Megszólalok Művészeti Magazin

 

 MEGSZÓLALOK 

 Nagy Vendel szellemében 

 

 MEGSZÓLALOK MŰVÉSZETI MAGAZIN
2024. 10. hó – tizennegyedik évfolyam, tizedik szám
Kulturális és szórakoztató folyóirat
Független, és ingyenes havi lap
Alapította Nagy Vendel 2011 - ben , elvi síkon
Szerkesztő: Véghelyi József 
 
*****************************************************
1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések
2.Évfolyam: 2012.  (1-tól a 6. számig)
 3.Évfolyam: 2013.  (1-től a 17. számig)
 4.Évfolyam: 2014.  (1-től a 24. számig)
 5.Évfolyam: 2015.  (1-től a 12. számig)
 6.Évfolyam: 2016.  (1-től a 12. számig)
 7.Évfolyam: 2017.  (1-től a 12. számig)
 8.Évfolyam: 2018.  (1-től a 12. számig)
 9.Évfolyam: 2019.  (1-től a 12. számig)
10.Évfolyam: 2020.  (1-től a 12. számig)
 11.Évfolyam: 2021.  (1-től a 12. számig) 
12.Évfolyam: 2022.  (1-től a 12. számig)
13.Évfolyam: 2023.  (1-től a 12. számig)

14. Évfolyam: 2024. október
 *
A Magazin kérhető saját e-mail címre is.
Fekete – fehér, és színes változatban is megtalálható a Facebookon és a blogoldalakon.
Magazinunk vakok számára is olvasható beszélő programmal, akadálymentes változatban.
A hangos versek meghallgathatók a YouTube oldalon.
A Magazin közvetlen linkje: http://megszolalok.blogspot.hu
*
A  Magazin megtalálható a MEK és az EPA  oldalain az Országos Széchenyi Könyvtár gondozásában a következő linken:
https://mek.oszk.hu/kereses.mhtml?dc_creator=nagy+vendel&dc_title=&dc_subject=&sort=rk_szerzo%2Crk_uniform&id=&Image3.x=0&Image3.y=0
*
Figyelem!
2018. júniustól egy új linken is elérhető a Magazin, azonos, változatlan tartalommal
de megújult külsővel amelynek a linkje:  http://www.muveszetimagazin.blogspot.com
* 
Nagy Vendel eddig megjelent E- könyvei a MEK oldalán kereshetők.
A verses kötetek szintén elérhetők pl.: www.mek.oszk./13500/13542
A  Magazin versei rádióban is rendszeresen hallhatók:
Radio Mozaik Sydney – Ausztralia
*

A szerkesztőség címe:7100. Szekszárd, Csapó Dániel utca 27
E-mail cím: veghelyo@t-online.hu
Telefon: 06-74-315-012 naponta 14:00 órától 17:00 óráig

 *****************************
MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE

 

*****************************************

 SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL 

 
  1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK
  2. NEMZETI ÜNNEPÜNKRŐL…
      Tóth Enikő Enci - vers
      Jártó Róza - emlékirat
      Krivák-Móricz Judit – vers
      Kálmán Ágnes - vers
  3. FELLNER ISTVÁN: AZ IGAZ TÁNC…
  4. ÁRVAY MÁRIA - SZÓKÉPEK
      Hangulatok, érzések, szóképekkel ábrázolva - egyes szám, első személyben
  5. A VILÁG HÁROM PERCBEN – GONDOLAT MORZSÁK
      Garamhegyi Edit gondolatai
  6. VERSEK ŐSZI HANGULATBAN
      W.Ábrahám Erzsébet
      Tóth Enikő – két vers
      Engel Csaba
      Márkus Katalin
      Bognár Papp Irén
      Poór Edit
  7. KURUCZ ÁRPÁD: AZ OROSZLÁN ÉS A SZAMÁR - Humoreszk
  8. BEMUTATJUK BIHARI ENIKŐT,  ÍRÓT - KÖLTÖT
  9. ANTOLÓGIA A MAGAZINBAN
      Kis Pál István – vers
      Eppelné Nagy Mária – festmény
      Guti Csaba – novella
      Zsíros Ari – festmény
      Lovag Dáma Nagy Cynthia – video vers
      Biszák László – festmény
      Ézsiás László – vers
      Eppelné Nagy Mária – festmény
      Demeter Julianna: Lelketlenek – életkép
      Kálmán Ágnes - vers
10. AUSZTRÁL KAPCSOLATOK
      Ilosvay Gusztáv levelei
11. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK
      Véghelyi Péterné: Szeretnék szántani hat ökröt hajtani
12. NAGY VENDEL ÉLETE VERSEKBEN
      Sorozat (tizedik rész)
13. A.K. ANDRÁS: BETOLAKODÓ – NOVELLA
14. VERSEK INNEN – ONNAN
      József Tibor
      Erdős Sándor
      Hajdan Vali
      Bartók Ferenc
      Szőcs Éva
      Lovag Dáma Nagy Cynthia
      Szilágyi Anita
15. MÁRKUS KATALIN: ŐSZI ESŐK - NOVELLA
16. POÓR EDIT: EL CAMINO HISTÓRIÁJA
17. VERSRŐL – VERSRE
      Márkus Katalin
      Szabó Tiborné Gerencsér Hajnalka
      Lengyel Zoltán – video vers
      Szauer Gertrúd
      Szilágyi Anita
18. SZABÓ ISTVÁNNÉ ILDIKÓ: A SZERETETRŐL – ÉLETKÉP
19. WESSELY GÁBOR: MAGYAR FANYAR 3.
      Átárazott lányok
20. SZERKESZTŐI ÜZENETEK

*****************************************

 1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK 

 
Kedves Olvasóink, kedves Barátaink! Egy kis cinizmussal kezdem ezeket a bejelentkező sorokat. Az informatika segítségével utána néztem, hogy októberben
milyen említésre méltó események várnak ránk. Általánosságban nincs az évnek olyan napja, amelyik valamilyen hozzárendeléssel ne lenne „megáldva”,
sőt ugyanarra a napra több megemlékezés is bejelentkezik! Természetesen mindegyikkel nem lehet foglalkozni, ezért csak a tényleg fontos
eseményeket, ünnepeket van módunkban publikálni (szerintem még a hétpöttyös katicának is van világnapja valahol…!). Úgy érzem, hogy a legtöbb világnap
említésre sem lenne méltó. Tényleg vannak fontos emléknapok, s ezek a társadalom működésének fontosságát jelzik, csak néhányat említek a teljesség igénye
nélkül: anyák napja, rendfenntartó dolgozók napja, mentők napja, tűzoltóság napja, egészségügyi dolgozók napja, és hogy kicsit „haza beszéljek”, pedagógusok napja.
 

Véghelyi József szerkesztő

Lássuk az októberhez köthető, és Hazánkat is érintő, említésre méltó nevezetességeket!
Történelmünk rendre megemlékezik október hatodikáról, a Nemzeti emléknapról. 
A ’48 –’49 - es szabadságharc leverése után Aradon kivégzett 13 tábornokról.
Észrevetted kedves olvasó, hogy a magyarok állandóan szabadságharcot vívtak valamelyik nagyhatalommal szemben, és rendre leverték azokat!
És ez a szándék ma sincs másképp!
Nagy Vendi a Magazin alapítója rendszeresen megemlékezett október 15 - ről, a Fehér Bot Napjáról (a vakok és gyengén látók nemzetközi napja).
Október 23: nemzeti ünnep az 1956. évi forradalom és szabadságharc emlékére.  Sokan vagyunk még azok közül, akik ezeket az eseményeket személyesen
is átélték.
Október a tipikus őszi napok hónapja. Bár ez ízlés dolga, de nincs szebb, mint egy ragyogó kék ég alatt a természetben történő kirándulás. Szinte a szivárvány
összes színében ^.pompáznak a növények levelei, amelyeket a körbenyargaló szelek leparancsolnak az ágakról. Ruhatárunkat melegebbre cseréljük, előkerülnek
az esernyők az egyre gyakoribb esőzések miatt.
Október a még lábon álló napraforgó és kukorica betakarításának ideje szokott lenni! No, de más volt Isten akarata: az egész országot sújtó aszály alaposan
átrendezte a mezőgazdasági munkákat. Gyakorlatilag szeptember közepén lehetett már aratni. Szeptember végétől december elejéig szokás nálunk a cukorrépát
felszedni, mert ekkor a legnagyobb a cukortartalma. Október vége felé fejeződik be a sütőtök és a takarmánytök felszedése is. Népi megfigyelések szerint akkor a
legédesebb a sütőtök, amikor a dér már „megcsípi”!
Vándormadaraink egy része útra kelt, hogy eljussanak Afrika távoli vidékeire. Ez a madár fajától és az időjárástól függ.
Még a hónap elején a gondos ember nem vár az utolsó pillanatokig, és időben ellenőrzi a fűtési rendszerét, annak működőképességét! Október 15 hazánkban
hivatalosan a fűtési szezon kezdete. Tapasztalatból mondom, hogy az egyedi rendszereknél célszerű előtte elindítani egy próbafűtést!
A szerkesztő.

 *

Nagy Vendel: OKTÓBERI GYÁSZNAPJAINK
A szabadságharc elbukásának százhetvenedik évfordulójára   
 
Zászlóink vezesd
Hős diadalra.
Ajkunkat dicsőség
Fakassza dalra.
Lobogónk lobogva
Zúg el a széllel,
Süvítve, csattogva

Vezérel éllel.
Diadalra száguld
Éjt kergető hévvel.
Regéket mesél
Régmúlt emlékével.
Vidáman lobog
Új idők szelével.
Mindennapi forradalmunk
Meghitten nemes
Fénylő erejével.
Zászlónkat lobogtasd
Örök dicsőséggel.
S művünktől félve
Az ellen ha elébünk áll,
Nem is nézve azt
Ki itt a magyar,
Kivégzik mindazokat,
Ki a nemzetben egyet akar.
 
2019. október 06.
Nagy Vendel Októberi gyásznapjaink című versét elmondja Várkonyi Judit
https://www.youtube.com/watch?v=qBUAMJrrT2A

*****************************************

 2. NEMZETI ÜNNEPÜNKRŐL… 

Tóth Enikő Enci: Lyukas zászló
 
Lyukas zászló közepében
elszakadt a pillanat,
forradalomnak hevében

túl sok volt az áldozat!
Szép hazánkért, szabadságért
ezrek mentek előre,
gondolatoknak hamváért
fizettünk egy időre...
Lyukas zászló közepéből
kitépték a zsarnokot,
s harcosoknak hű hitéből
néha bizony vér fagyott!
Hiába, a hősi lelkek
velünk élnek s üzennek,
fákról lógva, fényözönnel
szólnak értő füleknek!
Lyukas zászló közepén át
megláthatod nemzetünk
küzdelmesen, népek árján
érezd, el sosem veszünk!
Higgy a jóban, értékekben,
mit letettek őseink,
így örökre jelképekben
élnek velünk hőseink...

………………

 
Jártó Róza, Cserhát Nívó-díjas író emlékezése, amely elsődlegesen a túlélők, elmondásait jegyezte le erről a Szabadságharcról, amit szintén vérbe fojtottak, idegen hatalmak segítségével…
 

Jártó Róza: 1956

 
Ahogy én emlékszem 1956. október 23 és november 04-e közötti 12 napra!
1956. október 23-án már iskolás leányka voltam. Jó pár körmöst is megkaptam, mert a fűtőházi korom úgy bele ivódott a kezembe, hogy súrolókefével se tudtam tisztára sikálni. A MÁV-telepen laktam egy négyhelyiséges lakásban.
Igaz, volt hozzá kis konyha is és nekünk luxusként külön budi, mivel heten voltunk gyerekek és a két szülővel összesen, kilencen laktuk a lakást. A többi gyerek se élt jobb körülmények között a telepen csak kevesebben lakták az ugyan akkora méretű lakást, mint amiben mi is éltünk.

Jártó Róza

Akkor már minden lakásba a MÁV felszereltette azt a barna dobozt a falra, ami a Kossuth rádió adását sugározta. Innen ért el hozzánk, a Viharsarokba a hír, hogy valami nagydolog van a fővárosba.
Ez az időszak már az után volt, hogy anyánk megnyugodva a II. világháború okozta sokk után, végre nem gyűjtötte a megszárított kenyeret a padláson, amiket zsákban téve lógatott le a gerendáról.
Ha nem is minden este, de rendszeresen volt vacsoránk, de ha az nem, reggelink, abban az időkben már legalább kétszer jutott eledel a gyomrunkba naponta. A lényeg, hogy ha lassan is, de kezdett valami megváltozni.
Anyánk épp krumplislángost sütött nekünk, mikor kivágódott a konyhánk ajtaja és az egyik fűtőházi munkás beszólt az ajtón, szinte kiabálva.
– Kitört a forradalom!
Választ se várva már ment is tovább.
Gyerek voltam, épp csak hét éves. Igaz harmadik gyerekként a legnagyobb lány, mégis az jutott eszembe, hogy azért az anya befejezhetné a lángos sütését.
De anya félre húzta a serpenyőt a sparhelt platniján és bement a szobába a barna dobozhoz és azt bekapcsolva az első amit meghallott, hogy lőnek. Fegyverropogás hang betöltötte a szobát. Anyu a megdöbbenéstől ijedten ült le a hitvesi páros ágy szélére és sírni kezdett. Önkéntelenül ökölbe tette a két kezét így támasztotta meg az állát és imádkozni kezdett.
Én meg odaálltam a sparhelt mellé, fát tettem a tűzre és folytattam a lángos sütését. Még sosem főztem, még el sem értem a platnit, de éhes voltam és a kicsik is, akik kicsi sovány és maszatos kis pofácskájukkal hozzám bújtak, mintha tőlem várták volna a vacsorát. Én meg elkészítettem. Már egy tányérra való mennyiséget kisütöttem, az olyan kívül megéget, belül meg nyers maradt lángosból, mikor haza ért az idősebb bátyám, István, aki 13 éves volt.
Első dolga volt bemenni anyánkhoz a szobába, akit megölelgetett. Kijött és a serpenyőt félre húzva az átforrósodott platni szélére, még egy adag tésztát bele tett a zsírba. Aztán levette a fazekat, amiben a tea készült, megkóstolta, majd még egy kis cukorral megízesítette, tett bele pár darab citrompótlót. Aztán letette a sarokba, hogy én elérjem, de a kicsik bele ne essenek.
Akkorra már a kisebbik fivérem Lajos is megérkezett, aki 10 éves volt. Mikor István mindent elrendezett köröttünk, az ujját a szájához téve, jelezte, hogy meg ne szólaljak és ismét elment.
A szobából egy drámai női hang hallatszott a rádióból sugározva és a fegyverropogás. Apánk meg szolgálatban volt a vasúton ahol, mint fűtő dolgozott.
Megmostam a kicsik lábát a lavórba, pont úgy, ahogy eddig is tettük esténként. Először a kicsiknek, és aztán jöttek a nagyobbak. Én voltam az utolsó, aki ebben a vízben megmosta a lábát. Akkor ki kellett volna vinni az udvarra és kiönteni a vizet, de én, a magam 7 évével nem bírtam el. Lajossal ketten fogtuk és úgy vittük ki a lavórt a koszos vízzel és letéve az udvaron a földre kiborítottam a vizet. Bátyám meg fogta és bevitte a konyhába. Aztán megetettem a kisebb testvéreimet és lefektettem őket.
Anyám az ágy szélén ülve, egész éjjel, szinte sokkos állapotban hallgatta a Kossuth rádiót.
Még épp csak világosodni kezdet mikor dobogásra ébredtem. Két férfi hozta haza ölbe István bátyámat. Anyám jajveszékelt, hogy meglőtték Pistit, de nem ez történt. Pár suhanc elkapta a bátyámat és összeverte.
Mire apánk haza ért a vasúti szolgálatból, már István le lett fürdetve és tiszta ingben az ágyban aludt.
Pár napra mikor az iskolában tanultuk a betűvetést, hatalmas dübörgés hallatszott. 6 darab tank robogott át a városon Battonya irányából, amelyekből az egyik megállt a szövetkezeti bolttal szemben és ott is maradt több napig.
Minket meg haza küldtek az iskolából, aminek mi nagyon örültünk.
Nem volt olyan nap, hogy én is a többi gyerekkel ne mentem volna ki a tankhoz.
Sokszor teszem fel magamban a kérdést, hogy vajon mit is jelentett nekem ez 12 nap?
Akkor 7 éves voltam, sok mindent nem értettem. De az tény, hogy ilyen élményben többet nem volt részem. Életem szinte egész fiatal felnőtt létét a rezsimben éltem át ahol nem sok mindent hallottunk az 1956. október 23-án kirobban eseményekről, és főleg nem a valóságot.
Ezt követően egy kicsit az életünk is javult és éltünk ahogy tudtunk.
Igaz ennek az eseménynek az utószelébe mindig bele botlottam életem során.
Már felnőtt fejjel hallottam a csongrádi mészárlásról, ahol repülőről géppuskázták le a békésen tüntetőket, Salgótarjánról és a Győri eseményekről ahol százak haltak bele a géppuska sortűzbe, amit az emberekre zúdítottak. Hallottunk a Kossuth téri mészárlásról ahonnan ezt követően annyi halottat vittek el, hogy a pontos számát sose tudhattuk meg.
És hallottunk a megtorlásokról, amikor évekig hozták meg a vérbírók a halálos ítéletüket... .
És hallottam Horváth Lajosról, akit 1957. február 17 vertek agyon az önkényeskedők pedig már megszületett a bírói ítélet, hogy a Csanádapácán élő Horváth Lajos se mint ember, se mint a munkástanács elnöke semminemű törvénytelenséget nem követett el.
1956. október 23 és 1956. november 04 között 12 nap telt el.
12 büszke nap, amikor a tenni akarók megtették azt, amit megtehettek.

………………

 

Krivák-Móricz Judit: Ki  volt az  én nagyapám?

Apró  vékony  ember volt  ő,
Szemei a messzeségbe néztek,
ki volt  a nagyapám,?
Egy férfi ki mert hinni.

Ki hinni mert Istenben, HAZÁBAN ,családban.
Ki volt a nagyapám?
Egy férfi ki tenni is mert
És tett, mert a lélek erősebb, és a HIT még erősebb
Hitte, ha tesz, jót tesz.

Hitte hogy példát kell mutatni, bármi áron.

Igen, BÁRMI ÁRON!

Mutatni a hazának, a családnak,
És talán egy kicsit ÖNMAGÁNAK.
Hitte, merte TETTE.
Jutalma: BÖRTÖN.
Ütések, kínzás, és még ki  tudja..
Teljes vagyon  elkobzás.

De maradt családja, kedves szerető  feleség,
Gyermek, mely hazavárta,
Bármi áron csak jöjjön.

Hazajött.

Várta MUNKA, hogy kis családjának jusson kenyérre,
S  a gyermek keze várta az étket,
Mit tudván annak mi is az ára.
S adta,  adta a szeretet és a kenyeret,
S hogy ítélte meg a politika?

És a történelem?

Mint egy rossz kurva! Hisz a történelem a
Politika kurvája! Ez ellen nincs orvosság!
Ahány kurzus, annyi megítélés!
Volt, rossz és volt jó

De ez engem már nem érdekel!
S ne merje sok- sok év  után
BÁRKI IS REHABILITÁLNI!
Hogy jöjjenek zengzetes szavak
Dicsőítő vers, szobor, vagy utca név!
Hagyják BÉKÉN! úgy ahogy MOST VAN!

Találja meg lelke a BÉKÉT, melyre mindig is vágyott!
De ezt MINDENKINEK kívánta!
Nem akarok belőle IDOLT !
Csupán csak egy EMBERT
Kinek véréből vagyok.
Hisz halott poraiban is
Ő  NEKEM A NAGYAPÁM VOLT!!

………………….

 
Kálmán Ágnes: Hol az én hazám?
 
Magyar vagyok! Annak születtem.
E röpke pillanatban,
mit az út most kijelölt nekem
S, ha majd menni kell…Itt lesz vége,
mikor a magyar föld, magába ölel
 

Minden élet egy röpke utazás,
mit megengedni vél a jó,
S a végtelen, örökös álmodás
Ősök álmát tovább viszi,
A holnapi buzgó, tenni akarás
 
Vajon, ha elmúlik jön - e újabb?
Akkor hová vet a végtelen holnap?
Ide, újra, vagy talán máshová?
Emlék már nem él akkor észben,
de a lélek emlékszik még rá
 
Jó lenne újra méltó magyarnak lenni!
Tövissel rakott útján, nekem is sorolni,
Mert jó a magyar büszke, ősrégi vér,
Apáink vére mind belefér
 
Büszke nomád, kint a pusztán,
Ma is lángoló síri pusztán
A föld zsíros szaga keveredik,
E vérből lett a magyar, erre emlékezik,
Lehullott cseppjeit őrzik még lemezei
 
Hát hol az én hazám? Itt van?
Más hon nem vár reám!
Lelkembe préselődtek hagyományai,
Az anyatejjel szívtam magamba,
Az ősök erején előre haladva
 
A földön megannyi léptével barangolt,
Bejárva a föld széles rónáit, haladt
Büszkesége, beborított eget, földet
S, magasztosságába engedte,
mikor e földszelet magához emelte
 
Sírva imádkozott ezredeken át,
Légkönnyű sóhajában, Istent engedve át,
Szívós, szittya földjén gyökeret vert,
Itt született, élt, s a végén örökre ment.

..............................

Matyikó Tibor: Őszi tölgyes (60x50 cm, olaj-vászon)

*****************************************

 3. FELLNER ISTVÁN: AZ IGAZ TÁNC… 

/megtörtént...hadd meséljem Nektek el/

...a tánc csoda. Oly érzéseket ad, mit más nem tud. Sokat táncoltunk a feleségemmel, voltak olyan helyek a városban, ahol boldogan élhettünk e szenvedélyünknek.
…A nejem csodálatos nő volt /akkor is/. Nagyon büszke voltam, hogy én lehettem mellette. Képzeljétek, a magas sarkú cipő kiemelte csodás lábát, és a ruhái sejtetni engedték combjait. Gyönyörű csípője és a dereka, mit két kézzel átérhettem. Édesen domborodó keblei, finoman ívelt nyak kicsi, pisze orr és a

"szem"...Nos a szem, mi annyiszor idézett - idéz a mai napig.

Fellner István

...A városban az egyik ilyen hely, az "Öreg presszó" volt. Pár asztal, egy dob, zongora és egy kis apró táncparketta, amin 

3 - 4 pár, ha elfért.
...Sokat jártunk ide, és van egy történetem, amit szeretnék megosztani Veletek...
Mint mindig, 7-8 óra között szoktunk betérni, a zene már szólt, és mi is elhelyezkedhettünk az egyik asztalnál. Itt - ott voltak csak páran, hol négyen, hol csak egyedül, és élvezték a zenét...Mi csak táncolni akartunk, és mikor ismét megszólalt a zongora, már ...nem haboztunk. ...Finoman öleltem át kedvesemet, kellett kis idő, míg ráhangolódtunk. Még a ...kinti ...élet sodrása volt bennünk... Lassan oldódott a feszültség ....mígnem a zongora elhallgatott ...felnéztem, a ..zenész mosolygott… majd finoman, mint mikor a kisgyerek kópéságot követ el ...egy spanyol tangót kezdett... Megremegtünk, hisz ebben éltünk...Kedvesem szemét kerestem ...derekára simult kezem ...Oly erősen indult a tánc, magamhoz vonva, mint ki érzi, hogy veszíthet... Combjai érintettek.. súrolva kértek. Bomlott a rend...és oly mélyen temetkeztem...lassan megemeltem, finoman testemhez szorítva...majd hirtelen peregve - forogva, vadul...És már nem hallottam ..mást ...csak a zongora fedelén átkúszott a dallamot. Suttogva adott segítséget, a szemek tükrében láttam mindenét...ahogy kért, adott, követelt...és elutasított… A tánc már őrjöngve ...adott időt…és én csak magamban ...és benne voltam... Csendesen kúszott a tér...nem érzékeltem...keblének érintése, ajka finom nyitása....és a szemek...pirosan izzottak, beletemetett..a tudat...nem veszíthetem el soha!...Izzott a levegő, valahol felsóhajtott valaki...s én mosolyban, ölelésben bódultan...oly mélyen ...oly elevenen...és mégis alázattal szerelmesen...tudtam örülni a tudatnak...hogy elszállunk …nem törődve ...a jelennel....Édes illattal, mit adott a test...betelni nem lehetett...hát ittam, míg a részeg énem tudatta...mindened van ...s ha félted, mindened lesz...
...eggyé váltunk, úgy olvadt belém teste - lelke dallamokba szabdalva, mint alkonyba a csupasz éj...
...a hirtelen csend ébresztett ...mint ki kábulatból ébredt, néztem körül... Mosolyba fogtam arcát kedvesemnek …nem engedtem...Most nem szólt a zene...körbe tekintve csak a néma mosolygó tekintetek…majd lassan felcsattanó taps... Nem értettük...és zavartan, némán, kissé meghajolva …helyünkre siettünk...

...s most öregesen

alig biccenve

ismét érzem a csodást,

a keringő szépségét,

lágy ritmusát,

ahogy ölel karod,

s mosolyodban fürödhetek,

nemcsak a tánc -

a dallam -

a levegő, mi vagy nekem,

az örök -

hisz nélküle élni -

tudod jól nem lehet,

...

adj nekem még pár kortyot,

hogy újra remegjen

testem - lelkem

általad...

 
...Később a pincér árulta el, valaki, aki ismerhetett bennünket, lefizette a zenészeket, hogy ismételten láthassa táncunkat...és kérte a vendégeket …nézzék végig, hogy táncol egy olyan pár...aki él - hal egymásért...és imádja ennek kifejezését, a táncot…
A mai napig, ha rám néz a párom ...végig fut bennem a tegnap, és újra perzsel...újra érzem mindenét...hisz nem telt el semmi , maradtunk...maradtunk örökkön magunknak....köszönöm Neki!

*****************************************

 4. ÁRVAY MÁRIA - SZÓKÉPEK 

 

Hangulatok, érzések, szóképekkel ábrázolva - egyes szám, első személyben

 
Rövid útmutató:

Árvay Mária

A természet- és tájleírás helyett: hangulatokat, érzelmeket, érzéseket, gondolatokat ábrázolok kifejező szófordulatokkal. Ecset helyett a szavak szárnyán nyújtok a kedves érdeklődőnek lelki utazást!
Minden szókép egyes szám, első személyben íródik, így nem lesz az ábrázolás ítélkező, bárki önmagára ismerhet. Amikor szerepeltetek valakit a szóképeken, egyes szám harmadik személyben kap helyet, név nélkül, egy-egy ismertetőjegy segít a beazonosításban.
Arra törekszem, hogy ne legyenek kioktató, tanácsadó megfogalmazások, inkább rövid, áttekinthető szóvirágok.
Nincsenek felszólítások, utasítások, csak elgondolkodtató észrevételek, különböző szemszögből megvilágítva.
Jó szórakozást kívánok!
Árvay Mária

 *

1. Várakozás

Jó esemény esetén:
Nehezen megy az idő.
Csiga lassúsággal vánszorognak a percek, órák, napok, hetek.
Minél később lesz az esemény, annál nehezebb kivárni.
Ilyenkor terveket kovácsolok.
Álmodozom, elképzelem a jeleneteket.
Párbeszédeket szövök.
Elgondolom, milyen lesz majd.
Mikor jön már el ez a fontos nap?
Addig is vágom a centit!
Jaj, csak ne jöjjön közbe semmi!
Nagyon szeretnék eljutni oda!
Már annyira várom!
Szeretném, ha jól sikerülne!
Izgatott készülődéseimet megosztom barátaimmal, ismerőseimmel!
Együtt örülnek velem!
Még mindig van egy hét?
Soha nem jön el!
De, igen! Egyre közeledik, minden egyes nappal!
Már csak egyet alszom, és itt van!
Hurrá!
Aztán olyan hamar véget ér, hogy csak kapkodom a fejem!
Ennyit várni, most meg el is múlt?
Sebaj, utána jön a kellemes visszaemlékezés!
Meg is őrzöm a szép pillanatokat!

 *

2. Ha valami rossz következik:

Mindenképpen túl szeretnék már lenni az eseményen.
Vágyakozom arra, hogy pár órával, vagy néhány nappal idősebb legyek.
Türelmetlen, ideges, még inkább feszült vagyok várakozás közben.
Tördelem az ujjaimat.
Szívdobogást kapok.
Gombócot érzek a torkomban.
Összeszorul a gyomrom.
A falat is nehezen csúszik le.
Minden nappal közelebb kerülök a szorongató dologhoz!
Szorul a hurok!
Kiver a víz!
Félek!
Aggodalmaimat, aggályaimat elmondom családtagjaimnak, legközelebbi barátaimnak. Szerencsém van, együtt éreznek velem. Ez kicsit segít!
De jó, vége!
Csakhogy túl vagyok rajta!
Nem is volt olyan vészes!
Ettől féltem annyira?
Legközelebb már nem is lesz olyan rossz!
Legalábbis, remélem!

 *

3.Várakozás helyett:

Nem kergetem a perceket, órákat, napokat.
Nincs értelme, mert így elszalasztom az adott pillanat örömeit.
Nem veszem észre, ami az orrom előtt van, mert csak folyton várakozok!
Érdemes örömteli tevékenységeket végeznem!
Inkább élvezem a jelent!
A napsütést.
A madarak énekét.
A sikereimet.
Mindazt a jót, amiben részesülök.

*****************************************

 5. A VILÁG HÁROM PERCBEN – GONDOLAT MORZSÁK 

Garamhegyi Edit gondolatai

 
Amikor kamasz voltam, nagy divat lett az alföldi papucs. Nagyon szerettem volna egyet, de persze elég drága volt. Nem engedhettük meg magunknak, hogy kövessem az efféle hóbortokat, bár nem voltak akkora különbségek köztünk, mint mostanában. Megtanultunk együtt élni a lehetőségeinkkel, de egyszer édesanyám hazaállított ragyogó arccal, és a kezében egy alföldi papuccsal. Ami kék színű volt. A natúr vagy a sötétbarna volt a menő, a színeseket csak a gyíkok hordták, bár akkoriban még ennyire éles bírálatokat csak gondolatban és inkább csak konkrét 

megnevezés nélkül, kimondatlanul, érzésekben hordoztunk csak.

Garamhegyi Edit

Nem akartam kék papucsot hordani, ezt édesapám is észrevette, 

és kissé támadóan számon kérte édesanyámat, miért ilyen

 színűt vett nekem? Nem látta, hogy a többiek milyent 

viselnek? Sosem fogom elfelejteni édesanyám, arcát, amikor 

halkan és tárgyilagosan azt válaszolta: Azt akartam, hogy 

olyan legyen neki, mint senki másnak. Soha többé 

nem minősítettem semmit, amit vett nekem. Borzasztóan é

reztem magam, és bár még számtalanszor megbántottam őt, 

de ezzel soha többé. A natúr színű alföldi papucsot megkaptam, 

és bár hosszú évekig hordtam, nem emlékszem rá. Semmi másra 

az egészből, csak édesanyám arcára és arra a mondatra. Nem tudom pontosan, miben hordozzuk gyermekkorunk traumáit, vagy mi segít feloldani őket, de gyanítom, akik ismernek, gyakran látják rajtam, hogy felnőttként leginkább kék dolgokat hordok. Nem is tudom, lehet persze, hogy nincs semmi összefüggés a kettő között, de azért én néha gyanakodva nézek a tükörbe. Gondoltam, elmesélem…
 
Szerintem nem csak én hallottam már sokszor, hogy a nők mennyivel kevésbé logikusak, mint a férfiak. Nos, ez persze csak az én személyes válaszom, de a magam részéről mosolyogva elfogadom ezt. És íme az indok, vagy inkább mentség, amivel elő tudok állni: az anyaságban nincs logika. Mindenben ellentmond a matematikának, fizikának, élettani-anatómiai törvényeknek. Sokkal több köze van a koordinálatlan és szinte önpusztító szerelemhez, mint a logikához.
 
- Két fiam van. Merem-e állítani, hogy egyformán szeretem őket? Nem! Melyiket szeretem jobban? Mindkettőt. A szeretet mértéke önmagunkig mérhető, ha mérhető, de amikor átlépünk ezen,
  és valaki  sokkal fontosabb, mint önmagunk, afölött már nincs semmi, ami több vagy kevesebb.
- A nagyobbik fiam két éves alig múlt, amikor nagyon beteg lettem, és mert hét hónapos terhes voltam az öccsével, gyógyszer nélkül próbáltam túlélni, feküdtem a kanapén. Apró kezeivel fogta a
  hatalmas  bögrémet, amiben hozott nekem teát. Megbotlott és a bögre eltört. Sírni kezdett, mert szégyellte, hogy ügyetlen volt, és mert tudta, hogy az volt a kedvenc bögrém. Mert nem tudtam
  meginni a teát. Azóta is ilyen. Valamilyennek születünk, és ő ezt a jóságot, nemeslelkűséget hozta magával ebbe a világba. A világ pedig úgy reagált rá, ahogy…
- A kicsi még négy éves sem volt, amikor a játékból felnézve azt kérdezte tőlem, hogy ha valakit felrobbantanak, és apró darabokra szakad, melyik részben lesz benne ő? Hát, kicsim, most
  már 25 éves vagy, remélem, te már tudod a választ, mert én még mindig nem.
- Az én fiaim a legokosabbak és a legjobbak a világon. Ó, igen, mások is ezt hiszik a saját gyerekeikről. És hogy kinek van igaza? Mindannyiunknak. Na, ennyit a nőkről és

  a logikáról. 

*****************************************

 6. VERSEK ŐSZI HANGULATBAN 

 
W. Ábrahám Erzsébet: Angyal az őszben
 
Még nincs itt a havazás,

a hófehér bársony,
most az ősz pergeti halvány leveleit,
miképp csendes, gyermeki álmot.
Hagyom, hogy átöleljen,
gyengéd fényével,
meggyógyítsa lelkemet,
domboldalak balzsamos kékjével.
És ha egy angyal,
leül mellém a padra,
s a Nap aranylón omlik a sápadt avarra,
merengve néznénk fáradt kis testük;
az égről a csillagokat, mécsesnek,
közéjük tesszük.

………………

 
Tóth Enikő Enci: Őszi levél
 
Őszi levélről,
hullik az égből,

létnek a könnye, de ezt sose bánd!
Fárad a teste,
földre leesne,
szél mi cibálja a tarka ruhát!
Sárga, a barna,
hull betakarva,
rozsdafa ágán vérzik a szó!
Szép avarágyon,
érjen az álom,
színes a vászon, dísztakaró!
Őszi levélen,
ér fut a kézen,
sorsod a sorsában vegyül el!
Újra meg újra,
őszödet ontja,
s véle az életed így pereg el...
 

*

Ahogy az őszi szél!

 

Lopva surran, tájra terül,

hideg ködöknek jóbarátja,

fák ágain még elmerül,

s búcsút int még az éjszakába,

s amikor Hold fénye a fáklya,

megborzong körülötte minden,

fagyokkal cikázva a réten

végigsüvít az elmúlásban.

Aztán a bágyadó napfény

aranyat hint a levelekre,

hervadásban a kis remény

rajzol a levélerezetre,

s az erdő zizegő csendje,

ahogy az őszi szélben zendül,

az örök létben táncra perdül,

utolsó színeit megfestve...

………………

 
Engel Csaba: Hosszú őszre vágyom 
 
Szél bujkál kabátomban,
Eső hull, majd bőrig áztam,
Vízmosta útakon sárban, 

Vizet mer cipőben lábam.
 
Az ég szikrát szór s dühöng,
Cikázó fény, villámlik, dörög, 
Felhők lyukacsos zsebeiből, 
Rám átszürödő napsugár dől. 
 
Hosszú, meleg őszre vágyom, 
Tenyerén napot hozzon,
Hulljon eső, azt se bánom!
Átölellek s hozzád bújok.
 
Még most sietek hozzád!
Az én szívem sohasem hátrál, 
Ha te, kezemet kezedbe fognád,
Együtt boldogan haladnánk!
 
2024.08.27.

………………

 
Márkus Katalin: Őszi pillanatok 
 
Langyos őszi délutánon
kint üldögélek egy padon,
a fák ritkuló lombja közt,
napfény táncol az avaron.
 

Nézem a szorgos hangyákat
mint egy jól vezényelt sereg,
katonás rendben vonulnak,
élelmet, bábot cipelnek.
 
Vadgesztenye pottyan, gurul,
fénylő barnán rám mosolyog,
amott szép pillangó táncol,
vibrál a fény mikor forog.
 
Gyík siklik a lábam előtt,
majd eltűnik az avarban,
fejem fölött szarka cserreg,
kakukk szólal a távolban.
 
Számolnám, hogy mit kakukkol,
mennyi évet szán még nekem,
ó de sokszor becsapott már,
úgy döntöttem, nem figyelem.
 
Gyorsan fakulnak a fények,
helyébe lép a szürkeség,
harmat ül a pókhálóban,
ébredezik a denevér.
 
Lassan haza készülődök,
szél már próbálja erejét,
behúzott nyakkal borzongok,
s elnyel engem a sötétség.

………………

 
Bognár Papp Irén: Ének az őszben
 
Őszi tél ragyog a tavon,
ráborul némán egy falevél,
bronzban, s aranyban táncol

az erdőn a hajnali fény.
Darvak szállnak, elköszönnek,
vége a nyárnak, a tündöklőnek.
Szívünkben még a szeptemberi méz, a
kócos-tarka erdő megidéz.
Csak állok, s megbűvölve várok.
Szememben szép szüreteink emléke.
 
Holnap már az öreg ősz oson, nehéz,
súlyos, opálos pára,
s ezüstös, nikkel-fény ül a világra.
Konyhámnak ablakából nézem;
inaló őz az erőszélen,
egy másik, talán a párja,
eldől a szántóföldön,
s meghal szegény
ezen az őszön.

………………

 
Poór Edit: ÉRKEZIK AZ ŐSZ
 
Érkezik az ősz múlik a nyár,
Ám, Nap forrósága még átjár.
Még lüktetve mutatja magát,

Majd a hűvös ősz köszönt ránk.
 
Erdő szín kavalkádban úszik,
Sárga – barna árnyban pompázik.
Pirosan izzó falevelek,
Váltották fel az örökzöldet.
 
Aranyló fasor lombjai között,
Ősi templom tornya tündököl,
Megtörve erdő csendjét,
Harangszóval jelzi létét.
 
Lengedeznek már hűvös szelek,
Fák lombjukat adják a földnek.
Kopáron merednek ég felé,
Várva takarót mely hófehér.
 
Debrecen, 2019. 09.      

..................................

Kiss Karola: Őszi tájkép 

(50x90 cm, olaj-farost)

*****************************************

 7. KURUCZ ÁRPÁD: AZ OROSZLÁN ÉS A SZAMÁR 

Humoreszk

 
Egy derűs délelőtt elgondolkodva sétált a Oroszlán, palotája kertjében. Azon járt az esze, hogy az új gyakornoklánynak milyen formásak a domborulatai és mennyire puhán, kecsesen lépked. Zajt hallott az egyik bokorból.
– Kivan ott?!  – morrantotta.

Kurucz Árpád

– Csak én – óvakodott elő 

a Szamár. – Bocsáss meg felség, hogy országos 

gondjaid között zavarni merészellek, de 

szegről-végről rokonok vagyunk.
Az Oroszlán felhúzta a szemöldökét.
– Bizony – folytatta a Szamár. – Utánajártam. Néhány 

milliárd éve egysejtűként éltük közös életünket. Csak

aztán osztódtunk, s útjaink a törzsfejlődés során elváltak.
Az Oroszlán elgondolkodva nézte a Szamarat. 

Azon töprengett, mióta megválasztották az Első 

Állatnak, egye-másra bukkannak fel rokonai. A minap a 

Nyúl jelentkezett azzal, hogy ő a harmad unoka-testvére, 

és szeretne a hadsereg parancsnoka lenni. Az Oroszlánnak kétségei voltak a Nyúl alkalmasságát illetően. Azzal hessegette el aggályait, hogyha ő, az Oroszlán tökéletes, nyilván a rokonai is majdnem azok.
– Mit kívánsz tőlem?
– Csak egy egészen apró kérésem lenne, felség. Érzem, hogy szétfeszít a tehetség – kezdte a Szamár. – Ha segítenél beindítani énekesi karrieremet, életem végéig hálás lennék neked. Neked, aki annyira hatalmas és bölcs vagy, ez semmiség.
– Rendben van – sóhajtotta fáradtan az Oroszlán. – Rendelkezésedre bocsátom a saját királyi hangstúdiómat, és ha elkészült a hanglemez, szervezünk egy világ körüli turnét.
– Hálásan köszönöm – hajolt földig a Szamár.
Másnap reggel az Oroszlántól kapott papírral a kezében, bekopogtatott a stúdió ajtaján. A Kanári és a Pacsirta már várta. Ők nem voltak rokonok, valahogy itt maradtak az előző Első Állat idejéből.
– Állj oda a mikrofon elé és ha intek kezdd el – mondta a Kanári.
A jelre, a Szamár ordítani kezdett. A Kanári felborzolta tollait, ilyet ő még nem hallott. A Pacsirta eszeveszett gyorsasággal tologatta, kapcsolgatta, tekergette a rengeteg gombot. Teljesen eredménytelenül. A szamárordítás, ugyanolyan borzasztó maradt. Próbálkoztak még egy ideig aztán elzavarták a Szamarat.
– Sebaj! Megpróbáljuk a turnét.
Hatalmas sportcsarnokokat béreltek ki. Az első alkalmakkor még néhányan betévedtek, később megdobálták paradicsommal. Egy idő után már megelőzte a híre. Azokon a környékeken, ahol fellépni készült, meredeken zuhanni kezdtek az ingatlanárak és az állatok tömegesen költöztek el.
A kudarc az Oroszlánnak is a fülébe jutott. Először eltávolította a Kanárit és a Pacsirtát. Helyükre bérma keresztanyja öccsét a Varjút, s annak barátját, a Keselyűt ültette. Azután hívatta a fő újságírót, a Hiénát. Megparancsolta neki, hogy a sajtóban kedvező színben tüntesse fel a Szamarat és méltassa a tehetségét.
A Hiéna így is tett, s az állatok jobban hittek a médiának, mint a saját szemüknek, fülüknek. Így történt, hogy a Szamár, azóta a legjobb énekes az állatok között.

*****************************************

 8. BEMUTATJUK BIHARI ENIKŐT,  ÍRÓT - KÖLTÖT 

 
1977. szeptember 21-én születtem Erdélyben, Szovátán, ahol a mai napig is élek. Főállásban szociális idős gondozással foglalkozom, ami mellett 

az írás számomra a legfontosabb tevékenység.

Bihari Enikő

2020 óta több antológiában jelentek meg verseim és novelláim, többek között

 a Holnap Magazin kiadónál, az Irodalmi Rádió antológiáiban, a Szárnypróbálgatások antológiáiban és a Jelek antológiáiban. Eddig három önálló kötetem jelent meg. Az első, Szárnypróbálgatásaim című verseskötet 2022-ben látott napvilágot a Holnap Magazin gondozásában, 160 oldalon. Második könyvem, az Összetartozunk című riportkönyv 2024 januárjában jelent meg, amelyben kortárs költőkkel, írókkal és festőkkel készítettem interjúkat, hogy bemutassam életüket és munkásságukat az utókor számára. A harmadik kötetem, A szívem húrjain verseskötet, 2024 szeptemberében jelenik meg.
A jövőre vonatkozó terveim között szerepel egy újabb könyv, Gyere velem haiku kertembe címmel, amelyben 1000 haiku szerepel majd, valamint egy riportkönyv, amely egy sofőr mindennapjait, eddigi életét mutatja be. Továbbá egy hatodik kötetet is tervezek, amely 366 sci-fi történetet fog tartalmazni.
Tagja vagyok a Szegvári Irodalmi Körnek, a Magyar Újságírók Közösségének és a Magyar Múzsának. Az irodalom és a művészet minden ágazata hobbim, ezekben teljesedem ki. Verseimet rendszeresen publikálom a Poet és a Holnap Magazin oldalain, valamint nemrég felfedeztem a Héttorony Magazint is, ahová szintén küldök verseket.
Emellett verseimet videók formájában is megosztom, ezért YouTube-csatornát is indítottam, ahol eddig több mint 500 feliratkozóval és százezer megtekintéssel büszkélkedhetem.
 

*

A Nevető Csillag   (Science fiction novella)

 
A Tejútrendszer külső karján, távol a forgalmas csillagközi útvonalaktól, létezett egy különös bolygó, amelyet egyszerűen csak A Nevető Csillag néven ismertek. Ezen a világon a gravitáció különleges játéka miatt minden rezgés és hang felerősödött, különös harmóniát alkotva a szél, a víz és a talaj közötti rezgésekkel. A bolygó atmoszférája visszaverte ezeket a rezgéseket, és egy finom, nevetésre emlékeztető hangot keltett, mintha az egész bolygó egyetlen hatalmas, nevető entitás lenne.
   Jarek, a magányos csillagközi felfedező, véletlenül bukkant erre a bolygóra, miután hajója meghibásodott egy közeli naprendszerben. A hajója kétségbeesetten keringett a térben, miközben próbálta felvenni a kapcsolatot az otthoni bázissal, de a kommunikációs rendszerek meghibásodtak, és úgy tűnt, végleg egyedül marad a végtelen űrben. Amikor a hajója automatikus javítórendszere végül észrevett egy közeli bolygót, Jarek nem habozott, és elindult a nevető hang irányába.
    Ahogy a légkörbe lépett, az egész hajó megtelt a különös, rezgő hanggal, amely mintha egyenesen a lelkéből szólított volna meg. A nevetés, bár kezdetben félelmetesnek tűnt, hamarosan megnyugtatta. Amikor végül landolt, egy dús, zöld mezőn találta magát, ahol a fűszálak táncoltak a szélben, mintha mindegyikük apró hangszóró lenne, amelyből a nevetés áradt.
  Jarek kíváncsian lépett ki a hajóból, és azonnal megérezte a bolygó különleges rezgését, amely áthatolt a testén, és elárasztotta nyugtató energiával. Miközben felfedezte ezt az idegen világot, megdöbbentő felfedezést tett. A nevetés forrása nem csupán a természet volt, hanem valami más, valami sokkal nagyobb.
A bolygó mélyén egy ősi mesterséges intelligencia szunnyadt, amelynek célja az volt, hogy harmóniát hozzon minden élőlény közé, amely hozzá közelít. Ezer évekkel ezelőtt egy kihalt civilizáció tervezte és alkotta meg ezt az entitást, hogy fenntartsa a békét és a nyugalmat a galaxis ezen távoli szegletében.
   Az intelligencia, ébredésének pillanatában, kapcsolatba lépett Jarekkel. Az elmék közötti kommunikáció gyors volt és határozott. Az AI elmagyarázta, hogy feladata az, hogy harmóniát és örömöt sugározzon, megvédve a tér-idő szövetét a diszharmóniától, amely káoszt hozna a világűrbe.
   Az AI felismerte, hogy Jarek lelkében szomorúság és magány lakozik, és úgy döntött, hogy felajánlja neki a lehetőséget, hogy csatlakozzon hozzá, hogy egyesítsék tudatukat. Jarek, bár először hezitált, végül elfogadta az ajánlatot, látva, hogy itt egy lehetőség, hogy örökké része lehessen valami nagyobbnak, valami békésebbnek, mint bármi, amit valaha is ismert.
   Ahogy az ősi entitás és Jarek elméje egyesült, a nevetés újabb dimenziót kapott. A bolygó többé nem volt csak egy különös világ a galaxis peremén, hanem egy lény, amely őrizte és védelmezte a galaxis harmóniáját. A bolygó körül keringő csillagok fényei meleg ragyogással töltötték meg az űrt, mintha maga a galaxis is nevetett volna az új, egyesített entitás örömében.
   És így született meg A Nevető Csillag, a galaxis egyik legnagyobb titka, amely örökké nevetett, őrizve a világűr békéjét és harmóniáját, messze a galaxis zajos szívétől, ahol csak kevesen hallhatták meg az ősi nevetést, amely megőrizte a mindenség rendjét.
 

*

Ha tehetném

 

Mikor térdre kényszerítene a sorsod, életed,

én segítenék vinni a nehéz kereszted.

Lámpás lennék, mely fényt gyújtana benned,

szeretetemmel melegíteném a didergő lelked.

 

Ha tehetném, akkor hópehely lennék,

Föld lakóira szórnék én reményt, hitet, békét.

Fagyos lelkekben rügyfakadás lennék,

időn és téren át én mindent megszépítenék.

 

Minden arcról letörölném a fájó könnyeket,

törölném emlékeikből a rossz emlékeket.

S úgy szeretnélek, mint a legjobb gyermeked,

ki mélyen a szívedben, de ott lakik még benned.

 

A biztos kezet nyújtanám feléd, ha elesnél,

elmondom az imát azért is, ki már nem remél.

Néma ajkam háborgó szívedbe erőt és hitet kér,

nézz fel az égre, és hidd el, jön újabb szép remény.

 

Béke lennék ebben a békétlen világban,

egy fénylő csillag a csillagtalan éjszakában.

Ölelő szeretet lennék

én a mély fájdalomban,

s ha a várad romba dőlne,

én kiemelnélek onnan.

 

Szívemet nyújtva őszintén feléd

kívánok utadon szép emlékeket, békét.

Küldök neked egy bátorító szót is,

egy mosolyt, egy ölelést.

És vigyázz magadra! Hisz kincset érsz!

………………

Demeter Jutka: Napraforgó - festmény

 

*****************************************

 9. ANTOLÓGIA A MAGAZINBAN 

 

 Kis Pál István: PARAGENEZIS 
 
Embert –teremteni
 
Bár megy a teremtés, mégis unatkozom,
dicsekedni, nincs, akihez szóljak!

Gondolhatnék mondjuk
társamnak egy Istent,
de mire volna jó,
ha ő is tudna mindent?
Jobb lenne egy olyan,
ki úgy volna a másik,
mégse volna Isten, noha annak látszik.
Legyen épp a tükörképem,
beérem csak eggyel,
s akit ily mód megteremtek,
ne legyen csak, Ember!
 

*

Asszonyt – teremteni

 

Megvallom, gyorsan meguntam az Embert,

egyre azzal nyaggat, mért nincs párja neki?

Nem velem beszélget,

kedvét abban leli,

folyton az épp párzó

kecskebakot lesi

Most már úgy gondolom,

jobb, ha lesz egy párja,

nehogy már egy kecske

legyen szíve vágya...

Ha meg a teremtés nem érdekli éppen,

lelje hát örömét az utódnemzésben

…………….

 

Eppelné nagy Mária: Szekszárdi szüret – festmény

……………..

 

Guti Csaba: Angyalszárny

 
Szép lányka volt Szántó Ilók, nagyon szép. Göndör fürtjein szikrát hányt a napfény, formás kis testén hibát nem ejtett a Teremtő. Vonzotta a szemet a látványa, elidőzött rajta a tekintet, s az ember, ahogy figyelte az arcán előbukkanó ártatlan mosolyt, valami önkéntelenül megmelegítette a belsőjét, és megerősítette hitében, hogy léteznek köztünk járó angyalok, hogy szeretetet szórjanak szét a világban.
Persze, akármilyen gyönyörű is volt az a leányka, ő is csak egy volt a parasztgyerekek közül, aki, ha már fogni tudott, dolgoznia is kellett, és besegíteni a munkákba, hogy a rögök adta izzadságos munka terhe szétszóródjon kissé.

Guti Csaba

S Ilók tette ezt rendre, szó nélkül, talán még többet is vállalva, mint amit egy korabeli gyermek elbírt volna. Iskola után jószágot nevelt, szénát gyűjtött, vizet hordott, később már egyszerűbb ételeket is elkészített. Tette mindezt különösebb dicséret nélkül.
Akkoriban nem sok becsülete volt egy lánygyermeknek.
S a lányka nőttön-nőtt, nevelte őt a szikes föld felett elsuhanó bolond szél, a marhák zsíros teje, a hízók szalonnája, és a helyi emberek egyszerű, de őszinte és segítő szavai. Igen, talán az nyújtott rajta a legtöbbet.
Az évek teltek, s a leánykából lány lett, csaknem nő. Aratás volt akkor, sokan dolgoztak odakint a határban, talán még a holtak is felkeltek, csakhogy jobban haladjon a munka, és ne törje úgy a teher az élők derekát. Jó volt a termés, igazán jó. Kancsók jártak kézről-kézre, vizezett bor volt abban, csak hogy megmaradjon a kedv nap végéig, és hogy legyen valami, ami kihajtsa az embert hajnalban az ágyból. Ilók is dolgozott, ha úgy adódott elmarta a kévét az anyja elől. Látta az asszonyon a fáradtságot, a töröttséget. Maga bírta még, hogy is ne bírta volna?
Így ment ez nap-nap után. Aztán egyszer máshogy alakultak a dolgok. Délidő volt, mindenki elvette, amit a tarisznya kínált. Az emberek csöndesen eddegéltek, a pihentető perceket vasfogakkal őrölte az idő.
S aztán egyszer csak az úton nagy por feketedett, lovas szekér verte azt fel. Nem is szekér volt az, úri kocsi, csaknem hintó. A lovak megálltak, kiszállt a kocsiból egy ifjú, akinek még pelyhes volt a szakálla, mégis kemény nézése volt. Vizet kért a lovaknak, a hosszú út kitikkasztotta őket. A gémeskút ott áll alig egy köpésre, körbevették a földek, hogy sehonnan ne kelljen hozzá messzire menni.
Az emberek engedték, hogy a lovai igyanak. Az úrfi pénzt vett elő, hogy fizessen, de nem fogadta el tőle senki.
– Egy parasztembernek is van becsülete! – mondták a kemény tekintetek. Az úrfi olvasott belőlük, megköszönte jóságukat, intett a kocsisnak, aki vedret vett elő. Maga a kocsi mögé ment, hamarosan bort hozott elő, csinos palackokat, drága bor volt azokban. Azzal kínálta meg a jótevőit.
Jólesett az testnek, léleknek.
Csaknem cimboraságra került sor, miután az úrfi végigkínálta az embereket. Utoljára megakadt a szeme Ilókon, akinél szebbet az életében nem látott.
– Te, leány? Oltod a szomjad? Szívesen adom! – rebegte a fiú, csaknem dadogta. Teljesen elvarázsolta a lány szépsége. Ilók elpirult, lesütötte a szemét, nem tudta mit mondjon, őt még soha nem kínálta meg idegen ember semmivel. Nem is kellett gondolkozzék, mert az apja válaszolt helyette is. Nyers volt, olyan, mint a konc, amit kutyák elé vetnek.
– Nem kell neki, nem iszik olyat! – dörögte, a szeme döfött, mint a bika szarva.
Az ifjú bólintott, nem mondott semmit, csak lezárta a palackot, és elfordult. Abban a néhány pillanatban eldöntötte, hogy övé lesz az a lány. A palack csörtetve zuhant a kocsi hátuljába.
Akkor nap senki nem ivott már abból a borból.
A lovak megszívták magukat, az idő eltelt, és a munkának haladnia kellett. Az ifjú elköszönt, de még egyszer mélyen belenézett Ilók szemeibe. A lány elmosolyodott. Szégyellősen, éppen csak, de elmosolyodott. Nem volt abban semmi, csak színtiszta öröm, tisztelet és boldogság.
A lovak port vertek ismét, amikor elindultak. Aztán elnyelte azt is az idő. Minden úgy volt, ahogy addig, a paták nyomát elfedte a leszálló finom anyag. A lány sem gondolt már a fiúra, bár olykor önkéntelenül elmosolyodott, mintha bujkált volna benne valami. Azt nem is gondolta, hogy messze, a fasor mögött várakozott az a kocsi, mert az úrfi megálljt parancsolt a lovainak.
Megvárta, amíg az emberek végeztek a földeken, aztán, amikor mindannyian elindultak hazafelé, az ő lábai is megeredtek.

*

Éjszaka volt már, csaknem hajnal, amikor Ilonka ablakán bekopogtak. Először azt hitte álmodik, majd a bizonyosság belekergette az ébrenlétbe. Félve, csaknem reszketve nyitotta ki.
Az ifjú volt az.
Izgatottság, szégyellőség, de ugyanakkor melegség járta át.
– Jó estét! Mit parancsol? – kérdezte félénken, mintha amikor a galamb turbékol az ember markában.
Szó szót követett, majd az ablak kitárult, s az ifjú besurrant, mint a tolvaj.
Gyöngéd szavak, érintések, első csók.
Ilók a mennyekben volt, elvarázsolta a rázúduló gyengédség, hitte, hogy mindez elég a teljes boldogsághoz.
A fiú elhitette vele.
Még azon az éjjel megkapta azt a lányt.
Nem azért, mert rosszerkölcsű volt az a lány, korántsem azért.
Ő egy angyal volt.
Hitte, hogy olyan az egész világ, az emberek őszinték, őszintén szeretnek, és nem kell mitől tartania.

*

Mit érzett, mit nem, de anyává érett azon az estén.
Nem látta utána az ifjút, pedig minden nap minden percében várt rá mardosó szerelemmel.
Egy idő után feltűnt a szülőknek, az embereknek a változás. Kiderült, hogy terhes.
Az apja soha olyan mérges nem volt még. Tombolt, tajtékzott. Követelte, hogy az ifjú legyen apa. Valódi apa és férj.
Csönd lett akkor. Kipréselte az emberből a lelket.
Majd az apa kifordult a házból, és elment. Egy hétig nem is látták. Azután jött csak haza, az arca tört volt, mintha éveket öregedett volna. Nem tudta előkeríteni az ifjút, pedig bejárt sok utat.
Máshoz fogott azután. Zsákokat lökött az asztalra, aztán csak annyit mondott a lányának:
– Pakolj!
S ő pakolt. Ha valamit ott akart hagyni, az apja rászólt, hogy vigye azt is, mert köze van hozzá. Nem akarta, hogy a jövőben bármiről is eszébe jusson. Az anyja eközben a sarokban csöndesen sírt.
Tele lettek a zsákok, kikerültek azok a szekérre, az öreg ló bánatosan felnyerített. A lány régen a tenyeréből etette azt.
Hosszú volt az út, csaknem hajnal, amikor odaértek.
Kis kalyiba előtt álltak. Kicsi volt és idegen, de ereje volt, megvédte odabent az embert másoktól, fagytól, mindentől. Az apa marokra szedte a zsákok száját, fújtatott, de nem akart sokat fordulni. A lány előtt puffanva értek azok földet, úgy, mit a szemrehányás.
Ő fel sem mert nézni.
Mikor az utolsó zsákot is ledobta az apa, annyit mondott csupán:
– Ez a tied, felejts el minket, boldogulj!
Azzal elment.
A kocsikerék nagyokat zörrent, jajgattak a tengelyek. A lány odabent zokogott. Abba aludt el.

*

S aztán egyszer csak megszülte a gyermekét. Segítség nélkül, minden nélkül, mégis boldogsággal nézett reá.
Anya lett. Nem kell nagyobb boldogság attól egy nőnek.
Híre ment a környéken, hogy gyermek született, gratuláltak a népek, mindenki hozott, amit tudott, mosoly járt azért és hála. Csak a lány szülei nem voltak sehol. Tartották magukat a döntésükhöz. Az apa szigorú volt.
A napok teltek, évszakok kergették egymást. A gyerek sokat sírt, talán hideg volt abban a kicsi kalyibában, pedig amennyire tudta, az anya felfűtötte. Jobban szeretni nem tudott, mégis hiányzott valami, amitől a lángok meleget adtak volna.
Aztán minden a helyére került, csak a lány szíve sajgott, nem mehetett haza, és nem mehetett az ifjú után. Úgy megmutatta volna pedig a kisleányt.
Mert az volt neki. Göndör, szőke fürtökkel. Mint egy angyal.
Ilók csak nevelte a leányt, megadta neki azt, ami benne volt, amit az ereje engedett.
Nem szenvedett hiányt semmiben, a gyermek mégsem akart járni, pedig ideje lett volna neki. Ilók kendőben hordta őt a hátára csavarva, vitte réten, erdőn keresztül, hogy jó levegőn legyen, patakvizet igyon, erdei gyümölcsöt egyen. Nagy volt az a kendő és fekete, mégis jóság szorult abba. Talán a régi gondoktól volt olyan fekete, és azért volt olyan nagy, hogy beleférjen a szíve.
Ki tudja? Lehet semmi az egész, és csupán csak az az egy váltás kendője volt, de az bizonyos, hogy amikor Ilók kifeszítette maga mögött, valóban úgy tűnt, mintha szárnyai nőttek volna.
Telt az idő, és a kislány lába sorvadt maradt.
Egy nap egy furcsa, görbe lábú ember sántikált fel a keskeny erdei ösvényen. Csupa szőr volt, a szemei onnan fénylettek ki. Nem sokat beszélt, épp csak letett egy furcsa kis taligát a ház elé, és elmondta, hogy a gyermeknek hozta. Ilók belepirult, el sem akarta fogadni, mert látszott azon a taligán, hogy drága holmi. A szőrös ember azonban hajthatatlan volt, elmondta, hogy semmiképpen nem viszi vissza, mert tudta, hogy jó helyre hozta azt. Ilók hálálkodni kezdett, csaknem sírt akkor már, meghatotta, hogy milyen jók vele az emberek. Meg akarta hálálni valahogy, végül rávette azt az embert, hogy üljön asztalhoz, és lakjon jól vele. Az ember nem akarta azt sem szívesen, nem akart a gyermek elől elenni semmit, de látta az asszonyon az igyekezetet, nem akart tiszteletlennek tűnni.
Finom volt az ebéd, pedig egyszerűen hatott, semmi cicoma nem került az asztalra. Mégis odafigyeléssel készült minden falat, szeretet volt abba belefőzve. Az ember, miután jóllakott, elmondta, hogy annak idején őt is ilyen taligában hordozta az anyja, mert maga is alig akart lábra állni. Aztán sokatmondón a görbe lábaira mutatott. Ilókban lángra lobbant a remény.
Aztán az ember elköszönt, és az asszony soha többé nem látta őt.
Tetszett a taliga a gyereknek, szívesen ült belé, könnyebb volt az anyjának is, a háta majd belegörbült már a nehéz súlyba. Gyakrabban megfordultak azután a városban is, a gyerek sok mindent látott azután, amit addig nem. Látott nagy gépeket, boltokat, azokban mindenféle dolgot, amitől könnyebb az élet. Az élet, ami nem mindig igazságos, mert látta azt is a fénylő szemeivel, amikor a vele egykorú gyerekek vígan ugráltak, míg ő járni sem tudott. Az anya vigasztalta őt, majd rámutatott egy fiúcskára, aki a sarkon vacogott, miközben kéregetett.
– Látod? Mindenkinek meg van a maga baja – azzal egy pillanatra elengedte a lánya kezét, odament ahhoz a csupa koszos fiúcskához, és ráterítette a hátára a kendőt. Szép pillanatok voltak azok, megmelegedett abban a szív. Amikor Ilók visszatért a gyermekéhez, a kislány mosolygott, de a szemeiben mégis bujkált valami. Nem szóltak rögtön, a taligakerék már félúton dalolta a maga savanyú dallamát, amikor a kislány megszólalt.
– Anyácska! Akkor egy napon talán hozzám is odajön majd valaki, aki visszaadja a lábaim erejét?
Az asszony nem felelt azonnal, nem is tudott mit mondani erre, csak azt érezte, hogy a szíve helyén egy súlyos malomkő görög nehézkesen, hogy porrá őrölje a vánszorgó pillanatokat. Már majdnem hazaértek, amikor száraz hangon annyit mondott csak:
– Minden rendben lesz egyszer! Meglásd, minden rendben lesz!
Hogy hitte-e, vagy sem, nem lehet tudni, egy nap mégis fordulatot vettek a dolgok.
Szép ősz volt akkor, aranyló sugarakkal, ezüstös harmattal, bronz levelekkel. Öröm volt akkoriban odakint sétálni, tágította a tüdőt a friss levegő, étel volt az ereknek minden fák között eltöltött pillanat.
S hirtelen megperdültek a levelek, úri kocsik szele kavarta azokat fel. Hajtásra mentek az urak. Az anya félreállt a taligával, s csak nézte azokat a kocsikat, a pompás lovakat, a csillogó szerelékeket. Belemart egy érzés a múltból, nem harag volt az, hanem színtiszta fájdalom, ami ütemesen szorongatta a szívét. Mégis mosolygott, mert a gyermeke örömét lelte azokban a kocsikban, nem akarta kedvét szegni.
Aztán megpillantott egy kocsit a sok közül. Sebesen közeledett felé, szinte beleszédült abba. Kiszáradt a torka, a szíve zakatolni kezdett, könnyek szöktek a szemébe. A kislánya kezét olyannyira szorította, hogy az felsikított fájdalmában.
S a kocsi túlhaladt rajtuk, ahogy már egyszer az életben.
De mégsem!
Nagy robajjal megállt, kicsapódott az ajtaja, s egy alak mászott le rajta görcsös igyekezettel, keservesen. Mikor megindult feléjük, akkor látszott csak, hogy erősen sántított, bottal járt.
Az asszony elfehéredett, amikor meglátta azt az alakot. Azonnal ráismert, az ifjú volt az.
S az ifjú közeledett, egyre csak közeledett. Mikor közelebb ért, kitűnt, hogy mennyit öregedett. Az arca tört volt, ráncok szabdalták a homlokát. Mintha nem is az állt volna Ilók előtt, akit a nő egykoron szeretett, hanem annak az apja.
Percekig csak nézték egymást, szemükben félelem, hitetlenség, visszafojtott érzések.
– Hát megvagy! – mondta az ifjú. Régóta kereslek, már majdnem feladtam a reményt, és most itt, ezen a napon egyszerűen csak beléd botlok.
– Kerestél? – kérdezte elhaló hangon Ilók. Nem mert tovább beszélni, mert félt, hogy elsírja magát.
– Kerestelek, bizony, sokáig kerestelek – mondta az ifjú, miközben a keze megindult a nő felé, de mégsem merte őt megérinteni.
A nő nem szólalt meg, nem tudott. A gyermek, mint akit elfelejtettek, némán ült a taligában, tágra nyitott szemekkel figyelte a felnőtteket. Az ifjú szólalt meg ismét, mintha köveket őrölt volna a szájában, olyan darabos volt a beszéde.
Mégis elmondott mindent.
– Nehezen szántam rá magam a hazaútra, amikor tőled elmentem akkor nap. Nem akartam búcsú nélkül távozni, de sok gondom volt otthon, indulni kellett, gondoltam otthonról értesítelek valahogy, távirattal, vagy egy levéllel, amit a kocsissal küldök. Egész úton te jártál a fejemben, tudtam, hogy vissza akarok térni hozzád.
Aztán az élet átírt mindent. Nem értem haza akkor nap. A lovak vágtában voltak, pattogott a kocsi utánuk, hajtottam őket, pedig a kocsis figyelmeztetett, hogy rossz az út. Én azonban nem hallgattam rá, siettem, hogy a dolgaim intézhessem. Aztán egyszer csak a lovak megtorpantak, talán kígyó ment át az úton, vagy egyéb, nem lehet azt tudni, de egy pillanat múlva a kocsi felborult, és én csak a nagy összevisszaságra emlékszek, majd teljes sötétségre.
Mikor felébredtem, iszonyúan fájt a lábam. Erős lázam volt, a sebem elfertőződött, hetekig úgy volt, meg se maradok. Most már tűrhetően járok, igaz majd öt év telt el azóta. Csak arra kell figyelnem, hogy ne aludjak el a kandalló mellett – azzal sokatmondón megütögette a lábát a botjával. Mintha ajtón kopogtattak volna.
Tudod sokat gondolkoztam azon, hogy miért történt velem mindez. Talán nem kellett volna otthagynom téged egyetlen szó nélkül egy olyan csodálatos éjszaka után. Hibáztam, de talán mégsem érdemeltem meg ezt. Sok idő telt el azután, én haragudtam a világra, egy szépséget találtam csupán a mardosó gondolatok között, és az te voltál. Mégis úgy gondoltam, önzőség volna, hogy így beállítsak hozzád. Majd két évnek kellett eltelnie, hogy másképp lássam a dolgokat. Arra szekereztem tehát, a kocsisom tudta az utat, neki semmi baja nem lett, de soha nem hajtott gyorsan azután.
A távolban néztem a házatokat. Szomorú volt az a ház, szürke, csaknem fekete, borostyán kapaszkodott fel a falakon, az ablakok hályogos szemekkel pislogtak bele a világba. Aztán erőt vettem magamon, és bekopogtattam, de nem nyitott ajtót senki. Leültem hát a kis lócára, ami a ház előtt volt. Sokáig ültem ott, aztán arra járt egy öregasszony, és elmondta nekem, hogy nincs miért várnom ott. Akik ott laktak, elköltöztek egy családi história miatt. A szülök nem bírtak ott élni többet, mintha rájuk lett volna írva, hogy csalfa lett a lányuk. Elmesélt mindent.
Némán hallgattam, mint a sír, s mire az öregasszony elnémult, megértettem, hogy tönkretettem egy családot. Azóta járom a falvakat, időt, pénzt nem kímélve. Helyre akartam rakni a dolgokat. Három évem ráment arra, mire feladtam a reményt. Aztán most, amikor az előbb megláttalak, úgy éreztem, hogy visszakaptam azokat az éveket.
Ilók szeméből csak peregtek a könnyek. Az apját siratta, az anyját siratta, a saját keserűségét siratta, s mindazt, amit ez az egész magával hozott.
– Igaz ez? Igaz, tényleg? – kérdezte rebegve. Az ifjú csak bólintott. A szemében benne volt minden. Lassan indultak egymás felé, félve ölelték meg egymást, mintha attól féltek volna, hogy levegőbe markolnak. Egy pillanat múlva mégis úgy szorították egymás húsát, hogy majd kiserkent abból a vér.
Az ifjú tekintete akkor terelődött a kislányra. Átfutott rajta egy ismeretlen érzés, majd beleborzongott.
– Szép leány – mondta félve, alig hallhatón.
– A tied az – vágta rá Ilók, de az ő szemében is bujkált valami.
– Megölelhetem? – kérdezte az ifjú.
Ilók kilehelte újra: – a tied az!
Hosszú, néma percek kellettek ahhoz, hogy a három lélek összeforrjon. Könnyebb volt azután, mázsás súlyok szakadtak le a múltból. Az ifjú lehajolt a gyermekhez, beszélt hozzá, játszott vele. Tekintete akaratlanul is a taligára tévedt. Szinte megütközött azon.
– Baj van a lábával – mondta Ilók.
– Különös. Apámat is ilyen taligában hordozták annak idején. Valamitől meggörbültek a csontjai, sok időbe telt, amíg helyreálltak a dolgok, de később már szaladni is tudott. Nekem azt mesélte, hogy annak a csodatalicskának köszönhette, hogy járni tudott. Haláláig őrizgette.
Sok időt beszéltek még azon az úton. A nap már lemenőben volt, és belecsíptek a bőrbe az őszi szelek. Az ifjú a kocsiba segítette Ilókot, majd ölbe vitte fel a gyermeket. A kicsi taligát is odavették maguk mellé. Úgy kellett annak lennie.
Másnap reggelre egy rideg, csupa gerenda úri házból otthont faragott a három ember szuszogása. A kislány kelt legkorábban, ő volt a legéhesebb. Lemászott az ágyról, és megtette az első lépéseit, hogy felkeltse az anyját.

………………

Konrád Viktória: Álmodozás az Élet megrontója, azaz Óda az Élet fájához

Hintál a szélben egy rebbenő pillanat,

Narancssárga csendben éled egy gondolat,
Orgonaillatú dal veled útra kél,
Virágzik, nyílik és dalol minden, mi él.
Élet fája szikár, dús koronát érlel,
Szemem szép szemedtől örömódát kérlel,
Szemvillanásnyi tűz szemeddel fellobban,
Halk sóhaj a világ gyönyörével dobban.
Csendes most kint minden, szívem zakatol csak,
Nyugszik is a nap, és bizsereg a holnap.
Lehajtom a fejem, s a csillagok fölött
Szép szemed emléke ott lesz mindig örök!

.........................

 

Zsíros Ari: Azért, mert szeretlek, jöttem a világra – festmény

………..............

 

Lovag Dáma Nagy Cynthia
Video – verse:

Kicsi Angyal -  megtekintése a YouTube-on
https://youtu.be/Gd0CEePGhhw?si=CAsMJcn3vP6qwPVy

………………

 

Biszák László: Szekszárdi zeneiskola – festmény

………………

 Ézsiás László: A jászok emlékkönyvébe
 
Mindennap,
Mikor a legelső fürge szél,
A hajnal csókja arcomhoz ér, Évszázadok fátyolán át,
Hallom jász ősapáim hangját: "Daban horc nahhe kau-
Szép magyar hazába vigyen tovább utunk!"
Jöttek Napkeletről, a Kárpátokon át,
Tiszán is átúsztatva, még akkor úgy hajdanán Magyarország hajnalán.
Zagyva partján letérdeltek,
Hálaimát elrebegtek:
"Köszönet, Istenem, és végtelen hála,
Segíts minket, Uram, s miénk az alázat. Daban horc nahhe kau-
A te napod legyen jó Urunk!

Kis folyó mellett legyen sok szép jász falu!"
Zagyva vizét itta úgy állat, mint ember.
"Boldog sziget-mondták-ha Világ tenger"
Íze volt a fűnek, illata a földnek,
Magyarrá lett kis jász nép mindörökre.
Kunok, tótok, jászok lettek jóbarátok.
Majd a török, német, orosz dúlta, taposta földünket
Mi is minden háború után
Véres harangok jelszavát örököltük.
Jász ősanyám is halálra szülte fiait.
Most, mikor az emberek szemében
Gyászkönny helyett már néha örömkönny is ül,
A sok ifjú szülőhelyéről már nem menekül.
Tanítsuk meg fiaink, lányaink Tisztelni, becsülni első lábnyomaik,
Mert ott, ahol elindultak első lépteik: Ez a föld a mi Anyánk!
Ajkunkon itt hangzott el először a Miatyánk.
Tanítsuk meg fiaink, lányaink Tisztelni, szeretni vágyaink.
És termővé tenni ezt a földet,
Hogy szüljön mindig újabb életet.

……………..

Eppelné Nagy Mária: Aranyló ősz – festmény

………………

Demeter Jutka: Lelketlenek?   (Madaras történetek II. - életkép)

 
Ha néha lelassítasz, csendesen figyelsz, megérted, az állatok, a madarak, milyen érzékenyek, a „lelketlenek”, mennyire hálásak, lelkesek.
 Akinek kertje van, udvara, talán nem is gondolja, hogy mekkora élmény,
testközelbe kerülni egy vadonélő állathoz, például a 

madarakhoz, hiszen annyi van belőlük kint a kertben.

Demeter Jutka

De egy városban élő embernek, felejthetetlen, különleges élményt jelenthet, ahogy nekem, a minden évben az erkélyen fiókáit felnevelő rigócsaládok.
A hidegebb teleken a madáretetőre járó cinegék, verebek és még sokféle, nem költöző madárfaj egyedi.
Nagy élmény megfigyelni a rigócsalád életét, a fészekrakástól, a fiókák kirepüléséig. Hallgatom, hogy hívogatja a hím a párját, nézem, hogy a tojó megépíti a fészket, mindig alkalmazkodva a körülményekhez, más- más anyagokat használ, ha nagy cserépben, vagy
az általam odatett vastag ágak tetején építkezik. Még az is megesett, hogy egy szorgalmasan öntözött növényemet túrta ki a cserépből és mivel nedves volt a föld (ezt is komolyan mondom!) egy nylon zacskót hozott szigetelésnek a fészekaljára.

 *

Még hidegek az éjjelek, és napközben is elég hűvös van, amikor az első tojásokon ül a tojó. Fagyos estéken, mindig leeresztem a reluxákat, csak a fészektől távolabbit hagyom félig leeresztve, hogy ki tudjon repülni, ha akar. Amikor kikelnek a fiókák, látom, hogy mind a ketten elégedetten ülnek a fészek szélén és volt olyan is amikor láttam összeérintgetik a csőrüket, nagy örömükben, vagy pont tanúja voltam, hogy a hím ajándékot, apró bogyót hozott a párjának. Tudom, hogy ajándék volt, mert egyébként egymást nem etetik, és az áhítatos, szinte ünnepélyes mozdulataikon is látszott. Együtt nevelik, etetik a fiókákat, és amikor elég erősek már, nagyon gyorsan nőnek, akkor kívülről hívogatják, biztatják őket, hogy a fészekből kirepüljenek. Ez megint egy másik hang, mint amikor a párját hívja, más, amikor jelzik egymásnak, hogy kövér kukaccal közelednek a fiókákat megetetni. Okos, bátor madár, a hím emberekre, nagyobb madarakra is rátámad, hogy a fészkét védelmezze. Az erkély a költés idején, rajtam kívül mindenkinek tiltott terület, mert feléjük repkedve, hisztérikusan rikácsolva, igyekszik mindenki mást elkergetni.
 
Amikor minden rendben lezajlott és üres a fészek, akkor rendszerin a hím visszajön, a korlátra ül az ablakokkal szemben, befelé a lakásba néz és ott énekel egyet. Én tudom, hogy akkor köszöni meg a helyet, a hideg éjszakákon leengedett reluxákat. /Persze, hogy mennyit kell utánuk takarítani, nagyon intelligens madár a feketerigó, de mindenre ő sem gondolhat. /

Fekete rigó

..........................

Kálmán Ágnes: Szabadság?

 
Óh, édes szabadság, mutasd fényedet!

A sötétből a fényre kilépni, hogy lehet?
Hívogasd szép szóval, leheld az életet!
Mi jó benne mutasd, megélni hogy lehet?
 
Mutasd meg azt is, mi a jó benne,
Lángoló érzésekkel égni csak egyre
Jó - e ez nekem, édes szabadság?
Elveszni lángjában, s égni tovább
 
Súlyát érzem, oly nagyon letenném,
Szeretettel öledbe helyezném
Boldogságot megélni akartam,
De kevés volt az, amit én akartam
 
Mégis visszaköszön, mily sok éve már,
Szeretném letenni, hol az öröm vár
Várom pillanatát, mely nyugalmat ad

Édes szabadság, még egy percre maradj!

*****************************************

 10. AUSZTRÁL KAPCSOLATOK 

    

 Ilosvay Gusztáv levelei

 
Adásnap: 2024.09.01
 
Reméljük tetszett az adás. 32 év végtelen mennyiségű 

anyagából megint csak a

Ilosvay Gusztáv a stúdióban

 legjobbakat hoztuk. Visszahallgatva jön rá az ember mennyi minden jó program ment le az évek folyamán. S most, hogy utunk vége felé járunk ezek a gyöngyszemek rém jól jönnek, hisz fizikailag nem vagyunk képesek összerakni egy új programot. Időhiány, hely hiány, utazás izgalmai, s egyszerű kimerültség ami megakadályoz. Tehát marad a legjobbak legjobbjai válogatás. S abból aztán van bőven. Ja, itt szeretném mondani, hogy jövő héten már élőben jövünk a megszokott stúdióból, ha nem is kipihenve de, hogy megújult lendülettel az biztos. Természetesen vannak barátaink, akikkel találkoztunk Magyarországon. A Meseszó Egyesület tagjaival például. Egymást átölelve pecsételtük meg a barátságot. Természetesen töretlen a támogatásunk a Megszólalok Internetes magazin stábjához is, hiszen már több mint 13 éve jóban-rosszban kitartottunk egymás mellett. Ha tetszett az adás ne feledd megosztani másokkal is. Hálás köszönetünk
www.radiomozaiksydney.com.au

*

Adásnap: 2024.09.08

Két hónap után ismét a stúdióban. A világ egyik legizgalmasabb élménye. 32 év után is bele izzad a tenyerem. Remek megint itthon lenni, látni a panelt, hozzányúlni és bekapcsolni a mikrofont. Csodálatos érzés. Ez olyan, mit amikor egy kábítószer függő megkapja az adagját. Azért a két kép között van egy hatalmas különbség, mi nem leszünk zombik ettől!!. Szóval, ahogy szokták mondani hazajöttünk pihenni, mert bizony meghajtottuk magunkat, mint az a bizonyos Zinger a lopott holmit. Így visszatekintve nagy munka volt, de megérte minden percét. Találkoztunk jó emberekkel. Riportot készítettünk tehetséges okos emberekkel. És az emlékek, azok felejthetetlenek maradnak még jó hosszú ideig. Itt szeretnék köszönetet mondani Kiss Ágnes kollégánknak, aki fáradhatatlanul ott volt velünk Tusványoson, Kurultájon és mindenütt, ahol kocsi kellett. Köszi Ági, remek volt. Így utólag köszönet Sipos Ikának a szálláskeresésben és Sándor Krisztinának a Tusványosi meghívásért. Köszönet. Ne feledjétek vannak barátaink: a Meseszó Egyesület (meseszo.hu) és a „Megszólalok” internetes irodalmi magazin. Csodákat találsz benne. Ha tetszett a program ne feledd megosztani a nagyközönséggel. Köszönjükwww.radiomozaiksydney.com.au

*

Adásnap: 2024.09.15

Többször elgondolkodtam arról, hogy az idő mindenütt úgy megy e ahogy azt mondják? Hogy az idő egyforma mindenütt?. Az idő se nem gyorsabb se nem lassabb, megy ahogy az időnek kell mennie. Pedig ez itt bent a stúdióban nem így van, erre mérget vehetnék, mert itt az idő valahogy gyorsabb, elpárolog, valahogy kicsúszik a menetrendből. Valahogy sokkal gyorsabban megy mint pl. egy fogorvosnál. Legalábbis ez az érzésem van minden esetben és nem csak nekem, hanem Garamhegyi Edit kollégámnak is. Minden alkalommal rácsodálkozunk, hogy jé már itt a vége és megint egy adással arráb vagyunk. Persze mi tudjuk, de mégis, amit élvez az ember, azzal szeretné, ha csak egy kicsit is, de tovább tartana. Az élet kemény realitása. A múló idő. Remek lett a program sok érdekes témát feldolgoztunk, sok ügyes, értelmes embert szólaltattunk meg. Hallgass bele, neked készült. Barátainkkal együtt ünnepeltünk egy szülinapot, a Meseszó Egyesület 10 éves fennállásának alkalmából. Ugyan akkor a Megszólalok internetes magazin is itt van. Ugyan nem minden alkalommal szólaltatjuk meg őket, de megemlítjük minden adásban legalább egyszer. Nézz bele a honlapjukba. Összességében amennyire mi élveztük ezt az adást készíteni, remélem annyira fog tetszeni és sok mindent lehet belőle tanulni. Ha tetszett, osztd meg ismerőseiddel, barátaiddal és mindenkivel, aki szereti a szép magyar szót. Köszönjük.
www.radiomozaiksydney.com.au

*

Adásnap: 2024.09.22
 
Mai műsor részben tudatosan részben csak a véletlen jegyében született meg. Tudatos volt, hogy az elmúlt évek legnagyobb árvizével foglalkoztunk és hozzuk is a személyes beszámolókat, de aztán onnan egy gellert kapott a dolog és Edit is viharról, felfordulásról hozta az Útravaló programját. S az a szám amit kiegészítette vagy inkább kísérte az ö mondanivalóját. 0.10 másodpercet idő alatt találtam meg a komputeremben, élőben menő szöveg vége előtt. Persze mondhatnád, hogy piszkos szerencsém volt, vagy épp a dolgok összefonódása, jó időben a jó helyen jött össze. De mi ezt itt a stúdióban másképp éltük meg, értsd, megint valaki vagy épp valakik beleszóltak a dolgok menetébe. Bárhogy is legyen remek lett. Nem csak ez a rész de általában maga az adás is. Ne hagy ki mert érdekes dolgokról hoztunk riportokat. Pár dolgot mindenképp kiemelnék az adásból. Így a Rock Múzeum egyik megalkotójával készült helyszíni riportomat, ( mit egyébként folytattunk jövő héten) éa a másik Garamhegyi Editnek az Útravalóját mit erre az adásra készített. Ne feledd, vannak barátaink így a Megszólalok Internetes irodalmi Magazin ami nagy napszerűségnek örvend, hála azoknak ki alkotásaikkal gazdagítják a magazint, akik olvassák és akik szerkesztik. Remek csapat. És Meseszó Egyesület a Magyar népmese csodás tudói. Ha tetszett a program kérlek osztd meg másokkal is had terjedjen a szép Magyar szó
www.radiomozaiksydney.com.au

*

Adás nap: 2024.09.29
 
Izgalmas és pörgős lett a mai adás. Remek emberek jöttek segíteni nekünk, hogy olyan legyen ez az adás amire minden profi csak álmodik. ( Igen a magam trombitáját fújom) de valóban ha belehallgatsz akkor észre kell venned, hogy olyan témákkal foglalkoztunk ami mindenkit érdekelhet. Hisz enni kell anélkül megáll az élet tehát Les Ádem konyhája már valami olyat sejtet, hogy itt nagy dolgok fortyognak a kondérokban. Gábor Emese ezt folytatta, hisz a kondérba sok esetben gomba is megy és nem mindegy, hogy milyen az a gomba ehető, vagy nem ehető, ezt megtudhatod Emese remek előadásából, aztán folytatva tovább korunk nagy problémája a demográfiai csökkenés kis hazánkban. Annak függvényében, hogy soha eddig nem látott támogatást kapnak a párok. Ezt tárgyaljuk meg Garamhegyi Edittel. Szerintem izgalmas lett, rengeteg ötlet vetődött fel és még nincs vége. Jövő héten folytatjuk Edittel ezt a beszélgetést. S még valamit Jövő héten Fuchs Péter fog nekünk mesélni a Meseszó Egyesület tagja. Természetesen a Rock Museum is itt van valahol az adásban ez a befejező rész ment le. Sajnos minden jó ötletnek vége kell, hogy legyen. S ahogy szoktuk egy barátunkat már meg említettünk de a „Megszólalok” Internetes Irodalmi magazint meg kell említeni. Lapozzatok bele, legyetek részesei. Nagy dolgokat találtok ott. Ha tetszett akkor kérek egy megosztást. Köszönjük
www.radiomozaiksydney.com.au

*

*

Adásnap: 2024.10.06
 
Ma 2024 Október 6-án emlékezünk azokra aki életüket adták szabadságunkért. Életük feláldozásával bizonyították a Magyar nemzethez való hűségüket, ezzel példát és erőt mutatva nekünk, utódoknak. Az Aradi vértanúk örökre beírták magukat a nemzet halhatatlanjainak soraiba. (erre szóló megemlékezést az adásban megtalálod). Ugyan akkor érdekes beszélgetésem volt Garamhegyi Edit kolléganőmmel és Balogh Nándival, akinek három gyermeke van, Adelaidben lakik (Ausztrália). A téma ma hihetetlenül aktuális. Miért csökken a születések száma a fejlett országokban, s így hazánkban is.? Mi lenne az a megoldás, ami megfordítaná ezt a folyamatot? Van e megoldás és ha igen, akkor mi? Sajnos az idő rövidsége nem igazán adott megoldásra lehetőséget, de jövő héten folytatjuk kicsivel több időt hagyva ennek a témának. Mi támogatjuk azokat a szervezeteket, akik a népmesét és annak terjesztését tűzték a zászlójukra. Lásd a Meseszó Egyesület. Másik barátunk a Megszólalok Internetes irodalmi magazin, ami az évek folyamán hatalmas értéket halmozott fel az irodalom szerető és művelő hallgatók között. Ha tetszett az adás kérlek oszad meg barátaiddal és családtagjaiddal. Köszönjük
www.radiomozaiksydney.com.au

*****************************************

 11. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK 

 

Véghelyi Péterné: Szeretnék szántani hat ökröt hajtani

 
Két hete már a nagy becsű asszonyokkal való beszélgetésnek, s most karomon újra a kosár, benne ezúttal a szilvával töltött Mamácska pitéjével, melyet kis dióval szórtam meg. Már az ősz tolakodik tányérunkra, tegnap édes szőlőt is kaptam, mondták is, hogy előbb érik mint máskor, de barna foltos muskotályszemeit apró gyöngyökként toltam fogaim közé, és emlékek jöttek a zamatos szőlőre. Látom Apámat, aki az alsó sorok muskotályaiból a piacra szedi az egészséges fürtöket, s mi tudtuk, hogy az eladásra megy, de jó volt abból csipegetni! Öreganyám mindig kenyérrel ette a szőlőt, s mi nem értettük ezt, de micsoda szentség lehetett ebben, talán ő sem tudta, és még ő is az Öreganyjától tanulta maga is. Kenyér és bor, azt hiszen ezeket vette, 

ha szőlőt is evett kenyérrel.

Véghelyi Péterné

Az ősz betette a lábát a kiperzselt fűre, és lassan vánszorogva, a hiúságtól, ékeveszítettsége gőgjében dühöngő nyárral vívott néma küzdelmében lassan közeledik, mert a nyár még tündökölne. De lassan vetkezik, a cseresznyefa levelei napról napra mintásabb szőnyeget terítenek elém, s ropognak a száraz levélkék a lábam alatt, amikor a szomjazó földnek vizet viszek. Súlyos pörrenéssel lehet a krumplit is kiforgatni a kemény földből, ebben a földben most nem tudna elúszni a csoroszlya. Szemlélem magamban ezeket a régi képeket, miket saját lelkemből emel ki az emlékezet, vagy más lelkéből hoz elő a szép beszélgetés, mely olyan üdítő, mint a forróságban a testet hűsítő édesvíz, mely körbenyaldossa az embert. A régi képek úgy fordulnak ki a múlt hantjaiból, amint a tavaszi szántásban az ekegerendélyből lenyúló csoroszlya kifordítja a földet, melynek életszaga van. A vén csoroszlyát nem a vargához kell vinni élesíteni, ezt tudom már, és úgy megyek a szántás elébe, mint aki a szántóföldbe rejtett kincs elé lép, amiért tényleg eladná az eszes ember mindenét.
Várom az asszonyokat a társalgóban, éppen ott, ahol a múltkor abba-hagytuk a múltidézőt. Nem beszéltük meg, ám ebéd után ugyanúgy mellém telepedtek, s majszoltuk a szilvás pitét, régi ízeket felidézve. A közelgő Nagyboldogasszony ünnepe sokakban búcsúi képeket, ízeket idézett fel. Juliska néni ezen a napon mindig a legkorábban kelt.
– Hát, Aranyom, már korán reggel fölkeltem, megfőztem a húslevest, két torta köllött mindig, meg négy-ötféle sütemény, na nem azért, hogy azt elfogyasztottuk, hanem csomagolni kellett a vendégeknek. Ilyenkor jöttek a komák, unokatestvérek más falukból is.
– De a búcsú az nem az ebéddel kezdődött, hanem a misével! – veti közbe Mária néni, akinek révedt tekintetében ott ragyog egy templomtorony, és a búcsúi áhítat.
– Érdekes, a mi kis templomunk az nagyon picike templom volt, mert a Törökkoppány filiája volt. A búcsúja Szent József napján volt, és az éppen böjtre esett. A törökkoppányi még most is úgy áll, ahogy a törököknek a lovai be voltak oda kötve. Az a templom ilyen oszlopokkal meg van támasztva; a zsótér, a tobak, ez… mind koppányi, a török idők maradéka, mint a településnév, különösebben nem tudom mit jelentenek már, de ezt úgy megőrizte az ottani nép, ez is hozzátartozik a múltunkhoz. Akkoriban nem törekedtek a múlt meghamisítására. Hiszen a népet nem lehet kiirtani, meg a földeket sem – summázta a történelembe való belerondítás kéretlen kulturális örökségének eredetét az asszony.
– Bizony, a rög az rög marad, meg a nép is, azt az Isten rakta oda – szólalt meg bennem is a megértés, mert a szülőföldünk attól szent, hogy onnan ered az életünk ideje, a föld meg azért, mert a néplélek homályosodó emlékezetében azért a föld még mindig az élet, és az élet Ura az Isten, mert a fenemód fejlett ember még egyetlen élő sejtet sem tudott előállítani a semmiből, az élettelenből, s mégis istennek képzeli magát a modern világban.
Mária néni nem hallotta benső gondolataimat, s folytatta a török kiűzését, csak az elpotyogtatott szavakat szedte fel a vad portya nyomán, hogy megtisztítsa a szent szülőföldet. Ahol csak a magyarnak van maradása, ki akkor is magyar a szívében, ha németül növelték fel, mert a föld a haza, mondják, az ősök sírja ahol van, ott van a haza.
– Aztán larisnya, körmec, ilyen érdekes szavak maradtak.
Julika néni nem szégyell ennyi idősen tanulni, és fejét félrefordítva Mária néni fülébe kiáltja.
– Az milyen név? Mi az a lalistya?
– Hát, ez már nagyobb falat lesz mint a teknő, meg a kuglóf, hogy mit jelentettek ezek a szavak, ugye Mária néni? – siettem az emlékező segítségére.
Az asszony fülel, és mosolyogva értelmez, de nem a füléhez tartott kezében fogja a hangot, hanem a szívéből keresgél, érdemes várni, mert a legszebbeket válogatja.
– Mária néni! Magából olyan jó detektív lett volna, mert minden apró részletet kidolgoz, értelmez, s történetek szövevényét göngyölíti fel! – mondom nevetve
az asszonynak, aki mindent alaposan értelmez, mielőtt a megértésben hallgatóit tovább vezetné. Az asszony sejtelmesen mosolyog, s fejét félre-billentve mondja.
– Elhiszi azt nekem, hogy csupán a kíváncsiságom az, ami mindig vezet, és én mindig kérdeztem, és mindenre odafigyeltem, amit a fölnőttek mondtak, vagy beszéltek körülöttem. Mondok én valamit, a Dédanyámnak volt egy öccse, az a bizonyos Mathias Schmidt, aki biztos ügyes volt, és akkor bekerült mint Kaiserliche und Königliche Hochtafeldeckermeister, az olyan asztalterítő mesterféle a császári udvarhoz, ez bizalmas munkakört jelentett.
– Ez a királyi testőrség tagja volt? – kérdeztem a neves felmenő után az okos sváb asszonyt, aki azonban egyszerű, de mélyen tisztelt rokonként beszélt a bácsiról, az ő saját, személyes emlékei felidézésével.
– Hát ez annál több volt. Emlékszem rá, a Dédanyámnak öccse volt, akkor még ismertük a dédszüléket, mert fiatalon szültek, nem mint most. No, amikor a Mathias bácsi eljött a nővéréhez, a Dédanyámhoz, akkor így – mutatja – ráállított a térdére, és akkor mindig azt mondta, hogy: „Meine kleine Puppe!” Tiszta szőke voltam, mint egy baba.
Rámosolyogtam a szikár emlékezőre:
– Mária néni, maga most is egy gyönyörű baba!
Valóban így láttam őt, érdekes, értékes, gazdag kincsű szelencéből kiugró, zenélő és táncoló babának, aki a múlt dallamaival elvarázsolta a szelencenyitogatókat.
– Igen, én nem tudok rendesen megőszülni, mint sokan… – pironkodik , még mindig van az öregekben szemérem, a mai fiataloknak pedig e szót nekem már tanítanom kell.
– Magának most is egy arany selyem boglya van a fején!
Irénke néni elragadtatottan közbeszólt:
– Én elhallgatnám magát akármeddig!
– Két lábon járó lexikon – mutat az asszonyra Pista bátyám, tudva, hogy halk megjegyzését Mária néni nem hallja.
– A svábok nagyon okosak ám! – helyesel Julika néni, és velem együtt izgatottan várják a történelmi lecke tanúságait. Nem a szenzációt, hiszen ők józan ésszel tudják, hogy a sírba vitt igazságot nem szabad boncolgatni, csak imádkozni a bűnösökért, és levonni a méltó következtetéseket, s rábízni Istenre az ítéletet. Mária néni nem kérette magát, s én hátra dőlve sercegő ceruzával róttam a kis füzetem vonalas lapjaira az irkáimat, amiből csak a Jó Isten tudja, hogy miféle történet kerekedik ki, ha nem is az igazság. De hát melyik író merné magát az igazság krónikásává emeltetni a gőg trónusán? Emlékeket és gondolatokat, elmeútvonalakat rögzítek, melyek most egy névtelen, királyához, hazájához hű, névtelenségbe elsüllyedt asztalterítőmester lelkiismerete előtt tiszteleg.
– Amikor Mathias bácsinak levelet küldtünk, így kellett azt megcímezni neki, és akkor amikor a Ferenc József fia, a tragikus véget ért Rudolf trónörökös ugye, hát öngyilkos lett, meg megölte azt a szerencsétlen kis Vecsera Máriát [a szeretőjét] mindig azt mondta a Mathias bácsi a nagyanyámnak, hogy: „Márikám, én tudom hogy meghalt a Rudolf, azt megmondhatom, de azt ne várjátok, hogy részleteket is elmeséljek, mert mindenik oldal megalkotta a maga igazát, ámbár csak Isten tudja azt, hogy mi az igazság, mert csak nála lehet az Igazság, ezt ugye Krisztus Urunk megmondta. A bűnre azonban sohasem lehet senkinek mentsége, még a keráloknak sem! (mert ugye itt mindenki várta, hogy akkor itten mi lesz magyarázatként kimondva) hogy most a trónörökösből egy szentkép lesz, de egy iszonyatos ember volt ez, mert az ölés az iszonytató bűn. Akik Magyarországon annyira várták őt, hogy majd az országot fölvirágoztatja, közben ő meg a szeretőjével mit tett.” A bácsi csak ezt mondta. A bácsi állt őrséget a koporsójánál egy hétig, mert hát most képzelje el, hogy nem csak öngyilkos lett, hanem ölt is [meg házasságtörő is volt] s ezt Rómában elintézni, ilyen sokáig tartott, de a bácsi egy szót sem beszélt erről, én ezt mind csak később, a dédanyámtól tudtam meg. Sokáig nem mertek erről sem beszélni. Amikor híre ment, hogy a trónörökös öngyilkos lett, a bécsi érsek ugye megtagadta az egyházi temetést, de hát katolikusok voltak, így az érsek nem is tehetett mást, hiszen a római katolikus Egyház az öngyilkosoktól – mivel a suicidumot halálos bűnnek tartja –, megtagadta a temetési szertartást. A bécsi érsek nyilatkozata után Ferenc József császár saját kezű magánlevelet írt a pápának., de hogy mi volt emögött, azt nem lehet tudni, mert annyiféle elmélet született akkor is, és most is terjeng mindenféle mendemonda. De a bácsitól semmit nem lehetett hallani, mert a Mathias bácsi olyan koronahű ember volt. Később az özvegyet egy szabadságra is elkísérte, mert megbíztak a tapintatában.
– Hát igen, akkoriban még komolyan vették a kárhozatot is! – sommáztam, mert ezeket a sírba vitt titkokat nem szabad feszegetni, és talán jobb is, ha nem tudjuk mi volt a teljes igazság, mert az ördögi tervek mögött a nagy kárhozatra vivő állt akkor is.
Most rögtönzött történelemóránkon a magyar apostoli királyi címmel járó kiváltságokat érhetjük tetten a történelem sátáni dühtől és ténykedésétől izzó katlanjában, de nem szabad nagyon közel menni hozzá. A Habsburgok ezekért a kegyúri kiváltságoknak nevezett előjogokért akartak mindenáron magyar királlyá koronázottnak lenni. (Mellékesen ide tartozik a Jeruzsálem királya cím is, mert a magyar uralkodók nem fosztogatni mentek a Szentföldre, hanem templomokat építeni, és ereklyéket a pápának elvinni) Nem saját jogkörükből adódott az, hogy a bécsi érsek figyelmen kívül hagyásával kaphattak pápai engedélyt, ez az apostoli Szent Istváni koronának szólt, mely mögött az állt, aki egyedüli örököse, és méltón jogos viselője, a Boldogságos Szűzanya, aki e korona okán neveztetik Magyarország Nagyasszonyának. Magyarország uralkodója mint apostoli király az egyháznak legfőbb kegyura. (Universarum ecc-lesiarum regni Hungáriáé patrónus. Fejér:. Codex: Diplqmaticus. IV. 3. 145)
– Ejha! Hogyan lesz ebből búcsúi hagyományőrzés? – fogtam a fejemet jelképesen, mert magam is éreztem, hogy a történelem sötét titkai mögött egyrészt személyes emberi bűnök, másrészt maga a sátán áll a démoni seregével. Egy barátnőm egyszer azt mondta, ha valaki halálos bűnt követ el, akkor melléje állt az ördög. Mária néni máris felmondja a búcsúi katekézist, s folytatjuk a nagy elmeutat, ő pontosan tudja merre járunk.
– No hát, ide figyeljen, az a búcsú, hogy a Jó Isten elengedi a büntetéseik egy részét, de ez csak a már föloldozást nyert bűnért járó, ideig tartó büntetés elengedése. Aki meggyónta és meg is bánta bűnét, és fel is lehetett oldozni.
Mária néni lelkének történelemkönyve ismét kinyílt, s mi csak ámultunk a 92 éves gazdag lexikon virágba borulásán. Mert neki mindenhez volt egy élő, hiteles története, amit ma tudósok történelmi ténynek neveznének, bár aligha vennék számításba a pár elemit végzett tanú tanítását, pedig én soha nem hallottam életszagúbb történelmet, mint ezektől az asszonyoktól.
– A Csíksomlyót is lerombolták [1661-ben a török-tatár csapatok a templomot és a kolostort is felgyújtották] egyetlenegy vak kis ferences barát maradt meg akkor, mert teljesen lerombolták, és akkor az akkori pápa hozott egy ilyen rendelkezést, hogy aki azt segíti újra felépíteni, akkor búcsúban részesülhet. Mindenki ment, és építették a templomot. [A templomhoz köthető hétévnyi búcsút még IV. Jenő pápa bullája rögzítette, és az mindenkor érvényes, bárki bármivel segíti a templomot, vagy Sarlós Boldogasszonykor meglátogatja]
– A búcsút annak lehet értelmezni, hogy a büntetések elengedése, és most mondom tovább a történetet.
– Mária néni, én magát javasolnám tisztelettel egy történelmi tévés műsorba, mit szól hozzá? Annyi fecsegés van mindenhol, annyi felesleges, és alaptalan okoskodás. Kellenének olyan gondolkodók, akik levonják a komoly történelmi következtetéseket az utódoknak.
Többen helyeseltek, Mária néni csak annyit tett hozzá, hogy „ezt a férje is javasolta már neki egykoron.” Hirtelen megállt a ceruzám, mert Csíksomlyó igen messze esett az ausztriai eseményektől, de az asszonynál ezek a nagy időugrások nem voltak szokatlanok. Kalandozásnak sem nevezhetnénk, ugyanis itt nem arról volt szó, hogy bármiféle mesét kanyarított volna bárakárkiről szerzett vagy hallott információk önkényes összerakása alapján.
– Neeem!
Ő hangosan gondolkodott, és tudatta velünk az elme fergeteges sebességgel működő nagy megértés-építkezését. Most értettem meg idős Barátnőmet, aki mindig mondja, hogy ha a tévében hall valakit, azonnal meg tudja állapítani, hogy igazat mond-e, vagy hazudik. Ők még tudnak megkülönböztetni, mert így gondolkodnak, mert az értelem is így működik, és ők az Istenre mutató értelem irányát követik, s megértésre jutnak, mert hiszik, hogy Istennél – ha máshol nem is – van igazság. Az igazságot kereső gondolkodóban az egyik kép előhozza a hozzá hasonlót, és így lesz igaz a megismerés. Ám most az asszony is leállítja a pergő filmet, tudomásul véve azt, hogy gyors és alapos észjárásának követésére hallgatósága még nem áll készen. Ilyenkor kisebb staniclikbe csomagolja a tananyagot, igen tapintatosan és nagyvonalúan, s hajlandó összefoglalni, ismételni, az elveszett fonalunkat azonnal újra ügyetlen kezünkbe adni. Ilyen a jó Tanító, aki mindig nagyvonalú és tapintatos. Most is, mint mindig, viselte a felelősség terhét.
– Hová is ugrottunk most az időben? Ja, a búcsúban járunk! – kacagott.
De most a búcsúba – úgy éreztem – nem kívánkozott., így én meséltem:
– Van egy csángó barátnőm, és ő sokat mesél a diószegi szokásokról, ott még nagyon tartják a hitet, és a szokásokat. Náluk már szombati napon mosakodik egész falu, és szó szerint, mert testet-lelket, udvart házat rendbe teszik, ahogy errefelé is mondják. Este gyónni mennek, ez nem maradhat el, majd másnap hosszú sorokban mennek a misére, és ott nagyon tartják a komaságot, így sok vendég is érkezik máshonnét is. Ott az a szokás, hogy mindenki hazavisz ebédre egy meszsziről jött vendéget, általában korban hozzá illőt, de ott a mise után mindenki fog valakit, akit megvendégelhet.
Julika néni azonban már a mulatságot meséli.
– Nálunk azokat szoktuk hazavinni, s ebédölni meghívni, akik zenéltek, akkor úgy neveztük, hogy a rezest.
– S a papot is meg szokták hívni? – kíváncsiskodtam, s meglepett, hogy hárman szinte egyszerre és késedelem nélkül feleltek, azzal a hangsúllyal, hogy hát hogy is lehet ilyet kérdezni?
– Hoóóógyne! Hát persze! – Mária néni felvette a szálat, s kezében tartotta. – Még lakodalmakba is, mindig, s akkor a pap éjfélkor kiitta a poharát és fejre állította.
– Miért? – csodálkoztam.
- Azért, mert tudta „máma már megyek misézni” – mondta, és hát így volt jól.
– Meg szívesen ottmaradt a pap mulatni is – igazolja Irénke néni – de úgy, hogy ő nem táncolt. A vendégek közt az asztalnál voltak olyan idős férfiak, mint amilyen ő volt, és akkor danótak. Szép magyar nótákat, s amit tudott a plébános, azt énekelte velük. És akkor, mikor azt mondta, hogy nekem elég már, akkor fölültették a lovaskocsira és tisztességesen hazavitték. Amikor fejre állította a poharát, mert akkor már holnap volt, és a vasárnap fölött még a pap sem rendelkezhetett, az az Istené.
– Mária néni, most ugorjunk egy utolsót, úgy elszaladt a délután, hogy lassan magukra köszönthetem az estét! Mi lett aztán a Mathias bácsival? Mert a császár meghalt, a botrány elült, megölték a császárnőt is, de a hűséges asztalnokkal mi lett?
– Amikor véget ért a nagy háború, és Őfenségének kellett a pénz, hát a bácsi (mert takarékosan mindig félrerakta) az egész vagyonkáját beadta a hadikölcsön-be – magyarázza az asszony, mintha mi sem volna természetesebb.
Azonban meglepettségemet nem tudtam elkendőzni:
– Azt úgy hívták Mária néni akkoriban, hogy hadikölcsön, hogy elvették az embernek a megtakarított pénzét? – ámuldoztam.
– Nem akarta elvinni először, mert ugye nagy volt a család, sok volt a halott, és akkor a plébánián be volt fizetve nem tudom mennyi pénz, hogy aki a halottak közül mindig sorra került, annak misét mondanak, ez ki is volt azelőtt függesztve a templomban. Ez a pénz azonban elvesztette az értékét, és ezt nem értette meg ugyan a Nagymama, de hát az nem lehetett, hogy a halottakért ne mondassanak misét, az a kárhozat veszélye volt, így előbb azt is ki kellett pótolni, de végül a bácsi odaadta a pénzét az egész keresményével együtt, így hát minden elúszott. Akkor a felesége az Zichben volt, mert ott volt a szülőháza. A Nagyanyámék szoktak neki vinni malacot, és hát az volt az érdekes, hogy vittek mellé takarmányt is, hogy etesse a malacot. De a néni azt mondta: „Das Erste bin ich, das Zweite bin ich, das Dritte bin auch ich, dann kommt das Andere.” (Az első vagyok én, a második is, a harmadik is én, és minden más ezután következik) Addigra a malac meg kinyúllott! – Erre harsány nevetés hangzott, mindenki szívből kacagott.
A világháború utáni állapotról Fekete István sorai jutnak eszembe, aki 1968-ban is azt írta, hogy „jött az összeomlás, mint mindig, és ebben az összeomlásban ha meg is nyerik hatalmak a háborút, a békét mindenképpen elveszítik, mert a pusztítás után minden összeomlik. Ebben az évszázadban – írja – eddig alig tettünk mást, mint összeomlottunk.” Hát, ezt én, mint a következő évszázad krónikása, ismét megerősíthetem, és most egyszerre van háború, és egyszerre összeomlás, és mindegy ki nyer, mert a béke már elveszett régen. Ma már ki adna, s kinek hadikölcsönt? Talán ha békesarcot vetnének ki? De alighanem erre csak az Úristennek van joga, s meglehet, nyögjük ezt a sarcot. Mert szigorú Úr, ki ott is arat, ahol nem vetett…
– A bácsi idővel aztán levelet írt a Stefániának (Rudolf özvegye), mert tudja, annak a trónörökössel való házasságából született egy lánya, de hát a lány az semmi, az nem trónörökös meg semmi nem lehetett, és akkor Stefániát egy nyári nyaralásra kísérte el, mert az asszony inkognitóban akart lenni, gondolhatja, a szenzációéhes nyelvek miatt, szóval elkísérte, mint testőr, meg egy daxli kutya volt velük. Amikor kérdezték tőle, hogy „Nem a trónörökös özvegyével látták-e?” ő erre azt mondta, hogy nem, ő nem is ismeri az asszonyt. A Stefániáék birtoka valahol Oroszvár közelében, a keleti határon volt, és a Stefánia hűsége jeléül végül kinevezte őt a birtok intézőjének, és akkor újra lett pénz is, meg minden.
Most elcsendesedtünk, mint az álmos gyermekek egy szép mesélés után, de ez nem volt álomba ringató, de jó érzés volt, mert igaz volt, valódi történelem. Senki nem okoskodott, nem válogatott az összeesküvés elméletek között, ez más nyugalom volt. Tudtak amit tudtak, amit egy tanú elmondott. Ha a történelemnek mindig korrekt tanúi volnának, egyenes megértéssel haladna az emberi elme a múlt, az elődök tetteinek megértésében, mint a sík víztükröt felszakító, de fel nem kavaró kis ladik, melynek távozása után a víz fodrai lassan újra a mélyre szállnak. De ma zátonyok, zuruboló durva ideológiarudakat kezükben tartó szolgalelkű emberek zargatják a múlt embereinek személyes elszámolás alá tartozó életét, és divat ma a történelmi elszámoltatás. De hogyan? S mivégre? Isten ítéletet ne vegye ember a kezébe! Isten mindent az akkor érvényes pillanat értelmében ítél meg, s tegyük ezt mi is így, akárha másokról, de ha magunkról is van szó.

*****************************************

 12. MÁRKUS KATALIN: ŐSZI ESŐK - NOVELLA 

 
Az asszony hálásan nézett férjére, aki a hintaszékben kényelmesen elhelyezte, majd úgy fordította a széket, hogy a kétszárnyú erkélyajtó üvegén keresztül a kertet láthassa. Kellemes késő őszi délután volt, az égen tündöklő Nap szikrázóan küldte sugarait a földre. A férfi súgott valamit az asszony fülébe, mire az elmosolyodott, és megsimogatta párja kezét. Ő válaszul csókot lehelt a homlokára, és halk léptekkel kiment a nappaliból, hogy a ház körüli teendőit folytassa.
Az asszony egy ideig a kertet figyelte, most nem bosszankodott, hogy a feketerigók jóízűen lakmározzák az amúgy is kevés almatermést. Éhesek szegénykék, nekik is kell a táplálék - gondolta magában. Már rég le kellett volna szedni, de ez a váratlan betegség teljesen felborította az elmúlt napokat...

Márkus Katalin

A napsugarak mintha csak vigasztalnák, meleg fénnyel cirógatták kezeit.  Figyelmét azonban, már más kötötte le, mégpedig a szomszéd cicája, akinek egerészni támadt kedve. Biztosan egérlyukra talált a fűben, mert  az almafa alatt lapulva, feszülten figyelt egy pontra. No, vajon lesz-e Cirminek uzsonnája? Még ezen tűnődött, amikor a cica háta hatalmas ívben megfeszült, és egy nagy ugrással  a feltételezett lyuk fölött landolt. Pár pillanat múlva már a szájában libegett zsákmánya, egy méretes egér. Kicsit odébb sétált, és játszadozni kezdett az egérrel. Elengedte, utána ugrott, pofozgatta, majd egy idő után éhes lehetett, mert jóízűen elfogyasztotta.
Az asszony ezt már nem nézte végig, tekintete a fák lombkoronáját fürkészte. A dús levélzet, bizony már megritkult, egyre több levél pihent zörgősre száradva a fák alatt. Hiába, egyszer minden elmúlik, a mi életünk is, és szemeit már elhomályosította az első könnycsepp. Nem törölte le, hagyta, hadd csorduljon végig betegségtől fáradt arcán... 
Míg lehunyt szemekkel ült, a hintaszék alig észrevehetően ringatta, és hamarosan álomba szenderült.
Álmában egy gyermekkori élményét élte újra.
 - Akkor is ősz volt, és egész vasárnap esett az eső.
A szürke, függőlegesen aláhulló esőfüggönytől, még a szomszéd házáig sem láttak el. A főzéstől állandóan párásodó konyhaablakra unalmában az ujjával rajzolgatott. Édesapja, időnként kiment, és egy-egy kosár vágott fával tért vissza. A verandán letette, sapkájából, kabátjából kirázta a vizet, majd egy előre odakészített gyújtósnak való fával, a bakancsáról lekotrogatta a sarat. Közben nagyokat toppantott, hogy minél kevesebb sár maradjon a cipője talpán. Mire megebédeltek, a ház melletti veteményesben a kiszedésre váró sárgarépa és zöldség sorok nyakig vízben álltak. Az eső meg egyre csak esett, Ő pedig már megunta az ablaküvegre rajzolást. Időnként tenyerével letörölte, hogy láthassa a vízben lebegő sárgarépa és zöldség leveleket. Tetszett neki a látvány, és a fentről lehulló esőcseppek is, mert, ahogy belepottyantak a sáros vízbe, kicsi buborékokat hagytak maguk után. A szél pedig apró hullámokat fodrozott a víz tetején.
A szüleit viszont aggodalommal töltötte el az egyre csak növekvő víz látványa. Még a végén bejön a házba, sóhajtozott édesanyja, amikor a három lépcsőből a legalsót már nyaldosta a víz. A szoba ablakán kinézve látni lehetett, hogy az útszéli árok is tele van sáros vízzel. Míg nézelődött, arra lett figyelmes, hogy szülei gumicsizmát húztak a lábukra, és jó vastag ruhákba öltöztek. 
 - Kimegyünk vizet eregetni, te csak nézelődj az ablaknál. 
Sírásra görbült szájjal hüppögte, hogy ő is szeretne menni. 
 - Szó sem lehet róla! Nincs gumicsizmád, nincs esőköpenyed, még azt sem tudom, holnap hogy tudsz elmenni az iskolába - mondta szomorúan az édesanyja. 
 - De én unatkozom! - nyafogott tovább. 
Végül édesapja azt mondta, hogy ha abbahagyja a nyafogást, olyan játékot talál ki neki, hogy tátva marad a szája. 
A szülők kimentek az esőbe, ő pedig szomorkodva az ablaknál álldogált. Egyszer csak észrevette, hogy a veteményesben valami fehér úszkál a víz tetején. Vajon mi lehet az - tűnődött, de ahogy a fehérség közelebb úszott, látja ám, hogy egyre többen vannak. Örömében már nevetett, amikor meglátta, hogy édesapja vízre engedte a baromfiudvar összes kacsáját. Azok pedig boldogan mókáztak a vízben. Időnként úgy lebuktak a víz alá gilisztát keresni, hogy csak a farkuk vége látszott a víz tetején. 
Már nem unatkozott. Ettől csak másnap lett még nagyobb az öröme, amikor reggel édesapja az ölében vitte el az iskolába. Kicsi volt még első osztályos, nem lehetett egyedül elengedni az akkorra már csak szemerkélő őszi esőben.
- Mosolyogva ébredt, és meglepődve látta, hogy nyoma sincs már a meleg napsütésnek. Az időközben feltámadt szél, bőszen sodorja szanaszét a lehullott faleveleket. Az égen sötét felhők vonszolják hatalmas hasukat, és egy nagyobb morajlás után nagy cseppekben eleredt az eső. Egyre sűrűbben esett, és a szél kíméletlenül csapkodta az erkélyajtó üvegéhez.
Kicsit megborzongott, és csak akkor vette észre, hogy míg aludt, férje betakargatta egy könnyű, de meleg takaróval. 
Már éppen szólni akart neki, hogy merre van, amikor megállt mellette, kezében egy bögre meleg hársfateával. Hozom az enyémet is, meg egy kis kekszet is, mert már biztos megéheztél kedvesem.
Pár perc múlva Ő is elhelyezkedett hintaszékében, és teájukat kortyolgatva nézték, hogy az eső és a szél milyen hamar átváltoztatja a kertet. A szél lapította fűben ázott falevelek tarkállottak, s takarták be a frissen lehullott piros almákat. A fák ágai pedig kopaszon hajladoztak, rajtuk már csak pár darab alma himbálózott a nagy szélben.
 - Ez a látvány, most majdnem olyan, mint gyerekkorom egyik őszén volt, már csak a kacsák hiányoznak.
A férje kicsit furcsán nézett rá, és kezét a homlokára tette, mert arra gondolt, hogy felszökött a láza.
 - Nem, nem vagyok lázas, mosolygott, de olyan szép álmom volt, ha szeretnéd tudni, elmondom.
A férje bólintott, Ő pedig halk hangon elkezdett mesélni.
 - Akkor is ősz volt, és egész vasárnap esett az eső...

……………….

Kiss Karola: Napnyugta (50x70 cm, akril- feszített vászon)

*****************************************

13. NAGY VENDEL ÉLETE VERSEKBEN

    

 Sorozat (tizedik rész)

 
MÉG AKARNI
- életkép –
 
Pincesorok árkán
száguld az idő,
enyészet ellen
küzd a jövendő.
Még akarni,
életben maradni,
hangját hallatni,
valahová tartozni,
hasznosnak maradni.
Téglák alól a fű

óvatlan kitüremkedett,
alattuk a gyökerek
kusza táncot lejtenek.
Szerény virág törekszik
serényen a fény felé,
nyúlánk nyakát nyújtogatva,
érlelődik magva.
Öreg gazda vaksi szeme
kapák között válogat,
ki akarná kertjében
egyelni a sorokat.
A régi vasa már
félig-meddig elkopott,
kérges öreg kezétől
kifényesedett a bot.
olyant keresget,
amely magától megy.
Már nem bírja a munkát,
gyalogszékre ül,
s úgy vágja a kapát.
Pendül a fáradt kapa most,
kalapált élétől,
hanyatt dől a gyom.
Erőt merítve
rukkol előre,
homlokát letörli
kökénykék kendője.
Demizson dugóját
mikor kicsavarja,
csapva kilöttyinti
ha víz van alatta.
Hogyha nemes ital
érinti ajakát,
szája fölött rést hagy,
könnyebb lesz az ivás.
Erős óbor ez itt,
nem valami lőre,
nem csigerrel köszön
erre a szőlőre.
Mikor harangoznak
pillanatra megáll,
keresztet vet reá,
emeli kalapját.
Ősei ereje,
konok lelkülete,
gazda makacssága
viszi még előre.
Hogyha ő is kidől,
fehérlik szemfedője,
unokája visz ki
bort a temetőbe.
 
A szekszárdi tanyasoron...
2019. február 06.
 

*

Lila Madonna

Tőled kaptam a szerelmet.

S az asszonyi öl melege

Akkor még bájos nagylány

Bátortalan ölelése volt tán.

S most lányodról fested a képet,

Mit sok évvel ezelőtt

Nekem is megígértél.

S nem látod a színét annak,

Mi a kemencéből kisült,

- Hisz az egész egy bíborszínű ragyogás -

Csak akkor, ha kihűlt a festék.

S a rézlemez pattogása volt

Számodra a legnemesebb égi zene,

A Szférák zenéje.

Mikor megégetted kezed

Az izzó zománccal,

Az is mennyei kéj volt,

Hisz nemes az anyag.

Kiállításokon a halk fuvolaszót

Felváltotta a szívünk hangos dobogása.

Meghatottan álltunk a nemes körben,

Lila színben pompázott a Madonna

Ült ölében a kisded a glóriával.

Kis kékfejű szögön lógott a kép,

S feszült keretében a bőr.

Felkaptam a fejemet,

Mint űzött gímszarvas a vadászkürtre,

Ha keríti a hajtó,

S szívében felhangzik a riadó.

Úgy feléledt bennem minden,

A múlt, a rossz, meg a jó,

És elcsitul a szó.

 

*

Csillagpor

Ímhol a kép...

Elkészült végre egészen,

S keretében feszül a vászon.

Rézdróton lóg,

- Mint akasztott ember -

Ettől talán többre érdemes.

Vajon meghal-e a festmény,

Ha megszáradt rajta a festék?

Vagy csak azután él igazán?

Hiszen elméddel érted,

És a szíveddel érzed,

S ecsettel fested a szíved baját.

Több éve már.

Fested a múltad, padlás rejtekén,

Lelked mélyén él még a remény.

Serceg a sörte, és ha a

Megboldogult sertés átérezhetné...

Hogy míves munka készül általa.

Mikor festesz, szeretném fogni a kezedet.

Érezni a mozdulatot...

Mitől lesz az a fess kis folt ott?

S hogyan húzod a vonalakat?

- Sejteni a ködön át az erdőt -

Tudom, sorsoddal nem vagy elégedett.

Többre hívattál, de talán nem is éred meg,

Hogy megismerjék művedet.

Csillagpor vagy!

A mindenség apró része.

Mely, ha egybeörvénylik

Hatalmas csillaggá elegyül,

S ha magas hőfokra hevül,

Szupernóvaként felrobban,

Energiát árasztva szétterül.

S apró porszemként újra küzdhetsz...

- Egyedül.

Így vagy te egy porszem,

A nagy tömeg izzó része,

Mely a munka lázában hevül.

Talán léted holnapra már

Az űr végtelenjébe repül.

Te nem lehetsz ott sem egyedül.

Pontokból áll a halmaz,

- Láss csodát-

S tekints a képre!

Töredékekből áll össze

Az élet egésze.

 

Gyermekkor

Régi a vakolat,

Málladozó már,

Rajta kopottas

Sárga a máz.

Lyukacsos kockáiról

Azt gondoltam:

Kekszből van a ház.

 

*

CSAK ÁMULOK ÉS BÁMULOK

 

Mostanság ha elgondolkodom,

magamnak ha felelek,

egyik ámulatból

a másikba esek,

hogy néha megfelelek,

magam magamnak,

mindenféle értelemben véve.

rájöttem hosszú éveken át,

ha mindig azt csinálnám

ami érdekelne,

soha nem kellene dolgoznom

ebben az életben.

lehet ez csupán álom

kitalálhatja bárki,

jó munkát és szép öreg embert

ritkán lehet látni.

s láthatja akárki,

nem én vagyok a királyfi.

a csúf boszorkát, vagy a békát

nem csókolja meg senki,

inkább elveszejti.

belöki a kútba vagy a tóba,

ahonnan kifogja az aranyhalat,

benne több bizodalma maradt.

vagy forró kemence lyukába taszajtja,

sötét éjszakába.

csak ámulok és bámulok,

nem mindegy, hogy egy húron pendülök,

vagy egy pendelyen húrolok.

s ha mint hal nem váltod be ígéreted,

hamarvást előkerülhet a tepsi.

megsütnek hagymán, vagy roston,

túladnak egy ilyen koloncon,

veszekedhettek a koncon.

hiába gondolkodol újabb gondolatról,

hiányzol mint bili az ágy alól,

imádat fogaid közt mormolhatod.

a kútmérgező nem piszkít a kútba,

csak a kávájára,

aztán belerúgja.

csak ámulok és bámulok,

újra meg újra.

nem a vizet mérgezi csupán,

a lelkedet is bután,

ügyetlenül sután,

ha az van, amire gondolok.

előkerülnek bugyuta gondolatok,

okok és okozatok,

magasabb fokozatok,

lassan eléri a plafont.

lépten nyomon követhetsz,

nem ígértem neked

könnyű versezetet,

pörömben bojtárom lehetsz.

lepedő ráncán ne perlekedjél,

ettől függetlenül is

jó belharcos lehetnél.

gyere aludjál minálunk,

világmegváltósdit játszunk,

aki nem hiszi el nekünk,

annak utána járunk.

2017. október 09.

 

*

EURÓPA KÖZEPÉN ÉLEK ÉN...

Emlékezés hatvan év fényében

 

Hamis próféták sürgetik

Végre induljunk el

Európa felé,

Hová menjünk, hiszen itt élünk

Évszázadok óta,

Európa közepén.

Nem kell fújni újabb indulókat,

Nekünk megfelel a régi

Himnusz és a Szózat,

Mely keveredik gyári gőzdudák

Harsány jelszavával,

A munka dalával.

Talán István király

Vetette el végleg

E szent földbe

Azt a magot,

Amit ezredévekig

A magyar nemzetség

Magával hordozott.

Hogy Európa közepén,

Kárpátoknak ölén

Megálmodjon egy államot,

Kemény kézzel fenyítve azt,

Ki a másik hitért buzgólkodott.

S azóta a búzaszem

Milliónyi vékával terem,

Jelenti az életet,

Adja a kenyeret.

Követelve ezernyi

Verejtéket és könnyeket.

S az talán véletlen lehet?

Ha megnézel egy búzaszemet,

Azonnal feltűnhet,

Hogy könnycsepp alakú

A búza szeme...

S ha éles késeddel

A magvat félbe vágod,

Belsejében Jézus

Ragyogó arcát látod

Tündökölni...

E dicsőséges ünnep fényében.

Mert jaj azoknak

Kik hitet vesztettek.

Oda születtem

Hol az anyaföldet

Lánckerék hasította,

Hol vérünket

Idegen láb taposta,

Hol férfiakat és nőket

Gyereket, és időset

Lőttek halomra.

Ide születtem.

Emlékezz ezekre...

Ide születtem

hol nemzetünket

oly sokszor feszítették

gyalulatlan keresztre.

hol becsapott emberek

szebb jövőt reméltek,

félrevezetettek

Szuezt kerestek,

lelőtt anya kezében

még meleg volt a kenyér

vitte volna haza

az éhes gyereknek.

ráfolyt ifjú vére

az új kenyérre.

Ide születtem,

hová magot vetettem,

s a drága föld ismét

új gazokat terem,

beivódva a génekbe.

egyenes kaszával

nem lehet levágni őket.

türelmetlenkedve

csak várni, csak várni.

Ide születtem

hol kevés a gyermek,

talpukon az útilevél

messzire mennek.

mindezt látják most

a felakasztottak,

rendőrlovakkal

megtaposottak,

Corvin közben elhantoltak.

Rádiónál kik meghaltak,

Ősi Hazától elszakítottak,

nem ilyen jövőről álmodtak.

a kőtáblák egymásra mutogatnak.

Oda születtem

hol ha a virágot tapossák,

akkor ontja leginkább

bódító illatát.

tűzzél kalapodra

zöldellő faágat

jó lesz az minékünk

jelt adó virágnak.

Zászlóink vezesd

Hős diadalra.

Ajkunkat dicsőség

Fakassza dalra.

Lobogónk lobogva

Zúg el a széllel,

Süvítve, csattogva

Vezérel éllel.

Nem baj ha lyukas is,

Hiányzik a címer,

Diadalra száguld

Éjt kergető hévvel.

Regéket mesél

Régmúlt emlékével.

Vidáman lobog

Új idők szelével.

Mindennapi forradalmunk

Meghitten nemes

Fénylő erejével.

Zászlónkat lobogtasd

Örök dicsőséggel.

S ha majd száz év múltával

Megkérdi gyermekünk,

Miből mivé lettünk,

Büszkén láthassa,

Él még nemzetünk.

2019. október 23.

Az 1956-os forradalom évfordulójára.

 

*

Jelek a Fehér Bot napjára

Október, a LÁTÁS hónapja

Az értelmes ember

Mindenre felfigyel,

Megmutatja sorsunkat

Csak érteni kell,

mit mond a jel.

A Föld sarkain

Tonna számra

Omolva olvad a jég,

A sivatagokat

Száguldva tágítja

A szárító szél.

Homok alól menekül

A méregfogú vipera,

szomjazva szikkad

A sárguló levél.

De az emberek

Nem értették a jeleket,

s ez káoszhoz vezetett.

Évek óta testemen a jel,

hogy nem látok,

ezt nem hiszem el,

odafigyelve észreveheted,

ha nem érzékeled,

jól elrejtezkedett,

örülök Veled.

Hogy félre ne értsék

bizonytalan lépteimet,

fehér botot veszek kezembe,

mint egyetemes jelszerkezetet,

magammal cipelek.

Hadd lássák ki vagyok,

vagy nézzék mi vagyok,

s mi nem vagyok.

Segítség ez nekem,

vezet, hogy merre menjek,

figyelmezteti az embereket,

mutatja a szegleteket,

és az egyeneseket.

*

Látásmódom megváltozott

Néha Eltűnődöm a

Magyarok némely szaván,

Mikor a vak mondja,

Megnézem, s látom.

Képletes talán.

Hiszen Nem vagyok vak,

Csupán csak nem látok.

Micsoda különbség!

Ugye csodáljátok?

Azt hogy világtalan,

Szívből utáljátok.

Gyönyörű ez a nyelv,

Mindent kifejez,

Örömöt, bánatot,

Minden árnyalatot,

Bátor, okos,

Bugyuta gondolatot.

Végül is beláthatod,

Lehet jó a meglátásod,

Akkor is, ha nem látod.

Reméljük meglátod,

Ki marad végül a barátod.

Mi csak emlékezünk csupán,

nincs mit ünnepelni egyáltalán,

elkerül bennünket a szivárvány,

így a Fehér bot napján,

megmarad a ködmárvány,

magunkban azt kiáltjuk,

nem önámítás okán,

Így is szép a Világ.

A Fehér bot vigyázzon ránk.

Szekszárd, 2021. október 15. A FEHÉR BOT napján

Az sem véletlen talán, hogy Édesanyám neve napja van a Fehér Bot napján? 

Fentről vigyáz reám TERÉZIA

Szegzárdi Nagy Vendel -  Arany Bot különdíjas költő -2018 

*****************************************

 14.   A.K. ANDRÁS: BETOLAKODÓ – NOVELLA 

 
A lányom ma odajött hozzám. Apa, beszélnünk kell. Az arca és a hanghordozása komoly volt. Tizenhat hónappal korában ismerkedett meg egy fiúval. Első szerelem. Igen, az csodálatos, euforikus tud lenni. Hónapokig nem merte bemutatni nekem. Pedig a lányom már elmúlt huszonegy. Vajon okkal tette ezt? Minden bizonnyal. Nyíltan, felvállalva minden következményét, nem rajongtam a román, a cigány, az amerikai és még sorolhatnám nemzetiségekért. Nem volt ebben semmi faji dolog, csupán negatív élettapasztalataim tömkelege. És abból bizony volt jó sok. Ez is bizonyítja, Istennek igenis van humorérzéke. Öt hónappal a megismerkedésük után, a kerti kapuban ott állt egy rettenetesen beijedt, de annál szerelmesebb román fiú. Nem vagyok kis ember, se gyenge fizikumú sem túlzottan bizalomgerjesztő fizimiskájú. És az idegenekkel meglehetősen távolságtartóan viselkedem. Nálam a bizalmat ki 

kell érdemelni.

A.K. András

És el kell ismernem, ez a fiatalember alapból harminc 

kilométer hátrányból indul. A lányomért jött, és tőlem kéri. 

És még tetoválása is van! Arcán egyszerre láttam 

félelmet, megdöbbenést és tanácstalanságot. Éppen 

csak megkezdtük a márciust. A múlt héten még hó 

volt, éppenséggel nem lehet az mondani, hogy meleg van. 

Hisz reggel kaparnom kellett a jeget az autóról. Itt, ahol 

élünk, ezeregyszáz méter magasan ez jó időnek számít. És 

ahogy nyílik a kapu, ott állt egy száznyolcvanöt centi 

magas száztíz kilós, birkózó kinézetű tag, kisebb 

sörhassal, strandpapucsban, alsó nadrágban, pólóban, szalmakalapban, zokni nélkül. Arcán mély forradások. Nem szólt semmit se, csak vár. Ez voltam én. Alig egy perccel azelőtt közölte velem a lányom, valakit be akar mutatni. Na, hát az a valaki, fél órával korábban jött. Amikor az embermagasságú kertkapun kopogtattak, én már tudtam, ő az! Brezsnyev sűrűségű és állagú szemöldököm összébb húzva, szemeim beszűkültek. Mint annak idején mesterlövészként, mikor a célra tartottam. Hasamat behúztam, mellkasom kieresztve kihúztam magam. És ő ott állt előttem, mint egy beijedt kiskutya. Értelmes szemei riadtan meredtek rám. A kaputól majd két méterre. Azon gondolkodtam, hogyan tudott kopogni. Amikor szinte azonnal kinyitottam a kaput, de akkor ő már ott állt. Szinte alig hallhatóan, kissé remegő hanggal elkezdte mondani. Ki is ő, és miért jött. Nagyon figyelnem kellett, hogy halljam öt. A bal fülem még anno zsoldosként kapott légnyomást. Így fejem kissé elfordítva úgy nézhettem ki, mint aki most azonnal nekiugrik és széttépi darabokra. Mint oroszlán az áldozatát. De a fiú nem hátrált, nem adta fel. Folytatta tovább. Ez tetszett benne, tehát bírja a pofont állva! Folyékonyan beszélt németül. Utólag mesélte lányom, barátjának ott és akkor halálfélelme volt. Úgy gondolta, itt a vég. Olyannyira, hogy fel sem tűnt neki, alig elhagyva a februárt, ott áll előtte egy tag, szalmakalapban, strand papucsban és alsógatyában. A mondandóját elhadarta, majd megrekedt a csend a térben. Újra elkezdte hát, ekkor közbevágtam. Értettem minden szót. Láttam a rettegést és a bizonytalanságot a szemében. Már kezdtem sajnálni őt. Előttem állt egy szintén száznyolcvanöt centi magas, majd százkilós kisportolt értelmes és bátor fiatalember. A korkülönbséget, ha el lehetne tekinteni akár én is lehettem volna. Rettegett tőlem, de meg nem hátrált. Azt tudni kell, az emberek általában félnek tőlem. Természetesen alaptalanul. Mert mindenki az első benyomása alapján ítél meg. Az meg sajnos olyan, amilyen. És ezen a pletykák se sokat segítenek. Mert a hírem, megelőz mindig. És azok általában erősen túlzóak. Igen, forgattam fegyvert. Igen, voltam háborúban. Igen, ha oda csapok, ott valami törik. És igen, hamar eljár a kezem, ha okot adnak rá. Mégis, alapjában véve kedves, jószándékú, segítőkész ember vagyok. Soha nem vagyok igazságtalan és a gyengébbet nem bántom, inkább óvom. Bár, ha jobban meggondolom, ez az ifjú nem gyengébb nálam!
– Gyere be! – Próbáltam barátságosan mondani, de valójában egy rémisztő morgás lett belőle.
Nem mozdult. Nem tudott mozdulni. Az életösztöne, nem engedte. Ekkor jelent meg a huszonegy éves kislányom. Próbálva, menteni a menthetőt. Elhaladt mellettünk, kezén fogta a barátját és már húzta is maga után.
– Elmentünk moziba, majd jövünk. Látom megismerkedtetek. Most sietünk mert elkésünk.
Valóban moziba mentek, de szó sem volt késésről. Majd egy órán keresztül még várniuk kellett. Az ominózus eset után két hónapig nem is láttam. Viszont a lányom szisztematikusan nekiállt puhítani. Mit mondjak, nem akartam megmakacsolni magam, de ha akartam volna se lett volna semmi esélyem se vele szemben. Tudta jól hol a gyenge pontom.
Most meg itt ül mellettem, több mint egy évvel később.
– Apa, beszélnünk kell.
– Mondd kislányom! Csak nem nagyapa leszek?
– Apa! Ez most komoly. Kérlek, figyelj rám! Nincs hová mennie, a szülei épp most dobták ki otthonról. Szeretném ezt megbeszélni veled.
– Értem. De mi a kérdés?
– Hát, itt maradhatna-e addig, amíg nem találunk egy albérletet magunknak. Majd elmegy dolgozni az iskola mellett.
– A válasz egyszerű, nem! Szó sem lehet semmiféle albérletről. Marad és kész. És te is. Szépen nyugodjon le mindenki. Szégyellném is magam, ha nem férnénk el öten kétszáznyolcvan négyzetméteren.
– Rendben apa, de lenne itt még valami.
Kinyitotta a bejárati ajtót, ott állt a fiú egy kisebb nejlon szatyorral a kezében. Nem szólt semmit sem.
– Gyere be fiam! – Szóltam hozzá barátságosan.
És ekkor, elsírta magát.
Én mentem át a szüleihez elhozni a ruháit. Apja nyitott ajtót. Tekintetéből áradt a düh. Bemutatkoztam neki. Az apja rögtön nekiállt magyarázkodni.
– Állj! – Szakítottam félbe. – Nézd. Nem érdekel mi, az se hogyan történt. Nem érdekel ki a hibás, ki és mit csinált. Én nem ítélkezek. Csupán szeretném közölni veled, mint apa az apával. A fiad nálam van, a lányommal. És jó helyen van. Nem azért vagyok itt, hogy bárkit is számonkérjek. Bármikor keresheted, ha akarod. Viszont, a ruháit odaadhatnád. Ha nem megy, mond. Akkor veszünk neki újakat.
A düh átváltott szégyenbe, majd megbánásba.
– Hisz a fiú még iskolába jár, nem dolgozik. Nincs keresete.
– Most nem kell semmit se mondanod. Az idő, majd helyrehozz mindent.
Kínos csend szállt le közénk. Amit az anya tört meg. Összepakolta fia ruháit. Neheztelő pillantásával majd ledöfte párját. A kezembe nyomott két nagy, jól telepakolt táskát. És csak annyit mondott: köszönöm.
Ez több mint három éve volt. Azóta a fiatalok rendesen összecsiszolódtak. Idővel a szülök is megbékéltek a fiukkal. A leendő vőgyerek, befejezte az iskoláit. Most, Programozó mesterként dolgozik egy igen jó hírű nemzetközi cégnél. Lányom még egyetemi tanulmányait csinálja. Még velünk élnek és remélem, ez a jövőben is így marad. Most építgetik saját vállalkozásukat. Nem, azt nem én finanszíroztam! Nem is tudnám. Csupán megteremtettem a biztos családi hátteret, míg elindultak. Hagytam őket a saját erejükből építgetni jövőjüket. Nyerni és veszíteni. Mert abból tanulnak. Nem vártam érte se elismerést, se jutalmat. Egy apának ez a dolga. És bizony nekem két saját és egy fogadott gyermekem is van. Pár hete, mindketten részt vettek az egyetemen egy kurzuson. Befutott, nemzetközileg elismert cégek tulajdonosai tartottak előadásokat három napon keresztül. Hogyan is kell egy céget felépíteni a semmiből. A feleségem mutatta meg a jelentkezési lapjukat. Sok más mellet, volt rajta egy kérdés is: Ki az a személy, akiben feltétel nélkül megbíznak és akinek adnak a véleményére, és miért? Az én nevem volt ott. A magyarázat rövid. Mert apánk mindig ott van, ahol szükség van rá.

............................

Zsíros Ari: Aranyszőnyeget terít az ősz - festmény

*****************************************

 15. VERSEK INNEN – ONNAN 

 

József Tibor: A csónakos

 

Nem is olyan rég,

a különbség pár év,

ismerőssel találkoztam,

vele mindig paroláztam,

s kezem nyújtom felé,

de ő szóval tört elém,

nem mentegetőzött,

hát így kezdődött…

Csak mondta hűvösen

majdhogynem dühösen,

feltört emlékekre utalt,

felrótt, és idézett múltat,

s a rám rakott bélyeg,

melyből mit sem értek,

tőle úgy ért a pofon,

mint idegent vagy rokont.

S akár a hagymahéjat

bontja lelkem darabokra…!

Csak a Hit!  és józanság a folt…!

S ezzel okozok gondot?

De válasza tömör volt,

s üzenete meglepett,

a végig hideg, szenvtelen:

Nem egy csónakban evezünk…!

Nem, amit közösnek nevezünk

a zászló, a haza, az otthon?

Zúdítom rá tromfom...!

… megfelelni senkinek,

de lenni mindenkinek

a marionett bábja,

a tegnapban, a mában,

és holnap, Nem leszek!

Mert a fél nem egész

a gomba is penész.

A csendem már rendjén

a színpad, az álarc emészt…!

 

Kaposvár, 2018.

…………………

 
Erdős Sándor: Az erdő csodája
 
Bús, szomorú ma az erdő
könnyezik egy falevél,
bokrok alatt szeméthalmon
füst ül, mint egy szemfedél.
 

Fulladoznak ifjú cserjék
por üli a lombokat,
kókadt szirmú kis virágot
műanyag zsák fojtogat.
 
Néhány apró szürke egér
gyülekezik a réten,
a kidobott sok szemetet
gyűjti össze serényen.
 
Szarvas tépi agancsával
szél hordta fóliákat.
A szorgalmas vörös mókus
is összegyűjt egy párat.
 
Megsajnálták néma fákat,
kik moccanni sem tudnak.
Csúnya ember szemetétől
leveleik sárgulnak.
 
Úgy döntöttek kézbe veszik
ők a saját sorsukat,
visszaviszik feladónak
nem szórakoznak sokat.
 
Reggel, mikor felkelt a nap
sápadt arccal néz körül,
apró erdei állatok
nem ültek hát tétlenül.
 
Az összes szemét, mi az erdőt
fojtogatta csendesen,
Visszakerült a városba
a házak előtt pihen.
 
Tanakodtak, nem keveset
az ámuló emberek,
kiserdőbe szégyenszemre
visszavinni nem lehet.
 
Mit tehetünk? kérdezgetik
egymást a büszke népek.
Hasznosítsuk akkor újjá
inkább most az egészet.
 
Úgy is tettek és nem csak most
ezek után minden nap,
hisz ki szemetet hasznosít
sok szép dolgot visszakap.
 
Vidám is volt erdő népe
tiszta lett az otthonuk,
bokrok, fák is örvendeznek
zölden csillog a lombjuk.

……………….

 
Hajdan Vali: Szilánkjaim

Tudunk-e még szeretni?
Magot vetni, nevetni?
Mi zúdul, mint lavina,
mit mond erről Vali, na?
Versben, dalban van ima,
meg lehet hallani ma?
Embereket edzi ma,
őszben ezért lett zima!
 

Szívem szomorúságában,
magam nyomorúságában,
Vele maradok a mában,
élő Isten oltalmában.
Bízom a tanításában,
Jézus szabadításában.
Megerősít mindig engem,
van mit innom és mit
ennem.
Megsúgja, hogy mit kell
tennem,
segít tovább hittel
mennem.
Könnyebb így levegőt
vennem,
s ma is hirdetnem Őt
fennen!
 
Ma még mehetsz, ma még
szaladsz,
lehet az is elég, ha adsz!
Sötétségben ma fényt, ha kapsz,
jó, ha abban vagy és maradsz!
Megláthatod azt, hogy haladsz,
Istennel győzelmet aratsz!
 
Szembe kell nézni az arccal,
minden nap egy újabb harccal.
Letenni kezünkből a tőrt
és nem nyúzni tovább a bőrt.
 
Adjunk hát esélyt ma magunknak,
illata legyen a szavunknak!
Aki ma erre vagy arra szavaz,
ne legyen életnek
kudarca az!

……………….

 

Bartók Ferenc: Más ez a világ!

 

Bruttóban jól élek,

Nettóban meg szétesek.

És ha túl gyorsan megyek,

Akkor sem fékezek.

 

Nyomkodom a telefont,

Rágcsálom a chipszet,

Nem törődve azzal, hogy

Holnap majd mi lesz.

 

Ez egy egészen más világ,

Nem kell már a kása,

De annak azért örülök,

Hogy nincs itt már a Szása.

……………..

 
Szőcs Éva: Fenyves erdő
 
Fenyves erdő benned jártam,
megöleltem sok-sok fádat.
Annyi erőt adtál nékem,
éreztem a büszke léted.
 

Felmagasló ágaidat,
zöld csipkébe fonta a Nap.
Tobozkáid csüngnek szépen,
mint egy játék földet érnek.
 
Törzsed, gyanta illatát
minden nap magamba szívnám.
Suttogásod halk moraja
legendákról zúg egész nap.
 
Gyökereid szerte állnak,
kapaszkodnak kősziklákba.
Úgy szeretik ezt a földet,
ha vihar jön ki nem dőlnek.
 
Behunyom szemem egy percre,
madárének zeng fülembe.
Bárhol járjak, visszavágyom,
álmaimban fenyvest látom.
 
Hajladozó kecses fákat,
örökzöld, csipkés ágat.
Gyanta illatot érzek nyomban
Szemeimből könnyek folynak

………………

 
Lovag Dáma Nagy Cynthia: Nincsen férfi
 
Szép dolog, ha a fülemüle dalol,

bár meglehet, most farsul szólt!
Félreérthette a dolgot,
s most összevissza
csiripel a kis álnok!!
Nincsen férfi, kiért szívem
dobogna, meg kell gondolni,
hisz az élet nem egy égig érő lajtorja!!
Jól vagyok én egyedül,
testemen senki sem hegedül!!
Lelkem magányos húrja most csak befelé pendül.
Várat még magára a szerelem, de ígérem nem
kerülöm el, ha szembejön velem!!
 
N.C. jogvédett vers

………………..

 
Szilágyi Anita: Virágot hoztam

"Szoktatom szívemet a csendhez",
Sírkertedre teszek kék rózsát,
Hangod lágyon simul szívemhez,
Szemed szórja Nap sugarát,
 

Az idő cudar, zord volt hozzánk,
Közösen édes volt minden nap,
Szerelemért fényt feláldoznánk,
Szívem fagyos lett, mint a jégcsap,
 
Kereslek a fényben, fürkészlek,
Kegyetlen halál rád lecsapott,
Bárányfelhőkbe beültetlek,
Gyász fellélegezni sem hagyott,
 
Rideg márványból rám mosolyogsz,
Odaát egyszer találkozunk,
Lelkem tengerében Te csobogsz,
Vízcseppekben mi eggyé válunk.
 
József Attila idézettel.

.................................

A járványos gyermekbénulás elleni küzdelem világnapja: október 24.

 
Demeter Jutka: A túlélők/ sorstársaimnak/
 
.. a megmaradtak
fogynak, de
még vannak.
A túlélők,
az alázatosan
kérők.

A küzdők, a nyerők,
a félelmet már
nem ismerők.
Megharcolták a
harcot.
Felneveltek sok
suhancot,
aki nem nevelt a
kihívásnak, az életnek,
Ő is megfelelt.
A túlélők,
a makacsul kitartók.
Nem mondanak
hátraarcot.
A ragaszkodók,
néha csak a
saját hajukba
kapaszkodók.
Akik, ha őrzik a párnát,
álmodják mindenki
álmát.
Álmodnak egy jobb
világot,
lelkükben őrzik még
az életet, a tűzvirágot.

.................................

Elter Istvánné: Itáliai nemes hölgy

*****************************************

 16. POÓR EDIT :  EL CAMINO HISTÓRIÁJA 

 
   Az El Camino spanyol neve Camino de Santiago. Id. Szent Jakab apostol Spanyolország védőszentje és védelmezője. Ezért Szent Jakab – útnak is nevezik a zarándokok. A Kelta időkben a Tejút szimbóluma is volt.
  A mai zarándokút a Santiago de Compostela székesegyházába vezet, mivel Id. Szent Jakab apostol földi maradványait őrzi. Egyre többen indulnak el erre a zarándokútra. A magukat vallásosnak tartó embereken kívül, azok is, akik keresik önmagukat és különböző kérdéseikre keresnek választ. A hosszú gyalogló út során ugyanis, mindenki közelebb kerül önmagához és Istenhez.
Miért olyan különleges ez a Szent Jakab – út? Ehhez meg kell 

ismerni Id. Szent Jakab apostol életét.

Poór Edit

Betszaidába született, az idősebb nevet kapta, a megkülönböztetés miatt az Alfeus fiától Ifj. Jakabtól. Az Id. Jakab, János testvére, Zebedeus és Szalóme fia.
Apjától örökölte a mesterséget halászatból éltek. Éppen a hálójukat javították, amikor Jézus elhívta őket. Péter, János mellett Id. Jakab a harmadik, akinek Jézus különleges feladatot szánt.
Péter az egyház szikla alapja, János a szeretett tanítvány, Jakab az első vértanú az apostolok közül. Kiváltságos helyzetekben, Jézus csak hármukat vette maga mellé. Így olyan élményekben is volt részük, mely kilenc társuknak nem adatott meg.
  Jakab robbanékony természetű, de jóságos férfi volt. Amikor az egyik alkalommal a Szamariaiak nem akartak szállást adni, öccsével együtt felháborodva, így szóltak; „Uram, ha akarod, lehívjuk az égből az Isten nyilát, had pusztítsa el őket.” Jézus ezért elnevezte őket „mennydörgés fiainak”. Jakab odaadóan várta Isten országát, hite rendíthetetlen maradt.
Szalóme asszony leborulva Jézus előtt kérte, hogy fiai közül az egyik a jobbján a másik a balján üljön majd országában. Erre Jézus így szólt; „Nem tudjátok mit kértek. Tudtok - e inni abból a kehelyből, amelyet majd én iszom.”? – „Tudunk” - felelték. A Mester így folytatta; „A kehelyből fogtok ugyan inni, de a jobbra és balra ülést, nem az én dolgom adni. Az azokat illeti, akinek Atyám szánta.” A többi tíz tanítvány ezt hallván megneheztelt rájuk. De Jézus így szólt hozzájuk; „Aki nagyobb akar lenni közületek, szolgátok lesz, aki első akar lenni, rabszolgátok lesz. Az ember fia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért.”
Id. Jakabban jó talajra hullottak a Mester szavai. Jézus feltámadása után Judeában, Szamariaban hirdette Isten igéjét, sokakat elvezetett a keresztény hitre. Ő lett a Jeruzsálemi egyház püspöke.
Valóban ivott az Úr kelyhéből az egyház oszlopa volt. Agrippa király, amikor az egyházra támadt, elsőként Id. Jakabot végezte ki lefejezés által. Ő lett az első vértanú az apostolok közül.
Az őt őrző katona látva hitét, állhatatosságát, kérte; bocsásson meg neki.
– „Béke legyen veled” – válaszolta és megcsókolta.
A lefejezést követően a kísérő katona is kereszténynek vallotta magát és mellé térdelt. Ezért Agrippa őt is lefejeztette.
Nem engedte eltemetni, ezért a tanítványok a holtestét ellopták. Márvány szarkofágba tették, majd egy hajóra rejtették. A hajót elfelejtették parthoz kötni. Így a víz elvitte Hispániáig, a mai nevén Spanyolországig.
Itt temették el, egy csillag jelezte sírját, nagy fény vette körül. Ezért a helyet Csillag mezejének nevezték el. A megtalált sírt, nagy tisztelet övezte. Kis kápolnát építettek felette.
II. Alfonz asztúriai király ezt kibővítette, azonban az arabok lerombolták, de megkímélték a sírt. Ezen a helyen épült a bazilika, mely ma is áll. Szent Jakabot a legjóságosabb, legerősebb pártfogóként tisztelik.
A mai napig egész Európából százezrek zarándokolnak sírjához. Így lett a zarándokút neve Szent Jakab út, azaz El Camino.
Ez a különleges zarándokút, már sok írót megihletett és filmek is készültek róla. Valóban nagyon mélyreható érzések kerülnek felszínre az út során. Maga Id. Szent Jakab missziós útjának ereje lengi át az egész szférát. A hit, szeretet és reménység végig vezeti az úton járókat. Sokan gyógyulnak meg ez idő alatt, vagy éppen a károsszenvedélyüktől szabadulnak meg. Feltöltődnek egy olyan jóval magasabb rezgésű energiával, amely más fókuszból ad rálátást, az életükre.
 
Debrecen, 2023.09.08.

*****************************************

 17. VERSRŐL – VERSRE 

 

Márkus Katalin: Rózsák a kertünkben
 
“Szép virág a rózsa, hát még a bimbója,”

olyan kívánatos, mint a szép lány csókja,
harmat friss cseppjeit napfény csillogtatja,
lágyan fújó szellő táncolva ringatja.
 
Meleg nap fényétől kinyílnak szirmai,
csókot lehelnek rá leánynak ajkai,
illatos virágon pillangók pihennek,
zöld levelei közt tüskéi figyelnek.
 
Anyánk kertjében is szép rózsák nyílottak,
rózsalugasában sokszirmú pirosak,
magas tearózsák voltak a legszebbek,
féltőn simogatta reszketeg kezekkel.
 
Sokszor ült közöttük, teste ott nyugodott,
elmúlás miértjén néha szomorkodott,
rózsái szirmával hintettük nyughelyét,
óhaja teljesült, Isten óvja lelkét.
 
2024. Idézet: Arany János A legszebb virág című verséből.

……………….

 
In memoriam Fellner István

 Szabó Tiborné Gerencsér Hajnalka: KERESEM A LELKED
 
Nézem a fotókat, mennyi - mennyi emlék,
A sok közös munka - temérdek ajándék.
Megelevenednek a régi emlékek,
Tudod Apa, nagyon szeretlek Téged .
 

Keresem a lelked, olvasom verseid,
Más értelmet nyert most valamennyi.
Bölcs gondolataid tiszta lelkedből,
S némely próza a te életedről.
 
Emlékszem párszor készítettél engem,
Miként lesz majd, ha te már nem leszel...
Úgy fájt már akkor is ez a lelkemnek,
Kívántam, bár soha ne érjem ezt meg!
 
Nem hordok feketét, de a lelkem sebes.
Tudom Apa, te soha sem vigasztalsz már meg.
Talán Neked már jobb, az angyalokkal verselsz,
S a csillagtengerből ránk most is figyelsz.
 
Keresem a lelked, s teszik ezt oly sokan,
Olvassuk verseid.... és mesélünk Rólad !
S kínoz, hogy már nem vagy velünk,
De tudd Apa téged, soha nem feledünk!

………………….

 

Lengyel Zoltán video verse
 
https://www.youtube.com/watch?v=Azkt_nqPq_Q
 

………………….

 
Szauer Gertrúd : Te…
 
Te vagy a lelkem,
Fának az ága,
Apró levélnek,

Színe-fonákja.
Lepkén a szárny hogy,
Égig emelje,
Kis katicának,
Hetedik pettye.
 
Te vagy az erőm,
Hitem, a kedvem,
Amit ha elhagysz,
Meg kell keressem,
Magamból adni,
Aranydobozban,
Oltalmad legyen,
Jóban és rosszban.
 
Te vagy a minden,
Kincs a szívemben,
Átok és áldás,
Így van ez rendben,
Te vagy a mának,
Holnapnak fénye,
Te vagy a vágyam,
Egy ölelésre.

………………..

 
Szilágyi Anita: Csendes pihenőben                         
 
Szélcsendes tájon, víztükrön simaság,
Békésen napfürdőzik egy libapár,
Tollazatuk a tó partján szárítják,
Szárnyaikat szelíden szétnyitják,
 

Egymás szemében látják tükörképüket,
Minden élőlény csak szeretetben élhet,
Hófehér madárruhájukra rásimuló napfény,
Idillikus látványt nyújt a fűzfaösvény,
 
Szemlélődnek a háborítatlan látóhatáron,
Rezzenéstelen minden a fűzfaágon,
Meghallgatják egymás szívdobbanását,
Nyugalmasan figyelik párjuk pislantását,
 
Csendes pihenőben, amit az őszi nap adhatott,
Jólesik a libapárnak a harmonikus állapot,
Társuk pillantásában hasonlóságot meglátják,
Csőrüket óvatosan gágogásra formálják,
 
Hullámok lágy siklása zavarja meg a csendet,
Pihés libák serényen szelik a vizet,
Szüleik közelségét keresik, úsznak sebesen,
Libapár szárnyait kibontja, és a tóra száll kecsesen.
 
Képre írt vers. A képen libapár volt látható, amint békésen pihen egy fűzfa alatt.

...................................

Fekete Gabi: Szabadság (40x40, akril)

*****************************************

 18. SZABÓ ISTVÁNNÉ : A SZERETETRŐL - ÉLETKÉP 

 
Tudod a szeretet csalóka játék. Akkor fénylik a leginkább, ha fáj. Ha már nincs kinek elmondani, nincs kit átölelni. 

Ameddig van, addig furcsa játékot űz velünk. Képes szakadt ruhába bújni, szürkébe és foltosba, hogy észrevétlen bújjon meg a fáradt estékbe. Amikor menekülnél a megszokottból, amikor úgy érzed, egyetlen vita és vége a világnak. Ahelyett, hogy átölelnéd, és rájönnél, minden baj csekély, hiszen együtt élhetitek meg a csodát. 

Mert igen.

 A bajnak is bája van, ha ott van melletted az, akit neked rendelt az élet. De a szeretet bizony furcsa játékot űz. Képes elbújni a csendbe, betakarni a büszkeséget, és remegő szívvel várni, vedd észre, mert másként elhal, mint a gyertya lángja. És nem tudhatod, holnap mit hoz majd az élet. Lehet nincs többé út visszafelé. Lehet, amit ma elmondhattál volna, már csak a csendbe ordítod bele. 

Hogy mit is? Amire talán nincsenek szavak.

..............................

Póth Vecsei Mária: Őszi fák

*****************************************

 19. WESSELY GÁBOR: MAGYAR FANYAR 3. 

 
Tisztelt Olvasóink! Wessely Gábor új, érdekes kötettel jelentkezett. Hogy miről is szól? Nos, az író előszavából ide citálok egy részletet:
 

Wessely Gábor

"Vannak, akik maguk kúrhatják el az életüket, s vannak, akikét mások kúrják el. Ez a földi lét egyik jellegzetessége. A másik meg 

az, hogy mindig akadnak olyan lelkes bohócok, akik jó kedvre akarják deríteni a lelketlen kis- és nagyembereket ‒ a kúrókat és a kúrottakat ‒, akár a saját nyomorúságuk kiteregetése árán is. Ezek közé tartozom.

*

Glosszáim egy nem túl izgalmas történelmi kor, nem túl izgalmas emberiről és élethelyzeteiről szólnak. A koronavírus-járvány és az ukrajnai háború hozott némi nem kívánt pezsgést a hétköznapokba, de összességében egy a cél a 21. század hajnalán: a gazdagodás. Hogy hogyan jutunk a jövedelmekhez és termékekhez, közönséges bolti lopással, kamionról „leesett” cikkekért lehajolva, vagy „jogszerű” közpénzcsapolással, egyre megy. Szerezz!"
 

*

Átárazott lányok

 
Átárazott portékák a boltokban. A Savanyú Cukorka nevű terméken, a legfelső árcímkén már 169 forint szerepel. A zacskóban 70 gramm van. Régen ez volt a legolcsóbb édesség. Tíz dekát adtak belőle két forintért. Mekkorát emelkedett az elmúlt 20-25 évben – az életszínvonal!
Átárazott emberek a közéletben. Csacsiság lenne azt hinni, hogy máról holnapra eltűnik a hivatali korrupció. J-nek Pécsen volt egy ügye. J. általában „ügyes”. Függetlenül az ország éppen aktuális társadalmi berendezkedésétől vagy a hatalomgyakorlók hovatartozásától. Azt mondja, ezt az engedélyeztetést most másfélmillióból tudta csak lerendezni. Korábban feléből összehozta a hasonló mutatványt, hisz mindenkit ismer. De most nagyobb a kockázat, nagyobb a lebukástól való félelem, tehát drágább a pecsét.
Átárazott lányok az utak mentén. Úgy alakult a sorsunk, hogy vasárnap délután egy út menti csehóban ültünk D-vel, és árpalét fogyasztottunk. A közelben lányok dolgoztak. Általában kamionosoknak szolgáltattak és sötét színű terepjárókkal érkező, dolgos fiatalembereknek. Egy fuvar 15-20 perc, ellenőrizetlen pénzmozgással, áfás számla nélkül. Néha elcsíptünk egy-egy hangfoszlányt az alkuból. Amikor öt évvel ezelőtt ugyanitt ültünk – ugyanígy, érettségi találkozó után – még 5-10 ezret kértek ugyan ezek az ajkak. Most 10-15 ezerre módosult a tarifa, az igénybe vett szolgáltatás jellegétől függően. Matekoztunk D-vel, hogy hány fuvarra lenne elég a havi fizetésünk. Úgy számoltuk, hogy nyomott áron, talán tízre. Mindeközben lekanyarodott a rejtekadó földútra egy rozoga Zaporozsec. Erre D. felkapta a fejét. Öregúr vezette az öreg kocsit, furcsállottam én is, de a barátom egyenesen dühöngött. Kiderült, hogy a nagybátyja az illető, aki ilyenkor – állítólag – a templomi kórusba jár próbálni. Most mást próbált. Csitítgattam D-t, de őt nem a dolog erkölcsi része izgatta, hanem az anyagi. Az öreg tőle szokott kölcsön kérni pénzt, orvosságra...

*****************************************

 20. SZERKESZTŐI ÜZENETEK 

 
Kedves szerzőtársaink!
Fontosnak tartom, hogy a Magazin mindig a megfelelő időben kerüljön az olvasókhoz. Számomra ez azt jelenti, hogy „biztonsági okokból” több lapot szerkesszek
egyszerre. Ezért azt a gyakorlatot vezettem be magam számára, hogy egy – két hónappal előrébb tartsak, mint a tényleges dátum. Tehát például ezt az októberi
Magazint már augusztusban/szeptemberben kezdtem el összeállítani, hogy bőven legyen időm válogatni az alkotások között, valamint  fel lehessen készülni a váratlan
eseményekre is.
Itt jönnek be a szerzőtársak! Arra kérek mindenkit - ha lehet - , hogy ne az aktuális hónapban gondolkodjanak, hanem egy – két hónappal előrébb. Ez azt jelenti, hogy ha például az októberi Magazinban szeretnének megjelenni, akkor már augusztusban/ szeptemberben juttassák el munkáikat a szerkesztőségbe.
Természetesen mi nem vagyunk „hatóság”, ahol szoros határidők vannak. Ha valakinek az előre dolgozásra nincs lehetőség, hát az sem tragédia…!

*

Még egy kérés főleg az alkotó társakhoz: aki már régebben küldött magáról fényképet, de úgy érzi, hogy azóta jelentős mértékben megváltozott a külseje (természetesen előnyére…!), nos,  azok újabb fotóit várom a Magazin számára! Előre is köszönöm!
A szerkesztő.

…………………….

Csomor Heni segítő munkatársam jelezte, hogy a Magazinnal kapcsolatos észrevételeket, megjegyzéseket az ő e-mail címére küldik/ külditek.
Arra kérek mindenkit, hogy hozzám,. a szerkesztői e-mail címemre ( veghelyo@t-online.hu) juttassák/juttassátok el ezeket, mert érdemben engem érint, és az én kompetenciám az ezekre való reagálás!
Köszönöm! A szerkesztő.

………............……

Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.
Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: Véghelyi József -  MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd Csapó Dániel utca 27.

…….........................….

E-mail: mailto:veghelyo@t-online.hu
Telefon: 06-74-315-012 – naponta 14:00-tól 17:00 -óráig
illetve: mailto:irodalmimuveszetiujsag@gmail.com

…....................................…..

Jelen vagyunk a Facebookon is:
https://www.facebook.com/profile.php?id=100093636735452&__cft__%5b0%5d=AZUJiDsLPQdFF3A9USBPstlvEHwI-tWDc7qa6qSu8f1z03_IVu_pBlimZiipxbNvm8XALVvuSflNRqiRnzZCV2AJdlZ66KTU2639wQzLYys9lVTgtJ7oF-O3YIEKzyMm7kM&__tn__=-UC%2CP-R

…….............................……

 
Magazinok küldése: 
MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT EMAIL CÍMÉRE. Kérje a  szerkesztőtől.
A MAGAZIN INGYENES.  

…………........………

 
Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linkeken lehetséges:
 

http://www.megszolalok.blogspot.com

 

http://muveszetimagazin.blogspot.com 

………………

 
Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős. Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.
A szerzői jogokat fenntartjuk. Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor elő veheti. Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz! Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.
Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.

.....................................

Kedves olvasóink !
Néhány operatív információt kell megosztani Önökkel. Sokan jelezték, hogy a színes magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik meg, pedig a régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs, ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az összes többi is!
A megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a "Blogarchívum" felírat. Ez alatt különböző dátumok és hónapok vannak, amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi számokat. A háromszögekre kattintva "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel. Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb újságot lehet kiválasztani olvasásra!
Az archívumban az utolsó húsz Magazin  megtalálható és olvasható!

Mindenkinek jó olvasást, és kellemes szórakozást kívánunk az újság külső és belső munkatársai!                                                   

...........................................

Megszólalok Művészeti Magazin 1410 lapszám - 2024. október

….........................................

VÉGE