Megszólalok Művészeti Magazin

 

   MEGSZÓLALOK MŰVÉSZETI MAGAZIN 

 

 Nagy Vendel szellemében 

 XVI. évfolyam, április 

 

Kulturális és szórakoztató folyóirat
Független, és ingyenes havi lap
Alapította Nagy Vendel 2011 - ben

Szerkesztő: Véghelyi József 
 

*****************************************************
A Magazin kérhető saját e-mail címre is.
Fekete – fehér, és színes változatban is megtalálható a Facebookon és a blogoldalakon.
Magazinunk vakok számára is olvasható beszélő programmal, akadálymentes változatban.
A hangos versek meghallgathatók a YouTube oldalon.
*
A két link közül valamelyiket kell betenni a keresőbe:
 http://www.megszolalok.blogspot.com
 http://muveszetimagazin.blogspot.com
 Mindkét elérhetőségnél a tartalom azonos, csak a forma kissé eltérő.
*
Nagy Vendel művei archiválva megtalálhatók a Magyar Elektronikus Könyvtárban:
https://mek.oszk.hu/hu/search/elfull/#sealist
(A szerző neve rubrikába be kell írni: Nagy Vendel)
*
A Megszólalok Művészeti Magazin 2013-2024 közötti számai megtalálhatók az Elektronikus Periodika Adatbázisban:
https://epa.oszk.hu/02600/02676
 A  Magazin versei rádióban is rendszeresen hallhatók:
Radio Mozaik Sydney – Ausztralia
*
A szerkesztőség címe:7100. Szekszárd, Csapó Dániel utca 27
E-mail cím: veghelyo@t-online.hu
Telefon: 06-74-315-012 naponta 14:00 órától 17:00 óráig
*****************************

 

 MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE 

 

*****************************************

 TARTALOMJEGYZÉK 

 
  1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK!
  2. FELLNER ISTVÁN ÁPRILISI GNDOLATAI   
  3. ÁRVAY MÁRIA – SZÓKÉPEK (életérzés)
  4. TAVASZ - ÁPRILIS  DÍCSÉRETE VERSEKBEN
       Fellner István
       Kuchta Csilla
       Pongrácz Aurélia
  5. HORVÁTH EDINA ANNA: MAJD HOLNAP  (novella)
  6. STEKLY ZSUZSA ZOMÁNCKÉPE
  7. S ELJÖVEND HÚSVÉT DICSŐ NAPJA…
      Demeter Jutka
      Szilágyi Anita
      Gerencsér Hajnalka
  8. ANTOLÓGIA A MAGAZINBAN
      Kis Pál István – vers
      Zsigmond István – groteszk
      Aurora Amelia Joplin – vers
      Bognár Papp Irén – regényrészlet
      Hegyaljai Tünde – festmény
      Lovag Dáma Nagy Cynthia – video-verse
      Guti Csaba  - novella
  9. BEMUTATJUK TOKAI-KISS ÉVA alias AVE K. KAITO ÍRÓT-KÖLTŐT
10. GERENCSÉR HAJNALKA: NYUSZI GUSZTI HÚSVÉTI AJÁNDÉKA  (húsvéti mese))
11. MÁRKUS KATA: TÖRÖKÖK ESETE A MUKUCSOKKAL 
12. AUSZTRÁL KAPCSOLATOK
      Ilosvay Gusztáv levelei      
13. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK
      Véghelyi Péterné dr.: Süllyedő világok láthatatlan munkása
14. NAGY VENDEL ÉLETE VERSEKBEN
      Sorozat (huszonhatodik rész)
15. A.K. ANDRÁS: ANYA  (novella)
16. AZ ÖRÖK TERMÉSZET DÍCSÉRETE VERSEKBEN
      Engel Csaba
      Kalocsa Zsuzsa
      Kálmán Ágnes
17. FODOR GYÖNGYI: ÖT LÉPÉS  (novella)
18. VERSEK INNEN – ONNAN
      Pitter Györgyné Enikő
      Poór Edit
      Vincze Jutka

      Kálmán Ágnes
19. KRIVÁK-MÓRICZ JUDIT: VASS VILLA
      (harmadik rész)
20. HA TAVASZ,  AKKOR SZERELEM…
      (Bár nem kötődik évszakhoz, no de akkor is…!)
      Szőcs Éva
      Tóth Enikő Enci
      Vincze Jutka
      W. Ábrahám Erzsébet
21. KURUCZ ÁRPÁD : A KORREPETÍTOR (novella)
22. FILOZÓFIKUS VERSEK…
      Felső Tamás
      Horváth Edina Anna
      Márkus Kata
      Tóth Enikő Enci
      Reményi Tamás
      Krivák-Móricz Judit
23. ZSIGMOND ISTVÁN: FIÚ AZ ABLAKBAN (novella)
24. WESSELY GÁBOR: ANEKDOTÁK
25. SZERKESZTŐI ÜZENETEK

*****************************************

 1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK! 

 

Hurrá! Itt a tavasz!
Kezdhetném ezzel a felkiáltással is a beköszöntőmet! Mégsem tehetem, illetve ez így nem teljesen pontos, mert a természet szempontjából valóan tavasz van! Ám a fesztelen derűt követendi ború. Közel nyolcvan éven át Európa viszonylagos békében élt, élvezve ennek minden előnyét, és a jó létét.

Véghelyi József
szerkesztő

S, manapság kezd kialakulni valamiféle háborús hisztéria, feledve a múlt századot végig pusztító két világégést…! Ezt egyszerűen nem akarom elfogadni!
Tudom, hogy ez a Magazin nem politikai csatározásról szól, de mégsem tudom figyelmen kívül hagyni a hazánkat is körülvevő farkasok vérszomjas üvöltéseit…! Képtelenség kivonni magunkat az Európában és a környező világban folyó eseményekből, mert így vagy úgy hatással van ránk, magyarokra is!
Itt, és most kell nagyon okosan, józanul döntenünk: béke, vagy háború? Nincs harmadik út!

*

No, de elég az aggodalmaskodásból!
A legtöbb ünnepünk a munkaszüneti nap dátumhoz kötött, legyen szó a nemzeti ünnepekről vagy épp a karácsonyról, a húsvét az adventhez hasonlóan mozgó ünnep, melynek időpontját, bármilyen furcsának is tűnhet, a tavaszi napéjegyenlőség és a holdjárás határozza meg minden évben. Húsvét a keresztény világ legfontosabb ünnepe. Idén az ünnepek korán lesznek: április 3-án nagypéntek (Jézus keresztre feszítése), 4-én nagyszombat (Jézust sziklába vájt sírba temetik), 5-én vasárnap - Jézus feltámad az ígéret szerint. Igen sok népi hagyomány fűződik ehhez az ünnephez. Mindenki által ismert a húsvét-hétfői locsolkodás, mikor is a legények csoportosan felkeresik a lányos házakat és meglocsolják őket, nehogy elhervadjanak…!
 
Kövessük tovább a természet bölcsességeit. Balzsamozzuk be a téli hónapok után megújulni vágyó lelkünket. Mosolyogjuk meg a környezetünkben előbukkanó szebbnél szebb virágokat, szívjuk be az orgonák, akácosok bódító illatát. Felsorolni is lehetetlen a sok gyönyörűséget.
Piacainkon szinte virítanak a friss tavaszi zöldégek, a primőr áruk.
Szóval: beindult az élet, ebből az embernek is ki kell vennie a részét!
 

*

Nagy Vendel: KÖZELÍT A TAVASZ

Sötétből sejlik a
Sápadt fénysugár.
Erőlködik a Nap.
Közelít a tavasz.
Szembe jön elénk.
Föld méhében
Duzzad a mag,

S a gyököcskék kusza, fura
Lassú táncot lejtenek.
Bomolnak a bimbók,
Rügyek, és a falevelek.
Ilyentájt az
Ember olykor
Elmereng:
Mi történik
Ez újabb tavaszban...
Vajon megújul e
Végre Hunnia?
Elpusztít e minket
világunk vad vírusa?
háborúk esztelen virtusa,
Legyőzi e ismét
egy új tavasz rítusa?
Már csak ebben bízhatunk
újra, és újra.
Lehányt falu WC-ben,
Düledező kocsma mellett,
Miért szülnek magzatot?
Mire még?
A teste lila,
A szája kék.
Az éhségtől ordít
Az ivadék.
A kőről felkapják
Rongyba tekert testét,
Hogy szemétbe dobják,
Vagy, hogy eltemessék.
Ebből a véres,
Mocskos kupacból
Hogyan fejlődik tovább
Az emberiség?
De a világ
Folyton folyvást forog,
Megújulni kényszerül.
Mi is ezt érezzük
Valahol legbelül.
S ha azt akarjuk,
Mi is, és
Az ég is,
Tavasz jön mégis.
S Földünk vágtat tovább
Napkörüli útján,
A gravitáció pórázán,
egy fekete lyuk felé,
hol örök a létezés,
s mindig megmarad
az emlékezés,
az örökös reménykedés.

2023. március  tavaszán

*****************************************

 2. FELLNER ISTVÁN ÁPRILISI GNDOLATAI 

 
- A félelem nem az egyedüllét, hanem a magány. Egyedül lehetsz, bár vannak
körülötted, s magányos is, bár sokan szeretnek, csak az tudja, aki éli!

- A bizalom csak egyszer nyit ajtót!

- A félelem olyan, mint az éj. Sokszor megfejthetetlenül...nehéz túlélni.

 Fellner István: ÁPRILIS...
 
...Ó április
méltán lennél
ha hirdetnénk 
szépséged, dacod,
szeszélyed,

ölelj, adj még,
tudjam újra s újra,
milyen a boldog szépség,
álmaimban is birtokolsz,
s a reggelekben vagy mint
levegő,
nélkülözhetetlen - szerető,
ki mámorból ébreszt,
új napot ad,
hóbortod nekem – maga -
az álmodás,
csilingelő léted zene,
megújhodás,
deresedő létemnek
csengettyű mélyen érintő,
csapod ha nyitod,
permetében fürdeni – oly -
boldogító,
légy, te a kísérőm
ha fájdalmam él,
mikor a nevetés old,
s nem kötelez
így kötetlen a létem
Veled,
szemem fedele,
ajkam pereme,
lelkem hangja,
Te csodás-április.

*

Hegyaljai Tünde: Tavasz (34x46 cm, pasztell)

*****************************************

 3. ÁRVAY MÁRIA – SZÓKÉPEK 

(életérzés)

 
Ajándékozás
 
1.
Barátnőm születésnapja közeledik.
Ajándékozni jó.
Szeretnék neki örömöt szerezni.
Örül a meglepetéseknek.
Töröm a fejem.
Valami különlegeset ajándékoznék neki.
Mi legyen az?
Valami olyasmi, amit igazán szeret.
Pár napom még van kitervelni.
Megvan!
Imádja a parfümöket.

Melyik a kedvenc illata?
A sárgadinnye.
Esetleg a vegyes gyümölcs.
Elmegyek körülnézek a drogériákban.
Magam is elcsábulok.
Élvezem az illatmintákat.
Rátalálok a sárgadinnyére.
Szép díszdobozban.
Nagy az üvege.
Sokáig kitart.
Nézek hozzá még egy díszes ajándékzacskót.
A kis kártyára egy szép köszöntőt írok.
Már minden készen áll.
Itt a várva várt nap.
Boldogan rám mosolyog, amikor ajándékom odaadom neki.
Amikor meglátja, izgatottan felsikkant.
A nyakamba ugrik.
Átölel.
De jó, hogy örül neki!
Magára fúj pár cseppet.
Nekem is ad belőle.
Együtt szívjuk be a pompás illatot.
Örülök, hogy rátaláltam erre a parfümre és megvettem.
Olyat adtam neki, amire mindig is vágyott.
Ez a legszebb dolog, ami ajándékozáskor történhet.
 
2.
Házassági évfordulónk lesz.
Méghozzá a huszadik.
A férjem vajon gondol-e rá?
Remélem.
Nekem fontos ez a dátum.
Sok évet leéltünk együtt.
Jóban-rosszban.
Van ok az ünneplésre.
Valami meglepetés kellene.
A páromat a hasán keresztül hódítottam meg annak idején.
Legyen ez most is így.
Ajándékom számára, egy svédasztalos ünnepi ebéd.
Torta.
Tűzijáték.
Mindeközben szól majd a "Köszönet a boldog évekért" c. aktuális szám.
Mindezt megrendelem telefonon.
Életem párja teljesen odáig van.
Alig tud szólni a meghatottságtól.
Pedig ez nem jellemző rá.
Készülnek a fényképek.
Az emlékek azonban bennünk és velünk maradnak, amíg csak élünk.
Ezzel még nincs vége.
Férjemnek is van számomra meglepetése.
Tudja, mennyire szeretek színházba járni.
Azzal is tisztában van, rég volt erre lehetőségem.
Amikor meglátom a jegyeket, könnybe lábad a szemem.
"Hegedűs a háztetőn"!
De rég szerettem volna megnézni!
Csodálatos!
Évfordulónk napját e remek színházi előadással koronázzuk meg.
Élményt ajándékoztam a férjemnek.
Ő is nekem.
Nincs ennél felemelőbb érzés!
Feltöltődve érünk haza.
Még valami megfogalmazódik bennem.
Egymás ajándékai vagyunk!

*****************************************

 4. TAVASZ - ÁPRILIS  DÍCSÉRETE VERSEKBEN 

 

Fellner István: ÁPRILIS

április tavasz édes cseppje,
hiszem te hozod az új ébredést,
csodát fényt s a csendes langyos éjt,
holdas, csillaggal öntött esteket
álmokat réveteg képzeteket,
reggeleken remegő képeket,
április vagy s leszel
az örök -
mint az első szerelem,
nem feledhető
szívet dobbantó
lélekemelő...

………………………

 

Kuhta Csilla: TAVASZ LESZ

Tavasz lesz, újra tavasz lesz! -
lelkemben már ott marad meg.
Hó látható még a tájon,
de kinyílt a hóvirágom.

Hófehér harang ruhája,
színeiben kis alázat.
Lehajtja aprócska fejét,
túl szerény, meghajol feléd.

Finom, gyenge kávé mellett,
maradandó élményt szerez.
Öröm testben, fejben, szívben,
jó több érzés minden szinten.

Hóvirágom, hóvirágom,
véget ért a téli álmod.
Mosolyogsz a nagy világra,
szép boldogságot kívánva.

Tavasz lesz, újra meleg lesz,
üzensz az új kikeletnek.
Jön a fényesebb napsugár,
a hűvös hideg tél után.

Paks, 2026. 02. 13.

……………………..

 
Pongrácz Aurélia: Szevasz Tavasz
 
Néma rügyekben virrasztva, Tavaszra várva,
Bujdokoltak Virágocskáim földbe zárva.
Jó mélyre lehúztak, gyökereiknek hála
Így gumóikkal nem értek a fagyhatárra.
 
Néha még egy kicsit visszavigyorog a tél,
De védett kis kertem egy új Tavaszról mesél. 
Mulcs paplanját fellazítja sok apró levél, 
Már minden Virágocskám új életet remél.
 

Március füttyent, s szellő lebben a kerten át, 
valahonnan hozza már a Tavasz illatát.
Jó reggelt Kert, Ég, Hegyek, vártuk már eleget, 
hogy Tavasz Tündér elűzze a zord hideget.
 
Melengető Nap ragyogja be a kék eget,
Duzzadó rügyek nyaldosnak édes nedveket.
Napsugár hív, szellő jár, kibújhattok végre már!
Sok szép tarka szoknyás Virág Tündér táncot jár.
 
Hunyorog  hófehéren Hunyor ruhácskája.
Legbátrabb a Hóvirág, integetve várja.
Meztelenül még Jázminom harsány sárgája.
Égkék bársony szoknyában apám Árvácskája.
 
Cifra lila Kankalin, Százszorszépet várja.
Nap csókjától kirobban Hérics aranysága.       
Bimbóját Nárcisz és Jácint büszkén vigyázza,
Zárva még Tulipánka szatén tunikája.
 
Aranyesőt szitál Mogyoró dús barkája.
Mandula felöltözött menyasszony ruhába.
Kipattan a Fák rügye új életre várva.
Gyógyszer helyett, lelkem virágterápiája.

*****************************************

 5. HORVÁTH EDINA ANNA: MAJD HOLNAP 

   (novella)

 
A kórházi folyosón mindig ugyanaz volt a szag. Fertőtlenítő, langyos levegő, valami megfoghatatlan várakozás. Mintha az idő itt nem haladt volna, csak cammogott. Ő pedig minden alkalommal úgy lépett be a szobába, mintha egy határhoz érkezne, amelyen túl már nem biztos, hogy vissza lehet jönni.
Az ágy mellett ült, kezében egy pohár vízzel, amit már megint nem ittak meg. Nézte az arcot, amelyet ismert, vagy inkább azt, amivé lett. A vonások még ott voltak, de mintha már nem ugyanahhoz az emberhez tartoztak volna. A szemei csukva, a lélegzete lassú, szabálytalan. Néha úgy tűnt, mintha megállna, aztán újra indulna, mintha maga sem lenne biztos benne, érdemes-e folytatni.

Horváth Edina Anna

Beszélni kellett volna, tudta. Minden alkalommal tudta. De a szavak nem akartak előtörni, túl nehezek voltak. Olyan mondatok, amelyeket nem lehet félvállról kimondani, mert megváltoztatják mindazt, ami utánuk következik, vagy épp azt, ami már nem következhet.
„Majd holnap” — gondolta mindig. Majd ha jobb napja lesz. Majd ha egyedül lesznek. Majd ha nem remeg így a hangom. A „majd” azonban észrevétlenül egyre rövidebb lett, míg végül elfogyott.
Az elmúlás nem szólt, nem jelentette be magát. Csak leült a szoba sarkába, és türelmesen várt. Nem sietett. Tudta, hogy minden elhallgatott mondat neki dolgozik.
Egy délután már nem volt kinek beszélni. A monitor sípolása élesen vágott bele a csendbe, aztán elhallgatott. A nővér gyors mozdulatai, a lehajtott fej, az udvarias részvét, mindez idegennek tűnt, mintha nem is vele történne. Csak állt ott, és egyszerre túl sok lett a levegő.
Később, amikor már üres volt a szoba, leült az ágy szélére. Most már beszélhetett volna, mondhatta volna, mennyire sajnálja. Mondhatta volna azt is, hogy mennyire szerette és hogy mennyire félt. Hogy nem volt bátorsága időben kimondani mindezt. De most már hiába.
Az elmúlás nemcsak az embert viszi el, magával viszi a lehetőségeket is, a mondatokat, amelyek sosem hangzottak el. A bocsánatkéréseket, a vallomásokat, az egyszerű „fontos vagy nekem” súlyát.
Amikor kilépett az épületből, a nap még sütött, és az emberek sétáltak, beszéltek, éltek. A világ nem állt meg, csak benne maradt valami végleg befejezetlen, egy történet, amelynek nem lett lezárása, csak vége.
És ekkor értette meg: nem az elmúlás fáj a legjobban, hanem az, amit már nem lehet pótolni.

*****************************************

 

 6. STEKLY ZSUZSA ZOMÁNCKÉPE 

 

Zebegényi virágaim - 40x25 rekeszzománc

Stekly Zsuzsa zománcművész

*****************************************

 7. S ELJÖVEND HÚSVÉT DICSŐ NAPJA… 

 

Demeter Jutka: Ünnep közeleg
 
…több mint ezer éve
emlékeznek a Kálvária-hegyek.
A keresztfához megyek.
Látom az arcodat Ember.

Már hányszor te magadat
feszíttetted fel a keresztre.
 
Elárultak, elitéltek,
megtagadtak, nem hitted el,
valaki mindig van a kereszten,
valakin mindig ott a jel.
 
Önmagadat lángra gyújtva
izzó parázsból hamu leszel,
és feltámadsz mindig újra,
mert a hited az égig emel.

……………………..

 
Szilágyi Anita: Húsvét hétfő
 
Húsvét hétfőn az a szokás,
Kölnivízzel locsolkodás,
Hajnalban útra kelnek,
Fess legények igyekeznek,
 

Leányok izgatottak,
Csinosítják magukat,
Cifra ruha, masnis fonat,
Piros arc és rózsaillat,
 
Telerakják kosarukat,
Sorba színes tojásokat,
Sonka, túró bazsalyog,
A tányéron gyöngyös ragyog,
 
Ízes bor a kalács mellé,
Pikáns torma, ínyenc zselé,
Fehér damaszt, tisztaszoba,
 

*

Szilágyi Anita: Húsvéti népszokások

 

Egy kislány se hervadozzon,

Aki bátor legény, mind locsoljon

Szódavízzel, illatos kölnivel

Vagy egy nagy, teli vödörrel,

Piros masni leng leányok fonatában,

……………………

 
Gerencsér Hajnalka: Vidám húsvétot!

A február már tavaszt hozott,
Fa rügyezett, virág bimbózott.
Ám márciusban újra esik a hó,
Így szánkót húz a nyúlanyó.
A szánkóban van sok kiscsibe,
Ők még nem járnak bölcsibe,
Tyúkanyó és a festett tojások,
Kellemes húsvétot kívánok !

*****************************************

 8. ANTOLÓGIA A MAGAZINBAN 

 
Kis Pál István: a Próféta
 
Még félig lehunyt szeme fürkészi a tájat,
az iszaptenger ölén puffadt dög a város.
Felhozatták vele vállán a keresztjét,
nézze, aki örül, hogy még ilyet láthat.

Ezt szabta ki neki, lám, a gondviselés,
mielőtt megtérne megbomlott Urához.
A félig épült templom túlélte a csapást.
 
Nem úgy a sok ház, s benne a sok ember.
Csak ő él már itt a golgotán
a testére szegezett
buta ítélettel.
Merthogy neki az Úr szabta küldetésül,
kiáltsa üvöltve, ami pogány vétek;
hagyjátok a templomot
veszendő emberek,
inkább azt a gátat,
a gátat emeljétek!
Most félig lehunyt szemmel fürkészi a tájat,
egy utolsót köpni gyűjt a szája nyálat.

……………………..

 

Zsigmond István: 

ÉBERSÉGI (FEL) JELENTÉS EGY PIROS FEJFEDŐS ELEM GYANÚS TEVÉKENYSÉGÉRŐL

(ismételten és nyomatékkal, közkívánatra)

(groteszk)

 
Címzett: A Mesebeli Erdő Népi Ellenőrző Bizottsága Kapcsolati és Rokonügyi Alosztály
Feljelentő: Farkas elvtárs, erdei lakos, közismerten magányos, a rend és fegyelem elkötelezett híve.
Feljelentett: Piroska, fiatal női állampolgár, feltűnően piros fejfedőben, gyanúsan jó családi összeköttetésekkel
 
*
I. A feljelentés tárgya: Zaklatás, továbbá szoros, tisztázatlan nagymama–unoka kapcsolat, amely az erdei közrend megzavarására alkalmas.
 
*
II. Előzmények észlelése
Alulírott Farkas elvtárs hosszabb ideje figyelemmel kíséri az erdőben zajló mozgásokat, és kötelességének érzi jelezni, hogy a Piroska nevű feljelentett és az ún. „Nagymama” között feltűnően gyakori és egyoldalúan idealizált kapcsolat áll fenn.
A feljelentett minden alkalommal, amikor az erdőn áthalad:
Kizárólag a nagymamáról beszél, Más idős erdei lakosokat teljes mértékben figyelmen kívül hagy.
A nagymamát „kedvesnek”, „aranyosnak” és „egyedül élőnek” állítja be, ami érzelmi túlfűtöttségre utal.
Ez a kapcsolat a feljelentő megítélése szerint nem egészségesen laza, hanem túlzottan bensőséges, ami pártunk és kormányunk józan családfelfogásával nem egyeztethető össze.
 
*
III. A gyanús kapcsolat részletezése
1. Rendszeres csomagszállítás.
Piroska elvtársnő minden alkalommal kosarat visz a nagymamának, benne ellenőrizetlen tartalmú élelmiszerekkel. Felmerül a kérdés:
– miért nem a központi elosztásból kap a nagymama?
– miért szükséges ez az állandó, intim ellátás?
 
2. Lakhatási elszigeteltség
A nagymama az erdő legeldugottabb pontján él, ahol sem tanácsi ellenőrzés, sem szomszédi rálátás nincs. Piroska ezt természetesnek tekinti, sőt, kifejezetten támogatja.
 
3. Vak bizalom
A feljelentett gondolkodás nélkül elhiszi mindazt, amit a nagymama állítólag mond vagy kér. Ez a kritika nélküli hozzáállás alkalmas arra, hogy a fiatal generációt félrevezesse, sőt, más erdei lakosokat (pl. farkasokat) gyanúba keverjen.
 
*
IV. Zaklatási elem
Külön felhívom a Hatóság figyelmét arra, hogy Piroska a feljelentőt folyamatosan bevonta ebbe a családi ügybe:
Részletezte a nagymama egészségi állapotát, beszámolt annak egyedüllétéről,
és többször hangsúlyozta, hogy „nagymamához megyek”, mintha ez mindenkire tartozna.
Ez a magatartás a feljelentő szerint érzelmi alapú zaklatás, melynek célja az volt, hogy az erdei rendes állampolgárok lelki nyugalmát megzavarja.
 
*
V. A feljelentő értékelése
 
Alulírott Farkas elvtárs hangsúlyozza, hogy ő a családi kötelékeket általában támogatja, de csak ellenőrzött, mértéktartó formában.
A Piroska–Nagymama tengely azonban túlzottan zárt, túlzottan érzelmes, és minden külső kritikát elutasít.
Ez a viszony a mese további alakulását is káros irányba terelte, melynek következményeit – igazságtalanul – a feljelentő viselte.
 
*
VI. Indítvány

Indítványozom:
1. A nagymama kapcsolati átvilágítását,
2. Piroska kötelezését arra, hogy nagymamáját csak előzetes bejelentéssel, valamint érzelmi túlzásoktól mentesen látogassa,
3. továbbá a kosár tartalmának rendszeres ellenőrzését.
 
*
Kelt: az erdőben, egy tanulságos mese margóján, amikor az igazság már majdnem kiderült.
 
Farkas elvtárs
(a félreértett ragadozó)
 

*

Zsigmond István- A Piroska és a farkas groteszkhez

…………………….

 
Aurora Amelia Joplin: Anyai szív
 
Elteltek az évek olyan gyorsan,
hogy csak az tudja igazán,
aki gyermeket nevelt fel:
mennyi erő, mennyi csendben hordozott teher,
mennyi fáradt nap, elnyúló hét
és rengeteg megélt esztendő marad mögötte.
Egy anya csak ad –

egyedül küzd, mégis tovább viszi a napokat,
segítség nélkül is kitart,
mert az anyai szív akkor is teszi a dolgát,
amikor már a teste súlyosan fárad.
A gyerekek elmennek… felnőnek,
az élet messzire viszi őket,
de néha még visszanéznek,
rád pillantanak egyetlen halk emlékre,
arra a fényre, amit tőled kaptak valaha.
Anya a szívét is odaadná,
még a gyermek fájdalmát is magára venné,
ereje fölé hajolva,
míg végül a teste elnehezül,
s csendben jelzi: túl sok volt már ez a teher.
Egyedül marad – mert ilyen az élet,
örök körforgás, amely sosem ér véget.
Ezt megérti minden nő,
aki már végig élte:
milyen mélységeken vezet át az anyai szív,
mennyi kimondatlan történetet őriz magában
a végtelen szeretet jegyében.

…………………….

 

 Bognár Papp Irén SZERELMEM ŐRNAGY ÚR CÍMŰ kisregényéből

 

A HAJÓTÖRÖTT

 
Szörnyű látvány lehetett, ahogy a szirtek közé beékelődött a hajóroncs, az orra teljesen eltűnt a tengerben, majd a hajó hátsó része hirtelen süllyedni kezdett. A néhány megmaradt ember halálos félelemmel ugrott a vízbe, de az örvénylő mozgás mindet nagyon mélyre taszította, ahonnan már nincs menekvés. Semmi sem olyan fájdalmas egy tengerésznek, mint a haldokló hajó és a végtelen óceán hatalmas ereje, ahogy felfalja, magához rántja, a halálra rémült tengerészeket sem kímélve. Egyetlen embernek sikerült egy deszkába kapaszkodva megmenekülni, aki kétségbeesetten, minden erejét összeszedve evezett a hideg vízben, az alkonyi derengésben alig látható sziklaszirtek felé. Úgy tűnt, nagyon elhagyatott az a hegyhát, ahova végül sikerült

Bognár Papp Irén

kijutnia. Hacsak a túlfelén nincs valami élet. Mintha félt volna még valamitől, ami a bekövetkezett tragédiánál még súlyosabb lenne. Egy keskeny ösvény mégis vezet fölfelé, inkább állatok járása lehet. Lapulva, kissé meggörnyedve osont, vigyázva, a lehető legkisebb zajjal próbált menekülni a tragédiától minél távolabb, keresni egy kis meleget. Nem állhatott meg, hamar megfagyna, de legalábbis súlyosan megbetegedne. Amint ment, egyre keservesebben, följebb és följebb, a lombtalan, ám mégis változatos és sűrű fák, meg bozontos, de kopasz ágak, bokrok közül a dombtetőn egy tisztás tűnt elő, s rajta egy kis ház. Ennél nagyobb szerencse nem is érhette volna, a szíve gyorsan vert, menni kell, elérni a házig, menedéket találni. A házikó, ahogy közeledett, kihaltnak látszott, mégis épnek. Egyetlen kő nem hiányzott a falából, sem cserép a tetőből. Még kéménye is volt. Félelmetes kísértetháznak látszott a rengetegben. Ám ahogy előbújt a hold, fényénél megvillant a füst a kéményből. A magány és a borzadály oldódni kezdett a szívében. Talány volt, vajon kik lakhatnak ebben a házban, és beengedik-e, amíg útját folytatni tudja? A viharos tengerből megmenekült férfinak ránézésre nem volt ijesztő a külseje, magas, Tóarcát szőke göndör fürtök ellensúlyozták, ragyogó kék szeme bizalmat árasztott, ruhája akár egy nagy utazóé, aki nincs pénz híján. Valami szörnyű dolog mégis viselté tette ezt az öltözetet. Meg kellene melegedni, erőt gyűjteni, csak erre vágyott, aztán holnap úgyis továbbmegy. Kopogtatott, de sokáig nem jött válasz.— Jó estét! Kérem, engedjenek be! Hajótörött vagyok. A sziklaszirten megfeneklett a hajónk és elsüllyedt, mindenki vízbe fúlt. Kérem, ne hagyjanak kint, megfagyok reggelre. Nincs nálam fegyver, sem semmi más... Kérem... Szinte könyörgött, ami teljesen idegen volt a természetétől, de most az élete függött ettől, hiszen kívül a valószínű fagyhalál várna rá. Aztán erőt vett rajta a félelem, a rémisztő események, és minden erejét összeszedve erősebben kezdte ütni az ajtót, de közben folyamatosan beszélt, egyre határozottabban kérte a bebocsátást, hangsúlyozva, hogy halálra fagy idekint. Halk mocorgást hallott. Óvatosan nyílt az ajtó, ahol egy idős nő állt hatalmas bottal a kezében. A férfi félretolta, és amilyen gyorsan csak lehet, berontott a házba. Iszonyat futott végig a nő arcán.
- Ne féljen! Csak szeretnék egészen megszáradni, megpihenni, s már itt sem vagyok, reggel elmegyek! A lámpafénynél nem sokat láttak egymásból, főleg, mert az asszonynak csak az járt a fejében, mit tegyen, ha menekülnie kell. Köntösben volt, mezítláb, ijedtében nem tudott logikusan gondolkodni, villámgyorsan csapkodtak a gondolatai. Mi lenne, ha magára kapná a kabátját, a vastag csizmát, s kimenne, azzal az ürüggyel, hogy fát hozzon be...
- Bármikor hazaérhet a férjem a vadászatból- dadogta - mit szól, ha egy férfival talál?
- Ne féljen, hölgyem! - De Máriát nem nyugtatta meg ez. Az idegen hirtelen felé fordult, megfogta az arcát és a fény felé fordította.
- Kinek kellenél, te vénasszony? - mondta megenyhült hangon. - Bár látni még, milyen szép voltál. Én már csak tudom, ugye, Mária? Rettenetes félelem kapta el az asszonyt.
- Nem ismersz meg? - kérdezte amaz. - A hangomról sem?
 - Igen, igen, de hát ez képtelenség! Te vagy, Misi, Misikém? Akármilyen hihetetlen, mert ugye ilyen csak a filmekben és a regényekben van, mégis igaz volt, így történt. Két régi ismerős találkozott teljesen szokatlan helyzetben, és teljesen lehetetlennek tűnő helyen. De beszédre sem idő, de főként ereje nem volt a férfinak. Mind egy szálig levetette átázott ruháit, ezeket a tűz közelébe igazította az asszony, s mire lepihent mellé, a szerencsés megmenekült már a fáradtságtól, a kimerültségtől elaludt. A hajótörött másnap, amint megvirradt, mivel a ruhák megszáradtak, gyorsan és halkan felöltözött, szinte úgy osont ki a házból. Egyetlen szót sem beszéltek. Pedig azt sem tudta, merre menjen, csak abban volt biztos, el kell mennie a hajótörés színhelyétől minél messzebb. Borzadály fogta el, ha a sok halottra gondolt, akik közül több barátot, kedves jó cimborát, jó matrózt látnia kellett az örvénybe süllyedni. Elindult egyedül, de már száraz ruhában, kissé kipihenten, néhány vadalmával a zsebében, amit az asztalról vett el, elindult a hóesésben a bizonytalan felé, mégis a megoldás reményében.

……………………

 

Hegyaljai Tünde- Magány – festmény

……………………

 

Lovag Dáma Nagy Cynthia video-verse
 
Henc János: Porszem vagyok - megtekintése a YouTube-on
 
https://www.facebook.com/watch/?v=554893529507909

………………..

 

Guti Csaba: Tavasz a hegyen

(novella)

A tavasz többnyire szép, zsongó, madárdallal teli. Megmelegszik benne a szigorú hónapok alatt átfagyott test, kivirul a lélek.
Élet van benne.
A hegyen azonban, ahol a csúcsok a felhőket szaggatják, ahol belehasít a tüdőbe a hideg, és ahol minden lépés edzi a bokát, a tavasz nem hordozza önmagában az újat. Ott csalódhat az, aki álmokat dédelget.

Guti Csaba

A férfi és az asszony mégis szeretett ott lakni az apró kunyhójukban. Nem volt mitől félniük, pedig a sűrű fák között oly sötét volt az éjszaka, mint az ördög lelke. Enni volt mit, a kályhában ropogott a tűz, s ha annak a melege nem is lett volna elég, akkor ott volt a szívűk, amik örökösen lángra lobbantak, ha egymásra néztek.
A napok odafent egyformán teltek. A férfi korán indult, fát döntött a nehéz, csorba fejszéjével. A falut ő látta el tüzelővel, házépítéshez való gerendával, deszkával. Sok munkája volt, igazán nagyon sok. Minden áldott nap elfáradt, de mégis amikor esténként hazatért az asszonya mellé, úgy érezte, hogy megérte aznap is végig verni az erdő fáit. Az nő odahaza maradt. Nem bánta, még ha nem is örült, hogy egyedül kell, legyen. Tette a dolgát, mint egy olyan asszony, aki szeretettel várja haza a férjét. Rendet tartott, főzött, jószágot nevelt, kertet művelt. Mindent elvégzett, csakhogy a férjének odahaza semmit ne kelljen dolgoznia.
Hát így voltak ők ketten, merthogy a család sehogyan sem bővült az évek alatt, bár szerették volna. El kellett ezt fogadni, bárhogy is tiltakozott az ellen a szív. A férfi kihordta a maga bánatát, majd, amikor úgy gondolta, hogy nincs miért cipelje tovább, egyszerűen ledobta a válláról a terhet, és tovanézett azon. A nő azonban más volt, mert ebben a gondban a nők mindig mélyebbre ássák magukat. Emésztette magát, bár titkolni próbálta. A sápadtsága, a szeme tompasága azonban elárulta őt. A férfi tudta, hogy az asszonya szomorú.
Virágokat hordott azután haza a férfi; szép, illatos virágokat, mindenféle cifra cserepekben, csakhogy ne lássa őt többé szomorúnak. A nő mindig mosolygott a virágokra, dédelgette, öntözgette őket, kedvét lelte bennük. Mégis minden pillantásában benne volt a bánat. A férfi a szeme sarkából látta mindezt, és a szíve majd megszakadt belé.
Abban az évben nem akart megérkezni a tavasz. A nappalok rövidek maradtak, a napot hónapok óta nem látták már. Egy reggel arra ébredtek, hogy a virágok mind elhervadtak, mert nem érte őket éltető fény. A megkésett tavasz, még azt a kis örömet is elvette attól az asszonytól.
A férfi, aki addig minden baját el tudta rendezni magában, akkor már nem tudott józan maradni. Felkapta a kabátot, és elindult a hegyen felfelé, mert hallotta, hogy olyankor nyílik a hegytetőn egy különleges virág, ami évente csak egyszer nyílik, de a szépsége mindennel felér. Elhatározta, hogy lehozza azt a virágot a feleségének, még ha a nyakát szegi is. Az asszony mindhiába marasztalta.
Aznap este nem jött haza az ura, másnap sem. Harmadnapon nem várt tovább az asszony; nekiindult maga is, de ahogy kilépett az ajtón, elszédült, meg kellett kapaszkodnia, hogy el ne essen. A hasa alatt megmozdult valami, ösztönösen odakapott. Soha nem beszélt neki erről senki, mégis tudta, hogy mi lelt rá. Tudta, mert nő volt.
A fejében kavarogtak a gondolatok, de végül nem hátrált meg.
„Majd megsegít az Isten” – sóhajtotta. Azonban alig, hogy kiért az erdőig, a fák közül kilépett az ő átfagyott, cserzett arcú ura. Egy marék földet, szorongatott a jéggé fagyott ujjai között, s abban a marék földben egy gyönyörű virág tündökölt. Az asszony soha nem látott olyan szépet. Odalépett a férfihez, és valósággal a karjaiba omlott. Megcsókolta, majd mélyen a szemébe nézett. A kezet, amelyikben a virág volt, gyöngéden odaérintette a hasához.
A férfi fényt látott kigyulladni azokban az addig oly szomorú szemekben. Csodálatos fényt, amely csak olyan asszony szemében villanhat meg, aki határtalanul boldog.
Szó nem esett. Egymást támogatva tértek haza.
Másnap tavasz lett a kunyhó körül, igazi, szenvedélyes tavasz.

*

Tavasz a hegyen (AI - kép)

*****************************************

 9. BEMUTATJUK TOKAI-KISS ÉVA 

 alias AVE K. KAITO ÍRÓT-KÖLTŐT 

 
Hajdúszoboszlón élek, civil foglalkozásom szerint egy nagyobb cégcsoport gazdasági területén vagyok beruházási és projekt kontroller.
Fiatal korom óta foglalkoztatnak az élet nagy kérdései, hogy mi végett születtünk erre a földre, mi a lélek evolúciós útja, vajon milyen életformák rejlenek a világban, a kozmosz más szegleteiben rajtunk kívül, egyáltalán miként keletkezett az univerzum, stb. Másrészt nagyon megfogott a hun-magyar őseink rovósámánjainak feljegyzései alapján bemutatott történelmünk, az Arvisura-Igazszólás. Még a 2000-es évek elején kezdtem el írogatni, majd megnyertem egy a Hihetetlen és Színes UFO magazinok által meghirdetett pályázatot. Ezt követően kezdtek el megjelenni cikkeim, tanulmányaim és novelláim ezekben a lapokban. Később három különböző antológia is kiadásra került néhány sci-fi novellámmal, a legutóbbi tavaly nyáron a Novum Publishing Kiadó jóvoltából. 2023 végén jelent meg az első regényem az Arany Könyvek Kiadó gondozásában, Új Magúria címmel. Van egy honlapom (www.arvisura.van.hu), ahol több témát is gorcső alá vettem, illetve folyamatosan vezetek egy Facebook szerzői oldalt is ((2) Facebook), ahol mind az Arvisurákkal kapcsolatos témák, mind a tudatossággal összefüggő gondolataim, novelláim, verseim is helyet szoktak kapni.
*
Tokai-Kiss Éva: A FÉNY EREJE
 
A téli nappalok lassacskán nyúlnak,
Az emberi szívekben új fények gyúlnak.
Míg Nap-Atyánk arany port szór a tájra,
Új eszmék áradnak szerte a világban.
 

Tokai- Kiss Éva

Szelíden érinti meg a szíveket a fény,
Félelmeket oldva születik a remény.
Árnyékaink már nem olyan nehezek,
S a lelkekben új álmok születnek.
 
Így lesz a világunk egyre fényesebb,
S az emberiség elméje is mindinkább élesebb.
S a hosszabbodó napok finom ritmusában
Végre magunkra találunk az élet viharában.
 
A hosszabbodó nappal fény ül a tájon,
Keresztül verekszünk minden akadályon.
S ahogy a természet világa is éled,
Lelkünkben is tiszta szellem ébred.
 
Ahogy a napfény lassan szétfolyik a réten,
Szívünkből is árad valami csendes béke,
S amint a rügy a fán, kibomlik egyre nőve,
A fény bennünk is úgy kap lágyan új erőre.
 

*

Tokai-Kiss Éva: FÉNYÖSVÉNY

 

Egy szikra vagy a végtelenben,

mégis benned lüktet a rendben

a hajnal fénye, az ősök szava,

a lélek útja, az igaz haza.

Ne kérdezd: „Mit tehetek én?” –

hisz minden tett egy új remény.

Ha szíved tiszta, szavad igaz,

a sötét éjben fény vagy, vigasz.

Őrizd a nyelvet, a dallamot,

a mesét, mit őseink hagytak ott.

Írj, alkoss, szólj, hogy hallja más,

hogy él még bennünk a folytatás.

Szeress, emelj, ne ítélj soha,

mert minden lélek egy szent csoda.

Ha benned béke, világod nő,

s a magból sarjad éltető erő.

*

*****************************************

10. GERENCSÉR HAJNALKA

- NYUSZI GUSZTI HÚSVÉTI AJÁNDÉKA - 

      (húsvéti mese)

Odakint még nagy pelyhekben hullt a hó, amikor Nyuszi Gyuszi és Alamuszi Nyuszika már a tavasz csodás napját, a húsvétot tervezgette. Kis kancsókban álltak a tojásfestékek…. gyűjtötték a kosarakat. Elképzelték, ahogy a Nyuszi karaván kihordja a szépen megfestett tojásokat, és a sok vidám gyermek… csodálkozó szemmel … boldogan gyűjtögeti a kertekben a fűcsomók közt megbúvó festett műremekeket.
Az emberek a meleg kályha mellett melegedtek, vagy a hideg utcákon igyekeztek hazafelé. Nem volt ritka, hogy az utcán eldobálták a 

szemetet... siettek, ilyesmire nem volt gondjuk…

Gerencsér Hajnalka

Elvégre, hosszú volt a nap, sokat kellett dolgozni, hogy mindent előteremtsenek…. többet, mint másnak van…
Otthon aztán tévét néztek, vagy épp a telefonjukkal voltak elfoglalva.
Nem tetszett ez a Földnek…. Előbb szelíden várta a változást, ám … egyre türelmetlenebbé vált, és ellentmondva a téli évszaknak, záporokat küldött a Földre… hatalmas villámlások kíséretében.
De az emberek nem figyeltek erre sem. Ki - ki ment a maga útján… a családok sem együtt ültek a vacsorához, sosem beszélgettek… nem figyeltek egymásra, a gyerekek okos telefonjukat nyomkodták, és ha megkérték őket, kelletlenül válaszoltak.
Nem csodálkoztak rá a hópihe csodás kristályára, észre se vették, mily szép bundát varázsolt a tél a fákra… nem etették a madarakat sem… sokan éhen pusztultak… 
A gyerekek az iskola ablakból nézték a hóesést, és arra gondoltak, bárcsak otthon maradhatnának, ne kellene iskolába járniuk… Sokan a saját egészségüket sem értékelték, szüleiket se féltették, azt gondolták örökre így marad minden. A szeretet és a tisztelet kezdett kiveszni az emberekből. Nem féltek a változástól, nem is gondoltak rá.
A Föld éktelen haragra gerjedt. Arra gondolt…. valamit tennie kell, hogy az emberiség észhez térjen… Hogy megállítsa a mókuskereket… hogy megtanítsa az embereket arra, mi is az igazi érték.
Félelmetes vírust küldött az emberiségre, a világra.
A gyermekeknek beteljesült a vágya… nem mehettek iskolába, ám tanulniuk kellett… Otthon szüleikkel igyekeztek megérteni a tananyagot.
Nem mehettek a társaikhoz, nem ölelhették meg egymást.
Minden elcsendesedett… Az utcák elnéptelenedtek, eltűnt a gyerekzsivaj, a vidám kacagás…
Egyre több beteg lett és az emberekben csak nőtt a félelem… Megértették, hogy az élet véges… megtanulták értékelni saját, és szeretteik egészségét.
Minden olyan egyhangúvá vált… nem voltak többé ünnepek… Nem öltöztek díszbe az utcák, terek… A gyerekek nem találkozhattak a nagyijukkal, aki finom süteményt szokott sütni és gondoskodott róluk. A lecke az okos telefonokon keresztül érkezett… és már nem volt újdonság a számítógép sem, hisz bármiféle hírt csak ez közvetíthetett, s a családtagok felváltva ültek a gépeknél…
A gyerekeknek hiányozni kezdett az iskola, a barátok, a sok vidám pillanat…
Minden olyan más lett… már a mesefilmek sem érdekelték őket, hisz egész nap…csak a lakásban lehettek, mert terjedt a vírus… A Föld haragja küldte az emberiségre. Érezte, tennie kell valamit… mert ez így nem mehet tovább.
És közben egyre melegebb lett. A jó idő és a nap sugarai kicsalogatták volna az embereket a lakásból… Jó lett volna kirándulni a természetbe, jó lett volna sétálni, ám maradt mindenki a lakásban, s onnan nézte vágyakozva a színes és illatos virágokat… a rügyező fákat, a virágba boruló gyümölcsfákat.
A Föld végigsimította az állatokat, erősítette a természetet…rájuk nem hatott a betegség…hisz csak az emberekre haragudott.
   Nyuszi Család táviratot kapott a Földtől. E sürgönyben az állt, hogy idén elmarad a húsvét, nem találkozhatnak a gyerekekkel, nem festhetnek tojást, nem vihetik el, nem okozhatnak örömet. Nyuszi Guszti, Nyuszi Gyuszi legelevenebb csemetéje, aki mindenki arcára mosolyt szokott varázsolni… sírva fakadt. Pedig már milyen jól elképzelte, hogy a tojásokkal megrakott nyuszi karavánon utazik a gyerekekhez… és ő fogja elrejteni a fűcsomók közé a sok szép tojást…
    Nyuszi Gyuszit és Alamuszi Nyuszit is elszomorította a hír, és törni kezdték a fejüket, hogyan hozhatnák vissza a húsvétot, hogy szerezhetnének örömet. Nyuszi Guszti nagyon sajnálta a gyerekeket, akikkel gyakran futóversenyt rendezett a szép zöld pázsiton. Sajnálta, hogy elmarad a közös móka.
Egy álló héten át törték a fejüket. Egyik reggel Alamuszi Nyuszika vidáman ébredt… megálmodta a húsvétot…
Megsúgta Gusztikának és Gyuszinak, akiknek tetszett az ötlet. Azonnal munkába is álltak. Összeszedték az erdőben a szemetet, virágokat ültettek…. verset és dalokat tanultak… és pár tojást is festettek. Egy hatalmas – gyönyörű színekben pompázó tojásfát állítottak. Elhívták a nyuszi tévét, aki filmet készített … e húsvéti ceremóniáról.
Gusztika verset írt a gyerekeknek, amit a legelején elszavalt.

Kedves Gyerekek, figyeljetek!

Szeressétek a természetet!

Örüljetek a szép cserebogárnak,

A kertekben pompázó sok virágnak!

Ne tépjétek le a fáknak levelét,

Ne mérgezzétek a tengerek vizét!

Minket, állatokat is szeressetek,

Ne játékszerek legyünk mi nektek!

Szeressétek a szüleiteket,

Öleljétek gyakran, akit szerettek!

A szeretet a lélek csodás virága,

Ne hervadozzon sose magányban!

Tiszteljétek, kérlek…aki tanít titeket,

Figyeljétek mindig, mit mond ő nektek.

Higgyétek el: olvasni, írni mindig jó!

Sok mindent tanulni -  hisz ez csudajó!

Gusztika szépen elmondta a verset, a szülők énekeltek, táncoltak, a kamera felvette a szeretetteljes nyuszi családot, és a szép kertet a virágokkal és a tojásfával.
A Nyuszi Vízió adását az egész világ láthatta… És hirtelen csoda történt.
Az emberek megértették milyen sivár az élet ünnepek, szeretet, beszélgetés nélkül. Mindenki a csodáról beszélt… s hogy mi a csoda?
Elmondom nektek. Nyuszi Gusztika szép verse tele volt szeretettel. Ő örömet akart szerezni, nem haragudott se a Földre, se az Emberekre, azt szerette volna, ha az emberek megértik a Föld üzenetét… a Föld pedig megnyugszik, lecsendesedik… és nem szórja villámait. Azt akarta, hogy elgondolkodjanak az emberek… megértsék, miért sújtotta e betegséggel a Föld a népet… Békét akart, szeretete révén ezért meg is tett mindent…
Egyszeriben kisütött a nap… a Föld megbékélt. Pár órával a Nyuszi Vízió adása után… óráról órára…arról tudósított a televízió és a rádió, hogy egyre többen meggyógyultak, és eltűnt a vírus…
Az emberek átölelték egymást, boldogok voltak…mint korábban soha…. kiültek az utcára beszélgetni… és … oly sokan meséltek a kis Nyuszi Gusztiról, akinek kedvessége és szeretete békességet hozott… és igazi örömet hozott mindenkinek.

*****************************************

 11. MÁRKUS KATA: TÖRÖKÖK ESETE A MUKUCSOKKAL 

 (hagyomány - őrző legenda) 

Abban az időben, amikor törökök serege járta hazánkat, úgy adódott, hogy Göcsejnek vidékére is rátaláltak. Jó lett volna, ha csak járnak, de bizony le is telepedtek.

Így leltek rá a kicsi Mukucsfalura ki a nevét a látszatra kedves állatokról kapta. Ha még nem tudnátok mókus régies neve volt  a mukucs. 

Márkus Kata

Rengeteg mukucs élt a hatalmas tölgyfaerdőkben, viszonylag békességben Mukucsfalu lakóival. Egyik sem bántotta a másikat. Nem így a törökök! 

Ahol csak lehetett sanyargatták az apró falu népét, sőt, a környék falvaiban is garázdálkodtak. Tanakodtak is az emberek, hogy mi módon tudnának megszabadulni a hátuk közepére sem kívánt törökhonból érkezett hívatlan vendégektől.

Tanakodtak, tanakodtak, míg a falu eszének kikiáltott kisbíró fejéből kipattant a megoldás szikrája. Vigyünk ajándékot a töröknek - mondta és a hatalmas erdőség felé intett fejével. Bőven terem ott a mukucs. 

E kevés szóból is értett a falu népe. Az asszonyok egykettőre elővették a zsákoknak szőtt vásznat és ügyes kezeikkel erős zsákokat varrtak belőle. Az emberek ez idő alatt összefogdosták a mukucsokat, majd egy hatalmas verembe bezárták, és amíg elkészültek a zsákok, szorgalmasan makkal etették őket. Amikor elérkezett az idő, a közel háromszáz mukucst zsákokba tették, és ajándékukkal elindultak a török táborba. Ott a kisbíró szívszorító beszéd kíséretében átadta az ajándékot. A törökök az ideig nem láttak még mukucst, azt hitték, hogy apró gyerekek. Annak rendje-módja szerint a fákhoz kötözték őket, hogy el ne szökjenek. Dörzsölték a kezüket, mennyi pénzt kapnak majd értük. 

Igen ám, de éjszaka olyan dolog történt, amire nem voltak felkészülve. A mukucsok elrágták a köteleiket és bosszúból jól összerágták az alvó törököket, sőt a török basa nyakát teljesen elrágták. Erre azok úgy megijedtek, hogy hanyatt-homlok menekülni kezdtek, de a mukucsok bosszúja az erdőség széléig kísérte őket. Megállás nélkül makkal dobálták a menekülő török sereget. A falu népe táncolt-dalolt örömében, hogy túljártak a török seregen. A mukucsok legendája évszázadokon át szállt szájról-szájra.

Mukucsfalut ma a térképen ne keresd, Lickóvadamos egyik falurésze lett.

 *****************************************

 12. AUSZTRÁL KAPCSOLATOK 

     Ilosvay Gusztáv levelei

 
Adásnap: 2026.03.01
 
 Tegnap este Katival ( feleségem, barátom, kollégám) el kezdtünk beszélgetni a kocsiban hazafelé, a rádióról. A társaságban ahol voltunk meséltem valakinek, hogy már 34 éve csináljuk a rádiót. Önként, dalolva minden héten megszólalunk óramű pontossággal és kinyitunk egy dobozt, amiben csodás dolgokat gyűjtöttünk egész héten, hogy aztán vasárnap mint egy kincsesládát kipakoljuk és néha aggódva, néha féltve vagy épp boldogan kipakoljuk s megmutatjuk a hallgatónak: Nézd mit találtam neked! Nos a mai nap sem volt másképp. Hangya szorgalommal gyűjtöttük össze, raktuk sorjába, mi mikor jön s így készítettük a mai programot is. Színes lett s remélem találsz benne olyat, ami megérint vagy épp tanulságosnak fogod ítélni vagy felbosszant. ( nem volt szándékos) Minden esetre, ha volna véleményed kérlek mond el nekünk. Kiemelném Szabó Gábor evangélikus lelkész ÚTRAVALÓJÁT, ami kifejezetten jól sikerült ezen a héten. Természetesen sok minden más is van amit ajánlanék de inkább hallgass bele és dőlj hátra s tölts velünk két szenzációs órát. Ne feledd mi támogatjuk a „ Megszólalok” internetes Művészeti magazint, amit még annak előtte Nagy Vendel kezdett el s vitt egész haláláig s utána Véghelyi József vette át a csatabárdot. Csodát fogsz találni benne. S ha tetszett amit hallottál kérlek osszad meg barátaiddal s mindenkivel, akinek szép a magyar szó. Köszönjük!
www.radiomozaiksydney.com.au  

 *

Ilosvay Gusztáv és a rádió
stúdiója

Adásnap: 2026.03.08
 
 Ma kifejezetten érdekes témákkal foglalkoztunk. Természetesen volt oktatás amit itt a diaszpórában rém fontosnak tartunk s ugyan akkor a magyar választást sem tudtuk kihagyni, hiszen nem mindegy merre billen a mérleg nyelve. Azt is belátom, hogy mást innen nem tudunk tenni mint felhívni az emberek figyelmét a választás fontosságára. S ha már megadták a lehetőséget, hogy válasszunk, kutya kötelességünk elmenni és elmondani a véleményünket a szavazó cédulán. Minden esetre a műsoron belül megtudhatod, hol tudsz szavazni és mik a feltételek. A másik téma amit aztán felvetettünk a Nemzetközi Nőnap, amit itt nem annyira ünnepelnek, de állitólag Magyarországon ez egy nagy dolog. Szathmáry Nórával beszéltünk erről. Nóra két remek verset is hozott ezzel kapcsolatban. Nem tudom kinek mi a véleménye de nekem az a gondom ezzel az „ünneppel”, hogy megosztja a társadalmat, egymásnak feszíti a két nemet, és ha valamikor ennek volt haszna, manapság szerintem nagyobb kárt okoz mint valódi eredményt. Ha esetleg más a véleményed feltétlen mond el nekem itt a rádió oldalán vagy esetleg privátban a Facebookon. Megtalálsz, ott vagyunk. Ne feledj a MEGSZÓLALOK internetes művészeti magazinba belenézni, értéket találsz benne. Ha tetszett az adás kérlek osszad meg másokkal is. Köszönjük!!
www.radiomozaiksydney.com.au
 
*
 Adásnap: 2026.03.15
 
Jó tudni, hogy ezt az adás többségében olyan emberek hallgatják ki rendelkeznek egy egészséges nemzettudattal és egy kiállással mit nem lehet nem észre venni ( levelekből ítélek). Szóval 1848 szabadság harcának az első napjait ünnepeljük március 15-két. Év századra meghatározta történelmünket. Ezt az ünnepet a kommunista társadalom sem tudta teljesen eltörölni. Ma a rendszerváltás, EU csatlakokozás után meg megnyílt az út a nemzettudat újra indításara, kisebb nagyobb sikerrel. S itt a lényeg. Mi itthon sok esetben elfelejtünk magyar nemzetben gondolkozni, valóban megvédeni azt ami számunkra elengedhetetlen a haza s annak minden velejárójat. Ugyan akkor az elszakított területeken ez egész másképp csapódik le, vagy épp mutatkozik meg. S most nézd meg az I N D Í T Ó K É P E T. Vörös László építő mester az Izsapi Szt Kelemen harangtorony megalkotója félkész állapotban még állványokkal körbevéve, de már áll és megszólal. Ezt világította meg s osztotta meg velünk az ünnep alkalmával. S itt a lényeg. Ők kik kívül élnek az óhaza határain, mutatják azt a pozitív példát amit sok otthon felnőtt fiatal elfelejtett, a hazaszeretet az nem egy kellék mit felveszünk alkalmanként, lobogtatjuk az emberek feje felett aztán a szemetes ládába dobod ( sajnos ez megtörtént ) hanem egy életforma, lelki gazdagság, s kötelesség amit meg kell tanulni. Köszönjük Laci a kiállásodat magyarságodért. Sok sikert a munkádban remélem sokan vesznek még „ téglajegyet tőled” Istenke áldjon meg a munkádban 
www.radiomozaiksydney.com.au
 
*

Adásnap: 2026.03.22

 Nem fogjátok elhinni de találtam a neten egy oldalt, amit egy fiatal, energetikus pár működtet. “ Helló Ausztrália” az oldal neve és nagyon kellemesen lepett meg. 1. nem játszották meg az eszüket, 2. tisztelettudóan, nem pedig lekezelően beszéltek s mondták el élményeiket. 3. csodálatos magyarsággal beszélnek és nincs akcentusuk egy év külföldi tartózkodás után. Szépen nevelik gyermekeiket s reálisan mutatják be az országot. Nem szidják az óhazát és valós emberi értékek mentén mutatják be azt a világot, amibe belecseppentek. Persze még rengeteg pozitív élményem van velük kapcsolatban, de hogy te is tudd miről volt szó, ahhoz meg kell hallgatni a velük készült riportot. Őszintén gratulálok Román Emesének és Tamásnak. Élvezet volt hallgatni benneteket. Jövő héten folytatjuk a riport második felével. Választásig minden héten foglalkozunk a magyar belpolitikai helyzettel a mi nézőpontunknak megfelelően egy keresztény patrióta szemüvegén keresztül. Akivel mindezt megbeszéltük Dr. Szabó Győző egyetemi tanár. Ezen kívül még nagyon sok mindennel foglalkoztunk, így többek között a Rákóczi 350 programmal, amit Kiss Ágnes hozott, vagy Katalin aki a víz világnapjáról emlékezett meg. Szóval a program színes, amilyen mindig volt. Ne feledj „ Megszólalok” Művészi internetes irodalmi magazinba belenézni. Csodákat fogsz találni. S ha tetszett amit hallottál kérlek osszad meg az adást. Köszönjük
www.radiomozaiksydney.com.au

*

Adásnap: 2026.03.29

 Én mint zenész minden alkalommal elhatározom, hogy na most aztán többet zenélünk, és hagyjuk a híreket másra s mi itt pörgetjük a lemezeket, meg a CD-ket. Aztán mire befejeződik az adás realizálódik, hogy egy sem ment le. Voltak rövid összekötő zenék, de hát az nem az igazi. Hála Istennek rengeteg hír van, amit fontosnak tartunk és valószínűleg ez az oka. A másik, amit meg kell említeni, hogy van véleményünk, amit akkor ott „standa pityere” meg kell osztani veletek. Felgyorsult Magyarországon a választási kampány és számunkra fontos, hogy olyan hiteles infót kapjatok, amit hús-vér emberek saját tapasztalataikon keresztül élve mondanak el. Itt jegyzem meg, hogy nem vagyunk pártatlanok. A dolog túl komoly ahhoz, hogy a partvonalról nézve éljük meg a dolgokat. Talán két riportot említenék meg, az egyik Bárány Márta kitüntetésével kapcsolatos. Ő a legrégebben működő tolmács az országban, amiért kapott egy kitüntetést. A másik egy interjú, amit a NSW Magyar Szövetség új elnökével, Hegyi Csabával készítettem a Premiers Harmony vacsorán, ami remekül sikerült. Ne feledd megtekinteni a „ Megszólalok” Művészeti irodalmi magazint, amit már vagy 17 éve támogatunk. Ha tetszett az adás kérlek osszad meg másokkal. Köszönjük
www.radiomozaiksydney.com.au

*

A Magyarok őrangyala vigyázzon ránk!

 Én, aki a diaszpórában élek vagy ötven valahány éve érzem azt, hogy egyre fontosabbak az ünnepek. Ugyan minden évben megemlékezünk róla, elővesszük, megsimogatjuk, leporoljuk aztán eltesszük jövőre, mert akkor is meg kell emlékezni hogy hogy is volt ez annak előtte vagy 178 évvel ezelőtt. S ezt a rituálét minden évben megtesszük. Sokszor gondoltam rá miért is van ez. Hisz mit lehet még mondani, ami új, ami érdekes, ami ad az ünnepi hangulathoz. Szerintem itt a diaszpórában ez érthető és viszonylag könnyen megmagyarázható. Az óhaza távolsága, a hovatartozás, az – Én is magyar ember vagyok éljek bármilyen távol a hazától. Ez egy nosztalgikus kapcsolat tele érzelemmel, gondolattal, történelemmel, családdal és a múlttal, ami csak egyre nő s dagad. Az ottaniaknak gondolom tükörkép, amiben mágikusan megjelenik a múlt s reflektál a jövőre. Tanít, besorol, kijelöli a helyedet, meghatározza a gondolatodat. Kellenek és jók is ezek az ünnepek. Építeni lehet rá egy otthont, egy közösséget és egy országot. Ki nem hagynám az életemből. Éld meg te is 1848-49 forradalmát és szabadságharcát, ahogy azt kell. Emelt fővel, büszkén, kellő tisztelettel és odaadással. Hidd el jót fog neked tenni!

*****************************************

 13. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK 

 

Véghelyi Péterné dr.: Süllyedő világok láthatatlan munkása

 
Elkerülhetetlen, hogy reménytelenség, csüggetegség erőt ne vegyen rajtunk evilágban. Nehéz idők ezek, amikor észre sem veszi az ember, hogyan növesztette fel lelkében a szorongásokból, megfelelési elégtelenségekből, meg nem értettségből, kudarcok fölötti kesergésekbők a fojtogató indákat, melyek még a hitérzékét is megbéklyózzák. Gyakran éppen a szép ünnepi időkben tetőzik és hatalmasodik el a lélekben, ami vergődik, szabadulna, de sokszor nem lát reálisan. Apám halálát követően kezdődtek bennem is a láthatatlan mozgások, s amikor magamhoz tértem, már benne voltam szorongásban, megszakadt kapcsolatok okozta sebek fertőzöttségében. Lelki alkatom a szellemi munka mértéktelen vállalására kényszerít, amikor bezárulok a világ és az emberi

Véghelyi Péterné dr.

kapcsolatok számára. Nagyon nem tudom a mértéket, s teljesen ki tudom magamat meríteni, eljutok mindig odáig, hogy felborul bennem az alvás és ébrenlét, a pihenés pedig gondolati úton sem lehetséges. Nyáron könnyebb, akkor fizikailag is kifárasztom magamat, de a szellemi kifárasztás nagyon megsérti a lelket: bezárkóztam önmagamba, a reménytelenségbe, önsajnálatba és csüggedésbe. Az éjszaka mindig az asztal mellett talált, a fáradt szemekkel az órára nézve csak azt láttam, hogy repülnek az órák, s engem itt felejtettek: elgémberedett tagokkal felálltam, s éreztem, ha nem tevékenykedek valamit, akkor kővé válok: meg kell törnöm a hajszoló szellem uralmát. Lázasan dolgozom nagy munkámon, most olyan jó gondolatok jönnek, mintha elmém összeszorított s bekötött zsákját kiszakította volna a lelkem mélyéről feltörő kíváncsiság. Azt mondják, hogy a szellemi munka sokkal fárasztóbb mint a testi aktivitás. De testemet gúzsba kötötte a koncentráció, és merev nyakkal, feszült vállakkal bámultam a számítógépre, de inkább az nézett engem. Éppen azt a mondatot olvastam Szent Ágostontól, hogy aki alkot, az hatalmasabb annál, amit alkot. Előbb éjfelet, majd két órát ütött a templom órája. Amíg számoltam a harangszót, felismertem, hogy a gép lett az ember által teremtve és fájó nyakammal megadóan bólintottam, és kikapcsoltam a benső órámat megbénító teremtett gépet. Hamar lefeküdtem, ám elmémben egymást kergették a nyugtalanító gondolatok. Egy ideje imádkozni sem tudtam, gondolatom máshova kalandozott el. Ilyenkor a kószáló gondolatokokban felsejlő emberarcokat azonosítom és beemelem őket fohászaimba. Minden gondolatunk, mi álmunkat ellopja és nyugalmunkat megkurtítja, az valamiképpen emberekkel kapcsolatos. Lelki viharaink az emberi kapcsolatainkból adódó vágyódásaink és adósságaink következményeként vonja uralma alá a pihenni vágyó gyenge testet. Először csak kósza ötletként villant be, hogy felkelek és köményes stanglit sütök, mert reggel az idősotthonba készültem látogatóba. Talán még meleg is lenne, mire megérkezne. De viaskodtam, szívem kalapált, a munkámat már nem tudtam folytatni, az alvás sem ment és mintha kiborított volna a frissen vetett ágy. Idős barátnőm jutott eszembe, aki néhány éve még gyakran lépett az álommal való csatában alul maradva gyér fényű konyhájába és a kávé után fellapozta bölcs eszének gazdag recepteskönyvét, majd mire megvirradt, a reggel kenyeret hozó dédunokáját friss süteménnyel várta. A fiúcska kedvence a piskóta tekercs, ám a gyermek nem is sejtette, hogy dédanyja feltekert álmának édes karikáit majszolja, aki virradatra már elfáradt. Bizony én is ettől féltem, hogy a lélek kész ugyan, de a test mégis erőtlen. Mi lesz ha miközben a tésztát kelesztem elhagy az erőm, s a test győz lelkesedésem felett. Nekifogtam, félnégyre bedagasztva tettem a meleg radiátorra az álmatlanságból gyúrt sárga gömböt. Amíg kelt a melegben, olvasgatni kezdtem. Bizony pilláim hamar elnehezültek, amikor a halkra fogott sürgéssel megálltam, s vasalót vettem a kezembe, hogy végül a stangli nehogy álom maradjon. Közben folytatni akartam a rózsafüzér-imádságomat, de a falióra, és az ereszen kopogó nehéz ónoseső által finoman megtört csönd szólni kezdett hozzám. A férjem az emeletem aludt már, ha füleltem, hallottam a horkolását. Szerető irigységgel loptam kéretlen álma el-elkapott neszét, és csöndben dolgoztam tovább. Az ajtókat is lassan nyitogattam, nehogy felébresszem. De a férfiak álma más, őket az aggodalmak nem zavarják, erre csak az asszonyok olyan fogékonyak, ez természetünk része, a gondoskodás fonákja, úgy vélem az asszonyi az aggodalom. Bennem azonban egy ideje már aggályoskodás hordái pusztítottak, mint a tatár csordák, s kitaposták a szép remények zöldellő kalászait, termésre magam sem számítottam. Szégyenpírt burított rám a kívülről kapott józanság, s most már az önváddal kapdoskodtam, meglehetősen rozsdálott pengéjű, veretlen acéllal. Nem tudom, mikor döbbentem rá, hogy valahonnan érzem, hogy valaki figyel, talán hang nélkül szólni is szól hozzám, de idegen a nyelv, mintha nem érteném, vagy mintha egy ablak volna köztünk, amin csak a hang hatol keresztül anélkül, hogy szóvá válna a felfogással az elmémben. Tudtam, biztosan éreztem, hogy Isten van velem. Zavarba jöttem, majd újra feldagasztottam a kocsikerék nagyságúra kelt tésztát, és hat részre szakítottam azt, szinte potyogtak belőle a buborékok, mert minden keserű dühömet beledolgoztam. Mozdulataim előbb önkéntelenek voltak, ám amikor a dühömet felismertem, a szégyen újra magamhoz térített, s figyelni kezdtem arra, amit csinálok, mert jó volt. Félretettem aggodalmaim harcát, eltoltam lelkemből a rendezetlen kapcsolatok szomorú árnyát, és csak néztem a tésztát ami most ismét formátlan lett, mert hat kis kerek cipó sorakozott a gyúrótáblán. A cipók olyan formán lettek gömbbé újra, hogy a tenyerem méretéhez, mozdulataihoz igazodva formálódtak. Láttam a tenyérvonalak nyomát, s megértettem, hogy ebbe nem gyúrhatok mást, csak reményt és szeretetet. Ekkor kezdtem a láthatatlan ablakon át Isten hangját a szívem mélyén meghallani. Amint a tészta formát kapott, úgy formálódtak bennem is a belső szavak, amik nem az én gondolataim voltak. Megértettem, hogy Isten így alkotja, gyúrja újjá nap mint nap az életünket, s a mindennapi alkotásainkban a kell vagy kéretlen munkáinkban ajándékoz meg minket lelki örömökkel, melyek nem mindig láthatóak életünk alakulásában, de belül buborékként emelik a reményhez a lelket, mert a kovász valaki mástól van. Amint a tésztacipók, szétszakadt életünk darabjai is így kerülnek az újjá alkotó teremtőnk kezébe, s új, szabályos formánkkal sosem volt szépséggé dagaszt minket, miközben nekünk elveszteni a régit, a megszokottat, de nagyon tud fájni. Ebbe a tésztába már belegyúrtam azt is, hogy kiknek viszem, már megelőlegeztem az ő örömüket, hiszen ágyamban virgolódva, vergölődve lelkemben előre elképzeltem. Semmi olyant nem teszünk, amit előbb szellemi képekkel el ne terveznénk. Nincsenek önkéntelenül elkövetett bűnök vagy hibák sem. Előbbit is elképzeltük, mert az értelmetlenség érzésével saját halálunkat vetítjük előre. A hibás dolgaink, amikkel másoknak fájdalmat, csalódást vagy szomorúságot okozunk, az is az önzésből fakad, mert elképzeltük, hogy minden úgy lehet csak jó, ahogyan mi akarjuk és ez a gőg a kevélység bűne. Minden bűn forrása az, ha elcsüggedünk és értelmetlennek látjuk akár a legkisebb feladatunkat is, amit végzünk, talán még a levegővételt is. Az értelem nélküliség pedig Isten nélküliség és ez a lélek számára a halál, mert az örök kárhozatra vezet. Most így voltam fontos munkám kapcsán az engem oly hosszú ideje eltöltő aggodalommal, aminek a végén jártam ugyan, de nem találtam meg azt a rendezőelvet, amivel végső formába önthettem volna. Azokat a részeket amiket emberi kifogások miatt nem fogadtam el. Már-már feladtam, és ezért nem tudtam ma éjjel sem elaludni. A kiflik reggel hét órára sültek ki, s amikor már letakarva hűltek, arra várva, hogy hamarosan vihessem őket, rám zuhant a kimerült test fáradsága. A lélek ugyanis befejezte a tevékenységét. Miközben a stanglik aranybarnára pirultak, megszólalt a csend körülöttem, azaz megszemélyesült, eltűnt belőlem az imádságra való képtelenség szorongása, mert tudtam, hogy valaki a csendben tud, lát, hall és ért mindent, s képesített arra, hogy általa, az ő értelmével értsem magamat. Ez bennem mindent megvilágosított, mert megértettem, hogy nem érthetem meg magamat, s mások sem érthetnek meg, csak Isten, de az ő megértése elveszi tőlem a megértetésemre irányuló elkeseredett küzdelmek kényszerét is, hiszen a két ember közötti megértés is az ő műve. Azóta aranybarnára pirult bennem a végtelen hála is, melyben megértettem, hogy Isten felzavart engem, hogy a segítségemre siethessen. Miközben a hangból formálódó szóra vártam, mások öröméért fogtam munkába. Isten így dagasztja a megkelt tésztánkat, hogy abból gyúrás után formát alkosson, ám ehhez nekünk a jó megtételének végrehajtására késznek kell lennünk. Isten csodák képében kelt át az éjszaka kapuján, hogy az új napot a betlehemi csillag fényével ragyogja be. El merünk-e indulni a csillag nyomán a hosszú útra, merünk-e a nagy Király változatlan törvényének engedelmes szolgáiként a földre borulni? Ha igen, akkor vállalni kell a szétszaggattatás, a kelésre szánt idő kínzó eseménytelenségét, kivárni reménnyel a minket eltaszítók lelkének megenyhítését. Ezzel a hálaadással mondtam el újra a feltámadásomra mondott igenemet a Királynak, ezen az epifánián, vízkereszt fennfelejtett csillagú hajnalán.

*****************************************

 14. NAGY VENDEL ÉLETE VERSEKBEN 

     Sorozat (huszonhatodik rész)

 

KÉRTEK RÁ DIÓT?
EMLÉKKÉPEK HARMINC ÉV TÜKRÉBEN
A RÁDIÓMOZAIK SYDNEY MEGSZÜLETÉSÉNEK EMLÉKÉRE
1992.
 
PRÓZA VERS
 
Mikor az ember még ifjú Titán,
gondolkodik álmatlan éjszakán,
kéne egy maradandót alkotni tán,
amit örömmel fogadna a világ,

egy élő rádióadást,
mikor kifőtt a tészta,
kértek rá diót?
kérdezte anyám
és nem viccelt, eljuthatna sokakhoz talán.
Címe egyszerű lehetne,
RÁDIÓ MOZAIK SYDNEY, AUSZTRÁLIA, csupán
Társulhat több társ,
feleség is netán,
ki már próbálgatja szárnyát
az éteren át.
Megjött a megvilágosodás,
hívjuk segítségül a technikát,
Guszti, és Kati álmát,
alig múlt száz éves a rádiózás,
egyre népszerűbb ez a fajta szórakoztatás,
nekünk is sikerülhet talán.
A gondolatot egy sor tett követte,
a kezdet nehézségekkel volt tele,
csatlakoztak tettestársak,
kik szerelmesei a médiának,
éveken át segítettek, hozták a híreket,
zenét, humort, történetet,
elhangzott verseim sora,
melyikekkel úrrá tettek,
majd prózáim java,
hétről hétre megtelt,
az adásra szánt perc,
harminc éve ennek,
hogy vígan telnek a percek,
rendületlen lendülettel múlnak az évek,
van mire emlékezni,
van hová felfejlődni ,
amíg a teremtő engedi,
mindaddig szól még a rádió,
amíg ajkunkon hallik a szó,
a világból visszaverődik a visszhang,
kezünk mikrofont tart,
sok riportalany elé,
s elindul a hang a hallgatóság felé,
míg világ a világ,
harminc év viharai  után. S hogy mi lesz majd eztán?
e kérdés dilemma talán,
a stúdió minden héten vár,
hogy folytassuk az adást,
s ül a varázsszemes masinák előtt,
sokféle fiatal Titán.
 
SZEKSZÁRD, 2022. MÁJUS 07. SZÜLETÉSEM JUBILEUMÁN.

.........................................................

PÜNKÖSDÖLŐ

 

Karácsonyra kalácsot,

Húsvétra sonkát, tojást, kenyeret,

Pünkösdre csodát, vagy amit még lehet,

sajnos, a lehetetlenekre kissé várni kell,

kiáradó, befogadó,

malaszttal teljes szíveket. Istentől kiáradó lelket,

adj nekem Uram.

AZ Atya mutatja magát a népnek,

az egy igaz Isten képében láthatják

az értelmezhetetlen szentháromságot.

Mellette, jobbján ül,

Jézus, a fiú Isten,

galamb formájában száll alá a szentlélek.

Szélvihar, és lángnyelvektől kísérve,

árasztja el az apostolokat az isteni sugallat.

Megérinti mindazokat,

hittel és áhítattal,

kikkel az Istennek még dolga van.

Óra inga leng a falon,

nincs kenyér az asztalon,

misebor is kéne, Krisztus teste, vére,

misével dicsérve,

igét küldve az eltévedettekre.

Rossz idők járnak,

üldözik a hívőt,

teret engedve a hitetleneknek,

kiknek bánat a párja,

elszalad az idő árja,

számokkal számlálja,

Porcelán a számlapja,

feketék a számok rajta,

nem porcelán  Szűz Mária,

vörös réz a mutatója,

kergetőzve futnak rajta,

utolérve, elszaladva,

egymás elől elszárnyalva,

hírt hozó angyalra mutatva,

időt jelzőn Néha dühödten kivágja

nyikorgó ajtaját,

egy megárvult madárka,

majd alkalom adtán,

olajozd meg a zsanérját,

jó lesz oda egy olajág,

ne mondják rá, slendriánság,

de ne most momentán,

megszokja lassan a világ.

Annyi az idő,

ahányat kiabál,

jobb időkre vár,

visszafelé nem folyik az ár,

csak mikor a csatornát,

duzzasztják a Dunára néző

Sió - torok kapujánál,

nem engedik szennyezni,

Európa legnagyobb folyóját,

hadd vigye bölcsen tovább

az egyetemes kultúrát.

 

2022. PÜNKÖSDJÉN

......................................

 

TÜZEK TÁNCA, SZENT IVÁN ÉJSZAKÁJÁN

TŰZLILIOMOK -TÜZEK TÁNCA

 

Tűnődőm a Nap járásán,

SZENT IVÁNNAK éjszakáján.

Megosztoznak ily szerényen,

nappal, és éj egységében,

kergetőznek az idővel.

Messziről táltosok dobolása hallik az éjben,

ünneplő tömeg dereng a fényben,

Liliomok táncát tűztáncosok járják.

Patyolat ruhájuk lobog a széllel,

pattogó szikráknak jajduló ívében,

arcuknak kezüknek rőtvörös fényében.

vad erők tódulnak fékevesztett hévvel,

szívükbe, lelkükbe frissülő erővel.

Virágok merengnek vérvörös fényben.

Lángok inalnak vadak hevével,

megidézett szellemek életre kelnek.

Arcuk kipirul a misztikus tánctól,

piroslik ruhájuk a tűznek fényében,

körtáncot járnak az izzó parázson, tüzet ugranak serényen,

szoknyájuk lobot vet,

levetik legott, s sutba dobják,

meztelenül folyik a tánc.

Ruhájuk kiterítik a forró kavicson,

mint Nausziké a tengerparton egykoron,

s megtörik a hűs hullám a sziklapadon.

ősök szellemét idézik ide most,

messzi hangok suttogását hallják,

mit üzennek a mindig élő múzsák.

Cselekedeteitekre fentről figyelnek,

az ősi lelkek, veletek küzdenek.

Ezüstös tálcán aranypohárban

nyújtják felétek a nektárt.

Ihletet adnak a tűzliliomok,

Mikor a virágot tapossák, Akkor ontja leginkább

Bódító illatát,

Ellejti násztáncát,

a kecsesen vibráló,

sejtelmes hangot adó,

éjszaka fénylő AURÓRA BOREALIS.

 

2022. JÚNIUS 21.

.............................................

 

AZT HISZITEK

 

Azt hiszitek, hogy énvelem nem történik semmi sem?

pedig engem is magával ragad a történelem,

a sok jó is eljut hozzám, mit a sors magával hoz,

mégis rossz az a sok baj, mit a sok rossz sodort, az átkozott,

élhetnénk mi sokkal jobban hanem lenne háború,

gyermekeink nehéz sorsa, nem volna oly sanyarú,

viharfelhők nem kergetnék Szodomát, és Gomorát,

tüzek árja nem tetézné városlakók nyomorát,

hol a visszanéző Lót asszonya sóbálvánnyá vált,

forró búzamezök árja, fagyos hómező tajgája,

elhull sok szélvirág, halált dalolnak a Katyusák,

meghökkentőn megdöbbentő ez a kegyetlen világ.

 

2022. Június 10.

........................................

 

NAIVAN  AZT  HITTEM  MÁSOK  A  VAKOK

 

Sokáig naivan azt hittem,

mások a vakok,

akivel így elbánt az élet,

csak is rendes ember lehet,

másképpen nem történhetett.

Vakon a világ ugyan az ám, mint mindenkinek talán,

csak akik nem látnak bele,

ők hiszik, hogy mindenki mindenkit szeret,

ezt diktálja a becsület.

Gondolod, ha senkit nem látsz,

téged sem láthat senki sem,

ott ülnek a káposztafejek,

kiket gond nélkül tönkre tehetsz,

igazából észre sem veszed.

Maffiózók, és vak gengszterek,

megölhetnek, vagy csak megvezetnek,

mindenért meg kell fizetned,

elrabolhatják az életed,

misét mondatnak a szerencsétleneknek.

Nem mindenki kebelbarát,

jól áll nekik a muszály kabát,

elveszik a pénzedet,

aztán rajtad jót nevetnek,

utolsó nadrágodon, úgysem lesz zseb,

semmit nem ér már a becsületed.

 

2022. július 20.

……….............................……….

 

MÉG MINDIG TART…

 

Néha csak átok,

Te csak úgy látod.

Ott van e még

A nagy húsdaráló

A Dunaparton?

Már nem találod.

Dübörögnek a kalapácsok.

Ki hiszi el,

Hogy ott volt?

Pedig gyerekkorom óta

Bennem él a kép.

Amit sok ember

Suttogón, ordítva mesélt.

S közben félt.

Ugye, nem hiszed el?

Elhiszed e a

Zsidók golgotáját?

Megfeszített karok

Inaszakadását?

Vesztes gladiátor halálba menekvő

Véres szabadságát?

Földesúr pallosjogát,

Az első éjszakát?

Az úriszékét,

Dózsa húsának sistergését?

Állat, és ember felett

Élet, halál jogát?

Hóhér bárdjának

Tompa zuhanását?

Franciák hatékony

Éles Giotinját?

Lágerek halálgyárát,

Gázkamrák valóságát,

Halott kisgyerekek

Millió szandálját?

Hiszed e a

Fejünk felett lebegő

Fényes atombombát?

Japán emberek

Égő papírházát?

Oroszország fagyos gulágját, Részecskét ütköztető

Svájci alagútját?

Állatok, s emberek

Köztünk élő klónját?

Féreglyukakon távozó

Űrhajósok kiváltságát?

Mindezt el kell hinned,

Ez nem állati szülemény,

Erre csak az ember képes

Elpusztítani világát,

S végül önmagát.

Isten hasonmását.

Nem kell segíteni,

a Föld magától is tudja a dolgát.

Aztán csak marad egy kép

Törött keretben

Néhány gyermekről,

Az üszkös falakon.

Hamarosan vége e világnak,

De az urak még Mindig vadásznak.

Ismét háborog a világ,

remeg a Föld, okozva sokak halálát, ,

jelzi, hogy mi vár ránk,

vérzivatarban építeni nem lehet,

a huszonegyedik században háborúzni szégyen,

a Halál angyala repked az égen,

a sok tanult ember

mostanra hová bújt el?

látják hogy nagy a baj,

működő erőművet lőni

diszkrét elmebajra vall,

ezt a háborút atommal harcolják,

az utolsót majd, kőbaltákkal vívják,

akár egy piaci kofalármát.

Hol igy jönnek, mennek a katonák,

nem egészséges a levegő,

figyelni, szólni, és perlekedni,

megoldást keresni,

ez a költők dolga volna, de háborúban hallgat a Múzsa,

lepedőkből lesznek a szemfedők,

hiába lengetted, hogy ne lőj,

s örökké élnek a temetők.

 

SZEKSZÁRD, 2023. 02. 24.

A MAI NAP EGY ÉVE, HOGY KITÖRT A HÁBORÚ.

*****************************************

 15. A.K. ANDRÁS: ANYA 

     (novella)

 
.– Nem kell félned. Minden a helyén van és anya figyel ránk. Ha eljön az időnk, akkor menni kell. De ez nem a halál, hanem a kezdet lesz.
– Anya nem létezik.
– De hát óv minket. Ő táplál és ő az, aki feltétel nélkül szeret engem és téged is. Minket. Nem érdekli hiszel e benne vagy sem, ő magából ad. Add, hogy te és én, hogy mi élhessünk.
– Nézz körül. De most komolyan! Látod anyát? Nem! Nem láthatod, mert nem létezik. Ha eljön az időnk, akkor egyszerűen annyi volt! Nincs tovább.
– Ne beszélj így anyáról! Anya igenis létezik, hiszen te magad is megtapasztalhatod. Csak maradj kicsit csendben, szállj magadba és figyelj kifelé. Beszél hozzánk, énekel nekünk.
– Ez marhaság. Anya nincs és sohasem volt. Ezt csak azoknak találták ki, akik elhisznek mindenféle marhaságot. Tessék, kérdezd meg őt!
– Engem hagyjatok ki a szokásos vitátokból. Én nem foglalkozom semmilyen spirituális témával. Eszem, iszom létezem, ennyi.

A.K. András

– Látod, ő sem hisz anyában.
– Nem ezt mondta. Hanem azt, hogy nem figyel rá. Ugye?
– Már mondtam, én nem foglalkozom semmi túlvilági cuccossal. De nem zavar, ha te hiszel benne, mint ahogyan az se, ha ő nem hisz benne.
– Látod, nem hisz anyában. Ami egy észszerű döntés, mert anya nem létezik.
– Én nem ezt mondtam. Nem mondtam, hogy nem hiszek benne, csak azt mondom nem foglalkoztat a kérdés. Más dolgom van. Nem zavar, ha te nem hiszel benne, az se, ha ő hisz benne. Csupán én nem foglalkozom vele. Ha vége, akkor lesz ahogyan lesz.
– Anya szeret minket. Engem is, és téged is. Ha vége, akkor nem meghalunk, hanem megláthatjuk őt. Az nem a vég, hanem a kezdet.
– Jó, akkor higgy benne. Én nem hiszek sem anyában, sem semmi éteri entitásban. Materialista vagyok. Ami kézzel fogható, amit látok, hallok érzem a melegét, az illatát azt elfogadom létezőnek.
– Ezért mondom, nem kell félned. Mert anya körülvesz minket. Anya meleget ad nekünk, hogy létezhessünk. Biztosít számunkra mindent, amire szükségünk van. Anya szeret mindannyiunkat.
– Ha így van, akkor nekem miért nincs Mercédeszem? Miért nem vagyok gazdag? Miért nem foglalkozik velem? Miért enged megtörténni rossz dolgokat?
– Csak a szükségleteidet biztosítja. Olyan dolgokat nem ad, amire semmi szükséged. A rossz dolgokat meg nem anya okozza.
– Jó, akkor vizsgáljuk meg erről az oldalról. Melegre van szükségem, megadja. Ételre van szükségem, biztosítja. Mondjuk, nem ő okozza a rossz dolgokat. Talán nem is tud róla, de megakadályozhatná? Vagy azt már nem akarja? Akkor talán nem is szeret minket?
– Ebben azért nincs teljesen igazad. A legutóbb, mikor beléd rúgtam, az se volt szándékos. Rossz volt, igaz. Neked is, nekem is. De azt nem anya okozta, hanem te és én. Mert annak ellenére, hogy nem fértünk el, te mégis oda erőltetted magad. Az anyaméh méretei meg végesek és mi hárman meg kell, hogy osztozzunk rajta.
– Na! Mégiscsak beszállsz a vitánkba?
– Eszemben sincs, csak véleményeztem az állításod. Miszerint anya a rossz okozója, mert nem akadályozta meg annak megtörténését.
– Látod? Ő nem hisz anyában mégis látja a valót.
– Ez semmit se jelent. Anya nem létezik! Mondjuk elfogadom mindazt, amit mondtál. És az illata? Mi miért nem érezzük azt? Hol van anya illata? Hol van, ha ő itt van körülöttünk?
– Mi még nem vagyunk rá alkalmasak, hogy azt érezzük. Még nem vagyunk abban a fejlődési szakaszban, hogy érezhessük. Még nem vagyunk rá képesek.
– Na látod. Most te is elismerted, hogy anya nem létezik. Szólj hozzá te is!
– Eszemben sincs. Engem nem érdekel a vitátok, hogy anya létezik e vagy sem? Ha itt az idő, akkor úgyis tudni fogjuk.
– Ha itt az idő, akkor egyszerűen vége. Meghalunk, sötétség, kampó! Ennyi volt.
– Ha itt az idő, akkor nem meghalunk, hanem megszületünk. Az nem a vég, hanem a kezdet. Akkor láthatjuk anyát, akkor érezhetjük az illatát, a melegét és a szeretetét.
– Az illatát is?!
– Igen, az illatát is.
– Három magzat, három vélemény. Ebben nem tudsz egyszerűen igazságot tenni. Ő hisz anyában, te nem. És én meg a mának élek.
– Ha megszületünk, akkor az állítólagos anya már nem táplál tovább minket. Tehát nem is szeret minket. Nem szerethet minket, mert nem is létezik.
– Anya azután is gondoskodni fog rólunk, hogy megszülettünk. És igenis szeret minket. Hallgasd az énekét! Hiszen csak nekünk, értünk énekel.
– Akkor téged biztosan jobban szeret, mert te hiszel benne. Én nem hiszek benne, tehát engem nem szeret.
– Éppen ellenkezőleg. Anya akkor is szeret, ha te nem hiszel benne. Akkor is, ha rossz voltál és emiatt rossz dolgok történtek veled, vagy másokkal. Anyából lettünk, anya táplál, óv, véd, melegít és növeszt minket. Akkor is, ha nehéz neki. Akkor is, ha fáj neki. És akkor is, ha te nem hiszel benne. Mert ő hisz bennünk és ő szeret minket.
– Gyerekek, hagyjátok abba a vitát. Itt az idő! Megérkeztek az első fájások. Indulnunk kell!
 
Kezdődik…
 

A képet, a mesterséges intelligencia segítségével alkottam.

*****************************************

 16. AZ ÖRÖK TERMÉSZET DÍCSÉRETE VERSEKBEN 

 

Engel Csaba: A természet által tanít minket Isten
 
Aranyba öltöznek napkeltekor a hegyek,
tűzkorong koronázza az óriás bércet,

mint olvasztott ezüst fénylik a patak vize,
kanyarogva siklik, s leszalad a völgybe.
 
Medrében, sziklák közt köveket gördít lefelé,
formálja, csiszolja őket – csillagként fénylenek;
így akar minket Isten:
letisztult köveknek.
 
Ha nappal a szél esőfelhőt hoz magával,
szivárvány hídalja át az eget a földdel;
mi pedig, kik Istenben bízunk imával,
Hozzá vezessen a fény, mely átölel.
 
Erdély, 2026.01.06

……………………….

 
Kalocsa Zsuzsa: Égi ajándék
 
Még álmosan tekint felém a reggel,

pazar pompájával a nap kecsegtet.
Oly kedves e reggel bódult szívemnek,
mikor az ablaküvegre gyöngyöt fest.
Ezüstös napfény csillan az ágyamon,
ébren vagyok és én mégis álmodom.
A lenge szellő halk dalt dúdol nekem,
pillangó táncát járja a kert felett,
majd kábultan száll le egy rózsaágra,
pedig harmatos a szirom ruhája.
Eme reggeli fény égi ajándék,
Uram add, legyen mindenkinek remény
még mielőtt a Nap nyugovóra tér,
hisz ma, annyi mindent tenni szeretnénk!
 

*

Kalocsa Zsuzsa: Lila orgona illat

 

Szeretem, ahogy a fények

ölelnek,

ahogy simogatnak, körbe

öveznek,

e röpke pillanat szívemben

marad,

mint orromban, lila orgona

illat.

 

Csábos illat, zengő húrok

rezgése,

mint simogató, hűs zene

érzése,

az ajkakról szálló csöppnyi

sóhajok,

ahogy szikrázva ragyognak

a csillagok.

Szivárvány ívének karcsú

vonala,

akár a napfény színes

fonala.

 

Csodás az élet kacagó

zenéje,

mikor belesimul az est

ölébe

és a naplementék vérző

szívébe,

felharsanó nyáréjszakák

neszére.

…………………..

 
Kálmán Ágnes: Föld, melyen élek, és halok
 
Itt születtem én, ezen a tájon,
Az Alföldi nemes pusztaságon
Majdan itt ér véget az ének,
ha poromat szerte hintik a szélnek
Itt láttam meg én e nagyvilágot,
Dús lombú erdő ringatni vágyott
Tarka pusztaság, rengeteg virágát,

Éneklő madarak hajnali nyitányát
Itt rebbent ajkamon az első szó,
Itt nyílt értelemben a bölcs, s a jó
Itt cirógatta arcom először a nap,
Itt köszönt az első aranyló tavasz
Itt ringott bölcsőm, s nagyszülém öle,
Okosított, szépre, halkan, csöndbe
Kevés szavával is jól lehetett lakni,
Így tudott lelkemnek eledelt adni
Itt lettek barátaim, igazak, s hamisak,
Itt tanultam meg, hogy az életben,
Nem maradsz talpon, ha naiv vagy
Gyermeki tiszta lélekkel indultam.
Itt sétáltam a rét virága között,
Szívtam magamhoz minden földi rögöt
Itt tanított Istenem a jóra,
Látni a valót, hinni, csak az igaz szóba.
Megtanított a saját utam járjam,
Tiszta, igaz szívvel csak Istent imádjam
Ne térjek le soha az igaz útról,
Ne hallgassak senkit, ki mást mond arról.
Édes e föld, melyre az őseim érkeztek,
Ahol bölcsők ringnak, sírok emelkedtek
Magukba szívták az ősök hatalmas erejét,
Erőt adva, keresztekbe vésett nevekkel.
Más lett a hazám, mint egykor,
Jó volt gyermekként élni régi korát
Kemencék hasára dőlve álmodozni,
Vajon mit hoz ez az elveszett világ?
Hiszem az Istent, ad a magyarnak jobbat,
S ez a zsíros földszelet,
Ünnepel még büszke Nemzetet.
 
2025. 02. 03.
Minden jog fenntartva!

*****************************************

 17. FODOR GYÖNGYI: ÖT LÉPÉS 

      (novella)

 
Amikor a lépcsőn futott lefelé, az kiabálta, hagyj békén. Iván nem futott utána. Ült a kanapén, kezével idegesen a hajába túrt. Napok teltek el, de még mindig tisztán emlékezett rá. Irén az évekig tartó együttélésüket egy “hagyjbékénnel” csak úgy lehúzta a vécén. Legalább tette volna hozzá, hogy te szemétláda, de nem, még azt sem. Vége kellett lennie, mert Irén ezt akarta, és minden magyarázatot feleslegesnek tartott.
Iván szipogott, összeszorította a fájdalmasra kisírt szemeit. Egy férfi nem sír, jutott eszébe apja szavai. Soha sem értett ezzel egyet. A férfi is ember, és miért ne sírhatna, ha olyanja van.

Fodor Gyöngyi

*

A tévé az ünnepi felvonulást közvetítette, a tömeg a Via Cavour-on haladt a Piazza Repubblica felé. Szinte üvöltött a zeneszó, a riporterek kommentjei, de ő semmit sem hallott belőlte, az esze máshol járt. Még mindig nem tudta elhinni. Éppen úgy, mint amikor egy csecsemőgyilkosságról hallasz, mert számodra lehetetlen ilyet tenni. Vagy amikor rémisztő háborús jelenetről tudósítanak a tévében, és azt hiszed, ez csak egy film, a valóságban ilyen nem létezik. Becsapod magadat azzal, hogy a sors fájdalmi csak másokat érinthetnek. Aztán felébredsz az álomból és megérted, hogy azok a mások akár te is lehetsz. Minden megtörténhet.
Undorral nézte a tévét. Minden undorította, az áldozatok, az örömök, a fájdalom. Egy életet osztott meg Irénnel, legalábbis ő azt hitte. Reményekkel és tervekkel teli életet. Sok áldozat, sok öröm, de mindezt együtt tették meg. A dicsőség és a felelősség is az övék volt. Közösen. Aztán attól a naptól kezdve semmi. Semmi és semmi. Mindenki vállalja a saját érdemeit és hibáit? De vajon még mindig van értékük most, hogy mindegyikük a maga útját járja? Volt-e értelme annyit fáradozni és szenvedni mindazért, amit együtt építettek fel, és ami most már nem létezik? Nem, nem volt.
Felállt. Öt lépés. Csak öt. Ennyire volt az erkélytől. Lenézett a tizedik emeletről. A város ünnepelte a Köztársaság Napját. Azok a mosolygó arcok, a zenei parádé, a kacagások, a vidámság… Kit érdekel? Ő csak Irén utolsó szavait hallotta: Hagyj békén.
Lehunyta a szemét és repülni kezdett. De az embernek nincsenek szárnyai. Különösen az után, hogy elhagyták magyarázat nélkül.

*****************************************

 18. VERSEK INNEN – ONNAN 

 

Pitter Györgyné Enikő: Mindig nő
(Enikő – szócseppek)
 
Gyakran ült székével az ablakhoz közel,
és az utcát nézte sokszor egész éjjel,
Lámpát sosem gyújtott, látott a sötétben.
 

Ha eljött az este, csendben körbejárta
haját megsimítva, majd megpihent rajta.
Olyankor az asszony a szemét lehunyta,
és végig gondolta, milyen volt a napja.
 
Elmúlt már nyolcvanöt, sok-sok éve özvegy.
Bánat ülte szívét, de ő mégsem tört meg.
Gondolata szárnyalt, vissza az időbe,
néhány állomása mosolyra késztette.
 
Még most is elpirult, hogyha arra gondolt,
mikor egy snájdig tiszt őelőtte hódolt.
Szemét lesütötte, úgy kérette magát,
mégis megengedte megcsókolni ajkát.
 
Ezt a forró csókot őrzi még azóta
a szíve zugában, - férjének sem mondta -,
egyedül ő tudja és az a katona,
mert ez az ő rejtett, édes női titka,
és a jó Istené, kinek megvallotta,
miért lapul szerényen,
csatos imakönyvben,
közel 70 éve,
egy szál piros rózsa.

……………………..

Poór Edit: A mű

Érzelmeknek világa,
Hangszereknek tárháza,
dallamoknak varázsa,
Természetnek csodája.

Váltakozó hangjegyek,
Szolid ritmusra lebegnek,
Érzések vezényelnek,
Lélekhúrok pezsegnek.

Ezernyi húr a lelkeken,
Tollammal lágyan pengetem,
Ékes dallamot zengenek,
Írják, az új történetet.

Szólnak időnként ércesen,
Vagy szelíden szerelmesen,
Pattogó tűz hangja pendül,
Léleknek húrja megfeszül.

Enyhe szellő fuvallata,
Kedvesen megsimogatja,
Finoman szól hárfa húrja,
Ölel a lélek mosolya.
 
Debrecen, 2026. 01. 11.

………………………

 
Vincze D. Jutka. Tűzmadár
 
Mint a főnixmadár
olyan a lélek.
Hitből, reményből
épít magának,
gyönyörű fészket.
 
Fényből szőtt szárnyát,
ha a Nap felé tárja,
ég és föld között repíti,
szerelmes szárnya.
 

Más dimenzióból,
ha felülről látja,
minden földi rossznak
eltörpül az árnya.
 
A bánat elhamvasztja,
de hamvába hullva,
örömtől éled újra, meg újra,
önmagát is lángra gyújtva.
 
Mindig szebbre, jobbra
törekszik a lélek,
ahányszor elhamvad,
mit égi fény éltet,
az annyiszor feléled.
 
Fény felé nyújtod,
önmagad gyújtod,
mert tűzmadár a lelkünk,
amit égi szikra gyújtott.

……………………..

 

Kálmán Ágnes: Egységbe Nemzetem!

 

Az a sok drága vér hiába hullott volna?

Hiába volt az a sok áldozata?

Hiába vívott sok hősünk küzdelmet?

Belső viszály szaggatja nemzetemet.

 

Mindhiába súlytott volna Attila kardja?

Mindhiába vonta egységbe a földeket?

Mindhiába tört volna Mátyás ostrom jeget?

Őseink szégyene nem lehet e nemzet!

 

Koncon marakodás, szemfedő szemeken,

Miért nem lát a magyar, bús keserveken?

Istenem! Kegyelem!

Kacagva tipornak békét kívül, s belül tetem.

 

Óh, Isten, nézz le nemzetemre!

Nézz le ránk! Tapossa ellensége!

Nyújtsd ki felé védelmező karodat!

Ne szabdalja fel véreskard markolat!

 

Adj békét, lelkekbe tiszta szeretetet!

Ne a gyűlölet marja a szíveket!

Miért fontosabb a pénz, mint a szeretet?

Hová tűnt a magyarból, kiveszett az ősi eredet?

 

Igaz magyar, talpon arat,

Eleink vére hullott sajgó sebein,

Kik bátran védték a föld e darabját,

Most az ellen kígyóként tekeredik rá.

 

Uram törj az árulók hadára!

Ki vágyik határon túli mézcsurgásra!

Ne dobják e földet mindenki koncára!

Ne hagyd Uram! Kösd szelüket láncra!

 

Mérges kígyó kúszott ölébe,

Támadna belül, rontana kívülre

Óh, Uram! Ne hagyd, hogy vesszen a magyar!

Ősi magnépednek forró legyen a talaj.

 

Ellenség vicsorít, taposna, mint férget,

Mert akaratjába, küllőbe szorult a kéreg

Állj szilárdan, drága szent hazám!

Egységbe lépj, így nyerhetünk csatát!

 

Béke legyen, és békesség veletek!

Drága magyar népem, bölcsen cselekedj!

Cselekedj bölcsen! Erőss kéz vezessen!

Ne olyan, ki csalfát hint, hiú beszéden.

 

Nézem a kék eget, futkosnak a felhők,

Madárdal nyílik, nyílnak az erdők

Csiklandoz a napsugár a tavaszi szélben,

Bomlik millió virág Isten kertjében

 

Békét a világnak! Nyugodjon az ember!

Ritkítsa gyomját, ha eljő a reggel!

Isten megadja, érkezik kegyelem!

Erőss légy nemzetem, imára lelkeden!

 

Áld meg Uram a magyart!

Védőpajzsod terjeszd felé!

Ne hagyd, hogy eleink hős vére,

Mind-mind kárbavesszék!

Ámen!

 

2026. 03. 16.

Minden jog fenntartva!

 *****************************************

 19. KRIVÁK-MÓRICZ JUDIT: VASS VILLA 

     (harmadik rész)

(novella)

 
Sajnos Ilike  beteg maradt egy  életre…Viszont  a házi  orvos kieszközölte, hogy adott  egy igazolást  a gyermek  állapotáról  és  ennek  segítségével  ott  a házban kaptak  egy szoba konyhát, ami  téglából  készült  és  parkettás  is.  volt.
S most ismét az események…  1956-ot  írunk….

Krivák-Móricz Judit

*

Az említett  Damjanich u  az események kellős közepén találta magát.. Közel volt  a követségi  negyed….Az  orosz tankok  ott fordultak  rá  a  Dózsa György útra,  hogy elérjék az Andrássy utat (akkor Népköztársaság Út). A főváros vérben állt, Rózát valaki  feljelentette, elvitték…Laci talpra  esettségének   köszönhette, hogy  visszahozta  édesanyját  a halálból.  Ha már Károlyt az apját  már  eltemette.
Az emberek menekültek, ismét menekültek…!
Rózsika már  nem lakott  velük,  Tudott annyi pénzt  összegyűjteni, hogy egy nőtől megtudta venni  a lakását. Ez a nő elhagyta  az országot, kimenekült az  országból, mint Róth Manó (alias Rákosi Mátyás). Őt Gerő Ernő  véglény követte, majd  Kádár János  (alias Csermanek János tömeg-gyilkos..
(történelmi tény: nem érdemes vitatkozni!!)

*

Ilike 3  éves  volt  56-ben.
A  forradalom után  minden ház  tele  sebekkel  a falakon…A tankokból kilőtt töltények hatalmas  lyukakat hagytak  a falakon, amiket még  a 70  évek elején is lehetett  látni  .
Róza  1967-ben  79  évesen meghalt.  72  éves korában még aktív dolgozó  volt.
( Most jön:   1972, már javában a  Kádár érát éljük….)
Ebben ez évben  Kádár hozott egy  törvényt, hogy  egy háztartásban  nem  lehet  2  ház,  vagy  egyéb ingatlan!
S ez  a csavar  a dologban!
Ott  állt  Laci a saját házában amit Vass bitorolt,  míg  Róza  és  Károly háza  az  ő  tulajdona lett. Ha akarta  ha  nem...- (A  kis ház alapterülete  az  35 m2 !)
Eztán Laci kapott  60 napot,  hogy az  egyik  ingatlant azt adja  el, vagy elveszik!
Ez igen!
Kádárnak Ő még mindig burzsuj volt!
Az elvtársak? Hát azok dőzsöltek!.  Semmi nem számított, de a  nomenklatúrának még  csak  az eszébe sem jutott, hogy azok, akik  45-46-ben kaptak lakást, ingatlant, azokat kötelezze,  hogy  vagy vegyék meg  a  megkapott ingatlant, vagy  építsenek maguknak!
Hát  nem  sokkal egyszerűbb még mindig az a megoldás,  hogy  onnan  veszünk 
el ahol  van?
S  Vass immár  tized  magával lakott  a  házban - amit 46-ban kapott-,  és továbbra is  45  Ft-os lakbérért, már  ha egyáltalán fizette!
Laci elment egy ügyvédhez, aki azt tanácsolta neki, hogy adja oda önként a házat  Vassnak! (Na de  melyiknek is? Hisz most már a  fiatalabb Vass-al  állt szemben  Laci (az apa halott  volt, és  a fia vette át az apa szerepét). De ne a nagyot, hanem a kisebbet, ami már Ilikéé  volt. Leült  a lányával Laci megbeszélni a helyzetet.  Nem igazán örült  a dolognak…
- Nézd  Ilike! Én nem bírok Vassal, egy ronda erőszakos alkoholista alak..  S most még a rendelet is lépésre kötelez, Vagy az állam veszi el, vagy bukunk, de talán kevesebbet, ezt tanácsolta az ügyvéd. Megyek, beszélek Vassal,. Nincs más lehetőségünk, és választásunk sem.
- Ez az egyetlen lehetőségünk,  hogy az  értékesebb  ingatlant, amit most Vass bitorol  valahogy  visszakapjuk,  és  tudjak rajtad is segíteni.
- Hogy neked  is tudjunk valami  fedelet  teremteni a fejed  fölé, ha szükséged  lesz  rá.

*

Laci  elment  és beszélt  Vassal.  Nem volt egy  könnyű  beszélgetés. Először nem akart  elmenni  és költözködni.  Rá  akarta venni  Lacit  hogy  ő  felvesz  60.000  Ft-ot  és  Laci  vállalja  el a  kezességet. ( Pontosan tudható volt,  hogy nem  fog  törleszteni  és ez  az utolsó lehetőség, hogy élősködjön Lacin és a családján). Természetesen Laci nemet mondott.
S eljött  a kiköltözés napja…  tudatosan  nem szólt  a dologról  a lányának Ilikének,  hogy  fel ne zaklassa.  El fog már bírni  Vassal!
Pestről  elment  a  házhoz,  ahol azt tapasztalta,  hogy  Vassnak az esze  ágában  sincs  költözködnie. 
Na, de Lacit  sem  kellett  félteni, kihívott 2 hatósági tanút  és  értesítette  a Göd-i  rendőrséget, akik  azonnal kijöttek, élükön  a  főkapitánnyal.
Karhatalom lepte  el a környéket .A  két hatósági tanú között  ott volt  Józsi  Laci unokaöccse,  és Vámos Gyuri bácsi. akit mindenki  tisztelt.
Iszonyatos botrány kerekedett. Egy katonai platóra pakolták Vass összes holmiját, és  csupán két utcával  arrébb  rakodták le a  holmit.  A Rózsa u  26-ból,  a Kossuth u  27-be  vitték  egy kis házba. Ez egy 300 négyszögölös telek volt és rajta a szoba konyha  üveg-verandás  kis ház.
A  költözés  után odament  a  rendőr- főkapitány  Vass-hoz  és azt mondta::
- Nagyon köszönje meg  Kovács úrnak hogy maga most kapott  egy házas ingatlant! A  nagy  semmiért! Meg ne tudjam, hogy ezek után halljak még magáról, mert találok én okot akkor arra, hogy elvegyem a kedvét a további aljaskodásainak. Megértett?
 

*

A nehéz  nap után hazament Laci  és  a  családjának elmesélte, hogy mi is és 

hogyan  történt. Hosszú idő  kellett hogy lelkileg  megnyugodjon Laci  és  családja.

Ilike már ebben az időben 19 éves volt és komoly udvarlója is akadt, aki később a férje lett.
Apjával közösen megegyeztek, hogy kéthetente végre felváltva fogják használni a házukat,  de most már  a nagyot. A ház - hát mit ne mondjak- igen csak romos állapotban volt, hisz  Vass  teljesen lelakta.
Egyik alkalommal Ilike, az édesanyja és Gábor kimentek a házhoz  egy hétvégére.  A falu közeli a  Dunához.  Gyönyörű volt a panoráma. Másnap reggel a mama - Ilike mamája- és Gábor épp a kertben tevékenykedtek, amikor nyílt a kertkapu, és Vass anyja és a felesége jöttek befelé.
Lacit keresték.
Ilike épp a ház oldalában lévő veteményesben dolgozott. megismerte mind a  két  asszonyt.
- Mit akarnak? Kérdezte elég ingerülten.
- Azért jöttünk volna Kovács úrhoz, hogy vissza szeretnénk költözni ide ebbe a nagy házba
- Mit akarnak? - emelte fel a hangját Ilike…
- Vissza szeretnénk jönni ide, de Kovács úrral akarunk beszélni.!-  volt  a válasz.
- Nos! Nagyon figyeljenek ide! Én vagyok a Kovács Úr! De én nem fogok magukkal olyan kesztyűs kézzel bánni, mint az édesapám! Takarodjanak ki ebből a házból!
        
A két nő elindult Ilike felé.
Az édesanya és Gábor megmerevedve nézte a látványt.
Ilike körbe nézett, és közvetlen mellette egy elkorhadt karót pillantott meg, kihúzta földből és hatalmas iramban elindult a 2 nő irányába,
- Takarodjanak, de végleg! Ha nem mennek, hívom a rendőröket, de abban nem lesz köszönetük!
A két nő menekülőre  fogta  és  rohant  a kiskapu irányába. Ilike meg utánuk.
Kint az utcán már nem volt annyira bátor Vass anyja és felesége. A házban eltöltött 28 év alatt meggyűlölte az egész családot a szomszédság.
- Még az utcában sem akarom magukat meglátni! Megértették! - kiabált Ilike…
Visszaemlékezett kiskorára, amikor Rózával mentek egy kis gyümölcsért, és a nagyanyját üldözte ki a házból az öreg Vassné..
- Megfizetek! Én fogok mindenért megfizetni! - kiabálta torka szakadtából Ilike!
Aztán visszafordult, és csorogtak a könnyei, ahogy haladt végig az arcán.

*****************************************

 20. HA TAVASZ,  AKKOR SZERELEM… 

     (Bár nem kötődik évszakhoz, no de akkor is…!)

 Szőcs Éva:  Olyan volt
 

Olyan volt ez a szerelem, 

mint nyári alkonyat
enyhe szellő mely lassan elsuhant.
Édes gondolat járta át lelkemet
végig borzongott esendő testemen. 
   
Szikrázó csillag ragyogott szemedben,
mikor azt suttogtad halkan, 
hogy szeretlek.
Szívemben költözött édes gondolat
tomboló viharként rajtam átrohant.
 

....................................

Tóth Enikő Enci: Szerelemvirág
 
Szakíts egy hófehér
szerelemvirágot,
tanuld meg, hogy mit ér,
ha a lélek áldott!

Keress egy rózsaszínt,
hajnal őrzi titkát,
élet fátylán a kínt
fénnyel felülírták!

Találj egy sárgálló
szerelemvirágot,
napsugárrá váló
boldog, örök álmot!

Szakíts még lilából,
vörösből és kékből,
érzelemhiányból
vezetnek a mélyből!

Az összes szép virág
egy csokorba érjen,
töröljön sok hibát,
mi fájhat a létben!

Szerelem szirmait
keresd, érezd bárhol,
megélve így, ami
végképp elvarázsol...

…………………

 
Vincze D. Jutka: A szemeid

Szemeid ahogyan rám vetetted

tegnap reggel
néztem ellágyult arcodat
szerelemmel,
de sötét hajnal volt , nem is reggel
mi voltunk csak ébren
még a Nap se kelt fel
nem hiszem el, hogyan nézhetnél
úgy másra
de tudom, hogy a szép pillanatoknak
nagy bánat az ára
mint két hajótörött, érzelemi hullámok
hátán
vagyunk mint két falevél, szeszélyed szele
szárnyán

…………………..

 
W. Ábrahám Erzsébet: SZÍVED FÖLÖTT...

Nem bántam meg, amit tettem,
szíved fölött holdfény lettem,
átölellek tiszta szóval,
csillagokkal mosolygókkal.
Erdők gyapján halkan járok,
egyszer talán rád találok,
megölellek minden széppel,
simogatlak égboltkékkel.
Elhullok a hóeséssel,
vágyam telve gyengédséggel,
nem is tudom, honnan fakad,
szívedre fúvom a tavaszt.

*****************************************

 21. KURUCZ ÁRPÁD : A KORREPETÍTOR 

      (novella)

 
A kilencedik „C” osztály lassan csendesedett el, pedig az osztályfőnök már a katedránál állt. Még egy-egy papírgalacsin átrepült a padsorok fölött, útjukra indultak a levelek, aztán fokozatosan megszűnt a zsongás, akár moziban a világítás.
A középkorú, a nyolcvanas évek divatja szerint dauerolt hajú tanárnő végignézett az gyerekeken.
– Siklósi, Kalapos, Toma!
Bájos, vörösesszőke lány, egy duci, kerek arcú, és egy égimeszelő fiú állt fel.
– Mindhárman bukásra álltok. A tizenegyedik „B”-ből hárman fognak segíteni, hogy a félév végéig fel tudjatok zárkózni. Felírtam a neveket, szünetben keressétek meg őket. Siklósi, neked szeptember óta, kizárólag csak egyeseid vannak, pedig már november van. Leülhettek.

Kurucz Árpád

*

Kicsengetés után együtt indultak fel a harmadik emeletre.
– Kíváncsi vagyok kiket osztottak be mellénk – csicseregte Siklósi Evelin. – Remélem, azt a helyes, magas, kék szemű srácot.
– Szerintem valami ronda strébereket – morogta Kalapos.
– Az mindegy – legyintett Toma. – Csak húzzanak ki minket a bukásból.
Senki sem törődött velük mikor beóvakodtak a tizenegyedik „B” ajtaján. Egy ideig zavartan ácsorogtak, majd Siklósi Evelin a „magas, helyes, kék szemű sráchoz” lépett.
– Te vagy a Kopasz Géza?
Az épp csak rápillantott és szó nélkül egy vékony, szemüveges fiúra mutatott. Az széles gesztusokkal, jókora metszőfogai miatt, enyhén pöszén magyarázott valamit a mellette álló kicsi arcú lánynak. Evelin lelombozva kullogott oda. Kopasz Géza már várta, nem kellett magyarázkodni.
– Oké, cicavirág! Ma ráérek, hatodik óra után kezdhetjük – szólt a fiú némileg büszkén, mint aki nem egy, de tizenegy lány korrepetálását is könnyű szívvel vállalja.
– Rendben – biggyesztette el száját a lány.
Ahogy kettesben maradtak Kopasz Géza fölényes magabiztossága, akár egy kagyló páncélja levált róla. Nem mert a Evelinre nézni, keze remegett. Fejük összehajlott a papír fölött, a lány haja csiklandozta az arcát, illata zavarba hozta, elvörösödött. Akadozva, mondataiba belezavarodva magyarázta a trigonometria rejtelmeit. Később egyre inkább belemelegedett, arca kipirult, szeme csillogott, szinte elfelejtkezett a lányról. Erőteljes, határozott mozdulatokkal rajzolt, írta tele számokkal a lapot. Siklósi Evelin ámulva figyelte.
– Kár, ilyen csúnya! Egész jó arc! – gondolta.
A magyarázatból egy mukkot se értett, ábrándozva bámészkodott.
– Ki az a magas kék szemű srác az osztályotokban?
– Mi? – eszmélt nehezen a fiú. – Deli Pál, a barátom. Őt is én tanítom.
Azt már nem tette hozzá, hogy megállapodtak. Deli megvédi őt erőszakos társaik pofonjaitól, viszonzásul átsegíti a tizenkettedik osztályba.
Egy órával később kimerülten, teljesen eredménytelenül hagyták abba.
A kapunál, Evelin Kalaposba és Tomába botlott. Úgy néztek ki, mint akiket ledaráltak húsdarálóval.
– Az enyém egy szadista – panaszkodott Kalapos. – Holnapra meg kell tanulom, a teljes Árpád-házat.
– Ne is mondd! – nyögte Toma. – Az enyém húsz feladatot adott fel a hullámmozgásból. A tiéd milyen, Siklósi?
– Ó, az remek! Rengeteget tanultam, és nem adott házit! – lelkendezett a kislány csak, hogy bosszantsa őket.
Kalapos elővett a zsebéből egy jókora vasgolyót, cselezgetni kezdtek vele, láthatóan minden mást elfelejtettek. Evelin elgondolkodva lépkedett mögöttük.
– Majd holnap! – sóhajtotta.
Másnap megkönnyebbülten tudták meg, hogy három hétig nem fognak felelni a veszélyes tárgyakból. A menza után együtt baktattak fel a tanulószobába, segítőik már várták őket.
Kopasz Géza a kezdeti zavarodottság után, lelkesen magyarázott, teljesen hiába. Evelin, tetszetős, gömbölyű számokkal rótta tele a lapokat anélkül, hogy bármit megértett volna belőle. Mielőtt elköszöntek, félénken elővett egy szívecskékkel díszített borítékot a táskájából.
– Odaadnád ezt Deli Pálnak?
– Persze! – bólintott a fiú hűvösen.
Elrakta a zsebébe, s úgy tűnt el is felejtkezett róla.
– Köszönöm! – szólt vissza az ajtóból a lány. – De ne felejtsd el, fontos!
Másnap izgatottan szalad fel a lépcsőn.
– Jött válasz? – kérdezte köszönés helyett.
– Semmi – mondta kurtán a fiú. – Fogjunk bele.
Kopasz Géza türelmesen magyarázott, Siklósi Evelin a legcsekélyebb haladást se mutatta.
Egy hét telt így el. A lány naponta kérdezte, érkezett-e válasz a levelére, figyelmét bármi, még az ablak mellett döngicsélő túlélő dongó is elterelte.
– Átadtad egyáltalán a levelet? – förmedt egyik délután szikrázó szemmel a fiúra.
– Persze – vont vállat Kopasz Géza, s tovább nem érdekelte a dolog.
A fiú ugyanolyan kitartó türelemmel tanította, ahogy a teve baktat a sivatagban az oázis reménye nélkül. A második hét végére a lány elkeseredett. Még mindig nem haladt semmit, választ sem kapott. Magában gyanakodott, hogy Kopasz Géza át sem adta a levelet.
– Már csak egy hét és felelek Dzsingisz Kánnál – sopánkodott. – Ha megmentesz, bármit megteszek.
A fiú ismerte Dzsingisz Kánt, félelmetes híre volt az iskolában. Kegyetlen és merev, még a gondolatai is derékszögűek, apró fekete szemével szinte átszúrja a tanulókat.
– Rendben. Ha a következő feleleted nála legalább kettes, egy közös színház.
– Megegyeztünk.
Kopasz Géza újabb és újabb módszereket eszelt ki, éjszakánként pedagógiai szakkönyveket olvasott. Délutánonként hosszú, ádáz csatákat vívtak a számokkal. Elérkezett a felelés előtti nap. Nagy sóhajjal, elcsigázottan pakoltak össze. Egyikük se volt bizakodó.
– Majdnem elfelejtettem – vett elő egy borítékot a zsebéből Kopasz Géza.
Evelin remegő kézzel tépte fel. Sokáig böngészte a kusza betűket, végül kibogozta, Deli Pál randira hívta.
Aznap éjjel a lány azt álmodta, hogy a matektanár, narancssárga öltönyben, lóháton üldözi és íjából egyesekkel lövöldöz rá. Verejtékben úszva ébredt.
A gyerekek feszült csendben, nyakukat behúzva pislogtak, míg Dzsingisz Kán hosszan lapozgatta a naplót.
– Siklósi! – reccsent a hangja, mint mikor pálcát törnek.
A lány előreesett vállakkal, rémülten botorkált a vesztőhelyre, a táblához.
– Írjad…
Negyedórányi lélekfacsaró küzdelem után közösen megoldották a feladatot. Dzsingisz Kán szúrós szemében elismerés csillant.
– Lesz ez még jobb is! Hármas. Elmehetsz.
Amilyen izgalommal készült a randira olyan csalódás volt. Szitáló esőben sétáltak a külvárosban, mert a fiúnak arra volt valami dolga. Egyfolytában saját magáról beszélt, a kosár-csapatban elért sikereiről. A lány eleinte lelkesen, később csalódottan, végül megbántottan bólogatott. Mikor Deli Pál megfogta a kezét semmi izgalmat sem érzett. Néhány nap alatt túl esett a csalódáson.
Kopasz Géza nem kereste, és ő sem a fiút, de november végén, egy ködös napon a második szünetben, betoppant. Megállt az ajtóban, összehúzott szemmel kereste a lányt. Evelin, az ablakmélyedésben csivitelt barátnőivel.
– Siklósi! Megjött a pasid! – kiáltotta valaki, mire hangos vihogás volt a reakció.
A lány, haragjában, a fiú zavarában vörösödött el.
– Szereztem két jegyet a Koldusoperához – kezdte feszélyezetten mosolyogva.
– Kit érdekel egy opera!? – toppantott dühösen a lány – Különben is néztél te már tükörbe!?
Kopsz Géza egy kis ideig elárvultan ácsorgott, majd leforrázva eloldalgott. Valakinek nekiment, a jegyeket elejtette, észre se vette. Egy perccel később Siklósi Evelin megbánta hevességét, de utána menni nem mert. Napokig bántotta a dolog, egyre többször másként kezdett gondolni a fiúra, mint korábban. Éjszakánként gyakran róla álmodott, megpróbálta felidézni arcát, az érzést, mely a közelében elfogta. Lassan rájött, már nem látja csúnyának előreálló metszőfogait, fekete keretes szemüvegét. Kellemes borzongás járta át, ha arra gondolt milyen volt mellette ülni úgy, hogy a válluk, térdük összeért. Néha szünetekben fölsettenkedett a harmadik emeletre, hátha megpillantja. Egy héttel később elhatározta, hogy tanítás után megvárja az iskola előtt. Sokáig toporgott, már el akart indulni, mikor észrevette, hogy Kopasz Géza a táskáját lóbálva jön lefelé a lépcsőn.
– Szia – köszönt rá arcán a szelet ígérő alkonyat pírjával. – Ne haragudj a múltkori bunkóságom miatt.
– Semmi baj! Már hozzászoktam – mosolygott barátságosan a fú és tovább indult.
Evelin utána fordult és megdermedt. Az utca másik oldalán a félénk, csendes, lenézett, pisze orrú, két copfos, Veréb Anett állt. Géza hozzálépett, sután átölelték egymást, kis ideig boldogan pusmogtak, majd kéz a kézben elindultak.
– Ez meg hogy került ide? – képedt el Siklósi Evelin.
Aztán eszébe jutott, hogy aznap mikor Kopasz Géza a színházjegyeket hozta, miután kitört a balhé, összeütköztek. Akkor nem tulajdonított neki jelentőséget.
– Vele ment színházba... – ébredt rá.
Könnyei sós ízét érezte szája sarkában, orrát kifújta. Táskáját váratlanul elviselhetetlenül nehéznek érezte, arcát csípte a hideg decemberi szél. Utánuk nézett, s meg volt győződve róla, hogy körülöttük süt a Nap. Apró szemű, szemerkélő esőben elindult az ellenkező irányba...

 *****************************************

 22. FILOZÓFIKUS VERSEK… 

 
Felső Tamás: A barázdákba zárt idő
v
Fekete tükrén megcsillan a múlt,
tűje alatt egy régi vágy kigyúlt.
Sercen a lakk, s a porból a dal szinte él,
közben bennem szüleim ifjúsága kél.
 

Apám mosolya, anyám lágy szava,
ringat a dallam, mint az éjszaka,
s elrepít haza.
Nem csak zene ez, egy lüktető emlék,
bár megállíthatnám az időt,
s olyan lenne minden, mint rég.
 
Forog a korong, s a szívem beleremeg,
megidézve látom,
ahogy a dalra fényes, boldog arccal anyám
az ablakban mosolyogva mereng.
 
Minden karcolása egy titkos vallomás,
ebben a vén gépben él egy örök utazás.

………………….

 

Horváth Edina Anna: Elmaradt szavak

Annyi mindent kellett volna még mondanom,
szavakat, melyek egyre sodródtak bennem,
vártam, hogy letisztuljanak az érzések,

hittem, hogy van idő, de sajnos tévedtem.
 
A mondataim a torkomban rekedtek,
mint a füzetben a félbemaradt sorok,
egy lezárt fiók őrzi a vallomásom,
amit már soha többé ki nem nyithatok.
 
Ha sejtettem volna, hogy többet nem látlak,
bevallottam volna, nem maradok szótlan,
de sosem volt megfelelő a pillanat,
magamban őrzöm, míg egyszer követlek majd.
 
2025. december 30. - Szerzői jog fenntartva!)

………………………..

 

Márkus Kata. Nyugalomra vágytam

Folyó partján erdő szélén
áll egy kis ház rajta kémény,
körülötte csend és béke,
megtaláltam menedékem.

Békességben, nyugalomban,
kezemben egy pohár borral,
üldögélek a tornácon,
oly régóta erre vágyom.

Mindennapok zajos hangját,
erdő fái kívül zárják,
fenyőfák és magas tölgyek,
zöld lombjukkal ölelkeznek.

Folyóparton béka ugrál,
amott meg egy őz szaladgál,
szorgos méhek zümmögése,
füleimnek lágy zenéje.

Kósza szellő incselkedve
napsugárral szövetkezve,
fáradt arcom cirógatja,
ráncaimat simogatja.

Alkony fátylát teregeti,
halk léptekkel csendben teszi,
csillagokat keresgélem,
szívem, lelkem békességben.
 
2026.

*

……………………

 
Tóth Enikő Enci: Ahogy a nő szeret
 
Amikor még kislány, megfogja a kezed,
létnek könnyű fodrán, mindent még úgy szeret,
akkor is ha fél és akkor is, ha baj van,
időszárnyon táncol lélek mozdulatban!

Aztán kamaszodván sok mindenen lázad,
néha ok nélkül is elhagyja a házat,
hiszen a szívében apró lángok égnek,
hódolna szerelem örök istenének!

Gyorsan felnőtté lesz és anyává érik,
ez az életérzés kíséri majd végig,
gyermek szeme fénye a legdrágább kincse,
néha fájdalmas a házasság bilincse!

Az érett nő bölcs és tiszteli a rendet,
anyaként, asszonyként csodákat teremthet,
amikor ránézel, látsz sok szép világot,
fényében tündöklő teremtő virágot!

Mikor idősebb lesz vatta fehér sóhaj,
bárányfelhő habja, benne az az óhaj,
nagymamaként őt mind megtalálják bárhol,
nyüzsögjön a háza hangos unokáktól!

Utolsó évekre nem fakul, csak bágyad,
szeretete mindig átölel pár vágyat,
szerelmet, gyermeket, unokát és végül,
isteni jóságot, mikor halni készül...

…………………….

 
Reményi Tamás: Két út van előttem
 
Silány, kiábrándult, sorstalan élet,
Pihe-puha ágyban hempereg a vágy,
Elferdült hajlammal fertőzött lélek,

Ösztön fojtogatja sok gyermek nyakát.
 
Perc örömét viszik a hitvány évek,
Szülőanyák gyermeküket siratják,
Minden kis életnek szebb létet kérnek,
Az ösztönök csúfságát nem akarják!
 
Az embert keresem, ki jövőt épít,
Poshadt mocsár nem bír szilárd alapot!
A természet rendje immár felborult.
 
Kiégett üszkös világ rossz gént szépít,
A mának-élés nem hoz új holnapot!
Cél nélkül ez az út homályba torzul.
 
2021.06.27.

……………………..

 
Krivák-Móricz Judit: Nép,  ó istenadta  nép!
 
Nép,  ó istenadta  nép!
Nem jön  vissza a  3,60.-as  kenyér!
Nem lesz már olcsóbb  a kocsmában
a langyos  savanyú  sör  sem.
 
Hisz  gyár  sincs már  hová  jártunk.
Fizetgettek.  dolgozgattunk, 
de  meg  nem éltünk.
Még ha a családból  2  ember is
munkahelyre  járt.
 
S  hiába  dolgoztál jobban mint  a másik.
Fizetésed  pont  annyi volt .
Egy  fillérrel  sem  több,
Bezzeg  a  fejesek  a  semmi  munkáért
is  jutalmat, prémiumot  vittek  haza.
 

Te abból  egy  vasat  sem láttál!
Nép,  ó istenadta  nép!
Nem jön  vissza a  3,60.-as  kenyér!
Ne  nosztalgiázzál!  Hidd el  értelmetlen!
 
S  ha hosszabb ideig  nem  dolgoztál
elvitt a zsernyák  s  Baracskán
találtad magad!
Mi volt ez  ha  nem  rabszolgaság?
S  ezt  sírod  vissza?  Ugyan már!
Nép,  ó istenadta  nép!
Nem jön  vissza a  3,60.-as  kenyér!
 
Gondold  újra  az életedet!
Mikor volt neked  jó  és
mikor volt  rossz?
S most talán már  nyugdíjas is  vagy.
Erődet  a  munka  vitte   el!
 
S  már  talán mondják is
hogy  haszontalan  vagy!
Mert  hasznot már  nem  termelsz.
Nép,  ó istenadta  nép!
Nem jön  vissza a  3,60.-as  kenyér!
 
Ne  sírj, ne   bánd.
Ne hidd el amit  a  régi zsarnok
a  füledbe  suttog!  hazudik
mint  mindig !
Neki  csak a szavazatod  kell!
 
Újra  a  hatalomba akar  jutni
S  általad  !
nem  te  kellesz!
Soha  sem  kellettél ,
Nem Te  kellettél!
Csupán  a munkád  és  erőd
Na meg az hogy  eltartsad őt!
Ébredj!
Nép,  ó istenadta  nép!
Nem jön  vissza a  3,60.-as  kenyér!
 
2021.02.19.

*****************************************

 23. ZSIGMOND ISTVÁN: FIÚ AZ ABLAKBAN  

 (novella)

A harmadik emeleti lakás ablakában sokáig minden este megjelent egy kisfiú sziluettje. A szomszédok már ismerték az árnyékot: keskeny váll, rövidre nyírt haj, két kéz az ablakpárkányon. Lacika ott állt, és az utcát figyelte.
Azt az utcát, amelyen az édesapja utoljára végig sétált, mielőtt elindult a frontra.
„Ma biztosan hazajön”
Az apa, akit a család kérésére csak keresztnevén említünk – István, tartalékos katona – tavasszal búcsúzott el. A búcsú nem volt hangos, nem volt filmesen drámai. Egy gyors ölelés, egy túl hosszúra nyúlt kézfogás, és egy ígéret:
– Vigyázz anyára, kisfiam. Mire lehullanak a levelek, itthon leszek.
A levelek lehullottak. A hideg is megérkezett. Apa nem.

Zsigmond István

*

Lacika azonban minden este megismételte a maga kis rituáléját. Iskola után letette a táskáját, segített az anyjának, majd vacsora előtt odalépett az ablakhoz.
– Ma biztosan hazajön – mondta halkan.
A szomszéd néni, többször is látta, ahogy a fiú az üvegre lehelt, és az ujjával kis szívet rajzolt rá. „Apának” – ennyit írt bele.
A háború hírei minden nap érkeztek a rádióból. Térképek, számok, veszteségek. De a harmadik emeleti lakásban nem a számok voltak fontosak, hanem egyetlen név.
A levél egy szürke délelőttön jött. Nem csengetett sokáig a postás. Nem kellett.
Az anya az ajtóban bontotta fel a borítékot. A papír remegett a kezében. A mondatok rövidek voltak, hivatalosak, kegyetlenül tárgyilagosak.
„Hősi halált halt.”
A lakásban aznap nem sírt senki. Nem azonnal. Először csak csend lett. Olyan sűrű, hogy szinte hallani lehetett. Lacika az asztalnál ült. Nem kérdezett sokat.
– Akkor most már nem jön haza? – kérdezte végül.
Az anya nem tudott válaszolni.
Este a fiú még egyszer odaállt az ablakhoz. Hosszabban, mint máskor. Az utca lámpái sárga fényt vetettek a nedves aszfaltra. Minden autó hangjára felkapta a fejét.
Aztán lassan leült az ágyára.
Másnap már nem ment az ablakhoz.
A párkányon ma is ott van egy apró karcolás – talán egy ceruza hegye hagyta rajta. Az anya szerint az a hely, ahol a fiú mindig könyökölt.
A háború nem csak a fronton szedi az áldozatait. Ott él a konyhákban, az iskolapadokban, az esti mesék elmaradt mondataiban.
Lacika már nem várja haza az apját. Nem azért, mert elfelejtette. Azért mert megértette a történteket.
Az ablak este továbbra is sötét marad. És néha, amikor az utcán elhalad egy katonaruhás férfi, az anya még mindig reflexből felkapja a fejét.
A harmadik emeleti lakásban már nincs többé várakozás.
Emlékezés van...

*

Zsigmond István: Fiú az ablakban

*****************************************

 24. WESSELY GÁBOR: ANEKDOTÁK 

Wessely Gábor: Szülői szigor

Aznap kicsit pikkelt rám a tanítónő. Szülői értekezleten csücsültünk a 6. b-ben, és arról volt szó, hogy az anyukák, apukák megvásárolhatják csemetéik produktumait. Azokat, amelyeket a kézműves foglalkozásokon gyártottak. És én bizony semmit se vettem.

Wessely Gábor

Úgy voltam vele, hogy ha anyagi támogatásra szorul a suli, szívesen adok pár százast, ezrest, de könyörgöm, hadd ne kelljen hazaszállítanom a huszonharmadik sógyurma-figurát, a harmincötödik fakanál bábot és a negyvenhetedik origamicsodát! Nálunk ezeket otthon három gyerek termeli, nagyüzemi szinten. Valamelyik nap – megszámoltam! – ötvenhárom papírhajót tüzeltem el. (Csákóból egy kicsit többet.) Szóval: tudom, hogy roppant ügyesek, tehetségesek a gyerekeim – az apjukra ütöttek –, elhiszem, hogy agyagozásban és tojásfestésben nincs párjuk a Kárpát-medencében, de mikor már a papucsom és a fogmosó poharam is gyöngyállatkákkal van tele, akkor másom is tele van...
A tanítónő, nem csekély diplomáciai érzékkel, még egyszer felröppentette a kérdést: – Más nem kíván vásárolni?
Akik találva érezték magukat, gyorsan vettek még egy tucat vízfestményt vagy két marék dióhéj teknőst, de én nem engedtem szülői szigoromból. Nekem elveim vannak!
Minden tekintet felém fordult.

És ekkor döbbentem rá, hogy ezek engem nem következetesnek tartanak, hanem sóhernek! 

*****************************************

 25. SZERKESZTŐI ÜZENETEK 

 
Kedves szerzőtársaink!
Fontosnak tartom, hogy a Magazin mindig a megfelelő időben kerüljön az olvasókhoz. Számomra ez azt jelenti, hogy „biztonsági okokból” több havi lapot szerkesszek
egyszerre. Ezért azt a gyakorlatot vezettem be magam számára, hogy egy – két hónappal előrébb tartsak, mint a tényleges dátum.
Itt jönnek be a szerzőtársak! Arra kérek mindenkit – ha lehet - , hogy ne az aktuális hónapban gondolkodjanak, hanem egy – két hónappal előrébb.
Természetesen mi nem vagyunk „hatóság”, ahol szoros határidők vannak. Ha valakinek az előre dolgozásra nincs lehetőség, hát az sem tragédia…!

*

Még egy kérés főleg az alkotó társakhoz: aki már régebben küldött magáról fényképet, de úgy érzi, hogy azóta jelentős mértékben megváltozott a külseje
(természetesen előnyére…!), nos,  azok újabb fotóit várom a Magazin számára! Előre is köszönöm!
A szerkesztő.

…………………….

Csomor Heni segítő munkatársam jelezte, hogy a Magazinnal kapcsolatos észrevételeket, megjegyzéseket az ő e-mail címére küldik/ külditek.
Arra kérek mindenkit, hogy hozzám,. a szerkesztői e-mail címemre ( mailto:veghelyo@t-online.hu) juttassák/juttassátok el ezeket, mert érdemben engem érint, és az én kompetenciám az ezekre való reagálás!
Köszönöm! 

…………...........…

Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.
Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: Véghelyi József -  MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd Csapó Dániel utca 27.

……......................….

E-mail: mailto:veghelyo@t-online.hu
Telefon: 06-74-315-012 – naponta 14:00-tól 17:00 -óráig
illetve: mailto:irodalmimuveszetiujsag@gmail.com

……............................

Magazinok küldése:
MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT EMAIL CÍMÉRE.
Kérje a  szerkesztőtől.
A MAGAZIN INGYENES.  

…………………

Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linkeken lehetséges:

http://www.megszolalok.blogspot.com

http://muveszetimagazin.blogspot.com 

………………

A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős.
Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.
A szerzői jogokat fenntartjuk.
Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. 
Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.
Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.

…………….......................…

Kedves olvasóink !
Néhány operatív információt kell megosztani Önökkel. Sokan jelezték, hogy a színes magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik meg, pedig a régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs, ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az utolsó 20 Magazin!
A megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a "Blogarchívum" felírat. Ez alatt különböző dátumok és hónapok vannak, amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi számokat. A háromszögekre kattintva "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel. Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb újságot lehet kiválasztani olvasásra!
 

Mindenkinek jó olvasást, és kellemes szórakozást kívánunk az újság külső és belső                                                        munkatársai!                                                    

...............................................

VÉGE