2021. július 14., szerda

 

 MEGSZÓLALOK 

M.M.M. MŰVÉSZETI MAGAZIN
2021. 07. hó – tizenegyedik évfolyam, hetedik szám
Kulturális és szórakoztató folyóirat
Független, és ingyenes havi lap
Alapítva: 2011 - ben , elvi síkon
Szerkesztő: Nagy Vendel magánzó, laptulajdonos
NYIBA, KÖLTŐK IMÁI  DÍJAS ÍRÓ, KÖLTŐ (2017)
ARANY BOT KÜLÖNDÍJAS (2018)
 
1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések
2.Évfolyam: 2012.  (1-tól a 6. számig)
 3.Évfolyam: 2013.  (1-től a 17. számig)
 4.Évfolyam: 2014.  (1-től a 24. számig)
 5.Évfolyam: 2015.  (1-től a 12. számig)
 6.Évfolyam: 2016.  (1-től a 12. számig)
 7.Évfolyam: 2017.  (1-től a 12. számig)
 8.Évfolyam: 2018.  (1-től a 12. számig)
 9.Évfolyam: 2019.  (1-től a 12. számig)
10.Évfolyam: 2020.  (1-től a 12. számig)
11.Évfolyam: 2021.  július
 *
Az újság elérhetősége: nagy.vendi54@gmail.com
A Magazin kérhető saját e-mail címre is.
Fekete – fehér, és színes változatban is megtalálható a Facebookon és a blogoldalakon.
Magazinunk vakok számára is olvasható beszélő programmal, akadálymentes változatban.
A hangos versek meghallgathatók a YouTube oldalon.
A Magazin közvetlen linkje: http://megszolalok.blogspot.hu
*
A  Magazin megtalálható a MEK és az EPA  oldalain az Országos Széchenyi Könyvtár gondozásában a következő linken:
https://mek.oszk.hu/kereses.mhtml?dc_creator=nagy+vendel&dc_title=&dc_subject=&sort=rk_szerzo%2Crk_uniform&id=&Image3.x=0&Image3.y=0
*
Figyelem!
2018. júniustól egy új linken is elérhető a Magazin, azonos, változatlan tartalommal
de megújult külsővel amelynek a linkje:  http://www.muveszetimagazin.blogspot.com

Nagy Vendel eddig megjelent E- könyvei a MEK oldalán kereshetők.
A verses kötetek szintén elérhetők pl.: www.mek.oszk./13500/13542
A  Magazin versei rádióban is rendszeresen hallhatók:
Radio Mozaik Sydney – Ausztralia
*
Szerkesztőség: M.M.M. Nagy Vendel
7100. Szekszárd, József Attila utca 3.
Telefon: 06/30-550-5106
Facebookon: nagyvendel   -  Skype-on: nagy.vendi54
 
**************************************
MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE
****************************************
 1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK!
 
  Nemrégiben láthattunk  egy műsort a  televízióban, Szeszélyes évszakok volt a címe.
S íme, eljutottunk a  szeszélyes időjáráshoz, mintegy előre vetítése lehetett ez a  mai valóságnak.
Nagy Vendel

Negyven fokos melegek után trópusi viharok jönnek, és tornádók alakulhatnak ki, és sivatagi homokot hord ide a  szél. Északon  pedig olvadnak a  jéghegyek. Természeti katasztrófa felé vágtatunk, és ellene nehéz tennünk bármit is.
A gyilkos kórok, csak úgy, maguktól keletkeznek a  semmiből, de hát  tudjuk hogy ez lehetetlen, hiszen semmiből nem lesz semmi, még ebben a  túlkomplikált világban sem.
Egy filmen láttam, hogy a  szintetikus kór előállítója nyolcmilliárd Dollárt kért a találmányáért, és a vevő nem sokallta, mivel  egy ember egy Dollár , nem túl nagy ár. A másik tudóscsoport pedig lázasan kutatja az ellenszert, lényeg, hogy ki a gyorsabb.
Mi  pedig ülünk szép sorban, mint madarak a  dróton, sorsunkba beletörődve, hátha egyszer mi is sorra kerülünk egyszer tán majd. Tudósaink bőszen vallják, ma már tudjuk.. hamis ez a  tézis. Ma  úgy tudjuk, ez a  helyes hipotézis.
Addig is olvassátok a magazint, okulásként, nincs más dolgotok, egyebet nem mondhatok...
A  szerkesztő.
****************************************
 SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL 
 
 1 . LECTORI SALUTEM, ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK
 2.  VERSEK A NAGYVILÁGBÓL...KORTÁRSAINK ÍRTÁK
      BŐHM ETELKA, ENGEL CSABA - ERDÉLY, SZILÁGYI ANITA,  
      KOVÁCS TIBOR, CSOMOR HENRIETT, SZŐCS ÉVA - ERDÉLY, 
      ERDŐS SÁNDOR, KUCHTA CSILLA, ÁBRAHÁMNÉ ÁGNES
  3. MESÉK VILÁGA. KELEMEN GYÖRGYNÉ EDIT : ANYUKÁK CSILLAGA
      MEGJELENT LEGÚJABB HANGOS MESÉM:
      ÁLMODOM -  A  KIS ÉNEKES LÁNYKA. 
      FELOLVASSA CZITOR ATTILA, SZÍNMŰVÉSZ
  4. FEJLŐDÉSREGÉNY.  ÁRVAY MÁRIA: VESZTESBŐL IS LEHET GYŐZTES
  5. VERSVÁLOGATÁS
      KLEMENT BURZA MÁRIA:  LELKEMMEL ÉRINTHETLEK
      I. P. STEVE  ÍRÁSAIBÓL - AUSZTRÁLIA: HÁZI PÁLINKA
  6. MEGEMLÉKEZÉS. DUFEK MÁRIA  SZLOVÁKIA:SEBŐK ZSIGMOND  ÍRÓ
  7. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK... VÉGHELYI PÉTERNÉ:
      SZENT JÓZSEF , AZ ÉDESAPÁK VÉDŐSZENTJE TISZTELETÉRŐL
  8. HAZAI TÁJAKRÓL...SZEGZÁRDI NAGY VENDEL VERSEIBŐL
      SZEMKONTAKTUS
  9. FANTÁZIA REGÉNYSOROZAT
      KISS ANIKÓ, ÉS KISS ERIKA: AZ ELÁTKOZOTT HABÓ -  VÉGE
10. BEMUTATJUK HODOS ÉVA ÍRÁSAIT - ADNI JÓ
11. ELBESZÉLÉS. VÉGHELYI JÓZSEF: ÖRVÉNYBEN
12. NOVELLA. MÁRKUS KATALIN:PÜNKÖSDVASÁRNAPOK
13. NOVELLASOROZAT. SZILÁGYI ANITA  - ROMANTIKUS DRÁMA
      SZÉTTÖRT JEGGYÜRÜ  (V. RÉSZ)
14. KÉRTEK RÁ DIÓT?
      RIPORTOK NAGY VENDELLEL :A  SZEKSZÁRDI ANTRITT RÁDIÓ ADÁSAIBÓL
15. VERSRŐL VERSRE -  KORTÁRSAINK ÍRTÁK - VERSES MESÉK UNOKÁINKNAK
      ENGEL CSABA - ERDÉLY, SZEGZÁRDI NAGY VENDEL, JUHÁSZ MAGDA
16. GLOSSZA. CSOMOR HENRIETT: ÁLDATLAN ÁLLAPOT
17. BIBLIAI BUZDÍTÁSOK 4. - PÁNCZÉL JÁNOS : ÁBRAHÁM PAJZSA
18. TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT - SOPONYAI MIHÁLY ROVATA
      NYÁRI HŰSÍTŐ TEÁK
19. VÉLEMÉNYEM SZERINT - OLVASÓINK ÍRTÁK
      REAGÁLÁSOK A LAPOZHATÓ MAGAZINHOZ
20. SZERKESZTŐI ÜZENETEK
****************************************
 2. VERSEK A NAGYVILÁGBÓL - KORTÁRSAINK ÍRTÁK 
 
BŐHM ETELKA: Szeretteimre emlékezve..
 
Ma este egy fényes csillag
világította be az eget....
körülötte sok apró fény
mind - felém integetett.
Könnyel telt szemem
az égre emeltem s itt voltatok velem
minden, kiket szerettem, de
többé meg nem ölelhettem.
Gyertyát gyújtok s imára kulcsolom kezem
hiányotok nem pótolja soha senki sem....
lelkemből hozzátok küldöm szeretetem,
tudom fentről Ti óvjátok míg élek - az Életem!
 
Álmodom...
 
Kereslek - ha megtalállak
szívembe jól bezárlak.
Szeretettel betakarlak,
egész nap csak simogatlak.
 
Meleg szóval becéznélek,
soha el nem engednélek.
De tudom, ez csak álom
esély sincs, hogy valóra váljon...
 
Álmot látok valóságban,
édes érzés rám találjon...
Majd szemem jól bezárom,
hogy álmom el ne szálljon...
 .....................................
 
ENGEL CSABA – ERDÉLY: Hálás az én szívem, jóban rosszban Istenem.
 
Még mindig boldog tudok lenni,
Még akkor is, ha kell szenvedni,
Nem adom fel, érdemes küzdeni,
Csak a máért a szépért harcolni,
Míg szabad egy sarok imádkozni.
 
Szívem pitvarában van egy hely,
Annak asztalán egy kehely,
Nem üres, csordultig van tele,
Lehűti a délibáb szele,
Ki hozzám betér megosztom vele.
 
Nem szűkmarkú az én Istenem,
Hagyom, hogy Ő vezessen engem,
Ő akkor is fogja az én kezem,
Hol a délibáb csak játszik velem,
Mit bánom én álmaim kergetem.
 
Jól tudom egyszer majd véget ér,
S valaki egyszer majd számon kér,
De tudom, hogy megbocsájt nekem,
Még akkor is, ha hajdan tévedtem,
Mert tudja, hogy szívből szeretem.
 
2021.05.11.
.........................................
 
SZILÁGYI ANITA : Szentháromság
 
Piros pünkösd virágban,
Áldást szór a világra.
Lélekszirmunk pünkösdirózsában,
Szentháromság ünnepnapjára
 
Atyát, Fiút, és a Szentlelket
Egységében dicsérjétek.
Ötven harangtól zengők a bércek,
Zsoltárokat visszhangoznak a hargitai hegyek,
 
Vakító fénysugárral szállt le közénk,
Szeretetuszályát repítette körénk.
Felettünk a sötét felhők kitisztultak,
Háborús viszályok elcsitultak.
 
Áraszd szét szívünkben a nyugalmat,
Békétlenségnek ne adj uralmat,
Veszedelemtől irgalmazd az emberiséget,
Szentfény kegyelmezzen földünk felett.
....................................
 
Kovács Tibor : A nyár folyamán
 
Fogni szeretném kezeid,
Lágyan ölelnélek,
Akkor is amikor a nap sugara,
Arcodat simogatja,
Akkor is amikor a Hold fényében
Megcsillan szemed fénye.
 
A nyár melegében,
Hol árnyék húzódik,
Kettecskén ülve,
Egymáshoz bújva.
 
Szerelmes szavaid felém,
Lelkem Melengető lágy ölelésed,
Kezed a kezemben lágyan simulva,
Egymásba kulcsolva.
 
2021. június
.......
 
Csomor Henriett: Harangok zúgásában
 
Zúgnak a harangok,
csak ezt hallom.
Szívem félelemtől zakatol,
olyan mintha megszűnne
köröttem az élet.
Agyam beszűkül.
Idegeim a magasba
röppenve táncolnak
a lobogó tűzben.
Nincs segítség,
teljesen egyedül vagyok.
Egyre csak
édesanyámra gondolok.
Nem könnyezem,
csak a szívem
égőn összeszorul.
Istenem, engedd meg,
hogy ma még hazajöhessen,
s hogy magamhoz
ölelhessem.
Pillanatra éreztem,
agyam kikapcsol.
Isten nem
szólított magához,
csak az ölébe ültetett,
s átölelve vigasztalt.
 
2021. június 05.
Megjegyzés: Pillanatnyi érzés volt
 ...................................
 
SZŐCS ÉVA – ERDÉLY: A város zajától messze
 
A város zajától messze
pihenni vágyik lelkem
Csodálni a harmóniát,
mit az erdő lombja kínál.

Hallgatni a fák lágy neszét,
ahogy játszadozik a szél,
napot lesni mely felbukkan
az eget aranyba burkolva.
 
Vagy este a piros alkonyatot,
a homályosan búcsúzkodót.
Csillagokat sziporkázni,
holdat teli, s félnek látni.
 
Felhőket amint rohannak,
könnycseppenként záporoznak.
Mezőt zöld díszbe - bájban
ezer virág koronával.
 
S a szivárványt
csodálni csendben,
ahogy ölel
eget, földet.
 
*
Nekem elég
 
Nekem elég, ha csendes este
érzem vigyázza álmaim
Nyugtalan, sötét utak végén
hagyja a fényt látszani.
 
Nekem elég, az Ő kegyelme
ha szívemhez ér önzetlenül.
Lelkemet óvja a kárhozattól
s védőpajzsként rám terül.
 
Nekem elég, ha velem van
a megbánás gyötrelmein át.
Imáim rebegve érezhetem
a tőle jövő megbocsátást.
.............................
 

Erdős Sándor: A nap csókja

 
Tavaszváltó melegével szembejött
Nap szülötte fényözönbe burkolódzva
Átbucskázva dombok fölött
Hűvös patak fodraival csókolódzva
 
Hisz itt a nyárnak első sodra
Hullik tulipán szirma
Megperzseli a nyár csókja
Ki tudja, meddig bírja.
 

*
Erdős Sándor: Tölgy
 
Csak nézlek ős tölgy matuzsálem
Már ötszáz esztendeje, hogy magasodsz.
Első ez, hogy felkereslek, ha hazajöttem.
Luther átkozása óta itt kapaszkodsz.
 
Emlékszel tölgy, mi volt a te vágyad,
Mikor csemeteként álmodoztál,
S még zsenge volt az ifjú ágad?
Elérni a fellegeket a holdvilágnál.
 
Most már óvón veted árnyékodat
Magvad szórta zsenge fákra.
S, ha rád borul a nyáralkonyat,
Látod, ahogy szellőt hívnak nászra.
 
Orákulum voltál ősi Dodomában,
Lombjaid sóhaja mutatta a jövőt.
Most koronád tükre látszik a Dunában,
S a jövő nemzedékre vonsz áldó tetőt.
....................................
 
Kuchta Csilla: NAPSÜTÉSBEN
 
Most túrázok a paksi Ürgemezőn,
a ragyogóan fényes napsütésben.
Fonott barnás kosaramba gombát szedek.
Mellé csak liláskék ibolyát teszek.
Időnként megpihenek az úton,
ilyenkor arcomat a fény felé tartom.
Lelkembe harmónia költözik és
gondolataimban egy szó - boldogság.
Gyógyító öröm a meleg napsütés.
Szívem megtisztul, akár a természet,
a szél elviszi a súlyos felhőket.
Elfogadom e békét magamban.
Úgy érzem, a világ is átalakul.
Ez a teljes boldogság, most csak ennyi.
Séta, egy pompásan szép napsütésben.
 ..........................................
 
ÁBRAHÁMNÉ ÁGNES: Nélküled...
 
“Nincs áhítat már nélküled”
ébrenlét, alvás, csak veled.
Sehová soha sem megyek,
mert nem foghatom meg kezed.
Gyertya gyullad meg, este van,
nélküled hideg, nyugtalan.
Önmagam soha nem leszek,
semmiben immár nem hiszek.
Elfelejtettem élni már,
szívemben nem lesz többé nyár.
Ezentúl nincs tele pohár,
lelkemnek belső zuga vár.
Szüntelen pereg a könnyem,
nélküled áhítat sincsen...
 
“Nincs áhítat már nélküled”
ébrenlét, alvás, csak veled.
Sehová soha sem megyek,
mert nem foghatom meg kezed.
Gyertya gyullad meg, este van,
nélküled hideg, nyugtalan.
Önmagam soha nem leszek,
semmiben immár nem hiszek.
Elfelejtettem élni már,
szívemben nem lesz többé nyár.
Ezentúl nincs tele pohár,
lelkemnek belső zuga vár.
Szüntelen pereg a könnyem,
nélküled áhítat sincsen...
****************************************
 3. MESÉK VILÁGA 
 
KELEMEN GYÖRGYNÉ EDIT:  Anyukák csillaga
  
Valahol nagyon, nagyon messze ott, hol a mesék még élnek és virágba borulnak.
  Mikor megszületik egy kisbaba, egy fénylő ragyogó csillag jelenik meg az égen. Anyuka csodás csillogó csillaga az anyuka égi mivolta. Kívánság 
csillagnak is hívják, a kis gyermek elmondhatja neki,
Kelemenné Edit
 mit is szeretne, és a csillag próbálja teljesíteni.
Egyszer viszont született egy kislány, szép és hiú. Esténként kijárt a csillagához.
-  Most szép cipőt szeretnék, feketét kopogósat, lakkosat. Meg még szép szoknyát, balerinásat, pörgőset. Sorolta és sorolta, a kéréseinek nem volt vége soha.
 
A csillag próbálta teljesíteni, de egyre halványabb lett. A szülei egyre többet dolgoztak, hogy lányuk igényét ki tudják elégíteni. Egyre kevesebbet voltak otthon.
A rengeteg munkába bele fáradtak, megfásultak. Szeretetet lányuktól nem kaptak, mert ő csak kért és kért, egyre többet- többet akart.
Anyuka összeroppant a nagy teher alatt. Csillaga fáradtan, sápadtan a földre hullt. Anyuka meghalt.
A föld anya lett takarója, pihenője lett örök sötét. A kislány rájött mit is tett. Könnye hullt, mint a záporeső. Viszont most már késő. Édesanyja arcát többé nem láthatja soha. Beteg ágya mellé sem ül majd senki. Most jött rá, mit is tett. A szüleit nem szerette. Csak az kellett neki, mit adni tudtak. Édesapját most már meg becsülte. Félt elveszítheti őt is, és akkor nem marad neki senki.
- Ne a holtat, az élőt becsüld – mondta neki egy idős néni. Féltsed és óvd, hiszen azért van ő neked. Szeresd szüleidet! Hiszen ha felnősz, te is szülő leszel.
A kis csillag a földre hullt, vakond apó találta meg. A csillag arca ráncos volt, öreg és fénytelen. Egy kis apró fény még pislákolt benne, a remény fénye még éltette a kicsi csillagocskát.
Apóka az arcát letörölte, bíztatta a csillagot, ne adja fel!  A sötét világban, hol a vakondok élnek, egy apró fény is nagy kincs, fényt visz a sötétségbe. Gondosan ápolta, szeretgette. A kis csillag meg egyre erősebb, fényesebb lett. A fénye már beragyogta a lenti világot. Vakítóan ragyogott a csillagocska. 
Odafent ez alatt a kis lányból felnőtt nő lett. Szerelem sem kerülte el, hozzá ment feleségül egy daliás férfihez. Szerelmük gyümölcse megszületett.
A kicsi csillag a vakond lakot otthagyta, ideje, hogy újjá szülessen, hiszen új élet született, egy új édesanya lett.
 
Fénylő csillag, ragyogj hát!
Fényed járja át az éjszakát!
Kicsiny gyermek született.
Remény járja át a szíveket.
Szeretett lángja égjen!
Messze űzze a sötétséget.
Hirdesse hangosan,
Minden gyermekkel a szeretet éled 
 ..........................................
 
Álmodom, kérlek, ne ébressz fel.
 
Álmodom, ne ébressz fel, kérlek! Olyan szép és hihetetlen.   Álmomban az én kis írásaim színészek olvassák fel. Nem álom, én még mindig el sem hiszem. Hallom hangotok, szívem ünnepel, szemem könnyel telik meg. Ezerszer és még többször is köszönöm nektek. Én a kis senki még gondolni sem mertem, egyszer valaha is megélem.
 Csípjetek meg, ekkora öröm, hogy is érhet engemet! Szavak, mást adni én nem tudok. Szép virágok legyen bármilyen csodás a csokor, akkor is haldoklanak. Én a szavakból kötök nektek, meseszép csokrot. Élő és elhervadni, soha nem fog. Legyen a bokrétában ölelés és szeretett. Szép színekkel telített, mint amilyenek ti vagytok a színpadon. A közönség szívével játszotok, mint csodás hangszeren. Sírunk és kacagunk veletek.
Játszotok, most a hangotokkal adtok életet a mondatoknak. Nem géphang mi mesél, a szívetek a lelketek benne van. Köszönöm, köszönöm, nektek.
Szeretlek és becsüllek benneteket!
Sok- sok szeretettel Kelemen Györgyné Edit
..............................
 
MEGJELENT LEGÚJABB HANGOS MESÉM: https://youtu.be/OTGxFYYx2WY
 
Kedves Vendi
A kis énekes lányka.  Felolvasó Czitor Attila a Békéscsabai Jókai színház kedves színésze. Légyszíves jelentesd meg a magazinba. Előre is köszönöm szépen.
Szeretettel: Edit
****************************************

 4. FEJLŐDÉSREGÉNY 
 
ÁRVAY MÁRIA : VESZTESBŐL IS LEHET GYŐZTES
 
9. Fejezet - Mimi
 
Magam sem tétlenkedtem, miután Noéminek kiadtam a „házit”, amit remekül teljesített. Beszélgetésünk során láttam, milyen csillogó szemmel mesél a nagyiról, így gondoltam, felkeresem egy kis csevegésre. A szülőktől Erzsi néni már tudott rólam egyet, s mást, így számított rá, hogy esetleg vele is beszélgetek.
A nagymama közel lakott Noémiékhez, mindössze pár ház választotta el őket egymástól. Remek alkalom, bármikor átmehetnek 
egymáshoz, baj esetén, pedig közel a segítség.
Árvay Mária


Erzsi néni mosolyogva köszöntött.
- Örülök, hogy megkeresett, Olívia, fáradjon be.
A nappaliban kellemes légkör fogadott, két kényelmes fotel, kis asztalka, rajta hímzett terítő, a polcon könyvek sorakoztak.
- Egy kis linzerrel tudom megkínálni, Mimi kedvence.
- Köszönöm. Kinek a kedvence? – kérdeztem kicsit meglepetten.
- Az unokámnak, Noéminek. Én vagyok az egyetlen, aki Miminek becézi, senki más nem hívja így.
- Tényleg aranyos, gondolom, Mimi is örül neki.
- Szereti hallani, mindig felcsillan a szeme, akárhányszor így szólítom.
- Ezek szerint szoros a kapcsolat kettejük között?
- Szoros, bizony. Nagyon hasonlítunk, mind külső vonásokban, mind belsőleg. A fiam mondta is, kiköpött nagyi ez a gyerek.
- Meséljen nekem, milyen volt kicsinek?
- Mit mondhat erre egy nagymama? Persze, hogy tündéri! Egyébként, mosolygós kisbaba volt, viszonylag keveset sírt, hamar megvigasztalódott, bújt hozzánk. Imádta a babapiskótát, de később az üres kiflit, kenyeret, zsömlét is majszolta, még véletlenül sem lehetett elvenni tőle.
- Milyen volt a kapcsolata másokkal?
- A közvetlen családtagokkal szoros, idegenekkel azonban távolságtartó. Szorosabban fogta a kezünket, ha az utcán megálltunk valakivel beszélgetni, ha jött hozzánk valaki idegen, vagy ritkán látott vendég, a hátunk mögé bújt, vagy elvonult magának. Érdekes, remekül eljátszott egyedül, szeretett az építőjátékokkal matatni, majd gyöngyöt fűzött, képes könyveket nézegetett, de homokozni, gyurmázni egyáltalán nem szeretett. Sőt, babázni sem igazán. Később, mikor már nagyobbacska lett, sokkal többet szeretgette Mirci cicánkat, aki mindig odadörgölődött hozzá.
- Érdekes, én is hasonló kisgyerek voltam, jól eljátszottam magamban. Mimi nem vágyott korabeli játszópajtások társaságára?
- Az utcában lakó gyerekek rollereznek, görkoriznak, bicajoznak, az unokám pedig ezekben nem jeleskedett kicsinek sem, meg most sem rajong ezekért. A gyerekek többször kinevették próbálkozásaiért, csúfolták is eleget, ezért inkább minket, felnőtteket választott játszótársainak.
- Az iskolában mondták, a felnőttekkel jól kijön, ezek szerint tényleg így van?
- Persze. A kis unokám komoly kis lélek, sokkal simulékonyabb, amikor felnőttek között van, kerüli a korosztálya csúfolódását. A felnőttek kedvelik, mert lehet vele sok mindenről beszélgetni, ragaszkodó, érdeklődő és nem utolsósorban, hálás gyermek.
- Mit szól ahhoz, hogy az osztálytársai mennyire kiközösítik?
- El kell mondanom, hogy a mi időnkben, a tanárok körmöst, tenyerest osztogattak, szigorú fegyelem uralkodott az órákon, nem egyszer féltünk. Örülök, hogy Mimi nem akkor volt iskolás. Borzasztó lenne, ha a tanáraitól kellene rettegnie. Legalább velük jól kijön. Az, hogy a többiekkel nem tud igazán megbarátkozni, majd csak kialakul. Engem is magamnak való gyereknek könyveltek el, többet voltam egyedül, mint társaságban, mégis felnőttem, megtaláltam a helyem az életben. Varrónőként dolgoztam, most pedig nyugdíjasként élvezem mindennapjaimat, főleg, ha Mimi meglátogat.
- Szokott Önnek panaszkodni, milyen magányos?
- Többször odabújik hozzám, s mondja, hogy nagyon nehéz lenne az élete nélkülem, olyan jó, hogy itt vagyok neki.
A férjemet már nem ismerhette a kis drágám, régen meghalt. Anyai ágon is elhunytak a nagyszülők, jóval Noémi születése előtt. Így nagyon összemelegedtünk, szoros, bensőséges kapcsolatot ápol édesanyjával, édesapjával és persze, velem. Egyébként nekem is remek a kapcsolatom a menyemmel, ami ritka manapság. Mindig számíthatok rá, mindjárt segít, ha bármi problémám akad. Noémi ezt látja, s ő is rögtön ugrik, ha kell.
- Ez csodálatos kapcsolat. Nem igazán értem, a tanárok miért nem akarnak segíteni a kislány beilleszkedésében?
- A tanárok – mondta Erzsi néni lebiggyesztett szájjal – gyávák. Félnek, nem is kicsit.
- Mitől?
- A 35 diák haragjától, az árulkodásuktól, a 35 szülő felháborodásától, ha felelősségre vonnák a tanárokat, amiért nem segítik a beilleszkedést. Mindenki másnak adja tovább a labdát, áthárítják a problémát a másiknak. Manapság más világ uralkodik, a pedagógus már nem használhatja azokat az eszközöket, mint régen. A diákok panaszkodnak családtagjaiknak, van olyan szülő, aki verekedésbe keveredik a tanárral, hallani sok ilyet a híradóban. Ezért inkább kimaradnak a tanárok a buliból.
- Nehéz erre mit mondani, de az biztos, hogy én nem félek, s azért vagyok itt, hogy segítsek!
- Igazán köszönjük. Ne haragudjon, ha az előbb kissé elragadtattam magam, s az unokámról is olyan elfogultan nyilatkoztam, de ilyen a nagymamák szerepe a családban!
- Semmi baj. Magam is nagyon megkedveltem Mimit, s szeretném, hogy megtalálja helyét az életben, s ne bántsák annyit, mint engem gyerekkoromban.
- Esetleg van még valami, ami eszébe jutott Mimivel kapcsolatban, ami elősegítheti a beilleszkedést?
- Nehéz kérdés. Amikor még nem itt laktunk, ott is gondok voltak a suliban. Nem a tanulással, hanem az osztálytársakkal. A fiam ebben a városban kapott állást, így ide költöztünk mindannyian, s reménykedtünk, hogy Noémi sorsa is jobbra fordul. Eddig nem igazán történt semmi. Habár, tegnap mesélt egy kislányról, meg valami szóépítő játékról.
- Igen, nekem is megírta, végre, valami jó dolog – mondtam mosolyogva.
- Mimivel sokszor együtt fejtünk keresztrejtvényt, szeret mindent, ami fejtörő, kvíz, vagy nyelvi játék. Néha láttam, hogy próbál írni valamit, de még nem dicsekedett vele senkinek.
- Tényleg szokott írni?
- Azt mondja, próbálkozik, de nincs megelégedve, s kitörli a gépből, amit leírt. Majd kiforrja magát.
Rengeteget olvas. Amikor kicsi volt, órákat töltöttem azzal, hogy felolvastam neki. Nagyon sírt, ha sárkányos, boszorkányos mesét találtam, így ezeket mellőztem. Olyan témák után kutattam, melyeket örömmel hallgat – jó tündérek, segítőkész manók, beszélő állatok, tréfás mesék stb. Sok múlik azon, mit olvasunk fel. Évek múlva, a gyerek már önállóan szemezgetett a képes könyvekből, majd rákapott az olvasásra, mert úgy érezte, kincsekkel teli helyre érkezett. Ez a szenvedélye a mai napig tart. Szerintem tőlem örökölte, a fiamnak is könyvesboltja van, biztosan Mimit is rabul ejtették a betűk. 
Gondolom, a lovaglásról már mesélt, ez még nagyon közel áll hozzá.
- Láttam sok lovas képet a falon, említette is már ezt a hobbit, legközelebbi beszélgetésünkkor jobban kifaggatom majd.
Mindenesetre köszönöm, hogy fogadott. Örülök, hogy Miminek ilyen kedves nagymamája van.
- Szemem fénye nekem ez a kislány. Viszek is át egy kis linzert, úgy fog örülni neki, már látom magam előtt a mosolyát.
 
Nevetve köszöntem el. Tehát, a családdal, tényleg, minden rendben, az osztálytársait kell megnyerni, persze, nem mindenkit, de néhányat, hogy legyen pár barát, akikkel szebbek lehetnek a hétköznapok.
 ***
 
10. Fejezet - Ég és Föld között
 
Ismét elérkezett a hétfő délután. Noémi nagy örömmel fogadott.
- Olívia, eddig egyáltalán nem szerettem a hétfőket, de most, hogy jössz, egyik kedvenc napom!
- Aranyos vagy, én is vártam már.
- Olívia, annyi mindenről szeretnék beszélgetni Veled!
- Csak sorjában – mondtam mosolyogva.
- Először is, van egy ötletem Flórával kapcsolatban. Mondtad, hogy ne rohanjam le, várjam meg, amíg ő keresi a társaságomat, de eszembe jutott valami.
- Hallgatlak.
- Amikor megnéztem Flóra adatlapját, láttam, hamarosan szülinapja lesz, méghozzá jövő csütörtökön. Arra gondoltam, veszek neki egy junior rejtvényújságot, s felköszöntöm.
- Szerintem remek kezdeményezés, próbáld csak meg, aztán meglátjuk. Akkor lesztek igazán jó pajtások, ha ő is keres téged, ha a kapcsolatotok nem egyoldalú, hanem kölcsönös.
- Értem, kíváncsi vagyok, mit szól az újsághoz. Megírom majd neked, ha történik valami érdekes.
- Rendben. Nos, nézzük, ma miről fogsz velem beszélgetni? Igaz, sejtem már.
- Olívia, mielőtt rátérnénk a mai nap témájára, kérdeznék valamit.
- Csak bátran, mi lenne az?
- Első találkozásunkkor kiderült, hogy gyűjtöm a könyvjelzőket, rengeteg könyvem van, stb. Szeretném tudni, te gyűjtesz-e valamit.
- Szeretek zenét hallgatni, ezért rengeteg CD-lemezem van.
- Milyen zenét szeretsz?
- Tudod, mivel könyvtárosként órákon át emberekkel foglalkozom és beszélgetek az érdeklődőkkel, s szellemileg elfáradok a nap végére, kimondottan jó hangszeres zenéket hallgatni. Nincs dalszöveg, csak a hangszerek, a gondolataim elkalandozhatnak, kikapcsolódhatok.
Noémi, te milyen zenét szeretsz?
- Fogalmazhatunk úgy is, hogy a fülbemászó, könnyed dallamokat. A kemény rockkal ki lehet engem kergetni a világból – nevetett fel.
- Nos, mivel is fejeztük be a múlt alkalommal?
- A lovaglásnál hagytuk abba! – csillant fel Noémi szeme. A múltkor arra már nem jutott idő.
- Na, mesélj, miért szereted annyira, mióta lovagolsz, mit jelent számodra ez a hobbi stb.
- Tudod, érdekesen kezdődött az egész. Anyuék látták, milyen magányosan telnek hétköznapjaim, s gondolták, segítenek kicsit felvidítani. Kérdezték, van-e kedvem lovagolni. Fogalmam sem volt, erre mit is válaszolhatnék. Nagyi bátorított, hogy próbáljam csak meg, ha nem tetszik, még mindig abbahagyhatom anélkül, hogy szemrehányást tennék magamnak. Elmentünk a közeli lovardába. Beleszerettem Csinosba, abba a lovacskába, akin először tanultam.
- Nem féltél a lovak közelében?
- Ez is fura dolog. Amikor lovagolhatok, remekül érzem magam. Imádok odabújni a lovacskához, ölelgetni, simogatni a nyakát, ringatózni, átvenni mozgásának ritmusát. Amikor azonban a földön vagyok, már óvatosabbá válok, hiszen ők nem cicák, vagy kutyák, hanem nagyméretű állatok. Legjobban akkor szeretek velük lenni, ha lovagolhatom őket. Olyan, mintha ég és föld között lebegnék.
- Most hol tartasz a tanulásban?
- Nem kell nagy dolgokra gondolni. Önállóan lovagolok, de csak a pályán, lépésben és ügetésben, különböző gyakorlatokat végzünk. A vágtát egyelőre nem akarom, érdekes, nem is vonz túlságosan. Egy társra vágyom, akivel együtt lehetek, kicsit mozoghatunk. Észrevettem, hogy a lovak ijedős állatok, a legapróbb dolgok is megrémíthetik őket. Én is hamar megijedek dolgoktól, s mivel a lovak túl érzékenyek, nekem bőven elég az, amit csinálunk.
- Ezek szerint terepre sem mész ki? Úgy tudom, sokan lovagolnak kint, a szabadban.
- Nincs hozzá kedvem. Nekem jó a pálya, kell az oktató nyújtotta biztonság, ha érted, mire gondolok.
- Azt hiszem, értem. Olyan lelkesen meséltél a múltkor a lovaglásról, azt hittem, nagyobb céljaid vannak.
- Nincsenek. Tudod, lovaglás után mindig feltöltődök, megnyugszom, a ló segít és megszabadulok a napi gondoktól. Nekem ennyi bőven elég. Nem kell versengés, veszélyes pályák, csak az állattal való együttlét. Kicsit olyan ez, mint valami kezelés, csak itt a ló a gyógyszer.
Azonban nagyon szeretek lovas témában olvasni, filmeket nézni, mások kalandjait izgatottan kísérem figyelemmel. Egyébként ki tudja, mit hoz még a jövő? Már az is nagyszerű, hogy a lovak közelében lehetek, érezhetem sajátságos illatukat, olyan békesség fog el, amikor ott vagyok. Ahányszor csak lovagolok, érzem, a ló odafigyel, vigyáz rám, nehéz ezt megfogalmazni. Olyan kapcsolat ez, ami leírhatatlan. Csinos és az oktató a tanítómesterem, de itt nem jegyre megy a dolog. Egyszerűen jól érezzük magunkat, sokat tanulok, egyre bátrabb leszek, s mindig jó érzéssel szállok le a nyeregből.
- Az a lényeg, hogy örömödet leled benne. A lovadat te szerszámozod fel?
- Nem, mert sokan lovagolunk egymás után, így az oktatók és a velük dolgozó segítők intézik ezt. Nyáron, a lovas táborokban, meg lehet ezeket is tanulni.
- Elmennél egy ilyen táborba?
- Egyelőre nem, elég nekem a heti két alkalom, a kedd és a péntek. Olívia, most csalódott vagy?
- Nem, csak kérdezősködöm. Lovas barátaid vannak?
- Látod, lehet, mégis velem van a baj! Nem igazán, inkább az oktatóval és a lovacskával jövök ki remekül. A többiek csúfolnak, hogy még nem vágtázom, nem megyek terepre, nem indulok lovas versenyeken stb. Olyan nehéz ezt elmagyarázni, nekem a lovaglás nem erről szól. Más kutyát sétáltat, én a lovammal együtt mozgok úgy, ahogy nekem jólesik, s ez nekem örömöt ad.
- Ez a legfontosabb, senki más véleményére nem kell adni. Élvezd csak tovább. Csinoson kívül van másik ló, akin gyakorolsz?
- Igen, kettő is, Baba és Király.
- Melyiket szereted legjobban?
- Csinost és Babát szinte egyformán, Királyt már kevésbé.
- Miért?
- Mert neki nem olyan lágy a mozgása, nehezen tudom követni, dobál a nyeregben, a szárat is gyakran kirántja a kezemből. Nekem olyan lovakra van szükségem, akik nyugodtak, puha a mozgásuk, és szót fogadnak az oktatónak.
- Honnan veszed a sok lovas témájú könyvet?
- Tagja vagyok a Póni klubnak. Rendszeresen kapom a csomagokat, benne lovas könyveket, lovas díszeket, csecsebecséket, plakátokat. Mindig nagyon várom, a szobám falán is ezeket a képeket láthattad.
- Télen is tudsz lovagolni?
- Fedett pályánk is van, ilyenkor is tudok menni. Igaz, ha nagy a hideg, kihagyom.
- Eléggé kiveséztük ezt a témát. A listádon vannak olyan tevékenységek, melyeket nem szeretsz? Egyet emelj ki közülük!
- Ha már sport, legyen az úszás. Hétfőnként muszáj a suli uszodájában úszni, amit nagyon gyűlölök.
- Miért?
- Igazság szerint, félek a víztől. Soha nem szerettem, halálfélelmem van. A többiek mindezt még tetézik, sokszor a víz alá nyomnak, s jól kiröhögnek. Gyakran begyullad a fülem a víztől, nem egyszer injekciót is kaptam. Egyszóval rémálom az egész.
- Ezek szerint kötelező az úszás?
- Sajnos, igen. De ha jól tudom, jövőre ki lehet váltani más sporttal. Szerintem jól jön majd a lovaglás. Csak igazolást kell kérnem az oktatótól, hogy járok hozzá, s így rendben lesz minden.
- Remélem, tényleg így is lesz.
- Olívia, te tudsz úszni?
- Nem, nekem is víziszonyom van – kacsintottam Noémire huncutul.
- Akkor ebben is hasonlítunk.
- Noémi, kérlek, mutasd meg a listádat, amit írtál!
- Tessék. Valami baj van?
Átnéztem a gondosan összegyűjtött anyagot.
- Látom, jó munkát végeztél, ügyes vagy. Tegyük ezt most félre, bármikor szükség lehet rá. Legközelebb már másról lesz szó.
- Tényleg, miről fogunk beszélgetni?
- Eljött az ideje, hogy a félelmeinkről ejtsünk pár szót. Az úszást már tudom, most nem sportra gondolok, hanem olyan valamire, ami lelkileg nyugtalanít, ami nem kézzel fogható, mint a mély víz, érted?
- Igen, azt hiszem, már tudom is, miről mesélek majd neked. A házi továbbra is megmarad?
- Érdekel, hogyan reagál majd Flóra a szülinapi ajándékára. Továbbra is figyeld a többieket, hátha sikerül kiszúrni valami érdekeset.
- Tudod, Olívia, tetszik, amit a múltkor mondtál. Mégpedig az, hogy nem mind a 35 diákot kell meghódítani. Rájöttem, hogy érdemes valahogy külön-külön megfigyelni apróságokat, hátha ez segít.
- Biztos vagyok benne, hogy ez a megoldás egyik kulcsa, s segítek neked mindenben.
- Köszönöm. Máris menned kell? – kérdezte, amikor látta, hogy szedelődzködni kezdek.
- Igen, de várom a leveled, s egy hét múlva találkozunk. Addig is vigyázz magadra!
 
Elgondolkodva sétáltam haza. Éreztem, ez a lovaglás iránti lelkesedés nem olyan, mint azt elképzeltem. Nem erőszakolták rá a szülei, az biztos, de valami ott sem stimmel, ha nem tud lovas barátokat szerezni. Lehet, érdemes lenne pár szót váltani az oktatóval, nem azonnal, de hamarosan. Ki tudja, mi derül még ki, ami a hasznomra válhat.

Folytatjuk.
****************************************
 5. VERSVÁLOGATÁS 
 
Klement Burza Mária Nyiba, költők imái díjas  író, költő és I.P.Steve nívó díjas költő írásaiból
 
Klement Burza Mária: Lelkemmel érinthetlek
 
Beleszőtted léted létem fonalába,
bár oly rég elmentél, mégis itt vagy velem,
szív-vödörrel emlékeim merítgetem,
rájuk nézek, benne a szív igazsága.
 
Hallhatom így a hangod, láthatom arcod,
szememre boruló könnyből szőtt fátyolán át,
szívemmel ölelem emlékek látványát,
s az átélt percek nyújtanak védőpajzsot.
 
Beleszőtted léted létem fonalába,
bár oly rég elmentél, mégis itt vagy nekem,
a Szeretetben az örök Törvényt lelem,
melynek  a halál se lehet akadálya.
 
*
Földi fejlődésünk meghatározója
 
Minden nehéz helyzet,
minden egyes ember
akivel kapcsolatba
kerülünk életünkben,
arra tanít minket,
hogy minden tapasztalásnak
nézzünk a mélyére.
 
Események mélyén
személyiségek álarca
mögött nincs jó vagy rossz,
csupán egy tapasztalás,
melyet a döntésünk címkéz
jóvá vagy rosszá.
 
Minden sötétség mögött
a mindenek felett álló Fény áll,
ám itt a Földön a sötétségnek is
megvan a tanító szerepe.
 
Hitünk erejével dönthetünk
a sötétség vagy a Fény mellett,
mert a szabad akaratot gyakorolni
azt jelenti, hogy megtanuljunk
különbséget tenni jó és rossz között,
ami az Egység ketté szakadt része
itt a Földünkön, mert a jó és rossz,
 Fény és sötétség minden létezőben benne él.
 
Ez a dualitás
földi fejlődésünk
meghatározója,
fel kell ismernünk
önmagunkban is a jót
és a rosszat, elfogadni
magunkat olyannak,
amilyenek vagyunk.
 
"Szeresd felebarátod, mint tenmagad!"
Ezt a Krisztusi tanítást megértve és élve
tehetjük meg a lépést egyéniségünk
mögött álló Lelkünk felismerésére.
 
A létezés titkait
magunkban hordozzuk,
kutatásának vágya
bennünk él,
az Isteni Forráshoz
való visszatalálás vágya hajt.
 
Szemünk előtt lévő fátylat
lebbentsük fel, hogy látható
legyen a mögöttes igazság,
annak ténye, hogy halhatatlan
a Lélek, a test csak közlekedő
edénye, azért teremtetett,
hogy segítségével a sötétből
a Fényre találjon az ember,
s az átélt tapasztalatokkal
szert tegyen a bölcsességre.
 
A bölcsesség annak belátása,
hogy minden rendben van benned
és körülötte, mert minden
a Terv szerint halad.
 
*
Pünkösd napján
 
Pünkösd jő, vajon értjük-e titkát,
mennyi szív félelemmel éli napját,
míg a Természetben lassan nyár lesz,
sokakban az ünnep hervadt virág lett.
 
Vannak, akik dúskálnak földi javakban,
mégis minden napjuk boldogtalan,
mert a javak idővel megkopnak,
a léleknek kenyeret nem adnak.
 
Szent Lélek az igazságnak lelke,
az ünnepen töltse be szíveinket,
adjon éltetőn  tápláló igaz hitet,
s szívünkbe helyezzen olajfa-ligetet.
 
Járjunk az igazság  fénylő ösvényén,
éljünk a Szeretetnek örvényén.
 ............................
 

I.P. STEVE: Az igaz vers

Szebben cseng az a kedves vers,
mely csak lett s nem erőltetett,
nem a muszáj szülte létre
és nem is, a mennyiségre,
nehezen alkotott sorok.
Könnyebben értheti, boldog,
boldogtalan, ki olvassa,
vagy, ki elmondja szavakban.



Mindvégig
 
Észre sem veszed, hogy rövid a nappal,
pedig az összes rohan, tovaszalad,
jövőre gondolni, időd nem marad.
Később szentelsz figyelmet a holnapnak.
 
Estéden még a jövődet, mint látnok,
egy szikrázó, pazar pompának látod.
Hajnal felé, már halványul az álom
s reggel nem látsz mást, csak a valóságot,
 
Egy nap aztán, több csalódás nem érhet
és nem sérül tovább a fáradt lélek,
megpihen, de azzal mindennek vége.
Hiába jön a reggel, te nem ébredsz.
 *
Kapcsolatok (Rimku-füzér):
 
Idegen
 
Az lehet bárki,
bárhol lehet találni,
hogy ki, nem számít.
 
Ismerős
 
Ott szoktam látni
őt a parkban sétálni,
szép napot kívánni.
 
Jó ismerős
 
Ha épp van kedvünk,
akkor csak beszélgetünk,
témákon belül.
 
Haver
 
Ha találkozunk,
mindenen tréfálkozunk,
majd tovább állunk.
 
Barát
 
Tovább a sorsban,
hol jóban, hol a rosszban,
de összefogva.
 **** 
Eső után szivárványív (Rímku-füzér)
 
Beborult
 
Az ég sötét lett,
felhők gyűltek a szélben,
a lámpák égnek.
 
Csepeg az eső
 
Hangos koppanás
a tetőt fedő palán
s az út talaján.
 
Dús zápor zúdul
 
Szakad és ömlik,
bár nem dézsából öntik.
Úton özönlik.
 
Elállt
 
Nagy vízcseppeket,
már csak a falevelek,
de még ejtenek.
 
A felhők széle kékül
 
Fenn, az égen most,
ragyog mi nem volt.
Szivárvány lett ott.
 *
Latolgatni nincs idő
 
A csendbe burkolózik a hallgatás,
míg messze távolodik a taszítás.
Sötétet sötétíti a butítás
s az ostobát fényezi a balgaság.
 
Nem is mindig bölcsesség egy hallgatás,
lehet, épp nincs válasz a tanult múltból,
hisz ismeretlen téma és van úgy, hogy,
ha egy kicsit csendben marad, jobban jár.
 
A szótlanság is lehet csupán érdek
és az nem is olyan hatalmas vétek,
de leginkább, ha őrültség a téma.
 
Nincsen kimondott sértés sem, ha hallgat
és hallgatásban okos is maradhat,
mert butaságát elrejti a véka.
 
Most nincs itt véka alá rejtve semmi,
hiszen nyílt titok, hogy észre kell venni,
mikor kell szólni és mikor legyen csend.
 
Ha már ezt, valaki fel tudja mérni,
azt kellemetlen vélemény nem éri
s az érték koronája a tisztelet.
 
Nem vagyok kivétel s tudom, hogy van így,
ám gondolataimból a vélemény,
néha kibuggyan, mi talán kőkemény
s most mondom: néha bölcs dolog hallgatni.
 
Szótlanul lenyelni mindent, rossz érzés,
kell a szó, hisz az igazság forraló,
a megvetés, lenézés is bosszantó.
Szólni, vagy nem szólni? Ez itt a kérdés...
 ...............................................
 
I.P.Steve: Házi pálinka – novella 
 
Már az iskola padjaiban kialakult köztük a mély, talán egy életre szóló barátság, mégis sokszor évekig nem tudtak egymásról. A minap is csak merő véletlen futottak össze, aminek mindketten nagyon örültek és jól ki is beszélgették magukat.  A terjedelmes időzést Béci szorgalmazta befejezni.
 
- Azt hiszem ez a kis társalgás is elegendő lesz egy jó időre, míg újból össze nem futunk. Gondolom téged már a nejed vár haza, én meg feltartalak.
- Ugyan! Az én feleségem már megszokta, hogy nem vagyok menetrendhez kötött, a bizalom erős és nincs idegesség. Te nőtlen vagy, ha csak azóta nem kötötte be a fejed valaki és nem ahhoz kell sietned.
- Egyedül élek még mindig, de nem fogod elhinni Peti! Nagyon közel voltam hozzá, hogy valakit oltár elé vigyek.
- És miért gondoltad meg magad? 
- Nevetséges történet. Közel egy évig, szinte naponta találkoztunk, először véletlenül, majd szándékosan, reggelente a buszon, munkába menetkor. Soha nem adta meg a telefonszámait, nem tudtam hol lakik és internetet sem használt. Egy nap reggel szólt, hogy a munkahelye egy másik egységhez helyezte át, nem erre fog járni reggelente. Végre először beszélhettünk meg egy randevút. Mondtam is neki, hogy nagyon félek, hogy elveszítjük egymást, hisz azt sem tudom hol keressem, ha megszakad a szál, pedig nekem nagyon komoly terveim vannak vele. Ő csak nevetett, hogy ne aggódjak, ha az van megírva, akkor nem szakadunk el, de ha mégis elkerüljük egymást és én akarom, akkor meg fogom találni és akár a feleségem is lesz.
- Szóval, megszakadt a szál?
- A megbeszélt randevú napján olyan történt velem, amilyen még soha.  Őrjöngtem.  A bejárati ajtón elromlott a zár és nem lehetett kinyitni. Lakatost hívtam telefonon, de órákig kellett várnom. Az ablakon se mehettem ki, hisz a hatodikon lakom. Így, valóban megszakadt a szál. Félévig még ugyanazt a menetrend szerinti buszt vártam meg, amin találkozni szoktunk, hátha szabadnapos és ő is keres. Hiába.
- Azt hittem, hogy valami komolyabb kapcsolatod volt és tényleg nősülni akartál.
- Lehet, hogy egy laza ismeretségnek hangzik, de hidd el, én nagyon is számítottam rá, hogy lesz vele közös jövőm.
- Megértelek, de felejtsd el! Gondolom, hétfőn sok helyre mész locsolni és majd felvidulsz.
- Évek óta nem voltam locsolni, kinőttem már azt, de a vidámságom megtartottam.
- Na, figyelj Béci!  Én se hódolok e szokásnak évek óta, de az idén muszáj, mert a húgom már nem lakik otthon, négy hónapja férjhez ment és őt illik meglocsolnom. Tudod mit?  Gyere  el velem, legalább megismered a húgomat.
- Milyen érdekes, a sok- sok év alatt, amióta barátok vagyunk, egyszer sem láttam a húgodat.
- Akkor itt az alkalom, találkozunk hétfőn!
 Az ajtót a férj nyitotta széles mosollyal.
- Gyertek be, szevasztok!
- Engedd meg sógor, hogy bemutassam a barátomat, Bécit!
- Örvendek. Foglaljatok helyet! Dórika még nincs itthon.
- Csak nem elmenekült a locsolók elől? - kérdezte Peti.
- Á, dehogy! Egyik barátnőjéhez futott át, aki otthon szomorkodik és őt veszi fel. Sétálnak egyet a parkban, aztán levegőzés után idegurulnak. Már itt kellene lenniük. No de, mi ne szomorkodjunk, addig is egy kis házi pálinkával melegítsünk!
- Nincs itt szomorkodás, ráadásul Béci, már a suliban mókamester volt. Biztos kitalál valamit és bedob valami jó poént. Igaz  Béci? - fordult a barátja felé.
- Hát majd igyekszem összeszedni magamat, hogy a feladatot végrehajtsam!- nevetett - Megkérdezhetem mi a keresztneve?
- Egyszerű, közönséges név, Margit. - válaszolt a sógor és közben töltött mindhármójuknak pálinkát.
- Ez most jót lesz, ad egy kis bátorságot a bolondozáshoz. - emelte poharát  Béci nevetve.
 
 Épp hogy csak felhajtották az italukat és már az ajtón zörrent a zárt, megérkeztek a lányok. Dóra lépett be a három fiúhoz. Bemutatták neki Bécit.
- Hát a barátnőd hol maradt? - kérdezte a férje.
- Parkban összeborzolta a szél a haját és azt igazgatja az előszoba tükre előtt.
- Jobb hangulatban van már?
- Egy reménytelenül szerelmes nő ritkán vidul fel, ráadásul olyanért is hibáztatja saját magát, ami nem is az ő hibája.
- Majd kigyógyul belőle. Itt van a bratyód barátja, Béci, felkészült, hogy felvidítsa.
- Reménytelen eset. Hónapokkal ezelőtt volt egy sürgős vakbélműtéte és amiatt nem tudott megjelenni valahol és azóta is azon kesereg. Azóta...- félbehagyta a mondanivalóját, mert a barátnője belépett.
 
Margit sápadt arcán bágyadt mosoly ült, egyszerű öltözetében is bájosan képviselte szépségét. Félszegen körbepillantott, majd mint egy márványszobor, mozdulatlanul, szótlanul állt. A másodpercek, szinte mindenkit megbénított, csak Béci csapta össze két tenyerét, majd szélesre kitárta karjait és megtörte a csendet.
- Gittuka! Csodálatosan szép vagy!
Peti megbökte a sógort és nevetve mondta neki.
- Látod, mondtam, hogy móka mester! Jót tett a kis házi pálinka neki.
A lány még mindig nem mozdult el az ajtótól, mintha csóválni akarta volna a fejét, de alig rezdítette meg s alig hallhatóan egy nemet suttogott. Tágra nyílt szemei homályosodni kezdtek. Béci ekkor hozzá lépett.
- Szóval?  Akkor a feleségem leszel?
A társaság hangosan nevetett, Peti büszke volt, hogy a barátja milyen bátran improvizál egy poént. Egyedül Dóra aggódott, hogy rosszul fog elsülni a vicc és már szólni akart, de a lány hangja meglepte.
- Béci! Nem hiszem el, hogy ez valóság. Hogy kerülsz ide? - ránézett Dórára, de már hullottak a könnyei - Dóri, ezt te rendezted meg nekem? Mindig tudtam, hogy igazi barátnőm vagy. Köszönöm! Boldoggá tettél!
- Hidd el, semmit sem tettem, én is csak meglepetten figyelek - szabadkozott Dóra.
- Kaphatok választ Gittuka? - Kérdezte az őt azóta is ölelő Peti.
- Ha az van megírva, nem térhetünk el előle!

****************************************
 6. MEGEMLÉKEZÉS 
 
DUFEK MÁRIA -  SZLOVÁKIA:  SEBŐK ZSIGMOND
(Párkány, 1861. szeptember 22. – Budapest, 1916. június 4.)
  
Június negyedikén minden magyar Trianonra emlékezett, ám nekünk Párkányiaknak másra is volt okunk emlékezni.
 Idén 105 éve, 1861 szeptember 22-én városunkban született a gyermekirodalom egyik nagyja Sebők Zsigmond. 
 Az állatmeséiben rejtett társadalomkritikát megfogalmazó író a gyermekeket a mese világából észrevétlenül vezette át a valóságos világba. Ez a fájdalommentes átmenet nemzedékeket kísért a felnőtté válás útján.
Dufek Mária


 Sebők Zsigmondot írásaiból enyhén ironikus, de együtt érző embernek ismerhettük meg, akinek jó szeme volt a részletek felfedezésére és azoknak az olvasó elé való tárására. Nyelvezete ízes, felnőtteket és gyermekeket egyaránt megszólító.
 Az eredetileg jogásznak készülő későbbi újságíró, író Szegeden barátkozott össze Pósa Lajossal. Mindketten a gyermekirodalom nagyjai voltak, akik komolyan vették a gyermeklelkek finom formálását az irodalom által. Sebők a Pósa Lajos által szerkesztett Én Újságomban mutatkozott be először meséivel és itt kezdte elméjében megalkotni későbbi meséinek alakjait. Első novellái szintén itt születtek, és széles körben sikert arattak.
Az író, aki állatmeséi szereplőit a magyarországi viszonyok közé helyezte, megláttatta olvasóival az emberi élet fonákságait, de azokat nem elítélő módon mutatta be. A következtetések levonását az olvasóira bízta, így azok érzelmi, értelmi fejlettségükhöz mérten tudták azt felfogni és feldolgozni.
Szegeden 1909-ben Benedek Elekkel, a másik nagy meseíróval együtt, megalapították és szerkesztették a Jó Pajtást. Sebők ebben az időben alkotta sok mesealakját, például a Mackó Muki kalandjait is ekkor írta. Ám ekkorra már megírt egy Petőfi és egy Kossuth életrajzot is. Dörmögő Dömötör személyében egy jóindulatú kissé balkezes mesealakot tárt az olvasók elé, aki esetlenségével lopta be magát az emberi szívekbe.
   Sebők Zsigmond, aki többek között a Kisfaludy társaság tagja is volt, fiatalon, ötvenöt évesen hagyta árván olvasóit, de művei ma is az olvasó gyermekek javát szolgálják mintegy térképként az emberi kapcsolatok és az élet kuszaságai közepette. 

****************************************
 7. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK 
 
VÉGHELYI PÉTERNÉ : Szent József , az Édesapák védőszentje tiszteletéről
 
  Édesapám kései gyermekei vagyunk a húgommal, és a 
születésnapja utáni
Véghelyi Péterné
 vacsoraedények leszedése közben a konyhában arról beszélgettünk, hogy minden születésnapra úgy tekintünk; hátha ez lesz az utolsó. Húgom bölcsebb nálam, a falnak támaszkodva, mosogatószivaccsal a kezében ezt mondta halkan:
– Bizony, ha ő elmegy ebből a világból, egy korszak lezárul.
Gyomrom összerándult, halkan kérdeztem tőle:
– Miféle korszak?
Gondolkodás nélkül válaszolt:
– Az emberség korszaka, és nekünk kell majd továbbadnunk a gyerekeinknek, mert ilyet nem fognak látni. Mélyen egymás szemébe néztünk, és a mosogatás után Szent József nevét viselő Apánk tiszteletét versbe szedtük Apám nyomán címmel. Szeretettel köszöntjük ezzel az Édesapákat!
 
Apám nyomán
 
Látom sokszor magam előtt erős, barna Apámat.
Kis testem lebeg a vízen, Apám úsztat vidáman.
Karján tartott, s csak néztem, mekkora ez a világ,
de Apámig mégsem ér fel.
Félős izgalommal engedem el egész testemet a vízben 
Mert Apám karján lebegtem, jócskán a világ felett: úgy éreztem.
Így mutatta meg a világot, bár voltak helyek,
ahová Apám után mégsem mentem, s később jött csak meg az eszem,
hogy vannak ajtók, hova nem léptem be,
ám mikor kerestem az emberséget,
gőgös fejem vertem a gerendákba, amikor a kései tanuláshoz lehajoltam. 
Erdőt jártam még Apámmal, hová nyugtalanságomat kizavarta.
Apám békéje, mint a reggeli harmat,
én ezt oly sokszor forrón elhagytam.
Majd megégett lélekkel, kezekkel, sután lehajtott fejjel
bandukoltam Apám nyomán…
De sokszor eltévedtem!
Még hazajöhetek, a 86. tavaszon is zörgethetek,
még itt találom, s ez alkalom a tiszteletre.
Apám dorgálj meg, s oktass fennhangon, mert a jussomat én most kikérem:
írd örökségem a lelkembe, hogy mindhalálig lépteidbe léphessek,
csak el ne tévedjek!
 
Folytatjuk.
 ****************************************
  8. HAZAI TÁJAKRÓL 

 
VÁLOGATÁS SZEGZÁRDI NAGY VENDEL ÍRÁSAIBÓL
 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: SZEMKONTAKTUS
 - HANGULATI ELEMEK-
 
Mondják a  pénz nem boldogít,
a  dolognak valóság tartalma  nincs,
de mégis hamis a  tézis,
mert az sem boldogít, ha nincs.
én már csak tudom.
a  dolgok jelenlegi állása olyan,
mint a  tárogató hangja,
messziről szép.
s  jobb ha elindulunk
ilyenkor sietni,
hasznos munkát végezni.
majd ha megérik gyümölcse,
ügyelnünk kell nehogy
egy  féreg előbb megegye.
hiszen a  szemesnek
jár a  világ,
vaknak az alamizsna.
Hogy aszongya,
a  lábamon alig,alig,alig,....
mégis elhányok  a   falig,
ha erjed bennem a  lé,
s  a  borsónak van a  legnagyobb
alkohol tartalma,
mármint a  falra hányt borsónak.
eta tapéta..
majd legördül róla.
minden mindegy alapon,
akár a szélső háznak,
mely állja a  vihart,
s  a  szél átjárja.
megemelem neki a  kalapom.
nem tudom számít e  ez még?
hogy van e értelme?
van e  még saját hazám?
hisz globális a  világ.
nincsen karácsonyfa,
csak közösségi fa van,
egy idő óta,
sok az idióta.
Jézus kezét a  vasszeg átlyukasztja,
kínzó  alkalmatosságon végzi,
ami épp egy keresztfa.
ma már sokszor megtagadva.
ki, vagy mi az,
mi a  másikat szenté avatja?
legfontosabb az ember arca.
bánat, öröm, küzdelem és érzelem
tükröződik rajta.
mégis legtisztább a  szemek kontaktusa.
érzelmi kontrasztja.
ha belenézel látod,
ha hátat fordítasz  érzed,
a  szúrós tekintetét,
messziről megérzed  ha néz.
csak egy halottnak fordíthatsz hátat.
ki egyenes veled
belenéz szemedbe,
lelát a  szemfenékre,
vagy még mélyebbre.
egészen  a vesédbe
ki bűnös, vagy hamis,
az lehetsz magad is,
kerüli a  tekinteted.
de ez már egy másik traktus,
a  mindent eláruló
szemkontaktus.
mindezeket megsejted,
mint őz az esőt,
akár ha gróf  az illető,
főleg a  szagról,
pláne  vakon.
csíp- csíp csóka,
vak varjucska.
s  a  holló a  hollónak
nem vájja ki a  szemét?
dehogy is nem...
lehunyta két szemét a  két szemét.
mit gondolsz , a  táborokban
legelsőként miért a  ruhát vették el az emberektől?
majd csak később az életét.
ez tiszta pszichológia,
hisz a  szemérmes ember
van legjobban kiszolgáltatva. 
régen természetes volt ez
a  dzsungelekben.
mindenki meztelenül született,
csak később elvetemedett..

 
Szekszárd, 2021. június 10.
...................................
 
A  MOZDULJ EGYESÜLET BALATONI VERSPÁLYÁZATÁNAK EREDMÉNYHIRDETÉSE  2021. JÚNIUS 13.
 
Mozdulj! Közhasznú Egyesület "A magyar tenger csodái" címmel meghirdetett vers- és novellaíró pályázatunk díjazottjai:

Vers:
1. helyezett: Kovács Sára
2. helyezett: Monok Zsuzsanna Kikelet
3.helyezett: Ézsiás László

Novella:
1.helyezett: Jana Ruder
2.helyezett: Mészáros Zsuzsanna
3.helyezett: Vanyur Anna Luca

Különdíj:
Szabó István
Rózsa Dezső
Dudás Sándor
Nagy Vendel
Keszthelyi Nándor

Szeretettel gratulálunk a díjazottaknak és minden alkotónak!
 
Nagy Vendel <nagy.vendi54@gmail.com> ezt írta (időpont: 2021. jún. 15., K, 20:27):

SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: A MAGYAR TENGER CSODÁI
BALATONI ÉVSZAKOK NYOMÁN
 - VARIÁCIÓK EGY TÉMÁRA - 

 Bágyadt napsütéssel,
zöld zsalukat nyitogatva 
ébred a Balatoni tavasz,
barnára festik gyors kezek
a parti padokat,
kiglancolják a vitorlásokat.
 
Nyitnak a  stégek,
illatok a  légben
nyarakat idéznek,
alabástrom szobrokról
eltűnik az ében.
Tavasz lehelete árad
a  zöldeskék hullámokból,
ingerlőn hívogatva,
a fövenyes homokról.
 
 Állok a parton elmerengve,
Nézem a fodrozó vizet,
Hol láncukat rázzák bólogatva
Karcsú csónakok reménylőn,
Fatörzshöz kikötve,
Szabadulást remélve,
Sok falevéltől ölelve.
 
 Lágy hullámok ringatják
A sima víztükröt,
Hófehér madarak közelednek hamarvást,
Légiesen lebegve kecsesen
Éket verve a hűvös habokba,
Suhannak a vízen, 
hattyúk, és sok sirály.
 
Tóvize csillan
Evező csobban,
Csónak ha lendül,
Kavics csikordul
Hajónk hogy szabaduljon,
Fövenyes parton
Omlik a lábnyom.
 
S a langyos délutánban
Tovahalkulón lágy
Hangja hallik a szónak,
Bölcsőjét ringatja a mának,
És követi a holnap.
 
Tandemre kapnak a bátrak,
bizonyítani akarnak a világnak,
erő és kecsesség,
varázslatos alázat.
 
Oszlopos kerengőin
Kristály kolostornak,
Mormolunk zsolozsmát
Az örökkévalónak.
 
Ülök az ágyon,
A hintaágyon,
Nevetnek rám
A csillagok.
Langymeleg éjen,
Szellő leheletében,
Jegenye meredélyén
Kúszik fel a fény.
 
Este az ágyon
Lábam himbálom
Fejem felett már
Csak a Hold ragyog.
Az öreg fákon
Bagoly rikácsol.
Vigyáznak rám
Az Angyalok.
 
A fénysugárban
Ezüstös sávban
Halkan figyel
A Balaton.
 
Pajkos őszi szellő
Fodrozza a hűs vizet,
Parti fák tövére kúszik a fény,
Közeleg a cinkos éj.
Puha pihe párnákon
Pihenni indul a fény.
 
Láncait rázva bólogat
Egy csónak a móló mentén,
Szabadulni akarna még,
S megannyi falevél.
Suttogva susognak
Egymással a nádasok,
hol vízi tündér bolyong,
Ezüstös sávban árad a Hold fénye.
Felette ragyognak a csillagok,
Bársonyos égboltot körbe övezve,
Gyémánt szemeikkel,
Méla bágyadtsággal figyelnek rád.
S aludni készül a Balaton.
 
Vajon hová tűnt már
A tűzforró nyár?
Mólók lengesége
Kéjes emlékekkel visszavár,
Ahol a locsogó tó vize
Suttogja könnyelműn óvatlan titkaid.
Langymeleg nyáreste alkonya
Csókok ízében áfonya,
Nárciszok bódító illata.
 
Az ősz árválkodva áll,
Teste átsüt a ruhán,
Mutatva termő rügyeit,
gyümölcse rejtett titkait,
Vigyázza kincseit, akár egy csősz,
rajta tétován elidőz,
Átveszi birodalmát
A mindent elhervasztó
Didergőn tékozló
Csalókán söthenyes ősz.
 
Tél hava a Nap tüzét kioltja,
mindent betakar fehérlő hamuja,
hideg fagynak fehér porhava.
Csusszan az álom a fakutyákon,
éjszaka reccsen a rianáson.
Szél szárnyát hideg víz fodrozza,
a csend hűvös hídon átfeszül,
a téli Balatonhoz ér,
jégfátyolt fon a parti padokra,
utat keres jegén a lábnyom.
 
Keringő halkuló dallama száll,
a Füredi partokon,
szél dúdol a Tagore sétányon.
Mosolygós Szürkebarát
ontja borvirágát,
a pince mélye
szomjazó vendéget vár,
mézszínű a borospohár,
bársonyos íztől összefut
szánkban a nyál.
 
Tékozló ősz ízeivel hív,
s melegével vár a csodás
Badacsonyi hegyi varázs,
mint megannyi tüzes parázs.
 
Lent a mólónál,
körbefagyott csónak áll,
jégkristályok fátyolán át
ottfelejtett ködmárvány,
menekülésre vár,
álmában hívja a tavaszt,
a reménylő megváltást.
 
Néhány kifáradt hajó
édesen alussza téli álmát.
S valahol fejét veri a fába,
egy éhesen didergő Harkály,
s kéjesen csusszan a Sióba
a túlcsorduló ár,
kék vize rohanó
surranásra vált.

 BALATONI EMLÉKKÉPEK  2021.   TAVASZÁN
2021.  FEBRUÁR 20.
......................................
 
AZ ÉN NAPOM  - Ó SOLE MIÓ
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: SZERELMES DAL
 
1. VERSSZAK 
 
Rám tör a hajnal
ragyogó szép arccal,
barna hajába
túr a tengeri szél.
 
Mily szép az élet
ébrednek a fények,
ha körbe tekintek
derűs sugárral
a Nap szeme néz le rám.
 
Körkörös gyűrű
körbe fonja létem,
minden ami szép,
integet felém.
 
Sószagú szellő
bőrömet ingerlőn,
langymeleg tengerbe,
szerelemre hív.
 * 
 refrén
 
Óh ezt a napot
ajándékba kapom
óh ez a napom
mily gyönyörűség,
 
Óh Napom,
óh drága fényem,
ragyogsz az égen
örök dicsőséggel.
 * 
2. VERSSZAK
 
S ha körbe nézek
oly csodás az élet,
minden oly szép lett,
tündéri léted.
 
Óh ezt a Napom,
örökül kapom,
felét neked adom,
megosztom véled,
örök egységben,
hogy Te is érezd,
 ez a szerelem.
 *
refrén
 
Óh az én Napom
örökkön ragyog,
messze száll dalom,
elhordja a szél,
mindenki hallja,
boldog víg énekem,
hogy Te vagy nekem,
ilyen a szerelem.
 
Szekszárd, 2021. június 16.

MEGJEGYZÉS : 
A  VERSET IHLETŐ DAL LINKJE, Ó SOLE MIO
B. ADAMS, ÉS L. PAVAROTTI: https://www.youtube.com/watch?v=5a0juQ0aeGI
.............................................
 
APÁM KEZE  - VERS APÁK NAPJÁRA
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: Apám keze
 
Gyermekkoromban
Éreztem hogy szeretett,
Fogta, simogatta
Arcomat, s kezemet.
Tőle örököltem
A nevemet, s
A szelíd lelkületet.
Örültem hogy ilyen apám lehetett.
Amit az életről tudok,
Tőle tanultam.
S a kezét mivel
Óvón terelgetett,
Felnőtté fogadva
Nyújtotta felém,
Melynek mindig örültem,
Egy szép nap reggelén...
Ő hatvan éves múlt,
Akár mint most magam,
Én tizennyolc éves lehettem.
Örömmel fogadtam,
Megtisztelésnek vettem,
Hiszen Ő  volt a példaképem 
Fogadd el te is
Tőlem ezt a kezet,
Amíg lehet...
Amíg csak lehet...
Apák napján örök az emlékezet.
 
Megjegyzés: Apák napjára
2020.  június 21.
............................................ 
Szegzárdi Nagy Vendel Apám keze Című versét elmondja: Ilosvay Gusztáv
https://www.youtube.com/watch?v=7t-k8ILyHic&feature=youtu.be
 ...............................................
A  VERS HANGOS LINKJE,  A  VERSET ELŐADJA  MÁTYÁS RITA
https://www.youtube.com/watch?v=-6OOaJz8qRI

****************************************

 9. FANTÁZIA REGÉNYSOROZAT 
 
KISS ANIKÓ, ÉS KISS ERIKA : AZ ELÁTKOZOTT HABÓ
AZ UTOLSÓ RÉSZ
 
14. fejezet.- Rajtaütés 2. rész
 
       Még nagyobb elszántsággal küzdött tovább ellenfeleivel, ami meglepte őket. Ez az egy fejvadász, hogy képes úgy harcolni ellenük, hogy közben tudja, nincs semmi esélye ellenük. Ám, ha ő bolond módjára akar meghalni, akkor rajtuk nem múlik. Körbeállták a fiatal harcost, aki hűvös megvetéssel nézett vissza rájuk. A lidércharcosok és a koboldok egyszerre támadtak Derenre, de mielőtt elérhették volna, váratlan dolog történt. Egyszer csak Deremir rontott elő a fák közül, és szemében gyűlölet lángolt. Kíméletlenül végzett Deren összes 
ellenfelével; egyik sem menekülhetett az orkril haragja elől.
Kiss Erika és Kiss Anikó


     Deren annyira meglepődött, hogy Deremirt lássa, hogy nem tudott megszólalni. Meg akarta köszönni, amit az orkril tett, mikor Deremir váratlanul hozzálépett, és megragadta sebesült karját, majd kitépte belőle a nyílvesszőket. Deren meg se tudott mukkanni, amikor látta, hogy Deremir magához emelte alkarját, amibe aztán kíméletlenül beleharapott. Deren érezte, amint az orkril szívni kezdte vérét; a fiatal fejvadász sem reagálni, sem pedig mozdulni nem tudott bénult állapotából. Amikor Deremir elszakította magát tőle, a fiatal fejvadász felucsódott kábultságából, majd alkarjára nézett, amin jól látszódott az orkril fogainak nyoma.
        - Te megharaptál? – nézett Deren társára, aki a vért nyalta le ajkáról.
       - Most miért háborodsz fel? – kérdezte Deremir hűvösen. – Azzal, hogy ezt tettem, megmentettem az életedet. A lidércharcosok nyilai mérgezettek, és ezt a mérget szívtam ki a véredből.
       - De még csak nem is figyelmeztettél!
       - Ha ezt tettem volna, akkor nem hagytad volna, hogy megharapjalak. Jobb az ilyesmin úgy túlesni, hogy még csak nem is számítasz rá.
       Deren fintorgott. Nem volt ínyére, amiért Deremir ilyen módszerrel szabadította meg a méregtől, de azt el kellett ismernie, hogy roppant hatásos volt. Már egyáltalán nem érzett zsibbadást a karjában.
       - És rád nem veszélyes a lidércharcosok mérge?
       - Nem – felelte Deremir. – Ne feledd, én magam is szörny vagyok. Nem egyszerű végezni velem.
       - Na persze, majdnem megfeledkeztem róla – válaszolta Deren olyan éllel a hangjában, amitől az orkril szeme fagyosan megvillant.
       Néhány pillanatig egymással szemben álltak, majd Deremir volt az, aki ismét beszélni kezdett:
       - Na és merre van Tran? Hol hagytad őt?
       - Elküldtem őt, hogy vonuljon biztonságosabb helyre.
       - Egyedül? – kérdezte Deremir, miközben a vörös fény felizzott a szemében. – Hogy lehettél ilyen felelőtlen?
       - Nem volt más választásom! Ha itt marad, biztosan mindkettőnkkel végeztek volna! És inkább velem végezzenek, mint a tanítványommal. Tran ügyes, biztosan sikerült elrejtőznie vagy megtalálnia Sadokot.
       - Épp ez az! – felelte Deremir. – Ezek a dögök pont Sadokot keresik! És ha Trannak sikerült megtalálnia őt, akaratlanul is elvezethette őket hozzá.
       - Sadokot keresik? – kérdezte Deren. – De hát miért?
       - Fogalmam sincs. Részleteket nem közöltek velem.
       - Azért valami fogalmad csak tán van a dologról!
       - Csak annyit tudok, hogy maga Sran küldte ide őket azzal a célzattal, hogy találják meg és vigyék a színe elé. Nyilván azzal a célzattal, hogy végezzen vele.
       Deren maga elé pillantott, és magában mérlegelte a dolgot. Nem várt fejlemény volt, az már biztos. Bár az is igaz volt, hogy számítaniuk kellett volna ilyesmire, hiszen amikor ő is csatlakozott Sadokhoz, akkor is üldözték Sadokot az Ellenség szolgái. Gondolniuk kellett volna arra, hogy Sran nem hagyott fel Sadok üldözésével. Csak eddig azért nem tudta elkapni őt, mert olyan helyeken jártak, ahová nem lett volna értelme elküldenie a szolgáit. Így hát csak várt a kínálkozó lehetőségre, és akkor csapott le rájuk, amikor arra a legkevésbé számítottak.
       - És Trant magam küldtem el, hogy találja meg – mondta a fiatal fejvadász. – Lehet, hogy máris a nyomára akadtak.
       - Talán még nem késő – mondta Deremir. – Ha időben rájuk találunk, akkor mindketten megmenekülnek.
       - Mindketten? Ezt meg, hogy érted?
       - Ellenségeink Sadokot keresik. De azt nem tudják, hogy néz ki valójában. Ezért nyílván minden habót, akit megtalálnak, foglyul ejtik és elviszik magukkal.
       Deren úgy nézett maga elé, mint aki nem tud magához térni rémült kábulatából. Azt hitte, jót tesz azzal, ha Trant elküldi maga mellől, erre meg kiderült, hogy jobban ártott neki ezzel, mintha maga mellett tartotta volna. Hogy lehetett ilyen felelőtlen? Jobban kellett volna vigyáznia Tranra, hiszen mégiscsak ő volt a mestere, aki megígérte Sadoknak, hogy mindig vigyázni fog rá. Hogy szeghette meg Sadoknak tett ígéretét? Lehet, azok a dögök már meg is találták szegény Trant és magukkal vitték, amíg ő azt hitte, hogy biztonságos helyre küldte.
       - Nem – suttogta Deren maga elé. – Ez nem történhetett meg.
       Deremir a fiatal fejvadászhoz lépett. Látta fiatal társa szemében az aggódást és az önvádat, de ebben a súlyos helyzetben nem volt idő arra, hogy önmagát vádolja azért, mert nem vigyázott jobban tanítványára. Az ő helyében, bárki így cselekedett volna. Felelőséggel tartozott Tranért, persze, hogy szerette volna biztonságban tudni. Ne érezzen lelkiismeretet azért, mert úgy érzi, súlyos helyzetbe sodorta őt. Mindenki más úgy döntött volna, mint ahogyan Deren. Mert valóban az látszott a legjobb megoldásnak, ha elküldi maga mellől Trant. 
       - Gyere! – mondta Deremir Derennek. – Azzal nem segítesz Trannak, ha itt állsz, és azon gondolkodj, hogy veszélybe sodortad. Jóváteheted, ha velem jössz és segítesz nekem.
       Deren nem válaszolt. Némán az orkrilra nézett, majd szótlanul bólintott. Deremir értette a célzást. Azonnal futásnak eredt, nyomában Derennel, ki nagyon remélte, hogy saját ostobasága végett nem esett semmi bajuk a habókoknak. Belegondolni is szörnyű volt, milyen következményekkel járna, ha sikerülne az Ellenségnek mind a hármukat megkaparintania magának. Akkor nem maradna semmi remény arra, hogy megmentsék Világföldét Sran gonoszságától. Mert, ha sikerül megszereznie magának Sadokot, és egyszer s mindenkorra végez vele, akkor a világuk végérvényesen a Gonosz uralma alá fog kerülni, és minden, ami szép és jó, örökre megszűnik létezni.
       Nem hagyhatják, hogy mindez megtörténjen. És azt sem hagyhatják, hogy elveszítsenek olyan hűséges barátokat, mint amilyenek a habókok voltak. Mind a hárman nagyon a szívükhöz nőttek, és fájdalmas kudarc lenne a számukra, ha el kellene őket veszíteniük önön ostobaságuk miatt; merthogy Deremir is felelősséget érzett a kialakult helyzetért. Jól tudta, hogy az Ellenség szolgái a közelben ólálkodtak, és csak arra vártak, hogy éhsége felülkerekedjen emberi mivoltán, és aztán olyan dühöngésbe kezdjen, ami miatt elterelhette társai figyelmét magukról, és aztán elcsalja őket, hogy aztán észrevétlenül megtámadhassák őket.
        Ellenségeik pontosan tudták, hogy mikor kell rajtuk ütniük. Nagyon is jól érezték a Deremirből elfojtott vérszomjat, ami csak arra volt jó, hogy sikeresen végrehajtsák Uruk óhaját. Ügyesen kiterveltek mindent ahhoz, hogy végérvényesen megszerezzék maguknak Sadokot. Remélték, hogy idejében sikerül odaérniük Sadokhoz. Nem szabad hagyniuk, hogy a Sötétség Fejedelme megszerezze magának, mert akkor Világföldének és minden más, ami rajta élt, örökre odavész. És még az olyan hatalmas lények, mint amilyen az Erdő Szellem vagy éppen Thrandor volt, nem lesznek képesek megállítani és elpusztítani a Sötétséget, mely egyre nagyobb hatalommal terjedt szét a világukon. Világfölde sorsa még soha sem került ilyen veszélyes helyzetbe, mint amilyenben most volt. Időben meg kell találniuk a hobbitokat, vagy minden odavész a világukból.
        Hogy mi történt Trannal, miután Deren elküldte maga mellől? A kis habo pontosan azt tette, amit mestere parancsolt meg neki: megpróbálta megtalálni Sadokot. Apró kis lábaival egyre csak futott a sűrű erdőben, nem tudván, merre megy vagy éppen hová tart. Még az sem érdekelte, hogy tüdeje mennyire égett a megerőltető futástól, vagy az, hogy oldala milyen elemi erővel szúrt; csak rohant, és remélte, hogy megtalálja Sadokot, aki mellett ott volt Mellon, Erethon és Soma. Velük már biztonságban lesz. Csak addig kell kitartania, amíg megtalálja őket.
       Fákat és bokrokat került ki, ahogy futott. Megpróbált nyomokból tájékozódni, úgy, ahogyan Deren tanította neki, aki ezekben a percekben is azon fáradozott, hogy időt nyerjen neki arra, hogy megtalálja Sadokot. Gyorsan kell haladnia, ha élve meg akarja úszni ezt a veszélyes helyzetet. Kiáltania sem lett volna értelme, mert ezzel csak még jobban felhívta volna ellenségeik figyelmét saját magára, és ha a lidércharcosok rá fognak találni, akkor kegyetlenül végezni fognak vele.
       Átgázolt egy vízmosáson, miközben vadul a távolba nézett; szíve őrült sebességgel kalimpált mellkasában, tüdeje már sípolt a sok futástól. Egyszer csak mérhetetlen fájdalom hasított combjába, amitől felkiáltott, majd gurulva a földre esett. Egyetlen pillanatra úgy érezte, mintha megbénult volna. Küszködve próbált feltápászkodni, de ahogy megmozdította jobb lábát, abba ismét belemart a fájdalom, amitől felnyögött, majd lenézett rá. Tran szíve rémülten megdobbant, amikor meglátta combjában azt a fekete nyílvesszőt, ami belefúródott lábába. Kis habo-eszével azonnal átlátta a helyzetet. Ellenségei rátaláltak, és azért lőtték bele ezt a nyílvesszőt, hogy megállásra kényszerítsék őt. Bekövetkezett, amitől Deren akarta megóvni őt.
       Léptek zaját hallotta meg, mire felkapta fejét, és szemei kitágultak, amikor meglátta az előre nyomuló koboldokat, akik gúnyosan néztek le a fiatal habóra, aki lassan térdelő helyzetbe küzdötte fel magát.
       - Nézzétek csak, micsoda értékes zsákmányra bukkantunk – mondta egyikük, akinek bal arca felét súlyos sebhelyek csúfították el. – Vajon ő az a hobó, akit Urunk akar megszerezni magának?
       - Nem teljesen mindegy? – kérdezte egy másik, akinek hiányzott a jobb karja.
       - Nem mindegy! – válaszolta az előbbi sebhelyes arcú. – Nekünk Sadokot kell megtalálnunk, és Urunk azt mondta, hogy ezekkel, három ilyen kis nyomorult is van. Közülük kell megtalálnunk azt, akiért jöttünk. A másik kettővel aztán nyugodtan végezhetünk.
       Tran igyekezett nem kimutatni érzelmeit, habár ez igen nehezére esett. Agya sebesen járt. Ezek szerint ezek a dögök Sadokot akarják elkapni? Maga Sran küldte ide őket, csak azért, hogy megtalálják, elfogják és magukkal vigyék Sadokot? De hát miért? Hogy megállítsa őt abban, hogy megmentse Világföldét attól, hogy Ő maga átvegye a hatalmat felette? De akkor miért nem maga jött el ide? Minek küldte ide a szolgáit, ha egyszerűen maga is megtehette volna, hogy eljön ide és elpusztítsa Sadokot. Ennek semmi értelme nem volt!
       - És szerinted, ez lehet az a bizonyos Sadok? – kérdezte a félkarú kobold, akit Yanzlugnak hívtak.
       - Mindjárt kiszedem belőle – válaszolta a sebhelyes arcú, akinek Ganzlu volt a neve. - Ha nem ő az, végezni fogok vele.
       Tran megfeszült, amikor a kobold elindult felé. Most került igazán nehéz helyzetbe, és egyedül kellett, hogy kimásszon belőle. Nem volt mellette se Deren, se Kahin, se Sadok, hogy megvédjék őt. Magát kellett megmentenie, és most először, nem érzett félelmet. Mert tudta, hogy a koboldok kit kerestek, és ha rajta múlik, nem fogják megszerezni maguknak Sadokot. Küzdeni fog az utolsó csepp véréig. Előrántotta kardját, melynek pengéje fagyos fénnyel villant fel. E kard volt az, amit még Krain adott neki, mielőtt elindultak volna a Fekete-erdőbe, hogy megtalálják Deremirt. Eddig számtalan alkalommal védte meg az életét; és most arra készült, hogy egymaga szálljon szembe ezekkel a koboldokkal, akik a legjobb barátját akarták elvinni a Sötétség Fejedelméhez.
       Trant hirtelen elöntötte a bátorság és az elszántság, s sebesülése ellenére is rátámadt Ganzlura, akit meglepett a habó támadása. Maga is kardot rántott, és megvédte magát a habóval szemben, kinek szemében vad tűz égett. Nem érezte a fájdalmat a lábában, csak egyre sebesebb csapásokkal támadta a koboldot, aki nem győzte kivédeni az ifjú habo kardcsapásait. Amikor Tran megsebezte Ganzlu csuklóját, az dühödten ragadta meg a habó kezét, amiben kardjának markolatát szorította, és éppen arra készült, hogy kitörje csuklóját, mikor váratlan dolog történt. Valaki rákiáltott a koboldra, aki ahogy meghallotta a hangot, remegve hagyta abba azt, amire éppen készült.
       - Hagyd őt békén, te nyomorult féreg, vagy az orkril kezére adlak téged, ha nem viselkedsz! – kiáltotta a hang, mely olyan fagyos volt, mint a leghidegebb téli éjszaka.
       Ganzlu hátrafordult és Tran is abba az irányba nézett, ahová a kobold nézett, hogy lássa, ki volt az, aki rákiáltott. Egy magas lidércharcos volt az, aki éppen kilépett társaival együtt a fák közül, és Ganzlu és Tran felé tartottak. A magas lidércharcos megállt a kobolddal szemben, majd ráemelte vörösen izzó szemét. Sápadt arcán mérhetetlen megvetés tükröződött.
       - Mégis mire készültél? – kérdezte a lidércharcos nyugodt hangon. – Urunk nem azt a parancsot adta, hogy a habókokban addig nem okozhatunk semmilyen kárt, amíg meg nem állapítjuk, hogy melyikük Sadok?
       - De rám támadott! – vágott vissza Ganzlu, akin jól látszódott, mennyire tartott a lidércharcostól.
       Ezen nem volt min csodálkozni; ugyanis a koboldok és a lidércharcosok soha sem jöttek ki jól egymással, főleg azok nem, akik közvetlen Sranhoz tartoztak. A lidércharcosok mindig is megvető véleménnyel voltak a koboldról, és csak azért tűrték el őket maguk mellett, mert Uruk ezt várta el tőlük, amúgy meg, ha lehetőségük volt rá, mindig levadászták a koboldokat, csak azért, hogy egy kis szórakozásban legyen részük. És ha ez a nyomorult még több kárt tett volna ebben a habóban, maga végzett volna vele, amiért megszegte a Sötétség Fejedelmének parancsát.
       - Talán azt gondoltad, hogy majd meg fog ijedni egy ilyen féregtől, mint amilyen te és társaid vagytok? – kérdezte a lidércharcos Ganzlutól. – Ha Urunk nem tartana igényt a szolgálatotokra, már régen végeztem volna veletek!
       - Manaru! – szólt társára egy másik lidércharcos, akit Yanarunak hívtak. – Fékezd az indulataidat! Nem azért vagyunk itt, hogy kifejezd, mennyire megveted a koboldokat.
       Manaru nem válaszolt. Egy ideig még farkas szemet nézett Ganzluval, majd letekintett Tranra, aki elszántan kihúzta magát előtte. A lidércharcos közelebb lépett az apró habóhoz, majd fagyosan megkérdezte tőle.
       - Te vagy az a habo, akit Sadoknak hívnak? – kérdezte Trantól, aki egy pillanatra habozva nézett fel a lidércharcosra. Nem tudta, mit válaszolhatna.
       - Nézz a kardjára! – mondta Manarunak Yanaru. – Ezt a kardot a törpök készítették. Márpedig Sadoknak maga Drain ajándékozott egy olyan kardot, amit a törp-kovácsok készítettek el a számára. Ha jól emlékszem, Lélekvágó a neve.
       Manaru csöndben nézett le a hobó kezében lévő kardra. Maga is elég jól ismerte a törp-kovácsok kézügyességét, és épp ezért már az első pillanattól kezdve felismerte, hogy ezt a kardot a törp-kovácsok készítették. Szépsége és eleganciája kitűnt azok közül a törp-kardok közül, amiket eddig valaha is látott. Éppen ezért el tudta képzelni, hogy ez a kard, pontosan az a kard volt, ami Sadoké is volt.
       - Valóban ez lenne a Lélekvágó? – kérdezte Manaru nem csak a habótól, hanem lidércharcos társától is. – Jól tudod, nem szabad, hogy tévedjünk.
       - Miért tévednénk? Hiszen látszik ezen a kardon, hogy milyen különleges. Szerinted a másik két habó rendelkezik ilyen értékes karddal?
       - Nem tudom. Mindenesetre nem tévedhetünk ebben a kérdésben. Ki kell derítenünk, hogy valóban ez a habó az, akit Urunk akar. Mert, ha tévedünk, alaposan ráfizethetünk.
       - És hogyan akarod kideríteni? – kérdezte Ganzlu gúnyosan. – Kínzással?
       Manaru a koboldra emelte gyilkos tekintetét, és ezúttal nem kegyelmezett. Előrántotta kardját, és egyetlen csapással levágta a kobold fejét, amit a többi kobold rémülten nézett végig. Trant is megdöbbentette az előbbi látvány, bár már nem rettent meg annyira tőle, mint akkor, amikor először találkozott Derennel. Lélekben sokat erősödött, amióta eljött Habó-völgyből. Már nem ijedt meg úgy, mint máskor; és talán ez volt a szerencséje. Mert így hitelesen játszhatta el azt, hogy ő volt Sadok.
       - Látom, a lidércharcosok viselkedése semmit sem változott az utóbbi háromezer évben – szólalt meg Tran oly hidegen, mint ahogyan Sadok is szokta tenni, ha éppen Kraint vagy más társait próbálta meg helyretenni. – Ugyanolyan hevesen támadnak a koboldokra, mint egykoron.
       A koboldok és a lidércharcosok a habóra néztek. Szemükben érdeklődés csillant fel.
       - Szóval, mégiscsak te vagy Sadok? – kérdezte Manaru.
       - Eddig még nem jöttél rá? – kérdezte Tran hűvösen, és egyáltalán nem érzett félelmet, hogy olyan kockázatot vállat, ami könnyedén a halálát okozhatja, ha ezek rájönnek, hogy nem ő volt Sadok. Most csak az számított neki, hogy megmentse barátját a rá váró veszedelemtől. – Igen lassú lehet a felfogásod.
       A lidércharcosok összenéztek, míg a koboldok gúnyosan felnevettek azon, amiért a habo olyan megalázóan beszélt Manaruval, aki érzelemmentesen tekintett le rá.
       - Igen merészen használod a nyelvedet, ahhoz képest, hogy csupán egy habó vagy – mondta Manaru.
       - Talán félnem kellene tőletek? – volt a habo válasza. – Srantól sem félek, nemhogy tőled és a szánalmas társaidtól.
       Amikor kimondta a Sötétség Fejedelmének nevét, minden kobold és lidércharcos rémülten rezzent össze. Olyan érzést keltett bennük Uruk nevének kiejtése, mintha több ezer korbáccsal vágtak volna végig rajtuk, méghozzá egyszerre. Soha, senki sem merte kimondani közülük ezt a nevet, és ez a habó milyen bártan és merészen mondta ki a Sötétség Fejedelmének igazi nevét. Mi másért tette volna, ha nem azért, mert valóban ő volt az a habo, akit Uruk annyira meg akart magának szerezni? Az még csak fel sem vetődött bennük, hogy voltak mások is Sadokon kívül, akik kimerték mondani a Sötétség Fejedelmének igazi nevét. Persze, hogy arra gondoltak, hogy ez a habó volt Sadok.
       Tran látta rajtuk, micsoda rettenetet váltott ki belőlük, amikor kimondta Sran nevét. Elégedetten elmosolyodott ezen.
       - Hát ennyire féltek Uratok igazi nevétől? – kérdezte Tran. – Pedig nem olyan nehéz kimondani.
       - Gúnyolódj csak! – mondta Manaru. – Mert, ha egyszer Urunk kezére jutsz, nem lesz kedved már gúnyolódni, abban biztos lehetsz.
       - Hiába próbálkozol, nem tudsz félelmet kelteni bennem. Mégiscsak én voltam az, aki egykor legyőzte Srant. Épp ezért nem ingatnak meg a fenyegetéseid. Csak a magad bátorságát próbálod meg növelni azzal, hogy arról beszélsz, Uratok milyen kegyetlen lesz hozzám, ha a kezére juttattok.
       Manaru megszorította kardjának markolatát, ami nem kerülte el Yanaru figyelmét. Rögtön társára szólt:
       - Ne tedd! Tudod jól, hogy ezzel csak Urunknak ártanál!
       Manaru szeme gyilkos fényben izzott fel, amikor Yanaru ezt mondta. A levegőben olyan gyilkos fagyosság keringett, hogy senki sem mert megmozdulni vagy megszólalni. Tran nem értette egy pillanatra, hogy mi történhetett. Vajon mi váltotta ki a lidércharcosból ezt a gyilkos indulatot? Talán az, amit a társa mondott neki? Tényleg! Hogyan is értette az előbb, amikor azt mondta, hogy azzal csak Srannak ártana, ha netán bántaná őt ez a lidércharcos? Vajon mit tudhatnak, amit ő nem?
       - Fogd be a szádat, Yanaru! – mondta Manaru hűvösen. – Ha még egyszer kimered ezt mondani a habo előtt, magam fogok végezni veled. Hiába vagy az öcsém.
       Yanaru nem mondott semmit sem. Jól tudta, hogy majdnem olyasmit árult el a habo előtt, amiről nem volt szabad tudnia. Jobban kell vigyáznia, különben a végén még megjárja. A Sötétség Fejedelme nem fog kegyelmezni rajta, ha Sadok rájön a titkára.
       Manaru Tranra nézett, aki zavarodva nézett fel rá. A lidércharcos tudta, megpróbál rájönni arra, vajon az öccse, hogyan értette az előbbi mondatát. Találgasson csak, úgysem fog rájönni; és Yanarunak sem ajánlja, hogy még egyszer meggondolatlan kijelentéseket tegyen ennek a habónak a jelenlétében, aki Uruk legnagyobb ellensége volt.
       Közelebb lépett Tranhoz, majd egyetlen vad rántással kitépte combjából a nyílvesszőt, ami teljesen váratlanul érte a fiatal habót. A fájdalom csak egy villanásnyi ideig tartott.
       - Lásd el a sebét! – mondta Manaru öccsének. – Aztán elindulunk Morlow felé.
       - De mi lesz a többiekkel? – kérdezte Yanzlug. – Szólni kell nekik.
       - Arra nincs idő – felelte Manaru. – Különben is, már megszereztük, amit akartunk. Úgyhogy ne akadékoskodjatok. Marad belőletek így is elég ahhoz, hogy visszatérjetek Morlow erődjébe. Meg aztán, Urunk már rettentően várja, hogy elhozzuk számára Sadokot.
       Manaru Tranra nézett, amitől a fiatal habo halkan nyelt egyet. A lidércharcos tekintete szinte égette testét. Egyetlen szót sem szólt, amikor ellátták sebét, majd egy lidércharcos megragadta őt, és a karjába vette. Manaru még egy ideig állt, majd futva elindult a keleti irányba. Tran csak bízni tudott abban, hogy helyesen döntött akkor, amikor azt hazudta, hogy ő Sadok. Remélte, hogy ezzel csak Sadoknak nyert némi időt arra, hogy megmeneküljön. Saját sorsával egyáltalán nem törődött. Csak Sadokkal és a többi társával foglalkozott, akik talán még midig vívták a maguk harcát az erdő többi zugában. Az ifjú habó lehunyta szemét, és csak arra gondolt, hogy bátor döntésével sikerült megmenteni Sadokot és a többieket. Hitte, hogy így van.
       Valahol a távolban, Sadok, Soma, Mellon és Erethon is vívták a maguk harcát. Ellenségeik váratlanul támadtak rájuk, és sokkal, nagyobb erővel rendelkeztek, mint akikkel korábban többi társa harcolt az erdő különböző helyein. Sadoknak nem volt ideje arra gondolni, hogy nem vette észre jelenlétüket, pedig korábban jól érzékelte őket. Figyelmetlen volt, és most ennek a figyelmetlenségnek az árát fizette meg.
       Megvédte Somát egy lidércharcos támadásától, akit mindkét kardjával vágott le. Három kobold támadott Mellonra, aki tűzgömböket lőtt ki botjából a koboldok felé, akik porrá omlottak el. Erethon azzal az öt fenevaddal foglalkozott, akiket a koboldok és lidércharcosok hoztak el magukkal. Egyikük a bérgyilkos mögé került, aki sebesen hátrapördült, miközben zsebébe nyúlt, ahonnan egy méregbombát vett elő. E mérget azokból a növényekből készítette, melyeket még a Fekete-erdőben szedett, és most ezt a mérget készült felhasználni a fenevaddal szemben. Eldobta a méregbombát, ami felrobbant és gyilkos füst kezdett el áradni a fenevad felé. A fenevad orra kitágult, ahogy megérezte a füst gyilkos szagát, és e méreg hozta el számára a végzetet. A méreg gyorsan végzett a fenevaddal. Többi fajtársa kegyetlen dühvel rontott neki Erethonnak, amiért sikerült végeznie egyik társukkal. 
       Mellon villámot küldött egyikükre, amitől a fenevad fájdalmában felordított. Lidércharcosok támadtak a mágusra, hogy eltereljék figyelmét a többi fenevadról, míg Sadok újabb koboldokat kaszabolt le. Egyre több ellenséges lény merészkedett elő a sötétségből. Mind kezükben érezték a győzelmet; a bérgyilkos és a mágus előbb-utóbb el fognak fáradni, és akkor a két habo az övék lesz. Mert egyikük Sadok volt, akit Uruk akart magának megszerezni; és ők el is fogják neki vinni. Nem fognak csalódást okozni.
       Soma védelmezően állt Sadok elé, amikor egy hatalmas fekete kobold közelített feléjük. Nehéz kardjával lesújtott a habókra, akik félreugrottak csapása elől. A kobold Somát kezdte el támadni, mivel rajta látta, hogy ő a legképzetlenebb harcos társai közt, ezért őt akarta először kifárasztani. Soma hősiesen állta a kobold sűrű kardcsapásait, aki egyre keményebben sújtott le rá. A kis habo karja kezdett zsibbadni a fájdalomtól, ahogy védte magát a kobold támadásaitól; tenyere felrepedt és vér csordult ki belőle, amiért szorosan fogta kardja markolatát. Sadok a kobold mögé került, hogy megvédje Somát, de a lidércharcosok közbeavatkoztak; nem engedték, hogy segítsen társának. A koboldnak sikerült kivernie Soma kezéből a kardot, majd egyetlen ütéssel kifektette a kis habót.
       Az ájult habó fölé hajolt, hogy megragadja, mikor nem várt dolog történt. Egy rövid élű kard repült át az erdőn, egyenesen a kobold kinyújtott karja felé, amibe bele is állt. A kobold felordított kínjában, majd gyűlölettől izzó szemeit abba az irányba emelte, ahonnan a kardot dobták el. A kobold egy magas alakot látott meg a sötétségben állni, kinek szeme vörösen izzott. A kobold megdermedt a rémülettől, mikor felismerte Deremirt; az egyetlen olyan lényt, aki leginkább veszélyt jelentett fajtájára. Sadok, Mellon és Erethon megkönnyebbültek, amikor észrevették társukat, aki még idejében érkezett, hogy megmentse Somát.
       - Ne érj hozzá! – mondta Deremir fagyosan, miközben elindult a kobold felé, aki gyorsan észbe kapott.
       Kirántotta karjából az orkril rövid pengéjű kardját, amit aztán Deremir felé hajított. Deremir higgadt eleganciával kapta el a kard markolatát a levegőben, amitől a kobold megfeszült. Oly sötét erő áradt az orkrilból, hogy teljesen megrémült tőle. Tudta, hogy az orkril kiszúrta magának, hogy vele csillapítsa szörnyűséges szomját, amit eddig hiába próbált másnak a vérével csillapítani.
       Deremir nem habozott; egyetlen szökkenéssel a kobold előtt termett, miközben kardjával átvágta a torkát. Ahogy a fekete vér kibuggyant a sebből, az orkril rá is harapott a kobold nyakára, amit a többi kobold megrettenve nézett végig. Sadok, Mellon és Erethon dermedten figyelték, társuk mit művel. Lidércharcosok támadtak az orkrilra, mikor a fák közül egy másik alak rontott elő: Deren volt az, aki kíméletlenül kezdte el kaszabolni ellenségeit. Deremir a többi koboldra támadt, és oly kegyetlenül végzett velük, hogy ezt a kegyetlenséget még maga Sran is megirigyelhette volna. Nem telt bele sok idő, és az orkril és a fiatal fejvadász legyőzte Sran által küldött ellenséges szörnyeket; akik meg életben maradtak, rémülten menekültek el és többé nem tértek vissza.
       Az erdő teljesen elcsöndesedett, ahogy a harc véget ért. Sadok rögtön Somához rohant, hogy megnézze, életben van-e. Szerencsére élt még, csak elájult, felrepedt tenyeréből pedig vér szivárgott; más egyéb baja nem volt. Sadok hallotta, hogy valaki mögé lépett, mire gyorsan hátrafordult, és felnézett. Deremirt látta maga felett, kinek szeme még mindig vörösen izzott, mert az előbbi csata továbbra is hatással volt rá. Fölemelte egyik kezét, és Sadok felé nyújtotta, aki megrettent ettől, mert azt hitte, az orkril bántani akarja.
       - Ne tedd! – kiáltott Deremirre Sadok, mire az Elátkozott Harcos megdermedt.
       Keze továbbra is a levegőben volt kinyújtva, miközben úgy állt Sadok előtt, mint aki kővé vált volna. Vörös szemei kifejezéstelenül meredtek a habóra, ki feszülten nézett fel az orkrilra, miközben kezével szorosan fogta kardja markolatát; arra az eshetőségre, ha netán Deremir mégis úgy döntene, hogy megtámadja őt.
       Mellon és Erethon is az orkrilt figyelte. A bérgyilkos kivont karddal a kezében tartotta szemmel Deremirt, és figyelte mindenegyes mozdulatát. Elhatározta, hogy ha az orkril mégis úgy döntene, hogy Sadokra támad, akkor beváltja a neki tett ígéretét, és örökre el fogja venni tőle azt a rongy életét, amihez annyira ragaszkodott ez a mocskos vérszívó.
       Deren sem tudta, hogy mit tegyen. Remélte, hogy Deremir semmi olyat nem fog tenni, ami arra fogja késztetni a társait, hogy végezzenek az Elátkozott Harcossal. Nem akart ártani neki, különösen azok után, hogy megmentette életét, mikor kiszívta véréből azt a mérget, amit a lidércharcosok nyilai juttattak a testébe. Akkor is megtehette volna, hogy rátámadjon, hiszen ugyanúgy fen állt a lehetősége annak, hogy az orkril énje felülkerekedik rajta, de nem így lett; mert az emberi fele, amit lassan kezdett ismét visszaszerezni, felülkerekedett szörny mivoltán, így szerencsésen megmenekült attól, hogy Deremir végezzen vele.
       De ebben a feszült és kiszámíthatatlan pillanatban nem tudta, hogy az orkril mit akar tenni. Vajon tényleg képes lesz megtámadni Sadokot? Vagy csak azért áll úgy, mert Sadok hangjának végre sikerült magához térítenie őt? Végre kezdett tudatára ébredni annak, hogy az orkril-vére milyen kegyetlenségre késztette őt, csak azért, hogy megvédhesse azt a lényt, aki először kezdett el úgy bízni benne, hogy nem érzett iránta semmiféle gyűlöletet vagy bizalmatlanságot, csak azért, mert egy olyan átokkal kellett élnie, ami szörnyeteggé változtatta őt. Feszült pillanatok voltak ezek, és nem lehetett eldönteni, hogy vajon ki fog győzedelmeskedni.
       Ebben a percben most annak kellett eldőlnie, hogy Deremir tényleg ő hozzájuk tartozott-e, vagy még mindig annak az átoknak a rabja, ami orkrillá változtatta őt.
       Ekkor lépett ki a fák közül Krain és Éhon, nyomukban Kiával, Dwannal és Kahinnal. Szerencsére egyiküknek sem esett nagyobb baja, de így is lehetett látni rajtuk, hogy őket is megviselte az ellenséggel vívott korábbi harc. Leginkább Dwanon látszott, hogy ezúttal nem kímélte magát. Olyan kíméletlen harcosokkal kellett szembenéznie, amik nagyon is veszélyeztették királya és annak fia épségét. Saját maga iránt nem aggódott, hiszen soha sem törődött azzal, hogy milyen sérüléseket kellett elszenvednie, hiszen azok is a harc velejáró részei voltak; de mivel megígérte a feleségének, hogy visszatér hozzá, ezért nem engedhette meg magának, hogy ezen a helyen haljon meg.
       Ráadásul mi lett volna azzal az ígérettel, amit Krainnak fogadott meg, mikor még mindketten fiatalok voltak: hogy örökké védelmezni fogja őt? Azt az ígéretét soha sem fogja megszegni, éppen ezért nem teheti meg, hogy cserbenhagyja Kraint, ki olyan volt számára, mintha a testvére lenne.
       Krain Sadokot és Deremirt figyelte. Kék szemeiben ezúttal nem volt semmiféle gyűlölet, csak mérhetetlen aggódás. Vajon Deremir mit fog tenni? Valóban képes lenne megtámadni Sadokot? Sadok nem vette le szemét Deremirről, aki még mindig dermedten állt előtte, és azért könyörgött magában, hogy az orkril győzze le a benne lévő gonosz énjét. Küzdjön ellene; mert ha nem, akkor kénytelen lesz megölni őt.
       A másodpercek végtelen hosszúságúnak tűntek, míg Sadok és társai arra vártak, hogy Deremir végre reagáljon valamit; aztán Sadok megpillantotta, hogy a vörös fény kihunyt az orkril szeméből, amiről nem tudta eldönteni, hogy ez most jó jel volt-e vagy sem. Deremir keze lehanyatlott, míg másik kezével elengedte kardját, mi csörömpölve hullott a földre.
       Sadok összevonta szemöldökét, és bizalmatlanul nézett Deremirre, aki letekintett nyitott tenyerére, mely fekete vértől volt mocskos. Sadok meglátta az orkril szemében a fájdalmat, és ekkor rájött, hogy a jó Deremirt lássa maga előtt, aki most lelkiismeretet érzett azért, amit tett. Erethon készült egy lépést tenni az orkril felé, de Mellon határozott keze visszatartotta a bérgyilkost, aki az öreg mágusra emelte tekintetét, mire Mellon megrázta fejét. Ezzel jelezte a bérgyilkosnak, hogy ne csináljon semmit se, mert már nem kellett tartaniuk Deremirtől. Sikerült felülkerekednie gyilkos ösztönén.
       - Sadok – szólalt meg Deremir halkan, miután sikerült teljesen magához térnie -, annyira sajnálom. Csalódást okoztam neked.
       - Nem! – mondta Sadok, miközben felállt és közelebb lépett Deremirhez. – Megőrizted a becsületedet. Felülkerekedtél orkril mivoltodon. Nem hagytad, hogy győzedelmeskedjen feletted.
       - De addig másokat öltem meg, hogy ne ártsak neked.
       - Hogy megvédj orkril énedtől. Mert, ha nem ezt tetted volna, kénytelen lettem volna végezni veled. És hidd el, örülök annak, hogy ezt nem kellett megtennem.
       Deremir nem válaszolt. Még mindig nehéz volt elfogadnia azt, amit tett. Ártatlan lényekre támadt csak azért, hogy ne árthasson társainak, de ezzel olyan dolgot követett el, ami kifejezte társainak, hogy mennyire sötét lény is volt ő valójában. Barátai pedig csak azért menekültek meg, mert régi emberi mivolta megakadályozta őt abban, hogy végezzen velük. Ezért maradtak életben és kímélte meg életüket; na meg azért is, mert Sadoknak tett esküje még mindig ott élt szívében. Ha nem akarta volna mindenáron bizonyítani neki, régen végzett volna vele és társaival. Legalábbis régen ezt tette volna; de ma már nem. Mert nem akart többé a sötétségben élni, ami szép lassan elpusztította volna őt, és teljesen orkrilrá változtatta volna. Ő azért esküdött fel Sadoknak és jött el vele, hogy visszaszerezze azt, amit Sran egykor elvett tőle. Ha megölte volna társait, soha sem nyeri vissza emberi mivoltát, és örökre a sötétséget kellett volna szolgálnia. Legyőzte a benne rejlő sötétséget, és most egy újabb lépést tett annak érdekében, hogy visszanyerje igazi énjét.
       A társaság tagjai hosszú ideig álltak néma csöndben, nem tudván, mit is mondhatnának még egymásnak, mikor Soma végre kezdett ébredezni. Halkan felnyögött, majd jobb kezét fájó homlokához emelte. Kahin észrevette a kis habó ébredezését, mire rögtön mellette termett, és letérdelt hozzá, hogy megvizsgálhassa sérülését. Ahogy elnézte semmi komoly baja nem esett, leszámítva azt a nagy véraláfutást az arcának jobb felén, amit a kobold ütése okozott neki.
       - Hogy vagy? – kérdezte Kahin Somától, aki éppen felnyitotta szemét, és a fiatal félvér hercegre emelte tekintetét.
       - Azt hiszem jól – mondta Soma, miközben Kahin segített neki felülni. – Csak szédülök és az arcom jobb fele, iszonyúan sajog.
       - Amekkora ütést kaptál, ne csodáld – válaszolta Kahin megborzolva az ifjú habó barna haját, aki kábán nézett maga elé.
       Sadok mérhetetlen megkönnyebbülést érzett, amiért Somának nem esett nagyobb baja. Járhatott volna sokkal rosszabbul is, ha Deremir időben nem avatkozik közbe. Deren közelebb lépett Sadokhoz, és megkérdezte:
       - Sadok, nem láttad Trant?
       Sadok a fejvadászra nézett, majd gyorsan körbenézett, és látta, Tran valóban nem volt többi társa között. Szemében aggódás és félelem kezdett el csillogni, ahogy rájött, mindenegyes igyekezete ellenére elveszítette egyik társát; különösen azt, kinek védelme oly fontos volt a számára.
       - Hát nem veled volt utoljára? – nézett fel Sadok a fejvadászra, és szemében nemcsak félelem, hanem vád is csillogott.
       - Előre küldtem őt, hogy keressen meg téged, amíg én az ellenséggel harcoltam – felelte Deren. – Azt reméltem, hogy sikerült megtalálnia téged.
       - Te egyedül elküldted őt, miközben tudtad, hogy a koboldok és a lidércharcosok pont Sadokot keresik? – kérdezte Dwan fölháborodottan. – Hogy tehettél ilyet?
       - Én csupán biztonságban akartam tudni őt! Túlerőben voltak! Abban a helyzetben nem volt más választásom! Nem akartam ártani neki!
       - Az lehet, de ezzel esélyt adtál arra, hogy magukkal vigyék Trant!
       - Honnan tudod, hogy elvitték? – kérdezte Deren. – Az is lehet, hogy sikerült elbújnia valahová.
       - Ebben ne reménykedj – mondta Dwan. – Azt a szerencsétlen kis bolondot biztos, hogy elrabolták. Más magyarázata nincsen az ő távolmaradásának.
       - Nyugodj meg, Dwan! – szólt a törpre Sadok, aki igyekezett palástolni aggodalmát. – Ezzel úgysem megyünk semmire sem. Ha Trant valóban elrabolták, akkor azonnal az ellenségeink nyomába kell erednünk, ha meg akarjuk találni őt.
       - Mégis hogyan? – nézett rá a habóra Kia. – Hiszen azt sem tudjuk, hogy merre keressük őket.
       - Erethonnak nem jelent problémát – felelet Sadok a lánynak. – Profi bérgyilkosként kiválóan tud nyomokból olvasni. Csak meg kell találnia a koboldok és a lidércharcosok nyomatit, és utána tudni fogjuk, hogy merre kell mennünk.
       Erethon némán bólintott. Azonnal nekilátott megkeresni Tran és az ellenség nyomait, addig a többiek ellátták egymás sebeit. Rövid kutakodás után Erethonnak sikerült rálelnie arra, amit keresett. Ezen megkönnyebbülten elmosolyodott, de ugyanakkor aggasztotta is, amit látott. Jól látta – már csak a vérnyomokból ítélve – hogy Trant megsebezték, amikor ellenségeik megtalálták őt. A nyomok arra is utaltak, hogy harcolt szegény, mielőtt a koboldok és a lidércharcosok magukkal vitték volna szegényt. Ahogy megtudta állapítani, ellenségeik nyomai nem Sran birodalma felé vezettek, hanem keleti irányba tartottak, ami elgondolkoztatta a bérgyilkost. Vajon miért mehettek pont kelet felé? Mi lehet arrafelé, ami miatt úgy döntöttek, hogy abba az irányba indulnak el? Ezt jobb lesz, ha a többiekkel is megosztja. Talán Sadok és Mellon tudni fogják rá a választ.
       Visszasietett társaihoz, kik csöndben várakoztak rá. Azonnal fölemelték fejüket, mikor meghallották a bérgyilkost feléjük rohanni. Deren bízott abban, hogy jó hírekkel szolgál.
       - Megtaláltam a nyomaikat! – mondta a bérgyilkos, ahogy megállt társai előtt. – Kelet felé vezetnek.
       Mindenki meglepődött azon, amit a bérgyilkos mondott. Nem erre a válaszra számítottak.
       - Hogy mi? – kapta tekintetét Krain a bérgyilkosra. – Kelet felé?
       - Igen – válaszolta Erethon. – Szépen kivehető csapást hagytak maguk után. Könnyű lesz követnünk őket.
       - És mi van Trannal? – kérdezte Deren aggodalmasan. – Az ő nyomait is megtaláltad?
       Erethon a fejvadászra tekintett.
       - Igen – felelte a bérgyilkos. – Megsebesült és magukkal vitték. Ennyit sikerült kiderítenem arról, hogy mi történt vele.
       Deren merően nézett maga elé. Aggodalma tanítványa iránt csak még nagyobb lett, amint Erethon azt mondta neki, hogy megsebesült. Azonban nem volt idő önvádaskodásra. A lehető leghamarabb rá kell jönniük, hogy az Ellenség miért akarta mindenáron elraboltatni Sadokot és azt, hogy szolgái, hogyan téveszthették össze Trant Sadokkal; merthogy pontosan ez történhetett, abban biztosak voltak. És amire még rá kell jönniük, vajon miért pont kelet felé indulhattak el, ahelyett, hogy Forlod birodalmába indultak volna el.
       - De miért pont kelet felé mentek? – kérdezte Soma. – Hiszen Sran birodalma nem ott található.
       - Nem – felelte Mellon, mert ő rájött arra, amire a többiek még nem. – Valóban nem. De valami más mégis található ott, ami ugyanúgy az övé. Egy régi erőd, ami egykor az embereké volt, s amit Morlow-nak hívnak.
       - Morlow? – kérdezte Éhon. – De hát miért pont oda akarnak eljutni? Hiszen az a régi erdő teljesen lakatlan. Dahin is csak egyszer tette be oda a lábát, amikor Timudielt elrabolták a lidércharcosok. Akkor végzett az összes ott található lidércharcossal, és ezáltal megmentette Timudiel életét. Miért akarnának akkor pont oda eljutni?
       - Talán mert már nem is olyan lakatlan, mint hinnék – mondta Krain fiának, aki nagyon is jól emlékezett azokra, időkre, amikor öccse elment arra az elátkozott helyre, hogy megmentse annak a nőnek az életét, akit még az életénél is jobban szeretett; mert maga is elment vele együtt Morlow erődjébe, hogy segítsen testvérének kiszabadítani Timudielt.
       - De ahhoz, hogy eljussanak oda, nemcsak Lakatlan-vidéken, hanem a Fehér-erdőn is át kell jutniuk – nézett apjára Éhon. – Az pedig Thrandor birodalmának a része. Képesek lennének átvágni rajta? Miért tennének ilyet?
       - Hogy minél hamarabb eljussanak Morlow erődjébe, azért – felelte Sadok, és a gondolatok sebesen cikáztak át elméjében. – Nem fognak kerülni. Átvágnak a Fehér-erdőn, még ha kockázatot is kell vállalniuk.
       - Én ezt nem értem – mondta Dwan. – Thrandor akármennyire is áruló, azt elismerem, hogy az egyik leghatalmasabb erővel bíró tünde-király, aki éberen őrzi birodalmának határait. Akkor miért tennék be a lábukat az ő területére?
       - Ezt nekünk kell kiderítenünk – mondta Mellon. – De bármi legyen az oka, ellenségeink el akarnak jutni Morlow erődjébe. Mégpedig azért, mert Sran is ott tartózkodik.
       E hírtől mindannyian megfeszültek. Hogy Sran a közelben tartózkodna? Eljött a birodalmából, tudván, hogy vadásznak rá, és most arra vár, hogy szolgái elhozzák neki Sadokot? Hát ennyire megnőtt volna a hatalma, hogy ezt a lépést megmerte kockáztatni?
       - Előmerészkedett volna? – kérdezte Kahin. – Nem meggondolatlan egy kissé?
       - Nem! – válaszolta Sadok. – Ő sosem az. Bízik abban a hatalomban, amire az utóbbi háromezer évben tett szert. Azért jött elő, hogy engem elkaphasson, méghozzá élve.
       - De miért pont élve? – kérdezte Erethon. – Hogy bosszút állhasson rajtad?
       - Nem. Ha ez lenne a célja, akkor már régen megszerezhetett volna magának. Itt valami egészen másról van szó. Valami, aminek okát még nem ismerjük.
       Krain és Mellon azonnal Sadokra emelték a tekintetüket, ami nem kerülte el Éhon figyelmét. Jól látta azt, hogy az apja aggódik? Vajon mi lehet ennek az oka? Amióta megismerkedett Sadokkal, egyszer sem nézett rá ilyen szemmel. Mit tudhat Sadokról, amiről ő és a többi társa nem?
       - Mégis miről beszélsz? – kérdezte Éhon, miután Sadokra nézett. – Mi lehet, az az ok, ami miatt el akart rabolni téged?
       Sadok a törp-hercegre emelte a tekintetét.
       - Sran gonoszságát nehéz megérteni, Éhon. Sosem lehet tudni, hogy mit miért tesz. De azt hiszem, ezen ráérünk később is gondolkodni. Most az a legfontosabb, hogy megkeressük Trant.
       - Akkor meg mire várunk még? – kérdezte Soma. – Minek húzzuk az időt felesleges fecsegéssel, amikor ellenségeink jócskán előttünk járnak? És mi közben arról beszélgetünk, miért akarta Sran elraboltatni Sadokot, addig ellenségeink egyre messzebbre jutnak. Így is sok mérföldre járhatnak tőlünk.
       - Igaza van Somának – mondta Kia. – Azzal nem sokat segítünk Trannak, ha továbbra is itt álldogálunk. Induljunk el végre, hogy megmenthessünk társunkat.
       Sadok felnézett. Szeme hidegen és elszántan csillogott.
       - Igen, meg fogjuk menteni – mondta olyan érzelemmentesen, mint azelőtt soha. – És ha találkozom Srannal, nem fogok kegyelmezni rajta.
       A társaság többi tagja nem felelt erre semmit sem, mert tudták, hogy Sadok miért mondta ezt. Sran meg akarta szerezni magának Sadokot, és előjött birodalmából, hogy ezt megtegye, de ezzel elkövetett egy nagy hibát. Annyira bízott a saját hatalmában, hogy úgy érezte, nyugodtan megkockáztathatja azt, hogy elhagyja Forlod földéjét, hogy elkapja Sadokot. Azonban ezzel remek lehetőséget adott Sadoknak és társainak, hogy végleg levadásszák és elkaphassák a Sötétség Fejedelmét, aki oly sok szenvedést okozott már Sadoknak. Most végre kiderülhet, melyikük fog győzelmet aratni, és hogy melyikük marad életben. Mert Sadok teljesen elszánta magát arra, hogy végezni fog Srannal, és e elhatározást semmi sem ingathatja meg. Visszafizeti mindazt, amit a Sötétség Fejedelme vele és Világföldével tett.
       Mellon Sadok mellé lépett, majd átkarolta törékeny vállát, mire a habó, ki eddig elkínzottan nézett maga elé, most az öreg mágusra emelte pillantását, aki bíztatóan tekintett le rá.
       - Menjünk – mondta Mellon Sadoknak. – Keressük meg Trant.
       Sadok némán nézett fel a mágusra, végül tekintete megkeményedett. Többi társára nézett, akik mind arra vártak, hogy végre kiadja a parancsot.
       - Gyerünk! – mondta Sadok társainak. – Vadásszuk le ellenségeinket, hogy ezáltal megmenthessünk elrabolt bajtársunkat!
       Sadok futva elindult, majd utána többiek is. Elszánták magukat arra, hogy bármi történjék is, megtalálják és kiszabadítsák Trant, még ha ez az életükbe is fog kerülni. Szembenéznek a Sötétség Fejedelmével, és megmentik Világföldét a gonoszságtól. Hittek küldetésük sikerében.
 
Vége
****************************************
 10. BEMUTATJUK HODOS ÉVA ÍRÁSAIT 

Hodos Éva
Szeretettel köszöntöm a Megszólalok magazin kedves olvasóit!
Ulicska Tiborné vagyok, írásaim Hodos Éva szerzői név alatt jelennek meg. 1960.december 24-én születtem, Budapesten. 
Jelenleg Albertirsán élek.
Hodos Éva
Amatőr versmondó vagyok amióta csak olvasni tudok, és közel 
20 évig vezettem a Tatárszentgyörgyi Asszonykórust, jelenleg új lakhelyemen alakult néhány hónapja egy újabb csoportom. 
Hobbijaim mutatják, életemet az irodalom, a népzene világa 
színesíti, de írással komolyabban nem foglalkoztam, bár 
iskolásként, fiatal felnőttként – mint oly« sokan – magam is próbálkoztam. Két éve lettem nyugdíjas, ekkor jöttem rá, mennyi emlék, érzés van bennem, amelyeket szeretnék megosztani másokkal. Bár verseket is írok, úgy vélem a novellában tudom
 átadni az olvasóknak leginkább gondolataimat. A vidéki élet szeretetéről, emberi sorsokról szólnak műveim, elsősorban ez a 
téma áll hozzám a legközelebb. A Holnap Magazinhoz 2019 novemberében csatlakoztam, ott vannak feltöltve az eltelt 
időszakban született írásaim.
Köszönöm Nagy Vendel szerkesztő úrnak a meghívást, a lehetőséget, hogy megismerjenek a magazin olvasói.
Hodos Éva: Adni jó!
Novella
 
– Hej, az anyád ne sirasson!
A vásári forgatagban a mézeskalácsárus sátra körül állók meglepetten kapták fel a fejüket. Habár az embereket különös révületbe ejtette a végtelen emberáradat sodrása, az áruk tömkelege, az illatok egyvelege, az ordítás egy pillanatra mindannyiukat megijesztette.
A kiáltást követően szutykos rongyokba öltözött apró kölyök bukkant elő, hihetetlen gyorsasággal szaladva az emberi lábak és a sátrakat kifeszítő ponyvák között, nyomában egy tagbaszakadt férfi lihegett. A fiúcska ijedten tekingetett jobbra-balra, végül oda, ahol a legtöbben mozogtak bevetette magát, és eltűnt üldözője szemei elől.
A mézeskalácsos nem volt már fiatal ember. Deres haja válláig ért, szemöldökét és szakálla bozontját ezüstözte a idő. Azt rebesgették, valamikor családja is volt, de a járvány egyszerre vitte el szőke törékeny asszonyát, és a néhány hetes kislányukat. Azóta Mihály egyedül élt, egyetlen szenvedélye a mézeskalács készítés lett. Különös figurák kerültek ki a kezei alól. Csodálatos mesebeli alakokat formázott, amelyek mindenkit elvarázsoltak. Akadt még egy szokása a mesternek. Vásárnapokon amikor megszólalt a déli harangszó összepakolt, elindult hazafelé. Útközben a megmaradt, aranyhajú pólyásbaba alakot formázó mézeskalácsfigurákat szétosztotta a gyerekeknek, lánykája emlékére.
 
Azon a vásári napon, éppen öt éve volt annak, hogy szerettei eltávoztak e földi világból. Mélységes bánat nyomasztotta lelkét. Szerette a gyerekeket, maga sem értette miként történhetett, hogy rákiabált arra a kis bámészkodó ágrólszakadtra, sőt még meg is kergette, mert el akart csenni a pult széléről egy mézeskalácsot. Bizonyára szegények a szülei, és nem tudnak néhány fillért nélkülözni. Bárcsak visszajönne! A nap folyamán gondolatai többször visszatértek hozzá. Hol a feleségét látta maga előtt karján a gyermekükkel, hol a kis tolvajt.
– Kezdek megbolondulni! – dünnyögte magában, felnézve a Napra, amely szikrázóan ragyogott odafönt, akár egy hatalmas mézeskalács korong. Szemei kápráztak a fényességtől, és amikor tekintetét visszafordította, nagy meglepődésére a gyermeket látta ismét sátra mellett. Már nyitotta száját, hogy magához hívja, ám az rájött, hogy észrevette, és hanyat-homlok menekülni kezdett. Mihály lábai is megeredtek, és ötven év ide, ötven év oda, szaladt a gyermek után. Maga sem gondolta a reggeli kudarc után hogy utoléri, de a tolvaj megbotlott egy kiálló sátorcövekben, hatalmasat esett, éppen az arra sétáló csendőr csizmája elé. A rend őre úgy emelte fel az apró alakot, mint egy különleges bogarat, és vigyorra húzódott a szája.
– Megvagy kis útonálló! – dörögte elégedetten, szétnézve a körülötte állókon, lássa jól mindenki, milyen eredményes a munkája.
A gyermek ijedten szepegett, szemeiből könnyek buggyantak elő, végigperegve poros arcán.
– Viszlek a megyeházára, ott majd eldöntik, hogy ….
– Bocsánat, igazán nem akarom megzavarni – Mihály állt előtte alázatosan, látszólag zavarban. Egyik lábáról a másikra billegett, sapkáját gyűrögette a kezében. – Már mindenhol kerestem ezt a vásott kölyköt. A szomszédom, Kozma csizmadia kért meg, hogy hozzam magammal a vásárba az unokáját – itt már bátrabban beszélt, hangosan – , de belátom, nagy hiba volt, nem tud ez kérem viselkedni, hiába igyekszik mindenki a … jóra tanítani.
Beszéd közben megfogta a gyermek kezét, és lassan maga felé húzta. A csendőr felvonta szemöldökét.
– Hát ha elhozta, akkor a maga felelőssége, hogy ne zavarja meg a vásár rendjét!
A körben állók összesúgtak. Akinek csak egy kis sütnivaló is volt a fejében azonnal láthatta, hogy ez a szutykos kölyök nem tartozik senkihez. Meglehet, a csendőr is tudta, és hogy mégis elhitte látszólag, annak igen egyszerű oka volt, nem fűlt hozzá a foga, hogy vasárnap a kalodáig cibálja a koszos tolvajt. Belenyomta Mihály karjaiba, és tekintélyét megőrizve lépkedett tovább.
A gyermek ijedten pislogott a nagy darab mézeskalácsosra. Nem moccant, de amint a csendőr eltűnt a sokadalomban, rúgkapálni kezdett.
– Tegyél le! – sziszegte dühösen.
Mihály azonban nem engedte el, és hiába rúgott, harapott a kölyök, vitte magával. A sátrában leültette egy székre. Odaállt elé. A fiúcska először pimaszul bámult rá, lábait lóbálta, fejét vakarta.
– Hogy hívnak?
Mérges szuszogás, nyelvöltés volt a felelet.
– Kik a szüleid? Él anyád, apád?
Most sem válaszolt az előtte ülő, de az utolsó kérdésnél arcáról eltűnt a vagányság, szája lebiggyedt, sírni kezdett. Ökleivel mázolta szét könnyeit, maszatos lett a két füléig.
– Éhes vagy? – kérdezte Mihály, szíve körül furcsa sajgást érezve.
Válasz most sem érkezett, ám bólintott a fiúcska, és sóvárgó tekintettel a mézeskalácsokra nézett. Mihály tekintetét a pillantás nem kerülte el.
– Majd később lesz az is.. – dünnyögte, miközben a hófehér abroszból kibontotta a kenyeret és a szalonnát. – Előbb lakjál jól ezzel – tolta a gyermek ölébe a batyut.
Az először hitetlenkedő tekintettel pillantott rá, majd feje eltűnt a hatalmas karéj kenyér mögött. Néhány perc múlva egyetlen morzsa sem maradt abból, a szalonnának is csupán a héja.
– Bodri örülni fog a vásárfiának – nevette el magát a mézeskalácsos, és egy lovashuszárt nyomott foglya kezébe. Piros egyenruhája volt annak a bábunak, sárga tésztából kard az oldalán. A gyermek először csak forgatta kezében, nézegette.
– No, mi az ördög – morgott rá Mihály  – , talán bizony nem szereted? Akkor reggel… – nem fejezte be a mondatot, értetlen arccal nézte a fiúcskát.
– Én még soha… nem – suttogta az.
Mihály megértette, a gyermek még nem evett ilyen édességet.
– Akkor éppen itt az ideje, hogy megkóstold – dörmögte torkát köszörülve.
A gyermek először aprókat harapott a mézeskalácsból, majd szinte egy falatban nyelte le a maradékot.
– Miklósnak hívnak, anyám, apám meghalt a nagy járványban – suttogta madárka hangján.
Mihály meg akarta simogatni a gyermek fejét, de szomorúan sóhajtott, mert az elkapta magát keze elől.
- Akarsz mézeskalácsos lenni? – kérdezte, hirtelen ötlettel.
Ijedt tekintet volt a felelet.
– Nem tudok én olyat... – rebegte a gyermek.
A mester elnevette magát.
– Majd én megtanítalak!
Boldogan pakolt össze, külön kosárkába téve a megmaradt aranyhajúra festett mézeskalács babákat. Felpakolt a lovaskocsira, hová legvégül a széket dobta föl, és az ülésre feltette a gyereket. Miután annak kezeit és arcát vizes ronggyal megtörölgette, odanyomta neki a kosárkát, majd a lovacskát csettintő hanggal indulásra biztatta.
– Első feladat, jól nyisd ki a szemedet, ha gyermeket látsz, én megállok, és te odaviszel neki egy mézeskalácsot. Rendben?
A kisfiú értetlenül pillantott rá.
– De miért? – kérdezte.
– Mert adni jó – hangzott a válasz, és Mihály mosolygós tekintete két galamb röptét követett, akik a kék ég felé rebbentek az út menti fehér virágokkal teleszórt akácfáról.

Minden gyerek szereti a mézeskalácsot...

****************************************
 11.ELBESZÉLÉS 

 VÉGHELYI JÓZSEF : Örvényben
 
Előszó

Azt mondják a hozzáértők, hogy akit egy örvény lehúz a mélybe, annak kevés esélye van a túlélésre. Ám azt is mondják, hogy előbb-utóbb az örvény maga fogja az áldozatát ismét a felszínre dobni miután jól megpörgette, meggyötörte. Sajnos, ez nem  tipikus. Sokkal inkább az, hogy aki a mélybe taszítódott ott is marad végleg. Ha az illetőnek kellő kitartása, akaratereje van mindezeket kibírni, akkor kapott egy újabb lehetőséget a félresiklott életének rendezésére, emberhez méltó körülményeinek megteremtésére…
Úgy legyen!
*
A magány szorításában
 
A hajléktalan férfi szomorú szemeivel hosszan követte az egyre távolodó, szirénázó mentőautót. Nem volt szokatlan ez a látvány számára, mert már közel egy éve az utcán élt. Sokszor a tudatáig sem jutott el, hogy mi történik a környezetében, de ez most nagyon más volt. A fehér autó elrabolta tőle egyetlen társát Foltos Gizit. Ez volt a gúnyneve a hajléktalanok között, mert közöttük az a szokás, hogy a családi név senkit sem érdekel, csak a keresztnév. Foltos Gizivel a Duna parton üldögéltek egy vízre néző padon, amikor rosszul lett. Ez volt az asszony kedvenc helye már két éve. Március lehetett, talán április? Egyszerűen nem volt jelentősége számukra a naptárnak. Kora tavaszi időjárás volt. Plakátokról, és a bevásárló központok reklámjaiból tudták meg azt, hogy milyen fontosabb esemény, ünnep következik. A harsogó poszterek, hivalkodó kirakatok a Húsvét közeledtét jelezték. Mondták is 
egymásnak: hát ha jön, majd megy is…, ahogy a többi ünnep!
Véghelyi József

Tudta, hogy cukorbeteg az asszony. Ha éppen volt, akkor szedte
is a TB által kiutalt ingyenes gyógyszert, de hát ehhez a betegséghez megfelelő táplálkozási rend, és életkörülmények is kellenek, amelyek egyáltalán nem voltak megfelelőek. Jókat hallgattak egymás mellett, amikor Foltos Gizi alig érthetően azt mondta neki, hogy nagyon rosszul van, és néhány pillanat múlva elájult és leesett a padról.
 -  Most mi a fenét csináljak? Honnan hívjak segítséget? Gizi, ne csináld, térj már magadhoz hallod?! –  tört ki az elkeseredés Sánta Bandiból.
Rohangált a szerencsétlen össze- vissza, de nem akadt ember a környéken, aki hívta volna a mentőket. Csak rá kellett nézni az öltözetére, arcára. „Biztos részeg”, az „ilyenek mindig részegek” záporoztak feléje a megbélyegző, elutasító mondatok. Végül egy egyetemistának tűnő, arra járó lány megszánta őt, és mobilján kihívta a mentőket. Bandi felemelte az asszonyt a földről, mert mégiscsak hideg volt az idő. Maga mellé fektette a padra, fejét az ölébe fektette, s kócos haját lassan simogatni kezdte. Egyebet most nem tehetett érte. Közben beszélt hozzá vigasztaló szavakat, bár tudta, hogy nem hall belőle semmit. A mentősök becsületére legyen mondva kb. nyolc perc alatt oda is értek. Sánta Bandi jelezte a mentőorvosnak, hogy cukorbeteg a társa, és valószínű, hogy attól lett rosszul. Gyors intézkedés után Sánta Gizit ellátták, betették a mentőautóba, és szirénázva elvitték a legközelebbi kórházba. Annyi összeszedettsége akadt még a hátramaradottnak, hogy megkérdezze a kórház nevét.
   Most itt ül megint egyedül, magányosan, társ nélkül. Gizi jó ember volt, hasonlóan hányatott, kisemmizett helyzetű, mint ő. A balsors hozta össze kettejüket. Új helyzete miatt elemi erővel tört ki belőle a kétségbeesés:
 - Miért ver engem az Isten? Mit tettem ellene? Én sem voltam rosszabb, mint a többi ember! Nem loptam, nem csaltam, mint sokan mások, akik most jó módban élnek! Végeztem a munkámat, tettem amit kell. Azok új autóban feszítenek, szép családjuk van, nem éheznek, van tető a fejük felett, külföldre utaznak én meg sors-kivetettként
az utcákat járom. Nyomoromban találtam magamnak egy jótét lelket, hát miért kellett elvenni tőlem? Tán Foltos Gizit is megirigyelte tőlem valaki?
Most mihez kezdjek egyedül, magamba beszéljek, mint egy elmeháborodott? Bőven elég nekem az emberek naponta ismétlődő lesajnáló pillantása, a néha odavetett fémpénz kuncogó csengése. Nem jószántamból  élek én az utcán. Nekem is volt családom, lakásom, munkám, de a végzetem mást akart. Idelökött a mocsokba, az emberiség söpredéke lettem! A ménkű csapjon bele az egész rohadt életbe! Nem én akartam így, bárkivel előfordulhat ez a mai világban!
Beszélt, beszélt maga elé Sánta Bandi. Vég nélkül ömlött belőle a keserűség. Az arra tévedők lesajnálóan átnéztek felette. Természetesen nem tudhatták, hogy mi történt vele, csak azt hallották, hogy magába beszél, mint egy bolond. Ha lehet, még nyomorultabbnak érezte helyzetét, mint eddig. Egy idő után persze lassan kezdett megnyugodni. Elővette kopott szájharmonikáját, és valamilyen régi kedves dallamot próbált kicsikarni belőle. Gyerekkora óta, ha valahányszor nagy bánat érte, akkor mindig a hangszeréhez fordult vigaszért. Néhány akkord után abba is hagyta, mert ez a bánat egészen más, ezen nem segít a zene. Ott ült a padon, az ő padjukon. Kezét ölébe ejtette, ahol nemrég még Gizi feje pihent. Már fel sem tűnt neki, hogy megéhezett. Egyáltalán nem volt szokatlan, hogy éhes maradt, néha napokig koplaltak Foltos Gizivel, és azt is meg lehetett szokni.  Lassan szürkülni kezdett. Gondolatai még mindig Gizi körül jártak. Tulajdonképpen neki köszönheti az életét, mert ha akkor nem találkozik vele, már régen halott lenne…
Közel egy éve történt, amikor először találkoztak a hídon. Úgy, ahogy most, akkor is összecsaptak feje felett a hullámok. Amikor visszagondolt az első találkozásukra, mindig valami megmagyarázhatatlan jóleső érzés futott át a lelkén.
Mostani állapotában megszűnt körülötte a tér és az idő. A rátört keserűség hosszú visszaemlékezésre kényszerítette, hogy valamivel oldja a benne feszülő, kavargó viharokat. Mit jelent számára Foltos Gizi, aki most Isten tudja hol van? Él-e, hal-e? Már több volt számára, mint egy hajléktalan.
Közel egy éve róják a nagyváros utcáit, tereit. Nagyon jó barátok lettek, talán már egy kicsit több is annál…
*
 Faragó Gizella története
 
 Kerekes András egy kora tavaszi napon -  amikor kicsi volt a forgalom – elsétált a híd közepére, hogy onnan leugorva vessen véget életének. Nézte a Duna kavargó örvényeit a híd pilonjánál. „Csak néhány másodperc és vége szakad mindennek”- nyugtatgatta magát.
 - Hé ember, mi a fenét akar csinálni – dörgött egy kissé karcos női hang a háta mögött. Ahogy magán végig nézek, egyszerűen nincs joga eldobni az életét! Öltözete, megjelenése arra utal, hogy még nem szenvedett eleget! Nem váltotta meg a belépőjegyet a túlvilágra. Megfutamodott, azt hiszi, hogy ezzel minden rendben van? – záporoztak a letorkolló szavak egy hajléktalannak tűnő asszonytól.
Kerekes András szeretett volna közbe vágni, de ennek a törékeny alkatú nőnek a sodró lendületű beszéde beléfojtotta a szót. Amúgy szemrevaló teremtés lehetett, még mielőtt az utcára került volna.
 - Van fogalma arról, hogy hány százezer ember él súlyos testi- lelki gondokkal ebben az országban. Ha mindenki végezne magával, akkor kiürülne az ország! Biztos akadtak kisebb-nagyobb gondjai, és rögtön rohan a hídhoz vigaszt keresni. Szégyellje magát – folytatta a letorkolást az asszony. De mondok én valamit: most velem lesétál a partra, ott van a törzshelyem egy padon, oda leülünk mind a ketten, és elmeséljük egymásnak az élettörténetünket. Ha úgy gondolja, hogy a magáé szomorúbb, kilátástalanabb, mint az enyém, hát akkor kerekedjen fel, és vesse le magát a hídról, De ha nem így van, akkor velem marad, és amíg lehet együtt rójuk az utcákat, tereket, az egész várost! Én még mindig nem adtam fel a reményt, és ketten bizonyosan könnyebb lesz kitalálni valamit. Tudja a siker záloga az, hogy az ember egyel többször álljon fel, mint ahányszor elesett…!
Andrást mellbe vágta ennek a nőnek a határozott fellépése, erre aztán nem számított. Kétségbeesett gondolatainak szorításai enyhültek. Szinte megbabonázva követte őt a padig. Az asszonynak feltűnt, hogy védence jobb lábára kicsit sántít. Pár perc múlva már ott ültek Foltos Gizi kedvenc helyén. Kölcsönösen bemutatkoztak, s bár idegenek voltak egymásnak, mégis régi ismerősökhöz hasonlóan belekezdtek zaklatott életük kibeszélésébe. Könnyebb elviselni a nehézségeket, ha van valaki, aki előtt a kitárulkozhatnak. Ugyan mit veszthettek a kis titkaik kikotyogásával? Kettőjükön kívül valójában úgysem érdekelt senkit a történetük. Mindenkinek meg van a maga keresztje, hát hordozza egyedül!
Lecihelődtek a padra, Foltos Gizi maga mellé tette a hajléktalanok „utazási kellékét” egy szatyrot. Ebben tartotta az összes vagyonkáját, ha ez egyáltalán annak volt tekinthető. A másik oldalára a férfit ültette. Aki az utcán él, az bizalmatlan lesz a többi emberrel szemben. Jobb a békesség…!
Ígéretének megfelelően először az asszony kezdte el „hajléktalan karrierjének” történetét. Kicsit kivárt, láthatóan összeszedte gondolatait, nagyot sóhajtott és belekezdett.
- Mint említettem a becsületes nevem Faragó Gizella. Egy dunántúli kisvárosban születtem ezerkilencszázhatvanban. Egy kis családi házban laktunk a város peremén. Apám szénbányász volt, anyám egy faiskolában dolgozott. Amíg mindketten dolgoztak, addig viszonylag jól éltünk. Nem dőzsöltünk, de meg volt mindenünk, amire szükségünk volt. Apám erősen dohányzott, ráadásul a bányában szilikózist is összeszedett, úgy, hogy ezerkilencszáz-hetvenkettőben tüdőrákban meghalt. Én ettől az időponttól számítom a lecsúszásunk kezdetét…Nagyon megérezte a család apa halálát. Számunkra elkezdődött a nélkülözés. Minél előbb szakmát akartam szerezni, hogy én is segítsek az anyagi gondokon, ezért egy ruhaipari szakközépiskolába iratkoztam be. Ezerkilencszázhetvennyolcban érettségiztem,  a továbbtanulásomról persze szó sem lehetett az anyagiak miatt.
 
  Itt Foltos Gizi rövid időre elhallgatott, mert egy csendben suhanó kecses turistahajó hívta fel magára a figyelmet. Utasai láthatóan jól érezték magukat, hangoskodtak, talán kicsit spiccesek is voltak már. Hát igen, akinek rendezett a sorsa az örüljön is neki. Ki tudja meddig tart ez az állapot? – gondolta magában Foltos Gizi. Az asszony kis intermezzo után folytatta történetét.
 -  Szülővárosomban sikerült munkát találnom egy férfi-női konfekciókat készítő üzemben. Nem volt nehéz munka, de nem is fizetett jól. Azért valahogy elvergődtünk, ha szűkösen is.
Villámcsapásként ért anyám agyvérzése. Többé nem tért magához, a kórházban néhány hétig gép tartotta életben, aztán apám után Ő is itt hagyott engem…Árva lettem, mint a kisujjam, teljesen árva. Hogy mit éreztem én akkor? Szavakkal nem vagyok képes elmondani, ezt érezni kell. Árván maradni fiatalon…, ez egy minősítetten rossz érzelmi állapot. Akiknek élnek a szülei, azok talán nem is tudják, hogy miről beszélek…!
 
Zsebéből elővett egy gyanús tisztaságú zsebkendőt, megtörölte szemeit. András tapintatosan elfordult, mert nem illik másik ember bánatára tágra nyitott szemmel rábámulni. Néhány másodperc múlva Gizi folytatta.
-  A magány nem jó, egyáltalán nem jó. Egészséges mentalitású nő családot, gyerekeket szeretne maga körül, persze egy megfelelő férfivel az oldalán. A jelenlegi korszellem megbolondította az embereket. Normális család helyett sok nő a karriert választja. Nincs nemesebb, felemelőbb érzés egy nő számára, mint az anyaság. Ez önmagában is egy csoda. Sokan választják mégis a szingliséget akarva, akaratlanul. A biológiai óra pedig ketyeg…No, de hagyjuk,  elég nekem a saját bajom. Mindenki ott rontja el az életét ahol csak tudja..!  Alkotmány biztosította joga.
Én is menekülni próbáltam a magányból – folytatta Foltos Gizi. Szilveszteri bulin ismerkedtem meg egy sráccal. Számomra megfelelőnek tűnt akkor. Addig - addig sutyorgott a fülembe, amíg állapotos nem lettem huszonöt éves koromban. A fiú szülei régi vágásúak voltak, ezért ragaszkodtak hozzá, hogy Lajos feleségül vegyen, ha már jön a baba. Meg is tette, de sok köszönet nem volt benne. Asszony nevem lett tehát: Hadrián Lajosné. Évi lányom születése után Lajos úgy döntött, hogy ő nem bírja a gyerekbőgést, ezért pánikszerűen lelépett.
Először felcsinált, utána lecsinált – próbált kedélyeskedni az életmentő. Azt hiszem, hogy valójában sohasem szeretett, csak szexuális köpőcsészének használt. Valószínűleg külföldre távozott a gyerektartás elöl, mert az országban nem találta még a Vöröskereszt sem…
Lehetett volna egy családom, de a sors megint közbeszólt. Egyetlen értelme maradt életemnek, a kislányom. Tartást adott nekem, volt miért, és kiért élnem, és dolgoznom. Ő volt az egyetlen jó dolog az addigi életemben. A volt uramat pedig egye meg a fene, ott ahol éppen van…!
Az idén lett volna huszonöt éves az én kis csillagom, de nem lett, mert egy részeg disznó felhajtott a járdára és halálra gázolta. Ezt a tragédiát nem lehet elfelejteni soha. Egy anyának az a legnagyobb tragédiája, ha a gyerekét elveszíti. Úgy éreztem, hogy megőrjít a fájdalom. Valami gazdag ficsúr lehetett a gázoló, mert pár hónappal megúszta. Valami sztárügyvéd féle védte, aki lyukat beszélt a bíró hasába. Valami idétlen pszichológiai dumával kábította a bíróságot, miszerint a védence is áldozat tulajdonképpen, és hogy elég büntetés az neki, ami történt, mert lelkileg ő is megsérült. Bla-bla-bla! Egy árva szó sem hangzott el arról, hogy én mit érzek!
 
Foltos Gizi alig tudott uralkodni magán. A tizenöt évvel ezelőtt keletkezett seb ismét felszakadt, és elemi erővel szakadt ki belőle a tehetetlen düh. Addig sem volt jó véleménnyel a bíróság pártatlanságáról, de ez a pojáca-per még évek múlva is hatással volt rá.
Sánta Bandi türelmesen megvárta, amíg az asszony valahogy megnyugodott, s bár Gizi idegen volt a számára, mégis tett egy tétova mozdulatot feléje, és óvatosan megsimogatta a fejét…
- Jól van na, semmi baj, nyugodjon meg – próbálta nyugtatgatni Bandi a felzaklatott asszonyt.
Pár percnyi hallgatás után folytatódott újdonsült társa története.
- Még pár évig vergődtem szülővárosomban, aztán feladtam. Szüleim és lányom sírján kívül semmi sem kötött már oda. Túl sok keserűség ért engem az ott töltött években. Elhatároztam, hogy eladom a szülői házat, elmegyek Pestre szerencsét próbálni. Mégis nagyobb a város, nagyobbak a lehetőségek, felejteni biztos jó lesz. A házunkért nem kaptam annyit, hogy lakást tudtam volna venni Pesten, így kerestem magamban albérletet, meg persze munkát is.
Szerencsém volt, mert egy női fehérneműt készítő cég alkalmazott meósnak, a végzettségem is meg volt hozzá. Egyébként ott aggatták rám a Foltos Gizi nevet – egy kis mosoly suhant végig az arcán. Legendásan jó szemem volt, a legkisebb hibát és foltot is észrevettem a fehérneműkön. A varrodában két Gizella is dolgozott, és így különböztettek meg minket.
Egyre nehezebben tudott talpon maradni cégem a kínai dömpingáruk miatt. Megkezdődtek hát az elbocsájtások. Mivel se kutyám, se macskám, ráadásul nem tartoztam a régi munkaerők csoportjába persze, hogy elsőként tettek lapátra. Sok helyen próbálkoztam munkát találni, de mindenhol leépítések voltak. Kezdett reménytelennek tűnni a helyzetem.
 A házeladásból maradt kis pénzem is megfogyatkozott, enni pedig kellett, és az albérletet sem tudtam tovább fizetni. Szóval le is út, fel is út. Pillanatokon belül az utcán találtam magam. Hasonló gondolataim voltak, mint most magának, csak én a parton levő padon kötöttem ki, s nem a Dunában. Valami elemi, ősi ösztön idejekorán visszatartott a végzetes döntéstől: nem, azért sem adom fel, súgta egy belső hang. Ha szüleink kibírták a háborúk poklát, akkor én ne nyavalyogjak itt. Valahogy mindig lesz.
Lassan alkalmazkodtam a hajléktalanok életviteléhez. Ennek már egy éve. Fürdési lehetőség a hajléktalanszállón van. Éppen onnan tartottam a törzspadomhoz, amikor magával összefutottam a híd közepén. Őszintén meg kell mondanom, hogy kicsit önzésből szólítottam le a hídon. Aki régóta hajléktalan, az már távolról látja az embereken, hogy milyen gondok gyötrik. Láttam én is magán, ahogy nézte a kavargó vizet, hogy ez a szerencsétlen ugrani készül. Megsajnáltam, de ami a legfontosabb jó kiállású férfi benyomását keltette bennem. Csak nem hagyom, hogy a halálé legyen, inkább magamhoz édesgetem. Hiányzik egy jó társ mellőlem – Foltos Gizi a férfi arcát leste, miközben egy huncut mosolyt küldött feléje -, talán együtt könnyebb lesz. A többit már tudja…
Most itt ülünk egymás mellett ismeretlenül, azaz maga már sokat tud rólam, de én még semmit sem tudok magáról. No rajta – nógatta Andrást – kezdjen bele, mert még ránk esteledik, és a szállásra is el kell érnünk. Gondolom, hogy nincs hol lehajtania a fejét, ugye?
- Nincs, persze, hogy nincs - jött a gyors válasz a társától.
- Hát persze, úgy is néz ki, mint egy anyátlan, apátlan árva, ahogy a mondás tartja – pajkoskodott Gizi az újdonsült barátjával.
*
 Kerekes András története
 
Kerekes Andrást meglepte a nő őszinte kitárulkozása. Az ő köreiben ez nem volt szokásos, de ebben a helyzetben helyén valónak tűnt az őszinteség. Jobb mindjárt az elején kiteregetni a lapokat, mint később hazudozásba menekülni. Sohasem értette azokat az embereket, akik egyik hazugságból a másikba esnek. Ennek az állapotnak a fenntartása komoly teljesítményt igényel az illetőtől. Állandóan ügyelni kell arra, hogy kinek mit mondott, mikor mondta, hol mondta, stb. Felőröli az ember energiáját. Ez egy téboly, ezt sokáig fenntartani úgy sem lehet. Szükségszerűen előbb-utóbb lebuktatja magát, s ha ez bekövetkezik, utána már azt sem hiszik el neki, amit kérdez.
- Hát legyen! Kegyed őszinte volt hozzám, s úgy tisztességes, hogy én is az legyek – kezdte történetét hősünk. Elöljáróban be kell vallanom, hogy  Ön most tényleg visszarántott az életbe. Kicsit szégyellem is magamat a gyengeségem miatt. Azt mondják, hogy az Isten mindenkinek akkora terhet rak a vállára, amekkorát még el tud viselni. Imponáló az élethez való ragaszkodása, talán tudok belőle erőt meríteni a továbbiakra…!
- Bízza csak rám magát, majd én kettőnk helyett is erős leszek. – jelentette ki Foltos Gizi. Bár gyenge teremtésnek látszom, a lelkem erősebb, mint a testem. No, de folytassa, mert telik az idő!
András rövid szünetet tartott, nagy levegőt vett, azután kezdett kitárulkozni újdonsült embertársa előtt.
- Én egy Pest közeli nagyobb településen születtem ezerkilencszázhatvankettőben, egy hagyományosnak mondott polgári családban. Édesanyám tanítónő volt a helyi általános iskolában, édesapám pedig főkönyvelő egy környékbeli TSZ-nél. Családom vallásos volt, s vasárnaponként templomba is jártunk. Szép gyerekkorom volt. Sohasem nélkülöztünk, a kornak megfelelően mindenünk meg volt. Az általános iskolát szülővárosomban végeztem, az érettségi vizsgát egy Budapesti gimnáziumban tettem le. Jó tanuló voltam világ életemben, ezért szüleim támogatták, hogy egyetemre menjek tovább tanulni. A Műszaki Egyetemre vettek fel, annak is az Építészmérnöki Karára. Ezerkilencszáznyolcvanötben lediplomáztam. Azonnal elhelyezkedtem egy fővárosi építőipari nagyvállalatnál, mint pályakezdő mérnök. Jó volt a tömegközlekedés, ezért bejáró maradtam Pest és a lakásom között
- Hűha, rögtön láttam magán, hogy nem akárkivel hozott össze a végzet – csicseregte Foltos Gizi.
- Igen, ígéretes pálya előtt álltam. Egy ideig minden rendben is ment – folytatta András. Befutottam az ilyenkor szokásos fiatal értelmiségi karriert. Munkahelyemen szemet vetettem egy csinos műszaki rajzoló lányra. Formás, kívánatos teremtés volt, a szemei úgy vonzottak, mint egy mágnes…Ezerkilencszáznyolcvanhétben feleségül vettem Évát, az örök nőt, és az új asszony velem jött a szüleim házába menyecskének. Két asszony akármennyire is igyekezett kompromisszumban lenni egymással, azért a súrlódások, csendes fojtogatások egyre szaporodtak anyós és meny között. Ezerkilencszáznyolcvannyolcban megszületett a fiam Gergő. Reméltem, hogy ez majd csökkenti a rivalizálást a két asszony között. Nem így lett. Azt vettem észre, hogy az anyám és a feleségem egyaránt birtokolni akart engem. Az egyik az anya jogán, a másik a feleség jogán…Mint  két kicsi kecske Ezópus meséiben, szóval mind a ketten vesztesek lettek, de én is. A „birtokvita” később átterjedt a fiúunkra is. Lehetetlen helyzetbe kerültünk. Én úgy éreztem magamat, mint cintányér között a levegő. Száz szónak is egy a vége, a feleségem otthagyott, visszaköltözött szüleihez, természetesen magával vitte Gergőt is. Rövidesen el is váltunk Évával, amit mind a mai napig sajnálok, mert igazán szerettem azt az asszonyt. Talán, ha nem költözünk a szüleimhez más lett volna a helyzet… Késő bánat, eb gondolat, ahogy a szólás tartja. Újra nősülésre ilyen előzmények után csak a balga ember gondol, pedig a munkahelyemen akadtak volna jelentkezők szép számmal…!
- No látja Bandi, ezt elhiszem magának – huncutkodott Foltos Gizi.
- Akkor már féltem a nőktől, kívülről nem látszik, hogy kiben mi lakozik. Minden esetre nem bonyolódtam kalandokba. A válóperen az is kiderült, hogy a családjogi törvények a nők felé húznak. Akármelyik nő könnyedén ki tudja csinálni az urát, ha olyan a természete. Ha meg már gyerek is van, akkor a férfi eleve reménytelen helyzetbe kerülhet egy válás során. A szerencsétlen éjjel-nappal dolgozhat, hogy biztosítsa családja részére megélhetést. Előteremtheti a lakást, autót, a tőle telhető összes anyagi javakat. Ó, komolyabb indok nem is kell a váláshoz, elég, ha a menyecske kijelenti, hogy elhidegült a férjétől, és többé nem képes vele együtt élni. Na, ezek után mi fog történni? – tette fel a költői kérdést András magának. Hát persze, a közös együttlét alatt szerzett lakást az asszonynak ítélik, és a gyereket is! Ráadásul gyerektartást kell fizetnie, és ha hitelt vettek fel a férfi terhére, hát akkor még azt is behajtják rajta. Mire észbe kapna a szerencsétlen már az utcán van csupasz fenékkel a hátsó részén. Köszönöm, de ezt a perspektívát meghagyom másnak! Hát ezért nem nősültem újra.
András kicsit kiszusszantotta magát, mielőtt belekezdett volna a folytatásba. Foltos Gizi ezúttal csendben maradt, a hallgatása is lehet egyféle válasz. Érezte, hogy amit most hallott bizony  elképzelhető.
- Az élet a legnagyobb kombinátor, néha nagyon furcsán tudja a dolgokat elrendezni -  folytatta András.
Talán nem szép dolog ilyeneket mondanom, de a válásomat előidéző, és okozó civakodó asszonyokat a sors megbüntette. Végtelenül sajnáltam mind a kettőt, mert az egyik az édesanyám, a másik az elvált feleségem volt, s a sors súlyos gyógyíthatatlan betegséggel „bűntette” őket. A fiam tíz éves lett, amikor Évánál előrehaladott fehérvérűséget diagnosztizáltak. Fél évig élt még, azután eltávozott. Gergő fiam hozzánk került, mert én voltam a legközelebbi hozzátartozója. Idegenként kezelt minket Éva „áldásos” nevelésének eredményeként. Édesanyám megpróbálta visszaédesgetni az unokáját, de ez már életében nem sikerült. Nála méhnyak rákot állapítottak meg, s hatvan éves korában érte utol a halál. Apám sem élt sokkal tovább, bánatában a pohárhoz nyúlt. Részeg állapotban beleesett egy tóba, mivel úszni nem tudott, bele is fulladt szegény. Hatvankét éves volt akkor.
- Sajnálom, igazán sajnálom – biztosította együttérzéséről Gizi.
- Köszönöm, de még csak a felénél tartok – válaszolta András. Ott maradtam egyedül, én is árván, mint Kegyed annak idején. Egy tizenkét éves fiúnak anya is kellene, ráadásul erősen kamaszodott is. Amikor bántani akart, akkor azt vágta a fejemhez, hogy az én családom miatt hallt meg Éva, az anyja. Ezek után hiába próbáltam közelebb kerülni a fiamhoz, többé nem sikerült, amíg nálam volt. Nem hibáztatom, mert nagyon kevés időt tudtam vele tölteni, hiszen dolgoznom kellett. Kettőnkről gondoskodtam, a kiadások meg egyre csak nőttek. Lazításra nem maradt idő. Egy magányos férfi egyedül egy gyerekkel, komoly kihívást jelent. Egy nő ezt jobban tudja megszervezni hasonló esetekben.
Jobban érthető sok minden a jelenlegi helyzetemben, ha a munkahelyemről is szót ejtek. A gazdasági válság egyre szorítóbb volt, amit nálunk is lehetett érezni. Az amerikai bankár urak kapzsisága, felelőtlensége két vállra fektette a világ számos gazdaságát. Először azzal etették a népet nálunk Magyarországon, hogy minket csak a válság szele fog megérinteni. Az idő múlásával kiderült, hogy a kis szellőből bizony komoly vihar kerekedett, és nyakig merült az ország az adósságba. Hasonló etetés történt az emberek magánéletében is! A média minden lyukából ömlött az emberek felé a csábító ajánlatok tömkelege: fedezet nélkül kaphatsz hitelt, legyél trendi és vedd meg, amit szemed-szád megkíván. Elérhető számodra mostanság minden földi jó: plazma TV, új autó, újítsad fel kopott lakásodat…! És a nép, az Isten adta nép százezrével költekezett erőn felül. Hogy miből? Hát hitelből. Szinte utánuk dobták a pénzt. Sajnos magam is bedőltem a kapzsi pénzügyi ördög csábításainak.
-  Valóban nehéz ellenállni a pénz csábításának – mondta részvéttel Foltos Gizi. Úgy lehet vele az ember, mint amikor egy csóró csávó - aki életében még sohasem lakott jól - beszabadul a dúsan terített svéd asztalhoz és degeszre zabálja magát, és végén a vendéglátója kamatostól benyújtja a számlát. No, ez ám a pofára esés…!
-  Igen, valahogy így jártam én is – erősítette meg Gizi véleményét András. Két és fél millió forintnak megfelelő svájci frankhitelt vettem fel egy banktól lakásfelújításra, öt éves futamidővel. Semmi gond, ez így jó lesz, gondoltam, s lazán tudom majd törleszteni…
Ember tervez, Isten végez, ahogy a közmondás tartja, rövidesen kirúgtak az állásomból. Nem szeretnék igazságtalan lenni a volt cégemmel szemben, mert az én hibám volt. Ahogy apámmal is megesett, én is inni kezdtem. Amikor a húsz éves lett a fiam elém állt és közölte velem, hogy külföldre megy. Neki elege van ebből az országból, és egyáltalán nem szeretne úgy élni, ahogy a környezetében látta…Kezdetben írt néhány e-mailt, de lassan azok is elmaradoztak. Az én leveleimre pedig már nem is válaszolt.
Kollégáim jóindulatúan próbálták elkenni italozásomat a főnökség előtt, de a bimbi előbb-utóbb mindig kiborul. Statikai felmérést kellett végeznem egy újonnan épülő irodaházon, és ahogy tébláboltam az építési területen beleestem egy munkagödörbe. Nyílt törés lett a lábszáramon. A balesetvédelem emberei azonnal vizsgálatot indítottak és – fájdalom… - megállapították, hogy a dolgozó ittas volt. Persze kirúgtak, betelt a pohár! Sajnos a törött jobb lában az összerakás után picit rövidebb lett, azóta bicegek.
Ha most mérleget készítek, akkor kiderül, hogy semmim nem maradt. Szó szerint mindent elvesztettem, azaz hogy a lakásom még megvolt egy csomó adóssággal. A csekkek pedig kitartóan jöttek. A végeredmény az lett, hogy a bank elárvereztette a lakásomat. Ez két napja történt. Alaposan átgondolva helyzetemet úgy döntöttem, hogy akkor ennyi volt…, irány a Duna híd! A többit már tudja.
*
  Foltos Gizi nagy vonalakban valami hasonló történetre számított. A délutánból este lett, mert még nagyon sok mindenről beszélgettek egymással. A hasonló sors összekovácsolja az embereket. A nap vége felé úgy érezték mind a ketten, hogy tulajdonképpen nagyon régóta ismerik már egymást, bár még személyesen nem találkoztak. Erre a régi öregek azt mondták volna, hogy az Isten is egymásnak teremtette őket.
Későre járt, és a zárás előtt szerettek volna a szállóra érni. Jól ki kellett lépniük, de Andrásnak ez nehezebben ment a lába miatt. Foltos Gizi elébe állt és mondta:
-  Tudja mit András? Hadd adjak magának egy hajléktalan nevet, a mi szokásaink szerint, mert ha nem én teszem, akkor teszi más.
-  És mi lenne az? – érdeklődött rezignáltan az új név várományosa.
- Talán nem bántó, de mégis jellemző lehet a Sánta Bandi titulus. Rendben? – érdeklődött Gizi.
-  Remek – törődött bele Kerekes András. Kevesen mondhatják el úgyis, hogy két keresztanyja és két neve is van, ha vagyona egy szál se!
A hajléktalan szálló közössége befogadta, és elfogadta Sánta Bandi társaságát. Ettől kezdve „hivatalosan” is közéjük tartozónak tekintették. Befogadni és megszokni két különböző dolog. A kényszer nagy úr, egyáltalán nem vágyott ilyen társaságra, de mivel kedvezőbb választási lehetősége nem kínálkozott, hát jöjjön, aminek jönnie kell – gondolta rezignáltan. Még mindig jobb pozícióban van, mintha szó szerint az utcán egy padon, aluljáróban, vagy valamilyen hideg zugban kéne meghúznia magát éjszakára.  Itt legalább tető van a feje felett, s némi tisztálkodási lehetősége is lesz. Meg itt van vele újdonsült barátnője Foltos Gizi, aki már két éve hajléktalan, és az új utcai „karrierjét” segít egyengetni…!
 *
 A kórházban
 
Foltos Gizi már a mentőben magához tért. Zavarodottan nézett körbe, nem tudta hol van és hogy került ide. Az utolsó emlékképe az volt, hogy ültek a padon Sánta Bandival, és utána se kép se hang. Kérdésére a mentőápoló elmondta, hogy az egyik férfi „kollégája” hívta ki őket, mert ájultan esett le a padról, most éppen a kórház felé tartanak.
Kicsit kellett várni a orvosra, aki kezelésbe vette Foltos Gizit. A szokásos rutinvizsgálat következett: vérvizsgálat, meghallgatta a szívét, a tüdejét, stb. Az orvosok rendszerint csak kérdeznek a betegtől, azok meg locsognak-fecsegnek, hátha valamivel segíteni tudnak a diagnózis felállításában. De hogy vélhetően mi lehet a baja a páciensnek, csak a legvégén közlik, miután az illető halálra izgulta magát. Az ember már csak olyan, hogy mindig a legrosszabbra gondol először, mert ahhoz képest minden már csak jobb lehet…
-  Asszonyom – kezdte Végvári doktor - , komoly cukorbetegsége van, bár szerintem ezt már tudta eddig is. Benn kell tartanunk néhány napig, hogy beállítsuk az inzulin szintjét. Van azonban még valami. Újabban nem érezte fáradékonyabbnak magát, valamiféle nyomást nem  érzett a mellkasában, ugyanis gyengélkedik kicsit a szíve is.
-  Hát csak azt éreztem, hogy nem vagyok már a régi – vallotta be Foltos Gizi. De én mindezt betudom a jelenlegi sorsomnak.
- Családtagja, rokona, barátja segítségére tudna lenni? – kérdezte együtt érzően az orvos. Mert egy kíméletesebb életmód sokat segítene az életkilátásaiban.
- Doktor úr! Nézzen rám! Kétlábú szerencsétlenség vagyok. Kinek kellek én már? – küszködött könnyeivel Gizi. Van ugyan egy szintén hajléktalan férfi ismerősöm, de hát neki sincs senkije és semmije. Csak mi ketten egymásnak.
Rövid tépelődés után Végvári doktor csak annyit kérdezett, hogy mikor jön be a barátja látogatóba?
- Hát azt nem tudom megmondani, mert biztos azt sem tudja, hogy hol vagyok – felelte Gizi.
- Erre csak azt tudom mondani – válaszolta az orvos -, hogy ha igazán fontosak egymásnak, akkor megtalálja magát. Arra kérem, hogy ha bejön a barátja, akkor küldje be hozzám.
*
  Foltos Gizit egy hatágyas kórteremben helyezték el, Ő volt az ötödik beteg. Nagyon szokatlan volt számára a tiszta ágynemű, a tiszta falak, a menetrend szerinti étkezés. Egyáltalán a rend. Bántó távolságtartással viseltettek vele szemben a betegtársak, amit már fel se vett. Volt ideje megszokni az utcai két év alatt az emberek hozzáállását a hajléktalanokkal szemben. Ilyenkor csak az bántotta, hogy az égvilágon semmit sem tudnak róla, mégis ódzkodnak tőle. Ám ő már tudta, hogy nagyobb alázattal kell élni, mert bárkivel előfordulhat a sorskivetettség. A szülése óta nem volt még betegként kórházban. Mint a legtöbb ember - ha csak teheti - kerüli ezt a helyet. Egy előnye azért van az ittlétének: kulturáltabb napokat fog eltölteni, ha csak néhány napig is…Két év nagy idő az utcán, egy kicsit elvadul már az ember. Sokan közülük nem is akarnak visszatérni a régi, megszokott életükbe. Foltos Gizi kivétel. Ő szeretne ismét családot, biztonságot, meleg otthont, és ha nem túl nagy a kérése Istenhez, akkor egy megbízható hű társat, Sánta Bandi éppen jó lenne…
Igen, Bandi. Jön-e meglátogatni őt, kitart-e továbbra is mellette, most a betegségében is. Megannyi kérdés kavargott a fejében, amelyekre egyenlőre nem jött felelet senkitől sem. A napi események kifárasztották az asszonyt, a képek elmosódtak agyában, s szép csendben álomba merült.
 *
  Nyugtalanul várta a reggelt Sánta Bandi. Előre eltervezte a napi programját. Fürdés, borotválkozás, és utána irány a kórház, ahová Foltos Gizit vitte a mentő. Úgy gondolta, hogy a belgyógyászatra szállították.
- Randira mész Bandi, he?– ugratta az egyik sorstársa. Nagyon szép puccos dáma lehet a nagyságos asszony, aki miatt így kicsíped magad. Egyik ismerősömnek van egy szmokingja, vedd fel azt. Abban olyan úriember kinézeted lesz, hogy akármelyik nőt megdöntheted…- röhögött saját viccén Ficsúr, a munkanélküli vasbetonszerelő. Ha egyáltalán képes vagy még valamire a te korodban – tette hozzá önelégülten, s tovább röhögött.
A hajléktalanok társasága roppant vegyes, van ott mindenféle ember. A társadalom egész keresztmetszete képviselteti magát. Sánta Bandi a neveltetése, műveltsége miatt az elit közé tartozott a hajléktalanok között. Az alacsonyabb rangúak sokszor még a nyolc elemit sem végezték el. Az ordító társadalmi különbséget szemtelenséggel próbálták kompenzálni. Úgy gondolták, hogy ha beszólnak a magasabb intelligenciájú társaiknak, akkor nagyobb lesz a tekintélyük a többiek előtt. Szánalmas lelkek…!
 *
 Vegyes érzésekkel lépett be a belgyógyászat lengőajtaján. Fogalma sem volt arról, hogy mi fogja várni. Szemben volt egy nővérpult, ahol két fiatal lány tétlenkedett. Felfigyeltek  a rosszul öltözött ötven év körüli emberre. Megengedtek maguknak egy szemtelen beszólást:
-  Bácsi, eltévedt? Mit keres errefelé, ez nem a hajléktalan szálló! – fölényeskedett az egyik agyonsminkelt plázacica.
-  Nem, nem tévedtem el, tudom, hogy ez egy kórház, bár ahogy az épület állapotát elnézem ez sem különb egy hajléktalan szállónál! – fröccsentette oda a kisasszonynak Sánta Bandi. Szinte otthon érzem magamat, és ahogy önt elnézem kisasszony, hát nyugton állíthatom, hogy nálunk a hurka zsírt a kenyérre kenik, nem pedig az arcra…! – adta meg a kegyelemdöfést a pimasznak.
 
Kész. További szemtelenkedés kizárva. Visszabillent a világ tengelye.
 
-  Uram, kit tetszik keresni? – váltott kulturáltabb hangra a másik lány.
- Tegnap hoztak be egy cukorbeteg hajléktalan nőt. A neve Foltos Gizi,…akarom mondani Hadrián Lajosné – helyesbített Sánta Bandi.
Rövid keresgélés után megkapta a szobaszámot: 103.
Némi izgalommal állt meg a kórterem ajtajában, ám Gizit nem vette észre. Éppen indult volna kifelé, amikor egy hang utána szólt:
-  Hé, Bandi! Hova mész, még be sem jöttél és máris menni akarsz? – torkolta le Gizi a látogatót. Vagy másik asszonyt keresel? – incselkedett vele. Aggódtam, hogy egyáltalán bejössz-e?
-  Szia Gizus! Hát annyira megváltoztál, hogy meg sem ismertelek. Tiszta hálóing, tiszta ágy, fésült haj…
Csak a testileg, lelkileg összetartozók örülhetnek így egymásnak, ahogyan ők tették. A ragaszkodást, a szeretetet nem lehet így megjátszani, ehhez a szív őszintesége kell. Az együtt átélt hajléktalan élet megannyi nyűge-baja kiérlelte bennük a feltétlen összetartozás érzését. Ez egészen más volt, mint a színes bulvár lapok címlapján vigyorgó sztárok sokadik örök hűséget ordító talmi, „örök szerelme”…Ez valódi öröm volt, a szegénységben fogant néma hűség megnyilvánulása.
Igen, fogták egymás kezét, nem is tudták, hogy mi történik körülöttük. Nem törődtek a világgal, csak beszéltek, beszéltek. Akkor csak ők voltak, senki és semmi más! Töviről hegyire elmeséltek egymásnak mindent. Fogalmuk sem volt meddig tartott ez az állapot, csak az ügyeletes nővér szólt már Sánta Bandinak, hogy ideje mennie, mert el kell látni a betegeket.
 
Foltos Gizi elmondta azt is, hogy a szeretetszolgálat egyik aktivistája – Magdika – szerzett számára hálóinget, tisztálkodási eszközöket, hogy valahogy kinézzen. A katolikus szeretetszolgálat emberei rendszeresen látogatják a kórházakat. Esetében Várhegyi doktor úr szólt telefonon, hogy elkéne a segítség egy hajléktalan asszony számára. A látogatás befejeztével Gizi még tolmácsolta a doktor úr kérését, miszerint szeretne beszélni Sánta Bandival.
 *
Az ötvenes éveit taposó Várhegyi doktor a szobájában volt, egy másik nővel. Kölcsönösen bemutatkoztak egymásnak. A nőről kiderült, hogy ő az a bizonyos Magdika a szeretetszolgálattól. Leültették Sánta Bandit, aki vegyes érzésekkel várta a megbeszélnivalókat.
-  Kerekes úr! Hadriánné Gizi betegünk magán kívül senkire sem számíthat! Ezt gondolom tudta eddig is? – így az orvos. Most egy kicsit többről van szó. Az eddigi életmódja nem folytatható tovább, mert végzetes lehet a számára.
Röviden ismertette Foltos Gizi egészségügyi állapotát, bár szigorú értelemben nem tehette volna meg, mert nem volt közeli hozzátartozója. Ez az a helyzet, amikor a szükség törvényt bont. Szerencsés esetben az emberség mindig felülírja a törvényt.
Sánta Bandi tehetetlenül hallgatta az orvos mondanivalóját, mert magát sem tudta normálisan ellátni, hát még egy beteg asszonyt!?
- Mégis mit tehetnék? Persze, hogy számíthat rám Gizi, de hogyan tudnék én segíteni? Hiszen magam is földön futó vagyok? - kérdezte kétségbeesetten Sánta Bandi.
- Nos, azért van most itt Magdika a katolikus szeretetszolgálattól, hogy ajánlatot tegyen magának – válaszolta Várhegyi doktor úr. Kérem, hallgassa őt figyelmesen…
 
  Magdika ismert volt már a hajléktalanok között. Sokukat személyesen is ismerte már. Foltos Gizivel még az első évben találkozott egy hideg téli estén, amikor forró teát, és némi enni valót hozott az utcán élőknek. Ő segítette Gizit is abban, hogy odataláljon a hajléktalan szállóra még mielőtt kihűlne.
-  Kedves András! Személyesen mi még nem találkoztunk, de ettől függetlenül sokat tudok magáról – kezdett a mondanivalójába Magdika. Ön alkalmas arra, hogy gondoskodjon Giziről, és én ebben a segítségére leszek.
Sánta Bandi közbe akart szólni, de az asszony jelezte, hogy várja meg a mondanivalója végét.
-  Ott kezdem, hogy a katolikus szeretetszolgálat kapcsolatban van sok céggel, különböző szervekkel. Jelzik nekünk, ha valahol munkalehetőség adódik, persze nem valami fényes állásokról van szó, de a semminél több. Gizi nem maradhat továbbra az utcán, és ha megígéri, hogy gondoskodik róla, akkor én viszont egy állást ajánlok fel magának.
A szerencsétlen ember először fel sem fogta, hogy mit mondtak neki, ezért rá is kérdezett:
-  Jól értettem Magdika, állást ajánlott nekem? – kérdezte Sánta Bandi.
-  Azt bizony – jött a megerősítő válasz Magdika részéről. Információim szerint maga komoly ember, bár a sors kicsit meggyötörte, mégis alkalmas a társadalomba való visszailleszkedésre, és főleg tudna gondoskodni Giziről is!  Száz szónak is egy a vége: elfogadja- e a lehetőséget, vagy sem?
-  Mi az, hogy! Persze! Természetesen! Szinte nem is tudom elhinni, hogy ez velem történik! – fakadt ki Sánta Bandiból az örömteli meglepetés.
- Rendben, akkor a következőket kell csinálnia, hogy a dolog sínen legyen – kezdett bele Magdika. Innen a kórházból egyenesen elmegy a szeretetszolgálat raktárába, és jelzi a raktárosnak, hogy én küldtem. Már várni fogja magát. Az ott levő ruhákból öltözködjön fel tisztességesen, végül is „állásinterjúra” megy – mosolyodott el az asszony. A várható munkahelye egy élelmiszer raktárbázis lesz, amely egy magyar tulajdonú élelmiszer-üzletláncot lát el. Ha megérkezett, akkor keresse Miklós Gergely raktárvezetőt. Hivatkozzon rám ott is, ő is tudni fog magáról…De igyekezzen, mert a leendő munkahelyére délután ötig oda kell érnie.
Ezek után még néhány operatív információval látta el Sánta Bandit, és azzal bocsájtotta el, hogy most még ne szóljon Gizinek, mert ha valamiért nem jönne össze a dolog, az utána nagyobb csalódás lenne a számára.
*
 A munkahely
 
Csak a mesékben vannak ehhez hasonló esetek – gondolta Sánta Bandi -, és épp vele történik mindez, hát ez valóban mesébe illő. Nagyon furcsa érzés uralta el gondolatait. Magában leszámolt más mindennel, csak Gizi, az Istenáldotta teremtés tartotta a reményt mindkettőjükben. Most rajta a sor. Először Gizi megtette meg az életét, most ő fogja megmenteni az övét. Rongy ember lennék, ha nem törődnék vele. Meg egyébként is, azt hiszem, hogy megszerettem – vallotta be magának is Sánta Bandi. Sohasem gondolta, hogy éppen a számkivetettség fogja őket egymáshoz sodorni. Jó létben könnyű asszonyt találni egy férfinek, de a nélkülözés egészen más. Aki a nyomorúságban is kitart mellette, társa marad a kiszolgáltatottságban is, hát azt az asszonyt az Égiek küldték a  számára – elmélkedett tovább Sánta Bandi.
Kicsit körülményesen, de megtalálta a raktárbázist. Tudta, érezte, hogy ez a találkozás minden szempontból sorsdöntő lehet mindkettőjük számára. Szíve hevesebben vert, igyekezett összeszedett maradni. A portán kért útbaigazítást, miszerint Miklós Gergely raktárvezetőt keresi.
A raktárral egy légtérben, üvegfallal elkülönített kis irodában találta meg a főnököt. Éppen telefonált, s intett, hogy üljön le, mindjárt végez. A szokásos bemutatkozás után mindjárt rá is tért a lényegre.
-  Magát tehát a Magdika küldte ide ugye? – érdeklődött Miklós Gergely.
-  Igen, a katolikus szeretetszolgálattól, és azt mondta, hogy…- próbálta folytatni Sánta Bandi.
- Jó, jó, mindent tudok, amit tudnom kell magáról és a társáról. Magdi mindenről tájékoztatott telefonon. Azért pár szóval azért mesélje el, hogy mi a szakmája, hol dolgozott, meddig dolgozott, stb. – kérte a főnök Sánta Bandit.
Mély lélegzetet vett, aztán nekilendült a beszédnek. Annyi élettapasztalata már bőségesen volt, hogy csak a lényegre koncentráljon, a főbb adatokra. Szinte távirati stílusban adta elő mondandóját, óvatosan kikerülve azt a tényt, hogy alkohol problémája volt a munkahelyén. Talán megbocsájtható nekem, mert amióta Foltos Gizivel vagyok, azóta egyáltalán nem iszom… – gondolta magában Sánta Bandi.
Pár perc múlva Miklós Gergely leállította a beszédfolyamot.
-  Ennyi elég lesz – mondta. Ha Önnek is megfelel, akkor azonnali belépéssel felveszem hivatalosan kertésznek, valójában mindenesnek. – közölte a főnök. Tudja, annyi státuszunk nincs, hogy külön kertészt, külön éjjeliőrt, külön raktári segédmunkást felvegyünk. Tudom, hogy nem teljesen korrekt, de nekünk most olyan ember kell, aki mindenhová „bevethető”, ahol éppen szükség van rá…! A munkaideje hivatalosan nyolc óra, hiszen a munkaszerződésben valamit rögzíteni kell, ahogy a többi munkatársunknál is. Ám Önt kötetlen időbeosztással tudom csak felvenni, persze nem hivatalosan…Nem árulok zsákbamacskát, sokan jelentkeztek erre az állásra, de a fenti feltételek, és a minimálbéres fizetés nem felelt meg nekik. Nem voltak elég elszántak…, válogatósak voltak!
Miklós Gergely kicsit kivárt, nézte Sánta Bandi arcát, hogy mit gondol a feltételekről. Kedvezőtlen változást nem látott rajta, ezért folytatta.
-  Úgy gondolom, hogy maga lesz az én emberem, ezért még valamit elárulok. Mivel hajléktalan, és komolyan gondolja, hogy ki akar szakadni jelenlegi helyzetéből, ezért tudok biztosítani kettejüknek egy szobát, ahol ellakhatnak Gizivel. Nem egy szálloda, de aki az utcán élt eddig, annak már ez is az. Tudja, az én családom a rendszerváltás idején menekült ide Romániából, ezért pontosan tudom és érzem, hogy mit jelent hajléktalannak lenni. Akkor Magyarország befogadott minket, és ezt a jótéteményt most nekem kötelességem visszaadni! – érzékenyült el a raktárvezető.
 *
Sokan mondják, hogy a szegény mindennek tud örülni, mert akinek semmije sincs kevéssel is beéri. Sánta Bandi most úgy érezte, hogy sokkal többet kapott, mint amire egyáltalán számíthatott. A kitaszított, hajléktalan ember a társadalom perifériáján vegetál. Onnan nagyon nehéz, de még többször lehetetlen felemelkedni. Az emberhez méltó életbe való visszakapaszkodáshoz pusztán az akarat nem elég. A körülmények szerencsés együttállása mellett megfelelő szintű intelligencia is szükséges.
Sánta Bandi szemei bepárásodtak. Legtöbbször bánatában sír az ember, de ritkán előfordul, hogy örömében is. Ezek az öröm könnyei. A férfiak többsége ritkán teszi, szégyellik ezt, most még sem tudott meghatódottság nélkül reagálni az életmentő lehetőségre.
- Uram! Ígérem, hogy nem lesz velünk semmi gond – kezdte Sánta Bandi. Amilyen munkára megkér, maradéktalanul elvégzem. Nem akarok nagy szavakat használni, de Ön most egy család életét mentette meg…!  - törölgette szemeit Bandi.
- Rendben! Most jöjjön végig vezetem a raktárban, az udvaron, és megmutatom a szobájukat is – tájékoztatott a raktárfőnök. Utána visszajövünk ide, és elintézzük a hivatalos formaságokat.
 
Sánta Bandi bódultan követte a főnököt, a nagy öröm megzavarja az embert. Először a raktáron vezette végig a főnök újdonsült munkatársát. Bemutatta az ott dolgozóknak, s kérte őket, hogy fogadják be megértéssel.
-  Látja, ez egy élelmiszer raktárbázis. Ha körülnéz láthatja, hogy rend van – tájékoztatta Miklós Gergely. Mégis előfordul, hogy a mozgatás során egy zsák kiszakad, a flakonok kirepednek, stb., szóval időnként szállítási és raktározási veszteség keletkezik. Ezeket a jegyzőkönyvezés után összetakarítjuk és kidobjuk a szemétbe…- folytatta zavartan a főnök. Szóval azt akarom mondani, hogy az előírásoknak megfelelően ezeket nem szabad újra csomagolni élelmiszerhigiéniás szempontból, ám emberi fogyasztásra még alkalmasak… Ha érti mire gondolok…- mosolyodott el együtt érzően.
 
A raktár után végig mentek az udvaron, ahol a főnök megmutatta mi hol található. Odavezette Sánta Bandit egy kupac összetört, vagy sérült faraklaphoz is.
-  Ha úgy gondolja, akkor ezeket a kidobás helyett el is tüzelheti a többi papírral együtt, ha fűteni akarnak. Így legalább két legyet ütünk egy csapásra: meleg is lesz, és az udvaron rend is lesz.
 
  Utoljára került sor a telek végében árválkodó kisebb téglaépületre. Sajnálták lebontani a raktárbázis építésekor. Előzőleg irattár és bútorraktár volt, később itt alakítottak ki egy szobát az éjjeli őrnek. Jelenleg az egyik szobában a kertészeti munkák eszközei voltak, a másik megmaradt az éjjeliőri helységnek vízzel, villannyal, WC – vel.
-  Hát ez lenne a leendő lakásuk – nyitott be az épületbe Miklós Gergely. Kettejüknek elég lesz. Amennyiben szükségük lenne még valamire, akkor szóljon nyugodtan. Még valami nagyon fontosat kell mondanom! A raktárbázis közmű szempontjából egységes egész, tehát a maguk által elfogyasztott vizet, villanyt a rezsiből fizetjük. Ez azt hiszem, hogy jó hír ugye..? Ha belegondolunk, akkor gyakorlatilag az egész fizetését magukra fordíthatják, mert itt minden más megtalálható.
-  Nem is tudom, hogy mit mondjak – kezdte Sánta Bandi. Idő kell, mire mindezt feldolgozom magamban. És a lehetőség, hogy tudok gondoskodni a társamról, Giziről is, hát ez messze meghaladja a legmerészebb álmainkat…Csak egyetlen kérésem lenne, és nem szeretnék visszaélni a jóságával, de még néhány napig be kell mennem hozzá a kórházba…Ugye megérti…?
-  Rendben, a kötetlen munkaidőbe ez még belefér – egyezett bele a főnök. Holnap reggel kezdhet rögtön fűnyírással, mert közeleg a Húsvét, és a nyuszi akármilyen fűbe nem tojik – kedélyeskedett Miklós Gergely. Ha elvégzi a mindenkori kiadott munkát tisztességesen, akkor jól kijövünk majd egymással – váltott „főnöki hangra”. Most pedig jöjjön velem, kitöltjük a szükséges papírokat! Egyébként pedig Isten hozta a cégnél!
  Sánta Bandi azonnal visszasietett a volt éjjeliőri szobába. Szemrevételezte a berendezési tárgyakat. A főbb dolgok megvoltak: asztal, két szék, szekrény, egy régi öntöttvas tűzhely, polcok. Az apróbb dolgok még hiányoztak, ami otthonossá tesz egy szobát, de az majd Gizi dolga lesz úgyis…- gondolta. Számukra ez most egy lakás, ez egy otthon, Olyan amilyen, de akkor is otthon, és az övék. Többé már nem hajléktalanok…
Leült a lepedő nélküli csupasz ágyra, és maga is meglepődött, amikor ösztönösen imádkozni kezdett. Nagyon régen, még gyerekkorában imádkozott utoljára. Ideje, hogy köszönetet mondjon a Gondviselőnek, mert ami vele ma történt csodába illő.
*
Húsvét a családban
 
Reggel hat órakor Sánta Bandi nyitotta ki a raktárbázis kapuját, és majd ő fogja becsukni este hatkor is. Rögtön nekiállt füvet nyírni, hogy gyorsan végezzen, és szaladhasson Gizihez a kórházba megvinni a jó hírt. Ez volt a bemutatkozó munkája, ezért nagyon odafigyelt a minőségre. Nem hagyott ki semmit. Az udvar szinte fellélegzett, élénkzöld színre váltott, a levegőben üde fűillat terjengett. Utána meglocsolta a virágokat, amelyeken látszott, hogy már régen gondozták őket. Gondolta is Bandi, hogy igen sok a teendő, s ha majd Gizi is itt lesz, segíteni fog a munkában. Neki a vérében van a virágápolás.
Tíz óra körül elkéretőzött a főnöktől és irány a kórház. Mintha szebb lett volna körülötte a világ, úgy érezte, hogy az emberek és a virágok is visszamosolyognak rá. A Nap ma délelőtt csak neki süt, a madarak neki dalolnak, a lágy tavaszi szellő senki mást, csak őt simogatja. Igen, ez a boldogság, ami a zaklatott életében oly kevésszer látogatta meg. Anyagi értelemben semmije sem volt, mégis úgy érezte, hogy egy csapásra mindent megkapott, amire szüksége volt. Ajándék ez a sorstól, húsvéti ajándék. Varázsütésre munkája, fizetése, otthona lett, és ami a legfontosabb egy szerető asszony várta…A lelke csordultig megtelt örömmel, most már csak Gizit szeretné hazavinni, és többet nem is vár az élettől! „Hazavinni”, azt gondoltam, hogy hazavinni? – visszhangzott a fejében újra, meg újra. Amiről régóta álmodoztunk mind a ketten, most végre valóra válhat? Lehet közös otthonunk, akkor mi most már egy családod alkotunk Gizivel…? – elmélkedett tovább. Ide-oda csapongtak a gondolatai, de mindegyik kettőjük közös élete körül forgott.
 
Észre sem vette, hogy mikor ért a kórházhoz. Rossz lába ellenére kettesével szedte a lépcsőket. A nővérpult mögött megint két - de most másik -  kisasszony tétlenkedett, és most mennyivel más volt a reakciójuk. A tegnapi hajléktalan ruházat után, egy elfogadható külsejű, jó megjelenésű férfi állt előttük. Gizi már várta Bandit a látogatóknak fenntartott váróteremben.
- Bandi! Sánta Bandi te vagy az? – tört ki belőle a csodálkozás. Hát veled mi történt? Tegnapról mára úriember lettél? Megfogtad az Isten lábát? Látszik rajtad, hogy valami nagy dolog van a háttérben. Új ruha, nyakkendő, s vigyorogsz, mint a tejbetök…! – reagált a minderre Foltos Gizi. No, ne kéresd magad, mondd már! – türelmetlenkedett az asszony.
-  Várjál Gizus, mondom, csak előbb ülj le! Nem szeretném, ha rosszul lennél közben. Még magam sem hiszem el, ami történt, de mégis igaz! – mosolygott Sánta Bandi.
 
Kicsit várt, amíg Gizi lelkileg is felkészül a közlendők befogadására. A szívbetegeknek óvatosan kell adagolni a nagyon fontos információkat.
-  Tegnap, amikor bementem Várhegyi doktor irodájába, akkor Magdika is ott volt…Mivel én vagyok a legközelebbi „hozzátartozód” – mosolygott Gizire Sánta Bandi -, így nekem mondták el az állapotodat. Közölték velem, hogy a betegségeid miatt a hajléktalan életmód tovább nem tartható fenn. Úgy tűnt, hogy mindkettőnkről, és a körülményeinkről a katolikus szeretetszolgálat már tudott. Kapcsolataik révén felajánlottak nekem egy  állást, valamilyen multi cég élelmiszer – raktárbázisán, és még egy szolgálati lakást is!
-   Bandi! Ne szórakozzál velem! Az ilyennel ne viccelődj! – torkolta le elbizonytalanodva az asszony.
-  Eszem ágában sincs ezzel szórakozni, minden szavam igaz! – tört ki Sánta Bandi. Sőt, Te is velem jössz, Te is részese vagy az életemnek. Úgy kaptam meg az állást, hogy ha betegségedben gondoskodom rólad, amit én e nélkül is megtettem volna. Tudod Gizus, mi már végérvényesen összetartozunk, mi már régóta élettársak vagyunk. Ha nagy szavakat akarnék mondani, akkor azt is mondhatnám, hogy Te meg én már egy család vagyunk…! Amikor kiengednek a kórházból, akkor hazaviszlek az otthonunkba!
 
Sánta Gizi körül forogni kezdett a világ. Túl sok volt ez egyszerre. Percekbe telt, mire felfogta Sánta Bandi szavait. Újra és újra visszakérdezett, hogy jól értette-e amit hallott. A férfi türelmesen válaszolgatott elég időt hagyva a befogadásra.
Sánta Gizi törölgette a szemeit. Értelmileg felfogta, de érzelmileg még nem tudta feldolgozni a hallottakat.
-  Várj csak Bandi, hagy foglaljam össze, amit mondtál! – reagált az asszony az elhangzottakra. Akkor mi ketten már egy családnak számítunk, és majd a kórházból együtt hazamegyünk az otthonukba! Jól értettem? Jól értettem azt is, hogy vége a hajléktalanságnak, hogy visszatérünk a normális életbe? Kikerülünk a mocsokból, a szánalmas emberi roncsok világából? Hogy újra lehetnek álmaink, hogy visszakapjuk az elveszett, ellopott becsületünket? Nem kell többé kukázni, az emberek többé nem tekintenek minket koszos lábtörlőnek…? Megint lehet névnap, szülinap, húsvét, hogy karácsonyfánk is lesz, amit feldíszíthetek…Hosszú évek után újra elmehetünk szeretteink sírjá…- Gizi nem volt képes tovább folytatni álmai özönét, mert feltörő könnyei beléfojtották a szót.
Sírt, sírt a szerencsétlen. Belesírta többéves bánatát a világba.
-  Lehetséges mégis újrakezdeni egy normális férfi oldalán?  Volt értelme reménykedni abban, hogy egyszer jobb élete lehet? Tényleg vége lehet ennek a nyomorúságnak? – zokogott tovább az asszony.
Igen, Gizi most már felfogta érzelmileg is azt, amit hallott Banditól. A kopott kórházi asztal fölött  erősen fogták egymás kezét. Ebbe a kézfogásba sűrűsödött minden öröm és bánat, az együtt töltött közös sors, a megalázó számkivetettség minden keserűsége.  Ezt a köteléket többé nem lehet elszakítani… Percek teltek el, mire Gizi valahogy megnyugodott. Bandi az ápolónőktől kért valamilyen nyugtatót, mert a szívbeteg asszony nagyon felzaklatta magát. Együtt visszatértek a kórterembe, lefektette kedvesét, és megvárta mire hat a gyógyszer, és Gizi mély álomba merült. Szüksége is lesz a pihenésre, mert holnap nagy nap lesz mindkettőjük számára, Új időszámítás kezdődik életükben, a közös életükben. Nagyon sok a bepótolni való. Az utcán eltöltött egy – két év visszavonhatatlanul belevésődött testükbe, lelkükbe. Eljött az ideje annak, hogy újra visszataláljanak önmagukhoz, mert a hajléktalan sors szétzilál maga körül mindent, amit az ember fontosnak tart.
 *
A kórházakban az a szokás, hogy az egészségileg arra alkalmas betegeket hazaengedik hétvégére, vagy nagyobb ünnepekre, és ha szükséges, utána további kezelésekre visszamennek. Foltos Gizit ez a nap húsvét szombatján érte el. Beállították a vércukor-szintjét, megvizsgálták a szívét és a megfelelő gyógyszerjavaslatokkal is ellátták. A zárójelentés utolsó bekezdésében életmódváltást, jobb körülményeket írt oda Várhegyi doktor. Hát igen…Pontosan ez az, ami eddigi életéből hiányzott.  Betegségének elhatalmasodása is részben a hajléktalan sorsnak volt köszönhető.
A doktor tapintatosan érdeklődött új helyzete felöl, és a kapott válaszokból egy megnyugtató kép rajzolódott ki számára. Szemmel láthatóan ez az asszony nem ugyanaz volt, mint akit a mentők néhány nappal ezelőtt behoztak az osztályára. Várhegyi doktor néhány egészségügyi és emberi jó tanáccsal látta el elbocsátott betegét.
Bandi és Gizi nagyon hálás volt a kórházban történtek miatt, különösen Várhegyi doktor úr, és Magdika emberséges hozzáállásáért. Újra visszakapták az életüket. Éppen Húsvét szombatja volt, és a belgyógyászatnak sikerült elintézni azt, hogy a két nincstelen embert a betegszállító autó „hazavigye”.
                                                                          *                                                                                 A betegszállító „taxi” - ahogy ők mondták – kitette Bandiékat a raktárbázis főbejárata előtt. Szombat lévén a dolgozók már hazamentek. Ki-ki készülődött a húsvéti vacsorára.
-  Gyere Gizi, hazaérkeztünk, amíg jobb nem akad, addig ez lesz az otthonunk! - invitálta  Bandi  az „új asszonyt”.
Egy pillanatra megálltak a szolgálati lakás ajtaja előtt, mert „Gizi embere” rámutatott az ajtón egy névtáblára, amelyen ez állt:

KEREKES ANDRÁS - FARAGÓ GIZELLA

-  Csupa nagybetűvel, ahogy kell…! Nincs többé Foltos Gizi és Sánta Bandi – jegyezte meg András.
Gizit megint elöntötte az izgalom, hiszen nem minden nap léphet be az új otthona ajtaján. A szobába lépve még egy meglepetés érte, mert ez a jó ember kitett magáért: terített húsvéti asztal várt rájuk. No, ez már sok volt mára.
-  Ennyi öröm egy napra azért már túlzás – mondta Gizi. Mivel érdemeltem én ezt ki? – kérdezte.
-  Jaj, Gizi! Ne beszélj már ilyeneket – zsörtölődött Bandi. Ez mind neked köszönhető, a kitartásodnak, az élni akarásodnak, a benned levő örök reménykedésnek…! Tudod jól, hogy nélküled én már sehol sem lennék. Te tartottad bennem a lelket a pokolban is…Ez a legkevesebb, amit én viszonozni tudok Neked. Egyébként is – ha nem vetted volna észre – nagyon közel kerültél hozzám érzelmileg is…- dadogta Bandi zavartan. A fenébe, csak kimondom: azt hiszem, hogy  beléd szerettem  - lepődött meg maga is a a vallomásán!
A férfiak nem szeretik az ilyen érzelmi megnyilvánulásokat. Bele is pirult rendesen, mint egy hazugságon kapott kisdiák. Ám ami elhangzott, az bizony elhangzott…! Visszaút nincs!
Gizi rettenetesen élvezte a férfi  zavarát, gonosz módon még egy kicsit ki is várt, mielőtt válaszolt volna.
-  Na végre! Mi tartott ilyen sokáig? Azt hiszed nem vettem észre, hogy milyen szemekkel nézel rám? A fenébe is! Én nem csak hajléktalan voltam, hanem hús-vér nő is. Hogy ne érezd magad érzelmileg kiszolgáltatottnak, bevallom én is, hogy hasonlóan érzek irántad! Most aztán egyikünk sem vethet a másik szemére semmit sem…! A férfiak olyan mulyák tudnak lenni, hogy még azt sem veszik észre, ami az orruk előtt történik. Amikor a hídon találkoztunk, akkor én az értésedre adtam, hogy jó vagy nálam…! – folytatta az incselkedést Gizi. Te meg csak arra tudtál gondolni, hogy hol fogsz aludni…
Szép kis Rómeó vagy mondhatom!
Még néhány percig civódtak, ahogy a szerelmesek szoktak. Ez is része a családi életnek. Mindketten érezték, hogy ezek a percek fontosak a most alakuló közös életük kovászaként. Egy minőségileg más viszonyrendszer köti most már össze őket. Furcsa dolgokat tud a sors kiagyalni: sok családot a nyomor szétzilál, Gizi és András életét az utcai nélkülözés pedig összekovácsolta…! Kettejük között ezt a kapcsot a pokol tüze hegesztette össze. Erre a sajátos érzelmi állapotra jellemző a holtomiglan-holtodiglan kifejezés. Nincs nagy esküvői csinnadratta több száz vendéggel, sürgő - forgó felszolgálókkal, csak két ember van, akik némán is tudnak örök hűséget fogadni egymásnak.
 *
Gizi - az örök nő - azonnal birtokba vette a „lakást”. A szekrényben ruhákat, ágyneműket, cipőket talált, amelyeket Bandi kért a szeretetszolgálattól. A polcon edények sorakoztak, az egyik sarokban öreg hűtőgép vigyázott a romlandó élelmiszerre. Az egymás mellett levő két kiszuperált vaságy tiszta ágyneművel várta leendő vendégeit.
-  Ha már belaktuk a szobát, akkor szeretném kicsit otthonosabbá tenni – fuvolázta Gizus. Ne érts félre, de nagyon látszik, hogy férfi ízlés és férfi szem állította össze a stafírungunkat.
-  Óh, Istenem! Miért nem lepődök meg? – válaszolt tettetett bosszúsággal András. Mintha már halottam volna valahol, valamikor ezeket a mondatokat. Kész szerencse, hogy csak egy szobánk van. Gondolom függönyöcskéket, párnácskákat, terítőket, és még polcocskákat is szeretnél ugye Gizus? – incselkedett András.
A bölcselet szerint egy nő beszédére adott válasz egyben a következő vita kezdetét is jelenti…Ezt megelőzendő, András javaslatára a szerényen, de a Húsvéti ünnepeknek megfelelően asztalhoz invitálta kedvesét.
Vacsora közben szólt az öreg rádió, amelyben az alkalomnak megfelelően valamilyen egyházfi mesélt a szeretetről, Jézus szenvedéseiről. Arról, hogy értünk emberekért halt kereszthalált, a mi bűneinket váltotta meg, és a feltámadással reményt adott mindenkinek. Reményt arra, hogy igenis lehetséges újrakezdeni a szeretet erejével, csak hinni kell és bízni egymásban…
Gizi és András egymás szemébe nézett, némán megfogták egymás kezét. Érezték, tudták, hogy amit most a rádióban hallottak, az nekik szól, róluk szól…!
Igen, sikerült. Elérték a partot, az örvény felszínre dobta őket, ami kevés embernek adatik meg. Valamit tudtak, valamiben különbek voltak, mint az alulmaradt sorstársaik. Inkább csak érezték, sem mint tudták sikerük titkát, ami a húsvéti misztériumból eredeztetett!
 
Folytatjuk a sorozatot.

****************************************
  12. NOVELLA 

 MÁRKUS KATALIN : Pünkösdvasárnapok
 
Valamikor a nyolcvanas évek elején, pünkösdvasárnap reggelén a két barát, Jóska és Imre, az erdőre indult dolgozni. Mindketten az erdészetnél dolgoztak a favágó brigádban. A kerületi erdész megengedte nekik, hogy összefűrészeljék a vihar döntötte kiszáradt fákat, és jelképes összeg befizetése után majd haza szállíthatják. Örültek a lehetőségnek, mert így a téli tüzelőre kevesebb pénzt kell költeni. Mivel hétköznap is az erdő volt a munkahelyük, így csak vasárnap tudták ezt a munkát elvégezni. Nős emberek voltak, de hiába tiltakoztak az asszonyok a vasárnapi munka
 ellen, – nem hallgattak rájuk.
Márkus Katalin
 Vidáman készülődtek, egy-egy kupica szíverősítőt is felhajtottak, mielőtt elindultak az erdőre. Táskájukban, hazai füstölt szalonna, hagyma, kenyér gondosan elcsomagolva, hogy ne éhezzenek a nagy munkában. A borral töltött üvegek sem maradhattak otthon, mert nem kellett tartaniuk a szondázástól. Imre, az akkor még ritkaságszámba menő motorfűrészét is magával vitte, hogy megkönnyítsék vele a fák összedarabolását. Úgy tervezték estig maradnak, és ha nem végeznek, majd a következő vasárnap befejezik a munkát.
Útközben találkoztak a falubéli öregasszonyokkal, akik a reggeli misére igyekeztek. Az asszonyok rosszallóan tekergették fejüket, de nem tettek megjegyzést a férfiakra. Sokat gyalogoltak az erdőig, volt idejük beszélgetni. Amint elérték az erdőt, szemügyre vették a kidőlt fákat. Örültek, mert jó vastag törzsűek is voltak köztük.
A fűrészelést egy szakadékba dőlt fával kezdték. Gyorsan feldarabolták és már indultak volna a következőhöz, amikor hatalmas reccsenéssel elkezdett feléjük dőlni egy addig szálfaegyenesen álló fa. Csak a fürgeségüknek köszönhették, hogy elugrottak a dőlő fa alól. Az ijedségtől szólni sem tudtak, csak remegtek, mint a nyárfalevél. Jóska eszmélt fel először, és szótlanul elkezdte össze szedni a magukkal vitt dolgaikat. Pár perc múlva Imre is megmozdult, fogta a fűrészét és csak annyit mondott – menjünk.
A hazafelé vezető úton, még egy árva szó sem hagyta el ajkukat, mindketten a saját gondolataikkal voltak elfoglalva. A faluba érve megint találkoztak ünneplőbe öltözött emberekkel, akik a délelőtti nagymisére igyekeztek. Furcsán néztek a két férfira, de a köszönésen kívül egy szót sem szóltak hozzájuk.
Otthon aztán borozgatás közben megeredt a nyelvük. Mindketten bevallották, bizony csak a fa kidőlése után jutott eszükbe, hogy ma pünkösdvasárnap van.
Megfogadták, hogy ezután pünkösd vasárnapján, sőt még a többi vasárnap sem fognak dolgozni.
Sajnos, fogadalmukat hamarosan elfeledték, dolgoztak már a következő vasárnapon, és a rákövetkező többin is, talán csak a húsvét és a búcsú vasárnapja volt kivétel.
– Pár év múlva a sok eső miatt, elhúzódott a réti fű kaszálása. Pünkösdvasárnap reggelén az idő jónak ígérkezett. Jóska elment Imréékhez, megkérdezni tőle, hogy lenne-e kedve egy kicsit kaszálgatni. Pár órát kaszálnának, ezzel is előbbre lesznek, másnap meg munka után folytatnák.
Imre gondolkodás nélkül igent mondott. Tudta, hogy Jóska teheneinek kell a télire való széna, és hát mire való az olyan barát, aki nem segít barátjának. Asszonyaik tiltakozását a vasárnapi kaszálás ellen, most is figyelmen kívül hagyták. Azt azért megígérték, hogy dél körül haza mennek.
Hamar összekészülődtek, és indultak a falu mögötti rétre kaszálni. Egymás után haladva, vágták a szénának valót. Nem volt rá figyelmük, hogy az égre is vessenek néha egy-egy pillantást. Nem vették észre a közeli dombok mögött gyülekező sötét felhőket. A Napot még nem takarták el a felhők, amikor hatalmasat dörrent az ég. Ijedten néztek az ég felé, és a kaszálást abba hagyva, sietve elindultak hazafelé. Az ég folyamatosan dörgött, hamarosan kövér cseppekben az eső is eleredt. A dörrenéseket hatalmas hangon csattogó villámlások követték. A zuhogó esőtől sárossá vált földúton nehezen haladtak. Imre ment elől, mögötte pár méterrel lemaradva Jóska dagasztotta a sarat.
A sokadik dörrenést, az eddigieknél hatalmasabb csattanással földet érő villámlás követte. A villám most nem csak földet, sajnos embert is ért. A második kaszásba, Jóskába vágott bele, aki azon nyomban szörnyethalt. Imrének az ijedtségen kívül nem lett semmi baja. Kaszáját eldobva, ahogyan csak tudott, futott a falu felé. Mire hazaért, a vihar már elcsendesedett, a Nap újra előbukkant a felhők mögül.
Imre pár emberrel visszament a mezőre, hogy haza vigyék Jóska holttestét. Lelkileg teljesen összeomlott, nem tudott örülni annak, hogy életben maradt, hisz elveszítette legjobb barátját.
Hosszú órákon át, lehajtott fejjel ült otthonában az asztal mellett. Gondolataiban a miértekre kereste a választ. Ekkor jutott eszébe az a pár évvel korábbi pünkösdvasárnap, amikor az erdőn jártak. Akkor szerencsések voltak, mindketten hazatérhettek családjaikhoz…
– Imre, barátja halála után sem lett templomba járó ember, de a történtek után vasárnap már nem dolgozott. Sok-sok évvel később, autójával figyelmetlenül kihajtott egy fát szállító kamion elé, és szörnyethalt.
****************************************
 13. NOVELLASOROZAT 
 
SZILÁGYI ANITA : SZÉTTÖRT JEGY-GYŰRŰ V. RÉSZ
- ROMANTIKUS DRÁMA -
 
Madridban már május végén igen nagy volt a kánikula napi hőmérséklet átlagosan harminc fok felé kúszott. Márk és Petra kihasználták a forró nyarat szinte mindennap lementek a tengerpartra úsztak és napoztak. Petra még életében nem volt ilyen napbarnított, mint ebben az évben. Márkot még jobban elvarázsolta szőke hajával és kreol bőrével vakítóan kék szemeivel. Szerelmes volt, úgy érezte a lányban megtalált mindent, amire eddig életében vágyott kifogástalan külső megjelenés, karakteres erős személyiség hihetetlen nagy energiabírással. Petrával lehet tervezni jövőt ő az a Nő, akivel képes lenne egy stabilan megalapozott életet felépíteni. Azt is elképzelhetőnek tartja, hogy letudná Petrával élni az egész életét. Hiszen egy ilyen igazgyöngyre egyszer bukkan rá az ember, és aztán nem akarja az ujjai 
közül kiengedni.
Szilágyi Anita


  Madridi cégvezető nagyon elégedett volt Márk és Petra ambíciójával írt a leányvállalat vezetőinek pár soros jellemzést és az előrehaladás ütemét. Valamint az új technológia tervezetét elküldte.
Céges bulit terveztek aznap estére, ahová Márk és Petra is meghívott vendég volt.
  Külföldi vállalat neves vezetői részt vettek az estén többfogásos svédasztalos vacsora volt rengeteg déli gyümölccsel, vörös kaviárral, koktélokkal. Kellemes latin zene szólt ami felpezsdítette a vendégek hangulatát. Petra hosszú hátul kivágott selyem kék színű ruhát vett fel, ami harmóniában volt a szeme színével. Márkon sportos zakó volt szintén kék színű inggel összhangba öltözött Petrával. Sokat táncoltak aznap este a kellemes zene egymáshoz vonzotta őket még jobban, mint amennyire már egy párt alkottak. Petra kicsit többet ivott a kelleténél, ami kellemesen ellazította élvezte, ahogy tánc közben hozzásimulhat Márkhoz. Egy lassú számnál Márk óvatosan tartotta a karjaiban Petrát miközben átadták magukat a latin zene tempójának. Lehajolt Petrához megcsókolta finoman az ajkait Petra olyan odaadóan bújt a fiúhoz, mint még soha az együtt töltött idő alatt.
- Drágám! nem vagy fáradt? menjünk fel a szobádba?
- Rendben. – válaszolta Petra.
 *
Márk szinte a karjaiban vitte fel Petrát a szobájáig. Miközben egyre szenvedélyesebben csókolóztak.
Nem volt kérdés egyikőjük számára sem, hogy Márk az éjszakát Petránál tölti. Kulcsra zárták maguk mögött az ajtót. Petra odaadó bújása egy percre sem csillapodott érezte a fiú, hogy eljött az idő Petra kívánja őt. Óvatosan kibontotta selyemruhája felső részét miközben a nyakát, dekoltázsát simogatta, majd szenvedélyes csókokkal szórta tele. Petrát egészen levetkőztette selyemruhájából elkápráztatta a látvány, ami elé tárult Petra kifogástalan alakja, amit eddig csak sejthetett a fiú.
Aznap éjszaka szenvedélyes szerelemmel egymáséi lettek, amire már mindketten nagyon vágytak.
Ezt elárulta fékezhetetlen szenvedélyük.
- Petra! nagyon kívánlak!
A lány odaadta magát Márknak egészen.
Márk egy forró csókkal zárta le szerelmük beteljesedését.
- Drágám! Petra, nagyon szeretlek, és azt akarom maradj velem egész életemre. Te vagy az a megtestesült Istennő, akire mindig vágytam.
- Márk! Szeretlek, és veled maradok nehezen tudnám elképzelni az életemet a jövőben nélküled.
 *
Hanna hétköznapjai mióta megismerte Krisszt jobban teltek tudta van, akinek számít, létezik olyan férfi, aki kedveli őt. Gyorsabban teltek a gyárban a műszakok és a lány teljesítménye is növekedett.
Péntek estére kerékpározást terveztek a közeli tóhoz hat órára volt megbeszélve, hogy Krissz Hannához átmegy és indulnak. Hanna, mint egy tizenéves tini, úgy várta az este hat órát igaz még csak délután négy óra volt. Kimosta a haját gondosan beszárította feltűzte kisminkelt magát és hevesen dobogó szívvel várta Krisszt. Hat órakor csöngött a kapucsengő Krissz volt az. A lány szinte leszaladt a kapuig.
- Helló, Krissz!
- Szia, Kedves! Elkészültél indulhatunk?
- Természetesen! mosolygott Hanna.
Közepes tempóban kerékpároztak egymás mellett nagyot beszélgettek, viccelődtek elhaladtak az akácerdei sétányon az akácvirág illata teljesen elbódította őket. Szép volt a tavasz, és újra Nőnek érezhette magát Hanna Krissz mellett, ha csak rövid órákra a magányos lánynak akkor is sokat jelentett.
Leértek a tóhoz kellemes látvány volt, miközben vadkacsák siklottak a tavon. A csónakázó is működött már.
- Hanna lenne kedved csónakázni?
- Remek ötlet!- örömmel
 
Hanna először kicsit ügyetlenül evezett aztán Krissz ráirányította figyelmét a helyes evezési technikára. Körbeevezték a tavat gyönyörködtek a tavirózsákban a távolban sikló vadkacsákban.
Majd Krissz egyszer csak letette az evezőjét.
- Hanna tedd félre kicsit az evezőt ringatózzunk.
Hanna letette az evezőjét és ringott velük a kis csónak a lány nagyon élvezte hangosan nevetett, ami hatott Krisszre. Lágyan magához vonta Hannát és finoman megcsókolta.
- Hanna! egész héten annyira Hiányoztál!
- Nekem is nagyon hiányoztál Krissz!
 
Kicsit elfordult velük a csónak úgy, hogy gyorsan helyes irányba kellett visszaevezniük. Kibontakoztak egymás karjaiból.
Hanna kellemesen elfáradt az evezésben. Megpihentek a parton. Krissz megölelte Hannát így sziesztáztak még egy fél órát. Aztán haza kerékpároztak. A kapuban elköszöntek Krissz hosszan megölelte Hannát.
- Vigyázz magadra! Királylány!- Szeretlek!
Hanna meglepődésében nem tudott válaszolni semmit szinte a lélegzete is elakadt a „Szeretlek” szó hallatára. Krissz látta a lány meglepődő tekintetét.
- Királylány!- ne mondj semmit.
 *
Hanna heves szívdobogással ért be az öreg házban. Szeret? azt mondta nem akarta elhinni, és olyan boldog volt szárnyalt, mint egy pillangólány. Öröm volt éreznie, hogy újra szeretve van és fontos.
Márknak és Petrának elérkezett az utolsó nap aláírták a szerződést az új projektmunkával megírták a technológia folyamatot. És barátságos búcsút vettek az anyavállalat vezetőitől és dolgozóitól. Délután indult a gépük Budapestre fájó szívvel hagyták el a tengerpartot, ahol olyan kellemes órákat töltöttek együtt. És az a forró éjszaka! Szép emlékekkel a szívükben ültek fel a délután induló járatra. Petra Márk vállára hajtotta a fejét, és szinte az egész úton végig szundított. Márknak nagyon jó érzés volt a közelében tudnia a lányt legszívesebben magába zárta volna annyira megszerette.
Két óra múlva ért a gép Budapestre szerencsésen hazaértek. Beültek az egyik kávézóba megittak egy hideg koktélt átbeszélték a holnapi napot milyen tematika szerint fognak tovább dolgozni a cégnél.
 
És eljött a búcsú pillanata igaz, hogy csak néhány órára és egy éjszakára, de Márknak fájt elengednie magától Petrát.
- Drágám! Vigyázz magadra! Rossz lesz nélküled. Reggel találkozunk. „Szeretlek”
- „Szeretlek”- Márk!!- válaszolta Petra
 *
Hanna délutános volt ezen a héten szerette a délutános műszakot jobban, mint a reggelest most nem kellett korán ébrednie. Délelőtt főzött egy könnyű ebédet. Majd tavasz lévén kerékpárral indult dolgozni. Bent a gyárban sok munka volt növelték a teljesítményt is többet kellett a törékeny lánynak dolgoznia ugyanazért a bérezésért. Elviccelődött a kollégákkal mióta Krissz az életébe lépett szemmel láthatóan jobb volt a lány hangulata, és ezt a környezete is örömmel vette észre. Este tíz órakor volt vége a műszaknak Hanna kicsit gyengének érezte magát nem tudta ezt minek tulajdonítani, de óvatosságból most nem ült fel a kerékpárra inkább csak tolta. Úgy másfél km-et gyalogolhatott, mikor egyre jobban szédült, és megfájdult a feje talán leeshetett a vércukorszintje jobbnak látta, ha leül egy padra. Leült hirtelen elsötétedett előtte minden, és elájult a padra zuhant. Az arra járó középkorú férfi lett a lányra figyelmes.
 
- Hölgyem! Valami baj van? Látta a lány elfehéredett arcát megtapintotta a pulzusát gyenge volt. A férfi azonnal hívta a mentőket. A mentők hamar a helyszínre értek Hannát hordágyra fektették majd a közeli kórházba vitték. Útközben oxigént kötöttek rá, mert a mérések alapján kevés volt a lány vérében az oxigénszint.
- Hölgyem! mondjon nekünk egy hozzátartozót, akit értesíthetünk.
- Nem tudok. válaszolta Hanna egyedül élek.
- Hölgyem! Egy ismerőse csak van.
- Igen a szomszédom mondta a lány gyenge hangokkal.
 
És nyújtotta a mentősöknek a telefonját,  Krissznek hívják a névlistámban megtalálják.
Mentősök tárcsázták Krissz telefonszámát.
- Uram! a szomszédlányt most visszük be a városi kórházba, mert az utcán találtak rá összeesve.
- Atyaisten! Hanna…..
Krissz rohant a kórházba.
 
Folytatjuk
****************************************
 14. KÉRTEK RÁ DIÓT? 
 
RIPORTOK NAGY VENDELLEL
A  SZEKSZÁRDI ANTRITT RÁDIÓ RIPORTJAI NAGY VENDELLEL.
EGY RÉGEBBI RÁDIÓ ADÁS, RIPORT VELEM. RIPORTER KOMÁROMI ÉVA.
https://www.youtube.com/watch?v=0GNC3csFoyw&t=43s
*
ÚJ RÁDIÓ ADÁS , RIPORT VELEM. RÁDIÓ ANTRIT SZEKSZÁRD, 2021.  MÁJUS 30. 
A RÁDIÓ Antritt riportja Nagy Vendellel, Riporter Tóth Csaba, 01.-rész
https://www.youtube.com/watch?v=xZ5aBAipEnE
 *
A Rádió Antritt riportja Nagy Vendellel, Riporter Tóth Csaba, 02.-rész
https://www.youtube.com/watch?v=fhQhgyNhGgo
RÉSZLETEK A SZEKSZÁRDI RÁDIÓ ANTRITT, MEGYEI MOZAIK, CÍMÜ ADÁSÁBÓL
 
Szekszárd, 2021. május 30.
****************************************

 15. VERSRŐL VERSRE - KORTÁRSAINK ÍRTÁK 
 
VERSES MESÉK UNOKÁINKNAK
 
Engel Csaba: Bárcsak szeretni tudjak és unokáimnak mesélni
 
Mesevilág nélkül élni, hogy lehet?
Hol törpék, óriások ellen küzdöttek,
Ahol a hétfejű sárkány megszületett,
Attól kezdve már léteztek vitézek.
 
Újra átélném azt a csodaszép kort,
Mikor a tündérek varázsa fényt szórt,
Szüleim beszéde, csókjai gyógyított,
Nagyapám büszkén mesékkel hódított.
 
Mesevilág nélkül élni nem lehet,
Mért ne álmodnánk mindig csak szépeket,
Mesélni a világ összes csodáiról,
Egy szerető angyal karjairól.
 
Gyermekeink, unokáink ölelése,
Annyira hatalmas, meggyőző, kedves,
Azt nem lehet pótolni semmilyen mesével,
De, ha én  mesélek mindenki fülel.
 
Nem vagyok író, sem Benedek Elek,
Mit számít az csak  örökké meséljek,
Legalább míg unokáink felnőnek,
Talán megérem, hogy ők is meséljenek.
 
Mesével aludni, mesével ébredni,
Jobb ám az úgy, mint egymásnak hazudni,
Kívánságok fája alatt üldögélni,
Hol csak szeretni tudjak s mesélni.

 
2021.05.28.
.................................
Egyszerűen "CSODÁLATOSAK" s nem lehet betelni vele. SZÍVBŐL GRATULÁLUNK.
Hálásan köszönjük,, a drága UNOKÁINK nevében is. Annyira Hangulatosan, aranyos, kedves versek. S ezek a kincsek, amiket jó, hasznos, bizony elmesélni 
A GYERMEKEINKNEK.
PUSZI, NAGY ÖLELÉS: KATI
 *
Nagy Vendel <nagy.vendi54@gmail.com> ezt írta (időpont: 2021. máj. 28., P 13:19):
 
VERSEK GYERMEKNAPRA - PAPA, MONDJ EGY MESÉT
 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL : PAPA MESÉLJ! - VAKOS VERSES MESE
 
Körül vesz egy  csudavilág,
körbe  ülnek az unokák.
Mindegyik mesére vár,
egy fiúcska és két kisleány,
kinyílik a  mesetár,
az örök kíváncsiság,
gyakran visszajár.
 
Papa, mesélj,
olyant amilyent  csak te tudsz,
amelyik a te szavadon fut,
és a  boldogságig jut.
 
Papa,
Meséld el
Milyen a csillag,
Tudom,
Nem látod,
Sötét az éjszaka,
S nem jön az álom.
Papa,
Meséld el,
Hiszen még nem értem,
A tündöklő Napot,
Ami a fejünk fölött ragyog.
Meséld el
Az eget, és a földet,
A közte háborgó tengert,
A hegyet és a völgyet,
A szépen zöldellő rétet,
Ahol a barika béget.
Meséld el a
Folyót és a patakot,
Ahol isznak a farkasok,
Fogukkal harapják
A gördülő habot,
Fentebb isznak a  szarvasok.
Papa,
Meséld el
A tarkálló mező
Mézes leheletét.
A zöldellő füvek
Puha heverését.
Milyenek ezek?
Minden olyan
Gyönyörű lehet.
 
Elmesélem a
Holdat és a Napot,
A millió csillagot,
Mindegyiken sárkányszív lakott,
A rétet, s a mezőt,
A tarka legelőt,
Emlékezetből mondom,
Mindenre emlékszem,
álmomban visszaidézem,
Hiszen én Sötétben élek.
Vaksi szemem, suta kezem, 
gyermekarcot, kezet keres.
 *
Íme a nagyot mondó mese
 
Faluvégen,
Partok alatt,
Akkora nagy
Hó szakadt,
Hogy a madarak
Guggolva repültek
El az ég alatt.
 
A feneketlen tóba
Belefagytak a halak.
És csúsztak rajta
gyors agarak.
 
Éhes róka
Kergeti a nyulat,
Az meg szalad,
Ki a hóból,
Be a zöld kukoricásba.
Érik a búza,
Meg az árpa.
Süt a Nap száz ágra.
Mindenki arat,
Csak a lusta
Falu bolondja
Hűsöl a fa alatt.
Nevet, fogja a hasát,
Cudar ez a világ.
 
Amikor e  mesét mondtam,
belealudtam,
s így folytattam.
 
Az  unokák reám szóltak,
papa, tegnap nem így mondtad.
 *
Folytatom, mondom...
 
Esik a  hó,
szalad a  ló.
havas fák ölén,
siklik a  szánkó.
roskatag felhőkből
párnáját rázza
Holle anyó.
mindent beborít a
pihés  hótakaró.
szunnyad alatta
egy  téli manó.
hólepte fák alatt
oson az álom,
didergő árnyékom
lábait himbálva
ül egy faágon.
 
Aztán most  jöhetne egy  mondóka,
simítom hajukat óvakodva.
 
Itt van, megjött
Valaki,
Aki nem tud
Szaladni.
Jobbra dűl
És
Balra dűl,
Két picike
Nyuszifül.
Várj egy kicsit,
Hurka sül.
Mondja az Anyó,
Kisült a cipó.
Prücsök koma hegedül.
Fülemüle hangicsál
Kis egérke rágicsál.
Ugró veréb csicsereg,
Füsti fecske ficsereg.
 
Uhu bagoly huhorász
Csengős csikó nyihorász
Kicsi kocsi csikorog
Vásott kölyök vigyorog.
 
Farkas koma vicsorog
Riadt madár rikoltoz
Szarvas bika barcog
Tavi béka vartyog.
 
Fapapucsod klaffog,
Gumicsizma cuppog.
Bőrbakancsod csattog
Kukorica pattog.
 
Szélfútta fa tekereg,
Korhadt törzse nyekereg.
Száraz ága recseg-ropog,
Tarka harkály kipeg- kopog.
 
Gesztenye hull kopp- kopp
Ugrik a nyúl hopp- hopp
Szaladgálunk ide- oda,
Ezredéve idestova.
 
Nevet a  három gyerek,
ragyognak a  szemek,
no, most már  eljött  a  mese vége,
későre jár gyerekek.
neeeee..
papa, mesélj még.
 *
Mondj még egy mesét
 
Egyszer volt,
Hol nem volt,
igaz sem volt,
Talán lesz még.
 
Egyszer voltam,
hol nem voltam,
Néha nem  sikerült,
Tán leszek valaki még.
 
Tiszta ég és  Napfény
Szemeimbe süt a  fény
nem látok semmit rég.
Tiszta ég és Holdfény
Eljött a  csendes éj.
 
Mindhármukon  béke  honol,
én őrködöm az álmukon,
paplan alá kuporodtak,
sötétségbe burkolództak.
halkan duruzsol a  kályha,
csendesen ketyeg az óra,
elringatja az időt,
készülődik a  holnap.
 
Szemeim én is lehunyom,
mostanság van rá okom,
régi meséim hallgatom,
senki sem tudhatja  meg,
hogy  mikor álmodom.
 
Szekszárd, 2021. májusán gyermeknapra
................................
 
JUHÁSZ MAGDA: De jó lenne jónak lenni
 
De jó lenne jónak lenni,
mindig, mindig csak szeretni,
lelkem szállna mint a lepke,
olyan könnyű lenge lenne.
 
De jó lenne jónak lenni,
csak a szépet észrevenni,
nem félni, és nem remegni,
mindig, mindig csak szeretni.
 
De jó lenne jónak lenni,
a nagy Istent megkeresni,
a lábához kuporodni,
és az Igét befogadni.
 
De jó lenne... de nem lehet.
Farkasok közt nem élhet meg,
aki bárány, aki balga,
megrohanja azt a falka.
 
Megrohanják, leteperik,
mert a jót itt nem szeretik.
Lelkünk fáradt, szívünk remeg,
nincs közöttünk aki szeret?
 
Gyilkosságok, fegyver átok,
miért sújtja a világot?
Hisz' szeretni könnyebb lenne,
lelkünk szállna, mint a lepke.
 
De jó lenne jónak lenni,
egymás kezét megkeresni,
és a gonoszt mindörökre
eltemetni, elfeledni.
 
De jó lenne jónak lenni...
Kávészünet: De jó lenne jónak lenni
****************************************
 16. GLOSSZA 

 Csomor Henriett:  Áldatlan állapot
 
Gondolom olvasóim se viselnék el, ha egyik napról a másikra lakásukba szorulnának, mert a helység, ahol éppen élnek, nem képes elfogadni, hogy az utcán legyen. Sajnos velem pont ez történt, mióta Komló városában élünk. A sors fintora,
hogy én
Csomor Henriett
 mozgássérült vagyok, és mopeddel közlekedem, hetente egy - két alkalommal mozdultam ki, mert bármilyen hihetetlen én is vágyok a friss levegőre, és jogom is lenne kint lennem. Csak az épkézláb autóval közlekedők teljesen ellehetetlenítettétek ezt a helyzetet. Pontosan úgy viselkednek, mint az egykori görögök, ha már sérült, vagy satnya, akkor dobjuk le a Taigetoszról. Nem fér a fejembe, hogy itt élő sérültek ezt a passzív viselkedést képesek megszokni. Én nem tudom, és tele a hócipőm evvel a bunkó, s lehetetlen elnyomással. Bele sem gondolnak abba, hogy a 
sérültnek is vannak elintéznivalójuk, s ő is mehet dolgozni. 
Csak az lebeg előtettek, hogy ti vagytok a királyok, mert egészségesek vagytok. S akár le is söpörhettek az útról, mert nyomorék vagyok. Bár a bicikli úton közlekedem, de akkor is tövig nyomja a dudát, mert mit keres itt.
 *
Én kis naiv az elején nem számítottam semmi rosszra, csak örültem, hogy találtam egy viszonylag szép panorámájú helyet, ahol „motorozhatok.” Úgy egy évig nyugodtan is hagytak. Aztán eljött 2021. újév napja.
 Ugyanúgy, mint a többi napon, elmentem motorozni a szokott Somág és Szilvás útvonalon. Úgy látszik egy szilvási tahónak megártott a szilveszter éjszaka, mert drasztikusan elkezdett velem ordítani az erkélyről. Visszaszólhattam volna neki, de feleslegesnek tartottam, így is borzalmas volt az egész. Hazaértem és mérgemben, kiírtam a facebookomra. Remélem ő is látta valakinek az ismerősén keresztül, amely így hangzott: "Üzenem a szilvási tahónak, aki az első emeleti erkélyről kiabált le nekem, hogy miért nem maradok otthon. Azért, mert jogom van mopeddel "sétálni," mert vágyom ki a szabadba, tudod tahókám. A mopeddel közlekedőkre, a gyalogos szabályai érvényesek. Vén buzi nem lehetek, mivel nő vagyok. Kösz az újévi beszólást, egyszer majd te is rokkant leszel, és neked is beszólnak, gondolom jól fog esni."
 
Rengeteg like -ot és hozzászólást kaptam, itt élő sérült is volt köztük. Egyetértett velem, ő is hasonló beszólásokat kap, ha kimerészkedik az út forgatagába mopedjével.
 
Olyan ez, mintha meg lennék bélyegezve, „örülj hogy élsz csórikám, de utcára ne menj." Én így élem meg, a komlói autósok hozzáállását. Még az autójából is kiordít nekem, hogy „húzzál má be, mit keresel te itt.” "Semmi közöd hozzá bunkó!" ordítottam vissza. De egyszer, ha beleesel a helyzetembe, megtapasztalod, hogy mit mondtál nekem, akkor jussak eszedbe. Ami végképp kiverte nálam a biztosítékot, amikor a rendőr kiszólt nekem hogy inkább a járdán közlekedjek, mint az úttesten. Arra nem jött rá, hogy a magas járdaszegélyről képtelenség lejönni mopeddel. Nem is biztonságos, mert miközben próbálkoznék lehajtani a járdaszegélyről fel is borulhatnék. Komlón meg nincsenek akadály mentesítve a járdák, s a járda felhajtók. Lassan elveszítem a város miatt a szabadságomat. Szerencsére Pécsen nem tapasztaltam ezt a fajta elnyomást, pedig ott négy órát töltök kint az utcán, mert „gyalog" gurulok le a munkahelyemre.
 
Abszolút állapot, hogy csak ebben a kisvárosban van problémátok. Pedig rengeteg helyen vezettem már, soha sehol nem okoztam bajt és remélem itt sem. De tudjátok mi a bajotok? Megmondom én nektek, ha megláttok egy mopedest vagy egy tolókocsist, azt hiszitek hogy hülye. Élénk tévedésben vagytok, én jobban figyelek rátok, mi ti rám.  Ezután megjátszom a süketet, dudálhattok, ordíthattok, én akkor is motorozni fogok.
 
2021. május 19.
****************************************
 17. BIBLIAI BUZDÍTÁSOK 
 
PÁNCZÉL JÁNOS : 04.Ábrahám pajzsa
 
1Mózes 15, 1 Ezek után az események után így szólt az Úr Abrámhoz látomásban: Ne félj Abrám! Én vagyok a pajzsod: jutalmad igen bőséges. 

2 De Abrám ezt mondta: Ó, Uram, Uram! Mit adhatsz nekem,
hiszen gyermektelen vagyok, és házamat a damaszkuszi Eliézer örökli. 

3 Nem adtál nekem utódot - mondta Abrám -,
ezért a házamnál született szolga lesz az örökösöm. 

4 Ekkor így szólt hozzá az Úr: Nem ő lesz az örökösöd,
hanem az lesz az örökösöd, aki tőled fog származni. 

5 Azután kivezette az Úr, és azt mondta: Tekints föl az égre, és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni!
Azt mondta neki: Ennyi utódod lesz! 

6 Abrám hitt az Úrnak, aki ezért igaznak fogadta el őt. (Ref. új ford. 1990.)
 
- A Szentírás Ábrahámot Isten barátjának nevezi (Ézsaiás 41- 8). A barátoknak kölcsönösen van egymással közösségük, egymásnak mondanivalójuk. Isten az, aki előbb szeret, előbb szól az embernek, Ábrahámot is az Úr szólítja meg (1. vers). Kifejezésre jut ez az abszolút elsőség János apostol levelében is: "Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket." (1János 4, 19) Kiemelt igénk záró versében az is kiderül, hogy a baráti kör záródik - Isten barátja viszonozza a hithűséget s szeretetet: "Abrám hitt az Úrnak..." (6. vers) - Ábrahámnak nincs oka félni, ha jövevény is a kananeusok földjén, mert Isten pajzsként óvja őt. Ez a védelem Krisztusban a mi örökségünk is: "Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök.  " (Galaták 3, 29)
Ám amit Isten üzent a Kánaánba készülő Izráel népének, azt mi is véssük eszünkbe s szívünkbe; mi se hagyjuk viszonzás nélkül, hálaadás nélkül Isten jótetteit:
"Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr! Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz!" (5Mózes 6, 4-7) "Amikor bevisz téged Istened, az Úr arra a földre, amelyet esküvel ígért atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, és ad neked nagy és szép városokat, amelyeket nem te építettél, minden jóval telt házakat, amelyeket nem te töltöttél meg, és megásott kutakat, amelyeket nem te ástál, szőlőket és olajfákat, amelyeket nem te ültettél, mégis ehetsz róluk jóllakásig, akkor vigyázz: ne feledkezz meg az Úrról, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából! Az Urat, a te Istenedet féld, és őt szolgáld..." (5Mózes 6, 10-13)

****************************************
 18.TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT 
 
SOPONYAI MIHÁLY ROVATA  - NYÁRI HÜSÍTŐ TEÁK

Üdítő, frissítő, hideg gyógyteák nyárra
 
Bodza (Sambucus nigra)
Soponyai Mihály


Kezdjük azokkal a teákkal, melyek hidegen is nagyon finomak. Ilyen a savanykás ízű, bronzszínű csipkebogyótea, melynek kivételes C-vitamin-tartalmát csak hideg áztatással tudjuk megőrizni (legalább 4-5 órát hagyjuk állni). A csipke nem csak nagyon finom, de immunerősítő hatása is kivételes. A csipkebogyó teát keverhetjük egy kis langyos bodzateával is a még finomabb íz kedvéért. A bodzát télen megfázásra, 
hörghurutra ittuk, nyáron pedig hűtve kortyolgassuk.
A fürtös menta teát a téli, kora tavaszi hónapokban forrón fogyasztottuk, most ideje kipróbálni hidegen is. Hagyományos módon, forrázással készítsük, de hagyjuk kihűlni, mert mentolos íze hűvösen különösen frissítő lesz a nyári melegben. Sokoldalú tea: baktériumölő, légúttisztító, nyugtató és emésztésjavító hatása is ismert. Korlátozás nélkül, bármeddig iható.
Erdei szeder (Rubus fruticosus)
Maximális ízhatás
Régi, gyerekkori emlékeket idéz az akác édes illata. Az akác visszafogja a túlzott gyomorsavtermelést, és kellemes íze van, élvezeti teaként is fogyasztható. Erdei szederlevélből és erdei málnalevélből szintén kivételesen finom ízű gyógytea készíthető, hát még, ha keverjük a kettőt! Az erdei szederlevelet vastartalmánál fogva is ajánljuk, a cukorbetegek számára pedig jó hír, hogy kiegyensúlyozza a vércukorszintet. Az erdei málnalevél tea többek között segíti az emésztést, enyhíti a hányingert, és hasmenés ellen is használ.
 Gyógyteák a karcsúságért - Mezei katáng (Cichorium intybus)
Fürdőruhába bújva előbukkannak az eddig gondosan rejtegetett párnácskák is. A gyógynövények közül néhány hatékonyan segíti elő a fogyást, ismerjük meg ezeket! A Mezei katáng teakeverékben (Karcsúsító tea) csupa olyan gyógynövény van, mely támogatja a súlyvesztést, és a diéta ideális kiegészítője. Külön-külön is fogyaszthatjuk bármelyiket, de akkor a leghatékonyabbak ezek a gyógynövények, ha egymást támogatják. A bodza vízhajtó és emésztést elősegítő hatású gyógynövény, a mezei katáng kiváló zsírégető tulajdonsága miatt került bele ebbe a keverékteába. A kökényvirágot kiváló vízhajtó és zsíroldó hatású gyógynövényként ismerjük. Az aranyvessző hajtás epe- és májtisztító, emésztést serkentő és vízhajtó hatású. A kukoricabibe vércukorszint-csökkentő és zsírégető hatása miatt eredményes segítője a diétáknak. A gyújtoványfű hajtás béltisztító, a fehér akácvirág pedig savcsökkentő hatású gyógynövény.
A nyugalom szigete
A citromfű enyhe nyugtató hatásáról ismert gyógynövény, melyet önmagában vagy akár fürtös mentával keverve is érdemes nyáron innunk. Nincs ellenjavallata, mint pl. az erősebb nyugtató-altató hatású macskagyökérnek, így akár várandós kismamák is ihatják. Esténként elkortyolva a pihentető alvást is elhozza, így nem kell álmatlanul forgolódnunk a hosszú, fülledt nyári éjszakákon.
A nyár összes illata, zamata egyetlen teában: Nyári tea
Zárjuk egy finom élvezeti teával a sort: a Nyári tea kellemes aromájú, üdítő tea, amit akár hidegen, jégkockával is érdemes kortyolgatni. Ebben az illatos keverékben citromfű, apróbojtorján, bodza, fehér akácvirág, orvosi zsályalevél találkozik. Ha  szeretnénk kipróbálni néhány teát ebből a hosszú listából, a Nyári teával kezdjük!

****************************************
    19. VÉLEMÉNYEM SZERINT - OLVASÓINK ÍRTÁK 

 
OLVASÓINK REAGÁLÁSA A  LAPOZHATÓ VÁLTOZAT HASZNÁLATÁRA  

VÉGHELYI JÓZSEF  SZERKESZTŐ , LÁTVÁNYTERVEZŐ
Szia Vendi!
Elkészítettem egy használati utasítást a lapozható verzióhoz, aztán majd mindenki eldönti, hogy mit szeretne!
Arra gondoltam, hogy a „Lectori salutem” után kéne beilleszteni. A színes verzióba is elhelyezném, ha tényleg van olyan aki csak azt tudja olvasni!
Elképzelhető, hogy a blog szöveg is átalakítható World formátumba kimásolás után, majd az alább ismertetett módszer talán ott is alkalmazható…!
Üdv: Józsi bácsi
Kedves vak és gyengén látó társaink! Gergye Imre vak olvasónk egy gyorsabb olvasási lehetőséget ismertetett velünk, az újság szerkesztőivel!
Az észlelt  probléma abból adódik, hogy nem mindenki kíváncsi az újságban megjelent összes cikkre, versre. Jobban szeretné „átugorni” az egyes fejezeteket.
Nos, az alább ismertetésre kerülő eljárás ezt lehetővé teszi. Értesüléseink szerint nagy sikere van ennek az eljárásnak! Természetesen gyakorolni kell.
Néhány alapvető tudnivalót kell ismertetnem  erről az eljárásról. Ezek a következők:
 
- Mindenkinek el kell végezni a műveleteket a saját számítógépén, mert a szükséges beállítások nem exportálhatók . Tehát ha nálam működik ez az
  olvasási lehetőség, akkor más valakinek továbbítva már nem fog működni…! A továbbított helyen is el kell végezni a beállítási műveleteket!
- Fontos tudni, hogy ez az eljárás csak dokumentum-formátumban működik (.doc  illetve .docx esetén!)
- Ez az eljárás a szövegbe való „beavatkozás” jellegű. Ha valaki a színes blogot olvassa programmal - mert azt is lehet - , akkor ez az eljárás nem alkalmazható
  a blognál: a blog csak olvasható, tehát beavatkozni a szövegébe nem lehet…!
- A dolog jellegénél fogva célszerű egy hozzáértő látó ember segítségét kérni a szükséges beállítások elvégzéséhez!
 *
 Ezen kis előzetes olvasása után rátérek a ténylegesen elvégzendő műveletekre!
 
- Nyissuk meg az akadálymentesített e-mailt.
- Jelöljük ki a kapott újság egész tartalmát, majd másoljuk vágólapra : „Ctrl - v” (tartsuk lenyomva a Ctrl billentyűt, majd nyomjuk le a V billentyűt)
- Nyissuk meg a szövegszerkesztőnket, majd másoljuk be a vágólapon levő anyagot, azaz az újságot : „Ctrl – c” (tartsuk lenyomva a Ctrl billentyűt, majd nyomjuk le  C billentyűt) 
  Ezzel a művelettel a Magazint dokumentum-formátumra alakítottuk át, amelyen már elvégezhetők a megfelelő műveletek - Az elvégzendő műveletek: nyomjuk le a „Ctrl”  billentyűt, és az „f” billentyűt.
  Ekkor előugrik egy ablak, amelynek a tárgymezejébe  helyezzük el a kettős-kereszt karaktert amely az „Alt Gr” és az „x” billentyűkkel hozható létre. Megjegyzendő, hogy olyan karaktert célszerű választani, amely nem, vagy ritkán fordul elő a szövegben különben zavarokat okozhatna az olvasásban…! Ugyanis ez a kettős - kereszt lesz az a mankó, amelyiket a program felismeri és oda ugratja a kurzort
Ezek után már csak azokat a témákat kell megjelölni kettős keresztel, amelyeket olvasni szeretnénk!
- A kettős – keresztekhez való léptetés - vagyis az egyes témákra való ugrás - a „Ctrl” billentyű folyamatos lenyomás mellett lapozás felfelé” (Page Up) és a lapozás lefelé (Page Down)
billentyűkkel lehetséges. Lapozáskor mindig a következő kettős – keresztre ugrik a program. Ez előre és visszafele is igaz!
 Természetesen több helyre is helyezhetünk kettős-kereszteket, ám célszerű a tartalomjegyzékben elhelyezett témákat figyelembe venni. Az egyes témákon belül is használhatjuk ezt a megoldást.
Néhány példa:
 
# 5.VERSEK A NAGVILÁGBÓL….
.
# 6. KORTÁRSAK ALKOTÁSAIBÓL
#6/1 Kiss János versei
#6/2 Nagy Izabella versei
#6/3 Szép Katalin versei.
.
#7.Novella
.
#8. BEMUTATJUK…X.Y. megjelent könyvét
 *
Természetesen ha valamit nem akarunk elolvasni, akkor nem helyezünk oda kettős – keresztet és akkor  a program azokat a témákat átugorja!
Még egy fontos megállapítás! Ha valakinek túl macerás ez az eljárás, akkor egyszerűbb megoldást is lehet alkalmazni. Ez abból áll, hogy
az akadálymentesített e-mailben a megfelelő témák elé helyezzük el a kettős – keresztet, ám ebben az esetben az olvasóprogramot kell figyelni,
hogy mikor jelzi a kettős keresztet. Ebben az esetben is elő lehet varázsolni egy ablakot és be is lehet írni a kettős keresztet, de léptetni már nem lehet csak lapozni addig,
amíg az olvasóprogram nem jelzi a kettős – keresztet!
......
Kedves Vendi, már ki is másoltam a leírást a lehetőségről és fogom alkalmazni.
Én eddig ha regényt olvastam  a jolit írtam be és  következő kereséskor oda ugrott a folytatáshoz a kurzorom. Köszönet a figyelmességért, Jolán
.......
Szia Vendi!
Nem egészen értem, hogy miért az olvasónak kell a jeleket a megfelelő helyre tennie, hogy olvashassa a lapot kedve szerint?
Egyszerűen az általad  kiválasztott karaktert – a példám esetében a kettős keresztet - a tartalmat jelölő megfelelő számok elé illeszted a szerkesztés során, a gépeléskor.
Bárhol találkozol olyan pl. hírlevéllel, ahol csillaggal választják el a tartalmakat, akkor is alkalmazhatod ezt az eljárást.
Szóval, ha ezt Te megtetted:
Az olvasónak csak az ugrás szóra alkalmazást kell elindítania a gépén olvasás megkezdése előtt. A leveled valaki tovább küldi, a jeleid maradnak, a lehetőség pedig mindenki gépén ott van.
Így:
Összegezve, csak az ugrás szavakra műveleti sorai az olvasáshoz: dokumentum megnyitása
- ctrl + f   a karakter beírása a szerkesztőmezőbe
- enter
- escape
 
page up lefelé lépkedés
page down felfelé lépkedés
alkalmazásával az oldalakon, a jelölt szakaszok között.
 
Ezt az utóbbi műveletsort kell ismertetned az olvasóval.
Ez először lehet egy-két perc plussz meló, de semmiképpen nem több.
Örülnék, ha beszélhetnénk róla. Pár hete próbálkoztam hívással, de sikertelen volt, és nem is reagáltál rá. Még most sem késő...
Üdv: Imre
.......
Kedves Vendi, az alábbi írásom, szeretném, ha betennéd a magazinba, az Olvasóink rubrikába.
Tehát olvasva a legújabb közleményed a Magazinnal kapcsolatosan a következő véleményem szeretném leírni:
Eddig még soha nem jutott eszembe, hogy szemezgessek a Magazinban, én mindig az első oldaltól az utolsóig olvastam, (nem azért mintha, más  olvasni valóm nem lenne.
De, nem ismerek egy ilyen jellegű újságot, mely lehetőséget kínál, fogyatékos amatőr próbálkozók betörési szándékainak, hogy őket  is megjelentesse valaki, mint ahogyan te érdektelenül, teljes szubjektivitással teszed.
Nincs szándékomban bírálni, a felajánlott újabb technikai eljárást, de ha már itt tartunk, ez még nekem is, aki valamennyiben járatos vagyok az informatikában, nehéznek tűnik, nem beszélve a v Vakok világa, vagy a Szemezgető technikai használatával: ahol ott is lehetőség van, (ha már okvetlen szemezgetni akarunk az amúgy is kevés számunkra megjelenő újságokban) melyek egy nagyon egyszerű technikát használnak. Végig mész a tartalomjegyzékben és enterrel megnyitod a kívánt címet
Ez az általad felkínált technikai eljárás túl körülményes. Ja, nincs gond, addig, míg a  megszokott formában olvashatjuk.
De igazából nem a  technika bőszített fel, hanem esetleg azok az olvasók, kik nem érdeklődnek az általad és csak is általad nyújtott lehetőséghez, akik szeretnék magukat megismertetni is.,
És még csak azt szeretném tudni, hogy csak a név után, milyen kritérium szerint válasszák ki olvasnivalójukat?
Csak ennyit szerettem volna megjegyezni.
Kovács József kopek,.. 
Köszönjük mindenkinek a  hozzászólását, Minket a  jobbítás szándéka vezetett, továbbra is keressük a  megoldást... 
A  szerkesztők
****************************************

 20. SZERKESZTŐI ÜZENETEK 

Kedves olvasó!
Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.
Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd József Attila u. 3
Telefon: 06/ 30 - 550 - 5106. Elérhető:  8-tól  20- ig.
e-mail: nagy.vendi54@gmail.com
Levelek, írások fogadása -  skype címem:  nagy.vendi54
Új email címem: nagy.vendi54@gmail.com
Magazinok küldése: MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT EMAIL CÍMÉRE.
A  MAGAZIN INGYENES! Kérje a  szerkesztőtől.
…......................…
Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók
számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linken lehetséges:
http://megszolalok.blogspot.hu/
….............................…
FIGYELEM! SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!
2018.  JÚNIUS - TÓL EGY ÚJ LINKEN IS ELÉRHETŐ A MEGSZÓLALOK MAGAZIN,
AZONOS , VÁLTOZATLAN TARTALOMMAL, DE MEGÚJULT  KÜLSŐVEL .
AZ ÚJ LINK : http://muveszetimagazin.blogspot.com/2018/11/ 
Tehát az eddig  megjelent összes számot  visszamenőleg is elérhetővé tettük a fenti blogoldalon!
………....................…
A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős. Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.
A szerzői jogokat fenntartjuk.
Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor elő veheti.
Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz!
Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.
Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.
…..................................…
AZ ÖSSZES ELÉRHETŐSÉGEM:
Gmail: nagy.vendi54@gmail.com
Skype: nagy.vendi54
---
Megszólalok Művészeti Magazin
http://megszolalok.blogspot.hu/
www.megszolalok.blogspot.hu/
---
Facebook: csak beírod a Facebook keresőbe mindhármat külön- külön és meg is találtad az oldalaimat.
A következőképen:  megszólalok  művészeti magazin (szerkesztő: Nagy Vendel)
---
Könyvtár:
ORSZÁGOS SZÉCHENYI KÖNYVTÁR  GONDOZÁSÁBAN
Elektronikus. könyvek a  MEG- en. Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK)
 ---
http://mek.oszk.hu/13500/13542/#
www.mek.oszk.hu/13500/13542/#
---
Ez a  verses oldalam címe... www.pieris.hu
http://www.pieris.hu/szerzo/nagyvendel
---
KÜLFÖLDI ELÉRHETŐSÉGEK:
www.canadahun.com irodalom fórum
http://canadahun.com/forum/showthread.php?34311-Nagy-Vendel-Megsz%C3%B3lalok&p=3650150#post3650150
---
Az Amerikai Egyesült Államokbeli  egyik link, ahol elérhetik magazinunkat:  minnesotahungarians.com
……................................
Mindenkinek jó olvasást, és jó szórakozást kíván az újságbelső és külső munkatársai!                 ……................................
MEGSZÓLALOK MAGAZIN  1107. szám
………......................
VÉGE - ENDE - KONYEC - FIN - END - FINÍTÓ