2018. november 13., kedd

MEGSZÓLALOK
M.M.M. MŰVÉSZETI MAGAZIN
2018. 11. hó – nyolcadik évfolyam, tizenegyedik szám
Kulturális és szórakoztató folyóirat
Független, és ingyenes heti lap
Alapítva : 2011 - ben , elvi síkon
Szerkesztő: Nagy Vendel magánzó, laptulajdonos
"NYIBA, KÖLTŐK IMÁI" - DÍJAS KÖLTŐ ÉS ÍRÓ

1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések
2.Évfolyam:  2012.  (1-tól a 6. számig)
3.Évfolyam: 2013.  (1-től a 17. számig)
4.Évfolyam: 2014.  (1-től a 24. számig)
5.Évfolyam: 2015.  (1-től a 12. számig)
6.Évfolyam: 2016. (1-től a 12. számig)
7.Évfolyam: 2017. (1-től a 12. számig)
8.Évfolyam: 2018. november

 MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE!


**********************
FIGYELEM!  
SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!
2018.  JÚNIUS - TÓL EGY ÚJ LINKEN IS ELÉRHETŐ A MEGSZÓLALOK MAGAZIN. 
AZONOS , VÁLTOZATLAN TARTALOMMAL, DE MEGÚJULT  KÜLSŐVEL .

AZ ÚJ LINKEK:
illetve:
1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK!

Temetőbe  hív a  lélek.
 A  november mindjárt  emlékezéssel kezdődik,  mindenszentek és  a  halottak napja.  Aki tud, megindul a  temető felé koszorúkkal, virágokkal, de  van olyan is, aki  már csak otthon gyújtja a  gyertyát, és  így emlékezik szeretteire.
Talán véletlen, hogy  oly közel van  a  gyászos napokhoz az ötvenhatos forradalom leverésének  napja?
Aligha hinném.
No  de  ne csak szomorkodjunk a  bőség idejének eljövetelekor, hiszen mindjárt  a  hónap elején jön már a  Márton napi libaevés, és  az új borok megkóstolásának ideje, ami elhozza a  Katalin, és Erzsébet bálok hangulatát, hogy  másokat ne is említsek  aztán csak előjátéka a  következő időszakok  disznóölésének, és a  karácsony, és  szilveszter rituáléinak, és  gyomrot próbáló időszaka eljövetelének.   

Mindenki töltse  ezt a  novembert  a  maga lehetőségei, és igénye szerint.
Egyebet nem mondhatok... 
A szerkesztő.
 áááááááááááááááá

NAGY VENDEL: Ötvenkét szál rózsa
( ikertestvérem emlékére )

Friss még a sírhalom,
Lassan múlik a fájdalom.
Meghalt az én jobbik felem,
Őrangyalom, lelkiismeretem,
Vigaszom, és támaszom.
Hitem, s reményem:
A testvérem.

Te mindig a vesztes
Oldalon álltál,
Ha fizetni kellett
Gavallér voltál.
Hárman vagytok most lent
A sötét kriptában:
Apám, anyám, s te öcsém.
Szoríts helyet,
Hamarosan jövök én,
S teljes lesz újra a család.
Az élet oly galád.

Megérdemelnénk
Még néhány évet.
Hallom most is,
Hogy hangod szól:
" Éltem ötvenkét évet,
De Jól. "
S most ötvenkét szál rózsa
Fonódik rá a koporsódra.

Felpüffedt a tested,
Eltorzult az arcod.
Látom megküzdöttél,
Megvívtad a harcod
A halállal.
Maradni akartál,
Hiszen oly fiatal vagy még
A halálnak.
S lenne dolgod itt rengeteg.
Huncutul int a kezed,
S kacsint a szemed.
Végül a halál győzedelmeskedett.

A sok terved, vágyad
Szertefoszlott.
Javaidat két kézzel osztod.
Annak akiket szeretsz,
Mecénása többé
Már nem lehetsz.
A vég mindentől megfosztott,
Utolsó vágyadtól is,
Hogy lássad a tengert!

Jóságos lelked hova lett?
Láttam, ég és föld
Között lebegett.
Égi harsonák hívták,
Hitünk szerint a mennyben
Talált menedéket.
Megérdemled a szépet,
És a jót.
Mégis rád zárták
Az érckoporsót.
Két test, egy lélek voltunk.
Testvérek!
S most elszakított
Egymástól az élet.
Jaj!
Mit is beszélek?
A zord Halál!
Ki lesben áll,
S mindannyiunkra vár.

Kőbe vésett neveden
Aranyosan ragyog a Nap.
Mutatja fényét életednek.
Sírod márványkövén
Megcsillan a Hold.
Hirdeti: itt egy holt,
Ki sokaknak
Mindene volt.

Ezernyi égi gyertya ragyog.
Bársonyos sötét éj gyújt
Neked
Millió csillagot.
Melyek bepöttyözik a  Napot.

2017.   AUGUSZTUSÁN,  HALÁLÁNAK TIZEDIK ÉVFORDULÓJÁRA..

áááááááááááááááá



HANGOS VERSEK   HALOTTAK NAPJÁRA
ELMONDJÁK .. ILOSVAY  EGYED KATALIN , ÉS  ILOSVAY GUSZTÁV

**********************
SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL



 1.  LECTORI SALUTEM, ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK
      HANGOS VERSEK  AZ ILOSVAY HÁZASPÁR ELŐADÁSÁBAN
 
 2.  MESE.  KELEMEN GYÖRGYNÉ :  A  KIS ÉNEKES LÁNYKA

 3.  VERSEK A  NAGYVILÁGBÓL -  KORTÁRS IRODALOM
      TEMETŐBE HÍV A  LÉLEK...
      MÁTYÁS RITA, NAGY VENDEL,  KOVÁCS JÓZSEF  KOPEK,    SZAUER GERTRÚD
      I. P. STEVE,  TÓTH ENIKŐ

 4.   KULTÚRKOKTÉL -  ÁRVAY MÁRIA  ROVATA:   A TELEVÍZIÓ VILÁGNAPJA

 5.   REGÉNY FOLYTATÁSOKBAN.   KYRA ANGIE :  SOHA NE MOND, HOGY SOHA

 6.   FANTÁZIA REGÉNY.
       SAMU ÁGNES :  ŐSI ERŐK, ÉS AZ ÚJJÁSZÜLETETT TESTVÉRISÉG
 
 7.  GONDOLATAIMBÓL...CSOMOR HENRIETT : ÉRZÉSEIM HULLÁMVASÚTJÁN

 8.  HAZAI TÁJAKRÓL -  NAGY VENDEL ÍRÁSAIBÓL

9.  BEMUTATJUK TAKÁCS TAMARA    VERSEIT : EMLÉKEZÉS

10.  MEGJELENT  NAGY  VENDEL  16.- IK  E. KÖNYVE : CSAK A  DAL
       CSONGRÁDI  KATA LEGÚJABB DALA:  NINCS MIT TENNI, RÉSZEMRŐL ENNYI
       MEGJELENT  KELEMEN GYÖRGYNÉ  EDIT  ELSŐ  E. KÖNYVE :
       KICSI TOLLAM MESÉI

11.  ARANY BOT  DÍJÁTADÓ.  NAGY VENDEL :  MEGBOTOZTAK

12.  KISREGÉNY .  ÁBRAHÁMNÉ ÁGNES:  LÉLEKVESZTŐ

13.  ÍZES TÖRTÉNETEK  -  IRODALMI SZAKÁCSKÖNYV
       NAGY VENDEL :   BABOS ÉTELEK

14.  ÉLETEMBŐL...  KELEMEN GYÖRGYNÉ :  RÓZSA AMI ELKÍSÉR

15.  VERSRŐL VERSRE...  KORTÁRS IRODALOM :  I. P. STEVE,  BURZA MÁRIA

16.  ÉLETKÉPEK. CSOMOR HENRIETT : JOBB KEZEM MUTATÓ UJJA

17.  NOVELLA. KOVÁCS JÓZSEF   KOPEK:  EGY CIGÁNY LÁNY TEMETÉSÉN

18.  VÉLEMÉNYEM SZERINT ...OLVASÓINK ÍRTÁK

19.  CSAK A  DAL.  NAGY VENDEL -   AZ  ÖTVENHATOS FORRADALOM INDULÓJA:
       ZÁSZLÓNKAT LOBOGTASD

20.  SZERKESZTŐI ÜZENETEK

**********************
2. MESE

KELEMEN GYÖRGYNÉ : A kis énekes lányka .

 Nagyon messzi vidéken élt egyszer egy dúsgazdag király. A palotában minden arannyal , ezüsttel meg drága kövekkel volt díszítve . Mikor a nap fénye beragyogott lehajtott fejjel mentek , hogy a sok csillogás- villogás na bántsa a szemüket . A palotához tartozott a csodakert, tele a világ minden részéről hozatott legszebb virággal . Rengeteg szolga dolgozott benne , nehogy egy sárga levél vagy elhervadt virág legyen benne . A kert hatalmas volt, egy nap alatt el sem lehetett sétálni a végire.  A kert végét óriási erdő követte ritka fákkal tele .

Fülibe jutott viszont a királynak valami, vagyis valaki hiányzik az udvarából . Egy kislány, aki úgy énekel mint a legszebb hangú madár . A legbánatosabb ember arcára is mosolyt fakaszt az éneke . A madarak a fán csöndben hallgatják ha ő énekel . Hívják is erre-arra énekeljen , szegény emberek nagy-nagy örömére .

Kelemen Györgyné
- Énekes lányka és nem az én palotámba énekel ? Hogyan lehetséges ez ? Mindenki tud róla csak én nem !? - háborodott fel a király.
- Ma estére itt énekeljen ! - adta parancsba a szolgáknak.

Össze dugták a fejüket , súgtak-búgtak , de a lánykáról bizony ők nem hallottak .

- Már pedig itt legye , különben nagyon haragos leszek !

Szaladtak a szolgák szerte széjjel, a lányka vajon hol is lehet ?
Egyik kis faluba hallották ,mesélték a lányka arra járt. Este felé újból jön majd, mert most dolgozni van . Nótákat ír a nagy fa alatt . Azzal teremt jó kedvet és csal mosolyt az arcokra . Betegnek egészséget a csilingelő hangja. Mikor jött a kislány , kedvesen énekelgetve , a szolgák már kapták is el .

- Jaj mit tettem mi a bűnöm ? - sírdogált .
A szolgák meg csak cibálták, rángatták !
- Velünk jössz , most azonnal !  Király urunk látni akar !

Húzták-vonták kis ócska ruhája szakadt a rángatásban . Vitték a király elé .
Király meglátta az apró kislányt, szakadt tépett kis rongyokban .

- A szerencsétlen koldus fajzatot mért hoztátok elém ? - mordult fel ! Nem meg mondtam az énekes lánykát akarom !
- Királyom ő lenne az!- szepegtek a szolgák .
- Énekelj hát ! - kiáltotta mérgesen, vöröslő arccal a király !

A kis lány elkezdett énekelni . Hangja szállt, a madarak elhallgattak , a méhek nem zümmögtek odakint még a szellő is megállt , hallgatni a csodás hangot. Az erdőről és a vad virágokról énekelt . A király tátott szájal figyelte a nótát .
Mikor véget ért , nagy csend lett még a légy sem zümmög . Király megszólalt :
- Ilyen szépet még soha életemben nem hallottam .

Adta ki a pancsot nyomba : A lánykát öltöztessétek selyembe, adjatok rá ékszert . Ne csak a hanga legyen szép és fényes, legyen ő maga is ékes!
Mosdatták finom rózsa vízbe , haját göndörítették fésülték szépre . Szép ruhába bújtatták, ami tele volt drága kővel . Úgy feldekorálták, a tulajdon anyja sem ismert volna rá . Tetszett neki a pompás ruha, a szép ékkövek . A haját ami majdnem a földig ért göndörítették loknizták , hogy szépen álljon ,a szempilláját is befestették , hogy még feketébb legyen . Nézte magát a tükörben , mint egy szépséges játék baba , úgy nézet ki . Arany szőke haja szép fürtökben hullámosan omlót dereka alá . Ruhája csupa csipke és a drágakövek fénye játszott a nap sugarában ,

- Ó de szép lettem, nézte magát a hatalmas tükörben. Idáig a tó tükrében látta 
magát .Most minden más lett.

Nehezen is mozgott a sok cicomában . Levegőt sem kapott rendesen a szép ruhában .
Hívatta a király, hogy énekeljen . Szép volt a nóta , de már nem annyira . A nehéz kényelmetlen öltözetben nehéz énekelni, de még így is szép volt .
A királynak tetszett , és elégedett volt .

- Nekem van a világon a legszebb hangú és a legcsodálatosabban szép énekesem !

Tapsolt nevetett, lett egy új dísz a várában . Mennyire fogja őt irigyelni a többi király, ha hírét veszik legújabb kincsének . Meghívja őket hallják hát ők is új szerzeményét .
A kislány azt hitte most már énekelt , felveheti újra kis egyszerű de kényelmes
ruháját .
- Nem úgy van ! - ripakodtak rá a szolgák ! Most már mindig szép kell, hogy legyen csupa-csupa pompa .
- Haza mikor mehetek az én kis falumba ? Szüleim otthon már biztos aggódnak miattam ?
- Most már itt laksz, szüleidet felejtsd el, Haza innen már soha többé nem mehetsz ! - válaszolták a szolgák .

Nehéz ruhába kicicomázva kiment a kertbe sétálni . Szépek érdekesek a virágok, szebbet talán még soha nem látott . Hiányzott neki az erdei rét vad virágai , szépséges pillangói . Szabadon szaladni a réten és közben a szellő fújja a haját . Édesanya kedves hangja , apukája vigyázó kemény keze .
Ebédnél drága étket szolgáltak fel, cifra nevű és számára ehetetlen .
Nézte a király, hogy miért nem eszik ? Biztos drágább étekhez van szokva és hozatta a különböző drága eledelt . Csak egyen, szépséges hangjának nehogy baja essen …

- Mit ennél már , a legdrágább a legjobb szakáccsal főzettem neked, de te mégsem eszel ?
- Édesanyám paprikás krumplijánál nincs jobb a világon, már megbocsáss nekem drága királyom .
- Paprikás krumpli ? Még nem is hallottam róla .
- Na szolgák rohanjatok, és főzessetek az anyjával.  Én is megkóstolom .

Hozták a szolgák a különleges étket . Csak úgy illatozott a paprikás krumpli az edénykében . A kislány szedett a királynak és magának is .

- Hát ez aztán a finom étek! - nyalta száját a király .

Nem csodálom ezek után , hogy az itteni étek nem kellett . Holnap is főzzön édesanyád valami finomat, busásan megfizetem .
Este a kislány újra énekelt . Most már a királynak is feltűnt nem olyan mint volt .

- Miért nem szól a dalod olyan szépen ?
- Ebben a ruhában levegőt sem nagyon kapok, mozogni benne nem is lehet .

A király hívatta az udvari szabót , varrjanak másik ruhát adta ki a parancsot .
A kislány elmagyarázta milyen a kényelmes ruha, milyet is szeretne . Ne legyen nehéz és mozogni is lehessen benne .
Másnap reggel kész is lett , könnyű volt és kecses . A kislány torkából csak úgy zengett a nóta . Vígan szökellt és mozgott újra . A király hívatta:
-  Beszélj a szabókkal ! Az én ruhám is nehéz és talán tudnának változtatni rajta .

A kislány beszélt velük és másnapra elkészült a ruha . Nem volt tele cicomával, a ruha sokkal kényelmesebb lett . A király kedve is jobb lett, tudott szabadon mozogni először életében . A mogorva királyból , kedves víg kedélyű lett. Hívatta a kislányt .

-Te nem csak szépen énekelsz, bölcs is vagy .Taníts hát engem jó dolgokra .

A kis lány elvitte őt a faluba. Az erdőbe . Hallgasd királyom a madarak énekét!  Ismerd meg a mezők virágait . A király meg csak csodálkozott ennyi szépséget még nem látott .
- Vesd le a cipőd ! Gyere, szaladj a fűbe !
A király levette a cipőjét , még soha ilyet nem tett . Óvatosan lépegetett .
- Milyen jó érzés és el volt ragadtatva . Vígan futott a réten , szabadon mint a madár .

A jó levegőtől a mozgástól a király éhes lett . A falusiak jó kedvvel kínálták falusi étekkel . Volt ott dödölle, meg minden falusi finomság. Lett is verseny, kié a legfinomabb étek . A király meg kincsekkel jutalmazta a vendéglátást . Így lett a falu Nagyszakácsi és rendeznek ott főzőversenyt a mai napig . Választanak királyi szakácsot . A kis leányból énekesnő lett és bejárta a világot .
Így volt nem így volt , mese volt . Gyere el Nagyszakácsiba vár a dödölle, járj utána !

**********************

3.VERSEK A NAGYVILÁGBÓL...
KORTÁRS  ÍRÓK TOLLÁBÓL

TEMETŐBE HÍV A  LÉLEK....

Mátyás Rita: Amikor rólad írok...

Rád gondolok kedves, és a szívem megremeg!
Régen láttalak már, és régen ölelhettelek.
"Az összetartozást megéled, s előre futsz ",
és szerelmes ölelésből ,a mennyországba jutsz!
Követtelek  volna, de itt még ezer dolgom,
nélküled kedvesem, csak hiányodat sikoltom!
Amikor rólad írok, tintát sír a tollam,
"Szilárd életútnak hajlékony ereje dobban"

2018.09,25.
 ...............................................



NAGY VENDEL : 
OKTÓBERI GYÁSZNAPJAINK

Zászlóink vezesd
Hős diadalra.
Ajkunkat dicsőség
Fakassza dalra.
Lobogónk lobogva
Zúg el a széllel,
Süvítve, csattogva
Vezérel éllel.
Diadalra száguld
Éjt kergető hévvel.
Regéket mesél
Régmúlt emlékével.
Vidáman lobog
Új idők szelével.
Mindennapi forradalmunk
Meghitten nemes
Fénylő erejével.
Zászlónkat lobogtasd
Örök dicsőséggel.
S művinktől félve
Az ellen ha elibünk áll,
Nem is nézve azt
Ki itt a Magyar,
Kivégzik mindazokat,
Ki a nemzetben egyet akar.

 
2018.   OKTÓBER   06.
…..........................................

KOVÁCS JÓZSEF  KOPEK : Őszi eső áztatja a temető kertet

Távolban egy madár dal, töri meg a csendet, 

Kidőlt keresztfánál , cigány asszony kesereg
Mellette, Lantján férje, sirató dalt penget. 


Kislányukat siratják, ki egy hete halt meg
Érzi most gyászukat, az egész temető kert,
Egy közös könny csepp csillog  mindenki szemébe,
Egy hangként száll a sóhaj, nyugodjon békébe!

Itt, a fájdalomban, nincsenek etnikumok,
Gyűlölködő vallások,  vagy hatalmi pártok
Csak egy elvesztett lélek, mely elment örökre,
Kiért, egy közös ima, hangzik fel az éjben. 

...............................................

Szauer Gertrúd: Éji levél...

Félhomályban gyertya ébred,
Nyoma sincs már a sötétnek,
Vidám apró gyertyaláng,
Világít be egy szobát.

Vén ráncos kéz papírt keres,
Folytat egy régi levelet,
Fájdalmától magányától,
Sűrű könnye gyorsan pereg.

Szól a levél nagyfiának,
És egy szőke kisleánynak,
Akik már rég távol járnak,
És a sok-sok unokának.

“Kedveseim gyertek végre,
Választ írni e levélre,
Mondjátok el hogyan vagytok, 
magamra miért is hagytok.
Szegénységem nem szégyenlem,
Ti vagytok a dísz lelkemen,
Öleléstek boldogságom,
Minden napi imádságom.
Kezem szemem egyre vénebb,
Nem tudom mit hoz az élet,
Gyertek talán utoljára,
Kis házikóm tájékára.
Hadd járja be kacagástok,
A megvénült falakat,
Hadd töltse el vén szívemet,
Örömmel a pillanat.

Mit írjak még? Gyertek-gyertek,
Ha Isten segít, élve leltek,
Minden percben vár reátok,
Hőn szerető jó anyátok.”...

............................................

I. P. STEVE :  Estig velük

Halvány, remegő, gyenge mécseslángok,
fényt derengve az örök fájdalomnak,
járják az emlékező lidérctáncot,
szívekbe, nem feledett, bút karolva.

Csendes imáknak síró suttogása,
aláhulló könnyek tavában fürdik,
lelket tépőn ül el a félhomályban
és a fájdalom soha meg nem szűnik.

Későesten indul vissza az élő,
mindenki haza megy. Ők otthon vannak,
elköltöztek a mindennapi létből,
már végleg a temetőkertben laknak.
Fáj az üres csend, serceg a gyertyának
a komor gyászt árnyaló, lengő, lángja.

.........................................

TÓTH ENIKŐ: Lélektánc

Csak vágtat a lélek és nézi az erdőt,
Hol megsemmisül sok fénysugár,
Így üzen a légnek, küld ezer kis szellőt,
Ideje lenne menni már.
Csak várja a percet, fénye elalszik,
Mint a leégett gyertyaszál,
Vére kiserken, teste hanyatlik,
Ideje volt elmenni már…

S mint ahogy félszeg kislány ha térdel,
Virágot szedve a réteken,
Egy titok lezárul, s ezer pecséttel,
Túlviszi álmát a fényeken,
És vágtat a lélek, ezer veszéllyel,
Templomok tornyain megremeg,
Tudja, hogy egyszer az isteni kézzel,
Formálnak neki új életet.

Csak vágtat a lélek, test nélkül ébred,
Érzi a Napban a lét aranyát,
Ezernyi szikrában a remény feléled,
S az édenkert dús fáin át,
Látja az Istent, látja a fényét,
Az akarat lassan megremeg,
S nem vágtat a lélek, fénye elalszik,
Számlálja az új perceket.

Készül egy forma, isteni álom,
Emberi szívvel hát megfogan,
Csonttal és hússal és bármilyen áron,
Csak megszülethessen már boldogan,
Várja a lélek, vér volt a méreg,
Mi kioltotta egyik életét,
Most örül a vérnek, mint egyetlen fénynek,
Csak áramoljon benne szerteszét.

Táncol a lélek, örül, hogy élhet,
Újra meg újra a harc után,
Felcsendül lassan a teremtő ének,
S új test fon körbe a semmi után,
Évezredek óta így megy a játék,
Táncol a lélek, s a lét szava vág,
Túl nagy a tét, és kicsi ajándék,
Ha nyílik a fa ágán egy újabb virág…

**********************

4. KULTÚRKOKTÉL - ÁRVAY MÁRIA   ROVATA

November 21. – a Televízió világnapja   (World Television day)
 
A Televízió világnapját minden évben november 21-én tartják 1996 óta. Célja, hogy a televíziós társaságok olyan témákat állítsanak középpontba, mint a
béke, az együttműködés, a fejlődés.

Könyvajánlók két híres televíziós személyiségről

Antal Imre: Pami  - Emlékek, élmények, kalandok

ELŐSZÓ
Árvay Mária

...Rögtön az elején tisztáznunk kell e kötet címét: "Pami". Kedves Olvasó, ne keresd e szót a magyar nyelv értelmező szótáraiban, tájszavak gyűjteményeiben, sehol sem találod. Ennek a szónak nincsenek gyökerei sem a nyelvújításokban, sem másutt. Ezt a szót, ezt a becenevet a végtelen anyai szeretet alkotta egyetlen, imádott fiacskájának megszólítására. Eredetileg ikerszó volt: Pimi-pami, de az idők múlásával a második tag önállósult, maradt a Pami, sőt, Pamikám.
Most - fogadalmamhoz híven - szeretném elmesélni Pami történetét Neked, Kedves Olvasó, ha érdekel, és ha nem untatlak. Annál is inkább, mert Édesanyámmal
együtt Pami is eltűnt, nincs többé. Senkit sem becéznek ezután Paminak - ne is tegyék! - mert ez az Ő privilégiuma volt. Pami már csupán a matrikulába bejegyzett polgári nevét fogja használni: Antal Imre, mert Pami én voltam, jóval túl életem felén is...
Bízva abban, hogy a meséléshez lesz elegendő erőm, köszöntelek, Kedves Olvasó, úgy is, mint a néhai Pami

 
Antal Imre
FÜLSZÖVEG

Milliók kedvence, a képernyő népszerű sztárja, mindannyiunk anekdotázó, viccmesélő kedves ismerőse, Antal Imre ebben a könyvében legszemélyesebb dolgait meséli el. Bemutatja családját, megismerhetjük gyermekkorát, zongoraművészi karrierjét és televíziós tevékenységét. Sok-sok sziporkázó humorú epizód, nevettető történet során tárul fel egy élményekben gazdag, fordulatos életpálya, egy sajátos világ, melynek hétköznapjai, kulisszatitkai mindig érdekesek a kívülállók számára.


Idézhető idézetek: 

„Nagy röhögés volt egyszer, amikor éppen olasz barátaimmal azon vitatkoztunk, hol jobbak a borok, Olasz- vagy Magyarországon. Az olaszok le akartak söpörni

az asztalról. Kétségbeesve érveltem, nekünk is van világhírű fehér borunk, a tokaji, meg vörös is, a bikavér. 

De én majom, nem tudtam, mit jelent olaszul a bika. (Már a torreádor szóból is tudhattam volna: torro). Sebaj, kivágtam magam, mondván: „A mi borunkat

úgy hívják, hogy a tehén férjének a vére!”

„Nagy divat volt egykor Vásárhelyen a műkedvelő színjátszás. Édesanyám a komikai szerepkört töltötte be, mint mondják, remekül. Ugyanebben a társulatban

Apám mint súgó működött, s erről az időszakról mondta nekem, hogy azok voltak a boldog idők, mert csakis akkor fordult elő, hogy Édesanyám pontosan azt

mondta, amit ő súgott neki!”


***************************

Jakupcsek Gabriella: Megúszhatatlan


Ahogy a gyerekeimnek elmesélem:
Jakupcsek Gabriella

Jakupcsek Gabriella a magyar televíziózás megkerülhetetlen alakja, számtalan nagysikerű televíziós műsor házigazdája, kampányok arca és nem utolsósorban

anya. 

Kislánya rengeteg telefonbeszélgetését végig hallgatja különféle témákról és természetesen felteszi a maga kérdéseit, amik sokszor megdöbbentően elgondolkoztatóak.

Egy ilyen alkalommal merült fel a könyv alapötlete: hogyan válaszoljuk meg a gyerekeink kérdéseit? Természetesen a kudarcokról, változásokról és igazságtalanságokról
is beszélni kell, ilyenformán a könyv is érinteni fogja a televízióból való távozást. Jakupcsek olyan élethelyzetbe került, ami sajnos manapság bármelyikünket
fenyegethet. De hogyan kommunikálhatjuk mindezt a gyermekünknek úgy, hogy megértse? A könyvben szó van mindenről, ami az ex-műsorvezető számára fontos,
értékes, ami mellett érdemes kiállni, így a gyerekkori internethasználat és annak buktatói vagy például a magyar csapat részvétele az olimpián. Olvashatunk
mindarról, ami vele, körülötte, és a nagyvilágban történik. Mindarról, amit anyaként, nőként, a hivatását alázattal és maximalizmussal végző emberként
történik vele.


Idézhető idézetek:

„(…) merjünk különbözni.”


„(…) a hozzáállásunkon szükséges változtatni, hogy elviselhetőbb legyen az élet.”
„A boldogság egyik titka az, hogy tudomásul vesszük, milyenek vagyunk.”
„Ha hátrafelé nézel, nem látod meg az utat.”

Forrás: www.antikvarium.hu  -  illetve: www.moly.hu

Összeállította: Árvay Mária

**********************

5. REGÉNY FOLYTATÁSOKBAN

KYRA  ANGIE: Soha ne mondd, hogy soha!   (kilencedik fejezet)



 Szerdán fél tíz körül befutott Kelly, hogy segítsen előkészíteni a

megbeszélést.


  - Hello! Mi újság? - köszönt Kelly.
  - Szia. Hát az van. Kérsz egy teát?
  - Igen, köszönöm. Többiek?
  - Jack levitte Jennyt, Christopher pedig innivalóért ment -

ecsetelte Jess miközben a konyhába mentek.

  - Mi történt?
  - Beszéltem Chrisszel is, Lucasszal is.
  - Helyes. Hogy fogadták?
  - Meglepően jól. Mindketten felajánlották segítségüket a probléma

megoldásában. Te mire jutottál a pszichológusokkal?

  - Simonnal és Rosieval sikerült beszélnem, s elvileg jövő héten

tudnak is fogadni. De biztosat később tudok mondani.

  - Köszönöm, visszatérünk rá - válaszolta Jess, ekkor csöngettek,

ajtót nyitott. Christopher és Lucas érkezett. - Sziasztok, gyertek

beljebb!


Horenka Erika írónő
  - Szia - köszöntek a férfiak.
  - Innátok valamit?
  - Kávét, köszönöm - felelte Lucas.
  - Én is - csatlakozott Chris.
  - Abban biztos voltam - csipkelődött mosolyogva a lány és bementek

Kellyhez a konyhába.

  - Sziasztok - fogadta őket Kelly, aki ivópoharakat tett egy tálcára.
  - Kelly, adnál nekik kávét? Van még egy kis dolgom.
  - Persze, menj csak.
  - Köszi - mondta Jess, a szobájába ment és bekapcsolta a

számítógépet. Előkészítette a diktafont és a papírokat, amit szét 
akart osztani. Ekkor Christopher jelent meg mellette és átölelve 

megcsókolta.


   - Elnézést - lépett be Lucas és Kelly a szobába, mire a párocska

szétrebbent, de tovább ölelték egymást.

  - Minden rendben? - puhatolta halkan Christopher a lánytól, aki

némán bólintott. - Csak egy kicsit idegesít a jelenléte - tette hozzá

gondolatban.

  - Van még valami előkészíteni való? - kérdezte Kelly.
  - Az üdítőt beraktam a hűtőbe és elővettem a poharakat.
  - Köszönöm, nem, már csak egy-két apróságot kell elővegyek s minden

megvan - válaszolt Jess és egy futó csókot nyomva Chris ajkára,

kibontakozott az ölelésből. Elővette a szekrényből a Braille írógépet

és még egy-két segédeszközt. - Helyezzétek magatokat kényelembe! -
javasolta Jess.


  - Lucas megkérhetlek ...
  - Persze, mire? - érdeklődött Lucas, mire a lány Christopherre

nézett, ami szintén beszédes volt a jelenlévők számára.

  - Arra, hogy maradjon köztünk ... - kezdte a lány és most Kellyre

nézett, aki:

  - a kapcsolatuk Christopherrel.
  - Ez természetes. Ki tud még róla?
  - Már csak Cassandra és Jack - sorolta Christopher, ekkor Jess az

íróasztalhoz ült és egy papírt vett elő és nyújtott oda Lucasnak.

- Ki az a Jack? - tudakolta a férfi.
  - A bátyám. Ez az előző megbeszélés anyaga, ha gondolod és érdekel,

olvasd el!

  - Igen, köszönöm.
- Christopher, segítenél egy kicsit? - kérte Jessica.
  - Persze, mi a dolgom?
  - Itt van ez az akármi, ami valójában egy videonagyító, az egyik

végét a tv-be a másikat értelemszerűen a konnektorba kéne dugni -

adott át a lány a férfinak egy speciális, körülbelül 20 centiméteres

nagyítót, majd egy összecsukható asztalkát készített a tv mellé, akkor
csöngettek.

  - Kelly, kinyitnád?
  - Igen - felelte Kelly és az ajtóhoz ment, beengedte az érkezőket.

De megálltak sutyorogni az előszobában. Kelly intett Christophernek és

Lucasnak, akik odamentek hozzájuk. Jess a számítógéppel volt

elfoglalva.

   - Kéne egy kis segítség. Valakinek le kellene foglalni Jesst, míg a

többiek beosonnak a hozott dolgokkal.

   - Mire készültök? - kérdezte Lucas.
   - Egy kis karácsonyi bulira a megbeszélés után - válaszolta Brandon.
   - Csak Jessica nincs beavatva? - állapította meg Lucas végig nézve a csapaton.
   - Rendben, én segítek nektek, te Christopher, több eredménnyel

járnál a lefoglalás terén! - javasolta sokatmondóan Lucas.

  - Oké, akkor mindenki a szobába! - adta ki az utasítást

Christopher, majd így folytatta, mikor becsukódott mögöttük a

szobaajtó: - Jess, válthatnánk pár szót a konyhában?

  - Hogyne - felelte a lány és követte a férfit a konyhába, becsukták

az ajtót. A férfi átölelte és megcsókolta Jessicát.

  - Hallgatlak - kezdte a lány mikor ajkuk elvált egymástól.
  - Biztos, hogy minden rendben? Nem lesz gond, hogy ...
  - Ne aggódj! De gondolom, nem ez volt olyan fontos?
  - De ez is és szerettelek volna még egyszer megcsókolni mielőtt a többiek ...
  - Értem - szakította félbe a lány és újra megcsókolták egymást.
  - Elnézést - lépett be Lucas a helyiségbe s ökölbe szorított kézzel

hüvelykujjal felfelé jelezte, hogy küldetés teljesítve. Chris néma

bólintással nyugtázta.

  - Gyere csak! - biztatta Christopher.
  - Én csak, szeretném tudni, hogy tényleg nem gond, hogy ...? -

fürkészte aggodalmasan Lucas a lány arcát.

  - Ne aggódjatok, nem lesz semmi gond! Lezárhatnánk végre a témát?
  - Igen - válaszolták szinte egyszerre.
  - Bocsássatok meg, de telefonálnom kell - mondta a lány és faképnél

hagyta őket. A szobájába ment, ahol már a többiek a már megszokott

felosztásban elfoglalták helyüket.


   S még én dramatizálom túl, csinálok elefántot a bolhából, csak

férfiakkal ne kezdjen az ember lánya. Egyszer gyengeséget mutatsz

feléjük, s már te vagy a nebántsvirág. Remélem nem fogom megbánni az

őszinteségem - morfondírozott s végigmérte a társaságot.

   A hölgyek Lucy, Kelly, Stefanny és Cassandra az ágyon, Brandon és

Alex a fotelban ültek. Jess a telefonjáért nyúlt, de mielőtt

tárcsázott volna:


   - Még egy kis türelmeteket kérném, nemsokára kezdhetjük! - majd a

telefonra figyelt és kiment az erkélyre. - Helló! Hol vagy már? Már

csak rád várunk. Oké, siess! Szia - rakta le és nagyokat szippantott a

meleg nyári levegőből háborgó idegeinek és lelkének csillapításául,
aztán visszament a szobába.

   Időközben Christopher és Lucas is csatlakoztak a többiekhez. Ekkor

végre nyílt a bejárati ajtó és Jack és Jenny rontott be rajta. A kutya

boldogan rohant gazdájához és utána a többieket is üdvözölte. Utoljára

hagyta a még ismeretlen Lucast, aki kezét nyújtotta az állatnak, hogy
az megszimatolhassa. Mikor az teljesítette a tiszteletkört
odakucorodott a férfi lábához és hagyta hogy Lucas a fejét simogassa.


   - Szép napot mindenkinek! - lépett be Jack a szobába s lekezelve

bemutatkozott a férfiaknak.

  - Szia - köszöntek szinte kórusban a szobában lévők.
  - Na végre, Sydneyben sétáltatok? - fogadta Jess türelmetlenül.
  - Foglaljatok helyet! - mondta kedvesebben az ácsorgóknak. Chris,

Lucas és Jack is keresett magának helyet.

  - Először is szeretném bemutatni nektek a bátyámat, Jacket. Jack ők

a többiek. Az ágyon jobbról Cassandra, Lucy, Kelly, Christopher és

Lucas. A fotelban a párocska Brandon és Stefanny, a másikban Alex.

Mielőtt bármibe is belekezdenénk, gondolom, sejtitek, hogy Lucas és
Jack nem véletlenül vannak itt. Társulni szeretnének a kis csapathoz.
Vélemény?

   - Szerintem nincs akadálya - mondta Kelly.
   - Többiek? - puhatolta Jess.
   - Szerintem egyhangúan megszavaztuk a csatlakozásukat - határozott Cassandra.
   - Mindenki így gondolja? - kérdezte újra Jess.
   - Igen.
   - Oké, akkor be vagytok véve - nyugtázta Jess és bekapcsolta a

diktafont. Felemelte az egyik stóc papírt s így folytatta: - Ez az

előző megbeszélés anyaga. Adjátok tovább, kérlek! Elvileg, ha nem

számoltam el magam, mindenkinek jut és marad egy plusz példány.
   - Köszönjük.
  - Javaslom, fussátok át és képben lesztek az eddig történtekkel! -

mondta Jess, leginkább a két újoncnak. - Van valakinek valami

hozzáfűzni valója vagy egyéb kérdése, óhaja, sóhaja?

  - Igen, nekem lenne - kezdte Lucas és barátjára Christopherre

sandított, aki bátorítóan bólintott.

  - Hallgatunk - bátorította Jess.
  - Nem kötözködés, de miért te csinálod a papírmunkát?
  - Mert megállapítottuk, hogy az akkori jelenlévők közül ő kezeli a

legjobban a gépet - válaszolta Cassandra.

  - Nem kell túlzásokba esni! Csupán én úgy gondoltam, ezzel

segíthetném a legjobban a csapat munkáját - magyarázta most Jess.

  - Értem.
  - Más valaki? - nézett körbe Jess, de mivel válasz nem jött, így

folytatta: - Rendben, akkor lássunk munkához. Mi volt a kis csapat

házi feladata?

  - A program nevén gondolkodni, és az anyagi lehetőségeink

felderítése - felelte Cassandra.

  - Úgy van. Jutott valaki valamire? - informálódott Jessica.
  - Julie szerint, ha az egyetem neve alatt futna, megpróbálhatnánk

különböző pályázatokat - vágott bele Christopher.

- Lehetne szponzorokat és támogatókat megnyerni az ügyünknek -

dobta fel Cassandra.

  - Úgy érted, maradjon meg civil kezdeményezésnek? - érdeklődött Jess.
  - Csak javasoltam, mint egy lehetséges alternatívát.
  - Kérdezhetek valamit? - szólt most Lucas.
  - Természetesen. Mint mondottam korábban is, össznépi játék - válaszolt Jess.
  - Milyen előnyökkel járna, ha az egyetem égisze alatt vinnénk

véghez a programot?

  - Egyrészt, mint mondtam, elősegíthetné pályázatokkal az anyagi

források előteremtését. Másrészt lehet, hogy egyéb forrásokat és

technikát kaphatunk.

  - Milyen forrásokra és technikára gondolsz? - tudakolta Jess.
  - Mint tudjuk, a források alatt nem csak az anyagiakat érthetjük.

Ide érthetjük az eszközöket, papír, akár a helyszínt, akár emberi

erőforrás és még sorolhatnám.

- Apropó helyszín. Szóba jöhet az egyetem? - faggatta Jess.
  - Csak szombaton és csak max háromig - jelentette ki Christopher.
  - Mi legyen, változtatunk az eddigi terveken vagy új helyszín után

nézünk? - tette fel az újabb kérdést Jess.

  - Akkor is mehetne az egyetem neve alatt, ha más helyszínen

tartjuk? - kérdezte most Kelly.

  - Igen - válaszolta Christopher.
  - Úgy látom, akkor el kell döntenünk, hogy szabadon úszunk vagy...?
     - gondolkodott hangosan Jess.
  - Miért félsz ...? - kezdte Christopher.
  - Egy pillanat ... - szakította félbe Jess kissé hevesebben, mint

szerette volna. - még nem foglaltam állást, sem ellene, sem pedig

mellette - fejezte be Jess kicsit higgadtabban.

  - Bocsáss meg, akkor félre értettelek - szabadkozott Christopher.
  - Ha egy kicsit aktivizálnátok magatokat, tovább léphetnénk! -

szólította fel a társaságot Jessica az együttműködésre.

  - Szerintem ugorjuk át és később visszatérünk rá! - javasolta Cassandra.
  - Többiek? - nézett körül Kelly, a jelenlévők jóváhagyása után így

folytatta: - Egyhangúan megszavaztuk.

  - Nemrég feltettem egy olyan kérdést, hogy rövidítjük a programot

vagy más helyszínt keresünk? - dobta fel újra Jess.

  - Keressünk más helyszínt - mondta Cassandra.
  - Többiek?
  - Én is a helyszínváltás mellett vagyok - fejtette ki véleményét

Kelly, a többiek is egyet értettek.

  - Már csak Chris és Lucas döntésére várunk - közvetítette Kelly

Jessnek az állást.

  - Mellette vagyok - jelentette ki Lucas.
  - Én is - döntött végre Chris.
  - Ezt is elfogadtuk - összegezte Kelly.
  - Tartsunk ötletbörzét! - javasolta Jessica és egy papírlapot vett

ki a nyomtató tálcájából és adott át Kellynek, aztán így folytatta: -

Kezdem a Művelődési Házzal, felírnád, kérlek!

  - Gondolkodunk szabadtérben? - kérdezte Stefanny.
  - Miért ne, írjuk fel és meglátjuk - válaszolta Jess.
  - Megkérdezhetünk más iskolákat is? - dobta fel most Kelly.
  - Mármint a helyszínnel kapcsolatban? - kérdezett vissza Jess.
  - Igen.
  - Miért ne, de szerintem ugyanaz lesz a vélemény, mint az egyetem

esetében - fejtette ki Christopher.

  - Írjuk fel! Ha a szponzorkeresés mellett döntünk, akár tőlük is

kérhetünk egy termet - javasolta Cassandra.

  - Nem rossz ötlet, én pedig megkérdezem a helyi Vakok szövetségét.

Hátha ott is tarthatnánk - ajánlotta Jess.

  - Mi lenne, ha itt tartanánk? - puhatolta Jack.
  - Ez most felejtős! - ellenkezett Jess.
  - De miért? Ingyen lenne, nem kéne senkinek kuncsorogni, minden

helyben lenne és még sorolhatnám ... - boncolgatta Jack a saját

ötletét, hátha támogatókra lel.

- Nem. Ezt ne írd fel, kérlek! - kérte Jess.
  - Rendben, nem írom - nyugtatta Kelly, mert látta és felfogta az

ötletben rejlő veszélyeket.

  - Tarthatnánk öt perc szünetet? - érdeklődött Alex.
  - Most kezdtünk - védekezett Kelly.
  - Jessica és Christopher, válthatnánk két szót odakint? - tudakolta

most Lucas.

  - Rendben, tartsunk két perc szünetet! - jelentette ki Jess és

pillanatálljra kapcsolta a diktafont. Kicsit bosszúsan, mert ilyen

hamar szünetet tartanak és rosszat sejtve követte a két férfit a

konyhába.
  - Tartsuk nálam!? - vágott bele egyszerűen, köntörfalazás nélkül Lucas.
  - Hol? - kérdezett vissza Christopher.
  - A rendelőnél van egy konferenciaterem - magyarázta Lucas.
  - Értem már, miért nem a többiek előtt dobtad ezt fel - jegyezte

meg Christopher.

  - Számításba vesszük, megkérdezzem vagy ejtsem? - szögezte

egyenesen a lánynak Lucas.

  - Köszönöm figyelmességedet. Igen, számoljunk vele és igen, kérdezd

meg, kérlek a bérlés feltételeit! - mondta halkan kis gondolkodás után

a lány.

  - Biztos, hogy ...? - kérdezték szinte egyszerre a férfiak.
  - Igen - vágta rá gyorsan és visszament a többiekhez. - Folytathatjuk?
  - Igen - válaszolták a helyiségben lévők.
  - Helyes - mormolta Jess egykedvűen és visszaülve a forgószékbe,

bekapcsolta a diktafont.

  - Lucasnak támadt egy ötlete.
  - Van egy konferenciaterem a rendelőmnél. Ott is tarthatnánk? -

nézett kérdőn a többiekre Lucas.

  - Nem rossz ötlet. Felírjam? - érdeklődött Kelly.
  - Igen - kérte Christopher és Cassandra.
  - Bocsi Luc, nem akarom a konferenciatermedet megfúrni, de mi

lenne, ha az egyetem koleszában tartanánk? - vetette fel Stefanny.

  - Ha lehet, inkább Lucas - javította ki a férfi.
  - Bocsi - kért elnézést Stefanny.
  - Nem rossz ötlet. Írjam? - tudakolta Kelly.
  - Igen - reagált Cassandra a leggyorsabban.
  - Egyéb ötlet? - firtatta tovább Jess, de új megközelítés nem érkezett.
  - Sebaj, így is van miből válogatnunk. Ki mit vállal?
  - Én megkérdezem a konferenciatermet - jelentette ki Lucas.
  - A koleszt megkérdezem - ismételte meg Stefanny.
  - Én a szabadtéri helyszíneknek nézek utána - javasolta Brandon.
  - Én Brandonnak súgok majd - poénkodott Alex, amit a többiek halk

kuncogással nyugtáztak.

  - Én a Szövit és a Művelődési házat érdeklődöm meg - vállalta Jess.

    - A többit meglátjuk annak tükrében mit sikerült eddig intéznetek. Mit

tudtál meg Chris az engedélyekkel kapcsolatban?

  - Közterületen engedélyköteles a plakátolás és a területhasználatot

is kérvényezni kell! De az egyetemi faliújságon és egyéb módokon

hirdethetjük ingyenesen - felelte Christopher.

  - Hát ez több, mint a semmi - állapította meg Jess. - Többiek?
  - Alex és én az óvodákat és az elemi iskolákat próbáltuk

számszerűsíteni. De nem sok sikerrel jártunk, mert, mint tudjátok az

óvodáknak is három típusa (child care, Family Day Care, Kindergarten)

működik Melbourneben. Csak az utolsó kettőről van adat, az is csak
becslés.

  - Nekem két aggályom van az ovis csoporttal kapcsolatban - vetette fel Jess.
  - Hallgatjuk - bátorította Lucas.

   - Az előző megbeszélésen elhangzott, hogy mi mennénk hozzájuk. A

másik pedig, hogy nem tudjuk lekötni a figyelmüket egy órán keresztül.

Oké, hogy feldobjuk nekik a dolgot, hogy érdekes legyen. De egy óra az

sok nekik, nem?
  - Hát igen, ez a második jogos felvetés. Az óvodai foglalkozások 9

kategóriába vannak sorolva, a különböző fejlesztendő készségek,

területek szerint, úgymint gondolkodás, kommunikáció, személyiség,

egészség, kulturális környezetünk, természeti környezetünk, társadalmi
élet, olvasás, számolás; és ezekhez vannak rendelve a "hagyományos"
foglalkozások, a festés, rajzolás, gyurmázás, éneklés, zenehallgatás
és folytathatnánk a sort. A hét minden napján, összesen tehát naponta
9 db kb. 30 perces foglalkozás van, úgy, hogy az egyik nap reggel
családfát ragasztgatnak a gyerekek fényképekből, aztán állatokat
gyurmáznak, aztán különböző időjárási elemeket rajzolnak, aztán mesét
olvasnak nekik az udvaron (pl. kínai mesét, de persze angolul), stb. -
ecsetelte Kelly az óvónőtől hallottakat.

  - Vagyis az Ő esetükben fél órában kéne gondolkodni? - kérdezte Stefanny.
  - Álljunk meg egy pillanatra! - kérte Kelly.
  - Jess mi volt a gondod azzal, hogy mi menjünk?
  - Először is nem fér bele az időbe, hogy körbejárjuk a város

"ovijait" és itt is megtartsuk az órákat. Másodszor, ha mi megyünk,

nem önkéntes alapon működik, hisz szinte rájuk erőltetjük, holott

arról volt szó, hogy saját akaratukból jönnek, vagy rosszul értettem?
  - Nem értetted félre. Mindkét felvetés jogos - mondta Christopher

fejét csóválva, mint aki nem gondolt erre.

  - Vagyis? - nézett kérdőn körbe Jess.
  - Egy szó, mint száz, ajánljuk fel a lehetőséget a kicsiknek is. Az

órájukat megfelezzük, akkor két oviscsoport is belefér egy órába -

javasolta Lucas.

  - Ez így kivitelezhető. Ellenvetés? - vallatta Christopher a társaságot.
  - Nincs - válaszolta Jess.
  - Többiek? - fordult Christopher a többséghez.
  - Szavazzunk Chris javaslatáról! - vetette fel Kelly:
  - Én támogatom - adták le voksukat aztán sorban a többiek is.
  - Jess, Alex és Lucas már csak a ti szavazatotokra várunk - összegezte Kelly.
  - Ki vállalja be az ovis egy órát? - tudakolta Jess.
  - Majd én - mondta Cassandra.
  - Biztos? - kérdezett vissza Jess.
  - Persze.
  - Rendben, akkor támogatom - döntött végre Jess.
  - Én is - mondta Alex és Lucas.
  - Oké, mégis számszerűsíteni kellene az ovikat valahogy és felvenni

velük a kapcsolatot. Vállaljátok a továbbiakat is vagy új feladatot

szeretnétek? - érdeklődött Jess.

  - Én vállalom - jelentette ki Kelly.
  - Én is - mondta Alex.
  - Mi a helyzet az iskolák terén? - gördítette tovább Jess a fonalat.
  - Abból is sok van. De kezdem az iskolák milyenségével. Háromféle

általános iskola típus van Ausztráliában: 1. állami, 2. egyházi magán

és 3. ún. "independent" (független) magán. Hetente küldenek haza

iskolaújságot (Newsletter) amiből minden aktuális és fontos dolgot,
akciót, eseményt megtud az ember. Berakhatnánk azokba is egy-egy
hirdetést a programról - felelte Kelly.

  - Okos ötlet - dicsérte meg Jess.
  - Akkor járjátok tovább ezt a területet! Többiek? Brandon Stefanny

ti vállaltátok az egyetemeket ugye? - idézte fel Jess az előző

megbeszélésről írtakat.

  - Igen - mondta Brandon.
  - Mindhárom egyetem vezetősége nyitott a kezdeményezésre.

Biztosítottak minket támogatásukról és az intézményen belüli

hirdetésben és segítségben is kivennék a részüket - vette magához a

szót Stefanny.
  - Helyes. Puhatolóztatok már esetleg a résztvevők terén is? -

kérdezte Cassandra.

  - Igen, eddig a mi egyetemünkön kb. 30-an jelezték részvételi

szándékukat - mesélte Brandon.

  - Ti is maradnátok ennél a területnél vagy mást szeretnétek? -

faggatta őket Jessica.

  - Személy szerint maradnék - válaszolta Brandon.
  - Én is - helyeselt Stefanny.
  - Hogyan tervezitek a továbbiakat? - tudakolta Jessica.
  - Plakátokat helyezünk ki, egyetemi rádióban és újságban hirdetjük,

és természetesen végig járjuk - gondolkodott hangosan Brandon.

  - Kifogástalan elképzelések. Ha már így megemlítetted a plakátokat... - kezdte Jess
és egy másik kupac lapot adott körbe. - elkezdtem

agyalni rajtuk. Várom a véleményeket a változtatásokról!

  - Szerintem ez így szuper, ahogy van - ámuldozott Lucy, mint aki

nem nézte ki az efféle kreativitást egy vaksággal küzdő emberből.

  - Csupán a program nevével, helyszínével és a pontos időponttal

kell majd még kiegészíteni - fejtette ki most Cassandra a véleményét.

  - Ha már az időpontról beszélünk: döntésre kéne jutnunk a

hétvégékkel kapcsolatban - tépelődött Jess.

  - Első időpontnak január 21-22.-t terveztük vagy január 28-29-ei

hétvégében gondolkodunk?

  - Szerintem maradjunk a 21-22.-ében - mondta szinte egyszerre

Christopher és Cassandra.

  - Véleményem szerint, s úgy nézem a többiek is, egyetértenek

Cassandráékkal - összegezte Kelly.

  - Oké, köszi. Akkor menjünk tovább, a második hétvége: február 18 -

19. vagy február 25-26. legyen? - firtatta tovább Jess.

  - A második - mondta most Christopher.
- Támogatom - tette le voksát Kelly, majd a többiek csatlakoztak hozzá.
  - Jess és Lucas, már csak a ti válaszotokra várunk.
  - Nekem bármelyik időpont jó, én ahhoz alkalmazkodom - felelte Jess.
  - Én egy kicsit zavarban vagyok, mert a 17-19-ei hétvégém teljesen,

a másik pedig félig foglalt - nézegette határidőnaplóját Lucas.

  - Szerintem ne csinálj ebből problémát magadnak! Ha időd és

energiád engedi, csatlakozol szombat délután vagy vasárnap! -

javasolta Cassandra.

  - Ha pedig nem, akkor kihagyod azt a hétvégét! - segített be Christopher.
  - Úgy van, jól mondják - helyeselt Kelly.
  - Akkor a 25-26.-kai hétvégét fogadtuk el? - egyértelműsítette Jessica.
  - Igen - mondta Kelly.
  - Nyugtáztam - viccelődött Jessica s így folytatta: - A harmadik

időpontunk: Március 18-19. vagy Március 25-26.-ai hétvége?

  - Én ismét a második mellett voksolnék - reagált leggyorsabban Christopher.
  - Nekem a második nem jó, mert konferencián kell részt vegyek azon

a hétvégén - kommentálta Cassandra.

  - Ahogy nekem is - jelentette ki szinte egyszerre Lucas és Kelly.
  - Kelly, neked is? - értetlenkedett Jess ámulva.
  - Tudod, hallgatói önkormányzatos program - magyarázta Kelly.
  - Nem mondod, akkor az a hétvége nekem sem jó - kapott a fejéhez

most Brandon.

  - Többiek? - futott neki újra Jessica.
  - Azt hiszem, nekem is inkább az első lenne a jobb - szólalt meg

végre hosszú hallgatás után Jack.

  - Tehát, vagyunk tízen és abból ötnek nem jó a második javasolt

idő. Kérdés tehát, jó az első vagy keressünk másikat? - összegezte

Jess.

  - Az elsőre nem mondta senki, hogy nem jó, úgyhogy szerintem akkor

maradjunk annál - fejtette ki Kelly a véleményét.

  - Támogatom - erősítette meg Christopher a többiek most is követték.
  - Egyhangúan elfogadtuk - közvetítette Kelly.
  - Köszönöm, vettem. Akkor már csak a negyedik időpontban kell

megegyezzünk! - jelentette ki Jess. - Április 15-16. vagy április

22-23.-ai hétvége?

  - Én az elsőre szavazok, hogy eleget tehessünk Jess kérésének . -

kezdte Cassandra.

  - Milyen kérésemnek?
  - Hogy ne veszélyeztessük a vizsgaidőszakot - fejezte be

Christopher Cassandra mondanivalóját.

  - Támogatom a javaslatot - reagált gyorsan Kelly, mert látta, hogy

Jess zavarba jön, és nem jut szóhoz. A többiek követték példáját.

  - Ezt is elfogadtuk - összegezte Christopher.
  - Rendben, megvannak az időpontok. Ki-ki utána jár egy-egy

helyszínnek - szedte össze magát Jess és elhessegetve borús

gondolatait és értetlen kérdéseit folytatta: - Térjünk vissza a

program nevére, a plakátra és az anyagiakra!
- A plakátot feldobhatnánk egy-egy kis képpel vagy grafikával -

javasolta Brandon.

- Mire gondolsz? - érdeklődött Jessica.
  - Mondjuk ilyesmire - felelte a fiú és néhány lapot vett elő és

adott körbe. Az első lapon a nemzetközi látássérült jelölés azaz a

fehér botos alak kicsinyített, nem részletezett mása volt látható. A

következőnél egy-egy segédeszköz nagyító, fehérbot stb. szabálytalanul
elhelyezve. A további ábrák kevésbé voltak egyértelműek s némi
magyarázatra szorultak.

  - Ezek nagyon klasszak. Én ezt a kettőt meg is szavaztam - mutatta

tovább a többieknek Cassandra a segédeszközös és a nemzetközi ábrás

képeket.

  - Ezt a főplakátnak, ezt pedig a témánkéntinek.
  - De a témánkénti plakátnak nem kéne valahogy tükröznie a témakört?

      - puhatolta Kelly.

  - Javaslat? - vett elő egy üres lapot Brandon s készen állt a

tervezet jegyzeteléséhez, amiből otthon ki tudja dolgozni.

  - Nem tudom. A tanulás és segédeszköz témánál, lehet valamilyen

segédeszköz képe/ábrája. Ahogy te is gondoltad. A közlekedésnél egy

vakvezetőkutyás kép vagy valami hasonló.

  - Na, Kelly, nem kéne lelőni a poént - viccelődött Jessica.
  - Miért, egy kutyás bemutatóban gondolkodsz a közlekedés

témakörében? - kérdezte Lucas meglepetten.

  - Igen, megfordult a fejemben, de még nem láttam itt az idejét,

hogy előhozakodjak vele - válaszolta Jessica. - Szóval, jó ötletnek

tartom Kelly javaslatát a témaábrázolás kapcsán.

   - Rendben, én vállalom a plakát feltuningolását képpel és

grafikával - jelentette ki Brandon. - Jess átküldenéd e-mailban ennek

az eredetijét?

  - Persze, szívesen. A dátumokat is rögzíted rajtuk?
  - Igen.
  - Rendben, köszi. Akkor ezzel kapcsolatban még értekezünk -

jegyezte meg a diktafon felé fordulva, mintegy feladatként Jessica.

  - Cassandra és Lucy, mit tudtatok intézni az anyagiak, pénz és

egyéb erőforrások terén?

  - Egyenlőre nem sokat, sajnos. Szóba jöhetnek esetleg pályázatok,

vagy egy kis egyetemi támogatás. Mivel nem lett eldöntve, hogy civil

kezdeményezés-e vagy egyetemi és ... így nem tudtuk merre induljunk -

védekezett Cassandra.
  - Igazad van - helyeselt Jessica. - Lucy és Alex mi a véleményetek

ezzel kapcsolatban?

  - Én nem tudom igazán - vallotta be Lucy.
  - Jómagam is tanácstalan vagyok, mert sok szól mindkettő mellett

is, ellene is. De megkönnyítené a döntésemet, ha tudnám az általad

megkérdezni kívánt helyi egyesület véleményét - válaszolta most Alex.

  - Többiek? - kérdezte Jessica.
  - Én azt hiszem, elfogult vagyok egy kicsit az egyetem irányában -

vallotta be Christopher és Cassandra.

  - De lehet, hogy a szponzorok ezzel a civil kezdeményezés útján

könnyebben és gyorsabban juthatnánk támogatásokhoz és egyéb

erőforrásokhoz - fűzte hozzá Cassandra.

  - Rendben, akkor én holnap elmegyek információkat gyűjteni a helyi

egyesülethez és a Művelődési házba, talán akkor okosabbak leszünk. De

mikor ülünk össze legközelebb megvitatni az újabb ismereteket? -

érdeklődött Jessica.
  - Szerintem értekezzünk e-mailon keresztül és január első hetének

valamelyik napján üljünk össze véglegesíteni a dolgokat - javasolta

Christopher.

  - Vagyis az első téma napirendjét és ötleteit is akkor beszéljük

meg? - kérdezett vissza Jess.

  - Egyetértek Christopherrel - jelentette ki Cassandra.
  - Ahogy mi is. Addig is szinte napi kapcsolatban vagyunk

egymással, vagyis dönthetünk az egyes kérdéses esetekben - vetette fel

Kelly a többiek nevében is.

  - Rendben. Mindenkinek van dolga és gondolkodni valója. Van még

esetleg valami, amiről nem beszéltünk, de foglalkoznunk kellene vele?

    - tudakolta Jess.

- Nincs, mindenki tudja a dolgát - felelte Christopher.
  - Akkor a megbeszélést ezúttal lezárom. Mindenkinek kellemes

ünnepeket kívánok! - kapcsolta ki a diktafont Jess. A kis csapat

mozgolódni kezdett. Brandon a hifihez lépett:

  - Szabad? - kért engedélyt Jesstől.
  - Persze - válaszolta Jessica, erre a fiú egy cd-t tett a hifibe és

bekapcsolta. Közismert karácsonyi ritmusok csendültek fel, kezdetben

szolid hangerőn. Addig a többiek behordták a kis asztalra a

becsempészett szendvicseket, süteményeket és italokat.
  - Csatlakoznék házigazdánk utolsó mondatához. Én is mindenkinek

kellemes ünnepeket kívánok! Érezzétek jól magatokat, szabad a tánc,

szabad a csók! - rögtönzött Christopher és egy sarok bútormentesítése

után táncba vitte Jessicat. Nem volt szükség meghívóra, rövidesen
megtelt az ideiglenes táncparkett.

  - Mit művelsz? - puhatolta halkan Jess, hogy csak a férfi hallja s

már most magán érezte a kérdő pillantásokat.

- Táncolok - felelte kacéran a férfi és közelebb húzta a lányt.
  - Végül is miért ne - gondolta Jessica. - Előbb vagy utóbb

napvilágra kerül a kapcsolatunk. Így legalább nem elferdített

féligazságok szolgálnak pletyka alapul. Bár ez így sem garantálható.

De kinek járhatna el a szája? Stefanny, Lucy? Bár nem ismerem őket
olyan jól, de nem hiszem.


   Ekkor csöngettek, Kelly ment ajtót nyitni, mert tudta, hogy Richard

és Jeff jött. Jack lekérte Jessicát, de idővel Jess visszakerült

Christopher partnerének. Aki ezúttal már cseppet sem fogta vissza

magát, ölelte, puszilgatta és végül meg is csókolta a lányt. Aki már
nem foglalkozott tovább a kérdő pillantásokkal és felvállalták
kapcsolatukat a kis csapat előtt.


*

- Nem mondod, hogy ezek ketten? - ámult el Stefanny.
- Halkabban már! Miért ne, az ő dolguk - csitította Brandon.
  - De hát Chris a bulik többségében egy másik lánnyal ... -

akadékoskodott tovább Stefanny.

  - Csitulj már, gyere velem! - fogta meg a lány kezét és szinte

húzta ki magával a konyhába, ahol becsukták az ajtót.

  - Mi van? Miről beszélsz?
  - Arról, hogy Christopher egy másik lánnyal, azt hiszem Sherylnek

hívják, no mindegy, szóval vele jelent meg a közelmúlt bulijain.

  - Milyen bulikon?
  - Nem emlékszel? Nemrég volt egy például nála is. Azon például ott

volt innen szinte mindenki csak Jess nem.

  - Valami rémlik. Mi volt azzal a csajjal?
  - Végül is semmi, azt hiszem. De mivel minden összejövetelre vele

érkezett, az a feltételezés járta, hogy járnak.

  - Ki kéne deríteni, hogy mióta kavarognak Jesssel!
  - Szerinted párhuzamosan kavar mindkettővel?
  - Remélem nem.

   Kelly és Lucy léptek be.

  - Zavarunk? - kíváncsiskodott Kelly.
  - Nem, sőt jó is hogy jössz. Mióta járnak Jess és Christopher? -

vágott egyenesen a közepébe Stefanny.

  - Talán két éve lesz már - vallotta be Kelly kis gondolkodás után,

amire azok hárman sejtelmesen összenéztek.

  - Mi van? Miről maradtam le?
  - Semmiről. Csak meglepődtünk - vágta rá Brandon. Mivel Kelly

látta, hogy azok hárman nem hajlandók bővebb magyarázattal szolgálni

otthagyta őket. A kis hármas pedig megegyezett abban, hogy nem tesznek

semmit, míg nem jártak utána a pontos részleteknek. De amint sejtésük
beigazolódik azonnal figyelmeztetik Jessicát.

Várom válaszod, a kiállítás jövő szerdáig tart.




*******
Szép napot: Herika


Folytatjuk.

**********************
6. FANTÁZIA REGÉNY

Samu Ágnes: Ősi erők és  az újjászületett testvériség

2018 – (2. fejezet – 1. rész)

Meridin

Samu Ágnes
 Merlin egy suhintással eltüntette a tüzet. A sötétség csak néhány pillanatig tartott, aztán valami fehéren világító, örvénylő fény jelent meg a semmiből.
– Ezt dimenziós kapunak hívjuk, amin keresztül egyik világból a másikba vagyunk képesek átjutni – magyarázta Oraculum. – Kövessetek! – lépett be a dimenziós kapuba, mire nyomban el is tűnt.
A hátramaradt kis csapat szép sorjában követte Oraculumot.
– Ez a dimenzióűr – magyarázta Merlin, miközben az alagútszerű, fehér és fekete térben repültek.
Néhány perccel később a testvérek szeme elé bámulatos táj tárult. Úgy érezték, mintha a Mennyországban lennének. Délen síkság, Nyugaton hatalmas erdők, Északon sziklás hegyek s Keleten pedig dombok voltak.
– Mi most Középföld területén vagyunk. Meg kell hagyni, szép a kilátás – jegyezte meg Merlin, mintha csak először járna itt. – Atlas nem csupán az iskoláról híres, hanem a jellegzetes tájáról is. Ez a hely pedig Meridin kilátó oszlopa, innen mindent pontosan be lehet látni.
A testvérek jól körbe néztek. Korlát sehol se volt, de ez nem jelentett problémát, mert a tágas placcon legalább három tucat személy is kényelmesen elférne.
– Miért pont erre a helyre hoztál minket? – kérdezte Wolf.
– Úgy gondoltam, nem árt, ha valami szépet láttok először – mondta Merlin, miközben a jobb vállát felhúzta. – Sajnos ideje tovább mennünk – tárta szét a karjait, ekkor hirtelen a testvérek szemei előtt néhány pillanatra sötétbe borult minden, aztán egy hatalmas épülettel találták magukat szemben. – Remélem, nem gond, ha megmutatom, milyen kívülről az iskola.
– Kicsit fura az öreg – súgta oda Pegasusnak Dragon.
A kőből és fából megépített gigantikus, palotaszerű létesítmény régmúltú, egyben keleties, egzotikus stílusokkal rendelkezett.
A csapat a hatalmas bejárat felé vette az irányt.
A testvérek ámulattal néztek a fából készült kapura, amelybe egy nagy sárkány motívum lett belevésve.
Oraculum odalépett a kapuhoz, majd a jobb kezével óvatosan megérintette azt. Néhány pillanattal később a motívum vörösen felizzott.
A testvéreket hatalmas meglepetés érte, amikor a sárkány motívum semmivé foszlott, s a szemük előtt egy tenyérnyi nagyságú, vörös színű gyíksárkányka jelent meg.
– Üdvözöllek benneteket! – köszöntötte a csapatot gyermeki hangon a sárkány. – A nevem, Aka! Az a feladatom, hogy Meridin kapuját őrizzem – mutatkozott be illedelmesen a testvéreknek.
– Micsoda?! – vágta be Dragon kissé gúnyosan, majd közelebb lépett a sárkányhoz. – Fél kézzel lecsapnálak! – tette csípőre a kezeit.
– Oh, milyen cuuukiii! – tette össze a kezeit csillogó szemekkel Wolf.
– Ne tévesszen meg a látszat! Aka a kapuőrző sárkányok között a legerősebb – figyelmeztette Dragont Oraculum. – A mi világunkban sokszor a látszat csal, itt a dolgok sosem azok, aminek tűnnek.
– Kiket hoztál? – kérdezte a sárkány sértődötten.
– Tanulókat – felelte tömören Merlin.
A sárkány egy legyintéssel megnyitotta a hatalmas kaput, amin mindenki besétált.
– Kérlek, bocsáss meg a bátyámnak – állt meg a sárkány előtt Lion. – Ígérem, megkapja a magáét, amiért így megsértett – mondta komoly hangon, ezután a többiek után sietett.
– Hm… Vajon, honnan ismerem ezeket? – morfondírozott. Aka ismét legyintett egyet az aprócska mancsával, mire a kapu bezáródott, majd ezt követően elfoglalta a helyét.
A társaság keresztülhaladt a tágas, füves udvaron, amely az óriásira nőtt fáknak, a szerteágazó tavacskáknak és a színesebbnél színesebb virágoknak köszönhetően igazi paradicsomi látványt nyújtott. Az udvarról egy nyitott, fehér márvánnyal beborított folyosóra tértek be, amelyet az oszlopokra tekeredő, fehér rózsák tettek különlegessé. Végül a folyosó közepe táján lévő fura ajtó előtt álltak meg.
Merlin lehunyta a szemeit, mire a kerek, drágakövekkel díszített ajtó magától szétvált.
Az ajtó nem akármilyen helyiséget rejtett. A krémszínűre festett irodában félhold alakú íróasztal volt, ami mögött kényelmes, kipárnázott s vörös színű karosszék helyezkedett el. Az asztalon könyvek, papírok, töltőtollak s üvegből készült dísztárgyak voltak. Az iroda falainak nagy részét elfoglaló könyvespolcokon vaskos, régi könyvek sorakoztak. A bal oldali falat teljesen elfoglalta az iskola címerének olajfestménye, amely ugyanazt a hét különleges lényt ábrázolta, mint amik az íróasztalon lévő üvegdíszek voltak. A sárkány vörösesfeketére, a szárnyas farkas ezüstös kékre és a sólyom ezüstös lilára lett festve. A tigris ezüst és sötét rózsaszín csíkos volt. Az ezüst pegazus sörénye és farka ezüstös zöld színben pompázott. A főnixmadár teljesen ezüstszínűre lett festve. Az ezüst, szárnyas oroszlán fején, sörényén, lábain és a három lompos farkán fekete színű motívumok voltak. A különleges lények gyűrűformát alakítva fonódtak össze. Az íróasztal mögött a fal helyett hatalmas ablak volt, amelyen keresztül a nap sugarai beragyogták az egész irodát.
A testvérek maroknyi méretű, aranyszínű pillangókat pillantottak meg a plafonon. Nem tudták, miért kellenek azok oda, egyáltalán mire valók.
Pegasus nem akarta elhinni mindezt. Úgy érezte, ez nem a valóság, s mindjárt fel fog ébredni.
Phoenixnek és Wolfnak nagyon tetszett ez az egész dolog. Sokkal menőbbek, vagányabbak lesznek, ha kijárják ezt az iskolát.
Dragon nem tudta, mi fog ezek után történni, valójában nem is érdekelte, úgy volt vele, hogy lesz, ami lesz.
Lion képtelen volt eldönteni, örüljön vagy bánkódjon, viszont annyit felfogott az eseményekből, hogy ami most kezdetét vette, azt visszafordítani már nem lehet.
– Tudom, mi jár a fejedben, Lion – szólt csendesen Oraculum, miközben a többiek bementek az irodába.
– Bármi is lesz, a sorsunkat nem változtathatjuk meg, egyszer mind meghalunk, viszont a sorsunkat átalakíthatjuk. Nem mindegy, hogyan éljük meg az életünket – susogta komoly hangon Lion.
– Biztos vagy ebben? – tette egyik kezét a másik vállára. – Ebben és sok más világban sokkal hatalmasabb erők uralkodnak, mint azt hihetnéd. Képes leszel nekik ellenállni?
– Legyenek bármilyen erősek is azok az erők, én akkor is az elveimet fogom követni, ameddig be nem bizonyosodik, hogy azok helytelenek. Minden egyes nap küzdelem a számomra, és akit le kell győzzek… az önmagam.
– Le sem tagadhatnád, hogy ki vagy – húzta széles mosolyra az ajkait az idős hölgy, majd mindketten beléptek az irodába.
Az ajtó becsukódott, majd eltűnt, s helyette egy kandalló jelent meg.
– Foglaljatok helyet – mutatott Merlin az asztallal szemben lévő, a karosszékkel megegyező színű kanapéra. Oraculummal a szék felé vették az irányt, mire az megduplázódott. A testvérek megrökönyödve bámulták a jelenséget, még levegőt is elfelejtettek venni. – Nyugodtan üljetek le – foglalt helyet az egyik székben. – Nem kell félni – mosolygott kedvesen, mire a megszeppent társaság némi tétovázás után leült a kanapéra.
– Miért vagyunk itt? – szólalt fel Pegasus, aki a kanapé egyik szélén ült. – Mi nem vagyunk képesek a varázslásra.
– Igaza van! – helyeselt Dragon Pegasus meg Phoenix között ülve, miközben hátradőlt, és a kezeit ölbe tette. – Mi nem vagyunk képesek ajtót nyitni a gondolataink használatával… főleg meg egy székből kettőt varázsolni vagy bármi másból.
– Jaj! Miért vagytok most ilyenek?! – dörrent Dragonra meg Pegasusra Wolf, aki Lion és Phoenix között ült. – Inkább örüljetek, hogy egy ilyen helyen lehetünk! Ha ezt a sulit befejezzük, iszonyat menők leszünk! – húzta ki magát büszkén.
– Hallod, olyan vagy, mint a nagyi tévéje… sötét és nagyképű! – vágott vissza Dragon.
– Ne aggódjatok – emelte fel a kezeit csitítóan Merlin –, Meridinben mindent megtanítanak nektek.
– Igen, alkalmasak vagytok erre, Pegasus – látott bele Oraculum a gondolataiba.
– Maga belelát a fejembe!? – meredtek ki döbbenten Pegasus szemei, miközben az egyik kezét a homlokához emelte.
– Hogyan képes erre? – kérdezte kíváncsian Phoenix.
– Először is… nyugodtan tegezzetek minket, és mindent a maga idejében. Most az iskola szabályairól és szokásairól fogunk titeket tájékoztatni – mondta kedvesen az idős hölgy.
– Az új tanulókat ti szoktátok idehozni? – kérdezte kissé bizonytalanul Phoenix.
– Nem – rázta a fejét. – A ti esetetekben más a helyzet, de ezt most hagyjuk, inkább a fontosabb dolgokat beszéljük meg – váltott komoly hangra Oraculum.
Merlin részletesen, pontosan elmagyarázott mindent a testvéreknek. A Meridinbe csakis kivételes, különleges lények nyerhetnek felvételt. Sok szigorú feltételnek kell megfelelnie annak, aki ebbe az iskolába akar járni. Nagyon ritka eset, hogy egy meridni diák sötét útra tér, ha mégis megesne, akkor halál vagy börtönbüntetés jár érte. Meridinben olyan erők birtokába lehet jutni, amit tilos bárkinek is továbbadni és rosszra használni. Mindenhez ingyen lehet hozzájutni, azaz nem kell semmiért fizetni; a tanulmányaikat elvégzők támogatásaiból tartják fenn az iskolát. Hat év áll a rendelkezésre a legmagasabb szintű technikák, varázslatok és egyéb fontos tudnivalók teljes mértékű elsajátítására. A szorgalmi időszak kilenc hónapig tart, négy tanítási nap van, míg a napi órák száma pedig hat, és hetven napos gyakorlati időt kell letölteni a nagyszünetben. Mindössze hét tárgy van, emellett lehet nyelveket, egyéb tudományos és más hobbi jellegű dolgokat elsajátítani, például éneklés, festészet, lovaglás stb.. A szórakozásokat, ünnepségeket s az ehhez hasonló tevékenységeket illetően, a diákok vállalnak szerepet; tánc-, zenei-, sport-, tájékoztató- és oktató bemutatókat lehet szervezni. Ha egy tanuló valamilyen szabályszegést követ el, büntetésből küldetést kap, amit a szorgalmi vagy a vizsga időszak alatt köteles teljesíteni. Az osztályzatok elégtelentől kiválóig kaphatóak. Aki elégtelent, türhetőt vagy elégségest kap, az házi feladatban részesül. A jó és a jeles osztályzatnál a diák nem kap házi feladatot, kiváló esetén pedig még az elkövetkezendő két óra alól is mentesül. A mester előre odaadja a kiváló érdemjegyet kapottaknak az órai anyagokat, hogy ne maradjanak le. A tanítás reggel kilenctől délután háromig tart, a szünetek hét percesek, a tanórák ideje negyvenhat perc s az ebédszünet negyvenkét perc. Fontos szabályok közé tartozik, hogy a diákok engedély nélkül az órák és szünetek alatt nem harcolhatnak, csakis kivételes esetben.
– Három hónapból áll a nagyszünet és három napos a hétvége – adott hangot a gondolatinak Pegasus.
– Pontosan! – bólintott Merlin, miközben egy pohár narancslevet varázsolt magának. – Oh, milyen illetlen vagyok – suhintott a kezével, mire a testvérek előtt megjelent a semmiből egy kis asztalka, amin rostos italok voltak.
– Köszönjük! – köszönte meg Pegasus. – Milyen óráink lesznek?
A testvérek jóízűen elkortyolgatták az üdítőjüket.
– Harcászattan, Történelem, Lélektan, Mentáltan, Boszorkánykonyha ismeretek, Szabad varázslatok meg Átalakulás- és átalakítástan – sorolta fel Merlin. – A részletekről majd az órákon kaptok több információt. Most pedig szépen körbe vezetünk titeket – állt fel a székéből. – Ahol jelenleg vagyunk, az az igazgatói, és én vagyok ennek az iskolának az alapítója és egyben az igazgatója is, Oraculum meg az igazgatóhelyettes – magyarázta.
A testvérek Merlin és Oraculum vezetésével megkezdték a Meridin felfedezését. Az igazgatói bejárat mellett régies, de annál szebb faragású, fából készült ajtót pillantottak meg, amit Merlin egy kéz suhintással ki is nyitott. A kör alakú helyiségben a könyvektől roskadozó hét íróasztal össze-vissza elrendezésben helyezkedtek el. Minden asztalnál egy karosszék és egy kanapé volt. A karamell színű falakon gyönyörű festmények lógtak, amelyeken különféle, misztikus lények voltak. A hatalmas, boltíves ablakok a keleti tájra nyíltak. Merlin elmondta a testvéreknek, hogy ez itt az oktatók, azaz mesterek irodája, és az iskolának mindössze kilenc mestere van.
A testvérek és az iskola vezetői a nyitott folyosón jobb irányba fordultak, néhány lépés után egy jókora márványajtó előtt álltak meg, ami magától kinyílt. Belépve a tágas helyiségbe, elmondhatatlanul gyönyörű látvány tárult a testvérek szemei elé. A falak mentén elhelyezkedő, hihetetlen látványt nyújtó s igen terjedelmes kristálytömbökbe különféle, ismeretlen motívumok lettek belegravírozva. Az elefánt méretű kristályszobrok pontos másolatai voltak a Merlin asztalán látott üvegdíszeknek, amelyek szétszórtan, mozdulatlanul lebegtek a levegőben. A testvérek sehol nem láttak ablakokat, nem értették, hogyan lehet világos, hisz még az ajtó is csukva volt. Elképesztő hatást nyújtott a kristályokról visszaverődő fények, minden kék s ezüstszín árnyalatban úszott. Beljebb vonulva észrevették, hogy valójában a terem közepe üres, és az elejében pedig egy színpad is van még. Lelátókat meg páholyokat is felfedeztek, amikor a motívumokkal bevésett, kristályszerű falakat és a padlózatot vették szemügyre. A pillangók alatt lebegő hold, csillag, jégcsap, hópehely, gömb és még sokféle formájú kristályok élénken sziporkáztak. A legnagyobb meglepetést a plafonon repkedő kék és ezüstszínű pillangók okozták, ugyanis kiderült, mire valók, ők szolgáltatták a világítást.
– Ez az Aula, ahol az ünnepségeket és más bemutatókat szoktuk tartani – tárta szét a kezeit Merlin.
– Ez bámulatos… Alig hiszem el… – susogta Lion. – Vajon még láthatok ehhez hasonlót?
– Nyugalom, Lion, mindenre van megoldás – karolta át Oraculum, miközben kiléptek az Aulából. – Nem hagyjuk, hogy a világ elsötétüljön előtted.
Lion valami módon hamar megszokta azt, hogy Oraculum és Merlin mindig mindent tudnak.
Az iskola vezetői és a testvérek a folyosón ismét jobbra fordultak. Addig haladtak, míg nem egy szürke és fehér színű, márványból készült bejáratot el nem értek. Az ajtó mögötti s kör alakú helyiségben minden arany meg zöld színben pompázott. A boltíves ablakokon beszűrődő napfény mindent megvilágított. A falak és a padlózat zöld színű, kristályszerű anyagból készültek. Az aranyszínű, tavirózsára hasonlító asztalok a levegőben lebegtek. A helyiség végében páholyok voltak. Az aranyszínű pillangók itt most nem repkedtek s világítottak, hanem mozdulatlanul aludtak a plafonon.
– Itt fogtok étkezni – fogott bele Oraculum. – A páholyok a mesterek és a vendégek helye – tette össze a kezeit. – Az „éhes vagyok” varázsszót kell kiejtenetek ahhoz, hogy valamelyik asztalt magatokhoz hívjátok. Miután az étlapból kiválasztottátok, mit akartok enni, a választott étel nevét kell kimondanotok.
A testvérek nem győztek betelni az iskola szépségével. Ami itt van, az még az Emberek Világában létező legmodernebb magániskolákban sincs, sőt sehol máshol. Merlinék vezetésével tovább folytatták a felfedezőútjukat. Néhány lépés után egy lépcsővel találták magukat szembe, amin fel is mentek. Eleinte kissé félve közlekedtek a levegőben lebegő lépcsőfokokon, de amikor látták, hogy biztonságos, magabiztosan battyogtak felfelé. Az első emeleten zárt folyosó volt, ahol az egymás mellett sorakozó tolóajtók a japán házakra emlékezették őket. Az ezüstösen csillogó falakon a kitüntetett diákok festményei lógtak.
Pegasus odament a sárkányt ábrázoló festményhez, amin az Angelus Morias név szerepelt. Abban a pillanatban, amikor a tekintetét jobban rászegezte a sötétkék színű lényre, minden eltűnt. Pillanatokkal később egy néhány másodperces jelenet pergett le a szemei előtt.
– Köszönöm, hogy megkaphattam a Shogun-díjat! – vette át Morias a kitüntetését Merlintől az Aula színpadán. A férfinak sötétkék, rövid s göndör haja volt, emiatt a feje leginkább egy mikrofonra hasonlított. A furcsa frizuráját leszámítva, teljesen emberi külsővel rendelkezett, igaz, az arca elég nőiesnek bizonyult. – Éljen a becsület és az igazság! – kiáltotta büszkén a közönségnek.
Miután véget ért a filmfelvétel, a festmény ismét a régi lett.
Utólag Oraculum elmagyarázta, hogy a falakon nem festmények vannak, hanem azoknak kinéző emlékőrzők. Eredetileg az emlékeket különböző tárgyakba szokták elhelyezni. A létrehozó eldöntheti, hogy az emlékőrző mi legyen, és mennyi emlék legyen benne. Ráadásul az igazi festmények, képek száma igen kevés, ugyanis náluk egyáltalán nem divat az ilyesmi, nem úgy, mint az embereknél.
Merlin a legelső ajtóhoz lépett oda, majd kinyitotta azt.
– Ez lesz a ti osztálytermetek – mondta mosolyogva Merlin, miközben hátra tette a kezeit. – Hat osztály, két labor meg egy nagy konferencia terem van összesen – ment oda az ovális alakú és üvegből készült tanári asztalhoz. – A padokat a „tanulni akarok” varázsszóval tudjátok magatokhoz hívni. A „társul” kifejezéssel többszemélyessé lehet tenni a padokat, míg a „szét” esetében az ellenkezőjét éritek el.
A terem kissé félhomályban úszott, mivel a hatalmas ablakokat eltakarták a vörös színű függönyök. A fehér falak és a plafon itt is kristályszerű anyagból készültek. A mozdulatlanul lebegő, kipárnázott és ezüstös padok nagyon hasonlítottak a papasan fotelekre.
A laborok is az első emeleten voltak, amelyek egyikébe be is ment a társaság. A terem kísérleti eszközökkel, mindenféle színű folyadékokkal és furábbnál furább dolgokkal volt tele, amelyek a beépített polcokon és szekrényekben lettek elhelyezve. A mindenféle színűre váltakozó, kavicsos falak és a plafon elég fura, de szép látványnak bizonyultak. Padok helyett pedig kísérletekre alkalmas asztalok voltak.
A második emeletet egzotikus, nem mindennapi növények meg virágok népesítették be. Wolfnak nagyon megtetszett a rózsaszínű, kék leopárd mintás és tök formájú virág. Pegasusnak a szőlőlevélre emlékeztető, piros színű virágok keltették fel a figyelmét. A folyosó falának egy része üvegből volt, így le lehetett látni az iskola udvarába.
Merlin és Oraculum a konferencia terembe vitték a testvéreket. A hatalmas előadón kívül semmi más nem volt a második emeleten. A helyiség majdnem ugyanúgy nézett ki, mint az az osztály, amiben a testvérek voltak. A falak bordó színű, csillogó kavicsokkal lettek bevonva, míg a plafon fekete, kristályszerű anyagból készült. A padok itt már nem ezüst, hanem világos aranyszínűek voltak. Az ovális alakú porond szokatlan módon a terem közepén helyezkedett el, vagyis pontosabban lebegett.
A társaság lement a földszintre, onnan pedig a pincébe. Nem sokkal a kikövezett út felett lebegő, ezüstszínű lángcsóvák világítottak.
A testvérek megütközve látták, hogy zsákutcában kötöttek ki.
Merlin néhány pillanatig mosolyogva nézte az értetlen tekintetű fiatalokat, majd odament a falhoz.
– Aperio scientia! – mondta ki a varázsszót. A fal eltűnt, és a társaság előtt egy lépcső jelent meg, ami a föld mélyére vezetett le. – Most olyan helyre megyünk, ahová nem akárki teheti be a lábát. Ezen a helyen olyan dolgok is vannak, amelyeket még itt a Meridinben sem oktatunk – halkult el Merlin hangja az utolsó mondatnál.
Lion tágra nyílt szemekkel nézett Merlinre. Egyre több kérdés gyötörte a gondolatait. Vajon, miért ilyen előzékenyek velük az iskola vezetői, és miért mutatnak nekik olyat, amit nem akárki láthat?
– Merlin – szólalt meg végül Lion. – Miért teszitek ezeket értünk? Te magad mondtad, hogy ebbe az iskolába rendkívüli képességű diákok járnak, akkor velük… miért nem bántok így? – fúrta a tekintetét az idős férfi szemeibe.
– Már mondtam, a ti esetetek más, hiszen az Emberek Világából jöttetek – felelte kissé meglepetten Merlin.
– Rendben, ez idáig tiszta – helyeselt. – Csak azt nem értem, miért hoztok minket olyan helyre, ahová nem akárki jöhet?
– Le sem tagadhatná, hogy ki ő – súgta olyan halkan Oraculum, hogy azt csak a mellette álló Merlin hallja.
– Mert úgy érezzük, hogy bízhatunk bennetek, ennyi – terült szét Merlin arcán a szokásos mosolya.

Folytatjuk.

**********************

7. GONDOLATAIMBÓL

CSOMOR HENRIETT : Érzéseim hullámvasútján 

Az igazság az, hogy ez egy vers akart lenni. Csak sok lett volna benne a szóismétlés, s az nem jó. Ha egyedül vagyok, gyakran gondolkodóba esem, s mélyen beleásom magam, és utána nehéz kimászni belőle. A zokogás sem segít rajtam, mert csak jobban beledöngöl a gödörbe.

A minap, anya kint volt a sírokat rendbe tenni, én itthon maradtam, bekapcsoltam a  tv-t, mondván pihenek egy kicsit.
Csomor Henriett
  S akkor hirtelen megrohant egy fájó gondolat, amitől már gyermekként féltem, és fogságba is ejtett: a legdrágább személynek az elvesztése. Eddig soha nem foglalkoztam vele, de abban a pillanatban nagyon fontos lett számomra. Zokogásomtól lett hangos az üres ház. Miért nem gondolták anyáék, hogy inkább kriptás, s ne urnás temetésük legyen? A koporsóban legalább utoljára megölelhettem, s megcsókolhattam volna, de a sivár urnásnál már semmit nem tehetek.

Mire hazaért, kissé megnyugodtam, már csak a keserűség nyomát láthatta arcomon. "Mi a baj?" - egyből megkérdezte. "Semmi anya, kissé fáj a lábam!" - lódítottam, aztán nevetés mögé bújtam, amely sírásba fulladt. Rákövetkező napokban is megkérdezte: "Mi baj van?" "Á semmi, csak hülye vagyok!"

Nem tudom mit válaszolt volna, ha elmondom neki  a tényt. Lehet, hogy azt, hogy hülye vagyok, mert képtelen lett volna megérteni az érzéseimet, s a lelkiállapotom. Ezért jobb  néha elbújni, s megtartani magamnak a  fájó érzést. Az idő haladtával elmosódnak, de valamilyen szinten megmaradnak.

A következő elgondolást kérem ne vegyék sajnálatosnak, vonatkoztassanak el attól, hogy sérült vagyok. A sérültségem „csak" fizikálisan érintett. Én most csak egy negyvennégy éves szingli, túl érzékeny nő vagyok, akit afelett, hogy nagyon bánt, hogy egyedül maradtam, tetejére nagyon félek az egyedülléttől, mert nincs meg a biztonságérzetem. Hálistenek még nem kellett megtapasztalnom, hogy egyedül legyek ebben a cudar, félelmetes világban, ahol esetleg csak az elektronikai cikkek szólnak hozzám, vagy a madarak csivitelése töri meg a szomorú csendet. A kutyák, vagy macskák, még odabújhatnak a lábamhoz. S napjába többször belehalok a gondolatba.

Ezek lettek volna versem kezdő sorai:

Sorsomba, ha jobban belegondolok, hogy vesztettem, önmagamat sanyargatom. Nem lehettem menyasszony, anyám nem adhatta rám menyasszonyi ruhám. Könnyes szemekkel rám adta volna hosszú, fehér ruhámat. Megható pillanat egyike lett volna. Hűvös templomba belépve, kedvesem kezét fogva örök hűséget esküszünk, s arra törekszünk, hogy egy életen át meg is tartsuk.

Ezeket az életeseményeket sajnálatomra nem élhettem át. Nekem a nagy csodák kimaradtak az életemből. Közeli családtagjaimtól csak azt hallom: "Hülye vagy, örülj neki hogy nem vagy férjnél!" Bizonyára náluk elveszett az igaz szeretet, s az összetartozás, s ragaszkodás fogalma. Persze nem vagyunk egyformák, szerencsére.
A minap belegondoltam kolleganőm örömébe, aki most várja második gyermekét, s napok múlva megszületik a pocaklakója.

Csak elképzelni tudom a gyönyörű simogató érzést, ahogy növekszik bennem egy kis élet. A pocakomra is féltőn tenném a kezem, kilenc hónapig csodás együttlétben lenne részünk. Vajon milyen érzés lehet érezni, hogy rúgkapál, vagy ép forgolódik?  S végül, milyen lehet az elszakadás anya, s a baba számára kilenc hónap után? Vajon örömömön túl nem lennék-e szomorú, hogy véget ért életem legszebb kilenc hónapja kis pocaklakómmal?

Rájöttem, az emberek mennyire felszínesek, s gyorsan ítélkeznek. Pécsen sétáltam a színháztéri szökőkutaknál, egy szép gondolaton elmosolyodtam. Balszerencsémre arra jött egy cigányasszony, látta hogy mosolygok, odalépett mellém, s a baseball sapkám sildje alá bújva belevihogott a képembe, aztán elrohant, mondván, ha tolókocsis az ember, akkor bolond is. Annyira felháborodtam az eseten, hogy szólni sem bírtam. Sérülten nem is mosolyoghatok, vagy mi a szösz? 

2018. Szeptember 8.

**********************

8. HAZAI TÁJAKRÓL  - NAGY VENDEL ÍRÁSAIBÓL


NAGY VENDEL : Susognak az őszi fák…

Susognak az őszi fák,
csak zaj terem az ágon.
hanyatt dől a falevél
csendes éjszakákon.
kergetőzve kavarog
ha kósza szél lengeti,
színes rongyos ruháját
szemérmesen leveti.
hanyatt fekve öregesen
rozsdabarnába öltözik,
temetőbe költözik.
nem várja meg a telet,
látott már eleget.
szürke kopár ágon
éhes varjú károg,
volt még ezen falevél
nemrégen a nyáron.
közben súlyos léptek alatt
suhogva söprik az avart.

Megjegyzés:   2018.  OKTOBER   19.
NYIBA, KÖLTŐK IMÁI DÍJAS  ÍRÓ, KÖLTŐ  - ARANY BOT  KÜLÖNDÍJAS

áááááááááááááááá

EURÓPA KÖZEPÉN ÉLEK ÉN...


NAGY VENDEL:  EMLÉKEZÉS HATVAN ÉV FÉNYÉBEN...


Hamis próféták sürgetik
végre induljunk el 
Európa felé,
hová menjünk,  hiszen itt élünk 
évszázadok óta,
Európa közepén.
nem kell fújni újabb indulókat,
nekünk megfelel a  régi
HIMNUSZ, ÉS A  SZÓZAT,
mely keveredik  gyári gőzdudák
harsány jelszavával,
a  munka dalával.
Talán István király
Vetette el végleg
E szent földbe
Azt a magot,
Amit ezredévekig
a Magyar nemzetség
Magával hordozott.
Hogy Európa közepén,
Kárpátoknak ölén
Megálmodjon egy államot,
Kemény kézzel fenyítve azt,
Ki a másik hitért buzgólkodott.
S azóta a búzaszem
Milliónyi vékával terem,
Jelenti az életet,
Adja a kenyeret.
Követelve ezernyi
Verejtéket és könnyeket.
S az talán véletlen lehet?
Ha megnézel egy búzaszemet,
Azonnal feltűnhet,
Hogy könnycsepp alakú
A búza szeme...
S ha éles késeddel
A magvat félbe vágod,
Belsejében Jézus
Ragyogó arcát látod
Tündökölni...
E dicsőséges ünnep fényében.
mert jaj azoknak
kik hitet vesztettek.
Oda születtem
hol az anyaföldet
lánckerék hasította,
hol vérünket
idegen láb taposta,
hol férfiakat és nőket
gyereket, és időset
lőttek halomra.
Ide születtem.


áááááááááááááááá

Nagy Vendel: EMLÉKEZZ EZEKRE...

Ide születtem
hol nemzetünket
oly sokszor feszítették
gyalulatlan keresztre.
hol becsapott emberek
szebb jövőt reméltek,
félre vezetettek
Szuezt kerestek,
lelőtt anya kezében
még meleg volt a kenyér
vitte volna haza
az éhes gyereknek.
ráfolyt ifjú vére 
az új kenyérre.
Ide születtem,
hová magot vetettem,
s a drága föld ismét
új gazokat terem  ,
beivódva a  génekbe.
egyenes kaszával
nem lehet levágni őket.
türelmetlenkedve
csak várni, csak várni.
Ide születtem
hol kevés a gyermek,
talpukon az útilevél
messzire mennek.
mindezt látják most
a felakasztottak,
rendőrlovakkal
megtaposottak,
Korvin közben elhantoltak.
rádiónál kik meghaltak,
Ősi Hazától elszakítottak,
nem ilyen jövőről álmodtak.
a  kőtáblák egymásra mutogatnak.
Oda születtem
hol ha a virágot tapossák,
akkor ontja leginkább
bódító illatát.
tűzzél kalapodra 
zöldellő faágat
jó lesz az minékünk
jelt adó virágnak.
Zászlóink vezesd
Hős diadalra.
Ajkunkat dicsőség
Fakassza dalra.
Lobogónk lobogva
Zúg el a széllel,
Süvítve, csattogva
Vezérel éllel.
nembaj ha lyukas is,
hiányzik a  címer,
Diadalra száguld
Éjt kergető hévvel.
Regéket mesél
Régmúlt emlékével.
Vidáman lobog
Új idők szelével.
Mindennapi forradalmunk
Meghitten nemes
Fénylő erejével.
Zászlónkat lobogtasd
Örök dicsőséggel.
s  ha majd száz év múltával
megkérdi gyermekünk,
miből mivé lettünk,
büszkén láthassa,
él még nemzetünk.
2016. AZ  1956- OS  FORRADALOM  HATVANADIK ÉVFORDULÓJÁRA.

áááááááááááááááá

 NAGY VENDEL: Temető fényei

Meghaltál!
Jó pár éve már,
Elmúlt számodra a földi élet.
Tested talán semmivé lett?
Elporladt, s akár a hamu
Szürkül lent a sötét mélyben?
Én  a  test feltámadásában nem hiszek,
Csak a  szellem, és a  lélek örökké való  csupán,
Ha  megidézem szellemed, 
Betölti a  teret,
Ez  a  halhatatlanság lehet, 
Újra bizonyságot  adva 
A  hitetleneknek.
S hogy voltál, csupán e rideg
Kőoszlop jelzi csak?
Vésett neveden arany füstje csillan.
A hantokon apró tüzek gyúlnak,
Pislákolnak, ha lebbenti őket
Lenge őszi szellő.
Bágyadtan bólogat reá
Nagyfejű, fehér krizantém.
Halkan zizzen a kövön a tűlevél.
Fenyőfaághoz simul az apró koszorú...
Megnyugszom, s szívemből elillan a ború.
Márványkövön cikázik a mécsesek fénye.
Száz meg száz gyertya ragyog.
Vérszegényen sápadt a  Hold,
Fekete, bársonyos égbolt
Gyújt hozzá millió csillagot.

Megjegyzés: Halottak napja a szekszárdi újvárosi temetőben
2017. november 1.
áááááááááááááááá


Kértek rá diót?    
NAGY VENDEL  HANGOS VERSEI  - Vers  halottak napjára... 
Elmondják:  ILOSVAY  EGYED KATALIN   ÉS ILOSVAY GUSZTÁV  
A SYDNEY MOZAIK ,  GUSZTI RÁDIO MAI ADÁSÁBÓL

2017.  NOVEMBER  5.   AUSZTRÁLIA

A vers hangos linkje:.

NAGY VENDEL  MAGÁNZÓ,  NYIBA  KÖLTŐK IMÁI DÍJAS  ÍRÓ, KÖLTŐ

**********************

9. BEMUTATJUK TAKÁCS TAMARA   VERSEIT

Emlékezés.....

Ha a halál fogalma előttem forog,
nem a végleges elmúlásra gondolok.
A test megpihen, örök nyugovóra tér,
a lélek szabadon mindenhová elér!

Nem szűnhet meg a valós érzés, szeretet
kit a szív, lélekből, igazán szeretett!
Itt él, örömben ,bánatban, gondjainkban,
minden egyes könnyű, nehéz napjainkban.

Addig amíg mi létben létezünk, élünk,
szabad lelkük vigyáz ránk, együtt van velünk.
A hiányuk érzése ami megmarad,
sorsunk nélkülük ha fáj is... tovább halad.

áááááááááááááááá

Búcsúzás

Búcsúzás az életünk, jönni és menni,
az elválás fájdalmát százszor átélni.
Szív sosem nyugodhat, valaki hiányzik,
nem lehet veled, és érte könnyed hullik.

Tudod, hogy látod még, ott él a lelkedben,
mégis nehéz ha búcsút int elmenőben.
Karját lassan, hosszasan feléd lengeti,
tekintete bús, a remény még élteti.

Keserű érzés, de örök a búcsúzás,
emlékek perceit őrzöd nem marad más.
El kell engedned hisz nem élhet már veled,
léte ott van szorosan mindig melletted.


Búcsúzás az életünk, jönni és menni,
az elválás fájdalmát százszor átélni.
Szív sosem nyugodhat, valaki hiányzik,
nem lehet veled, és érte könnyed hullik.

áááááááááááááááá

Csillagösvényen

Sötét égboltra a tekinteted réved,
millió pici fény kószál, eléd téved.
Gondolataid közt hevesen kergeted,
keresed melyik ragyog egyedül neked!

Álmodsz, a csillagúton vidáman táncolsz,
amit csak képzelsz a csillogáshoz láncolsz.
Talán mindegyik egy lelket őriz féltve,
bennük rejlik sorsuk titkának fényéve.


S még a káprázat mély létedből elkábít,
az ösvényen utad kanyarogva csábít.
Ébredned kell időd véges, és elsuhan,
léted fényára hullócsillagként zuhan!

áááááááááááááááá

Nyitott szívvel

Nincs messze a túl távol!
A jövő sem a mától!
Az élet a haláltól,
közte a lét határol!

Drága kincs ,sosem volt, nincs,
mégis nyílik a kilincs.
Jön ki szeret betekint,
s boldogságot beléd hint!

Csókot lehel a holnap!
Adj utat szépnek s jónak!
Fürödj a hajnalfényben!
Lásd lelked tótükrében!


Nincs messze a túl távol!
A jövő sem a mától!
Halld a szél suttogását,
súgja sorsod képmását!

áááááááááááááááá

Szerénységben

Minek az élethez fényűző csillogás?
Sötétségben is tündökölhet ragyogás.
Láthatsz gyönyörű csillagokat az égen,
gyertya pislogó lángját az éj mélyében.

Rét vadvirága lehet szép, nemes,
ha szívünknek olyan nagyon kedves!
Lelkünkhöz szólhat a dalos madár,
nem kell hangos húron pengő gitár!

Az sem baj ha nincs drága pompás palotád,
ha szeretet szerény házikóban vár rád!
Minden ami nékünk boldogságot adhat,
rossz napokat messze űzve megtagadhat!

Lelked tükrét egyszer megmutatod,
a tükörképet szívedből adod,
az emberség nem alap tudomány,
ha tartod a szabályt jó az irány!

A cél az életünkben, nem más csak ennyi:
Embertelen világban embernek lenni!



**********************
10.  MEGJELENT …


MEGJELENT NAGY VENDEL  16.- IK  E. KÖNYVE, MELYNEK CÍME:  CSAK A  DAL!
SZERETETTEL AJÁNLOM A  FEHÉR BOT NAPJÁRA. VENDI

Csak a dal : Összegyűjtött dalszövegeim / Nagy Vendel
http://mek.oszk.hu/18600/18670

NEM LÁTÓK ITT OLVASHATJÁK:
www.mek.oszk.hu/18600/18670/18670.htm
.........................................


MEGJELENT CSONGRÁDI KATA  LEGÚJABB DALA!
AZ ÚJ DALOM  CÍME: NINCS MIT TENNI , RÉSZEMRŐL ENNYI ...
„Vendikém, küldöm szeretettel és kíváncsi vagyok a véleményedre!˘

Puszi: Kata
........................................

MEGJELENT  KELEMEN GYÖRGYNÉ  EDIT  ELSŐ  E. KÖNYVE!

Kedves Edit!
Örömmel jelzem, hogy a mesekönyved a mai napon felkerült a MEK állományába:
Kicsiny tollam meséi / Kelemen Györgyné Edit ; illusztrátor Szücs István, Szücs Istvánné
http://mek.oszk.hu/18600/18656

Köszönjük, és további jó egészséget, sok sikert kívánunk!
Szeretettel üdvözöllek:
G. Andi - MEK-könyvtáros

**********************
11.  ARANY BOT  - DÍJÁTADÁS

NAGY VENDEL: MEGBOTOZTAK -  ARANY BOT  DÍJKIOSZTÁS ÜNNEPSÉGE

KEDVES SORSTÁRSAIM, OLVASÓIM, BARÁTAIM!

Meglepett örömmel közlöm Veletek, hogy   megbotoztak.
A  BÍZZ VAKON Alapítvány által meghirdetett országos pályázaton  „Arany bot”  különdíjjal tüntettek ki, a  Fehér bot  napja alkalmából.
A  kitüntető  elismerést  irodalmi munkámért, és  a  vakoknak nyújtott  megjelenési lehetőségért  kaptam.

A díjazottak csoportja...

Összesen négy  kategóriában adták ki a  díjat: egyéni, alapítványi  és  vállalati munkáért, valamint  különdíjat is  átadtak.
Köszönöm mindazoknak, akik jelöltek erre a  megtisztelő címre, hálás vagyok érte.
Akik nem jelöltek, bizonyára megvan az alapos okuk, megértem őket.
   Való igaz, hogy  sokan mások is megérdemelték volna  ezt a  kitüntetést, de hát őket nem jelölték, én pedig nem állhatok  a  barikád mindkét oldalán.  Már a  díjátadás előtti hetekben megjelentek a  huhogók, kik  rosszallásukat  kinyilvánítva megkeserítették a  jelölt sorsát. Lelkük rajta.  Így  a  kitüntetés  a  sok jó mellett, és  a  lehetőségek élvezete mellé , némi  rosszindulatú megbotozást is eredményez sokak részéről.
Nagy Vendi Átveszi a különdíjat

  Az  emberi rosszindulat, és irigység  határtalan, még ebben az esetben is.
  Mindeztektől függetlenül  megtisztelő  és felemelő volt  a  díjátadáson részt venni, és az eseményen díjazottként  megjelenni , hatalmas élményt jelentett.
Több  olyan  emberrel találkoztam, akikkel évek óta kapcsolatban vagyok az interneten keresztül, és  olvassák, kapják a  magazinokat, és  az  E - könyveket, de  vakon is megtaláltuk egymást Jenei Andrással, vagy  Bíró Gabival, Krizbay Tecával, meg még jópárakkal.  Számomra egy nagy élmény volt.
Köszönetem  a  rendező alapítvány  rendkívül szimpatikus  elnökasszonyának, Balogh Anikónak.
Én is gratulálok Kovácsné Tornai Andreának, és dr. Tálos Mariannak, aki a  Mozdulj alapítvány  vezetője, és  remélem hogy  megvalósíthatjuk majd a  tavaszi irodalmi találkozót az alapítványánál.
 Alább csatolom a  „Bízz vakon alapítvány” hivatalos  levelét, és a  díjazottak névsorát.

Tehát a levél ekképpen szól: 
Tegnapi napon végre kihirdettük a nyerteseket és az Arany Bot Díjak eljutottak a gazdáikhoz.
 - Magánszemély kategóriában egy végtelenül szimpatikus kórházi dolgozó lett a díjazott, aki önzetlenül segíti látássérült kollégáját, neve: Kovácsné Tornai Andrea.
- Civil kategóriában a Mozdulj! Közhasznú Egyesület vihette haza a díjat.
- Vállalati kategóriában pedig a Decathlon kapta meg az elismerést.
- A különdíjat a közönségszavazatok alapján Nagy Vendel szekszárdi író, költő nyerte el.
 
A különdíj...
Ismételten szeretnénk minden további jelöltnek nagyon gratulálni és egyben köszönetet mondani áldozatos, fáradhatatlan segítségükért, amit a látássérültekért tesznek.
Továbbá köszönetet szeretnénk mondani mindazoknak, akik feltették a jelöléseket a www.aranybot.hu oldalra és ezáltal lehetővé tették, hogy az arra érdemesek elismerésben részesülhessenek.
Jövőre is várjuk a jelöléseket és a szavazatokat! Bővebb információk hamarosan a Facebook-on és weboldalunkon lesznek elérhetőek.

Köszönöm szépen!
Őszinte  hívetek:  Nagy Vendel
Magánzó - ARANY BOT  KÜLÖNDÍJAS
2018.október  15,    a fehér bot napján

áááááááááááááááá

Wessely Gábor újságíró  cikke a Tolnai Népújságból (e-mail címe: szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu)
Elismerés 2018. 10. 19. 16:20

Megosztom: Arany Bot Díjat ítéltek oda a vak költőnek


 Százéves a Magyar Vakok és Gyengén látok Országos Szövetsége. Az előd szervezetet az első világháborús gáztámadások során, látásukat elvesztő, leszerelt katonatisztek alapították. A centenárium kapcsán számos eseményt szervez a szövetség. Most adták át például az Arany Bot Díjat, melynek Tolna megyei vonatkozása is van.
   A Bízz Vakon Alapítvány felhívására sokakat jelöltek, akik segítik a vakok életét. Díjat három kategóriában adtak át egy budapesti rendezvényen. Az egyéni jelöltek közül Kovácsné Tornai Andrea kórházi dolgozó kapta az Arany Bot Díjat, civil kategóriában a Mozdulj! Közhasznú Egyesület, míg vállalatok közül a Decathlon kapta az elismerést. Volt egy különdíjas is, a szekszárdi Nagy Vendel, aki úgy segíti a látássérülteket, hogy közben maga is az. Az indoklás szerint azért tüntették ki, mert írásaival bemutatja a vakok életét, és megjelenési lehetőséget is biztosít tollforgató sorstársainak. Működtet ugyanis egy irodalmi portált, Megszólalok címmel, mely nagyrészt látássérültek verseit és prózai munkáit közli.

 áááááááááááááááá

VÉGHELYI JÓZSEF  TÁRSSZERKESZTŐ  LEVELE

Szia Vendi!
Lehetne-e egy ilyen hír olvasására közhely nélkül válaszolni…? Ugye, hogy nem! Rég óta érett már számodra ez a díj, sőt még ennél is komolyabbra
lennél esélyes. Ám a költészet nagyon is a „felépítményekhez” tartozik: magyarul ízlés dolga annak megítélése, hogy mi a kiváló és mi a hitvány…,
Ezen túlmenően semmi sem történt a mocskolódókkal kapcsolatba: tették ami kell. Akik ilyenre vetemednek, azok vagy túlértékelik  saját munkájukat,
vagy egyszerűen csak  irigyek. Tudat alatt abban reménykednek, hogy ha Téged ócsárolnak, akkor maguk magasabbra emelkednek a ranglétrán! Hát pedig nem!
Talmi örömök ezek. Sokszor lusták kihozni magukból a lehetségest, vagy egyszerűen csak tehetségtelen, hitvány alakok. Ilyenek mindig voltak, vannak és lesznek is…!
Arany János örök érvényű szavaival az Epilógus című verséből idézve:

Véghelyi József
„Kik hiúnak és kevélynek –
Tudom, boldognak is vélnek:
S boldogságot
Irigy nélkül még ki látott”

 Hát lépj rajtuk túl. Ezek többnyire frusztrált percemberek saját kis szemétdombjukon! Örök sértődöttségben fogják leélni az életüket! Még ha fájó is néha az igaztalan, gyakran öncélú rosszindulat, akkor is megállja a helyét a régi latin mondás:…aquila non captat muskas!... (azaz: … a sas nem kapkod a legyek után!...)
A most kapott „Arany bot” külön- díj emeli a költészetben elért eredményedet, és azt a munkát amit a sorstársaid körében elvégeztél. Sokuk számára reményt adtál,
élhetőbbé tetted életüket. Valamennyire kinyitottad előttük a világot, lehetőséget kaptak és kapnak arra, hogy ők is megmutathassák érzéseiket, gondjaikat,
művészetüket… Ez igen nagy dolog. Reményt adtál nekik egy tartalmasabb, teljesebb  élethez…! Hát erről is szól ez a díj!
Őszintén gratulálok, és egy kicsit úgy érzem, hogy magam is büszke vagyok, és hozzájárultam - kicsiny mértékben ugyan - a szerkesztésemmel céljaid eléréséhez – mint „fegyverhordozó”.
Baráti öleléssel: Véghelyi József

áááááááááááááááá

BÍRÓ GABRIELLA   SZERZŐTÁRSUNK   LEVELE

Sziasztok! Október 15.-én Budapesten a premier Kultcafféban megrendezett 

Aranybot díj átadási ünnepségen vettem részt, legeslegkedvesebb 

kolléganőmmel. A meghívott vendégek között jelen volt, Vendi 

listatársunk is. Elsőként szeretnék ismételten gratulálni neki a 
közönségszavazatain elnyert Aranybot díjához. Természetesen ezt 
személyesen is megtettem neki az elsők között. Nagyon büszke vagyok rád 
Vendi, a díjat megérdemelten nyerted. További írásaidhoz sok sikert 
kívánok ezúton is. A díjra a Bízz vakon egyesület által kiirt pályázaton 
keresztül lehetett jelöltet küldeni. A Hétköznapi hősök kategóriában az 
én jelöltem Kovácsné Tornai Andrea kolléganőm volt. Nagyon 
színvonalas műsor keretében került sor a négy díj átadására. A fellépők 
között jelen volt sorstársunk, Krizbay Teca is, aki éneklésével és 
zongora játékával kápráztatta el a megjelenteket. Boldogságunk hatalmas 
lett, amikor kolléganőmet Sipos Tamás, az Irigy Hónaljmirigy együttes 
tagja hívta fel a színpadra, hogy átnyújtsa neki a díjat, amely egy 
gyönyörű labrador kutyus, szájában fehérbottal ábrázoló bronz szobor 
volt. Az ünnepség után Andi és Vendi a média középpontjába kerülve 
interjúkat adott. Zárásként gazdag állófogadással vendégeltek meg 
bennünket. Ezúton köszönöm minden listatársamnak, aki szavazott Andira, 
hozzásegítve őt a díj megnyeréséhez, és számunkra egy feledhetetlen 
kellemes élmény megéléséhez.

Szeretettel: Gabi
áááááááááááááááá

Látásunkért levelezőlista - latasunkert@lev-lista.hu
Leiratkozás a listáról: http://lev-lista.hu/pub/latasunkert
Készíts magadnak levelezőlistát vagy hírlevelet egy perc alatt!



áááááááááááááááá


http://lev-lista.hu - A levelezőlista szolgáltató
De ha profibb rendszert akarsz: http://lev-lista.hu/hirlevel_profin


**********************
12. KISREGÉNY

ÁBRAHÁMNÉ  ÁGNES : LÉLEKVESZTŐ (kisregény)

 I. FEJEZET. 

 RÖGÖS UTAK 
1. RÉSZ: ÚTTALAN ÚT
 
   Sokak biztatására úgy éreztem, viszontagságos életemet megírom, Gyepes Judit néven, s álnevekkel, ál-helységnevekkel, de ennek már nincs jelentősége. Nagy regényt akartam írni, de fogytán az erőm...
Célom, hogy megmutassam, a poklok legmélyéről is fel lehet jönni. Hiszem, hogy a szeretet ereje felemel a gödörből, amikor már te is tudsz segíteni, s mászni próbálsz
kifelé! Ez a regény azoknak szól, akik adnak még egy esélyt a boldogságnak. Ám addig hosszú, nehéz utakat kell megjárni, elviselni szörnyűségeket, túlélni a halált is.
Reményem, hogy sikerül elbeszélnem könyvemet, szeretettel mindazoknak, akik velem tartanak ezen a szenvedéssel, megaláztatással, kilátástalansággal, könnyekkel
teli úton a végső megnyugvásig, sok fellángoló reményen és buktatókon keresztül. Előre is köszönöm velem tartó olvasóimnak a kitartást.
   Koraszülöttként, nagyon betegesen jöttem világra, éppen-hogy csak életben maradtam. Voltam torokgyíkban, szamárköhögésben, himlőkben, rengeteg tüdőgyulladásban és sok-sok fülfelszúráson estem át. Anyám odaadott csecsemőként nagymamámnak, hogy vigyen le Csabára az „ellenforradalom” elől, mert apám ávós tiszt volt. Öt kiló voltam, és öt hónapos. Mesélték, hogy féltett engem talán anyám alkoholista apámtól, aki elette előlem a bébipapit is, az ő apja pedig fejre-ejtett, s nálunk lakott még apám TBC- s nővére is. Talán valóban szeretett a maga módján anyám.
Ábrahámné Ágnes

Vagy csak azért születtem, hogy otthagyhassa a soproni egyetemet, ahol titokban bukásra állt, pedig a tíz testvér közül csak őt tudták taníttatni. A terhességgel kicsikart esküvő jól jött. 1956.-ban láttam meg a napvilágot. De mi-végre?
  Három éves korom körül már vannak emlékeim. Rettegtem az ószeres, a jeges ordítozásától, hiszen azt mondták, ha rossz leszek, elvisz. Féltem a rossz emberektől, mert azt mondták, félni kell. A száradni felakasztott ruháktól az ajtóra, este a sötétben nagyon féltem, embernek hittem, árnyékuk borzasztó volt. Iszonyodtam az ágy alól majd kibújó rossz embertől, a csótánytól, hogy belém mászik. Tata csaknem mindig betegen feküdt jajgatva, idegzsábája volt, amikor jól volt, kivitt a határba, mert lovas finánc volt. Rengeteg élmény volt, pipacsot és búzavirágot szedtem, ültem tata nyakában is. Egyszer találtam egy birkafejet, és haza akartam vinni. Máskor fenékbe döfött egy kecske, átestem a kerítésen. Másszor pedig megkergetett egy dühös gúnár. Attól is viszolyogtam, hogy a potyogtatós WC.-ből kimásznak rám a nyűvek, kukacok. Mamikával meg eső után gombászni mentünk az erdőbe. Tapostuk a sarat, cuppogó, zöld füvet, lila lóherék és sárga pitypangok vettek körül bennünket úttalan utakon, néhány kutyatej már fehér csillagos gömböcskét viselt, ha óvatosan téptem ki, elfújhattam. Szárából fűztünk láncot, és a szarkalábakon ha minden kis szívecskét óvatosan lejjebb húztál, csörgött, ha megráztad. A kutyatejtől fehér-nedves keserű lett a kezed. Keserű lett a szájam is, ha rettegve arra gondoltam, hogy én is úttalan út mezsgyéjén járok, ha meghal mamikám, mi lesz velem?…A pipacsot megnyálaztam, és számra ragasztottam. Egy nap katicabogarat gyűjtöttem gyufaskatulyába, este az ágyban nézegetni akartam, kimásztak, és alvás közben sokat belenyomtam az ágyneműbe, új párnacihát kellett felhúzni, dunnahajat, lepedőt, nagyon összeszidtak érte! Húsvét előtt tehénlepényt szedtünk, mert nagytakarításkor azzal kentük fel a konyha földjét gyönyörű szürke simára, ezt aztán lehetett sikálni is.
- Kisjányom, ne kóricálj itt össze-vissza, mert meglásd, beleesel a szép nedves padlóba, öltöztethetlek át, megütöd magad, és kezdhetjük újra a mázolást!
- Nem esek én el, vigyázok!
Persze, hogy elestem, és nekem kellett ügyesen, puszta kézzel újra kenni. A gyönyörű mama-varrta új ruhácskám csupa kosz lett, másikat kellett felvenni, ezt kimosni gyorsan szegény mamikának.
A szobában kicseréltük a szalmát a szalmazsákokban, hogy friss ágyban aludjunk. Én mama és tata mellett aludtam egy ágyban, mert még ott lakott Kati nagynéném, aki nagybeteg volt, hatalmas szívműtéten és több agyi embólián esett át. Mátyás nagybátyám, aki inasiskolába járt, hogy lakatos lehessen, és mindig egy tankönyvvel a kezében le-s föl sétált a szobában, és a lámpa alatt lehúzta a fejét. Velünk élt még Marika nagynéném, aki tizenhat éves volt, három műszakban dolgozott a szövőgyárban, és terhes lett valakitől.
- Édes jányom- szólt hozzá mamukám: amikor megjött az első piros betűs ünneped, Klári nővéred adott felkötőket, és elmondott mindent, igaz?
- Igen, mama.
- Azt is megmondtuk ezerszer, vigyázzál a férfiakkal, így van?!
- Igen, mama.
- Mariskám, ha mán megestél, aranyom, mé nem mégy férjhőn az apjához?
- Nem szeretem mán, mama.
- A Sadri elvesz majd akkó?
- Igen, mama.
- Na, addig itten lakhatol, senki se bánt, de kell a fizetésed. Majd én varrok néked ruhát.
- Igen, mama- és mind a ketten sírva megölelték egymást, azután megtörülték arcukat a kötőjük aljába, és dolgoztak tovább.
Ma is emlékszem a dunna szagára, a kandliból kitöltött tej illatára a csuporban, a szövött rongyszőnyegek csíkjaira, Pannika nénire, aki Panni robogón járt ki oltást adni nekem hason fekve az ágyon. Nem bírtam enni, mama óránként, kanalanként etetett lisztlevessel. Emlékszem, ahogy tatukám reggelente pödörte nikotintól sárga bajuszát, ilyenkor nem volt szabad hozzászólni. Ahogyan kopasztottuk a tyúkot az udvaron forró vízben, amitől én rettegtem, és a szagát sem szerettem. Hogyan eresztettük ki vérét egy tányérba, ahogy mamukám lábai közé szorította a tyúk hátrafeszített testét. Emlékszem a hagymás vér sülő illatára és finom ízére. Mama megtanított levestésztát gyúrni, a gyúródeszkát beliszteztük, ráöntöttük közepére kúposan a lisztet, közepébe mélyedést nyomtunk, és beleütöttük a tojásokat. Nagyon gondosan gyönyörű két félgömböt gyúrtunk belőle, beliszteztük, és konyharuhával letakartuk kicsit pihenni. Azután az elsőt elkezdtük vékonyra nyújtani a nyújtófával, finoman, el ne szakadjon, ki ne lukadjon. Ha mégis megszakadt, befoltoztuk. A nagy karika tészta utána pihent az abrosszal letakart Zinger varrógépen. Mikor a második karika meglett, az elsőt újból rátekertük a nyújtófára, s kettévágtuk, majd elkezdtük hajszálvékonyra szeletelni. Ezt csak bekötött fejjel és fehér kötényben szabad volt csinálni. Nehéz volt ám, de jó! Gyakran sütöttünk lekváros papucsot is, töpörtős pogácsa tésztájából kockákat kell vágni, és közepére az a kemény szilvalekvár, amit mamu nyáron eltett agyagedényben a hűvös spájzba. A tésztakocka két sarkát ráhajtani, s már sülhet is! Mama is már akkor is nagyon beteg volt, cukorbaj, ízületi gyulladás begörbült, göbös ujjakkal, néha megcsapkodta-dörzsölte vizes csalánnal, hogy ne fájjon annyira.
Karácsonykor elővettük a féltve őrzött díszeket, a picuri gömböket és a piros pöttyös-kalapos gombákat. Na és a fenyőillat!! Biztosan elragadott a fantáziám, mert határozottan emlékezem, hogy láttam a Jézuskát, aki egy fiatal néni volt barna fejkendőben, és összeszidtak, hogy ne hazudjak.
- Judit, ha hazudsz, megver az Istenke, de ezt nem szabad apádéknak elmondani, mert elvesznek tőlünk!
- Hol van a Jézuska?
- Mindenütt. Ő lélek, és mindent tud, mindent lát.
- És hogy ver meg?
- Lásd, most is elesté, csupa seb a lábad. - Okítgatott mamikám…egy napon Mariska halkan nyögdécselve, két kézzel fogva nagy, kerek hasát, elindult szenvedő arccal mamikával a kórházba. Nagy sokára jött haza mama, mondta, Öcsike megszületett, nemsoká hazahozzák, és akkor hat hétig Mariska lesz velünk, mert mamának be kell járni a TSZCS-be normába dolgozni, zárszámadáskor legyen munkaegység, mert kell a pénz. Később, mikor már meg voltam magam is, anyámék felvittek hozzájuk vissza.
Ezalatt mama konyhalányként keresett pénzt.
De mindig beteg voltam, hát mamukámék eladták a házat, és felköltöztek Debrecenbe, hozzánk, hogy rám vigyázzanak. Tatukám vitt mindig a városkertbe sétálni, s egyszer nagy vihar jött. Dörgött az ég, villámlott, rettenetesen féltem, hogy belém csap. Szakadt az eső, sötét lett, csurom egy víz lettem. Az úton letört faágak hevertek. Bementünk a zöld WC-be, és a WC-s nénivel beszélgettünk, megtanított, hogy kézmosás után minden egyes ujjamat külön alaposan meg kell törölni. Tatukámnak megszúrta egy rozsdás esernyőnyél a lábát, egyre rosszabbodott, mígnem levágták combközépnél a lába szárát.
Én akkor csak azt tudtam, hogy nincs több séta, de a mesék megmaradtak, csak most én ültem az ő ágya szélén. Fából kis állatokat is faragott nekem. Amíg kórházban volt nagyon rossz volt, a nagybeteg Kati nagynéném vigyázott rám, amíg mamukám takarítónőként dolgozott, és én csak sírtam és sírtam egész nap, ő bezárt sötét pincébe, féltem tőle nagyon. Ha elvitt mama munkahelyére,- nem tudtam, hogy nem szabad- a zárakon a pecsétet gyurmának nézvén, összenyomorgattam, nagy baja lett belőle mamukámnak. Hazafelé sírtam a hídon, mert éreztem, hogy le fog szakadni alattam, sírtam a fehér ajtóknál, mert azt hittem orvosi szoba, a fehér ruhás nőknél, mert azt hittem, orvos, és mindig kikaptam Katitól. Apámtól is rettegtem, részegen szörnyű volt. Józanul is olyan iszonyú szemekkel nézett rám ő is, és nagynéném is, hogy nem mertem rájuk nézni. Anyám is sokszor nagyon megkínzott, mert nehezen tanultam meg nevünk, címünket, telefonszámot, és egyszer későn jöttek értem, s bölcsődebusz körözött velem a dadussal késő estig, utána éjfélig ismételgetnem kellett az adatainkat. Anyám a fürdőszobából kiabált ki, és ha rosszul mondtam, hozzám vágott valamit.
Az asztal alatt szerettem elbújni. Egyszer Kati vitt sétálni, és találkozott egy bácsival, akinek
otthonról vitt ételt, bevittek a moziba, és annyira féltem a borzasztó gyilkosságos filmtől, hogy befogtam a szemeimet, a bácsi meg úgy puszilt meg, hogy nyelvét a szájamba dugta.
Egy nap Kati bevette az összes gyógyszerét. Jöttek a mentők, ő úgy feküdt az ágyán, hogy kezei lelógtak a földig, sírt, és kimosták a gyomrát egy hatalmas gumicsővel. Iszonyatos volt! Megint nagybeteg lettem, és mama levitt vissza Csabára, egyik gyerekéhez, de a vonaton végig sírva sikoltoztam nagy lázasan, hogy „ugye apu nem jön utánunk, ugye nem?!! mindenki haragudott rám, hisztisnek mondtak, hogy jól el kéne verni, hol azért sírtam, oltsák el a lámpát, fáj a szemem is, hol azért, gyújtsák meg, félek a sötétben, és egy bácsi megfojtott egy nénit, láttam!!
Szörnyű belegondolni, milyen lehetett az az érzés anyám kilenc testvérének, hogy én vagyok a kedvenc unoka, miattam költöztek mamáék hozzánk, de ha baj van, ők segítenek.
Anyáméknak le kellett költözniük Szőregre, mert apámat az alkohol miatt oda helyezték a TSZ-be főkönyvelőnek. Sajnos engem is levittek magukkal, pedig betegre sírtam magamat.
Szőregen először albérletben laktunk egy idős házaspárnál, én nagycsoportos óvodás voltam.
Egyszer nagyon beteg lettem, belém kényszerítették a szalonnát, és éjjel összehánytam az ágyat, amiben hárman aludtunk apámmal, anyámmal. Reggel nem hitték el hogy nem kakáltam be. Nagyon kikaptam, és büntetésből kidobták azt a húsvéti tojást, amit nagymamám nekem festett világoskékre, és volt rajta egy kis ház. Borzasztó volt. Később egy udvar közepén álló omladozó, gerendákkal kitámasztott szoba-konyhában éltünk. Én kétszer jártam a nagycsoportot, mert év-vesztes voltam. Az óvodában is nagyon rossz volt, és az óvodába-járás is, mert időre haza kellett érnem, gyakran eltévedtem, és kérdezgetni kellett az embereket, hány óra van, és hol vagyok. Az első osztályban mindig szidott a tanítónő, mert hosszú hajammal levertem a mögöttem ülő ceruzáit a padról. Egyedül nem tudtam befonni, ezért anyám fejemre rakott egy fazekat, és körbe vágta a hajamat. Iszonyú volt, de a legrosszabb az volt, hogy az ünnepségen verset kellett szavalnom, és anyám a forró nyárban matrózkabátban küldött el, elájultam, és a tanítónő levette rólam, egy szál kombinében kellett elmondanom a verset. Egyszer anyám sebtében felöltöztetett, kezén fogva elrohantunk a TSZ-irodába, és két napig ott voltunk bezárkózva, a szeneskannába pisiltünk, ott volt az elnök, apám, és a feleségek, gyerekek. Kint az egész falu vasvillával, kaszával, mert nem kaptak pénzt.
Az első osztály elejét két iskolában kezdtem, mert a régi megszűnt, újat építettek, de félévkor visszaköltöztünk Debrecenbe, s így sok viszontagság után a harmadik iskolában fejeztem be az első osztályt.
A költözködés napján is nagyon beteg voltam, az új lakás házmestere megengedte, hogy náluk feküdjek, aludjak, felutazni meg két férfi között a teherautón utaztam. Ettek, nekem nem készített anyám, hát nekem is adtak. Alig voltam túl egy kórházban töltött kanyaró,(anyám nem látogatott, és nem is jött csak két nap késéssel értem, már úgy nézett ki, visznek állami gondozásba, a vonaton meg aludt, s nagyon féltem, hogy túlmegyünk…) már középfül és tüdőgyulladásom volt, és elő voltam jegyezve ÉBREN mandulaműtétre. Boldogság volt, hogy nagymamámék is abban a lakásban laktak, két nagy szoba nekik,( én is velük lakhattam) és két nagy szoba erkéllyel anyáméknak, cselédszoba, spájz, konyha, előszoba, fürdőszoba, wc, hosszú gang, telefon. Apám párt fejes, ávó-s, munkásőr volt… még kettő pincénk is volt, és óvóhely a pincében. Egy este az apám rettenetes részegen jött haza, nekem tüdőgyulladásom volt, és köhögtem nagyon.
- Ki az ágyból, egyáltalán, mit keresel itthon, mért nem vagy kórházban?!-
- Én csak…-
- Ide leülsz - mutatott a kirántott székre.
- Ha köhögni mersz, lelőlek!- és rám fogta két kézzel munkásőrpisztolyát.
Rettegve, fulladozva, zokogva vártam, mi lesz….Anyám sírva, szótlanul állt. Arra nem emlékszem, hogy leájultam a földre.
Az iskolában reggel megkérdezték, ki kér kiflit.
Én nem tudtam, hogy negyven fillér, kértem. Szerettem az egyik kiflit úgy enni, hogy óvatosan lefejtettem a külsejét, és előbb megettem a héját, azután a belsejét. Év végén azután nem adták ide a bizonyítványt, mert tartozásom volt. Sírtam, nem mertem otthon elmondani. Összevissza hazudoztam, de csak kiderült az igazság, és jól kikaptam. Egyszer meg megtetszett hogy láttam leírva, Néhai Nagy Pál, és az iskolában is volt több gyereknek három neve, hát minden füzetemre, könyvemre ráírtam: Néhai Gyepes Judit. Mikor meglátták, sírva-nevettek, és elmagyarázták, nem úgy van az, de pénz kellett új vignettákra. Évközben megvolt a szörnyű mandulaműtét is, és mégis 4.5-re végeztem. Nagyon-nagyon fájt az operáció, előbb becsaptak, hogy nézzem meg, csak bespriccelnek a számba orvosságot a tűvel, hogy ne fájjon a műtét, azután várnak amíg elzsibbad a torkom, és csak akkor kezdik el a mandulámat kivenni. Mégis nagyon megszúrták a torkomat sok helyen, és mégis nagyon fájt minden, sírtam nagyon, ne hisztizzek, azt mondták. Kedvenc játékom az volt, hogy nyomtatott betűkkel kimásoltam a meséket a mesekönyvemből, és álmodoztam, egyszer én is írok mesekönyvet. Felolvasni is nagyon szerettem. Egyszer nagyon rossz voltam, hisztiztem, hogy reszelt kekszet kérek reszelt almával, és nem csinálom meg magamnak, és szegény mamám sírt, elmondta anyámnak, és akkor eltiltottak tőlük, egy idegen családhoz kellett járnom ebédelni, és hazaküldtek amikor már anyámék otthon voltak, borzasztó volt. Titokban találkoztam mamával, adott enni, és kávészemeket kellett elrágnom, hogy ne érezzék meg a leheletemen a kolbászt. Adott pénzt, de anyám megtalálta, és be kellett dobnom a levélládán. Vendégségek voltak este, és ha túl sok kekszet ettem, kikaptam, már azt sem tudtam, mit szabad, és mit nem. Másnap a sok edényt el kellett mosogatnom hideg vízben, mosogatószer nélkül.
Volt, hogy mama megsajnált, és titokban kiadogattam a szennyes edényt, meg a szennyes tornaruhámat, és kimosta helyettem, és visszaadta a kis-ablakon. Egyszer a tornaruha mosóvizébe kölnit öntöttem, mert a dorkó szaga benne maradt, észrevették, és százszor le kellett írnom, hogy többé nem leszek rossz. Németóra helyett néha beszöktem mamukáékhoz. Rájöttek, hogy az a család templomba visz, és ezért újra megengedték, hogy mamáéknál lakhassak. Végtelenül örültem! Nagyon-nagyon jó akartam lenni! Mindent jól csinálni, hogy
Soha többé ne válasszanak el…Ne legyen több sikoly! Ne kelljen többé úttalan utak rögös
emelkedőit taposnom lukas cipőmben, köröznöm csak céltalan, minél később érjek haza.
Haza? Hát mi volt nekem az otthon?
Kati nagynéném egyszer ki akart ugrani az ablakon, ezt elmondani is lehetetlen…
Nem tudtam folytatni az emlékezést a borzalomtól. Ahogy ott lógott két lába fennakadva az ablakpárkányon, teste kívül, és én lebénulva álltam, mamát hívtam azután , amikor végre meg tudtam szólalni úgy, hogy hang is jöjjön ki a torkomon. Tata odamankózott, mami is, én is, és húztuk vissza, húztuk és húztuk, mígnem bent volt már egészen. Sírtunk csak mindnyájan…
Kati lehülyézte édesapját, ő pedig meg akarta ütni a mankóval.
Megpróbáltam visszaemlékezni szép dolgokra, PL: amikor hanyatt feküdtem régi pici házunk kis kertjében a fűben, s a frissen leszakított illatos paradicsomba haraptam, csorgott leve az arcomon. Egyszer kékítőt tettem a töltőtollamba, egyszer meg haj-hamvasítót, hogy szépen írjon.(Nagymamámnak gyönyörű hófehér haja volt, arra kellet egy-egy pici hamvasító néhanapján.) A Nap belesütött szemeimbe, szikrázó színes képeket láttam, mint a kaleidoszkópban, ami máig kedvenc játékom gyermekeknek. Ahogyan sétáltunk mamu testvéréhez mamukával a” Körözs alatt”, szomorúfűzek hajtották ránk fejüket, levelükkel simogattak. A pici vályogház kemencéje és az almárium,
rajta illatos birsalmák sorakoztak. Élt még mamikám kilencven éves anyukája, és én hittem, mama száz évig fog élni, és én-nálam fog lakni, férjemmel mindenben kiszolgáljuk, és ő csak pihen, és sétálni visszük erdőbe, és mindent megkap, amit csak kíván. Az unokáimnak pedig ugyanolyan jó nagymamájuk lesz, mint ő, és gyermekeimnek nagyon jó édesanyja leszek.
A fal felé fordulva heverőmön fekve csillogó „aranyakat” kapartam ki a falból, a beázás foltjaiban állatokat láttam. Elterveztem, milyen ruhákat adok gyerekeimre, ha az Északi - sarkon dolgozunk, a trikótól a bundáig, sorra vettem minden ruhadarabot, még színüket is elképzeltem, mintájukat, anyagukat, mindent.
Tatukámmal néha lementünk a templom előtti térre, s ott lestük, vagy az erkélyen, hogy apu részegen dülöngél haza, lámpavasakba kapaszkodva, ki-kiesve az úttestre, s egy este megint szörnyűség történt: apu ordítva betörte a vitrinablakot, üvegcseréppel felvágta anyu és az én csuklómon az eret, az ablakon kiabáltunk ki segítségért, rendőrért, mentőért, elvitték aput, de hamar visszaengedték. Még aznap éjjel leíratta anyuval, hogy hajnal háromkor lelövi tatát, mamát, Katit, anyut, engem, és önmagát. Elaludt, s mi óvatosan átszöktünk a munkásőrségre segítséget kérni, befogadtak, de reggel visszaküldtek, csak a pisztolyt vették el. Apu rálépett tatu egyetlen lábára, ágyban nyögött szegény, s nekem kellett vigyázni rá.
- Tata, ne halj meg, ugye nem halsz meg- sírva hajtogattam, rettenetesen féltem.
- De meghalok, kisonokám, nem akarom már ezt…
- Mi lesz velem, én szeretlek, Tatukám!
Úgy hittem, én egy szörnyszülött vagyok, mert esténként elképzeltem, hogy egyszer apám és anyám utaznak együtt vonaton, a vonat kisiklik, ők meghalnak, én intézetbe kerülök, és ott jó leszek, és mindenki nagyon szeretni fog, és a tanítónéni örökbe fogad, és jobban fog szeretni, mint a saját lányait, mert én jobb leszek, és minden munkát elvégzek rendesen…

   Nehéz a múltidézés. Mondták sokan, ne írd azt a naplót, Judit, belebetegszel! Viszont én úgy érzem, ha meg tudom írni, el tudom fogadni, akkor túljutok a nehezén, előre szeretnék menni, s óriási kövek állják utamat, nem látok mögéjük, megtorpanok, átmászni nagyon nehéz lenne, de ha kis darabokat hasítok le belőlük, elhordom őket, nyitott utam lesz jelenhez, s kissé később: jövőhöz is! Bár öreg, beteg vagyok, tanulok, írok, az élethez kell többek között ez is.
 Visszatérek gyermekkoromhoz.
Nemsokára ismét költöznünk kellett. Az új lakások egymás mellett voltak, mamáékkal mi az egyszobásba, anyámék ketten a kétszobásba. Általában egy héten egyszer jött anyám látogatni, leszidni mindenért. Nagyon féltem szüleimtől, és attól, hogy ha rossz leszek, át kell költöznöm hozzájuk, hiszen nagyon kevés volt mamáék pénze. Ezért cipekedtem boltból, piacról, ahol már alkudni is megtanultam. Mostam is, a teknőbe a ruhákon a mosófazékban felforralt víz gőzölgött, leöntve barna káliszappannal, lúggal, és legvégül az öblítővízbe a fehér ruhákat kékítővel tettük hófehérré. Nem szerettem mosószappanra cserélni a gyűjtögetett avas zsírt, féltem attól a bácsitól ott lent a büdös, zsíros pincében a félhomályban. Mosó-szapannal mostunk hajat és lábat, szódabikarbónával fogat, és ecetes vízzel öblítettük le hajunkat hajmosás után, hogy fényes selymes legyen és kimenjen belőle minden szappan.
Hajat mosni mama segített, és egyszer ő azt mondta, hajtsam előre a fejemet, de én hátravetettem, és belefolyt nyitott számba a feloldott szappan, szegény mamukám úgy megijedt, hogy megehettem ott a kádban az egész tepsi épp kihűlt túróslepényt. Több agyi embólián átesett Kati nagynénémet megerőszakolták, és nem szólt, egy kisleányt és egy kisfiút szült, a kisleány meghalt. Ettől kezdve még több munkám lett, babapelenkázás, öltöztetés, fürdetés, orvoshoz vinni, nehéz volt nagyon. Azt hittem, most már mama őt szereti jobban. Tatával lejártunk a sarki padra, és ő gyakran odaszalajtott emberekhez, kérdezzem meg, nem bajai véletlenül? Így tett szert beszélgetőtársra. Sohasem zártuk az ajtót, így esett meg az a történet, hogy a fölöttünk lakó véletlenül benyitott, és tata éppen a bejárat előtt nyomott el mankóval egy szúnyogot a mennyezeten, szegény ember meg azt hitte, le akarja ütni, és úgy elkezdett ordítva rohanni fel a lépcsőn, hogy a két kanna szén csak úgy dőlt kifelé kannáiból. Hiába volt mamámnak a sok szép szava, tata csak gyártotta a mennyezeten a véres szúnyogtetemeket. Szipka szurkálót meg a söprűből kellett kihúzni, ez volt az én feladatom.
Amikor anyám megint egy büntetésből eltiltott mamukáéktól, náluk kellett laknom. Szörnyű volt! Át akartam mászni az erkélyen, vagy kibontani a falat a cserépkályha mögött, a kis-ablakon pedig ki is másztam. Egy gumibaba lófarkával kopogtam át a falon, meglátszott a helye, ezért is nagyon kikaptam. Egyszer egy ismerősével anyámnak boltba kellett mennem, jött szembe mamikám, és én ijedtemben lehülyéztem. Soha nem bocsájtom meg magamnak! Ez borzasztó!! Féltem nagyon a sötét kukatárolóban, ezért, az első emeleti pihenő aljában kiöntöttem a szemetet a földre. Anyám ehetetlen ételeit pedig kiöntöttem az ablakon.
Csavarogni kezdtem egy lánnyal, és azt hittem, ha kabátot cserélünk, nem ismer meg senki.
Elkaptak, és megint büntetésből százszor leírni, hogy jó leszek…
-Judit, te vagy a legrosszabb lány a világon! Mit csináljak veled??? Kövér disznó vagy, mulya, semmirevaló, az életben soha nem leszel jó semmire, mint az apád, csaló, hazug, gyilkos leszel, kígyót melengettem a keblemen!!! Lusta dög vagy, soha nem lesz férjed, soha ne verjen meg az Isten egy gyerekkel!!!-
Rettenetes átok volt ez. Soha nem hevertem ki! Melyik keblén melengetett ő? Mikor? Én soha nem hívhattam fel barátnőt, engem sem engedtek fel játszani valakihez, nem volt szabad az utcán beszélgetni senkivel. De mamáékhoz végül visszaengedtek, előtte még ajtókat kellett lemosni, és játékom egy kaucsukbaba volt, és könyvek. Egyszer apám a kedves könyvem kemény hátlapjából kivágott karikákat a villanykapcsolók köré, pedig én nagyon vigyáztam a könyveimre, kincseimre.
Ha előbb port töröltem, s utána söprögettem, az volt a baj, de ha fordított sorrendben csináltam, az volt a baj.
Szegény beteg Kati nagynéném is egyszer könyveimet a szennyes-vizes vödörbe dobta, pokoli volt az az érzés.
Nyolc éves voltam, amikor apámék elváltak, és apám Kecskemétre költözött. Anyám elcserélte kisebbre a lakást jó távol a mamáéktól, ez jó volt! Néha mama rám parancsolt, látogassam meg anyámat, és volt, hogy be sem engedett, a kis-ablakon át szidott, hogy hogyan nézek ki, stb, és hazaküldött, hogy dolga van. Elcsábította egy házaspár férj tagját, és hiába írtak neki a nagylányai esedező levelet, hogy engedje vissza apukájukat, ő még azt sem hagyta, hogy meglátogassák egymást. Abbahagytam a csavargást, otthon dolgoztam és tanultam, tatával sakkoztunk, kártyáztunk. Mindig tata nyert, de csalt is, és én mindig elhittem. Ha esetleg mégis nyertem, százszor utánaszámolt, magyarázott, káromkodott, azután fütyülve játszott tovább. Leengedtek az udvarra, elébe jártam mamának a gyárhoz, hazafelé cipeltem amit vettünk, tatával jártunk a ház melletti padra. Éles fehér törmelékkővel volt felszórva a fű melletti kicsike tér a paddal, ha elestem az elkuncsorgott mankókkal féllábon ugrándozva, bizony nagyon komoly sebeket kaptam. Egyszer mama diannával leöntötte, elájultam.
Nagyon vágytam egy gumiból készült kicsike néger babára, hosszú fekete hajjal, hogy fésülgethessem, nagy fogadkozásokra mama megvette. Volt hát egy kicsi nyugalmasabb időszak, hogy tanulgassam: mi a jó és a rossz, a fekete és a fehér.

áááááááááááááááá


II. Fejezet.

FEKETE ÉS FEHÉR  

  Mamukám egyszer fekvőbeteg lett. Na, megállt az élet. Mi lesz most velünk, ha nem segít senki? Mert, hogy anyám nem segít, az biztos. Szegény kis mama tüdőgyulladást kapott, magas lázzal, és anyám persze nem segített.
Ahhoz, hogy egy kislány, egy csecsemő, egy féllábú idős ember, egy beteg asszony, és egy nagybeteg valahogy meglegyen, Csabára kellett levelet írni haza, ki tudna feljönni segíteni.
Mariska nagynéném jött, lelkesen. Igen ám! De két hetes csecsemővel, s hat éves kisfiával együtt. Ugyan, hová is tette volna? De jó lelkével nem nézhette a mi kínlódásunkat. Így aztán jött a két kolonccal. Sajnos csecsemőjét Kati nagynéném leejtette a padlóra, két hétig feküdt a pici a klinikán. Megrázó esemény volt, bár kislányként felfogni ezt igazán nem tudtam. Mi Öcsivel néha nagyon jót játszottunk, de a pici lakásban mindig idegesítően útban voltunk. S én, a világtól való félelmeim miatt nem voltam egy könnyű eset. Így visszagondolva bizony sok kemény percet szerezhettem a családnak a folytonos nyafogásaimmal. De moziba elengedtek, a Csipkerózsikára. Óriási élmény volt! Voltunk a vidámparkban is. De az valahogy nem érdekelt engem. Nem teljesen fogtuk fel az otthoni helyzet súlyosságát, akkoriban még bele is lehetett könnyen halni kétoldali tenyérnyi tüdőgyulladásba, és mellhártya is. A csöppség is lehetett volna örökre agy-sérült. De aztán mamukám felépült, a kisbaba meggyógyult, tata leutazott Csabára nyaralni testvéréhez, nyugodtabb lett kicsit az élet. Kati is sokat volt kórházban. Miután a másodikat kijártam, anyám rögeszméje lett, hogy télen-nyáron szakszervezeti gyerek üdülőbe
küldjön üdülni két-két hétre. Nekem nagy bűnöm volt, hogy nem örültem, sőt, féltem nagyon. De ugyan, mitől is nem féltem én akkoriban?
De nem volt mese, mennem kellett. Én is azt mondtam, amit mamikám szokott, amikor nagyon el van keseredve: „ mennék én inkább lé a fődrű, ki a világbú…”
Az első hely, ahol üdültem, szülinapomat, karácsonyt, szilvesztert is magába foglalta. Hatalmas hó, hózivatarok. Nagy hideg, és én nem mertem szánkózni sem. Se jégen csúszkálni, semmit, rendes meleg ruhám nem volt, jó magas hócsizmám se. Vacogva dideregtem, és ámultam a csodás tájon. Szidtak félelmeimért, kinevettek, hogy a hógolyótól is rettegek, de jobb volt álldogálni toporogva, és csodálni a havas fenyőket, melyek időről időre leráztak magukról egy adag havat, hogy férjen az újabb adag a helyükre. Az óriási hegyek fehér csúcsa nézett rám mindenünnen, ahogy forogtam önmagam körül. Fák, fehér bokrok néztek rám kikukkantva hófehér bundájuk alól. Csikorgott lábaim alatt a hótakaró. Jégcsapok csillogtak és könnyeztek a déli napsütésben a fenyők ki-kibukkanó zöldjéről függve, bizony foga volt a napnak. Szinte látom magam, az elhízott, ügyetlen, örökké rettegő kislányt. (Mamikám azt mondta mindig: „Az a tiéd, amit megeszel, majd ha beteg leszel, lesz mibű léadni, né törődjél te séhová” ) Nagyon vártam naponta a levelet, mi van otthon mamáékkal, ki segít? Hiányzott reggel a cikóriakávés tejbe aprított száraz kenyér, délelőtt a pirított cukor tea. Kenyérhéjat aprítottunk bele, hogy barnább legyen, kesernyésen édes. Délután forró zsírban megmártott kenyeret ettünk vöröshagymával, este meg zsíros kenyeret fokhagymával. Hát emiatt a szegénység-szülte ételek miatt híztam én el jó kövérré, százhetvenkét centihez hetvenöt kiló…
Itt az üdülőben azt sem tudtam sokszor, mit tettek elém, s hogyan kell megenni. A vasárnapi kakaóhoz tejszínhabot adtak külön kis tányéron, és azt hittem én tudatlan, hogy vaj, rákentem a kalácsra. Mindenki fetrengve röhögött rajtam. Vacsorára spenót volt első este, s a mellettem fekvő lánynak nem hitték el, hogy nem bírja megenni, belé kényszerítették. Az egészet az én ágyamra hányta. Nagyon sajnáltam szegényt, és féltemben, nehogy velem is ez történjen, mindent megettem. Szegény kislány sírt akkor éjjel, de leszidtak minket, amikor vigasztaltam.
Otthonról azt írták, mamika nem bírta egyedül, tata leutazott a testvéréhez. Ott ápolták az isiászát. Csoda érdekesnek találtam, hogy bátyjának olyan baja is volt, hogy ha vérzett az orra, kórházban tudták csak elállítani.
Rettenetesen sajnáltam tatát, mert minden nap kiment a nővér oltást adni, és számomra ez borzalmas volt akkor.
Ott az üdülőben egyszer sírtam, és a pszichológusnő azt mondta, örüljek, mert családom van, ő nevelőotthonban dolgozik, és tudja, milyen borzalmas, ha egy gyereknek nincs családja. Hát ezután nagy nehezen visszafojtottam könnyeimet és panasz se hagyta el a számat.
Kötelező éneklés, rajzolás, torna, tánc, és sok- sok gúnyos kiröhögés. Nos, ezek voltak az én ünnepi ajándékaim. Micsoda félelmetes világ vett körül! Csak innen látom, ebből a távolságból, hogy nem a világ volt az oka. Kizárólag az én bezárt gyerekkorom.
Kötelező volt bugyi nélkül aludni, ezt iszonyú csapásként éltem meg. A mi családunkban nagy volt a szigor. Ilyen szégyenteljes viselkedést szinte el se tudtam addig képzelni. A közös tusolás is rémálom volt, vágytam tisztálkodni, de igyekeztem elbújni, hogy ne kelljen mások előtt meztelenkednem. Jaj, nagyon szégyenlős kislány voltam!
Mikor hazaértem, mamika a hófehér hajával, fekete, foltozott házi ruháinak egyikében, a belészúrt elmaradhatatlan ziherejsztűvel, egészen összeaszott. Hatvan évével nyolcvannak látszott. Három elemit járt, de rengeteget olvasott, mert már alig bírta a munkát.
Hoztuk a gyári könyvtárból a sok könyvet, mert én is sokat olvastam. Katin szegénykén úgy lógott a gönce, hogy rossz volt nézni, kezei nem engedelmeskedtek, de nem nagyon engedett segíteni. Tata hazajött, ő erős, magas ember volt, a lakásban is sapkát hordott kopasz fején.
Szobánkba az öt ágyon kívül csak az asztal a székekkel, egy sifonér, és a varrógép fért, nem is volt más egyebünk. Ha jött családtag, én a földön aludtam. Inkább, mint bekéretődzek anyámékhoz. Egyszer ott volt két nagybátyám, s a kemény föld miatti pityergésem miatt egyik szállodába ment aludni éjnek évadján, másikuk azt mondta, soha be ne tegyem lábamat hozzájuk. Mama szomorú volt, sírt is, és én ezt soha el nem felejtettem. Nem szóltam, nem ettem, és amikor legközelebb lementünk vonattal, én kint leültem az árokparton, úgy kellett berángatni. Már a vonaton is csak ettem egyenként a csomag mazsolát, fájlaltam derekamat a négy órás úton, és mindenáron ki akartam hajolni a nyitott ablakon. Kikönyörögtem ugyanolyan hálóinget, mint mamáé, és sajnos leejtettem a táskát, mamika csodás sötétzöld –imakönyv- alakú kulacsa eltörött, pedig ajándékpálinka volt benne, és elázott minden, a szép hálóingek is csupa bűz. Mamikám hálóingén sárga alapon voltak a piros rózsák, enyémen fehéren, és mindenáron cserélni akartam. Csodálatos –őszibarack formájú hamvas, gesztenyével töltött-süteménnyel vártak. Furcsa volt, hogy nagybátyám evés közben is ivott vizet, és azonnal evés után is.
Időközben tíz éves elmúltam, és anyám egyszer azzal jött, aludjak náluk egy este, Béla bácsi nem lesz otthon. Szomorúan mentem. Mondta anyám, üljek be egy kád vízbe, s bejön beszélgetni. Féltem, ugyan mi sül ki ebből? Hát elmagyarázta, hogy hamarosan nő leszek, mi vár havonta, hogyan kell vattát használni, naptárba írni, és ha érintkezek fiúval, akkor gyerekem lesz. Nem mertem én kérdezgetni, le voltam sújtva. Bizony három hónap múlva piros lett az alsóneműm. Kati vattájából téptem, odatettem, és imádkoztam, ne AZ legyen még, valami más betegség legyen…Sajnos AZ volt, és én ügyetlen voltam, mégis másik fehérneműm is foltos lett, hálóingem is, és engedtem rá a forró vizet, de nem jött ki, akkoriban a vastag pamut rózsaszín bugyikat nehéz volt mosni, vízhólyagos lett kezem, majd kifakadt, égett, vérzett. Mit tudhattam én, hogy hideg vízbe kell áztatni… Kínomban odatettem vizesen a szennyesek közé. Mama észrevette, s ő is elmondta, vattát kell a bugyiba tenni. Annyira szégyelltem magamat, hogy ráordítottam: ”hamarabb tudtam, mint te!” Nem tudtam, baj-e, hogy nagy alvadékok is jönnek, és mellette csorog ki a sok vér.
Kati szidott, mire kell nekem az ő vattája, mondtam:” arra, amire neked „ Azt is szégyelltem, hogy mama „dicsekedett” rokonoknak fejlettségemmel. Tata megunta, hogy torna alóli felmentéseket írjon megfázás miatt, s rám kiabált:” tizenegy éves nagy szőrös picsájú, menj anyádhoz íratni, és vetetni vattát” Hát mentem, anyám meg nem adott csak egy csomagra, mondtam, hogy ez kevés nekem, és rám kiabált:” eszed te a vattát?” Az üdülőkben is piszkos lett ruhám, a szék alattam, és rengeteget kínlódtam, hogy én állhassak az utolsó sorban, ne lássák meg, ha mosok, ne kelljen közös tusolás, sokat kínlódtam emiatt, és görcsoldóról, fejfájás csillapítóról még csak nem is hallottam. A suli WC- ben is vigyáztam, ne lássák, amikor a becsomagol szemetemet a badellába dobom, ne üljek szoknyámra, ne lássák a csomagot zsebemben. Nem fürödhettem a Balatonban, nem tudtam igazán a csodás tájat sem élvezni. Volt a szavalószakkörben egy fiú barátom, és nem tudtam, a kézfogástól lehet-e gyerekem, hát így amikor késett a ciklus, nyomorgattam fájós hasamat, hogy jöjjön meg a menses.
Nagyon sokat szenvedtem már akkor is menstruációs gondok miatt. Női mivoltomat nem akartam elfogadni, ezt is büntetésnek éltem meg. A nőiség számomra annyira kegyetlen lét volt, hogy férfi szerettem volna lenni. Végtelenül nehéz erről írnom, félek, olvasóim szívesen kihagynák ezeket az oldalakat, de ez egész életemen végigkísér, és őszinte szeretnék lenni, amit naplómba akkor hevenyészve bekörmöltem, úgy érzem, nekem, Juditnak, nagyon fontos. Ma is meglévő szégyenérzetem, s akkori szégyenkezésem miatt még így is csak töredékét mondom el gondjaimnak, amivel egyedül maradtam egy szigorú családban, barátok nélkül. Egy tanár néni nagyon szeretett, elmondtam neki néhány családi dolgot, de női gondokról neki sem mertem. Egyszer két hónap kimaradás miatt anyám nőgyógyászhoz vitt, hogy terhes vagyok-e, és bejött, sőt: bent maradt a vizsgálat alatt is. Iszonyúan megalázó volt! Megkérdezésem nélkül, mintha csak egy állat lennék, egy tárgy, egy gép, átbeszéltek fejem fölött, azt tettek velem, amit akartak.
Kezdtem megérteni, mi a fekete és a fehér, : a jó, és a rossz.
Gyakran szavaltam ünnepségeken, beválasztottak színjátszó szakkörbe is. Én játszottam tizenhárom évesen Pegotti-dajkát a Copperfield Dávidban. Nagyon szerettem Dickens-t. A fiú, akit itt megszerettem, szintén ide járt. Nagyon sokat beszélgettünk versekről, színjátszásról.
Egy könyvtár felolvasó estjén mi adtuk a saját duónkat elő, nagy sikerrel. Óriási élmény volt ez nekem, kikapcsoltam a világot, mások bőrébe bújtam. Csak az a rémítő izgulás ne lett volna mindig úrrá rajtam!
Ezenközben tata egyre betegebb lett, le kellett vágni tövig a csonkját, de az már nem gyógyult be. Nem volt ideje. Tata meghalt a kórházban. Rettenetes volt! Azt kérte, Csabán temessék el, s mamám keresni kezdett a gyerekei segítségével csabai lakást, hogy járhasson a temetőbe, és segítsék a gyermekei. Engem nem vihetett magával, bele voltunk betegedve a bánatba. Anyámékhoz kellett költöznöm, sivár élet várt rám. Rideg anyám, és hallgatag párja. Ekkor már titokban jártam mostani férjemmel, gimnázium első osztályában. Nyárra hazaengedtek mamához, és meglátogatott szerelmem. Mariska nagynéném, aki gondozta mamát, elengedett egész napra azon a csodás négy napon este tizenegyig, csak azt kérte, ne ott csináljunk gyereket. Egész nap sétáltunk és beszélgettünk, mint Debrecenben is egész délután, bujkálva, sosem veszekedtünk, és soha nem fogytunk ki a szóból. Akkor ment fel a Holdra az első ember, de mama azt mondta, ez csalás, mert ezt Isten nem engedné meg. Ekkor volt az első táncdalfesztivál, de TV nem volt, s amúgy sem érdekelt minket. Mariskának ekkor már négy gyermeke volt, s Katival, Öcsikével, velem, Sadrival tízen laktunk egy szoba-konyhában, de nem törődtem a nehézségekkel, nekem nem volt kellemetlen, jó volt minden, úgy ahogyan volt.
Tudtam, hogy mindenki azt hiszi, szex is van már közöttünk , de mi három évig kitartottunk szüzességben mert azt akartuk. Amikor először együtt leszünk, ne kelljen védekezni, gyerekeket akartunk sóvárgó szeretettel. Másodikos voltam a gimiben, amikor mamikám meghalt. Vele akartam halni. Elhittem, hogy megszakadhat a szív, és én a temetésen beleesem a sírgödörbe holtan. Anyám a hajamba tett fekete szalagra gúnyos megjegyzést tett. Vége volt a világnak, ha szerelmem nem lett volna, biztosan belepusztulok. Így is annyira tönkrementem, hogy anyósom bíztatott, kérjünk szaporán gyámhatósági engedélyt, s házasodjunk össze, mielőtt megbolondulok. Egy iszonyú karácsony után január ötödikén beadtuk a kérelmet sebtiben. Ezerkilencszázhetven, a nagy-árvíz idején volt első randink, azóta három év telt el. Ezen a Karácsonyon anyám akarata szerint meghívtuk Pétert, szerelmemet, hogy délután jöjjön. Engem, legnagyobb megdöbbenésemre elküldtek otthonról, és párom utólagos elmesélése szerint anyám elmondta neki, ugyanolyan büdös, lusta, hazug, kurva, gyilkos leszek, mint az apám, és ha elvesz feleségül, megy még panaszra anyámhoz.
Ezek után Szilveszterkor előbb szobafogság volt ígérve, majd az utolsó pillanatban közölték, kettesben akarnak szilveszterezni. Az utolsó percben kellet elrohanni Péter nagymamájáékhoz, ahol tradíció volt a családi ünneplés, hogy egy személlyel többen lehetünk-e?? Amikor hazaértem, csak szidás fogadott, s egy másolattal írt szerződés, hogy házimunkáért kapok reggelit, amit találok, és minden ügyemet intézzek ott, ahol pénzért kitart egy kurafi, mert amilyen vagyok, úgy nem szerethet önmagamért senki. Enyém a gyerektartás, a családi pótlékért ott aludhatok, némán.
Így éltem április tizenkilencedike Húsvét szombatig, mert ekkorra kaptuk meg a gyámhatóságtól a korkedvezményes házasságkötési engedélyt. Az egész esküvőből csupán a rettegésre emlékszem, hiszen ott volt apám, anyám, anyám második férje is.
Csak úgy adták meg az engedélyt, ha van lakás, tehát apósom intézett házfelügyelői lakást, földszint, salétrom, penészbogarak, dohszag, de nekünk a PARADICSOM volt!
Sikáltam térdelve a padlót, a követ, pucoltam az ajtókat, ablakokat, berendeztük használt bútorokkal, legtöbbjét kézben cipeltük oda, hogy még a házasság előtt rendben legyen minden. Akkor már dolgoztam gyárban három műszakban, és a lakásba jártam, hogy ellássam a házfelügyelői teendőket. Rettenetes fájdalmaimra mondta anyósom, egy asszonynak mindig fáj a dereka. Anyám lakását takarítottam, azután anyósoméknak segítettem, és a leendő lakásban, ahol csak míg házmesterek vagyunk, addig lakhatunk, ott várt a rettenetes munka.
Három ház volt a körzetünk, az egyik sarokház, nagy utcafront, egy-egy emelet tető nélkül, három udvar, három függőfolyosó, mosókonyhák, udvarok, hat közös WC, kilenc darab rozsdás kuka, amiket ki kellett hordani a sarokra hasamhoz fogva cipelve, és az udvari kútnál kimosni klórmésszel, azután a kutat is kimosni, el sem tudom így egyszerre mondani, mi minden…Öreg nénik laktak ott, lenéztek engem, tizenhét éves lányt, kioktattak, de nem bántam én semmit, csak el anyámtól. Ha mindent elsöprő szerelmünk, szeretetünk egymás iránt vőlegényemmel nem lett volna, nem tudom, hogyan bírtam volna ki… Olyan boldogok voltunk, ha együtt sétálhattunk, beszélgethettünk, náluk lehettem családjával, akikről úgy éreztem, szeretnek. Néha kártyáztunk, TV-t néztünk, nagyon jó volt velük lenni. A várakozás a boldogság közeledésére nagyon csodálatos érzés volt. Már enni is tudtam, pedig ( hála az égnek) lefogytam hatvan kilóra.
Az esküvő után a taxi csupán a sarokig tudott a sártól bejönni, onnan este nyolckor gyalog evickéltünk esküvői ruha-fátyolban új otthonunkig. Biztosan sok ablakból figyeltek.
Megálmodott Édenkertünkben levetkőztünk, s nászéjszaka nélkül lefeküdtünk aludni.
Húsvét vasárnapjának reggelén apósom ébresztett, hozott enni, és segített a hátunk mögé akasztott lepedő előtt fényképeszkedni. Férjem fotózott akkoriban, ő hívta elő a képeket is a sötétkamrának berendezett spájzban. Pénztelenségünk miatt nem volt nászút sem, húsvét után mentünk dolgozni, hiszen mint fiatal munkaerők, csak tizenegy nap szabadság járt, az kellett a nyári festés-mázolásra. Fények és árnyak váltakoztak szerény életünkben. Már a kezdet kezdetén voltak a szex-szel gondjaink, de szégyenünk nem engedte, hogy segítséget keressünk.
Vártuk havonta a kisbabát, de csak a polc hátulján vasalódobozban rejtegetett vatta volt szükséges rossz. Minden-de minden munkát, a legapróbbtól a legnagyobbig egyedül végeztem. Bejött novemberben az igazi tél, hajnali négykor már a havat hánytam, utána ágyba vittem páromnak a reggelit és kávét, majd tízórait és tiszta ruhát, termoszba kávét s teát csináltam neki, és kínkeservesen emelgetve a lavórt, lemosakodtam, mentem a gyárba.
Hatkor már munkaruhában kellett a gép mellett állni, nem volt mese. Munkatársaim szidtak, mert a szalagon lassú voltam, nem tudtak miattam haladni, keresni. Nehéz munka volt nagyon. Születésnapomon, a tizennyolcadikon, december huszonharmadikán, egész délelőtt a bűzös-hideg potyogtatós WC mellé térdepelve hánytam és hánytam. Vérezni kezdtem két hét cikluskésés után. Hazaengedtek. Anyósom azt mondta, ez terhesség esetén is előfordulhat. Ezért végig csináltam az ünnepi munkálatokat, s mert férjem negyven fokos lázas tüdőgyulladásban feküdt, hordtam a jégen a kukákat, és mindent egyedül végeztem nagykorúságom első Karácsonyán is. December huszonhetedikén elindultam az udvari közös WC-re, lehajoltam a szekrényből kardigánért, s úgy maradtam a fájdalomtól. Kértem férjemet, próbáljon úgy lehajolva segíteni arccal az ajtó felé fordulni, s már amikor a földön fekve magamhoz tértem, párom törölte alattam fel a vizeletet, mosta ki bugyimat, felsegített nagy kínok között az ágyra, odahozott egy vödröt, s arra fordítva ráhúzta fenekemet, mert hasmenés is rám jött. Pokoli szégyen volt ez nekem, elmondhatatlan! Kihívtuk a doktornőt, aki mentővel vitetett a női klinikára. Húszhetes terhesség fenyegető vetéléssel, s gerincbecsípődés, isiász és ülőidegzsába. Hormoninjekciókat, nyugtatókat, hormontablettákat, szigorú fekvést szabtak ki rám. Állva ettem, ülni nem tudtam, négykézláb másztam fel ágyamba, de boldog voltam a kisbaba miatt, nem hittem én, hogy elvetélem, azt sem tudtam, mit jelent az. Rettenetes élmények voltak az én szégyenérzetemnek a női klinikán kiszolgáltatva, fehérnemű nélkül szorítani lábaink között a papírvattát, sőt, gyűjteni hánytálban az éjjeliszekrényen mások előtt, s viziten az orvosok nézegették és szagolgatták. Iszonyú volt!! Szilveszter hajnalán pokoli altesti görcsökre, rettenetes gerincfájdalomra ébredtem, melyek időről időre hullámokban borítottak el, egyre sűrűbben és erősebben, hosszabban. Mire férjem jött látogatásidőben, már csak szorítottam kezét, mozdulni sem bírtam, majd erős székelésérzést érezve megkértem páromat, menjen haza, és boldog új évet mindenkinek. Ő szót fogadott, én lemásztam az ágyról, mely csupa vér volt, elindultam a mellékhelyiségbe, a toaletten kínlódtam verejtékezve, hatalmas alvadékok estek ki belőlem, majd próbáltam a mosdóban kimosni titokban felvett bugyimat. Jött a nővér, akit riasztottak tapasztalt szobatársaim, akik már férjemet nem érték utol a hírrel: ne menjen el, biztosan műtenek, mert biztosan elvetéltem. A nővér leszidott, mért húztam le a WC-t, mért dobtam ki a vattát, kereste a badellában a kisbabát az alvadt rögben, s mondta, nem találja, visszakísért
az ágyamba, s elment orvost keresni. Mivel szilvesztereztek, csak január másodikán vizsgáltak meg. Addig feküdtem halálra rémülten, csökkentek fájdalmaim és alig véreztem, de rettegtem. Amikor egy orvos megvizsgált, undorodva fogott meg s mutatott fel egy kis szelet papírvattát, mi véletlenül rám ragadt, és kérdezte: „ez itt micsoda? „De hisz nem adott időt lemosakodni… Pokoli szégyen öntött el, s félelem. Az orvos éppen-csak futólag megvizsgált gyorsan, alig éreztem, és azt mondta, vaklárma volt, feküdjek tovább, szedjem a gyógyszereket. Két hét múlva szivárgó vérzéssel, kis fájdalmakkal – hazaengedtek, feküdni és gyógyszert szedni. Így tettem, állandó félelemben, mert állapotom nem javult. Férjem mindent elvégzett. Kitaláltuk, legyen a kisbaba Tom. A legközelebbi vizsgálat február hatodikán volt, a körzeti nőgyógyász szerint a baba nem fejlődött, békavizsgálatot kell végezni. Megtörtént, s kimutatta: nem vagyok állapotos. Nyolcadikán beutaltak a kórházba, kilencedikén kikapartak, s megállapították, halott magzati darabok, és méhlepénydarabok üszkösödtek bennem, csoda hogy élek a hullamérgezéstől. Másnap, pénteken hazaengedtek, s hétfőre munkaképesnek nyilvánítottak. A munkahelyen még nehezebben álltam meg a helyemet, kivérezve, legyengülve, állandó mély szomorúságban szédelegtem, gyakran elájultam. Iszonyúan féltem, hogy soha többé nem lesz gyermekem. Sokat sírtam, s anyám átkára gondoltam akaratlan, hiszen nem vagyok babonás. Az orvos által kiszabott három hónap védekezés után ismét vágyakozva vártunk várandósságra. Türelmetlen voltam, nem tudtam másra gondolni. Nyáron végre felcsillant a reménysugár. Hathetesen már mentő vitt.
Ismét a rettegő várakozás elhagyatottan a klinikán, fekve, keserűen. Hála Istennek, megállították a folyamatot, és Ria lányomat megmentették. Végig feküdni kellett, orvosságokat szedni, s rettenetes gerincfájdalommal, de már egyre jobban reménykedve várni, hogy ez a baba már életben marad. Olvastam, kézimunkáztam, aludtam, és egyre jobban próbáltam hinni, hogy életünk jobbra fordul. Párom elvégzett mindent, s biztatott. Néha kiültem a gangra, az udvarra, ahogyan az időjárás engedte, és gyönyörködtem az eperfában, a szőlőlugasában szomszédunknak, a zsenge fűben, a kék égben, kis világomban. Az utolsó hónapban felszabadított az orvos, és én ezt úgy értelmeztem, mindent lehet. Elvégeztem a házimunkákat, főztem, mosogattam, takarítottam, sétáltunk, s hála az égnek : már házmesterség nem volt, jóhiszemű jogtalan lakáshasználók lettünk. Ezért férjemre semmi munka a nagymosáson kívül nem maradt. Vasaltam a pelenkákat, pici ingecskéket, berendeztem a kiságyat, a kölcsön – babakocsit jól kimostam. Már volt egy rezsónk, nem kellett a sparheldba begyújtani, kályhába sem, mert olajkályha is volt, s lett kis hűtő, minicentrifuga, használt mosógép. Bizományiban vettünk matracot a kiságyba, akciósan az ágyacskát. Örököltünk babaruhákat is, férjem készített kis szekrényt, én a kiságyra horgoltam – kötöttem pelenkatartót, kaptunk ajándékba kicsi edénykéket. Tervezgettünk, álmodoztunk, hittünk a szép jövőben, de a félelem ott volt bennem. No, nem a szüléstől, azt a vetélés kínjai kiölték belőlem, de a rám szabott hormonoktól, vérnyomáscsökkentőktől, nyugtatóktól nem csak elhíztam, de depressziós lettem, a sok kín is biztosan közrejátszott. A magány egész nap, amikor a derékfájástól lefeküdtem kicsit, s jöttek sötét gondolatok, elborított a rettegés mindentől. De csodás volt sárga, halványzöld, fehér holmikat venni, hiszen nem tudhattuk, kisleányunk lesz-e, vagy kisfiunk. Elterveztük álomjövőnket, bíztunk megvalósulásában, ha sokat dolgozunk és szeretjük egymást… Részletes terveket készítettünk hozzá.
Párom szúnyoghálót szerelt az ablakokra, és szúnyoghálós ajtót a konyhaajtóra, mert onnan jött napocska, a szoba felől csak a por – zaj – bekukucskáló emberek. Elérkezett kilencszázhetvenöt ötödik hó ötödike. Éppen hogy csak elment párom dolgozni, elment a nyákdugó. Nekiálltam kitakarítani, főzni, mosogatni, kávét feltenni, virágokat öntözni, hiszen az állandó erős gerinc – alhas fájdalmon kívül csak pici rózsaszín váladék jött.  Meg akartam felelni anyósomék szigorú elvárásainak, és vártam, közben tettem-vettem, mindent előkészítettem a babástól való hazatéréshez is, pelenkával letakart kifőzött edények, a gyenge orosz tea leírása, a piszkos – pelenkás vödör előkészítésének leírása, s egyszer csak ott volt férjem, s apósom.

III. Fejezet
ÁRNYAK ÉS FÉNYEK
Bizonyos vagyok abban, hogy valamit megéreztek, mert hazajöttek a munkából, hogy engem megnézzenek. Szégyenlősségem nem engedte, hogy megmondjam, miből tudom, de szóltam, hogy ma szülni fogok, és két órakor kezd rendelni a nőgyógyász, egy órára megyek oda, hogy ne kelljen sokat várnom. Visszamentek, de éreztem, hogy nemsokára jön anyósom, mert apósom szól neki. Úgy is lett. Mindenáron azonnal a kórházba akart vinni, de én makacs voltam. Így hát várakoztunk a tömegben az orvosnál, nem szóltam, hogy sürgős. Végre bejutottam, s az orvos négy ujjnyira nyitott méhszájam miatt azonnal mentőt akart hívni,
de én a férjemmel, taxival akartam menni. Mire hazaértünk négykor, párom is otthon idegeskedett, még egyszer lemosakodtam, és jött a taxi, csak kézbe kellett venni a régóta előkészített táskát, s lehetett indulni. A kórházban burokrepesztést végeztek, azonnal jöttek az erős, görcsös fájások, de még sétálhattam, letusolhattam a beöntések végeztével. Kértem férjemet, sétálgasson velem, amíg engedik, de ő nem bírta látni szenvedésem, s elment.
Leborotváltak, s felkészítettek, hogy lehet császármetszés, mert eklampszia fenyeget.
Amikor hánytam, megvizsgáltak, s azt mondták, eltűnt a méhszáj, már késő lenne a császármetszéshez. Este huszonkét órakor vákuumos műtéttel megszületett Ria lányom.

Érzéstelenítés nélkül rengeteg orvostanhallgató jelenlétében a gátmetszést és repedést összevarrták. Pokoli hosszú szenvedés volt. Mivel nem tudták, honnan vérzek még, felpányvázott lábakkal szétterpesztve otthagytak, az orvos elment vacsorázni. Mivel nem volt gumilepedő, egy csörgős, ragadós nejlondarabot tettek alám, s mert lepedő sem volt, egy végig-gombos hálóinget tettek rá, és mert vatta sem volt, egy durva barna köntöst tettek lábaim közé. Így feküdtem sokáig, s a visszatért orvos végre leakasztotta lábaimat, s mert nem volt vérnyomáscsökkentő, vízhajtót adtak. Legalább háromszor elmondták, hogy csoda, hogy élünk, és hogy ez nagyobb műtét lett, mint egy császár. Később villanyoltás volt, s a szülésznő keményen megkért hármunkat, hogy hagyjuk őt aludni, ne beszélgessünk. Az átvirrasztott nehéz éjszaka után nem találtak ágyat, s egy sodronyos hordágyon kitoltak a folyosóra, ott mindenki előtt kellett ágytálat kérnem, hiszen dolgozott a vízhajtó. Végre kaptam ágyat, letérdelve bepakoltam szekrényembe, majd kicsit később elindultam tusolni. A tusoló ajtaját kinyitva megcsapott a forró fehér gőz, és elájultam. Arra tértem magamhoz, hogy egy nővér rám kiáltott: Mikor szült?! – este tízkor – Akkor ne fetrengjen itt a földön!

Otthagyott. Hamarosan megkaptam az én kicsikémet, de nem akart szopni. Szidtak, hogy éhen akarom halatni kislányomat, ordítoztak velem. Fények és árnyak: az én kincsem, és a szörnyűség, ami körülvett. Alig tudtam fejni, begyulladt a mellem, csupa vérző seb volt a bimbója, és mindenért csak szidtak a nővérek. Hazamenetelkor késett a férjem, mert a lakásban csőrepedés miatt térdig állt a víz, azt takarította, de nekem is vissza kellett két óráig feküdnöm, mert kiderült, azért voltak olyan nagy fájdalmaim, mert egy bennfelejtett varrat begyulladt, s azt tépték ki. Otthon végre minden csodálatos volt, állandóan sírtam a boldogságtól, pedig amikor kijött a gyermekorvos a védőnővel, mondta, hogy a két kulcs-csontja eltörött a babának, de ne ijedjek meg, csak tornáztatni kell. Lassan felszívódott fején a vákuum okozta hatalmas daganatféle is, már kerekedett fejecskéje, csodás kék szemű, szőke, ötvenöt centis, három és fél kilós újszülött volt. Nem volt könnyű az első két hónap, de mi nagyon boldogok voltunk! Férjem mindenben segített, és egyre könnyebb lett, de én még sokat sírdogáltam, azt hittem, a gyengeségtől – fáradtságtól. Kis Riácskánk egész éjjel aludt, nappal is sokat, ha ébren volt, sohasem sírt, nem ázott át pelenkája, nem böfizte le magát, tökéletes kisbaba volt, és egy évig beteg sem lett soha. Egyre erősebb, ügyesebb, okosabb lett, ahogyan az lenni szokott. Anyósoméknak nem tetszett, hogy az akkori gyermeknevelési könyvek szerint nem engedtem délelőtt kikapkodni az ágyból, délután volt a játék, a fürdetés ideje, amikor apa hazajött. Mindent együtt csináltunk a férjemmel, sétát, fürösztést, játékot, tornáztatást, pelenkázást, etetést, stb… Napközben kitettem aludni a dohos lakásból az udvarra, ha esett, a gangra. Anyagilag nagyon nehezen éltünk, de a napi gyümölcs és zöldség a kislánynak mindig megvolt. Szépen cseperedett, már kilenc hónaposan állt és beszélt, másfél évesen szobatiszta volt, szaladgált, és rövid versikéket mondott teljesen tisztán. Nagyon boldogok voltunk, és beterveztük második kisbabánkat, akire nem is sokat kellett várni, öthetes terhesen már fenyegető vetéléssel, nyitott méhszájjal vitt a mentő.

Nagyon megijedtünk, hogy őt is elveszítjük. Szigorúan feküdtem a kórházban, és azután otthon is nagyon vigyáztam magamra és pontosan szedtem a gyógyszereket. Nagyon nehéz volt, hogy kislányomat nem emelhettem fel. Férjem mindent megtett, amit nekem nem volt szabad. Nagyon nehéz volt a pokoli derékfájás, a forró nyár, a nagy súlyom, de nagyon boldogok voltunk, annak ellenére, hogy minden várandósságom alatt szextilalom volt.
Hetvennyolc nyolcadik hó nyolcadikán a klinikán megszületett kisfiam, Gyuri.
Ria lányom boldog volt velünk együtt, segített nekem már ilyen kicsi korban, Gyuri pedig éjjel – nappal sírt. Örökké éhes volt, pedig rengeteget evett, ivott, pelenkája rendre átázott, felesleges ételt mindig kihányta, állandóan öltöztettük. Hulla fáradtak voltunk, már ülve is aludtunk. Kisfiam gyarapodott, semmi testvéri féltékenység, lassan belerázódtunk abba, hogy fiunk teljesen más egyéniség. Másfél évig még abban a penészes lukban éltünk négyen, de megoldottunk minden gondot valahogyan. Egyszer csak mondja férjem, hogy neki minden álma, hogy trolivezető legyen, és fel akar menni Pestre négy hónapra, hogy elvégezze a tanfolyamot, ami január másodikán kezdődik majd. Rettenetes döbbenet fogott el, őrült félelem. Azt hittem, soha egy napra sem válunk el egymástól, de nem akartam útját állni.
  Sajnos depresszióm nagyon súlyossá vált, alig tudtam a családot ellátni. Decemberben kaptunk lakáskiutalást egy másfél szoba étkezős panel lakásba a kilencedik emeleten, és tíz napot kaptunk a beköltözésre és a régi lakás felújítására. Pénzt kölcsön kérve, két beteg gyerekkel, jégen – hóviharban egyetlen segítséggel költözködtünk, majd gyalog, babakocsit tolva, Riát cipelve naponta visszajártunk festeni – mázolni. A használt babakocsi összeszakadt egyszer, egy kedves ember behívott meglátván, s megjavította. A karácsonyt az új lakásban nagyon betegen, becsípődött derékkal, félelemben töltöttem. Anyósomék kitalálták, hogy ( mivel

Sógorom is ugyanoda utazik, amelyik tanfolyamra férjem ) költözzek össze sógornőmmel az ő lakásukban, ketten könnyebb lesz talán, bár ott is volt egy négy éves kisfiú és egy két éves kislány. Akkor anyósomék is naponta egy helyen mindannyiunkat meg tudnak látogatni, és ha baj van, segíteni. Bizony sógornőm aludt tízig, s mivel hálás voltam a befogadásért, hajnalban mostam fel helyette a lépcsőházakat, mert ő házfelügyelő volt, és gyermekeit vittem óvodába megetetve, felöltöztetve, saját gyerekeimet ellátva. Délben mentem az ebédért, délután pedig minden második napon hazacipeltem a hat személy szennyesét, s míg kimosta a gép, kiszellőztettem, port töröltem, felmostam, postát átnéztem, azután visszacipeltem a vizes tiszta ruhákat, és a kádban pelenkát mostam. Este tizenegy lett, mire ágyba kerültünk kimerülve. Kéthetente hétvégére hazajöttek a férfiak, újra bevásárlás, mosások, főzés, és Gyurikám csak sírt , hogy „ ÉN NEM LAKOK ITT! „ . Éjszakai orvosi ügyeletek a gyerekekkel, és rosszabbodó szex gondok, és az érzés, hogy én ezt nem bírom ki…

Amikor eltelt ez az idő is, még két hónapig bírtam, azután kórházba kerültem százhárom napra. Szörnyűek voltak a gyógyszerek, alig láttam gyerekeimet, és ugyanabban az állapotban hazaküldtek.
Otthon kín-keservesen elláttam a családot és a lakást, és mivel letelt a gyes, hamarosan ki kellett találni, mi legyen velem. Nem bírtam volna a gyári munkát, a gyerekeket óvodába hordani, a házimunka terheit. Apósom szerzett bedolgozói munkát, otthon fémcsipeszeket szereltem össze. Nagyon keveset kerestem nagyon sok munkával. Állandóan rosszul voltam, fájt derekam, nyakam-vállam, pokoli nehéz volt minden.
Gyerekeim nagyon okosak voltak, bennük leltem sok örömöt. Rengeteget meséltem nekik, játszottam velük, kislányomat készítettem fel az iskolára.
Időközönként verseket és novellákat írtam életem részleteiből, álneves szereplőkkel.

 áááááááááááááááá

Most megmutatok néhányat...

LECKE

Fájdalmaim fekete falakba fúródnak
Itt ennek a kavicsos Dunának vízmosta
Partján iszom ezt a rút vizét könnyeimnek .
Bimbót bontott a félelem jégvirága.
Öntöztem könnyeimmel.
Só marta árkok arcomon.
Riadtan repes a gondolat.
Hideg szavaktól fagyott fények.
Csend kemény fala köztünk.
Szájam szélére ragadt a mosoly.
Mint ködben tévelygő madár verdes a szív.
Megbénult mondat botlik nyelvemen.
Vaksi remény téved be néhanapján.
Fogaim közé szorult a hangom.
Sötétben matató árny a lelkem.
Indák tekerednek rám orvul.
Gyökerek kötik gúzsba lábamat.
Ki akarom ásni ezt a paréjt.
Tátongó sebek szakadnak föl.
Gyomlálok kifulladva.
Temetetlen gödrök mélyülnek.
Zuhanok.
Torkomban földgöröngyök.
Cigányútra szalad a tétova szó.
Felköhögöm a félrenyelt pánikot.
Menekülés görcse feszül gyomromban.
Remegő ujjaimat papírhoz szelídítem.
mert már megtanultam
túlélem.

áááááááááááááááá


ÚJRAKEZDÉS

A távolság, ami falat épített közénk,
Megbénította nyelvemet, nincs helye
Beszédnek többé, meglepetés e némaság,
Itt vagyok egyedül két lépésre tőled
Nem látsz és nem hallasz engem.
Félek így magányosan, csendben,
Mélységes sötétben várok. …
Felbomlottak bennem elvetélt szavak,
mint eljegelt gyulladások megfagytak,
szétoszlottak lelkemben, megkövültek,
hétrét görnyedve hordoztam őket, ám
mint begyűlő darázscsípés
felduzzadtak bennem a szavak,
mit tegyek, hisz szétszakítanak.
Mint megkelt tészták alacsony vájdlingból
túlcsordulnak megnyíló szájam szélén,
mint vér buggyan ki a fogak résén
lecsöppennek vibráló ujjaimon
mint túlérett őszibarackok és
szétfolynak ezen a papíron, elöntik
mint megáradt vizek törnek át gátakat
megkapart sebek ha fölfakadnak
bennem a szavak megdagadtak
mit tehetnék, szétfeszítenek…
elindulnék, hogy megkeresselek.

áááááááááááááááá


GYÁSZ

Lassan a fojtó rémület
félelemmé fagyott
Felfalták saját fényüket
tömjénes nappalok.
Halkan, komolyan mint a nagyok
megnyugodni csak szépen,
míg el nem fogynak a hajnalok
ezen a néma égen.
Halált fogantat minden éj
szétfoszló életeddel.
Úgy mentél el mint bíbor fény
mikor mélyül a reggel.
Csendben, komolyan mint a nagyok
lehiggadni csak szépen
míg meg nem halnak a hajnalok
a föld -fekete égen.
S lassan a fojtó rémület
félelemmé fagyott
s felfalták önnön fényüket
dermesztő nappalok.

1972.

áááááááááááááááá

Halott hexameter

Baj szava, bú jaja, sírdal szólal: ó, soha többé
Fojtogató fekete földszag: fagy-fényed a földé
Hiába minden ha vége: jaj, nem élhet senki örökké

1973.

áááááááááááááááá

Alázat

Rázd le magadról
mint kivert kutya a vizet
a terhed
S ha üressé vált
mint a kép helye a falon
a szíved
Hajtsd le fejed
mint letarolt mezőn a kalász
hogy újrakezdhesd
Alternatívák
lehet hogy fára kéne mászni
lehet hogy falra
lehet hogy jobbra kéne menni
lehet hogy balra
lehet hogy megfordulni kéne
mielőtt föl
csak ki kéne jutni végre
a gödörből

áááááááááááááááá


ha…

ha nem húzna a mélybe az örvény,
ha nem süppednék iszapba térdig,
ha nem fonna be hínártekervény,
kiúszhatnék a túlsó partig…

áááááááááááááááá


JÁTÉK A GONDOLATTAL

Valaki vár rám
Valaki rám vár
Vár rám valaki
Rám vár valaki
Vár valaki rám
Rám valaki vár

áááááááááááááááá

 LEVÉL

Kint szél tépi a fákat
A fényre éj zuhan
Álmokat szaggat-rángat
Az esti szélroham.
A szobában csak a tollam sercen néha
A tiszta fehér papíron
Vigyázatlan zaja végigfut a néma
Titok őrző falakon
Emlékek villanófénye
A szemgödröm mögött
Fagy-fényben csillogó béke
A jéghegyek között
Gondolatfoszlány agyamban
Mint szélütött bénult nyelve
Riadtan visszatorpan
Béklyóktól megkötözve
Torkom bilincséből a hang
Zihálva menekülne
Fejemben félrevert harang
Kisiklott mondatok terhe
A távolság oly nagy közöttünk
Mint csillagok messzi fénye
Meglepetés a fénysugár
Ebbe a mély sötétségbe

áááááááááááááááá

 CÍM NÉLKÜL

Sikoltoztál, mert szavad nem értették, s
sohasem értetted meg magad.
Felzokogtál, mert bőröd felsértették, s
korbáccsal verted holtra magad.
Elsirattad, hogy tetted megvetették, s
titokban szembe köpted magad.
Őrjöngtél csak, hogy léted nem szerették, s
halálosan gyűlölted magad.
Esdekeltél, hogy lényed megkeressék, s
drágán adtad magadnak magad.
Nos ám minek ez a sok szöveg, tessék, s
Add oda szeretettel magad!

áááááááááááááááá

( S ) írásaim
KÖNYÖRGÉS

Ki véd meg engem önmagamtól,
Ki szabadít meg álmaimtól,
Ki hoz rám szelíd, békés álmot,
Ki veszi le rólam a hámot?
Ettem a keserű pirulából,
Repetáztam a méregpohárból,
A csapdákat el nem kerültem,
A gödrökben sorra megmerültem.
Megvédesz-e hát önmagamtól?
Megszabadítasz álmaimtól?
Bocsáss rám nyugodt, csendes álmot,
S holnap felveszem újra a hámot.
Fejemet szépen a járomba hajtom,
S igámat ismét újra húzom,
Csak gyere elébem hogyha kérlek,
Nyújtsd felém kezed, hogyha félek…
Jézusom, nézz le rám, kérlek,
Esedezem, hogy segítsél meg.
Fohászkodom, hogy imámat halljad,
Tudom, velem vagy, ez ad nyugalmat!

1970. december 23.

áááááááááááááááá

 Akkor…

Azon a napon
Mikor a kiöregedett kötéltáncos
beállt célpontnak a késdobálóhoz
Azon a napon
Mikor a megvénült bohóc csapzott arcán
festékbe martak a könnyek
Azon a napon
Mikor az állat- szelídítő szívében
késpengeként megállt egy szó
Azon a napon
Minden jegy elkelt

áááááááááááááááá

 Egy gondolat

Szájam szélére szökött szavak
szelíden szerte foszlanak
Mélyen beásott fehér falak
keményen eltaszítanak

6, Innen fentről fogják már a kezemet
5, Innen fentről mély gödröket temetek
4, Onnan fentről nyújtják már a kezüket
3, Onnan lentről nem látom a szemeket
2, Innen lentről nem kápráztat képzelet
1, Innen lentről nem látni a fényeket

áááááááááááááááá


Hívnak


Felhevült fájó testtel
felkelek mégis kínnal,
forró arcomon könnyel,
félve, fájdalmaimmal,

döféseitől égve
elindulok a fénybe,
szemembe kések szúrnak,
agyamba nyilak fúrnak,
mégis: ha sír a gyermek
mégy, mint akit emelnek!

áááááááááááááááá


TESTVÉREK??

Judit tizenhat éves volt, Endi négy éves. Judit egy hete tudta meg, hogy van egy féltestvére. Nagyon izgult a találkozástól. Az anyukájától való találkozástól még jobban. Az apjától pedig félt, vajon iszik - e még, milyen lesz ez a tíz nap. A légszomj csaknem megfojtotta….
Jól teszi-e, hogy elmegy? Apja kb. évente négyszer íratott neki levelet a titkárnőjével, még az aláírása is gépelve volt. Öt éve nem látta, karácsonykor üzenet nélkül egy szedett - vedett csomag. nem is írta bele a szülinapot sem.

Az egyszerű, nagy-kontyos őszülő asszony meghagyta, négy órára kell az óvodába menni Endiért. Judit mosogatott apja szigorú utasításai szerint.
Azután megérkezett a rég nem látott nagypapa, apjával beszélgetett, Judit csak ott ült félve, mert a dísztálat használták hamutartónak, ittak, a papa távozása után Judit igyekezett takarítani, szellőztetni, de ekkor már apja őt kérdezgette, oktatta kínosan, és közeledett fél négy. Valahányszor figyelmeztetni merte apját, az durván rászólt. Rettenetes érzések kavarogtak a lányban. Végre elindultak, jó lett volna apjának egy kávé, de nem mert szólni. Endi szép kisfiú volt, szőke és kék szemű, mint Judit, s egymásra meg az apjukra hasonlítottak.
Endike szemeiben ott volt az az állandó készenléti rémület, ami Juditéban.
Nehéz tíz nap jött, a kisfiút minden raccsolásáért leszidták, pedig szegény nem tehetett róla. Szíve szakadt meg, hogy még egy gyermeknek úgy kell felnőnie, mint neki. Minden ez utáni levelében kérdezgette öccséről apját, de semmi válasz. Férjhez ment és kérte, küldjék el hozzájuk nyaralni, semmi válasz. Kérte, hadd írhasson Neki levelet, nem jött válasz. Eltelt húsz év, és véletlen megtudta, édesanyja halála után a fiú felakasztotta magát, meghalt. Egy gyermek fényképe maradt Juditnak, Elképzelte féltestvére serdülőkorát, ifjúkorát, a halálához vezető utat. Rettenetes volt. A fiatalasszony már két gyermeket nevelt, de érezte, neki is ez lesz a sorsa. Hiába húzza-halogatja, a bélyeg rá van sütve, nincs menekvés. Nem tudott szabadulni az elátkozott sorsától, a múlt poklaitól, a jelen súlyától, a jövő rettegéseitől. Félelem és mosolygás volt a sorsa.

áááááááááááááááá

Egy nap a remény

Neske negyven éves volt. Két hete véletlenül tudta meg, van még két féltestvére. A fiú tizenkilenc éves és nem érdekli csupán a járgány. A lány huszonegy éves, és azonnal le akar utazni, hogy megismerkedjenek. A nő gyerekei két - két évvel idősebbek. Ők sem
akarnak itt lenni a találkozáskor. Nesi új testvérei sem tudtak létezéséről.

Az asszony nagyon izgult, betegen, kevés rokkant-nyugdíjából hogyan bírja majd a vendéglátást vajon. Délre ígérkeztek, talán zöldborsós raguleves és sajtos tészta jó lesz, a beszélgetéshez kóla, ropi, édes aprósütemény. Vártak és vártak, három óra
lett, mire megérkeztek. Kati hozta az élettársát is. Csak beszélgettek és beszélgettek, állandóan hívta őket ebédelni, de nem ettek, nem ittak, fényképeket nézegettek, meséltek és örültek egymásnak, ígértek levelezést, telefont, újabb látogatást.
Nesike kérte, maradjanak éjszakára, van külön szoba, vacsora, reggeli, Kati talán egy hétig is maradhatna, de menniük
kellett. Nehéz volt a búcsú, sírtak. Nehezen tudott megnyugodni. A zaklatottságtól nem tudott elaludni, pedig halálosan fáradt volt. Tíz órakor telefon cseng: Kati anyja ridegen szidja, hogy egy anya hogy lehet ilyen, a gyerekek éheztek, szomjaztak, szendvics kellett volna, és a fiú cukorbeteg, fel kellett volna bontani a diétás üdítőket amiket hoztak, és az útravalót rájuk kellett volna erőszakolni, és biztosan nem is vagyok annyira beteg és szegény, és nem látták a heget ahol az apánk felvágta az ereimet, és Neske csak sírt és sírt szakadatlan. Nem értett semmit, nem tudta mit mondjon, mit tegyen ezután. Másnap csomagot adott postára diétás üdítőkkel, levéllel, könyörgéssel, zárójelentésekkel. Soha többé nem jött válasz.

 áááááááááááááááá

 Egy este és egy nap

Barbara és féllábú nagypapája a templomlépcsőn ülve félve leste, mikor, hogyan jön haza apu. Jött már nemsoká, dülöngélt, elesett, a lámpavasakba kapaszkodva körözött körülöttük, végre eltűnt a kapujukban.
Rettegve mentek haza, tata nagy-nehezen felmankózott a második emeletre. Klári nagynéni, a súlyos beteg, rémületében megint ki akart ugrani az ablakon. Mamuka sírt. Gyorsan, halkan lefeküdtek, Éjfél körül rettenetre riadtak fel.
Apu ordítozott, anyu sírt, tört-zúzott apu, a betört bútorüveg darabjával felvágta anyu csuklóját, azután Barbaráét is egy kicsit.
Mamuka és tatuka az ablakon kiáltozott ki hogy segítség, mentőt - rendőrséget hívjanak, Klári szörnyű állapotban volt. A rendőrök fél óra múlva visszahozták aput, csend lett, apuék halkan megegyeztek, hogy hajnali háromkor apu lelövi a munkásőrpisztollyal először anyut, azután sorban Barbarát, és mindenkit és a Tiszába ugrik. Mamáékkal némán kilopództak, elmentek a munkásőrsére,
reggelig ott vártak, azután azt mondták, hazamehetnek, anyu él, apu nem emlékszik semmire. Barbara nem mehetett iskolába, nyolc évesen neki kellett vigyázni tatára, Klárira, mamának dolgozni kellett mennie. Iszonyúan félt: -Tatus, ne csukd be a szemed, tata, ne halj meg, ugye tata nem halsz meg, ugye nem hal meg mamuka,…— A borzalom lassan lecsendesedett, megkopott, tilos volt erről beszélni, Egy nap megint eltelt.

áááááááááááááááá

 FELTÖRŐ EMLÉKEK

Őszi nagytakarítást végeztem éppen, miközben kezembe akadt a bot. AZ a bizonyos, henger testű, fekete,réz oroszlán fogantyújú bot.
Szinte megmozdult, szinte megszólalt tenyeremben. Késztetést éreztem, menjek boltról – boltra szidolt keresni, bútortisztítóval kifényeztem henger rúdját, a gumi talpát tisztára töröltem, s elhatároztam, kiteszem díszképpen jól látható helyre, de a kezem ügyébe, mert sajnos már én is gyakran botra szorulok, Tatukám kedves botja lám negyvenöt év után előkerült a sutból, életre kelt. Valódi bambusz, nagy kincs volt tatának, és nekem is az.
   Csak akkor használta , amikor felcsatolta műlábát , anélkül két mankóval járt . A hengerszárú mankókat sűrűn elkértem , hadd játsszak sántát , de ő azt mondta : „ te csak ne játszódj ezzel , kislyányom , addig örülj , amíg egészséges vagy … „ . A mankók hónaljrésze fehér gézzel vastagon be volt tekerve , ne törje fel a testét . Éjszakára a henger vázú műláb az ágya mellett állt , tetején elmaradhatatlan sapkája . Reggel , felkelés után kiült ágya szélére , s elkezdte pödörni nikotintól sárga bajuszát . Ilyenkor nem volt szabad hozzászólni , mert nem tudott válaszolni .Azután , még mindig csöndben , elolvasta a Bibliából a rongyossá olvasott , megsárgult Jób könyvét , majd elővette a dóznit , a henger alakú faragott faszipkát , és megsodorta első cigarettáját . „ Kis unokám, hozzál szurkálót „ mondta , s én sietve választottam a ciroksöprűből megfelelő szálat, kitéptem, és vittem neki , tisztítani a szipka hengeres üregét . – Na , levágtátok már a kenyerem héját ? – kérdezte , mert nem volt foga .
 Tejes cikóriakávét reggeliztünk kenyérrel . De kiülnék én is az erkélyre , ahogy ezután tatukám kiült nézgelődni , levegőzni , szomszéddal beszélgetni . Néha , amikor jobban volt , lebátorkodott a sarki padra , lesve , jön – e valaki , akivel elbeszélgethetne . Én is mentem vele , hallgattam ezerszer történeteit , az orosz hadifogságról , a lovas finánc koráról , mindenről , ami viszontagságos életében történt . Néha elszalajtott dugiban TSZ – nyugdíjából lecsippentett pénzből fél deci szilvóriumért , s vehettem ötven filléres fagyit .
Lám, megtaláltam egy botot, s mennyi minden előbukkant az emlékeimből!

áááááááááááááááá



UTÓSZÓ


Néma sikolyok szaggatták lelkemet. Végeztem a dolgomat, miközben őrjítő kínokon mentem át. Néha leírtam, ezekből szedtem össze párat az imént. Némelyik vers az érzéseimről, a többi pedig valóban átélt pokol. Egyre több és súlyosabb betegség kínozott. Derekam állandóan és nagyon fájt, de akkor még csak azt derítették ki, hogy nyitott hátgerinccel születtem, és rendkívül ronda „S” alakú gerincferdülésem van, a forgómnál megcsavarodva. Gyomorsavam visszaáramlik nyelőcsövembe. És súlyos depresszió, melyet hipnózissal, csoportos és egyéni pszichoterápiával kezeltek. Volt két gyógy-kaparásom vérömlések miatt, és méhszájseb miatt plasztikai műtétem. Közben kiderült, hogy az állandó ülőmunkát sem bírom, ezért a csipeszek gyártását abbahagytam, s részben anyósomat ápoltam, és apósomat haláláig, részben napi négy órán át kávét főztem, amit kivittem a trolivégállomásra, ahol férjem eladta. Már nem volt munkaviszonyom. Más munkakörbe került férjem, s így elhatároztam, kipróbálom, hogy bejárónő leszek, az változatos a gerincemnek. Napi négy órát takarítottam, és még a saját lakásunk, meg anyósomé. Nagyon kemény három év volt. A harmadik évben szűnni nem akaró erős köhögéses nátha kezdődött nálam, de csak akkor mentem orvoshoz, amikor már egy-egy munkaidő alatt száz papírzsebkendőt elhasználva nem láttam könnyeimtől. Kiderült, minden pollenre, ételekre, gyógyszerekre, házipor-atkára, stb.-re allergiám négy keresztes. Ez mellé krónikus hólyaghurut is kínozott, a munkát abba kellett hagynom. Kilencvenkettőben befektettek gerincfestésre a neurológiára, ahol kiderült, két csúnya és nagy gerincsérvem, és egyéb elváltozások vannak. Megtiltották a hajolást, emelést, cipelést, futást, STB:-t. A gerincfestés annyira rosszul sikerült, hogy az embertelen fejfájásból, szédülésből kilenc hét alatt épültem fel. Sérveim nem voltak operálhatóak. Tehát most már a lehetséges bénulás tudatában, rokkantnyugdíjasan továbbra is saját lakásunkat én láttam el, s a családot. Rendkívül rossz anyagi helyzetben éltünk továbbra is. Küzdöttünk a gyerekek középiskolájáért. Rettenetesen féltettem gyermekeimet a betegségektől, hiszen mialatt férjem távol volt, kisfiamat háromszor operálták a fülével, kislányom pedig élet-halál közt volt az intenzív osztályon gégefedő gyulladással. Nagyon aggódtam, csak ki ne újuljon betegségük, mert azt a kínt ellenségemnek sem kívánom!
 Nagyon komoly nőgyógyászati problémákkal küszködtem, szinte állandóan nagyon erősen véreztem, többször volt egészségügyi küretem csecsemőfejnyi myoma miatt. Ez erősen korlátozta, beszűkítette életemet.
 Negyven éves koromban hasműtéttel eltávolították méhemet.
Két éve megtudtam, gyógyíthatatlan rákos vagyok, tumor áttétekkel. Hosszú, nehéz küzdelem vár reánk. Morfium legerősebb dózisával élek. Nagy boldogságban a már végre nyugdíjas párommal.

áááááááááááááááá

KETTEN MARADTUNK…

Tizenhét évesek voltunk párommal, esküvőre készültünk három év együtt-járás után, amit közös megegyezéssel szüzességben töltöttünk. Párom azt mondta, sokkal jobban szeret annál, semmint egy becsúszott terhességgel, bujkálással, hazudozással, félelemmel elrontsa. Ha először együtt leszünk, akkor úgy legyünk együtt, hogy boldogan várhassuk akár a babát is.
Mégis elhatároztuk, hogy számtalan okból, és mert változik a világ, gyermekeinknek megmondjuk hasonló esetben, hogy a mi lakásunkban nyugodtan együtt lehetnek, ha jól meggondolták, igazán szeretik egymást, és védekeznek.
Bizony a tizenötödik házassági évfordulónkon, húsvét szombatján tiszteletét tette az első udvarló. Természetesen ez leánykámnál még csak rövid tiniszerelem volt, de mi sokat beszélgettünk párommal, s megtartva elhatározásunkat, elmondtuk a gyermekeinknek,
mi az álláspontunk. Nagyon örültek annak, hogy ilyen páratlanul modern szülők vagyunk.
Megígérték, mindent ezután is meg fogunk beszélni, és azonnal szólnak, ha fogamzásgátló kell. Betartották ígéretüket, minden szerelmüket megismerhettük, nagyon boldogok voltunk. A vigasz mellett együtt sírtam velük a szakításoknál. Megszakadt a szívem nagy fájdalmuk láttán, hallatán. Nagyon jól esett, hogy fiam barátnője külön hozzám is eljött bizalmasan beszélgetni, és ha kórházban voltam, ott is mind meglátogattak.
Lányom tizenhét éves volt, amikor a nagy szerelem beteljesedni készült. Elmentünk orvoshoz, írt gyógyszert, mindent alaposan még egyszer átbeszéltünk, és magamra maradtam gondolataimmal. Kibővült családunk. Hamarosan reggel hálóingben találkozni fogok az előszobában egy fiúval. Este későn ketten jönnek haza. És még mennyi minden!
Néha pedig lányom aludt náluk, üres volt szobája. Tizennyolcadik szülinapján megengedtük, hogy a fiú ideköltözzön. Akkor még nem éreztük a búcsú szelét, csak próbáltunk hozzászokni, hogy öten vagyunk, ötre mosok – vasalok, főzök és mosogatok, pakolok és takarítok.
Nos, egyszerre csak elérkezett a napja, bejelentették, elköltöznek. Megbeszéltük, mikor akarnak menni, mit szeretnének magukkal vinni. Az első napok elteltek tervezgetéssel, hogyan is rendezkedünk be azután, fiamnak miképpen alakítjuk át új szobáját. Azután a költözködés, pakolászás félelme, majd megtörténte vette el fájó gondolatainkat, akkor még az öröm bujkált bennünk, hogy új életet kezdenek, és adja Isten, hogy jó döntés legyen, boldogok legyenek! Az érettségin túl volt lányom, sőt, az ötödéven is, és munkahelyét szerette, őt is megbecsülték. Amikor megpihentünk, s láttuk, jól élnek, jó helyük van, fiam is boldog volt velünk az új szobájában, akkor kezdtünk el szomorkodni. Este van, de a lány már nem jön haza. Vasárnapi ebéd kislányom nélkül. Mikulás. Karácsony lányom nélkül. Húsvét.
És születésnapok, névnapok, amikor csak felugranak látogatóba. A boltban mindig vettem kínálni valót, elvinni valót nekik, hogy ha váratlanul jönnek, legyen itthon. Legyen a kávéba tejpor. Tervezgetni próbáltunk, hogy majd este sétálunk, hétvégén kirándulunk, szabadság alatt elutazunk, milyen jó lesz, de betegségem miatt ezek a tervek dugába dőltek. Anyagilag sem ment volna. Nagyon nehezen jutottunk túl a bujkáló keserű hiányérzeten. Gondoltuk, talán majd eljegyzés lesz, esetleg esküvő, unoka, de egyik sem jött.
Hanem egy kislány jött, fiam párja. Egyre gyakrabban, egyre komolyabb lett a kapcsolat .
Hamarosan ők is bejelentették, elköltözik fiam is. Nagyon bíztunk benne, hogy boldogok lesznek. Elment végleg mindkét gyermekünk, mert sajnos időközben a három éves kapcsolata lányomnak megszakadt, sok szenvedés után véglegesen, és azt mondta, többé nem költözik haza, önálló életet él egyedül.
Eljött a szomorúság és a reménykedés ideje. S eljött az ideje annak, hogy kettesben sétáljunk, beszélgessünk, álmodozzunk és tervezgessünk, kialakítsuk jövendő életünket. Elérkezett az egymásnak szóló meglepik, a szeretet kimutatásának ideje. Napról – napra közelebb kerültünk egymáshoz, eggyé váltunk. Kimondtuk egymás szavait, gondolatait. Ismét fény és hit, öröm és boldogság lopódzott nehéz életünkbe. Érezzük azóta is, már tíz éve, hogy házasságunk örök összetartozás, ahogyan azt harminchét éve megéreztük, s három év múlva esküt tettünk rá, hogy jóban – rosszban együtt leszünk. Ha gyermekeink így boldogok, elfogadjuk a gyűrűs menyasszonyt kilenc éve, elfogadjuk, hogy nem lesz unokánk.
Hálával befogadjuk a fényt, ami a szeretettől beragyogja életünket, mert ez a legnagyobb ajándék, mit ember kaphat. 

**********************

13.  ÍZES TÖRTÉNETEK...IRODALMI SZAKÁCSKÖNYV.

NAGY VENDEL RECEPTJEI : BABOS ÉTELEK – (ELSŐ KÖTET, TIZENEGYEDIK RÉSZ)

A MEK-EN EZEN A LINKEN OLVASHATÓ:

NEM LÁTÓK ÍGY OLVASHATJÁK:

11. Fejezet: 
BABOS ÉTELEK


Az egyik legfontosabb és legkedveltebb növényünk a sokfajta és sokféle változatú bab. Sorolhatnánk, akár mint a Gombóc Artúr a csokoládéféléket: a zöldbab, a szárazbab, a kerek bab, a lapos bab, a fehér bab, a tarkabab, a gyöngybab, a lóbab, a vesebab, a guggolós bab, a futóbab, és még ki tudja hányféle bab.
Van még szójabab, kávébab, kakaóbab, de ezek másra valók, nem a mi főzéseink alapanyagai.
Nagy Vendel
   Emlékszem, mikor gyerekkoromban apám a nyakamba akasztotta a kukoricás zsákot és kétoldalt volt egy-egy hatalmas zsebe a kabátomnak, és a tarisznyában kukoricaszemek voltak, de azok is válogatott csövekről morzsolva, és az egyik zsebben bab, a másikban tökmag volt, és mentünk vetni. Édesapám vágta kapával a lyukat és én dobáltam bele a magokat, és mikor megvolt, akkor visszadobta rá a földet, rálépett és mentünk egy lépéssel tovább. Négy vágás kukorica, kettő szem, utána egy vágás a babnak, oda sokat kellett bedobni, mert a bab szereti a családot, mondta apám, és utána négy kukorica után egy vágásba tököt tettünk. Vagy ennivaló, vagy takarmány tököt, de akadt különlegesség is, az isten gyalulta tök, amit nem kellett gyalulni, mert szétesett magától is, és igen szerettem a sütőtököt is. A tököket nem volt szabad közel tenni egymáshoz, mert elfajoztak a porzáskor.
A papa vicces ember volt és mikor a mama kérdezte, mit vetettetek, akkor azt mondta otthon, hogy egy sor babot, egy sor csülköt, és ezen jót nevettünk, mert ugye a bableves is akkor a legjobb, ha belelép a disznó.
   Jaj, azt még elfelejtettem mondani, hogy van még karós bab is, meg futóbab is, amiket összekötött erős nádra futtattunk fel, vagy csak egyszerűen a drótkerítés mellé vetettük és arra futott fel a nagy szemű futóbab, amit lehetett akár fejtett babként is megfőzni, de jó volt száraz babnak is. Abból az ember, ha bevágott egy tányér babfőzeléket, akkor az hoz is meg visz is - mondta a papa, és nem viccelt. Mikor eljött az őszi betakarítás ideje, akkor zsákokba, lazsnakokba szedtük a megszáradt babhüvelyeket akár szárastól is, és otthon tiszta ponyvára öntöttük, és akkor vasvillával vagy cséphadaróval kivertük a megszáradt szemeket a babszalmából, amit aztán a malacok alá dobtunk és nagyon élvezték az új almot.

Ezután nagy rostákba, szitákba öntöttük a szemeket és anyám "kiszelelte", és már csak a tiszta bab került a babos zsákokba, de még a főzés előtt át kellett válogatni, hogy a kavicsokat, földdarabokat, zsizsikes vagy rossz szemeket ne áztassuk be a főzés előtt. Nagyapámat a mai napig úgy látom magam előtt, hogy egy cseréptállal az ölében ült a konyhaasztalnál és babot válogatott. Öregségére ez az ő feladata lett.
Ezután estére a mama beáztatta a babokat, ahogyan ő mondta, mert többes szám, és mindig másnap reggelre kelvén kezdte el főzni, de így járt el a füstölt sonkával, csülökkel is, hogy jól kiázzon belőle a só.

A bab az a növényi étel, amit a világon sokfelé főznek, mert viszonylag olcsó, sok van belőle és laktató eledel, lehet vele dolgozni a határban és a földeken, estig nem éhezik meg az ember. A western-filmekben is láthatjuk, hogy a prérin utazó emberek estére megéhezvén hagymás babot főznek, mint laktató ételt a hosszú út után. De felénk volt egy bő vizű forrás, amiből lágy víz folyt, és ezért hordták a gyerekek korsókban a vizet mosáshoz és bableves főzéshez, mert ebben a vízben állítólag előbb megfőtt a bab. Az öregasszonyok figyelték, hogy ha már régen voltál a forrásnál, akkor azt mondták, ezek olyan szegények, hogy babot is ritkán főznek.

Sokféle ételt lehet a babból főzni, sokféle receptet ismerünk, de hogy mi lesz belőle, az sok mindentől függ. Az sem mindegy, hogy milyen fajta a bab és hogy mikor szedik le. Mert ha zölden szedjük le, akkor zöldbab leves vagy főzelék lesz, ha fejteni valóként, akkor fejtett bab lesz, de szárazon is meg lehet főzni, csak akkor az tartalmasabb és laktatóbb. Lehet bableves, csülkös bab, Jókai bableves, s ki tudja hány fantázianévvel illetik még, de lehet főzelékként is fogyasztani, régen ettünk még babos kenyeret is. Lehet fogyasztani ecettel, hagymával, tejföllel, fokhagymás rántással, sokféleképpen elkészítve.

A mai ételünk is egy egyszerű, gyorsan összedobható ennivaló lesz, de mondjuk az elkészítése eléggé időigényes, legalább kettő óra. Ez az étel a babos hús. A svábok nem dobtak ki semmit, ha maradt egy kis szalonna, sonkadarab vagy káposzta darabka, egybe rakták és megfőzték. Ez a mai étek is ilyen lesz. Sütőben készül, lehet tepsiben is, de a legjobb a római cseréptál. A tálat be kell áztatni hideg vízbe legalább fél napig, hogy jól megszívja magát és utána ki tudja adni magából gőzként a főzés közben.

Egy fél kiló babot, mondjuk tarkababot, beáztatunk és felét a cseréptál aljára tesszük, a bab tetejére valamilyen gabonafélét teszünk. Az lehet árpagyöngy vagy hajdinakása, de manapság rizst tesznek az ételbe, körülbelül egy bögrével a bab tetejére elegyengetve. Ezután jönnek a húsok, a szeletekre vágott sonkadarabok, a felkarikázott kolbász- vagy szalámidarabok, és végül a beirdalt szalonnadarabok, amikből majd kioldódik a zsír. Ezek tetejére tesszük a felszeletelt édes káposztát, szépen elrendezve - nem kell sok, körülbelül egy kisebb fejnek a fele. Erre kockára vágott kis fej hagymát szórunk és a tetejére rakjuk a maradék babot.
Kell még hozzá egy nagy birsalma vagy körte, de ezt majd a végefelé tesszük rá sütni. Mikor ezzel végeztünk, felöntjük a tálat vízzel, hogy ellepje a babot. A sok vízre azért van szükség, mert a bab és a rizs, a káposzta ebben fő meg. Sót és paprikát nem kell bele tenni, mert a kolbászban és a szalonnában van só is, paprika is.


Az előmelegített sütőbe betesszük a tálat és a tetejét is rátesszük, és hagyjuk egy óráig főni anélkül, hogy megnéznénk. Kevergetni nem szabad, a víz felszívódik a rizsbe és a babba. Egy óra múlva levesszük a tál fedelét és megnézzük, hogy megfőtt-e a bab? A víznek már addigra el kellett tűnnie, és megnézzük, kell-e rá víz, de nemigen. Ekkor a negyedbe vágott birseket rátesszük a bab tetejére és ezzel együtt sütjük tovább, és a birs jó ízt és zamatot ad az ételnek és karamellizálódik a benne lévő cukor. Másfajta alma nem jó, mert az sok levet enged és az már nem kívánatos. Még egy fél órát sütjük fedő alatt, hogy a benne lévő húsok is megfőjenek, megpuhuljanak, és azért ne száradjon ki a bab meg a rizs.
 
Babos hús
A káposzta is megfő a hagyma alatt és olyannak kell lennie, mint a párolt káposztának. Fél óra után levesszük a fedőt és készre sütjük a birset is, és ez még egy fél óra. Ekkorra minden összetevő megfőtt, megsült, és kivesszük a sütőből és forróan kell enni. Nagykanállal vagy valamilyen kiszedővel tálaljuk a tányérokra, és úgy, hogy mindenki kapjon babot, rizst, húsokat, káposztát és egy birset is. Ez igazi ízkavalkád a javából. A bab illik a káposztához, és a füstös íz kissé megbolondítja az egészet. Savanyúság nemigen kell hozzá, esetleg édesebb fajtából, például cékla. A rizs miatt kevés kenyér kell hozzá, de a húsok miatt van, akinek kell.
 Vörösbor illik hozzá, de inkább a rozé, a gyümölcsös bor hozza ki az ízeket az ételből.


Valamilyen kalács még a tetejére elférne, mondta mindig a nagybátyám, és szerette a süteményeket, neki nem volt ebéd sütemény nélkül, férfi létére is. Ez az egy tál étel igen laktatós és hétköznapra való volt, nem pedig ünnepre. A sok idő miatt volt idejük még mással is foglalkozni a háziasszonyoknak. A munka mellett csak bedobták a sütőbe és néha ránéztek, hogy készen van-e már, meg néha kellett a tűzre is rakni.
A maradékokból is lehet jó ételt főzni és általában szerették az emberek.
Mindenkinek jó étvágyat kívánok.

Folytatjuk.

**********************

14.  ÉLETEMBŐL

KELEMEN GYÖRGYNÉ: Rózsa ami elkísér.

Úgy hozta a sors , hogy pici lányommal egyedül maradtam. Nehéz évek jöttek, a pici lánykám és nagymamám betegeskedett . Hol egyiket hol másikat vittem orvoshoz . Nagymama idős volt és koránál fogva gyűjteménye volt nyavalyákból . A pici lánykám meg kicsi létére úgy nézett ki,  hogy szeretné minél hamarabb letudni az összes gyerek betegséget. Közben dolgozni is jártam szabad időm nem volt, folyton valahová szaladtam. Áhítattal néztem a szerelmes filmeket a tv-ben kicsit irigykedtem és vártam meg nem érkező lovagom.

Egy szép napon nagymamám újságot olvasott, megunta letette, én meg kíváncsiságból felvettem. Bele olvastam és valahogy a társkereső oldalon kötöttem ki.  Egyik hirdetésen megakadt a szemem, igen ha én adnék fel én is ilyesmit írnák . Válaszoltam, de választ nem is vártam. Meglepődve láttam levél jött nekem , hihetetlen . Egy nagyon kedves levelet kaptam. A levél egyből megfogott, levelezni kezdtünk . Majd egy szép napon eljött a randevú . Az én ismertető jelem a lányom lett volna , de persze az utolsó pillanatban bárányhimlős lett . Nagy nehezen rábeszéltem anyukámat , vigyázzon Évikére míg én randevúra megyek, hisz lemondani nem volt idő , és a fiú nagyon messziről jött . Az ö ismertető jele egy szál virág volt .


Kelemen Györgyné Edit

Eljött a nagy nap csupa izgalom kedves levelező társam végre láthatom . A téren egy férfi állt egy szál fehér rózsával a virág és Ő rám várt . Kedves volt mint a levélben és mintha már régen ismertük volna egymást úgy beszélgetünk. Az idő elszállt és elment a vonat mivel utazott volna . Haza mentünk és a kis beteg vígan fogadta. Az első látásra megszerették egymást, úgy mint én. A fehér rózsa vázába került. Ahogy a kapcsolatunk alakult a virág úgy gondolta ö bizony gyökeret hoz. Nagyon meglepődtem mikor láttam a rózsám elnyílott de élni akar . Élt mint a mi kedves szerelmünk. Összeházasodtunk,  a kis rózsa a kertbe került és nőt és virágzott csupa virág . Mint a kislányom a rózsa is úgy nőtt . Megszületett szerelmünk gyümölcse a kisfiunk . A párom otthon a szobába a kinti rózsából hozott , mikor a kórházból haza jöttünk. Szebb ajándékot nem is kaphattam. A kis fehér rózsaszálból nagy bokor lett . Mikor egy borús napon nagymama meghalt a sírjára egy szál rózsát tűztem . Nagyon szerette a kis virágot . Néha még beszélgetett is vele. Mintha tudta volna a szál rózsa hová került gyökeret eresztett , kihajtott . Nőt mintha nagymama ápolná . Virágja nyílott szép kis rózsák . Fehérek tiszták mint nagymama tiszta szíve és hófehér haja . Virágzik a kis rózsa . Nálunk az udvarban nyílik tiszta szép és fehér mint örök szerelmünk. Sosem gondoltam volna hogy az az egy szál rózsa milyen sok örömet hoz az életünkbe. Elkísér minket egy életen át, vagy még tovább .Ahogy öregedtünk jöttek a bajok ahogy a korral jár. Cukorbeteg lettem és az elkezdte támadni a szemem. A jobb szemem látása elveszett a másik is beteg. Nyári éjszakákon szerettem kimenni a kertbe nézni a csillagos eget. De jaj a csillagok eltűntek már nem látom őket . Reggel mikor kimentem megláttam a rózsát ahogy a ébredő fényben ragyogtak mint ha kis csillagok . leköltöztek hozzám a csillagok illatukkal körbevettek átkaroltak . Álmomban a rózsáról álmodtam . Mikor jön a hideg tél és a fagy levelei virágai lefagynak. Mint mikor az embert az élet hideg szele sújtja . Viszont ha jön a tavasz a rózsa erőt gyűjt , újra kihajt . Nincs egymagában a kis virág hisz körbeveszi a párja , gyermekei, barátai. Mint engem ideje hogy talpra álljak és mint a rózsa ragyogjak . Hisz ha egyik kis rózsa nem olyan szép mert beteg vagy szomorkodik megérzi a többi is , és az egész rózsabokor már nem olyan szép és nem ragyog . Talpra álok ideje már vár rám egy régi de ismeretlen világ mit tanulnom kell . Mint a pici gyermeknek megismerni megtanulni mindent . Megtanulni hogy kell pohárba vizet önteni mellé ne menjen és még sok-sok mindent . Régen gyerekeimet én tanítottam, én segítettem . Most nekem a párom segít fogja a kezem vezet. Mint én, amikor gyerekek járni tanultak. Most nekem segítenek. Ismerősen de új világ megbirkózom veled. Legyőzöm az élet hideg szelét és a szemébe nevetek . Hisz vannak gyermekeim, férjem , barátaim mind segítenek nekem. Itt az idő legyőzlek és virulok, mint a rózsa,  ránevetek a világra újra.

Rózsakert...
**********************

15. VERSRŐL VERSRE  - KORTÁRS IRODALOM

BURZA  MÁRIA: BÁGYADT, TÖRT VIRÁGOK ROMJAIN

Mikor az ember a távolba néz,
mint aki menni kész, de
a fájó történet valóságként
benne él, dermesztő, mint a
virágfagyasztó tél.
 
A halottnak tűnő jeges világ
a Nap melegétől csodát vár,
s míg hallgatja a jég alatti
hangokat, a torz szavakat,
lassan érzi a lágy fuvallattal
érkező üde tavaszt.

Bágyadt, tört virágok romjain
az ember lépked tovább ,s
vissza-visszaköszön
a csillagköntösben öltöztetett
valótlanság.

Majd mélyül a csend,
valótlan szavak semmivé lesznek,
az ember fellélegezhet, végre
megértésre lelhet.

Már nem számít szenvedésének
ideje, sem az átvirrasztott éjjelek
lehullott könnycseppje, a szürke
nappalok hiány okozta sebe,
a későn felismert valóság megtévesztő
ereje, mert képes felismerni az igazat,
és elengedni minden hamisat.

Belső békéjéhez térve,
a megtörténtet megbocsátással élve,
másként tekint mindenre,
s a bágyadt, tört virágok romja felett
új virág illata száll a Végtelenbe.?



áááááááááááááááá

ÉLETÜNK EGY FURCSA ÁLOM

Életünk egy furcsa álom,
és olyan gyorsan véget ér,
ne bántsuk hát soha egymást,
csakis az igaz szó a szép,
akkor is, ha fáj és kemény,
de benne az őszinteség,
a gyorsan szálló éveket
ne sebet osztva éljük meg.




áááááááááááááááá

RÉSZEGSÉG-SZOMJÚSÁG

Elrejtett kincsem a világ elé tárnám,
lássa benne a Szeretet hatalmát,
de oly kevesen értenék azt meg,
bár mindig a SZERETETRŐL beszélek.

Mi voltál s vagy nekem el nem mondhatom,
bár akaratlanul erről szól dalom,
elme és a szív néha még harcban áll,
s éveim nélküled szállnak tovább.

Az a varázs , melyet magaddal hoztál,
szívemben élve visszaköszön hozzám,
röpke percre feloldja a magányt.


Ilyenkor különös mámor fon át,
lebegek Szereteted hullámán,
részegség-szomjúság kettőse hat rám.

ááááááááááááááá

ÖRÖKRE

Ma is beleborzongok, 
ha első találkozásunkra
gondolok, szinte hallom
lágyan zengő hangod,
ahogyan akkor mondtad:
"szeretlek"!
csak szememből volt
olvasható hangtalan válaszom:
Én is szeretlek! és örökké
tartó , el nem múló!


Ma már tudom, 
mit jelentett akkori
válaszom, s tudom, 
mi a helyes út,
de rabul ejtett a múlt!

Hittem, egyszer majd
nem fog fájni, s idővel
csak a szépet fogom látni,
a magányhoz jutottam ,
s köszönöm az együtt
töltött perceket,
melyek emlékként
itt élnek szívemben,
ahogyan itt vagy Te,
minden gondolatomban,
minden hozzád szálló
botladozó szóban.

Csak nézem az emléket,
s látom , itt ülünk mint régen,
fogod kezem, rajtam tekinteted
szeretettel elpihen, hagyom,
s záporozón könnyek hullanak.

Semmi sem olyan , mint régen,
nélküled kell élnem,
mosolyogni, akkor is, ha már
nem vagy velem, 
másfajta létben éled létedet.


Tanultam álmodni a magányban,
egyedül feküdni esténként az ágyban,
nem félni, de remélni újra és újra,
bár kezed nem foghatom,
mégis úgy érzem
Lelkedben ott vagyok,
így tudhatom s élhetem , mit jelent,

a halhatatlan Szerelem.?


áááááááááááááááá


GYERTYÁT GYÚJTVA


Gyertyát gyújtok, hozzám simul az este,
a gyertyalánggal emlékfátyol lebben,
árnyak táncolnak a gyertyalánggal,
a múltat élesztve a félhomályban.

Különös virágillatot repít az őszi szél,
mely most viharossá válva kemény,
benne szelíd emlékek nyugszanak,
mint hantok alatt a kedves halottak.


Kiknek sírjaihoz el nem juthattam,
értük szobámban gyertyát gyújtottam,
imádkozva lehajtom fejem, s hiszem
a Szeretet győz a zord halál felett.


áááááááááááááááá

EMLÉKEZZÜNK

Csendesen merengek az ünnepi reggelen,
szemem lassan-lassan könnyel telik meg,
mennyit harcolt a szabadságért nemzetem,
de szabadok vagyunk-e ?- kérdezem.

Sok Ígéret hangzott el történelmünk során,
majd maradt egy kifosztott ország,
benne emberek reménnyel és
reményvesztetten, könnyek, fájdalmak,
s tompult tekintetek.


Vágynánk , hogy győzzön az igazság,
vágynánk, hogy legyen szabadság,
Istent kérjük, óvja a magyart, és hisszük,
hogy egyszer szabad lesz hazánk,
s megértjük mit is jelent a szabadság,
éljen gyönyörű otthonuk , édes hazánk
MAGYARORSZÁG!


áááááááááááááááá

I. P. STEVE: Készülök

Az álló percek összetorlódnak,
most rohanva tova nem sodródnak,
a lendülettel a lüktető világban,
egymásba kapaszkodva falat húznak szilárdan.

Fészket rak az idő a csendnek,
a néma mának utódai lesznek,
Egyszer felcseperednek a reményteli holnapok,
melyek gügyögik majd, hogy jól vagyok.

Most elrakom dolgaim, szépen rendezgetem
napjaim hogyanját tervezgetem.
Szívem mindig visszahúz,
Hazámhoz, ezért odavisz az út.

Lábat törlök mielőtt beszállok a repülőbe,
úgy  indulok el a szabad égbe, elbűvölve,
közel a végleges honhoz, a mennyhez
s ha kell, oda tiszta lábbal menjek.



áááááááááááááááá

I. P. STEVE: Múló percekben

Rámolok, mi mindenem van, mit féltek,
zenélődoboz, csilingelő dallam,
itt a kezemben s láttam, beleférnek,
ami értékem van, így ebbe raktam.

Emlékek sokasodó sora ragyog,
lelkem csillogó gyémántja a léted,
ékszer a tegnap s lesznek a holnapok,
de őrizvén, a féltve féltett fényed.

Áradó napfény, simogató áldás,
egészség, a jövő fontos alapja
és még olyan sok csodás érték vár rám,
e kis dobozhoz, az életem megadja.


Zenél, dúdol, dallamra táncol lelkem.
Nézlek édes lét, édes te! Szeretlek!


áááááááááááááááá

Tűnődve

Rámolok, mi mindenem van, mit féltek,
zenélődoboz, csilingelő dallam,
itt a kezemben s láttam, beleférnek,
ami értékem van, így ebbe raktam.

Emlékek sokasodó sora ragyog,
lelkem csillogó gyémántja a léted,
ékszer a tegnap s lesznek a holnapok,
de őrizvén, a féltve féltett fényed.

Áradó napfény, simogató áldás,
egészség, a jövő fontos alapja
és még olyan sok csodás érték vár rám,
e kis dobozhoz, az életem megadja.


Zenél, dúdol, dallamra táncol lelkem.
Nézlek édes lét, édes te! Szeretlek!


áááááááááááááááá

Ébren álom

Félhomályban tán, kissé. elpirult vagy,
fonódik rajtam ölelésed, hosszan.
Arcod bújik arcomhoz, rásimulva,
mint anya óvja gyermekét a gondban.

A csend takaró lepelként hull reád,
szíved üteme szívemmel ver egyet
s a mai, már múló éj, álmot sem vár,
szusszant egyet még és küldi a reggelt.

Finom kezed melegét, még érezném,
érinteném az édes képzeletet,
de a hajnal képet oszlat szerteszét,
homályban lebeg, érintő két kezed.


Ébren álom nem az igaz világom,
s most, szívem, a létem felé, kitárom.



áááááááááááááááá

 I.P.Steve: Ünnepetek

Nesztelenek a léptek
s a csend takarója alatt szunnyad a lélek,
már otthon alszanak.
Most én is magamba fojtom szavam.

Porból jöttek, porrá lettek,
szívemben maradva, tovamentek,
hátrahagyva egy ürességet,
megtörve a teljességet.

Friss virág illatozik mécses mellett sok-sok síron,
bár nem segít a belső kínon,
de felszakadó fájdalommal megemlékezünk,
hisz, kiket szerettünk, soha nem feledünk.

Ez a nap ünnep, nektek,
a szomorú Mindenszentek,
estéjén a gyertyalángok táncolnak,
a harangok titeket gyászolnak.


áááááááááááááááá

MINIATŰR  BÖLCSESSÉGEK…
PAP ISTVÁN, ÍRÓI NÉVEN I. P. STEVE GONDOLATAIBÓL:

1.egyedül is el tudok tévedni
2. az arany toll sem ír magától
3. a gyümölcsöt addig lehet leszedni, míg magától le nem potyog...
4. mindig az uralkodó adományoz nemesi címet
5. Szeretetben nincs versenyszellem, csak érzelem
6. a rejtekből szemlélt világot, sohasem a becsületes szavak ábrázolják

7. a műved szóljon érted...!

**********************
16.   ÉLETKÉPEK 

CSOMOR HENRIETT: JOBB KEZEM MUTATÓUJJA

Igencsak nagy kár lett volna, ha nem tanulok meg írni. Ha a kárörvendő emberre hallgatok, miszerint a számítógép túl gyors, én meg lassú vagyok, ezért nem leszek képes használni a gépet. Ezt had döntsem el én, hogy mit akarok, gondoltam. Persze sikerült elültetni bennem a félelmet.

Rágódtam is rajta eleget, míg ki nem próbáltam, hazugság volt az egész. Csak meg akart ijeszteni, de nem sikerült neki.

Mindenképpen írni akartam, s ez vitt előre. Hiába voltak gondolataim, képtelen voltam leírni kézzel, meg kellett várnom anyát míg ráér foglalkozni velem. Sajnos mire diktáltam volna, a gondolatim felét elfelejtettem izgalmamban. A diktafont akkor még nem ismertem. Később jöttem csak rá, hogy a diktafon sem jó erre a célra, mert nem lehetett, közben javítani. Egy vers, vagy egy novella megírásánál elengedhetetlen az átírás, mert épp a sokadik átgondolásnál ugrik be szebb sor.
 
Csomor Heni
Muszáj valamit csinálnom, nem várhatom reggeltől egy sarokban a napnyugtát azért, mert mozgássérült vagyok. Hacsak az íróasztalomnak írok, akkor is írnom kell, hogy hasznosan teljen az időm. Nekem is vannak véleményeim, s rálátásaim a dolgokra, meg persze érzéseim is. Igaz ezek eltörpülnek, a sérültségem miatt az emberek túl felszínesek, a szemükkel ítélnek.

Közel húsz éve annak, hogy számítógépezek. Bal kezemet nem használom, mert elég rossz. Mindent jobb kezem mutatóujjával csinálok. Ami kétkezes lenne, mint például a shift és a control billentyűk, arra ott vannak a kisegítő lehetőségek beállításai, ezek segítségével helyettesíthető a rosszabbik kéz. Erre szoktam azt mondani, hogy mindent meg lehet oldani, csak teljes erőbedobással akarni, s szeretni kell azt, amit csinálok. Az idők során kialakult, hogy csak a jobb mutatóujjammal írok, a többi ujjam behajlítva tartom. A gyorsaságon közbejátszanak a frontok közvetlen hatásai, ami feszesebbé teszi kezem, vagy ha valamit igazán gyorsan szeretnék csinálni, akkor juszt is befeszülök, és  a leglassabban tudok írni. Sokat gondolkodtam rajta, hogy mi lenne akkor, ha valami nagy baj történne, s elveszíteném a mutatóujjamat. Azt hiszem az Isten nem akarna több tragédiát adni, de ha mégis, akkor sem tudnám ezt az egy dolgot feladni. Megtanulnék esetleg számba ceruzát venni csak megkell szokjam, úgy hogy a gyomrom ne emelkedjen, vagy a homlokomra rögzítve valamit és úgy nyomkodnám a billentyűket. Efajta dolgokat inkább jobb magamtól elhessegetni, még sokáig szükségem lenne a mutatóujjamra.

Igazából csak az írás által lehetek szabad, így élhetek, szárnyalhat a képzeletem egy szebb világba, hol nincs megkülönböztetés, mert mozgássérült vagyok, s nem látják a tolókocsimat. Pusztán csak azt érzékeltetem, hogy az agyam képes és tud is úgy írni, hogy másoknak tetszen.  Mindez fantasztikus dolog, csak illik gyakorolni, hogy minél szebb, s összetettebb legyen.
Valahányszor nem tudok aludni, s nyugodt vagyok, megrohannak a jobbnál-jobb gondolatok. Az éjszaka kellős közepén nem kapcsolhatom be a gépem, mert avval csak zavarnám édesanyám pihenését.
Így hát maradt a régi bevált módszerem. Elkezdem magolni a versemet, amelyet addig ismételgettek amíg el nem alszok. Ez egyfajta agytorna, melyet elég sűrűn használok, reggel aztán teljes csendben újra hallom a belső hangom. Bekapcsolom a számítógépem, és a mutatóujjam az agyammal együtt elkezd dolgozni.
S talán egyszer megszületik egy jó versem, amit követ még sok más írásom is. 

2018. szeptember 20

áááááááááááááááá

Csomor Henriett: Valóság és képzelet

Dühös vagyok!
Ne nézzetek!
Szenvedek!
Kiszolgáltatottabb lettem.
Ketyerém többé nem visz sehova.
Bámuló népnek hátra hagyom,
ki lehet próbálni és közben
el lehet gondolkodni rajta.


Én képzeletemre hagyatkozom,
s kilépek földi nyomorúságomból.
Futok hegyeken, völgyeken,
elhagyok ezer meg ezer fűszálat,
Melyek boldogan hajlanak utánam.
Árnyékot adó terebélyes fa tövéhez ülök.
A bánat összes könnyét elsírtam.
Valaki vállamra teszi
szeretetet árasztó kezét.
Szavaiból árad a
gyönyörű irodalmi beszéd.
Hátra fordultam, miközben átölelt.
Nem szeretem, ha sírsz -
könnyeim törölte.
Felsegített, gyengéden átöleltem.
Látod, mennyivel nemesebb a természet.
Csendben változik, nem szól.
Nem gúnyolódik, csak teszi a dolgát.
Színeket vált, megörvendezteti
azt, ki képes megállni,
s elmerengeni a mindennap adta csodákon.
Öledbe hajtottam fejem,
vízesés csobogását hallgattuk.
Ott, a hegyek felé, egy sólyom száll.
Mondom, hogy te is lásd,
nagy szárnyát szétteríti, amerre halad,
feketesége az eget beteríti.
Nem megyek vissza, veled szebb az élet.

2014. június 19.

Megjegyzés: ketyerém  = tolókocsim. Pár nappal később született ez a vers.

**********************
17.  NOVELLA

Kovács József: Egy cigánylány temetésén.

  Valamikor az 1950-es évek elején történt, amikor kis falunk cigányprímásának  alig tíz éves kis leányát egy gombamérgezés után  magához vette az Úr.
 A  történetet jobb megértéséért tartsunk egy kis időutazást, visszatérve a kilencszázas évek elejére. Olyan hitelességgel írom le nektek, ahogy szüleimtől hallottam.
 Abban az időben kis falunk demográfiai összetételét még nem színesítette  a ma már romáknak nevezett etnikai csoport.
Falunkban a zenélésnek nem voltak mély gyökerei, az iskola zene- tanárán kívül  még egy vak Feri bácsi játszott hegedűn. Szűkében állt a falu azokból, akik a talpalá valót biztosították volna a különféle helyi rendezvények alkalmából: lakodalmak, bálok, szüretek névnapok, stb.
Akkoriban  történt, hogy a falu egyik jobb módú  fiataljának (ma sem tudni pontosan , kinek,) egy olyan ötlete támadt, hogy e kényes problémát valamilyen módon  meg kellene oldani, és hogy neki  biztos forrásokból értesülései vannak a Szeged melletti falvakban túltelített úri-zenész cigányok dinasztiáiról.
Arról  is értesült, hogy több környékbeli faluba már telepítettek be néhány család muzsikás cigányt.

Kovács József Kopek

     Az ötletet tettek követték. Alig  pattant ki a gondolat az illető fejéből,  már a következő héten fel is kerekedtek négylovas fogattal és elindultak az említett irányba muzsikusokat szerezni a falunak..
Nem is kellett Szegedig szekerezzenek, már valahol Békés megyében rátaláltak két muzsikus családra, melyből összeállt egy zenekar, egy prímás, két brácsás egy tangóharmonikás és egy nagybőgős, és még az utánpótlást is  bőven biztosította a  nagyszámú rajkósereg.
Ahogy megérkeztek, mindjárt építettek nekik két nagy kunyhót, lakóhelyül. A cigányasszonyok és gyerekeik pedig indultak a faluban az élelmiszert összekéregetni.
Hiszen a fiatalok biztosították őket, hogy nekik csak zenélniük kell, mert egy valamit  magára adó falu  el tudja tartani a tanítóját, a papját meg a cigányait.
Zenészeink tartották is magukat e szabályhoz, ők egész nap  csak próbáltak, míg az asszonyok kosaraikkal a karjaikon járták a falut.

   Ami a császáré,  azt meg kell adni  a császárnak…, abban az időben muzsikusaink ellőtt nem kellett  bereteszelni az utcaajtókat.
Későbbi meglepetésemre tapasztaltam, hogy nálunk a különféle összejöveteleken  nem csak a hagyományos néptáncnak, csárdásnak szaggatták a vonót, hanem az  általuk betanított „úri táncok”, -  tangó, fox, a Csárdás királynő keringői is elterjedtek.
Sokat hallottam őket gyakorolni, meg sokat játszottam gyerekeikkel, mivel szerény hajlékunk  éppen az ő viskójuk ellőtt állott, mint utolsó ház a falu szélén, a temető mellett. Ezért fültanúja lehettem az alábbi történetnek azon a már említett temetésen.
A cigányprímás is, kinek gyermekét temették azon a napon, az egykor betelepítettek valamelyik leszármazottja volt.
Az akkori,  frissen választott   tanácselnök is népszerűségét növelni való szándékában részt vett e szomorú eseményen. Róla csak annyit kell tudni, hogy alig kínozta el az első négy osztályt…, ja,  meg egy három hónapos  gyorstalpalós párt-tanfolyamot, és csak Isten tudja milyen csoda által, meg is választották a néptanács elnökének.
     Falunkban akkor sem  volt és napjainkban sem szokás  a sírnál megkínálni a résztvevőket, csak az otthoni torra hívták meg a rokonokat és az idegenből jötteket.
Ellenben zenészeink, kik a pap szertartása után zenéltek a halottnak, a gyászolókat ,   kivétel nélkül mindenkit tömény itallal kínáltak, (nálunk a megszokott szilvapálinkával,  néha oly  mennyiségben, hogy a végére már vidámságba csapott  át a gyász).
     No, ekkor történt, hogy a prímás épp a tanácselnököt kínálta egy pohárkával, aki egy pillanatig  habozott, (szemét gyorsan körbe járatva a magyarokon, hogy látják-e, végül elvette a pálinkát és jó hangosan így  szólt: - Az Isten adjon nyugodalmat a halottnak. Aztán észbe kapott, hogy az Isten szó is kicsúszott a száján, (ami akkor nagy bűnnek számított egy tanácselnöknél) ,  zavarában gyorsan  kiürítette poharát. A prímás pedig könnyes szemmel jó hangosan rávágta: neked  is apám.
Ennek hallatán voltak akik  kajánul  mosolyogtak,  míg egyesek az alkalomhoz illetlen kacagásba törtek ki.
  És száll nemzedékről nemzedékre a prímás jókívánsága,  ahogyan megköszönte a tanácselnöknek a gyászos részvétet kislánya temetésén.

**********************

18. VÉLEMÉNYEM SZERINT  - OLVASÓINK ÍRTÁK

Kedves Vendi!
Mindig nagy várakozással hallgatom, ha egy művész saját művét szólaltatja meg.
Szeretek azzal játszani, hogy hasonlítgassam, általam miként hangzana/hangzott volna./ Nagyon szeretem olvasni, hallgatni és mondani is a verseket./
Köszönöm, hogy időről időre megajándékozol olyan irodalmi élményekkel, amelyeket csak Te tudsz nyújtani!
Szeretettel üdvözöl: Zs.

NAGY VENDEL BARTINATÁNC CÍMŰ VERSÉT ELŐADJA A SZERZŐ.
(5. VERS, 2018. október 1)
...............................


Kedves Vendi!!!
Nagyon tetszik a  magazin, szuper vagy!!!
Remek a költészet napi válogatás!!! Csodálatos minden versed!!!
A hangos verseid tökéletesek! Szeretem hallgatni!!!
Köszönöm szépen hogy ismét lesz egy versem a magazinban!!!
Ajándék a sorstól, hogy megismerhetlek!
Kisregényem valaha folytatásosként volt közölve egy irodalmi csoportban.
Baráti szeretettel Ági
SZEGED.
 ........................................

SZEMELVÉNYEK A  HOLNAP MAGAZINBÓL

Babumargareta - 2018.10.07. 10:40:21Ehhez szólt hozzá: ANGYAL JÖTT A SZÉLLEL - PRIVÁT ANGYAL
Meghatódva olvastam ! Szépséges írásodat élménnyel olvastam !
Köszönöm szépen .Szeretettel....Babu

----------------------------------------


Keni - 2018.10.03. 16:39:41Ehhez szólt hozzá: Bartinatánc
Pergős ütemű jó kis pontos vers !
Üdv: - keni -
---------------------------------------

 Ereri - 2018.10.01. 10:24:36Ehhez szólt hozzá: Szekszárdi szüret
"Mámoros muslincák
Bódult dala száll."

A prózád után kedves Vendel, kíváncsi lettem a költészetedre is - és nem csalódtam.  Ízes és szórakoztató, olvasmányos és tartalmas a versed!
Gratulálok! Szeretettel, tisztelettel: E. E. 
----------------------------------

Ereri - 2018.10.01. 09:54:50Ehhez szólt hozzá: BABOS ÉTELEK
"Négy vágás kukorica, kettő szem, utána egy vágás a babnak, oda sokat kellett bedobni, mert a bab szereti a családot, mondta apám, és utána négy kukorica után egy vágásba tököt tettünk."

Kedves Vendel! Lenyűgöző írás! Talán a történetek a receptjeid előtt (mert ezután megnéztem a linket is és belefeledkeztem mindbe) még jobban lenyűgöznek, mint az ételek. Visszarepít a gyerekkoromba vagy még inkább a szüleimébe és tökéletesen kikapcsol míg olvasom. Hálásan köszönöm az élményt! Szeretettel, tisztelettel: E. E. 
--------------------------------

Keni - 2018.09.30. 19:15:35Ehhez szólt hozzá: Szekszárdi szüret
Kedves Vendel !

Számban az izével a vörös, és jó szekszárdi bornak, amit nagyon szeretek és kedvencem - olvastam beszámoló szüreti versedet !
Gratulálok !
- keni - 
---------------------------------

Fedak Anita - 2018.09.28. 15:02:51Ehhez szólt hozzá: BABOS ÉTELEK
Kedves Vendel!
Ez igazi ínyencség lehet, én is megcsinálom majd valamikor. Ha jól értem ez sváb étel lehet. Örülök, hogy megosztottad velünk.
Barátsággal: Anita
---------------------------------
Jegmadar - 2018.09.27. 10:17:22. Ehhez szólt hozzá: ÍZES TÖRTÉNETEK 10. Fejezet: KÁPOSZTÁS ÉTELEK
Nagyon jó írás. Köszönöm, hogy olvashattam.

------------------------------


Keni - 2018.09.27. 02:15:53Ehhez szólt hozzá: CIRKUSZI CSODÁK
Kedves Vendel !
Ez a te gyors ütemű ritmikus versed is mintha e cirkusz műsorán volna - annyira jól sikerült,,,
Te is megérdemelsz egy pörgős, indulós dalt,,,
Üdv. !
- keni -
------------------------------
Farkas Viola - 2018.09.25. 21:14:07Ehhez szólt hozzá: CIRKUSZI CSODÁK
Kedves Vendel!
Bámulatos, kitűnő vers, szinte torlódnak az események, Lélegzetet is elfelejt az ember venni, MEGÉRDEMLED A TAPSOT.
Szeretettel gratulálok: Viola 

................................
Vendikém !
Újfent csak gratulálni tudok gyönyörű versedhez !
Ez tanít ,és hazaszeretetre nevel .
Jó egészséget kívánok : Ági Óbudáról
................................

MEGJELENTA TIZENHATODIK  E. KÖNYVEM.
Szervusz Vendi! Gratulálok!
A következőt már nyugodtan írathatod a nevemre: a tizenhetedik magam légy!
Üdv: Imre
............................................

Köszönöm szépen, nagyon!
Kellemes, derűs, szép dalszöveg mindegyik, tetszik nekem mind!!
Sokoldalú művészeted lenyűgöző!!!
Mosolyt csalni arcokra fáradhatatlan munkával, ez több mint tehetség, ez elhivatottság!!! Adassék meg neked örökké!!! Ági


Nagy Vendel <nagy.vendi54@gmail.com> ezt írta (időpont: 2018. okt. 11., Cs 17:06):
MEGJELENT NAGY VENDEL: 16. -ik E KÖNYVE A MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁRBAN. 
SZERETETTEL AJÁNLOM A  FEHÉR BOT NAPJÁRA. VENDI
Csak a dal : Összegyűjtött dalszövegeim / Nagy Vendel
http://mek.oszk.hu/18600/18670

NEM LÁTÓK ÍGY OLVASHATJÁK.
www.mek.oszk.hu/18600/18670/18670.htm
NAGY VENDEL: MAGÁNZÓ - NYIBA, KÖLTŐK IMÁI DÍJAS ÍRÓ, KÖLTŐ
nagy.vendi54@gmail.com

.......................................

Vendi!
Így váljanak valóra a terveid! Van még valami talonban? Szinte hihetetlen ez a termékenység! Egyáltalán mikor alszol? Hány órából áll a napod?!
Egyébként olvaslak és hallgatlak, mikor mit teszel közzé. A hangos verseid után elmaradhat a "köszönöm", mert mi köszönjük Neked!
Szívbéli gratula!
Mari
 .........................................

810. számú újság képeinek leírása.

1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK! Nagy Vendel nagyon elegánsan áll a színpadon piros zakó és fekete nadrág van
rajta. szemüveges szőke hajú. kezében mikrofon s átható érzéssel szavalja versét.

2. GLOSSZA
KELEMEN GYÖRGYNÉ : Szülői értekezlet kicsit másként.
Kelemen Györgyné bordó fehér s rózsaszín művirág állvány előtt áll. fekete rövid hajú mosolygós fekete pólóban és fekete nadrágban van. kék táskája lóg és egy szürke kalap van a kezében.

3. VERSEK A  NAGYVILÁGBÓL - KORTÁRS IRODALOM
Tóth Enikő szőkés barna hosszúhaja van mosolygós lila pántos ruhában van.
Bognár Papp Irén mosolygós szőke rövid hajú lila ruhában van.
Nagy Vendel egy asztalnál ül világoszöld asztalterítőn pihen két keze. jobb kezével állát támasza. szürke pólót visel.
Mátyás Rita barna rövid hajú, barna szemű. mintás blúz van rajta.

4.  KULTÚRKOKTÉL
ÁRVAY MÁRIA : Október 1. – A zene világnapja
Könyvajánló - Korolenko: A vak muzsikus
ÁRVAY MÁRIA: Marika rövid barna hajú. Egy szürke bordós kőoszlopnak támaszkodik.

5. ARCKÉPCSARNOK
VÁLTOZTASSUK MEG A SZEMLÉLETET!
GYŰRÖTT OLDALAK, KISIMULT LAPOKKAL
GERENCSÉR HAJNALKA fekete hajú szemüveges fekete szemű kissé mosolygós.
Tölcséres József ősz hajú mosolygós szemüveges bajuszos szürke kiskabátban van.

7.  ELBESZÉLÉS
CSOMOR HENRIETT : Egy reggel gondolatai
Csomor Henriett:  mosolygós fekete szemű fekete rövid hajú. bal fülében van egy lila (kelék fülbevaló) amely kiemeli arcát. rózsaszín kockás ingbe s farmerkabátban van.

8. HAZAI TÁJAKRÓL   - NAGY VENDEL Írásaiból
Nagy Vendel szelíd mosolyával áll a könyvespolca előtt kék atlétájában szemén szemüveg.

9. REGÉNY FOLYTATÁSOKBAN
Kyra Angie: Soha ne mond, hogy soha! (Nyolcadik fejezet)
HORENKA ERIKA piros blézer és fehér blúz van rajta. mosolygós barna haja vállig ér. lila asztalterítős asztalnál ül.
Halvány barna könyvborítóján egy szökés barna hajú nő ül karjait összefonja a térdén fejét gondolkodón ráhajtja.

10.  VERSVÁLOGATÁS  I. P. STEVE ÉS  BURZA MÁRIA ÍRÁSAIBÓL
I.P.Steve. ősz hajú barna  szemű szemüveges. fekete ingben van   oda van  a kép bal alsó sarkába kék betűkkel I.P.STEVE
BURZA MÁRIA  VERSEIBŐL
Burza Mária áll egy zöld levelű fa mellett haja ősz fekete szemű kék hosszú ujjú blúzt visel.

12. FANTÁZIA REGÉNY
Samu Ágnes: Ősi erők és az újjászületett testvériség
(2018.-  1. fejezet – 2. rész)
Samu Ágnes fekete hajú szemüveges. áll a kéklő vízben vidám fürdőruhában.

13.  ÍZES TÖRTÉNETEK  - IRODALMI SZAKÁCSKÖNYV    ­
NAGY VENDEL:  KÁPOSZTÁS ÉTELEK. (első kötet, tizedik rész)
Nagy Vendel szelíd mosolyával áll a könyvespolca előtt szürke hosszú ujjú felsőben szemén szemüveg.
Ízes receptje közepén a finom töltött káposzta már az asztalon.

14. VÁLOGATÁS ÍRÁSAIMBÓL
ÁBRAHÁMNÉ ÁGNES: ODAÁT IS JÁRTAM.
ÁBRAHÁMNÉ ÁGNES: Ági komoly tekintetű fekete rövid hajú.
Írásai alatt urna temető látható a zöld lombú fák árnyékában. a másik képen egy szomorú szemű édes kiskutya látható.

15. VERSRŐL VERSRE  - KORTÁRS SZERZŐKTŐL
 Kelemen Györgyné bordó fehér s rózsaszín művirág állvány előtt áll. fekete rövid hajú mosolygós fekete pólóban és fekete nadrágban van. kék táskája lóg és egy szürke kalap van a kezében.
 Nagy Csaba fekete rövid göndör haja van. Jobb kezével könyököl térdén kézfeje álla alatt. gondolkodó tekintetű fekete szemű.

16.  AKKOR MOST SZÜRET
NAGY VENDEL  - SZÜRETI VERSCSOKOR
NAGY VENDEL Szőke hajú szemüveges. Piros zakóban s fehér ingben átható érzéssel szavalja gyönyörű verseit.

17. MEGJELENT  ADAMECZ LÁSZLÓ  VERSESKÖTETE
SZERETEM AZ EMBERT... Adamecz László mosolygós barna szemű szemüveges.

19. TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT - SOPONYAI MIHÁLY ROVATA
SOPONYAI MIHÁLY  mosolygós vörös hajú szürke zakóban van.
...........................................

TISZTELT OLVASÓK.... A  MAGAZIN FENNMARADÁSA, ÉS  FEJLŐDÉSE ÉRDEKÉBEN ADOMÁNYOKAT ELFOGAD TÁRGYI ÉS ANYAGIAK FORMÁJÁBAN, ELŐZETES MEGBESZÉLÉS ALAPJÁN!
A  SZERKESZTŐ...

**********************
19. CSAK A  DAL

DALSZÖVEG  A  LAZIÓ INDULÓJÁNAK DALLAMÁRA- AVANTI RAGADZI...

DAL  -  EMLÉKEZÉS:  DALSZÖVEG  A LAZIO INDULÓJÁNAK DALLAMÁRA
AZ 1956  - OS FORRADALOM LEVERÉSÉNEK HATVANADIK ÉVFORDULÓJÁRA,
2016. NOVEMBER  04.

NAGY VENDEL: ZÁSZLÓNKAT LOBOGTASD
(EMLÉKEZÉS HATVAN ÉV FÉNYÉBEN)

Előre Hazánkért harcba
Előre fel barikádra
Hideg kövek közt  süvítve
Fütyül a  gyilkos golyó.


Harcra fel mind pesti srácok
Új fényre vágyik otthonunk
Harcra felhát édes hazánkért
Győzni kell vagy mind meghalunk.

Emeld fel a  zászlót magasra
Messziről  lássa ki akarja
Diadémként  kússzon a  falra
Ragyog a  forradalom arca.

Sokan elhulltak a  harcban
Testvér segíts ha baj van
Hőseink védőn  takarja
Bajtársak ölelő karja

Harckocsi földünk  tapodja
Halottjaink hordják halomra
Testüket lovak tapossák
Vérüktől piros a  barikád.

Alföld síkja, hegyek szirtje
Vár rájuk  ős Buda  bérce
A sok jó barát  énekli majd
 Dicsőink hősi  dalát
 ……. 

REFRÉN
……
Nem zeng már dalt sokak ajka
Testüket bús rög  takarja
Lobog felettük a  zászló
Messzire hallik a  jajszó

Távolból hívnak az álmok
Idegen föld lett hazátok
Minden este vissza szálltok
Az ősi hon vár reátok.

Európa közepén éltek
Dicső vakító fényben
Már csitul a  fájdalom árja
Mikor jön lelketek vigaszsága.

Ott küzdelmes a  világ
Hol a virágot tapossák
Akkor ontja leginkább
Mámorító illatát.
….. 

Zászlóinkat  vezesd
Hős diadalra.
Ajkunkat dicsőség
Fakassza dalra.
Lobogónk zúg el a széllel,
Süvítve Vezérel éllel.
hiányzik róla a   címer
Diadalra száguld
Éjt kergető hévvel.
Regéket mesél
Régmúlt emlékével.
Vidáman lobog
Új idők szelével
napi forradalmunk
Meghitt  erejével
Zászlónkat lobogtasd
Örök dicsőséggel.

Az ellen ha elébünk áll,
Nem  nézi azt ki a Magyar,
Kivégzi mindazokat,
Ki a nemzetben egyet akar.

S ha majd száz év elmúltával
Megkérdezi gyermekünk
Miből mivé lettünk,
Büszkén mondhassuk el neki
él még hős  nemzetünk.

Gondold meg ifjúi szívvel
Téged is dologra várnak,
Reád is szüksége van már,
E Honban, a Hazának.


Pusztulnunk nem kell ma már
Éljünk ezen ősi földön,
Ha el is buknánk talán
Dolgunkat tenni muszáj.
 ................


REFRÉN
 …..................................….

NAGY VENDEL, SZEKSZÁRD   2016.  NOVEMBER 04.


A FORRADALOM LEVERÉSÉNEK HATVANADIK ÉVFORDULÓJÁRA.
HOGY KI NYERTE A  DALVERSENYT?   HÁT NEM ÉN!


**********************

20. SZERKESZTŐI ÜZENETEK

Kedves belső- és külső munkatársaink!

Az lenne a kérésem, hogy akinek még nincs fényképe a magazin számára, vagy pedig meglehetősen régi, nos azok - ha mód van rá - küldjenek képet, vagy frissítsék a régit! Már nyolc éves  az MMM újság, s azóta a munkatársaink is megváltoztak ugyebár...!?  
😏
A fényképeket a következő e-mail címre küldjék - küldjétek: veghelyo@t-online.hu
Kézcsókom a Hölgyeknek, üdv az Uraknak: Véghelyi József a színes változat szerkesztője.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Kedves olvasó!
Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.
Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd József Attila u. 3
Telefon: 06 30 550 51 06   8-tól  20- ig.
e-mail: nagy.vendi54@gmail.com
Levelek, írások fogadása: skype címem  nagy.vendi54
Új email címem: nagy.vendi54@gmail.com

Magazinok küldése:
MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT E-MAIL CÍMÉRE.
………………................……
Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes
tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók
számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz.
Ennek elérhetősége a következő linken lehetséges:
http://megszolalok.blogspot.hu/
Tehát az eddig  megjelent összes számot  visszamenőleg is elérhetővé tettük
a fenti blogoldalon!
………………..............……
A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás
szerzője felelős.
Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.
A szerzői jogokat fenntartjuk.
Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha
elmenti, megmenti, bármikor előveheti.
Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és
összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz!
Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.
Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.
Írott műveim megtekintése:
………………………………..
AZ ÖSSZES ELÉRHETŐSÉGEM..
gmail: nagy.vendi54@gmail.com
skype: nagy.vendi54

Megszólalok Művészeti Magazin
http://megszolalok.blogspot.hu/
www.megszolalok.blogspot.hu/
weboldal: http://nagyvendel.comxa.com
www.nagyvendel.comxa.com
………………........……….
Facebook: csak beírod a facebook keresőbe mindhármat külön-  külön és meg is
találtad az oldalaimat: Megszolalok Nagy Vendel
…………………............……
Nagy Vendel Írásai:
Megszólalok művészeti magazin  szerkesztő nagy vendel
……………….............……..

Könyvtár:
E. könyvek a  MEK- en
Magyar Elektronikus Könyvtár
http://mek.oszk.hu/13500/13542/#
www.mek.oszk.hu/13500/13542/#
......................................
Ez a  verses oldalam címe... www.pieris.hu
http://www.pieris.hu/szerzo/nagyvendel
....................................

KÜLFÖLDI ELÉRHETŐSÉGEK:
www.canadahun.com irodalom fórum
http://canadahun.com/forum/showthread.php?34311-Nagy-Vendel-Megsz%C3%B3lalok&p=3650150#post3650150
________________________________________________

Az Amerikai Egyesült Államokbeli  egyik link, ahol elérhetik magazinunkat.
A link: minnesotahungarians.com
.........................................
Kedves olvasóink!
Néhány operatív információt kell megosztani Önökkel. Sokan jelezték, hogy a
színes magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik
meg, pedig a régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs,
ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az összes többi is!
A megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a
"Blogarchívum" felírat. Ez alatt különböző dátumok és hónapok vannak,
amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi számokat.
A háromszögekre kattintva  "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel.
Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A
háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb
újságot lehet kiválasztani olvasásra!

Még egy nagyon fontos információ! Mivel a memóriaterületünk véges, ezért
takarékossági szempontból összevontuk azokat az újságokat, amelyek azonos
hónapban jelentek meg. Általában kettő számot  jelent egy hónapban, ezért
ezeket egy blogba vontuk össze. Az összevonással még nem végeztünk,
egyenlőre csak a januárban és februárban íródottak kerültek egy blogba. Az
összevonást folyamatosan végezzük...A blogon belül két újságot vastag piros
csíkkal választottuk el! Így valahogy:

MINDENKINEK JÓ OLVASÁST, ÉS JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁNUNK.
AZ ÚJSÁG KÜLSŐ, ÉS BELSŐ MUNKATÁRSAI.
............
VÉGE-ENDE-KONYEC-FIN-END-FINÍTÓ
..............
MEGSZÓLALOK MAGAZIN 811