhasalt a földön, és nem tudott felkelni. Azonnal visszanyertem a lélekjelenlétemet, és a veszélyt észlelve a két fiúval együtt rohanni kezdtem az állomás felé. Lihegve, zihálva leültem a peronra, és keservesen sírni kezdtem. A lelkem ma is sír, ha erre gondolok, és iszonyú keserű fájdalommal mentem haza. A kert felől mentem be, hogy ne lásson senki. Nálunk olyan magas volt a kert, hochstellnek hívták a svábok. A szüleimnek elmeséltem, apám anyám is sírt, mert Dombóváron sok zsidó volt, mert sok volt az üzlet, de azokat is pillanatok alatt összeszedték. – Édesanyám! – szakadt ki belőlem a keserűség – mi bűne van egy 14 éves gyereknek?
Erzsi néni tudta, hogy erre csak a gonoszság a válasz, hamar folytatta.
– A frontok átvonulását is megértem, alighogy elment Hitler, aki maga előtt hajtotta a zsidókat, rögtön utána bejöttek az oroszok. Az kegyetlen világ volt, de ennyi szörnyűség elég egy napra. A fiókjaimat úgy 4-5 éves koromtól kezdve rendezgettem el. Mondtam már az első óvodás versemet? – kacsint rám az asszony nevetve.
– Még nem, Erzsike néni. – mosolyogva vártam a szavalatot, éreztem, hogy most kislánnyá lesz a 92 éves.
– Szeretnék ma gazdag, nagyon gazdag lenni. Gazdagságom kincsét ide eléd tenni. De mivel a szívemen kívül más egyebem nincsen, tiszta szívemből kérem, áldjon meg az Isten! – Tessék elhinni, sokszor vagyok úgy, hogy nincsen értelme ennek az életnek így, aztán kihúzok egy fiókot, és azt mondom, a kutyafülit, nekem nagyon gazdag életem volt. A családoktól függ, hogy valaki milyen ember lesz. A falusi ember akkoriban összefogott, ma már nem úgy van. Tudja, én 22 évig voltam a helyi Vöröskeresztes titkár, és sok szép dolgot csináltunk így összefogással. Az Ida iskoláztatását már meséltem? – vált hirtelen. – Volt a faluban egy hadiözvegy, meghalt a férje, és neki volt egy Ida nevű lánya. Szegénykémnek mindennap el kellett járnia iskola után napszámba dolgozni. Az édesanyja újra férjhez ment, de egy igen részeges emberhez. Nekünk, mint mondtam, ilyen hochstell kertünk volt, magas volt a part, és én gondoltam, hogy segítek ennek a leánykának. – Ida, tudod nekem nem jó a szívem, eljössz-e nekem segíteni a kertbe? – Eljött. Este én megvacsoráztattam, majd oda kiültünk a gangra, és kifizettem a pénzét. Mondtam, hogy most lesz neked is egy kis pénzed.
– Csak tessék megnézni, Erzsi néni, hogy meddig lesz nekem pénzem.
Hát, tényleg így lett: a mostoha apja várta már a kapu előtt az utcán, elvette a pénzét, és ment a kocsmába.
– Erzsi néni, én úgy elmennék innen!– fakadt ki keserűen a kifosztott gyermek.
– Akkor én olvastam a Vöröskeresztes újságban, hogy Kaposváron indul két tan-folyam. Egy szülésznői, és egy orvosi asszisztensi. A szülésznőihez volt 17 éves korhatár, de az asszisztensire Ida is mehetett már. Édesapám vasutas volt, én mondtam neki, hogy mit olvastam, de a nővérem is hallotta, és ő ismerte a tanfolyamok vezetőjét, és ő beszélt vele Ida iskoláztatása miatt.
– A menza, és a lakás ingyen lesz – mondta neki –, de amit kellett hozni, azokat be kellett szerezni.
– Hazafelé beszaladtam a tanácsra, és mondtam az elnöknek, hogy Gyuri bácsi, nagy baj van, és elmeséltem neki a helyzetet. Gyuri bácsi egy vajszívű ember volt, rögtön mondta a megoldást.
– Most lesz a szüreti bál, annak a bevételéből elküldjük Idát iskolába. Így is lett, megvettünk számára mindent, és Ida elment. Az édesanyja sokáig szidott minket, mindennek elmondott engem, hogy a kenyérkeresőt a családból elvettem. Gondoltam csak mondja, bolond likból bolond szél fúj! Aztán a ballagás előtti napon ez az asszony eljött hozzám, és bekiabált nekem, hogy kellene két tortát sütni. Őket Felvidékről telepítették ki, és a rokonaik Villányból jöttek a ballagásra, ők gazdagok voltak, nem lehetett torta nélkül ebédet adni. Mondtam, hogy megsütöm Lina, az egyikhez én adom a hozzávalót, a másikhoz te. Így is lett. Az Ida pedig kitűnőre végzett. Tessék elképzelni, hogy amikor a diplomáját megkapta, egy zárt borítékban, az igazgatónő azt mondta neki, hogy bontsa ki, és hangosan olvassa fel! Akkor az Ida arcán már lehetett látni a ragyogást, ami eltöltötte, hogy valami nagyon nagyszerű dolog áll benne. Tiszta kitűnő volt, és a diploma mellett Somogy megyei orvos mellé szóló asszisztensi állásajánlat is volt neki. Ida ott is alapított családot, később többször el is jött a gyerekeivel. Ilyen dolgokat művelt a Vöröskereszt úgy, hogy az emberek egy bajba jutott mellett összefogtak.
*
Mindent láttam magam előtt, ahogyan az asszony mesélt. Vidám arcán tükröződött bánat, öröm, izgalom, büszkeség, elégedettség. Nagyon megérintettek a szavai nyomán megelevenedő emberi életek. Most maradt Erzsi néni vöröskeresztes aktivista és lelkesen újabb esetről tudósított a másik fiókból. Elmerengtem, a képek cikáztak lelkemben, s mire észbe kaptam, Erzsike néni az Ida iskoláztatása fiókját becsukta, és kihúzta a Néma néni történetét, melyhez foghatót még sosem hallottam, de ez már egy másik történet lesz. A falut azonban nem hagyjuk el. Bizonyítéka e 92 év fiókos szekrény annak, hogy nem kell történések után elmenni, más-hol lenni, csak mindig ott, ahová Isten helyezett bennünket, a körülöttünk élőknek segítve kitartani hűségesen. Nekünk rendezik e fiókokat, a délibábos kalandvágytól mérgezett lusta, és céltalan nemzedéknek. Mert régen emberségre tanították a gyerekeket, és ez kitartott, 92 éven át is.
V. Péterné
Folytatása következik.
*************************************************
8. HAZAI
TÁJAKRÓL
VERSEK,
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL IRODALMI MÜINTÉZETÉBŐL
IRODALMI
PÁLYÁZAT, PÉCSI VAKOK, BEKÜLDÖTT VERSEK
1. PÁLYAMÜ
JELIGE: JELEK
A VERS CÍME:
NÉHA AZT ÁLMODOM
A FEHÉR BOT
NAPJÁRA - OKTÓBER, A
LÁTÁS HÓNAPJA
Néha azt
álmodom,
mély álmomból
feliperedve,
reggel ha majd
felébredek,
újra élesen
látok
filmként mozgó
képeket, ilyenkor felkelek,
s fáradtan
megpihenek,
mert
felzaklattak a jelek.
Az értelmes
ember
Mindenre
felfigyel,
Megmutatja
sorsunkat
Csak érteni
kell,
mit mond a jel.
A Föld sarkain
Tonna számra
Omolva olvad a
jég,
A sivatagokat
Száguldva
tágítja
A szárító szél.
Homok alól
menekül
A méregfogú
vipera,
szomjazva
szikkad
A sárguló
levél,
a majmok elloptak
egy gyereket, a kutya farkast kölykezett, az oroszlán foggal született.
De az emberek
Nem értették a
jeleket,
s ez káoszhoz
vezetett.
Évek óta
testemen a jel,
hogy nem látok,
ezt nem hiszem
el,
odafigyelve
észre veheted,
ha nem
érzékeled,
jól elrejtezkedett,
örülök Veled.
Hogy félre ne
értsék
bizonytalan
lépteimet,
hiszen nem
vagyok részeg,
fehér botot
veszek a kezembe,
fekete kalapot
teszek a fejemre,
mint egyetemes
jelszerkezetet,
magammal
cipelem.
Hadd lássák ki
vagyok,
vagy nézzék mi
vagyok,
s mi nem
vagyok.
Segítség ez
nekem,
nem kell
csengetnem rézpénzzel,
nem fertőző a
létem,
mint a
leprásoké régen,
mitőla hívek
megijedtek,
vezet, hogy
merre menjek,
figyelmezteti
az embereket,
mutatja a
szegleteket,
korlátokat,
kereteket,
és az
egyeneseket.
Látásmódom
megváltozott.
Néha eltűnődöm
a
Magyarok némely
szaván,
Mikor a vak
mondja,
Megnézem, s
látom.
Képletes talán.
Hiszen Nem
vagyok vak,
Csupán csak nem
látok.
Micsoda
különbség!
Ugye
csodáljátok?
Azt hogy
világtalan,
Szívből
utáljátok.
Gyönyörű a
Magyar nyelv,
Mindent
kifejez,
Örömöt,
bánatot,
Minden
árnyalatot,
Bátor, okos,
Bugyuta
gondolatot.
Végül is
beláthatod,
Lehet jó a
meglátásod,
Akkor is, ha
nem látod.
Néha ilyeneket
álmodom,
szép mindig, ha
tudom is, hogy csak álom.
Reméljük
meglátod,
Ki marad végül
a barátod.
Mi csak
emlékezünk csupán,
nincs mit
ünnepelni egyáltalán,
elkerül
bennünket a szivárványhártyán
Írisz, a
gyönyörű lány,
így a Fehér bot
napján,
megmarad a
ködmárvány,
alabástrom
szoborrá mered
az elmúlt
emlékezet,
magunkban azt
kiáltjuk,
némileg
elszömpöntyölödve talán,
nem önámítás
okán,
Így is szép a
Világ,
az álmok
ködfátyolán át.
A Fehér bot
vigyázzon reánk.
SZEKSZÁRD,
2022.. OKTOBER 15. A FEHÉR BOT NAPJÁRA
*
2. PÁLYAMÜ
JELIGE: ELMÚLÁS
A VERS CÍME: AZ
EST
Kint már
söthenyesedik az idő,
az est
belebújik az éjszakába,
akár egy meleg
medvebundába,
sötétségbe
burkolódzva pihen,
fáradtan várja
az álmos reggelt,
ki a korai
fényes Nappal kel fel.
Álmait
félálomba kergeti,
a hajnali álom
Isteni,
majd felkel
ágyából kissé megpihenni.
A tegnap már
elmúlt,
történelemmé vált,
ma új napra
ébredünk,
holnapra
készülünk,
de az még nem a
mienk.
Szemeim előtt
cikázik az eső,
vakon sejtem,
mint vad a vihart,
érzékszervem
árnyalata kihalt,
farkasbőrbe
bújt a bárány,
vagy
báránybőrbe bújt a farkas?
Ez szinte egyre
megy,
az ember
beleremeg,
esetlenül
fekszem, s kelek,
a dolgok már
olyan időtlennek tűnnek,
akár az
őskövületek.
Merev testtel,
érzékeny figyelemmel
járok a
szekszárdi platánsoron,
költők nyomán
visz az álom,
néha zizzen
csak egy őszi falevél,
hanyatt dől,
mikor hintázva Földet ér.
Érdeklődve
figyelem a halkuló neszeket,
némelyek
szándékosan kikerülnének,
lábam
bizonytalanul gödörbe lép,
messziről
suttog a szél, hát ez még él?
Kopott
kabátomat az ősz ereje összehúzza,
gallérja
fázósan felhajtva,
új verseim
lapjait betakarva,
ballagok
hazaesti hajlékomra,
számban a város
idei bor íze,
gesztenye
fákról potyog a barna gesztenye,
zöld burkából
kivetkezve,
udvarom kövén kopog
a dió,
fája alatt
pihenni jó,
a méla, vak
költő ismét hazatért,
lombsöprű kotor
millió levélen,
röghöz
kapaszkodik amelyik fél,
közeli temető
felől, lágy dallamot hoz, a kóborló szél.
2022. augusztus 28.
*
3. PÁLYAMÜ
JELIGE: ÉLETKÉPEK
A VERS CÍME: AZ
ÉJ
(AZ ÉLET
PARÓDIÁJA)
Bársonnyal
takargat
az éj
sötétsége,
álmokkal
ringatgat
a jótékony
éjszaka,
halványan
dereng már,
közeleg a fény,
érkezik a
hajnal.
Duruzsolva
ébreszt
a felkelő szél,
Mond egy új
mesét.
Álmodj még
kicsinyét,
a reggel rideg,
kegyetlen,
akár a tél,
elrejt takaród
melege,
ráheveredsz a
medvebőrre,
a hajnali álom
oly émelyítő.
Álmodtam rólad
az este,
vágyaimat hőn
követve,
hátha meglátlak
reggelre,
bánatim
feledve.
Elfoglal még
mindent az éj..
Lámpádból
kihalt a fény
Meglopja a
derengő hajnalt,
petróleumot
ment,
a következő
napnak.
Ólomcipőkben
járnak a gondolatok,
nem állnak
haptákba még,
ők is alusznak
kicsinykét.
Ki dönti el,
hogy a vers
meddig tart?
Folytatod e még
tovább a dalt?
Azt akarod
persze,
hogy sokaknak
teccen,
ne mondják
mások,
ne ilyen dallam
legyen.
Nos Barátaim,
a temetőkben
többen
pihentek,
mint ahányan az
utcán jártok,
keltek.
Velem szembe
már nem jöhettek,
de én sosem
felejtlek titeket,
van még felétek
egy jónak tűnő
ajánlatom,
az élet
paródiája
csupán a
halálnak,
erről ezt
mondhatom.
Hogy
aszongya...
Halál ellen,
sej de nincs oltalom.
Elmúlik minden,
jaj, borzalom,
Óh, azok a zöld
kiscica szemek
s a rájuk
csukódó
édes
szemfedelek
az élet
kegyetlen veletek,
betakarnak a
szemfedők,
de örökké élnek
a temetők.
E virágzó
sírkert
nincs
otthonomtól messzire,
én csak pihenni
járok ide,
szeretek a
sorok között
ropogó
gyöngykavicson sétálni,
vak sorsomon
néha elmélázni,
új otthonra
találni,
s ha közben
nagyon megéhezek,
hazamegyek
vacsorázni.
SZEKSZÁRD,
2022. AUGUSZTUS 30.
*
ÉGI JELEK
SZEGZÁRDI NAGY
VENDEL IRODALMI MÜINTÉZETÉBŐL
KIÁLTÁS HÁBORÚ
IDEJÉN
Szörnyű
tűzkígyó
Fenekedik az
égen.
Hirtelen,
hamarvást
Háborúság
lészen.
Bárányfelhők
úsznak
Sietve,
serényen
a nap, a hold,a
csillagok,
A fényük
ragyog.
Az Auróra
Boriális fent északon,
Tündököl a
havas tájakon.
Az ég alján
Ível a
szivárvány.
Színeiben
pompázva,
Mint pogány
bálvány.
Háborog a
világ,
mint olyan
sokszor már,
dühöng az
ember,
nem ismerve
Istent, s Hazát,
szégyellje
magát a kapzsiság, és a butaság,
színeit veszíti
a fény,
lett belőle
ködszivárvány,
s marad a
remény.
Egy kép a
füstös falon,
Régen megkopott
már.
Álombéli lázas
látomás...
megannyi
állomás.
Csecsemő
játszik,
Kezében cumi,
Szájában
szivar.
Tudom a rajz
Egy kissé
bizarr.
Nem minden az,
Aminek látszik,
ezt hozta a
félelem,
Néha a képzelet
Csupán csak
játszik.
Az hiszem hogy
villámlik,
Pedig csak
csillámlik.
Létünk egy
villanás,
Olyan mint a
gyereknadrág:
Rövid, és
mocskos.
A kép
Néha csak átok,
Te csak úgy
látod.
Ott van e még
A nagy
húsdaráló
A Dunaparton?
Már nem
találod.
Dübörögnek
a kalapácsok.
Ki hiszi el,
Hogy ott volt?
Pedig
gyerekkorom óta
Bennem él a
kép.
Amit sok ember
Suttogón, ordítva mesélt.
S közben félt.
Ugye, nem
hiszed el?
Elhiszed e a
Zsidók
golgotáját?
Megfeszített
karok
Inaszakadását?
Vesztes
gladiátor
Halálba menekvő
Véres
szabadságát?
Földesúr
pallosjogát,
Az első
éjszakát?
Az úriszékét,
Dózsa húsának
sistergését?
Állat, és ember
felett
Élet, halál
jogát?
Hóhér bárdjának
Tompa
zuhanását?
Franciák
hatékony
Éles Giotinját?
Lágerek
halálgyárát,
Gázkamrák
valóságát,
Halott
kisgyerekek
Millió
szandálját?
Hiszed e a
Fejünk felett
lebegő
Fényes
atombombát?
Japán emberek
Égő papírházát?
Oroszország
fagyos gulágját,
Részecskét
ütköztető
Svájci
alagútját?
Állatok, s
emberek
Köztünk élő
klónját?
Féreglyukakon
távozó
Űrhajósok
kiváltságát?
Mindezt el kell
hinned,
Ez nem állati
szülemény,
Erre csak az
ember képes
Elpusztítani
világát,
S végül
önmagát.
Isten
hasonmását.
Nem kell
segíteni,
a Föld magától
is tudja a dolgát.
Aztán csak
marad egy kép
Törött keretben
Néhány
gyermekről,
Az üszkös
falakon.
Hamarosan vége
e világnak,
De az urak még
Mindig
vadásznak.
Ismét háborog a
világ,
remeg a Föld,
okozva sokak halálát, ,
jelzi, hogy mi
vár ránk,
vérzivatarban
építeni nem lehet,
a huszonegyedik
században háborúzni szégyen,
a Halál angyala
repked az égen,
a sok tanult
ember
mostanra hová
bújt el?
látják hogy nagy
a baj,
működő erőművet
lőni
diszkrét
elmebajra vall,
ezt a háborút
atommal harcolják,
az utolsót
majd, kőbaltákkal vívják,
akár egy piaci
kofalármát.
Hol igy jönnek,
mennek a katonák,
nem egészséges
a levegő,
figyelni,
szólni, és perlekedni,
megoldást
keresni,
ez a költők
dolga volna,
de háborúban
hallgat a Múzsa,
lepedőkből
lesznek a szemfedők,
hiába
lengetted, hogy ne lőj,
s örökké élnek
a temetők.
SZEKSZÁRD,
2023.02.24.
A MAI NAP EGY
ÉVE, HOGY KITÖRT A HÁBORÚ.
*
SZEGZÁRDI
NAGY VENDEL: KÖZELÍT A
TAVASZ
Sötétből sejlik
a
Sápadt
fénysugár.
Erőlködik a
Nap.
Közelít a
tavasz.
Szembe jön
elénk.
Föld méhében
Duzzad a mag,
S a gyököcskék
kusza, fura
Lassú táncot
lejtenek.
Bomolnak a
bimbók,
Rügyek, és a
falevelek.
Ilyentájt az
Ember olykor
Elmereng:
Mi történik
Ez újabb
tavaszban...
Vajon megújul e
Végre Hunnia?
Elpusztít e
minket
világunk vad
vírusa?
háborúk
esztelen virtusa,
Legyőzi e ismét
egy új tavasz
rítusa?
Már csak ebben
bízhatunk
újra, és újra.
Lehányt falu
WC-ben,
Düledező kocsma
mellett,
Miért szülnek
magzatot?
Mire még?
A teste lila,
A szája kék.
Az éhségtől
ordít
Az ivadék.
A kőről
felkapják
Rongyba tekert
testét,
Hogy szemétbe
dobják,
Vagy, hogy
eltemessék.
Ebből a véres,
Mocskos
kupacból
Hogyan fejlődik
tovább
Az emberiség?
De a világ
Folyton
folyvást forog,
Megújulni
kényszerűl.
Mi is ezt
érezzük
Valahol
legbelül.
S ha azt
akarjuk,
Mi is, és
Az ég is,
Tavasz jön
mégis.
S Földünk
vágtat tovább
Napkörüli
útján,
A gravitáció
pórázán,
egy fekete lyuk
felé,
hol örök a
létezés,
s mindig
megmarad
az emlékezés,
az örökös
reménykedés .
2023 tavaszán, március 01.
*************************************************
9. TÚL AZ
ÓPERENCIÁN
AUSZTRÁLIA
KORAI TÖRTÉNELME, CSEVEGŐ STÍLUSBAN
KOLOZSI
ERZSÉBET - AUSZTRÁLIA
TÓTÁGAS
PODCAST (XV. RÉSZ)
Podcast 29 Az
arany ásás története, 1
https://youtu.be/tQv0qQBkXLU
bizony
sok felfedezni való volt és van is még ezen a hatalmas
kontinesen.
Szóval mi is történik a valóságban?
Helyszín tehát
Ausztrália az 185o-es években. Akkor még majd az egész keleti partot NSW - nek
hívták, mert Victoria csak később
Kolozsi Erzsébet |
Szóval mi is történik a valóságban?
vált külön.
A lakosság száma nagyjából 4oo
ezer volt.
Ezek a száraz adatok később jelentősek lesznek. Három aranyásó, indul a hegyek felé..... szól a régi nóta. Történt ugyanis, hogy egy Edward Hargraves nevű ember aranyat talált, 1851 februárban Ez az előjátéka a későbbi drámáknak. Lehet, hogy sok felvonás lesz belőle, hisz a helyszínek és a szereplők is nagyon érdekesek.
Aranyat talált - ez így nagyon egyszerűen hangzik, de nem az.
Hogy lehet csak úgy találni? Sétál az utcán, és az arany ott hever? Azt tudjuk, hogy téma néha szokott, de arany ....?! Vagy ülteti a búzát és aranyat fordít ki az eke? Vagy jobban csillog a folyó vize, homokja, mint a napsütés miatt indokolt volna? Ezek bármelyike is lehet, sőt...
Először azt
járom körül , akkor hogy is lehet az
aranyat megtalálni és kitermelni, hozzáférni?
Szakemberek az arany kifejtésének / kibányászásának módjában alalpvetően megkülönböztetik az aranytartalmú ércet – ezt bányásszák, és a mosott aranyat.
A bányászat szót értem, de mi az hogy mosott?
Hát a folyó medrében találhatók az aranyszemcsék, és ezt próbálják mosással, igazából átszitálással, megszerezni.
Hiába volt akkoriban sokkal nehézkesebb a kommunikáció
mint most, már beszéltem arról, hogy a távíró vonalak kiépítése nehézségekbe ütközött. De mégis, mikor megtudták, hogy Californiában arany van, ez olyan aranylázat eredményezett, hogy az egész világról tódultak oda emberek
szerencsét próbálni. Köztük volt az az
Edward Hargraves nevű ember,
Bathurstből, aki ugyan nem járt
szerencsével ott , de megtanulta azokat a technikákat, hogy lehet hozzáférni az
aranyhoz. Ő Bathurst és Orange környékén
kotorászott, mert évekkel korábban egy
geológus - a Royal Geographic Society elnöke-
azt állította, hogy a Nagy Vízválasztó Hegység nyugati oldalán
valószínűleg lehet aranyat találni. Ezt a hírt azonban nem verték nagydobra, mert
az akkori kormány attól félt, hogy az emberek majd rohannak aranyat ásni,
ahelyett hogy rendesen dolgoznának a városban vagy a mezőgazdaságban, így
munkaerőhiány léphet fel.
De amikor
Hargraves három társával együtt - ugye mégis csak van három aranyásó, de ezek
inkább aranymosók - kimosásra-szitálásra
érdemes mennyiségű aranyszemcséket talált a Lewis Pond Creek-ben, ez a mai
Orange- hoz van közel, nem volt többé megállás. Az arany felfedezés után a kormány még jutalmat is adott nekik. Igen
ám Hargraves nem tudta felvenni az egészet.
Az történt, ami történni szokott, a három aranyásó összeveszett, és az egyikük, John Lister tiltakozott, magáénak
tulajdonította a felfedezést. Még jó,
hogy nem ölték meg egymást, mert olyan is előfordult sokszor. Vizsgálatok és
bizottságok követték egymást, első Hargravesnek adott igazat, második
Listernek.
Lehet, hogy ismét az ügyvédek jártak igazán jól, akik nem keresték, hanem díjuk fejében elkérték az aranyat?
Ez a lelet a hivatalos aranyláz kezdete, februárban történt, de áprilisban a mai Victoria, Castlemaine területén is találtak aranyat, igy ott is aranyláz kezdődött . Látjuk, a rivalizálás folytatódik. Egyébként a Castlemaine környéki bányászattal még foglalkozom külön is, magyar vonatkozása miatt.
Na jó, látták a
csillogó szemcséket, de azokat ugye ki kell nyerni a vízből, iszapból. Ennek technikáját hozta ugyan Hargraves, de a
technika alkalmazásához ember is kell.
Hargraves
állítólag baráti kapcsolatot létesített a környék aboriginal törzseivel és azok
dolgoztak neki. De a rabok, akiket
eredetileg a városban dolgoztattak, ők
is leléptek, inkább szerencsét próbálni
mentek. Annyi rendőr nem volt, hogy
összefogdossa őket, és lehet, hogy maguk is inkább szívesebben aranyat kerestek, mint bűnözőket.
A hirre, hogy két helyen is van arany,
Castlemaine és Bathurst, külföldről is megindult az áradat.
Megjelentek a későbbi problémákat előrejelző viharfelhők.
Ki adhatja ki
és mennyiért az engedélyt a kutatásra,? A nagy számban özönlő külföldiek
egyenlő jogokat élveznek- e, vagy a helyieknek előnye lehet ? Hol és hogyan
lakhatnak a szerencsevadászok ? Mi lesz a kibányászott arannyal?
Erről és még sok másról is majd a további adásokban lesz szó.
Mellékletek
terület
YouTube-videó (Podcast 29 Aranyláz Ausztráliában) előnézete
Ha csak
elhangzik a szó arany, a szerencsevadászok messze földről sereglenek abba az
irányba. Ez nem csak olyan elcsépelt
nyelvi fordulat, a messzi föld ez
esetben jelenti Ausztrálián kívül a világ sok táját . Amerika, Európa, Ázsia de Afrika is öntötte
az embereket, akik persze nem mind fehérek voltak. Ez aztán később sok
konfliktus forrása lett.
A sereglenek
pedig változatos közlekedést jelent. Ide persze hajóval, de azután: van aki
gyalog, hátizsákkal. Van aki talicskával. Van aki lóháton. Van aki ipari
kisvasúttal. Jó az csak kicsit később és
csak pár helyen volt.
A Bathurst- be vezető út, ugye ott fedezték fel hivatalosan az első aranyat, feketéllett az emberektől. Az akkori újság teljes őrületként aposztrofálta ezt a szinte zarándoklat jellegű áramlást.
Maga a városka is majdnem teljesen kiürült, mindenki inkább a szerencséjét kergette.
Említettem a
fekete felhőket, amik a felfedezés után az ország felett tornyosultak
A kezdeti lakosság nagyon rövid idő alatt megduplázódott átlagban, de volt ahol meg is tízszereződött.
Elképzelhetetlen volt a rendes ellátás, de azért mindenki akart hasítani ebből a pecsenyéből.
A kutatást
lefölözendő az állam havi díjat állapított meg, és ennek fejében 13 és fél
négyzetméter területen moshatott, kutathatott az egyén.
Hadd időzzek
egy kicsit, milyen volt az élet a táborokban. Ezek ugye jó messze voltak a
településektől. Szerencsésnek volt saját sátra, de sokan venni vagy bérelni
kényszerültek.
Akik sátrakat árultak és adtak bérbe, hogy valahol fedél is legyen, azok saját maguk szabták meg az árat,. Így aki nem tudta kifizetni bizony aludt az ötmillió sztár hotelben, azaz a szabadban, pokróc alatt. Ha szerencséje volt, vagy nagyon ócska volt a pokróc, nem lopták el tőle.
Aztán megjelentek az árusok, akik az alapvető szükségletet fedezték, árultak lapátot, teknőt, pokrócot, alkoholt, kártyát, kockát sőt helyenként és esetenként lányokat is.
Az alkoholt ugyan eleinte próbálták tiltani, de ezt lehetetlen volt betartatni, így feladták a hatóságok. A rendőrség inkább vadászatokat tartott, no nem nyulakra, hanem azokra az emberekre, akik esetleg elmaradtak vagy nem fizették meg a díjat.
Nagyon kellett
vigyázni a díjjal megváltott területre,
nehogy más is odatévedjen, ezt kis cövekekkel jelölték, hogy melyik
kié. Ne feledjük, sokféle ember jött
ide, volt köztük szegény és becsületes és bizony voltak akik a becsületet
rugalmasan kezelték. Így volt, hogy ezeket a cövekeket arrébb rakták, ha valaki
úgy gondolta, a másik területén több szerencsével jár majd. A szerszám nélküli
vagy eladósodott bányászok úgy jutottak némi keresethez, hogy pásztorok lettek.
Azaz vállalták, hogy őrzik a cöveket, míg a tulajdonos máshol jár. Ezeket
azonban néha bizony fejbekólintották, jó
esetben megvesztegették, hogy nézzenek már máshova.
Bátran
elmondhatom, hogy bár volt olyan aranyásó, aki meggazdagodott, igaz nagyon
kevés, valójában a kereskedők számára
volt ez egy aranybánya. Akinek nem volt pénze mondjuk lisztre vagy csákányra,
az vállalta, hogy abból, amit esetleg talál, részt ad a boltosnak. Azok pedig ahogy tollasodtak, szép házakat
építtettek. Sok ilyen elhagyott
település van Ausztráliában. Számomra
talán a legérdekesebb Hill End. Ez NSW - ben van, nem messze az eredeti
arany lelőhelytől.
Az aranyat itt
bányászták, csákánnyal, nem mosták.
Itt találták meg azt az óriási aranyrögöt, ami 28o kg nem tévedés, 75 százalékos aranyat tartalmaz. Van egy kép a megtalálóról, Berhard Holtermann, a rög magassága kb. a melléig ér!
Érdekességként, nem mulatta el a szerencséjét, inkább nagy házat épített North Sydney-ben , festett ólomüveg ablakokkal. Ez az épület áll ma is, iskola van benne.
A településen fénykorában 8000 ember volt ott, 5 bank, 8 templom és 28 kocsma. Azért sokat adtak a helyes arányra, ugye?
Amikor elfogyott az érc, mindenki tovább állt, ott hagyták úgy ahogy volt.
Ottjártunkkor,
pár évvel ezelőtt még csak terepjáróval lehetett megközelíteni, ma már
állítólag van út is.
Valamikor a 40-es években egy festő felfedezte a szellemvárost, pár képen meg is örökítette és rövidesen egy kis festő kolónia alakult ki.
Ma alig egy tucat ember lakik ott állandóan, műemléknek van nyilvánítva. A házak többsége látogatható. Előttük egy – egy kis tábla, ami leírja tulajdonosa, lakója életét.
Igazából ez volt, ami keltette fel a kíváncsiságomat, hogy kicsit többet foglalkozzam a témával.
Eddig kicsit
általánosságban meséltem, de még sok izgalmas, helyenként véres történet van a
tarsolyomban.
Mellékletek
terület
YouTube-videó (Podcast 3o Aranyláz folytatása) előnézete
Folytatjuk a
sorozatot.
Ezek a száraz adatok később jelentősek lesznek. Három aranyásó, indul a hegyek felé..... szól a régi nóta. Történt ugyanis, hogy egy Edward Hargraves nevű ember aranyat talált, 1851 februárban Ez az előjátéka a későbbi drámáknak. Lehet, hogy sok felvonás lesz belőle, hisz a helyszínek és a szereplők is nagyon érdekesek.
Aranyat talált - ez így nagyon egyszerűen hangzik, de nem az.
Hogy lehet csak úgy találni? Sétál az utcán, és az arany ott hever? Azt tudjuk, hogy téma néha szokott, de arany ....?! Vagy ülteti a búzát és aranyat fordít ki az eke? Vagy jobban csillog a folyó vize, homokja, mint a napsütés miatt indokolt volna? Ezek bármelyike is lehet, sőt...
Szakemberek az arany kifejtésének / kibányászásának módjában alalpvetően megkülönböztetik az aranytartalmú ércet – ezt bányásszák, és a mosott aranyat.
A bányászat szót értem, de mi az hogy mosott?
Hát a folyó medrében találhatók az aranyszemcsék, és ezt próbálják mosással, igazából átszitálással, megszerezni.
A podcast logoja |
Lehet, hogy ismét az ügyvédek jártak igazán jól, akik nem keresték, hanem díjuk fejében elkérték az aranyat?
Ez a lelet a hivatalos aranyláz kezdete, februárban történt, de áprilisban a mai Victoria, Castlemaine területén is találtak aranyat, igy ott is aranyláz kezdődött . Látjuk, a rivalizálás folytatódik. Egyébként a Castlemaine környéki bányászattal még foglalkozom külön is, magyar vonatkozása miatt.
Megjelentek a későbbi problémákat előrejelző viharfelhők.
Erről és még sok másról is majd a további adásokban lesz szó.
YouTube-videó (Podcast 29 Aranyláz Ausztráliában) előnézete
*
Ez a második - Podcast 3o
Aranyláz 2
https://youtu.be/18CyzbGYq-8
A Bathurst- be vezető út, ugye ott fedezték fel hivatalosan az első aranyat, feketéllett az emberektől. Az akkori újság teljes őrületként aposztrofálta ezt a szinte zarándoklat jellegű áramlást.
Maga a városka is majdnem teljesen kiürült, mindenki inkább a szerencséjét kergette.
A kezdeti lakosság nagyon rövid idő alatt megduplázódott átlagban, de volt ahol meg is tízszereződött.
Elképzelhetetlen volt a rendes ellátás, de azért mindenki akart hasítani ebből a pecsenyéből.
Akik sátrakat árultak és adtak bérbe, hogy valahol fedél is legyen, azok saját maguk szabták meg az árat,. Így aki nem tudta kifizetni bizony aludt az ötmillió sztár hotelben, azaz a szabadban, pokróc alatt. Ha szerencséje volt, vagy nagyon ócska volt a pokróc, nem lopták el tőle.
Aztán megjelentek az árusok, akik az alapvető szükségletet fedezték, árultak lapátot, teknőt, pokrócot, alkoholt, kártyát, kockát sőt helyenként és esetenként lányokat is.
Az alkoholt ugyan eleinte próbálták tiltani, de ezt lehetetlen volt betartatni, így feladták a hatóságok. A rendőrség inkább vadászatokat tartott, no nem nyulakra, hanem azokra az emberekre, akik esetleg elmaradtak vagy nem fizették meg a díjat.
Itt találták meg azt az óriási aranyrögöt, ami 28o kg nem tévedés, 75 százalékos aranyat tartalmaz. Van egy kép a megtalálóról, Berhard Holtermann, a rög magassága kb. a melléig ér!
Érdekességként, nem mulatta el a szerencséjét, inkább nagy házat épített North Sydney-ben , festett ólomüveg ablakokkal. Ez az épület áll ma is, iskola van benne.
A településen fénykorában 8000 ember volt ott, 5 bank, 8 templom és 28 kocsma. Azért sokat adtak a helyes arányra, ugye?
Amikor elfogyott az érc, mindenki tovább állt, ott hagyták úgy ahogy volt.
Valamikor a 40-es években egy festő felfedezte a szellemvárost, pár képen meg is örökítette és rövidesen egy kis festő kolónia alakult ki.
Ma alig egy tucat ember lakik ott állandóan, műemléknek van nyilvánítva. A házak többsége látogatható. Előttük egy – egy kis tábla, ami leírja tulajdonosa, lakója életét.
Igazából ez volt, ami keltette fel a kíváncsiságomat, hogy kicsit többet foglalkozzam a témával.
YouTube-videó (Podcast 3o Aranyláz folytatása) előnézete
*************************************************
10.
BEMUTATJUK BUDAI ORSOLYA ALKOTÁSAIT
VÁLOGATÁS
PRÓZAI, ÉS VERSES ÍRÁSAIBÓL
- SZAKMAI
HITVALLÁSOM -
Életem nagy részében fontos szerepet játszott önmagam keresése és megtalálása. Eleinte sűrű ködben tapogatództam, majd apránként felfedeztem a lehetőségeimet. Számtalan kalandos, kanyargós, kacskaringós utacska vezetett mostani énemhez. Egy azonban bizonyos. Minden területen az alkotás, a szabadság iránti vágy, a szellemi magaslatokba való emelkedés adták meg az irányt, melyek gyermekkoromtól meghatározóak számomra. Jelenleg is ezek mozgatják a mindennapjaimat.
Spirituális utamon az önfejlesztő módszerek, az írás, a festés, a rajzolás, és az önkifejezés számos formája nyújt segítséget minél közelebb kerülni ahhoz a lélekhez, aki ezen földi inkarnációjában olyan életutat választott, melyben az értékteremtés, a szépség, a harmónia, a béke van jelen.
Budai Orsolya |
Szeretem minden módon megjeleníteni a láthatón túli világot, amelyben minden él, létezik, ahol bármi lehetséges, s evilági formába önthető, amit képzeletünk mintáz. Az ily módon született teremtményeimet, gyermekeimet, röppenő, csivitelő madaraimat boldogan engedem útjukra, hogy bejárják a világot, s találkozzanak azokkal az emberekkel, akiknek éppen rájuk van szükségük.
Részt veszek továbbá, kortárs szerzők írásainak publikálásában is, egy neves irodalmi portál szerkesztő munkatársaként. Hiszem, hogy fontos egymás alkotómunkájának támogatása, az együttműködés, a művész kollégák szélesebb körben való megismertetése, tudásuk átadása. Gazdagítva ezzel a jelen világ értékeit.
Azt gondolom, hogy ez a fajta üzenetközvetítés rendkívül fontos a világunkban, mely a mai, modern technikai módszerek segítségével végtelen szabadságot ad számunkra.
Budai Orsolya
www.orsolyabudai.com
*
VÁLOGATÁS
PRÓZÁIMBÓL
Budai Orsolya:
Kőszív
*
BUDAI ORSOLYA: ÁLMOKBÓL SZŐTT
VALÓSÁG
Kék betűk hófehér
papíron,
halványkék
tintával rótt szavak;
Hozzád írom
lelkem sóhaját,
s tűnődöm hűs
cédrusok alatt.
Álmodok
magunknak Világot,
lágyan fodrozó
hullámokat,
tengeröblöt,
hol ketten vagyunk,
s fürkészünk
hullócsillagokat.
Lelkünk
egybeforr, mint egykoron,
s ülünk a
Végtelen peremén,
hisszük, hogy
valóság ez álom,
hisz' mi
teremtettük. Te és én.
2021
*
BUDAI ORSOLYA: LÉTEZEM?
LÉTEZEM...
Aranyló fényben
tündököl most
az éjfekete
aszfalt, lámpák lecsorgó
fénye világlik
a sötét utcakövön;
szemembe szökik
e szikrázó látvány
s szürreális
alakzatokat rajzol
az éjszaka
kitágult légterében...
...lágy
esőcseppek ritmusa békét,
nyugalmat
kottáz szívbillentyűmre
s egyensúlyt
simít testembe a szél;
a tér és idő
tágra nyílt kvantumterében
e lélekcsendben
ím önvalómban létezem
2022
*
BUDAI ORSOLYA: AZ ÜZENET
Midőn elült a
zaj, a zord, zúgó vihar,
csendes léptein
megérkezett a szeretet -
Lassan, puhán
andalgott, s könnyedén
csókot lehelt
homlokráncaimra.
Nem tombolt
többé üvöltő hurrikán,
nem csapkodtak
eszement szelek...
csak a
szeretet, a béke honol itt benn,
a szív szava
ült cirógatón ajkaimra.
Tollamból a
lélek hangja cseppenként,
lágyan trillázó
muzsikával csörgedez,
s kezeim
vezérli időtlen Szellemem.
Ssss...üzen a
Mindenség. Egy dallamot dúdol...
Szemei tiszta
tükörként fénylenek,
arcában
megszületett az új hajnal.
2020.
*************************************************
11.
ÉLETTÖRTÉNETEIMBŐL
VÉGHELYI
JÓZSEF: Tollfosztott szerelem...
Véghelyi József |
Ám az alapvető konklúzió mégis csak úgy
hangzik, hogy:
ezzel a megélt és átélt tapasztalattal a hátam mögött nem
szeretném újrakezdeni az életemet. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy
minden a legjobban (esetleg rosszabbul) alakult az elmúlt hetvenhét évben, de
megbékéltem a sorsommal és elfogadom annak adományait. Lehetett volna jobb is,
de sokkal rosszabb is. Ami reálisan fontos lehet egy ember életében, azt
elértem! Talmi értékek csillogása sohasem vakított el, mindig két lábbal álltam
a földön.
Azt hiszem, mind a mai napig tudom, hogy
melyek az emberi élet legfontosabb princípiumai
(alapelvei), erkölcsi, magatartás béli oszlopai, amelyeket követve nagy
ostobaságokat nem követ el az, aki betartja!
Isten óvjon engem attól, hogy bárkit is
bármiről is kioktassak, de talán életem során szert tettem akkora
tapasztalatra, hogy belőlük levonhassak bizonyos általános érvényű
szentenciákat. Meglátásom szerint az emberi élet, a sors főbb tartóoszlopai úgy
is mondhattam volna, hogy fundamentumai három témacsoport köré csoportosítható.
Ezek:
Ez a hármas csoportosítás természetesen
önkényes, más valaki másban lelte volna meg a boldogulásának zálogát. Bár ez
első kettő rokon stratégiának tűnik, mégis alapvető különbségek vannak
közöttük. A tanulási időszak legintenzívebb korszaka a gyerekkor, illetve a
fiatal felnőtt évek. Egyébként pedig egész életünk során tanulunk, ha nem is
egyforma intenzitással. A szakmai életünket inkább a gyerek- és felnőttkor
határán kezdhetjük el. Tapasztalatom szerint a szakmai naprakészség
megerősítése szintén egy életen át végigkísér minket, de az idős kor
megjelenésével intenzitása meredeken csökken.
Akadnak olyanok is, akik ezt az egészet
zagyvaságnak tekintik. Hát lelkük rajta...! Ezekből lesznek a percemberek, a
sodródók, akik szerint mindig mások a hibásak, vagy sok esetben egyszerűen csak
várják a szájukba repülő sült galambot...! Szánalomra méltó szerencsétlen
egyedek. A többség szerencsére tudja, hogy nincsenek repülő sült galambok, mint
ahogy a boldogság kék madara sem kelt még ki a tojásából, és bizony az életben
mindenért, de mindenért keményen meg kell dolgozni. Van, akinek könnyebb, és
még többen vannak, akiknek ez nehezebben sikerül, de hát ez az emberi sors
velejárója. Madách Imre : Az ember tragédiája című drámai költeményéből az
egyik legismertebb sora szerint:
Igen, az
életünk erről szól. Az első perctől az utolsóig. Bizony nem mindegy, hogy a
küzdelmeinket mennyi energiával végezzük. Sikeresek leszünk-e vagy sem. Jól
szervezzük-e meg életünket, jut-e elegendő idő és energia tanulásra,
szórakozásra, családalapításra? Fiatalabb életünkben készülünk-e a felnőtt
korra? Egy bölcselet szerint az okos ember már gyermekkorában készül a
nyugdíjas éveire...! Megfontolandó intelem!
Közel négy évtizedet tanítottam egy
szakközépiskolában, tehát pontosan tudom, hogy mi a jelentősége a tanulásnak és
a szakmai képesítés megszerzésének. Az igazi tanár egész életében tanár marad,
amíg csak él...Az iskolámban a műszaki kollégák kötött terjedt el az a
megállapítás, hogy egy tanár az első tíz évében maga is tanul még, a második
tíz évben tanít, és a harmadik tíz évben már nevel is… Figyeljük meg, hogy amikor a
diákéveinkre visszagondolunk többnyire középkorú, vagy idősebb tanáregyéniségekre
emlékezünk szívesebben.
Az oktatásban eltöltött évem talán feljogosítanak némi élettapasztalat átadására. Szeretném megosztani ezeket az olvasóimmal is.
Ennek a cikknek
a címe sejteti azt, hogy néhány gondolatot szeretnék a párválasztás/ családalapítással
kapcsolatos gondolatot közzétenni. Miért pont a harmadik témával foglalkozom,
amikor az első kettő is hasonló fajsúlyú? Igaz. Mindegyik alapvető az életben,
de talán azért, mert életünk meghatározó évtizedeit társas lényként,
párkapcsolatban, jobbik esetben házasságban éljük le: jóban - rosszban...!
Kedvező esetben ezek az évek két-három emberöltőt is kitesznek! Hogy lehet
ennyi évtizedet békességben, szeretetben leélni? No, hát ez a nagy kérdés...!
Összeszedem a bátorságomat, és megpróbálok erre a legjobb tudásom szerint
válaszolni!
Előre bocsátom: nincs nálam a bölcsek köve,
és sohasem volt! A kérdés megválaszolásának a bátorságát az a közel ötvenkettő
év hitelesíti, amelyet a jelenlegi - és első - feleségemmel együtt eltöltöttünk
- ahogy fentebb írtam - jóban és rosszban. Abban is biztos vagyok, hogyha
valaki végig olvassa mondandómat, akkor a fiatalabb generáció kétkedve
állapítja meg, hogy ez a vén bolond egy
generációs kövület, és azt sem tudja, hogy mi történik ma a világban...! Nos
tudom, és az idősebb generáció is pontosan tudni, és érteni fogja a lényegét. A stílusomból következik, hogy
gyakran cinikusan fogalmazok, ezért előre is elnézést kérek az olvasóktól. De
tapasztalatból tudom, hogy ez a stílus mindig mélyebb nyomot hagy a lelkekben, s
ezáltal mondanivalóm rögzülése talán a későbbiekben is segítségül
szolgálhat...!
*
"Amor
omnia vincit" , a szerelem mindent legyőz, már ha van mit és főleg
kit...?! A többség azt hiszi, hogy a boldogság alanyi jogon jár neki.
Hát nem, nem
jár!
A szerelemért,
és a boldogságért is meg kell dolgozni. Egy
régi mondás szerint: parancsszóra felejteni és szeretni nem lehet! Ezeknek az
érzéseknek a kikövetelését nem lehet törvényekben előírni, és ami az élet nagy
igazsága: az igazi szerelmet, és boldogságot pénzért sem lehet megvenni.
Ugyanis ha így lenne, akkor minden településen lehetne, lenne egy
"Szerelem shop - Multi Plaza".
Hát ha nem,
nem! Fájdalom, de a boldogságot ki kell érdemelni! Tovább megyek: napról napra
tenni kell érte!
Tudom, hogy közhelynek tűnik, de az én
generációm és az utánunk jövő néhány évtized szülöttei még más érzelmi közegben
szocializálódtak. Számítástechnika, informatika és egyéb digitális szerkezetek
messze elkerültek minket: kénytelenek voltunk beszélgetni egymással, leveleket
írni, személyesen elmenni a randira. Ha rokonainkat akartuk látni, akkor elutaztunk
hozzájuk, és nem intéztük el a rokoni összetartozást egy SMS-el, esetleg
Web-kamerával. Bár megengedem, hogy nagy távolság esetén ezeknek az eszközöknek
a használata indokolt lehet.
A mai eszközök
tényleg sokat segítenek az adatáramlásban, viszont semmi képen nem segíti elő a
társas együttlét varázsát. Ugyan, mondja már el valaki, hogy az okostelefonok
nyomogatása elárulja-e a kedvesének illatát, bőrének selymét, szép szemének
csábítását...? Egyáltalán, a vele való találkozások kellemes borzongását? Nincs
az a fájlformátum, amelyik hűen visszaadná testének érintését, a lopott csókok
ízét...! A Kedves felé küldött mámorító szavak erejét. Testének
metakommunikációs jelzéseit!
Egyszóval: a
szerelem egy gyönyörű páva felékesített tollakkal! Illeg-billeg, felékesít,
kelleti magát. Ezek a legősibb ösztönök
az élő világban.
Mint minden "modern" társadalom atomizálódott, így a mienk is. Kezd elemeire szétesni. A lelkiség, az emberi kapcsolatok fokozatosan kezdenek kiürülni. Még a kifejezések is devalválódtak!
Csak
néhány a "kedvenceim" közül: ma már a művészeti alkotásokból nem az érzések
áradnak, a szavakkal kifejezett virágcsokrok, hanem a kémia. Igen a kémia! Az
az agyrém kezd terjedni a médiában, hogy a szerelem, és a lelkiség csupán csak
kémiai vegyületek létrejötte az agyban! Hajlamos vagyok feltételezni azt, hogy
aki ilyeneket gondol, annak az agyában valójában egy vegyi üzem működik,
amelynek a terméke súlyos környezeti károsítással jár, mérgezi e társadalom
lelki szöveteit. Tényleg szükségünk van arra, hogy az egyik legemberibb,
legtisztább érzésünket leredukáljuk közönséges vegyi reakciók megjelölésére?
Idáig talán mégsem kéne süllyednünk!
Csodálatosan egyszerű és primitív kifejezés
a : vele járok, most Ő a barátom...! Amikor fiatalabb voltam, tisztábbak voltak
a szavak jelentései: udvaroltam, tettem a szépet, rajongtam érte. Ebben az
esetben pontosan lehetett tudni, hogy mi történik. Nem volt maszatolás a
szavakkal. Ha azt mondtam valakire, hogy vele járok, akkor az azt jelentette,
hogy együtt megyünk valahova, és szó sem volt semmiféle szerelmi bonyodalomról.
Ám, ha udvaroltam egy kislánynak, akkor nem vele jártam, hanem tettem neki a
szépet, kiválasztottamnak tekintetem ( legalább is egy időre...), stb.
Akármennyire is "modern" a világunk, abban egészen biztos vagyok,
hogy a leányok mai is ugyanúgy vágynak a kedves, széptevő, simogató szavakra,
mint évezredek óta bármikor. Itt szeretném felhívni a lányok, asszonyok
figyelmét arra, hogy ne dőljenek be a tömegmédiából rájuk zúduló lelki
mocsokáradatra! Nem kell mindenkivel az első randi után hanyatt dőlni.
Közreadok egy nagy titkot: lehet, hogy a fiú jól érzi magát az aktus idejére
egy ilyen ellenállás nélküli lánnyal, de abban is biztos lehet, esze ágában
sincs elvenni feleségül. Közönségesebb szavakkal: csupán szexuális
köpőcsészének tekintette a lányt!
Ebben az
esetben is igaz a megállapítás, hogy valódi, igaz értéke annak van, amiért meg
kell dolgozni, és ez a szerelemben is így van!
Összebútorozni. Ez egy újszerű kifejezés, persze értem én, hogy mikor
mondják ezt. Ehhez még különösebb érzelmi kapcsolódás sem kell sok esetben,
elegendő egy "kémiai" reakció. Az igazsághoz tartozik az is - még ha
nekem nem is tetszik -, hogy ez a társas forma jelentheti a legolcsóbb, legdinamikusabb
partnerkapcsolatot. Ma ez a "trendi"...(!): nincs esküvő, nincs
válás, mindenki azt visz el, amit hozott, és ha nem tetszik a másik, hát
egyszerűen továbbáll. Gazdaságfilozófiai szempontból ügyes. Érzelmi, lelki
szempontból instabillá válhat. Még azt is megengedem, hogy sok magányos
embertársunk számára ez egy menekülési útvonal lehet. Amíg gyerek nincs ebből a
viszonyból, csak addig tekinthetjük két fél közös túlélési stratégiájának...!
Az összebútorozást akkor szokták használni, ha nem akarnak, vagy nem mernek a
felek egymás iránt felelősséget vállalni, ha átmenetinek tekintik a fennálló
állapotot: amilyen könnyen jöttem, hát olyan könnyen el is mehetek. Ez a
"praktikusság" szinte csábít a gyakori partnerváltásra, és ha
történetesen gyermek is van a kapcsolatban, akkor a szerencsétlennek lehet akár
három - négy apja/anyja is időközben...! No lám: a bőség zavara...!
Jó esetben eltérő nemű egyedeknél védhető
az "összebútorozás" intézménye, amely végül is követi a természet
törvényeit...! Az azonos neműek vonzódása egymás iránt viszont a
szexuálpszichológusra tartozik, mint természetellenes deviancia.
A véleményformálók közül sokan állítják,
hogy a válságok idejét éljük. Meglátásuk szerint a házasság intézménye is ide
tartozik. Ezek az eszmék főleg a liberális gondolkodók szülöttjei. És tényleg:
kaparjuk meg egy kicsit a családi hátterüket, s rögtön kiderül, hogy a szüleik
már gyerekkorukban elváltak, s ők maguk is három-négy váláson már túl vannak.
Hát az ő szempontjukból tényleg válságos a helyzetük. Ám, ha nekik így jó, hát
tegyenek kedvükre, de a társadalom nagyobbik részét ne fertőzzék meg saját
sikertelenségük hitelesítésével!
A házasság intézménye évezredes kultúrák
eredménye, és semmi sem indokolja annak szétverését. Nem azt állítom, hogy más
formátumban nem lehet boldog az ember, de azt igen, hogy a házasság jelenti ez
idáig a legstabilabb formát a társadalom szempontjából
Már hallani is
vélem az ellenreakciókat, hogy nagyon sok a válás, a veszekedés, sok esetben a
tettlegesség, s akkor meg minek az egész...? Ha tényleg ez a helyzet alakul ki,
akkor az a házasság tényleg rossz, és akkor váljanak is el! No, de miért is
alakult ki ez a helyzet, miért is romlott meg egy kapcsolat. Nem hiszek az
egyedüliségben: mindét fél hibás ekkor! Igen, igen: mindkét fél! Sokan szeretik
magukat egyedüli áldozatnak feltüntetni, pedig hát kettőn áll a vásár!
Végül most jött
el az a pillanat, amikor segítségül hívhatom a hetvenhét évem alatt felgyülemlett
tapasztalataimat annak érdekében, hogy a párválasztással és a házassággal
kapcsolatos legfontosabb észrevételeimet közzé adjam. A legapróbb mozzanatokra
természetesen nem tudok kitérni, de kérem minden olvasómat, hogy a saját -
esetleg eltérő - meglátásaival egészítse ki az itt leírtakat. Hiszen minden
élet és sors más, a mindent tudás hatalma - ha van is ilyen - nem minket illet...!
Ki legyen a
párom?
Alapkérdés. Egy
jól-rosszul megválasztott társ egész további életedet eldöntheti. Mindkét nemre
igaz az, hogy ne a legszebbel, legokosabbal, leggazdagabbal, stb. kösd össze az életedet, hanem a számodra
legmegfelelőbbel!
Ez kardinális
kérdés!
Sohase feledd
el, hogy a szépnél van még szebb, és persze nálad is van szebb is, jobb is! Hát
akkor hol a vége a válogatásoknak? Keresd meg azt az egyént, aki a lehetőségek
közül a legmegfelelőbb neked. A testi adottságok fontosak, de az idő a
szépséget erodálja. A lélek, a jóság, a szelídség többnyire állandó. Egy skót
bölcselet szerint:...fiatalember a házasság előtt jól nyisd ki a szemed, utána
pedig félig csukd be!...
Hát erre való
az udvarlás (udvaroltatás) időszaka. A gyerekkoromban teljesen normális volt,
hogy a férfi néhány évig tette a szépet a hölgynek, és amikor már minden fontos
kérdésre kielégítő választ kapott, akkor jöhetett a lánykérés.
Nagyon fontos
lehet: valószínűsíthetően akkor jó és tartós egy kapcsolat, ha azonos testi,
lelki, anyagi értékek cseréjén alapul a házasság! Akármelyik ezek közül durván
eltér, ott borítékolható a kudarc, az idő előtti válás. Tanulhatunk a
latinoktól:..."similis simile gaudet", vagyis a hasonló a hasonlónak
örül. Hogy egyik fél se szégyellje a másikat, akkor bizony illik megfogadni ezt
a tanácsot!
Tudom, Te majd változtatsz ezen, megmutatod a világnak, hogy egy náladnál sokkal szegényebb/gazdagabb emberrel is boldogan fogsz élni. Neked talán még érettségid sincs, de majd elveszel/ hozzámész egy diplomás valakihez, akivel boldog lehetsz...
Ne álltasd
magad! Néhány évig talán működik a dolog, de aztán hamarosan jönnek a gondok:
lesz majd olyan alkalom, amikor a fejedhez vágják, hogy műveletlen, csóró lúzer
vagy. A megalázás mindig mély sebet üt az ember lelkén. Nincs erre
szükséged...! Az udvarlási időszak arra szolgál, hogy a választottadat kiismerd
a családi-baráti hátterével együtt. Figyeld meg jól, hogy miként beszél
szüleivel, barátaival, milyen rendet tart környezetében stb. Nagy
valószínűséggel veled is hasonló módon fog viselkedni, mert sikerülhet
hosszabb-rövidebb ideig megjátszania magát, de hosszú távon előbújik belőle a
valódi énje...! Sajnos a nők szoktak inkább beleesni abba a hibába, hogy majd
ők megváltoztatják, "jó útra" terelik a "pasijuk"
kedvezőtlen tulajdonságait.
Naivitás.
Komoly
testi-lelki traumának kell bekövetkeznie ahhoz, hogy az alapvető
jellemtulajdonságok valamennyire is változzanak!
Hölgyeim - bár akármennyire is fájdalmas - ez e felismerés rátok is vonatkozik: a házasság előtt szépnek, takarosnak, tán még háziasoknak is mutatkozhattok, de az esküvőt követő néhány éven belül kezd halványulni a smink, imitt-amott pattogzik a zománc, s csacsogó ajkatokból egyre gyakrabban tör elő a hárpiákra jellemző mondatfűzér...!
*
Minden ember mást tart fontosnak, más
értékrendet képvisel, és persze másként is gondolkodik. Nyugodtan
kijelenthetjük, hogy az emberek közötti alapvető különbség a gondolkodásmódban
keresendő. Az idevágó mondás szerint: minden a fejben dől el...! Az emberrel
veleszületett gondolkodásmód teszi az egyik egyént gazdaggá, a másikat
szegénnyé, a harmadikat alkoholistává, stb. Kinek mit szán a sors! Kapálódzni
persze lehet ellene, ám úgy gondolom, hogy hosszú távon a végzetünk a
determináló tényező! Vannak olyan feltételek az ember életében, amelyeken nem
tud, nem tudott változtatni, akármennyire is szeretett volna. Ilyen például az,
hogy hová születik, kik a rokonai, milyen egészségügyi állapotban jött a világra,
s egyáltalán milyen talentumokkal rendelkezik. Mégis úgy gondolom, hogy ha szűk
határokon belül is, de mégis van lehetőségünk befolyásolni sorsunkat...!a, Tanulási
időszak
b,
Szakmai/foglalkozás béli ismeretek elsajátítása
c,
Párválasztás/ családalapítás
A célt, tudom,
még százszor el nem érem.
Mit sem tesz. A
cél voltaképp mi is?
A cél,
megszűnte a dicső csatának,
A cél halál, az
élet küzdelem,
S az ember
célja e küzdés maga.
/Ádám az Űrben
(XIII. szín)/
*
Nem tudom, és nem is akarom megváltani a
világot. Ez idáig még senkinek sem sikerült. Mindenkinek elég a saját terhe,
csak becsülettel hordozza is azt, nem illik mások vállára áttenni. Azt tartják
a hívő emberek, hogy Isten minden ember vállára akkora keresztet tesz, amit el
tud viselni.Az oktatásban eltöltött évem talán feljogosítanak némi élettapasztalat átadására. Szeretném megosztani ezeket az olvasóimmal is.
*
Párválasztás/
család alapítás.
Mint minden "modern" társadalom atomizálódott, így a mienk is. Kezd elemeire szétesni. A lelkiség, az emberi kapcsolatok fokozatosan kezdenek kiürülni. Még a kifejezések is devalválódtak!
*
*
Tudom, Te majd változtatsz ezen, megmutatod a világnak, hogy egy náladnál sokkal szegényebb/gazdagabb emberrel is boldogan fogsz élni. Neked talán még érettségid sincs, de majd elveszel/ hozzámész egy diplomás valakihez, akivel boldog lehetsz...
Naivitás.
Hölgyeim - bár akármennyire is fájdalmas - ez e felismerés rátok is vonatkozik: a házasság előtt szépnek, takarosnak, tán még háziasoknak is mutatkozhattok, de az esküvőt követő néhány éven belül kezd halványulni a smink, imitt-amott pattogzik a zománc, s csacsogó ajkatokból egyre gyakrabban tör elő a hárpiákra jellemző mondatfűzér...!
Szomorú.
Ez valahol rendben is volna. A károk minimalizására tehát azt tudom javasolni, hogy az esküvő előtt jól nyisd ki a szemed, utána pedig félig csukd be. Soha se feledd: Te sem vagy tökéletes...!
*
Egy mondás
szerint:...a házasság ott kezdődik, ahol az operett végződik!. Micsoda bölcselet,
feltétlenül fontoljuk meg ezt is! Mások pedig azt tartják, hogy amíg valaki
fülig szerelmes, addig még ne házasodjon, mert a szerelem vakká tesz, és a
legnyilvánvalóbb tényeket, jeleket sem veszi észre, hiába is duruzsolja a
fülébe a környezete, és a persze mindig "segítőkész jóakarói"!
Tanuljunk Petőfitől:
Óh, sokféle házasság létezik:
szerelmi-házasság, érdek-házasság, kényszer- házasság, látszat házasság, stb.
Már megszokhattuk, hogy ezek között nincs éles határ, sőt azt is megengedem,
hogy az egyes kategóriák között átfedések lehetnek. Őszintén bevallom, hogy én
csak a szerelmi házasságról tudok kompetensen beszélni. A többiről legfeljebb
csak elképzeléseim vannak. Mivel nem vagyunk egyformák, így ki-ki eltérően
szeretné leélni az életét: egyesek eleve magányra vannak ítélve, mások pedig
társas kapcsolatban keresik a boldogulásukat.
*
No, hát akkor uccu neki - miután jól
kinyitottuk a szemünk -, közösen beszéljük meg, hogy mikor legyen az esküvő, és
kit hívjunk meg. Ezek gyakran nagyon kényes beszélgetések a felek között,
tekinthető ez az első komolyabb kompromisszum-keresésnek. A gond mindig abból
adódik, hogy át kell értékelni mindkét félnek a birtokos névmások használatát.
Az „enyém-tied” helyett keményen belép a „mienk”, és ez most már - jó esetben -
így is fog maradni. Az önzés komolyan mérgezi a pár kapcsolatát:
diszharmóniához vezet, nagyon gyorsan erodál. Egyszerűen tudomásul kell venni
mindkét félnek, hogy a társamnak is van családja, nem csak nekem. Lehet persze
nem szeretni a másik rokonságát, baráti körét, de amikor az anyakönyvelő/pap
előtt kimondtad az igent, akkor ez rájuk is vonatkozik...! Egyébként pedig a
kimondott igen egyben sok mindenre nézve nemet is jelent. Természetesen ne add
fel önmagad, hobbyidat, barátaidat, csak fogjál vissza a lendületből, és
feltétlenül beszéld meg a társaddal: a külön utak ideje lejárt.
Általános
érvénnyel kezelendő az a megállapítás, miszerint: ...akkor jó egy házasság, ha
mindkét fél azt nézi, hogy mi a jó a másiknak!...
És ezt vedd komolyan!
A gondok(?)...,
jaj azok jönnek csőstül is, nem kell azokat mesterségesen generálni. A mézes
hetek ideje elillan, a megkezdődik az életen át tartó szürke hétköznapok
taposómalma. Ennek ellenére tudományosan igazolt, hogy a házasságban élők
tovább élnek...(!), s nem csak tovább élnek, hanem egészségi állapotuk is
kedvezőbb. Olyan évtizedek következnek, amikor a szemünket félig - néha egészen
- csukjuk be: nem kell mindent észrevenni, egyáltalán nem kell mindent szóvá
tenni. Egy felesleges vita csak viszi az energiánkat. Ha jól sáfárkodunk az
érzelmi energiánkkal, akkor szép lassan, észrevétlenül, a szerelem érzelmi
vihara kellemes szeretet-szellővé szélidül. Azt szoktam mondani, hogy a
szerelem összehozza a fiút és a lányt, a szeretet pedig összetartja őket egy
életen át...
A szex az élet egyik fontos örömforrása, és
az élet "generálója", mert ez által tudjuk magunkat reprodukálni. Ám
mégis óva intenék mindenkit a tekintetben, hogy túldimenzionálja fontosságát.
Fontos, hogy mindkét fél jól érezze magát a testiségben. Figyeljünk a társunk
igényeire is, a szex közös társasjáték, és nem olyan, mint a:...ki nevet a
végén!?... Sohase zsaroljuk társunkat az aktus megvonásával - legalább is
hosszabb ideig -, mert ha kicsit gyengébb a jelleme, hát könnyen vigasztalódhat
mással, és máris kész az örök harag. Ha nem sikerül otthon jóllakni, hát majd
másnál sikerül...! Albérletem idős házinénije mondta egyszer nekem:.."ha
nappal veszekednek is a feleségével, az ágyban ki kell békülniük!...
Bölcs tanácsnak
bizonyult!
A boldogságunk
főleg tőlünk is függ. Néha-néha lehet látni séta közben idős nénit és bácsit,
akik kézen fogva mennek a dolguk után, szemmel láthatóan még mindig szeretik
egymást.
Ötven-hatvan éve élnek együtt örömben-bánatban, és az is gyakori, ha egyikük visszatér Teremtőjéhez, akkor rövidesen követi őt a másik is...Ők tudtak valamit, ami után a mai ember csak vágyakozik. Ne csak vágyakozzunk, tegyünk is érte! Mit is? Éppen erről szól ez az írás...!
Tudom, hogy a mai élet nem kedvez sok
mindennek, túlságosan elanyagiasodott a világ, mindent a profit, a haszon
szemszögéből néznek. Hogy a fiatalok már-már az interneten keresztül keresik az
igazit, lemondva a társkeresés, párválasztás semmihez sem fogható izgalmáról.
Még azt is el tudom képzelni, hogy rövidesen a szerelmi izgalmat orvosi
receptre, injekció formában is lehet igényelni, hiszen a szerelem csak kémia!
Nemde?
Sajnálom őket!
Talán nem kell
mondanom, hogy a társtalanság, a magány mennyi testi és főleg lelki bajok
előidézője. Helyes döntésekkel, jó párválasztással, körültekintő igényes kapcsolatokkal nagyobb
valószínűséggel leszünk képesek magunknak megfelelő párt találni jóesetben egy
életre…!
Hagyjuk tehát, hogy a szerelem pávája had ékeskedjen, ne huzigáljuk ki a tollait, mert rövid idő elteltével azt vesszük észre, hogy egy lecsupaszított torzó marad csak nekünk...
Folytatjuk a
sorozatot
Ez valahol rendben is volna. A károk minimalizására tehát azt tudom javasolni, hogy az esküvő előtt jól nyisd ki a szemed, utána pedig félig csukd be. Soha se feledd: Te sem vagy tökéletes...!
Esküvő után
Tanuljunk Petőfitől:
A szerelem, a
szerelem...
A szerelem, a
szerelem,
A szerelem
sötét verem;
Beleestem,
benne vagyok,
Nem láthatok,
nem hallhatok.
*
*
*
Édesapám,
édesanyám,
Ne bízzatok
most semmit rám,
Nézzétek el, ha
hibázok
Tudom is én,
mit csinálok!
És ezt vedd komolyan!
Ötven-hatvan éve élnek együtt örömben-bánatban, és az is gyakori, ha egyikük visszatér Teremtőjéhez, akkor rövidesen követi őt a másik is...Ők tudtak valamit, ami után a mai ember csak vágyakozik. Ne csak vágyakozzunk, tegyünk is érte! Mit is? Éppen erről szól ez az írás...!
Hagyjuk tehát, hogy a szerelem pávája had ékeskedjen, ne huzigáljuk ki a tollait, mert rövid idő elteltével azt vesszük észre, hogy egy lecsupaszított torzó marad csak nekünk...
*************************************************
12. EMLÉKKÉPEK
A MÚLTBÓL
Márkus Katalin:
Az öreg pince titka
Márkus Katalin |
hogy ők ketten
testvérek. Marci, húgával ellentétben, barna bőrű,
fekete göndör hajú fiú,
szemei, mint az éj, olyan sötétek voltak. Külső megjelenésében teljesen az
apjára ütött, míg Ildikó, anyjuk szőke szépségét örökölte.
a hegyre. Sok családnak
volt ott szőlője, gyümölcsöse, egy kicsi hegyi hajlékkal. Míg a szülők a
szőlőben dolgoztak, addig a gyerekek
kedvükre csatangolhattak a hegyháton.
Nem kellett félteni őket, hogy elvesznek, mert az összes utat, a szőlők közti gyalogutakat jól ismerték.
Marci
barátaival együtt, ott szaladgált a poros földúton, vagy az útszéli bokrok közé
elbújva, csendben lesték a fákon ringatózó madárfészkeket.
A bátrabbak felmásztak a fészekhez, elhajtották a fészken ülő kismadarat, és ha találtak tojásokat, azokat ledobálták. Majd kárörömmel nézték az üres fészkek körül röpködő, kétségbeesetten rikoltozó madárkákat.
Egyszer aztán
megtörtént a baj.
Marci és egy
másik fiú, egyik kezükkel kapaszkodva egy faágon lógtak, lábukkal a fa törzsét
kulcsolták át, és az ott talált madárfészekből dobálták le az apró tojásokat. A
többiek meg a bokrok takarásában lesték őket. Ijedten vették észre, hogy a
poros úton feléjük tart Miska bácsi, de már nem volt idejük a fán lógó fiúknak
füttyenteni, hogy vigyázzanak, maradjanak csöndben.
Azok, ott fent
vigyorogva dobálták lefelé a madártojásokat, és hogy, hogysem, egy tojás éppen
a Miska bácsi kalapjára pottyant. Aki, bizony ugrott egyet a nem várt égi
áldástól, de amikor kalapját levéve meglátta, hogy mi potyog fentről, mérgében
hangosan káromkodott. Felfelé nézve megpillantotta a fán kuporgó megszeppent
fiúkat, még jobban dühbe gurult.
- No, várjatok
csak, ellátom én a bajotokat úgy, hogy nem lesz kedvetek többet madártojást
dobálni! - kiabálta feléjük, és dühösen folytatta az útját.
Ismerte a
fiúkat, első dolga volt beárulni őket a szülőknek, akik nem röstelltek
kiosztani pár pofont a tojásdobálóknak.
A fiúkat ez nem szomorította el, az már annál inkább, hogy ezután, bármerre csatangolnak a hegyháton, a kisebb testvéreiket is magukkal kellett vinniük. Nagyon jól tudták a szülők, a kicsik majd minden csínytevést elmondanak nekik. A fiúk is tisztában voltak ezzel, így a madárfészkek ezután biztonságban voltak. Helyette más játékot kellett kitalálniuk.
A hegyhát vége
felé állt egy elhanyagolt külsejű öreg pince. Zsúpszalma teteje már régóta
félrebillent, itt-ott be is szakadt, kéménye leomlott. Valamikor fehérre
meszelt tömésfalait sűrűn behálózta a vadszeder, és a vadrózsa indája. Kicsi
ablakát fatábla takarta, és messziről úgy tűnt, hogy a viharvert bejárati ajtó
is zárva van. Körülötte gondozatlan volt a szőlő és a gyümölcsös.
A fiúk még régebben, többször is elmentek az öreg pincéig, és a közelében álló terebélyes diófa alatt üldögélve találgatták, hogy vajon mi lehet bent a belsejében.
Most, hogy a
kicsik is velük voltak, megint elgyalogoltak a hegyhát végéig, megnézni a
pincét. Jó hosszú volt az út, és titokban arra számítottak, hogy a kicsik majd
visszafordulnak. De nem így történt. Félórai gyaloglás után mindannyian -
köztük Marci húga Ildikó is - ott guggoltak a diófa árnyékában, és tágra nyílt
szemekkel a pincét nézték. Marciék azon tanakodtak, hogy tudnának bemenni, hisz
nem volt kulcs az ajtóhoz.
- Menjünk
egészen közel a pincéig, és lessünk be a kulcslyukon - javasolta az egyik fiú.
Jó lenne, de
nagy a csalán, összecsipked bennünket, mondták a többiek. Előbb verjük le
botokkal a csalánt, csináljunk utat - javasolta Marci.
Így is tettek. A pincéhez tartozó műveletlen, gazos szőlőből kihúzgáltak pár szőlőkarót, és azzal verték le a magas csalánt egészen a pinceajtóig. A kicsiknek meghagyták, hogy el ne mozduljanak a diófa alól, míg ők felfedezik a pince belsejét. Még az is lehet, hogy szörnyek, és kígyók tanyája! - így ijesztgették őket.
A levert csalánon libasorban haladtak a pince felé, amely közelebbről még romosabbnak látszott. Az ajtóhoz érve tanácstalanul vakargatták fejüket. Nem számítottak rá, hogy majd fél méter széles gerendákból van összeácsolva az ajtókeret, a szúette ajtón pedig veretes vasalásban, egy hatalmas kulcslyuk ásított rájuk.
Hihetetlen mekkora kulcs kellett ehhez az ajtóhoz - álmélkodtak egymás után a fiúk.
- Ezen simán be
tudunk kukucskálni - mondta Marci.
- Persze, ha nem lenne odabent sötét - szólalt meg egyikük.
- Na és? Ha kitartóan nézel rajta befelé, csak látsz valamit. Igaz? - szólt vissza Marci a fiúnak.
- Akkor csak nézegessél te kitartóan!
Addig mi
hűsölünk a diófa alatt, biztatták Marcit, és ott hagyták egyedül.
Marci hiába erőltette hol egyik, hol a másik szemét, de bizony semmit sem látott. Már azon gondolkodott, hogy feladja, amikor bentről zörgést hallott. Most fülével hajolt a kulcslyukhoz, és feszülten figyelt. Megint zörgött valami, mintha halk kaparászást is hallott volna. Annyira izgatott volt, hogy halántéka rendesen lüktetett, és saját szívének dobogását a torkában hallotta.
- Na, mi van
Marci! Már a füleddel is nézel! - kiabálták a fiúk, a kicsik meg hangosan
kacarásztak.
Csak Ildikó
volt komoly. Nem szerette, ha az Ő nagytestvérét csúfolják, ezért csendben
figyelte bátyját.
Marci intett nekik, hogy maradjanak csendben. Még pár percig hallgatta a benti zajokat, majd visszaszaladt a többiekhez.
- Fiúk! Valaki
van a pincében! Hallottam, hogy zörög, és kaparászik - szerintem, ki akarna
jönni, de nem tud.
- Persze, azt hiszed el is hisszük! Ha bement, akkor ki is tud jönni! - mondták egymás szavába vágva.
De, vajon ki,
vagy mi lehet, hisz nem volt semmi nyom a bejáratnál - tanakodtak tovább.
- Jaj, a szörnyek! - visított fel az egyik kicsi.
- Hallgass már el, nincsenek szörnyek, csak kitaláltuk - nevettek a nagyok.
- Akkor meg biztosan a kígyók! - kiabáltak tágra nyílt szemekkel.
- Marci, egy fűszálat rágcsálva, lehajtott fejjel gondolkodott. Ember nem lehet, őt már láttuk volna, ha nem most, akkor máskor. Meg van! - kiáltott fel hangosan. Valamilyen állat lakhat a pincében.
Jó, de akkor
hogy ment be, és hogy jön ki? - találgattak tovább. Az ajtó zárva van, a
kulcslyukon nem fér be más, mint a bogár.
- Apa egyszer
mesélte, hogy a pelék szeretnek az istálló, meg az ól padlásokon élni. Lehet,
ide is befészkelték magukat? Igen, csak ők lehetnek, de hogy nézzük meg őket?
- Jaj, Marci, már megint fantáziálsz! Úgy, mint a múltkor, amikor a rókalyuk bejáratánál fél napig ültünk néma csendben, és vártuk, hogy kijöjjön a róka! Akkor sem jött be a megérzésed, mert nem tudtad, hogy a róka ravasz, kettő bejáratot ás, így könnyen el tud menekülni. - jegyezték meg gúnyosan a többiek.
- Jól van, na, akkor még ti sem tudtátok, és mind ott kuksoltatok velem - vágott vissza Marci.
- Marciii, mond már meg mi az a pele! - kérlelte Ildikó.
- A pele az egy állat, szép szőre és hosszú farka van. Többet nem tudott róla.
- Júj! - borzongtak a kicsik.
- Ne féljetek, nem eszi meg a gyerekeket - nyugtatta meg őket Marci.
Közben a többi
fiú fantáziája is beindult, hogy mégis csak jó lenne megnézni azt a pelét,
amiről Marci beszél.
Menjünk oda még egyszer, és mindenki hallgatózzon egy kicsit a kulcslyukon. Aztán majd eldöntjük, mi legyen.
Ti pedig pelenkások, itt maradtok - csendben!
A kulcslyukra tapasztott füllel, mindegyik fiú hallotta a zörgést és a kaparászást. Most már elhitték, amit Marci állított. Nagy kérdés továbbra is az volt, hogy hogyan tudnak bejutni a pincébe. Az egyik fiúnak eszébe jutott a megoldás.
- Csináljunk
úgy, mint amikor a filmekben várat ostromolnak. Ostromoljuk meg a pincét. A
szőlőkarókkal jól megdöngetjük az ajtót, és az beszakad.
Volt, aki nem
tartotta jó ötletnek, de senki sem tudott mást kitalálni. Úgyis szúette az ajtó, könnyű lesz a dolguk - gondolták.
Az öt fiú, Marcival az élen, valóságos csatát vívtak az ajtóval, de hiába döngették, csak nem akart beszakadni. A pincében élő állatok megijedhettek a nagy zajtól, mert egyre jobban zörögtek. Hallani lehetett a futkosásukat, keresték, hogy merre tudnak kimenekülni a pincéből.
A fiúk nem tudhatták, hogy a benti mennyezet már rég beszakadt, és a padláson keresztül, a zsúpkévék közt ki tudnak jönni az állatok.
Volt nagy
sikítás, visítás, amikor a pincét ostromló fiúk feje fölött egymás után
ugráltak le a pelék.
Nagycsalád lehetett, mert vegyesen jöttek kicsik és nagyok, és egy szempillantás alatt eltűntek, a gondozatlan szőlő nagyra nőtt, össze-vissza tekergő vesszői közt.
Fejvesztve menekültek a fiúk is, csak Marcinak volt annyi esze, hogy nem hagyta ott a sivalkodó kicsiket. Hiába nyugtatta őket, hogy nincs mitől félni, egyik jobban sírt, mint a másik. Tisztában volt vele, hogy első dolguk lesz szüleiknek elmondani az öreg pincénél történteket.
Sokat nem
kellett erre várnia, mert a hangos sírást hallva a felnőttek már szaladtak
eléjük, köztük az ő édesanyjuk is.
Marci kezével végigsimított az arcán, már előre érezte a rajta csattanó szülői pofonokat, amelyekre nem is kellett sokáig várnia.
A pincés kaland után minden megváltozott.
Vége lett a gondtalan játszadozásoknak, csínytevéseknek. A fiúknak ezután együtt kellett dolgozni szüleikkel a szőlőben.
Ildikó egy kicsit sajnálta Marci bátyját, aki minden lelkesedés nélkül dolgozott édesanyjukkal. Ő pedig a többi kicsivel együtt, vidáman játszott a nagy lombú cseresznyefa alatt.
2023.
Apa, akit
Hercegnő Kutyának hív roppant előzékeny velem. Kérés nélkül is megkínál
mindenből, amit ő eszik. Ezért aztán nagyon kedvelem őt. Kedvelem, de
óvatosságom vele szemben töretlen. Már hónapok óta éltem a konyhában, amikor
megdöbbenve láttam, hogy Kutya egy hatalmas ülőfával vonul a fal mellé, felül
oda és néz. Nem engem nézett, de roppant aggasztónak találtam a köztünk lévő
magassági különbséget. Azért ez mégse járja! Ki itt a varjú?
- Menj lejjebb!
Azonnal ülj lejjebb! - Ordítottam rá - és láttam,
MINDEN FA,
AMELY NEM TEREM JÓ GYÜMÖLCSÖT,
KIVÁGATTATIK ÉS TŰZRE VETTETIK
Aki nem tud
igaz jót felmutatni, az a saját bűneinek
következményeit megemésztő szenvedésekre vettetik.
Bizony elrettentő a jövő azok részére, akik nem
hisznek az Isten által adott törvényben és nem
térnek meg gonoszságaikból, hogy ezáltal igaz
jókat cselekedve a törvény szigorúsága elől ezeknek
a jóknak védelmébe menekülhessen.
AZÉRT AZ Ő
GYÜMÖLCSEIKRŐL ISMERTETIK MEG ŐKET
Nem
beszédekről, külső formák betartásáról,
a tetszelgő önmagasztalás kedvéért cselekedett
jókról, tudhatja meg a hívő lélek, hogy igaz vagy hamis
próféta – e az, akinek hinni akar, hanem az egész életéről
és azokról a célokról, melyeket követett és követ.
Mert, ha későn veszi észre, hogy hamis prófétát
követ, akkor nagy lelki megrázkódtatás éri,
és áldozatul eshet, annak a látszati, külsőséges
valaminek.
NEM MINDEN, AKI
EZT MONDJA NÉKEM; URAM!
URAM! MEGYEN BE A MENNYEK ORSZÁGÁBA;
HANEM AKI CSELEKSZI AZ ÉN MENNYEI ATYÁM
AKARATÁT
Sokan a
külsőséges formákat híven betartják,
buzgók az imádkozásban, akár a mások tanításában,
de a legkisebb ellentmondást sem képesek eltűrni,
a legkisebb sértést sem képesek megbocsátani.
Ők nem
szolgálni, hanem magukat szolgáltatni akarják.
Mert talentumukat nem Isten adományának
tartják, hanem kiváltságosnak, többnek, jobbnak
tartják magukat, a többi embernél.
Ezért mondja az
Úr, hogy nem az megy be a
mennyországába, aki a hit külső látszatával bír,
de a belső Isteni akaratot megérteni nem tudja,
mert ha az ilyen lélek megértené a lényeget,
nem tulajdonítana felettébb nagy jelentőséget a külsőnek.
Az ilyen lélek minden tettetett külsőséges,
jósága hiába való, mert elbukik azon a
próbán, amellyel az Úr az övéit választja ki.
Mert Istennek
nem a külső emberre van szüksége
hanem a belső lélekre.
Akinél ez a belső nem tudott beolvadni Isten
törvényébe, az kívül marad.
Folytatjuk.
Nem kellett félteni őket, hogy elvesznek, mert az összes utat, a szőlők közti gyalogutakat jól ismerték.
A bátrabbak felmásztak a fészekhez, elhajtották a fészken ülő kismadarat, és ha találtak tojásokat, azokat ledobálták. Majd kárörömmel nézték az üres fészkek körül röpködő, kétségbeesetten rikoltozó madárkákat.
A fiúkat ez nem szomorította el, az már annál inkább, hogy ezután, bármerre csatangolnak a hegyháton, a kisebb testvéreiket is magukkal kellett vinniük. Nagyon jól tudták a szülők, a kicsik majd minden csínytevést elmondanak nekik. A fiúk is tisztában voltak ezzel, így a madárfészkek ezután biztonságban voltak. Helyette más játékot kellett kitalálniuk.
A fiúk még régebben, többször is elmentek az öreg pincéig, és a közelében álló terebélyes diófa alatt üldögélve találgatták, hogy vajon mi lehet bent a belsejében.
Így is tettek. A pincéhez tartozó műveletlen, gazos szőlőből kihúzgáltak pár szőlőkarót, és azzal verték le a magas csalánt egészen a pinceajtóig. A kicsiknek meghagyták, hogy el ne mozduljanak a diófa alól, míg ők felfedezik a pince belsejét. Még az is lehet, hogy szörnyek, és kígyók tanyája! - így ijesztgették őket.
A levert csalánon libasorban haladtak a pince felé, amely közelebbről még romosabbnak látszott. Az ajtóhoz érve tanácstalanul vakargatták fejüket. Nem számítottak rá, hogy majd fél méter széles gerendákból van összeácsolva az ajtókeret, a szúette ajtón pedig veretes vasalásban, egy hatalmas kulcslyuk ásított rájuk.
Hihetetlen mekkora kulcs kellett ehhez az ajtóhoz - álmélkodtak egymás után a fiúk.
- Persze, ha nem lenne odabent sötét - szólalt meg egyikük.
- Na és? Ha kitartóan nézel rajta befelé, csak látsz valamit. Igaz? - szólt vissza Marci a fiúnak.
- Akkor csak nézegessél te kitartóan!
Marci hiába erőltette hol egyik, hol a másik szemét, de bizony semmit sem látott. Már azon gondolkodott, hogy feladja, amikor bentről zörgést hallott. Most fülével hajolt a kulcslyukhoz, és feszülten figyelt. Megint zörgött valami, mintha halk kaparászást is hallott volna. Annyira izgatott volt, hogy halántéka rendesen lüktetett, és saját szívének dobogását a torkában hallotta.
Marci intett nekik, hogy maradjanak csendben. Még pár percig hallgatta a benti zajokat, majd visszaszaladt a többiekhez.
- Persze, azt hiszed el is hisszük! Ha bement, akkor ki is tud jönni! - mondták egymás szavába vágva.
- Jaj, a szörnyek! - visított fel az egyik kicsi.
- Hallgass már el, nincsenek szörnyek, csak kitaláltuk - nevettek a nagyok.
- Akkor meg biztosan a kígyók! - kiabáltak tágra nyílt szemekkel.
- Marci, egy fűszálat rágcsálva, lehajtott fejjel gondolkodott. Ember nem lehet, őt már láttuk volna, ha nem most, akkor máskor. Meg van! - kiáltott fel hangosan. Valamilyen állat lakhat a pincében.
- Jaj, Marci, már megint fantáziálsz! Úgy, mint a múltkor, amikor a rókalyuk bejáratánál fél napig ültünk néma csendben, és vártuk, hogy kijöjjön a róka! Akkor sem jött be a megérzésed, mert nem tudtad, hogy a róka ravasz, kettő bejáratot ás, így könnyen el tud menekülni. - jegyezték meg gúnyosan a többiek.
- Jól van, na, akkor még ti sem tudtátok, és mind ott kuksoltatok velem - vágott vissza Marci.
- Marciii, mond már meg mi az a pele! - kérlelte Ildikó.
- A pele az egy állat, szép szőre és hosszú farka van. Többet nem tudott róla.
- Júj! - borzongtak a kicsik.
- Ne féljetek, nem eszi meg a gyerekeket - nyugtatta meg őket Marci.
Menjünk oda még egyszer, és mindenki hallgatózzon egy kicsit a kulcslyukon. Aztán majd eldöntjük, mi legyen.
Ti pedig pelenkások, itt maradtok - csendben!
A kulcslyukra tapasztott füllel, mindegyik fiú hallotta a zörgést és a kaparászást. Most már elhitték, amit Marci állított. Nagy kérdés továbbra is az volt, hogy hogyan tudnak bejutni a pincébe. Az egyik fiúnak eszébe jutott a megoldás.
Az öt fiú, Marcival az élen, valóságos csatát vívtak az ajtóval, de hiába döngették, csak nem akart beszakadni. A pincében élő állatok megijedhettek a nagy zajtól, mert egyre jobban zörögtek. Hallani lehetett a futkosásukat, keresték, hogy merre tudnak kimenekülni a pincéből.
A fiúk nem tudhatták, hogy a benti mennyezet már rég beszakadt, és a padláson keresztül, a zsúpkévék közt ki tudnak jönni az állatok.
Nagycsalád lehetett, mert vegyesen jöttek kicsik és nagyok, és egy szempillantás alatt eltűntek, a gondozatlan szőlő nagyra nőtt, össze-vissza tekergő vesszői közt.
Fejvesztve menekültek a fiúk is, csak Marcinak volt annyi esze, hogy nem hagyta ott a sivalkodó kicsiket. Hiába nyugtatta őket, hogy nincs mitől félni, egyik jobban sírt, mint a másik. Tisztában volt vele, hogy első dolguk lesz szüleiknek elmondani az öreg pincénél történteket.
Marci kezével végigsimított az arcán, már előre érezte a rajta csattanó szülői pofonokat, amelyekre nem is kellett sokáig várnia.
A pincés kaland után minden megváltozott.
Vége lett a gondtalan játszadozásoknak, csínytevéseknek. A fiúknak ezután együtt kellett dolgozni szüleikkel a szőlőben.
Ildikó egy kicsit sajnálta Marci bátyját, aki minden lelkesedés nélkül dolgozott édesanyjukkal. Ő pedig a többi kicsivel együtt, vidáman játszott a nagy lombú cseresznyefa alatt.
Márkus Katalin:
Születésnapi
köszöntő helyett,
Apánk emlékére
Néha álmodom
róla
arca mindig
fiatal,
fájdalom ráncát
nem varrta rá
az idő.
Mosolyogva jön,
mint hajdanán,
mikor kézen
fogott,
s halkan
dúdolgatva
templomba
indultunk,
a falu poros
utcáján.
Ó Apánk!
Húsvétkor
született
apró csoda
voltál,
ifjúságod
békéjét
háború
korbácsolta,
s végig űzött
fél Európán,
majd
megbélyegzettként
gürcölted
fiatal éveid,
“nemzet
szemetjeként”
neked nem
teremhetett babér.
De, ott voltunk
mi,
a családod,
bennünk a szebb
jövő
reményét
láttad,
és könnyed
csordult,
mikor a
bélyeged ránk is
átnyomódott…
Békés öregkor
sem
adatott meg
neked,
szörnyű kór
rabul ejtette
testedet,
együtt
küzdöttünk ellene,
de kevesek
voltunk…
*
Sok-sok év óta
csillag vagy az
égen,
fényesen
ragyogva
onnan vigyázol
ránk,
ma a
születésnapodon,
köszöntés
helyett
hozzád száll
imánk,
míg sírodon
lobog
az apró
gyertyaláng.
2022.
*************************************************
13. MESEREGÉNY
FOLYTATÁSOKBAN
VÁRKONYI KITTI
: VARJUCKÓ
(IV. rész)
A KÖNYVET
ILLUSZTRÁLTA, KALMÁR ZSUZSA
SZÁJJAL, ÉS
LÁBBAL FESTŐ MÜVÉSZ
Varjuckó - Jó a
világ
Várkonyi Kitti |
megijedt, mert majdnem
lezuhogott az ülőfájáról. Persze ő csak
annyit hallott; káááár! káááár! káááár!
káááár!
- Nézzenek oda! Te beszélni is tudsz? Már azt hittük néma vagy. Mit akarsz, nem bánt a létra te oktondi kis madár. Én meg pláne nem.
Láttam, nem ért
engem, ezért csak mérgesen néztem rá, a nyomaték kedvéért koppantottam kettőt a
csőrömmel, hátha ez használ. Nem használt. Sőt! Mindenféle tárgyakat halmozott
maga köré, ő is
- Nézzenek oda! Te beszélni is tudsz? Már azt hittük néma vagy. Mit akarsz, nem bánt a létra te oktondi kis madár. Én meg pláne nem.
kopogni kezdett, de nem ám kettőt, és nem ám a csőrével, mert,
hogy az nincs neki. Kalapáccsal, vésővel, fúróval akkora zajt csapott, hogy
teljesen megsemmisültem. Lapultam a fal mellett megszokott kis ülőfámon,
riadtan szemléltem az eseményeket és azt gondoltam; nyertél. De azért bátran
megmutattam, hogy én fúró nélkül is tudok lukat csinálni a falon…
Napjaim olyan
érdekesen teltek, hogy már kíváncsiságom is rám talált újra. Mi lehet itt, mi
lehet ott? Folyton ezek a kérdések foglalkoztattak. Mikor egyedül maradtam,
sokszor lelépegettem ülőfáimról, átszökelltem a kisszekrényre, majd a szék
támlájáról az asztalra. Igen érdekes dolgok hevernek az asztalon.
Nem tudom, te
mit gondolnál például arról a fényes-fémes kicsi csörömpölőről, amivel az
emberek a poharaikban kotorásznak. Na engem ez mindennél jobban érdekelt egy
darabig. Neked bevallom, még mindig lázba hoz a dolog. Szóval az asztalon
felejtett fényes tárgyak sorra bekerültek szépen az én ládikámba. A ládikámba,
a papírok alá. Mikor egyedül maradtam kivettem őket, pörgettem a csőrömbe és ha
pohár maradt az asztalon, akkor belecsörömpöltem én is. Nagyon jó mulatság!
Hogy élvezem! Csak hát sokszor elejtettem ezeket az értékes kincseket, mikor
felugráltam a legmagasabb rúdra. Ahogy pörgettem, pörgettem, egyszer csak
zutty! Bele a guanós legalsó újságba. Innen már csak Hercegnő gyűjteményébe
kerülhetett, mert két-három naponta ő szedte ki alólam a szennyes újságokat.
Nem tudom minek neki az a sok guanó. Biztos épít magának valamit belőle.
Összeszedi, beleteszi egy hatalmas zsákba és elviszi. Elviszi a nehezen,
furfangosan begyűjtött kincseimet is. De már nem bánom, mert tudom, hogy
könnyen pótolhatom bármikor. Bármikor, ha egyedül hagynak. S persze szinte
egész nap Puli vigyáz rám. Visszatérve Hercegnő ténykedéseire. Ilyenkor az
újságok és a guanók hűlt helyét be is szokta vizezni. Volt, hogy gyorsan
pottyantottam neki, had örüljön, de ilyenkor nem örül neki. Ki érti ezt? Inkább
mérges és a kloákámat emlegeti. Valami van a tulajdonomban, amiről nem tudok?
Hol lehet?
Különben Hercegnő az asztalon tett kirándulásaimat is mindig észreveszi. Akkor is a kloákámról beszél, leszedi a terítőt és másikat rak helyette. Bizonyára az én tiszteletemre. Az ám!
Mostanság enyhe lelkiismeret furdalással lépek rá az asztalra. A kloákám, amit állítólag mindig magammal hordok, nagyon aggaszt engem, mert tudom, hogy vinni soha nem viszek semmit. Csak hozni szoktam. Magamnak ezt - azt.
A nyár csupa
meglepetést tartogatott számomra. Nem hittem volna, hogy valaha még a szabadban
tölthetek egyetlen napot is. Azt sem hittem volna, hogy autózni fogok. Én
Varjuckó beteszem a lábam az utakon rohanó gépek egyikébe és haladok majd. De
így lett. Mindenki útra kelt, hatalmas csomagok terpeszkedtek az autó tetején,
Meme sikongatott, ugrált, ahogy szokott, mikor boldog. (Úgy hiszem folyton
boldog.) Lábacskámra felkerült a bőrszíj, -Apa, akit Hercegnő Kutyának szólít
cipőnek hívja- amivel sétálni is szoktunk, majd Hercegnő ujjait megmarkolva
végigcsodáltam az egyhelyben való haladás rejtelmeit. Állandó
szárnycsapkodásommal igyekeztem irányban tartani a kocsit, de Hercegnő folyton
rámszólt.
- Juckó ne
repülj már annyit! Kivered a szemem, Varjuci. Hagyd már abba! -Ujjáról a
karjára tett, majd a vállára sétáltam és csak akkor ijedtem meg kicsit, ha
valami hatalmas gép szaladt el mellettünk. Ismeretlen emberekhez mentünk,
legalábbis én nem ismertem őket. Így aztán bizalmatlanul nézegettem az agg
embert és asszonyát. Igazán tekintélyes méretű kertbe kerültem, egyenesen a
cseresznyefára, elég magasra ahhoz, hogy jól érezzem magam. Jól éreztem. Csupán
a cipő zavarta meg békés nyugalmam, hiszen egyetlen percre sem szabadulhattam
meg tőle. Valahogy rákötötték a fára, amiből egyenesen következett, hogy mégse
vagyok teljesen szabad. Amíg rögzítették konzerves dobozokban tálalt ételem és
italom, türelmesen vártam, történik e még valami új, valami nem várt, nem
ismert dolog. De nem történt. Így aztán szétnézegettem, ismerkedtem a hellyel,
a környezettel és a dolgokkal, amik körülvettek engem. Első rémületem a macska
volt. A macska jelenléte, életem elleni első merényletként értékelt helyzet
volt. Te is megértheted, hiszen gondolj bele. Ki vagy kötve egy fához, aztán jön
a macska, hogy vadásszon! Lehet, hogy te nem tudod a macska micsoda
madárvadász? Ráadásul nem tudok repülni!
Láttam már
régebben, ahogy kedves kis énekesmadarakat kapott el ez az affektáló állat.
Sose szerettem őt. Még szerencse, hogy a gólyára nem jelent veszedelmet. Akkor
aztán igazán és szívből neheztelnék rá. De így se kedvelem… Szóval a macska.
Amint észrevettem, hatalmasat ugrottam ijedtemben. Ugrottam és nem érkeztem
vissza…
Lábamnál fogva
lógtam a levegőbe, csapkodtam esetlen szárnyammal és kiabáltam:
- Segítség!
Segítség! Kár! Káár! Kááár! Itt lógok a cseresznyefán, segítség! Én nem vagyok
cseresznye, nem lóghatok itt! Leszüretel a macska! Segítség!
- Mi történt veled? Mit károgsz? Fellármázod az egész környéket. Nem bánt az a cica téged, hidd el! - helyezett talpamra az öreg és felemelte a macskát hozzám, hogy meggyőzzön igazáról. De nem győzött meg. Sőt! Rémülten kezdtem verdesni szárnyaimmal, s éreztem, újra inog alattam az ág. -Kááár! Kááááár! Vidd innen azonnal! -Ej, ne károgj már, hiszen süket-néma ez a kis jószág. Nem bánt na. Pontosan nem értettem mit mond az ember, de éreztem, hogy valami nincs rendben a cirmossal. Lehet, hogy ő is beteg? Lehet, hogy ő is kitaszított? Annyira már nem is féltem. Főleg mert az én kis előadásomtól megrettenve madárvadászó szőrgomolyag már jó messzire eliszkolt. Időközben új családom is indulni készült. Meme a fához rohant, ahol én ücsörögtem.
- Mi most
elmegyünk Varjuckó a Balatonra. Oda te nem jöhetsz, de visszajövünk érted!
Hazaviszünk, majd meglátod! Addig a Nagyiék vigyáznak rád. Jó legyél Varjuckó!
Szia, szia, szia! De hiába szaladt apró lábaival a kapu felé. Puli leült a
cseresznyefa alá és nem mozdult.
- A barátom! Nem látjátok, hogy itt maradt a barátom? -nyüszítette, és fájdalmasan tekintgetett rám bozontokba bujtatott szemével.
Édes kis
hűséges társam! Ha tudnád milyen melegség borította el a szívem, ahogy néztelek
téged onnan fentről! Menj, csak, kedves kicsi eb, menj csak! Majd találkozunk!
Kizárólag az erőszakos parancsszónak engedelmeskedve indult Meme felé, vissza-visszatekintgetve rám és nyüszítve szűkölve búcsúzott… tőlem.
Két hetes
nyaralásom a cseresznyefán különösebb meglepetések nélkül telt el. Hacsak
vasakarattal végrehajtott küzdelmemet nem számítom oda, amit ˝cipőmtől˝ való
megválásom érdekében fejtettem ki. Egyebekben a fán töltöttem az egész napot.
Sétálgathattam az ágon, persze nem kedvemre, hanem ameddig a lábamhoz kötözött
madzag engedte. Ha túlmentem, azonnal visszarántott a feszülő kötél és érett
cseresznyeként kínáltam magam tehetetlenül lógicsálva és cseresznyéhez
méltatlanul károgva az arra tévedőnek.
Gyakran jó
időbe telt, mire átmeneti gondviselőm észrevette, hogy bajban vagyok. Igaz, az
éjszakákat az ember fészkében töltöttem, a már jól ismert kartondobozok
egyikében, de még akkor is, ott is; csak a szabadulás elérése forgott
gondolataim előterében.
Először a
csatnál reméltem a helyzet megoldását, hiszen mindig ott pattant rá lábamra
kalodám. Veszkődésem sikerrel járt. Egy hét után csinos kis lyuk tátongott a
fényes csat mellett. Nem túl nagy, de a hangyák virgonc örömmel bukkantak elő
belőle. Így gyorsan beláttam; fáradtságom szépen visszatérül…
Azonban
kikötözött helyzetemen a hangyacsemegék mit sem változtattak. Ráéreztem; a
megoldás egyéb területen keresendő. Mondjuk a bőr és madzag találkozásánál…
Verzátusként vetettem bele újra csőrömet a dolog lényegébe. Mire célba értem volna, mire elvált volna bőr és spárga, visszadöbbenve néztem Apára, akit Hercegnő Kutyának szólít, oly régen nem látott arcába.
- Mit művelsz?
- kiáltott rám.
- Semmit. - léptem át kinyújtott kezére cipőcskés lábammal, s ahogy átléptem, láttam, amint a spárga a fára tekeredve, kígyózva foszladozott az ágon árván; lógva maradt mögöttem… Sikerült.
Visszaútban
csak a csalódott keserűség szította bennem haragomat. Nem érdekelt az
egyensúlyozás se, meg a látnivaló se, de még Meme csacsogása se, amitől
egyébként már jó ideje csak derűs hangulat szokta felváltani szomorkodásomat.
- Nézd, Memci
ez a madár nem is örül nekünk.
- Miért, anya, már nem szeret minket? Mert mi a Balatonon voltunk, ő meg nem?
- Csudákat beszéltek itt! - vetettem oda fél csőrrel. De ők csupán azt hallották: kááár.
- Kár, bizony! - szólt apa, akit Hercegnő Kutyának szólít.
De Puli már
résen volt. Megérezte rosszkedvemet és figyelt. Kedvetlenségem jogosságát
beláthatod, hiszen alig vártam már, hogy szabadon tehessek meg néhány lépést.
Mi a baj ezzel? És… talán ha repülni is próbálhattam volna… Legalább egyszer!
Puli belátta, de tekintetét egy pillanatra sem vette le rólam.
- Akkor nem
kéri a lisztkukacokat se apa? - érdeklődött Meme újra.
- Lisztkukac? Hol van? - toporogtam Hercegnő vállán, akinek a lisztkukac említésére égnek állt karján az összes apró tolla. Hogy miért kell ennyire viszolyogni azoktól a pinduri csemegéktől? Hercegnő ki nem állhatja őket. A látványuktól meg egyenesen átalakul. Lehet, hogy ő tud valamit, amit én nem? Na, jó. Inkább lemondok a kukackáimról, csak hadd szaladgáljak végre cipő nélkül szabadon, kukac nélkül, egyedül.
Amint ezeket végig gondoltam, elhatározásra jutottam. Megnyugodott árva madár lelkem, s vártam az alkalmat.
Az alkalom
akkor jött, amikor már ülőfám magasából szembe vigyorgott rám a nyitott
konyhaablak. Edzeni kezdtem azonnal. Szárnyak hátra; egy, előre; kettő. Helyben
járás: egy, kettő, három, négy, térd roggyantás: egy, szárnyak fel; kettő.
Egyenes láb; három, szárnyak le; négy. Bal láb hátra; egy, vissza; kettő. Jobb
láb hátra; egy, vissza, kettő.
Közben megjöttek a kukacok. Ládikám papírjára halmozva nyüzsögtek.
- Leszoktam. -
vetettem oda apának, akit Hercegnő Kutyának hív, aki épp a hosszú kékcsövekből
húzta ki a lábait. De ő csak azt értette;
- Káár! Kár!
- Mi van, Varjuckó?! Nem vagy éhes? Befaltad a cseresznyefát?
- Ó, te ostoba Kutya, te! Menj, inkább keresd meg a Hercegnődet, addig úgyse jön ki, amíg itt vannak a férgek!
- Miattam nem eszel? Kimenjek? - kérdezte, immáron majdnem ruha nélkül.
Erre aztán
leugráltam ülőfámról, egy- kettő- három; ládikaszél.
Belehabzsoltam a fehér pondrókba és szépen szórni kezdtem kifelé. Még a lábammal is kotortam rajtuk. Csak úgy röpködtek szárny nélkül, aztán másztak tízen húsz felé.
-Jó, jó! Megyek
már! - fordult ki konyhámból Kutya.
Nekem se
kellett egyéb! Ülőfa; hopp felfelé, egy, kettő, kisszekrény, széktámla, hopp az
asztal, hopp az ablakráma.
- Hűha! Jó
három méter a föld. Nosza lássuk, hátha megy az a repülés? Gyorsan kellett
döntenem, mert Puli már kezdte a vircsaftot. Még a végén idevernyog mindenkit!
Kitártam szárnyaimat, elrugaszkodtam és… lezuhantam.
Kétségbeesésem
határtalan volt. Szóval tényleg és soha és végérvényesen nem fogok repülni már!
Ó, te magasságos varjútanács! Mi lesz így velem, fogyatékos kis Varjuckóval? Mi
tévő legyek? Kissé kóvályogtam még az esés hatása után, de acélos erővel
rohantam az ismeretlen felé. Hátha mégis lesz egy virágerdő, vagy legalább
varjúköröm, ami persze csak a hegyekben terem. De talán lesz egy iciri - piciri
kis erdő, ahol varjútövis terem és alá bújhatok. Vagy talán a sárga varjúháj
porzói közt lesz vigaszt nyújtó darázs, lepke, vagy méhecske.
Ezek a növények
megedzették erőmet, kitartásomat, és már gondolatukra is vidámabban futottam át
az úton, ahol a hatalmas gépek közlekedtek. Aztán mint aki jól végezte dolgát
sétálósra fogtam a dolgot. Élveztem a magas füvet ahogy a lábamat nyaldosta.
Istenem, mennyivel másabb, mint a cipő! Nem tudom mennyi idő telt el így a
szabadság mámorában, de egyszer csak apa, akit Hercegnő Kutyának hív hangját
hallottam magam mögött:
- Na végre
megvagy te kis szökevény!
- Kááár! Kááár! Hogy bírtál ilyen gyorsan belebújni a csöveidbe újra? Mikor eljöttem, már nem volt rajtad!
Azt se tudtam
hova szaladjak hirtelen, csak futottam billegve előre. Bárcsak tudnék repülni,
most egyetlen jó nekiiramodás és te nem tehetnél semmit Kutya! Ugráltam,
féloldalasan, mókásan, ahogy Hercegnő jellemezte mozgásomat és játéknak
tekintve a fogócskát, kacskaringós menekülésbe kezdtem.
Hirtelen egy kerítésnél találtam magam, melyen én könnyen átjutottam, de apa nem; az arca, látnod kellett volna, egy tanulmány volt!
A rács túloldalán nincs fű, csak szürke simaság. Kicsit fellélegezve körülnéztem; korlát mindenfelé; de csak neked Kutya, mert én könnyen kibújok a vasrudak között! Peckesen sétáltam a bekerített tér közepe felé. Néha még ugráltam is, akár egy bakkecske. Élveztem a szabadságot. De apa nem élvezte és nem adta fel, talált egy rést ahol ő is befért. Hoppá, szaladjunk csak; sutty ki a rácson, te meg Kutya bent maradtál! Kááár! Vagyis dehogy. Kutya egészen közeljött én pedig riadtan tekintettem fel rá. Köztünk meg ott volt az a jótékony rudazat. A kerítés, amin az ember számára csupán egyetlen a bejárat. Apa, akit Hercegnő Kutyának szólít megfordult és lassan megindult a túloldalon lévő általa is átjárható rés felé. Már azt hittem feladta, amikor nekiiramodott. A mindenét, vissza! Úgy nekilódultam, hogy hátra se néztem, egészen a körbezárt tér közepéig szaladtam -na ezt nem kellett volna! Kutya szélsebesen berontott a szürke simaságra és egyenesen felém tartott. Futás, futás! Kááár, kááárrr -de már késő volt, apa elkapott. A szívem a csőrömben dobogott, Kutya meg csak állt és várt.
Aztán bizonyára érezte, hogy kezdek megnyugodni, mert kisvártatva elindult velem hazafelé.
- Te aztán rá
tudod hozni a rémületet az emberre Varjuckó! -mondta apa, de a hangjában nem
volt semmi bántó és még mosolyogni is tudott -velem ellentétben.
- Ej, ej, Jucóka, ilyet nem szabad! -mondta melegen. - Nehogy azt hidd, hogy minden ebféle olyan, mint a mi Pulink! Ha egy vadabbal összetalálkozol széttép, nem tudsz megszökni előle! Mikor érted már meg?!
A szerencsétlen
ugrásomra gondoltam az ablakból, arra, ahogy a szökésem indult és bizony be
kellett látnom, hogy igaza van. Most kezdtem csak érezni, hogy milyen jó is az
a két Apakutya-kéz, mely oly óvatosan borította be tollas testemet. Közben
közeledtünk a két széles szürke simasághoz, amin hatalmas szerkezetek
szaladgáltak. Menekülésem kezdetén pont itt szaladt el mögöttem egy emberekkel
teli óriási gép, épp, hogy nem érte a farktollacskám. De a szele hatalmas
lendületet adott, már-már azt gondoltam, repülök újra…
- Valóságos
csoda Varjuckó, hogy senki nem ütött el, amikor átjöttél itt az úton. Nagy
szerencséd volt!
Miután
hazaértünk, a szokásosnál is óvatosabban tett a helyemre.
- Hol sikerült
elkapnod? -érdeklődött Hercegnő. Örömmel telített aggódó hangja kedvesen
símogatta zaklatott lelkem. -Na mesélj már, mesélj, mesélj! Olyan ügyes vagy!
-mondta Kutyának türelmetlenül.
- Nem fogod elhinni! A focipályán, tudod a kutya-futtató mellett.
- Ó, te kis ostoba madár! Csak nem focirajongó vagy? -kérdezte nevetve Hercegnő. De nem válaszoltam semmit. Fölényes öntudattal emeltem magasba csőrömet és hirtelen kitátva majd összecsapva tettem pontot az események tárgyalására.
Kis lakóhelyem
biztonsággal töltött el veszélyes kalandom után. Már nem kívánkoztam egyedül
lenni és semmi sem okozott nagyobb örömöt, mint nyüzsgő kukackáim élvezete.
A szabadság veszélyes tudata megfontolásra késztetett az iránta érzett egyre csökkenő sóvárgásomban.
Ettől a naptól
fogva mindenáron bizonyítani szerettem volna családomnak, hogy valóban közéjük
tartozónak tekintem magam. Ezért reggelente, a szokásos aerobik órám előtt
beiktattam napirendembe a mesereggelt. Ébredésem után rögtön nekiláttam, hogy
tudassam velük életemet, elgondolásaimat, csodálatomat a gólya iránt,
tudományomat és persze köszönetem, amiért befogadtak engem. Számukra mindez így
hangzik;
- Kelep, kelep, kelep, kelep, kelep, gurgyula, gurgyula, gurgyula, káááááár, kááááár, káááár, kááár, kár, kár, kár, hep, hep! - kicsi szünet, csak a hatás kedvéért, majd:
- Gurgyula, gurgyula, gurgyula, vau, vau, háp, háp, kár, kár, kár, hep, hep.
Nem is
gondoltam, hogy mekkora örömet szerzek beszámolómmal! Meme könnyezésig neveti
magát, apa, akit Hercegnő Kutyának hív hahotázik, Hercegnő pedig kuncog. Szóval
derűssé válik a hangulat, ezért aztán eszembe sincs lemondani róla.
Pulinál ugyanis nem értem el elsöprő sikereket. Mondhatnám, picurkát se élvezi. A vaus résznél szőrét felborzolja és morogni kezd.?
Nekem elég
mókásnak tűnik, ahogy kis barátom ugrásra kész testtartásban mutogatja fogait
és morog. Teljesen bizonyos, hogy engem soha nem bántana. Miért is tenné?
Mostanában már én látom el őt bőséges eleséggel. Ha átugrálok az asztalra,
mindig találok valami ottfelejtett finomságot. Rögtön leszórom Pulinak, aki
hálásan kapkodja fel, eltüntetve ténykedésem nyomait. Az abrosszal pedig
csínján bánok, mert jó ideje rájöttem; pottyantani azt ott nem szabad. Hercegnő
mostanság nem is emlegeti a kloákámat… Így aztán sűrűbben látogatok az
asztalra…
Mint most is. Hercegnő már tele pakolta a terítéket edényekkel. Mindegyik rejteget magában valami finom falatot. A nagy tál teteje nyitva, a konyhában éppen senki. Megtekintem. Hopp, hopp, hopp, már itt is lennék. No lássuk csak! Ez itt leves.
Megismerem,
mert merengetővel szoktak kínálni belőle, szép nagy etetőkanállal. Megvárják,
amíg kiszürcsölöm a levét és már kapom is újra. Szóval leves. Felugrok a tál
szélére, kicsinykét talán belekeverek a csőrömmel… Halászok…
- Nézd, Puli!
Csirkeláb. Kéred? -Puli figyelmesen felemeli a fejét, lassanként csóválni kezdi
a farkát és várakozásteli tekintettel mered rám.
- Kicsit megkóstolom, várj. -A csirketenyérből vájtam keveset, majd Pulinak pöcköltem tovább. Az oktondi állatja! Olyan hangosan ropogtatja, hogy még a hálószobába is behallatszik, pedig az elég távol esik a konyhától.
- Nem pottyantok, nem pottyantok, nem pottyantok. - ismételgetem, ahogy visszaugrok az abroszra, majd a szék támlájára, s innen a kisszekrény után már otthon vagyok. Mire Hercegnő kiért, én unott képpel bámultam a nagyvilágba ülőfámon. Úgy álltam ott, mintha odanőttem volna. Mintha soha el se mozdultam volna. De csőrömet azért gyorsan megtöröltem ülőfácskám oldalán jobbról is, balról is.
-Mit rágtál Puli? Ki adott csontot neked? Tudod, hogy nem kaphatsz csontot kiskutyám. Honnan szedted?
Csak a nyelve
lógott ki a fejéből, ahogy felülve nézte gazdasszonyát hűségesen, kedvesen,
farokcsóválva.
Úgy néz ki, ezt megúsztam. Bár számtalanszor előfordult már, hogy keresni kezdték, amit elcsenegettem innen-onnan. Lett légyen ennivaló, gyűrű, játékmütyűr, vagy miegyéb. Ilyenkor mindig elém állnak -én ettől kissé megrettenve guggolok le- és nekem szegezik a kérdést: Te loptad el? Mindig és újra eljátszom az ártatlan kisvarjú szerepét. Topogás, fejforgatás, odébb ugrás, elfordulás, visszanézés, megfordulás, guggolás, szárnycsapkodás. Ezzel vége. Nem nagy ügy!
A mai étkezés
azért mégiscsak szolgált meglepetéssel. Na nem a csibekéz eltüntetése miatt
lett izgatott a társaság. Étkezés közben jól kitalálták, hogy én fürödni fogok.
- Megyünk a fürdőbe. - állt elém apa.
Fürdés. Fürdés? Úgy értsem, az ember esőt is tud hozni? Egyik bűvöletből a másikba esem. Hirtelen felrémlett régi életem…
Szikkasztó
kánikulák idején sóvárogva tekintgettünk varjútársaimmal az égre. Valahogy
mindig megéreztük, mikor lesz eső. A levegő is nehezebb lett, a szél is másképp
osont a fák közé. A verebek igen alacsony repüléssel, zuhangató szálldosással
jelezték mindenkinek; ők is tudják, eső közeleg. Mi is, már előre vártuk!
Némelyikünk az ágak szélén, kitárt szárnyakkal, néhányunk inkább alant,
pocsétára várva. A tócsák jóságos, hűsítő medenceként viselkedtek ilyenkor,
amiből még kortyolni is lehetett. Beleguggolni, fejünket, szárnyunkat
belemártani… Fenséges érzés volt már csak az eső gondolata is!…
De most nem
érzek a levegőben se záport se vihart. Még a szellő se rebben odakint.
Verőfényes, ragyogó napsütés melengeti az ember építette fészkek falait… l
Kissé
megijedtem, ahogy apa, akit Hercegnő Kutyának szólít átmarkolta zilált
tollaimat. A fürdő egy óriási fehér pocsolyatartóban esett meg. Lám, az ember,
bevitte fészkébe az esőt is! Hosszú szárból induló, napraforgó fejére emlékeztető
kerek tányérkából zuhogott a víz. Először nem értettem az egészet! Álltam a
fehér teknő alján, figyeltem a kerek vízszórót, reméltem, szotyolák is
potyognak majd. De csak a víz spriccelt rendületlenül. Aláaraszolgattam.
Lassan, óvatosan. Sose lehet tudni…! Eleinte bizonytalanul, bátortalanul, de
hamar rájöttem micsoda örömforrásra leltem!
Picit kitártam
egyik szárnyam a vízsugár alatt, majd a másikat. Egyre merészebben engedtem át
magam a zuhanyozás élvezetének. Csőrömet égnek emelve folyattam begyemre és
lábacskáimra a langyos csordulást. Még a lefolyót is megcsudáltam, ráébredve
minő célt is szolgál az edény alján. Pompásan éreztem magam!
- Na, gyere
Varjuckó! Elég volt már! - nógatott apa.
- Nem jövök. - válaszoltam, de ő csak azt hallotta; hep, hep!
- Gyere már! Ha itt lubickolsz, estig se száradsz meg!
- Kár!
- Ha kár, ha nem kár, vége. - szüntette meg a vízesést apa, s kezét igen határozottan tartotta elém.
- Akkor se megyek! – ugrottam félre és reménykedve nézegettem fölfelé, ahonnan eddig a víz spriccelt felém.
- Jól van, majd jövünk még máskor is, na! Gyere, gyere szépen! Kérlek Juckó, teljesen elgémberedett már a hátam.
Az más! Ha
jövünk, akkor megyek, döntöttem hirtelen és engedelmesen átléptem a kádból
Kutya vigyázó kezére. Ha tudom, micsoda merényletre készül, bizonyára tovább
húzom az időt…
Fogalmam se volt róla, hogy apa, akit Hercegnő Kutyának hív a konyhába fog ma tanyázni! Ültem ülőfámon és elképedve figyeltem, ahogy Kutya kiszedi ládikámból újságaimat, majd kiemeli a ládikát is, széket is és a guanógyüjtemény felé veti tekintetét.
Azt már nem!
Egyetlen lendülettel ugrottam a kupac közepére, - jó nagyot estem - hogy
csőrrel-karommal megvédelmezzem Hercegnő tulajdonát!
- Nem
bánthatod! Ez a Hercegnőé! Nem adom neked! -üvöltöztem a potyadékok tetején,
frissen mosdatott szárnyaimmal söpörgetve a mocskot apa elől. De ő nyilván csak
azt hallotta; -Kááár! Kááár! Kááár!
- Menj innen, Juckó! -akart félretolni Kutya.
De nem hagytam
magam! Futottam egy tiszteletkört a konyhában s rögvest vissza a kupac
tetejére, csőrömmel cibálva ki Kutya kezei közül újságocskáimat.
- Azonnal tedd
vissza!
- Ereszd már el, te makacs madár! Rendbe teszem a lakásodat. Láthatod micsoda piszoktenger van már itt!
Csőrömmel odébb
toltam apa kezét. A legszennyesebb papírfecnit sikerült megszereznem és a hátam
mögé vetni.
- Eredj már
innen! Nem kaphatod meg a csörömpölőket! Nem adom a babanyakláncot sem! Nem
viheted el! Ez itt mind az enyém! Hercegnőnek gyűjtöm. Érted már? -Üvöltöztem
teljes erőmből. Jelentőségteljesen koppantottam kettőt a kövön és vártam mi
lesz? De ő biztosan csak azt hallotta;
- Kááár! Kááár! Kááárrr!
- Na, gyere, felteszlek az ülőfádra. Onnan is láthatod, csak kitakarítalak. -és feltett. Láttam, hogy nem értett meg. Azon nyomban visszaugrottam. Ezt nem hagyhatom annyiban! Az eséstől beütöttem csőröm tövét, ahonnan vékony csíkban szivárogni kezdett a vér. De a villongás tovább folytatódott. Nem adom fel! Körbe-körbe rohangáltam a konyhában, Puli rémülten hátrált utam elől. Aztán nyújtózkodós pozitúrából vakkantott rám egyet.
- Kár!
-Hajítottam felé véleményemet. Jobb, ha kimaradsz ebből!
Apa hajthatatlan volt. Csak pakolt, csak tüsténkedett, csak beszélt. Én, ellentétben vele, minden szavát értettem.
- Mi a bajod? Csak tisztába teszlek, ha már fürödtél. Viszont úgy látom akár azonnal fürödhetünk újra!…
- Megyünk a szotyicsőhöz? Nem bánom! Elviheted. -eresztettem el Hercegnőnek szánt guanóimat és az asztal keresztrúdjára kapaszkodva vártam ki, hogy apa, akit Hercegnő Kutyának szólít betartsa szavát.
Engedékenységemért
bőségesen kárpótolva lettem!
Bár a második
fürdés számomra kielégítő ideig telt, élvezetes volt, mégsem feledkeztem el
sérelmemről. Ahogy visszaérkeztem immár kitakarított kis otthonomba, azon
nyomban nekiláttam a dolgok széthordásának. Ládikámmal hamar végeztem. Apa
csupán egyetlen lapot terített pohárkám alá, így aztán kevés munkámba telt
kiráncigálni és amúgy varjúsan elcsipkedni. Mikor sikerült a konyhakőre kotornom
aprólékos munkám eredményét, azonnal utána ugrottam. Tudod, általában és úgy
komolyan nem szoktam elhagyni ülőfáimat. Ha mégis, akkor látogatásom az
asztalon heverő érdekességeknek szól. De most különösen mérges voltam, amiért
apa, akit Hercegnő Kutyának szólít elbitorolta Hercegnő jussát. Az ülőfák alá
leterített újságok sebes iramban kerültek a ládikabeli lap sorsára. Alig bírtam
kivonszolni a konyha közepére e hatalmas lapokat. Jó ideig vesződtem a
feladattal mire úgy találtam, talán kész van. Akkurátusan szétkotortam
lábaimmal, mindenhova jusson. No és, hogy Hercegnő örüljön, minden
inciri-finciri kis fecnire guanót is ültettem. Roppant boldogan és elégedetten
ugráltam fel helyemre, ahol hangos ˝énekszóval˝, repesve vártam eltűnt
Hercegnőmet:
-Kelep, kelep, kelep, kelep, kelep, gurgyula, gurgyula, gurgyula, káááááár, kááááár, káááár, kááár, kár, kár, kár!
A hatás nem
maradt el. Meme kacagott, Kutya hahotázott, Hercegnő nevetett. Mikor beléptek a
konyhába, egymásba kapaszkodva könnyeztek a nevetéstől.
- Menjetek ki
innen! - Szólt Hercegnő, mikor végre levegőhöz jutott. -Többet ne tedd rendbe a
madarat, hallod, Édesem? Soha többé! Láthatod, ez az én dolgom! Ha Meme helyett
én adok neki friss vizet, akkor belepiszkol a pohárba. Tudomásul kell venni,
hogy a más dolgába nem avatkozhatunk bele. Még akkor se, ha segíteni akarunk.
Gyönyörűséggel
vegyes örömmel szemléltem, ahogy Hercegnő mindent, mindent összeszed. Beteszi
egy óriási zsákba és elviszi magának. Elhatalmasodott rajtam a megelégedettség
és fejemen felborzolt tollakkal duruzsoltam kedves barátnőmnek; hep, hep, hep.
Vitathatatlanul elégedett vagyok sorsommal, bár nem múlik el nap, hogy hátrahagyott életem ne villanna eszembe. Sokszor gondolok testvéreimre, szüleimre, bensőséges, meleg fészkünkre. Ha a szabadban varjak énekelnek, van, hogy válaszolgatok, üzengetek, kérdezgetek társaimtól.
Többször
előfordult, hogy válaszra se méltattak… Most már nem érzem annyira a szomorúság
magányát. Kismeme folyamatosan gondoskodik jó hangulatom biztosításáról. S
ahogy töprengek úgy találom, hogy én pedig új családom jó közérzetét
biztosítom. Akaratlanul. Vagy mégse?
Egyik este, már
éjszakai gubbasztásomhoz készülődtem, mikor Meme szaladt be konyhámba.
- Szia, Juckó! - Üdvözölt, mint mindig, ha meglátogat.
- Hep. Hep. - Válaszoltam és érdeklődve figyeltem, ahogy kitárja a mellettem álló kisszekrény ajtaját. Hercegnő is szokott oda nyúlkálni. Mindenféle húsokat, sajtot, tojást varázsol ki belőle. De sajnos mindig visszazárja a fehér ajtót, ezért még soha nem volt módom bekukucskálni, mit is rejteget előlem lépegetős szekrénykém ajtaja. Most! Most viszont, most Meme kiemelt egy Túró-Rudit és itt hagyta a szekrényt nyitott ajtóval. Tüstént az ajtóra ugrottam. Előrehajoltam és felfedeztem én is a Túró-Rudik lakhelyét. Az ajtó rekeszébe rejtve lapultak szépen egymásra helyezve. Felfedezésem nagy örömmel töltött el. Abban a pillanatban kiemeltem egyet és odadobtam Pulinak.
- Kérsz, Puli? -Naná, hogy kérte! Nagy bőszen nyomta rá orrát és szagolgatni kezdte. Majd tuszkolta maga előtt, két mancsával átfogva tolta, tolta, azután segélykérően rámnézett.
- Segíts, bontsd ki! Kérlek bontsd ki nekem!
- Várj, előbb magamnak. -intettem türelemre, azzal kiemeltem még egy Rudit és feltéptem a papírját. Mivel az ajtó tetején nehéz Túró- Rudit habzsolni, így leugrottam
az ajtó elé. Itt legalább jól beláthattam annak tartalmát is, fenséges lakomám közben. Dézsmálásom közepén, váratlanul gurult elém Puli Túró-Rudija. Visszahökkentem ugyan, de tüstént feltéptem neki.
- Itt van, eheted! -kotortam elé lábammal.
Viszont mi
lehet még a szekrényben? Torpantam meg, visszadöbbenve saját Rudim felett. Az
ajtó még mindig nyitva állt, mögötte Puli tolta, tolta előre kedvenc
csemegéjét.
- Benézek.
-Közöltem vele. És benéztem. Egészen beálltam a szekrény elé, majd bedugtam a
fejem és fél lábbal már be is léptem. Egész magasan kuporogtak az érdekes
dolgok.
- Nahát! Tejföl! -ujjongtam és csőrömmel kilöktem a polcról, csak úgy puffant a tetején, Puli nagy ámulatára! De ahogy bozontos fejét oldalra kapta, véletlen meglökte a szekrényke ajtaját. Az pedig hirtelen csukódott, engem meg szépen betessékelt a szekrény belsejébe. A meglepetéstől még levegőt se kaptam kis ideig. A döbbenet multával leguggoltam a polcon és figyelni kezdtem, mi lesz. Semmi nem lett. Amúgy korom sötétség vett körül. Lábaimmal helyezkedni szerettem volna, ettől aztán kétségbeejtő helyzetbe kerültem. Először az egyik, majd a másik lábam is leesett a semmibe, hasam pedig két vékonyka pálcika közti résbe szorult. Bár fejemet tudtam mozgatni, meg se mertem mozdulni, bizony percekig. Hallottam, ahogy Puli ugat, rohangál és kaparja az ajtót. Csak nem Ő is be akar szállni mellém?! Ettől a gondolattól összeszedtem magam, csőrömmel hatalmasakat kopogtatva a sötétség ajtaján. Kisbarátom nyilván rájött, hogy nem jósszántamból távoztam a szekrény sötétjébe, mert berontott a nappaliba is segítségért. Oda aztán hívás nélkül még soha be nem tette a lábát. Ahogy füleltem, hallottam amint beszalad, sír, ugat, rohangál, felugrál a bútorokra és nyüszít. Teljesen megnyugodtam. Puli okos. Mindjárt rendbeteszi a dolgainkat…
Bár mindig
melegségre vágytam, kezdtem érezni, milyen dermesztően hideg környezetbe
száműztem magam. Még erőteljesebb kopogtatásba kezdtem! Jöhetne már valaki!
- Varjuckó! - Tárta ki az ajtót Hercegnő.
Elég hamar rám
talált.
- Kár.
-panaszoltam azonnal és boldogan tűrtem, ahogy kiszabadít rabságomból, külön
ügyelve a rácsok közé pottyant lábaimra.
- Ennyire meleged volt, kismadaram? Fagyit kerestél? Vagy csak egyszerűen hűsölni húzódtál ide? Mit csinálsz te folyton, te oktondi? Veled mindig történik valami rendkívüli! -beszélt hozzám kedvesen, és már éreztem, hogy nincs semmi baj. A melegség újra rám talált, szeretnek, fontos vagyok.
Azért Puliról se feledkeztem meg. A vacsorához tálalt sonkát egytől-egyig neki szórtam le hálám jeléül. Kicsikét meg is nehezteltem családomra, amiért ezt zokon vették tőlem. De az emberek nem tudhatnak mindent…
Bizonyára
elhiszed nekem, ha mondom, márpedig mondom; nagyon szeretek a konyhában lakni.
Nagyon szeretem új családomat, akik nem varjak és nagyon szeretem vadonatúj
életemet. Ha tudnék szállni, bizonyára visszajárnék hozzájuk, sőt még fiókáimat
is rájuk bíznám, ha tehetném… Viszont tudom, nem lesz kisfiókám soha, mert
társam se lesz soha. A társam helyét felváltotta a kényszerű barátság az
emberrel. Talán még örülnöm is kéne, de persze örülni ennek nem lehet. A minap
éppen reggeli tornám alatt, ablakunk előtt szállt el egy pompás varjú. Társat
keresett magának, akivel fészket rakhatna, kicsinyeket nevelhetne…
Gyönyörűen
énekelt…
Valósággal
suhantam az ablakhoz. Pillanatnyi tétovázást se engedtem magamnak, azonnal
repülni akartam vele! Ha másért nem is, de legalább elbeszélgetni a varjúélet
dolgairól vagy barátságot kötni. Hiszen oly régen nem volt módom már ilyesmire.
- Kááár! - kiáltottam
neki ahogy még szálltam… estemben a föld felé. Akkor eszméltem rá, hogy hát én
nem tudok már repülni! Hogyan felejthettem el? Ráadásul nincs is otthon senki.
Így nem is vehetik észre, hogy elvesztem. Istenem! Nem szabad messzire
keverednem! Nem szabad távolra mennem!
Csupán a
bizonyosság kedvéért még kis ideig próbálkoztam a felemelkedéssel, de be
kellett látnom; ez nem megy. Csüggedten ballagtam a fűben. Ez legalább
élvezetes. Itt-ott bekapkodtam egy-egy ténfergő rovart, megszagoltam néhány növényt.
A macskát riadtan észleltem, ahogy lopakodva közelít felém.
Na, már csak te hiányoztál! Rémisztő nagyot üvöltöttem rá. Egy óriási kár! megtette a kellő hatást… kis időre. De emlékeimből nem sikerült kitörölni a tigris mutációjának eme példányát s rémülten figyeltem minden mozzanatra, ami körülöttem történhet. Varjútestvéreim mind elszálltak már, ügyet sem vetve rajongó örömömre, amit már csak a látásuk során is azonnal érzek. Ösztöneim talán örökre hozzájuk fűznek, hiába tudom és érzem, az engem gondozó család számára fontosabb lettem, mint nekik valaha voltam és lehettem. Hiába, én varjúnak születtem, varjú vagyok és az is maradok.
A céltalan
kószálás örömtelenné vált. A szabadság veszélyei előtörtek emlékeimből és
óvatosság váltotta fel vakmerőségemet. Nem mertem messzire távozni, nehogy
végleg elveszítsem a melegséget, amire mindig is vágytam. A délelőtt viszonylag
hamar eltelt azzal, hogy kerülgettem a macskákat és a szabadon lézengő kutyák
útjából tértem ki. Ez a feladat nem is volt annyira megterhelő és veszélyes se,
mint menekülni ismeretlen emberek elől. Találkoztam egy nagyhatalmas
mélyhangúval, aki köveket dobott felém. Iszkolnom kellett, mégpedig úgy, hogy
ne kerüljek messzire ülőfáimtól…! Egy tüskés bokor alja mentett meg. Itt
találtam pár bogarat is, amit megebédeltem, majd figyelni kezdtem az utat,
hátha felfedezem apa járművét, vagy Hercegnőt. Csak pár kapunyi távolságra
voltam elhagyott konyhaablakomtól.-Hol vagytok? Elvesztem, gyertek! -kiabáltam
később és körbe-körbe futkározva próbáltam felemelkedni. Károgásommal sikerült
felhívni magamra a gyerekek figyelmét, akik valamivel nagyobbacskák lehettek
Meménél. Társaságuk sokáig inkább rossz volt, mint jó. Hosszasan üldöztek, mire
felkapaszkodtam a legmagasabb és legtüskésebb bokor tetejére. Sűrű lombja
eltakart a fürkésző tekintetek elől, én pedig ujjongó örömmel fedeztem fel apa,
akit Hercegnő Kutyának szólít autóját a délutánban.
Milyen szomorú
lesz otthon! - gondoltam azonnal és hatalmas károgásba fogtam. Sokáig semmi nem
történt, de lassacskán kis gyerek csoport gyűlt össze a fa nagyságú bokor alatt
és engem kutattak.
- Nézzétek! Itt
egy varjú! -kiabálták egymásnak. Számukra elérhetetlen magasságban, biztonságom
teljes tudatában ordítoztam, szinte szünet nélkül. Az ágak vékonyan rezegtek
pilicka lábaim alatt. Folyamatos artikulációtól megkopott hangomnak még
testemmel is muszáj volt lendületet adni, hogy meghallják. Meghallják azok,
akiknek szól. Rezgett az ág rendületlenül!
- Puli! Kutya! Meme! Hárrcágnó! Káááár!
- Figyelj, Zsuzsi! - szólt az egyik kislány. -Ez a varjú olyan mintha beszélne. - Én csak egy Memét ismerek.
- Aha, én is. És nekik van pulijuk is. Tudod, az a fehér! Olyan édes!
Azonnal
újrakezdtem.
- Puli! Meme! Meme! Kutya!
- Tényleg! -tűnődött a Zsuzsi. - Nem lehet, hogy ez a Memciék madara? Meg kéne kérdezni, hátha mégis az övék és haza akar menni. Te csöngess be, én addig figyelem el ne szálljon.
Még, hogy elszállok… Nagy várakozással tekintettem a jövőbe, amit a kis szoknyás intézni tud az érdekemben. Nem kellett sokáig várnom! Láttam, ahogy apa, akit Hercegnő Kutyának hív szinte rohan a bokor felé, felém.
Még a köztünk
lévő távolságból is érzékeltem bőrén a féltő aggódást és éreztem, igazam volt.
Nagy szomorúságból emelkedik az öröm felé.
- Kár! Kár!
Káár! - lélegeztem fel végre én is. Már lépegettem is lejjebb, s lejjebb a
bokor ágain, hogy könnyebben tudjak kedves barátom kezére ugrani. Szegényt
felsebezték a bokor tüskéi, ahogy bebújt alá, hogy elérhessen. Pedig már
rendesen csörtettem felé. Szinte rohantam!
- Gyere kicsi Varjuckó, gyere! - biztatott. De nem kellett már a bíztatás, jöttem, léptem, örültem. Nagyon örültem. S ahogy kezén ülve néztem az arcát, a nevető szemét, megkönnyebbült hálával igazítottam helyére szemöldökének borzas tollait.
Folytatjuk.
Különben Hercegnő az asztalon tett kirándulásaimat is mindig észreveszi. Akkor is a kloákámról beszél, leszedi a terítőt és másikat rak helyette. Bizonyára az én tiszteletemre. Az ám!
Mostanság enyhe lelkiismeret furdalással lépek rá az asztalra. A kloákám, amit állítólag mindig magammal hordok, nagyon aggaszt engem, mert tudom, hogy vinni soha nem viszek semmit. Csak hozni szoktam. Magamnak ezt - azt.
*
Varjuckó –
Utazás
- Mi történt veled? Mit károgsz? Fellármázod az egész környéket. Nem bánt az a cica téged, hidd el! - helyezett talpamra az öreg és felemelte a macskát hozzám, hogy meggyőzzön igazáról. De nem győzött meg. Sőt! Rémülten kezdtem verdesni szárnyaimmal, s éreztem, újra inog alattam az ág. -Kááár! Kááááár! Vidd innen azonnal! -Ej, ne károgj már, hiszen süket-néma ez a kis jószág. Nem bánt na. Pontosan nem értettem mit mond az ember, de éreztem, hogy valami nincs rendben a cirmossal. Lehet, hogy ő is beteg? Lehet, hogy ő is kitaszított? Annyira már nem is féltem. Főleg mert az én kis előadásomtól megrettenve madárvadászó szőrgomolyag már jó messzire eliszkolt. Időközben új családom is indulni készült. Meme a fához rohant, ahol én ücsörögtem.
- A barátom! Nem látjátok, hogy itt maradt a barátom? -nyüszítette, és fájdalmasan tekintgetett rám bozontokba bujtatott szemével.
Kizárólag az erőszakos parancsszónak engedelmeskedve indult Meme felé, vissza-visszatekintgetve rám és nyüszítve szűkölve búcsúzott… tőlem.
Verzátusként vetettem bele újra csőrömet a dolog lényegébe. Mire célba értem volna, mire elvált volna bőr és spárga, visszadöbbenve néztem Apára, akit Hercegnő Kutyának szólít, oly régen nem látott arcába.
- Semmit. - léptem át kinyújtott kezére cipőcskés lábammal, s ahogy átléptem, láttam, amint a spárga a fára tekeredve, kígyózva foszladozott az ágon árván; lógva maradt mögöttem… Sikerült.
*
Varjuckó – Csak azértis
- Miért, anya, már nem szeret minket? Mert mi a Balatonon voltunk, ő meg nem?
- Csudákat beszéltek itt! - vetettem oda fél csőrrel. De ők csupán azt hallották: kááár.
- Kár, bizony! - szólt apa, akit Hercegnő Kutyának szólít.
- Lisztkukac? Hol van? - toporogtam Hercegnő vállán, akinek a lisztkukac említésére égnek állt karján az összes apró tolla. Hogy miért kell ennyire viszolyogni azoktól a pinduri csemegéktől? Hercegnő ki nem állhatja őket. A látványuktól meg egyenesen átalakul. Lehet, hogy ő tud valamit, amit én nem? Na, jó. Inkább lemondok a kukackáimról, csak hadd szaladgáljak végre cipő nélkül szabadon, kukac nélkül, egyedül.
Amint ezeket végig gondoltam, elhatározásra jutottam. Megnyugodott árva madár lelkem, s vártam az alkalmat.
Közben megjöttek a kukacok. Ládikám papírjára halmozva nyüzsögtek.
- Káár! Kár!
- Mi van, Varjuckó?! Nem vagy éhes? Befaltad a cseresznyefát?
- Ó, te ostoba Kutya, te! Menj, inkább keresd meg a Hercegnődet, addig úgyse jön ki, amíg itt vannak a férgek!
- Miattam nem eszel? Kimenjek? - kérdezte, immáron majdnem ruha nélkül.
Belehabzsoltam a fehér pondrókba és szépen szórni kezdtem kifelé. Még a lábammal is kotortam rajtuk. Csak úgy röpködtek szárny nélkül, aztán másztak tízen húsz felé.
- Kááár! Kááár! Hogy bírtál ilyen gyorsan belebújni a csöveidbe újra? Mikor eljöttem, már nem volt rajtad!
Hirtelen egy kerítésnél találtam magam, melyen én könnyen átjutottam, de apa nem; az arca, látnod kellett volna, egy tanulmány volt!
A rács túloldalán nincs fű, csak szürke simaság. Kicsit fellélegezve körülnéztem; korlát mindenfelé; de csak neked Kutya, mert én könnyen kibújok a vasrudak között! Peckesen sétáltam a bekerített tér közepe felé. Néha még ugráltam is, akár egy bakkecske. Élveztem a szabadságot. De apa nem élvezte és nem adta fel, talált egy rést ahol ő is befért. Hoppá, szaladjunk csak; sutty ki a rácson, te meg Kutya bent maradtál! Kááár! Vagyis dehogy. Kutya egészen közeljött én pedig riadtan tekintettem fel rá. Köztünk meg ott volt az a jótékony rudazat. A kerítés, amin az ember számára csupán egyetlen a bejárat. Apa, akit Hercegnő Kutyának szólít megfordult és lassan megindult a túloldalon lévő általa is átjárható rés felé. Már azt hittem feladta, amikor nekiiramodott. A mindenét, vissza! Úgy nekilódultam, hogy hátra se néztem, egészen a körbezárt tér közepéig szaladtam -na ezt nem kellett volna! Kutya szélsebesen berontott a szürke simaságra és egyenesen felém tartott. Futás, futás! Kááár, kááárrr -de már késő volt, apa elkapott. A szívem a csőrömben dobogott, Kutya meg csak állt és várt.
Aztán bizonyára érezte, hogy kezdek megnyugodni, mert kisvártatva elindult velem hazafelé.
- Ej, ej, Jucóka, ilyet nem szabad! -mondta melegen. - Nehogy azt hidd, hogy minden ebféle olyan, mint a mi Pulink! Ha egy vadabbal összetalálkozol széttép, nem tudsz megszökni előle! Mikor érted már meg?!
- Nem fogod elhinni! A focipályán, tudod a kutya-futtató mellett.
- Ó, te kis ostoba madár! Csak nem focirajongó vagy? -kérdezte nevetve Hercegnő. De nem válaszoltam semmit. Fölényes öntudattal emeltem magasba csőrömet és hirtelen kitátva majd összecsapva tettem pontot az események tárgyalására.
A szabadság veszélyes tudata megfontolásra késztetett az iránta érzett egyre csökkenő sóvárgásomban.
*
Varjuckó –
Kalandjaim
- Kelep, kelep, kelep, kelep, kelep, gurgyula, gurgyula, gurgyula, káááááár, kááááár, káááár, kááár, kár, kár, kár, hep, hep! - kicsi szünet, csak a hatás kedvéért, majd:
- Gurgyula, gurgyula, gurgyula, vau, vau, háp, háp, kár, kár, kár, hep, hep.
Pulinál ugyanis nem értem el elsöprő sikereket. Mondhatnám, picurkát se élvezi. A vaus résznél szőrét felborzolja és morogni kezd.?
Mint most is. Hercegnő már tele pakolta a terítéket edényekkel. Mindegyik rejteget magában valami finom falatot. A nagy tál teteje nyitva, a konyhában éppen senki. Megtekintem. Hopp, hopp, hopp, már itt is lennék. No lássuk csak! Ez itt leves.
- Kicsit megkóstolom, várj. -A csirketenyérből vájtam keveset, majd Pulinak pöcköltem tovább. Az oktondi állatja! Olyan hangosan ropogtatja, hogy még a hálószobába is behallatszik, pedig az elég távol esik a konyhától.
- Nem pottyantok, nem pottyantok, nem pottyantok. - ismételgetem, ahogy visszaugrok az abroszra, majd a szék támlájára, s innen a kisszekrény után már otthon vagyok. Mire Hercegnő kiért, én unott képpel bámultam a nagyvilágba ülőfámon. Úgy álltam ott, mintha odanőttem volna. Mintha soha el se mozdultam volna. De csőrömet azért gyorsan megtöröltem ülőfácskám oldalán jobbról is, balról is.
-Mit rágtál Puli? Ki adott csontot neked? Tudod, hogy nem kaphatsz csontot kiskutyám. Honnan szedted?
Úgy néz ki, ezt megúsztam. Bár számtalanszor előfordult már, hogy keresni kezdték, amit elcsenegettem innen-onnan. Lett légyen ennivaló, gyűrű, játékmütyűr, vagy miegyéb. Ilyenkor mindig elém állnak -én ettől kissé megrettenve guggolok le- és nekem szegezik a kérdést: Te loptad el? Mindig és újra eljátszom az ártatlan kisvarjú szerepét. Topogás, fejforgatás, odébb ugrás, elfordulás, visszanézés, megfordulás, guggolás, szárnycsapkodás. Ezzel vége. Nem nagy ügy!
- Megyünk a fürdőbe. - állt elém apa.
Fürdés. Fürdés? Úgy értsem, az ember esőt is tud hozni? Egyik bűvöletből a másikba esem. Hirtelen felrémlett régi életem…
- Nem jövök. - válaszoltam, de ő csak azt hallotta; hep, hep!
- Gyere már! Ha itt lubickolsz, estig se száradsz meg!
- Kár!
- Ha kár, ha nem kár, vége. - szüntette meg a vízesést apa, s kezét igen határozottan tartotta elém.
- Akkor se megyek! – ugrottam félre és reménykedve nézegettem fölfelé, ahonnan eddig a víz spriccelt felém.
- Jól van, majd jövünk még máskor is, na! Gyere, gyere szépen! Kérlek Juckó, teljesen elgémberedett már a hátam.
Fogalmam se volt róla, hogy apa, akit Hercegnő Kutyának hív a konyhába fog ma tanyázni! Ültem ülőfámon és elképedve figyeltem, ahogy Kutya kiszedi ládikámból újságaimat, majd kiemeli a ládikát is, széket is és a guanógyüjtemény felé veti tekintetét.
- Menj innen, Juckó! -akart félretolni Kutya.
- Ereszd már el, te makacs madár! Rendbe teszem a lakásodat. Láthatod micsoda piszoktenger van már itt!
- Kááár! Kááár! Kááárrr!
- Na, gyere, felteszlek az ülőfádra. Onnan is láthatod, csak kitakarítalak. -és feltett. Láttam, hogy nem értett meg. Azon nyomban visszaugrottam. Ezt nem hagyhatom annyiban! Az eséstől beütöttem csőröm tövét, ahonnan vékony csíkban szivárogni kezdett a vér. De a villongás tovább folytatódott. Nem adom fel! Körbe-körbe rohangáltam a konyhában, Puli rémülten hátrált utam elől. Aztán nyújtózkodós pozitúrából vakkantott rám egyet.
Apa hajthatatlan volt. Csak pakolt, csak tüsténkedett, csak beszélt. Én, ellentétben vele, minden szavát értettem.
- Mi a bajod? Csak tisztába teszlek, ha már fürödtél. Viszont úgy látom akár azonnal fürödhetünk újra!…
- Megyünk a szotyicsőhöz? Nem bánom! Elviheted. -eresztettem el Hercegnőnek szánt guanóimat és az asztal keresztrúdjára kapaszkodva vártam ki, hogy apa, akit Hercegnő Kutyának szólít betartsa szavát.
-Kelep, kelep, kelep, kelep, kelep, gurgyula, gurgyula, gurgyula, káááááár, kááááár, káááár, kááár, kár, kár, kár!
Vitathatatlanul elégedett vagyok sorsommal, bár nem múlik el nap, hogy hátrahagyott életem ne villanna eszembe. Sokszor gondolok testvéreimre, szüleimre, bensőséges, meleg fészkünkre. Ha a szabadban varjak énekelnek, van, hogy válaszolgatok, üzengetek, kérdezgetek társaimtól.
- Szia, Juckó! - Üdvözölt, mint mindig, ha meglátogat.
- Hep. Hep. - Válaszoltam és érdeklődve figyeltem, ahogy kitárja a mellettem álló kisszekrény ajtaját. Hercegnő is szokott oda nyúlkálni. Mindenféle húsokat, sajtot, tojást varázsol ki belőle. De sajnos mindig visszazárja a fehér ajtót, ezért még soha nem volt módom bekukucskálni, mit is rejteget előlem lépegetős szekrénykém ajtaja. Most! Most viszont, most Meme kiemelt egy Túró-Rudit és itt hagyta a szekrényt nyitott ajtóval. Tüstént az ajtóra ugrottam. Előrehajoltam és felfedeztem én is a Túró-Rudik lakhelyét. Az ajtó rekeszébe rejtve lapultak szépen egymásra helyezve. Felfedezésem nagy örömmel töltött el. Abban a pillanatban kiemeltem egyet és odadobtam Pulinak.
- Kérsz, Puli? -Naná, hogy kérte! Nagy bőszen nyomta rá orrát és szagolgatni kezdte. Majd tuszkolta maga előtt, két mancsával átfogva tolta, tolta, azután segélykérően rámnézett.
- Segíts, bontsd ki! Kérlek bontsd ki nekem!
- Várj, előbb magamnak. -intettem türelemre, azzal kiemeltem még egy Rudit és feltéptem a papírját. Mivel az ajtó tetején nehéz Túró- Rudit habzsolni, így leugrottam
az ajtó elé. Itt legalább jól beláthattam annak tartalmát is, fenséges lakomám közben. Dézsmálásom közepén, váratlanul gurult elém Puli Túró-Rudija. Visszahökkentem ugyan, de tüstént feltéptem neki.
- Itt van, eheted! -kotortam elé lábammal.
- Nahát! Tejföl! -ujjongtam és csőrömmel kilöktem a polcról, csak úgy puffant a tetején, Puli nagy ámulatára! De ahogy bozontos fejét oldalra kapta, véletlen meglökte a szekrényke ajtaját. Az pedig hirtelen csukódott, engem meg szépen betessékelt a szekrény belsejébe. A meglepetéstől még levegőt se kaptam kis ideig. A döbbenet multával leguggoltam a polcon és figyelni kezdtem, mi lesz. Semmi nem lett. Amúgy korom sötétség vett körül. Lábaimmal helyezkedni szerettem volna, ettől aztán kétségbeejtő helyzetbe kerültem. Először az egyik, majd a másik lábam is leesett a semmibe, hasam pedig két vékonyka pálcika közti résbe szorult. Bár fejemet tudtam mozgatni, meg se mertem mozdulni, bizony percekig. Hallottam, ahogy Puli ugat, rohangál és kaparja az ajtót. Csak nem Ő is be akar szállni mellém?! Ettől a gondolattól összeszedtem magam, csőrömmel hatalmasakat kopogtatva a sötétség ajtaján. Kisbarátom nyilván rájött, hogy nem jósszántamból távoztam a szekrény sötétjébe, mert berontott a nappaliba is segítségért. Oda aztán hívás nélkül még soha be nem tette a lábát. Ahogy füleltem, hallottam amint beszalad, sír, ugat, rohangál, felugrál a bútorokra és nyüszít. Teljesen megnyugodtam. Puli okos. Mindjárt rendbeteszi a dolgainkat…
- Varjuckó! - Tárta ki az ajtót Hercegnő.
- Ennyire meleged volt, kismadaram? Fagyit kerestél? Vagy csak egyszerűen hűsölni húzódtál ide? Mit csinálsz te folyton, te oktondi? Veled mindig történik valami rendkívüli! -beszélt hozzám kedvesen, és már éreztem, hogy nincs semmi baj. A melegség újra rám talált, szeretnek, fontos vagyok.
Azért Puliról se feledkeztem meg. A vacsorához tálalt sonkát egytől-egyig neki szórtam le hálám jeléül. Kicsikét meg is nehezteltem családomra, amiért ezt zokon vették tőlem. De az emberek nem tudhatnak mindent…
*
Varjuckó –
Óvatlanul
Na, már csak te hiányoztál! Rémisztő nagyot üvöltöttem rá. Egy óriási kár! megtette a kellő hatást… kis időre. De emlékeimből nem sikerült kitörölni a tigris mutációjának eme példányát s rémülten figyeltem minden mozzanatra, ami körülöttem történhet. Varjútestvéreim mind elszálltak már, ügyet sem vetve rajongó örömömre, amit már csak a látásuk során is azonnal érzek. Ösztöneim talán örökre hozzájuk fűznek, hiába tudom és érzem, az engem gondozó család számára fontosabb lettem, mint nekik valaha voltam és lehettem. Hiába, én varjúnak születtem, varjú vagyok és az is maradok.
- Puli! Kutya! Meme! Hárrcágnó! Káááár!
- Figyelj, Zsuzsi! - szólt az egyik kislány. -Ez a varjú olyan mintha beszélne. - Én csak egy Memét ismerek.
- Aha, én is. És nekik van pulijuk is. Tudod, az a fehér! Olyan édes!
- Puli! Meme! Meme! Kutya!
- Tényleg! -tűnődött a Zsuzsi. - Nem lehet, hogy ez a Memciék madara? Meg kéne kérdezni, hátha mégis az övék és haza akar menni. Te csöngess be, én addig figyelem el ne szálljon.
Még, hogy elszállok… Nagy várakozással tekintettem a jövőbe, amit a kis szoknyás intézni tud az érdekemben. Nem kellett sokáig várnom! Láttam, ahogy apa, akit Hercegnő Kutyának hív szinte rohan a bokor felé, felém.
- Gyere kicsi Varjuckó, gyere! - biztatott. De nem kellett már a bíztatás, jöttem, léptem, örültem. Nagyon örültem. S ahogy kezén ülve néztem az arcát, a nevető szemét, megkönnyebbült hálával igazítottam helyére szemöldökének borzas tollait.
*************************************************
14. JÉZUS TANÍTÁSAI
A HEGYI BESZÉDRŐL - SZELLEMI MAGYARÁZAT ÁLTAL
Írta: Poór Edit
(XIX. rész)
KIVÁGATTATIK ÉS TŰZRE VETTETIK
következményeit megemésztő szenvedésekre vettetik.
Bizony elrettentő a jövő azok részére, akik nem
hisznek az Isten által adott törvényben és nem
térnek meg gonoszságaikból, hogy ezáltal igaz
jókat cselekedve a törvény szigorúsága elől ezeknek
a jóknak védelmébe menekülhessen.
a tetszelgő önmagasztalás kedvéért cselekedett
jókról, tudhatja meg a hívő lélek, hogy igaz vagy hamis
próféta – e az, akinek hinni akar, hanem az egész életéről
és azokról a célokról, melyeket követett és követ.
Mert, ha későn veszi észre, hogy hamis prófétát
követ, akkor nagy lelki megrázkódtatás éri,
és áldozatul eshet, annak a látszati, külsőséges
valaminek.
URAM! MEGYEN BE A MENNYEK ORSZÁGÁBA;
HANEM AKI CSELEKSZI AZ ÉN MENNYEI ATYÁM
AKARATÁT
buzgók az imádkozásban, akár a mások tanításában,
de a legkisebb ellentmondást sem képesek eltűrni,
a legkisebb sértést sem képesek megbocsátani.
Mert talentumukat nem Isten adományának
tartják, hanem kiváltságosnak, többnek, jobbnak
tartják magukat, a többi embernél.
mennyországába, aki a hit külső látszatával bír,
de a belső Isteni akaratot megérteni nem tudja,
mert ha az ilyen lélek megértené a lényeget,
nem tulajdonítana felettébb nagy jelentőséget a külsőnek.
Az ilyen lélek minden tettetett külsőséges,
jósága hiába való, mert elbukik azon a
próbán, amellyel az Úr az övéit választja ki.
hanem a belső lélekre.
Akinél ez a belső nem tudott beolvadni Isten
törvényébe, az kívül marad.
*************************************************
15. VERSRŐL
VERSRE
TAVASZI
HANGOK - KORTÁRSAINKTÓL
SZILÁGYI ANITA: Rianás Rianás
feltörte,Balatoni
csendet,Víz felszínét meggyűrte,Jégtáblák
csapódása csenget,Csörgés,
csattogás,Morajló
mennydörgés,Messze
hallatszik a durranás,Jégpáncél
tördelés,Süvítő
széltépés,Könnyen léket
vághat,Reccsenő
repedés,Vízen zsilipet
nyithat,Régen a jégre
szekérrel mentek,Egész család
ült a bakon,Észrevétlen
rianásba estek,Halálra fagytak
fagyos tavon,Rianás roppan,
hajnalban,Tavaszt
csörgetnek jégzengések,Fagykockák
hasadnak hasábokban,Jégbordák
olvadni kezdenek..........................
Csomor
Henriett:
Kipattanó
pitypang
Tavasz jár, a
tél után.
Kertjeikben
megkezdik,
munkájukat a
gazdák
gyümölcsfáikat
metszik.Hová a fészkét
rakja a fekete rigó,
Konyhakertet
csinál
a gazdasszony,
megteremjen
benne
a zöldség és a
főzelék.
Útmentén a
fűszálak közül,
megjelenek a
tavasz virágai.
Gyermekláncfű
lámpását
óvatosan
szakítja le,
a barna
kislány.
Vidáman elfúja
szöszeit
széjjel viszi
a szél a
levegőben.
Madarak
hangjait hallgatva,
kellemes
hangulatot árasztanak.
Széles e
határba,
hol az ember
lelke
örömmel teli.
2023. február
18.
...................... Kovács Tibor:
Húsvét Tavasz van, süt
a nap is, Nyuszika is elő
bújt már, Hívogatja a
rét, mely virágba borult, Készül már a
húsvétra Ő is, Gyerkőcök és
Babócák is várva várják, Mily finomat és
jót tesz a fészekbe, Készülsz a
húsvéti ünnepekre, Sütsz s főzöl, Fested a
tojásokat is, Pirosat,
barnát, sárgát s tán zöldet is, Míg sürögsz
forogsz a konyhában, A kis Babócák
szedegetik a fűvet, Kicsiny
kosárkába gyűjtve, Ebből készül
majd a fészek, Az aprócska
kezek szedegetik rendületlenül, Lassan össze
gyűlik a kicsiny kosárkába, a fészekre
való, Dolgos kis
kezek rendezgetik a fűvet, Lassan össze
áll a fészek is már. Így várva a
nyuszit, hogy hozzon valami finomságot, s valami szépet és jót. Áldott boldog
húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek! 2023. Március ........................................
BODAI ILDIKÓ: A csendes napok
fáradt világa.. Mélybe zuhanó könnyes álmok.Lassú tűzben
égett várakozás..Vajon merre
megy,ez a világ..Halk
sóhajunkat, ki hallja meg..Mikorösszerezzen a szív,és ránk tőr, a
félelem.Holnapok
bizonytalan érzések fényében, megbújó lelkek vagyunk..Erő legyen velünk,és halljuk meg
egymás szavát..Mert majd
mindenkiaz életéért
kiállt.. ...........................................
ENGEL CSABA (ERDÉLY): Bármikor...
Akkor szép a
hajnal
ha van ki
átöleljen,
Amikor tükörbe
néznek
azok az álmos
szemek,
Megérzik és
látják
hogy valaki ott
áll mögötted,Megérint s
halkan megszólal,
szeretlek
kedvesem,
S csókja újra
ágyba csal
s álmait
megosztja veled.
Akkor szép a
nappal
ha van ki
gondoskodjon rólad,
Amikor távol
van és foglalt
Ő akkor is
gondol rád,
S te időben
elébe mész
és tárt
karokkal várod,,
Az ő érkezése
arcotokra
mosolyt varázsol,
S máris boldog
vagy,
hogy ismét újra
látod.
Akkor szép a
naplemente
ha van ki fogja
a kezed,
Amikor egymás
szemébe néztek
s a csillagok
ragyognak,
S egyre
tisztábban látjátok,
hogy fénylik a
horizont,
És az aura
átölel,
tisztasága
színeket ont,
Ereje
elkápráztat
s szerelmet
vall az esti csók.
TAVASZI
HANGOK - KORTÁRSAINKTÓL
SZILÁGYI ANITA: Rianás
BODAI ILDIKÓ: A csendes napok
fáradt világa..
...........................................
2023.03.
...................................
Szaip Istvánné (ANGLIA):Megkérdezlek,
vándormadár Megkérdezlek,
vándormadár:Két hazát mért
választottál?Melyikük ad
otthont Neked,Hol ver
gyorsabban a szíved? Két hazából
melyik igaz:Hová indulsz,
vagy mit elhagysz?Sokan keltek
útra ősszel.A megélhetés
nagy úr, sürget. Hosszú-hosszú
utad soránHogyha
hullócsillagot látsz,Gondolsz-e rá,
kicsi madár?Idegenben porba
hullnál. Ki fog téged
megsiratni?Kinek fogsz
majd hiányozni?Látod, kedves
vándormadár,Nagyon komisz
ez a világ. Akinek van két
hazája,Mindhalálig
hontalan az.
*************************************************
16. MESÉK
VILÁGA
DÁMA LOVAG NAGY
CYNTHIA ÍRÓ KÖLTŐ : Natali, a vámpír és a kanász
Oroszország 200
évvel ezelőtt, a Cár várkastélyában....
a másik lány helyett Ő
kapta a harapást. Nem ijedt meg, sőt!
Kipróbálta a nagy tágas teremben, hogyan
is kell repülni, eltűnni.
Az öreg Cár orvosért üvöltött. Semmit se tudott
tenni, így hívták a Cár nénjét, aki Tündér Tünde volt és ha jó napra ébredt,
csupa jót tett!
Ám, ha rosszul ébredt, megátkozott mindenkit. Ilyenkor, már
inkább
fel se kelt az ágyból, nehogy ártson valakinek. Most jó napja volt, de
csak annyit tehetett, hogy mérsékli az átkot, ami ezzel járt és 200 évre mély
álomba szenderül a lány. Mire felébred Ő várni fogja, hisz 500
évig él a Tündér
Tünde anya és addig van idő bőven. Kiválasztottak 6 testőrt, akik boldogan
vállalták a feladatot és önként tartották oda nyakukat a harapásra. Habosbabos
koporsó lett az ágya, elköszönt az aggódó szülőktől és a kastély egy távolabbi
tornyában alakították ki a szobáját, ahonnan csak az ablakból tudtak ezután
elrepülni az őrzői és vigyáztak rá állandóan felváltva. Telt múlt az idő!
Letelt a 200 év. Natali ébredezni kezdett, és nagyot nyújtózott. Már várta a jó
meleg rózsa fürdő, amit annó megrendelt. Jól esett lemosnia a 200 év mocskát,
szagát magáról. Egy alapos fogmosással kezdte, hegyes fogait elrejtette. Közben
kifaggatta őrzőit, hogy minden utasítást betartottak-e? Kizárólag havonta
egyszer ehettek, és csakis az erdő madaraiból. A kóbor kutyáknak adták a
kiszívott vérű testeket és a megmaradt tollakat is el kellett ásniuk, nehogy
valaki azt gyanítsa, hogy vannak vámpírok. Hoztak neki korhű divatos ruhákat,
amiből felöltözhetett a még mindig 19 évesnek látszó lány. Nem volt éhes, ez is
a varázslat része volt. Este elment szétnézni, hogy mi is történt ennyi idő
alatt, nem tudták lebeszélni. Az úton haladva hallotta, hogy kukorékol a kakas,
egyre közelebbről. A hatalmas kakas futott utána és csipkodni kezdte. Annyira
megijedt, hogy se felszállni se eltűnni nem tudott. Ha meg is próbálta, az
állat is felröppent és hatalmasakat csípett a lány formás hátsójába. Még a
kezébe is kapott párat. Sikítozva futni kezdett és már az utca vége felé ért.
Azon túl már csak a mező volt,ahol épp a kondát hajtotta ki a kanász. Figyelte
egy ideje a történteket és a hasát fogta a röhögéstől.- Hát te mivel hoztad ki
ennyire a sodrából ezt a jószágot? - de választ nem várt. A lány a kanász mögé
bújt, aki a botjával jó nagyot
koppintott a kakas elé, aki tollát felborzolva megállt. Farkasszemet néztek,
majd a kanász rászólt a kakasra, hogy ha
nem akarja a bográcsban pörköltként végezni, akkor tüstént húzzon el és hagyja
békén a lányt.
A kakas, mintha
megértette volna az emberi szót, még nézett rájuk kicsit, aztán felborzolta a
tollát ismét, előre nyújtotta a nyakát, nagyot kukorékolt és sarkon fordult. A
lány ekkor kapott észbe, hogy hátulról teljesen átölelte a kanászt és
elszégyellte magát, lesütött szemmel el engedte. Nem tudta, hogy most mi fog
történni, hisz a horizonton túlról átsütött az első napsugár. Ők ketten meg
csak bámulták egymást szó nélkül. Natali érezte a nap melegét a bőrén, előbujt
a fényesen sütő napocska. Hevesen kalapált a szíve, hisz nem tudta mi fog most
vele történni. Valami fura érzése volt és nem tudott a fiú tekintetéből
szabadulni, de nem is akart. - Köszönöm – suttogta és átölelte a fiú nyakát.
Ahogy átnézett a válla fölött, a nap sugarai között meglátta Tündér Tünde
anyót, aki mosolyogva mutatta az ujjával, hogy minden rendben van. Tehát a
kakas csípésekkel megtört a varázs és megszűnt vámpírnak lenni. A fiú zavarában
megkérdezte, hogy nem reggelizne - e vele? Naná, hogy Natali igent mondott,
hisz farkas éhes lett. A kanász röstelkedve tette a lány elé a szalonnát, édes
hagymával és friss házi kenyérrel. A lány megnyugtatta, hogy 200 éve nem evett
ilyen finomat, aminek a kanász nagyon örült, persze semmit sem értett belőle.
Natali a kanásszal együtt élte le emberként a hátralévő életét, boldogságban.
Itt a vége,
fuss el véle....
*************************************************
17. ELBESZÉLÉS
ERDŐS SÁNDOR :
Egy kis séta
érdekes lehet minden kis
apróság a képzeletünk
jutott édesapám, akit a politikai
meggyőződése miatt meghurcoltak, megnyomorítottak és tönkretettek. Eszembe
jut
még olykor megnyugtató szava, simogatása. Eszembe
jut anyám is, aki sokkal
fiatalabb volt apámnál és úgy érezte eltékozolta az életét, mikor az öt
gyerekét megszülve élemedettebb korba lépett. Ezt agresszióval fejezte ki mind
a világ, mint felénk. Rengeteget vert és terrorizált minket. Persze csak akkor,
ha apánk vagy nagyszüleink nem látták. Tőlük tartott. Nagyanyám, mint tyúkanyó
védett minket mindentől és mindenkitől. Néha teherként fogtuk fel ezt a
túlzó
gondoskodást, de ma már érzem azt a mindent átható szeretetet, ami a lényéből
fakadt. Nagyapám a „Nagy háború” veteránja legtöbbször a kertben üldögélt egy
fotelban és távolba révedt szemmel bámult. Emlékezett ilyenkor, emlékezett a
borzalmakra, amiket átéltek, de nem beszélt róla sohasem előttünk. Nagyon
szerettük, de tartottunk is tőle, mert kemény ember volt. Nem félt semmitől és
senkitől, csak nagyanyámtól tartott. Szép házasság volt az övék. Sírig tartó.
Hogy szép
gyermekkorom volt-e? Állíthatom, hogy igen. Tartalmas és kellőképpen szabad.
Édesapám nyugodt, erősfényű tekintete és halk szava mindig támaszom volt és
lesz is, ameddig csak élek.
Ránéztem
kisfiam kérdő arcára és megláttam benne azt a bizalmat, amit én is éreztem apám
mellett.
– Tudod fiam, ha jönne egy tündérke én azt hiszem fa szeretnék lenni. Egy erős nyárfa. Az szeretnék lenni.
*
Visszatértem a
jelenbe és élvezettel legeltettem pillantásomat a csodás fényekben játszó
erdőben. Minden az élet és halál örökös körforgásáról mesélt, de mindezt oly
békével telten, oly szépen amire csak a természet képes. Elnéztem a szorgos
hangyákat az út mellet heverő békatetem mellett, ahogy hazahordják kis
darabokban a halott állatot. Új életet táplálnak vele a bolyban. Minden a
megújhodásról mesélt. Egy öreg kidőlt már korhadó fán pihent meg a tekintetem.
Az idős halott nyárfa mellet apró kis facsemeték nyújtogatták törékeny ágaikat
az ég felé. A kidőlt fa még halála után is óvta a jövő nemzedéket a széltől.
Korhadt testével táplálta a jövő reménységét. Mint apám emléke engem.– Tudod fiam, ha jönne egy tündérke én azt hiszem fa szeretnék lenni. Egy erős nyárfa. Az szeretnék lenni.
*************************************************
18. CSALÁDI
ÖRÖMÖK
GRUBER MIKLÓS:
Morzsi és a nutriák, egyéb állatfajták
– Mi? Mi? – mondta Apa – visszük őt is. Majd a gazdája figyel rá!
Így is történt reggel bepakoltak, Morzsi is beugrott és irány a nagyvilág. Odafelé Apa vezetett, hazafelé majd Anya. Hátul Mama, Kismiki, ölében a kutya és Papa.
A cirok szedést – Kismiki kifejezésével élve a „nyasszogatást” – úgy kell elképzelni, hogy a növény „szakállát húsz centis szárrésszel metszőollóval levágták, a szárat pedig X alakban letaposták. Arra tették a levágott cirkot. Morzsi és gazdája szaladgáltak, bújócskáztak a cirokföldön. Egészen addig, míg fel nem repült iszonyú robajjal egy fácán előttük. Akkor aztán inukba szállt a bátorság és visszaszaladtak a többiekhez.
Grúber Miklós |
– Mit meséljek?
– Morzsit és Lapatya manót.
– Lapatya nem itt él, fiam!
– De lehet azt mesélni.
– Hopp! Hopphopp! – kiáltott Apa és eliramodott. Csak nézték, hogy most meg mi történt? Persze Morzsi is utána rohant, szaporán szedve rövid, görbe lábait. Egyszer csak látják ám, Apa hasra vágódik, majd felugrik, kezében magasra emelve egy kis vadnyulat.
– Mit akarsz evvel a nyúllal? – kérdezte Anya, bár ő kérdezés nélkül is tudta a választ.
– Beteszem valamelyik szoptatós anyához.
– Úgyis elpusztul – mondta Papa.
*
Otthon az volt
az első, apa és fia szoptatós anyák után néztek. Kivették a ketrecből őket, a
kis jövevényeket pedig berakták a kicsik közé, jól betakargatva az anyanyúl
szőrével, amit az azért tépett ki, hogy meleg fészket csináljon a kölykeinek.
Egy fél óra elteltével visszarakta az anyákat. Aztán eltelt pár nap, a
kisnyulaknak kinyílt a szemük és megjelentek a ketrecben. A kis vadnyúl már
előbb kijött, mivel idősebb volt a többinél. Kiszaladtak a fészekből – az
elletőből, amit Apa csinált minden anyának – szoptak, majd visszaszaladtak
aludni. Aztán egyre gyakrabban előjöttek. Szaladgáltak, ugrándoztak. Csak a kis
vadnyúl nem ment semmire. Neki csupán a lábai nőttek. Akármelyiket nézte, mind
egyforma volt. *
Egy napon,
mikor úgy látta, itt az idő, Kismikivel kirakták a negyven, negyvenöt nyulat a
neveldébe. Morzsi ott feküdt köztük. Szaladgált viháncolt a sok fehér
szőrgombolyag. Na, de a három vadnyúl…! Cikáztak a többiek között. Semmit nem
szelídültek. Soványak voltak, fülük hosszabb a háziakénál, lábaik is hosszúak.Mikor akkorára nőttek a fehér nyuszik, hogy elérték a három kilót, apa felpakolta őket és elvitte leadni. Közben az anyák már ismét ellés előtt álltak. Bizony, három fészekalj elment, a három vad még a két kilót sem érte el.
Történt egy nap, hogy az egyik vadnyúl nekirugaszkodott és kiugrott az ablakon. Morzsi is felpattant, uzsgyi, utána! El is kapta szakszerűen, majd megragadta a nyakánál és visszacipelte a neveldébe, mire Apa beavatkozhatott volna. Most mit tegyen a kiskutyával, aki büszkén mutatta, hogy nem engedte megszökni, hanem visszahozta. Nem volt szíve megbüntetni, de megdicsérni sem akarta. Aztán mégis meglágyult a szíve és megsimogatta okos buksiját.
Nagyon örült a kis tacsi – puli keverék. Büszkén körberohanta az udvart, vakkantgatott, meghemperedett. Mindenkivel tudatta, hogy milyen okos és ügyes jószág ő.
*
Mit lehet tenni? Anya megsajnálta őket, „Vigyük haza!”
– Aztán hova teszem őket? – Akadékoskodott apa.
– Inkább hagyjuk elpusztulni? Majd megoldod…
– Hol jártál? – Kérdezte Anya? – Gyere mutatok valamit. – Azzal megfogta Apa kezét és hátrahúzta a nyulakhoz. Apa alig bírta visszafojtani a nevetést. Morzsi a nutriák között feküdt, Kismiki egy széken állt és sárgarépát dobált nekik.
– Elegem van! Hol lehet itt felmondani? – kérdezte Apa.
– Sehol – válaszolt Anya.
*
Történt
egyszer, az egyik nutria megszökött. No nem az udvarra, csak a nyúlketrecek
között keresgélt, mikor Morzsi beugrott az ablakon. Nem lódítás, de az akkor
már tíz kiló közeli nutria nagyobb volt a kutyánál, nem beszélni két – három
centis narancssárga metszőfogakról, amik veszélyes fegyverek voltak. Morzsink
addig – addig kerülgette, míg a rágcsáló elfáradt. Morzsi a hátán termett és a
nyakába mélyesztette a fogait. Megragadta az állatot, felkapaszkodott az
ablakba, maga után vonszolva zsákmányát, s a túloldalon vele együtt
kibukfencezett. Nagyon elfáradt. Elfeküdt, mellső mancsait a nutriára helyezve
lihegett. Kicsit pihent, majd ismét megragadta és a lépcsőhöz cipelte. Ott
ismét elfeküdt és vakkantott párat úgy, ahogy csak ő tudott. Hívta a gazdáit.– Én is – mondta Kismiki.
– Gyere ki Vera! Ezt nézd meg. Morzsi vacsorát fogott!
Apa megnézte a nutriát. Még mozgott, volt benn élet. Leütötte, kifolyatta a vérét és megnyúzta, kizsigerelte. Anya morgolódott egy darabig, de végül nekilátott feldarabolni. A máj még aznap este meg lett sütve. Apa megtűzdelte jól fokhagymával. A húst jól befűszerezte. és a hűtőbe rakta. Morzsi is kapott a májból, amit aztán el is fogyasztott.
– Mert kiszökött – válaszolt Kismiki, – és azt hitte, zsákmány.
– Igaz. Igaz – mondta Apa. Hátraballagott a műhelybe, elővett egy palackkal az elrejtett rozéjából, öntött egy pohárral, cigarettára gyújtott és magában kuncogott.
*************************************************
19. TAVASZ, ÉS
HÚSVÉT
Csomor
Henriett: Virágzó tavasz
*************************************************
20. SZERKESZTŐI ÜZENETEK
20. SZERKESZTŐI ÜZENETEK
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése