Megszólalok Művészeti Magazin

 

 MEGSZÓLALOK 

 Nagy Vendel szellemében 

 
 MEGSZÓLALOK MŰVÉSZETI MAGAZIN
2024. 08. hó – tizennegyedik évfolyam, nyolcadik szám
Kulturális és szórakoztató folyóirat
Független, és ingyenes havi lap
Alapította Nagy Vendel 2011 - ben , elvi síkon
Szerkesztő: Véghelyi József 
 
*****************************************************
1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések
2.Évfolyam: 2012.  (1-tól a 6. számig)
 3.Évfolyam: 2013.  (1-től a 17. számig)
 4.Évfolyam: 2014.  (1-től a 24. számig)
 5.Évfolyam: 2015.  (1-től a 12. számig)
 6.Évfolyam: 2016.  (1-től a 12. számig)
 7.Évfolyam: 2017.  (1-től a 12. számig)
 8.Évfolyam: 2018.  (1-től a 12. számig)
 9.Évfolyam: 2019.  (1-től a 12. számig)
10.Évfolyam: 2020.  (1-től a 12. számig)
 11.Évfolyam: 2021.  (1-től a 12. számig) 
12.Évfolyam: 2022.  (1-től a 12. számig)
13.Évfolyam: 2023.  (1-től a 12. számig)
14. Évfolyam: 2024. augusztus
 *
A Magazin kérhető saját e-mail címre is.
Fekete – fehér, és színes változatban is megtalálható a Facebookon és a blogoldalakon.
Magazinunk vakok számára is olvasható beszélő programmal, akadálymentes változatban.
A hangos versek meghallgathatók a YouTube oldalon.
A Magazin közvetlen linkje: http://megszolalok.blogspot.hu
*
A  Magazin megtalálható a MEK és az EPA  oldalain az Országos Széchenyi Könyvtár gondozásában a következő linken:
https://mek.oszk.hu/kereses.mhtml?dc_creator=nagy+vendel&dc_title=&dc_subject=&sort=rk_szerzo%2Crk_uniform&id=&Image3.x=0&Image3.y=0
*
Figyelem!
2018. júniustól egy új linken is elérhető a Magazin, azonos, változatlan tartalommal
de megújult külsővel amelynek a linkje:  http://www.muveszetimagazin.blogspot.com
* 
Nagy Vendel eddig megjelent E- könyvei a MEK oldalán kereshetők.
A verses kötetek szintén elérhetők pl.: www.mek.oszk./13500/13542
A  Magazin versei rádióban is rendszeresen hallhatók:
Radio Mozaik Sydney – Ausztralia
*
A szerkesztőség címe:7100. Szekszárd, Csapó Dániel utca 27
E-mail cím: veghelyo@t-online.hu
Telefon: 06-74-315-012 naponta 14:00 órától 17:00 óráig
 *****************************
MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE
 
*****************************************

 SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL 

  1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK
  2. FELLNER ISTVÁN: IMÁDOM A GESZTENYEFÁKAT - ELBESZÉLÉS
  3. PÁLYÁZATRÓL PÁLYÁZATRA
      Árvay Mária: Hálaadás
  4. GARAMHEGYI EDIT: A VILÁG HÁROM PERCBEN
  5. VERSRŐL – VERSRE. VERSGYŰJTEMÉNY
      Bognár Papp Irén
      Hajdan Vali
      Jártó Róza
      Bartók Ferenc
      Engel Csaba
      Körmendi Rita
  6. KURUCZ ÁRPÁD: AZ ÖREGASSZONY ÉS A REMETÉK – ELBESZÉLÉS
  7. ANTOLÓGIA A MAGAZINBAN
      Baka István – vers
      Matyikó Tibor – festmény
      Demeter Julianna – életkép
      Cvitkovics Márta – festmény
      Lovag Dáma Nagy Cynthia – video vers
      Szabó Istvánné – elbeszélés
      Elter Istvánné – festmény
      Körmendi Rita – vers
      Zsíros Ari – festmény
      Véghelyi József – korrajz
      Csuhaj Tünde – tojásfestő
      Ézsiás László - vers
  8. AUSZTRÁL KAPCSOLATOK
      Ilosvay Gusztáv levelei
  9. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK
      Véghelyi Péterné: Kilépés az időből (I. rész)
10. KÖRMENDI VIKTÓRIA: A PILLANGÓ – KOLLÁZS
11. NAGY VENDEL ÉLETE VERSEKBEN
      Sorozat (kilencedik rész)
12.VÉGHELYI JÓZSEF: BITTYOS – ELBESZÉLÉS
     ( Akár meg is történhetett volna…)
      Második rész
13. ALKOTMÁNYUNK ÜNNEPÉRE 

      Tóth Enikő Enci verscsokra

14. VÁLOGATOTT VERSEK – VERSVÁLOGATÁSOK
      Tóth Enikő Enci
      Szilágyi Anita
      Konrád Viktória
      Lovag Dáma Nagy Cynthia
      Kuchta Csilla
15. NAGY VENDEL: DIPLOMAÁTADÁS A TEMETŐBEN -. ELBESZÉLÉS
16. A LÉLEK MÉLYÉRŐL ÍRT VERSEK – FELLNER ISTVÁN
17. BOGNÁR PAPP IRÉN: HAMUTARTÓ - ELBESZÉLÉS
18. VERSCSOKOR - KÁLMÁN ÁGNES VERSEIBŐL
19. KIS PÁL ISTVÁN: KACSÁK A TÓPARTON
      Részlet a Pofonok és pofonok című kisregényből
20. VERSEK INNEN – ONNAN
      Kis Pál István
      Krivák-Móricz Judit
      Márkus Katalin
      Poór Edit
      W. Ábrahám Erzsébet

      Demeter Julianna

      Szőcs Éva
21. KÖZÉLETI RIPORTOK – WESSELY GÁBOR ROVATA
      Költözik 12 kilométernyi iratanyag

22. CSAK ÚGY DÖDÖGÖK: SZOMBATON NINCS

       Véghelyi József karcolata
23. SZERKESZTŐI ÜZENETEK

*****************************************

 1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK 

 

Alaposan meggyötört minket a júliusi kánikula, melegrekordok dőltek sorra. Ki gondolt erre régebben, hogy mediterrán gyümölcsök fognak hazánkban beérni? Az idősebb emberek folyamatosan azt mondják, hogy már semmi sem a régi…! ( fájdalom, de már én is ezekhez az idős emberekhez tartozom, akik szerint régebben minden más volt.) Sajnálatos módon ez a mindent felforgató változás a társadalom minden szegmensére kiterjed: gazdasági, kulturális, politikai tabuk dőlnek le. Az ember csak kapkodja a fejét, s egyre nehezebb tájékozódni az események sodrásában.

Véghelyi József szerkesztő

Fontos tudnunk, hogy a mind a mai napig használatos forintunk 1946. augusztus elsejével lett hivatalosan magyar fizetőeszköz.
Az augusztus az „Új kenyér” hava, nyárutónak, vagy kisasszony havának is szokás még nevezni. A kalászosokat már a szorgos kezek learatták,
s a magtárakban pihennek. Hagyományaink szerint ebből a búzából készül az „Új kenyér”, amely egyben államalapítónk Szent István király nevéhez
fűződő Alkotmányosság- és Jogállamiság Napja is. Más megközelítéssel: augusztus 20. hazánk születésnapja.
Polgáraink nagy része vagy idehaza, vagy külföldön tölti nyári szabadságát. Van, aki a hegyeket szereti, van, aki a tengerpartot. Ám az országot
működtetni kell, ezért szép számmal olyanok is akadnak, akik ősszel, vagy télen tudnak csak kikapcsolódni.
 
Szomorú, de a háborúk, a békétlenségek tovább folytatódnak. A felek egymásnak feszülnek, s esély sem mutatkozik valamiféle megnyugvásra, békére.
Mindkét fél a saját igazát szajkózza, eredményeként pedig megint ártatlan emberek százezrei halnak meg, vagy lesznek egy életre nyomorékká.
A döntéshozókat történelmi továbbképzésre kötelezném, s hamarosan rájönnének arra, hogy egy háborúban mindenki csak vesztes lehet. Persze
egy szűk gazdasági kör betegre keresi magát mások halálával. Újabban állandóan a fülembe cseng a második világháború után született dal,
amelyet Marlene Dietrich vitt világsikerre:
 
https://www.youtube.com/watch?v=YIoF-Q6yGpk

Hova tűnt a sok virág (Where Have All The Flowers Gone)

Hova tűnt a sok virág, mely ott nyílt a réten,

Hova tűnt a sok virág, vélük mi lett?

Hova tűnt a sok virág, lányok téptek bokrétát...

Ó, mondd, ki érti ezt, ó, mondd, ki érti ezt?

Hova tűnt a sok leány, bokréták a kézben,

Hova tűnt a sok leány, vélük mi lett?

Hova tűnt a sok leány, gyűrűt váltott mindahány...

Ó, mondd, ki érti ezt, ó, mondd, ki érti ezt?

Hova tűnt a férfinép, ujján új a gyűrű még,

Hova tűnt a férfinép, vélük mi lett?

Hova tűnt a férfinép, indulóra büszkén lép...

Ó, mondd, ki érti ezt, ó, mondd, ki érti ezt?

Hova tűnt a sok vitéz, ki oly büszkén lépdelt,

Hova tűnt a sok vitéz, vélük mi lett?

Hova tűnt a sok vitéz, minden ház egy sírra néz...

Ó, mondd, ki érti ezt, ó, mondd, ki érti ezt?

Hova tűnt sok néma sír, házak közt a mélyben,

Hova tűnt sok néma sír, vélük mi lett?

Hova tűnt sok néma sír, nyílik már a gólyahír...

Ó, mondd, ki érti ezt, ó, mondd, ki érti ezt?

Tulajdonképpen mindkét fél ragaszkodik az igazához, és meggyőződése szerint győzni fog…, pedig a háború negatív végösszegű játszma, magyarul mindkét fél így, vagy úgy, de veszíteni fog. Egy régi mondás szerint, ha egy vadász lelő egy medvét, akkor másképpen írja le ezt az eseményt a vadászok újságja, és másként a medvék újságja!

Tehát kinek van igaza?

……………

 
Nagy Vendel: Ünnep
Magyarország születésnapjára
 
Vetette el végleg
E szent földbe
Azt a magot,
Amit ezredévekig
A Magyar nemzetség
Magával hordozott.

Hogy Európa közepén,
Kárpátoknak ölén
Megálmodjon egy államot,
Kemény kézzel fenyítve azt,
Ki a másik hitért buzgólkodott.
S azóta a búzaszem
Milliónyi vékával terem,
Jelenti az életet,
Adja a kenyeret.
Követelve ezernyi
Verejtéket és könnyeket.
S az talán véletlen lehet?
Ha megnézel egy búzaszemet,
Azonnal feltűnhet,
Hogy könnycsepp alakú
A búza szeme...
S ha éles késeddel
A magvat félbe vágod,
Belsejében Jézus
Ragyogó arcát látod
Tündökölni...
E dicsőséges ünnep fényében.
 
Megjegyzés: Augusztus 20. a kenyér ünnepe...

2020. augusztus 20.

*****************************************

 2. FELLNER ISTVÁN: IMÁDOM A GESZTENYEFÁKAT

 - ELBESZÉLÉS -  

 
Imádom a vadgesztenyefákat. Oly méltóságteljesen bátrak, hogy küzdik az évtizedeket, könnyedén fenségesen.
Imádom nézni őket, hogy dacolnak a kései ősszel, nem gyorsan, fenségesen váltanak ruhát, borulnak pírbe. Csak lassan forgatják leveleiket, 

nem váltanak gyorsan színeket, s hol kukkant a kései nap, 

mosolyra húzzák kérges ajkaikat.

Fellner István

Sokat jártam az elmúlt ősszel közöttük, így ismerhettek, rücskös gumóikból pattant, hullott a földre termésük gyümölcse, zöld sapkában,  barna fejjel. Mosolygósan, anyaian védve őket, lassan hullatták leveleiket. De ezt sem hűbele módban, finoman, megfontoltan, szépen válogatva, csak azokat, melyek a naptól megpirultak.
Rozsdásan, veresen, indultak, s nem búval - meghitt ünneppel, oly némán csendben...hogy hallani véltem, mint búcsút vettek.
S nekünk tán temetés, nekik egy csendesen megkomponált nász, egy ünnep, egy év múlása. Lassan elballagtam, intve - s tán köszöntem - nem emlékszem, lehajolva egy fészek aljból, három gumót loptam.
Ahogy kezemben fogtam, éreztem a nap melegét, a fából rám ragadó csendes ölelést…

*****************************************

 3. PÁLYÁZATRÓL PÁLYÁZATRA 

 

Árvay Mária: Hálaadás

(A "Fények Vakondja" 13. irodalmi pályázatára beküldött írás)

 

Ami a szívemen, az a számon! – szoktuk gyakran emlegetni. Igen ám, de általában nem a hála szavai, hanem az elégedetlenség, a kritika tolul többünk nyelvére! Milyen könnyű azt mondani, hogy valami sótlan, vagy borzasztóan sós; a leves túl forró, vagy már teljesen kihűlt; a hús rágós, és még sorolhatnám. Ezek csak pár, apró, bosszantó megjegyzések, melyek egyik fülünkön be, a másikon ki. Kérdés, komolyabb kritikák is elhangzanak? Ha igen, milyen gyakran? Naponta többször? Hetente hányszor? Szívünkre vesszük ezeket? Azt érezzük, megbántottak?
 

Árvay Mária

Azért fejtegetem ezt ilyen részletesen, mert érdekes, a kritika mindig hamarabb kicsúszik a szánkon, de a hála kifejezése egyáltalán nem természetes, pedig milyen egyszerű! Kiskoromtól fogva úgy neveltek, hogy tudjak köszönetet mondani bármely apróságért, vagy ki tudjam fejezni hálámat valami, vagy valaki iránt. Madarat lehetne velem fogatni akkor, ha egy ismerősöm, barátom, elismerését, háláját fejezi ki valamely tettem, cselekedetem, vagy esetleg valamelyik tulajdonságom miatt. Ez igazi léleksimogatás. Ez nem mindenkinek természetes, mert egyszerűen más beállítottságúak vagyunk. Gondoltam ezért egy merészet, és összeállítottam egy csokrot azokból az apróságokból, amikért hálásak lehetünk.
 
Egyik reggel hasogató fejfájásra ébredtem, erősen lüktetett a halántékom. Mindkét szemem majd ki akart ugrani a helyéből. Szinte látom magam előtt a Kedves Olvasó arcát, amint mosolyog.
„Hálásnak lenni egy kiadós fejfájásért? Ugyan már?! Ez a nap is jól kezdődik!”
Persze, nem ez vígasztal, de már azért is hálás lehetek, hogy nem gyötör minden áldott nap! Örömteli érzéssel tölt el, hogy valaki feltalálta a fejfájás ellenszerét, azt a gyógyszert, ami rajtam segít. Jómagam, erre nem vagyok képes, és nem is leszek ebben az életben feltaláló, de remek, hogy volt, aki ezt megtette helyettem és még sokunk örömére!
 
Nézem a híreket, hallom, mennyien éheznek, fáznak naponta, milyen sokan kerülnek utcára. Igazán felemelő érzés ilyenkor, hogy van fedél a fejem fölött, ételben nem szenvedek hiányt, nem fagyoskodok stb. Sajnos, semmi sem természetes, minden változik velünk és körülöttünk, ezért fontos, hogy addig élvezzük a környezetünkben fellelhető jót, amíg lehet!
 
Bevásárló körutamon vagyok, sok mindent kell beszereznem, nem könnyű dolog összeszedegetni mindazt, amire szükségem van. Végül, szembe találom magam az automata önkiszolgáló pénztárgépekkel. Soha nem szerettem azt, ami személytelen, ami gépi. Hibaüzenetet sokszor kiír, nem mindegy, mit, hogy csinálok!
„Most megvagy” – gondolhatja az Olvasó! – „Hálaadásra semmi ok!”
Mosolyognom kell! Ugyanis találtam okot rá! Az önkiszolgáló részlegnél is vannak segítők! Milyen jó, hogy van kihez fordulni, segítséget kérni! Különben, ott állhatnék az idők végezetéig, így viszont nem harapják le a fejem, hanem ha elakadok, segítenek!
 
Többször hallani a statisztikai adatokat, milyen sok a munkanélküli. Amikor naponta a feladataimat végezhetem, örömmel gondolok arra, hogy milyen szerencsés vagyok. Minden munkanap egy ajándék! Főleg, akkor, ha az ember azt csinálhatja, amit szeret, ha a munkája a hobbija is!
 
Amikor valamiért szomorú, elkeseredett vagyok, (igen, velem is történik ilyesmi), sokat jelent, ha szeretteimtől kapok egy-egy kedves szót, esetleg simogatást, ölelést. Hálás vagyok azért, ha tudják, mikor van mindezekre szükségem, és a megfelelő pillanatban kapom ezeket az „ajándékokat”. Csak remélem, hogy én is tudom osztogatni az ilyen gesztusokat másoknak; szeretném továbbadni mindazt, ami nekem is jólesik, csak tudjam, mikor van itt a megfelelő alkalom.
 
Nagy becsben tartom azokat az embereket, akik szakmunkásként dolgoznak. Egy átlagember nem érthet mindenhez, és köszönettel tartozom pl. a villany- vagy gázszerelőknek, akik becsületesen végzik munkájukat, és segítenek, ott, ahol baj van!
Sok mesterség ajándékoz nekünk valamit, csak észre kell venni! Mi is értünk dolgokhoz, ezeket meg mi adhatjuk másoknak! Ez az örömteli kölcsönösség titka!
 
Ha valamit hosszabb ideig hiányolnunk kell, akkor ébredünk csak rá, milyen fontos az adott dolog. Tegyük fel, sajnos, a szeszélyes időjárás miatt gyakrabban előfordul, órákon keresztül nincs áram! Milyen rossz nélküle! Tönkre mennek a hűtőben tárolt élelmiszerek. Akik cirkóval fűtenek, nélkülözniük kell a meleget. Ha teszem azt, távmunkában dolgozunk, nem tudjuk használni a számítógépet. Mosó- és mosogatógépet sem lehet indítani. A mobiltelefonok csak addig működnek, ameddig teljesen le nem merülnek. A szórakozási lehetőségeinkről pedig már nem is beszélve! Sorolhatnám még tovább, mi mindentől foszt meg minket „egy kis áramszünet”, de így is kitűnik, mennyire nélkülözhetetlen az elektromos áram. Régen enélkül éltek emberek, elképzelni is nehéz!
 
„Szeretném a segítségedet kérni!” – mondják olykor.
„Ne zaklass, hagyj most békén!” – gondolhatjuk ilyenkor, mert nyugalomra, békére, pihenésre vágyunk. Egy jó dolog, azonban, mégis örömre adhat okot. Aki Tőlünk kér segítséget, azt jelenti, szüksége van ránk! Nincs is annál jobb érzés, amikor picit fontosnak érezhetjük magunkat, hogy éppen hozzánk fordult az illető, és nem máshoz; valamiért ránk gondolt. Ez növelheti önbizalmunkat, amire igazán szükségünk van manapság!
 
A felsorolás végére hagytam a legfontosabbat! Hálával és köszönettel tartozom szüleimért, szeretteimért, rokonaimért, barátaimért, ismerőseimért, akik körül vesznek, támogatnak, szeretnek és segítenek mindennapjaimban!
Gondolom, ezzel nem csak én vagyok így egyedül! Mindig azt vallom, hogy ne nekrológokban fejezzük ki hálánkat, köszönetünket és érzéseinket, hanem akkor, amikor még az illető velünk van, hallja, amit mondunk neki, érezze, hogy szeretjük! Kellenek a visszajelzések, hogy tudjuk, mit érez a másik! Nem vagyunk gondolatolvasók!
 
Ugye mi mindenért lehetünk hálásak? Ez csak pár dolog volt, ami hirtelen eszembe jutott!
Ez nem más, mint nézőpontváltás! Elégedetlenség helyett, számba vehetjük mindazt, ami jó, amivel elégedettek vagyunk! Ez sokszor nem tudatos. Akkor járunk a helyes úton, ha örömteli érzés fog el hálaadás közben, és ha ezt megosztjuk azzal, akinek pl. ezt köszönhetjük, már jót cselekedtünk. Mi több, az életünk is derűsebb így, ha a testet-lelket-szívet betölti a hála és a szeretet!

*****************************************

 4. GARAMHEGYI EDIT: A VILÁG HÁROM PERCBEN 

 

Gondolat – morzsák.

 
Nagyon hiányos sztorit hoztam mára, nem tudom, kitől, honnan, miből származik, de annyira belém égett, hogy ennek ellenére megosztom veletek. Sajnos biztos lehetek abban is, hogy még csak nem is pontos, szóval mindezt meg kell bocsátanotok nekem. Szóban hallottam, így visszakeresni sem tudom.

Garamhegyi Edit

Egy idegen tárgy csapódott be egy lakatlan, hatalmas területre, maga mögött hagyva egy furcsa titokzatos labirintusszerű valamit, ami csak akkor válik igazán érzékelhetővé, amikor már benne van az ember. A területet persze lezárják, de mindig vannak olyanok, akiknek ez mit sem számít. Terjed a hír, hogy akik bejutnak a közepébe, azoknak valóra válnak a legtitkosabb vágyaik. Nagyon kérlek titeket, hogy figyeljetek minden szóra: nem az, amiről azt hiszed, hogy arra vágysz. Hanem a legtitkosabb vágyad, az, ami a szívedben van, ha akarod, ha nem. Ha szégyelled, ha nem. ha elrejtetted magad elől, ha nem. Ez fontos, sokkal fontosabb, mint hinnétek…
Van egy testvérpár, két férfi, akik elég elszántak ahhoz, hogy minden tilalom és elzárás ellenére bemenjenek. Van is rá elegendő okuk, hiszen egyikük kerekesszékben ül, majdnem mozgásképtelen. Ezért jöttek, be akarnak jutni a közepébe, hogy ő meggyógyuljon, és élhessen, mint bárki más. Nincs semmi, amit ne tennének meg ezért. A terület valahogy úgy működik, mint a mai számítógépes játékok: szinteket kell teljesíteni, tudással, szerencsével, bármivel. Csak így jutnak egyre beljebb, és beljebb. Már egészen közel vannak, amikor a következő akadály áll eléjük. Egyiküket fel kell áldozni. Csak egy mehet tovább. A helyzet kegyetlen, mégis egyértelmű, hiszen a kerekeszékes magától úgysem menne semmire. A másik? A másik úgyis azért jött, hogy majd ezt kérje odabenn, ahol minden eldől. A gyógyult testvérét. És meg is teszik. A mozgáskorlátozott fivér eltűnik a semmiben, míg a másik halad tovább a cél felé. És a legbelső helyet, ahol a legtitkosabb vágyaink teljesülnek be, végre eléri. És ekkor…
Ekkor történik valami, amit nehéz lenne leírni. De talán nem is lényeges. Mert egyszer csak ott találja magát egy gazdag házban, rendezett és fényűző életet élő emberként, akinek sosem volt testvére. 

*****************************************

 5. VERSRŐL – VERSRE 

 
Bognár Papp Irén: A téren zongoráztak

Esik az eső szomorúan.
Anyámat úgy felhívnám!
Csak annyit mondanék, hogy ma még
szép rózsaszínben ültem az új téren,
Pécsen, s ott volt egy zongora,
s játszott rajta egy idősebb úr,

s a nyárvégi arany
épp odahullott gondtalan.
Tudod, anyuka, akkor olyan jó volt,
arra gondolni,
hogy mindjárt megcsörren a mobilom,
s megyek egy randevúra.
Öreg barátom, s tanárom,
most múlt hetven éves,
és én már a hatvanadikba léptem át,
de édes ez a kor, és mondhatom,
egy cseppet sem fáj.
De fáj nagyon, hogy mindezt Neked,
Te drága lélek,
el már sohasem mondhatom.
Kedves barátom és tanárom,
egy könyvét nyújtotta át nekem,
ami most jött ki a nyomdából.
Kiabálni, ujjongani, tapsolni kellett volna,
de szívünkre ült valami múló óra,
valami őszi barna könny.
Talán a kihagyott szerelem,
utolsó nyarunk, a meg nem élt csókok,
a soha el nem suttogott szavak,
az üres padok, és hideg szobák?
Ma még, ma még ott volt a lehetőség,

……………..

 
Hajdan Vali: Lelki tisztulás
 
Isten által formált Lélek
nevelhet csak szépre,

sérült lélek Ő általa
formálódhat épre!
Állítsuk ma is Urunkat
mint tegnap, középre,
vigyázzon ránk, hogy ne
csaljon a rút Ördög lépre.
Nem mindegy, hol
szenderülünk
majdan öröklétre,
vigyázzunk a Tőle kapott
lelki örökségre!
Amiként az eső után
is szebb lett e virág,
bűneinktől tisztulva lesz
éltetőbb e világ!

………………

 
Jártó Róza: Fény felé jártamban...
 
Mikor összefutottunk egyszer,
szomorúan néztelek,
a csillagszemű,
szép szeretőmből mi
is maradt meg nekem?
Nyújtottad karod egy ölelésre,
én akaratlanul, de eltaszajtottalak,
idegen volt az az ember,

ki felé a lábam
valamikor szaladt.
Ráncos az arcod, a hajad is deres,
a tenyered érdes marok,
mikor simogattál akkor
a selymessel régen,
úgy éreztem,
a szépségbe belehalok.
Véget ér lassan az a hosszú út,
melyen életem harminc éven át
szüntelen kopott,
s a remény is másfelé futott.
Nem veled mentem végig
az úton, s akkor sem voltál itt,
mikor azt éreztem,
most engem a sors
félúton eltaszít.
Nem te nyújtottad a kezed,
mikor a sima út göröngyös lett,
s mikor a mosoly még
vendég sem volt nálam,
annyira megviselt
a lejtmenet.
Most újra könnyed a léptem,
van, kinek karjába megkapaszkodom,
kivel harminc év távolságban
a rögös utat koptatom.
Úgyhogy, kedves, régi párom,
ki most nyújtanád kezed,
ez a harmincévnyi őszszínű,
régi göröngyös út a társammal
a fény felé vezet.
Más útra én ezért sem lépdelek.

…………..

 

Bartók Ferenc: A galamb

 

Minden este ide száll egy galamb az ablakomba,

Azt hiszem, azért jön

Hogy üzenni tudjak.

 

Megüzenném vele, hogy szeretlek

És várj rám,

De mikor oda lépek hozzá

Azonnal elszáll.

 

Így csak a remény maradt,

Hogy talán gondolsz még rám,

Mert nekem sosem kellett más,

Az egyetlen te voltál!

 

Ha majd egyszer te is látsz egy galambot

Ne zavard el, kérlek,

Engedd, hogy maradjon!

 

Hátha pont ő volt az

Aki nálam is ott járt,

És elmondja majd neked,

Hogy nekem csak te voltál.

………………

 
Engel Csaba: Visszapillant a nyár
 
Lassan Őszapó sarkára áll,
Az égi rét csöndjében kaszál.
Augusztusi csillaghullás,
Hűvös széllökés jelzi útját,
Szerencsehozó hullócsillag,

Nem várom fényed kialudjon,
Együtt virrasztok a holddal,
Mondd szerelmem
merre jár, hol van?
Elfordítja arcát a nyár,
Karcsú a hold,
egyre jobban fogy,
Kialszanak a hullócsillagok,
Az idő kereke gyorsan forog.
Visszapillant a nyár és így szól,
Napsugaram cirógató,
Nem mentem el még itt vagyok,
Csak elaltatom Őszapót.
Ragadd meg e pillanatot,
Ne számold az időt a napot,
Szerencsehozó csillagod,
Szerelmed karjait rád fonom.
 
2023.08.09

……………

 
Körmendi Rita: Méhszerelem
 
Falu szélén cseperedő
árva, piciny rózsabimbó,

mellette a kerek erdő
és egy elhagyott faviskó.
Halkan, gyengéden ringatja
a kedves tavaszi szellő,
csepegtetve locsolgatja
a hófehér bárányfelhő.
A napnak egyik sugara
lágyan cirógatja arcát,
mosolyogva bontogatja
százszorszép illatos szirmát.
Oly szerelmesen döngicsél,
zúg fülébe a dolgos méh,
nektárédes csókot remél,
szívét nem fonja körül pléh.
Rózsaszirom takarója
vonzza szíve közepébe,
szerelmük tart is azóta,
így maradnak mindörökre

*****************************************

 6. KURUCZ ÁRPÁD: AZ ÖREGASSZONY ÉS A REMETÉK 

 - ELBESZÉLÉS - 

 
Azon a héten Rohák Ferenc már harmadszor ment haza részegen. Pedig még csak szerda délelőtt volt. A negyvenes tagbaszakadt férfi nem dolgozott, anyja nyugdíjából élt. Az öregasszony a fotelban ülve figyelte fia tombolását. Széles arcán, félelem ült, fakó, zöld szemét felnagyította vastag szemüvege. Ölében Arany János összes versei. Az utóbbi időben az Őszikék a kedvencei, saját öregedését látta tükröződni bennük.
– Ilyenkor, minden évben rosszabb – pillantott a naptárra. – Holnap, szeptember harmincadikán lesz három éve, hogy elment a Borcsa. Rosszul bántál vele! – gondolta.
Szólni nem mert, fia tegnap felborította a fotellal együtt. 

Megütötte magát, csúnya kék folt keletkezett a karján.

Kurucz Árpád

– Már megint azt a vackot olvassa?! – támadt Rohák az anyjára.
Az öregasszony nem válaszolt, tudta bármit mondana, csak olaj lenne a tűzre. Bár öregkori elbutulás már ott kopogtatott elméje ajtaján, ösztönei megsúgták, hogy nem szabad semmilyen vitába belemennie.
Rohák ilyenkor leginkább volt feleségét, Borcsát átkozta rendkívül változatosan. Nagy fantáziával, ordítva ecsetelte mi mindent csinálna azzal a némberrel, ha a kezébe kaparinthatná. Kora délutánra elfáradt, elaludt.
A demencia talált egy kis rést, s az öregasszony hirtelen biztos lett benne, hogy kisebbik fia várja, és meg kell beszélni vele, hogy inkább hozzá költözik. A fiú harminc éve Ausztráliában élt. Magához vette kis kézitáskáját, és úgy ahogy volt, otthonkában, papucsban elindult. Az ajtót gondosan bezárta maga után. Találomra szállt fel és le buszokra, villamosokra, végül a városon kívül egy elhagyatott erdei végállomáson leszállították. Elindult az egyik ösvényen, élvezte a csendet. Letelepedett egy kidőlt fára. A szeptemberi Nap már megszelídült. Utat keresett az ágak között és gyengéden megcirógatta az öregasszony arcát. Lágy szellő perdült táncra a sárguló levelekkel. Kicsit keringőzött velük, aztán óvatosan letette őket az útra, aranyló ösvényt terítve Rohák mama lába elé. A csendet halk kaparászás zavarta meg, egy szarvasbogár igyekezett halaszthatatlan dolgait intézni. Az öregasszony elgyönyörködött egy makkot cipelő mókusban, azután feltápászkodott és elindult az ösvényen.
Egy idő után feje kitisztult. Nem emlékezett rá merről jött, hogy került az erdőbe. Egyre jobban eltévedt. Lassan rásötétedett, félni kezdett. A Hold felhők mögé rejtette kövér arcát, koromsötét lett, mintha valaki egy fekete leplet borított volna a tájra. Rohákné elbotlott egy fatönkben és fekve maradt, könnyei végig csorogtak arcán, szájában érezte sós ízüket. A sírástól kissé megkönnyebbült. Felült, s halványan pislákoló fényt látott nem messze. Elindult. Felállni nem mert, félt, hogy újra elesik, négykézláb mászott. Az ösvényről rég letért, a sűrűben tüskés bokrok szaggatták ruháját, mély barázdákat vágtak arcára, kezére. Egyszerre kihunyt a fény, s az öregasszony azt hitte csak a képzelete játszott vele.
Már világos volt mire magához tért. Kis kunyhóban ébredt. A Nap ferdén sütött be, az ablak négyszöge lassan kúszott a döngölt padlón. A falon nyes fából készült polc, rajta könyvek, kártya, egy sakk-készlet, petróleumlámpa. A sarokban kis jancsikályha várta a tél beköszöntét. A durván összerótt asztalnál három férfi ült.
– Hol vagyok? Kik maguk?
– Afféle remeték – válaszolt egyikük, egy köpcös, kerek-képű negyvenes férfi. Az én nevem Péter, ők János és Jakab – mutatott társaira. – Kölcsön vettük kedvenc apostolaink nevét.
– Kivonultunk a civilizációból – folytatta a nyakigláb János. – Az Erdészet eltűr minket, cserébe odafigyelünk a fatolvajokra és a vadorzókra.
– Ők ketten önszántukból vannak itt, nekem eladta a bank a lakást a fejem fölül – szól közbe Jakab.
– Miből élnek?
– Felváltva lejárunk dolgozni a Lehel piacra. Kevés kell nekünk. Magát, honnan fújta ide a szél? Erre még kirándulók se járnak.
Az öregasszony elgondolkodva nézett körbe. Olyan meghitt nyugalom lengte be a csöpp házat, amit még soha nem tapasztalt.
– Nem emlékszem.
– Itt maradhat amíg eszébe jut – állt fel Jakab. – Megyek, összeütök még egy ágyat és széket.
Rohák mama nem akart ingyenélő lenni, kitakarított, megvarrta a ruháikat, ráncba szedte őket, ha kellett, mert a remeték bizony eléggé trehányok voltak.
Az öregasszony jól érezte magát az erdei kunyhóban. Újra volt tennivalója, vagy csak, kiült a ház elé élvezte a csendet, nyugalmat, amiben hosszú élete során alig volt része. Esténként kártyáztak, sakkoztak, majdnem mindig ő nyert. A remeték békések, szelídek voltak, egyszóval Rohák mama hazaérkezett. Új nevet is kapott, Szeptember Anyónak nevezték.
A napok gyorsan teltek, ráadásul észrevehetően rövidültek. Egy hideg éjszakán a fák megrázták magukat és ledobták gyönyörű, tarka ruhájukat, pironkodva nézegették egymás pucérságát, aztán csendes álomba merültek.
Szeptember Anyó emlékei lassan visszatértek. A felborított fotel, az ordítozás, a részeg tombolás nem vidította fel. Sejtette, hogy a fia keresteti. Volt némi megtakarított pénze, és ha meghatározott ideig nem találják, halottnak nyilvánítják, Rohák Ferenc pedig hozzáfér az örökséghez. Félt, hogy a nyomára akadnak, nem akart visszamenni. A három remete látta, hogy egyre szomorúbb lesz. Addig faggatták míg elmondta mi bántja.
Egy szürke novemberi délután az erdész két rendőr társaságában kopogtatott be. Az öregasszonyról kérdezősködtek.
Ő a nagynéném – mondta János. – Március óta lakik velünk, nem akart bemenni az öregek otthonába.
Az egyik rendőrnek feltűnt, hogy az erdész felkapja a fejét, mintha szólni akarna, aztán mégis hallgat. Ittak egy teát kevés rummal, és elköszöntek.
Másnap Rohák Ferenccel jöttek vissza.
– Ő az édesanyja? – kérdezte reménykedve az egyik rendőr.
Szeptember Anyó könyörögve nézett fiára, és Ferenc gyerekkorában használt egyezményes jelüket a „csurit” mutatta. A bal kezén a középső ujját rárakta mutatóujjára.
Egy őz poroszkált el mellettük, patái alatt csendesen zörgött az avar.
– Sohasem láttam ezt az asszonyt – mondta Rohák.
– Pedig minden egybevágott – olvadt le a bizakodó mosoly a rendőr arcáról.
Elköszöntek. Az öregasszony sokáig állt az ajtóban, hosszan nézett utánuk. Rohák Ferenc kissé lemaradva kullogott a menet végén.
Ettől kezdve, rendszeresen megjelent, pénzt követelt. Azzal zsarolta anyját, hogy elárulja hollétét.  Az öregasszonynak nem volt pénze, nyugdíját nem vette fel mióta az erdőben élt. A remeték nem avatkoztak bele, de elmondták, hogy ha nincs gyámság alatt nem kötelezheti senki, hogy visszamenjen. Karácsony előtt odáig fajult a veszekedés, hogy Rohák ismét kezet akart emelni anyjára. A három férfi elé állt, nem bántották, de megígérték neki, hogy ha újra megjelenik, elverik. Nem látták többé.
Január elején Szeptember Anyó kérte a remetéket, kísérjék el egy ügyvédhez, rájuk akarja hagyni megtakarított pénzét.
– Nincs rá szükség – mondták egyöntetűen. – Itt meg van minden, amire szükségünk lehet. A pénz, csak gond. Hagyja az árvákra.
A hónapok gyorsan teltek. Nemsokára előbújtak az ibolyák, aztán átadták helyüket a harangvirágoknak.
Az öregasszony szeme egyre gyakrabban vált zavarossá. Olyankor nem ismerte meg a körülötte lévőket, nem tudta, hol van. Néha úgy érezte mennie kell, de nem tudta megmondani, hova. A remeték soha nem hagyták magára.
Egy derűs reggelen, nem kelt fel az ágyból.
– Beteg vagy Szeptember Anyó? – kérdezte ijedten Péter. – Szükséged van valamire?
Az öregasszony, teljesen tiszta tekintettel nézett rá.
– Az ősz, ma télbe fordul – mondta halkan.
Péter nem értette, hiszen július volt. Szeptember Anyó, egy órával később végleg lehunyta szemét. A remeték megkönnyezték, és ahogy kérte, ott temették el a kunyhó mellett, ahol élete legbékésebb időszakát élte.
*
Szabó Irén, a 17. kerületi kisegítő iskola igazgatója kellemes izgalommal készült az évnyitóra. Fáradt napsugár csillant az előtte álló kávéscsészén.
Lázasan rendezgette papírjait a délutáni tantestületi értekezletre. A minduntalan lecsúszó keret nélküli szemüvegét mutatóujjával visszatolta jókora sasorrán. Kopogtak. Az adminisztrátor lány egy hivatalos levelet adott be.
– Mi lehet ez? – forgatta Szabó Irén a kezében.
Egy idézést talált benne szeptember harmincadikára, egykori kolléganője, Rohák Ferencné hagyatéki tárgyalására...

 *****************************************

 7. ANTOLÓGIA A MAGAZINBAN 

 
Baka István: Pügmalión
Tündének

1
Lépj ki a kőből! Fogynak napjaim;
Már nem tudok nagyon sokáig várni.
Légy a gyönyör, de légy akár a kín, -
Légy, Galateia, bárki és akármi!

Hány csiga mászta hajnal nyers szaga,
Hány bódító, már fonnyadt, nyári rózsa,
Hány vad szüret cefréje, mustja a
Parfümöd, s hány tél zúzmarája, hója.
És mindegy már, hogy én faragtalak,
Vagy engem formázott fehér kezed;
Te kőből, én agyagból - hús leszek
S leszel. Csak kölcsön kaptuk e világot,
Nem lényeges hát: én álmodtalak,
Vagy egykor engem álmodott meg álmod,

2
Hogy befogadj, s én öledbe hatolva,
Megértsem végre, hogy a végtelen
Hogy férhet el ily forró, szűk helyen,
S hogy csak a van a létünk, nem a volna,
S bár a valódi megdőlhet, - soha
Szép kebleid iker-Olümposza...
Ó, Galateia, alkoss újra engem!
Márványerekként átszínezze testem
Véred, s imádj, akár nimfái Pánt!
Vagy nyalogass el, mint a marcipánt,
Olvasszon kéjesen magába lényed:
Zsémbes-szerelmes-édes-árva éned;
Magam fölé ültetlek megalázva, -
Csak néha szállj velem alá a lázba,

3
Mely megteremtett akkor téged is!
Szerelmem húsa és márványa is
Te vagy, kiért agyagként omlanék,
Lennék korok szemétdombján cserép,
Lerágott csont, mit Krónosz eldobott,
Szilaj faun csalódott fallosza,
Mely nimfaölbe nem jutott soha;
Te mégis olykor megvigasztalod.
S oly mindegy lenne, hogy ki kit teremtett;
Legszívesebben rád hagynám: te voltál.
Ki volt előbb - az áldozó? az oltár? -,
Kit érdekel? Fogadd lángját tüzemnek!
Hidd el, szívem kevéssel is beéri:
S nincs vágya más - csak égni, égni, égni.

(1994)

……….....…….

Matyikó Tibor: Boglárka portréja (30x20 cm, olaj/ vászon)

 ……................……

 

Demeter Julianna: Lelketlenek?

 

Madaras történetek: Fecskék

Madárlélekkel? Legyintesz rá, csak ösztön! Nem! Összefogás!

 
Látom, visszatértek a fecskék, itt bogarásznak a házak felett.
Emlékszem, régen is mindig visszatértek, de egyre kevesebb helyük maradt a fészekrakásra. Eltűntek a pajták, az istállók, az alacsony, hosszú, gangos parasztházak, hol a nagy számukból ítélve, még szívesen látott vendégek

voltak. Akkor

Demeter Julianna

 négyemeletes, soklépcsőházas, hosszú épület ablakaiba kezdtek fészkeket építeni. Még mindig rengetegen voltak. Emlékszem arra, hogy egy ablakban, több fecskefészek is volt sorban egymáshoz tapasztva. Voltak, akik örültek, lapot szereltek a fészek alá, ami felfogta az ürüléket, de azután, csak eltűntek a fészkek.
Szerencsére a fecskék mégsem tűntek el egészen, valahol, valahogy feltalálták magukat és ha nem is olyan nagy számban, mint régen, de itt repkednek a város felett. Látom, hogy a magasban rovarokra vadásznak, hallom a jellegzetes hangjukat.
 Erről mindig eszembe jut egy jelenet, aminek tanúja voltam. Tavasszal egy családi ház eresze alatt, szorgalmasan készítette egy fecskepár, a jellegzetes formájú fészküket, de a házigazda este mindig leverte azt. Nem akarta, hogy összepiszkítsák a falat a járdát. Ez naponta megismétlődött, sajnáltuk szegény madarakat, de nem szólhattunk semmit. Talán, akkor még nem is volt védett madár a fecske, nem tudom.
Egyik nap szinte hihetetlen dolog történt. Hirtelen nagyon sok fecske megjelent és pillanatok alatt elkészítették a fészket. A szomszéd is szájtátva nézte és nem vitte rá a lélek, hogy megint leverje, mert meghatódott a madarak ekkora összefogása láttán, amire mi emberek, milyen gyakran nem vagyunk képesek.
/Ma már bírságot kap, aki leveri a fecskefészket/

…………….

 

Cvitkovics Márta: Hazafelé – festmény

………........……..

 

Lovag Dáma Nagy Cynthia: video-vers
 
„Radnóti Miklós , Nem tudhatom” 

 - megtekintése a YouTube-on
 
https://youtu.be/iU1rf29ucl8?si=1lgvEGqanrICcxQp
 

…………..……

 

Szabó Istvánné Ildikó: Anya, alhatok ma a Nagyinál?

 
Hallottam a kocsiban ma reggel...Amikor sikerült hátra fordulnom a piros lámpánál, hogy lássam a gyermekemet, azonnal visszamentem a gondolataimmal a múltamba...
 

Szabó Istvánné Ildikó

Messzire utaztam...
Mikor jött el az idő és tett minket felnőtteket, unalmas hétköznapi emberekké?
Minden nap harcolunk valamiért, amiről nem is vagyunk biztosak, hogy akarjuk...
Amikor valójában a nagymama háza az, amire mindenkinek szüksége van a boldogsághoz.
A Nagymama háza, ahol gyermekkorunk nyaral velünk, és a percek akkor örökkévalóságnak tűntek.
A Nagymama háza az, ahol az egyszerű tészta és a házi kenyér más ízű, mindennél finomabb...
A Nagymama háza az, ahol egy ártatlan délután örökkévalóságig tarthatnak a játékok és fantáziálások.
A Nagymama házában rejtik a szekrények a régi ruhákat és titokzatos szerszámokat.
A Nagymama háza az, ahol a zárt dobozok titkos kincsek ládái lesznek, amik arra várnak, hogy felfedezzük őket.
A Nagymama háza az, ahol ritkán készülnek játékok, mert helyben találjuk ki őket.
A Nagymama háza, ahol minden titokzatos módon lehetséges, és varázslat történik mindenféle gond nélkül.
A Nagymama házában találjuk meg szüleink gyermekkorának maradványait és életünk kezdetét.
A Nagymama háza belül a legmélyebb szeretetünk helyszíne, ahol mindent szabad.
Ez a luxus már nekem nem adatik meg - sajnos - de velem fog élni, de már csak az emlékeimben.
Akkor is, ha most tehetném én is ezt kívánnám... a világ összes kívánsága közül én is ezt kívánnám...
- Alhatok ma a nagyinál? – ismét kérdezte a gyerekem.
- Igen! Aludj a Nagyinál!
 

………..

 

Elter Istvénné: Fiatal menyecske – festmény

…….....................…..

 
Körmendi Rita: Árnyék
 
Veled születtem s veled halok
úgy ébresztenek a hajnalok
ha nem akarom akkor is még
fel a falra rajzolódom rég.
Követlek én ha felkel a fény

gyakran megláthatsz engem ez tény
ott melletted is vagy mögötted
és előtted s akár fölötted.
Színes ruhákba nem öltözöm
ezt rád hagyom én rejtőzködöm
ne ijesszen fekete színem
árnyékban is jó az én szívem.
S lehet tested akár meztelen
és a sűrű lépted nesztelen
ó nem hagyhatsz el mindhiába
míg együtt fekszünk este ágyba!
Körbe forogni oly veszélyes
szédülve a kérdés szeszélyes!
Vajon én lennék a valóság?
Egy pillanatnyi szabadság
Veled öregszem s hajlok lejjebb
míg az orrunk összeér lentebb
s alant a földnek ha feküszöm
ott is veled leszek esküszöm!

………….

 

Zsíros Ari: Magány – festmény (50x35 cm, olaj)

……………

 

Véghelyi József: Boldogok…- korrajz

 
Sokáig nem tudtam mit kezdeni a következő Bibliai  üzenettel:
…”Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa”…
Próbáltam a magam naiv módján megfejteni ezt a számomra rejtélyes mondatot. Magamtól nem sikerült.
Tévelygő, - talán kissé tájékozatlan - hétköznapi emberként végül is az egyházi tanítások ismerőihez fordultam segítségért. Útmutatásuk alapján értettem meg. hogy itt nem egyszerű tudatlanságról van szó, hanem elfogadni az Isten igéjét, elfogadni azt, hogy a lelki követése tesz (teheti) az embert boldoggá.

Véghelyi József

Aki nem kételkedik az ige igazságában, hanem elfogadja azt iránytűnek!
Az embernek szüksége van valamiféle lelki közlekedési táblára. Nem rohangálhatunk az élet országútjain  össze - vissza, mert abból mindig valamilyen testi - lelki katasztrófa lesz. Keressük, és találjuk meg azokat a kapaszkodókat, amelyek segítenek a helyes úton maradni…!
Megkockáztatom azt, hogy ez gyakran - néha túl gyakran - nem is sikerül. A belső énünk eltérít, tévútra irányítja gondolatainkat, s cselekedeteinket. Rosszul gondolkodunk, s ezért rosszul is cselekszünk. Ekkor szoktunk mást hibáztatni a kudarcainkért…
 
Naiv vagyok, mindig is az voltam! A Teremtő által így lettem „bekötve” az sors áramkörébe. Hogy ez, jó-e vagy rossz, az attól függ, hogy kinek mi fontosabb az életben.
 
Botor módon azt hittem, hogy ha én nem bántok senkit, akkor engem sem fognak bántani! Be kell ismernem, hogy az alapvetően ez egy nagy tévedés volt.
Nyílt szívvel és tekintettel közelítek embertásaim felé. Ha nem is remélek hasonló gesztust viszonzásként, azt azért mégsem tudom elfogadni, hogy a válasz néha ördögi, sőt gonosz lesz!
Napi szinten, - (kvázi) munkaköri kötelességként - használom a számítógépet. A digitális technika elterjedése legalább annyi hátránnyal jár, mint amennyi előnnyel. Amikor még aktív tanár voltam időben figyelmeztettem diákjaimat arra, hogy: óvatosan gyerekek az internettel, mert a gonosz mindig előrébb jár, mint jóindulat. A bűnözői szféra azonnal lecsap, és a maga hasznára fordítja a legnemesebb szándékot is.
A világot átszövő negatív erők - gondolkodásmódjukból következően - gátlástalanul visszaélnek és a maguk hasznára fordítják a technika nyújtotta előnyöket.
Velem is ez történt.
Valamelyik távolkeleti szerverről feltörték a Facebook oldalamat.  Semmi különlegesség nem volt  - és most sincs rajta - ám valaki (valakik) úgy gondolták, hogy bizonyára jó hecc lesz, ha megheckelik. Kitöröltek olyan adatokat, amelyek csak nekem voltak fontosak, a fényképemet lecserélték, ismerőseimet szintén, és tele rakták számomra ismeretlen „Csing-Cseng-Csung” személynévre hajazó fényképeikkel…
 
Tudomásom szerint bárki nyithat Facebook fiókot. Hát tegye. De miért jó az neki, ha egy másik ember fiókját teszi használhatatlanná? Származik belőle haszna? Magyarázza el ezt nekem valaki!
Szép korú lettem, sok mindent megéltem. Kénytelen voltam elfogadni, hogy vannak emberek, akik lételeme a károkozás. Ők így érzik jól magukat…Még akkor is, ha számukra abból semmi, de semmi haszna nem származik. A múlt században jött létre művészeti irányzatként a „L’art pour L’art” ideológia, ami azt jelenti, hogy „Művészet a Művészetért”. Számomra ez azt jelenti, hogy öncélú tevékenység…Kicsit olyan „köldöknéző” tevékenység volt: mindegy, hogy mit alkotunk, csak alkossunk valamit. Hogy egyébként senkinek sem tetszik: hát kit érdekel! Én érezzem jól magam a világomban.
Valami hasonlót éreztem a fiókom feltörésekor: gonoszság a gonoszság kedvéért. A gonosz, a diabolosz vigyorgott a képembe.
Sok időt, és energiát fordítottam arra, hogy visszaálljon az eredeti állapot. Most tényleg: mi szükség volt erre?
Próbáltam magamat Madách Imre szavaival vigasztalni:…Ember küzdj és bízva bízzál… A cél halál, az élet célja  a küzdés maga!...
Ahogy magamat ismerem, hát el lettem volna ezen küzdelmek nélkül is még egy darabig…!
 
Szekszárd, 2022.02.13

…………….

 

Csuhaj Tünde tojásfestő egy alkotása

…….......................……..

 
Ézsiás László: Az új tanító
Hesz Ernő emlékére
 
Új tanító jött az iskolába.
Magyart tanított a hatodik osztályban.

Mindjárt az első nap ilyeneket kérdezett:
"Mi a költészet?" "Mi az élet?' "Mi a szeretet?'
Mi aztán néztük az ajtót, az ablakot, a táblát.
Egyszóval mind kerültük a pillantását.
Mit lehet itt válaszolni? Gyerekek vagyunk!
Nekünk még kicsi a szívünk, kicsi az agyunk
De a tanító úr egyre csak folytatta:
"De miért éltek? Miért él apa, anya?'
És ekkor nekem tétova tekintetem
A tanító úr sugarába tévedt.
"Nos, fiam? Bátran! Hogy is hívnak?'
"Szólva' Laci"...
"Miért élnek a szüleid? Szeretném hallani!"
Én nem tudom miért, de felálltam a padban.
A válaszolok viaskodtak belül az agyban.
"Nem jó kérdés, tanító úr, kérem.
Úgy kell kérdezni, hogy miért nem élnek.."
Hallom hogy jön Kovács Jani segítő hangja:
"Lacinak nincs, nem is volt apja meg anyja..."
De én ekkor már nem bírtam állni könnyen.
Kapaszkodtam és egyre hullt, csak hullt a könnyem.
Éreztem Ernő bácsi simogató kezét:
"Nem tudtam, fiam. Kérlek, bocsáss meg ezért!"
Nagy volt a csend. Talán arra gondolt mindenki,
Istenem, hogyan lehet halottat szeretni...?
Az olvasókönyv József Attilánál volt nyitva
S épp a Mamára hullt egy könnycsepp.
Egy nagy, egy tiszta...

*****************************************

 8. AUSZTRÁL KAPCSOLATOK 

Ilosvay Gusztáv levelei

 
Adásnap: 2024.06.23
 
Fergeteges műsor ment ma le. Az ember amikor elkezd egy adást nem tudja, hogy hogy fog végződni, hiszen rengeteg buktató van, ami bekavarhat és a technika ördögéről nem is beszélek ami mindég ott lebeg az ember feje felett mint Demoklész kardja. Hála Istennek úgy tartalmában, mind szellemiségében összejött. Hálás köszönetem minden kollégának, aki töretlen lelkesedéssel dolgozik azon, hogy akadálymentes, remek rádió programot tudjunk leadni hétről hétre. Pár dologra felhivnám a figyelmet, ami megfogott engem is. Így Garamhegyi Edit szavai az Útravaló című rovatban gondolat ébresztőek voltak. S a másik Kiss Ágnes riportja Az Összefogás a Karpátmedencéért egyesület gálaestje, ahol kitüntették Nagy Perge László délvidéki grafikus művészt. S a mi nekem személy szerint nagyon tetszett, az a Jászberényi Csányi Alapitvány által támogatott Jász Stones legócsapat, akik kijutottak a Legó világbajnokságra, amit Sydney-ben rendeznek meg, s ennek előkészületeiről beszélgettünk a csapat három tagjával. A rádió honlapján megtalálod a részleteket. Vannak barátaink akiket támogatunk. Igy a MESESZÓ EGYESÜLET. ( meseszo.hu) és a MEGSZÓLALOK internetes irodalmi magazin. Mind a kettő különleges figyelmet érdemel. Ha tetszett az adás kérlek osszad meg mindenkivel akit csak ismersz. Köszönjük.
www.radiomozaiksydney.com.au

*

Ilosvay Gusztáv
a studióban

Adásnap: 2024.06.30
 
Nagyon érdekes beszélgetésem volt Edit kolléganőmmel a mostani rádiós divatról, fejleményről. Ugyanis, nagyon sok helyen látható TV kamera, ami mutatja a szereplőket bent a stúdióban. Én ezt hibrid televíziónak neveztem el és bevallom őszintén nem igazán értem miért adták fel a szerkesztők azt a valamit, amit a rádió olyan jó csinált. Megmozgatta a fantáziát, bevonta a hallgatóságot és részesévé tette őket a rádió játékokban. Azt hiszem az én korosztályom hallott a “Szabó Családról” hatvanas évek nagyon népszerű rádió játékáról. Klasszikus rádiózás volt a javából. Maga a mondanivalója az akkori rendszert szolgálta tokostul vonóstul, mindennel együtt, de a technikai hatás viszont felülmúlhatatlan volt. Nem véletlen, hogy még 60 év után is emlékszem rá. Sajnos manapság nem csinálnak ilyesmit és jött helyette ez a hibrid akármi, ami már igazából elvesztette azt a varázsát, amit a rádió tudott adni. De mi csökönyösen ragaszkodunk a jó, tartalmas és érdekes adásokhoz, tele hangképekkel, humorral és elgondolkodtató jó műsorokkal. Ha egyet értesz velem, vagy esetleg más véleményed van boldogan venném ha ideírnád. Mi a te legemlékezetesebb rádió élményed? Hálás köszönetem a kollégáknak, akik töretlen lelkesedéssel csinálják a rádiót. És batátaink támogatását mint pl.: Meseszó Egyesület https://www.meseszo.hu/ vagy a Megszólalok Internetes irodalmi magazin https://megszolalok.blogspot.com/ . Köszönjük szépen. Ha tetszett kérlek osszad meg családtagjaid között. Köszönjük
www.radiomozaiksydney.com.au
 

*

Adásnap: 2024.07.07
 
Valamikor régen már vagy 32 évvel ezelőtt elhatároztuk, hogy nem maradtok magyar szó nélkül. Legyen bármi, megszólal a Rádió Mozaik Sydney. „Riport” körúton vagyunk és közben egy kicsit szabira is elmentünk, hogy hová, azt majd a riportokból megtudjátok. Hatalmas terveink vannak, s reméljük, hogy bírjuk energiával. De egyenlőre minden megy a betervezett úton, egy két apró döccenéssel. Majd egyébként erről is beszámolunk. Szóval most egy kicsit nosztalgiázunk az elkövetkező két órában. Dőljetek hátra és élvezzétek az adást. Ja, a Meseszó Egyesület tagjaival már találkoztunk, csodás, lelkes társaság. Ami meg késik, de nem mulik az a Megszólalok internetes irodalmi magazin főszerkesztőjének becserkészése. Az még hátra van. Természetesen Véghelyi Józsefről beszélek. Ha tetszett a program kérlek osszad meg barátaiddal és mindenkivel, akit érdekel a szép magyar szó. köszönjük

www.radiomozaiksydney.com.au

*****************************************

 9. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK 

 

Véghelyi Péterné: Kilépés az időből (I. rész)

 
Felnövünk, és felnőttként kialakítjuk az önálló életünket, magunk mögött hagyjuk a szülői házat. Jó esetben van szülői ház, s csak egy van; nekem megadatott. Azt, hogy mikor lettem felnőtt, azt nem tudom, mert a mai napig rászorulok idős szüleim támogatására, megerősítésére és még kel-lenek nekem, a létük az önértelmezésemhez.
Egyszer olvastam egy felnőtté válásról szóló mondát, amiben a fiatal kis őz kilépett a szülői házból, és felnőtté válását az jelképezte, hogy sudár agancsai nőttek homlokára. Így ezekkel az agancsokkal már nem tudott a szülői házba visszamenni, mert agancsai szélesebbek voltak, mint az ajtó, amin nagy bátran kilépett. Sokáig én is így láttam.
A szülők azonban megöregszenek, betegeskednek is, játszadoznak a halállal, ami az első párbeszédet követően rendszeresen ott ólálkodik a ház körül. Láttam, hogy szüleim ereje elfogy, energiájuk, melyet ránk áldoztak, s ami kimeríthetetlennek tűnt, lassan elapad. Mégis vissza kell menni abba a házba, mert felelősek vagyunk értük. Agancsaink itt s ott már megsebződtek, karcolatok, törések repedések nyomait hordozza, ahol nagy reményű vágyaink bukkanóit követően össze-összekoccantunk az élettel. Lelkesen megkopogtatjuk az ajtót, s ők ki-kijönnek egyre lassuló léptekkel, de éppoly kimeríthetetlen lelki erővel és aggódással, s tanácsokat, gyógyírt adnak sebeinkre, majd idővel mi is szégyenkezve meghajtjuk a fejünket, s belátjuk, hogy minden úgy lett, amint ők megmondták, minden rosszul választott úton olyan veszedelmek vártak ránk, miktől ők kímélni akartak. Majd belátjuk, hogy minden sérülésünk abból származott, hogy életünkben nem fogadtuk meg az ő szavaikat. Rádöbbenünk arra is, hogy beszéltek elkerülhetetlen bajokról, csalódásokról, elbeszélték, hogy nem csak szép lelkű emberek vannak e világon, s óva intettek bennünket elsietett bizalomtól, helyektől, kilépésektől, vagy visszafordulásoktól. Fejünket földig lehajtjuk, a küszöbön megkotorjuk a szép kemény agancsokat, amitől ezek hirtelen megrövidülnek; így követjük meg az idős szüléket. Ekkor újra beférünk az ajtón, hogy alázattal adjuk nekik vissza mindazt, amit ránk áldoztak, és újra érezhessük teljes biztonságban a feltétel nélküli szeretetet, mert csak a szülő 

szeret úgy, mint az Isten.

Véghelyi Péterné

Tékozló gyermekek, hónuk alatt intelmekkel vágjatok csak neki az életnek, mert ha visszatértek, alázatos főhajtás nélkül nem léphettek be az ajtón! Ha visszamegyünk, a gondoskodásban – ha ők is 

hagyják –, tiszteletté, gyengédséggé és Isten iránti hálává nemesül a bukdácsoló gyermeki lélek nagykorú szégyene.
Ó, be sokszor riogat a halál, idős Apám azonban mennyire hederít rá, és bizony az idén is sarkon fordult a kéretlen révész, Apám nem kért 

a ré-vészlegényből, ő a révészgazdát várja, s majd arra elmegy. Sokáig nem értettem, hogy miért e várakozás, de az együtt töltött két hét alatt feltárult előttem az idő nélküli világ a világban, és 

átalakította az én idő fogságától oly gyakran megszédült lelkemet. Megértettem, hogy a révészlegény csak a gazda alkalmazottja, de a gazda az, aki a másik révben várja utasát. Megértettem, hogy a szeretet megtart, s legyőzi a test korlátait, a szülő kisajtolja magából a haláltól is időt kérve a jussát arra, hogy gyermeke nevelését, felkészítését befejezze.
Hogyan történt ez Apámmal?
Nem, semmi varázslást vagy ördögi alkut nem kötöttünk nem adtunk zálogot, nem vettünk fel uzsorát, csak egyszerűen kilépett az időből, és engem is magával vitt, s most már én így is tudok maradni, s ha a Nagy révészgazda elviszi végül utasát, én e partról látni fogom a szembe révet, mert nem homályosítja el tekintetemet az idő.
Anyám kórházba került, nagy volt a riadalom, de a családnak most össze kellett tartania. Néhány napot maradtam a szülői házban, de a dolgaim rendezetlensége miatt mégis el kellett hozni Apámat az otthonomba, hogy dolgozhassak. Nos, ebből nem lett semmi, de ki bánja, nekem ez
több volt, mint egy akadémiai doktortan, s ezt meg sem kell védenem nyilvános vitákban, ám lehet, hogy elmondani sem tudom. Berendezkedtünk a közös mindennapokra, mellette aludtam, s vele voltam minden percben. Nehezen lélegzik, gyakran elfogy a levegője, sokat ültünk kint az árnyékban, az almafák alatt. Éppen érett a cseresznye, roskadásig piroslott a hatalmas fa; ebben gyönyörködött Apám minden nap.
– Csodálatos, hogyan tud egy fa így felépülni, s teremni, csak úgy kínálja, hogy szedjük, nekünk adja, csóválja a fejét elismerőleg.
– Apukám, bárcsak az embernek lenne erre ereje, hogy így felépüljön… – sóvárogtam, a fát irigykedve nézve. Apám azonnal rávágta:
– Az ember is így van megalkotva, mint a fa, fel tud épülni, és erre is törekszik… csak legyen akarata, meg erőből kell.
– Erőből? Milyen erőből? – firtattam.
– Robbanó erőből – mondja egész természetességgel
– És az honnan van, Apukám? – s figyelni kezdtem, mert észrevettem már, hogy ha komoly dolgokról, és bölcsességekről kezdünk beszélni, akkor hirtelen megjavul a hallása, semmit nem kell ismételnem, és az emlékeze-te is teljesen rendben. Most, most tudtam, hogy kiléptünk az időből a világból mert csak evilágban van demencia, Isten minden lelket egyformán megvilágosít, és mi most a Szentlélekben kezdtünk el beszélgetni, mindenféle emberi akadály nélkül.
– Sok erőnk van, amit gyűjtöttünk, csak nem használtuk föl – kezdi az okítást. – Nézd, ezért kell a világban minden apró szépet észrevenni, megállni, megcsodálni, mert mindenki rosszul viseli a bizonytalanságot. De vannak ilyek, nem mondom hogy nincsenek, de el kell viselnünk, hogy valami még nem dőlt el, és akkor másra figyelünk. De aki bámész, az nem tud mást látni. Bezony! Akarni kell mindent, a maga idejében.
– Jó, jó Apukám, de honnét tudjuk azt, hogy mikor van itt az ideje! – kérdezem türelmetlenül, s féltem is talán, hogy nem maradunk soká a tiszta emlékezet horizontján. Mohó voltam, mert ha ilyenkor sokat kérdezek, akkor megtörik a beszélgetés, nem hagyok időt arra, hogy Apám formálja a gondolatokat, s emlékezete csarnokában addig sétálgasson, amíg a hasonló képeket megleli, s azokat sommásan nekem összeszerkeszti. Most is feltekint, fejét egészen felemeli, túl a vörös kalappal ékeskedő cseresznyefán, s odaveti:
– Itt cigánkodik egy felhő felettünk, nézd, olyan, mint ha a kettő összeérne.
Bosszús lettem, mert agyoncsaptam egy bölcs mondást, mely agancsomat letörhette volna, de reménykedtem, hogy újra kiléphetünk az időből, hiszen csak mi voltunk itt ketten, és az Isten.
 
(folytatása következik)

*****************************************

 10. KÖRMENDI RITA: A KENDŐ – KOLLÁZS 

A kendő - (20x30 cm, textil, akril, feszített vászon)

*****************************************

11. NAGY VENDEL ÉLETE VERSEKBEN

      Sorozat (kilencedik rész)

 

KÍVÁNCSIAK

(EMLÉKKÉP ÉDESAPÁM HAZATÉRÉSÉRŐL, 1947. NYARÁN)
 
Kíváncsian felém óvakodik
aztán felismerve elém siet,
kicsiny falum, mikor közelítem,
nahiszen, hacsak ő egyedül nem?
 
Házak ablakai kitárulnak,
előttem, mint bősz kutató szemek,
apró zsaluik lengeti a szél,
sötét vastáblák óvva takarják,
asszonynépek sóvárgó alakját
kíváncsian lesik függöny megett,
ki az, ki a múltból visszaérkezett?
 

Hazahurcolt a füstölgő vonat,
senki nem várt az állomáson már,
az idő is tovanyargalt régen,
hamar felejt mindent a szégyen,
csontváz csupán ki nyalka legény volt,
cifra bakon ostora pattogott,
parancs szavára hagyta el a hont,
nadrágján, lelkén fekete a folt,
katona zubbonyán medál kocog,
elnyűtt bakancsán táborok pora,
kendőjével sután lecsapkodja,
nyűtt iszákjában katonakonzerv,
anyja kukoricát kapálni ment,
ott éri a hír, megjött a fia,
senki nem várta már, oh borzalom,
halál ellen mégis van oltalom?
 
Elejbe csupán a kutya lohol,
ismerni véli, ösztön vezérli,
ergye Setét nézd, Isten kit hozott?
 
Kelepel a gólya, kémény tetején,
eresz alatt cikáznak a fecskék,
szüretre várnak hűsen a pincék,
zord idők után, béke idején,
helyre állt a rend, félőn vélhetnék,
megszűnt a káosz, múlnak a gondok,
kemencék mélyén kisült a kenyér.
 
2020. augusztus 20. Édesapám most lenne százkettő éves, ha élne.
 

*

ARS POETIKA A VAK KÖLTŐHÖZ

 

Ablakom kitárom

Belecsapok gitárom húrjába,

S rácsodálkozom

E csodás világra.

Ott állok az ég alatt

Rongyos nagykabátban

A hőgutában,

Mert hüssöt tart nyáron,

Télen meleget ád...

Nem törődöm én az írott

S íratlan szabályt,

Nyakamba akasztom a gitárt.

Széttárt karral az ég felé kiáltok

Egy rövid imát,

Te Isten...

S semmit nem látok

A vakablak előtt állva,

Kinyitva a gitártok.

Menjetek félre előlem,

Ne vessetek elébem gátot,

Hadd induljak utamra.

Megtapasztalni e

Cudar világot.

hagyd énekelni a

szegény utcazenészt,

ki ékes dalaiért

némi aprót remélt.

s lecsordul a dal

a templom fehér faláról,

harangok néma tornyáról

fatornyos haranglábról.

aktuális gondolatok

gördülnek elébem,

kritikusaimnak ajánlom,

mindegyik tisztán lásson,

sohase találgasson.

Éjszaka születtem

Lanttal a kezemben

Eleve megfenyegetve

A költészetnek

Mindenféle Múzsáit,

S megtapasztalva

A forrongó pokolnak

Kénbűzös bugyrait.

S a Parnasszusra felhágva

Miközben folyton szállt a dal,

Sokakban felötlött

Gyenge testemnek

Sárba tiprása,

Ez volt többeknek

Legfőbb óhajtása.

Pitiáner irigyeknek

Álnok ármánysága.

Álságos kultúrák

Belterjes világa.

telik pénzzel a gitár tokja,

potyog az aprópénz a dobozba.

szégyenlős benne az erő,

nem ő a főszereplő.

ügyelj a kényes gitárodra.

S vesztek el öröknek hitt

Nemes gondolataim,

A feledés homályába.

Évek elmúltával

Kihunyni készülő

Öregedőn romos

Rideg cemende

Fekete kemence lukába

Agg testemet elrejtve

Az örök feledésbe temesse.

Ráutalva arra,

A száraz fát kezében tartva,

Mindenki maradjon

Annál a fánál,

Amelyiket kapta.

S majd, a végítélet során,

Mi marad egy vak költő után?

Néhány könyv csupán,

S egy pár örökérvényűnek

Vélt gondolata,

gitárjának szakadt húrja,

és egy hangszerét vesztett

kopottas gitártok,

melyből hiányoznak

a magasztos dallamok.

2016. 02. 15

*

Ülök az ágyon

Balaton nyári éj

Ülök az ágyon,

A hintaágyon,

Nevetnek rám

A csillagok.

Langymeleg éjen,

Szellő leheletében,

Jegenye meredélyén

Kúszik fel a fény.

Este az ágyon

Lábom himbálom

Fejem felett már

Csak a Hold ragyog.

Az öreg fákon

Bagoly rikácsol.

Vigyáznak rám

Az Angyalok.

A fénysugárban

Ezüstös sávban

Halkan figyel

A Balaton.

 

Megjegyzés: 2014. nyarán

*

AUGUSZTUSI CSILLAGHULLÁS

ŐSZÜLŐ SZERENÁD

Egy szép keringő

Messze száll

Óvatlanul betalál

A sarki ház

Ablakán.

Minden este

Nyitva áll,

Engem mindig

Oda vár.

Szívszédítő

Dallamán.

Ahol két megfáradt lélek

Egymásra talál.

Tombol a nyár.

Keringve, szállva,

A dal dallamára

Szerelemre várva,

Az álom elrepül.

S ott vagy az ágyban

Újra egyedül.

Augusztusi csillaghullás

Langyos éjszakáján,

Csillagpöttyös puha párnán,

Gyertyafény csillan

Ablakod párkányán,

S könnye hullik a viasznak,

Egy édes dal hallatán.

 

2019. augusztus 12.

*

AZ IDŐ FILOZÓFIÁJA

FILOZOFÁLÓ ELMÉLKEDÉS

 

Zálogba adják az órák az éveket,

megmérik, hogy betartod-e az időt,

s az ígéreted,

drágán később visszaveszed,

hiszen élni csak egyszer lehet,

fricskát adva a hitetleneknek,

ők ebben valahogy hisznek,

tagadják az örök életet,

nézik mire fecséreled

a végzetes éveket.

Pedig hát szellemed

örökre betölti a teret.

Egyedül egy embernek fontos ez,

csupán csak teneked,

a többi nem érdekes.

Az idő vasfoga

húsod marcangolja,

csontjaid kilátszanak,

most már idestova,

időtlen idők óta,

bejutsz egy fénylő alagútba,

ki tudja, átérsz-e rajta?

Belegabalyodsz a nagy Univerzumba.

A féreglyukakon át

beérsz egy fekete lyukba,

a visszahajló téridő

egyre közelebb hozza.

Eltévedsz a Nagy Lófej ködben,

megtéveszt a galaxis

spirál alakzata,

a csillagközi űrhajók

megnyúló alakja,

az időutazás

fiatalító csodálata.

Kampósbotod ott áll

elindulóra,

apádé volt egykoron,

mint ami valakire vár,

talán tereád?

Rád bízta, hogy használd,

keresd vele a csodát.

Kezedben a homokóra,

életed fut le rajta,

nincsenek a szemcsék

összetapadva.

Szobád falán falióra,

elhalkul a bim-bam hangja,

indulnod kell futamodva,

sürgetőleg ezt kongatja,

a maga igazát kántálva,

akárha templomunk

lélekharangja volna,

ringye, rongya, ringye, rongya.

 

2019. augusztus 16.

*

ZOMÁNC ROMÁNC

ANYAGOK, SZÍNEK KAVALKÁDJA

 

Talán meghal a kép

Ha megszáradt a festék?

Vagy utána él csak igazán?

Nyírfák sokasága

A szoba falán.

Ha szárad a vászon,

Feszül a lécre,

Pára enyhíti a

Selyem feszülését,

Olajban tündöklő

Csendélet fényét.

Rézlemez pattog,

Ha kihűl melege,

Anyaga, színei összehegedve.

Mézsárgává válik

Az ékszerzománca,

Csak akkor látod, ha

Kihűlt a lemez,

A zománc románca.

Akvarell színeit oldja a víz,

Fehér papírról sejlik a kép,

Vizes foltokból

Szárad ki a forma.

Kékfejű szögre

Falra akasztva.

Legjobb volna festeni

A kéklő égre,

Égszínkék kékkel,

Szíved ecsetével,

Hogy mindenki lássa.

Messziről nézve.

Fodros fehér felhőkkel

Bekeretezve.

 

2012. szept. 07.

Stekly Zsuzsa zománcművésznek ajánlva.

 

Stekly Zsuzsa: Zsuzsanna és a vének (40x25 cm, rekeszzománc)

*

ÉLETEM

(RAP)

1. VERSSZAK

Azt hiszem én ezt a pár évet

sokszor megemlegetem,

míg élek el nem feledem,

cipelem örökké velem.

Azt hittem nincs semmi ami leállít,

elkísér minden ami reális,

jöhet velem ami legális.

Aztán lemarad ami nem számít,

mindent elnyel a kanális,

csak az életem nem illegális.

Mikor megszülettem mindjárt két pusztám is volt,

aztán nadrágomon elöl-hátul is a folt,

terelgetve felnevelgettek,

gondoltam ez a végítélet.

Hogy ne legyen sorsom olyan csavart,

gyorsan másfelé vettem a kanyart,

mint aki sorsából jól kifaralt.

Átvitt értelemben véve

azt hittem hamarosan vége.

Éltem mindenképpen adósság,

ha rájövök mi a valóság,

nem biztos hogy az az igazság,

az élet nem egy méznyalás.

Néha nem megy le torkodon a falat,

kaparhatod esténként a falat,

az ígéret adósság maradt.

Elrúgok a földről egy kavicsot,

amerre repül arra indulok.

Egy szilvafa alá leheveredek,

enyhelyt és ebédet is lelek,

erőt és bölcseletet kapok,

hétszilvafás nemes vagyok.

Szemembe húzom a kalapot,

hogy eltakarja a Napot.

Gyere velem most,

köszöntelek barátom.

Neked van mire büszkének lenned,

együtt örülök Veled.

Tudósaink azt vallják,

ma már tudjuk...

hamis az illúzió,

ma úgy tudjuk,

ez a helyes konklúzió.

Nem mindig az a barátod,

aki a bajból kirántott,

előle nincs hova fuss,

a jó az mindig gyanús,

csak az övé legyen a juss.

_ _ _

 

REFRÉN

 

Azt hiszem most már semmi nem számít,

kihunyt minden ami világít,

fekete színű lepelbe

sötét virágod tekerd be,

úgy helyezd el márványkövemre.

Bíborszín most a borom,

öregszik akár a korom,

lábamról leverem a port,

elértem egy végső kort,

nem tanítom tovább az utókort.

Pipám füstöl, iszom a bort,

mindebből derűre ocsúdok,

végezetül arra jutok,

kutyát és embert nevelni nem tudok,

egyebeket nem mondhatok.

_ _ _

 

2. VERSSZAK

 

Azt hiszem én ezt a pár évet,

sokszor megemlegetem,

okosságaimat kinevethetem.

Meghallgathatnám amiket mondanál,

ha hinném el is fogadhatnám,

de a féligazság gazság.

Az az igazság, hogy nincs igazság,

ez viszont igazság.

Rég nem törődöm én már

az élet vígságát,

öntelt embereknek

csúfos hiúságát.

Aki közel áll a tűzhöz,

megéghet az arca,

hátul pedig vacog a foga.

Sokszor elvesztem a fonalat,

nem vagyok túlzottan vonalas,

élet és halál,

vékony a fonál.

Megszülettem,

mint akárki más,

az sem énnekem fájt,

nem én voltam a hibás,

az élet nem egy szárnyalás.

Az ígéret adósság,

csodálatos terméke a pillanatnak.

Állatkínzás mennyit ér?

Öt év vagy kötél.

Értem én az okos szót,

ismerem a csíziót.

Mindenkinek legyen ma szebb napja!

Ma van a Magyar Nyelv Napja!

Üljetek ki a napra,

vigyetek egy Nagy Vendi könyvet,

ki az asztallapra,

árnyékát a diófa adja.

"Ne csak ízlés, legyen az elv,

ne csak ízlelésre legyen a nyelv!"

Ezen a napon is Veletek verselek!

Senkivel nem feleselek.

Mert nyelvében él a nemzet,

de nyelvével még senki nem érvelt,

csak ép ésszel.

Hiába berzenkedtek,

nem én kezdtem el,

nem én szégyenkezem helyettetek.

Vethetitek magatokra a kereszteket,

én mindent reátok kenek.

Vállalja mindenki amiket tett.

Osszátok meg a gondolatot,

én senkivel nem magázódom,

még Istennel is pertu beszélek,

akkor is ha kérek,

Isten áldd meg a Magyart,

Uram ki a mennyekben vagy...

Kérlek adj egy pohár vizet,

mert olyan éhes vagyok,

azt sem tudom hol alszom.

Akkor én lehetek a Pali,

pedig az csúnya név nagyon,

nem úgy mint a Vendi.

Születésemről és halálomról

nem én határozok,

életemről én döntöttem,

néha azt remélem,

bár sok a métely körülöttem.

Most imádkozzatok érettem,

hívjatok papot,

úgy gondoltam hogy,

néha meghalhatok,

Halál ellen, sej de nincs oltalom.

Majd szebb s jobb napokon

ismét felocsúdok.

Hiába takar a szemfedő,

örökké él a temető.

_ _ _

 

REFRÉN

_ _ _

 

2019. augusztus 22.

 

*

 BECSAPTAK ÚJRA

 

Nyolc óra pihenés

nyolc óra munka

nyolc óra szórakozás

nem azért mert a

Feró ezt mondta,

becsaptak újra.

mindegyikből elég ennyi

ha nem melegedni jársz oda,

van nem is oly messze

egy ovális szoba,

hol előjáték után

kiömlött a kanális

kettő közt választhatsz

orális vagy anális.

mind fenomenális

a világ globális.

én toleráns vagyok

ez a biztos

nem szaporodik a faj

ebből nem lesz baj.

takarodót fújva

becsaptak újra.

mehetsz minden irányba

nem szexbombát kellett volna

dobni a világra.

ha ránk szakad az ég is

tavasz lesz mégis.

majd nyár meg ősz meg tél

mindenki mindenkitől fél.

sírodban tested semmivé lett

isa por és hamu vogymuk.

játék az élet

abban örömöd leled

ha fényesre kopott koponyádat

véletlen megleled.

kutya szájából elveszed

hogy ne rágódjon rajta

azt mondják elfogyott

mi tudjuk nem is volt

elvhű elvtársak

nincs már szotyola

becsaptak újra.

semmit nem takar a tanga

jobb a patent harisnya

hordja minden barisnya

két rendes ember fog kezet

de az egyik biztosan az

akkor a többi mi lehet

egy követ fújva

becsaptak újra.

s ez már bazi a

dinnyét a kocsira.

ha befognak eléje

végsőt tojsz a lepedőre.

csattan az ostoron a rojt

feszül az istráng

hámfán a bojt.

a kútmérgező ma már

nem csinál a kútba

csak a kávájára

aztán belerúgja.

becsaptak újra.

ha a rendőr megfogja

bárcát mutat a szajha,

és az apukát

várja a családja.

kiömlik a kanális

ez ma már legális

támogat az egyház is

törvénnyel egy követ fújva

becsaptak újra

sosem lesz vége

csak újra meg újra

kicsi a rakás nagyot kíván

ki e dalt velem fújja

mindig kezdheti újra

nekimehet a halomnak

sosincs vége a dalomnak

folytatása következik

van ki velem szövetkezik.

 

2019. augusztus 28.

 

*

KÖSZÖNTELEK BUDAPEST

 

A partról nézem,

mily szép a Duna,

messziről susog

a mézízű szél.

Égszínkék mennybolt

Rólad mesél.

Jószagú szellő

lehelete árad

a fehér kövekről,

vörös rózsa illatával

betakar a hűvös szél.

Budapest, sietve

jöttem hozzád, Kedvesem.

 

REFRÉN:

 

Budapest, Isten veled, szerelmem

búcsút int minden vörös rózsa.

Terád emlékeztet a Bazilika csendje,

és a hegyek búsan zúgó orma.

Budapest, Isten veled,

viszontlátásra, Kedvesem,

visszahoz majd szerelmem,

visszahív az ég,

s a vizek kékje,

fürdők meleg hője,

karjaidnak lágy ölelése.

Istenek kövei csábítanak vissza,

kövek istenei várnak reám,

isteni kövek mosolya vidám,

kőistenek víg dala száll.

Budapest, Isten veled,

búcsúzom, Kedves.

Csókra csábít a sötétkék égbolt.

Távolból integet egy bús szobor,

a budai hegyek ormán,

Buda vára pallosával

vigyázzon Reád.

 

Kaleidoszkóp 2019. július-augusztus

 

*

HONVÁGY

 

Sok cifra országban

több vár csipkés tornyát láttam,

erkélyükről nézve

mindig haza vágytam.

Nem bűvölt el engem soha,

kinti gazdagságok sora,

az otthoni torony

képe elém szaladt,

hallottam rajta éjjel

suhogni a madarat,

alatta szelíden hömpölygött

a locsogó Séd patak.

A vén uhu madár

emlékeim ébreszti,

hangja füleim sebzi,

rikoltozva zengi,

gyere haza, Vendi,

nem szabad feledni,

emléked visszajár,

várnak a löszbabák,

siess haza, Vendi.

Búg a vadgalamb is,

ki fészkére száll,

magas fa tetején

hű párjára vár,

elragadta a halálmadár.

Végleg elhagyta az esély,

megölték szegénykét,

oda a reménység,

megölték szegénykét.

Felborul a rend,

ha nem vagy itthon,

mindent elfedhet

az önmarcangoló,

káoszba torkoló,

kétségbeesett csend,

s az ősi honszereteted.

 

2019. szeptember 25.

*****************************************

 12. VÉGHELYI JÓZSEF: BITTYOS 

- ELBESZÉLÉS - 

( Akár meg is történhetett volna…)

 

(Második rész)

 

A nyomozás

 
Hetekig tartott Árendás Gyuri kórházi kezelése, mert a komoly agyrázkódása matt megfigyelés alatt tartották az esetleges utóhatások miatt. A szerencsétlen törött lábával sem járt jobban. Az ő esetében a teljes gyógyulás 12 – 14 hétig is eltarthat. A családja úgy döntött, hogy a nyolcadik osztály elvégzése után a városban működő kereskedelmi középiskolába folytassa tanulmányait. Addig még két és fél hónap, de a jelenlegi helyzetében a teljes nyári szünete gyógykezelésekkel, és kontroll vizsgálatokkal fog eltelni.

*

Pár hét elteltével haza engedték, ahol fokozatosan kezdett visszatérni az emlékezete, és már arra is emlékfoszlányai voltak, hogy valakivel elmentek biciklizni, de kivel és merre, azt még nem tudta megmondani. A kezelő orvosa kifejezetten kérte a családot, hogy sokat pihenjen és aludjon, ne erőltessék a történtek felidézését, majd lassan majdnem mindenre emlékezni fog. Arra viszont sohasem fog választ adni, hogy kinek, vagy kiknek köszönheti az életben maradását.

 *

Véghelyi József

Árendás János és felsége tudni szerették volna a teljes igazságot, 

a baleset körülményeiről. Több minden homályos volt a számukra. Egyeltlen használható nyomuk az asztalosmester néhány mondata volt, amit a kórházban mondott. Nagyon szerették volna megköszönni az ismeretlen emberségét, már csak azért is, mert az orvos szerint gyakorlatilag perceken múlott fiúk élete.
 
A család tehát jó módú volt, nagy ismeretségi körrel, ezért rövidesen megtudták, hogy ki vitte be Gyuri fiúkat a kórházba. Kiderítették, hogy Theisz Henrik asztalosmester személyében volt 

a gyerekmentő. Néhány nap eltelt mára baleset óta, ezért csak a fontosabb részletekre tudott vissza emlékezni, úgy mint: melyik úton történt, és nagyjában hol. Az idős mester azt is megemlítette, hogy valójában ö csak fuvaros volt, mert a valódi elsősegélyről egy hasonló korú szőke gyerek gondoskodott. Valamilyen szíjjal elkötötte a vérző lábat, és árnyékba vonszolta a nap elől. Ahogy visszarévedt az öreg kicsit elmosolyodott.
- Ha látták volna az arcát, a kezét! A kéményseprők néznek ki így, olyan fekete volt a szedertől! Nekem kellett betenni a fiúkat  az autóba, mert botjára támaszkodva nem volt nagy segítség…!
 Nos, most már valamivel többet tudott az Árendás család, de az igazán fontos személy, a tényleges életmentő, továbbra is ismeretlen maradt!

*

Szembesítés

 
Hosszú napok teltek el a baleset óra, és Gyuri egyre több mindenre kezdett emlékezni. Végül kibökte szüleinek:
- Mintha Wágner Bélával mentem volna biciklizni, tudjátok a hentes fiával…Bár a balesetem óta nem halottam róla semmit.
 
Ez a Wágner Béla is hasonlóan jómódú család sarja volt, mint Árendás Gyuri. A városkában voltak még jó néhányan, akik beleszülettek a viszonylagos jólétbe. Ennek látható jele az volt, hogy státusz szimbólumként a legtöbbjüknek kerékpárja is volt.
Cserepes Péter mindig is vágyott rá, de a sors eddig megtagadta tőle, pedig a közlekedésében nagy hasznára lett volna.
Az apa, amint módja lett rá, személyesen találkozott ezzel a Wágner Bélával. A fiú nyugtalansága és zavara már az első néhány mondatnyi válasz után nyilvánvalóvá vált. Azt elismerte, hogy együtt bicikliztek, de állítása egy idő után különváltak és mindenki ment a maga útján, így a balesetről semmit sem tudott.
Árendás János hitte is meg nem is. Nem volt profi nyomozó, nem tudta a megfelelő kérdéseket feltenni, ezért kénytelen volt elfogadni a fiú válaszait, de érezte, hogy valami nem stimmelt körülötte…

*

A gyógyulás útján

 
Eltelt a nyár. Szeptember elején az iskolákban megpezsdült az élet. Az általános iskolákat és a középiskolákat vidám, ricsajozó fiatalok lepték el. Persze nem mindenki lett napbarnított, nem mindenki volt felszabadult, és nem mindenki lett nyári élményekkel gazdagodva…
Árendás Gyuri ezek közé tartozott. Hová tűnt a nagyképűséggel teli magabiztossága? Mi maradt a lányok kedvencéből? Hova lett a gúnyos humora?
Ahogy végig nézett magán nem látott mást, mint egy mankóra támaszkodó, bicegő, sápadt, önsajnálattal teli nagy rakás szerencsétlenséget!
Amikor lassacskán már kezdett ráállni a lábára, sohasem engedték el egyedül, valaki mindig elkísérte. Persze nem nagy távolságokra, éppen, hogy csak kimozduljon otthonról.
 
Az első nagyobb útja a kereskedelmi középiskola tanévnyitója volt. Akkoriban kiemelt ünnepnek számított a tanévnyitó ünnepély. Ez komoly esemény volt az iskola életében.
A magasabb évfolyamosok régi haverként köszöntötték egymást, és másokat túlkiabálva idézték fel a vakáción történteket. Az elsősök pedig megilletődve, sokkal visszafogottabban viszonyultak egymáshoz, mert a megye összes településéről verbuválódtak össze. Szinte senki sem volt ismerőse a másiknak.
 
Gyurit édesapja, Árendás János kísérte el a tanévnyitóra. Meg-megálltak néha mire eljutottak a kereskedelmi iskolához. Az apa előzőleg jelezte az igazgatónak, hogy a fia egy csúnya baleset miatt bizonytalanul mozog, ezért kéri a tantestületet, hogy ezt vegyék majd figyelembe, amig teljesen rendbe nem jön.
Gyuri lelkének jót tett, hogy ismét hasonló korú - bár ismeretlen – fiúk, lányok vették körül.
 
Ezekben az években nagyon uniformizált volt még az oktatás is. Előfordult, hogy a gimnáziumban (gimiben), a kereskedelmiben (keriben), de talán még a szakmunkásképzőben (ipari tanulóknál) is ugyanabban az időben volt a tanévnyitó mindenhol egységesen.
Így aztán majdnem egyidőben - kis eltérésekkel - egyszerre ért véget az esemény. A tanévnyitók befejezése után méhkas módjára kirajzott többszáz diák ellepte a városka utcáit, s ment ki-ki a dolgára.

 

*

Gyuri édesapjával lassan bicegve hazafelé tartott, körülöttük ünneplőbe öltözött fiúk, lányok vagy utolérték őket, vagy éppen szembe jöttek velük. Kis idő múlva megálltak, leültek egy padra kicsit pihenni. Most már nem volt sürgős dolguk, ráértek. Megbeszélték az iskolában történteket, milyennek tűntek az új osztálytársai, hány lány, hány fiú lesz az osztályban?
Beszélgetésüket egy mankóra támaszkodó fiatal srác szakította félbe:
- Csókolom János bácsi, szervusz Gyuri!  Rég óta nem láttalak, látom kezdesz szépen felépülni. Igaz, hogy a keribe mentél tovább tanulni?
- Igen Peti, de honnan tudod?
- Onnan, hogy én meg a gimibe mentem, s ott nem láttalak! Kikövetkeztettem.
Ejtetek még néhány semmitmondó szót, és mindenki ment a dolgára.
 
Árendás János többet szeretett volna tudni erről az intelligens fiatalemberről. Vallatóra fogra hát a fiát:
- Honnan ismered ezt a fiút? Kicsoda Ő?
- Az általános iskolában egy évfolyamba jártunk, csak Ő „B” osztályba járt én meg „A” –ba.
  A neve pedig Cserepes Péter, ha jól tudom, akkor az apja meghalt a háborúban. Születése
  óta biceg, ezért van nála mankó. Tudom, hogy nem szép, de elneveztük Bittyosnak.
Amint ezt kimondta mélységesen elszégyelte magát. A jelenlegi állapotában ö maga is biceg…Lehet, hogy ilyen is marad? Az apjának feltűnt ez a lelki változás!
- Minek szólítottátok? Bittyosnak?
- Igen…
-Te is így hívtad? Halljam!
- Én is!
- Nem szégyelled magad? Te is csúfoltad, és jókat röhögtetek rajta?
- Igen, és már nagyon megbántam. Sajnálom…!
- Tudod egyáltalán azt, hogy a társaiddal mit tettetek? Az állítólagos barátaid hányszor  látogattak meg? Ő pedig megalázottként ide jött hozzád és érdeklődött az egészséged
felöl. Milyen gyerekekkel barátkozol te egyáltalán? Ebbe a Cserepes Péterbe több emberség szorult, mint az egész baráti körödbe együttvéve!
 
Árendás Jónos mélységesen fel volt dúlva, nem is tudott lecsillapodni, amíg haza nem értek. Egész úton hazafelé inkább csendben maradt, mert nem akart olyant mondani, amit később megbánt volna. A feleségének persze elmesélte az esetet. Az anya sem hagyta szó nélkül fia tetteit, s rövid gondolkodás után megkérdezte férjét:
- Vissza tudsz emlékezni arra, hogy az öreg asztalosmester miként írta le azt a fiút, aki végül is megmentette Gyuri életét?
- Hát,  két - három hónap is eltelt már azóta, csak az maradt meg bennem, hogy hasonló korú lehetett, mint Gyuri, és hogy össze-vissza hadonászott a botjával, és jól összekente magát fekete szederrel…Ja, és talán szőke lehetett!
 
Amint ezeket a szavakat kimondta Árendás János, szinte egyszerre összenéztek a feleségével, és mindketten ugyanarra gondoltak: lehet, hogy ez a Péter gyerek volt a fiunk megmentője? Természetesen Gyurit hiába is kérdezték volna, mert ájultan feküdt az úton. Azt viszont megkérdezték tőle, tudja-e, hogy merre felé lakik Cserepes Péter? Nem tudta, miért is tudta volna: a csórikám nem tartozott a baráti körébe.

*

Gyuri családja arra a megállapodásra jutott, hogy várnak egy-két hetet, mert nem akarták zavarni a tanévkezdéssel leterhelt gimnáziumi testületet, és majd alkalom adtán Árendás János elmegy a gimnáziumba, ahol majd szerét ejti Cserepes Péterrel való beszélgetésnek.
Időpontot kért az igazgatótól, hogy végre megnyugtatóan lezárhassa a család számára a baleset körülményeit. Szeptember közepére sikerült időpontot kapnia az igazgatótól délutáni órákban, mivel már vége volt a tanításnak, így személyesen nem találkozhatott Cserepes Péterrel, csak az igazgatóval.
 
- Kedves Igazgató Úr. A családom számára nagyon fontos ügyben kérem a segítségét!
A nyári szünet elején a fiam nagyon súlyos bicikli balesetet szenvedett, nyílt lábszártöréssel kiegészítve ájultan feküdt az úton.  A kórházban kapott bizonyos információkból arra a következtetésre jutottunk, hogy a vérzés elállításával egy elsős diákja menthette meg az életét. Cserepes Péterre gondolok. Ő maga sohasem beszélt erről nekünk, nem keresett fel minket, de nagyon szeretnénk, ha ő lett volna az életmentő fiatalember, mert végtelen hálával és köszönettel tartozunk neki. Szeretnénk találkozni vele, de nem tudjuk, hogy hol lakik.
- Azt hiszem, hogy ebben tudunk segíteni Önnek – válaszolta az igazgató.
Némi iratkeresés után megtalálta a szükséges lakáscímet.
- Takács Tamás kolléga az osztályfőnöke, vele is felveheti a kapcsolatot. Megadom a gimnázium telefonszámát. Nekünk is van egy kérésünk: ha kiderülne, hogy valóban Cserepes Péter az életmentő, akkor jelezzenek vissza, mert ez nem mindennapi eset, feltétlenül dicséretet érdemel!
 

*

A teljes igazság

 
Helyénvalónak tűnt, hogy Árendás János és Gyuri együtt keressék fel Cserepes Pétert,
mégpedig hétvégén, amikor a két fiú nincs iskolában, és alaposan meg tudják beszélni a történteket. A látogatás szeptember utolsó vasárnapjára esett, mert vélhetően Gyuri és édesanyja is otthon lesz.
Így is lett. Taxival mentek a Péterék házához. Ez a kis falusi jellegű ház a városka peremvidékén volt, nagyon szerény berendezésekkel. Jól látszott a tisztes szegénység az egész környéken is.
Cserepesné Klári egyedül, apa nélkül nevelte fiát. Ő maga a postán dolgozott adminisztrátorként, ami az éhenhaláshoz sok volt, a megélhetéshez kevés…
 
Klári éppen vasalt egy faszenes vasalóval, Péter egy szépirodalmi könyv fölé görnyedt.
Hát volt meglepetés a család részéről. Az anya számára ismeretlen volt az Árendás család, Péter viszont azonnal felismerte őket. Az édesanyján kívül senkinek sem említette a balesetet, és az asztalosmesternek sem mondta a nevét, így el nem tudta képzelni, hogy miként találták meg Őt…
- Asszonyom! Kezét csókolom, nevem Árendás János és a fiam György.- lépett be a házba a jövevény. Már most előre is elnézést kérek, ha nem a megfelelő családhoz jöttünk! Azt hiszem, hogy Péter talán tudna segíteni a családomat érintő, majdnem végzetes tragédiával járó baleset szemtanújaként!
-  Én pedig Cserepes Péterné vagyok, Péter édesanyja. Az Ön fiával történt az a bizonyos baleset a nyáron, amiről  fiam beszámolt nekem?
- Igen! - jött a határozott válasz. Ezzel rögtön kiderült, hogy jó helyen járnak!
- Tudja, nem akartuk dobra verni a fiam szerepét. Nekünk elég erkölcsi elégtétel volt, hogy a kigúnyolt, lesajnált sérült fiam végül is emberségből példát mutatott még azzal szemben is, aki ezt meg sem érdemelte…! – mondta nyomatékkal az anya.
- Mi is erre gondoltunk a feleségemmel – válaszolt János. Végtelenül sajnáljuk a történteket, és a fiamat azért hoztam magammal, hogy Ö is megköszönje Péternek az életmentő segítségét, és az egész megalázásáért bocsánatot kérjen! No, fiam rajtad a sor! – utasította az apja Gyurit.
- Hát.. tudom, hogy egy bocsánatkéréssel nem lehet mindent rendbe tenni, de….- itt elcsukló hangon préselte ki magából a szavakat – egy életre leckét kaptam emberségből, és arról, hogy milyen is egy igazi barát. Bár eddig nem voltunk barátok soha, mégis megtisztelnél, ha elfogadnád barátságomat!
Cserepes Péter kicsit hezitált. Lopva az anyjára nézett, aki alig látható fejbólintással jelezte, hogy fogadja el az őszintének tűnő bocsánatkérést.
- Rendben, elfogadom! – felelte Péter. Egy hozzáfűzni valóm azonban van: vedd észre Gyuri, hogy az nem barát, aki együtt röhög a többiekkel, ha valakit sikerült megalázni. És az sem barát, aki a társát ájultan, nyílt töréssel segítségnyújtás nélkül magára hagyja! A többi úgynevezett barátaidról sincs jobb véleményem. Most komolyan megsérültél, a járásodon is látszik, s csak reménykedhetsz benne, hogy teljesen rendbe jössz! De ha nem, akkor majd te is Bittyos leszel, mint én?
 
Zuhatagként ömlöttek Gyurira a vádak. Péter érezte, hogy ezzel a kitöréssel még tartozott neki, és jól esett a lelkének is végre megnyugodni…

- Asszonyom! – kezdte János. Tudom, hogy ezt nem lehet előírni, de tényleg szeretném, ha a fiamnak Péterhez hasonló barátai lennének. Arra gondolok, hogy példásan neveli a fiát!
Tudom, hogy Péter önzetlenül cselekedett, és nem várt érte semmit, mi mégis úgy gondoltuk a feleségemmel, hogy a fiam életének megmentésért az a legkevesebb, ha a magunk módján segítünk rajta.
- Mégis milyen segítségre gondoltak?  Ha szerényen is, de boldogulunk a magunk módján! – válaszolta az anya. Majd csak lesz valahogy…
- Azzal szeretnénk a hálánkat kifejezni, ha Péter elfogadna tőlünk egy kerékpárt, megkönnyítendő legalább a közlekedését! Nagyon kérem Önöket, hogy ne utasítsák ezt vissza! Ugye elfogadják?
 
Hát igen, a Cserepes család megint egy komoly etikai probléma előtt találták magukat. Lehet-e egyenlőség jelet tennie egy humanitárius cselekvés, és egy anyagi tárgy közé. Átváltható-e, azonos értékű-e a két tett?
Szemléletmód kérdése, ugyanakkor az őszinte bocsánat kérés elfogadása, tudomásul vétele közelebb hozta ennek a dilemmának a feloldását. Péter életében valóban nagy segítség lenne egy kerékpár. Végül úgy döntöttek, hogy elfogadják.
 
Árendás János láthatóan megkönnyebbült, noha tudta, hogy a fia életért nem nagy ár egy kerékpár. Úgy gondolta, hogy a jelenlegi helyzetben mást nem tehetett. Családja végre megnyugodhatott és az életmentő fiún is tudott valamelyest segíteni. Végül Péterhez fordult azzal a kéréssel, hogy mondjon el mindent a baleset körülményéről.
Péter természetesen minden kérdésre válaszolt, s így fény derült minden kis részletre kiterjedően Wágner Béla dicstelen cserbenhagyására is.

*

Epilógus

 
Ígéretének megfelelően Árendás János tájékoztatta a gimnáziumot Cserepes Péter életmentéséről. A tanári kar egységesen úgy döntött, hogy tantestületi dicséretben részesíti példaadó helytállásáért, amelyet körlevélben az egész diáksággal is ismertetett.
Ettől kezdve Péter nem volt többé Bittyos, hanem egy megbízható jó barát, akire bizton lehetett számítani minden körülmények között. Furcsa módon, de a lányok is más szemmel közeledtek feléje, ami elégedetten balzsamozta megsebzett lelkét.
Képességei alapján a legjobb tanulók közé tartozott. Másodikos gimnazista lett, amikor észrevette az elsős lányok között azt a kedves arcú kis leányt, aki annak idején nem volt hajlandó a többiekkel együtt röhögni megaláztatásakor.
Még volt ideje eldönteni hogyan tovább, de az irodalom, és a természet szeretete kezdett határozott irányt mutatni: kutató biológus szeretett volna lenni. Ám addig még nagyon sok minden változhat...Egy dolog azonban változatlan maradt, nyaranta most nem gyalog, hanem bringával kereste fel kedvenc szederfáit!
 
Szekszárd, 2024.06.20

..............................

Eppelné Nagy Mária: Kolozsvár a festők városa - festmény

Kolozsvár, a festők városa (50x70 cm, akril)

*****************************************

 13. ALKOTMÁNYUNK ÜNEPÉRE 

Tóth Enikő Enci verscsokra

Magyar kenyér
 
Hazánk könnye, eső áztat,
növeli az új búzánkat,
sárga kalász, színes rétek,

mutatja, hogy mennyit értek?
Sül a kenyér, magyar álom,
lisztet az időn szitálom,
tereli a felnövőket,
öleli az esztendőket!
Kenyér készül, közös a cél,
íze hozzád ma még elér,
benne él őseink kincse,
sütés titkával behintve!
Kenyerünkben öröm s bánat,
magyarságod rád találhat,
minden falat élő remény,
itt e földön örök a fény...

*

Száll az ének...

 

Száll az ének már sok éve,

István király ünnepére,

templomokon a keresztek

néha bizony megremegnek!

Félünk kicsit egyre mástól,

ettől a nagy Európától,

sok országba sokan jönnek,

hullanak az égi könnyek...

István király fentről látja,

s ráborul a keresztfára,

csak a magyar el ne vesszen,

kéri Istent ott fent csendben!

Nem lehet, hogy sok szív azért

hiába halna a honért,

erős nemzet négy szép vára

emlékszik Koppány szavára!

Ősi hitünk is egybetart,

világfáról sok ág kihajt,

összetartunk, egyre félünk,

ne sodorják el majd népünk,

vér áztatta néha sorsát,

s Krisztus szentsége az oltárt!

Száll az ének, hogy ne féljünk,

ünnepen egymáshoz érjünk,

nyitott szívvel összeállva

ne boruljunk a fejfákra!

Éljünk soká, erős nemzet,

kereszténységgel itt rend lett,

s István király fenn az égen

nagy nemzetét óvja éppen...

 

*

Szent István ünnepére...

 

Ének száll a szélben Szent István királyról,

kinek dicsősége nincs ma tőlünk távol,

ő nagy, erős hittel nemzetet teremtett,

értékként ránk hagyva a keresztény rendet,

Mégis megtörtént, hogy bölcs sámán és táltos,

Koppány vére tapadt a négy vár fokához,

dalolt az ősi hit egy utolsó lángot,

majd elnyelte végleg a Holdvilág-árok...

Ma mi is így vagyunk, kicsit néha félünk,

meddig tart nemzetünk, meddig élhet népünk?

Hány fiatalnak kell más országba menni

ahhoz, hogy életét el tudja kezdeni?

Talán egyszer büszke lesz, aki majd itt él,

hisz a magyarságunk fontosabb mindennél,

sok apró kis gyöngyszem vagyunk mi a láncban,

együtt ünnepeljük Szent Istvánt egy táncban..

*****************************************

13. VÁLOGATOTT VERSEK - VERSVÁLOGATÁSOK 

 

Tóth Enikő Enci: Nyáron a lélek...

 

Nyáron a lélek
hódol a szépnek,
réti virágnak,
égbeli vágynak,
s néha csak eljő,
fodros a felhő,
s teste lebegve,
hull a kezedre!
Látja a Földet,
rajta a zöldet,
tarka ruháját,
végül a báját,
magába rejtve,
el sose vetve,
hordja egészen,
benne az érdem!
Nyáron a lélek
nézi a fénynek,
láng sugarából,
azt, mit a távol,
el sose venne,
perdül a rendre,
nyári varázslat,
adja imádat...

……...……

 
Szilágyi Anita: Fuvolázó csend

"Zivatarok után láthatatlan sípokon ujjong a csönd",
Páracsepp hull, és a hajnali Nap első sugara
harmatgömböket formál fűszálak hegyén,
fák lombkoronájára von vékony fényfátylat.
 

Csigák nedves földtengerben araszolnak,
házukból kibújva élvezik az eső-áztatta
buckákon való lassú kúszásukat,
giliszták is fürgén sodorják ujjnyi testüket.
 
Tóban a tőkésrécék szárnyaikat szárítják,
halvány fény felé fordulva itatják az esőt,
tollazatukat szétterítve lebegnek,
és a néma természetben a csend fuvoláz.
 
Egy madársuhanás töri fel a nyugalmat,
megújulásra vár az éledő élővilág.
Világosság áradjon szét az erdőben!
Ébredjen új hajnalban a tiszta nap.
 
Csiviteljenek madarak, zümmögjenek méhek,
ocsúdjon fel álmából állat és növényvilág,
Nap adjon friss életerőt a szunnyadó erdőnek,
terüljön szerteszét a patyolatragyogás.
 
Az idézet Szabó Lőrinc Hajnali himnuszából

*

Tűzforró nyár

Tűzgömb a napkorong,
Mint a láva, úgy forrong,
Felperzseli az élővilágot,
Szétégeti a kinyílt virágot,
 
Éltető vízesésre vágyom,
Hűsítő esőért száll sóhajom,
Zuhatag, patak vagy forrás,
Hőségben áldott csobogás,
 
Lágyan hullámzó folyó,
Lelkemet cirógató páragolyó
Közelében felfrissülök,
Szép emlékeimbe elmerülök,
 
Kristálytiszta tó fodrán
Csobbanok, habok hullámán,
Hűs víz felüdíti testem,
Élénkíti csontszáraz szívem,
 
Elviselhetetlen, forró hőség,
Vízparton ér egy kis enyhesség,
Kedvemre lubickolok a vízben,
Bőrömre vízcseppek simulnak selymesen.

..........................................

 
KONRÁD VIKTÓRIA: Szép vagy

(Nagymamám halálának 2. évfordulójára)
 
Nem haltál meg, bennünk örök fényed ragyog,
Szép álmodat őrzik ragyogó csillagok.
Angyal szád gyönyörű-szép mosolyra hajlik,
Lelked szép dallama mindenhol hallatszik.
Fodros bárányfelhő lett szép, új otthonod,
Ha reád gondolok, a szívem mosolyog.
Jót reméltél mindig, boldog és szép jövőt,
Míg rád emlékezünk, szép emléked örök.

……...............……

 
Lovag Dáma Nagy Cynthia: Álmatlan éjjelem...
 
Hozzád jöttem a napi éjek csillagával
felszabadult lelkem minden zsongásával.
Nyitott szemmel ért ma is a pirkadat, gyomromban

pillangókat kergetett a friss harmat..
Álmatlan éjjelem hozzád vitt kedves,
mert hinni akartam, hogy szerelmünk igaz lesz.
Mekkora kegy vagy az élettől nekem,
ha átölelhetlek megszűnik
minden félelem!
Mily érdekes az élet, hogy
itt vagy Te nekem
Istennek azt hiszem, dolga van még velem!
Felfedezhetjük együtt a
csodaszép végtelent, s
feltárulhat előttünk, miről
azt hittük elveszett.
Ahogy Te a két szemeddel nézel, lelked sugara is letérdel.
Aranyló vánkosát teríti majd
ránk az éjjel,
s csillag pázsitját szövi fölénk szenvedélyjel
majd megfürdet minket a felhőtlen kéjjel....
 
N.C.jogvédett vers

……………..........

 
Kuchta Csilla: Ha szabad vagy
 
Ha szabad vagy, a jót is szépnek látod.

"Szabad csak az, kit nem rettent a holnap."
Kimondott szavakat semmi sem gátol,
mint az őszinte gyermekbeszéd, olyan.
 
Ha lelked szabad, akkor mindig szárnyalsz,
olyan, mint az emberség akarata.
Tükörben derűt, mosolyokat láthatsz,
hisz szíved befested fényes arannyal.
 
Ha életed a szabadság kíséri,
ez olyan, mint a madár repülése.
Ha sorsodat nagy szerencse is éri,
akkor életed könnyebben is éled.

……………………

 
Pitter Györgyné: Elrejtett boldogság
(Enikő – szócseppek)

A csendek csendje,
lelkemben ringó gondolat,

mint a fűszálról felszálló harmat
mint a szivárvány esőcseppjein átragyogó nap,
a szívemben szóló kedves szavad.
Már nem vagy itt,
és én mégis,
bármerre járok,
mindenhova,
magammal hurcollak.
A szívemben szóló kedves szavad,
mint a szivárvány esőcseppjein átragyogó nap,
mint a fűszálról felszálló harmat
lelkemben ringó gondolat,
a csendek csendje.
 
2023. július 15.

Pitter Györgyné Enikő: Ringó virágtenger (akvarell)

*****************************************

 14. NAGY VENDEL: DIPLOMAÁTADÁS A TEMETŐBEN 

 - ELBESZÉLÉS - 

 
Volt egyszer, akár a mesében, egy álompár. Szépek voltak, okosak, diploma, jó állás, és szerelmesek lettek egymásba, de nagyon. Ahogy mondani szokás, az Isten is egymásnak teremtette őket. Összeházasodtak, és boldogan éltek, jó körülmények között, csak egy dolog hiányzott még az életükből: a gyermekáldás. Próbálkoztak rendesen, hogy boldogságuk teljes legyen, de mindhiába.

Nagy Vendel

Lakott a szomszédban egy barát házaspár, akikkel rendszeresen összejártak. Náluk már az volt a probléma, hogyha a nej csak leült az ágyra már állapotos maradt. Immáron megszületett a harmadik gyermekük is, és a szomszédok átmentek babanézőbe. Jó barátnőként megengedte a sóvárgó fiatalasszonynak, hogy megdajkálja a kislányt. Nem voltak babonásak, de csoda történt. Hamarosan ők is gyermeket vártak. Először fiúra gondoltak, de ahogy az idő szaladt, egyre inkább abban bíztak, mindegy hogy milyen nemű lesz, csak egészségesen szülessen meg a várva várt kis jövevény. Eljött a pillanat, és világra jött egy gyönyörű… kislány. Boldogságuk határtalan volt. A gyermek szépen cseperedett, okosodott. Élte az egyke gyerekek mindent megkapó, mindent elérő életét. A szülők büszkén sétáltak a kislányukkal kézen fogva a kisvárosban. Milyen szép család, mondták a járókelők, s mindhárman boldogok voltak. A kislány nagyon jó tanuló lett, s mivel hiányzott neki a testvér, elhatározta, hogy tanítónő lesz. addig is otthon a babáit sorakoztatta fel a szoba sarkában kialakított osztályteremben, és mesélt nekik, verseket mondott, számolt velük. Később a tanítóképzőben már tudatosan készült a nagy feladatra: tanítónő lesz. A gyakorló iskolában diákjai rajongva szerették a kis tanító nénit. Úgy látszott minden rendben lesz, már csak a vizsgák voltak hátra, s a diploma átvétele, s kezdődhet a tanítás jövő szeptembertől. Az immár húszéves nagylány lelkesen készült a vizsgákra. Nem félt, hiszen tudta tanult rendesen, nem lehet baj, de egy kis vizsgadrukk mégiscsak volt benne. Csak az zavarta néha, hogy időnként fájta foga. A vizsgadrukknak tudta be a dolgot, mert eddig nem fájt, de kellemetlen ez most a vizsgák alatt.
Elment tehát a fogorvoshoz, aki azonnal kihúzta a rossz fogat. Kicsit kellemetlen volt, de különösebben nem fájt. Hamarosan jobb lesz, gondolta. A foga nem is fájt már, csak még kicsit vérzett még a vizsga alatt is.
Az írásbeli, és szóbeli is kitűnőre sikerült Örült mindenki nagyon a családban, s büszkék voltak a lányukra. Másnap visszament a fogorvoshoz, mert a kellemetlen tünetek nem szűntek meg. A fogorvos elküldte laborba, ahol megállapították, hogy rossz a vérképe, leukémiája van. Azonnali kórházi beutalás, de az állapota rohamosan romlott. Egy hét múlva a heveny leukémia a kislány halálát okozta. A család értetlenül állt az értelmetlen haláleset előtt. Mindkét szülő összetört.
Sokan eljöttek a temetésre. Rokonok, osztálytársak, tanárok, kisdiákok egyaránt. Mielőtt a koporsót lezárták, levideózták az alvóként fekvő kislányt. A tanítói diplomát az osztályfőnök a halott tanítónő koporsójába tette. Vele együtt temették el. Had vigye magával, hiszen az övé. Megdolgozott érte. Talán majd odafent a mennyben, az angyalok ülnek előtte a padokban, szépen sorjában.
 
2017.06.19

*****************************************

 15. A LÉLEK MÉLYÉRŐL FELTÖRŐ VERSEK 

 
Szabó Tiborné Gerencsér Hajnalka: 

2017 - ben, amikor Fellner Istvánnal, - aki az időtájt lányává fogadott - készítettem egy életútinterjút... Apa ennek kapcsán 2 verset írt .
 
Fellner István: KÖSZÖNET.../barátaimnak..ismerőseimnek/
 
nem tudhattam
csak a félelem mi fogott,
úgy írni valamit -
nem tudhatod – üt -
vagy fog,
s lenni kiszolgáltatott,
mikor oly sok a hitehagyott,
s lám vannak csodák -
vagy lélekbarátok -
emberek kik védenek,
és milyen kevés szó van
mit mondhatnék – Nektek -
Neked,
csak egy köszönöm…s tán a hitem,
levelet írni mindenkinek – kellene -
elmondani milyen
ha csordul a szív, s van miért -
kiért,
most az est is ragyog,
az éji csillagok mosolyfüzért
kötnek, s hallgatnak – kik -
nem kedveltek,
a sötét is simogat,
a kegy is velem -
köszönöm sorsom
köszönöm Istenem -
s Nektek -
kik adtok s nem kértetek...
 
2017. január
 

Fellner István
író - költő

Szabó Tiborné Gerencsér Hajnalka
riporter

*

Fellner István: VÁLASZOM...

 

kedves kis riporternőm tudom

a Te szíved örök

mindenkinek,

hisz lelked úgy tárod

hogy olvasni lehet, és tud is benne

ki szeret,

köszönöm a szavakat

köszönöm - hogy lehet,

megköszönni Neked

mit tettél

s teszel,

nem tisztem, csak tiszteletem

teszem, magam - s nem sértve senkit -

mások helyett,

oly kemény e világ - s én -

ki oly sokat éltem benne – tudom -

kevés az ilyen - csendes lélek -

hát én becsnek tartom

és kérem Teremtőnket,

adjon sokat mindenből,

mindenkinek -

s belőle Neked - ne keveset…

 

És különösen, hogy Apa már fentről vigyáz ránk...

Hatalmas értéket képvisel e két vers, hisz a lelkéből íródott.

........................................................

Fekete Gabi: Virágos rét (30x40 cm, akrill)

*****************************************

 16. BOGNÁR PAPP IRÉN: HAMUTARTÓ 

 - ELBESZÉLÉS -  

 
Az évek, évszakok múltát, az idő tellését gyermekei, unokái növekedésén vette észre. Nem várt ő már semmit sem az élettől, semmi olyat, ami fontos változást hozott volna neki. Inkább csak a gyerekek életének alakulása lett az ő világa. Életük filmjét sóvárogva nézte, bizony megöregedett.
- Elmúltak az évek fölöttem. Nyolcvankilenc éves lettem tegnap. Vajon megélem-e a kilencvenediket?- tűnődött, foltos kezeit tördelgette.
- Milyen szép lenne! Valószínű itt lennének a gyerekeim, az unokáim, dédikéim is.
 
Édesanyám egyszer azt mondta:" Hajlott hátú kis öregasszony

 leszel, de én már akkor nem látlak."

Bognár Papp Irén

Micsoda jóság lobogott az ő szívében, hogy asszonyi ragyogásomban erre is gondolt, amikor ő már nem lesz, s én botladozom a végtelen felé, derékszögben megtörten.
Ezeket gondolta az öregasszony, még lehajolt a botjáért. Kezében a hamutartóval elballagott a szemetesig.
- Ezt is már rég le kellett volna cserélnem, vehettem volna újat,...de minek? A gyerekeknek mindegy lesz milyen az én szemetesem, úgyis kidobják, csak gondot okozok nekik.
Kiöntötte a csikkeket, a lányára, s a vejére gondolt.
- Hiába mondtam nekik százszor is, hogy ne cigarettázzanak! Most itt van a baj. A lányom fulladozik, pipát kell használnia, de hát mondhattam...
Kis törékeny alakjával a mosogatóig csoszogott, kimosta a hamutálat, visszatette az előszoba ablakába, bele helyezte az öngyújtót." Itt várjatok" - mondta a tárgyaknak- " Egy év múlva jönnek a gyerekek, s ismét sorra kerültök."
Ki gondolná, hogy milyen regényes élete volt ennek a kis megtört hátú néninek? Kétszer kötött házasságot, pedig kamasz korában úgy gondolta, hogy egyedül éli le az életét egy tanyán.
Ha akkor valaki azt mondta volna neki, két egészséges gyermeked lesz, diplomát szerzel, és könyveket írsz, talán el sem hiszi. Mennyire elégedett lett volna ezzel! S lám, hiába mindez, mégis ott bujkál benne valami méla szomorúság, hogy vajon érdemes volt-e, megmaradnak-e az írásai a jövő nemzedéknek? Mi haszna volt az életének azon kívül, hogy utódai lettek?
Lassan, tipegve elővette a régi csészéjét, kávéport mért bele, majd hideg tejjel öntötte fel. Kicsit reszketett már a keze, óvatosan egyik kezében a csészével, másikban a bottal kiballagott a kertbe.
Leült a nagy diófa alá, a megszokott karosszékébe, s nézte a nyarat. A nyár törékeny lepkéit és virágait. Ráncos kezével a botba kapaszkodott, arcát a napfelé fordította. Kedves, mosolygós öregasszony volt. Szeme a kert végébe révedt.
- Nincs csúnya virág! A vadcsalán is gyönyörű. Lila bársony kelyhe van. A katángkóró olyan, mint én vagyok. Kemény szárán törékeny lepkeselyem virágok. Az a kék, pedig olyan, amilyen egyszer az én nyári ruhám volt még tizenhat éves koromban!- gondolta, miközben szürcsölgette a jegeskávéját.
- Jaj, de finom! Erre a lányom szoktatott rá, de csak akkor iszom, ha ők eljönnek, s megmarad belőle. Már messze járnak, más országban, más népek történelmét tanulja az unokám, más költők verseit, más nyelvet! Máshol lesz a sírjuk is. Nekem a síromra talán nem is hoznak soha virágot! Ezt meg kell értenem, hiszen annyira távol porladok. Abban a távoli országban ég értem néha egy szál gyertya, s ez így lesz rendjén.
Elvitte őket az ország gondja, mert többet akartak a nyomorúságos vergődésnél.
A diófa alatt kellemes árnyék nyújtózott, az akác mellette kezdte már pörgetni leveleit.
- Ilyen az élet, arra való, hogy továbbadjuk. Mit kérhettem volna többet? Utódokat, és magamból néhány könyvet, szavak varázsát, hangulatokat, verseket. Merre jártam kiket ismertem? Milyen mesés és izgalmas film készülhetne az életemről! Mert szép voltam, természetes és jó. Egyszer csak eltűnik mellőlünk minden, s cifrázatlanul végiggondolhatjuk az életünk.
A forró nyárvégi délutánban a szellő sem rebbent, pedig de jó volt az imént, ahogy simogatott, mint egy angyali kéz
-Talán még lesz erőm, s berendezem az emlékszobám. Bár ez már nem az én dolgom, mégis, nekem jogom van hozzá, hiszen hitelesen én tudnám...Így is lesz. Ez még vissza van, erre még kell egy kis erő. Tudni kell, melyik vers miért született, kihez írtam. Ezt csak én tudom, mert nem volt szokásom dátumozni. Sorba kell rakni a képeket, a tárgyakat. A lányom azt mondaná, kacatok. Már elmentek a barátaim, végig sem tudnám járni a temetőket, annyi helyen van a rokonság, ha csak a közelieket nézem.
Ilyenféle gondolatokkal időzött, még kellemesen elszunyókált a karosszékben, botja lassan kicsúszott a kezéből. Fáradt szíve egyre lassabban dobogott. Álmában ismét felrepült a levegőbe, mint már annyiszor ifjúkori álmaiban. Nagy levegőt vett és már repült is fel, fel egészen, a fák fölé. Onnan nézte gyermekkori házukat, az apró fehéren ragyogó vályogházat. Édesanyja a ház ablakaiban tündöklő piros muskátlikat locsolta. Intett neki.
- Édesanyám, Édesanyám, nézz fel az égre, itt vagyok, itt repülök, jövök hozzád Édesanyám!
Akkor az Édesanyja felnézett a ragyogó kék égboltra az ő szelíd angyali mosolyával.
- De rég találkoztunk Édesanyám! Még egy év, s hazajön a lányom is. Akkor előveszem a hamutartót!- Kiáltotta le az égből.

*****************************************

 17. VERSCSOKOR KÁLMÁN ÁGNES VERSEIBŐL 

Hajnal cseppek
 
Szeretnek a hajnal harmat cseppjei,
Mikor arcomat mosolyra fürdeti
Szeretnek az esőcseppek könnyei,

Mikor permetét a hajamra teríti
 
Szeretnek a virító, pitypangos rétek,
Mikor bolyhukra fújok, s messze repülnek
Szeretnek a tenger szerelmek,
Mikor szívemet a fájdalom érinti meg
 
Szeretnek a nyári szellő lányok,
Mikor hajamba túr keringő táncuk
Szeretnek a rózsák, illatos bókjukban,
Friss lehelettel, bódító csókjukban
 
Szeret az élet rosszával, jójával,
Mikor játszadozva nyílik szívem a világgal
Szeret egy szösszenet időre,
Mikor ráhullik hajamra a Nap bíbor fénye.
 

2022.09.03.

 

*

Besimult az ég

 

Rekkenő hőség vájt a földbe,

Szomjas, esőt hullató felhőre

Ma, gyengülő nap se kandikál,

Égbe simult a távra tekintő határ

 

Petty, csattan a földporán,

Rengő égi vándor, föld hazán

Aztán, egyszerre hirtelen leáll,

Szomjasan tátog szirmain a táj

 

Szellő se libbenti enyhülő táncát,

Hőségen enyhítenő, üde varázsát

Aztán megint csavar a felhőkből,

Mintha állnának szakaszos végekből

 

Neki veselkedik, facsarja a nedvét,

De nem talál kedvére való bő lét

Így, nem próbálja, hagyja a meddőt,

Szél se kergeti a feloszlott felhőt.    

 

*

Égi jegenye

 

Türkíz fátyolba fonta fejét,

Olimpikon bástyáira hajolva

Égre törő süvegén hajlik,

A napfény arany sugara

 

Ráhajlik a nap árnyéka,

Fűtorzsának tövire

Hajladozik, sóhajtozik,

Törzse hossza, eleje

 

Égi pusztán kalandozik,

Csiklandozik a feje

Mint a vitéz, ki megemelte,

A kalpagját előtte

 

Szél döngeti, hajlítgatja,

Büszke testén ropogtat

S, csodálkozik, hogy is került,

Ide ez a magaslat

 

Meghajlítja törzsét-ágát,

Cikáztatja megannyi levelét

S, fejet hajt a lombok között,

Törzsből kinőtt nemzedék

 

Harmatcseppek, oly magasan,

Könnyeikkel áztatják

Köpönyege kívül-belül,

Olyan, mint a rongyos zsák

 

Égig érnek a jegenyék,

Itt e tájék, ezredén

Rezgő levelén sírva szólal,

A rohanó, pusztai szél. 

*****************************************

 18. KIS PÁL ISTVÁN: KACSÁK A TÓPARTON 

 

(Részlet a Pofonok és pofonok című kisregényből)

 
Hogy honnan, honnan nem, vadkacsák kerültek a kis tóba. Most itt úszkálnak, tétován ide-oda nézelődve, minden kis öblöt körbejárva, mintha a fészekrakáshoz keresnének alkalmas helyet. Lám, még a partra is kijönnek. Olyan helyről jöhettek, ahol az emberek nem bántották, sőt etették őket. Kár, hogy nincs itt a fiú - gondolja -, ilyet még biztos nem látott. Úgy totyog itt ez a két lepcsecsőrös, mintha világ életében itt lakott volna. Ezek aztán tudnak hazát szerezni. Ni, az egyik, megtalálta az elemózsiás szatyrot. Szól a másiknak, mintha hívná. Most már együtt dugják a fejüket a szatyorba. Megtalálták a legfelső szendvicset. Nézze már meg az ember, milyen könnyen kihalászták? Na, most mi van barátocskáim, hiába csipkeditek? Az a fránya uzsonnás nylon. Mi? Hallom, jön a fiú! El fogja riasztani őket. Na, tessék!

Kis Pál István

- Mivel fogta ezt a két vadkacsát - kérdezi az érkező -, szendviccsel?
- Látod! Nem? - fordul újra a víz felé. - Az egyiket már pedzették, de elriasztottad őket.
- Aztán mit főzött volna belőlük?
- Kacsászlét!
A fiú felnevet. Tényleg nagy lókötő az öreg, minden szavában ott az irónia. Olyan az agya, mintha a gondolatai egykerekű biciklin járnának. Képes a legváratlanabb irányváltásokra, a végső célt, az egyensúly megtartását viszont, soha nem téveszti szem elől.
- Ha egy krokodil jönne ki a vízből, tán még azzal is eljátszana.
- Nem játszottam én ezekkel sem - mordul fel kicsit méltatlankodva -, nézd meg, még most is itt haszontalankodnak előttünk, pedig a hangoskodásoddal meg a hirtelen mozdulataiddal igencsak zavarhatod őket.
- Úgy gondolja, hogy a kedvükbe kellene inkább járnom?
- Nem, csak tudomásul kellene venned őket.
- Jó, tudomásul vettem őket. Itt van két vadkacsa. OK!
- Egy fenét vetted őket tudomásul! - mondja kicsit visszafogott halk hangon. - Pont úgy hangoskodsz és ugrálsz, mintha itt se lennének. Ülj le, maradj csöndben és figyeld őket!
- A horgot meg hogyan dobjam be, merthogy pecázni jöttem!?!
- Menj át a szomszéd beszögeléshez, most nincs ott senki, dobd be onnan, aztán a zsineget átemelve a nádcsomón ülj ide vissza!
A fiú láthatóan bosszús, de megteszi. Egy darabig figyeli a kacsákat, akik csak nem közelednek. Ott köröznek az öböl előtt, mintha őrködnének.
- Na, mi van? Most mért nem jönnek?
- Túl közel van hozzád a kaja. Lassan óvatosan csúsztasd ki a nylonból, és told előre, egészen a víz széléig. Úgy, ni.
Néhány perc feszült várakozás. A fiú már épp kezdené újra elveszíteni a türelmét, amikor a tétován kőröző kacsák újra nekibátorodnak. Az egyik kitotyog a vízből, megrázza magát. A szellő megmozdítja a szendvicsen a szalvéta sarkát. Kicsit hátrarebben, aztán megnyugszik, és újra közelít. Csőrével megfogja a szalvéta sarkát, megpróbálja húzni. Nem megy, leszakad. Közben a másik is kitotyog. Ő is megpróbálja. Neki se megy. A fiú azon gondolkodik, hogyan segíthetne nekik? Az öreg inkább csak mulat rajtuk. Egy darabig tityegnek-totyognak, aztán megfogják a szalvétát, és együtt próbálják a víz felé húzni. Megint leszakad. Erre az első türelmét veszti. Erőteljesen megragadja a szalvétát, elkezdi a szárnyát is meglebegtetve felemelni. És emeli, emeli egyre feljebb, míg végül a szendvics kifordul a szalvétából. Innen már könnyű dolguk van. Rutin mozdulatokkal lökdösik le a felső kenyérszeletet az alsóról és eresztik vízre. Hagyják ázni. Addig a másikat is belökdösik a vízbe. A lassan átázó kenyereket maguk előtt lökdösve, sietve távoznak, majd eltűnnek a nádasban. A fiú szeme vidámsággal telik meg.
- Mintha elfelejtették volna megköszönni a szendvicsét.
- Megdolgoztak érte, elszórakoztattak bennünket, ez nem elég?
A fiú hosszasan elgondolkodik a történteken. Egy dolog furdalja az oldalát. Nem állja meg kérdés nélkül.
- Maga már be volt dobva, amikor érkeztek?
- Be.
- Én hogy dobtam volna be a készséget, ha kint lett volna a szomszéd horgász?
- Ahogy innen szoktad, rendesen.
- De akkor elmenekültek volna a kacsák.
- El.
Megint hosszú, elgondolkodtató csend. Alkalom, hogy észrevegye a szitakötőt, a nád tövén pislogó békát, a vízben kanyarogva úszó siklót.
- Miska papa! Ebben most van valami mélyreható tanulság?
- Mindenben van.
- Ebben mi?
- Ha megengedheted magadnak azt a luxust, hogy a természet aprónépéhez igazodj, tedd meg! Ők se hálásabbak, mint az emberek, de legalább aranyosak.

*****************************************

 19. VERSEK INNEN - ONNAN 

Kis Pál István: Az út menti diófa

I. m. Mészöly Miklós

 

Az út menti diófát a vándorok már szeggel körbeverték.

Pontosan úgy, ahogy a jeladás szabálya maga a mérték.

Kalapács a láncon, szeg a pléhdobozban,

bárkinek kell, tudja,

ne keresse, ott van!

 

No, persze a hagyomány.

Az is csak születik és meghal...

a diófa is, a szögek is,

és persze a lánc a kalapáccsal...

 

A szálfatermet minden fának példa,

a visszanéző szem jól jöhet a láncnak,

míg zsebpiszokká lesz a kenyérmorzsa,

támaszul a kételkedés kell a keresztfának!

 

Állhatnék tán mellé a szegeket számolni,

gazdagít vagy öl ennyi tapasztalás?

A kéreg még beforr, a hús feketéllik,

mint a hitetlenség, nem kell ide Tamás!

 

Mellette állva a végtelen időn, ott, a fele útban,

megérthetném, mit az emberész még belátni képes,

és gondolhatnám másként, de legfőképpen jobban;

mire jó a vasszeg, ha belém verik éppen

……......................….

 
Krivák-Móricz Judit: Rend

Rend-mely nyugalom
s talán csend is.

Rend mely béke
s talán a lelki béke is.
Rend mely nyugalom
s talán a megnyugvás is.
Rend mely az elfogadás
s a megértés egyben is,
Vagy talán annak igyekezete.
Rend mely a szeretet
vagy annak elfogadása is.
Rend mely az összefogás
vagy az összetartozás igénye is.
Rend ami épít
és nem rombol.
s a habarcs mely összekötő elem.
Rend ami a jövő előjoga.
Rend ami a rossz múltat eltakarja..
rend ami a családokat összekovácsolja.
a viszályokat elsimítja.
Rend mi béke a világnak.
s az emberi sokaságnak.
2024.05.13

…………..

 
Márkus Katalin: Régi történet
/ egy nyaralás kezdete /

Délidőben,
vibráló levegőben,
lábam bokáig süpped
az út porában,
ujjaim közt
pergő homokszemek,
szandálom a kezembe,
fejem körül
egy dongó köröz.

Leülök az árokpartra
csenevész bokor
alig árnyékába,
lábamon szalad egy hangya,
mellettem, még több tucatnyi
sürög-forog, cipekedik,
Hurrá!
Majdnem ráültem
a házukra.
Sürgősen odébb állok,
bosszusan rugdosom a port,
egyre nehezebb a hátizsákom.
El sem hiszem!
Nem vártak a vasútállomáson!
Már egy fél órája gyalogolok,
na jó, lehet hogy csak tíz perce,
amikor látom,
előttem porfelhő száll az egekbe.
Földúton zörög a lőcsös szekér,
nagyapa befogta a feketét.
Már messziről, integet, kiabál,
- No, csakhogy megjöttél unokám!
Fülig érő szájjal
mászok fel a szekérre,
belekapaszkodok
nagyapa erős kezébe,
nagyokat szippantok
a lószagú levegőbe.
Fordul a szekér,
sűrű a por,
- Gyí, te Sári! Hazamegyünk!
Ugrik a ló,
zörög a szekér,
vár a mama, vár az ebéd.
Lelki békém már helyre állt,
kezdődhet a nyaralás.

…….....................……

 

Poór Edit: ALKONYODIK
 
Lemenőben már a Nap,
Látóhatárt elhagyva,
Izzó aranysárga fényt,
Bíbor vörös áthatja.
 

Sziluettjében az ég,
Rózsaszín és sötétkék,
Természet nyugovóra tér,
Csak Hold ezüst fénye él.
 
Éjszakának éjjelén,
Előbújnak csillagok,
Égbolt tőlük felragyog,
S vezetnek a Tejúton.
 
Mint ahogy a Föld forog,
Váltja egymást Nap és Hold,
Időkerék mostoha,
Pörög s nem áll meg soha.
 
Évek elszállnak tova,
A test lesz Földnek pora,
Lélek fényként él újra,
Egy új dimenzióban.
 
A Föld is elfáradt már,
Megújulására vár,
Fájdalmasan szüli majd,
Míg terheit lerázza.
 
Feltisztulva könnyedén,
Emelkedik fényében,
Új arcát megtalálva,
Születik meg Földanya.
 
Debrecen, 2019.09.

………...............................…

 
W. Ábrahám Erzsébet: SZERETET
 
Az idő elmúlik
és csak a szeretet marad,

mint rejtett forrás
a szíved felé halad.
Kitől születtél?
Van apád és anyád,
mégis a csillagos égbolt
hol válaszra találsz.
Ha miértet keresel,
elfújja a szél,
az értelem útjai eltűnnek,
hóval fedi be a tél.
Hiszem, hogy magunkat átadni;
s a felelet legbelül vár,
mert Istentől áradó szép titok,
s mint örökkévalóság,
szüntelen ragyog ránk...
 

………............……

 
Demeter Julianna: Kánikula
 
Verejtékpatakban elúszók a napok,
izzógyöngy szemek, izzadt homlokok,
harsogó hőség kint, hallgat itt belül,
gondolatok nélkül, csak ide, oda ül.
 

Mint homokórában a homokszemek,
folydogáló az idő, percnyi tengerek.
Kint napóraként állnak delelőn a fák,
lombsátruk alatt árnyékuk elhagyták.
 
Tücsökhegedűszó szaggatta éjjelek,
a hőség markában, párjuk elveszett.
Éjfél után, ha hűsítő fuvallat járja át,
jólesően simogatja a lélek otthonát.
 
Álma szakadt, mosolygós hajnalon,
hallgatva elnyúlnak a felkelő Napon.
Elnyelte mind mohón, a szomjas föld,
tenyérnyi tócsa sincs, az éjjeli esőt.

............................

Szőcs  Éva: Az Úr kegyelme 
 
Mikor szerettem-szívem oda adtam,
már az első csóknál hűséget fogadtam.
Hittem a világban, mindent szépnek véltem,

mindenki szívéből a jóságot kértem.
 
Ahogy az évek lassan repültek,
fejem fölött az árnyak, csendben rám területek.
Sötét fellegek körbe fogtak szépen, 
és a csalódástól szívem szakadt széjjel. 
 
Minden áldott éjjel a jó Istent kértem, 
imába foglaltam minden rosszat, mit értem.
Egy nap jött a válasz, amit úgy vártam:
Erős szívet adtam kibírd, hogyha bántanak!
 
Kaptál egy életet, Te taposd az útját,
annyi szeretetet, hogy másnak is adjál.
Bármit is teszel, csak a jó vezessen, 
hajolj le mindig az elveszett lelkekhez.
 
Bármerre jársz, bármily nehéz is a terhed,
az út végén ott vár az Úrnak kegyelme!

*****************************************

 20. KÖZÉLETI RIPORTOK – WESSELY GÁBOR ROVATA 

 

Költözik 12 kilométernyi iratanyag

 
A tervezést egy szekszárdi építész iroda nyerte el. Elvileg 2019 decemberében át kell adni a létesítményt – a megyei könyvtár és a megyei levéltár közös épületét a volt laktanya területén –, ám dr. Várady Zoltán szerint nehezen lesz tartható ez a határidő. A levéltárigazgató a megvalósításban nem kételkedik, de némi csúszást prognosztizál.
A kivitelezési közbeszerzés lefolytatása, aztán maga a kivitelezés, a belső terek berendezése és a költözés is hosszú folyamat lesz. A kényes, értékes, régi iratokat nem lehet akármilyen nyirkos, csapadékos időben szállítani. És a mennyiség se semmi! Jelenleg a központi épületben és a két külső raktárban összesen, mintegy 12 kilométernyi iratanyag talál-ható.

Dr.Várady Zoltán

Jó is, rossz is ez a változás Várady Zoltán szerint, mint ahogy van jó és rossz oldala annak az intézményi átalakításnak is, hogy a levéltárak kikerültek a megyék fennhatósága alól, és a Magyar Nemzeti Levéltár közös szervezetébe integrálódtak.
 
– Megszűnt a gazdasági önállóságunk ‒ mondja –, ugyanakkor olyan beruházások valósul-hatnak meg, amelyekre helyi forrásból, megyei szinten gondolni se lehetne. Van két külső raktárunk: a Bartina utcai és a Keselyűsi úti. Ez utóbbi meglehetősen rossz állapotú volt. Felújítása három ütemben, három év alatt történt meg; az idén fejeződik be. Erre évente 30-50 milliós összeg állt rendelkezésre.
– Itt, a Vármegyeházán már régen kinőtték a rendelkezésre álló helyet?
– Persze. Jó lesz, ha egy helyre kerül minden, korszerű, mozgatható polcrendszerekkel és megfelelő klimatizálással. Itt, a nagy belmagasság és a nyirkosság miatt vannak gondjaink. A 8-10 fokra való felfűtés minden raktárban szükséges, ami egyelőre nagyon sokba kerül. Egy ellenőrzés során megállapították, hogy ami nálunk rendelkezésre áll, csak a szükségraktár szintjét üti meg. Tehát kell a változás, de van egy érzelmi szál is, ami a maradás mellett szólna. A levéltár, a Vármegyeháza építése, 

1836 óta ezen a helyen működik. Idekötődik.

Wessely Gábor
újságíró

– Milyen anyagmennyiségről van szó? Mit kell megmozgatni, ha költöznek?
– Négyezer iratfolyóméter van a Vármegyeházán, a külső raktárakban pedig további nyolcezer. A keletkezett iratokat a hivatalok, iskolák és más intézmények, bizonyos idő elteltével a levéltárban helyezik el. Főleg azokat, amelyeknek később történeti, családtörténeti szempontból jelentősége lehet. S aztán azok használhatók kutatásra, vagy különböző szolgáltatásokhoz, például bizonyítványmásolat kiadására. Elképesztő egyébként, hogy az emberek mennyire trehány módon kezelik az irataikat. Elkeverik, elhagyják őket. Na, ezek pótlására is alkalmas a levéltár. Persze nem azokról beszélek, amelyek ügyében az okmányirodához kell fordulni. A régiekről. Nagy haszna volt a levéltári anyagnak például a kárpótláskor. Rengetegen keresték az egykori tulajdonukkal kapcsolatos adatokat, átmenetileg 26-szorosára nőtt az ügyfélforgalom.
– Szóval nemcsak a megőrzés a dolguk…
– Messze nem. Aláhúznám, hogy hivatalként is működünk. Nemcsak iratokat, nemcsak holt anyagot őrzünk, hanem igény szerint előkeressük, kutathatóvá, másolhatóvá tesszük azokat. Ez is nehezíti majd a költözést. Nem zárhatunk be egy-két hónapra, mint egy múzeum vagy egy könyvtár, mert folyamatosan érkeznek a megkeresések, és nekünk folyamatosan, határidőn belül szolgáltatnunk kell. További terv, hogy bizonyos levéltári ügyek intézése váljon lehetővé a kormányablakon keresztül is. Most zajlik a munkatársak kiképzése Budapesten, s ennek kapcsán remélhetőleg infrastruktúra-fejlesztésre is sor kerül a levéltárakban. Elég elavultak a jelenlegi számítógépeink. Miközben a digitalizálást is pörgetni kéne. Sok anyagunk van már mikrofilmen, ami időközben modernből elavult technikává vált. Úgyhogy a mikrofilmek digitalizálása is folyik. Gyorsak az eszközök, csak ember is kéne melléjük, aki előkészíti a feldolgozandó anyagokat, aztán helyrerakja.
– Az új helyen az ilyesmi majd könnyebben megy…
– Bízunk benne. Szerencsére a tervezők hozzáállása igen kedvező. Egy építésznek nem kell tudni, hogyan működik egy levéltár, de illik megkérdezni attól, aki tudja. S e téren nincs okom panaszra. Egyeztetünk a helyiségek méretéről, berendezéséről, funkciójáról. A könyv-tár és a levéltár viszonylagos elkülönültséget élvez majd, közös helyiségeket is működtetve. Úgyhogy, ha fájó szívvel itt hagyjuk is a Vármegyeházát, van rá remény, hogy azt mondjuk: megérte.

*****************************************

 21. CSAK ÚGY  DÖGÖGÖK 

Véghelyi József: Szombaton nincs!

- karcolat - 

Piacjáró idősebb ember vegyok, ezen oknál fogva sok mindent láttam, sok mindent tapasztaltam. Cinikusan azt szoktam mondani: ha jót akarok enni, akkor nekem kell főzni, és természetesen magam is vásárolok be .Az már csak hab a tortán, hogy én döntöm el,  mi legyen a reggeli, az ebéd és a vacsora is. A hét többi napján még mindig napi nyolc órát dolgozom, mint mikróvállalkozó. Tényleg várom a hétvégéket, hogy végre főzhessek egy jót: szinte mindegy mit, csak főzhessek szombaton és vasárnap. Természetesen ez a feleségemnek  tökéletesen megfelel, mert úgy érezheti magát, mint aki egy szállodában lakik…
 
Elhatároztam, hogy vasárnap csülökpörköltet készítek úgy, ahogy azt kell: nokedlivel és savanyúsággal. Állítólag roppant egészségtelen, éppen ezért roppant finom is. Egy mondás szerint: ami jól esik, az vagy egészségtelen, vagy tiltott, vagy adóköteles…
Na szóval megyek a piaci henteshez csülökért. Kaptam is, két kisebbet választottam. Az egyik már ki volt csontozva, a másik még nem. Ez így megfelelt nekem. A most következő párbeszédet szó szerint fogom ismertetni!
 
- Legyen szíves két-három részre vágja el a csontosat.- így én.
- Szombaton nincs fűrész – hangzik a kisasszonytól, aki olyan értelmesen nézett rám, mint egy lyuk a falban…
- Valóban kicsit romlott már a látásom, de azért egy három méterre levő csontfűrészt még fel tudok ismerni! – próbáltam meggyőző lenni. Szóval azt mondja, hogy amit látok, az nincs is?
- Igen, a fűrész szombaton nincs.- így a drága.
 
Megjegyzem, hogy pár hete voltam szemvizsgálaton a jogosítványom miatt, ám a doktornő egy szóval sem mondta, hogy nem látok, vak létemre valamiért mégis megkaptam az új vezetői engedélyemet.
Lemérettem a csülköket, és 4800Ft körül volt az ára. Henteshez, patikába és még sok más helyre az ember nem kis pénzekkel megy ugyebár? Az üres tekintetű kisasszonynak oda nyújtottam egy tízezres bankót. Nézegette egy darabig, aztán azt kérdezi:
- Nincs kisebb tétele, nincs apróbb pénze?
Mire én bevittem egy mélyütést:
- Tudja kisasszony szombaton nincs…! 

Szekszárd, 2024.07.27

*****************************************

 22. SZERKESZTŐI ÜZENETEK 

 

Kedves szerzőtársaink!

Fontosnak tartom, hogy a Magazin mindig a megfelelő időben kerüljön az olvasókhoz. Számomra ez azt jelenti, hogy „biztonsági okokból” több lapot szerkesszek

egyszerre. Ezért azt a gyakorlatot vezettem be magam számára, hogy egy – két hónappal előrébb tartsak, mint a tényleges dátum. Tehát például ezt az augusztusi

Magazint már júniusban - júliusban kezdtem el összeállítani, hogy bőven legyen időm válogatni az alkotások között, valamint  fel lehessen készülni a váratlan

eseményekre is.

Itt jönnek be a szerzőtársak! Arra kérek mindenkit – ha lehet - , hogy ne az aktuális hónapban gondolkodjanak, hanem egy – két hónappal előrébb. A gyakorlatban

ez azt jelenti, hogy ha például az augusztusi Magazinban szeretnének megjelenni, akkor már júniusban/ júliusban juttassák el munkáikat a szerkesztőségbe.

Természetesen mi nem vagyunk „hatóság”, ahol szoros határidők vannak. Ha valakinek az előre dolgozásra nincs lehetőség, hát az sem tragédia…!

A szerkesztő.

…………………….

Aktív segítségem is van: Csomor Henriett személyében.

Munkatársam jelezte, hogy a Magazinnal kapcsolatos észrevételeket, megjegyzéseket az ő e-mail címére küldik/ külditek. Arra kérek mindenkit, hogy hozzám,. a szerkesztői e-mail címemre ( veghelyo@t-online.hu) juttassák/juttassátok el ezeket, mert érdemben engem érint, és az én kompetenciám ezekre  reagálni!

Köszönöm! A szerkesztő.

……………

Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.

Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.

Postacím: Véghelyi József -  MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd Csapó Dániel utca 27.

……......……

E-mail: veghelyo@t-online.hu

Telefon: 06-74-315-012 – naponta 14:00-tól 17:00 -óráig

Illetve: irodalmimuveszetiujsag@gmail.com

……................

Jelen vagyunk a Facebookon is:

https://www.facebook.com/profile.php?id=100093636735452&__cft__%5b0%5d=AZUJiDsLPQdFF3A9USBPstlvEHwI-tWDc7qa6qSu8f1z03_IVu_pBlimZiipxbNvm8XALVvuSflNRqiRnzZCV2AJdlZ66KTU2639wQzLYys9lVTgtJ7oF-O3YIEKzyMm7kM&__tn__=-UC%2CP-R

……….........…

 

Magazinok küldése:

MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT EMAIL CÍMÉRE.

Kérje a  szerkesztőtől.

A MAGAZIN INGYENES.  

…………………

 

Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linkeken lehetséges:

 

 http://megszolalok.blogspot.hu

http://www.muveszetimagazin.blogspot.com

 ………………

 

Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős.

Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.

A szerzői jogokat fenntartjuk.

Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor elő veheti.

Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz!

Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.

Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.

………………

Kedves olvasóink!

Néhány operatív információt kell megosztani Önökkel. Néhányan jelezték, hogy a színes magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik meg, pedig a régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs, ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az összes többi is!

A megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a "Blogarchívum" felírat. Ez alatt különböző dátumok és hónapok vannak, amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi számokat. A háromszögekre kattintva "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel. Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb újságot lehet kiválasztani olvasásra!

Mindenkinek kellemes olvasást és jó szórakozást kívánunk a Magazin belső és külső munkatársai!

...............................

Megszólalok Művészeti Magazin 1408 lapszám: 2024.augusztus

……....................

VÉGE