MEGSZÓLALOK MŰVÉSZETI
MAGAZIN
NAGY VENDEL SZELLEMÉBEN
XVI. évolyam, március
Kulturális és
szórakoztató folyóirat
Független, és ingyenes havi lap
Alapította Nagy Vendel 2011 - ben
Szerkesztő: Véghelyi
József
*****************************************************
A Magazin kérhető saját e-mail címre is.
Fekete – fehér, és színes változatban is megtalálható a Facebookon és a
blogoldalakon.
Magazinunk vakok számára is olvasható beszélő programmal, akadálymentes változatban.
A hangos versek meghallgathatók a YouTube oldalon.
*
A két link
közül valamelyiket kell betenni a keresőbe:
http://www.megszolalok.blogspot.com
http://muveszetimagazin.blogspot.com
Mindkét
elérhetőségnél a tartalom azonos, csak a forma kissé eltérő.
*
Nagy Vendel művei archiválva megtalálhatók a Magyar Elektronikus Könyvtárban:
https://mek.oszk.hu/hu/search/elfull/#sealist
(A szerző
neve rubrikába be kell írni: Nagy Vendel)
*
A Megszólalok Művészeti Magazin 2013-2024 közötti számai megtalálhatók az
Elektronikus Periodika Adatbázisban:
https://epa.oszk.hu/02600/02676
A Magazin versei rádióban is rendszeresen hallhatók:
Radio Mozaik Sydney – Ausztralia
*
A szerkesztőség címe:7100. Szekszárd, Csapó Dániel utca 27
E-mail cím: veghelyo@t-online.hu
Telefon: 06-74-315-012 naponta 14:00 órától 17:00 óráig
*****************************
MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE
*****************************************
TARTALOMJEGYZÉK
2. FELLNER ISTVÁN MÁRCIUSI GONDOLATAI
3. ÁRVAY MÁRIA – SZÓKÉPEK (életérzés)
4. VERSES TAVASZVÁRÁS
Felső Tamás
W. Ábrahám Erzsébet
Kálmán Ágnes
5. Zsigmond István: Periférián (novella)
6. KIS PÁL ISTVÁN: KÉRDÉSEK KÉRDÉSE…
7. FELSŐ TAMÁS: A SZÍV ALATT FAKAD AZ ÉLET (meditáció)
8. A TERMÉSZET VERSES DÍCSÉRETE
Kalocsa Zsuzsa
Szilágyi Anita
Tóth Enikő Enci
Vincze D. Jutka – két vers
9. ANTOLÓGIA A MAGAZINBAN
Guti Csaba – novella
Horváth Edina Anna – vers
Póth-Vecsei Mária – festmény
Fodor gyöngyi – novella
Aurora Amelia Joplin – novella
Tölgyesi Imre – festmény
Gerencsér Hajnalka - vers
Horváth Edina Anna – novella
10. ERDŐS SÁNDOR: INTUICIÓ…
11. A.K. András: .Apu, baj van. Gyere értem! (novella)
12. AUSZTRÁL APCSOLATOK
Ilosvay Gusztáv levelei
13. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK
Véghelyi Péterné dr.: AZ INTEGETŐ KENDŐ TÖRTÉNETE
(neveléselméleti gondolatok (második rész)
14. NAGY VENDEL ÉLETE VERSEKBEN
Sorozat ( huszonötödik rész)
15. FAZEKAS BÍBORKA: BETŰZD KÉRLEK! (karcolat)
16. KRIVÁK-MÓRICZ JUDIT: ILYENEK A FELNŐTTEK? ILYENEK A FELNŐTTEK!
17. SZERELMESNEK LENNI JÓ – VERSBEN IS
Szőcs Éva
Reményi tamás
18. GARAJSZKI ROZIKA: RÁÉBREDÉS (novella)
19. VERSEK FILOZÓFIKUS HANGULATBAN…
Engel Csaba
Bognár Papp Irén
Kuchta Csilla
Pongrácz Aurélia
Vincze D. Jutka
20. KURUCZ ÁRPÁD: KAMILLA (novella)
21. VERSEK INNEN – ONNAN
Konrád Viktória
Poór Edit
Márkus Katalin + AI kép
22. KRIVÁK-MÓRICZ JUDIT: VASS – VILLA (második rész – novella)
23. WESSELY GÁBOR: ANEKDOTÁK
24. SZERKESZTŐI ÜZENETEK
*****************************************
1. LECTORI
SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK!
Vitathatatlan,
hogy a március hónap - a többihez képest - egy kicsit mindig más érzelmeket
vált ki az emberekből. Sohasem titkoltam, hogy szeretem a téli időt, ám inkább
csak akkor, ha tényleg nagyobb mennyiségű hó esik, és persze erősebb fagyok is
vannak. Télen legyen tél, az összes
feladatával együtt. Március pedig oldja fel ezeket a hidegebb, szürkébb
(depressziót is előidéző) napokat. Február vége felé már megjelenek a mosolyt
fakasztó hóvirágok, és láthatóan erősödő tövekkel jelzi készenlétét a
közkedvelt ibolya. Magyar emberek számára szimbolikus, ha nyílni látja a
kedves, illatos, szerény lila virágait.
 |
| Véghelyi József és szerkesztősége |
Az emberi
lelkekben, és főleg a természetben valamiféle új idő eljövetelét jelzi a
március. Az sem véletlen, hogy a tavasz ezernyi jelével tolakodik a
megújulásra, változásra. Életek sarjadnak az egyre melegebb napsütésben.
Élénkülni kezd a határ, a növényekben megindul nedvkeringés, madarak serege
hangos jelzéssel hozza tudomásul a téli hideg túlélésének örömét.
No, persze az
emberek is átélik a tavasz hangulatát.
Erre utalnak a lazább öltözetek, szabadabb mozgások, nagyobb séták az
éledő természetben.
Az sem véletlen,
hogy a forradalmak kitörése is sokszor a tavaszhoz kötődnek . A szabadság
iránti vágy ébredése összefügg a természet megújulásának parancsával.
Mind máig él,
és ünnepeljük március 15 - ét az 1848/49-es szabadságharcunk kitörésének
napját.
Népi megfigyelések
alapján a Sándor-József-Benedek névnapoknak „hivatali kötelessége” meghozni a
meleget. Fontos lehet tudni még, hogy a március 20. a tavaszi
napéjegyenlőség napja.
A „kikelet
hava” népi elnevezés is utal a mezőgazdasági munkák megkezdésére. Március 25. a Gyümölcsoltó Boldogasszony pedig a
fák oltására alkalmas időpont.
………………………
(Szemtelenül)
Itt botladozom
Ebben a világban.
Koldus lettem,
Ezt nem hiszem el!
Másoknak ragyog már
 |
| Nagy Vendel és szerkesztősége |
Szemesnek jár
A világ.
Vaknak az alamizsna.
Börtönöm udvari kerengőjében
Magasan meredeznek a falak.
Az út csak az
Egek felé szabad,
Hozzám fentről szállnak le
Az égi madarak,
Hogy megvigasztaljanak.
Jó társasága vagyok én
Önmagamnak.
Gondolj csak arra, ez az épek társadalma.
Aki vaknak állna,
lelke legyen rajta.
2012.
*****************************************
2. FELLNER
ISTVÁN MÁRCIUSI GONDOLATAI
Fellner
István: KÖNNYŰ ANNAK SZÁLLNI…
Könnyű annak szállni
kinek szárnya ép,
nem vagdosta vissza
a sok szörnyű emlék.
Nem irigylem csak fáj
hogy nekem csak
az árnyéka jut
s még az is vele száll...
Könnyű annak szállni
kinek szárnya ép,
nem vagdosta vissza
a sok szörnyű emlék.
Nem irigylem csak fáj
hogy nekem csak
az árnyéka jut
s még az is vele száll...
*
Fellner
István: CSAK A SZERETET…
...füstös
képeken
még élt a meleg szeretet,
léptünk parázs mutatta úton,
s nem fájt - csak a feledés,
mit takar a gyengéd -
pernye,
s egy távoli mosoly,
voltál tudom -
s Te is tudod,
de bennünk örök a tűz,
maradtunk magunknak,
nem félve hogy az árny
takarhat,
tudtuk...nem a fény mi számít,
csak a szeretet…
*
Fellner István gondolatai
A személyiségünk megléte adott. Az, hogy miként
bánunk vele...tesz bennünket azzá, akik valójában vagyunk!!
*
A szépség soha nem a kézben - magában az
anyagban rejlik, bár olykor nehéz előcsalogatni..
*
Az igaz könnyek nem folynak, úgy gördülnek alá, mint a lavina
kövei, mindent sodorva. Nem hagynak nyomot. Amit látunk csak álca, olyan mint a
tükör, ami csak képet közöl, a valóság...mindig mögötte van!!.
*
Az igazi üzenet nem szavak cseréje,
nem az érintések érzése...a lélek hasonulása, a lélek ölelése!!!
*****************************************
3. ÁRVAY MÁRIA
– SZÓKÉPEK
(életérzés)
Hangulatok,
érzések, szóképekkel ábrázolva - egyes szám, első személyben
Egy kis játék
1.
Hárman ülünk egy asztalnál.
Előttünk dobókockák.
A részeredményeket papírra jegyezzük.
Az a jó, ha több szám egyforma.
Akkor magasabb az érték.
Három 1-es, már 1000 pont.
Sorozatot is lehet dobni.
Az is ezer.
az 1-es, 5-ös önmagában is pontot ér.
A többi szám csak három egyforma esetén jelent pontot.
Valamikor csak cammogunk.
Kis számokat dobunk.
A szerencse forgandó.
Valamikor szoros a verseny.
Fej fej mellett haladunk.
Időnként jó számokat dobok.
Van úgy, hogy lemaradok.
Én vagyok a sereghajtó.
Azért nem adom fel.
Valamikor nyereményben is játszunk.
Legyen egy kis izgalom.
Fő a szórakozás, kikapcsolódás.
2.
Dominózunk.
Ritkán nyerek.
Szedegetek, csak szedegetek.
Egyre több dominó tornyosul előttem.
Figyelek, hogy a duplákat minél előbb lerakjam.
Valamikor aztán szerencsém van.
Amit felhúzok, le is rakom.
Megnyerem a játékot.
3.
Társasozunk.
A szerencse itt is számít.
Hatossal kell beállni.
Kérdés, mikor sikerül.
Igyekszem a cél felé.
De jaj, kiütnek!
Kezdődik minden elölről!
Jó, ha több bábuval is lehet egyszerre játszani.
Hol az egyikkel, hol a másikkal lépek.
Menekítem a kiütéstől.
Ha vannak jutalomlapok, még izgalmasabb.
Dobhatok újra.
Vagy többet léphetek előre.
Ha büntetőlap van a kezemben, bajban vagyok.
Visszaeshetek.
Nem könnyű elérni a célig.
Itt is fő az önfeledt szórakozás.
Ki nevet a végén?
Majd meglátjuk.
4.
Egy kis műveltségi vetélkedő.
Vizsgáztatjuk egymást.
Különböző témakörökben.
A kérdések nehezek.
Mégis van azért sikerélmény.
Ha nincs, tanulunk, okosodunk.
Előfordul, hogy kedvenc témakörben elbukik az ember.
Hiába, akasztják a hóhért.
Sebaj, jól érezzük magunkat.
5.
Játék a betűkkel.
Scrabble.
Remek agytorna.
Csak jó betűk jöjjenek!
Gondolkodom.
Milyen szavakat lehet ezekből kirakni?
Megvan.
Gyűlnek a pontok.
Szeretem, hogy gondolkodtat.
Egy kis szerencse is kell hozzá.
Minden jó, ha a vége jó!
6.
Ha nincs kivel játszani:
Akkor Sudoku.
Egyik kedvencem.
Játék a számokkal.
Keresem, mi hova való.
Nézni kell, mi hova illik a sorba.
Az oszlopokat, tömböket is figyelni kell.
Koncentrálok.
Szeretem, mert logikai játék.
Amikor sikerül megfejtenem, boldog vagyok.
*****************************************
4. VERSES
TAVASZVÁRÁS
Felső tamás: A vénülő tél
Fehér gyapjú leng a bükkök sudarán,
Nem zizeg a levél, nem suttog a cserje,
fagyott kristály hull a tölgyeket ölelve.
Zúzmarás indák közt a fény is eltéved,
mikor tél keze ezüst fonállal varrja át a létet.
Minden gally egy csillámló s néma ígéret,
melybe a dermedés mély álmot éget.
Vastag és borzas e jégből szőtt sörény,
alatta alszik a tavaszi remény.
Köszönhetjük párának s a hideg szélnek,
hogy szakálla nőtt a vénülő télnek.
Ezüstös pelyhek közt, pataknál lent mendegél az alkony,
jégvirág nyílik, s hó ropog
a hallgatag parton.
Csilingel az erdő, ha mozdul az ága,
fehérbe öltözött a fák némasága.
Mint puha bársony, a zúzmara lebben,
szunnyad a táj is e hűvös ütemben.
Minden kis tüske, mint gyémántos ékszer,
mit a fagy kovácsolt mesteri kézzel.
Hosszú már szakálla, akár földig is érhet,
miközben növeszti, altatót dúdol a vénülő tél a fázós vidéknek.
………………………
W. Ábrahám Erzsébet: A TAVASZ SUGARA
A fákkal beszélek és a madarakkal,
lelkemből fölemelt tiszta szavakkal,
álmokat sodrok, fényes napsugárból,
Minden este megtalállak téged,
mikor a holdvilág a szívembe téved,
örök kedvességgel, körül veszel engem,
hagyod megszólalni, legbelsőbb csendem.
Rendet raknék, a világ-szobájában,
jóságot hagynék, sok-sok zegzugában,
ragyogni engedném, mindazt ami gyenge,
és a tavasz sugara, téged megkeresne...
……………………..
Hallgatom a föld pattanását,
ahogy a fehér süveg tör az égre
Naponta nyújtja aprócska szárát,
Apró zöld fellevél takar fejére.
Téllel dacolva tavasznak üzennek
Nem törődve a fagyos hideggel,
Egyre csak felfelé törnek.
Kicsi hírnökök a tavaszt kérlelve,
Bátran állnak fagyba, hidegbe
Várják ibolyák kéklő színeit,
Avarba burkolt tenger fényeit.
Óh, a forró nyár lángolását,
Óh, mily nagyon szeretem
Mikor zsibongva ébred,
A gyönyörű természeten.
Megelevenedik a fenti lég,
Suhannak a költözők rég
S, maradni hívja a meleg tér,
Míg be nem köszön az őszi szél
Nem szeretem ezt a barna csendet,
mert benne mindig a vég szele jár,
Ilyenkor lelkemben fájón köszön,
S, meghal benne egy darab már.
Pillanatnyi varázsába bújok,
hol a perc ereje még visszatart
Némán hagyom, hagy folyjon,
Ami volt, elmúljon felettem.
2026. 01. 29.
Minden jog fenntartva!
*
Hóvirágok – fénykép
*****************************************
5. ZSIGMOND ISTVÁN: PERIFÉRIÁN
(novella)
A nő lassan lépkedett a földúton, gumicsizmájának talpára ráragadt a sár és a törmelék. A kisfiú kapaszkodott a kezébe, néha meg-megbotlott egy kiálló fadarabban vagy fémrúdban. A szél átfújt a szemétkupacok között, papírlapokat sodorva magával, amelyek valamikor, valakiknek fontosak voltak: számlák, újságok, levelek, emberi életekből hátrahagyott nyomok.
 |
| Zsigmond István |
A fiú egyszer csak megállt, és az anyja kabátját rángatta.
– Mama, itt fogunk lakni? – kérdezte félénken, a túloldali panelházak felé mutatva.
Az asszony lehajolt, megsimította a gyerek fejét, de nem válaszolt. A panelházak hideg ablakaiban egy pillanatra sem látta meg magukat; úgy tűnt, azok a világ másik oldalához tartoznak, egy falon túl, amelyet nem lehet áttörni.
– Nézd, ott egy fa! – kiáltotta fel a gyerek, és a távolban álló, maradék lombját vesztett fa felé futott volna, ha anyja vissza nem húzza. A földön üvegcserepek szikráztak a szürke fényben, s minden lépés veszélyes volt.
Az asszony szeme megtelt könnyel, de igyekezett nem sírni. Tudta, hogy a gyereknek az ő arcáról kell reményt olvasnia. „Még ha nincs is” – gondolta magában.
A panelházak mögül kutyaugatás hallatszott, autók zúgtak el. Olyan volt, mintha egy másik világ lüktetne ott, pár száz méterre tőlük, ahol emberek dolgoznak, vásárolnak, gyerekeiket öltöztetik iskolába. Ők viszont itt álltak a szemétdombok között, mintha száműzték volna őket a világból.
A fiú újra megszólalt:
– Mama, lesz egyszer szép házunk?
Az asszony lenézett rá, és bólintott.
– Lesz, fiam. Egyszer biztosan lesz. – A hangja halk
volt, de olyan erővel mondta, mintha eskü lenne.
És akkor, ahogy tovább indultak a földúton, a gyerek hirtelen felnevetett, mert a szél felkapott egy szakadt papírzacskót, s az, mint egy furcsa léggömb, repült előttük. A nő is elmosolyodott, és egyetlen pillanatra elhitte: talán tényleg van még út kifelé ebből a pokolból.
Minden jog fenntartva
És akkor, ahogy tovább indultak a földúton, a gyerek hirtelen felnevetett, mert a szél felkapott egy szakadt papírzacskót, s az, mint egy furcsa léggömb, repült előttük. A nő is elmosolyodott, és egyetlen pillanatra elhitte: talán tényleg van még út kifelé ebből a pokolból.
Minden jog fenntartva
Budapest, 2025.
*
Zsigmond István: Periférián - festmény
*****************************************
6. KIS PÁL
ISTVÁN: KÉRDÉSEK KÉRDÉSE…
Ki akarhatta, hogy megszülessek (?),
mikor még itt lengett a lőpor-, a hullaszag,
s ha egy-egy gépmadár az égre szállt,
útján a néma félsz követte csak,
a laktanyák kerítése mögött
– láncra vert, vérszomjas vadak –
a csillagos tankok kerengve hörögtek,
szajkózva drúzsbát, a szögesdrótra ültek,
mint prédáló héják, a bőrcsizmás szavak.
Mikor még a félsz kapkodott inget és gatyát,
ha napkeltekor a gyártelepi sziréna szólt,
s belebúgta a hideg füstködös hajnalba,
hogy felkelni, gyerünk, építsd a hazát,
újjá és jobbá mindent, mi szétesett:
gyárat, országot, nemzetet.
és veszélyes volt már a töprengés, a Csend,
kánonná lett a vezénylő akarat,
hogy gondolni kinek, mikor
és mit szabad.
Harcra s dologra kellett a kéz,
és mundért viselt itt férfi, nő,
kellett golyófogónak,
ki szolgálni kész,
hát nemzett és szült,
ha maradt rá kedv s erő.
(merthogy a bugyi csak tundra volt,
a vaskályhák tüze meg hamva holt,
a mosdóvíz reggelre befagyott,
tükrén a jég bőrzött holnapot)
Amikor hős volt az anya, ki szült,
ám a fontolgatással, titkon vétkezett,
ha terhével mégis koplalni kényszerült,
hát kaphatott akár két főre tejjegyet!
Ki akarhatta, hogy megszülessek(?),
az anyám (ki máskülönben hős volt),
talán már ő se tudja.
Vagyok én így egy nemzedék,
ki okkal kérdi, ha kérdi még,
hogy örömre jött-e vagy búra,
hogy elrendelt létének
mi volt, ha volt, a földi kútja?
*
A szerkesztő
megjegyzése a fenti vershez.
Abban a szerencsétlenebb korban éltem át én is ezt az időszakot - még ha gyerekként is -, amit Kis Pál István ebben a versében leírt! Ragyogó korrajz, látlelet ez a történelminek bátram nevezhető verses alkotás!
Minden szava, mondata igaz. Bár a vers az 50'-es éveket idézi, mégis elgondolkodtató.
Ezek a viszonyok akármikor bekövetkezhetnek! Ahogy egy bölcselet tartja: aki nem tanul a történelemből, az arra ítéltetik, hogy újra átélje azt!
Jelen korunkban bizonyos pénzügyi birodalmak megint nem bírnak magukkal: képesek kockáztatni – s ha kell –, feláldozni ártatlan emberek millióinak életét…! A béke jelenleg nem opció, ám a fegyverbiznisz nagyon is az!
*****************************************
7. FELSŐ TAMÁS:
A SZÍV ALATT FAKAD AZ ÉLET
(meditáció)
Létezik az életben egy pillanat, amikor az ég és a föld összeér egyetlen halk szívdobbanásban. Ez a mindenség legszebb titka, az élet hajnala, amely egy törékeny, mégis legyőzhetetlen fénymagból sarjad.
 |
| Felső Tamás |
A gyermek még a csend öblében pihen, mint egy apró, drága gyöngyszem a tenger mélyén. Az anyai test számára nem hajlék, hanem egy élő, lüktető templom, ahol a szeretet formát ölt. A szív alatt fakadt élet olyan, mint a tavaszi rügy, amely a tél hidege után a nap első sugaraira vágyik, benne feszül minden holnap ígérete és a múlt minden meg nem élt álma.
Ahogy a fény megvilágítja az édesanyát, láthatjuk a csodát, hogy egy aprócska univerzum él benne.
A köldökzsinór mi összeköti őket, életfonál, amely nemcsak táplálékot, hanem érzelmeket is közvetít, a lelkek láthatatlan hídján.
Kettejük ragyogása nem külső fény, hanem az élet izzása, amely belülről hatol át a sötétségen, hirdetve, hogy a sötétségből mindig világosság születik.
Az anya simogató keze hasán, egy óvó fészek, amely körbeöleli a jövőt, mielőtt az még megérintené a világot.
A születés nem csak egy gyermek érkezésének a pillanata, hanem egy fenséges ébredés. Olyan, mint amikor a csillagok fénye végre eléri a földet, és a néma várakozást felváltja az első felsírás zenéje. Mert egy gyermek nemcsak testből, hanem reményből is születik, hogy emlékeztessen minket, minden, a szív alatt fakadt élet, egy megismételhetetlen, olyan szent költemény, amit az angyalok írtak.
*****************************************
8. A TERMÉSZET
VERSES DÍCSÉRETE
pazar pompájával a nap kecsegtet.
Oly kedves e reggel bódult szívemnek,
mikor az ablaküvegre gyöngyöt fest.
Ezüstös napfény csillan az ágyamon,
ébren vagyok és én mégis álmodom.
A lenge szellő halk dalt dúdol nekem,
pillangó táncát járja a kert felett,
majd kábultan száll le egy rózsaágra,
pedig harmatos a szirom ruhája.
Eme reggeli fény égi ajándék,
Uram add, legyen mindenkinek remény
még mielőtt a Nap nyugovóra tér,
hisz ma, annyi mindent tenni szeretnénk!
……………………
Bezárt, fehér vidék,
Deres ágon puha pihék,
Kihímezve fenyők, arák
Fagyponton jeges formák,
Tüllfátylam gömb szívrózsán,
Didergő a zúzmarás szívem,
Pelyhes hó szállingózik bennem,
Megszáll, ördögi körében egy testhossz,
Aztán vonzás, szerelmi fokozás,
Melegít olvadás, ébredő álmodozás,
Nem fázom tovább, hamvas szám,
Napfény megérint gyengéden,
Szellő cirógat serényen,
Fehér nárciszok nyitják a tavaszt,
Nyíló aranyeső, pelyhes barkák,
Csipkés uszályukat mintázzák.
………………………
nincs eltakarva a kezdet,
esőcseppből álmos szürke
gondolat a létre ül le!
Emberszívek olvadóban,
gyermek játszott kinn a hóban,
velük ébredt sok kis emlék,
álmaidba elkeverték!
Lassanként a jégből víz lett,
eltűnt már a fehér díszlet,
télnek tiszta ragyogása,
épp esőnek szürke sátra...
……………………….
a táj is újra ébred.
Új év, újra tavasz,
ébredő remények,
örökös a körforgás,
*
nem szedhető marékszámra.
Szembeszáll faggyal, hóval,
a hideg, fehér takaróval.
Ha megkísért egy, egy szála,
megmondják majd mi az ára.
Túlélni minden zord telet,
reményt hirdet és az életet.
*****************************************
9. ANTOLÓGIA A
MAGAZINBAN
Guti Csaba: A galamb titka
(novella)
Az ablak félig nyitva volt, a szél bekúszott rajta, és meglibbentette a Katinka vállaira boruló tincseket. Bár szép szőke fürtjei voltak a lánynak, mégis mintha csak sápadtabbá tették volna az egyébként is fakó arcocskát. Csak a masni piroslott a hajában, ami mindig ott ékeskedett a szépen rendezett fonatok között.
Csend volt a konyhában, a háttérben az anya ténykedése hallatszott, ahogy a fazekakkal, tálakkal bajlódott, miközben az ebédet főzte. Már harmadjára kóstolta meg az ételt annak reményében, hogy ezúttal a lánya többet eszik majd belőle, mint egy kismadár. Közben időnként a gyermekre pillantott.
 |
| Guti Csaba |
Kintről, a völgy felől vidám gyerekzsivajt hozott a szél. Katinka merengve a hang irányába tekintett. Szívével ott volt ő is, rúgta a labdát, és fogócskázott. Szeretett álmodozni, mert akkor nem voltak gátjai, és mindent megtehetett csak úgy, mint a többi gyerek. De ettől többre sajnos nem volt képes.
Hiába! Az orvos mindenféle testmozgástól eltiltotta a gyenge, csenevész alkatú kislányt, akit egyébként még a legrövidebb séták is kifárasztottak.
Katinka eleinte haragudott a doktorra, aki ilyen szigorú volt vele, ahogyan haragudott a szüleire is, akik minden rendelkezését be is tartatták vele. Időbe telt, mire belátta, hogy ennek így kell lennie, és elfogadta magát úgy, ahogyan volt. Abban viszont, hogy ez valaha is megváltozhat, maga sem nagyon hitt.
Panaszait inkább magában tartotta, nem akart még több fájdalmat okozni a szüleinek a mindennapok keserűségén túl. A tekintetéből kiáramló bánatot azonban nem tudta a némaságával elfojtani.
Látta ezt rajta az anyja akkor is, amikor az ebédet főzte, miközben Katinka a völgyben zajongó gyerekeket hallgatta. A nő egy pillanatra félretette az ételt a tűzhelyről, az ablakhoz lépett, és becsukta azt.
- Észre sem vesszük, és beszökik a meleg! Mégiscsak jobb idebent a hűvösön, mint odakint a melegben! - mondta, de Katinka okos volt, nem lehetett könnyen becsapni. A lány mégsem mondott semmit, csak lágy mosolyával bearanyozta azokat a perceket, amikor szülőjére nézett. Az anyja megint csak óvni akarta őt valamitől.
Ezután már nem hallotta a távoli játék zajait, csak a szomorúfűz ágait látta hajlongani a szélben, ami ott tornyosult az ablak előtt.
Szép volt az a fűz, de Katinka sokszor úgy érezte, hogy odatapasztja őt a falakhoz, és szinte megfullad a szorításában. Aztán egyszer egy pillanat alatt, minden teljesen megváltozott.
Történt ugyanis, hogy egy gyönyörű, fehér galamb lelt otthonra abban a fában. Egy szikrázó tavaszi napon történt mindez. Az örömteli dolgot a lány apukája fedezte fel, aki odakint ténykedett az udvarban. A hófehér galamb mintha fénnyel szórta volna be maga körül a fűzfa ágait, úgy tündökölt rajta. Szinte azonnal odavonzotta a férfi szemeit. Az apa néhány percig csöndben fürkészte a madár mozdulatait, majd amikor látszott, hogy az le akar ott telepedni, megkereste a lányát, hogy megmutassa neki az új lakót.
Katinka nagyon megörült neki, és őszinte csodálattal nézte, ahogy a szárnyas megépítette a fészkét a fa sűrűjében. Mikor az utolsó fűszál is a helyére került, a madár megpihent benne, nem akart többé elrepülni az udvarból. A kislány onnantól úgy érezte, hogy hozzátartozik az a galamb.
Az édesapja másnap madáritatót épített a kertbe. A galamb szívesen látogatta azt, a forró napokon a szomját oltotta belőle, sőt olykor meg is fürdött benne. Katinka mindennap kicserélte a vizet, s napok fordultával az itatót is kitakarította, hogy a galamb mindig felfrissülhessen, akárhányszor csak vízre vágyott. Búzaszemeket is hintett a terjedelmes fa alá, azzal kedveskedett a madárnak.
A galamb érezte a gondoskodást, és azt, hogy ott jó helye van. Rövidesen párt talált magának, aki ugyanolyan fehér volt, mint ő maga. Azontúl már ketten ültek abban a fészekben, ketten ittak az itatóból, ahogyan a búzaszemeken is megosztoztak. Bár az is lehet, hogy akkor már a kislány többet szórt ki a nagy fa alá a fűszálak közé, hogy mindkettejüknek bőven jusson.
Ez az állapot sem tartott sokáig, mert hamarosan tojások kerültek a fészekbe, a tojásokból pedig igen gyorsan fiókák bújtak elő.
Katinka nem láthatta őket onnan alulról, csak a hangjukat hallotta, ahogyan felbolydult a fészek, miután valamelyik szülő a fészek felé repült.
- Hej, de szeretnék galamb lenni, akkor láthatnám, hogy mi történik odafent! - sóhajtotta a lány.
De sohasem a szomorúság tört fel ilyenkor belőle, sokkal inkább a kíváncsiság.
Rövid idő múlva a kisgalambok felcseperedtek, és kiültek a fészek mellé az ágakra. Majd a legbátrabb nekiveselkedett, és megtette az első repülőútját. Hatására rövidesen a másik is így tett. Délután már négy galamb szelte a fűzfa körül a levegőt, mintha csak kivirágzott volna körülöttük az ég.
Katinka kacagta ezeket az égre nőtt, repdeső szirmokat. Talán soha nem volt még olyan boldog. Egyre csak a madarak közé vágyott.
- Hej, bárcsak galamb lehetnék, és veletek repülhetnék! - sóhajtotta, de hangja ezúttal sem volt csüggedt. Színtiszta csodálat tükröződött vissza szavaiból.
Azon a nyáron az öreg galambpár még egyszer tojásrakásba fogott. Katinka nagyon örült a dolognak, annál is inkább, mert a fiatalok sem hagyták ott az udvart. Nagy volt az a fűzfa, mindannyian menedékre találtak benne. A kislány édesapja kibővítette a madáritatót, és azontúl a kislány is nagyobb kosárkából szórta a földre a búzát.
Élvezte azt az időt Katinka, talán még a színe is pirosabb lett, bár még akkor is hamar elfáradt.
Egy nap azonban sötét felhők jöttek a határ felől. A szél rángatta a szomorúfűz ágait, s bizony sok levelet letépett róla. A kislány az ablakból nézte a galambfészket, féltette a madarakat. Nemsokára az eső is megeredt, habot vert a fa körül, és eláztatta határt. A kislány nagyon aggódott akkor már. Egyre csak a fészket fürkészte, és a benne lévő apró állatokat.
- Jaj, még megfáznak szegénykék! - sóhajtozott, de egyebet nem tudott tenni.
Aztán egyszer gondolt egy nagyot. Csak az anyukája volt otthon. Megvárta, míg a nő átment a szomszéd szobába, akkor magához vette az esőköpenyét, és kiosont a házból. Elhatározta, hogy felmászik a fára, és kifeszíti a fészek fölé a köpenyt, hogy a madarak ne ázzanak tovább.
Az eső talán akkor zuhogott a legjobban. Valósággal ömlött a felhőkből. Katinka vacogni kezdett a hideg cseppektől, és talán a félelemtől is. Egy pillanatig tanácstalanul állt a fa tövében. Az eső ugyanúgy verte a fészket, nem csillapodott semmit. Katinka nagy levegőt vett, és megpróbálta minden erejét összeszedni. Soha nem izgult még annyira, de eltökélt volt; meg akarta óvni a madarait.
A következő mozdulatával már a fa lenyúló ágait markolta. A legnagyobb akadályt az alsó ág jelentette, mert magasan volt, és nagyot kellett húznia magán annak a madárcsontú kislánynak, hogy felkapaszkodhasson rá. Csúszott a fa törzse, Katinka többször visszaesett a földre, miközben a térdeit véresre dörzsölte a kéreg. De a lányka nem érezte a fájdalmat. Valami ismeretlen érzés hajtotta előre.
Végül sikerült felmásznia. Azután sokkal könnyebb volt föntebb jutni, mert sűrű volt a fa. Ágról-ágra mászott. Közben egyre csak a fészket nézte, ami centiről-centire közelebb került hozzá. A kislány érezte, hogy hamarosan eléri a célját. Egyre bátrabb lett.
Közben odabent az anyukája visszatért a konyhába, és keresni kezdte a lányt. Szólongatta, benyitott az ajtókon, de nem érkezett válasz sehonnan sem. A nőt hamarosan rossz érzés kerítette hatalmába, a homlokát egy pillanat alatt ellepte a hideg veríték.
Miután a házban nem találta Katinkát, kirohant, és szétnézett az udvaron. Feltekintett a fűzfára is. S abban a pillanatban sikított egy hatalmasat. Hangja kettétörte a homályba boruló délutánt.
A kislány akkor már nagyon magasan járt. Az anyja sikolyára összerezzent, és nyomban a hang irányába tekintett. Az az egy pillanat elég volt, hogy beleszédüljön a mélységbe. A fa ágai recsegve adtak teret, ahogy a törékeny test utat tört közöttük. Katinka egy pillanat múlva már ott feküdt az anyja lábai előtt, összezúzva.
……………………..
Horváth Edina Anna: Ne add fel
Ha a terhek alatt sajog szíved,
és úgy érzed, kialudt már a fény,
a lehetőség megtalál téged,
s egy új kezdet majd a céljához ér.
most felhők takarják el az eget,
de minden lépés, mit bátran teszel,
a megoldáshoz közelebb vihet.
Ne add fel, ha elfáradt a lelked,
ha a bánat súlya nyomja vállad,
hiszen az Úr mindig fogja kezed,
hogy újra meg újra megpróbáljad.
Emeld fel fejed, ha lehúz a múlt,
hallgasd a szellőt, a madár dalát,
mert a gondokból létezik kiút,
csak várja, hogy észre vedd a nyomát.
Ha megállsz egy pillanatra csendben,
megleled a sötétben a napot,
hisz a fénye ott világít benned,
s előtűnik, mi örökké ragyog.
(2025. december 18.- Szerzői jog fenntartva!)
………………………..
Póth-Vecsei Mária : Új tavasz…Barázdák - festmény
………………………
Lovag Dáma Nagy Cynthia video-verse
„Mécs László: A királyfi három bánata”
megtekintése a YouTube-on
https://youtu.be/qgoETVrPP_A?si=gczg9H2nVuFE-8-u
https://youtu.be/qgoETVrPP_A?si=gczg9H2nVuFE-8-u
……………………………
Fodor Gyöngyi: A TÖKTOLVAJ
- mai alkotásom, nem gyerekeknek - novella
Egyik reggel, 7:20-kor csengettek. A szomszédom volt az. Még a nevét sem tudom annak a fickónak. Jabbának hívom, mert olyan, mint a Hut gengszter a Csillagok Háborújában, zömök, nyakatlan, mindig rosszalló arccal és nagy szájjal.
- Nézd, láttam! - károgta fenyegető hangon.
– Jó reggelt magának is, kedves szomszéd. Mit látott?
- Azt az átkozott törpét. Tegnap este átjött a kertembe és ellopott két tököt.
- Egy törpe jött a kertjébe?
 |
| Fodor Gyöngyi |
- Nem egy törpe, hanem a te törpéd. Az, amelyik a fügefa alatt van, és olyan önelégülten mosolyog. Átkozott seggfej, ellopta a tökjeimet.
Ekkor esett le, hogy Umbertóról beszél, az én drága kerti törpémről, akit a nagyszüleimtől örököltem ezzel a házzal együtt. Elnevettem magamat.
– Én nem tudok ezen nevetni – ökölbe szorította a kezét és úgy szívta be a levegőt, mintha egy gumimatracot fújna fel. – Egyáltalán nem vicces. Legközelebb elkapom – sziszegte.
– Ugyan már, de hiszen Umberto fából van – próbáltam elmagyarázni neki
– Fából készült vagy sem, de él. Talán nem előtted, de éjszaka. A saját szememmel láttam. Úgy bolyongott a kertemben, mintha egy szupermarket zöldségosztályán lenne.
Iszonyatos erőfeszítésembe került, hogy ne nevessek újra a képébe. Sarkon fordult, mérgesen elrohant. Azt hittem, vége a történetnek, de másnap, ugyanabban az időben, újra megjelent. Ezúttal nem csengetett, ököllel verte az ajtómat. Kinyitottam, ott állt, még mérgesebb volt, mint előző nap. Kidagadtak nyakán az erek.
– Tegnap este három tököt lopott. Ha így megy, kiüríti a kertemet – kiabálta teli torokkal.
– Nyugi – mondtam. – Nem lehetett ő, hiszen csak egy fabábu, évtizedek óta ugyanazon a helyen van - de nem figyelt rám
– Mondd meg annak a gonosz kis törpédnek, hogy mostantól nagyon vigyázzon magára – kiabálta és elindult haza, de még elmenőben is motyogott valamit, amit nem értettem.
Másnap reggel nem hallottam se kopogást, se dörömbölés. Hála istennek, gondoltam. De amint kimentem a házból, láttam, hogy szegény Umbertóm egy fügefa ágán lóg, a reggeli szellő csapkodta. Odamentem, hogy levegyem. Ruhaszárító kötéllel volt fellógatva, szoros precíz csomóval. A mellkasán egy apró tábla, rajzszöggel rögzítve, rajta nagy fekete nyomtatott betűkkel TÖK TOLVAJ, majd kisebb betűkkel az, hogy „Senki sem áll a törvény felett.” Döbbenten néztem, ahogy Umberto lógott, és lángként csapódott belém a felháborodás hulláma. Szerettem volna odamenni ahhoz a pszichopata Jabba varangyhoz, és hátulról fejbe vágni. De aztán nyugodtan leemeltem a kis törpémet, letettem a földre. Boldog kis mosolya, kerek kedves szemei, megdöntött pipája azonnal megnyugtatott.
– Ne aggódj öregfiú – suttogtam. – Nem hagyom, hogy bárki hozzád érjen!
Éjfél körül egy sziréna hangja ébresztett fel. Kinéztem a redőny résein át. A mentőautó közvetlenül Jabba kapuja előtt parkolt le, majd a mentősök hordágyon hozták ki őt a házból. Jabba sikoltozott, káromkodott és fenyegetőzött. Néhány szomszéd is kint volt, hogy közelről figyeljék az eseményeket. Amikor a mentő elhajtott, az utca üres és csendes lett, mint korábban.
Másnap, dél körül kopogtattak az ajtón. Két egyenruhás rendőr érkezett. Komolyak voltak, de kissé zavarban.
– Elnézést, ön Mr. Morgan? – kérdezte egyikük, mire bólintottam.
– Ön a fügefa alatt álló kerti törpe tulajdonosa? – kérdezte a másik rendőr. Ismét bólintottam..
– A szomszédja feljelentést tett… nos… az ön törpéje ellen. Tudna nekünk adni némi információt ezzel kapcsolatban?
– Igen, persze. A szomszédom azt állította, hogy a törpém lopkodja a tököket a kertjéből – válaszoltam. Egyikük elővett egy noteszt, és írt bele valamit. – Aztán tegnap megtaláltam a törpét egy faágon lógva.
– Felakasztották? – kérdezte a fiatalabb a kettő közül, felvont szemöldökkel.
– Igen. Hurok és egy tábla – válaszoltam, és megmutattam nekik a mindkettőt.
A két rendőr összenézett, döbbentnek látszottak. Megköszönték, hogy rendelkezésükre álltam, felálltak.
– A szomszédját megfigyelés miatt bent tartják a pszichiátrián - mondta az egyik rendőr elmenőben. Elkísértem őket egészen a kertkapuig. Amint a rendőrautó elhúzott, megláttam a szemközti házból érkező nőt. Körülbelül hetven éves, leopárdmintás köntöst, hajcsavarókat, és bolyhos papucsot viselt.
– Hallotta? – kérdezte szinte súgva. A szomszédunk... Lekötözve találta meg a lánya, fejére egy kifaragott tök lámpást húzott valaki. Azt állítja, hogy a maga kertitörpéje volt a tettes – égre emelte a tekintetét, keresztet vetett. – Hogy mik meg nem történnek!? – és visszament a házába.
Umberto pedig önelégülten mosolygott a fügefa alatt.
*
Kép egy festett
törpéről
Aurora Amelia Joplin : Az új otthonom
Van egy kis faház, mélyen az erdő szívében. Olyan hely ez, amit nem térképen jelölnek, hanem a szívem belső térképén. Az ajtaja halkan, recsegve nyílik, mintha maga az erdő sóhajtana egyet, amikor belépek. Bent fahéjillat, száradó fenyőágak és régi fapadló melege ölel körbe – olyan illatok ezek, amelyek emlékeket idéznek fel, talán olyanokat is, amik még azelőtt születtek, hogy megszülettem volna.
A padlón kézzel szőtt szőnyegek puhán simulnak a lábam alá, az ablakokon át beszűrődik a délutáni napfény, aranycsókokkal simogatva végig a szoba falait. Odakint, a fák között madarak énekelnek – tisztán, egyszerűen, őszintén. Mint a lélek, amikor megpihen.
 |
| Nagy Éva |
A csend nem üres itt, hanem élő. Finoman rezeg, mint egy halk, mégis mindenható dallam. Mintha az egész erdő szíve együtt dobogna az enyémmel.
És itt vagyok én. Mezítláb. Egy csésze meleg teát tartok a kezemben, és leülök a faházikó verandájára. A hajamat megsimogatja a langyos szél, az ujjaim köré fonódik a
csésze melege, és csak nézem a lombok között áttáncoló fényt.
Semmit nem kell tennem. Nincs elvárás. Nincs szerep. Csak a létezés maga –
tisztán, őszintén.
Súg nekem az erdő, suttognak a fák, beszélnek hozzám – nem szavakkal, hanem közvetlenül a szívemhez. Az energiák áramlanak, mint egy lágy, kristálytiszta patak, végigsiklanak bennem, egészen a sejtjeim legmélyéig. Megtisztítanak, átölelnek, emlékeztetnek.
Most együtt lélegzünk. Együtt vagyunk. Eggyé váltunk.
És ott boldog vagyok. A kis faházban. Egyedül – de nem magányosan. Távol az emberek zajától, drámáktól, elvárásoktól. Nem azért, mert menekülök. Nem azért, mert beteg vagyok. Hanem mert itt vagyok igazán jól.
Ez az a hely, ahol nemcsak belül, hanem kívül is otthon vagyok.
Nem kell megtalálnom önmagam – már rég megtaláltam.
A faház, az erdő, a fény, a csend – mind én vagyok.
És ebben a mély, békés egységben élni, maga a csoda.
.jpg)
Gerencsér Hajnalka: A BARÁT
Nagy családban élsz, sok ember vesz körül.
Mások azt hiszik, sosem vagy egyedül.
De nem így van, tudod ezt te is legbelül,
S ez ellen bárhogy fáj, munkába menekülsz.
A család dolgozik, lót-fut, hegedül,
Nem érdekli, mi fáj neked ott legbelül.
S ha véletlen mégis otthon vannak,
Ne hidd, hogy lelked titkai után kutatnak.
Ki - ki külön éli a saját életét,
Saját mércéjével méri élete értelmét.
Titkon arra vágysz, hogy "csak úgy" látogassanak,
Megkérdjék: mit csinálsz egész nap és hogy vagy?
De nem, ezért nem jön családtagod,
S ha mégis, annak pénzedet adhatod.
S csoda történik, ugyan ne vedd zokon,
Egyszer csak idegen zörget az ajtódon.
Idegen gondolod, mert nem vérszerinti rokon,
Ugyan mi szél hozta, most azon gondolkozol.
Mondja is már nyomban, régen látott Téged,
S arra gondolt, ugyan mire lenne szükséged?
Üres kézzel jött, látni akart csupán,
Kicsit beszélgetni, s ez a legnagyobb adomány!
Nem azért jött, hogy felrója neked,
Naponta vajon mily gyakran sepregetsz?
Nem azt nézi, mit vihetne haza,
Vagy mi az, amivel jól felzaklathatna.
Ehelyett leül, s beszélget veled,
S egyre közelebb kerülsz eme emberhez.
S érzed lassacskán megnyugszik a lelked,
Szóltak hozzád, s te ugyanezt tehetted.
Volt ideje arra, hogy meghallgasson Téged,
Nem idegen tehát ki így szeret, értsd meg!
Mert bár a vér összeköt eredet alapja
De a szív, az idő az, ami a szeretetet adja.
S ne fájjon neked, de elmondok egy titkot:
Barátaidnak a szívedben mindig nyiss ablakot!
Engedd be őket, mert ők ismernek Téged,
Tudják minek örülsz, s azt is : mi fáj Néked!
Egyetlen barátot se hívj idegennek,
Mert ez legbelül neki kínt jelenthet.
Tudd, hogy ő egy olyan családtagod,
Akivel mindig megoszthatsz örömet, bánatot.
És egy kérdés álljon a végén még:
Mi a nagyobb kapocs? A szeretet vagy a vér?
A rokonnak ideje véges, mindig fáradt nagyon,
Barátaid ráérnek, mert szeretnek: ez az igaz vagyon!
A barátodat te választod, vagy éppen ő téged,
A rokon az adva vagyon, csupán ő a véred.
Súg nekem az erdő, suttognak a fák, beszélnek hozzám – nem szavakkal, hanem közvetlenül a szívemhez. Az energiák áramlanak, mint egy lágy, kristálytiszta patak, végigsiklanak bennem, egészen a sejtjeim legmélyéig. Megtisztítanak, átölelnek, emlékeztetnek.
Most együtt lélegzünk. Együtt vagyunk. Eggyé váltunk.
És ott boldog vagyok. A kis faházban. Egyedül – de nem magányosan. Távol az emberek zajától, drámáktól, elvárásoktól. Nem azért, mert menekülök. Nem azért, mert beteg vagyok. Hanem mert itt vagyok igazán jól.
Ez az a hely, ahol nemcsak belül, hanem kívül is otthon vagyok.
Nem kell megtalálnom önmagam – már rég megtaláltam.
A faház, az erdő, a fény, a csend – mind én vagyok.
És ebben a mély, békés egységben élni, maga a csoda.
……………………….
Földesy Imre: Tavasz – festmény (50x40 cm, olaj-farost)
.jpg)
………………………
Gerencsér Hajnalka: A BARÁT
Nagy családban élsz, sok ember vesz körül.
Mások azt hiszik, sosem vagy egyedül.
De nem így van, tudod ezt te is legbelül,
S ez ellen bárhogy fáj, munkába menekülsz.
Nem érdekli, mi fáj neked ott legbelül.
S ha véletlen mégis otthon vannak,
Ne hidd, hogy lelked titkai után kutatnak.
Ki - ki külön éli a saját életét,
Saját mércéjével méri élete értelmét.
Titkon arra vágysz, hogy "csak úgy" látogassanak,
Megkérdjék: mit csinálsz egész nap és hogy vagy?
De nem, ezért nem jön családtagod,
S ha mégis, annak pénzedet adhatod.
S csoda történik, ugyan ne vedd zokon,
Egyszer csak idegen zörget az ajtódon.
Idegen gondolod, mert nem vérszerinti rokon,
Ugyan mi szél hozta, most azon gondolkozol.
Mondja is már nyomban, régen látott Téged,
S arra gondolt, ugyan mire lenne szükséged?
Üres kézzel jött, látni akart csupán,
Kicsit beszélgetni, s ez a legnagyobb adomány!
Nem azért jött, hogy felrója neked,
Naponta vajon mily gyakran sepregetsz?
Nem azt nézi, mit vihetne haza,
Vagy mi az, amivel jól felzaklathatna.
Ehelyett leül, s beszélget veled,
S egyre közelebb kerülsz eme emberhez.
S érzed lassacskán megnyugszik a lelked,
Szóltak hozzád, s te ugyanezt tehetted.
Volt ideje arra, hogy meghallgasson Téged,
Nem idegen tehát ki így szeret, értsd meg!
Mert bár a vér összeköt eredet alapja
De a szív, az idő az, ami a szeretetet adja.
S ne fájjon neked, de elmondok egy titkot:
Barátaidnak a szívedben mindig nyiss ablakot!
Engedd be őket, mert ők ismernek Téged,
Tudják minek örülsz, s azt is : mi fáj Néked!
Egyetlen barátot se hívj idegennek,
Mert ez legbelül neki kínt jelenthet.
Tudd, hogy ő egy olyan családtagod,
Akivel mindig megoszthatsz örömet, bánatot.
És egy kérdés álljon a végén még:
Mi a nagyobb kapocs? A szeretet vagy a vér?
A rokonnak ideje véges, mindig fáradt nagyon,
Barátaid ráérnek, mert szeretnek: ez az igaz vagyon!
A barátodat te választod, vagy éppen ő téged,
A rokon az adva vagyon, csupán ő a véred.
……………………
Horváth Edina Anna: Üzenet a láthatatlanból
(novella)
Kint az udvaron álltam melegen felöltözve, mégis vacogtam. Nem volt különösebb okom megállni, mégis úgy éreztem, mintha várnék valamire.
Ekkor jelentek meg a galambok.
 |
| Horváth Edina Anna |
Ketten voltak.
Egyszerre érkeztek, szép lassan leszálltak. Szárnyuk
suhanása belesimult a csendbe, mint egy rég ismert dallam első hangja. A
kerítés tetejére szálltak, körülnéztek, majd rám tekintettek.
Egymás mellett ültek, olyan közel, ahogy csak azok tudnak, akik egy egész életet töltöttek együtt, és azon túl is.
Ahogy rájuk néztem, a világ lassítani kezdett. Nem volt többé reggel vagy tegnap, csak egy röpke pillanat, ahol a látható és a láthatatlan összeért. Tudtam, hogy nem lehetett véletlen.
Mindkét galamb fehér volt, tollazatuk szinte világított a halvány fényben. Az egyikben édesanyám jelenlétét éreztem, a gyengéd figyelmet, a jóságot, és azt a néma kérdést, amit mindig felém küldött: jól vagy? Nem szólt, mégis hallottam, a szívemben, ott mélyen.
A másik galamb határozottabb tartású volt. Apám jelenléte volt, amely határozottan figyel, nem vigasztal, hanem biztosít. Mintha azt mondta volna: Tarts ki, és ez elég.
A galambok nem mozdultak, és nem féltek tőlem. Nem fordították el a fejüket, csak néztek pár másodpercig, de abban a tekintetben benne volt minden.
A kerítés, amely addig elválasztott, most átjáróvá vált. Nem határ volt többé, hanem vonal két világ között. Az egyik oldalon én álltam, az idő súlyával a vállamon. A másikon ők, már fájdalom nélkül, egy másik dimenzió nyugalmában.
És akkor megértettem az üzenetet.
Nem azt mondták, hogy ne fájjon, és nem azt, hogy felejtsek. Hanem azt, hogy nem hagytak egyedül, itt vannak. Hogy a szeretet nem szűnik meg a halállal, csak áttetszővé válik. Hogy figyelnek, akkor is, amikor nem nézek fel az égre.
Rövid ideig tartott, a galambok egyszerre billentették meg a fejüket, mintha búcsút intenének, és már el is tűntek. Mint, akik csak eddig maradhattak. Úgy, ahogy azok mennek el, akik tudják, hogy vissza lehet térni.
Amikor eltűntek újra a régi csendet éreztem, de valahogy erőt kaptam tőlük.
Azóta, ha galambot látok a kerítésen, nem kérdezem, mit jelent. Tudom, hogy az égi szeretteim üzennek így, nem kimondott szavakkal, hanem azzal, hogy emlékeztetnek: lehet a találkozásnak másik formája.
És ha majd eléggé el tudok mélyedni, akkor majd hallani fogom őket ott, ahol a szeretet sosem szűnt meg: a szívemben.
Egymás mellett ültek, olyan közel, ahogy csak azok tudnak, akik egy egész életet töltöttek együtt, és azon túl is.
Ahogy rájuk néztem, a világ lassítani kezdett. Nem volt többé reggel vagy tegnap, csak egy röpke pillanat, ahol a látható és a láthatatlan összeért. Tudtam, hogy nem lehetett véletlen.
Mindkét galamb fehér volt, tollazatuk szinte világított a halvány fényben. Az egyikben édesanyám jelenlétét éreztem, a gyengéd figyelmet, a jóságot, és azt a néma kérdést, amit mindig felém küldött: jól vagy? Nem szólt, mégis hallottam, a szívemben, ott mélyen.
A másik galamb határozottabb tartású volt. Apám jelenléte volt, amely határozottan figyel, nem vigasztal, hanem biztosít. Mintha azt mondta volna: Tarts ki, és ez elég.
A galambok nem mozdultak, és nem féltek tőlem. Nem fordították el a fejüket, csak néztek pár másodpercig, de abban a tekintetben benne volt minden.
A kerítés, amely addig elválasztott, most átjáróvá vált. Nem határ volt többé, hanem vonal két világ között. Az egyik oldalon én álltam, az idő súlyával a vállamon. A másikon ők, már fájdalom nélkül, egy másik dimenzió nyugalmában.
És akkor megértettem az üzenetet.
Nem azt mondták, hogy ne fájjon, és nem azt, hogy felejtsek. Hanem azt, hogy nem hagytak egyedül, itt vannak. Hogy a szeretet nem szűnik meg a halállal, csak áttetszővé válik. Hogy figyelnek, akkor is, amikor nem nézek fel az égre.
Rövid ideig tartott, a galambok egyszerre billentették meg a fejüket, mintha búcsút intenének, és már el is tűntek. Mint, akik csak eddig maradhattak. Úgy, ahogy azok mennek el, akik tudják, hogy vissza lehet térni.
Amikor eltűntek újra a régi csendet éreztem, de valahogy erőt kaptam tőlük.
Azóta, ha galambot látok a kerítésen, nem kérdezem, mit jelent. Tudom, hogy az égi szeretteim üzennek így, nem kimondott szavakkal, hanem azzal, hogy emlékeztetnek: lehet a találkozásnak másik formája.
És ha majd eléggé el tudok mélyedni, akkor majd hallani fogom őket ott, ahol a szeretet sosem szűnt meg: a szívemben.
2025. december 25.)
*
Horváth Edina Anna novellájához
10. ERDŐS SÁNDOR: INTUICIÓ…
"Az intuíció a lélek suttogása"
A csendben szól egy halk magyarázat,
nem szavak, nem zaj, nem cifra varázslat.
Az út előtt köd ül, a szív mégis látja,
az intuíció a lélek suttogása.
Nem könyvből tudod, nem mások beszédéből,
nem számok rendjéből, nem hideg eszéből.
Mint hajnalban fény, mikor sötét tágul,
úgy vezet téged, egy érzés világul.
Megállsz, s érzed: jó helyen vagy, testvér,
a csendben zúgó szél is csak neked mesél.
Az igazság nem mindig mások harsogása,
hanem intuíció, a lélek suttogása.
" Ez egy gyönyörű, elgondolkodtató vers az intuíció természetéről és
erejéről. Kiválóan megragadja azt a gondolatot, hogy az emberi tapasztalat egy
mélyebb, racionálison túli rétege az igazság megismerésének.
A vers üzenete mélyen rezonál azokkal a filozófiai és pszichológiai elméletekkel, amelyek az intuíciót a tudattalanból származó, hirtelen bevillanó felismerésként vagy "zsigeri" érzésként írják le, amely gyakran pontosabbnak bizonyul a tudatos mérlegelésnél. A "lélek suttogása" kép kiválóan szemlélteti ezt a finom, belső hangot, amelyet a mindennapi élet zaja könnyen elnyomhat, és amelyhez csendre van szükség a meghallásához.
A költemény arra ösztönöz, hogy bízzunk a belső iránytűnkben, és ne csak a külső zajokra, a számokra vagy mások véleményére hagyatkozzunk az életünk fontos döntéseinél."
nem szavak, nem zaj, nem cifra varázslat.
Az út előtt köd ül, a szív mégis látja,
az intuíció a lélek suttogása.
Nem könyvből tudod, nem mások beszédéből,
nem számok rendjéből, nem hideg eszéből.
Mint hajnalban fény, mikor sötét tágul,
úgy vezet téged, egy érzés világul.
Megállsz, s érzed: jó helyen vagy, testvér,
a csendben zúgó szél is csak neked mesél.
Az igazság nem mindig mások harsogása,
hanem intuíció, a lélek suttogása.
*
Egy hozzáértőtől a vers elemzése:
A vers üzenete mélyen rezonál azokkal a filozófiai és pszichológiai elméletekkel, amelyek az intuíciót a tudattalanból származó, hirtelen bevillanó felismerésként vagy "zsigeri" érzésként írják le, amely gyakran pontosabbnak bizonyul a tudatos mérlegelésnél. A "lélek suttogása" kép kiválóan szemlélteti ezt a finom, belső hangot, amelyet a mindennapi élet zaja könnyen elnyomhat, és amelyhez csendre van szükség a meghallásához.
A költemény arra ösztönöz, hogy bízzunk a belső iránytűnkben, és ne csak a külső zajokra, a számokra vagy mások véleményére hagyatkozzunk az életünk fontos döntéseinél."
*****************************************
11. A.K. ANDRÁS: "APU, BAJ VAN. GYERE ÉRTEM!
(novella)
 |
| A.K. András |
– Ébredj! Kriszta! Ébredj drágám!
– Mi az?! Mi történt?! Miért vagy felöltözve?!
– Tessék! – Nyújtott át egy kis fadobozt. – Ezt arra az alkalomra készítettem elő neked, ha velem valami történne.
– Mi van?! Miről beszélsz? Történt valami?!
– Jól figyelj rám! Most erre nincs idő. Ebben meghatalmazások vannak velem kapcsolatosan. Mindenhez hozzá férsz, ha én nem leszek rá képes.
– Béla! Normális vagy? Mi történt?! Milyen meghatalmazás? Miért?! Éjjel két óra van! Miről beszélsz? Megőrültél? Miért készítettél te meghatalmazásokat nekem?
– Az ötödik X után az ember jó, ha előre gondolkodik. Julcsi telefonált, bajban van és én érte megyek.
– Micsoda?! Mi történt?! Én is jövök!
– Nem! Nem lesz sétagalopp. Itthon maradsz és intézed, amit kell! Én elmegyek Julcsiért. Te a fenekeden maradsz! Megértettél? Szükség van rád itthon!
– De…
– Nincs de! Maradsz, mert maradnod kell! Ha előbb ér haza Julcsi, mint ahogyan én érte megyek, valakinek várnia kell rá!
Ez hatott. Kegyes hazugság volt, mégis hatásos. Krisztina sohasem látta még férjét ilyen határozottnak, keménynek. Mi több, ismeretségi köreikben senki sem még. Mindenki papucsférjnek nevezte, nyíltan nem is a háta mögött. Egy unalmas szoftver fejlesztőnek ismerve őt. Csak Móni barátnője mosolygott ezen mindig. Ő gyermekkora óta ismeri Bélát és óva intett mindenkit a vele való konfrontációtól. Amin mindenki jót mosolygott, mert Bélával egyszerűen nem lehetett összeveszni se, nem, hogy konfrontálódni. Minden konfliktust kikerült, ha kellett inkább megalázkodott. Móni még a megismerkedésükkor is csak annyit árult el róla, Béla maga állt fel a padlóról, nem is egyszer. Maga gyógyította be a saját sebeit és saját maga rakta rendbe szanaszét szaggatott lelkét. Jobb, ha nem kérdezgeti, ha akarja majd úgyis elmond mindent amikor azt jónak látja. Nos, ez az idő a közel harminc év alatt még nem érkezett el. Igazából Kriszta semmit sem tud, sem a gyermekkoráról, sem siheder időszakából. Huszonhárom évesen ismerte meg, és szeretettbele ebbe a rendkívül szerény, már-már kellemetlenül béketűrő emberbe. Soha nem mondott neki és másnak sem semmit sem a múltjáról. Mindig az volt a válasz, volt egy igen kellemetlen időszak az életében és azt ő lezárta. Arra nem akar már soha többé se emlékezni. Ahogy a bejárati ajtó halkan becsukódott utána, Kriszta arra gondolt, most ez a báránylelkű ember átvedlett farkassá. Nem bírt visszafeküdni és képtelen volt kikapcsolni agyát. Döntött, hiába van éjjel kettő, felhívja most azonnal Mónit. A telefon hosszan csörgött, és egy álmos hang szólt bele.
– Ajánlom nyomos okod legyen arra, hogy éjjel kettőkor felhívsz szívi.
– Most azonnal mondj el mindent a férjem múltjáról!
*
– Szevasz Pistikém, megtaláltátok Julcsit.
– Te meg mit keresel itt Bélám?
– Amit ti. Gondolom beháromszögeltétek a mobilját és itt volt az utolsó jel. Megtaláltátok?
– Bélám, tudom, hogy aggódsz a lányodért, de ez most már nem a te dolgod. Amúgy honnét tudod, hogy emiatt vagyunk itt? Igen, a telefont megtaláltuk.
Nem tudta, de most már tudja.
– Értem, tehát ő nincs itt. Oké, akkor szevasztok.
– Várj! Ne csinálj hülyeséget! Meg fogjuk találni! Csak pár óra kell és meglesz.
Béla megtorpant.
– Gondolom a kórházakat már felhívtátok.
– Ez sem a te dolgod, de ha megnyugtat akkor igen.
– Tehát nincs meg. Pisti, neki nincs már pár órája! Ki van lyukadva a tüdeje.
– Ezt te nem tudhatod, valamit félreértettél.
– Gondolom, visszahallgattad már a telefonbeszélgetést is?
– Semmi ilyesmit nem hallottam benne. Nyugodj meg kérlek!
– Nem, hát persze hogy nem. Mert még nem beszéltél senkivel sem, aki tüdő lővést kapott.
– Most miről beszélsz? Azt mondod, meglőtték a lányodat?
– Nem. Azt mondom traumás PTX-e van! Nincs pár órája. Ha összeesik a tüdeje meghal.
– Van ötleted, hol kell keresni?
– Igen. Tóth Zolinál, az ifjabbnál. Vele ment el ma éjjel.
– A főügyész fiával?
– Igen, vele.
– Hagyd ránk, majd mi intézzük. Kérlek pajti. Hiszen barátok vagyunk már vagy húsz éve.
– Rendben. Kaptok egy esélyt, de csak egyet. Ha van hír, kérlek hívj! Otthon leszek.
Béla már megint nem mondott igazat. Tóth főügyész villájától kétszáz méterre parkolt le és várt. Alig pár perccel később megjelent egy rendőrautó. A villa ajtaja kinyílt, szinte azonnal ahogy csengettek. Annak ellenére történt így, hogy éjszaka volt! A srác és az apja nyitottak ajtót. A kiküldött járőr jegyzetelt, majd elment. Béla várt, majd hamarosan megcsörrent a telefonja.
– Szia, Pisti vagyok. A srác tiszta, máshol van a lányod. Nyugodj meg, meglesz.
– Köszi Pisti, átadom Krisztinek is az infót.
– Beszélhetek vele? Talán kicsit meg tudom nyugtatni.
Basszus! Pisti tudja nincs otthon. Vagy csak sejti.
– Most teljesen ki van akadva. Inkább akkor mikor meglesz Julcsi.
Pont ettől félt Pisti. Tehát Béla nincs otthon. Barátja teljesen meg van őrülve, pedig nem így ismeri. Sőt, valójában nála tutyimutyibb embert nem is ismer, és most mégis meglepte őt a határozottságával. Pisti nem kis ember, rutinos rendőr, mégis megrettent tőle. Megérezte a Bélában szunnyadó, kitörni készülő vadállatot. Majd gondolt egyet és bemérette Béla mobiltelefonját. Megnyugodva konstatálta, az odahaza van. És valóban ott volt, mert Béla rutinosan már az egész elején felesége telefonját vitte magával, átirányítva a hívásait arra.
– Már megint ki a fene az?! – Mordult fel Tóth Ferenc fő ügyész. – Bárki is az elmehet a fenébe! – Nyitott ajtót méltatlankodva.
– Szervusz Fecó. A fiaddal akarok beszélni.
– Te itt? Hogyan?! Na lesz majd egy-két szavam reggel a főkapitányhoz! Nincs beszélnivalóm veled, menj haza!
Már csukta volna be az ajtót, mikor akkorát lökött rajta Béla, hogy a főügyész hanyatt esett.
– Már mondtam, nem te kellesz nekem. Beszélek a fiaddal és már itt se vagyok.
– A fiam alszik!
– Ahaa, a fiad alszik?
Akkor jelent meg az ifjabb Tóth. Béla nyugodtan nézet rá és újra belekezdett.
– Hol van Julcsi?
– Nem tudom. Az autómat ellopták és mi a bulin összekaptunk és…
– Ne hazudj! A kidobók együtt láttak titeket elmenni a te autóddal!
Akkor a fiú dadogni kezdett és az apja feltápászkodva a védelmére kelt. Persze Béla nem beszélt a kidobókkal, mégis a blöffje telibe talált.
– Már megmondta nem tudja hol van! Az autóját meg ellopták és ha nem mész innen…
A főügyész apuka próbálta fenyegetéssel védeni fiát, ám de ezt Béla ignorálta.
– Zoli. Julcsit kórházba kell vinni! Te is tudod! Mondd meg hol találom, és a többit egyszerűen elfelejtjük.
– Már a rendőröknek is megmondtam, hogy…
– Nem hallottad, megmondta a rendőröknek is! Nem tudjuk hol az a ribanc lányod!
– Zoli! Kérlek, mondd el hol van Julcsi és végeztünk.
– Ebből elég! Takarodj az otthonomból!
Tóth Ferenc főügyész megpróbálta kilökdösni az ajtóból Bélát. Aminek egy hatalmas pofon lett a jutalma.
– Hol van a lányom?!
– Nem tudom. Összevesztünk és ellopták az autómat. Talán ő vitte el…
Zoli is megkapta a pofonját. Akkor az öreg Tóth felugrott és üvölteni kezdett.
– Ebből elég volt! Te megtámadtál az otthonomban, rám törtél az éjszaka közepén! Hívom a rendőrséget! Sőt! Tudod mit? Megvédem magam!
Ekkor berobogott a dolgozószobájába és a páncélszekrényt remegő kezekkel próbálta kinyitni. Sikerült neki. Kivette önvédelmi pisztolyát, betárazta és csőre töltötte, majd visszarohant, hogy végezzen a behatolóval. Ám de a bejárati ajtóban már nem állt senki sem. Sem Béla, sem pedig Zoli, a fia. Béla feleségének telefonja a helyi gyorsétterem parkolójában kirepült tulajdonosa által a fűre és ott is maradt, mikor elhajtott a csomagtartóba bezárt Zolival. Az erdőben engedte csak ki onnét két hatalmas pofon kíséretében, mikor rá támadt.
– Hová vitted Julcsit?
– Nem tudom hol van!
– Figyelj, ez nem vicc. Kilyukadt a tüdeje és kórházba kell vinni.
– Nekem ehhez semmi közöm!
– Figyelj jól rám. Nem akarlak bántani, de foglak, ha nem mondod meg hol van.
– Maga? Na ne vicceljen már! Magánál nagyobb papucsot még nem hordott a föld a hátán.
– Ezt hívják alázatnak. Bár tudnék tenni a magam védelmében, elviselem a buta emberek támadásait és betudom az ő szegénységi bizonyítványának.
– Apám ki fogja csinálni magát!
– Apád nincs itt, de te igen. Én mondtam a lányomnak ne kezdjen veled, mert egy beszari gyáva féreg vagy. Hol van Julcsi?
– Fogalmam sincs, én és ő összevesztünk és…
– Rád bíztam, tehát rajtad is kérem számon. Hol, van, a lányom! Ne akard, hogy kihúzzam belőled, mert az fájni fog!
– Baszódj meg te senki!
– Igen, neked csak egy senki vagyok. Hej te fiú, nem tudsz te rólam semmit sem. Ha tudnál, most nem mernél így beszélni velem. Nézd, a lányom megsérült és kórházba kell vinni azonnal. A traumás PTX nem gyerekjáték. Kérlek segíts nekem és ahogy a lányom az autóba van már mehetsz is.
– Mi az a szaros traumás PTX? Fogalmam sincs miről hablatyol itt összevissza.
– Tüdőlövés. Például az is ilyen. De ha megverlek és a bordád átszúrja a tüdődet, az is ugyanezt jelenti. Én a helyedben átgondolnám a helyzetet, és azt is, ezt én honnét is tudom? Honnét is ismerem fel egy traumás PTX-es ember beszédéből a sérülést és annak mértékét. Mond meg hol van a lányom, és vége.
– Dögölj meg te köcsög sittes töltelék!
Az ifjabb Tóth ájultan esett össze Béla jobbosától. Akkor egy fához kötözte, de a bal lábát térdtől lefelé szabadon hagyta. Mikor végzet a vallatás előkészítésével Béla, finoman magához térítette az ájult srácot.
– Nos, elmondom mi lesz. Látod ezt a láncos emelőt a másik fához kötve? Meg fogom feszíteni, míg nem üvöltesz. Majd felteszem a kérdést, hol van Julcsi? Ha nem fogsz válaszolni, feszítek rajta. Mindaddig, míg a térdet visszafelé hajtva el nem törik. És ha az se lesz elég, letépem vele a lábad térdtől lefelé. Majd kezdjük elölről a másik lábaddal.
– Esküszöm anyám életére, nem tudom!
– De tudod, mert ott voltál mikor megszakadt a vonal! Mikor felhívott engem.
– Felhívott? Téged?
– Nocsak! Már tegeződünk is? Igen felhívott. Azt mondta, Apa, baj van! Gyere értem. Bró teljesen, és megszakadt a vonal. És igen, Julcsi tudja, hogy nagyon nem kedvellek már az elejétől fogva és odahaza csak bró-nak hívlak. Csak téged!
– Ez nem bizonyít semmit!
– Nekem ennyi elég. Hol van Julcsi?
És a láncos emelő megfeszült. A srác ordított a fájdalomtól. Minden alkalommal, mikor megkérdezte Julcsi hollétét és nem válaszolt, feszített egyet a láncos emelővel visszafelé hajlott lábszárán. A fiú térde pattanásig feszült.
– Na most jól figyelj rám, te főügyész kisfia. Tudom, hogy apád politikai babérokra tör, de nem érdekel. Nézd, amit történt megtörtént. Nem csinálok belőle ügyet, ha megmondod hol a lányom. Mindkettőtöket kórházba viszlek és részemről az ügy lezárva.
– Nem tudom hol van Julcsi!
– Rossz válasz! – És megint kattogni kezdet a láncos emelő. – Hoppsza! Nem tört el se a térded, se a lábad! Szerencsés kölök vagy hallod-e. Na ne üvölts! Itt senki se hall téged engem meg fikarcnyit sem érdekel. Hol, van, a lányom?! A következőre már biztosan eltörik valami! Vagy a térded, vagy a lábad. Én átgondolnám a helyedben. Megéri apád politikai törekvéseinek falazni? Mond meg hol van Julcsi, és vége. Elengedlek.
– A volt acélgyárban… egy silóban… az elsőben a bejárat felől!
– A gumisnál? Az a bejárat?
– Nem, a meki felőli. Ott, ahol a buszpályaudvar volt régen.
– Ott legalább húsz siló van!
– Az első, a volt portától alig kétszáz méterre.
– Jó fiú. Akkor most kioldom a láncot. Ez kicsit fájni fog neked.
Ám de a sors másképp rendelkezett. Egy száraz és vékony faág, talán, ha lehetett két centis, éppen akkor hullt alá a lombkoronából, ahová valamikor felakadhatott. Pont a fiú térdére esve, ami mintha csak egy gyufaszál lett volna úgy tört ketté. Csupán ennyi hiányzott hozzá. A főügyész fia elájult a fájdalomtól. Majd eloldozta őt Béla és betette az anyósülésre, és már ment is az első telefonfülkéhez segítséget kérni.
*
– Stabil az állapota. Az intenzívre viszik megfigyelésre egy kis időre. A doki azt mondja nem lesz baj. Felépül, csak sokáig fog tartani.
– Ez jó hír. Elmondod Krisztinek is, szerintem már tövig rágta a körmeit.
– Majd elmondod te neki. Az őrsön vár minket Mónikával.
– Csak nem maradt nyugton. Pedig parancsba kapta.
– Hahaha. Na ne nevettess! Krisztinek ember nem tud parancsolni. Ovis kora óta ismerem, önfejű egy asszony az. Főleg, ha a családjáról van szó. Eszemben sincs ujjat húzni vele, vagy a nejemmel.
– Nem a központba viszel?
– Kis falusi rendőrőrs a mienk. Majd talán reggel elolvasom a faxokat, mert a számítógépünk már egy éve bekrepált. Amúgy meg ott én vagyok a közlekedési és a nyomozati osztály vezetője is, úgyhogy bekaphatják. Mára lejárt a műszakom.
– Dolgozni csak lassan szépen, ahogyan a csillag megy az égen, úgy érdemes.
– Bizony-bizony. Falusi tempóban.
– Mi lesz a főügyésszel?
– Mármint a volt főügyészre gondolsz? A fia csicsergett, mint egy kismadár miközben sínbe rakták a lábát. Úgyhogy az öreg előzetesbe került szinte azonnal a katonai ügyészség nyomozói által. Kellett a marhájának felhívni őket! De ez már legyen az ő sara. Viszont rajtad haver, nem tudok segíteni.
– Nem is kell. Mert nem a te dolgod az.
*****************************************
12. AUSZTRÁL KAPCSOLATOK
Ilosvay Gusztáv levelei
Adásnap:
2026.02.01 Nos mikor
ember tervez és Isten végez. Ez az adás tipikusan erről szólt. Mikor már
mindent pontosan másodpercre kiszámoltál és elindul az agyadban az adás, akkor
egy telefon és két remek ember Bostonból beállít a maga csodás történetével.
Mondanom sem kell, hogy oda a tervezés, az átgondolt műsor program. Megint csak
ismételni tudom magam, ezt az adást részben az égiek csinálják és ezért én
hálás vagyok, mert az esetek legnagyobb részében a megdöbbenés, a meglepetés
ereje ott lóg a levegőben IGAZI RÁDIÓ. Hallgass bele, remek lett. Aztán
Szatmáry Nóra jött be és egy gyenge pillanatában elárulta, hogy ö egyszer a
farsangra beöltözött szaloncukornak. Lefordultam a székről. Ugyan akkor a
Farsangról szóló összeállítása fenomenális volt. Ez a leányzó tud verset
mondani. Ne hagyd ki. Természetesen a megújulás szellemében egy új politikai
rovatot is behoztunk Dr. Szabó Győzővel, csak, hogy legyen már egy kis
politikai szín legalább egy rovat erejéig az adásban. Hevesi Péter régi név új
program a Komputer világa és az egyszerű halandó frusztrációját tárgyaljuk itt
meg. Ne feledd „ Megszólalok” művészi irodalmi magazin minden hónapban
megjelenik Véghelyi József szerkesztésében. Ha tetszett az adás ne feledd
megosztani másokkal. Köszönjük szépen!
Ilosvay Gusztáv
*
Adásnap: 2026.02.10
 |
| Ilosvay Gusztáv |
Ma Gábor Emese
szobrászművész, festőművész és arcrekonstruktőr volt a vendégem. A Nemzeti
Múzeumban az Attila kiállítás keretén belül több rekonstruált fejet ( koponyát)
mutatnak be, amelyek közül kettő hiper realisztikus. Egyszerűen elképesztő
részletességgel alkották meg a koponyákat, s ezen belül az arcokat, valami
olyan módon, hogy amikor ránézel szeretnéd megszólítani. Hihetetlen. Remek
lett, ne hagyd ki és ha úgy érzed osszad meg a barátaiddal. Végre mikrofon
végre kaptam „ LIZZIKÉT” György Hajnalkát a Ti-Tok, Twitter és a Facebook
rendszeres résztvevőjét, Ünnepelt előadó, úgymond INFLUENSZER. Én visítottam a
nevetéstől és te is fogsz ha meghallgatod. Eszméletlen tehetség egy igazi
Standup komikus. Lizzike te csoda vagy!!! Természetesen sokan voltunk ma is az
adásban Kiss Ágnes, Sándor Krisztína és a párom Katalin. Ja ne feledd, ezen a
héten van a Házasság Nemzetközi Napja. Remélem átöleled a párodat. Ne feledj
belekukkantani a Megszólalok Internetes irodalmi magazin oldalára. Egy igazi
érték. Ha tetszett az adás kérlek osszad meg. Köszönjük!
*Adásnap: 2026.02.15
Ma körbejártuk a Kárpát medencét. Először Erdélyben avattunk fel egy Turul
szobrot, utána a Felvidékre mentünk az Örömzene Műhelybe s végezetül
Délvidékre, a Pannon stúdióba. Szenzációs emberekkel találkoztunk, tehetséges,
ügyes gyerekek zenéjét hallottuk és nemsokára az évszázad egyik legnagyobb
vasút fejlesztésének a részleteit tártuk fel. Azon kívül természetesen mi is
megemlékeztünk a szerelmesek napjáról, hisz régi vágású emberek vagyunk, akik
követik elődeink szokásait miszerint évezredeken keresztül vallották, hogy
párban, házasságban élni az egy áldás, az jó nekünk. Remélem tetszeni fog az
adás, mi mindent megtettünk ezért. Ne felejts el a „Megszólalok” internetes művészeti
magazinra rákattintani. Csodát találsz benne. Ha tetszett kérlek osszad meg
barátaiddal, rokonaiddal, ismerőseiddel.
Köszönjük!
www.radiomozaiksydney.com.au
*****************************************
13. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK
Véghelyi Péterné dr.: AZ INTEGETŐ KENDŐ TÖRTÉNETE (második rész)
Azt hiszem, hogy az életben minden hit kérdése;
elhiszem-e azt, hogy minden annyi, aminek látszik, vagy aszerint viszonyulok az
előállt, balul elsült dolgaimhoz, amit a valóságértelmezésem Istenre kitágított
horizontja ezen felül, a benső látásunknak a hit által megmutat.
.JPG)
Véghelyi Péterné dr.
Éppen Horthy Miklós emlékiratait olvasom, ez a lelkület volt
benne is, amikor az erkölcsi rommá lett akkori Budapest, majd a nemzet szellemi
megtisztításába fogott. Nos, most én is ezt teszem, s ugyan nagy hadseregem
nincsen, de vannak kapitányaim! Vannak! Vannak olyan egyetemisták, akik e sereg
vezérkarában lesznek, s nagyban számíthatunk önkéntesekre is, hiszen ha a
magyarok a szabadságukért harcoltak elnyomó hatalmak ellen, akkor idegen
földről is jöttek. Az olasz báró Monthy például, aki szívében magyará válván
jött harcolni, s megírta a Monti csárdást.
Mélyet
szippantottam az esti félhomályba burkolódzó Duna-parti levegőből, s elindultam
a Gellért tér irányába. A Műegyetem udvarán azonban már le kellett ülnöm, sírni
kezdtem, éreztem, hogy sebesüléseim is vannak. Ültem a sötét udvaron egy padon.
Egyedül voltam, diákokat nem láttam, hisz péntek este volt már. Jól esett a
hideg, friss levegő, s ahogyan körbe néztem, megláttam az emlékművet, s
találkoztam néhány műegye-temi fiatallal, akik 1956-ban innen indultak el a
nemzet függetlenségéért, a magyar nemzettudat és hazaszeretet fűtötte
lelkükkel. Nekik ki ültette a szívükbe az eszméket? Végigvánszorogtam az udvart
átszelő sétányon, ahol a huszadik századi professzoraik mellszobrai mellett
haladtam el. Az eszmék közvetítői, a tudósok, akik tekintéllyel bírtak. Minden
szoborral farkasszemet néztem, a neveket elolvastam, biccentettem, majd
bemutatkoztam, csak úgy, hangtalan.
A Gellért térre érve nem siettem a metrólejáróhoz, kissé
tovább sétáltam a Szálló előtti térre. Ide vonult be Horthy Miklós 1919-ben,
amikor szellemileg és háborútól gyötörten, megcsonkítva ki volt fosztva a haza.
De annyira ki volt fosztva, hogy a hagyománytipró, maguknak a nemzeti értékeket
sárba tiprón illetéktelenül hatalmat vindikálók is elmenekültek, amikor a mohó
románok elfoglalták az ország szívét. Fehér lovon jött fel a Balaton mellől a
kormányzóságra érdemes bátor Horthy Miklós, mögötte a hadserege. Olyan
honvédekkel, kapitányokkal, akik megfáradtak a háborúban, s tudták, hogy
vesztes háború volt ez, melyet senki nem akart, de kitörésekor üdvrivalgás
hallatszott Budapesten, mert elképzelhetetlen volt, hogy a lelkes honvédek
vesztesként térjenek vissza.
Jött Horthy, akit Prohászka Ottokár fogadott, s most én is
ott tiszteleg-tem, s képzeletben zászlóanyának jelentkeztem. Én is itt vagyok,
gubernátorom! Krisztus sérült katonája vagyok! - így szól az én dalom. Tárca
nélküli miniszternek jelentkezem Hóman Bálint mellé, kérem, vegyen alkalmazásba
engemet a mai naptól: nemzeti nevelést hirdetek, s a napi imát, úgy mint egykor
Önök, bevezetem; Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek
Magyarország feltámadásában!
*Vérző lábbal
masíroztam a metróhoz, szinte éreztem, hogy sastoll lengedez a kalapomon, s
vittem magammal az eszmék súlyát a föld alá. A mozgólépcsőn felfele jövet
sebemet gyógyultnak érezve Kelenföldön benső hanggal meg is hirdettem e
feltámadást, melyet a magyar ifjak szívébe kell oltani. A peronon várakozva a
vonatra lesők között elment mellettem egy fiatal pár, két kisgyermekkel. Az
anyja karján cipelt kisleány rám nézett, mosolyt csalt ajkamra a kis család, s
ezzel újra szívembe s költözött a remény.
*Tudtam, hogy a kupéban egyedül leszek, gondoltam sebesülésem
fölötti lelki fájdalmamban majd kisírom magamat. Vérrel áztatott lábamról
azonban hamar elfeledkeztem, mert az üresnek vélt kupéban éppen ezt a kis
családot találtam. Éreztem, hogy ebből nem lesz sírdogálás, de nem reméltem,
hogy ilyen hathatós gyógyírt kapok sebeimre általuk.
Elhelyezkedtünk, én tapintatosan elővettem a latinkönyvemet,
melyet végül ki sem nyitottam. A gyerekekkel hamar szóba elegyedtem, nagyon el
tudok felejtkezni mindenről, ha a társaságukba kerülök. Igaz, megkérdeztem a
szülőket, hogy nem bánják-e a közeledésemet, – mert tudják – szóltam a
mellettem ülő Édesapához – én meg vagyok arról győződve, hogy az ilyen
találkozások nem véletlenek.
– Hát, erről én is így vélekedek – mondta
a férfi, majd megismertem az életüket. Elmesélték, hogy Gyöngyösről tartanak
Pécsre, ahol az Anyuka tanul most egyetemen, s ilyenkor megy az egész család,
ó, ez nagyon dicséretes. Az Apa lenyitotta a kis asztalkát a gyermekeknek, s
könyvecskéket tett eléjük. Megtudtam, hogy Ferdi macskájuk miként került
hozzájuk, s hogy most ez a macska őrzi a házat, de hamarosan lesz kutyájuk is.
A kisiskolás bátyja letette a kis könyvecskéjét, s feszülten
figyelt, ekkor már tudtam, most mesére várnak, ezt el kell mondanom
részletesen.
– Hát, az
egy tavaszi napon történt, tudjátok, bevallom őszintén, én azelőtt nem
szerettem a cicákat, ezért nem is akartam, hogy legyen cicánk. Még akkor sem,
amikor nyáron egereket is láttam; egy alkalommal olyan nagy szárazság volt,
hogy a kutyánk tálkájából ivó bátor egérrel találkoztam. No, én attól úgy
megijedtem, hogy napokig a kertbe sem mertem kimenni. Akkor, úgy éreztem,
nálunk is jó lett volna egy cica, amelyik megfogja az egeret. Van ugyanis egy
padlásunk, ahová sosem megyek fel, szintén az egerek miatt, de ott akkor macskanyávogást
hallottam már napok óta. Gondoltam, hogy a szomszéd cicája ide hozta a
megszületett piciket, és reméltem, hogy majd, mint a kórházból, hazaviszi őket
ha kissé megnőttek. Így is tett az anyacica, de egyet elejtett, s egyszer csak
a kuka mellett ott volt az a kis nyafka, pici cica. Őszintén bevallom, én rá
sem néztem, s vártam, hogy az anyukája majd elcipeli őt is. A kutyánk sem
bántotta, a cica pedig bement a tyúkudvarba, s járt kelt a fehér tyúkjaimmal.
Ahová a tyúkok mentek, a cica a nyomukban járt, s velük aludt a tyúkólban a
szalmán. Napokig így ment, végül megesett rajta a szívem, s vittem egy kis
tálkát, gondoltam, kukoricán ez a kis jószág mégsem élhet. Egy hétig
kilefetyelte a tejet, majd tyúkká lett, s élte a tyúkok kapirgáló életét. Összegömbölyödött
a tolluk alatt, s úgy aludt. Azt hiszem, hogy a buta tyúkok megmutatták nekem,
hogy a közénk pottyant árvát mint kell befogadni és szeretni. Egyszer
megláttam, hogy visszajött az anyacica, megnyalogatta a kölyke bundáját,
megtisztogatta a picinyét, majd elment. Akkor megértettem, hogy rám lett bízva,
és elfogadtam, hogy itt marad. De mivel a tyúkok nevelték és szeretgették,
elneveztem Mauglinak, mert az a kisfiú jutott eszembe róla, akit a farkasok
neveltek fel a dzsungelben. Nos, ez a Maugli megszelídített engem, így lett
nekem macskám, az égből pottyant.
Majd az úton összeszedett Buksi kutyám megtalálásának és
befogadásának történetét is hosszan meséltem. Nagy kacagás volt a kupéban, a
gyerekeknek mindenről volt véleményük, s ezernyi kérdésük, én egyre boldogabb
lettem. A lábamra már nyilván rászáradt a vér ekkor, a lüktetésről is
elfeledkeztem, annyi kérdést kaptam, hogy szünet nélkül csak beszéltettek. A
szülők is részt vettek ebben, lassan kézzelfoghatóvá vált az, hogy valami
átalakult, s hamarosan bizalom töltötte be a kis kupét. A latinkönyvem
érintetlen maradt, de a megtört szívem egyre csak gyógyult. Botonddal A
Maugli-történet kapcsán a könyvekről beszélgettünk, ő az iskolában most tanulja
a betűket, s boldogan tájékoztatott, hogy a nyelvkönyv szót, ha nehezen
is, de el tudta olvasni.
– Botond, szeresd nagyon a könyveket! Olvass sokat, mert
akkor a világ nagyon nagy lesz, sok helyre el tudsz jutni, ha olvasol. Tudod, a
könyvek segítségével én már jártam Indiában, a dzsungelben, Afrikában, s még
sok helyen. Megismertem sok nagy embert, nyelveket, népeket. Nézd csak –
mutattam a sötét vonatablakra – ha ilyen sötét úton kell majd menned, és sok
könyvet olvasol, akkor minden lépésnél kigyullad egy lámpa, és világosság lesz
az utadon, nem botlasz meg, és gyorsabban haladsz. Okos leszel, és
világosságban jársz, így segíthetsz azoknak is, akik nem látnak, mert az ő
útjukat nem világítja meg az okosság lámpása, mert lusták voltak elolvasni a
könyveket, s inkább a számítógépen játszanak vagy szórakoznak. Ezért, ha te
okos leszel, segítened kell azoknak, akik a sötétben nem látnak.
– Hát, nagyon jól látja a fiamat –
mosolyog az Apuka. – Maga tanárnő vagy óvónő?
– Mikor melyikre van szükség, tudja, én annyira hiszem azt,
hogy a gyerekekbe érdemes fektetni, hogy mindegyik korosztályhoz szereztem
jogosítványt, így nem okoz gondot az alkalmazkodás.
A kicsi leányka rám nevet:
– Te óvó néni vagy! – nincs mese, gondoltam, a
macska szelídítéssel már elköteleződtem.
– Szóval, akkor Önök nem támogatják azt, hogy mondjuk a
történelemtanításban ilyen játékos, szórakoztató, digitális tanítás legyen? –
nagyon érdekelt a valódi érintettek véleménye.
Felemelő volt hallgatni, s miközben az Apa ezeket mondta, a
fia nagyon figyelt, azt hiszem ez nemzeti nevelés lehetett, valahol itt
kezdődik.
– Ez, tudja,
most számomra külön ajándék. Már az is, hogy Önökkel utazhatom, hogy a szép kis
családjukat megismerhetem, hogy benne lehetek a családjuk szeretetében. Amit Ön
most mondott, azzal pedig akaratlanul is megvigasztalt. Tudja, most a Gellért
térről jöttem, s ott sétálgatva Horthy Miklósra gondoltam, hogy az ő fogadására
felvonult emberek a remény miatt jöttek össze. Mert akik holnapra ide,
Budapestre, a mi hazánk szívébe tüntetést hirdettek, azok ordenáré, a saját
hazájukat gyalázó és eláruló dolgot visznek végbe. Elmondhatom Önöknek, hogy mi
történt velem, mielőtt találkoztunk volna, s remélve, hogy egyedül leszek ebben
a kocsiban, nagy zokogást terveztem, ennek ellenére e találkozással most Önök
által megvigasztalt a Jó Isten.
Röviden elmeséltem az elveim összefoglalását bemutató csúfos
óra tapasztalatait, melyen ők felháborodtak. A férfi elmondta, hogy ő nem
szeretné, ha így tanítanák a történelmet a gyerekeinek. Elmondta azt is, hogy
mindketten mérnökök, akik multicégnél dolgoznak, de a felesége is azért tanul
most pszichológiát, mert ebben a légkörben nem akarnak megmaradni.
– Tudja, nagyon sokszor be kell fogni a számat, különösen, ha
hazagyalázatot hallok, de sajnos egyre többet konfrontálódom, már sokszor állt
kifelé a rúd a munkahelyen, van, ahonnét már emiatt el is küldtek. Mert ezekről
a dolgokról beszélgetni kellene, hogy közösen gondolkodjunk, de olyan helyeken,
ahol nincsen idegen érdek. Tudja, nekem van egy álmom, már egy ideje
sörkészítéssel kísérletezgetem, s nem is rossz a ser, amit főzök. Most a
sajtkészítést tanulgatom, ehhez kecskék is lennének talán. Szeretnék egy
kocsmát, de nem lebujt, hanem egy jó kis helyet, ahol a családos emberek
összejönnek, volna egy kis sör, harapnivaló, olyan Pub-féle lenne, de magyar.
Ki akarok szállni ebből a hazafiatlan piaci világból, ahol az érdekek meg a
pénz határozzák meg az emberek véleményét, nem a gondolkodás. A sportot is így
közelítem meg, annak magyarnak kell lenni, nem durvának és trágárnak. Ebben a
feleségemmel egyetértünk.
– Ó, ez nagyon szép gondolat, amolyan „kurta korcsma” volna,
ha jól értem, együtt meg tudják csinálni, de sokat kell dolgozniuk. Bár, minden
új kezdet sok munkát kíván, talán ezért is ez a sok szidalom és hibáztatás az
emberekben, hogy bűnbakokat keressenek, miért nem lehet. Tudják, én is ezt
teszem, ezért csináltam egy egyesületet a fiataloknak, hogy legyen egy jó kis
hely, ahol szellemi bázis van, ahol a munkára tanítás is van, meg egy sziget,
ahol a sebeket be lehet kötözni. Most ez a fülke is egy ilyen tábori kórház,
maguk most nekem jó felcsereim lettek.
A vonat közben szárnyakat növesztett, hipp-hopp Dombóvár
kapujában voltunk. Tudom, hogy a szép találkozások megrontója az elnyújtott és
érzelgős búcsú.
– Itt a névjegyem, ha valamire szükségük lenne, kérem
keressenek meg, ha erre járnak, vagy ha szállást mégsem kapnak, az ajtónk
nyitva áll Önök előtt.
– Le fogsz szállni? – kérdezte a kicsi leány, aki
már zokniban kapaszkodott fel az ölembe, mint régi ismerőshöz.
– Hát ilyen –, húztam elő a táskámból egy
szép ruhazsebkendőt. – A barátok így búcsúznak el egymástól, hogy ezzel
integetnek, s akkor biztosan fognak még találkozni. – A kis fejét rázta, el
is szomorodott, mert megtudta, hogy létezik egy ilyen szép dolog, ám az neki
nincsen. Kotorászni kezdtem a nemrég közszemlére kitett női táskában: van ebben
minden. – Bicska, varróskészlet, ceruza, toll… és… integető-kendők. Fehér jó
lesz?
Már a lépcsőn kiszámoltam, hogy a harmadik ablakig kell hátra
mennem, hogy a kislány láthasson engem. Siettem, pár perc adatott az állomáson,
s az ablakban ott álltak mind a négyen: leírhatatlan, hogy micsoda látvánnyal
tündököltek ott a sötét állomás félhomályában az elszürkült ablakban
mosolyogva. Szívembe égett a koszos vonatablak mögött ragyogó család egyetlenné
lett mosolya, s a fehér kendővel integető kis Zoé tisztává varázsolta a
beszürkült üveget, oly éles lett a kép. Egy képpé égett össze a szeretettől
mind a négy ember: a család, amint elgondoltatott Isten tervében. Nem attól
vagyunk emberek, mert gondolkodunk, hanem azért gondolkodhatunk, mert el
lettünk gondolva Isten képére, s e kendők által megtisztított valóságablakokban,
ha jól tanítunk és jól szeretünk, a vanságot teljes valójában láthatjuk meg, s
ettől lesz a hasonlatosságunk Istenhez.
Még futottam a peronon az elrobogó vonat mellett, a kép pedig
egyre ragyogóbb lett, s betelt a lelkem a reménnyel, hogy értük mindhalálig,
vérző lábbal, vérző szívvel is érdemes az élet szolgálatában állni. Akár
kivérezni is érdemes ebben, mert ekkor értettem meg, hogy a Zoé, a kis-lány
görög neve életet jelent. Életet akaró, áldott Karácsonyt mindenkinek!
(V.P-né
*****************************************
Adásnap: 2026.02.15
Ma körbejártuk a Kárpát medencét. Először Erdélyben avattunk fel egy Turul
szobrot, utána a Felvidékre mentünk az Örömzene Műhelybe s végezetül
Délvidékre, a Pannon stúdióba. Szenzációs emberekkel találkoztunk, tehetséges,
ügyes gyerekek zenéjét hallottuk és nemsokára az évszázad egyik legnagyobb
vasút fejlesztésének a részleteit tártuk fel. Azon kívül természetesen mi is
megemlékeztünk a szerelmesek napjáról, hisz régi vágású emberek vagyunk, akik
követik elődeink szokásait miszerint évezredeken keresztül vallották, hogy
párban, házasságban élni az egy áldás, az jó nekünk. Remélem tetszeni fog az
adás, mi mindent megtettünk ezért. Ne felejts el a „Megszólalok” internetes művészeti
magazinra rákattintani. Csodát találsz benne. Ha tetszett kérlek osszad meg
barátaiddal, rokonaiddal, ismerőseiddel.
Köszönjük!
www.radiomozaiksydney.com.au
Köszönjük!
www.radiomozaiksydney.com.au
*****************************************
13. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK
Véghelyi Péterné dr.: AZ INTEGETŐ KENDŐ TÖRTÉNETE (második rész)
Azt hiszem, hogy az életben minden hit kérdése; elhiszem-e azt, hogy minden annyi, aminek látszik, vagy aszerint viszonyulok az előállt, balul elsült dolgaimhoz, amit a valóságértelmezésem Istenre kitágított horizontja ezen felül, a benső látásunknak a hit által megmutat.
.JPG) |
| Véghelyi Péterné dr. |
Éppen Horthy Miklós emlékiratait olvasom, ez a lelkület volt benne is, amikor az erkölcsi rommá lett akkori Budapest, majd a nemzet szellemi megtisztításába fogott. Nos, most én is ezt teszem, s ugyan nagy hadseregem nincsen, de vannak kapitányaim! Vannak! Vannak olyan egyetemisták, akik e sereg vezérkarában lesznek, s nagyban számíthatunk önkéntesekre is, hiszen ha a magyarok a szabadságukért harcoltak elnyomó hatalmak ellen, akkor idegen földről is jöttek. Az olasz báró Monthy például, aki szívében magyará válván jött harcolni, s megírta a Monti csárdást.
Mélyet szippantottam az esti félhomályba burkolódzó Duna-parti levegőből, s elindultam a Gellért tér irányába. A Műegyetem udvarán azonban már le kellett ülnöm, sírni kezdtem, éreztem, hogy sebesüléseim is vannak. Ültem a sötét udvaron egy padon. Egyedül voltam, diákokat nem láttam, hisz péntek este volt már. Jól esett a hideg, friss levegő, s ahogyan körbe néztem, megláttam az emlékművet, s találkoztam néhány műegye-temi fiatallal, akik 1956-ban innen indultak el a nemzet függetlenségéért, a magyar nemzettudat és hazaszeretet fűtötte lelkükkel. Nekik ki ültette a szívükbe az eszméket? Végigvánszorogtam az udvart átszelő sétányon, ahol a huszadik századi professzoraik mellszobrai mellett haladtam el. Az eszmék közvetítői, a tudósok, akik tekintéllyel bírtak. Minden szoborral farkasszemet néztem, a neveket elolvastam, biccentettem, majd bemutatkoztam, csak úgy, hangtalan.
A Gellért térre érve nem siettem a metrólejáróhoz, kissé tovább sétáltam a Szálló előtti térre. Ide vonult be Horthy Miklós 1919-ben, amikor szellemileg és háborútól gyötörten, megcsonkítva ki volt fosztva a haza. De annyira ki volt fosztva, hogy a hagyománytipró, maguknak a nemzeti értékeket sárba tiprón illetéktelenül hatalmat vindikálók is elmenekültek, amikor a mohó románok elfoglalták az ország szívét. Fehér lovon jött fel a Balaton mellől a kormányzóságra érdemes bátor Horthy Miklós, mögötte a hadserege. Olyan honvédekkel, kapitányokkal, akik megfáradtak a háborúban, s tudták, hogy vesztes háború volt ez, melyet senki nem akart, de kitörésekor üdvrivalgás hallatszott Budapesten, mert elképzelhetetlen volt, hogy a lelkes honvédek vesztesként térjenek vissza.
Jött Horthy, akit Prohászka Ottokár fogadott, s most én is ott tiszteleg-tem, s képzeletben zászlóanyának jelentkeztem. Én is itt vagyok, gubernátorom! Krisztus sérült katonája vagyok! - így szól az én dalom. Tárca nélküli miniszternek jelentkezem Hóman Bálint mellé, kérem, vegyen alkalmazásba engemet a mai naptól: nemzeti nevelést hirdetek, s a napi imát, úgy mint egykor Önök, bevezetem; Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek Magyarország feltámadásában!
*
Vérző lábbal
masíroztam a metróhoz, szinte éreztem, hogy sastoll lengedez a kalapomon, s
vittem magammal az eszmék súlyát a föld alá. A mozgólépcsőn felfele jövet
sebemet gyógyultnak érezve Kelenföldön benső hanggal meg is hirdettem e
feltámadást, melyet a magyar ifjak szívébe kell oltani. A peronon várakozva a
vonatra lesők között elment mellettem egy fiatal pár, két kisgyermekkel. Az
anyja karján cipelt kisleány rám nézett, mosolyt csalt ajkamra a kis család, s
ezzel újra szívembe s költözött a remény.*
Tudtam, hogy a kupéban egyedül leszek, gondoltam sebesülésem
fölötti lelki fájdalmamban majd kisírom magamat. Vérrel áztatott lábamról
azonban hamar elfeledkeztem, mert az üresnek vélt kupéban éppen ezt a kis
családot találtam. Éreztem, hogy ebből nem lesz sírdogálás, de nem reméltem,
hogy ilyen hathatós gyógyírt kapok sebeimre általuk.Elhelyezkedtünk, én tapintatosan elővettem a latinkönyvemet, melyet végül ki sem nyitottam. A gyerekekkel hamar szóba elegyedtem, nagyon el tudok felejtkezni mindenről, ha a társaságukba kerülök. Igaz, megkérdeztem a szülőket, hogy nem bánják-e a közeledésemet, – mert tudják – szóltam a mellettem ülő Édesapához – én meg vagyok arról győződve, hogy az ilyen találkozások nem véletlenek.
– Hát, erről én is így vélekedek – mondta a férfi, majd megismertem az életüket. Elmesélték, hogy Gyöngyösről tartanak Pécsre, ahol az Anyuka tanul most egyetemen, s ilyenkor megy az egész család, ó, ez nagyon dicséretes. Az Apa lenyitotta a kis asztalkát a gyermekeknek, s könyvecskéket tett eléjük. Megtudtam, hogy Ferdi macskájuk miként került hozzájuk, s hogy most ez a macska őrzi a házat, de hamarosan lesz kutyájuk is.
A kisiskolás bátyja letette a kis könyvecskéjét, s feszülten figyelt, ekkor már tudtam, most mesére várnak, ezt el kell mondanom részletesen.
– Hát, az egy tavaszi napon történt, tudjátok, bevallom őszintén, én azelőtt nem szerettem a cicákat, ezért nem is akartam, hogy legyen cicánk. Még akkor sem, amikor nyáron egereket is láttam; egy alkalommal olyan nagy szárazság volt, hogy a kutyánk tálkájából ivó bátor egérrel találkoztam. No, én attól úgy megijedtem, hogy napokig a kertbe sem mertem kimenni. Akkor, úgy éreztem, nálunk is jó lett volna egy cica, amelyik megfogja az egeret. Van ugyanis egy padlásunk, ahová sosem megyek fel, szintén az egerek miatt, de ott akkor macskanyávogást hallottam már napok óta. Gondoltam, hogy a szomszéd cicája ide hozta a megszületett piciket, és reméltem, hogy majd, mint a kórházból, hazaviszi őket ha kissé megnőttek. Így is tett az anyacica, de egyet elejtett, s egyszer csak a kuka mellett ott volt az a kis nyafka, pici cica. Őszintén bevallom, én rá sem néztem, s vártam, hogy az anyukája majd elcipeli őt is. A kutyánk sem bántotta, a cica pedig bement a tyúkudvarba, s járt kelt a fehér tyúkjaimmal. Ahová a tyúkok mentek, a cica a nyomukban járt, s velük aludt a tyúkólban a szalmán. Napokig így ment, végül megesett rajta a szívem, s vittem egy kis tálkát, gondoltam, kukoricán ez a kis jószág mégsem élhet. Egy hétig kilefetyelte a tejet, majd tyúkká lett, s élte a tyúkok kapirgáló életét. Összegömbölyödött a tolluk alatt, s úgy aludt. Azt hiszem, hogy a buta tyúkok megmutatták nekem, hogy a közénk pottyant árvát mint kell befogadni és szeretni. Egyszer megláttam, hogy visszajött az anyacica, megnyalogatta a kölyke bundáját, megtisztogatta a picinyét, majd elment. Akkor megértettem, hogy rám lett bízva, és elfogadtam, hogy itt marad. De mivel a tyúkok nevelték és szeretgették, elneveztem Mauglinak, mert az a kisfiú jutott eszembe róla, akit a farkasok neveltek fel a dzsungelben. Nos, ez a Maugli megszelídített engem, így lett nekem macskám, az égből pottyant.
Majd az úton összeszedett Buksi kutyám megtalálásának és befogadásának történetét is hosszan meséltem. Nagy kacagás volt a kupéban, a gyerekeknek mindenről volt véleményük, s ezernyi kérdésük, én egyre boldogabb lettem. A lábamra már nyilván rászáradt a vér ekkor, a lüktetésről is elfeledkeztem, annyi kérdést kaptam, hogy szünet nélkül csak beszéltettek. A szülők is részt vettek ebben, lassan kézzelfoghatóvá vált az, hogy valami átalakult, s hamarosan bizalom töltötte be a kis kupét. A latinkönyvem érintetlen maradt, de a megtört szívem egyre csak gyógyult. Botonddal A Maugli-történet kapcsán a könyvekről beszélgettünk, ő az iskolában most tanulja a betűket, s boldogan tájékoztatott, hogy a nyelvkönyv szót, ha nehezen is, de el tudta olvasni.
– Botond, szeresd nagyon a könyveket! Olvass sokat, mert akkor a világ nagyon nagy lesz, sok helyre el tudsz jutni, ha olvasol. Tudod, a könyvek segítségével én már jártam Indiában, a dzsungelben, Afrikában, s még sok helyen. Megismertem sok nagy embert, nyelveket, népeket. Nézd csak – mutattam a sötét vonatablakra – ha ilyen sötét úton kell majd menned, és sok könyvet olvasol, akkor minden lépésnél kigyullad egy lámpa, és világosság lesz az utadon, nem botlasz meg, és gyorsabban haladsz. Okos leszel, és világosságban jársz, így segíthetsz azoknak is, akik nem látnak, mert az ő útjukat nem világítja meg az okosság lámpása, mert lusták voltak elolvasni a könyveket, s inkább a számítógépen játszanak vagy szórakoznak. Ezért, ha te okos leszel, segítened kell azoknak, akik a sötétben nem látnak.
– Hát, nagyon jól látja a fiamat – mosolyog az Apuka. – Maga tanárnő vagy óvónő?
– Mikor melyikre van szükség, tudja, én annyira hiszem azt, hogy a gyerekekbe érdemes fektetni, hogy mindegyik korosztályhoz szereztem jogosítványt, így nem okoz gondot az alkalmazkodás.
A kicsi leányka rám nevet:
– Te óvó néni vagy! – nincs mese, gondoltam, a macska szelídítéssel már elköteleződtem.
– Szóval, akkor Önök nem támogatják azt, hogy mondjuk a történelemtanításban ilyen játékos, szórakoztató, digitális tanítás legyen? – nagyon érdekelt a valódi érintettek véleménye.
Felemelő volt hallgatni, s miközben az Apa ezeket mondta, a fia nagyon figyelt, azt hiszem ez nemzeti nevelés lehetett, valahol itt kezdődik.
– Ez, tudja, most számomra külön ajándék. Már az is, hogy Önökkel utazhatom, hogy a szép kis családjukat megismerhetem, hogy benne lehetek a családjuk szeretetében. Amit Ön most mondott, azzal pedig akaratlanul is megvigasztalt. Tudja, most a Gellért térről jöttem, s ott sétálgatva Horthy Miklósra gondoltam, hogy az ő fogadására felvonult emberek a remény miatt jöttek össze. Mert akik holnapra ide, Budapestre, a mi hazánk szívébe tüntetést hirdettek, azok ordenáré, a saját hazájukat gyalázó és eláruló dolgot visznek végbe. Elmondhatom Önöknek, hogy mi történt velem, mielőtt találkoztunk volna, s remélve, hogy egyedül leszek ebben a kocsiban, nagy zokogást terveztem, ennek ellenére e találkozással most Önök által megvigasztalt a Jó Isten.
Röviden elmeséltem az elveim összefoglalását bemutató csúfos óra tapasztalatait, melyen ők felháborodtak. A férfi elmondta, hogy ő nem szeretné, ha így tanítanák a történelmet a gyerekeinek. Elmondta azt is, hogy mindketten mérnökök, akik multicégnél dolgoznak, de a felesége is azért tanul most pszichológiát, mert ebben a légkörben nem akarnak megmaradni.
– Tudja, nagyon sokszor be kell fogni a számat, különösen, ha hazagyalázatot hallok, de sajnos egyre többet konfrontálódom, már sokszor állt kifelé a rúd a munkahelyen, van, ahonnét már emiatt el is küldtek. Mert ezekről a dolgokról beszélgetni kellene, hogy közösen gondolkodjunk, de olyan helyeken, ahol nincsen idegen érdek. Tudja, nekem van egy álmom, már egy ideje sörkészítéssel kísérletezgetem, s nem is rossz a ser, amit főzök. Most a sajtkészítést tanulgatom, ehhez kecskék is lennének talán. Szeretnék egy kocsmát, de nem lebujt, hanem egy jó kis helyet, ahol a családos emberek összejönnek, volna egy kis sör, harapnivaló, olyan Pub-féle lenne, de magyar. Ki akarok szállni ebből a hazafiatlan piaci világból, ahol az érdekek meg a pénz határozzák meg az emberek véleményét, nem a gondolkodás. A sportot is így közelítem meg, annak magyarnak kell lenni, nem durvának és trágárnak. Ebben a feleségemmel egyetértünk.
– Ó, ez nagyon szép gondolat, amolyan „kurta korcsma” volna, ha jól értem, együtt meg tudják csinálni, de sokat kell dolgozniuk. Bár, minden új kezdet sok munkát kíván, talán ezért is ez a sok szidalom és hibáztatás az emberekben, hogy bűnbakokat keressenek, miért nem lehet. Tudják, én is ezt teszem, ezért csináltam egy egyesületet a fiataloknak, hogy legyen egy jó kis hely, ahol szellemi bázis van, ahol a munkára tanítás is van, meg egy sziget, ahol a sebeket be lehet kötözni. Most ez a fülke is egy ilyen tábori kórház, maguk most nekem jó felcsereim lettek.
A vonat közben szárnyakat növesztett, hipp-hopp Dombóvár kapujában voltunk. Tudom, hogy a szép találkozások megrontója az elnyújtott és érzelgős búcsú.
– Itt a névjegyem, ha valamire szükségük lenne, kérem keressenek meg, ha erre járnak, vagy ha szállást mégsem kapnak, az ajtónk nyitva áll Önök előtt.
– Le fogsz szállni? – kérdezte a kicsi leány, aki már zokniban kapaszkodott fel az ölembe, mint régi ismerőshöz.
– Hát ilyen –, húztam elő a táskámból egy szép ruhazsebkendőt. – A barátok így búcsúznak el egymástól, hogy ezzel integetnek, s akkor biztosan fognak még találkozni. – A kis fejét rázta, el is szomorodott, mert megtudta, hogy létezik egy ilyen szép dolog, ám az neki nincsen. Kotorászni kezdtem a nemrég közszemlére kitett női táskában: van ebben minden. – Bicska, varróskészlet, ceruza, toll… és… integető-kendők. Fehér jó lesz?
Már a lépcsőn kiszámoltam, hogy a harmadik ablakig kell hátra mennem, hogy a kislány láthasson engem. Siettem, pár perc adatott az állomáson, s az ablakban ott álltak mind a négyen: leírhatatlan, hogy micsoda látvánnyal tündököltek ott a sötét állomás félhomályában az elszürkült ablakban mosolyogva. Szívembe égett a koszos vonatablak mögött ragyogó család egyetlenné lett mosolya, s a fehér kendővel integető kis Zoé tisztává varázsolta a beszürkült üveget, oly éles lett a kép. Egy képpé égett össze a szeretettől mind a négy ember: a család, amint elgondoltatott Isten tervében. Nem attól vagyunk emberek, mert gondolkodunk, hanem azért gondolkodhatunk, mert el lettünk gondolva Isten képére, s e kendők által megtisztított valóságablakokban, ha jól tanítunk és jól szeretünk, a vanságot teljes valójában láthatjuk meg, s ettől lesz a hasonlatosságunk Istenhez.
Még futottam a peronon az elrobogó vonat mellett, a kép pedig egyre ragyogóbb lett, s betelt a lelkem a reménnyel, hogy értük mindhalálig, vérző lábbal, vérző szívvel is érdemes az élet szolgálatában állni. Akár kivérezni is érdemes ebben, mert ekkor értettem meg, hogy a Zoé, a kis-lány görög neve életet jelent. Életet akaró, áldott Karácsonyt mindenkinek!
(V.P-né
*****************************************
14. NAGY VENDEL ÉLETE VERSEKBEN Sorozat ( huszonötödik rész)
VAKONLÁTÓ
Vakon járok
vakmerően,
egészen a vakablakig,
kinézek a vaksötétbe,
kíváncsian a vakvilágba,
ébrednek e fények még
Végre valahára? Sötétbe nézek,
nem látlak Téged
vaksi szemeimben
hiú remények,
tévelygő vakság,
várt végítélet.
Vakon a temető
merengő szerető,
vakvilág feledő
nevető temető.
Repceszín víg mező
illata tekergő,
vakembert vezető,
bús baját felejtő.
Vadvirág mézelő, méheknek legelő,
vakvezető kutyának
hajdanában - danában,
csont után eredő.
Az éjszaka hajnalodó hűvösében
néha elkurjantja magát,
egy vakon látó svihák,
kerítsd Setét,
ergye utána.
S ugrik a társ,
akár egy fekete madár,
bogárszemű vakmadár,
ösztönei után jár.
Lehunyta két szemét a két szemét
vakvarjucska, s a vakegér,
ott vakoskodnak még a sötét föld mélyén
a sok vakondokok.
Vizet dajkál ringatva
ölében a kék patak,
megvéd kuksi békát,
szemtelen halakat.
Hozzám már nem jár követség,
véd és dacszövetség,
mióta vaksi vagyok,
elkerül a vakanygyal,
és az Arkanygyal,
pláne a védőangyal.
Örök társam az öregség,
megvédem magamtól
magam magamat,
hogy vakságomban magamra maradhassak.
2021. OKTÓBER
20.
*VAKON A VILÁG
Vakon a világugyanolyan ámmint amilyent látsz,csak nem jut el hozzámfénye sugara,kifehéredett márszemeim kék bogara.Űzöm álmaimat, mint vadász agaraa hajtott vadat,ha hajszolja kürt szava,s terítékre kerüla vasakarat.Vidáman éldegélek,látszólag ha nézed,senkivel nem cserélek,javakat nem gyűjtögetek,esetleg Vendi könyveket,hogy megmaradjon Neked,a legutolsó nadrágomonúgysem lesz már zseb.
2019. SZEPTEMBER 05.
*VOLTAM, LESZEK Voltam, leszek,ha nem feledtek.Teszek, veszek, intézkedek,aláírok, pecsételek.Jövök, megyek,voltam, leszek, ha,nem felejtetek.Sírkeresztemre vésséteke sokat mondó szöveget.Ha el nem felejtitek megkopott tetteimet,Rólam is szóljon egy strófa,afféle habókás nóta,nem vagyok én olyan hülyemint amilyennek látszom,a többit megjátszom,sokkal hülyébb vagyok,szinte, hogy idióta,akit a pénz messze elkerül,a siker kicsúszik alóla,élhetetlen állapot,mondják rám százszor.Élt itt röpke ideigmagába zárkózva,egy patinásan avíttas,vidéki nyekenyóka.Van itt egy lelkész,aki megígérte,néhanapján misét monda szerencsétlenért. Többen állítják rólam,jó költő is lehetett volna.Az azért nem szép munka lenne,ha az Isten önzetlenülbúját, baját önfeledve,borozgatna az ördöggel, s velem.Ez már mindennek a teteje lenne.
2022. ÁPRILIS
01.CSAK EGY BOLONDOS VERS.
*HÚSVÉTI VAKOS LOCSOLÓVERS
Kék erdőben jártam,zöld ibolyát láttam,várnak a lányok,locsolni járok,útban az árok,Hozzád hídon megyek,hagy mondjak verseket,piros tojást kapok,színvak is vagyok,ha poharat is adtok,leverem mint a vakok,semmit sem látok,sötétben járok,megtörténik a varázslat,megöntözlek nagyon,hogyha megtalállak.
SZEKSZÁRD 2022. HÚSVÉTJÁNA ROSSEB SAROKBÓL.A LOCCS HELYETT BOCS...
*LILIÉ A VILÁG
MEGSZÜLETŐ KÖSZÖNTŐ
Másképpen kelt fel a NapMintha tudnáTörténelmi ez a maiTavaszi virradat.Hajnal tájékán felragyogott a Nap,s szaladgáltak serényenHatalmas Góliátok,fehér, és zöld kabátok,Pusztítók erejét taszítvánFéltők rémálmaival.Majd felhangzottak a trillák,harsogó harsonák,Hé! Valaki!Itt vagyok!Lili, egy pici lány.Figyeljetek énrám:Hogyha szeretni akartok,egyel többen vagyunk már.Megszületett Lilike,A hatodik kis unokám,Akit mindenki várt,Hogy övé legyen a világ.Koccintsunk érte pohárt,Mi végre?
2022. ÁPRILIS 15.
*
LÁMPÁSOD TARTSAD MAGASRAHÁBORÚ IDEJÉN Hová viszed azt a lámpástTe szomorkás arcú vak ember?Pislákolva ég benne a kanóc,nem vetül a gyertya fényemesszire előre,domború, ezüst tükrehiányzik belőle, s ha megengeded szavam,úgysem látsz semmit sem tőle.Nem is azért viszem,hogy gyorsabban haladjak vele,néha csengetek is,akár mint egy leprás,hogy jelezzek Neked előre,és Te láthassál engemet.lámpásod tartsd magasra,ne kezdj munkádhoz sután,vagy netalántán bután,de vajon mi marad egy költő után?Pár olcsó könyv a régiből,s néhány, örökérvényűnek véltőszinte gondolat csupán.Iskolában hittem,tanulni kell szépen,az visz majd előre,ne legyek ledér, felelőtlen dőre.Most már látom mi lett belőle,az jutott előbbre,ki a könyvek kupacából egyet sem vett el
belőle.Ki józan ésszel gondol,az önmaga tudósa,vallott hite bőszenjobbra, vagy balra dől el.Egyikőjük szavanem hallik túl a ricsajon,pláne nem az égig,másikuk megdöbbenvemagányosan áll a színpadon.Néma ez a csend,döbbenet ez a csend,megdöbbentő ez a csend.Egyikük sem érti, hogy is lehet ez,hogy történhetett mindez,hogyan történhetett mindez meg?Háborúk szavát hallgasd,némelyik halkan cseng,miket mondanak meg,miket hallgatnak el,csak belső szavadra ügyelj,onnan hallik az igaz szó,mindkét oldalon nagy lukat üta kóválygó puskagolyó.Ne ölj, ne lopj, ne paráználkodj,őrjítő ez a gondolat,keresztény lő keresztényre,évezredes dogmák dőlnek meg,nesze neked tízparancsolat.
2022. ÁPRILIS 25.
*AZ ÉJ - AZ ÉLET PARÓDIÁJA
Bársonnyal
takargataz éj sötétsége,álmokkal ringatgata jótékony éjszaka,halványan dereng már,közeleg a fény,érkezik a hajnal.Duruzsolva ébreszta felkelő szél,Mond egy új mesét. Álmodj még kicsinyét,a reggel rideg, kegyetlen,akár a tél,elrejt takaród melege,ráheveredsz a medvebőrre,a hajnali álom oly émelyítő.Álmodtam rólad az este,vágyaimat hőn követve,hátha meglátlak reggelre,bánatim feledve.ELFOGLAL MÉG MINDENT AZ ÉJ,,Lámpádból kihalt a fényMeglopja a derengő hajnalt,petróleumot ment,a következő napnak.Ólomcipőkben járnak a gondolatok,nem állnak haptákba még,ők is alusznak kicsinykét.Ki dönti el,hogy a vers meddig tart?Folytatod e mégtovább a dalt? Azt akarod persze,hogy sokaknak tetszen,ne mondják mások,ne ilyen dallam legyen.Nos Barátaim,a temetőkbentöbben pihentek,mint ahányan azutcán jártok, keltek.Velem szembe már nem jöhettek,de én sosem felejtlek titeket,van még felétekegy jónak tünő ajánlatom,az élet paródiájacsupán a halálnak,erről ezt mondhatom.Hogy aszongya...Halál ellen, sej de nincs oltalom.Elmúlik minden,jaj, borzalom,ÓH, AZOK A ZÖLDKISCICA SZEMEK, S A RÁJUK CSUKÓDÓÉDES SZEMFEDELEK,az élet kegyetlen veletek,betakarnak a szemfedők,de örökké élnek a temetők.E virágzó sírkertnincs otthonomtól messzire,én csak pihenni járok ide,szeretek a sorok közöttropogó gyöngykavicson sétálni,vak sorsomon néha elmélázni,új otthonra találni,s ha közben nagyon megéhezek,hazamegyek vacsorázni. SZEKSZÁRD,
2022. AUGUSZTUS 30...31.
*TISZTUL AZ ÁLOM
A HAJNALI KÖDBŐL
ILLYÉS GYULA HAGYATÉKÁBÓL120. SZÜLETÉSNAPJÁRA
Messze út vezet a Sió partjátóla balatoni dombok lankáiig,a sokszorozott kudarc szálkáin áta megérdemelt siker álmaiig.Meghatározza e sorsát, hogy ki hová születik?hol tapadt rá a sok gond, s kik voltak az őseik?érlelődik benne a nagyvilág utáni vágyás,pusztai cselédsorból kiemelkedni akarás.Tisztul az álom a hajnali ködből,vágyom egy versre, az éjszaka nyomán,gyönyörű
élmények színképe tölt el,nem hagy a sok kép, tisztán emlékezem.Százhúsz év élménye vetül most ide,Illyés Gyula szelleme lebegve száll,Simontornyán kézen foghattam Mária lányát,megérthettem általa Flórát,ölelhettem Petőfit, Babitsot, és József Attilát.Tested elporladt, de szellemed ragyog,iskola, könyvtár, költői templomod,a Parnasszusra hágva, babérfüzér várt,dicsően zengte himnuszod a világ.A puszták népe, a tolnai dombságnehéz ölelése nyomja a vállad,a halhatatlanság örök valósága árad,verseid,
könyveid, lírájánát, hogy tanuljon Tőled, s okuljon a Hazád.Költőnk
hagyatéka nehéz gondot ró ránk,megőrizni az ő testamentumát,ne mondhassa senki, nem vigyáztunk rá,ha néha dörög is az ég, marad e szellemiség.ezért is emeltük emlékül ezt a Bibliotékát.
SZEKSZÁRD, 2022. SZEPTEMBER 12.
*A MEGSZÜLETÉS
A gólyákat levadásszák? BIUSNAKHa márKét napjaFent fekszel az ágyon,Azt gondolod:Boncasztal ezVagy ravatal?A fájdalom és a sokadalomaggódva zavar.Haza szeretnél menniVagy csak ki innen,S azt mondodMagadban:EzutánMindenki
megszülethet,Úgy ahogyanAkar.
2012
*****************************************
15. FAZEKAS
BÍBORKA: BETŰZD KÉRLEK ! (karcolat)
Az ember
életében három dolog biztos: az adózás, a halál és hogy beazonosításunk
érdekében névvel látnak el minket születésünkkor. Utóbbi esetben a Kovács
Józsefek és a Nagy Katalinok helyzeti előnnyel indulnak kevésbé szerencsés
sorstársaikhoz képest, akiknek életük végéig a Hartenstein vagy a Krizsánovszki
nevet kell betűzniük a valahogy elsőre soha meg nem értő
ügyfélszolgálatosoknak. Nevük ugyanis nemcsak egy szó, hanem egy szellemi
akadálypálya, ahol versenyzőink eleve hátrányból startolnak, „…nem, nem így kell írni, akkor mondom még
egyszer, ötödszörre, G, mint Géza, R, mint Róbert…” mantrát ismételve
próbálnak célba érni, de legjobb esetben is csak a második helyre futhatnak be,
Grószmann helyett egy Grízmen névvel.
Aztán eljön a
pillanat, amikor megismerkedünk a nagy Ő-vel, és ránk vetül egy halvány
reménysugár, hogy ezentúl nem kell majd artikulálva és hangosan tagolni a
nevünket, mintha nemcsak az örökül kapott családnevünkkel, de legalábbis a
nyakunkra rögzített kerek golyóbissal is problémák lennének. Mindez persze
addig tart, amíg Fleischer Marci be nem mutatkozik Schmelzer Áginak, akiben egy
világ fog összedőlni, ezzel örökre búcsút intve egy régóta dédelgetett álomnak,
hogy az esküvőjük után Szabó Ágiként mutatkozhat be a nyelvtörőnek is pompásan
beillő Fleischer-Schmelzer Ági helyett. 
Fazekas Bíborka Lilla
A helyzetet
ugyan némileg árnyalja, hogy házasságkötéskor már a férfiak is felvehetik a nők
vezetéknevét – éljen az
egyenjogúság! –, de ez legfeljebb annyit jelent, hogy immár mindkét
félnek lehetősége van ugyanabba a fonetikai mocsárba belesüppedni.
Lánykori nevem
Véghelyi Bíborka Lilla, ami papíron ártalmatlan, a gyakorlatban viszont extra
szenvedés vagyis már csak volt. A Véghelyiből ugyanis életem során többször
lett Várhegyi vagy Vécsei, mint ahányszor helyesen leírták, a Bíborkából pedig
rendszeresen Boglárka vagy Bianka lett. Pedig az én nevem még csak nem is
tartozik a bonyolultabbak közé. A hangom
ugyan a mélyebb orgánumú tartományba tartozik, de nincs beszédhibám, a csúcs
mégis az volt, amikor pizzát rendeltem, és a kiszállításnál szembesültem vele,
hogy a dobozra ezt írták: Vékei Tiborka, örök traumát ejtve ezzel érzékeny
lelkemre.
Ó, igen, és a
keresztnevekről még nem is beszéltünk! A mai szülők mindenáron a
különlegességre törekednek, mintha a gyerek jövőbeli névjegykártyája az ő
kreatív portfóliójuk lenne. A végeredmény pedig gyakran nem egyedi lesz, hanem
tucat és fantáziátlan. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindenkinek
Lászlónak és Erzsébetnek kell keresztelnie a gyerekét, de azért létezik
aranyközépút is. Most őszintén? Ki ad olyan nevet, hogy Florentin? Egyáltalán
férfi vagy női névről van szó, mert inkább hangzik torokfájásra használt
szopogatós cukorkanévre, mint emberire. Valószínűleg harminc év múlva is
lesznek olyan problémák, amelyekkel orvoshoz kell fordulni, és ilyenkor
felmerül a kérdés: melyik érsebésszel konzultálna szívesebben az ember? Dr.
Molnár Nelzon Álváróval vagy Dr. Molnár Mátyással? Na ugye! És egyébként is,
milyen megfontolásból engedélyezik ezeket a neveket az MTA illetékesei?
Kreszcencia, Milágrosz, Britni, Narutó… Talán titokban fogadásokat kötnek, hogy
melyik név jut el a felnőttkorig anélkül, hogy a viselője hivatalosan kérné a
megváltoztatását? Vagy egyszerűen csak szeretnek kísérletezni?
Bárhogy is van,
egy dolgot biztosan kijelenthetünk: ha igazán szeretnél magaddal kitolni,
mindenképp vedd fel a házastársad leírhatatlan és kimondhatatlan vezetéknevét,
a gyerekednek adj valami szokatlan keresztnevet, lehetőleg kettőt, és dőlj
hátra elégedetten – hiszen így legalább biztos lehetsz benne, hogy a saját és
családtagjaid neveit soha, sehol, senki nem fogja helyesen leírni.
Utóirat: a
Florentin férfi név. *
*****************************************
16.
KRIVÁK-MÓRICZ JUDIT
ILYENEK A FELNŐTTEK? ILYENEK A FELNŐTTEK!
A nő 35 éves volt. Kicsi termete arányos és szép, vékony 53 cm-es derék és alig 40-45 kiló. Alkata akár egy manökené, ja hisz az is volt!
A munka mellett - amit végzett- felkérte
a cége hogy a bemutatókon szerepeljen. Vállalta, nem a tetszelgésért, hanem ,mert kellett a pénz. Hiába volt magas pozíciója, a munka után még eljárt sík- kötni géppel. A férje vitte el, és hozta haza, rengeteget dolgozott, de bírta. Már 15 éves kora óta az élet ara tanította (az apja halála miatt),hogytalpon maradjon és helyt álljon.
Krivák-Móricz Judit
Volt egy kislánya, aki akkor volt 6 éves volt.
A kislányt a nagymama vigyázta, hogy a kislány anyja és az papa tudjon dolgozni. Aztán baj történt. A nő elkezdett betegeskedni egyre rosszabbul lenni.., és elindult a fogyás...
Látványosan és sokat fogyott . Nem tudott enni és fájt az étel feldolgozása a szervezetnek. Elment az
orvoshoz és elindult egy
kálvária. Vizsgálat
vizsgálat hátán. És nem találtak semmit . Magához hívatta a nőt a
körorvos: nézze nem találok semmit, de így nem maradhat!
Beküldöm a bajmegállapítóba, hogy alaposabban kórházi körülmények között
vizsgálják ki.
A nő befeküdt,
mert nem volt más választása és félt, hogy a kislány látja a kárát a dolognak.
A kicsi lány magára maradt.
A nagymama
megtett mindent, de az anyát alig tudta helyettesíteni a házfelügyelői
munka mellett. A maga módján
megpróbálta a lehetetlent, de hát a tanítónő többször megjegyezte, hogy
meglátszik a kislányon a mama hiánya. A haj nem úgy van fésülve, a copf
nincs rendesen befonva, a masni félre van csúszva.. stb-.stb . A lányka
rendszeresen látogatta édesanyját a kórházban .
Nem volt olyan látogatási nap, hogy ne lett volna ott. Mivel akkor járt
első általánosba, a tanulás nem jelentett problémát, de az anya nagyon
hiányzott.
Különösen este
a lefekvés előtt és az elalvás előtt.
A nőt 2 hónapig tetőtől-talpig kivizsgálták, de nem találtak semmi
bajt, de a nő csak nem volt jól, ezért az osztályos orvos behívta a egy
beszélgetésre,
- Nézze asszonyom, be kell valljam nem tudom mi a baj,
de még egy vizsgálatot el kell végezni és ha az is negatív lesz
hazaengedem...
A nő belegyezett, hogy biopsziát csináljanak nála.
Majd amikor megjött szövettani eredménye az orvos behívatta a
őt.
- Sajnos rossz
híreim vannak, kezdte az orvos. Vastagbél-rákot találtunk önnél- mondta a doki.
A nő állt és nézett a semmibe.
- Mik a
kilátásaim, ha megműtenek? - kérdezte a nő.
- Hát az a
meglátásom - felelte a doki -, hogy
mivel Ön még nagyon fiatal Istennek hála, úgy látom meg fogjuk tudni
gyógyítani .
- S ki műtene meg?
- Van egy kollégám Dr. Oberna Ferenc, őt ajánlanám - mondta az
orvos . Ő nagyon jó sebész és diagnoszta.
- Rendben -
mondta a nő. Megbeszélem a férjemmel és választ
fogunk adni.
- Haza nem engedhetem ebben az állapotban. Átirányítom a sebészetre- így a doki. Kérem, szedje össze a holmiját , a nővér átkíséri a
másik osztályra.
A nő megköszönte és a holmijával átköltözött a sebészeti osztályra. Azonnal felvette a kapcsolatot Dr. Obernával, és megbeszélte mi lesz vele és mire számítson.
Dr Oberna emblematikus személyisége volt a sebészetnek, nemcsak a
kórházban de szinte az egész Budapest ismerte.
A főorvos úr
vallásos volt, katolikus. ,Minden napját úgy kezdte, hogy elment a
kora reggeli misére, gyónt, áldozott és úgy ment be dolgozni.
Az osztályon
félték és tisztelték a főorvos urat, Kőkemény rendet ,fegyelmet tartott és követelt. Aki ennek a feltételnek nem tudott és nem akart megfelelni annak mennie kellett. Példa értékű volt emiatt az osztály . Ott nem lehetett sem rendetlenség, sem
tisztátalanság, és ott fertőzés, vagy járvány ki sem alakulhatott .
A nő a férjével
megbeszélte a kialakult helyzetet , és Oberna doktor úrral
egyetemben nekiláttak a műtéti előkészületeknek.
Nagyon hamar előjegyezték a műtétet .
Az idő szorító karmait ki akarták küszöbölni.
Dr. Oberna felvilágosította a nőt, hogy mi lesz vele a műtét alatt és
utána . Szembesítette avval , hogy az egész élete át fog alakulni, már
semmi sem lesz a régi. A nő teste is át fog alakulni. A végbelet
kivezetik a hasfalra. Nincs más megoldás. de a záróizmot úgy alakítják
ki, hogy ugyan úgy fog üzemelni, mint az eredeti helyén. Esztétikus is
lesz, és nem kell dobozt használni majd. Akár fürdőruhára is vetkőzhet,
senki sem fogja tudni mi is a baj.
S eljött a
várva várt nap, Dr. Oberna a mise után bemosakodott és nekilátott a csapattal a
12 órás nagyműtétnek. Megállás nélkül
műtöttek. Hatalmas energiát
és fegyelmet
igényelt a beavatkozás. Tévedni nem lehetett. Amikor feltárták a nőt és meglátták a daganatot a főorvos úr úgy döntött hogy fél méterrel megcsonkítja a belet, hogy ne legyen áttét. Tökéletesre sikeredett a beavatkozás.
Abban az időben még nem volt ismeretes az intenzív osztály vagy annak a
lehetősége.
Amikor a nőt
betolták a műtét után a kórterembe minden látogatónak mennie kellett, nem volt
apelláta.
A férj végig
ott volt a kórházi folyosón. Figyelte a folyosó mozgását, hátha valami
hírt hall a műtőből vagy a műtétről. Miután Oberna doktor biztonságban tudta frissen műtött betegét , megkereste a férjet és beszámolt a történtekről.
- Most pedig hosszú lábadozásra készüljenek - fel közölte. A műtét
sikerült de a feleségét le kell százalékolni. Innen egy kilót
nem emelhet és maximális kímélő életmód következik. Még van egy rossz hírem : a
feleségének egy életen át
diétázni kell, és ott nincs lazítás! Ha betartják a diétát én garantálom hogy a
felesége hosszú életet fog élni.
A férfi mindent
megköszönt és nem tudta hogyan is hálája meg az orvos munkáját. Oberna
szigorúan ránézett a férfira: nem!
- Ne próbáljon
itt nekem hálapénzt adni! - villant a
doki szeme. Köszönje meg Istennek, hogy ez és így történt és még időben
voltunk.
*
Kongott a folyosón a kemény és határozott hang. Most nem mehet be a
feleségéhez! két napig altatni fogom, csak kukucskáljon be az ablakon, de ne
érintkezzen vele!
Szólt a
határozott főorvos úr utasítása, majd komótosan elballagott a kezelő
szoba felé. A férj szót fogadván megnézte feleségét, merőn és sokáig
hangtalanul állt az üveges ajtó előtt, Sarkon fordult és elindult hazafelé.
*
Minden látogatáskor vitte a kislányt, amikor már lehetett
látogatni az anyát. A kicsi és okos gyermek tökéletesen ráérzett a dolog
lényegére . Eleve sem volt egy izgága kislány, szó nélkül nézte a
betegágyon falfehér anyját, puszit sem adhatott és nem is
kaphatott. Nem egy esetben kiment a gyermek a folyósóra és nézelődött,
Egy alkalommal
azt látta, hogy az apja egy a számára idegen ápolónő társaságát keresi és
látott egy csókot is az apa és az ápolónő között. Aztán hogy mi is történt már
nem
lehet tudni, de a kislány csak arra emlékezett, hogy be kellett mennie a kórházba, Ott egy igen szigorú és nagydarab férfi várja fehér
köpenyben és kérdezgeti, majd azt mondja a gyermeknek:
- Meg tudnád nekem mutatni a nővérek közül kit is láttál az apáddal?
A kislány azonnal válaszolt.
- Igen, pontosan tudom melyik fehér köpenyes nőt láttam - válaszolt a kislány,
- Rendbe! - mondta az idegen doktor és
kézen fogta a kislány és elvitte egy folyosóra. Ott a gyermek 10 fehér köpenyes
nőt látott sorba állítva.
- No akkor légy szíves és választd ki azt a nővért, akit akkor ott láttál a
folyosón!
Lánykánk körbe nézett és azonnal oda lépett a nővérhez, majd kicsi apró kéz vádlón mutatott a nővérre!
- Ő volt az! –mutatott az egyikre.
Döbbenetes
csend uralkodott a hosszú folyosón.
- Nem, tévedsz?
- kérdezett vissza a fehér köpenyes .
- Nem, nem tévedek! Nézze ott a kezén az a köves gyűrű, akkor is ezt viselte a
kezén! - válaszolt a kislány.
Majd kivezették
a folyosóról. Hogy utána mi történ azt a gyermek nem tudta.
*Hat hónap után
az anya hazajött a kórházból. Vékonyan, sápadtan, és gyengén.
Amikor megerősödött az, első útja az utcában lévő Kis Regnum Marianum templomba
vezetett. Leült a padra és sírt. Kérte Istent, ha már így alakult
az élete, akkor a lánya legalább ne maradjon árván!
- Édes Istenem! – mondta félhangon - Add meg nekem, hogy ezt a gyermeket fel
tudjam nevelni, ha kell akkor egyedül is!
De ne engedd,
hogy árva maradjon azok után amiken átmentem!
És Isten meghallgatta az anya imáját. Felnevelhette gyermekét, az apa is elment abba a bizonyos templomba és
ő is imádkozott.
- Édes Istenem! Nagy az én Vétkem, kérlek hadd
ajánljam fel az életemet a feleségem javára….Nem érdemlem meg az életet, mert
amit tettem meg nem bocsátható. És Isten ezt az imát is meghallgatta.
*
Egy idő után az anya maga mellé vette a kislányt és mesélni kezdett.
- Emlékszel a
folyosón történtekre? - kérdezte,
- Igen -
válaszolt a kislány.
- Te most
lettél felnőtt! - mondta az anya, és
emlékszel arra a bizonyos nőre a folyosón?
- Igen -
volt erre a kérdésre is a válasz.
- Tudod - mesélt az anya - az a nő egy másik kórházból lett ide
irányítva, ott is ezt csinálta egy másik családdal. Házas férfiakat nézett ki
magának, akik vagyonosok is voltak és megpróbálta a férfiakat elcsábítani. Ezért a bűnért
került a P. kórházba, ahol én is voltam. A történtek után fegyelmivel
innen is elbocsátották azonnali hatállyal.
A kislány csak
hallgatta a mamát, hogy mit is mesél. Tökéletesen felfogta amit mondott az
anya. Nézett merően előre és nem szólt semmit.
Egy alkalommal egy késő csillagos estén a kislány kint állt a fekete
ég alatt és nézte a csillagokat.
- Utálom az
embereket, utálok élni! - mondta félhangosan a kicsi
lány. Miért pont én? Hát ilyenek a felnőttek? Ilyenek a felnőttek!
2008.03.26.
*****************************************
17.
SZERELMESNEK LENNI JÓ – VERSBEN IS
Szőcs Éva:
Csendes boldogság
Lelkembe
ívódott hangod,
fülembe cseng
kacagásod.
Lépted lesem
utcasarkon
hozzád bújni
mindig vágyom.
Érintésed, mint
eső csepp,
ha testem
bársonyát érinted.
Csókod számon
édes pecsét,
mozdulatod vad
szenvedély.
Az vagy mi
Napnak az Ég,
Te vagy nekem a
reggeli fény,
éjszakának
csillag útja,
életemnek tárt
kapuja.
Te vagy szívem
fényes lángja,
sóvárgó
lelkemnek párja.
Minden napom
ékessége,
életemnek
legszebb része.
Nem vágyom már
gazdagságra
sem pompás
selyem ruhákra
Csendes
boldogságot kérek,
hol majd
szeretetben élek.
…………………………
Reményi
Tamás: Szerelmi montázs
Szenvedéllyel
izzó érzelmi bűbáj,
fohászba
torkollott fennkölt sikoltás,
kéjesen
gyötrő kimerült remegés,
börtönből
kitört láva örömtánca.
Orcákra
simuló szellő futása,
mint
tajték elől menekülő lélek,
elgyengülve
sorsára bízza magát,
s
a mindenségnek átengedi múltját.
Hajnalpírjával
ébredő fénysugár,
amely
vörös démonként tájat ölel,
szerelemből
fakadt bimbót melenget,
majd,
mint a szerelem, gyönyörként nyílik.
Fényes
gyöngyház a szépséges szerelem,
csókos
ölelés, meghitt boldog óra,
egy
beteljesült varázslat a létben:
de
lehet, hogy mindez édes-keserv volt...:
széttépett
órák végtelen halmazán
mennyei
hangján szól a mélyhegedű,
szívet
szorongató fenséges dalát
csak
a szeretett lélek szíve érti.
Kottán
ölelő csókos hangjegyek
visszasírják
a tovarepült időt,
amely
elragadta a gyönyör percét
egy
végtelenbe szárnyaló élettel.
*****************************************
18. GARAJSZKI ROZIKA: RÁÉBREDÉS (novella)
Tivadar
mérgesen nyitja lakásuk ajtaját. Már a zárt ajtóból tudja, neje még nem ért
haza. Táskáját és zakóját ledobja az előszoba akasztója alatti polcra és a
postaládából behozott újsággal a nappali felé veszi az irányt. Bevágja magát a
hatalmas bőrfotelba, és bekapcsolja a tévét. Előveszi a napilapot, belenéz.
Majd ledobja a kisasztalra. Feláll, és az étkezőbe megy. Nem találja a helyét.
Idegesen járkál a lakásban. Már délután óta egyre zaklatottabb. Nem sikerült a
feleségét elérni telefonon még többszöri próbálkozásra sem. A nő főnökét is
hívta, de az se ért rá arra, hogy felvegye neki a telefont. Először csak simán
mérges volt, de később egyre morózusabb lett a maga által kombinált lehetséges
verziók miatt. Hol lehet az asszony? Baleset érte? Túlórázik? Nem szokott. A
főnökével van? Esetleg még jó is érzi magát vele? Tuti! Már legalább egy órája
itthon kellene lennie, de nincs sehol. Ajtócsapódás hangja zökkenti ki kába
állapotából.
Garajszki Rozika
Zsanett egy
bevásárlókosárral pördül be az előtérbe. Látja a férje ledobált holmiját.
- Szia drágám! Már itthon vagy? – Szólítja
párját, mert nem látja sehol. A kosárral a konyhába megy és ott találja a
férjét a konyhapultnak támaszkodva, aki nem méltatta válaszra, de ő hozzá lép
és megcsókolja. Ám Tivadar ahelyett, hogy visszacsókolna, szúrós tekintettel
néz feleségére.
- Hol a fenébe voltál?
- El kellett intéznem ezt-azt. Meg
bevásároltam. – Nyögi ki meglepetésében a nő. Nem számított ilyen fogadtatásra.
Férje mindig kedvesen szól hozzá.
- Egész délután hívogattalak! Miért nem vetted
fel?
- Bocsi. Nem is vettem észre, mert a benti
tárgyalás alatt lenémítottam.
- És utána? Nem kellett volna megnézned?
Biztos nagyon jól érezted magad a főnököddel. Hol voltál vele? Mutasd magad! –
Már szinte kiabálja Tivadar, és nagyot ránt az asszonyon, ahogy maga felé
fordítja. – Mutasd azt a rohadt telefont! Kivel beszéltél helyettem?
Zsanett a
meghökkenéstől szólni sem tud. Még sosem vonta őt így kérdőre Tivadar, és ilyen
hangot se ütött meg vele soha. Majd ahogy felfogja, most mivel is vádolja őt a
férje, dühbe gurul. Kikapja a telefonját a zsebéből és a férjéhez dobja.
- Itt van! Nézd meg nyugodtan! Mondtam már
hogy… - A férje nem hagyja befejezni a mondatot.
- Ne magyarázkodj! Hol voltál? Megfogja a nő
állát, és maga felé fordítja az arcát. Zsanett nem szólal meg, ránt egy
erősebbet magán, hogy a férje elengedje, elfordul és faképnél hagyja. Bemegy a
fürdőbe. Könnyes szemmel hajol a mosógép fölé, és teszi a dolgát. Bár ez most
inkább csak pótcselekvés, nem sürgős tevékenység, de el kell terelnie valamivel
az idegességét. Ebben az idegállapotban nem áll le vitatkozni. Egyiküknek se
tenne jót. Nyomozott utána talán? Hisz tényleg a főnökével volt, de külön
kocsival mentek, és csak a pálya bejáratánál találkoztak. De akkor is! Hogy
merészel Tivadar ilyet feltételezni. Már bánja azt az időt, amit ma a férje
szülinapjának a szervezésére szánt. Lehet csak egy üveg piát érdemelt volna.
Talán még abból is az olcsóbbat ilyen viselkedés után. Igyekszik Tivadart
elkerülni, és szóba se áll vele. Bár a férj se nagyon keresi a társaságát. Még
elmatat a fürdőben egy ideig, utána lefürdik és elindul a hálószobába.
Eközben a férj
az asztalra teszi a hozzá vágott mobilt, és leül mellé gondolkodni. Érzi,
nagyon megbántotta a feleségét. Talán másként kellett volna kezelnie a
helyzetet. De ha egyszer annyira tudni akarta, hol is volt ahelyett, hogy
felvette volna azt a nyavalyás mobilt. Pedig csak úgy simán hiányzott, hát
mindenáron beszélni szeretett volna vele. Meg a kollégák beszólásai is
kétségekbe hajtották. Az egyik véleménye: „Ugye nem gondolod, hogy a jóképű
és gazdag főnöke helyett rád pazarolja az idejét?” A másiké se volt jobb. „A
helyébe én is inkább a góréra hajtanék. Ott Ferrariba rakhatná a csinos
popóját, nem egy öreg Opelba! Nem is értem mit eszik rajtad.” Hát ezek után nem csoda, hogy nem volt képes
higgadtan viselkedni. De minden hiába, még most sem tudja a lényeget. Hol volt
az asszony egész délután. Közben csippan a felesége asztalra tett mobilja.
Üzenet érkezett rá. Csak nézi egy darabig. A kezébe veszi. Fel tudná oldani és
megnézni, hisz Zsanett sose titkolta a feloldási kódot. De mégse teszi meg.
Tőle szeretné tudni az igazat. Igen ám, de hogyan, mikor szóba se áll vele.
Feláll, elmegy a hálószoba ajtajáig és bekukucskál. A neje látszólag alszik.
Visszamegy a konyhaasztalhoz, ahol a telefon újabb üzenetet jelez. Tétován nyúl
a készülékért. A kíváncsisága felül múlja azt, amit elvárna magától, és
megnyitja a telefont. Szeme és ujjai gyorsan az üzeneteket keresi. Kovács
Ágostontól jött az email. Ki a fene az a férfi? Még sosem hallotta a nevét. Ez
nem is a főnöke! Ez valami új pasi lehet. Gyorsan olvasni kezdi.
„Kedves
Zsanett
A délutáni
megbeszélésünkre való hivatkozással:
Örömmel tudatom, hogy sikerült a jövő heti
szombat délutáni csoportot áttenni a következő hétre, így önöké a pálya délután
négytől zárásig. Kellemes szórakozást kívánok önnek és a férje baráti körének!
Tisztelettel:
Ágoston”
Hát ez meg mi?
Gondolkodik Tivadar, majd megnyitja a következő üzenetet is, ami valami étterem
logója után következik.
„Értesítem, hogy a jövő szombati kiszállítást
rögzítettük a gokartpálya címére. Visszaigazolást kérek, ha esetleg mégis
változtatna rajta.
Ez egy újabb
nem értem Tivadar számára. Majd szépen lassan kezd a fejében összeállni a kép.
Kezd ráébredni, a felesége valószínűleg az ő jövő heti születésnapi
meglepetését készítette elő. Ő pedig köszönetképpen letámadta, és a
féltékenységével gyötörte. Még megmagyarázni sem hagyta. Ezt a szégyent. Ezt jóvá
kell tennie, hiszen ő nagyon szereti a feleségét. Ezért félti annyira. Igen ám,
de hogyan kezdjen hozzá. Megint a hálószobához megy. Az asszony láthatólag
alszik. De csak láthatólag. Nem képes elszenderedni, a férje vádjai
motoszkálnak a gondolataiban. Ép csak képes visszatartani a szipogását, hogy
Tivadarnak ne tűnjön fel. A férj azonban arra gondol, talán nem ébreszti fel
Zsanettet, mert abból sok jó nem származna. Más jut az eszébe. Kimegy a
nappaliba, ahol reggel hatra ébresztőre állítja a telefonját, és lefekszik a
kanapéra egy meleg pléd társaságában. Gondolatai már a reggelre tervezett
tevékenységei körül forognak. Közben álomba szenderedik.
Nem így
Zsanett, akit még az is bánt, hogy férje be se feküdt melléje az ágyba. Tényleg
azt hiszi, hogy ő és a főnöke a kelleténél jobban jóban vannak? Már a
szipogását se képes visszafogni. Nehezen sírja magát álomba.
Tivadar
reggel hatkor a csörgésre kiugrik az ágyból. Annyira siet, csak boxeralsóban
megy először a hálóhoz. Nyugtázza, a neje alszik. Ő gyors és nesztelen
léptekkel a konyhába oson. Felteszi a kávét, és reggelit készít. Rántottát,
mert máshoz nem igazán ért. Sose volt ráutalva, hogy a konyhai szaktudással
behatóbban megismerkedjen. Mikor mindennel kész, a két kávét elkészíti. A
feleségének egy pöttyel és tejszínhabbal, mert Zsanett úgy issza, magának meg
feketén, ízesítés nélkül. Két lapostányérra ossza a rántottát, kenyeret szel
mellé és a kávéval együtt egy nagy tálcára pakolja. Lassan a háló felé lépdel
vele. Mikor belép, az asszony még alszik. Az éjjeliszekrényre teszi a tálcát és
a kávé felett legyező mozdulatokat tesz, így áramoltatva annak illatát
szeretett felesége felé. Mikor Zsanett orra a kávé aromás illatát megérzi,
nyitogatni kezdi a szemeit. Férje ébredező felesége fölé hajol, lágyan megsimítja
az arcát és hosszan megcsókolja. Segít neki felülni, közben átkarolja és újból
lágy, kedves és puha csókkal jutalmazza. Mezítelen teste az asszonyhoz simul,
és kifejezetten jó hatást gyakorol Zsanettre. Hát még a férj által elsuttogott
mondatok!
- Bocsánatot kérek! - Mondja, miközben a
tálcát teszi a felesége ölébe. - Ne haragudj! Este nagyon bunkó voltam. De
talán a mentségemre szolgál, hogy nagyon szeretlek és rettentően idegesített,
mert nem tudtalak elérni. Kicsi boldogságom, ugye megbocsátasz? - Néz az
asszony szemébe olyan bűnbánó arccal és szomorkás tekintettel, hogy Zsanett nem
tud neki ellenállni. Arra gondol, mekkora dolog ez a reggeli attól a férfitól,
aki még életében nem csinált ilyet. Meg még a hibáját is belátta, sőt
bocsánatot kér. Mosolyra húzza a száját, miközben a két kávét elveszi a
tálcáról. Az egyiket a férje felé nyújtja.
- Meg. Egy feltétellel. Ha többé soha nem
teszel ilyet. Legalább hagytad volna, hogy megválaszoljam tegnap azt az
átkozott kérdést.
- Most már hagynám. De bevallom jött két
üzeneted, amit megnéztem. Azokból már rájöttem, mekkora egy barom vagyok. De ez
a barom nagyon szeret téged. - Átöleli a feleségét, újabb csókot lehel puha
ajkaira, és közösen fogyasztják el a Tivadar által elkészített reggelit. Közben
mindent megbeszélnek. Zsanett elmondja, hogy tényleg a főnökével volt, de csak
azért, mert a segítségét kérte a gokartpálya kibérléséhez. Azt is csak amiatt,
mert mikor ő odatelefonált, gyorsan lerázták, hogy az időpont már foglalt. Tudta,
hogy a felettese nagyon jó haverságban van a pálya tulajával, hát megkérte,
segítsen, ha tud. A feleség arról is tájékoztatja a férjét, hogy a főnökére
sose gondolt, mint partner, mert nem szeretne a nőcsábász Ottó pár hetes
kapcsolata lenni, és pláne nem akarná ezért kockáztatni a házasságát, mert ő is
szereti Tivadart. Igaz így már nem lesz meglepetés a gokartpálya kibérlése, és
a haveri kör Zsanett által való összetrombitálása, de legalább a feleség
ébredése gyönyörűre sikeredett, és újra boldogan és szerelmesen ölelik át
egymást.
*****************************************
19. VERSEK
FILOZÓFIKUS HANGULATBAN…
Engel Csaba: Rohan az idő
Rohan az idő emléket hagy maga után,
S én szaladok felporzott lábai nyomán,
Kedves emlékeim röpködő csalogány,
Azok közül némely rejtélyes halovány.
Sok szép emlék gyűlt össze az elmúlt évek során,
Néha csalogatom, hogy térjen vissza hozzám,
Együtt vidáman forognánk egy körhintán,
A rohanó időt én még marasztalnám!
2022.12.27
……………………….
Bognár Papp Irén: Csak álom volt
Csak álom volt, mert ifjan költő voltam,
törékeny csontú apró kismadár,
fehér ruhámban vígan énekeltem.
Csak álom volt a fény, a láng szívemben,
hitem tüze, dalom ereje,
világmegváltó álmok tengere.
Az életem, mely arra legyen példa,
hazudni, csalni, lopni nem szabad!
Az évek kínos gyötrő erdejében,
hazudtam, csaltam is tán,
s az idő elszaladt.
Csak álom volt,
hogy ifjan költő voltam?
Fehér ruháim nem vakítanak,
erőm elfogyott, nagy tüzem is hamvad,
az álmok lassan szerte foszlanak.
Valamit mégis jól őriz szívem:
a gyermekkori tiszta ámulást,
az ártatlan ágbogas kíváncsiságot,
s még mindig várom, lesem a csodát.
Csak álom volt?
Ha ifjan költő voltam,
mi bennem ez a bús felfordulás?
Hírnév, rang, kitüntetés hiányzik?
Míg hallgatom a csalogányt az estben,
azt kérdezem, ki énekel e madárkánál szebben?
Szerelem zengi be az éjt,
szél viszi a dal-rózsafüzért.
Ó fülemüle, szerelmes kismadár!
Csak álom volt az élet?
Az álom néha fáj!
………………….
Kuchta Csilla: SZERETETBEN ÉLNI
Sosem voltam túl büszke ember,
inkább csak szerénynek neveltek.
Anyám bölcsessége üzente,
magas lóról könnyen leeshetsz.
Nem szoktam vitatkozni mással,
nyelek békét jó szándékával.
Ha a létben kicsit hibáztam,
ajkamról szállt egy szó: - bocsánat.
Sosem akartam uralkodni,
hibáztatni és gúnyolódni.
Sosem akartam hazudozni,
inkább őszintén gondolkozni.
Számomra fontos egy kedves szó,
mely sokat ér, kellemesen jó.
Gyógyítja a bús lelkeket jól,
ettől élek szeretetben - most.
Paks, 2026. 01. 30.
………………………
Pongrácz Aurélia: Gyöngykagyló
lelkünk
Lelkünk gyöngykagylóként,
védekezik.
Idegenné válók gyökereit,
rosszindulatú megjegyzéseit,
ártó szándékait betokozva.
Mint kékkagyló, vagy éppen
osztriga.
Érezhetjük fájdalmunk kövének,
Átalakíthatjuk igazgyöngynek.
Ámbár annak is tarthatjuk ami,
növekvő kalcium-karbonátnak,
megerősítve aragonittal.
Bánatunk gyöngyeit
gyűjtögetve,
lehelünk életet a szépségbe,
volt boldog perceink emlékébe.
Burkolunk gyöngynek fájó sebeket,
Selymes fénye rejtse a hegeket.
Így sétálunk életünk végére
növekvő gyöngysorunkat
cipelve.
Óvatosan, hogy maradjon egybe,
sebészcsomót kötünk a végére.
Szenderüljünk majd együtt jobb
létre.
………………………..
Vincze D. Jutka: Áldott
…az a pillanat,
ami magával ragad,
megírja a verssorokat,
kiárad a lélek.
Boldog lebegés,
ég és föld között,
minden hangulat, érzés,
hirtelen szavakba öltözött.
A szív megpihen,
az idő is megáll,
a mindenség,
veled üzen,
egy percre felfedi magát,
a benned élő csodálatos világ.
Áldott az a pillanat,
amikor nincs szabály, keret,
amikor a lelkedből,
írhatod meg a versedet.
Megrezzen, veled rezonál,
a páncél megtörik, lehull a fátyol,
adó-vevő leszel, fénylő égi jászol.
Áldott az a pillanat,
amikor lehullik rólad a föld pora,
felszabadul a lélek,
színes szárnyra kap halk sóhaja.
Nem húznak vissza a körülmények,
mintha csak önmagától,
de én azt hiszem,
hogy egy áldott pillanatban,
odafönt már régen megírták,
a versedet…
Minden rád rótt fájdalmadat,
és minden örömödet,
és azt az utat is,
ami ki és felfelé vezet…
*****************************************
20. KURUCZ ÁRPÁD: KAMILLA (novella)
Mottó:
„Magyarországon évről évre egyre több gyerek tűnik el. Míg 2011-ben 10 ezer 400
esetet regisztráltak, tavaly már 20 ezret. Az eltűnt gyerekek többsége egy
héten belül előkerül. Azonban minden évben van 100-200, akiről semmit sem
tudnak kideríteni.”*Dombvár, százhatvanezer lakosú nyüzsgő
folyóparti település. Az utóbbi néhány évben rohamos fejlődésnek indult. Az
apró, külvárosi házakat lassan, de biztosan felfalják a központból terjeszkedő
modern lakótelepek, áruházak. A kikötőbe, szinte folyamatosan érkeznek északról
fával megrakott uszályok, melyek a bútorgyárat, és a parttól kissé távolabb
lévő papírgyárat etetik.
Kurucz Árpád
Rossz idők jártak az utcán élőkre. Napok óta
hideg eső esett, mintha nem is július lett volna, hanem október vége.Magas, kamaszévei végén járó fiú igyekezett
fedél alá kerülni. Lenszőke haja csapzottan tapadt fejére, vékony száját
vonallá szorította. Zsebre tett kézzel, behúzott nyakkal lépkedett a vizes
járdán. Egy eldugott zsákutcába fordult be, ahol egy kocsma állt. Az ajtóban
megállt, körülnézett.– Mit parancsol a
fiatalúr? – kérdezte a csapos kincstári mosollyal.– Kisbunkót keresem.– Ki keresi? – tüntette
el arcáról a vigyort a pultos.– Colos.– Menj be azon az ajtón.
Szólt, hogy jönni fogsz.Az ajtó mögött egy kisebb helység volt a különleges
vendégeknek. Az egyik asztalnál harminc év körüli, zömök, vállas, karfiol fülű
fickó ült. Öklei, mint egy-egy „népszava kalapács”.– Szóval, te vagy a
Colos. A bátyád üzent nekem, hogy munkát keresel. Azt használtad már? – bökött
állával a fiú alig észrevehetően dudorodó dzsekijére.A kabát, hosszú csövű revolvert rejtett.– Ennyire látszik?– Gyakorlott szem
észreveszi. Majd adok egy tokot hozzá, akkor nem olyan feltűnő.– Kösz. Eddig még csak
egyszer használtam, egy kutyára – szégyenkezett Colos.Azt elhallgatta, hogy véletlenül ellőtte egy
haverja három ujját.– A Mester tud rólad.
Meg is kaptad az első feladatod. Én foglak segíteni. Egy idegen kölyök koldul a
területünkön. Megkeressük, beszedjük tőle a védelmi pénzt és betanítjuk. De nem
indulunk el vaktában, a város szélén van egy üres raktár. Előbb-utóbb mind
odatalálnak. Ott fogjuk megvárni, legalább a többinek is a körmére nézünk.Kisbunkó fizetett, és kiléptek az utcára.– A Mester gazdag,
nagyon sok érdekeltsége van, de nekünk se kell nyomorogni – mutatott Kisbunkó
egy fehér, luxus sportkocsira.– Hű, ez legalább
tizenöt milla.– Huszonkettő.Colos örült, hogy eljött otthonról, csak azt
bánta, nem hamarabb.Menet közben, Kisbunkó kotorászni kezdett a
zsebében és elővette a telefonját.– Most jut eszembe, a
Mester kérte, hogy küldjek egy képet rólad. Csinálok egy közös selfi-t.– Ember! Száznegyvennel
megyünk! – rémült meg Colos.– Bír ez még többet is! *A belvárosban, egy épület árkádjai alatt
tizenegy éves forma, feltűnően sápadt, csodálkozó szemű fiú üldögélt, mint egy
ottfelejtett batyu. Előtte kartonpapír, rajta néhány forint. Mellette termetes
kutya feküdt. Bohókás, fekete-barna foltjai, barátságos ábrázata jámbor külsőt
adott neki.Nagy szemű eső csattogva pofozta az aszfaltot.
A gyerek vékony ruhájába bebújt a nedvesség. Összekucorodva nézett maga elé.
Térdeit felhúzta, de még így is jól látszott, hogy jobb lábfeje
természetellenesen befelé fordult. Nagyon szerencsétlennek érezte magát. Már
nem is számolta, hány napja jött el otthonról. Tizennégy vagy tizenhat?Zsebében szájharmonika lapult, ha játszott
rajta, a kutya „táncolt”. Mellső lábain toporgott, fejét jobbra-balra
billegtette. Olyankor gyakrabban koppant a kartonpapír, de megalázónak érezte
négylábú barátja számára, így a harmonika soha nem került elő.– De helyes kutya! Hogy
hívják? Megsimogathatom?A fiú fölnézett. Hozzá hasonló korú, maszatos,
széles szájú, búza szőke, apródfrizurás lány állt előtte. Néhány pillanatig
töprengett, míg rájött, mi olyan furcsa rajta. Sötétkék szemei különböztek.
Egyik mandulavágású volt, a másik kerek.– Kamillának hívják és
megsimogathatod.– Engem Flórának hívnak,
de utálom – ült le mellé a lány. – úgy hangzik mint egy mosószer. Mindenki
Piszkének nevez. Hívhatsz így te is. Neked mi a neved, és mért ülsz itt?– Otthon, Porcelánnak
neveztek a fehér képem miatt, itt senki sem hív sehogy. Nem mehetek haza, mert
két gyökér, a Colos meg a Pupák, el akarta lopni Kamillát, az megharapta őket,
ezért most el akarják injekciózni.– Az gáz. Megérdemelték.
Én is leléptem otthonról. Apa azt mondta, ha hármasnál rosszabb jegyem lesz a
bizonyítványban, szíjat hasít a hátamból.– Voltak ketteseid?– De még mennyi!
Kettőből meg is buktam. Nem tudom pontosan milyen, ha valakinek szíjat
hasítanak a hátából, de biztosan nagyon fáj. Így hát, felkötöttem a nyúlcipőt.– Ki mond ilyet, hogy
felkötöttem a nyúlcipőt?– Jól van, ne piszkálj!
Mit bámulsz?– Kiskoromban anyával
néztünk egy mesefilmet, abban a királylány rád hasonlított – vont vállat
Porcelán.– Ki mond ilyet, hogy
királylány hasonlít rád?Egymásra vigyorogtak. Válluk összeért, jólesően
melegítették egymást.Egy férfi közeledett kopott farmerben,
kitaposott cipőben. Arcán boldog mosollyal, pogácsát evett, egy nagy
papírzacskóból. Mikor melléjük ért megállt, csinált egy szabályos „jobbra
át”-ot.– Kértek pogit,
ebihalak? Markoljatok bele. Nesze, te se csorgasd a nyálad! – dobott egyet
Kamillának is.A kutya röptében elkapta.– Ügyes! – bólintott
elismerően, és elmasírozott.– Én még éhes vagyok –
nyafogott Piszke.– Gyere. Van itt egy
közért, nem messze.Összekapkodta a pénzt a papírról, és
elindultak.A Nap kicsit előbújt, de a felhők túlerőben
voltak, újra legyűrték.A boltban nem jártak sikerrel. Porcelán hiába
mutatta, hogy van pénzük, az eladó, egy erősen kifestett nő, kizavarta őket.– Nem baj – mondta
Porcelán. – Délután egy másik néni szokott lenni. Ő még meg is toldja
valamivel, amit vásárolok.Visszahúzódtak az árkád alá, de már így is
eláztak.– Nézd azt az embert –
mutatott Porcelán, egy kantáros munkás nadrágot viselő szakállas férfire, aki a
túloldalon, fejét belefúrva a szakadó esőbe, sietett valahova. Olcsó, füstszűrő
nélküli cigarettáját, hüvelyk- és mutatóujja közé csippentve, már egészen a
körméig elszívta.– Az, egy nagyon rendes
csóka – folytatta a fiú. – Én csak Vakondnak nevezem, mert olyan a gatyája,
mint a mesében a Kisvakondnak. Mindig hoz kaját. Pénzt nem ad, azt mondja, azt
elveszik tőlem. Egyszer hozott egy pokrócot is, de mire felébredtem, ellopta
valaki. Csak folyton arról papol, hogy menjek haza.Fél óra múlva megjelent a férfi, két nagy adag
gyorséttermi menüvel. Kamillának olcsó felvágottat hozott.– Mi még nem ismerjük
egymást – nézett a lányra. – Engem Vakondnak nevezett el ez a csibész, pedig
van rendes nevem is.– Piszke – válaszolt a
kislány tele szájjal.Míg ettek, Vakond beszélt.– Haza kellene menni,
gyerekek. A problémák elől nem elmenekülni kell, hanem szembenézni velük és
megoldani őket. Nem is sejtitek, mekkora veszélyben vagytok az utcán. Akkor is
érhet baj benneteket, ha otthon vagytok, de így hatványozottan nagyobb rá az
esély…A két gyerek pillanatok alatt eltüntette az
ételt. Vakond elköszönt, és megígérte, hogy másnap újra eljön.A nap már délutánba hajlott, mikor szél támadt
és néhány perc alatt szétkergette a felhőket. A keleti égbolton szivárvány
tündökölt.Elegáns öltönyben, enyhén elhízott, negyvenes
férfi köszönt rájuk. Sima arca frissen borotvált, drága arcszesz illata lengte
körül. Nőiesen puha, fehér kezei gondosan ápoltak.– Nem fáztok, gyerekek?
– kérdezte jóindulatú mosollyal.– Nagyon.– Hol vannak a
szüleitek?– Semmi köze hozzá! –
nyelvelt Piszke.Az idegen nem vette zokon a szemtelenséget.– Engem Csoki bácsinak
hívnak, mert mindig meg szoktam kínálni az ilyen aranyos gyerekeket. Most
sajnos pont nincs nálam, de itt lakom nem messze. Be is van fűtve,
átmelegedhettek egy kicsit.A két gyerek összenézett, Porcelán megvonta a
vállát.– A kutyám is jöhet?– Hát… majd megvár
benneteket a kocsiban, nekem cicáim vannak.– Cicák? – csillant fel
Piszke szeme.– Bizony! Most elmegyünk
hozzám, megmelegszünk, jól belakmározunk, aztán elviszlek benneteket egy olyan
helyre, ahol nem kell többet fázni, éhezni. De még előtte nagyon jól fogunk
szórakozni.A gyerekek fölálltak. Csoki bácsi arcán a
pillanat töredékéig mohó várakozás suhant át. Egyikük sem vette észre, de
Kamilla érzékeny antennái észlelték a változást. Ínyét felhúzta, tarkóján
felborzolódott a szőr, mély hangon morogni kezdett.– Köszönjük, nem – ült
le Porcelán és maga mellé húzta Piszkét is.– Ahogy gondoljátok –
válaszolt látszólag közömbösen Csoki bácsi, és elment.– Mi volt ez? – kérdezte
Piszke.– Nem tudom, de higgyünk
Kamillának.– Van a külvárosban egy
elhagyott épület. Oda be tudunk lógni éjszakára.– Honnan tudsz te erről?
– kérdezte Porcelán.– Ó, én már gyakorlott
tekergő vagyok.Keskeny, kanyargós utcákon haladtak a kerítések
mögül csaholó kórus hangjára. Kamilla középen lépkedett, igazodva a fiú enyhe
bicegéséhez. Egy órányi gyaloglás után, rozsdás, letaposott, lyukas kerítéssel
körbevett, elhagyatott épülethez értek. A kapun tábla: Idegeneknek belépni
tilos! Az udvaron satnya fák. Térdig érő gazból itt-ott rozsdás vasak meredeztek
elő. A kopott barna ajtó mellett egy szép bodza bokor integetett a szélben.
Tenyérnyi, fehér virágaival, erős illatával csalogatta a méheket.Piszke kopogott, és lenyomta a kilincset. Bent
négy kócos, szurtos gyerek üldögélt földre vetett matracokon. Vizes ruháik
átható szagot árasztottak. A helységben nem volt már fűtési lehetőség, a
radiátorokat rég leszerelte valaki. Az ablak betörve, a falak összefestve,
mindenfelé szétdobált szemét. A sarokban két szék ezeken ült Colos és Kisbunkó.
A belépők láttán, Colos szája gonosz vigyorra húzódott.– Van igazság! Mióta a
rohadt kutyád megharapott, állandóan zsibbadt a kezem, de most törlesztek!Elindult a gyerekek felé, Kamilla morogni
kezdett, Colos félúton megtorpant. Ekkor lépett be az ajtón Csoki bácsi. A figyelem
ráterelődött, a két gyerek az ajtó mellé húzódott.– Mit keresel itt
dagadék?! Nem láttad a táblát?! – rivallt rá Colos.A férfi, karba tette a kezét és nyugodtan
nézett rájuk. Ez Kisbunkót megzavarta egy pillanatra, de nem hallgatott az
ösztöneire. Colossal együtt, ő is odalépett a jövevényhez. Ez hiba volt. Két,
szemmel alig követhető, ezüstös villanás látszott. Kisbunkó hátratántorodott,
nyakából lüktetve fröcskölt a vér. Colos eldőlt, torkából hosszú, keskeny
pengéjű kés, egy stiletto állt ki. A gyerekek döbbenten hallgattak, mozdulni se
mertek, csak egyikük, egy nagyobbacska, hosszú hajú lány sikoltott. Csoki bácsi
lassan végig jártatta rajuk a szemét.– Lám, milyen szép kis
édességbolt.Tekintete megállapodott a hosszú hajú lányon.– Gyönyörű hangod van.
Kár, hogy kevés az időnk. De azért remekül fogunk szórakozni.Lassan lehajolt a késért, tekintetét mereven a
lányra szegezte, közben a „Jaj de jó a habos sütemény” kezdetű dalt dúdolta. A
kislány, mint egér a kígyó előtt, megdermedt a rémülettől. Ebben a pillanatban,
mély morgás hallatszott, mintha a Föld gyomrából tört volna fel. Kamilla
ráugrott a férfire. Csoki bácsi a szeme sarkából észlelte a mozgást, odavágott
a késsel. A kutya kitért, a férfi szembefordult vele és várta a következő támadást.
Kamilla lassan körözött, kivárt. Csoki bácsi elvesztette a türelmét és a kutya
felé szúrt. Kamilla, mintha rugó lökte volna, újra ugrott. Röptében
beleharapott a férfi kezébe. Az hanyatt esett, a stiletto-t elejtette. Az állat
többször belemart az arcába, vállába. Csoki bácsi fejhangon sikoltott.– Gyere ide! – kiáltott Porcelán.Kamilla rögtön szót fogadott, otthagyta a
földön fekvő férfit. Csoki bácsi nyöszörgött, négykézlábra állt, látszott, hogy
a nadrágjába piszkított. Félig kúszva az kijárat felé igyekezett. Ekkor
hatalmas robajjal, csörömpöléssel beszakadt az ajtó és az ablak. Fekete maszkos
fegyveresek tódultak be. A férfit lenyomták a földre, kezét hátrabilincselték.
Elsőként Porcelán tért magához az ijedtségből.– Tűnjünk el innen –
súgta Piszkének, s megragadta a kezét. A zűrzavart kihasználva, kisurrantak az
ajtón.– Várj! – rántotta be
Piszkét a bodzabokorba.Egy civil ruhás rendőr jött az ajtó felé.– Megvagy hát végre,
Csoki bácsi! – hallották a gyerekek a bokorban. – Tudtad, hogy a sitten kedvelik
a magadfajtát? Szeretnek eljátszadozni velük. Pedrónak nevezik őket.– Engem nem zárhatnak
börtönbe, én beteg vagyok.– Azt majd eldönti a
bíróság. Addig se fogsz unatkozni az előzetesben. Nesze, egy kis előleg!Tompa puffanás hallatszott, majd nyüszítő
zokogás.– Sír? – kérdezte súgva
Piszke.– Menjünk.Az épületet megkerülve, hátul kibújtak a
kerítésen. Sokáig futottak, míg egy kis parkban leültek egy padra. Piszkéből,
mintha egy csapot nyitott volna meg, kitört a sírás. Porcelán, sután simogatta
a haját.– Jól van. Ne pityeregj.– Haza akarok menni! –
zokogta a kislány.Már esteledett, mikor becsöngettek a kis
lakótelepen, a harmadik emeleti lakásba. Piszke anyja nyitott ajtót. Először
megölelte lányát, aztán adott neki egy pofont és újra megölelte.– Hol voltál már megint,
te anyaszomorító?– Egész jól megúsztam –
kacsintott a lány anyja karjaiból Porcelánra.– Látom, te se otthonról
jössz – fordult az asszony a fiúhoz. – Nem sokára hazaér a férjem, ő majd
hazavisz.– Nincs hova mennem.– Sajnos, ez manapság
nem ritka. Megpróbálunk segíteni, addig itt maradhatsz, a kutyának találunk
helyet egy az öcséméknél. Ők, kertes házban laknak.– Köszönöm, de Kamilla
nélkül nem.– Hát, kötéllel nem
tarthatlak vissza – válaszolt az asszony, egy kis megkönnyebbüléssel. – Várj
egy kicsit. Adok néhány melegebb, fiús ruhát a nagyobbik lányomtól, meg
készítek egy kis útravalót.Akkor csukódott az ajtó Porcelán mögött, mikor
két szatyorral előkerült.– Furcsa kisfiú.
Szaladj, vidd utána! – szólt Piszkére.A lány a saroknál érte utol.– Nem mehetsz így el.– De. Kamillát nem adom!– Értelek.– Visszajövök.– Tudom. * Másnap az újságok szalagcímei öles betűkkel
harsogták: Rendőrkézen a Dombvári Rém! A cikkek beszámoltak róla, hogy a
rendőrség különleges egysége kelepcét állított F. B. helyi lakosnak, aki
alaposan gyanúsítható azzal, hogy a környéken elcsavargott gyerekek nála tűntek
el végleg. A helyszínen talált két holttestet azonosították, de a nyomozás
érdekében erről nem nyilatkoztak. Arról sem beszéltek, hogy rosszul időzítettek
és, hogy a gyerekeket használták csalinak.Porcelán azon a padon aludt, ahol Piszkével
leültek a szökés után. Másnap egész nap csavargott. Nem mert hosszabb ideig egy
helyen maradni, tudta, hogy keresik. Este visszament a padhoz. Éjfél után arra
ébredt, nagyon fázik, bár az arca, teste tüzel. Felvette az összes ruhát, amit
Piszke anyjától kapott. Nem tudott újra elaludni, szeme előtt színes karikák
villogtak. Aztán Kamillát látta, amint egy nagy, sárga denevérrel birkózik.
Mögöttük Piszke táncolt, balettruhában.Egy lehajtható ágyon tért magához. A csöppnyi
helység egyszerűen volt berendezve, a kicsi ablakon besütött a Nap. Kamilla az
ágy mellett feküdt, egy széken Vakond ült és olvasott.– Hol vagyok és hogy
kerültem ide?– Az Arlekino nevű
tolóhajó egyik személyzeti kabinjában vagy. Mondhatom, nem mindennapi kutyád
van. Mikor elájultál a láztól, megkeresett engem. Szerencsére a közelben
voltam. Addig ugatott meg rángatta a ruhámat, míg odavezetett hozzád. Nem is
láttam még ilyet, csak filmen. Az unokatestvérem orvos itt a városban. Kaptál
egy injekciót, ami levitte a lázad, adott gyógyszert. Azt mondta, pár nap alatt
rendbe jössz.– Ha a hajónak Ar… ilyen
neve van, maga miért magyarul beszél? – kérdezte gyanakodva Porcelán.– Jól vág az eszed! Mert
Munkácson születtem, egy magyar családba. Ezt a hajót heten vásároltuk meg
hitelre. Holnap elindulunk, de egy hét múlva visszajövünk. Utána itt lejár a
szerződésünk, átmegyünk az Al-Dunára. Addig lábadozol, és eldöntheted,
maradsz-e velünk vagy tovább állsz. A többiekkel már megbeszéltem. De azt tudnod
kell, hogy itt keményen dolgozunk, neked főleg tanulás lesz a feladatod. Én,
személy szerint nyugodtabb lennék, ha maradnál. Mindig szerettem volna, hogy
legyen egy fiam és egy tarka kutyám.– Magának nincs
családja?– Majd egyszer
elmesélem, most pihenj.Egy nagy hajó úszott el mellettük. Hullámai
halkan csobbantak, lágyan ringatták az Arlekino-t.Másnap délelőtt Piszke a tankönyvei fölött
gubbasztott. Kint hajókürt bődült. Úgy érezte, meg kell néznie. Kiment az
erkélyre, ahonnan a folyóra lehetett látni. Éppen akkor haladt el egy uszály,
mögötte egy tolóhajó.– Ar-le-ki-no. –
betűzte. – Miért bámulom ezt a csúnya hajót? Még a nevét is alig tudom
elolvasni. *Nyolc évvel később. Egy borongós őszi, délután fiatal férfi
lépkedett Dombvár kikötőjéből, egy kicsi, négyemeletes házakból álló lakótelep
felé. Alig észrevehetően bicegett. Enyhén kacsázó járása, nap- és szél-cserzett
arca, távolba néző tekintete elárulta, nagy utakat tett meg hajón. Vállán
szürke tengerészzsák. Mellette öregedő, foltos kutya ballagott, szorosan a
lábánál. A házak között kicsit tájékozódott, majd bement az egyikbe. Egy
harmadik emeleti lakásba csöngetett be. Szíve a torkában dobogott. Fiatal,
szőke, széles szájú nő nyitott ajtót. Háta mögül, a lábába kapaszkodva másfél
év körüli fiúcska kukucskált. A férfi arcán, mikor meglátta a gyermeket, az
izgalom szomorúsággá változott.– Szia, Piszke – mondta
csendesen.– Piszke a húgom.
Gyakran összetévesztenek minket. Te biztosan Porcelán vagy és ő Kamilla. Annyit
beszél rólad! Már az idegeinkre megy. Minden nap várt, téged vagy a leveled.– Csak annyit tudtam,
hogy Flórának hívják. Ez a címzéshez kevés.– Leszaladt a boltba,
mindjárt itthon lesz. Gyertek be, üljetek le.Nem sokára nyílt az ajtó. Piszke lépett be.
Széles szája a füléig szaladt.– De helyes kutya! Hogy
hívják? Megsimogathatom?– Kamillának hívják, és
megsimogathatod...
*****************************************
21. VERSEK INNEN – ONNAN
Konrád Viktória: Adj és kérj
Adj szívvel szívből szóló szót,.jpg)
Amely ringató, altató,
És így békét köt a lelked
A pusztító jelenünkkel.
Kérj lágy érintést, kedveset,
Hogy ujjad hegyén érezzed,
Miként lüktet kicsiny szívem.
Megszeretgetlek szelíden.
Adj hitet a kétkedőnek,
Kérj békét a békétlennek,
S válj azzá, aki lehetnél:
Láthatatlan, óvó kézzé...
………………………
Poór Edit: ÉGI KAPU
Tisztán, fényesen ragyog,
Oly fenséges, magasztos.
Aki előtte megáll,
Lelkét e fény járja át.
S ha visszatér létébe,Az Úr szavát nem feledve,
Szívében küldetése,
Szolgálat lesz élete.
Hálás minden pillanatért,Hálás az új életéért!
Debrecen, 2025. 11. 26.
Szerzői jog védett
………………………..
Márkus Kata: Várakozás
Hideg téli alkony
teraszán találja,
csendben várakozik,
mellette kutyája.
Hosszú percek telnek
valakire várva,
ráncos kezei közt
gőzölög teája.
Hunyorgó szemekkel
pásztázza a távolt,
senki sem jön onnan,
sűrű köd gomolyog..jpeg)
Fagynak szorításafaágakat roppant,
hideg teáscsésze
gyűrűjéhez koppan.
Ma sem jött el hozzá
akkor sem ígérte,
mikor utoljára
magához ölelte.
De miért is várja,
fagyos föld takarja,
nélküle éldegél,
már sok-sok hónapja.
Csontjait átjárja
téli est hidege,
kutyáját szólítja,
ma sem jött, menjünk be.
*
E vershez AI kép tartozik
*****************************************
22. KRIVÁK-MÓRICZ JUDIT: VASS – VILLA (második rész – novella)
A háború végére
sok minden megváltozott. S jött egy
olyan, amire nem lehet felkészülni.. Romokban állt
az ország. Lakható ház alig. Az emberek a városokban pincékben húzták meg magukat. Meg ahol épp lehetséges volt.
Vidéken sem volt jobb a helyzet.
A lakhatási
problémákat még az élelmezés hiánya is súlyosbította.
A régi
politikai nomenklatúrát leváltotta egy új, ami nagyon hamar kimutatta a foga
fehérjét…Az embereket összefogdosták,
vagy egyszerűen eltűntek,….örökre…!
Akinek kicsivel
is több vagyona vagy földje volt félelemben élt. Elindult a vagyonelkobzás, és
elvárták a beszolgáltatást is…
Krivák-Móricz Judit
Városon és
vidéken egyaránt!
A vezetők
kommunisták voltak…Vezetőjük Róth Manó (Úgy ismerheted, hogy Rákosi Mátyás) és bandája…, csupa egyivású, és
származású élőlény. S elindult a
rettenet.
Nem
részletezem. Az első lépések egyike az volt, hogy akinek volt
lakása, háza
azt elkobozták, vagy kapott lakótársat.
Rózáék is úgy
jártak, hogy a vidéki házukba beköltöztettek egy családot mivel nem volt nekik.
Illetve ez így nem igaz, volt…. és
hová lett? Na ez egy jó kérdés….Majd megtudjuk!
*Laci is
hazajött és nemsokára megnősült. Ahol a szülei szolgálati lakása volt, ott a
padláson kapott egy 3 x 3 m-es
betonból készített szobát…
S jöttek az
50-es évek. A vidéki házba beköltöztetett lakó Vass László, (mivel így
hívták!) egy minden hájjal megkent vagány. Tudta hová is kell
dörgölőznie, természetesen a komcsikhoz.
Elérte azt, hogy Rózáéktól „törvényesen”
elvették a házat és Vass lett a tulajdonos. Arra is hivatkozott, hogy Rózáéknak
van lakásuk Pesten, s hát az a legtermészetesebb, hogy belépett a pártba….S
„szaporodott”. Született egy fia, majd egy lánya is, igen oda a házba.
Laci az 50-es
években oktatóként dolgozott. Mindennek, aminek kereke volt és gurult, ahhoz értett. S tudta
tanítani annak vezetését. Felfigyeltek rá és mint polgári alkalmazottat
foglalkoztatta a honvédség.
*S jöttek a
cifrábbnál cifrább rendeletek. Nem mehettek a házuk közelébe sem. Laci házában lakott Vass. S élvezte
annak minden előnyét. Míg ő
nyomorgott a padlásszobában.
Aztán elege
lett, és fogta magát - nem volt
egy félős férfi -, kihallgatást
kért az egyik magas rangú katonatiszttől. Elmesélte, hogy járt a családja. És
valahogy (Isten segedelmével!) megszánta ez a katona
és kieszközölte, hogy ha vissza nem is kapja Laci a házat saját használatra, de
a nevére visszaírták a házat.
Dühöngött Vass.
Erre nem számított.
Most viszont
mivel a tulajdonjogot Laci visszakapta, ez viszont azzal járt, hogy minden javítást - ami jelentkezett a házban-,
neki kellett állnia anyagilag. Vassnak meg megítéltek 45 Ft lakbért.
Természetesen nem fizetett.. Viszont
rendszeresen felkereste Rózáékat, és mondvacsinált ürüggyel pénzt követelt,
vagy javíttatott a házon.
….Aztán
megszületett az unoka, egy szép kislány, Ilike. De a beton megbosszulta magát.
A pici a beton miatt állandóan beteg volt,, és egy alkalommal azt mondta az orvos, hogy ha nem kerül Ilike
egy rendes tégla szobába, kicsi szervezete nem fogja bírni és meghal
a gyermek.
Nagy volt a dilemma..
Lacinak volt
háza ahová nem mehetett, és volt egy lyuk ahol lakott, és ahol a
halállal nézett szembe a
gyermeke. A szüleinek volt egy szoba konyhája vidéken közel Vass házához, de nem hagyhatta
ott a béna édesapját és az édesanyját a rengeteg munkával, valamint ő is Pesten
dolgozott..
Népi
Demokrácia….!
Igaz
Elvtársak…?
***************************************** 23. WESSELY
GÁBOR: ANEKDOTÁK Van szélessávom! Kaptam
egy rakás adatot. Ideiglenes jelszóból például hármat. Az
internet-hozzáféréshez, az e-mailhez és az FTP-hozzáféréshez, ami fogalmam
sincs, hogy mi, de gondolom, jól jöhet majd hó végén, beázás ellen vagy a
fűtési szezon kezdetekor. Ezeket az ideiglenes jelszókat majd meg kell
változtatnom 
Wessely Gábor
véglegesekre, egy bizonyos weblapon. Egyelőre
még nem tudok felszökkenni a világhálóra, de a tájékoztatóban van e-mail-cím és
internetcím is, amelyeken segítséget kérhetek. Tehát nincs más dolgom, mint
felmenni a netre, s máris megkapom az infót: hogyan kell felmenni a netre.
Hoppá! Van telefonszám is! Meg vagyok mentve!
Részint
önállóan, részint telefonos segítséggel próbálom beazonosítgatni, mi hova
írandó. Tájékoztatófüzetet, szerződést és mikroszkóppal olvasható prospektust
is kaptam, kár, hogy nincsenek összhangban. Se egymással, se a számítógéppel.
Ami az egyik lapon titkos kódként szerepel, a másikon ügyféljelszó, a gép
közben a felhasználónevet kérdezi, ami alighanem a bejelentkezési azonosítónak
felel meg. Ezt van, ahol kukaccal, van, ahol kukac nélküli változatában
tüntették fel, lehet kísérletezni, hogy melyik módozatot fogadja el a masina,
ide-oda bepötyögve, újraindítva az egész varázslatos varázslóprogramot.
Egyszer
csak megcsörren a telefon. Azt kérdezi egy szőke női hang, hogy nem rendelném-e
meg az ADSL-szolgáltatást. Már egy hete megrendeltem – mondom –, épp most
telepítgetem, nem ártana, ha egy kommunikációs cég belső kommunikációja jobban
működne…
Vissza
a géphez, LAN-beállítások. Lövésem sincs, hogy mi fán terem ez, de ha adják,
kérem. Vagy mégsem? Származhat a családomnak, a hazámnak vagy az emberiségnek
bármilyen előnye vagy hátránya abból, hogy én beállítom itten a LAN-t? Na,
hagyjuk! Nézzünk inkább egy indítási próbát! Azt írja ki az én masinkám, hogy a
távoli számítógép nem válaszol, hiba 678, kapcsolódás a WAN-miniporton
keresztül. Hülyén haltam volna meg ezen információk nélkül. Mérhetetlenül
érdekel, hogy melyik miniporton keresztül kapcsolódnék, ha kapcsolódnék, és ha
nem jön össze a buli, akkor hányas számú hiba a ludas. Esetleg azt is kiírhatná
a program, hogy mi most a teendő, de inkább a fantáziámra bízza. Az meg dús…
Na, tegyünk még
egy kísérletet! Hiba 734, a PPP-kapcsolatvezérlési protokoll meg lett szakítva.
Gyanakodva nézek körbe a szobában, hogy ki merészelte megszakítani az én
protokollomat, de a gyerekeim rég elslisszoltak. Tudják, ha az apjuk „Szereld
magad!” akciós bútort, fűnyírót vagy szoftvert vásárol, egy-két napig jobb
távol maradni a helyiségtől, melyben fenomenális tevékenységét kifejti.
Újabb
csatlakozási küzdelmemet vívom, amikor csöngetnek. Már minden verziót
végigzongoráztam, mindent mindenhova beírtam és átírtam, kódoktól,
azonosítóktól, jelszavaktól zsong az agyam. Kimegyek ajtót nyitni. Egy mappás
férfiú áll előttem, és azt kérdezi: nem lenne-e kedvem kipróbálni a szélessávú
internetet. Megkérdezem az édesanyja nevét. Lehet, hogy ha azt bepötyögöm,
elindul a program…
*****************************************
24.
SZERKESZTŐI ÜZENETEK
Kedves
szerzőtársaink!
Fontosnak
tartom, hogy a Magazin mindig a megfelelő időben kerüljön az olvasókhoz.
Számomra ez azt jelenti, hogy „biztonsági okokból” több lapot szerkesszek
egyszerre.
Ezért azt a gyakorlatot vezettem be magam számára, hogy egy – két hónappal
előrébb tartsak, mint a tényleges dátum.
Itt jönnek be a
szerzőtársak! Arra kérek mindenkit – ha lehet - , hogy ne az aktuális hónapban
gondolkodjanak, hanem egy – két hónappal előrébb.
Természetesen
mi nem vagyunk „hatóság”, ahol szoros határidők vannak. Ha valakinek az előre
dolgozásra nincs lehetőség, hát az sem tragédia…!
*Még egy kérés
főleg az alkotó társakhoz: aki már régebben küldött magáról fényképet, de úgy
érzi, hogy azóta jelentős mértékben megváltozott a külseje
(természetesen
előnyére…!), nos, azok újabb fotóit várom a Magazin számára! Előre is
köszönöm!
A szerkesztő.
…………………….
Csomor Heni
segítő munkatársam jelezte, hogy a Magazinnal kapcsolatos észrevételeket,
megjegyzéseket az ő e-mail címére küldik/ külditek.
Arra kérek
mindenkit, hogy hozzám,. a szerkesztői e-mail címemre (
mailto:veghelyo@t-online.hu) juttassák/juttassátok el ezeket, mert érdemben
engem érint, és az én kompetenciám az ezekre való
reagálás!
Köszönöm! A
szerkesztő.
……………
Ön a
Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.
Jelentkezését,
hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: Véghelyi József - MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd Csapó Dániel utca 27.………........…Aktív
segítségem is van: Csomor Henriett személyében
………...........E-mail:
mailto:veghelyo@t-online.hu
Telefon:
06-74-315-012 – naponta 14:00-tól 17:00 -óráig
illetve:
mailto:irodalmimuveszetiujsag@gmail.com
…..........…..
Magazinok
küldése:
MINDENKI
MEGKAPHATJA SAJÁT EMAIL CÍMÉRE. A MAGAZIN INGYENES.
Kérje a
szerkesztőtől.
…………………
Továbbá
tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük
a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók számára
készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek
elérhetősége a következő linkeken lehetséges:
………………
A lap ingyenes,
kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős.
Köszönjük a
külső munkatársak közreműködését.
A szerzői
jogokat fenntartjuk.
Kérjük jelezze,
ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti,
bármikor elő veheti.
Az oldal
akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.
Az esetleges
sajtóhubákért elnézést kérünk.
………………Kedves
olvasóink !
Néhány operatív
információt kell megosztani Önökkel. Sokan jelezték, hogy a színes magazin
blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik meg, pedig a
régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs, ugyanis ugyanazon
az oldalon elérhető az utolsó 20 Magazin!
A megoldás a következő:
a képernyő jobb felső részén látható a "Blogarchívum" felírat. Ez
alatt különböző dátumok és hónapok vannak, amelyek mellett láthatók kis
fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi számokat. A háromszögekre
kattintva "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban
tettünk fel. Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt
újságpéldányt. A háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap,
s újabb újságot lehet kiválasztani olvasásra!
Mindenkinek jó
olvasást, és kellemes szórakozást kívánunk az újság külső és belső
munkatársai..
....................................
Megszólalok
Művészeti Magazin 1603 lapszám - 2026. március…..............................…VÉGE
14. NAGY VENDEL ÉLETE VERSEKBEN
Sorozat ( huszonötödik rész)
VAKONLÁTÓ
Vakon járok
vakmerően,
egészen a vakablakig,
kinézek a vaksötétbe,
kíváncsian a vakvilágba,
ébrednek e fények még
Végre valahára? Sötétbe nézek,
nem látlak Téged
vaksi szemeimben
tévelygő vakság,
várt végítélet.
Vakon a temető
merengő szerető,
vakvilág feledő
nevető temető.
Repceszín víg mező
illata tekergő,
vakembert vezető,
bús baját felejtő.
Vadvirág mézelő, méheknek legelő,
vakvezető kutyának
hajdanában - danában,
csont után eredő.
Az éjszaka hajnalodó hűvösében
néha elkurjantja magát,
egy vakon látó svihák,
kerítsd Setét,
ergye utána.
S ugrik a társ,
akár egy fekete madár,
bogárszemű vakmadár,
ösztönei után jár.
Lehunyta két szemét a két szemét
vakvarjucska, s a vakegér,
ott vakoskodnak még a sötét föld mélyén
a sok vakondokok.
Vizet dajkál ringatva
ölében a kék patak,
megvéd kuksi békát,
szemtelen halakat.
Hozzám már nem jár követség,
véd és dacszövetség,
mióta vaksi vagyok,
elkerül a vakanygyal,
és az Arkanygyal,
pláne a védőangyal.
Örök társam az öregség,
megvédem magamtól
magam magamat,
hogy vakságomban magamra maradhassak.
2021. OKTÓBER 20.
*
VAKON A VILÁG
Vakon a világ
ugyanolyan ám
mint amilyent látsz,
csak nem jut el hozzám
fénye sugara,
kifehéredett már
szemeim kék bogara.
Űzöm álmaimat, mint vadász agara
a hajtott vadat,
ha hajszolja kürt szava,
s terítékre kerül
a vasakarat.
Vidáman éldegélek,
látszólag ha nézed,
senkivel nem cserélek,
javakat nem gyűjtögetek,
esetleg Vendi könyveket,
hogy megmaradjon Neked,
a legutolsó nadrágomon
úgysem lesz már zseb.
2019. SZEPTEMBER 05.
*
VOLTAM, LESZEK
Voltam, leszek,
ha nem feledtek.
Teszek, veszek, intézkedek,
aláírok, pecsételek.
Jövök, megyek,
voltam, leszek, ha,
nem felejtetek.
Sírkeresztemre véssétek
e sokat mondó szöveget.
Ha el nem felejtitek megkopott tetteimet,
Rólam is szóljon egy strófa,
afféle habókás nóta,
nem vagyok én olyan hülye
mint amilyennek látszom,
a többit megjátszom,
sokkal hülyébb vagyok,
szinte, hogy idióta,
akit a pénz messze elkerül,
a siker kicsúszik alóla,
élhetetlen állapot,
mondják rám százszor.
Élt itt röpke ideig
magába zárkózva,
egy patinásan avíttas,
vidéki nyekenyóka.
Van itt egy lelkész,
aki megígérte,
néhanapján misét mond
a szerencsétlenért. Többen állítják rólam,
jó költő is lehetett volna.
Az azért nem szép munka lenne,
ha az Isten önzetlenül
búját, baját önfeledve,
borozgatna az ördöggel, s velem.
Ez már mindennek a teteje lenne.
2022. ÁPRILIS
01.
CSAK EGY BOLONDOS VERS.
*
HÚSVÉTI VAKOS LOCSOLÓVERS
Kék erdőben jártam,
zöld ibolyát láttam,
várnak a lányok,
locsolni járok,
útban az árok,
Hozzád hídon megyek,
hagy mondjak verseket,
piros tojást kapok,
színvak is vagyok,
ha poharat is adtok,
leverem mint a vakok,
semmit sem látok,
sötétben járok,
megtörténik a varázslat,
megöntözlek nagyon,
hogyha megtalállak.
SZEKSZÁRD 2022. HÚSVÉTJÁNA ROSSEB SAROKBÓL.
A LOCCS HELYETT BOCS...
*
LILIÉ A VILÁG
MEGSZÜLETŐ KÖSZÖNTŐ
Másképpen kelt fel a Nap
Mintha tudná
Történelmi ez a mai
Tavaszi virradat.
Hajnal tájékán felragyogott a Nap,
s szaladgáltak serényen
Hatalmas Góliátok,
fehér, és zöld kabátok,
Pusztítók erejét taszítván
Féltők rémálmaival.
Majd felhangzottak a trillák,
harsogó harsonák,
Hé! Valaki!
Itt vagyok!
Lili, egy pici lány.
Figyeljetek énrám:
Hogyha szeretni akartok,
egyel többen vagyunk már.
Megszületett Lilike,
A hatodik kis unokám,
Akit mindenki várt,
Hogy övé legyen a világ.
Koccintsunk érte pohárt,
Mi végre?
2022. ÁPRILIS 15.
*
LÁMPÁSOD TARTSAD MAGASRA
HÁBORÚ IDEJÉN
Hová viszed azt a lámpást
Te szomorkás arcú vak ember?
Pislákolva ég benne a kanóc,
nem vetül a gyertya fénye
messzire előre,
domború, ezüst tükre
hiányzik belőle, s ha megengeded szavam,
úgysem látsz semmit sem tőle.
Nem is azért viszem,
hogy gyorsabban haladjak vele,
néha csengetek is,
akár mint egy leprás,
hogy jelezzek Neked előre,
és Te láthassál engemet.
lámpásod tartsd magasra,
ne kezdj munkádhoz sután,
vagy netalántán bután,
de vajon mi marad egy költő után?
Pár olcsó könyv a régiből,
s néhány, örökérvényűnek vélt
őszinte gondolat csupán.
Iskolában hittem,
tanulni kell szépen,
az visz majd előre,
ne legyek ledér, felelőtlen dőre.
Most már látom mi lett belőle,
az jutott előbbre,
ki a könyvek kupacából egyet sem vett el
belőle.
Ki józan ésszel gondol,
az önmaga tudósa,
vallott hite bőszen
jobbra, vagy balra dől el.
Egyikőjük szava
nem hallik túl a ricsajon,
pláne nem az égig,
másikuk megdöbbenve
magányosan áll a színpadon.
Néma ez a csend,
döbbenet ez a csend,
megdöbbentő ez a csend.
Egyikük sem érti, hogy is lehet ez,
hogy történhetett mindez,
hogyan történhetett mindez meg?
Háborúk szavát hallgasd,
némelyik halkan cseng,
miket mondanak meg,
miket hallgatnak el,
csak belső szavadra ügyelj,
onnan hallik az igaz szó,
mindkét oldalon nagy lukat üt
a kóválygó puskagolyó.
Ne ölj, ne lopj, ne paráználkodj,
őrjítő ez a gondolat,
keresztény lő keresztényre,
évezredes dogmák dőlnek meg,
nesze neked tízparancsolat.
2022. ÁPRILIS 25.
*
AZ ÉJ - AZ ÉLET PARÓDIÁJA
Bársonnyal
takargat
az éj sötétsége,
álmokkal ringatgat
a jótékony éjszaka,
halványan dereng már,
közeleg a fény,
érkezik a hajnal.
Duruzsolva ébreszt
a felkelő szél,
Mond egy új mesét. Álmodj még kicsinyét,
a reggel rideg, kegyetlen,
akár a tél,
elrejt takaród melege,
ráheveredsz a medvebőrre,
a hajnali álom oly émelyítő.
Álmodtam rólad az este,
vágyaimat hőn követve,
hátha meglátlak reggelre,
bánatim feledve.
ELFOGLAL MÉG MINDENT AZ ÉJ,,
Lámpádból kihalt a fény
Meglopja a derengő hajnalt,
petróleumot ment,
a következő napnak.
Ólomcipőkben járnak a gondolatok,
nem állnak haptákba még,
ők is alusznak kicsinykét.
Ki dönti el,
hogy a vers meddig tart?
Folytatod e még
tovább a dalt? Azt akarod persze,
hogy sokaknak tetszen,
ne mondják mások,
ne ilyen dallam legyen.
Nos Barátaim,
a temetőkben
többen pihentek,
mint ahányan az
utcán jártok, keltek.
Velem szembe már nem jöhettek,
de én sosem felejtlek titeket,
van még felétek
egy jónak tünő ajánlatom,
az élet paródiája
csupán a halálnak,
erről ezt mondhatom.
Hogy aszongya...
Halál ellen, sej de nincs oltalom.
Elmúlik minden,
jaj, borzalom,
ÓH, AZOK A ZÖLD
KISCICA SZEMEK, S A RÁJUK CSUKÓDÓ
ÉDES SZEMFEDELEK,
az élet kegyetlen veletek,
betakarnak a szemfedők,
de örökké élnek a temetők.
E virágzó sírkert
nincs otthonomtól messzire,
én csak pihenni járok ide,
szeretek a sorok között
ropogó gyöngykavicson sétálni,
vak sorsomon néha elmélázni,
új otthonra találni,
s ha közben nagyon megéhezek,
hazamegyek vacsorázni.
SZEKSZÁRD,
2022. AUGUSZTUS 30...31.
*
TISZTUL AZ ÁLOM
A HAJNALI KÖDBŐL
ILLYÉS GYULA HAGYATÉKÁBÓL
120. SZÜLETÉSNAPJÁRA
Messze út vezet a Sió partjától
a balatoni dombok lankáiig,
a sokszorozott kudarc szálkáin át
a megérdemelt siker álmaiig.
Meghatározza e sorsát, hogy ki hová születik?
hol tapadt rá a sok gond, s kik voltak az őseik?
érlelődik benne a nagyvilág utáni vágyás,
pusztai cselédsorból kiemelkedni akarás.
Tisztul az álom a hajnali ködből,
vágyom egy versre, az éjszaka nyomán,
gyönyörű
élmények színképe tölt el,
nem hagy a sok kép, tisztán emlékezem.
Százhúsz év élménye vetül most ide,
Illyés Gyula szelleme lebegve száll,
Simontornyán kézen foghattam Mária lányát,
megérthettem általa Flórát,
ölelhettem Petőfit, Babitsot, és József Attilát.
Tested elporladt, de szellemed ragyog,
iskola, könyvtár, költői templomod,
a Parnasszusra hágva, babérfüzér várt,
dicsően zengte himnuszod a világ.
A puszták népe, a tolnai dombság
nehéz ölelése nyomja a vállad,
a halhatatlanság örök valósága árad,
verseid,
könyveid, líráján
át, hogy tanuljon Tőled, s okuljon a Hazád.
Költőnk
hagyatéka nehéz gondot ró ránk,
megőrizni az ő testamentumát,
ne mondhassa senki, nem vigyáztunk rá,
ha néha dörög is az ég, marad e szellemiség.
ezért is emeltük emlékül ezt a Bibliotékát.
SZEKSZÁRD, 2022. SZEPTEMBER 12.
*
A MEGSZÜLETÉS
A gólyákat levadásszák? BIUSNAK
Ha már
Két napja
Fent fekszel az ágyon,
Azt gondolod:
Boncasztal ez
Vagy ravatal?
A fájdalom és a sokadalom
aggódva zavar.
Haza szeretnél menni
Vagy csak ki innen,
S azt mondod
Magadban:
Ezután
Mindenki
megszülethet,
Úgy ahogyan
Akar.
2012
*****************************************
15. FAZEKAS
BÍBORKA: BETŰZD KÉRLEK !
(karcolat)
Az ember életében három dolog biztos: az adózás, a halál és hogy beazonosításunk érdekében névvel látnak el minket születésünkkor. Utóbbi esetben a Kovács Józsefek és a Nagy Katalinok helyzeti előnnyel indulnak kevésbé szerencsés sorstársaikhoz képest, akiknek életük végéig a Hartenstein vagy a Krizsánovszki nevet kell betűzniük a valahogy elsőre soha meg nem értő ügyfélszolgálatosoknak. Nevük ugyanis nemcsak egy szó, hanem egy szellemi akadálypálya, ahol versenyzőink eleve hátrányból startolnak, „…nem, nem így kell írni, akkor mondom még egyszer, ötödszörre, G, mint Géza, R, mint Róbert…” mantrát ismételve próbálnak célba érni, de legjobb esetben is csak a második helyre futhatnak be, Grószmann helyett egy Grízmen névvel.
Aztán eljön a pillanat, amikor megismerkedünk a nagy Ő-vel, és ránk vetül egy halvány reménysugár, hogy ezentúl nem kell majd artikulálva és hangosan tagolni a nevünket, mintha nemcsak az örökül kapott családnevünkkel, de legalábbis a nyakunkra rögzített kerek golyóbissal is problémák lennének. Mindez persze addig tart, amíg Fleischer Marci be nem mutatkozik Schmelzer Áginak, akiben egy világ fog összedőlni, ezzel örökre búcsút intve egy régóta dédelgetett álomnak, hogy az esküvőjük után Szabó Ágiként mutatkozhat be a nyelvtörőnek is pompásan beillő
Fleischer-Schmelzer Ági helyett.
A helyzetet
ugyan némileg árnyalja, hogy házasságkötéskor már a férfiak is felvehetik a nők
vezetéknevét – éljen az
egyenjogúság! –, de ez legfeljebb annyit jelent, hogy immár mindkét
félnek lehetősége van ugyanabba a fonetikai mocsárba belesüppedni.
Lánykori nevem Véghelyi Bíborka Lilla, ami papíron ártalmatlan, a gyakorlatban viszont extra szenvedés vagyis már csak volt. A Véghelyiből ugyanis életem során többször lett Várhegyi vagy Vécsei, mint ahányszor helyesen leírták, a Bíborkából pedig rendszeresen Boglárka vagy Bianka lett. Pedig az én nevem még csak nem is tartozik a bonyolultabbak közé. A hangom ugyan a mélyebb orgánumú tartományba tartozik, de nincs beszédhibám, a csúcs mégis az volt, amikor pizzát rendeltem, és a kiszállításnál szembesültem vele, hogy a dobozra ezt írták: Vékei Tiborka, örök traumát ejtve ezzel érzékeny lelkemre.
Ó, igen, és a keresztnevekről még nem is beszéltünk! A mai szülők mindenáron a különlegességre törekednek, mintha a gyerek jövőbeli névjegykártyája az ő kreatív portfóliójuk lenne. A végeredmény pedig gyakran nem egyedi lesz, hanem tucat és fantáziátlan. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindenkinek Lászlónak és Erzsébetnek kell keresztelnie a gyerekét, de azért létezik aranyközépút is. Most őszintén? Ki ad olyan nevet, hogy Florentin? Egyáltalán férfi vagy női névről van szó, mert inkább hangzik torokfájásra használt szopogatós cukorkanévre, mint emberire. Valószínűleg harminc év múlva is lesznek olyan problémák, amelyekkel orvoshoz kell fordulni, és ilyenkor felmerül a kérdés: melyik érsebésszel konzultálna szívesebben az ember? Dr. Molnár Nelzon Álváróval vagy Dr. Molnár Mátyással? Na ugye! És egyébként is, milyen megfontolásból engedélyezik ezeket a neveket az MTA illetékesei? Kreszcencia, Milágrosz, Britni, Narutó… Talán titokban fogadásokat kötnek, hogy melyik név jut el a felnőttkorig anélkül, hogy a viselője hivatalosan kérné a megváltoztatását? Vagy egyszerűen csak szeretnek kísérletezni?
Bárhogy is van, egy dolgot biztosan kijelenthetünk: ha igazán szeretnél magaddal kitolni, mindenképp vedd fel a házastársad leírhatatlan és kimondhatatlan vezetéknevét, a gyerekednek adj valami szokatlan keresztnevet, lehetőleg kettőt, és dőlj hátra elégedetten – hiszen így legalább biztos lehetsz benne, hogy a saját és családtagjaid neveit soha, sehol, senki nem fogja helyesen leírni.
Utóirat: a Florentin férfi név.
 |
| Fazekas Bíborka Lilla |
Lánykori nevem Véghelyi Bíborka Lilla, ami papíron ártalmatlan, a gyakorlatban viszont extra szenvedés vagyis már csak volt. A Véghelyiből ugyanis életem során többször lett Várhegyi vagy Vécsei, mint ahányszor helyesen leírták, a Bíborkából pedig rendszeresen Boglárka vagy Bianka lett. Pedig az én nevem még csak nem is tartozik a bonyolultabbak közé. A hangom ugyan a mélyebb orgánumú tartományba tartozik, de nincs beszédhibám, a csúcs mégis az volt, amikor pizzát rendeltem, és a kiszállításnál szembesültem vele, hogy a dobozra ezt írták: Vékei Tiborka, örök traumát ejtve ezzel érzékeny lelkemre.
Ó, igen, és a keresztnevekről még nem is beszéltünk! A mai szülők mindenáron a különlegességre törekednek, mintha a gyerek jövőbeli névjegykártyája az ő kreatív portfóliójuk lenne. A végeredmény pedig gyakran nem egyedi lesz, hanem tucat és fantáziátlan. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindenkinek Lászlónak és Erzsébetnek kell keresztelnie a gyerekét, de azért létezik aranyközépút is. Most őszintén? Ki ad olyan nevet, hogy Florentin? Egyáltalán férfi vagy női névről van szó, mert inkább hangzik torokfájásra használt szopogatós cukorkanévre, mint emberire. Valószínűleg harminc év múlva is lesznek olyan problémák, amelyekkel orvoshoz kell fordulni, és ilyenkor felmerül a kérdés: melyik érsebésszel konzultálna szívesebben az ember? Dr. Molnár Nelzon Álváróval vagy Dr. Molnár Mátyással? Na ugye! És egyébként is, milyen megfontolásból engedélyezik ezeket a neveket az MTA illetékesei? Kreszcencia, Milágrosz, Britni, Narutó… Talán titokban fogadásokat kötnek, hogy melyik név jut el a felnőttkorig anélkül, hogy a viselője hivatalosan kérné a megváltoztatását? Vagy egyszerűen csak szeretnek kísérletezni?
Bárhogy is van, egy dolgot biztosan kijelenthetünk: ha igazán szeretnél magaddal kitolni, mindenképp vedd fel a házastársad leírhatatlan és kimondhatatlan vezetéknevét, a gyerekednek adj valami szokatlan keresztnevet, lehetőleg kettőt, és dőlj hátra elégedetten – hiszen így legalább biztos lehetsz benne, hogy a saját és családtagjaid neveit soha, sehol, senki nem fogja helyesen leírni.
Utóirat: a Florentin férfi név.
*
*****************************************
16.
KRIVÁK-MÓRICZ JUDIT
ILYENEK A FELNŐTTEK? ILYENEK A FELNŐTTEK!
A nő 35 éves volt. Kicsi termete arányos és szép, vékony 53 cm-es derék és alig 40-45 kiló. Alkata akár egy manökené, ja hisz az is volt!
A munka mellett - amit végzett- felkérte a cége hogy a bemutatókon szerepeljen. Vállalta, nem a tetszelgésért, hanem ,mert kellett a pénz. Hiába volt magas pozíciója, a munka után még eljárt sík- kötni géppel. A férje vitte el, és hozta haza, rengeteget dolgozott, de bírta. Már 15 éves kora óta az élet ara tanította
(az apja halála miatt),hogytalpon maradjon és helyt álljon.
Volt egy kislánya, aki akkor volt 6 éves volt.
A kislányt a nagymama vigyázta, hogy a kislány anyja és az papa tudjon dolgozni. Aztán baj történt. A nő elkezdett betegeskedni egyre rosszabbul lenni.., és elindult a fogyás...
Látványosan és sokat fogyott . Nem tudott enni és fájt az étel feldolgozása a szervezetnek. Elment az orvoshoz és elindult egy kálvária. Vizsgálat vizsgálat hátán. És nem találtak semmit . Magához hívatta a nőt a körorvos: nézze nem találok semmit, de így nem maradhat!
Beküldöm a bajmegállapítóba, hogy alaposabban kórházi körülmények között vizsgálják ki.
A nő befeküdt, mert nem volt más választása és félt, hogy a kislány látja a kárát a dolognak. A kicsi lány magára maradt.
A nagymama megtett mindent, de az anyát alig tudta helyettesíteni a házfelügyelői munka mellett. A maga módján
megpróbálta a lehetetlent, de hát a tanítónő többször megjegyezte, hogy
meglátszik a kislányon a mama hiánya. A haj nem úgy van fésülve, a copf
nincs rendesen befonva, a masni félre van csúszva.. stb-.stb . A lányka
rendszeresen látogatta édesanyját a kórházban .
Nem volt olyan látogatási nap, hogy ne lett volna ott. Mivel akkor járt első általánosba, a tanulás nem jelentett problémát, de az anya nagyon hiányzott.
Különösen este a lefekvés előtt és az elalvás előtt.
A nőt 2 hónapig tetőtől-talpig kivizsgálták, de nem találtak semmi
bajt, de a nő csak nem volt jól, ezért az osztályos orvos behívta a egy
beszélgetésre,
- Nézze asszonyom, be kell valljam nem tudom mi a baj,
de még egy vizsgálatot el kell végezni és ha az is negatív lesz
hazaengedem...
A nő belegyezett, hogy biopsziát csináljanak nála.
Majd amikor megjött szövettani eredménye az orvos behívatta a
őt.
- Sajnos rossz híreim vannak, kezdte az orvos. Vastagbél-rákot találtunk önnél- mondta a doki.
A nő állt és nézett a semmibe.
- Mik a kilátásaim, ha megműtenek? - kérdezte a nő.
- Hát az a meglátásom - felelte a doki -, hogy mivel Ön még nagyon fiatal Istennek hála, úgy látom meg fogjuk tudni gyógyítani .
- S ki műtene meg?
- Van egy kollégám Dr. Oberna Ferenc, őt ajánlanám - mondta az orvos . Ő nagyon jó sebész és diagnoszta.
- Rendben - mondta a nő. Megbeszélem a férjemmel és választ
fogunk adni.
- Haza nem engedhetem ebben az állapotban. Átirányítom a sebészetre- így a doki. Kérem, szedje össze a holmiját , a nővér átkíséri a másik osztályra.
A nő megköszönte és a holmijával átköltözött a sebészeti osztályra. Azonnal felvette a kapcsolatot Dr. Obernával, és megbeszélte mi lesz vele és mire számítson.
Dr Oberna emblematikus személyisége volt a sebészetnek, nemcsak a kórházban de szinte az egész Budapest ismerte.
A főorvos úr vallásos volt, katolikus. ,Minden napját úgy kezdte, hogy elment a kora reggeli misére, gyónt, áldozott és úgy ment be dolgozni.
Az osztályon félték és tisztelték a főorvos urat, Kőkemény rendet ,fegyelmet tartott és követelt. Aki ennek a feltételnek nem tudott és nem akart megfelelni annak mennie kellett. Példa értékű volt emiatt az osztály . Ott nem lehetett sem rendetlenség, sem
tisztátalanság, és ott fertőzés, vagy járvány ki sem alakulhatott .
A nő a férjével megbeszélte a kialakult helyzetet , és Oberna doktor úrral
egyetemben nekiláttak a műtéti előkészületeknek.
Nagyon hamar előjegyezték a műtétet .
Az idő szorító karmait ki akarták küszöbölni.
Dr. Oberna felvilágosította a nőt, hogy mi lesz vele a műtét alatt és
utána . Szembesítette avval , hogy az egész élete át fog alakulni, már
semmi sem lesz a régi. A nő teste is át fog alakulni. A végbelet
kivezetik a hasfalra. Nincs más megoldás. de a záróizmot úgy alakítják
ki, hogy ugyan úgy fog üzemelni, mint az eredeti helyén. Esztétikus is
lesz, és nem kell dobozt használni majd. Akár fürdőruhára is vetkőzhet,
senki sem fogja tudni mi is a baj.
S eljött a várva várt nap, Dr. Oberna a mise után bemosakodott és nekilátott a csapattal a 12 órás nagyműtétnek. Megállás nélkül műtöttek. Hatalmas energiát
és fegyelmet igényelt a beavatkozás. Tévedni nem lehetett. Amikor feltárták a nőt és meglátták a daganatot a főorvos úr úgy döntött hogy fél méterrel megcsonkítja a belet, hogy ne legyen áttét. Tökéletesre sikeredett a beavatkozás.
Abban az időben még nem volt ismeretes az intenzív osztály vagy annak a lehetősége.
Amikor a nőt betolták a műtét után a kórterembe minden látogatónak mennie kellett, nem volt apelláta.
A férj végig ott volt a kórházi folyosón. Figyelte a folyosó mozgását, hátha valami hírt hall a műtőből vagy a műtétről. Miután Oberna doktor biztonságban tudta frissen műtött betegét , megkereste a férjet és beszámolt a történtekről.
- Most pedig hosszú lábadozásra készüljenek - fel közölte. A műtét sikerült de a feleségét le kell százalékolni. Innen egy kilót nem emelhet és maximális kímélő életmód következik. Még van egy rossz hírem : a feleségének egy életen át
diétázni kell, és ott nincs lazítás! Ha betartják a diétát én garantálom hogy a felesége hosszú életet fog élni.
A férfi mindent megköszönt és nem tudta hogyan is hálája meg az orvos munkáját. Oberna szigorúan ránézett a férfira: nem!
- Ne próbáljon itt nekem hálapénzt adni! - villant a doki szeme. Köszönje meg Istennek, hogy ez és így történt és még időben voltunk.
Szólt a határozott főorvos úr utasítása, majd komótosan elballagott a kezelő
szoba felé. A férj szót fogadván megnézte feleségét, merőn és sokáig
hangtalanul állt az üveges ajtó előtt, Sarkon fordult és elindult hazafelé.
látogatni az anyát. A kicsi és okos gyermek tökéletesen ráérzett a dolog
lényegére . Eleve sem volt egy izgága kislány, szó nélkül nézte a
betegágyon falfehér anyját, puszit sem adhatott és nem is
kaphatott. Nem egy esetben kiment a gyermek a folyósóra és nézelődött,
Egy alkalommal azt látta, hogy az apja egy a számára idegen ápolónő társaságát keresi és látott egy csókot is az apa és az ápolónő között. Aztán hogy mi is történt már nem
lehet tudni, de a kislány csak arra emlékezett, hogy be kellett mennie a kórházba, Ott egy igen szigorú és nagydarab férfi várja fehér
köpenyben és kérdezgeti, majd azt mondja a gyermeknek:
- Meg tudnád nekem mutatni a nővérek közül kit is láttál az apáddal?
A kislány azonnal válaszolt.
- Igen, pontosan tudom melyik fehér köpenyes nőt láttam - válaszolt a kislány,
- Rendbe! - mondta az idegen doktor és kézen fogta a kislány és elvitte egy folyosóra. Ott a gyermek 10 fehér köpenyes nőt látott sorba állítva.
- No akkor légy szíves és választd ki azt a nővért, akit akkor ott láttál a folyosón!
Lánykánk körbe nézett és azonnal oda lépett a nővérhez, majd kicsi apró kéz vádlón mutatott a nővérre!
- Ő volt az! –mutatott az egyikre.
Döbbenetes csend uralkodott a hosszú folyosón.
- Nem, tévedsz? - kérdezett vissza a fehér köpenyes .
- Nem, nem tévedek! Nézze ott a kezén az a köves gyűrű, akkor is ezt viselte a kezén! - válaszolt a kislány.
Majd kivezették a folyosóról. Hogy utána mi történ azt a gyermek nem tudta.
Amikor megerősödött az, első útja az utcában lévő Kis Regnum Marianum templomba vezetett. Leült a padra és sírt. Kérte Istent, ha már így alakult az élete, akkor a lánya legalább ne maradjon árván!
- Édes Istenem! – mondta félhangon - Add meg nekem, hogy ezt a gyermeket fel tudjam nevelni, ha kell akkor egyedül is!
De ne engedd, hogy árva maradjon azok után amiken átmentem!
És Isten meghallgatta az anya imáját. Felnevelhette gyermekét, az apa is elment abba a bizonyos templomba és ő is imádkozott.
- Édes Istenem! Nagy az én Vétkem, kérlek hadd ajánljam fel az életemet a feleségem javára….Nem érdemlem meg az életet, mert amit tettem meg nem bocsátható. És Isten ezt az imát is meghallgatta.
- Emlékszel a folyosón történtekre? - kérdezte,
- Igen - válaszolt a kislány.
- Te most lettél felnőtt! - mondta az anya, és emlékszel arra a bizonyos nőre a folyosón?
- Igen - volt erre a kérdésre is a válasz.
- Tudod - mesélt az anya - az a nő egy másik kórházból lett ide irányítva, ott is ezt csinálta egy másik családdal. Házas férfiakat nézett ki magának, akik vagyonosok is voltak és megpróbálta a férfiakat elcsábítani. Ezért a bűnért került a P. kórházba, ahol én is voltam. A történtek után fegyelmivel innen is elbocsátották azonnali hatállyal.
A kislány csak hallgatta a mamát, hogy mit is mesél. Tökéletesen felfogta amit mondott az anya. Nézett merően előre és nem szólt semmit.
Egy alkalommal egy késő csillagos estén a kislány kint állt a fekete
ég alatt és nézte a csillagokat.
- Utálom az embereket, utálok élni! - mondta félhangosan a kicsi
lány. Miért pont én? Hát ilyenek a felnőttek? Ilyenek a felnőttek!
2008.03.26.
 |
| Krivák-Móricz Judit |
A kislányt a nagymama vigyázta, hogy a kislány anyja és az papa tudjon dolgozni. Aztán baj történt. A nő elkezdett betegeskedni egyre rosszabbul lenni.., és elindult a fogyás...
Látványosan és sokat fogyott . Nem tudott enni és fájt az étel feldolgozása a szervezetnek. Elment az orvoshoz és elindult egy kálvária. Vizsgálat vizsgálat hátán. És nem találtak semmit . Magához hívatta a nőt a körorvos: nézze nem találok semmit, de így nem maradhat!
Beküldöm a bajmegállapítóba, hogy alaposabban kórházi körülmények között vizsgálják ki.
A nő befeküdt, mert nem volt más választása és félt, hogy a kislány látja a kárát a dolognak. A kicsi lány magára maradt.
A nagymama megtett mindent, de az anyát alig tudta helyettesíteni a házfelügyelői munka mellett. A maga módján
megpróbálta a lehetetlent, de hát a tanítónő többször megjegyezte, hogy
meglátszik a kislányon a mama hiánya. A haj nem úgy van fésülve, a copf
nincs rendesen befonva, a masni félre van csúszva.. stb-.stb . A lányka
rendszeresen látogatta édesanyját a kórházban .
Nem volt olyan látogatási nap, hogy ne lett volna ott. Mivel akkor járt első általánosba, a tanulás nem jelentett problémát, de az anya nagyon hiányzott.
Különösen este a lefekvés előtt és az elalvás előtt.
A nőt 2 hónapig tetőtől-talpig kivizsgálták, de nem találtak semmi
bajt, de a nő csak nem volt jól, ezért az osztályos orvos behívta a egy
beszélgetésre,
- Nézze asszonyom, be kell valljam nem tudom mi a baj,
de még egy vizsgálatot el kell végezni és ha az is negatív lesz
hazaengedem...
A nő belegyezett, hogy biopsziát csináljanak nála.
Majd amikor megjött szövettani eredménye az orvos behívatta a
őt.
- Sajnos rossz híreim vannak, kezdte az orvos. Vastagbél-rákot találtunk önnél- mondta a doki.
A nő állt és nézett a semmibe.
- Mik a kilátásaim, ha megműtenek? - kérdezte a nő.
- Hát az a meglátásom - felelte a doki -, hogy mivel Ön még nagyon fiatal Istennek hála, úgy látom meg fogjuk tudni gyógyítani .
- S ki műtene meg?
- Van egy kollégám Dr. Oberna Ferenc, őt ajánlanám - mondta az orvos . Ő nagyon jó sebész és diagnoszta.
- Rendben - mondta a nő. Megbeszélem a férjemmel és választ
fogunk adni.
- Haza nem engedhetem ebben az állapotban. Átirányítom a sebészetre- így a doki. Kérem, szedje össze a holmiját , a nővér átkíséri a másik osztályra.
A nő megköszönte és a holmijával átköltözött a sebészeti osztályra. Azonnal felvette a kapcsolatot Dr. Obernával, és megbeszélte mi lesz vele és mire számítson.
Dr Oberna emblematikus személyisége volt a sebészetnek, nemcsak a kórházban de szinte az egész Budapest ismerte.
A főorvos úr vallásos volt, katolikus. ,Minden napját úgy kezdte, hogy elment a kora reggeli misére, gyónt, áldozott és úgy ment be dolgozni.
Az osztályon félték és tisztelték a főorvos urat, Kőkemény rendet ,fegyelmet tartott és követelt. Aki ennek a feltételnek nem tudott és nem akart megfelelni annak mennie kellett. Példa értékű volt emiatt az osztály . Ott nem lehetett sem rendetlenség, sem
tisztátalanság, és ott fertőzés, vagy járvány ki sem alakulhatott .
A nő a férjével megbeszélte a kialakult helyzetet , és Oberna doktor úrral
egyetemben nekiláttak a műtéti előkészületeknek.
Nagyon hamar előjegyezték a műtétet .
Az idő szorító karmait ki akarták küszöbölni.
Dr. Oberna felvilágosította a nőt, hogy mi lesz vele a műtét alatt és
utána . Szembesítette avval , hogy az egész élete át fog alakulni, már
semmi sem lesz a régi. A nő teste is át fog alakulni. A végbelet
kivezetik a hasfalra. Nincs más megoldás. de a záróizmot úgy alakítják
ki, hogy ugyan úgy fog üzemelni, mint az eredeti helyén. Esztétikus is
lesz, és nem kell dobozt használni majd. Akár fürdőruhára is vetkőzhet,
senki sem fogja tudni mi is a baj.
S eljött a várva várt nap, Dr. Oberna a mise után bemosakodott és nekilátott a csapattal a 12 órás nagyműtétnek. Megállás nélkül műtöttek. Hatalmas energiát
és fegyelmet igényelt a beavatkozás. Tévedni nem lehetett. Amikor feltárták a nőt és meglátták a daganatot a főorvos úr úgy döntött hogy fél méterrel megcsonkítja a belet, hogy ne legyen áttét. Tökéletesre sikeredett a beavatkozás.
Abban az időben még nem volt ismeretes az intenzív osztály vagy annak a lehetősége.
Amikor a nőt betolták a műtét után a kórterembe minden látogatónak mennie kellett, nem volt apelláta.
A férj végig ott volt a kórházi folyosón. Figyelte a folyosó mozgását, hátha valami hírt hall a műtőből vagy a műtétről. Miután Oberna doktor biztonságban tudta frissen műtött betegét , megkereste a férjet és beszámolt a történtekről.
- Most pedig hosszú lábadozásra készüljenek - fel közölte. A műtét sikerült de a feleségét le kell százalékolni. Innen egy kilót nem emelhet és maximális kímélő életmód következik. Még van egy rossz hírem : a feleségének egy életen át
diétázni kell, és ott nincs lazítás! Ha betartják a diétát én garantálom hogy a felesége hosszú életet fog élni.
A férfi mindent megköszönt és nem tudta hogyan is hálája meg az orvos munkáját. Oberna szigorúan ránézett a férfira: nem!
- Ne próbáljon itt nekem hálapénzt adni! - villant a doki szeme. Köszönje meg Istennek, hogy ez és így történt és még időben voltunk.
*
Kongott a folyosón a kemény és határozott hang. Most nem mehet be a
feleségéhez! két napig altatni fogom, csak kukucskáljon be az ablakon, de ne
érintkezzen vele!Szólt a határozott főorvos úr utasítása, majd komótosan elballagott a kezelő
szoba felé. A férj szót fogadván megnézte feleségét, merőn és sokáig
hangtalanul állt az üveges ajtó előtt, Sarkon fordult és elindult hazafelé.
*
Minden látogatáskor vitte a kislányt, amikor már lehetettlátogatni az anyát. A kicsi és okos gyermek tökéletesen ráérzett a dolog
lényegére . Eleve sem volt egy izgága kislány, szó nélkül nézte a
betegágyon falfehér anyját, puszit sem adhatott és nem is
kaphatott. Nem egy esetben kiment a gyermek a folyósóra és nézelődött,
Egy alkalommal azt látta, hogy az apja egy a számára idegen ápolónő társaságát keresi és látott egy csókot is az apa és az ápolónő között. Aztán hogy mi is történt már nem
lehet tudni, de a kislány csak arra emlékezett, hogy be kellett mennie a kórházba, Ott egy igen szigorú és nagydarab férfi várja fehér
köpenyben és kérdezgeti, majd azt mondja a gyermeknek:
- Meg tudnád nekem mutatni a nővérek közül kit is láttál az apáddal?
A kislány azonnal válaszolt.
- Igen, pontosan tudom melyik fehér köpenyes nőt láttam - válaszolt a kislány,
- Rendbe! - mondta az idegen doktor és kézen fogta a kislány és elvitte egy folyosóra. Ott a gyermek 10 fehér köpenyes nőt látott sorba állítva.
- No akkor légy szíves és választd ki azt a nővért, akit akkor ott láttál a folyosón!
Lánykánk körbe nézett és azonnal oda lépett a nővérhez, majd kicsi apró kéz vádlón mutatott a nővérre!
- Ő volt az! –mutatott az egyikre.
Döbbenetes csend uralkodott a hosszú folyosón.
- Nem, tévedsz? - kérdezett vissza a fehér köpenyes .
- Nem, nem tévedek! Nézze ott a kezén az a köves gyűrű, akkor is ezt viselte a kezén! - válaszolt a kislány.
Majd kivezették a folyosóról. Hogy utána mi történ azt a gyermek nem tudta.
*
Hat hónap után
az anya hazajött a kórházból. Vékonyan, sápadtan, és gyengén.Amikor megerősödött az, első útja az utcában lévő Kis Regnum Marianum templomba vezetett. Leült a padra és sírt. Kérte Istent, ha már így alakult az élete, akkor a lánya legalább ne maradjon árván!
- Édes Istenem! – mondta félhangon - Add meg nekem, hogy ezt a gyermeket fel tudjam nevelni, ha kell akkor egyedül is!
De ne engedd, hogy árva maradjon azok után amiken átmentem!
És Isten meghallgatta az anya imáját. Felnevelhette gyermekét, az apa is elment abba a bizonyos templomba és ő is imádkozott.
- Édes Istenem! Nagy az én Vétkem, kérlek hadd ajánljam fel az életemet a feleségem javára….Nem érdemlem meg az életet, mert amit tettem meg nem bocsátható. És Isten ezt az imát is meghallgatta.
*
Egy idő után az anya maga mellé vette a kislányt és mesélni kezdett.- Emlékszel a folyosón történtekre? - kérdezte,
- Igen - válaszolt a kislány.
- Te most lettél felnőtt! - mondta az anya, és emlékszel arra a bizonyos nőre a folyosón?
- Igen - volt erre a kérdésre is a válasz.
- Tudod - mesélt az anya - az a nő egy másik kórházból lett ide irányítva, ott is ezt csinálta egy másik családdal. Házas férfiakat nézett ki magának, akik vagyonosok is voltak és megpróbálta a férfiakat elcsábítani. Ezért a bűnért került a P. kórházba, ahol én is voltam. A történtek után fegyelmivel innen is elbocsátották azonnali hatállyal.
A kislány csak hallgatta a mamát, hogy mit is mesél. Tökéletesen felfogta amit mondott az anya. Nézett merően előre és nem szólt semmit.
Egy alkalommal egy késő csillagos estén a kislány kint állt a fekete
ég alatt és nézte a csillagokat.
- Utálom az embereket, utálok élni! - mondta félhangosan a kicsi
lány. Miért pont én? Hát ilyenek a felnőttek? Ilyenek a felnőttek!
2008.03.26.
*****************************************
17.
SZERELMESNEK LENNI JÓ – VERSBEN IS
Szőcs Éva:
Csendes boldogság
Lelkembe
ívódott hangod,
fülembe cseng kacagásod.
Lépted lesem utcasarkon
hozzád bújni mindig vágyom.
Érintésed, mint eső csepp,
ha testem bársonyát érinted.
Csókod számon édes pecsét,
mozdulatod vad szenvedély.
Az vagy mi
Napnak az Ég,
Te vagy nekem a reggeli fény,
éjszakának csillag útja,
életemnek tárt kapuja.
Te vagy szívem
fényes lángja,
sóvárgó lelkemnek párja.
Minden napom ékessége,
életemnek legszebb része.
Nem vágyom már
gazdagságra
sem pompás selyem ruhákra
Csendes boldogságot kérek,
hol majd szeretetben élek.
Reményi
Tamás: Szerelmi montázs
Szenvedéllyel izzó érzelmi bűbáj,
fohászba torkollott fennkölt sikoltás,
kéjesen gyötrő kimerült remegés,
börtönből kitört láva örömtánca.
Orcákra
simuló szellő futása,
mint tajték elől menekülő lélek,
elgyengülve sorsára bízza magát,
s a mindenségnek átengedi múltját.
Hajnalpírjával
ébredő fénysugár,
amely vörös démonként tájat ölel,
szerelemből fakadt bimbót melenget,
majd, mint a szerelem, gyönyörként nyílik.
Fényes
gyöngyház a szépséges szerelem,
csókos ölelés, meghitt boldog óra,
egy beteljesült varázslat a létben:
de lehet, hogy mindez édes-keserv volt...:
széttépett
órák végtelen halmazán
mennyei hangján szól a mélyhegedű,
szívet szorongató fenséges dalát
csak a szeretett lélek szíve érti.
Kottán
ölelő csókos hangjegyek
visszasírják a tovarepült időt,
amely elragadta a gyönyör percét
egy végtelenbe szárnyaló élettel.
fülembe cseng kacagásod.
Lépted lesem utcasarkon
hozzád bújni mindig vágyom.
Érintésed, mint eső csepp,
ha testem bársonyát érinted.
Csókod számon édes pecsét,
mozdulatod vad szenvedély.
Te vagy nekem a reggeli fény,
éjszakának csillag útja,
életemnek tárt kapuja.
sóvárgó lelkemnek párja.
Minden napom ékessége,
életemnek legszebb része.
sem pompás selyem ruhákra
Csendes boldogságot kérek,
hol majd szeretetben élek.
…………………………
Szenvedéllyel izzó érzelmi bűbáj,
fohászba torkollott fennkölt sikoltás,
kéjesen gyötrő kimerült remegés,
börtönből kitört láva örömtánca.
mint tajték elől menekülő lélek,
elgyengülve sorsára bízza magát,
s a mindenségnek átengedi múltját.
amely vörös démonként tájat ölel,
szerelemből fakadt bimbót melenget,
majd, mint a szerelem, gyönyörként nyílik.
csókos ölelés, meghitt boldog óra,
egy beteljesült varázslat a létben:
de lehet, hogy mindez édes-keserv volt...:
mennyei hangján szól a mélyhegedű,
szívet szorongató fenséges dalát
csak a szeretett lélek szíve érti.
visszasírják a tovarepült időt,
amely elragadta a gyönyör percét
egy végtelenbe szárnyaló élettel.
*****************************************
18. GARAJSZKI ROZIKA: RÁÉBREDÉS
(novella)
hangja zökkenti ki kába
állapotából.
Zsanett egy
bevásárlókosárral pördül be az előtérbe. Látja a férje
 |
| Garajszki Rozika |
ledobált holmiját.
- Szia drágám! Már itthon vagy? – Szólítja párját, mert nem látja sehol. A kosárral a konyhába megy és ott találja a férjét a konyhapultnak támaszkodva, aki nem méltatta válaszra, de ő hozzá lép és megcsókolja. Ám Tivadar ahelyett, hogy visszacsókolna, szúrós tekintettel néz feleségére.
- Hol a fenébe voltál?
- El kellett intéznem ezt-azt. Meg bevásároltam. – Nyögi ki meglepetésében a nő. Nem számított ilyen fogadtatásra. Férje mindig kedvesen szól hozzá.
- Egész délután hívogattalak! Miért nem vetted fel?
- Bocsi. Nem is vettem észre, mert a benti tárgyalás alatt lenémítottam.
- És utána? Nem kellett volna megnézned? Biztos nagyon jól érezted magad a főnököddel. Hol voltál vele? Mutasd magad! – Már szinte kiabálja Tivadar, és nagyot ránt az asszonyon, ahogy maga felé fordítja. – Mutasd azt a rohadt telefont! Kivel beszéltél helyettem?
Zsanett a meghökkenéstől szólni sem tud. Még sosem vonta őt így kérdőre Tivadar, és ilyen hangot se ütött meg vele soha. Majd ahogy felfogja, most mivel is vádolja őt a férje, dühbe gurul. Kikapja a telefonját a zsebéből és a férjéhez dobja.
- Itt van! Nézd meg nyugodtan! Mondtam már hogy… - A férje nem hagyja befejezni a mondatot.
- Ne magyarázkodj! Hol voltál? Megfogja a nő állát, és maga felé fordítja az arcát. Zsanett nem szólal meg, ránt egy erősebbet magán, hogy a férje elengedje, elfordul és faképnél hagyja. Bemegy a fürdőbe. Könnyes szemmel hajol a mosógép fölé, és teszi a dolgát. Bár ez most inkább csak pótcselekvés, nem sürgős tevékenység, de el kell terelnie valamivel az idegességét. Ebben az idegállapotban nem áll le vitatkozni. Egyiküknek se tenne jót. Nyomozott utána talán? Hisz tényleg a főnökével volt, de külön kocsival mentek, és csak a pálya bejáratánál találkoztak. De akkor is! Hogy merészel Tivadar ilyet feltételezni. Már bánja azt az időt, amit ma a férje szülinapjának a szervezésére szánt. Lehet csak egy üveg piát érdemelt volna. Talán még abból is az olcsóbbat ilyen viselkedés után. Igyekszik Tivadart elkerülni, és szóba se áll vele. Bár a férj se nagyon keresi a társaságát. Még elmatat a fürdőben egy ideig, utána lefürdik és elindul a hálószobába.
Eközben a férj az asztalra teszi a hozzá vágott mobilt, és leül mellé gondolkodni. Érzi, nagyon megbántotta a feleségét. Talán másként kellett volna kezelnie a helyzetet. De ha egyszer annyira tudni akarta, hol is volt ahelyett, hogy felvette volna azt a nyavalyás mobilt. Pedig csak úgy simán hiányzott, hát mindenáron beszélni szeretett volna vele. Meg a kollégák beszólásai is kétségekbe hajtották. Az egyik véleménye: „Ugye nem gondolod, hogy a jóképű és gazdag főnöke helyett rád pazarolja az idejét?” A másiké se volt jobb. „A helyébe én is inkább a góréra hajtanék. Ott Ferrariba rakhatná a csinos popóját, nem egy öreg Opelba! Nem is értem mit eszik rajtad.” Hát ezek után nem csoda, hogy nem volt képes higgadtan viselkedni. De minden hiába, még most sem tudja a lényeget. Hol volt az asszony egész délután. Közben csippan a felesége asztalra tett mobilja. Üzenet érkezett rá. Csak nézi egy darabig. A kezébe veszi. Fel tudná oldani és megnézni, hisz Zsanett sose titkolta a feloldási kódot. De mégse teszi meg. Tőle szeretné tudni az igazat. Igen ám, de hogyan, mikor szóba se áll vele. Feláll, elmegy a hálószoba ajtajáig és bekukucskál. A neje látszólag alszik. Visszamegy a konyhaasztalhoz, ahol a telefon újabb üzenetet jelez. Tétován nyúl a készülékért. A kíváncsisága felül múlja azt, amit elvárna magától, és megnyitja a telefont. Szeme és ujjai gyorsan az üzeneteket keresi. Kovács Ágostontól jött az email. Ki a fene az a férfi? Még sosem hallotta a nevét. Ez nem is a főnöke! Ez valami új pasi lehet. Gyorsan olvasni kezdi.
„Kedves Zsanett
A délutáni megbeszélésünkre való hivatkozással:
Örömmel tudatom, hogy sikerült a jövő heti szombat délutáni csoportot áttenni a következő hétre, így önöké a pálya délután négytől zárásig. Kellemes szórakozást kívánok önnek és a férje baráti körének!
Tisztelettel: Ágoston”
Hát ez meg mi? Gondolkodik Tivadar, majd megnyitja a következő üzenetet is, ami valami étterem logója után következik.
„Értesítem, hogy a jövő szombati kiszállítást rögzítettük a gokartpálya címére. Visszaigazolást kérek, ha esetleg mégis változtatna rajta.
Ez egy újabb nem értem Tivadar számára. Majd szépen lassan kezd a fejében összeállni a kép. Kezd ráébredni, a felesége valószínűleg az ő jövő heti születésnapi meglepetését készítette elő. Ő pedig köszönetképpen letámadta, és a féltékenységével gyötörte. Még megmagyarázni sem hagyta. Ezt a szégyent. Ezt jóvá kell tennie, hiszen ő nagyon szereti a feleségét. Ezért félti annyira. Igen ám, de hogyan kezdjen hozzá. Megint a hálószobához megy. Az asszony láthatólag alszik. De csak láthatólag. Nem képes elszenderedni, a férje vádjai motoszkálnak a gondolataiban. Ép csak képes visszatartani a szipogását, hogy Tivadarnak ne tűnjön fel. A férj azonban arra gondol, talán nem ébreszti fel Zsanettet, mert abból sok jó nem származna. Más jut az eszébe. Kimegy a nappaliba, ahol reggel hatra ébresztőre állítja a telefonját, és lefekszik a kanapéra egy meleg pléd társaságában. Gondolatai már a reggelre tervezett tevékenységei körül forognak. Közben álomba szenderedik.
Nem így Zsanett, akit még az is bánt, hogy férje be se feküdt melléje az ágyba. Tényleg azt hiszi, hogy ő és a főnöke a kelleténél jobban jóban vannak? Már a szipogását se képes visszafogni. Nehezen sírja magát álomba.
Tivadar reggel hatkor a csörgésre kiugrik az ágyból. Annyira siet, csak boxeralsóban megy először a hálóhoz. Nyugtázza, a neje alszik. Ő gyors és nesztelen léptekkel a konyhába oson. Felteszi a kávét, és reggelit készít. Rántottát, mert máshoz nem igazán ért. Sose volt ráutalva, hogy a konyhai szaktudással behatóbban megismerkedjen. Mikor mindennel kész, a két kávét elkészíti. A feleségének egy pöttyel és tejszínhabbal, mert Zsanett úgy issza, magának meg feketén, ízesítés nélkül. Két lapostányérra ossza a rántottát, kenyeret szel mellé és a kávéval együtt egy nagy tálcára pakolja. Lassan a háló felé lépdel vele. Mikor belép, az asszony még alszik. Az éjjeliszekrényre teszi a tálcát és a kávé felett legyező mozdulatokat tesz, így áramoltatva annak illatát szeretett felesége felé. Mikor Zsanett orra a kávé aromás illatát megérzi, nyitogatni kezdi a szemeit. Férje ébredező felesége fölé hajol, lágyan megsimítja az arcát és hosszan megcsókolja. Segít neki felülni, közben átkarolja és újból lágy, kedves és puha csókkal jutalmazza. Mezítelen teste az asszonyhoz simul, és kifejezetten jó hatást gyakorol Zsanettre. Hát még a férj által elsuttogott mondatok!
- Bocsánatot kérek! - Mondja, miközben a tálcát teszi a felesége ölébe. - Ne haragudj! Este nagyon bunkó voltam. De talán a mentségemre szolgál, hogy nagyon szeretlek és rettentően idegesített, mert nem tudtalak elérni. Kicsi boldogságom, ugye megbocsátasz? - Néz az asszony szemébe olyan bűnbánó arccal és szomorkás tekintettel, hogy Zsanett nem tud neki ellenállni. Arra gondol, mekkora dolog ez a reggeli attól a férfitól, aki még életében nem csinált ilyet. Meg még a hibáját is belátta, sőt bocsánatot kér. Mosolyra húzza a száját, miközben a két kávét elveszi a tálcáról. Az egyiket a férje felé nyújtja.
- Meg. Egy feltétellel. Ha többé soha nem teszel ilyet. Legalább hagytad volna, hogy megválaszoljam tegnap azt az átkozott kérdést.
- Most már hagynám. De bevallom jött két üzeneted, amit megnéztem. Azokból már rájöttem, mekkora egy barom vagyok. De ez a barom nagyon szeret téged. - Átöleli a feleségét, újabb csókot lehel puha ajkaira, és közösen fogyasztják el a Tivadar által elkészített reggelit. Közben mindent megbeszélnek. Zsanett elmondja, hogy tényleg a főnökével volt, de csak azért, mert a segítségét kérte a gokartpálya kibérléséhez. Azt is csak amiatt, mert mikor ő odatelefonált, gyorsan lerázták, hogy az időpont már foglalt. Tudta, hogy a felettese nagyon jó haverságban van a pálya tulajával, hát megkérte, segítsen, ha tud. A feleség arról is tájékoztatja a férjét, hogy a főnökére sose gondolt, mint partner, mert nem szeretne a nőcsábász Ottó pár hetes kapcsolata lenni, és pláne nem akarná ezért kockáztatni a házasságát, mert ő is szereti Tivadart. Igaz így már nem lesz meglepetés a gokartpálya kibérlése, és a haveri kör Zsanett által való összetrombitálása, de legalább a feleség ébredése gyönyörűre sikeredett, és újra boldogan és szerelmesen ölelik át egymást.
- Szia drágám! Már itthon vagy? – Szólítja párját, mert nem látja sehol. A kosárral a konyhába megy és ott találja a férjét a konyhapultnak támaszkodva, aki nem méltatta válaszra, de ő hozzá lép és megcsókolja. Ám Tivadar ahelyett, hogy visszacsókolna, szúrós tekintettel néz feleségére.
- Hol a fenébe voltál?
- El kellett intéznem ezt-azt. Meg bevásároltam. – Nyögi ki meglepetésében a nő. Nem számított ilyen fogadtatásra. Férje mindig kedvesen szól hozzá.
- Egész délután hívogattalak! Miért nem vetted fel?
- Bocsi. Nem is vettem észre, mert a benti tárgyalás alatt lenémítottam.
- És utána? Nem kellett volna megnézned? Biztos nagyon jól érezted magad a főnököddel. Hol voltál vele? Mutasd magad! – Már szinte kiabálja Tivadar, és nagyot ránt az asszonyon, ahogy maga felé fordítja. – Mutasd azt a rohadt telefont! Kivel beszéltél helyettem?
Zsanett a meghökkenéstől szólni sem tud. Még sosem vonta őt így kérdőre Tivadar, és ilyen hangot se ütött meg vele soha. Majd ahogy felfogja, most mivel is vádolja őt a férje, dühbe gurul. Kikapja a telefonját a zsebéből és a férjéhez dobja.
- Itt van! Nézd meg nyugodtan! Mondtam már hogy… - A férje nem hagyja befejezni a mondatot.
- Ne magyarázkodj! Hol voltál? Megfogja a nő állát, és maga felé fordítja az arcát. Zsanett nem szólal meg, ránt egy erősebbet magán, hogy a férje elengedje, elfordul és faképnél hagyja. Bemegy a fürdőbe. Könnyes szemmel hajol a mosógép fölé, és teszi a dolgát. Bár ez most inkább csak pótcselekvés, nem sürgős tevékenység, de el kell terelnie valamivel az idegességét. Ebben az idegállapotban nem áll le vitatkozni. Egyiküknek se tenne jót. Nyomozott utána talán? Hisz tényleg a főnökével volt, de külön kocsival mentek, és csak a pálya bejáratánál találkoztak. De akkor is! Hogy merészel Tivadar ilyet feltételezni. Már bánja azt az időt, amit ma a férje szülinapjának a szervezésére szánt. Lehet csak egy üveg piát érdemelt volna. Talán még abból is az olcsóbbat ilyen viselkedés után. Igyekszik Tivadart elkerülni, és szóba se áll vele. Bár a férj se nagyon keresi a társaságát. Még elmatat a fürdőben egy ideig, utána lefürdik és elindul a hálószobába.
Eközben a férj az asztalra teszi a hozzá vágott mobilt, és leül mellé gondolkodni. Érzi, nagyon megbántotta a feleségét. Talán másként kellett volna kezelnie a helyzetet. De ha egyszer annyira tudni akarta, hol is volt ahelyett, hogy felvette volna azt a nyavalyás mobilt. Pedig csak úgy simán hiányzott, hát mindenáron beszélni szeretett volna vele. Meg a kollégák beszólásai is kétségekbe hajtották. Az egyik véleménye: „Ugye nem gondolod, hogy a jóképű és gazdag főnöke helyett rád pazarolja az idejét?” A másiké se volt jobb. „A helyébe én is inkább a góréra hajtanék. Ott Ferrariba rakhatná a csinos popóját, nem egy öreg Opelba! Nem is értem mit eszik rajtad.” Hát ezek után nem csoda, hogy nem volt képes higgadtan viselkedni. De minden hiába, még most sem tudja a lényeget. Hol volt az asszony egész délután. Közben csippan a felesége asztalra tett mobilja. Üzenet érkezett rá. Csak nézi egy darabig. A kezébe veszi. Fel tudná oldani és megnézni, hisz Zsanett sose titkolta a feloldási kódot. De mégse teszi meg. Tőle szeretné tudni az igazat. Igen ám, de hogyan, mikor szóba se áll vele. Feláll, elmegy a hálószoba ajtajáig és bekukucskál. A neje látszólag alszik. Visszamegy a konyhaasztalhoz, ahol a telefon újabb üzenetet jelez. Tétován nyúl a készülékért. A kíváncsisága felül múlja azt, amit elvárna magától, és megnyitja a telefont. Szeme és ujjai gyorsan az üzeneteket keresi. Kovács Ágostontól jött az email. Ki a fene az a férfi? Még sosem hallotta a nevét. Ez nem is a főnöke! Ez valami új pasi lehet. Gyorsan olvasni kezdi.
„Kedves Zsanett
A délutáni megbeszélésünkre való hivatkozással:
Örömmel tudatom, hogy sikerült a jövő heti szombat délutáni csoportot áttenni a következő hétre, így önöké a pálya délután négytől zárásig. Kellemes szórakozást kívánok önnek és a férje baráti körének!
Tisztelettel: Ágoston”
Hát ez meg mi? Gondolkodik Tivadar, majd megnyitja a következő üzenetet is, ami valami étterem logója után következik.
„Értesítem, hogy a jövő szombati kiszállítást rögzítettük a gokartpálya címére. Visszaigazolást kérek, ha esetleg mégis változtatna rajta.
Ez egy újabb nem értem Tivadar számára. Majd szépen lassan kezd a fejében összeállni a kép. Kezd ráébredni, a felesége valószínűleg az ő jövő heti születésnapi meglepetését készítette elő. Ő pedig köszönetképpen letámadta, és a féltékenységével gyötörte. Még megmagyarázni sem hagyta. Ezt a szégyent. Ezt jóvá kell tennie, hiszen ő nagyon szereti a feleségét. Ezért félti annyira. Igen ám, de hogyan kezdjen hozzá. Megint a hálószobához megy. Az asszony láthatólag alszik. De csak láthatólag. Nem képes elszenderedni, a férje vádjai motoszkálnak a gondolataiban. Ép csak képes visszatartani a szipogását, hogy Tivadarnak ne tűnjön fel. A férj azonban arra gondol, talán nem ébreszti fel Zsanettet, mert abból sok jó nem származna. Más jut az eszébe. Kimegy a nappaliba, ahol reggel hatra ébresztőre állítja a telefonját, és lefekszik a kanapéra egy meleg pléd társaságában. Gondolatai már a reggelre tervezett tevékenységei körül forognak. Közben álomba szenderedik.
Nem így Zsanett, akit még az is bánt, hogy férje be se feküdt melléje az ágyba. Tényleg azt hiszi, hogy ő és a főnöke a kelleténél jobban jóban vannak? Már a szipogását se képes visszafogni. Nehezen sírja magát álomba.
Tivadar reggel hatkor a csörgésre kiugrik az ágyból. Annyira siet, csak boxeralsóban megy először a hálóhoz. Nyugtázza, a neje alszik. Ő gyors és nesztelen léptekkel a konyhába oson. Felteszi a kávét, és reggelit készít. Rántottát, mert máshoz nem igazán ért. Sose volt ráutalva, hogy a konyhai szaktudással behatóbban megismerkedjen. Mikor mindennel kész, a két kávét elkészíti. A feleségének egy pöttyel és tejszínhabbal, mert Zsanett úgy issza, magának meg feketén, ízesítés nélkül. Két lapostányérra ossza a rántottát, kenyeret szel mellé és a kávéval együtt egy nagy tálcára pakolja. Lassan a háló felé lépdel vele. Mikor belép, az asszony még alszik. Az éjjeliszekrényre teszi a tálcát és a kávé felett legyező mozdulatokat tesz, így áramoltatva annak illatát szeretett felesége felé. Mikor Zsanett orra a kávé aromás illatát megérzi, nyitogatni kezdi a szemeit. Férje ébredező felesége fölé hajol, lágyan megsimítja az arcát és hosszan megcsókolja. Segít neki felülni, közben átkarolja és újból lágy, kedves és puha csókkal jutalmazza. Mezítelen teste az asszonyhoz simul, és kifejezetten jó hatást gyakorol Zsanettre. Hát még a férj által elsuttogott mondatok!
- Bocsánatot kérek! - Mondja, miközben a tálcát teszi a felesége ölébe. - Ne haragudj! Este nagyon bunkó voltam. De talán a mentségemre szolgál, hogy nagyon szeretlek és rettentően idegesített, mert nem tudtalak elérni. Kicsi boldogságom, ugye megbocsátasz? - Néz az asszony szemébe olyan bűnbánó arccal és szomorkás tekintettel, hogy Zsanett nem tud neki ellenállni. Arra gondol, mekkora dolog ez a reggeli attól a férfitól, aki még életében nem csinált ilyet. Meg még a hibáját is belátta, sőt bocsánatot kér. Mosolyra húzza a száját, miközben a két kávét elveszi a tálcáról. Az egyiket a férje felé nyújtja.
- Meg. Egy feltétellel. Ha többé soha nem teszel ilyet. Legalább hagytad volna, hogy megválaszoljam tegnap azt az átkozott kérdést.
- Most már hagynám. De bevallom jött két üzeneted, amit megnéztem. Azokból már rájöttem, mekkora egy barom vagyok. De ez a barom nagyon szeret téged. - Átöleli a feleségét, újabb csókot lehel puha ajkaira, és közösen fogyasztják el a Tivadar által elkészített reggelit. Közben mindent megbeszélnek. Zsanett elmondja, hogy tényleg a főnökével volt, de csak azért, mert a segítségét kérte a gokartpálya kibérléséhez. Azt is csak amiatt, mert mikor ő odatelefonált, gyorsan lerázták, hogy az időpont már foglalt. Tudta, hogy a felettese nagyon jó haverságban van a pálya tulajával, hát megkérte, segítsen, ha tud. A feleség arról is tájékoztatja a férjét, hogy a főnökére sose gondolt, mint partner, mert nem szeretne a nőcsábász Ottó pár hetes kapcsolata lenni, és pláne nem akarná ezért kockáztatni a házasságát, mert ő is szereti Tivadart. Igaz így már nem lesz meglepetés a gokartpálya kibérlése, és a haveri kör Zsanett által való összetrombitálása, de legalább a feleség ébredése gyönyörűre sikeredett, és újra boldogan és szerelmesen ölelik át egymást.
*****************************************
19. VERSEK
FILOZÓFIKUS HANGULATBAN…
Engel Csaba: Rohan az idő
Rohan az idő emléket hagy maga után,
S én szaladok felporzott lábai nyomán,
Kedves emlékeim röpködő csalogány,
Azok közül némely rejtélyes halovány.
Sok szép emlék gyűlt össze az elmúlt évek során,
Néha csalogatom, hogy térjen vissza hozzám,
Együtt vidáman forognánk egy körhintán,
A rohanó időt én még marasztalnám!
2022.12.27
Rohan az idő emléket hagy maga után,
S én szaladok felporzott lábai nyomán,
Kedves emlékeim röpködő csalogány,
Azok közül némely rejtélyes halovány.
Sok szép emlék gyűlt össze az elmúlt évek során,
Néha csalogatom, hogy térjen vissza hozzám,
Együtt vidáman forognánk egy körhintán,
A rohanó időt én még marasztalnám!
2022.12.27
……………………….
Bognár Papp Irén: Csak álom volt
Csak álom volt, mert ifjan költő voltam,
törékeny csontú apró kismadár,
fehér ruhámban vígan énekeltem.
Csak álom volt a fény, a láng szívemben,
hitem tüze, dalom ereje,
Az életem, mely arra legyen példa,
hazudni, csalni, lopni nem szabad!
Az évek kínos gyötrő erdejében,
hazudtam, csaltam is tán,
s az idő elszaladt.
Csak álom volt,
hogy ifjan költő voltam?
Fehér ruháim nem vakítanak,
erőm elfogyott, nagy tüzem is hamvad,
az álmok lassan szerte foszlanak.
Valamit mégis jól őriz szívem:
a gyermekkori tiszta ámulást,
az ártatlan ágbogas kíváncsiságot,
s még mindig várom, lesem a csodát.
Csak álom volt?
Ha ifjan költő voltam,
mi bennem ez a bús felfordulás?
Hírnév, rang, kitüntetés hiányzik?
Míg hallgatom a csalogányt az estben,
azt kérdezem, ki énekel e madárkánál szebben?
Szerelem zengi be az éjt,
szél viszi a dal-rózsafüzért.
Ó fülemüle, szerelmes kismadár!
Csak álom volt az élet?
Az álom néha fáj!
………………….
Kuchta Csilla: SZERETETBEN ÉLNI
Sosem voltam túl büszke ember,
inkább csak szerénynek neveltek.
Anyám bölcsessége üzente,
magas lóról könnyen leeshetsz.
Nem szoktam vitatkozni mással,
nyelek békét jó szándékával.
Ha a létben kicsit hibáztam,
ajkamról szállt egy szó: - bocsánat.
Sosem akartam uralkodni,
hibáztatni és gúnyolódni.
Sosem akartam hazudozni,
inkább őszintén gondolkozni.
Számomra fontos egy kedves szó,
mely sokat ér, kellemesen jó.
Gyógyítja a bús lelkeket jól,
ettől élek szeretetben - most.
Paks, 2026. 01. 30.
………………………
Pongrácz Aurélia: Gyöngykagyló lelkünk
Lelkünk gyöngykagylóként, védekezik.
Idegenné válók gyökereit,
rosszindulatú megjegyzéseit,
ártó szándékait betokozva.
Mint kékkagyló, vagy éppen osztriga.
Átalakíthatjuk igazgyöngynek.
Ámbár annak is tarthatjuk ami,
növekvő kalcium-karbonátnak,
megerősítve aragonittal.
Bánatunk gyöngyeit gyűjtögetve,
lehelünk életet a szépségbe,
volt boldog perceink emlékébe.
Burkolunk gyöngynek fájó sebeket,
Selymes fénye rejtse a hegeket.
Így sétálunk életünk végére
növekvő gyöngysorunkat cipelve.
Óvatosan, hogy maradjon egybe,
sebészcsomót kötünk a végére.
Szenderüljünk majd együtt jobb létre.
………………………..
Vincze D. Jutka: Áldott
…az a pillanat,
ami magával ragad,
megírja a verssorokat,
kiárad a lélek.
Boldog lebegés,
ég és föld között,
minden hangulat, érzés,
hirtelen szavakba öltözött.
A szív megpihen,
az idő is megáll,
veled üzen,
egy percre felfedi magát,
a benned élő csodálatos világ.
Áldott az a pillanat,
amikor nincs szabály, keret,
amikor a lelkedből,
írhatod meg a versedet.
Megrezzen, veled rezonál,
a páncél megtörik, lehull a fátyol,
adó-vevő leszel, fénylő égi jászol.
Áldott az a pillanat,
amikor lehullik rólad a föld pora,
felszabadul a lélek,
színes szárnyra kap halk sóhaja.
Nem húznak vissza a körülmények,
mintha csak önmagától,
de én azt hiszem,
hogy egy áldott pillanatban,
odafönt már régen megírták,
a versedet…
Minden rád rótt fájdalmadat,
és minden örömödet,
és azt az utat is,
ami ki és felfelé vezet…
*****************************************
20. KURUCZ ÁRPÁD: KAMILLA
(novella)
Mottó:
„Magyarországon évről évre egyre több gyerek tűnik el. Míg 2011-ben 10 ezer 400
esetet regisztráltak, tavaly már 20 ezret. Az eltűnt gyerekek többsége egy
héten belül előkerül. Azonban minden évben van 100-200, akiről semmit sem
tudnak kideríteni.”
*
Dombvár, százhatvanezer lakosú nyüzsgő
folyóparti település. Az utóbbi néhány évben rohamos fejlődésnek indult. Az
apró, külvárosi házakat lassan, de biztosan felfalják a központból terjeszkedő
modern lakótelepek, áruházak. A kikötőbe, szinte folyamatosan érkeznek északról
fával megrakott uszályok, melyek a
bútorgyárat, és a parttól kissé távolabb
lévő papírgyárat etetik.
 |
| Kurucz Árpád |
Rossz idők jártak az utcán élőkre. Napok óta
hideg eső esett, mintha nem is július lett volna, hanem október vége.
Magas, kamaszévei végén járó fiú igyekezett
fedél alá kerülni. Lenszőke haja csapzottan tapadt fejére, vékony száját
vonallá szorította. Zsebre tett kézzel, behúzott nyakkal lépkedett a vizes
járdán. Egy eldugott zsákutcába fordult be, ahol egy kocsma állt. Az ajtóban
megállt, körülnézett.
– Mit parancsol a
fiatalúr? – kérdezte a csapos kincstári mosollyal.
– Kisbunkót keresem.
– Ki keresi? – tüntette
el arcáról a vigyort a pultos.
– Colos.
– Menj be azon az ajtón.
Szólt, hogy jönni fogsz.
Az ajtó mögött egy kisebb helység volt a különleges
vendégeknek. Az egyik asztalnál harminc év körüli, zömök, vállas, karfiol fülű
fickó ült. Öklei, mint egy-egy „népszava kalapács”.
– Szóval, te vagy a
Colos. A bátyád üzent nekem, hogy munkát keresel. Azt használtad már? – bökött
állával a fiú alig észrevehetően dudorodó dzsekijére.
A kabát, hosszú csövű revolvert rejtett.
– Ennyire látszik?
– Gyakorlott szem
észreveszi. Majd adok egy tokot hozzá, akkor nem olyan feltűnő.
– Kösz. Eddig még csak
egyszer használtam, egy kutyára – szégyenkezett Colos.
Azt elhallgatta, hogy véletlenül ellőtte egy
haverja három ujját.
– A Mester tud rólad.
Meg is kaptad az első feladatod. Én foglak segíteni. Egy idegen kölyök koldul a
területünkön. Megkeressük, beszedjük tőle a védelmi pénzt és betanítjuk. De nem
indulunk el vaktában, a város szélén van egy üres raktár. Előbb-utóbb mind
odatalálnak. Ott fogjuk megvárni, legalább a többinek is a körmére nézünk.
Kisbunkó fizetett, és kiléptek az utcára.
– A Mester gazdag,
nagyon sok érdekeltsége van, de nekünk se kell nyomorogni – mutatott Kisbunkó
egy fehér, luxus sportkocsira.
– Hű, ez legalább
tizenöt milla.
– Huszonkettő.
Colos örült, hogy eljött otthonról, csak azt
bánta, nem hamarabb.
Menet közben, Kisbunkó kotorászni kezdett a
zsebében és elővette a telefonját.
– Most jut eszembe, a
Mester kérte, hogy küldjek egy képet rólad. Csinálok egy közös selfi-t.
– Ember! Száznegyvennel
megyünk! – rémült meg Colos.
– Bír ez még többet is!
*
A belvárosban, egy épület árkádjai alatt
tizenegy éves forma, feltűnően sápadt, csodálkozó szemű fiú üldögélt, mint egy
ottfelejtett batyu. Előtte kartonpapír, rajta néhány forint. Mellette termetes
kutya feküdt. Bohókás, fekete-barna foltjai, barátságos ábrázata jámbor külsőt
adott neki.
Nagy szemű eső csattogva pofozta az aszfaltot.
A gyerek vékony ruhájába bebújt a nedvesség. Összekucorodva nézett maga elé.
Térdeit felhúzta, de még így is jól látszott, hogy jobb lábfeje
természetellenesen befelé fordult. Nagyon szerencsétlennek érezte magát. Már
nem is számolta, hány napja jött el otthonról. Tizennégy vagy tizenhat?
Zsebében szájharmonika lapult, ha játszott
rajta, a kutya „táncolt”. Mellső lábain toporgott, fejét jobbra-balra
billegtette. Olyankor gyakrabban koppant a kartonpapír, de megalázónak érezte
négylábú barátja számára, így a harmonika soha nem került elő.
– De helyes kutya! Hogy
hívják? Megsimogathatom?
A fiú fölnézett. Hozzá hasonló korú, maszatos,
széles szájú, búza szőke, apródfrizurás lány állt előtte. Néhány pillanatig
töprengett, míg rájött, mi olyan furcsa rajta. Sötétkék szemei különböztek.
Egyik mandulavágású volt, a másik kerek.
– Kamillának hívják és
megsimogathatod.
– Engem Flórának hívnak,
de utálom – ült le mellé a lány. – úgy hangzik mint egy mosószer. Mindenki
Piszkének nevez. Hívhatsz így te is. Neked mi a neved, és mért ülsz itt?
– Otthon, Porcelánnak
neveztek a fehér képem miatt, itt senki sem hív sehogy. Nem mehetek haza, mert
két gyökér, a Colos meg a Pupák, el akarta lopni Kamillát, az megharapta őket,
ezért most el akarják injekciózni.
– Az gáz. Megérdemelték.
Én is leléptem otthonról. Apa azt mondta, ha hármasnál rosszabb jegyem lesz a
bizonyítványban, szíjat hasít a hátamból.
– Voltak ketteseid?
– De még mennyi!
Kettőből meg is buktam. Nem tudom pontosan milyen, ha valakinek szíjat
hasítanak a hátából, de biztosan nagyon fáj. Így hát, felkötöttem a nyúlcipőt.
– Ki mond ilyet, hogy
felkötöttem a nyúlcipőt?
– Jól van, ne piszkálj!
Mit bámulsz?
– Kiskoromban anyával
néztünk egy mesefilmet, abban a királylány rád hasonlított – vont vállat
Porcelán.
– Ki mond ilyet, hogy
királylány hasonlít rád?
Egymásra vigyorogtak. Válluk összeért, jólesően
melegítették egymást.
Egy férfi közeledett kopott farmerben,
kitaposott cipőben. Arcán boldog mosollyal, pogácsát evett, egy nagy
papírzacskóból. Mikor melléjük ért megállt, csinált egy szabályos „jobbra
át”-ot.
– Kértek pogit,
ebihalak? Markoljatok bele. Nesze, te se csorgasd a nyálad! – dobott egyet
Kamillának is.
A kutya röptében elkapta.
– Ügyes! – bólintott
elismerően, és elmasírozott.
– Én még éhes vagyok –
nyafogott Piszke.
– Gyere. Van itt egy
közért, nem messze.
Összekapkodta a pénzt a papírról, és
elindultak.
A Nap kicsit előbújt, de a felhők túlerőben
voltak, újra legyűrték.
A boltban nem jártak sikerrel. Porcelán hiába
mutatta, hogy van pénzük, az eladó, egy erősen kifestett nő, kizavarta őket.
– Nem baj – mondta
Porcelán. – Délután egy másik néni szokott lenni. Ő még meg is toldja
valamivel, amit vásárolok.
Visszahúzódtak az árkád alá, de már így is
eláztak.
– Nézd azt az embert –
mutatott Porcelán, egy kantáros munkás nadrágot viselő szakállas férfire, aki a
túloldalon, fejét belefúrva a szakadó esőbe, sietett valahova. Olcsó, füstszűrő
nélküli cigarettáját, hüvelyk- és mutatóujja közé csippentve, már egészen a
körméig elszívta.
– Az, egy nagyon rendes
csóka – folytatta a fiú. – Én csak Vakondnak nevezem, mert olyan a gatyája,
mint a mesében a Kisvakondnak. Mindig hoz kaját. Pénzt nem ad, azt mondja, azt
elveszik tőlem. Egyszer hozott egy pokrócot is, de mire felébredtem, ellopta
valaki. Csak folyton arról papol, hogy menjek haza.
Fél óra múlva megjelent a férfi, két nagy adag
gyorséttermi menüvel. Kamillának olcsó felvágottat hozott.
– Mi még nem ismerjük
egymást – nézett a lányra. – Engem Vakondnak nevezett el ez a csibész, pedig
van rendes nevem is.
– Piszke – válaszolt a
kislány tele szájjal.
Míg ettek, Vakond beszélt.
– Haza kellene menni,
gyerekek. A problémák elől nem elmenekülni kell, hanem szembenézni velük és
megoldani őket. Nem is sejtitek, mekkora veszélyben vagytok az utcán. Akkor is
érhet baj benneteket, ha otthon vagytok, de így hatványozottan nagyobb rá az
esély…
A két gyerek pillanatok alatt eltüntette az
ételt. Vakond elköszönt, és megígérte, hogy másnap újra eljön.
A nap már délutánba hajlott, mikor szél támadt
és néhány perc alatt szétkergette a felhőket. A keleti égbolton szivárvány
tündökölt.
Elegáns öltönyben, enyhén elhízott, negyvenes
férfi köszönt rájuk. Sima arca frissen borotvált, drága arcszesz illata lengte
körül. Nőiesen puha, fehér kezei gondosan ápoltak.
– Nem fáztok, gyerekek?
– kérdezte jóindulatú mosollyal.
– Nagyon.
– Hol vannak a
szüleitek?
– Semmi köze hozzá! –
nyelvelt Piszke.
Az idegen nem vette zokon a szemtelenséget.
– Engem Csoki bácsinak
hívnak, mert mindig meg szoktam kínálni az ilyen aranyos gyerekeket. Most
sajnos pont nincs nálam, de itt lakom nem messze. Be is van fűtve,
átmelegedhettek egy kicsit.
A két gyerek összenézett, Porcelán megvonta a
vállát.
– A kutyám is jöhet?
– Hát… majd megvár
benneteket a kocsiban, nekem cicáim vannak.
– Cicák? – csillant fel
Piszke szeme.
– Bizony! Most elmegyünk
hozzám, megmelegszünk, jól belakmározunk, aztán elviszlek benneteket egy olyan
helyre, ahol nem kell többet fázni, éhezni. De még előtte nagyon jól fogunk
szórakozni.
A gyerekek fölálltak. Csoki bácsi arcán a
pillanat töredékéig mohó várakozás suhant át. Egyikük sem vette észre, de
Kamilla érzékeny antennái észlelték a változást. Ínyét felhúzta, tarkóján
felborzolódott a szőr, mély hangon morogni kezdett.
– Köszönjük, nem – ült
le Porcelán és maga mellé húzta Piszkét is.
– Ahogy gondoljátok –
válaszolt látszólag közömbösen Csoki bácsi, és elment.
– Mi volt ez? – kérdezte
Piszke.
– Nem tudom, de higgyünk
Kamillának.
– Van a külvárosban egy
elhagyott épület. Oda be tudunk lógni éjszakára.
– Honnan tudsz te erről?
– kérdezte Porcelán.
– Ó, én már gyakorlott
tekergő vagyok.
Keskeny, kanyargós utcákon haladtak a kerítések
mögül csaholó kórus hangjára. Kamilla középen lépkedett, igazodva a fiú enyhe
bicegéséhez. Egy órányi gyaloglás után, rozsdás, letaposott, lyukas kerítéssel
körbevett, elhagyatott épülethez értek. A kapun tábla: Idegeneknek belépni
tilos! Az udvaron satnya fák. Térdig érő gazból itt-ott rozsdás vasak meredeztek
elő. A kopott barna ajtó mellett egy szép bodza bokor integetett a szélben.
Tenyérnyi, fehér virágaival, erős illatával csalogatta a méheket.
Piszke kopogott, és lenyomta a kilincset. Bent
négy kócos, szurtos gyerek üldögélt földre vetett matracokon. Vizes ruháik
átható szagot árasztottak. A helységben nem volt már fűtési lehetőség, a
radiátorokat rég leszerelte valaki. Az ablak betörve, a falak összefestve,
mindenfelé szétdobált szemét. A sarokban két szék ezeken ült Colos és Kisbunkó.
A belépők láttán, Colos szája gonosz vigyorra húzódott.
– Van igazság! Mióta a
rohadt kutyád megharapott, állandóan zsibbadt a kezem, de most törlesztek!
Elindult a gyerekek felé, Kamilla morogni
kezdett, Colos félúton megtorpant. Ekkor lépett be az ajtón Csoki bácsi. A figyelem
ráterelődött, a két gyerek az ajtó mellé húzódott.
– Mit keresel itt
dagadék?! Nem láttad a táblát?! – rivallt rá Colos.
A férfi, karba tette a kezét és nyugodtan
nézett rájuk. Ez Kisbunkót megzavarta egy pillanatra, de nem hallgatott az
ösztöneire. Colossal együtt, ő is odalépett a jövevényhez. Ez hiba volt. Két,
szemmel alig követhető, ezüstös villanás látszott. Kisbunkó hátratántorodott,
nyakából lüktetve fröcskölt a vér. Colos eldőlt, torkából hosszú, keskeny
pengéjű kés, egy stiletto állt ki. A gyerekek döbbenten hallgattak, mozdulni se
mertek, csak egyikük, egy nagyobbacska, hosszú hajú lány sikoltott. Csoki bácsi
lassan végig jártatta rajuk a szemét.
– Lám, milyen szép kis
édességbolt.
Tekintete megállapodott a hosszú hajú lányon.
– Gyönyörű hangod van.
Kár, hogy kevés az időnk. De azért remekül fogunk szórakozni.
Lassan lehajolt a késért, tekintetét mereven a
lányra szegezte, közben a „Jaj de jó a habos sütemény” kezdetű dalt dúdolta. A
kislány, mint egér a kígyó előtt, megdermedt a rémülettől. Ebben a pillanatban,
mély morgás hallatszott, mintha a Föld gyomrából tört volna fel. Kamilla
ráugrott a férfire. Csoki bácsi a szeme sarkából észlelte a mozgást, odavágott
a késsel. A kutya kitért, a férfi szembefordult vele és várta a következő támadást.
Kamilla lassan körözött, kivárt. Csoki bácsi elvesztette a türelmét és a kutya
felé szúrt. Kamilla, mintha rugó lökte volna, újra ugrott. Röptében
beleharapott a férfi kezébe. Az hanyatt esett, a stiletto-t elejtette. Az állat
többször belemart az arcába, vállába. Csoki bácsi fejhangon sikoltott.
– Gyere ide! – kiáltott Porcelán.
Kamilla rögtön szót fogadott, otthagyta a
földön fekvő férfit. Csoki bácsi nyöszörgött, négykézlábra állt, látszott, hogy
a nadrágjába piszkított. Félig kúszva az kijárat felé igyekezett. Ekkor
hatalmas robajjal, csörömpöléssel beszakadt az ajtó és az ablak. Fekete maszkos
fegyveresek tódultak be. A férfit lenyomták a földre, kezét hátrabilincselték.
Elsőként Porcelán tért magához az ijedtségből.
– Tűnjünk el innen –
súgta Piszkének, s megragadta a kezét. A zűrzavart kihasználva, kisurrantak az
ajtón.
– Várj! – rántotta be
Piszkét a bodzabokorba.
Egy civil ruhás rendőr jött az ajtó felé.
– Megvagy hát végre,
Csoki bácsi! – hallották a gyerekek a bokorban. – Tudtad, hogy a sitten kedvelik
a magadfajtát? Szeretnek eljátszadozni velük. Pedrónak nevezik őket.
– Engem nem zárhatnak
börtönbe, én beteg vagyok.
– Azt majd eldönti a
bíróság. Addig se fogsz unatkozni az előzetesben. Nesze, egy kis előleg!
Tompa puffanás hallatszott, majd nyüszítő
zokogás.
– Sír? – kérdezte súgva
Piszke.
– Menjünk.
Az épületet megkerülve, hátul kibújtak a
kerítésen. Sokáig futottak, míg egy kis parkban leültek egy padra. Piszkéből,
mintha egy csapot nyitott volna meg, kitört a sírás. Porcelán, sután simogatta
a haját.
– Jól van. Ne pityeregj.
– Haza akarok menni! –
zokogta a kislány.
Már esteledett, mikor becsöngettek a kis
lakótelepen, a harmadik emeleti lakásba. Piszke anyja nyitott ajtót. Először
megölelte lányát, aztán adott neki egy pofont és újra megölelte.
– Hol voltál már megint,
te anyaszomorító?
– Egész jól megúsztam –
kacsintott a lány anyja karjaiból Porcelánra.
– Látom, te se otthonról
jössz – fordult az asszony a fiúhoz. – Nem sokára hazaér a férjem, ő majd
hazavisz.
– Nincs hova mennem.
– Sajnos, ez manapság
nem ritka. Megpróbálunk segíteni, addig itt maradhatsz, a kutyának találunk
helyet egy az öcséméknél. Ők, kertes házban laknak.
– Köszönöm, de Kamilla
nélkül nem.
– Hát, kötéllel nem
tarthatlak vissza – válaszolt az asszony, egy kis megkönnyebbüléssel. – Várj
egy kicsit. Adok néhány melegebb, fiús ruhát a nagyobbik lányomtól, meg
készítek egy kis útravalót.
Akkor csukódott az ajtó Porcelán mögött, mikor
két szatyorral előkerült.
– Furcsa kisfiú.
Szaladj, vidd utána! – szólt Piszkére.
A lány a saroknál érte utol.
– Nem mehetsz így el.
– De. Kamillát nem adom!
– Értelek.
– Visszajövök.
– Tudom.
*
Másnap az újságok szalagcímei öles betűkkel
harsogták: Rendőrkézen a Dombvári Rém! A cikkek beszámoltak róla, hogy a
rendőrség különleges egysége kelepcét állított F. B. helyi lakosnak, aki
alaposan gyanúsítható azzal, hogy a környéken elcsavargott gyerekek nála tűntek
el végleg. A helyszínen talált két holttestet azonosították, de a nyomozás
érdekében erről nem nyilatkoztak. Arról sem beszéltek, hogy rosszul időzítettek
és, hogy a gyerekeket használták csalinak.
Porcelán azon a padon aludt, ahol Piszkével
leültek a szökés után. Másnap egész nap csavargott. Nem mert hosszabb ideig egy
helyen maradni, tudta, hogy keresik. Este visszament a padhoz. Éjfél után arra
ébredt, nagyon fázik, bár az arca, teste tüzel. Felvette az összes ruhát, amit
Piszke anyjától kapott. Nem tudott újra elaludni, szeme előtt színes karikák
villogtak. Aztán Kamillát látta, amint egy nagy, sárga denevérrel birkózik.
Mögöttük Piszke táncolt, balettruhában.
Egy lehajtható ágyon tért magához. A csöppnyi
helység egyszerűen volt berendezve, a kicsi ablakon besütött a Nap. Kamilla az
ágy mellett feküdt, egy széken Vakond ült és olvasott.
– Hol vagyok és hogy
kerültem ide?
– Az Arlekino nevű
tolóhajó egyik személyzeti kabinjában vagy. Mondhatom, nem mindennapi kutyád
van. Mikor elájultál a láztól, megkeresett engem. Szerencsére a közelben
voltam. Addig ugatott meg rángatta a ruhámat, míg odavezetett hozzád. Nem is
láttam még ilyet, csak filmen. Az unokatestvérem orvos itt a városban. Kaptál
egy injekciót, ami levitte a lázad, adott gyógyszert. Azt mondta, pár nap alatt
rendbe jössz.
– Ha a hajónak Ar… ilyen
neve van, maga miért magyarul beszél? – kérdezte gyanakodva Porcelán.
– Jól vág az eszed! Mert
Munkácson születtem, egy magyar családba. Ezt a hajót heten vásároltuk meg
hitelre. Holnap elindulunk, de egy hét múlva visszajövünk. Utána itt lejár a
szerződésünk, átmegyünk az Al-Dunára. Addig lábadozol, és eldöntheted,
maradsz-e velünk vagy tovább állsz. A többiekkel már megbeszéltem. De azt tudnod
kell, hogy itt keményen dolgozunk, neked főleg tanulás lesz a feladatod. Én,
személy szerint nyugodtabb lennék, ha maradnál. Mindig szerettem volna, hogy
legyen egy fiam és egy tarka kutyám.
– Magának nincs
családja?
– Majd egyszer
elmesélem, most pihenj.
Egy nagy hajó úszott el mellettük. Hullámai
halkan csobbantak, lágyan ringatták az Arlekino-t.
Másnap délelőtt Piszke a tankönyvei fölött
gubbasztott. Kint hajókürt bődült. Úgy érezte, meg kell néznie. Kiment az
erkélyre, ahonnan a folyóra lehetett látni. Éppen akkor haladt el egy uszály,
mögötte egy tolóhajó.
– Ar-le-ki-no. –
betűzte. – Miért bámulom ezt a csúnya hajót? Még a nevét is alig tudom
elolvasni.
*
Nyolc évvel később.
Egy borongós őszi, délután fiatal férfi
lépkedett Dombvár kikötőjéből, egy kicsi, négyemeletes házakból álló lakótelep
felé. Alig észrevehetően bicegett. Enyhén kacsázó járása, nap- és szél-cserzett
arca, távolba néző tekintete elárulta, nagy utakat tett meg hajón. Vállán
szürke tengerészzsák. Mellette öregedő, foltos kutya ballagott, szorosan a
lábánál. A házak között kicsit tájékozódott, majd bement az egyikbe. Egy
harmadik emeleti lakásba csöngetett be. Szíve a torkában dobogott. Fiatal,
szőke, széles szájú nő nyitott ajtót. Háta mögül, a lábába kapaszkodva másfél
év körüli fiúcska kukucskált. A férfi arcán, mikor meglátta a gyermeket, az
izgalom szomorúsággá változott.
– Szia, Piszke – mondta
csendesen.
– Piszke a húgom.
Gyakran összetévesztenek minket. Te biztosan Porcelán vagy és ő Kamilla. Annyit
beszél rólad! Már az idegeinkre megy. Minden nap várt, téged vagy a leveled.
– Csak annyit tudtam,
hogy Flórának hívják. Ez a címzéshez kevés.
– Leszaladt a boltba,
mindjárt itthon lesz. Gyertek be, üljetek le.
Nem sokára nyílt az ajtó. Piszke lépett be.
Széles szája a füléig szaladt.
– De helyes kutya! Hogy
hívják? Megsimogathatom?
– Kamillának hívják, és
megsimogathatod...
*****************************************
21. VERSEK INNEN – ONNAN
Konrád Viktória: Adj és kérj
Adj szívvel szívből szóló szót,Amely ringató, altató,
És így békét köt a lelked
A pusztító jelenünkkel.
Adj szívvel szívből szóló szót,
.jpg)
És így békét köt a lelked
A pusztító jelenünkkel.
Kérj lágy érintést, kedveset,
Hogy ujjad hegyén érezzed,
Miként lüktet kicsiny szívem.
Megszeretgetlek szelíden.
Hogy ujjad hegyén érezzed,
Miként lüktet kicsiny szívem.
Megszeretgetlek szelíden.
Adj hitet a kétkedőnek,
Kérj békét a békétlennek,
S válj azzá, aki lehetnél:
Láthatatlan, óvó kézzé...
………………………
Tisztán, fényesen ragyog,
Oly fenséges, magasztos.
Lelkét e fény járja át.
S ha visszatér létébe,
Az Úr szavát nem feledve,
Szívében küldetése,
Szolgálat lesz élete.
Szívében küldetése,
Szolgálat lesz élete.
Hálás minden pillanatért,
Hálás az új életéért!
Debrecen, 2025. 11. 26.
Szerzői jog védett
………………………..
Márkus Kata: Várakozás
Hideg téli alkony
teraszán találja,
csendben várakozik,
mellette kutyája.
Hosszú percek telnek
valakire várva,
ráncos kezei közt
gőzölög teája.
Hunyorgó szemekkel
pásztázza a távolt,
senki sem jön onnan,
sűrű köd gomolyog.
.jpeg)
Fagynak szorítása
faágakat roppant,
hideg teáscsésze
gyűrűjéhez koppan.
hideg teáscsésze
gyűrűjéhez koppan.
Ma sem jött el hozzá
akkor sem ígérte,
mikor utoljára
magához ölelte.
De miért is várja,
fagyos föld takarja,
nélküle éldegél,
már sok-sok hónapja.
Csontjait átjárja
téli est hidege,
kutyáját szólítja,
ma sem jött, menjünk be.
*
E vershez AI kép tartozik
*****************************************
22. KRIVÁK-MÓRICZ JUDIT: VASS – VILLA
(második rész – novella)
A háború végére sok minden megváltozott. S jött egy olyan, amire nem lehet felkészülni.. Romokban állt az ország. Lakható ház alig. Az emberek a városokban pincékben húzták meg magukat. Meg ahol épp lehetséges volt. Vidéken sem volt jobb a helyzet.
A lakhatási problémákat még az élelmezés hiánya is súlyosbította.
A régi politikai nomenklatúrát leváltotta egy új, ami nagyon hamar kimutatta a foga fehérjét…Az embereket összefogdosták, vagy egyszerűen eltűntek,….örökre…!
Akinek kicsivel is több vagyona vagy földje volt félelemben élt. Elindult a vagyonelkobzás, és elvárták a beszolgáltatást is…
 |
| Krivák-Móricz Judit |
Városon és vidéken egyaránt!
A vezetők kommunisták voltak…Vezetőjük Róth Manó
(Úgy ismerheted, hogy Rákosi Mátyás) és bandája…,
csupa egyivású, és
származású élőlény. S elindult a
rettenet.
Nem részletezem. Az első lépések egyike az volt, hogy akinek volt
lakása, háza azt elkobozták, vagy kapott lakótársat.
Rózáék is úgy jártak, hogy a vidéki házukba beköltöztettek egy családot mivel nem volt nekik. Illetve ez így nem igaz, volt….
Nem részletezem. Az első lépések egyike az volt, hogy akinek volt
lakása, háza azt elkobozták, vagy kapott lakótársat.
Rózáék is úgy jártak, hogy a vidéki házukba beköltöztettek egy családot mivel nem volt nekik. Illetve ez így nem igaz, volt….
és
hová lett? Na ez egy jó kérdés….Majd megtudjuk!
S jöttek az 50-es évek. A vidéki házba beköltöztetett lakó Vass László, (mivel így hívták!) egy minden hájjal megkent vagány. Tudta hová is kell dörgölőznie, természetesen a komcsikhoz. Elérte azt, hogy Rózáéktól „törvényesen” elvették a házat és Vass lett a tulajdonos. Arra is hivatkozott, hogy Rózáéknak van lakásuk Pesten, s hát az a legtermészetesebb, hogy belépett a pártba….S „szaporodott”. Született egy fia, majd egy lánya is, igen oda a házba.
Laci az 50-es években oktatóként dolgozott. Mindennek, aminek kereke volt és gurult, ahhoz értett. S tudta tanítani annak vezetését. Felfigyeltek rá és mint polgári alkalmazottat foglalkoztatta a honvédség.
Aztán elege lett, és fogta magát - nem volt egy félős férfi -, kihallgatást kért az egyik magas rangú katonatiszttől. Elmesélte, hogy járt a családja. És valahogy (Isten segedelmével!) megszánta ez a katona és kieszközölte, hogy ha vissza nem is kapja Laci a házat saját használatra, de a nevére visszaírták a házat.
Dühöngött Vass. Erre nem számított.
Most viszont mivel a tulajdonjogot Laci visszakapta, ez viszont azzal járt, hogy minden javítást - ami jelentkezett a házban-, neki kellett állnia anyagilag. Vassnak meg megítéltek 45 Ft lakbért. Természetesen nem fizetett.. Viszont rendszeresen felkereste Rózáékat, és mondvacsinált ürüggyel pénzt követelt, vagy javíttatott a házon.
….Aztán megszületett az unoka, egy szép kislány, Ilike. De a beton megbosszulta magát. A pici a beton miatt állandóan beteg volt,, és egy alkalommal azt mondta az orvos, hogy ha nem kerül Ilike egy rendes tégla szobába, kicsi szervezete nem fogja bírni és meghal a gyermek.
Nagy volt a dilemma..
Lacinak volt háza ahová nem mehetett, és volt egy lyuk ahol lakott, és ahol a halállal nézett szembe a gyermeke. A szüleinek volt egy szoba konyhája vidéken közel Vass házához, de nem hagyhatta ott a béna édesapját és az édesanyját a rengeteg munkával, valamint ő is Pesten dolgozott..
Népi Demokrácia….!
Igaz Elvtársak…?
*
Laci is
hazajött és nemsokára megnősült. Ahol a szülei szolgálati lakása volt, ott a
padláson kapott egy 3 x 3 m-es
betonból készített szobát…S jöttek az 50-es évek. A vidéki házba beköltöztetett lakó Vass László, (mivel így hívták!) egy minden hájjal megkent vagány. Tudta hová is kell dörgölőznie, természetesen a komcsikhoz. Elérte azt, hogy Rózáéktól „törvényesen” elvették a házat és Vass lett a tulajdonos. Arra is hivatkozott, hogy Rózáéknak van lakásuk Pesten, s hát az a legtermészetesebb, hogy belépett a pártba….S „szaporodott”. Született egy fia, majd egy lánya is, igen oda a házba.
Laci az 50-es években oktatóként dolgozott. Mindennek, aminek kereke volt és gurult, ahhoz értett. S tudta tanítani annak vezetését. Felfigyeltek rá és mint polgári alkalmazottat foglalkoztatta a honvédség.
*
S jöttek a
cifrábbnál cifrább rendeletek. Nem mehettek a házuk közelébe sem. Laci házában lakott Vass. S élvezte
annak minden előnyét. Míg ő
nyomorgott a padlásszobában.Aztán elege lett, és fogta magát - nem volt egy félős férfi -, kihallgatást kért az egyik magas rangú katonatiszttől. Elmesélte, hogy járt a családja. És valahogy (Isten segedelmével!) megszánta ez a katona és kieszközölte, hogy ha vissza nem is kapja Laci a házat saját használatra, de a nevére visszaírták a házat.
Dühöngött Vass. Erre nem számított.
Most viszont mivel a tulajdonjogot Laci visszakapta, ez viszont azzal járt, hogy minden javítást - ami jelentkezett a házban-, neki kellett állnia anyagilag. Vassnak meg megítéltek 45 Ft lakbért. Természetesen nem fizetett.. Viszont rendszeresen felkereste Rózáékat, és mondvacsinált ürüggyel pénzt követelt, vagy javíttatott a házon.
….Aztán megszületett az unoka, egy szép kislány, Ilike. De a beton megbosszulta magát. A pici a beton miatt állandóan beteg volt,, és egy alkalommal azt mondta az orvos, hogy ha nem kerül Ilike egy rendes tégla szobába, kicsi szervezete nem fogja bírni és meghal a gyermek.
Nagy volt a dilemma..
Lacinak volt háza ahová nem mehetett, és volt egy lyuk ahol lakott, és ahol a halállal nézett szembe a gyermeke. A szüleinek volt egy szoba konyhája vidéken közel Vass házához, de nem hagyhatta ott a béna édesapját és az édesanyját a rengeteg munkával, valamint ő is Pesten dolgozott..
Népi Demokrácia….!
Igaz Elvtársak…?
*****************************************
23. WESSELY
GÁBOR: ANEKDOTÁK Van szélessávom! Kaptam
egy rakás adatot. Ideiglenes jelszóból például hármat. Az
internet-hozzáféréshez, az e-mailhez és az FTP-hozzáféréshez, ami fogalmam
sincs, hogy mi, de gondolom, jól jöhet majd hó végén, beázás ellen vagy a
fűtési szezon kezdetekor. Ezeket az ideiglenes jelszókat majd meg kell
változtatnom Wessely Gábor
véglegesekre, egy bizonyos weblapon. Egyelőre
még nem tudok felszökkenni a világhálóra, de a tájékoztatóban van e-mail-cím és
internetcím is, amelyeken segítséget kérhetek. Tehát nincs más dolgom, mint
felmenni a netre, s máris megkapom az infót: hogyan kell felmenni a netre.
Hoppá! Van telefonszám is! Meg vagyok mentve!
 |
| Wessely Gábor |
Részint
önállóan, részint telefonos segítséggel próbálom beazonosítgatni, mi hova
írandó. Tájékoztatófüzetet, szerződést és mikroszkóppal olvasható prospektust
is kaptam, kár, hogy nincsenek összhangban. Se egymással, se a számítógéppel.
Ami az egyik lapon titkos kódként szerepel, a másikon ügyféljelszó, a gép
közben a felhasználónevet kérdezi, ami alighanem a bejelentkezési azonosítónak
felel meg. Ezt van, ahol kukaccal, van, ahol kukac nélküli változatában
tüntették fel, lehet kísérletezni, hogy melyik módozatot fogadja el a masina,
ide-oda bepötyögve, újraindítva az egész varázslatos varázslóprogramot.
Egyszer
csak megcsörren a telefon. Azt kérdezi egy szőke női hang, hogy nem rendelném-e
meg az ADSL-szolgáltatást. Már egy hete megrendeltem – mondom –, épp most
telepítgetem, nem ártana, ha egy kommunikációs cég belső kommunikációja jobban
működne…
Vissza
a géphez, LAN-beállítások. Lövésem sincs, hogy mi fán terem ez, de ha adják,
kérem. Vagy mégsem? Származhat a családomnak, a hazámnak vagy az emberiségnek
bármilyen előnye vagy hátránya abból, hogy én beállítom itten a LAN-t? Na,
hagyjuk! Nézzünk inkább egy indítási próbát! Azt írja ki az én masinkám, hogy a
távoli számítógép nem válaszol, hiba 678, kapcsolódás a WAN-miniporton
keresztül. Hülyén haltam volna meg ezen információk nélkül. Mérhetetlenül
érdekel, hogy melyik miniporton keresztül kapcsolódnék, ha kapcsolódnék, és ha
nem jön össze a buli, akkor hányas számú hiba a ludas. Esetleg azt is kiírhatná
a program, hogy mi most a teendő, de inkább a fantáziámra bízza. Az meg dús…
Na, tegyünk még
egy kísérletet! Hiba 734, a PPP-kapcsolatvezérlési protokoll meg lett szakítva.
Gyanakodva nézek körbe a szobában, hogy ki merészelte megszakítani az én
protokollomat, de a gyerekeim rég elslisszoltak. Tudják, ha az apjuk „Szereld
magad!” akciós bútort, fűnyírót vagy szoftvert vásárol, egy-két napig jobb
távol maradni a helyiségtől, melyben fenomenális tevékenységét kifejti.
Újabb
csatlakozási küzdelmemet vívom, amikor csöngetnek. Már minden verziót
végigzongoráztam, mindent mindenhova beírtam és átírtam, kódoktól,
azonosítóktól, jelszavaktól zsong az agyam. Kimegyek ajtót nyitni. Egy mappás
férfiú áll előttem, és azt kérdezi: nem lenne-e kedvem kipróbálni a szélessávú
internetet. Megkérdezem az édesanyja nevét. Lehet, hogy ha azt bepötyögöm,
elindul a program…
*****************************************
24.
SZERKESZTŐI ÜZENETEK
Kedves
szerzőtársaink!
Fontosnak tartom, hogy a Magazin mindig a megfelelő időben kerüljön az olvasókhoz. Számomra ez azt jelenti, hogy „biztonsági okokból” több lapot szerkesszek
egyszerre. Ezért azt a gyakorlatot vezettem be magam számára, hogy egy – két hónappal előrébb tartsak, mint a tényleges dátum.
Itt jönnek be a szerzőtársak! Arra kérek mindenkit – ha lehet - , hogy ne az aktuális hónapban gondolkodjanak, hanem egy – két hónappal előrébb.
Természetesen mi nem vagyunk „hatóság”, ahol szoros határidők vannak. Ha valakinek az előre dolgozásra nincs lehetőség, hát az sem tragédia…!
(természetesen előnyére…!), nos, azok újabb fotóit várom a Magazin számára! Előre is köszönöm!
A szerkesztő.
Csomor Heni
segítő munkatársam jelezte, hogy a Magazinnal kapcsolatos észrevételeket,
megjegyzéseket az ő e-mail címére küldik/ külditek.
Arra kérek mindenkit, hogy hozzám,. a szerkesztői e-mail címemre ( mailto:veghelyo@t-online.hu) juttassák/juttassátok el ezeket, mert érdemben engem érint, és az én kompetenciám az ezekre való reagálás!
Köszönöm! A szerkesztő.
Ön a
Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.
Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Fontosnak tartom, hogy a Magazin mindig a megfelelő időben kerüljön az olvasókhoz. Számomra ez azt jelenti, hogy „biztonsági okokból” több lapot szerkesszek
egyszerre. Ezért azt a gyakorlatot vezettem be magam számára, hogy egy – két hónappal előrébb tartsak, mint a tényleges dátum.
Itt jönnek be a szerzőtársak! Arra kérek mindenkit – ha lehet - , hogy ne az aktuális hónapban gondolkodjanak, hanem egy – két hónappal előrébb.
Természetesen mi nem vagyunk „hatóság”, ahol szoros határidők vannak. Ha valakinek az előre dolgozásra nincs lehetőség, hát az sem tragédia…!
*
Még egy kérés
főleg az alkotó társakhoz: aki már régebben küldött magáról fényképet, de úgy
érzi, hogy azóta jelentős mértékben megváltozott a külseje(természetesen előnyére…!), nos, azok újabb fotóit várom a Magazin számára! Előre is köszönöm!
A szerkesztő.
…………………….
Arra kérek mindenkit, hogy hozzám,. a szerkesztői e-mail címemre ( mailto:veghelyo@t-online.hu) juttassák/juttassátok el ezeket, mert érdemben engem érint, és az én kompetenciám az ezekre való reagálás!
Köszönöm! A szerkesztő.
……………
Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím:
Véghelyi József - MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd Csapó Dániel utca 27.
………........…
Aktív
segítségem is van: Csomor Henriett személyében………...........
E-mail:
mailto:veghelyo@t-online.huTelefon: 06-74-315-012 – naponta 14:00-tól 17:00 -óráig
illetve: mailto:irodalmimuveszetiujsag@gmail.com
…..........…..
Magazinok küldése:
MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT EMAIL CÍMÉRE. A MAGAZIN INGYENES.
Kérje a szerkesztőtől.
…………………
Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linkeken lehetséges:
………………
Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.
A szerzői jogokat fenntartjuk.
Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor elő veheti.
Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.
Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.
………………
Kedves
olvasóink !Néhány operatív információt kell megosztani Önökkel. Sokan jelezték, hogy a színes magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik meg, pedig a régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs, ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az utolsó 20 Magazin!
A megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a "Blogarchívum" felírat. Ez alatt különböző dátumok és hónapok vannak, amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi számokat. A háromszögekre kattintva "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel. Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb újságot lehet kiválasztani olvasásra!
Mindenkinek jó olvasást, és kellemes szórakozást kívánunk az újság külső és belső munkatársai..
....................................
Megszólalok
Művészeti Magazin 1603 lapszám - 2026. március
…..............................…
VÉGE
