Megszólalok Művészeti Magazin

 

 MEGSZÓLALOK 

 

Nagy Vendel szellemében

 

 MEGSZÓLALOK MŰVÉSZETI MAGAZIN
2025. 02 hó – tizenötödik évfolyam, második szám
Kulturális és szórakoztató folyóirat
Független, és ingyenes havi lap
Alapította Nagy Vendel 2011 - ben , elvi síkon
Szerkesztő: Véghelyi József 
 
*****************************************************
1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések
2.Évfolyam: 2012.  (1-tól a 6. számig)
 3.Évfolyam: 2013.  (1-től a 17. számig)
 4.Évfolyam: 2014.  (1-től a 24. számig)
 5.Évfolyam: 2015.  (1-től a 12. számig)
 6.Évfolyam: 2016.  (1-től a 12. számig)
 7.Évfolyam: 2017.  (1-től a 12. számig)
 8.Évfolyam: 2018.  (1-től a 12. számig)
 9.Évfolyam: 2019.  (1-től a 12. számig)
10.Évfolyam: 2020.  (1-től a 12. számig)
 11.Évfolyam: 2021.  (1-től a 12. számig) 
12.Évfolyam: 2022.  (1-től a 12. számig)
13.Évfolyam: 2023.  (1-től a 12. számig)

14.Évfolyam: 2024.  (1-től a 12. számig)

15. Évfolyam: 2025. február
 *
A Magazin kérhető saját e-mail címre is.
Fekete – fehér, és színes változatban is megtalálható a Facebookon és a blogoldalakon.
Magazinunk vakok számára is olvasható beszélő programmal, akadálymentes változatban.
A hangos versek meghallgathatók a YouTube oldalon.
A Magazin közvetlen linkje: http://megszolalok.blogspot.hu
*
A  Magazin megtalálható a MEK és az EPA  oldalain az Országos Széchenyi Könyvtár gondozásában a következő linken:
https://mek.oszk.hu/kereses.mhtml?dc_creator=nagy+vendel&dc_title=&dc_subject=&sort=rk_szerzo%2Crk_uniform&id=&Image3.x=0&Image3.y=0
*
Figyelem!
2018. júniustól egy új linken is elérhető a Magazin, azonos, változatlan tartalommal
de megújult külsővel amelynek a linkje:  http://www.muveszetimagazin.blogspot.com
* 
Nagy Vendel eddig megjelent E- könyvei a MEK oldalán kereshetők.
A verses kötetek szintén elérhetők pl.: www.mek.oszk./13500/13542
A  Magazin versei rádióban is rendszeresen hallhatók:
Radio Mozaik Sydney – Ausztralia
*

A szerkesztőség címe:7100. Szekszárd, Csapó Dániel utca 27
E-mail cím: veghelyo@t-online.hu
Telefon: 06-74-315-012 naponta 14:00 órától 17:00 óráig

 *****************************

 

 MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE 

 

*****************************************

 SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL 

 
 1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK
 2. FELLNER ISTVÁN: TÉLI ÚT.../Apámmal/
 3. ÁRVAY MÁRIA: SZÓKÉPEK
     Boldogság
 4. A VILÁG HÁROM PERCBEN
     Ilosvay Gusztáv:  A bőség kosara, avagy a világ 3 percben
 5. ÉZSIÁS LÁSZLÓ: NEGYVEN ÉVE
 6. A.K. ANDRÁS: REKVIEM EGY ELTÚNT KOR EMLÉKÉNEK
     Életkép
 7. VERSEK TÉLI HANGULATBAN
     Bognár Papp Irén
     József Tibor
     Lengyel Zoltán
     Szőcs Éva
     Engel Csaba
 8. AUSZTRÁL KAPCSOLATOK
     Ilosvay Gusztáv levelei
 9. ANTOLÓGIA A MAGAZINBAN
      Kurucz Árpád – novella
      Nádas József – festmény
      Szabó Tiborné Gerencsér Hajnalka – vers
      Hegyaljai Tünde – festmény
      Poór Edit – novella
      Lovag Dáma Nagy Cynthia video-legenda
      Kalocsa Zsuzsa – vers
      Ismeretlen szerző: Tíz krajcár – novella
      Stekly Zsuzsa rekeszzománc
      Kálmán Ágnes – vers
10. GUTI CSABA.: A VIRÁGBOLT
      (novella)
11. HURRÁ  ITT A FARSANG!
      Versek farsangi hangulatban
      Bartók Ferenc – 2 vers
      Demeter Jutka – 2 vers
      Tóth Enikő Enci – 2 vers
12. BEMUTATJUK SZITÁR ÉVA FESTŐMŰVÉSZT
      Két festményének a bemutatása
13. A.K. ANDRÁS: AZ IGAZ BARÁT
      (novella, + Nádas József: Utcasarkon – festmény )
14. VÁLOGATOTT VERSEK
      Erdős Sándor
      Klementné Burza Mária
      Konrád Viktória
      Márkus Katalin

      Pitter Györgyné Enikő
15. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK
      Regőczi István: A kenyérbélből készült Jézuska
16. GUTI CSABA: A RONGYOS PAPUCS ÉS A KICSI LÓ
      (novella, + Fekete Gabi: Téli erdő- festmény)
17. NAGY VENDEL ÉLETE VERSEKBEN
     Sorozat (tizenharmadik rész)
18. AURORA AMELIA JOPLIN: RÁFÁEL ANGYAL AJÁNDÉKA  
      Nagy Éva elbeszélése, + fénykép   

19. VERSEK INNEN – ONNAN
       Krivák-Móricz Judit
      Auróra Amelia Joplin
      Poór Edit
      W. Ábrahám Erzsébet
      Szauer Gertrúd
      Szilágyi Anita

20. GARAJSZKI ROZIKA: EGY TÉVEDÉS KÖVETKEZMÉNYE

     (novella, + Szitár Éva: Csevely – festmény)
21. WESSELY GÁBOR: MAGYAR FANYAR 3
      Csókkutatás
22. SZERKESZTŐI ÜZENETEK

*****************************************

Téli virágok. Zúzmara a fákon. Hát nem szép? (saját fotó)

*****************************************

 1.LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK 

 
Február a böjtelő hónapja, amely a húsvétot megelőző hosszú böjti időszak kezdetére utal. Szokták még a megtisztulás hónapjának is nevezni.
Igaz, hogy a farsang „hivatalosan” január hatodikával - vízkeresztkor - kezdődik, ám valódi kibontakozása február második felére esik.

Véghelyi József
szerkesztő

Keresztény kultúránk bővelkedik a farsangi szokások, vidám mulatságok megrendezésével. Ehhez a hónaphoz tartozik még számos időjáráshoz kapcsolódó megfigyelés is, amelyekből következtetni lehet a viszonylag hosszabb távú jóslatokra…

(ha megszólal a Vince, tele lesz a pince)
Sajnálatos tény, hogy újabban tényleg megváltozott az időjárás, mégpedig hátrányára. Én még emlékszem gyerek koromból a nagy havazásokra, csikorgó jeges utakra, a téli idők kemény megpróbáltatásaira. Mostanában azt sem lehet tudni, hogy a négy évszak közül éppen melyik jelenik meg…!
Gyakran átmenet sincs az évszakok között.
De, mégis csak közeledik a tavasz, áll a bál, köszönti szerelmét a globális Valentin-nap, némileg felejtve a busó járást, a kisze bábot, vagy a mulatós farsangot.

 *

Nem csak a radikálisan változó időjárás nehezíti létünket, hanem a gazdasági-politikai élet cikk-cakkjai is elbizonytalanítják az embereket. A régi értékeink szerte foszlanak, az újakat pedig még gyakran fel sem fogjuk…, csak kapkodjuk a fejünket: akkor most mi van, ki - kivel van?
Szóval nem csendesedik a világ, kaotikusabbá vált. Régi barátokból ellenségek lettek, és fordítva. Jó lenne most már pár évtizednyi nyugalom, és az sem lenne nagy baj, ha néha kicsit unatkoznánk is attól…
 

*

KÉRDÉSRE A FELELET

 

Nagy Vendel: JÉZUS A VÁLASZ

 

Kérdések tornyosulnak elém,

a válaszok nem találnak rám.

Kérdésben benne van a felelet?

no ez meg hogyan lehet?

Felsejlenek a rejtelmek.

A megoldáshoz egymagad kevés vagy,

ősi hited a te segítséged,

Jézushoz fohászkodj,

higgyél őbenne,

segíteni szeretne.

Az adventi várakozás,

az elcsendesedés időszaka ez,

eltelik szívünk reménnyel,

a megváltást várva,

jézusi szeretettel.

Jézus Téged is hív,

az Isten fia vár,

kiszegezett tézisekkel

házának ajtaján,

mely régi dogmákat reformál.

Jézus téged is vár,

temploma kapuja

előtted nyitva áll.

Jézus hozzád beszél,

megértést és választ remél,

imádságod hozzá felér.

Jézus téged is hív,

most te vagy a soron,

mindenfelé keres,

de nem tolakodón,

mert Jézus maga a szeretet.

Legnehezebb dolog

legyőzni önmagad

kishitűségét,

szeressétek egymást,

tanítja imával,

élj a mában, élj a mának.

A tegnap elmúlt,

az már nem a tiéd,

talán az ördögé lett,

történelem régen,

ne feledd mégsem.

A holnap nincs itt,

még nem a tiéd,

de adhat egy utolsó esélyt.

Valójában csak egy kérdés kell,

miért?

kérdezd meg, ami érdekel,

Jézus mindenre megfelel.

S ha a választ érted,

megérted a miértet.

Keljél fel a Nappal,

köszöntsd Istent imával,

ki korábban kel,

hamar elcsendesül,

de mindenképpen

előbb üdvözül.

Minden ünnepire vált,

így Advent idején,

meghitt az elcsendesülés,

szívedet remény tölti el,

várva a megváltást,

a Messiást.

A megszületés éjszakáján

megtelik fénnyel a világ,

lángcsillag vezet,

utána megyek,

itt a megvilágosodás

felékesíti a fenyőfát,

karácsonyfára vált,

felrakja fejére glóriáját

az égi és földi király.

 

Szekszárd, 2020. november 20.

 *****************************************

 2. FELLNER ISTVÁN: TÉLI ÚT.../Apámmal/ 

 
..."Fülel a csend," - mondaná apám, mikor így estben kissé fülére húzta a sapkát...bár nem volt hova...hisz füleit nem érte el a smici...mi akkor volt... Belehallgattunk, hogy harsan a léleknek harangja, gyorsan vetve keresztet…valaki elment ...valaki sokat hagyott valahol...emlékben fájdalomban.
"Nagyon szorgalmas a harangozó - hogy ilyen estében is megkondult a lélek szíve"...
Roppant a hó…már a lépés is fárasztó volt...az erdész engedett pár fát hozni az erdőből..."
"Sándor csak a dőlteket - kivágni nem lehet."
Néma az erdő, súlyos a csend. Mélyet szív a világ, itt is nem csak odabent. Nincs félelem, - itt van apám. Mélyet szívok, mint ki léket kapott, felvéve a tempót, mi nem kevés...hisz kettőt lépek, míg Ő egy aprót. Súrol a szél, tépi kobakom...fák ágairól szórva fehéret...a hideg port. Árnyak surrannak - képzelem? De nem vagy igen, felhőt kergetnek odafenn a szellemek…úgy vetődik pár árny szelíden... Kórók, mint megannyi guggoló...ellen...s ha kardom lenne…hmmm botlottam, orra estem…
 
"Csak az úton gyerek, s ne bámésszál…mert orrod vered…"

hősként
mint mesében ha
várt rohamoznék,

Fellner István

hóbuckák mögött vár
az ellen,
nem törődve
szemembe zúduló
görgeteggel,
vágok rendet benne,
bár szelíd a lelkem,
a cél nemesít – hát -
én csak így nemesedtem,
halkan magamban -
senkit nem bántva,
most apám nyomába,
csendesen.
 
- szusszan apám, mögé néz, megvagyok – e? Csend - tán mosoly éri redőkbe szedett arcát. Melegségem vagyon, valahol egy kuvik - beszél hozzánk, egy eltévedt szárnyas rebben a fák ágait érintve, jelezve él e világ, s még élni szeretne.
Fújtatunk párban. A völgy lassan átölel, s a hegy orma - mi olykor kivillan ha a hold ráveti fényét - fölénk tornyosul, megmutatva ki az úr.
Megállunk, mint az idő…pedig Ő nem szeret állani...körbe pillant "ősöm" kidőltet keres, rám néz, méreget. Lassan dönti el, mit bírna el ez a gyerek. Letör egy darabot, vállamra segíti, majdnem felhorkanok…ez egy semmi...de nem vár, felemel egy jókorát vállára, s indul. Tapossa az utat, szót sem használva…lassan vonszolom magam, s ahogy múlik, ez a véknya darab, egyre vaskosabb, csúszik előre – hátra, nyugton nem marad.
Hát így meghízott? - nem tudom, de erősen hadakozik vállamon...Izzad a fej, liheg a mellkas, alig bírom...de a dac nem hagy. Jókora idő...s már csak támolyog bennem az erő...kitisztul, nyílik az erdő, a párába burkolt házak felett. Apró ablak fénye jelez...már nem számít a fáradtság…már semmi nem számít…vár a kicsi ház...várnak édesanyámék...

*****************************************

 3. ÁRVAY MÁRIA: SZÓKÉPEK 

 

Boldogság

(Hangulatok, érzések, szóképekkel ábrázolva - egyes szám, első személyben )
 

Közösségek

 
1. Az iskolapadban ülök.
Történelemóra lesz.
Feszült vagyok, pedig készültem.
Nehéz az anyag, sok az évszám.
Bejön a tanár.

Nekem nagyon szimpatikus, mégis félek.
A naplót lapozgatja.
Az osztályban néma csend.
Na, vajon kit szólít?
Naná, hogy engem.
Ma nem írásban, hanem szóban felelünk.
Nem kell kimennem a táblához.
A padomban maradhatok.
Ennek viszont ára van!
Osztálytársaim egy része körbe fog.
Lesik minden szavamat.
Szuggerálják a tanárt.
Nehogy már esetleg kivételezzen velem!
Úgy érzem, megfulladok a körgyűrű közepén.
A tanár nem szól rájuk.
Kérdezget.
A torkom összeszorul.
Valahogy mégis felelek a kérdéseire.
Hármast kapok.
Nem is vártam jobbat.
Mégis szomorú vagyok.
Amikor más szóban felel, nem ülik körbe!
Drukkolnak érte!
Sőt, ha kell, még súgnak is neki!
Nekem meg kettős a drukk.
Félelem a tananyag felmondásától;
Riadalom az osztálytársak viselkedésétől.
Nem fogadtak be maguk közé.
Majd egyszer, nekem is jobb lesz, barátokkal körülvéve.
 
2. Lovagolni tanulok.
Négylábú sporttársam türelmes, nyugodt és gyönyörű.
Az oktatóm első perctől fogva szimpatikus.
Sőt, lelkesen magyaráz.
Nem nevet ki.
Segítőkész.
Újra és újra megmutogatja a szükséges mozdulatokat, ha kell.
Bátorít.
Bíztat.
Sok dicséretet kapok.
Jól érzem magam itt.
Ezért úgy döntök, rendszeresen visszajárok ide.
A hangulat továbbra is csodálatos.
Érzem, itt elfogadnak.
Nem hasonlítanak mások teljesítményéhez.
Önmagam fejlődését vesszük alapul.
Növekszik önbizalmam.
Itt, barátok között vagyok.
 
3.
Első nap az új munkahelyemen.
Izgatott vagyok.
Nem mindegy, hogyan alakul az első nap.
Idegesen készülődök.
Az új munkahely nincs messze.
Nem szeretek késni.
Korán odaérek mindenhova, elsők között.
Titkárnői állást töltök majd be.
Körmeim rövidek.
Nem szeretem, ha kopognak, csúszkálnak a számítógép billentyűzetén.
Szolidan, mégis csinosan öltözködöm.
Busszal pár megálló, és már ott is vagyok.
Korán érkezem, de már van kivel pár szót beszélgetnem.
Barátkozok.
Ismerkedek.
Csak remélni tudom, be- és elfogadnak a munkahelyi közösségbe.
Nem jó egyedül.
Bízom abban, hogy jó munkatársi kapcsolataim lesznek.
Ha igen, elfogadom a hozzám közelebb álló kollégáimat olyannak, amilyenek.
Nem akarom őket megváltoztatni.
Csak fogadjuk el egymást!
Alkalmazkodás a kulcsszó.
Egymás támogatása és segítése.
Máskülönben elveszünk ebben a háborgó világban!
Pár hét múlva majd kiderül, sikerrel jártam-e.
Rajtam, remélem nem fog múlni.

*****************************************

 4. A VILÁG HÁROM PERCBEN 

Ilosvay  Gusztáv: A remény

Hat betűből áll, egyszerű szó, ami annyira ráépült az emberi lélekre, mint a bőr a testre vagy épp a haj a fejre. Emberi nagyságok estek el és lettek kiszorítva az élet perifériájára mert elvesztették a reményt. Társadalmak, államok, eszmék virágoztak fel és lettek dominánsok, mert reményt tudtak adni, célt az egyénnek, pozitív életképet a családnak és felemelkedést az emberi közösségeknek. Az a társadalom, amelyik elveszíti a reményét, az óhatatlanul jobb esetben elbukik, de az is lehet, hogy megsemmisül és végleg eltűnik az emberiség színpadáról. S ez vonatkozik az egyénekre is. A reményt vesztett ember sebezhető, támadható és veszélyes lehet önmagára és a társadalomra. Hatalmas energia van a remény szóban, legalább akkora mint a szeretet szavunkban. Szokták mondani, hogy hegyeket lehet mozgatni szeretettel és reménységgel. Az emberi történelem számtalanszor bebizonyította, hogy azoknak a

Ilosvay Gusztáv

közösségeknek, akiknek voltak reményeik, s egy időben képesek voltak nagyot álmodni, azok csodákra voltak képesek. Ugyan akkor reménytelen helyzetekben, amikor már a víz összecsapott feletted, a remény az egyedüli ami megmenthet, felemelhet és előre vihet. Nos ezt a kicsit hosszúra nyúlt bevezetőt csak azért írtam le itt, mert új évet kezdtünk és nagyon sok embernek új reményt, új lendületet ad ez a tény. Személy szerint én mindig pozitívan nézek elé egy új  évnek. Még akkor is ha tudom, hogy rengeteg megoldatatlan probléma fog várni, amelyek esetleg nehézségeket okozhatnak, de ha az elmúlt évek tapasztalatát nézem, akkor joggal reménykedhetek, hogy megoldódnak a dolgok, hogy az esős napok után törvényszerűen napos idők következnek. Tehát igyekszem a reményt megtartani. Ez sok esetben tudatos.

Talán érdemes lenne csak egy pár mondat erejéig beszélni arról, hogy mik azok a tényezők, amelyek befolyásolják a remény elvesztését. Elsősorban a szeretet hiánya. Nagyon fontos megérteni: szeretet nélkül nincs reményteli élet. A másik dolog, ami mindannyiunkkal megtörténhet az a betegség, a munka elvesztése, feleség, férj halála, barát elvesztése, vagy éppen válás, ami annyira gyakori manapság. Sorolhatnám napestig, de gondolom mindannyian tudunk történeteket, helyzeteket, amik miatt elveszítheted a reményt.

Ugyan akkor mi az, ami reményt kelt, bennem is és gondolom másokban is. Elsősorban az a tény, hogy szeretve vagyok, vagyis van aki szeret, van aki ott van és nyújtja a kezét adott pillanatban, vagy épp tanácsot ad. Tehát az a tudat, hogy történjen bármi én nem vagyok egyedül. A másik ami nagyon fontos az az önbizalom. Önbizalom nélkül nem igazán tudsz létezni. Önbizalom hiánya minden tekintetben negatívan hat az egyénre. Itt jegyzem meg, hogy ez esetben is a remény nagy szerepet játszhat az önbizalom elsajátításához.

A társadalomra kivetítve ezek a dolgok ugyan úgy érvényesek. A szabályok ugyan azok, mint amik az egyénre érvényesek, nincs különbség. Ami itt igaz, az ott is igaz. Rém fontos megérteni, hogy adott pillanatban élet-halál kérdése ha elveszted a reménységet, a hited és a szeretetet.

Itt az emigrációban A Dél keresztje alatt Sydney-ben ha tehetem minden alkalommal megnézem a tűzijátékot. Hatalmas robbanásokkal, villanásokkal űztük el az ó esztendőt és köszöntjük az újat. Az idén is ez történt egy kis kiegészítéssel. Most egy nagyon rövid imát is elmormogtam félhangosan, hisz a hangzavarban senki nem hallja csak az, akinek szántam. Istenke Köszi a múlt évet. Köszi, hogy a családomat megóvtad, egészségesek, gyarapodnak, hogy megoldatlan dolgok megoldást találtak. Tehát mi itt a körülményekhez képest rendben vagyunk. Add, hogy Magyarország hitében erős legyen, hogy soha ne veszítse el a reménységét a jövőben, akárhogy is ármánykodnak idegen jóakarók s felkent ficsúrok. Évezredek tapasztalata áll mögötted s már láttál mindent. Nincs új a nap alatt. Csak azt a reményt ne veszítsed el Ámen

Legyen 2025 reményteljes, szeretetben gazdag, hitben erős éved.

 *****************************************

 5. ÉZSIÁS LÁSZLÓ: NEGYVEN ÉVE 

 
Emlékeztek, hogy is volt? Igen, nem felejtjük el soha,

Egymás mellett állt a két öreg iskola.
A régiben elkezdtük tanulni leírni a nevünk,
S az újban már tudománnyal lett tele a fejünk.
Azóta elpusztult a régi, született egy új,
Mert lám ilyen az élet, végtelen az út.
 
S Drága Tanítóink: Kik szelíd mosollyal,
kik kemény kézzel plántálták belénk a tudást, nem kis nehézséggel.
Bizony soha nem tudjuk meghálálni néktek,
Hogy akkor koponyánkban megtörtént az alapkőletétel.
Akik közületek már odafönn a kis angyalokat tanítjátok az égben:
Adjon a jó Isten Tinéktek örök békességet!
S akik még itt a földön teszik szebbé az éveket,
Nektek adjon az Isten hosszú, boldog életet!
 
Emlékeztek arra a szép napra, amikor könnyes lett a szemünk?
Amikor a két öreg iskola egyszerre engedte el a kezünk?
S mi mosolyogva énekeltünk, hogy:
“Tanítóink, diáköcsénk a szívünk nem feled,
Te kedves város, víg tanyánk, immár Isten veled.
..
” Negyven év... ugye hihetetlen, hogy elszaladt?!
S néhányan közülünk már a föld alatt.
Most, kik összejöttünk: Álljunk fel némán, fogjuk meg egymás kezét,
S könnyes szemünkben érezzük minden osztálytársunk szeretetét.
Van aki mindennap ezt a földet járja,
S van aki sok-sok éve már nem is látja.
De mindnyájan szerettük, mert szülőföld ez nekünk.
Szülőföld a kedves, hol édesanyánk nyelvén
Először mondtuk valakinek, hogy: Szeretlek!
 
Kedves fiúk, Édes lányok!
Ugye emlékeztek az első szerelemre?  Az első ügyetlen csókra?
Kiserdőn a sárkánytóra, ibolyára, a Zagyva tiszta vizére,
A templomtérre, s a mindennapi harangszóra?
A Tisztelendő Atyára, aki hitet adott,
A Kántor úrra, ki mindenkire rámosolygott,
S a jó öreg doktor bácsira, ki betegágyunktól elűzte a gondot.
 
Kedves fiúk, Drága lányok!
Legyen szívünkben a szeretet ima,
Ne vesszen ki belőlünk a nosztalgia.
S most nézzünk egymásra! Látjuk, hogy a fiúknak világosodik a fejük,
A lányoknak lelkükhöz fehéredik a hajszáluk,
S be nem áll az a pici szájuk.
 
Emeljük poharunk mindenkire, aki szívünkhöz közel áll:
Családra, társra, jóbarátra, Édesanyánkra,
Mert ide hozott erre a világra.
Minden tanárra, aki nemesítette lelkünk,
És egyáltalán mindenkire, aki hagyta, hogy szeressük!
Higgyük azt, amit itt közülünk eddig is hitte,
Amitől mindenki valamire vitte,
S ha ez kevés, higgyük, hogy van remény,
Kérjük az Istent, hogy legyen még negyven év!
 
2001.júl.3

*****************************************

6. A.K. ANDRÁS

 REKVIEM EGY ELTŰNT KOR EMLÉKÉNEK

(novella)

Kedves olvasóink! Egy különlegesen megható novellát ajánlok a figyelmetekbe/figyelmükbe. Minden nagyobb gazdasági, politikai változásoknak szükségszerűen vannak – lesznek ártatlan áldozatai, és az is igaz, hogy haszonélvezői szintén. A vesztesek – sajnálatos módon – mindig többen vannak, mint a haszonélvezői. Egyéni tragédiák sora kíséri ezeket az időket. Különösen keményen érinti azokat az embereket, akik egész életüket becsületesen végig dolgozták, és egyik napról a másikra az utcán találták magukat..

A fiatalabbak hamarabb el tudtak helyezkedni a munkaerő piacon, ám az idősek - akár több évtizedet munka után -  sehova sem kellettek! Mi maradt számunka?

Széteső családok, alkoholizmus, hajléktatanság!  A.K. András mély átérzéssel megírt novellája akár így is megtörténhetett. Akár igaz, ez a történet, akár nem: egy tisztelgő főhajtást mindenképpen megérdemelnek ezek a  sorsok. Kötelességünk empátiát érzeni ezekkel az embertársaikkal, mert bármikor, bárkivel előfordulhat hasonló helyzet.

 A szerkesztő.

**********************

 
Feri hazatér. Még nézte egy kicsit a naplementét az István aknai, volt bányatelepi tömbházaknál, ahol egykoron megkezdte életét menyasszonyával. Majd elindult gyalog a sötétben az erdőn át Rücker akna felé minden vagyonával. Ami egy méretes fólia az eső ellen, egy valamikor jobb időket is megélt vékony paplan és egy hátizsák. Benne legféltettebb kincseivel. Amikor úti céljához ért, a hold fényében nézet végig a valamikori bányászlakásokon, a valamikori tömbházak csontvázán. Igen, mostanra már csak ez maradt belőle. A vezetékeket és a vízcsöveket már régen kitépték a vasazók a falakból. Az ajtókat és az ablakokat is tokostól bontották ki tüzelőnek, a parkettát is felszedték ugyanebből a célból. Itt ott a téglákat a falakból is kiszedték, mi több voltak teljes falak is, amik egyszerűen eltűntek. A hold lassan elbújt 

a felhők foszlányai mögött és Ferinek nem volt értelme tovább menni.

 *

A.K. András

Igen, Feri hajléktalan.
Úgy döntött, itt tölti az éjszakát. Kereset egy szélmentes 

zúgott, ahová lerakodhat és esetleg még kis tüzet is 

rakhat. Hamarosan talált is. Valaki már korábban 

használhatta, mert kövekből csinált tűzrakó helyet. Az jó,

 pár órával tovább tartja a meleget ebben a csontig 

ható hidegben. Ősz van, a levelek már minden színben 

játszva hullnak alá, hogy aztán az ember lába alatt megjósolják

 a jövőt. Ahogy lépked benne az ember, azok zizegve 

beszélnek hozzá. Zííiiim-zííiiim, zííiiim-zííiiim, zzzíímankó lesz

itt hamarost barátocskám! Igen, hamarosan le kellene esnie

az első hónak. Feri a fal tövében gondosan odakészített 

tüzelőre lelt. A néha fel-felvillanó hold fényében, tisztán kivehető volt, egy a falra szénnel írt szöveg:
 
„Jószerencsét! Vasas. Bányaüzem. 1782-1992. Vége!! Rücker akna! Antikai József, kitüntetett fúrómester. 1971-1992!”
 
Feri szemeibe könny szökött és anélkül, hogy észrevette volna egy „Jószerencsét” -el üdvözölte a feliratot cserepesre töredezett ajkaival. Igen, most már biztosan tudja, egy harcostársa volt itt. Az gyűjtötte a fát és az készített ide mindent. Ahogyan a hold fénye itt-ott erősebbé válik, a hatalmas falon feliratok jelennek meg. Ekkor elaludt és álmodott. Álmában ismét fontos munkát végzet, ismét hatalmas felelősség nyomta a vállát. Embernek érezte magát. Az éjjel ismét a kasban volt és ereszkedett alá sokadmagával, hogy aztán a föld gyomrából felhozzák a kincset. Európa legjobb minőségű kőszenét. A hajnali nap első sugara ébresztette. Kint a dér hófehérré varázsolt mindent, ám de az összetákolt kemence kövei még langyosak voltak. Gyűjtött ő is rőzsét és fát is az erdőben, feltöltve az éjjel elhasznált készletet. Majd hozott egy jó nagy követ és hozzátoldott az összeeszkábált tűzrakóhelyhez.
Így ni.
A következő vendégnek tíz perccel tovább lesz meleg. Belekarcolta a kőbe a monogramját, majd, mint ahogyan Antikai József, ő is felírta a nevét a falon lévő több száz közé:
„Jószerencsét! Petőfi akna! Makkai Ferenc, robbantómester. 1975-1992/1992-1999!”
 

*

Hamar talált barátot, haragost, munkatársat a falon bőven. Arcokat látott maga elött, amikor a neveket olvasta. Mindhez társul egy kép, egy esemény egy emlék.
Ismerte őket. Ismerte mindet és mind járt is itt.
Elszorult a szíve. Vajon az egykor oly büszke bányászokból hány lett hajléktalan?! Jószerencsét!
Ez segített elnyomni a fejében a kétségbeesést. Ezt a mondatot a szívében is hallotta, de ki is mondta hangosan. Úgy érezte, a falon levő több száz név, mely mögött több száz sanyarú sors lapul, egyszerre kiáltott fel vele! Nehéz szívvel, könnyes szemekkel tovább indult a Rücker aknai tóra. Amikor odaért, emlékek ezrei árasztották el nehéz lelkét. Mennyit fürödtek itt gyermekként. A halőr mindig kergette őket, de soha el nem kapta. Talán nem is akarta elkapni őket. Majd elindult Petőfi akna felé, elhaladt a gumis tó mellett és elért a medve tóig. Ott is szétnézett, de már nem volt medve tó. Felrobbantották a gátat már több mint negyven éve, mikor egy falubeli fiú belefulladt. De minden más ott volt még. A gát romjai, a gátőr tornya, az átemelő szivattyúházak üresen. A patak még mindig ugyanolyan cserfesen csörgedezett, mint amikor gyerekként ebben fürödtek. Feri lement, tüzet rakott és levetkőzött. Az tervezte megfürdik és megborotválkozik, megadja a módját a hazaérkezésének. A novemberi levegő már nem frissnek, hanem fagyosnak hatott. A patak alig öt fokos vize szinte égette bőrét, mégis jól esett neki. Amikor végzett a borotválkozással, lenyírta bozontos haját és megnyírta bajuszát. A tűz mellet meg szárítkozott és zsákja legmélyéről előkerült legféltettebb kincse. A csak a bányásznapokon elővet dísz egyenruhája és a munkaérdemrendjei, kitüntetései. Eszébe jutott az a nap is, amikor tizenegy bajtársa maradt ott a bányában örökre. 1986. február 18.-án délután négy órakor közel háromszázötven méteres mélységben fejtésomlás volt majd ötven méter hosszan. Tizenöt bányászt köztük a fejtési csapatvezetőjét, vájárát is maga alá temette. Tizenegyen ott maradtak.
Akkoriban sok lengyel dolgozott a Vasasi bányában. Hat magyar és öt lengyel lelke búcsúzott el aznap tőlük örökre. Emlékszik, hatalmas temetés volt. Gyúrkóék, igen István Gyúrkóék adták a bányászmuzsikát hozzá. Megható és megrendítő találkozás volt ez a halállal. De voltak mások is. A Zobák-aknai sújtólégrobbanás is sok áldozatot követelt. A hetvenes években, aztán a nyolcvanas években is voltak esetek. A sújtólég nem válogatott. István-aknán is történtek halálos balesetek bőven. Mint ahogyan az összes mélyművelésű bányában is. Sajnos sok áldozatot követelt a szénbányászat, oda ember kellett. Nem sokan bírták azt a megterhelést, de Feri köztük volt. Nem volt magyar, cigány vagy lengyel vagy bármi más!
Nem! Bányász volt!
Amikor találkoztak a feketén karikás szemek, melyet a szén pora festett meg, akkor a „Jószerencsét” volt az első mondat! Más világ volt, a munkának volt becsülete, volt emberség és tisztelet. Volt jövő és volt bizalom.
Útközben a külszíni fejtés mellett haladt el, kicsit megállt és emlékezett. Kürtszó, majd robbanás. Annak valóban volt hangja, ereje és nem egyszerűen egy bumm volt. Nem. Igen, érezni lehetett az erejét az ember bőrén még kilométerekkel arrább is. Tiszteletet parancsoló erő. Akaratlanul is felgyorsultak Feri léptei, szíve hevesebben vert, szaporábban vette a levegőt. Alig egy-két kilométert sétált és már ott is volt.
Petőfi akna.
Torka el szorult, szemeiben megint gyűltek a könnyek. Fenomenális érzés újra itthon lenni. Itthon, igen. Hiszen itt született, itt volt gyerek és itt érte az első szerelem. Lesétált a valamikori buszállomásra és a Jószerencsét büfé előtti padon ücsörögve emlékezett.
Balra az út vasasra vezetett. Oda járt iskolába. A földrajzot Feld Jani bácsi tanította. Ő csinálta az iskola kertjében is a kerti munkák oktatását. Feri nagyon kedvelte az öreget, pedig hamar fel tudott paprikásodni. Igazából csak két névre emlékezet, rá és Kruzselynére. Hihetetlen jó tanárok voltak mindketten, de voltak még mások is csak azokra már nem emlékszik. Az út jobb oldala felvitt a telepre. Ott laktak az S-utcában valamikor. Braunerék voltak a szomszéd házban, szemben Koskáék, mögötte lakott Kis Matyi, aki a kast kezelte, Robi nevelőapja. A felső úton a Kovács család. Kruzselyné is itt lakott, a mentős házakban közvetlenül a valamikori telkük felett. Feilék, akiknél az apa a bányában volt villanyszerelő, a Mészáros család és még sokan mások is, akikre már nem emlékszik. De szép is volt itt gyereknek lenni. Emlékezett Feri mosolyogva. Egész nap az erdőt és a külszíni fejtést járták. Gombásztak, fácánoztak, prampert-csipkebogyót madárcseresznyét és sárgabarackot szedtek. Azt ettek, amit találtak. Hol diót, mogyorót, almát vagy éppen körtét, szőlőt. Gyakran beszöktek a bányába is bandástól, amiből mindig óriási verés lett odahaza amikor kiderült. Lelki szemei előtt megjelent Orsi, az első szerelme. Majd Kati, akitől az első csókot kapta. Kapitány Móni, akivel mindig ugratták egymást. Mészáros Attila, Testvére Norbi, Orsós Lacika, Véhá Imi, Keszthelyi Robi. Erzsike, akit örök befogadtak és ők nem értették ez mit is jelent, de nem is érdekelte őket, mert mindig együtt bandáztak. Feri itt nőt fel, itt lett ember, itt tanult szakmát a bányában itt állt először munkába. Itt mindenkinek voltak tyúkjai, disznói, kertje, borospincéje, szőlője, maga főzte pálinkája, gyümölcsfái és mindenki fával és szénnel fűtött. Ez volt maga a paradicsom, legalábbis míg a bánya be nem zárt.
Akkor kezdődött Feri vesszőfutása.
Évekig dolgoztak a bánya bezárása után a rekultiváción. Majd elment másik bányába, mikor az is bezárt akkor megint másikba. Menyasszonya elhagyta, ő meg tovább lépet, de csak a Bánya maradt neki. Elteltek az évek és az utolsó is bezárt. Ott állt Feri, aki addig munkásszállásokon élt, lakott, hogy dolgozhasson. Hat szakmája van, mindet a bányában szerezte. Mind oda köti őt. Mire felocsúdott, már nem énekelték a fel-fel ti rabjait, a vörös proletárokat, sem egyéb mozgalmi dalokat. Elszálltak az évek és ő nem értette, mára mi miért van úgy ahogyan. Ötven felett, közel a hatvanhoz már nem kell senkinek sem a munkája, pedig érti, érzi minden rezdülését a földnek. Ha lenne még bánya, bizony ott tudna még most is bizonyítani, mert mestere mind a hat szakmának, amit ott kitanult. Ahogyan így gondolkodott, mérlegre téve életét észre sem vette, hogy kezdett besötétedni ismét. Nem, az ő szemei újra távolsági buszokat láttak, amik a műszakváltást hozták, vitték. Érezte a jószerencsét büfénél a kemény munka után legurított sör ízét, a sült hurka illatát, a friss kakaós csiga melegét, a meleg briós zamatát. A jóleső fáradságot, amit az ember a kemény fizikai munka után érzet. Látta egykori barátait, ismerőseit, Bányászokat, embereket látott, akiknek mindnek kivétel nélkül fekete karikát rajzolt szeme köré a szénpor. Európa, Magyarország aranya. Látta gyermekkori barátait, a megboldogult Feld Jani bácsit és mindenkit, akivel gyermekkora óta dolga akadt itt. Igen, megint boldog volt, megint érezte él! Látta Orsolyát, egykori első szerelmét, aki mosolyogva közeledett felé a kezét nyújtva.

*

Hajnali körútja végére érve a járőr kocsi a valamikori Petőfi aknai buszállomáson fordult volna meg.
– Jóska nézd! A padon.
– Látom, nézzük meg mit keres itt.
Amikor kiszálltak a járőr kocsiból, már tudták ez nem lesz sima ügy. Egy ránézésre hatvanéves bányász dísz egyenruhás öregember ült a padon. Szemei csukva, mellkasán érdemrendek. Nem lélegzet. Látszott rajta megviselte az élet. Mégis a lehetőségeihez képes ápolt és tiszta. Az alkalomhoz illően felöltözött a valamikori bányász.
– Ismét egy hajléktalan, aki hazajött meghalni.
– Ismered? – Kérdezte fiatalabb kollegája az idősebbet.
– Nem tudom. Olyan ismerősek a vonásai. – Átnézte zsebeit és megtalálta az egyetlen iratát, ami már régen lejárt.
– Ez idén a kilencedik. Nem értem, miért ide jönnek meghalni?
– Nem érted, mert nem voltál bányász.
– Az is csak egy meló, nem?
– Nem, az nem egy meló. Az hivatás. Akárki nem lehetett bányász, azt ki kellett érdemelni.
– Ki ő, ismerted?
Az elhallgatott és próbálta a gombócot valahogyan a torkából eltüntetni. Nem akarta kimutatni ifjú kollégája előtt az érzelmeit, pedig nagyon megrázta ez a találkozás. Nem gondolta volna, hogy Makkai Ferivel is itt fog találkozni a kőháznál, a valamikori Jószerencsét büfé előtt a padon.
– Igen ismertem.
– Na, mesélj!
– Nincs mit mesélnem, tisztességes ember volt. Bányász volt!
– Csak egy bányász?
–Tisztelettel beszélj róla te tacskó! Több szakmája volt, mint neked főiskolai éved! Bátor ember volt! Bátrabb bárkinél, akit ismerek. Kilenc ember köszönheti neki az életét, amikor visszament önként egy balul elsült robbantás után és puszta kézzel szedte szét a besült töltetet. Ezt nem sokan merték megtenni, de ő igen! Bányász volt és a barátom. Nem tudom Erzsinek hogyan mondjam majd el. Együtt nőttek fel itt az aknán.
– A te Erzsidnek? A feleségednek?
Béla némán, kissé megrendülve bólogatott. Majd halkan tovább folytatta.
– Jó ember volt. Csak nem értette az új világot és túlzottan hitt a becsületben.
– Akkor lesz még egy önkormányzati temetés, kitöltöm a papírokat.
– Nem kell.
– Vannak rokonai?
– Nem, nincsenek. Én temetem el.
– Te? Miért? Hiszen az egy vagyon!
–Te ezt sohasem fogod megérteni. Bányász volt, akkor amikor én is. Én is neki köszönhetem az életem. Hatszáz méterrel a föld alatt másfél kilométeren keresztül a hátán vitt amikor baleset ért, egészen a kasig. Ezt akkor kapta.
Mutatott a mellkasán lévő egyik érdemrendre. Igen, eldöntötte. Valamikori barátja temetését ő fogja leszervezni, törlesztve a tőle sohasem számonkért adósságát. Fiatalabb kollégája érezte, ez most más, mint a többi.
– Akkor ő egy igazi hős volt?
– Minden bányász igazi hős volt. Kivétel nélkül.
 

Vége.

................................................

*****************************************

 7. VERSEK ÚJ ÉVI ÉS TÉLI HANGULATBAN 

 
Bognár Papp Irén: Esteledik
 
Ezüstös szürke fátylat

borít a köd a tájra:
alkonyodik.
Ezüstfenyőm az udvaromban látja,
amint a kis vörösbegy vacsorázik,
készül a hideg téli éjszakára.
Lábújhegyen lopakodik a sötét,
mélyebb már nem is lehetne a csend.
A cinkék délutáni halk dala
fülembe fájón visszacseng.
Holnap, holnap talán kibúvik a Nap!
Felkapja a köd ezüstös szürke fátylát
és izzó fénnyel borítja
a csöpp vörösbegy ragyogó tollruháját.

……………….

 

József Tibor: Új karácsony

 

Beköszönt december, 

Eljött ismét, itt van, hideget is hozott,

Mégis melengeti a szíveket, 

Elhozta ismét Adventet, a várakozás idejét, 

Ebben az időszakban várjuk a Karácsony eljöttét, 

Adventi koszorú is kerül az asztalra, 

S hetente egy gyertyát gyújtunk meg, 

A várakozás szellemében, 

Zenékkel tarkított adventi vásár vár ránk, 

Megannyi Finomságokkal a kicsiknek, 

Közben eljön a Télapó napja is, 

…………………

 
Lengyel Zoltán: Boldog új esztendőt
 
Kívánom legyen erőtök, szívetek,
Amikor ott bent úgy érzitek
Csak ti szerettek, s elfogyott hitetek,
És az életet nem értitek.
 

Kitartást, ha fogy akaraterőtök.
Az elesettet észre venni,
S ha semmibe vesznek az ismerősök,
Akkor is tudjatok szeretni,
 
Mert valakinek szüksége van rátok...
Csak meg kell látni kinek éppen.
Öleljen lágy szeretet, hogyha lángok
Álmodnak kiégett szívekben.
 
Türelmetek legyen féltett kincsetek,
Halljátok panaszát lelkeknek,
Lépjetek a tömegből, ha nincsenek
Körülöttetek jó emberek.
 
Ha kiléptél, legyen bölcs rálátásod,
Hogy tudjál különbséget tenni,
Mikor kell leküzdeni akadályod,
És tudd mikor kell tovább menni.
 
Hétköznapokban lásd meg a holnapod,
Lehetőségekben céljaid,
És úgy tiszta szívből elmondhatod,
Hogy nem hiába vagy ma még itt.
 
Élj tiszta szívvel, tervezz szeretetben,
S akkor a tátongó hiányok
Hidat építenek, melyhez neked ebben,
Boldog új esztendőt kívánok.
 
2025.01.01
Video- változata: https://www.facebook.com/groups/1252165388824580

…………………….

 
Szőcs Éva: Áldás hulljon le ránk
 
Áldás hulljon le ránk

Karácsony hajnalán.
Mindenki szívében 
gyújtson egy kis szikrát. 
 
Szálljon az égben fel
pásztorok éneke.
Jászolban kis gyermek 
Jézuska a neve.
 
Béke és szeretet 
érintse szívetek.
Karácsony szent este 
Megváltó született.

…………………

 
Engel Csaba: Áldott új esztendőt és békességet
 
Most, hogy magunk mögött hagytuk az ó évet,
S vigadva néztünk egymás szemébe, 
Elbúcsúztunk volna mindentől örökre,

Attól ami annyira bántott vagy tetszett? 
 
Talán igen, vagy úgy tűnik, hogy mégsem?
Kérlek ismételjük meg mindazt a szépet,
Ami boldoggá tesz engem és téged.
Segíts, hogy jobbak legyünk Uram, Istenem! 
 
Ha majd ez évben is találkoznom kell, 
Gyengeségeimmel a régi emberrel,
Segítsetek! Segíts Uram, hogy legyőzzem,
Felejtsétek el őt és bocsássatok meg.
 
Áldott új esztendőt és békeséget, 
Adjon Isten szeretetből még többet, 
Nem kérem és nem akarom, hogy változz meg,
Csak engedj közelebb, hadd szeresselek! 
 
2025.01.01

*****************************************

 8. AUSZTRÁL KAPCSOLATOK 

   Ilosvay Gusztáv levelei

Adásnap: 2025.01.05
 
Vannak dolgok amik nem változnak az évek múlásával. Ilyen a mi rádiónk tempója, hangulata, tartalma ( ugyan itt most behoztunk egy új programot) „Fred kincsesládája” címmel, meglátjuk, hogy mennyire lesz sikeres. Régi elfelejtett számok amit tényleg csak egy tengerből kihalászott kincsesládában lehet találni. Egyenlőre a visszajelzés remek és sok sok szívecske, meg mosolygós arc jött az interneten felénk. Ritkán verem a magam dobját de véleményem szerint érdemes meghallgatnod az Útravalót, amit mára én írtam. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.!! Garamhegyi Editnek a Világ 3 percben volt egy édes története egy pulikutyáról, hát nekem tátva maradt a szám. Kiss Ágnes is hozta a maga formáját. Elment a Nemzeti Múzeumba Vasvári Pál est alkalmából és hozott egy remek riportot. Érdemes meghallgatni. Mint ahogy az elején mondtam jól éreztük magunkat, végre Kati is úgy néz ki, hogy visszajött és színesíti az egyébként is színes adást. Ne feledd barátainkat a Megszólalok Internetes Irodalmi Magazint Véghelyi József szerkesztésében. Az érték és a mondani való nem változott. Kincset rejt magában. A Meseszó Egyesület a magyar népmesék kedvelőinek ajánljuk, keress rá, megsimogatja a lelkedet. Ha tetszett az adás kérlek osszad meg akivel csak tudod! Megköszönnénk. Jó volt veletek megint együtt lenni Köszönjük
www.radiomozaiksydney.com.au
 
************
Adásnap: 2025.01.12
 
Ruttkai Arnold - írói álnevén Só Bernát - Prológjából idéznék néhány részletet:

Mert ne hidd, Hogy száraz göröngyeid rád-hulló dörejében
Semmivé válik majd múltad,…
Mert nézd, hiszen látod, az élet megy tovább.
az ifjúság örök. Előre néző, végtelen.
Benne lüktet az élet ritmusa szüntelen.
Az ismeretlen előtt is félelem nélkül állnak, Vágyva tekintenek sorsuk elé
Örökre holnapot-várva járnak Töretlen szívvel, végzetük felé.
Neved alá ők írják majd egykor: Élt hatvan, vagy hetvennyolc évet,
Aztán elment, mert ennyi az Élet… Mely nélküled bennük él tovább.
Egykor majd rigó fütyül, valahol tenger zúg,
Itthagyott titkaidról nekik suttog a csendes éj,
A fákon levél sem reszket,
Emlékeznek majd néha-néha rád
És viszik helyetted az Élet-keresztet…
Meg kell említeni, hogy a követ Bodó Attila adományozta (Adelaide-i lakos Dél 

Ausztrália)
www.radiomozaiksydney.com.au
 
**********
Adásnap: 2025.01.19
 
Kicsivel több mint egy év után Ilosvay-Egyed Katalin visszajött a stúdióba, s most már remélem nem vesz ki több „ szabadságot”. Ugyan akkor meg kell köszönni Garamhegyi Editnek, hogy helyettesítette Katit. Remek munkát végzett, de most már itt volt az ideje, hogy visszakapja a vasárnapjait. Nem tűnik el az éterből és munkájára számítunk, mint külsős. Köszönjük Edit. Ma is egy remek műsort hallhattatok. Pár dologra fel szeretném hívni a figyelmet. Elsősorban Lédeczi Dénes Útravalója ami érdeklődésre számíthat. Nekem nagyon tetszett és egy nap magam is feldolgozom ezt az imát egyszer. Nekem nagyon tetszett. Nagyon kedves barátunk Varjú Márta a Magyar Szó főszerkesztője Délvidéken életmű díjat kapott amihez mi is gratulálunk. Ezen kívül mindenki akinek ma itt kellett lenni, itt volt s hozta a maga programját. Köszönet. Ne feledd a barátainkat. „ Megszólalok” internetes irodalmi magazin Véghelyi József vezetésével, most már színes tartalommal is kibővítve. A másik a Meseszó Egyesület, a népmesék otthona, ahol a szebbnél szebb népmeséket lehet olvasni és hallgatni. Amennyiben tetszett amit hallottál ne feledd megosztani másokkal. Köszönjük
www.radiomozaiksydney.com.au
 

**********

2025.01.26
 
Ma itt ünneplünk, mert Auszrália Nap van. Ennek a kontinensnyi sziget országnak a Dél Keresztje alatt ma van a szülinapja, 237 éves. Ennek megvannak az előnye és a hátrányai, de élhetőség szempontjából egy élhető ország. Természetesen itt is megvannak a napi gondok, megoldatlan problémák, de ha az ember egy kicsit rugalmasabb és rájön arra, hogy morgással csak a magam kedélyét rombolom, akkor már mindjárt jobban néz ki a dolog. Az időjárás az viszonylag elfogadható, az életszínvonal nagy mértékben ember függő. Ha okosan éltél akkor baj nagyon nem érinthet, de ha „ elcincogtad” a pénzedet, nos akkor jön a gubanc. Gondolom ezt iratlan törvényt bár mire rá lehet húzni. Mi magyarok úgy általában elfogadottak vagyunk több szempontból is. Első, hogy remek munkaerő vagyunk, tanultak, nem ismerünk lehetetlent, kitartóak vagyunk és könnyen beilleszkedünk a befogadó országba. Összességében megbecsült tagjai vagyunk a Ausztrál társadalomnak. Mind ettől eltekintve néha nagyon hiányzik az óhaza. De ez már gondolom a mi problémánk. Maga az adás remek lett sok okos információval, riporttal, lelki és szellemi táplálékkal megfűszerezve. Les Adam „ Konyhai Huncutság témája meg fog lepni benneteket. Ha tetszett írd meg kommentbe. Továbbra is támogatjuk a Meseszó Egyesületet és a Megszólalok internetes irodalmi magazint. Ha tetszett az adás osszad meg ismerőseiddel, rokonokkal, barátaiddal s mindenkivel akit esetleg érdekelne. Köszönjük.
www.radiomozaiksydney.com.au

*****************************************

 9. ANTOLÓGIA A MAGAZINBAN 

 

Kurucz Árpád:  A jegy

(novella)

 
Még éjszaka volt, mikor kilépett a lépcsőházból. Az utcán sivár csönd fogadta. Alvó autók között macska surrant, maga után húzva megnyúlt árnyékát.

Kurucz Árpád

Szemerkélő esőben gyalog indult, a szűk egy kilométerre lévő autóbuszgarázs felé. Megállt, rágyújtott. A gyufa lángja egy pillanatra megvilágította borostás arcát, aztán ellobbant. A füst égette a torkát, tüdejét, hosszan harákolt. A garázsba érve, a kinti nyugalom után, mintha egy másik világba csöppent volna. Éles fény, zsivaj, hahotázás, káromkodás. Elkérte aznapi munkalapját, váltott néhány szót a kollégákkal, és kiment a tárolótérbe. A feje zsongott a benti lármától, szájában kellemetlen savanyú íz a kávétól. Sikertelenül próbálta kiköpni. Aznapra, a 95-ös járatra osztották be. Sohasem szerette ezt a vonalat. A tizedik kerület legmélyebb bugyra. Gyakori a rongálás, a „balhé”.
A harmadik fordulóban, a Pongrác úton, az egykori Auguszta telepnél, betegesen sovány nő szállt fel, két pöttöm, sápadt gyerekkel. Szó nélkül mentek el a vezetőfülke mellett, ruhájuk átható, dohos szagot árasztott. Utánuk szólt, nem is durván:
– Jó napot kívánok, jeggyel, vagy bérlettel lehet felszállni.
A nő riadt arccal fordult vissza a Hatalom felé. Savószínű szemén kikönyökölt a nyomor.
– Nincs.
– Nálam vehet.
Mire kiszámolta a jegy árát, a négyszázötven forintot, a vedlett pénztárca csaknem kiürült. Mindketten szégyellték magukat.
– Adja vissza.
Elrakta a jegyet, és visszaadott egy ezer forintost.
– Üljenek le.
A nő némán bólintott.
Megvárta, míg elhelyezkednek. Megnyomta a csengőt, zárta az ajtókat, indult ki a megállóból.
„Ez a Kőbánya blues.” – gondolta rosszkedvűen.

 ………………..

 

Nádas József: Téli fények – festmény

(40x70 cm, akrill)

Nádas József festőművész

………………..

 
Szabó Tiborné Gerencsér Hajnalka: NEHÉZ HINNI MÁR...

Nehéz hinni már, mert tudom a valót...
Nehéz remélni, mert ez ad depressziót.

Nehéz az éjszaka, nem jön szememre álom...
Rég volt, mikor mondtam, a karácsonyt várom...
Nehéz így élni, remény helyett mindig félni...
Nehéz a nappal, átvirrasztott sok hajnallal...
Nehéz lesz az ünnep...tudom...
Hisz a lelkemben egyre több a fájdalom!
Nehéz már szinte minden...
Jó volna eltűnni örökre innen!
Hol nem fájnak az emlékek..
Ahol élnek a remények !
Jó volna.... ó, de sok minden volna jó!
De az élet.... már nem egy álomhajó!
Félelem ágán dideregve ül a szívem...
Már nem tudok örülni semminek sem!

………………..

Hegyaljai Tünde: Bánat – festmény

(60x50 cm, olaj)

Hegyaljai Tünde

festőművész

………………….

Poór Edit: Alkonyati csend

(novella)

 
David Új Mexikóban, Santa Fe-ben élt szüleivel és húgával, Sofiával. Az egyetemi éveket, azonban Kaliforniában, Los Angelesben töltötte, mivel orvosnak tanult. Kiváló sebész lett belőle, így rögtön felvették a helyi kórházba.
Hamar kivívta az elismerést és nagy szaktekintélynek számított. A kollegái és a betegek is nagyon szerették, mindenkihez volt egy jó szava. Lelkiismeretes, kedves és segítőkész, kivételesen empatikus sebésznek ismerték. 

Az emberek iránti szeretetét otthonról hozta a családjából.

Poór Edit

Persze, akadt néhány olyan kollegája, akik irigykedtek rá a gyors sikerei miatt. Össze súgtak a háta mögött, de David nem törődött velük. Kerülte a konfliktust, amennyire csak lehetett. Hamar kinevezték osztályos főorvosnak. Sok időt töltött a kórházban és a betegeivel. Magánéletre szinte egyáltalán nem is maradt ideje.
Az egyik éjszaka éppen David látta el az ügyeletet, amikor egy idősebb hölgyet szállított be a mentő. Komoly gyomor fájdalomra panaszkodott.
– David főorvos vagyok – mutatkozott be.
– Csak szólítson Salmának – válaszolta fájdalmai között.
– Csinálunk néhány vizsgálatot. Kit értesíthetünk az állapotáról?
– Nincs már senkim, egyedül élek.
– Értem. Ne féljen, vigyázunk önre.
– Köszönöm.
A vizsgálatokat követően, a röntgen kimutatta, hogy jókora epeköve van, ezért azonnali műtétre került sor. A beavatkozás sikeres volt. Salmát bevitték a sebészeti osztály egyik kórtermébe. Az éjszaka további része csendesen telt.
Reggel David, mielőtt elhagyta volna a kórházat, még benézett az idős hölgyre.
– Hogy érzi magát kedves Salma?
– Köszönöm, már nem fáj a gyomrom, de kissé gyenge vagyok – válaszolt enyhe mosollyal az arcán.
– Ez természetes a műtét után. Higgye el óráról órára, erősebb lesz.
– Köszönöm főorvos úr.
– Holnap találkozunk.
*
David meghagyta a nővéreknek, hogy korára való tekintettel különösen figyeljenek rá és segítsenek neki, mert nincs hozzátartozója. Ezután hazament a bérelt lakásába, hogy lepihenjen.
Másnap reggel azzal fogadták, hogy az idős hölgy hajnalban belázasodott. David, rögtön a betegszoba felé vette az irányt.
– Salma! Hallom mi történt! Jobban van?
– Sajnos nem főorvos úr – válaszolta alig hallhatóan.
– Meggyógyítjuk, minden rendben lesz. Szükség lesz néhány vizsgálatra.
– Rendben – bólintott hozzá. – Azt ígérte, hogy óráról órára jobban leszek. Ehhez képest egyre rosszabbul vagyok – könny szökött szemeibe, majd becsukta őket.
David szíve összeszorult, hang nem jött ki hang a torkán, majd bíztatóan megszorította a hölgy kezét.
Intézkedett különböző vizsgálatokra. A műtét jól sikerült, a röntgen lelet szerint is. Arra gondolt, talán valami tampon bent maradt és az okozza a problémát, de nem. Több vizsgálat eredménye is negatív lett. Eközben a beteg láza azonban nem csillapodott. Az egyik véreredményre még várni kellett egy keveset. David többször benézett Salmához és tájékoztatta az eredményekről. Sajnos egyre gyengébb állapotban találta.
– Salma! Megjött a vér eredmény, amire vártunk. Egy fertőzés támadta meg a testét. Megfelelő gyógyszerekkel tudunk küzdeni ellene. Kérem tartson ki és ne adja fel!
– Kö…szö…nöm – mondta alig hallhatóan.
Davidnak ez volt az első esete, hogy a betege állapota súlyosbodott. Bent maradt a kórházban, mert nagyon aggódott miatta. Szinte óránként benézett hozzá, és az ágya mellé ült rövid időre. Biztatásként megfogta a kezét, hogy érezze fontos a gyógyulása. Ilyenkor halvány mosoly jelent meg Salma arcán. Folyamatosan kapta az infúziót. Ennek ellenére az állapota nem javult.
Alkonyatkor, ismét odaült az ágyához David és megfogta a hölgy kezét. Várta, hogy egy halvány mosoly legalább átsuhanjon az arcán, de hiába. Egyszer résnyire kinyitotta szemeit és alig hallhatóan megszólalt.
– David, ön mindent megtett, de kérem hagyjon elmenni. Engem már odaát várnak a szeretteim – kissé elmosolyodott, majd behunyta szemeit és egy utolsó sóhaj hagyta el száját az alkonyati csendben.
*
David a tehetetlen dühtől ordítani bírt volna, amiért nem tudta megmenteni Salma életét.
Lassan elengedte a kezét és lekapcsolta az infúziót. Fáradt, meggyötört volt. Mélyen magába roskadt az orvosi szobájában. Csak ült a fotelban és nézett maga elé.
– Talán mégis jobb lett volna, ha zongorista lesz belőlem – motyogta félhangosan.
Tudta, hogy minden tőle telhetőt megtett az asszonyért, de mégis a lelkiismeret-furdalás nem hagyta nyugodni. Folyton e körül jártak a gondolatai. Úgy érezte, hogy itt a vége az orvosi munkájának. Egy szemhunyásnyit sem tudott aludni a fájdalom hevítette testét és csalódás gyötörte önmagával, az orvosi hivatásával szemben.
Reggel az egyik kollegája, Carlos hallotta mi történt és bement hozzá.
– Sajnálom David! Tudom neked ez az első, hogy a praxisodban elveszítettél valakit. Mindnyájan átéljük ezt.
– Ez borzasztó! – válaszolta hevesen David.
– Tudom nem könnyű, de talán egy kis szabadság a családod környezetében jót tenne.
– Igen…, azt hiszem igazad van. Köszönöm Carlos.
– Amikor úgy érzed már regenerálódtál, várunk vissza.
– Rendben…, meglátjuk.
– David! Tudom ilyenkor sok minden megfordul az ember fejében, de ne dobd el messzire a kalapács nyelét. Kiváló sebész vagy és sok emberen fogsz még tudni segíteni. Szükségünk van rád!
– Rendes vagy Carlos! Nagyon köszönöm.
David összepakolta a holmijait és elhagyta az orvosi szobáját. Kivette a szabadságát, majd elköszönt a kollegáitól. Hazautazott Santa Fe-ba. Egyenlőre fogalma sem volt arról, hogy meddig lesz távol a kórháztól, vagy visszamegy-e egyáltalán.
A családja nagy szeretettel fogadta, régen nem találkoztak. Csak a technikai eszközökkel tartották a kapcsolatot. Tudta, hogy húga írónő lett és ő vette át a könyvesbolt vezetését a szüleitől, mivel nyugdíjba vonultak. Jóleső érzés töltötte el a szerettei körében. Ám, vágyott a magányra is, hogy átértékelje az életét. Ezért, összepakolt néhány holmit és felment a hegyekbe a faházukba, hogy elmélkedjen a jelenéről és jövőjéről. Nagyon megrendítette, hogy nem tudott segíteni a betegén. Nehéz volt elfogadnia, hogy ő csak egy orvos, aki megteszi, amit lehet, azonban nem ő az élet és halál ura.
Több hete fent volt már David és a szülei kezdtek aggódni. Ott nincs térerő, így telefonon sem érték utol.  A kórházból, viszont már többször keresték és érdeklődtek felőle.
— Már aggódom David miatt – mondta az édesanyja.
— Tudod drágám, gyermekkorában is félre vonult mindig, ha valami bántotta. Ez egy nehéz helyzet most. Le- jön, ha már tisztázott magában mindent és túl van rajta – válaszolta az édesapja.
— Majd én felmegyek hozzá, ne aggódjatok – szólalt meg Sofia.
— Az jó lesz – válaszolta édesanyjuk.
Már besötétedett, mire a húga felért a faházhoz. David éppen lefekvéshez készülődött. Nagyon meglepődött, amikor kopogtattak az ajtón. Ki lehet az ilyenkor? – gondolta magában, de ajtót nyitott. Legnagyobb meglepetésére Sofi állt ott.
— Be is engedsz, vagy állunk még itt egy darabig? – kérdezte nevetve.
— Persze! Gyere! Csak annyira meglepődtem, hogy ilyenkor?
— Anyáék már nagyon aggódtak miattad.
— Nem kell tudhatnák, de igazán örülök neked húgi – majd megölelte testvérét.
— Na, hogy állsz a feldolgozással? Hogy döntöttél, mikor mész vissza?
— Nem megyek vissza…!
— Ne bomolj már David! Valami Carlos nevű többször is keresett a kórházból. Azt üzeni, hogy feltétlen hívd vissza.
— Rendben köszönöm.
— Ugye ez most nem komoly?
— De, ez a végleges döntésem. Nehéz a lelkemnek, hogy küzdesz valakiért és csak úgy itt hagy.
— Ez a hivatásod, ez előfordul.
— Ez az! Mindig lesz valaki, aki nem éli túl és elmegy, bármit teszel is. Ehhez az én lelkem gyenge.
— Szakmai hátrány ér emiatt?
— Nem, mert nem az én hibámból történt, de ettől még a tény, az tény.
— Akkor, mihez akarsz kezdeni?
— Még nem tudom. Talán mégis zongorista leszek, az ujjaim jók hozzá – mondta kissé ironikusan.
— Ó, bátyó…! Nem adhatod fel!
— Már eldöntöttem. Itt legalább, ti itt vagytok nekem, ott nem vár senki sem.
— Santa Fe-ban is van kórház.
— Nem húgi, nem megyek kórházba. Feladom a sebészetet. Későre jár, pihenjük kicsit.
— Jó, holnap gyere le velem. Carlos várja a hívásodat.
— Rendben, persze, úgy is gondoltam, hogy szólok nekik.
David, amint másnap lementek a hegyről, rögtön hívta Carlost. Bejelentette neki, hogy nem megy vissza. Közölte, hogy a felmondását majd elküldi postán. Carlos mindent elkövetett, hogy meggyőzze, de hiába.
*
David úgy érezte, hogy szüksége van még egy kis magányra, így rövid időn belül, újra visszatért a hegyi házba. Órákat sétálgatott a fenyvesben, szerette az illatát. Nem messze tőle egy puffanásra lett figyelmes, majd kiabálásra.
— Segítség…! Segítsen valaki…!
Rögtön futott a hang irányába, majd meglátott egy fiatal lányt. Odasietett és kérdezte tőle;
— Mi történt hölgyem?
— A lábam…, nem tudok a lábamra állni – mondta sírva.
— Rendben, nyugodjon meg! Orvos vagyok, David a nevem. Hadd nézzem meg.
— Micsoda szerencsém van, hogy éppen erre járt. Jana vagyok – mondta.
— Jana, lábszárcsont törése van. Be kell vinnem a kórházba. Várjon, rögzítem azonnal…, ez fájni fog!
A lány összeszorította fogát a fájdalom leküzdésére. Az első ilyedtség után már megnyugodott, hogy jó kezekben van. David keresett egy szál fát, amivel rögzíteni tudta a lány lábát, majd a derékszíjával megkötözte.
— Így ni! Na most kapaszkodjon belém.
— Köszönöm.
— Nincs mit. Itt van a közelben a faházam, előbb odamegyünk, hogy eltudjam látni a horzsolásait is. Hogy kerül ide egyedül?
— Turista vagyok és a térkép után mentem, de sajnos megbicsaklott a bokám és ráestem arra a sziklára. A többit már tudja.
— Hová való?
— Los Angelesből jöttem.
— És mit csinál ott?
— Földrajzot tanítok az egyik gimnáziumban.
Eközben, már lefertőtlenítette a hámsérüléseket. Fájdalomcsillapítót is adott neki és szakszerűen ellátta, már a körülményekhez képest.
— Sajnos a telefon nem működik, nincs térerő. Főzök egy teát, hogy kicsit összeszedje magát, aztán együtt kell lemennünk. Menni fog?
— Persze. Nagyon kedves, köszönöm.
Ahogy leértek, David hívott egy mentőt és bekísérte a kórházba. Ott volt vele végig a vizsgálatoknál. A kórház főorvosának feltűnt a szakszerű ellátás.
— David! Ön hol dolgozik jelenleg?
— Most éppen szabadúszó vagyok, de Los Angelesben voltam sebész főorvos.
— Jöjjön már be hozzám kérem. Itt lenne hely az ön számára.
— Nagyon köszönöm, de most adtam fel a sebészi munkámat.
— Hogyhogy?
David elmesélte a történteket. A korház főorvosa több szempontból próbálta meggyőzni, hogy dolgozzon náluk. Reménytelennek tűnt az agitálása.
— Higgye el majd eljön, azaz idő, amikor túl lesz ezen a traumán. Mindenki másképpen dolgozza fel. Én bármikor szívesen fogadom önt, ha elhatározta magát.
— Nagyon köszönöm.
Jana ez idő alatt teljes ellátást kapott és ott is kellett maradnia a kórházban. David értement a csomagjaiért a panzióba és elvitte neki. A lány nagyon hálás volt érte. David tudta, hogy nincs itt senkije, így többször is meglátogatta és mindig vitt neki valami apróságot. Eleinte sajnálatból, de a későbbiekben észrevette magán, hogy vonzódik a lányhoz.
Sokat beszélgettek és egyre közelebb kerültek egymáshoz. Jana szépen gyógyult, már sétálgathatott egy keveset. A kórház parkjában leültek az egyik padra. A Nap már lemenőben volt, amikor az alkonyati csendben először csókolták meg egymást.
A lány jó hatással volt Davidra. Kezdett felengedni nála a trauma. Bár kórházban továbbra sem akart sebészként dolgozni.
Az egyik éjszaka álmában megjelent Salma.
— Ne gyötörd magad tovább David! Te nem tehetsz erről, nekem már eljött az én időm. Te egy csodálatos orvos vagy. Szüksége van rád az embereknek. Térj vissza, és segíts azokon, akiken még lehet. Kérlek, tedd meg értem, és a többi szenvedőért – majd mosollyal az arcán távozott.
David rémülten ébredt.
— Mi az? Hol vagyok? – kérdezte félhangosan.
Lassan kinyitotta szemeit és látta, hogy az ágyában fekszik. Ez kissé megnyugtatta, de elgondolkodott azon, amit Salma mondott neki. Szeretetteljes és valóságnak tűnő álom volt.
Tudta, hogy valóban Salma lelke látogatta meg. Ezek az érzések és gondolatok járták át egész lényét aznap.
Jana közben már felgyógyult és visszatért Los Angelesbe. Tartották a kapcsolatot Daviddal, de irtózatosan hiányoztak egymásnak. A szerelem a legmagasabb hőfokon izzott közöttük. Fél év elteltével végül Jana ott hagyta Los Angelest és visszaköltözött Santa Fe-ba, ott vállalt tanári állást.
A városi rendelőben nyugdíjazás miatt megüresedett egy hely. David megpályázta, és sikeresen elnyerte. Jól érezte magát ebben a közegben. A betegek nagyon szerették. Mindenkihez volt egy-két kedves szava. Janával rövid időn belül házasságot kötöttek.
 
Debrecen, 2024. 05. 09.

………………

 

Lovag Dáma Nagy Cynthia video-elbeszélése:

 A Szent Anna tó legendája

Elérhetősége:

https://youtu.be/bOm4AZIjFUw?si=PvJkGRKj5GoTTg2_

………………

 
Kalocsa Zsuzsa: Átölel a fény
 
Oly varázslatosak
a téli esték,
hallgatni a kandalló
pattogó tűzét.
Sok kicsi gyertyafény

világítja meg a szobát,
érezni lehet
az ünnepvárás hangulatát.
Várni a csodát,
mely itt van a közelben,
mikor együtt a család
boldogságban, szeretetben.
A legszebb csillag ragyog
fényesen,
érzem, mintha minket
figyelne,
ádventnek az öröm csillaga,
az esti csend, a béke nyugalma,
amely tündöklőn csak
reánk ragyog,
lelkemnek már annyira
hiányzott,
várom az égi fényességet,
az ártatlan gyermek születését.

……………….

 

Ismeretlen szerző: Tíz krajcár

 
Magányos férfi utazott le egy vidéki kisvárosba. Barátai hívták, hogy ne töltse egyedül a Szentestét. Az utolsó vonattal érkezett. Már erősen szürkült, alig járt valaki az utcákon. Az egyik kirakat előtt észrevett egy kopott ruhás kisfiút. Nagy, vágyódó szemei egy kis betlehemre szegeződtek. A férfi megszólította:
– Ezt szeretnéd megvenni? A fiú bólintott, de nem vette le szemeit a kirakatról. – Nem is lehet drága – folytatta a férfi. A kisfiú kihúzta kezét a zsebéből, tíz krajcáros csillogott benne.
– Ezt az előbb találtam, de ezért nem adnak semmit. A férfi elkérte a pénzt, s a fény felé tartotta.
– Hallod-e, ez nem közönséges pénz, bizonyára az angyalok ejtették el. A gyerek csodálkozva nézett a férfira.
– Gyere, menjünk be az üzletbe... – és megfogta a hideg kis kezét. Bent már senki sem volt, csak az idős kereskedő. Udvarias mosollyal szólt:
– Éppen zárni készülök.
A férfi hunyorított a szemével:
– Akkor a legjobbkor jöttünk. Kis barátom egy rendkívüli pénzt talált. Az angyalok vesztették el. Azt vehet rajta, amit csak akar.
Ezzel ismét ráhunyorított a kereskedőre, és az megértette. Kezébe vette, megvizsgálta a pénzt. Aztán sugárzó arccal mondta:
– Micsoda szerencse, te aztán jó fiú lehetsz. Válaszd ki hát, amit szeretnél. A gyerek először a kereskedőre, azután az ismeretlen férfira nézett. Mindkettő tekintetéből biztatást olvasott ki. Erre rámutatott a kirakatban csillogó Betlehemre:
– Ezt szeretném.
A kereskedő szépen becsomagolta, szaloncukrot is adott hozzá. A gyermek boldogan hagyta el a boltot. Az ismeretlen férfi ekkor elővette pénz-tárcáját, s fizetni akart.
– Szó sincs róla, uram – szólt a kereskedő. Ma este nekem is karácsonyom van. Az a Jézus, akit ma ünneplünk, figyelmeztetett bennünket: Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, azt nekem teszitek.
A két férfi egymás szemébe nézett és kezet szorított. Mindketten tudták, hogy ebben a pillanatban született meg a szívükben a kis Jézus.

 …………….

Stekly Zsuzsa: Hajnali mise

(25x15 cm, festett zománc)

Stekly Zsuzsa zománcművész

……………..

 
Kálmán Ágnes: A világ sír a vállamon
 
Mit érek én a világban?
Por vagyok csendes magányban
Mit számít az én bajom?
A világ sír a vállamon
 

Annyi teher súlya alatt,
Vergődik a Föld, mi ad
Mit számít az én bajom?
A világ sír a vállamon
 
Jár a szájuk panaszra,
Ember nem lel vigaszra
Mit számít az én bajom?
A világ sír a vállamon
 
Rosszak lettek az emberek,
Naponta temetnek szeretetet
Mit számít az én bajom?
A világ sír a vállamon
 
Uram kérlek, jó Atyám!
Jóságoddal nézz le rám!
Mit számít az én bajom?
A világ sír a vállamon
 
Ember szívébe ültess jót!
Égesd el a nem oda valót!
Mit számít az én bajom?
A világ sír a vállamon
 
Legyen végre béke, szeretet!
Földanyánkat gyógyíts meg!
Ne rombolja gyomrát, lépét!
Ne tépje az ember a szívét!
 
Hass oda Uram, Atyám!
Hallgasd meg ebbéli imám!
Ne temessük el a Földet!
Legyen a jövőnek is ígéret!
 
2024. 12. 14.
Minden jog fenntartva!

*****************************************

 10. GUTI CSABA: A VIRÁGBOLT 

 (novella)

Apró, fából eszkábált csodakuckó álldogált a kisváros peremén, a vasútállomás szomszédságában. Rozoga volt már, s talán az ajtaja is nyikorgott, de ha kinyitott, és látni engedte portékáit, ragyogott tőle a környék, dísze lett annak.
A lány nemrégen kezdett ott. Fiatal volt még, s nagyon szeretett a virággal dolgozni. Úgy mondta, kivirult tőle a lelke. Mosolygott, mindig csak mosolygott, mert ő ilyen volt; örök álmodozó, s talán kellőképpen naiv is, akit képtelen volt 

elrontani bármilyen emberi gyarlóság.

Guti Csaba

Munka volt bőven, a koszorúk rendre elkészültek, valamint a csokrok is, hogy aztán fakíthatatlan szépségükkel messzire kergessék a szuszogó mozdonyokból felszálló koromsötét füstöket. Rengeteg ember járt arra, a lány sokat ismerkedett, viszont csak kevesekkel találkozott többször is. De hát az ember nem vesz mindennap virágot, éppen csak akkor, ha látogatóba megy, vagy ha ünnep díszeleg a hétköznapok között. A visszatérő vásárlók leginkább az idősek közül kerültek ki, akik a szeretteik sírját voltak hívatottak ékesíteni néhány szép szál, frissen vágott virággal. A lány ismerősként üdvözölte őket, s megpróbálta a legszebb növényekkel kiszolgálni mindannyiukat, viszonzásul néhány jó szót kapott meg figyelmességért.
Aztán hűlt az idő, a napok csúszkálni kezdtek a deresre fagyott naptáron. Mintha az utcákon is kevesebben lettek volna, a lány legalábbis úgy érezte, hogy az idő beűzte az embereket a házakba. Így tűnt fel neki a bácsika, aki minden délután az egyes peron mellett ácsorgott. Jóvágású öregúr volt, a lány amolyan régimódi lovagnak gondolta, s elképzelte, ahogy a bácsika leveszi kopottas zakóját, hogy ráterítse azt a didergő kedvese hátára. Hogy kire várt ott minden délután, azt nem lehetett tudni, de mindig pontosan érkezett, s akkor is ott állt még, amikor a lány lecsukta a kicsi kuckó rolóját, s pihenni tért.
Egy nap aztán a bácsika még korábban érkezett, és nem a peronhoz ment egyenesen, mint mindig, hanem a virágbolthoz. Szelíd, tiszta fényű kavicsszemeivel a lányra tekintett, s virágot kért.
– Kezét csókolom, kisasszony! Legyen szíves, állítson össze egy csokrot! A feleségemnek születésnapja van, s így szeretném köszönteni.
– Természetesen, uram! Milyet szeretne? – kérdezte búgó hangon a lány.
A bácsika egy pillanatra mintha megriadt volna a kérdéstől, és végighordozta a tekintetét a kuckóban felsorakozó virágözönön, majd megpihent a rózsákon, s elmosolyodott. Tekintetéből, hangjából végtelen szeretet áradt.
– Rózsát kérek! Szerelmeseknek az való, nem igaz? – kérdezte harsányan, majd annyit mondott még: – igaz, friss még a frigy, könnyen beszélek, hisz most vettem feleségül, alig ötven éve!
Kacagott. A lány vele nevetett, aki egyébiránt soha nem akarta a másét, de akkor, abban a pillanatban nagyon irigyelte azt az asszonyt, akire a férje ennyi év után is így vágyik.
– Milyenre tetszik kérni a csokrot? Hosszú legyen, vagy inkább tömörebb, legyen benne díszítés?
A bácsinak egy pillanatra megint kikerekedett a szeme, aztán csak legyintett egy nagyot.
– Csinálja csak kedves úgy, ahogy a legjobbnak látja! Akinek ilyen mosolya van, mint magának, annak a törődése alatt csakis széppé válhat minden! Látszik ez magán, teljesen nyilvánvaló! – mondta, s minden szava ragyogott az estére rárogyó ködben.
A lány elkezdte a csokrot, szinte oda se kellett figyelnie, a keze a legjobb tudása szerint dolgozott. Ő maga is úgy érzete, ahogy az imént az idős úr mondta. A szívével dolgozott, s azzal soha nem hibázhat az ember.
– Hamarosan elkészül. Addig tetszik mesélni valamit a feleségéről, magukról? – kérdezte, csak hogy könnyebben múljon az idő.
– Ó, hát mit is mondhatnék én érdekeset, ami izgalmas lehetne magácskának? Magamról semmit az bizonyos, rég kimentek a divatból az ilyen régi csatalovak! – s megint csak legyintett, mintha a róla szóló, ódon történeteket akarta volna egy mozdulattal agyoncsapni. – Nem is értem, hová tette a szemét az asszony, amikor hozzám jött, bár panaszkodott akkoriban, hogy rosszul lát, de mire az okulárét megcsináltattunk, akkor már nem volt mit tenni, kimondta az igent. Hát így lett ő az én feleségem! – mondta egyszerűen, s a szeméből egyszeriben annyi huncutság áradt, mintha évtizedekkel fiatalabb lett volna a valódi koránál. A lány jelentőségteljesen rápillantott, miután hangosan felkacagott.
– Na, jól van, nem így történt! – vallotta meg erre a bácsika. – Annyi azonban bizonyos, hogy nagyon szép és csinos nő, s mindig is az volt. Majd meg tetszik ám látni, ha leszáll a vonatról!
De ez csak a fele. Olyan asszony ő, aki mellett leéltem egy életet. Mondanom sem kell, ez kicsit sem az én érdemem! Eljártam én a magam táncát! Haj, de nagyon el! Várt rám sokat, éjszakákat virrasztott, gyakran úgy mentem haza, hogy azt hittem, az lesz az utolsó estém odahaza, aztán másnap bizton kiteszi a szűröm. De ő nem tette. Talán nem szólt hozzám egy napot, nem is mosolygott énrám, olyankor tudtam, hogy magában mérlegeli a dolgokat, őrölte a saját lelkét. Aztán mindig megbocsájtott, és én hiába voltam neki mindig hálás, újra és újra megbántottam! Ilyen egy semmi ember voltam akkoriban! Képzelje, egyszer még össze is törettem magam. A kocsmában történt mindez, hol is máshol? Ha csak egy kicsit is magamnál lettem volna akkor, biztosan nem mertem volna hazamenni. Százszor is összetörettem volna még magamat, minthogy egy pillanatig is úgy lásson. Mégis meglátott, mert hazavittek. Mikor megébredtem, fölöttem állt, a sebeimet kötözte, majd felültetett, és a levest adott nekem. Akartam, hogy szóljon hozzám, legalább szidjon, ha szépet nem tud mondani, de tudtam, nem érdemlem meg egyetlen hangját sem. Megvártam hát, míg elmúlik a haragja. Mi mást is tehettem volna?
Egyszer az is lejött. Mindig azt mondta, a család az első, s akkor én voltam neki a család. Aztán persze, született egy lány, szakasztott olyan lett, mint az anyja. Azt mondta, nekem szülte. Egyebet nem is mondott, de én tudtam, hogy azt is csak azért mondta, hogy javuljak meg már végre. Én akkor az egyszer megfogadtam magamnak, hogy úgy lesz, ahogy szeretné, s tartottam is magam hozzá. Azóta sem voltam kocsmában, amit megiszok, azt otthon iszom meg mellette, de szinte semmi az. Nem is kell több. Viszont nap, mint nap hálát adok az égnek, hogy az én feleségem kitartott mellettem. Rég nem volnék én már sehol, ha ő nincs velem.
Mindig a család az első, ezt vallotta! – ismételte. – Most is épp dolgozik, hogy a gyereket segítse – mondta lehangoltan, majd a szeme hirtelen felcsillant! – De ez a nap különleges lesz! Ma van a születése napja! Étterembe viszem hát, vagy színházba! Az lesz végre, amit akar! Van nekem is egy kis dugipénzem! Elmentem kubikolni egy kicsit! – mesélte elragadtatással, majd a csokorra esett a tekintete.
– Már kész is? Hát ez gyönyörű! Köszönöm, kisasszony! A feleségem nagyon fog neki örülni! – mondta, és áhítatosan nyúlt a virághalom felé, miközben a szeme tele lett gyönyörűséggel. Talán hallotta még, amit a lány mondott neki, talán nem, olyan volt akkor már, mintha egészen máshol járt volna az esze. Épp csak az időt kérdezte meg, fizetett, s igyekezett a fél négyes elé. Egy pillanat múlva úgy állt ott a sínek mellett, mint a szálfa.
Egy idő után befutott a vonat, leszálltak az utasok, az öreg nézett szerte-széjjel, de nem találta a feleségét. Üres volt már a peron, de ő továbbra is csak állt ott, és várt. Egyre csak várt, s a csokor virított a kezében, miközben hervadt minden eltelt pillanattal. Csöndesen haldokoltak a szirmok. A lány figyelt a távolból, s egyszer csak valamiféle sötét, megmagyarázhatatlan szomorúság telepedett rá, mintha meg akarta volna fojtani.
Egy ismerős néni zökkentette ki a melankóliából, krizantémot kért. S a néni beszélt, mesélte a napját, mondta a dolgokat, hisz nem volt kinek elmondja másnak. Majd egyszer csak félrenézett, s megdöbbenve fordult a lányhoz.
– Az ott az öreg Kiss? – kérdezte, de inkább csak magától, mintsem a lánytól. Nagyon is tudta ki áll ott a vonatra várva. Nem is várt választ, csak meredten bámulta az öreget.
– Most volt nálunk. A feleségének születésnapja van, őt várja! – felelte halkan a lány, akinek a hangja alig érezhetően, de remegett.
Az asszony lassan fordult vissza, mintha csak holtat látott volna, úgy szaggatta el a tekintetét az állomás felől, majd hirtelen keresztet vetett. Hadarva beszélt, miközben kapkodva fizetett.
– Sok éve özvegy. A felesége munkába indulva alászédült a vonatnak. Azt mondták, más állapotban volt, azért lett rosszul. Ki tudja? Talán senki. Lehet csak szóbeszéd. Annyi bizonyos, hogy ő odalett aznap. A férje meg itt maradt. Máig várja haza az asszonyt.
A néni kezéből akkor kihullott a pénz, s szétszóródott a pulton. Meredten figyelte az elguruló érméket, a lány kapott utánuk. Mozdulatai görcsösek voltak.
– Sosem gyógyul ki belőle! – mondta még az asszony, majd biccentett, felült a kerékpárjára, s elkerekezett.
A lány egyedül maradt a kuckóban a virágaival, s az érzéssel, ami majdnem összepréselte akkor már. A távolban a bácsika még mindig ott állt a peronon a kezében virággal, a tekintetében nem múló várakozással.
Este lett.
A lány összepakolta az árut, és lehúzta a rolót.
A rózsa akkor szúrta meg az ujját először életében. Még csak fel sem szisszent, csak hagyta a vérét némán lecsorogni.

…………………

 

Tarcsay Béla: Rózsák – festmény

Tarcsay Béla 

festőművész

*****************************************

 11. HURRÁ  ITT A FARSANG! 

 

Bartók Ferenc: Valentin napra

 

Szent Valentin napján

Köszöntelek téged!

Kísérje szerencse

Minden egyes lépted!

Szeresd a párodat

És légy hűséges hozzá,

Mert az ember éltetője

A szeretet és a boldogság.

 

*

Bartók Ferenc: Vízkereszt

 

Véget ért a karácsony,

Lekerült a dísz.

Fenyőfák a kuka mellett,

Van ott már vagy tíz.

 

De a szeretet az maradjon bent

Örökre a lakásban,

És legyen ehhez jó gyermeked,

És egy hűséges társad.

 

És ha a hitedet is megtartod,

Akkor nem lesz mitől félni,

Mert biztos lehetsz abban,

Hogy nyugodtan fogsz élni.

………………..

 
Demeter Jutka: Farsang /haiku
 

Bús telet elűz,
ha ég a szalmabábu.
Jöjj tavaszt hívni!
Király lehetsz ma.
vagy a király bolondja.
Víg maszkabál van.
Járjuk a táncot,
a télből a tavaszba.
Mindig csak körbe.
 

*

Demeter Jutka: Farsang vége /vaka

 

Mert vízkereszttől,

hamvazószerdáig tart,

hát tovább ne játssz

maszkos alakoskodást.

Az álarcodat vedd le!

 ………………..

Tóth Enikő Enci: Farsangoló gyerekek...
 
Farsangoló gyerekek,
szemükben a szikra,

táncoljanak veletek,
ez az élet titka!
Mindegyik más e napon,
perdülnek a vágyak,
ez egy remek alkalom,
boldogsággal várnak...
Ki mi lenne szívesen,
megélik most egyszer,
jelmezekben színesen,
arcukat ne fedd fel!
Minden gyerek hittel él,
valóságnak tükre,
farsang álma mind elér,
őrizd meg örökre!

 

*

Tóth Enikő Enci: Álarcaink

 

Álarcomat hordom

minden télnek végén,

így elszáll a gondom

farsangi bál mélyén!

Álarcodat látva

elindul a látszat,

soha nem hibázva

itt mindenki játszhat!

Álarcunk az éjben

táncról táncra libben,

februári fényben

semmi kétség nincsen!

Aztán lassan ébredsz,

messze repül álmod

igaz arcod kész lesz,

s éled valóságod...

 *****************************************

 12. BEMUTATJUK SZITÁR ÉVA FESTŐMŰVÉSZT 

 

Szitár Éva vagyok. Kecskeméten születtem 1962 szeptember 12.-én.
Egy nagyon szép alföldi kisvárosban, Ti­szakécskén élek gyermekkorom óta. Foglalko­zásom könyvelő.

Szitár Éva

2015 augusztusa óta festek és rajzolok. Előképzettségem nincs, egy tragikus esemény és egy véletlen, hirtelen jött elhatározás fordí­tott a festészet felé. Önszorgalommal, sok-sok gyakorlással, és a képeim elemezgetésével próbáltam előre haladni, tanulva a hibáimból, igyekeztem a magam és mások gyönyörködte­tésére, minél szebb képeket alkotni.
Ma már több mint 600 képet mondhatok a magaménak, illetve általam készítettnek.
Szerelem volt az első látásra, ami úgy tűnik el nem múló. Szinte nincs olyan nap, amikor ne vennék a kezembe ecsetet, ceruzát, pasztellkrétát, ne keresném a következő témát. Jelenleg a
pasztell adta lehetőségeket próbálom a saját el­képzeléseimmel a lehető legjobban kihasználni. A képeim stílusáról annyit mondanék el, hogy még kialakulóban van, igyekszem a valóságot élethűen visszaadni, úgy hogy az az érzése­imet is közvetítse, de még soha nem voltam elégedett az eredménnyel. Nagyrészt portrékat készítek, de időnként más téma is megfog, de mindig visszatérek az emberi arc ábrázolásá­hoz. Kezdettől ez volt az ami nagyon vonzott. Korábban másfél évig csak akrillal festettem vászonra, majd 8 hónapig grafikákat rajzol­tam és ezt követte a pasztell technika, amit Harsányi Zsuzsanna festőművésznő mutatott meg nekem.

*

Az első önálló kiállításom Tiszakécskén került megrendezésre 2016.június 03.-án"Két nap az élet" címmel. Azóta ezt körülbelül 40-50 ki­állítás követte az ország különbözővárosaiban és lakóhelyemen. 2018 -ban megjelent Aranyosi Ervin gyerekeknek szóló verses meséskönyvét én illusztráltam 38 db, a könyvhöz készült festményemmel.
Alapító tagja vagyok New World in Art nevű alkotóközösségnek, akikkel szinte minden hónapban az ország egész területén kiállítá­sokkal jelenünk meg. 2018 óta tagja vagyok a Bathsányi-Cserhát Művészkörnek és a Magyar Alkotók Nemzetközi Egyesületének.
Több elismerésben részesültem, például grafikai fődíjat kaptam, Art díjat és Karinthy Frigyes képzőművészeti emlékdíjat, illetve leg­utóbb a MANE nívódíját kaptam meg.2020.- ban Aranyecset díjat kaptam. A legnagyobb elismerést, a munkáim iránt érdeklődők szere­tetét,viszont nap mint nap megkapom. 2023 és 2024 években az Év Festője díjat illetve 2024 évben Életmű Díjat vehettem át.
A festés számomra egy ajándék és hálás vagyok a sorsnak, hogy engedte azt, hogy rátaláljak. Bátran biztatok mindenkit tegye azt amit a szíve diktál, próbáljon ki amit csak lehet, mert soha nem tudhatjuk hosszú távon mi lesz az, ami az életünk teljessé tételéhez ilyen mérték­ben hozzá fog járulni.

Tisztelettel és szeretettel: Szitár Éva Tiszakécske, 2025. január

……………..

Két festményének a bemutatása

Szitár Éva: Csevely (pasztell)

*

Várni hiába

 *****************************************

 13. A.K. ANDRÁS: AZ IGAZ BARÁT 

     (novella)

 
Öt szoba, öt test, öt lélek. Négy nő és egy férfi. A huszonéves lányok, már érett nők inkább. Lenge öltözetben élénken csacsogtak a hatalmas ebédlőasztal körül, a reggeli verőfényes napsütésben. Bugyiban, pólóban, kombinéban. Négy éve éltek egy fedél alatt. Együtt, mégis külön. Nem keverték össze a magánéletüket, a kényszerűség szülte helyzettel. Mindenkinek megvolt a saját élete, céljai és elképzelése a jövőről. A hatalmas ház a férfié volt. Majdnem elvitte a bank, mert nem fizette rendesen a részleteket. Ez négy éve volt. Alkoholmámorba úszva várta a végzetét. Akkor

A.K. András

találkoztak ők öten. A lányoknak is, és neki is volt egy élethelyzete. Igazából mind egymást mentették meg. A ház megmaradt, a bank megkapta, ami jár neki. Mint ahogyan azóta is minden hónapban. A férfi nem foglalkozik vele, a lányok fizetik a törlesztőrészleteket. Elhagyta az alkoholt, és segíteni kezdte itt-ott a fiatalokat.
Majd hat évvel idősebb volt náluk. Soha egyetlenegyszer sem kezdeményezett egyiküknél sem közelebbi kapcsolatot. Szerette őket, megszerette. Akár csak a testvérek, úgy éltek együtt. Alsónadrágban és alvós pólóban leült a kicsi csapat közé. Nem lógott ki közülük, hisz a lányok sem voltak túlöltözve. Vasárnap reggel lévén, senkinek semmi dolga nem volt. Judit felrakta nyuszi mamuszos igen feszes és kecses, szexi virgácsait az asztalra. Szemöldökét ráncolva, száját csücsörítve, hangját meg mélyítve eljátszotta legutóbbi randevúján a partnere viselkedését.
– Na ide figyuzz kicsi nyuszi, nem kell megjátszanod magadat! Én tudom mi kell neked és meg is adom, ha kedves leszel hozzám. Na vetkőzz szépen kisanyám!
Judit nem vetkőzött. Nyakon öntötte a szomszéd asztalról elemelt korsó sörrel. Aminek a tulaja, hangos röhögéssel jutalmazta az előadást. Kacagtak rajta.
– Na igen. Pista egy egoista barom. Azt hiszi minden nő a lábai elé borul mert van lóvéja.
– Az van neki, de esze az nincs!
Majd Hami, a valódi nevén Hortenzia jött elő a saját sztorijával. A tagról, aki fel akarta szedni péntek délután. A végén kiderült, hogy csak fel akarta dobni a házaséletét egy kis édes hármassal, egy trióval! Mesélte lendületesen.
– Én úgy elhajtottam a tagot, hogy nem állt meg a lábán! Még a kidobók is odajöttek…majd repült a tag.
Megint nevettek teljes szívükből. Margit sztorizott most, pincérként dolgozik egy jó hírű étteremben. Van miből válogatnia. Megint nevettek, mind a négy lány együtt. Valéria és Péter tekintete találkozott. Péter nem nevetett, csak mosolygott. A kis társaság jókedve magával ragadta. Valéria tekintete mélyen a férfiébe fúródott. Az adta fel hamarabb. De Vali nem engedte meg neki a visszavonulást.
– Hát te? Hogy sikerült a randid tegnap este?
Péter úgy tett, mint aki nem figyelt és mint aki nem is hallotta a kérdést. De Vali nem tágított. Továbbra is mélyen a szemébe nézett. Hiába fordította el a tekintetét, érezte a lány átható nézésének erejét. Az kedvesen, de határozottan újra megszólította.
– Nos? Tudod ugye?! Ha akarok valamit, akkor nem eresztelek míg meg nem kapom!
A lányok mind elhallgattak és kettejük lelki szkanderezését figyelték. Majd a férfi elmosolyogta magát megadóan. Nagyot sóhajtott és válaszolt neki
– Teljes csőd volt a randi. A nő rendben volt. Nagyon is! Isten látja lelkemet, ha kezdeményez meg is adom magam. Egy egyéjszakás kalandnak elment volna. De ennyi.
– Mi volt a gond? Nem volt meg a kémia? Jancsikát nem érdekelte?
A lányok megint nevettek. Péter kis mosollyal jutalmazta őket.
– Nem, Jancsikával nincs gond ezen a téren, sőt. Ő már a krumplira is reagálna, ha az el nem gurulna.
Megint hangosan kacagtak, ezúttal Péter is. Judit vette át a szót.
– Én elmegyek veled szobára és úgy lerendezem a Jancsikát, hogy utána egy hétig felállni sem tudsz majd!
Valéria erősen rájátszva kontrázott. Egy ujjával kihívójára mutatva.
– Szó se lehet róla, ha valaki megfekteti Petit az én leszek!
– Csak utánam!
Szállt be Margit a játékba, tudva Hortenziát ugratják. Aki nagyon is szívesen lenne az áldozat Péter oltárán. Péter mindkét kezét felemelte.
– Kíméljetek lányok! Kegyelmezettek szegény fejemnek!
Megint hangosan kacagtak rajta. Majd Hortenzia kérdezett, halkan és teljes odafigyeléssel.
– Peti. Tudod, hogy szeretlek. Azt is tudod, hogy csak egy szavadba kerülne, és neked bármit, bármikor. Akár most hozzád mennék, ha a szívedet sikerülne megszereznem!
– Tudom drága, és tiszteletben is tartom érzéseid. De a szerelmet nem tudom irányítani.
– Igen én is tudom. Ezért sem erőltetem kettőnk közt a dolgot.
– Bomba nő és szexi csajszi vagy! Okos és nagyon, de nagyon kívánatos. Mégis, egyszerűen nem megy, és átverni, játszani veled nem akarok. Annál sokkal jobban szeretlek, tisztellek!
– Köszi, aranyos tőled, hogy ilyen őszinte vagy velem.
– Viszont huginak bármikor kedvesem.
De Hortenzia nem engedte terelni a témát.
– Mégis mi volt a baj?
Péter nagy levegőt vett.
– Pont az volt a baj, hogy nem volt, és a mosolya, igen, az a mosoly....
Péter nem szokott elgyengülni, de most egy könnycsepp indult el bizonytalan útjára. A lányok értették. Öt évvel ezelőtt ment el Peti felesége. Leukémia. Igen gyors lefolyású és igen halálos. A sors fintora, hogy akkor veszítették el mind a négyen lakhatásukat. Budapesten ezt egy fiatal lánynak egyedül megoldani szinte lehetetlen. Egy padon találtak rá a tökrészeg Péterre. Igy kezdődött. Akkor segítettek egymásnak, hogy túléljék a sors által kirótt nehézségeket. Már megerősödtek. Már tudnának egyedül boldogulni, mégis együtt maradtak. Nem összekeverve érzelmeiket, akár csak egy család. Két hónapja járt le a ház törlesztője, amit idáig ők fizettek, és Peti hallani sem akar arról, hogy lakbért fizessenek. Mindig azt mondja, már rendezték azt jó előre. Még eldumáltak délig, majd mindenki ment valahová. Este Hortenzia félrevonta Valériát.
– Tudj meg mindent kérlek arról a nőről.
– Hami! Tudom, hogy bele vagy zúgva Petibe. Mindenki tudja. Peti is! Ne csinálj hülyeséget.
– Átgondoltam és nem, nem csinálok semmi olyat, amit szégyellenem kéne!
– Hami, nem vagy tiszta! Totál szerelmes vagy belé, de ő egyszerűen nem kész rá! Rád.
– Vali! Tudom mit csinálok. Tudd meg ki ez a nő és hol találom!
– Szerintem ez egy nagyon szar ötlet!
– Bízz bennem! Beszélek a nővel.
– Szerintem jegeld a témát.
– Nem. Akarom Petit! Családot akarok! Gyerekeket, akiknek ő az apjuk.
– Jaj, Hami. De tényleg. Reménytelen vagy!
– Te csak szerezd meg amit akarok!
– De miért én?
– Mert te vagy az egyetlen, akivel Peti nem tud vitatkozni.
Két héttel később Alexandra egy találkozóra siet ahová meghívták. Nem igazán érti mit is akarhat tőle egy büntetőjogban működő ügyvéd. Amikor belépett az elegáns irodába Dr. Makocci Hortenzia fogadta.
– Kérem foglaljon helyet. Lenne itt egy dolog, amiről beszélni szeretnék önnel.
– Köszönöm szépen. Nem igazán értettem, mit is szeretne tőlem. Minek köszönhetem megkeresését?
– Lenne itt egy közös ismerősünk. Baranyai Péter, bizonyára ismerős a neve.
 

*

Egy évvel később.

 
Valéria, Judit és Margit voltak a koszorúslányok Péter esküvőjén. Felzendül a templomi orgona tradicionális dallama. Ahogyan az az esküvőkön már csak lenni szokott. Hortenzia és Péter kéz a kézben sétáltak az oltárhoz. A lány egész életében csak erre a pillanatra várt! Teljes szívéből, és igaz szerelemmel szerette Petit! Az oltárhoz értek, majd Dr. Makocci Hortenzia átadta az általa bekísért vőlegényt Kocsis Alexandrának, Péter menyasszonyának. Akire közben rákacsintott és csak annyit súgott oda neki.
– Ha csak egyszer is elereszted….

…………………

 

Nádas József: Utcasarkon – festmény 

(40x30 cm)

 *****************************************

 14. VÁLOGATOTT VERSEK 

 

Erdős Sándor: Elveszett lélek
 
Mond, milyen érzés félni?
Tündéri teremtményként

Egyedül elveszve,
Szárnyak és vágyak nélkül élni.
 
Gonosznak látni a jót is
A szépségen csak kacagni.
Az életet búba merítve
Tagadva,hogy szíved kinyisd.
 
Félsz, mert elvesztél
Elhagytad a kincsedet.
A kincset mi megadatott
Hogy ne szenvedjél.
 
Tárd ki hát az elméd s szíved,
Fogadd be a jót!
Elmúlik a félelem
Béke éled újra benned

………………

 
Klementné Burza Mária: Belső erőből fakad a változás

Ha azt érzed, minden értelmetlen,
akkor csendedbe lépjél félelmedben,
s a reményláng felragyog életedben,
mert szeretet áramlik eredben.
Fogd lángját, s levegő jut tüdődre,
s bizalommal tekintesz a jövőre,
légy a tiszta szeretet őrzője,
mindent átszövő szeretet kötője.
A kétségek eloszlanak így benned,
mert hitedet megerősítetted,
tudod, teremtő erő lakik benned.
Tudásával élve mosolyog arcod,
mely környezetedre is ráragyog,
s a világot lassan megváltoztatod.

……………………..

 
Konrád Viktória: Mantra avagy az alkotás küzdelme
 
A reményvesztettség sötétségben nagy úr,

Fogait bőrödbe vájja végre vadul,
Nem ereszt, nem enged, s reszketsz, de hiába,
Futnál, szaladnál, de lábad azt kizárja.
Hol van a fénysugár, az isteni szikra?
Szívedre súly vetül, úgy mint magas szikla.
Keresed-kutatod az erőt te benned,
A sötétség mondja a végítéletet?
Aztán csend. Szemedet végtére bezárod,
Nyugalomban szíved ajtaját kitárod.
Végy mély lélegzetet, megvan benned erőd,
Higgy magadban, s büszke lesz ősi Teremtőd!

……………….

 
Márkus Katalin: Hol az otthonunk ?
 
Elmondom fiam, figyeld szavamat,
élhetsz jó módban, múltadat ne tagadd,
soha ne feledd, honnan indultál,
szádat el ne hagyja hamis hazugság.

Ha, újra látod templomunk tornyát,
lehajtott fővel hálaimát mondjál,
ha, üdvözölnek régi barátok,
érezd, itt soha nem leszel magányos.
 
Lelked örvend, szemed tán könnyes lesz,
mert tudod, neked itt van a gyökered.
"Visszavágás, avagy visszavágyás?
 Valami , mi kegyetlenül mindig fáj-"
 
Egyszer majd eljön az a pillanat,
néma házunkban üres lesz az asztal,,
jusson eszedbe Anya mit mondott,
emlékezzél kisfiam, ne szomorkodj!

2024. - Idézet: Gyarmati Rozi Otthon című verséből. 

……………….

 
Pitter Györgyné Enikő: Apró jelek
(Enikő –szócseppek)
 
Kilépek egy korty friss levegőért.
Kicsi erélyemen a külvilág vár.
Virágos-kőrisfám
most meghitten néz rám,

gyöngysor ragyog kopasz ágán.
Mint kacagó örömkönnyek,
hintáznak és oly kedvesek,
a csillogó esőcseppek.
Ők a felhők gyermekei,
sóhajtásból születtek,
könnyeinkből, föld vizéből,
mit magas égbe felvittek.
De onnan most visszatértek,
hogy a jövőről meséljenek.
Ölelő tavaszi széllel,
cirógató napsütéssel,
álmaim beteljesülnek, - csilingelik, -
boldogságot ígérnek.
Becsukom lassan az ablakot.
Nézem a szürke égboltot,
míg hallgatom a cseppek énekét,
a téli szél halkan közbe szól,
mint halk cselló, zenél,
és a sok apró jel meleg szobámba elkísér.
 
2023. január 2.

*****************************************

 15. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK 

 

Regőczi István: A kenyérbélből készült Jézuska

 
A negyedik évben történt. Már széthelyeztek bennünket, papokat. Így sokkal nehezebb volt számunkra, de egyben boldogító is, hogy sok-sok vigaszt tudtunk nyújtani csüggedt rabtársainknak. Lehetőségünk nyílt a pasztorációra, a lelki gondozásra…
A börtönéletben mindig a karácsony volt a legszomorúbb, a legsivárabb. Ilyenkor dupla őrség volt, a tornyokba is felállították a géppuskákat, s napokig még sétára sem vittek bennünket. Még egy apró fenyőgally sem emlékeztetett erre a nagy, szent ünnepre. Én egyre csak azon törtem a fejem, hogyan tegyem mégis 

emlékezetessé a karácsonyt szegény rabtest-véreimnek.

Regőczi istván atya

A nagyteremben már csak egyedül voltam, mint pap.
Volt egy szobrászművész, akivel jó barátságot kötöttem. 

Néha ügyes figurákat formált kenyérbélből, aztán persze bekapta, és megette őket. A kenyéradagot minden reggel megkaptuk: ez volt a fő táplálékunk. Az egészet befaltuk, kenyérosztás után öt perccel már egyetlen morzsát sem lehetett találni…
Nos, megkértem barátomat, formáljon nekem kenyérbélből egy kis karácsonyi Jézuskát. Széttárt karú csöppséget, a betlehemi 

jászolba valót. – Szívesen – mondta – ha elegendő kenyérbelet adsz nekem…
Persze, hogy adtam. Egy hétig koplaltam. Csak kenyérhéjat ettem. Barátom pedig szorgalmasan gyúrt, formázott, s el is készült a gyönyörű kis Jézuska. Michelangelo nem örült annyira Mózes szobrának, mint én annak a mosolygós, kitárt karú betlehemi Jézuskának.
Gondosan rejtegettem szalmazsákomban. Karácsonyi meglepetésnek szántam, hogy megörvendeztessem karácsony estéjén szomorú szívű rabtársaimat, ünnepi hangulatot teremtve a sivár börtön mélyén…
És karácsony este az egyik sarokban maroknyi szalmára fektettem. A szoba parancsnoktól sikerült egy kis gyertyát és gyufát szereznem. Meg-gyújtottam a gyertyácskát. Halovány fénye megvilágította a karácsonyi Gyermeket. A fehér falra megnagyítva vetődött árnyéka, mintha az egész szomorú társaságot a szívére akarná ölelni. Egymás után szállingóztak körém a rabok. Csendben, megilletődötten nézték a Gyermeket. Majd egészen halkan dúdolni kezdtük a „Mennyből az angyal”-t, később egy osztrák társunk a „Stille Nacht”-ot…
„Csendes és, szentséges éj”…
Csönd volt a mi szívünkben is…

*

A régi szép karácsonyokra való visszaemlékezés mindannyiunkban ünnepi hangulatot keltett. Egymás után énekelgettük a szebbnél szebb szent énekeket. A folyosóról egyszerre súlyos léptek zaja hallatszott. A zárban megnyikordult a kulcs s, én egy gyors mozdulattal az ingem alá rejtettem a kis Jézuskát. Elfújtam a gyertyát is.
Nyílt a vasajtó; belöktek valakit. A döbbent csöndben csak az elmenő őr lépteinek zaja hallatszott.
Körülvettük az új rabot, aki egy szalmazsákra kuporodott. Sovány, szőke, 18-20 év körüli férfi lehetett. Elnyűtt ruhája, ápolatlan külseje arra vallott, hogy alaposan meghurcolták szegényt.
Egymás után tettük föl a kérdéseket:
– Honnan kerültél ide? Mi a neved? Miért hoztak be?
Riadtan nézett ránk, s csak ennyit nyögött:
– Éhes vagyok, nagyon éhes... Adjatok valamit enni, már három napja nem ettem…
Szomorúan néztünk össze: mit adhatnánk ennek a szegény éhező testvérünknek karácsony szent estéjén, hiszen mi is éhesek vagyunk, az utolsó morzsáig megettük a kenyerünket.
Fájt, hogy nem segíthettünk… De egyszerre mintha valami megmozdult volna a szívem táján: Hát itt van a kenyérbélből készült Jézuska! Gyors mozdulattal kivettem ingem alól, odaléptem az új rabhoz, és letérdeltem a szalmazsákra.
– Nézd, fiú, itt van! Kenyérbélből készült a Jézuska.
A fiú csodálkozva nézett rám; erre a többiek is biztatni kezdték:
– Vedd csak el, kenyérből van!
A fiú tétován vette a kezébe, beletört, majd mohón rágni kezdte. Egészséges fogai az utolsó, morzsáig felőrölték a kenyérbélből készült Jézuskát, mi meg csak néztük szótlanul…
Szemem könnybe lábadt. Jaj, ez a fiú megette a Jézuskámat! Pedig milyen jó volt, hogy egy kis karácsonyi hangulatot hozott nekünk. A többiek is leverten széledtek szét. Mindenki a kis kuckójába vonult gondolataival…
Ahogy a fiút néztem, valami megvilágosodott bennem: De hisz ez a karácsony misztériuma! Ezért jött közénk az isteni Kisded, hogy hagyja ma-gát általunk megenni, akár az ennivaló Jézuska. Azért jön most is közénk, hogy hófehér ostyába, mint pólyába takarva, adhassa magát nekünk, hogy egyek legyünk Vele. Ez az isteni szeretet végtelensége, amit az édesanya igy érzékeltet gyermekével: „Úgy szeretlek, majd megesz-lek!”…
Most értettem meg igazából a karácsony titkának lényegét. De jó volt ezen gondolkodni, elmélkedni azon a szent éjszakán, abban a rideg, hideg börtönben, mely bizony, sokban hasonlított a betlehemi barlangistálló nincstelenségéhez…

………………..

Szitár Éva: Néma könyörgés - festmény

*****************************************

 16. GUTI CSABA: A RONGYOS PAPUCS ÉS A KICSI LÓ 

     (novella)

 
A lányka a csutkababáival játszott. Hiányzott kezük-lábuk, mégis odaadással szorongatta őket. Az anya nehéz anyagokat varrt a népeknek, boldogulást remélve abban. Olykor felszisszent, majd folytatta.
A csöndet darabos zörej tépázta meg. A lány felkapta a fejét, az ablakhoz rohant. Ritka volt, ha valaki arra tévedt.
– Egy szekér, anyuka! Meg egy kicsi ló! – s már szaladt elébük. 

Az anya bentről figyelte őt, a lovat, de legfőképpen azt, aki a szekéren ült.

Guti Csaba

Borzos jószág volt a ló, csak a feje tűnt nagynak, csupaszőr szempillái alól tompán fénylettek szemei. Horpadt csengő csilingelt savanyúan a nyakában. A rozoga szekér jajgatott az úton, rönkökkel volt megrakva. A kocsis összekucorodva ült a bakon, a kemény napok összerántották tartását. A lányka mégis örömmel fogadta őket, csodálattal tekintett az útra, amin végig mentek. Kacagott, amikor a kicsi ló prüszkölt egyet. A kocsis biccentett, majd elfordult, rég elfeledett már nevetni.
Másnap újra arra mentek. A kislány kiszaladt, megitatta a lovacskát. A kocsis megköszönte, egyebet nem szólt, csak végignézett a lányon. Látta a csaknem rongyok és a lyukas papucs mögött megbújó igaz lelket. Amikor a ló jót ivott, a lányka megsimogatta. Kacagást aratott az a mozdulat.
Aztán mindennap találkoztak ők hárman, már az anya sem leskelődött az ablak mögül. Nem bánta, ha a lány kenyérhéjat vitt a lónak, vagy szemet, pedig a tyúkok elől lopta azt el. Úgy tett, mint aki nem látja.
Tél volt, hó volt, a fogat még mindig járt. Nem fát vitt, hanem mindenfélét, ami kellett az embereknek. A lányka még akkor is abban a rongyos papucsban szaladgált elébük.
Egy nap a kocsis leakasztotta a lováról a csengőt, és sötétben indult el. A lánykát nem találták épp ott. Hogy találták volna, hisz hajnal volt még. A kocsis odébb állt meg, s egy csomagot tett a küszöbre. Zsineggel volt átkötve, darabos kezek munkája volt az. Fenyőággal takarta le, majd halkan felmászott a szekérre, és elhajtott.
Mégsem felejtett el nevetni, bár akkor azt senki nem látta.

……………….

 

Fekete Gabi: Téli erdő- festmény

(30x40 cm, akrill)

*****************************************

 17. NAGY VENDEL ÉLETE VERSEKBEN 

Sorozat (tizenharmadik rész)

KAKASD, 1922, ÁPRILIS 19. SZEKSZÁRD, 1998.

EMLÉKEZŐ HANGULATVERS

 

Nagy Vendel: ANYÁM SZÁZ ÉVE

 

Szekrénye ajtaján tintaceruzával írva ez áll:

Elhurcolták 1945. január másodikán.

Hogyha ma is élne,

száz éves lenne.

Megjárta a világot,

többet is, mint amit vágyott.

Marasztalták a gazok,

ott a vadkeleten,

végül is hazautazott,

vonattal, vagy gyalog,

szinte egyre megy,

hogy sokára megszülethessek,

én, és a testvérem.

Kislányként, Kakasdtól Bonyhádig

tartott számára a szűk világ,

ijedten nézett körül,

mikor átmentek a topegán,

rávitte őket a makadám,

beszélnek itt még németül?

Sváb lányként főzte

zsidóknak a libát,

sütötte a máját,

a sok ludaskását.

Nevelte a krunplikereskedő

kisasszonyka lányát,

ki évekkel utána megköszönni visszajárt,

Anyám önzetlen jóságát.

egyszer látta csupán

az Aponyiak lengyeli kastélyát,

hol gyűjtötték a maga fajtáját,

aztán megismerte

az idegen Ukrajnát.

Nem tudta, mi az a

málenkij robot,

magyarul is alig tudott,

a politika nem rá tartozott.

A kétféle vonat ellenkező irányba dohogott,

nehéz szíveket hordozva

vidáman robogott,

orosz, lengyel, majd német országok felé,

kinek, kinek végzetes sorsa elé.

Messziről egy elhalkuló

vonatfütty búcsút integetett,

görbe fát rakj a tűzre,

mert nagy kanyarulat jöhet.

Ha úgy hiszed, meghaltál,

Testvéred után vágyva,

Lázas álmodban csupán,

Tífusz forróságában

Mint hasábfát

Dobnak a katlanba,

Legalább egyszer

Meleg lesz a barakkban.

A vízcsap előtt álltál,

S vártad,

Víz folyik-e

Vagy gáz

A csövekből,

Vér szivárog olykor

A barna kövekből.

Beitta magát,

Mint a szag,

Melyet árasztanak

Ma is a falak.

Az émelygő édes

Illat a légben,

Beszivárgott vér,

Két méter mélyen.

Nem oszlik el

Soha, soha.

A vonat füstje

Rátapadt a peronra.

Gyűlölettel gondolsz

A marhavagonra.

Megszökni nem lehet,

Neveltetéstől fogva,

Hiszen fenn van a vonaton

A dunyha meg a sonka.

Indulsz Bácskába kukoricát szedni,

Januári nagy hóban, marhavagonban.

Mert a pártunk és a kukoricánk

töretlen, mondván, s nem viccel.

Milyen messze van még

Az a fránya Ukrajna?

Kérdezed suttogva,

Ahová visznek a dologra,

ott dívik a trojka és a balalajka,

a vodka és a gimnyasztyorka,

a barisnya és a patent harisnya,

neki melegebb volt a tutyija,

legalább is így lett mondva.

Majd hirtelen, karikába állva,

éneklik, hogy dászvi dánja Katyúsa vagy Szása,

fogy a sok szotyola.

Csak azt a hosszú,

Szőke hajfonatot

Tudnád feledni,

S az ezernyi cipőt,

A gyengeségtől

Latrinába esett

Sikoltozó nőt.

A gimnasztyorkás, davajpuskás

Katona mosolyát.

Jaffaje matty,

Így kiabált.

Sorakozóknál kiáltják,

Hány ember áll?

Megszámolni sohasem tudták.

Hogy tudjál sírni,

A keréknyomból

Megtanultál inni,

Langyos vaskályhán,

Konzerves dobozban

Csollánylevest főzni.

Későbbi bő ebédeknél

Sírva visszaemlékezni.

Fejed tetejétől

Gerinceden át

A talpadig

Nyomott a szén,

Hajnaltól estélig.

Feketén csillogott,

Mint dülledt szembogár

Ha a súlyos kosár

A fejedre állt.

Anyád sem ismert rád,

Mikor kopaszon,

Katona ruhában,

Sok ezer kilométer után,

A hostelon haza osontál.

Még ma is megtalálhatnánk

Padlás gerendáján a katona gúnyát.

Vissza lehetne-e

Forgatni az idő

Gyorsuló folyamát?

Hiszen házadban

Már idegen ember lakik,

S betámasztja a kaput,

Hogy nehogy visszajuss,

Kint állhatsz hajnalig.

S megkérded akkor

Az egy igaz Isten

Ilyenkor hol lakik?

S mi miért imádjuk

Százféleképpen Őt?

Mikor reszkető testtel

Térdepelsz éppen,

Az oltár előtt,

A hideg köveken?

Családtagok nevét olvashatod

Üres sírhalmokon,

Neveiket befogadta a hon,

S falu közepén láthatod

Felállított márványfalon.

Ha elesnél,

eggyel többször keljél fel,

mint ahányszor elestél.

Ne légy okosabb a bölcseknél,

ne gondolj ki többet senkitől,

erről a bölcseletről.

Használd az anyanyelved,

másikat sohase nyelveld,

főleg, ha nem ismered,

abból csak nevetség lesz,

az idegen szót akkor bírod,

ha nem kell a fejedben

előbb lefordítanod,

mielőtt kimondod.

Mert nyelvében él a nemzet,

s ha nem beszéled, elveszejted,

bár nyelvvel senki nem nemzett,

az a nyelv, melyen eszelsz,

az az anyanyelved.

Sváb anyám velem perlekedett,

veszett szerkezet ez,

én erről nem tehetek,

ilyent nem ismerhetek,

a fekete gólyák

emeletes verebek,

de azért nekiveselkedett.

Magyaros bölcsőmet

sváb dallal ringatta,

főkötős fejét

sramlira ingatta,

izzadó tenyerét

köténnyel takarta,

táncát polkára rophatta,

hoppszassza, hoppszassza.

Furcsán ejtett szavait

apám magyarra igazgatta,

flancos szomszédasszonya

orra alatt

mindig megmosolyogta,

Részi néni, rosszul mondja,

kissé gúnyolódva,

de büszke asszony lévén

ez sohasem zavarta,

néha, néha csak

fejét ingatta,

nem ez volt a

legnagyobb gondja,

dolgozott ha a hatalom akarta,

vagy ha engedte,

azért, hogy fiait eltarthassa,

serényen és szerényen,

de nem mindig engedte,

hoppszassza, hoppszassza,

végén pedig umtatta,

soha nem untatta.

Menettáncban

énekelte

legkedvesebb dalát,

gólya, gólya,

hosszú lábú

gólya madár.

Magyaros bölcsőmet

Sváb dallal ringatták,

Aprócska batyunkat

Hajókon úsztatták

Le a Dunán.

Látjuk-e valaha még

Passau cifra tornyát?

Hajónk megállt Tolnán,

Szekerek zúdultak oda,

Hol tágasabb a világ.

Hoztuk magunkkal

Nyugatnak iparát

Régi céhmesterek

Ősi szaktudását

A föld szeretetét,

Szőlőknek vesszejét,

Nemzetünk szorgalmát,

Konok spórolását.

Gyarapodásnak magvát.

Sokszor kérdéssé vált,

A magyarok nagy többsége

Igényt tart-e reánk?

Hiszen ez is a mi hazánk.

Kitelepítéskor

Vagon falán ez állt,

Krétával felróva,

Szálkásan öles betűkkel,

Bölcsővel ringattál,

Batyuval kidobtál.

Ez a mi közös tragédiánk.

Van itt oláh, román, székely,

egy nagy olvasztótégely,

szerb meg horvát,

cigány is többféle,

svábok szépen elterítve

Pest, Tolna, Baranya megyébe.

A családunkban is van

többféle népek egysége,

magyar, sváb, székely, cigány szövetsége,

s ha egy asztalhoz sodornak a borok,

megnyílik az elme és a torok,

akkor vagyunk ám mi igazán magyarok.

Somogy, Tolna, Baranya,

Magyarország aranya.

anyám kakasdi német lány volt,

apám bőgatyás faddi magyar,

soha nem fogadta el igazából

egymást a sokféle faj.

Akkor én most mi vagyok?

Soha nem dől el.

Kettő, más irányba induló

erők közös eredője?

Vérek keveredése,

mai vérszerződésben,

egy fénylő aranykehelyben.

 

Szekszárd, 2022.02. 22.

 

*

AZ ÖRÖKKÉ VALÓ ÁLLANDÓSÁG

 

Az örökké változó állandóság,
nem feltétlenül ellentmondás.

Minden éjszaka,
ha látod a sok csillagot,
alattuk a Hold
hideg ezüstje ragyog,
reggeli arany fényében
keresheted a Napot,
ébreszt melegedő hajnalon,
azt gondolod,
mindig ugyanott ragyog,
pedig ők azok,
akik soha nem állnak ott,
az úton száguldó örök vándorok,
követik a táguló Univerzumot.

Sokan azt vallják,
az ember a majomtól származik,
másokban cáfolja ezt a hit,
talán egy úton indultak el,
sorsuk kétfelé nyílt,
másfelé terelte őket az evolúció,
vagy a teremtésbe vetett hit,
miért nem lesz ma is majomból ember?
Állandóságot mutat
a ma is működő világ,
pedig folyton folyvást változik.

Tudósaink váltig azt állítják,
ma már tudjuk,
hamis ez a tézis,
ma úgy tudjuk,
ez a helyes hipotézis.
Mindenki oly bizonytalan,
néha megcáfolom magam magam.

Materiális, vagy teremtett-e a világ?
okos emberek bőszen vitatják,
évezredek óta nem találják
megnyugtatóan
a dolgok nyitját,
milliók életébe került
ez a bizonytalanság.
Ne legyél önzően ledér,
az ember nemcsak fehér,
gazdag és szegény.

Sok mindenre rácáfol
a fejlődő tudomány,
és a rácsodálkozás,
folyton változik az örök állandóság.

Csak az idő mozdul
lassú bizonyossággal előre,
évmilliárdok maradnak le tőle,
évmilliók futnak előtte.

Fogadd el tőlem
ezt a filozófiát,
akkor majd csodákat látsz,
örök időkre.

 

2020. szeptember 20.

 

*

AZ  ASSZONY ÉS  A CSALÁDOM

Hálaének...

Zajlanak az események.

Az asszony és a család,
egybetartozó egység,
összetart, ahogy a pánt,
összefog, akár a hordón az abroncs,
mint pincék alján
dongák közé a bort
szorítja szertelen,
ha van, ki összefogja....
rendes asszony dolga.
materiális jussa,
de a sors oly galád.
gyengeségem okán,
megtalálták vértemen a rést,
hitvány gazok,
végig kell néznem,
hogyan hullik szét, amit alkotok.
osztozom veled a maradékon
utolért a létbizonytalanság
három lányom segítőkészen áll,
értetlenül figyel kisunokám.
végutoljára is
himbálódzom egy faágon,
amit alant láthatsz,
már csak az árnyékom.
s áthúz a huzat
süvöltő fagyosan
a lábam alatt.
végezetül csak reád támaszkodhatom,
amiért hálával tartozom.
Átvállaltad
Anyámtól a sírást.
Béna kezemtől
Vaksi szememtől
Az írást.
Karolva segíted
Nekem a járást.
Szomorú lelkemtől
Lassuló szívemtől
A bízást.
Fahasábokat
Fagyos időben
Rakva a tűzre,
Hogy meg ne fagyjak élve,
Testemet, lelkemet
Féltve,
Az Isten áldjon meg
Érte.
de felugrik előttem
egy gonosz ördög,
s bőszen kiáltja...
kicsi vagyok, de hö.
mivel becsapott Mammon,
lovagolhatsz a hullámon,
szörfösként az óceánon.
jó tetted helyébe
jót ne várj,
mert jó cselekedetért
utolér a hátsó falú....
háborúban is golyót kapott
a hullarabló.
elnyeri mindenki
a maga jutalmát.
lenyúzzák rólad
az összes textíliát.
inged, s gatyád.....
a háromszor varrott
álmaid csizmáját,
s bőröd is talán.

 

Szekszárd, 2017. 01. 01.

 

*

AZ  ASSZONY ÉS  AZ EMBER

 

Az asszony és az ember,
Akár a föld s az ég,
Két összetartozó egység.
Tűz s a víz,
A fény s a sötétség.
Vonzzák s taszítják egymást,
Mint mágnes pólusai akár
Akadályozva, sürgetve az összetapadást.
Egy van, miben mindenki egyetért,
Az a pénz.
Ha azt csinálod, amit szeretsz,
Soha nem kell dolgoznod az életben,
S a férjjel felesben
Szédítik a nővért az ügyeletben.
Ha nem megy az üzlet,
Te is sorra kerülhetsz.
S hogyha majd úgy hagyod,
Kicsi bántja a nagyot.
Ha gyermekeid utánad nyúlnak,
Rájössz, miért neveznek nyúlanyónak!
Nem tudod eldönteni,
Fiú-e vagy lány az ivadék,
Majd kiderül, mire mutál!
Melyik marad a maradék,
És ne heverj dologtalanul a pamlagon,
Hiányzol, mint bili az ágy alól.
Fejeden a sabesz dekni minden szombaton,
Vagy a csurgónál vagy remete,
Löszös domboldalon.
Derekadon a kötél
Hármas csomójával
Kordában tart mindenekért,
Fényre sötétedtek, hőre olvadtok,
Egyebet nem mondhatok.
Néha a partvonalról bekiabáltok!
Aki nem hiszi, annak utánajárok.
Tegnapi hittel nem lehet élni,
Csak gyújtós lehetne a sparheltben,
Akár az újságok közt a régi.
Újra kell kezdeni remélni.
S ha bántanak a kritikusok,
Csak azért is legyél jobb.
A szerepeket ismét leosztod.
Az asszony, az asszony,
A férfi az ember,
Az asszony, az nem ember.

 

*

A  KERESZTFA ÉS  A  BITÓFA EGY TŐRŐL FAKADNAK

HÍVÓ DAL

 

Hívnánk, Uram,
de mink is pont most eszünk.
Inkább én nem eszek,
csak tik egyetek.
Úgy ülünk az asztalnál az eklézsián,
egy cigány, egy pápa,
egy cigány, egy pápa,
és egy zsidó,
sült hús lesz vacsorára,
fütyülünk a világra.

Hogy asztalodnál leültettél,
mindenképpen úrrá tettél,
magad módján kifizettél,
dolgom után megbecsültél.

Örömének,
legyetek szépek és kövérek,
gombóc be nyóc,
s ha teli hassal
állunk fel a padról,
hogy letegyünk a gondról,
vissza kell fogni a kosztból
és a borból,
száll az ének a lantról.

Más földrészen mondják,
az ember az ember,
az asszony az asszony,
az asszony az nem ember,
a medve nem játék.
A részeg embert átugrasztják az árkon,
Jeri, sánc, Jeri, sánc.

Most pedig két rendes ember foghat kezet,
de az egyik biztosan az,
akkor a másik mi lehet?
s ez már bazi a kocsira a dinnyét.
Ne legyél olyan goromba,
áldást mondunk pincehideg borodra.

Hogy meglegyen a látszat,
hogyan kerül az étel az asztalra,
az urak még mindig vadásznak.
Állatot és embert ölni
az erős kiváltsága.

Kihegyezzünk nekik egy karót?
A keresztfa, és a bitófa egy tőről fakadnak,
ne érje az élő fát
szégyen és gyalázat,
ne a kivégző alkalmatosságokat imádjad,
keresztény a hóhér is, s az áldozat,
nesze neked tízparancsolat.

Mosolyogj az Emberre,
s az Ember is visszamosolyog Rád.

 

2020. szeptember 08.

 

*

FÉNY ÉS ÁRNYÉK

 

Magas dombtetőkön
És hűs völgyeken át,
Száguld a széllel
A didergő hajnal.
Előtte nyargal
A szélfútta éj.
Útjukat állja
Délhez közeledvén
Fényben tündöklő
Aranyos meredély.
Délután szendergő
Megnyúló árnyék
Omlik a fákról,
Kúszik a fény.
Puhapihe párnákon
Oson az este,
Feltámad álmából
Újra a szél.
Átveszi birodalmát
A langymeleg éj.
Fáradt lelkemnek
Ad nyugodalmat
Egy puha levél.
Messziről halk zenét hoz
A kóborgó szél.
Álomra hajtja fejét
A holnapi remény.
A körforgás véget ért,
egymást követi folyton,
az árnyék és a fény.

 

2021. január 20

 

*

ELMÉLKEDÉS A KULTÚRA NAPJÁN

SAJÁTOS FILOZÓFIÁM

 

A múlt századnak
Közepén születtem,
Hol itt, hol ott
De felnevelkedtem.
Villany sem volt,
Ahol laktam,
Faggyúból volt
Ott a szappan.
A petróleum lámpa
Tompa fénysugára
Hívogatón hatott
Sok buta bogárra.
S a forró cilindertől
Többeknek lett ott
Szörnyű halála.
De e lámpavilágnál
Nyílott ki a könyvek
Szellemi sugara
S bennem az értelem
Fénylő világossága.
A huszadik században
Ceruzával kezemben
Szavaim papírra vetettem
Öregapám látta még
Ferencz Jóskát a tizenkilencedik század végén,
A Millennium ünnepén,
S unokáim születtek
A huszonegyedik század elején.
Három évszázad ölel át,
Így megy előre a világ.
Néha reám is sütött
A Tüzes Nap sugára,
Könyvem felolvashattam
Petőfi szobájában.
S hallhatta verseimet
Az aki akarta.
Kezét fogtam, s érintettem
Illyés Gyula lányát,
S általa átöleltem
Édesapját, Babitsot,
És József Attilát.
Megérthettem Flórát,
Megismerhettem szellemük világát.
Később nekem is
Nyílott itt virág,
Számomra is kinyílott
E csodálatos világ.
Ha számvetést kell adni
Majd legutoljára
Büszkén vallhatom, hogy
Nem éltem hiába.
Nekem is illatozott a
Költészet virága.
De vajon mi marad
Egy költő után?
Semmi más, csupán
Néhány könyv,
És egy-két örök érvényűnek
Vélt gondolat.

Az alkotásnak addig neki se láss,
amíg te sem hiszed el hogy világszám
kerül ki kezeid közül.
meg akarjuk mutatni magunk,
mert hát ripacsok vagyunk.
a Mona Lisa is csak egy picike kép.
mégis milyen gyönyörűség.
Michelangelo is csupán kalapáccsal dolgozott
mint akárki más, ki faragott,
s levéste a kőtömbről a felesleget.
Az anyag szoborrá vetkezett.
Én is ecsetet és vésőt veszek,
majd nekiveselkedek.
Ha valakit megkergetek,
elfelejtem, miért teszem,
mire utolérem.
Ő is csak a látszatért fut,
nehogy rosszéletűnek higgyék,
gondolja magában,
már eleget futottam,
akkor inkább megbotlom.
Ez talán maradi szemlélet,
nem röhög, együttérez.
Küzdök, ha már rádühödök.
talán halad felfelé is
az a síkos lejtő.
lefele életveszélyesen lejt ő.
Mikor iskolába jártam
örökre megtanultam,
egy szabad országban,
szabad sajtóban,
azt szabad írni,
amit a többség akar.
S ha bántanak a kritikusok,
csak azért is legyél jobb.
Éhes volt a farkas,
Szomjas volt a bárány.
Megette őt
A patak partján.
Báránybőrbe bújt
A farkas,
Farkasbőrbe bújt
A bárány.
S ha már nem tudják a nevedet,
te leszel a hallja-e kend.
Néha leöblíted torkodról a port,
iszod a jó szekszárdi bort.
s viszel magaddal a diófa alá
egy NAGY VENDEL könyvet.
S ha elérted az öregkort,
nem csinálhatsz magadnak létrásbort.
az egyik szemed sír,
a másik meg üveg.
Szórhatod fejedre a port.
Ki kellett volna szedni a meggymagot.
nem mérgezné a ciánkáli a gyomrod.
titkaim nem mondom el senkinek,
csak nagy ritkán gyónok meg,
szinte minden másnap teszem,
karácsony és húsvét másnapján.
Utcavégén templom,
bemegyek-e nemtom.
Minden topega az ajtónak vezet,
bent nézegetheted a kazettás mennyezetet.
Minden út Rómába vezet.
De mikor is van egy akaraton a magyar?
ha a templomból egyenest a kocsmába tart.
Ripacsoknak és csepűrágóknak ott áll
az utca másik oldalán az ispotály.
S elkönyvelheted magadban ad akta..
mindenki maradjon annál a fánál,
amelyiket kapta.

Gondolataim a költészet napján,
Nem légből kapottak tán.
Nem kétszáz,
nem négyszáz,
nem ezer,
csak hétszáz csupán
verseimnek száma.
ne gondolja senki bután,
nem vagyok szószátyár,
csak költők sokadalmának
alázatos követője talán.
nem tudom hogy mi az oka,
csak sejtem mint vad a vihart,
ennyien nem írtak még verset soha.
ha nem tömegekhez szólsz,
versed lóg a levegőben,
ha fiókodnak írsz,
sohasem jutsz előre.
mindenképpen várj a vevőre,
ki megjön előbb, vagy utóbb,
de ne igyál előre
senkinek a bőrére.
kell bele paprika só,
hadd eméssze az olvasó.
csípje száját és szemét
hívja fel a figyelmet és figyelmét.
egy gatyám egy ingem
a vers számomra csaknem minden,
dolgozom folyton ingyen.
meg kell győzni a sok bohót,
kikkel döngölni lehetne a földet,
meg kell tudniuk a valót.
a költő mind koldus,
az írások szerint,
de mégis több Párizsban tanult.
hogy is van ez?
lámpásod tartsd magasra,
ne kezdj munkádhoz sután.
de vajon mi marad egy költő után?
pár olcsókönyv,
s néhány örökérvényűnek vélt
őszinte gondolat.
a dolgokon elmerengve mondja,
nahát,
ejha,
azta,
hűha,
jé,
nocsak
hetedszerre azt mondja,
hm,
mert ő a kuka.
a hét vezér, a hét törpe,
és a hét gonosz,
s a hétszáz vers,
a hét szűk esztendő,
egyre megy.
ne törekedj a tökéletesre,
sohasem érheted el.
elégedjél meg
csupán csak a jóval.
a mákostésztában is ott a hangya,
de a többi az mák,
meghintve jó erősen
fekete borssal.
azanyja..
írom verseimet egy papírra,
igazságokat halomra.
az idő barázdákat szánt homlokomra.
mindenre odafigyelni,
dicsérni és fenekedni,
ez a költő dolga.
sohase hallgasson el
a Múzsa.

 

2021. január 22. A Kultúra Napjára ajánlva

 

*

A HÁZASSÁG HETE

2021 FEBRUÁRJÁN, A HÁZASSÁG HETÉN
AZ EGYSÉG, AZ EGÉSZ, ÉS A FELESÉG

 

A templomban, színed előtt
Könnyű kimondani az "Igent".
De nehéz a Te követednek
Lenni Uram!
Gyónni pedig nem fogok,
Titkaimat, bűneimet, vágyaimat
Nem árulom el senkinek.
Adott az Isten
Szép füvellő mezőt,
Bort érlelő szőlőt,
Tarkáló rétet,
Óbort rejtő pincemélyet,
Hű szolgát,
Szép feleséget.
Így alkotunk
Egységet és egészet.
Mert a félbevágott
Almával
Könnyebben elbánik
A féreg.

Az asszony és a család,
egybe tartozó egység,
összetart, ahogy a pánt,
összefog, akár a hordón az abroncs,
mint pincék alján
dongák közé a bort
szorítja szertelen,
ha van, ki összefogja,
rendes asszony dolga,
materiális jussa.

Házasság hete van most,
hitet vallok újra,
ennyi év után,
Drága violám.
Kezem indul sután,
vakon és bután,
s feléd integetek,
fogd meg szépen most is,
reszkető kezeimet.
Emlékszem, mikor megkértem,
s Te odaadtad nekem,
remegőn, szertelen.
Azóta is fogjuk
egymás kezét boldogan,
néha gondok között,
de leginkább gondtalan.
Köszönöm, hogy életünk
legfontosabb percei
nem gurultak szerte-szét,
őrizted életünk
összetartó szeretetét,
a tűzhely melegét.
Boldogan megköszönöm
gyermekeink életét,
hogy örömmel fogadtad
unokáink kedvességét,
éltünk minden szép percét,
hogy segítetted nekem
bús vakságom tíz évét.

Átvállaltad
Anyámtól a sírást.
Béna kezemtől
Vaksi szememtől
Az írást.
karolva segíted
nekem a járást.
Szomorú lelkemtől
Lassuló szívemtől
A bízást.
fahasábokat
fagyos időben
rakva a tűzre,
hogy meg ne fagyjak élve,
Testemet, lelkemet
Féltve,
Az Isten áldjon meg
Érte.

A házasság illatos kenyér,
jóféle óbor,
örökös szövetség,
minél idősebb,
annál értékesebb.

 

Szekszárd, 2021. február 08.- A házasság hetén

 

*

A MAGYAR TENGER CSODÁI

BALATONI ÉVSZAKOK NYOMÁN
VARIÁCIÓK EGY TÉMÁRA

 

Bágyadt napsütéssel,
zöld zsalukat nyitogatva
ébred a balatoni tavasz,
barnára festik gyors kezek
a parti padokat,
kiglancolják a vitorlásokat.

Nyitnak a stégek,
illatok a légben
nyarakat idéznek,
alabástrom szobrokról
eltűnik az ében.
Tavasz lehelete árad
a zöldeskék hullámokból,
ingerlőn hívogatva,
a fövenyes homokról.

Állok a parton elmerengve,
Nézem a fodrozó vizet,
Hol láncukat rázzák bólogatva
Karcsú csónakok reménylőn,
Fatörzshöz kikötve,
Szabadulást remélve,
Sok falevéltől ölelve.

Lágy hullámok ringatják
A sima víztükröt,
Hófehér madarak közelednek hamarvást,
Légiesen lebegve kecsesen
Éket verve a hűvös habokba,
Suhannak a vízen,
Hattyúk, és sok sirály.

Tó vize csillan
Evező csobban,
Csónak, ha lendül,
Kavics csikordul
Hajónk, hogy szabaduljon,
Fövenyes parton
Omlik a lábnyom.

S a langyos délutánban
Tovahalkulón lágy
Hangja hallik a szónak,
Bölcsőjét ringatja a mának,
És követi a holnap.

Tandemre kapnak a bátrak,
Bizonyítani akarnak a világnak,
Erő és kecsesség,
Varázslatos alázat.

Oszlopos kerengőin
Kristály kolostornak,
Mormolunk zsolozsmát
Az örökkévalónak.

Ülök az ágyon,
A hintaágyon,
Nevetnek rám
A csillagok.
Langymeleg éjen,
Szellő leheletében,
Jegenye meredélyén
Kúszik fel a fény.

Este az ágyon
Lábom himbálom
Fejem felett már
Csak a Hold ragyog.
Az öreg fákon
Bagoly rikácsol.
Vigyáznak rám
Az Angyalok.

A fénysugárban
Ezüstös sávban
Halkan figyel
A Balaton.

Pajkos őszi szellő
Fodrozza a hűs vizet,
Parti fák tövére kúszik a fény,
Közeleg a cinkos éj.
Puha pihe párnákon
Pihenni indul a fény.

Láncait rázva bólogat
Egy csónak a móló mentén,
Szabadulni akarna még,
S megannyi falevél.
Suttogva susognak
Egymással a nádasok,
Hol vízi tündér bolyong,
Ezüstös sávban árad a Hold fénye.
Felette ragyognak a csillagok,
Bársonyos égboltot körbe övezve,
Gyémánt szemeikkel,
Méla bágyadtsággal figyelnek rád.
S aludni készül a Balaton.

Vajon hová tűnt már
A tűzforró nyár?
Mólók lengesége
Kéjes emlékekkel visszavár,
Ahol a locsogó tó vize
Suttogja könnyelműn óvatlan titkaid.
Langymeleg nyáreste alkonya
Csókok ízében áfonya,
Nárciszok bódító illata.

Az ősz árválkodva áll,
Teste átsüt a ruhán,
Mutatva termő rügyeit,
Gyümölcse rejtett titkait,
Vigyázza kincseit, akár egy csősz,
Rajta tétován elidőz,
Átveszi birodalmát
A mindent elhervasztó
Didergőn tékozló
Csalókán söthenyes ősz.

Tél hava a Nap tüzét kioltja,
Mindent betakar fehérlő hamuja,
Hideg fagynak fehér porhava.
Csusszan az álom a fakutyákon,
Éjszaka reccsen a rianáson.
Szél szárnyát hideg víz fodrozza,
A csend hűvös hídon átfeszül,
A téli Balatonhoz ér,
Jégfátyolt fon a parti padokra,
Utat keres jegén a lábnyom.

Keringő halkuló dallama száll,
a füredi partokon,
szél dúdol a Thagore sétányon.
Mosolygós szürkebarát
ontja borvirágát,
a pince mélye
szomjazó vendéget vár,
mézszínű a borospohár,
bársonyos íztől összefut
szánkban a nyál.

Tékozló ősz ízeivel hív,
s melegével vár a csodás
badacsonyi hegyi varázs,
mint megannyi tüzes parázs.

Lent a mólónál,
körbefagyott csónak áll,
jégkristályok fátyolán át
ottfelejtett ködmárvány,
menekülésre vár,
álmában hívja a tavaszt,
a reménylő megváltást.

Néhány kifáradt hajó
édesen alussza téli álmát.
S valahol fejét veri a fába,
egy éhesen didergő harkály,
s kéjesen csusszan a Sióba
a túlcsorduló ár,
kék vize rohanó
surranásra vált.

 

2021. február 20.

 

*

NAGY VENDEL: JELMEZZÉ SZELÍDÜLT

 

Itt van fársángnak gyönyörű ideje
Ezen esztendőnek
Tündöklő eleje.
Vízkereszttől Húshagyóig
Áll a bál.
Ez újév farsangján is
Vigadni muszáj.
Talán ismét
Pártában maradtak
A mai Dorottyák
Az idei fársángon?
Azért mégis
Édesen csordult
A sárgabarackos íz
A szalagos fánkon.
S jelmezzé szelídült
Anyám becses kalapja
És puccos ruhája
Az esti bálon.
Vidáman vonulsz benne
A karneválon.
Ragyogó arcod
Áttündököl
Az aranyos álarcon.

          

           2017

*****************************************

 18. AURORA  AMELIA JOPLIN : 

 RÁFÁEL ANGYAL  AJÁNDÉKA 

     

(Nagy Éva elbeszélése)

 
A város ünnepi díszben állt, a karácsonyi fények színes ragyogása átitatta a havas utcákat. Az emberek sietve haladtak el egymás mellett, tekintetükben tükröződött az év végi rohanás és az ünnepi várakozás fáradtsága. Egyesek vidámak voltak, mások szótlanul vonszolták magukat a hidegben.

Nagy Éva alias
Aurora Amelia Joplin

Egy elhagyatott utcasarkon egy kopott kabátos férfi ült egy gyűrött pléden. Az emberek alig vetettek rá egy pillantást; csupán egy újabb hajléktalannak tűnt, aki a város peremén él. Valójában azonban ő Ráfáel volt, Isten angyala, akit azért küldtek, hogy szeretetet és fényt hozzon a világba. Az ő dolga nem az ítélkezés volt, hanem a csendes jelenlét, amely reményt adhatott.
Mielőtt testet öltött volna, még az Égben beszélt Istennel:
– Uram, miért küldesz engem a Földre embernek? Az emberek nem ismernek fel, és talán meg sem állnak mellettem. Hogy segíthetnék nekik?
Isten elmosolyodott, de a mosolyában mélységes bölcsesség rejtőzött.
– Ráfáel, az emberek nem mindig látják, hogy mi segíti őket, de ettől még nem vagy ott hiába. Egyetlen apró pillanat is elég lehet, hogy valaki szívében újra gyúljon a remény. Bízz bennem, és figyeld, mit hoz a szeretet ereje.
Most, az utca zajában és a hóesésben ülve, Ráfáel ezekre a szavakra gondolt. Már órák óta figyelte a járókelőket, de senki nem állt meg. Egyszer azonban egy nő közeledett lassan.
A nőt Margaretnek hívták. Finom, elegáns vonásai ellenére olyan benyomást keltett, mint aki nem a külvilágban él, hanem a saját belső világában bolyong. Egy kis fehér kutya sétált mellette, de Margaret nem beszélt hozzá, nem játszott vele – mintha csak az árnyéka lenne.
A kutya váratlanul megállt Ráfáel előtt, és nyüszítve, barátságosan odabújt hozzá. Margaret először észre sem vette, de amikor meglátta a férfit, zavartan megállt.
– Ne haragudjon, nem szokott így viselkedni – mondta halkan.
Ráfáel mosolyogva nézett fel rá.
– Talán megérezte, hogy valakinek szüksége van egy kis figyelmességre.
Margaret tétovázott, majd lassan leült mellé a járdaszegélyre. A hó csendesen hullott körülöttük.
– Maga miért van itt? – kérdezte Margaret szinte suttogva, miközben az arcát nem emelte fel.
– Talán azért, hogy meghallgassak valakit, aki már régen nem mondott ki semmit, ami igazán a szívében van – felelte Ráfáel. – Maga miért olyan szomorú?
Margaret egy pillanatig nem válaszolt, majd nehezen megszólalt:
– Évekig álmodtam egy karrierről, egy életről, amelyben az emberek tisztelnek. Orvos lettem. Egy napon egy műtét során hibáztam. Egy férfi, akit megmenthettem volna, meghalt. A hiba az enyém volt, és azóta nem tudok a tükörbe nézni. Nem gyakorlom már a hivatásomat, pedig ez volt az életem értelme.
A nő hangja megtört, és elcsuklott.
– Azóta semmi sem számít. Csak létezem.
Ráfáel mélyen nézte őt.
– És azt gondolja, hogy az a hibája határozza meg, ki maga? Margaret, az emberek nem azért kapnak tehetséget, hogy tökéletesek legyenek, hanem hogy adhassanak másoknak. Ön már sokakat megmentett, de most meg kell tanulnia újra szeretni magát, hogy folytathassa.
Margaret szemei megteltek könnyel.
– Hogyan kezdhetném újra?
– Úgy, hogy elhiszi, a szeretet, amelyet másoknak ad, nem függ a múltjától. Apró lépésekből épül fel minden. Nem kell azonnal nagy dolgokat tennie. Csak kezdje el.
Margaret lassan bólintott, majd gyengéden megszorította Ráfáel kezét.
– Köszönöm. Nem tudom, ki maga, de ma este visszaadott valamit, amit elveszítettem.
Ahogy elbúcsúztak, Margaret lassan folytatta útját. A férfi szavai még mindig ott csengtek a fejében, de most már valami változott. A hópelyhek gyönyörűen hullottak a földre, érezte, hogy valami újra elkezdődött benne. Az érintés, amit az angyaltól kapott, mintha egy ismeretlen fényt gyújtott volna a szívében. Egyedül ment tovább a hóesésben, de nem érezte már annyira elhagyatottnak magát, mint korábban. A magány, ami eddig körülvette, mintha már nem lenne olyan súlyos, mintha a vállairól lekerült volna egy teher.
Ahogy végre hazaért, belépve a lakásába, egy furcsa, megnyugtató érzés fogta el. Mintha érzett volna egy kis békét a szívében, mintha a sötét zugok, amelyek eddig elzárták a világ elől, most kinyíltak volna. Már nem érezte azt, hogy mindennek vége. A férfi szavai megadták neki az erőt, hogy elhiggye: kezdheti újra. Talán az élet nem tökéletes, de érdemes újra próbálkozni.
Másnap reggel Margaret új lendülettel indult neki a napnak. A kórházban önkéntesként segített a rászorulóknak, és ételt osztott a hajléktalanoknak. Még soha nem érezte magát ennyire élőnek.
Ráfáel, mikor végre visszatért az Égbe, boldogsággal telve pillantott a Távoli Világra. Örült, hogy a világ egy apróbb, de fontos változáson ment keresztül.
Bár a szeretet gyakran láthatatlan, hatása sosem marad el.
Tudta hogy munkája nem mindig látványos, nem mindig azonnal érzékelhető. A szeretet, mint a fény, néha láthatatlan, de hatása végigkíséri az embereket, akik egyszer csak felismerik. Nem kellett nagy dolgokat tennie, csak elindulnia, hogy másokban fényt gyújtson.
Isten lágyan ránézett, és szavai tele voltak szeretettel.
– Látod, Ráfáel? A szeretet, amit adtál, mint a fénysugár, elérte a legmélyebb zugokat is. Munkád nem volt hiábavaló; a világ, még ha kicsit is, de jobb lett általa. Az a fény, amit magadban hordoztál, már mások szívében is ragyog.

………………..

Illusztráció a novellához

*****************************************

 19. VERSEK INNEN – ONNAN 

 
Krivák-Móricz Judit: Hogy  írsz érzelem nélkül?

Hogy  írsz érzelem nélkül?

Hogy  írsz értelem nélkül?
Ha  nem a  lelkedből  írsz
el   se  kezd!
Értelem nélkül meg  mit művelsz?
Érzelem nélkül szavakat teszel  egymás mellé.
Kusza  szó folyamot kapsz,
LELKETLENÜL.  fogalmazott  írásod
meddőhányó.
Fölösleges  pazarlása az értelemnek.
Ötvözd  eggyé  a két  fogalmat.
Lélektől  átitatott,  értelem-dús
alkotásod azzá  válik,amivé  tervezted,
Testet  lelket  gyönyörködtető  
izzó lávafolyammá,   mely  nem éget
nem  pusztít,
Melenget  és  fénye  eltörli
a  szürke  értéktelent.

2024.12.16

…………………..

 
Aurora Amelia Joplin: Törékeny élet

Az élet halk dallama, egy titkos ima,
Egy szál virág, mit érint az esti pára.

Szíved mélyén egy láng, parázsnyi fény,
Mely suttogja: vár rád az égi remény.
Egy cseppnyi könny is gyémánt lehet,
Ha hited szárnyat ad a perceknek.
A szél mesél neked, a csillag vigasztal,
Minden sötétség mögött ott az aranyhajnal.
Az élet törékeny, akár az üveg,
De benne lüktet minden, mi lényeges.
Egy mosoly, egy érintés, egy halk sóhaj,
Lelkedben él, mint fénylő csillagraj.
Ne félj, ha most minden szürke,
A holnap színei már ragyognak az égre.
Te magad vagy a szép, a csoda, a fény,
Tarts ki – légy erős,
Te nem vagy más, csak egy Hős!

…………………

 
Poór Edit:  A fény ereje
 
Pokoli tűz égeti a Földet,

Tűz - víz árja szabja a térképet!
Nehéz erők formálják a szíveket,
Az agresszió tévútra vezet!
A meg nem értés, önös érdekek,
Gőgösség takarja a szemeket!
Ködben lassan, tűnik a szeretet,
Villámló viszály tombol helyette!
Győzelmet hirdet a sötétség Ura,
Erőt vesz rajta kéjnek mámora!
Ám a FÉNY ereje porrá zúzza,
S a pokolban lesz végső otthona!

Debrecen, 2024.09.15.

………………….

 
W. Ábrahám Erzsébet: HAZATÉRÉS

Oly' jó volna, most jónak lenni,
a szívedben kicsit elpihenni,
összeszedni minden szépet,

csillaghullást, alkony-kéket.
Nem gondolni semmi rosszra,
bűneinkre, s háborúkra,
mert több a jóság, mint a bánat,
oldozzon fel, szent bocsánat.
Majd simogatni öleléssel,
mesét szórni szerteszéjjel,
hogy a lelkünk legyen nyitva,
hóeséssel megtisztítva.
És megtanulni, szeretve várni,
hiányodtól csontig fázni,
hogy inged legyen lelkem inge,
hisz a létünk oly' kicsinyke...
Majd megmártózni éji tóban,
hogy álmaimmal szóljak rólad,
csenddel szólni, meghajolva,
miként fenyvesek a havasokban...

………………….

 
Szauer Gertrúd:  Vízió 
 
Ha az isten,
Szárnyat adna,
És a szél csak, 
Úgy felkapna,
Vinne vinne,
Egyre egyre,
Fel a fénylő,

 Kék egekbe.
 
Felhő könnye,
Hajam mosná,
Szárítaná,
Nap tüze,
Szivárványból,
Fonna masnit,
Bele angyal,
Kis keze.
 
Csillag poros ,
Volna lábam,
Nevetnék Hold,
Humorán,
Sarlójával, 
Vágnék  rendet,
Csillag fiak,
Szép során.
 
Mennyországból,
Mannát kapnék, 
Éhségem nem,
Fájna már,
Hallgatnám csak,
Hogy egy angyal,
Altató dalt,
Furulyál.
 
Baldahinos,
Bársony ágyban,
Felhő volna,
Vánkosom,
És mind aki,
Örökre szép,
Kis szobámon,
Átoson.
 
Megölelget,
Édesanyám,
Nagypapám új,
Versre vár,
Mamám drága,
Mosolyától,
Minden bánat,

……………….

 
Szilágyi Anita: Pirkadat

Ajkamra csurrant a pirkadat

Álmosan nyöszörgöm csókodat
Ásít a nap, rápislog palástjára
Vörös fény átnyújtózott korongjára
 

Pillanatra elszenderegtem álmomban
Pilláimról nem engedlek ki a valóságba
Megfogom elosonó léptedet
Suttogja sóhajtásom nevedet
 
Frissíted csókjaid vigasztalásomra
Finom aromájú, zamatos óra
Illatod ízét testem szomjazza
Súgom, bújj meleg fészkedbe vissza
 
Belopakodtál ébredésem hajnalába
Elbűvöllek mágia varázslatába
Várj, halkan ringatom a pillanatot
Megbénítom az elsurranó pirkadatot
 
Vágy félhomályát hajtod ölembe
Selyemhangod csicsereg szívembe
Vízesésedből fátyolozó tekintetem
Tovatűnő szerelem, maradj velem!

……………..

 
Lovag Dáma Nagy Cynthia: Kell az ölelésed
 
Kell az ölelésed, az érintésed,
ahogy a lemenő nap sugarait
elnyeli a tenger, hogy reggel
két karodban ébredjek fel.
 
Kócos hajam csiklandozza
izmos melled, melybe
beleremegsz, s felébredsz.

Én vagyok a kávé, s az üdítő
 
azt mondod: az örök szédítő!
Lelked mozgató rugója,
életed mézédes aranya.
Angyalod a sötét égen,
 
bestiád a csillagok fényében,
búzakalászod a vakító réten,
andalító Szambát lejtő tündéred,
egy ritmusra verő szívünk a
Tangó bűvöletében.
 
Bőröm hozzá tapad izzadó
testedhez, a felfokozott vágytól
már alig lélegzem, izzó szemed
belém ég, megperzsel teljesen!
 
Életet adtál hervadó lelkembe,
s fellobbant a parázs, majd
vulkán lett belőle, s együtt
megyünk immár az örök végtelenbe.

*****************************************

 20. GARAJSZKI ROZIKA 

 EGY TÉVEDÉS KÖVETKEZMÉNYE 

     (novella)

 

A karácsony hideg, rideg fénye,

belevész az éjszaka sötétjébe.

De egy tévedés új irányt adott,

kinyíltak a szeretetablakok.

Anya vezet, én pedig a hátsó ülésen olvasok. Már kilenc éves vagyok, Gyöngyinek hívnak és nagyon szeretem a könyveket. Ezzel a nagyim is tisztában van, mert amit most tartok a kezemben, azt is tőle kaptam ma. Anya szüleinél voltunk vidéken, mert ők már betegek, és nem tudnak eljönni az ünnepekre hozzánk a nagyvárosba. Olyan jó volt ott náluk. A nagymama finomakat főzött és sütött, a nagypapával pedig hóembert

Garajszki Rozika

építettünk és hógolyóztunk. Otthon csak anya van, ő pedig sose játszik velem. A házvezető néni meg azt mondta, neki nem az a dolga. Pedig itt a könyvben is azt olvasom, hogy az anyuka sokat játszik Julkával, pedig a lánynak még kistesója is van.
- Gyöngyi! Itt megállunk fenyőt venni. – szól hátra anya. Felnézek, és már kanyarodik is egy parkolóba, ahol rengeteg fenyőfa van talpakba állítva. Akkora, mint egy egész fenyőerdő!
- Muszáj? – kérdezem, de nem merem tovább mondani a gondolataim. Mi a fenének nekünk karácsonyfának való? Úgyis csak anya és Márti néni, a házvezetőnőnk fogja feldíszíteni. Az égők is csak addig világítanak, míg a nappaliban ég a villany. Utána kikapcsolja anya. Én a közelébe se mehetek, csak arra a tíz percre, amikor a már vagy huszadik Barbit, vagy a tizedik Barbiházat szedem ki alóla. Vagy a csuda tudja mit talált ki most is anya ajándéknak. Észre se veszi, hogy soha nem játszom velük, és meg se kérdezi, mit szeretnék. Helyette inkább kaphatnék tőle néhány ölelést, vagy egy közös játszást! Vagy csak beszélgetnénk, együtt! De neki arra sose jut ideje. Folyton a laptopján kopogtatja az ujjait, dolgozik.
- Holnap már Ádám-Éva! Kell egyet venni. Itt máskor is szépek voltak. Gyere, válassz egyet. – mondja pattogósan, száraz hangon. Nyoma sincs benne némi érzésnek, pedig én úgy hallottam, a karácsony a szeretet ünnepe. Csak bólintok, és kiszállok. Eleinte anya mellett nézegetek, de mindet meg szeretném figyelni, ezért elkószálok kicsit. Tudni akarom, melyik a legcsúnyább, azt fogom választani. Legalább legyen valami rendkívüli, ne csak a megszokott előkelő tökéletesség. Kettőt is látok, ami kicsit görbe. Vajon melyik a borzasztóbb? Alaposan megszemlélem mindkettőt. Míg ezen gondolkodom, meglátom megint anyát. Felém jön, de én egy fa mögött állok. Talán nem is lát.
- Gyöngyi! Gyere! Már hálóba húzták, fel is rakták a kocsi tetejére! – és elkapja egy tőlem öt-hat lépésre lévő kislány kezét, és már húzza is magával. A lány rángatná ki magát, de anya csak vonszolja, én pedig alaposan megnézem a gyereket. Hát ugyanúgy néz ki, mint én, csak nem piros, hanem rózsaszínű kabát van rajta. Nem szaladok utánuk, megvárom mikor veszi észre a tévedését. Azonban egyszer csak látom kihúzni az autónkat a parkolóból.
Anya elvitte az idegen gyereket?
Hát ennyire nem figyelt rám, hogy még a kabát színe se tűnt fel neki?
Most ezen nevessek, vagy sírjak inkább?
Várok, mikor veszi észre, hogy valaki mást vitt magával. Már jó sokat vártam egyhelyben állva, amikor egy bácsi jön felém.
- Györgyike! Gyere angyalom, sikerült találnom egy szépet. Nézd meg te is. – én pedig csak bámulok a bácsira, aki leguggol hozzám, és megemeli az államat.
-Te jóságos ég! Te nem is Györgyi vagy! – nézünk egymás szemébe. Én már láttam ezt a férfit valahol! Megvan! Anya laptoppján, mikor azt hitte, én nem is figyelek rá, ezt a bácsit nézegette. Többször is megfigyeltem. De az idegen is elmosolyodik.
- Gyöngyikém! Te vagy? – én csak bólogatok, és nem értem, honnan tudja a nevem. – De akkor hol van Györgyike?
- Anya elvitte! Azt hitte engem visz magával. – világosítom fel a bácsit. – Biztos mindjárt visszajön, ha észreveszi, hogy nem én ülök a kocsijában.
- De hogy tudta elvinni Györgyit? Hiszen még a ruhátok is másmilyen? – néz végig az öltözékemen.
- Anyánál ez nem akadály. Ő csak a munkájára figyel, rám soha. – A férfi csak a fejét csóválja.
- Ej, Anikó, Anikó! Remélem azért rájössz a tévedésedre. – Mondja, és megint megemeli az állam, és a szemembe néz. – Mióta vagy itt kincsem? Nem fázol?
- Már szerintem több mint fél órája. Azt hittem anya előbb rájön, hogy egy másik kislányt vitt el.
- Tudod mit! Akkor gyere, szólunk a fenyőárusoknak, hogy haza viszlek, ott talál meg bennünket, ha mégis visszafordulna.
- Tudod hol lakunk? – lepődöm meg, mikor az eladóhoz megyünk, és elmondja a néninek a cserét.
- Nem, azt sajnos nem tudom, ti merre éltek, de édesanyád tudja, én hol lakom. Oda viszlek. Meg fog találni. Otthon azt hiszem mindent el kell, hogy meséljek neked.
Egy városszéli gyönyörű házhoz kanyarodunk be, ahol akkora az udvar, mint anyánál az egész társasház parkja. Tele fákkal és bokrokkal. A kicsi fenyőkön még fények is villognak. Kikap a terepjárójából, letesz, de én csak lassan haladok. Mindent látni szeretnék. A házba érve a nappaliba vezet, mellém ül, és elmeséli, hogy ő az én apukám, és ők elváltak, mikor mi még csak totyogósok voltunk. Anikónak, tehát anyának túl rideg és egyhangú, csendes volt ez a közeg, nem tudta megszokni. Vissza vágyott a nagyváros zsongásába. Ő, tehát apa pedig ott nem tudott volna megmaradni. Ő az állatok megszállottja, lovakat tenyészt. Erre felcsillannak a szemeim, remélem megmutatja! De most nem szólok közbe, hagy folytassa. Kíváncsi vagyok nagyon. Gyöngyit, azaz engem anya vitt magával, Györgyi pedig nála maradt. Így egyeztek meg akkor régen. Azóta pedig nem is beszéltek.

*

Először csak gondolkodom, és magamban összerakosgatok apróságokat. Elejtett szavakat, utalásokat, a képet anya laptoppján, majd lenyugszom. Nekem is van édesapám. Meg egy testvérem is, aki ugyan olyan, int én. Ettől az egésztől valahogy boldogabb lettem. A felvilágosítás után együtt díszítjük fel a fenyőt, majd együtt csinálunk kifliből mákos gubát. Míg vacsorázunk, beszélgetünk, és még utána is nagyon sokáig. Ez sokkal jobb, mint otthon. Apa kifejezetten figyel rám, és legalább annyi mindenre kíváncsi ő is, mint én. Bár nem készült nekem külön ajándékkal, de elosztotta a Györgyinek vásárolt mesekönyveket. Már éjszaka van, de anya sehol, így az ikertesóm ágyába indulok pihenni a csodálatos mesekönyvek társaságában. Arra gondolok, ha neki nem tetszik a megosztás, majd holnap visszacserélgetjük. Másnap reggel is apukámmal reggelizek. Kakaót készít nekem, meg bejglit kapok hozzá. Azt állítólag az itteni nagyim csinálta, utána pedig kimegyünk a lovakhoz, adunk nekik enni. Apa mindnek tudja a nevét, pedig elég sokan vannak. És minddel beszélget is, én pedig megsimogathatok néhányat. Majd társasjátékozunk, közben finom sütiket majszolunk. Már dél van, mikor anya autója begördül apa udvarára. Én nem szaladok elébe, mert nem szeretnék azonnal hazamenni. Györgyi viszont fut befelé, de nem az apjához, hanem hozzám rohan. Átöleljük egymást, és sírunk. Anya és apa pedig csak néznek bennünket, miközben ők is megfogják egymás kezét. Apa javaslatára anya is marad először csak ebédre. Olyan jó itt ebédelni. Mi a tesómmal annyit csivitelünk, anyáék pedig csak mosolyognak. Valahogy sokkal boldogabb a hangulat, még a fenyő illata is érződik, sőt a sütik illatával elkeveredve fenséges, mámorító és családias. Hogy is mondják a felnőttek? Olyan csordultig van a szívem boldogsággal!
Ebéd után apa sétálni hívja anyut, mi pedig alig várjuk, hogy kettesben maradjunk.
- Mikor jött rá anya, hogy te nem én vagyok? – érdeklődöm azonnal vigyorogva Györgyitől.
- Hát ő csak akkor, mikor nem tudtam hol a szobám, hová menjek aludni. Ja! Tudod, hogy két szép Barbit kaptál karácsonyra? – csak legyintek a játékra, nem érdekel. Helyette inkább kérdezek.
- Nem mondtad neki, hogy te nem az vagy, akit szeretne?
- Először igen, de nem figyelt rám. Utána meg úgy voltam, szeretném tudni, mi fog történni, hiszen ismerős volt az arca. Láttam apa fiókjában egy fotót, ahol két kisbaba és az a nő van apa mellett. Ki szerettem volna deríteni, igaz -e a feltételezésem! Igaz lett! Tesók vagyunk. – Ugrik a nyakamba Györgyi, én meg boldogan ölelem át. Kifundáljuk, hogy én nem szeretnék elmenni, így maradjon anyu is itt éjszakára. Mikor betérnek ismét a házba, már állunk is elébük az ötlettel. Apa is helyesel, hogy a lányoknak több idő kell, ha már végre megismerték egymást, így anya elfogadja az érveket. Sőt! Furcsállom, hogy önmagához képest túl könnyen, és túl gyorsan mond igent.
Reggel, mikor Györgyivel meglessük őket, mindketten apa hálójából osonnak ki, mi pedig boldogan bólogatunk. Talán többé nem kell elszakadnunk egymástól.

 .................................

Szitár Éva: Ezek a nők...!

(pasztell)

Szitár Éva festőművész

 *****************************************

 21. WESSELY GÁBOR: MAGYAR FANYAR 3 

 

Csókkutatás

 
Csak a gondolkodó, töprengő emberek kíváncsiak mások gondolataira. A többiek legföljebb divatból, unaloműzésül vagy a párjuk kedvéért mennek el egy-egy ismeretterjesztő előadásra, vagy olvasnak olyan könyveket, 

amelyek a krimi-sci-fi-ruci-puszi bűvkörén kívül esnek.

Wessely Gábor
újságíró

Az is igaz, hogy nem lehet és nem is kell mindent 

tudományos szemmel nézni. Itt van például a csók. Létezik 

olyan ember, aki ennek az ismeretelméletével, fiziológiai, 

élettani hatásaival foglalkozik? Létezik. És bárki elolvashatja 

a kutatás eredményét arról, hogy miért érdemes csókolózni.
Egy komolyabb csókcsata során növekszik a nyáltermelés, ami 

segít a baktériumok lemosásában. Vagyis: a csókolás 

segít megelőzni a fogszuvasodást. Stresszoldó hatása is van. 

A negatív érzéseket kellemes bizsergés váltja fel, feledtetve 

a mindennapi problémákat. Ezenfelül a csók edzés az 

arcizomzat számára: feszesít, gátolja a ráncosodást, fiatalít. 

Égeti a kalóriákat, tehát csókolózás közben fogyunk. Egy 20 perces smaci 40 kalória elégetését jelenti. (Micsoda fárasztó kísérletsor nyomán születhetett meg ez az eredmény!)
Immunerősítő hatású is a csók. A szájban körülbelül 700 fajta baktérium található. A körültekintő elemzők szerint (mennek ám a kőkemény tesztelések) egy 10 másodperces nyelves csók során 80 millió baktériumot cserélünk ki.
Ha csak ez az egy előnye lenne a smárolásnak, már megérné! Nyolcvanmillió baktériumot adni és kapni: főnyeremény!

*****************************************

 22. SZERKESZTŐI ÜZENETEK 

 
Kedves szerzőtársaink!
Fontosnak tartom, hogy a Magazin mindig a megfelelő időben kerüljön az olvasókhoz. Számomra ez azt jelenti, hogy „biztonsági okokból” több lapot szerkesszek
egyszerre. Ezért azt a gyakorlatot vezettem be magam számára, hogy egy – két hónappal előrébb tartsak, mint a tényleges dátum. Tehát például ezt a januári
Magazint már december elején kezdtem el összeállítani, hogy bőven legyen időm válogatni az alkotások között, valamint  fel lehessen készülni a váratlan
eseményekre is.
Itt jönnek be a szerzőtársak! Arra kérek mindenkit - ha lehet - , hogy ne az aktuális hónapban gondolkodjanak, hanem egy – két hónappal előrébb. A Magazin megjelenése előtt néhány nappal már nem áll módomban a korrekciókat elvégezni a már elkészült lapban. Nagy munkát jelent megbolygatni az elkészült Magazint.

Arról nem is szólva, hogy a blog szövegszerkesztő programja egyáltalán nem felhasználó barát! (Betűtípust, és a méretét megváltoztatja, szétzilálja az elkészült szöveget: egyáltalán kiszámíthatatlan, és "hisztis"!
Természetesen mi nem vagyunk „hatóság”, ahol szoros határidők vannak. Ha valakinek az előre dolgozásra nincs lehetőség, hát az sem tragédia…!

*

Még egy kérés főleg az alkotó társakhoz: aki már régebben küldött magáról fényképet, de úgy érzi, hogy azóta jelentős mértékben megváltozott a külseje (természetesen előnyére…!), nos,  azok újabb fotóit várom a Magazin számára! Előre is köszönöm!
A szerkesztő.

…………………….

Csomor Heni segítő munkatársam jelezte, hogy a Magazinnal kapcsolatos észrevételeket, megjegyzéseket az ő e-mail címére küldik/ külditek.
Arra kérek mindenkit, hogy hozzám,. a szerkesztői e-mail címemre ( veghelyo@t-online.hu) juttassák/juttassátok el ezeket, mert érdemben engem érint, és az én kompetenciám az ezekre való reagálás!
Köszönöm! A szerkesztő.

………............……

Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.
Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: Véghelyi József -  MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd Csapó Dániel utca 27.

…….........................….

E-mail: mailto:veghelyo@t-online.hu
Telefon: 06-74-315-012 – naponta 14:00-tól 17:00 -óráig
illetve: mailto:irodalmimuveszetiujsag@gmail.com

…....................................…..

Jelen vagyunk a Facebookon is:
https://www.facebook.com/profile.php?id=100093636735452&__cft__%5b0%5d=AZUJiDsLPQdFF3A9USBPstlvEHwI-tWDc7qa6qSu8f1z03_IVu_pBlimZiipxbNvm8XALVvuSflNRqiRnzZCV2AJdlZ66KTU2639wQzLYys9lVTgtJ7oF-O3YIEKzyMm7kM&__tn__=-UC%2CP-R

…….............................……

 
Magazinok küldése: 
MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT EMAIL CÍMÉRE. Kérje a  szerkesztőtől.
A MAGAZIN INGYENES.  

…………........………

 
Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linkeken lehetséges:
 

http://www.megszolalok.blogspot.com

 

http://muveszetimagazin.blogspot.com 

………………

 
Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős. Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.
A szerzői jogokat fenntartjuk. Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor elő veheti. Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz! Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.
Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.

.....................................

Kedves olvasóink !
Néhány operatív információt kell megosztani Önökkel. Sokan jelezték, hogy a színes magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik meg, pedig a régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs, ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az összes többi is!
A megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a "Blogarchívum" felírat. Ez alatt különböző dátumok és hónapok vannak, amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi számokat. A háromszögekre kattintva "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel. Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb újságot lehet kiválasztani olvasásra!
Az archívumban az utolsó húsz Magazin  megtalálható és olvasható!

Mindenkinek jó olvasást, és kellemes szórakozást kívánunk az újság külső és belső munkatársai!                                                   

...........................................

Megszólalok Művészeti Magazin 1502 lapszám - 2025. február

….........................................

VÉGE

*****************************************