2022. február 13., vasárnap

 

 MEGSZÓLALOK 

M.M.M. MŰVÉSZETI MAGAZIN
2022. 02. hó – tizenkettedik évfolyam,második szám
Kulturális és szórakoztató folyóirat
Független, és ingyenes havi lap
Alapítva: 2011 - ben , elvi síkon
Szerkesztő: Nagy Vendel magánzó, laptulajdonos
NYIBA, KÖLTŐK IMÁI  DÍJAS ÍRÓ, KÖLTŐ (2017)
ARANY BOT KÜLÖNDÍJAS (2018)
 
1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések
2.Évfolyam: 2012.  (1-tól a 6. számig)
 3.Évfolyam: 2013.  (1-től a 17. számig)
 4.Évfolyam: 2014.  (1-től a 24. számig)
 5.Évfolyam: 2015.  (1-től a 12. számig)
 6.Évfolyam: 2016.  (1-től a 12. számig)
 7.Évfolyam: 2017.  (1-től a 12. számig)
 8.Évfolyam: 2018.  (1-től a 12. számig)
 9.Évfolyam: 2019.  (1-től a 12. számig)
10.Évfolyam: 2020.  (1-től a 12. számig)
11.Évfolyam: 2022.  február
 *
Az újság elérhetősége: nagy.vendi54@gmail.com
A Magazin kérhető saját e-mail címre is.
Fekete – fehér, és színes változatban is megtalálható a Facebookon és a blogoldalakon.
Magazinunk vakok számára is olvasható beszélő programmal, akadálymentes változatban.
A hangos versek meghallgathatók a YouTube oldalon.
A Magazin közvetlen linkje: http://megszolalok.blogspot.hu
*
A  Magazin megtalálható a MEK és az EPA  oldalain az Országos Széchenyi Könyvtár gondozásában a következő linken:
*
Figyelem!
2018. júniustól egy új linken is elérhető a Magazin, azonos, változatlan tartalommal
de megújult külsővel amelynek a linkje:  http://www.muveszetimagazin.blogspot.com
Nagy Vendel eddig megjelent E- könyvei a MEK oldalán kereshetők.
A verses kötetek szintén elérhetők pl.: www.mek.oszk./13500/13542
A  Magazin versei rádióban is rendszeresen hallhatók:
Radio Mozaik Sydney – Ausztralia
*
Szerkesztőség: M.M.M. Nagy Vendel
7100. Szekszárd, József Attila utca 3.
Telefon: 06/30-550-5106
Facebookon: nagyvendel   -  Skype-on: nagy.vendi54
 
*****************************
MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE
*************************************************
   1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK! 
 
Nagyokat harap még a télből foghíjas szájával az erőlködő február.
A kertek alól azért már leskelődik a tavasz. Langyos december, hűvös kikelet, nem túl jó jelek ezek. Nem fagytak meg a kártevők, nem szívódott be a hólé a földekbe, és lefagyhatnak a korai rügyek. Lesz dolga helyrehozni hibáit a
természetnek.
 
Nagy Vendel
Újféle betegségek jönnek sorba, gondolván, nem a semmiből keletkeznek, nehéz lesz legyőzni őket.
Mi  azért maradjunk meg továbbra is élet igenlő, magában bízó, 
alkotó embernek.
Apám mindig örült a  múló rossz időnek, mivel utána jött a  jobb.
Meglátjuk mit jelez majd a maci, ha kijön a barlangjából.
Magazinunk hasábjain találhatunk vigasztaló, segítő, ön-igenlő gondolatot, egyebet nem mondhatok...
A szerkesztő
*
 

TÉLI VILÁG
 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: HÓSZAKADÁS
 
Szakad a hó,
szalad a  ló.
havas fák között,
siklik a  szánkó.
roskatag felhőkből
párnáját rázza
Holle anyó.
mindent beborít a 
dunyhás hótakaró.
szunnyad alatta
egy téli manó.
hólepte fák alatt
oson az álom,
didergő árnyékom
lábait himbálva
ül egy faágon.
 
Fagyos téli erdőn
fehérlik a hó,
cifra csengős hámban
fekete a ló,
de a szánkó mellett
deres a csikó.
kucsmás embereknek
arca oly fakó,
pipadohány izzik,
meleget adó.
 
2022.  január  22.
*************************************************
 
 SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL 

1.  LECTORI SALUTEM, ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK
     TÉLI VILÁG - SZEGZÁRDI NAGY VENDEL
 2. VERSEK A  NAGYVILÁGBÓL KORTÁRSAKTÓL
     PESA ANNA MÁRIA, SZAUER GERTRÚD, ENGEL CSABA  (ERDÉLY),
     DUFEK MÁRIA  (SZLOVÁKIA),  CSOMOR HENRIETT, BŐHM ETELKA,
     KLEMENT BURZA MÁRIA, SZAIP ISTVÁNNÉ  (ANGLIA),
     KALOCSA ZSUZSA
 3. MESÉK VILÁGA
     KELEMEN GYÖRGYNÉ EDIT: TÜNDÉRKÉK
     LEGÚJABB HANGOS MESÉM - A TŰZ VIRÁGA  ELMONDJA CSONKA DÓRA    
 4. FEJLŐDÉSREGÉNY.
     ÁRVAY MÁRIA: VESZTESBŐL IS LEHET GYŐZTES
 5. TÚL AZ ÓPERENCIÁN
     AUSZTRÁLIA KORAI TÖRTÉNELME, CSEVEGŐ STÍLUSBAN
     KOLOZSI ERZSÉBET: TÓTÁGAS  PODCAST   (I. RÉSZ)
 6. HUMORESZKEK  - 03.
     SZEGZÁRDI NAGY VENDEL   IRODALMI  MŰINTÉZETÉBŐL
     POLITICUSZ
 7. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK
     VÉGHELYI PÉTERNÉ: A KOSARAS FIÚ
 8. HAZAI TÁJAKRÓL
     SZEGZÁRDI NAGY VENDEL IRODALMI MŰINTÉZETÉBŐL
     VÉGRE HAVAZIK,  ÉDES ÉLET 
 9. FARSANGI VÍGSÁGOK - TÉLBÚCSÚZTATÓ
     SZILÁGYI ANITA, SZEGZÁRDI NAGY VENDEL, POÓR EDIT
10. MEGJELENT
     TÓTH ENIKŐ 6. E.- KÖNYVE A  MEK-EN : ÜNNEPI VERSEK
      MEGJELENT NAGY VENDEL HUSZONHARMADIK E. KÖNYVE A  MEK 
      OLDALAIN.  RÍMEK PÓRÁZ NÉLKÜL, SZABADJÁRA ERESZTVE
      ROMHÁNYI JÓZSEFNEK AJÁNLVA
11. ÉLETTÖRTÉNETEIMBŐL. VÉGHELYI JÓZSEF: VÉGRE
12. ELBESZÉLÉS. MÁRKUS KATALIN : EGY RÉGI TÖRTÉNET
13. JÉZUS TANÍTÁSAI
      POÓR EDIT : A HEGYI BESZÉDRŐL - SZELLEMI MAGYARÁZAT ÁLTAL
14. BIBLIAI ELBESZÉLÉS.  ENGEL CSABA (ERDÉLY) : EGY ANGYAL
15. VERSRŐL VERSRE...KORTÁRSAINKTÓL
      B. KOVÁCS ILONA KATALIN, CSOMOR HENRIETT, KOVÁCS TIBOR,
      KOVÁCS JÓZSEF  KOPEK (ERDÉLY), PESA ANNA MÁRIA,
      PÁNCZÉL JÁNOS, ÁBRAHÁMNÉ ÁGI
16. ÉLETEM TÖRTÉNETE
      SZIVÁRVÁNY -  ENGEL CSABA (ERDÉLY)
      ÉLETTÖRTÉNETEM  II. RÉSZ
17. ELBESZÉLÉS
      KOVÁCS JÓZSEF KOPEK (ERDÉLY): ÚJ IDŐUTAZÁS
18. TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT. SOPONYAI MIHÁLY  ROVATA
      CUKORBETEGSÉG
19. VÉLEMÉNYEM SZERINT - OLVASÓINK ÍRTÁK
20. SZERKESZTŐI ÜZENETEK
*************************************************
 
 2. VERSEK A NAGYVILÁGBÓL - KORTÁRSAKTÓL 
 
PESA ANNA MÁRIA: Unokák
 
Még nem rég babusgattam, mint a kis húgát,
Most látom csak, mindjárt 13 éves nagylány.
Kicsi korától nem érezte anyja szeretetét,
De édesapjával mindig fogtuk a kis kezét.
 
Rohannak az évek, Lizike is már hat hónapos,
Dorka megfogja, altatja húgát, nagyon óvatos.
Jó látni őket együtt, imádom az unokáimat,
Boldog vagyok, együtt élünk át még sok nyarat.
 
Dorka már nem féltékeny a kis Lizikére,
Fürdeti, mesél neki, betakarja estére.
Az anyai ösztön korán kibujt belőle,
Lizike is mindig nevet, nővérére.
 
Imádom, és nagyon féltem őket ezen a világon,
Lépjenek át csak minden létező hibákon,
Angyalok vigyázzanak rájuk egész életükben,
Kívánom nekik, éljenek boldogan, jóban, egészségben!
 
 2021.11.04.
..................................
 
Szauer Gertrúd: Téli angyal
 
Téli angyal,
Pihe szárnya,
Terül rá,
A nagyvilágra.
Szőke haján,
Arany fátyol,
Megmelenget,
Mikor fázol.
Gyenge keze,
Menedéked,
Szeretetét,
Nem is kérted.
Szép mosolya,
Már a tied,
Bármerre jársz,
Hozod- viszed.
Cseppnyi lába,
Hóban nem lép,
Csendben adhat,
Jó szerencsét.
Békességet,
Boldogságot,
Egy áldottabb,
Szebb világot...
 
Üdv: Geri. 2022. jan. 2.
 ....................
 
ENGEL CSABA  (ERDÉLY): Áldott békés esztendőt.
 
Újra eltelt egy esztendő,
Hol jobbat remél a szenvedő,
Legyen csak szív melengető,
Fájdalma elviselhető.
 
Újra eltelt egy esztendő,
Egy jobbat remél az esdeklő,
Legyen kérése építő,
Végső célja elérhető.
 
Immár eltelt egy esztendő,
Hol szebbet ígér ki szerető,
S ne bántsa szívét a jövő,
Csókja legyen emlékeztető.
 
Most már emlék az esztendő,
Bú és a bánat felejthető,
A jóság ne legyen mérhető,
Legyen gazdag, békés esztendő!
 
2021.12.30.
 ...........................
 
DUFEK MÁRIA  (SZLOVÁKIA): Fenti móka
 
Égi vizek kék taván
fennmaradt a Holdacska,
incselkedik Föld anyánk
miért nem alszol te csacska?
Az, mint ártatlan gyermek,
Nap apának fénytükre,
csillog, ahogy a termek
ezüstös gombkilincse.
Havas hegyek között, ha
úgy akarja, tengerszem.
Bánja ő, Föld mint pörög,
rá se hallgat cseppet sem.
Irul- pirul fenn az égen
és ahogyan magát nézi,
két kecses bolygókezével
a víztükröt el- el éri.
Pajkos kis lányka, nem tudja,
nem látta még úgy önmagát,
hogy hol vékony, hol gurulna,
s hogy nincs ki szabna rá ruhát.
 
Barátsággal: Dufek Mária
...............................
 
CSOMOR  HENRIETT: Nincs maradásom
 
Lassan eltűnik minden,
elveszetten bolyongok ismét.
Nem értheted,
milyen nagy a bánatom.
Gyötrő aggódásomat
nehéz elviselnem.
Ugye jól vagy,
s nincs semmi bajod.
Mióta elmentél,
nincsen maradásom.
A falióra mutatója
csak cammogva jár előre.
Szívem mélyén
mély szeretetet érzek.
Félelmem hurrikánként
söpör végig rajtam.
Tüzesen éget
örök ragaszkodásom.
Csak én tudhatom,
hiányodnak fájdalma mar.
Könnyeim gurulnak,
függönyként takarják arcomat.
Az est nyomasztva köszönt reám,
ágyamban fekszem szomorún.
Bánatos szemeimet lehunyom,
s a lélek útján észreveszem:
botorkálsz felém!
Csoszogó lépteidet hallom,
kedvesen átölellek,
itt vagy velem suttogom,
megnyugvást áraszt a gondolatod!
 
2020. július 05.
...............................
 BŐHM ETELKA: Ima

Imádkoztam érted
legyen áldott minden lépted.
Kísérjen szerencse és béke
Jó Isten áldja meg a léted!
Szeretet legyen örök vendéged,
Napmosoly legyen minden ébredésed....
 




................................
 
KLEMENT BURZA MÁRIA: SZÓKÖZÖK NÉMA TISZTASÁGA
 
A lét elkülönült cseppjeként
ragyog  minden, majd
visszahull az időtlenbe.
 
Szó, róla sok minden elmondható,
az elveszett teljesség jajkiáltása,
szó, mint megtévesztő varázsló,
az egésznek a része,
az időt helyezve az időtlenbe,
a  változatlant változóvá téve.
 
Nem szólni akarok,
csak érinteni szóval,
a szó, igaz, időtlen és teljes,
bár időben, részben , változóban
nyilvánul  meg.
 
Szó, mely csendből fakadó,
a csend odaadása, benne a teremtői csend,
teremt, teremtő és teremtett így lesz  egy.
 
Talán nem a szavak érintenek,
hanem a szóközök néma tisztasága,
csendem könyvét írva szavakkal lehet,
hogy lapjai üresek ne legyenek,
remélve, szellőtől rezdülő
falevéllé lesznek, a teljességet
megközelítően szövötten.?
 ............................
 
Szaip Istvanné (Anglia): Hegyek muzsikusa
 
Salzburg városában
Mozart muzsikája
Szebben szól, mint máshol.
Máshol a világon.
 
Kis éji zenéjét
Messze vinné a szél.
Hegyek marasztalják,
Szívek visszhangozzák.
 
Adhat tehetséget
Isten az embernek.
A legbüszkébb legyen
Őrá szülőföldje.
 
Rövid életében
Lehulló könnycseppek
Muzsikálni kezdtek.
Sosem száradnak fel.
 
Bánat és tehetség
Nála, semmi kétség,
Mint tövis a rózsát,
Úgy ölelték egymást.
 
Varázsfuvolája
Minden korosztálynak
Lelkét simogatja
Mesével, dallammal.
...........................................
 
KALOCSA ZSUZSA: A jövendő
 
Az esti csendben egyedül hallgatom
mit susog a vén diófa levele?
Az udvarra nyílik a kis ablakom,
így minden este, csendemben' hallgatom.
Asztalon lap és toll, ha írni van kedvem,
messze még a hajnal, hisz oly végtelen.
Merengve nézem a fényt, a sötétet,
árad és apad mindkettő odafent.
Talán itt is azt látom, vegyem észre?
Boldogság, szenvedés maga az élet,
jövendő majd nekem akar kedvezni,
igazság lesz, az Úr nem hagy elveszni.
Győz az elszántság, azt méltán hirdeti,
új rend jő', zengik a fák levelei.
Tudom, hogy a vágynak könnyű szárnya van,
húrokat feszít, csendes és zajtalan.
Még vár a hajnal, az éj búcsúzóban,
fámról trilla harsog, átfon a csoda.
Már jő' a nappal, a megszokott hajsza,
tűző nappal elillan a holnappal.

************************************************* 
 3. MESÉK VILÁGA 
 
KELEMEN GYÖRGYNÉ  EDIT: Tündérkék
 
  Valahol, nagyon-nagyon messze, van egy kis falucska, mi a nevét nem árulhatom el, még neked sem. A falu mögött van egy nagy hegy amit szőlő borít. A szőlők után egy hosszú út vezet fel a hegy tetőre, fölötte a fák ágai összehajlanak, a bodza bokrok is ölelkeznek, mintha egy végtelen alagútban járna az ember. Jó sokáig kell haladni ebben az alagútban, itt a forró nyári melegben is kellemesen hűvös idő van, ha pedig szakad az eső, itt észre sem lehet venni. Viszont mikor kiérsz belőle, a nap fénye elvakít. Úgy ragyog a szőlő, a falu fehérre meszelt házai. Mikor lenézel, meglátod a hatalmas nagy tavat, ahogy szikrázik a hullámain a nap fénye. Innen már csak egy keskeny kis ösvény vezet fel a hegytetőre, a fák között. Itt egy tisztás van, délceg nagy fák veszik körbe. Régen tó volt, de kiszáradt, a partját őrizték a hatalmas öreg fák. A sás emlékeztet a tóra és az omladékos puha talaj, olyan, mintha a kiszáradt tó alábújt volna. Hajnalban egy felhő pihen itt, megfáradva esti útja során, majd oszlik szét, ahogy a nap felkel. Délben ezernyi sugarával játszik a nap fénye a tisztáson. Esteledve a nap fénylő koronája lassan eltűnik a fák lombkoronái között. Felkel a hold és ezüst fénye bevilágítja a kis rétet. Hajnalban megjelennek a hold könny cseppjei a harmat és mint valami aprócska ékkő ragyog mindenhol. Bárki meglátja ezt a kis rétet, a nyugalma, a csendje elragadja, elvarázsolja és csak annyit tud mondani, tündéri.
 
Kelemen Györgyné

Itt élnek a tündérkék, és járnak iskolába. Másképp mint az ember gyerekek. Miért is járnak iskolába? Nekik is tanulni kell, különben kis buták maradnának, mint azok a gyerekek, akik nem járnak oktatásra. Sokáig járnak iskolába, kerek hét évig. A tananyag a fák kérgébe van írva, nagyon pici apró betűkkel, mit csak a tündérkék tudnak elolvasni. Történt viszont, hogy egyszer nagy vihar támadt. A hatalmas szél tépte a fákat. Hangosan süvített, a kis tündérkék félve, remegve húzódtak meg a mókus odújában.
 
- A kis mókus nyugtatta őket – ne féljetek sok-sok mókus nemzedék nevelkedett már itt fel.
 
A kis tündérek sírva a félelemtől bújtak össze. Most, mi lesz? Mókus mama is féltve, ölelte magához kis aprócska törékeny kölykeit. Szerencsére a viharnak vége lett, először a kis mókus nézett szét, apró kis gomb szemével. A vihar nagy kárt tett, egy öreg fát ketté tört. A táj tépett volt és csapzott. A tündérkék nagyon kicsik és törékenyek, olyan könnyűek, mint egy gyermek sóhaj. Kis pici fejecskéjüket virágszirom szerű haj veszi körbe, nagy átlátszó szivárvány színű szárnyaik vannak. Most viszont nem volt kérdés, minden tündérke munkához látott, gyógyítgatták a beteg kis állatokat, a sérült madárkákat.
 
A nap végén álmosan fáradtan estek ágyacskájukba, a nagy fa aljába, a tündér lakban. Másnap jöttek rá milyen nagy kár is érte őket. A törött fa kérge levált és nagy tanagyag veszett el. Több éves tudás lett semmivé. Nagy szerencséjükre viszont sokan emlékeztek rá, így újra tudták írni.
 
Eljött a nagy nap, a vizsga ideje, most derül ki, hogy is tudják használni a tanultakat a kis nebulók. A tanár lehajt egy nagy falevelet és ránéz. A fák és a bokrok gyökerei a föld alatt összefutnak és mint valami gyors hírek futnak át rajtuk a faluban történő dolgok.
 
– Nézzük csak, kinek kell segíteni, hol és merre? - figyeli nagy gonddal a levelet a szigorú tanár úr. Meg is van a feladat! Tündér Katinka, ez bizony rád vár, segíts úgy, hogy senki ne vegye észre. Lent a faluban lakik Vali néni, idős, nagyon rosszul hall már, a fia látogatóba jött hozzá. Veri az ajtót, de édesanyja nem hallja, nem engedi be. Intézd úgy, hogy beengedje.
 
Tündér Katinka már is felugrott egy fénycsóvára, szállt, repült mint a gondolat, be Valinéni házába. A néni kötött éppen egy meleg sálat fiának, teljesen belefeledkezett. Cirmos cicája békésen szundikált a lábánál. Fia teljes erőből verte az ajtaját, de ebből Valinéni semmit nem hallott. Katinka elgondolkodott, mit is tegyen. Először is láthatatlanná vált, hogy ki ne tudódjon jelenléte. Egy kis fény sugárral megcsiklandozta a cica orrát, mire az nagyot tüsszentett. Erre a hangra megijedt a kis egér és futni kezdett, apró lába viszont beakadt a fonálba, amit Katinka tekert rá. Felfigyelt erre cirmos és elkezdte üldözni az egérkét, a gombolyag leverte a vázát és eltört. Erre a hangra figyelt fel Vali néni.
 
- Nahát, a bolond vén macskája, hát nem most játszik a fonállal – rikkantatta mérgesen. Meglátta a törött vázát, mérgesen felkapta cirmos cicát és kihajította az ajtón.
- Nahát édesanyám, ez aztán a kedves fogadtatás, hozzám vágja a macskát – rikkantott Feri fia!
- Édesanyja meglepetten állt, dehogy akartam hozzád vágni kisfiam, de nézd mit tett, eltörte a vázát! Jót nevettek és boldogan ölelték egymást.
 
Tündér Katinka jól vizsgázott, segített, nem vette észre senki és Vali néni fia is megtudta látogatni anyukáját.
Most pedig Tündér Marcsi következik a vizsgával. Lent a faluban a kis Petike indiánosdit játszik, igen vadul. Feladatod, vigyáz rá, nehogy valami nagy baja legyen. A kisfiú tollakat tűzött a hajába, vadul üvölt és kergeti a csirkéket.
 
- Aki a közelembe jön, megharapom, széttépem kiabálja és rohan féktelenül. A csirkék, a fehér emberek és én a nagy harcos megtépem őket, új - juj- juj! Kiszemelte magának a kút káváját, az most egy nagy hegy, és oda most ő, felugrik! Marcsi ezt meglátta és minden erejét összeszedte és egy nagyobb követ lökött elé. Petike ezen megcsúszott és elesett. Sírva fakadt, lejött a lábáról a plezúr. Óda az indiánosdi, már nem akart a kútra felmászni, a csirkék is megpihenhettek. Anyukája gondosan ellátta a sebét.
 
- Jól van Marcsi, a vizsgán te is átmentél, egy kisebb bajjal megelőztél egy nagyobb bajt!- dicsérte meg a tanár bácsi.
 
Ebben az évben mindenki sikeresen vizsgázott. Jövőre újabb tanulók és még újabb feladatok lesznek. Tanuljatok hát szorgalmasan kis diákok, kis tündérek! A nap a tisztás felett lemenőben van már, a tündérek aludni készülnek, szüleik meséket mondanak, ami lehet nem is mese. Tündérországban minden megtörténhet. A nappali madár hangok, a trillák elhallgatnak, a kis tücsök zenészek hangolják hangszerük. Álomba muzsikálják a tájat, csak a nagy szemű bagoly huhogása hallatszik, vigyáz az álmodókra.
*
MEGJELENT LEGÚJABB HANGOS MESÉM
https://youtu.be/3oZD7UHUx5A
A tűz virága. Csonka Dóra előadásában. Az egyik legszebb mesém.

 ************************************************* 

 4. FEJLŐDÉSREGÉNY 
 
ÁRVAY MÁRIA: VESZTESBŐL IS LEHET GYŐZTES
 
23. Fejezet. - A kívánságom az…
 
Noémitől ismét kaptam egy beszámolót, egyébként sejtettem, hogy érkezik tőle valami.
 
„Kedves Olívia!
Örülök, hogy újra írhatok Neked, van miről, azért is ragadtam billentyűzetet. Úgy látszik, Kemény tanárnővel valami csoda történt, mert a mai osztályfőnöki órán is játszottunk. Mondtuk neki, hogy a múltkori „Csillaghullásos” játék milyen jó volt, még másnap is sokat beszélgettünk, meg csillagoztunk. Örült neki, hogy 
első játékötlete ilyen sikert aratott.
Árvay Mária


Ezt követően, az óra további része érdekesen alakult.
- Ma mit játszunk?
- Egy kicsit más jellegű játékot, mint a múltkor. Figyeljetek, 
mert egyszerűnek látszik, de mégsem az.
- Most is járkálhatunk közben?
- Egyelőre nem, de majd meglátjuk. Mindenki vegyen elő egy papírt, s az alábbi címet írja fel: „A kívánságom az…”
- Lehet kívánni?
- Igen, de csak olyat, amit valamelyikőtök, vagy esetleg én tudok teljesíteni. Olyat nem lehet kérni, amit csak a szülők, 
vagy barátok adhatnak meg. Ez kimondottan rólunk és a közösségünkben elérhető vágyainkról szól. Figyelem, csak egyet lehet kívánni. Gondolkodjatok nyugodtan, van időnk.
- Tehát, nem kérhetek emeletes tortát, mert azt Noémi nem tudja elkészíteni – nevetett Zsófi.
- Jól gondolod, most csak mi segíthetünk egymásnak.
- Nevet nem kell írni?
- Nem, mert a végén lehet tippelni, kinek a kívánsága hangzott el.
Csend volt az osztályban, mindenki gondolkodott, mit is írhatna. Mi az, amiben valaki közülünk segíthet.
A tanárnő a naplójába mélyedt, szerintem tudta, hogy a játék fejtörést okoz mindenkinek. Magam is csak ültem, s a játék címét nézegettem.
„Kívánságom az…”, nem is tudom. Láttam, mások is gondolkodnak, így nem éreztem cikinek a dolgot. Egy egyszerű feladat kifog rajtunk, vagy ennyire nem ismerjük egymást? – töprengtem.
Aztán bevillant valami, s ha már eszembe jutott, leírtam:
„Kívánságom az, hogy soha többé ne érezzem magam egyedül egy közösségben!”
Csak ennyi volt? Áthúzzam, írjak mást, vagy hagyjam?
- Lassan fejezzétek be! Kinga, szedd össze a lapokat!
Kicsit félve adtam oda az enyémet. Lehet, nevetség tárgya leszek, de most már mindegy.
Kemény tanárnő összerendezte a lapokat, s hangosan felolvasta a kívánságokat. Kíváncsian figyeltünk, s próbáltunk találgatni. Rengeteget nevettünk, s közben kiderült, valóban, tudunk egymásnak segíteni.
Az egyik kívánság pl. így hangzott:
„Kívánságom az, hogy ne bukjak meg irodalomból!”
- Ezt csak Andris írhatta, senki más.
- Lebuktam – mondta kissé idegesen. De tényleg nem akarok megbukni!
Egyszerre megértettem a játék lényegét. Nem dicsekvésként mondom, de én vagyok a legjobb magyaros az osztályban.
- Ha akarod, segítek, korrepetállak, csak neked is legyen kedved hozzá.
- Soha nem szerettem a magyart, de mit csináljak? Tényleg segítesz, Noémi?
- Miért ne?
- Ez a beszéd, gyerekek - lelkesedett az ofő.
Valaki gitározni akart megtanulni,s nálunk Attila remekül játszik, így megvolt a „tanár-diák” kapcsolat.
Volt, aki azt kérte, ne vegyék el folyton a kajáját. Ezen jót derültünk, de tudtuk kiről van szó, s mivel segítségnyújtás a cél, megígértük neki, hogy békén hagyjuk.
Valaki a csengőhangok gyűjteményét akarta gyarapítani különlegességekkel, így benne voltunk, hogy elhalmozzuk minden félével.
Akadt olyan kérés is, amiről eleinte nem tudtuk kié lehet, aztán rájöttünk. Laci azt kívánta Timitől, hogy kicsit többet legyenek együtt, iskolán kívül is. Érdekes, ezt nem beszélték meg négyszemközt, hanem bevállalták az osztály előtt. Nagy derültség követte a kérést.
Sok apróságot hallottunk, s ráébredtünk, nem is olyan nehéz egymásnak segíteni, ha akarjuk. Nekem jutott még egy feladat. Virágnak van egy kutyusa, de egyedül nem szereti sétáltatni, kérte, legyen valamelyikünk a társa. Szívesen vállaltam, igaz, nekünk nincs kutyánk, de szeretem az állatokat. Virág kutyusa amúgy sem nagy méretű, így boldogulunk még akkor is, ha más kutyák esetleg megtámadnák a miénket.
A kérésem is elhangzott, persze, egyértelmű volt, hogy én írtam.
- Úgy látom, ez a probléma is lassan megoldódik – bólogatott elégedetten a tanárnő. Flóra már melletted ül, a csillagos játéknál is remekül elbeszélgettetek, szombaton mész Petra díjugrató versenyére. Egyébként ne izgulj, a Facebookon már rég nincs fent az a bizonyos bejegyzés.
- Jaj, de jó, köszönöm!
Az emlékeimben ott van ugyan, de legalább már nyilvánosan nincs fent. Tudom, jönnek újabb és újabb események, de akkor is, így már sokkal jobb érzés.
Flóra egyébként a tanárnőtől kért segítséget, mert ő matekból nem boldogul. Kiderült, persze, hogy mások sem, így tart majd a tanárnő korrepetálást, valamelyik délután, időpontot még egyeztetni kell.
- A tanárnőnek van valamilyen kívánsága? – kérdeztem.
Elmosolyodott.
- Nem írtam fel, de szeretném, ha mostantól kevesebb panasz érkezne rátok a szaktanároktól. Ha kevés a probléma, több játékra jut idő.
Majdnem elfelejtettem, többen kértek másokat, hogy változtassanak bizonyos viselkedésükön, idegesítő szokásaikon. Hátha ez is beválik, s kellemesebb lesz az osztálylégkör.
Egyébként a kívánságlistát később is folytattuk, de már nem írásban, hanem szóban. Bátorságot adott a játék, hogy odamenjünk a másikhoz, s elmondjuk, mire van szükségünk. Remek dolog, ugye?
Szeretettel: Noémi”
 
„Szia, Noémi!
 Egyre jobb játékok születnek az osztályfőnöki órákon. Örülök, hogy fel merted vállalni az érzéseidet! Nem lehetett könnyű, de látod, sikerült!
Szombaton találkozunk. Érted megyek kocsival, s útközben majd beszélgetünk. Addig is vigyázz magadra!
Szeretettel: Olívia”
 
Végre, mernek az osztálytársak nyitni egymás felé, kell a játék, és egy kis bátorság.
A szombati napot pedig nagyon várom, egy igazi, különleges programnak nézünk elébe.
 ***
24. Fejezet - Egy kellemes napról dióhéjban
 
Izgatottan készültem erre a napra. Még soha nem voltam díjugrató versenyen, nézőként is várakozás fogott el. A lovakat igazság szerint csak messziről szeretem nézni. Azt is tudtam, nem kell kiöltözni, csak lazán, lezseren. Készítettem szendvicseket is, de sejtettem, biztosan lehet valamit falatozni a pályánál. Szép, napos időt jósoltak mára, aminek kimondottan örültem, a szabadtéri rendezvény miatt.
Noémi már izgatottan várt, édesanyja neki is összeállított egy kis csomagot az útra.
- Szia, Olívia, milyen szép napunk van! – csacsogott.
- Bizony, jól drukkoltunk.
A kocsiban Noémi azonnal belevágott a dolgok közepébe.
- Olívia, utánanéztem egy kicsit a legfontosabb tudnivalóknak a versennyel kapcsolatban. Neked is elmondom, hogy értsük, miről lesz szó.
- Ez kedves tőled.
- Tehát:
Legfontosabb szabályok: A díjugratás hibaidős, azaz gyorsaság és minél tökéletesebb teljesítmény a cél.
 Mulasztás mértékei: 4 hibapontot kap a versenyző, ha ugrás közben a ló első, vagy hátsó lábával leveri a rudakat. Amennyiben feldönti az akadályt, ezt rombolásnak nevezzük. Ha a ló megtorpan az akadály előtt, hibapontnak számít, ha kifut az időből, az is.
Kizárás történik akkor, ha a lovas leesik a lóról.
- Ejha, ezt jól összeszedted! A gyakorlatban majd meglátjuk.
Noémi, nekem is van egy hírem, a biblioterápiával kapcsolatban.
- Jó, vagy rossz?
- Attól függ. Utánanéztem egy kicsit a dolognak. Ahhoz, hogy biblioterapeuta lehessen belőled, egy diplomával kell rendelkezned. Csak utána tudsz elvégezni egy úgynevezett szakirányú képzést, ami lehet egy, vagy két éves.
- Tehát, előtte mást kell elvégeznem?
- Igen, s van is egy ötletem. Könyvekkel szeretsz foglalkozni, ezért elvégezheted a könyvtárosi szakot, amihez párban, szorosan csatlakozik az informatika szak. Manapság, már nem lehetsz meg e nélkül.
- Nekem tetszik az ötlet.
- Akkor jó. Természetesen, még nagyon fiatal vagy ahhoz, hogy döntsél. Bőven van időd erről gondolkodni, s ha másképp határozol, akkor sem lesz tragédia. Lényeg, hogy élvezd és szeresd azt, amit csinálsz.
- Hasonlóan gondolkodunk, Olívia.
Pár percig csendben kocsikáztunk tovább. Kicsit lehúztam az ablakot, a szél lágyan simogatta az arcunkat.
- Nincs huzat hátul?
- Nekem jó így, köszi.
Képzeld, Olívia, Nikinél csodálatos dolog történt!
- Micsoda? Mesélj!
- Nem hittem volna, de már vannak lovas barátaim!
- De jó!
- Bizony! Olyan lovasokkal vagyok együtt, akik hasonló tudással rendelkeznek, így közösen lovagolhatunk. Érdekes a megnevezése, osztálylovaglásnak hívják. Szeretem, mert itt nincs cikizés, segítjük egymást, Niki odafigyel ránk.
- Remek ötlet a hasonló tudásszintű lovasokat összehozni.
- Szerintem is. Most már nálam vannak a szárak, és ügethetek is, együtt a többiekkel. Lovaglás előtt, vagy után, dumcsizunk egy kicsit, sőt, lovas könyveket is csereberéltünk már.
- Noémi, nagyon örülök, hogy ezt elmondtad. Ez volt a cél, nem igaz?
- Igen, egy ilyen közösségre vágytam mindig.
Pár percig csendben élveztük a táj szépségeit.
- Vártad már nagyon ezt a napot, igaz?
- Vártam, bizony.
- Mit gondolsz, lenne kedved neked is kipróbálni a díjugratást, ha már jól tudsz lovagolni?
- Még nem gondolkodtam ilyesmin, beérem azzal, ami most van.
- Nemsokára ott is vagyunk.
- De jó!
- Olívia, kérhetek tőled valamit?
- Persze.
- Ha sokan lesznek, kérlek, ne veszítsük szem elöl egymást.
- Ne félj, melletted leszek. Egyébként nekem sincs kedvem elsodródni tőled egy idegen környezetben.
Noémi nagyot sóhajtott, s felszabadultan szállt ki a kocsiból.
Komoly készülődés, nyüzsgés fogadott bennünket. Petrával sajnos nem tudtunk beszélni, mert készült a versenyre. Éppen bemelegítő gyakorlatokat végzett, s ilyenkor nem lehet zavarni.
Nem akarok a versenyről részletesen írni, mert nem értek hozzá. Noémi izgatottan figyelt, könnybe lábadt szemmel kísérte a lovasok mozdulatait. Felszisszent egy-egy hibánál, örömmel tapsolt, amikor a versenyzők a célba értek. Amikor Petrára került a sor, még levegőt is alig mert venni. Egy hibát ejtett, az ideje viszont remek volt, majd meglátjuk, melyik helyezéshez lesz elég.
Közben elővettük szendvicseinket, s falatozva figyeltük az eseményeket. Perecet és édességeket árultak az egyik standnál, megvendégeltük magunkat egy sós pereccel.
- Jaj – kiáltott fel Noémi, amikor meglátta, hogy egy versenyző leesett a lováról.
- Még jó, hogy van rajta kobak. Vajon nagyon megütötte magát? A versenyből már kizárták, de legalább, remélem, nem sérült meg súlyosan.
Szerencsére, mint megtudtuk, nem történt komolyabb baj. Lehet, lesz egy-két zúzódása, de talán az ijedtség nagyobb volt.
Később, következett az eredményhirdetés. Petra harmadik lett! Lovával tett egy tiszteletkört, kapott egy szép érmet.
Amikor már minden lezajlott, odamentünk hozzá. Láttuk rajta, nem valami boldog.
- Gratulálok, remekül csináltad – lelkendezett Noémi mosolyogva.
- Köszi, de nincs mihez.
- Hogyhogy?
- Tavaly is harmadik lettem, most már az első helyezésre pályáztam.
- Majd eljön annak is az ideje – bátorítottam mosolyogva – ez is nagyon szép teljesítmény.
- Maga kicsoda?
- Persze, de buta vagyok – szabadkozott Noémi. - Petra, hadd mutassam be neked egy nagyon kedves ismerősömet, Olíviát.
Olívia, ő pedig az osztálytársam, Petra.
Kezet fogtunk.
- Örülök, hogy megismertelek.
- Szintúgy – mormolta Petra. - Egyébként honnan ismeritek egymást?
- A könyvtárból – mondta Noémi.
Értettem, nem akar komolyan belemerülni a dologba, így jóváhagyólag mosolyogtam.
- Megyek, mert vár az edzőm – vetette oda Petra. – sziasztok!
- Nem volt valami barátságos – néztem utána.
- Petra már csak ilyen. Bizony, örültem volna annak a helyezésnek, de nem vagyunk egyformák.
Lehetett még pónikat simogatni. Noémi óvatosan odament, s barátságosan veregette meg egy hízelkedő kis póni nyakát.
- Nagyon édes – mondta.
Így telt a nap, kicsit elfáradtunk, de boldogan vittem haza Noémit.
- Nos, hogy érezted magad? – kérdeztem tőle.
- Remekül, köszönöm, hogy eljöttél velem!
- Nagyon szívesen.
- Te, Olívia, hogy érezted magad? – viszonozta a kérdést.
- Köszönöm, én is jól elvoltam.
- Egyébként, végig gondoltam a dolgokat. Nekem még mindig jó a tanpályás lovaglás és szórakozás, a verseny nem köt le.
- Az a lényeg, hogy szereted csinálni. Az pedig, hogy a többiek mire vágynak, más kérdés.
- Legközelebb mit csinálunk?
- Az legyen meglepetés, majd megírom, vagy felhívlak. A program, amit gondoltam neked, még szervezés alatt áll.
- De titokzatosan hangzik. Nekünk meg hamarosan itt az osztálykirándulás, majd írok róla, ha szeretnéd.
- Mindenképp.
A napnak még mindig nem értünk a végére. Beültünk egy cukiba fagyizni. Igazán megérdemeltük, nem?
 
Folytatjuk.
************************************************* 
 5. TÚL AZ ÓPERENCIÁN 
 
AUSZTRÁLIA KORAI TÖRTÉNELME, CSEVEGŐ STÍLUSBAN
KOLOZSI ERZSÉBET: TÓTÁGAS PODCAST  (I. RÉSZ) 
 
Ezt a címet adnám itt a magazinban  a Tótágas című podcast sorozatnak, ami Ausztrália korai történelmével foglalkozik. Kéthetente kerül a netre az újabb epizód. Hogy miért Tótágas? Kiderül a bemutatkozásból Aki  az audió változatot szeretné a Youtube link:
https://youtu.be/wzaDriL6A8g   - az első epizódra
 
A podcast logója


Tehát akkor miről is lesz szó:
Down Under-  Ott lent - igy hívják Europában Ausztráliát, hisz a földgolyó túloldalán mindenki a fején jár. Innen a sorozatom címe: Tótágas.
 
Kolozsi Erzsébetnek hívnak és sok éve Ausztráliában,  Sydneyben élek.  Ideérkezésem után pár évvel kezdtem érdeklődni az ausztrál történelem iránt. Ekkor jöttem rá, hogy mi Európában milyen keveset tanultunk, tudunk az Europán 
kívüli világ történelméről.
 
Kolozsi Erzsébet
Igaz, Ausztrália alig több mint 2oo éves  európai múltra tekinthet vissza, de azért történt itt is egy és más,  pl. ez idő alatt egy fegyenctelepből virágzó ország lett.  De azért nem ment minden simán.  Érdekes dolgokra bukkantam, és arra gondoltam, hátha mást is érdekel. Nem tudományos ismeretterjesztésről, inkább számomra érdekes történetekről lesz szó.  Elég sokat és sokfelé utaztunk férjemmel, igy a történelmi helyszíneket esetleges  személyes tapasztatommal egészítem ki.  Feltételezem talán fent
 is lent is,   hallgatják, igy Magyarországi hallgatóktól előre 
elnézést kérek, ha a helynevek nem mindig ismerősek számukra. 
Az első rész a kontinens úgymond felfedezésével indul.
 *
Captain Cook,  Endevour hajó
 
Évfordulók arra adnak alkalmat , hogy  emlékezzünk valamire, vagy valakire.  Ez évben ünnepeljük az Endevour hajó kikötését, Botany Bay-ben,  mai Sydney-ben, Captain Cook vezetésével. Itt mindjárt el is kell mondjam, ha megkérdeznek  ausztrál diákokat, hogy mit tudnak Cook kapitányról, a szabvány válasz, hogy felfedezte Ausztráliát
 
Ebben az állításban sok félreértés, hiba található
Első talán, hogy James Cook nem volt hivatalosan kapitány, hadnagy volt a rangja, erre az útra bízták meg a parancsnoksággal.
Aztán nem is ő fedezte fel, mert azt a hollandok immár kb. 2oo évvel korábban megtették. Ő az Angol korona számára fedezte fel és vette birtokba.  Kapitányi rangját  a későbbi útjai alkalmával is megerősítették.
 
Eredetileg azért esett rá a választás, mert elsőrendű térképész, felmérő és parancsnoki tulajdonságokkal rendelkezett. Gondoljunk bele, akkor csak 39 éves volt, mikor az Admiralitás elindította  erre a tudományosnak álcázott titkos útra! A hivatalos ürügy az volt, hogy a Vénus áthaladását a nap előtt  kell megfigyelje, ezzel gondolták  kiszámolni a távolságot a föld és a nap között. A nem hivatalos  cél pedig az volt, hogy útközben próbálja megtalálni a feltételezett, de nem ismert Terra Australis Incognita-t azaz egy ismeretlen déli földrészt. Egyúttal,  keressen olyan helyeket, melyeket a brit korona tulajdonba vehet, gyarmatosíthat.  1768-ban indult az  expedíció és Tahiti érintésével, ahol a Venusz áthaladást sikerrel megfigyelték és rögzítették a naplóban, 177o-ben érkeztek a mai Sydney, Botany öbölbe.  Ez érdekes hely, egyik oldal romantikus park, emlékmű, kis múzeum, másik oldalán meg a legmodernebb árukitörő, és olajfinomító található.
 
Talán érdemes kicsit magával  a hajóval ill.  legénységgel is ismerkedni.
 
Endevour azt jelenti hogy törekvés. A hajó eredetileg egy szénszállító  volt, Anglia partjainál közlekedett, de  egy ekkora tengeri útra kicsit módosítani kellett, pl. ágyukkal is felszerelték.
3o m hosszú volt, 94 fő utazott rajta. Ebből  24 volt a tiszt, a többi 7o tengerész, akik között volt ugye szakács, pap, ács, asztalos mesterségű is.
 
Az is érdekes, hogy mit vittek magukkal. 18 hónapra tervezték az utat, ma már tudjuk, 3 év,  tehát 36 hónap lett belőle. Szóval feljegyzések szerint 6ooo db disznóhús, 4ooo db marhahús, 9 tonna kenyér, 5 tonna liszt, 3 tonna savanyú-káposzta,- ezt használták skorbut ellen, - 1 tonna mazsola, sajt, só, borsó, cukor és zabpehely. Ehhez jön még 25o hordó sör, 44 hordó brandy, 17 hordó rum.  Volt velük élőállat is, pl. kecske,  amit friss tejre használtak. 
A legénység az alsó fedélzet alatt aludt, függőágyakon. A tiszteknek pici kabinjuk volt, valamivel nagyobb, 2 szoba, a kapitánynak járt.
 
Azért mondom ezt el ennyire részletesen, hogy próbáljuk meg elképzelni milyen lehetett ilyen szűk helyen, ennyi embernek, állatnak, rakománynak elférni, nem pár hétig, mint most nekünk a karantén idején, hanem 3 évig! Jó- jó tudom, ebben kikötés is volt, no de vihar is, meg zátonyra futás is, szóval nem volt majális, hogy mai kifejezéssel éljek.
 
Tahiti után  új Zélandot érintették, mint második európaiak, Abel  Tasman után, aki 1oo évvel korábban járt arra. Onnan tovább nyugatra fordulva először Tasmániát pillantották meg,  amit szintén Abel Tasman fedezett fel, de akkor még Van Diemen földnek nevezte el.  Innen tovább hajózva északnak érték el a Botany öblöt, 177o április 29-én. Itt pihentek pár napot, javításokat végeztek a hajón, feltöltötték a víz-készletet. A tisztek között volt Josaph Banks, később Sir Joseph Banks, aki ezt az időt arra használta fel, hogy bejárja a környéket és az ismeretlen növény és állatvilágot felfedezze ill. lerajzolja.  Itt említem, hogy a banksia növény az ő nevét viseli.   Menyivel könnyebb ma már csak lekattintani  az érdeklődésre igényt tartó tárgyakat. Itt találkoztak őslakosokkal, de a kulturális különbségek no meg a nyelvi nehézség miatt, nagyon nem tudtak egymással mit kezdeni, így mind a közelebbi  barátkozás, mind  az ellenségeskedés is elmaradt. 
 
Északnak haladtak tovább, feltérképezve a partszakaszt,  a mai keleti partot, és a legközelebbi megálló azaz kényszer kikötés a mai Agnes Water, 177o városkánál történt. Nemcsak a földrész volt ismeretlen, hanem az is, hogy itt bizony a tenger alatt korallzátony van. Fogalmuk sem volt a zátony méretéről, ma már tudjuk, kb. 23oo ezer km hosszú, tehát itt zátonyra futottak. Nagy nehezen tovább evickéltek, de a mai Cooktown- nál meg kellett álljanak és 7 hét kényszer-pihenőre szorultak.  Látjuk, a városka a Cook kapitány nevét viseli, és a megpróbáltatásokra emlékeztet a Cape Tribulation elnevezés. Itt történt, hogy először pillantottak és rajzoltak le egy állatot, amit ma kengurunak hívunk. Mikor férjemmel  arra jártunk, örömmel fedeztük fel, hogy itt szinte az Isten háta mögött, lakosok száma kb. 26oo fő,  nemcsak Képzőművészeti Galéria van, hanem ezt ráadásul még magyar festőnőről, Elizabeth Guzselyről nevezték el! Ő l957-ben érkezett Ausztráliába,  több kevesebb hányódás után ott Cooktownban kötöttek ki férjével, és rövidre rá megállapította ezt a Galériát, ami ma az ő nevét viseli. Kortárs európai és aboroginal képeket forgalmaznak.
 
E kis kitérő után, vissza Cook kapitányékhoz.  Ők  innen ismét északnak  hajóztak tovább, mai Cape York partjainál, mikor is a Torres szoroshoz kerültek. Erről  a szorosról nem lehetett sokáig tudni, hogy  nagy öböl csak, vagy valódi átjáró.  A jobb tájékozódás érdekében egy magaslatot kerestek, igy kerültek egy picike szigethez, aminek dombjáról jól be lehetett látni a környéket. És ha már itt vannak, akkor történt meg az a bizonyos birtokbavétel. Cook kapitány leszúrt egy zászlót, és kijelentette, hogy ami ettől délre található, akár ismert, akár ismeretlen terület, mind a Brit Korona tulajdonát képezi!  A szigetet ma Posession Islandnak azaz birtokbavételi szigetnek hívják, és ennek köszönhetően lettünk mi először angol gyarmat majd most a Nemzetközösség tagjai. Mindig elcsodálkoztam, hogy ilyen szimbolikus gesztust, a nemzetközi  jog ma is elismer.
 
Aki Sydney-ben jár, javasolom látogasson el a Sydney Maritime Múzeumba ahol ennek a hajónak a pontos másolata található. Felmászva a fedélzetre értjük meg igazán, milyen viszontagságokon mentek keresztül elődeink,  hogy minket végre felfedezzenek.
 
Az már csak utószóként kívánkozik ide, hogy Cook kapitányt a harmadik felfedező útján Hawaii partjainál a bennszülöttek megölték.
Maga az Endevour hajó  átnevezés után mint Lord Sandwich részt vett az Amerikai függetlenségi háborúban, és sajnos 1778-ben Rhode Island partjainál elsüllyesztették. Ma már tudják, hol van, és eredeti terv szerint a 25o-ik évfordulóra ki is emelték volna de ugye közbe jött a vírus.
 
(Ez úton  kérem a kedves hallgatókat, írják meg nekem, észrevételeiket, és ha tetszett, akkor hívják fel rá ismerőseik figyelmét . Következő résszel két hét múlva jelentkezem.)
Egyébként itt az egész Youtube csatornám linkje
https://www.youtube.com/channel/UCRYgfPmTuw5UT2VGk5Q_z_w..
 ..................................
 
Kedves Vendi!
Itt küldöm a második felvételemet. Ennek a Youtube linkje:
https://youtu.be/LuFxsEPb-Fg
 *
Külön üzenetben küldök két képet, egyiken én vagyok, a másik a podcast logója
 *
Podcast 2 - Tótágas 2
 
Végül is kik fedezték fel Ausztráliát?
Első epizód Cook kapitány és az Endevour hajóval foglalkozott, hogyan is lett Ausztrália angol gyarmat ill. most a Brit Nemzetközösség tagja.
Arra gondoltam, ideje lenne az elődökkel is kicsit megismerkedni, azaz igazából ki és mikor fedezte fel Ausztráliát?
 
Tudnunk kell, hogy bármilyen furcsának is hangzik, a középkori Európában sejtették, hogy valahol délre kell lenni egy földrésznek, de tudni senki se tudta. Hisz Columbus is csak 1492-ben fedezte fel Amerikát, addig annak a kontinensnek a létezéséről is csak sejtések voltak.  Érdekességként ide kívánkozik, hogy a 15.  században a spanyolok és portugálok uralták a világot,  Európai szemmel nézve. Köztük folyt a harc az  új területekért és persze az ott található kincsekért, fűszerekért és lehetséges rabszolgákért  Ugye ismerős az ábra, hiányzott már akkor is a munkáskéz. 
 
1497-ben  létrejött egy szerződés Spanyolország és Portugália között, amit a pápa szentesített, mely szerint  a 48. nyugati hosszúság mentén két részre osztották a világot, ettől nyugatra a spanyol, ettől keletre a portugál érdekszférába tartoznak mind az ismert mind az addig még ismeretlen területek.  Ez magyarázza, hogy mai napig érződik az erős  spanyol befolyás az amerikai földrészen, főleg délen, és mifelénk itt Ázsiában pedig lépten-nyomon portugál emlékekbe ütközünk. A 15. századot nyugodtan  nevezhetjük a felfedezések századának, a királyok ill. kormányok sokat áldoztak, hogy kereskedelmi útvonalat és befolyást építsenek ki. Ennek köszönhető, hogy egymást követték a felfedezéssel megbízott hajók.
 
Állítólag a portugálok fedezték fel  első európaiként Ausztráliát, valamikor 151o-es évek közepén, de erre meggyőző bizonyíték nincs. Az biztos, hogy ekkor foglalták el Timort, ami alig 65o km-re van Ausztrália  északi partjaitól, igy lehetséges, de nem biztos. Az erről készült térképen a tudósok vitatkoznak, hogy mit is ábrázol.
 
A 16. századra viszont a hollandok erősödtek meg, ki ne hallott volna a Holland Kelet Indiai Társaságról,  ők is egymás után indítottak hajóikat, és megvetették lábukat a mai Indonéziában. De ugye  a  bő zsákmányt, biztosító  kereskedelemre másoknak is fájt a foga, kalózok már akkor is voltak,  így a hollandok  olyan útvonalakat kerestek, ahol a kalózokat el tudják kerülni. Így keveredett egyik hajójuk  a mai Carpentaria öbölhöz, a Cape York félszigetnél, Ausztrália északi – keleti részén.  A hajó neve Duyfken, ami galambocskát jelent. Willem Janszoon vezetése alatt 16o6-ben a mai Weipa  bányaváros környékén kötött ki. Így ők voltak  bizonyítotton az első európaiak, akik erre a földrészre tették a lábukat, azzal a kis kiigazítással, hogy fogalmuk sem volt, hogy földrészen vannak. Inkább szigetnek gondolták, és feltérképezés után tovább vitorláztak Jáva szigetéig, mai  Indonéziába.   Ott a főváros, holland neve Batávia, volt a  Holland Kelet Indiai Társaság központja, ma Jakarta a neve.
 
És itt megállok, hogy személyes élményeinket  osszam meg a hallgatókkal.
Sok évvel ezelőtt  Jakartában voltunk, és ekkor felkerestük  a még létező  régi kikötőt, Batáviát. Kíváncsiak voltunk a holland erődre, vám- és kormányzósági épületekre, valamint Rejtő könyvekben is többször hivatkoznak Batáviára.  Nem titok, nekem Rejtő nagy kedvencem, férjemmel több helyen jártunk a Rejtő  könyvek nyomában.  Ez a modern fővárosnak ma már szélén van, de kikötő most  is  működik . Érdekessége, hogy az ott rakodó hajók továbbra is vitorlás hajók, a környék kevésbé felszerelt szigeteiről - ahol modern hajók nem tudnának kikötni -  hoznak és  visznek árut. Hagyományosan, zsákokban, bálákban. A munkások  keskeny pallón a vállukon cipelik ki és be, mint a történelmi filmekben. De ez valóság volt. Kb. 4o fok árnyékban, de az persze sehol, párás hőség és nagyon büdös. A döglött halak illata keveredik az ide ömlő és nem szűrt csatornalével.  Azt hiszem, évek óta mi lehettünk az egyetlen turista arrafelé, és nagyon kedvesen hívogattak minket, hogy menjünk fel a hajóra, megmutatják, adnak cigarettát, kávét, stb. De mikor ránéztünk arra az ingatag pallóra, inkább elhárítottuk a meghívást.  Esetleg vízbe pottyanni  abba a sűrű, fekete masszába  nem volt csábító.
 
Előzőleg említettem a Duyfken kikötését, erről is van személyes élményünk. Az eredeti  partraszállás  helye Weipatól délre van, Pennefather folyócska torkolatánál. Egy kis emlékoszlop található ott, ezenkívül  semmi nincs a környéken. A legközelebbi  település több, mint 1oo km. Tehát  mivel távol van mindentől, azaz csábítástól és esetleges bűnbeesési lehetőségtől is, a Cape York egyik aboriginal törzse arra használja a helyet, hogy azokat a fiatalokat, akik elkezdtek inni, drogozni, a törzs férfitagjai   idehozzák, és itt kell legyenek egy ideig sátorban vagy kéreg kunyhóban, a törzs asszonyainak felügyelete alatt, míg kiszáradnak,  dry up.   Azaz úgy ítélik meg, hogy nem fognak visszaesni az alkohol  és drogok élvezetéhez. Sajnos az aboriginal közösségekben nagy probléma az alkohol és a modern ételek fogyasztása, amihez az ő szervezetük ez alatt alig több mint 2oo év alatt nem szokott hozzá. A Coca Cola és a sült krumpli élvezete sokuknál cukorbetegséget vált ki.
 
Visszatérve a partraszálláshoz, maga  a Duyfken hajó, ill. annak pontos másolata, ma is látogatható.  A replika  valamikor a 9o-es években készült el, és egy darabig Freementleben, Nyugat Ausztrália, állomásozott . Az első kikötés 4oo éves évfordulója kapcsán, 2oo6-ban azonban  útnak indították, hogy járja körbe Ausztrália partjait, jószolgálati feladattal.  Az volt a cél, hogy a nehezen kezelhető, kallódó fiatalok  a hajón dolgozhassanak pár hétig. Tanulják meg a fegyelmet, fizikai munkát, kapjanak egy célt, némi szakértelmet,  és legyen lehetőségük a nagyközönséggel  is,  nemcsak a rendőrséggel, érintkezni. 
 
Mi Cairnsben találkoztunk a hajóval, fel is mentünk rá. Hát ha  az Endevour kicsi és szűk, ez a hajó picike és még szűkebb! Akkor éppen egy 17 éves lány volt a matrózok vezetője, saját elmondása szerint  addigra már  többször volt büntetve, de ezt a munkát úgy tekintette, mint élete fordulópontját. Remélem, ez nemcsak múló lelkesedés volt.
 
Fentiekből kiderül, hogy a hollandok voltak az első fehér emberek, akik partra szálltak, de nem tudták hol vannak. Továbbiakban is még majd egy kicsit foglalkozom a holland hajósokkal, hisz később  a nyugati partot ők  járták rendszeresen, Batávia irányába.
 
Észrevételeket, esetleges kívánságot pedig a
Totagaspodcast@gmail.com  címre küldhettek.
 
Folytatjuk.
************************************************* 
 6. HUMORESZKEK  (03.) 

 - SZEGZÁRDI NAGY VENDEL   IRODALMI MŰINTÉZETE -
 
  POLITICUSZ,  GYILKOS GLOSSZA -  HUMORPÁLYÁZATRA
  POLITICUSZ- DEMOKRATICUSZ- HUMANICUSZ  JA ÉS  HUNGARICUSZ
 JELIGE: GYILKOS GLOSSZA
     
Kérem szépen, ne mondjátok meg a családomnak, hogy politikus lettem.
Inkább mondjátok azt, hogy egy kupolás cirkuszban vagyok artista.  Ámbár hosszú a lista ahol dolgoztam, mint a porond bohóca,
vagyis leginkább a pénzt kaptam, igazából rosszat soha senkinek nem akartam.
Csak miután a  gerincem megroppant a teher súlya alatt, csak az orromig látok, politizálok, és privatizálok, privatizálok.
Azt azért ne gondoljátok rólam, hogy telhetetlen vagyok, csak már a gyerekek is nagyok. A nejem is éli az unatkozó úriasszonyok sanyarú életét,
hogy mások nyomorát ne lássam másféle helyekre jártam a cigányság ügyében az Azúri szigeteken üdültem.
A kisebbségi jogokért a világ végére is elmennék. Messzebbre is jutnék, ha gerinces lennék.
 
Nagy Vendel
Mióta megválasztottak, én lettem a falu bolondja, s annak aki még a nevemet sem tudja, a hallja e kend? ez bizony szent.
Hogy igazakat mondok, arra kanálszám szedhetnétek a ciánt, és hogy rajta vagyok a témán, mondok pár ide illő példát.
 
Bugyuta nagybátyámnak volt két lova, mindig egymás mellé fogta őket az ostoba, nem is hagyták őt a kátyúban soha.
Csak ült a cifra bakon, és levegőbe pattogott az ostora, a lányok sóvárogva néztek utána. .Sohasem csapott volna oda.
Csak azóta nevetnek rajta a buta emberek, mióta az egyik lovat előre, a másikat  hátulra fogta be.
Hiába feszültek neki a derék párák, nem jutottak többé semmire, pláne hogy egyről a kettőre. Szét szakad lassan az ország szekere.
Annyira bevált: behoztuk mi is a Parlamentbe.
Minta lett belőle.
Az egyik ló sárga volt, a másik vöröses csikó.
A többi a faluban mind fakó.
Jóska bátyám olyan legény, lötyög a Cájg nadrág az ülepén, feszül hasán a melles kötény, ha szakad a zápor, és dörögnek az egek,
annyira fél, hogy kiáll az erkélyre, és nézi az eget, s bekiált a nejének, Vica, hozd ki a pruszlikom, ha mondom, s a kalapom. 
Ti pedig ne fényképezzetek, hiába mondom?
    
Majd zavarában az ujjait számolja, egy kutya, két kutya, három kutya, négy kutya, és minden kutya egy új, öt kutya, fehér kutya, tarka kutya, kutya, kutya, kutya,  kutya, sok kutya.
Tegnap reggel kirakta a kertbe hűlni a húsos káposztát, az vetette körbe illatát, és a szagra odament a két kecske, s mind megette,
az öreg kecske azt mekegte, demeleg, demeleg, a gidája pediglen ráfelelte, hogy megégek, megégek.
    
Este, mikor vecsernyére hívott mindenkit a templom nagyharangja, magában reménylőn mormolta, hogy hogy is mondja?
hogyan szól az ének?
Házát, földjét, szőlőjét,  Házát, földjét, szőlőjét.
Mindenki kinyithatja az erszényét.
A lényeget kikongatta.
Bent pediglen hangosan zengett a hálaének, szép remények.
Valaki létániát mondat a szerencsétleneknek.
Mise után, mikor a  hívek hazatértek , már csak azt dalolta, Ringye rongya, ringye rongya.
Este mise, reggelre semmi-se.
    
Ekkor majdnem rálépett az úton álló vak Komondorra, az is csak egy kutya.
Ne álljon az útba, mert átesnek a hívek rajta.
Jaj, ha ezt majd valaki meghallja, mi lesz a duma jussa? megmondom én öcsém, öt év, vagy kötél.
Akkor, ha majd újra megválasztják, néminemű tévedések okán. 
Háza kapujáig leszurkozzák az utat, odáig se legyen makadám...
    
Ha visszahívják, s nem lesz már a listán, Visszaállítják
A földes-utat, Ne  maradjon topega...
Pedig nem is földbirtokos, de ez nem biztos...
Nem törvényszerű, nem ésszerű, nem logikus, nem demokratikus.
Leginkább csak Hungaricus.
Keressük egymás közt a szemkontaktust, kissé hiányos a traktus.
Nem kell feltalálni a meleg vizet, és nem kell elgereblyézni a szelet.
A diót leverni felesleges, a havat majd eltakarítja, aki odahordta, ki van próbálva.
Nem kell a sok törvényt meghozni havonta, elég ráhagyni magunkat a tízparancsolatra.
Ne lopj, ne ölj, ne paráználkodjál, más vagyonát ne kívánjad, neked soha nem lesz olyan házad.
    Végezetül az utolsó taktus, ott állunk majd a Mennyország kapujában, hogy bejuthassunk a Paradicsomba,
s kijön Péter a nagy kulccsal a kezében, s mondja, csak tiszta lélek juthat be a Mennyekbe, a többiek menjenek le a pokolba.
Megindulnak a népek, kik belátták a vétket, csak egy állt még reménykedve, hé emberek, kiáltja Péter, ezt a süketet is vigyétek.
    
SZEKSZÁRD , 2021.  JÚLIUS  05.
 
Folytatjuk. 
************************************************* 
 7. Angyali találkozások 
 
VÉGHELYI PÉTERNÉ : A kosaras fiú
 
  Laci bácsi pajkos fiúcskává lett a vásári forgatagban. Akkoriban egy 14-15 éves fiú már legénynek számított, mert igen sok mindenhez értett. Laci bácsit is hamar bevonták a családi munkamegosztásba, és szakavatott gazdálkodónak mondhatta már magát. A sok munka mellett szabadidejében kosarakat font, és nem kellett a minden garast beosztani kényszerülő édesanyjától cukorkára néhány fillért kérni, mert kosarait keresték, és ő büszkén árulta, egyszerűen jól hajlott a vessző az 
ujjai között. 
Véghelyi Péterné

Nem, ő soha nem unatkozott, mert mindig a dologban kötötte le magát. Kamasz kíváncsisága sem a tiltott dolgok kipróbálása felé hajtotta, hanem a falu kovácsához. Szívében egy ideje érezte a vágyat, hogy ott lehessen a kovács műhelyénél, és tekintete 
kereste az izzó lángokban az alkotás terem-tő szabadságát. A fújtatóval együtt mellkasa is zihált, mert izgatottá vált ott, a kovácsműhely közelében. Kíváncsisága kitartóvá tette, a kovács behívta, – a faluban egykor senki nem volt idegen, mint egy nagy család, úgy éltek ott békében az emberek – és kérdéseire válaszolgatott, majd a tanítás felemelő ízére ráérezve már várta Balázsék fiát, és okítása mellett apró dolgokra is megkérte. Ilyen 
kis megbízatásai Lacikát nagyfiúvá tették, és lelkiismeretesen igyekezett minden megbízatást helyesen teljesíteni. Apja azonban nem osztozott az örömében, a fiúnak földet kell művelnie, mert két bátyját már tanulni küldte. Tudta a bölcs apa, hogy őket már elengedte a városba, ők többé vissza nem jönnek, hogy a földdel bánjanak, így a legkisebb fiúnak maradnia kell, hogy tovább folytassa apja munkáját. Lacikának ez nem volt kérdés, hogy engedelmeskedik, ám a kovácshoz továbbra is eljárt, és bár inas sosem lett belőle, a sok éves meg-figyelés, a bátorsága, kitartása révén értette a kovácsmesterséget is. Fejében a mindennapi munka során is ötletek születtek, amiket meg is valósított. Ő sohasem siránkozott azért, hogy falusi gyerekként neki nem tudnak játékokat venni, ő játékot alkotott! Amikor nagy hó esett, akácfából sílécet faragott magának, és testvéreinek. Az elejét forró vízben megfőzte, hogy vissza tudja hajlítani, és bőrmaradékból készített csatokat. Minden hozzávalóhoz volt elképzelése, mert egy falusi portán régen semmi nem ment veszendőbe. A sílécek néha eltörtek, ilyenkor újakat faragott, és játszott a forró vizes bemártással, hogy kitapasztalja, hogyan lehet tartóssá alkotása. De így készültek a szánkók is, amit ő szankónak mondott. Rengeteg élménnyel telt számukra a tél. A téli vásárokba már hólapátokat is faragott, mind elkeltek. Ilyen apróságokkal – ahogyan ő mondta – nem-igen vacakoltak a felnőttek, úgy voltak vele, hogy gyerekjáték, és meg is hagyták a gyerekeknek. A munkamegosztás rendjében a gyerek alkotásának is volt helye, és becsülete. No meg a munka öröme, amiről úgy tud beszélni ez a 89 éves ember, hogy ragyognak a szemei, és én látom magam előtt mindazt, amit csinál. – Nem hiányzik a munka, Laci bácsi? Tudna még kosarat fonni? – kérdezem a ragyogó munkást. – Tudnék, de már nem kell. Sokszor gondolom el, hogy alulról elkezdem, és gondolatban csinálom, és igen jó erre gondolni. – mondja nevetve. Miközben benne vagyunk ebben a múltidézőben, mesélőnk nem él meg magasságokat, vagy mélységeket, végig derűs, és nagyon gyakorlatias. Most értettem meg, hogy amikor oly gyakran ágyán ülve töprengve találom, ő nem unatkozik, hanem vetít egy véget nem érő élő filmet az emlékezete képeiből, és közben benne van ebben. Újra betölti az alkotás ereje, és szabadsága, ezért nincsen benne szorongás, ilyenkor nincs is itt talán. Ám ha ágya szélére van időnk leülni, bekapcsolódhatunk ebbe a szép filmbe, és magával ragad bennünket a lendülete. Mindent el tud fogadni, ahogyan lett, és hálás az életéért. Nem sír amiatt, hogy az apja nem engedte az álmait valóra váltani, mert nem álmodozásra nevelték, hanem benne élt a valóságban, amit a munka megszépített. Egészséges lelkületűek voltak, mert értelmes dolgokkal foglalkoztak, az alkotás lehetőségét látták minden megoldandó feladatban, amit ma jellemzően csak problémának nevezünk. Ha vágytak valamire, kitalálták, hogyan lehetne ügyesen megoldani, és még büszkék is lehettek erre, nem volt szükségük kreativitást fejlesztő játékokra. Ida néninek valóban igaza lehetett – gondoltam – az unalom viszi rá az embereket a helytelenségekre, és ebből születik min-den gonoszság. Munkára kell nevelni a gyerekeket, a munka szeretetére, hogy a munka ízét megérezve az alkotás örömforrás legyen. 87 éves barátnőm hasonlóan a föld szerelmese, és úgy beszél a családjuk munkás életéről, hogy abban csak kapa, kukorica, és munka van. Egyszer kacagva mesélte el, hogy unokája arra kérte, hogy – Mama, ne nagyon mondogassad, hogy te ennyire szeretsz dolgozni, mert azt hiszik majd, hogy elment az eszed! – Ebben a beteg világban eltűnt a munka, a munkálás, és helyét a kapzsiságon alapuló termelés vette át. A termelés nem személyes, abban nem játszanak szerepet a kapcsolatok, abból hiányzik a szeretet rend-je. Ma jórészt gépekkel termelünk, és a gépeket nem tudjuk beprogramozni tanításra, türelemre, ott csak a mennyiség számít. Ezért talán nevetségesnek tűnik az, ha egy idős ember arról beszél, hogy úgy szerette a föld szagát, hogy a tavaszi boronálás után meg is kóstolta azt, mert meg-érezte benne a teremtés ízét. Ezért nem volt szennyes a földes eper, vagy a sáros paradicsom, amit kötényébe törölve meg mert kóstolni. Ma az alkalmazott mérgek miatt ilyesmiről szó sem lehet. Ma már falun sem művelik a kerteket, mondván, olcsóbb az, ha megveszik, és nem éri meg a sok munka, öntözés, meg a bosszankodás. Elsősorban nem a haszon a lényeges, hanem az idő jól eltöltése, az alkotásban való aktív részvétel. Laci bácsi nagyban kertészkedett. Egyszer végig forgatta nekem a fénykép albumát, ahol nem beállított családi események képeit nézegettem, hanem kardvirágtengerben hajladozó munkától fáradt feleségének otthonkás, kötényes képeit, a szüretek hordógörgetését, a vásárra szánt krizantémok rétnyi pompázó virágait, amit széltől, fagytól védeni kellett. Legtöbb képen munka közben tekint fel Laci bácsi, és felesége. Mit csinálnak falvakban esténként az emberek, ha nem a kerteket művelik? Amiért kárhoztatjuk a gyerekeket, azzal fertőzöttek a felnőttek is. Szennyes tévé-műsorokat néznek, a virtuális tereken hamisan felépített életekben kukkolnak a közösségi hálókon, ahelyett, hogy a kertek végében beszélgetnének. Ilyenkor télen az erdőt járták, és hulladékfát szedtek, hogy legyen mivel fűteniük, ez volt a családi kirándulás, ilyenben még nekem is lehetett részem. Boriska néni mesélte egyszer, hogy szüret után, a törkölybe rejtette nagymamája a kert utolsó terméseit, amit a fagy előtt betakarítottak. Sajátságos tartósítási eljárásuk volt, ám amikor decemberben a nagy-mama onnan szép paradicsomot vett elő, az ünnep volt a gyerekeknek, és az a nagymama varázsló volt a kis-unokák szemében. Laci bácsi ül az ágyon, lábai járnak, és miközben mesél, én fejemet behúzom, hogy beférjek az apró kovácsműhelybe, s látom azt a kamaszt, aki figyel, és elképzeli, hogy ezt ő is tudná csinálni. Látom az ekéző legényt, akinek apja kiált, hogy erősebben húzza a kantárt, mert ferde a sora. Látom a visszatekintő fiút, aki megérti, hogy mi a gond a technikájával, és vált, újra indul a sorral, mert jól akarja csinálni, az apja a mestere. Azóta eltelt 70 év, ám ez a férfi most éppen ugyanazt érzi a szívében, mint kamaszként. Most is látja mindezeket, de ő a főszereplő, és vetíti lelkéből a képeket, amiben benne van próbálkozásainak öröme, és az alkotás szabadsága. Szabad, mert lelkével munkálkodik, és fáradt testét félretette. A szemlélődő imádság ez, amit ő gyakorol. Szemléli elmúlt életének filmkockáit, és közben megtisztul minden hiábavalóságtól.
 
Rácsodálkozom az emberre, erre a csodálatosan gazdag alkotásra, amit az Isten alkotott ilyenné. Rejtett szentek – gondolom –, amikor ezekkel az emberekkel beszélgetek. Ha hazamegyek, apám szavai ugyanúgy csengenek vissza a lelkemben. Hordoznak valamit, egy olyan többletet, ami nekünk már nem adatott meg, ezért minden ilyen archív filmfelvétel kegyelem, feltétlenül meg kell néznem, és hallgatnom. Az ő filmjük színes, az enyém csak fekete-fehér felvétel, mert nem láttam azokat a színeket, és elképzelve csak azokat, bizony halványabbak lehetnek. Az örömet meg-érzem, de azt a Napot, azt a fényt, ahol ők dolgoztak, és éltek, azt nem láthatom. Ebben a levegőben már benne van a zaj, a méreg. Ám én most ebből a világból mégis átlépegetek, és ide bérletet kértem. Folytatom ezeket az időutazásokat, mert át akarom menteni e világot, amiben még megvan a szeretet rendje.
 
V.P-né

Folytatjuk a sorozatot.

************************************************* 
 8. HAZAI TÁJAKRÓL 

 - SZEGZÁRDI NAGY VENDEL IRODALMI MŰINTÉZETÉBŐL - 
 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: VÉGRE HAVAZIK
 
Hajnali ködben havazik,
gyermek szívében derűt nyit,
eltart e hó tánc tavaszig?
Nyár a télben nem illő tán,
megfordult a fali naptár,
havat ritkán látni most már.
Pisze orra üveget nyom,
jégvirág van az ablakon,
kint csúszkálnak már a havon.
Bekopognak óvakodva,
pára száll az ablakokra,
lehelet fagy cifrálkodva.
Fiú vágya, hóban járni, 
önfeledten most szánkázni,
golyót gyúrni, angyalkázni.
Ha rásüt a Nap, szikrázik,
Holdnak fényében világít,
hóember fekete szeme.
Orra piros répa teste,
busa fejét fazék fedje,
kabátgombja tojás szene.
fázik a gyermek keze,
mi e testet építette,
hóemberé seprű lenne?
Sapka, sál, és kesztyű rajta,
fagyban kopog csizma sarka,
hóban ropog síkos talpa.
Hangosan vacog a foga,
kipirult arca a csoda,
házban várja forró tea.
Szülők derűs mosolya,
múlt visszarévedő dala,
visszatérő gyermekkora.
Lecsússzanó szánkók sora,
rajtuk padlások ősz pora,
nem feledhető el soha.
 
Szekszárd, 2021. december 31
.........................
 
A RÁDIÓ MOZAIK SYDNEY IDEI ELSŐ ADÁSÁBÓL,   2022. JANUÁR  02.
Sydney rádió mozaik Szilveszteri műsorában Szegzárdi Nagy Vendel saját versét elmondja a szerző: https://www.youtube.com/watch?v=M0Rw40mUX1Q
 
RÉSZLET A SYDNEY RÁDIÓ MOZAIK 2022. SZILVESZTERI, JUBILEUMI, IDEI ELSŐ ADÁSÁBÓL, JANUÁR 02.
MOTTÓ, KÉRTEK RÁ DIÓT?
......................
Ilosvay Gusztáv és Egyed Katalin

AZ ELSŐ ADÁS ELŐZETESE
 
Az 2022 év első adása. Itt a mai napon mindenki megszólalt. 17 ember 17 egyéniség és lelkes riporter, aki ezt a rádió programot létrehozza. Itt és most szeretnék köszönetet mondani minden egyes munkatársunknak, hogy ilyen becsületesen, szorgalmasan, távolságokat és időzónákat leküzdve hétről hétre itt vagytok és hozzátok a magatok formáját. Kifogytam szavakból. Így csak annyit mindannyitoknak, hogy KÖSZÖNÖ M  a szívem 
legmélyéből. S te kedves hallgató, aki hétről hétre itt vagy velünk az elmúlt 30 évben neked és te érted csináljuk. Ennél nagyobb öröm nincs is a világon. Köszönjük, hogy vagytok és maradjatok velünk még nagyon sokáig. Ha tetszett kérlek, osszad meg. Ez a mi fizetségünk. Köszönjük!
Ezt a honlapot  tedd be a keresőbe: www.radiomozaiksydney.com.au
 
Boldog új évet mindenkinek Sydneyből
KÖSZÖNETTEL, ILOSVAY GUSZTÁV, ÉS ILOSVAY EGYED KATALIN,  SZERKESZTŐK
...............................
 
ÉDES ÉLET
 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: MÉH ÉS MÉZ 
 (HAIKU VERSCSOKOR)
 
01.
Méheknek méze,
Édes élet ihlete,
Zengő zümmögés.
 
02.
Munkájuk bére
Kemencébe sült kalács,
Zajongó varázs.
 
03.
Mézelő mezőn
Édes fénytől ébredő
Zúduló erő.
 
04.
Mézeskalács báb
Ébresztő illatával
Zúdít hajnalt ránk.
 
05.
Megrakva fával
Ég a kemence kürtő, 
Zúgó levegő.
 
06.
Merengő erő,
Ébredő virágerdőn,
Zöld fény lombok közt.
 
07.
Méh télen nem jár,
Édes élet nyárra vár,
Zárva a  kaptár.
 
08.
Tele a kaptár,
Egyre csak hull a méze,
Méheknek bére.
 
09.
Méheknek éhe,
Ébresztő reménységre,
Zengő táncra vált.
 
10.
Mesét mondtam most,
Édeset, és  mézeset ,
Zárd szívedbe el.
 
SZEKSZÁRD, 2022.01.05.
- IDEI ELSŐ VERSEM -
 
*
 SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: VÍZKERESZT EMLÉKEZETE
 
Csendesen folyik a Jordán vize,
térdéig áll benne keresztelő János,
hogy a harminc éves Jézust megkeresztelje.
 
János volt, aki jó előre
Megváltónk eljövetelét megjövendölte,
s most itt áll előtte, tiszta lélekkel,
az eredendő bűnt levetkezve,
a szent folyóba belemerítkezve.
 
Állt a Fiú, a szentséget felvéve,
mikor az Atya malasztos hangja szólt,
énekelte Himnuszát,
közben a  szentlélek galamb képében
szelíden vállára szállt,
bizonyítva az ige megtestesült szentháromságát.
 
A megdicsőült Jézus magába fogadta
a szentlélek kiáradását,
felidézte a  születés éjszakájának magasztos pillanatát,
Betlehemi csillag fénylő sugarát,
három királyok imádatát,
ajándékuk gazdagságát,
arany királyságát,
tömjén Istenségét,
mirha emberi mivoltát,
pásztorok térdelő hódolatát,
angyalok éneklő karát,
Jeruzsálemi bemutatását,
csodatevések sorozatát,
kenyér, bor átváltozását,
Jézus Krisztus megjelenését, megnyilvánulásának
pillanatát kapcsolja egybe, a  Karácsonyi kultúrkör  szentségével.
 
Jézus megkeresztelkedett a Jordán vizében, 
azóta követjük a megtisztulás reményében,
a szenteltvíz erejével,
hitünk egységességével.
 
Majd magára vette bűneinket,
vállain vitte a keresztet,
végig a  Via Dolorosán, 
mely a Golgotára vezetett,
ahol bevégeztetett.
Előre vetítve, Feltámadok,
én vagyok, ne féljetek.
 
Most, Karácsony után,
tűlevél hervad a fenyőfán,
évszázadok nyomán
bontjuk a karácsonyfát.
 
Mikor bent ülök a  nagyszobában,
Eltűnődöm fenyő illatában.
Fényesség árad a  félhomályba.
Emlékek tódulnak
Évtizedek távlatából,
vádlóan elébem.
Régi filmek peregnek
Tornyosuló emlékek,
Mennyben élő emberek
Kerülnek elő a  homályból,
Jöttünk meglátogatni tégedet,
Hogy ne legyél egyedül.
 
Minden hívő ember
a szeretet egységében
együtt üdvözül.
 
SZEKSZÁRD  2022. 01. 06.
 
*
Szegzárdi Nagy Vendel: Házhoz jön a köszöntőm
 
Eszembe jutottál
névnapod hajnalán,
tán emlékszel még rám.
 
 Gyönyörű nevedet
 eléd kiáltanám,
 Boldog névnapot ...., jó barát.
 
Öröm, és szépség jár Neked,
óbor, és illatos virág,
nem jég, krumpli, vagy mákvirág,
egyszerűen csak borvirág.
 
Legyen továbbra is csodás
számodra e kerek világ,
őrangyalod vigyázzon Rád,
megírom a köszöntőmet,
s küldöm legott Neked,
a versem házadhoz megy,
szép ünnepi heteket.
 
SZEKSZÁRD, 2022.01.12.

************************************************* 
 9. FARSANGI VÍGSÁGOK  - TÉLBÚCSÚZTATÓ 
 
SZILÁGYI ANITA: Maszkabál
 
Készüljetek, szép kislányok,
Farsangi, ízes fánkot szaggassátok,
Maszkabál lesz nemsokára,
Télkergető, mókás mulatsága,

Készüljetek, szép kislányok,
Fényesítsétek a topánkátok,
Álarcot vegyetek,
Elvarázsoltak legyetek,
 
Készüljetek, szép kislányok,
Tánclépéseket ám tanuljátok,
Csinnadratta lesz hajnalig,
Ropjuk majd kifulladásig,
 
Készüljetek, szép kislányok,
Királylányok, boszorkányok,
Rút telet seprűnyéllel elijesztjük,
Mosolygós napocskát helyére beeresztjük,
 
Készüljetek, szép kislányok,
Legyetek bájos herceglányok,
Egy-kettőre kérőd legyen,
Királyfi is lesz ott bőven,
 
Készüljetek, szép kislányok,
Katicabogárkák, és cuki nyusziságok,
Kedvünkre húzza majd a zenész,
Széttáncoljuk a cipőnket, nem lesz, aki heverész.
 
*
Farsang
 
Farsangi bál van itt készülőben
Minden gyermek örömére,
Lesznek itt különös álarcok,
Macskák és leopárdok,
 
Kislányok kifestik a cicaszemet,
Kisfiúk felveszik nindzsa jelmezüket,
Pördül majd a szoknya rojtja,
Sára, Ferkó táncát ropja,
 
Nemcsak gyermekek mókáznak,
Felnőttek is jelmezt húznak,
Mindenki titokzatos arcát mutatja,
Ettől komikus a farsang napja,
 
Ízesek a szalagos fánkok,
Édesek a tejszínes roládok,
Seprűvel elkergetjük a telet,
Időzött nálunk épp eleget,
 
Tart a maszkabál hajnalig,
Szomszéd sem alszik holnapig,
Eszem-iszom, hacacárés vigalom,
Álarcomban táncom járva dáridózom,
 
Átkarolták derekamat,
Ki lehet ez a gentleman?
Don Quijote, a bús képű lovag,
Ma éjjel téged elbájollak.
 
*
 Télbúcsúztató
 
Maskarába öltözzetek,
Hangos kolomppal zörgessetek,
Hideg telet elmenesztjük,
Sötét szellemeket megijesztjük,
 
Három napig tart a mulatság,
Ropjuk a pörgést, nem tagadás,
Bedagasztjuk a kalácsot,
Sütünk finom, ízes fánkot,
 
Megfőzzük a finomságot,
Bepácolunk pulykacombot,
Malacot is pörkölhetünk,
Sonkákat füstölhetünk,
 
Gólyalábúak járják a várost,
Dobolásuk fellármázza, aki álmos,
Harsognak a trombiták,
Bohócok dudával kontrázzák,
 
Együtt táncol mókus, róka,
Jó a kedvük, szól a polka,
Vén kappan is, vigadva járja,
Nem fáj most bíz` a lába,
 
Beiramlott ordas farkas,
Kopó szemeivel Piroskára mutat,
Sejtheti, a lányka szambában jártas,
Álarcában brazil tánclépést tanulgat,
 
Ormányos elefántok is riszálják,
Mint a trombitások, úgy fújják,
Rázendítenek nagybőgővel,
Csárdásoznak dörmögővel,
 
Meggyulladnak máglyán a farakások,
Elégnek rajta a kiszebábuk,
Eltüzeltük az összes boszorkányt,
Legyőztük a hétfejű sárkányt,
 
Ezután torkos csütörtököt várjuk,
Libáinkat, kacsáinkat megtömjük,
Hurkát, kolbászt töltünk,
Hajnalra zsírosságat letáncoljuk.
 ..................................
 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: JELMEZZÉ SZELÍDÜLT
 
Itt van fársángnak gyönyörű ideje
Ezen esztendőnek
Tündöklő eleje.
Vízkereszttől Húshagyóig
Áll a bál.
Ez újév farsangjánis
Vigadni muszáj.
 
Talán ismét
Pártában maradtak
A mai Dorottyák
Az idei fársángon?
Azért mégis
Édesen csordult
A sárgabarackos íz
A szalagos fánkon.
S jelmezzé szelídült
Anyám becses kalapja
És puccos ruhája
Az esti bálon.
Vidáman vonulsz  benne
A karneválon.
Ragyogó arcod
Át tündököl
Az aranyos álarcon.
 
2022. FARSANGJÁN
........................................
 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL - MEGSZÓLALOK
 
Ingyenes Művészeti Magazin
kérje a szerkesztőtől:
...............................
 
NYIBA, KÖLTŐK IMÁI DÍJAS  ÍRÓ, ÉS  KÖLTŐ    2017.
ARANY BOT  KÜLÖNDÍJAS    2018.
NYIBA KÖLTÉSZETE DÍJAS     2021.
............................................
 
FARSANG  IDEJÉN...
 SZEGZÁRDI NAGY  VENDEL:Táncosom, Te gyönyörű…
 
Táncoló lábak
Keringve szállnak
A szoknya perdül
Toppan a láb.
 
Kecses kéz lendül
Zeneszó csendül
Dobbanó  lábam
Ne add alább.
 
Suhogó selyem
Omlik vállára
Kezemmel óvom
Csöpp derekát.
 
Mosolyog ajka
Két szeme sarka
Megsimogatom 
barna  haját.
 
Karomba tartva
Átérzem rajta
A szerelemnek
Bódulatát.
 
Tündöklő arca
Jól felnagyítja
A báli terem
Ragyogását.
 
Sudár alakja,
Víg jelmez rajta.
Farsangi bálon
Álarc takarja
Szép orcáját.
 
2022.  január 15. – farsang idején  
.............................. 
 
POÓR EDIT: FARSANGRA FEL
 
Eltűnőben van már télnek,
A didergő, fagyos képe.
Tavaszanyó előlépve,
Előbukkan Napnak fénye.
 
Vidám farsang kezdetével,
Búcsúzik az erőtlen tél.
Növények, fák ébredeznek,
Új életre kirügyeznek.
 
A tavasznak szép ünnepe,
Farsangi bálok kezdete.
Ki rejtőzik álarc alatt?
Kiderül a tánc végére.
 
S Ámor nyila, ha eltalál,
Szívekben él az örök nyár.
Kezdődjön hát az új élet,
Örvendezve, farsangra fel!
 
Debrecen, 2022. 01. 14.

************************************************* 
 10.MEGJELENT… 
 
MEGJELENT TÓTH ENIKŐ 6. E. KÖNYVE A MEK OLDALAIN
Tóth Enikő


ÜNNEPI VERSEK: https://mek.oszk.hu/22500/22589/


.............................

MEGJELENT NAGY VENDEL HUSZONHARMADIK E. KÖNYVE A MEK OLDALAIN
 
A könyv borítója


  Kedves Vendi!
  Örömmel jelzem, hogy az alábbi kötete a mai    napon felkerült a MEK-be:
  Rímek póráz nélkül, szabadjára eresztve : Hangulati elemek /     Nagy Vendel
  https://mek.oszk.hu/22700/22732
 
Üdvözlettel: Góczán Andrea
MEK-könyvtáros
2022.  JANUÁR  20.
************************************************* 

 11. ÉLETTÖRTÉNETEIMBŐL 
 
VÉGHELYI JÓZSEF: Végre…
 
Gyermeki örömmel és rácsodálkozással vettem észre, hogy végre Szekszárdon is leesett az idei első hó! Ráadásul közvetlenül karácsony másnapja utáni éjjel.
Természetesen sokszor láttam már ilyent, ám ez kicsit még is más.
Korom miatt nem fogok sítalpat húzni a lábamra, és nem fogok sikítozva lesiklani valamelyik szánkó-pályán. Nem a testemnek, hanem a lelkemnek hiányzott nagyon
ez a gyönyörű mindent beborító fehérség. A tiszta hó puszta látványa is gyógyítólag hat az ember lelkére.
 
Véghelyi József

Az elmúlt évek tragikus eseményei megviselték az egész 
lakosságot. Szinte nincs is olyan család amely ne szenvedte 
volna meg ez a világjárványt.
Az addig normálisnak mondott mindennapjaink zaklatottá váltak szinte egyik pillanatról a másikra. Sokáig fel sem fogtuk, hogy 
mi is történik velünk.
Csak kapkodtuk a fejünket a napi fertőzések és halálozási hírek hallatán. A többség azt hitte - magam is -, ez is csak olyan influenzaszerű pandémia, és ahogy jött, úgy el is fog menni…!
Nem így történt.
Második éve tart ez a szörnyűség, és még most sincs vége. Az orvostudomány is tétova lépéseket tesz a bizonytalan tulajdonságú és mutációjú vírusokkal szemben…
A szükségszerűen hozott védekezési intézkedések  kezdik szétfoszlatni a társadalom egyéni és közösségi szövetét.
 
Hol van már a nyaralások, kirándulások felszabadult öröme? Az ünnepélyek néha több száz, vagy több ezer fős részvétele? Az emberek kellő távolságot tartanak egymástól félve a fertőzéstől. Ez nem normális.
Azt mondják, hogy a remény hal meg utoljára, és hogy egyszer minden rossznak is vége szakad.
Hát valami ilyent éreztem reggel, amikor kinéztem az ablakon, és láttam a mindent beborító hófehér leplet a városon. Lelkemben valami megváltozott, valami reményteljesebbé vált.
Utóbbi években nem is volt olyan felénk, hogy karácsony környékén havazás lett volna…!
És most mégis…
Mégis úgy tűnik, hogy a természet jelt adott: télen hó esett, akkor amikor itt volt az ideje. Jelt adott arra is, hogy ideje visszatérni a normalitáshoz. Ideje továbbá visszalökni a társadalom kibillent tengelyét hadd forogjon tovább a megszokott rendjében.
A frissen esett hó pedig takarja jótékony leplével elhunyt hozzátartozóink sírját. Hűvös tisztaságával adjon vigaszt itt maradt szeretteik bánatára.
 
2021.december 27 - Szekszárd - utca részlet

Folytatjuk a sorozatot.
************************************************* 
 12. ELBESZÉLÉS 
 
Márkus Katalin: Régi történet
 
Pár hónap múlva lesz ötven éve, hogy sok, gyerekes csínytevéssel a hátunk mögött, befejeztük az általános iskolát. Talán ezért jutott eszembe ez a régi 
történet, amely barátnőmmel és velem esett meg.
Márkus Katalin

*
Minden osztályban, így a mi osztályunkban is megvoltak a hangadók,
 a vezérek. Nálunk pontosan négyen voltak – a négy fiú. Mindig 
kitaláltak valamit, amivel bosszantottak bennünket. Tanulni nem 
nagyon szerettek, házi feladatukat legtöbbször iskolakezdés előtt, 
vagy szünetben másolták a mi füzetjeinkből. Nyolcadik osztályt 
kezdtük szeptemberben, amikor azzal dicsekedtek, hogy ők már kipróbálták a cigarettázást. A boltosék fia találta ki, hogy cigizzenek. Neki volt a legkönnyebb megszereznie, egyszerűen csak elemelte a polcról, mikor az apja nem vette észre. A többi fiút meg könnyen 
levette a lábáról, mert ingyen cigi mindenkinek kellett.
 – Na, ki mer közületek rágyújtani pisisek?
Így cukkoltak bennünket nap mint nap. Ha volt cigijük, a nagyszünetben fülig érő szájjal, vigyorogva vonultak az udvari WC mögé cigizni. Mi lányok, meg falaztunk nekik. Úgy sétáltunk, hogy az ügyeletes tanár, még véletlenül se menjen arra felé. Ha kellett, nagyon össze tudtunk tartani, és nem szoktunk egymást elárulni a tanároknak. A nagyszünetben a tanároktól mindig kérdeztünk valami nagyon fontosat, amíg ők válaszoltak kérdéseinkre, a fiúk kedvükre pöfékelhettek a bodzabokrok mellett.
Az alsóbb osztályosok sem árulkodtak, mert ősszel a golyózással, télen meg a hógolyózással voltak elfoglalva. Golyózáshoz csapatokba álltak össze, és akinek volt üveggolyója az játszhatott, a többiek meg szurkoltak nekik. Mikor leesett a hó, akkor már a hógolyózás volt a játék. Mindenki dobált mindenkit, szünet végére megértük egymásról leverni a havat.
A fiúk nem cigiztek minden nap az iskolában. Hetente egyszer, kétszer, egy-egy szál cigit szívtak el egymásnak körbe adogatva. Mire kitavaszodott, már a faluban találtak maguknak búvóhelyet, aminek nagyon örültünk.
A vasútállomásunk mögött fűz bokrokkal szegélyezett rét kezdődött. Egy kicsit mindig vizes volt ott a talaj, nem nagyon jártak arra az emberek. A fiúk oda csalogatták a bátrabb lányokat egy kis füstölgésre. Másnap aztán volt dicsekvés, ki mennyire tüdőzte le, sőt a boltosék fia, már karikát is tudott eregetni, mikor fújta kifelé a füstöt.
Julcsi barátnőmmel mi is sokat sugdolóztunk a cigizésről. Mindkettőnknek voltak kisebb testvérei, vigyáznunk kellett, hogy ne hallgassák ki beszélgetésünket. Szerettük volna kipróbálni, de nagyon féltünk, meg ugye nem volt rá pénzünk sem. Akkoriban még ismeretlen volt a zsebpénz. Szüleinknek is kevés pénzük volt, örültek ha cipőt, ruhát tudtak nekünk venni. Tízórait otthonról vittünk, legtöbbször zsíros kenyeret, és az éppen érő gyümölcsöt.
Nálunk nem cigizett senki, de Julcsi nagypapája nagy dohányos volt. Megjárta a világháborúkat, a másodikból mint hadirokkant tért haza. Valamennyi rokkant ellátást is kapott, ebből tudta megvenni a napi cigarettáját. Nem egyszer minket küldött el a boltba megvenni a "Fecskét".
Kitaláltuk, ha legközelebb cigit vetet velünk, valahogyan majd szerzünk tőle két szálat. Jó pár nap eltelt mikor elérkezett az alkalmas idő, és még a boltba sem kellett elmennünk. Szokásunk szerint Julcsiéknál a tornác könyöklőjén üldögéltünk, és próbáltunk tanulni, amihez bizony nem volt kedvünk. Onnét kiláttunk az utcára és az árok partra, ahol a kisebb testvéreink játszottak. Jani papa meg kint a hátsó udvarban tett-vett valamit. Egyszer csak bekiabált hozzánk.
– Julcsikám! Hozd ki nekem a cigarettámat, a szobámban az asztalon hagytam, de ne a teli dobozt, találsz ott egy bontottat. Gyújtót ne hozzál, az van!
– Julcsival cinkosan összenéztünk. Itt van a remek alkalom, most végre sikerül megszereznünk a cigarettát, és holnap már mi is dicsekedhetünk, hogy túl vagyunk az első cigizésen.
Szerencsénk volt, az apróbb testvérek szépen játszottak az utcán, a szülők meg a mezőn dolgoztak. Minden összejött, fürgén bementünk a papa szobájába. A bontott dobozból kivettünk kettő szálat, a többit Julcsi kivitte a papájának. Amíg vissza nem jött, én a szoknyám zsebébe dugtam a cigiket, és izgatottan nézegettem az utca felé, nehogy pont most jöjjenek be a kicsik.
Julcsi gyorsan vissza ért, most már csak az volt a kérdés, hol pöfékeljünk. A papa miatt az udvari WC-re nem mehettünk. A padlásra nem mertünk felmenni, mert kívül volt a feljáró, észre vehettek volna bennünket. Hogy magyaráztuk volna meg, miért megyünk a padlásra.
Julcsinak egyszer csak eszébe jutott a fürdőkamra. Menjünk a fürdőbe, belül be lehet tolókával zárni az ajtót, ott nem találnak ránk – mondta. Akkoriban a fürdőkamrák, már akinél volt, nagyon egyszerűen voltak berendezve. Volt benne egy üstház üsttel, meg egy nagy pléh kád. Mikor hétvégén fürödni akartak, az üstöt tele hordták vízzel, felmelegítették és azt öntötték a pléh kádba. Fürdés után meg vödörrel kimerték a vizet és kiöntötték az udvarra.
A konyhában magunkhoz vettünk egy skatulya gyufát, és bevonultunk a fürdőbe. Biztos ami biztos, bereteszeltük az ajtót. A nagy izgalomtól szívünk a torkunkban dobogott, kezünk meg egyre jobban remegett. Először nem sikerült meggyújtani a cigit, de aztán csak sikerült. Én jó nagyot slukkoltam elsőre, kicsit köhögtem, mert letüdőztem. A második slukknál aztán megszédültem, de annyira, hogy beleestem az üres pléh kádba. Nagyon rosszul voltam, hányingerem volt, a cigarettát még valahogy kidobtam a kád mellé és elájultam. Julcsi nagyon megijedt, Ő nem lett rosszul, mert csak pöfékelt, nem tüdőzte le. Szerencsére nem kezdett el kiabálni, hanem gyorsan kiszaladt az udvarra a papájához. Őt hívta, hogy segítsen kiszedni engem a kádból. Csak annyit mondott neki, hogy elájultam. A fürdőben aztán nem kellett semmit sem mondani a papának. Egyből rájött, hogy mit csináltunk. Közben már az én ájulásom is elmúlt, csak pár percig tartott, de nagyon szédült a fejem, csak Jani papa segítségével tudtam kimászni a kádból.
Jani papa sajnálkozás helyett mind a kettőnknek lekevert egy jó nagy pofont, és jól megcibálta lófarokba összekötött hajunkat.
– Most mit csináljak veletek! Eszetek annyi, mint egy tyúknak, azt gondoljátok, hogy már felnőttek vagytok! Ráadásul tőlem loptátok a cigarettát, na majd kaptok, ha ezt elmondom a szülőknek! – kiabálta mérgesen.
– Papa, csak azt ne! Jani papa csak azt ne! Minket akkor nagyon megvernek! – könyörögtünk sírva.
Mi csak sírtunk meg sírtunk, Jani papa meg a bajszát huzigálta nagy mérgében, de egy ideig egy szót sem szólt hozzánk.
– Na ide vigyázzatok lányok! – szólalt meg váratlanul. Hagyjátok már abba a pityergést, fáj már tőle a fejem!
Egy feltétellel nem szólok a szülőknek. Vasárnap mise előtt jelentkezzetek a plébános úrnál gyónásra. Szépen elmondjátok, hogy mit csináltatok. Majd Ő kiszabja rátok a penitenciát! Most pedig Katus, te azonnal eredj haza, Julcsi  meg velem jön az állatokhoz, – büntetésből ő fog kialmozni az istállóból, és segít etetni.
Hatalmasan megkönnyebbültünk, de még hátra volt a vasárnapi gyónás. Tartottunk tőle, mert szigorú ember volt a plébánosunk. Gyónásomkor igencsak meglepődött, mikor elrebegtem neki hatalmas bűnömet. Nem fukarkodott, bőségesen kirótta rám a penitenciát. Julcsi barátnőmre szintén.
Mi ezt egyáltalán nem bántuk, örültünk, hogy ennyivel megúsztuk. Szüleink ugyan egy kicsit furcsállották, hogy miért kellett nekünk ilyen sürgősen gyónni, hisz nem első vasárnap volt, de  különösebben nem kérdezgették az okát. Mise után Jani papa meg szokása szerint viccelődött velünk, így elterelte a szót.
Végül, az iskolában senkinek sem mertük elmondani, hogy már mi is kipróbáltuk a cigizést. Hiába csalogattak bennünket a vasútállomás mögé cigarettázni, mi mindig kitaláltunk valami okot, hogy miért nem megyünk. Az lett a vége, hogy esküvel kellett megígérni a fiúknak, hogy senkit sem árulunk be sem a szülőknek, sem az iskolában.
Könnyű volt megtartani az ígéretet, mert hamarosan vége lett a tanévnek, és mi nyolcadikosok elballagtunk. Nyáron mindenki segített otthon a szüleinek, ősszel meg a szélrózsa minden irányába szétszóródtunk.
Jani papa is megtartotta ígéretét, nem árult be minket a szülőknek, de Julcsit soha többé nem kérte meg, hogy vegyen neki cigarettát.

************************************************* 
 13. JÉZUS TANÍTÁSAI 
 
A HEGYI BESZÉDRŐL SZELLEMI MAGYARÁZAT ÁLTAL
Írta: Poór Edit
 (V. RÉSZ)
 
BOLDOGOK, AKIK HÁBORÚSÁGOT SZENVEDNEK
AZ IGAZSÁGÉRT, MERT ÖVÉK A MENNYEKNEK ORSZÁGA
 
A testi életében öntudatra ébredt szellem,
minden erejével, képességével,
munkálkodni van hivatva.
Isten munkára hívja mindazokat, akik
megértették Őt és az igazság szavát.
 
Ezek az emberek önmagukon érzik és tapasztalják,
hogyan szövődik sűrűbbé, fájdalmasabbá,
erőszakosabbá az a háló körülöttük,
amit az ellentét az emberek megfogása
céljából készít.
 
A gonosz eszme az önző igazságban nyer kifejezést.
Minden és mindenek felett úrrá akar lenni.
Mindent az „én” kívánságainak szolgálatába akar hajtani.
Az örök elégedetlensége nyugtalanítja.
Isten törvényében az „én” nem különíti el magát.
Szeretetben olvad össze a többi teremtménnyel.
 
Az „én” boldogsága, öröme annyival
megsokszorozódik, ahány lélekben
visszhangra talál az „én” - ből kiinduló
boldogító hatás.
Isten a szeretet! A szeretet igazsága mindenek felett
az uralkodó törvény!
 
Aki ez ellen vétkezik, kizárja magát,
a boldogság, békesség, megelégedés világából.
Mindaddig a bizonytalanságok,
szenvedések, csalódások hiába való erőpazarlások,
félelmek külső világába kénytelen időzni,
amíg ezt az igazságot meg nem tanulja,
lelkét a szeretet törvénye szerint át nem alakítja.
Az ember értékét, fennkölt, nemes gondolkodása,
érzésvilága, erkölcsi tisztasága,
jellemének szilárdsága adja meg.
Ez az értékmérő.
Az élet a maga kísértéseivel, erőszakosságával,
lélekben kibontakozó vágyaival, törekvéseivel,
állandóan hat az egyénre.
 
A törvény pedig jegyzi ezt az eredményeket.
Azokban a történésekben, melyeket az
egyén a maga érzéseivel, beszédével,
cselekedeteivel hoz létre.
Jegyzi azokat a hatásokat, melyeket a körülötte
élők érzésvilágában kelt.
 
Aki az Isteni igazságot mellőzi, csak rombolni,
a meglévőt csak elpusztítani képes.
Az igazi értékek a lélek belsejéből,
mint tiszta vizű forrás fakadnak fel.
 
Az Isteni jó és igaz érintésének nyomán,
a jónak eredményeivel gazdagítja,
 azt a környezetet ahová a gondviselés helyezte.
A földön nem a szeretet igazsága az uralkodó.
 
Bár minden ember vágyva, vágyik
ennek az igazságnak az eredményeit élvezni.
De az ember bukott lelki természetében él,
hogy mindenki a másiktól várja,
hogy az jó és igaz, őszinte és
becsületes legyen és mint nyereséget
maga részére megszerezhessen.
 
Ő azonban semmivel sem akar hozzájárulni
ahhoz, hogy ezeket saját munkája,
 lemondása által szaporítsa.
Megelégszik azzal, ha a jónak,
igaznak látszatát kelti és szigorúan
őrködik felette, hogy ezt fent tartsa.
 
A világ belemerül a látszat igazságokba és a tettetett
szeretet, hamis erények magasztalásába.
Hangzatos jelszavakkal, új meg új embert boldogító,
eszmék köré gyülekeznek, amíg a lelkesedés tart,
a jónak látszata le nem kopik.
 
Addig az átlagból való kiemelkedés lehetősége,
és az anyagi jólétet biztosítja azoknak,
akik az emberi lélek elégedetlenségéből,
szellemi, erkölcsi nyomorúságból,
tőkét kovácsolnak maguknak.
 
Az Isteni igazságtól áthatott lelkű ember,
becsületesen dolgozik, elvégzi a maga munkáját,
betölti kötelezettségét, nem csak a látszólagos jó,
hanem az igaz, jó elve szerint.
Békességes tűréssel viseli sorsát, hordozza szenvedését,
nem rak elviselhetetlen terheket ember társaira.
 
Nem veszi el a másét, nem gáncsol el senkit.
Ám mégis ritkán élvezheti a békét, mert a
külsőséges világ önző igazsága, megütközik benne.
A látszat igazság, az Isteni igazságnak
mindig ellensége volt és mindenben harcot vív ellene.
 
A hamis jó, ami nem az Isteni igazból ered,
megtéveszti a felületesen gondolkodó embereket.
Akik könnyen engednek azoknak a
sugallatoknak, amelyek az ember
önző természetéből törnek a felszínre.
 
Így még azok is, akik jónak és igaznak
gondolják magukat beleesnek abba a
hibába, hogy a náluk jobbat és igazabbat
szenvedtetik, háborgatják, csak azért,
mert annak igazságát, még nem képesek megérteni.
 
„Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért,
mert övék a mennyeknek országa.”
A világ, a bűnben tévelygő emberek lelkének
fenntartó állomása.
Mely egyrészről szenvedések, gyötrelmek
szorongatják, másrészt az Isteni kegyelem hívogatja,
az igazság törvényébe a megfáradt,
megterhelt lelkeket, hogy ott megnyugodhassanak
és megpihenhessenek.
 
Az igazság mindenütt igazság,
de az anyagban való megjelenése,
kemény és merev,
ezért fájdalmas emlékeket vés, azoknak lelkébe,
akik vele összeütközésbe kerülnek.
Az igazság felemelő, megtisztító
azokra nézve, akik az igazság törvényét tisztelik,
és betartják, ellene nem cselekszenek.
 
Őket egyre magasabb régiókba emeli,
tisztább, világosabb ismeretekre vezérli,
míg a fejlődés legmagasabb pontján,
minden titokzatosnak látszó
homályosság felbomlik, és a szellem előtt
a boldogság világai nyílnak meg.
 
*
 BOLDOGOK A BÉKESSÉGRE IGYEKEZŐK,
MERT ŐK AZ ISTEN FIAINAK MONDATNAK
 
A sok betegségeknek, idegeskedésnek
és nyomorúságnak oka,
a tartós ellenállás Isten igazságának és
törvényeivel szemben.
 
A lélek kifárad a célt tévesztett bolyongásban.
Az engedetlenség, az önzés, az irigység,
a testiség, a hazugság, az anyag bálványozása,
a kegyetlen bosszúállás, mind a
lélek békétlenségének ellensége.
 
Ezek harcban állnak, hogy az Isteni kegyelem
által nyújtott örömet, boldogságot,
megsemmisítsék.
A földi világot, siralom völgyé tegyék.
 
Azért boldogok a békességre igyekvők,
mert a békesség a lelket felemeli,
meggyógyítja, ellenállóvá, kitartóvá,
erőssé teszi a bűnnel szemben.
Megalapozzák Isten országát,
a háborúság világában.
 
A lélek nagyarányú hullámzását,
 a bűn és következményeivel való harcok okozzák.
Öröm - bánat, nyereség - veszteség,
dicsőség - gyalázat, felemelkedés - alásüllyedés,
szeretet - gyűlölet, mind erős hullámzásban tartja a lelket.
 
Egészen addig, amíg elfáradva,
kimerülve, összeroppanva
céltalannak látja a földi életet.
Amíg nagy végletek között hánykódik
nem tud megnyugodni.
 
Amíg vágyai az egyik véglet felé űzik,
bele kell nyugodnia, hogy a nem kívánt
végletbe zuhan alá.
Ez boldogtalanná, szerencsétlenné
teszi az embert.
 
Nem csak a földön, a halál utáni életben is.
Azonban szükséges, hogy az ellentétes
lelki törekvések, makacs akarat
kiélhesse magát.
A következmények hatásaiból,
kénytelen levonni a tanulságokat.
 
Az Isteni jó és igaz, betölti az egész mindenséget.
Teremt, éltet, boldogít, rendet tart fent.
A szeretet áldásaival árasztja el teremtményeit.
Aki ezeket elfogadják, magasabb rendű
élhetőségek vonalába emelkednek.
 
Egyre tökéletesebb megértőivé vállnak,
az Isteni tulajdonságoknak, melyeknek
elérhetése, megnyitja előttük,
a végtelen élet örömeinek,
ki nem apadó forrását.
 
A békesség szükséges alapeleme a lelki fejlődésnek.
E nélkül káosz, rendetlenség, zűrzavar keletkezik.
Ezek oktalan erő pazarlások, mely következménye
a legyengülés, elhomályosodás, összeroppanás.
A haragos indulat, a legkisebb támadásra
is érzékenyen reagál és felhasználja a lélek erőit.
 
Az indulat kitörése alatt nem ura önmagának.
Az indulat a tévelygések vak eszköze,
beszédével, cselekedeteivel rombol.
Van, amikor a ráhulló súly alatt,
megtörik, de a lezajlott vihar perceire
visszatekintve szégyenkezik önmaga előtt is.
De sajnos a rombolás már megtörtént,
hátráltatja a haladást, és a lelki érzések
világát tarolja le.
Boldogok a békességre igyekezők, mert akik
megérezték lelkükben, az Isten szent
lelkének békességet árasztó jelenlétét.
 
Igyekeznek magukban és másokban,
a bűn kárhozatos voltát belátva,
azt lehetetlenné tenni.
Boldogok, akik nem hordoznak lelkükben
háborúságot, akik nem szítják fel a haragos
indulatot, elégedetlenséget.
 
Nem fűtik a szenvedélyeket, a ellenségeskedést,
gyűlöletet, megbotránkozást, hanem
igyekeznek ezt jó akarattal, elhárítani az útból.
A földi életben, a bűnökkel, hibákkal terhelt
lelkek világában, csak nagy áldozatok
és lemondások árán lehet ideig-óráig megtartani
a békességet.
De nem ez a látszólagos békesség nyújt boldogságot,
hanem az a békesség, mely Isten megismeréséből
árad az emberi lélekbe.
 
Ez a békesség Isten végtelen jóságába,
Atyai gondoskodásába vetett hit következménye.
Erőt, biztonságérzetet, bátorságot,
belső szellemi világosságot, bölcsességet,
reménységet sugároz szét.
 
A szellemi öntudat tökéletesedését segíti elő.
A békességes lelkű ember, szellemi
és lelki erőinek urává lesz.
Boldogok a békességre igyekezők,
akik a tévelygés labirintusából keresik
Istennel az összeköttetést.
 
Keresik az Ő törvényét, akaratát, hogy
békességet találjanak és ezt széthintsék a világban.
Boldogok, akik lélekben már idáig eljutottak,
mert ők Isten fiainak mondatnak.
 
Csak a bölcs, határozott irányt követő,
emberi lelkek képesek békességes lélekkel,
türelemmel várni a szenvedést okozó rossz elmúlását.
Minden lélek részére, el van készítve,
születése előtt az ő sorsa, amely
az ő lelki természetének kibontakozását,
fejlődését, javítását és tisztulását segíti elő.
 
Ha megérti Isten akaratát,
ezekben a sorsszerű irányításokban,
a megismert jó és igaz szerint végzi feladatát,
akkor nincs a jelentéktelennek látszó élet,
mostohának tartott sors.
 
Mert ragyogó eredményekkel,
gazdagítja a világot és az egyént,
aki diadalra vitte a jót és igazat
az ő életében.
 
Jézus a tanítványai között
Folytatjuk a sorozatot .
************************************************* 
 14. BIBLIAI ELBESZÉLÉS 
 
Egy angyal.

Írta: ENGEL CSABA  (ERDÉLY)
 2022.01.01.
 
Nem mindenkinek adatik meg, hogy felfedezze a mennyben megtörtént eseményeket. Ki tekintett abba, ami ott zajlik?
 
Egy angyal kérése, ki készen áll  érted és értem, hogy megmentsen.
Istennek terve van veled és az emberiséggel. Egyszer nem is olyan régen, odafent a mennyben, Istennek hűséges szolgája, az angyalok közül az 
egyik, kéréssel fordult Istenhez.
Engel Csaba


Uram, Atyám, a világ teremtője!
Én, kinek a neve  Bátor, hűséges szolgád: Lenne egy kérésem hozzád.
Azt szeretném kérni tőled, hogy engedtessék meg nekem, szeretnék egy kis időt az emberek közt élni.
Te jól tudod Uram, én nagyon szeretlek.
Évezredeken keresztül mindig melletted voltam és szabad akaratból szolgáltam házadban... Amire meg kértél, én mindig 
jó szívvel teljesítettem kérésed.
Teremtményeid közül, a végtelen  sokaság közül, az egyik 
vagyok, kinek kezére bíztál kisebb vagy nagyobb angyali sereget.
Közeli és távoli bolygókon megbízatást kaptam tőled, hogy vezessem őket és hogy fenntartsam általuk a rendet dicső országodban.
Ugyanakkor, csakis neked köszönhetem azt, hogy megismertem a világegyetem legszebb helyeit.
Csodálatos élmény volt látni annyi szép, pompás, gyönyörű helyet és élőlényt; felfedeztem teremtményeid sokszínűségét.
Neked köszönhetem, hogy találkoztam Noéval, aki az özönvíz ideje előtt bárkát épített... Mózessel, aki Egyiptomból kivezette a te néped... és aki előtt megnyílt a tenger... Ábrahámmal, aki kérésedre képes volt feláldozni saját, egyetlen, szerető fiát és bebizonyította, hogy Te mindennél fontosabb vagy. Elbeszéltem Ilyéssel, aki elragadtatott egy hatalmas égő tüzes szekér által.
Ó, és sorolhatnám a végtelen, hosszú történetet.
De Uram, holott most már térjünk vissza az én kérésemre.
Szeretnék egy kis időt tölteni odalent az emberek közt, élni úgy mint ember, érezni szeretni és bebizonyítani azt, hogy ott is szabad akaratból, tiszta szívből szeretni fog a te szolgád. Még akkor is ha annak, jól tudom, nagy ára van. Igen, hol a poklok közepette mélységében is egy testben, amely romlandó hús és vér, Te jelen vagy, ott az emberek lelkében; igen, ha neked szolgál... és szívből szeret.
 
Akkor nemde, úgy élhet ott is az ember, mint itt a mennyben?
 
Ó te Bátor, megszólalt az Úr, és így szólt:  Jól tudod, hogy az én egyetlen fiam az emberiségért feláldoztam. Igen, mert ő úgy akarta, és nem tudta elviselni azt, hogy elvesszen az emberiség.
Hol az én szeretetem, a föld lakói iránt akkor, ő általa kifejeztem.
Az emberek közé küldtem ahhoz, hogy megmentsem őket.
Én, amióta a világ, nagyon sokat szomorkodtam, szenvedtem.
Mivel, hogy az emberek  annyira gonoszak voltak,  én azt gondoltam, hogy az egyetlen fiamat.... örökre elveszítem.
Igen, féltőn szerettem őt és a világot,  az emberiséget.
Mond Bátor, szerinted nem tettem eleget a föld lakói érdekében ? Hiszen az én művem én alkottam.... törődtem már eleget velük, és az én népem, fiai....
Jaj nem Uram, nem ! Bocsáss meg, nem úgy értettem. Nem azért fordultam hozzád kérésemmel, hogy én megmentsem a világot, csak szeretnék egy kis időt az emberek bőrében élni.
Igen, jól tudom, megmenteni e világot én nem tudom, de talán vannak még jó szívű emberek odalent, akiknek segíteni szeretnék.
Ó Bátor, hűséges szolgám, hogy tudd, én most is törődök velük és szeretem őket. Ó Bátor, de ha téged netán örökre elveszítelek, azt nem fogom tudni magamnak megbocsátani.
 
Nem szeretnék egyet sem közületek elveszíteni, hűséges szolgám. 
Jól tudod, Lucifer is angyal volt, ellenem lázadt és kényúrként viselkedett és örökre elveszítettem.
A világban él és most mint oroszlán ordít, mert tudja hogy eljött a vég.
Sajnálom, de most még nem tehetem... hogyan tehetném azt veled, hogy az ő keze alá küldjelek vagy a szolgái közé.
Tudod mit Bátor, hűséges szolgám, aki odalent még most is gondol rám és szeret, az kiállja a  végső próbát is értem, élete árán, tudván azt, hogy Szeretem....
Mindnyájan üdvözülnek?...
Igen, azok akik szabad akaratból szolgálnak és én bennem hisznek! Így hát Bátor, nemsokára véget ér a nagy küzdelem...
De kéréseden még gondolkodom; lehet, hogy az ők segítségükre küldelek ha majd úgy alakul ez a zajos élet...
************************************************* 
 15. VERSRŐL VERSRE KORTÁRSAINKTÓL 
 
B. Kovács Ilona Katalin: Fogd a kezem! 

Fogd a kezem,
el ne enged sohasem!
Mert veled jó nekem,
szeress úgy mint senki sem!
 
Ted boldoggá életem,
hogy ne szenvedjen,
hiányt semmiben.
Csak te légy a kedvesem!
 
Maradj velem,
fogd a kezem,
el ne enged sohasem!
Mert veled szép az élet.
 
Gyere most velem,
bár mi jöhet,
el ne enged!
Mindig fogd a kezem!
 
Nem lesz több szenvedés,
sem küzdelem ékes,
szavakat, mely sokat,
mondanak nekem.
 
S általad megváltozik életem.
A sorsom nem lesz,
oly mostoha nékem!
Ha itt leszel velem kedvesem!
...........................
 
Csomor Henriett: Kíváncsi szívem
 
Szörnyű belegondolni, hogy a
zord halál elvisz mindenkit,
akit szerettünk,
s egyszer hozzánk tartozott.
Felneveltek, kezeinket fogták,
terelgettek a megfelelő útjainkon.
Mindenre megtanítottak bennünket,
csak arra nem, hogyan
viseljük a fájó veszteséget.
Gyermekkoromban többgenerációs
családban éltem,
sokan vettek körül.
Voltak akiket rajongásig szerettem.
Nagy űrt hagytak maguk után,
amikor örökre elmentek.
Úgy fájt hallanom
a koporsó éles hangját,
mikor a sírgödör falához csapódott.
Az élet ajtaja bezárult számukra.
Évről évre kevesebben ültünk az asztalnál.
Még ma is hiányzik a nagy, családi összetartozás.
Sohasem merülhetnek feledésbe.
Néha-néha visszatérnek
röpke álmaim parányi képében.
Szívemben szüntelen zakatol a fájdalom.
Dédelgetem emléküket amíg élek,
aztán mindent elnyel a háborgó tenger.
Ki tudja rám emlékszik-e majd valaki?
 
2021. december 12.
 ...............................
 
Kovács Tibor: Farsangoljunk
 
Új esztendő köszöntése és
Pót-szilveszterek után,
Itt van már a farsang,
Mulatság, álarcos bálok hetei.
 
Gyermekek és Babócák egyaránt készülnek,
Elő kerülnek, Pókember, Batman,
Cowboy és más népszerű jelmezek.
 
Szülők is serénykednek a kicsik körül,
Hogy el készüljenek, jelmezbe öltözve,
És a konyhában is , hogy süljön a sok finomság.
A farsangi bálon megcsodálják egymást,
Elő  adnak egy - egy jeleneteket mesékből,
Ezeket díjazva, utána jöhet a zene és a tánc.
A mulatságnak tán sosem lesz vége.
Nem is baj, tán, hisz,
Ropják a táncot a pici lábacskák,
s a nagyobbacskák egyaránt.
 
2022. Január
..........................
 
KOVÁCS JÓZSEF KOPEK (ERDÉLY):
Egy barát emlékére

Francia ország, francia ország, mit tettél velem,
Barátom elküldted ilyen hirtelen,
Hozzád fordult szívében reménnyel,
Csalódott marat, minden élt percében.
 
Hitte, hogy nálatok vannak még csodák,
Szekerének rúdját ott megfordítják,
Éveinek számát meghosszabbítják,
Hitét a tudományban ott vissza adják.
 
Harcolt minden percért, minden óráért,
Nem hitte, hogy a halál bárhol utolér,
Ha el is búcsúzott, szívében élt a remény,
Francia ország, francia ország vele mit tettél?
 
Ajkán megfagyott az utolsó mosoly,
Kiapadt a forrás melyből folyt a humor,
Bilincsben maradt, mint bűnöző fogoly,
És házam kéményén megszólalt a bagoly.
 
Haza küldted őt egy koporsóba,
Hogy elkísérhessem az utolsó útra,
Oda, honnan még senki nem tért vissza,
El némult örökre, mindig vidám hangja.
 
Nincs többé Gomba, Félix, Alegria,
Elhalt ajkadon a szép román nóta,
Dicséretet zengsz most, fent a magasságban,
Mennyei dalt az angyalok kórusában.
 
Sosem feledem a vidám órákat,
Az együtt töltött boldog napokat,
Most itt a földön minden megszakadt,
De a találkozás hite, most is megmaradt. 
 
Sok hosszú évek, mit együtt töltöttünk, 
Igazi testvérséget kovácsolt belőlünk,
A földi életnél e szerződés tovább él, 
Még akkor is, ha te, most egy időre elmentél.
 
Nehéz volt, az utolsó búcsúzás,
Nincs több kézfogás, nincs több koccintás,
Csak a remény marat, az örök vigasztalás, 
Az elkerülhetetlen boldog viszontlátás.
 
Gomba, egy vendéglő a tv torony mellett a város szélén, egy dombon, sokszor jártunk oda főleg nyári esténként, innen belátni a várost.
Félix, a fürdő ahol együtt dolgoztunk.
Alegria, a püspök fürdőben egy jó minőségi strand ahova nagy előszeretettel járt miután már nem dolgozott a Félixben.
 
.............................
 
PESA ANNA MÁRIA: Dallamok
 
Bármilyen zenét meghallgatok,
Nem ítélkezem, akármit hallok.
Előfordul, hogy mégis elszomorodok,
Csúnya szavak, s ha rosszra buzdítanak a dallamok   
 
Sokféle a stílus, mindenfélét szeretek,
A korom ellenére még  reppet is kedvelek.
Lehet komolyzene, könnyű fajta,
Vigaszt nyújt, vagy az öröm társa.
 
Zene nélkül nem élhetnek az emberek,
Tehetségek, az egész földön kellenek.
Kellemes tevékenység a zenehallgatás,
Benne milliónyi érzelem, és odaadás.
 
 2022.01.11. 
................................
 
PÁNCZÉL JÁNOS: Mindezek fölé - avagy a tökéletes összefogó
 
Kol 3, 14
... Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet,
 mert az tökéletesen összefog mindent. 
 
Ha Krisztussal feltámadtam,
Előtte vele meghaltam.
Nem úgy jött a hívő élet:
Csak jót tettem, s ez csak úgy lett!
 
Volt mit megbánnom, meggyónnom,
Mindezeket el is hagynom!
Óember tett mind szemét lett,
Jó gyümölcsöt egy sem termett!
 
Krisztusban lett új életem,
Nem én élek, ő él bennem!
Ne tudd jobb kéz, mit tesz a bal,
Így vár Krisztus jutalommal.
 
Felső fokon égjek érte,
Nála az élet beszéde!
Ám sok jó tett sem ér semmit,
ha nem szeretetből telik!
 
De miféle szeretet az,
Mit ember csak magából ad?
Az agapé képes tenni,
Hogy Magáét nem keresi.
 
Jézus példája a mérce:
Emberek jóemberért se
Szoktak éltet odaadni.
Nemhogy ellenségért halni!
 
Ő éppen ezt tette értem:
A harag fiaként éltem,
amikor lehajolt értem?!
Mi részem volt ebben nékem?
 
Csak ő segített belátnom:
 A széles, rossz utat járom.
Ő halt meg a bűneimért,
Én csak nyúltam új életért.
 
Keresztjéhez odahulltam,
Ő ölelt át kudarcomban.
Mi más maradhat még hátra,
Visszaszeretni - a hála!
 ......................
 
ÁBRAHÁMNÉ ÁGI: (L)ÉLEK
 
Élek,
míg hangot ad a lélek...
Félek,
talán elnémul a szó...
Írok,
míg tollat ölel ujjam...
Várok,
amíg kezem betűt ró...
Könyvek
adták fényét a létnek...
Könnyek
peregtek, és az évek.
 
Ági
„Az  új élet mire való?
úgyis beléd szakad a  szó.”

************************************************* 
 16. ÉLETEM TÖRTÉNETE 
 
ENGEL CSABA  (ERDÉLY): Szivárvány
Élettörténetem . 2.rész.
 
Egy hosszú vakáció az ötödik osztály befejezése után.
 
Az első és második osztályt román szakon végeztem a Nyárádszeredai árva otthonban. A további három évet magyar iskolában, Marosvásárhelyen sikerült befejeznem. Alig, hogy befejeztem az ötödik osztályt, ami számomra a harmadik magyar iskola évzárója is volt. Hosszú vakáció következett, kimaradtam egy évet a gyenge látásom miatt, a hatodik tanuló évem odaveszett.
Édesapám legjobb barátja ki, szintén nem látott, akiről írtam az előző részben, Viktor Segesvárról, javasolta, hogy Kolozsváron van egy iskola a számomra és jó lenne oda beiratkozni. Kolozsvár, a csökkentlátók és vakok számára egy bentlakásos iskolát működtettek, ahol elég magas fokon, biztosítottak jövőt a látássérültek számára, különleges írás, olvasás, egy új ábécét kellet megtanulnom. Úgy óvoda, általános iskola, líceum, szakmai téren foglalkoztak a gyerekekkel. A Braille-írás vagy Braille-ábécé egy speciális technikát alkalmazó ábécé, amelyet a francia Louis Braille alkotott meg 1821-ben a vakemberek számára. Segítségével a vakok számára is lehetővé vált az írás és olvasás elsajátítása. A Braille-ben való kézzel íráshoz sorvezetőt és stílust használnak.
Várt egy újabb ismeretlen kihívás. Idegenkedtem és búsultam, hogy ismét az otthonomtól távol leszek.
1983–ban a nyári szünet alatt elutaztunk Kolozsvárra, hogy feliratkozzak a speciális iskolába, elfogadták a kérvényezést de mivel túl sok jelentkező volt abban az évben a következő évig kellet várnom, hogy felvegyenek. Elutaztam Segesvárra Viktor bácsihoz ott töltöttem a kimaradt iskolai évet, közelebb kerültünk egymáshoz és megosztott mindent velem, ott laktam nála együtt vásárolni jártunk, segítettem a házimunkában, megtanított főzni és megosztotta élettapasztalatait, nála már elkezdtem az új ábécét, magnószalagról román színdarabot, regényt és különböző olvasmányokat hallgattunk együtt. Egy kis felkészítőt tartott, hogy könnyebben tudjak majd alkalmazkodni az előttem álló új iskolai tanításhoz. Ő is volt hasonló speciális iskolában és sokat mesélt az ottani élettapasztalatairól, szakosításáról.
 
Diót tör rajtam az idő.
 
Diót tör rajtam az idő
attól én csak erősödöm.
Néha rám sújt villámgyorsan,
mindent orrom alá őrölt.
 
Idő, idő, előttem jársz,
kapkodok és nincs megállás.
Igyekszem és versenyt futok,
tudom rám te soha nem vársz.
 
Elkésve, de teszem dolgom,
mindaddig, míg ellankadok.
De én mégis versenyt futok,
álmaim valóra váltom.

Igen, sok megpróbáltatáson mentem keresztül és még kitudja mi vár rám, igyekszem úgy gondolkodni, hogy az életben csak megerősített és megerősít.
A igazi boldogság az, hogy nap mint nap közelebb állok a kitűzött győzelmi célhoz, boldog vagyok, mert sok mindent tapasztaltam és megtudtam valósítani sok jó dolgot az eddigi életemben attól eltekintve, hogy látássérült vagyok.
*
1983. Segesvár

Segesvár románul: Sighi?oara, németül: Schäßburg.
Romániában Maros megyében. Szász székközpontja, majd Nagy-Küküllő vármegye székhelye volt.
Ősidőktől fogva fontos, lakott hely, 1898-ban a Nagy-Küküllő jobb partja fölé emelkedő fennsíkon tárták fel a Wietenberg-kultúraleletekben gazdag telepét. A rómaiak ’’Stenarum’’ nevű katonai őrhelye állt itt, majd óbolgár nép lakott a környékén. 1141 és 1161 között
II. Géza szászokat telepített ide. A szász székközpontja lett, favárát 1191-ben kezdték el építeni. Ez a tatárjáráskor elpusztult, majd ezután falakkal és tornyokkal fokozatosan épült be a Várhegy felső része. Nagyon megtetszett nekem az a helység és volt alkalmam arra, hogy többször meglátogassam a vár belsejét, udvarát. Sok szép, jó dolgokat fedeztem fel és tanultam Viktor társaságában, megismerkedtem kedves szomszédaival, nagyon megkedveltek mivel barátságos, segítőkész voltam. Sokat társalogtam, játszottam a szomszédban lévő gyerekekkel, kisebbek voltak sokkal mint én, de vigyáztam rájuk, hogy szüleik végezhessék nyugodtan dolgaikat.
Mindenem megvolt és nem volt miért aggódnom, de egy gond az bántott, hogy nem lehettem a testvéreim, apukám társaságában. Néha elrejtőztem és kisírtam magam, látszott, hogy el, elszomorkodtam, észrevették és vigasztaltak, megsimogattak mondván, te itt nálunk jó helyen vagy és szeretünk. Mindig abban igyekeztek, hogy úgy bánjanak velem mint saját gyermekeikkel.
Istenfélő emberek voltak a Viktor szomszédjai, beszéltek Istenről és szeretettéről, biztattak és példakép éltek, nem kényszerítettek, hogy vallásuk szerint éljek, úgy fogadtak el ahogy vagyok. Mint gyermek lassan kezdtem hinni és bíztam abban, hogy Isten engem is szeret és megsegít. Talán azt én még akkor nem igazán fogtam fel, de reménykedtem. Természetes, hogy Isten szeretett, a bajban mindig ott volt az őrzőangyalom, hisz ő jó kezekre bízott és irányította az életem, hogy enyhítse szenvedéseim, én pedig úgy szeretem volna, hogy gyógyítson meg, ne keljen Kolozsvárra utazzak, hogy ott járjak a gyenge látók, vakok intézetében, és legyek a testvéreimmel, apukámmal. Hát ez nem történhetett meg velem és többször rákérdeztem, Istenem ezt miért teszed velem? Így hát kételkedtem, talán más terve van velem ezt kevésbé hittem.
El jött a pillanat, Kolozsvárra kellet utazzak, várt egy újabb kihívás.
-1984 Őszén felvettek a Kolozsvári vakok intézetébe, ott folytattam tanulmányaimat az általános iskola körében, a 7 osztály tanulójaként.
Az átlag kolozsvári legfeljebb hallott róla, hogy Kolozsvárt működik egy különleges szakiskola, amelyben a vakokat nevelik-oktatják. Azt már csak kevesen tudják, hogy hol és mióta működik a tanintézet, s még kevesebben, hogy milyen munka folyik benne. Nagyon keveset írtak róluk, s ennek fő oka, hogy e fogyatékosságoktól megkímélt tollforgatók félnek, idegenkednek betekinteni ebbe a különös világba, nem is tudják beleélni magukat az ottani élethelyzetekbe.
A kolozsvári tanintézet felállításának kezdeményezője Szvacsina Géza városi főtisztviselő, majd 1898 és 1913 közötti polgármester volt. Ő írta a vakok intézetének első évi tevékenységéről. „És ha keresem az örökké szenvedő emberiség nagy tömegében a legszerencsétlenebbeket, nem találok nagyobb szerencsétlenséget a vakságnál. Mérhet ránk a gondviselés bárminő csapást, ha meghagyta szemeink világát, a szerencsétlenségben is marad számunkra egy szikrája a reménynek, hogy földi életünk napja még földerül, de akinek szemeire a sötétség éjszakája borul, vigasztalást csak a földi lét határain túl remélhet, ahol örök világosság van”
1984. Elkezdtem életem új fejezetét, megismerkedtem egy különleges és csodálatos tanítási módszerrel, segítséget nyújtott abban, hogy tovább tanulhassak, egy újabb lehetőséget felkínált és mint bárki más gyermek örvendtem annak, hogy velünk mint fogyatékkal rendelkező személyek foglalkoznak, törődnek, hogy beilleszkedjünk mi is a társadalomba, mint a többi egészséges gyerekek. Ugyanúgy tanulhattunk, tantárgyaink nem volt semmivel sem különlegesebb vagy eltérő, kivéve az írás, olvasás ami egy speciális ábécének köszönhető, a Braille ábécé, író eszközeink segítségével ugyanazokból a tantárgyakból tanultunk. Természetesen idő kellet, hogy azt megtanuljam, akarat és odaadással. A csökkent látók attól eltérően, használhatunk kisegítő eszközöket, ami segített a latin ábécé írás, olvasásban, használtuk a nagyító lencsét és megengedett volt, hogy óriás betűkkel írjunk. Jól képzet tanáraink közt voltak gyenge látók, vakok akik megértéssel büszkén tanítottak, türelmesek és jó kedvűek, ráadásul meg tudtak nevettetni, bátorítottak, hogy hasonló példaként tanuljunk, éljünk attól eltekintve, hogy fogyatékosok vagyunk, mert csak akarni kell és ugyanúgy érvényesülhetünk az életben mint egészségesek. Volt lehetőség arra, hogy hangszerekkel, hozzánk illő sport, és könyvtárral megismerkedjünk, rendszeresen felolvastak, hanganyagok segítsége által irodalom, zene kultúra, és szakmai kiképzésben részesülhetünk.

Az egyik orcám sír a másik meg mosolyog,
A kettő egybeolvadt s az neked ragyog,
Az élet ecsetelte kiváló színére,
Hogy lantoljon neked egy csodás dallamot.

Igen, ha vissza gondolok azokra az időkre nem volt könnyű ismét elválnom otthonomtól és hátam mögött hagyjam barátaimat szeretteimet és egy új környezetbe belecseppenjek, habár a későbbiekben rájöttem, hogy mennyire fontos volt ott lennem és tanulhattam újabb meg újabb dolgokat. Valóbban örvendtem is de a másik arcom sírt. Láttam nálamnál tehetetlenebb gyerekeket, de életrevalóak és bátrak voltak.
Próbáltam elfogadni nap, mint nap jobban sorsomat megelégedéssel arra nézve, hogy az enyém nem is olyan nehéz, mint azoknak, akik egyáltalán nem láttak világot és mégis boldogok.
Ott feltalálták magukat, együtt tanultunk, szórakoztunk egymástól csak kiváló módszereket tanultunk, amit később alkalmaztunk a mindennapi életünkben, elvetvén a rosszabb, keserűbb tapasztalatainkat és elfogadván örömmel a szépet és jót.
 *
1984. Segesvár, téli vakáció.
 
Igyekeztem abban, hogy elsőnként minél hamarabb látogassam meg otthonom, apukám és testvéreim.
Volt amiről beszámoljak az új iskolai tevékenységről az ottani körülmények és barátaimról akiket újonnan szereztem. Nem sokat időztem, legtöbb három napot töltöttem családommal, szívemhez nőt Segesvár az ottani barátok, ismerősök. Viktor akit megkedveltem és szomszédjai a Nagy család, két szép gyermek akikkel eltudtam játszani és ugyanakkor vigyáztam rájuk, szüleik jól végezték dolgukat és gondoskodtak arról, hogy gyerekeik biztonságban legyenek, közéjük értve engem is.
Annyira szívükhöz nőttem, hogy napirenden, miután reggeliben elvégeztem dolgaim Viktorral átsiettem a szomszédba, hogy ott is kivegyem részem a békés családi otthonukban. Nagyon jól éreztem magam az ők társaságukban, természetes nem, nem akartam hátat fordítani otthonomnak, apukámnak vagy testvéreimnek hiszen most is szeretem őket és apukámról csak is a legszebb emlékeimet őrzöm most is, az élet adta úgy, hogy szétszóródtunk, már nem tudta biztosítani a jó akarata, szeretete mellet megélhetőségünk, egyre nehezebb volt, amint nőttünk, hogy megadja mind azt amire szükségünk volt. Így hát én döntöttem egy rézben, hogy Segesvár legyen a második otthonom, hisz ott mindenem megvolt és szükségem volt egy támaszpontra, amely pótolja anyagi helyzetem, megtaláltam azt a nyugalmat, szeretetet, ami az életemben sokat segített rajtam megkönnyítve egy cseppel apukám aggodalmait, nehéz pénzügyi helyzetét. Viktornál napirenden bevásároltunk, takarítottam, főztünk a szükség szerint, mostam, mosogattam és az egyik kedves beteg szomszédnak is bevásároltunk. Ez mind kora reggel nagyjából meglett, körülbelül déli óra előtt siettem játszó társaimhoz úgy vigyáztam rájuk mintha hugicám és kis öcsém lettek volna.
Csabika csak két éves volt, Editke pedig hét, hát én akkor tizennégy éves lehettem. Jókat szánkóztunk az utcájukban mivel egy dombtetőn helyezkedett az ottani lakosság. Akarattal óvatosan néha felborultunk és jókat nevettünk a puha selymes hótakarón. Habár tél volt és hideg én akkor is sátrat építettem az udvarban, lécek, deszkák, karok segítségével, pokróc és nagy műanyag-teríték födéssel. Közben oda elszoktunk rejtőzni és meséltünk mindenféle dolgokról. Hát ez sajnos útjában állt a Viktor sógorának és lebontotta, ami engem nagyon bántott, azt nem hagytam annyiban és mind gyermek megbosszultam. Másnap a disznópajta elejébe ástam egy nagy gödröt, nem volt könnyű hiszen tél volt. Eltakarítottam a helyet, hogy a föld se látszódjon és vékony karok és lécekkel befedtem majd havat szórtam rá így minden feltűnő nyom elvolt tüntetve . Vártam, vártuk a pillanatot mikor jön haza a gazdája a disznóknak, hogy enni adjon. Délután négy óra tájban hát megjött, nagy izgalom, veder a kezében moslékkal tele, szinte lődörgött a részegségtől, sokat szeretett inni, vaskos görbe rózsás orral földbe nézve már a helyszínre termet, pufogott sóhajtozva, mire térdig a föld nyelte volna, majd ráborult a moslék és elterült, a gödör alján ordítozott, káromkodott, majd kijózanodott az ijedtségtől. Hát ez sikerült, és azt gondoltam ennyi, nagyot nevettünk rajta. Lett is egy kis baj mivel sejtette azt, hogy csak én lehettem az, az őrült, erre mocskos ruháiban ott termet Viktor ajtója előtt, nagy veszekedés lett, neki támadt a szegény vak sógorának, de Viktor megérezte és jól megszorongatta még ráadásul mondván, megérdemled te részeges disznó! Máskor ne kötekedj a Csabával , had játszódjanak a gyerekek. Nem mondom, azért kellemetlen volt nagyon is a helyzet mindamellett, hogy Viktor pártomra állt és nem szidott meg.
Viktor: "de jól jegyezd meg máskor, hogy mit csinálsz„
 *

Kolozsvári általános iskolában az ott eltöltött két év alatt már minden arra utalt, hogy megszűnik az ottani líceum és szakosítás. Elvégeztem a nyolcadik osztályt, tovább képzésre át irányítottak a Bukaresti speciális vakok intézetébe. Ott befejeztem a kilenc és tizedik osztályt és közben szakmát választottam, szerettem volna asztalos vagy kárpitos lenni, de mint súlyos csökkentlátó ez ott nem adatott meg nekem, hát végül, amit megszerettem az a kosárkötés volt és a papír-feldolgozás. Annyira megtetszett a kosárkötés, hogy a mesterem jobbkeze lettem és megtanított korsókat befonni, asztal és egyéb bútordarabokat készíteni vesszőből, mint például hintaszékek, nyári pihenőket és sok más értékes tárgyakat, ami egy teljes bebútorozáshoz szükséges. Csillárokat, belső falvédőket és tetőtől talpig falburkolat készült hasított vesszőszalagból, ez mind kézimunka, kézügyesség által csináltuk egyetlen gép amire szükség volt az a hasítógép aminek a segítségével a vesszőt négybe vagy három részbe hosszában hasított, ezt természetes kézi hasítóval is lelehetett gyártani, csak nagyon sok időt vett fel. Hasonló ügyes iskolatársaim, osztálytársam is volt akikkel csapatban jól lehetett dolgozni, odafigyeltem és gyorsan tanultam, szerettem amit csinálok. A mesterünk, aki osztályfőnökünk is volt az iskolán kívül is munkát vállalt és magával vitt autóval különböző helyekre Bukarest környékén, sokszor az iskolából elkért,
hogy dolgozzunk másoknak, így hát kevesebbet tanultunk és többet dolgoztunk. Egy alkalommal elvitt egy helyre, vesszőt szedni egy gazdag ember földjére, ott nemes vesző ágakat lehetett szedni. Nagyon korán indultunk és nem volt időnk reggelizni, ez többször előfordult már és őt nem érdekelte, nem törődött azzal, hogy éhesek vagyunk, hiába is panaszkodtunk. Azon a nap jó helyre kerültünk, de nekem kijárta az eszem, hogy ellopjam a mesterem uzsonnáját, akkor hirtelen észre se vette, minket ott hagyott a gazdag ember földjén, ő vissza ment az iskolába. Szerencsére a Lenci barátomnak szoktak otthonról csomagot küldeni és volt egy kevés megosztani valója, mint szalonna, lekvár de a kenyér hiányzott, de semmi gond mondtam most az is van, azzal elővettem a mesterünk uzsonnáját, mondhatni akkor megvolt mindenünk, dolgoztunk és ettünk is. Déli óra lehetett, mikor valaki érkezik, kiáltott minket, héj fiúk álljatok meg egy kis időre, ebéd szünet, hát a földes úr sietve érkezett, hozott mindenféle finomságot ahhoz még félédes piros házi bort is, nagy volt az öröm jó kedvel fogadtuk. Késő őszi idő, hűvös és zúzmarás volt, megvoltunk egy kissé fázva attól eltekintve, hogy sokat járkáltunk a bokrok közt és eredményesen is szedtünk egy nagy autóra való vesszőt. Tanakodtunk hát a borral mi legyen? Egymás kérdeztük, egy jó két literes korsóval volt, kóstoljuk meg az csak melegít ahogy az öregek mondják. Addig, addig kóstolgattuk míg kiürült és szédülni kezdtünk, akkor a vessző rakásból készítettünk egy jó kis pihenő fészket, nyújtózkodtunk, pihentünk, arra vissza jött a gazda és megkérdezte minden rendben van, és van elég vessző szedve? Arra mi igennel válaszoltunk és körülnézett megelégedve, hát akkor mit hozzak enni, inni? Az jólesne válaszoltunk, hozott is újra enni, innivalót. Inni azt tudtunk de enni már nem, igyekeztünk, hogy igyuk meg a bort nehogy a mesterünk vissza jöjjön, későre járt, részegek lettünk, addig kóstolgattuk, de a mester még nem jött. Azt sem tudtuk mi lesz velünk, a bor az nem igazán melegített hanem inkább szédültünk és muszáj volt mozogni, inkább szedtük a vesszőt és tapodtunk, hogy kijózanodjunk, arra megérkeztek az autók a mesterünk és egy nagyobb szállító. Lassan esteledett és alig ha láttunk, a mester ránk nézet és megkérdezett hát mi van veletek, minden rendben? Hát összenéztünk és mosolyogtunk mint két majom, igen minden rendben, válaszoltunk. De én nem úgy látom, mondta ő. Éhesek és fáradtak vagyunk és tovább kacagtunk, újra megszólalt, mindegy igyekezzünk. Szerencsére jött még két iskolatársunk, hogy hamarabb rakodjunk, azzal végeztünk és szerencsésen megérkeztünk az iskola udvarára.
 *
Az egyik téli vakációnk, szünidő  lejárt. Segesvárról utaztam vonattal vissza Bukarestbe az iskolába.
Jól felcsomagoltak, élelemmel, meleg ruhákkal, sok jó dolgokat kaptam Viktortól és szomszédaitól, még egy kis zsebpénzem is volt. Egy dolog bántott még mindig, vajon apámnak, testvéreimnek, megvan–e mindenük?
Amint felültem a vonatra és elindult, könnyes szemmel néztem vissza és magamban kérdeztem, motyogtam, még meddig kell idegenbe lennem?
Hiába volt meg mindenem, mire egy gyermeknek szüksége lehetett, ha szétszóródva éljünk, távol az otthontól.
Ha most is vissza gondolok azokra a napokra, nem volt könnyű, de mindig ott volt egy láthatatlan kéz, ha elsüllyedtem kihúzott, ha el estem felemelt, habár nekem úgy tűnt, hogy vége soha nem lesz. A csomagjaimat elhelyeztem és kiléptem a fülkéből lekucorodtam a folyosó végén, ott egymagamban jól elvoltam egy darabig. Egy egyszerű ének jutott eszembe, azt a kis barátjaimtól tanultam Segesváron, szinte minden este boldogan énekelték. Elővettem száj muzsikámat és csendbe én is muzsikáltam "Isten Szeretett, Szeret Ő engem, addig, addig míg belefáradtam, helyemre mentem és a sok elégedetlen felnőttek dumája elaltatott.
Az éjszakában megérkeztem, a vonatról alig, hogy leszálltam hóvihar fogadott, azt sem tudtam hova húzódjak meg, hosszú hatalmas vonat állomás, hideg vasutai, dermedt óriásnak karjaihoz hasonló épp, hogy át nem ölelt a kegyetlen hideg szélben. Arra fel, valaki a hátamra ugrott, szia Csaba! Hát megérkeztél? Hirtelen megijedtem, de hamarosan magamhoz tértem, hát nem más az osztálytársam ő egy másik vonattal érkezett ugyan abban az időpontban.
Nagyon megörvendtünk egymásnak, Lenci volt a legjobb barátom, egymástól szinte meg nem tudtunk válni, hiszen vele sok mindenen keresztül mentünk, jóban rosszban, együtt borozgattunk a vessző szedéskor és mint két lökött csak vigyorogni tudtunk egymásnak, ő alacsony termetű volt, én meg vékony hosszú daru a feje felett.
A buszjárat még nem indult el és elhatároztuk, hogy gyalog nekivágunk a hosszú útnak , mindkettőnknek jó súlyos csomagjaink volt és mint, hogy várjunk egy helyben inkább tapodtuk a nagy havas utat a szél hol lökött, hol vissza tartott.
Több pár kilométert tettünk meg a nagy széles úttest mentén akár a sivatagban, már nem éreztük lábainkat. Kezdtünk belefáradni és lestük az időt mikor indul el a buszjárat, itt, amott meg-meg álltunk, közben észrevettük, hogy a villamos, egy-egy busz úton volt már és meghúzódtunk mi is egy buszmegállóban. Vártunk amit vártunk, és a 86-os trolibusz megérkezett az pontosan az iskolánk kapujában szokott megállni. Boldogan felültünk és meglepetés egy utas sem volt rajta, de nem is állt meg többet sehol, addig míg egyszer csak az iskolánk előtti letérőnél, végállomás felé tartó sötét utcában ébredünk, hamar a csomagjainknak ugrottunk, hogy leszálljunk. Hosszasan vártunk, mi a csoda? Miért nem nyílnak az ajtók? A sofőr felé tartottunk, mikor az elénkbe állt, kezében tartott egy szerelő vasat és durván ránk szólt, most rögtön tegyük elejébe csomagjainkat és tolassunk hátra! Hát ez nem semmi, összenéztünk a félelem arcunkra fagyot és tehetetlenek voltunk, hiába könyörögtünk és kértük, hogy engedjen el minket és ne bántson. Tudta jól, hogy rosszul látunk de nem sajnált, előttünk kibontotta a Lenci csomagjait, mikor látta mi finomság van azokban, egy jót nevetett és a hátsó ajtón keresztül elkergetett. Mindenünk odaveszett, nem volt kinek panaszkodni, senki sem jött akkor rögtön segíteni, annyit tudtunk, hogy a trolibusznak a hátsó részén lévő számozása 88-as volt.
Nagyon pórul jártunk és egymásnak elmeséltük, hogy kinek mije is volt.
Bár csak ittuk volna meg a szilvapálinkádat Lenci, mondtam szomorún, azt a mesterünknek küldték a szülei, hát igen, bánkódva nézet rám és mondta.
Ettük volna meg inkább az összes finomságot, sült húsokat és süteményt. Még akkor is ha eldurrantunk volna, mert te hiába vagy magas és hosszú akár a daru, én meg alacsony és serény, nem érünk azzal semmit,,
1987 Bukarest, télen amikor a busz sofőr kirabolt nagyon elvoltunk keseredve, nem hallgatott meg senki. A kedvünk is elment a tanulástól, azok a ruhák maradtak meg amiben utaztunk, az iskola sajnos nem adott ruhákat, mindenki abban járt amit otthonról hozott. Az iskola részéről csak ágyneműt és munkás köpenyt kaptunk, mi magunkra kellet mossunk ők csak az ágyneműt lecserélték. Egyesek akik egyáltalán nem láttak az egy nagy gondot jelentet, hogy tisztán járjanak, és ha elszakadt úgy viselték ruháikat, mi magunk kellet megvarrjuk. Volt egy ügyes osztálytársam Vlad Gheorghe, aki vakon is betudta fűzni a cérnát a tű fókába és varrt, segített akin csak tudott. Tusolni, tisztálkodni arra volt lehetőség, az otthonban sokan voltunk több mint hatszáz személy. Kellemetlen, íztelen, gyenge, táplálkozás, étkezésben részesültünk. Így hát nagyon önállóak, szorgosnak kellet lenni. Amint megérkeztünk Lencivel rá két napra már a mesterünk megszervezte az újabb vesszőszedést egy mezőgazdasági területen. Azzal az alkalommal egyik barátomtól kértem kölcsön egy munkás nadrágot és köpenyt, sajnáltam a jó ruhámat befogni, dolgozni a földeken. Bukaresten kívül egy faluvégén szedtük a vesszőt, hóviharban és én akkor nagyon legyengültem, végtagjaim annyira fáztak, hogy kucorodva fogaimat csikorgattam és a fájdalomtól sírtam. A mesterem rám szólt és ügy tett mintha semmi baj sem történt velem. "Szedni kell, szedni kell a vesszőt, mozogni, sietni kell! Én majd összeestem és tovább sírtam, ezt most nem tudom megtenni, szépen kérem, értsen meg. Arra ő hozott egy fél liter pálinkát és mondta, na ezt húzd meg, mert jót fog tenni, arra én mint egy buta gyermek jól megragadtam azt az üveget és kortyoltam is jól ám abból, de sajnos az sem segített, egy idő múlva ugyanúgy fáztam és kucorogtam. Vissza tért hozzám a mester,
én most mit tehetek? Kezeit a kopasz fejére tette, elnémult egy kis időre. Szerencsére ott járt egy asszony aki felfigyelt a történtekre és szoba állt a mesteremmel azt mondván, engedje a gyermeket, hogy magammal vigyem a mezőgazdasági szomszéd épületbe ott velünk egy darabig jó helyen lesz. Arra a mester beleegyezett és mid a ketten követük az asszonyt, hirtelen azt gondoltam, hogy egy védettebb helyre visz hol gabona tároló vagy istálló lehet. Meglepetésemre elhagytuk már azokat az épületeket és egy újabb hosszan fekvő alacsony épület került a szemem elé, amint odaérkeztünk kedvesen bevezetett, hirtelen jó meleg csapott meg, megtöröltem a párás szemüvegem, közbe leültetett egy székre közel egy kályha mellé, akkor észrevettem, hogy egy varrodában vagyok. A mesterem bizalmasan ott hagyott azt mondván, nemsokára jövök utánad amint megmelegedtél. A varrógépek elhallgattak, egy kis ideig csend volt, csak halk suttogás hallatszott és szinte mindenki engem figyelt, lesütött fejjel szégyenkezve dörzsöltem kezeimet. Több mint valószínű az ottani mester asszony lehetett, aki sietve hozott egy nagy csésze teát nekem és érdeklődött felőlem, azzal rászólt a többiekre, hogy folytassák a munkát. Nem sok idő múlva hol az egyik hol a másik ennivalóval kínáltak, miközben a mesterem vissza jött, hogy magával vigyen, de az ottaniak nem engedtek el, azt mondták neki, csak akkor jöjjön utánam mikor végeztek a vesszőszedéssel mert nem dolgozhatok olyan állapotban, legyengülve, meleg ruhák nélkül a hóviharban. Ott maradtam és méreteket vettek rólam, hogy el-lássanak meleg ruhákkal, mindenki varrogatott egy, egy ruhadarabot,
átöltöztettek és felcsomagoltak azonkívül, ennivalót, újabb ruhákat. Elnémulva, szótlan álltam és alig, hogy megköszönni tudtam mindazt amit kaptam, kedves emberek voltak, akik a saját uzsonnájukról értem lemondtak , hogy én boldog legyek, és ne érezzek hiányt semmiből, legalább egy darabig.
A mesterem utánam jött és szinte rám se ismert. Előtte álltam 7meleg és új ruháimban, csodálkozott és szótlan maradt egy kis ideig. Öröm könnyekkel váltunk meg egymástól, és köszönet nekik, hogy többszörösen kárpótolták mind azt mit ellopott tőlem a busz sofőr, habár én ott azt nem panaszoltam el, hogy mi történt velünk azon a napon.
A szakiskolában való nehézségekkel szemben zúgolódtunk és a magunk igazságát kerestük ahhoz, hogy kibírjuk az ottani körülményeket.
Torz meglátásunk szerint cselekedtünk. A saját igazságunk sajnos bosszút, gyűlöletet szült. Egymás ellen uszított, védtük a szűk baráti körünket, összefogtunk és úgy tanárok ellenszegültünk, mint iskolatársaink ellen, akik viszont nagyoskodtak és árulkodtak. Sajnos, hogy azt láttuk már a nevelő tanárainktól és személyzettől, hatással volt ránk az ők példájuk, mindamellett, hogy mi alkalmazkodni próbáltunk, elfogadtuk az építő jó oldalait ami sajnos nagyon kevés és hiányos, csonka volt, azt is már mind kevesebb türelemmel józansággal. A dzsungel törvényei alapján működött már minden a bentlakásban, ki erősebb, okosabb a körülményekhez képest az érvényesült. Láttuk, éreztük, észrevettük, hogy ellopják az élelmiszert, fosztogattak, ami jogszerűen minket illetett volna, felületesen bántak el velünk és kihasználtak. Ráadásul voltak olyan nevelőtanárok akik rendszeresen ittak, megrészegedtek és az ottani lányokat zsarolták, kicsúfolták. A hatszáz és... gyerekek közt nem volt csak vagy harmincöt lány, velük szemben annyira aljas módon cselekedtek, hogy senki sem tudta azt jelenteni, elmondani, mert megfélemlítettek vagy büntettek ártatlanul. Én és az egyik barátom a magunk szükségleteinkért harcoltunk, egy nap a takarító személyzet után néztünk, a konyháról elhordta az élelmet, meglestük azokat hová zárja el addig míg lejár a szolgálata, hogy haza vigye. Több hasonló eset után mikor a fizetését is déli idő tájban felvette akkor óvatosan megleptük. Itt most megállnák, hogy ha valaki érzékeny akkor ne olvassa, ez nem helyes döntés, eljárás volt a mi részünkről!
 
A WC. előtt volt egy kis helység ahová elzárta fontos dolgait a takarítónő, én behatoltam egy szűk kis ablakon miután azt betörtem, a barátom lesben állt, annak megfelelően takartam magam, öltöztem. Sikerült bejutnom és mindent kirámoltam a szekrényből, íróasztalból, ott szalámit, cukrot, olajat, és túrót, vajat, sok finomságot találtam, többek közt a fizetését is megkaptam. Összepakoltam és hamarosan át adtam a barátomnak, ő erre csak siettetni tudott, de én még nem fejeztem be a tréfás tervem ... (Figyelem!)...
 
Bosszúból magam után hagytam széklet vizsgálatra valót, újságpapírba csomagoltam, hogy azt vigye haza! Szerencsémre ez sikerült, sietve kimásztam nagy nehezen az ablakon.
Leléptünk, igyekeztünk mindent jól elrejteni. Mindezek után délután már keresték a tettest, jelentve volt, hogy a takarítónő öltözőjét valaki feltörte és a fizetését ellopták, azt nem, hogy eltűnt az élelem, hiszen az lopott dolog volt. Bármennyire is keresték nem kaptak semmi rávezető nyomot, habár a milícia nyomkereső kutyát is hozott az iskolába. Nem volt könnyű mindazt megemésztenem a három és fél év alatt, ami ott történt, hasonló rossz dolgokon mentünk keresztül, hol minket bántalmaztak, hol mi másokat kellett megalázunk ahhoz, hogy ne érezzünk hiányt. 1988 télen, február után mindezeknek hátat fordítottam. Befejeztük a szakiskolát és irány haza, pár hónap eltelte után munkába álltam augusztus elején és boldog voltam, hogy a fizetésemből megtudtam magamnak venni mindazt amire szükségem volt. Magam mögött hagytam a gonoszságot, megtartottam azt a jót, ami az életemben segíthet rajtam. Sikerült fenntartanom magam szerényen és megelégedéssel, becsületes úton. Összesítve a gyermekkoromban két év Nyárádszeredán árvaház, két év Kolozsvár a vakok intézetében és végül a három és félév Bukarest, szintén a vakok intézete ahol két szakmát tanultam, mindössze kevés tanulmányi ismeret.
Végül megerősödtem, önálló és becsületes embert faragott belőlem a kritikus, nehéz gyermekkor. Attól a perctől kezdetét vette a legszebb pillanat, napok és évek, de a küzdelem az küzdelem marad a végsőkig.
 
2019. 11. 01.
 
Folytatjuk.
************************************************* 
 17. ELBESZÉLÉS 
 
KOVÁCS JÓZSEF  KOPEK ERDÉLY): ÚJ IDŐUTAZÁS
 
Január közepe van. Kint ismét, (mikor már nem is vártam) mínusz tíz fok alá süllyedt a higany szála.
Persze a falióra elütötte a hajnali négy órát.
Reményik és Petőfi verseket olvasok. Minden hátsó gondolatok nélkül, ki megyek egy kissé szellőztetni fejem az erkélyre, itt a kilencediken. Általában itt fent valamivel enyhébb a levegő, de a kilencet mínuszban már itt is legalább tizenegynek érzem. Fel veszek egy vastagabb kabátot, sapkát is nyomok fejemre, de az utolsó pillanatba meggondolom magam, és zsebembe becsúsztatok egy két decis kis üveget az életvizével. Ki tudja, ha többet maradok szellőzni, talán még jól jöhet, csak úgy, mint valaha mikor az erdőre mentem bátyámmal. Ahogy kilépek a csikorgó hidegbe valami kellemes illatot érez orrom. Nem volt nehéz fel ismernem a füstölt ázalékokat melyek mintha csak engem csalogattak volna. A nekik elkészített helyen egy nyitott szekrényben szép sorjában csüngtek egymás mellet, néhány általam készített rúd kolbász, egy oldalszalonna és két darab oldalas.
A gyomrom egyből elkezdet korogni, szemeim mosolyogni, és gyermekkorom egyik emlékem percei kezdtek agyam merevlemezén vissza peregni. Emlékek melyeket sosem tudtam feledni, pedig már rég elmoshatta volna az idő.  Nem lehettem több öt-hat évesnél mikor e kellemetlen eseményben volt részem, mely mély nyomot hagyott lelkemben egész mostani éveimig. De, hogy igazán megérthessétek, hogy mi hagyott ilyen mély fájdalmat szívemben, egy kissé bemutatom családom anyagi helyzetét. Bizony nem turkáltunk a bőségben, de ami akkor nekünk, gyerekeknek nagyon fájt. Bizony, még ha vágtunk is disznót, de a kolbász akkor is csak ides beosztása szerint volt fogyasztható. Mert ha máskor csak úgy megkívántad és esetleg még kértél is a válasz a szokásos volt,
Több nap kisfiam, mint kolbász, és ezzel a könyörgésnek több értelme már nem is volt, vagy vártuk a nagy alkalmat, hogy ides valamiért fel küldjön a padlásra. Ilyenkor le lehetett csípni egy kis kolbászt, és ha a turpisságot később észrevették, hát rálehetett fogni a macskára, vagy legalább is én gyerek fejjel el is hittem, hogy Idest sikerült félrevezetnem. No, pont egy ilyen kolbász utáni hiába való téli reggel történt, az esemény, melyet akkor nehezen, az-az nem érthettem meg. És szörnyű irigység fogott el azok ellen, akik az asztalunknál jó étvággyal dézsmálták az én kolbászomat. Amint már többször is említettem, nálunk az ötvenes években nagyon nehezen lehetett a tűzifát beszerezni. Bizony, többször fordultunk nem a legtörvényesebb úton, szert tenni egy két háton haza húzott fát az erdőből, főleg ha havazott és betakarta a fehér paplan a fa nyomát.
Mert, még ha volt is vágás néha, és részt vettél a munkálatokban, a fa ágaiból vehettél te is, de komoly ellenőrzés alatt hordhattad haza, az erdész felvigyázta, hogy egy bizonyos vastagságig lehetett az ág is. Ha jobb viszonyban voltál az erdésszel, akkor néha egy-egy vastagabb fa is elrejtőzhetett a szekér fenekén. No, de ennek is megvolt az ára. Szokás volt disznóvágáskor vendégül látni a hivatalos személyeket is, vagy ha vendége volt a rajontól, hát meghívni egy reggelire, vagy a nap folyamán egy minőségi étkezésre
Az emlék mely megelevenedett bennem, ép egy ilyen történetet juttat eszembe. Ezért hadd tegyek egy rövid időutazást a múltban. Tehát az ötvenes évek közepén járunk, mikor egy reggel három egyenruhás ember jelent meg az udvaron, idesapámmal élükön.
Hatalmas termetüktől mindjárt el is bújtam ides hátához, megragadva mind két kezét.
Nagyon magas kövér emberek voltak, nagy fekete bajusszal mindegyik, piros pozsgás arcuk elárulta, hogy jó egészségnek örvendeznek. Észre is vették, hogy megijedtem és a mi erdészünk szólítgatott és bátorított románul, (miből én semmit sem értettem,) hogy ne féljek, mert ők nem cigányok és nincs is zsákjuk, amiben a rossz gyerekeket szedik össze.
Szép beszédjének nem igazán volt rám hatása, miután még azt is észrevettem, hogy mindegyiknek nagy igazi puska volt a hátán.
Nagy csizmájukról leverték a havat és bejöttek apámmal a nagy házba, mert télen mind a heten bent aludtunk, hogy ne keljen csak egy csikós spórt fűteni.
Letelepedtek az asztalhoz, de akkorra már megjött a pálinkás üveg is, melyből apám egy kortyot a földre löttyintett, majd oda adta a legidősebbnek, aki a rajoni erdészettől volt, a másik ugyanonnan egy könyvelő és a mi erdészünk zárta a sort. Engem ides leültetett egy kis székre a spór mellé, ő pedig föl szaladt a padlásra, honnan egy dupla rúd kolbász és egy nagydarab oldalassal és szalonnával tért vissza. Közben a vendégek csendesen beszélgettek, de annál gyorsabban járatták a pálinkás üveget egymás között, mely elég hamar kiürült, de apám gyorsan újra töltötte a konyhában.
Közbe ides fehér abrosz terített az asztalra, késeket vett elő, (de ezekre nem volt szükség,) mert mindegyikük zsebében ott lapult a vadászkésük, és inkább ezt használták.
Majd mind a mesében, megvágta Édes a gyönyörű a kemencéből alig félórája kivet még forró lágy búzakenyeret, és az asztal közepére tette. Miután a pálinkás üveg már belefáradt a csókolózásokba a kések kezdték el sebes táncukat. Nem hiszem, hogy egy negyven percnél több eltelt, bizony üres volt a fehér abrosz, de közbe a vörös bor is jó iramban fogyott a kétliteres üvegkancsóból. Ettek bizony vendégeink jó étvággyal, apám alig győzte tölteni a poharakat, koccintgattak, meg-meg törülték szájukat a kabátjuk újával, ürítettek, majd megint falatoztak, az-az jobban mondva zabáltak. Evés közben is beszélgettek és hangosan csámcsogtak, mintha csak az ablakpárkányon üldögélő verebeket akarták volna bosszantani, hogy várjanak csak türelmesen a morzsára. Néha nyitott szájjal, akkorákat  bokácoltak, hogy a macska félelmében ki ugrott a spór alól, és egyenesen ölembe landolt. Ezek az emberek nem csak a szájukkal ettek, hanem teljes lényükkel, megadva testük minden részének a kivételes örömöt.
Még most is elszorult a szívem az erkélyen, hogy tűnt el az asztalról a füstölt ázalék, főleg a kolbász, amiből mi oly keveset és ritkán kaptunk, mert ilyen alkalmakra is tartogatni kellet, és engem, mint gyereket eszükbe sem jutott ezeknek a nagy bajuszú embereknek megkínálni.
De most az én erkélyemen én voltam saját vendégem, kivettem zsebemből az üveget, én is löttyintettem egy kortyot a levegőben majd jól meghúztam és körbe járattam a világ négy tája irányában, és bizony, nem a legszebb szavakkal illettem az akkori vendégeimet. Majd elővarázsoltam bicskámat, és jó darabot nyestem le a szalonnából, az oldalasból, és törtem egy jókorát a fagyos kolbászból is, mely akkorát reccsent, mint egy gyújtó mikor tördeltem oda haza a tűzre. Aztán a konyhába siettem, megpirítottam két karé kenyeret és még egyszer köszöntve kis üvegem, még egy bosszút szórva az erdészekre ép, mint ők, eltüntettem mindent tányéromról, és nagyot húztam a boros flakonból e finom reggelire.
Ides jutott eszembe, kire sosem nehezteltem, mindig tudtam, hogy az ő szíve fájt a legjobban, mert neki kellet minden finomságot úgy beosztani, hogy mindenből maradjon aratásig is. És miután most jól laktam két három könnycseppel szememben, mindenkinek megbocsájtottam és áldást kívántam mindenkire úgy élőkre mind holtakra.
************************************************* 
 18.TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT 
 
SOPONYAI MIHÁLY  ROVATA : CUKORBETEGSÉG:
 
Cukorbetegség a számok tükrében.
 A KSH adatai alapján hazánkban több mint 1,1 millió felnőtt és több mint 5 ezer gyermek élt 2019-ben cukorbetegséggel. A diagnosztizált cukorbetegek 4 százaléka 1-es, 96 százaléka 2-es típusú diabéteszes. Van olyan előrejelzés is, mely szerint még óvatos becslés alapján is 2027-re a magyar lakosság 20-70 év közötti korosztályában már minden tizedik ember cukorbeteg lesz! Ez sajnos nem túl 
biztató adat. Mégis, mi vezet ahhoz, hogy kialakuljon a 2-es
 típusú diabétesz?
Soponyai Mihály

 *
A pontos oka nem ismert, de nagyobb valószínűséggel fordul
elő az alábbi esetekben:
 - Túlsúly vagy elhízás
- A cukorbetegség előfordulása több családtagnál
- Terhességi cukorbetegség a kórelőzményben
- 4 kg-nál nagyobb súlyú gyermek szülése a kórelőzményben
- Hasi típusú elhízás (haskörfogat férfiak esetében 94, nőknél 80 cm-nél nagyobb)
- Magas vérnyomás
(Forrás: http://www.diabet.hu/info.aspx?web_id=&sp=161 )
 
Hogyan előzhető meg a 2-es típusú cukorbetegség kialakulása?
Az adatokat olvasva bizonyára mindenkiben felmerül ez a kérdés. Biztos választ és titkos módszert sajnos mi sem ismerünk erre. „Az unalomig ismételt diabétesz kockázati tényezők, így a nem megfelelő táplálkozás, az elhízás, a mozgásszegény életmód, dohányzás terén csak saját magunkra számíthatunk, más nem tud helyettünk változtatni” – vallja a szakember. Ha bővebben szeretne erről olvasni, Soltész Erzsi dietetikus segítségével még több választ kaphat a kérdésre.
 *
A táplálkozás mellett fontos a mozgás, az aktív életmód. Milyen mozgásforma ajánlott a cukorbetegeknek? Keresse a választ az Alapvető kérdések a cukorbetegségről blokkban.
 
Mit ismer a népgyógyászat a cukorbetegség kezelésére?
A népgyógyászat számos olyan gyógynövényt ismer, amely cukorbetegség esetén ajánlott. A György-tea tudásának alapja az a generációról generációra szálló ismeret, amelyet Gyuri bácsi tanult meg javasasszony nagymamájától. Az elismert és nagy tudású nagymama több receptet is hagyott unokájára különböző betegségekre, köztük a cukorbetegségre is. Gyuri bácsi ezt a receptet tökéletesítette a Diabess-György-teában, melyet először barátja számára kevert össze és alkalmazott sikerrel.
 
A gyermekláncfűgyökér, a csalánlevél, a közönséges orbáncfű virágos hajtás, a fekete áfonyalevél és a mezei-katáng-gyökér együttes hatása csökkentheti a cukorbetegség okozta kellemetlen tüneteket, megállíthatja a cukorszint folyamatos emelkedését, és ezáltal csökkentheti a szövődmények kialakulásának kockázatát. Ezek keveréke a Diabess-György-teában már több mint 20 éve bizonyítja, hogy igenis van létjogosultsága a gyógynövényeknek a tünetek kezelésében.
 
Miért pont Gyuri bácsi teakeverékét válassza?
22 éve a Magyar Szabadalmi Hivatal bejegyezte a „vércukorszintet csökkentő magyar szabadalmat”. 15 évvel ezelőtt az Országos Gyógyszerészeti Intézet törzskönyvezte a Györgyteát Diabess-György-tea néven, amit a mai napig több ezren fogyasztanak.
 
5 ok, amiért a Diabess-György-teát válassza:

- Csökkentheti a szövődmények kialakulásának kockázatát
- OGYI engedéllyel bíró, megbízható, biztonságos termék
- Kizárólag természetes összetevőkből készül
- A közelünkben termő gyógynövények alkotják összetevőit, ez azért optimális,
  mert  szervezetünk az európai-magyarországi flórához van szokva, számára 
  idegenek,   szokatlanok és kevésbé hatásosak a távoli tájakon termő 
  növények hatóanyagai
- Nincs benne vivőanyag vagy szintetikus anyag

Kinek ajánlott a Diabess-György-tea, és kinek a Fekete áfonyaleveles teakeverék?
A Diabess-György-teát kumarint tartalmazó vérhígítókkal párhuzamosan nem szabad fogyasztani. Mivel olyan növényekből áll, melyek serkentik az epeváladék termelését, epeköves cukorbetegeknek sem javasoljuk. Az epeköves cukorbetegek számára ezért Gyuri bácsi összeállított egy olyan keveréket, melyet ők is bátran ihatnak, hatása megegyezik a Diabess-György-tea hatásával. A Fekete áfonyaleveles teakeverék (Epebarát cukortea) olyan növényekből áll, melyek anélkül csökkentik a vércukorszintet, hogy emelnék az epeváladék termelését.
 
Minden kedves olvasónak, szeretet teljes, meghitt. áldott ünnepeket, jó egészséget kívánok.
 
SOPONYAI MIHÁLY 
************************************************* 
 19. VÉLEMÉNYEM SZERINT  - OLVASÓINK ÍRTÁK 
 
Itt köszönöm meg az Újévi jókívánságok verset, én sajnos nem tudok versben, de prózában kívánom, hogy a jövő Esztendő hozzon mindnyájunknak több örömet, mint ürömöt!
CSIBI
*
Kedves Vendi ez egy télsirató vers és jogos is. Egyik napfényes délután, bogarak is táncoltak a fényben. Döbbenten néztem...mi lesz velünk, ha ezek mind itt maradnak?
Üdvözlettel: Magda
 
Nagy Vendel <nagy.vendi54@gmail.com> ezt írta (időpont: 2021. dec. 31., P, 13:27):
 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: VÉGRE HAVAZIK
 
Hajnali ködben havazik,
gyermek szívében derűt nyit,
eltart e hó tánc tavaszig?
Nyár a télben nem illő tán,
megfordult a fali naptár,
havat ritkán látni most már.
Pisze orra üveget nyom,
jégvirág van az ablakon,
kint csúszkálnak már a havon.
Bekopognak óvakodva,
pára száll az ablakokra,
lehelet fagy cifrálkodva.
Fiú vágya, hóban járni, 
önfeledten most szánkázni,
golyót gyúrni, angyalkázni.
Ha rásüt a Nap, szikrázik,
Holdnak fényében világít,
hóember fekete szeme.
Orra piros répa teste,
busa fejét fazék fedje,
kabátgombja tojás szene.
fázik a gyermek keze,
mi e testet építette,
hóemberé seprű lenne?
Sapka, sál, és kesztyű rajta,
fagyban kopog csizma sarka,
hóban ropog síkos talpa.
Hangosan vacog a foga,
kipirult arca a csoda,
házban várja forró tea.
Szülők derűs mosolya,
múlt visszarévedő dala,
visszatérő gyermekkora.
Lecsusszanó szánkók sora,
rajtuk padlások ŐSZ pora,
nem feledhető el soha.
 
SZEKSZÁRD, 2021.  DECEMBER 31.
*
 
KEDVES MAGDA, Köszönöm leveledet, engem igazol, hiszen gyermekkoromban méteres havak estek, és lapátoltuk bőszen falapáttal, most ha egy centis hó esik, káosz lesz az országban, megbénul a közlekedés, örülök, hogy észrevetted, és ez csak a  változás egy kicsinyke része. A  szomszéd pedig ellopja a  hóember orrát a levesbe, és összeszedi a  tojásszenet, a  lyukas fazék marad.   Isten óvja a  világot.. Vendi
 ..................................
 
Kedves Vendi!
Nagyon szép ez a Vízkereszt versed is. Kívánom Neked, hogy adjon a Jó Isten ebben az évben is lelkedből jövő ihletett versírásra erőt, egészséget. Továbbra is szívesen olvasom komolyabb és tréfásabb verseidet.
Vigyázz magadra, felétek nagyon tombol a járvány.
Üdvözöllek: Klári
...........................
 
Neked is sok finom mézes teát, netán egy kis finom mézes pálinkát kedves Vendel!
Hajrá, ez évben is alkoss!
Verselj szenvedélyesen, de tömören, szárnyalj magadért és mások örömére.
Szeretettel Irén - Pécsről
 
Nagy Vendel <nagy.vendi54@gmail.com> ezt írta (időpont: 2022. jan. 7., P 11:00):
 
ÉDES ÉLET
 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: MÉH ÉS MÉZ 
(HAIKU VERSCSOKOR)
 
01.
Méheknek méze,
Édes élet ihlete,
Zengő zümmögés.
 
02.
Munkájuk bére
Kemencébe sült kalács,
Zajongó varázs.
 
03.
Mézelő mezőn
Édes fénytől ébredő
Zúduló erő.
 
04.
Mézeskalács báb
Ébresztő illatával
Zúdít hajnalt ránk.
 
05.
Megrakva fával
Ég a kemence kürtő, 
Zúgó levegő.
 
06.
Merengő erő,
Ébredő virágerdőn,
Zöld fény lombok közt.
 
07.
Méh télen nem jár,
Édes élet nyárra vár,
Zárva a  kaptár.
 
08.
Tele a kaptár,
Egyre csak hull a méze,
Méheknek bére.
 
09.
Méheknek éhe,
Ébresztő reménységre,
Zengő táncra vált.
 
10.
Mesét mondtam most,
Édeset, és  mézeset ,
Zárd szívedbe el.
 
SZEKSZÁRD, 2022.01.05.
( idei első versem) 
............................
 
RÁDIÓ MOZAIK SYDNEY  ADÁSÁBÓL
 
10 éves a Magyarság Háza. Erről emlékeztek meg Budapesten egy kiállítással. Színes, átfogó kiállítás lett és a sajtókonferenciájára ment el Budapesti tudósítónk Kiss Ágnes és egy nagyon érdekes összefoglalót hozott. A beszélgetésekből világosan látszik, hogy a konzervatív nemzeti kormány hihetetlen energiát, pénzt fektet abba, hogy megőrizzék, ami magyar emlék, ami nemzeti kincs és elősegíti úgy a Diaszpórában, mint a Kárpát-medencében a magyar- magyar dialógust. Hatalmas és átfogó munkát végeztek és innen is gratulálunk munkájukhoz. Kívánjuk, hogy a jövőben is ilyen energikusan és alkotó módon álljanak munkájukhoz. Akik beszéltek a riportban: Pánczél Károly Országgyűlési képviselő, Csibi Krisztina a Magyarság Háza igazgatója, Potápi Árpád János Nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Varga Gabriella az „Életünk”című újság kiadója gondozója. E fontos esemény mellett még kollégáink hozták a maguk anyagát, így Tóth Szilárd, Barna György, Reményi Tamás, Kicsi Gyuri, Vaskó András és nem utolsó sorban Ilosvay-Egyed Katalin. Tökéletes mozaik program lett a végére. Ne feledj Nagy Vendel „Megszólalok” internetes magazinba belelapozni. Megtalálod a neten és Nagy Vendelnek add át üdvözletemet. Megteszed ugye? Ha tetszett, kérlek osztd meg az adást barátaiddal, rokonaiddal, mindenkivel aki számit neked. Hadd terjedjen a szép szó. Köszönjük 
Kérlek tedd be ezt a honlapot a keresőbe!!
www.radiomozaiksydney.com.au
..................................
 
Vendelem!
Én mindig mondtam, hogy te csoda vagy. Köszi szépen!
Ölellek: GUSZTI
 *
On Sun, Jan 16, 2022 at 3:14 PM Nagy Vendel <nagy.vendi54@gmail.com> wrote:
 
HÁZHOZ JÖN A KÖSZÖNTÉSEM
 
Szegzárdi Nagy Vendel: NÉVNAPODRA,  GUSZTINAK 
 
Eszembe jutottál
névnapod hajnalán,
tán emlékszel még rám?
 
Gyönyörű nevedet
eléd kiáltanám,
Boldog névnapot GUSZTIKÁM, jó-barát.
 
Öröm, és szépség jár Neked,
óbor, és illatos virág,
nem jég, krumpli, vagy mákvirág,
egyszerűen csak borvirág,
hogy megpirosítsa orcád.
 
Hajnalban a dalodat 
trillás pacsirta mondja,
mégis a legszebb madár
a zümmögő muslinca.
 
Legyen továbbra is csodás
számodra e kerek világ,
őrangyalod vigyázzon Rád,
megírom a köszöntőmet,
s küldöm legott Neked,
a versem házadhoz megy,
szép ünneplő heteket.
 
A pince mélye szomjazó vendégre vár,
óvakodjunk le talán tán,
kóstolni hűs kadárkát,
koronája van a bornak,
bíbor színű a kristálypohár,
mámoros muslincák bódult dala száll.
 
SZEKSZÁRD, 2022. 01. 16.
..............................
 
Kedves Vendi!
23. kötet! Gratulálok. Nem győzlek követni.
Én még ott tartok, hogy az előző kötetedhez írtad nekem: "érdekelne a véleményed."
Én akkor el is kezdtem olvasni a 22. kötet verseit, és nem is feledkeztem el rólad végleg. Csak annyi minden más is közbejött - te meg fáradhatatlanul tovább dolgoztál, és már a 23. köteted is kiadva!
Most reggel elolvastam a 22. kötetből a 8., 9., 10. versedet.
Az anyám borogass... az tetszett.
Tulajdonképpen az utána következett Szűz Máriával kapcsolatos vers még jobban tetszett...
Ezzel együtt, ha véleményem még érdekel: nemzetünk tragédiájának tartom, hogy 
I. István királyunk papsága csinált egy Regnum Marianumot
Tehát, hogy felajánlotta Szűz Máriának az országunkat.
Jézus azt jelentette ki a feltámadásakor:
"Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön."
Ha Isten igéjét meghatározónak tartom, akkor szerintem sokkal jobb lett volna, ha a minden hatalommal rendelkező, feltámadt Jézusnak ajánlották volna fel országunkat.
 *
A 10. vers igen, az szívet szorító, nagyon komoly vers:
"ADJÁTOK VISSZA AZ ÉDESANYÁMAT"
 
Már a vers címe is beledörög a földi árva életbe.
Én is megpróbálom magamat jobban csipkedni, hogy elolvassam a 22. köteted verseit s ha szükségesnek látom, az illető versekhez továbbra is véleményt írjak.
Barátsággal:János

*************************************************

 20. SZERKESZTŐI ÜZENETEK 

Kedves olvasó!
Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.
Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd József Attila u. 3
Telefon: 06/ 30 - 550 - 5106. Elérhető:  8-tól  20- ig.
e-mail: nagy.vendi54@gmail.com
Levelek, írások fogadása -  skype címem:  nagy.vendi54
Új email címem: nagy.vendi54@gmail.com
Magazinok küldése: MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT EMAIL CÍMÉRE.
A  MAGAZIN INGYENES! Kérje a  szerkesztőtől.
…......................…
Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók
számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linken lehetséges:
http://megszolalok.blogspot.hu/
….............................…
FIGYELEM! SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!
2018.  JÚNIUS - TÓL EGY ÚJ LINKEN IS ELÉRHETŐ A MEGSZÓLALOK MAGAZIN,
AZONOS , VÁLTOZATLAN TARTALOMMAL, DE MEGÚJULT  KÜLSŐVEL .
AZ ÚJ LINK : http://muveszetimagazin.blogspot.com/2018/11/ 
Tehát az eddig  megjelent összes számot  visszamenőleg is elérhetővé tettük a fenti blogoldalon!
………....................…
A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős. Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.
A szerzői jogokat fenntartjuk.
Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor elő veheti.
Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz!
Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.
Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.
…..................................…
AZ ÖSSZES ELÉRHETŐSÉGEM:
Gmail: nagy.vendi54@gmail.com
Skype: nagy.vendi54
---
Megszólalok Művészeti Magazin
http://megszolalok.blogspot.hu/
www.megszolalok.blogspot.hu/
---
Facebook: csak beírod a Facebook keresőbe mindhármat külön- külön és meg is találtad az oldalaimat.
A következőképen:  megszólalok  művészeti magazin (szerkesztő: Nagy Vendel)
---
Könyvtár:
ORSZÁGOS SZÉCHENYI KÖNYVTÁR  GONDOZÁSÁBAN
Elektronikus. könyvek a  MEG- en. Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK)
 ---
http://mek.oszk.hu/13500/13542/#
www.mek.oszk.hu/13500/13542/#
---
Ez a  verses oldalam címe... www.pieris.hu
http://www.pieris.hu/szerzo/nagyvendel
---
KÜLFÖLDI ELÉRHETŐSÉGEK:
www.canadahun.com irodalom fórum
http://canadahun.com/forum/showthread.php?34311-Nagy-Vendel-Megsz%C3%B3lalok&p=3650150#post3650150
---
Az Amerikai Egyesült Államokbeli  egyik link, ahol elérhetik magazinunkat:  minnesotahungarians.com
……................................
Mindenkinek jó olvasást, és jó szórakozást kíván az újságbelső és külső munkatársai!                 ……................................
MEGSZÓLALOK MAGAZIN  1202. szám
………......................
VÉGE - ENDE - KONYEC - FIN - END - FINÍTÓ