Megszólalok Művészeti Magazin

    MEGSZÓLALOK 

 Nagy Vendel szellemében 

 
 MEGSZÓLALOK MŰVÉSZETI MAGAZIN
2025. 07 hó – tizenötödik évfolyam, hetedik szám
Kulturális és szórakoztató folyóirat
Független, és ingyenes havi lap
Alapította Nagy Vendel 2011 - ben , elvi síkon
Szerkesztő: Véghelyi József 
 
*****************************************************

1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések
2.Évfolyam: 2012.  (1-tól a 6. számig)
 3.Évfolyam: 2013.  (1-től a 17. számig)
 4.Évfolyam: 2014.  (1-től a 24. számig)
 5.Évfolyam: 2015.  (1-től a 12. számig)
 6.Évfolyam: 2016.  (1-től a 12. számig)
 7.Évfolyam: 2017.  (1-től a 12. számig)
 8.Évfolyam: 2018.  (1-től a 12. számig)
 9.Évfolyam: 2019.  (1-től a 12. számig)
10.Évfolyam: 2020.  (1-től a 12. számig)
 11.Évfolyam: 2021.  (1-től a 12. számig) 
12.Évfolyam: 2022.  (1-től a 12. számig)
13.Évfolyam: 2023.  (1-től a 12. számig)
14.Évfolyam: 2024.  (1-től a 12. számig)
15. Évfolyam: 2025. július

 *
A Magazin kérhető saját e-mail címre is.
Fekete – fehér, és színes változatban is megtalálható a Facebookon és a blogoldalakon.
Magazinunk vakok számára is olvasható beszélő programmal, akadálymentes változatban.
A hangos versek meghallgathatók a YouTube oldalon.
A Magazin közvetlen linkje: http://megszolalok.blogspot.hu
*
A  Magazin megtalálható a MEK és az EPA  oldalain az Országos Széchenyi Könyvtár gondozásában a következő linken:
https://mek.oszk.hu/kereses.mhtml?dc_creator=nagy+vendel&dc_title=&dc_subject=&sort=rk_szerzo%2Crk_uniform&id=&Image3.x=0&Image3.y=0
*
Figyelem!
2018. júniustól egy új linken is elérhető a Magazin, azonos, változatlan tartalommal
de megújult külsővel amelynek a linkje:  http://www.muveszetimagazin.blogspot.com
* 
Nagy Vendel eddig megjelent E- könyvei a MEK oldalán kereshetők.
A verses kötetek szintén elérhetők pl.: www.mek.oszk./13500/13542
A  Magazin versei rádióban is rendszeresen hallhatók:
Radio Mozaik Sydney – Ausztralia
*
A szerkesztőség címe:7100. Szekszárd, Csapó Dániel utca 27
E-mail cím: veghelyo@t-online.hu
Telefon: 06-74-315-012 naponta 14:00 órától 17:00 óráig
 *****************************

 

 MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL  ÁLL ÖSSZE  AZ  ÉLET  EGÉSZE 

 

*****************************************

 SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL 

 

  1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK!
  2. FELLNER ISTVÁN: A FESTŐNŐ (novella)
  3. ÁRVAY MÁRIA: SZÓKÉPEK (életérzés)
      Halgass meg!
  4. A VILÁG HÁROM PERCBEN (gondolat-morzsák)
      Garamvölgyi Edit: Itthon és otthon.
  5. TALLÓZÁS VERSEK KÖZÖTT
      Bognár Papp Irén
      Kalocsa Zsuzsa
      Lengyel Zoltán
      Aurora Amelia Joplin
  6. ERDŐS SÁNDOR: RETTENET (novella)
  7. HAZASZERETET VERSEKBEN
      Tóth Enikő Enci
      Vincze D. Jutka (2 vers)
      Kalocsa Zsuzsa
      József Tibor
  8. AUSZTRÁL KAPCSOLATOK
      llosvay Gusztáv levelei
  9. A.K. András:  A Rendszer (novella)
10. ANTOLÓGIA A MAGAZINBAN
      Lovag Dáma Nagy Cynthia  (vers)
      Aurora Amelia Joplin (fantázia novella)
      Klementné burza Mária (vers)
      Hegyaljai Tünde (festmény)
      Véghelyi József (műkritika)
      József Tibor (vers)
      Nagy Vendel (korrajz)
      Kálmán Ágnes (vers)
      Elter Istvánné (festmény)
11. BEMUTATJUK FELSŐ TAMÁS KÖLTŐT
      Rövid bemutatkozás és három vers
12. GUTI CSABA: NYÁRUTÓJA (novella)

13. BEMUTATJUK GULYÁS LÁSZLÓ FESTŐMŰVÉSZT

      Három festményének megjelenítése

14. NAGY VENDEL ÉLETE VERSEKBEN
      Sorozat (tizennyolcadik rész)
15. VÉGHELYI JÓZSEF: HAZAMEGYÜNK (elbeszélés)
16. VERSEK A SZERELEMRŐL…
      Szilágyi Anita
      Lovag Dáma Nagy Cynthia
      Szauer Gertrúd
17. KURUCZ ÁRPÁD: A FÜZET (novella)
18. VERSEKBE FOLYTOTT BÁNAT…
      Kuchta Csilla
      Engel Csaba
      Bihari Enikő
19. GARAJSZKI ROZIKA: ELSŐ NAP A MUNKAHELYEN  (novella)
20. MÁRKUS KATA: SZÜLETÉSNAP (realisztikus novella)
21. VERSEK  INNEN-ONNAN
      Aurora Amelia Joplin

      Reményi Tamás
      Szilágyi Anita
      W. Ábrahám Erzsébet
      Aurora Amelia Joplin
      Krivák-Móricz Judit
22. WESSELY GÁBOR – ANEKDOTÁK
      (Diákhistóriák)
23. SZERKESZTŐI ÜZENETEK

*****************************************

 1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK! 

Baráti látogatásra mentünk egy kisebb falucskába autóval, és megnyugtató látvány volt a szépen megművelt termőföldek sokasága. Ahol még nem aratták le az érett kalászokat, ott lehajtott fejjel szőke színre váltottak, várták az aratást, A kukorica és a napraforgók táblák haragos-zöld tengerként ringtak a lágy nyári szellőben.

Véghelyi József
szerkesztő

Piacjáró emberként kellemes látvány fogadott a pultoknál. Állítólag gyenge termés várható az idén, ami persze látható az árakban is, ám én inkább a bőséget láttam a gyümölcsök és a zöldségfélék között. Szemet gyönyörködtető a virágok szín kavalkádja és egyik-másik bódító illata. Szorgos háziasszonyok a ezekben az időkben javában gondoskodnak a téli gyümölcsbefőttek, savanyúságok eltevéséről
Szóval beköszöntött a nyár, július van, az év legmelegebb időszaka. Szent Jakab hava, a népi kalendárium szerint az áldás hónapja. Tudnunk kell, hogy ettől a hónaptól kezdve rövidülnek a nappalok. Szinte biztos, hogy az idén sem marad el az elviselhetetlen kánikula, a hőguták, s ha nem figyelünk oda, akkor a bőrünk leégése sem.
Akik megtehetik, azok a hegyekben, vagy valamelyik tenger partján töltik szabadságukat. De sohase felejtsük el, hogy igen sok honfitársunknak ez az időszak nem a pihenésre, kikapcsolódásra szánt idő, hanem éppenséggel a mezőgazdaságban, szolgáltatásokban végzet kemény munka elvégzése a feladata, akár kánikulában is!

A szerkesztő.

..............................

Nagy Vendel: LÁTÁSMÓDOM MEGVÁLTOZOTT

 

Olykor-olykor
Eltűnődöm a
Magyarok némely szaván,
Mikor a vak mondja,
Megnézem, s látom.
Képletes talán.
Hiszen

Nem vagyok vak,
Csupáncsak nem látok.
Micsoda különbség.
Ugye, csodáljátok?
Azt, hogy világtalan,
Szívből utáljátok.
Gyönyörű ez a nyelv,
Mindent kifejez,
Örömöt, bánatot,
Minden árnyalatot
Bátor, okos,
Bugyuta gondolatot.
Végül is belátod,
Lehet jó a meglátásod,
Akkor is, ha nem látod.
Reméljük, meglátod,
Ki maradt végül a barátod.
Visszatükröződnek benned
Az elmúlt világok.

 

2020. november 06.

*****************************************

 2. FELLNER ISTVÁN: A FESTŐNŐ (novella) 

 Az alkony utolsó cseppjei csorogtak bé az ablaktábla résein. A szobában fénysugár közepén fehér vászon vonaglott az éles fény alatt. A homályban kecsesen nyúló kézben villant az ecset, s oly lágyan, mint egy karmester...ejti...festék pacáit. A csend oly mély...a kíváncsiság is fél, ha partjára ér...nehogy zuhanjon. A lágy meleg úgy ölel, mint édesét a szerelem. Alig hallani, mit ró az ecset vásznára...

...megremeg a test ha indul a tett,
lassan vonagló képzelet,
ajkára tévedt fénysugár
áruld -

mit kérne ha mer,
e csodás ajak…- duzzadt -
lassan nyíló - mint rózsa ha él,
berebben az akarat,
kebléből indul
s a kar mi végrehajt
fehér vásznon...csodásat,
beleremeg a test
lelkéből fakadó...festék lehelet,
él mint a kívánság
mi áthatol - nem kihívás már a messzeség,
bölcsen hajol előtte,
te csodás vágy...
maga vagy a szerelem...

*

Az előugró alakban úgy feszül az akarat, szellemként hadra hívja a színeket. Lázban ég, szeme előtt már kész…a test, úgy adja át akaratát. Az ecset száll...sarokban ámuló szempár hallgatagon némán... Szisszen a némaság. Csitt...most ne! - hallatszik kérése…Előre lendülő kéz, bomlik a laza kabát, ..omlik a kebel...játszva türemkedve. Szép a látvány!  Nem csituló érzelmek hada kel hadra. Sepri a fényt színek orgiája mezítelen igazsága cseppen a vászon szűz fehérére…

…..

már nem fénytelen

lángol a test,

fényfüzér...feledett ma…

feledett álmok…

feledett lét…

csak a vászon él

ecset rongálta fehére,

halkan csobban a hév…

úgy bújik elő a kép,

szerelem oltárán a vágy…

csendben hangtalanul…

nem elveszve…

a szem szűken mereven

vásznon keresve képzetét,

...

s a mosoly úgy szakad fel

kebléből...

mint álma ha teljesül...

…

szép!!!

………………..

Huszár Boglárka: Lány portré- festmény

*****************************************

 3. ÁRVAY MÁRIA: SZÓKÉPEK 

(életérzés)

 

Hangulatok, érzések, szóképekkel ábrázolva - egyes szám, első személyben

 Hallgass meg!

 
1. Gyermekkor
 
Olvasni jó.
Felemelő érzés.
A szavak szárnyán repülök.
Számos élménnyel gazdagodhatok.
Aki lát, akadálytalanul hozzáférhet könyvekhez.
Aki nem lát?
Annak sem kell elkeserednie.
Igaz, eleinte bosszankodtam.
Könyvtárak, könyvesboltok ontják kínálatukat.
Nekem csak az illatuk, borítójuk jut.
Tartalmuk láthatatlan.

Árvay Mária

Nem férek hozzá.
De rossz!
Mások szabadon olvasgathatnak.
Csak éppen nincs kedvük hozzá.
Nem szeretik a könyvek birodalmát.
Aki meg vágyik rá, nem tehet semmit.
Mégsem kell feladni.
Aki nem lát, van lehetősége olvasni.
Vakok pontírásával Braille-könyveket.
Kicsi koromtól kezdve, gyakran meséltek nekem szüleim.
Az emberi hang szeretete ezért örökre velem marad.
Tehát, szeretem nagyon, ha felolvasnak nekem.
Kedvenceim - a hangoskönyvek.
Nyolc évesen hallgattam első könyvemet.
Akkor még kazettákon.
Micsoda élményt adott!
Mekkora izgalom volt a könyvtárat látogatni.
Rendszeresen felkeresni újabb kazettákért.
A vékonyabb könyvek kevesebb,
A vastagabbak több kazettára voltak felolvasva.
Dobozokban tárolták.
Volt súlyuk.
Aki személyesen járt könyvtárba, cipekedett.
Vidékre kipostázták.
Elmerültem a könyvhallgatásban.
Csak mi voltunk:
A magnó,
A felolvasó,
Meg én.
Időutazáson vettem részt.
A hangoskönyvek tanítottak, neveltek;
Azonban soha nem nevettek ki,
Türelmes tanítómesterek voltak.
Időnként a magnó bekapta a szalagot.
Jaj, vége az élvezetnek!
Előfordult, hogy beletöröltek a szövegbe.
Ez felingerelt.
Megszakadt az örömutazás.
Nyári szünetben,
Anyu munkahelyén,
A hangoskönyvek voltak állandó társaim, barátaim.
Fülhallgatós magnómat rengeteget hallgattam ilyenkor.
A könyvek szeretete a mai napig elkísér.
Olyan, mint másnak a kávé.
Nem tudok meglenni nélküle.
Ha nem olvashatok, hiányérzetem van.
Ürességet érzek.
Szükségem van lelki táplálékra.

 *
2. Felnőttkor
 
A technika nagy fejlődésnek indult.
A kazetták után CD-n jelentek meg hangoskönyvek.
Ma már ennek is vége.
Segítenek az okostelefonok, számítógépek.
Régen, a hangoskönyvek száma elmaradt a nyomtatott könyvekétől.
Ma, a hangoskönyvek mennyisége megugrott.
Hála, Nektek, Önkéntes Felolvasók!
A kínálat egyre bővül.
Csak úgy kapkodom a fejem.
Melyik könyvet is válasszam?
Ez is érdekelne.
Ezt is elolvasnám.
Most már csak egy kis szabadidő kellene!
Milyen könyveket szeretek?
Ahol sok a kaland, izgalom.
Lélekben fejlődik a szereplő.
Ha kiközösítik, mégis társaságra lel.
Ha lélekben tudok azonosulni vele.
Ha a könyv végén fáj az elválás.
 
Mindenkinek vannak kedvenc felolvasói.
Nekem is.
Nem mindegy, ki és hogyan olvas fel.
Sokat jelent a hangszín, az orgánum.
A nem túl gyors, mégis lendületes felolvasás.
Ne legyen halk, de ne is kiabáljon.
Könyvélményeimet sokszor a felolvasók kiválasztása határozza meg.
Persze, a fülszövegek is segítenek.
Közben megismerek új felolvasókat.
Ez is csodálatos érzés.
Azért, mert megszeretem az illetőt.
Újabb könyveket szeretnék meghallgatni Tőle.
A technikának köszönhetően, kapcsolatba is léphetünk egymással.
Olvasó - és felolvasó.
Micsoda remek dolog!
Megbeszélhetjük az olvasottakat.
Hiszen, az élmény közös!
Azé, aki felolvassa,
Azé, aki meghallgatja.
A történet kettőnk emlékezetében él tovább.
Mi, ketten, együtt éltük át az élményeket!
Egy kívülálló ezt nem érezheti át.
Mi, azonban, igen.
És még valaki, a könyv szerzője.
Hiszen, ő írta,
Nekünk ajándékozta.
Felolvasó - olvasó,
Mindketten kapunk a szerző lelkéből egy darabot.
Milyen érzés?
Ugye, nem mindennapi dolog ez?
A hangoskönyvek nagy utat tesznek meg.
A felolvasók otthonától ---
Az olvasók otthonáig.
Eljutnak hozzánk a szeretet szárnyán.
A technikus munkatársak is rengeteget dolgoznak ezért!
Hálás köszönet minden egyes felolvasott könyvért!
Mindegyik könyv gazdára talál.
Az a csodálatos, hogy sokszor a könyvek találják meg olvasóikat.
Ez az igazi találkozás.
Lehet, nem mindjárt a felolvasás pillanatában jön létre.
Esetleg később.
Előbb, vagy utóbb, mindenképp.
Az olvasói igények változnak.
Minden életszakasznak megvan a maga kívánalma.
 *
Minél többen olvasnak fel nekünk,
Annál gazdagabbá válhatunk lélekben.
Ha egy-egy felolvasó elhagy bennünket,
Mi is szegényebbek leszünk általa.
Maradjunk még sokáig együtt!
Mindössze ennyit kívánok!

*****************************************

 4. A VILÁG HÁROM PERCBEN 

(gondolat-morzsák)

 

Garamhegyi Edit: Itthon és otthon.

 

Vajon van-e még egy nyelv a világon, ami meg tudná különböztetni ezt a kettőt? És vajon hányan kerültünk mér olyan helyzetbe, hogy ez valóban kettévált bennünk?

Igen, nyelvtani szempontból valóban a mutató névmás két alakjáról, a közelre és a távolra mutató névmásról van szó, és nyilván ebből fejlődött ki az a két szívszaggató variáció. De mikor volt erre igény? Ha senki nem akarta volna használni, sosem jelenik meg a nyelvhasználók között. Mégis megjelent. Méghozzá egy olyan nyelvben, ami már így is képes otthonról hazafelé menni.

Garamhegyi Edit

Egy gyönyörű szikla tetején beszélgettünk Vadsuhanccal, 

fiatal táncos barátom most már örökre benne ragadt ebben 

a szerepben, és éppen valamilyen mélyenszántó 

filozófiai szempontból éppen összehasonlítottuk 

Magyarországot Ausztráliával, amikor kiesett a szájából az 

a mondat, hogy itthon ez így van, otthon meg máshogy. Nem 

is kaptuk fel a fejünket, pedig kellett volna. Mindketten 

értettük, melyik szó mit jelent. De olyan bensőséges vallomás 

volt, ahogy kibukott belőle. Ha valaki elmondja ezt a mondatot,

 nem kell megkérdeznünk, jól érzi-e itt magát. A különbség 

a távolságban van. A közelebbi az itthon, a távolabbi az otthon. Még tájnyelvi változata is van: idehaza és odahaza.
Ez a verzió még inkább leleplezi a két szó kapcsolatát: itt vagy ott és a hon, illetve ide vagy oda és a haza. Gyönyörű tükörképek. Nem teljesen helyettesíthetők be egymással, mert például azt mondjuk: gyere haza, sosem azt, gyere hon. Különös nyelv a miénk. Semmi nem véletlen benne, semmi nem ok nélkül születik meg, vagy felejtődik el. Ha jobban figyelnénk erre, nem a nyelvtant ismernénk meg, hanem a magyar lelket, a magyar gondolkodást, ami talán nem jobb és nem rosszabb, mint más népeké, de a nyelv, amin kifejezi mindezt, mégis különlegessé teszi. Csak jobban kellene vigyáznunk rá, többször kellene rácsodálkoznunk, mielőtt elveszítjük belőle azokat a szavakat, amikkel csodálkozni tudunk. Szókészletünk úgy változik, mint egy amőba, el-elveszít részeket önmagából és új részeket növeszt váratlan helyeken. Mindig ott, ahol szükség van rá. Mondhatjuk magunkat olyannak, amilyennek akarjuk, gondolhatunk magunkról, ami jólesik, de hogy valójában merre tart egy nép élete, azt megmutatja a nyelv, a szavak, amiket használ.

Szóval, csak figyeljük magunkat néha…

*****************************************

 5. TALLÓZÁS VERSEK KÖZÖTT 

 
Bognár Papp Irén: Nyár, nyár, tündér nyár!
 
Tűzfényben született a : Nyár
aromát-szín selyem ruhában,
a rét rubint rügyei közt suhant,
szikrázóan és sosem magában.
 

Mert vele repült illat, kacagás,
a gilicebokros kékzsályás mező,
tengerzöld szemével bámulta a tó,
s tarkavirágos lett a temető.
 
Kacéran lépett és mindig tovább,
megbolondította mindenki szívét,
napsugár szőtte vadrózsa haját.
Érzed-e csillagos csókja ízét?
 
Tudom, megcsalsz aranyseprűs banya!
Pár hónap és elrepülsz vidáman.
Sírhat utánad erdő, patak, tanya,
kifosztod a szívem és a házam!
 
Miért adtál pirinkó nefelejcset,
s rózsát, liliomot, s völgyek ezer virágját,
s röppentettél madárhadat az égnek,
ha elhervad a vágy, s véget ér az ének?
 
Nyár, tündér nyár, lelkeket bolondító!
Haldokló füvek bús illata száll,
vele repül egy pillangós-hintó,
s benne te; huncut, hazug, zsivány!

…………………..

 
Kalocsa Zsuzsa: Az idő
 
Az idő simogat két kezével,
ezüstös fénnyel, égi szenvedéllyel,
mikor az éj csak nekem dúdolgat,

a szívem varázsa a múltba ringat,
s átölel a friss hajnali illat,
elvarázsol a perc, s a pillanat,
boldogabb jövő hite, reménye,
és a holnapok igazi szépsége.
Hallom már a boldogság öröm szavát,
hiszem, hogy az élet mosolyog rám.
Bízom a fénylő csillagok állásában,
emberek élni akarásában.
Múlt árnyai lassan halványulnak,
rossz emlékek néha felvillannak.
Nem adok helyt a csábító szirénnek,
naponta hallom, hamis az ének.
Igazi harchoz a lélek ád erőt,
mert a lelki béke mindent legyőz,
s hittel alkothatok mindenkor csodát,
hogy a szavak igazzá váljanak,
s tapadjon az élet asztalára,
s gyógyírt adjon mindenki számára.

…………………….

 
Lengyel Zoltán: Ha jó a szó
 
Ha elindítod "gyermeked": a mondatod,
Ahol múltad, jelened és a holnapod,
Nagyon kérlek ne lehelj reá életet

Ha nem édes. maradjon csak képzelet...
 
S nézeted ne támogasd kusza szavaddal,
Mondatod kapuját ne nyisd ki ajkaddal.
Ha bizonytalan gondolatnak adsz teret,
A kimondott szót vissza szívni nem lehet.
 
Ne szórd szét mély némaságod az éterbe,
Halld a szélcsended, de ne tereld végletbe...
Eltűnhet a szó, s nem csilloghat a drága,
Ha a testben elvész a szív dobbanása.
 
Varázsolhatsz álmot, és annál is többet,
Világodban ezer mosolyt, és száz könnyet,
Őszinte érzést, kitörni vágyakozót...
Nagyon, nagyon kérlek téged, tiszteld a szót.

…………………..

 
Aurora Amelia Joplin : Harmatcseppek
 
Reggeli édes ébredés,

harmatos kis cseppként csendes,
fürdik a fény mind édesen
virágokon újra remél.
Napfény csókja most reád száll,
egy szív, mi szirmaidban él,
te őrzöd, míg a virág él -
lélek nem marad magánál.
Három virág összebújás,
a csend ölel, a szél beszél,
egy rég vágyott, tiszta remény
hajol feléd, mint vallomás.
 
2025.04.08.

*****************************************

 6. ERDŐS SÁNDOR: RETTENET 

(novella)

 
Már megint itt van. Hallgatja, ahogy végig csoszog a nappali padlóján a szürkületi homály szűrt fényében. Elbújik egy szegletben, ebben a börtönnek is beillő szűk fémdobozban. A doboz visszaveri a fényt, mint egy hatalmas tükör. Úgy is hívják egymás között a testvéreivel , „ A nagy tükör”. Nincs hová elbújjon, minden fal visszaveri a nappali tükörképét, és ahogy a tükörbe pillantott,

hirtelen valóra vált, amitől gyerekkora óta rettegett.

Erdős Sándor

Megjelent ő, a kegyetlen gyilkos. Rettenet futott át rajta, ahogy ezeket a hangokat hallotta. A múlt szebbreményű emlékei sem vigasztalták már. A beletörődés gonosz szelleme lett úrrá rajta.
Késő délután is megjelent, és három testvérével is végzett. Már csak hatan maradtak. Sohasem felejti el, ahogy a rém hatalmas vasvillájával testvérei testét széttépte. Ahogy a hatalmas villa áthatolt gyenge testükön, a belső részeik vörösen, lilán csorogtak szét a nagy tükör falain.
Már a múlt ködébe vész, ahogy a fagyos reggelt, válogatott forró vizes kínzások után a börtönükben virrasztották át. A jövő lehetséges képei azonban félelmetesebbek.
Újra hallja a borzasztó hangokat. Már itt is van. A mellette lévő testvére testét nyársalta át kaján vigyorral arcán. A szerencsétlen testét mohó ajkai közé vette, majd a szája szélén lecsorgó belsőségeket lenyalogatta.
Vajon rá mikor kerül sor? Nem tudta, de elöntötte a dermesztő belenyugvás érzése.
Hhjahh…. Nem könnyű a szilvás gombóc élete!
 
2021.12.09

*

*****************************************

 7. HAZASZERETET  - VERSEKBEN 
 

Tóth Enikő Enci: Nem felejtve...

 

Él a magyar nem felejtve,

Himnuszt halkan énekelve,

féltve mélyen hord egy álmot,

elnyerni a szabadságot!

Hisz felettünk még a fákon

lelkek lógnak fénysugáron,

majd a tömeg közé lőve

test fordult az anyaföldbe...

Ó, anyaföld, itt szült anyánk,

katona is volt még apánk,

rab magyarnak fáj a lelke,

e nap bizony énekelne.

Hozna szót és tiszta jövőt,

egyenlőséget, felnövőt,

hogy kik életük áldozták,

érezzék, él Magyarország!!

…………………
 

Vincze D. Jutka: Mi a haza?

 

Tavaszi zápor után az ázott föld,

és az út fölé hajló, virágzó akác illata.

Ahol aratás előtt a forró szélben,

tengerként hullámzik az érő gabona.

 

Más tájon, más a föld színe,

más szagú szelek kelnek, járnak arra,

másmilyen ott a kenyér íze,

másképpen zúg a templomok harangja.

 

Itt csupa szín a tavasz és az ősz,

télen hósapkát hord a Kékes és a Mátra,

erdőben bújik, mezőre fut az őz,

az alföldi rónán a szemnek nincs határa.

 

Ha elmész is visszavágysz oda,

mert más a szó a dal, más a tánc máshol.

A „máshol” az nem a haza,

minden emlék az anyaföldhöz „láncol”.

 
*
Vincze D. Jutka: Mond
 
…te ettél-e már pampuskát?
Fánktésztába forgatott bodzát,
vagy csak úgy a fáról tépett
fehér, illatos, édes akácvirágot?
Árokparton szedtél-e papsajtot?
Ötven fillérért,
vettél te is fagylaltot?
Gyerekkorodban neked is
a bogáncs volt a legód? Tudod,
az a szúrós és összeragadós.
Abból készültek a babaházikók.
Milyen színű volt a haja,
a te csutkababádnak,
vörös, barna, vagy talán sárga?
A pipacsok égő piros szoknyában,
balerinának álltak.
Lövöldöztünk meggymag puskákkal,
nyári estéken cserebogarat fogtunk.
Gondtalan gyerekkor…
azóta se volt olyan jó dolgunk.
…………………
 

Kalocsa Zsuzsa: Szárnyam lenne

 

Sok díszes tornyot láttam

más országokban járva,

ott éljek, arra nem vágytam,

nem csábított a pompa,

a gazdagságok sora,

fénylő, csillogó csoda.

Hazám képe elém tárult,

szívem is belefájdult.

 

Szárnyam lenne repülnék,

tán vonzana más vidék?

A magasból nézhetném:

milyenek az emberek?

Gyűlölnek vagy szeretnek?

Vajon boldogok lehetnek?

Egymáshoz kedvesek?

Éheznek-e a gyermekek?

Felettük az ég kék lehet?

Vajon talpuk alatt zöld a fű?

Hazájához mindenki hű?

……………………
 
József Tibor:
 
MOHÁCS KORONÁJA
 
M
I
N
D
Ö
M A GY A R O R SZ Á G
Ö
M I N D Ö R Ö K T Ő L  Ö R Ö K K É
K
É
MIÉRT MOHÁCS MIÉRT
MIÉRT  MINKET  MIÉRT  MINDIG  MIÉRT  MINDENÁRON
MIATYÁNK   OLTALMAZÓ   HARMATGYÖNGYE   ÁTÖLEL  CSENDBEN
MISE  ORATÓRIUMBAN  HŐSEINKÉRT  ÁLDÁSOS  CSELEKEDETEKÉRT
MÁRIA    ORSZÁGÁÉRT    HAJNALCSILLAGOK    ÁBRÁNDJA   CSENDÍT
MAGYAROK        OREMUS!        HAZÁNK        ÁZSIÓJA        CSILLÁMLIK
MEZSGYE                                      HARANGJA                                CSONKOLT
MEMENTÓ                                       HABITUS                                 CSATAMEZŐ
MÚZEUM                                         HISTÓRIA                             CSONTHALOM
MÉCSESEK                                    HATTYÚDAL                                CSAPÁSRA
MEDICINA                                          HERBA                                      CSELEKVÉS
 

Kaposvár, 2024. április, május

……………………

 

Zsigmond István: 56 emlékére - festmény

*****************************************

 8. AUSZTRÁL KAPCSOLATOK 

 

Ilosvay Gusztáv levelei

Adásnap: 2025.06.01
 
Az összetartozás napjára, vagy is köznyelvben Trianoni tragédiára emlékeztünk. A legjobb szó mit tudnék erre mondani, hogy méltóságteljesre sikerült. Alapvetően nagyon nehéz ujjat hozni egy olyan megoldatlan problémára mint Trianon. Mert a jogos csalódottságunk az Európai nagyhatalmak. és önmagunk cselekvésképtelenségben , mikor ki keltet volna állni egy emberként, hogy idáig és ne tovább. Megosztottak voltunk és cselekvésképtelenek. Nos ilyenkor van az, hogy majd az idő megoldja és, hogy így van az biztos hisz ahogy Vass Albert mondta „ A víz szalad de a kő marad” csak idő kérdése. Aztán természetesen színes volt mint mindig,  s gondolat ébresztő. Pl: Garamhegyi Edit Útravalója vagy a házasság problémáinak a kérdése XXI században .Mennyire segíti vagy támadja az házasság szentségét a modern társadalom. Szerintem remek program lett. Itt szeretném elmondani, hogy ha van valami észrevételed vagy ötleted írj nekünk nagy szeretettel várjuk a véleményeteket. Ne feledd vannak barátaink a Meseszó Egyesület és a Megszólalok internetes irodalmi magazin. 

Kapcsolj rá légy részese az adásnak, s ha tetszett osszad meg barátaiddal

Ilosvay Gusztáv

www.radiomozaiksydney.com.au
 

*

 Adásnap: 2025.06.08
 
Már megint a bőség kosarában turkáltunk. Néha magamat is megdöbbentem, hogy hogy tudok ( tudunk) összeszedni ennyi anyagot. S ami a lényeg, hogy ennyire színeseket. Persze most mondhatod, hogy a saját lovamat szidolozom de ha belehallgatsz akkor rájössz, hogy van abban valami amit itt leírok. Persze kellenek tehetséges kollégák akik hétről hétre hozzák a jobbnál jobb riportokat, hozzászólásokat, eseményeket, ami a nagyvilágban szerteszét történik. Nekem nagyon tetszett Czinege Noéminak ( felvidéki tudósítónk) őszintesége amikor rákérdeztem mit tud Trianonról. Érdekes volt a reakciója. Megemlíteném Garamhegyi Edit beszélgetését velem az Időskor kihívásai rovatunkban. Szerintem remek lett. De ez csak egy kis része mind annak amit ma hoztunk. Ja, amíg el nem felejtem. Ha Erdélyben jársz kérlek menj be Parajdra és támogasd őket hiszen most saját hibájukon kívül nagy bajba jutottak. Sajnos a sóbánya egy jó darabig megszűnik sóbányának lenni, ami Parajd turisztikai bevételének a nagy hányadát töltötte ki. Emberi hanyagság és nemtörődömség áldozata lett. Nagyon reméljük, hogy a szakemberek megtalálják a megfelelő megoldást a katasztrófa enyhítésére. Ne feledd a Meseszó Egyesület és a Megszólalok Internetes irodalmi magazin a barátunk és mi megosztjuk a barátainkat veletek. Ha tetszett az adás kérlek osszad meg az ismerőseiddel.
www.radiomozaiksydney.com.au
#radio #utravalo #hazassag
 

*

Adásap:2025.06.15.
 
Vadonat új programot indítottunk el Bobno Márk arboristával. aki bevállalt egy 10 részből álló programot, a favágástól a fa ültetésig és minden ami közben zajlik a fánál. Nagyon érdekes lett. Ami talán az egészben a legjobb, hogy jövő héten folytatódik. Amennyiben érdeklődsz a természet iránt és szeretnél kicsivel többet tudni mit ültessünk, hogyan nézzünk utána és mikor érdemes kivágni egy fát azt itt megtudhatod. Kérdéseket ide küldjétek: radiomozaiksydney@gmail.com Természetesen még nagyon sok minden elhangzott ma az adásban Pl: Garamhegyi Edit és jómagam az idős kor házasságon belüli problémáiról beszélgettünk. ( Megjegyzem már mind a ketten benne vagyunk a meglett korban) szóval a hozzászólások érdekesek. Természetesen folytatjuk jövő héten. Pár dolog kimaradt időhiány miatt, de azt hozzuk jövő héten. Ne feledd, hogy vannak barátaink akikkel szoros kapcsolatban vagyunk. Így a Meseszó Egyesület és a „Megszólalok” internetes magazin Véghelyi József főszerkesztő felügyeletével. Ha tetszett az adás kérlek osszad meg barátaiddal. Köszönjük!!
www.radiomozaiksydney.com.au

*

Adásnap: 2025.06.29
 
Számtalanszor elmondtam, hogy ragyogó kollégák, barátok, támogatók nélkül mi nem Lennénk sehol. Ahhoz, hogy egy ilyen színvonalú adást hétről hétre meg tudj csinálni kellenek lelkes emberek ki hozzák az anyagot legyen bár mi is. Persze az ajtót nyitva kell tartani azt mi meg is csinálunk vagy 33 éve. A témákat esetek 99%-kában a

szerkesztők válasszák ki maguknak és veszik, editálják és készre hozzák az anyagot. Így is heti minimum 20 óra mit foglalkozunk a rádióval. Persze mikor valamit szeretsz és hobbid, akkor az idő nem igazán egy tényező. Szinességét a vibrálását az esszék, remek gondolatok, ikrások, riportok hozzák. Valaki még az elején annyi évvel ezelőtt megkérdezte, hogy -Mikor kezdesz gondolkodni az új programról, a jövő hetiről?? A válasz rém egyszerű. Most, hogy írom ezt a kis bevezetőt, már azon filózom mit tegyek be a jövő héten. Ez egy meg nem szűnő alkotó munka. Köszönet a szerkesztőknek ki hosszú éveken keresztül ingyen bérmentve dolgoznak a rádió programért. Hálás vagyok nektek !!! Ha tetszett az adás akkor osszátok meg ismerőseitek között, barátaitokkal. Köszönjük
www.radiomozaiksydney.com.au

*****************************************

 9.  A.K. ANDRÁS: A RENDSZER 

(fantázia - elbeszélés?)

 
Az ember földalatti bunkerre számít, amikor az állambiztonságiak egyik legszigorúbban őrzött központjába tart. Nos, ennél nagyobbat nem is tévedhetne. A pedikűr, manikűr szalon igen impozáns helyiségeiben alig van vendég, mégis az igen drága, szinte megfizethetetlen szolgáltatásaira előre be kell jegyeztetni. A cél az lenne, hogy egyáltalán ne legyen vendég. Mégis, a felső tízezer igen kedvelt helyévé vált, hiába emelték meg az árakat irreális mértékben.

A.K. András

– Ki a célpont? Mindegy is, csak egy digitális igazolványféleségre vagy annak a másolatára, fényképére van szükségem, a többit megoldom.
– Ő lenne az. El kell takarítani végleg az útból. Jó lenne, ha pár napon belül már alulról szagolná az ibolyát.
– Nem, ezt ma már nem így intézzük. Az egy rendkívül rossz hatásfokú módszer és drágán fenntartható rendszer volt. Ma már nem elviszik az embert munkatáborokba, hanem elszigetelik, ellehetetlenítik az életét. Rendkívül gyors eredményeket lehet elérni vele és igen hatékonyan működik a rendszer.
– Azért fura, hogy erről ilyen nyíltan beszélsz.
– Nincs ebben semmi titok sem, pont így lehet megőrizni. Mert így az igazság elveszik az összeesküvés elméletek káoszában. Na nézzük csak kit hoztál nekem?
– Egy rendkívül veszélyes embert, egy gondolkodót.
– Igen látom. Nem néz tévét, nem hallgat rádiót és nem olvas újságot. Nem politizál, nem jár templomba, sem semmilyen szervezet összejövetelére. Nincsenek abnormális tulajdonságai, nem fogyaszt semmilyen drogot, sem alkoholt, nem dohányzik és nincsenek kényszeres, sem pedig megrögzött szokásai. A napi cukoradag fogyasztása is jóval az egészséges szint alatt van. Nincsenek birságai, nem hajt gyorsan és betartja a szabályokat. Teljesen normális életet él. Ez már önmagában is veszélyes. Viszont gondolkodik és ezeket meg is osztja. Már meg is van a gyenge pont.
– Ezeket mégis honnét tudod?
– Okos tévé, okos hűtő, okosóra, okostelefon, okos autó. Körbe van véve a mai ember mindennel, ami ellene dolgozik csak nem tud róla. Még a bankjegy, ami nálad van, az is nyomkövetőt tartalmaz. Mégis mit gondolsz, minek bele a fémszál?! Antenna barátocskám, antenna. A mozgásérzékelős lámpák? Tűzjelzők? Mindegyikben egy térfigyelő kamera van. De még a mosogatógéped is, a klímád, a villanytűzhelyed, de még a mikrosütőd is információ szerzésre van bekalibrálva. Ha ezt elmondod bárkinek, lapos föld hívőnek fog tartani. De minimum idiótának.
– Ez hihetetlen mennyiségű adat. Ki képes ezt átlátni?
– Senki, ha nincs szelektálva. Ezért van a digitális igazolvány.
– De hát nincs is digitális igazolvány!
– Tényleg? Azért, mert van a zsebedben egy semmire sem használható műanyag kártya, amit személyi igazolványnak hívnak az nem azt jelenti, hogy digitálisan nem létezik annak a klónja már évtizedek óta.
– Ez csupán összeesküvés elmélet.
– Na látod, ezért nem kell titkolózni se. Nyíltan tehet bármit az, aki a hatalom oldalán van. Akár még bankot is rabolhat és megússza. Ott az ötszáz milliárdos lopás példának, ami hivatalosan el lett sikálva és az ellenpélda is a Whiskys rablóval. Hány évet is ült?
– Ez belemagyarázás.
– Rendben. Mondok egy példát. Beszélsz valamiről, mondjuk egy villáskulcs alakú fogkeféről, amit rózsaszínben keresel. Mit ad Isten, két óra múlva bekapcsolod a laptopod és ahogyan felmész a netre, ezt dobja ki neked elsőnek. Vagy ha nincs számítógéped, napokon belül a postaládádban lesz a reklámújság, amiben rózsaszínű villáskulcs alakú fogkefe van akciósan csak neked, csak ma.
– Ennek mi köze az irataimhoz.
– Oh, nagyon is sok. Azon van egy számsor, mindegyiken van egy számsor. De abból is egy, annak is az utolsó négy számjegye a személyi számod. Az a tied és teljesen mindegy mi történik veled, az életed végéig a tied marad.
– Most mit csinálsz?
– Kiiktatom a célszemély elérhetőségeit. Elszigetelem a közösség többi tagjától. Első körben a közösségi oldalakon lekorlátozzuk a hozzáférését szinte mindenhez. Csak a saját oldalait hagyjuk meg, hogy kontroll alatt maradjon. Ezzel el lesz pár napig, míg rájön le lett korlátozva.
– De ez így gyanús lesz, vagy nem?
– Nem, mert nem teljesen tüntetem el. Csak nem engedek meg neki közzétenni semmit sem a saját oldalait kivéve. Sem pedig hozzászólásokat írni, mondjuk ez utóbbit csak részlegesen függesztjük fel így kikezdve a szavahihetőségét. Második körben, lelassítjuk az üzenet küldéseket az ő profiljánál.
– Vagyis bárki küld neki bármit, az olyan mintha átment volna.
– Pontosan. Át is megy, de van, hogy egy-két hét késéssel, akkor is a spamba kerül. Az a mai felgyorsult világban vágod mit jelent? Mintha csak meghaltál volna! Harmadik körben átprogramozzuk az őt körbevevő embereket.
– Hogy mit csinálunk?!
– Megváltoztatjuk a gondolkodásmódjukat és unszimpatikussá tesszük a célszemélyt. Hogy mennyire, az azon múlik mégis mennyire akarod ellehetetleníteni?
– Teljesen!
– Mégis minek? Nem egy politikusról van szó, csak egy sima gondolkodóról. Nem vértanút akarunk, hanem egy lebénult óriást.
– Hogyan tudod átprogramozni az őt körülvevő embereket?
– Gyerekjáték. Erre vannak a fizetett Trollok. Mi kell mond? Gazdasági? Politikai? Vallási? LMBTQ-s vagy perverz? Narcisztikus? Szadista? Fasiszta, vagy Antifa? Szexuális ragadozó? Hím soviniszta? Véresszájú feminista? Faj gyűlölő, nemzeti, internacionális? Ezekkel betámadjuk a célpontot és a körülötte lévő emberek megértik, megijednek a szituációtól. Attól, hogy ők lesznek a következő szabad préda. Aki meg ugye fél, az nem marad ott, ahol van, volt. Ennyire egyszerű az emberi elmét manipulálni, programozni.
– Jézusom, ezeket mind fizetitek?
– Dehogyis! Ők fizetnek nekünk, hogy szabadon garázdálkodhassanak. Te tényleg azt hiszed, egy vadonatúj Samsung telefon egymillióba kerül?! Ugyan már! Harminc dollár a szállítással együtt Kínából. De nem ezzel fizetnek, nem csak ezekkel. Amíg azt teszik, amit mondunk, addig szinte azt csinálhatnak, amit csak akarnak. Méghozzá büntetlenül és korlátok nélkül!
– Csak szinte?
– Igen, mert ha valakiből újsághír lesz, akkor magára hagyjuk és nem kap több háttér segítséget.
– Ekkora hatalma van a kormánynak?
– Ki beszélt a kormányról?! Azok is csak fizetett Trollok. Még a miniszter is csak egy paprikajancsi. Aki azt teszi, amit mondanak neki. Ha kell földönfutóvá teszi az országa lakosságának nyolcvan százalékát! Ahogyan azt tették szisztematikusan a devizahitelesekkel. Vagy ha kell, kijárási tilalmat rendel el a semmiért, ahogyan azt tették a kamu világjárvány, a Koronavírus idején. De mondhatnám példának a kötelező ember és állat kísérleteket is.
– A miket? Olyan nem volt.
– Nem? Akkor a kötelező oltások mik voltak? A sertéspestis? Vagy a madárinfluenza? És most a száj és körömfájás? Ezek mind-mind okkal és céllal lettek elrendelve. A megrendelést leadták, mi meg a megfelelő Troll hadsereg bevetésével végrehajtottuk a feladatot.
– És ezt csak így elmondod nekem?
– Igen, csak így el. Mond el másnak is, ha mered! Na, rajta!
– Eszemben sincs.
– Gondoltam.
– Persze, mert ti jól meg vagytok fizetve ezért!
– Pont, hogy nem. Mint ahogyan te sem. Ez a lényeg. Ne érezd magad biztonságban, ne legyen tartalékod se magántulajdonod. Ha kiesel a rendszerből, meghalsz. Ennyi…mint a célpontod is. Semeddig sem tart megölnöm, és még csak a fotelből sem kell felálljak. Például, nézd csak. Autóval jár dolgozni. Ma van jogsija, holnap nincs mert elveszik gyorshajtásért.
– Hamis gyorshajtás?
– Dehogyis. Valós gyorshajtás. Egyszerű, mint egy pofon. Időpontra kell mennie, de nem tud elindulni, csak öt perccel később. Ezt elintézni gyerekjáték. A teherautókban elektronikus menet rögzítő van. Azokat gond nélkül lehet manipulálni úgy, hogy az éjjel az autópályára kitett ötvenes táblákat ne vegye, ne vehesse észre, mert mind az ötöt pontosan akkor takarják ki, mikor az a célpont látómezőjébe kerülne. Nem fogja látni, így betartani se tudja, mert nem tud róla. A teherautók természetesen nem fogják az ötvenet betartani, ő meg ugye nem látja és kicsit siet is. A sebességmérője lefelé fog csalni, a traffipax meg száznegyvenhárommal fogja lekapni. Ennyi és már nem is tud dolgozni menni, ergo nem lesz pénze és kilakoltatják.
– Ez nagyon durva!
– Ez? Nem, nem ez a durva. Az a durva, ami most jön, azok a törvénytervezetek. Ha csak két drasztikus példát akarsz? Ok. Korlátoznák a szabad költözéshez való jogot, amivel akármikor megmondhatom hová költözhetsz és hová nem! Vagy ott az az átláthatósági törvényjavaslat, amivel bármikor bárkit megvádolhatok bármivel, és besúgóként titokban maradhat kilétem. Jogorvoslatra lehetősége a vádlottnak nincs.
– De hát ez őrület!
– Nem. Nem az, ha a rendszer része vagy. Akkor kiváltság.
– Igaz.
– Akkor mit is csináljunk a célpontoddal? Ezzel az A.K. Andrással?
– Most hol is tart az ügy?
– Kettes fokozat. El vannak zárva a kontaktjai, nem tud publikálni és nincs a közösségi platformokon teljes hozzáférése. Csak a saját csatornáján tud közzétenni, azt is figyeljük. Lekorlátoztam. Az üzeneteket vagy nem kapja meg, vagy csak jócskán késve. Válaszolni tulajdonképpen semmire sem tud.
– Menjenek a Trollok is. Az majd elveszi az alkotókedvét.
– Ebben a sorrendben rendben lesz? Politikai, vallási, LMBTQ-s, perverz, narcisztikus, hím soviniszta, véresszájú feminista és egyéb fétisekkel rendelkező abnormális betegesen gondolkodó emberek? Ezek ellen mind fellépet már, alig várják, hogy visszaüthessenek. Védekezni úgy se tud, mert minden lehetőségét elzártam.
– Igen, így jó lesz. Küld őket. Ebből majd tanul.

…………………..

A RENDSZER - tényleg így működik, vagy csak fog...? (AI - kép)

*****************************************

 10. ANTOLÓGIA A MAGAZINBAN 

 
Lovag Dáma Nagy Cynthia: Ha lenne ...
 
Ha lenne valaki mellettem,
jobbra fordulna az életem

simogatná hajam kedvesen
dorombolna fülembe mézesen.
 
Megkérdezném nap végén,
fáradt vagy e édeském?
Fejét az ölembe tenné
s közben vicceket mesélnénk.
 
Alkonyatkor megnéznénk a
vörösben távozó naplementét, 

átölelve csodálnánk a víz tükrén
fodrozó fény tündért.
 
A magány az én szívemet is préseli, s én álmodozom,
hátha szembejön valaki.
Szelíd legyen szép lelkű, jó ha benne van mindkettő, s
legyen zöld szemű!
 
Tiszteljen és szeressen, ne hazudjon énnekem!
Átöleljen békésen, nincs is már több kérésem!
 
Hozza ágyba a reggelit,
takarjon be estenként.
Jegyezzen el szép gyűrűvel, minden éjjel ringasson el!!
 
N.C. jogvédett vers

……………...

 

Aurora Amelia Joplin : Csendes búcsú (fantázia novella)

 
A hold ezüstös fénye lágyan simult a tájra, ahogy egy utolsó sétára indultam a Földön. A lábam alatt a fű harmatcseppjei megcsillantak a csillagok fényében, a szél pedig suttogó búcsúszavakat hozott magával. Tudtam, hogy az időm itt véget ért. Már nem volt bennem félelem, csak mélységes nyugalom és egyfajta kíváncsi várakozás.
Egész életemben arra törekedtem, hogy megértsem az élet valódi lényegét. Segítettem az embereknek, ahogy csak tudtam – szavaimmal, jelenlétemmel, a szeretet erejével. Megtanítottam őket arra, hogy a tudatos létezés nem csupán egy elvont eszme, hanem maga az élet legmélyebb igazsága. Hogy a szeretet nem csupán érzelem, hanem az a kapocs, amely mindent összeköt. Láttam, ahogy a szavaim nyomán mások is megnyílnak, megtalálják önmagukat, és ráébrednek arra, hogy a világot belülről tudják formálni.

Aurora Amelia Joplin

*

Most, hogy az utam végére értem, nem éreztem szomorúságot. Mindent megtettem, amit lehetett. A tudás, amit átadtam, tovább él azokban, akiket szerettem.
Ekkor egy ragyogó fény jelent meg előttem, és lassan formát öltött. Egy angyal állt ott, magasztos, mégis gyengéd jelenlétével. Szemeiben az örökkévalóság csillogott, és amikor megszólalt, a hangja a szívem legmélyebb zugát érintette.
– Mária, eljött az idő. Készen állsz?
Ráemeltem a tekintetem. Arcát nem szegélyezte idő, nem terhelték földi gondok. Csak tiszta fény volt ő maga, és a szeretet áradt belőle.
– Igen – feleltem halkan. – Hosszú volt az utam, sok mindent megéltem, megértettem. Segítettem, ahol tudtam, és megtanultam elengedni, amikor eljött az idő.
Az angyal finoman elmosolyodott.
– A földi lét tanító volt számodra. Megtapasztaltad a szeretetet, a veszteséget, az idő múlását, a ragaszkodás és az elengedés kettősségét. De te többet tettél, mint a legtöbben: fényt hoztál mások életébe. Megmutattad nekik a tudatos létezés útját, és segítettél felébreszteni a szívükben rejlő igazságot.
Könnyek csillantak a szememben, de ezek már nem a fájdalom könnyei voltak. Csak a hála és a mélységes megértés.
– Megtanultam bátornak lenni – mondtam. – Megtanultam, hogy a szeretet mindig a válasz.
Az angyal gyengéden megérintette a vállam, és a körülöttünk lévő tér lassan megváltozott. A földi világ fakulni kezdett, mintha csak egy álom lenne, amelyből ébredezek. Egy másik fény bontakozott ki előttem – tisztább, melegebb, mélyebb.
Lépésről lépésre haladtam az új világ felé. A szívem könnyű volt, mintha soha többé nem nyomná a múlt súlya. A testem mintha csak egy leheletnyi fénnyé változott volna, amely egyre közelebb került valami ismerős, mégis új valósághoz.
A táj, amely kibontakozott előttem, mesébe illő volt. Aranyló mezők, lágyan hullámzó dombok, tiszta, ragyogó ég. A levegő könnyed volt, mintha maga a szeretet töltené be. Már nem volt múlt, nem volt idő. Csak a végtelen béke, amelyben végleg hazataláltam.

………………………….

Klementné Burza Mária: GYERMEKNAPRA
 
Gyermekeim már felnőttek,
az én szívemnek mégis oly
féltve őrzött drága kincsek,
útjukon még velük vagyok,
szeretettel segítek, de
szárnyalásuk nem töröm meg.

Rájuk nézve látom bennük
az egykori kis gyermeket,
Isten legszebb ajándéka
ti voltatok s vagytok nekem.

Múltból képek elém jönnek,
újra élve gyermekségük
éveit, segítve szárnyuk
kibontakozásait, de
hagyva, hogy saját utukra
rátaláljanak, s szívükbe
ültetett szeretet-magja
virágozzék a Nap alatt.
.
Velük sokat nevethettem,
könnyeiket letöröltem,
a magamét elrejtettem,
aggódva ültem ágyuknál,
láz-borított kis testükért
Istenemhez imádkozván.

Ma vannak dolgok, melyeket
bölcsebben tennék, hiszen már
tapasztalásból tehetném,
aggódás helyett, féltenék,
erős hittel imádkoznék.

Mára felnőttek lettetek,
Isten nektek is adott szép
gyermekeket, szívem örül
látva, jó példát mutattok,
szelíden vezetitek a
rátok bízott drága Kincset,
ártatlan gyermeketeket.

Mutatjátok ahogy egykor,
de talán nálam bölcsebben
az életnek a lényegét,
tudva, a gyermek ártatlan,
még, óvni kell a sötéttől,
hisz Ők az áldott Jövő-Fény!

Gyermekeim már felnőttek,
szívemnek mégis ők Kincsek
Istenemet alázattal
kérem, legdrágább Kincseim
Tenyerén hordja mindvégig.

……………………

 

Hegyaljai Tünde: Nyári virágok (60x50 cm, olaj)

……………………….

 

Véghelyi József:  Kritikus szemmel (műkritika)

 
Közel két emberöltő óta színházba  és hangversenyre járó vagyok.
Megszámlálhatatlan előadáson vettem részt az idők során. Régebben főleg pesti produkciókat néztem meg, mert akkoriban az „úgynevezett vidéken” - s főleg Szekszárdon – nemigazán voltak elterjedve ezek a művelődési események.
Mindig is kellő kritikai szemmel néztem a színészi és a zenekari színvonalt. Természetesen előfordult nívós előadás, de belefér a statisztikába az ettől eltérő élmény is.

Véghelyi József

Kifejezetten zavar, ha az aktorok művészileg alul teljesítenek. Szereztem már akkora tapasztalatot, hogy megtudom ítélni az egyes színészek és zenészek felkészültségét, viszonyát a műhöz és a közönséghez.
A komolyabb egyéni alakítások általában a nehezebb fajsúlyú műveknél szoktak előfordulni, ezek a történelmi drámák, vagy mélyebb filozófiai elmélkedések, esetleg moralizáló indíttatásúak. Az ilyen  színházi előadásokban testileg-lelkileg alaposan felkészült komoly művészek szerepeltek.
Alaposan kidolgozott karaktereket látunk megfelelő orgánummal felvértezve. Még azt is megengedem, hogy nem is mindenki alkalmas ilyen szerepek megformálására.
A mai harmincsasok, negyvenesek talán már nem is találkozhattak ilyen kaliberű színészóriásokkal, legfeljebb felvételről. Ezek a színészek működtették igazán a „Thália Szentéjét”.
Nem, egyáltalán nem arról beszélek, hogy itt valamiféle generációs ellentétek húzódnának a fiatalok és az idősebbek között.
Visszaemlékezésem szerint ezek a neves színészek a negyvenes, ötvenes években voltak pályakezdők és valódi sikereket csak valódi művészeti teljesítménnyel lehetett kiérdemelni! Oktatásukat megfellebbezhetetlen szakmai és emberi tulajdonságokkal rendelkező színész-tanárok végezték.
Érdemes megemlíteni azt is, hogy a nézőközönség magatartása, öltözködése ennek a szellemi jelenségnek volt megfelelő. Anyagi helyzettől függően igyekeztek a hely méltóságához igazodó ruhában megjelenni.
Száz szónak is egy a vége: egy színházi előadás esemény volt, amire lelkileg és testileg illett megfelelően felkészülni! Aki komolyan vette a hely szellemiségét, az úgy ment oda, mint egy templomba.

 *

A századforduló tájékán - esetleg még egy kicsit előbb is - engem kezdett valami zavarni. Kezdetben nem tudtam még megfogalmazni magamban, hogy mit is érzek bizonyos előadások után…?
Ám az évek múlásával kezdett összeállni a kép.
Lassacskán megérlelődött bennem a felismerés, hogy valami nagy baj van a magyar színészek képzésével. Köztudott, hogy a színészek mozgatását, szerepeik kiosztását a rendezők végzik. A Színművészeti Főiskolán (ma már egyetemi rangot kapott - SZFE) a rendezőknek is külön szakuk van. ahol elsajátíthatják ezen munka fortélyait. Itt szoktak gyökeret verni a különböző művészeti irányzatok, művészi innovációk. Tehát alapvetően a rendezőktől is függ a színészi munka színvonala. Általában velük nem szoktunk találkozni (ha csak nem része színészként a produkciónak), tehát ami a szemünk elé kerül, az bizony a rendező felelősége is. Tőlük kellene szamon kérni a színpadon történteket. Minden esetre a hanyatlás szembetűnő! Mi csak az okozatot látjuk, az okokat nem!  Tehát, ha valamivel nem vagyunk kibékülve a rendezőnél reklamáljunk.

 *

Egyre romlik a produkciók színvonala, és  a szerepek alakítása. A karakterek kidolgozatlanok, felületesen lettek. Néha olyan érzésem támadt, hogy a színészek nem tudtak magukkal mit kezdeni. Csak úgy kóvályogtak a színpadon…, vagy minden cél nélkül össze-vissza rohangáltak! No, és a hanghordozásuk katasztrofális lett.
Nyafogtak, nyüszítettek, suttogtak és a mi a legborzalmasabb az, hogy minden átmenet nélkül ordítozni kezdtek olyan artikulálatlanul, hogy semmit sem lehetett érteni belőle. Pár éve már alkalmaznak úgynevezett „mikroportokat”, amelyek lehetővé teszik, hogy normális színészi hangerővel is lehessen hallani a beszédet még a hátsó sorokban is. Ám ez csak egy technikai eszköz csupán, amely hangosabbá teszi a mondani valót. A katasztrofális „művészi munkát” ez sem teszi elfogadottabbá.

...és a beszédstílus?
Azt állapítottam meg, hogy ha egy műnek nincs igazi hitelesnek tekinthető mondanivalója, hát akkor jöhet a trágárság, a mocskos beszéd, az öncélú káromkodás!  Egyébként ugyanezt lehet tapasztalni  nagyon sok „humoristánál” is. Figyeljük meg a „humor felkent művészeit”: ha nincs valódi mondani valójuk, vagy ha nem sikerült eléggé a poénokat elsütni, akkor előhozzák mi lényegük: az ocsmány beszédet! S a közönségnél ez mindig bejön…, persze csak a kevés intellektussal rendelkezőknél.
Szinte egy kézen meg lehetne számolni azokat a fellépőket, akik finoman fogalmazott, megfelelően kidolgozott valódi humorral rendelkeznek!
Megítélésem szerint az igazi művészetnek emelni illenék magasabb szintre a közönségét, erre mi történik(?), maga is lesüllyed egy bizonyos szint alá. Nem nevel szépre, jóra, hanem egyszerűen csak röhögtetni akar a „magasabb művészet szent nevében”. Thália Szentéjéből gyakran útszéli kocsmát csinál, mert hát kell a bevétel ugyebár.

 *

Nem vagyok prűd. Elismerem, hogy lehetnek olyan karakterek, ahol az „életszerűség” megengedhet egy-egy ilyen illetlen szót! No, de ami a mai előadásokban már- már kötelező az a cél nélküli trágárkodás. Úgy tűnik, hogy ez a „művelt” nyugatról szivárgott be, és persze a trendiség miatt nálunk is illett meghonosítani a liberális színészképzés legnagyobb gyönyörűségére!

*

Miképpen az előadások színvonala csökkent, azonképpen is a színházba járók hozzáállása is jelentősen visszaesett. Egyik másik ember olyan öltözékben jelenik meg, ahogy éppen beesett az utcáról. Elvétve fordul csak elő az alkalomhoz illő ruházat. Pedig a megjelenésünknek is kell fejeznie a látogatott hely szellemét. No, de amilyen az adj Isten, olyan a fogadj Isten!
Ám van ennél szomorúbb tapasztalatom a közönséggel kapcsolatban! Az, hogy a színész arcpirítóan ocsmánykodik, hát ráfoghatjuk: úgymond „munkaköri kötelességre”. No, de muszáj ezen beszédek hallatára a tisztelt nagyérdeműnek jókat nevetni, és még tapsolni is hozzá? Azt gondolhatja a nagyérdemű, hogy milyen jópofának tetszik lenni a művészúrnak/művésznőnek! – hát ha így van, akkor hát szórakozunk jót rajta!
Azt mondják, hogy a férfiak szájából hamarabb kicsúszik egy illetlen szó!
Így van, ez sem szép elismerem.
Viszont azt is megállapítottam, hogy a közönség legalább kétharmada/ három negyede nő, és ezek a „hölgyek” jókat vihorásznak az ocsmány beszédeken. Hová tűnt a szemérem, a szép beszéd iránti elfogultság.
József Attila Dunánál című örökérvényű verssoraiból idézve:…Anyám szájából édes volt az étel, apám szájából szép volt az igaz.. Az édes étel itt szinonima, és minden szépre, jóra értelmezhető, amelyet egy nő, egy anya adhat e gyermekének! Normális esetben ez a trágár-ocsmány beszédre nem szokott vonatkozni! Hát akkor miért nem kérik ki maguknak az ilyen beszédet akár a színházban is? Ráadásul még nevetnek is jókat és persze tapsolnak is hozzá a drágáim!
Ahogy a latin mondás tartja: oh tempora, oh mores, vagyis micsoda idők micsoda erkölcsök. Ennek a kérdésnek a megválaszolására Madách Imre Az ember tragédiájából kapunk választ a nyolcadik színből:
 

A nő, méregből s mézből összeszűrve.

Mégis miért vonz?

mert a jó sajátja,

Míg bűne a koré, mely szülte őt.

 
Igen Hölgyeim, sajnos így van! Alapvetően aranyosak, kedvesek, szépek, és  jók vagytok! Csak hát a kor szelleme ugyebár..? Izgató engedni a kor csábításának, haladni a trendi áramlattal, és ha a gonosz úgy kívánja, hát akkor tapsikolunk a mocsoknak is!

 

*

Pár éve már, hogy Szekszárdon szerepelt a Liliom Produkció az Öreglányok című darabbal. Bevallottan olyan női színházi struktúrát képzel el, amely nem csak nőknek szól. A darab négy egymástól nagyon eltérő idősebb női sorsot szeretne bemutatni. A szerző szándéka szerint viccesen előadott karakterek segítségével ismerhettük meg az egyéni tragédiájukat. A megismert sorsok alapján egyáltalán nem voltak viccesek. Valójában a darab kemény dráma volt. Másként kifejezve: vígjátéknak dráma, drámának vígjáték
Még ez sem lett volna számomra elutasítandó. Nem is lett volna baj, ha a librettó szövege, és főleg a színésznők teljesítménye  nem lett volna alul múlhatatlan - legalább is számomra. Librettót írtam, mert gyakorlatilag egy zenés drámát volt szerencsém végig szenvedni.
Az első pár perc után odafordultam a feleségemhez és csak annyit mondtam neki: ez borzalmas!
És nem a témaválasztás miatt, mert az alapvetően érdekes volt. A négy nő sorsán keresztül érezhettük meg mindegyik figura élet-drámáját.
Csak hát megint a színészi teljesítmény!
Furcsa világ uralkodik a médiákban. Ha úgy tetszik, akkor képes akár egy tehetségtelen színészt is trónra emelni, vagy megint más tehetségeseket sárba taposni. Parádés szereposztást ígértek a plakátok, országosan ismert szereplőkkel.
Amikor elindult a műsor hamar rájöttem, hogy szó sincs itt semmiféle magasabb szintű színészi teljesítményről, csak szokásos össze-vissza rohangálásról, és normális érthető beszéd helyett artikulátlan ordibálást hallottam időnként. Ezt csak erősítette a túl hangosra állított nézőtéri hangosítás..
Nem túlzok, ha azt állítom, hogy a szövegek felét lehetett csak érteni egyrészt a színésznők beszédstílusa, másrészt a rosszul beállított hangerő miatt. Keményen hangzik, de a színészi játék súrolta a ripacskodás határát.
Legnagyobb csalódásom Oszvald Marika volt. Szerepe szerint egy hajléktalan prostit alakított. Hát akinek van rá fantáziája az azt is gondolhatta, hogy ezt a nőt valaha valaki egyáltalán megkívánhatta? Ez a szerep egyáltalán nem az ő testi adottságaira lett kitalálva: amióta csak ismerem sohasem volt egy karcsú, kívánatos nő, és szerepe szerint pedig egy párzó mozdulatokat bemutató  gusztustalan gömböccé vált.
Magasabb szintű művészi jelenlétnek a nyomát sem láttam.
-
Talán még Papadimitriu Athina volt a leghitelesebb. A testi- lelki adottságainak szerepe szerint megfelelt egy cigányasszonynak. Nem játszotta túl a szerpét, ám artikulátlanul ő is tudott visongani veszekedés közben. Görög származása sokat segített a megfelelő átéléshez.
-
Kováts Kriszta számára egy vallásos aggszűz szerepe jutott. Ahogy a színpadon megjelent, hát nehezen volt hihető, hogy ilyen remek testi adottságokkal rendelkező nő ne kötött volna ki már régebben valaki ágyában…Alakítása inkább szürkének volt mondható, hasonlatosan a színpadon viselt öltözetéhez.
-
Bede-Fazekas Anna egy árván maradt zsidó asszony szerepét vitte középszerű alakítással. Valódi tragédiája csak a darab közepe felé bontakozott ki. Erőlködött szegény, hogy jól megfeleljen a karakternek, ám messze volt tőle.
 

*

A zene is szerepet játszott a darabban: énekeltek ismert, közkedvelt darabokat elfogadtató minőségben. A trágárság momentuma itt nem szavakban artikulálódott, sokkal inkább mutogatással jelentkezett.
Figyeltem a közönség reakcióját ezekre a mozdulatokra, hát tetszett nekik. Ó a nép, az Isten adta nép önfeledten szórakozott. Mindig bejön a régi római mondás: panem et circenses, azaz kenyeret és cirkuszt. Kenyérrel ma már el vagyunk látva, a cirkuszról pedig a „művészvilág” gondoskodik.
A szemem már ösztönösen ráállt a nézőközönség öltözködésére is. Nagyon vegyes kép alakult bennem. Üdítő jelenségnek értékeltem azt, ha valaki az alkalomnak megfelelően jelent meg. A többség stílus nélküli össze-vissza válogatott, gyakran egymáshoz nem illő ruhadarabokat aggatott magára.  Számomra elrettentő megjelenéssel is találkoztam: melegítő alsó és felső, kiegészítve sportcipővel…
No comment!
Szóval a közművelődésnek van még hová fejlődnie

…………………..

Szitár Éva : Szín - játék (festmény)

...............................

József Tibor: Nyiba rózsája

(Nagy Vendel 66.születésnapjára)
 
Nyiba rózsái nyíltak!
Az aprókká tört fény
Girlandot fonva rég
Yardban szül mesét.
 
Vágyott virágálmok
Elegye illatoz, a
Nem látó elemek
Deleje felnevet, s
Elindul útjára a
Látnoki képzelet.
 
Szerkesztve magazint
Zérótól napestig, ki
Ülsz a sötét horizontján a
Limesek vonalán az
E - könyvek frontján;
Töredékből áll össze az
Élet egészed, mottó ez
Szekszárdtól Sydneyig, s
Nyelvedtől harangoz!
Az Aranybot vesszőre,
Poéta jövődre,
Jöjj ismét, Teremtő, s
Áradjon hit, bőség a
Rózsák televényén
A város ék szülöttére!

 

Kaposvár, 2020. május 7.

……………………..

 

NAGY VENDEL Nem a ruha teszi .....

-Társadalmi útravaló...-

 
Én nagyon szeretem a közmondásokat, bár némelyik közhely, vagy giccses, de sok igazságot tartalmaz, s mint ilyen, megszívlelendő. Itthon is szeretek csinosan öltözni, de ha elmegyek valahová, megpróbálok az alkalomnak, és a helynek megfelelően kinézni. Ez sokszor igen kellemetlen módon, másként sül el. Egyesek azt hiszik, hogy a tiszta, és csinos öltöny, vagy csak egy könnyű zakó, és nyakkendő sok pénzzel is párosul. Sajnos, és természetes, hogy ez nem így van. Engem mindig megtalálnak a kellemetlenkedő emberek. és szituációk. Elmesélem egy napomat. Szociálisan érzékeny ember vagyok. Rendszeresen fizetek be csekken adományokat, bár a személyes kapcsolatteremtéseket jobban szeretem, és szívesebben adok át csomagokat gyermekeknek, és öregeknek. Akkor biztosan oda kerül a dolog, ahová szántam.

Nagy Vendel

Sokszor lépek fel rendezvényeken versekkel, elő adásokkal, amiért még soha nem kértem, és nem is kaptam honoráriumot, de sok szeretetet azt igen. pl. nőnap, gyereknap, anyák napja, húsvét, karácsony, stb. eddig mindig szívesen fogadtak. Szekszárdot, szeretett városomat ismerem mint a tenyeremet. Tudom, hogy az egész város területén találkozhatok hajléktalanokkal. Sokukat ismerem is, mivel Szekszárdiak, és minden esetben adok is pénzt, mivel 

a vásárolt élelmiszerrel elküldtek melegebb éghajlatra, tehát nem éhesek voltak. Én egyébként nem hiszek a hajléktalanságban, de hát ha van, akkor orvosolni kéne, mert nem ez a megoldás. Sokszor, és sokaknak egy szál papíron levezettem, hogy miért nincs hajléktalanság, de ez egy másik tanulmány lehetne. Egyébként több más problémára kidolgoztam az egy szál papír elméletet, ha valakit érdekel, jelezze, szívesen megosztom mindenkivel, akár itt is. pl. történelem tanítás, tekintettel az évszámok könnyebb megtanulására. Vagy a vállalati körbe tartozások problémájának megoldása. stb.
Rokkantsági segélyből élek, mivel a rokkantsági nyugdíjat mint fogalmat, és státuszt megszűntették, így Magyarországon egy pillanat alatt eltűnt az összes rokkantnyugdíjas. Ez ám a statisztika. Ilyen egészséges ország nincs több a világon.
Tehát jön felém a huszonéves, életerős, alkoholszagú, dohányzó fiatalember. Gondoltam hogy egészséges, mert egy beteg ember nem részeg már reggel, és nem lóg a szájában a cigaretta. Kéri a pénzt, mert ma még nem evett. Mondom itt a bolt, oda megyek, hozok neki kiflit és tejet,, mivel én is ezt eszem reggelire. Néz rám mint egy Marslakóra. Neki a pénz kell. Jó, akkor jöjjön el hozzám szőlőt kapálni. Lesz bor is, ebéd is, a végén pedig pénz is. Na ezt azért már nem. Végül kapott egy százast, amit igencsak kevesellt, és én nagyon szégyelltem magamat.
Helyette is.
Hazafelé, a Garay téren, gyakran állnak különféle pártok aktivistái, akik különféle indokokkal gyűjtenek egymás ellen, vagy mellett aláírásokat. Ezeket simán elzavarom, hiszen elhatárolom magamat minden ilyen haszontalan semmirevaló, társadalomromboló egyesülettől A pártpolitika semmilyen formációja nem érdekel. Ugyanitt játszanak a Budapestről érkezett indián zenészek is. Szeretem ezt a jó, ritmusos zenét, de ahogy elnézem némelyik indiánt, nem hiszem, hogy mindegyik Amerikából jött, lehet, csak innen Bogyiszlóról.
De… Az bizonyos, holnaptól néhány utcasarkon, és minden iskolában lehet drogot vásárolni. Én nem élek vele, szekszárdi ember lévén, nekem elég a legálisan használható Bikavér is. Szinte minden évben van valamilyen katasztrófa esemény, azok károsultjainak gyűjtenek némi készpénzt. pl. Vörös iszap, árvíz, nagycsaládosok, stb. Most árvíz van, persze hogy adok. Csak az zavar, nekem kell megadni a nevemet, és a címemet Nyugtát nem adnak. Rafinált dolog.
Megyek tovább a posta felé. Itt szoktak állni a képeslap árusok, húsvéti képeslappal. Hol van már Húsvét? Szájjal, és lábbal festők alkotásai... Hétszáz forint egy csomag, jól jöhet az még valamikor.
Tovább menve a nagyáruház felé már vártam, hogy ugyan itt vannak-e a Krisnások? Ott voltak. Egy tömzsi kislány lepedőbe csavarva, piros pöttyel a homlokán élelmiszerre gyűjtött. Valamilyen érthetetlen nyelven megáldott, aztán utamra engedett. A piros gombot meg akartam nyomni, de nevetve nem hagyta.
Otthon, a házunk előtt látom, két nő erősen nyomja a kapucsengőt. Látom Jehovák, mondom nekik, hogy ne csengessenek, itt vagyok. Azt mondták: Az Úr üzenetét hozzák, adnak egy könyvet, és szeretnének beszélgetni. Mondtam, Katolikus vagyok, és van pásztorom, s feltettem néhány kérdést a bibliából. Ekkor megszeppentek, és sietve távoztak. Erre nem voltak felkészülve. Ezek a mindennapi útravalók, társadalomrajzok a mai valóságról. Ilyen kalandjaim vannak, ha elmegyek a városba, és akkor még a bolti élményekről, az orvosi rendelőkről, a park béli kalandjaimról nem is meséltem.
 
2017

……………………..

 
Kámán Ágnes: Ha kiönthetném…
 
Ha kiönthetném, mi bennem rekedt,
Ki értené, mi bennem lehet?
Hasztalan, tétova próbálkozás,
Múló időbe veszett léha sorsú vágy

Múló örömök, elfeledett boldogság,
Messze van, mint bárgyú ábrándozás
Ezerarcú élet, mily kegyetlen sorol,
Elvett minden szépet, mi a való
 
Sok munkában elfáradt a test a lélek,
Nem gyűlnek szívembe csodás fények
Csillagragyogásban múló leheletnyi élet,
Bambán néz rám, mint csalfa kísértet
 
Távoli tekintetek csúf láncában,
Égő aggkorok gyűrődő ráncában
Suhanó életbe írták rejtjelüket,
Figyelőn nézték, belőlem mi lehet
 
Mégis fájó, mit itt a földemen élek,
Legnagyobb szólások, tisztelet nélküli élet
Megbecsülés messze jár ezen a földön,
Hiúságot húzó, komor szavain tűnődöm
 
S, ha Isten ajándéka egyszer ideér,
Felélesztett lángja újra életre kél
Szerető fényedbe vágyom szüntelen,
Megérteni, miért megfejhetetlen e végtelen?
 
2025. 04. 26.
Minden jog fenntartva!

………………….

 

Elter Istvánné: Vándorélet – festmény

*****************************************

 11. BEMUTATJUK FELSŐ TAMÁS KÖLTŐT 

 

Felső Tamás

Ajkán születtem 1976-ban. A Bakonyban nőttem fel, kis falumban Noszlopon. Innen származik bennem, a természet, az erdő, a falusi élet, az állatok szeretete csodálata,  mely megjelenik alkotásaimban is. Tagja vagyok a Cserhát Művész Körnek, hivatalosan a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének vagyok az írója. 

Alkotásaim a www.magyarero.hu irodalmi oldalon megtalálhatóak.
(http://www.magyarero.hu/iroink_Felso_Tamas)
Eddig verseim, irodalmi magazinokban, irodalmi honlapokon, természetvédelmi honlapokon, nyomtatott könyv formájában pedig, antológiákban és önálló kötetben jelentek meg.
Felső tamás versei:
 

Újra hangolt szív 

 

A lelkem egy zongora,

rég nem játszott rajta kéz,

porlepte billentyűinek hangja

néma csendbe vész.

 

A húrok megnyúltak,

szívem kicsit lomha,

nem zeng úgy, mint rég,

hangja már tompa.

 

A régi dallamok,

mit a szív még dalol,

ott vannak mélyen bent valahol.

 

De érzem még a vágyat,

egy új melódiát,

egy friss akkordot,

mi a csendet töri át.

S láss csodát!

 

Egy hangoló érkezik,

egy finom, selymes, értő kéz,

a rozsdás csavarokat,

s mindent újra néz.

 

A kalapácsok táncolnak,

a húrok feszülnek,

egyenként élednek,

s a hangok már repülnek.

 

A tompa zengésből

tisztább hang fakad,

a régi harmónia lassan,

de újra szárnyra kap.

 

Ilyen a szív,

néha elhangolódik,

s a fájdalom súlya alatt

csendbe burkolódzik.

 

De van remény mindig

egy gyengéd érintésre,

hogy újra szóljon tisztán

a szeretet zenéje.

 

Mint a vén zongora,

mit újra hangolnak,

a szív megújul,

ha a régi sebek múlnak.

 

Egy szép napon újra énekel

egy gyönyörű égi dalt,

mely betölt két lelket,

s elűzi a régi bajt.

 

*

Ott az erdő mélyén 

 

Az erdő mélyén, hol zöld árnyék szőtt

puha mohaszőnyeget,

egy remete lakik, ki a csendbe költözött,

s a természet felett, mint öreg fa, őrködött.

 

Barátja a moha, palotája a tölgy,

szél a zenésze, s csermely a szava,

mitől dalol a völgy.

 

Szemében a múlt, mint őszi avar ég,

lelkében a béke, mint a hajnali ég.

 

A nap sugarai reggelente aranyat festenek arcára,

s a madarak éneke zsoltár a számára.

 

Könyve fakéreg, tintája harmatcsepp,

gondolatai szárnyalnak, mikor rímet vet.

 

Csend a ruhája, s esténként magány a párnája,

de az idő nem fog rajta,

akár a sziklákon a balta.

 

A város zajától távol,

mint egy elszállt álom,

a természet szívében él,

szabadon és árván fekszik és kél.

 

A gyökerek bölcsessége lakozik szívében,

az erdő titkai suttognak lelkében.

 

Mint egy öreg fa,

mélyen kapaszkodik a földbe,

tűrve a vihart, a napot

s hideget, mi hányszor meggyötörte.

 

Az öreg remete az erdőnek a lelke,

ki idekint a bölcsességet

s az örök boldogságot meglelte.

 

*

A táncoló Tisza 

 

A víz tükrén cikáznak, mint ezüst szilánkok,

egy napra született, tündéri álmok.

 

A múlt árnyából felsejlő fényes pillanat,

ahogy a folyó ringatja őket,

mint mikor álmod gyönyörű és szabad.

 

Szárnyuk csapása a szellő suttogása,

táncuk a lélek tiszta ragyogása,

létük egy percben égő vágy,

mulandóságuk édes és lágy.

 

A hold ezüst leplet terít rájuk,

s ők alatta táncban mondják el utolsó földi imájuk.

 

Együtt lebegnek a fényben,

s nem ismernek gátat,

miközben már a parton

a végzet öleli a fákat.

 

Táncuk gyümölcse a Tisza mélyén álomra szenderül,

hogy majd egy holdvilágos nyári éjen előbújjon,

s a folyó újra táncra penderül.

 

Emlékük a vízben addig is tovább él,

egy örök tánc,

mit a folyó csobogása minden éjjel elmesél.

*****************************************

 12. GUTI CSABA: NYÁRUTÓJA 

 (novella)

 
Gyönyörű nyári délután van.
Éppen kedd.
Ez talán csak annyiból fontos, hogy az asszony gyermek módjára számolja vissza a napokat a hétvégétől, és nagyon örül annak, hogy már csak négyet kell, aludjon szombatig. Akkorra várja ugyanis haza a lányát.

Guti Csaba

Tudja, szörnyű hosszú lesz még a hátralevő idő, de mégis, mi lesz már az ahhoz a csaknem két hónaphoz képest, amit távol volt tőle egyetlen szülött gyermeke. Nagyon jó kapcsolatot ápolnak ők ketten, ezért viseli nehezen, csaknem daccal a szívében a nélkülözést. Ugyanakkor talán éppen ezért is éltek ők ketten túl minden nehézséget.
Nyilván idővel be kellett látnia azt, hogy a lánya immáron felnőtt, egy messzi, gyönyörű város egyetemére jár, építi a saját életét tégláról téglára az álmaiból, a tehetségéből, kemény munkával. Ráadásul idén tavasszal a nagy szerelem is bekopogtatott a kislány életébe. Mit bekopogtatott? Valósággal beszaggatta tokostól az ajtót. De hát ez sem baj! Miért is lenne, hisz ez is az élet velejárója. Annyi bosszúság jár csupán vele, hogy így még kevesebbet látja a lányát. Egyébként valóban helyes az a fiú, az asszonynak volt alkalma megismerkedni vele. Lehengerlő volt a feléjük mutatott tisztelet és udvariasság, ami kicsit sem volt mesterkélt, mindez benne van abban a fiúban. Az asszony egészen ellágyult tőle, nem hitte, hogy ilyesmi létezhet még akár egyetlen férfiban is manapság. Meg aztán, ahogy meg tudja ítélni egyetlen alkalom után, úgy véli, nagyon egy húron pendülnek ők ketten. Igazi lelki társak, szebben kifejezve a dolgot. Hozzátartozik még ehhez a szerelemhez, hogy a fiatalok ugyanott tanulnak, egy cél vezérli őket, így az eléjük kerülő akadályokat estelegesen nem kell, hogy egyedül másszák meg. Úgy mégis csak nehezebb volna. Az asszony ezért is örül annak, hogy ott távol, abban a nagyvárosban van mégis valaki, aki felkarolja az ő drága kincsét, és vigyáz rá. Szeretni biztosan nem fogja úgy az a fiú, mint ahogyan soha senki más sem, mint ahogyan ő szereti a lányát, de mégiscsak boldogok együtt, és ezzel minden rendben is van.
Szóval, régen megüresedett a családi fészek, nincsenek már hajnalig tartó beszélgetések, közös kirándulások, filmezések, bárhogy is áhította volna. Ezt a masszát azonban, bármilyen tüskés gombócból is gyúrták, le kellett nyelni. Hogy követelőzhetne bármiért is, amikor a lánya érezhetően napról napra boldogabb. Amikor a lelkesedés úgy csilingel a hangjából, hogy kendőt köt vele a magányos, anyai szívre. Tudja, érzi, hogy bármivel is akadékoskodna, azzal csak a fiatalok előre menetelét akadályozná.
Nem tehette.
Borzasztóan örül a lánya boldogsásának, sikerének. Soha nem éreztette, hogy egy picivel többet akarna mindebből részesülni. Gondosan ügyel a kiejtett szavaira, a hanglejtésre minden egyes telefonbeszélgetés alkalmával. Mert immáron csak a telefonhívások maradtak neki. De azoknak is annyira tud örülni! Nagyon, de nagyon boldog olyankor, ha beszélhetnek.
Miután bontják a vonalat, csak akkor ébred rá arra, hogy mennyire egyedül van, és milyen kíméletlenül hiányzik neki a lánya. Olyankor szinte rászakad a magány. Borús napokon arra gondol, hogy egyszer talán őszintén elmond mindent. Miért is ne tehetné, hisz ő is húsból meg vérből van, és ezt az egész masszát egy nagy halom érzelem szövi keresztül és kasul, amit nem lehet irányítani, esetleg csak kordában tartani. Egy ideig. És ő erre nagyon, de nagyon sokszor képtelen. Egyre gyengébbnek érzi magát. Igen, vannak nehéz napjai, de végül mindig elhessegeti borús gondolatait, és magára ölti a készséges anya szerepet, az örökké megértőt.
De ez az egész most oly messzire kerül tőle. Nem is érti, hogyan engedhette meg magának, hogy ennyire elgyengüljön! Annyi könyvet olvasott már erről, hogy az ember életét döntően befolyásolják a gondolatai, legyenek azok pozitívak, illetve kevésbé azok.
Mindegy is!
Csudába az egésszel! Négy nap és jön a lánya! Kell ettől nagyobb öröm? Ki méregeti még a búsan eltöltött időt? Bolond, aki rászán egy percet is! Ráadásul a lány egyedül érkezik, néhány napot együtt tölthetnek, a lovag meg majd később jön valamikor. Persze, semmi gond nincs azzal a fiúval, de mégis nagyon örül neki, hogy lesz néhány meghitt napja a gyerekkel. Már szinte semmi más nem jár a fejében, csak hogy mit fognak csinálni, hova mennek, és hogy annyit fognak csacsogni, hogy kicserepesedik a szájuk. Mindenre kíváncsi, mindent tudni akar, beéri azzal is, ha ő maga nem mesélhet, csak a türelmes és az elégedett hallgatóságot testesítheti meg. Vagy még az sem fontos, csak üljenek egymás mellé, és hadd érezzék a másik rezdülését! Neki annyi is elég, hogy megtudja, miként van a lánya.
Egy estét mindenképpen itthon szeretne tölteni. Holnap megy bevásárolni, rakott krumplit készít jó gazdagon, vastagon nyakon öntve tejföllel. Közös kedvencük ez az étel. Aztán felbontanak egy üveg bort, megágyazva azzal egy jó ízű beszélgetésnek. Ha mindez sikerül, ő már nagyon boldog lesz. Az utána való napokról meg majd döntenek közösen. Nyár vége van, megannyi program lesz a városban, hisz mindenki szeretné kiélvezni az utolsó kellemes napokat. Erre is készült, csütörtökre bejelentkezett fodrászhoz, restellte is, hogy egy ideje nem volt, de most majd egy délután alatt visszafiatalodik húsz évet!
Na, jó, ötöt biztosan!
Meg aztán, lehet nem is a fizimiskán múlik az egész, hisz azt mondják, egy nőt a mosolya öltözteti, és hogy ők rengeteget fognak nevetni, abban teljesen biztos volt.
Tisztára elment az esze, a szentimentalizmus úrrá lett rajta. Az egész délutánt arra szánja, hogy ruhákat próbáljon. Nem is érti, miért ezzel foglalatoskodik, hisz a legújabb gönce is csak nem három éves. De kell ezt magyarázni? Zsizsegett a vére, olyan volt egész nap, mint egy besózott tinédzser.
Csaknem este van már, mire lenyugszik. A nyitott ajtón keresztül élvezi a besurranó hűvös fuvallatokat. Közben a kertet szemléli, ezernyi emlék rohanja meg.
Elmosolyodik.
Könnyek csurognak a szeméből, mégis mosolyog.
A lányát látja a kert minden szegletében. Ahogy fára mászik, ahogy hintázik, ahogy biciklizik, és ahogy kisurran a hátsó kapun a barátnőjéhez.
Zokogni tudna a rászabaduló érzelmektől, de visszanyeli könnyeit. Nem tudja miért, hisz úgyis boldogságában sírna, és az ekképp elejtett könnyek édesek, mint a méz.
Nagyot sóhajt, és már állna fel, hogy végezzen valami hasznosat is a nap hátralevő részében, amikor hirtelen megcsörren a telefonja. A színes kijelzőről visszaköszön a lány neve. Az asszony szíve megdobban, boldogan nyúl a készülékért. Máskor mindig összerezzen, attól tartva, hogy valami rossz és visszavonhatatlan történt az ő egyetlen gyermekével. Most azonban meg sem fordul ilyesmi a fejében, hisz ez egy boldog időszak kezdete. Ez a telefonhívás is csak az együtt töltött idő pontosításáról fog szólni.
Csilingelve, örömben úszva veszi fel a telefont, és máris hallja a lánya kedves szavait. De azok a szavak inkább tapintatosak, bűnbánóak, mintsem lelkesek. Valami nincs rendjén, valami itt hibázik, ezt rögtön észleli az anya, mégsem ront rá a gyerekre, megvárja, míg kibontakozik a beszélgetés.
Alig néhány pillanat, és kibontakozik.
S az asszony úgy érzi, le kell roskadnia a székre.
A lánya ugyanis elmondja, hogy mégsem tudnak hazamenni, mert a párját meglepték a szülei egy néhány napos vakációval, messze északon, az ország egyik legszebb területén. Nagyon sajnál mindent, és ő maga nagyon készült egy jó kis otthoni mókára, de ezt nem lehetett visszautasítani. Szeptemberben azonban mindent bepótolnak. Igaz, akkor már kezdődik az egyetem, és komoly tantárgyak lépnek be a tantervbe, de valahogy mindenképpen összehozzák. Lehet nem egy hét lesz, de akkor is! Mindenképp!
Az anya, mint ahogy korábban elgondolta, végül mégis a türelmes hallgatóságot testesíti meg. Talán meg sem tudna szólalni azonnal, úgy kiszárad a szája. Mégis, amikor a lánya visszakérdez, ugyanolyan lágyan és kedvesen szól, mint mindig. Elmondja, hogy természetesen megérti, és ezt a nagyszerű lehetőséget nem is lett volna szabad kihagyni. Ő itt lesz úgyis mindig, mindenkor.
Szeptemberben is.
Nem veszekszik, nem árulja el, hogy mennyit készült, és hogy mennyire boldog lett volna, ha végre találkoznak. Azt sem mondja el, hogy mindez nem igazság, mert ilyen igazság egyszerűen nem létezik, ami ennyire fáj a másiknak.
Nem. Nem mond ilyeneket.
Hallgatja még a lánya mesélnivalóját, helyesel, alátámaszt, de magáról nem beszél semmit.
Aztán bontják a vonalat, és az asszony zokog, és csak zokog.
Könnyei keserűek, mint az epe.

……………………

Tarcsay Béla: Gyepes udvar öreg diófával - festmény

*****************************************

 13. BEMUTATJUK GULYÁS LÁSZLÓ FESTŐMŰVÉSZT 

   

 Gulyás László festőművész szakmai önéletrajza

 
„1960-ban született Budapesten. A Képző-és Iparművészeti Szakközépiskolát reklámgrafika tagozaton végezte majd 1983-87-ig a Magyar 

Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt.

Gulyás László

A festő édesapa útnak indító hatásán túl elsősorban Rembrandt festészetének egyetemes hatása alatt érleli ki személyes képi világát, sajátítja el a régi nagy mesterek festési technikáját.  Éppen ez különíti el legtöbb kortársától. Őt nem a festészet felszámolása, agóniájának dokumentálása, hanem a nagy hagyomány tovább élése érdekli. Különösen a családjáról készült élettel és harmóniával készült képei mutatják kibontakozó tehetsége legfőbb értékeit.
A magyar kultúrát mindig is hitelesítette a szakmai felkészültség és tisztesség, a hagyományok tisztelete és az elmélyültség. Gulyás Lászlóra mindez jellemző. Harsány világunkban nemcsak festői előadásmódja lehet bíztató, de tematikájának mélységes humánuma és az a szeretetteljes közeg, amit megjelenít képein.
A gyermeki lékek tisztaságát, egy szépen megráncosodott arc gondolatiságát gyakran jeleníti meg. Különös felkészültséggel alkalmazza a fény-árnyékhatásokat, amelynek során bravúrokra képes. Emellett festői szépséget jelent a hideg-meleg színek tudatos ellenpontja, mely a térhatás megjelenítését szolgálja.
Harmonikus színei mellett feltűnik kivételes vonalkultúrája, melyben kitapintható képzettsége.”

 *

Tükröm – festmény (40x50 cm, olaj-vászon)

*

Pán  (részlet) – festmény (20x25 cm, olaj-vászon)

*

Boldog pillanat – festmény (50x70 cm, olaj-vászon)

*****************************************

14. NAGY VENDEL ÉLETE VERSEKBEN

Sorozat (tizennyolcadik rész)

 
Nagy Vendel: RÉG ELMÚLOTT MÁR
 
Rég elmúlott már
Mikor titokban
Átzokogtam az
Egész éjszakát.
Keserű könnyekkel

Nagy Vendel és szerkesztősége

Áztattam a párnát.
Ma csak ritkán
Fordul elő,
Hogy tehetetlenségemben
Dühödten felkelek,
S mint az ágyszomszédom,
Ki leszállt az ágyról,
A zuhanásra vette észre,
Nincsen lába
Így nem tud kimenni
Az utcára.
Én is álmomból
Nagy fényességre
Ébredtem, de még
A poharat is levertem.
Nem jött vissza a fény,
Ahogyan reméltem.
Csak álom volt csupán,
Hogy látok,
S hogy megtalálom a ruhám,
Szerencse talán.
A nővérke mondta,
A cukorbetegségbe még
Nem halt bele senki,
De a szövődmények…
Az már döfi!
A szívinfarktus pedig
Azért jó, mert
Megelőzi a rákot.
A jó édesanyátok…
 
2012. augusztus 3.
 

*

Nagy Vendel: MÁSSÁGOM MÁSKÉPPEN

 

Azt gondolod rólam,

Más vagyok?

Igen!

Hiszen egyre

Szűkebb résen ér

Szememhez a világosság.

De azért én ugyanúgy

Gondolok Terád.

Kérlek, ne félj tőlem!

Hidd el, nem harapok.

Csupán csak

Vak vagyok.

Hiszen valamiben

Mindenki más.

Van, aki szép,

Van, aki csúf,

Van, aki jó,

Van, aki rossz,

Van, aki gonosz,

Van, aki kövér,

Van, aki sovány,

Van, aki süket,

Van, aki néma,

Van, aki sánta,

Van, aki béna,

De olyan is akad,

Aki lát!

Én is átélhetek

Ezernyi csodát.

De van egy titkom,

Neked elárulom.

Ez az én másságom.

Senki sem tudja,

Mikor álmodom.

 

*

Nagy Vendel: HÉTKÖZNAPI CSODA

 

Hajnalban, mikor felhőt vet a folyó,

s ólomszürke pára lebeg a légben,

hiába valóságokkal elő ne hozakodj.

Ne háborgasd a felkelő napot.

Van Neki dolga éppen elég.

Minden reggel arany tálcán

fel kell kínálnia a ragyogást,

s a fényt… Neked.

 

*

Nagy Vendel: HA MINDKÉT SZEMEDRE

 

Ha mindkét szemedre

Megvakultál,

Ülsz otthon

Az ágyon, 

Várod a csodát,

Hogy újra lásd Isten

szép világát.

Hiszen

Mindent megtettél,

Nem tehetsz mást.

 

Akkor majd meglátod,

Ki marad végül a barátod

Az ajtó mellett

Halott Apám

Kampósbotja áll

Indulóra.

Mint, ami

Valakire vár.

Talán énreám?

Gyere Kedvesem

Nézz utoljára

Még egyszer a szemembe.

Elhaló fényét

Vajon látod-e ?

Emlékeimbe

Utolsóként

A Te arcodat Véstem be.

Ezen túl Fehér botot Veszek a

Kezembe,

S fekete Kalapot

Teszek a

Fejemre.

 

*

Nagy Vendel: SZEMESNEK ÁLL A VILÁG

 

Szemtelenül

Itt botladozom

Ebben a világban.

Koldus lettem,

Ezt nem hiszem el!

Másoknak ragyog már

Isten szép világa.

Szemesnek jár A világ.

Vaknak az alamizsna.

Börtönöm udvari kerengőjében

Magasan meredeznek a falak.

Az út csak az Egek felé szabad,

Hozzám fentről szállnak le

Az égi madarak,

Hogy megvigasztaljanak.

Jó társasága vagyok én

Önmagamnak.

 

*

Nagy Vendel: ISTENKÁROMLÁS

 

Felveszek a földről

Egy marék port

Kezemben tartom,

S beleköpök.

Össze gyúrva sarat csinálok,

Ahogyan Jézus Tette egykoron

Szemhéjamra teszem,

És várok,

Semmi!

Megint csak rájöttem,

Hogy nem vagyok Isten.

Bocsáss meg

Nekem,

Hogy vétkeztem.

2012

 

*

Nagy Vendel: VÁLASSZUNK MAGUNKNAK ILLATOT

 

Hogy mennybe,

Vagy a pokolra jutnak- e

A vakok, 

Azt az illatok alapján 

Döntik el...

A mennyben angyalok 

Kara énekel,

S tömjén illata

Leng a légben.

Tisztítja a lelket,

És a szellemet.

A pokol tornácáról

Kénkőnek füstje gomolyog,

Ki hová menne,

Orra után döntse el.

Válasszon magának illatot.

 

Fogadjátok szeretettel pársoros hitvallásomat:

A dolgokat csinálhatja bárki,

De megszületni,

Élni és meghalni

Helyettem

Nem tud akárki.

 

2012

*****************************************

 15. VÉGHELYI JÓZSEF: HAZAMEGYÜNK 

 

(elbeszélés)

 
Mindenki utazott már akár országon belül, akár azon kívül. Vannak  akik hivatalos ügyben, vannak akik egészségügyi dolgait intézni, és bőven vannak olyanok is akik kirándulni. Nagyobb távolságra utazhatunk kerékpárral, motorral, közkedvelt a személyautóval való útra kelés, és hát csoportos szervezés esetén az autóbusz.
Ezek a viszonylag szabadabb közlekedés eszközei, oda megyek ahova akarok, és akkor amikor akarok.

Véghelyi József

Más a helyzet, ha menetrend szerinti utazást választunk. Mint tudjuk időponthoz kötött az indulás, és az érkezés is. A legkritikusabb helyzet ilyenkor az, hogy ne késsünk  le akár a buszról, akár a vonatról.
Komoly kellemetlenségünk lehet abból, ha a kiszemelt járműről lemaradunk. Ez főleg akkor bosszantó, ha megbeszélt időpontra kell megérkeznünk valahová. Minőségileg más az a helyzet, ha pl. a vonatunk később ér a célállomáshoz néhány perccel, mint az, ha nem is ülünk a vonaton, mert lekéstük.
Ha szerencsénk van, akkor több járat is indul az utazási célunkhoz. Komoly zavarunk akkor keletkezik, ha visszafelé induló utolsó vonatot nem érjük el.

*

Évtizedekig kirándultunk egy múzeumbarát több száz főt számláló csoporttal. Tagjaink többsége nyugdíjasokból állt, vagy ahhoz közeli személyekből. Korunkból adódóan sokunknak voltak kisebb nagyobb egészségügyi gondjai: itt fáj, ott fáj, mindenhol fáj…
Nem kell ecsetelnem, de ilyenkor sokunknál kisebb patika is volt (kenőcsök,  tabletták, tapaszok, és hát „védő ital” pálinka képében…).  Ezek az elsősegély nyújtás személyi eszközei. Komolyabb sérülésre, beavatkozásra természetesen alkalmatlanok.
Nagyon sok kirándulást szerveztünk országon belül, de azon kívül is. Ekkor főleg bérelt autóbuszt vettünk igénybe. Ezek az utak kulturális jellegű turista események voltak.
Nagyon ritka esetben vettük igénybe a vasutat, pont a kötöttsége miatt. Ilyenkor általában Budapest volt a végállomás.

*

Történt egyszer, hogy a világhírű Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény volt az úti célunk. Vonattal utaztunk Budapestre, és aki már járt Pesten, az tudja, hogy lehetetlen kiszámítani percnyi pontossággal az időpontokat. Célszerű ilyenkor nagy ráhagyással tervezni a visszautat. Inkább fél órával előbb érkezzünk a Keleti Pályaudvarra, mint egy perccel később. No, de ember tervez, Isten végez…
Az emlékház és a pályaudvar nincs túl messze egymástól, ezért gyalog indultunk el. Jól kiléptünk, hogy kellő időben lehessünk a vonatnál. Pár száz méterre lehettünk  a pályaudvartól a feleségemmel, amikor az egyik - nálunk jóval idősebb – útitársnőkkel találkoztunk, aki egy padon ült.
- Magdika elfáradt? Valami baj van? – kérdeztük. Nincs időnk várakozni! .
- Nem, nem fáradtam el, megrándult a bokám, nem tudok menni…, nem tudom, hogy mi lesz most velem!?
Feleségemmel gondolkodás nélkül azonnal döntöttünk.
- Magdika, a lábára tud állni? – érdeklődtünk a reménytelen helyzetű asszonytól.
- Állni talán tudok, de a fájó bokám miatt menni már nem. Attól félek, hogy pár lépés után elesek…
- No, akkor megpróbálhatunk valamit tenni! Álljon fel, és a feleségemmel jobbról – balról a hóna alá karolva lépésről lépésre lassan elindulunk! Jó lesz így? – kérdeztük.
- Jó, próbáljuk meg! – s némi reményt véltam kihallani Magdika hangjából.
 
Elindultunk lassan, igaz, hogy néha – néha felszisszent a fájdalomtól, de azért kitartóan araszolva végül is elbotorkáltunk a vasúti szerelvényig. (Folyamatosan figyelve az órámat). Szerencsénkre nem késtük le az indulást. Ott segítettük a felszállásban, és a helyére kísértük. Mi is elfoglaltuk a helyünket és egy- két perc múlva  a vonat elindult.
Össze néztünk a feleségemmel: no, ezt megúsztuk!
Most már nincs előttünk akadály, hazamegyünk!

 *

Igen, hazamegyünk, mert bárhol is vagyunk a világban mindig haza kell mennünk!
Ahogy öregszik az ember egyre gyakrabban jutnak eszébe a gyerekkori emlékek, régi jelenetek, események. Képek ugranak elő, amelyektől mind a mai napig elérzékenyülök  ha  rágondolok.

*

Az én családom Délvidékről menekült el Tito partizánjai elöl. Nagyon szegények voltak, szüleim, csak annyi holmijuk volt, ami éppen rajtuk maradt. Két bőrönddel indultak útra Magyarország felé, ám azokat is valamelyik köztes állomáson ellopták  „jóakaratú” emberek. Több hónapig tartó viszontagságok után végül Szekszárdon kötöttek ki. Egy éves voltam akkortájt. Volt egy bátyám is. Tipikus fiúk voltunk minden csínytevéssel együtt.
A városka elmaradott infrastruktúrával rendelkezett. Alig volt portalanított útja. A mellékutcák pedig általában földesek  voltak…
Nem is tudom, hogy a családom, miként maradtunk talpon. Szó szerint napról – napra tengődtünk. Máig visszagondolva még mindig elérzékenyülök azon a szülői szereteten és gondoskodáson amivel szüleink körülvettek minket a bátyámmal. Édesapám világ életében zenész volt, a háborúban pedig katonazenész. Ez nem számított akkor, és az egész zenekart  - úgy ahogy volt – elvitték a szovjet katonák hadifogságba, pedig még puskája sem volt soha! Akkor már a világon voltunk a bátyám és én.
Az isteni gondviselés akaratából csontsoványan hazaengedték azzal a felkiáltással, hogy otthon haljon meg és ne a lágerben, ahol csak rontaná a statisztikát!  A két fia és a felesége léte tartotta benne az erőt, hogy mindenáron haza kell jönnie… Gyakran mesélte, hogy úgy hullottak mellette a bajtársai, mint ősszel a legyek, és aki feladta az – ha másban nem – vérhasban  meg is halt.
Több heti vergődés után végre hazaérkezett. Édesanyám alig ismert rá, olyan rossz állapotban volt.
Szóval akkortájt ilyenek voltak a körülmények.
Az újonnan megalakult elvtársi rendszernek is szüksége volt zenekarra a felvonulásoknál, ezért Szekszárdon megalakították a rendőrzenekart. Így lett apámnak munkája. Mivel az állomány tagja lett  és kevés volt az ember, ezért őt is beosztották gyakran valamilyen ügyeletre.
Visszagondolva, mégis mitől érzékenyülök el a mai napig?
Édesanyám a szolgálatba induló apámnak két félszelet kenyérből készített egész napi elemózsiát, szendvicset. Hogy mi volt a kész szelet kenyér között? Hát semmi! Pontosabban sós – törött paprikás kenyér volt…!
A szolgálat végeztével a hazafelé tartó apánk elé szaladtunk és mint minden gyerek mi is azt kérdeztük tőle, hogy mit hozott?
- Óh gyerekek, nagyon finomat hoztam ma: madárlátta sós-paprikás kenyeret, és ha jók voltatok, akkor kaphattok belőle! Én már jól laktam, és a többit hazahoztam nektek!
 
Jaj Istenem! Dehogy is lakott jól, hiszen még midig nagyon sovány volt.
Ám akinek gyerekei vannak és azok mindig éhesek, azoknak a gondolatai nem saját maga körül forognak.
Elővette a megmaradt fél szeletet, elfelezte és közöttünk szétosztotta a számunkra oly becses sós – paprikás madárlátta kenyeret. Ilyen kenyér pedig csak a jó gyerekeknek jár!

 *

Mégis hogyan lehet boldog egy gyerek a mai ésszel felfoghatatlan mélyszegénységben? Mitől éreztem azt, hogy így is kerek a világ számomra? Igaz akkoriban mindenki szegény volt, így a mi nyomorúságunk egyáltalán nem volt kirívó. Erre a kérdésre már csak fiatal felnőtt koromra tudtam megadni a választ, és ez a válasz nem egyszerű! A boldogság érzése egy lelki állapot, amelynek a kialakulásához számtalan tényezőnek kell egyszerre teljesülnie, és semmi köze a gazdagsághoz…

*

Mi gyerekek – a bátyám meg én – szinte alig vettünk észre ebből valamit! Visszagondolva azokra az évekre gyerekként mi mégis boldogok voltunk a szegénységünkkel együtt.
Szerető, gondoskodó családban nőtünk fel, és ez az egész életünkre kihatással volt!
Az eddigiekből kiderül, hogy nem volt külön gyerekszobánk, hogy még hírből sem ismertük a francia nevelőnő fogalmát. Az egész család egy kisebb szobában aludt, a bátyámmal ketten mi is egy ágyban fejtől – lábtól, ahogy akkoriban a menekült családoknál ez divat volt!
Viszont mienk volt az egész utca, mienk volt a tér a szabadság! Az árok partján nővő lapulevél alul nekünk kuruttyolt a béka, lefekvéskor a tücsökzenekar nekünk húzta az altatódalt.
Nyáron alig vártuk, hogy mezétláb rohangálhassunk egy szál fekete klottgatyában. hogy megmászhassuk az összes gesztenyefát. A földes út vastag porában vonatozhassunk, azt felkavarva körül vegyük magunkat porfelhővel, és ha éppen záporeső hullott, hát akkor a langyos sárban dagonyázhassunk… Egy – egy melegebb nyári napon annyira összekoszoltuk magunkat, hogy az izzadsággal kevert kosz már szinte csípte a bőrünket.
Ilyenkor anyánk egy sámlira rakott lavórba állított minket és két – három adag vízzel addig csutakolt, amíg ránk nem ismert!
 
Bakó bácsi az öreg harangozó néha megengedte, hogy felmehessünk vele az Újvárosi Templom harangtornyába. micsoda élmény volt, ez a kép máig előttem van!
Ilka néni barackfájáról elcsent gyümölcs izét még mindig érzem, Lajos bácsi tőkéjéről leszakított szőlő utolérhetetlen ízű volt. Ha éppen megkergetett minket a csősz, hát elfutottunk, be a szobába és az ágy alá bújtunk. Innen tudta anyánk, hogy valami csibészséget követtünk el!
Ősszel, ha lovaskocsi napraforgót vitt (mi úgy hívtuk, hogy szotyola) kértünk a bakon ülő gazdától, de ha nem adott, akkor is kiszolgáltuk magunkat. Télen pedig a szekérhez kötöttük a szánkót és húzattuk magunkat.
Természetesen fegyverünk is volt: saját készítésű csúzli, meg nyíl. Azokra a fiúkra néztünk fel, aki pontosabban tudott célozni. Strikkeltünk (fogadom, hogy a mai generáció biztosan nem tudja, hogy mi is az?), húsvétkor tojásba dobtunk  (ez is gyanús kifejezés…).
Ja, és persze karikáztunk kifulladásig. Nem kellett nekünk edző terem, meg futópad, Praktikusan azt sem tudtuk akkor, hogy ezek a kifejezések mit is jelentenek. Rongylabdát kergettünk fociként…
Szóval az egész gyerekkorunk mozgásból, futásból, erőpróbákból állt. Ezek nem tudatos tevékenységek voltak a részünkről, hanem a fiúkba genetikailag kódolt esemény sorok.
 
És még a végtelenségig sorolhatnám…!
 
Nem, nem voltunk rosszak, nem voltunk szemtelenek. Fiúk voltunk, egészségesek, elevenek. Amilyeneknek az ilyen korú gyerekeknek lenni kellett. Akiknek majd felnőtté váláskor a családjukról kell gondoskodni, és ha országok között konfliktus keletkezik, akkor - ha kell - fegyverrel is képesek legyenek megvédeni a hazát!

 *

Pszichológusok állítják, hogy a gyermekkor milyensége és minősége alapvetően meghatározhatja az ember egész felnőttkorát!
Egyetértek!
Én a gyerekkoromból azt szűrtem le, hogy jól éreztem magam, szabad voltam és független. Áthatott az az érzés, hogy biztonságban vagyok, tartozom valahová, hogy olyan emberek vesznek körül, akikre minden körülmények között számíthatok. Gyerekkoromban alakult ki, és erősödött bennem az összetartozás érzése. Az egy közösséghez való tartozás tudata és az ebből fakadó kötelességvállalás, hogy mindenki felelős mindenkiért!
Magaménak éreztem a környezetemet, és magaménak éreztem Szekszárdot. Tágabb értelemben a megyét és az országot is.

*

Lett házam és lett hazám:  Magyarország. A házam és a hazám azonos szótőből fakadnak, és arra utal, hogy valahová tartozom, hagy van ahová mindig visszatérhetek,  ha hosszabb – rövidebb időre elmegyek.
Minden ember életében kell, hogy legyen egy fix pont, praktikusan ez lehet az otthona. Oda mindig visszatérhet, és kell egy Haza amely visszavárja. Ahol nem érzi magát idegennek, ahol azonos szellemi és kulturális közeg fogja várni visszatértekor.
A magyar történelem bővelkedik viharos időszakokkal. Százezrek, milliók hagyták el hazájukat néha gazdasági, néha politikai üldöztetés miatt. Sokan visszajöttek, sokan nem. A honvágy azonban mindkét esetben kimutatható. Ez néha olyan erős érzés, hogy ha meghalnak, akkor a családot arra kérik, hogy Magyarországon temesse el őket.
Jól jellemezi ezt  Dóczy József  nótája,  a hontalanná váló ember érzésvilágát:

A kanyargó Tisza partján

A kanyargó Tisza mentén, ott születtem,

Oda vágyik egyre vissza az én lelkem.

Pásztor síptól hangos ott az

Árvalányhajt termő róna,

Édesebb ott a madárdal,

Kékebb az ég, hívebb a lány, szebb a nóta.

Látlak-e még szőke Tisza füzes partja?

Kondulsz-e még csendes falum kis harangja?

Vár-e még rám az a kislány,

Fájó szívvel, ahogy írja?

Térdelek-e még előtted,

Édesanyám kakukkfűvel benőtt sírja?

Szülőföldem! Rád gondolok mindörökké,

De úgy érzem nem látlak már soha többé!

Ha itt ér el a halálom,

Ne hagyjatok idegenbe!

A kanyargó Tisza partján

Temessetek akáclombos temetőbe!

 

Solti Károly előadásában a népszerű nóta elérhetősége:

https://www.youtube.com/watch?v=k0CyfEW5tuc

 

*

Igen, mindenkinek van otthona, háza, hazája. mindenki tartozik valahová. Magdika esete egyedi volt, de mással, más körülmények között bárkivel előfordulhat, hogy segítségre szorul. Magdikát is hazavárták. Nem tettünk mást, mint ebben segítettünk neki. Nem tettünk mást, mint amilyen értékrendet  hoztunk a gyerekkorunkból, és amilyen neveltetést hozunk a családunkból.  Köszönet nem jár érte, mert csak a kötelességünket teljesítettük. Mindenkit haza várnak. Mindenkin segíteni kell, ha haza akar menni, mert így emberséges és ez a normális.
 
Szekszárd, 2023.07.30

…………………..

 

Földesi Imre: Hazafelé - festmény  50x40 cm, olaj-farost)

*****************************************

 16. VERSEK A SZERELEMRŐL… 

 
Szilágyi Anita: Ki vagy nekem?

"Én írom? Te írod? Melyikünk vétke a szó?"
Benne van minden, mi ki nem mondható,

Ne takard el arcod, tudom, ki vagy,
Engem őrző szemed el nem hagyhat,
Körbe rajzolnám izmos mellkasod részét,
Ujjaimmal kijelölném szabad részét,
Mert olyan jó ott álomba szenderülni,
Szerelmünk mélyébe egészen belemerülni,
Számomra Te vagy a szabad sasmadár,
Csodás szárnyalásodhoz nem ér fel szemhatár,
Te vagy nekem a víz, mely oltja szomjam,
Nélküled forró sivatagban érzem magam,
Szórj hűsítő cseppeket meleg bőrömre,
Ne fullasszon a tikkasztó hőség örökre,
Jéghideg krémmel masszírozz! Akarom!
Végtelen köröket rajzolj szeplőtlen hátamon,
Te vagy nekem a Nap és az enyhe eső,
Mindenem, ami egyszerű létet éltető,
Kreatív arcod rejted kalapod alatt,
Legszebb látomás vagy, mint Isteni adomány.
 
Az idézet Gergely Ágnes: Rapszódia éjfélkor című verséből való

…………………..

 
Lovag Dáma Nagy Cynthia: Igazgyöngy...
 
Új év új szerelem?
Pedig még az előző is ott ücsörög a szívemen!
Nem hagyja könnyen kirakni magát, simogatja, cirógatja
lelkem minden húrját!

De rászolgált, s mennie kell tovább!
Én voltam az igazgyöngy, mit rejtett a kagyló,
s már messze úszott az a boldog hajó...
igaz, a bánat menekült a karodból, ha öleltél...
 
Vidámság törte meg a csendet, mert szerettél...
mégis félreléptél!!
De az őszi táj lombjai is lehullanak, mikor még
a nyári nap sugarai bennünk ragyognak.
 
S minden évben új esélyt kapnak!!
Esdeklő kutya szemeid nézem, s hallom könyörgésed.
Hiszek neked, mert hallom ideges szívverésed!!
 
Végül engedek ,mert ez a szerelem nem érhet így véget!
Szenvedjen csak az, aki kelepcébe csalt hitványul Téged!!
 
N.C.jogvédett vers

……………………..

 
Szauer Gertrúd: Selyem
 
Hangodból fonnék én,
Szép selyemsálat,
Öleljen, érintsen,
Ha nem vagy itt,
Oly szépen kérném én,

Istentől, sorstól,
Szépítse lelkemnek,
Rút napjait!
 
Legyen ez új erőm,
Szép talizmánom,
Mely minden göröngyön,
Majd átvezet,
Ez után igy óvjad,
Vigyázzad léptem,
Kísérjen utamon,
A szeretet!
 
Ne égjen én bennem,
Fájdító  lánggal,
Hiányod szép, bántó
Nehéz tüze,
Ne kelljen szívemnek,
Szívedet immár,
Ily hosszan útjára,
Engednie.

*****************************************

17. KURUCZ ÁRPÁD: A FÜZET 

(novella)

 

Molnár János, kissé kapatosan ballagott haza az érettségi-buli után. Nem volt részeg, de a feje szédelgett s enyhén imbolyogva lépkedett a Rákóczi úton. Haja csapzottan lógott szemébe, szájában érezte az elfogyasztott sör kellemetlen savanyú utóízét. Máskor okosan csillogó, szemei, most mereven bámulták a szürke járdát. Elégedett volt a közepes szakérettségivel, nem szándékozott tovább tanulni. Már megvolt a munkahelye, egy külvárosi háztartási gép szervizben.

A metró már rég nem járt, gondolta gyalog is megteszi azt a 

néhány kilométert hazáig, a Zászlós utcáig, legalább kitisztul 

a feje.

Kurucz Árpád

Ünnepi cipői tétován kopogtak egy sötét mellékutcán, mikor maga előtt, harminc-negyven méterre, egy mozdulatlan alakot vett észre. Megijedt, megtorpant. A Hold elé felhőfoszlány úszott, szinte koromsötét lett. Molnár összeszedte a bátorságát, s bizonytalan léptekkel elindult, készen arra, hogy szükség esetén elfusson. Közelebb érve látta, hogy egy csavargó külsejű, púpos öregasszony állja el az utat. Mozdulatlanul, kissé meghajolva, egy szemmel, alulról nézett a Molnár arcába. A másik szeme vakon nézett a semmibe. Hosszú nyelű régimódi paraplén, támaszkodott. Egy viharvert, szürke füzetet tartott karomszerű ujjai között, s a fiú felé nyújtotta.

– Használd okosan, és tartsd titokban. – szólalt meg reszelős hangon.

Molnár meglepetten vette át az irkát.

– Köszönöm, de mihez kezdjek vele? Épp ma fejeztem be a tanulást, már nincs szükségem ilyesmire – mondta kissé akadozó nyelvvel.

Mire körbenézett egyedül állt az utcán. Első gondolata az volt, hogy beledobja az első kukába, végül mégis hazavitte.

Másnaposan, émelyegve ébredt. Fájt a feje, nem vette észre, amikor a füzetet berúgta az ágya alá.

Három nap múlva munkába állt. Munkatársai szeretettel fogadták, az új, fiatal kollégát. Gyorsan beletanult a feladatokba, könnyen boldogult, a nem túl bonyolult kisgépekkel.

Egy csütörtök délután fáradtan baktatott hazafelé. A júliusi nap égette a hátát, nyakán csorgott a verejték. Eszébe jutott, anyjának megígérte, hogy bevásárol. Sokáig keresgélte hátizsákjában a hosszú listát, mikor megszólalt a telefonja. A kijelzőn az „ismeretlen hívó” felirat világított.

– Még ez is! Biztos valami befektetési ügynök – nyomta ki a hívást.

Hazaérve látta, hogy szobájában a rumli elérte a csúcspontját. Anyját nem engedte be takarítani, ki tudja mire bukkanna. Sóhajtva állt neki a rendrakásnak. Az ágy alól porosan, még gyűröttebben előkerült a füzet. Félredobta, három nap múlva találta meg újra.

Óvatosan kinyitotta. Tetszetős, kalligrafikus írással, időpontokhoz rendelt szavak szerepeltek benne. Összesen kettő. Az első időpont előző csütörtök, tizenhét óra harminckét perc. Mellé a „hívás” szót írta valaki.

– Mi akar ez lenni? – forgatta az irkát Molnár.

Eszébe jutott valami. Megnézte telefonját, a füzetben megadott időpontban volt a nem fogadott hívás, ismeretlen számról. Összezavarodott. A második dátum három évvel később november tizenharmadika, reggel. Mellé gyöngy betűkkel azt írták, „fa”. Sokáig törte a fejét mit jelenthet, de nem lett okosabb. A füzetet fiókjába rakta, majd lassan elfeledkezett róla.

Élte a fiatal felnőttek átlagos életét átlagos életét. Dolgozott, bulikba járt, lányokkal ismerkedett, kereste helyét a világban.

Észrevétlenül elszaladt három év. Novemberi hajnalon megszólalt az ébresztő. Molnár János nagyot nyújtózva kapcsolta ki az idegesítő berregést.

– Milyen nap van ma? – morfondírozott. – Még csak péntek. Ráadásul tizenharmadika. Föl se kéne ma kelni. Beteget jelentek.

Aztán mégis megemberelte magát, elindult. Havas eső esett, ami tovább rontotta hangulatát. Esernyő alatt, rossz kedvűen kerülgette a többi rossz kedvű esernyőst. Egy teherautó rácsapta a sáros vizet. Összeszorított fogai között szitkozódott, takarította nadrágját. Morogva indult, minél hamarabb be akart érni a munkahelyére. Nem ment el a zebráig, át akart szaladni a széles, fogalmas úton. Egy hatalmas platán takarásából készült az úttestre lépni. Váratlanul felvillant agyában egy szó, akár egy erős lámpa: fa. Önkéntelenül megállt, abban a pillanatban egy trolibusz száguldott el olyan közel, hogy kézzel elérhette volna.

Még soha nem telt ilyen nehezen a munkanap. Türelmetlen, nyűgös volt, kollégái csodálkoztak, nem ilyennek ismerték. A füzetről nem beszélt senkinek. Végre eljött a délután, rohanhatott haza. A kabátját sem vette le, szaladt régi íróasztalához, s kirántotta a fiókot. Üres volt.

– Volt itt egy ócska füzet! – vonta kérdőre anyját.

– Papírgyűjtő gyerekek voltak itt. A régi újságokkal együtt odaadtam nekik. Nem volt benne semmi fontos, csak három dátum meg szavak. Biztos valami buta titkosírás. Évek óta ott állt a fiókban.

– Három? Nem kettő?

– Nézd meg magad, ha nem hiszed! Még utoléred őket.

A saroknál látta meg a gyerekeket. Bolondnak nézték, mikor áttúrta az egész zsákmányt az ócska füzetért.

Csak a szobájában nyitotta ki. A két régi bejegyzés mellett, egy újabbat talált: a következő év, május tizenkettedike, délután, T. E. Órákig nézte a megsárgult lapot, de nem jött rá a jelentésére.

Lassan teltek a hónapok, közben nyomozásba kezdett, ami gyorsan zsákutcába jutott. Kiderült, hogy ezt a fajta irkát, hetven éve gyártották utoljára, és nincs belőle fellelhető példány. Molnár János, a füzetet gondosan bekötötte kék csomagolópapírba, mint iskolás korában. Még vignettát is ragasztott rá.

Végre elérkezett május tizenkettedike. A fiú aznap a szokottnál is óvatosabb volt, különösen délután. Folyton felfelé nézett, úgy okoskodott, a T. E. nem jelenthet mást, mint „tégla esik”.

A Bajza utcában fürkészte a házak homlokzatát, mikor nekiütközött valakinek.

– Nem tudsz vigyázni, te tulok?!

Fiatal, vékony arcú, göndör hajú nő ült a járdán, zavarba ejtően világos kék szeme szikrázott a haragtól, körülötte táskája tartalma. Molnár hebegve szabadkozott, miközben ezernyi apróságot s egy metszőollót pakolt vissza a táskába. A lány kikapta a kezéből.

– Igen! Metszőolló, és egy hete keresem.

– Jól vagy? – segítette föl. – Szívesen elkísérlek.

– Ez a legkevesebb! Téglási Emese – nyújtotta kezét a lány.

Molnár megszédült, úgy érezte, ez már megtörtént egyszer. Egy hónap múlva összeházasodtak.

A füzet, újra a fiók mélyén lapult, csak hónapokkal később került elő újra. A negyedik oldalon új  időpont lett látható. Három héttel később, szombat délután. Mellette a „jelek”, szó volt olvasható. A jóslat, ismét megfejthetetlennek bizonyult. Molnár János éjszakákon át meredten bámulta a füzetlapot, végül, az utolsó nap reggelén, a tiltás ellenére megmutatta feleségének. Az asszony hosszas töprengés azt kérdezte, történt-e valami szokatlan az utolsó napokban. A férfi nem emlékezett semmi különlegesre. A nő, felhívta pszichiáter ismerősét, hátha regressziós hipnózisban sikerül részletesen felidézni Molnár János utolsó egy hetének pillanatait. A doktor nehezen állt kötélnek, éppen vitorlázott a Balatonon. Némi anyagi biztatásra mégis visszajött, délelőtt tizenegy órakor fogadta őket. Molnár egyre izgatottabb lett, nem tudott ellazulni, két óra küzdelem után sikerült hipnotizálni. Öt nappal korábbi emlékben egy kamasz pulóverén látott kétjegyű számot a Szörény utcában. Később egy köztéri óra digitális számlapján pillantott meg olyan számokat, amelyek nem jelezhettek órát és percet, majd egy részeg csavargót látott a tűző napon feküdni. Gondolta, legalább árnyékba kellene húzni, de végül mégsem ment oda hozzá. A férfi kezeire volt egy-egy kétjegyű szám tetoválva.

– Jelentenek valamit ezek a számok? – kérdezte Téglási Emese.

– Semmit – vonogatta vállát a pszichiáter. – Játsszátok meg a lottón.

A házaspár összenézett, s köszönés nélkül elrohant. Lihegve álltak meg egy közeli lottózó pultjánál. Már csak öt perc maradt a feladási határidő végéig. Először Molnár forgatta ki a zsebeit, utána az asszony. A cédula amire felírták a számokat, a rendelőben maradt. Mire telefonon megtudták, két perc volt hátra. A pult mögött ülő szeplős, fiatal nő, kényelmes mozdulattal vette át a szelvényt. A férfi véresre harapdálta száját idegességében. A rádióból, lassú, fájdalmas blues szólt. Mielőtt a nő leüthette volna az entert, a zene elhallgatott, az üzletben kialudtak a lámpák. Mikor újra életre kelt a készülék, az óra tizenhét harmincegyet mutatott.

– Sajnálom – adta vissza a szelvényt a nő. – Már nem fogadja el a rendszer.

Téglási Emese elsápadt, Molnár János elvörösödött. Az utca túloldalán púpos öregasszony állt, ósdi, hosszú nyelű esernyőre támaszkodva. Ép szemével rezzenetlenül nézte a férfit.

– Megszegted a legfontosabb szabályt! Igen! – rikácsolta.

A füzetben nem jelent meg több bejegyzés. Az asszony nem tudta megemészteni a kudarcot, lassan elhidegült férjétől, majd elment egy cingár hegedűművésszel. Molnár megtört, inni kezdett. Hosszú időbe telt mire összeszedte magát. Kemény küzdelem volt. Közben megőszült, arcára mély barázdákat vágott az harc. Éveit magányosan, munkával pergette. Anyja halála után úgy döntött, kisebb lakásba költözik. Csomagolásnál kezébe került a füzet. Kíváncsiságból kinyitotta. Legnagyobb meglepetésére, új bejegyzést talált. Öt évvel későbbi évszám, szeptember kilencedike. A dátum mellett egy szó: „befejezés”. Nem kellett sokáig törnie a fejét, hogy rájöjjön ez halála napja.

– Ötvenhárom éves leszek akkor – ült le döbbenten.

Miután elmúlt a sokk, kezdett kibontakozni fejében a terv. Összegyűjtötte rá a pénzt, mindent pontosan megtervezett, s vásárolt egy kiváló minőségű, pontos órát. A megadott évben, szeptember elején elutazott a Csendes-óceán egy apró szigetére, a keleti hosszúság száznyolcvan fok közelébe. Egy gondosan kiválasztott szigeten motorcsónakot bérelt, s szeptember nyolcadikán este elindult. Hajszálpontosan betájolta magát, hogy nulla óra nulla perckor lépje át a dátumválasztót keletről nyugati irányban. Úgy okoskodott, így szeptember kilencedike kimarad az életéből. Felkészült, egyik kezében az óra, másik az indítókaron nyugodott. A motoros lágyan ringott a hullámokon. Csillagok milliárdjai csorgattak ezüstöt az óceánba.

– Nem könnyíted meg a dolgomat – szólalt meg egy ismerős, reszelős hang.

A fél szemű, púpos vénség ült a hajó korlátján, kezében az elmaradhatatlan esernyő.

– Maga mit keres itt!? Pontban tíz másodperc múlva kell áthaladnom a dátumválasztó vonalon.

– Már tíz perce át kellett volna lépned. Visszaállítottam az órádat.

– Meg akar ölni!?

– Ellenkezőleg. Része vagy egy kísérletnek.

– Ki a fene maga!?

– Még nem jöttél rá? Időutazó vagyok. Azt vizsgáljuk, meg van-e írva előre a sorsunk.

– És ezért beavatkoznak az emberek életébe. Nem túl etikus.

– A tudásért áldozatot kell hozni. Nézz rám harminckét éves vagyok. A gyors öregedés a gyakori időutazás mellékhatása. Te már a tizenharmadik körödet futottad. Ígérem, többször nem avatkozunk az életedbe.

Mikor elszállt első haragja, Molnár János kíváncsi lett.

– Mit sikerült megállapítani? Egyébként hagyhatták volna, hogy megnyerjük a lottót. Ott romlott el az életem.

– Csak a részleteken lehet változtatni, az irány mindig ugyanaz. A nyereményt nem mi vettük el, és Téglási Emese mindenképpen elhagyott volna.

– Szóval mindenkinek ki van jelölve az útja.

– Legalábbis a lényeges pontokon, nem tudunk változtatni.

– Miért pont ez az ócska füzet?

– Lenyomozhatatlan.

– Hogy kerültek bele a dátumok?

– Én voltam. Egy perccel jártam előtted az időben.

– Most mi lesz?

– Várunk.

– Ellopta Hagrid esernyőjét? Azzal varázsol?

– Nagyon vicces.

Molnár János mellkasába, vállába, éles szorító fájdalom nyilallt. Hörögni kezdett, le kellett ülnie. Az öregasszony közönyösen nézte.

– Segítsen! – nyújtotta felé kezét a férfi, görcsösen markolta a levegőt.

Tüdeje sípolt. A nő nem mozdult. Megvárta, míg beáll a klinikai halál. Akkor közelebb lépett, az ócska paraplén megnyomott egy rejtett gombot. Ez ernyő hegyén narancsszínű sugár lövellt ki, majd gömbbé formálódott, s a férfi testét, lassan magába zárta.

*

– Gratulálok, anyuka! – nyújtott át egy pici, bömbölő, fehér csomagot, a bába. – Gyönyörű kisfia született. Mi lesz a neve?

Az anya kimerülten, sápadtan, de nagyon boldogan vette át.

– János. Molnár János...

…………………

Zsigmond István: Elmélyedve - festmény

*****************************************

 18. VERSEKBE FOLYTOTT BÁNAT… 

 
Kuchta Csilla: VIRÁGOT HOZTAM
 
"Szoktatom szívemet a csendhez."
Édesanyám ágyánál állok.

Gyönyörű csokrot elhelyezve,
üveges kis vázában látom.
 
Szólnék hozzá, de most nem lehet,
elakad a hangom, hallgatok.
Gyenge teste és fáradt lelke,
hisz beteg, csendben maradok.
 
Pihenj édesanyám, csak pihenj!
Álmodj szépet a gyógyuláshoz!
Vázádban szép virágzó színek,
ha felébredsz, csodásnak látod.
 
Idézet József Attila: Óda című verséből

………………..

 
Engel Csaba: Szakadna fel végképp a köd

Nézelődnék jobbra - balra,
Csodálnám veletek a tavaszt,
Ahogyan körülöttünk virrad,
És amint virágokat ont a tavasz.

Kukucskálnák, leskelődnék,
De ahhoz látásom túl kevés.
Köd borítja szemem földjét,
Már nem tör át rajta a fény.

Mivel lelkem csodát nem kért,
Kértem Urunk Jézus kezét,
Annak gyöngéd érintését,
Szemem ablakán nyisson egy rést.

Egy kulcslyukon a boldogság átfér,
Ahhoz, hogy lássak annyi elég,
Az ébredő világot én,
Újra magamhoz ölelném.

Talán akkor része lennék,
Mindenek ami körül vesz még,
Gondoznám a tavasz kertjét,
Beültetném, hogy virágozzék.

2025.03.08

………………………

 
Bihari Enikő: Szívem viharában
 
Akár a felhők, mik sötétítik a kék eget,
Bennem is vihar tombol olykor,
S néha vad orkánok tépnek.
Mindennapjaimat is megcibálják
Kisebb-nagyobb szelek.

A szél zúgása most lelkemben táncol,
Viharokban harcolok, a nyugalom oly távol.
Zátonyok között csónakként hánykolódom,
Nem bírja sokáig viharvert ladikom.

Villámok cikáznak, mennydörgés ébred,
Fekete felhők ontják rám könnyüket.
Ostorral csapkodnak, égetnek a fények,
Szívem lángra gyúl, belül összeégek.

Bennem most vad villám-jégcsapok lógnak,
S a mennydörgésben szívem ízekre hasad.
Villámot sóhajt ma a koromszínű éjszaka,
De a tomboló vihart a bánat túlharsogja.

De néha sötét szárnyát az ég is kitárja,
Magához ölelve a könnyeim nyaldossa.
Vihar és csend, én így vagyok egész,
Ahogy egymásban él az eső és a napsütés.

Egyik sem tart örökké bennem,
De mindkettő én vagyok.
Új élet és nyugalom rügyezik a csendben,
Bár a szívem még hevesen dobog.

S mikor eljön a csend, mert a zaj elfárad,
Lassan elcsitul bennem is a bánat.
Minden szélfújás már csak suttogás marad,
Békére talál a lelkem, mikor újjászületik a nap.

*****************************************

 19. GARAJSZKI ROZIKA: ELSŐ NAP A MUNKAHELYEN 

(novella)

 
Hú. Hiába rohanok. Legalább tíz percet késtem. Hogy ez a francos autó is pont ma adta meg magát. Már a folyosón megyek a vezérigazgató irodája felé. Lassítok menet közben kissé kifújom magam. Már úgyis mindegy. Ilyen pechem is csak nekem lehet. Mindjárt első nap késve érkezni. Az igazgató irodája előtti titkárság ajtaja nyitva. Halkan kopogok, de nem látok senkit. Egy lépéssel beljebb merészkedem. A hátsó helységből lép elő egy csinos barna, korombéli negyvenes hölgy. Hozzám hasonló megjelenésű, csak én szőke vagyok. Igaz festett. Egy tálca van a kezében. Megszólítom.
- Elnézést kérek. Az igazgató úr bent van már? Nyolcra kellett volna jönnöm. Vár engem.
- Igen, már bent van. Már belekezdett egy aktába. De jó, hogy ideért! Már elkezdtem készíteni a főnök kávéját. Fejezze be, és öt perc múlva vigye be neki! Én megyek vissza a másik irodába, mert úszom a melóban. - Kezembe nyomta a tálcát, és már viharos léptekkel távolodott is. Még az ajtóból visszaszólt. - Egy cukor és kevés hab!
A kis helységből hallom a presszógép hangját. Már le is főtt a kávé. Most mi a fenét csináljak. Leteszem a táskám a titkárnői asztalra. Elkészítem

a doppingszert ahogy a  hölgy mondta, és elindulok az 

iroda felé. Kopogok.

Garajszki Rozika

- Jöjjön! - Hallom bentről. Benyitok. Egy hatalmas tárgyaló asztal mögött ül az igazgató, és körötte szanaszét papírhalmaz. Rám néz. - Á! Köszönöm. Tegye le oda a kisasztalhoz, és hozza be nekem az amtek aktát.
Értetlenül nézek rá, és lépek felé egyet. Be szeretnék neki mutatkozni, de ő nem várja meg, hogy megszólaljak, hadarja tovább.
- Ott lesz az alsó zárható szekrényben. Keresse meg gyorsan! - És már a kezével mutatja, igyekezzem. Bizonytalanul, de elindulok az aktáért. Kell pár perc, mire megtalálom, mert a titkárnő még mindig nem jött vissza. Meg egyébként is egészen másként van ráírva. Am-Tech-pro. Nem volt kit kérdezzek, de biztos ez az. Beviszem, leteszem 

az asztalára. Megint szólnék, de ő megelőz.
- Rögtön átnézem! Maga addig nézzen bele a kinti gépbe. Tanulmányozza át a rendszert. Nézze meg azokat az oldalakat, ami magát érinti.
És már megint int a kezével, sürgősen húzzak el. Kimegyek. Gondolom hagy felkészülni, mielőtt megbeszélnénk a továbbiakat. Bekapcsolom a gépet, megnyitom a cég kezdőoldalát. Termelés, ügyvezetés, könyvelés, belföldi értékesítés, külföldi értékesítés. Helyben vagyok. A többi egyelőre nem érdekel. Megnyitom a külker oldalt. Rengeteg dolgot tudok meg, és az értékesítési adatokat szemlélve lenne pár ötletem. Megnyitom a belföldi értékesítést is. Azt látom, ott más cikkek is vannak, mint a külkerbe. Ezek szerint nem exportálnak mindent, amit gyártanak. Már éppen néznék utána, milyen cikkek vannak a termelésben, mikor csörög a titkárnői telefon. Látom belső hívás. Nem veszem fel. Nem az én dolgom. Egy pillanat múlva felpattan az igazgatói iroda ajtaja.
- Jöjjön be! – Meglepődöm a sürgető erőszakos hangon, de azonnal megyek. Ép csak belépek, már löki is a szöveget. - Erre kellene egy olyan választ írni, ami csak sejtetné, hogy üzletet kívánunk velük kötni, de még nem tartalmaz konkrétumokat. Még utána szeretnék nézni bizonyos dolgoknak velük szemben! Fogalmazza meg, és hozza be a kinyomtatott levelet! Utána törölje le a gépről, mert ez titkos anyag. Nem kerülhet ki!
A kezembe nyomja a titkos anyag fölső négy lapját, és megint ugyan az a kézmozdulat. Szabályosan kihesseget az irodából. Már gondolkodom, szeretnék e tényleg ennél a cégnél dolgozni, de belenézek a papírokba. Oké. Ez az én asztalom, az én témám. Lehet így szeretne próbára tenni? Egy olyan frappáns levelet fogalmazok, amiben kilátásba helyezem az üzlet majdani létrejöttét, de már előre kérek bizonyos engedményeket. Higgyék azt, miattuk nem jön máris össze a megállapodás. Beviszem az igazgatóúrhoz. Csendbe maradok amíg olvassa, de igazán nehezemre esik. Nem szoktam ilyen bánásmódhoz. Most is mikor végig olvasta, már mondja is a véleményét. Ha rosszat mond, esküszöm kisétálok, és örökre itt hagyom.
- Ez nagyon jó. Ügyes volt! Nem is gondoltam, hogy ilyen kincset találok. Mindjárt első napján képben van. Pedig ez igazán a külkeres vezető hatásköre lenne. Anikó! Ugye jól emlékszem? Maga Anikó? -Csóválom a fejem, hogy nem, de mielőtt meg tudnék szólalni, már mondja tovább. - Ezt nem lehet emailben küldeni, postázza ajánlottként!
A kezembe nyomja azt a lapot, amit én megírtam. Visszatolom elé, és most szólalok meg először a nap folyamán, pedig már dél is elmúlt.
- Akkor talán lenne szíves ellátni egy szignóval!  - Míg ír, kérdez.
- Ja! És Anikó! Erről a papírról jut eszembe, mert ez az ő feladata lesz majd! Nem jött reggel egy hölgy? Valami Csilla?
Na most már elég! Kinek néz ez engem?
- Én vagyok Csilla. - A kezem nyújtom felé, amit először csak néz. Leengedem. Hátha nőkkel nem fog kezet. Egyre inkább érzem azt, nem akarok itt dolgozni. De azért bemutatkozom. Van nevem a szakmámban, sok helyen ismerik. Legalább tudja, ki hagyta faképnél. - Császár Csilla vagyok! A külkereskedelmi osztályvezetői állásra jelentkeztem. Reggel kellett volna találkoznunk a megbeszéltek szerint. De azóta nem szánt rám szinte egyetlen percet sem!
A férfi csak néz. Nagy barna szemeit úgy erőlteti, mintha rosszul látna. Még a fejét is hátra szegi.
- Maga nem az új titkárnő?
- Nem. A titkárnő reggel a kezembe nyomta a tálcát, hozzak önnek kávét, és eltűnt. Azóta se láttam.
- Az új titkárnő? - Majd gondolkodik egy picit. - Nem. Egy új ember nem tesz ilyet. Az Ilonka lehetett. Hogy nézett ki?
Adok a nőről személyleírást, ő pedig elnézést kér a félreértés miatt, majd megerősíti az elgondolását.
- Igen. Ő az. Csak addig helyettesít nálam, amíg én nem találok megfelelőt. Ma kezdett volna valami Anikó. Jöjjön. Bemutatom önöket egymásnak a reggeli hölggyel. Ilonka ugyanis a maga titkárnője lesz.
Most én nézek furán egy pillanatig, de gyorsan kapcsolok. Ennyi félreértést egy napra. Ha most odamegyek a vezérrel, és ő bemutat, az égő lesz szegénynek. Eszembe jut valami.
- Nem szükséges velem jönnie. Már láttuk egymást. Csak azt mondja meg, melyik szobába menjek.
Megkapom az eligazítást. Összeszedem a holmim a titkárnői székből, és elindulok. Az ajtó félig nyitva, a barna hölgy a gépe fölött veri a billentyűzetet. Tényleg dolgozik. Bekopogok. Felnéz.
- Segíthetek?
- Igen. Főzhetnél nekem egy kávét. – Mondom kicsit huncutul mosolyogva, és nyújtom felé a kezem. Már előre oldani szeretném a tuti benne kialakuló majdani feszültséget. - Császár Csilla vagyok. Hová cuccolhatok?
- Jaj, elnézést. Ne haragudjon! - Elpirul. Az arca hasonlít a piros körömcipőm színéhez, csak nem fénylik annyira. Nem győz bocsánatot kérni, miközben ő is bemutatkozik. - Tamás Ilona. - De rendesen zavarban van, hol rám néz, hol meg a padlóra.
- El van nézve. Én nem mondtam, ki vagyok, te meg már a munkádra koncentráltál. Hörpintsük fel azt a békítő kávét, és beszéljük meg a továbbiakat

…………………..

 

Biszák László: A főnök (40x30 cm, olaj-farost)

*****************************************

 20 . MÁRKUS KATA: SZÜLETÉSNAP 

 
Két kezével az asztalra könyökölt, és lassan felemelte a fejét. Résnyire nyitott szemeivel hunyorgott, halántéka lüktetett a fájdalomtól, haja csapzottan simult fejére, lábai elzsibbadtak, vállai, mikor megmozdult háta fájdalmas görcsbe rándult. Csuklani kezdett, szájából alkoholtól bűzlő levegő csapódott ki az amúgy is nehéz levegőjű szobába.
  - Hol vagyok? - nézett körül.
Szemei lassan megszokták a félhomályt, már kora reggel lehetett, a ritkásra leeresztett redőny résein beszűrődött némi fény. Előtte az asztalon üres 

Martini-s üveg árválkodott, mellette egy félig telt pohárral. 

Márkus Kata

-  Úristen! Mi történt velem! Honnan ez az üres üveg? Csak nem, vagy mégis? Egyedül ittam meg egy teljes üveg Martinit? Én,

aki eddigi életemben egy pohár sörnél többet nem ittam? Azt 

is csak a nyári melegben, ha nagyon rám erőltették. 
Fogalmam sincs, hogy mi történhetett, de most egy jó erős

kávé kellene, meg a mosdó. Utána talán majd tisztul a fejem, 

és helyre billen az emlékezetem.
-  Nagy nehezen, kezeire támaszkodva felállt a székről, majd megkapaszkodott az asztal szélébe. Zsibbadt lábai nem akartak engedelmeskedni, de addig rázogatta felváltva őket, míg lassan lépett egyet. Úgy érezte, mintha millió hangya futkosna lábszáraiban, talpaival meg csípős csalánon lépkedne. Lassan elindult a szoba ajtaja felé, amint odaért, az ajtó szárfának dőlve megpihent. Sokáig nem álldogálhatott, mert telt hólyagja nagyon feszített, ezért igyekeznie kellett a mosdó felé, ha megakarta előzni a bajt. Szédelegve, az útjába eső bútorokba kapaszkodva, szerencsésen elért a mosdóig, és megkönnyebbülten huppant le a WC ülőkéjére.

*

Két nappal korábban

 
   Ági frissen, kipihenten ébredt, és mosolyogva tárta ki a szoba ablakot. A májusi napfény is visszamosolygott rá, és ez már elég volt ahhoz, hogy még jobb kedve legyen. Sok tennivalót ütemezett be erre a napra. Egy jó erős kávé kortyolgatása közben, még egyszer végig nézte a bevásárló listát, nehogy valamit is elfeledjen megvenni. Nem szeretett volna kétszer elautózni a közeli városba. Kávézás után enni, inni adott a kutyának, kiengedte a tyúkokat, azokat is ellátta eleséggel, közben a kakassal szemezett. Vagyis csak ő nézegette, mert a kakas rá sem hederítve kergette a tyúkokat.
  - Kergesd csak kukori, már úgysem sokáig szaladgálhatsz utánuk, estefelé kés alá kerülsz! 
Egykettőre elkészült. Bevásárló lista, bankkártya, iratok, táskák, szatyrok, kocsi kulcs a kézbe, ajtó bezárva. Így indult a garázshoz, ahol mindent bepakolt az autóba, kinyitotta a kaput, és elindult a városba.
Végigjárt pár bevásárlóközpontot, mire mindent megvett. Mielőtt hazaindult, elégedetten nézte a kocsi csomagtartóját, amely dugig volt a csomagokkal. Számláján tartott pénze viszont jól megcsappant. Egy röpke pillanatig elfelhősödött a homloka, amikor rágondolt, de el is hessentgette a gondolatot. Majd lesz helyette, jövő héten már ráteszik a nyugdíját, meg aztán, majd ezután is ugyanúgy spórol, mint eddig. Legfeljebb elmegy pár napra a szomszéd faluban működő céghez árut csomagolni. Ott dolgozott, míg nyugdíjba nem ment, azóta, ha sok volt a munka, mindig szóltak neki, és ő örömmel ment. Jó volt találkozni a volt munkatársakkal, no meg az a kis pénz is jól jött, amit kapott. 
Nem panaszkodott a nyugdíjára, beosztva elég volt neki, sőt még minden karácsonykor a gyermekeinek, unokáinak is tudott belőle egy keveset adni.
   Hazaérve minden csomagot becipelt a házba, átöltözött, és elkezdte szétrakni a vett dolgokat. A sütéshez, főzéshez vásároltakat a konyhába, az ajándékokat pedig a szobába. Nem szokott ajándékokat venni, de most az egyszer kivételt tett. 
Szép dísztasakokba rakta a fiainak szánt márkás italokat, menyeinek a kozmetikumokat, az unokáknak a könyveket, édességeket. Hosszú évek alatt, volt ideje kifigyelni és megjegyezni kinek milyen az ízlése, mit szeret olvasni, szóval elégedett volt, amikor végignézett a fotelokban sorakozó ajándékokon. Volt belőlük bőven, három fiának és párjaiknak, valamint az öt unokának vásárolt. Már előre örült, biztos meglepődnek, hogy a mama születésnapján ők is kapnak ajándékot.
Igaz, ez másnál sem szokás, és eddig náluk sem volt, de ő most ezt elgondolta, és meg is valósította. Ki tudja, lehet jövő ilyenkor már a sírjára viszik a virágot. Holnap betölti a hatvanötöt, bármi előfordulhat.
   Az idő gyorsan haladt, már delet harangoztak. Melegített magának az előző napról maradt ételből, főzött egy jó erős feketét, és elővette a süteményes könyvét. Már előre megjelölte miket fog sütni. Tudta mit szeretnek fiai, csakis azokat süti meg. Ha lesz ideje és ereje hozzá, akkor jöhetnek a többiek kedvencei. 
Józsi fia a hatlapost szerette, ezzel kezdte a sütést, és hamarosan erős szagú szalagáré illat lengte be a konyhát. Zoli fia a zserbót kedvelte, sokszor megsütötte neki, mire ment vissza a kollégiumba. Pár napja már megtörte, ledarálta hozzá a diót, ha kisülnek a lapok, az következik  Robika a legfiatalabb, mindig a kókuszba forgatott süteményt kérte. 
A zserbó után majd annak a mézes tésztáját fogja sütni. 
   Már a délután is vége felé járt, mire Ági végzett a sütéssel. Elégedett volt, mert mind a három jól sikerült. A  mérnök Robika is elégedett lesz majd, a tökéletesen egyformára vágott kókuszos kockával. A tészták szép sorban a kamrában várták a holnapi napot. A másik kettőt majd reggel fogja felszeletelni.
A fáradtság jeleit, nagyon érezte a lábaiban, kezeiben. Sokat kellett tipródnia az asztal és a gáztűzhely között. De, nem baj, reggelre majd kipiheni. Most össze kell szednie magát, még a kakas levágása hátra van. Pedig azt ma meg kell csinálnia, mert abból készül holnap a leves. Megint főzött egy erős kávét, amíg kortyolgatta, a víz is forrni kezdett, amivel majd leforrázza a kakast.
Késő este lett, amikor az feldarabolva a hűtőbe került. 
Most nem volt kedve bekapcsolni a számítógépet, telefonja is a táskájában maradt. 
   - Már elő sem veszem - sóhajtotta - nagyon elfáradtam. 
 Zuhanyzás után kényelmesen elhelyezkedett az ágyban, a tv kapcsolót a kezébe fogta, de le is tette. Perceken belül elaludt. 
 Alig világosodott az ég alja, amikor felébredt. Ébresztőórára pillantva látta, hogy még csak fél öt van. 
    - Egy kicsit még lustálkodom, közben végig gondolom mi mindennel kell elvégeznem mire jönnek a gyerekek. Három óra is lesz, mire ideérnek. Ma szombat van nem fognak korán felkelni, de miért is kelnének. Pihenjenek csak, úgy is sokat dolgoznak. Az unokák egész héten estig tanulnak, nekik is kell a pihenés. Ha már itt lesznek, ma biztos nem sietnek haza. Ó, most sajnálom csak, amiért nem tudom őket itt altatni. Nincs annyi fekvőhelyem, az más, amikor itt nyaralnak az unokák, vagy külön-külön jönnek haza családostól. Jaj, Istenem! Az is mikor volt már, idejét sem tudom. Az unokákat inkább táborokba küldik, mint hozzám, pedig mennyi mindenre tudnám tanítani őket. Nem, nem szólok nekik, ha szükség lesz rám, megtalálnak. Most már aztán ideje felkelnem, elég a lustálkodásból!
   Ági pár falat reggeli, és egy nagy adag erős feketekávé után, hozzá készülődött a főzéshez. Már napokkal, sőt hetekkel ezelőtt kigondolta mit fog főzni ezen a napon. A bevásárlást is úgy intézte, minden alapanyag a kamrában, a hűtőben legyen.
Elővette a nagy levesfőző fazekat és feltette benne főzni a kakast. Sok idő kell ahhoz, hogy szép lassan, szinte csak pötyögve, készen legyen a leves. Majd nekiállt elkészíteni a töltött dagadót. Azt is lassan kell sütni, hogy szét ne repedjen, meg aztán a kihűlésre is kell időt hagyni, különben nem lehet szépen szeletelni. Közben pucolta a zöldségeket, hámozta a krumplit. Mire megsült a dagadó, az elősütött tarjaszeletek, már katonás rendben sorakoztak a tepsiben. Alufóliával letakarva került a meleg sütőbe. Elkészítette a gombát, amit majd a majdnem készre sütött húsokra halmoz, és így süti őket készre. 
A karajszeleteket jó vékonyra klopfolta, az unokák így szeretik. Azokat még ráér kirántani a csirkecombokkal együtt, mert csak frissen, melegen jó enni. Az egész házat átjárta a sülő-fővő ételek finom illata. 
Mártások készültek a főtt hús mellé, mégpedig zsemle és paradicsom. Rizs már a közben megüresedett meleg sütőben puhult, köretnek készített még bulgurt, és zöldséges krumplit. 
Úgy állította össze a születésnapi menüt, hogy a terített asztalon mindenki megtalálja a kedvenc ételét. Kettő órára mindennel elkészült. Csak a levest nem főzte be, azt majd akkor, ha ideérnek. A nagy főzésben, még ebédelni sem ért rá. Igaz, minden ételt többször is megkóstolgatott, és ha kellett, még fűszerezett, hogy finom ízűek legyenek. Talán ezért is nem érzett éhséget. Sütemény szeletelésekor a leeső szélekből evett egy keveset, és ennyi elég volt.
Három órára szépen megterítette a nagy ebédlőasztalt. Elégedetten nézett körül a konyhában, a kamrában, és elindult a fürdőbe. Zuhanyzás után felvette a legszebb ünnepi ruháját, szépen elrendezte a haját, egy leheletnyi parfümöt tett füle mögé. A szobában felnézett a falon függő bekeretezett esküvői képükre. 
  - Milyen szépek, és fiatalok voltunk akkor a Józsimmal - suttogta, és kezével végigsimította ráncokkal barázdált homlokát, kicsit megereszkedett tokáját. Hiába kesergek, azóta eltelt negyven év, és te drága Józsim már lassan húsz éve, hogy nem vagy velem. Mennyi minden történt az óta - sóhajtotta. 
  Egy könnycsepp gördült le az arcán, de gyorsan összeszedte magát. Most nincs ideje a sírásnak, még a végén megdorgálják fiai, ha sírva fogadja őket. 
Még egyszer minden ételt végignézett, benézett a hűtőbe is, ahol már kellően lehűltek az üdítők, a különböző ízesítésű  alkoholmentes sörök, az ásványvizek. A nappaliban megterített asztalnál, kicsit igazított a terítékeken, és várt. A faliórára pillantva látta, hogy már elmúlt fél négy. Kiment a kapuba, onnan nézett az útra, de nem hallott autó hangot. Csend volt az utcában. Visszament a házba, és újra leellenőrzött mindent. Kicsit aggódott, mert a húsok kezdtek kihűlni. 
 - Igazán jöhetnének már, legalább az egyikük itt lenne, akkor nem aggódnék ennyire. Leülök egy kicsit, mert az idegességtől elkezdtek remegni a lábaim, de az is lehet, hogy a fáradtságtól. De, miért is lennék ideges, azért mert késnek egy kicsit? Ugyan! Máskor is előfordult már, legutóbb húsvétkor, amikor ebéd helyett uzsonnára értek ide - de eljöttek! Már akkor megmondták mindannyian, legközelebb a születésnapodra jövünk Mama!
 Hiába próbálta magát nyugtatgatni, egyre csak idegesebb lett. Már mindenféle rossz dolog megfordult a fejében, amikor hirtelen a fejéhez kapott.
 - Ó, és balga! Tegnap óta elő sem vettem a telefonomat. Az is lehet, hogy már akkor üzentek rajta, amikor elindultak. 
 Felpattant a székről és az előszobai fogasokhoz sietett. Oda volt felakasztva a táskája, benne a telefonnal. Már neki is okos telefonja volt, tavaly karácsonyra kapta a fiaitól. Messengeren, ha beszélnek, lássák is egymást. Eleinte az unokákkal szokott így beszélni, a fiúkkal is párszor, de mindig a kevés idejükre panaszkodtak. Egyszerűbb lett pár sort írni, ha eszükbe jutott.
 - Jaj, te buta kezem, ne remegjél, még a végén leejtem ezt a drága telefont! Na, csak sikerült megnyitnom, szerencsére nem merült le - így beszélt Ági, míg megkereste a Messengert, amelyen nem volt üzenet. Nézte a hívások listáját, azon sem volt nem fogadott hívás. 
 - Mi történhetett velük, hogy senki sem írt, nem hívott? Sem a fiúk, sem a menyeim, de még az unokáim sem jelentkeztek! Akkor talán már úton vannak - reménykedett.
- Nem volt hozzá nagy kedve, de mégis csak rákattintott a facebook-on saját oldalára. A családon kívül kevés ismerőse volt. Azok közül páran már felköszöntötték, és majd leszédült a székről, amikor meglátta, ott köszöntötte fel mind a három menye. 
Jobban megnézte az időpontokat, meglepetten látja, hogy szinte pár perc eltéréssel, egy fél órával ezelőtt jöttek a köszöntések.
Nem tudta mire vélni a dolgot, amikor Messenger üzenet érkezését jelezte a telefon. Józsi fiától érkezett.
 
- Boldog születésnapot Mama! Bocsi, hogy nem mentünk el hozzád, a főnököm kétnapos csapatépítő tréninget szervezett, nem lehetett távol maradni. Tudod Mama, hogy van ez, ugrik a fizetésemelés, meg hasonló. Most itt vagyok Lillafüreden, Marika meg egyedül a gyerekkel nem vállalkozott a hosszú autóútra. Remélem nem sütöttél, főztél? Most beszéltem az öcséimmel, nekik is más programjuk lett. De, lehet, te ezt már tudod, gondolom ők is írtak, vagy felhívtak. Majd egyeztetek velük időpontot, aztán együtt leugrunk hozzád, és semmi készülődés Mama! Elviszünk vacsorázni! Csókollak Mama, vigyázz magadra, ne dolgozzál sokat, a te korodban már a pihenés legyen az első. Most mennem kell, már integetnek a kollégák, hogy igyekezzek. 
Még egyszer boldog születésnapot Mama! Ölellek! 
 
 Ági az üzenet végét már hangosan zokogva olvasta. Nem ezt várta a Józsitól, igazán felhívhatta volna a héten. Akkor is rosszul esett volna neki, ha megmondja, hogy nem jönnek, de így, egy üzenettel elintézte és részéről le van tudva...
Még fel sem ocsúdott a csalódásból, amikor újra üzenetet jelzett a telefon. Rákattintva látta, hogy Robika írt.
 
- Drága Édesanya, Istentől megáldott boldog születésnapot kívánok! Ne gondold, hogy elfelejtettem a szülinapodat, de a főnököm leküldött vidékre, egy nagy céges beruházásnak az ünnepélyes átadására. Képzeld Édesanya, én vágtam át a szalagot! Ugye mekkora megtiszteltetés? Látod, a főnököm tudja ki a jó munkaerő, kiben lehet megbízni! Sok munkám van benne, rengeteg tervezés, sok átdolgozott éjszaka... Ugye jól vagy Édesanya? Írjál pár sort magadról, az Eszti is írta, hogy felköszöntött. A gyerekek is puszilnak, majd leugrunk hozzád valamikor a tesókkal. Csókollak Édesanya!
 
  Ágit a rosszullét kerülgette. Józsi üzenetének olvasása után abban reménykedett, hogy Robika a legkisebb, majd csak betoppan hozzá feleségestől, gyerekestől. De, helyette is ideért az üzenet, végén egy nagy virtuális rózsacsokorral.
 - No, már csak Zoli fiam üzenete hiányzik - dobolt ideges ujjaival az asztalon.
Sokáig nem kellett várnia rá, mert megint jelzett a telefon, hogy üzenete érkezett. 
 - Úgy látszik Zoli is felébredt - nevetett kínjában.
 
- Drága Mama! Szeretettel köszöntelek ezen a szép napon. Én mentem volna, vagyis mentünk volna, de Zsófikánknak ma este lesz a tánc gálaestje. Biztos emlékszel, hogy társastáncra jár, minden évben rendeznek, egy gálaestet ahol bemutatják milyen táncokat tanultak. Mamikám, ugye megérted, és nem haragszol? Líviával megbeszéltük, hamarosan leugrunk hozzád, és visszük a gyerekeket is. Belátom, szólhattam volna már tegnap este is, hogy nem megyünk, de a haverokkal egy kicsit sörözgettünk. Tudod, hogy van ez, néha ki kell engedni a gőzt. Csókollak Mama, és vigyázz magadra!
 
  Egy ideig nézett a nagy semmibe, alig bírta ép ésszel felfogni fiai üzeneteit. Újra, meg újra elolvasta őket, és mindig oda lyukadt ki, hogy bizony elfelejtették mit ígértek húsvétkor. Pedig az bő egy hónapja volt, és az óta egyik sem jött el hozzá. Most meg írják az üzeneteket, melyeknek bizony fele sem igaz! Nagyon jól ismeri mindegyiket, tudja, mikor nem mondanak vagy írnak, teljesen igazat. Ha, olyan nagyon akarták volna, akkor most itt ülnének az asztal körül. Oly nagyon megbántódott, hogy egyik üzenetre sem válaszolt.
 - Józsi, ha elmondja főnökének, hogy a születésnapomra szeretne eljönni, biztos nem ragaszkodott volna hozzá, hogy ott legyen azon a tréningen.  Nem értem, hisz mindig a figyelmességéről volt híres. Amikor meghalt az apjuk, legidősebb gyerekként ő rendezte, vigyázta öccseit...
Zoli meg sörözött? Ugyan már, minden este? Mondjuk, a táncgála igaz lehet, de azt már tudhatták pár hete, hogy mikor lesz! 
Robikám meg ennyire nélkülözhetetlen? Tudom, hogy nagyon lelkiismeretesen, és precízen végzi munkáját, de, azt a szalagot más is áttudta volna vágni. Nem olyan nagydolog az!
  Szomorúan, könnyes szemmel nézte a szépen megterített asztalt. Szipogott a sok sírástól, az orrát már vörösre törölgette zsebkendőjével. Lassan átsétált a konyhába, ahol már minden étel hidegre hűlve várt sorsára. 
 - Mit is csináljak ezzel a rengeteg étellel - kesergett hangosan. De, jól hallottam? Halkan kopognak a bejárati ajtón! 
Csak nem? - csillant fel szemeiben a remény. Sietve letörölte könnyeit, és mosolyt erőltetve az arcára, kinyitotta az ajtót. 
A sietve felvett mosoly, újra eltűnt az arcáról, amikor meglátta, hogy nem a gyerekei állnak az ajtóban. Nem mintha nem örült volna az ajtóban állónak, de Isten lássa lelkét, most nem őt várta.
Az ajtóban botjára támaszkodva idős keresztanyja álldogált, és szabad kezében egy szál rózsát szorongatott.
- Ágikám, mi a baj? Látom rajtad, nem engem vártál.
- Jaj, keresztanyám, ne mondjon ilyet! Nagyon örülök, hogy eljött, de jöjjön beljebb, ne álljunk itt az ajtóban.
Odabent, keresztanyja felköszöntötte Ágit. Otthonkája zsebéből, még egy tábla Milka csoki is előkerült a rózsa mellé. 
- Drága keresztanyám, maga legalább eljött hozzám! Látja, itt ez a terített asztal, a konyha tele van fiaim kedvenc ételeivel, a kamrában a sütemények, hűtőben az innivalók, és én egyedül vagyok, mint a kisujjam! Nem jöttek el, pedig húsvétkor megígérték!
- Én meg azt hittem, már elmentek, mert egy autót sem láttam a házad előtt. Holnapig én sem akartam várni, ezért lassan elindultam a botom segítségével. Nélküle nem tudok egy lépést sem tenni, mert a nyolcvanhét év minden nyűge már rajtam van.
No, de miért nem jöttek el? Ha nem csal az emlékezetem, ezt már nem először csinálják! Mondtam akkor is, hogy minek készítesz erődön felül annyi mindent. De nem hallgattál rám!
- Gondolja keresztanyám, ölbe tett kézzel tudnék úgy nyugodtan ülni, és várni, hogy nincs mivel megkínáljam őket?
- Most is azt teszed Ágikám, fáradtra dolgoztad magad ezzel a sok sütés-főzéssel, aztán ülsz és vársz, de hiába. Nem is értem ezeket a mai fiatalokat. Már megbocsáss, de amit te megtettél a fiúkért...
- Ne is emlegesse keresztanyám - sírta el magát Ági. Amikor szegény Józsim meghalt, még Józsikám is érettségi előtt volt. Nagyon sokat segített, amikor végzett, nem tanult tovább, dolgozni ment, és az utolsó fillérig hazaadta a fizetését, hogy valahogy megtudjunk élni. Zolikám meg kollégiumba került, alig kellett utána fizetnem, szegénykém mindig éhesen jött haza. Megértem jóllakatni, meg küldeni vele a hazait. Érettségi után ő is elment dolgozni, Robikám meg úgy tudott egyetemre menni, hogy anyagilag a bátyjai is segítették. Ők meg később, munka mellett jártak főiskolára. Nehéz évek voltak, egyedül a három fiúval, de szerencsére jó ember lett belőlük. Jaj, Istenem, miért is panaszkodok, hogy ma nem jöttek - ugye keresztanyám?  
  Ági letörölte könnyeit, egy kiadós orrfújás után megpróbálta kicsit összeszedni magát. Itt van a keresztanyja, és még csak meg sem kínálta, annyira el van foglalva a bánatával. No, ezt helyre kell hozni, de azonnal! 
- Drága keresztanyám, annak örömére, hogy eljött felköszönteni, most szépen meguzsonnázunk. Bőven van miből választani, mindjárt mondom, hogy mit készítettem.
- Ó, nem azért jöttem, hogy egyek nálad Ágikám, de ha már olyan szívesen kínálod, elfogadom. 
 Ági az asztalról leszedte a fölösleges terítékeket, mikróban melegített maguknak a húsokból, köretekből, és ráérősen eszegettek.. Egyikük sem sietett sehová sem, evés közben beszélgettek. Keresztanyja jó beszédes volt világéletében, most sem hazudtolta meg magát. Ági lelkének meg úgy tűnt, jót tett felidézni a régi időket. Sajnos, már csak a keresztanyja élt az idősebb rokonságból. Sok történetet mesélt, amire csak ő emlékezett. Jól benne jártak már az estében amikor hazafelé kezdett készülődni. Bőségesen csomagolt neki mindenfélét, talán egy kicsit túlzásba is vitte, de nem foglalkozott vele. Végül arra jutottak, hogy haza kíséri, mert  nem bírta volna elvinni a nehéz csomagot. Szerencsére, négy házzal odébb lakott az utca vége felé. Csendben ballagtak a sötétben, még a házba is bement, hogy bepakolja a hűtőbe a sok finomságot. Elköszönéskor megint elsírta magát, keresztanyja hiába próbálta vigasztalni, zokogva ment haza.
Otthon még jobban átadta magát a szomorúságnak. Átöltözött, majd gépies mozdulatokkal pakolta össze az ételeket, a hűtőből kikerültek az üdítők, és a többi ital, hogy minden beférjen a helyükre. Volt a hűtőszekrényben egy üveg bontatlan Martini is, amikor vette, arra gondolt, majd a menyeivel megkóstolják. Azt is elővette, és vitte magával a szobába. 
Egy kicsit tett-vett még, majd elővette a fényképalbumot és fényképeket nézegetett. Nagyon szomorú volt, a fiairól, unokáiról készült fényképek még jobban elszomorították. Ránézett az előtte álló Martinira, és egy határozott mozdulattal felbontotta. Először csak pár kortynyit öntött a pohárba, azt egy húzásra kiitta. Kicsit megborzongott, nem szokott alkoholt inni. A Martini finom íze azonban csábította a következő kóstolásra. Megint öntött belőle a pohárba, de ezt már lassan ízlelgette, forgatta a szájában, mielőtt lenyelte. 
Ez a kevés elfogyasztott alkohol, lassan kezdte megváltoztatni a hangulatát. Az esküvői képekhez érve, halkan dúdolgatott. A martini-s üveg tartalma ekkorra már jócskán megapadt. Az ablakhoz már imbolygó léptekkel araszolt, hogy leengedje a redőnyt. Visszatérve az asztalhoz újra töltött a finom italból. Szemeivel egyre homályosabban látta a fényképeket. Becsukta a fényképalbumot, és kezében forgatta a majdnem kiürült üveget, amelynek az alján még volt egy kevés ital. Bizonytalan mozdulattal a pohárba öntötte, egy kevés még az asztalterítőre is került belőle, de ezzel most nem törődött. A székről, amin ült, kicsit nyújtózkodva elérte a villanykapcsolót. Majdnem lecsúszott róla, de sikerült lekapcsolnia a villanyt. Sötétbe borult a szoba, és az italtól elnehezedett fejében nem kavarogtak már a gondolatok. Ráborult az asztalra és elaludt.

................................

Huszár Boglárka: Álom (olaj, farost)

*****************************************

 21. VERSEK  INNEN-ONNAN 

 
Aurora Amelia Joplin: Pünkösdi lehelet
 
A csendben lágy szél ébred –
Isten Lelke útra kel.
Végigsuhan a nyitott szíveken,

s ott marad, ahol béke terem.
 
Tűz lobban, mely nem perzsel,
lángja tisztít, nem éget,
könnyet csal a szemekbe,
s feloldja a régi terheket.
 
Ott állsz, ahol már nincs beszéd,
csak a csend imádkozik benned.
Ahol a Lélek szárnyra kel,
ott minden seb gyógyulásra lelhet.
 
Pünkösd nem csupán ünnep –
hanem szíved mélyén születő ébredés.
Egy pillanat, mikor megérted:
nem vagy egyedül – Isten benned él.

…………………….

 
Reményi Tamás: Születésnapomon (2021.07.17.)
 
Szavak betűi látnak napvilágot,
Szerelem világába fény tör utat,
Sercegő tollban ébred a világom,

Hajnal bíbor csókja társ után kutat.
 
Reszkető szellőt simogat az álom,
Harmatgyöngyöket virágkehely bújtat,
Rügyek pattannak a zöld lombos fákon,
Szőke reggelen a lét tovasurran.
 
Meghitt ünnepnapra ébredt az élet,
Ábrándos gondolatokkal felém jön,
Engem köszönt ma hetvenöt kusza év.
 
Virágba borult szívemben a lélek,
Írólapon betelt az üres térköz:
Vers szíve húrját feszegeti a vég!

…………………..

 
Szilágyi Anita: Pünkösdi köszöntő
 
Bordó lángnyelvekből
Parázsló tüzes felhőkből
Szétsuhant szárnycsapása
Tiszta tuba pontos mása

Horizont pirosan lobogott
Összes pünkösdi rózsa kibomlott
Vakító fénysugárra ért a Földre
Melegséggel szállt lelkünkre

Repte tükröződött szemeinkben
Öröménekünk köszöntötte illendően
Ötven harang zúgott egyszerre
Észrevétlen ereszkedett szívünkre

Fehér gerle békét hozott a világra
Ne gondoljunk haraggal embertársunkra
Kitisztította bűnös világunk
Ellenségeinknek békejobbot nyújtottunk

Tűzsugárral körbe fonta vacogó lelkünk
Szent galambunkat pünkösdkor dicsőítjük
Újra formálta a családok egységét
Minden ember otthonában árasztott békét

……………………..

 
W .Ábrahám Erzsébet: Szívem
 
Az én szívem olyan virág,

reá lehel a holdvilág.
Szép a földje, szép az ege,
befedi az Isten keze.
 
Az én szívem a mindenség,
apró-cseprő figyelmesség,
nem is veszed észre nagyon,
poros úton gyöngyként hagyom.
 
Az én szívem olyan fajta,
madár dalol reggel rajta,
illeg-billeg körbejár,
csőrében a napsugár.

……………………

 

Krivák-Móricz Judit: Az utamat járom
 
Az  utamat járom
és  nem kell hozzá  járom
tudom az utat,
De  ha  tévedek  az

az én tévedésem lesz!

Ha  kőre lépek,  vagy pocsolyába,
az kis kell.
az   a tapasztalás!
Ha  hibázok az is  jó!
segít  kialakítani  a  jó döntést!

Nem akarok gyámoltalan lenni!
vagy  döntés képtelen!
- Én megmondtam!  mondanád!
De  nem kérek  belőle!

Magam  akarom kialakítani  az utat,
meghatározni a  jelent és a jövőt!
Leírni  azt  a gondolatot  amit  a
lelkem diktál!

Nem a mások igénye,
elvárása szerint!
hogy  sablonos,  és  unalmas
legyen a mondandó!

Szürke semmi massza
kerüljön az  asztalra!
Én  én akarok, szeretnék lenni,
saját  gondolattal, s  tartalommal!

S aki  engem olvas, ne  tévesszen össze
senki mással!
Hagyd meg  gondolatomat
hogy egyedi maradhasson!

Ne  próbálj megformálni
átformálni, ”megcsinálni”
saját  igényed szerint!
Nem fog sikerülni !

Nem hagyom magam!

Ha  pedig nem  jó az  amit alkotok,
az legyen az  én  bajom!
Vállalom!!

2025-02-15

*****************************************

 22. WESSELY GÁBOR – ANEKDOTÁK 

     (Diákhistóriák)

 
Kanos beteg
 
Füzesi gyengélkedett. Nem ment iskolába. És megdugta a takarítónőt a kolesz betegszobájában.
A nőgyógyászati baleset-elhárítást a kollégiumigazgató intézte, pedig nem szerepelt a munkaköri leírásában. Tapasztalt háborús veterán volt, mégis meglepte ez az orvlövész. Persze dühöngött: – Direkt nem Gina Lollobrigidákat vettem fel takarítani!

 *

Wessely Gábor

Szemölcs, övön alul
 
Sarkadinak kivágtak egy szemölcsöt a farkából. Esténként, 

a kollégiumi hálóban, a szekrényajtó mögött kenegette és fáslizgatt

a a szerszámot. Szipka, a nevelőtanár létszámellenőrzést végzett. 

Őt is meg akarta számolni, hát félrehúzta a szekrényajtót. S 

ekkor kiesett a szájából a Szuperfilt egészségvédő szipka.
 

*

Kocsmakalandok
 
Az ember kapaszkodókat keres. Kiszakadva a szülői házból, egy főiskolai kollégium lakójaként, gyorsan rátalál a helyre, ahol szeretik. (Az utolsó fillérjéig.) Ez a hely a kocsma. Mennyi találó név: Búfelejtő, Jobb Mint Otthon, Sörpatika, Négycsöcsű, Fáradt Kapa, Vakegér, Bögrecsárda, Maláta Tanszék.
Hamar belátja a diák, hogy nagy hiba lenne tanulásra fecsérelni az ifjúság gyorsan tovatűnő perceit. Olthatatlan vágyat érez arra, hogy megismerje a számára új közeget, az egyetemi várost, különös tekintettel annak vendéglátóipari egységeire. S mivel társas lény, így szól a szobatársához:
– Gyere, igyunk valamit! Van pénzünk nálad?
Hitel hitelt szül, ám jó esetben megtérül. Karesz, mikor megjött otthonról, mindig kifizette az adósságait. Egyszer kimentek elé a vasútállomásra, piros szőnyeggel. Ő végiglépkedett a sorfal előtt, ahogy a tévében a politikusok, és jobbra-balra osztogatta a lóvét.

*****************************************

 23. SZERKESZTŐI ÜZENETEK 

Kedves szerzőtársaink!

Fontosnak tartom, hogy a Magazin mindig a megfelelő időben kerüljön az olvasókhoz. Számomra ez azt jelenti, hogy „biztonsági okokból” több lapot szerkesszek

egyszerre. Ezért azt a gyakorlatot vezettem be magam számára, hogy egy – két hónappal előrébb tartsak, mint a tényleges dátum. Tehát például ezt a júliusi

Magazint már május- június elején kezdtem el összeállítani, hogy bőven legyen időm válogatni az alkotások között, valamint  fel lehessen készülni a váratlan

eseményekre is.

Itt jönnek be a szerzőtársak! Arra kérek mindenkit - ha lehet - , hogy ne az aktuális hónapban gondolkodjanak, hanem egy – két hónappal előrébb. A Magazin megjelenése előtt néhány nappal már nem áll módomban a korrekciókat elvégezni a már elkészült lapban. Nagy munkát jelent megbolygatni az elkészült Magazint.

Arról nem is szólva, hogy a blog szövegszerkesztő programja egyáltalán nem felhasználó barát! (Betűtípust, és a méretét megváltoztatja, szétzilálja az elkészült szöveget: egyáltalán kiszámíthatatlan, és "hisztis"!

Természetesen mi nem vagyunk „hatóság”, ahol szoros határidők vannak. Ha valakinek az előre dolgozásra nincs lehetőség, hát az sem tragédia…!

*

Még egy kérés főleg az alkotó társakhoz: aki már régebben küldött magáról fényképet, de úgy érzi, hogy azóta jelentős mértékben megváltozott a külseje (természetesen előnyére…!), nos,  azok újabb fotóit várom a Magazin számára! Előre is köszönöm!

A szerkesztő.

…………………….

Csomor Heni segítő munkatársam jelezte, hogy a Magazinnal kapcsolatos észrevételeket, megjegyzéseket az ő e-mail címére küldik/ külditek.

Arra kérek mindenkit, hogy hozzám,. a szerkesztői e-mail címemre ( veghelyo@t-online.hu) juttassák/juttassátok el ezeket, mert érdemben engem érint, és az én kompetenciám az ezekre való reagálás!

Köszönöm! A szerkesztő.

………............……

Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.

Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.

Postacím: Véghelyi József -  7100 Szekszárd Csapó Dániel utca 27.

…….........................….

E-mail: mailto:veghelyo@t-online.hu

Telefon: 06-74-315-012 – naponta 14:00-tól 17:00 -óráig

illetve: mailto:irodalmimuveszetiujsag@gmail.com

…....................................…..

Jelen vagyunk a Facebookon is:

https://www.facebook.com/profile.php?id=100093636735452&__cft__%5b0%5d=AZUJiDsLPQdFF3A9USBPstlvEHwI-tWDc7qa6qSu8f1z03_IVu_pBlimZiipxbNvm8XALVvuSflNRqiRnzZCV2AJdlZ66KTU2639wQzLYys9lVTgtJ7oF-O3YIEKzyMm7kM&__tn__=-UC%2CP-R

…….............................……

 

Magazinok küldése: 

MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT EMAIL CÍMÉRE. Kérje a  szerkesztőtől.

A MAGAZIN INGYENES.  

…………........………

 

Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linkeken lehetséges:

 

http://www.megszolalok.blogspot.com

 

http://muveszetimagazin.blogspot.com 

………………

 

Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős. Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.

A szerzői jogokat fenntartjuk. Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor elő veheti. Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz! Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.

Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.

.....................................

Kedves olvasóink !

Néhány operatív információt kell megosztani Önökkel. Sokan jelezték, hogy a színes magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik meg, pedig a régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs, ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az összes többi is!

A megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a "Blogarchívum" felírat. Ez alatt különböző dátumok és hónapok vannak, amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi számokat. A háromszögekre kattintva "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel. Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb újságot lehet kiválasztani olvasásra!

Az archívumban az utolsó húsz Magazin  megtalálható és olvasható!

Mindenkinek jó olvasást, és kellemes szórakozást kívánunk az újság külső és belső munkatársai!                                                   

...........................................

Megszólalok Művészeti Magazin 1507 lapszám - 2025. július

….........................................

VÉGE