MEGSZÓLALOK
Nagy Vendel szellemében
MEGSZÓLALOK
MŰVÉSZETI MAGAZIN
2025. 01 hó – tizenötödik évfolyam, első szám
Kulturális és szórakoztató folyóirat
Független, és ingyenes havi lap
Alapította Nagy Vendel 2011 - ben , elvi síkon
Szerkesztő: Véghelyi József
*****************************************************
1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések
2.Évfolyam: 2012. (1-tól a 6. számig)
3.Évfolyam: 2013. (1-től a 17. számig)
4.Évfolyam: 2014. (1-től a 24. számig)
5.Évfolyam: 2015. (1-től a 12. számig)
6.Évfolyam: 2016. (1-től a 12. számig)
7.Évfolyam: 2017. (1-től a 12. számig)
8.Évfolyam: 2018. (1-től a 12. számig)
9.Évfolyam: 2019. (1-től a 12. számig)
10.Évfolyam: 2020. (1-től a 12. számig)
11.Évfolyam: 2021. (1-től a 12. számig)
12.Évfolyam: 2022. (1-től a 12. számig)
13.Évfolyam: 2023. (1-től a 12. számig)
14.Évfolyam: 2024. (1-től a 12. számig)
15. Évfolyam: 2025. január
*
A Magazin kérhető saját e-mail címre is.
Fekete – fehér, és színes változatban is megtalálható a Facebookon és a
blogoldalakon.
Magazinunk vakok számára is olvasható beszélő programmal, akadálymentes
változatban.
A hangos versek meghallgathatók a YouTube oldalon.
A Magazin közvetlen linkje: http://megszolalok.blogspot.hu
*
A Magazin megtalálható a MEK és az EPA oldalain az Országos
Széchenyi Könyvtár gondozásában a következő linken:
https://mek.oszk.hu/kereses.mhtml?dc_creator=nagy+vendel&dc_title=&dc_subject=&sort=rk_szerzo%2Crk_uniform&id=&Image3.x=0&Image3.y=0
*
Figyelem!
2018. júniustól egy új linken is elérhető a Magazin, azonos, változatlan
tartalommal
de megújult külsővel amelynek a linkje: http://www.muveszetimagazin.blogspot.com
*
Nagy Vendel eddig megjelent E- könyvei a MEK oldalán kereshetők.
A verses kötetek szintén elérhetők pl.: www.mek.oszk./13500/13542
A Magazin versei
rádióban is rendszeresen hallhatók:
Radio Mozaik Sydney – Ausztralia
*
A szerkesztőség
címe:7100. Szekszárd, Csapó Dániel utca 27
E-mail cím: veghelyo@t-online.hu
Telefon: 06-74-315-012
naponta 14:00 órától 17:00 óráig
*****************************
MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE
*****************************************
SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL
1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK!
2. VÉGHELYI JÓZSEF: EGY ÚJ ÉV KEZDETÉN Novella + Nádas József: Az első randi -
festmény 3. ÁRVAY MÁRIA: SZÓKÉPEK Boldogság 4. A VILÁG HÁROM PERCBEN Garamhegyi Edit: A pad 5. SZILVESZERI ÉS
ÚJ ÉVI VERSKÖSZÖNTŐK Kalocsa Zsuzsa Tóth Enikő Enci
( 2 vers) Ézsiás László 6. AUSZTRÁL
KAPCSOLATOK Ilosvay
Gusztáv levelei 7. ANTOLÓGIA A
MAGAZINBAN Szabó Ildikó
novella – egy kutya fényképe Lovag Dáma
Nagy Cynthia – vers Póth-Becsei
Mária – festmény Bognár Papp
Irén novella Biszák László
– festmény Klement Burza
Mária – vers Véghelyi
József – elbeszélés Matyikó Tibor
– festmény Aurora Amelia
Joplin – novella E. Nagy Mária
- festmény 8. GÄNSZLER BEÁTA : GYENGÉDEN Elbeszélés 9. BEMUTATJUK NAGY ÉVA ÍRÓT – KÖLTŐT Bemutatkozás + novella10. NGYALI TALÁLKOZÁSOK Véghelyi Péterné: Jézus álruhában11. VÁLOGATOTT VERSEK Lovag Dáma nagy Cynthia – video-vers Kálmán Ágnes Kis Pál István Krivák-Móricz Judit12. POÓR EDIT: KÜLÖNÖS KARÁCSONY Novella + Körmendi Rita: Alkony a télben – festmény13. NAGY VENDEL ÉLETE VERSEKBEN Sorozat (tizenharmadik rész)14. GUTI CSABA: A TRÓFEA Novella15. VERSEK INNEN – ONNAN W. Ábrahám Erzsébet Engel csaba Bihari Enikő Demeter Jutka Matyikó Tibor: Havas erdőben – festmény16. A.K. ANDRÁS: A RESTI Elbeszélés + Egy resti fényképe17. MÁRKUS KATA: ÚJ ÉV ÚJ REMÉNYEK Novella18. VERSVÁLOGATÁSOK W. Ábrahám Erzsébet Jártó Róza Pitter Györgyné Enikő Kuchta Csilla Szilágyi Anita József Tibor Nagy Éva Szauer Gertrúd19. ERDŐS SÁNDOR: REJTVÉNYEK
KALANDORA Novella20. WESSELY GÁBOR ROVATA. MAGYAR
FANYAR 3 Vezető téma a
migránsügy21. SZERKESZTŐI ÜZENETEK
*****************************************
1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK!
teljesen sötét, mindig létezik egy
reménysugár még ha halovány
is…
A csillagok pislákoló, fényei, pedig megmutatták a végtelent, hogy az univerzumban minden mindennel összefügg, s hogy egymásra vagyunk utalva itt a Földön is!
Tehát milyen lesz az új év?
Amilyenné tesszük. Ebben a katicabogártól az űrhajósig mindenkinek meg van a feladata.
Szerkesztőként nagyon sok emberi életet ismertem meg. Szerzőink egy részének nagyon kijutott a szenvedésből, míg mások gondtalan életet élhetnek. Kinek milyen sorsot rendelt a Teremtő
Mégis mi a közös bennük?
Az, hogy mindenki szeretné megmutatni magát a világnak. Ki a bánatát, reménytelennek tűnő életét mutatja fel, s vannak olyanok is, akikből árad az élet-igenlés, ők a gondtalanság hirdetői!
A Magazin is ezt teszi a maga módján! Szeretnénk örömet okozni olvasóinknak, vígaszt nyújtani a rászorulóknak, reményt a kétségek között őrlődőknek…
Nagy Vendi 15 évvel ezelőtt hozta létre a Megszólalok Művészeti Magazint. A célja nemes volt: felületet biztosítani azon társaink számára, akiknek sem anyagi, sem egészségügyi és egyéb feltételek nem állnak a rendelkezésére a publikáláshoz. Természetesen mindenkit szívesen látunk akinek megfelelő színvonalú művel jelentkezik, és van mondanivalója az egyre gyarapodó olvasótáborunk számára. Hordanunk kell keresztünket, amit a sors kimért ránk!
Hogy ezt a nemes célt sikerül-e elérnünk azt az olvasóinkra bízzuk!
Legyen az új év első napja reménykeltőbb, higgyünk benne, hogy szebb, eredményesebb, békésebb, nyugodtabb új esztendő következik!
Ebben az ígéretben köszöntök Mindenkit 2025 naptári év kezdetekor!
 |
| Véghelyi József szerkesztő |
A csillagok pislákoló, fényei, pedig megmutatták a végtelent, hogy az univerzumban minden mindennel összefügg, s hogy egymásra vagyunk utalva itt a Földön is!
Tehát milyen lesz az új év?
Amilyenné tesszük. Ebben a katicabogártól az űrhajósig mindenkinek meg van a feladata.
Szerkesztőként nagyon sok emberi életet ismertem meg. Szerzőink egy részének nagyon kijutott a szenvedésből, míg mások gondtalan életet élhetnek. Kinek milyen sorsot rendelt a Teremtő
Mégis mi a közös bennük?
Az, hogy mindenki szeretné megmutatni magát a világnak. Ki a bánatát, reménytelennek tűnő életét mutatja fel, s vannak olyanok is, akikből árad az élet-igenlés, ők a gondtalanság hirdetői!
A Magazin is ezt teszi a maga módján! Szeretnénk örömet okozni olvasóinknak, vígaszt nyújtani a rászorulóknak, reményt a kétségek között őrlődőknek…
Nagy Vendi 15 évvel ezelőtt hozta létre a Megszólalok Művészeti Magazint. A célja nemes volt: felületet biztosítani azon társaink számára, akiknek sem anyagi, sem egészségügyi és egyéb feltételek nem állnak a rendelkezésére a publikáláshoz. Természetesen mindenkit szívesen látunk akinek megfelelő színvonalú művel jelentkezik, és van mondanivalója az egyre gyarapodó olvasótáborunk számára. Hordanunk kell keresztünket, amit a sors kimért ránk!
Hogy ezt a nemes célt sikerül-e elérnünk azt az olvasóinkra bízzuk!
Legyen az új év első napja reménykeltőbb, higgyünk benne, hogy szebb, eredményesebb, békésebb, nyugodtabb új esztendő következik!
Ebben az ígéretben köszöntök Mindenkit 2025 naptári év kezdetekor!
*
SZEGZÁRDI
NAGY VENDEL : ÚJÉVI LÁTOGATÁS...
Felöltöztetem szívemet,
Tiszta új ruhába,
S kívülre is
Szép ruhát veszek.
Ez évben is legelőször
A temetőbe megyek.
Együtt eltölteni
Az ünnepeket.
A sírkertnek csendje vár
Itt nyugszik Apám, s Anyám,
S öcsém is immár.
Tizedik éve.
Első utam idevezet
Minden esztendőben.
Köszöntöm Őket
Fedetlen fővel.
Számomra nem haltak meg,
Csak ide kiköltöztek.
Én csupán emlékezni,
megpihenni jöttem ide.
Felöltöztetem szívemet,
Tiszta új ruhába,
S kívülre is
Szép ruhát veszek.
Ez évben is legelőször
A temetőbe megyek.
Az ünnepeket.
A sírkertnek csendje vár
Itt nyugszik Apám, s Anyám,
S öcsém is immár.
Tizedik éve.
Első utam idevezet
Minden esztendőben.
Köszöntöm Őket
Fedetlen fővel.
Számomra nem haltak meg,
Csak ide kiköltöztek.
Én csupán emlékezni,
megpihenni jöttem ide.
Karácsonykor kis fát hoztam,
Szilveszterkor koccintottam
A zord márvány kővel.
Megköszönöm, hogy őrzitek
Nekem e helyet,
De én még egyszer
Haza megyek.
Süvít a metsző szél,
Fagyosak a rögök,
Itt hagyom most még
E sírgödröt.
Az arcomon érzem
Hideg van nagyon,
A kutya is fázik
Kint az udvaron.
Az ajtót résnyire nyitom ki,
Úgy engedem be a melegbe.
Duruzsol a kályha,
Jobb neki, ha bent van,
A meleg szobában.
Csak Titeket hagylak kint,
-Kedveseim-
A hideg kriptában.
Szorítsatok helyet,
Nem sokára Veletek leszek.
2021.01 01
*****************************************
2. VÉGHELYI
JÓZSEF: EGY ÚJ ÉV KEZDETÉN
- Novella -
Az új év első napján Anna a konyhaablak előtt állt, és egy csésze forró teát szorongatott. Az elmúlt év nehézségei és kihívásai még mindig ott motoszkáltak a fejében, de a szívében már érezte az új kezdet ígéretét. Mozgássérültként informatikai képzésen vett részt. A vizsgáit jó eredménnyel letette, és reménykedve gondolt arra, hogy munkahelye is lesz egy KFT-nél. Ahogy a gőz lassan felszállt a csészéből, elmosolyodott, és arra gondolt, hogy minden nehézség ellenére mennyi mindent tanult és mennyit fejlődött.
Az utcáról gyerekek nevetése hallatszott, ahogy hóembert kezdtek építeni.. Emlékezett, hogy gyerekkorában ő is mennyire szerette az új év első napját, amikor minden olyan tiszta és új volt. Most, felnőttként, újra felfedezte ezt az érzést, és elhatározta, hogy ezen túl még több időt szán a kapcsolatai ápolására.
Egy új év kezdete mindig is a remény és a megújulás időszaka. Tisztában volt vele, hogy bármi is történjen, mindig van lehetőség a változásra és a fejlődésre.
Ahogy a teltek az órák, úgy érezte, hogy a szíve is egyre könnyebb és boldogabb lesz. Igyekszik úgy alakítani a sorsát, hogy minden napot úgy éljen meg, mintha az egy új kezdet lenne, tele lehetőségekkel és reménnyel.
Nem csak a múltat szeretné maga mögött, hanem egy új jövő ígéretében is bízott. Tudta, hogy az élet tele van kihívásokkal, de minden egyes nap egy új lehetőség arra, hogy jobbá váljon és boldogabb legyen. Lelkében a remény és a vigasz érzése uralkodott, és tudta, hogy bármi is történjen, mindig van lehetőség a boldogságra és a megújulásra.
A tanfolyamon megismerkedett egy hozzá illő fiúval, Zolival. Igaz, még csak az ismerkedésig jutottak el, mégis az ösztöneivel úgy érezte, hogy ez egy reményteljes párkapcsolati kiteljesedés kezdete lehet. Rég óta élt egyedül, s most az új esztendő számára is elhozhatja a szerelmet és a boldogságot.
Gondolatait mobiljának hangja szakította félbe, kapása volt. Erősebben kezdett verni a szíve, mert a kijelzőn Zoli neve tűnt fel. Izgatottan felvette a telefont
- Drága Annuskám! Valójában csak Boldog Új évet szerettem volna kívánni Neked…! No jó, ez nem teljesen igaz, mert valójában egész ünnepek alatt végig Rád gondoltam. Féltem az elutasításodtól, ezért nem mertelek korábban hívni! Most viszont az új év alkalmat teremtett arra, hogy „büntetlenül” megtehessem…
- Jaj, de nagy szamár vagy! És lelketlen is – mondta Anna tettetett méltatlankodással. Kétségek között hagytál engem egész ünnepek alatt…! Mit gondolsz, kire gondoltam egész idő alatt…? Hát Rád! – bökte ki végül a lány.
Zoli kezében megremegett a telefon. Szinte hihetetlen amit hallott a lánytól. Ő is kellhet valakinek? Sosem volt lányok, asszonyok kedvence, ahhoz ő túl komoly volt. Nem vitte rá a lélek, hogy semmit mondó üres szavakkal tegye a szépet valakinek. Komolyan vette a kimondott szavakat, ezért is lepődött meg annyira Anna válaszán. Az informatikai tanfolyamon alaposan „megnézte magának” a lányt, és már akkor hasított belé a gondolat, hogy vele tudna tartalmas életet élni…Nemcsak a lányok, asszonyok tudnak ábrándozni, hanem a fiúk is, bár ennek a megélése másképp zajlik le náluk! Ám a másik nemhez tartozó társak iránti vágyódás ereje hasonló lehet
Még néhány kedveskedő mondatot váltottak egymással. Alaposan felforgatta mindkettőjük érzelmi életét ezek az őszinte szerelmi kitörések. Nagyon jól esett nekik, bár egyáltalán nem számítottak ilyen kitárulkozásra.
Mi sem természetesebb ezek után az, hogy azon nyomban megállapodtak egy randi időpontjáról és helyéről!
*
Hát igen! Mind
kettejüknek volt miről gondolkodni és ábrándozni. Anna továbbra is az ablaknál
állt. Az átélt események hatására szebbnek, színesebbnek látta a világot. Az
utcai gyerekek közben elkészültek a hóember készítésével. Tettek a fejére rossz
lábost, hatalmas sárgarépát az orra helyére, és persze sálat is tekertek a
nyaka közé, hogy meg ne fázzon, elvére mégis csak tél van!Nézte a gyerekeket, közben a szeme sarkából elmorzsolt egy örömkönnyet, és még azt sem vette észre, hogy nagy pelyhekben szép csendesen hullni kezdett a hó.
Igen, új év van, életében új időszámítás kezdődik. Valami más, valami szebb, amiért érdemes éni.
……………
Nádas József:
Az első randi - festmény
(70x50 cm, akril)
-janu%C3%A1r.jpg)
*****************************************
3. ÁRVAY MÁRIA:
SZÓKÉPEK
Boldogság
1. Boldogság
A számítógépem előtt ülök.
A nap besüt az ablakon.
E-mailjeimet nézegetem.
Szeretek leveleket írni és kapni.
Egy színházban dolgozó, kedves ismerősömtől jött üzenet.
Már nagyon vártam.
 |
| Árvay Mária |
Szeretek vele levelezni.
Mindig nagy öröm és boldogság számomra, ha ír.
"Írásaidról" - ez a mostani levél tárgya.
Izgatottan és kíváncsian nyitom meg.
Elolvasom.
Még egyszer, és még egyszer.
Elmosolyodok.
Csillog a szemem.
Lehet, kicsit el is pirulok.
A szívem mintha egy fokkal hevesebben dobogna.
Repes az örömtől.
Nagyon jólesnek szavai.
Dicséri írásaimat.
Szerinte szépen, kifejezően, érzékletesen, választékosan tudok írni - a lényeget megragadva.
Bátorít, hogy írjak tovább, mert remek olvasmányélményt adok másoknak.
Boldog vagyok.
Sőt, majd kiugrok a bőrömből.
Madarat lehetne fogatni velem.
A szavak szárnyán repülök, melyeket most tőle kaptam!
A levelet elmentem.
Újra és újra elolvasom.
Pedig már kívülről tudom az egészet.
Még másnap is örömmel tölt el, amikor átfutom.
Napok múlva is boldog vagyok, mert aki mindezeket írta, maga is szavakkal keresi kenyerét.
Olyan valaki ő, aki fontos nekem.
Lélekben feltöltődtem.
A dicsérő szavak belülről simogatnak.
Gyűjtöm ezeket.
Másoktól is kaptam már sok szépet.
Mind megvannak.
Újra és újra elolvasom, ilyenkor boldog vagyok!
Mindig a legújabb dicséret a legkedvesebb!
Úgy érzem, írásaimmal ilyenkor adok valami különlegeset a másiknak.
Ezt csak tőlem kaphatja meg.
Belülről fakad.
Továbbadom, ami bennem van.
Akinek tetszik, elmondja.
Vagy leírja.
Micsoda boldogság!
*
2. Csörög a
mobilom.Ismeretlen számról hívnak.
Pillanatra habozok.
Felveszem, lehet fontos.
Jól teszem, engem keresnek.
Pár másodperc múlva, örömkiáltás tör ki belőlem.
Két írásom bekerült az egyik antológiába!
Örömöm határtalan.
Több kérdés is felvetődik bennem.
Csak sorban.
Nyugalom.
A beszélgetés nem tart sokáig.
Az ügyintézés folyamatos.
Mindenről tájékoztatnak.
El sem tudom hinni.
Álom, vagy valóság?
A beszélgetés szavai még a fülemben csengenek.
Lesz majd könyvbemutató.
Micsoda izgalom.
Addig is van mit várni, lehet rá lélekben készülni.
Nyomtatásban jelenik meg két írásom is!
Mások is láthatják, olvashatják.
Kézbe vehetik az antológiát.
Gyönyörködhetnek benne.
Lapozgathatják.
Érezhetik a finom, új könyvekre jellemző illatot.
Megismerhetik gondolataimat.
Hátha valakit megérint, amiről írok.
Lesz, aki segít a terjesztésben.
Népszerűsítik majd a szép összeállítást.
Sokakhoz eljut.
Szellemi termékeimet teszem közkincsé.
Kell ennél nagyobb boldogság?
*****************************************
4. A VILÁG
HÁROM PERCBEN
Ilosvay Gusztáv – gondolat morzsák
Minap fiammal beszélgettem és különböző rock zenekaroknak a számait elevenítettük fel. Eldúdolva a kedvenc számainkat. Egy vibráló remek dumcsi volt amit ha nem is gyakran de megejtünk, persze attól függ, hogy milyen hangulatban vagyunk. Beszélgetésünk közben fiam megemlített egy nagyon érdekes kutatást amit napjainkban végeztek. Arról van szó, hogy egy nem nagyon ismert bit számot lejátszottak egy jól képzett dobosnak úgy, hogy kihagyták a dob
részét a
zenéből Fülhallgatón keresztül jött a zene mínusz a dob és az
neki keltet bejátszani a szám alá az amit ö úgy gondot, hogy az
kell ebbe a számba. Megdöbbenésre amikor összehasonlították a
két felvételt 98.4%-ban megegyezett az előző dobos
ritmusával, díszítésével, kiállással cifrázásaival. Sőt még
a a zene közbeni kiállások felütései is nagyjából megegyeztek. Ami egy hatalmas
felfedezés mert a dobosok azok individualisták és rém büszkék arra, hogy
amit ők csinálnak az egyedi az épp úgy épp oda passzol és csak emeli
a szám értékét.
Nos igazából a zenészek nem igazán értették, hogy lehet az, hogy két zenész hogy tudott 98.4%- ban ugyan úgy játszani, hisz a második dobosnak ismerettelen volt a szám. Nos erre szerintem egy válasz van és én mint zenész ezt tökéletesen el tudom fogadni. Ugyan is a zene az örök állandó mindig itt lebeg körülöttünk és sugároz felénk. Természetesen ki ki a maga ékessége, ráhangolódása a világra s benne zenére fogja fel azt amit a világegyetem sugároz. Tehát ha képletesen szeretném fogalmazni én vagyok a rádió a készülék ami felfogja a sugárzott dallamokat és a univerzum az adó mi leadja. Itt lehet megérteni, hogy a zene minden nyelven beszél. Itt lehet megérteni, hogy az elefántok, vagy épp a tehenek a mezőkön miért szeretik hallgatják és érzékelik a zenét. Körbe állnak ritmusra hajlonganak, jól érzik magukat. Ugye milyen érdekes. Szerintem ez csúcs és rém megnyugtató
 |
| Ilosvay Gusztáv |
Nos igazából a zenészek nem igazán értették, hogy lehet az, hogy két zenész hogy tudott 98.4%- ban ugyan úgy játszani, hisz a második dobosnak ismerettelen volt a szám. Nos erre szerintem egy válasz van és én mint zenész ezt tökéletesen el tudom fogadni. Ugyan is a zene az örök állandó mindig itt lebeg körülöttünk és sugároz felénk. Természetesen ki ki a maga ékessége, ráhangolódása a világra s benne zenére fogja fel azt amit a világegyetem sugároz. Tehát ha képletesen szeretném fogalmazni én vagyok a rádió a készülék ami felfogja a sugárzott dallamokat és a univerzum az adó mi leadja. Itt lehet megérteni, hogy a zene minden nyelven beszél. Itt lehet megérteni, hogy az elefántok, vagy épp a tehenek a mezőkön miért szeretik hallgatják és érzékelik a zenét. Körbe állnak ritmusra hajlonganak, jól érzik magukat. Ugye milyen érdekes. Szerintem ez csúcs és rém megnyugtató
*****************************************
5. SZILVESZERI ÉS ÚJ ÉVI VERSKÖSZÖNTŐK
Kalocsa Zsuzsa: Új évi ajándék
Tündöklő csillagok az égen,
csillogón szikráznak az éjben.
Mindegyik ragyog, oly szépen,
mint a szeretet a szívekben.
Vajon mit kívánhatnék még
válságos időben, év végén?
Jobb legyen az új esztendőben!
Legyen bőség és türelem,
Barátság, megértés és egység,
talán másra nincs is szükség?
Egészségben teljen az évünk,
reménységgel minden percünk.
Hogy ne érjenek kétségek,
gyúljanak örömteli fények!
Gyermekek legyenek vidámak,
álmaik valóra váljanak.
Családnak kezdődjön új élet,
sikert, örömet amennyit lehet.
Őszülő fejekre küldjön az ég áldást,
eljövendő ne hozzon csalódást!
Ajándék lesz minden nap,
a boldogság,
arcokra üljön szeretet fénye,
a ragyogás!
……………
Tóth Enikő Enci: Újévi köszöntő
Neked!
Boldogságot,
békességet,
szeretetet, kedvességet,
tiszta hitben erős lángot,
Isten által legyél áldott!
Ezt kívánom az újévre,
s ne legyen több gondod végre!
Éld meg, mit a szíved kíván,
ne bukjon el egy-egy vitán!
Így érezd, hogy szép az élet,
kívánok boldog újévet!
*Tóth Enikő Enci: BÚÉK! Boldogság az
élet álma,Újra éled, rád talál ma,Érezd, itt van a szilveszter,Kedvenc dolgaid ne vesd el!Búcsúzunk a régi évtől,Újat kezdve majd a léttől,Ébredő hangulatárban,Koccintunk az éjruhánkban...Bátran újév hajnalára,Útra indul lelked tánca,Ékesebben, fényesebbenKezdj élni a bűvöletben!Benned éljen minden, mi szép,Újra színesedő fénykép,Érintésed égig szálljon,Kívánságod megtaláljon!………………
Ez is egy
köszöntő kicsit másképp!
Ézsiás László: Boldog Új Évet Emberek! ...
búcsúztatunk-reménykedünk...
menj szépen öreg: elég volt belőled,
nekünk egy jobb kell és boldogabb főleg...
- igazad van öreg: nem tudhatjuk:
az is lehet: hogy vissza sírunk: mint az ifjúságot:
mindig várunk egy szebb világot
s közben megöregszünk
igy hát kedves gyermekek: boldog új évet,
ti még nem tudjátok: hogy az ember mire képes...
Istenem Uram !..
Iegalább borítsd le ezt a földet valami fehérrel,
hogy ne lássa senki: alatta tele van vérrel...
most a versek miről szólnak?
hogy milyen jó lenne ha?
- milyen jó lenne ha...
s akik felülről nézitek ezt a földet:
énekeljétek ezt az örökzöldet:
-szeressük egymást gyerekek-
boldog új évet emberek!
menj szépen öreg: elég volt belőled,
- igazad van öreg: nem tudhatjuk:
az is lehet: hogy vissza sírunk: mint az ifjúságot:
mindig várunk egy szebb világot
s közben megöregszünk
igy hát kedves gyermekek: boldog új évet,
ti még nem tudjátok: hogy az ember mire képes...
Istenem Uram !..
Iegalább borítsd le ezt a földet valami fehérrel,
hogy ne lássa senki: alatta tele van vérrel...
most a versek miről szólnak?
hogy milyen jó lenne ha?
- milyen jó lenne ha...
s akik felülről nézitek ezt a földet:
énekeljétek ezt az örökzöldet:
-szeressük egymást gyerekek-
boldog új évet emberek!
*****************************************
6. AUSZTRÁL KAPCSOLATOK
Ilosvay Gusztáv levelei
Adásnap: 2024.12.08
Kíváncsi
volnék, hogy a mai adásból mi tetszett a legjobban. Érdekes témák kerültek
terítékre, főleg a Rebeka utáni beszélgetésre hívnám fel a figyelmeteket. Az
internet hihetetlen haszna mellett sajnos olyan dolgok is megjelentek, amiket a
legjobb
Ilosvay Gusztáv
a stúdióban
indulattal sem neveznék üdvözlésre méltónak. Az egyén elszigeteltségén,
a társadalom fregmentálásán keresztül a valós agymosásig mindent megtalálsz. S
ami talán a legszembetűnőbb, hogy úgy néz ki, hogy egyszerűen védtelenek
vagyunk a hatásával. Nos erre és még sok minden másra keressük a
megoldást.(ahogy megboldogult nagynéném szokta mondani: „ kiküszöböljük, csak
egyelőre nem találjuk a küszöböt”. Szóval ez lenne a nap kérdése: mi lenne a
megoldás, drasztikus Drákói törvényekre lenne szükség vagy fokozatosan
próbáljuk a szituációt kezelni? Érdekelne a véleményetek. Facebookon elérhetsz
bennünket. Hála Istennek kezdünk több zenét játszani, ami öröm a lelkemnek. Ne
feledd vannak barátaink, akiket támogatunk: így a Meseszó Egyesületet www.meseszo.hu és a Megszólalok Internetes
Magazin, amit már vagy 15 éve követünk. Remek színvonal, hatalmas érték. Nézz
bele. Ha tetszett műsorunk nyomj egy tetszés gombot (Like) és kérlek osszad meg
barátaiddal. Köszönjük.
www.radiomozaiksydney.com.au
*Adásnap: 2024.12.15
Igyekeztünk
egy karácsonyi hangulatot összehozni, legalább is zenében. Az utóbbi időben
hala Istennek több időnk van játszani zenét, na nem azért mert nem volna mit
beszerkeszteni, de valahol le kelet szorítanom a news junkie-ságomat vagyis
imádom a híreket és szeretem tudni mi van a világban. Ugyan akkor karácsony van
és vissza kell magamat tartani. Többé kevésbé sikerült. Ami ajánlanék az a
Világ 3 percbe ami érdekes lehet számodra, s főleg annak aki külföldön él. Itt
szeretnék köszönetet mondani a Komáromi TV-nek a „balaton jegén korcsolyázom”
adását. Ez még benne van a bakancs listámon. Nyáron rengetegszer lejártunk még
gyermek koromban, de aztán az élet elsodort, s most pedálozok, hogy még ezt meg
tudjam csinálni. Ne feledd barátainkat a Meseszó Egyesület ahol az igazi magyar
népmese lakik, ( s ezt most komolyan mondom ) Azt a részét ölelték fel a
kultúránknak ami mindenkihez szól. A másik az a Megszólalok (Internetes
irodalmi magazin) akik már hosszú hosszú idők óta velünk vannak. Gazdag értéket
képviselnek. Ha tetszett az adás kérlek osszad meg az ismerőseiddel. Köszönjük
www.radiomozaiksydney.com.au
*
*Adásnap: 2024.12.29.
Az év utolsó adása. Nos ezt is megéltük,
Istenke segedelmével, minden különleges tragédia nélkül. Pedig utaztunk, több
ezer kilométert levezettünk, jártunk Erdélyben, Magyarországon és keresztül
kasul bejártunk, mindent ami érdekelt bennünket, s most jön a lényeg: minden
baj nélkül. Ez az év végi rádió adás tényleg a visszaemlékezésről szólt. Van
mire visszaemlékezni, jóra is meg rosszra is, de ez így tökéletes. Itt
szeretném neked, a hallgatónak megköszönni, hogy velünk voltál ebben az évben
is és reméljük, hogy jövőre is itt leszel velünk, hiszen közönség nélkül nincs
előadás és értelmét veszíti erőfeszítésünk. Köszönet mindenkinek, aki részt
vett valamilyen formában, hozzájárult ahhoz hogy sikeresek lehetünk. Csapat
munka volt. Nos a szerkesztők név szerint: Bálint Csaba, Czinege Noémi, Dr Tóth
Gergő, Kiss Ágnes, Vaskó András, Ördög Ottilia, Sándor Krisztina, Ilosvay-Egyed
Katalin, Garamhegyi Edit, Nt. Péterffy Kund, Reményi Tamás, Lédeczi Dénes, Rev.
Szabó Gábor, Les Ádám, Klebecskó Árpád, Kicsi Gyuri, Kicsi Csilla, és a
főszerkesztő Ilosvay Gusztáv. Ezek az emberek ingyen, bérmentve adják
tehetségüket, munkájukat, idejüket és ötleteiket, hogy megszülessen minden
héten az adás. Hálás köszönetem mindenkinek. Ne feledd barátainkat a Meseszó
Egyesületet és a Megszólalok internetes irodalmi magazint. Ha tetszett az adás
kérlek osztd meg másokkal is. Mindenkinek egy boldog, élményekben és jó
egészségben gazdag Új Esztendőt kívánunk. Továbbra is jó rádiózást!
www.radiomozaiksydney.com.au
*****************************************
6. AUSZTRÁL KAPCSOLATOK
Ilosvay Gusztáv levelei
Kíváncsi volnék, hogy a mai adásból mi tetszett a legjobban. Érdekes témák kerültek terítékre, főleg a Rebeka utáni beszélgetésre hívnám fel a figyelmeteket. Az internet hihetetlen haszna mellett sajnos olyan dolgok is megjelentek, amiket a legjobb
 |
| Ilosvay Gusztáv a stúdióban |
indulattal sem neveznék üdvözlésre méltónak. Az egyén elszigeteltségén, a társadalom fregmentálásán keresztül a valós agymosásig mindent megtalálsz. S ami talán a legszembetűnőbb, hogy úgy néz ki, hogy egyszerűen védtelenek vagyunk a hatásával. Nos erre és még sok minden másra keressük a megoldást.(ahogy megboldogult nagynéném szokta mondani: „ kiküszöböljük, csak egyelőre nem találjuk a küszöböt”. Szóval ez lenne a nap kérdése: mi lenne a megoldás, drasztikus Drákói törvényekre lenne szükség vagy fokozatosan próbáljuk a szituációt kezelni? Érdekelne a véleményetek. Facebookon elérhetsz bennünket. Hála Istennek kezdünk több zenét játszani, ami öröm a lelkemnek. Ne feledd vannak barátaink, akiket támogatunk: így a Meseszó Egyesületet www.meseszo.hu és a Megszólalok Internetes Magazin, amit már vagy 15 éve követünk. Remek színvonal, hatalmas érték. Nézz bele. Ha tetszett műsorunk nyomj egy tetszés gombot (Like) és kérlek osszad meg barátaiddal. Köszönjük.
www.radiomozaiksydney.com.au
*
Adásnap: 2024.12.15Igyekeztünk egy karácsonyi hangulatot összehozni, legalább is zenében. Az utóbbi időben hala Istennek több időnk van játszani zenét, na nem azért mert nem volna mit beszerkeszteni, de valahol le kelet szorítanom a news junkie-ságomat vagyis imádom a híreket és szeretem tudni mi van a világban. Ugyan akkor karácsony van és vissza kell magamat tartani. Többé kevésbé sikerült. Ami ajánlanék az a Világ 3 percbe ami érdekes lehet számodra, s főleg annak aki külföldön él. Itt szeretnék köszönetet mondani a Komáromi TV-nek a „balaton jegén korcsolyázom” adását. Ez még benne van a bakancs listámon. Nyáron rengetegszer lejártunk még gyermek koromban, de aztán az élet elsodort, s most pedálozok, hogy még ezt meg tudjam csinálni. Ne feledd barátainkat a Meseszó Egyesület ahol az igazi magyar népmese lakik, ( s ezt most komolyan mondom ) Azt a részét ölelték fel a kultúránknak ami mindenkihez szól. A másik az a Megszólalok (Internetes irodalmi magazin) akik már hosszú hosszú idők óta velünk vannak. Gazdag értéket képviselnek. Ha tetszett az adás kérlek osszad meg az ismerőseiddel. Köszönjük
www.radiomozaiksydney.com.au
*
*
Adásnap: 2024.12.29.
Az év utolsó adása. Nos ezt is megéltük, Istenke segedelmével, minden különleges tragédia nélkül. Pedig utaztunk, több ezer kilométert levezettünk, jártunk Erdélyben, Magyarországon és keresztül kasul bejártunk, mindent ami érdekelt bennünket, s most jön a lényeg: minden baj nélkül. Ez az év végi rádió adás tényleg a visszaemlékezésről szólt. Van mire visszaemlékezni, jóra is meg rosszra is, de ez így tökéletes. Itt szeretném neked, a hallgatónak megköszönni, hogy velünk voltál ebben az évben is és reméljük, hogy jövőre is itt leszel velünk, hiszen közönség nélkül nincs előadás és értelmét veszíti erőfeszítésünk. Köszönet mindenkinek, aki részt vett valamilyen formában, hozzájárult ahhoz hogy sikeresek lehetünk. Csapat munka volt. Nos a szerkesztők név szerint: Bálint Csaba, Czinege Noémi, Dr Tóth Gergő, Kiss Ágnes, Vaskó András, Ördög Ottilia, Sándor Krisztina, Ilosvay-Egyed Katalin, Garamhegyi Edit, Nt. Péterffy Kund, Reményi Tamás, Lédeczi Dénes, Rev. Szabó Gábor, Les Ádám, Klebecskó Árpád, Kicsi Gyuri, Kicsi Csilla, és a főszerkesztő Ilosvay Gusztáv. Ezek az emberek ingyen, bérmentve adják tehetségüket, munkájukat, idejüket és ötleteiket, hogy megszülessen minden héten az adás. Hálás köszönetem mindenkinek. Ne feledd barátainkat a Meseszó Egyesületet és a Megszólalok internetes irodalmi magazint. Ha tetszett az adás kérlek osztd meg másokkal is. Mindenkinek egy boldog, élményekben és jó egészségben gazdag Új Esztendőt kívánunk. Továbbra is jó rádiózást!
www.radiomozaiksydney.com.au
Az év utolsó adása. Nos ezt is megéltük, Istenke segedelmével, minden különleges tragédia nélkül. Pedig utaztunk, több ezer kilométert levezettünk, jártunk Erdélyben, Magyarországon és keresztül kasul bejártunk, mindent ami érdekelt bennünket, s most jön a lényeg: minden baj nélkül. Ez az év végi rádió adás tényleg a visszaemlékezésről szólt. Van mire visszaemlékezni, jóra is meg rosszra is, de ez így tökéletes. Itt szeretném neked, a hallgatónak megköszönni, hogy velünk voltál ebben az évben is és reméljük, hogy jövőre is itt leszel velünk, hiszen közönség nélkül nincs előadás és értelmét veszíti erőfeszítésünk. Köszönet mindenkinek, aki részt vett valamilyen formában, hozzájárult ahhoz hogy sikeresek lehetünk. Csapat munka volt. Nos a szerkesztők név szerint: Bálint Csaba, Czinege Noémi, Dr Tóth Gergő, Kiss Ágnes, Vaskó András, Ördög Ottilia, Sándor Krisztina, Ilosvay-Egyed Katalin, Garamhegyi Edit, Nt. Péterffy Kund, Reményi Tamás, Lédeczi Dénes, Rev. Szabó Gábor, Les Ádám, Klebecskó Árpád, Kicsi Gyuri, Kicsi Csilla, és a főszerkesztő Ilosvay Gusztáv. Ezek az emberek ingyen, bérmentve adják tehetségüket, munkájukat, idejüket és ötleteiket, hogy megszülessen minden héten az adás. Hálás köszönetem mindenkinek. Ne feledd barátainkat a Meseszó Egyesületet és a Megszólalok internetes irodalmi magazint. Ha tetszett az adás kérlek osztd meg másokkal is. Mindenkinek egy boldog, élményekben és jó egészségben gazdag Új Esztendőt kívánunk. Továbbra is jó rádiózást!
www.radiomozaiksydney.com.au
*****************************************
7. ANTOLÓGIA A MAGAZINBAN
Szabó Ildikó: Ha kutya lennél...
- Elbeszélés -
Képzeld el, hogy reggel felébredsz, éhes, szomjas vagy, legszívesebben
kimennél, mert már alig tudod visszatartani, de a lakásban még csend van.
Először megpróbálsz visszafeküdni, de hamar rájössz, az alvásnak ugrott.
Elindulsz hát halkan, amennyire tudsz, de a lábaid dübögnek a padlón. Odaérsz
egy ágyhoz, kicsit megpiszkálod a lelógó kezet. Aztán kicsit jobban. Először
csak álmos morgás a válasz, később
Szabó Ildikó
dünnyögés: na, jól van, gyere. Kikászálódik
az ágyból, még látszik az arcán a párna nyoma. Kikísér, a dolog után vissza.
Vizet tesz eléd, meg ételt. Miközben eszel, őt nézed. Őt, az egyetlent, a mindenedet.
Ő kávét főz, szendvicset készít. Felöltözik, húzza a cipőjét. Ezt utálod. Most
itt fog hagyni. Megsimogat. Amikor kilép az ajtón, leülsz elé, hallgatod, ahogy
a kulcs fordul a zárban. Aztán csend. A szíved megszakad. Vajon visszajön? A
nap már ferdén süt, mire hazaér. Rohansz elé, a nyakába ugrasz. Boldog vagy,
alig bírsz magaddal. Aztán sétálni mentek, kettesben. Ő mindenfélére gondol az
út alatt, te csak rá. Néha egy-egy illat vagy látvány megzavar, de aztán
elmúlik. Csak ő van, aki itt halad az oldaladon. Tudod, hogy akár az életed
adnád érte. És másokért is, ha ő kérne rá. Romok között kutatnál, golyó elé
ugranál, bármit, hiszen jobban szereted őt saját magadnál is. Ha kutya lennél,
így telne minden napod. Ha kutya lennél, az életed a gazdádon múlna. Hogy ad-e
enni, beadatja-e az oltást, a chipet, hogy vigyáz-e rád. Ha kutya lennél,
mindezt nem kérnéd...
De ha a gazdád szeretne, ez lenne a minimum, amit megtesz érted. Bár
mindegyikükért megtenné valaki...
……………..
Igen, én vagyok az...
………………
Lovag Dáma Nagy Cynthia:
Fájjon az a
parázs
A vérvörös
naplementében
a tó tükréből
bámult rám
a szürkéskék
türkiz szemem,
melytől
mosolyog a szám.
Még szépségével
néhányat
megmutat nekem,
aztán
magamra hagy
lassan a forró
nyár, nem
dicsekszem azzal,
hogy itt
hagytál, sunyi módon
megcsaltál.
Már nem tudom
felidézni arcodat,
elvitted
málnaízű csókodat,
hányadik nyár,
már nem számolom
a napokat, de
elloptad a hold mellől
a csillagokat,
csak a reménység sugara
maradt a
magasban.
Hagy fájjon az
a parázs, mely éget a
mellkasomban,
lidércként
kísért gondolataimban.
Még érzem
csókod ajkaimon,
nem láthatlak
már, pedig akarom!
Nem mondhatom,
de hiányzol nagyon.
Megpróbáltam
nélküled is jókedvű lenni,
látod, még
magamon is tudok nevetni!
Mindenben az
örömöt keresni,
s egyszer majd
a boldogságra is rá lelni!
…………….
Póth Vecsei Mária: Álmomban – festmény(50x40 cm, akril-vászon)
…………….
Bognár
Papp Irén: Reszeli Isten a körmét
- Novella -
Reszeli
Isten a körmét, mert már túl hosszú, s közben mormog:
Azért
alkottam meg az embert, hogy feltaláljon dolgokat, így az ollót. Csakhogy nem
jó, ha vágjuk a körmöt, attól törékeny lesz. Hát elég vékony körmöm van, s hogy
erősödjék, reszelni kell..ez sok idő. - - dunnyog tovább.
-
Uram, engedd meg, hogy lereszeljem a körmeid, ne bíbelődj efféle köznapi
dologgal, fontosabb feladatok várnak rád.
Bognár Papp Irén
-
Ezek szerint nem tolonganak a bejáratnál?
-
Sajnos nem, Uram! Kevesen jutnak be az országunkba! Kihalt a sok szép emberi
tulajdonság: őszinteség, becsület? Sajnos, nem állnak sorban nálunk, így
átadhatom ezt a munkát egy másik angyalnak. Uram, had reszeljem le én a
körmeidet! - mondja kedvesen Szent Péter, miközben a Mennyország kulcsait
szorongatja.
-
Fiam, ez Teremtés is egyben, nem csak afféle reszelgetés!! Nézd! Látod a
fényben lehulló köröm-porocskákat? Nos, ezek mind-mind, egy - egy Világ! Akár a
Föld! Ezeken is parányi lények élnek.
-
De Uram, csak ilyen kis időt adsz nekik?- kérdi megrendülten Szent Péter-
Földre hullnak és végük?
-
Ó, Péter, ami nekünk egy pillanat, nekik az örökkévalóság. Érted? Ott másképp
mérik az időt! Nemzedékek születnek és halnak meg ebben a percben - mondja
bölcsen az Úristen, s reszelgeti tovább a körmét.
-
Uram, a Földön, a legnagyobb országban, az Amerikai Egyesült Államok elnökének,
van külön manikűröse, és pedikűröse is.
-
Fiam, tudom. - ráncolja össze a homlokát az Úr. - Van azon kívül: fodrásza,
fogorvosa, gyógy-masszőrj e, doktora, takarítónője, szakácsa, komornyikj a,
koktélkeverőj e, kutyasétáltatója, kutyakozmetikusa, kutyapszichológusa, saját
pszichológusa, sofőrje, öltöztetője, társalkodónője, titkára, házvezetője,
divat-tanácsadója, kozmetikusa, lakberendezője, kertésze, istállósa,
hajókapitánya, pilótája, udvari bohóca, ...de nem is sorolom.
-
Épp ezért Uram! Az csak egy kis ország, a mi országunkhoz képest! A mi
országunknál nincs hatalmasabb! - folytatja lelkendezve az aranyszavú angyal. -
Miért ne engedhetnénk meg magunknak a manikűröst? Sőt, akár egy egész
Szépségápoló szalont rendezhetnénk be!
-
De fiam,- mondja az Úristen, - pont ezért halandók ők, mert telhetetlenek,
ezért veszejtik el magukat, s ezért kell nekem újabb lényt alkotnom. Látod, az
ember felemészti önmagát. Sajnálom, sajnálom, pedig micsoda lehetőségeket adtam
nekik! - sóhajtja, míg ezüstös fürtjeit megrázza. Ekkor hatalmas erővel
felfénylett gyönyörű glóriája, miközben szelíden, letette a körömreszelőt, s
bölcs mosollyal vette szemügyre szép, rövid körmeit.
………………
Biszák László: Veszekedő varjak – festmény(50x70 cm, olaj-farost).jpg)
……………..
Klement Burza
Mária: Minden
rendben lesz
Életem
alkonyán egy kemény lecke,
minden
napon tőrt forgat szívemben,
éjjel
álom nem jön a szememre,
de
a tőr csak egyre forog benne.
Elmémben
zakatol sok -sok gondolat,
kérdésre
választ keresnek, csak zaj van,
csendembe
lépek, s nem ütközöm falba,
ott
nincs elme-zaj, csak Remény-boltozat.
Itt
értem, minden fájdalmas helyzetnek
célja
van, próbára téve hitemet,
egy
hang szól hozzám, csendesen figyelem:
"
Erősítsd hitedet, minden rendben lesz!"
Csendemből
kilépve, mélyen lélegzem,
tudva,
Isten meghallgatja kérésem,
nincs
más dolgom, hinni és bízni benne,
hisz
Istennél semmi se lehetetlen!
………………
Véghelyi József: A
digitális Shakespeare
(Elbeszélés)
Több évtizedes mérnök-tanári pályám alatt
bőven volt részem nehezebb és könnyebb napokban. Mint mindenki másnál – így
nálam is – a pillanatnyi testi/lelki állapotomtól függött az, hogy miként
dolgozom fel a váratlan eseményeket. Ugyanazon a dolgon lehet bosszankodni, de
egy jó kiadósat nevetni is. A hozzáértők szerint (…óh, ezekből nagyon sok
van…), egy kiadós nevetés felér egy sikeres lelki masszázzsal, arról nem is
beszélve, hogy hizlal. Bár az megy magamtól is!
*
Véghelyi József
* Akkor is tavasz volt, ennek minden
konzekvenciájával együtt. A diákjaim figyelme inkább a napsütéses természet
felé fordult a tábla helyett. (Akkor még nem volt digitális táblánk, de
szerintem az sem fordította volna a gyerekek figyelmét a szakma szépségei
felé…!). Szóval erőlködtem, hogy elmagyarázzam
a digitális tízes számláló működését az idő-diagrammal együtt. Láthatóan
kevés sikerrel. Egy bölcselet szerint a kudarc nem jár egyedül. Igazolhatom,
mert a szakmai előadásom csúcsán valahol megszólalt egy mobil telefon
valamelyik diáknál. Mit tehet ilyenkor egy tanár? Robbanjon fel a méregtől,
vagy beletörődött közönnyel legyintsen egyet?
- Uraim! – kezdtem a fejmosást. Mérhetetlen
neveletlenség bármilyen előadás alatt bekapcsolva hagyni a mobilokat. Az sem
érdekel kinél szólalt meg, senki sem olyan fontos személyiség jelenleg, hogy
óra alatt elérhető legyen…! Azért mondom, mert az iskola nem csak oktató, hanem
nevelő intézmény is. Képzeljétek el azt, hogy éppen egy színházban vagytok, és
következne a Hamlet nagy monológja. A nézőtéren feszült csend, minden szempár a
főhősre figyel: …lenni, vagy nem lenni, az itt a kérdés!... kezdi főszereplő a monológot. Ebben az átszellemült
pillanatban belevisítana egy mobil telefon az előadásba. Szerintetek, hogy
lehetne ezt a botrányt kivédeni?
Az
osztályban rövid ideig zavart csend támadt, s kisvártatva a legjobb tanuló
felállt és előadta a helyzet megoldásának egy lehetőségét:
- Ó, semmi baj Tanár úr! Hamlet hagyja abba a
monológját, lépjen pár lépést előrébb és mondja a következőket: aki arra
szavaz, hogy „lenni” az nyomja meg
az egyes gombot, aki a „nem lenni”-re
szavaz az a kettes gombot nyomja meg a
mobilján!
Kész, kiütéssel győzött a korszellem.
Természetesen teli szájjal röhögött az egész osztály. Az óra komolysága egy
pillanat alatt szertefoszlott. Senki sem érdekelt ezek után a számlálólánc
varázslatos világa. Nem is nagyon bántam akkor, majd a következő órán
visszatérünk a témára. Ez is az iskolai élet része, a felszabadító egészséges
nevetés,…és nekem sem ártott egy kis komolytalanság!
………………
Matyikó
Tibor: Havas erdőben – festmény(70x100 cm, olaj -vászon)
.jpg)
……………..
Aurora Amelia Joplin : A bölcs idő utazó
-Novella -
A nap lassan ereszkedett le az égbolton, aranyfénybe burkolva a végtelen
dűnék hullámait. Az apró homokszemek úgy ragyogtak, mintha mindegyikük egy-egy
külön kis csillag lenne, amely a sivatag végtelenjében rejtőzik. A szél lágyan
suttogott, meséket hozott magával, melyeket csak az hallhatott, aki figyelni
tudott.
Egy magányos utazó lépkedett a homokban, lassan, megfontoltan. Ruháját a
homok és az idő koptatta, de a kezében tartott homokóra érintetlennek tűnt. Az
üvegben lassan, egyenletesen peregtek a szemek. Nem sietett, nem kapkodott,
mintha az időnek nem lenne hatalma fölötte.
Nagy Éva
alias Aurora Amelia Joplin
Egyszer csak egy másik alak tűnt fel a távolban. Egy fiatal nő, aki egy
nagyobb homokórát cipelt a karjában, két kézzel ölelve. Az utazó megtorpant, de
nem lepődött meg. A nő is megállt, és szemügyre vette őt.
– Te is keresed a végét? – kérdezte a nő halkan, miközben közelebb lépett.
A hangja olyan volt, mint a szél, amely óvatosan súrolja a dűnéket.
– Nem – felelte az utazó. – Én már tudom, hogy nincs vége. Csak a pillanat
számít, amíg pereg.
A nő elmosolyodott, de mosolya mögött szomorúság bújt meg.
– Az én homokórám más – mondta, és felmutatta a karjában tartott üveget. –
Minden egyes szemért küzdenem kellett. Van, amit sosem akartam elengedni, és
van, amit már rég magam mögött hagytam volna.
Az utazó közelebb lépett, és óvatosan megérintette a homokóra hideg üvegét.
– A harcaink adják meg az értékét. De nézd csak, itt van még mindig a
kezedben. Ez azt jelenti, hogy van időd dönteni, mit kezdesz vele.
A nő pillantása az utazó homokórájára siklott.
– A tiéd mintha sosem fogyna el – mondta halkan, kérdőn.
Az utazó elmosolyodott, de nem válaszolt. Csak nézte, ahogy a nap lebukik a
horizont mögé, és az ég narancsból mélykékre vált.
– Ha eljön az éjszaka, és úgy érzed, nem tudod, merre menj tovább, gondolj
a dűnékre. Minden lépés új rajzolatot hagy maga után. És az idő, amit most
elvesztegetettnek érzel, egyszer majd életed legszebb pillanata lesz.
A nő könnyekkel a szemében bólintott.
– Miért mondod ezt? Úgy beszélsz, mintha tudnád, mi vár rám.
Az utazó halványan elmosolyodott, majd lassan megfordult, és eltűnt a dűnék
között. A homokóra, amit maga után hagyott, üres volt, mintha sosem pergett
volna benne homok.
A nő kereste az utazót, de az nem volt sehol. A szívében különös béke
született. Megértette, hogy minden egyes homokszem egy ajándék, amely az időt,
a pillanatot jelképezi.
És amikor végre letette saját homokóráját a földre, a szél gyöngéden
körbetáncolta, elcsendesítve minden félelmét. Az éjszaka beköszöntött, de ő már
tudta, merre tart.
………………..
E. Nagy Mária:
Naplemente – festmény(15x19 cm, akril)
-janu%C3%A1r.jpg)
Szabó Ildikó: Ha kutya lennél...
- Elbeszélés -
válasz, később
dünnyögés: na, jól van, gyere. Kikászálódik
az ágyból, még látszik az arcán a párna nyoma. Kikísér, a dolog után vissza.
Vizet tesz eléd, meg ételt. Miközben eszel, őt nézed. Őt, az egyetlent, a mindenedet.
Ő kávét főz, szendvicset készít. Felöltözik, húzza a cipőjét. Ezt utálod. Most
itt fog hagyni. Megsimogat. Amikor kilép az ajtón, leülsz elé, hallgatod, ahogy
a kulcs fordul a zárban. Aztán csend. A szíved megszakad. Vajon visszajön? A
nap már ferdén süt, mire hazaér. Rohansz elé, a nyakába ugrasz. Boldog vagy,
alig bírsz magaddal. Aztán sétálni mentek, kettesben. Ő mindenfélére gondol az
út alatt, te csak rá. Néha egy-egy illat vagy látvány megzavar, de aztán
elmúlik. Csak ő van, aki itt halad az oldaladon. Tudod, hogy akár az életed
adnád érte. És másokért is, ha ő kérne rá. Romok között kutatnál, golyó elé
ugranál, bármit, hiszen jobban szereted őt saját magadnál is. Ha kutya lennél,
így telne minden napod. Ha kutya lennél, az életed a gazdádon múlna. Hogy ad-e
enni, beadatja-e az oltást, a chipet, hogy vigyáz-e rád. Ha kutya lennél,
mindezt nem kérnéd...
De ha a gazdád szeretne, ez lenne a minimum, amit megtesz érted. Bár mindegyikükért megtenné valaki...
………………
Lovag Dáma Nagy Cynthia:
 |
| Szabó Ildikó |
De ha a gazdád szeretne, ez lenne a minimum, amit megtesz érted. Bár mindegyikükért megtenné valaki...
……………..
 |
| Igen, én vagyok az... |
Fájjon az a
parázs
A vérvörös naplementében
a tó tükréből bámult rám
a szürkéskék türkiz szemem,
melytől mosolyog a szám.Még szépségével
néhányat
megmutat nekem, aztán
magamra hagy lassan a forró
nyár, nem dicsekszem azzal,
hogy itt hagytál, sunyi módon
megcsaltál.
Már nem tudom felidézni arcodat,
elvitted málnaízű csókodat,
hányadik nyár, már nem számolom
a napokat, de elloptad a hold mellől
a csillagokat, csak a reménység sugara
maradt a magasban.
Hagy fájjon az a parázs, mely éget a
mellkasomban,
lidércként kísért gondolataimban.
Még érzem csókod ajkaimon,
nem láthatlak már, pedig akarom!
Nem mondhatom, de hiányzol nagyon.
Megpróbáltam nélküled is jókedvű lenni,
látod, még magamon is tudok nevetni!
Mindenben az örömöt keresni,
s egyszer majd a boldogságra is rá lelni!
…………….
Reszeli
Isten a körmét, mert már túl hosszú, s közben mormog:
Azért alkottam meg az embert, hogy feltaláljon dolgokat, így az ollót. Csakhogy nem jó, ha vágjuk a körmöt, attól törékeny lesz. Hát elég vékony körmöm van, s hogy erősödjék, reszelni kell..ez sok idő. - - dunnyog tovább.
- Uram, engedd meg, hogy lereszeljem a körmeid, ne bíbelődj efféle
A vérvörös naplementében
a tó tükréből bámult rám
a szürkéskék türkiz szemem,
melytől mosolyog a szám.
megmutat nekem, aztán
magamra hagy lassan a forró
nyár, nem dicsekszem azzal,
hogy itt hagytál, sunyi módon
megcsaltál.
Már nem tudom felidézni arcodat,
elvitted málnaízű csókodat,
hányadik nyár, már nem számolom
a napokat, de elloptad a hold mellől
a csillagokat, csak a reménység sugara
maradt a magasban.
Hagy fájjon az a parázs, mely éget a
mellkasomban,
lidércként kísért gondolataimban.
Még érzem csókod ajkaimon,
nem láthatlak már, pedig akarom!
Nem mondhatom, de hiányzol nagyon.
Megpróbáltam nélküled is jókedvű lenni,
látod, még magamon is tudok nevetni!
Mindenben az örömöt keresni,
s egyszer majd a boldogságra is rá lelni!
…………….
Póth Vecsei Mária: Álmomban – festmény
(50x40 cm, akril-vászon)
Bognár
Papp Irén: Reszeli Isten a körmét
- Novella -
Azért alkottam meg az embert, hogy feltaláljon dolgokat, így az ollót. Csakhogy nem jó, ha vágjuk a körmöt, attól törékeny lesz. Hát elég vékony körmöm van, s hogy erősödjék, reszelni kell..ez sok idő. - - dunnyog tovább.
- Uram, engedd meg, hogy lereszeljem a körmeid, ne bíbelődj efféle
köznapi
dologgal, fontosabb feladatok várnak rád.
- Ezek szerint nem tolonganak a bejáratnál?
- Sajnos nem, Uram! Kevesen jutnak be az országunkba! Kihalt a sok szép emberi tulajdonság: őszinteség, becsület? Sajnos, nem állnak sorban nálunk, így átadhatom ezt a munkát egy másik angyalnak. Uram, had reszeljem le én a körmeidet! - mondja kedvesen Szent Péter, miközben a Mennyország kulcsait szorongatja.
- Fiam, ez Teremtés is egyben, nem csak afféle reszelgetés!! Nézd! Látod a fényben lehulló köröm-porocskákat? Nos, ezek mind-mind, egy - egy Világ! Akár a Föld! Ezeken is parányi lények élnek.
- De Uram, csak ilyen kis időt adsz nekik?- kérdi megrendülten
 |
| Bognár Papp Irén |
- Ezek szerint nem tolonganak a bejáratnál?
- Sajnos nem, Uram! Kevesen jutnak be az országunkba! Kihalt a sok szép emberi tulajdonság: őszinteség, becsület? Sajnos, nem állnak sorban nálunk, így átadhatom ezt a munkát egy másik angyalnak. Uram, had reszeljem le én a körmeidet! - mondja kedvesen Szent Péter, miközben a Mennyország kulcsait szorongatja.
- Fiam, ez Teremtés is egyben, nem csak afféle reszelgetés!! Nézd! Látod a fényben lehulló köröm-porocskákat? Nos, ezek mind-mind, egy - egy Világ! Akár a Föld! Ezeken is parányi lények élnek.
- De Uram, csak ilyen kis időt adsz nekik?- kérdi megrendülten
Szent Péter-
Földre hullnak és végük?
- Ó, Péter, ami nekünk egy pillanat, nekik az örökkévalóság. Érted? Ott másképp mérik az időt! Nemzedékek születnek és halnak meg ebben a percben - mondja bölcsen az Úristen, s reszelgeti tovább a körmét.
- Uram, a Földön, a legnagyobb országban, az Amerikai Egyesült Államok elnökének, van külön manikűröse, és pedikűröse is.
- Fiam, tudom. - ráncolja össze a homlokát az Úr. - Van azon kívül: fodrásza, fogorvosa, gyógy-masszőrj e, doktora, takarítónője, szakácsa, komornyikj a, koktélkeverőj e, kutyasétáltatója, kutyakozmetikusa, kutyapszichológusa, saját pszichológusa, sofőrje, öltöztetője, társalkodónője, titkára, házvezetője, divat-tanácsadója, kozmetikusa, lakberendezője, kertésze, istállósa, hajókapitánya, pilótája, udvari bohóca, ...de nem is sorolom.
- Épp ezért Uram! Az csak egy kis ország, a mi országunkhoz képest! A mi országunknál nincs hatalmasabb! - folytatja lelkendezve az aranyszavú angyal. - Miért ne engedhetnénk meg magunknak a manikűröst? Sőt, akár egy egész Szépségápoló szalont rendezhetnénk be!
- De fiam,- mondja az Úristen, - pont ezért halandók ők, mert telhetetlenek, ezért veszejtik el magukat, s ezért kell nekem újabb lényt alkotnom. Látod, az ember felemészti önmagát. Sajnálom, sajnálom, pedig micsoda lehetőségeket adtam nekik! - sóhajtja, míg ezüstös fürtjeit megrázza. Ekkor hatalmas erővel felfénylett gyönyörű glóriája, miközben szelíden, letette a körömreszelőt, s bölcs mosollyal vette szemügyre szép, rövid körmeit.
……………..
Klement Burza
Mária: Minden
rendben lesz
Életem
alkonyán egy kemény lecke,minden
napon tőrt forgat szívemben,
éjjel álom nem jön a szememre,
de a tőr csak egyre forog benne.
Elmémben
zakatol sok -sok gondolat,
kérdésre választ keresnek, csak zaj van,
csendembe lépek, s nem ütközöm falba,
ott nincs elme-zaj, csak Remény-boltozat.
Itt
értem, minden fájdalmas helyzetnek
célja van, próbára téve hitemet,
egy hang szól hozzám, csendesen figyelem:
" Erősítsd hitedet, minden rendben lesz!"
Csendemből
kilépve, mélyen lélegzem,
tudva, Isten meghallgatja kérésem,
nincs más dolgom, hinni és bízni benne,
hisz Istennél semmi se lehetetlen!
Több évtizedes mérnök-tanári pályám alatt
bőven volt részem nehezebb és könnyebb napokban. Mint mindenki másnál – így
nálam is – a pillanatnyi testi/lelki állapotomtól függött az, hogy miként
dolgozom fel a váratlan eseményeket. Ugyanazon a dolgon lehet bosszankodni, de
egy jó kiadósat nevetni is. A hozzáértők szerint (…óh, ezekből nagyon sok
van…), egy kiadós nevetés felér egy sikeres lelki masszázzsal, arról nem is
beszélve, hogy hizlal. Bár az megy magamtól is!
- Uraim! – kezdtem a fejmosást. Mérhetetlen neveletlenség bármilyen előadás alatt bekapcsolva hagyni a mobilokat. Az sem érdekel kinél szólalt meg, senki sem olyan fontos személyiség jelenleg, hogy óra alatt elérhető legyen…! Azért mondom, mert az iskola nem csak oktató, hanem nevelő intézmény is. Képzeljétek el azt, hogy éppen egy színházban vagytok, és következne a Hamlet nagy monológja. A nézőtéren feszült csend, minden szempár a főhősre figyel: …lenni, vagy nem lenni, az itt a kérdés!... kezdi főszereplő a monológot. Ebben az átszellemült pillanatban belevisítana egy mobil telefon az előadásba. Szerintetek, hogy lehetne ezt a botrányt kivédeni?
Az osztályban rövid ideig zavart csend támadt, s kisvártatva a legjobb tanuló felállt és előadta a helyzet megoldásának egy lehetőségét:
- Ó, semmi baj Tanár úr! Hamlet hagyja abba a monológját, lépjen pár lépést előrébb és mondja a következőket: aki arra szavaz, hogy „lenni” az nyomja meg az egyes gombot, aki a „nem lenni”-re szavaz az a kettes gombot nyomja meg a mobilján!
Kész, kiütéssel győzött a korszellem.
Természetesen teli szájjal röhögött az egész osztály. Az óra komolysága egy
pillanat alatt szertefoszlott. Senki sem érdekelt ezek után a számlálólánc
varázslatos világa. Nem is nagyon bántam akkor, majd a következő órán
visszatérünk a témára. Ez is az iskolai élet része, a felszabadító egészséges
nevetés,…és nekem sem ártott egy kis komolytalanság!
……………..
A nap lassan ereszkedett le az égbolton, aranyfénybe burkolva a végtelen
dűnék hullámait. Az apró homokszemek úgy ragyogtak, mintha mindegyikük egy-egy
külön kis csillag lenne, amely a sivatag végtelenjében rejtőzik. A szél lágyan
suttogott, meséket hozott magával, melyeket csak az hallhatott, aki figyelni
tudott.
Egy magányos utazó lépkedett a homokban, lassan, megfontoltan. Ruháját a homok és az idő koptatta, de a kezében tartott homokóra érintetlennek tűnt. Az üvegben lassan, egyenletesen peregtek a szemek. Nem sietett, nem
- Ó, Péter, ami nekünk egy pillanat, nekik az örökkévalóság. Érted? Ott másképp mérik az időt! Nemzedékek születnek és halnak meg ebben a percben - mondja bölcsen az Úristen, s reszelgeti tovább a körmét.
- Uram, a Földön, a legnagyobb országban, az Amerikai Egyesült Államok elnökének, van külön manikűröse, és pedikűröse is.
- Fiam, tudom. - ráncolja össze a homlokát az Úr. - Van azon kívül: fodrásza, fogorvosa, gyógy-masszőrj e, doktora, takarítónője, szakácsa, komornyikj a, koktélkeverőj e, kutyasétáltatója, kutyakozmetikusa, kutyapszichológusa, saját pszichológusa, sofőrje, öltöztetője, társalkodónője, titkára, házvezetője, divat-tanácsadója, kozmetikusa, lakberendezője, kertésze, istállósa, hajókapitánya, pilótája, udvari bohóca, ...de nem is sorolom.
- Épp ezért Uram! Az csak egy kis ország, a mi országunkhoz képest! A mi országunknál nincs hatalmasabb! - folytatja lelkendezve az aranyszavú angyal. - Miért ne engedhetnénk meg magunknak a manikűröst? Sőt, akár egy egész Szépségápoló szalont rendezhetnénk be!
- De fiam,- mondja az Úristen, - pont ezért halandók ők, mert telhetetlenek, ezért veszejtik el magukat, s ezért kell nekem újabb lényt alkotnom. Látod, az ember felemészti önmagát. Sajnálom, sajnálom, pedig micsoda lehetőségeket adtam nekik! - sóhajtja, míg ezüstös fürtjeit megrázza. Ekkor hatalmas erővel felfénylett gyönyörű glóriája, miközben szelíden, letette a körömreszelőt, s bölcs mosollyal vette szemügyre szép, rövid körmeit.
………………
Biszák László: Veszekedő varjak – festmény
(50x70 cm, olaj-farost)
.jpg)
éjjel álom nem jön a szememre,
de a tőr csak egyre forog benne.
kérdésre választ keresnek, csak zaj van,
csendembe lépek, s nem ütközöm falba,
ott nincs elme-zaj, csak Remény-boltozat.
célja van, próbára téve hitemet,
egy hang szól hozzám, csendesen figyelem:
" Erősítsd hitedet, minden rendben lesz!"
tudva, Isten meghallgatja kérésem,
nincs más dolgom, hinni és bízni benne,
hisz Istennél semmi se lehetetlen!
………………
Véghelyi József: A
digitális Shakespeare
(Elbeszélés)
*
 |
| Véghelyi József |
*
Akkor is tavasz volt, ennek minden
konzekvenciájával együtt. A diákjaim figyelme inkább a napsütéses természet
felé fordult a tábla helyett. (Akkor még nem volt digitális táblánk, de
szerintem az sem fordította volna a gyerekek figyelmét a szakma szépségei
felé…!). Szóval erőlködtem, hogy elmagyarázzam
a digitális tízes számláló működését az idő-diagrammal együtt. Láthatóan
kevés sikerrel. Egy bölcselet szerint a kudarc nem jár egyedül. Igazolhatom,
mert a szakmai előadásom csúcsán valahol megszólalt egy mobil telefon
valamelyik diáknál. Mit tehet ilyenkor egy tanár? Robbanjon fel a méregtől,
vagy beletörődött közönnyel legyintsen egyet?- Uraim! – kezdtem a fejmosást. Mérhetetlen neveletlenség bármilyen előadás alatt bekapcsolva hagyni a mobilokat. Az sem érdekel kinél szólalt meg, senki sem olyan fontos személyiség jelenleg, hogy óra alatt elérhető legyen…! Azért mondom, mert az iskola nem csak oktató, hanem nevelő intézmény is. Képzeljétek el azt, hogy éppen egy színházban vagytok, és következne a Hamlet nagy monológja. A nézőtéren feszült csend, minden szempár a főhősre figyel: …lenni, vagy nem lenni, az itt a kérdés!... kezdi főszereplő a monológot. Ebben az átszellemült pillanatban belevisítana egy mobil telefon az előadásba. Szerintetek, hogy lehetne ezt a botrányt kivédeni?
Az osztályban rövid ideig zavart csend támadt, s kisvártatva a legjobb tanuló felállt és előadta a helyzet megoldásának egy lehetőségét:
- Ó, semmi baj Tanár úr! Hamlet hagyja abba a monológját, lépjen pár lépést előrébb és mondja a következőket: aki arra szavaz, hogy „lenni” az nyomja meg az egyes gombot, aki a „nem lenni”-re szavaz az a kettes gombot nyomja meg a mobilján!
………………
Matyikó
Tibor: Havas erdőben – festmény
(70x100 cm, olaj -vászon)
.jpg)
Aurora Amelia Joplin : A bölcs idő utazó
-Novella -
Egy magányos utazó lépkedett a homokban, lassan, megfontoltan. Ruháját a homok és az idő koptatta, de a kezében tartott homokóra érintetlennek tűnt. Az üvegben lassan, egyenletesen peregtek a szemek. Nem sietett, nem
kapkodott,
mintha az időnek nem lenne hatalma fölötte.
Egyszer csak egy másik alak tűnt fel a távolban. Egy fiatal nő, aki egy nagyobb homokórát cipelt a karjában, két kézzel ölelve. Az utazó megtorpant, de nem lepődött meg. A nő is megállt, és szemügyre vette őt.
– Te is keresed a végét? – kérdezte a nő halkan, miközben közelebb lépett. A hangja olyan volt, mint a szél, amely óvatosan súrolja a dűnéket.
– Nem – felelte az utazó. – Én már tudom, hogy nincs vége. Csak a pillanat számít, amíg pereg.
A nő elmosolyodott, de mosolya mögött szomorúság bújt meg.
– Az én homokórám más – mondta, és felmutatta a
 |
| Nagy Éva alias Aurora Amelia Joplin |
Egyszer csak egy másik alak tűnt fel a távolban. Egy fiatal nő, aki egy nagyobb homokórát cipelt a karjában, két kézzel ölelve. Az utazó megtorpant, de nem lepődött meg. A nő is megállt, és szemügyre vette őt.
– Te is keresed a végét? – kérdezte a nő halkan, miközben közelebb lépett. A hangja olyan volt, mint a szél, amely óvatosan súrolja a dűnéket.
– Nem – felelte az utazó. – Én már tudom, hogy nincs vége. Csak a pillanat számít, amíg pereg.
A nő elmosolyodott, de mosolya mögött szomorúság bújt meg.
– Az én homokórám más – mondta, és felmutatta a
karjában tartott üveget. –
Minden egyes szemért küzdenem kellett. Van, amit sosem akartam elengedni, és
van, amit már rég magam mögött hagytam volna.
Az utazó közelebb lépett, és óvatosan megérintette a homokóra hideg üvegét.
– A harcaink adják meg az értékét. De nézd csak, itt van még mindig a kezedben. Ez azt jelenti, hogy van időd dönteni, mit kezdesz vele.
A nő pillantása az utazó homokórájára siklott.
– A tiéd mintha sosem fogyna el – mondta halkan, kérdőn.
Az utazó elmosolyodott, de nem válaszolt. Csak nézte, ahogy a nap lebukik a horizont mögé, és az ég narancsból mélykékre vált.
– Ha eljön az éjszaka, és úgy érzed, nem tudod, merre menj tovább, gondolj a dűnékre. Minden lépés új rajzolatot hagy maga után. És az idő, amit most elvesztegetettnek érzel, egyszer majd életed legszebb pillanata lesz.
A nő könnyekkel a szemében bólintott.
– Miért mondod ezt? Úgy beszélsz, mintha tudnád, mi vár rám.
Az utazó halványan elmosolyodott, majd lassan megfordult, és eltűnt a dűnék között. A homokóra, amit maga után hagyott, üres volt, mintha sosem pergett volna benne homok.
A nő kereste az utazót, de az nem volt sehol. A szívében különös béke született. Megértette, hogy minden egyes homokszem egy ajándék, amely az időt, a pillanatot jelképezi.
És amikor végre letette saját homokóráját a földre, a szél gyöngéden körbetáncolta, elcsendesítve minden félelmét. Az éjszaka beköszöntött, de ő már tudta, merre tart.
Az utazó közelebb lépett, és óvatosan megérintette a homokóra hideg üvegét.
– A harcaink adják meg az értékét. De nézd csak, itt van még mindig a kezedben. Ez azt jelenti, hogy van időd dönteni, mit kezdesz vele.
A nő pillantása az utazó homokórájára siklott.
– A tiéd mintha sosem fogyna el – mondta halkan, kérdőn.
Az utazó elmosolyodott, de nem válaszolt. Csak nézte, ahogy a nap lebukik a horizont mögé, és az ég narancsból mélykékre vált.
– Ha eljön az éjszaka, és úgy érzed, nem tudod, merre menj tovább, gondolj a dűnékre. Minden lépés új rajzolatot hagy maga után. És az idő, amit most elvesztegetettnek érzel, egyszer majd életed legszebb pillanata lesz.
A nő könnyekkel a szemében bólintott.
– Miért mondod ezt? Úgy beszélsz, mintha tudnád, mi vár rám.
Az utazó halványan elmosolyodott, majd lassan megfordult, és eltűnt a dűnék között. A homokóra, amit maga után hagyott, üres volt, mintha sosem pergett volna benne homok.
A nő kereste az utazót, de az nem volt sehol. A szívében különös béke született. Megértette, hogy minden egyes homokszem egy ajándék, amely az időt, a pillanatot jelképezi.
És amikor végre letette saját homokóráját a földre, a szél gyöngéden körbetáncolta, elcsendesítve minden félelmét. Az éjszaka beköszöntött, de ő már tudta, merre tart.
………………..
E. Nagy Mária:
Naplemente – festmény
(15x19 cm, akril)
-janu%C3%A1r.jpg)
*****************************************
8. GÄNSZLER BEÁTA: GYENGÉDEN
- Elbeszélés -
Márta sürög-forog az asztalnál. Vacsorát szolgál fel a háznépének. Jézus és
tanítványai vendégeskednek hajlékukban. Lázáron, Márta testvérén tett tanúbizonyságot
az Emberfia, midőn feltámasztotta őt halottaiból, s Lázár most ott ül Jézussal
szemben.
Gänszler
Beáta
A bethániai ház előtt egyre gyűlnek az emberek. Látni akarják a csodatévőt
és a feltámasztott-tat. Izgatottan tülekednek, lökdösik egymást. A
szerencsések, akik odajutnak az ablakhoz, feszült figyelemmel nézik a bent
lévőket.
Máriát, Márta és Lázár testvérét aznap különös nyugalom szállja meg.
Testvéreivel együtt számos alkalommal és módon kinyilvánította hitét. Hisznek
abban, aki maga a feltámadás és az élet: Krisztusban, Isten Fiában.
Mária rendkívüli hódolattal készül. Régóta őrizget egy edényt, melynek
tartalmát ritkán használja, mert igen drágán mérik. A szent nárdus növény
gyökeréből készült olajhoz leginkább csak királyok, papok és a beavatottak
jutnak hozzá. A nárdusolaj nyugtatja az idegrendszert, lassítja a szívműködést,
gyógyír álmatlanságra, szorongásra. Aki teheti, a halottját is ezzel készíti
elő a temetésre. Mária nem látja a közeljövőt, de a szíve megsúgta, hogy becses
vendégüknek szüksége van arra, hogy az ősi szokás szerinti felkenést ezzel az
olajjal végezze.
Mikoron a ház népe befejezi a vacsorát, s a beszélgetés moraja is elcsitul,
Mária az edénnyel a kezében Jézus elé lép.
— Uram, királyom, hadd fejezzem ki mélységes tiszteletemet és imádatomat
feléd. Kérlek, engedd meg, hogy a lábadat e szent olajjal kenjem be.
Jézus szeretettel néz Máriára, gyengéden megsimogatja bájos arcát, és egy
szó nélkül fordul meg a székével, helyet adva neki.
A tanítványok és a többiek nyakukat nyújtogatva, megbabonázva nézik, mint
térdel le Mária Jézus elé, bontja ki gyönyörű, hosszú haját, melynek zuhataga
eltakarja előlük a Mester lábát.
Mária nem siet. Leoldja a rabbi lábáról a saruját. Végigsimít a sok
vándorlástól megkeményedett bőrön, majd bőséggel önt a tenyerébe az olajból.
Lassan masszírozza be a kenettel Jézus talpát, lábfejét, s halad felfelé a
lábszárán. Ezt annyiszor ismétli, míg a Mester bőre be nem szívja az olaj nagy
részét. Mária a felesleget szépséges hajával itatja fel, azután visszahúzza
imádottja lábára a saruját. Jézus lehajol és felsegíti őt. Néhány másodpercig
felindultan, némán néznek egymásra, majd Mária odahajol a felkenthez és
gyengéden csókot lehel az arcára, aztán a szent olajat tartalmazó edénnyel
kisiet. Jézus hosszan néz utána.
A szobában ülők és az ablakon belesők megrendülve nézik a jelenetet.
- Látjátok, ím, az olaj a Szentlélek jelképe - szólal meg Jézus. - Én
mondom néktek, Mária a reménység és kegyelem ragyogó fénysugara. Ti, erős
férfiak, kik nevettek velem, sírtok velem és követtek engem, vagytok-e olyan
bátrak, mint ez az alázatos asszony? — kérdezi. - Mária letérdelt elém, drága
olajával gyengéden felkente a lábamat, majd csókjával illetett. Ki lesz
közületek annyira bátor, hogy olyan gyengéd legyen hozzám, mint ő? - néz körbe az
Emberfia a hívein, de azok elkapják a tekintetüket róla.
- Majd én — áll fel kis idő múltán a karióti.
És Jézus tanítványai mind elismerőn, áhítattal vegyes csodálattal néznek
fel Júdásra.
………………..
Festmény Jézusról
*****************************************
9.
BEMUTATJUK NAGY ÉVA ÍRÓT – KÖLTŐT
Nagy Éva Ilona vagyok, írói nevem,
Aurora Amelia Joplin így ismerhetnek az olvasók.
Békés megye szívében élek egy
szeretetteljes, összetartó család körében, ahol a mindennapokat az alkotás
öröme teszi teljessé.
Nagy Éva
Már gyermekkoromban felfedeztem a
művészet varázsát. A könyvek nem csupán szórakozást nyújtottak számomra, hanem
igaz barátokká váltak, akikhez bármikor fordulhattam. Az olvasás szeretete és
az önkifejezés iránti vágy vezetett el ahhoz, hogy 2004-ben papírra vessem első
verseimet. Sokáig csak önmagamnak írtam, a sorok azonban a lelkem mélységeit
tükrözték. Az igazi fordulópont 2023-ban érkezett el, amikor megírtam első
mesekönyvemet. Mely négy nyelven elérhető. Ez a tapasztalat újraélesztette
bennem az írás iránti szenvedélyt. Azóta az alkotás mindennapos része az
életemnek. Ugyanebben az évben váltak publikálttá verseim, melyek hamarosan
különböző internetes felületeken és antológiákban is megjelentek. Ma már
meséim, novelláim és verseim számos platformon megtalálhatók, és büszkeséggel
tölt el, hogy ezek az írások másokat is megérintenek. Különösen fontos
számomra, hogy segíthessem a kezdő költőket és írókat, ezért létrehoztam A
Múzsák Könyvtára nevű csoportot, ahol szeretettel támogatom azokat, akik most
indulnak el az alkotás útján.
Mottóm: „A verseim a lelkem
cseppjei.”
* Aurora Amelia Joplin :
Egy falatnyi remény
- Novella -
A hó szelíden hullott az éjszaka csendjében, a fagyos szél finoman csípte
Jackson arcát. A férfi egy kihalt utcasarkon, egy omladozó fal tövében
gubbasztott. A fák ágai nehezen tartották el a rájuk rakódott súlyt, és a házak
ablakain keresztül meleg fények pislákoltak, mintha csak a boldog idők emlékei
akarnának beszűrődni az éjszakába. Csak a szeme volt élő; a teste, a lelke, a
reménye már régóta megdermedt. Fázott és éhes volt. Egy száraz kenyérdarab volt
minden vagyona – és még az sem sokáig marad nála.
– Szép kis karácsony, ugye? – mormolta az éjszakának, miközben ujjai közé
szorította a kenyérhéjat. A fejében emlékek cikáztak: a gyerekei kacaja, a
felesége mosolya, a kandalló melege és az ünnepi asztal ínycsiklandó illata.
Egy másik élet volt az, egy másik világ.
Ekkor léptek zaja törte meg a csendet. Lassan, félénken egy ázott kutya
közeledett. A bundája piszkos volt, a teste reszketett, és a szemei ugyanazt a
magányt tükrözték, amit Jackson érezett. A kutya apró lehelete, mint fehér
füstcsíkok, felhőket alkotott a hideg levegőben.
– Hé, te is a rövidebbet húztad, ugye? – szólalt meg Jackson, és egy halk
sóhajjal letört egy darabot a kenyérből. – Na, gyere, együnk együtt!
A kutya habozott, de az éhség erősebb volt a félelménél. Óvatosan
odasomfordált, és mohón bekapta a falatot.
– Hát, te sem vagy válogatós – mosolygott keserűen Jackson, és letette maga
mellé a maradékot. – Ne félj, nincs sok, de megosztom.
A kutya leült mellé, és csendben nyammogott. Jackson elővett egy kopott
műanyag flakont, amiben néhány korty víz lötyögött.
– Tessék, barátom, idd ezt meg. Nekem már úgyis mindegy.
Ahogy a kutya befejezte, kíváncsian felnézett rá, majd orrával gyengéden
megbökte a férfi kezét. Jackson a kutya fejére tette a kezét, és megsimogatta.
Az érintés valamit felébresztett benne, amit azt hitte, már régen elveszített.
Az emlékek fájdalma helyett most valami más kezdett el formálódni a szívében.
Talán valami, amit az év minden napján hiányolt.
– Tudod, nem hittem volna, hogy valaha még lesz társaságom. Hogy lesz
valaki, akiért érdemes továbbmenni.
A kutya meleg teste mellett Jackson már nem fázott annyira. A magány
sötétje is halványodni kezdett. A férfi felnézett az égre, és bár semmi nem
változott körülötte, úgy érezte, valami mégis változott benne. A karácsony
éjszakáján, a hideg levegőben egy apró szikra kezdett el pislákolni.
– Talán mégsem olyan rossz ez a karácsony – suttogta, miközben a kutya
hozzá bújt. – Ha mást nem is, de a szeretetet nem vehetik el tőlem. Ez maradt
nekem. És neked is adok belőle.
A hó lassan beborította őket, de ők ketten nem mozdultak. Ott, a hideg
éjszaka közepén, Jackson szívében ismét pislákolni kezdett a melegség, amit a
szeretet és az együttérzés táplált.
……………
Hegyaljai Tünde: Téli hangulatok –
festmény(40x30 cm, olaj)
- Elbeszélés -
 |
| Gänszler Beáta |
A bethániai ház előtt egyre gyűlnek az emberek. Látni akarják a csodatévőt és a feltámasztott-tat. Izgatottan tülekednek, lökdösik egymást. A szerencsések, akik odajutnak az ablakhoz, feszült figyelemmel nézik a bent lévőket.
Máriát, Márta és Lázár testvérét aznap különös nyugalom szállja meg. Testvéreivel együtt számos alkalommal és módon kinyilvánította hitét. Hisznek abban, aki maga a feltámadás és az élet: Krisztusban, Isten Fiában.
Mária rendkívüli hódolattal készül. Régóta őrizget egy edényt, melynek tartalmát ritkán használja, mert igen drágán mérik. A szent nárdus növény gyökeréből készült olajhoz leginkább csak királyok, papok és a beavatottak jutnak hozzá. A nárdusolaj nyugtatja az idegrendszert, lassítja a szívműködést, gyógyír álmatlanságra, szorongásra. Aki teheti, a halottját is ezzel készíti elő a temetésre. Mária nem látja a közeljövőt, de a szíve megsúgta, hogy becses vendégüknek szüksége van arra, hogy az ősi szokás szerinti felkenést ezzel az olajjal végezze.
Mikoron a ház népe befejezi a vacsorát, s a beszélgetés moraja is elcsitul, Mária az edénnyel a kezében Jézus elé lép.
— Uram, királyom, hadd fejezzem ki mélységes tiszteletemet és imádatomat feléd. Kérlek, engedd meg, hogy a lábadat e szent olajjal kenjem be.
Jézus szeretettel néz Máriára, gyengéden megsimogatja bájos arcát, és egy szó nélkül fordul meg a székével, helyet adva neki.
A tanítványok és a többiek nyakukat nyújtogatva, megbabonázva nézik, mint térdel le Mária Jézus elé, bontja ki gyönyörű, hosszú haját, melynek zuhataga eltakarja előlük a Mester lábát.
Mária nem siet. Leoldja a rabbi lábáról a saruját. Végigsimít a sok vándorlástól megkeményedett bőrön, majd bőséggel önt a tenyerébe az olajból. Lassan masszírozza be a kenettel Jézus talpát, lábfejét, s halad felfelé a lábszárán. Ezt annyiszor ismétli, míg a Mester bőre be nem szívja az olaj nagy részét. Mária a felesleget szépséges hajával itatja fel, azután visszahúzza imádottja lábára a saruját. Jézus lehajol és felsegíti őt. Néhány másodpercig felindultan, némán néznek egymásra, majd Mária odahajol a felkenthez és gyengéden csókot lehel az arcára, aztán a szent olajat tartalmazó edénnyel kisiet. Jézus hosszan néz utána.
A szobában ülők és az ablakon belesők megrendülve nézik a jelenetet.
- Látjátok, ím, az olaj a Szentlélek jelképe - szólal meg Jézus. - Én mondom néktek, Mária a reménység és kegyelem ragyogó fénysugara. Ti, erős férfiak, kik nevettek velem, sírtok velem és követtek engem, vagytok-e olyan bátrak, mint ez az alázatos asszony? — kérdezi. - Mária letérdelt elém, drága olajával gyengéden felkente a lábamat, majd csókjával illetett. Ki lesz közületek annyira bátor, hogy olyan gyengéd legyen hozzám, mint ő? - néz körbe az Emberfia a hívein, de azok elkapják a tekintetüket róla.
- Majd én — áll fel kis idő múltán a karióti.
És Jézus tanítványai mind elismerőn, áhítattal vegyes csodálattal néznek fel Júdásra.
………………..
Festmény Jézusról
*****************************************
9.
BEMUTATJUK NAGY ÉVA ÍRÓT – KÖLTŐT
Békés megye szívében élek egy szeretetteljes, összetartó család körében, ahol a mindennapokat az alkotás öröme teszi teljessé.
 |
| Nagy Éva |
Már gyermekkoromban felfedeztem a művészet varázsát. A könyvek nem csupán szórakozást nyújtottak számomra, hanem igaz barátokká váltak, akikhez bármikor fordulhattam. Az olvasás szeretete és az önkifejezés iránti vágy vezetett el ahhoz, hogy 2004-ben papírra vessem első verseimet. Sokáig csak önmagamnak írtam, a sorok azonban a lelkem mélységeit tükrözték. Az igazi fordulópont 2023-ban érkezett el, amikor megírtam első mesekönyvemet. Mely négy nyelven elérhető. Ez a tapasztalat újraélesztette bennem az írás iránti szenvedélyt. Azóta az alkotás mindennapos része az életemnek. Ugyanebben az évben váltak publikálttá verseim, melyek hamarosan különböző internetes felületeken és antológiákban is megjelentek. Ma már meséim, novelláim és verseim számos platformon megtalálhatók, és büszkeséggel tölt el, hogy ezek az írások másokat is megérintenek. Különösen fontos számomra, hogy segíthessem a kezdő költőket és írókat, ezért létrehoztam A Múzsák Könyvtára nevű csoportot, ahol szeretettel támogatom azokat, akik most indulnak el az alkotás útján.
Mottóm: „A verseim a lelkem cseppjei.”
*
- Novella -
– Szép kis karácsony, ugye? – mormolta az éjszakának, miközben ujjai közé szorította a kenyérhéjat. A fejében emlékek cikáztak: a gyerekei kacaja, a felesége mosolya, a kandalló melege és az ünnepi asztal ínycsiklandó illata. Egy másik élet volt az, egy másik világ.
Ekkor léptek zaja törte meg a csendet. Lassan, félénken egy ázott kutya közeledett. A bundája piszkos volt, a teste reszketett, és a szemei ugyanazt a magányt tükrözték, amit Jackson érezett. A kutya apró lehelete, mint fehér füstcsíkok, felhőket alkotott a hideg levegőben.
– Hé, te is a rövidebbet húztad, ugye? – szólalt meg Jackson, és egy halk sóhajjal letört egy darabot a kenyérből. – Na, gyere, együnk együtt!
A kutya habozott, de az éhség erősebb volt a félelménél. Óvatosan odasomfordált, és mohón bekapta a falatot.
– Hát, te sem vagy válogatós – mosolygott keserűen Jackson, és letette maga mellé a maradékot. – Ne félj, nincs sok, de megosztom.
A kutya leült mellé, és csendben nyammogott. Jackson elővett egy kopott műanyag flakont, amiben néhány korty víz lötyögött.
– Tessék, barátom, idd ezt meg. Nekem már úgyis mindegy.
Ahogy a kutya befejezte, kíváncsian felnézett rá, majd orrával gyengéden megbökte a férfi kezét. Jackson a kutya fejére tette a kezét, és megsimogatta. Az érintés valamit felébresztett benne, amit azt hitte, már régen elveszített. Az emlékek fájdalma helyett most valami más kezdett el formálódni a szívében. Talán valami, amit az év minden napján hiányolt.
– Tudod, nem hittem volna, hogy valaha még lesz társaságom. Hogy lesz valaki, akiért érdemes továbbmenni.
A kutya meleg teste mellett Jackson már nem fázott annyira. A magány sötétje is halványodni kezdett. A férfi felnézett az égre, és bár semmi nem változott körülötte, úgy érezte, valami mégis változott benne. A karácsony éjszakáján, a hideg levegőben egy apró szikra kezdett el pislákolni.
– Talán mégsem olyan rossz ez a karácsony – suttogta, miközben a kutya hozzá bújt. – Ha mást nem is, de a szeretetet nem vehetik el tőlem. Ez maradt nekem. És neked is adok belőle.
A hó lassan beborította őket, de ők ketten nem mozdultak. Ott, a hideg éjszaka közepén, Jackson szívében ismét pislákolni kezdett a melegség, amit a szeretet és az együttérzés táplált.
……………
Hegyaljai Tünde: Téli hangulatok –
festmény
(40x30 cm, olaj)
.jpg)
*****************************************
10. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK
Véghelyi Péterné: Jézus álruhában
Rettentően hideg lett csütörtök délelőttre, a levegőt fagyos
rémületté
zsibbasztotta a sarkvidéki jeges szél. Olyan időben kellett Pécsre utaznom,
amikor az ember a kutyáját is beengedi a lakásba, irgalomból. A meleg, fűtött busz elhagyására készültem, miután a városba értünk, és a külvárosi megálló előtt egy férfi dülöngélt előre a sofőr mögé a buszban, és leült átellenben mellém. Oldalra néztem, és olyan embert láttam, akit ha meglát az ember, automatikusan a táskája felé nyúl, hogy biztonságban van-e. Akkor még nem tudtam, hogy az emberre oly
zsibbasztotta a sarkvidéki jeges szél. Olyan időben kellett Pécsre utaznom,
amikor az ember a kutyáját is beengedi a lakásba, irgalomból. A meleg, fűtött busz elhagyására készültem, miután a városba értünk, és a külvárosi megálló előtt egy férfi dülöngélt előre a sofőr mögé a buszban, és leült átellenben mellém. Oldalra néztem, és olyan embert láttam, akit ha meglát az ember, automatikusan a táskája felé nyúl, hogy biztonságban van-e. Akkor még nem tudtam, hogy az emberre oly
jellemző előítéletekcsapdájába fogok belesétálni, csúfjává válni az
irgalmasságnak.
Amikor az ember leszállt, csak azt láttam, hogy egy nagy zakóban taszigálja
őt az elnéptelenedett utcán tovább a félelmetes szél. Nehezen jutottam fel a sétálóutcáig, a heves rángások meleg bundám alá is hideget fújtak, és fejemről kíméletlenül akarta leszakítani a kalapot, ezért kezemet ott tartva igyekeztem a minden irányból körém tekeredő fúvásokkal küzdve tovább menni. Csak néhány emberrel találkoztam, mindenki a fejfedőjét védte karjával, és fejét lehajtva igyekezett megtalálni azt az ajtót,ami mögé a gyilkos orkán elől eltűnhet. Sokat kellett gyalogolnom, úti célom elérése hősies küldetéssé lett előttem, mert a széllel vívott harc tervezése lehetetlen volt, ugyanis mindig más irányból fújt. Egyre hidegebbnek éreztem a hirtelen, semmiből jövő heves lökéseket. Egy férfi lépdelt mellém, és a hangos széllel versenyre kelve szólított meg engem:
– Kisasszony, tudna nekem segíteni pár száz forinttal? – szavait nehezen értettem, elhalkult a fájdalomtól. Kalapomat szorosan fogva néztem félre, és azt a férfit ismertem fel benne, aki a város szélén leszállt a buszról, belelépve védtelenül az ítéletidőbe. Védtelenségét ugyanis csak most fogtam fel: egy vékony zakó, nadrág, kabátot, sapkát nem viselt, markával tartotta magán a ruháját, csak ezért nem téphette le róla a szél eddig. Vörös arca eltorzult a hidegtől, de én most is csak a rossz tekintetet láttam benne, és torkomig szökött fel a kalapomat tartó gőg bennem, és gondolkodás, irgalom nélkül azt válaszoltam neki:
– Most nem tudok segíteni! – majd félrefordulva tovább siettem. A szerencsétlen ember is szaporázta lépteit, és amikor elém került, teljes alakját magam előtt láttam. A vékony
emberen lobogott a ruha, a szél szemből kezdett fújni, láttam erőlködésétis, és azonnal felfogtam, hogy neki csontig hatol a hideg. Embertelen gyorsasággal nőtt köztünk a távolság, és a cikázó gondolataim elém hoztak képeket: Nem segítettél neki, ő fázik, kabátja sincsen. Az ember képe beleégett a lelkembe, már nem a hideggel törődtem, csak futottam, hogy emberünket utolérjem. A Dzsámi előtti téren a szél oldalról támadt, telibe talált engem is, nehezen vittek a lábaim, már teljesen elöntött a forróság, és az igyekezet, hogy utolérjem a szinte már ugráló embert. Egy üvöltést hallottam, elérte a hideg okozta fájdalom emberünkben azt a szintet, amikor emberségét nem akarta tovább megtartani. A Dzsámi mellett van egy Karitasz iroda, azt hittem, hogy oda megy, mert közben az ember után futva csak a kabát érdekelt, amit neki valahogy keríteni kell. A férfi azonban üvöltve tovább ment, szemlátomást feladta a harcot a hideg ellen.
el, akik értetlenül nézték a jelenetet. Végre hátratekintett, én néhány százast a kezembe készítettem, és felé nyújtottam.
– Ember, maga meg fog fagyni, nincsen kabátja, hova megy? – kérdeztem tőle, és csak reméltem, hogy a szél nem teker fel bennünket a lakatokkal teli kerítésre, amely
mellett álltunk. Az ember szemei vörösen izzottak, a fájdalom rég győzött
a teste felett, és csak üvöltve tudott beszélni velem. Elmondta, hogy a rokonainál hagyta a kabátját. Hívtam, hogy menjünk vissza a Karitaszhoz, ott tudnak neki adni egy kabátot.
– Hol adnak kabátot? – kérdezte lihegve, de már követett is engem, és a kapu zárva volt ugyan, de éppen jött ki valaki, tőle kértem segítséget. Az udvarban készültség volt, egy terem ajtajában bájos asszony állt, aki mintha csak ránk várt volna. A teremben mindenütt kabátok, cipők, és ruhák. Ekkor néztünk le emberünk lábára, melyen rongyos cipőt viselt, még fűző sem volt benne, talán megfagyott már, és csak azért nem esett le róla. Az asszony bement, méretet vett, és elkezdte öltöztetni a félig megfagyott embert. Táskámba nyúltam, és a reggeli péksüteményt kezébe nyomtam, hogy addig egye meg, míg a kabát megkerül. Emberünkön a megnyugvás még nem látszott, szinte eszét vette a fájdalom, én pedig nem tudtam, hogy a méltóságát hogyan adjam vissza, amit ellopott tőle a nyomorúság. Otthagytam az asszonyra, akinek az ajtót nyitó férfi azt mondta, hogy lássa el mindennel, ami kell. A kapu olyan nehéz volt, a szél szinte nem engedte, hogy kinyissam, kétszer feszültem neki a nehéz hevedernek, amivel nyílott.
Hirtelen belémnyilalt a felismerés, hogy ez a férfi a külvárosból nem érhetett ide ilyen rövid idő alatt, de akkor ez hogyan történhetett?
- Mert amit a legkisebbel tesztek, azt velem teszitek, - mondta Jézus, és akkor értettem meg mindent.
Az utcán hálát adtam az Istennek, hogy nem engedte, hogy a gőg, és az önzés irgalmatlanná tegyen. Még napokig emésztettem a szégyenemet, mert megértettem, hogy itt a földön, az Isten egymás kezébe ad bennünket, ezen múlik az üdvösség, a kalapokat pedig vigye csak el a szél.
.png) |
| Véghelyi Péterné |
Amikor az ember leszállt, csak azt láttam, hogy egy nagy zakóban taszigálja
őt az elnéptelenedett utcán tovább a félelmetes szél. Nehezen jutottam fel a sétálóutcáig, a heves rángások meleg bundám alá is hideget fújtak, és fejemről kíméletlenül akarta leszakítani a kalapot, ezért kezemet ott tartva igyekeztem a minden irányból körém tekeredő fúvásokkal küzdve tovább menni. Csak néhány emberrel találkoztam, mindenki a fejfedőjét védte karjával, és fejét lehajtva igyekezett megtalálni azt az ajtót,ami mögé a gyilkos orkán elől eltűnhet. Sokat kellett gyalogolnom, úti célom elérése hősies küldetéssé lett előttem, mert a széllel vívott harc tervezése lehetetlen volt, ugyanis mindig más irányból fújt. Egyre hidegebbnek éreztem a hirtelen, semmiből jövő heves lökéseket. Egy férfi lépdelt mellém, és a hangos széllel versenyre kelve szólított meg engem:
– Kisasszony, tudna nekem segíteni pár száz forinttal? – szavait nehezen értettem, elhalkult a fájdalomtól. Kalapomat szorosan fogva néztem félre, és azt a férfit ismertem fel benne, aki a város szélén leszállt a buszról, belelépve védtelenül az ítéletidőbe. Védtelenségét ugyanis csak most fogtam fel: egy vékony zakó, nadrág, kabátot, sapkát nem viselt, markával tartotta magán a ruháját, csak ezért nem téphette le róla a szél eddig. Vörös arca eltorzult a hidegtől, de én most is csak a rossz tekintetet láttam benne, és torkomig szökött fel a kalapomat tartó gőg bennem, és gondolkodás, irgalom nélkül azt válaszoltam neki:
– Most nem tudok segíteni! – majd félrefordulva tovább siettem. A szerencsétlen ember is szaporázta lépteit, és amikor elém került, teljes alakját magam előtt láttam. A vékony
emberen lobogott a ruha, a szél szemből kezdett fújni, láttam erőlködésétis, és azonnal felfogtam, hogy neki csontig hatol a hideg. Embertelen gyorsasággal nőtt köztünk a távolság, és a cikázó gondolataim elém hoztak képeket: Nem segítettél neki, ő fázik, kabátja sincsen. Az ember képe beleégett a lelkembe, már nem a hideggel törődtem, csak futottam, hogy emberünket utolérjem. A Dzsámi előtti téren a szél oldalról támadt, telibe talált engem is, nehezen vittek a lábaim, már teljesen elöntött a forróság, és az igyekezet, hogy utolérjem a szinte már ugráló embert. Egy üvöltést hallottam, elérte a hideg okozta fájdalom emberünkben azt a szintet, amikor emberségét nem akarta tovább megtartani. A Dzsámi mellett van egy Karitasz iroda, azt hittem, hogy oda megy, mert közben az ember után futva csak a kabát érdekelt, amit neki valahogy keríteni kell. A férfi azonban üvöltve tovább ment, szemlátomást feladta a harcot a hideg ellen.
el, akik értetlenül nézték a jelenetet. Végre hátratekintett, én néhány százast a kezembe készítettem, és felé nyújtottam.
– Ember, maga meg fog fagyni, nincsen kabátja, hova megy? – kérdeztem tőle, és csak reméltem, hogy a szél nem teker fel bennünket a lakatokkal teli kerítésre, amely
mellett álltunk. Az ember szemei vörösen izzottak, a fájdalom rég győzött
a teste felett, és csak üvöltve tudott beszélni velem. Elmondta, hogy a rokonainál hagyta a kabátját. Hívtam, hogy menjünk vissza a Karitaszhoz, ott tudnak neki adni egy kabátot.
– Hol adnak kabátot? – kérdezte lihegve, de már követett is engem, és a kapu zárva volt ugyan, de éppen jött ki valaki, tőle kértem segítséget. Az udvarban készültség volt, egy terem ajtajában bájos asszony állt, aki mintha csak ránk várt volna. A teremben mindenütt kabátok, cipők, és ruhák. Ekkor néztünk le emberünk lábára, melyen rongyos cipőt viselt, még fűző sem volt benne, talán megfagyott már, és csak azért nem esett le róla. Az asszony bement, méretet vett, és elkezdte öltöztetni a félig megfagyott embert. Táskámba nyúltam, és a reggeli péksüteményt kezébe nyomtam, hogy addig egye meg, míg a kabát megkerül. Emberünkön a megnyugvás még nem látszott, szinte eszét vette a fájdalom, én pedig nem tudtam, hogy a méltóságát hogyan adjam vissza, amit ellopott tőle a nyomorúság. Otthagytam az asszonyra, akinek az ajtót nyitó férfi azt mondta, hogy lássa el mindennel, ami kell. A kapu olyan nehéz volt, a szél szinte nem engedte, hogy kinyissam, kétszer feszültem neki a nehéz hevedernek, amivel nyílott.
Hirtelen belémnyilalt a felismerés, hogy ez a férfi a külvárosból nem érhetett ide ilyen rövid idő alatt, de akkor ez hogyan történhetett?
- Mert amit a legkisebbel tesztek, azt velem teszitek, - mondta Jézus, és akkor értettem meg mindent.
Az utcán hálát adtam az Istennek, hogy nem engedte, hogy a gőg, és az önzés irgalmatlanná tegyen. Még napokig emésztettem a szégyenemet, mert megértettem, hogy itt a földön, az Isten egymás kezébe ad bennünket, ezen múlik az üdvösség, a kalapokat pedig vigye csak el a szél.
11. VÁLOGATOTT VERSEK
Lovag Dáma Nagy Cynthia: video-verse
Petőfi Sándor Falu végén kurta a kocsma
- megtekintése a
YouTube-on-
https://youtu.be/uXra-upfsdU?si=BCofqHrIE3bXl_I0
……………..
Millió hópihét takart magára
Szélapó döngeti a fákat
Tavaszi ébredésre várnak
Nem serceg a fű a réten,
Virág sem nyílik régen
Szomorú már a téli világ
Egyre pillesédik a tó vize,
Susog a nád a part szélibe
Etetőre jár a soktollú nemzet
A hó leple lassan olvadni kezd,
Bő esőre váltva a réten csörgedez
Nincs már kemény hidege
Még is jó, ha fehér lepellel,
Fedi, a szépséges hópihe.
………………
A kínai árusok, vakmerő kufárok,
óvnák azt az árut, el mégse mozdulnak.
felhő híján zápornak sincs jele,
nemhogy égiháborúnak.
kinek tűnt fel,
hogy e bóvli világ lassan már egy szemétdombbal ér fel?
velük tart egy keszekusza madzagördögszekér,
itt szalvétaraj repül, ott reklámszatyor szárnyal,
a vásárt, mint a kidőlt kukát, szerte szórja a szél.
ha így fúj, még marad időm néhány laza fröccsre.
öröklétre szólót! Az ügyfélszolgálaton már hét nyelven beszélnek.
s nyoma se lesz vágyadban a bűnnek!
Sokan szerződtek már, de sok van, aki még nem;
Háromezret beszervezni, nagy munka lesz, kérem! ...
(hajbókolva hozzá egy sort) kínálják az árut egyre:
Ünnepecke ez teneked,
széllelszöprész-ünnepecke,
venni hozzá jó kompresszor, olcó az ár,
van most ünnep leengedve! ...
ha volna teste, befalna most néhány csirke szárnyat
……………….
Zsebetekben csörög a harminc ezüst.
Mamelukként földre rogytok.
S ha kell nyaljátok a föld sarát.
Elveiteket, ami sohasem volt.
eladtátok a lelketekkel együtt.
S hogy mit és kit romboltok ,
s tapostok a földbe, nem számít.
a szolga alázkodik és hajbókol.
meg akar felelni a Gazdának.
Azért az agyatok nem ment el teljesen.
Pontosan tudjátok mi a következménye
undorító munkátok hozadékának.
S hozzátok létre a leendő ÚJ RENDET…
Csak velünk NEM SZÁMOLTOK.!
Kisebbségben vagytok.
S jő a NÉPHARAG,,
Eltapos benneteket.
MI FOGJUK MEGTEREMTENI
azt az új világot,
mely rendet teremt,
Nem tűri a KÁOSZT.,
S NEM FOG SZÜLNI ÚJ DIKTÁTORT.
2023-07-05
*****************************************
12. POÓR EDIT: KÜLÖNÖS KARÁCSONY
- Novella -
Diákszerelemből lett házasság. Nagyon boldogan éltek, bár gyermekük nem születhetett, mégis teljesnek érezték életüket. A magány azonban nehéz lelki terhet jelentett számára. Próbált társat keresni magának, de az imádott feleségét senki sem pótolhatta. Felhagyott az ismerkedéssel, mert nem akart másoknak bánatot és csalódást okozni. Rá kellett jönnie, hogy nem áll készen egy új kapcsolatra bármennyire is szeretné a magányát enyhíteni. Minden a szerelmére emlékeztette, így hát az emlékeivel élt tovább.
 |
| Poór Edit |
Advent előtt már felköltözött a víkendházába és csak az új év kezdetével tért vissza a lakásába. Nejével minden évben ott ünnepelték a karácsonyt és a szilvesztert. Ezt a hagyományukat is megtartotta.
A csendet csak a hóvihar zúgása törte meg. Óriás pelyhekben hullott a hó, napok óta havazott. Előfordult, hogy az áramellátás is szünetelt, de erre az esetre felkészült gyertyákkal.
Feldíszítette a karácsonyfát, ami nem volt nagy, de éppen beleillett a szoba hangulatába, majd a kandallót és az asztalt. Úgy terített, mintha a kedvese is ott lenne két személyre. Beleült a kedvenc foteljába a kandalló előtt és a fotó albumot nézegetve elmerengett a boldog múlton. Néha szemeibe könny szökött, melyet felesége zsebkendőjével itatott fel. Kissé talán el is szendergett.
Éktelen kopogásra riadt, valaki az ajtó üvegén zörgetett.
– Ki az? – kiáltotta elcsodálkozva, hiszen erre még a madár sem jár ilyen időben gondolta.
Halk hangfoszlányokat hallott csak, mert a szél dübörgése elnyelte a szavakat. Kinyitotta hát az ajtót és egy átfázott, elcsigázott, pléddel betakart idősebb hölgy állt ott. Az arcából alig látszott valami. A hó rátapadt a plédre, a kezei szinte megfagytak, amivel átfogta a takarót magán.
– Jöjjön be gyorsan – kérte Enzo felismerve a helyzetet.
Az ajtót alig bírta visszacsukni a rettentő szél erőssége miatt.
– Bocsánat, ne haragudjon, hogy ilyenkor zavarom önt. Képzelje ebben a hóviharban elakadtam a kocsival, de akárhogy próbáltam kiszabadítani, csak még jobban elsüllyedt. A végén feladtam és amikor megláttam a házának fényeit ideindultam, hogy segítséget kérjek.
– Értem, semmi baj. Jöjjön csak ide a kandallóhoz és melegedjen fel, mert látom teljesen átfagyott.
– Igen, köszönöm szépen.
– Hozok forró teát, az majd segít – ajánlotta fel Enzo.
– Jó lesz, nagyon köszönöm, jaj még be sem mutatkoztam Leane vagyok – és odanyújtotta a már félig átmelegedett kezét.
– Enzo, a tisztességes nevem – válaszolta mosolyogva.
Mindkettőjüknek vitt egy – egy csésze forró teát és a kandalló előtti kis asztalra helyezte, majd leült a másik fotelbe.
– Hol jár erre, ilyen zimankós időben? – kérdezte Enzo.
– A lányomékhoz indultam, hogy a szentestét együtt tölthessük mindannyian. Egészen idáig jó volt az út, csak itt akadtam el - és könnybe lábadtak szemei.
– No, ne sírjon segítek, azonban meg kell várni, hogy csendesedjen a vihar. Különben nem jutna sokkal tovább. Honnan jön?
– Dijonból.
– És hová tartott volna?
– Belfortban laknak a lányomék.
– Hát akkor már nem is sok kellett volna, hogy odaérjen.
– Igen, még az a szerencse, hogy az ön házának közelében akadtam el, különben biztosan megfagytam volna az országúton. Van itt térerő? – kérdezte Leane.
– Ebben a viharban nehézkes lesz, de próbálja meg nyugodtan.
– Szólnom kell, hogy ne aggódjanak miattam. Nem…, sajnos szakadozik. Pedig, nagyon várnak az unokáim – mondta és újra könnybe lábadtak a szemei.
– Talán biztosabb, ha egy üzenetet küld, az megérkezik, ha egy pillanatra is van térerő.
– Igaza van.
– Nyugodjon meg kedves Leane, ma már késő van a ki-szabadításhoz és a tovább utazáshoz. Ebben hóviharban és sötétségben nem biztonságos. Van helyem bőven az egyik szobában megágyazok önnek, hogy kipihenhesse magát és reggelre talán már előnyösebb idő lesz.
– Nagyon kedves, de nem zavarom? Látom két személyre terített.
– Nem, nem semmiképpen. Legalább nem töltöm egyszer egyedül a szentestét.
Leane, érthetetlenül nézett a férfira. Egyedül? Akkor miért terített két személyre gondolta magában. Enzo észrevette rajta, hogy kérdően néz rá.
– Ja, hogy mégis miért két személyre terítettem? Ez egy hosszú és szomorú történet. Azt is mondhatnám, hogy önre vártam – próbálta oldani a hangulatot és mosolygott hozzá.
– Van időm, sőt jelenleg csak az van – folytatta az asszony.
– Jöjjön, vacsorázzunk – kérte, majd kiment, hogy tálaljon.
Leane, elcsodálkozott, hogy hirtelen milyen terülj – terülj asztalkát varázsolt elő a férfi. Hagymalevest és borjúpörköltöt tálalt fel körettel.
– Ezt mindet egyedül ön készítette? – kérdezte ámulatba esve.
– Igen, én ugyanis Doleban lakom és ez a víkendházam. Adventkor mindig felköltözök ide és csak az új évben megyek haza – válaszolta.
– Ha nem lenne itt valószínű, hogy a reggelt már nem éltem volna meg. Nagyon köszönöm a segítségét.
– Tudja, semmi sem véletlen. Azt hiszem, az őrzőangyala jól vigyáz magára – folytatta mosolyogva. – Meséljen nekem a családjáról és arról, hogy egy ilyen bájos, intelligens hölgy miért egyedül vág neki az útnak szenteste?
– Én egyedül élek, mert a férjem jó pár évvel ezelőtt itt hagyott minket, és még nem tudtam feldolgozni a hirtelen halálát.
– Igazán sajnálom – szólalt meg átérzően.
– Hiába vártam haza, ő nem jött. Helyette a rendőrség érkezett meg és közölték, hogy baleset következtében elhunyt. Képzelheti mit éltem át – mesélte még most is könnyek között.
– Igen, megtudom érteni. Az én feleségem is így halt meg. Az újságban is benne volt, hogy mindkét sofőr életét vesztette a helyszínen az ütközést követően. Én sem tudtam még elfogadni, olyan mintha most is itt lenne. Ezért terítettem két személyre. Szívem legmélyén őrzöm emlékét és ez egy rituálé számomra, hogy minden évben idejövök karácsonykor.
– Már értem – válaszolta megértően az asszony.
A vacsora közben egy üveg vörös bort is felszolgált Enzo. A beszélgetést a kandalló előtt folytatták. A hóvihar nem csendesedett, már későre járt. Mindketten nyugovóra tértek a szobáikban és csak reménykedtek, hogy másnapra javul az idő annyit, hogy Leane tovább indulhat.
Az asszony nagyon kimerült és ez a váratlan esemény is megviselte. Hamar elaludt, reggel a telefonjának hangjára ébredt, lányától Julinétől kapott sms – t. Gondolta, ha már van térerő beszélhet is vele. Felhívta és mindent elmesélt neki a történtekről. Azt is, hogy milyen hálás Enzonak, mert megmentette az életét.
– Anya, viszonzásul hívd el Enzot, jöjjön el veled hozzánk. Ne töltse egyedül a karácsonyt – vetette fel a lány.
– Hát…, nem is tudom. Köszönöm, majd megemlítem neki – válaszolta és elköszöntek.
Amikor az ebédlőbe ment már terített asztal várta. Kis idő múlva Enzo is előkerült. A vihar lecsendesedett és a havazás megállt.
– Jó reggelt kedves – köszöntötte Enzo mosolyogva.
– Kint minden rendben, kiszabadítottam az autóját – folytatta reggeli közben.
– Nagyon köszönöm a segítségét. Beszéltem a lányommal és meghívta önt is karácsonyra hozzájuk – vetette fel.
– Nagyon kedvesek, de nem akarom önöket zavarni ismeretlenül – válaszolta Enzo.
– Ugyan! Mi már ismerjük egymást és szeretném meghálálni, hogy ilyen kedves, segítőkész volt velem – mondta mosolyogva Leane.
– Ez természetes, nem kell megköszönnie.
– Kérem, jöjjön velem. Megismerheti a családomat, itt pedig egyedül lenne. Élvezze velünk a karácsony melegségét.
Enzo tétovázott, nem tudta mitévő legyen a szíve azt súgta fogadja el a meghívást. Először érezte felesége halála után azt a közelséget nő iránt, ami megérintette. Ugyanakkor a megszokás emléke marasztalta.
– Na, ne gondolkodjon ennyit! Jöjjön – kérte Leane.
Végül nem tudott ellenállni és az asszonnyal mégis elment Belfortba.
A lányáék úgy fogadták őt, mintha mindig is ismerték volna és megköszönték a segítségnyújtását. Jól érezték magukat együtt. Leane szívét megdobogtatta a férfi közvetlensége és az a szeretet, melyet kisugárzott magából. Kora este indultak vissza Enzo víkendházához.
– Köszönöm ezt a szép napot, rég nem volt részem ilyenben. A családja elragadóan kedves. Ma már ne induljon vissza Leane, ossza meg velem az estét kérem. Reggel biztonságosabb lesz az utazás – szólalt meg a férfi.
– Igaza lehet, nagyon köszönöm Enzo – válaszolta.
Kellemes, baráti hangulatban telt az este további része. Arra jutottak, hogy szívesen folytatják majd az ismerkedést és barátkozást az elkövetkezendő időben. Leane meghívta magához Enzot Dijonba.
Hirtelen a férfinak furcsa gondolat fészkelte be magát a fejébe és szinte váratlanul kérdezte meg az asszonyt.
– Leane, hol történt a baleset?
– Dijon és Dole között – válaszolta meglepődve a különös kérdésen.
Ekkor Enzot, mintha szíven ütötte volna a balsejtelem. Felállt és az íróasztal fiókjából elővett egy újságot, majd odanyújtotta Leanenak.
– De…, hiszen… ez, ez lehetetlen – képedt el, szinte belesápadt az asszony.
– Igen…, ők voltak…. Ezt a sors keze intézte így – válaszolta Enzo, miközben átölelte Leanét.
……………….
Körmendi Rita: Alkony a télben –
festmény
*****************************************
13. NAGY VENDEL ÉLETE VERSEKBEN
(Sorozat (tizenharmadik rész))
BOSZORKÁNYTÁNC
A BOSZORKÁNYOKNAK ÉS A FŐÖRDÖGÖKNEK
Csörren a dob,
A boszorkány táncol.
Szoknyája lendül,
Ha perdül százszor.
Boszorkányok gyülekeznek
Boszorkányszombaton.
Szipirtyók és Szipirtyókák.
Látszani engedik
Lápi rémek vigyorát.
Csörren a dob,
Az ördöglány táncol.
Szoknyája lendül,
Ha perdül százszor.
Ördögkerékhez
Fekete macskát láncol.
Homokóráján pereg
A szürke homok,
Mint parti fövenyen,
Elomlanak a nyomok.
Pattog a tűz,
Vörös-sárga lángja lobog.
Ördög fiak kezében
Peregnek a dobok.
Férfiak meztelen talpa
Ütemre dobog.
Ősi kovácsok tüzes
Szelleme forog
Itt ebben a táncban.
Énekszó csendül,
Szoknya ránca rezdül.
Vörös fejű ördögök
Ezüst szarva csillan,
Pokol tüzéből
Kénköves füst illan.
Fekete kondérban
Bájital rotyog,
Kígyómáj és békaháj,
Kormos padlón
Láncos bot kopog.
Boszorkák szaladnak
Az izzó parázson át,
Testük bujaságra csábít,
Ruhájuk lobot vet,
Levetik, sarokba dobják.
Meztelenül folyik
Tovább a tánc.
Fő ördög kezében
Csörög a lánc.
Önkívületében
Csókot vált a
Vonagló nőkkel.
Az orgia éjfélkor
Tetőfokára hág,
Senki nem alhatik.
Míg az eszelős tánc,
És a zene
Lelohad hajnalig.
Csak egy gyertya pislog,
Mutatja az utat.
Bódult pokolnépek
Falnak dőlve horkolnak,
Mindegyik kimulatta magát,
S káromkodtak egyet:
„Az angyalát.”
S a zizegő szalmán
Sorba lepihennek,
S kéngőztől hurutos
Tücskök hegedülnek.
2016.04.02.
*
A KÍGYÓ CSÓKJA
(fantasy)
Felkapaszkodok egy kósza felhőre,
alattam a világ vége,
lógatom lábamat a semmibe.
engem is elvarázsol még
a kígyó ölelése.
nyakánál fogva fejét messze eltartom magamtól,
ő mélyen a szemembe néz,
hogy belém lásson.
az eredendő bűnnek,
a kígyó csábításának
erővel ellenállj,
testeddel, lelkeddel,
a kígyó csókja,
látom, elbódított már.
tiltott gyümölcsöt kínál,
mézes, mázas bókkal,
Lucifer hízelgő hangján.
miközben melegre vár
a kígyó fészke,
a tiltott fa alatt.
a kígyótojás
kikelni készül
s még vackán kell eltaposni
a mérges viperát,
hogy ne burjánzzon el a gonosz.
óvatlanul, ha nem vigyázol,
lángpallossal űzetel ki a paradicsomból.
Ezek után
Most már semmi
Nem számít.
Már semmi nem hiányzik.
A lényeg az, hogy
A gyerekek a
Napon legyenek,
Éretlen gyümölcsöt
Ne egyenek,
Egymásra kést ne emeljenek,
Káin és Ábel példáján,
Hogy bárányokat
Ne öljenek le
Áldozatként az Úr oltárán,
És hogy az Éva
Cipót süt.
Ha én nem lennék,
Meg a penész,
Ki enné meg
A kenyeret?
ha még egyszer övön alá ütsz,
fuccs a kistestvérnek.
Isten veletek.
utolsó kérdésem
a végére maradt,
hogy miért nem vadásznak a nőkre a férfiak?
mert csupán tenyérnyi prémük van,
s az is lyukas.
ihaj, csuhaj, rókaprém,
más is kurvul, nemcsak én...
*
ANYÁM BOROGASS
Néha az emberek fejében
olyan sötétség van,
akár egy tehénben.
s nem szedek semmiféle porokat,
anyám borogass...
iszom a pincehideg borokat.
várj egy kicsit, hurka sül.
s megindultok, mint a mieink
dühödten negyvenegyben,
Kevermes vagy Dombiratos felé.
soha ne higgy a tömegeknek,
egyesek éljeneznek,
mások szentségelnek,
sosem egységesek.
lényeges, hogy alakuljon a jelszó,
minden gyerek lakjon jól,
minden ember lakjon jól,
mindenki lakjon otthon,
anyám borogass...
ha a kupola alatt állsz,
vezesd tekinteted a fény felé,
kiáltsd fel az égre,
TE ISTEN...
úrrá tettél
kondul háttérben a harang
majd zúg, mint ágyúgolyó,
mivé öntettetett,
ha jött a vihar
ki jogosított fel arra,
hogy keresztény létedre
embereket Dunába lövess?
hogy tízszer annyit keress,
s daráló gépeddel testeket töress?
mindezekre miket felelsz?
megbánt bűneitek megbocsájtatnak,
de el nem felejtetnek.
híven szolgállak titeket,
szívemet lábaitok elé terítem,
mosom lábaitok, kezeitek,
arcotok is immár,
szemetek is, hogy lássatok tisztán.
s ti deciszámra isszátok a féldeciket...
induljatok kárhozni pokolra,
némelyik asszony mind egyforma.
gondoljatok az almára,32
a kígyóra és a Paradicsomra.
anyám borogass...
farkasvigyorral nevessetek,
ájdesz bugyesz, ahogy lesz, úgy lesz.
ülök a kemencepadkán,
lehelgetem kezeimet,
hideg van odakint.
fújom a forralt bort,
akár a zavartoldó dalt,
ne égesse torkomat tán ennyire.
rám mered kis unokám,
csoda kerek szemeivel
hitetlenkedve nézi,
hihetetlen neki,
a fene a kend száját,
abban egyszerre van hideg is meg meleg is?
anyám borogass...
s messziről egy theremin
búsan búgó barna hangját
hozza a hűvös szél,
megbékélést remél.
2016. 02. 24.
*
VALAMI VAN A LEVEGŐBEN
Úgy érzem mostanság
valami van a levegőben,
nem köd és pára,
nem füstölgő kémények árja,
baljós gondolatok előfutára.
s nemcsak Dániában.
ha közeleg a vihar,
egy asszony köténye
sok mindent eltakar.
hogy nehogy lebukj,
mindig egyformát hazudj...
vigyázz, ha igazad van,
sokféle igazság van.
vigyázzatok magatokra,
legyetek jók és szépek,
én semmit nem ígérek,
mert a jó az
mindig gyanús.
valami van a levegőben.
érezni véled
ebben a házban
az ördögi létet,
egy isteni szikra
ad menedéket,
s némi esélyt,
hogy elhárítsd a veszélyt.
s beletúr ilyenkor
szirmos hajába
egy sárgán virágzó,
szagtalan krizantém,
ki illatot remél,
hogy valami legyen a levegőben.
2016. 02. 03.35
*
OLYAN VAGY...
Olyan vagy, mint amit a furu kihány...
Ne vesszél össze egy
párnán és a cihán,
csupán hazádat szeressed,
kiterítenek a lepedőn,
mint akármelyik betyárt.
ha mindenedet el is vesznek,
késed, szeretőid még lehetnek.
milyen ember az olyan,
kinek kése és szeretője nincsen?
ne érdekeljen az a golyhó,
ki harangból golyót öntetne neked,
egyéb gyilkosságra is képes lenne.
én lennék a hunyó,
nem őt találná el a golyó.
nem is kell célozni oda,
vastag vagyok, mint a ló dereka.
apródonként élvezd az életet,
mint a Mária-Treszka,
vagy a Casanova.
ki szobrot dönt és könyvet éget,
más gaztettre is képes,
kinek hős, másnak gazember az illető.
sokan fiatal nők után futnak,
magamfajtának hál’ istennek
csupán az érett nők jutnak.
kiket megviselt az élet,
megbecsülésért odaadók lettek.
az éjszaka, ha hosszú találna lenni,
többször is felkelek megpihenni.
kiáltok egy nagy tahót,
ne bántsanak a delejes manók.
hol itt, hol ott, meg majd amott,
olyan mindegy, akár a szélső háznak,
olyan emberre van szüksége a világnak,
mint amilyen én vagyok,
mondják, maradjak magnak.
megbeszéltem a Péterrel.....
s mannát szórok az égi madaraknak,
kik guggolva repülnek az ég alatt.
haptákban állva várom a végítéletet,
végül meghalok én is,
bár ez még nem biztos,
lehet csak utópia.
kemény vagyok, mint a vídia.
s ez egy olyan csoda volna,
ami nem történt meg még velem soha.
mert kevés hely volt élni,
egész életen át nem lehet félni.
őrangyalaid egyre vigyázzanak,
ne temetőárokba kaparjanak... el.
2016. 02. 26.
*
EBEN GUBA
Ami mindegy vagy egyre megy,
úgy hívják mifelénk, eben guba.
vagyis egykutya.
mikor összekerültünk, kettő pusztánk volt,
egy-egy mindegyikőnknek,
ami kilógott a nadrágunkból
s ez a mai napig így is maradt.
ne gondolj magadról sokat,
hazugság nem fed el hazugságokat.
végül kezedbe kaptál egy csokrot,
vele a szeretete is nyakadba omlott,
forgatod, mint rosszlány a liliomot.
eben guba,
ezt már elbaltáztuk kiscsikó korunkban.
iszunk, mint a lódereka.
aki nem tanult meg gyermekkorában
puha szervvel szeretni,
most már nagy bajban kezd lenni.
szegény ember vizel és főz.
ez már eben guba.
ép testet adj ép lélek,
ép testben ép csak a lélek.
ép testemben épp hogy élek.
barátaim mind meghaltak,
rosszallóim megmaradtak.
nem az megy el, aki koros,
mindig csak az, aki soros.
azzal, kit a vagyon fölvet,
döngölni lehetne a földet.
ki dolgozik, csak kalapol,
kialmolva maga alól.
a dologtól mindig féltek,
csak gondolkodásból éltek.
bármit levághat a doktor úr,
a fejemhez nem nyúl,
ezért jótállok
pedig sok a túlokos,
olyan az élet, mint a gyereknadrág,
rövid és koszos.
engem már nemigen érdekel senki,
néha igazán meg tudsz nevettetni.
csak némán ülök s elmerengek,
ilyenkor azt mondom magamnak,
gondoltam, nevetek egyet.
bármit bedobok a sutba,
véleményem csak ennyi,
végül is mondjuk ki...
eben guba.
2016. március 15.
*
SZIVÁRVÁNY
Az égbolt, s a tenger,
Ajándékot hoztak bölcsőmhöz,
Mikor megszülettem.
Jöttek a viharral,
Ki a szél szárnyán szárnyalt,
Hogy ott érje még a hajnalt,
Mert csak fényben látszik
A tenger és az égszín kékje.
Ha körbe öleli
A Földet a szivárvány.
S napfényben ragyog
A harmatos ködmárvány.
Mert fény nélkül
Minden szín csak fekete.
Nem látszik a szivárvány színe.
Ott álltak mindketten
Baldachinos ágyamnál.
Kezükben tartva
Szemeimnek szánt színüket,
S hatvan évig őriztem
Kék színét
Álmodozó szememnek.
Szörnyű tűzkígyó
Fenekedik az égen.
Hirtelen, hamarvást
Háborúság lészen.
Bárányfelhők úsznak
Sietve, serényen
A nap, a hold, a csillagok,
A fény ragyog.
Az Auróra fenn északon,
Tündököl a havas tájakon.
Az ég alján
Ível a szivárvány.
Színeiben pompázva,
Mint pogány bálvány.
2016. március 11.
*****************************************
14. GUTI CSABA: A TRÓFEA
- Novella -
A héten már harmadjára.
Várt, még mindig csak várt az autóban tétlenül.
Csaták dúltak benne.
Gondolta, visszafordulhatna egy mondvacsinált indokkal, miszerint a hűtőben felejtette a szendvicsét, és ha már úgy is ott van, nyomhatna egy puszit a nő homlokára, csak hogy legyen valamiféle kontakt a reggelben. Minden bizonnyal jólesne a gesztus mindkettejüknek. Halványan elmosolyodott, mivel a gondolat egy
pillanatra aprócska boldogságot csempészett a szívébe.
De csak
 |
| Guti Csaba |
egy pillanatra, mert valóban megtehette volna mindezt, mégsem
tette. Nem volt ereje hozzá. Nyilván nem fizikálisan, lelkileg. Nem
bírt már
energiát fordítani egy olyan kapcsolatra, amelyben nem hogy soha nem talált
melegségre, hanem örökké vacogott, mert hideg volt benne, mint a kriptában.
Felsóhajtott, majd a slusszkulcsot markolászva ösztönözte magát
Felsóhajtott, majd a slusszkulcsot markolászva ösztönözte magát
az
indulásra. Eldöntötte már, mégsem indult. Nehéz volt a szíve.
Egy pillantás
erejéig a visszapillantóban szemlélte önmagát, mintha csak a saját lelkébe
akart volna belepillantani. Talán sikerült is. Feltette magának a kérdést, hogy
milyen férfi az, aki a saját felesége elől bujdosik? Hova vezet az az út, mely
ezekhez hasonló kövekkel van kirakva?
Persze, rég kitalálta már az alibit a reggeli szökésekre, miszerint biztosan épp csak elkerülték egymást, meg hogy ő már úton kell, legyen, amikor a nő még éppen csak felébred. Tavaszhoz érkezvén ugyanis sűrűsödik a forgalom, indulnak a város határában az építkezések, korán kell kelni, hogy ne késsen el a munkából. Logikus volt az egész, mégis átlátszó és semmitmondó. Azért eltette talonba, hátha egyszer mégis szüksége lesz rá.
A helyzet azonban úgy állt, hogy az asszony soha nem kérte számon. Nem kérdezte tőle, miért ébredt az elmúlt időszakban tíz perccel korábban, nem panaszkodott a magányos napfelkeltékre, és nem sóvárgott már jó ideje a puszik iránt sem, amik egyébként is az utóbbi időben az ajkától már egyre messzebb csattantak el.
Azon a hűvös, sötét hajnalon mindez újra átsuhant a férfi agyán. Fénnyel szolgált addig tudatosan elburkolt elméjének az a néhány gondolat, mely elárulta, mily régóta nem számított már az asszonynak. A tulajdon feleségének.
Miután ez ismét erőre kapott benne, elindította a motort, és lendületet adva a járműnek, szinte megbántottan hajtott ki az utcára. Eltelt jó néhány perc, és még mindig nem szabadult a rossz érzéseitől. Zakatolt az agya, a lelkiismerete, a szíve. Elméleteket gyártott, sztereotípiákat ismételgetett, miszerint tíz év múltán a házasságok nagy része zátonyra fut. Miért épp ők lennének azon szerencsések egyike, akik haláluk napjáig totális boldogságban élik meg frigyüket. Miután ezt helyrerakta magában, kifogásokat keresett, majd szinte bűntársként tekintett az asszonyra, azt bizonygatva, hogy mindezt nem csak ő rontotta el, hisz, ehhez is ketten kellettek, mint annyi mindenhez az életben. Egyébként is az asszonyok a családi tűzhely megtartói. Leírták már ezt száz meg száz évvel ezelőtt is tőle okosabbak.
Igen, biztosan így volt, másképp nem lehetett. Mármint, hogy nem csak ő a hunyó a dologban. Legalábbis ebben akart megnyugodni. Valahogy mégsem sikerült neki. Unottan, kiégve szállt ki az autóból, miután bő félóra múlva megérkezett. Akkor már javában sütött a nap, meleget mégsem adott. Körülötte minden oly rideg volt és komor, hiába nézett farkasszemet az első napsugarakkal.
Az idő közben telt, szép lassan csordogált, mert rá az volt bízva. Eltelt a tavasz, anélkül hogy ők ketten az illatait érezték, színeit látták volna. A forró nyár minden esemény nélkül hamvasztotta el maga mögött a napokat.
Aztán eljött az ősz, ami nem volt rest elhozni magával a változást. De nem volt egyenes az az ősz, sőt, meglehetősen álnok volt, mivel csak az egyiküknek nyújtott valamit. Édeskés keserű volt ez az egész, kicsit olyan, mint Éva esete a kígyóval.
Adott és elvett.
Történt ugyanis, hogy a férfi új kolléganőt kapott. Többnyire, már önmagában ennyi is elég, ahhoz, hogy a régóta leülepedett tó vize egy kicsit felkavarodjék egy olyan helyen, ahol soha, semmi nem történik, és ahol többnyire férfiak dolgoznak. Talán először még tabu az új érkező személye, majd beszélgetések bontakoznak ki róla, amit aztán egyre gátlástalanabbak lesznek. Ráadásul ez a nő szép volt, meglehetősen csinos. Nem kerülhette ki, hogy ne váljék igen hamar beszédtémává. De mindez csöndben, halkan történt, hogy ne jusson vissza hozzá. Különös volt az a nő. Tekintetébe olyan erő vegyült, mely vonzott és taszított is egyben. A legtöbb férfi számára elérhetetlenné, megközelíthetetlenné téve őt.
A férfi, amikor először megpillantotta, még a lélegzete is elállt. Tudta, hogy nem szabadna ily hosszan bámulni, de egyszerűen nem tudta róla levenni a szemét a tökéletes alakjáról, feszes combjáról, a visszafogott, de mégis hatásos sminkjéről, mely oly kívánatossá tette a nő ajkát, hogy az ember legszívesebben beleharapott volna, finoman, becézve. Mindezen túl a nő tekintete volt a leglefegyverezőbb, amivel szinte uralta a másikat, a hatalma alá gyűrte egyetlen szó nélkül, minden mozdulatot, tettet nélkülözve. A férfit vonzotta az a szempár, húzta magához, majd elrántotta. Régen érzett ilyet. Nagyon, de nagyon rég. Talán még középiskolában, amikor elsősként szembesült a nagy szerelemmel. A lány három évvel volt idősebb nála, így teljesen elérhetetlen volt számára. Azért szerette azt a lányt, hűségesen, plátóian, de mindezt csak messziről tehette. Majd belepusztult abba az egészbe. Oly rég volt, és most hirtelen ugyanazok az érzések rohantak rá. Legalább olyan intenzíven, legalább oly heves szenvedéllyel. Igen, valóban olyan módón, mint amikor egy kamasz az első csókért áhítozik.
A pillantásuk akkor akadt össze. A nő üdvözlésképpen halványan elmosolyodott, a férfi bárgyún követte példáját. Közben érezte, hogy átrohan rajta a forróság, ami az arcán és a fülén csúcspontosodik. Megpróbált felülkerekedni kezdeti feszélyezettségén, és olykor-olykor szemlesütve, de elindult a nő felé, majd kezet nyújtva neki, bemutatkozott. Érintkezésük talán hosszabbra sikeredett, mint egy átlagos kézfogás. Lehet, csak a férfi képzelte így, de ő a szimpátia jeleként értelmezte a dolgot.
A délelőttje meglehetősen kuszára sikeredett, nehezen koncentrált a feladataira, csapongó volt és zavart. Miért is ne lett volna, hisz folyamatosan az a nő járt a fejében. Egyre csak ő. Először hihetetlennek tartotta, hogy majd tízévnyi házasság eszményét a háttérbe tudja tolni egyetlen röpke találkozás egy teljesen vadidegen nővel. De végül is az élet ilyen, sosem lehet tudni, kit és mit sodor az ember útjába, továbbá, hogy mi ezzel a célja. Meg aztán fantáziálni még nem bűn! – vallotta mindig, és ezúttal is ezt mondogatta magában. Mert valóban azt tette, ábrándázott. Perzselte a szívét a nő átható tekintete, minden érzéki vonása, nőiességének megannyi gyümölcse, és puha, illatos bőrének érintése. Nem tudott ellene küzdeni, sőt, meg akarta tartani magában az érzést.
Napok teltek el ilyenformán. A két munkatárs, ha tehette, kereste egymás társaságát. A hosszúra nyújtott ebédszünetek, a közös cigarettázások üde színfoltot jelentettek a férfinak, valódi felüdülést. Hogy a nőnek mik voltak a valós szándékai, abba nem gondolt bele mélyen, élvezte a kicsikart pillanatokat, és próbálta azokat megtartani, elnyújtani. Ezek az apró együttlétek tápláltak benne valamit, amitől megfiatalodott, mondhatni kivirágzott. Jókedve félretolta a benne régóta elhatalmasodó depressziót. Nem kellett sok idő, és a közvetlen kollégái már beszéltek róla a hátuk mögött. Élces megjegyzéseket tettek. A férfi velük mosolygott az elhangzottakat hallgatva, de közben a pokolba kívánta az összes irigyét. Merthogy csakis az irigység vezérelhette őket, abban biztos volt. A benne dúló változást otthon sem tudta elnyomni, vidámabb lett, engedékenyebb, előzékenyebb. Tette mindezt úgy, hogy testileg mit sem változott a házassága. A felesége megpróbált nem sok jelentőséget tulajdonítani a dolognak, de tudat alatt mégiscsak munkálkodott az elméje.
Valami nem hagyta nyugodni, de sosem szólt róla.
A férfi ettől úgy érezte, hogy minden titka rejtve maradt. Ennyire nem ismerte a nőt, akivel tíz éve osztotta meg az életét. Mindettől felbátorodott, és megrészegülten bókolni kezdett a kolleginának. Időt szakított munka utáni kávézásra, rövid találkozásokra. A nőnek sem voltak ellenére ezek a meghívások, a férfi büszkeségét megacélozta, hogy különösebb ellenállás nélkül sikerülnek a randevúk. Leginkább kevesek által látogatott helyeket preferáltak, messze a belvárostól, ahol a férfi otthona volt.
A férfit teljesen elborította a szenvedély. Immáron kendőzetlenül, sőt egyre félreérthetetlenebbül ostromolta a nőt, aki kacérsággal táplálta a férfi közeledését. Annak ellenére többet nem engedett meg neki. A férfit mindez megőrjítette. Akkor már annyira bolondja volt annak a nőnek, hogy legszívesebben a nyílt utcán rávetette volna magát. Százszor és ezerszer elmerengett azon, milyen lehet vele az intimitás. Akkor már sziklaszilárdan eltökélte, hogy meg is fogja tapasztalni. Félresöpört minden józan gondolatot a fejében, kicsit sem akart visszakozni. Nem tudta, miként fogja véghezvinni akaratát, őrjítő vágyának miként fog enyhülést adni, de meg fogja tenni, kicsit sem tartotta vitásnak.
Hosszú idő után ekkor szaporodtak meg az együttlétek a feleségével is, de közben sosem nézett a hitvesére. Mindig összeszorította a szemét, és arra a másik nőre gondolt. Mindig csak arra.
Ha belegondolt volna, könnyen ráébred, hogy valójában azokon az alkalmakon két embert csalt meg.
Kettőt.
A felesége érezte, hogy a közeledés nem neki szól. Érezte nagyon is. Azért odaadta magát a férjének, egy szebb, boldogabb jövő reményében. Aztán éjszaka, amikor hallgatta a férje szuszogását csöndesen elfordult tőle, és hagyta, hogy a puha párna elnyelje könnyeit. Abban az időkben az asszony csaknem elsorvadt a férje mellett.
A férfi azonban mit sem vett észre mindebből. Az ő szeme, mintha zárva lett volna. Csak a kolléganő meghódítása érdekelte, semmi más. Valahogy mégis kisiklott a keze közül a lehetőség, ezért egyre kockázatosabb játékba ment bele. Nem tudták meggyőzni az érvek, melyek a házassága mögött sorakoztak. Csak azt a nőt akarta. Csak őt.
S végül megkapta.
Megkapta egy május eleji napon. Olyan időszaka volt az évnek, amikor minden a szerelem felé hajtotta a benne élőket. De talán mindennek semmi köze nem volt kettőjükhöz. Talán annyi csak, hogy a férfi akkor ért célt, és a kolléganő addig tudta tartani magát.
Szobát béreltek. Sietve, kapkodva indultak útnak, szinte zizegett körülöttük a levegő. Akkor már nem voltak talányok, nem voltak rejtvények, mindketten tudták, hogy meg akarják tenni a dolgot, azért mennek oda, nem másért. A recepción sietve jelentkeztek be, majd sietős léptekkel indultak az emeletre. Ott álltak az ajtó előtt, a kulcs kiesett a férfi kezéből, egyszer, kétszer. Bosszúsan nyúlt érte harmadjára, de érezte, hogy nemsokára kárpótolva lesz mindenért.
Minderre nem kellett sokat várnia.
Ajtó nagy dörrenéssel csapódott be mögöttük, miután a nő nekilökte a férfit, és vadul csókolni kezdte őt. A férfi eszét vesztve viszonozta, miközben lázas igyekezettel tépni kezdték egymásról a ruhát. Ha szakad is valami, egyikük sem bánta azt. Körül sem néztek, ösztönszerűen terelték egymást az ágyhoz, ahol tovább falták egymás testét. A férfi nem is gondolta volna, hogy a nő ennyire ki van éhezve rá. Hízelgett neki a gondolat, és még inkább felkorbácsolta vágyait.
Mindez tartott, amíg tartott. Azt mondják, a kiéheztetett gyomor hamar jóllakik. Valahogy így lehetett ez velük is.
Bőven volt még idejük. Csak nézték egymást, vagy még azt sem. A nő, mintha csak akkor eszmélt volna rá a meztelenségére, finoman magára húzta a takarót, és hogy kerülje a beszélgetést, behunyta a szemét. A férfi félszegen maga köré tekert egy törölközőt, és lopva a nőre pillantott. Miután a tekintetük nem akadt össze, a férfi hosszan elidőzött a nő adta látványon. Nézte, csak nézte, kereste benne azt a különös, megmagyarázhatatlan valamit, ami megismerkedésük óta az őrületbe kergette. Kereste vágyainak parazsát, mely az utóbbi időben elvette az eszét.
Nem találta, és ez mélyen, de nagyon mélyen elszomorította.
Már nem is találta annyira szépnek azt a nőt, nem is voltak annyira feszesek a combjai, és az ajka sem volt csókra állóbb, mint akárkinek.
Odalett minden.
Odalett a varázs.
-janu%C3%A1r.jpg)
W. Ábrahám
Erzsébet: Vallomás
Lelkem
legszebbjéből adok Neked,
hogy örömöm tetszésedre legyen,
apró kis morzsák és homokszemek,
emelje föl áldást adó Kezed.
Látod, hogy szívemben mi forog,
miről álmodom és gondolkodom,
hogyan őrzök szitáló havazást,
merre tartanak a sóhaj-gondolák.
Elrejtem, majd adom tovább,
a szavaknak fénylő gyöngysorát,
csillagokkal játszom akár a gyermek,
s mosolyodtól minden bánatot elfelejtek.
Engel Csaba: Adventváró
Én nem akarok
ajándékot,
Az ünnepekre csalfa mosolyt
Csak egy áldott pillanatot,
Ahhoz illő áldozatot.
Én nem akarok
ajándékot,
Karácsonyra káprázatot,
Csak egy áldott pillanatot,
Egy elégedett boldog arcot.
Én nem akarok
ajándékot,
Csak egy otthont ha befogadtok,
Egy alázatos szívre vágyok,
Én annál többet nem kívánok.
Én nem akarok
ajándékot,
Legyen szívetekben jászol,
Szeressen úgy mint soha máskor,
És én attól boldog vagyok.
Én nem akarok
ajándékot,
Azt bárkitől megkaphatom,
Ne költsd rám a pénzt a vagyont,
Te becsesebb vagy annál nagyobb.
Én nem akarok
ajándékot,
Az ünnepekre csalfa mosolyt
Csak egy áldott pillanatot,
Ahhoz illő áldozatot.
2024.11.21
Hajdan Vali: Hajnali szó
Ezüst színű hajnal
fonja, szövi álmát,
bontogatja halkan
bíbor szivárványát.
Pirkadatkor lassan,
lábujjhegyen járva,
viszi égi vándor,
tenyerébe zárva.
Álmos még a nap is,
ott szunnyad a párnán,
fátylat sző a Hold és
tűnődik magányán.
Titkos kéz érinti
álmodónak arcát,
elsimítja csendben
az ébrenlét karcát.
Bihari Enikő: Örök
szeretet
A világ legfényesebb kincse a szeretet,
Fénye gyertyaként világítja be ezt az életet.
A sötétségből a fényre mindig kivezet,
S a síró arcokról lecsókolja a fájó könnyeket.
Az emberi szív szeretetre lett teremtve,
Földi eszköznek nincs hatalma felette.
És ezt az égi örömet a Földre leszületve,
A mennyből magaddal hoztad Te is
végtelen időre.
A szeretet olyan, mint a nap,
mely mindig ott az égen,
Az együttérzés a sötétséget
ellensúlyozza a fényben.
Vigasztald a szenvedőt,
hajolj le hozzájuk te is gyöngéden,
Szereteted fénysugarával
gyújts lángot lelkükben.
Formálj boldogabb jövőt szereteted erejével,
Ajándékozd meg a világot ezzel a kincseddel.
Töltsd meg az emberek szívét életteli fénnyel,
S amerre csak elhaladsz, gyógyíts szép reménnyel.
Minden lépésednél szövődjön köréd a szeretet,
Mi Isten ajándéka, és mely nélkül örökké élni nem lehet.
S mely a legnagyobb erő mindenek felett,
Hát kívánom, ez kísérje minden léptedet!!!
Demeter Jutka: Egy téli reggel
Kint, havas hajnal, hideg téli reggel,
összeérő, hóval terhes, fellegekkel.
Hozzád siet most, az első gondolat,
hajnal, reggel, megint hosszú a nap.
Fent, már nagy csapatban a madarak,
keresnek reptető, meleg áramlatokat.
Lent, hófoltokban, a szürke lábnyomok.
mintha a fehér lapra íródott szótagok.
Hajnalban, sok ember, erre járhatott.
viszik tovább a csodát, a varázslatot.
Magukban hordozzák, sok vágyukat,
elviszik szépséges, éjszakai álmodat.
Bent, jólesőn a meleg, lágy dallamok,
ütemes ritmusok, értem, hallgatom..
Kint, kékcinege száll, remény tollakon,
magot csipeget, ablakpárkányomon
A srác elég otrombán csattant fel. Percekkel ezelőtt vérezhetett az orra. Látszik a vöröses folt. Ha igy viselkedik, nem is csoda. Akaratlanul is őt bambulom. Hiába no, műsor van, én meg unatkozom a restiben. Még három órát kell várnom a vonatra. Nem lehet több húsznál, és nagyon ki van akadva. Hangoskodik, mindenki őt figyeli.
– Mi van öreg, nem láttál még fehér embert?
Szerintem ez nekem szólt. Egy pillanat alatt felmegy bennem a pumpa. Ötven vagyok igaz, de tudok akkora sallert adni ennek a taknyos kölöknek, hogy átesik az asztalon! De lehűtőm magamat. Értelmetlen dolog lenne az önérzetemen esett csorbát megtorolni. Aztán még a végén meghúzódik valamim, és kész a baj! Harmincöt évnyi küzdősporttal a hátam mögött, annak minden tapasztalatát is felhasználva erőt vettem magamon. Elfordultam és ignoráltam a hozzám vágott sértéseket. Hamar békén is hagyott. Egy három fős hasonló korú társaság a fiú felé közeledett. Ebből bunyó lesz! Pedig a gyerek kapott már eleget. Kitől, miért, lényegtelen. Ami most következik, azt senki sem érdemli meg! Ez a három, csak keresett egy balekot egy jó balhéhoz. Megtalálta, az a kis idióta meg nem veszi észre magát. Hatalmas bajba kerül másodperceken belül! Mindenki elfordul, én is. Többen felálnak az asztaloktól és elsietnek. Senki sem akarja látni ahogy kórházba küldenek egy gyereket, tulajdonképen a semmiért. Senki sem akar tanú lenni. Senki sem mer megálljt parancsolni a sorsnak! Az a három ideért. Szóváltás, elcsattan az első pofon. A kölök már rájött, nem nyerhet, miközben elvágódott a betonon. Azok egymásra vigyorognak. A nagyobbik darab lehajol, félkézzel a grabancánál fogva felhúzza a fiút, és már indul is útnak a következő pofon. A pincér azonnal a telefon után nyúl. És nekem most volt elég! A lendülő kéz, hangos csattanással megáll a levegőben. Az próbál mozdulni, de erősebben megszorítom az előbb elkapott alkarját, úgy, hogy az fájdalmasan felsziszen. Halkan, nyugodt hangnemben elkezdem mondandóm.
– Srácok, kapott máma már eleget. Szerintem megértette a leckét.
– Tata, te mit pofázol bele?!
Éreztem, kezdi a szar elönteni az agyamat. Nem, azt nem szabad! Abból baj lesz, amúgy is túlerőben vagyok. Helyette, rászorítottam minden erőmmel az áldozatom alkarjára. Az meglepetésében és fájdalmában térdre rogyott. A másik kezemben a kávéscsésze még csak meg sem remegett.
– Fiúk, elég volt. Szépen nyugodjatok le. Mindenki!
Elengedtem a pofozkodót. Az ijedten ugrott hátra, alkarját tapogatva.
– Mi a fasz vagy te, majdnem eltörted a karomat!
– Na fiuk, akkor most szépen menjetek a dolgotokra. Te meg! Leülsz ide az asztalomhoz.
Szemmel láthatóan a három nem nagyon akarta lenyelni a békát. Toporogtak miközben a kölök feltápászkodott a földről és leült. Amikor is az egyik rákezdett.
– Mégis kinek képzeled magadat, te vén fasz?!
Akkor egy korombéli karakán hölgy csapta le az asztalra mérgesen újságját.
– Te takonykóc. Takarodj innen mert tőlem kapod a következőt!
Az épp egy frappáns választ akart odavágni, amikor is egy kamionsofőr kinézetű tag szakította félbe a mondandóját, és a tekintélyes méretű szendvicsének elfogyasztását.
– Vigyázz öcsém hogyan is válaszolsz a hölgynek, mert megmondom apádnak, ha szemtelen vagy!
– Nem is ismeri apámat!
– Majd megismerkedem vele! Amikor visznek téged a műtőbe összerakni, már ami maradt belőled, öcsém!
Akkor a restiben lévők felébredtek rejtőzködő álarcuk mögül, zúgolódni kezdtek. A három fiatalnak ez már sok volt és elhúztak.
– Jól van fiú. Nyugodj szépen le. Főúr kérem! Lenne kedves hozni a számlámra, ennek a fiatalembernek egy pohár vizet és valamit, amivel megpucolhatja az arcát.
– Természetesen uram.
– Köszönöm szépen. Na fiam. Akkor meséld szépen el mi is történt veled.
A fiú a sírás határán, elmesélte. Épp átszállt volna egy hazafelé tartó vonatra Kisberény felé, ahol anyukája dolgozik a falu egyetlen boltjában. Amikor is kirabolták és megverték. Elvették tálcáját, telefonját, cuccait. Se iratai, se semmije sem maradt. Az előre megváltott jegye is a tálcájában volt. Közben megérkeztek a pincér által kihívott rendörök is. Felírták a történteket. Mondták, menjen be egy rendőrösre feljelentést tenni és elmentek. Szuper! Ennél azért többet vártam volna. Akkor a kamion sofőr, felált és lerakott az asztalunkra kétezer forintot.
– Jó utat hazafelé.
Még ketten ugyanezt megtették. Akkor a hölgy jött oda.
– Megkerestem a kisbolt telefonszámát, nem volt nehéz dolgom vele. Anyukád a vonalban van, beszélj vele.
Aznap mindenki jó érzéssel ment haza a vasútállomás restijéből. Csak én szégyelltem magam. Miért is? Mert az emberek gyakran elfordítják fejüket, nem tudomásul véve a kellemetlen eseményeket. Amik akkor is megtörténnek, ha épp elfordulunk. És ma, igaz rövid ideig, de én se voltam különb.
Vége...
Nem szerette a reggeleket, mert elűzte éjszakai álmait. A szép álmait amelyekre még felébredéskor tisztán emlékezett, de ahogy telt a nap, eltűntek a feledés homályába. Délután már hiába próbált visszaemlékezni, csak egy-egy képfoszlányt tudott felidézni.
– Nem baj – sóhajtotta ilyenkor. Majd éjjel újra álmodom őket, addig is boldog leszek, meg fiatal, és örömmel megyek dolgozni.
Szüksége is volt azokra a szép álmokra, különben teljesen összeroppant volna. Hetek óta céltalan volt az élete.
Szép otthonában úgy érezte magát, mint rab a börtönben. Reggel lement az ABC-be megvette a napi ennivalóját, és más programja nem volt. Az internetezés sem tudta lekötni figyelmét. Lakását kétnaponta újra suvickolta, már-már sterilen tiszta volt.
A nemvárt változás úgy jött életébe, mint derült égből a villámcsapás. Már a nyáron lehetett vészjósló hangokat hallani, hogy bezárják a gyárat, de vele együtt mindenki azt hitte, hogy ez csak szóbeszéd. Szeptemberben aztán kiderült, hogy mégsem az. Műszakonként összehívták őket az ebédlőbe, és nem éppen kíméletes módon közölték velük, hogy ennyi volt. Pár hét, és végleg felszámolják a gyárat. Természetesen a végkielégítést mindenki meg fogja kapni, az itt eltöltött évek arányában. Ellenben, új munkahelyet nincs módjukban felajánlani. Majd a munkanélküli központban segítenek találni, ha tudnak. Szóhoz sem jutottak a meglepetéstől,
W. Ábrahám Erzsébet: LÉLEK- KERESŐ
valahogy rezeg a fény,
jó lenne, ha karodba vennél,
és megölelnél.
Hiába mondom a fáknak,
s írom a napsugárnak,
kié marad a bánat?
És megbékélni kellene végre,
ragyogó, tiszta, szép hóesésben,
mert nincs abban te,
nincs abban én,
bennünk van az együtt
nincs más lehetőség.
Jártó Róza: Jégbe zárt virág
Vártam a kikelet
Édes illatát,
Ágacskán ringó
Életem virágát,
Szellővel játszadozó
Méhek zümmögését,
Új élet hajnali
Megszületését…
Szikrázó fényben
Bontottam rügyet,
Hittem a tavaszban,
De csak a tél üzent…
... s rám zúdította
Minden haragját!
Tépte ágamat,
Szaggatta álmomat,
Nem is értettem:
Mért törte darabra
Élni akaró
Minden vágyamat?
Pitter Györgyné Enikő: Hideg éjszaka
(Enikő szócseppek)
Reszketve lapulok a jéghideg ágyban,
testem három
takaró sem melegíti.
Hozzád bújva lenne jó.
Öledbe simulva.
Nem történne semmi.
Csak érezném bőröd melegét.
Lélegzeted forrósítaná lélegzetem.
A virágok kinyílnának hálóingemen.
Így telne az éjszaka.
Egymáshoz érve, álomba feledkezve,
összekulcsolódva, összefonódva,
lennél újra életem bizonyossága.
2023. november 19.
Kuchta Csilla: TÉLI KÉPEK
Pelyhekben hull a hó,
havat utakra szór.
Emlékképből a jó
régi víg baba szól.
Vasszánkó siet le
vidáman, sebesen.
A friss hóval fedett
rajt a domb teteje.
Hógolyó a kézben,
csillog a tenyérben.
Dobjuk egymást szépen,
az örömet értem.
Muzsikál a lélek
a hófehér télen.
Ess havacska kérlek!
Unokám, te kérted.
Szilágyi Anita: Mese Lappföldről
Télapónak most nagyon sok a dolga
Ajándékkal puttonyát telerakja
Egész éjszaka csomagot készített
Meg szeretne lepni minden gyermeket
Lappföldet vastag hópaplan takarja
Hogy fog így útnak indulni éjszaka?
Szól a manócskáknak segítsenek neki
Szánjára világító csengettyűt szerelni
Nyolc rénszarvassal repíti szánját,
Elől fut Rudolf a leggyorsabb rén barát,
Ho- ho - hó, gyerekek! Készüljetek érkezem!
Csizmátok kifényesítve ablakban legyen,
Meg is érkezett gyerekvárosba
Bekopogtatott botjával kivilágított házba
Lett a lurkókban nagy izgalom
Télapó az ajtóban!- harsogott a vigalom
Szép Estét kívánok kicsi nebulók!
Van szabadhely nálatok Manók?
Igen, igen, buzgalomba voltak a gyerekek
Télapónak rögvest széket kerestek
Télapó kérte mondjanak szép verset
Csomagot csak után kereshet
Mondtak is verseket, szépen sorban,
Cukrot, csokit, kaptak azon nyomban
Elköszönt a Télapó még sok helyen várják
Gyerekek köré szaladtak marasztalni akarták
Miklós bácsi ölébe örömmel bekucorodtak
Szakállát jól meghúzták, bundáját felborzolták
Irgum - burgum! Huncut nebulócskák
Morcogott Télapó! Vigyázzatok csalafinták!
Viszlát gyerekek! Egy évig jók legyetek!
Ho - hó, repült a szán nyolc szarvassal sebesen
Felmásztak a fára Télapónak, úgy integettek,
Pityeregtek elviharzott a szán szomorúak lettek,
Fehér szakállú Télapótól kaptak sok ajándékot,
Virgács helyett óriás mosolyországot.
Aurora Amelia Joplin: A belső börtön
Saját börtönömben élek,
a falakat magam emeltem,
nem gyorsan, nem kapkodva,
tégláról téglára raktam össze
minden félelmem, minden kimondatlan fájdalmam.
Belül nagyon sötét van.
Néha azt hiszem, ez a biztonság,
hogy a falak megóvnak valamitől,
amit nem is ismerek, csak érzek,
mint egy távoli vihar morajlását.
De a rácsok hidegek,
ha hozzájuk érek,
fájdalom lüktet ujjaimban…
És mégsem húzom el őket.
Talán megszoktam ezt a hideget.
Talán azt hittem, ez az otthonom.
De néha rések támadnak.
Fény szökik be,
és emlékeztet, hogy valahol
más is van: nemcsak csend,
nemcsak magány.
Ma még itt vagyok,
de a fény már bennem ragyog,
a falak lassan omlanak,
és minden téglával,
ami leesik, közelebb kerülök magamhoz.
Szauer Gertrúd: Tél
Lassan szálló,
Apró pelyhek,
Hűvös szélben,
Hemperegnek,
Szürke felhők,
Úgy döntöttek,
Most már telet,
Érdemeltek.
Jártunk együtt,
Forró nyárban,
Hűs tavaszi,
Napsugárban,
Láttunk szint is,
Ősz szemében,
Most a tél kell,
Színre lépjen.
Hozzon havat,
Jégvirágot,
Meleg szobát,
Puha álmot,
Kéményfüstöt,
Deres füvet,
Kis bögrédre,
Hideg fület.
Átlagos hétfő munkába menet. A buszmegállóból a gyár felé igyekvő tömeg egy zombifilm statisztákkal spékelt jelenetére emlékeztet.
Másnaposan, az elkerülhetetlenbe beletörődve vánszorog a nép munkába. Egy dolog van, ami kissé érdekesebbnek ígérkező nappá teheti a mait.
Kedves szerzőtársaink!
Fontosnak tartom, hogy a Magazin mindig a megfelelő időben kerüljön az olvasókhoz. Számomra ez azt jelenti, hogy „biztonsági okokból” több lapot szerkesszek
egyszerre. Ezért azt a gyakorlatot vezettem be magam számára, hogy egy – két hónappal előrébb tartsak, mint a tényleges dátum. Tehát például ezt a januári
Magazint már december elején kezdtem el összeállítani, hogy bőven legyen időm válogatni az alkotások között, valamint fel lehessen készülni a váratlan
eseményekre is.
Itt jönnek be a szerzőtársak! Arra kérek mindenkit - ha lehet - , hogy ne az aktuális hónapban gondolkodjanak, hanem egy – két hónappal előrébb. A Magazin megjelenése előtt néhány nappal már nem áll módomban a korrekciókat elvégezni a már elkészült lapban. Nagy munkát jelent megbolygatni az elkészült Magazint.
Persze, rég kitalálta már az alibit a reggeli szökésekre, miszerint biztosan épp csak elkerülték egymást, meg hogy ő már úton kell, legyen, amikor a nő még éppen csak felébred. Tavaszhoz érkezvén ugyanis sűrűsödik a forgalom, indulnak a város határában az építkezések, korán kell kelni, hogy ne késsen el a munkából. Logikus volt az egész, mégis átlátszó és semmitmondó. Azért eltette talonba, hátha egyszer mégis szüksége lesz rá.
A helyzet azonban úgy állt, hogy az asszony soha nem kérte számon. Nem kérdezte tőle, miért ébredt az elmúlt időszakban tíz perccel korábban, nem panaszkodott a magányos napfelkeltékre, és nem sóvárgott már jó ideje a puszik iránt sem, amik egyébként is az utóbbi időben az ajkától már egyre messzebb csattantak el.
Azon a hűvös, sötét hajnalon mindez újra átsuhant a férfi agyán. Fénnyel szolgált addig tudatosan elburkolt elméjének az a néhány gondolat, mely elárulta, mily régóta nem számított már az asszonynak. A tulajdon feleségének.
Miután ez ismét erőre kapott benne, elindította a motort, és lendületet adva a járműnek, szinte megbántottan hajtott ki az utcára. Eltelt jó néhány perc, és még mindig nem szabadult a rossz érzéseitől. Zakatolt az agya, a lelkiismerete, a szíve. Elméleteket gyártott, sztereotípiákat ismételgetett, miszerint tíz év múltán a házasságok nagy része zátonyra fut. Miért épp ők lennének azon szerencsések egyike, akik haláluk napjáig totális boldogságban élik meg frigyüket. Miután ezt helyrerakta magában, kifogásokat keresett, majd szinte bűntársként tekintett az asszonyra, azt bizonygatva, hogy mindezt nem csak ő rontotta el, hisz, ehhez is ketten kellettek, mint annyi mindenhez az életben. Egyébként is az asszonyok a családi tűzhely megtartói. Leírták már ezt száz meg száz évvel ezelőtt is tőle okosabbak.
Igen, biztosan így volt, másképp nem lehetett. Mármint, hogy nem csak ő a hunyó a dologban. Legalábbis ebben akart megnyugodni. Valahogy mégsem sikerült neki. Unottan, kiégve szállt ki az autóból, miután bő félóra múlva megérkezett. Akkor már javában sütött a nap, meleget mégsem adott. Körülötte minden oly rideg volt és komor, hiába nézett farkasszemet az első napsugarakkal.
Az idő közben telt, szép lassan csordogált, mert rá az volt bízva. Eltelt a tavasz, anélkül hogy ők ketten az illatait érezték, színeit látták volna. A forró nyár minden esemény nélkül hamvasztotta el maga mögött a napokat.
Aztán eljött az ősz, ami nem volt rest elhozni magával a változást. De nem volt egyenes az az ősz, sőt, meglehetősen álnok volt, mivel csak az egyiküknek nyújtott valamit. Édeskés keserű volt ez az egész, kicsit olyan, mint Éva esete a kígyóval.
Adott és elvett.
Történt ugyanis, hogy a férfi új kolléganőt kapott. Többnyire, már önmagában ennyi is elég, ahhoz, hogy a régóta leülepedett tó vize egy kicsit felkavarodjék egy olyan helyen, ahol soha, semmi nem történik, és ahol többnyire férfiak dolgoznak. Talán először még tabu az új érkező személye, majd beszélgetések bontakoznak ki róla, amit aztán egyre gátlástalanabbak lesznek. Ráadásul ez a nő szép volt, meglehetősen csinos. Nem kerülhette ki, hogy ne váljék igen hamar beszédtémává. De mindez csöndben, halkan történt, hogy ne jusson vissza hozzá. Különös volt az a nő. Tekintetébe olyan erő vegyült, mely vonzott és taszított is egyben. A legtöbb férfi számára elérhetetlenné, megközelíthetetlenné téve őt.
A férfi, amikor először megpillantotta, még a lélegzete is elállt. Tudta, hogy nem szabadna ily hosszan bámulni, de egyszerűen nem tudta róla levenni a szemét a tökéletes alakjáról, feszes combjáról, a visszafogott, de mégis hatásos sminkjéről, mely oly kívánatossá tette a nő ajkát, hogy az ember legszívesebben beleharapott volna, finoman, becézve. Mindezen túl a nő tekintete volt a leglefegyverezőbb, amivel szinte uralta a másikat, a hatalma alá gyűrte egyetlen szó nélkül, minden mozdulatot, tettet nélkülözve. A férfit vonzotta az a szempár, húzta magához, majd elrántotta. Régen érzett ilyet. Nagyon, de nagyon rég. Talán még középiskolában, amikor elsősként szembesült a nagy szerelemmel. A lány három évvel volt idősebb nála, így teljesen elérhetetlen volt számára. Azért szerette azt a lányt, hűségesen, plátóian, de mindezt csak messziről tehette. Majd belepusztult abba az egészbe. Oly rég volt, és most hirtelen ugyanazok az érzések rohantak rá. Legalább olyan intenzíven, legalább oly heves szenvedéllyel. Igen, valóban olyan módón, mint amikor egy kamasz az első csókért áhítozik.
A pillantásuk akkor akadt össze. A nő üdvözlésképpen halványan elmosolyodott, a férfi bárgyún követte példáját. Közben érezte, hogy átrohan rajta a forróság, ami az arcán és a fülén csúcspontosodik. Megpróbált felülkerekedni kezdeti feszélyezettségén, és olykor-olykor szemlesütve, de elindult a nő felé, majd kezet nyújtva neki, bemutatkozott. Érintkezésük talán hosszabbra sikeredett, mint egy átlagos kézfogás. Lehet, csak a férfi képzelte így, de ő a szimpátia jeleként értelmezte a dolgot.
A délelőttje meglehetősen kuszára sikeredett, nehezen koncentrált a feladataira, csapongó volt és zavart. Miért is ne lett volna, hisz folyamatosan az a nő járt a fejében. Egyre csak ő. Először hihetetlennek tartotta, hogy majd tízévnyi házasság eszményét a háttérbe tudja tolni egyetlen röpke találkozás egy teljesen vadidegen nővel. De végül is az élet ilyen, sosem lehet tudni, kit és mit sodor az ember útjába, továbbá, hogy mi ezzel a célja. Meg aztán fantáziálni még nem bűn! – vallotta mindig, és ezúttal is ezt mondogatta magában. Mert valóban azt tette, ábrándázott. Perzselte a szívét a nő átható tekintete, minden érzéki vonása, nőiességének megannyi gyümölcse, és puha, illatos bőrének érintése. Nem tudott ellene küzdeni, sőt, meg akarta tartani magában az érzést.
Napok teltek el ilyenformán. A két munkatárs, ha tehette, kereste egymás társaságát. A hosszúra nyújtott ebédszünetek, a közös cigarettázások üde színfoltot jelentettek a férfinak, valódi felüdülést. Hogy a nőnek mik voltak a valós szándékai, abba nem gondolt bele mélyen, élvezte a kicsikart pillanatokat, és próbálta azokat megtartani, elnyújtani. Ezek az apró együttlétek tápláltak benne valamit, amitől megfiatalodott, mondhatni kivirágzott. Jókedve félretolta a benne régóta elhatalmasodó depressziót. Nem kellett sok idő, és a közvetlen kollégái már beszéltek róla a hátuk mögött. Élces megjegyzéseket tettek. A férfi velük mosolygott az elhangzottakat hallgatva, de közben a pokolba kívánta az összes irigyét. Merthogy csakis az irigység vezérelhette őket, abban biztos volt. A benne dúló változást otthon sem tudta elnyomni, vidámabb lett, engedékenyebb, előzékenyebb. Tette mindezt úgy, hogy testileg mit sem változott a házassága. A felesége megpróbált nem sok jelentőséget tulajdonítani a dolognak, de tudat alatt mégiscsak munkálkodott az elméje.
Valami nem hagyta nyugodni, de sosem szólt róla.
A férfi ettől úgy érezte, hogy minden titka rejtve maradt. Ennyire nem ismerte a nőt, akivel tíz éve osztotta meg az életét. Mindettől felbátorodott, és megrészegülten bókolni kezdett a kolleginának. Időt szakított munka utáni kávézásra, rövid találkozásokra. A nőnek sem voltak ellenére ezek a meghívások, a férfi büszkeségét megacélozta, hogy különösebb ellenállás nélkül sikerülnek a randevúk. Leginkább kevesek által látogatott helyeket preferáltak, messze a belvárostól, ahol a férfi otthona volt.
A férfit teljesen elborította a szenvedély. Immáron kendőzetlenül, sőt egyre félreérthetetlenebbül ostromolta a nőt, aki kacérsággal táplálta a férfi közeledését. Annak ellenére többet nem engedett meg neki. A férfit mindez megőrjítette. Akkor már annyira bolondja volt annak a nőnek, hogy legszívesebben a nyílt utcán rávetette volna magát. Százszor és ezerszer elmerengett azon, milyen lehet vele az intimitás. Akkor már sziklaszilárdan eltökélte, hogy meg is fogja tapasztalni. Félresöpört minden józan gondolatot a fejében, kicsit sem akart visszakozni. Nem tudta, miként fogja véghezvinni akaratát, őrjítő vágyának miként fog enyhülést adni, de meg fogja tenni, kicsit sem tartotta vitásnak.
Hosszú idő után ekkor szaporodtak meg az együttlétek a feleségével is, de közben sosem nézett a hitvesére. Mindig összeszorította a szemét, és arra a másik nőre gondolt. Mindig csak arra.
Ha belegondolt volna, könnyen ráébred, hogy valójában azokon az alkalmakon két embert csalt meg.
Kettőt.
A felesége érezte, hogy a közeledés nem neki szól. Érezte nagyon is. Azért odaadta magát a férjének, egy szebb, boldogabb jövő reményében. Aztán éjszaka, amikor hallgatta a férje szuszogását csöndesen elfordult tőle, és hagyta, hogy a puha párna elnyelje könnyeit. Abban az időkben az asszony csaknem elsorvadt a férje mellett.
A férfi azonban mit sem vett észre mindebből. Az ő szeme, mintha zárva lett volna. Csak a kolléganő meghódítása érdekelte, semmi más. Valahogy mégis kisiklott a keze közül a lehetőség, ezért egyre kockázatosabb játékba ment bele. Nem tudták meggyőzni az érvek, melyek a házassága mögött sorakoztak. Csak azt a nőt akarta. Csak őt.
S végül megkapta.
Megkapta egy május eleji napon. Olyan időszaka volt az évnek, amikor minden a szerelem felé hajtotta a benne élőket. De talán mindennek semmi köze nem volt kettőjükhöz. Talán annyi csak, hogy a férfi akkor ért célt, és a kolléganő addig tudta tartani magát.
Szobát béreltek. Sietve, kapkodva indultak útnak, szinte zizegett körülöttük a levegő. Akkor már nem voltak talányok, nem voltak rejtvények, mindketten tudták, hogy meg akarják tenni a dolgot, azért mennek oda, nem másért. A recepción sietve jelentkeztek be, majd sietős léptekkel indultak az emeletre. Ott álltak az ajtó előtt, a kulcs kiesett a férfi kezéből, egyszer, kétszer. Bosszúsan nyúlt érte harmadjára, de érezte, hogy nemsokára kárpótolva lesz mindenért.
Minderre nem kellett sokat várnia.
Ajtó nagy dörrenéssel csapódott be mögöttük, miután a nő nekilökte a férfit, és vadul csókolni kezdte őt. A férfi eszét vesztve viszonozta, miközben lázas igyekezettel tépni kezdték egymásról a ruhát. Ha szakad is valami, egyikük sem bánta azt. Körül sem néztek, ösztönszerűen terelték egymást az ágyhoz, ahol tovább falták egymás testét. A férfi nem is gondolta volna, hogy a nő ennyire ki van éhezve rá. Hízelgett neki a gondolat, és még inkább felkorbácsolta vágyait.
Mindez tartott, amíg tartott. Azt mondják, a kiéheztetett gyomor hamar jóllakik. Valahogy így lehetett ez velük is.
Bőven volt még idejük. Csak nézték egymást, vagy még azt sem. A nő, mintha csak akkor eszmélt volna rá a meztelenségére, finoman magára húzta a takarót, és hogy kerülje a beszélgetést, behunyta a szemét. A férfi félszegen maga köré tekert egy törölközőt, és lopva a nőre pillantott. Miután a tekintetük nem akadt össze, a férfi hosszan elidőzött a nő adta látványon. Nézte, csak nézte, kereste benne azt a különös, megmagyarázhatatlan valamit, ami megismerkedésük óta az őrületbe kergette. Kereste vágyainak parazsát, mely az utóbbi időben elvette az eszét.
Nem találta, és ez mélyen, de nagyon mélyen elszomorította.
Már nem is találta annyira szépnek azt a nőt, nem is voltak annyira feszesek a combjai, és az ajka sem volt csókra állóbb, mint akárkinek.
Odalett minden.
Odalett a varázs.
………………..
Nádas József: Szenvedély - festmény
(52x38 cm )
-janu%C3%A1r.jpg)
*****************************************
15. VERSEK INNEN – ONNAN
hogy örömöm tetszésedre legyen,
apró kis morzsák és homokszemek,
emelje föl áldást adó Kezed.
Látod, hogy szívemben mi forog,
miről álmodom és gondolkodom,
hogyan őrzök szitáló havazást,
merre tartanak a sóhaj-gondolák.
Elrejtem, majd adom tovább,
a szavaknak fénylő gyöngysorát,
csillagokkal játszom akár a gyermek,
s mosolyodtól minden bánatot elfelejtek.
…………….
Az ünnepekre csalfa mosolyt
Csak egy áldott pillanatot,
Ahhoz illő áldozatot.
Karácsonyra káprázatot,
Csak egy áldott pillanatot,
Egy elégedett boldog arcot.
Csak egy otthont ha befogadtok,
Egy alázatos szívre vágyok,
Én annál többet nem kívánok.
Legyen szívetekben jászol,
Szeressen úgy mint soha máskor,
És én attól boldog vagyok.
Azt bárkitől megkaphatom,
Ne költsd rám a pénzt a vagyont,
Te becsesebb vagy annál nagyobb.
Az ünnepekre csalfa mosolyt
Csak egy áldott pillanatot,
Ahhoz illő áldozatot.
…………………..
(Az álmodó vár..)
Ezüst színű hajnal
bontogatja halkan
bíbor szivárványát.
Pirkadatkor lassan,
lábujjhegyen járva,
viszi égi vándor,
tenyerébe zárva.
Álmos még a nap is,
ott szunnyad a párnán,
fátylat sző a Hold és
tűnődik magányán.
Titkos kéz érinti
álmodónak arcát,
elsimítja csendben
az ébrenlét karcát.
…………………….
Fénye gyertyaként világítja be ezt az életet.
A sötétségből a fényre mindig kivezet,
S a síró arcokról lecsókolja a fájó könnyeket.
Földi eszköznek nincs hatalma felette.
És ezt az égi örömet a Földre leszületve,
A mennyből magaddal hoztad Te is
végtelen időre.
mely mindig ott az égen,
Az együttérzés a sötétséget
ellensúlyozza a fényben.
Vigasztald a szenvedőt,
hajolj le hozzájuk te is gyöngéden,
Szereteted fénysugarával
gyújts lángot lelkükben.
Ajándékozd meg a világot ezzel a kincseddel.
Töltsd meg az emberek szívét életteli fénnyel,
S amerre csak elhaladsz, gyógyíts szép reménnyel.
Mi Isten ajándéka, és mely nélkül örökké élni nem lehet.
S mely a legnagyobb erő mindenek felett,
Hát kívánom, ez kísérje minden léptedet!!!
………………..
Hozzád siet most, az első gondolat,
hajnal, reggel, megint hosszú a nap.
keresnek reptető, meleg áramlatokat.
Lent, hófoltokban, a szürke lábnyomok.
mintha a fehér lapra íródott szótagok.
viszik tovább a csodát, a varázslatot.
Magukban hordozzák, sok vágyukat,
elviszik szépséges, éjszakai álmodat.
ütemes ritmusok, értem, hallgatom..
Kint, kékcinege száll, remény tollakon,
magot csipeget, ablakpárkányomon
………………….
Póth-Vecsei Mária: Téli napsütés
*****************************************
16. A.K. ANDRÁS: A RESTI
- Elbeszélés -
A srác elég otrombán csattant fel. Percekkel ezelőtt vérezhetett az orra. Látszik a vöröses folt. Ha igy viselkedik, nem is csoda. Akaratlanul is őt bambulom. Hiába no, műsor van, én meg unatkozom a restiben. Még három órát kell várnom a vonatra. Nem lehet több húsznál, és nagyon ki van akadva. Hangoskodik, mindenki őt figyeli.
– Mi van öreg, nem láttál még fehér embert?
 |
| A.K. András |
Szerintem ez nekem szólt. Egy pillanat alatt felmegy bennem a pumpa. Ötven vagyok igaz, de tudok akkora sallert adni ennek a taknyos kölöknek, hogy átesik az asztalon! De lehűtőm magamat. Értelmetlen dolog lenne az önérzetemen esett csorbát megtorolni. Aztán még a végén meghúzódik valamim, és kész a baj! Harmincöt évnyi küzdősporttal a hátam mögött, annak minden tapasztalatát is felhasználva erőt vettem magamon. Elfordultam és ignoráltam a hozzám vágott sértéseket. Hamar békén is hagyott. Egy három fős hasonló korú társaság a fiú felé közeledett. Ebből bunyó lesz! Pedig a gyerek kapott már eleget. Kitől, miért, lényegtelen. Ami most következik, azt senki sem érdemli meg! Ez a három, csak keresett egy balekot egy jó balhéhoz. Megtalálta, az a kis idióta meg nem veszi észre magát. Hatalmas bajba kerül másodperceken belül! Mindenki elfordul, én is. Többen felálnak az asztaloktól és elsietnek. Senki sem akarja látni ahogy kórházba küldenek egy gyereket, tulajdonképen a semmiért. Senki sem akar tanú lenni. Senki sem mer megálljt parancsolni a sorsnak! Az a három ideért. Szóváltás, elcsattan az első pofon. A kölök már rájött, nem nyerhet, miközben elvágódott a betonon. Azok egymásra vigyorognak. A nagyobbik darab lehajol, félkézzel a grabancánál fogva felhúzza a fiút, és már indul is útnak a következő pofon. A pincér azonnal a telefon után nyúl. És nekem most volt elég! A lendülő kéz, hangos csattanással megáll a levegőben. Az próbál mozdulni, de erősebben megszorítom az előbb elkapott alkarját, úgy, hogy az fájdalmasan felsziszen. Halkan, nyugodt hangnemben elkezdem mondandóm.
– Srácok, kapott máma már eleget. Szerintem megértette a leckét.
– Tata, te mit pofázol bele?!
Éreztem, kezdi a szar elönteni az agyamat. Nem, azt nem szabad! Abból baj lesz, amúgy is túlerőben vagyok. Helyette, rászorítottam minden erőmmel az áldozatom alkarjára. Az meglepetésében és fájdalmában térdre rogyott. A másik kezemben a kávéscsésze még csak meg sem remegett.
– Fiúk, elég volt. Szépen nyugodjatok le. Mindenki!
Elengedtem a pofozkodót. Az ijedten ugrott hátra, alkarját tapogatva.
– Mi a fasz vagy te, majdnem eltörted a karomat!
– Na fiuk, akkor most szépen menjetek a dolgotokra. Te meg! Leülsz ide az asztalomhoz.
Szemmel láthatóan a három nem nagyon akarta lenyelni a békát. Toporogtak miközben a kölök feltápászkodott a földről és leült. Amikor is az egyik rákezdett.
– Mégis kinek képzeled magadat, te vén fasz?!
Akkor egy korombéli karakán hölgy csapta le az asztalra mérgesen újságját.
– Te takonykóc. Takarodj innen mert tőlem kapod a következőt!
Az épp egy frappáns választ akart odavágni, amikor is egy kamionsofőr kinézetű tag szakította félbe a mondandóját, és a tekintélyes méretű szendvicsének elfogyasztását.
– Vigyázz öcsém hogyan is válaszolsz a hölgynek, mert megmondom apádnak, ha szemtelen vagy!
– Nem is ismeri apámat!
– Majd megismerkedem vele! Amikor visznek téged a műtőbe összerakni, már ami maradt belőled, öcsém!
Akkor a restiben lévők felébredtek rejtőzködő álarcuk mögül, zúgolódni kezdtek. A három fiatalnak ez már sok volt és elhúztak.
– Jól van fiú. Nyugodj szépen le. Főúr kérem! Lenne kedves hozni a számlámra, ennek a fiatalembernek egy pohár vizet és valamit, amivel megpucolhatja az arcát.
– Természetesen uram.
– Köszönöm szépen. Na fiam. Akkor meséld szépen el mi is történt veled.
A fiú a sírás határán, elmesélte. Épp átszállt volna egy hazafelé tartó vonatra Kisberény felé, ahol anyukája dolgozik a falu egyetlen boltjában. Amikor is kirabolták és megverték. Elvették tálcáját, telefonját, cuccait. Se iratai, se semmije sem maradt. Az előre megváltott jegye is a tálcájában volt. Közben megérkeztek a pincér által kihívott rendörök is. Felírták a történteket. Mondták, menjen be egy rendőrösre feljelentést tenni és elmentek. Szuper! Ennél azért többet vártam volna. Akkor a kamion sofőr, felált és lerakott az asztalunkra kétezer forintot.
– Jó utat hazafelé.
Még ketten ugyanezt megtették. Akkor a hölgy jött oda.
– Megkerestem a kisbolt telefonszámát, nem volt nehéz dolgom vele. Anyukád a vonalban van, beszélj vele.
Aznap mindenki jó érzéssel ment haza a vasútállomás restijéből. Csak én szégyelltem magam. Miért is? Mert az emberek gyakran elfordítják fejüket, nem tudomásul véve a kellemetlen eseményeket. Amik akkor is megtörténnek, ha épp elfordulunk. És ma, igaz rövid ideig, de én se voltam különb.
Vége...
…………………
Egy állomás restije - fénykép
*****************************************
17. MÁRKUS KATA: ÚJ ÉV ÚJ REMÉNYEK
- Novella -
Nem szerette a reggeleket, mert elűzte éjszakai álmait. A szép álmait amelyekre még felébredéskor tisztán emlékezett, de ahogy telt a nap, eltűntek a feledés homályába. Délután már hiába próbált visszaemlékezni, csak egy-egy képfoszlányt tudott felidézni.
– Nem baj – sóhajtotta ilyenkor. Majd éjjel újra álmodom őket, addig is boldog leszek, meg fiatal, és örömmel megyek dolgozni.
Szüksége is volt azokra a szép álmokra, különben teljesen összeroppant volna. Hetek óta céltalan volt az élete.
Szép otthonában úgy érezte magát, mint rab a börtönben. Reggel lement az ABC-be megvette a napi ennivalóját, és más programja nem volt. Az internetezés sem tudta lekötni figyelmét. Lakását kétnaponta újra suvickolta, már-már sterilen tiszta volt.
A nemvárt változás úgy jött életébe, mint derült égből a villámcsapás. Már a nyáron lehetett vészjósló hangokat hallani, hogy bezárják a gyárat, de vele együtt mindenki azt hitte, hogy ez csak szóbeszéd. Szeptemberben aztán kiderült, hogy mégsem az. Műszakonként összehívták őket az ebédlőbe, és nem éppen kíméletes módon közölték velük, hogy ennyi volt. Pár hét, és végleg felszámolják a gyárat. Természetesen a végkielégítést mindenki meg fogja kapni, az itt eltöltött évek arányában. Ellenben, új munkahelyet nincs módjukban felajánlani. Majd a munkanélküli központban segítenek találni, ha tudnak. Szóhoz sem jutottak a meglepetéstől,
mindenki ledöbbent, most hogyan tovább!
Ő sem volt szerencsés helyzetben, mert egyedül élt, de sok házaspár munkatársa volt, akik kis gyerekeket neveltek. Nekik aztán fel volt adva a lecke. A kisvárosban, ahol éltek, egymás után zártak be a gyárak, üzemek.
Félt elmenni a munkanélkülibe, még sohasem járt ott, mert mióta végzett a szakmunkás suliban, azóta ezen az egy helyen dolgozott. Azóta pedig pontosan harminc év telt el.
Fénykorában több mint ezer dolgozót foglalkoztató hatalmas gyár, már rég a múlté volt. Az évek során egyre csak zsugorodott. Ha szorult helyzetben voltak, nem volt alapanyag, kevés volt a megrendelés, a dolgozókat szelektálták, elküldték, majd a tulajdonos könnyedén eladott belőle egy-egy részt. Így mire végleg bezárt, körülötte szociális bérlakás tömbök magasodtak, áruházak épültek.
Végül nem egyedül, hanem sorstársaival együtt ment el a munkanélküli központba. Nem voltak vidám hangulatban, de amikor semmilyen munkát nem tudtak nekik ajánlani, akkor bizony többen elsírták magukat. Ő is sűrűn törölgette a könnyeit, és sokáig céltalanul bolyongott a város utcáin, míg rászánta magát, hogy haza menjen.
Otthon senki sem várta, hosszú évek alatt megszokta a magányt, de most mégis más volt. Hirtelen vége szakadt a napi rutinnak. Nem kellett munkába készülődni, hazamenni, pihenni, főzni valamit, és másnap újra kezdeni a körforgást.
Kétszobás, ebédlős lakását saját kényelme, és ízlése szerint rendezte be. Eddig szeretett otthon lenni, de mióta munkanélküli, már egyre kevésbé. Volt munkatársaival sem találkozott, nekik is megvolt a saját bajuk.
Anyagi gondjai ugyan még nem voltak, szép végkielégítést kapott, pár hónapig a munkanélküli segélyt is küldik, de aztán? Egyre többször gondolt az előtte álló hónapokra, évekre. Van még spórolt pénze a bankban, de tisztában volt vele, ha egyszer hozzá kell nyúlnia, akkor egykettőre elfogy. Tudta, hogy senkire sem számíthat, mert nem volt körülötte család, rokonok.
Szüleit, testvérét, sok-sok évvel ezelőtt balesetben, férjét gyógyíthatatlan betegségben vesztette el.. A távolabbi rokonokkal, meg Ő nem szorgalmazta a szorosabb kapcsolatot. Most kezdett rádöbbenni, hogy mennyire nem jól tette, de úgy gondolta, már nem fogja felkeresni őket. Majd csak lesz valahogy, végső megoldásként kisebbre cseréli a lakását.
A sors azonban nem így akarta.
Karácsony előtti napokban kiment a piacra. Szerettei sírjára gyertyás sírdíszeket akart venni. Otthon már évek óta van egy, méter magas műfenyője, arra tesz fel pár üveggömböt, és ennyi. Nem szokott nagy ügyet csinálni a karácsonyból. A sírdíszeket nézegette éppen, amikor valaki ráköszönt.
– Szia, rég nem látott barátnőm! Te aztán semmit sem változtál Nórikám, mióta nem találkoztunk!
Lassan fordult az ismerősnek tűnő hang irányába, és meglepetésében tátva maradt a szája.
Régen volt kolléganője, Vali állt előtte fülig érő szájjal. Már van vagy tizenöt éve, hogy elküldték a gyárból, és akkor Ő nem sokat gondolkodott, kiment külföldre dolgozni. Azóta nem látták egymást.
Örömmel borultak egymás nyakába, ölelték, csókolták egymást. Szinte egyszerre kérdezték, mikor tudnának egy jót beszélgetni. Gyorsan megegyeztek, hogy másnap Vali felmegy hozzá ebédelni, és csak az övék lesz az egész délután. Mindkettőjüknek volt bőven mesélni valója.
Egész délelőtt jókedvűen sürgölődött a konyhában. Rég főzött már ilyen örömmel. Vali pontosan érkezett, ráérősen megebédeltek, majd kényelmesen elhelyezkedve kávéztak, és felváltva mesélték el egymásnak, a velük történteket.
Így tudta meg Valitól, hogy csak pár napig van itthon, mert országot, és munkahelyet váltott. Angliából már hazaköltözött szüleihez, de ez csak átmeneti állapot. Január első napjaiban indul Olaszországba, ahol házvezetőnői állást vállalt el egy gazdag családnál. Angliából egyszer átrepült megnézni, mégis hová, és kikhez fog menni, mert hosszú távra tervezi az ottlétet.
A hely csodálatos, a városka az Alpok lábánál terül el, és onnan könnyebben haza tud majd jönni a szüleihez, mint Angliából.
A család, akikhez megy, nagyon jómódú. Kettő tíz év körüli kislányuk van, és velük élnek a nagyszülők is. A ház hatalmas, gyönyörű kerttel. A fizetés meg felülmúlja minden elképzelését.
Most, ahogy közeledik az indulás ideje, úgy érzi, lehet túlvállalta magát, mert eddig volt náluk még egy másik alkalmazott is, aki februártól szintén nyugdíjba megy. Megkérdezték, hogy bírni fogja-e egyedül, mert ha nem, akkor helyette is felvesznek egy hölgyet. Ő még akkor azt mondta, hogy igen, bírni fogja, de már nagyon úgy látja, talán elhamarkodta a választ. Mégis csak kellene még egy személy, a pénze ugyan valamivel kevesebb lenne, de a munka is.
– Te Nóri! Most jutott el a tudatomig, hogy neked meg nincs munkahelyed! Ó, hát ez nagyszerű! Gyere el velem, nagyon jól tudsz főzni, a takarításban is verhetetlen vagy. Jól ellennénk ott, mi ketten! Na, mit szólsz hozzá!
– Jó lenne, jó lenne, de még a nyelvet sem bírom, hogy tudnék anélkül létezni.
– Azzal ne törődj, én is keveset tudok olaszul, szerencsére angol nyelven tudunk beszélni a családdal.
– De, én még angolul sem beszélek!
– Figyelj Nóri, szótár is van a világon, meg tapasztalatból mondom, ha csak olasz beszédet hallasz, előbb-utóbb megérted.
Holnap felhívom őket, hogy mégis csak jó lenne még egy alkalmazott. Aztán, ha beleegyeznek, akkor megmondom nekik, hogy viszek magammal valakit próbaidőre. A régi is ott lesz még, tanulhatsz tőle. Aztán majd ketten csak elboldogulunk.
Jaj, de nagyon irigyelte Vali optimizmusát. Nála nincs lehetetlen. Ezért mert anno elmenni Angliába, most meg Olaszországba.
Nem úgy mint Ő, aki saját sebeit nyaldossa, és semmit sem tesz annak érdekében, hogy változtasson mostani helyzetén, Helyette a sötét jövőn képzelődik.
Amióta Vali haza ment, egyre csak az általa felvázolt lehetőség járt az eszében. Mégis csak jó lenne az az állás. Itthon egyenlőre csak lezárná a lakást, majd ráérne máson gondolkodni, ha ott meg tudna szokni. Mielőtt lefeküdt, interneten megkereste hol, merre van, az az Olasz városka. Valóban csodálatos a hely. Éjjel alig bírt aludni, csak úgy pörögtek a gondolatai.
Másnap egész délelőtt Vali hívását várta. Már majdnem dél volt amikor megszólalt a kaputelefon. Személyesen jött el hozzá a jó hírrel.
– Beszéltem a családdal. Ők is gondoltak rá, hogy nekem sok lesz, ha egyéb teendőim mellett még főznöm is kell, mert az egyik nagyszülő sajnos ápolásra szorul. Azt kérték, ha tudnál velem jönni, annak nagyon örülnének. Az anyagiakat majd ott megbeszéljük. De ne aggódj, én azt mondom, nem fogsz csalódni!
Hirtelen nem tudott mit kezdeni ezzel a hírrel. Olyan váratlanul érte, örült is, meg félt is. A hetek óta csendes, eseménytelen élete, percek alatt mozgalmassá vált. Neki most egy komoly döntést kell meghoznia, amely a jövőjét meghatározza.
Amikor Vali elment, még nem mondott neki biztosat. Egy éjszakát kért, hogy mindent alaposan átgondoljon.
Reggelig szinte semmit sem aludt, de amikor felkelt, már tudta mit fog válaszolni. Felhívta Valit, és igent mondott. Elmegy vele Olaszországba. Nincs vesztenivalója, ha nem tud megszokni, bármikor hazajöhet.
A két ünnep közötti napok lázas készülődéssel teltek. A lakást úgy kellett itt hagynia, hogy ha minden jól alakul, hónapokig nem fog hazajönni. A rezsit, és egyéb számlákat már régóta interneten keresztül fizette. A mérőórák állásait havonta diktálta be telefonon. Ezt onnan is megtudja tenni, majd átlagol. Egyelőre senkit sem szeretett volna beavatni, hogy hová, és miért megy. Telefonszáma meg van a ház gondnokánál, egyéb teendője nincs. Legnagyobb fejtörést a virágai okozták neki. Vali végül felajánlotta, hogy elviszi őket egyik nagynénjéhez, aki a közelben lakik.
Pakolgatott, takarított és az előtte álló új feladatokra gondolt. Egyre jobban bízott magában, mert tudta, ha valamit akar, abban kitartó és jól megtudja csinálni. A munkahelyén is így volt, ezért maradhatott az utolsó percig. Ahová megy az is egy munkahely lesz, csak más mint az eddigi volt.
Mosolygott, amikor eszébe jutott a régi mondás ” A remény hal meg utoljára”.
Ő is most reménykedik, és bizakodik, hogy megbirkózik majd a nyelvi nehézségekkel, megtudja szokni új környezetét, a most még ismeretlen családot.
A szilvesztert egyedül töltötte, de most nem bánta. Éjfélkor az előtte álló még ismeretlen, kihívásokkal teli új évre gondolt, míg alkoholmentes pezsgőjét kortyolgatta.
.jpeg) |
| Márkus Kata |
Ő sem volt szerencsés helyzetben, mert egyedül élt, de sok házaspár munkatársa volt, akik kis gyerekeket neveltek. Nekik aztán fel volt adva a lecke. A kisvárosban, ahol éltek, egymás után zártak be a gyárak, üzemek.
Félt elmenni a munkanélkülibe, még sohasem járt ott, mert mióta végzett a szakmunkás suliban, azóta ezen az egy helyen dolgozott. Azóta pedig pontosan harminc év telt el.
Fénykorában több mint ezer dolgozót foglalkoztató hatalmas gyár, már rég a múlté volt. Az évek során egyre csak zsugorodott. Ha szorult helyzetben voltak, nem volt alapanyag, kevés volt a megrendelés, a dolgozókat szelektálták, elküldték, majd a tulajdonos könnyedén eladott belőle egy-egy részt. Így mire végleg bezárt, körülötte szociális bérlakás tömbök magasodtak, áruházak épültek.
Végül nem egyedül, hanem sorstársaival együtt ment el a munkanélküli központba. Nem voltak vidám hangulatban, de amikor semmilyen munkát nem tudtak nekik ajánlani, akkor bizony többen elsírták magukat. Ő is sűrűn törölgette a könnyeit, és sokáig céltalanul bolyongott a város utcáin, míg rászánta magát, hogy haza menjen.
Otthon senki sem várta, hosszú évek alatt megszokta a magányt, de most mégis más volt. Hirtelen vége szakadt a napi rutinnak. Nem kellett munkába készülődni, hazamenni, pihenni, főzni valamit, és másnap újra kezdeni a körforgást.
Kétszobás, ebédlős lakását saját kényelme, és ízlése szerint rendezte be. Eddig szeretett otthon lenni, de mióta munkanélküli, már egyre kevésbé. Volt munkatársaival sem találkozott, nekik is megvolt a saját bajuk.
Anyagi gondjai ugyan még nem voltak, szép végkielégítést kapott, pár hónapig a munkanélküli segélyt is küldik, de aztán? Egyre többször gondolt az előtte álló hónapokra, évekre. Van még spórolt pénze a bankban, de tisztában volt vele, ha egyszer hozzá kell nyúlnia, akkor egykettőre elfogy. Tudta, hogy senkire sem számíthat, mert nem volt körülötte család, rokonok.
Szüleit, testvérét, sok-sok évvel ezelőtt balesetben, férjét gyógyíthatatlan betegségben vesztette el.. A távolabbi rokonokkal, meg Ő nem szorgalmazta a szorosabb kapcsolatot. Most kezdett rádöbbenni, hogy mennyire nem jól tette, de úgy gondolta, már nem fogja felkeresni őket. Majd csak lesz valahogy, végső megoldásként kisebbre cseréli a lakását.
A sors azonban nem így akarta.
Karácsony előtti napokban kiment a piacra. Szerettei sírjára gyertyás sírdíszeket akart venni. Otthon már évek óta van egy, méter magas műfenyője, arra tesz fel pár üveggömböt, és ennyi. Nem szokott nagy ügyet csinálni a karácsonyból. A sírdíszeket nézegette éppen, amikor valaki ráköszönt.
– Szia, rég nem látott barátnőm! Te aztán semmit sem változtál Nórikám, mióta nem találkoztunk!
Lassan fordult az ismerősnek tűnő hang irányába, és meglepetésében tátva maradt a szája.
Régen volt kolléganője, Vali állt előtte fülig érő szájjal. Már van vagy tizenöt éve, hogy elküldték a gyárból, és akkor Ő nem sokat gondolkodott, kiment külföldre dolgozni. Azóta nem látták egymást.
Örömmel borultak egymás nyakába, ölelték, csókolták egymást. Szinte egyszerre kérdezték, mikor tudnának egy jót beszélgetni. Gyorsan megegyeztek, hogy másnap Vali felmegy hozzá ebédelni, és csak az övék lesz az egész délután. Mindkettőjüknek volt bőven mesélni valója.
Egész délelőtt jókedvűen sürgölődött a konyhában. Rég főzött már ilyen örömmel. Vali pontosan érkezett, ráérősen megebédeltek, majd kényelmesen elhelyezkedve kávéztak, és felváltva mesélték el egymásnak, a velük történteket.
Így tudta meg Valitól, hogy csak pár napig van itthon, mert országot, és munkahelyet váltott. Angliából már hazaköltözött szüleihez, de ez csak átmeneti állapot. Január első napjaiban indul Olaszországba, ahol házvezetőnői állást vállalt el egy gazdag családnál. Angliából egyszer átrepült megnézni, mégis hová, és kikhez fog menni, mert hosszú távra tervezi az ottlétet.
A hely csodálatos, a városka az Alpok lábánál terül el, és onnan könnyebben haza tud majd jönni a szüleihez, mint Angliából.
A család, akikhez megy, nagyon jómódú. Kettő tíz év körüli kislányuk van, és velük élnek a nagyszülők is. A ház hatalmas, gyönyörű kerttel. A fizetés meg felülmúlja minden elképzelését.
Most, ahogy közeledik az indulás ideje, úgy érzi, lehet túlvállalta magát, mert eddig volt náluk még egy másik alkalmazott is, aki februártól szintén nyugdíjba megy. Megkérdezték, hogy bírni fogja-e egyedül, mert ha nem, akkor helyette is felvesznek egy hölgyet. Ő még akkor azt mondta, hogy igen, bírni fogja, de már nagyon úgy látja, talán elhamarkodta a választ. Mégis csak kellene még egy személy, a pénze ugyan valamivel kevesebb lenne, de a munka is.
– Te Nóri! Most jutott el a tudatomig, hogy neked meg nincs munkahelyed! Ó, hát ez nagyszerű! Gyere el velem, nagyon jól tudsz főzni, a takarításban is verhetetlen vagy. Jól ellennénk ott, mi ketten! Na, mit szólsz hozzá!
– Jó lenne, jó lenne, de még a nyelvet sem bírom, hogy tudnék anélkül létezni.
– Azzal ne törődj, én is keveset tudok olaszul, szerencsére angol nyelven tudunk beszélni a családdal.
– De, én még angolul sem beszélek!
– Figyelj Nóri, szótár is van a világon, meg tapasztalatból mondom, ha csak olasz beszédet hallasz, előbb-utóbb megérted.
Holnap felhívom őket, hogy mégis csak jó lenne még egy alkalmazott. Aztán, ha beleegyeznek, akkor megmondom nekik, hogy viszek magammal valakit próbaidőre. A régi is ott lesz még, tanulhatsz tőle. Aztán majd ketten csak elboldogulunk.
Jaj, de nagyon irigyelte Vali optimizmusát. Nála nincs lehetetlen. Ezért mert anno elmenni Angliába, most meg Olaszországba.
Nem úgy mint Ő, aki saját sebeit nyaldossa, és semmit sem tesz annak érdekében, hogy változtasson mostani helyzetén, Helyette a sötét jövőn képzelődik.
Amióta Vali haza ment, egyre csak az általa felvázolt lehetőség járt az eszében. Mégis csak jó lenne az az állás. Itthon egyenlőre csak lezárná a lakást, majd ráérne máson gondolkodni, ha ott meg tudna szokni. Mielőtt lefeküdt, interneten megkereste hol, merre van, az az Olasz városka. Valóban csodálatos a hely. Éjjel alig bírt aludni, csak úgy pörögtek a gondolatai.
Másnap egész délelőtt Vali hívását várta. Már majdnem dél volt amikor megszólalt a kaputelefon. Személyesen jött el hozzá a jó hírrel.
– Beszéltem a családdal. Ők is gondoltak rá, hogy nekem sok lesz, ha egyéb teendőim mellett még főznöm is kell, mert az egyik nagyszülő sajnos ápolásra szorul. Azt kérték, ha tudnál velem jönni, annak nagyon örülnének. Az anyagiakat majd ott megbeszéljük. De ne aggódj, én azt mondom, nem fogsz csalódni!
Hirtelen nem tudott mit kezdeni ezzel a hírrel. Olyan váratlanul érte, örült is, meg félt is. A hetek óta csendes, eseménytelen élete, percek alatt mozgalmassá vált. Neki most egy komoly döntést kell meghoznia, amely a jövőjét meghatározza.
Amikor Vali elment, még nem mondott neki biztosat. Egy éjszakát kért, hogy mindent alaposan átgondoljon.
Reggelig szinte semmit sem aludt, de amikor felkelt, már tudta mit fog válaszolni. Felhívta Valit, és igent mondott. Elmegy vele Olaszországba. Nincs vesztenivalója, ha nem tud megszokni, bármikor hazajöhet.
A két ünnep közötti napok lázas készülődéssel teltek. A lakást úgy kellett itt hagynia, hogy ha minden jól alakul, hónapokig nem fog hazajönni. A rezsit, és egyéb számlákat már régóta interneten keresztül fizette. A mérőórák állásait havonta diktálta be telefonon. Ezt onnan is megtudja tenni, majd átlagol. Egyelőre senkit sem szeretett volna beavatni, hogy hová, és miért megy. Telefonszáma meg van a ház gondnokánál, egyéb teendője nincs. Legnagyobb fejtörést a virágai okozták neki. Vali végül felajánlotta, hogy elviszi őket egyik nagynénjéhez, aki a közelben lakik.
Pakolgatott, takarított és az előtte álló új feladatokra gondolt. Egyre jobban bízott magában, mert tudta, ha valamit akar, abban kitartó és jól megtudja csinálni. A munkahelyén is így volt, ezért maradhatott az utolsó percig. Ahová megy az is egy munkahely lesz, csak más mint az eddigi volt.
Mosolygott, amikor eszébe jutott a régi mondás ” A remény hal meg utoljára”.
Ő is most reménykedik, és bizakodik, hogy megbirkózik majd a nyelvi nehézségekkel, megtudja szokni új környezetét, a most még ismeretlen családot.
A szilvesztert egyedül töltötte, de most nem bánta. Éjfélkor az előtte álló még ismeretlen, kihívásokkal teli új évre gondolt, míg alkoholmentes pezsgőjét kortyolgatta.
*****************************************
18. VERSEK EGY CSOKORBAN
W. Ábrahám Erzsébet: LÉLEK- KERESŐ
jó lenne, ha karodba vennél,
és megölelnél.
Hiába mondom a fáknak,
s írom a napsugárnak,
kié marad a bánat?
És megbékélni kellene végre,
ragyogó, tiszta, szép hóesésben,
mert nincs abban te,
nincs abban én,
bennünk van az együtt
nincs más lehetőség.
………………….
Jártó Róza: Jégbe zárt virág
Vártam a kikelet
Ágacskán ringó
Életem virágát,
Szellővel játszadozó
Méhek zümmögését,
Új élet hajnali
Megszületését…
Szikrázó fényben
Bontottam rügyet,
Hittem a tavaszban,
De csak a tél üzent…
... s rám zúdította
Minden haragját!
Tépte ágamat,
Szaggatta álmomat,
Nem is értettem:
Mért törte darabra
Élni akaró
Minden vágyamat?
……………….
Pitter Györgyné Enikő: Hideg éjszaka
(Enikő szócseppek)
Reszketve lapulok a jéghideg ágyban,
Hozzád bújva lenne jó.
Öledbe simulva.
Nem történne semmi.
Csak érezném bőröd melegét.
Lélegzeted forrósítaná lélegzetem.
A virágok kinyílnának hálóingemen.
Így telne az éjszaka.
Egymáshoz érve, álomba feledkezve,
összekulcsolódva, összefonódva,
lennél újra életem bizonyossága.
2023. november 19.
……………..
Kuchta Csilla: TÉLI KÉPEK
Pelyhekben hull a hó,
havat utakra szór.
régi víg baba szól.
Vasszánkó siet le
vidáman, sebesen.
A friss hóval fedett
rajt a domb teteje.
Hógolyó a kézben,
csillog a tenyérben.
Dobjuk egymást szépen,
az örömet értem.
Muzsikál a lélek
a hófehér télen.
Ess havacska kérlek!
Unokám, te kérted.
……………..
Szilágyi Anita: Mese Lappföldről
Télapónak most nagyon sok a dolga
Ajándékkal puttonyát telerakja
Egész éjszaka csomagot készített
Meg szeretne lepni minden gyermeket
Lappföldet vastag hópaplan takarja
Szól a manócskáknak segítsenek neki
Szánjára világító csengettyűt szerelni
Nyolc rénszarvassal repíti szánját,
Elől fut Rudolf a leggyorsabb rén barát,
Ho- ho - hó, gyerekek! Készüljetek érkezem!
Csizmátok kifényesítve ablakban legyen,
Meg is érkezett gyerekvárosba
Bekopogtatott botjával kivilágított házba
Lett a lurkókban nagy izgalom
Télapó az ajtóban!- harsogott a vigalom
Szép Estét kívánok kicsi nebulók!
Van szabadhely nálatok Manók?
Igen, igen, buzgalomba voltak a gyerekek
Télapónak rögvest széket kerestek
Télapó kérte mondjanak szép verset
Csomagot csak után kereshet
Mondtak is verseket, szépen sorban,
Cukrot, csokit, kaptak azon nyomban
Elköszönt a Télapó még sok helyen várják
Gyerekek köré szaladtak marasztalni akarták
Miklós bácsi ölébe örömmel bekucorodtak
Szakállát jól meghúzták, bundáját felborzolták
Irgum - burgum! Huncut nebulócskák
Morcogott Télapó! Vigyázzatok csalafinták!
Viszlát gyerekek! Egy évig jók legyetek!
Ho - hó, repült a szán nyolc szarvassal sebesen
Felmásztak a fára Télapónak, úgy integettek,
Pityeregtek elviharzott a szán szomorúak lettek,
Fehér szakállú Télapótól kaptak sok ajándékot,
Virgács helyett óriás mosolyországot.
………………..
József Tibor:
Séta, ölelésben
Kávé, zserbó
osztozva a tányéron
illatoztak, s a tágas teremben
már néhányan
járták a tárastáncot
oly’ volt, mint
egy séta, ölelésben,
mint libbenő
társ zeneutazáskor
a halk, rebegő
szemütközetben.
Bátran öleltek,
jókor vontak, s olykor
a tétova kéz
eltévelyedett
a gőzpárás
páratlan hangulatban.
S az éveikre
feledést keresők
bújtak, léptek
karokba simultan
ott helyben
vallatták a múló i
s némult a mese
a hős, az alkonyban
lámpát gyújtott
az égi felelős.
Kaposvár, 2024
márciusa
……………….
Aurora Amelia Joplin: A belső börtön
Saját börtönömben élek,
a falakat magam emeltem,
nem gyorsan, nem kapkodva,
tégláról téglára raktam össze
minden félelmem, minden kimondatlan fájdalmam.
Belül nagyon sötét van.
hogy a falak megóvnak valamitől,
amit nem is ismerek, csak érzek,
mint egy távoli vihar morajlását.
De a rácsok hidegek,
ha hozzájuk érek,
fájdalom lüktet ujjaimban…
És mégsem húzom el őket.
Talán megszoktam ezt a hideget.
Talán azt hittem, ez az otthonom.
De néha rések támadnak.
Fény szökik be,
és emlékeztet, hogy valahol
más is van: nemcsak csend,
nemcsak magány.
Ma még itt vagyok,
de a fény már bennem ragyog,
a falak lassan omlanak,
és minden téglával,
ami leesik, közelebb kerülök magamhoz.
……………….
Szauer Gertrúd: Tél
Lassan szálló,
Apró pelyhek,
Hűvös szélben,
Hemperegnek,
Szürke felhők,
Úgy döntöttek,
Most már telet,
Érdemeltek.
Jártunk együtt,
Forró nyárban,
Hűs tavaszi,
Napsugárban,
Láttunk szint is,
Ősz szemében,
Most a tél kell,
Színre lépjen.
Hozzon havat,
Jégvirágot,
Meleg szobát,
Puha álmot,
Kéményfüstöt,
Deres füvet,
Kis bögrédre,
Hideg fület.
*****************************************
19. ERDŐS SÁNDOR: REJTVÉNYEK KALANDORA
- Novella-
Átlagos hétfő munkába menet. A buszmegállóból a gyár felé igyekvő tömeg egy zombifilm statisztákkal spékelt jelenetére emlékeztet.
Másnaposan, az elkerülhetetlenbe beletörődve vánszorog a nép munkába. Egy dolog van, ami kissé érdekesebbnek ígérkező nappá teheti a mait.
Megjönnek az új felvételis
dolgozók.
Bár a felhozatal egyre gyengébb, de mint mondani szokták a lepényhal meg utoljára. Hátha… hátha lesz köztük, aki munkaképes.
Az ebédlő felé veszem az irányt, ahol a kávérobotok állnak tömött sorokban, hogy nedvükkel megpróbáljanak életet lehelni belém. A kávé pocsék, mint mindig, de megadja az illúzióját a serkentő nedűnek. Körbe nézek, mert itt szokták gyülekeztetni a HR-es kolleginák az újakat.
Vannak éppen elegen. Vagy húsz emberke ücsörög kisebb klikkekbe rendeződve az asztalok körül. Nem túl meggyőző a felhozatal.
Jelenleg középvezetőként dolgozom a cégnél, tehát nekem kell majd velük a gyakorlatban megbirkózni. Persze a kötelező tesztek után megmaradt öt-hat fővel. Ugyanis ennyi szokott a rostán átcsúszni. A teszt nehéz. Például olyan kérdések vannak, hogy ha húszból tízet kivonsz, akkor az eredmény kevesebb-e húsznál? Na, ez nem soknak megy. Akinek meg sikerül azzal kínlódhatok én.
Példaképp felhoznám bioritmus kollégát. Sajnos a nevére már nem emlékszem, mert olyan sokáig nem örvendeztetett meg a jelenlétével minket.
Nos… bioritmus kolléga éjszakai műszakban kezdett volna, de nem jelent meg munkavégzés céljából. Mint másnap kiderült miután betelefonált, nem állt át a bioritmusa az éjszakai munkavégzésre. Viszont volt egy ötlete. Kedden megpróbál fent maradni éjfélig, szerdán hajnali kettőig, csütörtökön pedig felveszi a munkát, hátha sikerül reggelig kibírnia. Nem szép dolog tőlem, de én nem kértem belőle.
Visszatérve a valóságba megütötte a fülemet két leendő kolléga párbeszéde, amit egy keresztrejtvény felett folytattak.
-Te Józsi. Mi az? Ritka női név négy betű.
- Béla. Felelte erre Józsi, és nagyon tudós arcot vágott.
Te jó ég! Hosszú lesz ez a nap.
.jpg) |
| Erdős Sándor |
Bár a felhozatal egyre gyengébb, de mint mondani szokták a lepényhal meg utoljára. Hátha… hátha lesz köztük, aki munkaképes.
Az ebédlő felé veszem az irányt, ahol a kávérobotok állnak tömött sorokban, hogy nedvükkel megpróbáljanak életet lehelni belém. A kávé pocsék, mint mindig, de megadja az illúzióját a serkentő nedűnek. Körbe nézek, mert itt szokták gyülekeztetni a HR-es kolleginák az újakat.
Vannak éppen elegen. Vagy húsz emberke ücsörög kisebb klikkekbe rendeződve az asztalok körül. Nem túl meggyőző a felhozatal.
Jelenleg középvezetőként dolgozom a cégnél, tehát nekem kell majd velük a gyakorlatban megbirkózni. Persze a kötelező tesztek után megmaradt öt-hat fővel. Ugyanis ennyi szokott a rostán átcsúszni. A teszt nehéz. Például olyan kérdések vannak, hogy ha húszból tízet kivonsz, akkor az eredmény kevesebb-e húsznál? Na, ez nem soknak megy. Akinek meg sikerül azzal kínlódhatok én.
Példaképp felhoznám bioritmus kollégát. Sajnos a nevére már nem emlékszem, mert olyan sokáig nem örvendeztetett meg a jelenlétével minket.
Nos… bioritmus kolléga éjszakai műszakban kezdett volna, de nem jelent meg munkavégzés céljából. Mint másnap kiderült miután betelefonált, nem állt át a bioritmusa az éjszakai munkavégzésre. Viszont volt egy ötlete. Kedden megpróbál fent maradni éjfélig, szerdán hajnali kettőig, csütörtökön pedig felveszi a munkát, hátha sikerül reggelig kibírnia. Nem szép dolog tőlem, de én nem kértem belőle.
Visszatérve a valóságba megütötte a fülemet két leendő kolléga párbeszéde, amit egy keresztrejtvény felett folytattak.
-Te Józsi. Mi az? Ritka női név négy betű.
- Béla. Felelte erre Józsi, és nagyon tudós arcot vágott.
Te jó ég! Hosszú lesz ez a nap.
*****************************************
20. WESSELY GÁBOR ROVATA: MAGYAR
FANYAR 3
- Életkép -
Vezető téma a
migránsügy
A
migránsok ügye mindent visz. Vezető téma a lapokban, rádiókban, tévékben.
Törökországban kétmillióan tartózkodnak, más közel-keleti országokban
egymillióan várják, hogy véget érjen a szíriai polgárháború és hazatérhessenek,
további egymillióan döntöttek úgy, hogy lelépnek és vissza se néznek, útnak
indultak – több százezren már meg is érkeztek – Európába. A legnagyobb
befogadónak Németország tűnik, de máris látszik, hogy ez a kényszerű társas lét
nem lesz egyszerű. A norvégok például a sarkkörön túli területekre várják a
bevándorlókat, akik többsége talán még sosem látott havat, és nem az elemekkel
való viaskodáshoz szokott hozzá,
hanem a sziesztához és a vízipipázáshoz.
 |
| Wessely Gábor |
A
migránsok ügye mindent visz. Már fel se kapjuk a fejünket arra, hogy a
fogyasztóvédelem megvizsgálta az áruházláncok által forgalmazott
paprikaőrleményeket, és azok háromnegyed részét elfogadhatatlannak, „paprikának
látszó pornak” minősítette. Az se nagy szám, hogy újabban a perui kovaföld a mindent
gyógyító csodaszer. Egy púpozott evőkanállal kell reggelente fogyasztani a
jólléthez, és 300 gramm akciós ára most mindössze 3000 forint. (Remélhetőleg
valaki felfedezi végre a magyar föld gyógyhatását is, és 3000 forintért akár
600 grammot is ad a vásárolni vágyóknak!)
A
migránsok ügye mindent visz.
Engem csak egy dolog érdekelt még ennél is jobban
az elmúlt hetekben, hónapokban: a nyugdíj előtti segély. Álláskeresési
kalandjaimat most nem vázolom, csak az alapszituációt. A nyugdíjkorhatár az én
korosztályomnak már 65 év, de van valami támogatási lehetőség az utolsó öt évre
annak, aki kiérdemli.
Közeledvén
a hatvanadik évemhez, megkérdeztem egy Babits-díjas képzőművészt – aki szintén
nem foglalkoztatott polgára a hazának –: hogy is van ez. Elküldte a jogszabályt,
melyben a törvényalkotó figyelme mindenre kiterjedt. Kedvencem az, hogy a
nyugdíj előtti segély szüneteltetendő illetve megszüntetendő – többek között –,
ha az illető személy terhességi gyermekágyi segélyre jogosult, oktatási
intézmény nappali tagozatán folytat tanulmányokat vagy meghal.
Nincs
mindegyikre egyforma esély hatvanévesen…
*****************************************
21. SZERKESZTŐI ÜZENETEK
Kedves szerzőtársaink!
Fontosnak tartom, hogy a Magazin mindig a megfelelő időben kerüljön az olvasókhoz. Számomra ez azt jelenti, hogy „biztonsági okokból” több lapot szerkesszek
egyszerre. Ezért azt a gyakorlatot vezettem be magam számára, hogy egy – két hónappal előrébb tartsak, mint a tényleges dátum. Tehát például ezt a januári
Magazint már december elején kezdtem el összeállítani, hogy bőven legyen időm válogatni az alkotások között, valamint fel lehessen készülni a váratlan
eseményekre is.
Itt jönnek be a szerzőtársak! Arra kérek mindenkit - ha lehet - , hogy ne az aktuális hónapban gondolkodjanak, hanem egy – két hónappal előrébb. A Magazin megjelenése előtt néhány nappal már nem áll módomban a korrekciókat elvégezni a már elkészült lapban. Nagy munkát jelent megbolygatni az elkészült Magazint.
Arról nem is szólva, hogy a blog szövegszerkesztő programja egyáltalán nem felhasználó barát! (Betűtípust, és a méretét megváltoztatja, szétzilálja az elkészült szöveget: egyáltalán kiszámíthatatlan, és "hisztis"!
Természetesen mi nem vagyunk „hatóság”, ahol szoros határidők vannak. Ha valakinek az előre dolgozásra nincs lehetőség, hát az sem tragédia…!
A szerkesztő.
Csomor Heni segítő munkatársam jelezte, hogy a Magazinnal kapcsolatos észrevételeket, megjegyzéseket az ő e-mail címére küldik/ külditek.
Arra kérek mindenkit, hogy hozzám,. a szerkesztői e-mail címemre ( veghelyo@t-online.hu) juttassák/juttassátok el ezeket, mert érdemben engem érint, és az én kompetenciám az ezekre való reagálás!
Köszönöm! A szerkesztő.
Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: Véghelyi József - MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd Csapó Dániel utca 27.
Telefon: 06-74-315-012 – naponta 14:00-tól 17:00 -óráig
illetve: mailto:irodalmimuveszetiujsag@gmail.com
https://www.facebook.com/profile.php?id=100093636735452&__cft__%5b0%5d=AZUJiDsLPQdFF3A9USBPstlvEHwI-tWDc7qa6qSu8f1z03_IVu_pBlimZiipxbNvm8XALVvuSflNRqiRnzZCV2AJdlZ66KTU2639wQzLYys9lVTgtJ7oF-O3YIEKzyMm7kM&__tn__=-UC%2CP-R
Magazinok küldése:
MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT EMAIL CÍMÉRE. Kérje a szerkesztőtől.
A MAGAZIN INGYENES.
Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linkeken lehetséges:
Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős. Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.
A szerzői jogokat fenntartjuk. Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor elő veheti. Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott. Így sem rossz! Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.
Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.
Néhány operatív információt kell megosztani Önökkel. Sokan jelezték, hogy a színes magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik meg, pedig a régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs, ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az összes többi is!
A megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a "Blogarchívum" felírat. Ez alatt különböző dátumok és hónapok vannak, amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi számokat. A háromszögekre kattintva "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel. Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb újságot lehet kiválasztani olvasásra!
Az archívumban az utolsó húsz Magazin megtalálható és olvasható!
Természetesen mi nem vagyunk „hatóság”, ahol szoros határidők vannak. Ha valakinek az előre dolgozásra nincs lehetőség, hát az sem tragédia…!
*
Még egy kérés főleg az alkotó társakhoz: aki már régebben küldött magáról fényképet, de úgy érzi, hogy azóta jelentős mértékben megváltozott a külseje (természetesen előnyére…!), nos, azok újabb fotóit várom a Magazin számára! Előre is köszönöm!A szerkesztő.
…………………….
Arra kérek mindenkit, hogy hozzám,. a szerkesztői e-mail címemre ( veghelyo@t-online.hu) juttassák/juttassátok el ezeket, mert érdemben engem érint, és az én kompetenciám az ezekre való reagálás!
Köszönöm! A szerkesztő.
………............……
Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: Véghelyi József - MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd Csapó Dániel utca 27.
…….........................….
E-mail: mailto:veghelyo@t-online.huTelefon: 06-74-315-012 – naponta 14:00-tól 17:00 -óráig
illetve: mailto:irodalmimuveszetiujsag@gmail.com
…....................................…..
Jelen vagyunk a Facebookon is:https://www.facebook.com/profile.php?id=100093636735452&__cft__%5b0%5d=AZUJiDsLPQdFF3A9USBPstlvEHwI-tWDc7qa6qSu8f1z03_IVu_pBlimZiipxbNvm8XALVvuSflNRqiRnzZCV2AJdlZ66KTU2639wQzLYys9lVTgtJ7oF-O3YIEKzyMm7kM&__tn__=-UC%2CP-R
…….............................……
Magazinok küldése:
MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT EMAIL CÍMÉRE. Kérje a szerkesztőtől.
A MAGAZIN INGYENES.
…………........………
Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linkeken lehetséges:
………………
Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős. Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.
A szerzői jogokat fenntartjuk. Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor elő veheti. Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott. Így sem rossz! Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.
Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.
.....................................
Kedves olvasóink !Néhány operatív információt kell megosztani Önökkel. Sokan jelezték, hogy a színes magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik meg, pedig a régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs, ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az összes többi is!
A megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a "Blogarchívum" felírat. Ez alatt különböző dátumok és hónapok vannak, amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi számokat. A háromszögekre kattintva "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel. Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb újságot lehet kiválasztani olvasásra!
Az archívumban az utolsó húsz Magazin megtalálható és olvasható!
Mindenkinek jó olvasást, és kellemes szórakozást kívánunk az újság külső és belső munkatársai!
...........................................
Megszólalok Művészeti Magazin 1501 lapszám - 2025. január
….........................................
VÉGE
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése