Megszólalok Művészeti Magazin

  MEGSZÓLALOK 

Nagy Vendel szellemében

 MEGSZÓLALOK MŰVÉSZETI MAGAZIN
2023. 08. hó – tizenharmadik  évfolyam, nyolcadik szám
Kulturális és szórakoztató folyóirat
Független, és ingyenes havi lap
Alapította Nagy Vendel 2011 - ben , elvi síkon
Szerkesztő: Véghelyi József 
 
*****************************************************
1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések
2.Évfolyam: 2012.  (1-tól a 6. számig)
 3.Évfolyam: 2013.  (1-től a 17. számig)
 4.Évfolyam: 2014.  (1-től a 24. számig)
 5.Évfolyam: 2015.  (1-től a 12. számig)
 6.Évfolyam: 2016.  (1-től a 12. számig)
 7.Évfolyam: 2017.  (1-től a 12. számig)
 8.Évfolyam: 2018.  (1-től a 12. számig)
 9.Évfolyam: 2019.  (1-től a 12. számig)
10.Évfolyam: 2020.  (1-től a 12. számig)
 11.Évfolyam: 2021.  (1-től a 12. számig) 
12.Évfolyam: 2022.  (1-től a 12. számig)
13. Évfolyam: augusztus
 *
A Magazin kérhető saját e-mail címre is.
Fekete – fehér, és színes változatban is megtalálható a Facebookon és a blogoldalakon.
Magazinunk vakok számára is olvasható beszélő programmal, akadálymentes változatban.
A hangos versek meghallgathatók a YouTube oldalon.
A Magazin közvetlen linkje: http://megszolalok.blogspot.hu
*
A  Magazin megtalálható a MEK és az EPA  oldalain az Országos Széchenyi Könyvtár gondozásában a következő linken:
https://mek.oszk.hu/kereses.mhtml?dc_creator=nagy+vendel&dc_title=&dc_subject=&sort=rk_szerzo%2Crk_uniform&id=&Image3.x=0&Image3.y=0
*
Figyelem!
2018. júniustól egy új linken is elérhető a Magazin, azonos, változatlan tartalommal
de megújult külsővel amelynek a linkje:  http://www.muveszetimagazin.blogspot.com
* 
Nagy Vendel eddig megjelent E- könyvei a MEK oldalán kereshetők.
A verses kötetek szintén elérhetők pl.: www.mek.oszk./13500/13542
A  Magazin versei rádióban is rendszeresen hallhatók:
Radio Mozaik Sydney – Ausztralia
*

A szerkesztőség címe:7100. Szekszárd, Csapó Dániel utca 27
E-mail cím: veghelyo@t-online.hu
Telefon: 06-74-315-012 naponta 14:00 órától 17:00 óráig

 *****************************
MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE

*****************************************

 1. LECTORI SALUTEM!  ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK 

 
Szinte közhelyként fogadjuk el, hogy már semmisem a régi. A körülöttünk örvénylő változások mindenhol ott hagyják nyomaikat. Még a „régiek” emlékeznek arra,
hogy télen hideg volt, és esett a hó, nyáron pedig meleg. Akkoriban még volt átmenet e két évszak között. Úgy hívtuk, hogy tavasz és ősz. Mostanság pedig
néhány nap alatt lesz a télből nyár, elviselhetetlen hőhullámokkal. Az ősz még valahogy tudja a dolgát, de hát a tél… Eseményszámba megy, ha néha esik a hó és meg is marad. Honi polgárjaink külföldre utaznak, ha valamelyik téli sportnak hódoknak.
Mindenki érzi, hogy valami nem stimmel, és nem csak a természetben, hanem az emberi társadalomban sem. A magas kultúrájára büszke nyugat kimondatlanul is
az Isten tagadás útjára tévedt, a migránsok – most már – milliós 

tömegei destabilizálják a társadalmaikat.

Véghelyi József

Szóval, ez akár csak tíz évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt. Fenekestől fordult fel az öreg Európa. Ember-  és természetidegen politikai áramlatom próbálják szétzilálni a kultúránk alapjait. Szobrokat döntögetnek, művészeti alkotásokat becstelenítenek meg. A nagyvárosok utcáin polgárjogot nyert az erőszak, a bandaháború,  és egyes peremkerületekbe már a rendőrség sem mer a kommandósok nélkül intézkedni. Ide jutott Európa a „büszke nő”!

 *

Azt hiszem, hogy nagyon meg kell becsülnünk az országunkban levő nyugalmat és stabilitást, és a biztonságot, mert ez igen nagy érték. Mindenki szeretne normális
életet élni. Gondoskodni családjáról, barátairól, és félelem nélkül - még akár éjjel  is – hazafele sétálni egy jól sikerült összejövetel, vagy akár buli után!
A természet rendje szerint megkezdődött az aratás, ünnepélyesen megsütik majd az új lisztből készült kenyeret, amelyet kisebb ünnepség kíséretében majd nemzeti színű szalaggal kötnek át, és jó érzéssel nyugtázhatjuk, hogy biztosítva van az ország kenyere a következő egy évre.
A meleg nyári napok érlelik a zamatos gyümölcsöket,  és az üresen ásító hordókban nemsokára édes must fog borrá nemesedni. No, de ez majd az ősz természetadta
kötelessége lesz.. És a szokásainknak megfelelően fiúk és lányok egymásra találnak…Hogy mondja a nóta?
 

...Maros vize folyik csendesen.

Borulj a vállamra kedvesem!

Nem borulok, van már nékem szeretőm,

Szüret után lesz az esküvőm...

 
Igen, ez az élet rendje! Ezt a rendet kell megóvnunk! Reménykedjünk, hogy így lesz, és  ezt  kell közösen megvédenünk!

Augusztus 20 hazánk születésnapja, ami egyben a kenyér ünnepe is!

Öltöztessük fel lelkünket ünnepi ruhába ebből az alkalomból, mert ez az ünnep rólunk szól, rólunk és a több, mint 1100 éves Magyarországról! Nos tehát ünnepre fel!

A rendkívül zavaros történelmi viharok sokszor megtépázták hazánkat, ám mégis itt vagyunk a Kárpát medencében, és reményünk szerint itt is maradunk.

A mondás szerint a remény hal meg utoljára, és amennyire lehet, addig is próbáljunk meg élni az élet napos oldalán…!
Kézcsókom a Hölgyeknek, üdv az Uraknak: a szerkesztő.
*
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL:
MAGYARORSZÁG SZÜLETÉSNAPJÁRA...
 
Talán István király
Vetette el végleg
E szent földbe

Azt a magot,
Amit ezredévekig
a Magyar nemzetség
Magával hordozott.
Hogy Európa közepén,
Kárpátoknak ölén
Megálmodjon egy államot,
Kemény kézzel fenyítve azt,
Ki a másik hitért buzgólkodott.
S azóta a búzaszem
Milliónyi vékával terem,
Jelenti az életet,
Adja a kenyeret.
Követelve ezernyi
Verejtéket és könnyeket.
S az talán véletlen lehet?
Ha megnézel egy búzaszemet,
Azonnal feltűnhet,
Hogy könnycsepp alakú
A búza szeme...
S ha éles késeddel
A magvat félbe vágod,
Belsejében Jézus
Ragyogó arcát látod
Tündökölni...
E dicsőséges ünnep fényében.
 
 A  VERS HANGOS LINKJE  ILOSVAY GUSZTÁV  ELŐADÁSÁBAN
https://www.youtube.com/watch?v=NzNbmqQ8IV4

*****************************************

 SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL 

 
 1. LECTORI SALUTEM!  ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK
  2. HANGOS MESE
     Kelemen Györgyné meséjét felolvassa Szabó Lajos színművész.
     Címe: A nevető gyermekek.
  3. BEMUTATJUK FELLNER ISTVÁN ÉLETÉT ÉS MŰVÉSZETÉT

      Riporter: Gerencsér Hajnalka
  4. SZÓT KÉREK – JÓZSEF TIBOR VERSEI
  5. VERSRŐL VERSRE  - KORTÁRSAINKTÓL
      Szilágyi Anita, Csomor Henriett, Kovács Tibor, Engel Csaba, Erdős Sándor,
      Bőhm Etelka, Poór Edit, Kálmán Ágnes
  6. TÚL AZ ÓPERENCIÁN
      Kolozsi Erzsébet, Ausztrália – Tótágas Podcast (XIX,. rész)
  7. VERSCSOKOR INNEN – ONNAN
      Tóth Enikő, Kálmán Ágnes, Szauer Gertrúd, Ézsiás László, Nagy Vendel

  8. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK
      Véghelyi Péterné sorozata
  9. ALKOTÓ PÁROK – JÁRTÓ RÓZA ÉS DR.DERKOVÁTS GYULA

10. ÉLETINTERJÚ: ASPERJÁN GYÖRGYEL
      Fogadj szívedbe (első rész)
11. ÉLETTÖRTÉNETEIMBŐL
      Véghelyi József: ruha vagy ruházat
12. GYERMEKKORI EMLÉKEK
      Márkus Kata emlékei
13. HAZAI TÁJAKRÓL - SZEGZÁRDI NAGY VENDEL ÍRÁSAIBÓL
14. VERSKOKTÉL
      Pitter Györgyné Enikő, Krivák - Móricz Judit, Nagy Vendel
15. ÚJ ALKOTÓK A MAGAZINBAN – SOROZAT (1)
      M. Szabó Mihály versei
16. BEMUTATJUK…
      Mező Lászlóné Julika festményei 
17. KÁLMÁN ÁGNES: JÉGBE ZÁRT SZERELEM
       Részletek a regényből
18. ÚJ ALKOTÓK A MAGAZINBAN – SOROZAT (2
      Vincze Demeter Julianna versei
19  VALLOMÁS ENGEL CSABÁTÓL
      Hálaadás mindenért
20. SZERKESZTŐI ÜZENETEK

*****************************************

 2. HANGOS MESE 

 

Kelemen Györgyné Edit

Kelemen Györgyné meséjét felolvassa Szabó Lajos Címe:

 A nevető gyermekek.színművész.

Elérhetősége: https://youtu.be/YDB8lEGV4Qk

 

*****************************************

 3.BEMUTATJUK FELLNER ISTVÁN ÉLETÉT 

 ÉS MŰVÉSZETÉT 

 Riporter: Gerencsér Hajnalka

Fellner István 1951. július 23-án, a Bakony egyik ékkövében, Pápateszéren született.

 

„Gyermekként nem szorongtam, élveztem, ha gyertyát gyújthattam, elfújhattam. Tán olykor lábam, kezem fázott, hisz a gazdagság, ha volt, nem láttuk, elkerülte a házat. De boldog voltam, s az est, hogy fényben ragyogott a templomkert, megfogott. Feledtem a fagyot, néztem az embereket, s hittem tán egyszer én is leszek, fényhozó - gyertyákat gyújtogató - el nem fúvó...Ahogy tűnt ifjú korom, lett mélyebb e világgal a kapcsolatom. Több lett a halom, mit ismertem, mihez fűzött földi ismeret. Már nem fáztam, csak belül vacogott valami…mélyen. Most értettem meg a komor arcokat, remegő kezeket...fényben álló temetőket, hajladozó fényeket, hol csendes pillanatokat hord az esti szellő. Megáll a kapu előtt, visszanéz, e remegő gyertyalángos zárt világra...”/fellner

 

Fellner István

Nyolcan voltak testvérek, sajnos már csak ketten élnek közülük. A szülei a pápateszéri téglagyárban dolgoztak. István már nagyon fiatalon megtanulta, mi az igazi munka. 

Az elemit szülőfalujában végezte. Erdész vagy pék szeretett volna lenni, de ez az álma meghiúsult. Győrben kitanulta a szerszámmarós szakmát, melyben 10 évet dolgozott. Aztán bányászként kereste a kenyeret. Ebben a szakmában 

nagyon sok szeretet, összetartás és kihívás volt. Fiatalon 

egy bányabalesetben elveszítette a jobb lábszárát. Ezután nagyon mély ponton volt, sok szenvedésen, fájdalmon ment keresztül. Vigasztalásul megtalálta a Humanitás SE NB 1 Ülőröplabda csapatát, amelynek alapító tagja volt. Itt nagyon jó barátokra, szinte második családjára talált. 13 évig játszott e csapatban. Olyan közösséget ismert meg általa, amit csak az ismer, aki benne él. Mélyebben nagyon sok érték, érzés, emberi sors az, amit ott átélt. Voltak szép utazások, csodás mérkőzések, maga a búcsú volt a legnehezebb.

…………………….

 

Fellner István: AZ ÉLET MÁSIK OLDALA...

 

másnak, a táj tán szebb,

mert látja a napot, s a fellegeket,

van, ki szebben szaval,

mert a szó velük van,

sokan, hogy futnak, rohannak,

nekik adatott, hát száguldjanak,

és a dallamok, mi szépet ad,

milyen boldogok, kik hallanak,

mi tán mások lennénk?

másként élnénk?

ha nem futhatunk -

gondolatunk száll, repít bennünk,

ha nem hallunk, a lelkünk zenél,

nem vagyunk némák -

a szemünk beszél,

vagyunk az élet másik oldalán,

de hidd, itt is él bennünk a remény.

 

1968 januárjában megszületett lánya Angéla.

1974 tavaszán feleségül vette Margót, akire István életének utolsó percéig mindig számíthatott, és aki összefogja és irányítja a családot.

Gerencsér Hajnalka

Fellner István nagyon szerette a zenét. Szeretett olvasni. 

Igaz ember, férj, édesapa, nagypapa, testvér, sorstárs és barát volt. Sugárzott belőle a jóság és a szeretet. Intelligenciája, lexikális tudása és embersége 

mindnyájunk előtt példa volt és marad. Tisztaságát, 

jóságát, őszinteségét, egyenes és hiteles jellemét, bölcs gondolatait és a felénk sugárzó önzetlen szeretetet 

verssorai és szívünkbe zárt emlékeink őrzik ezután. 

Nemcsak a közvetlen környezetében, hanem a tágabb ismerősök lelkében is mély nyomot hagyott. Olyan ember volt, aki önzetlenül segített, akire mindig lehetett számítani. Fellner István így vallott az életéről: A szeretet nélkül semmik vagyunk. Olyan ereje van, hogy nem lehet leírni. Én mindent, amit elértem, a szeretet, a barátság, és az önzetlenség árán tudtam megkapni. Az életemet köszönhetem ennek a csodálatos, értékes érzésnek. Csak egyet szeretnék: legyen béke és szeretet a Földön!

„Azt mondják, hogy ez a mai világ sötét és kegyetlen, nem szabad hinni. Annyi a jó ember, s ha mindenkinél csak egy kis gyertya van, fényárba boríthatjuk e sötét, kegyetlen világot.."/fellner

 

A művészek alkotásaik, írásaik révén halhatatlanok. Fellner István több mint 5000 verset hagyott ránk, de prózát, lélektől lélekig érő gondolatokat is szép számmal írt. Plasztikákat, szobrokat faragott, gobelin képeket készített, terítőket hímzett. Nagyon sokoldalú művész, polihisztor volt. Lelkes tagja volt a tatabányai fafaragó tábornak.

 

„Hogy mi az alkotás maga? Szerencsések azok, akik ki tudják fejezni magukat egy képben, egy írásban, vagy bármi másban. Ez valójában önmaguk bemutatása egy tárgyon, egy novellán, versen keresztül...Én is szeretnék közéjük tartozni...igyekszem megfelelni…/fellner

„A csend rabja lettem én is...

nem kellenek már a nagy szavak...

beborult az ég felettem...

s a lelkem is szétszakadt...

összerakni valaha is...

ember arra képtelen...

Csendes fohász, néma ajkam

hozzád szól hát Istenem...!”/ fellner

Súlyos beteg volt, évek óta harcolt hősiesen az életéért. Sajnos 2022 ősze sok félelemmel, fájdalommal érkezett, István szervezete nem fogadta be a kemoterápiát, rosszullétek, fájdalmak mérgezték napjait, gyengítették testét. Fájdították az ő és szerettei lelkét. Felesége és családja, szerettei mindent megtettek, hogy István jobban legyen.

„A félelem legyen barátod, akkor szót értesz vele, ha nem ez tölti ki napjaid. Van mód legyőznöd, de soha nem szabad elfelejteni: az okos ember nem legyőzni akarja félelmét, vele akar élni! Ahol nincsen félelem, nincsen gát, ami megszabja életünk, véd a túlkapások ellen, nem engedi átlépni a határt, ha megszeged, nem a félelem győz le, hanem a képesség hiánya. A rák / daganatos betegség / legyőzése már erősebb embert kér, de a hit a gyógyulásban, szeretteid szeretete óriási segítség, ne feledjük! E betegség is lelki eredetű, / többségében /, s ha az okot megtaláljuk, könnyebben gyógyulhatunk. A félelem lehet visszahúzó, de lehet doppingszer is, csak tudni kell vele bánni, nem szabad elfeledni, ha elhatalmasodik rajtunk, mindig kell, aki segít. Dühből, méregből - küzdeni ellene nem lehet, megfontoltan, körültekintően… nem szégyen mások segítségét kérni. A félelem erősebb a gyásznál, kíméletlenebb a hitvány embernél, alattomosabb a hízelgő árulónál, csak szellemileg hitben és testben erősen küzdhetjük le vagy élhetünk vele.”/fellner

„Hogy mi az igazi fájdalom?...mikor először döbbensz rá, hogy az a valódi óra...visszafele kezd járni. Mikor szeretnél egy napban nem 24-órát megélni, sokkal többet...kitolni a végtelenbe. Mikor arcodon csak a mosoly jelenhet meg fájdalom helyett. Mikor rádöbbensz, mennyit veszítesz...és nem tudsz tenni ellene semmit./fellner

"Ma már két könnycsepp között is több a szünet, mélyebben s úgy látjuk át múltunk, hogy közben a jövőnk már csak ajándékként cseng fülünkben... Adj időt, adj időt!!!" fellner

*

Az idő kegyetlen... Nem adott neki többet...2023. február 16-án délben, 12 óra 29 perckor feladta a küzdelmet, és az angyalok közé költözött.

 

„...ha egyszer csengetnek - elgondoltam - ha létezik ott arra "valami", vajon mit kapok? Megtalálom szeretteimet, barátaimat, akik előbb mentek el? És végre béke lesz, nyugalom...nem hiszem!! Mert akkor meg azokért aggódunk, akiket itt hagytunk. Értük remeg mindenünk. Nos akkor - van valahol egy hely, ahol boldog nyugalom vár?  Ahol a csend "csak csend"...a szeretet örök, s nincsen aggódás, rémület, félelem? Mondd… van??”/fellner

 

„..A legnagyobb félelmem, ha eljön az idő, valamit elfeledtem életem során. Tán egy mosolyt, egy érintést, egy mondatot, egy szót, s nem jön vissza, hogy megtehessem. Próbáljunk úgy élni, hogy ne maradjon salak utánunk, csak hamu, mit elvihet egy kis szellő is...s csak az emlék, mi örök, s nem hagy piszkot…/fellner

 

"A gyász mindig üt, feldolgozni csak úgy lehet, ha reményünk erős a holnapokban! ”/fellner

„Ha az életed során egy emberben el tudod vetni az élet valódi értelmének magját, - nem éltél hiába!!” /fellner

 

Ég veled drága Fellner István, nyugodj békében!

 

Fellner István: CSAK AKKOR…

 

már nem fáj

ha szól a reggel -

új nap kélt,

s nekem eggyel kevesebb,

már nem fáj

ha derékba tör a fájdalom

mikor meghajolni készülök

előtted, ki oly sok

boldog pillanatot adott,

mikor zörrent az ég

hoztál fényt, reményt,

remegő kezemnek erőt,

homlokomra hűs kendőt,

nem fáj a fájdalom

mert tesztelni akarja - akaratom,

meddig még az addig – mondd -

de nem akarom -

legyen mély titkom,

s ha keserves kínban él a tudatom

majd térdeplőn lerovom

imám alatt,

már nem fáj -

a dal ha nem hallhatom

mélyen bennem él dallamod,

sikolt a hiány ha hagyod -

ne lássa többé szemem alakod,

fáj a nincstelen -

hontalan szerelem,

szemed alatt árkot húz az idő -

én ezt is szeretem,

mikor erősen akarsz ölelni

de nem bírod - hisz nehéz -

az évek tömege,

mosollyal biztatom -

hanyatló kezedet,

ölelni térben s ott fenn

ha engeded - mikor már,

nem lesz test, csak lélek -

és szerelem -

akkor kérlek -

szeress te időtlen szerelem.../fellner

 

*

ELFÁRADTAM !

 

...elfáradtam

mint reggel, ha ébredtem

és a könnyek közt

téged láttalak,

mosolyban -

csak én voltam,

alig...

...elfáradtam,

s hitettem Veled -

vagyok még, mint akkor,

rájöttem magamat csapom be,

...s ha fogtam arcod

s csuktam szemem,

most is csoda vagy,

s én újra szerelmes,

...elfáradtam,

a csendes is lassabb,

kényelmesebb,

az én napom már nem éget,

csak árnyat hagy,

halvány már a fuvallat,

mi oly sokszor forgatott,

nem tart életben más -

egy pillanat, szemedben,

halvány érintés,

s ha olykor felnevetsz,

...elfáradtam

lehunyt szemem mögött

még áll, s fog a szeretet,

derekad köré font

karomba újra él a tegnap,

újra, hogy vagy,

...elfáradtam

mélyen hajolni sem merek,

remegő kezem kérdezi

szeretsz?

választ nem várva...

némán ...

elmegyek!!/fellner

*****************************************

 3.SZÓT KÉREK – KOVÁCS TIBOR VERSEI 
 
Aki idővel mér
Nagy Vendel barátomnak
 
Aki a templom mellett lakik,
azt a Múzsa mind meglegyinti.
Aki a kondulást meghallja,
azt az Isten tenyerén hordja.
Hisz’ a harang mindenkiért szól,
boldog, s megboldogultakért!
Aki az időt percben méri,
a százat is majdan megéri.
Aki homokórában mér,
s kerüli a mécs, a fény,
azt a Nap sokáig süsse,
ez ajándékát mindig űzze.
Kinek barátja lett a falióra,
boldogság rajt’ a mutatója.
S aki a láncát fel-le húzza,
gondját, baját dobja sutba.
Az inga amúgy is a percet üti,
a jóembert, azt mind kerüli.
Kinek éjjelin van a vekker,
s ha kel minden nappal több lesz,
aki idővel, idejében mér,
azt kerülje minden árnyék.
Barátja legyen a tér, verses emlék,
talán egy kis kadarka is belefér!
 
Kaposvár, 2020. május 19. Barátsággal: József Tibor
*
Anno anziksz
 
Tragikus traumában tromf.
Redukált régióért rekviem.
Igazságot irgalmatlan ítélkezésért.
Anyaországban akaratot, alkotást.
Nemes nemzetért nagyharangot.
Ország ormaira oltalmat.
Nevermore! Nota bene! Nefelejcs…!
 
József Tibor - Kaposvár, 2020. június 4.
*
Elég volt…
 
Elég volt a sorscsapásból!
Elég a nyomorúságból!
Legyél bár ifjú vagy öreg,
meg kell védened nemzeted!
Nem volt marása a szélnek,
méhraj gyűlt őszi virágon,
köd kavart a röghatáron,
és azon tűnődött jöjjön-e.
Csípős lett az októberi dér,
hulló rózsákhoz beszélt,
por hömpölygött a törthatáron,
bukott a nap, szólt a rádió…
Szobrok dőltek, csillagot zúztak,
zászlókból vágták az önkény jelét,
és belehímezték Magyarország
ősi, dicső címerét.
Oly’ romlatlan volt az a tizenkét nap,
mint a madárének. Édes. És kevés.
S míg a hősök sírba vitték vágyukat,
honi kövön, idegenek  ropták táncukat.
Pezsgő vér, forr a dalom. Hagyom.
A földdé enyészett sírhalom,
számtalan árnyat vet. Mind névtelent.
Ötvenhatig idéz a múlt. A borzalom.
Kívül szép volt a szó, belül keserű a méz.
Hazámra terhet, igaztalant mért
a gyászra nászt ült hatalom. A terror.
Gyógyít a szabadság, de köti még sebét.
Hatvan nyár, ősz, tél, tavasz,
hord még magában átkokat.
A kor a könny nem oldható kötés,
ezért a válasz, Istené.
 
Hely a szívemben utca, tér…
kér és vényt fogalmaz a gondolat:
a sors a könyv a mondat,
már nem árt, sem vét. Igaz?
Elég volt a sorscsapásból!
Legyél bár ifjú vagy öreg
meg kell védened nemzeted!
 
József Tibor - Kaposvár, 2016.10. 23.

*****************************************

 5. VERSRŐL VERSRE  - KORTÁRSAINKTÓL 

 
SZILÁGYI ANITA: Hajnalmadár
 
Elrepült édes hajnalmadaram,
Azóta a lég hideg, hangtalan,
Hívnám vissza csicsergéssel,
Válaszol nekem fájó csenddel,
 

Hol vagy, merre szálltál?
Édesanyám, árván hagytál!
Nézem a vakítóan kék eget,
Fodros felhőkön repülhet,
 
Átszárnyalta az égbolt horizontját,
Angyalmadarakkal repteti szárnyát,
Minden hajnalon keresem,
Hangja csivitelés volt nekem,
 
Pirkadatkor reppent serényen,
Körülötte a ház nyüzsgött sebtében,
Olyan volt, mint a patyolat,
Nem ismerte a fáradalmat,
 
Fent szárnyal az égen, látom,
Megszűnt számára a nagy fájdalom,
Olyan ügyesen repteti szárnyait,
Angyalok simogatják suhanásait,
 
Könnyezve hallgatom a dalos madarakat,
Reptessétek vissza Édesanyámat!
Jobban szeretett, mint azt hittem,
Fájt neki, mikor szomorú volt tekintetem,
 
Nem fog úgy senki félteni,
Bántalmaktól megvédeni,
Ahogy azt Édesanyám tette,
Könnyeimet sokszor letörölte,
 
Mikor elsötétül Napom a földi világon,
Szállunk együtt minden hajnalon,
Átszeljük a legmagasabb hegyeket,
Óceánokat, tarajos tengereket,
 
Addig a sírkerted látogatom,
Ahol szívem bánatát elsírhatom,
Hófehér virágokat viszek neked,
Ez jelképezi legjobban tiszta jellemed.

 ................................

 
CSOMOR HENRIETT: Hajnal fénye
 
Hajnalban, amikor
még némileg
csendes a város,
kiülök a teraszra,

egy csésze forró
kávé mellé.
De én innen
úgy elvágyódom,
minden sóhajtásomban
benne van.
Szívemnek vágya
vissza oda,
ahonnét jöttem.
Szélvész lovam
hátán jobb lenne,
vinne fel a hegyekbe,
ahol a lét olyan megnyugtató.
Leülnék egy fa tövébe,
elnézném a zöld lombkoronákat,
ahogy egymásba kapaszkodva
bölcsőt alkotnak a sok
árva madárnak.
A hajnal fénye őket
köszönti legelőször,
ébredezve előbújnak
a lombkorona alól.
Hangosan csicseregve
köszöntik az új napot.
 
2021. június 12.

 ...............................

 

Kovács Tibor: Augusztusban

 

Augusztusban a nyári melegben,

Tán lelkem lelem melletted,

S tán hűs szobából ki merészkedve,

El suhanunk a strandra bambit inni.

 

S tán csobbanunk a kellemes hűs,

Vagy langyos vízben, úszva,

Egy jót a medencében.

 

Majd a hűs szellőben sétálva,

Eszünk rég vágyott fagylaltot, kehelyben.

 

2021. Július

 

........................................

 
ENGEL CSABA  (ERDÉLY):
 Hazudni szabad, csak ne bánts meg engem.
 
Kezdjetek el élni,
Egymásnak nevetni,
Hazudni csak szépet,
Mert úgy szép az élet.
 

Hazudni nem vétek,
Ne ártson a szívnek,
Olykor kell hazudni,
Semmitől sem félni.
 
Nem muszáj elhinni,
Sem, hogy észrevenni,
Tegyetek meg mindent,
Ne valljatok szégyent.
 
Álomban szenvedni,
Nap mint nap szeretni,
Hogyha fel is ébredsz,
Néha fáj ha tévedsz,
 
Tovább kell hát lépni,
Nem kell alkudozni,
Bízzál önmagadban,
Szíved újra lobban.
 
Kezdjetek el élni,
Egymásra vigyázni,
Törékeny a lélek,
Adj reményt a szívnek.
 
Nem bűn álmodozni,
Megbocsátást nyerni,
Akkor szép az élet,
Ha a világ nevet.
 
E.Csaba. 2021.07.06.

...............................

 
Erdős Sándor: Látlak ám!
Játszódik a távoli (?) jövőben.
 
Felébredtem a mély, hibernált álomból.
Sok évet vártam a sötét homályban.

Utazó vagyok az időben. Eljöttem a távolból.
Felébredtem új világ, más emberek korában.
 
Kavargó sorban állnak lélektelen testek.
Önálló gondolatokat félnek szőni.
Mindenhol áruló kamerák lesnek.
Büntetéstől mást nem lehet, csak félni.
 
Tiltottak a tettek, és igaz szavak.
Csak az engedett, mit a hatalom akar
Igaz szavat kántáló bár néha akad,
de lesújt rá törvénynek kiáltott jogar.
 
Úgy tűnik nem vagyok ide való,
mert szavaim nem tetszenek nekik.
Ezért ítélet beszippant, mert mohó.
Itt ki igazat mond börtönbe vetik.
 
Most itt ülök börtönöm udvarán.
Teszek bármit, semmit nem tagadok.
Boldogan nézek át börtönöm falán.
Itt mondhatok, amit csak akarok

..........................

 

BŐHM ETELKA: HAIKU CSOKROK
 
Csermely csörgedez
lágy morajlással - szomjas
állat öröme....
Napfény átragyog
lombkoronán - éltető
erő csodája...
 

*
Tavaknak éke -
vízek szép királynője,
vizililiom....
 
*
Kincset érő szó
hív - alig hallhatóan
békét idézni...
Hangtalan figyel -
 
*
mégis érzékel minden
felfoghatatlant....
Kellemetlen hang
csiszolatlan visszhangban
ismétlődőn hat....
Natúr gondolat
mosdatlan irónia -
igazat takar

.................................

 
Poór Edit: Szivárvány
 
Hol eső után felragyog a Nap,
Az eltűnő felhő fátyla alatt,
Mint egy királyi trón jelenik meg,

A szivárvány gyémánt fényeiben.
 
Félkörívben ragyog az égen,
Földet és eget áthidalva,
Lenyűgöző égi tünemény,
Káprázatos természeti csoda.
 
Hét sugarat alkot színeivel,
Vörös, narancs, sárga, zöld, türkizkék,
Sötétkék és ibolya egymásba
Fonódva egy egységgé olvadva.
 
Szeretetet és nyugalmat áraszt,
Az újszövetség szimbólumaként,
Melyet Isten kötött emberekkel,
Áldásaival és kegyelmével.
 
Debrecen, 2019.10.

….................................

Kálmán Ágnes: Madarasi erdő ölén
 
Ma sétáltam a madarasi erdő ölén,
Hűsítő lombok, békés rejtekén
Ott tártam lelkem dalát az ég felé,
Rigó dalának, üdítő énekén
 

A lombok felett, felnéztem az égre,
Szinte repültem, végtelen erejébe
Kékségébe olvadt szemem tükre,
Mintha közölni akarna, lenne üzenete
 
Szellő fújdogált, lombok játékában,
Libbentek ágak, madár trillájában
Bokrok aljára, gombák telepedtek,
Szétszórt sokaságba, alá heveredtek
 
Lassan haladtam a kis erdei ösvényen,
Nyugalom és csend szólt, fülemben
Madárcsicsergés, oly csodásan hatott,
Ember csodásabbat, nem is akarhatott
 
Leheveredtem az egyik öreg tölgy alá,
Szívembe ezernyi hang muzsikál,
Mily jó lenne, örökre maradni,
Innen másfelé, soha nem indulni
 
Elhagyni a világ zaját, nem akarni,
Furcsa, nemértem világát, hátra hagyni
Nem akarni, mi benne zűrzavart adhat,
Csak nyugalmat, mit az erdő adhat.
 
2022. 07. 21. 

*****************************************

 6. TÚL AZ ÓPERENCIÁN 

     

AUSZTRÁLIA KORAI TÖRTÉNELME, CSEVEGŐ STÍLUSBAN

KOLOZSI ERZSÉBET, AUSZTRÁLIA - TÓTÁGAS PODCAST (XIX. RÉSZ)

 
Mi köze van az aranyláznak az ökölvíváshoz?
Mint kiderül, van, de nem úgy, ahogy az ember elképzeli, bunyó a földeken
 
 Előzőekben részletesen beszéltem  Ballaratról, Victoria államban, de nem tehetem meg, hogy Bendigóról nem ejtek szót. Nem csak az államok a városok között is van versengés itt Ausztráliában.
Bendigo is az u.n. aranyvárosok közé tartozik. De mi volt, 

mielőtt azzá lett? Hát  birkalegelő.

Kolozsi Erzsébet

*

Korábban beszéltem a squatterekról, akik nem vették hanem elfoglalták a földeket, igy  egyre beljebb nyomultak a kontinens belsejébe  ahol újabb és újabb földeket jelöltek ki és nyilvánítottak magukénak.
Itt sem történt másképp . 1837 körül egy jó páran a mai település helyén, ez is a Mt Alexander környék, megtelepedtek, mert volt friss víz lehetőség  egy kisebb folyó és egy patak formájában. Úgy ítélték meg, hogy a hely a legjobb a birkáknak, hatalmas a terület ahol  békén legelhetnek maguknak..
Akkoriban még nem voltak kerítések, sem huzal, sem rönk, vessző, semmi, hanem pásztorok vigyáztak az állatokra. Az egyik ilyen pásztor kötekedő és verekedő volt, ezért a többiek  Bendigo-nak  hívták. De miért és ez mit jelent?
Történt hogy  Angliában Nottinghamben, 1811.- ben született egy William Abednego Thompson., mint hármasikrek egyik tagja.  Elég szegények voltak, William jókötésű volt és profi ökölvívásban kezdett, hogy a nyert pénzen segítse a családját. Valódi ököl vívó volt,  puszta kézzel verekedett, nem  viselt boxkesztyűt a meccseken.  Igaz, ellenfelei sem. Úgy hívták ezt a sportot hogy bare knuckle fight,  akkoriban nagyon kedvelték mint utcai sportot. Most is kedvelt, csak nem egészen sport formában, néhol törött söröspoharakkal színezik.

A podcast logója

Fürge volt  és könnyedén hajolt el az ütések elől, ezért a hajlékony Bendi-hajlik  nevet kapta a híveitől, ami aztán később az Abednego névvel együtt Bendigó név lett., Ezen a néven vívta a legtöbb meccsét.  Így már érthető, hogy miért lett a korai Victoria-i verekedős pásztor bece neve  is  Bendigo.Az eredeti nagy tiszteletben állt az alsóbb osztályok között és hát a birkapásztorok  akkor sem az arisztokráciához tartoztak. 
 
.A település eredeti neve Sandhurst lett volna, de így talán csak a korai  iratokban szerepel, és a bejövők hívták így. A széles birkalegelő gazdaságokban   a már oda való népes birkatenyésztő és őrző lakosság csak  Bendigonak hívta a pásztor  után. Ugye ekkor még a birkák uralták a vidéket.  Végül a hatóságok megunták, és hivatalosan is Bendigó lett. No de aztán, amikor jött az arany, a gyéren lakott birkás pusztaságból nagyon gyorsan kb. 40 ezer lakosú település lett, olyan mennyiségű ember özönlött ide. Nemcsak ember volt sok, arany is akadt bőven.  Hírek szerint 1850 és 1900 között Bendigo termelte ki a világon a legtöbb aranyat. Sőt Moilagulban, ami ide csak mintegy 60 km-re van, egy olyan rögöt találtak  alig 3 cm – re a felszín alatt, ami 72 kg volt, miután lefejtették róla a többi földet.
El is nevezték Üdv Idegen Welcome Stranger-nek. Meghiszem, én is örülnék egy ilyen rög-idegennek.
Érdekesség , hogy szét kellett darabolni, hogy le tudják mérni,  mert nem volt ott  akkoriban olyan mérleg amin egyben lehetett volna mázsálni. Mai értékben több mint egymillió dollár lenne az értéke. Két kutató, prospector, találta meg, Deason és Oates. Egyikük ott maradt helyben, folytatta az aranyásást,  de vett egy vegyes boltot is. Ámde jöttek a rossz befektetések, a pénz úszott,  ám  végül sikerült   maradék összegből egy  kisebb farmot  megvenni ahol aztán ott maradt élete végéig, 85 évesen halt meg. Másikuk vissza hajózott Angliába, megnősült, lett 4 gyereke, és azokkal egyetemben ismét visszajött Ausztráliába ahol ő is vett egy farmot, ahol 79 éves koráig gazdálkodott.
Természetesen az érkező szerencsevadászok között ott voltak a kínaiak is. Békés egymás melletti kutatásnak nem nevezhető a viszonyuk.  Akkora balhé, csata,  nem volt, mint Lambing Flat- nél de azért a súrlódások csak  csak fizikai erőszakba torkolltak.  A sátraikat rendszeresen felégették és ahol lehet keresztbe tettek nekik. Korábban már említettem, hogy mi volt az ellentétek fő oka
Legelőször, hogy mások voltak, másképp öltözködtek, más szokásaik voltak, más a vallásuk,  babonájuk, hiedelmük.  A fehér szerencsevadászok magasabb rendűnek hitték magukat .És a kínaiak egyre többen és többen lettek, Erre adalék 1854-ben  év elején 4000 kínai volt az aranyásó helyeken, az év végére már 100000 és jövő évre már 17000 re nőtt a számuk. Érthető talán, az ott lévő fehérek ettől a hirtelen létszámnövekedéstől veszélyeztetve érezték magukat.
A megtalált aranyat pedig ahelyett hogy helyben elköltötték volna, hazaküldték. A legtöbb akkoriban idejött kínai az ország déli részéről, Cantonból jött, és még az ópium szívást is felrótták nekik, ahelyett, hogy rendesen kocsmába jártak volna.   Próbálták külön tartani a fehér és kínai bányászokat, hogy kevesebb legyen a torzsalkodás és a  támadás ellenük, igy külön kis kínai falvak jöttek létre, a fehér településeken kívül, Bendigoban volt 7 ilyen falu. Valahogy úgy voltak vele, mint a sóval, kis mennyiségben szükséges, nagy mennyiségben ártalmas
Azért mondom ezt el ismét, mert  ez az általános ellenszenv magyarázat arra, hogy miért jött létre a white australian policy Fehér Ausztrália törvény, ami egészen 1973-ig érvényben volt.
Erről majd még később beszélek, mert Queenslandi történések is belejátszottak.
Én nem foglalok állást, nem minősítek, próbálom csak a tényeket ismertetni.
A busás aranyláz után Bendigo fejlődése egy időre megállt, csökkent a lakosság - nem jöhettek a kínaiak- de sikerült a környék mezőgazdaságának  kiszolgáló  központjává válni. És még aranybányászat is maradt  a környéken még mindig A feldolgozó iparból  számunkra érdekes az eukaliptusz olaj feldolgozása, de volt liszt malom, gyapjúfeldolgozó,  bőrcserző és öntöde.
( Eukaliptusz olaj nagyon jó  köhögésre, télen mindig azzal inhalálok.)
 
 Ha viszont ma arra járunk, virágzó nagyvárost találunk,  Melbourne után a 4.ik legnépesebb  Victoriában.
Ottjártunkkor bevallom nekem a beszélő villamos talking trams tetszett a legjobban.  Lelkes önkéntesek  régi villamoskocsikat megszereztek és tip- top felújítottak és elindították a városban, a régi villamosvonalak útján. És miközben lassan döcögünk,  felvételről részletes ismertetés hangzik el hogy mit látunk.  Nem városnéző  busz, hanem villamos.  A kalauz jegy szedés mellett  idegenvezető is, olyan sztorikat is mesél, ami nincs a felvett szövegben. Biztató az ellentétek elsimulására,  hogy az  egykor annyira megvetett kínaiak örökségét  mint pl. a templomot büszkén mutogatják.
Remélem, a többi ellentét is igy elsimul.

 *

 Ezzel a felvétellel egy  időre talán elbúcsúzom az aranylázról, mert még sok érdekes téma van Ausztrália korai történelmében, pl. addigra még mindig voltak bizony ismeretlen részek.
 
 A korábbi felvételek a csibi és a Tótágas youtube csatornán találhatók.
https://www.youtube.com/channel/UCRYgfPmTuw5UT2VGk5Q_z_w
 
36  Felvétel  Bendigo
Youtube link: https://youtu.be/ra0SuLIDqn4

*****************************************

 7. VERSCSOKOR INNEN – ONNAN 

 

Tóth Enikő: Augusztus

Sárgulnak a reggelek,
lassul a nyár, szendereg,
elkészül az új kenyér,

megérted, mi mennyit ér,
hazád kincsét, kezdetét,
ezredéves egységét,
a folyókból kis habok,
hoznak régi dallamot!
Van ki nyaral boldogan,
langyos tóba így csobban,
közben szikrák repkednek,
Nyári álmot kergetnek,
aztán rózsás pír leszáll,
alkony permetet szitál,
s érkeznek a csillagok,
kiket a lét itthagyott...

*

Magyar kenyér

 Hazánk könnye, eső áztat,
növeli az új búzánkat,
sárga kalász, színes rétek,
mutatja, hogy mennyit értek?

Sül a kenyér, magyar álom,
lisztet az időn szitálom,
tereli a felnövőket,
öleli az esztendőket!

Kenyér készül, közös a cél,
íze hozzád ma még elér,
benne él őseink kincse,
sütés titkával behintve!

Kenyerünkben öröm s bánat,
magyarságod rád találhat,
minden falat élő remény,
itt e földön örök a fény...

..................................

Kálmán Ágnes:

Búcsúzom drága Barátomtól Nagy Vendel költőtársamtól, a Megszólalok Művészeti Magazin főszerkesztőjétől!

180. In memoriam 2023/ Szegzárdi Nagy Vendel költőtárs emlékére

 

Nem vesszük komolyan, míg adja az élet,

Akkor döbbenünk rá, mikor elszakítja a végzet

Mikor fájó űrt hagy maga után a távozó,

Akkor tudjuk mily üresség, mi bennünk való

Hát elmentél te is drága barátom!

Oly hirtelen, hogy nem is tudtam róla

Csak a csendet nem értettem,

Miért nem válaszolsz az írásaimra

Döbbentett a hír, ma láttam, elmentél,

Oly nehéz lett szívem, benne üresség

Kedves lényedet ezerszer is áldom,

Hogy barátod lehettem, szívemből táplálom

A sok szép versedet, regékbe vetetted,

Sokat tud az ember, ha belőle csemegézhet

De megállt a toll a kezedben, néma,

Már odafönn veszed a lelked strófájára

Emlékemben mindig megőrizlek téged,

Köszönöm, a sok jót, mit a sors adott véled

Csillagod kigyulladt, ott fent tündököl,

Áldjon Isten! Adjon nyugalmat örökül.

 

2023. 07. 03. Minden jog fenntartva!

….......................

 
Szauer Gertrúd: Bárcsak...

Bárcsak két kezedben,
Lehetne a kezem,

Bárcsak a válladra,
Hajthatnám le fejem.
Bár szemed csillaga,
Volna nékem lámpa,
Nem lenne a szívem,
Nélküled ily árva.
A tavasz és a hűs tél,
Minket együtt látna,
Puha esti csókod,
Lenne szemem zárja.
Hajnali mosolyod,
Csengő harmat lenne,
Veled minden szép nap,
Boldogságban lelne...
 

*

Szauer Gertrúd: Menni kell...

 

Nedves úton egy busz szalad,

Csenget tán, úgy hallom,

Menni kell, hát álmaimat,

Párnámon kell hagynom.

 

Fut az óra, szalad a perc,

Már a Nap is ébred,

Mögöttem van sok alvó ház,

Visz, csak visz az élet.

 

Menni kell... és tenni újra,

Hisz vár ezer feladat,

A csendet régen nem őrzi már,

Zárban rozsdálló lakat.

 

Minden zajos, füttyös, hangos,

Autó kürtje rámrival, 

Ki törődik most az éjjel,

Szikrázó álmaival?

 

Menni kell most, tenni, élni,

Majd mikor az est leszáll,

Mindenkire édes otthon,

Béke és szép álom vár.

 

…....................……

 

Ézsiás László: Ne sírj anyám!

 

Mi ez a hang? Ez a halk zokogás, ez a szívekhez szóló kétségbeesés?

Mint egy anya, aki gyászolja a gyermekét és elsírta már minden könnyét.

S fel-felcsuklik, mint földrengés után egy- egy utórezgés.

Megsiketült és megvakult a világ, nem hallják, és nem látják szenvedni Földanyát.

Ne sírj anyám! Drága anyám, édes Földanyám!

Ne sírj a te rossz fiaidért, hiszen te haldokolsz, nem leszünk mi árvák.

Veled együtt meghal a világ. Ezer sebből vérzel, mi csak taposunk rajtad.

Mennyire fájnak kivágott őserdőid? Hol vannak tiszta folyóid?

S mi van a tengerek, óceánok mélyén?

Tudod-e édes Földanyám, hány évig nyílnak még vérvörös rózsáid,

Gyönyörű májusi orgonáid?

Az okos bölcsek ezerszer szóltak már, vigyázz a Földre ember, vigyázz, vigyázz!

Ne sírj anyám! Ne sírj édes Földanyám! Ne sírj a te rossz fiaidért!

Nem érdemli könnyeidet az emberiség…

Jónak születik az ember, egyedül olyan, mint a bárány.

Együtt már mind Barabást kiált.

Félek, hogy nem kell ide már száz év, lehet, hogy már a fele sem,

Mikor nem lesz már ember, ki Istennel felesel,

Ne sírj anyám, ne sírj édes Földanyám!

Hallod, érted szólnak már az imák? Látod, érted mondunk naponta misét.

Szégyelld magad, szégyelld magad, emberiség!

…............................

 
NAGY VENDEL : Vakon
 
Sötétbe nézek,
Nem látlak Téged,
Érzem a lélek
Bűvöletét.
 

Elmúló évek
Örökre szépek 
Belülről látom
Vetületét.
 
Lassuló szívvel,
remegő kézzel,
Másra vetítem
Hő melegét.
 
Színpadi létem, 
Hasonmás képem
Másra hagyom majd
Főszerepét.
 
Kóborló testem
Nehogy elvesszen,
Tereád bízom
Őrizetét.

*****************************************

 8. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK 

 

Véghelyi Péterné: Rejtett találkozásaink Isten tervében

Álmos erőtlenséggel nyomorgatta a szürkére kent felhőket a reggel; az eső és a nap küzdelmét még rejtegette, amikor Siófokra megérkeztem. A reggeli ébredő város hangtalan utcáin csak egy ösvényt ismertem, ami a csatlakozásig megjárható volt, s a templomig vezetett. Lendületes léptekkel haladtam a kockaköveken, szívemben a megsejtett, rég várt találkozás örömével. Egy asszonyt láttam a lelkemben, aki ott ül a sötét templomban, a csendes, virágillattól elnehezült kőépületben, és tekintetét az egyetlen fénylő pontra szegezi, a tabernákulumra. Beléptem, s ott találtam őt, egykori ismeretségünk semmit sem változó helyszínén. Testem kettészelte az imáitól súlyossá sűrűsödő levegőt, ahogy közeledtem felé. Rosszul lát, kis időre volt szüksége, amíg emlékezete képeiből kihalászta személyemet, de e röpke percben arcát szinte belobbantotta a szeretet öröme. Belém kapaszkodott, szavaink csak lelkünk mélyén hallatszottak, nem volt szükség a kimondott hangokra.
A templomajtóba léptünk ki, hogy viszontlátásunk örömét mégis megkíséreljük fogalmakba belegyömöszölni. Engesztelő imacsoportjukkal névtelen, ismeretlen bűnösökért imádkoznak, vagyis azt teszik, amire a Szűzanya folyamatosan kéri az emberiséget. Keserű szavakkal mesélte el, hogy valaki megkérdezte

 tőle, amikor a templom csendes mélyén imádkozott.

Véghelyi Péterné

– Szeret itt ülni a templomban?
– Most mondd meg, mit lehet erre válaszolni? Miként kell azt elmagyarázni, hogy milyen sürgető a feladat akkor, amikor az 

ifjúság ilyen nagy bajban, ekkora céltalanságban van, és őket 

hogyan tudjuk megismertetni a reménnyel?
Osztoztam a keserű szavak felhasította vérző seb fájdalmában, ez nálam is elevenébe talált.
– Tudod, ha az idősek nem imádkoznának, ez a föld már leszakadt volna az égtől, és a semmibe zuhant volna a teremtés. 

Imádkozzatok, és engeszteljetek, mert most erre a hűségre van szükség. – biztattam, és úgy köszöntem el tőle, mintha egészen a mennyországi viszontlátásig tartottak volna búcsúzó szavaim.
Minden elköszönésünknek ilyennek kellene lennie, és minden emberi kapcsolatunkat így kellene elsimítanunk, vagyis kimondani a kimondandót, semmit el nem napolni, minden szeretetünket teljesen, és nem csak rész szerint a gyenge szavakban megformázni. Lelkem egy részét ismertem fel benne, és amikor elváltam tőle, ez a rész nem szakadt el tőlem. Mint a szavak, melyek sajátossága éppen az, hogy kimondásuk pillanatában azok hangjai a megszűnés felé tartanak, ám lelkünkből mégsem távoznak el, mert ha szeretetben kimondott szavak, akkor az a valaki tartja, hordozza azokat, aki maga a szeretet. Reményt adnak az ilyen találkozások, mert lelkünk részei teljesen ragyognak bennük össze, és ebben az összecsengésben felsejlik az egész, amit Isten tart a tenyerén. Találkozások és kapcsolatok nélkül csak csonkként vágyódnánk magunk, és az Isten után, aki mint a szent harmadik, lép bele ezekbe a találkozásokba, hogy összehozzon bennünket, valójában saját magunkkal.

*

Nagy izgalommal utaztam szülővárosom felé tovább, komoly tudományos konferenciára, ahol előadást tartottam. Szentekről, szent szövegek elemzéséről volt szó, igazán nagy tekintélyű tudósok társaságában, kiknek árnyékában szavaim csak úgy hallatszottak, mint a hegy mögött elhaló visszhang. Felejthető és rossz volt e szereplés, valahogy nem sikerült a tudományos tárgyilagosság hangvételét felvennem és előadásomban nem tudtam elrejteni önmagamat, ami abban a közegben hiba volt, így ott tartózkodásom napjai igencsak keservesre sikeredtek. Magányosan kódorogtam a nagy iskola udvarán, nem tudtam az ott otthonosan mozgók közé beilleszkedni. Egy mosolygós, igen szelíd tekintetű asszonnyal azonban mégis beszédbe elegyedtem.
– Én nem vagyok tudós – mentegetőzött, amikor hozzá lépve bemutatkoztam. A regisztrációs asztal mellett állt, barátnője mellett.
– Micsoda szerencse, mert én sem vagyok az. – válaszoltam, és rögtön észrevettem azt a belső bizalmat, amit a konferenciát szervező tanárnővel való tekintetváltásban fellobbantott az a láng, mely csak asszonyi barátságok mély, nagyon igaz világosságából tud kiragyogni.
- A barátnőm,- mutat a mellette az érkezőkkel foglalatoskodó asszonyra - és ezért jöttem el, hogy tanuljak valamit. – okolta meg ittlétét, ám én rögtön nyugodtabb lettem, mert találtam egy magát rejteni nem akaró, felosztásától nem tartó emberi lelket. Miként tudnak ismeretlen emberek között percek alatt lelki csatornák nyílni és honnan jön a vezeték, mely a bizalom medrévé változtatja az ismeretlenséget, melynek sodrata régen összefolyt vizeket kever újra egy-be a forrásvíz frissességével felüdítve az állott, megkeseredett vizeket? Ezt magam sem tudtam sokáig és rejtelemként éltem meg, ám a sorozatos ismétlődésekkel életemben tudottá, s felfedetté lett, s már értem, hogy e találkozások gátőre az az Isten, aki a szeretet révészeként megromlott emberi kapcsolatok távolodó partjain állókat is összerákász egymással. Reménytelen, haragtól, nehezteléstől megromlott kapcsolatinkba a gonosz lélek nagyon hamar beékeli a hallgatást, mely olyan sebbé lesz az élet küzdelmeiben, mint a csatában kapott nyílvessző, amit azért kell bent hagyni, mert ha kihúznánk, akkor meghalna a sebesült. Érzékeinket teljesen eltorzítják ezek a hallgatások, mint az óceán hajósainak látását, akik a vizet végtelennek látják, és elhiszik azt, mert szemük nem látja a látómezőn túli partot. Isten azonban nyithat olyan kikötőket, amik hullámzásban is megközelíthetők, csak keresnünk kell a kiépített réveket, oda nem ér már el a hullám, mert meg van törve. Nem a távolba kell merednünk, a végeláthatatlan néma vízre, hanem magunk köré, és keresnünk ezeket a réveket. Sokszor ott van az orrunk előtt, de mi a végeláthatatlanság képének kétségbeesésébe zuhanunk, amitől a hajónkat kormányozni sem tudjuk.
– Nekem tetszett, amit mondtál, én értettem, hogy mit akartál mondani. Te azért kutatsz valamit, hogy lásd, miként lehetne ezt mások javára, a tanításban felhasználni.
Szemébe néztem, s kutakodnom sem kellett, mert ő azt mondta ki, amit magam is lelkemben forgattam. Nyugtalanságom azonban nem múlt el, s minden további előadót némi irigységgel hallgattam, akkor is, ha lelkem számára semmit nem mondtak, vagyis nem leltem fel benne értelmet, mert csak a tapsra, a dicséretre, az üres, tartalom nélküli fecsegésre figyeltem. Mindkét napon folyamatos, metsző fájdalom lüktetett a fejemben, a gondolatokat is mintha kívülről, valahonnét máshonnét kaptam volna. Birokra kelt lelkem küzdőterén a kevélység, és az igazság.
Az asszony ott volt a közelemben, s némán, a tekintetével beszélt hozzám, kávészünetekben a rövid beszélgetéseink feldarabolt élettörténet cserepek cseréje olyan volt, mint a szegény gyerekek kirakós játéka az utcán talált kövekkel. Csak félmondatos üzenetváltások, s a lelkünkben közlésre várakozót kimondva egymás mondatait fejeztük be. Kimondtuk egymásnak a másikat és ebben a kimondásban életünk legnagyobb fájdalmai voltak, ám ezek a kimondásokban mégsem fájtak. Életem kimondásaira gondoltam, és az azt megelőző érzetekre, a lélek figyelmére és az elfojthatatlan szó kitöréseinek körülményeire. Minden kimondásom valaki másé, s e valaki miatt nem lehet nem kimondható, s másképp mondható, én soha nem fogok tudni csalinkázni a szavakkal, mert ezek egyetlen igéről fakadnak. A szívben megszületett szó mondható csak szónak, amint Szent Ágoston mondja és megértettem, hogy az emberi lélek mindig figyel valamire. A léleknek mozgása az élet, és a szó ott ficereg, formálódik a lelkében, s csak arra vár, hogy a mellé rendelt másik léleknek kimondja saját magát, amiben a másik, a hallgató is magára ismer.
Most azon mesterkedtem, s elmélkedem, hogy hogyan kellene beszélnem ahhoz, hogy világi értelemben szalonképesek, konferenciaképesek legyenek a kimondásaim, amik nem én vagyok, és nem is a bennem magát kimondó, és az általam magát a világba mondani akaró igazság. Majd megfogalmazódott bennem teljes bizonyossággal, hogy ezt nem lehet, mert nekem a lelkemben benne vannak az Istentől kapott szavak, a hangok előre felfűzettek már születésem előtt hangsorokká. Nem variálhatom, nem játszódhatok a szavak sorrendjével, nem ravaszkodhatok, hogy csalinkázzak a szavakkal. Nekem ebben az életben, a rám rótt találkozásokban ezeket a szavakat kell kimondanom és pontosan úgy, ahogyan az isteni értelem azt a szívemre véste. Ez azt jelenti, hogy voltaképpen én mintegy kibeszélem magamat a világi értelemben jelentősnek ható helyekről és odamondom magamat azok közé, akiket talán gyakrabban mellőznek, vagy elhallgatnak, rosszabb estben - már tudom én is - elhallgattatnak.
Tollam ideges szorongatása értelmetlenné lett és ezzel az ujjaim is elengedték azt, mert testünket is az akarat mozgatja, az is lelki tehetségünk, de ha az Értelemmel nem áll kapcsolatban, akkor nem tud működni, mert nincsen miért. Így hát halkan ölembe ejtettem a szükségtelenné lett jegyzetfüzetemet, s vakon meredtem a felskiccelt megjegyzéseimre, melyek arról szóltak, hogy miként kellene leutánoznom a sikereseket. Halk nyöszörgést hallottam lelkem mélyéről és lélegzetet sem vettem jó egy percig is talán. Ez annak a belső, hang nélküli zöreje volt, amint Isten kihúzta belőlem a gőg és a becsvágy nyílvesszejét, és ő maga pecsételte le a sebet, és a véráramlásomat elterelte, hogy ne haljak bele. Úgy éreztem, hogy ez időben a szíven is megszűnt dobbanni, s most zakatolt, s tolta a véremet az új pályára. Minden porcikám fájt és a lelkem sikoltott, kiáltott Isten után, mert éreztem, hogy majdnem elveszítettem az értelmet.
Az asszonytól búcsúztam csak el, s legújabb verseskötete ajánlott példányát a táskámba csúsztatva sietősen a taxihoz rohantam, hogy újra Siófokra érjek, s aztán végre haza a normalitásba. Persze a taxisofőr tőlem hallotta az utazás éppen 6 percében, hogy van lelke és a lélek számlál, az az idő, ezért nem érdemes rohanni. Hálás volt, s elgondolkodott: van lelkem. E nélkül a 6 perc nélkül mi lett volna a lelkével. Istenre gondoltam… Uram, ilyen állapotban mit akarsz még, mit tegyek? Alig vártam, hogy a könyvet a kezembe véve végre visszavonuljak sebzett önhittségem sebeinek nyalogatásában.

*

A zsúfolt vonaton fullasztott a hőségtől fojtott levegőjű kupé zajos tömege, végül egy asszony mellé ültem le, négyes ülésre, éppen vele szemben. A következő találkozás, s időt sem hagyott az előző perc nyomába tolakodó időpillanat, s máris egy ember életének kiterített mezején lépkedtem. Beszélgetésünk nem tudom, hogy mikor alakult át segítő beszélgetéssé, mert ő csak mondta a panaszait, emberi kapcsolatai sebeit, s én azokat értelmeztem, kimondva azt, ami ő saját maga, s megint nem az én gondolataim voltak, a szavak vendégként hagyták el a számat. Csak mondtam, s megváltozott az a másik ember, aki kívülről tekintett magára, aki egy idegennek -nem is tudta miért - de feltárta az életét. Hálás volt, mert azt mondtam ki a számmal, ami a lelkében volt, de amitől ő félt, az a saját maga, aki más, mint a világ, de aki így önmaga igazán. Kezdettől fogva ismerős volt az arc, s belső beszélgetést folytattam lelkem emlékezeti tehetségével, hogy megleljem e képet, s azonosíthassam. A fecsegés idővel valódi közléssé vált, elmaradtak a töltelékszavak, s csak a lélek állapothatározói hangoztak el, s lassan befejeztük egymás mondatait, elmúlt a beszélőből a feszültség is.
Balatonszentgyörgyön lázongó moraj futott végig a kocsiban várakozó embereken, a negyven perces kényszervárakozás feszültsége lengte be az utasokat. Sokan leszálltak cigarettázni, telefonon zúgolódtak, szidtak mindenkit, a feszültség tapinthatóvá lett. A vonat menetzaja így megszűnt, azonban beszélgetőpartnerem hangerejét nem csökkentette, így mindenki hallhatta a beszélgetésünket, melynek terébe nem hatolt be a mormogó elégedetlenség nyugtalansága.
– Tudja, a körülmények nem befolyásolhatják azt, hogy mi van bennünk, ha van egy belső rendezettség a lelkünkben, akkor el kell tudnunk különítenünk azokat a dolgokat, amikre van ráhatásunk, azoktól, melyek akaratunktól függetlenek. Most itt kell vesztegelnünk, ezen kár zúgolódni.
Az asszony vidáman felharsanó mondata betöltötte az elégületlenségtől morajló kocsit.
– Tudja, én egy cseppet sem bánom a veszteglést, mert olyan jól elbeszélgetünk és én most már egészen másképpen látom ezeket a gondjaimat. Nagyon örülök, hogy a véletlen összehozta ezt a találkozást Önnel, én nem is tudom, hogy ez hogyan lehetséges…
– Nos, ez nem a véletlen műve. - válaszoltam csendesen, közelebb hajolva az asszonyhoz -Tudja, én meg vagyok róla győződve, hogy minden emberi találkozásunk diszpécsere Isten és Ő az, aki a megfelelő időben, és helyen embereket összetalálkoztat. De mi valahogy mindig máshol akarunk lenni, mindig haladásban mint ez a feszültség itt a vonaton, mely ha áll, akkor az máris gondot jelent. Pedig sokszor nem is az úti cél a lényeges, hanem az úton levés maga. Tudja, én azért utaztam ide két nappal ezelőtt, hogy egy rangos konferencián előadjak és mondhatni, rettenetes csalódás volt ez, valójában nem volt semmi értelme. Úgy jöttem ide, mint a vadász, aki csalnyomot követve, nagy zsákmányt remél. Mint amikor megtéveszti a szarvas, amelyet követ. Az állat sebes futtában a hátulsó lábaival ugyanis hosszabb nyomokat tesz, mint közönségesen, s ezáltal a vadászok megcsalatnak, mert nagyobbnak, szebb példánynak vélik, mint amilyen a valóságban. Hallottam egy bagolysípot, becsapattam, de a szürke baglyok között mégis egy csodálatos, ritka hóbagolyra akadtam. Megismerkedtem egy asszonynyal, aki mondhatni csak véletlenül volt ott, ő nem tudósként érkezett, ám mégis mindent tudott rólam, s képzelje, ő egy írónő, s kaptam tőle egy verseskötetet, azt terveztem, hogy Siófokig átrágom magam e köteten, mert tudom, hogy ebben benne van ennek az asszonynak a lelke, s én azt olvasni akarom, mert tudom, hogy már régtől fogva ismerem. De tudja mit, most úgyis várnunk kell, kinyitom valahol, s lássuk, mi van benne.
 
Táskámból előhúztam a Rózsaszirmok című kötet nekem ajánlott példányát, s találomra kinyitottam. Nagyon gyorsan olvasok, s tekintetemmel a betűsoron hamar végigfutottam:
– Ez éppen magának szól, hallgassa csak! – kezdtem lelkendezve, s halk hangomat óhatatlanul is megemelte lelkesedésem.
„Egyszer csak ott állt mellettem, nem jelezte szárnysuhogás, sem fényjelek. Mégis, határozottan éreztem, hogy körülfog, körülölel oltalmazón valami lágy melegség. Nem kívülről jött, hanem belülről, mégsem az én részem volt, hiszen engem óvott. Rezgése is különbözött az enyémtől.
– Ki vagy?
– Nem ismersz meg?
– Te vagy az őrangyalom? Miért jöttél?
– Szeretetemmel megtartalak téged. Megemellek, éppen addig, ahol állnod kell.
– Jó, nagyon jó.
– Nem lesz könnyű.
– Érzem, hogy nehéz lesz, mégis áhítottam érkezésed.
– Ez vonzott hozzád. Lépj feljebb!
– Miben?
– Amiben éppen tudsz. Az egyik lépés viszi a másikat. Kezd el! Élj fölfe-lé!” (Baka Györgyi: Rózsaszirmok, 24.o.)
Az asszony megérintődött, s a közénk ereszkedett csendben csak tekintetével válaszolt. A következő oldalra tekintve ismét izgatottan felkiáltottam.
– Nohát, ez is éppen Önnek szól! – majd folytattam a felolvasást, s csak néhány perc múlva vettem észre, hogy az utasok a hőbörgést abbahagyták és az elcsendesedő kocsiban mind a versekre figyeltek. Tapinthatóvá lett a figyelem bátortalan csendje, s én hangomat összeszedetten, lelkem min-den figyelmét a költőnő soraira fordítottam. Miközben az utasoknak felolvastam lelkének mélységeit, láttam magam előtt az asszonyt, aki vállkendőbe burkolódzva az iskola udvarán kora reggel sétálgat, s akit elhívtam szentmisére, akinek életét rövid idő alatt feltárta lelkemben a szó rabságától szabad Lélek.
 
„Amiért a nő leginkább küzdeni tud, öntudatlanul is, az a gyermeke, gyermekei léte, élete. A kicsiny csecsemő élete fontosabb, mint a miénk, hiszen őt hordoztuk testünkben, tápláltuk vérünkkel, éltettük lélegzetünkkel. Megszültük az életre, de továbbra is a védelmünkre szorul, s ami még fontosabb: szeretetünk áramlására, már az anyaméhben is. Szoptatás közben a mellünkből táplálva, ölünkben ringatva folytatódik a szeretetáradás, érik, fejlődik a csoda, a lét értelme: a kisgyermek.” (Baka Györgyi: Rózsaszirmok, 25.o.)
 
Néhány írás felolvasása után teltebb lett a levegő, s a fülke utasai csendben beszélgetésünk hallgatóivá lettek. Miközben beszélgetőpartnerem gondolatai rendeződtek, belső utazásom az emlékezetem tengerén kikötött, s felismertem benne azt a dajkát, akivel pályakezdő óvónőként együtt dolgoztam húsz évvel ezelőtt fél évig Nagykanizsán. Van is egy csoportképem, amin ő is szerepel, a nevét már elfelejtettem, s most sem kérdeztem. Ezekben a beszélgetésekben soha nem ez a lényeges.
Csodálkoztam, hogy miként lehet, hogy nem ismert fel és megértettem, hogy most Isten nem engedte, hogy felismerjen, mert a lelkembe írott szavaknak ki kellett mondatnia, s ehhez inkognitóban kellett maradnom. Megértettem, hogy Isten soha nem módosítja eredeti akaratát és ami el van tervezve általa, az mindenképpen végbemegy, azt ember és a gonoszlélek meg nem tudja akadályozni. Végtelen bizalom és boldogság terült szét bennem. Ebben a kiterjedésben szinte eltűntem én, akit alkotója pillanatokon belül újra összerakott, mert akkor még nem sejtettem, hogy majd csak ezután a fárasztó beszélgetés után érkezik az igazi, mindent eldöntő nagy küldetés, ahova mennem kellett, s ami előtt gondolkodásra időt nem kaptam.
Az utolsó felolvasott részhez értem, a vonat éppen elindult 40 perc után.
Ezt a költeményt az utasok már nem hallották, talán azért, mert ez nekem szólt, akinek fülében ott visszhangzott még a csalfa bagolysíp délibábja, a sikertelennek elkönyvelt hamis konferencia, s az általa képviselt világ, ahonnét folyamatosan kibeszélem magamat, átbeszélem magamat ahhoz, aki engem már régtől fogva ki akar mondani. Ez a vers most az engem kimondó szava volt, mely szóban magamat meghallottam, s a megalkotásom pillanatát az azonnali szolgálatba vonás követte, szinte fel sem eszméltem e sorokból .még.
 
„Az alapvető kérdés így hangzik, ez Jézus kérdése felém: Szeretsz-e engem? Mélyen fáj, hogy nem tudtam jobban választ adni, mint amit a szereleme adott nekem. Igen, de nem eléggé. Ilyen válasz pedig nincs. Nem lehet. Ze a nemmel egyenlő. E válasz körül csoportosul az összes bűn.
Ha viszont igen a válaszom, akkor azt nem kell bizonygatni, nem kell fogadkozni, az értelemi túláradás sem kell. Légy eggyé velem! Teljességgel töltsd be a feladatodat! Kezdj el szolgálni!
Ezt akarom én mindig eltussolni, kikerülni, elfeledni. A hívást igyekszem nem hallani! Kértem, hogy a szemem világa nyíljon meg, mégsem mertem látni. Azért gyötrődtem annyit a szerelemben, mert túl nőtt mindenen, eltakarta előlem Krisztus fénylő arcát. Fontosabbá vált a szolgálatnál is, ezzel tett hamissá az életem.” (Baka Györgyi: Rózsaszirmok, 58.o.)
Zakatolt bennem a teljességgel kimondott szó és emlékező fájdalmat éreztem a nyílhegy szúrt sebének helyénél, éreztem a más irányba terelt véráramomat, s tudtam, hogy csak akkor tudok lélekzetet venni, ha így áramlik bennem a vér.
Boglárnál hullámzó embertömeg látszott az állomáson és ami ezután történt, az nyílt küzdelem volt a harctéren, ahol a gonosz egész seregével felvonult, s engem megigazulttá tett a küzdelem, melyben minden becsvágy a semmibe zuhant, s előtűnt a végső, a mindörökké szolgálat. Siófokra egy nagy fesztiválra tartó fiatalok százai özönlötték el negyed órán belül a vonatot, minden ülés mellett sorokban álltak az alkoholgőzös, zavaros tekintetű, hangos, megsebzett fiatal felnőttgyerekek, s egy óra alatt a lélekmentés keserves munkájának tiszta szívvel nekifeszültem. Ez a lélekmentés a holnap pirkadatának, s az én szolgálatomnak is első napsugara lett. Ezzel folytatom a Siófok felé tartó, teret szűkítő, időt felszippantó és mégis szabadító utazásomat.

V.Péterné

(folytatása következik)

*****************************************

 9. ALKOTÓ PÁROK 

 

 - JÁRTÓ RÓZA ÉS DR.DERKOVÁTS GYULA - 

 

Elengedhetetlen – Golgoták és kisdedek részlete

Jártó Róza a Golgoták és kisdedek című könyvében így ír erről:

„… Megszületett a kisbabám hat- és fél hónapra. Ez a kisbaba a remény volt nekem, hogy talán helyre tudom hozni a házasságom.

De a baba a születése után mindösszesen két hétig élt. Amikor csak engedték, ott ültem az inkubátora mellett és benyúlva simogattam a pici kis kezét és énekeltem:

– …csicsija babúja, elment anya vásárba, hozott neki kis cipőt, kis ruhát, ingecskére gombocskát… – és meséltem Neki.

Meséltem a csillagokról, a virágzó rétekről, az akácfáról, ami ott áll az udvarunk közepén és annyira szép, amikor virágba borul. A ház előtti rózsafáról és Maszatról, a kutyánkról, aki annyira örült a nővérének is, mikor hazahoztuk a kórházból – gyönyörű szép dolgokat meséltem…

Minden szépet elmondottam, hogy lássa, hogy milyen szép a világ, hogy Ő is akarjon élni. De nem akart. Kis gödröcskékkel az orcáján,

 csak mosolygott.

 *

Jártó Róza

dr.Derkováts gyula

Kis kövecskét csináltattam neki a sírjára és rávésettem, hogy hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisbabám.

Sűrűn kijártam hozzá a temetőbe, hogy 

ne legyen egyedül. Az emberek, a férjem, de még az én családom is azt hitte, meghibbantam. Pedig csak tudni akartam, hogy jó helyen van a kicsim. Mindig vettem neki csörgőt, cumit, kis réklit, ingecskét és odatettem a sírjára. 

Aztán egy éjszaka, megnyílt egy kép nekem és megláttam a kisbabámat, amint játszik azokkal az ajándékokkal, amiket tőlem kapott. És boldog volt. Látszott a babán, hogy tudja, hogy mennyire szeretem, hogy nincs egyedül. Onnantól megnyugodtam.

 *

… Minden évben névnap, születésnap és persze az emlékezések napján viszek neki kis ajándékot. Most ősszel, mikor mentem a temetőbe, egy helyes kisautót vettem neki. Sokáig válogattam, míg rátaláltam arra a tökéletes autócskára, amire biztosan vágyna. 

– Legalább ne válogatnál. Úgyis tudod, hogy ellopják – gúnyolódott a húgom.

– Én tudom, hogy ellopják. De akkor is egy kisbabához fog kerülni. Legyen boldog vele az a kicsi baba, akihez kerülni fog! De az üzenet az száll, és nem tudom milyen úton-módon, de célba talál, hadd tudja az én tündérkém, hogy az anyukája itt van és gondol rá, hogy vele van! Se ő, se én már sosem leszünk egyedül…”

 

Egy alkalommal a könyv megjelenése után Róza versben is újra felemelte ezt a szépséges történetet, Elengedhetetlen címen, amely bekerült Anya, nézd! egy szép virág… című verseskötetébe. Derkovats Gyula pedig A. Dvorak Requiem-je nyomán zenei átiratban ragadta meg, és így született az alkotópáros legújabb közös műve: a Dallamokkal ölelt rímek/Elengedhetetlen száma, mely a napokban videósított alakban került a nyilvánosság elé.

Hallgassák ezt az alkotást – szeretettel Jártó Róza és Derkováts Gyula.

 

Elérhetőségek:

https://youtu.be/ANsnfhmHgJw

http://www.julius-joszolgalat.com/szep-zenek-versek-videon/elengedhetetlen/

https://orokbecsuek.blogspot.com/2017/11/elengedhetetlen.html

*****************************************

 10. ÉLETINTERJÚ: ASPERJÁN GYÖRGYEL 

 

FOGADJ A SZÍVEDBE!

(első rész)

 

ASPERJÁN GYÖRGY József Attila - díjas író életútinterjúja.

Riporter: Gerencsér hajnalka

 

Élete.

Asperján György egész életében óriási hátránnyal küzd. Az érző lelkét ért rengeteg bántás, megaláztatás, szeretethiány - mind- mind mások hozzáállása miatt kialakult lelki seb…. Nagyon megérintett a sorsa. Sajnos az életkörülményei rengeteg fájdalmat mértek rá, ám a tehetsége, kitartása, szorgalma és rengeteg munkája révén nagyon értékes emberré vált.

    Igazi ajándék ő! Boldog vagyok, hogy az internet révén kapcsolatban állhatok Vele, hogy ismerhetem Őt, és azt, ahogy másokhoz közeledik, ahogy az igazságérzetét tükrözve véleményt mond az élet dolgairól. Lelki sebeit ösztönösen a gyógyító írással próbálja gyógyítani… Minden verse és prózája tükrözi briliáns elméjét, zsenialitását, tehetségét. Életében a tragédiák, traumák mélysége és az általa teremtett értékek, szellemi javak, és gondoskodó, másokat féltő szeretete – lelke szépsége ötvöződik. Mindig is azt vallottam, hogy a szeretet erejében és az összefogásban hiszek. Eddig egyetlen beszélgetőtársam élete sem érintette meg a lelkemet ilyen mélyen, ennyire fájdalmasan. Kérlek benneteket, fogadjátok szívetekbe, erősítsétek Őt szeretettetekkel!

 

ASPERJÁN GYÖRGY: Ajándéknak érzem

Ajándéknak érzem, hogy itt lehettem,

ki szeretett, azt magamként szerettem,

fogékony voltam a szelídre, jóra,

hajlottam békén az emberi szóra,

amíg mások az életemre törtek,

én csöndben akartam látszani többnek,

vigyáztam, mást semmivel sose sértsek,

és senkit nem tekintettem cselédnek,

nem szolgáltam ügybuzgón aljasoknak,

s bántott: az ember így lealjasodhat,

nem vártam okkal, ok nélkül jutalmat,

beértem azzal, mit a munka adhat,

nem szegődtem el se csősznek, se őrnek,

a hatalmaskodók mindig letörtek,

vétkükért hibát magamban kerestem,

nem szövetkeztem a bűnre felesben.

De tény, sose különb, csak annyi voltam,

amennyi megadatott itt a sorsban:

közös szégyenben, maradék vigaszban,

sok hazugságban, kevéske igazban.

Így lehetek a szándékomra büszke,

s a hitemre, mit viseltem hevülve.

Csak szerelemben volt bennem alázat,

de már a vágy is csöndesen alább hagy.

Rólam ítélni majd segíthet isten –

nekem csak a tisztesség volt a tisztem.

 

- Olvastam a Vádak és gyónások című megrázó önéletrajzi könyvedet.

„Jött 1938 tavasza. Az örök álmát alvó József Attilának ez volt az első odaáti tavasza a balatonszárszói temetőben. S ha lehet hinni a mesékben: azon az éjszakán a mindenségben formálódni kezdett egy csillag.”

Ebben a regényedben írsz születési körülményeidről. Minden olvasó nyomon követheti a magzati fejlődésedet, ami számomra igazi csoda! László Julianna 16 évesen adott neked életet, ám a terhessége időszakát nem áldásként élte meg, hanem szégyenként. Egy kisbaba vétlen ebben, a felnőttek áldozata. Egy kedves ismerősöm szakdolgozatát gépeltem sok éve, és innen tudom, hogy amikor az áldott állapotban levő édesanya zenét hallgat, arra a dallamra a később megszületendő gyermeke emlékezni fog. Mondd, a te lelked vissza tud emlékezni a magzati időszakból valamire? 1938 novemberében, kb. 3 hónappal a születésed előtt László Julianna megkísérelte az öngyilkosságot, ám hála az égnek gyáva volt a terve végrehajtásához.

„Amióta tudom, hogy a hátralévő idő csak haladék, október végén, november elején mindig iszonyatos erejű hullámokkal tör rám a halálfélelem.”

- Az olyan ember, aki nem szereti a gyermekét, akinek nem áldás az érkezése, aki a szeretet és féltés helyett szabadulni akar a születendő kisbabájától, számomra nem anya, csupán egy felelőtlen ember. Hisz a legmeghatározóbb kötődés az életben a gyermek – anya közti kapcsolat.

Ha az anya szereti, érinti: öleli a gyermekét, a kisgyermek biztonságban érzi magát. Ám a szeretet hiánya, az ő megtagadása…. a lélekben hatalmas űrt képez… amely az egész életre kihat. Nehezebb lesz a kapcsolatteremtés…  kötődni bárkihez…. kiépíteni a bizalmat…. hisz aki megszülte őt, becsapta, cserbenhagyta…. A biztonságérzet…. és oly sok minden elveszik ilyenkor sajnos… Nem az anyagi helyzet … a legfontosabb…. hanem a gondoskodó szeretet, az érintés.

- Mikor és mekkora súllyal születtél?

„1939. február 8-a, szerda reggel, 6 óra 10 perc volt. A nap 7.19 perckor kelt és 17.11 perckor nyugodott le. Hajnalban erősen fagyott. Úgy érkeztem meg, mintha munkakezdésre. 3300 grammot nyomtam, vagyis ideális súlyú csecsemő voltam. Testhosszom 54 centiméter volt, a fejkerületem pedig 34 centiméter. Ember voltam, aki megérkezett a földre, hogy reménység legyen!”

- Mit jelent számodra a szó: édesanya?

„Mi az, hogy édesanya? Soha életemben nem mondtam ki a jelenlétében, hogy: anyám. Én magáztam, és kínosan vigyáztam, hogy a megszólítást megkerüljem. A hiánya igenis fájt, mindig is fájt az a hiány, amit már az életében is jelentett. Hiányzott a szüntelenül kerülgetett és soha ki nem mondott szó.”

 

ASPERJÁN GYÖRGY: Anyám, drága holtam

 

Szültél tizenhat évesen,

elsőként lettem az utolsó,

ocsú létedben mindig olcsó,

ki nélküled van tévesen.

 

Tőled szüntelen távol éltem,

szeretném, de meg nem szokom,

hogy nem vágtál soha pofon,

s nem tűnsz fel semmilyen reményben.

 

Mennyit sírtam, hogy nincs anyám,

de voltál, pírral bujdokoltál,

szólítlak, ám hiába most már,

én, méhedből támadt magány.

 

Szültél véletlenül ötünket,

állt urnádnál öt idegen,

te Por, se velük, se velem –

mint ki riadva bűnre büntet.

 

Mi kábán egymásra meredtünk,

a pap közénk istent hozott,

és nélkülünk imádkozott,

nézd el, mit ellenedre tettünk.

 

Szégyellem, hogy bűnben fogantam,

tegeztek, én magáztalak,

nekem semmit nem volt szabad,

nekem a szeretet szokatlan.

 

Hogyan hívjalak most tetemre,

te Por, elégetett hitem?

Kereslek, s talállak miben,

éltem megtagadottja, szentje?

 

Anyám, készül már a fohászom,

engedj engem magad után.

Lettem törvénytelen, bután –

drága holtam, karodba vágyom.

 

„Akik ismernek, normális felnőttnek tartanak. Nem is normálisnak - szokványosnak. S az is vagyok. Vigyázok, hogy ne lássák, ami bennem történt. Mindig, amikor fel akartam emelni a fejemet, volt valaki, aki lenyomta. Mindig, amikor nagyon szerettem, jött valaki, aki a magával hozott külső adottságokkal, a szülők által nyújtott anyagi lehetőségekkel elsodort, vágyamat megalázta, hiteimet kiröhögte. És én nyeltem a keserűséget. El-elakadó szívem szapora tiltakozással próbált menekülni. De egyre inkább úgy látom, mindaz, amit anyám elkövetett ellenem, nyugtalanná, szeretetéhségemben tolakodóvá, helyemet, boldogságomat nem találó emberré tett. Olyanná, aki fölött eltelnek az évek, felnőtt mégse lesz soha. És ilyenkor mindig úgy vágyom arra, hogy kimondhassam: édesanyám. ”

- A neved László Györgyről Asperján Györgyre változott, amikor Asperján Lajos a nevére vett. A név az, ami révén egyéniségek leszünk, ami jelöl bennünket. A névváltozást hogy élted meg lélekben? Nem okozott-e benned zavart?

- A második osztály első félévi értesítőjét, a kiadós szénszünet után, március 10-i dátummal állította ki Vécsey Gabriella László György névre. Vagyis az újpesti anyakönyvi hivatal értesítése, amely természetesen a Zöld Kereszt kecskeméti központjába érkezett, csak valamikor március második felében juthatott el a nagykőrösi kirendeltséghez, és ennek révén anyukáékhoz és talán az iskolába. A dokumentum alapján a tanító néni áthúzta a korábbi vezetéknevemet és fölé írta az újat. Az értesítő első oldalán dátum nélkül ez áll: „Újpesti anyakönyvi hivatal értesítése szerint nevét Asperjánra változtatta”. Én ezen az egész változtatáson elképedtem. Addig úgy tudtam, hogy László a vezetéknevem, mindig így szólítottak fel az iskolában. És erre kiderül, hogy nem az vagyok, akinek mondanak. (Én már tizenévesen, amikor József Attila vált számomra mindenné, nagyon bántam, hogy nem keresztnév maradt a vezetéknevem, mert ebben és ennyiben is hasonlítottam volna kedves költőmre).

Ezt az alaphelyzetet a családban még tovább bonyolította apuka, akit mindenki tekintélynek, mert nagyeszűnek tartott. Apuka sokáig töprengett, végül azt mondta, annak, hogy Asperján, az égvilágon semmi értelme nincs. Egész biztos, hogy valami elírás történhetett. Engem vagy As–nak, vagy Perjánnak hívnak, de ha már a hivatalban elkövették a hibát, akkor leghelyesebb, ha nem fordulunk velük szembe, viszont a téves írásmódon kicsit igazítunk, ennek értelmében apuka így írta a nevem: As Perján. Ez így valóban teljesen logikusnak tűnt – számukra. Én viszont úgy éreztem, hogy becsaptak, elvették tőlem azt, akinek gondoltam magam. Apuka persze elmagyarázta, hogy mostantól van egy mostohaapám, aki örökbe fogadott és az ő nevére változott a nevem. Ezt sem értettem. Mi az, hogy örökbe. És ő a saját elhatározásából csak úgy örökre örökbe fogadhat, miközben azt sem tudom, hogy kicsoda? És anyám is úgy van, hogy tulajdonképpen nincs is. Eddig arról volt szó, hogy ügyvéd csinált. „Látszik ezen a gyereken, hogy úr, ügyvéd csinálta” – mondta olykor anyuka. Sose tudtam eldönteni, hogy dicséretként vagy szidalom gyanánt. És hirtelen kiderült, hogy aki csinált, az nem fogad, valamiért nem fogadhat örökbe, egy másik ember viszont, aki kovács segéd, örökbe fogadhat.

- László Julianna 5 gyermeknek adott életet, ám a többiek családban, vele éltek. Az úgymond vérszerinti testvéreid és közted sem alakult ki kötődés, hisz nem voltak közös emlékeitek sajnos. Neked volt a legnehezebb, és nagyon büszke vagyok Rád, hogy mégis te lettél a diplomás, értelmiségi, a József Attila - díjas író, aki könyveket ír! A lelkem arra ösztönözne, ha gyermekként nem jelentettem semmit az anyának nem nevezhető nőnek, akkor később se legyen része az életemnek, hisz megbocsájthatatlan emberi mulasztást követett el. Ám a te lelked csodaszép. Meséld el nekünk mennyi mindenben segítetted őt, amikor bajba jutott, beteg lett, és élete utolsó időszakát élte…

„Anyám egyre gyakrabban kérte segítségemet. Mindig levélben. Telefonon sohase hívott fel, bár tudta, hogy a lakásomon is van telefonom. Egyre többet betegeskedett. Hogy munkás élete utolsó tíz esztendejében nyugalma volt, nekem köszönhette. Én helyeztem el dolgozni, és a háttérből - ott dolgozó, nagyfőnökké előlépett évfolyamtársam segítségével - irányítottam a sorsát. Amikor beteg lett, segítettem rajta. Amikor 1979. július 2-án a Szondy utcai lakás a villany hősugárzó miatt kigyulladt, s beteg anyám is majdnem benne égett, én intéztem el, hogy soron kívül jó színvonalú szükséglakást kapjon. Megfelelő kórházi ellátást és ápolást kértem számára, amikor világossá vált, hogy ott, ahol 16-an voltak egy szobában, rövidesen meghal. Igazgató-főorvos ismerősöm hat hétig tartotta kórházban, háromágyas szobában. Fizettem az orvosokat, az ápolónőket. Lényegesen jobban lett.

Ha akkor magamhoz veszem négyszobás budai lakásomba, házi orvosi felügyeletet biztosítok: kerül, amibe kerül, elintézem a műtétjét, talán felépül, s velem lakva talán ma is él. De ezt nem tettem meg. Meg kellett volna tennem? Más, aki ugyanazt végig csinálta, amit én; akivel ugyanazt végig csinálták, amit velem: megtette volna? Legyen, vagy ne legyen lelkifurdalásom?

- Ne legyen!!! Nem attól válik egy nő anyává, hogy életet ad egy kis emberkének, hanem attól, hogy utána … és élete végéig mindig szereti, törődik vele, tanítja, segíti, és az élete része lesz. A te hozzáállásod nagyon nem azt tükrözi vissza, amit kaptál tőle…. Én semmit nem tettem volna érte, ha …így viszonyult volna hozzám!!!

A másik hatalmas pofon az élettől, hogy a vérszerinti apa sem ismerte el, hogy a gyermeke vagy. Hiányzott a vele való kapcsolat az életedből?

 „…bár pontosan nem tudom, mi az, hiszen ehhez kevés az értelem, fontosabb a kölcsönös kapcsolatból felnövő érzelem. Hozzászoktam, hogy az anyám gyűlölt és utált, az apám pedig létrejöttöm első pillanatától halála napjáig aljas volt velem szemben, aljas, mert jellemtelen. Ha már életében nem akart velem szembenézni, hátra hagyhatott volna egy levelet, hiszen tudta, hogy létezem, ismerte a nevemet, tudta, hol találhat meg. De úgy látszik, az életnek számos olyan helyzete van, amihez nem elegendő a logika, a tisztesség alapján működő józanész. Az értelem keresi a magyarázatot és a kibúvót. Az érzések konokabbak, nehezebben szelídülnek, mert nemcsak mélyre eresztik a gyökerüket, hanem maguk is gyökerek.”

 

Folytatjuk.

*****************************************

 11. ÉLETTÖRTÉNETEIMBŐL 

     

Véghelyi József: Ruha vagy ruházat

 Hogy, hogy nem – nyilvánvalóan genetikai defektusom miatt -, de ha valamilyen csoport tagja vagyok, akkor rövid időn belül, érthetetlen módon mindig a lányok, asszonyok között találom magam. Valamilyen delejes erő árad belőlük, én meg bizonyára jól „mágnesezhető” anyagból készültem, ezért odatapadok a hölgyekhez. Számomra többnyire érdektelen dolgokról beszélgetnek a drágáim, mégis sokat lehet tanulni tőlük. Be kell vallanom töredelmesen (ez enyhítő körülmény lehet még valamikor…), hogy a magyarul folytatott diskurzus nem minden szavát, mondatát tudom férfiésszel értelmezni. A feleségem szerint sokat kell még fejlődnöm, de Ő majd a gondjaiba vesz! Tökéletes embert szeretne faragni belőlem immár több évtizede. Eddig még nem sikerült, de a pedagógiai optimizmusa töretlen irántam. Hiába, a jó tanár sohasem adja fel…!

*

Véghelyi József

     Valamelyik utazási iroda által szervezett csoporttal egy franciaországi kisvárosban kellemes délutáni sétára indultunk. Lágy, meleg szellő próbálta reménytelenül összekócolni  gyér hajamat. Az asszonyok persze letye-petye-lepetye üzemmódban voltak, s én  közvetlenül mögöttük lépkedve próbáltam tanulni

tőlük ezt-azt. Kisvártatva előkerültek a csak nőkre jellemző beszédtémák. Úgymint: ki kivel, mikor és hol, és egyáltalán a 

téma alanya hogy néz ki(?), úgy öltözködik, mint egy papagáj. Semmi önkritikája sincs, pedig gyakrabban belenézhetne a tükörbe…! A „kötelező” szapulás után következett a menetrendszerinti kölcsönös dicsérgetés: hol vetted ezt a cuki blúzt, a cipő pedig egy valóságos költemény és biztos nagyon drága volt! Egyáltalán drágám, olyan irigylésre méltó ízlésed van…! Biztos térdig lejárod a lábad, mire összeállítod a toalettedet!

A válasz azonnal kész (…mily meglepő…):

 - Á, dehogy filléres ócskaságok ezek! Úgy képzeld el, hogy az egészet a túrkálóban vettem pár száz forintért! – közölte a hölgykoszorú egyik virágszála, némi felsőbbséggel a hangjában.

 -  Nem mondod… – bugyborékolt elő az álcsodálkozó válasz. Innentől kezdve elszabadult a szavak áradata.

Többször megállapítottam már, hogy a lányok, asszonyok csodálatosan gondolkodnak. A Hamlet monológ …„lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés?”...lételméleti filozófiáját sajátos módon a mindennapi életre lefordítva ők úgy értelmezik, hogy …”venni vagy nem venni: az itt a kérdés?”…A gyakorlat persze még ennél is egyszerűbb: venni! Szó sincs tehát töprengésről!

A férfi eszem kellő hosszúságú  vásárlási eszmecsere után csak két - számomra is érthető - szót tudott megjegyezni. Ezek: ruha és ruházat. A legnagyobb kavarodást mégis az okozta bárdolatlan elmémben, hogy asszonyaink egyszer ruhát emlegettek, máskor pedig ruházatot! Eléggé el nem ítélhető módon, tájékozatlanságomat feloldandó megkérdeztem a szebbik   nemet:

  -  Nem mindegy, hogy ruha, vagy ruházat?

Először úgy néztek rám, mint egy zombira. Nem is értették, hogy mit kérdeztem…! Egy poroszos, határozott  hang odaszegezett a járdára:

 -  Hát persze, hogy nem mindegy! — csattant fel az egyik csinoska.

- Amit a nők egybeszabva hordanak az a ruha - replikázott egy másik. Ruházat pedig az, amit az ember a feje búbjától a talpáig hord!

  -  De hát az is ruha, nem?! - értetlenkedtem tovább.

  - Jaj, dehogy. A szoknya, ing, bugyi, sál, stb. a ruházat részei, de ezeket ruhaneműnek szoktuk nevezni - torkolt le egy „asszonyság kinézetű” teremtés a vita lehetőségét is kizárva.

Végig mértem oktatóm testi méreteit, s elképzeltem, ha ő lenne a feleségem nem sok ép csontom maradna hűtlenségem esetén…!

*

     Még néhány lesajnáló mondat következett, és már semmit sem értettem az egészből. Ez túl sok volt nekem. Kicsit lemaradtam a hölgyeimtől, hogy rendbe szedjem összekuszálódott gondolataimat. Valószínűleg egy értelmiségihez méltatlan arcot vághattam, mert a velünk együtt kiránduló házaspár férfi tagja – aki kollégám és barátom is volt egyben, és lányai vannak – segített rajtam. Sétánk során éppen egy állóvizes tavacska mellett mentünk el, amely tele volt békalencsével, hínárral, és jó pár fuldokolni látszó műanyagflakonnal. Ezt látva  a tóra mutatott:

  - Nézd ezt a kis tavat, úgy néz ki, mintha víz lenne benne, pedig az állapotát tekintve inkább vizelet. No, hát ekkora a különbség a ruha és a ruházat kötött…!

   A fény kigyúlt, megvilágosodtam! Most már értem a különbséget. Ám a kis ördög nem hagyott nyugodni, és ártatlan arccal az oktató nőtársaim felé gurítottam Paris aranyalmáját :   

- Most már mindent értek, de akkor a kezeslábas micsoda, ruha vagy ruházat…?

Feldobtam a magas labdát, s nem vártam meg a választ. Legyen ez a ő gondjuk. Akármennyire is szeretem Őket, én minden esetre hátrébb vonultam. Biztos, ami biztos! Nem akartam, hogy „megruházzanak”!

*****************************************

 12. GYERMEKKORI EMLÉKEK 

 

Márkus Katalin: Emlékek a gyerekkorból

 
 Ha visszagondolok gyerekkoromra, és hogy hogyan láttam akkori világunkat, bizony most nyugodtan leírhatom, nagyon egyszerűnek. Meg voltak a szokásaink, babonáink, ami öröklődött nemzedékek óta, és már egészen kicsi gyermekként, mi is részesei voltunk ezeknek. Sok mindent nem értettünk, sok mindenről nem beszéltek, de azért a gyerek is lát, hall, és emlékezik. Emlékeimben időről időre felbukkan a gyerekkor egy-egy epizódja, amelyek a mai világban hihetetlennek, vagy akár 

nevetségesnek is tűnhetnek, mégis megtörténtek.

Márkus Kata

Tizennégy éves koromig évente csak párszor vonatoztunk be a városba. Olyankor anyuval mentünk el ruhát, cipőt venni. 
Az egészben az volt a legjobb, hogy a vásárlásoknál megspórolt aprópénzből, anyu vett pár darab zsömlét és pár deka hajszálvékonyra szelt parizert. Egy zsömlébe egy szelet parizer jutott, de az olyan, de olyan finom volt a sok zsíros, meg lekváros kenyér után, hogy napokig azt emlegettem. 
Valamiért az egyenruhás emberek látványa mindig lenyűgözött, mert olyan tiszteletet parancsolók voltak. Talán a legnagyobb áhítattal a keresztapámra néztem, aki katonatiszt volt. Kölcsönösen nagy volt a szeretet köztünk. Vékony, magas alakján, nagyon jól állt az egyenruha. Nagy ritkán, ha civil ruhát vett fel, teljesen más embernek láttam, mintha nem is Ő lenne.
Aztán ott voltak a vasutasok. Mi közel laktunk a vasútállomáshoz, ezért, ha otthon elengedtek, már szaladtam is az állomásra. Barátnőm apukája volt az állomásfőnök, Ő is nagyon fess volt egyenruhájában, meg a szolgálatra érkező idegen vasutasok is. Néha megengedték, hogy leengedjük a sorompót a vonat érkezése előtt, és mi is szalutálhattunk a mozdonyvezetőnek.  Micsoda élmény volt! 
Az erdészt ha  bejött a faluba, mert az erdőszélen lakott, mindig megcsodáltam, és ha a vállán volt a puskája, akkor meg féltem tőle. Időnként  hozzánk is betért, a papával beszélgetni. Míg kisebb voltam, mindig elbújtam előle. Mondjuk ennek volt előzménye, mert a mama egyszer - kétszer azzal fegyelmezett, hogy odaad az erdész bácsinak, ha nem fogadok szót. És az majd elvisz a sötét erdőbe a farkasokhoz. Akkor, ennyi elég is volt egy gyereknek, hogy megszeppenjen. 
A fehérköpenyes körzeti orvosunk meg egyenesen maga volt a mumus. Erről megint a felnőttek tehettek, mert sokszor mondogatták, hogy elviszlek a doktor bácsihoz, aki majd injekciót ad a rosszaság ellen. Amikor meg valóban beteg voltam, és vittek, vagy hívták az orvost, már a neve hallatán úgy ordítottam, mint a fába szorult féreg. Mint az később kiderült, a többi gyereknél is ez volt a helyzet. Persze, ilyenkor a szülő csodálkozott a legjobban, hogy nem tudja miért fél ennyire ez a gyerek. Áldott, jó türelmű doktor bácsink meg csak mosolygott a bajsza alatt. Tudta Ő, hogy honnan fúj a szél. 
Ha vasárnaponként a templomba mentünk, mindig olyan nagy kíváncsisággal lestem fel a kórusba, mert úgy gondoltam, ott már kezdődik a mennyország.  Az orgonaszó is onnan hallatszott, énekeltek is, talán még az angyalokat is oda képzeltem, és több már nem is kellett. Én is oda vágyódtam. 
A mama meg egyfolytában suttogta, hogy ne forgolódjak már annyit, mert elvisz az ördög. Előre kell nézni, nem hátrafelé. Időnként még a copfomat is meghúzta egy kicsit, hogy fogadjak szót. Amikor már több alkalommal sem tudta elérni, hogy leszokjak a forgolódásról, szólt a papának.
 - Vidd magaddal ezt a lányt a kórusba, mert nem bírok vele. Állandóan arra nézeget, még a végén kitekeredik a nyaka. 
- Amikor ezt meghallottam, ijedten tapogattam a nyakamat, hogy nincs-e kitekeredve. Azt, hogy miért nézek felfelé, esze ágában sem volt megkérdezni tőlem.
Végül aztán a papával egy szűk, kanyargós, és sötét lépcsőn felmentünk a kórusba. Nagyon izgatott voltam, hogy végre, én is felmehetek a mennyországba. Még most is emlékezem a csalódásra, amit akkor éreztem. 
Nem volt ott más, mint a gyerekszemmel látott hatalmas orgona, a hosszú fényes sípjaival, meg mellette jobbról - balról pár darab háttámla nélküli pad.
Azokon már botjukra támaszkodva, idősebb bácsik ültek. Papa is leült a helyére, engem meg odaállított a karzathoz, hogy onnan majd többet látok. Sokat nem láttam, mert a karzat magas volt, én meg alacsony. Egész mise alatt a mennyezetre festett freskókat bámultam. Az orgona hangjától majd megsüketültem, ráadásul az angyalok sem repkedtek körülöttem. Nagy csalódás volt az egész. 
Többet nem kívánkoztam felmenni a kórusba. A mama meg elégedetten simogatta meg a fejemet, hogy tudok én jó kislány is lenni. Majd meglesz érte a jutalmam is, ha a mennyországba kerülök. Erre én azt mondtam neki, hogy nem szeretnék oda kerülni, mert ott csak padok vannak, meg a nagyhangú orgona, és még angyallal sem találkoztam. Szerintem jót nevettek, amikor elmesélte anyuéknak.
Gyerekkorom korai éveiben, még a halott felravatalozása is otthon történt. A szobában állították fel a ravatalt. Sok virággal körbe rakták, gyertyák égtek, és mindenki sírt. A temetés napjáig az összes tükröt fehér ruhával letakarták. Amikor a dédi meghalt, nekem is megmutatta mama, ahogy a ravatalon fekszik. Nem féltem tőle, mert akkor még nem tudtam, mi az a félelem. A mama keservesen sírt, én meg nézelődtem. A dédi kezei össze volt kulcsolva, mint amikor imádkozni szokott, és ujjai között ott volt  a rózsafüzér, ráadásul még egy nyitott imakönyvet is fogott. Én meg sírás helyett azzal voltam elfoglalva, hogy a dédi hogyan tud csukott szemmel olvasni az imakönyvből. Meg is kérdeztem a mamát, aki a sírástól alig bírta kimondani, hogy majd a mennyországban abból fog énekelni. Akkor még el is hittem...
Már nagyobb voltam, alsó tagozatos, amikor a mama is meghalt. Őt is otthon ravatalozták fel, úgy, mint a dédit. Anyut is megkérdeztem, hogyan tud a mama csukott szemmel olvasni az imakönyvből. 
Anyu, erre röviden-tömören csak annyit mondott - sehogy, és ne kérdezzek ilyen butaságokat. Volt min gondolkodnom, hogy akkor hogyan is van ez, és a temetés után azért még egyszer megkérdeztem anyut. Akkor már elmagyarázta, hogy ez a szokás, ezt így szokták csinálni.
A szokást még én is megtartottam. Sok- sok év múlva, anyu kezére én is ráigazítottam a rózsafüzért, és Ő is fogta a nyitott imakönyvet. Van egy olyan érzésem, ha eljön az idő, az én kezemben már nem lesz sem rózsafüzér, sem pedig imakönyv. Ez a szokás is elfelejtődik, mint a többi.

*****************************************

13. HAZAI TÁJAKRÓL 

 - SZEGZÁRDI NAGY VENDEL ÍRÁSAIBÓL - 

 

TOMBOL A NYÁR - KÁPRÁZATOS VÍZIÓ

 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL:
HŰS PÁLMAFÁKNAK ÁRNYA ALATT
 
 Tomboló nyárban,
 Negyven fok felett,
 Ha lehunyom a szememet,
 Elmélázva, elmerengve,
 Könnyű testedet látom
 Forróságtól elpilledve,
 Kifeküdve mustrára,
 lepihenve plédekre,

 A Te szemed is félig lehunyva,
 Alélt testedre simulva
 Naptej csillan,
 Kókusznak édes leve,
 És pilláid homályából
 Izmos testek duzzadását látod,
 Érzéki szerecsenek állnak körbe,
 Pálmaágakkal legyeznek,
 S strucctollak susogását hallod,
 S lágy szellő simogatja
 Elalélt testedet,
 ajkadon hűvös koktél enyhíti szomjadat.
 S egyszer csak egy kellemes tenyér simogat,
 Félálmodból lassan felderengsz,
 Hűs, határozott, és kemény
 Ez a kéz,
 Szolga ezt nem merné...
 Királynői erény.
 Hirtelen kinyitod a szemedet,
 De nincsen más ott csak én...
 ki hódolód lehetne.
 S pilláid alól
 eloson az erény,
 ködbe olvad az álom,
 mint egy kósza vízió,
 hamis, csalfa  illúzió.
 
2021. június 23  forró nyarán 
 

*

 Sördal - Harminc fok fölött..

 

SZEGZÁRDI NAGY VENDEL:

Jódli a pünkösdi sörfesztiválon

 

Refrén

Nyáron nem esik hó

A sört inni oly jó

Nélküle nehéz élni

Nem kell tőle félni.

 

O-ó O-ó O-ó

Két korsóval meg sem árt

De hogyha repetálsz

Akkor érzed jól magad

Hagyd otthon a gondodat.

O-ó O-ó O-ó

 

1.

A korsón lecsordul a hab

Átsüt rajta a Nap

Aranysárgán tündököl

Söröskancsót ragad

Szomjasan minden ököl.

 

2.

Igyunk még egy korsóval

Fűszerezzük meg gyorsan

Sok dallal, és jó szóval

Kár is lenne tán megitatni

Egy söröslóval.

 

Megjegyzés: 2015 pünkösdjén

 

*

 SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: KÉNE MOST TÁN EGY HÁZ

 

Kéne most tán egy ház,

ahol ellakhatnál,

kéne rá egy ablak,

ahol behajolhatsz.

 

Kéne rá egy ajtó,

ahol beeresztlek,

kéne egy asztal is,

ahol megetetlek,

volna sója, borsa

forró levesednek.

 

Kellene egy szék is,

hová leültetlek,

kellene egy másik,

hol mesélnék Neked,

jó lenne egy ágy is,

hová lefektetlek,

kéne egy szekrény is,

mibe rakhatnád a  múltad,

emlékeid között

mindig megmaradhat,

benne kutakodhatsz.

 

Kéne egy kakukkos óra,

mely jelezné az időt,

mikor menned kéne,

és ha pont annyi lenne,

kivágná az ajtaját,

egy vagány jómadár,

harsányan szólna,

bőszen kakukkolva,

akinek dolga lenne,

halkan elosonna.

 

SZEKSZÁRD,  2021.  JÚLIUS  12.

 

 *

SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: ILYEN SZÉP A VILÁG

 

Eltűnődünk, ha beteg a világ,

ismerjük e, tényleg, igazán?

A korral nekünk is

tovább kell haladni,

de múltunkat meg kell őrizni,

értékeinket nem szabad elhagyni,

mindenképp próbáljunk meg,

embernek maradni.

 

Ismeritek a

Zöldellő lombok

Lágy susogását?

Metszett vesszőnek

Süvítve zúgó

Éles suhogását?

Szőlővesszőknek

Buja kuszaságát?

Mi ősidők óta

Ontja a nektárt.

Tőkéket ölelő

Hajlongva kötöző

Asszonyok derekát

Kélyjel simító

Szoknyájuk ráncát.

Pince előtt álló

Vén, öreg diófát.

Lopóból csorgatott

Bíborszín borát.

Langymeleg szellő hozta

Rózsák illatát.

Ismeritek a

Földet, az eget?

A sötét, kusza

Dühös felleget?

Ki hatalmasok

Ős erejével

Fenn fenekedett.

Ismeritek a

Hűsvízű kutat?

Löszfalak közé

Zápor vájta utat.

Vizeknek mélyét?

Halaknak tükrét

Nyárnak melegét,

Hónak fehérségét

Napnak aranyát

Holdnak ezüstjét,

Pásztortüzeknek

Keserű füstjét.

Távoli csillagok

Halovány fényét?

Ismeritek a

Száguldó lovaknak

Halkuló dobogását?

Szélfútta sörényük

Kócos lobogását?

Folyók moralyát

Kövek robaját.

Bikák dübörgését,

Farkas üvöltését.

Itt élő népeknek

Félő könyörgését.

Mária ősanyánk

Szűzi jelenését?

Ha mindezeket nem ismeritek,

Fületek nem hall,

Szemetek semmit sem lát.

Nyugodtan tartsátok oda

Háztető sarkához a

Lobogó fáklyát.

Nem érdemlitek meg,

E Házat, s Hazát,

S idegenben

Torokszorítóan

Szűk lesz számotokra

A Világ.

 

Most beteg ez a  Föld,

meg kell gyógyítanunk immár,

nem vigyáztunk rá igazán,

miket míveltetek vele?

Kérdezi unokánk,

s emberek tömege

szemlesütve áll,

milyen szép is lehetne

ez a  csodálatos világ.

 

SZEKSZÁRD  2020.  április 21.

*****************************************

 14. VERSKOKTÉL 

 

Pitter Györgyné Enikő: Színek, színek, színek
- asszociáció Baranyi András azonos című versére -

(Enikő szócseppek)

 
A piros pipacsok izzón vágyó szerelmek,
kipattanó szoknyájukat pajkos szél lebbenti,
mint a hajnali pacsirtaszó,
oly rövid az életük,
de szívükben ezer magot hordanak,
felnevelve, a szél szárnyára bíznak.
 
Rózsaszín a hajnal,
a Nap még aludna,

szép hálóingét
magára húzza.
 
Lilán pihen a pihenés
álmot lát, párnája a múlt,
a jövőre ráhagyatkozással néz.
 
Narancsszínben úsznak az alkony felhői,
az élet vidámsága rejtőzik a habokban,
kacagásukat kíséri a szél, ez a szerelem plátói,
a Hold lassan közelít, messziről hallgatja.
 
Ölelkeznek a kéknek árnyalatai,
az ég és a víz szerelmesei,
szemembe kúszva, a messzeségbe hívnak,
szárnyam kibontom, hajómra szállva,
azúrba, enciánba beleolvadok.
 
Zöld az Élet, tápláló,
önmagát feláldozó,
minden önzés távol áll tőle,
neked adja magát esztendőről-esztendőre.
 
Minden sárga, mi feltűnni vágyik,
minden szín mellett felkiált,
RÁM FIGYELJ!
Nem nagyon izgatja,
mit érez a másik.
 
A borongó barna nem harsog,
beborítja a földet,
és ha hagyod, a napod.
Ha csendre vágysz, beolvadásra,
csendedet befogadja, betakarja.
 
Ha a bordóról kérdezel,
mámor és csók felel,
vérpezsdítő szenvedély
és nyújtózkodó őszi falevél.
És bíbor lesz a bordó, hallom dallamát,
ha szívén a Nap süt át.
 
A fekete a sötét király.
Nyomában fájdalom jár,
hiány, veszteség, gyász.
De mert Isten szeret,
míg élünk,
behunyt szemünk mögött
színezi álmunk.
 
Óh a fehér, mindennel felér,
benne minden szín elfér,
minden árnyalat ott van kebelén,
összegyűjt és kiáraszt,
benne megbízhatsz,
minden új napjára,
minden új lapjára,
szivárványos tolladdal,
új történetet írhatsz.
 
Pitter Györgyné Enikő
2023. június 2.

…………...................………

 
Krivák – Móricz Judit: Azt  kérded…..
Ige  ragozás..
 
Azt  kérded…..
ez  meg  mi??
Én  NEM  kérdem ?  ez  meg  mi?
EZ  NEM  VÉLEMÉNY!
 
Ez  egy  hozzászólás  tőled.
S  én  csak nézek.
Tökéletesen  értem.
 

HOL  A  SZABADSÁG?
Az  ÉN  SZABADSÁGOM…
 
A  TE  szabadságod?
EZ  MEG  MI?
 
Az  én  szabadságom  a  versem.
Én leírom.
Bőven  kifejtve.
VÁLLALOM
 
Nincs mit takargatnom.,
 
Én    írhatom
Te  olvashatod
Ő  egyetért
Mi  megmondhatjuk,
Ti  lefitymálhatjátok.
Ők  választhatnak  kivel értenek  egyet.
 
S  EZT  NEM  TE  DÖNTÖD  EL!!
ŐK  DÖNTENEK!!!!
 
2023. 06. 19.

 

*

Krivák Móricz Judit : Lelkek tánca

A  testem  jajong

vonaglik a  fájdalom.

Gyomrom  remeg

a  lábam nem tart  meg,.

 

Az ételt kiveti a  gyomor..

a  folyadék az  egyetlen

ami  bennem megmarad..

 

Írhatnám  végletekig  a baj,

a  lélek  áll és  vár.

TŰR

 

Amióta  létezem,

Kitartó

kemény

makacs

öntudatos

 

Tartja a  testet.

maradni akar,

Még  van  feladata??

IGEN

 

Van  feladata,  de 

egy másik testet  kell  istápolnia.

ott  van  még  teendő.

Megtámogatnia  és  újraépíteni,

Megtámogatni a  másik  gyengébb lelket  is,

 

Hogy mindkét  test  és lélek  folytathatja  

a  maradék  földi életét.

EGYÜTT

 

2023. 06. 21.

………………………….

 

NAGY VENDEL: Ha mindkét szemedre

 

Ha mindkét szemedre

Megvakultál,

Ülsz otthon

Az ágyon,

Várod a csodát,

Hogy újra lásd

Isten szép világát.

Hiszen

Mindent megtettél

Nem tehetsz mást.

Akkor majd meglátod,

Ki marad végül a barátod

Az ajtó mellett

Halott Apám

Kampósbotja áll

Indulóra.

Mint, ami

Valakire vár.

Talán énreám?

Gyere Kedvesem

Nézz utoljára

Még egyszer a szemembe.

Elhaló fényét

Vajon látod-e ?

Emlékeimbe

Utolsóként

A Te arcodat

Véstem be.

Ezen túl

Fehér botot

Veszek a Kezembe,

S fekete Kalapot

Teszek a Fejemre.

*****************************************

 15. ÚJ ALKOTÓK A MAGAZINBAN – SOROZAT (1) 

 M. Szabó Mihály a Békés megyei Gádoroson született. Volt segédmunkás, betanított munkás, népművelő, közösségfejlesztő, művelődésszervező, újságíró napilapnál, szerkesztő riporter egy városi televíziónál, zenetanár. Versei napilapokban, antológiákban, novellái, tárcái napilapokban, online oldalakon jelentek meg. Vallja: amit írásban nem tud megfogalmazni, az nem az övé. Érzelmek, érzések, élethelyzetek érdeklik. Ezeket igyekszik megjeleníteni írásaiban. Virágom, virágom című kötete 2016-ban jelent a MERSZ Alapítvány kiadásában.

*

M. Szabó Mihály: Istenem, hagyd a csütörtököt

csütörtök volt igen
– csütörtök a hét dele –
anya meghalt tegnap éjszaka

este beszédbe
elegyedett Istennel
– ami volt elmúlt – mondta

majd röviden és elvágólagosan
szólt még valamit
mint aki parancsot osztogat

tudta hogy a halálban van valami
borzasztóan egyszerű
a szeretet sokkal bonyolultabb

*

M. Szabó Mihály: Vakító ingek vasárnapja

agyagmárga színű tó
közel a román határhoz

partján egykedvű
horgászok
ücsörögnek
ébredő nádak
lándzsái alatt
az álmos szigeteken

apró székeik mint gyermekek
asztalkáihoz igazított
egyenlő szárú háromszögek

odébb kibontott hajú fűz
illegeti magát mint
fedetlen keblű kamaszlány
a blondel keretbe bújtatott
metszett tükör előtt

virgonc szél borzolja
dús loboncát
fújja újra
meg újra
mint gőzölgő húslevest
a fektetett I-re formázott
élveteg száj

*****************************************

 16. BEMUTATJUK… 

 - MEZŐ LÁSZLÓNÉ JULIKA FESTMÉNYEI - 

Mező Lászlóné Julika 

*****************************************

 17. KÁLMÁN ÁGNES: JÉGBE ZÁRT SZERELEM 

Regényrészlet, (8. fejezet)

 

Magányos évek

 

Pár nap múlva a férfi hazautazott.

Ezután két évig nem látta a férfit, egyszer sem. A pénzt és a csomagokat többször is kérte. A telefonálások ritkultak. A férfinak nem volt pénze telefontöltésre. A nő meg arra nem küldött neki csak ennivalóra. Nehezen viselte, ha éhezett.

Következő év májusában meghalt a férfi édesanyja. Két hónap leforgása alatt ment el. A nőt megrázta. Maga módján szerette az asszonyt. Mikor ott volt egyszer azt mondta neki a mama, hogy ha meghal, vigyen a sírjára a nő egy szál vörös rózsát, abból tudni fogja, hogy a nő szerette. Ez sosem történt meg. Az élet másképp alakította a helyzetet. Többé nem járt a férfinél.

Kálmán Ágnes

A férfi és a testvére magára maradt. Állandóan csak a pénzt kérte. Azt hazudta az útiköltségre kell. A nő elküldte, de nem jött, csak a pénz kellett neki.

Órákat várt az állomáson rá és annyit nem tett meg a férfi, 
hogy szóljon neki, hogy ne menjen elébe, mert nem jön. Ekkor 
már megfordult a nő fejében befejezi vele. Hetekig nem vette 
fel a férfinak a telefont. 

De sokáig nem bírta, hogy ne hallja többé a hangját. Állandó hullámvölgy jellemezte a kapcsolatukat.

A helyzete egyre rosszabb lett az anyjánál is. Elment házat keresni, mert úgy gondolta hitelre vesz egy kisebb házat magának, csak nyugta legyen már, mert tovább már nem bírta azt a feszült, megalázó helyzetet, amiben volt. Két hatalmas teher nehezedett a vállára a férfi és az anyja, aki egy napot sem hagyott ki, hogy el ne mondta volna, takarodjon onnan.
Nem talált házat. Visszafelé jövet a körútjáról imádkozott elkeseredésében, Istenhez. Kérte adjon neki egy kis házat, jó, csendes helyen, amit meg tud venni. Segítse, hogy legyen rá pénze. Beérve az anyja utcájába, mintha valaki baloldalra rántotta volna a fejét és mondaná, kérdezd meg. A szomszéd asszony, aki beengedte, az volt kint a kapuja előtt.
Leszállt a bicikliről és odament hozzá.
- Kérlek, tudnál nekem segíteni? Tudsz - e eladó házat egy kisebbet és olcsót?
- Nagyon szívesen segítek neked, jó ember vagy. Ott a szemben lévő szomszéd asszonynak is eladó a szülői ház, az édesanyja két éve halt meg és azóta árulja. Este ötkor lesz otthon, menjél át és beszéljétek meg.
Megköszönte a nő a szívességét. Délután ötkor átment a szomszédba.
Jól ismerték egymást korábbról. Az asszony örült neki. A nő elmondta milyen helyzetben van az anyjánál.
- Tudom, te drága hallottam már róla. Én nem szeretem anyádat, mert az én anyámnak csúnyát tett.

 *

63
Rajtad segítek. Egy hónapot várjunk, mert a nagynéném is meg akarja venni. Ha sikerül a hónap végéig eladnia a házát, akkor nem tudom neked eladni.
A hónap elteltével szólt a szomszédasszony, hogy nem tudja eladni a házát a nagynénje, mert olyan rossz helyen lakik, hogy nem veszi meg senki, így beszélhetnek arról, hogy miképpen veszi meg a nő.
A nő mondta, hogy próbál hitelt felvenni. Intézkedett, de nem sikerült. Legkésőbb egy év múlva tudott volna felvenni.
- Ha addig nem lesz rá vevő, akkor várok addig. – mondta az asszony.
Ebben maradtak. Közben járt a nő hozzá. Jó barátok lettek. Sok mindenről beszélgettek. Megértették egymást. A szeretet kölcsönös volt.
A nő lelkiállapota egyre romlott. Az anyja teljesen kikészítette. Csak a kereszt anyja törődött vele, aki folyamatosan hívta, mert távol lakott, hogy tartsa benne a lelket.
Egy pénteki nap este átment barátnőjéhez, akitől a házat akarta megvenni. Siralmas állapotban volt. Lelki ereje egy szál se.
Beszélgettek, de a nő alig tudta magát tartani. Utolsó erejében volt.
Közben besötétedett. Haza botorkált. Kiült a kisszékre a ház L alakú részébe, ami egy zárt részt alkotott.
Sírt, rágyújtott. Imádkozott. Kérte Istentől a segítséget, hogy nem bírja tovább, elfogyott a lelki ereje. Ahogy kimondta ezeket, úgy érezte valaki megsimítja a fejét. Gondolatban jött. Ne sírj, mi égiek is segítünk! Tudom a házam jó kezekben lesz nálad, és még egy simítást érzett a haján. Azt is érezte, hogy annak az édesanyja volt, akitől a házat akarja megvenni.
Elcsigázottan aludt el, de mégis lenyugodva a történtek után.
Nem is gondolkodott tovább rajta. Istenre bízta legyen, ahogy akarja.
Másnap reggel kilenckor megcsörrent a telefon.
- Fél óra múlva legyél a háznál. Olvassuk az órákat és adom a kulcsot, költözhetsz.
A nő ezután rögtön hívta a fuvarost, aki jó barát volt a feleségével együtt.
- Ha Istent ismersz, kérlek ma este hatkor költöztess innen el!
- Téged még éjfélkor is, tudom milyen helyzetben vagy. Ott leszek hatkor, számíthatsz rám! – mondta a barát.
Fél óra múlva odaért a házhoz. Addig nem látta belülről, mert azt mondta addig nem megy oda, amíg nem költözik. Be is tartotta ígéretét, pedig az asszony többször mondta neki, hogy nézze meg belülről is hátha nem felel meg neki. De ő erősködött, hogy nem, mert megfogadta.

 *

64
Szétnézett. Megfelelt. Leolvasták az órákat, kapta a kulcsokat és megegyeztek, hogy egy évig részletekben fizeti. Egy év múlva meg hitelt vesz fel és kifizeti még a hátra lévő összeget. Egy hét múlva ügyvédnél rögzítették.
Az asszony férje visszakapcsolta a vizet. Hívott vizes szerelőt, mert a fürdőben csapokat kellett cserélni, mert elfagytak, annak ellenére is, hogy víztelenítve volt. Délre végeztek. Este ők is mentek segíteni a költözködéskor.
A nő déltől este hatig a virágokat hordta biciklin a házhoz. Nem akarta, hogy összetörjenek a kocsin. Olyan szeretettel ápolta őket. Szerette a virágokat. Kint is bent is. Egy évvel előtte kezdte gyűjteni a cserepes virágokat. Kért a barátnőktől, ismerősöktől hajtásokat és elültette. Vett is hozzájuk háztól, olcsón nagyobbakat.
Érdekes módon érezte egy évvel a költözés előtt, hogy minden hónapban mit kell vennie, mintha biztosan tudta volna, hogy költözni fog. Apróbb dolgok, ami a háztartásban kellett. Csepegtető tálca, ruhaszárító rács, vasaló, deszkával, lábasok.
Költözés előtt egy hónappal olyan erős késztetést érzett, hogy menjen és vegyen ágyat. Használtat, mert újra nem telt. Ennek külön története lett az életében. Elment megvette olcsón. Mikor kijött az utcából olyan szívfacsaró érzése lett. Tekert a biciklin és sírt az utat alig látta.
- Atyám ágyam már van, de házam még nincs. De Atyám majd Te tudod, mi legyen. – motyogta keserves könnyhullatások közepette.
Másnap vitték az ágyat. Az egyik jó barátja engedte meg, hogy odavigye addig, amíg nem tud költözni. Mielőtt indultak az ággyal felhívta az asszony, akitől vette.
- Tündérbogár, jött konyhaszekrény modern, olcsón, vigyék azt is a rakodók?
- Jó, rendben van, hozzák, azt még tudom fizetni. – felelte a nő.
Közben régi jó asztalos ismerősével csináltatott fehér könyves szekrényt, végig polcosat egy alacsony egy méterest. Előtte is mindig vele végeztette az asztalos munkákat.
Költözéskor volt ágya, konyhaszekrénye, ágynemű, kevés edény, tányér és sok könyv. Egyedül a könyveket mentette meg a házból, amit eladott, meg a számítógépet, hisz azon dolgozott.
Éppen végzett a virágok elhordásával hatig. Öt perc múlva lett volna annyi. Az anyja közvetlen szomszédjában élő embernek a lánya mindig jó volt a nőhöz. Az anyja és a szomszéd között szerelem volt. Mióta a nő apja meghalt.
Habár egyszer említette neki még az apja a halála előtt, hogy az anyja jóban van a szomszéddal. A nő látta az anyján, hogy rajongásig szereti. A szomszéd visszafogottabb volt.

 *

65
A lány látta mit csinál a nővel az anyja. Mivel távol élt és csak havonta jött haza az apjához így nem sokat találkoztak. Örült neki, hogy a nőnek sikerült végre elköltöznie. Adott neki nejlon zsákokat, mert a nőé elfogyott.
A nő gyorsan beleszuszakolta még, azokat, amiknek nem jutott zsák.
Hívta a fuvaros. Nagy vihar készült. A nő látta mikor kinézett az ablakon.
- Vihar készül. Induljak e?
- Kérlek, gyere, nem érdekel, ha mindenem elázik, csak gyere, és ma költöztess el innen!
- Rendben van, indulok.
Pont hat órakor dudált a fuvaros, hogy megérkezett.
Addigra ott voltak az emberek is, akik segítettek barátságból a nőnek.
Az anyja akkor hitte el, hogy költözik.
- Ne, haragudjunk egymásra! – fordult oda a nőhöz az anyja.
- Én eddig sem haragudtam. – válaszolta a nő.
- Adj egy puszit! – mondta az anyja szinte bele passzírozva arcát a nő arcába, úgy, hogy elkerülni sem tudta, hogy puszit adjon az anyja az arcára.
Közben szétnézett, hogy látják - e az emberek, hogy ő mennyire szereti a lányát.
Meg is jegyezte az egyik barát, aki ismerte az anyát, hogy milyen színészkedést levágott. Ami ott volt el tudták vinni egy kanyarral. Azután mentek az ágyért, szekrényekért a baráthoz, kinél be voltak pakolva.
A barát adott még kisebb szekrényeket, egy faragott rekamiét, fotelokat is a nő örömére. Hálásan köszönte jóságát. Lepakoltak mindent a nappaliba. Megköszönte a nő mindenkinek a segítségét, hálás volt nekik. Elköszöntek.
Késő este lett. A nő magára maradt. Délelőtt vett egy hosszú fehér gyertyát.
Tányérba állította, meggyújtotta a konyha közepén. Letérdepelt és imádkozott.
Megköszönte Istennek, hogy újra saját otthont adott neki. Könnyes szemmel, tiszta lélekkel imádkozott. Azután hét héten keresztül este gyújtott egy fehér mécsest és megköszönte mindennap Istennek, hogy otthont adott neki.
A férfi mielőtt költözött többször mondta, ha meg lesz a lakás, azonnal jön, és oda költözik. De nem jött, csak a pénz kérte állandóan. Különböző hazugságokkal szedte ki a pénzt a nőből. Jogosítványt kell csináltatni, éhezik, fogat kell húzatni, gyerektartást kell fizetni. A fia elmondta sosem kellett gyerektartást fizetnie, mert amikor még milliomos volt házat vett a négy fiának a gyerektartás helyett. Azzal tudta a nőt legjobban megfogni, ha azt mondta a szaxit be kell adni zálogba. A nő imádta, ahogy játszott neki. A szaxit nem engedte, hogy kiadja a kezéből. De a jó Isten mindig megmutatta a nőnek az igazat, mert elszólta magát a férfi, mert nagyon sok mindenre nem emlékezett. Belegabalyodott a saját hazugságaiba. A férfi bátyja és az anyja mindent elmondtak a férfiról, amikor kint

 *

66
volt náluk hogy mikor hazudott a nőnek. Ők őszinte emberek voltak. Így a nő mindig tudta mi az igaz.
Hálát adott Istennek érte. De szerette, elnézte neki, várta, hogy együtt lesznek. A rózsaszín felhőben járt.
A nő, amit tudott küldte, még akkor is, ha neki nem maradt ennivalóra. Volt olyan, hogy napokig kenyeret evett teával, emiatt. Meg az Isten küldte az ennivalót neki a barátok által, soha nem kért pedig senkitől.
Volt olyan, hogy három hétig semmit nem tudott a férfiról. A nő már teljesen ki volt készülve, hogy mi van vele, miért nem jelentkezik. Aztán mintha mi sem történt volna három hét után felhívta, szinte nem is köszönt a nőnek, rögtön a lényegre tért. A nő éppen biciklin ült, úton volt barátnőjéhez, mikor csörrent a telefon…..
Állandó hazugságokkal magyarázkodott. Az egyik alkalommal is azt hazudta, hogy olaszba megy munkát keresni. A nő úgy tudta ott van. Elhitte neki. A férfi furcsamódon kérte akkor a pénzt. Azt mondta küldje el Romániába a bátyjának a pénz, mert a laptopját küldi neki el a járattal és beleteszi a pénzt. A nő erősködött, hogy küldi neki postán. A férfi a végén ráhagyta. Kiküldte a nő olaszba. Napokig nem vette fel a férfi. Tudta a nő, mert smst kapott róla, ha a férfi felvette a pénzt.
Meg is kérdezte tőle miért nem veszi fel. Azt hazudta, hogy akkor észre vennék a barátai, akiknél lakik és elkérnék tőle, mert a barátja feleségének az egészségügyi kártyájára húzatott fogat és az pénzbe került.
A végén a nő visszahívta a pénzt és elküldte a bátyjának, amit az fel is vett. Később kiderült, hogy a férfi nem volt olaszban. Amikor a bátyjának elküldte a pénzt az csak aláírt, de ott állt mellette a férfi és az tette el a pénzt. A laptop hazugság volt, régen leadta a zaciba, amit nem tudott kiváltani.
A fogát is Romániában húzatta mikor a pénz felvette. Mivel nagyon érezték egymást nem csak lelki szinten, hanem fizikailag is a nő a foghúzást érezte másnap délelőtt fél tízkor. Meg is kérdezte a férfit, aki meglepődött és nem tudta letagadni a foghúzást. Igaz először azt hazudta másik fogát is húzatni kellett, ami később igaz lett, mert a jó Isten igazságot tett és nem sokkal később valóban ki kellett húzatni még egy fogát, mert letört. Ilyen az isteni igazságszolgáltatás. Hála a jó Istennek!
Amikor a pénzfelvétel történt írta az smst a nőnek:
- A bátyám éppen a városban van, most adom a kódot neki. Köszi, Tündérem. Ilyenkor mindig Tündérem volt a nő, ha pénzt küldött. Azután meg az sem érdekelte a férfit, hogy a nő a világon van, vagy sem. Élte világát és nem törődött a nővel.

 *

67
Számtalanszor megcsalta, de a nő megtudta, Isten rávezette és Ő is többször látta a férfit a lelki szemeivel olyannyira érezte. A férfi is őt. Először tagadta a férfi, de aztán bevallotta.
Bocsánatot kért a végén. Először sokáig nem, de a nő azt mondta neki, hogy akkor bocsát meg neki, ha bocsánatot kér, ha nem vége.
Sokáig hitt neki, de kezdett tisztán látni. Milyen emberre vall az ilyen? – kérdezte magától egy napon. A nő a férfi hazugságainak hálójában vergődött.
…… és kész volt egy újabb hazugságra, mikor hirtelen a semmiből három hét után Olaszországból jelentkezett.
- Küldjél pénzt, mert a legkisebb fiamat baleset érte és hirtelen ide kellett jönnöm olaszba és nem tudok ennivalót venni. De küldjed még most, hogy ki tudjam venni. – azzal letette.
A nő a posta felé ment és elküldte neki a pénzt. Azután egy hónap múlva megint pénzt kért, hogy még mindig olaszban van ellopták a személyigazolványát és nem tud hazamenni, mert nincs pénze. A nő küldte neki a pénzt.
A nőnek meg egy barátja adott enni három hónapig, mire helyre jött anyagilag.
Aztán a nő megtudta nem is volt a fiának balesete. Csavarogni ment ki olaszba, nem éhezett, mert az olaszban élő legidősebb fiánál aludt és az mindennel ellátta. Évekig lakott nála, még mikor olaszban zenélt.
A férfinak az egész élete hazugság volt. Megtudta közben a nő, hogy a legnagyobb szélhámosként ismerik. Más nőket is becsapott pénzzel. Azért sánta az egyik lábára, mert az egyik asszonytól kicsalta az összes pénzét és ékszereit. Az asszony fia felindulásában karddal támadt rá és szétvágta a lábát, még bele lőtt a combjába és a mellkasába. Nem lett belőle eljárás, mert nem merte a férfi feljelenteni. De tény, hogy az életét, alig tudták megmenteni. Azóta üldözési mániában szenved, enyhén. A nő is észre vette, mert néha mondta a férfi, hogy az ablakból figyeli őket valaki.
Akkor alig maradt életben. De úgy látszik nem tanult belőle. De a nő annyira szerette, hogy nem tudta nem szeretni, olyannak fogadta el amilyen volt. Tudott kedves is lenni a férfi. Ezek szép pillanatok voltak a nő életében. Ez éltette.
Ám a két év nagyon hosszúnak bizonyult. Kezdett oszlani a rózsaszín fátyol a nő szeme elől. Kezdte tisztán látni a dolgokat és már tudott a férfira haragudni és tudott neki nemet mondani. Ami a férfinak persze nem tetszett. Sokat veszekedtek emiatt, mert a nő keményen megmondta a hazugságait, és hogy kihasználta anyagilag és fizesse vissza a pénzét, mert feljelenti.
Most is veszekedtek, mert megvolt a lakás, de mindig talált kifogást, hogy miért nem tud jönni. A nőnek kezdett elege lenni a férfiból.

 *

68
Volt elég munkája a lakással és ha, hívta a férfi sokszor már nem is érdekelte nem vette fel a telefont.
Na, volt is belőle kalamajka, mert a férfinak ez ismeretlen volt, hogy nem tudta elérni. Ideges lett tőle nagyon. A nő érezte és egy kicsit örült ennek, hogy valamit visszaad a férfinak abból, amit vele csinált.
Elfoglalta magát az otthona csinosításával, ez boldogsággal töltötte el napjait. A kapcsolatával nem foglalkozott annyit. De nem bánta. Végre felszabadultan, nyugalomban élhetett. Nem zavarta senki és semmi. Az tehetett, amit csak akart. Szabadnak érezte magát.
Csodálatos helyen volt a háza. Tó volt mellette, előtte a hatalmas rét, a végében az erdő. Utolsó ház volt az övé a rövid, szinte nyolc háznyi utcában, szemben nem voltak házak. Boldog volt, hogy ilyen helyen élhetett. Gyógyult a lelke. Fél éven át felriadt álmából fuldokolva, de amikor felült lenyugodott, hogy otthon van és nem az anyjánál. Nem is ment többet hozzá mióta elköltözött.

Lezárta azt a szakaszt az életében. Tovább lépett egy új élet felé. Sikerült. Isten segítségével. Nem győzött elég hálát adni Istennek mindenért, amit adott életében. Még azt is megköszönte, amit azután ad neki az Isten. Hálás volt.

*****************************************

 18.ÚJ ALKOTÓK A MAGAZINBAN – SOROZAT (2) 

 Vincze Demeter Julianna vagyok. 1957-ben születtem. / gyermekbénulásban

Vincze Demeter Julianna

betegedtem meg, 1958-ban/ Évek óta tagja vagyok a Gyógyító Művészetek csoportnak, Százhalombattán élek, Érden több éve részt veszek irodalmi csoportok és képzőművészek közösségének, alkotó tevékenységében. Hajnalka javaslatára, néhány eszperente versemet küldöm el, de más verseimet az élet, különféle témái ihletik.

Üdvözlettel: Vincze Demeter Julianna

*

Kedd reggelre

 

Menedzselem versemet,

versbe rejtett szeremet.

E szert esetleg beveszed,

fejedben penge lesz eszed.

Ezzel lesz tested bekenve,

cseppet sem lesz elernyedve.

Szemed sem lesz fekete keretes.

Lelked sem lesz reszketeg,

egyenesen mennybe mehetsz.

Szerencse melletted lebzsel,

tele zsebekkel.

Megeshet, zsebed nem lesz telve.

de nem kevesellheted fentebb

emlegetetteket.

" Megveszed? Beveszed?"

E szer neve szeretet

 

*

Eszperente keddre

 

Szerelembe

beleesve,

megszerettem,

eszem ezzel

elvesztettem

egyszer merek,

egyszer nem,

egyszer lentebb,

egyszer fent,

egyszer nyerek,

egyszer vesztek,

eh, vele nem

versenyzek,

heves meneteken.

Gyenge lettem?

Nem,  nem.

Szeretem, szeretem.

 

*

Kedd reggel

Tettre fel!

Egyszerrel felkeltem,

csendben lestem,

nektek verebeket

kerestem.

Fecsegnek ezek

rettenetesen,

lejegyzetelem.

Egy verebecske

cserreg, berreg.

-Tereken repdestem,

zsemle felet

kerestem,

megleltem.

-Merre, Merre?

-Rebbennek fel egyszerre.

-Cserreg, berreg,

-erre gyertek, erre, erre.

- Ezzel cseppet sem resten,

elrepdestek egyszerre

szerte.

Ez lett jegyzetemnek

veszte.

 

*

Keddre kelve

 

Tervem kerek.

Felserkenek,

elszelelek.

Felkeresem

gyermekemet.

 

 Egy meg egyre,

elmegyek egy

verses helyre.

Emberekkel

elfecsegek,

verselgetnek,

verselgetek..

*****************************************

 19. VALLOMÁS ENGEL CSABÁTÓL 

 
Köszönöm és Megszólalok.
Köszönöm a Megszólalok Magazin szerkesztőségének és kedves olvasóinak.
Bárcsak ne lenne annyi akadály, de versengés nélkül nincs győzelem megküzdök, ha kell, mert érdemes.
 
Írni, olvasni áldás!
Még sok szép élmény vár ránk.
 
Hála az égnek és köszönöm, hogy amióta írok nektek, 
annyi sok szép pillanatot átéltem és megannyi élményben volt részem. 
Köszönöm mindazoknak akik biztattak, bátorítottak, mert már lassan annak hat éve, hogy több vagy kevésbé megoszthatom veletek
gondolataim, álmaimat, lelki világom szépségét, annak egy részét. 
Abban találtatok egy kis pihenőt, és időt szenteltettek arra, hogy megismerjetek.
Mint látássérült boldog vagyok, hogy írhatok, és ti olvassátok.
Megpróbáltam és törekedtem abban, hogy amennyiből lehet, érthetően és tiszta szívből fogalmazzak ahhoz,
hogy egy kis pozitív erőt, fényt sugározzanak soraim.
Tudom nem mindig sikerült mosolyt ecsetelni arcotokra,
Olykor könnyeket csalt. Túl szép lett volna anélkül. 
Nem lenne az igazi, ha csak a boldogságról... ha az élet csak  arról szólna.
Köszönöm Istenem, hogy jó úton haladok és, hogy ezáltal csiszolódtam és tanulhattam.
Most már nem tudom abbahagyni annyira szép és lelkem egyre jobban szomjazik. 
 
Szeretnék arcodra mosolyt festeni
És ha sikerült, akkor én is boldog tudok lenni
Szeretnék szeretni! Úgy mint soha máskor.
Igaz ti is úgy éreztek?  Mert akkor nem csalódtok.
 
E.Csaba. 2023.07.11

*

 
Öszinte részvétem.
 
Kialudt egy gyertya,
szívem napsugara,
amelynek lángja,
nem éget hiába.
 

Szorgos munkásságod
papír és tinta,
nyomában haladva
Követni foglak.
 
Viasz és könnycsepp
szívemben fényed,
szavaid éltet,
nyugodj békében.
 
Született egy csillag,
emléked és múltad,
benső ragyogása,
fényed szívből áradt.
 
Megszólalt az éjben,
fény volt a sötétben
lelki szerénységgel
szolgált erejével,
 
2023.06.14

***********************************************

 20. SZERKESZTŐI ÜZENETEK 

 Kedves olvasó!

A kegyetlen sors átszerkesztette a Magazint. Nagy Vendel halálával sok minden megváltozott, illetve megváltozik. Lelkiismeretemre hallgatva úgy döntöttem, hogy ezt az értéket jelentő Magazint folytatnom kell!

 

Kérem, hogy kövessék a „Szerkesztői üzenetek” alkotó elemet, mert -  főleg eleinte - fontos információkat fogok adni, illetve kérni amíg ki nem alakul a szerkesztői rutinom! Köszönöm!

……………

Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.

Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.

Postacím: Véghelyi József -  MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd Csapó Dániel utca 27.

……...……

Aktív segítségem is van: Csomor Henriett személyében

……....….

E-mail: veghelyo@t-online.hu

Telefon: 06-74-315-012 – naponta 14:00-tól 17:00 -óráig

illetve: irodalmimuveszetiujsag@gmail.com

Jelen vagyunk a Facebookon is: Irodalmi Újság Nagy Vendel Emlékére

*

 

Magazinok küldése

MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT EMAIL CÍMÉRE.

Kérje a  szerkesztőtől.

A MAGAZIN INGYENES.  

*

Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók

számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linken lehetséges:

 http://megszolalok.blogspot.hu/

 *

2018.  JÚNIUS - TÓL EGY ÚJ LINKEN IS ELÉRHETŐ A MEGSZOLALOK MAGAZIN,

AZONOS , VÁLTOZATLAN TARTALOMMAL, DE MEGÚJULT  KÜLSŐVEL .

AZ ÚJ LINK

http://muveszetimagazin.blogspot.com/2018/11/  

*

A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős.

Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.

A szerzői jogokat fenntartjuk.

Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor elő veheti.

Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz!

Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.

Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.

*

Kedves olvasóink !

Néhány operatív információt kell megosztani Önökkel. Sokan jelezték, hogy a színes magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik meg, pedig a régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs, ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az összes többi is!

A megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a "Blogarchívum" felírat. Ez alatt különböző dátumok és hónapok vannak, amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi számokat. A háromszögekre kattintva "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel. Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb újságot lehet kiválasztani olvasásra!

Mindenkinek jó olvasást, és jó szórakozást kívánunk az újság külső és belső munkatársai..                                                    

*

Megszólalok Művészeti Magazin 1308 lapszám: 2023. augusztus 01.

*

VÉGE