Megszólalok Művészeti Magazin

 

 

 MEGSZÓLALOK 

 Nagy Vendel szellemében 

 

 MEGSZÓLALOK MŰVÉSZETI MAGAZIN
2024. 03. hó – tizennegyedik évfolyam, harmadik szám
Kulturális és szórakoztató folyóirat
Független, és ingyenes havi lap
Alapította Nagy Vendel 2011 - ben , elvi síkon
Szerkesztő: Véghelyi József 
 
*****************************************************
1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések
2.Évfolyam: 2012.  (1-tól a 6. számig)
 3.Évfolyam: 2013.  (1-től a 17. számig)
 4.Évfolyam: 2014.  (1-től a 24. számig)
 5.Évfolyam: 2015.  (1-től a 12. számig)
 6.Évfolyam: 2016.  (1-től a 12. számig)
 7.Évfolyam: 2017.  (1-től a 12. számig)
 8.Évfolyam: 2018.  (1-től a 12. számig)
 9.Évfolyam: 2019.  (1-től a 12. számig)
10.Évfolyam: 2020.  (1-től a 12. számig)
 11.Évfolyam: 2021.  (1-től a 12. számig) 
12.Évfolyam: 2022.  (1-től a 12. számig)
13. Évfolyam: 2023.  (1-től a 12. számig)

14. Évfolyam: 2024. március
 *
A Magazin kérhető saját e-mail címre is.
Fekete – fehér, és színes változatban is megtalálható a Facebookon és a blogoldalakon.
Magazinunk vakok számára is olvasható beszélő programmal, akadálymentes változatban.
A hangos versek meghallgathatók a YouTube oldalon.
A Magazin közvetlen linkje: http://megszolalok.blogspot.hu
*
A  Magazin megtalálható a MEK és az EPA  oldalain az Országos Széchenyi Könyvtár gondozásában a következő linken:
https://mek.oszk.hu/kereses.mhtml?dc_creator=nagy+vendel&dc_title=&dc_subject=&sort=rk_szerzo%2Crk_uniform&id=&Image3.x=0&Image3.y=0
*
Figyelem!
2018. júniustól egy új linken is elérhető a Magazin, azonos, változatlan tartalommal
de megújult külsővel amelynek a linkje:  http://www.muveszetimagazin.blogspot.com
* 
Nagy Vendel eddig megjelent E- könyvei a MEK oldalán kereshetők.
A verses kötetek szintén elérhetők pl.: www.mek.oszk./13500/13542
A  Magazin versei rádióban is rendszeresen hallhatók:
Radio Mozaik Sydney – Ausztralia
*

A szerkesztőség címe:7100. Szekszárd, Csapó Dániel utca 27
E-mail cím: veghelyo@t-online.hu
Telefon: 06-74-315-012 naponta 14:00 órától 17:00 óráig

 *****************************
MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE

 

*****************************************

 1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK! 

 
Március a nevét  Marsról a háború istenéről kapta. De, hogy valami megnyugtatóbbat is olvassunk, elsejével kezdődik a meteorológiai tavasz.
Valójában a csillagászati tavasz csak 21 –én kezdődik A régi kalendáriumok szerint böjt más havának is szokták még nevezni.
Ez a hónap is bővelkedik nevezetességekkel. Mindjárt az elején, 8. - án nőnap. Aranyosak, szépek kedvesek lányink, asszonyaink. 
A nőket valójában az anyák napján ünnepeljük! Utána néztem, s kiderült, hogy a nőnap eredetileg baloldali, munkásmozgalmi indíttatású volt. A Rákosi – korszakban lett kötelező ünnep – no comment…! Párthatározat mondta ki: mostantól tessék megünnepelni a nőket! Egy igazi Férfi – így nagy „F” betűvel – pontosan tudja, hogy mint köszönhet a hölgyeinknek, nógatás nélkül is…!

VéghelyiJózsef
szerkesztő

*

A hóvirágok után illatoznak a szerény ibolyák, amelyek a tavasz csalhatatlan hírnökei. A paraszti életben a mezőgazdasági munkálatok kezdetének ideje.
Számos az időjáráshoz kapcsolódó megfigyelés és jóslás kötődik ehhez a hónaphoz.
Ugyanakkor március a húsvéti 40 napos nagyböjt hónapja is, ilyenkor tilos a vigalom, a lakodalom, a húsos ételek fogyasztása.
Hazánk életében kiemelkedő, jeles nap március 15. Az Európán végig söprő forradalmi hullám 176 évvel ezelőtt ,1848 tavaszán ért hozzánk, amelynek hatásai alapvetően meghatározták az országunk életét és bizonyos mértékben a jövőjét is.
Március 19 József napja, kedvelt névnap - ünnep. József, a názáreti ács, Jézus gondviselője. Az első meleg tavaszi napnak tartják sok helyen. Bár  ezt
a nevezetes napot is újabban időjárás szempontjából át kell értékelni, merthogy mostanság úgy tűnik. hogy a Józsefeknek  kilyukadt a zsákjuk és

a meleg elillan belőle…(szerkesztői megjegyzés: Tisztelt Bíróság! Mint József, ez ügyben ártatlan vagyok, mert ma már a zsákok sem megbízhatóak !).
Hagyományaink szerint 25.-  én Gyümölcsoltó Boldog Asszony  napján indul meg a vegetáció intenzívebben , és ekkor kell oltani és metszeni a gyümölcsfákat.
Szóval fel a fejjel, tengernyi a tennivalóink. Ebben a hónapban alapozzuk meg az idei mezőgazdasági  eredményeinket, rövidebben hazánk élelmiszerrel való biztonságos ellátását.
Kultúránkban igen fontos helyt foglal el a Húsvét, ekkor Jézus feltámadását ünnepeljük. Idén 29 –én lesz a Nagypéntek, 30 –án a Nagyszombat, és maga
a Húsvéti feltámadás 31- ére – vasárnapra esik, húsvét hétfő pedig április elsejére.
A szerkesztő.

*
Nagy Vendel: Március előtti gondolatok
 
Emeljed fel
magasra kezedet,
csapjad össze
most a tenyered.
énekeljed
a dalt énvelem.
messzire zengjen,
mindenki hallja,
s velünk dalolja,
Alpok, és Kárpátok orma.
Nagyasszonyunknak felajánlott
ősi Szent Korona,

földünket óvva takarja.
nem veheti el senki soha.
Március, Június, Október hava.
nem lehet mi hozzánk mostoha ...
SZABADKA, ZOMBOR, ÚJVIDÉK,
nekünk a régi még.
KASSA, POZSONY, KOMÁROM, MEG EPERJES,
elvesztek az álmaink,
de miénk lesz.
Ungvár, Várad, Gyulafehérvár,
Arad, Kolozsvár, Temesvár,
mind magyar szóra vár.
Elmehetnék hobónak,
öreg vagyok én már
cirkuszi bohócnak.
emeld fel kezedet, fejedet,
s majdan szavadat,
indulj meg végre,
Kevermes és Dombiratos felé,
küzdjél meg érte.
s hogy én is ott legyek,
ha fúj, a esik,
megyek veletek.
beállok a sorba,
hogy sorra kerüljek.
ha sokat beszél hozzád egy nő,
szimbolikusan értve,
biztosan szeret, féltve
ha nem szól egy szót se,
kezdhetsz aggódni érte.
megtaláltam a vajat
mások füle mögött,
hol nagy az indulat.
nadrágomra keveri a vizet
a turbolencia.
pedig nem esik
csak fúj....a bestia.
hallgasd mit mond
a harangszava,
mit is énekel?
azt csengi hogy
giling - galang,
fehér galamb...
csőrében olajág,
nyakán szorul a
nemzeti színű szalag.
házát, földjét, szőlőjét,
házát, földjét, szőlőjét,
zúgja a nagyharang,
ringye - rongya,
ringye - rongya,
csendíti a lélekharang.
nincsen veszve semmi,
meg tudsz nevettetni.
ki érti, elönti a harag.
jöhet a menet,
hangod messze viszik a vizek.
asztal, szék marad,
a többi jön velem.
ki az úr a házból.
nem nevet,
kulturáltan együtt érez.
ha kapsz valami díjat,
már nem írhatsz bármit,
ha elismernek,
gondolod magadban,
írhatsz akármit.
kritikusoknak még nem
emeltek szobrot,
nem neveztek el teret,
s főutcát sem
ez idáig róluk.
olvasóim kérdik tőlem,
miért szapulom folyton őket,
mert ők sem kímélnek engemet,
a beste lelkületűek.
írásaim hangulati elemek.
a profik dolgoznak,
hajszolják a hasznot,
küzdenek az idővel,
az amatőrök alkotnak.
szépen, nyugodtan,
elmélázón, csendesen.
rend és fegyelemben,
mint ahogy az öreg Föld
száguld énvelem
a Tejút rendszerben
egy fekete lyuk felé,
az örök végtelenségbe.
 
2017. február 11.

*****************************************

  SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL 

 
  1. LECTORI SALUTEM – ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK
  2. HAZÁDNAK RENDÜLETLENÜL!
       A nagy Nemzeti Ünnepünk versekben
  3. HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

       Tóth Enikő Enci versei
  4. PÁLYÁZATRÓL PÁLYÁZATRA
       Árvay Mária: Ajándékba kapott élmények
  5. NŐNAPI MÉLTATÓ VERSEK
       Szilágyi Anita versei
  6. AUSZTRÁL KAPCSOLATOK
       Ilosvay Gusztáv levelei.
  7. VERSRŐL VERSRE – KORTÁRSAINKTÓL
       Engel Csaba, Demeter Julianna, Lovag Dáma Nagy Cynthia, Kálmán Ágnes,
       Tóth Enikő Enci, Bognár Papp Irén, Fellner István, Ézsiás László
  8. NOVELLÁK – KURUCZ ÁRPÁD                                                  
      Tökkelütött Mári
  9. BEMUTATJUK…
       Elter Istvánné (Mama) festőművészt
10. ANTOLÓGIA A MAGAZINBAN
       Nagy Vendel – elbeszélés
       Stekly Zsuzsa – zománc képei
       Lovag Dáma Nagy Cynthia - video-vers
       Bognár Papp Irén – vers
       Rell Kata – textilképe
       Kovács Tibor – vers
       Zsíros Ari – festmény
       Kuchta Csilla – vers
       Eppelné Nagy Mária - festmény
11. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK
      Véghelyi Péterné. Kallódó lelkek segélykiáltása
12. ÉLETINTERJÚ ASPERJÁN GYÖRGYEL
      Fogadj szívedbe (nyolcadik rész)
13. NAGY VENDEL ÉLETE VERSEKBEN
      Sorozat (ötödik rész)
14. NOVELLA
      Poór Edit: A VILÁGÍTÓTORONY LEGENDÁJA
15. KÉPZŐMŰVÉSZETI GALÉRIA
      Fekete Gabi – festmény
      Ilosvay Gusztáv - szobor
      Zsíros Ari – festmény
      Eppelné Nagy Mária – festmény
      Fellner István – fa bútor
      Stekly Zsuzsa - zománckép
16. BOGNÁR PAPP IRÉN: FEHÉR KENDŐS LIDI NÉNI
      Elbeszélés
17. VERSCSOKROK
      Krivák-Móricz Judit, Szőcs Éva, Pitter györgyné Enikő
18. ÖRVÉNYBEN – NOVELLA
      Irta: Véghelyi József
19. MÁRCIUS – SZERELEM
      Versekben
      Tóth Enikő Enci - versek
      Kálmán Ágnes - vers
      Engel Csaba – vers
      Bartók Ferenc  - vers
20 .KÖZÉLETI RIPORTOK – WESSELY GÁBOR ROVATA
      Vizuális gyönyörűségekre mindig vágyik az ember
21. MELANKÓLIA – BARTÓK FERENC VERSEI
22. SZERKESZTŐI ÜZENETEK

 

*****************************************

 2.HAZÁDNAK RENDÜLETLENÜL! 

 

A nagy Nemzeti Ünnepünk versekben

 
Petőfi Sándor: Nemzeti dal

Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk, vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! -
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
 

Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
 
Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
 
Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
 
A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy híréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
 
Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
 
Pest, 1848. március 13.

…………………………

 
Tóth Enikő Enci: Forr a dalom
 
Forr a dalom, száll a szélben,
eső esik lenn a téren,
ráhullik a kokárdádra,
ne legyen a szíved zárva!

Nyisd ki lelked tiszta szóra,
itt az ünnep, itt az óra!
Petőfiék megálmodták:
egyszer eljön a szabadság...

Ország, ahol nem bánt senki,
ahová jó hazamenni.
Tiéd a táj, erdő és ég,
benned a nemzeti egység.

Veled van az anyanyelved,
felfogásban örök elved,
magyar földön megszülettél,
s ideköt, hogy felnőtt lettél...

Magyar szót adsz gyermekednek,
őseinknek ők felelnek,
tanulva a világfáról,
és a nemzet szép álmáról.

Hisz a fának sok kis ága
egy-egy lélek, mind oly drága!
Egy istenben, egy hazában,
bízzanak a magyarságban!
 

*

Tóth Enikő Enci: Mi magyarok

 

Mi, magyarok, összetartva,

együtt jutunk ki a partra,

felettünk, ha szél is forog,

hazánkban leszünk boldogok!

Anyanyelvünk örök érték,

versben legyen rím vagy mérték,

Petőfiék álma felett

ma is véres alkony remeg!

Elhitték és harcba mentek,

most csak őseink felelnek,

kérdéseink szalaglétben

feszülnek tavaszi fényben!

A magyarság összetartó,

kultúrában kimagasló,

Istenben hite töretlen,

hazáért él rendületlen!

Magyarságunk nemcsak álom,

átszáll sok országhatáron,

közös hittel szól az ének,

szíveink így összeérnek!

Márciusnak közepében

kokárdád az örök érdem,

közös múltunk egyre hordjuk,

s gyermekünkbe beleoltjuk!

Legyen magyar, legyen értő,

hazáját majd éppígy féltő,

így marad fenn örök álmunk,

évezredes magyarságunk!

  *****************************************

 3. HÚSVÉT ÜNNEPÉRE 

 Tóth Enikő Enci: Húsvét felé

 Elindul a lélek fel a Golgotára,

fényes napra kelve, megváltásra várva,

Istennek énekét fülekbe zengeni,

s a kereszthalállal valamit kezdeni...

Így indul a lélek fel a Golgotára,

Mária tétován néz egyetlen fiára,

könnye hull, patakként földünkön szétárad,

a hit a szívünkben soha el nem fárad.

Minden új húsvétban saját golgotánkat

megjárjuk, cipelve örök keresztfánkat,

majd, mikor Jézusnak lehullik a vére,

átéljük, velünk van örök szenvedésben...

 

*

Tóth Enikő Enci: Húsvét

 

Húsvétra készülsz, az ünnepet várod,

tavaszra ébred az égi határ,

eldobod lassan a télikabátot,

nyílik a szíved, égi jelre vár...

Indul a lélek fel a Golgotára,

újragondolva a kereszthalált,

Isten a Fiát küldte e világra,

s az emberi gyarlóság égre kiált!

Eljön a vasárnap arany szavakkal,

hirdeti végre a feltámadást,

múló időben sok új tavasszal

húsvétnak ünnepét adja majd át...

Boldog a világ, Jézus feltámadt,

szívekben ismét a hitünk szétárad...

*****************************************

 4. PÁLYÁZATRÓL – PÁLYÁZATRA 
 
Árvay Mária: Ajándékba kapott élmények

(A "Fények Vakondja" 12. irodalmi pályázatára beküldött írás)

 

Már több éve annak, hogy hobbiként lovagolni jártam, lovas élményeket gyűjtöttem, naplót vezettem tapasztalataimról, érzéseimről, emlékeimről. Most szeretném érzékeltetni, hogy a lovak szeretete a lovagláson is túl mutat. Sok mindent köszönhetek oktatóimnak és türelmes, nyugodt, készséges négylábú társaimnak, valamint szüleimnek álmaim megvalósításában.

Árvay Mária

*

Amikor elkezdtem ismerkedni a lovaglással, a lovakkal, már 

volt lehetőségem arra, hogy az interneten utána olvassak új hobbimnak. Meglepetten tapasztaltam, mennyi mindent lehet látóként a lovakkal sportolni – ugratni, fogatot hajtani, terepre menni, és egyáltalán, lovakat tartani, gondozni őket. Tudtam, ezekből az eseményekből vakon nem vehetem ki a részem. Eleinte elkeseredtem, aztán oktatóm tanácsára gondoltam, aki az alábbiakat mondta:
„Soha ne mérd magad senkihez, csupán a saját fejlődésedhez! Ha folyton összehasonlítod magad mások előrehaladásával, a lovaglás elveszíti varázsát. Élvezd a lóval együtt töltött perceket, mely a testi-lelki jóérzésedet szolgálja. Tiéd a perc, tiéd az élet, nem másé! Élvezd!”
 
Mélyen elgondolkodtam ezeken a szavakon, s úgy döntöttem, megfogadom ezeket a tanácsokat. Nem azt nézem, mit nem valósíthatok meg, hanem azt, mit lehet és mit tudok csinálni.
Röviden hadd idézzek a naplómból, lovagláson kívül milyen ajándék élményekben volt részem!
 
Lovasboltba látogatok
 
Rengeteg a látni- illetve tapintani való. Éppen kobakot próbálok. Mi az a kobak? A lovasok fejvédője, esés esetén nagy szolgálatot tesz. Fontos, hogy a megfelelő méretet vegyem, ha billeg, nem célszerű hordani.
A lovaglónadrág, lábszárvédő, csizma is mind fontos és elengedhetetlen a lovasok számára. Sokat próbálgatok, mire sikerül kiválasztani a megfelelőt.
Rengeteg olyan tárgyat árulnak, amin lovas rajzok vannak, attól különlegesek. Pl. jegyzettömböket, tolltartókat, sőt, amin nagyot nevettem, olyan egérpadot a számítógéphez, amin lovas rajz található. Tehát, ha úgy vesszük, mindegy milyen tárgy, csak lovak legyenek rárajzolva.
Tovább nézelődtünk itt, s láthattam lószerszámokat, lótakarókat, nyergeket, stb. 
Mindig izgatott, hogyan is nézhet ki a lovas versenyeken annyiszor emlegetett kupa! Legnagyobb örömömre, itt a kezembe vehettem egyet! Szép, díszes- aranyos kis talapzaton állt, elképzelhető, hogy helyi versenyeken osztogatják a lovasok nagy örömére.
Az eladó különösen segítőkész volt, mindent megmutogatott nekem, úgy éreztem magam, mintha „tárlatvezetésen” lennék.
Érdemes volt ellátogatni ide, itt is fellelhetők még számomra újdonságok.
 
Csodálatos kipróbálni a lovas kocsikázást is. Szerencsére, több alkalommal is volt erre módom. Amikor a két ló húzza a kocsit, remekül lehet hallani a patkók csattogását az országúton. Pompás érezni és élvezni azt a lendületet, ahogy haladunk. A hajtó hangját is érdemes megfigyelni, ahogy lovait biztatja. A szél is simogatja az ember arcát.
Beszélgetni is lehet pár szót a hajtóval, amit kifejezetten élveztem.
Titokban arról álmodoztam, vajon milyen érzés lehet, amikor a versenysportolók hajtják a fogatokat, s akadályokat kerülgetnek. Egy lovas rendezvény alkalmából ezt is megtapasztalhattam!
 
Álomból valóság – segítséggel fogatot hajtok!
 
Segítséggel és némi ügyeskedés révén, a bakon ülök, mellettem apu. A hajtó a hátam mögé áll, a szárakat áthúzza hónom alatt, hogy irányítani tudja a két, gyönyörű lovat.  
- Lazán fogd a szárakat! – mondta bátorítóan. – Még lazábban!
- Nem ér le a lábam! – mondtam meglepetten.
- Jól dőlj hátra, majd figyelünk és vigyázunk rád.
- Indulhatunk?
- Igen, hajrá, Magyarok!
„Neeee”- hangzik a hangsegítség, a lovak pedig elindulnak ügetésben.
A bemelegítő kör után, megkezdődik az akadályok kerülgetése. Nagyon élvezem az iramot, abból mit sem tudok, hogy verünk-e le labdát vagy sem, esetleg borítunk-e akadályt.
Lassan a célhoz közeledünk.
- Mindjárt vágtázni fognak a lovak, most tessék tartani! – mondja a hajtó apunak.
Szorosan fogott tehát.  Kell is, mert egyszer csak, mintha kilökték volna a fogatot alólunk, a lovak vágtázni kezdenek.
Diadalmasat kurjantok, egyszerűen kitört belőlem. Életemben nem éreztem még ekkora sebességet! Szárnyaim vannak, s repülök!
 
Nézőként lovas rendezvényeken veszek részt
A látvány sok mindentől megfoszt, a homok elnyeli a lovak mozgását; de mindig akad kárpótlás: egy-egy gyönyörű lovat megsimogathatok, kapok ajándékba szépen megmunkált lovas figurákat, lovas filmeket, könyveket.
 
Tanulságos lovas könyvek és filmek
 
Számomra kulcsfontosságúak a nevelő célzatú, mély mondanivalót hordozó történetek, ugyanis közvetetten részese lehetek az eseményeknek. Lássuk csak, mire gondolok! 
Lovas könyv- és film:
Anna Sewell: A Fekete Szépség - egy ló története, egyes szám, első személyben - a Ló viszontagságairól, kiváló és kegyetlen gazdáiról, lovakról és a velük való helyes, és helytelen bánásmódról szól ez a csodálatos történet.
A könyv mottója:
"a "Birtwick-pirula" rendszeres alkalmazása szinte minden csökönyös lovat kigyógyít: ez a pirula nyugalom, barátság, határozottság és kedvesség, fél-fél kiló mindegyikből, összekeverve félliter józan ésszel, és ezt az állatnak
naponta meg kell kapnia."
Ilyen „recept” mindenkinek jár!
 
Lovas filmet nézek, Vakvágta a jövőbe címmel.

A film megindítóan ábrázolja egy látását teljesen elveszítő ló, s a nagy díjlovas verseny előtt lábsérülést szenvedő nő, Annie komoly bensőséges kapcsolatát.
Ez a csodálatos film egy díjlovaglással foglalkozó fiatal nőről szól, aki Toló nevű lovával több versenyt is nyer. Gyerekeket tanít lovagolni, a kislányával is ő foglalkozik, lovakat idomít. A férj elhagyja Annie-t, ezért a lányával egy farmra kerül, ahol a napi megélhetés mellett foglalkozik Tolóval, közben keményen dolgozik, hogy a férje révén felhalmozódott  adósságokat fizesse. Ez nem megy egyszerűen, ugyanis a sok-sok adósságra Toló a fedezet. Többször is kapott már felszólítást, hogy fizesse a részleteket rendszeresen, különben elárverezik a lovat. Annie célja, hogy a következő díjlovagló versenyt megnyerje, s a pénzből fizesse adósságait. Ekkor jön a tragédia: Toló megvakul, vérömleny keletkezik a szemében. Annie óriási akaraterővel kitart lova mellett, tenyeréből itatja, beszél hozzá, megszagoltatja vele a lószerszámokat, csalogatja ki a szabadba, hogy vakon is, a hallása és a szaglása révén észlelje környezetét. Toló az odaadó fáradozásnak köszönhetően már a szabadban üget. A versenyre Annie Tolóval indul, mert a másik ló, amellyel még foglalkozott, megsérül. Annie a lábával csodálatosan tudja irányítani Tolót, s a legjobb pontszámot éri el, így első helyezett lesz, Toló megmenekül az elárverezéstől. Ló és lovas, teljes összhangban, micsoda együttműködés kell ehhez!
A film hűségre, kitartásra, türelemre, szeretetre tanít.
 
Erőszakmentes bánásmódról

Lauren Brooke: Heartland
"Heartland varázslatos hely a virginiai hegyekben: menedékül szolgál olyan lovaknak, akiket bántódás ért. Itt megtanítják őket újra bízni az emberekben."
"A lóval kedvesen, tisztelettel és megértéssel kell bánni. A jutalom többre vezet, mint a büntetés. Sohasem szabad erőltetni, sohasem szabad félelmet kelteni az állatban, és főleg, tudni kell hallgatni a lóra!"
ez a könyvsorozat áll a legközelebb hozzám, mert a „suttogó”, erőszakmentes módszereit alkalmazva próbálnak segíteni olyan lovakon, akiknek zavart, problémás, vad, félénk a magatartásuk, vagy lelkileg összetörtek, trauma érte őket. Egy-egy könyv mindig érdekes eseteket dolgoz fel. A történet egyben családregény is, ami tragédiákkal teli, de közösen mindig megtalálják a megoldást.
Az erőszak, nyers bánásmód, egyáltalán nem célravezető. Az erőszakmentes bánásmód a kulcs, nem csupán a lovakhoz, hanem egymáshoz, emberekhez is!

 *

A legfontosabbat a végére hagytam. Mit is köszönhetek lovas élményeimnek? Az írás szeretetét! Nagy, nagy hálát éreztem oktatóim iránt, akik kiszínesítették világomat. Ezért is kezdtem el Dorka-történetek sorozat címmel leírni mindazt, amit a lovak, a lovaglás szeretete kiváltott belőlem. Egyik lovas történet követte a másikat, utána pedig szinte minden megjelent online könyvemben szó esett e nemes sportról. Szerettem volna köszönetet mondani, s mindeközben megosztani mindazt, ami velem történt.
 
Kérdezhetné most a Kedves Olvasó, hogy miért nem lovagolok már, ha ekkora a szenvedély. A lovaglás az egyik legveszélyesebb sport. A sok szép élmény mellett többször is előfordult, hogy az egyre nehezedő gyakorlatok során elkezdtem félni a nyeregben, sőt, le is estem a lóról. Utána még többször is lovagoltam, de éreztem, hogy szeretném a szép emlékeket megőrizni, a félelmeket pedig nem szaporítani. Így is történt, s a mai napig is örömmel és büszkén gondolok vissza ezekre a szép évekre. Az írás szeretete pedig továbbra is megmaradt, figyelem az irodalmi pályázatokat, s örömmel mérettetem meg tudásomat másokkal.
 
Négylábú sporttársaimtól pedig rengeteget tanultam, ami a beküldött pályamunkákból is kiderül. Köszönet érte! Hadd búcsúzzak egy csodálatos idézettel:
„Aki a lovakat szereti és tiszteli, minden bizonnyal jó ember. De akit a lovak szeretnek és tisztelnek, az biztosan az...”
(Kovács Zsuzsa)

*****************************************

 5. NŐNAPOT MÉLTATÓ VERSEK 
  

  Szilágyi Anita versei
 

Női jellem

 

Tudsz-e különlegesebbet,

Amit Női létünk teremthet?

Sokoldalú jellemünk,

Nem látod szürkeségünk,

 

Betöltünk több szerepet,

Nem mondunk soha nemet,

Erőnk sokszoros,

Számunkra a család fontos,

 

Hű társai vagyunk férjünknek,

Szerető anya gyermekünknek,

Háztartást vezetünk,

Hivatásunkba példásak lehetünk,

 

Férfiak! Nézzetek ránk.

Mi vagyunk a tavaszi virág,

Becsüljetek, szeressetek,

Duplán kapjátok az érzelmeket,

 

Nem vágyunk cifra palotára,

Inkább jó szóra és mosolygásra,

Kedvességre, figyelemre,

Mindennapi örömökre,

 

Szépségünk ne hervadozzon,

Párunk ránk vigyázzon,

Kinyílunk, mint a rózsavirág,

Szebb lesz tőlünk a világ,

 

Mi vagyunk a csicsergő tavasz,

Tőlünk szép szavakat hallhatsz,

Szeressetek mindörökre,

Vágyunk nagyon gyengédségre,

 

Egy szál virág is lehet nemes,

Tiszta érzelemtől értékes,

Nem az aranytól ragyog szívünk,

Tiszteletet kell érezzük.

 
*
Női sokszínűség     

                              
Színesek vagyunk, mezei tarka virágok,
Kék ibolyák, vagy fehérek, mint a hóvirágok,
Akkor vagyunk legszebbek, ha szerelemtől kinyílunk,
Vörös rózsa, úgy virágzunk, éjjel-nappal illatozunk,
 
Boldogság széppé tesz és elvarázsol,
Az első időben teljesen levesz lábunkról,
Tenyerén hordoz a férfi, hisz a teremtés koronája,
Mindent megad, ne gondoljunk soha másra,
 
Amint elmúlnak a mézeshetek, párunk kényelmesebb lesz,
Vasárnaponként sütit tv-előtt eszeget,
Természetes számára, ágyba kapja az édes mannát,
Addig a talpraesett nő tisztítja a konyhát,
 
Párunk szereti érezni, ha ki van szolgálva,
Szerelem elején mutatják természetük fordítva,
Ez a csapda számunkra, úrnőből háziasszony lesz,
Meccs alatt szabály sütni, főzni házias ízeket,
 
Akkor van a legnagyobb galiba, ha urainkat eléri a nátha,
Felfújják, mint egy luftballont, állandóan tart a hidegrázása,
Ilyenkor gyorsan átváltozunk ápolónőnek,
Forró leves, mézes tea, lábaink táncolva pörögnek,
 
Lázcsillapítót kézbe kapja, homlokára vizes ruha,
Hőjét mérjük óránként, mert ha nem, felfogja végzeteként.
Ez a sokszínű nő sorsa, pattog állandóan, mint egy laszti,
S nőnapon szerényen megköszöni, ha párja felköszönti.
 
*
Női személyiségjegyek

(Nő és Férfi párhuzama)                                  

 
Minden Nő szerethető,
Bájossága megnyerő,
Teltebb vagy karcsú,
Édeskedvű, savanyú,
 
Karakán, szolid
Okosan férfit okít,
Jó vezető munkában,
Első kommunikációban,
 
Szerényebb, halkabb
Asszonynak alkalmasabb,
Családcentrikus anya,
Gyermeke élete magja,
 
Férfiélet főszereplője,
Uraink Úrnője,
Teremtés koronája esékeny,
Nő nélkül sérülékeny,
 
Ellentétben a Nőkkel,
Egyedül küzd a nehézséggel,
Betegséggel tusakodik egymaga,
Harcias amazon, erős baka,
 
Két ellentétes pólus
Közösen harmonikus,
Párosan alkotnak egészet,
Kovácsolják szerencséjüket,
 
Uraim! Köszöntsétek őket.
Nőnapon az összes szépséget,
Egyformák nem lehetnek,
Szeressétek, hisz különlegesek.
 
*
Nőnapi vágyaink      

                            
Nőnapon mire vágyunk?
Kedvesség legyen ajándékunk,
Figyelem, szeretet,
Őszinte tisztelet,
 
A Nő erős, ha nem is hiszed,
Nehéz csatáit észre sem veszed,
Mindig mosolyog, nevet,
Bánatát észre ne vedd,
 
Életet ad a jövő nemzedékének,
Fiatalságát feláldozza gyermekének,
Megérdemli a megbecsülést,
Egy szál virágot, kedves köszöntést,
 
Nem minden Nő élete könnyű,
Ezért ne figyeld ráncait, így is gyönyörű,
Világ összes hölgyének legyen ünnepnap,
Szívünk ragyogjon, mint a fényes Nap.

*****************************************

6. AUSZTRÁL KAPCSOLATOK

 

Ilosvay Gusztáv levelei.

 2024-év a családok éve  lett itt a kis rádiónknál. Minden társadalom alapját építő kockáját képezi és a XXI század különleges alkalmat ad arra, hogy a hagyományos családmodellt megnézzük, beszéljünk róla. S támogassuk azokat ki hisznek és vállalják annak  szentségét és a mindenkori társadalomban építő szerepét. Ennek szellemében ment le a mai adás. Hálás köszönetem Kicsi Csillának, Kiss Ágnesnek és Ilosvay-Egyed Katalinnak a közreműködést és tevékeny részvételét. Nagy és jó gondolatok hangzottak el ma. Ne feledd vannak jó barátaink, így a Maseszo Egyesület ( www.meseszo.hu) és a Megszólalok Internetes Magazin, amit még megboldogult Nagy Vendel kezdett el sok- sok évvel ezelőtt és jó emberek  viszik most tovább manapság. Kattints rájuk, és legyen a minden napod része.  S ha tetszett a program ne feledd megosztani másokkal had terjedjen a szép magyar szó
A rádió elérhetősége:
www.radiomozaiksydney.com.au
---------------------------------------
A jó szerencse, a jó szervezés, a magyar állam közreműködésével, és a csillagok

Ilosvay Gusztáv és Egyed Katalin

16.82% állása miatt lett egy vadonat új kollégánk, Garamhegyi Edit aki tanárnő, hit oktató és nagyon jól beszél. A Kőrösi Csoma Sándor program ösztöndíjasa, és ha az Isten is segít, meg a passzát szél, is úgy fú, akkor velünk marad 9 ( kilenc) hónapig. Rém élveztem az adást és ami megdöbbentő volt, hogy úgy éreztem magam mintha évtizedek óta velünk dolgozott volna Edit. Remekül vette az első és valljuk be őszintén nem is oly könnyű akadályt. Szóval hármasban, Kicsi Csillával, aki éppen erre járt, élőben csináltuk meg a „ Családi kuckó „ beszélgetésünket. A téma: Miért nőiesebbek a mai fiatal fiuk? 

Érdekes beszélgetés volt. Itt jegyezném meg ha volna hozzászólásod ne tarts vissza magad. Megtalálsz minket az Rádió honlapján www.radiomozaiksydney.com.au . Azon kívül folytattuk a Zengő húrok izgalmas hangszertörténeti elődást Tüske András gitárművésszel Adelaide-ból. Természetesen hallhatsz még nagyon sok érdekes dolgot amit most nem sorolok fel. Rá kell kattintani és mint a mesében eléd tárul minden. Ne feledd barátainkat így a MESESZÓ EGYESÜLET- et meseszo.hu. Az igazi magyar népmese hazája, a tiszta forrás . S a másik a MEGSZÓLALOK internetes irodalmi magazin Véghelyi József szerkesztésében. Egyébként vele készítettem egy interjút amit a mai adásban meg is hallgathatsz. Ha tetszett az adás kérlek osztd meg barátaiddal, ismerőseiddel. Köszönjük  
www.radiomozaiksydney.com.au

*****************************************

 7. VERSRŐL VERSRE – KORTÁRSAINKTÓL 

 
Engel Csaba: Erősségem - gyengeségem
 
Lelkem hozzád fordul uram!
Csak a szív s a gondolat,
maradjon örökké tiszta,
hogy meg ne szomorítson ajkam.
El kell fogadnom önmagam,
s kövessem álmaimat,
még akkor is ha csalódtam,
s letörték szárnyaimat.
Nem bánom ha kigúnyolnak,
ha nevetnek és megaláznak,
ó bárcsak szeretni tudjak,
és soha ne panaszkodjak!
Lelkem hozzád fordul uram!
Csak a szív s a gondolat,
maradjon örökké tiszta,
hogy meg ne szomorítson ajkam.
 
2023.08.01
 

……………………….

 
Demeter Julianna: Mi a vers?
 
Tollal írt betűk
tiszta lapra hullva
sok kusza gondolat

szavakká simulva
csendes elmerengés
égbe kiáltások
szerelmes ölelés
széjjel szórt átkok
háború és béke
lelkek menedéke
közel és a távol
megírható bárhol
a vers, ima, zsoltár
gondolatokból
felépített lélekoltár
a vers titkos írás
gyönyörű táj leírás
a vers , dobszó, üzenet
gyújtja és oltja a tüzeket
versben sír, örül a lélek
hírül adja, hogy élek..
 

……………………….

 
Lovag Dáma Nagy Cynthia: Macskaköves utca
 
Szemed úgy csillog, mint a hold fénye,
az összes csillag ragyogása tükröződik vágyaid iriszébe .
Mosolyod mágnesként vonz

csak én vagyok ily bolond?
Szépen ívelt ajkad fölém tartod,
perzsel finom csókod.
Karodba vonsz, s én remegve hagyom ,
boldoggá teszel ,mert ezt akarom.
Becsukott szemeim előtt látom,
a borús égbolton felénk jön egy kék madár
aranyló kalászát a boldogság dobja ránk,
s mi eljárjuk szívunk rejtelmes nász táncát.
Tudom, ez nekünk már régen kijár,
s most együtt léphetünk tovább a macskaköves főutcán,
mit belepett a csillogó hó is már!
 
L.D.N.C. jogvédett

……………………………

 
Kálmán Ágnes: Szirmok tánca
 
Merengő fényben éjjeli fény,
Kit, nem butit a vak remény,
Ki nem töri ágát az ősi fáknak,
Kit nem győz le semmilyen átok
Vonuló felhők vad vihara,

Nem szédíti esendők harca
Kinek nem jutott lágy cipó,
Mérge, sajgó sebén gyógyuló
Orkán fújta tomboló dühében,
Fent leledző, elmúló felhőkben
Jóra való kinek nem jó a csúf,
Rútsága majd a pusztulatba jut
Eltépi gyönge szárnyát az idő,
Leveti bomló, feslő testi ruháját,
Lehulló őszi szirmok táncában,
Elfeledett pillanatok varázsában
Vad románcok elvették kedvét,
Mert kidobták rá minden keservét
Homályba veszett lángoló sebek,
Halványuló szerelmes ölelések
Szél kapta forgó menedékében élő,
Pusztai síkságba széllel kergetőző,
Susogó levelek árnyékába vetülő,
Haragos mérgeket batyujába kötő
Virágzó kertek szivárvány ívében,
Ékeskedő szép természet ölében
Csiklandozó fűszálak torzs tövén,
Az ég szárnyaira veszi, s a remény.
 
2024. 01. 09.
Minden jog fenntartva!

……………………

 
Tóth Enikő: Vízkereszt után...
 
Ünnepednek múlik álma
vízkereszt után,
néha bizony rád találna,
az idő fut ám!

Januárral szépen, csendben
ballagsz egymagad,
téli tájon olykor rendet
tesz a pillanat...
Ködfátyolból kis hópehely
kristályként leszáll,
januárban jól megfelelj,
félév vége vár!
Mégis jön a farsang újra,
átvisz mindenen,
jelmezek mögé elbújva
hosszú éveken!
Vízkereszt után a jóság
sose múljon el,
legyen benned szép valóság
lelkedhez közel!
S farsang álarcai mögött
újra felragyog,
csak szeretet lángja között
leszünk boldogok!
 

…………………….

 
Bognár Papp Irén: Szép nyári este volt

Egy vérből valók voltunk valahányan,
s a Balatoni nyári éjszakában
sétált a csapat, enni, énekelni,
hisz nem kellett senkinek korán kelni.
Nyaralt a család, s szóltak víg mesék,
és éreztük, hogy élni milyen szép!
Nem sejtettük-talán nem is oly sokára-
valaki elmegy örökre, más világba.
Csillagok csöndjében a nyári éjszakában
 

……………………….

 
Fellner István: SZERETET!
 
...Úgy öleld át
majdan magad,

mint ölel a szeretet,
féktelenül önzetlenül,
csak azért mert vagy,
…úgy hogy nem vár
zsebbe dugott érmet,
sem köszönetet
mert téged választott,
neked adta mindenét,
önön magát,
vele létét,
s úgy tárulkozott előtted,
mint feszület,
mezítelenül,
kiszolgáltatva...
Neked,
csak tiszteld -
s szeresd!!!./fellner
 
2020. november
 

……………………………..

 
Ézsiás László: Születésnapomra...
 
Hetvenötéves lettem én, meglepetés maga a tény...

mennyi vihar, mennyi villám csapkodta fájó lelkemet,
nem engedte felnőtté válni a magányos gyermeket...
s vigasz-e, hogy annál nemesebb a szív,
ha tűri balsorsa keservit?...
s a tudat, hogy szeret engem az Isten,
mert szenvedő lelkem legnagyobb kincsem?...
most tudom csak mennyit ér egy cseppnyi szeretet...
köszönöm nektek kik köszöntöttetek!
ha még tud mosolyogni ez a vérző lélek,
nem volt hiába ez a cudar élet...
s amíg ismerek embert, kinek lelke szép és nemes:
addig élni nekem is...talán érdemes...
a másikat tisztán csak az érző, nemes lélek látja...
Uram, csak ők szülessenek újra...
erre a világra!!!...

*****************************************

 8. NOVELLÁK – KURUCZ ÁRPÁD                                         

 Tökkelütött Mári

 

Egykor Seress Máriának hívták. A Gergely utca környékén, az idősebbek, csak Tökkelütött Máriként emlékeznek rá. Húsz éve gyakran feltűnt az utcán, piros pöttyös ruhájában, kopott játék babakocsit tolva. Mindenkinek köszönt, barátságosan mosolygott. Időnként megállt gondosan betakargatta, megsimogatta a kocsiban fekvő viharvert babát, Lencsit. Egy gyerek kitalálta, hogy akire ránevet, az nem felel aznap az iskolában. Rövid időn belül elterjedt a környéken, hogy a mosolya szerencsét hoz. Bár átlépte harmincadik évét, külsőre húsz év körüli csinos nőt mutatott, de szív alakú arcán, porcelán-kék szemében nem csillogott értelem. Kilenc éves korában, rollerezés közben elsodorta egy dömper. Nem sérült meg, de az ijedtségtől megrekedt szellemi fejlődése. Gyermek maradt. Szülei sokáig jártak vele 

mindenféle kezelésre. Két év

Kurucz Árpád

 múlva kapták meg az ítéletet egy kövér pecsét formájában: „Nem fejleszthető”. Nagyon elkeseredtek. Arról álmodoztak  a kiságy fölött, hogy ha

 majd felnő a nyomukba lép és orvos lesz. Mindent 

megadtak neki ami pénzért megvehető, de azon felül nem törődtek vele. Mári úgy növögetett mint egy mezei virág. Huszonhét éves volt, mikor anyja belehalt a bánatba, apja három évvel később követte. Mikor érezte, hogy napjai lassan elfogynak, a szomszédban lakó jóságos arcú öregasszonyra, Erzsi nénire bízta a lányt. Mindenképpen el akarta kerülni, hogy gyámság alá kerüljön. Orvosként nem egyszer látta, hogy a gondozottak otthonba kerülnek, rövidesen meghalnak, a hivatal pedig ráteszi a kezét a lakásukra.

Egy komor decemberi délután a lány a szobájában játszott, mikor apja behívta magához. Ágyban feküdt, beesett, viaszsárga arcát kéthetes borosta fedte, húsát csontig leette a rák.

– Most nagyon figyelj rám kislányom – kezdte, közben sípolva kapkodta a levegőt.

Egy szépen faragott fadobozt tartott a kezében.

– Ez gondosan dugd el, senkinek ne mutasd meg, és csak akkor vedd elő, ha valami nagy baj van. Ezen a láncon van a kulcsa, mindig legyen a nyakadban.

Állapotához képest erősen megszorította Mári karját.

– Megértetted?

– Igen, apu. Holnap elmegyünk a Vidámparkba?

A kulcsot a nyakába akasztotta a kis tasak mellé, amiben az igazolványa volt.

Aznap éjjel, Seress doktor meghalt. Erzsi néni becsülettel gondoskodott a lányról. Szerette Márit, de sokat lendített, az a nagyon jelentős összeget amit kapott az apjától. Ebből a pénzből segítette is a lányt, hogy a háromszobás lakást fenn lehessen tartani. Mári nyomorúságos rokkantnyugdíja a rezsit sem fedezte volna. A temetést is ő intézte. Közben a doboz ide-oda hányódott a lakásban, Márinak egy héttel később akadt újra a kezébe. Törte a fejét, hova dugja el, végül remek ötlete támadt. Levitte a játszótérre, nagy üggyel-bajjal gödröt ásott fagyos földbe s az öreg orgonabokor alá temette. Azután ment hintázni. Mire hazaért el is felejtkezett róla.

A tavasz lassan, de megállíthatatlanul közeledett. A tél még kitartott egy ideig azután feladta és megfutamodott.

Erzsi néni naponta háromszor ránézett, főzött, mosott rá, befizette a csekkeket, de a lány többnyire egyedül unatkozott. Mári félt az üres lakásban, leginkább az utcán tologatta a babakocsit. Aznap is így volt, mikor Bugger Károly meglátta. A kocsi belement egy döccenőbe, felborult, Lencsi baba kiesett. A férfi odafutott, hogy segítsen és legnagyobb döbbenetére nem igazi gyerek feküdt a porban. A délceg, kisfiús mosolyú Bugger azonnal rokonszenves lett a lánynak.

– Gyere el hozzánk játszani – kérlelte.

A férfi töprengve fürkészte Mári arcát, majd szó nélkül otthagyta. A lány utánaszaladt.

– Naaa, gyere fel hozzánk. Úgy unatkozom. És félek is otthon egyedül. De ezt ne áruld el Erzsi néninek. Tudod, apuék elutaztak, és most ő vigyáz rám – hadarta egy szuszra.

Az ember megállt, támadt egy ötlete. Pénzszűkében volt, az utolsó balhé óta eltelt fél év.

– Jól van, menjünk.

A lakásban alaposan körülnézett, felmérte az értékeket, majd leült babázni. Épp csak elkezdték, mikor megszólalt a csengő.

– Ez biztos Erzsi néni – mondta Mári.

– Tréfáljuk meg! Tegyünk úgy mintha nem lennénk itthon – tette ujját a szája elé Bugger.

– Jó – kuncogott a leány.

Az öregasszony egy ideig ácsorgott az ajtó előtt. Mivel a gyerek (ő így nevezte), sokat volt az utcán nem aggódott, hazament.

A férfi benézett a hűtőszekrénybe, evett, zsebre tett egy értékes porcelánfigurát, aztán a kedvét töltötte a lánnyal. Mári nem értette mi történik vele.

Bugger Károly két nap múlva újra megjelent. Becsöngetett Erzsi nénihez, hivatalos személynek adva ki magát megtudta, hogy a lány nincs gyámság alatt. A terv kezdett alakot ölteni.

Egy héttel később táskájában papírköteggel érkezett. Megvárta míg Erzsi néni elmegy a piacra, és becsöngetett.

– Akarod, hogy mindig együtt legyünk és sokat játszunk? – kérdezte.

– Persze! – lelkesedett a lány.

– Akkor ezeket itt írd alá, ahol mutatom – rakta ki a papírokat.

Mári gyerekes, gömbölyű betűkkel írta alá a végzetét. Bugger már el sem ment. Elkérte a lakáskulcsot azzal, hogy majd ő vigyáz rá, azután elküldte, sétáltassa meg Lencsi babát. Mikor a leány visszajött, nem nyitott ajtót. Erzsi néni nem volt otthon, Mári ült a lépcsőn, törte a fejét. Valami eszébe jutott. Kitolta a babakocsit a játszótérre és az orgonabokor tövéből kiásta a fadobozt.  Talált benne egy pótkulcsot a lakáshoz, egy harmincmillió forintra szóló betétkönyvet és egy jókora gyémántgyűrűt. A betétkönyvvel nem tudott mit kezdeni, berakta a kocsiba és ráfektette Lencsi babát. A gyűrűről azt gondolta üveg, s felhúzta az ujjára. A kulccsal visszament a lakásba. Bugger meglepődött, de gyorsan feltalálta magát.

– Most jött távirat apukádtól, hogy menj utánuk Lajosmizsére, és majd együtt jöttök haza.

– Jó. De te akkor is itt maradsz, ha apuék itthon lesznek, ugye?

– Persze! De most már siess! Nagyon várnak.

Mári elindult, a ház előtt virágzó akácfa búcsúzóul tavasz-illattal ajándékozta meg, s ágaival még sokáig integetett utána. Miután elment, a férfi azon gondolkodott, milyen változás volt a lányon. Nem vette észre a gyűrűt. Egy óra múlva érkezett Erzsi néni. Bugger Károly csak a kis ablakot nyitotta ki úgy mutatta a papírokat, hogy mától övé a lakás.

– Hol van a gyerek!?

– Azt mondta, elutazik a szüleihez – röhögött a férfi és bezárta az ablakot.

Az öregasszony megszédült meg kellett kapaszkodnia. Mikor összeszedte magát kifutott a kapun, szaladt végig a Gergely utcán, kérdezgette a járókelőket. A postás mondta, hogy tőle érdeklődött, merre van Lajosmizse. Az égen komor felhők gyűltek össze, nagy szemű, hideg eső kezdett esni. Erzsi néni bejelentést tett a rendőrségen. A körözést kiadták, de a lakás ügyében nem tudtak segíteni. Mári nagykorú, nincs gyámság alatt, a papírok érvényesek. Azt javasolták, forduljon ügyvédhez.

– Ezt fogom tenni, de nem értem, hogy a törvény miért a gazembereket védi – legyintett elkeseredve az öregasszony.

Elbuszozott a Kápolna utcai ügyvédi munkaközösségbe és polgári pert indított Burgger Károly ellen. Utána haza ment, a férfi már az ajtóban várta.

– Jöjjön be. Beszélnem kell magával.

Erzsi néni azt gondolta, talán a lelkére tud beszélni.

– Megkínálhatom egy kis szíverősítővel a nagy ijedtségre? – töltött tele két féldecis poharat Bugger és az egyiket az öregasszony kezébe nyomta. – Van egy javaslatom. A lányt megtalálja a rendőrség és berakják egy intézetbe. A maga válláról lekerül a gond. Adok félmilliót és elfelejtjük egymást. Mindenki jól jár.

– Én magával nem koccintok! Féreg! – csapta le a stampedlit az öregasszony.

– Ahogy gondolja. De ha nem egyezünk meg, többet veszíthet mint hinné.

Azzal egy hajtásra megitta az italt, s szája gúnyos mosolyra húzódott. A következő pillanatban arcáról leolvadt a vigyor, tett egy bizonytalan lépést Erzsi néni felé. Ekkor jelentkezett az első görcs. Elesett. Feje nagyot koppant a parkettán. Összeszorított fogai közül fehér tajték fröccsent a földre. Az első görcsöt továbbiak követték. Hörögve vonaglott, a szőnyeget összegyűrte, felrúgta az asztalt. Rángatózó lábai ritmust vertek a padlón. Szemei fölakadtak, szájában a hab vörösre színeződött. Elharapta a nyelvét. A felborult asztalról az üveg leesett, elgurult és a sarokban megállt úgy, hogy a pálinkás-címke felfelé nézett. A címke sarkán tollal írt felirat lett látható: „gyomirtó”. Mellette kis halálfej két lábszárcsonttal. Erzsi néni a telefonhoz szaladt, a mentők számát tárcsázta. Tizenöt hosszú perc után Bugger Károly elcsendesedett. Az öregasszony meg mert volna esküdni, hogy egy pillanattal korábban még semmi sem látszott a címkén.

– Isten büntetése – suttogta falfehéren és keresztet vetett

 

*

Raffai Gézáné egy hónapja lett özvegy. Szép arca, néhány hét alatt megöregedett, negyvenhárom esztendejénél jóval többet mutatott. Férje a tilos jelzés ellenére behajtott a vasúti átjáróba. A tarnaörsi vicinális pont jött. A fiuk nem élte túl a balesetet. Raffai egy héttel a temetés után, hajnalban kiment a pajtába. Felsége azt hitte az állatokat eteti. Kilenc órakor talált rá, a gerendán lógott.

Raffainé a temetőből biciklizett haza alföldi tanyájukra. Töprengett, mihez kezd, ha eladja a gazdaságot. Hárman jól elboldogultak vele, de egyedül nem bírja. Teheneket tartottak, árulták a tejet, kialakult vevőkörük volt. A helyi kiskirály, Farkas Pál, aki már régen szemet vetett a kis majorra, most újra megkörnyékezte. Tudta, az asszony kényszerhelyzetben van, jóval az értéke alatti árat ajánlott.

Fél úton járt mikor elkapta az eső. Gyorsított a kerékpárral, igyekezett mielőbb haza érni. Messze maga előtt az országút jobb oldalán piroslani látott valamit, mellette egy kisebb fehér dolog.

– Már megint ideöntötte valaki a szemetet. Biztos az a hiéna Farkas.

Közelebb érve látta, hogy egy fiatal nő ül az árokparton, piros pöttyös ruhában. Arcát fölfelé tartja az esőbe és nevet. Mellette játék babakocsi. Az asszony lefékezett.

– Hát maga honnan pottyant ide?

A nő rámosolygott és megvonta a vállát.

– A környéken ismerek mindenkit. Hol lakik? Hogy hívják?

– Gergely utca 296 per bé. Tökkelütött Mári – kuncogott a lány.

– Azt látom, hogy elég tökkelütött vagy, gyermekem. Nem maradhatsz itt. Gyere hazamegyünk, még tüdőgyulladást kapsz.

Míg a bicikli mellett ballagtak, az asszony faggatta Márit.

– Hogy kerültél ilyen messze?

– Egy kedves ember odaköltözött hozzánk. Sokat játszott velem, de aztán el kellett jönnöm Lajosmizsére a szüleim után. Eddig csak a játszótéren voltam egyedül, a postás bácsi elmondta, hogy kell az állomásra menni. Fölszálltam a vonatra, de azt mondták nem utazhatok mert nincs pénzem. Akkor egy bácsi és egy néni elvitt autóval – számolta ujjain a lány. Aranyosak voltak, adtak csokit. Aztán egy ember kiengedte a kutyáit. Elszakították a ruhámat. Nagyon megijedtem. Sírtam is. Messze van még Lajosmizse? Már olyan régen jövök, hogy nagyon elfáradtam és nagyon éhes is vagyok.

Raffainé a zavaros mese mozaikjaiból kitalálta mi történhetett.

– Ó, te szerencsétlen!

Otthon forró vízbe ültette, száraz ruhát adott rá ennivalót készített neki. Evés után, a lány elaludt, és csak másnap reggel ébredt fel. Az asszony átnézte a holmiját. A kis tasakban megtalálta az igazolványát, Lencsi baba alatt a betétkönyvet, kissé elázva.

– Ejha! – forgatta a kezében csodálkozva.

Gondosan megszárította és visszarakta a babakocsiba.

– Milyen jól meglennénk ezzel a gyerekkel – sóhajtott – nem lennék egyedül. De biztosan sírnak utána valahol.

Másnap reggel vonatra ültek, és délután becsöngettek a Gergely utca 296 per bé kapuján. Erzsi néni  barázdált arcán, a megkönnyebbülés, mint a napfény ömlött szét. A két asszony hosszan beszélgetett. Az öregasszony elmondta, hogy Mári három hete ment el, azóta ő majd’ beleőrült az aggodalomba. Az ügyvéd elintézte, hogy a semmissé nyilvánítsák a szerződést, a lány visszakapta a lakását. Raffainé megmutatta a babakocsiba rejtett betétkönyvet. Elmesélte mennyire kétségbe van esve, hogy kénytelen lesz áron alul eladni a tanyát. 

– Nemsokára indul a vonatom – állt fel. – Megszerettem ezt a bikficet. Ha már tudom hol fogok lakni megírom, és látogassanak meg néha. És ha nem baj, én is eljönnék.

Erzsi néni elgondolkodva nézegette tenyerében a gyűrűt.

– Természetesen. Maga rendes asszony. Fogadja el ezt a csekélységet – nyújtotta felé az ékszert.

– Köszönöm. Elteszem emlékbe.

– Inkább vigye el egy ékszerészhez, becsültesse fel, adja el, és Farkas Pált meg küldje a fenébe. Tudja, itt a környéken azt tartják, hogy akire Mári rámosolyog arra a szerencse mosolyog...

 

*****************************************

 9. BEMUTATJUK... 

 Elter Istvánné (Mama) festőművészt 

 

Rühl Gizella méltatása Elter Istvánnéról
 
Sajnos ismét búcsúzni kell egy nagyon kedves embertől. 2020. március 4-én itt hagyta a földi világot egy - a szó legnemesebb értelmében - amatőr alkotó, Elter Istvánné Pécsi Erzsébet, aki festményeit szerényen csak így írta alá: "Mama". De nem csak a családjának, hanem nagyon sok ismerősének, barátjának szerzett örömet festményeivel, rajzaival. Én is őrzök néhányat a gyűjteményemben munkáiból. Mama 1927. augusztus 8-án született, szép hosszú élet adatott neki 

szerető családja körében, életének 93. évében ragadta el a halál.

Elter Istvánné (Mama)

A későn jött csoda - az alkotás - úgy kezdődött, hogy nyugdíjas korában férjével egyszer Németországban jártak, s rábukkant egy lomtalanításra kitett bőröndre, amely festőszerszámokat, anyagokat tartalmazott. Elhozta, mondván jó lesz az unokáknak, rajzolhatnak. Az unokák nem mutattak iránta érdeklődést, s amikor férje halála után egyedül maradt, ő keresett vigasztalást a festésben, rajzolásban. Elsősorban a régi életképeket, portrékat másolta, így tanulta meg a szakma alapjait, mint a régi festőművészek. Lelkéhez a XVIII-XIX. századi festmények álltak a legközelebb, de nagyon sok portrét is rajzolt, akár fotó alapján. Olyan fokra csiszolta tudását, hogy sorra kerültek ki keze közül a nagyszerű képek, s mindeközben megmaradt annak a szerény, bátorításra szoruló. mindig kétkedő, soha nem kérkedő kedves néninek, aki előtte volt. Amíg erővel bírta, többször kiállította munkáit, volt, hogy önálló, volt, hogy csoportos kiállítás keretében. A festés és a család mellett a másik szerelem a horgászás volt.
Drága Mama! Szeretettel emlékezünk rád, fess tovább az égi műteremben, nyugodj békében!
Mama honlapját a TolnaArton itt tudjátok megnézni: http://www.tolnaart.hu/mama/index.htm

A görög (28x20 cm, olaj-farost)

Olvasó lány (másolat, 68x57 cm, olaj-karton)

 

Magány (40x55 cm, olaj-karton)

*****************************************

 10. ANTOLÓGIA A MAGAZINBAN 

 

Nagy Vendel: Csillag - elbeszélés

 

*

Jó van dolga a mostani huszárnak (katonadal)

 

Jól van dolga a mostani huszárnak

Nem kell szénát kaszáljon a lovának.

Mer’ a széna porcióba van kötve,

Van kötve, de van kötve;

Gyere rózsám, tedd a lovam elébe!

 

Édesanyám, ki a huszár, ha én nem?

Ki nyergeli föl a lovat, ha én nem?

Fölnyergelem aranyszőrű lovamat,

Lovamat, de lovamat,

Lerúgatom véle a csillagokat.

 

Kesely lovam nyerített a csatába,

Mellső lábát éles golyó találta.

 Szállj le, huszár, vedd le nehéz nyergedet,

Nyergedet, de nyergedet,

Szegény lábam nem bír tovább tégedet!

 *

Mikor a csikó megszületett, nagy öröm volt az istállóban. A gazda, és a gazdasszony már várták a kiscsikó születését, mert a gazdaság gyarapodása mindig örömteli esemény a tanyán, Ez a mai mégis más, mert a kis Jóska tizenötödik születésnapját ünnepelték, s nekiszánták ezt az új lovat. Hiszen látták, hogy a gyerek mennyire érdeklődik a gazdálkodás iránt, és hogy szereti. meg jól is bánik az állatokkal, kiváltképp a lovakkal. A gyerek határtalanul boldog hiszen első saját tulajdona állott előtte remegő lábakkal, és mindjárt látták rajta, hogy nem akármilyen állat. Egyszerűen gyönyörű, erős, szép állású, de legszebb a feje volt. Nagy barna szemei fáradtnak tűntek, de a fiú tekintetével egymásra találtak,s ez boldogsággal töltötte el. Mégis legkülönlegesebb a homloka volt. Hatalmas fehér csillag díszítette, ezer közül is kirítt volna. A lovacskát el is nevezte Csillag- nak. Igazán hozzá illő név, 

kifejezi a valós szépségét. 

Nagy Vendel

Csillag boldogan szaladgált az anyja mellett, mikor kikocsiztak a földekre a termést hazahordani, vagy amikor télen szánkóval kihordták a trágyát az udvarról a tavaszi szántás alá. Jól tartották, etették, ápolták, s ez meg is látszott rajta. Derék, okos állat vállott belőle. Néhány év múlva lehetett már vele dolgozni is, de az idővel ifjú férfivá érlelődött Jóska sajnálta paraszti munkára használni a nemes , büszke járású paripát, hanem csak lovagláshoz szoktatta a Csillagot. Titkos vágya volt, hogy ő is, mint a nagyapja, és az apja, huszár lesz, mint amazok, az első háborúban, ha majd egyszer őt is behívják katonának. Ált egy kis füzetecske a szoba asztalán, amit valami Petőfi Sándor írt, és abban szokta nézegetni a képeket a huszárokról, a János Vitéz hősi cselekedeteiről. Aztán meg sokat meséltek az öregek is a maguk katona élményeikről, nagy divat volt ez akkor tájban. Egyszer csak eljött az ő ideje is. kitört a második nagy háború. Saját lova hátán büszkén vonult be a tolnai huszár laktanyába. Otthon illőn elbúcsúztatták a katona fiút, az apja büszkén nézett utána, az anyja kellően megkönnyezte, ahogy már csak az anyák szokták, ha katonának vonul a fiuk. Nem gondolták még akkor, hogy ez már egy másféle háború lesz, mint az ezelőtti összezörrenések voltak, amikor még ember küzdött ember ellen, s nem gépek, a földön és a levegőben. Kiképzés után, ló is, lovasa is beállt a sorba, ahogy, mondták akkoriban. Már alig várták az indulást, hiszen beléjük nevelték, hogy a hazát meg kell védeni a kommunizmustól. Egy napon bevagoníroztak, vonatos huszár, de hát Oroszország messze van. Egy hét múltán már a fronton voltak.  Kiderült, hogy a lövészárokban a tankok, és aknák ellen nem használható a ló. Hátra vitték őket, és fogatolásra, élelmezésre, sebesült szállításra használták a lovakat. A nagy sárban, majd a hóban jobban bírták a munkát, mint az a néhány autó, ami még üzemelt a hidegben. Jóska néha látta a Csillagot, és mikor közelébe jutott, néhány kockacukorral kedveskedett neki, amit a reggeli tejes kávéból spórolt ki. Csillag mindig örült a gazdájának, és mindig szomorúan váltak el egymástól. Ha nagyon hideg éjszaka volt, kaptak egy kis rumot a lövész árokban, és akkor halkan énekelgették a huszár nótákat.

Sárga lovam Megbotlott a csatában, 

Rosszul ugrott Be a rövid vágtába.

Vigyázz lovam Vigyázz a vezényszóra, 

Jobban tudod Mint egy bundás regruta.

Néha a túlsó vonalak felől is hangos énekszó hallatszott, s tudták, ott is vodka osztást tartottak. A lerészegedett katonákat másnap hajnalban rohamra vezényelték, s nem számított az ember, hiszen volt elég a nagy Oroszországban. A mieink rendre visszaverték a támadásokat, de hát sokan jöttek, korszerűbb fegyverekkel, s a magyarok visszavonulásra kényszerültek. Az oroszok az ágyúzás után nagy hurrázással, állva futottak a lövész árkok felé, és megfutamították az átfázott , éhes magyar bakákat. A hátrálás végül nagy meneküléssé fajult. A maradék felszerelést, és a sebeseket szekerekre rakták, és megindult visszafelé a vert sereg, ami ide oly büszkén, és dicsőségre vágyón érkezett. Csillag is neki feszült a nehéz kocsinak, s mint ha tudná, hogy hazafelé indulnak, megsokszorozta erejét. A maroknyi sereg, halottait a fagyos földbe temetve visszavonult a nagy hóban, közeledett a Karácsony, s ez adott némi bizakodást, és reményt. Rossz utakon, dideregve érkeztek be egy ismeretlen falucskába, ami két domb közé szorult a két sor ház között vezetett el. A tisztek csapdát sejtettek, féltek bemenni a szűk utcába a házak közé, de visszafordulni nem lehetett. Át kell vonulni minél gyorsabban, ez a parancs. Egy nagykendős öreg asszony öklét rázta a bakákra, de azok oda sem ügyeltek. -Hitler kaput. kiabálta A férfiak betámasztották a kapukat karókkal, rudakkal, de senki nem akart sehová sem bemenni. A némán vonuló csapat, hírtelen repülő gépek zúgására kapta fel a fejét. Kettő Szovjet vadászgép közeledett vészjóslóan. A raták rárepültek az úton vonulókra, és alacsonyan szállva géppuska tüzet zúdítottak az ellenségre Háromszor fordultak vissza, és verették a menekülő bakákat, akik hiába próbáltak a házakba bejutni, hiszen azok mindenütt zárva voltak. Árokba, falak tövébe, kocsik alá próbáltak elbújni az emberek, nem sok sikerrel. A csapda bevált. Amilyen hírtelen jöttek, úgy el is tűntek a vadászok. Percekig nagy csend maradt utánuk.
Kezdtek felocsúdni a katonák, minden felé jajgató, haldokló emberek. és lovak hevertek. A kocsik szanaszét , mindenhol riadalom lett úrrá a megtámadottakon. Jóska ült az árokparton, kezét a füleire tapasztva, és nem értette, mi az a zúgás a fejében? Mintha harangoznának valahol nagy zúgással. Kiabálásra, parancsszavakra ocsúdott. Borzalmas látvány fogadta. Mindenütt halottak hevertek, ember, állat. Gyorsan felrakták a kocsikra a sebesülteket, s a halottakat, majd egy alkalmasabb helyen eltemetik őket. A fiú titkon örült, hogy nem érte golyó, de sajnálta a bajtársakat. Szemével a lovát kereste, mert sehol nem látta, sem elől, sem hátul, mert összekeveredtek a fogatok. Rosszat sejtve kissé lemaradt, és az árok partján meglátja az út szélén fekvő Csillagot. Ordítva odaszaladt hozzá, s letérdelt melléje. A ló testét kettő lövés érte, de a gyönyörű csillagos feje sértetlen maradt. Azonnal látta, hogy élettelen a barátja. Szólongatta, simogatta, de hiába.  Védtelennek, magányosnak, és elveszettnek érezte magát a nagy orosz télben, s a kilátástalan, remény vesztett helyzetben. A csapat már előre haladt, észre sem vették, hogy lemaradt. A fiú utánuk nézett, szeme meg tellett könnyel. Szájába vette a puskája csövét, és szép lassan megnyomta a ravaszt. Ott feküdt a kedves lova mellett. A többiek csak egy távoli csattanást hallottak, de oda sem ügyeltek. Igyekeztek ki a falu szorításából, s csak nagy későn vették észre, hogy egy társuk elmaradt a csapatból, de visszamenni már nem lehetett érte.
Azon a napon a békésebb helyeken Karácsonyt ünnepeltek. Este meggyújtották a gyertyákat, s örültek a Názáreti Jézus születésének. Jóska szülei is a fiúkra gondoltak, és aligha hitték, hogy őérte is gyújtották a gyertyát.
 
2012.11.24

……………………..

 

Stekly Zsuzsa zománcképei

 

Stekly Zsuzsa

         

Zebegényi virágaim(40x25 cm, rekeszzománc)

Szent Ágota (40x25 cm, rekeszzománc)

…………………..

 

Lovag Dáma Nagy Cynthia videó – verse

 

„Mécs László: A királyfi három bánata” megtekintése a YouTube-on

https://youtu.be/qgoETVrPP_A?si=gczg9H2nVuFE-8-u
 

………………………..

 
Bognár Papp  Irén: Biztatás fiatal fenyőknek
 
Szemközt a bokros oldalon
hetekig szólt a hangos ének:
falusi leányok s legények
dalolva ástak gödröket
sokezer fenyő-csemetének.
Járok a zöld foltok között

s szólok; "Sietve nőjetek föl,
tövetekre záporokat
kérek a sűrű fellegektől.
Ó, adjatok káprázatot
rege-termő rengetegekről!
Mert nem gyönyörködik szemem
tibennetek nagykorotokban,
ha fürge cinkeraj kutat
magrejtő, barna tobozokban
s növekedő tű-avaron
szaladó szarvas lába dobban.
Szelektől is edződjetek
hóviharok szilaj csatáin.
Fenyvessé sűrűsödjetek,
jövő -rügyes kicsike fáim.
S ontsatok gyantás jószagot,
ha ott járnak közöttetek
emberré érett unokáim."
 

…………………………..

 
Rell Kata textilképe

Szent Anna tó és kápolna
46x36 cm

                                   

……………………..

 

Kovács Tibor: Vonás  (apám emlékére)

 

Minden múlik egyszer! Szavad  erdeje foszlány!

Már gondolat repít, s tört utad, lépteid

tartalma gazdagít, s (kék füzeted nélkül)

krónikása vagy napoknak.

Akkortájt erre telt: lak, *ONCSA telepen

szűk bérlet ötnek, de mégis fedél, s dunnák,

Istenkép fej felett, udvaron orgonák

s kútvíz hűse; mind Mennyország!

Négyzetmétere húsz és annyi lap papír

’mi falon körbeér, s méterig takar,

véd s ébredtünk nemegyszer, hogy pereg a penész,

mint őszi megtört falevél.

Fonógyári munkák, műszakok, tanulás

s könyvedben új adat: érdem, elismerés

s hó- vég így telt a száj s száradtak új ruhák

almafák közt a madzagon.

Mikor, mit, hogyan jut, s tán lesz majd három kék

köpeny s benti cipő iskola parkettján

s méter hóban csizma, s nyáron csapágygörgők,

estbe-nyúlt örömgokarthoz.

Aztán, „csak lett” lakás, kád is lavór helyett,

gáztűzhely s kamra más; mily csoda, „új világ”,

parkett - asztalra mért paprika, vaj, kenyér

s az éj külön szobában ért.

Nem soká’ kirepült mindegyik gyermeked

s unokák lovaztak hátadon s tőled, felhők felé,

lécnél magasabbra, őket dobta erőd,

míg kerék forgott fel, alá…

Tanács sincs több. Megállt, tánc-mosoly- éneked

s réghagyott szederfák alatt elrévedve

fejteném, mit takar éveidnek hevén;

két évszám között a vonás.

 

Kaposvár, 2021. júniusa

*Országos Nép- és Családvédelmi Alap (1940-1944)

………………………….

 
Zsíros Ari festménye

    

Árvácskák

………………………….

 
Kuchta Csilla: GERBERA VAGYOK

"A virág a legszebb ajándék." - vallják.
Figyelmesség vagyok, s udvariasság.

Virágnyelven üzengetem csak neked,
szépséget és boldogságot hirdetek.

Fogadd gyönyörű pompázó színemet!
Szívedet melengetem szeretettel.

Egy meleg pozitív napsugár vagyok,
szirmaimmal sugárnyalábot adok.

Sokáig tartós és vonzó maradok,
lakásod vázájában viríthatok.

Szeretem a fényt, a világosságot,
láthatod vonzerőmet s tisztaságom.

Boldogságos szép napokat kívánok!
Jó hangulatom vígan sugárzom.

…………………………

 
Eppelné Nagy Mária - festmény

Nyári emlék (40x50 akril)

*****************************************

 11. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK 

 Véghelyi Péterné: Kallódó lelkek segélykiáltása

Az év utolsó napjai csendes tétlenségben telnek, már nem szoktak nagy dolgok történni az ünneplésekbe belefáradt emberekkel. Csendes, az év végi lehangoló számadásomat csak egy kamasz telefonhívása bolygatta meg, aki egyik barátjáról aggódva megkísérelve elmesélni, hogy az élet értelmetlenségének, és saját maga létezésének elutasítását tükröző beszélgetésük őt nyugtalanná tette. Tudta, hogy a leány a hitének vonatkozásában, Isten törvényeinek értelmezésében vergődik, és önvád, sokszor tárgy nélküli bűntudat nyomasztja, mely életörömét meglopta. Mint hit-tanárához fordult hozzám, hiszen úgy vélte, hogy ő ennek megoldásához kevés. Ismeretlenül is aggódás suhant át a szívemen, mert az óvatos, de 

kertelés nélküli

Véghelyi Péterné

fogalmazvány is sebzett, kapaszkodó nélküli kamaszt idézett képzeletem elé, s ugyan nem láttam őt soha, mégis éreztem lelkének vergődő fájdalmát. Ó, de mennyi kamasz bajban van, fuldokolnak, haldokolnak lelkileg ebben a dolgokkal elárasztott jólléttől duzzadó világban. Jövőjüket, életüket oly sokan tervezgetik, rendszereket döntenek össze, és kísérleti rendszereket tákolnak helyükbe, mindezt persze a rájuk való hivatkozással, miközben a lelkük, a gondolkodásuk kíséret, és védelem nélkül marad, mert a legfontosabbal, Istennel nem ismertetik meg őket, aki minden rendszer fölött áll, s akinek a fiatalokra vonatkozó terve beteljesülését gyakran éppen e rendszergyár akasztja meg, elfojtva az ő felfelé törekvő értékes lelküket. Leggyakrabban éppen azok nyomorítják 

meg őket, akikre bizattak. Rövid töprengés után ismeretlenül is szívembe fogadtam, s igent mondtam a találkozásra, persze sok minden más, fontos dolgot nem is mérlegeltem, de elkezdtem érte imádkozni. Vasárnap délutánra készültem, és messze kellett mennem, tudtam, hogy ez a nap a gyermekre szánt, akit én még nem ismerek. Készületemet azonban a közvetítő barát szüleinek hívása akasztotta meg, akiket a leány apja megkeresett, hogy kivel fog az ő gyermeke találkozni, mert féltette. Valóban, minden oka megvolt rá, hiszen nagy nyugtalanság gyötörte e fiatal lelket, és mivel hallotta, hogy hites ember lehetek, még inkább megijedt, hogy egy bigott bűnértelmezéssel inkább egy lapáttal ráteszek a kislány gondjaira, s lelki zűrzavarára. Bevallom, akkor megijedtem, és lelkemet kétségek fogták el. Majdnem hallgattam a közvetítő szülőkre, hogy mondjam le a mai találkát, és majd idővel erre mindenki felkészülhet…

*

A többi szóra már nem emlékszem, mert szívemben ott volt a kép, vagy talán csak egy szürke sziluett, a kétségbeesett kamaszról, aki idegentől is kérne, fogadna segítséget, akiben van még hit, hogy Istenhez közeli emberrel kell beszélnie. A jószándékú szavakon túllátva, lelkiismeretemnek a férjem szava adta vissza a bátorságot. – Megígérted, és ő számít rád, arra is, hogy bátor vagy, mert csak akkor tudsz segíteni, ha erős vagy, és nem rettensz meg a szokásos kifogásoktól. Nos, hát fogadtam az apa telefonját, s a kemény embert az aggódás értelmes beszélgetőpartnerré tette, s félórás eszmecserénknek a rábólintás lett a következménye. Ettől még persze féltem, hiszen mondott sok mindent az apa, amit a két és fél órás autóúton a szívemben végig elmélkedtem. Egy rózsafüzért imádkoztunk a leánykáért, aki bátor nagyon, mert mint kiderült, egyedül akart velem találkozni, és ugyan az apjával ketten vártak a kedves cukrászdában, ő búcsút vett apjától, miután én bemutatkoztam mindkettőjüknek. Néhány perc múlva a cukrászda, az emberek, minden tárgy, és dolog képe eltűnt körülöttünk, mert a beszélgetésünkkel beemeltettünk a lelkek titokzatos szellemi birodalmába, ahol a tolmács is néha besegített, hogy jól értsük egymást. Sokat sírt, lelke vergődését alig tudta szavakba foglalni. Én hagytam beszélni, s csak bábáskodva hallgattam az előtörő szavakat, miknek formálásába csak óvatosan segítettem, nehogy sugalljam neki, hogy mit akarok hallani. Sírtam én is, mert oly sokszor ismételte a gyermek, hogy én biztosan nem hiszem el, amit mond, de amiket megél, az tényleg nyomasztó, és félelemmel tölti el, néha azt érzi, hogy az esze is elmegy… Szavakkal leírni alig lehet e vergődést, ezt a bajmolódást, amit ez a leány kiállt. Az interneten hallgat, és olvas a hittel kapcsolatos dolgokat, sajnos ellenőrizetlen forrásokból. Van némi ismerete Istenről, a Bibliát is olvassa rendszeresen, de nem képezték ki annak helyes értelmezésre, és abban mindent szó szerint vesz, kétségei ettől csak nőnek. Mennyi mocsok, mennyi megmondóember, aki szenvtelen bátorsággal osztja a förtelmet, nem gondolva arra, hogy védtelen kamaszok lelkét rontják meg ezzel. Mert a magukét mondják, és nem Krisztust, mert uralni akarják a hallgatót, és nem szolgálni az Istent, közreműködve a lelkek, elsősorban a fiatal, kétkedő lelkek megmentésében. Ellopják a fiatalok reményét egy szebb, és jobb életben, aminek zálogát adják a krisztusi törvények. Bizony a megbérmált gyermek nem kapott felkészítést, és ez a rossz, és felszínes hitoktatás fonákja, ahol a számokra nagyobb súlyt fektetnek, mint a minőségre. Félelmeit, kételyeit kórosnak ítélte meg, ezért a sok mentális betegséggel foglalkozó tartalmakat hallgatva, olvasva, kialakult benne, hogy neki megszállottságon alapuló kényszerbetegsége van, már a diagnózist is felállította, mert elméje éles, gondolkodása nagyon eleven. Leginkább az okos, és gondolkodni akaró fiatalokat tudják ezek a befolyásoló emberek megkötözni. Mert a fiatalok valójában keresik magukat, érteni akarják, hogy kicsoda az ember, hogy mivégre élnek a világban, és ebben a kutatásban lelnek rá az Istenre. A leánykának hamis Istenképe alakult ki, hogy Isten nem bocsát meg mindent, és ha ő bűnt követ el, akkor a szüleinek is baja lehet. Micsoda förtelmes befolyás egy éledező, értelemkereső lélekre nézve. Mindig csak arra reagáltam, amit ő mondott, nagyon óvatosan, a rendelkezésre álló időt is figyelve, mert nem akartam, hogy valamibe belemerülve ne mondhassa el azt, ami a szívét nyomja. Már pszichológushoz is jár, aki teszteket készít vele, s az egyiket ki is értékelte. Emberére talált a lányban, mert ő mindennek utánanézett, így pontosan tudta, hogy mire mérik, s a diagnózis hova vezet. Önbizalomhiány, bizonytalanság, és túlzott racionalizálás, áll a papírján, ami megtévesztés. Minden 16 évesnek van életkori identitáskrízise, mert keresi magát, és alakul a személyisége. Minden fiatal a környezetében méri be magát, onnan kellene valós visszajelzéseket kapnia, elsősorban a jó képességei, és elgondolásai oldaláról, amire a vezetés, és a fejlesztés épülhet, de a fiatalok csak tekintélyeket követnek. Csömörük oka leggyakrabban abban áll, hogy nem találnak tekintélyt, olyan felnőttet, aki komolyan veszi őket, és gondolataikat segít megformálni, óvatosan megismerni lelkületüket, motivációjukat, és okosan nyesegetni a tévedéseket, persze úgy, hogy ne rombolja bennük a rájuk oly jellemző hevességben magát a kíváncsiságot. Bizony kell a felnőtt részéről is alázat, amikor beismeri, hogy erejét, tudását egy kiváló elméjű tanítvány vezetése meghaladja, és segítséget kérjen mástól. Ezzel szemben megpróbálják elnyomni a kiugró gondolkodású kamaszt, aki kedvét szegve önmagában keresi a hibát, mert emberségéből adódóan elismerésre vágyik, mint bárki közülünk, hiszen mi, felnőttek is ilyenek vagyunk. Emlékszem, hogy én is ilyen kamasz voltam, olyannyira racionálisan gondolkodtam, hogy miértjeimnek soha nem volt vége, és örökké kerestem mindenben az értelmet, és érteni akartam a dolgokat nem csak részeiben, hanem egészében is. Ez érett gondolkodás, itt már a világnézetről, és komoly értékrend iránti igényről van szó. Mekkora bajban vannak ezek a fiatalok, egy ennyire gyorsan változó világban, ahol egyik napról a másikra kérdőjeleződnek meg dolgok, eredmények, változnak vélemények, legtöbbször a személytelen érdekek mentén. De a fiatalok gondolkodása értékalapú, nekik most kell meglelniük lelkükben azokat az értékeket, amikre életüket felépítik, amik alapjai lesznek az ő stabil személyüknek. Itt olyan értékekről van szó, amik soha nem változnak, mert döntéseiket ehhez mérik, ez lesz az ő emberségük. Milyen jogon lopjuk meg őket? Miért hallgatunk arról, aki változatlan, aki ugyanaz tegnap, ma, és mindörökké, és aki úgy mutatkozott be 2000 évvel ezelőtt, mint aki a szeretet, aki akkor is megmarad, ha ez a világ elmúlik. Ennek a fiatalnak a lelkéhez már szólt ez a szeretet, mert meg akarja menteni a lelkét ettől a zűrzavaros világtól, a hazugságoktól, és a befolyásolástól. Ez volna a katekézis lényege, hogy ezt az életkapcsolatot művelje ki bennük, ami védetté teszi őket bármilyen gonoszsággal szemben, és akivel megérthetik azt, hogy ők azért vannak, mert Ő akarta, hogy legyenek.
*
Néhány nap múlva több mint három órás beszélgetésben rájött arra, hogy nincsen vele semmi baj, és hogy ő arra használja az eszét, a gondolkodását, amire kapta: az igazság ismeretére. Szívembe zártam ezt a kis hölgyet, és akkora szeretetet érzek iránta, mintha a saját gyermekem lenne. Csak így volna szabad fiatalokat vezetni, tanítani, és nevelni, mert akkor nem magunkat akarjuk megvalósítani, hanem munkatársává lenni annak az alkotónak, akinek a beléjük rejtett ajándékait a gyermeki lélekben szépen lassan ki lehet bontogatni, és ezzel ezt a ronggyá züllött világot szépen feljavítani. Csak ennek van értelme, és ezért kockázatot is érdemes vállalni, mert ez lesz csak a valódi alkotás Isten tervében. Hamarosan elhozzák a szülei, és mindent elmondok neki erről a szeretetről, amit majd ő felismer a lelkében. Ez a szeretet meggyógyítja a félelmeit, elveszi a szorongásait, és megajándékozza az életörömmel, hogy ezért a szeretetért éljen ő is.
Ne hagyjuk magukra a gyermekeinket, és ne várjuk mástól, főleg ne az iskoláktól, hogy segítsenek, mert nem fognak. A legfontosabb tananyag, hogy van értelmes hallhatatlan lelked, és Isten téged éppen ilyennek akart amilyen vagy.

*****************************************

 12. ÉLETINTERJÚ ASPERJÁN GYÖRGYEL 

Fogadj szívedbe (nyolcadik rész)

 

Szabó Tiborné Gerencsér Hajnalka riportja

 

- A Facebookon láttam, hogy nagyon ínycsiklandozó ételeket tudsz készíteni. Szeretsz sütni vagy főzni?
- Én nem szeretek főzöcskézni, csak néha a kényszer visz rá. Ma, ha van alapanyag, mindent meg tud az ember főzni, mert az internet teli van ötlettel és hasznos tanáccsal. Nem szeretek enni, ezért is vagyok 59 kiló, fiatalabb koromban pedig még „karcsúbb” voltam.
- A mosogatásban is jártas és takarékos vagy:
- Az a tapasztalatom, hogy a nők jelentős része rapszodikusan, vagyis nem szisztematikusan mosogat: most egy kanál, aztán tányér, utána lábas, majd villa akad a kezükbe. Ez időt és vizet pocsékoló módszer. Én külön válogatom a lábast, a fazekat, a tányért, a kis tányért, az evőeszközöket. Először ezekre kerítek sort, utána jönnek a tányérok, majd a tálak (ha voltak), aztán a lábasok és legvégül a fazekak. Hatszemélyes ebéd után 15 perc alatt mindent úgy elmosogatok, hogy az edények, tányérok a helyükre is kerülnek. Ügyes vagyok?
 

Asperján György

- Mi a véleményed a barátságról? Sok barátod van?
- A barátság nagy érték, de napjainkban sajnos a legtöbbször adott esetben visszaélnek vele, ha a kapcsolatban valami konfliktus támad. Rengeteg barátom volt, de a többségük, különösen az utóbbi években, meghalt és pótolhatatlanok.
- Van-e kedvenc helyed?
-- Nincs, nem is engedhetném meg magamnak. Itt van közel a Pilisi Parkerdő, oda járok ki.
- A Megőrült kuvasz című könyved révén tudom, hogy különleges kapcsolat fűz az állatokhoz.
 
„Mackó nagy testű, fekete foltos fehér kutya volt. Csodálatosan szelíd. Mély, férfias hangon ugatott, de ezt inkább csak ijesztgetésként használta, mert a szíve aranyból volt. Vagy rendkívüli hallással rendelkezett, vagy a megsejtései lehettek különlegesek. Én mindenesetre az életemet köszönhetem neki. Amikor megmentett az időnek, még egészen pöndörke gyerek voltam, alig múltam egy éves. A történteket nevelőanyám elmondása alapján ismerem. Szép nyári idő volt. A házhoz közeli nagy szilvafa roskadozott a termésétől. Én egy régi, talán két generációt is kiszolgált, Józsi bácsi által megreparálgatott babakocsiban szundítottam a délutáni melegben a fa alatt. Nevelőanyám a gangon tett-vett. Egyszercsak látta, hogy Mackó odarohan a babakocsihoz, belekapaszkodik és három-négy méterrel odébb ráncigálja. A következő pillanatban a fatörzsből kiágazott egyik vastag ág megreccsent, leszakadt a törzsről és nagy robajjal a földre csapódott. A vastag ág pont oda vetődött, ahol néhány másodperccel korábban én aludtam. Anyuka rokonsága Mackó csodájára járt. Nekem az eseményt kicsi gyermekként anyuka többször is elmesélte, nem véletlen, hogy Mackó és köztem különleges barátság alakult ki. Szaladgáltam vele, dögönyöztem, a hátára másztam. És mindig megleptem egy-egy falat ennivalóval. Nem féltem tőle akkor sem, ha ugatott, és akkor sem, ha morgott. A városban élő gyerekek többsége tart a kutyáktól és általában az állatoktól. Én minden kutyának pajtása voltam. Az éppen hízásra kijelölt disznóval az udvaron futkostam, és a kertből frissen tépett herével, dinnyehéjjal, titokban letört kukoricacsővel leptem meg. Minden állattal személyes jó kapcsolatom volt. A butának nevezett libák tapasztalataim szerint nagyon is okosak. Nyáron mindig húsz, huszonöt, a nyakukon festékkel megjelölt libára vigyáztam. Ha játszottunk vagy elszundítottam kicsit és eltűntek a szemem elől, elég volt néhány nagyot kiáltanom. A gúnárt Pistának szólítottuk. Biztos lehettem benne, hogy a csapat Pista néhány visszhangzó rikoltásával feltűnt és körbegajdolt. Anyuka vagy Jancsi hiába próbálkoztak ezzel a módszerrel, rájuk se hederített Pista. Ez a figyelem és szeretet az én kiváltságom volt. Amikor nagyobbacska lettem, Jancsival kint tanyán szolgáltunk. Én nyugodtan járkálhattam a lovak és a tehenek között, átmászva alattuk, örömmel fogadták jelenlétemet, ennek hanggal jelét is adták. A két sárgás lovat különösen szerettem. A jászol szélére felmászva rájuk kapaszkodtam, csókolgattam a nyakukat, belekapaszkodtam a sörényükbe és

Szabó Tiborné
Gerencsér Hajnalka
riporter

játékosan cibáltam. Amikor esténként kivittük őket Jancsival az erdőbe legelni, Ráró úgy lépdelt, hogy éreztem, vigyáz rám, nehogy létei ritmusa miatt lecsússzam a csupasz hátáról. Nem szerették, ha kötéllel a két első lábukat megbéklyózzuk, hogy éjszaka legelés közben ne csámboroghassanak el messzire. Hajnalban, amikor értük mentünk, torkom szakadtából elkiáltottam a nevüket, és máris hallottuk valahonnan távolból a nyerítésüket. Mindig igyekeztem nekik kedvezni, de nem érdekből szerettek, mert a határtalan szeretetemen kívül én mást nem tudtam nekik nyújtani. Bárhova mentünk szolgálni, a kutyák, a legvadabbak is már az első napoktól barátságukba fogadtak. Az egyik tanyán kezdetben a vörös, vagy tízkilós kakassal voltak vitáim. Ez abba nyilvánult meg, hogy amint meglátott a tanyaudvaron, odaszaladt hozzám és hátulról belém rúgott. De aztán este, amikor megcsendesedve behúzódtak a tyúkólba, és egyben meg is szelídültek, bementem, átöleltem az ajtóhoz legközelebb üldögélő kakas forró nyakát, magamhoz húztam és hosszan a fülébe sugdostam. Akkortól kezdve kölcsönös lett a barátság, és amikor én kaptam meg a szakajtót, hogy szórjak magot az aprójószágnak, igyekeztem Miki-kakasnak kimutatni, hogy milyen nagyra tartom. Volt a tanyán vagy tíz birka is. Sokszor kaptam azt a feladatot, hogy én vigyázzak rájuk. A mások által buta birkának látott gyapjasok mindig okosan összefogtak, ha idegen kutya akart rájuk rontani, és körbe forogtok, miközben én kiabálva és az arra tévedt kutyát jobb belátásra bírva védelmeztem őket. A kos figyelt rám, amerre mentem, csendesen bégetve követtek. Ha leültem, tudták, ott köröttem legelészve szabadok, kedvükre ellehetnek. Nem bántom, nem hajszolom őket. Apuka galambjait is nagyon szerettem. Többfélét is tartott. Mind megengedte, hogy amint a belső udvaron szemelgettek, totyorásztak, odamenjek hozzájuk, megsimogassam, megfogjam őket. Ha idegen galamb ült a háztető gerincére, apuka igyekezett a gyűjteményébe befogni. Ilyenkor engem odaküldött sétálgató galambjai közé, leültem a földre, magot szórtam és körém gyűltek. Az idegen galambnak is kedve támadt részt venni ebben a közös jókedvben, aztán egyszer csak felálltam, betereltem a totyogó népséget a nagy dúcba, és megvarázsoltan az idegen galamb is ment velük. – Hej, te gyerek, ilyet én még nem láttam – nevetett fel jókedvűen apuka. Nyulaim is voltak. Miska töltötte be a fő kan szerepkörét. Ha barátnő jelöltet vittem hozzá, hosszan simogattam és a fülébe suttogtam. Soha nem maradt el az eredmény, Miska a bíztatásomra rögtön kezelésbe vette az ügyeletes arát. Az utcán minden kóbor kutya azonnal hozzám szegődött és megváltóját látta bennem. Sajnos, tévedniük kellett, mert anyuka a jövevénnyel együtt elzavart. Olykor mi is koppon maradtunk, Mackónak is sokszor csak mosogatóvízbe aprított kenyérhéjjal kellett őriznie a kondícióját. De soha nem vetemedett volna olyasmire, hogy elkapjon egy kis csirkét, pedig az apróságok néha felmásztak rá, és meleg bundájában elterülve sütették magukat a nappal. Azt hiszem, hogy apukán kívül gyermekkoromban igazán csak az állatok szerettek, és feltétel nélkül én is csak őket szerettem. Amikor tizennégy évesen Pestre kerültem, s vasesztergályos tanuló lettem, eltűntek mellőlem az állatok, emlékké váltak, és én határozottan éreztem, hogy nélkülük sanyarú, szeretetlen az életem. Ők sose rúgtak, sose karmoltak vagy haraptak. Az emberekben sokkal gyorsabban és untalanul fellobban az indulat, és felemelkedik az ütni akaró és lesújtó kéz.”
 
 „Délután a kertbe vezető tereplépcső alsó fokán ültem. Két térdemre fektettem a karszáramat, és bámultam a melegben ellustult kertet. Gondolattalan csönd volt bennem. És egyszercsak megjelent egy csoda. Kézfejemre finoman leereszkedett és rátelepedett egy nagy, citromsárga pillangó. A szárnya felső karéja narancssárgába váltott, s az ív alatt három piros petty égett. Gyönyörűnek láttam, s egy világért sem moccantam volna, még a lélegzetem is óvatosan visszafogtam. Mintha ezt a pillangó meg akarta volna hálálni, két szárnyát lassan szétnyitotta, hogy a belsejét is szemügyre vehessem. A szárny visszájának az alapszíne ugyanaz volt, mint a külső részének, de a pettyek megfújt pici parázsként fel-felizzottak. És ebben a pillanatban a talán a semmiből a másik kézfejemre a pillangó társa ereszkedett le. Cseppet egymás felé fordultak, tettek néhány lépést, aztán mindketten felröppentek és belevesztek a dúsan zöldellő tuják rengetegébe. Merengve néztem utánuk. Mivel érdemeltem ki ezt a még soha nem tapasztalt és nem ismételhető csodát? Áramlott bennem a létezés sugárzása, s egy pillanatig arra gondoltam: életemben egyszer lám, kiválasztott voltam.”

 Folytatása következik.

*****************************************

 13. NAGY VENDEL ÉLETE VERSEKBEN 
Sorozat (ötödik rész)
 *
Szegzárdi Nagy Vendel: AZ ÉN UTAM...
 
Az én utam, az én sorsom,
messzire visz,
messze vándorolok.
az úton mindenki elfér,
egymás után a nyomon,
mégis nagy a tülekedés.
a csúcsra mindenki felérhet,
ha hagyják,
ha akarják,
ha hagyom,
ha igazán akarom.
Bármit is állítanak rólam
Nem igaz.
Ha mégis kiderül
Hogy igaz,
Akkor azt kimagyarázom.
Jóhíremet vigyázom
Nektek elárulom,
A dolgokat nem értem,
De megmagyarázom.
Néha azt remélem.
Összecsapnak mellettem
Jó és rossz szellemek,
Fejem felett vonulnak
Fekete fellegek.
Ti értitek ezeket?
Mindenféle emberek
A világból
s jó volna ha elolvasnátok
néhány NAGY VENDEL verset
csupán a javából.
rámkiabálnak páran a kortársaimból,
te mész borért,
nem te következel még.
még nem,
most nem,
már nem.
kritikusaimnak mondom,
nem figyelem ki mit gondol,
vagy hangosan rikoltoz,
csinálom a munkám,
ez a dolgom.
elvetem a magot,
meglátjuk mi lesz belőle,
virág-e vagy gyom.
most talán többen
felugrálnak a rádiótól.
a kútmérgező nem piszkít
egyenesen a kútba,
csak a kávájára,
aztán belerúgja.
minden esetre,
elkezdtem árulni
temetésemre a jegyeket,
elkerülve a csődületet.
ingyér meg sem halok nektek,
létem drágán adom,
mert hát ripacs vagyok.
s lassú, andalító zenével
elindul velem a körmenet,
S MEGRENGETEM A HEGYEKET,
akár egy eszeveszett.
van számodra még egy ajánlat,
az élet csak paródiája a halálnak.
 
2016. november 18.
 
*
 Szegzárdi Nagy Vendel: KEVEREDIK A BÚZÁVAL...
 
Keveredik búzával az ocsú
Félrefordult rajtam a koszorú.
Így mentem a templomsoron végig,
Fájó szívem rokonok kísérik.
Kerítések résein át lesve
Fehér fátylam irigykedve nézik.
Estebédkor odasereglenek
Hívatlan ablakos vendégnek.
Csak egy legény áll meg a távolba,
A zenén is áthallik
Szíve dobbanása.
Madárka ül száraz ágon,
Jól megy dolga e világon,
Én is felülök egy fára,
Úgy fütyülök a világra.
 
2017. 03 13.
 
*
A RÓZSA ILLATÁVAL

Szegzárdi Nagy Vendel:Rózsakirálynő
 
A hűvös Hold ezüst arcával búcsúzik,
A forró Nap arany hajával kelt,
A rózsa illatával
köszönt téged minden reggel,
Mosdani rózsavízben,
Rózsakirálynő.
piros rózsát kérek tőled,
Szerelemnek zálogát,
fehér rózsát adsz te nékem,
Kutatom ennek okát.
azért hogy megismerjed
töviseit letördelem,
vakon ennyit segíthetek.
Válasszunk magunknak illatot.
Feltűzött fekete hajkoronával
kárminvörös ruhában
két kezedbe zárva a kelyhét,
a választ illatától várva,
Hogy mennybe,
Vagy a pokolra jutnak- e
A vakok,
Azt az illatok után
Döntik el...
A mennyben angyalok
Kara énekel,
S bimbók illata
Leng a légben.
Tisztítja a lelket,
A szívet,
És a szellemet.
A pokol tornácáról
Kénkőnek füstje gomolyog,
Ki hová menne
Orra után döntse el,
válasszon magának illatot,
Szívja magába rózsáknak kelyhéből
a bódító pillanatot.
 
Szekszárd, 2016. november 5.
Hellebrand Henriettnek ajánlom, a művésznő festményei alapján...
 
*
MIKOR MENTEM..
 
Mikor mentem a borospince felé
Még az üvegek is sírtak
Udvaromban bánatukban
Az ecetfák is kinyíltak.
Nem vagyok én részeg csak boros
Nem keskeny az utca csak szoros
Nem tántorgom csak a lépést cifrázom
Ez nékem egy régi szokásom.
Cserepes a házunk teteje
Cseréppel van a köcsögfa tele
Kirakták a fazekakat száradni
Melléjük a gazdát ki józanodni.
Piros téglából van kirakva a járda
Ha lenne babám nem volnék oly árva
Nem járnék a sárban kopogós csizmában
Hervadt őszirózsák hullanak utánam.
Sötétedik jön az esti zápor
Messze hallik számról a fohászom
Hogyha egyszer leányeső esne
Énreám is hullhatna egy cseppje.
 
2016. október 10.
 
*
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: GYERE KISUNOKÁM....
 
Gyere kisunokám
most ülj ide mellém,
kérlek hogy add a kezed.
meséld el nékem
miért sír a lelked,
tested mitől remeg.
könnyáztatta arcod,
nem a láztól piros,
mondd el nekem gyorsan
ki bántott meg most.
hogyha sírni látlak,
mintha az én szívem tépnék
gyere öleljél át,
máris itt a segítség.
két puha karoddal
karold át nyakamat,
nyomjad homlokomhoz
magas homlokodat.
tested melegéből
árassz át nekem is,
szívednek ritmusát
hadd érezzem én is.
egymást átölelve
megnyugszunk csendesen,
elfeleded mi bánt
karomba rejtezve.
gondolatom bánatodig felér,
szőke hajad simítása
derekadig leér.
drága nagyapám,
itt valami de fáj,
kérlek vigasztalj meg engem.
valami szorítja szívem,
érzem hogy el kell mennem.
ne engedj el magadtól
mindig így bízz bennem.
lassan elhalkul a szó,
megnyugszik a test és a szív,
újra előszalad a kacaj,
gyöngyfogak közt mosoly fakad,
nem gondolunk azzal,
mi lehetett a baj.
nem is lényeges,
újra száll éneked.
neked így sokkal könnyebb,
nem látod hogy nekem
mosolygó arcom mögött
befelé folyik a könnyem.
 
2016. június 20.
 
*
Szegzárdi Nagy Vendel: Golgota – Hosszú a keresztút…

Könny és
Vér áztatja
A Via Dalososa,
A szenvedések útja
Kopott köveit.
Áll már a három kereszt
A koponyák hegyén.
S meredten néz
A két riadt lator.
Középütt Jézus,
A nyugodt fájdalom.
Fekete fellegek dörögnek,
S ömlik az eső az úton.
A vakok látnak,
A bénák elindulnak,
A leprások megtisztulnak,
Mikor bevégeztetett.
Mindnyájunk bűneiért
Ment Ő a halálba,
Mert hosszú a keresztút
Mire saját jogon
Feljutsz a Golgotára.
 
2023 Húsvétján 

* 
Szegzárdi Nagy Vendel: Tavasz ünnepén
 
Tavaszodván
Szikrázó víztócsákon
És csipkés ködfátyolon át
Barkázik a bágyadt határ.
Szürke füstöt idézve
Lomhán kolompol,
Hömpölyög hazafelé a nyáj.
Anyja mellett bégetve szalad
Az égi áldozat,
A húsvéti bárány.
 
2023. húsvétján
*
HÚSVÉTI LOCSOLÁSRA VALÓ VERS
(Tavaszi megújuló zsongás)
 
SZEGZÁRDI NAGY  VENDEL: Locsolásra váró karikázó
 
Batyum sarkát megoldottam
gondolatim kibogoztam
szavaim csodás  csokorba fontam
Fekete csizmámmal toppantottam
ajtótokon koppantottam
tavaszi virágot ím elhoztam
gyöngy koszorúm kezedbe adtam
fiatalságom  neked adtam
liliomszálam hervasztottam
harangokért  megharcoltam
lányságomért virrasztottam
fekete ruhámban elgyászoltam
topánkám is tippen toppan
hívlak kérve gyere ki a  fényre
most már ne gondolj a   télre
kannám vizét loccsantottam
locsolásra várakoztam
csizmám sarkát elkoptattam
sarkantyúmat koccantottam
gyöngykavicson kippen koppan
vagy ha nem hát rippen- roppan
anyád lelkét bosszantottam
örömömet hozzád lám elhoztam
eljöhetnél vélem a  bálba
derekad fognám őrjítő táncba
lányok táncolnak karikába
kart karba öltve futnak az útra
senki nem ugrik bele a  kútba
éjjeli Hold már fent világlik
ezüstös hídon átsugárzik
ifjúi hév a szívvel játszik
fiú a  lánnyal most cicázik
gond a  bajokkal elszaladna
száj a  szájra csókot adna
bánat végre elmaradna
belehalna a  tavaszba
odanézhetsz bátran a  Napba
életigenlő hős diadalra
tavaszi zsongás  ömlik nyakadba.
 
SZEKSZÁRD,   2023.  HÚSVÉTJÁN
 
*
SZEGZÁRDI NAGY  VENDEL: KÖZELÍT A TAVASZ
 
Sötétből sejlik a
Sápadt fénysugár.
Erőlködik a Nap.
Közelít a tavasz.
Szembe jön elénk.
 
Föld méhében
Duzzad a mag,
S a gyököcskék kusza, fura
Lassú táncot lejtenek.
Bomolnak a bimbók,
Rügyek, és a falevelek.
Ilyentájt az
Ember olykor
Elmereng:
Mi történik
Ez újabb tavaszban...
 
Vajon megújul e
Végre Hunnia?
Elpusztít e minket
világunk vad vírusa?
háborúk esztelen virtusa,
Legyőzi e ismét
egy új tavasz rítusa?
Már csak ebben bízhatunk
újra, és újra.
 
Lehányt falu WC-ben,
Düledező kocsma mellett,
Miért szülnek magzatot?
Mire még?
A teste lila,
A szája kék.
Az éhségtől ordít
Az ivadék.
 
A kőről felkapják
Rongyba tekert testét,
Hogy szemétbe dobják,
Vagy, hogy eltemessék.
Ebből a véres,
Mocskos kupacból
Hogyan fejlődik tovább
Az emberiség?
 
De a világ
Folyton folyvást forog,
Megújulni kényszerűl.
Mi is ezt érezzük
Valahol legbelül.
S ha azt akarjuk,
Mi is, és
Az ég is,
Tavasz jön mégis.
S Földünk vágtat tovább
Napkörüli útján,
A gravitáció pórázán,
egy fekete lyuk felé,
hol örök a létezés,
s mindig megmarad
az emlékezés,
az örökös reménykedés .
 
2023.  tavaszán, március 01.

*****************************************

 14. A VILÁGÍTÓTORONY LEGENDÁJA – NOVELLA 

 

Írta Poór Edit

 
Több száz éveken keresztül a világítótornyok segítettek a tengerészeknek a tájékozódásban. Írország nyugati partjait körbeveszik ezek a tornyok. Az Atlanti – óceánról érkező hajók mind itt érnek partot. Minden világítótoronynak megvan a maga története. 
Az egyik ilyen épület különös legendájáról suttognak egy kis település lakói. Néha az éjféli órákban fel – fel villanni látszik két halvány zöldes fény, melyek körbejárnak a torony kilátójánál, majd eltűnnek.  Azt rebesgetik, hogy az ott lakó lelke vissza – vissza jár. Az ő történetét meséli el egy idős sokat megélt férfi, akit Konornak hívnak.
Még az 1800-as évek elején egy hajó teljes legénységével süllyedt el itt. A tragédiát a világítótorony hiánya okozta. Ezután építették fel a félsziget nyúlványának végében a tornyot. Pár évvel később kigyulladt, de felújították. Ez mindig menedékül szolgált egy arra vetődő magányos embernek, aki ideig – óráig itt meghúzhatta magát benne. Az épület állaga az idők során folyamatosan romlott, mert nem költöttek a karbantartására. A végén egészen romossá vált.

Poór Edit

*

Az egyik napon a településükre érkezett Brájen és kislánya Kelli. Csak egy – egy szatyor volt náluk, benne pár személyes holmijukkal. Ennek ellenére jól öltözöttek voltak. Konor, akkor még fiatal fiúként a társaival focizott éppen. A férfi odament hozzájuk és azt kérdezte;
– Fiaim! Hol találok én itt egy bentlakásos iskolát?
Előbb elkezdték magyarázni neki, hogy merre menjen, de bonyolultnak tűnt, mert sok kis utcán kellett jobbra – balra fordulni.
– Nem vagyunk idevalók. Elkísérne valamelyikőtök? – kérdezte a középkorú úr.
A fiúk összenéztek, hogy ki legyen az, nem szívesen hagyták abba a futballozást. Kis idő elteltével Konor ajánlotta fel a segítséget.
– Honnan jöttek?
– Nem messze egy közeli nagy városból – válaszolta Brájen szűkszavúan.
A fiú érezte, hogy nem szívesen árulna el többet magukról, így nem kérdezősködött tovább. Az iskola egy félórányira volt, csendesen bandukoltak egyik utcából a másikba.
– Megérkeztünk uram, ez az az iskola.
– Köszönöm, – és egy kis aprót nyomott a kezébe.
A portán bejelentkezett és az iskolaszolga, az igazgatónőhöz kísérte őket, aki már várta érkezésüket.
Nagyon kedvesen fogadták őket. Kelli itt fogja megkezdeni a harmadik osztályt és tizennégy éves koráig marad. A bentlakásos iskola költségeit édesapja már előre kifizette.
– Drága kislányom! Akkor, ahogy megbeszéltük, vigyázz magadra és légy szófogadó. Tanulj szorgalmasan, a hétvégeken tudunk majd találkozni – mondta könnyes szemmel Brájen, majd magához ölelte kislányát.
– Igen apa, ne aggódj miattam – válaszolta szipogva és szemeit törölgette.
A kislányt nevelőtanára, Megan elkísérte a szobájába, hogy kipakolhasson és bemutatta a szobatársának Emilynek.
– Emily! Itt az új szobatársad Kelli, barátkozzatok össze. Ha elhelyezkedett mutasd meg neki az épületet kívül – belül és a vacsoránál időben jelenjetek meg – mondta mosolyogva a nevelőnő.
– Kelli drágám, ha bármilyen problémád adódna, engem bármikor megkereshetsz.
– Igen, Megan néni. Köszönöm szépen – válaszolta megilletődve.
A lányokat magukra hagyva visszatért az irodába.
– Uram, nem kell aggódnia, ez a legjobb iskola. Az ódon falai között vidám és szeretetteljes nevelők és gyermekek laknak – mondta vigasztalóan, mosollyal az arcán Megan.
– Nagyon szépen köszönöm. Kérem segítsenek a lányomnak, még nem dolgozta fel édesanyja halálát – válaszolta meggyötört arccal.
– Önnek van hol aludnia?
– Még nincs, de majd megoldom valahogyan. Munkát keresek, de az a fontos, hogy a lányomat biztonságban tudhatom.
– Két utcával feljebb van egy asztalos műhely és segédet keresnek. Talán szállást is tud adni – említette meg a nevelőnő.
– Köszönöm szépen, akkor megyek és megnézem, hátha szerencsém lesz – mondta Brájen.
A kapun nagy tábla hirdette a felvételt, így Brájen rögtön megtalálta. Ahogyan a kapunál megállt, nagy méretű Akita fajtájú kutya szaladt elé, farkát csóválva és ugatva értesítette gazdáját jöttéről. Nem sokat kellett várnia, megjelenő gazdája visszahívta Dillan nevű kutyáját.
– Nem bánt! Jöjjön nyugodtan – invitálta a férfi.
– Brájen vagyok és az álláshirdetésre jelentkezek – mutatkozott be.
– Gerald vagyok a tulajdonos – mondta.
Megmutatta a műhelyt, majd behívta a házba, hogy megbeszéljék a feltételeket.
– Mivel foglalkozott korábban? Ért a fa megmunkálásához? – kérdezte.
– Amolyan ezermester vagyok. Építési vállalkozásom volt, de sajnos csődbe ment.
– Az, hogyan lehet?
– A feleségem rákos beteg volt, nagyon szerettem, szinte minden percet vele töltöttem. A vállalkozás folyamatosan rosszabbul ment és közben az orvosi költségek mindent elvittek. A házunkat elárverezték, épp csak a temetést és a lányom bentlakásos iskoláját tudtam kifizetni.
– Őszintén sajnálom, fogadja együttérzésemet.
– Köszönöm – válaszolta könnyeivel küszködve.
– Van hol aludnia?
– Még nincs.
– Fel tudok ajánlani önnek egy szobát nálunk addig, amíg nem sikerül rendezni a lakhatását. Holnap kezdheti is a munkát. Hetente tudok majd fizetni, ha megfelel. A szobáért nem kérek semmit sem és teljes ellátást kap majd.
– Az Isten áldja meg önt és családját. Nagyon szépen köszönöm.
– Jöjjön, megmutatom a szobáját.
Éppen elindultak, amikor betoppant Konor a fia.
– Jó napot kívánok – köszönt illedelmesen és kezet nyújtott.
– Isten áldjon meg fiam, mi már ismerjük egymást – válaszolta.
– No, hát honnan? – kérdezte Gerald.
– Volt olyan kedves a fia és elkísért minket a lányommal, a bentlakásos iskolához – válaszolta.
– Igen, segítőkész jó fiú – mondta büszkén az apja.
– Ez lesz a szobája, nyugodtan pihenje ki magát és vacsorára várjuk az asztalunkhoz.
– Nagyon köszönöm a jóságukat, megszolgálom – válaszolta Brájen.
Brájen szorgalmasan és ügyesen dolgozott, hamar megszerették a faluban, mivel mindenkinek segített, akinek csak tudott. Elvállalt minden munkát és lehetőséget, a műhelyben végzett munka után és hétvégeken, hogy mi -előbb talpra álljon. Ha kellett fát vágott idős embereknek, vagy segített bevásárolni, bármit megszerelt.
A lányát eleinte csak az iskolában látogatta. Kelli megértette, min megy keresztül az édesapja és tudta, ahogy lehetséges több időt is fognak tudni, majd együtt tölteni. Brájen megismerte a legjobb barátnőjét Emilyt és a többi osztálytársát. Látta, hogyan dolgoznak a nevelők. Megnyugodott, hogy a lánya tényleg a legjobb helyen tanul.
Egyszer az óceán felé sétálva meglátta a világítótornyot. Rögtön megtetszett neki. Gondolta, milyen csoda jó hely lenne ez neki és a lányának. Lenne munkája és csendes, gyönyörű a kilátás. Egészen eltöprengett rajta, hogyan tudná kialakítani a saját részükre. Szinte romokban hevert, rengeteg munka várt rá, ha belekezdne a felújításba. Ám ez egy cseppet sem vette el a kedvét. Elment a hivatalba és megérdeklődte, hogy mik a feltételek. Nem volt tulajdonosa, így azt mondták, ha felújítja és karbantartja neki adják. A hivatal még örült is neki, mert nem nekik kellett bajlódniuk vele.
Elmondta a tervét Geraldnak, aki örült az ötletnek és megígérte, hogy segít neki, amiben tud. A kimaradt faanyagokat és a műhelyét rendelkezésére bocsájtja. A vele együtt dolgozó munkások is szívesen mentek és segítettek neki a felújításban szabadidejükben.
Először a kőműves munkákat kellett elvégezni, majd hozzáfogott a falépcső felújításához.
A szinteken kialakított két szobát és kis teakonyhát. Mindent a saját kezével szabott, gyalult és szerelt össze. Ágyat, íróasztalt szekrényt, székeket és amire csak szüksége lehetett. A torony tetején felújította a teraszt, majd elkészült a villanyszereléssel. Éjjel – nappal dolgozott. A legcsodásabb világítótorony lett belőle.
Hosszú hónapok után az első hétvége, amikor kikérte a lányát az iskolából.
– Gyere Kelli, mutatok neked valamit – mondta az édesapja, akinek először jelent meg az arcán mosoly.
– Apa! Tényleg egész hétvégét együtt tölthetjük? – kérdezte örömtől sugárzó, ám könnyes szemekkel.
– Igen, kislányom és most már ez mindig így lesz – válaszolta boldogan Brájen.
– Arra, hová megyünk? Ott nincs semmi, csak egy világítótornyot látok – kérdezte a lánya.
– Az lesz kislányom az otthonunk – mondta és megszorította a kezét.
Kelli kérdően nézett rá, de tudta, hogy bízhat édesapjában.
Ahogyan közeledtek egyre jobban látszott az épület pompásan felújított homlokzata.
– Apukám, ezt te csináltad?
– Igen, segítettek a munkatársaim is. Menj csak előre és nézz körül, remélem tetszik majd neked.
A kislány végigszaladt egészen fel a teraszig, mindent megcsodált.
– Apukám! Apukám! Hiszen ez pazar lett olyan, mint egy kastély! – és a nyakába ugorva szorította magához, puszilgatta örömében.
– Örülök, hogy neked is tetszik drága Kellim! Itt fogunk élni.
– De jó édesapám! Sokat dolgoztál érte tudom.
– Az iskoládat, mint tudod tizennyolc éves korodig kifizettem, ha leérettségiztél szeretném, hogy egyetemen tanulj tovább. A hétvégéket és az iskolaszüneteket viszont most már, itt töltheted velem.
– Köszönöm szépen drága édesapám! – könnyes szemmel ölelte magához.
– Csak ketten maradtunk egymásnak kislányom, mindent megteszek érted és a jövődért.
Boldog hétvége volt ez mindkettőjüknek.
Legközelebb, amikor érte ment a lányáért, Megan kísérte ki az iskolából.
– Kelli, nagy lelkesedéssel mesélt az új otthonukról, a világítótoronyról. Ha megengedi egyszer én is szívesen megnézném, annyira kíváncsivá tett – mondta.
– Persze, szívesen látjuk, akár most is – válaszolta Brájen.
– Köszönöm szépen, de inkább vasárnap délután érte megyek Kelliért és majd akkor.
– Ahogy jónak látja kedves.
Kelli és Brájen bementek a közeli városba, ahol éltek. A temetés óta nem jártak ott.
– Gyere vigyünk virágot anya sírjára.
– Igen, édesapám és elmesélem neki, hogy milyen csodálatos helyen lakunk.
– Jó lesz, biztosan látja odafentről.
A sebek ugyan felszakadtak mindkettőjükben, ugyanakkor egy kis megnyugvás is eltöltötte lelküket.  A városban ebédeltek és sétáltak a parkban. Sokat beszélgettek, Kelli elmesélte, hogy osztályelső. Nagyon megszerette Megant és olyanok lettek, mint a barátnők.
– Ennek nagyon örülök kislányom, boldoggá tesz, hogy így megállod a helyedet.
Elsétáltak a régi házukhoz, megálltak előtte kisidőre. Sok emlék rohanta meg Brájen gondolatait. Arcát szomorúság járta át.
– Édesapa! Ne szomorkodjál, a világítótornyunk sokkal szebb, mit ez a ház – és megölelte.
– Igen, kislányom ez már csak a múltunk. A jövőnk a világítótorony – válaszolta, majd tovább sétáltak.
Vasárnap délután, ahogy megígérte Megan elment a kislányért.
– Hú, de varázslatos lett, én láttam milyen volt romos korában. Ez rettenetesen sok munkát igényelt – mondta elismerő csodálkozással.
– Köszönöm szépen. Jöjjön be nézzen bátran körül – szólalt meg Brájen.
– Én megyek és készítek limonádét a teraszon – mondta Kelli.
Megan teljesen oda volt, a torony szépségétől.
– Megértem Kellit, hogy ennyit áradozott róla, valóban tüneményes.
– Örömmel, tölt el, hogy önnek is tetszik Megan. Hallom nagyon jól megvannak a lányommal.
– Igen, nagyon jószívű, szeretetteljes kislány, könnyen beilleszkedett és mindenki szereti. A szorgalmával hamar kitűnt az osztály legjobb tanulója lett.
A teraszon ülve még jó ideig elbeszélgettek. A közeli cukrászdából hoztak süteményt és azzal kínálták Megant. A kilátás festői tájat rajzolt a szemük elé.
– Hú, de elszaladt az idő! Gyere Kelli, menjünk vissza az iskolába.
– Nagyon szépen köszönöm ezt a csodálatos délutánt. Igazán jól éreztem magam. Máskor is nagyon szívesen érte jövök Kelliért.
– Nagyon kedves Megan, de nem akarom terhelni vele.
– Ugyan, nekem is kell egy kis változatosság – válaszolta nevetve.
– Szombaton megyek érted kislányom.
– Várlak apa! Legközelebb Emily is velünk jöhet?
– Persze drágám.
A világítótoronynak valami különös vonzereje lett. Brájent sokat meglátogatták a barátai. Megan is sűrűn megfordult és Kellit hol egyik, hol másik barátnője kísérte el.
Időközben Brájen épített egy vitorlás hajót, mellyel bejárták a környék szigeteit. Telt – múlt az idő, Kelli már a felső tagozatra járt. Gondolkodnia kellett a továbbtanulás lehetőségeiről. Az orvosi pálya mellett döntött, ha már édesanyját nem tudta megmenteni, legalább édesapjáért tudjon megtenni mindent.
Megan vonzódott Brájenhez, de magának sem merte bevallani érzéseit. Csodálta a férfi szeretetét, lelki erejét és kitartását. Ő is egyedül élt, mivel idős szülei halála után beköltözött az iskolába és minden idejét a gyerekeknek szentelte. Fiatalkori nagy szerelme Amerikában tanult tovább és soha nem tért vissza, a kapcsolatuk végleg megszakadt.
A férfi érezte Megan vonzódását és kedvelte is, mint egy barátot. Sokat beszélgettek, nem volt ellenére, hogy találkozgassanak és együtt töltsék el a szabadidejük egy részét. Azonban egy bizonyos határt soha nem lépett át, mert nem akart Meganban reményt kelteni, sem megbántani. Szívében felesége helyét soha senki sem tudta átvenni. A fal, melyet köré épített lebonthatatlan maradt élete végéig. Ezt érzete Megan és megelégedett Brájen barátságával.
Kelli az egyetemi évei alatt is hazajárt hétvégenként édesapjához a világítótoronyba. Sok időt töltöttek együtt, hálás volt mindazért, amit érte tett.
Konor amikor felnőtt átvette édesapjától az asztalos műhely igazgatását, melyet nagy örömmel végzett. A fiúval első perctől kezdve jó kapcsolatot ápolt Brájen. Szinte családtagként tekintettek egymásra. Idősödő korában nagy segítségére volt. Kellit úgy szerette, mint a testvérét. Védelmezte, ahogyan egy bátynak illik, mindig számíthattak egymásra.
Az egyik délután elment hozzá, hogy miben segíthetne neki, meg egy kicsit elbeszélgetnek és elborozgatnak gondolta. Brájen, mindig kint szokott lenni a parton, vagy a teraszon, de nem látta sehol, a hajó is ott állt kikötve.
– Hová mehetett? Már késő délután van – merült fel benne a gondolat.
Felment a toronyba, hátha mégis bent csinál valamit. Az ágyán feküdt, azt hitte csak alszik. Ébresztgette, de hiába, meghalt. Csendesen elment. Most már biztosan a feleségével sétálnak együtt egy gyönyörű mennyei parkban. Eszébe jutott, hogy egyszer azt mondta;
– Te, Konor én annyira szeretem ezt a világítótornyot, hiszen minden a két kezem munkája és verejtéke, hogy ha meghalok a feleségemet is elhozom ide és majd együtt üldögélünk a teraszon.
Ekkor, csak mosolygott rajta, de az idő múlásával, amikor a világítótorony zöld fényei éjféltájban megjelennek tudja, hogy ők jöttek egy rövid sétára. Azóta már ismét csak a romjai léteznek, hiszen az idő vasfogának nem tudott ellenállni.
 
Debrecen, 2023.02.20.

*****************************************

 15. KÉPZŐMŰVÉSZETI GALÉRIA 

 

Fekete Gabi - festmény

Ilosvay Gusztáv - szobor

Zsíros Ari - festmény

Eppelné Nagy Mária - festmény

Fellner István - fa bútor

Stekly Zsuzsa  - zománckép

...............................................................

Angyali jelenés

Fekete Gabi

............................................

A rőzsehordó ember

Ilosvay Gusztáv rádiós

................................................

Ő és Én

Zsíros Ari

............................................

Eppelné Nagy Mária

Modell (50x70 cm , akril)

..........................................................

Fellner István

                                                   

Sakk asztal

............................................................

Zsuzsanna és a vének

Stekly Zsuzsa

*****************************************

   16. ELBESZÉLÉS:  FEHÉR KENDŐS LIDI NÉNI 

Írta : Bognár Papp Irén

 
Aznap is zsúfolásig megtelt a kettes járat. Nem tudom, miért nem indítanak több buszt, ha ennyien vannak? Mint a heringek! Zúgolódnak. A diákoknak eszük ágában sincs átadni  a helyet, ha az idősebbek állnak. Talán, ha vén embert látnak, de annak már nyolcvanon túl kell lennie, és legalább egy bottal járjon. Szóval a nyolcvan éves is jó roggyant legen, különben állhat. De akkor is mindenki a másikra vár, hátha ő áll fel. Ilyenkor nem a tizenévesek közül pattan fel egy jól öltözött diák, inkább egy ötvenes évei közepén járó illető adja át a helyét. Többnyire nő, mert ők érzékenyebben reagálnak.

*

Én sem állok fel, ha sikerül ülőhelyet találnom, elvégre a hetvenedik évemben járok. Ebben a helyzetben hátrányos az, hogy jó tíz évet letagadhatnék. Mellettem cserélődnek az emberek. Nálamnál tízévvel idősebb úr ül mellém „hadd fiatalodjak!” – mondja a szokásos szlogent. Én csak mosolygok, aztán mégis valahogy beszélgetni kezdünk. Aza beszélgetős fajta vagyok, és úgy látszik ö is. Először a rossz utazási körülményekről, aztán az időjárásról, majd a kertről, ahova igyekszik. Mert jó dolog a kert, és kellett is ez a kis eső. A városi nép nem tudja, csak a bőrét félti, hogy elázik, de arra nem gondol, milyen áldás ez a növényeknek. nekik is kell inni, mert a locsolás  az nem az igazi, a lassú eső az a jó, főleg, ha nem jár erős lehűléssel. Helyeslem, amit mond, annál is inkább, mivel nekem is van kertem. Kettő is. Mutatom a kezem, milyen elnyűtt, pedig kesztyűt viselek, mert máshol is meg kell jelennem, ahova finom kéz illenék. Azt kérdezi, milyen úri helyekre járok? Talán színháza? 

Oda is , meg

Bognár Papp Irén

 hangversenyre, irodalmi rendezvényekre. Akkor bizonyára szeretem a verseket. Hogyne, ez a szívem- lelkem, a költészet, a szép versek, s a jó könyvek. Az ő anyai nagyanyja is írt verseket, még az újság is írt róla. Ő volt a „Fehérkendős Lidi néni”, így ismerték …nem hallott róla. Nem, mert nemrég lakom ebben a városban.  Erre ő hirtelen felállt, erős testű idősebb ember volt, barna bársony nadrágban, olyan se paraszt, se úr viseletben,  s azt mondta, hogy úgy elbeszélgettünk, észre sem vette, neki most le kell szállni, de írjam le a telefonszámát. Gyorsan kerestem egy tollat, s a nálam levő újságpapír szélére írtam a számot.
Az elhatározást, hogy megkeresem az urat, nem váltottam valóra évekig. Közben a papír is elveszelődött, melyre a telefonszámot felírtam. Az én „híresen rossz arcmemóriám” pedig teljesem lehetetlenné tette, hogy véletlen találkozásnál felismerjem.

*

Egyszer, talán másfél esztendő múltán, mégis rábukkantam egy régi naptáramban a telefon számra. Mindjárt örömömben fel is tárcsáztam a számot, és a vonal túlsó felén ráleltem az elveszettnek hitt emberre. Kölcsönös volt az örömünk, mindjárt meg is beszéltünk egy időpontot, amikor elmegyek hozzájuk. Valami fontos jöhetett közbe, mert nem mentem el, aztán pedig elsodortak az események, s már röstellem, hogy nem voltam ott amikorra ígértem.

*

Ismét eltelt egy jó kora év, amikor váratlanul felszabadult egy napom a kötelezőteendőktől. A szép nyári nap volt, a gólyák már újra készülődtek, megsütötték a Magyarok kenyerét is , s kaptam ezt a napot ajándékba, amikor felébredt a lelkiismeretem, s a elindultam felkeresni János bácsit, hogy meséljen. Utolsó beszélgetésünknél megtudtam a nevét, a címét.
 
A Nap szinte még nyáriasan sütött, s az utca a városnak igen meghitt, csendes helye volt. Még sosem jártam erre, mintha egy falucskában jártam volna. Szép, takaros házak sorakoztak, változatos épületek, s a melléképületek és az udvarok is nagyon egyediek voltak. A kissé szerényebb hajlékok is rendezetten álltak gondosan lenyírt pázsittal. Nyár végi virágok hajladoztak a napsütésben, őszi rózsák, bársonykák, pillangó virágok. Mindenütt sok muskátli, tarkán és teljes pompájukban. A kutyák sem ugattak, bár megnézték az arra járót, ha vakkantottak is egy aprót, az nem zavarta meg a csendet. Volt valami meghittség ezekben a szelíd kis utcákban.
 
A címet megtaláltam, de nagyon szíven ütött az a tény, hogy a házban nem lakott senki. Érdeklődésemre a közeli házból egy fiatal ember elmondta, hogy meghalt  bácsi. Amikor  a nevet is említettem egy másik házhoz irányított, bár csak a vezeték név volt azonos.
 
Onnan egy néni ballagott a kapuhoz, s mikor elmondtam neki kit keresek csak a fejét csóválta.
Lám, lám, gondoltam magamban, már nem először jártam így, hogy addig halogattam egy látogatást, egy levelet, amíg az illető már más ország útjait járta, olyan országét, ami nem a Föld  nevű bolygónkon található. Elszomorodtam, de sosem adom fel könnyen.
 
- Bár…, meglehet, hogy a nászomat keresi maga. Várjon egy kicsit, felhívom.
Vártam. Felvillanyozott a remény. Néztem az aranypiros paradicsomokat, a sárguló tököt, a ragyogásban álmodozón nyíló virágokat. Beszívtam a kert és a fényes kék ég illatát. Az augusztus végi nap varázsában várakoztam. Jött is a néni, s mondta, hogy szerencsém  van, mert most értek haza a násza és a felesége, a fiúk hozta őket Mohácsról,, Itt a címük, és várnak. Mielőtt észhez laptam volna, hogy tovább kérdezősködjek a néni sarkon fordult, és bebotozott a házba. Én pedig elindultam kezemben az új címmel.

*

Nem is olyan messze, ráleltem a házra. Meleg barátsággal fogadott a két ismeretlen ember, leültettek, üdítővel kínáltak, s már hozta is János bácsi az öreg, elhasznált kockás füzeteket, amelyekben a nagyanyja örökítette meg verseit.
 
Soós Istvánné, született Jakab Lívia  1868 – ban született, Istvándiban.
Ő volt az én nagyanyám, a „Fehérkendős Lidi néni”.
Árva lány volt, s korán férjhez ment. Öt gyereke született. Amikor meghalt a 16 esztendős Irmuskája, nagy bánatában , lelke felindultságában kezdett el verset írni. „Dajkáló koromból a halál kitépett.”
 
Versekben írta le az életét, gazdag témakörben.
- Nézze csak, - mutatta János bácsi a füzeteket. Egyszerű parasztasszony volt, de majd olvashatja, milyen jól összeszedte a gondolatait. És milyen gyönyörű írása volt!
Akkoriban még nem volt villany, s sokszor éjjel, ha jött a gondolat, a vers, petróleum lámpa fényénél vetette papírra sorait.
Szívem fájdalmáról című versében panaszolja el árvaságát. Négy gyermekét temette el, Irmuskán kívül még két lányát és Istvánkát. „Kis koporsónál” címmel írt verset fia halálról.
Nem csak saját bánatát foglalta versbe, írt hazafias, egyházi verseket is. 
Benedek István, majd Schmidt Béla református tiszteletesek is segítették ebben a tevékenységében.
Megemlékezett az első világháborúról és annak szomorú következményéről, Szép Magyarországról című versében.
„csonka országunkban számtalan sok népek …”
 
Egyszer Istvándiban járt Gróf Festetics Domokos, s mint képviselő jelölt beszédet tartott, amikor Lidi néni elébe állt, és saját versével köszöntötte. Ezek után meghívta a Gróf urat saját kis földes lakásába, aki eleget tett a meghívásnak, s jó ízúen fogyasztotta Lidi néni frissen sült zsíros pogácsáját. Oly megnyerő volt a költő asszony verse, bátor egyénisége, hogy a gróf Lidi néni unokájának esküvőjére is elfogadta a meghívást, s jól mulatott ott.
Egyetlen élő leányának esküvőjére köszöntőt faragott, íme ebből egy részlet:
 

„Úgy legyen rajtatok az Isten áldása,

mint a fűszálon a harmat ragyogása.”

 
Igaz hitről, kegyes énekről szólt versei jó része.
Régi szokás szerint az eltávozottat a háznál felravatalozták, s a ”Háznál búcsúzó ének”- kel köszöntek el tőle, majd a „Sírnál mondandó ének” –et is megírta.
Arra is volt ereje, hogy saját eltávozását is megénekelje:
„Soós Istvánné itten nyugszom három leánykámmal.
Lidia, Katalin, drága Irmuskámmal.
Akik az életnek virágai voltak,
a Nagy Úr  szavára korán sírba hulltak.”
 
Lidi néni 1945 december 23.-án örökre lehunyta szemét.
És az élet ment tovább, egyetlen leányának fia, Mohos János, aki 84 éves, őrzi a megsárgult lapokat. Feleségével, Erzsikével együtt idézik sorait.
Elköszönök. Ők hálálkodnak, hogy megemlékezek a Mamáról. Megpusziljuk egymást, mintha régi ismerősök lennénk. Mondják, hogy máskor is látogassam meg őket.
- Talán, …remélem még látjuk egymást –rebegem.
Néha elég egyetlen találkozás, hogy szívünkbe zárjunk embereket, s lelkünkben őrizzük azt a jó érzést, amit ők adtak egyszerű, tiszta lényükkel.
 
Még szép magasan szállt a Nap…

*****************************************

 17. VERSCSOKROK 

 

Krivák – Móricz Judit: Magányos  voltam…

 

Magányos  voltam…

gyermeknek is  felnőttnek is..

A  gyermekhad el nem fogadott.

S  én sem tudtam velük mit kezdeni.

 

Múltak az évek... csendesen.

Haver lehetett volna, ha akarom.

De ez a  csillanó semmi nem kellett.

értéktelen lett.

 

S az igazi barátság rám talált.

Julinak és Paulának hívták.

Kevés időnk adatott.

Már csak a temetőt járom.

 

Hidd el most is próbálkoztam.

de az nem megoldás 

ismét és ismét, hogy

rábólintok a másik erős egyéniségére.

 

Mely csupán önmagáról szól.

s azt akaratról mely behódolásra

kényszerítene..

NEM  KELL

 

ilyen áron  NEM.

 

Már nem keresek.

Nem,  feladom,

TUDOMÁSUL  VESZEM.

Megértettem, hogy mindent és mindenkit

el kell veszíteni,

hogy  NE KELLJEN  VISSZA  JÖNNI.

ide a FÖLDRE ha lehet,  NE…

 

 Az egyedüllét nem magány.

Termő lehet ez is.

Csupán  rajtam múlik.

S az igaz barátok ott várnak rám a túloldalon.

 

2024. 01. 07.

……………………………..

 

Szőcs Éva: Kerestelek 

 

Kerestelek az erdők rejtekében, 

látni véltem illanni alakodat. 

Suttogó fák eltakarták lényed, 

ott rejtőzködsz tán, a lombok alatt. 

 

Kerestelek a virágos réten, 

lenge ruhád a szél elkapta. 

Virágkoszorú volt fejednek éke,

napsugár villant, 

ahogy árnyékod rajta átsuhant. 

 

Kerestelek az éjnek árnyékában, 

Hold fényében hallom hangodat. 

Mintha egy angyal pengetné a lantot, 

szívem sóhaját dalban suttogta. 

 

Kerestelek a reggeli fényben, 

ágyad üres, rideg a szoba. 

Kerestelek minden szusszanásban 

………………..........................………

 

Pitter Györgyné Enikő: Levelet írtam az angyaloknak

(Pitter - szócseppek)

 

Levelet írtam az angyaloknak,

gömbölyű betűim sorban elgurultak,

hajas babát kértem, pislogót,

hogy fésülgethessem, énekeljek neki altatót.

És eljött a várva-várt pillanat!

A baba nem volt a fa alatt.

Az angyal rólam elfelejtkezett?

 

Praktikus angyal volt, nem érzelgős,

álmom helyett hozott egy cipellőt.

Legalábbis azt hittem, az van a dobozban,

csalódásom csak nőtt, ahogy kibontottam,

egy barna bakancspár nézett rám mordan,

megvallom, nagyon szomorú voltam.

 

Elteltek lassan az ünnepek,

a bakancsok pilinszka lábamra kerültek.

Nem gondoltak arra ott fent az angyalok,

hogy én nem cipőre, hanem babára vágyok?

 

Reggelente, mikor a bakancsot felhúztam,

a hosszú fűzőjét jól összegubancoltam,

szorosra kötöttem és mérgesen néztem,

hogy néz ki egy lányon? – most is csak ezt kérdem.

 

Nem ez volt az álmom, a színe is barna,

bumfordi az orra, semmi dísz nincs rajta.

Köveket rugdostam, pocsolyába léptem,

akármit csináltam, nem ment tönkre mégsem.

 

Addig gondolkodtam, míg ki nem eszeltem,

a következő télre szép csendben kinőttem.

Levelet nem írtam többet angyalomnak,

mert rájöttem, nem rám, szüleimre hallgat.

 

2023. november 27.  

*****************************************

 18. VÉGHELYI JÓZSEF: ÖRVÉNYBEN – ELBESZÉLÉS 

 

Előszó

 
Azt mondják a hozzáértők, hogy akit egy örvény lehúz a mélybe, annak kevés esélye van a túlélésre. Ám azt is mondják, hogy előbb-utóbb az örvény maga fogja az áldozatát ismét a felszínre dobni miután jól megpörgette, meggyötörte. Sajnos, ez nem  tipikus. Sokkal inkább az, hogy aki a mélybe taszítódott, ott is marad végleg. Ha az illetőnek kellő kitartása, akarat ereje van mindezeket kibírni, akkor kapott egy újabb lehetőséget a félresiklott életének rendezésére, emberhez méltó körülményeinek megteremtésére…Úgy legyen!

 *

 A magány szorításában

 
  A hajléktalan férfi szomorú szemeivel hosszan követte az egyre távolodó, szirénázó mentőautót. Nem volt szokatlan ez a látvány számára, mert már közel egy éve az utcán élt. Sokszor a tudatáig sem jutott el, hogy mi történik a környezetében, de ez most nagyon más volt. A fehér autó elrabolta tőle egyetlen társát Foltos Gizit. Ez volt a

Véghelyi József

gúnyneve a hajléktalanok között, mert közöttük az a szokás, hogy a családi név senkit sem érdekel, csak a keresztnév. Foltos Gizivel a Duna parton üldögéltek egy vízre néző padon, amikor rosszul lett. Ez volt az asszony kedvenc helye már két éve. Március lehetett, talán április? Egyszerűen nem volt jelentősége számukra a naptárnak. Kora tavaszi időjárás volt. Plakátokról, és a bevásárló központok reklámjaiból tudták meg azt, hogy milyen fontosabb esemény, ünnep következik. A harsogó poszterek, hivalkodó kirakatok a Húsvét közeledtét jelezték. Mondták is egymásnak: hát ha jön, majd megy is…, ahogy a többi ünnep!
Tudta, hogy cukorbeteg az asszony. Ha éppen volt, akkor 

szedte is a TB által kiutalt ingyenes gyógyszert, de hát ehhez a betegséghez megfelelő táplálkozási rend, és életkörülmények is kellenek, amelyek egyáltalán nem voltak megfelelőek. Jókat hallgattak egymás mellett, amikor Foltos Gizi alig érthetően azt mondta neki, hogy nagyon rosszul van, és néhány pillanat múlva elájult és leesett a padról.
 -  Most mi a fenét csináljak? Honnan hívjak segítséget? Gizi, ne csináld, térj már magadhoz hallod?!–  tört ki az elkeseredés Sánta Bandiból.
Rohangált a szerencsétlen össze-vissza, de nem akadt ember a környéken, aki hívta volna a mentőket. Csak rá kellett nézni az öltözetére, arcára. „Biztos részeg”, az „ilyenek mindig részegek” záporoztak feléje a megbélyegző, elutasító mondatok. Végül egy egyetemistának tűnő, arra járó lány megszánta őt, és mobilján kihívta a mentőket. Bandi felemelte az asszonyt a földről, mert mégiscsak hideg volt az idő. Maga mellé fektette a padra, fejét az ölébe fektette, s kócos haját lassan simogatni kezdte. Egyebet most nem tehetett érte. Közben beszélt hozzá vigasztaló szavakat, bár tudta, hogy nem hall belőle semmit. A mentősök becsületére legyen mondva kb. nyolc perc alatt oda is értek. Sánta Bandi jelezte a mentőorvosnak, hogy cukorbeteg a társa, és valószínű, hogy attól lett rosszul. Gyors intézkedés után Sánta Gizit ellátták, betették a mentőautóba, és szirénázva elvitték a legközelebbi kórházba. Annyi összeszedettsége akadt még a hátramaradottnak, hogy megkérdezze a kórház nevét.

 *

 
Most itt ül megint egyedül, magányosan, társ nélkül. Gizi jó ember volt, hasonlóan hányatott, kisemmizett helyzetű, mint ő. A balsors hozta össze kettejüket. Új helyzete miatt elemi erővel tört ki belőle a kétségbeesés:
- Miért ver engem az Isten? Mit tettem ellene? Én sem voltam rosszabb, mint a többi ember! Nem loptam, nem csaltam, mint sokan mások, akik most jó módban élnek! Végeztem a munkámat, tettem amit kell. Azok új autóban feszítenek, szép családjuk van, nem éheznek, van tető a fejük felett, külföldre utaznak én meg sorskivetettként az utcákat járom. Nyomoromban találtam magamnak egy jótét lelket, hát miért kellett elvenni tőlem? Tán Foltos Gizit is megirigyelte tőlem valaki? Most mihez kezdjek egyedül, magamba beszéljek, mint egy elmeháborodott? Bőven elég nekem az emberek naponta ismétlődő lesajnáló pillantása, a néha odavetett fémpénz kuncogó csengése. Nem jó szántamból  élek én az utcán. Nekem is volt családom, lakásom, munkám, de a végzetem mást akart. Idelökött a mocsokba, az emberiség söpredéke lettem! A ménkű csapjon bele az egész rohadt életbe! Nem én akartam így, bárkivel előfordulhat ez a mai világban!
Beszélt, beszélt maga elé Sánta Bandi. Vég nélkül ömlött belőle a keserűség. Az arra tévedők lesajnálóan átnéztek felette. Természetesen nem tudhatták, hogy mi történt vele, csak azt hallották, hogy magába beszél, mint egy bolond. Ha lehet, még nyomorultabbnak érezte helyzetét, mint eddig. Egy idő után persze lassan kezdett megnyugodni. Elővette kopott szájharmonikáját, és valamilyen régi kedves dallamot próbált kicsikarni belőle. Gyerekkora óta, ha valahányszor nagy bánat érte, akkor mindig a hangszeréhez fordult vigaszért. Néhány akkord után abba is hagyta, mert ez a bánat egészen más, ezen nem segít a zene. Ott ült a padon, az ő padjukon. Kezét ölébe ejtette, ahol nemrég még Gizi feje pihent. Már fel sem tűnt neki, hogy megéhezett. Egyáltalán nem volt szokatlan, hogy éhes maradt, néha napokig koplaltak Foltos Gizivel, és azt is meg lehetett szokni.  Lassan szürkülni kezdett. Gondolatai még mindig Gizi körül jártak. Tulajdonképpen neki köszönheti az életét, mert ha akkor nem találkozik vele, már régen halott lenne…

*

Közel egy éve történt, amikor először találkoztak a hídon. Úgy, ahogy most, akkor is összecsaptak feje felett a hullámok. Amikor visszagondolt az első találkozásukra, mindig valami megmagyarázhatatlan jóleső érzés futott át a lelkén.
Mostani állapotában megszűnt körülötte a tér és az idő. A rátört keserűség hosszú visszaemlékezésre kényszerítette, hogy valamivel oldja a benne feszülő, kavargó viharokat. Mit jelent számára Foltos Gizi, aki most Isten tudja hol van? Él-e, hal-e? Már több volt számára, mint egy hajléktalan. Közel egy éve róják a nagyváros utcáit, tereit. Nagyon jó barátok lettek, talán már egy kicsit több is annál…
 

*

 Faragó Gizella története

 
 
Kerekes András egy kora tavaszi napon - amikor kicsi volt a forgalom - elsétált a híd közepére, hogy onnan leugorva vessen véget életének. Nézte a Duna kavargó örvényeit a híd pilonjánál. „Csak néhány másodperc és vége szakad mindennek”- nyugtatgatta magát.
- Hé ember, mi a fenét akar csinálni – dörgött egy kissé karcos női hang a háta mögött. Ahogy magán végig nézek, egyszerűen nincs joga eldobni az életét! Öltözete, megjelenése arra utal, hogy még nem szenvedett eleget! Nem váltotta meg a belépőjegyet a túlvilágra. Megfutamodott, azt hiszi, hogy ezzel minden rendben van? – záporoztak a letorkolló szavak egy hajléktalannak tűnő asszonytól.
Kerekes András szeretett volna közbe vágni, de ennek a törékeny alkatú nőnek a sodró lendületű beszéde beléfojtotta a szót. Amúgy szemrevaló teremtés lehetett, még mielőtt az utcára került volna.
- Van fogalma arról, hogy hány százezer ember él súlyos testi- lelki gondokkal ebben az országban. Ha mindenki végezne magával, akkor kiürülne az ország! Biztos akadtak kisebb-nagyobb gondjai, és rögtön rohan a hídhoz vigaszt keresni. Szégyellje magát – folytatta a letorkolást az asszony. De mondok én valamit: most velem lesétál a partra, ott van a törzshelyem egy padon, oda leülünk mind a ketten, és elmeséljük egymásnak az élettörténetünket. Ha úgy gondolja, hogy a magáé szomorúbb, kilátástalanabb, mint az enyém, hát akkor kerekedjen fel, és vesse le magát a hídról, De ha nem így van, akkor velem marad, és amíg lehet, együtt rójuk az utcákat, tereket, az egész várost! Én még mindig nem adtam fel a reményt, és ketten bizonyosan könnyebb lesz kitalálni valamit. Tudja a siker záloga az, hogy az ember egyel többször álljon fel, mint ahányszor elesett…!
Andrást mellbe vágta ennek a nőnek a határozott fellépése, erre aztán nem számított. Kétségbeesett gondolatainak szorításai enyhültek. Szinte megbabonázva követte őt a padig. Az asszonynak feltűnt, hogy védence jobb lábára kicsit sántít. Pár perc múlva már ott ültek Foltos Gizi kedvenc helyén. Kölcsönösen bemutatkoztak, s bár idegenek voltak egymásnak, mégis régi ismerősökhöz hasonlóan belekezdtek zaklatott életük kibeszélésébe. Könnyebb elviselni a nehézségeket, ha van valaki, aki előtt a kitárulkozhatnak. Ugyan mit veszthettek a kis titkaik kikotyogásával? Kettőjükön kívül valójában úgysem érdekelt senkit a történetük. Mindenkinek meg van a maga keresztje, hát hordozza egyedül!
Lecihelődtek a padra, Foltos Gizi maga mellé tette a hajléktalanok „utazási kellékét” egy szatyrot. Ebben tartotta az összes vagyonkáját, ha ez egyáltalán annak volt tekinthető. A másik oldalára a férfit ültette. Aki az utcán él, az bizalmatlan lesz a többi emberrel szemben. Jobb a békesség…!
Ígéretének megfelelően először az asszony kezdte el „hajléktalan karrierjének” történetét. Kicsit kivárt, láthatóan összeszedte gondolatait, nagyot sóhajtott és belekezdett.
 
- Mint említettem a becsületes nevem Faragó Gizella. Egy dunántúli kisvárosban születtem ezerkilencszázhatvanban. Egy kis családi házban laktunk a város peremén. Apám szénbányász volt, anyám egy faiskolában dolgozott. Amíg mindketten dolgoztak, addig viszonylag jól éltünk. Nem dőzsöltünk, de meg volt mindenünk, amire szükségünk volt. Apám erősen dohányzott, ráadásul a bányában szilikózist is összeszedett, úgy, hogy ezerkilencszáz-hetvenkettőben tüdőrákban meghalt. Én ettől az időponttól számítom a lecsúszásunk kezdetét…Nagyon megérezte a család apa halálát. Számunkra elkezdődött a nélkülözés. Minél előbb szakmát akartam szerezni, hogy én is segítsek az anyagi gondokon, ezért egy ruhaipari szakközépiskolába iratkoztam be. Ezerkilencszázhetvennyolcban érettségiztem,  a továbbtanulásomról persze szó sem lehetett az anyagiak miatt.
 
Itt Foltos Gizi rövid időre elhallgatott, mert egy csendben suhanó kecses turistahajó hívta fel magára a figyelmet. Utasai láthatóan jól érezték magukat, hangoskodtak, talán kicsit spiccesek is voltak már. Hát igen, akinek rendezett a sorsa az örüljön is neki. Ki tudja meddig tart ez az állapot? – gondolta magában Foltos Gizi. Az asszony kis intermezzo után folytatta történetét.
-  Szülővárosomban sikerült munkát találnom egy férfi-női konfekciókat készítő üzemben. Nem volt nehéz munka, de nem is fizetett jól. Azért valahogy elvergődtünk, ha szűkösen is.
Villámcsapásként ért anyám agyvérzése. Többé nem tért magához, a kórházban néhány hétig gép tartotta életben, aztán apám után Ő is itt hagyott engem…Árva lettem, mint a kisujjam, teljesen árva. Hogy mit éreztem én akkor? Szavakkal nem vagyok képes elmondani, ezt érezni kell. Árván maradni fiatalon…, ez egy minősítetten rossz érzelmi állapot. Akiknek élnek a szülei, azok talán nem is tudják, hogy miről beszélek…!
 
Zsebéből elővett egy gyanús tisztaságú zsebkendőt, megtörölte szemeit. András tapintatosan elfordult, mert nem illik másik ember bánatára tágra nyitott szemmel rábámulni. Néhány másodperc múlva Gizi folytatta.
-   A magány nem jó, egyáltalán nem jó. Egészséges mentalitású nő családot, gyerekeket szeretne maga körül, persze egy megfelelő férfivel az oldalán. A jelenlegi korszellem megbolondította az embereket. Normális család helyett sok nő a karriert választja. Nincs nemesebb, felemelőbb érzés egy nő számára, mint az anyaság. Ez önmagában is egy csoda. Sokan választják mégis a szingliséget akarva, akaratlanul. A biológiai óra pedig ketyeg…No, de hagyjuk,  elég nekem a saját bajom. Mindenki ott rontja el az életét ahol csak tudja..!  Alkotmány biztosította joga.
Én is menekülni próbáltam a magányból – folytatta Foltos Gizi. Szilveszteri bulin ismerkedtem meg egy sráccal. Számomra megfelelőnek tűnt akkor. Addig - addig sutyorgott a fülembe, amíg állapotos nem lettem huszonöt éves koromban. A fiú szülei régi vágásúak voltak, ezért ragaszkodtak hozzá, hogy Lajos feleségül vegyen, ha már jön a baba. Meg is tette, de sok köszönet nem volt benne. Asszony nevem lett tehát: Hadrián Lajosné. Évi lányom születése után Lajos úgy döntött, hogy ő nem bírja a gyerekbőgést, ezért pánikszerűen lelépett. Először felcsinált, utána lecsinált – próbált kedélyeskedni az életmentő. Azt hiszem, hogy valójában sohasem szeretett, csak szexuális köpőcsészének használt. Valószínűleg külföldre távozott a gyerektartás elöl, mert az országban nem találta még a Vöröskereszt sem…
Lehetett volna egy családom, de a sors megint közbeszólt. Egyetlen értelme maradt életemnek, a kislányom. Tartást adott nekem, volt miért, és kiért élnem, és dolgoznom. Ő volt az egyetlen jó dolog az addigi életemben. A volt uramat pedig egye meg a fene, ott ahol éppen van…!
Az idén lett volna huszonöt éves az én kis csillagom, de nem lett, mert egy részeg disznó felhajtott a járdára és halálra gázolta. Ezt a tragédiát nem lehet elfelejteni soha. Egy anyának az a legnagyobb tragédiája, ha a gyerekét elveszíti. Úgy éreztem, hogy megőrjít a fájdalom. Valami gazdag ficsúr lehetett a gázoló, mert pár hónappal megúszta. Valami sztárügyvéd féle védte, aki lyukat beszélt a bíró hasába. Valami idétlen pszichológiai dumával kábította a bíróságot, miszerint a védence is áldozat tulajdonképpen, és hogy elég büntetés az neki, ami történt, mert lelkileg ő is megsérült. Bla-bla-bla! Egy árva szó sem hangzott el arról, hogy én mit érzek!
     Foltos Gizi alig tudott uralkodni magán. A tizenöt évvel ezelőtt keletkezett seb ismét felszakadt, és elemi erővel szakadt ki belőle a tehetetlen düh. Addig sem volt jó véleménnyel a bíróság pártatlanságáról, de ez a pojáca-per még évek múlva is hatással volt rá.
Sánta Bandi türelmesen megvárta, amíg az asszony valahogy megnyugodott, s bár Gizi idegen volt a számára, mégis tett egy tétova mozdulatot feléje, és óvatosan megsimogatta a fejét…
- Jól van na, semmi baj, nyugodjon meg – próbálta nyugtatgatni Bandi a felzaklatott asszonyt.
Pár percnyi hallgatás után folytatódott újdonsült társa története.
- Még pár évig vergődtem szülővárosomban, aztán feladtam. Szüleim és lányom sírján kívül semmi sem kötött már oda. Túl sok keserűség ért engem az ott töltött években. Elhatároztam, hogy eladom a szülői házat, elmegyek Pestre szerencsét próbálni. Mégis nagyobb a város, nagyobbak a lehetőségek, felejteni biztos jó lesz. A házunkért nem kaptam annyit, hogy lakást tudtam volna venni Pesten, így kerestem magamban albérletet, meg persze munkát is.
Szerencsém volt, mert egy női fehérneműt készítő cég alkalmazott meósnak, a végzettségem is meg volt hozzá. Egyébként ott aggatták rám a Foltos Gizi nevet – egy kis mosoly suhant végig az arcán. Legendásan jó szemem volt, a legkisebb hibát és foltot is észrevettem a fehérneműkön. A varrodában két Gizella is dolgozott, és így különböztettek meg minket.
Egyre nehezebben tudott talpon maradni cégem a kínai dömpingáruk miatt. Megkezdődtek hát az elbocsájtások. Mivel se kutyám, se macskám, ráadásul nem tartoztam a régi munkaerők csoportjába persze, hogy elsőként tettek lapátra. Sok helyen próbálkoztam munkát találni, de mindenhol leépítések voltak. Kezdett reménytelennek tűnni a helyzetem.
A házeladásból maradt kis pénzem is megfogyatkozott, enni pedig kellett, és az albérletet sem tudtam tovább fizetni. Szóval le is út, fel is út. Pillanatokon belül az utcán találtam magam. Hasonló gondolataim voltak, mint most magának, csak én a parton levő padon kötöttem ki, s nem a Dunában. Valami elemi, ősi ösztön idejekorán visszatartott a végzetes döntéstől: nem, azért sem adom fel, súgta egy belső hang. Ha szüleink kibírták a háborúk poklát, akkor én ne nyavalyogjak itt. Valahogy mindig lesz.
Lassan alkalmazkodtam a hajléktalanok életviteléhez. Ennek már egy éve. Fürdési lehetőség a hajléktalanszállón van. Éppen onnan tartottam a törzspadomhoz, amikor magával összefutottam a híd közepén. Őszintén meg kell mondanom, hogy kicsit önzésből szólítottam le a hídon. Aki régóta hajléktalan, az már távolról látja az embereken, hogy milyen gondok gyötrik. Láttam én is magán, ahogy nézte a kavargó vizet, hogy ez a szerencsétlen ugrani készül. Megsajnáltam, de ami a legfontosabb jó kiállású férfi benyomását keltette bennem. Csak nem hagyom, hogy a halálé legyen, inkább magamhoz édesgetem. Hiányzik egy jó társ mellőlem – Foltos Gizi a férfi arcát leste, miközben egy huncut mosolyt küldött feléje -, talán együtt könnyebb lesz. A többit már tudja…
Most itt ülünk egymás mellett ismeretlenül, azaz maga már sokat tud rólam, de én még semmit sem tudok magáról. No rajta – nógatta Andrást – kezdjen bele, mert még ránk esteledik, és a szállásra is el kell érnünk. Gondolom, hogy nincs hol lehajtania a fejét, ugye?
- Nincs, persze, hogy nincs - jött a gyors válasz a társától.
- Hát persze, úgy is néz ki, mint egy anyátlan, apátlan árva, ahogy a mondás tartja – pajkoskodott Gizi az újdonsült barátjával.

*

 

Kerekes András története

 
Kerekes Andrást meglepte a nő őszinte kitárulkozása. Az ő köreiben ez nem volt szokásos, de ebben a helyzetben helyén valónak tűnt az őszinteség. Jobb mindjárt az elején kiteregetni a lapokat, mint később hazudozásba menekülni. Sohasem értette azokat az embereket, akik egyik hazugságból a másikba esnek. Ennek az állapotnak a fenntartása komoly teljesítményt igényel az illetőtől. Állandóan ügyelni kell arra, hogy kinek mit mondott, mikor mondta, hol mondta, stb. Felőrli az ember energiáját. Ez egy téboly, ezt sokáig fenntartani úgy sem lehet. Szükségszerűen előbb-utóbb lebuktatja magát, s ha ez bekövetkezik, utána már azt sem hiszik el neki, amit kérdez.
- Hát legyen! Kegyed őszinte volt hozzám, s úgy tisztességes, hogy én is az legyek – kezdte történetét hősünk. Elöljáróban be kell vallanom, hogy  Ön most tényleg visszarántott az életbe. Kicsit szégyellem is magamat a gyengeségem miatt. Azt mondják, hogy az Isten mindenkinek akkora terhet rak a vállára, amekkorát még el tud viselni. Imponáló az élethez való ragaszkodása, talán tudok belőle erőt meríteni a továbbiakra…!
- Bízza csak rám magát, majd én kettőnk helyett is erős leszek. – jelentette ki Foltos Gizi. Bár gyenge teremtésnek látszom, a lelkem erősebb, mint a testem. No, de folytassa, mert telik az idő!
  András rövid szünetet tartott, nagy levegőt vett, azután kezdett kitárulkozni újdonsült embertársa előtt.
 
- Én egy Pest közeli nagyobb településen születtem ezerkilencszázhatvankettőben, egy hagyományosnak mondott polgári családban. Édesanyám tanítónő volt a helyi általános iskolában, édesapám pedig főkönyvelő egy környékbeli TSZ-nél. Családom vallásos volt, s vasárnaponként templomba is jártunk. Szép gyerekkorom volt. Sohasem nélkülöztünk, a kornak megfelelően mindenünk meg volt. Az általános iskolát szülővárosomban végeztem, az érettségi vizsgát egy Budapesti gimnáziumban tettem le. Jó tanuló voltam világ életemben, ezért szüleim támogatták, hogy egyetemre menjek tovább tanulni. A Műszaki Egyetemre vettek fel, annak is az Építészmérnöki Karára. Ezerkilencszáznyolcvanötben lediplomáztam. Azonnal elhelyezkedtem egy fővárosi építőipari nagyvállalatnál, mint pályakezdő mérnök. Jó volt a tömegközlekedés, ezért bejáró maradtam Pest és a lakásom között
- Hűha, rögtön láttam magán, hogy nem akárkivel hozott össze a végzet – csicseregte Foltos Gizi.
- Igen, ígéretes pálya előtt álltam. Egy ideig minden rendben is ment – folytatta András. Befutottam az ilyenkor szokásos fiatal értelmiségi karriert. Munkahelyemen szemet vetettem egy csinos műszaki rajzoló lányra. Formás, kívánatos teremtés volt, a szemei úgy vonzottak, mint egy mágnes…Ezerkilencszáznyolcvanhétben feleségül vettem Évát, az örök nőt, és az új asszony velem jött a szüleim házába menyecskének. Két asszony akármennyire is igyekezett kompromisszumban lenni egymással, azért a súrlódások, csendes fojtogatások egyre szaporodtak anyós és meny között. Ezerkilencszáznyolcvannyolcban megszületett a fiam Gergő. Reméltem, hogy ez majd csökkenti a rivalizálást a két asszony között. Nem így lett. Azt vettem észre, hogy az anyám és a feleségem egyaránt birtokolni akart engem. Az egyik az anya jogán, a másik a feleség jogán…Mint  két kicsi kecske Ezópus meséiben, szóval mind a ketten vesztesek lettek, de én is. A „birtokvita” később átterjedt a fiúunkra is. Lehetetlen helyzetbe kerültünk. Én úgy éreztem magamat, mint cintányér között a levegő. Száz szónak is egy a vége, a feleségem otthagyott, visszaköltözött szüleihez, természetesen magával vitte Gergőt is. Rövidesen el is váltunk Évával, amit mind a mai napig sajnálok, mert igazán szerettem azt az asszonyt. Talán, ha nem költözünk a szüleimhez más lett volna a helyzet… Késő bánat, eb gondolat, ahogy a szólás tartja. Újra nősülésre ilyen előzmények után csak a balga ember gondol, pedig a munkahelyemen akadtak volna jelentkezők szép számmal…!
-  No látja Bandi, ezt elhiszem magának – huncutkodott Foltos Gizi.
- Akkor már féltem a nőktől, kívülről nem látszik, hogy kiben mi lakozik. Minden esetre nem bonyolódtam kalandokba. A válóperen az is kiderült, hogy a családjogi törvények a nők felé húznak. Akármelyik nő könnyedén ki tudja csinálni az urát, ha olyan a természete. Ha meg már gyerek is van, akkor a férfi eleve reménytelen helyzetbe kerülhet egy válás során. A szerencsétlen éjjel-nappal dolgozhat, hogy biztosítsa családja részére megélhetést. Előteremtheti a lakást, autót, a tőle telhető összes anyagi javakat. Ó, komolyabb indok nem is kell a váláshoz, elég, ha a menyecske kijelenti, hogy elhidegült a férjétől, és többé nem képes vele együtt élni. Na, ezek után mi fog történni? – tette fel a költői kérdést András magának. Hát persze, a közös együttlét alatt szerzett lakást az asszonynak ítélik, és a gyereket is! Ráadásul gyerektartást kell fizetnie, és ha hitelt vettek fel a férfi terhére, hát akkor még azt is behajtják rajta. Mire észbe kapna a szerencsétlen már az utcán van csupasz fenékkel a hátsó részén. Köszönöm, de ezt a perspektívát meghagyom másnak! Hát ezért nem nősültem újra.
András kicsit kiszusszantotta magát, mielőtt belekezdett volna a folytatásba. Foltos Gizi ezúttal csendben maradt, a hallgatása is lehet egyféle válasz. Érezte, hogy amit most hallott bizony  elképzelhető.
 
- Az élet a legnagyobb kombinátor, néha nagyon furcsán tudja a dolgokat elrendezni -  folytatta András.
Talán nem szép dolog ilyeneket mondanom, de a válásomat előidéző, és okozó civakodó asszonyokat a sors megbüntette. Végtelenül sajnáltam mind a kettőt, mert az egyik az édesanyám, a másik az elvált feleségem volt, s a sors súlyos gyógyíthatatlan betegséggel „bűntette” őket. A fiam tíz éves lett, amikor Évánál előrehaladott fehérvérűséget diagnosztizáltak. Fél évig élt még, azután eltávozott. Gergő fiam hozzánk került, mert én voltam a legközelebbi hozzátartozója. Idegenként kezelt minket Éva „áldásos” nevelésének eredményeként. Édesanyám megpróbálta visszaédesgetni az unokáját, de ez már életében nem sikerült. Nála méhnyak rákot állapítottak meg, s hatvan éves korában érte utol a halál. Apám sem élt sokkal tovább, bánatában a pohárhoz nyúlt. Részeg állapotban beleesett egy tóba, mivel úszni nem tudott, bele is fulladt szegény. Hatvankét éves volt akkor.
- Sajnálom, igazán sajnálom – biztosította együttérzéséről Gizi.
- Köszönöm, de még csak a felénél tartok – válaszolta András. Ott maradtam egyedül, én is árván, mint Kegyed annak idején. Egy tizenkét éves fiúnak anya is kellene, ráadásul erősen kamaszodott is. Amikor bántani akart, akkor azt vágta a fejemhez, hogy az én családom miatt hallt meg Éva, az anyja. Ezek után hiába próbáltam közelebb kerülni a fiamhoz, többé nem sikerült, amíg nálam volt. Nem hibáztatom, mert nagyon kevés időt tudtam vele tölteni, hiszen dolgoznom kellett. Kettőnkről gondoskodtam, a kiadások meg egyre csak nőttek. Lazításra nem maradt idő. Egy magányos férfi egyedül egy gyerekkel, komoly kihívást jelent. Egy nő ezt jobban tudja megszervezni hasonló esetekben.
Jobban érthető sok minden a jelenlegi helyzetemben, ha a munkahelyemről is szót ejtek. A gazdasági válság egyre szorítóbb volt, amit nálunk is lehetett érezni. Az amerikai bankár urak kapzsisága, felelőtlensége két vállra fektette a világ számos gazdaságát. Először azzal etették a népet nálunk Magyarországon, hogy minket csak a válság szele fog megérinteni. Az idő múlásával kiderült, hogy a kis szellőből bizony komoly vihar kerekedett, és nyakig merült az ország az adósságba. Hasonló etetés történt az emberek magánéletében is! A média minden lyukából ömlött az emberek felé a csábító ajánlatok tömkelege: fedezet nélkül kaphatsz hitelt, legyél trendi és vedd meg, amit szemed-szád megkíván. Elérhető számodra mostanság minden földi jó: plazma TV, új autó, újítsad fel kopott lakásodat…! És a nép, az Isten adta nép százezrével költekezett erőn felül. Hogy miből? Hát hitelből. Szinte utánuk dobták a pénzt. Sajnos magam is bedőltem a kapzsi pénzügyi ördög csábításainak.
-  Valóban nehéz ellenállni a pénz csábításának – mondta részvéttel Foltos Gizi. Úgy lehet vele az ember, mint amikor egy csóró csávó - aki életében még sohasem lakott jól - beszabadul a dúsan terített svéd asztalhoz és degeszre zabálja magát, és végén a vendéglátója kamatostól benyújtja a számlát. No, ez ám a pofára esés…!
-  Igen, valahogy így jártam én is – erősítette meg Gizi véleményét András. Két és fél millió forintnak megfelelő svájci frankhitelt vettem fel egy banktól lakásfelújításra, öt éves futamidővel. Semmi gond, ez így jó lesz, gondoltam, s lazán tudom majd törleszteni…
Ember tervez, Isten végez, ahogy a közmondás tartja, rövidesen kirúgtak az állásomból. Nem szeretnék igazságtalan lenni a volt cégemmel szemben, mert az én hibám volt. Ahogy apámmal is megesett, én is inni kezdtem. Amikor a húsz éves lett a fiam elém állt és közölte velem, hogy külföldre megy. Neki elege van ebből az országból, és egyáltalán nem szeretne úgy élni, ahogy a környezetében látta…Kezdetben írt néhány e-mailt, de lassan azok is elmaradoztak. Az én leveleimre pedig már nem is válaszolt.
Kollégáim jóindulatúan próbálták elkenni italozásomat a főnökség előtt, de a bimbi előbb-utóbb mindig kiborul. Statikai felmérést kellett végeznem egy újonnan épülő irodaházon, és ahogy tébláboltam az építési területen beleestem egy munkagödörbe. Nyílt törés lett a lábszáramon. A balesetvédelem emberei azonnal vizsgálatot indítottak és – fájdalom… - megállapították, hogy a dolgozó ittas volt. Persze kirúgtak, betelt a pohár! Sajnos a törött jobb lában az összerakás után picit rövidebb lett, azóta bicegek.
Ha most mérleget készítek, akkor kiderül, hogy semmim nem maradt. Szó szerint mindent elvesztettem, azaz hogy a lakásom még megvolt egy csomó adóssággal. A csekkek pedig kitartóan jöttek. A végeredmény az lett, hogy a bank elárvereztette a lakásomat. Ez két napja történt. Alaposan átgondolva helyzetemet úgy döntöttem, hogy akkor ennyi volt…, irány a Duna híd! A többit már tudja.

*

 Foltos Gizi nagy vonalakban valami hasonló történetre számított. A délutánból este lett, mert még nagyon sok mindenről beszélgettek egymással. A hasonló sors összekovácsolja az embereket. A nap vége felé úgy érezték mind a ketten, hogy tulajdonképpen nagyon régóta ismerik már egymást, bár még személyesen nem találkoztak. Erre a régi öregek azt mondták volna, hogy az Isten is egymásnak teremtette őket.
Későre járt, és a zárás előtt szerettek volna a szállóra érni. Jól ki kellett lépniük, de Andrásnak ez nehezebben ment a lába miatt. Foltos Gizi elébe állt és mondta:
-  Tudja mit András? Hadd adjak magának egy hajléktalan nevet, a mi szokásaink szerint, mert ha nem én teszem, akkor teszi más.
-  És mi lenne az? – érdeklődött rezignáltan az új név várományosa.
-  Talán nem bántó, de mégis jellemző lehet a Sánta Bandi titulus. Rendben? – érdeklődött Gizi.
-  Remek – törődött bele Kerekes András. Kevesen mondhatják el úgyis, hogy két kereszt anyja és két neve is van, ha vagyona egy szál se!
A hajléktalan szálló közössége befogadta, és elfogadta Sánta Bandi társaságát. Ettől kezdve „hivatalosan” is közéjük tartozónak tekintették. Befogadni és megszokni két különböző dolog. A kényszer nagy úr, egyáltalán nem vágyott ilyen társaságra, de mivel kedvezőbb választási lehetősége nem kínálkozott, hát jöjjön, aminek jönnie kell – gondolta rezignáltan. Még mindig jobb pozícióban van, mintha szó szerint az utcán egy padon, aluljáróban, vagy valamilyen hideg zugban kéne meghúznia magát éjszakára.  Itt legalább tető van a feje felett, s némi tisztálkodási lehetősége is lesz. Meg itt van vele újdonsült barátnője Foltos Gizi, aki már két éve hajléktalan, és az új utcai „karrierjét” segít egyengetni…!
 
Vége az első résznek.

*****************************************

 19. MÁRCIUS – SZERELEM VERSEKBEN 

    

Tóth Enikő Enci: Március
 
Fény pattint már kis rügyet,

ecset rajzol zöld füvet,
tavasz készül, lenge szél,
kis madár már dalt mesél,
újra él a föld szaga,
ibolyáknak illata,
kék az égről letáncol,
s virágszirmon varázsol!
Van ki hegyről integet,
télnek végül mond nemet,
kacérkodik világgal,
sárga réti virággal,
aztán éjjel csendesen,
fagy surran a kezdeten,
s hajnalra fény dal hasad,
márciusi ég alatt...

………………………

 

Tóth Enikő Enci: Eszperente vers szerelmeseknek

 

Szerelem ez? Szerelem, szerelem,

egy csecsebecse rettenetesen megtetszett nekem,

kedvenc helyemre vezetlek el,

s te megveszed nekem...

Megveszed nekem, egyetlenem? Persze, megveszed,

rendes ember, gyere velem,

ezresek kellenek,

rengeteg, hetvenezer lesz, de ez

ne szegje kedvedet, kedvesem!

Este rendes leszek veled,

kedvenc eledeledet teszem kezedbe,

s egy nemes nedvet, mely Egerben termett!

Szerelmes kedvem lesz, melyben

megengedek neked rengeteg kellemes

helyzetet, de nekem

e csecsebecse teljesen felgerjesztette kedvemet,

gyere velem, s vedd meg nekem

ezerrel!

S eme versezet

szerelmesek helyett

neked lett szerkesztve,

s te nevethetsz egyet

eme remek nyelven,

mely tele E-vel rebeg neked szerelmesen...

 

…………………………

 
Kálmán Ágnes: Ki vagyok én?
 
Elszálló sóhaj égi menedékben,
Semmi az eltűnő vágy erejében

Röpke pillantás, ha dorombol a szél,
Fák alatt nyíló, mohás, fűtenyér
Lehullott könnyek, fák erében,
Árvácska, fészke hagyott ölében
Gyönge pillangó, ki virágot keres,
Kit nem érinthet a zöldellő kikelet
Lobogó szerelmek elfeledett árnya,
Elmúló emlékek halványuló lángja
Merő vágy, mit nem élhetett meg
Zord ágyát az üresség vetette meg
Kacagó gerlék búgása kerítés tőnél,
Keringő levél, mit felkap a forgószél
Fák ágára illanó, bomló rügyfakadás,
Olvadó kikelettel, apró, viruló varázs
Virágok kelyhében színes sziromág
Tavasszal nyíló szerény, kis hóvirág
Virágzó lombok közzé bújó szellő,
A lemenő Nappal a semmibe tűnő.
 
2024. 01. 08.
Minden jog fenntartva!

…………………….

 
Engel Csaba: Szólj ha engem vársz

Áldást kértél tőlem,
S Én angyalt küldtem,
Szíved pitvarában,
Számára
nem volt hely.

Miközben kopogott, 
Szíved ajtaja,
Lakatra  volt zárva,
Az volt rá írva,
Ma kérlek ne zavard!
Áldást kértél tőlem,
S Én nyújtottam kezem,
Számomra most sincs hely?
Dolgaid... lekötnek.
Miközben kopogtam
Szíved ajtaja,
Ablaka zárva,
Az volt rá írva,
Fáradt és beteg vagy.
Áldást kértél tőlem,
S Én csak annyit kértem,
Fogadj be engem,
Segíteni jöttem.
Miközben kopogtam
Egy megtört szívet láttam,
Beköltöztem hozzá,
Mert üres volt a háza,
Most onnan nézek rád.

 2023.12.12

…………................……………

 

Bartók Ferenc: Örökké

 

Meglátni és megszeretni

Az egyszerű dolog.

Mert a világ kereke is

E körül forog.

 

Na de megtartani, és eldönteni mi jó

Az már egy kicsivel keményebb dió.

 

Ezért hát jól gondoljuk meg azt,

Hogy mit cselekszünk,

És számoljunk el tízig

Mi előtt veszekszünk.

 

Szerintem ez lesz majd megint

Az örök szerelem titka,

Ami mostanában

Sajnos elég ritka.

 

De remélem, hogy mi majd

Ebben kivételt teszünk

És ameddig élünk

Mindig együtt leszünk! 

*****************************************

 20. KÖZÉLETI RIPORTOK - WESSELY GÁBOR ROVATA 

Vizuális gyönyörűségekre mindig vágyik az ember

 
Címekre, elismerésekre sosem hajtott Csuhaj Tünde, így a 

művészi életjáradék nem illeti meg.

Csuhaj Tünde

Most megy nyugdíjba; meghatóan szerény összeget fog kapni. 

S egy mindennél beszédesebb adat: külföldön mintegy 150 kiállításra, szakvásárra hívták meg, itthon mindössze két önálló tárlata volt, és két olyan, amelyen férjével, Szatmári Juhos László szobrászművésszel közösen mutatták be alkotásai-kat.

A húsvétra már felkészült, számos dekoratív tojást visz a két legnagyobb európai sereg-szemlére, ahová évek óta meg-hívást kap: Németországba és Svájcba. Lúd-, fácán-, hattyú-, emu-, nandu- és strucctojásokat csipkéz, egyedi műveket hoz létre, úgynevezett plasztikus maratással. A tojások héja több rétegből áll, s az avatott alkotó káprázatos mini-domborműveket állít elő e rétegekbe hatolva. Általában többféle technikát alkalmaz: áttörést is, maratást is, színezést is. Munkáinak 70 százaléka lúdtojás felhasználásával készül. Bármilyen hihetetlen,  ma     

Egy remek a sok közül.

Magyarországon a hattyútojás beszerzése a legnehezebb, nem a strucc, nem az emu, nem a nandu. A hattyú ugyanis védett madár. Mikor egyszer a Balatonnál túlszaporodott, érdeklődött az illetékes hivatalnál, ahol engedélyeztek számára hat tojás átadását. Ennél azért nagyobb mennyiséget dolgoz fel Csuhaj Tünde, de nem sokkal. Azt mondja, hogy ha Szekszárdon, vagy a megye valamelyik másik városában állandó kiállító helyet kapna, és megrendelnének tőle évi ötven tojást, az lenne a testhezálló feladat. Tíz év alatt olyan anyag születne, amelynek csodájára járnának.
Sajnos a jó nevű tojásdíszítők és az ismert gyűjtők is öregszenek. A gyűjtők hagyatékát már több helyen múzeumokban helyezték el, s itt-ott alkotói állandó

 tárlatok is létesültek.

Wessely Gábor 

  Csuhaj Tünde a 64. életévében     jár.  Tojáscsipkézéssel 28 éve foglalkozik. Technikailag már   mindenre képes, de még mindig dolgozik benne a „kalandvágy”. Az   új dolgok kipróbálása rengeteg, 80 százalék körüli tojástöréssel jár,   aztán, ha összeáll a munkafolyamat, minimális lesz a selejt.   Megszületnek a tojáscsodák, az alkotó és a szemlélő közös   örömére. Mert azt biztosan tudja, hogy vizuális gyönyörűségekre   mindig vágyik az ember. 

*****************************************

 21. MELANKÓLIA – BARTÓK FERENC VERSEI 
 
Bartók Ferenc: Még vagyok
 
Éjjel mikor mindenki alszik
Csak én vagyok ébren.
Kinézek a rácson és az eget nézem.
 
Egy csillag sem ragyog
Sötétek a felhők
Úgy érzem a sorsom
Végleg eldőlt.
 
Mindig abban bíztam,
Hogy egyszer jobbra fordul.
Magányos  szívem szabadságért koldul.
 
Szabadság, szeretet
És az áldott béke!
Folyton arra vágyom
De úgy érzem már vége.
 
Hogy idáig jutottam
Az sajnos nem véletlen.
De maradt egy kis hitem
Még azt tart életben.
 
*
 Bartók Ferenc: Nélküled
 
Minden éjszaka, amit nélküled töltök
A legrosszabb dolog ami létezik-e földön
Pedig többször azt ígértem neked,
Hogy mindig veled leszek,
És ameddig élünk csak jó dolgokat teszek.
 
De sajnos eltévedtem,
Rossz lett az irány és sosem kérdeztem meg tőled,
Hogy téged mi bánt?
 
Ezért most megbűnhődök
És ezt a jóisten is tudja,
De ha kiengednek, talán,
Együtt lettünk újra.
 
Megköszönöm majd neked,
Hogy megtudtál várni,
Mert én rajtad kívül
Senki így nem tudnék imádni!

*****************************************

  22. SZERKESZTŐI ÜZENETEK 

 
Kedves külső szerzőtársaink!

Fontosnak tartom, hogy a Magazin mindig a megfelelő időben kerüljön az olvasókhoz. Számomra ez azt jelenti, hogy „biztonsági okokból” több lapot szerkesszek
egyszerre. Ezért azt a gyakorlatot vezettem be magam számára, hogy egy – két hónappal előrébb tartsak, mint a tényleges dátum. Tehát például ezt a februári
Magazint már decemberben kezdtem el összeállítani, hogy bőven legyen időm válogatni az alkotások között, valamint  fel lehessen készülni a váratlan
eseményekre is.
Itt jönnek be a szerzőtársak! Arra kérek mindenkit – ha lehet - , hogy ne az aktuális hónapban gondolkodjanak, hanem egy – két hónappal előrébb. A gyakorlatban
ez azt jelenti, hogy ha például a márciusi Magazinban szeretnének megjelenni, akkor már januárban juttassák el munkáikat a szerkesztőségbe”.
Természetesen mi nem vagyunk „hatóság”, ahol szoros határidők vannak. Ha valakinek az előre dolgozásra nincs lehetőség, hát az sem tragédia…!

Köszönöm: a szerkesztő.

…………………….

Csomor Heni segítő munkatársam jelezte, hogy a Magazinnal kapcsolatos észrevételeket, megjegyzéseket az ö e-mail címére küldik/ külditek.
Arra kérek mindenkit, hogy hozzám,. a szerkesztői e-mail címemre ( veghelyo@t-online.hu) juttassák/juttassátok el ezeket, mert érdemben engem érint, és az én kompetenciám
az ezekre való reagálás!
Köszönöm! A szerkesztő.

……………

Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.
Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: Véghelyi József -  MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd Csapó Dániel utca 27.

………............…

Aktív segítségem is van: Csomor Henriett személyében

…….............….

E-mail: mailto:veghelyo@t-online.hu
Telefon: 06-74-315-012 – naponta 14:00-tól 17:00 -óráig
illetve: mailto:irodalmimuveszetiujsag@gmail.com

……...........................

Jelen vagyunk a Facebookon is:
https://www.facebook.com/profile.php?id=100093636735452&__cft__%5b0%5d=AZUJiDsLPQdFF3A9USBPstlvEHwI-tWDc7qa6qSu8f1z03_IVu_pBlimZiipxbNvm8XALVvuSflNRqiRnzZCV2AJdlZ66KTU2639wQzLYys9lVTgtJ7oF-O3YIEKzyMm7kM&__tn__=-UC%2CP-R

……….......................…

 
Magazinok küldése
MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT EMAIL CÍMÉRE.
Kérje a  szerkesztőtől.
A MAGAZIN INGYENES.  

………….......………

 
Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linkeken lehetséges:
 

 http://megszolalok.blogspot.hu/

 

http://muveszetimagazin.blogspot.com

 …………....................……

 
A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős.
Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.
A szerzői jogokat fenntartjuk.
Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor elő veheti.
Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz!
Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.
Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.

……...........…………

Kedves olvasóink !

Néhány operatív információt kell megosztani Önökkel. Sokan jelezték, hogy a színes magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik meg, pedig a régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs, ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az összes többi is!
A megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a "Blogarchívum" felírat. Ez alatt különböző dátumok és hónapok vannak, amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi számokat. A háromszögekre kattintva "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel. Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb újságot lehet kiválasztani olvasásra!
 

Mindenkinek jó olvasást, és jó szórakozást kívánunk az újság külső és belső munkatársai..                                                    

.........................................

Megszólalok Művészeti Magazin 1403 lapszám: 2024. március.

….........................…

VÉGE