MEGSZÓLALOK
Nagy Vendel szellemében
MEGSZÓLALOK MŰVÉSZETI MAGAZIN
2023. 12. hó – tizenharmadik évfolyam, tizenkettedik szám
Kulturális és szórakoztató folyóirat
Független, és ingyenes havi lap
Alapította Nagy Vendel 2011 - ben , elvi síkon
Szerkesztő: Véghelyi József
*****************************************************
1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések
2.Évfolyam: 2012. (1-tól a 6. számig)
3.Évfolyam: 2013. (1-től a 17. számig)
4.Évfolyam: 2014. (1-től a 24. számig)
5.Évfolyam: 2015. (1-től a 12. számig)
6.Évfolyam: 2016. (1-től a 12. számig)
7.Évfolyam: 2017. (1-től a 12. számig)
8.Évfolyam: 2018. (1-től a 12. számig)
9.Évfolyam: 2019. (1-től a 12. számig)
10.Évfolyam: 2020. (1-től a 12. számig)
11.Évfolyam: 2021. (1-től a 12. számig)
12.Évfolyam: 2022. (1-től a 12. számig)
13. Évfolyam: december
*
A Magazin kérhető saját e-mail címre is.
Fekete – fehér, és színes változatban is megtalálható a Facebookon és a blogoldalakon.
Magazinunk vakok számára is olvasható beszélő programmal, akadálymentes változatban.
A hangos versek meghallgathatók a YouTube oldalon.
A Magazin közvetlen linkje: http://megszolalok.blogspot.hu
*
A Magazin megtalálható a MEK és az EPA oldalain az Országos Széchenyi Könyvtár gondozásában a következő linken:
https://mek.oszk.hu/kereses.mhtml?dc_creator=nagy+vendel&dc_title=&dc_subject=&sort=rk_szerzo%2Crk_uniform&id=&Image3.x=0&Image3.y=0
*
Figyelem!
2018. júniustól egy új linken is elérhető a Magazin, azonos, változatlan tartalommal
de megújult külsővel amelynek a linkje: http://www.muveszetimagazin.blogspot.com
*
Nagy Vendel eddig megjelent E- könyvei a MEK oldalán kereshetők.
A verses kötetek szintén elérhetők pl.: www.mek.oszk./13500/13542
A Magazin versei rádióban is rendszeresen hallhatók:
Radio Mozaik Sydney – Ausztralia
*
A szerkesztőség címe:7100. Szekszárd, Csapó Dániel utca 27
E-mail cím: veghelyo@t-online.hu
Telefon: 06-74-315-012 naponta 14:00 órától 17:00 óráig
*****************************
MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE
*****************************************
1.LECTORI SALUTEM - ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK
December.
Hivatalosan a tél kezdete. Bővelkedik nevezetes eseményekkel, napokkal.
3-án
kezdődik az advent, és 24-én ér véget. December 6-án Szent
Miklós püspökliturgikus
emléknapját ünnepeljük. A hit védelmezője, a szegények gyámolítója, évszázadok óta az egyik legnépszerűbb
szent ... A hétköznapi életben manapság sokat veszített az
egyházban betöltött szerepéből.
3-án kezdődik az advent, és 24-én ér véget. December 6-án Szent Miklós püspökliturgikus emléknapját ünnepeljük. A hit védelmezője, a szegények gyámolítója, évszázadok óta az egyik legnépszerűbb szent ... A hétköznapi életben manapság sokat veszített az egyházban betöltött szerepéből.
A
kereskedelmi hálózatok agresszív, hívogató kínálatukkal csábítják a vevőket,
meg sem említve a „Mikulás” valódi eredetét. A torzítás már odáig ment, hogy
megalkották a „Télapó” személyét, akinek persze van egy lánya is…( Örök homály fedi, hogy kitől…?). A jó gyerekek csoki – mikulást, a rosszak pedig virgácsot kapnak.
A Krampuszok meg a jóságos Mikulás kísérői, akik elviszik a rossz
megalkották a „Télapó” személyét, akinek persze van egy lánya is…( Örök homály fedi, hogy kitől…?). A jó gyerekek csoki – mikulást, a rosszak pedig virgácsot kapnak.
A Krampuszok meg a jóságos Mikulás kísérői, akik elviszik a rossz
gyerekeket…, ha
vannak ilyenek.
13-án
van Luca napja. Igen sok hiedelem és szokás fűződik Luca napjához. A Luca
név jelentése latinul fényhozó-
egyébként a Lucifer is azt jelenti!
A Gergely-naptár életbe lépése előtt ez a nap volt a téli napforduló, a világosság kezdete, az év legrövidebb napja és leghosszabb éjszakája, vagyis gonoszjáró nap.
A legnevezetesebb népi szokás az úgynevezett Luca székének faragása: Luca napján kezdték el faragni 13 napon át, és az utolsó műveleteket karácsony estéjén kellett befejezni. Ismerős a mondás ugye: olyan lassan készül el, mint a Luca széke!
Itt szeretnék egy gonoszkodó megjegyzést tenni: lehet, hogy a szekszárdi városközpont átalakításának tempója valamiféle rokoni kapcsolatban van Lucával…?
A valódi téli napforduló viszont 21-én van, ez a csillagászati tél kezdete. Ekkor a legrövidebb a nappal és leghosszabb az éjszaka. Lélektani hatása is van, mert
ettől a naptól kezdve egyre hosszabbak a nappalok és rövidebbek az éjszakák.
Szóval, fel a fejjel!
A korom miatt én még abban a kegyben részesültem, hogy ha december, akkor hideg, hó, csúszkálás, hógolyózás stb. megszokott volt. Mi van mostanság? Nem lehet
eldönteni, hogy még mindig ősz van-e, vagy ez már a tavasz? Igaz, hogy Hamlet dán királyfi nem időjárási vonatkozásban mondta a monológjában:
- Kizökkent az idő; - ó kárhozat! Hogy én születtem helyre tolni azt. - ám mégis el kell fogadnunk a visszavonhatatlan tényt, hogy a mi időnk is már kizökkent.
Semmi sem olyan, mint normálisan lennie kéne.
Az embernek egyszerűen szüksége van a hóesésre, a hóval betakart tájra! A szemet gyönyörköztető látványra, a mindent elborító fehérségre. Az ősz által összehordott
enyészet elfedésére. A lélek megtisztulására, a végtelen tisztaságra! A hótakaró alatt a föld is pihen.
December 23 – 24 –én Jézus születést ünnepeljük, és ezt hívjuk Karácsonyi Ünnepnek. A kapzsi pénzorientált korifeusok gyorsan át is nevezték fenyőfa ünnepnek, vagy valami másnak! Az a lényeg, hogy Jézus neve ne is szerepeljen ezekben a projektekben…Mert ugye a legszentebb ünnepnek is csak a profitot kell növelni bármi áron! Imitt – amott gyomorforgató az a csinnadratta, amivel ezt az ünnepet igyekeznek pénzhatalmi irányba torzítani. Pedig ezeknek a decemberi ünnepeknek épp a várakozás, a befelé fordulás, az elcsendesedés az értelme.
Sürgés – forgás, egyik boltból ki, a másikba be: kinek milyen ajándékot vegyünk? Sütés, főzés minden mennyiségben. Idegeskedés, kapkodás, hogy az ünnep flottul menjen.
Kopár fák közt...
 |
| Véghelyi József szerkesztő |
A Gergely-naptár életbe lépése előtt ez a nap volt a téli napforduló, a világosság kezdete, az év legrövidebb napja és leghosszabb éjszakája, vagyis gonoszjáró nap.
A legnevezetesebb népi szokás az úgynevezett Luca székének faragása: Luca napján kezdték el faragni 13 napon át, és az utolsó műveleteket karácsony estéjén kellett befejezni. Ismerős a mondás ugye: olyan lassan készül el, mint a Luca széke!
Itt szeretnék egy gonoszkodó megjegyzést tenni: lehet, hogy a szekszárdi városközpont átalakításának tempója valamiféle rokoni kapcsolatban van Lucával…?
A valódi téli napforduló viszont 21-én van, ez a csillagászati tél kezdete. Ekkor a legrövidebb a nappal és leghosszabb az éjszaka. Lélektani hatása is van, mert
ettől a naptól kezdve egyre hosszabbak a nappalok és rövidebbek az éjszakák.
Szóval, fel a fejjel!
A korom miatt én még abban a kegyben részesültem, hogy ha december, akkor hideg, hó, csúszkálás, hógolyózás stb. megszokott volt. Mi van mostanság? Nem lehet
eldönteni, hogy még mindig ősz van-e, vagy ez már a tavasz? Igaz, hogy Hamlet dán királyfi nem időjárási vonatkozásban mondta a monológjában:
- Kizökkent az idő; - ó kárhozat! Hogy én születtem helyre tolni azt. - ám mégis el kell fogadnunk a visszavonhatatlan tényt, hogy a mi időnk is már kizökkent.
Semmi sem olyan, mint normálisan lennie kéne.
Az embernek egyszerűen szüksége van a hóesésre, a hóval betakart tájra! A szemet gyönyörköztető látványra, a mindent elborító fehérségre. Az ősz által összehordott
enyészet elfedésére. A lélek megtisztulására, a végtelen tisztaságra! A hótakaró alatt a föld is pihen.
December 23 – 24 –én Jézus születést ünnepeljük, és ezt hívjuk Karácsonyi Ünnepnek. A kapzsi pénzorientált korifeusok gyorsan át is nevezték fenyőfa ünnepnek, vagy valami másnak! Az a lényeg, hogy Jézus neve ne is szerepeljen ezekben a projektekben…Mert ugye a legszentebb ünnepnek is csak a profitot kell növelni bármi áron! Imitt – amott gyomorforgató az a csinnadratta, amivel ezt az ünnepet igyekeznek pénzhatalmi irányba torzítani. Pedig ezeknek a decemberi ünnepeknek épp a várakozás, a befelé fordulás, az elcsendesedés az értelme.
Sürgés – forgás, egyik boltból ki, a másikba be: kinek milyen ajándékot vegyünk? Sütés, főzés minden mennyiségben. Idegeskedés, kapkodás, hogy az ünnep flottul menjen.
Mikor eljő a Szent Este összeül a család vacsorához,
utána ajándékozás.
Sokszor elgondolkodtam azon, ha Jézus születésnapját ünnepeljük, akkor miért magunkat ajándékozzuk meg és nem az ünnepeltet? Számára bizonyára elég volna egy bensőséges, őszinte ima, és hálaadás, azért amit értünk, emberekért tett. Bizonyára azt akarná, hogy szeretetben, békességben töltsük el közösen az estét.
Szomorú, nagyon szomorú, hogy sok embertársunk a karácsony szent ünnepét egyedül, magányosan kénytelen eltölteni. A magány testet, lelket pusztító élethelyzet! Ezekre a kiszolgáltatott emberekre a környezetének fokozottan ügyelni kell, segítsünk feloldani magányuk szomorúságát pár kedves szóval, szimbolikus ajándékkal, és talán egy vacsora meghívás sem lenne felesleges gesztus…
A hónap végén – ha karácsonykor nem ettünk, ittunk volna eleget – jelentkezik a szilveszter…! No, de december utolsó hetének egészen más jelentősége és feladata van: a szilveszterre való felkészülés, és maga a szilveszter. Ez is megér egy pár gondolatot…!
Ám ez már a januári Magazin „hatásköre”!
Sokszor elgondolkodtam azon, ha Jézus születésnapját ünnepeljük, akkor miért magunkat ajándékozzuk meg és nem az ünnepeltet? Számára bizonyára elég volna egy bensőséges, őszinte ima, és hálaadás, azért amit értünk, emberekért tett. Bizonyára azt akarná, hogy szeretetben, békességben töltsük el közösen az estét.
Szomorú, nagyon szomorú, hogy sok embertársunk a karácsony szent ünnepét egyedül, magányosan kénytelen eltölteni. A magány testet, lelket pusztító élethelyzet! Ezekre a kiszolgáltatott emberekre a környezetének fokozottan ügyelni kell, segítsünk feloldani magányuk szomorúságát pár kedves szóval, szimbolikus ajándékkal, és talán egy vacsora meghívás sem lenne felesleges gesztus…
A hónap végén – ha karácsonykor nem ettünk, ittunk volna eleget – jelentkezik a szilveszter…! No, de december utolsó hetének egészen más jelentősége és feladata van: a szilveszterre való felkészülés, és maga a szilveszter. Ez is megér egy pár gondolatot…!
Ám ez már a januári Magazin „hatásköre”!
*
Nagy
Vendel- ADVENT UTOLSÓ ÉJSZAKÁJÁNKopár fák közt...
Kopár
fák közt kotor a szél
fehér leplet lehel a tél
nászágyán elvérzik
az erőt vesztett erény.
puha dunyhával betakarja
a szemetet s a koszt
piros orcával nevetve
elűzi a gonoszt.
várja
a megváltót
adventjét bevégezvén
eltölti lelkét
a hit és a remény.
varjak ülnek feketén
némelyik fészkére száll
onnan néznek le ránk.
fényes csillag mutatja az utat
angyal száll az égen
fénylő angyal vezess,
gyermek szállt le közénk
pásztor előtte térdére hull
sok fényes csillag kigyúl
jászolban nyugszik az isteni bárány
tömjénfüst illata száll
erdő mélyén ünneplőben vár
egy pompás fenyőfa
gyertyákkal koszorúzva
Advent utolsó éjszakáján.
Így vált belőle csodát igéző
Szent Karácsonyfa.
2015. 11. 18.
fehér leplet lehel a tél
nászágyán elvérzik
az erőt vesztett erény.
puha dunyhával betakarja
a szemetet s a koszt
piros orcával nevetve
elűzi a gonoszt.
adventjét bevégezvén
eltölti lelkét
a hit és a remény.
varjak ülnek feketén
némelyik fészkére száll
onnan néznek le ránk.
fényes csillag mutatja az utat
angyal száll az égen
fénylő angyal vezess,
gyermek szállt le közénk
pásztor előtte térdére hull
sok fényes csillag kigyúl
jászolban nyugszik az isteni bárány
tömjénfüst illata száll
erdő mélyén ünneplőben vár
egy pompás fenyőfa
gyertyákkal koszorúzva
Advent utolsó éjszakáján.
Így vált belőle csodát igéző
Szent Karácsonyfa.
2015. 11. 18.
*
Kedves
Olvasóink, kedves Barátaink!
Jézus
születésnapja közeledik. Néhány percre csendesedjünk el , és hagyjuk ott a
rohanó világot, nyissuk ki lelkünket! Fogadjuk
be a maga tisztaságában tündöklő őszinte üdvözlő éneket, amely először 1818.
december 24-én csendült fel
az
ausztriai Obendorfi plébánián.
A
linkre kattintva indítsuk el a világon páratlan karácsonyi dalt, a „Stille
Nacht” egyedülálló varázsát!
A
szerkesztő.
Kedves
Olvasóink, kedves Barátaink!
az ausztriai Obendorfi plébánián.
A linkre kattintva indítsuk el a világon páratlan karácsonyi dalt, a „Stille Nacht” egyedülálló varázsát!
A szerkesztő.
*****************************************
SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL
1. LECTORI SALUTEM – ÜDVÖZLET
AZ OLVASÓNAK
2. MESÉK VILÁGA.
Kelemen Györgyné: Régi
idők
3. PÁLYÁZATRÓL PÁLYÁZATRA
Árvay Mária: Tréfás kedvű barátaink
4. VERRŐL VERSRE –
KOTÁRSAINKTÓL
Erdős Sándor, DemeterJulianna, Ézsiás László,Fellner István
Dáma Lovag Nagy Cynthia, Tóth Enikő Enci, Engel Csaba, Kuchta Csilla, Szilágyi Anita 5. NOVELLÁK – KURUCZ ÁRPÁD
Egérke története - 1979.
6. BEMUTATJUK POÓR EDITET
Vers, elbeszélés
7. ANTOLÓGIA A MAGAZINBAN
Versek, elbeszélések,
képek
Erdős Sándor vers
Fekete Gabriella
festményei
Kálmán Ágnes vers
Bodnár Papp Irén lírai
elbeszélés
Dáma Lovag Nagy Cynthia
hangos vers
Véghelyi József anekdota
Zsíros Ari festményei
Nagy Vendel vers
Szilágyi Anita vers
Czvitkovics Márta
festmény
8. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK
Véghelyi Péterné: Helyre
tenni az érthetetlent
9. ÉLETINTERJÚ
ASPERJÁN GYÖRGYEL
10. NAGY VENDEL ÉLETE VERSEKBEN
Sorozat (negyedik rész)
11. VERSEK KORTÁRSAKTÓL
Krivák-Móricz Judit, Kovács Tibor, Poór Edit, Szőcs Éva, Bognár Papp Irén
12. ÜNNEPI GALÉRIA
Tóth Enikő Enci és Stekly Zsuzsa - versei, alkotásai
13. ÉLETTÖRTÉNETEIMBŐL Véghelyi József : Arab, vagy római?
14. KÁLMÁN ÁGNES: JÉGBE ZÁRT SZERELEM
15. A FÉNYEK SZERELMESE
Rell Kata:
Szárnyalás-lebegés.
16. RENDHAGYÓ VERSEK Krivák-Móricz Judit - haiku Demeter Julianna - eszperente Bartók Ferenc - árnyékos oldalon
17. NOVELLÁK – SAS ERZSÉBET
Sas Erzsébet: Eskü a
keresztnél
18. KÖZÉLETI RIPORTOK – WESSELY GÁBOR ROVATA
Életműve: egy bútoripari
cég
19. ESSZÉ
Nagy Vendel : MILYEN LEGYEN A
KARÁCSONYUNK?
20. ANGYALI AJÁNDÉK Krivák-Móricz Judit: mi a legértékesebb ajándék?21. ADVENTI NOSZTALGIA Demeter Julianna: Gyermekkorom adventje22. SZERKESZTŐI ÜZENETEK
2. MESÉK VILÁGA.
Kelemen Györgyné: Régi idők
3. PÁLYÁZATRÓL PÁLYÁZATRA
Árvay Mária: Tréfás kedvű barátaink
4. VERRŐL VERSRE – KOTÁRSAINKTÓL
Erdős Sándor, DemeterJulianna, Ézsiás László,Fellner István
Dáma Lovag Nagy Cynthia, Tóth Enikő Enci, Engel Csaba,
Egérke története - 1979.
6. BEMUTATJUK POÓR EDITET
Vers, elbeszélés
7. ANTOLÓGIA A MAGAZINBAN
Versek, elbeszélések, képek
Erdős Sándor vers
Fekete Gabriella festményei
Kálmán Ágnes vers
Bodnár Papp Irén lírai elbeszélés
Dáma Lovag Nagy Cynthia hangos vers
Véghelyi József anekdota
Zsíros Ari festményei
Nagy Vendel vers
Szilágyi Anita vers
Czvitkovics Márta festmény
8. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK
Véghelyi Péterné: Helyre tenni az érthetetlent
9. ÉLETINTERJÚ ASPERJÁN GYÖRGYEL
10. NAGY VENDEL ÉLETE VERSEKBEN
Sorozat (negyedik rész)
11. VERSEK KORTÁRSAKTÓL
Krivák-Móricz Judit, Kovács Tibor, Poór Edit, Szőcs Éva, Bognár Papp Irén
12. ÜNNEPI GALÉRIA
Tóth Enikő Enci és Stekly Zsuzsa - versei, alkotásai
13. ÉLETTÖRTÉNETEIMBŐL
14. KÁLMÁN ÁGNES: JÉGBE ZÁRT SZERELEM
15. A FÉNYEK SZERELMESE
Rell Kata: Szárnyalás-lebegés.
16. RENDHAGYÓ VERSEK
17. NOVELLÁK – SAS ERZSÉBET
Sas Erzsébet: Eskü a keresztnél
18. KÖZÉLETI RIPORTOK – WESSELY GÁBOR ROVATA
Életműve: egy bútoripari cég
19. ESSZÉ
Nagy Vendel : MILYEN LEGYEN A KARÁCSONYUNK?
20. ANGYALI AJÁNDÉK
*****************************************
2.
MESÉK VILÁGA
Kelemen györgyné: Régi idők
.jpg) |
| Kelemen Györgyné |
Kedves Józsi bácsi!
Megjelent legújabb kis történetem. Címe : Régi idők.
Felolvasó Boldog Àgnes
színművésznő
Hol vagytok kedves Mókus őrs tagok?
Hol vagytok kedves Mókus őrs tagok?
Az elérhetősége:
https://youtu.be/KowAmk1JK0Y?si=xKn7h2yFiUcLz71s
https://youtu.be/KowAmk1JK0Y?si=xKn7h2yFiUcLz71s
Kérlek szépen , hogy tedd be a Magazinba ha lehet. Előre is köszönöm szépen.
Szeretettel Edit
*****************************************
3
.PÁLYÁZATRÓL PÁLYÁZATRA
Árvay
Mária: Tréfás kedvű barátaink
 |
| Árvay Mária |
lesz könnyű. Megszámolni sem
tudjuk, mennyi tárgy vesz minket körül, melyek segítik napi tevékenységeinket.
Előfordul, időnként, hogy megtréfálnak, nem is kicsit. A móka kedvéért,
megszemélyesítem és életre keltem a tárgyak humoros oldalát, s belecsempészek a
felsorolásba olyan gondolatokat is,
amiért hálásak lehetünk létezésükért.
Vekker:
- Ébresztő! Ki az ágyból! Nincs több alvás! Még öt percre sem!
- Tudom, legszívesebben kivágnál az ablakon! Mégsem mered megtenni, mert szükséged van rám!
- Pont akkor nem ricsajozok, amikor egy fontos megbeszélésre kellene menned. Utálsz, mi?
- Ha előző este elfelejtesz felhúzni, vagy a telefonodon bekapcsolni az ébresztőfunkciót, ne engem hibáztass!
- Ha szerencséd van, s hétvégén nincs valami komoly elfoglaltságod, békén hagylak, alhatsz tovább!
- Azért valld be, kellek neked, mert nélkülem nem tudnál időben felkelni!
- Mivel miattam nem késel el a munkahelyedről, megmentettelek már pár főnöki leszúrástól, ugye?
Fésű:
Mindig hajba kapok veled, nem tehetek róla!
- Figyelj oda, kinek ajándékozol, mert utolér a kopasz ember bosszúja!
- Ha a táskádban lapulok, úgy megbújok, hogy alig találsz! Naná, hogy a táska aljában csücsülök!
- Gondolj arra, milyen szép leszel, ha engem használsz!
Cipő:
- Cserbenhagylak, amikor megválok a sarkaimtól!
- Akkor nyomom legjobban a lábadat, amikor valami fontos rendezvényen kell részt venned!
- El ne csússz, ha velem vagy! Vigyázz, hova lépsz!
- Meggyűlik a bajod a cipőfűzőkkel? Vegyél tépőzárasat!
- Kényelmes és meleg is tudok lenni ám.
- Dicsekedhetsz is velem, bókokat is kaphatsz miattam.
- Ha kirándulni akarsz, túrázó pajtásaim remek szolgálatot tehetnek neked!
Kézkrém:
- Ha a tubusom tele, túl sokat is adok.
- Amikor már kevéske krém van a flakonban, meg kell küzdened értem! Ilyenkor már skót vagyok. Nem tudtad?
- Gondosan válaszd ki az illatomat! Ha hosszú ideig használsz, s nem tartasz kellemesnek, szagolhatsz egy darabig!
- Fontos vagyok, mert puhán tartom a kezedet!
- Nem feszül majd a bőröd, nem szárad ki olyan hamar, és még vitaminokban is gazdag vagyok!
Vekker:
- Ébresztő! Ki az ágyból! Nincs több alvás! Még öt percre sem!
- Tudom, legszívesebben kivágnál az ablakon! Mégsem mered megtenni, mert szükséged van rám!
- Pont akkor nem ricsajozok, amikor egy fontos megbeszélésre kellene menned. Utálsz, mi?
- Ha előző este elfelejtesz felhúzni, vagy a telefonodon bekapcsolni az ébresztőfunkciót, ne engem hibáztass!
- Ha szerencséd van, s hétvégén nincs valami komoly elfoglaltságod, békén hagylak, alhatsz tovább!
- Azért valld be, kellek neked, mert nélkülem nem tudnál időben felkelni!
- Mivel miattam nem késel el a munkahelyedről, megmentettelek már pár főnöki leszúrástól, ugye?
Fésű:
Mindig hajba kapok veled, nem tehetek róla!
- Figyelj oda, kinek ajándékozol, mert utolér a kopasz ember bosszúja!
- Ha a táskádban lapulok, úgy megbújok, hogy alig találsz! Naná, hogy a táska aljában csücsülök!
- Gondolj arra, milyen szép leszel, ha engem használsz!
Cipő:
- Cserbenhagylak, amikor megválok a sarkaimtól!
- Akkor nyomom legjobban a lábadat, amikor valami fontos rendezvényen kell részt venned!
- El ne csússz, ha velem vagy! Vigyázz, hova lépsz!
- Meggyűlik a bajod a cipőfűzőkkel? Vegyél tépőzárasat!
- Kényelmes és meleg is tudok lenni ám.
- Dicsekedhetsz is velem, bókokat is kaphatsz miattam.
- Ha kirándulni akarsz, túrázó pajtásaim remek szolgálatot tehetnek neked!
Kézkrém:
- Ha a tubusom tele, túl sokat is adok.
- Amikor már kevéske krém van a flakonban, meg kell küzdened értem! Ilyenkor már skót vagyok. Nem tudtad?
- Gondosan válaszd ki az illatomat! Ha hosszú ideig használsz, s nem tartasz kellemesnek, szagolhatsz egy darabig!
- Fontos vagyok, mert puhán tartom a kezedet!
- Nem feszül majd a bőröd, nem szárad ki olyan hamar, és még vitaminokban is gazdag vagyok!
Esernyő:
-
Mindig akkor nyílok ki a legnehezebben, amikor a legjobban szakad az eső.
- Akkor tudsz nagy sokára összecsukni, amikor jön a busz, s fel kellene szállnod.
- Erős szélben egyáltalán nem veszed hasznomat.
- Ha jól viselkedem, azért megvédelek, hogy teljesen bőrig ne ázz.
- Védem a szép frizurádat!
Pohár:
- Szerinted mi a jó? Ha félig tele vagyok? Vagy, ha félig üresen árválkodok? Szerintem, hadd legyek félig tele, az mégis csak jobb! Vagy csurig öntesz?
- Ha kiborulok, bajba kerülsz! Főleg, ha finomság volt bennem. Ha még össze is törsz, akkor nekem annyi!
- Ünnepi alkalmakkor díszbe öltözöm, elegáns talpon állok, tehát vigyázz rám!
- Műanyag barátaimat nem sokra becsülik manapság. Talán mégis! Hiszen megkímélnek a mosogatástól!
- Ha keskenyszájú vagyok, az orrod bánhatja!
- Már el sem tudnád képzelni az életedet nélkülem, a mindennapod része vagyok!
- Valld be, milyen élvezetes és kényelmes belőlem egy jó nagyot inni!
Ásványvíz:
- Mindig akkor ürül ki az üvegem, amikor a legszomjasabb vagy.
- Az üzletekben is egyre drágábban árulnak, mert a kánikulában értékes vagyok ám! Bolyonghatsz utánam, mire kicsit kedvezőbben megkaparintasz!
- Ha felrázol, és utána akarsz kibontani, vigyázz, mert megjárod! Nem csak belsődet, de külsődet is lehűtöm!
- Üvegeim elég rossz minőségűek. Ha összeroppanok a kezedben, akkor is lespriccelhetlek! Ráadásul, még meg is nyomorítasz! Vigyázz rám, kérlek!
- Ha túl mohón iszod a bubis változatomat, felfújom a gyomrodat! Nem lesz kellemes érzés!
- Azért ugye milyen jó meginni belőlem egy nagy pohárral, amikor majd elepedsz szomjan?
- Főleg akkor vagyok kellemes, ha hűtőből vettél ki!
Só:
- Vita tárgya vagyok. Kellek, nem kellek? Szerinted?
- Ne boríts ki, vagy perlekedni akarsz?
- Sokszor a nassolnivalókról leköltözöm a tasak aljára.
- Állítólag a vakok kedvence vagyok a kifli tetején!
- Ha elsózod az ételt, nem győzöl inni. Ha túl sótlan, még javíthatsz az ételen egy keveset. Nem könnyű velem, igaz?
- A mesében miattam kitagadták a királykisasszonyt, pedig só nélkül az étel mit sem ér?
- Értelmet adok az evésnek, csak túlzásba ne vigyél!
Mikrofon
- Megőrjítelek az örökös sípolásommal.
- Gyakran begerjedek.
- Megviccelem azokat, akik a rendezvények során a terem hátsó részében ülnek, hiszen alig hallanak engem!
- Valamikor viszont túl hangos vagyok.
- Az előadókat is zavarba hozom akadozó működésemmel. Jó, hogy földhöz nem vágnak!- Azért valami hasznosat is hadd mondjak magamról! Nem reked be az, aki engem használ, segítek, hogy messzire eljusson a mondanivaló.
- Dalra fakasztom a közönséget, ha éppen koncerten vagyunk.
- Ha egy kisgyermek is szeretne szerepelni, felerősítem a hangját.
Lift:
- Előfordul, hogy elakadok, te akkor kiakadsz!
- Pont akkor nem tudok érted menni, amikor nagyon sürgős!
- Nem mindig oda viszlek, ahova akarod!
- Amikor be akarsz szállni, már teltház van, sajnálom!
- Ha rettegsz tőlem, jobb, ha kint maradsz!
- Időnként házasságközvetítő is vagyok, hosszú bennragadás esetén bármi megtörténhet!
- Szeretsz lépcsőzni? Tudom, nem mindegy, melyik emeletre kell menned.
- Sokszor kisegítettelek már, hiszen nem kellett, mondjuk, a hetedikre felcaplatnod!
A felsorolásnak se vége, se hossza. A mókamester tréfálkozása itt most véget ér. Ez a vidám gondolatmenet azonban még folytatható! Lapozd fel Murphy törvénykönyvét, Kedves Olvasó! Rengeteget lehet tanulni belőle, ráadásul remek szórakozást is nyújt. Miért? Mert humoros és egyben tanulságos.
Érdemes régebben élt, és jelenlegi humoristáinkat is időről időre meghallgatni, mert ők látták és látják az élet napos oldalát!
Vajon mi is tudunk róluk példát venni és humorosan, pozitívan gondolkodni? Kis írásommal igyekeztem mindezt megmutatni, remélem, sikerült.
- Akkor tudsz nagy sokára összecsukni, amikor jön a busz, s fel kellene szállnod.
- Erős szélben egyáltalán nem veszed hasznomat.
- Ha jól viselkedem, azért megvédelek, hogy teljesen bőrig ne ázz.
- Védem a szép frizurádat!
Pohár:
- Szerinted mi a jó? Ha félig tele vagyok? Vagy, ha félig üresen árválkodok? Szerintem, hadd legyek félig tele, az mégis csak jobb! Vagy csurig öntesz?
- Ha kiborulok, bajba kerülsz! Főleg, ha finomság volt bennem. Ha még össze is törsz, akkor nekem annyi!
- Ünnepi alkalmakkor díszbe öltözöm, elegáns talpon állok, tehát vigyázz rám!
- Műanyag barátaimat nem sokra becsülik manapság. Talán mégis! Hiszen megkímélnek a mosogatástól!
- Ha keskenyszájú vagyok, az orrod bánhatja!
- Már el sem tudnád képzelni az életedet nélkülem, a mindennapod része vagyok!
- Valld be, milyen élvezetes és kényelmes belőlem egy jó nagyot inni!
Ásványvíz:
- Mindig akkor ürül ki az üvegem, amikor a legszomjasabb vagy.
- Az üzletekben is egyre drágábban árulnak, mert a kánikulában értékes vagyok ám! Bolyonghatsz utánam, mire kicsit kedvezőbben megkaparintasz!
- Ha felrázol, és utána akarsz kibontani, vigyázz, mert megjárod! Nem csak belsődet, de külsődet is lehűtöm!
- Üvegeim elég rossz minőségűek. Ha összeroppanok a kezedben, akkor is lespriccelhetlek! Ráadásul, még meg is nyomorítasz! Vigyázz rám, kérlek!
- Ha túl mohón iszod a bubis változatomat, felfújom a gyomrodat! Nem lesz kellemes érzés!
- Azért ugye milyen jó meginni belőlem egy nagy pohárral, amikor majd elepedsz szomjan?
- Főleg akkor vagyok kellemes, ha hűtőből vettél ki!
Só:
- Vita tárgya vagyok. Kellek, nem kellek? Szerinted?
- Ne boríts ki, vagy perlekedni akarsz?
- Sokszor a nassolnivalókról leköltözöm a tasak aljára.
- Állítólag a vakok kedvence vagyok a kifli tetején!
- Ha elsózod az ételt, nem győzöl inni. Ha túl sótlan, még javíthatsz az ételen egy keveset. Nem könnyű velem, igaz?
- A mesében miattam kitagadták a királykisasszonyt, pedig só nélkül az étel mit sem ér?
- Értelmet adok az evésnek, csak túlzásba ne vigyél!
Mikrofon
- Megőrjítelek az örökös sípolásommal.
- Gyakran begerjedek.
- Megviccelem azokat, akik a rendezvények során a terem hátsó részében ülnek, hiszen alig hallanak engem!
- Valamikor viszont túl hangos vagyok.
- Az előadókat is zavarba hozom akadozó működésemmel. Jó, hogy földhöz nem vágnak!- Azért valami hasznosat is hadd mondjak magamról! Nem reked be az, aki engem használ, segítek, hogy messzire eljusson a mondanivaló.
- Dalra fakasztom a közönséget, ha éppen koncerten vagyunk.
- Ha egy kisgyermek is szeretne szerepelni, felerősítem a hangját.
Lift:
- Előfordul, hogy elakadok, te akkor kiakadsz!
- Pont akkor nem tudok érted menni, amikor nagyon sürgős!
- Nem mindig oda viszlek, ahova akarod!
- Amikor be akarsz szállni, már teltház van, sajnálom!
- Ha rettegsz tőlem, jobb, ha kint maradsz!
- Időnként házasságközvetítő is vagyok, hosszú bennragadás esetén bármi megtörténhet!
- Szeretsz lépcsőzni? Tudom, nem mindegy, melyik emeletre kell menned.
- Sokszor kisegítettelek már, hiszen nem kellett, mondjuk, a hetedikre felcaplatnod!
A felsorolásnak se vége, se hossza. A mókamester tréfálkozása itt most véget ér. Ez a vidám gondolatmenet azonban még folytatható! Lapozd fel Murphy törvénykönyvét, Kedves Olvasó! Rengeteget lehet tanulni belőle, ráadásul remek szórakozást is nyújt. Miért? Mert humoros és egyben tanulságos.
Érdemes régebben élt, és jelenlegi humoristáinkat is időről időre meghallgatni, mert ők látták és látják az élet napos oldalát!
Vajon mi is tudunk róluk példát venni és humorosan, pozitívan gondolkodni? Kis írásommal igyekeztem mindezt megmutatni, remélem, sikerült.
*****************************************
4.
VERRŐL VERSRE – KOTÁRSAINKTÓL
.jpg)
őszköszöntő kis nótákat
énekel egy kismadár.
a zöld faleveleket,
lerázzák a fák magukról
így várják majd a telet.
…………………
Születtem, élek,
visz még a lélek
vágytam
porba sújtva
felállni
keresztet felvenni
vinni halkan
a létnek értelmet
adni
akartam
az igaztalan világban
igaznak maradni
adni, tenni erőm
kevés
legyen elég
a jót akarni.
……………………..
Ézsiás
László: A szerelem visszahúz
A
szerelem visszahúz,
Melyik,
hogyha volt vagy húsz?
Indulj
el vissza kincses gondolat,
Múltam
alagutján szállj, repülj, szaladj!
Kopogj
be minden ajtón,
Hová
ki van írva: szerelem!
Mennyi
virágcsokor hervadt el azóta,
Hány
szerelemes szóból lett gyönyörű nóta.
Kialudt
a tűz, ellobbant a láng,
Nézd
meg gondolat, hol van még parázs!
A
szerelem visszahúz,
Melyik,
hogyha volt vagy húsz?
Azt
mondják, meghal minden szerelem,
Egy
sem éghet örökké.
Szívem
érzi, Isten tudja
Melyiknek
szép még az útja.
Kérdi
mosolyogva a teremtő:
„Emlékszel
melyik volt a legelső?”
És
megáll a kincses gondolat és megáll az ész,
Virágzik
még az a rózsa, piros arcán oly szép.
A
szerelem visszahúz,
Melyik,
hogyha volt vagy húsz?
Drága
lelkem megborzong, átölel az érzés…
Ugye
kincses gondolat? Most már nem is kérdés,
Mert
kicsit súgott nekem szerelmes istenem:
Hogy
a legnagyobb volt a legelső szerelem.
…………………..
mint szégyenlős lány - ki becsapott -
adva sötétet egünkre,
csillagparány szórt
utunkra némi fényt,
Holdnak udvara párában adott,
remegő éjt,
belé bújok e csodába,
álom subámba,
lassan hajtom fejem
kebledre – Te -
ki mindig reményt adsz -
szeretet...öröklött szerelem.
2019.
július
…………………..
megrohantak az emlékek, ahogy beléptem.
Mamóka állt a konyha közepén, s botját
letámasztva nyúlt a maga sütötte kenyérért.
pici zsír jutott csak a közepére, majd sóval
az egészet megpergette. Szeméből a szeretet
tiszta fénye áradt, örömmel nézte, hogy
szánkat ! Mamóka mikor nevetett a torkában
gyöngyök csilingeltek, csodaszép zene volt
ez akkor a fülemnek !
nyomott maszatos arcunkra.
Ha vasárnap volt, terített asztallal várt,
a húslevese feltette mindenre a finomsági
hozzá, s míg Ő mesélt én csókolgattam az
ecettel finomított dolgos két kis kezét !!
a finom kenyeret, s mindent biztos eláraszt
az a szívből jövő édes szeretet !Most az
angyalok csókolják szorgos két kis kezedet !
…………...........…..
Halk suhanással hozza a szánja,
tél a szakálla, arca derű,
sok kicsi gyermek éneke várja,
szép a varázslat, de ő egyszerű,
kis csomagokban vár az ajándék,
csillog a szempár, boldog a szív,
sok csoki mellett benne a szándék,
gyermeki jóságot odahív...
*
Kívánság
Mikulásra!
Mikulás,
te bölcs ember vagy,
szakállad
is oly fehér,
szíved
hangja el sose fagy,
tudod,
hogy mi mennyit ér!
Csomagunkban
legyen béke
és
gondtalan szeretet,
hogy
egymáshoz érjünk végre
a
távolságok helyett!
Énekeink
halkabbak most,
zárva
a maszkok alatt,
így,
ami a listámon volt,
felismered
arcomat?
Kérném
még, hogy a családom
túlélje
azt, mi nehéz,
s
megértsék az én világom,
mi
még csodákat idéz!
Azért
sok csokit is hozzál,
nagyon
várjuk jöttödet,
mindig
igazságos voltál,
jóság
árad belőled,
dalainkban
tiszta élet,
gyermekkorunk
téged hív,
s
jöttödben van az ígéret,
boldog
lehet minden szív!
……………......…….
nótámat hallgasd meg.
titokban sírni kezd,
az én szívem odabent.
még mindig nem értem,
ahogy múlnak az évek,
csókod egyre édesebb.
adj még néhány percet,
olyant mint volt régen,
ezelőtt húsz évvel
a legszebb éveket
Nem vagyok húsz éves.
de a szívem szeret.
ha tükörbe nézek,
odabent a lélek,
titokban sírni kezd.
……….........……..
Elmúlik a bizalmatlanság és szomorúság,
helyére lép a megértés, s így nem lesz borúság.
így változnak az emberi gondolatok, többnek.
Nem lesz véres háború az országok részére,
lesz helyette boldog emberi élet és béke.
ettől lesz tartós, hűséges a szerelmi élet.
Mindenhová elszállok, viszem kis üzenetem,
gyógyíthatom a megfáradt emberi lelkeket.
........................................
Szilágyi Anita: Adventi
reménysugár
Adventi gyertyafény,
Szülessen meg a remény,
Béke legyen, hol ropog a
fegyver,
Az ember lelke háborgó tenger,
Nyugalomban teljen a várakozás,
Betegeknek legyen gyógyulás,
Egészséget hozzon az aprószent,
Könnyezve nézem Betlehemet,
Történjen igazi csoda az
emberrel,
A varázslatról szól minden december,
Mire felgyullad a négy gyertya lángja,
Felsír a fénybirodalom királyfija,
Szól a csengőszó tiszta
hangja,
Hit, remény, szeretet, lélek muzsikája,
Angyalok repkednek hófellegeken,
Éljen az igézet Mindenkiben.
Szülessen meg a remény,
Az ember lelke háborgó tenger,
Betegeknek legyen gyógyulás,
Egészséget hozzon az aprószent,
Könnyezve nézem Betlehemet,
A varázslatról szól minden december,
Mire felgyullad a négy gyertya lángja,
Felsír a fénybirodalom királyfija,
Hit, remény, szeretet, lélek muzsikája,
Angyalok repkednek hófellegeken,
Éljen az igézet Mindenkiben.
*
Kis Jézus
születése
Kis Jézus születését várjuk,
Békességre szívünk kitártuk,
Hószárnyak csilingelnek fenyőágakon,
Angyalok suhannak fényszálakon,
Szalmával bélelt jászolban
Messiás szuszog álmában,
Megszületett karácsony hercege,
Mária és József szent gyermeke,
Ünnepi harangok egyszerre szóltak,
Mária szemeiből könnycseppek folytak,
Újszülött Angyalka szállt az égből közénk,
Kis Megváltónkat hálaénekkel köszöntötték,
Elhozta nekünk a reménységet,
Emberi csüggedésre erősséget,
Szeretetsugárral repült be minden házba,
Szentestén láthatjuk az adventi gyertyánkban.
*****************************************
5.NOVELLÁK
– KURUCZ ÁRPÁD
Egérke
története - 1979.
– Feri – suttogta.
Leült az ágyra, felállt, elindult az ajtó felé, visszafordult,
újra az ablakhoz
lépett. Hatalmas szürke szeme megtelt
könnyel.
Ferivel, márciustól májusig, rengeteget beszélgettek, sétáltak, tervezték közös jövőjüket, míg a vonatra vártak. A fiú intézetben élt onnan járt be Kaposvárra, Egérke, egy közeli faluból. Feri becézte így, vékony arca, hegyes álla, alacsony termete miatt. Titkolta, hogy elmegy. Tudta, a fiú otthagyná az iskolát, megszökne a nevelőotthonból és utána menne.
Simon, tétován a csengő felé nyúlt. Az utca túloldalán jókora, lompos kutya acsarkodva ugrott a kerítésnek. Fábián Edit, vegyes érzelmekkel várta, mi fog történni. Ha becsönget, nem lesz ereje elindulni, mégis azt szerette volna, ha megszólal a csengő. A fiú egy ideig a gombbon tartotta ujját, majd hirtelen zsebre vágta a kezét, s lehorgasztott fejjel elkullogott. Egérke, beledobált néhány ruhát a kék sporttáskába, írt egy rövid levelet, bezárta az ajtót, és a kulcsot nehéz szívvel, bedobta a postaládába. A betonlapokból készült járdán, ahogy mindig, a kockák közepére lépett, s hogy elűzze keserű gondolatait, léptei ütemére, fura kis mondókát ismételgetett magában. „Amíg jönnek a haverok, addig ide leheverok.”
A 424-es gőzmozdony, dohogva, füstöt okádva, nekiveselkedett a hosszú útnak. Fábián Edit, hiába húzta fel az ablakot, a korom beszállt a fülkébe. Vékony rétegben rátelepedett a kis lehajtható asztalkára, az ülésekre, a lány arcára.
Késő délután, szitáló esőben szállt le a Déli pályaudvaron. Az állomáson kirakott, nagy várostérképen akarta megnézni, merre van a Viola utca. Nagynénje ott lakott a férjével. A térkép alatt, a földön ülve, három részeg gajdolt, a következő pillanatban összeverekedtek. Edit, nem mert odamenni. Vaktában elindult, kérdezősködés után fél kilenckor fordult be a Viola utcába. Észrevette, hogy nénje megy messze előtte, az utca túloldalán, két szatyorral. Futásnak eredt, a kapuban hallotta, amint csukódik a harmadik emeleten az ajtó. A csöngetésre nem jött ki senki. Bent megreccsent a padló s hallatszott, hogy valaki lábujjhegyen az ajtóhoz oson, kiles a kémlelőlyukon. Fábián Edit, álldogált egy darabig, majd leforrázva elsomfordált. A pályaudvaron váróteremben töltötte az éjszakát. Egy részeg katona, ingázók, csavargók, aludtak körülötte a padokon. Arra ébredt, hogy két rendőr áll előtte, egyikük az arcába világít elemlámpával. Azt mondta, lekéste a vonatot, reggel indul haza. Nem törődtek vele tovább, a katonát bevitték.
Másnap, egy olcsó külvárosi szállodában kapott szobát. Kiszámolta, ha csak nagyon keveset eszik, egy hétre elég a megtakarított pénze. Simon Ferinek megírta miért jött el titokban, remélte a fiú megérti. Még mindig tartott tőle, hogy utána szökik, ezért a feladó helyére, csak a nevét írta. Újságokat vett, az álláshirdetéseket, albérleteket böngészte. Sok helyen volt munkásfelvétel, de szállást nem tudtak adni. Az albérletekben pedig több hónapot előre kellett volna kifizetni.
A hetedik napon el kellett hagynia a szállodát. Maradék pénzén vett fél kiló kettő-nyolcvanas „fradi” kolbászt és kenyeret. Céltalanul kóborolt a városban. Tett még egy kísérletet nagynénjénél, de most sem nyitottak ajtót. Gondolta, szégyenszemre visszamegy szüleihez. Ám mikor megjelent előtte nevelőapja gúnyos, lekezelő arca, inkább letett róla. Biztos volt benne, örülnek, hogy megszabadultak tőle.
Talponállóknál leskelődött, maradékokra vadászott. Éjszakánként járta a várost, nem mert egy helyen maradni, félt, hogy beviszik a razziázó rendőrök. Nap közben, parkokban, padokon bóbiskolt. Leginkább a tisztálkodás hiánya viselte meg. Bőre viszketett, büdösnek érezte magát. Időnkén idegenektől kérdezősködött távoli utcák után, csak azért, hogy szólhasson valakihez. Ijedten vette észre, már csak nehezen tudja felidézni Simon Feri arcát. Elő kellett vennie a képet, amit a fiútól kért, nem sokkal a szökés előtt.
Két héttel később, egy vidám, derűs napon a Belvárosban egy padon üldögélt, mikor olcsó, szovjet kölni átható illata csapta meg az orrát. Kövérkés, idősödő nő ült le mellé. Püffedt arcára az alkohol és az éjszakázás rajzolt. Nyomait a vastagon felkent festék sem tudta eltüntetni.
– Nyúzott vagy – szólalt meg. – Régóta figyellek. Mesélj. Rákospalotáról léptél le, a javítóból? Én is ott kezdtem.
A lány eleinte gyanakodva méregette, aztán mintha felhúzta volna a zsilipet, ömleni kezdett belőle a szó. A becenevét nem árulta el, azt csak Simon Ferinek tartogatta. Kiderült, a nőt Margónak hívják, a Szigony utcában lakik. Azt mondta tud neki szállást adni, míg egyenesbe jön.
Rövid villamosozás után, egy-két emeletes, málló vakolatú, szürke házak között lépkedtek. Sötét, macskaszagú lépcsőházban másztak fel az első emeletre. Kopott bútorok között, a konyhában harminc év körüli, szíjas férfi ült, atlétatrikóban. Fekete üstökén, hajháló.
– Ez itt, Dodó az élettársam – mondta a nő. – Az lesz az ágyad – mutatott egy kifeküdt sezlonra a sarokban.
– Ha hozzányúlsz, a lányhoz, álmodban elvágom a torkodat – fordult a férfihoz nevetve.
A lány megszeppenve nézett körül, a férfi nem kérdezett semmit, csak biccentett. Margó, alumínium fazékban kelkáposzta főzeléket tett az asztalra. Edit mohón evett, Dodó beszélt. Egy széles pengéjű tőrt mutatott, dicsekedett, milyen jó áron vette az Ecseri Piacon. Aztán azzal kérkedett, hogyan tette lóvá a rendőröket a múlt héten, miként pofozott meg egy értelmi fogyatékost a buszon, aki megbámulta és mosolygott rá.
Fábián Edit napközben, albérlet és munka után járt, csak este ért vissza a Szigony utcába. Egy héttel később Dodó odalépett hozzá.
– Ideje, hogy munkába állj.
– Én igyekszem, csak egy kis türelmedet kérem még.
– Nem erről van szó. Margó megmutatja, hol lesz a helyed a Mátyás téren. Ha jön a manus, felhozod ide, addig én eltűnök, este meg elszámolunk.
Eltartott egy ideig, míg a lány megértette, mit várnak tőle.
– Nem! El akarok menni!
Ekkor kapta az első pofont. A sarokba zuhant tőle. A férfi még ötször ütötte meg ököllel. Vigyázott, hogy csontja ne törjön, nem akarta tönkre tenni az árut, de Edit arca nyers, véres hússá változott. Margó döbbenten nézte a Dodótól is szokatlan, brutalitást. Megszánta a lányt, bánta, hogy idehozta. Földerengett a régi emlék, mikor őt is így törték meg.
– Az én szótáramból hiányzik az, hogy nem! – sziszegte Dodó.
– Rajtam van a havibaj – zokogta a lány.
– Három napot kapsz! Addig Margó rendbe hoz. És ne próbálj szökni, mert úgyis megtalállak!
Attól kezdve állandóan zárta az ajtót, s a kulcsot mindig magánál tartotta.
A második napon délután, csöngettek. Egy magas, ballonkabátos férfi lépett az előszobába.
– Az beszélik, új lány van a környéken. Csak nem megint a te kezed van benne?
Dodó, felsőtestét kissé előre hajtva, alulról nézett a jövevényre.
– Hogy képzeli főhadnagy úr? Mióta kijöttem nem foglalkozok ilyesmivel. Jó útra tértem. De, ha megtudok valamit szólok.
Ezalatt a belső szobában, Margó a lány kezébe nyomta a táskáját és kitárta az ablakot.
– Itt az alkalom! Ugorj! Amíg itt van a zsaru nem mer semmit csinálni. Te nem vagy idevaló.
A lány kiugrott az első emeletről. Bokája kifordult, de ösztönösen tovább gurult, hogy tompítsa az esést. A Posta egyik telephelynek az udvarára érkezett. Sántítva futott az épületek között, amerre a kaput sejtette. Már látta a kijáratot, mikor májfoltos, ráncos kéz ragadta meg. Postás egyenruhás öregember állt előtte. Vastag fehér bajusza majdnem az álláig ért. Ujját a szája elé téve jelezte, maradjon csendben a lány. Bevezette a portásfülkébe.
– Bújjon be a szekrénybe.
Dodó látta az ablakból, ahogy Edit eltűnik az épületek között. Lobbanó dühét Margóra zúdította.
– Te segítettél neki! Nem vagy már használható semmire!
A széles penge hidegen villant. A férfi, pontosan tudta, hova kell szúrni. A nőnek sikoltani sem volt ideje. A vértócsa lassan növekedett, Margó fakó kék szeme kettőt rebbent, aztán megmerevedett.
Néhány perccel később a telephely vaskapuján dörömbölt valaki. Az öreg portás kényelmesen odaballagott, kinyitotta a kémlelő ablakot.
– Nem látott egy lányt? Ide ugrott le – nyújtott be öt darab százforintost Dodó
– Láttam. Kis idővel ezelőtt, itt szaladt el. Mint a macska, átmászott a kerítésen, hogy merre futott, nem tudom – vette el az öregember a pénzt.
A férfi, találomra elindult keresni a lányt s nem jött vissza többet. Edit, jóval később olvasta az Esti Hírlap-ban, hogy a főhadnagynak két hónap alatt sikerült elég bizonyítékot gyűjtenie az aljas indokból elkövetett emberölésre. Dodót halálra ítélték, s a Kozma utcai börtönben kivégezték.
Az öreg portás, Péter bácsi, elfelezte a pénzt a lánnyal, közben, az illendőnél, kicsit hosszabban nézte az arcát.
– Ketten kerestük.
A szolgálat végén, hazavitte Editet Sashalomra. Kicsi családi házban élt a feleségével, gyerekeik nem voltak.
– Meg vagy te hibbanva, vénember?! Látom elment a maradék sütnivalód is! – zsémbelt a kerek arcú, pirospozsgás, fejkendős öregasszony. – A múltkor, egy varjúfiókát hoztál haza! Aztán, egy kölyökkutyát! Most meg már egy lánygyereket! Mi jöhet még?!
– Nincs hova mennie szegénynek, Katókám. Nem hagyhattam az utcán.
– Az már igaz. Itt el lehetsz amíg tetszik, gyermekem. Hiszen, te össze vagy verve! – csapta össze kezét. – És milyen soványka vagy! Na, majd teszünk róla.
A lány legnagyobb döbbenetére, az idős házaspár úgy bánt vele, mintha a saját gyermekük lett volna. Két nappal később, mikor az öregember szolgálatban volt, Kató néni hívta, segítsen ebédet készíteni. Ültek egymással szemben, pucolták a krumplit.
– A férjem, negyvenháromban, Voronyezs mellett légnyomást kapott – kezdte az öregasszony. – Túl sok borzalmat élt át, kicsit megzavarodott.
Kató néni leengedte a kést, elhallgatott, múltba tekintett. Az ablakpárkányra leszállt egy veréb, kicsit ugrándozott, amint meglátta a két embert elröppent.
– Azóta úgy gondolja, minden élőlényen segítenie kell – folytatta Edit arcát fürkészve. – Most éppen azt hiszi a lányunk vagy. Kérlek, ne élj vissza ezzel. Remélem, érted mire gondolok. Maradhatsz még, de keress valami más megoldást. Majd azt mondom az uramnak, hogy el kellett utaznod. Aztán, majd elfelejti az egészet.
Fábián Edit, ha lehet még szorgalmasabban olvasgatta a hirdetéseket. Ha személyesen kellett valahova mennie, azt mondta leesett a lépcsőn, attól ilyen az arca. A sok keresgélés, végül sikert hozott. A MÁV keresett jegyvizsgálókat, és munkásszállást is tudtak biztosítani. A tanfolyamot kiváló eredménnyel elvégezte, beköltözhetett a vasút kelenföldi leányszállójába. Mindig hálával gondolt az idős párra, de nem látogatta őket, attól tartva, hogy felzaklatja az öregembert.
A hálóban tizenöt különböző korú nő élt. Gyakori volt a parázs veszekedés. Hirtelen jött, mint a nyári vihar, de gyorsan szétoszlottak a felhők. A lakók, megtanulták, hogy ahol ilyen sokan élnek együtt, ott alkalmazkodni kell egymáshoz. Edit szelíd, jóindulatú teremtés volt, gyorsan megszerették. Először érezte, hogy tartozik valahova. Ő volt a legfiatalabb, az idősebbek kényeztették, a fiatalabbak hívták maguk közé.
Általában dunántúli vonalakon dolgozott. Néha előfordult, hogy este Kaposváron végzett, és ott éjszakázott. Ilyenkor gondolt rá, hogy elmegy a szüleihez, de végül, soha nem tudta rászánni magát.
Késő ősszel a szolgálatvezető hívatta az irodájába.
– Meg kellett változtatni a beosztását. Pénteken a tizenhét harmincötkor a Keleti pályaudvarról induló Budapest-Mátészalka viszonylaton lesz szolgálatban. Ott jelentkezzen.
A másik asztalnál ülő adminisztrátor lány felkapta a fejét, csodálkozva főnökére nézett.
A szerelvény megtelt ingázókkal. Sokan aludtak, a hazaúton igyekeztek kipihenni az egész heti munkát. Nem zavarta őket a lárma. A dohányzó szakaszokban, sápadt lámpák fényében vastagon gomolygott a cigarettafüst. Jóformán, alig lehetett ellátni a kocsi egyik végétől a másikig. A legtöbben ismerték egymást, kis csoportokban gyakran járt körbe a borosüveg.
Az egyik nemdohányzó kocsiban négy fős társaság kártyázott. A lábuknál majdnem üres demizson. Olcsó pálinka szaga lengte körbe őket. A tömeg ellenére, mellettük voltak szabad helyek. Edit, Aszód után ért oda hozzájuk.
– Kérem a jegyeket. Oltsák el a cigarettát, itt tilos a dohányzás.
– Nekünk nem, és jegyet sem kell váltanunk – vigyorgott egyikük, egy negyvenes fogatlan férfi.
Társai röhögtek.
– Ha nincs jegyük meg kell bírságolnom önöket.
– Majd megbírságolunk mink téged!
Megragadták az ajtóhoz vonszolták a kapálódzó lányt, s mielőtt bárki felocsúdott volna, kidobták a vonatból. A szerelvény az állomás után, szerencsére, még nem gyorsult fel. Fábián Edit egy töltésre zuhant. Kezét, esés közben maga elé tette, a zúzott kő csúnyán felsértette a tenyerét, csuklójába, alkarjába éles fájdalom hasított. Legurult a töltés oldalán, sapkája leesett, táskája szíja a nyakára tekeredett. Fuldoklott. A pálya melletti házból valaki odafutott, és elvágta a szíjat. A vonaton meghúzták a vészféket, a négy férfi leugrott és elszaladt.
Editet a kórházban szobatársai mellett, meglátogatta a szakszervezeti titkár is. Befőttet, csokoládét vitt. Megkérdezte, akar-e panaszt, feljelentést tenni. Láthatóan megkönnyebbült mikor a lány azt mondta nem, vegyék jegyzőkönyvbe, hogy megcsúszott és véletlenül esett ki.
A következő pénteken férfi kalauz és egy rendőr őrmester teljesített szolgálatot a „fekete vonaton”. Amerre mentek, mindenütt megszeppent csendben ültek az utasok. A jegyvizsgáló, ismerte a négytagú társaságot, mikor hozzájuk értek, halkan odasúgta társának, ők voltak.
– Ti dobtátok ki a kalauznőt a múlt héten? – kérdezte az őrmester, halk behízelgő hangon.
– Jaj, tábornok úr! Dehogy csinálunk mink ilyesmit, csak békésen utazunk.
A rendőr, kalauzra pillantott, az alig észrevehetően bólintott. A következő pillanatban a fogatlan férfi óriási pofont kapott. Előkerült a gumibot, s öt-tíz percig dolgozott.
– Ha legkisebb panaszt hallom rátok, nem leszek ilyen kíméletes! – lihegte kifulladva az őrmester.
Edit, egy műtét és négy hét gipsz után állt újra munkába. Beosztás készítésnél gondosan ügyeltek, hogy többé ne kerüljön a Mátészalkai vonalra.
A december havat hozott, a vonatok a szokásosnál is többet késtek. Karácsony közeledtével, ideges, türelmetlen utasok lepték el a szerelvényeket, nagy csomagokkal. Fábián Edit, nem volt szolgálatban az ünnep alatt. A szálló csaknem teljesen kiürült, egyedül ődöngött az üres hálóban. Minden ágyra letett egy-két szem szaloncukrot, s mikor társai visszajöttek, mindegyik hozott neki valami apró ajándékot. Egérke, megtalálta a helyét.
A lány szabadidejében kutatott utánuk, ám mindenütt a bürokrácia falaiba ütközött. Módszeresen járta a várost, olvasgatta a postaládákra írt neveket. Térképen besatírozta azokat a területeket, melyeket már végignézett. Egy hónap után belátta, hogy élete végéig se tud végezni. Éjszakánként gyakran álmatlanul bámulta a mennyezetet, azon törte a fejét, hogy találhatná meg a fiút a hatalmas városban. A lányok vigasztalták: majd az idő meghozza a feledést. Csalogatták moziba, diszkóba, megismerkedett fiúkkal, de Edit mindegyikben Simon Ferit kereste.
Elszállt három év, ám a fiú emléke nem halványodott. Lassan beletörődött, egyedül éli le hátralévő idejét. Tárcájában gondosan őrizte a régi, egyre jobban sárguló fényképet.
Egy júniusi hajnalon, a Józsefvárosi pályaudvaron végzett. Fáradtan szállt fel a villamosra, leült az első szabad helyre. Szeme kezdett leragadni az álmosságtól, mikor a kocsi közepén egy háttal álló férfi ismerősnek tűnt. Felállt úgy helyezkedett, hogy lássa az arcát. Szíve nagyot dobbant, Simon Feri. Arca kissé megöregedett, de nem volt kétséges, ő az. A lány elvörösödött, tett egy bizonytalan lépést.
– Mi van, ha már nem emlékszik rám, és azt hiszi, csak le akarom szólítani? Lehet, hogy megnősült, gyerekei vannak.
Sokáig bátorította magát, a férfi végül leszállt. A nyomába eredt, Feri az órájára nézett, leszaladt a metróba és eltűnt.
Fábián Edit, elkeseredve ment be a szállóba. Szidta, átkozta magát a gyávaságáért, mégis valami boldogságfélét érzett. Végig sírta az éjszakát.
Három nappal később újra Józsefvárosban fejezte be a szolgálatot. Reménykedve szállt fel a villamosra, bár tudta, nem lesz bátorsága megszólítani Simon Ferit. Nagyon csalódott volt, a fiú nem jött. Egy hét múlva újra látta. Elgondolkodva ült a másik oldalon. Sokáig bámult rá, szinte itta a vonásait. Simon Feri megérezte, hogy figyelik. Észrevette Editet, elmosolyodott.
– Szia. Már láttalak itt, de nem mertelek megszólítani – mondta a lány csendesen.
– Szia. Nem mertem becsöngetni.
– Tudom. Azóta kísért a kép, ahogy álltál a kapu előtt.
– Nem múlt el nap, hogy ne bántam volna. Folytassuk azt ami akkor félbemaradt, Egérke? – kérdezte Feri kertelés nélkül.
A lány erre a kérdésre várt mióta elszökött otthonról. A régi becenév hallatán elmosolyodott.
– Azóta se tanultál meg szép szóvirágokat mondani – évődött. – Munkásszállón lakom, és visszeres a lábam a sok állástól.
– Gyengéim a visszeres lábak és a munkásszálló.
Eltűnt körülöttük minden, csak egymás szemét látták. Úgy érezték, mintha csak az előző napon köszöntek volna el egymástól.
 |
| Kurucz Árpád |
*
Tizenhét
éve alatt, Simon Feri volt az egyetlen, aki ragaszkodott hozzá. Osztálytársak
voltak egy kaposvári gimnáziumban, de Edit abbahagyta a tanulást. Szülei
váltak, állandó volt az ordítozás, nem tudott tanulni, végül, másodikban
kimaradt az iskolából, s egy raktárban helyezkedett el segédmunkásként. Szülei
a vagyonért perlekedtek, ő egyiknek sem kellett. Egy este, mikor anyját megint
részegen kísérték haza a kocsmából, csúnya veszekedés után kiderült a férfi,
nem az apja. Akkor érlelődött meg benne az elhatározás, elmegy otthonról.
Mindent gondosan eltervezett. Anyja húgánál akart megszállni, amíg talál
munkát, albérletet. Vele, szülei nem tartották a kapcsolatot, nem kellett
félnie, hogy értesíti őket. Neki, viszont, gyakran küldött pénzt karácsonyra,
születésnapra ajándékot.Ferivel, márciustól májusig, rengeteget beszélgettek, sétáltak, tervezték közös jövőjüket, míg a vonatra vártak. A fiú intézetben élt onnan járt be Kaposvárra, Egérke, egy közeli faluból. Feri becézte így, vékony arca, hegyes álla, alacsony termete miatt. Titkolta, hogy elmegy. Tudta, a fiú otthagyná az iskolát, megszökne a nevelőotthonból és utána menne.
Simon, tétován a csengő felé nyúlt. Az utca túloldalán jókora, lompos kutya acsarkodva ugrott a kerítésnek. Fábián Edit, vegyes érzelmekkel várta, mi fog történni. Ha becsönget, nem lesz ereje elindulni, mégis azt szerette volna, ha megszólal a csengő. A fiú egy ideig a gombbon tartotta ujját, majd hirtelen zsebre vágta a kezét, s lehorgasztott fejjel elkullogott. Egérke, beledobált néhány ruhát a kék sporttáskába, írt egy rövid levelet, bezárta az ajtót, és a kulcsot nehéz szívvel, bedobta a postaládába. A betonlapokból készült járdán, ahogy mindig, a kockák közepére lépett, s hogy elűzze keserű gondolatait, léptei ütemére, fura kis mondókát ismételgetett magában. „Amíg jönnek a haverok, addig ide leheverok.”
A 424-es gőzmozdony, dohogva, füstöt okádva, nekiveselkedett a hosszú útnak. Fábián Edit, hiába húzta fel az ablakot, a korom beszállt a fülkébe. Vékony rétegben rátelepedett a kis lehajtható asztalkára, az ülésekre, a lány arcára.
Késő délután, szitáló esőben szállt le a Déli pályaudvaron. Az állomáson kirakott, nagy várostérképen akarta megnézni, merre van a Viola utca. Nagynénje ott lakott a férjével. A térkép alatt, a földön ülve, három részeg gajdolt, a következő pillanatban összeverekedtek. Edit, nem mert odamenni. Vaktában elindult, kérdezősködés után fél kilenckor fordult be a Viola utcába. Észrevette, hogy nénje megy messze előtte, az utca túloldalán, két szatyorral. Futásnak eredt, a kapuban hallotta, amint csukódik a harmadik emeleten az ajtó. A csöngetésre nem jött ki senki. Bent megreccsent a padló s hallatszott, hogy valaki lábujjhegyen az ajtóhoz oson, kiles a kémlelőlyukon. Fábián Edit, álldogált egy darabig, majd leforrázva elsomfordált. A pályaudvaron váróteremben töltötte az éjszakát. Egy részeg katona, ingázók, csavargók, aludtak körülötte a padokon. Arra ébredt, hogy két rendőr áll előtte, egyikük az arcába világít elemlámpával. Azt mondta, lekéste a vonatot, reggel indul haza. Nem törődtek vele tovább, a katonát bevitték.
Másnap, egy olcsó külvárosi szállodában kapott szobát. Kiszámolta, ha csak nagyon keveset eszik, egy hétre elég a megtakarított pénze. Simon Ferinek megírta miért jött el titokban, remélte a fiú megérti. Még mindig tartott tőle, hogy utána szökik, ezért a feladó helyére, csak a nevét írta. Újságokat vett, az álláshirdetéseket, albérleteket böngészte. Sok helyen volt munkásfelvétel, de szállást nem tudtak adni. Az albérletekben pedig több hónapot előre kellett volna kifizetni.
A hetedik napon el kellett hagynia a szállodát. Maradék pénzén vett fél kiló kettő-nyolcvanas „fradi” kolbászt és kenyeret. Céltalanul kóborolt a városban. Tett még egy kísérletet nagynénjénél, de most sem nyitottak ajtót. Gondolta, szégyenszemre visszamegy szüleihez. Ám mikor megjelent előtte nevelőapja gúnyos, lekezelő arca, inkább letett róla. Biztos volt benne, örülnek, hogy megszabadultak tőle.
Talponállóknál leskelődött, maradékokra vadászott. Éjszakánként járta a várost, nem mert egy helyen maradni, félt, hogy beviszik a razziázó rendőrök. Nap közben, parkokban, padokon bóbiskolt. Leginkább a tisztálkodás hiánya viselte meg. Bőre viszketett, büdösnek érezte magát. Időnkén idegenektől kérdezősködött távoli utcák után, csak azért, hogy szólhasson valakihez. Ijedten vette észre, már csak nehezen tudja felidézni Simon Feri arcát. Elő kellett vennie a képet, amit a fiútól kért, nem sokkal a szökés előtt.
Két héttel később, egy vidám, derűs napon a Belvárosban egy padon üldögélt, mikor olcsó, szovjet kölni átható illata csapta meg az orrát. Kövérkés, idősödő nő ült le mellé. Püffedt arcára az alkohol és az éjszakázás rajzolt. Nyomait a vastagon felkent festék sem tudta eltüntetni.
– Nyúzott vagy – szólalt meg. – Régóta figyellek. Mesélj. Rákospalotáról léptél le, a javítóból? Én is ott kezdtem.
A lány eleinte gyanakodva méregette, aztán mintha felhúzta volna a zsilipet, ömleni kezdett belőle a szó. A becenevét nem árulta el, azt csak Simon Ferinek tartogatta. Kiderült, a nőt Margónak hívják, a Szigony utcában lakik. Azt mondta tud neki szállást adni, míg egyenesbe jön.
Rövid villamosozás után, egy-két emeletes, málló vakolatú, szürke házak között lépkedtek. Sötét, macskaszagú lépcsőházban másztak fel az első emeletre. Kopott bútorok között, a konyhában harminc év körüli, szíjas férfi ült, atlétatrikóban. Fekete üstökén, hajháló.
– Ez itt, Dodó az élettársam – mondta a nő. – Az lesz az ágyad – mutatott egy kifeküdt sezlonra a sarokban.
– Ha hozzányúlsz, a lányhoz, álmodban elvágom a torkodat – fordult a férfihoz nevetve.
A lány megszeppenve nézett körül, a férfi nem kérdezett semmit, csak biccentett. Margó, alumínium fazékban kelkáposzta főzeléket tett az asztalra. Edit mohón evett, Dodó beszélt. Egy széles pengéjű tőrt mutatott, dicsekedett, milyen jó áron vette az Ecseri Piacon. Aztán azzal kérkedett, hogyan tette lóvá a rendőröket a múlt héten, miként pofozott meg egy értelmi fogyatékost a buszon, aki megbámulta és mosolygott rá.
Fábián Edit napközben, albérlet és munka után járt, csak este ért vissza a Szigony utcába. Egy héttel később Dodó odalépett hozzá.
– Ideje, hogy munkába állj.
– Én igyekszem, csak egy kis türelmedet kérem még.
– Nem erről van szó. Margó megmutatja, hol lesz a helyed a Mátyás téren. Ha jön a manus, felhozod ide, addig én eltűnök, este meg elszámolunk.
Eltartott egy ideig, míg a lány megértette, mit várnak tőle.
– Nem! El akarok menni!
Ekkor kapta az első pofont. A sarokba zuhant tőle. A férfi még ötször ütötte meg ököllel. Vigyázott, hogy csontja ne törjön, nem akarta tönkre tenni az árut, de Edit arca nyers, véres hússá változott. Margó döbbenten nézte a Dodótól is szokatlan, brutalitást. Megszánta a lányt, bánta, hogy idehozta. Földerengett a régi emlék, mikor őt is így törték meg.
– Az én szótáramból hiányzik az, hogy nem! – sziszegte Dodó.
– Rajtam van a havibaj – zokogta a lány.
– Három napot kapsz! Addig Margó rendbe hoz. És ne próbálj szökni, mert úgyis megtalállak!
Attól kezdve állandóan zárta az ajtót, s a kulcsot mindig magánál tartotta.
A második napon délután, csöngettek. Egy magas, ballonkabátos férfi lépett az előszobába.
– Az beszélik, új lány van a környéken. Csak nem megint a te kezed van benne?
Dodó, felsőtestét kissé előre hajtva, alulról nézett a jövevényre.
– Hogy képzeli főhadnagy úr? Mióta kijöttem nem foglalkozok ilyesmivel. Jó útra tértem. De, ha megtudok valamit szólok.
Ezalatt a belső szobában, Margó a lány kezébe nyomta a táskáját és kitárta az ablakot.
– Itt az alkalom! Ugorj! Amíg itt van a zsaru nem mer semmit csinálni. Te nem vagy idevaló.
A lány kiugrott az első emeletről. Bokája kifordult, de ösztönösen tovább gurult, hogy tompítsa az esést. A Posta egyik telephelynek az udvarára érkezett. Sántítva futott az épületek között, amerre a kaput sejtette. Már látta a kijáratot, mikor májfoltos, ráncos kéz ragadta meg. Postás egyenruhás öregember állt előtte. Vastag fehér bajusza majdnem az álláig ért. Ujját a szája elé téve jelezte, maradjon csendben a lány. Bevezette a portásfülkébe.
– Bújjon be a szekrénybe.
Dodó látta az ablakból, ahogy Edit eltűnik az épületek között. Lobbanó dühét Margóra zúdította.
– Te segítettél neki! Nem vagy már használható semmire!
A széles penge hidegen villant. A férfi, pontosan tudta, hova kell szúrni. A nőnek sikoltani sem volt ideje. A vértócsa lassan növekedett, Margó fakó kék szeme kettőt rebbent, aztán megmerevedett.
Néhány perccel később a telephely vaskapuján dörömbölt valaki. Az öreg portás kényelmesen odaballagott, kinyitotta a kémlelő ablakot.
– Nem látott egy lányt? Ide ugrott le – nyújtott be öt darab százforintost Dodó
– Láttam. Kis idővel ezelőtt, itt szaladt el. Mint a macska, átmászott a kerítésen, hogy merre futott, nem tudom – vette el az öregember a pénzt.
A férfi, találomra elindult keresni a lányt s nem jött vissza többet. Edit, jóval később olvasta az Esti Hírlap-ban, hogy a főhadnagynak két hónap alatt sikerült elég bizonyítékot gyűjtenie az aljas indokból elkövetett emberölésre. Dodót halálra ítélték, s a Kozma utcai börtönben kivégezték.
Az öreg portás, Péter bácsi, elfelezte a pénzt a lánnyal, közben, az illendőnél, kicsit hosszabban nézte az arcát.
– Ketten kerestük.
A szolgálat végén, hazavitte Editet Sashalomra. Kicsi családi házban élt a feleségével, gyerekeik nem voltak.
– Meg vagy te hibbanva, vénember?! Látom elment a maradék sütnivalód is! – zsémbelt a kerek arcú, pirospozsgás, fejkendős öregasszony. – A múltkor, egy varjúfiókát hoztál haza! Aztán, egy kölyökkutyát! Most meg már egy lánygyereket! Mi jöhet még?!
– Nincs hova mennie szegénynek, Katókám. Nem hagyhattam az utcán.
– Az már igaz. Itt el lehetsz amíg tetszik, gyermekem. Hiszen, te össze vagy verve! – csapta össze kezét. – És milyen soványka vagy! Na, majd teszünk róla.
A lány legnagyobb döbbenetére, az idős házaspár úgy bánt vele, mintha a saját gyermekük lett volna. Két nappal később, mikor az öregember szolgálatban volt, Kató néni hívta, segítsen ebédet készíteni. Ültek egymással szemben, pucolták a krumplit.
– A férjem, negyvenháromban, Voronyezs mellett légnyomást kapott – kezdte az öregasszony. – Túl sok borzalmat élt át, kicsit megzavarodott.
Kató néni leengedte a kést, elhallgatott, múltba tekintett. Az ablakpárkányra leszállt egy veréb, kicsit ugrándozott, amint meglátta a két embert elröppent.
– Azóta úgy gondolja, minden élőlényen segítenie kell – folytatta Edit arcát fürkészve. – Most éppen azt hiszi a lányunk vagy. Kérlek, ne élj vissza ezzel. Remélem, érted mire gondolok. Maradhatsz még, de keress valami más megoldást. Majd azt mondom az uramnak, hogy el kellett utaznod. Aztán, majd elfelejti az egészet.
Fábián Edit, ha lehet még szorgalmasabban olvasgatta a hirdetéseket. Ha személyesen kellett valahova mennie, azt mondta leesett a lépcsőn, attól ilyen az arca. A sok keresgélés, végül sikert hozott. A MÁV keresett jegyvizsgálókat, és munkásszállást is tudtak biztosítani. A tanfolyamot kiváló eredménnyel elvégezte, beköltözhetett a vasút kelenföldi leányszállójába. Mindig hálával gondolt az idős párra, de nem látogatta őket, attól tartva, hogy felzaklatja az öregembert.
A hálóban tizenöt különböző korú nő élt. Gyakori volt a parázs veszekedés. Hirtelen jött, mint a nyári vihar, de gyorsan szétoszlottak a felhők. A lakók, megtanulták, hogy ahol ilyen sokan élnek együtt, ott alkalmazkodni kell egymáshoz. Edit szelíd, jóindulatú teremtés volt, gyorsan megszerették. Először érezte, hogy tartozik valahova. Ő volt a legfiatalabb, az idősebbek kényeztették, a fiatalabbak hívták maguk közé.
Általában dunántúli vonalakon dolgozott. Néha előfordult, hogy este Kaposváron végzett, és ott éjszakázott. Ilyenkor gondolt rá, hogy elmegy a szüleihez, de végül, soha nem tudta rászánni magát.
Késő ősszel a szolgálatvezető hívatta az irodájába.
– Meg kellett változtatni a beosztását. Pénteken a tizenhét harmincötkor a Keleti pályaudvarról induló Budapest-Mátészalka viszonylaton lesz szolgálatban. Ott jelentkezzen.
A másik asztalnál ülő adminisztrátor lány felkapta a fejét, csodálkozva főnökére nézett.
A szerelvény megtelt ingázókkal. Sokan aludtak, a hazaúton igyekeztek kipihenni az egész heti munkát. Nem zavarta őket a lárma. A dohányzó szakaszokban, sápadt lámpák fényében vastagon gomolygott a cigarettafüst. Jóformán, alig lehetett ellátni a kocsi egyik végétől a másikig. A legtöbben ismerték egymást, kis csoportokban gyakran járt körbe a borosüveg.
Az egyik nemdohányzó kocsiban négy fős társaság kártyázott. A lábuknál majdnem üres demizson. Olcsó pálinka szaga lengte körbe őket. A tömeg ellenére, mellettük voltak szabad helyek. Edit, Aszód után ért oda hozzájuk.
– Kérem a jegyeket. Oltsák el a cigarettát, itt tilos a dohányzás.
– Nekünk nem, és jegyet sem kell váltanunk – vigyorgott egyikük, egy negyvenes fogatlan férfi.
Társai röhögtek.
– Ha nincs jegyük meg kell bírságolnom önöket.
– Majd megbírságolunk mink téged!
Megragadták az ajtóhoz vonszolták a kapálódzó lányt, s mielőtt bárki felocsúdott volna, kidobták a vonatból. A szerelvény az állomás után, szerencsére, még nem gyorsult fel. Fábián Edit egy töltésre zuhant. Kezét, esés közben maga elé tette, a zúzott kő csúnyán felsértette a tenyerét, csuklójába, alkarjába éles fájdalom hasított. Legurult a töltés oldalán, sapkája leesett, táskája szíja a nyakára tekeredett. Fuldoklott. A pálya melletti házból valaki odafutott, és elvágta a szíjat. A vonaton meghúzták a vészféket, a négy férfi leugrott és elszaladt.
Editet a kórházban szobatársai mellett, meglátogatta a szakszervezeti titkár is. Befőttet, csokoládét vitt. Megkérdezte, akar-e panaszt, feljelentést tenni. Láthatóan megkönnyebbült mikor a lány azt mondta nem, vegyék jegyzőkönyvbe, hogy megcsúszott és véletlenül esett ki.
A következő pénteken férfi kalauz és egy rendőr őrmester teljesített szolgálatot a „fekete vonaton”. Amerre mentek, mindenütt megszeppent csendben ültek az utasok. A jegyvizsgáló, ismerte a négytagú társaságot, mikor hozzájuk értek, halkan odasúgta társának, ők voltak.
– Ti dobtátok ki a kalauznőt a múlt héten? – kérdezte az őrmester, halk behízelgő hangon.
– Jaj, tábornok úr! Dehogy csinálunk mink ilyesmit, csak békésen utazunk.
A rendőr, kalauzra pillantott, az alig észrevehetően bólintott. A következő pillanatban a fogatlan férfi óriási pofont kapott. Előkerült a gumibot, s öt-tíz percig dolgozott.
– Ha legkisebb panaszt hallom rátok, nem leszek ilyen kíméletes! – lihegte kifulladva az őrmester.
Edit, egy műtét és négy hét gipsz után állt újra munkába. Beosztás készítésnél gondosan ügyeltek, hogy többé ne kerüljön a Mátészalkai vonalra.
A december havat hozott, a vonatok a szokásosnál is többet késtek. Karácsony közeledtével, ideges, türelmetlen utasok lepték el a szerelvényeket, nagy csomagokkal. Fábián Edit, nem volt szolgálatban az ünnep alatt. A szálló csaknem teljesen kiürült, egyedül ődöngött az üres hálóban. Minden ágyra letett egy-két szem szaloncukrot, s mikor társai visszajöttek, mindegyik hozott neki valami apró ajándékot. Egérke, megtalálta a helyét.
*
Eltelt
fél év, s egyre többször jutott eszébe, Simon Feri. Júliusban rászánta magát,
levelet küldött az intézetbe. Egy hét múlva jött válasz. Megírták, hogy a Simon
testvérek már kiköltöztek. A levélírónak le kellett volna mennie a pincébe
megnézni a régi aktákat, de már csak tizenöt perc volt a munkaidejéből. Inkább
azt írta elkallódtak az iratok, nem tudja a címüket csak azt, hogy valahol
Pesten laknak.A lány szabadidejében kutatott utánuk, ám mindenütt a bürokrácia falaiba ütközött. Módszeresen járta a várost, olvasgatta a postaládákra írt neveket. Térképen besatírozta azokat a területeket, melyeket már végignézett. Egy hónap után belátta, hogy élete végéig se tud végezni. Éjszakánként gyakran álmatlanul bámulta a mennyezetet, azon törte a fejét, hogy találhatná meg a fiút a hatalmas városban. A lányok vigasztalták: majd az idő meghozza a feledést. Csalogatták moziba, diszkóba, megismerkedett fiúkkal, de Edit mindegyikben Simon Ferit kereste.
Elszállt három év, ám a fiú emléke nem halványodott. Lassan beletörődött, egyedül éli le hátralévő idejét. Tárcájában gondosan őrizte a régi, egyre jobban sárguló fényképet.
Egy júniusi hajnalon, a Józsefvárosi pályaudvaron végzett. Fáradtan szállt fel a villamosra, leült az első szabad helyre. Szeme kezdett leragadni az álmosságtól, mikor a kocsi közepén egy háttal álló férfi ismerősnek tűnt. Felállt úgy helyezkedett, hogy lássa az arcát. Szíve nagyot dobbant, Simon Feri. Arca kissé megöregedett, de nem volt kétséges, ő az. A lány elvörösödött, tett egy bizonytalan lépést.
– Mi van, ha már nem emlékszik rám, és azt hiszi, csak le akarom szólítani? Lehet, hogy megnősült, gyerekei vannak.
Sokáig bátorította magát, a férfi végül leszállt. A nyomába eredt, Feri az órájára nézett, leszaladt a metróba és eltűnt.
Fábián Edit, elkeseredve ment be a szállóba. Szidta, átkozta magát a gyávaságáért, mégis valami boldogságfélét érzett. Végig sírta az éjszakát.
Három nappal később újra Józsefvárosban fejezte be a szolgálatot. Reménykedve szállt fel a villamosra, bár tudta, nem lesz bátorsága megszólítani Simon Ferit. Nagyon csalódott volt, a fiú nem jött. Egy hét múlva újra látta. Elgondolkodva ült a másik oldalon. Sokáig bámult rá, szinte itta a vonásait. Simon Feri megérezte, hogy figyelik. Észrevette Editet, elmosolyodott.
– Szia. Már láttalak itt, de nem mertelek megszólítani – mondta a lány csendesen.
– Szia. Nem mertem becsöngetni.
– Tudom. Azóta kísért a kép, ahogy álltál a kapu előtt.
– Nem múlt el nap, hogy ne bántam volna. Folytassuk azt ami akkor félbemaradt, Egérke? – kérdezte Feri kertelés nélkül.
A lány erre a kérdésre várt mióta elszökött otthonról. A régi becenév hallatán elmosolyodott.
– Azóta se tanultál meg szép szóvirágokat mondani – évődött. – Munkásszállón lakom, és visszeres a lábam a sok állástól.
– Gyengéim a visszeres lábak és a munkásszálló.
Eltűnt körülöttük minden, csak egymás szemét látták. Úgy érezték, mintha csak az előző napon köszöntek volna el egymástól.
*****************************************
6.
BEMUTATJUK POÓR EDITET
Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget a bemutatkozásomra. Poór Edit, a lánykori nevem, mely egyben az írói nevem is.
Debrecenben élek és építész végzetségemmel jó pár évig a szakmában dolgoztam, azonban később sikerült megvalósítani a gyermekkori álmomat. Hosszú éveket töltöttem vegyes vonalas bűnügyi vizsgálóként a rendőrség
kötelékében. Imádtam a munkámat
és voltak még céljaim.
Ám, egyetlen éjszaka alatt megváltozott az életem. Borzasztóan
 |
| Poór Edit |
Ám, egyetlen éjszaka alatt megváltozott az életem. Borzasztóan
nehéz volt hirtelen
mindent elengedni. Egészségi állapotom miatt szolgálati nyugdíjba
kényszerültem.
Az, hogy most ezt írhatom csak annak köszönhető, hogy az akkor még 10 éves lányom fogta az egyik kezem a földi létben, akit még szerettem volna felnevelni. A másikat Jézus, aki megtartott és
Az, hogy most ezt írhatom csak annak köszönhető, hogy az akkor még 10 éves lányom fogta az egyik kezem a földi létben, akit még szerettem volna felnevelni. A másikat Jézus, aki megtartott és
vezet a mai napig. Isten egyik kezével ugyan
elvett tőlem, míg a
másik kezével új pályára állította életem.
Hálás vagyok érte, mert boldog vagyok és örömmel tölt el az írói alkotás. Maga az írás egy eszköz számomra és a célom, hogy eljusson azokhoz az olvasókhoz, akikért megíródott.
Az egyik jelmondatom; „Az Úr szolgálatában, hittel alkotni a legnemesebb feladat.”
2011 - től kezdtem el verseket írni. Ezek többnyire lírai hangulatúak voltak. Ma már úgy kb. 10 témakörbe sorolhatóak alkotásaim. Későbbiekben novellákkal és kisregényekkel bővítettem az írásaimat.
Számos költői, irodalmi és művészeti társaságnak tagja vagyok. Folyamatosan publikálok ezeken az internetes portálokon, valamint különböző nyomtatott formában is megjelennek alkotásaim.
Az alábbi linken megtalálható a weblapom. Minden művem témakör szerint olvasható és az elkészült könyveim letölthetőek, valamint e - könyvben is megjelentek. Nyomtatott formában limitált példányszámban nálam megvásárolhatóak.
http://www.pooreditirono.hu/
Az írásaim helyet kaptak eddig 15 Antológiában, versek és novellák egyaránt. Ebből öt könyv Kanadában került kiadásra.
Alkotói munkásságom során számos oklevelet kaptam elismerésül, melyet ez úton is hálásan köszönök. Ezek közül szeretném kiemelni az – Illír Kolostor – által kiállított – ARANY KOSZORÚ – oklevelet, melyet az irodalmi munkásságomban elért eredményemért ajándékozott részemre.
Magánkiadásban megjelent 11 verseskötetem. Öt válogatott versek formájában, melyekben különböző témakörök váltakoznak. Egy mese verseskötetként. Négy könyv sorozatként, Bibliai történetek versben címmel.
Egy társszerzői verseskönyv Goran Episcopus - al, mely Kanadában jelent meg.
Szintén magánkiadásban megjelent 2 filozófiai könyvem, 4 kisregényem és 1 társszerzői regény/színdarab és 2 novelláskötetem.
Az antológiákkal és a társszerzői könyvekkel együtt immár 35 kötetben olvashatóak alkotásaim.
Hálásan köszönöm, hogy bemutathattam az eddigi alkotói munkásságomat és megjelent könyveimet. Szeretettel köszönöm a megtisztelő figyelmet.
Debrecen, 2023. 10. 04.
Johan és családja Svájcban, az Alpok lábánál egy kisvárosban élnek. A nagyobbik fia Klaus már tizenöt éves, a kisebbik Stefan még csak kilenc. Feleségével Rosival boldog házasságban nevelik gyermekeiket. Szabadidejükben sokat kirándulnak és síelnek.
A fiúk szerettek volna éjszakai síelésre elmenni, még sosem voltak. Megkérték apjukat, hogy vigye el egy este őket. A hétvége éppen alkalmasnak tűnt rá, Johan beleegyezett. Rosi inkább otthon maradt.
Nagyon hangulatos volt este a sípálya kivilágítva. A csillogó fehér hó az éjszaka sötétjében fantasztikus látványt nyújtott. Nem akartak sokáig maradni, így egy rövidebb pályát választottak a síelésre. Már majdnem leértek, amikor Johan arra lett figyelmes, hogy szokatlan dübörgő hangot hall. Hátra nézett és látta a hatalmas hógörgeteg hullámzását, amint igen gyorsan zúdulva le feléjük tart. Ordítva figyelmeztette a fiúkat, de azok nem hallották a lavina zaja elnyomta apjuk hangját. Majd hirtelen vészjósló csend támadt. Az óriási hótömeg szétszórta őket és elfedte.
A hegyimentők észlelték a lavinát, így azonnal elindultak a keresésükre, több síelőt is maga alá temetett. A szirénák folyamatosan sivítoztak és szállították a sérülteket a kórházba. Rosi erre lett figyelmes és nagyon megijedt, hogy mi történhetett. A helyi adóból értesült a balesetről. Nem tudta, hogy családja melyik pályán síelt, és azt sem, hogy a lavina melyiket érintette. Így borzasztó nagy aggodalommal várta haza őket. Bízott benne, hogy talán szerencséjük volt és nincsenek a sérültek között. Több óra is letelt, már haza kellett volna érkezniük. Egyre inkább balsejtelem gyötörte, még vár egy kicsit gondolta, és ha addig sem érkeznek haza, bemegy a kórházba érdeklődni. Folyamatosan figyelte a helyi híreket, de semmilyen információ nem érkezett a sérültekről.
Hatalmas területet kellett átfésülni a hegyimentőknek, mivel a síelőket szétszórta a szélrózsa minden irányába. Ez nagyon időigényes volt. Mentőhelikoptereket és kereső mentőkutyákat is igénybe vettek. Fák közé sodródva egy mentőkutya fedezte fel Johant, aki kihűlve eszméletlenül feküdt a hó alatt. Kórházba szállítás után, irataiból kiderült a lakcíme. Egy rendőr elment a lakásra, hogy értesítse a hozzátartozót, amennyiben van. Nem tudták ugyanis, hogy még kiket kell keresniük, hány személy tűnt el.
Rosi teljesen megrémült, amikor az ajtóban a rendőrt meglátta. Ő elmondta, hogy Johan a kórházban van, de szeretne érdeklődni, hogy egyedül volt – e vagy nem. Az asszony könnyeivel küszködve számolt be arról, hogy két fia is vele volt. A férfi azonnal rádión értesítést adott le, hogy két fiút is keressenek még a környékén. Rosi egész testében remegett.
– Jöjjön asszonyom, elviszem a kórházig.
– Nagyon… köszönöm… – válaszolta zokogva.
Egy ápolónő a férje ágyához kísérte. Mindenfelé csak sérülteket látott, akik egymás után érkeztek és rohanó orvosokat. Johan éppen magához tért.
– A fiúk? Hol vannak a fiúk? Mit tudsz Rosi?
– Semmit nem tudok…, – és zokogva rázta a fejét,- még keresik őket… – mondta elcsukló hangon.
– Még láttam őket előttem, mielőtt a lavina betemetett. Kiabáltam nekik, de a hangos dübörgéstől valószínű nem hallották meg – közben neki is visszafoghatatlanul eleredtek könnyei.
Eközben nagy erőkkel folytatták a kutatást tovább. Már hajnalodott, amikor még beljebb az erdőben megtalálták Klaust, aki szintén nem volt eszméleténél és azonnal újra kellett éleszteni. Helikopterrel szállították a kórházba. A fiúnak erős szervezete révén kisebb sérülésekkel végül megúszta a kalandot, az édesapja melletti ágyon feküdve várta a teljes gyógyulást. Rosi egy percre sem hagyta ott őket, segített az ápolásban. Most már együtt izgultak Stefánért, akit még mindig nem találtak.
A híradásból kiderült, több mint húsz embert eltűntnek nyilvánítottak. A kutatást pedig befejezték. Amikor ezt meghallották, mindannyijukból feltört a hangos zokogás. Az ápolónő nyugtatót kellett adjon nekik, Rosi az idegösszeomlás határán állt. Az osztályos orvos Sammel, egyben kutató – mentő orvos is. Nagyon átérezte a helyzetüket, hiszen egyetlen fiát pár éve egy lavina balesetben vesztette el.
– Asszonyom! Nézze, tudom most, mit érezhet. Sajnos, már nincs sok esély, hiszen hosszú idő telt el azóta. Ám én megígérem önnek és családjának, akik szerencsésen megmenekültek, hogy előkerítem az ön fiát, élve vagy holtan azért, hogy legalább tisztességgel eltemettethessék.
– Köszönjük… Főorvos úr.., – mondta elhaló hangon.
– Tudják, van egy husky kutyám, Jeremy. Az én fiamat is ő találta meg. Szükségem lenne Stefantól, valami ruhaneműre, amit használt.
– Igen, persze, máris haza megyek érte.
Rosi, hamar visszaért a kórházba gyermeke pólójával és átadta Sammelnek.
– Köszönöm, azonnal indulok.
A főorvos befogta Jeremyt és már indultak is a síszánnal. A vélt helyszín közelében, ahol megtalálták az apát és kissé távolabb a fiát, elengedte kutyáját. Az orvos nagyon meglepődött, mivel teljesen ellenkező irányba kezdett el futni Jeremy.
Oldalt egy sziklafalnál megállt, majd éktelenül ugatott és kaparta a havat. Azonnal odarohant ő is, majd egyre mélyebben ásott a sziklahasadékba. Egyszer csak meglátta a fiú piros dzsekijét, biztosan tudta, hogy Stefan az. A fiú alélt és kimerült állapotban volt. Azonnal bebugyolálta és a szánra fektette, rögtön indult vele a kórházba. Szerencsére a sziklahasadék védelmet nyújtott neki, így életben maradt. Mire beértek, addigra magához is tért.
A család könnyekig meghatódva, boldogan ölelte magához kisebbik gyermeküket. Mindannyian hálásak voltak Sammelnek, hogy megmentette őt. Stefan a későbbiekben nagyon összebarátkozott Jeremyvel, sokat játszottak együtt. A főorvos arcára visszatért a mosoly, mert egy kicsit a fiát is látta Stefanban.
Debrecen, 2021. február 11.
Hálás vagyok érte, mert boldog vagyok és örömmel tölt el az írói alkotás. Maga az írás egy eszköz számomra és a célom, hogy eljusson azokhoz az olvasókhoz, akikért megíródott.
Az egyik jelmondatom; „Az Úr szolgálatában, hittel alkotni a legnemesebb feladat.”
2011 - től kezdtem el verseket írni. Ezek többnyire lírai hangulatúak voltak. Ma már úgy kb. 10 témakörbe sorolhatóak alkotásaim. Későbbiekben novellákkal és kisregényekkel bővítettem az írásaimat.
Számos költői, irodalmi és művészeti társaságnak tagja vagyok. Folyamatosan publikálok ezeken az internetes portálokon, valamint különböző nyomtatott formában is megjelennek alkotásaim.
Az alábbi linken megtalálható a weblapom. Minden művem témakör szerint olvasható és az elkészült könyveim letölthetőek, valamint e - könyvben is megjelentek. Nyomtatott formában limitált példányszámban nálam megvásárolhatóak.
http://www.pooreditirono.hu/
Az írásaim helyet kaptak eddig 15 Antológiában, versek és novellák egyaránt. Ebből öt könyv Kanadában került kiadásra.
Alkotói munkásságom során számos oklevelet kaptam elismerésül, melyet ez úton is hálásan köszönök. Ezek közül szeretném kiemelni az – Illír Kolostor – által kiállított – ARANY KOSZORÚ – oklevelet, melyet az irodalmi munkásságomban elért eredményemért ajándékozott részemre.
Magánkiadásban megjelent 11 verseskötetem. Öt válogatott versek formájában, melyekben különböző témakörök váltakoznak. Egy mese verseskötetként. Négy könyv sorozatként, Bibliai történetek versben címmel.
Egy társszerzői verseskönyv Goran Episcopus - al, mely Kanadában jelent meg.
Szintén magánkiadásban megjelent 2 filozófiai könyvem, 4 kisregényem és 1 társszerzői regény/színdarab és 2 novelláskötetem.
Az antológiákkal és a társszerzői könyvekkel együtt immár 35 kötetben olvashatóak alkotásaim.
Hálásan köszönöm, hogy bemutathattam az eddigi alkotói munkásságomat és megjelent könyveimet. Szeretettel köszönöm a megtisztelő figyelmet.
Debrecen, 2023. 10. 04.
*
Poór
Edit. ÉRKEZIK AZ ŐSZ
Érkezik
az ősz múlik a nyár,
Ám,
Nap forrósága még átjár.
Még
lüktetve mutatja magát,
Majd
a hűvös ősz köszönt ránk.
Erdő
szín kavalkádban úszik,
Sárga
– barna árnyban pompázik.
Pirosan
izzó falevelek,
Váltották
fel az örökzöldet.
Aranyló
fasor lombjai között,
Ősi
templom tornya tündököl,
Megtörve
erdő csendjét,
Harangszóval
jelzi létét.
Lengedeznek
már hűvös szelek,
Fák
lombjukat adják a földnek.
Kopáron
merednek ég felé,
Várva
takarót mely hófehér.
Debrecen, 2019.09
*
Poór
Edit: ÉJSZAKAI SÍELÉS
Johan és családja Svájcban, az Alpok lábánál egy kisvárosban élnek. A nagyobbik fia Klaus már tizenöt éves, a kisebbik Stefan még csak kilenc. Feleségével Rosival boldog házasságban nevelik gyermekeiket. Szabadidejükben sokat kirándulnak és síelnek.
A fiúk szerettek volna éjszakai síelésre elmenni, még sosem voltak. Megkérték apjukat, hogy vigye el egy este őket. A hétvége éppen alkalmasnak tűnt rá, Johan beleegyezett. Rosi inkább otthon maradt.
Nagyon hangulatos volt este a sípálya kivilágítva. A csillogó fehér hó az éjszaka sötétjében fantasztikus látványt nyújtott. Nem akartak sokáig maradni, így egy rövidebb pályát választottak a síelésre. Már majdnem leértek, amikor Johan arra lett figyelmes, hogy szokatlan dübörgő hangot hall. Hátra nézett és látta a hatalmas hógörgeteg hullámzását, amint igen gyorsan zúdulva le feléjük tart. Ordítva figyelmeztette a fiúkat, de azok nem hallották a lavina zaja elnyomta apjuk hangját. Majd hirtelen vészjósló csend támadt. Az óriási hótömeg szétszórta őket és elfedte.
A hegyimentők észlelték a lavinát, így azonnal elindultak a keresésükre, több síelőt is maga alá temetett. A szirénák folyamatosan sivítoztak és szállították a sérülteket a kórházba. Rosi erre lett figyelmes és nagyon megijedt, hogy mi történhetett. A helyi adóból értesült a balesetről. Nem tudta, hogy családja melyik pályán síelt, és azt sem, hogy a lavina melyiket érintette. Így borzasztó nagy aggodalommal várta haza őket. Bízott benne, hogy talán szerencséjük volt és nincsenek a sérültek között. Több óra is letelt, már haza kellett volna érkezniük. Egyre inkább balsejtelem gyötörte, még vár egy kicsit gondolta, és ha addig sem érkeznek haza, bemegy a kórházba érdeklődni. Folyamatosan figyelte a helyi híreket, de semmilyen információ nem érkezett a sérültekről.
Hatalmas területet kellett átfésülni a hegyimentőknek, mivel a síelőket szétszórta a szélrózsa minden irányába. Ez nagyon időigényes volt. Mentőhelikoptereket és kereső mentőkutyákat is igénybe vettek. Fák közé sodródva egy mentőkutya fedezte fel Johant, aki kihűlve eszméletlenül feküdt a hó alatt. Kórházba szállítás után, irataiból kiderült a lakcíme. Egy rendőr elment a lakásra, hogy értesítse a hozzátartozót, amennyiben van. Nem tudták ugyanis, hogy még kiket kell keresniük, hány személy tűnt el.
Rosi teljesen megrémült, amikor az ajtóban a rendőrt meglátta. Ő elmondta, hogy Johan a kórházban van, de szeretne érdeklődni, hogy egyedül volt – e vagy nem. Az asszony könnyeivel küszködve számolt be arról, hogy két fia is vele volt. A férfi azonnal rádión értesítést adott le, hogy két fiút is keressenek még a környékén. Rosi egész testében remegett.
– Jöjjön asszonyom, elviszem a kórházig.
– Nagyon… köszönöm… – válaszolta zokogva.
Egy ápolónő a férje ágyához kísérte. Mindenfelé csak sérülteket látott, akik egymás után érkeztek és rohanó orvosokat. Johan éppen magához tért.
– A fiúk? Hol vannak a fiúk? Mit tudsz Rosi?
– Semmit nem tudok…, – és zokogva rázta a fejét,- még keresik őket… – mondta elcsukló hangon.
– Még láttam őket előttem, mielőtt a lavina betemetett. Kiabáltam nekik, de a hangos dübörgéstől valószínű nem hallották meg – közben neki is visszafoghatatlanul eleredtek könnyei.
Eközben nagy erőkkel folytatták a kutatást tovább. Már hajnalodott, amikor még beljebb az erdőben megtalálták Klaust, aki szintén nem volt eszméleténél és azonnal újra kellett éleszteni. Helikopterrel szállították a kórházba. A fiúnak erős szervezete révén kisebb sérülésekkel végül megúszta a kalandot, az édesapja melletti ágyon feküdve várta a teljes gyógyulást. Rosi egy percre sem hagyta ott őket, segített az ápolásban. Most már együtt izgultak Stefánért, akit még mindig nem találtak.
A híradásból kiderült, több mint húsz embert eltűntnek nyilvánítottak. A kutatást pedig befejezték. Amikor ezt meghallották, mindannyijukból feltört a hangos zokogás. Az ápolónő nyugtatót kellett adjon nekik, Rosi az idegösszeomlás határán állt. Az osztályos orvos Sammel, egyben kutató – mentő orvos is. Nagyon átérezte a helyzetüket, hiszen egyetlen fiát pár éve egy lavina balesetben vesztette el.
– Asszonyom! Nézze, tudom most, mit érezhet. Sajnos, már nincs sok esély, hiszen hosszú idő telt el azóta. Ám én megígérem önnek és családjának, akik szerencsésen megmenekültek, hogy előkerítem az ön fiát, élve vagy holtan azért, hogy legalább tisztességgel eltemettethessék.
– Köszönjük… Főorvos úr.., – mondta elhaló hangon.
– Tudják, van egy husky kutyám, Jeremy. Az én fiamat is ő találta meg. Szükségem lenne Stefantól, valami ruhaneműre, amit használt.
– Igen, persze, máris haza megyek érte.
Rosi, hamar visszaért a kórházba gyermeke pólójával és átadta Sammelnek.
– Köszönöm, azonnal indulok.
A főorvos befogta Jeremyt és már indultak is a síszánnal. A vélt helyszín közelében, ahol megtalálták az apát és kissé távolabb a fiát, elengedte kutyáját. Az orvos nagyon meglepődött, mivel teljesen ellenkező irányba kezdett el futni Jeremy.
Oldalt egy sziklafalnál megállt, majd éktelenül ugatott és kaparta a havat. Azonnal odarohant ő is, majd egyre mélyebben ásott a sziklahasadékba. Egyszer csak meglátta a fiú piros dzsekijét, biztosan tudta, hogy Stefan az. A fiú alélt és kimerült állapotban volt. Azonnal bebugyolálta és a szánra fektette, rögtön indult vele a kórházba. Szerencsére a sziklahasadék védelmet nyújtott neki, így életben maradt. Mire beértek, addigra magához is tért.
A család könnyekig meghatódva, boldogan ölelte magához kisebbik gyermeküket. Mindannyian hálásak voltak Sammelnek, hogy megmentette őt. Stefan a későbbiekben nagyon összebarátkozott Jeremyvel, sokat játszottak együtt. A főorvos arcára visszatért a mosoly, mert egy kicsit a fiát is látta Stefanban.
Debrecen, 2021. február 11.
*****************************************
7.
ANTOLÓGIA A MAGAZINBAN
- versek, elbeszélések, képek -
Erdős
Sándor:Csodaegér
–
Helló apó! Zsuzsi vagyok.
Iszákodban
kutathatok?
–
Dehogy drága, mit gondolsz te?
Én
vigyázok ám a rendre!
Párbeszédre
felfigyeltem,
miközben
egy zsemlét ettem.
Lent
a csendes patak partján,
e
beszéden jót mulatván.
Hát,
kerestem az unokát
ki
zaklatja a nagypapát.
Ám
a szemem kerekedett,
megláttam
a kisegeret.
Gombszemével
néz egy táskát,
könyörgésre
tartja lábát.
Előtte
egy bácsika ül,
gondolataiba
merül.
Hittem,
káprázik a szemem,
miközben
a zsemlét eszem.
Úgy
gondoltam próbát teszek,
idehívom
az egeret.
–
Gyere Zsuzsi, adok zsemlét,
próbálj
nálam jó szerencsét!
Hagyd
ott gyorsan az öreget,
nagy
falatot adok neked!
Ki
is esett a kezemből,
félig
rágott zsemlém egyből.
Az
egérnek más nem kellett,
azonnal
mellettem termett.
Felkapta
a fél zsemlémet,
és
azonnal le is lépett.
Szólt,
ki jól végezte dolgát:
–
Köszönöm a jó uzsonnát!
…………........................…….
Bemutatjuk Fekete Gabi festészetét
Budapesten
születettem. Az általános iskolában szerettem rajzolni, a tanáraim szerint volt
bennem valami, de aztán teljesen más irányt vett az életem. Közgazdaságiba
jelentkeztem , majd egy főiskola tanszékén kezdtem dolgozni, mint titkárnő.
Férjhez
mentem, született egy kislányom és egy kisfiam, aztán elváltam. Megismertem a
mostani férjem és született két fiúnk. A nagy család és a munka mellett nem
volt időm festeni, eszembe sem jutott. Aztán megszületett a két csodálatos
kisunokám és a nagyobbik, a kislány álmodott egy mesés álmot: ketten repültünk
egy
hintón a város felett, amelyet sok-sok színes lufi vitt a magasba.
Akkor már volt pár darab vásznam, festékem, állványom, mert a
 |
| Fekete Gabriella |
Akkor már volt pár darab vásznam, festékem, állványom, mert a
férjem meglepett velük. Egyszer
megemlítettem neki, hogy : jó lenne festeni. Hát megfestettem az első képem, amit
Vikikém álmodott.
Jöttek megint a hétköznapok és nem festettem.... Aztán az
idén télen eltörtem a bal csuklóm. Fél kézzel sok mindent nem tudtam csinálni,
viszont volt időm és kedvet kaptam a festéshez. Nem véletlenül mondják, minden
rosszban van valami jó. Azóta rendszeresen, ha tehetem akár egyszerre két három
képet is festek. Egyenlőre keresem
a kihívásokat, próbálkozom. Sok kép saját
élmény (kirándulás) alapján készül, de van, hogy meglátok egy képet, fotót és a
saját fantaziám alapján megfestem.
*
 |
| Balatoni emlék (akril) |
 |
| Tűzkirálynő (30x40 cm akril) ………......................……… |
Kálmán
Ágnes: Levendula
Imádom
a levendulát, nem vitás!
Tisztájának üde, friss illatát
Mi oly sokáig begyemben marad,
Mikor szívemben, harmata itat
Szívom, szívom édes illatát!
Habzsolja lelkem mámorát!
Mint éltető erő úgy bizsergeti,
Vászon tarisznyájába teszi!
Aztán, elő veszi, megmorzsolja,
Ujjai
között szétbolyholja
Beszívja az orr a légjét
Nem telíti semmi helyét
És a látványa, mennyei,
mint ki a mennyeket repíti
Oly kék, mint egy búza tenger,
Versenyezni vele, semmi nem mer
Nászágyat abban vetek,
ha tavasszal jő kikelet
Abban bizony elaludnék,
Hej, semmivel én nem törődnék!
Nem is mennék innen mással,
Meg a nemlegesen adott hová?-val
Kiteríteném hajam bodrát,
Fésülném a kék mező, víg illatát
Beszívnám a mennyei illatfelhőt,
Nem is mennék soha, mi innen felkölt
Magam is egy levendula lennék,
Illatommal földet, eget borítanék.
2023.
10. 31.
Minden jog fenntartva!
Tisztájának üde, friss illatát
Mi oly sokáig begyemben marad,
Mikor szívemben, harmata itat
Szívom, szívom édes illatát!
Habzsolja lelkem mámorát!
Mint éltető erő úgy bizsergeti,
Vászon tarisznyájába teszi!
Aztán, elő veszi, megmorzsolja,
Beszívja az orr a légjét
Nem telíti semmi helyét
És a látványa, mennyei,
mint ki a mennyeket repíti
Oly kék, mint egy búza tenger,
Versenyezni vele, semmi nem mer
Nászágyat abban vetek,
ha tavasszal jő kikelet
Abban bizony elaludnék,
Hej, semmivel én nem törődnék!
Nem is mennék innen mással,
Meg a nemlegesen adott hová?-val
Kiteríteném hajam bodrát,
Fésülném a kék mező, víg illatát
Beszívnám a mennyei illatfelhőt,
Nem is mennék soha, mi innen felkölt
Magam is egy levendula lennék,
Illatommal földet, eget borítanék.
Minden jog fenntartva!
 |
| Levendula |
…………..............………
Bognár
Papp Irén: Csak az én szívemben vannak képek
hogy meghalt az első szerelmem. Nem hiszem
el!
Egy
évvel volt fiatalabb nálam, és semmilyen betegség nem gyötörte mi történhetett?
Később tudtam meg. Egy hónappal előtte abban a városban dedikáltan könyvem hol élt.
A
városka főterén kaptam lehetőséget egy könyv sátorban.
 |
| Bognár Papp Irén |
Később tudtam meg. Egy hónappal előtte abban a városban dedikáltan könyvem hol élt.
Odajött hozzám és azt
mondta :
- Szeretnék tőled egy könyvet én is. De nincsen pénzem hogy kifizessem
- Neked adok ajándékba .- válaszoltam kedvesem. De jó hogy így tettem. De jó hogy váltottunk pár szót !
Kinyitottam a könyvem, és a Hozzá írt rövid kis versem elolvassam.
Mosolygott, örült neki.
Aztán megfogta a kezem, szelíd hangon folytatta.
- Nagyon, nagyon szép vagy! Még mindig nagyon szép vagy! - Mentegetőztem, hogy ugyan elmúltak az évek…
- Tudod, hogy meghalt a Zoli ?
- Igen, - mondtam, és láttam, hogy fiatalságunk közös barátja neki nagyon sok volt, egy örök barát, s az ő elvesztése melyik fájdalmat hagyott lelkében
- Komám volt, és egész életünkben barátok voltunk, váratlanul, fiatalon ment el, nem tudom elhinni, hogy nincs. - gyönyörű ibolya kék szeme elhomályosodott.
Valamit még szeretnék mondani. Nemrég biciklire ültem, tudod, azzal jártam hozzád udvarolni, nosztalgiából elmentem a falutokba, megnéztem a házatokat, és az édesanyád sírját.- Ekkor kipottyan néhány könnycsepp szeméből, megcsókolta a kezem és könnye a kezem fejére hullt.
Már csak ennyit mondott: örökké szeretni foglak.
Elfordult és elment.
Hagytam elmenni, mert már szóltak hogy kérik a könyvem. Most sajnálom igazán, hogy nem kérdeztem mást is tőle. Siratlak drága, nem lehet nekünk már semmi közös emlék, amíg amit felemlegetünk.. Már nem kérdezhetlek meg téged, te hogy emlékszel hamvas ifjúságunk ártatlan történetére?
Csak az én szívemben vannak. képek.
Bementem, a koporsóját a ravatalozóban, buxus ággal megszenteltem, nem néztem senkire, A koporsóra is csak egy két másodpercig.
Folyt a könnyem, de nem akartam időzni ott, a családja miatt. Legszívesebben átöleltem volna a koporsót, megnéztem volna őt, talán meg is simogattam volna az arcát , mint ahogy édesanyámét, még az utolsó pillantásra, de nem tehettem és a koporsó is már le volt zárva.
Sanyi kedvenc zenéje szólt Zorántól, a dallam itt van a fejemben „Van ott fenn egy ország” … azt hittem a szívem leszakad.
Amikor kísértük a sírhoz, váratlanul egy férfi odalépett hozzám, mondott valamit. Hívott, hogy lépjek ki a sorból, de hirtelen nem ismertem meg, és nem akartam, a rokonom ott hagyni, akivel karonfogva ballagtunk.
Aztán jöttem rá, egy két perc múlva hogy ő a Sanyi másik legjobb barátja, és bizonyára fontos lett volna a mondanivalója. Kerestem a szertartás végén.
Ott állt, holtsápadt arca, s kezdte volna mondandóját: tudod soha nem volt olyan, hogy téged de említett volna…
A beszélgetés itt félbeszakadt mert hívtak, mennem kellett.
Felfoghatatlan hogy tud valaki így el esni, amikor csak két kis lépcső van a bejáratnál. De hát, minden megtörténhet, sokféle balesetről hall az ember.
Állítólag azon a napon nagy örökséget kapott Németországból, és veszekedtek a feleségével, hogy miért az ő számlájára a ment a pénz.. „ Legalább lesz miből eltemetned” mondta a Sanyi. Este 11 órakor hallották őket veszekedni, és pár óra múlva halott volt.
- Szeretnék tőled egy könyvet én is. De nincsen pénzem hogy kifizessem
- Neked adok ajándékba .- válaszoltam kedvesem. De jó hogy így tettem. De jó hogy váltottunk pár szót !
Kinyitottam a könyvem, és a Hozzá írt rövid kis versem elolvassam.
Az
első csók
Meghalt
a hársfa
s
vele tűnt hamvas ifjúságom
Az
első csók a hársfa alatt
és
a szép kis szőke Sándor…
- Nagyon, nagyon szép vagy! Még mindig nagyon szép vagy! - Mentegetőztem, hogy ugyan elmúltak az évek…
- Tudod, hogy meghalt a Zoli ?
- Igen, - mondtam, és láttam, hogy fiatalságunk közös barátja neki nagyon sok volt, egy örök barát, s az ő elvesztése melyik fájdalmat hagyott lelkében
- Komám volt, és egész életünkben barátok voltunk, váratlanul, fiatalon ment el, nem tudom elhinni, hogy nincs. - gyönyörű ibolya kék szeme elhomályosodott.
Valamit még szeretnék mondani. Nemrég biciklire ültem, tudod, azzal jártam hozzád udvarolni, nosztalgiából elmentem a falutokba, megnéztem a házatokat, és az édesanyád sírját.- Ekkor kipottyan néhány könnycsepp szeméből, megcsókolta a kezem és könnye a kezem fejére hullt.
Már csak ennyit mondott: örökké szeretni foglak.
Elfordult és elment.
Hagytam elmenni, mert már szóltak hogy kérik a könyvem. Most sajnálom igazán, hogy nem kérdeztem mást is tőle. Siratlak drága, nem lehet nekünk már semmi közös emlék, amíg amit felemlegetünk.. Már nem kérdezhetlek meg téged, te hogy emlékszel hamvas ifjúságunk ártatlan történetére?
Csak az én szívemben vannak. képek.
*
Ragyogó
őszi nap volt . Sokan eljöttek a
búcsúszóra. A misén nem voltam.Bementem, a koporsóját a ravatalozóban, buxus ággal megszenteltem, nem néztem senkire, A koporsóra is csak egy két másodpercig.
Folyt a könnyem, de nem akartam időzni ott, a családja miatt. Legszívesebben átöleltem volna a koporsót, megnéztem volna őt, talán meg is simogattam volna az arcát , mint ahogy édesanyámét, még az utolsó pillantásra, de nem tehettem és a koporsó is már le volt zárva.
Sanyi kedvenc zenéje szólt Zorántól, a dallam itt van a fejemben „Van ott fenn egy ország” … azt hittem a szívem leszakad.
Amikor kísértük a sírhoz, váratlanul egy férfi odalépett hozzám, mondott valamit. Hívott, hogy lépjek ki a sorból, de hirtelen nem ismertem meg, és nem akartam, a rokonom ott hagyni, akivel karonfogva ballagtunk.
Aztán jöttem rá, egy két perc múlva hogy ő a Sanyi másik legjobb barátja, és bizonyára fontos lett volna a mondanivalója. Kerestem a szertartás végén.
Ott állt, holtsápadt arca, s kezdte volna mondandóját: tudod soha nem volt olyan, hogy téged de említett volna…
A beszélgetés itt félbeszakadt mert hívtak, mennem kellett.
*
Később
megtudtam, a patológiai megállapítás szerint halálnak az okát. Az egyik nyaki csigolyájának repedése, és a
velő sérülése következtében légzésbénulást lépett fel nála. Felfoghatatlan hogy tud valaki így el esni, amikor csak két kis lépcső van a bejáratnál. De hát, minden megtörténhet, sokféle balesetről hall az ember.
Állítólag azon a napon nagy örökséget kapott Németországból, és veszekedtek a feleségével, hogy miért az ő számlájára a ment a pénz.. „ Legalább lesz miből eltemetned” mondta a Sanyi. Este 11 órakor hallották őket veszekedni, és pár óra múlva halott volt.
..........................................
Dáma
Lovag Nagy Cynthia hangos verse
(vers – Nagy Cynthia előadásában )
https://youtu.be/bgSSEM5ekM8?si=1XqyP79EA89WHj_P
…………................…….
Véghelyi
József: Baleseti etimológia
Hát én is sírtam egy régi perc után: szerettem volna egy perccel visszatekerni az időt, mielőtt leugrottam volna a létráról. Akkor ugyan is tudtam volna, azt, hogy hová helyezzem a nehéz, kilenc fokú dupla létra lábait, mert a létra bizony dőlni kezdett. Pszicho-analitikai kérdéseket ilyenkor nem érdemes boncolgatni, mert kb. egy másodperc állt a rendelkezésemre a helyes döntéshez: ugorjak-e, vagy együtt dőljek el a létrával. Ugrottam hát, bár nem túl magasról, a lábam
mégis alaposan megrándult
annyira, hogy még ráállni
sem tudtam.
Feleségem valahogy hazasegített, azonnal lefeküdtem, és megkezdtem a kb. két hétig tartó lábatlankodásomat. Ennek része volt természetesen a sérült részek borogatása is.
Hamarosan elterjedt köreimben, és az ügyfeleim között is
 |
| Véghelyi József |
Feleségem valahogy hazasegített, azonnal lefeküdtem, és megkezdtem a kb. két hétig tartó lábatlankodásomat. Ennek része volt természetesen a sérült részek borogatása is.
Hamarosan elterjedt köreimben, és az ügyfeleim között is
az engem ért baleset. Persze ilyenkor mindenkinek volt
saját tapasztalatán alapuló jó tanácsa. Orvoshoz nem mentem el, mert pontosan
tudtam, és éreztem, hogy se csonttörésem, se repedésem nem volt, csak egy erős
ízületi rándulásom. Azt viszont pihentetéssel és borogatással lehet
kikúrálni...
De hát minden rosszban van valami jó is, mert egy bölcslettel gazdagabb lettem a jó tanácsok eredményeként.
Jött hozzánk egyéb okok miatt egy vendég, akit a feleségem fogadott, és a köztük lebonyolódott beszélgetés jelentette az etimológiai igazgyöngyöt a számomra!
- Szia Zsuzsika! Hogy van a Józsi lába? Egyáltalán borogatja?
- Persze - hangzott a megnyugtató válasz asszonyom részéről.
- És mivel?- érdeklődött tovább a jóember.
- Vízzel természetesen...!
- Nem jó a víz erre, hanem csak a bor, mégpedig a fehér bor! - csattant fel a jóakaróm. Azért nevezik borogatásnak, mert borral a legjobb. Ha viszont vízzel csináljátok, akkor az csak vizelgetés, és nem borogatás! - okosította fel Zsuzsikát a jövevény.
………….......…………
De hát minden rosszban van valami jó is, mert egy bölcslettel gazdagabb lettem a jó tanácsok eredményeként.
Jött hozzánk egyéb okok miatt egy vendég, akit a feleségem fogadott, és a köztük lebonyolódott beszélgetés jelentette az etimológiai igazgyöngyöt a számomra!
- Szia Zsuzsika! Hogy van a Józsi lába? Egyáltalán borogatja?
- Persze - hangzott a megnyugtató válasz asszonyom részéről.
- És mivel?- érdeklődött tovább a jóember.
- Vízzel természetesen...!
- Nem jó a víz erre, hanem csak a bor, mégpedig a fehér bor! - csattant fel a jóakaróm. Azért nevezik borogatásnak, mert borral a legjobb. Ha viszont vízzel csináljátok, akkor az csak vizelgetés, és nem borogatás! - okosította fel Zsuzsikát a jövevény.
*
Öreg
koromra nem szégyen tanulni. Most is ez történt. Ennek a derék embernek
lehetséges, hogy igaza volt, bár most már sohasem fogom megtudni, mert eléggé
el nem ítélhető módon a bort a gyomromba töltöttem a lában helyett. Ez legalább
biztosan hatásos, és az emberen is meglátszik...! A lábam meg úgy is meggyógyul
magától is!……………………….
Zsíros
Ari festményei
 |
| Fények |
 |
| Átfedés |
Háromszögbe áll.
Testemből sarjadzott
Három szép virágszál
Gyöngyen illatozó
Leszakítva mind már,
S testem síromba száll
Ültessetek három
Illatot árasztó
Viruló rózsaszált
Háromszögbe zárva,
Mégis egy csokorba.
Illatozó fejük
Estére lekonyulna.
Ha hervad síromon
A kókadó virág,
Feljövök megöntözni
Könnyemmel éjféltájt.
Hogy reggelre kelvén
Csodálhassa majd őket,
Az ébredő világ.
Itt nyugszik e sírban,
S vigyázzuk apánk,
Teste e földbe,
Lelke a menybe,
Szíve szívünkbe szállt.
…………………….
Kegyetlenül egy vonallal áthúzta
Tomboló vihar szétszaggatja szívem
Nehéz keresztem nem bírom Istenem!
Villámlásoktól szétcsattant életem
Szórjátok a Tiszába porhüvelyem!
Üveggolyónk szilánkosra tört fénylap
Sötétülő horizonton holt Nap
Vétkes rabként haljak fogoly celládban!
Zakatoló szívem érzem felrobban!
................................
Czvitkovics Márta festmányei
 |
| Hűsítő vízben (olaj - vászon) |
 |
| Tengerparton (olaj - vászon) |
*****************************************
8.ANGYALI
TALÁLKOZÁSOK
Véghelyi
Péterné: Helyre tenni az érthetetlent
Hónapok óta olyan beszélgetéseket folytatok közel kilencven éves emberekkel, amikben a II. világháborút követő, a remélt békét kettéhasító embertelen kitelepítések borzalmairól, és annak embert, hitet próbáló érthetetlen történéseiről beszélnek akkor élt gyermekek, akiknek egyik napról a másikra a gyermekkor örömeitől megfosztva fel kellett nőnie. Jegyzetek, hangfelvételek széttöredezett történelmi pillanatait próbálom összerakni, és megélem azt, hogy a történelem szemlélésének nem csak statisztikai, és dinasztiális, vagy nagyhatalmi mozgatórugói vannak. A történelemnek arca van, emberi sorsokban mutatkozik meg. Az csak a szív nélküli álságos tárgyilagosságra törekvő tudományos szemléletmód tévedése, és délibábja, hogy számadatokkal, és bűnbakok utólagos kárhoztatásával meg lehet ismerni elődeink sorsának meghatározó történelmi történéseit. A történelem történést jelent, és történés csak személlyel lehet, ám nem történhet mindenkivel ugyanaz. Ezért álságos, amikor kijelentik, hogy ebben a korban így gondolkodtak… az csak azóta mérvadó, amióta telekommunikáció létezik, amivel egyszerre tudnak sok embert megérinteni ugyanazzal a hírrel (álhírrel) ugyanazzal a gondolattal. Ezek a közölt gondolatok azonban nem lehetnek mindenki gondolatai. Egységes értelmezése az embereknek valójában nem lehet semmi
másban, csak Isten szavában, és az ő törvényeiben.
.png) |
| Véghelyi Péterné |
*
Az
ideológiák, államformák, és hatalmi érdekek folyamatosan változnak, amivel
együtt változik a történelemszemlélet is. Hogyan lehetséges az, hogy amiről 60
éven keresztül nem lehetett beszélni, annak kutatása most rendkívüli? Most,
amikor csak olyan emlékezőket találni, akik azokban az években gyerekek, jobb esetben kamaszok voltak. Beléjük égtek képek, és szívükbe íródtak
a túlélő
szülők, nagyszülők történetei, mert ezek a család történetei
is egyben.
Minden fellelhető forrást áttekintettem a nagy felszabadulás utáni kitelepítések történetével kapcsolatosan. Számok, mindenütt számok, vagyis emberszámok, és helyszínek, gyűjtőfogházak. Különösen a sváb emberekkel való elbánás történetei érdekeltek, mert a lejegyzett beszélgetések alanyai egykori elhurcoltak, vagy elhurcoltak gyermekei, akiknek életében jelentős esemény volt maga az elhurcolás, és a mindentől való megfosztás. Nem csak a házak, földek, jószágok, és berendezési tárgyak elvételéről van szó, mert sokakat megloptak, a gyermekeket az apától, anyától, nagyszülőtől, van akitől az életet is elvették. Hazánkban mindenütt más rendszerben, más módszerekkel történtek a végrehajtások.
Az 1945 után az oroszok által hatalomra került magyar kormány valójában hathatós csodaszernek tekintette a németek kitelepítését két okból. Egyrészt a hazai svábok ingatlanaival kívánta a földnélküli magyar lakosság földéhségét csillapítani. Más magyarok elhelyezése is kérdéses volt, hiszen a szomszédos országokban a trianoni következmények okán régóta folyt a magyarság üldözése ezért a magyar kormánynak a svábok házaira, földjeire, jószágaira volt szüksége ahhoz , hogy Csehszlovákiából, Romániából és Jugoszláviából tömegesen érkező magyar menekülteket le tudja telepíteni. Ha Benes nem hal meg időközben, akkor felvidéken ma magyar sem lenne. A kommunista kormány azt remélte, hogy ha a győztesekkel elfogadtatja a hazai német lakosság kollektív bűnösségét, Magyarországot is a saját német lakossága áldozatának tüntetheti fel. Ezért volt vád a Volksbund-tagság, ami eredetileg kulturális egyesületként működött a német anyanyelvű svábok kultúrájának őrzőjeként. Különös kegyetlensége volt a kitelepítési vezényletnek az a momentuma, hogy azokat a saját közösség emberivel hajtatta végre, általában a jegyzőkkel. Ezért fordulhatott elő az, hogy a jegyző rokonsága közül többen megmenekülhettek a szibériai munkaszolgálat keserveitől, ami sokak számára a biztos és kegyelet nélküli halált jelentette.
A számos történetet meghallgatva megértettem azt, hogy ezekből a történelmi tudósításokból valami nagyon fontos dolog hiányzik, mégpedig a hit. A hit pedig nem kollektív, hanem személyes, és a hit megnyilvánulása az egyén életében csak az emberi sorsfordulókhoz való viszonyulásokban, és az eltaposások utáni felállásokban érhető tetten. Mert a svábok képesek voltak újra a semmiből életüket, házaikat, gazdaságaikat felépíteni, és kultúrájukat továbbra is megőrizni.
Ezekről a történésekről történelmi állásfoglalást tenni nagyon veszélyes, és nem szabadna elvonatkoztatni a személyes történetektől. Ha úgy emlékezünk vissza a svábok kálváriájára, hogy kollektív bűnössé tesszük az oroszokat, akkor ugyanazt csináljuk, amit az orosz vezetés csinált egykor. Miért tudtak, és tudnak ma is kegyetlen dolgok megtörténni, - tehetjük fel a kérdést,- amikre nem tudunk választ adni, csak azt tudjuk megfogalmazni, hogy az ember, aki elszakad Istentől, az szükségtelenül kegyetlenné válik. Ám a történelem kegyetlen nagyhatalmi döntései is emberi döntések, melynek megértése az igaz szívű ember számára nem lehetséges. Az érthetetlen nem válik érthetővé attól, ha történelmi tényeket sorakoztatunk fel számokban, és helyszínekben, vagy törvények, rendelkezések felsorolásában, hiszen azok végrehajtásához a szabad emberi akaratból fakadó cselekedetekre volt szükség, amiket személyes elszámolásban kellett, és kell majd Isten elé állva megélni. A történelem pedig az emberi szívekben születik, annak minden lecsapódása személyes emberi sorsokkal való találkozásainkból születik meg. Hallgatva a történeteket lelkemben megelevenedtek családok, szülők, és nagyszülők jellemrajzai, a munkaszolgálatos nők bányamunkájának sorsát megismerve megelevenedett a hitük, aminek alapja az volt, hogy egyszer hazatérhetnek. Ez tartotta bennük a lelket, és ez a lélek erősebbnek bizonyult, mint az éhezéstől, nehéz fizikai munkától, hidegtől megtépázott emberi test. Ez a szomorúságtól, honvágytól, család utáni sóvárgástól elnehezült lélek mindig felfele tekintett arra az Istenre, aki értelmet adott az értelmetlennek is. Nem földi viszonylatban élték meg a sorsukat, hanem égre emelt tekintettel, és szívvel.
Minden fellelhető forrást áttekintettem a nagy felszabadulás utáni kitelepítések történetével kapcsolatosan. Számok, mindenütt számok, vagyis emberszámok, és helyszínek, gyűjtőfogházak. Különösen a sváb emberekkel való elbánás történetei érdekeltek, mert a lejegyzett beszélgetések alanyai egykori elhurcoltak, vagy elhurcoltak gyermekei, akiknek életében jelentős esemény volt maga az elhurcolás, és a mindentől való megfosztás. Nem csak a házak, földek, jószágok, és berendezési tárgyak elvételéről van szó, mert sokakat megloptak, a gyermekeket az apától, anyától, nagyszülőtől, van akitől az életet is elvették. Hazánkban mindenütt más rendszerben, más módszerekkel történtek a végrehajtások.
Az 1945 után az oroszok által hatalomra került magyar kormány valójában hathatós csodaszernek tekintette a németek kitelepítését két okból. Egyrészt a hazai svábok ingatlanaival kívánta a földnélküli magyar lakosság földéhségét csillapítani. Más magyarok elhelyezése is kérdéses volt, hiszen a szomszédos országokban a trianoni következmények okán régóta folyt a magyarság üldözése ezért a magyar kormánynak a svábok házaira, földjeire, jószágaira volt szüksége ahhoz , hogy Csehszlovákiából, Romániából és Jugoszláviából tömegesen érkező magyar menekülteket le tudja telepíteni. Ha Benes nem hal meg időközben, akkor felvidéken ma magyar sem lenne. A kommunista kormány azt remélte, hogy ha a győztesekkel elfogadtatja a hazai német lakosság kollektív bűnösségét, Magyarországot is a saját német lakossága áldozatának tüntetheti fel. Ezért volt vád a Volksbund-tagság, ami eredetileg kulturális egyesületként működött a német anyanyelvű svábok kultúrájának őrzőjeként. Különös kegyetlensége volt a kitelepítési vezényletnek az a momentuma, hogy azokat a saját közösség emberivel hajtatta végre, általában a jegyzőkkel. Ezért fordulhatott elő az, hogy a jegyző rokonsága közül többen megmenekülhettek a szibériai munkaszolgálat keserveitől, ami sokak számára a biztos és kegyelet nélküli halált jelentette.
A számos történetet meghallgatva megértettem azt, hogy ezekből a történelmi tudósításokból valami nagyon fontos dolog hiányzik, mégpedig a hit. A hit pedig nem kollektív, hanem személyes, és a hit megnyilvánulása az egyén életében csak az emberi sorsfordulókhoz való viszonyulásokban, és az eltaposások utáni felállásokban érhető tetten. Mert a svábok képesek voltak újra a semmiből életüket, házaikat, gazdaságaikat felépíteni, és kultúrájukat továbbra is megőrizni.
Ezekről a történésekről történelmi állásfoglalást tenni nagyon veszélyes, és nem szabadna elvonatkoztatni a személyes történetektől. Ha úgy emlékezünk vissza a svábok kálváriájára, hogy kollektív bűnössé tesszük az oroszokat, akkor ugyanazt csináljuk, amit az orosz vezetés csinált egykor. Miért tudtak, és tudnak ma is kegyetlen dolgok megtörténni, - tehetjük fel a kérdést,- amikre nem tudunk választ adni, csak azt tudjuk megfogalmazni, hogy az ember, aki elszakad Istentől, az szükségtelenül kegyetlenné válik. Ám a történelem kegyetlen nagyhatalmi döntései is emberi döntések, melynek megértése az igaz szívű ember számára nem lehetséges. Az érthetetlen nem válik érthetővé attól, ha történelmi tényeket sorakoztatunk fel számokban, és helyszínekben, vagy törvények, rendelkezések felsorolásában, hiszen azok végrehajtásához a szabad emberi akaratból fakadó cselekedetekre volt szükség, amiket személyes elszámolásban kellett, és kell majd Isten elé állva megélni. A történelem pedig az emberi szívekben születik, annak minden lecsapódása személyes emberi sorsokkal való találkozásainkból születik meg. Hallgatva a történeteket lelkemben megelevenedtek családok, szülők, és nagyszülők jellemrajzai, a munkaszolgálatos nők bányamunkájának sorsát megismerve megelevenedett a hitük, aminek alapja az volt, hogy egyszer hazatérhetnek. Ez tartotta bennük a lelket, és ez a lélek erősebbnek bizonyult, mint az éhezéstől, nehéz fizikai munkától, hidegtől megtépázott emberi test. Ez a szomorúságtól, honvágytól, család utáni sóvárgástól elnehezült lélek mindig felfele tekintett arra az Istenre, aki értelmet adott az értelmetlennek is. Nem földi viszonylatban élték meg a sorsukat, hanem égre emelt tekintettel, és szívvel.
*
A
történelem is azt igazolja, hogy sok rossz szándékú dolog jól végződik. Miért
voltak egyes családok arra képesek, hogy gyalog(!) hazaszökjenek az egykori NDK
területéről, amikor tudták azt, hogy házaikat telepesek, székelyek, vagy
felvidékiek már elfoglalták? A szomszédom szülei is így jöttek haza, és a
kisdorogi határmenti dombokon bújkáltak, pedig akkor a rendszer már kitermelte
magának a semmi érdem nélküli hatalmat bitorló spicliket, akik ha beárulják
őket, megtorlást kaphattak volna. A haza ott van, ahol az ősök sírja, verejtéke
a földben. Amikor a házukba betelepített felvidéki család meghallotta, hogy az
egykori sváb tulajdonosok itthon vannak, kocsival mentek értük, és befogadták
őket a házba, és segítették őket új otthon felépítésében. De olyan felvidéki
család is volt, aki önként elment egy rosszabb házba, visszacserélte a lakást a
sváb tulajdonossal, akinek a szíve fájt azért, mert minden nap el kellett
mennie egykori otthona mellett. A felvidéki családapa pedig azt mondta, hogy
nekik úgysem otthonuk egyik ház sem, de ne lássák a sváb ember meghurcolt
lelkének nyomorúságát, inkább belement a rosszabb házba, amit a sváb emberrel
közösen újítottak fel. Ezek a közös sorsok itt, ilyenformán összeértek, és egy
olyan új életközösség alapjai lettek, amiben a kapocs a magyar haza, a magyar
föld volt, és ami elvezetett idővel oda is, hogy egymással is házasodtak a nemzetiségek
fiataljai, hogy hitben legyenek együtt magyarok.*
Sokan
voltak olyan jószívű betelepítettek, akik a szuterénba befogadták őket, és ott
újra elkezdtek a svábok napszámosként is egy új életet felépíteni. Ezt csak úgy
tudták megtenni, hogy a felvidéki, aki beköltözött a sváb házba, az támogatta
őket – meséli Klem Jóska bátyám -, aki
nagymányoki svábként apja katonaságának köszönhetően itthon nőhetett fel.
Fiatalként azonban tanúja volt a kölcsönös segítségnyújtásnak, a hitbeli
egységen alapuló felebaráti szeretet támogató közösségi erejének, ami a
felszabdalt faluban az együttműködés révén egy munka alapú közösséget tudott
idővel kitermelni, amit csak a kollektív állami gazdaságok rendszere tudott
elgyalázni. Ezt azonban végül az termelte ki, hogy elistentelenedtek az emberek
még a falvakban is, mert az egymásért való törekvésnek már nem volt alapja,
mivel a kollektivizmus beszippantotta a felebaráti szeretetet.*
Az
embernek nagy hitre van szüksége ahhoz, hogy mindent újra kezdjen a semmiből.
Ennek alapja itthon mégis a haza, és az Isten szeretete volt. Elfogadni azt,
hogy amit az Isten adhat, azt el is veheti, csak hívő lélekkel lehet. Sokáig
nem volt szabad erről beszélni, és akadt sok olyan család, ahol a gyerekeknek
sem hagyományozták át a megélt méltatlanságokat. Félelemből? Magam másképpen
gondolom: inkább szeretetből, ugyanis nem kívántak senkit hibáztatni, és nem
akartak utódaik lelkébe gyűlöletet plántálni, hiszen maguk is
megtapasztalhatták, hogy jöhetnek majd új szelek, olyan ideológiák, amik az
elvetett gyűlöletmagokat az esetlen, gyenge emberi szívekben szárba
szökkenthetik. Számukra a béke így valósult meg. Nem nagyhatalmi
egyezményekben, hanem a szívben, mert megértették azt, hogy a béke vágya is az
emberi szívbe van írva, és mélyen irányítja az embert a békekeresésre. Jó
volna, ha ma is nem csak beszélnénk a békéről, hanem a szívekbe plántált isteni
törvényt megtartanánk, és segítenénk egymást abban, hogy újra kezdhesse, és
megtalálhassa életét a kifosztott, és talpra állt, mert egykor mindannyian
várományosai leszünk egyetlen hazának, ahol egy nyelvet kell beszélnünk, s
szívünknek ott együtt kell dobbannia. A történeteket pedig szép lassan mind
megírom, érlelgetem a szívemben őket, s miközben ezekre rátekintek, megszületik
lelkemben az a történelem, melyet a változó ideológiák, tankönyvrevíziók soha
ki nem kezdhetnek. Keresztény embernek csak hitérzékével szabad rátekinteni a
történelemre.
9.
ÉLETINTERJÚ ASPERJÁN GYÖRGYEL
Fogadj szívedbe (ötödik rész)
KARCINÓMA - EGY TÜDŐRÁKBETEG REGÉNYE
Kiadó: Fds-technology ker. és szolg.
Kiadás éve: 2014
Terjedelem: 320 oldal
Kötésmód: cérnafűzött, védőborítós
MÉG MEGVÁSÁROLHATÓ
Csodálatos és elgondolkodtató e könyv... ahol a tragédia mélysége és a lélek, a szeretet szépsége ötvöződik. Egy tüdőrákbeteg kórtörténetét, a szenvedő testében és lelkében átélt fájdalmakat, valamint a végtelen törődéssel és szeretettel segítő társ lelkében lezajló folyamatokat tükrözi, kiegészítve Asperján György egészségügyben megszerzett tapasztalataival. Egy csodálatos emberi kapcsolat utolsó szenvedéssel teli éve rajzolódik ki olvasás közben.
Megírása nagy lelkierőt feltételez, hisz végigkísér bennünket a diagnózis felállításától a szomorú esemény bekövetkeztéig. Tényeken alapuló belső
dramaturgiára épülő
életrajzi regény.
Nagyon fontos üzenete van. Sok ember... fél a betegségektől, kerüli a szenvedőket. Azt gondolja, hogy őt nem érintheti, valami által védett. Nem érünk rá vigyázni magunkra, egymásra, óvni azt, amiben a szellemünk és a lelkünk lakik: a testünket. Annak megfelelő működését evidenciának tekintjük. És persze kimeríthetetlennek. Ám a mai világ, a terhelt, sebes lélek és a sok stressz, rohanás nem kedvez az egészségnek. Az élet mindenki számára véges, vigyázni kell rá és értékelni. Évente Magyarországon hetvenezer rákbetegséget diagnosztizálnak, és harmincötezren halnak meg. Félmillió ember érintett, köztük többen is betegként. Akik elolvassák a könyvet, tanulhatnak belőle, miként is viszonyuljanak beteg barátjukhoz, rokonukhoz, testvérükhöz, társukhoz, szüleikhez.
A Karcinóma című regény pontos tükröt állít a betegben lezajlódó félelmekről, fájdalmakról, a család kétségeiről, valamint arról, hogy mennyit számít, ki hogyan áll a beteghez. Mire képes egy - egy jó szó... és a nemtörődömség... az üres ... a lelketlen…és a való állapotot nem tükröző szavak...a zárójelentésen. Az orvos...a diagnózis...
A bonyolult és drága vizsgálati eszközök szűkössége sokat ront a betegek állapotán, mivel nagyon elhúzódik egy komolyabb kór okának felderítése. A gyógyítás körülményes, rendkívül rosszak a személyi és anyagi feltételek. Valódi képet kapunk arról, hogy bizonyos vizsgálatok... mennyire ráérnek az orvosok szempontjából...hogy semmi nem sürgős...hogy a kimondott szavak mekkora
 |
| Asperján György |
Nagyon fontos üzenete van. Sok ember... fél a betegségektől, kerüli a szenvedőket. Azt gondolja, hogy őt nem érintheti, valami által védett. Nem érünk rá vigyázni magunkra, egymásra, óvni azt, amiben a szellemünk és a lelkünk lakik: a testünket. Annak megfelelő működését evidenciának tekintjük. És persze kimeríthetetlennek. Ám a mai világ, a terhelt, sebes lélek és a sok stressz, rohanás nem kedvez az egészségnek. Az élet mindenki számára véges, vigyázni kell rá és értékelni. Évente Magyarországon hetvenezer rákbetegséget diagnosztizálnak, és harmincötezren halnak meg. Félmillió ember érintett, köztük többen is betegként. Akik elolvassák a könyvet, tanulhatnak belőle, miként is viszonyuljanak beteg barátjukhoz, rokonukhoz, testvérükhöz, társukhoz, szüleikhez.
A Karcinóma című regény pontos tükröt állít a betegben lezajlódó félelmekről, fájdalmakról, a család kétségeiről, valamint arról, hogy mennyit számít, ki hogyan áll a beteghez. Mire képes egy - egy jó szó... és a nemtörődömség... az üres ... a lelketlen…és a való állapotot nem tükröző szavak...a zárójelentésen. Az orvos...a diagnózis...
A bonyolult és drága vizsgálati eszközök szűkössége sokat ront a betegek állapotán, mivel nagyon elhúzódik egy komolyabb kór okának felderítése. A gyógyítás körülményes, rendkívül rosszak a személyi és anyagi feltételek. Valódi képet kapunk arról, hogy bizonyos vizsgálatok... mennyire ráérnek az orvosok szempontjából...hogy semmi nem sürgős...hogy a kimondott szavak mekkora
sebeket okoznak a lélekben... Hogy a lélek sebei mennyire
súlyosbítják a
betegséget.
A cigaretta, ami előidézheti és súlyosbítja a betegséget, amiről a küzdő embernek le kellene szoknia, ám számára a stressz oldása is ez a káros szokás.
A sok borzalmat a társ odaadó, végtelen gyöngéd ápolása, törődése, empátiája teszi elviselhetővé. Ő az, aki a szeretete révén meghosszabbítja felesége életét. A küzdő léleknek és
 |
| Szabó Tiborné Gerencsér Hajnalka riporter |
A cigaretta, ami előidézheti és súlyosbítja a betegséget, amiről a küzdő embernek le kellene szoknia, ám számára a stressz oldása is ez a káros szokás.
A sok borzalmat a társ odaadó, végtelen gyöngéd ápolása, törődése, empátiája teszi elviselhetővé. Ő az, aki a szeretete révén meghosszabbítja felesége életét. A küzdő léleknek és
a hátteret biztosító társnak ilyenkor van a
legnagyobb szüksége azokra az emberekre, akik képesek kizökkenteni a
betegség
emésztő gyűrűjéből...akik szeretetük révén erőt adnak a gyógyuláshoz. Sok
nevetésre van szükség.... amire
a befelé forduló küzdő lélek...és a rettegésben
élő társ... mások nélkül nem képes.
Mennyire nehéz társként...félve a betegség rossz kimenetelétől... átélni hogy bármit megtennénk, de a betegséggel szemben ... tehetetlenek vagyunk. Ám... mégis ... erőt kell adni, táplálni, biztatni.... Ehhez a társnak is szüksége van a szeretetteljes háttérre...
„Ez a könyv maga a megfogalmazott fájdalom, amely adott pillanatban felemeli az ember lelkét, látva, hogy nincs egyedül, hogy más is úgy fáj, miként ő.”
Asperján György
Kötésmód: kemény kötés
Kiadás éve: 2019
Kiadó: Attisz Kiadó
Oldalszám: 288
MÉG MEGVÁSÁROLHATÓ
Mélyen megérint e könyv tartalma ... a lélek mélységét bemutató sorok. Rövid és nagyon olvasmányos elbeszéléseket tartalmaz. S hogy kinek ajánlanám? Mindenkinek, aki nem csak értő olvasással, hanem lélekkel próbálja befogadni e szép kötetet. Állami gondozottaknak ... és az őket körülvevőknek különösen...hisz az író személyesen átélt érzéseit, gondolatait osztja meg velünk, ezáltal tükrözve azt, min megy keresztül egy - nem szerető és gondoskodó családban élő - gyermek. Mennyire hiányzik számára a biztonságot jelentő szeretet... az otthon melege és az érintés. És mennyit ér az állatok szeretete….
Kiadó: Attisz Kiadó
Megjelenés éve: 2011
Oldalak száma: 160
Kötés típusa: karton /keménytábla
MÉG MEGVÁSÁROLHATÓ
„Mintha a versek ideje lejárt volna: napjainkban, klasszikus értelemben, lírai költőnek lenni szégyen. Annyi a seb, a nyomorúság, a csalódottság, az úttalanság, a lelki üresség, a szorongás, a kóros lelkesedés, hogy mindezek mellé nem fér a lélekbe egy másik ember gondja, megalázottsága, alkalmazkodási kényszere, lét-arányának és identitásának keresése. Mindenki úgy él, ahogy tud, beérve önmagával. Nincs szüksége tükörre, amelyben más önként kitakart arca tűnik fel. De a költő röpdöshet is, rím- és ritmusjátékával kedvre deríthet. Mert bőven elég a „fecsegő felszín” – gondolhatja bárki –, a „hallgatag mélybe” pillantani fölösleges, mert megeshet, hogy ott a saját titkával szembesül, miközben élni és megélni is bonyolult feladat. Vannak, akiknek tisztességes munkájuk vagy ügyeskedéssel megteremtett körülményeik révén kellemes az itt és most létük. Azt hihetik: teljes is, amibe a vers, az irodalom – bármily fontos emberi lom – nem fér bele. Nem is értenék, hogy miről szól a költő, mert a klasszikusoktól éppúgy idegenkednek, mint a kortársalkotóktól. Az iskola nem tanította meg őket, hogy a szépet, a szépen leírt lelki örömöt vagy testi gyötrelmet megértsék. Az igazról nem is szólva. Így mindig csak az éppen végzendő munkájukra összpontosítanak, abban lelik örömüket, ha egyáltalán, oda menekülnek önmaguk elől. Saját életük kereteit – lehet az szűkös vagy tágas – teljesnek és boldognak érzik. Elhessentik maguktól a tán engedékenységre intő árnyat, mint kellemetlenkedő szúnyogot, hogy az életük, akárcsak minden korábbi nemzedéké, véges és múlandó. Eszükbe sem jut, hogy a határtalan egész részei és részesei. Szellemük tehát a változatos anyag természete, ezért kell osztozniuk az univerzum sorsában: a felvillanó keletkezés és zord elmúlás egyszeriségében.”
Kiadó: https://www.libri.hu/talalati_lista/?reszletes=1&kiado=173800&s_det=1
Oldalak száma: 440
Borító: cérnafűzött, keménytáblás
Kiadás éve:2019
MÉG MEGVÁSÁROLHATÓ
„Talán megveszi és elolvassa az olvasó ezt a könyvet, talán nem. Talán megérem a másnapot, talán nem. Az emberiség talán túléli azt a helyzetet, amit törtetve és vakon saját maga teremtett a bolygón, talán nem. Talán kitör az atomháború, talán nem. Talán valamennyire sikerül hatnunk a környezetünkre és a föld klímáját sikerül megenyhíteni, talán nem. Nem látunk a jövőbe, ezért is teli van az életünk talánokkal. És hol megtervezett, hol henye reménykedéssel. Felületesen is végignézve az emberiség történetét, azt láthatjuk, hogy rengeteg felelőtlenség, bír- és dicsvágy,valamint csodálatos szerencsék és kártékony véletlenek sorozata leckéztetett bennünket. Sok-sok talán. És még okos, művelt emberek agyán is olykor az az átsuhanó gondolat, hogy velem nem
történik meg, ami mindenki mással: talán nekem mégsem kell meghalnom. S ha mégis, talán megúszom megalázó helyzetek, szörnyű félelem-hullámok, és iszonyatos szenvedések nélkül.
Talán. Mert a talán nem csupán önámítás, hanem egyfajta titkos éltető erő is. Hányszor hallottuk, filmeken hányszor láttuk, hogy emberek a rájuk fogott fegyver pásztázása mellett megássák a saját sírjukat, mert talán mégse fognak megszólalni a géppuskák. Talán abban a néhány maradék percben, amíg a kivégzők úgy gondolják, elég mély már a gödör, talán történik valami megmentő, vagy talán az a néhány perc élethaladék is jelent valamit, amiért érdemes ásni, ásni, reszketve és
verejtékezve, mert talán azokban is felébred az ember, akik éppen abban a kedvező helyzetben vannak, hogy nem rájuk fogják a fegyvert, hanem ők másra. Mert talán a gyilkosoknak nem kell a
semmibe zuhanniuk. Talán. És bevallva, bevallatlanul: soha nem szégyelljük a talán halogató és megmenteni látszó érzését. Ritkán vagy soha nem gondolunk arra, hogy a talán életünk fontos része, örökké ott bujkál és lapít bennünk. Talán azért... és tulajdonképpen nem is tudjuk, hogy miért. Talán azért, hogy újra meg újra megmutassa a valóság és a róla alkotott elképzelésünk arcát.
Talán azért, hogy végül is a talán gyökere éltesse bennünk a sok-sok talán, engedje, hogy a talán zöldje szárba szökkenjen, levelet hozzon. Hogy legalább néha, hogy legalább egyszer a talán mégis
tökéletes és teljes bizonyossággá váljék bennünk. Talán ezért születünk meg, és talán ezért merünk és tudunk élni.
Ebben a könyvben minden benne van, ami voltam, ami lehetek örömben és kudarcban egyaránt. Ezernyi szín és képzelet. Ezernyi győzelem és ezernyi vereség.” Asperján György
Kiadó:https://www.libri.hu/talalati_lista/?reszletes=1&kiado=178700&s_det=1
Oldalak száma:144
Kötés: keménytábla, védőborító
Kiadás éve:2022
MÉG MEGVÁSÁROLHATÓ
„270 szonett, ötvenöt év munkája. Van, amelyiket ötvenszer is átírtam. Minden beleírtam, ami voltam, ami lehetek. Ez a könyv nem az egyik könyvem, hanem az életem lenyomata. És hiszek abban, hogy maradandó alkotásokat vesztek a kezetekbe, olyanokat, amelyek sok és maradandó élményt nyújtanak. Kérem, hogy tiszteljetek meg az érdeklődésetekkel. Köszönöm, köszönöm, köszönöm!!!!”
Asperján György
KÉSZ TITOK
ASPERJÁN GYÖRGY: Szonettek az ittmaradókért
Kétszázhetven szonett, – és mindegyikben megannyi seb, sokrétű szembesülés, öngyötrő élveboncolás, a költői igazság rendületlen keresése. Ez a sérthetetlen, talányosan rugalmas forma – Giacomo da Lentino találmánya – jó nyolcszáz esztendeje keresi rajongóit az alkotók közt, és teremti ma is ennek a kifürkészhetetlen alakzatnak remekeit. A költő – és Asperján György költő a legjavából – mintegy visszahódítja azt az objektív lírai tónust, amely néhol a vallomás, néhol a személyes érzelmi kötődések, néhol az egész jelenvilággal szembeni viszolygás szókincsével tárja elénk megrendült belátásait, mondhatnám, szabatosan megragadható tematika nélkül.
A horizontális – saját életét egészében mérlegelő és az egész univerzummal szembeni kétségbeesést modelláló hangütés –, ugyanakkor hallatlan mélységekre rúgó szemlélet a szonett három vonását teszi láthatóvá: társas születésre hajló természetét – mondjuk így: természetes szaporaságát –, maximaszerű zömítést kedvelő töménységét, és a belső formának azt a talányos jegyét, amely a szonettet hovatovább bármely mondandó megcsendítésére alkalmassá teszi.
A szonett itt is csoportosan lép fel, és ezzel hangsúlyoz valami sejtelmes varázslatot: szűk, de egyszersmind tágasságot ígérő forma; tömény fogalmazásra késztet, mégis képes nyitott pontokkal feledhetetlen rejtelmekhez csatlakoztatni a szöveget. Az az érzésed a kötet olvastán: nincs eleje és vége ennek a melankolikus dáridónak, csak anyaga, többnyire fekete anyaga és kielégületlen-anyagtalan gravitációja. Kész titok az egész, és mégis minden egyes olvasónak szól. Asperján György újra meg újra az eltelt, de az emlékezet erkölcsi síkjait váltig emlegető, ezért örök szerelem emlékeit, gyönyörködtető, s egyszersmind jellemet mérő rovátkarendként vizsgáló valóságként emlegeti. A vers nem felrajzol egy – volt-nincs-van – érzelmet, hanem minden belátásnak szellemi formáit latolgatja, és vezeti az elégtelenség szakadékai felé.
Második vonás, említettem: a maximaszerű állítások kedvelése. A szonett eminensen szellemi forma, amely illik az érettség időszakához, a visszatekintés és összegzés gesztusaihoz, a nem primér, hanem származékos, reflexív tapasztalatok kimondásához. Ez a forma – Asperján gondolati lírája ennek ékes bizonyítéka – a világ „megszellemítésének” hordozóanyaga. Találomra idézek párat a lírai állítások közül: Benned megbújva az idő is elvét (75. szonett); A rigófütty meztelen áhitat (56.); Nem akar elbukni tétlen, mi aljas; / a benne cipelt gonoszság hatalmas (193). A szerző nem teszi láthatóvá létérzetének kiváltó okait vagy alkalmait, hanem a világot magát nevezi meg fájdalmasnak, s ennyiben a „világfájdalom” költészetének örököse. Legbelső érzelmi kútforrása – s talán alkati jegye ez – bizonyos endogén depresszió: a „fekete epe” képzeletbeli működése határozza meg a temperamentumot, az élményvilágot, a markolás tárgyait s kereteit, a melankolikus halandó földhözkötöttségét és az ember sokszoros bukását panaszló, tehetetlen gyászt, ikaroszi röptének hiúságát, az orpheuszi mélyreszállás kockázatát, a földi szféra túlsúlyát a láthatatlan közeggel szemben, továbbá valamely szimbolikus Ősz állandó intését, a felnőttkor öregségbe, sőt semmibe történő áthajlását, az elmulasztott tettek árnyainak szorongató hemzsegését, – egy szóval mindent, ami az érzéki-szellemi-anyagi létezés összetevőit megteremti. Az eszméletlen megrökönyödés – talán ez a költő vezérszólama – bravúrosan csendíti egybe a nagy alaphangokat: a zavarodottság, a morális ártatlanság, a magasabb szférákkal való érintkezés, az öregkori megkeseredés, a hiányolt személy iránti „harag-mámor” diszharmóniáit és visszaáhító-toporzékoló hanganyagát. Armageddon ideje van itt, amikor sokat kell és semmit sem lehet már mondani. Asperján György ezt sulykolja, ezt az alaptapasztalatát: a világ nem változik, csak a díszletek vándorolnak, minden korban megtanul szégyenné torzulni az emberiség, és ha feltolja szerencséje a lova hátára, azonnal zuhanni kezd a másik oldalon.
Végül szólnom kellene a szonett belső formájáról, amely a szabályok mögött dereng, s inkább virtuális és spirituális tér, mintsem maga a textúra, vagy ritmikus struktúra. De hát eltelt az idő; így immár csak azt az olvasói meggyőződést említhetem, amelyet Asperján György felzaklató kötete újrateremt és folyton erősít bennünk: minden forma felülről jön – ezt sejtjük meg itt –, és még azt, amit Kölcsey mondott: Minden, ami nem felfelé siet, alant marad. Asperján György könyve magasról szól, s talán ezért beszél nem is annyira hozzánk, hanem belőlünk.
Báthori Csaba
(Az Élet és Irodalom 20. oldalán megjelent kis hazánk egyik legnevesebb kritikusának, esszéistájának, költőjének az Írása a Szonettek az ittmaradókért című könyvről. )
Kiadó:Magvető Könyvkiadó
Oldalak száma:208
Kötés:keménytábla, védőborító
Kiadás éve:1984
A könyv eredeti címe az volt, hogy visszajönnek a kommunisták. Ehhez Kardos György, a Magvető igazgatója nem járult hozzá, de más cenzúra nem volt, pedig ez a regény akkor született és jelent meg, amikor még senkinek eszébe se jutott a rendszerváltás, amely a tartalma, a lebonyolítása miatt vált a nemzet újabb és talán végső büntetésévé. A regény minden oldaláról süt, hogy milyen hazugságban éltünk: az öregek, a fiatalabbak és a gyermekek egyaránt. Mindennek végül szimbolikus kifejeződése, hogy éppen a legfiatalabb szereplő, a 11 éves Zsolti, aki nem bírja az ádáz hazugságokat és magatartásokat elviselni, s mert előtte való napon meghalt szeme láttára a nagyapja, úgy gondolja, legjobb, ha a családi problémákat úgy oldja fel, hogy követi, legalábbis erős ráijesztésként a semmibe a nagyapját. A kísérlet majdnem nagyon jól sikerül. Éppen a gyermek tette az, ami világossá teszi, hogy mindenki szerepet játszik, mindenki hazudik, és mindenné: példává és erkölccsé a pénz vált, csak a pénz számít. Akinek van pénze, minden alól felmentést kap, senki nem kutatja és vitatja az eszközöket. Engem negyven évvel ezelőtt írt regényem, amelyre József Attila díjat kaptam, igen megviselt most, mert a regényben leírtak érzékletes magyarázatot adnak arra, hogy miért volt teljes és tökéletes hazugság a rendszerváltáshoz vezető ún. kerekasztal tárgyalás, ahol ott tolakodott mindenki, aki a még eloszthatóból részesülni kívánt. Ám aki figyelőn és érdeklődéssel elolvassa negyven évvel ezelőtti munkámat, egyrészt nagy esztétikai élményben részesül, másrészt, ha úgy 45-50 körüli életkorú, sok mindenre rányílik a szeme.
Mennyire nehéz társként...félve a betegség rossz kimenetelétől... átélni hogy bármit megtennénk, de a betegséggel szemben ... tehetetlenek vagyunk. Ám... mégis ... erőt kell adni, táplálni, biztatni.... Ehhez a társnak is szüksége van a szeretetteljes háttérre...
„Ez a könyv maga a megfogalmazott fájdalom, amely adott pillanatban felemeli az ember lelkét, látva, hogy nincs egyedül, hogy más is úgy fáj, miként ő.”
Asperján György
*
MEGŐRÜLT
KUVASZ ÉS MÁS TÖRTÉNETEKKötésmód: kemény kötés
Kiadás éve: 2019
Kiadó: Attisz Kiadó
Oldalszám: 288
MÉG MEGVÁSÁROLHATÓ
Mélyen megérint e könyv tartalma ... a lélek mélységét bemutató sorok. Rövid és nagyon olvasmányos elbeszéléseket tartalmaz. S hogy kinek ajánlanám? Mindenkinek, aki nem csak értő olvasással, hanem lélekkel próbálja befogadni e szép kötetet. Állami gondozottaknak ... és az őket körülvevőknek különösen...hisz az író személyesen átélt érzéseit, gondolatait osztja meg velünk, ezáltal tükrözve azt, min megy keresztül egy - nem szerető és gondoskodó családban élő - gyermek. Mennyire hiányzik számára a biztonságot jelentő szeretet... az otthon melege és az érintés. És mennyit ér az állatok szeretete….
*
KIÁLTÁS
A MINDENSÉGBENKiadó: Attisz Kiadó
Megjelenés éve: 2011
Oldalak száma: 160
Kötés típusa: karton /keménytábla
MÉG MEGVÁSÁROLHATÓ
„Mintha a versek ideje lejárt volna: napjainkban, klasszikus értelemben, lírai költőnek lenni szégyen. Annyi a seb, a nyomorúság, a csalódottság, az úttalanság, a lelki üresség, a szorongás, a kóros lelkesedés, hogy mindezek mellé nem fér a lélekbe egy másik ember gondja, megalázottsága, alkalmazkodási kényszere, lét-arányának és identitásának keresése. Mindenki úgy él, ahogy tud, beérve önmagával. Nincs szüksége tükörre, amelyben más önként kitakart arca tűnik fel. De a költő röpdöshet is, rím- és ritmusjátékával kedvre deríthet. Mert bőven elég a „fecsegő felszín” – gondolhatja bárki –, a „hallgatag mélybe” pillantani fölösleges, mert megeshet, hogy ott a saját titkával szembesül, miközben élni és megélni is bonyolult feladat. Vannak, akiknek tisztességes munkájuk vagy ügyeskedéssel megteremtett körülményeik révén kellemes az itt és most létük. Azt hihetik: teljes is, amibe a vers, az irodalom – bármily fontos emberi lom – nem fér bele. Nem is értenék, hogy miről szól a költő, mert a klasszikusoktól éppúgy idegenkednek, mint a kortársalkotóktól. Az iskola nem tanította meg őket, hogy a szépet, a szépen leírt lelki örömöt vagy testi gyötrelmet megértsék. Az igazról nem is szólva. Így mindig csak az éppen végzendő munkájukra összpontosítanak, abban lelik örömüket, ha egyáltalán, oda menekülnek önmaguk elől. Saját életük kereteit – lehet az szűkös vagy tágas – teljesnek és boldognak érzik. Elhessentik maguktól a tán engedékenységre intő árnyat, mint kellemetlenkedő szúnyogot, hogy az életük, akárcsak minden korábbi nemzedéké, véges és múlandó. Eszükbe sem jut, hogy a határtalan egész részei és részesei. Szellemük tehát a változatos anyag természete, ezért kell osztozniuk az univerzum sorsában: a felvillanó keletkezés és zord elmúlás egyszeriségében.”
*
TALÁNKiadó: https://www.libri.hu/talalati_lista/?reszletes=1&kiado=173800&s_det=1
Oldalak száma: 440
Borító: cérnafűzött, keménytáblás
Kiadás éve:2019
MÉG MEGVÁSÁROLHATÓ
„Talán megveszi és elolvassa az olvasó ezt a könyvet, talán nem. Talán megérem a másnapot, talán nem. Az emberiség talán túléli azt a helyzetet, amit törtetve és vakon saját maga teremtett a bolygón, talán nem. Talán kitör az atomháború, talán nem. Talán valamennyire sikerül hatnunk a környezetünkre és a föld klímáját sikerül megenyhíteni, talán nem. Nem látunk a jövőbe, ezért is teli van az életünk talánokkal. És hol megtervezett, hol henye reménykedéssel. Felületesen is végignézve az emberiség történetét, azt láthatjuk, hogy rengeteg felelőtlenség, bír- és dicsvágy,valamint csodálatos szerencsék és kártékony véletlenek sorozata leckéztetett bennünket. Sok-sok talán. És még okos, művelt emberek agyán is olykor az az átsuhanó gondolat, hogy velem nem
történik meg, ami mindenki mással: talán nekem mégsem kell meghalnom. S ha mégis, talán megúszom megalázó helyzetek, szörnyű félelem-hullámok, és iszonyatos szenvedések nélkül.
Talán. Mert a talán nem csupán önámítás, hanem egyfajta titkos éltető erő is. Hányszor hallottuk, filmeken hányszor láttuk, hogy emberek a rájuk fogott fegyver pásztázása mellett megássák a saját sírjukat, mert talán mégse fognak megszólalni a géppuskák. Talán abban a néhány maradék percben, amíg a kivégzők úgy gondolják, elég mély már a gödör, talán történik valami megmentő, vagy talán az a néhány perc élethaladék is jelent valamit, amiért érdemes ásni, ásni, reszketve és
verejtékezve, mert talán azokban is felébred az ember, akik éppen abban a kedvező helyzetben vannak, hogy nem rájuk fogják a fegyvert, hanem ők másra. Mert talán a gyilkosoknak nem kell a
semmibe zuhanniuk. Talán. És bevallva, bevallatlanul: soha nem szégyelljük a talán halogató és megmenteni látszó érzését. Ritkán vagy soha nem gondolunk arra, hogy a talán életünk fontos része, örökké ott bujkál és lapít bennünk. Talán azért... és tulajdonképpen nem is tudjuk, hogy miért. Talán azért, hogy újra meg újra megmutassa a valóság és a róla alkotott elképzelésünk arcát.
Talán azért, hogy végül is a talán gyökere éltesse bennünk a sok-sok talán, engedje, hogy a talán zöldje szárba szökkenjen, levelet hozzon. Hogy legalább néha, hogy legalább egyszer a talán mégis
tökéletes és teljes bizonyossággá váljék bennünk. Talán ezért születünk meg, és talán ezért merünk és tudunk élni.
Ebben a könyvben minden benne van, ami voltam, ami lehetek örömben és kudarcban egyaránt. Ezernyi szín és képzelet. Ezernyi győzelem és ezernyi vereség.” Asperján György
*
SZONETTEK
AZ ITTMARADÓKÉRTKiadó:https://www.libri.hu/talalati_lista/?reszletes=1&kiado=178700&s_det=1
Oldalak száma:144
Kötés: keménytábla, védőborító
Kiadás éve:2022
MÉG MEGVÁSÁROLHATÓ
„270 szonett, ötvenöt év munkája. Van, amelyiket ötvenszer is átírtam. Minden beleírtam, ami voltam, ami lehetek. Ez a könyv nem az egyik könyvem, hanem az életem lenyomata. És hiszek abban, hogy maradandó alkotásokat vesztek a kezetekbe, olyanokat, amelyek sok és maradandó élményt nyújtanak. Kérem, hogy tiszteljetek meg az érdeklődésetekkel. Köszönöm, köszönöm, köszönöm!!!!”
Asperján György
KÉSZ TITOK
ASPERJÁN GYÖRGY: Szonettek az ittmaradókért
Kétszázhetven szonett, – és mindegyikben megannyi seb, sokrétű szembesülés, öngyötrő élveboncolás, a költői igazság rendületlen keresése. Ez a sérthetetlen, talányosan rugalmas forma – Giacomo da Lentino találmánya – jó nyolcszáz esztendeje keresi rajongóit az alkotók közt, és teremti ma is ennek a kifürkészhetetlen alakzatnak remekeit. A költő – és Asperján György költő a legjavából – mintegy visszahódítja azt az objektív lírai tónust, amely néhol a vallomás, néhol a személyes érzelmi kötődések, néhol az egész jelenvilággal szembeni viszolygás szókincsével tárja elénk megrendült belátásait, mondhatnám, szabatosan megragadható tematika nélkül.
A horizontális – saját életét egészében mérlegelő és az egész univerzummal szembeni kétségbeesést modelláló hangütés –, ugyanakkor hallatlan mélységekre rúgó szemlélet a szonett három vonását teszi láthatóvá: társas születésre hajló természetét – mondjuk így: természetes szaporaságát –, maximaszerű zömítést kedvelő töménységét, és a belső formának azt a talányos jegyét, amely a szonettet hovatovább bármely mondandó megcsendítésére alkalmassá teszi.
A szonett itt is csoportosan lép fel, és ezzel hangsúlyoz valami sejtelmes varázslatot: szűk, de egyszersmind tágasságot ígérő forma; tömény fogalmazásra késztet, mégis képes nyitott pontokkal feledhetetlen rejtelmekhez csatlakoztatni a szöveget. Az az érzésed a kötet olvastán: nincs eleje és vége ennek a melankolikus dáridónak, csak anyaga, többnyire fekete anyaga és kielégületlen-anyagtalan gravitációja. Kész titok az egész, és mégis minden egyes olvasónak szól. Asperján György újra meg újra az eltelt, de az emlékezet erkölcsi síkjait váltig emlegető, ezért örök szerelem emlékeit, gyönyörködtető, s egyszersmind jellemet mérő rovátkarendként vizsgáló valóságként emlegeti. A vers nem felrajzol egy – volt-nincs-van – érzelmet, hanem minden belátásnak szellemi formáit latolgatja, és vezeti az elégtelenség szakadékai felé.
Második vonás, említettem: a maximaszerű állítások kedvelése. A szonett eminensen szellemi forma, amely illik az érettség időszakához, a visszatekintés és összegzés gesztusaihoz, a nem primér, hanem származékos, reflexív tapasztalatok kimondásához. Ez a forma – Asperján gondolati lírája ennek ékes bizonyítéka – a világ „megszellemítésének” hordozóanyaga. Találomra idézek párat a lírai állítások közül: Benned megbújva az idő is elvét (75. szonett); A rigófütty meztelen áhitat (56.); Nem akar elbukni tétlen, mi aljas; / a benne cipelt gonoszság hatalmas (193). A szerző nem teszi láthatóvá létérzetének kiváltó okait vagy alkalmait, hanem a világot magát nevezi meg fájdalmasnak, s ennyiben a „világfájdalom” költészetének örököse. Legbelső érzelmi kútforrása – s talán alkati jegye ez – bizonyos endogén depresszió: a „fekete epe” képzeletbeli működése határozza meg a temperamentumot, az élményvilágot, a markolás tárgyait s kereteit, a melankolikus halandó földhözkötöttségét és az ember sokszoros bukását panaszló, tehetetlen gyászt, ikaroszi röptének hiúságát, az orpheuszi mélyreszállás kockázatát, a földi szféra túlsúlyát a láthatatlan közeggel szemben, továbbá valamely szimbolikus Ősz állandó intését, a felnőttkor öregségbe, sőt semmibe történő áthajlását, az elmulasztott tettek árnyainak szorongató hemzsegését, – egy szóval mindent, ami az érzéki-szellemi-anyagi létezés összetevőit megteremti. Az eszméletlen megrökönyödés – talán ez a költő vezérszólama – bravúrosan csendíti egybe a nagy alaphangokat: a zavarodottság, a morális ártatlanság, a magasabb szférákkal való érintkezés, az öregkori megkeseredés, a hiányolt személy iránti „harag-mámor” diszharmóniáit és visszaáhító-toporzékoló hanganyagát. Armageddon ideje van itt, amikor sokat kell és semmit sem lehet már mondani. Asperján György ezt sulykolja, ezt az alaptapasztalatát: a világ nem változik, csak a díszletek vándorolnak, minden korban megtanul szégyenné torzulni az emberiség, és ha feltolja szerencséje a lova hátára, azonnal zuhanni kezd a másik oldalon.
Végül szólnom kellene a szonett belső formájáról, amely a szabályok mögött dereng, s inkább virtuális és spirituális tér, mintsem maga a textúra, vagy ritmikus struktúra. De hát eltelt az idő; így immár csak azt az olvasói meggyőződést említhetem, amelyet Asperján György felzaklató kötete újrateremt és folyton erősít bennünk: minden forma felülről jön – ezt sejtjük meg itt –, és még azt, amit Kölcsey mondott: Minden, ami nem felfelé siet, alant marad. Asperján György könyve magasról szól, s talán ezért beszél nem is annyira hozzánk, hanem belőlünk.
Báthori Csaba
(Az Élet és Irodalom 20. oldalán megjelent kis hazánk egyik legnevesebb kritikusának, esszéistájának, költőjének az Írása a Szonettek az ittmaradókért című könyvről. )
*
VÉGÜL
IS SZENTELTVÍZKiadó:Magvető Könyvkiadó
Oldalak száma:208
Kötés:keménytábla, védőborító
Kiadás éve:1984
A könyv eredeti címe az volt, hogy visszajönnek a kommunisták. Ehhez Kardos György, a Magvető igazgatója nem járult hozzá, de más cenzúra nem volt, pedig ez a regény akkor született és jelent meg, amikor még senkinek eszébe se jutott a rendszerváltás, amely a tartalma, a lebonyolítása miatt vált a nemzet újabb és talán végső büntetésévé. A regény minden oldaláról süt, hogy milyen hazugságban éltünk: az öregek, a fiatalabbak és a gyermekek egyaránt. Mindennek végül szimbolikus kifejeződése, hogy éppen a legfiatalabb szereplő, a 11 éves Zsolti, aki nem bírja az ádáz hazugságokat és magatartásokat elviselni, s mert előtte való napon meghalt szeme láttára a nagyapja, úgy gondolja, legjobb, ha a családi problémákat úgy oldja fel, hogy követi, legalábbis erős ráijesztésként a semmibe a nagyapját. A kísérlet majdnem nagyon jól sikerül. Éppen a gyermek tette az, ami világossá teszi, hogy mindenki szerepet játszik, mindenki hazudik, és mindenné: példává és erkölccsé a pénz vált, csak a pénz számít. Akinek van pénze, minden alól felmentést kap, senki nem kutatja és vitatja az eszközöket. Engem negyven évvel ezelőtt írt regényem, amelyre József Attila díjat kaptam, igen megviselt most, mert a regényben leírtak érzékletes magyarázatot adnak arra, hogy miért volt teljes és tökéletes hazugság a rendszerváltáshoz vezető ún. kerekasztal tárgyalás, ahol ott tolakodott mindenki, aki a még eloszthatóból részesülni kívánt. Ám aki figyelőn és érdeklődéssel elolvassa negyven évvel ezelőtti munkámat, egyrészt nagy esztétikai élményben részesül, másrészt, ha úgy 45-50 körüli életkorú, sok mindenre rányílik a szeme.
*****************************************
10.
NAGY VENDEL ÉLETE VERSEKBEN
Sorozat
(negyedik rész)
Nagy Vendel: KARÁCSONY VAKON...
Szenteste
fellobban
A gyertyák izzó lángja
Karácsony reggelre is
Kihűl a vaskályha.
Megszületett a Megváltó
Rongyos istállóban.
Jöjj kedvesem,
Ülj az ölembe.jpg)
Utoljára
nézzél a szemembe
Halványuló fényét
Látod-e?
Ezentúl fehér botot veszek a kezembe
Fekete kalapot teszek a fejemre.
Szenteste fellobban
A gyertyák izzó lángja
Karácsony reggelre is
Kihűl a vaskályha.
Megszületett a Megváltó
Rongyos istállóban.
Mindkét szemedre megvakultál
Ülsz az ágyon
Várod a karácsonyt
Várod a csodát
Az isteni bárányt,
Hogy újra lásd
Isten szép világát
Akkor majd meglátod
Ki maradt végül a barátod.
Szenteste fellobban
A gyertyák izzó lángja
Karácsony reggelre is
Kihűl a vaskályha
Megszületett a Megváltó
Rongyos istállóban.
Kalitkában, hogy enyém maradjon
Legszebbik madaramnak is szárnyát szegem
De ti kedveseim
Drága gyermekeim,
Ha megértetek
Repüljetek
Ti fészket elhagyók
Óvó szárnyaimat kiterítem felettetek.
Az nem sértene
Ha vissza sem néznétek,
De az rosszul esne,
Ha elfelednétek.
Szenteste fellobban
A gyertyák izzó lángja
Karácsony reggelre is
Kihűl a vaskályha
Megszületett a Megváltó
Rongyos istállóban
Az ige megtestesült Betlehemben
S a három királyok elindultak,
Fényes csillag vezette őket.
Tömjén füstje lebegett a légben,
Letérdeltek a kis Jézus elébe
Ki elhozta a reményt,
Hitet vesztett embereknek
Az utolsó esélyt.
A mennyben angyalok kara énekel,
Varázsgömböt szorongatsz
Vágyón a kezedben
Csillognak a fények
Álmodozó szemedben.
A megváltás reménye él
Megtisztulni vágyó,
Bűnös lelkedben.
Szekszárd, 2016 Karácsonyán...
Krivák-Mórcz
Judit: Utca-hossznyi
Utcahossznyi,
nem lehet több ötven méternél.
belátható az út.
Még csupán ennyi vár még rám,.
De ez az út lesz a leghosszabb, legnehezebb.
Itt vár a legtöbb buktató,
legtöbb baj és gond.
A legtöbb fájdalom,
S nem csak fizikálisan.
Az utamat csak egyedül tehetem meg.
minden segítség nélkül.
pedig ez az út rövid,
Hisz látom a végét.
Ott vár a kapu.
Szép,
nagyon szép.
Fényárban úszik és hívogat.
Igen! Menni fogok
és boldogan.
Ezen rövid szakaszon
ér a legtöbb fájdalom,
A veszteség fájdalma
Vagy engem hagynak el,
vagy én veszítek , és azt tudatosan!
A barátaim már megtették ezt az utat.
S átlépték a kaput,
Már csak én maradtam.
Igaz barát nélkül.
Kicsi családom elvesztése lesz a legnehezebb.
nem magamat sajnálom.
Őket,
mert ők maradnak,.
Vágyaim már nincsenek
hála Istennek,
Nem tarthat itt az anyag ,
vagy az anyag birtoklásának a vágya.
Mindent és mindenkit itt hagyok.
S igazán most fogok szabaddá válni !
Ez lesz a valódi teljes és tökéletes
Szabadság
S akkor kapok nem csak lehetőséget,
jogot is a kapun át való belépésre
remélem örökre,
Hogy nem kell mint rossz tanulónak
osztályt ismételni.
s újra leszületni,
S az utolsó vizsgán a megmérettetéskor ,
figyelembe vége rossz és jó-cselekedetemet,
Átengednek és átléphetek
a hőn áhított kapun.
Remélem örökre!
2023. 07. 25.
Poór
Edit: A VILÁG ÚTJAIN
A világ göröngyös útján,
Hív, sok kecsegtető bazár.
Megtéveszt, álomba ringat,
Később unottan tovább áll.
Fokozódik hiányérzet,
Boldogság nélkül a lélek.
Keres – kutat Földi létben,
Ám, minden csak időleges.
Gyötrő, fájó kiégések,
Mire megérti a lélek,
Boldogságot ne keressen,
Itt, eme Földi létben.
Csak a szeretetnek kulcsa,
Illik bele minden zárba,
Tévelygéseknek utcája,
Következő élet karmája.
Bűn, büntetlenül nem marad,
A sors kiegyenlíti azt.
Kerüld árnyéknak világát,
Hogy mindig fényben maradhass.
Debrecen, 2021. július 4.
Szőcs Éva: Múló emlék
Még nyílnak a kertben az őszi virágok,
még borzolja szellő a fák lombjait.
Még érzem a nyárnak meleg sóhaját,
röppennek szívemben múló emlékei.
Látom a felhők kavargó vágyát,
szellő szárnyán szálló madarakat.
Sápadó hold elfogyó vágyát,
hullócsillagok halvány sziporkáit.
Fürtjeit bontja, mézédes szőlő,
darazsak zsongják boldog daluk.
Vidám játékba indul a szellő,
hátára kapja a fák leveleit.
Már deresek az erdők, suttogó fái,
halkan siratják a vándormadarakat.
Sokszínű lombja búcsúzkodón
a hosszú éjszakába, altatót ring.
Utolsó sóhaj, utolsó mámor,
kopárrá válik erdő-mező.
Reggeli dér ráfagy a tájra,
s a porka-hó délre lassan rá terül.
Zokogd el azt, hogy:
nem lehet!
Zokogd el azt, hogy:
elmegyek...
Zokogd el azt, hogy:
véget ér
számunkra minden
szenvedély!
Zokogd el azt, hogy:
háború,
hogy a gyermekünk még
kiskorú.
Zokogd el azt, hogy:
véget ér
számunkra minden,
mint remény.
Mondd el azt, hogy:
volt hazám,
és volt apám, meg
jó anyám,
de elzúgott egy gépmadár,
mi tűznyelvével
eltalált.
Zokogd el azt, hogy:
egy vagyok,
milliók közt, ki
meghalok,
fiatalon és itt hagyom
árván családom, Angyalom.
A gyertyák izzó lángja
Karácsony reggelre is
Kihűl a vaskályha.
Megszületett a Megváltó
Rongyos istállóban.
Jöjj kedvesem,
Ülj az ölembe
.jpg)
Halványuló fényét
Látod-e?
Ezentúl fehér botot veszek a kezembe
Fekete kalapot teszek a fejemre.
Szenteste fellobban
A gyertyák izzó lángja
Karácsony reggelre is
Kihűl a vaskályha.
Megszületett a Megváltó
Rongyos istállóban.
Mindkét szemedre megvakultál
Ülsz az ágyon
Várod a karácsonyt
Várod a csodát
Az isteni bárányt,
Hogy újra lásd
Isten szép világát
Akkor majd meglátod
Ki maradt végül a barátod.
Szenteste fellobban
A gyertyák izzó lángja
Karácsony reggelre is
Kihűl a vaskályha
Megszületett a Megváltó
Rongyos istállóban.
Kalitkában, hogy enyém maradjon
Legszebbik madaramnak is szárnyát szegem
De ti kedveseim
Drága gyermekeim,
Ha megértetek
Repüljetek
Ti fészket elhagyók
Óvó szárnyaimat kiterítem felettetek.
Az nem sértene
Ha vissza sem néznétek,
De az rosszul esne,
Ha elfelednétek.
Szenteste fellobban
A gyertyák izzó lángja
Karácsony reggelre is
Kihűl a vaskályha
Megszületett a Megváltó
Rongyos istállóban
Az ige megtestesült Betlehemben
S a három királyok elindultak,
Fényes csillag vezette őket.
Tömjén füstje lebegett a légben,
Letérdeltek a kis Jézus elébe
Ki elhozta a reményt,
Hitet vesztett embereknek
Az utolsó esélyt.
A mennyben angyalok kara énekel,
Varázsgömböt szorongatsz
Vágyón a kezedben
Csillognak a fények
Álmodozó szemedben.
A megváltás reménye él
Megtisztulni vágyó,
Bűnös lelkedben.
Szekszárd, 2016 Karácsonyán...
*
ESIK
A HÓ
Esik
a hó,
szalad
a ló.
havas
fák ölén,
siklik
a szánkó.
roskatag
felhőkből
párnáját
rázza
Holle
anyó.
mindent
beborít,
pihés
hótakaró.
szunnyad
alatta
egy
téli manó.
hólepte
fák alatt
oson
az álom,
didergő
árnyékom
lábait
himbálva
ül
egy faágon.
2016.
november 16.
*
SZILVESZTERI
VERSCSOKOR...
Szilveszter
éjszaka van,
Holnap
új évre ocsúdok,
Mivel
segíteni
Semmivel
nem tudok,
Csupán
csak
Jónak
vélt
Tanácsot
adhatok.
Nincs
a Nap alatt
Semmiféle
új,
Titok,
Szívem
melegével
Csak
annyit mondhatok:
Boldogulj!
2016.12.31.
Szilveszter
*****************************************
11.
ÉRZELMEK VERSEKBEN
Utcahossznyi,
nem lehet több ötven méternél.
belátható az út.
Még csupán ennyi vár még rám,.
De ez az út lesz a leghosszabb, legnehezebb.
Itt vár a legtöbb buktató,
legtöbb baj és gond.
A legtöbb fájdalom,
S nem csak fizikálisan.
Az utamat csak egyedül tehetem meg.
minden segítség nélkül.
pedig ez az út rövid,
Hisz látom a végét.
Ott vár a kapu.
Szép,
nagyon szép.
Fényárban úszik és hívogat.
Igen! Menni fogok
és boldogan.
Ezen rövid szakaszon
ér a legtöbb fájdalom,
A veszteség fájdalma
Vagy engem hagynak el,
vagy én veszítek , és azt tudatosan!
A barátaim már megtették ezt az utat.
S átlépték a kaput,
Már csak én maradtam.
Igaz barát nélkül.
Kicsi családom elvesztése lesz a legnehezebb.
nem magamat sajnálom.
Őket,
mert ők maradnak,.
Vágyaim már nincsenek
hála Istennek,
Nem tarthat itt az anyag ,
vagy az anyag birtoklásának a vágya.
Mindent és mindenkit itt hagyok.
S igazán most fogok szabaddá válni !
Ez lesz a valódi teljes és tökéletes
Szabadság
S akkor kapok nem csak lehetőséget,
jogot is a kapun át való belépésre
remélem örökre,
Hogy nem kell mint rossz tanulónak
osztályt ismételni.
s újra leszületni,
S az utolsó vizsgán a megmérettetéskor ,
figyelembe vége rossz és jó-cselekedetemet,
Átengednek és átléphetek
a hőn áhított kapun.
Remélem örökre!
2023. 07. 25.
…………………
Kovács
Tibor: Pillanatnak töredéke voltál
- Édesanyám emlékére -
Féktelenül futhatnék feléd,
hisz’ ölelő karodba mentenél,
holdsugárral, ha este betakarnál
szép szavaidnak párnapihéjén
újra, s újból, úgy megpihennék!
Pillanatnak töredéke voltál!
Csendes zsongás. Földi tünde.
Mosolyvarázs mind este, reggel,
mint gazdag tőről fakadt kincs,
úgy osztogattad örök értékeid.
Nap voltál, felittad a könnyem.
Simogattál, elmúlott a bánat.
Kezed által lett ételeknek íze.
Bástya, ki az ütésektől védett
Édesanya, erős, gyengéd kézzel.
Kérges barázdáit, úgy érinteném.
Viruló gyermeked, élete teljén,
mint megsebzett virágszál,
egy ágvégről törve, földre hullt…
Elfújta a szél. A
fellegekbe fel.
Azóta hajadba, észrevétlenül,
számtalan ezüstszálat font az éj.
Zengő ajkad rózsapír. Szóra bír.
Elmondanám, hogy nagyon fáj…
De most mindenki örül,
gyerekzsivaj körös- körül,
virággal teli utca, tér,
réten is kinyílt a pipitér.
Felemás kép. Nem egy a cél.
Mind ’ más helyre veszi,
visz tavasz szülte
csodát,
a krókuszt és primulát,
a tulipán szálait, csokrát,
Ma, az Édesanyák napján.
………………………
A világ göröngyös útján,
Hív, sok kecsegtető bazár.
Megtéveszt, álomba ringat,
Később unottan tovább áll.
Boldogság nélkül a lélek.
Keres – kutat Földi létben,
Ám, minden csak időleges.
Mire megérti a lélek,
Boldogságot ne keressen,
Itt, eme Földi létben.
Illik bele minden zárba,
Tévelygéseknek utcája,
Következő élet karmája.
A sors kiegyenlíti azt.
Kerüld árnyéknak világát,
Hogy mindig fényben maradhass.
…………………….
még borzolja szellő a fák lombjait.
Még érzem a nyárnak meleg sóhaját,
röppennek szívemben múló emlékei.
szellő szárnyán szálló madarakat.
Sápadó hold elfogyó vágyát,
hullócsillagok halvány sziporkáit.
darazsak zsongják boldog daluk.
Vidám játékba indul a szellő,
hátára kapja a fák leveleit.
halkan siratják a vándormadarakat.
Sokszínű lombja búcsúzkodón
a hosszú éjszakába, altatót ring.
kopárrá válik erdő-mező.
Reggeli dér ráfagy a tájra,
s a porka-hó délre lassan rá terül.
………………….
Bognár Papp Irén: Zokogd el
(Egy háborúba induló katona dala
feleségéhez)
Zokogd el azt, hogy:
nem lehet!
Zokogd el azt, hogy:
elmegyek...
Zokogd el azt, hogy:
véget ér
szenvedély!
Zokogd el azt, hogy:
háború,
hogy a gyermekünk még
kiskorú.
Zokogd el azt, hogy:
véget ér
számunkra minden,
mint remény.
Mondd el azt, hogy:
volt hazám,
és volt apám, meg
jó anyám,
de elzúgott egy gépmadár,
mi tűznyelvével
eltalált.
Zokogd el azt, hogy:
egy vagyok,
milliók közt, ki
meghalok,
fiatalon és itt hagyom
árván családom, Angyalom.
*****************************************
12.
VERSES ÜNNEPI GALÉRIA
Tóth
Enikő Enci: Gyermekálom karácsonyra!
Mit kíván a
szívem így karácsony táján?
Körbe angyalokkal, fenyő előtt állván?
Jöjjön el a béke mindegyik családra,
s ne maradjon gyermek, ki e napon árva!
Ne legyen hangos szó, ma senki se félhet,
Jézus megszületett, övé lett az élet!
Angyalkákat várunk csillogó szemekkel,
szívünket kitárjuk, soha ne feledd el!
Szeretjük a szépet, karácsonyi álmot,
s legjobban a féltő, békés jó családot...
......................................
Stekly Zsuzsa: Téli pincézés (55x35 cm)
..................................
Tóth Enikő Enci: Angyalok járnak
Angyalok járnak fent a
hegytetőn,
tündérmesékből csipkét lehelnek,
s amikor érzed, minden összedől,
veled együtt bánatot temetnek!
Advent felé így gyakrabban jönnek,
ezüstöt szórva néznek csillagot,
s amikor mégis lehull a könnyed,
rögtön egy gyöngyszem abból készül ott...
Föld gyöngyeiből életet fűznek,
elérnek télen várva a csodát,
sok régi gondot végleg elűznek,
csak hívják Isten egyszülött Fiát!
Angyalok járnak, megérintenek,
velünk várnak ők, szárnyuk lenge fény
adventi gyertya lángjai felett,
szívedben ébred újra a remény...
.......................................
Stekly Zsuzsa: Betlehemezők (40x25 cm)
...................................
Tóth Enikő Enci: Karácsony
égtől a Földig!
Fenn
az égen örök fényben
boldogok az angyalok,
lenn a Földön erős hitben
indulnak a pásztorok!
Fenn az égen élő Isten
Földre küldi egy fiát,
lent a Földön ünneplésben
dicsőítjük Máriát!
Fenn az égben békességben
elindult az üzenet,
lent a Földön csillagfényben
Istenfiú született...
Lent a Földön halk reménnyel
kísérjen a szeretet,
s odafentről égi fénnyel
vigyázzák majd hitedet...
...............................................
*****************************************
13.ÉLETTÖRTÉNETEIMBŐL
Véghelyi
József: Arab, vagy római?
Szerintem nincs is olyan ember, aki még nem
fordult volna meg valamilyen hivatalban. Merem állítani, hogy aki ill. akik
szeretnek hivatalba járni ügyfélként, hát valamiféle pszichiátriai kezelés
leendő, esetleg jelen idejű ápoltjai. Többféle hivatal is létezik ám, de ezek
között nagyon nagy az eltérés. Valamiféle közös tulajdonságuk azonban mégis
akad: mindenhol várni kell, és mindenhol ki kell tölteni valamit...Szerencsés
esetben a delikvens érti a kitöltendő nyomtatvány kérdéseit.
Hát
persze!
Addig nincs baj, amíg a személyes adatinkat
kell megadni. Problémák mindig akkor jelennek meg, amikor a hivatal
bikkfanyelve szerint teszik fel a kérdést. Kifejezetten imádom, ha hivatkoznak
valamilyen többször módosított ilyen és olyan számú ABC minisztérium EFG
határozatának módosítására. Tudniillik nekem, mint állampolgárnak jogom és
kötelességem a különböző hatóságok hatályos és aktuális törvényinek a követése,
Mert, ahogy a jogászok mondják: a törvény nem tudása nem mentesítő
körülmény...! Ebből következik, hogy ajánlatos megrendelnem a Magyar Közlöny
példányait, hogy napra kész legyek rendeletek tárgyában. Megjegyzem azért
- hogy korrekt legyek - van ám haszna is
a nevezett közlöny olvasásának is: nevezetesen, ha valaki álmatlanságban
szenved, akkor két - három bekezdés
olvasása után garantáltan elalszik rajra. Ugyanis, ha megpróbálja értelmezni és
főleg megérteni az olvasottakat, hát az komoly intellektuális teljesítménynek
felel meg és teljesen kimerül tőle...!
Kicsit
csámcsogjunk el a hatóság kifejezésén! Ízlelgessük a szót!
Számos
jogszabályban felbukkan a „hatóság" szó, de nem találtam sehol pontos,
egzakt definíciót. Valószínű azért, mert nincs is!
Az
ember csak úgy érzi, hogy mi az a hatóság: egy olyan szervezet, amitől félni
kell, aminek jogköre van, aki vagy ami
büntethet, elutasíthat, határozatot hozhat...Röviden ki vagy
szolgáltatva egy személytelen, megfoghatatlan gépezetnek, és vita esetén garantáltan
csak a rövidebbet húzhatod vele szemben. Bíróságra mehetsz ugyan, ám az is
hatóság. Mire befejeződik az ügyed, rájössz arra, hogy jobb lett volna el sem
kezdeni, mert a játékelmélet szerint számodra a játszma úgyis negatív
végösszegű lesz..!
No,
de ne legyek igazságtalan!
Az alábbi történet velem esett meg a
rendszerváltás után, és azóta legalább harminc év telt el. Tényszerű, hogy a
hivatalok azóta "polgárbarátabbak" lettek, s egy helyen nagyon sok
minden elintézhető. Változatlanul maradtak viszont a terminus technikusok, azaz
ugyanúgy érthetetlen, jogásznyelvű a kitöltendő rubrikákhoz tartozó kérdések
nyelvezete...
* Úgy döntöttem, hogy a családom anyagi
helyzetének javítása érdekében ipart váltok a tanári munkám mellett. Ehhez
többek között adószámot is kellett kérnem a "hatóságtól".
El
is mentem az APEH megfelelő hivatalába. Szerencsés voltam, mert rövidesen sorra
kerültem. Két fiatalabb korú női egyed gyorsan a kezembe nyomott három - négy
lapból álló kitöltendő nyomtatványt és arra kértek, hogy kissé távolabb
foglaljak helyet és próbáljam kitölteni. Ha valamit nem értek, hát akkor ők
majd szívesen segítenek ebben.
Így
is lett!
Kezdetben
semmi gondom nem volt: szépen töltögettem a rovatokat. Kicsit még bosszantott
is az, hogy a hölgyek nem nézték ki belőlem a kitöltés képességét.
Ahogy az lenni szokott a "nagy
orcámnak" meg lett az eredménye: hát bizony soroltak egymás után a
számomra érthetetlen kérdések. Nemhogy a
választ nem tudtam, de még a kérdést sem értettem világosan! Egy ideig
tartottam magam: csak nem fogok két diplomás tanár létemre segítséget kérni
néhány hülye kérdés miatt?
Ültem
a székemen, fejemet a két kezembe fogtam, hümmögtem, lapozgattam az iratokat
hátha rájövök valamire.
De
nem!
Közben
kiürült a hivatal, csak a két hölgy meg én maradtunk a helységben, úgy hogy
felajánlották a segítségüket.
-
Elakadt valahol, nem érti valamelyik kérdést? - kérdezte az egyik csinoska.
Büszke
férfi voltam. Tök égés, ha segítséget kérek két törékeny nőtől...Egy igazi
férfi adjon magára ugyebár? Ám azt is éreztem, hogy kezd egész helyzet számomra
kellemetlenné válni. Itt ülök két csinos hölgy társaságában talpig hülyén! Oda
lesz a méltóságom, ha nem találok ki valamit...
Életem
során sokszor tapasztaltam, hogy humor mentő öv is lehet, ha zavarban vagyok.
Meg is adtam azonnal a választ:
-
Valóban elakadtam a kitöltésben, mert a nemi hovatartozáshoz érve nem tudom,
hogy mit írjak be!
No,
ez hatott! Mind a ketten kezdtek felfigyelni rám. Meg is kérdezte az egyik:
-
Azt csak tudja, hogy férfi-e, vagy nő! - incselkedett az egyik.
(Megjegyzem,
hogy ez akkoriban egyértelmű volt, ma már nem vagyok benne biztos...Be kellene
menni valamelyik WC - be kideríteni az igazságot. A probléma pont az, hogy
melyik WC - be menjek: a nőibe, vagy a férfibe?)
-
Persze, hogy tudom! - tört fel belőlem a büszkeség. Csak akkora bika vagyok,
hogy nem tudom eldönteni: arab számmal, vagy római számmal írjam be az egyest a
rubrikába!
Ez
bizony robbant! A hölgyek egy pillanatra összenéztek, majd mintegy vezényszóra
mindketten hatalmas nevetésben törtek ki. Attól féltem, hogy leesnek székről.
Ezt
a csatát megnyertem, de a háborúk még nem!
Természetesen
elfogadtam a segítségüket. Hazavittem a nyomtatványokat azzal az ígérettel,
hogy másnap kitöltve visszaviszem.
Így
is lett.
Másnap - ígéretemnek megfelelően - visszamentem az
APEH irodába. Amikor a hölgyek megláttak, mosolyogva jelezték, hogy emlékeznek
még a problémámra...
Kisvártatva
sorra kerültem és átadtam a kitöltött űrlapokat. Az aranyoskáim nem tudták
megállni, hogy belém ne csípjenek! Így az egyik:
-
Úgy látom mégis az arab egyest választotta - mosolygott kajánul a drágám.
-
Igen, mert a feleségemmel megbeszéltem a dolgot és azt mondta nekem:...Apuska,
tapasztalatom szerint elég neked az arab egyes szám is...!
Meg
egyébként is, ha római számot írtam volna be, esetleg egy- két hölgyben vérmes
reményeket tápláltam volna. Én meg hűséges típus vagyok ugyebár!
Úgy,
hogy jobb a békeség. Különösen, ha nőkkel állok szembe, mert ekkor csak vesztes
lehetek!
***************************************** 14.
KÁLMÁN ÁGNES: JÉGBE ZÁRT SZERELEM (Utolsó
részlet a regényből)
100
Meg
nem fogja otthagyni, akkor sem, ha alkoholista és azért nem tudja ellátni
magát. A betegségei is ebből fakadtak. A napi szintű italt megitta, anélkül nem
tudott meglenni. A férfinak nagy teher volt ez, de a nő tudta nem neki kell ezt
megoldani, hanem a férfinak. Elég nehéz teher volt ez a férfinak, mert nem
tudta élni a saját életét. Meg ott volt a beteg fia is, aki szinte állandóan
kórházban volt. Amikor két napra kivitte is gond lett belőle, mert megtámadta a
férfit és vissza kellett vinni.
Kálmán Ágnes
-
Nekem is jó lesz így. De legyünk itt többet a bátyám miatt. Meg ki is kell
festeni.
De
hozok neked segítséget és megcsinálod. – mondta a férfi.
-
Nem úgy lesz! Majd ketten veled megcsináljuk.- felelte a nő.
-
Én nem bírom a nagytakarítást és már húzok is itthonról, ha hozzá fogsz.- így a
férfi.
-
Na, nem, most itt leszel, és együtt csináljuk. Emlékszel olaszban is együtt
rendeztük át a szobát, konyhát és mennyit nevettünk. Milyen jó volt, hogy azt
ketten együtt tettük szebbé. Szép emlék nekem.
-
Igen, jó igazad van, tényleg jó lesz, ha ketten csináljuk meg. Nekem is szép
emlék az olaszban, ami volt. Milyen szerelmesek voltunk emlékszel? A múltkor
mikor kint voltam nem mentem a parkunkba, mert ott csak veled vagyok, ha nem
vagy velem, búsulni nem megyek.
Újra
érződött a vibrálás közöttük. Az emlékek hevítették a szívüket, lelküket.
-
A magánéletünk, hogy lesz?- kérdezte a nő. Mert tudod csak szoba, konyha van és
nincs közte a kályhánál fal és ajtó sincs csak egy vastag ruha, ami lezárja.
-
Azt én megoldom, hogy jó legyen. Elküldöm a barátjához a bátyámat.
-
Ez nem megoldás. – mondta a nő. Nem tudjuk, akkor szeretni egymást, amikor
akarjuk. Mást találjál ki.
-
Építek egy szobát és fürdőszobát. Az lesz a mienk.
-
Miből építed, mikor nincs rá pénzed?
-
Majd lesz! Össze zenélem.
A
nő tudta, hogy a férfi arra gondol, hogy majd a nő veszi kézbe a dolgokat, és
ha annyira akarja a férfit, majd épít oda szobát, fürdőszobát a saját pénzén,
hisz tudta a férfi, hogy öröksége lesz a nőnek.
-
Rendben van, mert nekem nincs pénzem rá, mert az anyagi helyzetemet kell rendbe
tennem abból, amit örököltem.
A
férfi elhallgatott. Nem ezt szokta meg a nőtől. Még akkor sem, ha lassan több,
mint egy éve nem adott neki pénzt, hiába kérte a férfi, arra hivatkozva, hogy
nincs nekik mit enni. A nő nem küldött neki semmit. Igaz nem is volt neki
miből. Sok volt a fizetni valója, mióta újra saját háza volt.
-
Minden megoldódik majd, adja az Isten. – mondta kis idő múlva a férfi.
hangjában kissé lehangoltnak tűnt.
101
-
Ideges vagy még? – kérdezte a nő, mert a férfi egy nagyot ásított,
észrevehetően ellazult a nővel való beszélgetése közben.
-
Már nem, lenyugodtam. Jó hallani a hangodat!
-
Pihenjél! Majd beszélünk! Én is pihenek. Örülök, hogy megtudtuk beszélni,
hogyan legyen tovább.
Elköszöntek
egymástól. Látszólag minden rendben volt.
A
nő örül, hogy végre a férfi is benne van abban, amit beszéltek és elfogadta.
Mivel olyan biztató volt a hangja a férfinak és nem érzett semmi árnyalatot a
hangjában az ellenkezőre, így lenyugodott.
Gondolatban
tervezte, mit hogyan fog tenni, ha ott lesz egy hónapig. Egyedül a házat nem
akarta hagyni. Aztán kétségek is felmerültek benne, de nem akart szőrszál
hasogatni, mert tudta az élet majd elrendez addigra mindent.
Lepihent
és aludt két órát. Általában délutánonként, ha fáradtabb volt három órára is
elnyúlt az alvás ideje.
Frissen,
boldogan ébredt. Boldog volt, hogy nem kell tovább várnia és a férfival élhet,
akit szeretett tiszta szívvel, még a hibái ellenére is. Tevékenyen töltötte az
esti órákat. Este mindig a locsolásé volt a főszerep, mert a szárazság miatt
locsolni kellett a virágokat, csemetefákat és a palántákat. Paprikát és
paradicsomot minden évben ültetett. Fagyasztott is a koktél paradicsomból,
annyit, hogy a következő érésig elég legyen az ételekbe.
Locsolás
után ellazulva terült el a kerti padra. gondolataiban a férfi járt. Lelke
lenyugodott, hogy milyen jó lesz vele élni, hiszen évek óta erre várt. Ölelni
őt mindennap. Együtt köszönteni a hajnali fényeket és együtt integetni a lemenő
napnak. Együtt örülni a mindennapoknak, és együtt nevetni, boldogan, mert a
boldogság törékeny jószág és azzal jó megélni a pillanatot, akit szívéből
szeret az ember. aki megtapasztalta, hogy milyen igazán szeretni valakit csak
az tudja, aki nem élte át ezt az érzést nem tudja, milyen is az. A nő is vele
élte meg a boldogságot, mert a lelke szerelemmel volt tele és mennyei érzését,
vele élhette meg igazán. Mindig erre vágyott egész életében, hogy az igazit
megtalálja és megadta a sors neki. Végtelenül boldog volt és várta a férfi
hívását. Már nem érdekelte mi volt a múltban és mivel bántotta meg. Minden
eltörpült. Feltétel nélkül szerette. Jól ismerte a lélek fájdalmát, amit ez a
szerelem adott. Hiszen majdnem belehalt a bánatba, isten mentette meg az utolsó
pillanatban. De már semmi nem számított, elmosódtak az rossz emlékek, csak a
jelen számított, és a remény, hogy megcsillantotta magát a jövőbe tekintve. Nem
is merültek fel kétségek benne, újra hitt a férfinak. A lelke végre levegőt
kapott a hosszú hetek várakozása után.
Megcsörrent
a telefon. A férfi kedves, búgó baritonjával szólalt meg.
102
-
Aludtam két órát, és olyan nyugodtan aludtam, hogy beszéltünk. Várom, hogy
együtt legyünk és veled ébredjek. Jó lesz, tudom, jó lesz.
-
Én is aludtam, és én is jól aludtam. Örülök, hogy meg tudtuk beszélni és
nemsokára együtt lehetünk.
-
Én is örülök. Itt, majd rendbe tesszük a lakást, hogy élhetőbb legyen.
Emlékszel, milyen jó volt olaszban? Sokat gondolok rá. Úgy elszaladtak az évek.
Most érzem már, amikor lassan közeledek a hatvan felé.
-
Ne törődj vele! Ad még az Isten sok szép évet nekünk! Hogy van a bátyád? És a
szomszédoddal mi van? Meggyógyult már? Emlékszem nagyon humoros ember, jó volt
vele beszélgetni.
-
Már semmi nem a régi. A bátyám, mindennap megissza a borát, másképp nem bírja
az életet. Meg Ő már nem tudja letenni az italt, túl régen iszik. A szomszéd
beteg lett, elvitte a fia a kórházba, most elfekvőbe tették, nincs jól.
-
Sajnálom, kedves ember volt, velem, mindig rendesen beszélgetett. Sokat
nevettem. Emlékszel mikor nem akart vizet adni, mert olyan bogaras volt néha,
ha nem volt jó passzban. Neked nem adott. Én mentem és nekem adott vizet. Nem
tudott nemet mondani nekem. Néha még kicsit udvarolt is nekem. Mondta, ha neked
nem kellek, majd ő el vesz feleségül. De tudom, hogy nem komolyan mondta, csak
úgy viccből, de lehet, hogy volt ott egy kis érzelem is.
-
Na, majd adtam volna én neki, hogy elvegyen tőlem. Nem maradt volna meg az
utcában, de még a környéken sem.
-
Vannak e zenéléseid? Mesélj magadról, mit csináltál, mostanában?
-
Néha van, de olyan is, hogy mondják menjek, utána meg lemondják. Nagyon nehezen
élünk, mert a bátyám segélyéből tengődünk. Nekem néha bejön, vigyek valakit a
kocsival. Mindennap küzdelem a megélhetésért, alig van mit ennünk. A bátyám is
negyven kiló, pedig etetem. Sokszor nem eszik semmit, csak iszik.
Elvagyok,
csak Te hiányzol nagyon. Rossz volt nélküled, amíg nem hallottam a hangodat.
-
Hamarosan együtt leszünk. Elintézem itt a dolgaimat és majd értem jössz.
-
Még van, egy kis dolgom olaszban a fiamhoz kell mennem, mert ad néhány dolgot,
azt intézem, elhozzam, a fiam segít benne. Júliusban megyek, így beszéltük meg.
Gondoltam arra is, hogy elmegyek Afrikába hajóra zenélni. Te is velem jöhetnél.
Elképzeltem, hogy fújná a szél a göndör hajadat. Velem lennél.
-
Azt mondtad a bátyádat nem lehet otthagyni, amikor hozzám kellett jönnöd, most
meg Afrikába akarsz menni. Most eltudod helyezni valahol? Mikor hozzám kellett
volna jönnöd, akkor nem tudtad? Akkor ez csak kifogás volt, hiszen megmondtad,
nem jössz a tehenek közzé, pedig azok csak a réten legelnek és nem az enyémek.
Semmit nem kell foglalkozni velük.
103
A
nőnek rosszul esett ez, nem tudott a férfin kiigazodni. Sokszor összevissza
beszélt. Inkább az volt benne, hogy megszokta a városi életet és a szabadságát
nem akarta feladni semmiért sem. Kételyek merültek fel a nőben, de a sorsra
bízta nem kart tovább akadékoskodni, hagyta hagy történjenek a dolgok, ahogy
kell nekik.
-
De így nem megyek, hogy most megbeszéltük, hogy együtt folytatjuk az életünket.
Nem kell elkeseredned, mert érezte a nő hangjában a lehangoltságot.
-
Rendben van. Legyünk már végre boldogok, megérdemeljük. Mindketten sokat
szenvedtünk, jár ez nekünk, ha Isten adta ezt a szerelemet. – mondta a nő,
kicsit oldottabban.
-
Mondj nekem valami szépet!- kérte a férfi a nőt. Mindig akkor mondta, mikor
hallani szerette volna azt, hogy szereti. A nő ezt eleinte, nem tudta miért
mondja a férfi, és jó történeteket mesélt neki. Aztán rájött mikor ezt kéri
hallani akarja szereti e a nő.
-
Szeretlek!
-
Én is szeretlek!- felelte a férfi.
-
Későre jár, majd beszélünk holnap. Beszélhetünk a facén is, ha akarod. – mondta
a nő.
-
Nincs internetem, de ha hazajön a szomszéd gyerek, akkor ott tudunk beszélni.
-
Jelölj be, mert a tiltás miatt nem vagyunk ismerősök. – mondta a nő.
-
Jó, bejelöllek. Jó éjt, drágám, szép álmokat!
-
Neked is, aludj jól!
Másnap
este a férfi hívta a nőt. Hangja már vidámabb volt, érződött a
kiegyensúlyozottság benne.
-
Beszéljünk kamerán! – kérte a nő. Felmegyek a facéra. Azzal letette a telefont.
A
férfi is felment a facéra és bejelölte a nőt, a nő visszajelölte. Egy perc
múlva ismét törölte az ismerősök közül a nőt a férfi. A nő nem tudta mire
vélni. Írt nek, hogy fent van, üzenetben, de a férfi nem válaszolt.
Megcsörgette telefonon a férfit. Visszahívta a férfi.
-
Miért töröltél megint az ismerősökből? – kérdezte a nő. Mert láttam bejelöltél,
és vissza is jelöltelek.
-
Véletlenül rosszul kattintottam, mert amerikai és nem mindig tudom, hová kell
kattintani.
-
Igen, de visszajelölhettél volna ismét. Régóta kezeled a facét, nem hiszem,
hogy ez volt a gond. Nem akarod, hogy ismerősöd legyek. Te tudod! Írtam neked
nem válaszoltál. Jó lett volna kamerán beszélni. A nő gyanította, hogy a férfi
valamit rejteget, azért nem akar kamerán beszélni. De hagyta, hagy mondja a
hazugságait. Nem akart veszekedni vele.
104
-
Nincs netem, azért nem tudunk beszélni. –mondta a férfi. Beszéljünk telefonon.
A
nőnek ezek után nem sok kedve volt, mert nem szerette a hazugságait hallgatni.
Beszéltek
még pár szót közömbös dolgokról, azután a nő elköszönt tőle.
Másnap
a férfi nem hívta. A nő csörgette többször, de a férfi nem reagált rá. Ez ment
másnap is. A nő megunta és írt neki smst. A férfi arra reagált és megírta a
szerelőnél van, mert elromlott a kocsi. A telefonja is elromlott. Majd hívja a
másik telefonról, ha hazaér, és megadja annak a számát is. A nő tudta, hogy két
telefonja van, már két éve, hogy az újat megvette, de a számát mindig csak
ígérte a nőnek, hogy megadja, de erre sosem került sor.
A
nő várta, hogy este hívja, de nem hívta. A nőnek gyanús volt ez. Biztos valami
nőnél van megint gondolta. A férfi nőfaló volt egész életében. A nő sokszor
elgondolkodott azon, hogy képes e egyáltalán tiszta szívéből szeretni nőt,
annyi alkalmi nője volt. Megszokta. Csak kihasználta a nőket, a szükségletét
kielégítette és tovább állt. Szabadon, kötöttségek nélkül. A kapcsolatai is
addig tartottak, amíg a gyerekei megszülettek, aztán tovább állt. Senkit nem
szeretett. Milyen ember az ilyen? Férfinak nevezhető egyáltalán? A nő mérgében
sokat szidta, annak ellenére tisztán látott egy idő után, bármennyire is nagyon
szerette, de a tényeket átlátta tisztán. Azt tudta, hogy érzelmek vannak a
férfiban iránta, de sokszor elnyomta őket, mert az akaratát nem befolyásolhatta
senki. Nem tudott együttműködő lenni. Csak az ő akarata számított, hogy jó e az
másnak az a férfit nem érdekelte. A nőt is lenyomta, és nem vette számba
egyáltalán, pedig tudta, hogy okos nő és sok mindenre nem lehet már rávenni,
mint az elején. Ebből adódtak a veszekedések, amelyek sűrűn bekövetkeztek az
utóbbi két évben.
A
nő sokszor elgondolkodott, hogy miért ilyen hülye, hogy miért nem fejezi már be
a férfival, hiszen olyan sok rosszat tett már vele, hogy az egekbe kiáltott, de
nem tudta elengedni, annyira szerette. Annyira mély volt az érzés, ami nem
engedte, hogy a férfi nélkül létezzen. Jó is annak, aki nem szeret ennyire!
Gondolta ezt sokszor, amikor szenvedett és a döntéstől, hogy folytassa e a
férfival, vagy engedje el végleg. Egy pár hétig bírta, de megint feltört az
érzés, ami olyan erővel hatott rá, hogy nem tudta elkerülni ne beszéljen a
férfival. Ez többnyire egyszerre következett be, mert a férfi is akkor hívta,
amikor a nő akarta, így a férfi előbb hívta, ezt a legutolsó hívást kivéve,
mert most a nő hívta a férfit. Érezte, meg kell tennie.
Másnap
reggel hívta a férfi.
-
Ne haragudj, nem tudtalak hívni, nem jó a kocsi és azt sem tudom miből
csináltatom meg. A telefonom is elromlott.
-
Kicsörgött mikor hívtalak és smst is írtál róla, akkor hogy romlott el? De van
másik telefonod, azt mondtad megadod a számát.
105
-
Adott az unokahúgom egy telefont kölcsön, abba tettem át a simet. A másik
telefonomnak nem jó a töltője, nem tudom tölteni, hiába adom meg a számát.
-
Tegnap előtt még jó volt, a mikor mondtad megadod a másik telefon számát. Azóta
romlott el a töltője?
-
Rossz volt már, de azóta nem tudom tölteni sem.
Hírtelen
megcsörrent a másik telefonja hangja a beszélgetésük közben.
Ilyenek
voltak Isten segítségei végig az évek alatt mutatta a nőnek, hogy a férfi mikor
hazudott. Így a nőnek mindig megmutatta az igazságot.
-
Várj egy pillanatra, majd visszahívlak, mert a fiam hív a másik telefonon. –
mondta izgatottan a férfi és letette a telefont.
De
nem hívta aznap és másnap sem. A nő elgondolkodott, hogy higgyen e továbbra is
neki, vagy végleg zárja le. Nem megy ez a férfi részéről. Elég neki, ha néha
hallja a nő hangját és éli az életét, csak a nő meg legyen neki. Embertelen,
kegyetlen dolog így kihasználni egy másik ember érzését. A nő tudta ezt.
Egész
nap azon gondolkodott mitévő legyen. Döntést olyan nehéz volt meghoznia.
Este
kicsi fehér mécsest gyújtott és Istenhez imádkozott, csak úgy állva a mécses
előtt. Kérte Istent, hogy legyen az akarata szerint, mi legyen a szerelmükkel.
Istennek ajánlotta fel megoldásra. Lenyugodott és elaludt. A gondok ellenére, a
szerelem zaklatott érzelmi hullámai ellenére jól tudott aludni. Nagyon ritka
volt, amikor eszébe jutottak az emlékek jók is rosszak is, amik felzaklatták és
nem tudott sokáig elaludni mikor lefeküdt, de meg tudta magának magyarázni,
hogy nem most kell megoldani ezeket és utána el tudott aludni. Igaz, reggel
fáradtan, összetörten ébredt, de lassan elmúlott a délelőtt folyamán az is.
Másnap
hívta a férfi.
-
Vártam, hogy hívsz az este. – mondta a nő.
-
Sokáig beszéltem a fiammal. Meg aztán, gondolkodtam a kettőnk dolgáról és majd
akkor leszünk együtt, ha én akarom. Megyek olaszba és megyek Afrikába.
A
nő beidegesedett és azt mondta neki, akkor menjen. Kicsit csúnyábban mondta,
elküldte a francba és letette a telefont. Ebből elég volt, nincs tovább, meddig
akar még ez velem szórakozni. Végleg eldöntötte, hogy befejezi vele. Minek
erőltesse, ha nem akarja a férfi a közös életet. Ha szeretné, akkor nem
csinálta volna vele ezt éveken keresztül. Maradjon magának. Élje az életét.
Felindultságában
még írt neki egy smst, hogy az ő életét a továbbiakban nem manipulálhatja a
férfi, sohasem szerette, mert, normális ember, aki szeret, az így nem bánik,
mint ő vele. Megírta neki, hogy nem kell neki többet a férfi és a pénzét
fizesse vissza, mert feljelenti, nem ússza meg. Isten úgy adja neki vissza,
amit vele tett, ahogy megérdemli, mert visszakapja az biztos.
106
Menjen
Afrikába, majmok közzé, mert odavaló és utálja. Megírta, hogy nem kapott hat év
alatt szerelmet, elhanyagolta a férfi. Megcsalta többször. Morzsákat hintett
neki és csak a pénzt kérte. Ez nem szerelem a férfi részéről. Többet nem tűri,
hogy semmibe vegye és kénye, kedve szerint azt tegye vele, amit akar. Elküldte.
A
férfit ezután letiltotta mindenünnen. Ezután a férfi többet nem kereste. Látta
volna, ha hívja, mert akkor is jelezte a telefonja a hívást, ha le volt tiltva,
tapasztalta már.
Teltek
a hetek, a férfi nem jelentkezett. Az ötödik hét után a nő feloldotta a tiltást
mindenünnen.
A
facén a férfi hetek óta nem volt fent. Ilyen még nem volt, mióta ismeri. De nem
törődött vele. Nem is ment az oldalára többet, nem akarta látni.
Abból
tudta, hogy szinte naponta tett fel a férfi magáról képet. Most egy hónappal
előtte tett fel csak, ahol zenélt. A nőnek feltűnt, gyűrű van a jobb keze
gyűrűsujján a férfinak. Megnősült, gondolta a nő.
Sosem
volt gyűrűje, ezt maga mondta a férfi a nőnek, korábban, mert nem szereti
hordani.
Nagyon,
meglepődött, mikor meglátta, kicsit fájt is neki a lelke, de elhessentette.
Lehet nem nősült meg csak a maga örömére vette. De miből? Mert sosem volt
pénze.
Érdekes
gondolatok jöttek fel a nőben. Vagy akkor is kért tőle, mikor volt neki?
Valószínű.
Mert egy pár ilyen már az évek alatt beigazolódott. Isten segített, hogy a nő
megtudja az igazat.
Élte
a nő is az életét. Elég sűrű programok és megoldandó feladatok vártak rá.
A
fia és az unokája adták az erőt neki, és az örömet az életében, de a
szívfájdalom a lelkében mindig jelen volt.
Tudta,
hogy elkíséri a sírig ez a szerelem.
Nagyon
nem akart belemerülni már az érzésekbe, hagyta, hogy lecsituljanak benne, de
időnként olyan erővel tört rá a szerelem fájdalma, hogy nem tudta kivédeni.
Megrohanták
az emlékek, ekkor a szép emlékek jöttek, az volt a legfájdalmasabb, ilyenkor
csak feküdt, mint egy fadarab és várta, hogy csendesüljön benne és elmúljon ez
a kín.
Olyankor
nagyon hiányzott neki a férfi. Aztán eszébe jutott, miket tett vele és még
jobban fájt, de ez a csalódás fájdalma volt.
Titokban
még reménykedett, hogy a sors odavezeti a férfit hozzá és együtt élik le az
életüket és végre a karjaiba zárja, de hitt is benne, meg nem is.
107
Sokszor
azt kívánta bár sohasem ismerte volna meg az igaz szerelem érzését. Máskor meg
örült, hogy átélhette ezt a világon legcsodálatosabb érzést, amit adhat az
Isten.
Vágyott
egy szerető férfira, aki nagyon fogja szeretni, és akit ő is tud szeretni, mert
a fejében az is megfordult, hogy esélyt ad még magának a boldogságra mással, de
a szíve még nem gyógyult ki a szerelemből és nem tudta, hogy képes lenne e mást
szeretni.
Nem
csaphat be senkit, mert nem szabad más érzéseivel játszani.
Pedig
sok jelentkező lett volna ismerkedtek vele a facén sokan, de mindet
elutasította. Nem állt készen még egy új kapcsolatra. Olyan ember volt, aki
egyet tud szeretni igazán, számára más nem létezett.
Ha
egyedül kell leélni az életét abba is beletörődött. Néha kitört belőle, hogy
nem élheti le az életét, búskomorságban, megkeseredve egy elmúlt kapcsolat
romjain ülve.
Esélyt
kell adnia magának egy új szerelemre. Kérte Istent segítsen, legyen akarata
szerint. Ha ad neki még egy igaz, hű szerető társat, akit ő is tud szeretni,
elfogadja.
Hogy
mit hoz majd az élet, azt a sors hozza.
Egyelőre
úgy döntött, éli az életét, megpróbálja örömmel élni, hiszen ott vannak a
barátai, akikre mindig számíthat, majd csak meggyógyul a lelke.
Ha
meg Isten azt adja, hogy az ikerlángjával éljen, akkor úgy lesz.
Hogy
vége van e? Az ikerláng szerelemnek soha sincs vége. Isten örökre adta!
Az
égben kötettett és soha nem lesz vége, akkor sem, ha az ikerlángok nem élnek
együtt és a fizikai síkon elszakadnak egymástól, de lélekben soha sem, mert
olyan isteni szál köti őket össze, ami eltéphetetlen.
Álmukban
a lelkük időközönként találkozott. Ott szerették egymást, ölelték egymást, és a
férfi megsimogatta a nő fejét és azt mondta.
-
Ha tudnád, hogy mennyire szeretlek!
A
nő ébredés után is érezte a férfi szerelmét.
Ült
a tó partján, magányosan, és úgy, de úgy fájt a szerelem a lelkében. Csak úgy
magának tette fel a kérdést, halkan, suttogva, megadva rá a választ.
-
Igaz szerelem volt? Nekem az volt.
Hiába
jelenne meg férfi az életében, tudta, soha többet senkit nem tudna szeretni.
Egyszer,
csak egyetlen egyszer van az ember életében igaz szerelem, amit nem élhet át
többé senki mással.
Könnyei
végig gördültek az arcán, siratta az elveszett boldogságot, amit felszárított a
hajnali szél, megsimogatva fáradt arcát, mintha vigasztalni akarná.
108
Hogy
találkoznak e még ebben az életben igaz szerelmével? Ki tudja?
Talán…,
ha Isten is úgy akarja.
Érezte,
hogy ez a szerelem lelkében marad örökre.
Volt
egyszer egy szerelem, két ember igaz szerelme, ami örökre élni fog, itt, fent,
mindörökké. Ámen!
Még
mondani akart a férfinak egy utolsó reményt, de csak úgy magában mondta és
képzelte el, amit a férfinak szeretett volna. Talán szavait nem kell elmondania
és a férfi magától fogja tudni, hogy az útja csak a nőhöz vezetheti, hogy végre
otthonra találjon lelkükben a boldogság.
A
férfi ült az ágy szélén a nő elébe térdelt lehajtotta a fejét és a következő
szavakkal szólt a férfihoz alázattal.
-Ez
az asszony melletted állt mindig. Mindent megtett érted. Megbocsájtotta, ha
bántottad. Azt is mikor megcsaltad. Mert akkor nem jutott eszedbe, hogy
szereted. Ez az asszony várt rád türelmesen. Éveket várt, amíg te eldöntöd,
hogy vele akarod az életet. És cserébe nem kapott csak szenvedést.
Kihasználtad, sárba tapostad, nem tisztelted, nem becsülted, emberszámba se
vetted, mert minden más fontosabb volt neked, mint Ő. Mégis szeretett.
-Te
szereted- e ennyire? Te mit tettél meg érte? Ha Ő tette volna ezt veled, Te
kibírtad volna? Azt a fájdalmat is, amit Ő élt át miattad?
Ugye
nem mersz bele se gondolni, mert félsz, hogy nem bírnád ki még a gondolatát
sem. De ez az asszony még mindig szeret, ennyi szenvedés után is szeret, amit
te okoztál neki. Látod ez az igaz szerelem és nem a tied, mert félsz bevallani
magadnak, hogy hányszor, de hányszor bántottad.
Hát
légy bátor végre és vállald vele az életet, mert az élethez nagy bátorság kell.
És
a boldogságot megélni is. Hatalmas erő az a legnagyobb, mit az ember valaha is
átélhet. Most megmutathatod ki vagy. Igaz ember, vagy Isten előtt is fals és magad
előtt is.
Legyen
úgy, ahogy Isten akarja! Ámen!
Vége.
*****************************************
15.
A FÉNYEK SZERELMESE
Rell Kata
Rell Kata (Rell
Jakabné, Ament Katalin) vagyok. Textilképeket készítek, és verseket írok. Diósberényben születtem, de az élet Szekszárdra sodort. Itt élek már 50 éve. Itt érettségiztem a Közgazdasági Technikumban és családom, munkám is ide
kötött. Sok egyéb elfoglaltságom mellett is mindig szerettem valamit kreálni,
alkotni. Kötöttem, horgoltam, hímeztem, varrtam. A rajzolás, festés nem volt jellemző rám. Nyugdíjas koromban ért utol a késztetés, hogy textilképeket
készítsek. Rell
Kata: Szárnyalás-lebegés.
*****************************************16.
RENDHAGYÓ VERSEK
Krivák
–Móricz Judit: Gyáva ember (haiku)
A
gyáva
ember
mondja...,,
hogy
ALÁZAT
.....GYALÁZAT
2023.10.20
……………..
Demeter
Julianna: Kedd (eszperente verse)
Reggelre,
keserves,
ketrecembe,
beterel,
befed,
bereteszel,
bekebelez,
lenyel.
Egyenletesen
befest,
megreked,
beleejt,
mereven
beletesz,
bekeretez.
Elrejtve,
felejtett,
lehetetlen,
ne keress,
sebesen,
sebzett, veretes
versekbe
helyez.
Deresen,
fejem felett
mereng,
meredek
ereszeken,
csepereg,
lepereg.
Reszket
lelkem, selyem
fele,
velem perel, felesel,
fellebbez,
felment,
fellebbent,
felemel.
Kezembe,
ecsetet veszek,
felfeslett
egeken belesek,
festett
egem felett,
elvesztett
helyeken kereslek.
Egyszerre,
feldereng.
…………………….
Bartók
Ferenc: Az utolsó románc Rosszul
végződött közöttünkAz
utolsó románc,Fejbe
vágtál egy lábassalLe
is jött a zománc. Kihívtad
a rendőröket,És
szidtad az anyám,Én
meg úgy megijedtem,Hogy
tele lett a gatyám! Gyorsan
elfutottam,Vissza
sem néztem,Most
meg itt vagyok bentA
Béla-tér 4-ben
***************************************** 17.
NOVELLÁK – SAS ERZSÉBET
Sas
Erzsébet: Eskü a keresztnél
Abban
az esztendőben 1957 – et írtak. Kálmán és Rózsika már egészen biztosan tudta,
hogy nekik nem lesz igazi, nagy lakodalmuk, ahol az egész család összejön majd,
meg a távolabbi rokonok, barátok, mert - ahogy Rózsika nagymamája mondogatta –
nem olyan időket élünk.
Akkor
meg minek, mire várjanak, miért folytassanak parttalan beszélgetéseket a
szülőkkel, a vége úgyis mindig az, hogy várjatok még, ráértek, mire házasodtok
össze. A két fiatal is éppen ezt gondolta, de másképpen érezte. Valóban mire
várjanak, szeretik egymást, benne vannak a korban, családot szeretnének, önálló
életet, valahol, bárhol, csak együtt, egymásért.
Azon
a napon, szürkésfekete felhők gomolyogtak, a szél is feltámadt, s amikor Kálmán
délelőtt tíz órakor beállított a lányos házhoz, fekete öltönyben, a szülők
azonnal tudták, valamit eltervezett a két fiatal. Rózsika is elővette féltve
őrzött legszebb kosztümjét, és perceken belül ott álltak a szülők előtt.
Kálmán, aki nem szerette a köntörfalazást, egy szuszra elmondta, mire készülnek.
„Tisztelettel
bejelentem Önöknek, hogy menyasszonyommal, Rózsikával ma házasságot kötünk, már
vár bennünket a városházán az anyakönyvvezető.”
Talán
jól is jött Kálmán határozottsága, mert így mindenki „tartotta” magát. A szülők
ebből a bejelentésből megtudták, hogy a két fiatal a hátuk mögött már
bejelentkezett a hivatalba, s azt is, hogy nem várják el, nem igénylik, hogy ez
a jeles nap bármilyen családi összejövetellel legyen megünnepelve. Rózsika
édesapja bólintott, kezet fogott Kálmánnal, homlokon csókolta nagyobbik lányát,
aki a szeme fénye volt. Édesanyja keresztet vetett rájuk és két könnycsepp
jelent meg a szemében.
Rózsika
sem így képzelte el ezt a napot. Gyermekkorában, no meg a gimnáziumban, sokat
álmodozott erről a napról, a fiúról, aki az ő élete párja lesz, a fehér
uszályos menyasszonyi ruháról, arról, hogy amikor kilép a templomból, mindenki
ámulva nézi majd, s azt suttogják mögötte, „milyen szép sudár pár, és mennyire
szeretik egymást!
2019.06.29.
***************************************** 18.KÖZÉLETI
RIPORTOK – WESSELY GÁBOR ROVATA
Életműve:
egy bútoripari cég
Betöltötte
a 75. életévét dr. Márkus István, a szekszárdi bútoripar nagy öregje.
Ipartörténeti szempontból is izgalmas pályát futott be. Cégét fia viszi tovább.
Visszavonult
a szekszárdi bútoripar nagy öregje, dr. Márkus István. Két összecsengő szám: 75
és 57. Itt húzta meg a határt. Betöltötte a 75. életévét, és – kisebb
kitérőkkel – 57 esztendőt töltött a szakmában. Már az aranydiplomáját is
megkapta a soproni faipari egyetemen. Cégét fia viszi tovább, de a lánya is
tulajdonosa a vállalkozásnak, aki pedagógus.
dr. Márkus István
–
Hogyan lesz valakiből faipari doktor?
–
Műszaki doktorátusnak nevezik ezt - mondja Márkus István. – A poliuretán
formahab-technológia bevezetése a hazai bútoriparban. Ez volt a disszertáció témája,
1982-ben. Már tíz évvel korábban, a szakmérnöki dolgozatomban is ezzel
foglalkoztam. Akkoriban nagy újdonságnak számított.
–
Egy jófejű fiatalember miért pont a bútorgyártás iránt érdeklődött?
–
Apám kiváló szekszárdi asztalosmester volt, a bátyám is, mielőtt tanár lett,
asztalosként dolgozott, úgyhogy én is erre indultam el. Budapesten elvégeztem a
faipari technikumot, Sopronban az egyetemet; 1966-os keltezésű a diplomám.
Dolgozni már 1960-ban elkezdtem a győri Cardo bútorgyárban, de édesapám egészségi
állapotának romlása miatt hazajöttem. A Szekszárdi Bútoripari Vállalat
ösztöndíjasaként tanultam tovább.
Wessely Gábor
újságíró
–
S amíg létezett a vállalat, ott dolgozott?
–
Nem. Voltak kitérők. Üzemvezetőként kezdtem, aztán átmentem a TOTÉV- hez
szakipari főépítésvezetőnek. Rengeteg emlékezetes építkezés részese lehettem a
megyében: lakótelepek, áruházak, állattartó telepek, magtárpadlásos istállók.
Volt egy olyan kormányprogram 1968-ban, az új gazdasági mechanizmus idején,
hogy tíz év alatt 550 ezer lakás építendő az országban. Tulajdonképpen ez húzta
a bútoripart is, mert a lakásokat be kellett rendezni. Háromévnyi
építésvezetősködés után hívtak vissza a bútoripari vállalathoz, műszaki
igazgatói, főmérnöki beosztásba. Aztán, a hetvenes évek végén, elkezdtek
bevinni embereket „az életből” az államigazgatásba. Magyarul: olyan kollégákkal
igyekeztek feltölteni az apparátust, akiknek volt szakmai rálátásuk,
gyakorlatuk. Így tíz éven át, 1980-tól 1990-ig a megyei tanács ipari
osztályának vezetője voltam.
–
A rendszerváltás után pedig saját céget alapított…
–
Igen, 1990 végén, egy pesti és egy olasz üzlettársammal megalapítottam a Valum
Kft-t, aminek, egy 1997-es átalakítást követően, egyedüli tulajdonosa lettem.
Főleg bútorszerelvények forgalmazásával foglalkoztunk, magas színvonalon.
Ötször nyertünk vásárdíjat Sopronban. A gyártást, többnyire konyha és
irodabútorok beépítését a fiam cége, az 1993-ban létrehozott Már-ker Kft.
végezte. Akkor vettük a telephelyünket is. Az a kft. a válság előtti
időszakban, két műszakban, ötven embert foglalkoztató vállalkozássá nőtte ki
magát. De jött a gazdasági mélyrepülés, devizahitellel, kereslet-visszaeséssel,
úgyhogy 2012-ben össze-vontuk a két céget; a Valum név maradt, a Már-ker
megszűnt. Most 27 főt alkalmazva, lassan, de biztosan haladunk.
–
Milyen érzés ennyi év után visszavonulni?
–
Amikor 75 éves lettem, megköszöntöttek a gyerekek. Mondtam: akkor én is adok
nektek egy kis ajándékot, a Valum Kft-t. Nem könnyen, de gyorsan hoztam meg a
döntést. Naponta bejárok továbbra is, tanácsot adok, ha kérnek, de már nem
szólok bele az aktuális ügyekbe. Sportolni, horgászni járok, sok időt töltök a
feleségemmel, a két unokámmal és a barátaimmal. De mégiscsak ezen a faipari
telephelyen vagyok a legszívesebben. Itt az egész életművem.
***************************************** 19.
ESSZÉ Nagy Vendel : MILYEN LEGYEN A KARÁCSONYUNK?
Már
idős fejjel hallottam a mondást: csak egészség legyen, a többit megvesszük.
Ezt
a szállóigét, ami lehet esetleg közhely is, egy gazdag ember mondta nekem, aki
ismert is, sikeres is, és ami fő: tele van pénzzel. Talán
ő még az egészséget is meg tudná venni, mert drága gyógyszerekre, vagy akár
drága kórházakra is telik neki.
De...
kedves barátaim, mi már tudjuk, hogy a legdrágább dolog számunkra az egészség,
amit már kisebb-nagyobb mértékben elveszítettünk.
*Szüleim
mindig mondták, vigyázz rá, mint a szemed világára, de kit érdekelt ez akkor. Most
meg már késő.
Nagy Vendel
Végül
is, annak örülök, hogy nem érték meg a megvakulásomat, mert belebetegedtek
volna a tudatba. Mi
ikrek vagyunk a testvéremmel, de ő már eltávozott közülünk. Már drága szüleim
sem élnek. Én
mégis mindig a régi velük töltött karácsonyokra gondolok.
Mára
átértékelődött a világ.
Már
vagy ötven éve történt, valamilyen súlyos betegségben feküdtünk ketten egy
ágyban, a nagy, magas lábon álló ágyban. Láztól izzott az arcunk, nagy
csendességben és elesetten feküdtünk, tele piros pöttyökkel, apám rakta a
kályhára a fát, hogy nehogy fázzunk, és jó meleg volt a szobában. Anyánk főzött
a konyhában, és néha benézett ránk, hogy mi van velünk.
A
fenyőfa feldíszítve állt az asztalon, alatta ajándék, tízévesek voltunk és
mindketten egy repülőgépet kaptunk könyvek és egyebek között. Mindig mindenből
egyformát, és mégis bármilyen kis jelből, de tudtuk, hogy melyik kié. Ezt a
repülőt adtam most fiú unokámnak, aki kettő éves, és a repülő ötven, de olyan,
mintha új lenne.
Nagyon
vigyáztunk a könyveinkre és játékainkra.
Mi
szófogadó gyerekek voltunk, soha nem kaptunk ki, de most mégis feltűnően jók
lettünk. Édesanyánk kiment a dolga után a konyhába, és akkor édesapánk odaállt
az ágyunk elé, és könnyes szemmel, halkan csak annyit mondott, talán csak
magának, de én hallottam és még ma is a fülemben cseng: - De jó lenne, ha újra
rosszak lennétek...!
Emlékszem,
hogy ilyenkor barna papírzacskóban kekszet hozott nekünk, a kedvencünket, és
akkoriban ez finom csemege volt, és mi boldogan rágcsáltuk a párnáink közt
pihegve.
Ezek
a szeretteim már régen nem élnek, de sokszor gondolok rájuk, és néha még örülök
is, hogy nem érték meg a vakságomat, mert meghasadt volna a szívük.
Azóta
már megértem gazdagabb, szebb, jobb karácsonyokat, de mostanában egyre jobban
érzem azt, hogy az igazi ajándék a szülők féltése és szeretete. A legnagyobb
érték, amit én már elfecséreltem, az egészség. Mindenki gondolkodjon el ezen,
ez a történet mára már mesévé szelídült, és unokáimnak mesélem és ötven év
múlva megnézném, hogy megvan-e még a repülőgép. Mindenkinek áldott karácsonyt kívánok.
Vendi
2016.
12. 21.
***************************************** 20.
ANGYALI AJÁNDÉK
Krivák-Móricz
Judit: Mi a legértékesebb ajándék?
A
világra született két kis teremtmény; egy kislány és egy angyalka. A kislány
egy igen szegény családba született és már volt neki sok kis testvérkéje. A
szülők a maguk módján szerették is gyermekeiket, megtettek mindent, de a sok
kínlódás és az élet gyötrődései miatt nem tudtak mosolyogni. A gyermekeik
felnevelésére fordították minden erejüket.
Míg
a mennyben is megszületett egy kis angyalka. A csepp teremtény igen szépnek
találta az ő országát, és igen boldog lett volna, de hiába kérdezte a nagyobb
és idősebb angyalokat, mi is lenne az ő feladata. A nagy angyalok azt mondták
neki: menj és nézz körül a földön. Ott rengeteg a feladat, válassz magadnak
egyet.
Aliz,
a kis angyal lement a földre és igen elszomorodott.
Annyi
bajt és bánatot talált, hogy meg is ijedt tőle.
Egy
idősebb angyal azt tanácsolta neki:
-
Figyelj csak Alizka! Ez a sok baj és bánat nem a te feladatod egyedül. Azért
vagyunk mi, idősebb angyalok, hogy a nagyobb bajokat mi segítsük orvosolni. Ha
csak egy kis örömöt viszel valakinek, az is nagy segítség.
Lent
a földön Andrea, a kislány nagy – nagy szegénységben cseperedett fel.
Nem
volt egy új ruhája, cipője és a nagyobb testvérei által kinőtt ruhácskákban
járt már az iskolába is.
Ebbe
az iskolába járt a város egyik leggazdagabb családjának a kislánya is. Mindig
szép új ruhákban jelent meg a tanteremben. A többi gyerek mindig irigykedve
figyelte.
Betty,
mert így hívták ezt a kislányt, nem igazán volt okos. S az ő szülei nem
foglalkoztak vele, megvettek Bettynek minden játékot, csak ne kelljen
foglalkozni vele. A sok játékkal akarták megvásárolni a szülői teendőik
hiányát.
Sajnos
Betty rosszul tanult. Míg Andrea volt az osztály legokosabb és legjobb
tanulója. Betty szülei egy nap megkeresték Andrea szüleit és felajánlották,
hogy ha Andrea tanítja Bettyt, akkor ők ennivalóval és ruhaneművel fizetnek a
tanításért.
Alizka,
az angyal kislány ezt mind végignézte fent, a felhők között.
Egy
este Andrea már a lefekvéshez készülődött.
Nagyon
el volt keseredve, nem elég, hogy annyi baj veszi körül, most még ezt a rossz
természetű, dölyfös és gazdag lányt is neki kell tanítania. Ráadásul még egy
mosoly sem hagyja el az arcát.
-
Édes Istenem! - imádkozott este Andrea. - Legalább egyszer történne velem az
életben valami jó! - Sóhajtott a kislány. Meghallotta ezt a kérést fent a
mennyben Alizka, és már tudta is, hogy mi is lesz az Ő feladata! Nagyon
megörült, hogy végre megtalálta azt a kis teremtést, akinek tud segíteni.
És
láss csodát! Egyszer csak csodás fény ragyogta be az aprócska szobát, egy csepp
kis angyallány jelent meg a nagy sötétségben!
-
Hallottam a kérésedet! - mondta Alizka, a kis angyal. - Én pont annyi idős
vagyok, mint te! Kicsi vagyok és még nem tudok sokat segíteni neked, de tudod
mit, megtanítalak MOSOLYOGNI! - Nevette el magát Alizka. Mosolya beragyogta nem
csak a szobát, de Andrea kis lelkét is egy életre. - Innen én leszek a te kis
angyalkád, és ha valami bajod van, csak gondolj rám és én itt termek és ha
tudok valamit segítek, de ha nem tudok, legalább neked adom a mosolyomat!!
Ettől
a naptól megváltozott Andrea élete és már nem volt bánatos többé, hisz neki egy
bájos kis angyallány vigyázott a lépteire.
Elment
tanítani az osztálytársát Andrea. Az első találkozás egy kicsit félszegre
sikeredett, de aztán a két kislány megismerte és elfogadta már egymást. Betty
megtanulta tisztelni Andrea tudását és okos kis buksiját.
Egy
nap megszólalt Betty:
-
Tudod, tegnap kaptam megint új játékot a szüleimtől. Arra gondoltam, neked
adom, mivel neked nincs játékod, és itt vannak az új ruháim is, ezek sem
kellenek! Legyenek a tieid!
Ránézett
Andrea Bettyre és így szólt:
-
Én vagyok a világon a leggazdagabb kislány!!
-
Ugyan már, ne butáskodj! - szólalt meg Betty. - Hogy lehetnél Te a
leggazdagabb?
-
Hát úgy - mesélte el Andrea -, hogy enyém a világ legértékesebb angyali
mosolya!
Andrea
elmesélte, mi is történt vele, Betty kikerekedett szemekkel nézte
osztálytársát, nem akart hinni a fülének.
-
És ez az angyalka vigyáz rám, és soha többé nem kell félnem és nem érdekes,
hogy mások használt ruháját kell hordanom, én is megtanultam mosolyogni és már
a szüleimet is megtanítottam erre, és a mi családunkban hiába van nagy szegénység,
de van szeretet, nevetés és mosoly!
Én
kaptam meg a világ legértékesebb karácsonyi ajándékát, egy igazi, valódi
angyali mosolyt!
2009.12,
07,
***************************************** 21.
ADVENTI NOSZTALGIA Demeter
Julianna: Gyermekkorom Adventje
Demeter Julianna: A Szent Család (akril
*Emlékszem, hogy ünnepre váró tisztaság volt a
szobában és a lelkünkben is, akkor még. A vaskályhában tűz pattogott. Anyámmal
ültünk a kályha előtt a jó melegben a nekem, apró
gyereknek, akkor hatalmasnak tűnő fotelben.
Kint friss hó borította be a tájat. Fehér volt
az udvar és fehér volt az út is. Ropogott a hó a késő délutánon hazafelé
igyekvők talpa alatt. lassan, alkonyodott, aztán egyszerre sötét lett.
A
tiszta, fehér hó sem ragyogott be már az ablakon. A szobát csak az öreg kályha
repedésein kivillanó tűz fénye világította be. Ültem a jó melegben,
befészkelődve Anyám ölében.
A család
többi tagja még erre - arra, iskolában vagy munkában volt. Ültünk hát
kettecskén és mivel Advent heteiben voltunk Anyám halkan énekelgetett. „ Menyből az
angyal”, azután meg „Pásztorok, pásztorok” és így sorban az összes adventi
énekeket.
A dalok szövege nyomán, gyermeki képzeletemben
megjelentek a csordát őrző pásztorok, az angyal és Betlehem városa. Vártam,
hogy megszülessen a Jézuska.
Annyi évtized távolából is, így Karácsony
közeledtével, még ma is érzem annak a kis szobának a melegét, azoknak a téli,
estébe forduló délutánoknak a meghittségét és titokzatosságát, a csodavárást,
a várakozást.
 |
| Stekly Zsuzsa: Téli pincézés (55x35 cm) |
..................................
Tóth Enikő Enci: Angyalok járnak
Angyalok járnak fent a
hegytetőn,
tündérmesékből csipkét lehelnek,
s amikor érzed, minden összedől,
veled együtt bánatot temetnek!
Advent felé így gyakrabban jönnek,
ezüstöt szórva néznek csillagot,
s amikor mégis lehull a könnyed,
rögtön egy gyöngyszem abból készül ott...
Föld gyöngyeiből életet fűznek,
elérnek télen várva a csodát,
sok régi gondot végleg elűznek,
csak hívják Isten egyszülött Fiát!
Angyalok járnak, megérintenek,
velünk várnak ők, szárnyuk lenge fény
adventi gyertya lángjai felett,
szívedben ébred újra a remény...
.......................................
 |
| Stekly Zsuzsa: Betlehemezők (40x25 cm) |
...................................
Tóth Enikő Enci: Karácsony égtől a Földig!
Fenn az égen örök fényben
boldogok az angyalok,
lenn a Földön erős hitben
indulnak a pásztorok!
Fenn az égen élő Isten
Földre küldi egy fiát,
lent a Földön ünneplésben
dicsőítjük Máriát!
Földre küldi egy fiát,
lent a Földön ünneplésben
dicsőítjük Máriát!
Fenn az égben békességben
elindult az üzenet,
lent a Földön csillagfényben
Istenfiú született...
elindult az üzenet,
lent a Földön csillagfényben
Istenfiú született...
Lent a Földön halk reménnyel
kísérjen a szeretet,
s odafentről égi fénnyel
vigyázzák majd hitedet...
kísérjen a szeretet,
s odafentről égi fénnyel
vigyázzák majd hitedet...
...............................................
*****************************************
13.ÉLETTÖRTÉNETEIMBŐL
Véghelyi
József: Arab, vagy római?
Szerintem nincs is olyan ember, aki még nem fordult volna meg valamilyen hivatalban. Merem állítani, hogy aki ill. akik szeretnek hivatalba járni ügyfélként, hát valamiféle pszichiátriai kezelés leendő, esetleg jelen idejű ápoltjai. Többféle hivatal is létezik ám, de ezek között nagyon nagy az eltérés. Valamiféle közös tulajdonságuk azonban mégis akad: mindenhol várni kell, és mindenhol ki kell tölteni valamit...Szerencsés esetben a delikvens érti a kitöltendő nyomtatvány kérdéseit.
Hát persze!
Addig nincs baj, amíg a személyes adatinkat kell megadni. Problémák mindig akkor jelennek meg, amikor a hivatal bikkfanyelve szerint teszik fel a kérdést. Kifejezetten imádom, ha hivatkoznak valamilyen többször módosított ilyen és olyan számú ABC minisztérium EFG határozatának módosítására. Tudniillik nekem, mint állampolgárnak jogom és kötelességem a különböző hatóságok hatályos és aktuális törvényinek a követése, Mert, ahogy a jogászok mondják: a törvény nem tudása nem mentesítő körülmény...! Ebből következik, hogy ajánlatos megrendelnem a Magyar Közlöny példányait, hogy napra kész legyek rendeletek tárgyában. Megjegyzem azért - hogy korrekt legyek - van ám haszna is a nevezett közlöny olvasásának is: nevezetesen, ha valaki álmatlanságban szenved, akkor két - három bekezdés olvasása után garantáltan elalszik rajra. Ugyanis, ha megpróbálja értelmezni és főleg megérteni az olvasottakat, hát az komoly intellektuális teljesítménynek felel meg és teljesen kimerül tőle...!
Kicsit csámcsogjunk el a hatóság kifejezésén! Ízlelgessük a szót!
Számos jogszabályban felbukkan a „hatóság" szó, de nem találtam sehol pontos, egzakt definíciót. Valószínű azért, mert nincs is!
Az ember csak úgy érzi, hogy mi az a hatóság: egy olyan szervezet, amitől félni kell, aminek jogköre van, aki vagy ami büntethet, elutasíthat, határozatot hozhat...Röviden ki vagy szolgáltatva egy személytelen, megfoghatatlan gépezetnek, és vita esetén garantáltan csak a rövidebbet húzhatod vele szemben. Bíróságra mehetsz ugyan, ám az is hatóság. Mire befejeződik az ügyed, rájössz arra, hogy jobb lett volna el sem kezdeni, mert a játékelmélet szerint számodra a játszma úgyis negatív végösszegű lesz..!
No, de ne legyek igazságtalan!
Az alábbi történet velem esett meg a rendszerváltás után, és azóta legalább harminc év telt el. Tényszerű, hogy a hivatalok azóta "polgárbarátabbak" lettek, s egy helyen nagyon sok minden elintézhető. Változatlanul maradtak viszont a terminus technikusok, azaz ugyanúgy érthetetlen, jogásznyelvű a kitöltendő rubrikákhoz tartozó kérdések nyelvezete...
*
Úgy döntöttem, hogy a családom anyagi
helyzetének javítása érdekében ipart váltok a tanári munkám mellett. Ehhez
többek között adószámot is kellett kérnem a "hatóságtól".El is mentem az APEH megfelelő hivatalába. Szerencsés voltam, mert rövidesen sorra kerültem. Két fiatalabb korú női egyed gyorsan a kezembe nyomott három - négy lapból álló kitöltendő nyomtatványt és arra kértek, hogy kissé távolabb foglaljak helyet és próbáljam kitölteni. Ha valamit nem értek, hát akkor ők majd szívesen segítenek ebben.
Így is lett!
Kezdetben semmi gondom nem volt: szépen töltögettem a rovatokat. Kicsit még bosszantott is az, hogy a hölgyek nem nézték ki belőlem a kitöltés képességét.
Ahogy az lenni szokott a "nagy orcámnak" meg lett az eredménye: hát bizony soroltak egymás után a számomra érthetetlen kérdések. Nemhogy a választ nem tudtam, de még a kérdést sem értettem világosan! Egy ideig tartottam magam: csak nem fogok két diplomás tanár létemre segítséget kérni néhány hülye kérdés miatt?
Ültem a székemen, fejemet a két kezembe fogtam, hümmögtem, lapozgattam az iratokat hátha rájövök valamire.
De nem!
Közben kiürült a hivatal, csak a két hölgy meg én maradtunk a helységben, úgy hogy felajánlották a segítségüket.
- Elakadt valahol, nem érti valamelyik kérdést? - kérdezte az egyik csinoska.
Büszke férfi voltam. Tök égés, ha segítséget kérek két törékeny nőtől...Egy igazi férfi adjon magára ugyebár? Ám azt is éreztem, hogy kezd egész helyzet számomra kellemetlenné válni. Itt ülök két csinos hölgy társaságában talpig hülyén! Oda lesz a méltóságom, ha nem találok ki valamit...
Életem során sokszor tapasztaltam, hogy humor mentő öv is lehet, ha zavarban vagyok. Meg is adtam azonnal a választ:
- Valóban elakadtam a kitöltésben, mert a nemi hovatartozáshoz érve nem tudom, hogy mit írjak be!
No, ez hatott! Mind a ketten kezdtek felfigyelni rám. Meg is kérdezte az egyik:
- Azt csak tudja, hogy férfi-e, vagy nő! - incselkedett az egyik.
(Megjegyzem, hogy ez akkoriban egyértelmű volt, ma már nem vagyok benne biztos...Be kellene menni valamelyik WC - be kideríteni az igazságot. A probléma pont az, hogy melyik WC - be menjek: a nőibe, vagy a férfibe?)
- Persze, hogy tudom! - tört fel belőlem a büszkeség. Csak akkora bika vagyok, hogy nem tudom eldönteni: arab számmal, vagy római számmal írjam be az egyest a rubrikába!
Ez bizony robbant! A hölgyek egy pillanatra összenéztek, majd mintegy vezényszóra mindketten hatalmas nevetésben törtek ki. Attól féltem, hogy leesnek székről.
Ezt a csatát megnyertem, de a háborúk még nem!
Természetesen elfogadtam a segítségüket. Hazavittem a nyomtatványokat azzal az ígérettel, hogy másnap kitöltve visszaviszem.
Így is lett.
Másnap - ígéretemnek megfelelően - visszamentem az APEH irodába. Amikor a hölgyek megláttak, mosolyogva jelezték, hogy emlékeznek még a problémámra...
Kisvártatva sorra kerültem és átadtam a kitöltött űrlapokat. Az aranyoskáim nem tudták megállni, hogy belém ne csípjenek! Így az egyik:
- Úgy látom mégis az arab egyest választotta - mosolygott kajánul a drágám.
- Igen, mert a feleségemmel megbeszéltem a dolgot és azt mondta nekem:...Apuska, tapasztalatom szerint elég neked az arab egyes szám is...!
Meg egyébként is, ha római számot írtam volna be, esetleg egy- két hölgyben vérmes reményeket tápláltam volna. Én meg hűséges típus vagyok ugyebár!
Úgy, hogy jobb a békeség. Különösen, ha nőkkel állok szembe, mert ekkor csak vesztes lehetek!
*****************************************
14.
KÁLMÁN ÁGNES: JÉGBE ZÁRT SZERELEM
(Utolsó
részlet a regényből)
100
Meg nem fogja otthagyni, akkor sem, ha alkoholista és azért nem tudja ellátni magát. A betegségei is ebből fakadtak. A napi szintű italt megitta, anélkül nem tudott meglenni. A férfinak nagy teher volt ez, de a nő tudta nem neki kell ezt megoldani, hanem a férfinak. Elég nehéz teher volt ez a férfinak, mert nem tudta élni a saját életét. Meg ott volt a beteg fia is, aki szinte állandóan kórházban volt. Amikor két napra
kivitte is gond lett belőle, mert megtámadta a
férfit és vissza kellett
vinni.
- Nekem is jó lesz így. De legyünk itt többet a bátyám miatt. Meg ki is kell festeni.
De hozok neked segítséget és megcsinálod. – mondta a férfi.
- Nem úgy lesz! Majd ketten veled megcsináljuk.- felelte a nő.
- Én nem bírom a nagytakarítást és már húzok is itthonról, ha hozzá fogsz.- így a férfi.
- Na, nem, most itt leszel, és együtt csináljuk. Emlékszel olaszban is együtt rendeztük át a szobát, konyhát és mennyit nevettünk. Milyen
 |
| Kálmán Ágnes |
- Nekem is jó lesz így. De legyünk itt többet a bátyám miatt. Meg ki is kell festeni.
De hozok neked segítséget és megcsinálod. – mondta a férfi.
- Nem úgy lesz! Majd ketten veled megcsináljuk.- felelte a nő.
- Én nem bírom a nagytakarítást és már húzok is itthonról, ha hozzá fogsz.- így a férfi.
- Na, nem, most itt leszel, és együtt csináljuk. Emlékszel olaszban is együtt rendeztük át a szobát, konyhát és mennyit nevettünk. Milyen
jó volt, hogy azt
ketten együtt tettük szebbé. Szép emlék nekem.
- Igen, jó igazad van, tényleg jó lesz, ha ketten csináljuk meg. Nekem is szép emlék az olaszban, ami volt. Milyen szerelmesek voltunk emlékszel? A múltkor mikor kint voltam nem mentem a parkunkba, mert ott csak veled vagyok, ha nem vagy velem, búsulni nem megyek.
Újra érződött a vibrálás közöttük. Az emlékek hevítették a szívüket, lelküket.
- A magánéletünk, hogy lesz?- kérdezte a nő. Mert tudod csak szoba, konyha van és nincs közte a kályhánál fal és ajtó sincs csak egy vastag ruha, ami lezárja.
- Azt én megoldom, hogy jó legyen. Elküldöm a barátjához a bátyámat.
- Ez nem megoldás. – mondta a nő. Nem tudjuk, akkor szeretni egymást, amikor akarjuk. Mást találjál ki.
- Építek egy szobát és fürdőszobát. Az lesz a mienk.
- Miből építed, mikor nincs rá pénzed?
- Majd lesz! Össze zenélem.
A nő tudta, hogy a férfi arra gondol, hogy majd a nő veszi kézbe a dolgokat, és ha annyira akarja a férfit, majd épít oda szobát, fürdőszobát a saját pénzén, hisz tudta a férfi, hogy öröksége lesz a nőnek.
- Rendben van, mert nekem nincs pénzem rá, mert az anyagi helyzetemet kell rendbe tennem abból, amit örököltem.
A férfi elhallgatott. Nem ezt szokta meg a nőtől. Még akkor sem, ha lassan több, mint egy éve nem adott neki pénzt, hiába kérte a férfi, arra hivatkozva, hogy nincs nekik mit enni. A nő nem küldött neki semmit. Igaz nem is volt neki miből. Sok volt a fizetni valója, mióta újra saját háza volt.
- Minden megoldódik majd, adja az Isten. – mondta kis idő múlva a férfi. hangjában kissé lehangoltnak tűnt.
101
- Ideges vagy még? – kérdezte a nő, mert a férfi egy nagyot ásított, észrevehetően ellazult a nővel való beszélgetése közben.
- Már nem, lenyugodtam. Jó hallani a hangodat!
- Pihenjél! Majd beszélünk! Én is pihenek. Örülök, hogy megtudtuk beszélni, hogyan legyen tovább.
Elköszöntek egymástól. Látszólag minden rendben volt.
A nő örül, hogy végre a férfi is benne van abban, amit beszéltek és elfogadta. Mivel olyan biztató volt a hangja a férfinak és nem érzett semmi árnyalatot a hangjában az ellenkezőre, így lenyugodott.
Gondolatban tervezte, mit hogyan fog tenni, ha ott lesz egy hónapig. Egyedül a házat nem akarta hagyni. Aztán kétségek is felmerültek benne, de nem akart szőrszál hasogatni, mert tudta az élet majd elrendez addigra mindent.
Lepihent és aludt két órát. Általában délutánonként, ha fáradtabb volt három órára is elnyúlt az alvás ideje.
Frissen, boldogan ébredt. Boldog volt, hogy nem kell tovább várnia és a férfival élhet, akit szeretett tiszta szívvel, még a hibái ellenére is. Tevékenyen töltötte az esti órákat. Este mindig a locsolásé volt a főszerep, mert a szárazság miatt locsolni kellett a virágokat, csemetefákat és a palántákat. Paprikát és paradicsomot minden évben ültetett. Fagyasztott is a koktél paradicsomból, annyit, hogy a következő érésig elég legyen az ételekbe.
Locsolás után ellazulva terült el a kerti padra. gondolataiban a férfi járt. Lelke lenyugodott, hogy milyen jó lesz vele élni, hiszen évek óta erre várt. Ölelni őt mindennap. Együtt köszönteni a hajnali fényeket és együtt integetni a lemenő napnak. Együtt örülni a mindennapoknak, és együtt nevetni, boldogan, mert a boldogság törékeny jószág és azzal jó megélni a pillanatot, akit szívéből szeret az ember. aki megtapasztalta, hogy milyen igazán szeretni valakit csak az tudja, aki nem élte át ezt az érzést nem tudja, milyen is az. A nő is vele élte meg a boldogságot, mert a lelke szerelemmel volt tele és mennyei érzését, vele élhette meg igazán. Mindig erre vágyott egész életében, hogy az igazit megtalálja és megadta a sors neki. Végtelenül boldog volt és várta a férfi hívását. Már nem érdekelte mi volt a múltban és mivel bántotta meg. Minden eltörpült. Feltétel nélkül szerette. Jól ismerte a lélek fájdalmát, amit ez a szerelem adott. Hiszen majdnem belehalt a bánatba, isten mentette meg az utolsó pillanatban. De már semmi nem számított, elmosódtak az rossz emlékek, csak a jelen számított, és a remény, hogy megcsillantotta magát a jövőbe tekintve. Nem is merültek fel kétségek benne, újra hitt a férfinak. A lelke végre levegőt kapott a hosszú hetek várakozása után.
Megcsörrent a telefon. A férfi kedves, búgó baritonjával szólalt meg.
102
- Aludtam két órát, és olyan nyugodtan aludtam, hogy beszéltünk. Várom, hogy együtt legyünk és veled ébredjek. Jó lesz, tudom, jó lesz.
- Én is aludtam, és én is jól aludtam. Örülök, hogy meg tudtuk beszélni és nemsokára együtt lehetünk.
- Én is örülök. Itt, majd rendbe tesszük a lakást, hogy élhetőbb legyen. Emlékszel, milyen jó volt olaszban? Sokat gondolok rá. Úgy elszaladtak az évek. Most érzem már, amikor lassan közeledek a hatvan felé.
- Ne törődj vele! Ad még az Isten sok szép évet nekünk! Hogy van a bátyád? És a szomszédoddal mi van? Meggyógyult már? Emlékszem nagyon humoros ember, jó volt vele beszélgetni.
- Már semmi nem a régi. A bátyám, mindennap megissza a borát, másképp nem bírja az életet. Meg Ő már nem tudja letenni az italt, túl régen iszik. A szomszéd beteg lett, elvitte a fia a kórházba, most elfekvőbe tették, nincs jól.
- Sajnálom, kedves ember volt, velem, mindig rendesen beszélgetett. Sokat nevettem. Emlékszel mikor nem akart vizet adni, mert olyan bogaras volt néha, ha nem volt jó passzban. Neked nem adott. Én mentem és nekem adott vizet. Nem tudott nemet mondani nekem. Néha még kicsit udvarolt is nekem. Mondta, ha neked nem kellek, majd ő el vesz feleségül. De tudom, hogy nem komolyan mondta, csak úgy viccből, de lehet, hogy volt ott egy kis érzelem is.
- Na, majd adtam volna én neki, hogy elvegyen tőlem. Nem maradt volna meg az utcában, de még a környéken sem.
- Vannak e zenéléseid? Mesélj magadról, mit csináltál, mostanában?
- Néha van, de olyan is, hogy mondják menjek, utána meg lemondják. Nagyon nehezen élünk, mert a bátyám segélyéből tengődünk. Nekem néha bejön, vigyek valakit a kocsival. Mindennap küzdelem a megélhetésért, alig van mit ennünk. A bátyám is negyven kiló, pedig etetem. Sokszor nem eszik semmit, csak iszik.
Elvagyok, csak Te hiányzol nagyon. Rossz volt nélküled, amíg nem hallottam a hangodat.
- Hamarosan együtt leszünk. Elintézem itt a dolgaimat és majd értem jössz.
- Még van, egy kis dolgom olaszban a fiamhoz kell mennem, mert ad néhány dolgot, azt intézem, elhozzam, a fiam segít benne. Júliusban megyek, így beszéltük meg. Gondoltam arra is, hogy elmegyek Afrikába hajóra zenélni. Te is velem jöhetnél. Elképzeltem, hogy fújná a szél a göndör hajadat. Velem lennél.
- Azt mondtad a bátyádat nem lehet otthagyni, amikor hozzám kellett jönnöd, most meg Afrikába akarsz menni. Most eltudod helyezni valahol? Mikor hozzám kellett volna jönnöd, akkor nem tudtad? Akkor ez csak kifogás volt, hiszen megmondtad, nem jössz a tehenek közzé, pedig azok csak a réten legelnek és nem az enyémek. Semmit nem kell foglalkozni velük.
103
A nőnek rosszul esett ez, nem tudott a férfin kiigazodni. Sokszor összevissza beszélt. Inkább az volt benne, hogy megszokta a városi életet és a szabadságát nem akarta feladni semmiért sem. Kételyek merültek fel a nőben, de a sorsra bízta nem kart tovább akadékoskodni, hagyta hagy történjenek a dolgok, ahogy kell nekik.
- De így nem megyek, hogy most megbeszéltük, hogy együtt folytatjuk az életünket. Nem kell elkeseredned, mert érezte a nő hangjában a lehangoltságot.
- Rendben van. Legyünk már végre boldogok, megérdemeljük. Mindketten sokat szenvedtünk, jár ez nekünk, ha Isten adta ezt a szerelemet. – mondta a nő, kicsit oldottabban.
- Mondj nekem valami szépet!- kérte a férfi a nőt. Mindig akkor mondta, mikor hallani szerette volna azt, hogy szereti. A nő ezt eleinte, nem tudta miért mondja a férfi, és jó történeteket mesélt neki. Aztán rájött mikor ezt kéri hallani akarja szereti e a nő.
- Szeretlek!
- Én is szeretlek!- felelte a férfi.
- Későre jár, majd beszélünk holnap. Beszélhetünk a facén is, ha akarod. – mondta a nő.
- Nincs internetem, de ha hazajön a szomszéd gyerek, akkor ott tudunk beszélni.
- Jelölj be, mert a tiltás miatt nem vagyunk ismerősök. – mondta a nő.
- Jó, bejelöllek. Jó éjt, drágám, szép álmokat!
- Neked is, aludj jól!
Másnap este a férfi hívta a nőt. Hangja már vidámabb volt, érződött a kiegyensúlyozottság benne.
- Beszéljünk kamerán! – kérte a nő. Felmegyek a facéra. Azzal letette a telefont.
A férfi is felment a facéra és bejelölte a nőt, a nő visszajelölte. Egy perc múlva ismét törölte az ismerősök közül a nőt a férfi. A nő nem tudta mire vélni. Írt nek, hogy fent van, üzenetben, de a férfi nem válaszolt. Megcsörgette telefonon a férfit. Visszahívta a férfi.
- Miért töröltél megint az ismerősökből? – kérdezte a nő. Mert láttam bejelöltél, és vissza is jelöltelek.
- Véletlenül rosszul kattintottam, mert amerikai és nem mindig tudom, hová kell kattintani.
- Igen, de visszajelölhettél volna ismét. Régóta kezeled a facét, nem hiszem, hogy ez volt a gond. Nem akarod, hogy ismerősöd legyek. Te tudod! Írtam neked nem válaszoltál. Jó lett volna kamerán beszélni. A nő gyanította, hogy a férfi valamit rejteget, azért nem akar kamerán beszélni. De hagyta, hagy mondja a hazugságait. Nem akart veszekedni vele.
104
- Nincs netem, azért nem tudunk beszélni. –mondta a férfi. Beszéljünk telefonon.
A nőnek ezek után nem sok kedve volt, mert nem szerette a hazugságait hallgatni.
Beszéltek még pár szót közömbös dolgokról, azután a nő elköszönt tőle.
Másnap a férfi nem hívta. A nő csörgette többször, de a férfi nem reagált rá. Ez ment másnap is. A nő megunta és írt neki smst. A férfi arra reagált és megírta a szerelőnél van, mert elromlott a kocsi. A telefonja is elromlott. Majd hívja a másik telefonról, ha hazaér, és megadja annak a számát is. A nő tudta, hogy két telefonja van, már két éve, hogy az újat megvette, de a számát mindig csak ígérte a nőnek, hogy megadja, de erre sosem került sor.
A nő várta, hogy este hívja, de nem hívta. A nőnek gyanús volt ez. Biztos valami nőnél van megint gondolta. A férfi nőfaló volt egész életében. A nő sokszor elgondolkodott azon, hogy képes e egyáltalán tiszta szívéből szeretni nőt, annyi alkalmi nője volt. Megszokta. Csak kihasználta a nőket, a szükségletét kielégítette és tovább állt. Szabadon, kötöttségek nélkül. A kapcsolatai is addig tartottak, amíg a gyerekei megszülettek, aztán tovább állt. Senkit nem szeretett. Milyen ember az ilyen? Férfinak nevezhető egyáltalán? A nő mérgében sokat szidta, annak ellenére tisztán látott egy idő után, bármennyire is nagyon szerette, de a tényeket átlátta tisztán. Azt tudta, hogy érzelmek vannak a férfiban iránta, de sokszor elnyomta őket, mert az akaratát nem befolyásolhatta senki. Nem tudott együttműködő lenni. Csak az ő akarata számított, hogy jó e az másnak az a férfit nem érdekelte. A nőt is lenyomta, és nem vette számba egyáltalán, pedig tudta, hogy okos nő és sok mindenre nem lehet már rávenni, mint az elején. Ebből adódtak a veszekedések, amelyek sűrűn bekövetkeztek az utóbbi két évben.
A nő sokszor elgondolkodott, hogy miért ilyen hülye, hogy miért nem fejezi már be a férfival, hiszen olyan sok rosszat tett már vele, hogy az egekbe kiáltott, de nem tudta elengedni, annyira szerette. Annyira mély volt az érzés, ami nem engedte, hogy a férfi nélkül létezzen. Jó is annak, aki nem szeret ennyire! Gondolta ezt sokszor, amikor szenvedett és a döntéstől, hogy folytassa e a férfival, vagy engedje el végleg. Egy pár hétig bírta, de megint feltört az érzés, ami olyan erővel hatott rá, hogy nem tudta elkerülni ne beszéljen a férfival. Ez többnyire egyszerre következett be, mert a férfi is akkor hívta, amikor a nő akarta, így a férfi előbb hívta, ezt a legutolsó hívást kivéve, mert most a nő hívta a férfit. Érezte, meg kell tennie.
Másnap reggel hívta a férfi.
- Ne haragudj, nem tudtalak hívni, nem jó a kocsi és azt sem tudom miből csináltatom meg. A telefonom is elromlott.
- Kicsörgött mikor hívtalak és smst is írtál róla, akkor hogy romlott el? De van másik telefonod, azt mondtad megadod a számát.
105
- Adott az unokahúgom egy telefont kölcsön, abba tettem át a simet. A másik telefonomnak nem jó a töltője, nem tudom tölteni, hiába adom meg a számát.
- Tegnap előtt még jó volt, a mikor mondtad megadod a másik telefon számát. Azóta romlott el a töltője?
- Rossz volt már, de azóta nem tudom tölteni sem.
Hírtelen megcsörrent a másik telefonja hangja a beszélgetésük közben.
Ilyenek voltak Isten segítségei végig az évek alatt mutatta a nőnek, hogy a férfi mikor hazudott. Így a nőnek mindig megmutatta az igazságot.
- Várj egy pillanatra, majd visszahívlak, mert a fiam hív a másik telefonon. – mondta izgatottan a férfi és letette a telefont.
De nem hívta aznap és másnap sem. A nő elgondolkodott, hogy higgyen e továbbra is neki, vagy végleg zárja le. Nem megy ez a férfi részéről. Elég neki, ha néha hallja a nő hangját és éli az életét, csak a nő meg legyen neki. Embertelen, kegyetlen dolog így kihasználni egy másik ember érzését. A nő tudta ezt.
Egész nap azon gondolkodott mitévő legyen. Döntést olyan nehéz volt meghoznia.
Este kicsi fehér mécsest gyújtott és Istenhez imádkozott, csak úgy állva a mécses előtt. Kérte Istent, hogy legyen az akarata szerint, mi legyen a szerelmükkel. Istennek ajánlotta fel megoldásra. Lenyugodott és elaludt. A gondok ellenére, a szerelem zaklatott érzelmi hullámai ellenére jól tudott aludni. Nagyon ritka volt, amikor eszébe jutottak az emlékek jók is rosszak is, amik felzaklatták és nem tudott sokáig elaludni mikor lefeküdt, de meg tudta magának magyarázni, hogy nem most kell megoldani ezeket és utána el tudott aludni. Igaz, reggel fáradtan, összetörten ébredt, de lassan elmúlott a délelőtt folyamán az is.
Másnap hívta a férfi.
- Vártam, hogy hívsz az este. – mondta a nő.
- Sokáig beszéltem a fiammal. Meg aztán, gondolkodtam a kettőnk dolgáról és majd akkor leszünk együtt, ha én akarom. Megyek olaszba és megyek Afrikába.
A nő beidegesedett és azt mondta neki, akkor menjen. Kicsit csúnyábban mondta, elküldte a francba és letette a telefont. Ebből elég volt, nincs tovább, meddig akar még ez velem szórakozni. Végleg eldöntötte, hogy befejezi vele. Minek erőltesse, ha nem akarja a férfi a közös életet. Ha szeretné, akkor nem csinálta volna vele ezt éveken keresztül. Maradjon magának. Élje az életét.
Felindultságában még írt neki egy smst, hogy az ő életét a továbbiakban nem manipulálhatja a férfi, sohasem szerette, mert, normális ember, aki szeret, az így nem bánik, mint ő vele. Megírta neki, hogy nem kell neki többet a férfi és a pénzét fizesse vissza, mert feljelenti, nem ússza meg. Isten úgy adja neki vissza, amit vele tett, ahogy megérdemli, mert visszakapja az biztos.
106
Menjen Afrikába, majmok közzé, mert odavaló és utálja. Megírta, hogy nem kapott hat év alatt szerelmet, elhanyagolta a férfi. Megcsalta többször. Morzsákat hintett neki és csak a pénzt kérte. Ez nem szerelem a férfi részéről. Többet nem tűri, hogy semmibe vegye és kénye, kedve szerint azt tegye vele, amit akar. Elküldte.
A férfit ezután letiltotta mindenünnen. Ezután a férfi többet nem kereste. Látta volna, ha hívja, mert akkor is jelezte a telefonja a hívást, ha le volt tiltva, tapasztalta már.
Teltek a hetek, a férfi nem jelentkezett. Az ötödik hét után a nő feloldotta a tiltást mindenünnen.
A facén a férfi hetek óta nem volt fent. Ilyen még nem volt, mióta ismeri. De nem törődött vele. Nem is ment az oldalára többet, nem akarta látni.
Abból tudta, hogy szinte naponta tett fel a férfi magáról képet. Most egy hónappal előtte tett fel csak, ahol zenélt. A nőnek feltűnt, gyűrű van a jobb keze gyűrűsujján a férfinak. Megnősült, gondolta a nő.
Sosem volt gyűrűje, ezt maga mondta a férfi a nőnek, korábban, mert nem szereti hordani.
Nagyon, meglepődött, mikor meglátta, kicsit fájt is neki a lelke, de elhessentette. Lehet nem nősült meg csak a maga örömére vette. De miből? Mert sosem volt pénze.
Érdekes gondolatok jöttek fel a nőben. Vagy akkor is kért tőle, mikor volt neki?
Valószínű. Mert egy pár ilyen már az évek alatt beigazolódott. Isten segített, hogy a nő megtudja az igazat.
Élte a nő is az életét. Elég sűrű programok és megoldandó feladatok vártak rá.
A fia és az unokája adták az erőt neki, és az örömet az életében, de a szívfájdalom a lelkében mindig jelen volt.
Tudta, hogy elkíséri a sírig ez a szerelem.
Nagyon nem akart belemerülni már az érzésekbe, hagyta, hogy lecsituljanak benne, de időnként olyan erővel tört rá a szerelem fájdalma, hogy nem tudta kivédeni.
Megrohanták az emlékek, ekkor a szép emlékek jöttek, az volt a legfájdalmasabb, ilyenkor csak feküdt, mint egy fadarab és várta, hogy csendesüljön benne és elmúljon ez a kín.
Olyankor nagyon hiányzott neki a férfi. Aztán eszébe jutott, miket tett vele és még jobban fájt, de ez a csalódás fájdalma volt.
Titokban még reménykedett, hogy a sors odavezeti a férfit hozzá és együtt élik le az életüket és végre a karjaiba zárja, de hitt is benne, meg nem is.
107
Sokszor azt kívánta bár sohasem ismerte volna meg az igaz szerelem érzését. Máskor meg örült, hogy átélhette ezt a világon legcsodálatosabb érzést, amit adhat az Isten.
Vágyott egy szerető férfira, aki nagyon fogja szeretni, és akit ő is tud szeretni, mert a fejében az is megfordult, hogy esélyt ad még magának a boldogságra mással, de a szíve még nem gyógyult ki a szerelemből és nem tudta, hogy képes lenne e mást szeretni.
Nem csaphat be senkit, mert nem szabad más érzéseivel játszani.
Pedig sok jelentkező lett volna ismerkedtek vele a facén sokan, de mindet elutasította. Nem állt készen még egy új kapcsolatra. Olyan ember volt, aki egyet tud szeretni igazán, számára más nem létezett.
Ha egyedül kell leélni az életét abba is beletörődött. Néha kitört belőle, hogy nem élheti le az életét, búskomorságban, megkeseredve egy elmúlt kapcsolat romjain ülve.
Esélyt kell adnia magának egy új szerelemre. Kérte Istent segítsen, legyen akarata szerint. Ha ad neki még egy igaz, hű szerető társat, akit ő is tud szeretni, elfogadja.
Hogy mit hoz majd az élet, azt a sors hozza.
Egyelőre úgy döntött, éli az életét, megpróbálja örömmel élni, hiszen ott vannak a barátai, akikre mindig számíthat, majd csak meggyógyul a lelke.
Ha meg Isten azt adja, hogy az ikerlángjával éljen, akkor úgy lesz.
Hogy vége van e? Az ikerláng szerelemnek soha sincs vége. Isten örökre adta!
Az égben kötettett és soha nem lesz vége, akkor sem, ha az ikerlángok nem élnek együtt és a fizikai síkon elszakadnak egymástól, de lélekben soha sem, mert olyan isteni szál köti őket össze, ami eltéphetetlen.
Álmukban a lelkük időközönként találkozott. Ott szerették egymást, ölelték egymást, és a férfi megsimogatta a nő fejét és azt mondta.
- Ha tudnád, hogy mennyire szeretlek!
A nő ébredés után is érezte a férfi szerelmét.
Ült a tó partján, magányosan, és úgy, de úgy fájt a szerelem a lelkében. Csak úgy magának tette fel a kérdést, halkan, suttogva, megadva rá a választ.
- Igaz szerelem volt? Nekem az volt.
Hiába jelenne meg férfi az életében, tudta, soha többet senkit nem tudna szeretni.
Egyszer, csak egyetlen egyszer van az ember életében igaz szerelem, amit nem élhet át többé senki mással.
Könnyei végig gördültek az arcán, siratta az elveszett boldogságot, amit felszárított a hajnali szél, megsimogatva fáradt arcát, mintha vigasztalni akarná.
108
Hogy találkoznak e még ebben az életben igaz szerelmével? Ki tudja?
Talán…, ha Isten is úgy akarja.
Érezte, hogy ez a szerelem lelkében marad örökre.
Volt egyszer egy szerelem, két ember igaz szerelme, ami örökre élni fog, itt, fent, mindörökké. Ámen!
Még mondani akart a férfinak egy utolsó reményt, de csak úgy magában mondta és képzelte el, amit a férfinak szeretett volna. Talán szavait nem kell elmondania és a férfi magától fogja tudni, hogy az útja csak a nőhöz vezetheti, hogy végre otthonra találjon lelkükben a boldogság.
A férfi ült az ágy szélén a nő elébe térdelt lehajtotta a fejét és a következő szavakkal szólt a férfihoz alázattal.
-Ez az asszony melletted állt mindig. Mindent megtett érted. Megbocsájtotta, ha bántottad. Azt is mikor megcsaltad. Mert akkor nem jutott eszedbe, hogy szereted. Ez az asszony várt rád türelmesen. Éveket várt, amíg te eldöntöd, hogy vele akarod az életet. És cserébe nem kapott csak szenvedést. Kihasználtad, sárba tapostad, nem tisztelted, nem becsülted, emberszámba se vetted, mert minden más fontosabb volt neked, mint Ő. Mégis szeretett.
-Te szereted- e ennyire? Te mit tettél meg érte? Ha Ő tette volna ezt veled, Te kibírtad volna? Azt a fájdalmat is, amit Ő élt át miattad?
Ugye nem mersz bele se gondolni, mert félsz, hogy nem bírnád ki még a gondolatát sem. De ez az asszony még mindig szeret, ennyi szenvedés után is szeret, amit te okoztál neki. Látod ez az igaz szerelem és nem a tied, mert félsz bevallani magadnak, hogy hányszor, de hányszor bántottad.
Hát légy bátor végre és vállald vele az életet, mert az élethez nagy bátorság kell.
És a boldogságot megélni is. Hatalmas erő az a legnagyobb, mit az ember valaha is átélhet. Most megmutathatod ki vagy. Igaz ember, vagy Isten előtt is fals és magad előtt is.
Legyen úgy, ahogy Isten akarja! Ámen!
Vége.
- Igen, jó igazad van, tényleg jó lesz, ha ketten csináljuk meg. Nekem is szép emlék az olaszban, ami volt. Milyen szerelmesek voltunk emlékszel? A múltkor mikor kint voltam nem mentem a parkunkba, mert ott csak veled vagyok, ha nem vagy velem, búsulni nem megyek.
Újra érződött a vibrálás közöttük. Az emlékek hevítették a szívüket, lelküket.
- A magánéletünk, hogy lesz?- kérdezte a nő. Mert tudod csak szoba, konyha van és nincs közte a kályhánál fal és ajtó sincs csak egy vastag ruha, ami lezárja.
- Azt én megoldom, hogy jó legyen. Elküldöm a barátjához a bátyámat.
- Ez nem megoldás. – mondta a nő. Nem tudjuk, akkor szeretni egymást, amikor akarjuk. Mást találjál ki.
- Építek egy szobát és fürdőszobát. Az lesz a mienk.
- Miből építed, mikor nincs rá pénzed?
- Majd lesz! Össze zenélem.
A nő tudta, hogy a férfi arra gondol, hogy majd a nő veszi kézbe a dolgokat, és ha annyira akarja a férfit, majd épít oda szobát, fürdőszobát a saját pénzén, hisz tudta a férfi, hogy öröksége lesz a nőnek.
- Rendben van, mert nekem nincs pénzem rá, mert az anyagi helyzetemet kell rendbe tennem abból, amit örököltem.
A férfi elhallgatott. Nem ezt szokta meg a nőtől. Még akkor sem, ha lassan több, mint egy éve nem adott neki pénzt, hiába kérte a férfi, arra hivatkozva, hogy nincs nekik mit enni. A nő nem küldött neki semmit. Igaz nem is volt neki miből. Sok volt a fizetni valója, mióta újra saját háza volt.
- Minden megoldódik majd, adja az Isten. – mondta kis idő múlva a férfi. hangjában kissé lehangoltnak tűnt.
101
- Ideges vagy még? – kérdezte a nő, mert a férfi egy nagyot ásított, észrevehetően ellazult a nővel való beszélgetése közben.
- Már nem, lenyugodtam. Jó hallani a hangodat!
- Pihenjél! Majd beszélünk! Én is pihenek. Örülök, hogy megtudtuk beszélni, hogyan legyen tovább.
Elköszöntek egymástól. Látszólag minden rendben volt.
A nő örül, hogy végre a férfi is benne van abban, amit beszéltek és elfogadta. Mivel olyan biztató volt a hangja a férfinak és nem érzett semmi árnyalatot a hangjában az ellenkezőre, így lenyugodott.
Gondolatban tervezte, mit hogyan fog tenni, ha ott lesz egy hónapig. Egyedül a házat nem akarta hagyni. Aztán kétségek is felmerültek benne, de nem akart szőrszál hasogatni, mert tudta az élet majd elrendez addigra mindent.
Lepihent és aludt két órát. Általában délutánonként, ha fáradtabb volt három órára is elnyúlt az alvás ideje.
Frissen, boldogan ébredt. Boldog volt, hogy nem kell tovább várnia és a férfival élhet, akit szeretett tiszta szívvel, még a hibái ellenére is. Tevékenyen töltötte az esti órákat. Este mindig a locsolásé volt a főszerep, mert a szárazság miatt locsolni kellett a virágokat, csemetefákat és a palántákat. Paprikát és paradicsomot minden évben ültetett. Fagyasztott is a koktél paradicsomból, annyit, hogy a következő érésig elég legyen az ételekbe.
Locsolás után ellazulva terült el a kerti padra. gondolataiban a férfi járt. Lelke lenyugodott, hogy milyen jó lesz vele élni, hiszen évek óta erre várt. Ölelni őt mindennap. Együtt köszönteni a hajnali fényeket és együtt integetni a lemenő napnak. Együtt örülni a mindennapoknak, és együtt nevetni, boldogan, mert a boldogság törékeny jószág és azzal jó megélni a pillanatot, akit szívéből szeret az ember. aki megtapasztalta, hogy milyen igazán szeretni valakit csak az tudja, aki nem élte át ezt az érzést nem tudja, milyen is az. A nő is vele élte meg a boldogságot, mert a lelke szerelemmel volt tele és mennyei érzését, vele élhette meg igazán. Mindig erre vágyott egész életében, hogy az igazit megtalálja és megadta a sors neki. Végtelenül boldog volt és várta a férfi hívását. Már nem érdekelte mi volt a múltban és mivel bántotta meg. Minden eltörpült. Feltétel nélkül szerette. Jól ismerte a lélek fájdalmát, amit ez a szerelem adott. Hiszen majdnem belehalt a bánatba, isten mentette meg az utolsó pillanatban. De már semmi nem számított, elmosódtak az rossz emlékek, csak a jelen számított, és a remény, hogy megcsillantotta magát a jövőbe tekintve. Nem is merültek fel kétségek benne, újra hitt a férfinak. A lelke végre levegőt kapott a hosszú hetek várakozása után.
Megcsörrent a telefon. A férfi kedves, búgó baritonjával szólalt meg.
102
- Aludtam két órát, és olyan nyugodtan aludtam, hogy beszéltünk. Várom, hogy együtt legyünk és veled ébredjek. Jó lesz, tudom, jó lesz.
- Én is aludtam, és én is jól aludtam. Örülök, hogy meg tudtuk beszélni és nemsokára együtt lehetünk.
- Én is örülök. Itt, majd rendbe tesszük a lakást, hogy élhetőbb legyen. Emlékszel, milyen jó volt olaszban? Sokat gondolok rá. Úgy elszaladtak az évek. Most érzem már, amikor lassan közeledek a hatvan felé.
- Ne törődj vele! Ad még az Isten sok szép évet nekünk! Hogy van a bátyád? És a szomszédoddal mi van? Meggyógyult már? Emlékszem nagyon humoros ember, jó volt vele beszélgetni.
- Már semmi nem a régi. A bátyám, mindennap megissza a borát, másképp nem bírja az életet. Meg Ő már nem tudja letenni az italt, túl régen iszik. A szomszéd beteg lett, elvitte a fia a kórházba, most elfekvőbe tették, nincs jól.
- Sajnálom, kedves ember volt, velem, mindig rendesen beszélgetett. Sokat nevettem. Emlékszel mikor nem akart vizet adni, mert olyan bogaras volt néha, ha nem volt jó passzban. Neked nem adott. Én mentem és nekem adott vizet. Nem tudott nemet mondani nekem. Néha még kicsit udvarolt is nekem. Mondta, ha neked nem kellek, majd ő el vesz feleségül. De tudom, hogy nem komolyan mondta, csak úgy viccből, de lehet, hogy volt ott egy kis érzelem is.
- Na, majd adtam volna én neki, hogy elvegyen tőlem. Nem maradt volna meg az utcában, de még a környéken sem.
- Vannak e zenéléseid? Mesélj magadról, mit csináltál, mostanában?
- Néha van, de olyan is, hogy mondják menjek, utána meg lemondják. Nagyon nehezen élünk, mert a bátyám segélyéből tengődünk. Nekem néha bejön, vigyek valakit a kocsival. Mindennap küzdelem a megélhetésért, alig van mit ennünk. A bátyám is negyven kiló, pedig etetem. Sokszor nem eszik semmit, csak iszik.
Elvagyok, csak Te hiányzol nagyon. Rossz volt nélküled, amíg nem hallottam a hangodat.
- Hamarosan együtt leszünk. Elintézem itt a dolgaimat és majd értem jössz.
- Még van, egy kis dolgom olaszban a fiamhoz kell mennem, mert ad néhány dolgot, azt intézem, elhozzam, a fiam segít benne. Júliusban megyek, így beszéltük meg. Gondoltam arra is, hogy elmegyek Afrikába hajóra zenélni. Te is velem jöhetnél. Elképzeltem, hogy fújná a szél a göndör hajadat. Velem lennél.
- Azt mondtad a bátyádat nem lehet otthagyni, amikor hozzám kellett jönnöd, most meg Afrikába akarsz menni. Most eltudod helyezni valahol? Mikor hozzám kellett volna jönnöd, akkor nem tudtad? Akkor ez csak kifogás volt, hiszen megmondtad, nem jössz a tehenek közzé, pedig azok csak a réten legelnek és nem az enyémek. Semmit nem kell foglalkozni velük.
103
A nőnek rosszul esett ez, nem tudott a férfin kiigazodni. Sokszor összevissza beszélt. Inkább az volt benne, hogy megszokta a városi életet és a szabadságát nem akarta feladni semmiért sem. Kételyek merültek fel a nőben, de a sorsra bízta nem kart tovább akadékoskodni, hagyta hagy történjenek a dolgok, ahogy kell nekik.
- De így nem megyek, hogy most megbeszéltük, hogy együtt folytatjuk az életünket. Nem kell elkeseredned, mert érezte a nő hangjában a lehangoltságot.
- Rendben van. Legyünk már végre boldogok, megérdemeljük. Mindketten sokat szenvedtünk, jár ez nekünk, ha Isten adta ezt a szerelemet. – mondta a nő, kicsit oldottabban.
- Mondj nekem valami szépet!- kérte a férfi a nőt. Mindig akkor mondta, mikor hallani szerette volna azt, hogy szereti. A nő ezt eleinte, nem tudta miért mondja a férfi, és jó történeteket mesélt neki. Aztán rájött mikor ezt kéri hallani akarja szereti e a nő.
- Szeretlek!
- Én is szeretlek!- felelte a férfi.
- Későre jár, majd beszélünk holnap. Beszélhetünk a facén is, ha akarod. – mondta a nő.
- Nincs internetem, de ha hazajön a szomszéd gyerek, akkor ott tudunk beszélni.
- Jelölj be, mert a tiltás miatt nem vagyunk ismerősök. – mondta a nő.
- Jó, bejelöllek. Jó éjt, drágám, szép álmokat!
- Neked is, aludj jól!
Másnap este a férfi hívta a nőt. Hangja már vidámabb volt, érződött a kiegyensúlyozottság benne.
- Beszéljünk kamerán! – kérte a nő. Felmegyek a facéra. Azzal letette a telefont.
A férfi is felment a facéra és bejelölte a nőt, a nő visszajelölte. Egy perc múlva ismét törölte az ismerősök közül a nőt a férfi. A nő nem tudta mire vélni. Írt nek, hogy fent van, üzenetben, de a férfi nem válaszolt. Megcsörgette telefonon a férfit. Visszahívta a férfi.
- Miért töröltél megint az ismerősökből? – kérdezte a nő. Mert láttam bejelöltél, és vissza is jelöltelek.
- Véletlenül rosszul kattintottam, mert amerikai és nem mindig tudom, hová kell kattintani.
- Igen, de visszajelölhettél volna ismét. Régóta kezeled a facét, nem hiszem, hogy ez volt a gond. Nem akarod, hogy ismerősöd legyek. Te tudod! Írtam neked nem válaszoltál. Jó lett volna kamerán beszélni. A nő gyanította, hogy a férfi valamit rejteget, azért nem akar kamerán beszélni. De hagyta, hagy mondja a hazugságait. Nem akart veszekedni vele.
104
- Nincs netem, azért nem tudunk beszélni. –mondta a férfi. Beszéljünk telefonon.
A nőnek ezek után nem sok kedve volt, mert nem szerette a hazugságait hallgatni.
Beszéltek még pár szót közömbös dolgokról, azután a nő elköszönt tőle.
Másnap a férfi nem hívta. A nő csörgette többször, de a férfi nem reagált rá. Ez ment másnap is. A nő megunta és írt neki smst. A férfi arra reagált és megírta a szerelőnél van, mert elromlott a kocsi. A telefonja is elromlott. Majd hívja a másik telefonról, ha hazaér, és megadja annak a számát is. A nő tudta, hogy két telefonja van, már két éve, hogy az újat megvette, de a számát mindig csak ígérte a nőnek, hogy megadja, de erre sosem került sor.
A nő várta, hogy este hívja, de nem hívta. A nőnek gyanús volt ez. Biztos valami nőnél van megint gondolta. A férfi nőfaló volt egész életében. A nő sokszor elgondolkodott azon, hogy képes e egyáltalán tiszta szívéből szeretni nőt, annyi alkalmi nője volt. Megszokta. Csak kihasználta a nőket, a szükségletét kielégítette és tovább állt. Szabadon, kötöttségek nélkül. A kapcsolatai is addig tartottak, amíg a gyerekei megszülettek, aztán tovább állt. Senkit nem szeretett. Milyen ember az ilyen? Férfinak nevezhető egyáltalán? A nő mérgében sokat szidta, annak ellenére tisztán látott egy idő után, bármennyire is nagyon szerette, de a tényeket átlátta tisztán. Azt tudta, hogy érzelmek vannak a férfiban iránta, de sokszor elnyomta őket, mert az akaratát nem befolyásolhatta senki. Nem tudott együttműködő lenni. Csak az ő akarata számított, hogy jó e az másnak az a férfit nem érdekelte. A nőt is lenyomta, és nem vette számba egyáltalán, pedig tudta, hogy okos nő és sok mindenre nem lehet már rávenni, mint az elején. Ebből adódtak a veszekedések, amelyek sűrűn bekövetkeztek az utóbbi két évben.
A nő sokszor elgondolkodott, hogy miért ilyen hülye, hogy miért nem fejezi már be a férfival, hiszen olyan sok rosszat tett már vele, hogy az egekbe kiáltott, de nem tudta elengedni, annyira szerette. Annyira mély volt az érzés, ami nem engedte, hogy a férfi nélkül létezzen. Jó is annak, aki nem szeret ennyire! Gondolta ezt sokszor, amikor szenvedett és a döntéstől, hogy folytassa e a férfival, vagy engedje el végleg. Egy pár hétig bírta, de megint feltört az érzés, ami olyan erővel hatott rá, hogy nem tudta elkerülni ne beszéljen a férfival. Ez többnyire egyszerre következett be, mert a férfi is akkor hívta, amikor a nő akarta, így a férfi előbb hívta, ezt a legutolsó hívást kivéve, mert most a nő hívta a férfit. Érezte, meg kell tennie.
Másnap reggel hívta a férfi.
- Ne haragudj, nem tudtalak hívni, nem jó a kocsi és azt sem tudom miből csináltatom meg. A telefonom is elromlott.
- Kicsörgött mikor hívtalak és smst is írtál róla, akkor hogy romlott el? De van másik telefonod, azt mondtad megadod a számát.
105
- Adott az unokahúgom egy telefont kölcsön, abba tettem át a simet. A másik telefonomnak nem jó a töltője, nem tudom tölteni, hiába adom meg a számát.
- Tegnap előtt még jó volt, a mikor mondtad megadod a másik telefon számát. Azóta romlott el a töltője?
- Rossz volt már, de azóta nem tudom tölteni sem.
Hírtelen megcsörrent a másik telefonja hangja a beszélgetésük közben.
Ilyenek voltak Isten segítségei végig az évek alatt mutatta a nőnek, hogy a férfi mikor hazudott. Így a nőnek mindig megmutatta az igazságot.
- Várj egy pillanatra, majd visszahívlak, mert a fiam hív a másik telefonon. – mondta izgatottan a férfi és letette a telefont.
De nem hívta aznap és másnap sem. A nő elgondolkodott, hogy higgyen e továbbra is neki, vagy végleg zárja le. Nem megy ez a férfi részéről. Elég neki, ha néha hallja a nő hangját és éli az életét, csak a nő meg legyen neki. Embertelen, kegyetlen dolog így kihasználni egy másik ember érzését. A nő tudta ezt.
Egész nap azon gondolkodott mitévő legyen. Döntést olyan nehéz volt meghoznia.
Este kicsi fehér mécsest gyújtott és Istenhez imádkozott, csak úgy állva a mécses előtt. Kérte Istent, hogy legyen az akarata szerint, mi legyen a szerelmükkel. Istennek ajánlotta fel megoldásra. Lenyugodott és elaludt. A gondok ellenére, a szerelem zaklatott érzelmi hullámai ellenére jól tudott aludni. Nagyon ritka volt, amikor eszébe jutottak az emlékek jók is rosszak is, amik felzaklatták és nem tudott sokáig elaludni mikor lefeküdt, de meg tudta magának magyarázni, hogy nem most kell megoldani ezeket és utána el tudott aludni. Igaz, reggel fáradtan, összetörten ébredt, de lassan elmúlott a délelőtt folyamán az is.
Másnap hívta a férfi.
- Vártam, hogy hívsz az este. – mondta a nő.
- Sokáig beszéltem a fiammal. Meg aztán, gondolkodtam a kettőnk dolgáról és majd akkor leszünk együtt, ha én akarom. Megyek olaszba és megyek Afrikába.
A nő beidegesedett és azt mondta neki, akkor menjen. Kicsit csúnyábban mondta, elküldte a francba és letette a telefont. Ebből elég volt, nincs tovább, meddig akar még ez velem szórakozni. Végleg eldöntötte, hogy befejezi vele. Minek erőltesse, ha nem akarja a férfi a közös életet. Ha szeretné, akkor nem csinálta volna vele ezt éveken keresztül. Maradjon magának. Élje az életét.
Felindultságában még írt neki egy smst, hogy az ő életét a továbbiakban nem manipulálhatja a férfi, sohasem szerette, mert, normális ember, aki szeret, az így nem bánik, mint ő vele. Megírta neki, hogy nem kell neki többet a férfi és a pénzét fizesse vissza, mert feljelenti, nem ússza meg. Isten úgy adja neki vissza, amit vele tett, ahogy megérdemli, mert visszakapja az biztos.
106
Menjen Afrikába, majmok közzé, mert odavaló és utálja. Megírta, hogy nem kapott hat év alatt szerelmet, elhanyagolta a férfi. Megcsalta többször. Morzsákat hintett neki és csak a pénzt kérte. Ez nem szerelem a férfi részéről. Többet nem tűri, hogy semmibe vegye és kénye, kedve szerint azt tegye vele, amit akar. Elküldte.
A férfit ezután letiltotta mindenünnen. Ezután a férfi többet nem kereste. Látta volna, ha hívja, mert akkor is jelezte a telefonja a hívást, ha le volt tiltva, tapasztalta már.
Teltek a hetek, a férfi nem jelentkezett. Az ötödik hét után a nő feloldotta a tiltást mindenünnen.
A facén a férfi hetek óta nem volt fent. Ilyen még nem volt, mióta ismeri. De nem törődött vele. Nem is ment az oldalára többet, nem akarta látni.
Abból tudta, hogy szinte naponta tett fel a férfi magáról képet. Most egy hónappal előtte tett fel csak, ahol zenélt. A nőnek feltűnt, gyűrű van a jobb keze gyűrűsujján a férfinak. Megnősült, gondolta a nő.
Sosem volt gyűrűje, ezt maga mondta a férfi a nőnek, korábban, mert nem szereti hordani.
Nagyon, meglepődött, mikor meglátta, kicsit fájt is neki a lelke, de elhessentette. Lehet nem nősült meg csak a maga örömére vette. De miből? Mert sosem volt pénze.
Érdekes gondolatok jöttek fel a nőben. Vagy akkor is kért tőle, mikor volt neki?
Valószínű. Mert egy pár ilyen már az évek alatt beigazolódott. Isten segített, hogy a nő megtudja az igazat.
Élte a nő is az életét. Elég sűrű programok és megoldandó feladatok vártak rá.
A fia és az unokája adták az erőt neki, és az örömet az életében, de a szívfájdalom a lelkében mindig jelen volt.
Tudta, hogy elkíséri a sírig ez a szerelem.
Nagyon nem akart belemerülni már az érzésekbe, hagyta, hogy lecsituljanak benne, de időnként olyan erővel tört rá a szerelem fájdalma, hogy nem tudta kivédeni.
Megrohanták az emlékek, ekkor a szép emlékek jöttek, az volt a legfájdalmasabb, ilyenkor csak feküdt, mint egy fadarab és várta, hogy csendesüljön benne és elmúljon ez a kín.
Olyankor nagyon hiányzott neki a férfi. Aztán eszébe jutott, miket tett vele és még jobban fájt, de ez a csalódás fájdalma volt.
Titokban még reménykedett, hogy a sors odavezeti a férfit hozzá és együtt élik le az életüket és végre a karjaiba zárja, de hitt is benne, meg nem is.
107
Sokszor azt kívánta bár sohasem ismerte volna meg az igaz szerelem érzését. Máskor meg örült, hogy átélhette ezt a világon legcsodálatosabb érzést, amit adhat az Isten.
Vágyott egy szerető férfira, aki nagyon fogja szeretni, és akit ő is tud szeretni, mert a fejében az is megfordult, hogy esélyt ad még magának a boldogságra mással, de a szíve még nem gyógyult ki a szerelemből és nem tudta, hogy képes lenne e mást szeretni.
Nem csaphat be senkit, mert nem szabad más érzéseivel játszani.
Pedig sok jelentkező lett volna ismerkedtek vele a facén sokan, de mindet elutasította. Nem állt készen még egy új kapcsolatra. Olyan ember volt, aki egyet tud szeretni igazán, számára más nem létezett.
Ha egyedül kell leélni az életét abba is beletörődött. Néha kitört belőle, hogy nem élheti le az életét, búskomorságban, megkeseredve egy elmúlt kapcsolat romjain ülve.
Esélyt kell adnia magának egy új szerelemre. Kérte Istent segítsen, legyen akarata szerint. Ha ad neki még egy igaz, hű szerető társat, akit ő is tud szeretni, elfogadja.
Hogy mit hoz majd az élet, azt a sors hozza.
Egyelőre úgy döntött, éli az életét, megpróbálja örömmel élni, hiszen ott vannak a barátai, akikre mindig számíthat, majd csak meggyógyul a lelke.
Ha meg Isten azt adja, hogy az ikerlángjával éljen, akkor úgy lesz.
Hogy vége van e? Az ikerláng szerelemnek soha sincs vége. Isten örökre adta!
Az égben kötettett és soha nem lesz vége, akkor sem, ha az ikerlángok nem élnek együtt és a fizikai síkon elszakadnak egymástól, de lélekben soha sem, mert olyan isteni szál köti őket össze, ami eltéphetetlen.
Álmukban a lelkük időközönként találkozott. Ott szerették egymást, ölelték egymást, és a férfi megsimogatta a nő fejét és azt mondta.
- Ha tudnád, hogy mennyire szeretlek!
A nő ébredés után is érezte a férfi szerelmét.
Ült a tó partján, magányosan, és úgy, de úgy fájt a szerelem a lelkében. Csak úgy magának tette fel a kérdést, halkan, suttogva, megadva rá a választ.
- Igaz szerelem volt? Nekem az volt.
Hiába jelenne meg férfi az életében, tudta, soha többet senkit nem tudna szeretni.
Egyszer, csak egyetlen egyszer van az ember életében igaz szerelem, amit nem élhet át többé senki mással.
Könnyei végig gördültek az arcán, siratta az elveszett boldogságot, amit felszárított a hajnali szél, megsimogatva fáradt arcát, mintha vigasztalni akarná.
108
Hogy találkoznak e még ebben az életben igaz szerelmével? Ki tudja?
Talán…, ha Isten is úgy akarja.
Érezte, hogy ez a szerelem lelkében marad örökre.
Volt egyszer egy szerelem, két ember igaz szerelme, ami örökre élni fog, itt, fent, mindörökké. Ámen!
Még mondani akart a férfinak egy utolsó reményt, de csak úgy magában mondta és képzelte el, amit a férfinak szeretett volna. Talán szavait nem kell elmondania és a férfi magától fogja tudni, hogy az útja csak a nőhöz vezetheti, hogy végre otthonra találjon lelkükben a boldogság.
A férfi ült az ágy szélén a nő elébe térdelt lehajtotta a fejét és a következő szavakkal szólt a férfihoz alázattal.
-Ez az asszony melletted állt mindig. Mindent megtett érted. Megbocsájtotta, ha bántottad. Azt is mikor megcsaltad. Mert akkor nem jutott eszedbe, hogy szereted. Ez az asszony várt rád türelmesen. Éveket várt, amíg te eldöntöd, hogy vele akarod az életet. És cserébe nem kapott csak szenvedést. Kihasználtad, sárba tapostad, nem tisztelted, nem becsülted, emberszámba se vetted, mert minden más fontosabb volt neked, mint Ő. Mégis szeretett.
-Te szereted- e ennyire? Te mit tettél meg érte? Ha Ő tette volna ezt veled, Te kibírtad volna? Azt a fájdalmat is, amit Ő élt át miattad?
Ugye nem mersz bele se gondolni, mert félsz, hogy nem bírnád ki még a gondolatát sem. De ez az asszony még mindig szeret, ennyi szenvedés után is szeret, amit te okoztál neki. Látod ez az igaz szerelem és nem a tied, mert félsz bevallani magadnak, hogy hányszor, de hányszor bántottad.
Hát légy bátor végre és vállald vele az életet, mert az élethez nagy bátorság kell.
És a boldogságot megélni is. Hatalmas erő az a legnagyobb, mit az ember valaha is átélhet. Most megmutathatod ki vagy. Igaz ember, vagy Isten előtt is fals és magad előtt is.
Legyen úgy, ahogy Isten akarja! Ámen!
Vége.
*****************************************
15.
A FÉNYEK SZERELMESE
 |
| Rell Kata |
Rell Kata (Rell
Jakabné, Ament Katalin) vagyok.
Textilképeket készítek, és verseket írok.
Diósberényben születtem, de az
élet Szekszárdra sodort. Itt élek már 50 éve.
Itt érettségiztem a Közgazdasági Technikumban és
családom, munkám is ide
kötött. Sok egyéb
elfoglaltságom mellett is mindig szerettem valamit
kreálni,
alkotni. Kötöttem, horgoltam, hímeztem, varrtam.
A rajzolás, festés nem volt jellemző rám. Nyugdíjas
koromban ért utol a késztetés, hogy textilképeket
készítsek.
Rell Kata: Szárnyalás-lebegés.
*****************************************
16.
RENDHAGYÓ VERSEK
Krivák –Móricz Judit: Gyáva ember (haiku)
A gyáva
ember
mondja...,,
hogy ALÁZAT
.....GYALÁZAT
2023.10.20
……………..
Demeter Julianna: Kedd (eszperente verse)
Reggelre, keserves,
ketrecembe, beterel,
befed, bereteszel,
bekebelez, lenyel.
megreked, beleejt,
mereven beletesz,
bekeretez.
Elrejtve, felejtett,
lehetetlen, ne keress,
sebesen, sebzett, veretes
versekbe helyez.
Deresen, fejem felett
mereng, meredek
ereszeken, csepereg,
lepereg.
Reszket lelkem, selyem
fele, velem perel, felesel,
fellebbez, felment,
fellebbent, felemel.
Kezembe, ecsetet veszek,
felfeslett egeken belesek,
festett egem felett,
elvesztett helyeken kereslek.
Egyszerre, feldereng.
…………………….
Bartók
Ferenc: Az utolsó románc
Rosszul
végződött közöttünk
Az
utolsó románc,
Fejbe
vágtál egy lábassal
Le
is jött a zománc.
Kihívtad
a rendőröket,
És
szidtad az anyám,
Én
meg úgy megijedtem,
Hogy
tele lett a gatyám!
Gyorsan
elfutottam,
Vissza
sem néztem,
Most
meg itt vagyok bent
A
Béla-tér 4-ben
*****************************************
17.
NOVELLÁK – SAS ERZSÉBET
Sas
Erzsébet: Eskü a keresztnél
Abban az esztendőben 1957 – et írtak. Kálmán és Rózsika már egészen biztosan tudta, hogy nekik nem lesz igazi, nagy lakodalmuk, ahol az egész család összejön majd, meg a távolabbi rokonok, barátok, mert - ahogy Rózsika nagymamája mondogatta – nem olyan időket élünk.
Azon a napon, szürkésfekete felhők gomolyogtak, a szél is feltámadt, s amikor Kálmán délelőtt tíz órakor beállított a lányos házhoz, fekete öltönyben, a szülők azonnal tudták, valamit eltervezett a két fiatal. Rózsika is elővette féltve őrzött legszebb kosztümjét, és perceken belül ott álltak a szülők előtt. Kálmán, aki nem szerette a köntörfalazást, egy szuszra elmondta, mire készülnek.
„Tisztelettel bejelentem Önöknek, hogy menyasszonyommal, Rózsikával ma házasságot kötünk, már vár bennünket a városházán az anyakönyvvezető.”
Talán jól is jött Kálmán határozottsága, mert így mindenki „tartotta” magát. A szülők ebből a bejelentésből megtudták, hogy a két fiatal a hátuk mögött már bejelentkezett a hivatalba, s azt is, hogy nem várják el, nem igénylik, hogy ez a jeles nap bármilyen családi összejövetellel legyen megünnepelve. Rózsika édesapja bólintott, kezet fogott Kálmánnal, homlokon csókolta nagyobbik lányát, aki a szeme fénye volt. Édesanyja keresztet vetett rájuk és két könnycsepp jelent meg a szemében.
Rózsika sem így képzelte el ezt a napot. Gyermekkorában, no meg a gimnáziumban, sokat álmodozott erről a napról, a fiúról, aki az ő élete párja lesz, a fehér uszályos menyasszonyi ruháról, arról, hogy amikor kilép a templomból, mindenki ámulva nézi majd, s azt suttogják mögötte, „milyen szép sudár pár, és mennyire szeretik egymást!
2019.06.29.
18.KÖZÉLETI
RIPORTOK – WESSELY GÁBOR ROVATA
Életműve:
egy bútoripari cég
Betöltötte a 75. életévét dr. Márkus István, a szekszárdi bútoripar nagy öregje. Ipartörténeti szempontból is izgalmas pályát futott be. Cégét fia viszi tovább.
Visszavonult a szekszárdi bútoripar nagy öregje, dr. Márkus István. Két összecsengő szám: 75 és 57. Itt húzta meg a határt. Betöltötte a 75. életévét, és – kisebb kitérőkkel – 57 esztendőt töltött a szakmában. Már az aranydiplomáját is megkapta a soproni faipari egyetemen. Cégét fia viszi tovább, de a lánya is tulajdonosa a
vállalkozásnak, aki pedagógus.
– Hogyan lesz valakiből faipari doktor?
– Műszaki doktorátusnak nevezik ezt - mondja Márkus István. – A poliuretán formahab-technológia bevezetése a hazai bútoriparban.
 |
| dr. Márkus István |
– Hogyan lesz valakiből faipari doktor?
– Műszaki doktorátusnak nevezik ezt - mondja Márkus István. – A poliuretán formahab-technológia bevezetése a hazai bútoriparban.
Ez volt a disszertáció témája,
1982-ben. Már tíz évvel korábban, a szakmérnöki dolgozatomban is ezzel
foglalkoztam. Akkoriban nagy újdonságnak számított.
– Egy jófejű fiatalember miért pont a bútorgyártás iránt érdeklődött?
– Apám kiváló szekszárdi asztalosmester volt, a bátyám is, mielőtt tanár lett, asztalosként dolgozott, úgyhogy én is erre indultam el. Budapesten elvégeztem a faipari technikumot, Sopronban az egyetemet; 1966-os keltezésű a diplomám. Dolgozni már 1960-ban elkezdtem a győri Cardo bútorgyárban, de édesapám egészségi állapotának romlása miatt hazajöttem. A Szekszárdi Bútoripari Vállalat ösztöndíjasaként tanultam tovább.
– S amíg létezett a vállalat, ott dolgozott?
– Nem. Voltak kitérők. Üzemvezetőként kezdtem, aztán átmentem
– Egy jófejű fiatalember miért pont a bútorgyártás iránt érdeklődött?
– Apám kiváló szekszárdi asztalosmester volt, a bátyám is, mielőtt tanár lett, asztalosként dolgozott, úgyhogy én is erre indultam el. Budapesten elvégeztem a faipari technikumot, Sopronban az egyetemet; 1966-os keltezésű a diplomám. Dolgozni már 1960-ban elkezdtem a győri Cardo bútorgyárban, de édesapám egészségi állapotának romlása miatt hazajöttem. A Szekszárdi Bútoripari Vállalat ösztöndíjasaként tanultam tovább.
 |
| Wessely Gábor újságíró |
– S amíg létezett a vállalat, ott dolgozott?
– Nem. Voltak kitérők. Üzemvezetőként kezdtem, aztán átmentem
a TOTÉV- hez
szakipari főépítésvezetőnek. Rengeteg emlékezetes építkezés részese lehettem a
megyében: lakótelepek, áruházak, állattartó telepek, magtárpadlásos istállók.
Volt egy olyan kormányprogram 1968-ban, az új gazdasági mechanizmus idején,
hogy tíz év alatt 550 ezer lakás építendő az országban. Tulajdonképpen ez húzta
a bútoripart is, mert a lakásokat be kellett rendezni. Háromévnyi
építésvezetősködés után hívtak vissza a bútoripari vállalathoz, műszaki
igazgatói, főmérnöki beosztásba. Aztán, a hetvenes évek végén, elkezdtek
bevinni embereket „az életből” az államigazgatásba. Magyarul: olyan kollégákkal
igyekeztek feltölteni az apparátust, akiknek volt szakmai rálátásuk,
gyakorlatuk. Így tíz éven át, 1980-tól 1990-ig a megyei tanács ipari
osztályának vezetője voltam.
– A rendszerváltás után pedig saját céget alapított…
– Igen, 1990 végén, egy pesti és egy olasz üzlettársammal megalapítottam a Valum Kft-t, aminek, egy 1997-es átalakítást követően, egyedüli tulajdonosa lettem. Főleg bútorszerelvények forgalmazásával foglalkoztunk, magas színvonalon. Ötször nyertünk vásárdíjat Sopronban. A gyártást, többnyire konyha és irodabútorok beépítését a fiam cége, az 1993-ban létrehozott Már-ker Kft. végezte. Akkor vettük a telephelyünket is. Az a kft. a válság előtti időszakban, két műszakban, ötven embert foglalkoztató vállalkozássá nőtte ki magát. De jött a gazdasági mélyrepülés, devizahitellel, kereslet-visszaeséssel, úgyhogy 2012-ben össze-vontuk a két céget; a Valum név maradt, a Már-ker megszűnt. Most 27 főt alkalmazva, lassan, de biztosan haladunk.
– Milyen érzés ennyi év után visszavonulni?
– Amikor 75 éves lettem, megköszöntöttek a gyerekek. Mondtam: akkor én is adok nektek egy kis ajándékot, a Valum Kft-t. Nem könnyen, de gyorsan hoztam meg a döntést. Naponta bejárok továbbra is, tanácsot adok, ha kérnek, de már nem szólok bele az aktuális ügyekbe. Sportolni, horgászni járok, sok időt töltök a feleségemmel, a két unokámmal és a barátaimmal. De mégiscsak ezen a faipari telephelyen vagyok a legszívesebben. Itt az egész életművem.
– A rendszerváltás után pedig saját céget alapított…
– Igen, 1990 végén, egy pesti és egy olasz üzlettársammal megalapítottam a Valum Kft-t, aminek, egy 1997-es átalakítást követően, egyedüli tulajdonosa lettem. Főleg bútorszerelvények forgalmazásával foglalkoztunk, magas színvonalon. Ötször nyertünk vásárdíjat Sopronban. A gyártást, többnyire konyha és irodabútorok beépítését a fiam cége, az 1993-ban létrehozott Már-ker Kft. végezte. Akkor vettük a telephelyünket is. Az a kft. a válság előtti időszakban, két műszakban, ötven embert foglalkoztató vállalkozássá nőtte ki magát. De jött a gazdasági mélyrepülés, devizahitellel, kereslet-visszaeséssel, úgyhogy 2012-ben össze-vontuk a két céget; a Valum név maradt, a Már-ker megszűnt. Most 27 főt alkalmazva, lassan, de biztosan haladunk.
– Milyen érzés ennyi év után visszavonulni?
– Amikor 75 éves lettem, megköszöntöttek a gyerekek. Mondtam: akkor én is adok nektek egy kis ajándékot, a Valum Kft-t. Nem könnyen, de gyorsan hoztam meg a döntést. Naponta bejárok továbbra is, tanácsot adok, ha kérnek, de már nem szólok bele az aktuális ügyekbe. Sportolni, horgászni járok, sok időt töltök a feleségemmel, a két unokámmal és a barátaimmal. De mégiscsak ezen a faipari telephelyen vagyok a legszívesebben. Itt az egész életművem.
*****************************************
19.
ESSZÉ
Nagy Vendel : MILYEN LEGYEN A KARÁCSONYUNK?
Már idős fejjel hallottam a mondást: csak egészség legyen, a többit megvesszük.
Ezt a szállóigét, ami lehet esetleg közhely is, egy gazdag ember mondta nekem, aki ismert is, sikeres is, és ami fő: tele van pénzzel. Talán ő még az egészséget is meg tudná venni, mert drága gyógyszerekre, vagy akár drága kórházakra is telik neki.
De... kedves barátaim, mi már tudjuk, hogy a legdrágább dolog számunkra az egészség, amit már kisebb-nagyobb mértékben elveszítettünk.
*
Szüleim
mindig mondták, vigyázz rá, mint a szemed világára, de kit érdekelt ez akkor. Most
meg már késő.
Végül
is, annak örülök, hogy nem érték meg a megvakulásomat, mert belebetegedtek
volna a tudatba. Mi
ikrek vagyunk a testvéremmel, de ő már eltávozott közülünk. Már drága szüleim
sem élnek. Én
mégis mindig a régi
 |
| Nagy Vendel |
velük töltött karácsonyokra gondolok.
Mára átértékelődött a világ.
Már vagy ötven éve történt, valamilyen súlyos betegségben
Mára átértékelődött a világ.
Már vagy ötven éve történt, valamilyen súlyos betegségben
feküdtünk ketten egy
ágyban, a nagy, magas lábon álló ágyban.
Láztól izzott az arcunk, nagy
csendességben és elesetten feküdtünk, tele piros pöttyökkel, apám rakta a
kályhára a fát, hogy nehogy fázzunk, és jó meleg volt a szobában. Anyánk főzött
a konyhában, és néha benézett ránk, hogy mi van velünk.
A fenyőfa feldíszítve állt az asztalon, alatta ajándék, tízévesek voltunk és mindketten egy repülőgépet kaptunk könyvek és egyebek között. Mindig mindenből egyformát, és mégis bármilyen kis jelből, de tudtuk, hogy melyik kié. Ezt a repülőt adtam most fiú unokámnak, aki kettő éves, és a repülő ötven, de olyan, mintha új lenne.
Nagyon vigyáztunk a könyveinkre és játékainkra.
Mi szófogadó gyerekek voltunk, soha nem kaptunk ki, de most mégis feltűnően jók lettünk. Édesanyánk kiment a dolga után a konyhába, és akkor édesapánk odaállt az ágyunk elé, és könnyes szemmel, halkan csak annyit mondott, talán csak magának, de én hallottam és még ma is a fülemben cseng: - De jó lenne, ha újra rosszak lennétek...!
Emlékszem, hogy ilyenkor barna papírzacskóban kekszet hozott nekünk, a kedvencünket, és akkoriban ez finom csemege volt, és mi boldogan rágcsáltuk a párnáink közt pihegve.
Ezek a szeretteim már régen nem élnek, de sokszor gondolok rájuk, és néha még örülök is, hogy nem érték meg a vakságomat, mert meghasadt volna a szívük.
Azóta már megértem gazdagabb, szebb, jobb karácsonyokat, de mostanában egyre jobban érzem azt, hogy az igazi ajándék a szülők féltése és szeretete. A legnagyobb érték, amit én már elfecséreltem, az egészség. Mindenki gondolkodjon el ezen, ez a történet mára már mesévé szelídült, és unokáimnak mesélem és ötven év múlva megnézném, hogy megvan-e még a repülőgép. Mindenkinek áldott karácsonyt kívánok. Vendi
2016. 12. 21.
A fenyőfa feldíszítve állt az asztalon, alatta ajándék, tízévesek voltunk és mindketten egy repülőgépet kaptunk könyvek és egyebek között. Mindig mindenből egyformát, és mégis bármilyen kis jelből, de tudtuk, hogy melyik kié. Ezt a repülőt adtam most fiú unokámnak, aki kettő éves, és a repülő ötven, de olyan, mintha új lenne.
Nagyon vigyáztunk a könyveinkre és játékainkra.
Mi szófogadó gyerekek voltunk, soha nem kaptunk ki, de most mégis feltűnően jók lettünk. Édesanyánk kiment a dolga után a konyhába, és akkor édesapánk odaállt az ágyunk elé, és könnyes szemmel, halkan csak annyit mondott, talán csak magának, de én hallottam és még ma is a fülemben cseng: - De jó lenne, ha újra rosszak lennétek...!
Emlékszem, hogy ilyenkor barna papírzacskóban kekszet hozott nekünk, a kedvencünket, és akkoriban ez finom csemege volt, és mi boldogan rágcsáltuk a párnáink közt pihegve.
Ezek a szeretteim már régen nem élnek, de sokszor gondolok rájuk, és néha még örülök is, hogy nem érték meg a vakságomat, mert meghasadt volna a szívük.
Azóta már megértem gazdagabb, szebb, jobb karácsonyokat, de mostanában egyre jobban érzem azt, hogy az igazi ajándék a szülők féltése és szeretete. A legnagyobb érték, amit én már elfecséreltem, az egészség. Mindenki gondolkodjon el ezen, ez a történet mára már mesévé szelídült, és unokáimnak mesélem és ötven év múlva megnézném, hogy megvan-e még a repülőgép. Mindenkinek áldott karácsonyt kívánok. Vendi
2016. 12. 21.
20.
ANGYALI AJÁNDÉK
Krivák-Móricz
Judit: Mi a legértékesebb ajándék?
A világra született két kis teremtmény; egy kislány és egy angyalka. A kislány egy igen szegény családba született és már volt neki sok kis testvérkéje. A szülők a maguk módján szerették is gyermekeiket, megtettek mindent, de a sok kínlódás és az élet gyötrődései miatt nem tudtak mosolyogni. A gyermekeik felnevelésére fordították minden erejüket.
Míg a mennyben is megszületett egy kis angyalka. A csepp teremtény igen szépnek találta az ő országát, és igen boldog lett volna, de hiába kérdezte a nagyobb és idősebb angyalokat, mi is lenne az ő feladata. A nagy angyalok azt mondták neki: menj és nézz körül a földön. Ott rengeteg a feladat, válassz magadnak egyet.
Aliz, a kis angyal lement a földre és igen
elszomorodott.Annyi
bajt és bánatot talált, hogy meg is ijedt tőle.
Egy idősebb angyal azt tanácsolta neki:
- Figyelj csak Alizka! Ez a sok baj és bánat nem a te feladatod egyedül. Azért vagyunk mi, idősebb angyalok, hogy a nagyobb bajokat mi segítsük orvosolni. Ha csak egy kis örömöt viszel valakinek, az is nagy segítség.
Lent a földön Andrea, a kislány nagy – nagy szegénységben cseperedett fel.
Nem volt egy új ruhája, cipője és a nagyobb testvérei által kinőtt ruhácskákban járt már az iskolába is.
Ebbe az iskolába járt a város egyik leggazdagabb családjának a kislánya is. Mindig szép új ruhákban jelent meg a tanteremben. A többi gyerek mindig irigykedve figyelte.
Betty, mert így hívták ezt a kislányt, nem igazán volt okos. S az ő szülei nem foglalkoztak vele, megvettek Bettynek minden játékot, csak ne kelljen foglalkozni vele. A sok játékkal akarták megvásárolni a szülői teendőik hiányát.
Sajnos Betty rosszul tanult. Míg Andrea volt az osztály legokosabb és legjobb tanulója. Betty szülei egy nap megkeresték Andrea szüleit és felajánlották, hogy ha Andrea tanítja Bettyt, akkor ők ennivalóval és ruhaneművel fizetnek a tanításért.
Alizka, az angyal kislány ezt mind végignézte fent, a felhők között.
Egy este Andrea már a lefekvéshez készülődött.
Nagyon el volt keseredve, nem elég, hogy annyi baj veszi körül, most még ezt a rossz természetű, dölyfös és gazdag lányt is neki kell tanítania. Ráadásul még egy mosoly sem hagyja el az arcát.
- Édes Istenem! - imádkozott este Andrea. - Legalább egyszer történne velem az életben valami jó! - Sóhajtott a kislány. Meghallotta ezt a kérést fent a mennyben Alizka, és már tudta is, hogy mi is lesz az Ő feladata! Nagyon megörült, hogy végre megtalálta azt a kis teremtést, akinek tud segíteni.
És láss csodát! Egyszer csak csodás fény ragyogta be az aprócska szobát, egy csepp kis angyallány jelent meg a nagy sötétségben!
- Hallottam a kérésedet! - mondta Alizka, a kis angyal. - Én pont annyi idős vagyok, mint te! Kicsi vagyok és még nem tudok sokat segíteni neked, de tudod mit, megtanítalak MOSOLYOGNI! - Nevette el magát Alizka. Mosolya beragyogta nem csak a szobát, de Andrea kis lelkét is egy életre. - Innen én leszek a te kis angyalkád, és ha valami bajod van, csak gondolj rám és én itt termek és ha tudok valamit segítek, de ha nem tudok, legalább neked adom a mosolyomat!!
Ettől a naptól megváltozott Andrea élete és már nem volt bánatos többé, hisz neki egy bájos kis angyallány vigyázott a lépteire.
Elment tanítani az osztálytársát Andrea. Az első találkozás egy kicsit félszegre sikeredett, de aztán a két kislány megismerte és elfogadta már egymást. Betty megtanulta tisztelni Andrea tudását és okos kis buksiját.
Egy nap megszólalt Betty:
- Tudod, tegnap kaptam megint új játékot a szüleimtől. Arra gondoltam, neked adom, mivel neked nincs játékod, és itt vannak az új ruháim is, ezek sem kellenek! Legyenek a tieid!
Ránézett Andrea Bettyre és így szólt:
- Én vagyok a világon a leggazdagabb kislány!!
- Ugyan már, ne butáskodj! - szólalt meg Betty. - Hogy lehetnél Te a leggazdagabb?
- Hát úgy - mesélte el Andrea -, hogy enyém a világ legértékesebb angyali mosolya!
Andrea elmesélte, mi is történt vele, Betty kikerekedett szemekkel nézte osztálytársát, nem akart hinni a fülének.
- És ez az angyalka vigyáz rám, és soha többé nem kell félnem és nem érdekes, hogy mások használt ruháját kell hordanom, én is megtanultam mosolyogni és már a szüleimet is megtanítottam erre, és a mi családunkban hiába van nagy szegénység, de van szeretet, nevetés és mosoly!
Én kaptam meg a világ legértékesebb karácsonyi ajándékát, egy igazi, valódi angyali mosolyt!
Egy idősebb angyal azt tanácsolta neki:
- Figyelj csak Alizka! Ez a sok baj és bánat nem a te feladatod egyedül. Azért vagyunk mi, idősebb angyalok, hogy a nagyobb bajokat mi segítsük orvosolni. Ha csak egy kis örömöt viszel valakinek, az is nagy segítség.
Lent a földön Andrea, a kislány nagy – nagy szegénységben cseperedett fel.
Nem volt egy új ruhája, cipője és a nagyobb testvérei által kinőtt ruhácskákban járt már az iskolába is.
Ebbe az iskolába járt a város egyik leggazdagabb családjának a kislánya is. Mindig szép új ruhákban jelent meg a tanteremben. A többi gyerek mindig irigykedve figyelte.
Betty, mert így hívták ezt a kislányt, nem igazán volt okos. S az ő szülei nem foglalkoztak vele, megvettek Bettynek minden játékot, csak ne kelljen foglalkozni vele. A sok játékkal akarták megvásárolni a szülői teendőik hiányát.
Sajnos Betty rosszul tanult. Míg Andrea volt az osztály legokosabb és legjobb tanulója. Betty szülei egy nap megkeresték Andrea szüleit és felajánlották, hogy ha Andrea tanítja Bettyt, akkor ők ennivalóval és ruhaneművel fizetnek a tanításért.
Alizka, az angyal kislány ezt mind végignézte fent, a felhők között.
Egy este Andrea már a lefekvéshez készülődött.
Nagyon el volt keseredve, nem elég, hogy annyi baj veszi körül, most még ezt a rossz természetű, dölyfös és gazdag lányt is neki kell tanítania. Ráadásul még egy mosoly sem hagyja el az arcát.
- Édes Istenem! - imádkozott este Andrea. - Legalább egyszer történne velem az életben valami jó! - Sóhajtott a kislány. Meghallotta ezt a kérést fent a mennyben Alizka, és már tudta is, hogy mi is lesz az Ő feladata! Nagyon megörült, hogy végre megtalálta azt a kis teremtést, akinek tud segíteni.
És láss csodát! Egyszer csak csodás fény ragyogta be az aprócska szobát, egy csepp kis angyallány jelent meg a nagy sötétségben!
- Hallottam a kérésedet! - mondta Alizka, a kis angyal. - Én pont annyi idős vagyok, mint te! Kicsi vagyok és még nem tudok sokat segíteni neked, de tudod mit, megtanítalak MOSOLYOGNI! - Nevette el magát Alizka. Mosolya beragyogta nem csak a szobát, de Andrea kis lelkét is egy életre. - Innen én leszek a te kis angyalkád, és ha valami bajod van, csak gondolj rám és én itt termek és ha tudok valamit segítek, de ha nem tudok, legalább neked adom a mosolyomat!!
Ettől a naptól megváltozott Andrea élete és már nem volt bánatos többé, hisz neki egy bájos kis angyallány vigyázott a lépteire.
Elment tanítani az osztálytársát Andrea. Az első találkozás egy kicsit félszegre sikeredett, de aztán a két kislány megismerte és elfogadta már egymást. Betty megtanulta tisztelni Andrea tudását és okos kis buksiját.
Egy nap megszólalt Betty:
- Tudod, tegnap kaptam megint új játékot a szüleimtől. Arra gondoltam, neked adom, mivel neked nincs játékod, és itt vannak az új ruháim is, ezek sem kellenek! Legyenek a tieid!
Ránézett Andrea Bettyre és így szólt:
- Én vagyok a világon a leggazdagabb kislány!!
- Ugyan már, ne butáskodj! - szólalt meg Betty. - Hogy lehetnél Te a leggazdagabb?
- Hát úgy - mesélte el Andrea -, hogy enyém a világ legértékesebb angyali mosolya!
Andrea elmesélte, mi is történt vele, Betty kikerekedett szemekkel nézte osztálytársát, nem akart hinni a fülének.
- És ez az angyalka vigyáz rám, és soha többé nem kell félnem és nem érdekes, hogy mások használt ruháját kell hordanom, én is megtanultam mosolyogni és már a szüleimet is megtanítottam erre, és a mi családunkban hiába van nagy szegénység, de van szeretet, nevetés és mosoly!
Én kaptam meg a világ legértékesebb karácsonyi ajándékát, egy igazi, valódi angyali mosolyt!
2009.12,
07,
*****************************************
21.
ADVENTI NOSZTALGIA
Demeter
Julianna: Gyermekkorom Adventje
 |
| Demeter Julianna: A Szent Család (akril |
*
Kint friss hó borította be a tájat. Fehér volt az udvar és fehér volt az út is. Ropogott a hó a késő délutánon hazafelé igyekvők talpa alatt. lassan, alkonyodott, aztán egyszerre sötét lett.
A tiszta, fehér hó sem ragyogott be már az ablakon. A szobát csak az öreg kályha repedésein kivillanó tűz fénye világította be. Ültem a jó melegben, befészkelődve Anyám ölében.
A család többi tagja még erre - arra, iskolában vagy munkában volt. Ültünk hát kettecskén és mivel Advent heteiben voltunk Anyám halkan énekelgetett. „ Menyből az angyal”, azután meg „Pásztorok, pásztorok” és így sorban az összes adventi énekeket.
A dalok szövege nyomán, gyermeki képzeletemben megjelentek a csordát őrző pásztorok, az angyal és Betlehem városa. Vártam, hogy megszülessen a Jézuska.
Annyi évtized távolából is, így Karácsony közeledtével, még ma is érzem annak a kis szobának a melegét, azoknak a téli, estébe forduló délutánoknak a meghittségét és titokzatosságát, a csodavárást, a várakozást.
***************************************** 22.
SZERKESZTŐI ÜZENETEK
Kedves
olvasók!
Bizonyára
észrevették/ észrevettétek, hogy ez a decemberi Magazin egy kicsit hosszabb
lett a szokásosnál. Alapvetően nem ez volt szándékomban, de úgy tűnik, hogy
a december hónap kitüntetett
helyet foglalt el olvasóink és szerzőink lelkiségében. Sok verset, elbeszélést
kaptam, amelyek témájában a
december ünnepei köré csoportosultak. Ezért
arra gondoltam, ha ennyire fontos sokunk számára az irodalmi jelenlét, akkor
igyekeznem kell olyan elvet követni, amelyben mindenkinek helye van ebben
közösségben. Minél többen legyünk
alkotó társak. A közösen átélt együtt gondolkodás többlet értéket állít elő, és
növeli belső értékeinket!
*Csomor
Heni segítő munkatársam jelezte, hogy a Magazinnal kapcsolatos észrevételeket,
megjegyzéseket az ö e-mail címére küldik/ külditek.
Arra
kérek mindenkit, hogy hozzám, a szerkesztői e-mail címemre ( veghelyo@t-online.hu) juttassák/juttassátok
el ezeket, mert érdemben engem érint, és az én kompetenciám az
ezekre való reagálás!
Köszönöm!
A szerkesztő..……………Ön
a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.
Jelentkezését,
hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím:
Véghelyi József - MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd Csapó Dániel utca 27.
…………...Aktív
segítségem is van: Csomor Henriett személyében
……...….E-mail:
mailto:veghelyo@t-online.hu
Telefon:
06-74-315-012 – naponta 14:00-tól 17:00 -óráig
illetve: irodalmimuveszetiujsag@gmail.com
….................…..Jelen
vagyunk a Facebookon is:
https://www.facebook.com/profile.php?id=100093636735452&__cft__%5b0%5d=AZUJiDsLPQdFF3A9USBPstlvEHwI-tWDc7qa6qSu8f1z03_IVu_pBlimZiipxbNvm8XALVvuSflNRqiRnzZCV2AJdlZ66KTU2639wQzLYys9lVTgtJ7oF-O3YIEKzyMm7kM&__tn__=-UC%2CP-R
………..................…
Magazinok
küldése: MINDENKI
MEGKAPHATJA SAJÁT EMAIL CÍMÉRE.
Kérje
a szerkesztőtől. A
MAGAZIN INGYENES.
…………………
Továbbá
tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük
a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók számára
készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek
elérhetősége a következő linkeken lehetséges:
http://megszolalok.blogspot.hu/
http://muveszetimagazin.blogspot.com
E két link közül valamelyiket kell betennie a böngészőbe! Ugyanaz a tartalom, csak aformában különbözik egymástól! ………………
A
lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás
szerzője felelős.
Köszönjük
a külső munkatársak közreműködését.
A
szerzői jogokat fenntartjuk.
Kérjük
jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti,
megmenti, bármikor elő veheti.
Van
olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsolva,
lapozható olvasmányt kapott. Így sem rossz!
Az
oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.
Az
esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.
………………Kedves
olvasóink !
Néhány
operatív információt kell megosztani Önökkel. Páran jelezték, hogy a színes
magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik meg, pedig a
régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs, ugyanis ugyanazon
az oldalon elérhető az összes többi is!
A
megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a
"Blogarchívum" felírat. Ez alatt különböző dátumok és hónapok
vannak, amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a
régebbi számokat. A háromszögekre kattintva "legördülnek" azok az
újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel. Most már csak ki kell
választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A háromszögre újból rákattintva
bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb újságot lehet kiválasztani olvasásra!
Mindenkinek jó olvasást, és jó szórakozást kívánunk:a Magazin külső és belső munkatársai! ........................................ Megszólalok
Művészeti Magazin, 1312 lapszám: 2023.
december…..............................…VÉGE
*****************************************
22.
SZERKESZTŐI ÜZENETEK
Kedves
olvasók!
Bizonyára észrevették/ észrevettétek, hogy ez a decemberi Magazin egy kicsit hosszabb lett a szokásosnál. Alapvetően nem ez volt szándékomban, de úgy tűnik, hogy a december hónap kitüntetett helyet foglalt el olvasóink és szerzőink lelkiségében. Sok verset, elbeszélést kaptam, amelyek témájában a december ünnepei köré csoportosultak. Ezért arra gondoltam, ha ennyire fontos sokunk számára az irodalmi jelenlét, akkor igyekeznem kell olyan elvet követni, amelyben mindenkinek helye van ebben közösségben. Minél többen legyünk alkotó társak. A közösen átélt együtt gondolkodás többlet értéket állít elő, és növeli belső értékeinket!
Arra kérek mindenkit, hogy hozzám, a szerkesztői e-mail címemre ( veghelyo@t-online.hu) juttassák/juttassátok el ezeket, mert érdemben engem érint, és az én kompetenciám az ezekre való reagálás!
Köszönöm! A szerkesztő.
Bizonyára észrevették/ észrevettétek, hogy ez a decemberi Magazin egy kicsit hosszabb lett a szokásosnál. Alapvetően nem ez volt szándékomban, de úgy tűnik, hogy a december hónap kitüntetett helyet foglalt el olvasóink és szerzőink lelkiségében. Sok verset, elbeszélést kaptam, amelyek témájában a december ünnepei köré csoportosultak. Ezért arra gondoltam, ha ennyire fontos sokunk számára az irodalmi jelenlét, akkor igyekeznem kell olyan elvet követni, amelyben mindenkinek helye van ebben közösségben. Minél többen legyünk alkotó társak. A közösen átélt együtt gondolkodás többlet értéket állít elő, és növeli belső értékeinket!
*
Csomor
Heni segítő munkatársam jelezte, hogy a Magazinnal kapcsolatos észrevételeket,
megjegyzéseket az ö e-mail címére küldik/ külditek.Arra kérek mindenkit, hogy hozzám, a szerkesztői e-mail címemre ( veghelyo@t-online.hu) juttassák/juttassátok el ezeket, mert érdemben engem érint, és az én kompetenciám az ezekre való reagálás!
Köszönöm! A szerkesztő.
.……………
Ön
a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: Véghelyi József - MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd Csapó Dániel
utca 27.
Telefon: 06-74-315-012 – naponta 14:00-tól 17:00 -óráig
illetve: irodalmimuveszetiujsag@gmail.com
https://www.facebook.com/profile.php?id=100093636735452&__cft__%5b0%5d=AZUJiDsLPQdFF3A9USBPstlvEHwI-tWDc7qa6qSu8f1z03_IVu_pBlimZiipxbNvm8XALVvuSflNRqiRnzZCV2AJdlZ66KTU2639wQzLYys9lVTgtJ7oF-O3YIEKzyMm7kM&__tn__=-UC%2CP-R
Magazinok küldése: MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT EMAIL CÍMÉRE.
Kérje a szerkesztőtől. A MAGAZIN INGYENES.
Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linkeken lehetséges:
http://megszolalok.blogspot.hu/
http://muveszetimagazin.blogspot.com
…………...
Aktív
segítségem is van: Csomor Henriett személyében……...….
E-mail:
mailto:veghelyo@t-online.huTelefon: 06-74-315-012 – naponta 14:00-tól 17:00 -óráig
illetve: irodalmimuveszetiujsag@gmail.com
….................…..
Jelen
vagyunk a Facebookon is:https://www.facebook.com/profile.php?id=100093636735452&__cft__%5b0%5d=AZUJiDsLPQdFF3A9USBPstlvEHwI-tWDc7qa6qSu8f1z03_IVu_pBlimZiipxbNvm8XALVvuSflNRqiRnzZCV2AJdlZ66KTU2639wQzLYys9lVTgtJ7oF-O3YIEKzyMm7kM&__tn__=-UC%2CP-R
………..................…
Magazinok küldése: MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT EMAIL CÍMÉRE.
Kérje a szerkesztőtől. A MAGAZIN INGYENES.
…………………
Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linkeken lehetséges:
http://megszolalok.blogspot.hu/
http://muveszetimagazin.blogspot.com
E két link közül valamelyiket kell betennie a böngészőbe! Ugyanaz a tartalom, csak a
formában különbözik egymástól!
………………
A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős.
Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.
A szerzői jogokat fenntartjuk.
Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor elő veheti.
Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsolva, lapozható olvasmányt kapott. Így sem rossz!
Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.
Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.
………………
Kedves
olvasóink !Néhány operatív információt kell megosztani Önökkel. Páran jelezték, hogy a színes magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik meg, pedig a régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs, ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az összes többi is!
A megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a "Blogarchívum" felírat. Ez alatt különböző dátumok és hónapok vannak, amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi számokat. A háromszögekre kattintva "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel. Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb újságot lehet kiválasztani olvasásra!
Mindenkinek jó olvasást, és jó szórakozást kívánunk:
a Magazin külső és belső munkatársai!
........................................
Megszólalok
Művészeti Magazin, 1312 lapszám: 2023.
december
…..............................…
VÉGE
