2021. december 14., kedd

 MEGSZÓLALOK 

M.M.M. MŰVÉSZETI MAGAZIN
2021. 12. hó – tizenegyedik évfolyam, tizenkettedik szám
Kulturális és szórakoztató folyóirat
Független, és ingyenes havi lap
Alapítva: 2011 - ben , elvi síkon
Szerkesztő: Nagy Vendel magánzó, laptulajdonos
NYIBA, KÖLTŐK IMÁI  DÍJAS ÍRÓ, KÖLTŐ (2017)
ARANY BOT KÜLÖNDÍJAS (2018)
 
1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések
2.Évfolyam: 2012.  (1-tól a 6. számig)
 3.Évfolyam: 2013.  (1-től a 17. számig)
 4.Évfolyam: 2014.  (1-től a 24. számig)
 5.Évfolyam: 2015.  (1-től a 12. számig)
 6.Évfolyam: 2016.  (1-től a 12. számig)
 7.Évfolyam: 2017.  (1-től a 12. számig)
 8.Évfolyam: 2018.  (1-től a 12. számig)
 9.Évfolyam: 2019.  (1-től a 12. számig)
10.Évfolyam: 2020.  (1-től a 12. számig)
11.Évfolyam: 2021.  december
 *
Az újság elérhetősége: nagy.vendi54@gmail.com
A Magazin kérhető saját e-mail címre is.
Fekete – fehér, és színes változatban is megtalálható a Facebookon és a blogoldalakon.
Magazinunk vakok számára is olvasható beszélő programmal, akadálymentes változatban.
A hangos versek meghallgathatók a YouTube oldalon.
A Magazin közvetlen linkje: http://megszolalok.blogspot.hu
*
A  Magazin megtalálható a MEK és az EPA  oldalain az Országos Széchenyi Könyvtár gondozásában a következő linken:
https://mek.oszk.hu/kereses.mhtml?dc_creator=nagy+vendel&dc_title=&dc_subject=&sort=rk_szerzo%2Crk_uniform&id=&Image3.x=0&Image3.y=0
*
Figyelem!
2018. júniustól egy új linken is elérhető a Magazin, azonos, változatlan tartalommal
de megújult külsővel amelynek a linkje:  http://www.muveszetimagazin.blogspot.com

Nagy Vendel eddig megjelent E- könyvei a MEK oldalán kereshetők.
A verses kötetek szintén elérhetők pl.: www.mek.oszk./13500/13542
A  Magazin versei rádióban is rendszeresen hallhatók:
Radio Mozaik Sydney – Ausztralia
*
Szerkesztőség: M.M.M. Nagy Vendel
7100. Szekszárd, József Attila utca 3.
Telefon: 06/30-550-5106
Facebookon: nagyvendel   -  Skype-on: nagy.vendi54
 
*****************************
MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE
*************************************************

 1.  LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK! 
 
Hála Istennek, ezt az évet is megéltük.
Sok megpróbáltatáson vagyunk túl, de küzdés maga az élet.
Előttünk van még a  mindenkori hármasugrás, a MIKULÁS, a KARÁCSONY, és  a SZILVESZTERI HEJEHUJA, kinek vérmérséklete szerint. Ilyenkor némi végelszámolást csinálunk, hogy meddig is jutottunk az elmúlt tizenegy
év alatt.
Nagy Vendel

Bizonyára  van még hová fejlődnünk, de  szégyenkezésre nemigen  van okunk, a lehetőségeinkhez képest.
Csaknem mindenféle Múzsáknak hódoltunk, irodalmi 
szinten, és stílusok kavalkádját adtuk, egészen a képekig, 
és a zenékig egyaránt.
Szerzői , és  olvasói létszámban nagy a  lemorzsolódás, sokan meghaltak, és többen megunták az egészet. Itt kérem mindazokat, akik már nem igénylik a  magazint, jelezzék, mert én nagyon szeretek dolgozni, hajnaltól estig, de feleslegesen nem. Szintén kérem azokat, akik szeretnék olvasni továbbra is a magazint, ugyancsak írjanak, és e-mailemre  írva új érdeklődők is jelentkezhetnek.
 *
Mindenkinek megköszönöm egész évi munkáját, és kérem az alkotókat, és az olvasókat is , hogy igaz, hogy a  magazin ingyenes, de azok, akik megtehetik, hogy támogassák a  lapot, akkor szívesen fogadjuk, hiszen, bár ígéret volt rá, a  szponzorok, és  a mecénások  segítségei rendszeresen elmaradnak.  Lelkük rajta.. Mindenkinek áldással teli ünnepeket kívánunk, a magam, és a  lap minden munkatársa nevében.  
 
A szerkesztő: Szegzárdi Nagy Vendel 
 ............
 
SZILÁGYI ANITA: Elcsendesedés
 
Hallgassuk halkan a hópihék táncát,
Nézzük csendben az Angyalok nászát,
Csendesítsük el szívünkben az élet morajlását,
Hordozzuk szét földünkön a béke lángját,
 
Higgyünk még a szenteste csodájában,
Gyermekéveink édes varázsában,
Mikor izgatottan vártuk a harangszót,
És csodálva néztük meg a kis jászolt,
 
Örültünk, hogy a kis Jézus megszületett,
S vele együtt szeretetsugár fénylett,
Hasson át bennünket a végtelen nyugalom,
Enyhüljön rajtunk az éves fájdalom,
 
Abban a szent pillanatban, mikor minden zajtalan,
Betlehem felől csengő ének harsan,
Felsírt a kis Megváltó, szent jövevény,
Meghatódva hiszünk gyermeki énünk meséjén.

*****************************************************
 
 SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL 
 
  1. LECTORI SALUTEM, ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK
       SZILÁGYI ANITA:  ELCSENDESEDÉS 
  2. VERSEK A  NAGYVILÁGBÓL KORTÁRSAINKTÓL - RÉGI, ÉS ÚJ KARÁCSONYOK
       MÉSZÁROSOVÁ MELINDA  (SZLOVÁKIA), ,POÓR EDIT,  SZILÁGYI ANITA,
       MÁRKUS KATALIN, SZŐCS ÉVA  (ERDÉLY), ÁBRAHÁMNÉ ÁGNES,
       KOTASZEK HEDVIG, CSOMOR HENRIETT, PESZEKI BENKŐ ÉVA,
      SZEGZÁRDI NAGY VENDEL
  3. MESÉK VILÁGA.   KELEMEN GYÖRGYNÉ EDIT :MARCI AZ ŰR- ZŰR CICA
  4. FEJLŐDÉSREGÉNY.  ÁRVAY MÁRIA: VESZTESBŐL IS LEHET GYŐZTES
  5. ÉBRESZT A VALÓSÁG.   KLEMENT BURZA MÁRIA: SZONETTKOSZORÚ
  6. HUMORESZKEK (01) SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: AZ APÓ CSUDÁLATOS SZÁJA
  7. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK. VÉGHELYI PÉTERNÉ:TÁBORI BÚCSÚ
  8. HAZAI TÁJAKRÓL - SZEGZÁRDI NAGY VENDEL  VERSEIBŐL
      VILÁGVÉGE- ELŐADJA ILOSVAY GUSZTÁV: VAKONLÁTÓ
  9. KITALÁLT ÉLETTÖRTÉNET-REGÉNY. KOVÁCS ÉVA : TÚL AZ ÉLETEN
10. MEGJELENT NAGY VENDEL LEGÚJABB, HUSZONKETTEDIK E. KÖNYVE
      SAJÁTOS FILOZÓFIÁM
      VERS STEKLY ZSUZSA KÉPEIHEZ : ZOMÁNC ROMÁNC
11. ÉLETTÖRTÉNETEIMBŐL. VÉGHELYI JÓZSEF: TŰZOLTÁSI GYAKORLAT
12. ÉGBŐL AZ ANGYAL. MÁRKUS KATALIN : HÓPEHELYTÁNC
13. NOVELLASOROZAT - ROMANTIKUS DRÁMA
      SZILÁGYI ANITA: SZÉTTÖRT JEGY- GYŰRŰ (IX.  RÉSZ) 
14. JÉZUS TANÍTÁSAI .  POÓR EDIT:  A HEGYI BESZÉDRŐL, SZELLEMI 
      MAGYARÁZAT ÁLTAL
15. VERSRŐL VERSRE - SZILVESZTERI RIGMUSOK
      ENGEL CSABA (ERDÉLY), SZILÁGYI ANITA, KOVÁCS TIBOR,
      CSOMOR HENRIETT, PESA ANNA  MÁRIA,  ERDŐS SÁNDOR,
      SZEGZÁRDI NAGY VENDEL
16. LAPZÁRTA UTÁN... AMI A  NOVEMBERI ÚJSÁGBÓL KIMARADT
      BŐHM ETELKA, ENGEL CSABA (ERDÉLY)
17. BIBLIAI ELMÉLKEDÉS  4. - UTOLSÓ RÉSZLET
      PÁNCZÉL JÁNOS:
      JÉZUS ÉLET-ODAADÁSÁNAK, ÉS MEGBOCSÁTÁSÁNAK EGYÜTTES                                ELŐFORDULÁSAI 
18. HALLGASSUK EGYÜTT! 
      DR. KOVÁTS GYULA ZENEI ROVATA: A NAP SZÜLETÉSE
19. VÉLEMÉNYEM SZERINT - OLVASÓINK ÍRTÁK
      KÖZSZOLGÁLATI FELHÍVÁS
20. SZERKESZTŐI ÜZENETEK

*****************************************************
 2. VERSEK A  NAGYVILÁGBÓL 

    KORTÁRSAINKTÓL:  RÉGI, ÉS ÚJ KARÁCSONYOK 
 
Mészárosová Melinda (SZLOVÁKIA): Mérhetetlen szeretet
 
Egyszer régen, nagyon régen,
valamikor tündérek táncoltak a jégen,
jégsapkájuk volt, csillámport hintettek
pálcájukkal szét, s e por, ez jelentette
a szeretet s béke jelét.
 
Különösképpen a táncukat adventkor járták,
s ettől a szíveket szeretetbe zárták,
mérhetetlen szeretetet osztottak így szét,
s a szegénynek is így volt szép.
 
Kedves, kis tündérek amerre jártak,
ha szegénynek, ha gazdagnak
adtak szeretetvásznat, e vászonra
mécseske került, mi a szeretettől lángra derült!
 
Először csak egy kis mécses dalolta
a szeretet dallamát, aztán sorban
kettő s három, és jaj, a negyediken
eljött lassan a Karácsony!
 .......................
 
POÓR EDIT: TÉLAPÓ
 
Messze hideg északon,
Magányosan élt Apó.
Csak hat rénszarvasa volt,
És egy szán, mely megkopott.
 
Nagy pelyhekben havazott,
Tavasz itt soha sem volt.
Lent a város fényei,
Pislogtak, mint csillagok.
 
A havas hegyek csúcsán,
Rozoga viskója állt.
Kunyhójában kandalló,
Melegséget árasztott.
 
Az öreg foteljában,
Üldögélve szundikált,
Harsonák hangjaira,
Nagy hirtelen felriadt.
Körülötte angyalok,
Suhantak szárnyaikon.
Ne búslakodjál Apó,
Te leszel a Télapó.
 
Sok gyerek vár odalent,
Kívánságokkal tele.
Csodálkozott Apóka,
Már rég eljött nyugdíjba.
 
Vágyott gyerekek után,
Kérést elfogadta hát.
Siettek az angyalok,
A szán, csak úgy ragyogott.
 
Aranyozott szélekkel,
Bordó plüss betétekkel.
Leporolta Apóka,
Köpenyét és sapkáját.
 
Tükrében igazított,
Hófehér nagy szakállán.
Derűs mosoly ült vidám,
Piros pozsgás arcára.
 
Ajándékok berakva,
Tele zsákját megfogta,
Kacsintott és bakra ült,
Rénszarvassal elrepült.
 
Debrecen, 2019.10.
 
*
POÓR EDIT :  EGY BOLDOG KARÁCSONY
 
Emlékszem akkor havazott,
Nagy pelyhekben szállingózott.
Bátyám és én kint szánkóztunk,
Ez idő alatt már tudom,
 
Drága szüleim s nővérem,
Fenyőfát díszítettek fel.
Két – három éves lehettem,
Jézuskában már akkor hittem.
 
Szóltak szüleim megérkezett!
Izgatottan siettünk be,
Csengettyű hangja csilingelt,
Mi ámultunk meglepetten.
 
Hatalmas fenyő plafonig ért,
Ragyogtak a színes díszek.
Csillagszóró szikrákat szórt,
A kezünk ölelésbe forrt.
Körben állva karácsonyfát,
Énekeltük Mennyből az angyalt,
És akkor ott a fa alatt,
Megláttam első plüssmacimat.
 
Fénylő fekete szemei,
Átragyogtak fehér szőrén,
Rám mosolygott tudtam enyém,
Azóta megőriztem én.
 
Bár nyugdíjas állapota,
Nem múlt szeme ragyogása,
Az élő széles mosolya,
Vidámságot csal arcomra.
 
Kívánok, mindenkinek,
Ilyen szeretetteljes,
Áldott, örömökkel tele,
Boldog, Karácsonyi Ünnepet.
 
 2019.11.
 ......................
 
SZILÁGYI ANITA: Segítő Angyalok
 
Élnek bennünk, mint tiszta emlékképek,
Hangjuk szívünkben csengő ének,
Mindennap őrizzük őket kegyeletbe,
Ne csak Halottak Napján jussanak eszünkbe,
 
Gyújts egy mécsest kisszobádban,
Mondj egy imát értük magadban,
Látszatot fájdalmad a feldíszített síremlékek,
Addig szeresd szeretteid, míg élnek,
 
Fénylő mosolyukat az égi rónán keresd,
Ha borús volt a napod, sugaraikat kövesd,
S meglásd, ha szomorú vagy, ott lesznek veled,
Észrevétlen Angyalok ők, kik segítik lépted.
 
*
SZILÁGYI ANITA: Betlehem Királya

Betlehem tiszta csodája,
Szüless le hozzánk, megváltó Királya,
Oly nagyon várunk már téged,
Szomjazó szarvasok vagyunk nélküled,
 
Jő világra szent gyermek,
Égi jelek jelzik érkezésed,
Hófehér csipkével pólyálunk,
Mennyei, édes mannával etetünk,
 
Bárányaid szétszéledtek,
Betegségben legyengültek,
Tereld össze elveszett nyájad,
Tárd ki felénk szerető házad,
 
Sötétség birodalmában élünk,
Mutasd meg nekünk fényösvényünk,
Betlehemi csillag, ragyogj fel nekünk!
Fényesen világítsál felettünk,
 
Érző szívünk reszket érted,
Minden porcikánk óhajtja szereteted,
Váltsd meg ezt a kietlen világot,
Hozd le földünkre a Betlehemi Királyságot,
 
Béke költözik akkor az emberek szívébe,
Eloszlik bennünk a félelem érzése,
Embertársait mindenki fogja tisztelni,
Nem fogunk egymástól eltávolodni,
 
Karácsonyestén együtt lesz a család,
Elmondunk egyszerre egy közös imát,
Az ajándék értéke csak mellékes,
Családi harmónia érzése lesz a felséges,
 
Szitáló hópelyhek leszünk,
Tiszta lélekkel méltóak legyünk
Betlehem igaz csodájára,
Kis Jézus fogadására.
............................
 
Márkus Katalin: Ünnepre várva
 
József és Mária úton vannak,
háromkirályok is indulnak,
útjukat fényes csillag kíséri
- nagy esemény készülődik.
Sokan várják születését,
még többen az elvesztését,
de a jó emberek összefogtak,
megmentették Jézusunkat...
 
Eltelt már kétezer év,
évente ünnepeljük jövetelét.
Házunk tisztára súrolva,
testünk ünneplőbe bújva,
bűneink feloldozást nyertek,
lelkünk tiszta - mint a gyermek.
Így várjuk a szent éjszakát,
a földre született Isten fiát.
...................
 
ÁBRAHÁMNÉ ÁGNES: Szent ünnep
 
Szél fúj,
hó hull,
száz varjú épp eszik.
 
Szél fúj,
hó hull,
a veréb éhezik.
 
Szél fúj,
hó hull,
a galamb lesekszik.
 
Szél fúj,
hó hull,
ünnep közeledik.
 
Szél fúj és a hó hullik,
a Karácsony bebújik,
mindig együtt a család,
fellobban a gyertyaláng,
szeretet a szemekben,
ajándék a kezekben.
 
Szél fúj,
hó hull,
a bánat elbújik.
 
Szél fúj,
hó hull,
szomorúság tűnik.
 
Szél fúj,
hó hull,
Karácsonyt ünneplik.
 
Szél fúj,
hó hull,
Jézuskát köszöntik.
..........................
 
Kotaszek Hedvig: Hópihe-puha hó
 
ha hullana a
hócsata-dúlt
réten a
hópihe-puha hó
szerelmesem megpihenne
hópihe-puha hó
hullana a
hócsata-dúlt
réten
 
homály páholy
hangod átfon
Csönd-szobában
halkan táncol
hópihe-puha hó
 
ha függönyt húzna
ablakunkra
hópihe-puha hó
szerelmünknek
csöndet lopna
ha függönyt húzna
ablakunkra
hópihe-puha hó
.......................
 
Csomor Henriett: Betlehemben
 
Az év legszebb havában,
decembernek
gyönyörű ünnepén.
Csendeséjnek
nyugalmában
Betlehem városában.
Rongyos istálló tetején
beragyog a fény,
a hold hosszú szőke
haját kibontotta.
 
Széna ágyban vajúdik Mária.
fiát várja örvendezve.
Nem gondolva
szegénységre, betegségre,
csak az újszülött jövetelére.
Mária és József szelíden,
s kedvesen egymásra néznek
megcsillan az öröm szemeikben.
Gyereksírás szakítja meg a csendet.
Ölébe veszi kis Jézusát,
örömkönnyei
gurulnak szerteszét.
Karjába veszi
csöpp gyermekét,
Aznap, mikor 
a gyermek született,
megszületett a szeretet.
Mert ő elhozta a reményt,
megváltás ünnepét.
Hiszem azt, hogy
mindenkiben él a remény.
 
2020. december. 14 átdolgozva
........................
 
PESZEKI BENKŐ ÉVA: Karácsonyi üdvözlet

Tündöklő csillagok a hideg éjszakában.
Szeretet költözzön minden családba.
Boldog ölelések, csillogó szempárok.
A szeretet ünnepén ,mindenütt ezt látom.
Tegyük önfeledté, boldog meghitt nappá.
Érezze mindenki, hogy elfér Jézus karján.
.................................

SZŐCS ÉVA  (ERDÉLY): Altató
 
Bánatos szürke határ
kopár szíved mire vár?
Hol van a szép zöld ruhád?
virágkoszorúd sincs már.
 
Dudorásznak a szelek
altató szonetteket.
Rád terít majd Télapó
meleg puha takarót.
 
Csattogó hideg jöhet
süvölthetnek a szelek.
Szíporkázó hó alatt
féltett titkod rejtve van.
 
Mikor jön a kikelet
nap érinti szívedet
feltáród a kincseket
a benned rejlő életet.
 
*
Őszi búcsú
 
Szellő játszik kopár réten
avart pörget jó kedvében.
Minden zugban keres - kutat,
bekukucskál minden lyukba.
 
Ökörnyálat vesz hátára,
pókhálóból sző majd sálat.
Lehajtsa földig a fákat,
meglopja a szőlőágat.
 
Zörget jobbra, vidám kedvvel
zörget balra nagy sietve.
Őszt búcsúztat-telet hozza
barátja a Télapónak.
 
 *
Karácsony
 
Karácsony szent este
Csillag gyúl a szívekben.
A fán sok kis gyertya ég
angyalka a tetején.
 
Karácsony szent estjén
gyermek kacaj égig ér.
Megbocsájtás ünnepén
kicsi szívük úgy zenél.
 
Áldás, béke, szeretet
ölelje a szíveket.
Jászolban a kis gyerek
érted is megszületett.
 
*
Karácsony éjjelén
 
Ahol a legfényesebb csillag ragyog,
az angyaloknak ott az otthonuk.
Dicsőségben zeng a harsona,
mert a Föld, az áldás otthona.
 
Jászol ágyban gyermek szendereg,
Máriának szíve megremeg.
Isten fiát félve szülte meg
ki nagy világnak megmentője lesz.
 
Karácsonynak áldott éjjele,
hála ének zengi most tele.
Eget, Földet öröm tölti be,
Kis Jézuska aludj csendesen.
 
*
Hull a pelyhes
 
Hull a pelyhes fehér hó
Megérkezett Télapó.
Puha, meleg takaró
belepte a Föld anyót.
Erdő, mező hófehér
sziporkázó gyémánt ék.
Kandallóban tűz pattog,
hurka, sonka füstön lóg.
Pislogó kis gyertyaláng
Karácsonyi ének száll.
Felcsillanó gyermekszem
angyalka járt idelent.
Csilingelő száncsengő
búcsúzik az esztendő.
 
……………….
 
ADVENT ELSŐ VASÁRNAPJÁN
 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: A  MEGVÁLTÓRA VÁRVA...
 
Vágyódva várjuk,
Hogy négy gyertya égjen
Koszorúba fonva
A díszes asztalon,
S megtestesüljön az ige,
Letérdelhessünk
Megváltónk elébe.
Lángoló csillag
Vezet az égen
Mutatva utat
Rongyos istállóba,
Fénylőn, ragyogva,
S a három királyok
Elindulnak sietve,
Messze, Betlehembe.
Ajándékot visznek a
Kis Jézus elébe,
Tömjén füstje száll
A mennyország felé,
S a csillag megáll,
Ez lesz az égi jel
Vezess, hogy követhesselek.
Megtisztulni vágyó
Bűnös lelkemet
Elébed tehessem,
Egy dicső élet reményében.
 
Megjegyzés: 2017.11. 24.
 
KÉRTEK RÁ DIÓT?
Nagy Vendel Adventi várakozás című versét elmondja: Ilosvay Gusztáv.
A  vers hangos linkje: https://www.youtube.com/watch?v=XJWAvi3l4lo
 
Nagy Vendel „Advent kezdetén” című versét elmondja Várkonyi Judit  
A  vers hangos linkje https://www.youtube.com/watch?v=SjGv6-zVJ9g
 
 EGY VERS, KÉTFÉLE ELŐADÁSBAN, ÉRDEKES ÖSSZEHASONLÍTÁS!
 
*
S  ÍME, ITT A  HARMADIK ELŐADÁS...
NAGY VENDEL  ADVENTI HANGOS VERSE
A  GUSZTI RÁDIÓ MA DÉLI ADÁSÁBÓL.... 2017.  DECEMBER  03.   
SYDNEY MOZAIK.... AUSZTRÁLIA
NAGY VENDEL,  A  MEGVÁLTÓRA VÁRVA  CÍMŰ VERSÉT ELMONDJA : ILOSVAY EGYED KATALIN
https://www.youtube.com/watch?v=RdkLruW0_C0&feature=youtu.be
 
MINDENKINEK ÁLDOTT ADVENTET, ÉS ÖRÖMTELI ÜNNEPET KÍVÁNUNK....
NAGY VENDEL    MAGÁNZÓ
NYIBA, KÖLTŐK IMÁI  DÍJAS   2017.
ARANYBOT KÜLÖNDÍJAS     2018.
NYIBA KÖLTÉSZETE DÍJAS     2021.
nagy.vendi54@gmail.com
 
*****************************************************
 3. MESÉK VILÁGA 
 
KELEMEN GYÖRGYNÉ EDIT:  Marci az űr- zűr cica
 
Egy fázós szeptemberi napon a kislány sétált a temetőben. Halk nyávogást hallott.
Egy kis fekete gombolyag visítozott. Teljes erejével torka szakadtával nyávogott.
A kislány felhívott engemet, kell kiscica?
- Igen kell, hozzad nyugodtan.
Nemsokára csöngetek.
Kelemen Györgyné Edit
- Szia. Hol a cica?
Tenyerét szétnyitotta és ott lapult a kis gombolyag, nagy kék szemmel pislogva.
Jaj de apróka. Néztem rá. Na nem baj, majd megnősz
Miután elment a lány, a kiscica cica nyelven elkezdet magyarázni.
- Kérem engem itt felejtettek. A hasam szörnyen üres. Kérlek segíts.
Tejet raktam elé megmelegítve, kis cukrot is tettem bele, finomabb legyen.
A cica nézte. Vajon mit is kezdjen vele? Jó az illata , csábító . Mi lenne ha fürdenék benne.
Fejjel előre, mint ahogy a filmekben látta. Bele esett. Mondjuk,  ő inkább csuka fejest
gondolt ugrani, de nem úgy sikerült. Kis feje csupa tej lett. De a pocakja még mindig
Üresen kongott. Na ez így nem megy. Hogyan is etesselek meg? Eszembe jutott az orrcseppentő.
Na ez jó lesz cumis üvegnek. Felszívtam vele a tejet és az éhes szájacskába nyomtam. Dagadt
a cica pocak. Az anyuka cica a nyelvével lerendezi. Na de én most honnan szedjek cica
nyelvet . Na nem baj van két kutyám, nyelvük nekik is van . Kirobogtam . Na kutyusok
itt egy apróság, jó tejes az előbb még fürdött is benne, egyet - kettőt tempózott is benne. Lehet
takarítani, szép tisztára nyaljátok. A cicára azért vigyázzatok, nem husi. A kutyusok neki estek.
A tejet ők is szeretik, igaz most cicán van tálalva. Nem reklamáltak a cicát szép tisztára nyalogatták.
A kis cica lesett, de tűrte a nagy kutya nyelvet. Szép tiszta lett. A nagy élményektől fáradtan
elaludt. Betettem egy nagy dobozba, az lett az otthona, bent a konyhában.
Kint hideg szél süvített és leesett az első hó. A kiscica megtanult egyedül enni.
Apró lábai először bizonytalanul Vitték előre, majd egyre biztosabban. Kis farkincájával egyensúlyozott,
bizonytalanul lépegetett . Majd puff a négy lába négy fele, elesett. Két lábon is nehéz menni hát még négyen.
Aztán elkezdte a világot felfedezni. Ahonnan jött minden más volt mint itt. Az emberek a piszkos
bőrüket leveszik dobozba rakják. Aztán a doboz azt nagyon nem szereti, morog dübörög,
forog, csúnya hangokat ad ki. Aztán a gazdi megszánja és az agyongyűrt ruháit kiveszi és
szárítja mert nyálas lett és büdös virág szagú. Aztán felveszi, én meg nem tudok eléggé hízelegni,
hogy átvegye a szagomat, ne legyen virág szaga.
 
Egyik napon nyitva maradt az ajtaja. Benéztem
és ha már benne voltam, tiszta jó szándékból, hogy a ruhájuk ne legyen büdös de csak azért,
bele kakiltam. Így ni, most már jó szagú lesz az a ruha . De a gazdám nem örült neki,
Nem is tudom miért. Morgott és a művemet kirakta, pedig milyen nehéz volt odarakni.
Hát így kedveskedjen a cica. Még le is szidtak . A sok finom falatért amit kaptam, egeret
vittem nekik . Friss, megdolgoztam vele , hajszoltam . Mire reggel felkeltek már hármat is
raktam az ajtó elé. Ádám itt a fincsi reggeli , én fogtam nektek. Na egyetek nem sajnálom,
 
Szép kövér egerek, minta példányok. A legszebbeket hoztam a legfinomabbak.
Gazdaasszonyom majdnem rálépet . Visítva rohant be . Egér! Egér! Áááááá!
Így megijedni a reggelitől, nahát. A párja lapáttal kotorta arrébb. Kiabált . Viszed innen!
Hát jó ha nektek nem kell, jó lesz nekem. Fogjon nektek a kutya reggelit.
A kutyák jópofák, csak idegesítőek . Barátságból úgy megnyalnak, nem győzöm utána igazítani
a bundámat, teljesen összekócolják. Titkos jelentéseket rejtek a földbe. Homokkal letakarom.
Minden nap van közölni valóm. Honnan származom, már nem tudom. Viszont hívj Marcinak. Egyébként nem csak marni, karmolni is szoktam. Nagyon - nagyon titkos ügynök vagyok, még én sem tudom, annyira titkos . Felbukkanásom rejtélyes, mint egy elhagyott temető.
Saját magam képeztem ki magam. Feladatom az emberek viselkedésének megfigyelése.
Titkos jelszavam : nyaú-nyaú. Bejött, ezért a jelszóért mindig kapok, tejet vagy finom falatot.
Jelenleg könyvet írok macska kaparással. Első két kötet már megjelent a kedvenc kaparó fámon . Több kiadáson is dolgozom . Címe szőrgombolyag, büfögéssel adom ki.
Nehéz a kiadás. Jelenleg szponzorokat keresek, főleg tej érdekelne . Cserébe hízelkedek . Persze csak másod állásban . Jelenlegi munkahelyemen véglegesítve vagyok. .A másod állásra azért lenne szükségem, mert nyáron hozzám szegődött egy kislány
Cica. Pici fekete nagy sárga csábító szemekkel. Először csak együtt játszottunk.
Viszont elkezdet irigykedni. Mert látta a gazdáim mennyire szeretnek. Neki nem
volt gazdája csak sóvárgott, hogy neki is legyen. Egyre közelebb és közelebb jött a
gazdámékhoz. Közben hangosan üvöltött.
- Jaj engem is cirógass meg! Jó cica vagyok. Kérlek szeres!
A vége az lett a vad kis cicából, hogy szelíd lett.
Az én egeremen él. A gazdáim is etetik. Viszont sok baj van vele. Állandóan dumál.
Időnként már fáj tőle a fejem. Már néha menekülök tőle. Mikor megismertem
tetszett, hogy egy lány ennyire kapaszkodik rám. Lássuk be nem minden cica dicsekedhet
azzal, hogy neki cicája van. Hát nekem van. Csak ne dumálna folyton. A gazdáim
el is nevezték Nyavinak, mert állandóan nyávog. Szóval megházasodtam, igaz
a boldogító igent nem mondtam ki, mert az asszonytól szóhoz sem jutok. Na de kicsit
így van ez nálatok is néha halom , mint fő-fő ember megfigyelő. .Az űrbe már nem
vágyom hisz családos macska lettem, itt az asszony,  tudjátok hogy van ez….
Az űrt meghagyom a fiatal cicáknak, na meg a kutyáknak, úgyis esténként vonyítják
a Holdat. Nem tudom nekik megmagyarázni, hogy nem sajt. A sajtról meg ne is álmodjanak
Úgysem kapnak. Na, de buta kutyanéptől mit is akarjon egy művelt cica mint én.
Én művelődöm időnként, Tv-nézek a lakásban. De a bezártságot nem annyira kedvelem
inkább a kint lét . Már mint nem mindig, mert ki szeret kint lenni a hidegben.
Macska vagyok vagy mi, van eszem. Gondoltam rá elköltözöm városba. Na de az
a bűz a hangos bűzös kocsik hát nem nekem való. Meg aztán az a sok elfuserált
macska, kutyának mondják magukat de a méretük. Egy kutya nagyobb nálam ezt,
már kölyök koromba megtanultam, na szóval ez mi is? Macska, csak beverte a fejét?
És most ugatni próbál. Képzeljétek meg akart egy kergetni. Először megijedtem.
- Hát Te mi a fene vagy?
- Kutya, nem látod ! Félj, szétszedlek!
Én vagyok a főnök...!

Megfordultam ráfújtam.
- Nem mész innen, te nem tudom mi!
 
Vonyítva elszaladt. Lehet mégis csak kutya volt? Hát én nem tudom.
Maradok vidéken ott a cica, cica a kutya határozottan kutya.
Ha kedved van, látogass meg! Címem: Cica út 289. Padlás 2.




*****************************************************

 4.FEJLŐDÉSREGÉNY 
 
ÁRVAY MÁRIA : VESZTESBŐL IS LEHET GYŐZTES
 
19. Fejezet - Dani
 
Noémi említette legutóbbi beszélgetésünkkor, hogy a legvagányabb és kevésbé kedvelt osztálytársa, Dani. Tudtam, hogy ő állhat a kiközösítés mögött, hiszen ha ő a vezér, elvileg mindenki rá hallgat. Töprengtem, hogyan lehetne Danit kicsit jobb belátásra bírni, azonban a véletlen a segítségemre sietett. Semmit nem kellett tennem, ugyanis, legnagyobb meglepetésemre, történt valami, ami remekül illett
a terveimbe. Noémi leveléből az alábbiakról értesültem.
Árvay Mária


 „Kedves Olívia!
 Rendkívüli dolog történt az osztályunkban, még most sem tudom elhinni, hogy mindez igaz. Olyan izgatott vagyok, alig tudom a gondolataimat összeszedni, de mindenképpen tudnod kell róla!
Szóval, Daniról, a vagány osztálytársamról van szó. A hét elején nem jött suliba két napig, azt hittük, hogy most is lóg. Senki sem tulajdonított neki nagy jelentőséget. A szülei már nem tudják igazolni a hiányzásait, ezért csak úgy gyűlnek az igazolatlanok. Osztályismétlés lesz a vége, de tudod, valahol nem is bánnám. Nem szabad ilyeneket mondanom, de sokszor félek tőle, így jó lenne, ha lemorzsolódna.
Vissza a történetemhez. Szerdán már bejött, de teljesen másképp nézett ki, mint ahogy megszoktuk. Sántikálva közlekedett, látszott rajta, jól helybenhagyták. Állítólag, a szülei is elég gyakran szokták verni, de akkor nem így néz ki, ez most más. Látszott rajta, hogy bántalmazták. Vajon mi történhetett?
A máskor nagyhangú, hőbörgő osztálytársunk most csendesen a padjába húzódott, s érdekes, gyakran nézett rám. Egyszer-egyszer viszonoztam a pillantását, de hamar elkaptam róla a tekintetemet. Nem értettem, miért vizslat annyira. Nemsokára fény derült az egész sztorira.
Fizika után kibicegett az osztályból, s csak csengetéskor jött vissza, Kemény tanárnő kíséretében.
- Gyerekek, a mai osztályfőnöki órán rendkívül fontos dologról lesz szó, kérlek, figyeljetek nagyon.
Furcsa volt Kemény tanárnőtől ez a stílus, egyáltalán nem szólt hozzánk szigorúan, mint máskor, hanem inkább kért minket. Egy hang sem hallatszott.
A tanárnő egy széket húzott a tanári asztalhoz.
- Dani, gyere, ülj ide mellém, s meséld el, mi történt veled!
A hangoskodó Vass Dánielre most nem lehetett ráismerni. Idegesen ült le, kissé félénken körüljártatta tekintetét az osztályon, majd a tanárnőn állapodott meg. A homloka gyöngyözött az izzadtságtól, látszott rajta, hogy valami komoly baj történt vele.
- Nem vagyok a szavak embere – kezdte bátortalanul – de muszáj valamit elmesélnem nektek.
- Csak bátran, fiacskám – biztatta a tanárnő, tőle szokatlan együttérzéssel.
- Még péntek este történt. Tudjátok, hogy mindig olyan dolgokat csinálok, ami tilos. A szüleim hiába tiltják, vagy vernek meg, nem érdekel. Mindig csak az a nóta járja, hogy ezt nem szabad, azt nem szabad, ez tilos, az tilos, semmit sem lehet, ami izgalmas, érdekes. A verés csak pillanatnyilag félemlít meg, aztán jöhet a felnőttek kijátszása, az izgalmak, a kalandos élet. Egészen péntekig így vélekedtem. Akkorra is meghirdettek a facebookon egy nagyszabású bulit, naná, hogy ott a helyem. Nem számított, hogy 18 éven felülieknek szólt, mit érdekelt az engem? Annál jobb. Elmentem, s életem legborzalmasabb óráit éltem át.
Dani rám nézett, hosszan, fürkésző tekintettel. Jaj, miért csinálja ezt?
- Nagyzolni akartam, hiszen a bagót már én is kipróbáltam, nem is egyszer. Iszogattam is ezt, azt, tehát nem éreztem, hogy kilógnék a sorból. Mégis, egész este engem aláztak, cikiztek, gúnyoltak. Kis taknyosnak neveztek, jól helyben is hagytak, amint látjátok. Azért bicegek, mert elgáncsoltak, s kiment a bokám. A pia barbárt csinált belőlük, ott ütöttek, ahol értek, ezért nézek ki így. Később, mikor jól kedvüket lelték rajtam, behurcoltak egy üres szobába. Rám zárták az ajtót, persze a kulcsot magukkal vitték. Teljesen magamra hagytak, még a villanyt is lekapcsolták. Tök sötétség vett körül, rettenetesen éreztem magam, szinte megbénultam a félelemtől. Ennyire még soha nem éreztem magam egyedül, magányosnak és elhagyatottnak. Én, a nagyvezér, aki mindenkit sakkban tart, aki irányítja a csapatot, akit egész csoport vesz körül, lesik a kívánságomat stb. Most éreztem igazán, milyen a másik oldalon, kiszolgáltatva, valódi félelmet átélni. Volt időm gondolkodni bőven, s rengeteg minden eszembe jutott. Többek között, Te, Noémi. Úgy bántam veled, lelkileg úgy megkínoztalak, ahogy ezek engem. Most éreztem csak át a helyzetedet! Milyen pocsék lehet neked minden áldott nap úgy suliba jönni, hogy félelemben élsz közöttünk. Eddig vagány voltam, félelemben tartottam mindenkit, szerintem, te rettegtél tőlem a legjobban. Most, a saját bőrömön tapasztaltam, milyen érzés megfélemlítve lenni. Nekem csak pár órát kellett így elviselnem, neked viszont…
Sajnálom, és bocsáss meg! Igyekszem megváltozni, de ez nem megy egyik napról a másikra. A szüleimmel is sokat beszélgettem a hétvégén, s belátták, hogy rossz módszerrel bántak velem. Közben pedig rájöttem, hogy ők csak a javamat akarták, de már nem tudták, hogy fegyelmezzenek.
Noémi, a kiközösítésnek vége! Nem tudom, valaha barátok leszünk-e, de tudd, nem akarok ártani többé neked, s a többieknek is mondom, hagyjátok őt békén!
Az osztályban síri csönd uralkodott, nekem meg folyamatosan folyt a könny a szememből. Szinte még fel sem fogtam a hallottakat. Dani odajött hozzám, s a béke jeleként, kezet fogott velem.
- Bocsáss meg!
- Nem haragszom, de felejteni nem tudok olyan könnyen – hebegtem zavarodottan.
- Tudom és sajnálom.
- Az ügyetlenségemen nem biztos, hogy tudok változtatni, továbbra is gúnyolódás tárgya leszek?
- Nem, te másban vagy jó – legyintett Dani. – Ne aggódj, a cikizésnek, egyszer s mindenkorra vége!
- Mindegy, legalább engem nem vertetek péppé – vontam meg a vállam, s elmosolyodtam.
- Mindig tudtál egérutat nyerni – ugratott Dani.
- Hogy jutottál haza a buliból?
- Szerencsére, a mobilom mindig nálam van. Amikor kissé megnyugodtam, s átgondoltam a dolgaimat, felhívtam apámat. Elmondtam neki, hol vagyok, mi történt a bokámmal stb. Jött, s kimentett az oroszlán barlangjából. Megígérték anyuval, hogy mostantól másként lesz minden. Többet leülnek velem, megbeszéljük a dolgokat stb. Igyekszem megváltozni, nem lesz könnyű.
Kemény tanárnő eddig hallgatta a beszámolót és a diskurzust, aztán megszólalt:
- Dani, ha bármilyen segítségre van szükséged, csak szólj!
- Köszönöm – mondta Dani kissé meglepetten.
- Tudom, eddig én sem szántam rátok elég időt, csak az adminisztrációval foglalkoztam. Lehetőségem szerint, én is változtatok a dolgokon. Az elkövetkezendő osztályfőnöki órákon többet beszélünk majd komoly dolgokról, ismeretterjesztő, oktató jellegű filmeket is nézhetünk, majd meglátjuk.
- Az remek lenne – kiáltották többen is.
- Tanárnő – szólalt meg Flóra.
- Tessék.
- Mostantól szeretnék Noémi mellé ülni. Változtathatunk az ülésrenden?
- Persze, cuccolj csak át.
Örömmel fogadtam Flórát, most már hivatalosan is barátnőmként.
 
Most ennyit tudtam írni, Olívia, hétfőn majd találkozunk, s beszélgethetünk mindarról, amit kértél.
Szeretettel: Noémi”
 
„Kedves Noémi!
Ennél jobbat nem is írhattál volna! Ez óriási dolog, ugye tudod? Ha egyszer valami beindul, magától is jó dolgok történnek!
Szeretettel: Olívia”
 
Valóban, most már mondhatom, a dolgok kezdenek egyenesbe jönni, de a történetnek még nincs vége!
 ***
 20. Fejezet - Fontos vagy
 
Ismét eljött a hétfő délután, a beszélgetés napja, amit mindketten vártunk Noémivel.
- Olívia, még mindig fel vagyok dobva Danival kapcsolatban, el sem hiszem!
- El tudom képzelni, s nagyon örülök, hogy így alakultak a dolgok. Bántanak még tesin?
- Képzeld, volt rá példa, hogy kezdtek volna szekálni, de Dani szigorú pillantásától elhallgattak. Szegény Dani, tényleg jól megleckéztették.
- Tudod, ezt nem lehetett volna másképp megoldani. Hiába beszéltünk volna vele, a szavak nem hatották volna meg. Kutyaharapást szőrével, így tartja a mondás.
- Tudom, csak…
- Egyébként milyen a hangulat az osztályban?
- Nem beszélgetünk túl sokat egymással, de már köszönnek, s nem cikiznek mindenért. Szerintem, ez is jó. Már nem fáj annyit a fejem.
- Ezt örömmel hallom. Látod, már Flóra is melléd ült, legalább egy barátnőd biztosan van. A többi meg majd kialakul, ahogy eddig is.
- Igazad van, Olívia.
- A mai két témánkra visszatérve, megmutatod nekem a jó tulajdonságok listáját?
- Tessék, nem valami sok, de nekem fontosak.
- Lássuk csak. Mosolyogva futottam át a listát.
- Látom, te is olyan vagy, mint én. Szereted a pontosságot.
- Igen, utálok késni, nem szeretek megvárakoztatni másokat. Inkább kicsit előbb érek oda a megbeszélt helyre, mint később.
- Ez remek tulajdonság. Nos, írod, hogy rendszerető vagy.
- Soha nem bírtam a rendetlenséget magam körül, ezt láthatod is. Ha mindent ugyanoda rakok vissza, meg is találom. Mások egy csomó időt töltenek el azzal, hogy keresgélik a cuccaikat.
- Mi az, amit még szeretnél a listából kiemelni?
- Nem is tudom. Talán azt, hogy könnyen bele tudom élni magam mások helyzetébe. Hogy is mondják ezt?
- Empátia.
- Igen, tényleg.
- Szerinted ez jó tulajdonság?
- Igen, mert könnyebben tudok másokon segíteni, ha szükséges.
- Remek elgondolás. Ha már a segítőkészségről esett szó, térjünk át a következő témánkra: „Fontos vagyok, számíthatnak rám mások”. Éreztél már így valaha, Noémi?
- Nem igazán, talán egyszer-egyszer, amikor odaadtam a többieknek a házit, de egyébként…
- Mi a helyzet a családdal?
- Igazad van, anyuéknak sokat segítek, a cukiban és a könyvesboltban is, tehát számíthatnak rám. Erre gondolsz?
- Pontosan. Érezned kell, hogy fontos vagy, számíthatnak a segítségedre az emberek. Gondolkozz csak, történt-e a közelmúltban olyasmi, hogy a segítségedet kérte valaki?
- Nem igazán emlékszem. Várjunk csak! Valamelyik nap Timi, az osztálytársam, röpdoga előtt kért meg, hogy kérdezzem ki tőle az anyagot.
- Na látod, ez azt jelenti, szükség van rád és a tudásodra, mert ezek szerint jó tanuló vagy.
- Eszembe jutott még valami. Az irodalomtanárom engem kért meg, hogy otthonról vigyek be egy lexikont, mert fontos dolgokat szeretne mutatni belőle az órán.
- Na ugye, nem mást, hanem téged kért meg erre, ez is jelent valamit.
- Milyen igaz, Olívia!
- Kezdj el fejben játszani egy játékot. Akárhányszor kérnek tőled segítséget, jegyezd fel magadnak, s később nézd vissza. Érdekes felfedezés lesz majd, mert láthatod, kellesz másoknak, nem mástól, hanem tőled kérnek segítséget. Nézzük most fordítva a dolgot. Milyen gyakran szoktál Te mások segítségére sietni?
- Amikor úgy látom, szükséges. Valamelyik nap a cukiban egy kisgyerek csupa maszat volt a fagyitól, a körülötte lévő felnőttek nem foglalkoztak vele. Egy zsepivel megtörölgettem az arcát, orrát, száját, állát stb. Látnod kellett volna, hogy nézett ki!
- Ez kedves volt tőled.
- Olívia, te fontosnak érzed magad?
- Nem ment ez nekem sem rögtön. De figyeltem arra, hogy hasznosnak érezzem magam. A szüleim is mindig úgy neveltek, hogy megbíztak bennem, s mindig olyan feladatokat kaptam tőlük, melyeket el tudtam végezni, s így éreztem, hogy szükség van rám. Később, a könyvtárosi munkával már egyszerű volt a dolog, mert azt csinálhatom, amit szeretek.
- Olívia, azt nem értem, te hogy tudtál kimászni a kiközösítés poklából? Erről még nem meséltél, s izgat. Sőt azt sem igazán értem, miért bántottak téged.
- Miért bántottak? Azért, mert csendesebb, visszahúzódóbb voltam, mint a többiek. Nem voltam valami jó az ügyességet igénylő tárgyakból, így volt okuk a cikizésre. Hogyan másztam ki ebből a helyzetből? Nos, megtaláltam azt a pár embert, akivel szoros kapcsolatot ápoltam, s így minden nehézséget le lehet küzdeni. Meglátod, neked is sikerülni fog.
- Köszönöm, Olívia. Azt mondtad, a könyvtárosi munka örömöt ad neked. Képzeld, én is könyvekkel szeretnék majd foglalkozni, de nem, mint könyvtáros, a könyvesbolt sem az igazi.
- Akkor mit szeretnél csinálni?
- Nem tudom, van-e ilyen szakma. Szeretnék egy-egy műről beszélgetni kis csoportokkal, mindig valami témakört feldolgozni. Olyan embereknek segíteni könyvekkel, akiknek lelki problémáik vannak. Nem tudom ezt másképp elmagyarázni, lehet, nincs is ilyen.
- De van, képzeld, van!
- Tényleg?
- Bizony. Magam sem tudok túl sokat a szakmáról. A neve biblioterápia.
- Biblio…?
- Igen, könyvekkel történő gyógyítás.
- Mit kell ahhoz tanulni?
- Magam sem tudom pontosan, ezért nem akarok butaságot mondani. Most még túl fiatal vagy ahhoz, hogy elkötelezd magad valamilyen szakma mellett. Ha már van elképzelésed, utána érdeklődünk majd, milyen tárgyakat kell elsajátítani, hova érdemes menni továbbtanulni stb.
- Könyvekkel történő gyógyítás, annyira tetszik, ez az, ez az! – lelkendezett Noémi.
- Megkérdezhetem, a könyvtár és a könyvesbolt miért nem tetszik?
- Mert komoly beszélgetéseket szeretnék az emberekkel, hosszabb ideig, mint amennyi egy könyvtárosnak, vagy egy eladónak van.
- Aha, értem. Egyébként a biblioterápia munkaköréhez elengedhetetlen az empátia. Aki pedig ezt a szakmát végzi, nem más, mint a biblioterapeuta.
- De szépen hangzik!
- Elhiszem. Látod, erre nem is gondoltam, hogy ma még szakmát is találunk neked – mondtam mosolyogva.
- Én sem. Ugye majd utánanézünk részletesen?
- Persze.
- Olívia, jól érzem, hogy most már az én dolgaim is egyenesbe jönnek?
- Szerintem igen.
- Azért még találkozunk, ugye?
- Persze, még nem hagylak magadra.
- Miről lesz szó legközelebb?
- A múltkor beszéltünk a félelmekről, most bátor cselekedetekről szeretnék veled beszélgetni. Mi az, amihez összeszedted minden bátorságodat, s megcsináltad? Ha a héten történik ilyesmi, azt is elmesélheted.
- Ez kedves téma. Ha lehet, írok neked levelet is.
- Mindig örömmel várom, ha kapok tőled beszámolót, szívesen olvasom.
 
Mosolyogva köszöntem el. Noéminek most már csak meg kell találnia konkrét helyét az osztályközösségben, kell még egy kis önbizalom, s minden rendben lesz. Vajon mi történhet még?
 
Folytatjuk.
*****************************************************

 5. ÉBRESZT A  VALÓSÁG 
 
KLEMENT BURZA MÁRIA:  SZONETTKOSZORÚ
 
9.
Mindig használd a belső erődet,
biztos kapaszkodó, nem téveszt meg,
alázattal élj, így nézd jövőnket,
mely Reménnyel tölti meg szívedet.
 
Sóhajod könnyezve fel-felszakad,
és szivárványhíd halad felette,
mert a Hited emel magasabbra,
és a Remény éltető bélyeged.
 
Éjjel fényszál-takaróval takar,
így lesz megnyugtatva, szíved s elméd,
s lényed Fénysugárral beborítva.
 
Reggelre Remény-lánggal ébreszt fel,
megérzed és félelmed eltűnt lesz,
s újjá születhetsz Szeretet által.
 
10.
S újjá születhetsz Szeretet által,
az ősz szele elmúlást idéző,
Lelkünk rendelkezik szárnnyal s szárnyal,
bízd rá magad bátran , mindent intéz.
 
Az igazságnak ösvényén, járjunk,
ez adhat igaz, tápláló hitet,
élet színpadon könnyedén játsszunk,
így lesz szívünkben olajfaliget.
 
Tudjuk, a javak idővel kopnak,
és a vagyon nem tehet boldoggá,
a boldogság belső úton jár, tudd.
 
Mindig szeretettel cselekedjünk,
az adás örömét így éljük át,
jót , igazat adni a boldogság.
 
11.
Jót, igazat adni a boldogság,
mindannyian változást élünk át,
a tisztánlátás lehet orvosság,
keressük a Szeretet oltalmát.
 
A lidérces álom közös leckénk,
de Világunkból eltűnnie kell,
összefogással meglelnénk békénk,
mindannyiunknak felismerni kell.
 
Teremtői képességgel bírunk,
itt az idő, hogy éljünk is vele,
ne feledjük , kell közös akarat.
 
Közösen sötétből Fényre lépünk,
az Erő.-Mag szívünkbe ültetett,
hogy mit kezdünk vele, ez rajtunk áll.
 
12.
Jövőnknek a letéteményese,
tapasztalni jöttünk le a Földre ,
utunk meghatározott képlete,
melytől gyakran leszünk kettétörve.
 
Utat mérföldkövek szegélyezik,
így utunk során érintjük őket,
fáj s az ember ezért siránkozik,
ám Hittel élve az ember győzhet.
 
Sok a fájdalmas megtapasztalás,
előre nem ismert fordulatok,
melyet sokszor büntetésnek hiszünk.
 
Pedig minden értünk történik itt,
rosszból a kiutat kell meglátni,
s kiaknázni a lehetőséget.
 
13.
S  kiaknázni a  lehetőséget,
de meg nem bántani senkit soha,
cselekvés kell, nemcsak imádkozni,
életünk így lehet világcsoda.
 
Ellenállást a feszültség okozza,
de , ha tudjuk, hogy az élet minket
elgáncsolni nem akarna soha,
a boldogság mindenkit megillet.
 
Mert a tegnap a mával fog kezet,
szebb holnapot csak így festheti meg,
s kell az értés és érzet  egysége.
 
Egyesítsük a belső erőnket,
Szeretet-tudásával lehet ezt,
lehetetlen lehetséges lesz így.

14.
Lehetetlen lehetséges lesz így,
ha egyetlen leckénk megértett lesz,
minden léptünk alatt az út szelíd,
mert az mindenkor támadás mentes.
 
Együtt a Szeretetláng ösvényén,
s Természet lágy ölén kézfogással,
ölelkezve az élet szentélyén,
együtt haladva a változással.
 
Nézetkülönbség az elméből jő,
Szeretet lehet egyesítője,
mert nincs benne kétség és félelem.
 
Bizony nincs véletlen tapasztalás,
minden-minden előre tervezett,
félelem-könny csillog ember szemén.
 
*
Mesterszonett:
 
Félelem-könny csillog ember szemén,
átölelne, hogy tisztuljon a kép,
s bátor kéz, hogy másokat felemelj,
csak bátran szárnyalj egyre feljebb.
 
Megkapaszkodva belső erőnkben,
ám a két iránynak jutalma más,
nem értjük miért szenvedünk aztán,
látszatnak többé nem adunk hitelt.
 
Mindig használd a belső erődet,
s újjá születsz Szeretet által,
jót, igazat adni a boldogság,
 
Jövőnknek a letéteményese.
S kiaknázni a lehetőséget,
lehetetlen lehetséges lesz így.

*****************************************************
 6. HUMORESZKEK - 01. 
 
 AZ APÓ CSUDÁLATOS SZÁJA 
(JELIGE,  GYILKOS SZATÍRA)
 
RÍMHÁNYÓ ROMHÁNYI UTÁN SZABADJÁRA ERESZTVE - KELLŐ TISZTELETTEL…
 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL : ÉLETKÉP MÁSKÉPP
 
Minden ember álma, a legtöbb gyermek vágya, várni a csodára.
Az öregapó csudálatos szája, az ő legfőbb tudománya.
 *
Fát vág az ősz Öregapó,  kint az udvaron. Keze fején érzi, hideg van nagyon. Unokája les rá, ki az ablakon, ülve egy vizes padlaton.
Az öreg apó leheli a kezét, vágyja a szoba bódító melegét. Duruzsol a kályha, leveszi a bögrét, fújja a forralt bor illatozó gőzét. A gyerek csodálja: de furcsa a Papa szája. Hiszen ez egy kincs. Azt hittem: ilyen már nincs.
De hiszen egyszerre van benne hideg is, meg meleg is?
Meresztgeti nagy kerek szemeit.
Gondoltam kérem, talán kérem, legfeljebb kérem no de kérem?
 *
Fújhatna még ki belőle tüzet is, meg vizet is, szellőt is, és szelet még, s ez már kenné, vágná, hányná a kocsira a dinnyét.
Elolthatná a tüzeket, száríthatná a vizeket.
Tavaszi szél, vizet száraszt...nekimehetne a Dunának, Tiszának.
Virágom, világom, trillárom, trillárom, hajjjj, ja, és  ihaj, csuhaj, rókaprém, más is léha, nem csak én.
Ne legyél oly telhetetlen te gyerek, dísze a világnak, hét feje van a sárkánynak, nyolc a boszorkánynak, mégsem tud ilyent.
Vagy akár a tűz, és kardnyelő varázsló, aki vagy nyeli, vagy fújja a tüzet, de egyszerre neki is csak egyfelé megy, fönek, vagy lenek.
Ha kitör a vulkán, abból is csak forró láva folyik ám, s mint valami pipán, fekete füstkarikákat ereget ki a torkán.
Láttam egyszer a papát, ette a szotyolát,  jobb felől dobálta befelé a magját, bal oldalon pediglen köpködte kifele a héját.
 *
Ilyen csudát ritkán látni mostanság, ki tud még hasonló mutatványt?
Várj egy kicsit, húrka sül, lesi a kutya, csurog a nyála, nem szép munka, feszül a lánca.
Olyan sötét van néha a fejében, akár egy tehénben, lekushad szerényen.
Elég nagy a család, kell a mulatság
Mert cirkusz kell a népnek, kiáltják a vének.
Kenyér is kéne, de az most nem számos, nincsen éppen tekenő, kovász, meg napszámos, nem lesz kenyérlángos.
nos, tanulhatsz kisunokám hamarost.
 *
Itt van példának okán az öreganyád, ő egy fuvallattal eltudja fújni a lámpást, vagy születése napján a hetven szál gyertyát, ezután valamit az orrával is tud tán.
Vagy a hazudós szomszéd leány, aki már húsz éve negyven éves, neki nem terheli meg a kevéske gyertya a szívét, meg a lépét, vagy a máját, alig bírja letagadni kilenc unokáját, vagy a kleptomániáját. Sokszor megdézsmálja a tyúkok tojását, köszöntjük, mint gazdaságunk feles-társát.
Néha rákotyol a riadt kotlós, kitty, kotty, mit lopsz?
 
Aztán a nagy versenyben mégiscsak a nagyanyád viszi el a pálmát, mert ha ő kinyitja a száját, ömlik ki belőle az okosság, az átok, szitok, és a pletykák, valamint az égi áldás.
Mondván, lé tartja a szolgát, átok, szitok a gazdát. Ő a hatóság, és a hathatóság, még az elöljáróságon is mindent ráhagy a járkálás bíróság.
Hiába jönnek rá késekvel, baltákval, minden Istennyilákval, mégis kimondja a bíróság, nála van az igazság. Az  az igazság, hogy nincs igazság, ez viszont igazság.
Egy lukon elkeríti a Julcsát, és a Jóskát, mindegyik rögvest csinálja a dolgát, mert szóval veri a szolgát, mondván, magas fűben jár a kislány,
jó barátom emlékezz rám, de a lényeg az, hogy a Maris cipót süt. Aztán a kövérkés Marcsát veszi előre, a ház szakácsát, aki itt szedte fel hasára a kappanháját.
Eszi a mézes kalácsot halomszám, harapja fecske farokra a mákos kalácsot, hizlalja sabecra a máját.
 
Hangja olyan harsány, mint a csilingelő anygyalkáké, mikor rázzák a pokol tornácát.
Miért vagy olyan galád?
Te Isten, hát ilyen még van?
Az élet minálunk nem egy méznyalás.
Végül morogva, és mogorván eldugja a pince kulcsát, nehogy rám jöjjön a kórság, strázsának ráállítja a Julcsát.
Kutatom a szoknyája korcát, hátha kezem megtalálja a vasát, de elrántja a hasát.
Félti az erényét, nehogy megtaláljam az erényövét.
Múltkor is , idestova egy hete, látta, hogy deciszámra iszom a féldeciket, és senki nem fizet, ott álltam, s jött a jeges iszonyat, a torokgurgulászati hosszú köplottyanat.
Lassacskán, körbe - körbe, folyott a  boszorkák könnye.
Hejj, legények, olyan ez, mint a közlekedő edények, a nedvek az útjukat kövessék, olyan ez, akár a hajszálcsövesség.
 *
Aztán már csak a róthwein, a hosteli rettenetes következett, a guggolós fergeteges.
Az egy olyan lőre, hogy a szomszédok az ablak alatt bújnak el előle, nehogy megkínáljam véletlen őket belőle, tegnap is hosszút pöktem tőle, guggolva osonnak előre.
Nehogy leguruljon pár korsóval a papa torkán, mert abból vita lesz ám, vagy akak - makak, ki az  aki  mit is akart?
Mikor mentem a borospince felé, még az üvegek is sírtak, udvarom közepén az ecetfák kinyíltak.
Élénk Kankalinok földig meghajoltak.
Nem  vagyok én részeg, csak boros, nem keskeny az udvar, csak szoros. Nem tántorgom, csak a lépést cifrázom, ez nékem egy régi szokásom.
 
Giling - galang, zúg a harang, délre, víz lesz majd ebédre?
Mondom néki, ne legyél olyan goromba, áldást mondok pincehideg borodra, de némelyik asszony mind egyforma.
Pedig hűtés kéne a torkomra, megmarta a vízi golyva.
 
A szódavíz csak szikvíz, de a feleségem Boris.
Mikor ezt a nevet meghallottam, mindjárt őt választottam.
Ám de régi szép remények, mikor elhagyta ajkamat egy ének.
Hogy aszongya, ez a lényeg, Olyan asszony vagy te nékem, amilyent én meg sem érdemeltem.
 
Na, most aztán itt van az alkalom, hogy megmutassam kedvenc dalom.
S hogy az apó leplezze zavarát, farba rúgja legkedvesebb agarát.
 
*
CSÚFOLÓ DAL - APRÓ APÓ
 
Apró apó
Olyan legény
Bumsztillárom tillárom
Repedt nadrág
Az ülepén
Bumsztillárom tillárom.
 
Nagy a zsákja
Bekötötte,
Bumsztillárom tillárom
Azt sem tudja
Hová tegye
Bumsztillárom tillárom.
 
Felveti a
Vállára
Bumsztillárom tillárom
Leér a
Csizma sarkára
Bumsztillárom tillárom.
 
Minden nap bemutatja eme mutatványát, és érzi az asszony folyamatos elsárkányosodását.
Néha látja a Taigetosz alját, régi Görögök remek találmányát, ahová a selejtjét letaszigálták.
Ezek már ókori, jól bevált sémák, de több is veszett már Doberdónál 1526.-ban, a vérzivatarban, a sok ló kantárostól, a kantin csaplárostól. 
No, de ejtsük a  témát végre, az Isten fizesse meg pápai pénzzel, majd megadózok érte.
Végezetül pedig megbékélésül: két rendes ember foghatna kezet, egyikük biztosan az, akkor a másik mi lehet?
 *
Nyugalom, a hosszú élet ritka, ez az élet titka.
Tudja ezt minden magyar szittya, és patent harisnyás barisnya, azt mondják sokan, semmit nem takar a tanga.
A tanulságot vonja le az, aki akarja. Én az igazság pártján állok, a magam javát vallom, de jön még a kutyára kamion.
 
Majd élete fonalát eltalálja, elszakítja, egy óvatlan, rusnya , szittya parittya kavicsa, de marad annak, aki el nem issza.
Végül az utolsó szemlélet, utolér a végítélet, az új élet mire való, úgyis beléd szakad a szó, hamis, csalfa illúzió.
Az  erőm elhagyott, ha lettem is, miért vagyok?
 
2021. MÁJUS 07. - ÉN, SZÜLETÉSEM  HATVANHETEDIK ÜNNEPÉN.
 
Folytatjuk.
*****************************************************
 7. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK 
 
VÉGHELYI PÉTERNÉ: Tábori búcsú
 
Jézus mekkora tapintattal tanít bennünket! Előző vasárnap el akar szakítani bennünket a földi dolgok utáni értelmetlen hajszától, ami rabszolgává tesz bennünket. A kétségbeesett emberhez fordul most, kisded nyájnak nevezi, akinek az Atya odaadta országát, és konkrét útmutatót ad arra, hogy miként valósíthatjuk ezt meg. Amink van, adjuk el, és adjuk oda a rászorulóknak. Az értelmetlen, és felesleges dolgoktól való megszabadulásra vonatkoznak ezek a szavak. Olyan kimeríthetetlen erszényre van szükségünk, ami soha nem fogy ki, és bármi érjen bennünket, 
senki nem veheti el tőlünk. Ahol a kincsed, ott a szíved is!
Véghelyi Péterné

  Ha egy embert meg akarunk ismerni, csak arra kell figyelnünk, 
hogy mi az, amiről beszél, ami körül gondolatai forognak. Aki földi szerzésről, mások dolgairól, visszaéléseiről beszél, annak még sok utat kell megtennie Isten országa felé. „Akire sokat bíztak, attól s
okat követelnek, akire sokat bíztak, attól annál többet kívánnak.” – mondja Jézus. A helyes kincsgyűjtést gyakran az akadályozza, 
hogy másokat bírálunk, és olyan cselekedeteiken köszörüljük a nyelvünket, ami nem tartozik ránk, aminek hátterét nem ismerjük, vagy amire nincsen ráhatásunk.
 
Értelmetlen dolog a politikai nagyhatalmat bírók, és a Földet szennyező civilizációs ártalmak fölött megbotránkozni, és kibújni a saját felelősségünk alól. De bátor tett a többségi szokásoktól eltérően helyesen cselekedni. Ha hazudnak is a politikusok, a főnökeim, én akkor sem teszem. Ha más szemetel és pocsékol, én megbecsülöm amim van. A mindenünk eladása nem arra vonatkozik, hogy fedél nélkülivé tesszük magunkat és a családunkat, de megszabadulunk minden nyomasztó szerzési kényszertől, és kiszállunk a felhalmozási versenyből.
 *
  Két hét imatábor után vagyok, hetven gyermeket vittem el egy hegy tetején álló, erdei házikóba. Nem volt térerő, nem volt virtuális világ, a valóság a társ volt, a közösség, az alkalmazkodás. Valódi kincseket kerestük. Minden este körbe ültük a közösen készített tábortüzet, és megosztottuk az aznapi eseményeket. A gyerekek táborzáró élményei közt mindannyiuknál első helyen szerepelt a tábortűz. Nem maga a tűz, hanem az együtt lenni jó élménye volt a kincs. Esténként a szobákban elmondtuk az esti imát, megölelgettük a gyerekeket, énekkel altattuk el őket, a nagyobbak vigasztalták a kicsiket, egyszóval odafigyeltek egymásra. Mindenkinek volt feladata, a munkamegosztás jól működött, mert a szeretet volt a légkör. Szavakkal elmondhatatlan, amit a gyerekek között átéltünk. Mindkét táborból sírva mentek haza a gyerekek. Amit itt kaptak azt térerő nélkül is működik, és ők otthon remélhetőleg mindezt kikövetelik majd a szülőktől is.
  Amit a másiknak adhatunk az saját magunk, a másik életében való múlhatatlan jelenlétünk. Ezt a 70 gyermeket én már nem fogom tanítani, de a második csoportból egy másodikos kislány hittan tanár néni szeretne lenni. Bátyjával egy hosszú esti beszélgetésem volt, ami vigasztalással kezdődött, amikor az anyai ölelést próbáltam meg utánozni. Bence megosztotta velem, azt a titkot, melyet egy ideje a szívében forgat, miszerint ő pap szeretne lenni. Mondatai, kifejezései, még bizonytalanok, de imáimban kérem a Jó Istent, hogy teljesüljön e két hivatásvágy a testvérpár életében.
 *
  A pénteki búcsúzásnál pityergő gyerekek között próbáltuk énekelni a táborban megtanult kis énekünket, ám hangom nekem is elcsuklott, és előadásunk könnyes ölelésbe fulladt. A tábor udvaráról kigördülő 4 busz távozásakor olyan érzésem volt, mint amikor Jézus elküldte 72 tanítványát szerte a világba. Ezek a gyerekek remélhetőleg szeretet vírusokat fognak terjeszteni, és bízom benne, hogy Tamásiban is elharapózik ez a ragály. Jövőre ezeket a gyerekeket ide újra visszavárjuk, és az imatábort annak ellenére is megszervezem, hogy tanári munkámra a hitoktatási iroda vezetője nem tart igényt. Isten engem úgy segéljen! Mert csak így érdemes tanítani, és csak így érdemes élni.
 
Véghelyi Péterné
 
Folytatjuk.

*****************************************************
 8. HAZAI TÁJAKRÓL … 

SZEGZÁRDI NAGY VENDEL  VERSEIBŐL
 
 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL:
VILÁGVÉGE CSAK ÚGY, GONDOLOMRA!
 
Csaknem minden évben
valaki jön a hírrel,
közeleg a világvége.
Akár a botnak,
mindennek van eleje, s vége.
 
Kiülök a Tejút szélére,
lelógatom a lábamat a semmiségbe,
honnan is indultam el,
hová érkeztem meg,
s mi jöhet még ez után?
Kérdezem sután, s  bután.
 
Az tán igaz, hogy mindennek vége van,
de mi lehet az után?
Elkezdődik valami,
de mi van az előtt?
Az biztos, hogy nem semmi.
 
Mielőtt megszülettél is volt valami,
nézz utána a történelemben,
históriás könyvekben,
töredezett pergameneken,
címerpecsétes levelekben.
 
S miután meghaltál,
magával ragad a Halál,
aztán is lesz valami,
nélküled is immár.
 
Továbbra is folyik a Duna,
jár a hatos villamos,
Hatos úton a motoros?
nem történt semmi,
csak te nem állsz
a megállóban most.
 
Az idő univerzumában
élted csak egy villanás,
parányi szemhunyás,
ki talál meg a sivatagban
egy porszemnyi sziklát?
 
Annyi homokszem van ott,
mint amennyi fényes csillag ragyog,
a Tejúton óvakodva
kapirgál a Fiastyúk
a Holdudvaron.
 
Majdnem eltévedtem a Nagy Lófej ködben,
fénysugarat keresek a fekete lyukon.
 
Kőnaptáron természeti népek,
jósolják a világvéget,
sorolják nappalok sorait,
talán ők már tudnak valamit.
 
Ennek az évnek is vége,
a 2022. év fut elébe,
visszahőköl az óév,
az új év fut tova,
hévvel, reményekkel,
a tétova ostoba.
 
Nélkülünk is megy az idő tova,
rajta marad létünk kövületén,
kezeink újlenyomata.
 
Ne csak azt kutasd,
van e értelmes lény
az univerzumban,
nézd meg ki lakik
a  szomszédodban.
 
Egy ember talán,
vagy egy szopottgombóc fejű,
ferde - szemű ufonauta?
 
2021... NOVEMB ER  03..
 *
Szegzárdi Nagy Vendel Világvége gondolomra versét elmondja: Ilosvay Gusztáv
https://www.youtube.com/watch?v=A5pipk9ey5w
 
RÉSZLET A RÁDIÓ MOZAIK SYDNEY MAI ADÁSÁBÓL,  AUSZTRÁLIA  - 2021.  NOVEMBER  14.
MOTTÓ, KÉRTEK RÁ DIÓT?
..............................
 
ELŐZETES A  MAI ADÁSBÓL - 2021.  11.  14.
Egyed Katalin és Ilosvay Gusztáv


Mikor belépsz erre az oldalra és bekapcsolod a rádiót, a mai adásnál olyan érzésed lesz mintha cukorkás vagy csokoládé üzletbe tévedtél volna be. Na nem azért, mert szirupos vagy épp cuki programot hozunk, hanem mert egyszerűen nem tudsz választani melyiket érdemes legelőször meghallgatni. SEGÍTEK! Kezd el elölről, dőlj hátra egy kényelmes 
karosszékbe egy pohár vörösborral és csak figyelj, mert remek dolgokat fogsz hallani. Pár dolog, amit
szerintem érdeme meghallgatni a Vladucz Zoltánnal (Sun Star Studio Pty Ltd) készített interjúm ami, a Brisbane-i amatőr színtársulat utazásáról szóló kis film története és az emlékek felidézése. Péterffy Ágnes tanítónő Kárpátaljai utazása, ami még a stúdióban is megkönnyeztetett. Természetesen még nagyon sok jó dolgot hallhatsz, de arra már szerintem két pohárka vörösbor sem lesz elég (két óra az adásidő). Ne feledj el bekukkantani Nagy Vendel „Megszólalok” c. internetes irodalmi magazinba. Nívós színvonal és egy remek lehetőség, ha benned írói véna van. Írj és biztos bekerülsz a magazinba.
 
Kérlek, ha tetszett osztd meg másokkal, hadd terjedjen a szép szó. Köszönjük!!
Tedd ezt a honlapot be a keresőbe
www.radiomozaiksydney.com.au
 
KÖSZÖNJÜK, ILOSVAY GUSZTÁV, ÉS ILOSVAY EGYED KATALIN!
A  SZERKESZTŐK.
...........................
 
VAKONLÁTÓ CÍMÜ VERSEM FELKERÜLT A  YOUTUBE CSATORNÁRA
 
2021.  NOVEMBER  17.
Kedves Vendel!
A Vakonlátó Alapítvány oldalára és Youtube csatornájára kikerült az írása!
Íme a YouTube link:
https://www.youtube.com/watch?v=s1W0Cq52O1g
Szép napot kívánunk!
Judit és Robi
*
Honlapunk:
https://vakonlato.hu
Facebook oldalunk:
https://facebook.com/vakonlatoalapitvany
YouTube csatornánk:
https://www.youtube.com/channel/UCyePIWgLxC4IgFtRQlqkS-w
 
- A VERS EREDETI, ÍROTT VÁLTOZATA - 
 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: VAKON-LÁTÓ
 
Vakon járok
vakmerően,
egészen a vakablakig,
kinézek a vaksötétbe,
kíváncsian a vakvilágba,
ébrednek e fények még
Végre valahára?
 
Sötétbe nézek,
nem látlak Téged
vaksi szemeimben
hiú remények,
tévelygő vakság,
várt végítélet.
 
Vakon a temető
merengő szerető,
vakvilág feledő
nevető temető.
 
Repceszín víg mező
illata tekergő,
vakembert vezető,
bús baját felejtő.
 
Vadvirág mézelő,
méheknek legelő,
vakvezető kutyának
hajdanában-danában,
csont után eredő.
 
Az éjszaka hajnalodó hűvösében
néha elkurjantja magát,
egy vakon látó svihák,
kerítsd Setét,
ergye utána.
 
S ugrik a társ,
akár egy fekete madár,
bogárszemű vakmadár,
ösztönei után jár.
 
Lehunyta két szemét a két szemét
vakvarjúcska, s a vakegér,
ott vakoskodnak még
a sötét föld mélyén
a sok vakondokok.
 
Vizet dajkál ringatva
ölében a kék patak,
megvéd kuksi békát,
szemtelen halakat.
 
Hozzám már nem jár követség,
véd és dacszövetség,
mióta vaksi vagyok,
elkerül a vakangyal,
és az Arkangyal,
pláne a  védőangyal.
 
Örök társam az öregség,
megvédem magamtól
magam magamat,
hogy vakságomban
magamra maradhassak.
 
2021.  OKTÓBER  20.
 VAK VENDEL, NEVEM NAPJÁN
 ........................
 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL : ZENGŐ HARANG
 
Leng, zeng, cseng
a kis lélekharang,
giling - galang,
hallgasd csak mit sugall,
égi malaszttal
oltárnál marasztal.
 
Búg - zúg, kondul
gerendáján recsegve jajdul 
a mázsás nagyharang.
Házát, földjét, szőlőjét,
ércét, pénzét, tőkéjét.
 
A harang nem vonós hangszer,
húzója csak kenderkötél,
néha játszik vele a szél,
mégis évszázadok óta
hívők szívében él.
 
Jelzi mikor megszülettél,
hogyha esküvőre mentél,
mikor gyermeket temettél,
háborúba hív szavával,
jelzi ha a víz az árral
szalad ki medréből,
hátán a gáttal .
 
Félreverik a harangot,
hogyha tűz öli a zsuppot,
mikor éles fegyverekkel
tör reánk az ellen,
földbe ássák golyók ellen,
hogy meg ne repedezzen,
onnan végül kiemelve,
hangja kondul győzelemmel.
 
Régen jelzett mindeneket,
hirdetett bút s örömöket,
jelzett gyászt, és veszedelmet,
hogyha tégedet temettek,
akkor is ha leprás csenget,
lovak nyaka csengőt lenget,
halk szánkódnak utat enged.
 
hangja felhallik az égig,
földi, égi Istenségig,
őrangyalok elkísérik,
mikor gyászos életed végét kondítja,
azt csendíti,
ringye - rongya, ringye-  rongya.
 
Dicsően zeng a harangzúgás,
hirdeti, hogy áll még hazánk,
szívünkben még ég a parázs,
ám ha jéggé fagy a varázs,
elhalkul a harangozás.
 
Magas templom tornyából
bús, öblös hangja száll,
lengedező bronz monstrumon
gúnyos kacajjal hintáz,
nevet a torzó Quasimodo,
egyedül ő csak az
ébren álmodozó,
mindig búsuló harangozó,
ki süketen is hallja,
a szerelem hívó dalát.
 
Ilyenkor felcsendül
az utolsó remény,
ez a végső esély,
minden megbocsájtatik,
a bűn is, és az erény,
ez a belső harmónia,
egy magasztos szimfónia.
 
2020.  június  05.
A  TEGNAPI ÜNNEPI HARANGOZÁS IHLETŐ EMLÉKÉRE.
 *
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: KARÁCSONYI KALÁCS
 
Kis karácsony,
Nagy karácsony.
Szép  Karácsony.
Jó Karácsony.
Sütögetem
A kalácsom?
 
Volt-e pénzem
Lisztre, sóra?
Édes mákra,
Jó dióra?
 
A mákot a
Kertben szedtem,
A diót a
Fáról vertem.
 
Dagasztottam
Virradóra,
Hajnal tájban,
Kakas szóra.
 
Venyigével
Befűtöttem,
Kemencébe
Bevetettem.
 
Ha ki sült már
Ide véle,
Had osszam szét
Melegébe.
 
2012.11.22
 Megjegyzés.  A karácsonyi dal kissé átköltve, mai felhanggal.

*****************************************************

 9. KITALÁLT  ÉLETTÖRTÉNET- REGÉNY 

 Kovács Éva: Túl az életen - Avagy az életem filmje
 (IV. RÉSZ)
 
A vágyra, ami néha átcsap a meseszépségbe, s a reményre, mert olykor eltöprengünk.
Hogyan is kell szeretni? A gyönyörűségre és mindig csak a szépre, a felhős égre, a nyugodt éjre, az útra ahol járnunk kell.
 
Kovács Éva

Mondd el, mit szeretnél? Súgd meg, hadd halljam az 
édes hangod. Mi lenne velem nélküled, ha nem babusgathatnálak? Minden vándorok csillaga, te bolondos szerelem, azt zengi én nekem, hogy egy senki vagyok, aki hadba szállok a kétséggel, szeretni egy sóhaj, egy szikra 
tűz, s ha a szembe kerül, a könnyekből egy óceán, vagy tenger lészen. Ki letörtem, egészen vigaszt csak benned lelek, s ha majd kezed melegétől vigaszt nyerek, ez lesz a megoldás. Te valami más lehetsz, oly szépre tisztogatod a lelkemet, s nem kérsz érte semmit, én pedig a lábaid elé borítok mindent, követlek az egész világon át. A kutyád leszek, a hűséges ebed, aki beéri egy tőled kapott finom falattal. De ha átgondolom, azért ez túlzás, amit az asztal mellett érzek. Egy világ összeomlik veled és bennem, ha rád gondolok édesem. Ha a lantom fogom, és dalra fakad szám, neked énekelek, szép leány. Mikor a hold ragyog, ha süt a napsugár pirkadatkor, s ködös reggeleken, dalolok lelkesen. Fennhangon, néha hamisan, aztán rímekbe szedve, csicseregve, majd búgva dalolok. Hősszerelmes, ki eleped érted, és minden percben vágyik rád, lehoznám a csillagot is, ha kéred. De most dalolok, és enyém a világ. Egy dalt pengetek a lanton, mint a régi időkben, amikor a szerelem még kórság volt. Hiszen máglyán végezték, aki szeretni, mert. De én megörökítem egy szép dalban, hogy a lelket nem lehet elégetni. Az enyémet sem, mert az én szerelmem a végtelenben van. Messze tőlem, de oly erős a jelenléte. Mert Szimonetta benne van a levegőben, amit beszívok. A vízben, amit megiszok, a véremben, az ereimben folyik. Az érintése örökre megmaradt a bőrömön. A hangja most is itt cseng a fülemben. A kedves szavai örökké a fejemben járnak. Ismerem őt a tetőtől a talpáig, ismerem az álmait, amik ha rosszak is, mégis szépek nekem. Édes szerelmem neked dalolok minden éjjel. Hívom a szárnyas szerelmet, hogy segítsen eltalálni hozzád.
 
Én szerelmem! Mindenem! Hallgasd a szívemet, ahogy veri a ritmusát. Mert én egy éjszakai madár vagyok, aki gyönyörködik a testben, amiben te vagy. Egy rózsaszál, ami néha szebben beszél, s egy személy, aki csak az emlékeimben él.
 
Veszett szerelem! A semmiből fogant!
 
S még érkezem hozzád, a balsejtelem csak vigyorog rám, próbál pórázon tartani, egy kötőféken, hogy ne szeressek soha, én, az Isten ostora, ostoba és buta ember. Sokszor azon töprengek és morfondírozom, miért nem születtem grófnak, gazdag nemesnek, vagy egy igazi nagy királynak. De így csak ácsingózhatok, hogy mikor nyerem el a szerelmedet. Pedig sorban állni nem szeretek, főleg egy lidérc végett, aki csak a lelkemben létezik. De a szenvedély oly kegyes velem, mert hiszem, hogy megtalállak. Mert bárhol is járok kedves, mondjuk a Kaukázuson; ugyanis én egy nagy utazó vagyok. Utazom, folyton bejárom a napkeletet, hogy végre csak az enyém lehess, s néha az úton, valahol megállok és kérdezem magamtól:vajon méltó vagyok a kezedre? És ha elnyerem, mit kapok majd érte, mert esküdni mernék rá, hogy a szerelmed nem bűbájol el engem, s az sem, érdekel, ha kinevetnek mások, mert a szerelem koptatja az órát, a napot és a hetet. Soha nem hittem a mesékben, én, a büszke férfi, a délceg és csupa izom, mint maga Spartacus, a gladiátorok királya és a szegényeké. Mit gondolhatnak rólam a férfitársaim, hogy túl érzéki vagyok. Bevallom tényleg egy buta dolog, ha elesett az ember s védekezni sem tud a szerelemtől. De ez a sorsom, be kell látnom a tisztelt nagyérdemű előtt, el kell fogadnom, hogy ennyire szerelmes vagyok, ami egy kötelékké változott én és kedvesem között. Lehet, hogy bűnbe estem, sőt egészen bizonyos, mert az én szerelmem örök a végső ítéletnapig, s ezen érzelemnek a magasságát mérhetik, de az erejét nem. Nem a csillagok járásában leljük meg a végzetünk, hanem az asszonyi nemben. A szerelmet pedig irányítani nem kell, tudja ő a dolgát, kihez kell odacsapódnia. Így vagyok ezzel én is, a mindig remete életet élő ember, kinek szomjúsága egyre fékezhetetlenebb, ha a szerelmet emlegetik. S ha megnézzük, hogy éltem eddig, jóval alul és még az alatt a bizonyos rangnál. S még sem panaszkodtam, sőt ellenkezőleg, amit kaptam, azzal elteltem dugig. Mert nekem csak a morzsák jutottak, s a csirke combját a kutyám ette meg, ő jól lakott, nekem pedig csak kopogott a szemem. Ezért ma megfogadom, jó leszek, kíméletes egy finom hölggyel, és soha nem durva, mint a pokróc, és mint a szomszéd ember a feleségével. Ez az ember nem méltó egy másik társra ott kell hagyni egyedül, hadd kiabáljon a négy falnak.
 
Mondd, én mit adhatok neked? Egy szerelmi dallamot? Még semmit, de majd meglátjuk. Neked adom a napot! A holdat és a szellőcske kusza játékát. Adjam neked a csillagot? S titkom örök gúzsba kössem és hantoljam el. Szájad íze, mint egy barack oly finom megkóstolnám szívesen.
 *
Mit érek én, a szegény? A koldus, akinek üres mind a két zsebe, mert a szüleim szegények voltak, s nem hagytak rám egy petákot sem. Sem úri rangot, mert nem vagyok király, csak a te herceged, semmi más nem vagyok. Ha lenne egy villám, egy kastélyom, és egy palotám, azt hiszem, jobban megbecsülnél engem, rád aggatnám az ékszerek sorát, a rubintot, hogy a tekintélyed meg legyen. De sajnos szegény vagyok, amit neked meg kell értened. Tudom, csalódott vagy, mert nem tudom kielégíteni a vágyaidat, mert neked semmi nem elég s engem a halálba sodorsz, s a végén az enyészetbe veszek. Elbujdosom, és mindenhova gyalog megyek, nem kérek tőled semmit, még azt sem, hogy hallgass meg. Inkább magamba fordulok, és írni kezdek, s a pergamenpapír megtelik gyorsan a hozzád fűzött érvekkel. Elgyengülök, mert a szerelmem csak a tiéd, ódákat írok és tanulmányokat, mily torz lidérc vagy, hogy így használsz ki engem és az ujjaid köré csavarsz és elveszed lelkem. Számolom a napokat, hogy csillapodjon az éhségem, mert te vagy a fényem, a fel pislákoló tornyom és az életem. Mert az arcod varázsa teljesen betölt, s a pillantásodért elsorvadok. Nem akarok tőled mást csak a gyönyört, amit te adsz majd nekem úgy, mint egy királynak oly gazdagon. Mert a szerelmed úgy szomjazom, mint a sivatag porát is kiiszom gyorsan, ha találok ilyen helyet. Én, mint az idő bolondja kergetem a szerelmet, ami romlásba hajt, az ajkad és annak a rózsasziromija. Nem lehet ennyire zsugori egy női szív. Hogy kalmárkodik az édes érzéssel, s kiölti ragadós nyelvét, mint csuporból a méz, s engem meg sem kérdez, hogy mit szeretnék. Válaszra sem méltat, csak fukarkodik és leterít, s nekem csak az ábrándok maradnak. Borzasztóan félek! Mert érzem, hogy bűnt követek el, mert közel vagy hozzám. Szeretnélek megérinteni és a magamévá tenni, és csókot hinteni reád. Mert nem tudom, hogy mit kezdjek ezzel a         hatalmas szerelemmel. Iszonytató a magány, s oly szorító a szerelem, mert nem tudom, hogy mi történik velem. Itt az ideje, hogy megírjam, amit nem tudok elmondani akkor is, ha már késő. Levelemben leírom neked, hogy mi történt, bár sosem fogod megkapni. Te mondtad, hogy miután megírjuk, el kell égetni a levelet, hogy elégjenek vele együtt az érzések is, és a fájdalom. Vagy, hogy is volt, hogy mondtad, ja, igen, elszáll a füstjével a fájdalom. Csak pontosítani akarok. Bolond volnék, ha nem sírnék azért, mert hibáztam. Elszúrtam. Kezdem elölről. Megpróbáltam tovább lépni, korábban sohasem sikerült. Kapaszkodtam a múltba, visszanéztem. Úgy akartam felejteni, hogy közben folyton emlékeztem. Két dolog között őrlődöm, megbocsátás nélkül nincs előrelépés. Nem várok csodákat, csak ami szembe jön, vagy nem. Sok mindent kell tisztáznom, de ez nem csak rajtam múlik, rajtad is. Szerelem, szerelem, néked adom a vérem cseppenként, hogy ne legyek agg soha, hanem ifjú, daliás legény. Kiben izzik a felismerés és a tudat, hogy téged szeretni nem akármilyen dolog.
 *
  Néha kitekingetek az ablakon, mintha a külvilágtól várnám a segítséget a levél megfejtésében, vagy az égen repülő madártól, hátha ő tud segíteni nekem. Nem emlékszem a levélre, vagy nem is akarok, az is lehet, ezért felemelem a levelet pont a szemem elé, és a múltba révedek, hátha beugrik valami emlék. Annyira belefeledkezek az olvasásba, hogy észre sem veszem, hogy odakint szakad az eső. Gyorsan oda sietek az ablakhoz, hogy becsukjam; a levelet erősen markolom, nehogy elvigye a vihar, ami egyre erőteljesebben csapkodja az ablakot, mint egy kísértet házban úgy érzem magam. A levél megelevenedik, a szavak átjárják a falakat és az alakok mind előjönnek a levélből, mintha szeánszot tartanánk vagy szellemidézést az asztal közepén, s én engedek a kísértésnek, vagy nem is tudom, hogy nevezzem, ami itt készülődik. Az emlékek, és az alakok lebegnek a plafonon, a szobában hideg van, és a hangok kifejezetten rémisztőek. Inamba szállt a bátorság, hirtelen ledobom a levelet vissza az asztalra, egy jól irányzott mozdulattal az ajtó felé veszem az irányt; szabadulni szeretnék ettől az őrjítő emlék-kavalkádtól. Becsapós játék, ami a végén nem jól sül el, vagy ha mégis, akkor én nem látom jónak. A futásra kell összpontosítanom, nehogy a végén, a padlón kössek ki, szaladok, mint akit kergetnek, egyenesen az ajtó felé, de nem tudok kijutni rajta, végleg csapdába estem, mert az ajtó visszatol engem oda, ahonnan elindultam. Kétségbeesve lehuppanok a székre és zokogni kezdek azt remélve ezzel, hogy így enged az emlékszorító fájdalma. Hiába próbálom élesre állítani az emlékeim középpontját, hogy tisztábban lássak és szemedbe nézhessek velük. Csak egy óriási teret látok, aminek se eleje, se vége nincs, csak a folyton visszatérő sikolyok és Szimonetta. Mindig Szimonetta arcával ér véget a lidércnyomás.
 
Mit keresek itt? Súgom magam elé. Minden a levél végett van, kell egy bűnös, hogy azon töltsem ki az egyre fokozódó haragom. A szoba mélyén egyre nagyobb a zűrzavar, a képek mind lepotyognak a falról, árnyékok tétova suhanása töri meg a megmagyarázhatatlan csendet. Pici koppanások, dübörgések, fura jelenségek töltik meg a szobát, az egyre erősödő sikítás, ami valahogy megreked a kőfalon. Idegen nyelvezeteken szóló fura lotyogások, párbeszédek a fejem felett. Befogom a fülem, nem akarok megőrülni teljesen, sajnos ez sem segít rajtam, mert a szemem még figyel. A lidérc egyre erősebb, le kell győzni őt. Olyan dolgokat látok, amitől kiráz a hideg, kicsi, foszforeszkáló fények repkednek a konyha felől. Az ajtón dörömbölnek, mintha a pokol hangja ütközne össze a jelennel. Reccsenések, sercegések, mintha a falban járkálna valaki; a padlástérből lépéseket hallok, nem hiszem el, mindez csak látomás. Nevetést és pusmogást, sorozatos vihogást hallok, mert a szerelem egy kobold, egy rém, ami szövetkezik a múlttal. Engem próbál megfeszíteni, feláldozni és darabokra szedni, akasztófára tenni és kínozni, hogy soha ne éljek nyugodtan. Álarcos fojtogató, és késelő gyilkos, igazságtalan, mert fel akar zabálni, egy haragtartó, fékezhetetlen, erő lökdöső, háborgó és szenvedő hóbortos; és mégis nyitott útvesztő a szerelem mélyére. De ma útilaput kötök a lábára, kitessékelem a házból ezt a fránya és rusnya, szörnyet, nehogy elvegye a lelkem. Csak ez a lidérc ne lenne mellettem, a fejemben zajló háború, puskaropogás; a csata, amitől kikészülök.
 
Mit tegyek? Kössek ultimátumot a szerelemmel? Vagy engedjem, hogy a lidérc felökleljen? Mint egy bika a torreádort.
 *
Csendesedj le, te háború! S mutasd meg az igazi arcod, ne bújdoss el, és ne vegyél fel egy másik álarcot, légy önmagad: a csúf és a kiállhatatlan szemfényvesztő és egyben egy zsarnok. Inkább légy engedelmes, mert én térdre kényszerítelek, mert ha nem feláldozlak, lyukat vágok a fejedbe és szétmarcangoltatlak a kutyákkal. Ne gondold azt, te lidérc, hogy te leszel a nyertes, abból nem eszel és nem is laksz jól, hiába az üldözés és a zaklatás, mert az én szerelmem lángoló. Tűnj el addig, amíg szépen vagyok! A szoba, az egyetlen hely, ahol egyedül vagyok, már visszataszító nekem. A levél pedig tovább folytatja az elkezdett rombolást.
 
Mi történik itt? Kitört a háború? A padlón félig megcsonkított testek hevernek, haldokló és vérző emberek csúsznak, másznak a szerelemért. De a császár kiadja a parancsot.
 
Támadás! Az ágyúk, emelkednek egyre, s végleg lecsendesíti a jajgatókat. Kardok csattogása és egy hatalmas, vivát, azt hiszem, győztem az ütközetben, én maradtam egyedül életben, is ahogy körülnézek, érzem a rothadó hús szagát. De még nincs vége a csatának, dobpergések jelzik a halált, ami a szerelem fogságában van. Emberek milliói futnak a csatamezőn, mint egy megbolydult hangyaboly, kezükben a vérző szívük. A császár újra parancsot osztogat.
 
Nincs kímélet. Támadás! A tömeg felhördül, újra harcol, mert harcolni kell. Én is egy ló hátán, az élen, mert a szerelem katonája vagyok, s elsöpör engem is a hazaszeretet. S az, hogy eddig semmit sem tettem, csak ültem a babérjaimon. De ma megmutathatom a másik felemet, az indiánt, aki sztyeppéken vándorolt, és egy másik hazát keresett.
 
Előre hát, hódítsuk meg a világot! Szabdaljuk szét és vágjuk le a fejeket. Nyomuljunk tovább a csatamezőn és szerezzük meg az ellenség zászlaját. Törjünk ki és hódítsuk meg azt a hatalmas várat, ami pont előttünk magasodik az égig. A lódobogás rémisztőnek hallik tarám - ta - ta - ram a csata végét az úton letaposott virágok jelzik.
 
Hát ennek mikor lesz már vége? Mert én a kutyáktól félek, a vértől hányok és a harc az nem nekem való. Esküszöm a lidércre, hogy valóság, amit ma átélek.
Hát ennek soha nem lesz vége?
Ne lőjetek le, mert nagyon félek!
Mire vadászok én, az ellenségre?
 
Ölnöm kell, hogy legyen már vége? S hogy megkaphassam Szimonettát és a kis kezét. De az ütközetnek messze sincs vége, megjelenik a régi hódító, s utánam vágtázik, hogy levágja a fejem. De én cseles vagyok, túljárok az eszén, szurkot öntök a fejére és kivonom a forgalomból. Állnom kell a sarat, mert szeretem a kedvesem, akinek az arca itt lebeg előttem. Hiába is futnak utánam az ellenségeim, kárba veszett idő ez nekik, mert én nem adom fel soha. Lökjetek le végre egy szikláról, és én hadd zuhanjak a mélybe, mert ez a vircsaft nem nekem való.
 
Mi legyek még érted kedves? Mert ettől lejjebb nem süllyedhetek tovább, és a császár is csak utasítgat, egy dolgot még kérhetsz, de nem biztos, hogy teljesíteni fogom.
 
Csak mondd, mit rejt szíved, édes! Harcolni is elmentem érted, de ma egy úri nép leszek; felöltöm a bársony köpenyem és így megyek az uralkodó elébe. Megmondom neki kerek perec, ami a szívemet nyomja, engedjen haza engem végre, és ne tartson fogságban, mert én szabadnak születtem, nem pedig egy szolgának. A háborúnak úgysem lesz vége, mert a sötétség csak egyre tornyosul az égbe, és a csatamezőn a zűrzavar kézzelfogható.
 *
Mikor süt ki újra a nap? S vajon hány embernek kell elesni a csatában? S a vérengzésnek mikor lesz vége? A lovam hátán felnézek az égre, ezzel azt remélve, hogy talán leszakad, s egyszer és mindenkorra vége lesz az öldöklésnek. De a császár nem hagyja békén az embereit, újra összetereli őket, mint egy nyájat. Nem nézi azt, hogy mennyire le vannak gyengülve és a vérző sebüket sem. Nem látja császár uram, hogy rengeteg a sebesült és mindenütt széttépett zászlók hevernek a földön és ez mind a szerelemért. Szólok a császár felé, aki oda sem figyel, hogy mit beszélek, csak a gyilkolásra összpontosít. De remélem, egyszer majd újra kisüt a nap, s a harcnak csak hűlt helye lészen, béke kellene, nem a gyilkolás; a szerelem palástja alatt nem akarom a harcot tovább. Békében szeretnék élni, ezért egy nagyot csapok az asztal közepére, hátha véget vetek ennek az egésznek. A vérem túlforr, és egyre csak ki akar, cseppeni, szinte lángol az asztal velem, mert a szerelem ezt teszi velem, micsoda édes érzelem, szinte fáj, de így mégsem élhetek tovább. Megfájdult a fejem, mert a szerelem messzire küld el engem: pont egy háborúba csöppentem. Ennyire nem kívánhatok egy hölgyet, de sajnos a sorsom ellen nem tehetek, el kell fogadnom ezt a kesze-kusza érzelem világot. Ki kell keverednem a háborúból, hiszen én nem vagyok ott, csak a képzeletem diktál nekem. Szerelmes vagyok Szimonettába, nem szeretnék harcolni tovább. Nem lehetek egy aberrált, konok, makacs, és még sorolhatnám, amit most érzek ebben a pillanatban.
 
Éljen a szabadság! Lesöpröm az asztalról az összes jegyzetet, mert a szerelemben elveszek jómagam is, hadd égjen, hadd lobogjon a tűz, úgy is csak egy szemétkupac van az asztalon. De hiába, sajnos semmi sem történik: a dobok újra ütemesen kattognak a fülembe és eljutnak az agyamig.
 
Elég volt! Hányszor mondjam még! Mennem kell, a szerelemért nyomulni kell előre; nem lehetne másképp felvezetni a szerelmet, nem a háború közepén. S az sem érdekel, hogy vajon a népek mit mondanak rólam, hogy a vérem miért adtam a szerelemért. S remélem, hogy a cselekedettel az újságok hasábjain díszeleghetek, mint egy hős, egy szétcincált költemény. Borúra derű kell, a háborúra béke, ne üssétek tovább a dobokat, s te császár vonulj el békében, ne legyél Isten csapása a népnek, hanem bölcs és kegyes uralkodó.
 
Mit adjak még néked? A lelkemet, azt már elvetted, mert bíztam benned, hogy veled karöltve nem a háborúba megyek. Ostoba és jellemtelen embert faragtál belőlem, te uralkodó, kiben a szánalomnak a szikrája már csak alig lobog. Kihasználtál, és most a vérem kéred, hogy kiontsam teérted, akit soha sem szeretem csak úgy tettem, mintha örülnék neked. Pedig te csak egy gyilkos vagy, a hatalmad pedig a halottak arcára van vésve, mert a gonosz beleköltözött a szívedbe. A te elhurcolt katonád vagyok, hontalan szolga, aki úgy várja a nap fényét, mint senki más. A családommal szeretnék élni, nem itt a csatamezőn.
 
Legyen már vége! Hagyd abba a harcot végre! Nincs szüksége senkinek a harcra, hogy vesszenek a fiaink, smink a sírokra sírva boruljunk, és virágokat szórjunk egy ítéletnapig. Nem lesz ember a földön, ki a neved diccsel ejtené ki a száján. Inkább fordítva lesz: utálat és megvetés a te osztályrészed, te könyörtelen, szerelmet romboló, fenséges uralkodója a népnek. S ti dobok ne szólaljatok meg többé soha, s ti cintányérok, ne csörömpöljetek; a lüktetést hagyjátok abba, csak csendben legyetek, mert a lelkem erre vágyik rég. A maradék erőmmel tovább lapozom a levelet; milyen érdekes helyzetbe kerültem: egy levél így felcsigázott engem, alig férek a bőrömbe, de ha körül nézzek, meg kell állapítanom, hogy nincs mellettem senki, a háborút is csak képzelem. Milyen csendes lett minden, szinte csak a szívdobbanásom-hallom. S ez a szag! Rózsaillatot szeretnék most érezni. A lelkemig hatol a vérnek és a puskapornak bűze. Ó föld, fák, levelek, madarak, ne hallgassatok uratok győzelmének napján, vigyétek szerelmének hírét a széllel. Lelkünk porával, de hitünk diadalával, hogy a világ is érezze győzelmünk kesernyés zamatát. Hagyd, hogy a rózsám testet öltsön napfonat ból, hogy ne halványuljon el orcája, s a szirmai tündöklése által a szerelem lángjában megmaradjon nekem, belevesszen a szemem. Nem hagyhatom elveszni a tündéremet, inkább imádkozom és emlékezem. Mert az élet nem arról szól, hogy mindenki azt kapja, amit megérdemel, vagy megálmodott.
 
Közel sem! Az ember csalódik, félreismer, rosszul dönt, és még sorolhatnám a bajokat. Ezek elől a menekülés nem a dac, hanem a felismerés és a gondok megoldása, akár kibeszélésükkel. A levél hatással van rám, szétszed engem darabokra, az egyedüllét, mint egy árnyék, úgy követ engem; egy picike percet kérek, hogy eljussak a levél végéig, de még csak elején tartok; megragadtam egy szónál, amit eddig soha nem hallottam. A szerelem ez a szó, ami a hölgynek egy kincset ér és persze nekem is, mert a reményre építem az életem, mint egy hidat, oly magasra emelem, a fennkölt érzelmeket. Ez a levél kiborít, mert az olvasás közben potyognak a könnyeim, mert sajnálom szegény kedvesemet. Ó, te levél, oly szépek a betűid, ahogy sorakoznak. Nem szabad letennem a levelet, mert csábító és nem hagy békén, az olvasás tisztítja az elmét, nekem pedig pont ez kell, a szavak hullámoznak a szemem előtt, a szerelem, átölel engem is.
 *
Kedves olvasóim!
Szerintetek mit tegyek? Dobjam a tűzre a levelet? Tanácstalan vagyok, mint mindig. Be kellene gyújtanom a kandallóba, de most erre nincs erőm, mert a szoba és a hely nem alkalmas semmire; inkább didergek a hidegtől, mint, hogy a tettek mezejére lépjek. Hirtelen minden átmenet nélkül elönt a melegség, muszáj letusolnom, ez most jól fog esni. Először a hideg vizes csapot nyitom meg, majd jöhet a meleg víz. Fél órája állok a tusoló alatt a bőröm kiázott. Kilépek és megtörülöm a testem összes pontját, elbabrálok még egy ideig a fürdőszobában. A bepárásodott tükör elé lépek és letörölöm, a tükörben is téged látlak, a hátam mögött állsz.
 
Mi lesz, ha megfordulok, vajon? Dermesztő, sötét, ocsmány lényt látok, vagy téged, aki a tükörből tekintesz vissza rám, te egy rabló vagy, te loptad el a szívem saját magadnak. Gyűlölöm azt a másik arcot, gyűlölöm a hidegségét, gyűlölöm, mert nem te vagy. Szőke tündér, menj hát, az Isten legyen veled. Nem kérek belőled, mert fagyos a kezed, fagyos a szemed, és az ajkad jéghideg; a tükörképed csupa torz vonás. Te átkozott, miért nem hagysz engem békén, látom, nem kímélsz az utolsó leheletemig, kihasználsz s én balga, csak megyek utánad, nem veszem észre, hogy mennyire fáj a seb, amit te okoztál, amikor nem álltál meg a félúton. Csak rombolod a testem, mint egy dózer, és a lelkem is egy homokvár; hívogatsz engem, mint egy kísértet, aki nem tudni honnan cseppent ide. Nem könnyű szeretni egy lidércet, de én mégis bevállalom. A tükörben egyre szebb az arcod, pirospozsgás és mosolygós; letakarlak egy lepellel, hogy ne kínozz tovább.
 
Vajon lesz innen szabadulás? Egyet legyintek, nem igaz az egész fura képzelgés, és túl merész, ha a saját férfi énemet nézzem. Mert a tükörben a tündéremet látom, ahogy mosolyog felém.
 
Húzz magadhoz, édes! Mert megfagytam a tükör alkotta sírban, nagyon féltem odalenn a mélyben, ordítottam, toporzékoltam és sikítottam nagyokat, hogy nem láthatlak soha többé téged. Gyűlölöm azt, hogy még élek, mert a tükör megsemmisített, és a fagyott szívemet adta vissza. De én földhöz vágtam, mielőtt még nagyobb bajom nem esett. Hogy jövök én ahhoz, hogy tegezni merlek; de így könnyebb a veled való érintkezés.
 
Mit nem mondtam el neked, kedves? Azt, hogy folyton csak reád vártam a házunk sarkánál s figyeltem lépteidet. De te sosem értél ide hozzám, csak egyszer, talán álmomban. Akkor is egész távol voltál tőlem, elkapni pedig soha nem tudtalak.
 
Elmondjam, hogy mit álmodtam rólad, édes? Érdekel téged egyáltalán a buta beszédem, ami néha összefüggéstelenek hangzó? Hát akkor is mesélek, hiába nem akarod, tudnod kell az álmaim titkát, amikben az egyedüli szereplő csak te vagy és én. Tudod, édes, folyton vártam az álmaimban rád egy utcasarkon, egy régi ház előtt, kezemben tartva a száz szál rózsát, amit neked vettem. Csak figyeltelek, vajon ideérsz-e egyszer, mert annyira szeretlek, mint egy tündérkét. Napokig rostokoltam és úgy álltam a háznál, mint egy sóbálvány majdnem leszakadtak a lábaim. Egy újabb nap és te nem jöttél de, egyszer mégis megérkeztél, és én szólni sem mertem, gyönyörűnek láttalak, mint az életben, mert tényleg gyönyörű vagy. De sajnos nem sokáig élvezhettem a társaságod, úgy mentél el, ahogy jöttél, semmit sem hagytál itt és semmit sem vittél el. És én még itt vagyok, és a hangodat hallgatom, ahogy kérdezel engem.
 
Miért nem hívsz? Miért hagytál el? Miért nem vársz engem? Várlak két kezemmel, s nekem a magány maradt és a rózsák, amik az óta régen elhervadtak. Ma emlékezem reád, a szavakra, amiket nekem mondtál. Az érintésre, a mozdulatra, azokra az élményekre, amik hozzád fűztek engem. Csak rövid ideig voltunk együtt, de az emléked megmaradt bennem, és a tüdőmben, amikor levegőt veszek. Mert te voltál tavasz, a vér az ereimben, te voltál és maradtál a lelkem hiányzó darabja. Köszönöm, hogy értelmet adtál az életemnek. Valójában búcsúzni nehéz. De nem lehetetlen. Nem tudom elfelejteni a veszteség ízét soha. Mert sok minden rád emlékeztet. Az apró csecsebecsék, amiket neked vettem és az emlékek mind velem maradtak. Bevésődtek a lelkembe, ahogy csókoltál engem. Ez az emlék is, ami maradt nekem, a finom csókod, ami sokszor a számhoz tapadt. Az éhes és vágyakozó csók, mert a te csókod nem hasonlítható semmihez. Néha úgy tűnik, mintha tegnap lett volna. Tudod, drága, nincs egyebem, csak az emlék. S a remény arra, hogy reggelre minden másként lesz. Az emlékezés fájdalmas, de egyben szép is. Ó mennyire hiányzol, édes. Mert az emléked mézédes. Ott vagy mindenhol: a dalban, a porszemekben, a vonatsíneken, a távolban, és az apró pillanatokban. Az emlékedben vagyok. Az emlékedben élek. Bárcsak újra szerethetnélek.
 
Hol vagy kedvesem? Fájdalmas az emlék nekem. Kínzó vágyódás az örök szerelemhez. Legszívesebben elfutnék az emlékektől, hogy ne találjanak rám soha. Minél messzebb a könnyeimtől, hogy a kedvesem nem tudja meg, hogy mennyit sírtam érte. De elfeledni sosem tudtam őt, aki egy darabig részt vett az életemben. Hadd felejtsem el az emlékeim ország útjait, hegyeit és mezőit. Álmaimat, amelyek az enyémek voltak, és amelyekről mégsem tudtam semmit sem. Már több mint egy éve nem hallottam rólad semmit. Meg kell győznöm magam arról, hogy még valahol létezel. A két kezem közé fogom a fejem, és csak emlékezem, mi mást tehetnék. Tudom, hogy egy napon visszajössz hozzám újra, s elsimítod az arcom ráncait és a félelmeimet. Visszatérek az asztal mellé, és tovább olvasom a levelet, ahogy olvasom a sorokat, a magányom lassan elszáll, az űrt szeretném betölteni véled, a lyukat a szívemen. Mielőtt megismertelek, a világom csak egy dolog körül forgott, csak magammal törődtem, de aztán megismertelek, és te átláttál a külcsínen. Megláttál engem, megtanítottál a bizalomra, arra, hogyan engedjünk közel valakit, és arra, hogy mit jelent igazán szerelembe esni. Nem tudom leírni, mennyire szeretlek, inkább elmondom, miért pont téged. Úgy látod a világot, ahogy senki más, mindent díjazol, és tetszik neked, beleértve engem is. Nincs a Földön hozzád hasonló, a hátralévő életem azzal fogom tölteni, hogy a te szemeiddel lássam a világot, hogy mindent értékeljek, beleértve téged is, a hazugságokat, amiket egész életemben kaptam. Nem tudom, kinek mondjam el az érzést. Mert a leghatalmasabb szerelemmel szeretlek. De immár nem remeg tovább a szívem, most már csillapodik az idők végéig; sorsom leszel. Sosem hittem volna, hogy egyszerre élni kezdek, és íme, csoda történt velem. Szeretlek, de aztán minden a helyére kerül, csak máshova; fenekestül felforgattad az életem, majdnem belepusztultam. De ma csak az emlékezés maradt nekem. Tényleg egy pojáca vagyok, ha hiszek egy levélnek, de a levél vonz, és magához ragaszt egy életre, hogy a szerelem börtönében maradjak. Ha már feltörtem a pecsétet a levélen, megérdemlem a vakságot, szárnyaló szerelmem, fogadd el, kedves, és tárd fel nékem a lényedet. Eléd jövök, megvárlak, hogy méltón fogadjalak, kezemben a levél, amely kissé meggyűrődött, mert annyiszor elővettem, hogy pótoljam, amit érzek. Számtalan nap telt el és még mennyi következik.
 
S vajon remélhetek? Ki kell várnom a perc édes ízét, a fiatalságot; a régi énem, aki szárnyalni akar. De ezt az érzést csak melletted élhettem meg, de egyelőre csak a magányom takargatom és szégyellem is nagyon, hogy nem használtam fel a nekem kínálkozó adományt. Ha majd május lesz és a cseresznyefák virágozni kezdenek, és virágokba borul az egész világ, mert minden a kezdettel kezdődik nem a véggel. Akkor talán eljön a várva várt csoda és megismertem a szerelmet.
 
De addig hova menjek? Mert a szív, az én szívem oly törékeny, nem bír ki még egy csalódást. Minden perc egy ítélet, amíg csak ábrándozom a szép hölgy sóhaját, várom az ölelését, amiért úgy érzem, küszködni kell. Mert nekem, mint agglegénynek nem lehetnek érzéseim, kőbe kell a szívemet zárnom, mert egyszer elengedtelek. Egy agglegénynek nem lehetnek érzései, sem vágyai. Ahhoz hogy boldog legyek, át kell festenem az arcom, mert a szemem mély, mint a tenger. S a vonásaim nem hasonlíthatóak semmi máshoz, mert a lelkem nem csak keseregni tud. Hanem néha vidáman táncol, zenél és énekel, és engem szórakoztat. S mi ketten szerelmem, majd ha találkozunk, egy titkos világot alkotunk, egy helyet, ami ezerféle szépséggel van tele, hát nyissuk ki azt a bezárt ablakot, ne a múlt után kutassunk. De csak együtt veled, kedves, mert te, ha akarom, a gésám leszel, az én szórakoztató nőm.
 
Ha tudnám, mit jelent a szerelem? Lehet, hogy túl fájdalmas nekem, mert te voltál az első, akiért testem és lelkem egyszerre megért; hogy ezer íz és ezer édesség pezsgése, és lángja hajtott tefeléd, nem haboznék, hogy fejest ugorjak pont a közepébe.
 
Nem tudom, mi lehet a mentségem a butaságra?
Az érzéketlenség? Az agyon hajszolt életem, amiben nem volt gyógyír nekem? A korlátok, amitől soha nem szabadulok?
Nem tudom, mi tartott vissza, hogy úgy éljem az életem, mint mások, hisz ők tárt karral várják a boldogságot velem ellentétben; én csak vagyok.
 
S ki érti meg a létem valódi célját? A szerelmi álmokat szeretném, nem ezt a rideg férfit, aki magam vagyok, kinek még neve sincs, mert azt is kitöröltem egy csapásra a létezők sorából. Sokszor magam sem tudom azt, hogy tényleg élek, vagy rég meghaltam. S ha ez tényleg igaz.
 
Miként fogom feldolgozni a szomorú játékot? A sajátomat, amiben én vagyok a ludas, azt hiszem, nem okolhatok senkit, ezt nem szabad. Az írásba temetkezem, hogy a magányom örökre emlék legyen, egy korszakalkotó firkálmány. Az asztal fölé görnyedek és elmélkedem csupa olyan dologról, ami hiányzik nekem én, a védtelen férfi a papírt választom és egy tollat. Ezekhez a dolgokhoz úgy ragaszkodom, mint egy mágnes a vashoz, s ha meggondolom, nem is rossz, az írásban elmondhatom, amit közölni szeretnék, s végre egyszer nem kell úgy élnem, mint egy kivert kutyának. Kedves szerelem, küldd el nekem a kedvesem. Küldd el, hogy én végre békére leljek. Mert a szerelem elkerül engem. És ha majd itt lesz velem Szimonetta, már boldog leszek végre. De most még csak árnyéka vagyok saját magamnak. A hold, ami próbál kerekíteni, formálni nem egyszer és nem is kétszer. Drága virágom, vajon hallod a hangom? És ha igen, mit várhatok tőled? Azt, hogy végre enyém leszel? Emlékszel, amikor még alig ismertük egymást? S szerelmünk még nem volt sehol, úgy raktuk össze, hogy mit szeretnénk egymástól. A percek és az órák mindig velünk voltak, mert hagyták, hogy ölelkezzünk és szeressünk. A szívemben csak az emlék maradt, s én, az izgága alak, haldoklom minden nap.
 
Istenem! Nem tudom megköszönni, hogy nekem adtad a szerelmet. Milyen kicsinek tűnik ma minden, eltörpül a világommal együtt a nap is, mely nékem alig ragyog, s próbál élesztgetni a fényes lángjaival, s én úgy ragaszkodom a földi léthez, mert tudom, hogy te vagy. S ha kell, a napot is a tenyerembe szorítom, hogy fájjon a forró égetés, amit a bőrömön érzek. Alig ismerlek, de a vonzalom mégis csábító. Mert tudnod kell, hogy a mosolyodtól a fellegekben járok. Lelkem minden apró szikrája érted lobban lángra. Eléget, s én hamuként hullok vissza a földre minden reggel, hogy aztán újra felemelhess a fellegek közé. Amennyire szép ez az érzés, annyira fájdalmas is, hisz már csak a lelked fénysugarát láthatom. De látlak, érezlek téged, amikor csak szükségem van rád.
 
Édes angyalom! Tündéri fényem! Az életem reménye egy csoda a hölgyek között. Oly csábító, vagy, ahogy a meztelen testedre rávilágít a nap fénye. S estére megígérem neked, hogy összefonódom veled, mint az ág a fával.
Ki vagy te? Egy szeszély, ki oly erőszakosan hatolsz belém, hogy alig tudok megszólalni az egyre érkező hangoktól. Milyen bolond is vagyok, mert a szerelem oly élethű kísértő és csábító, hogy összeroppanok a súlya alatt.
Hogy leplezzem le a zavarom? Dugjam a fejem a homokba? Vagy mit tegyek? Oltsam el a lángot? Vagy csiszoljak szikrákat? Nem tudom a kérdésekre a választ, csak azt tudom, sajog most az én szívem; nekem túl bonyolult a szerelem: egy agglegénynek szinte teher. Mert a szívem nem nyílt meg sohasem másnak, csak a szerelmemnek. Kiért elvesztem az eszem, mint egy ragályos betegség, ami nem gyógyul meg soha. S ha megkérdezik tőlem, mit jelent az érzés nekem, válaszom csak annyi: a pusztaságot jelenti, egy hatalmas gyümölcstálat, amiben ömleng a bőség zavara, s a reggelt, ahogy át fog engem s ébrezget, hogy ocsúdjak fel. A vonzalom, amely csábos és én mégis félek, féltem életem, és a fennmaradást örökké szerető szívem burkolt képmutatást mutat.
 
De miért is? A kérdést egyre csak hajtogatom. A féltékenység végett, amikor rápillantasz az általam nem kedvelt személyre, a félelem folyton az utamba áll, hogy a szerelmed egy perc alatt megszűnik. A zöld démon, a sunyi, csavargatja a lelkem, de én nem hiszek neki, hisz elfogadtad a gyűrűt, amit neked vettem.
 
Vagy mégsem? Lehet, hogy csak álmodom?
 
Törékeny szerelmem! Ne hagyj engem cserben és ne gonoszkodj velem, inkább maradj itt, és én ígérem, amíg csak élek, téged szeretlek. Édes angyalom, oly távol vagy tőlem, oly messze jársz, csak a két szemed fényét látom, s én, megpróbállak elfeledni, de te erőszakos vagy és túl szemtelen gonosztevő, ki a véremet ontja.
 
Hát ilyen a te önzetlen szerelmed?
 
Nem hiszem el! Hiába a tiltakozás, csak az édes gyümölcsöt látom, nem a férget, ami tele van csúszó-mászó kukacokkal. A te szépséged elvakít, és az őrületbe kerget. Tavasz van de, én nem érzem, csak a hideget, amitől reszketek, mint egy falevél, s helyetted egy fa kérgét tépem, s a fához beszélek és udvarolok; a növénynek, inkább, mint, hogy a bocsánatod kérjem.
 
Drága egyetlen szerelmem! Jöjjön bármi, aminek jönnie kell. Átváltozom egyik percről a másikra, kibújik a szög a zsákból s megtudod, valójában ki is vagyok, s ez a tudat oly felfoghatatlan, hogy zavaromban futni kezdek, s egyre csak fohászkodom.
 
Ó, te nap, te lusta! Miért nem ragyogsz nekem? Tán sajnálod tőlem a meleget és a tarka tavaszt. Mit hozhatsz még nekem? Egy álmot vagy egy kábulatot.
 
Meddig kell még várnom?  Minden vágyam együtt lenni veled, csókolni a szád, nézni a szemed. Szeretnélek úgy, ahogy csak lehet, érted tenném, és mindig csak veled. Úgy szeretnék sokszor vándor felhő lenni, suttogó széllel, hozzád elrepülni. Szép szemedbe nézni, csókolni a szádat, s veled tölteni hosszú éjszakákat. Hogy a szerelem rám találjon; rosszul vagyok, egyre rosszabb a közérzetem, valahogy nem találom a helyem, olyan vagyok, mint aki be van sózva. A gyomrom egyre csak kavarog, mint a centrifuga, végleg kimerültem a szerelem furcsa világától. Még egy levegővétel, s megtörténik, amitől félek: ájultan a földre zuhanok. Amíg zárva tartom a szemem, az agyam elvisz valahová, egy kis városka mélyére, ahol a csillagok százszorosan felnagyítva csillognak az égen.
 
Talán a mennybe kerültem? Nem hiszem. Akkor meg hova visz, a testem meg szeretne mutatni egy dolgot, egy parányi részecskét, amit még soha nem láthatott senki a földkerekén. Vagy talán azt, hogy lettünk mi emberek, vagy egy emléket, hogy általa jobban tudjak szeretni. Most mindenre erősebben kell figyelnem, a fájdalom messzire elkerül; mint édesanyám hasában, úgy érzem magam. A város egyelőre sötét, de várom azt a percet, amikor észhez térhetek. Kinyújtom kezem és tapogatózom, mint egy világtalan, de hirtelen megálljt parancsol a kezem, valami puhát érintek meg, egy ember finom kezét. Majd egy másikat, egy öregedő kezet s végül egy kisgyermekét, aki megszólít engem.
 
Kelj fel bácsi! Én az őrző angyalod vagyok, nyisd ki bátran a szemed. Ne félj tőlem, ne félj. Hallgatok a gyermeki hangra, mi mást tehetnék, ha élni akarok, nem hagyhatom el a napot, ami minden reggel fényesen világít nekem, s az én holdamat sem, minek fénye alatt annyit kértelek.
 
Hogy légy az enyém! Hiába gyászos a hangulatom, az életerőm határtalan. Száz szónak is egy a vége: hallgatnom kell a szívemre, ami mutatja az utat, mint egy iránytű. Észak és dél, kelet és nyugat mutatja a biztos pontokat egy nyíllal, ami át van szúrva egy szíven. S néha az út felénél rám tör a balsejtelem, a félsz és a remegés.
 
Vajon jó irány felé tartok? Mert a rossz folyton itt settenkedik a hátam mögött, azt akarja, hogy kitörjem a lábam, s hogy ne jussak el a szerelmemhez, de én által küzdöm magam az akadályon, s hálát adok az égnek, hogy ennyivel megúsztam. Megint kibírhatatlan az aggály, ami próbál lebilincselni, ezért nem teszek mást, visszaülök az asztal mellé, és írni kezdek. Egy levelet neked, mint te tetted egykoron, mert szerelmes voltál, mint én beléd, nem tudom, hol akadok majd össze veled, lehet, hogy az eső áztatta őszben, amikor a kulcscsomót az ujjaimon tekerem. De bármi is lészen, várom a közeljövőt, rád nézek és szólok halkan. Szeretlek! Ezt ismételgetem folyton, hogy ragyogjon a szemed. Szememben az igézet szivárványa körülrajong, mint ajkamon a cseresznye virága. Szelíd varázsban bontogatja szirmait, csalogatva szerelmed, csalogat engem is. Ezért leírom a végzetem, hogy foglak szeretni, miként hordozlak egy tálcán téged, mert te a szenvedélyem lettél, az édes süteményem, aminek a tetején eperszemek sorakoznak. S én mind bekapom őket egytől egyig, mert egy falánk férfi vagyok és imádom az édességet, ami csupa porcukor. Ha a közeledben vagyok, a nyál összefolyik a számban, soha nem tudlak megunni, mert folyton más az ízed: egyszer édes, aztán keserű, mint a szerelem. Kuglóf tetején a csoki, málnahabos praliné, kókuszkocka, barátfüle, krémes és még sorolhatom egész estig milyen finom is vagy te, szépséges szerelmem. S hogy még jobb legyél, megterítem az asztalt, és körbe veszem magam a torta-csodákkal. Majd elpöffeszkedek, és az ujjammal beletúrok a krémbe és szétkenem az asztalon, a testemre is kenek belőled egy cseppnyi vaníliás krémet, így végre jól lakhatok veled.
 
Te édes, habos sütemény! Mennyei az ízed, ahogy összekutyullak téged és szétmaszatollak a terítőn. Mint egy mesterszakács, úgy szeretlek téged, ha rád nézek, elönt a forróság, s gyomron vág az újdonság. Hogy én is alkothatok belőled egy finom tortácskát és finom zseléket. Cukrász vagyok és a séfed, mert szeretlek, ahogy rám ragadsz, s szállsz, mint egy pillangó a réten. Elképzellek téged és az ölelésed leírhatatlan, gyengéd simogatástól lassan elmúlik a köd az agyamból. Hatalmad van felettem és én boldogan vetettem alá magam a zsarnokságnak. Mert a szorítástól a sóhaj is kiszökik a testemből, te vezetsz ki a fényre, s én úgy pihegek, mint egy ijedt madárka. Megnyugszom melletted, szomjazó ajkadat kérem és nyelved hegyét, mert a csókodból sosem elég. Megáll az élet s külvilág a veled töltött percben, s én mit teszek, újra csókollak, és puszilgatlak, kényeztetlek édes. De hirtelen szétválnak ajkaink, egymás szemében kutatjuk, a vágyaink a nyelveink beszélgetnek, elmondják a kimaradt időt. Ha egyszer nekem adott az élet, miért dobtalak el téged. Hogy jöttél az életembe, nem kopogtál az életem ajtaján, kitépted az ajtótokot, és rám ragadtál. S én, a férfiember, engedtem neked, hét nap és hét éjjel szerettelek, belőled táplálkoztam. Veled aludtam, veled keltem, néztem az ártatlan, és mégis kéjes mosolyod, s kihasználtam a veled eltöltött időt. Azt akarom, hogy tudd, milyen velem lenni s az esőfelhőkön szeretkezni. Micsoda förtelem az érzés, sárba turkáló teszetosza hóbort, mélységes verem, az én egyedi vermem, amiből nehezen szabadulok. De ha már így történt, nincs visszaút, csak ez egyenes maradt és a céltudatosság, s a szívem koppanása, ahogy követ majd téged.
 
Drága egyetlenem. Bárcsak tudnád, mit is jelent nekem a néma eső; hangja nincsen, mégis hallom szavát és csak én érthetem.
 
Mi is vagy te a szívemnek? Támaszom, álmom, tavaszom, örömöm, az én mindenségem. A napom, éjjeli fényem, boldogságom, kincsem, szépségem. Életem, jelenem, múltam, messzi jövendőm, égető szerelmemnek záloga, egyetlenem; szerelmem forrása s az életem része.
 
Mit mondhatnék még néked?
 
Hány féle vonással jellemezzelek? Hát nem érzed, amit érzek. Pedig most tudatom veled, kedvesem, nagyon örülök, hogy vagy nekem. Istentől kaptalak téged, az ő akarata, hogy találkozzunk. El sem tudod képzelni, milyen végtelenül, nagyon szeretlek; minden perc és óra egy örökkévalóság. Szavakban nagyon nehéz kifejezni és jellemezni azt az érzést, amit érzek irántad, mert a szeretettől és a szerelemtől sokkal erősebb. Úgy érzem, ha nem vagy velem, mégis mindenhol itt vagy, itt vagy, a szívemben, a lelkemben és itt is maradsz most és mindörökké, mert te vagy az életem értelme!
 
Drága kincsem! Nagyon szeretlek és tudom és érzem, azt hogy te ugyanígy érzel.
 
Mi ez, ha nem végzetes vonzódás? Már-már gyötrelem, kínszenvedés, mert nem lehetünk együtt. A pároknak rendszerint csupán az egyik tagja szerelmes, a másik fél épphogy elfogadja, vagy elviseli a szerelmet. A mi esetünkben csodálatosképpen egyforma a szenvedély; őrültek vagyunk mindketten, ez gyönyörű, de félelmetes is. Olyanok vagyunk, mint két falevél, amelyet két ellentétes irányú szélroham sodor egymás felé eszeveszett iramban.
 
Drága szerelmem! Most már tudod, érzed, hogy miért menekülök, de annyira szeretlek, mint még soha senki mást. Én nehezen sírok, de még mindig folynak a könnyeim. Mert nem lehetünk egymás ölelő karjaiban! Miért ilyen kegyetlen az élet? Miért nem lehetünk együtt, mikor ekkora féktelen, szenvedélyes, lángoló szerelem tombol kettőnk szívében, lelkében? Akármit is hoz a sors, nekem soha senki más nem kell. Csak te tündér angyalkám! Tudom, s érzem, hogy hatalmas harcot kell megvívnunk kettőnk boldogságáért, de meg fogja érni, mert én álmodom veled egy szép közös életet, egy szép öregséget. Ketten, csak ketten a közös úton, minden nehézséget legyőzve; én bízom boldogságunkban, s egész életünkben. Hiányzol, és nagyon szenvedek nélküled, ó édes mátkám, egyetlen szerelmem; hajad fényes, ajkad édes, te vagy az én rubintom, ami úgy csillog, mint a telihold, mikor éjjel beragyogja az arcod, s csókot lehel reád.
 
S én, a hitvány és vakmerő, egy elfeledett szerelmes, mit képzelek? Hogy az ártatlanságod nekem tartogatod, s én, bekebelezlek téged. Mert oly gyönyörű vagy, hogy rád sem merek nézni, s majd ha elér hozzád a megírt levelem, elmondasz egy imát értem, hogy a csábításnak ellen tudjak állni, s hogy ne kelljen az ital után nyúlnom, hogy a bánatom oda temessem el. Egy férfi, ki úgy epedezik érted, te édes és szépséges, kiért még mindig dobog a szívem. A mesék hazudnak. Azt mondják, szerelemtől nem lesz arannyá a vadállat szíve. A szerelmes ember feledékeny, elfelejti, kicsoda - egy időre. A mesék hazudnak. Amikor eljön a hajnal, a hercegnők visszatérnek első szerelmükhöz, a vadállatok pedig önmagukhoz.
 
Mennyi évet kell még így leélnem? Nem tudok várni, most kell a szerelem. Nem fantáziálhatok örökké, hogy nem vagy velem. Sietnem kell meghódítani a vánszorgó időt. Mert lassan megöregszem, arcomon ráncok lesznek, mint a Szépség és a szörnyetegben, s hiába minden, ha tükröm is hazudik, s a szépség is mulandó, mint az életem. Homlokom ráncait keresem; negyven évem elszaladt éveit. A külsőm roncshalmazzá változik és a szemeim már csak két üveggolyó; múltat kereső és kutató színtelen, sötét szemek lesznek. A hajam kihullik, a térdem rogyadozni kezd, egy öregember leszek, teli érzésekkel. Mert tudod kedves, soha nem adom fel, hogy véled találkozni tudjak. Ha még sokáig várnom kell, talán unalmas lesz az, hogy érted, rajongok, aki oly távol vagy tőlem. De bármi is lesz velem, folytatom a levelem - drágám hozzád, írom - e kedves sorokat. S azért is írok neked, hogy nem hagytalak el. Sőt ellenkezőleg: veled vagyok mindig, hiába is tiltakozol.
 
Drága szerelmem! Azért írok, hogy megmagyarázzam magamnak az életem - észrevettem, hogy mikor ezt teszem, mások is megértik a sajátjukat. Tudom, érzem, hogy nem ezt várod el tőlem, hanem az igazi, tiszta, emberi, szerelmet, amit pénzzel megváltani nem lehet soha. A mi szerelmünk, amit kaptunk az Istentől, mert ez az ő ajándéka neked - nekem, kettőnknek, hogy két szerelmes szív végre egymásra találjon és millió kapoccsal egy életre, összefonódjon!
 
Angyalkám! Köszönöm a csodálatos szavaid, annyira belém hatoltak, hogy remegek tőlük. Egyre szebbeket írsz nekem, ugyanúgy érzek én, is mint te drágám. Hova fog még ez a kölcsönös vonzalom, szerelem fokozódni kettőnk között, ez maga a csoda. Félelmetesen csodálatos érzések béklyóiban vagyunk mindketten. Kérlek téged, s önmagamat is, hogy vigyázzunk magunkra, egymásra. Mert ez a lángoló, tomboló szerelem, ami izzik mindkettőnk szívében, lelkében már nem egyszerű, mert szeretjük egymást. És élni akarunk még sokáig ezen a földön, ebben a világban. Köszönöm Istennek, hogy egymásnak teremtett bennünket és egymásé lehettünk. Legalább hamarabb találkoztunk volna. Szeretlek, kicsim, mint még soha senki mást; tündöklő szemed fényében elveszek, s nem adlak másnak soha, nem vagyok ostoba, hogy a szerelmet eldobjam magamtól. Mert te vagy a mindenem, az egyetlenem, akiért most összeszorul a szívem.
 
Milyen szép az írás! Hányszor hangzott el tőlem, hogy szeretlek, kedves; s hányszor omoltam és estem lábaid elé. Hogy szomorúságom megosszam veled, és te hagytad, nem tiltakoztál. Bár negyven év elveszett az életünkből, de én mégis kívánlak, életem. Hány éjszakán hívogattalak, kerestelek, kutattalak; a lelkem téged akar: a kedves és fiatal nőt. Mert egyszer meg kell kóstolni a szerelmet is, felfalni a vágyakat és sodródni az árral, melyet az élet kínál fel. S kérdem én.
 
Ugyan szeretsz engem? Nem tudom. Várom, és azt lesem, hogy jöjj felém tétovázó lépéseddel, ahogy csetlesz, botlasz az úton, amely néked van kikövezve. Mennyi repeső, esdeklő hangfoszlány, mikor az érzések kavarognak, s mennyi le nem írt költemény, vagy vers, mely dicsőíti szépséges személyedet. Az ösztön, a birtoklási vágy, és az, hogy enyém legyél, s persze az apró szívzörejek, az elfojtott vágy, hogy engem szeress, ne a másikat. A sóhaj, amikor karjaid közt alszom el, és boldogan ébredek veled, őrült és zavaros álmok, mert a szerelem nem hagy békén soha, hozzád láncol egy életen át, ettől nem foszthat meg senki sem. Reménykedem és várom a csodát és a kedvező alkalmat, amikor végre megkérhetem a kezed, azt a gyönyörű kacsódat. Azt a percet várom, hogy dobd el neved, és vedd fel az enyémet. Magányos vagyok, és te majd rendbe rakod az életem, a szerelmed hűséged mindvégig, kitart, nem hagysz el soha egy másikért, aki csak játssza, hogy imád téged. Próbál beférkőzni hozzád, csal, lop és hazudik, de nem szeret téged. Képmutató, gazdag férfi így szeretné elnyerni a szerelmem kezét. Alig bírom letenni. Szimonetta levelét tartom a kezemben, ő szól a hitveséhez, aki elhagyta őt. Fájdalmak, aggodalmas szavak, egy betű és egy sor, s kissé fátyolos szótagok; szinte záporoznak a szavak, ahogy a kedveséhez szól a nőm, ezt érzem az olvasás közben és beleélem magam. Belebújok a levélbe teljes szívemmel, hogy egy másodpercre elragadjon a magány gyönyöre, amit ez a levél sugall, és magához láncol az asztallal együtt. Olvasok már órák hosszat pontról pontra, és egyre többet nem tudok betelni ezzel az érzékiséggel, ami a múltat idézi; annyira szép, amit látok, hogy néha a hangom elakad és a lélegzetem is. Bárcsak igaz lenne a levél tartalma, és enyém lehetne a szerelem. Titkon rád vágyom, te édes, de nem teljesülhet az álmom, nem nősültem meg, a szüleimmel élek már évek óta, élem az agglegények életet és várom, hátha egyszer betoppan az ajtón, akit szerethetek. Nem hiszem el, hogy elragadott a hév, és máris fiatalnak érzem magam, daliásnak, és szépnek; ezt teszi velem a levél, amely itt hevert a fiók legmélyén. Egy kicsit túl messzire mentem az ábrándozással, de ez az este már csak ilyen: besötétedett, és még mindig egyedül vagyok a házban.
 
Istenem, milyen kincset találtam! Folyton kacérkodtam és csaptam a szelet másnak, kerestem a kalandot, de ma végre megtaláltam. Ahogy felkel a nap, útnak indulok és megkeresem a levél íróját, de most pihenőre térek, hogy holnap más tájakat járjak be. Az ágy meleg fogságában is a kedvesemen jár az eszem. Elképzelem, hogy mellette vagyok és átkarolom a derekát, sétálunk egymás mellett, megyünk és bejárjuk a természetet, átfogjuk a világot lágyan és szerelmesen. Bejárjuk a bolygót, a kék felhőt, és bóklászunk együtt napokat és heteket: az utunk messzire visz, egy völgybe érünk, s majd egy dombon felemelkedünk egészen az égig. Az ismerős hölgy máris beleette magát a szívembe, elmegyek vele a mennyekbe, ha megtalálom őt. Az ábrándjaim egyelőre az erdőt engedik meg, hogy beszívjam a tiszta levegőt, ha egyszer meglelem a számomra idilli szeretőt, nem csak álmodozom, hanem elviszem világot látni, és mindent megadok neki, amit csak lehet. Hiszen a levélből kiderül, az, hogy eddig mennyit szenvedett, s csak nyűg volt az eddigi életed, mert a szerelem csak keringett mellette s kicsavarta, mint egy citromot, hogy megalázva legyen. A kedves hölgy, akivel régen nem találkoztam, mennyire foglyul ejt, ahogy ír, oly kiművelt formában, hogy attól még a jéghegyek is megolvadnak, s szárnyra kél a szív, még azoké is, akik elhagyatottak. Mert a szavaknak varázsa van, és nem menekülhet meg senki sem, én sem szabadulok tőle, lámpát oltok, és a félhomályban újra böngészem a sorokat, mintha nem láttam volna elégszer, és úgy teszek, mintha nem érteném a szavakat. A levél hat oldalas, mint egy hősköltemény, oly szépen meg van írva, tán még a csillagokba is belevésték egykor a zokogást, ami a levélből kiszűrődik. A hölgy báját tükrözi a levél és egyben a mélabúját is, mert a sorok között valami megmagyarázhatatlan gondolatjelek lapulnak. A vadság és az elhagyatottság jelei, amik úgy égetik a szemem, hogy rögtön vak leszek az olvasás közben.
 
A betűk teszik ezt velem? Vagy az, hogy túl beleélem magam az írás pici pontjaiba. Jaj, annak, aki ide téved, mert a levélben csak a kínt venni észre, s az érzelmek megszámlálhatatlan s felfoghatatlan értelmét.
 
Nem értem: miért én találtam rá a levélre? S miért engem állít most kardélre egy hölgy bús és szomorú írása? Olyan érzésem támad, mintha a szívem ki akarna szakadni, s a sírás fojtogat, mert sajnálom ezt a szépséges hölgyet, kinek az élete szomorú. Túl sok egyszerre ez egy nap alatt, rég találkoztam a szerelmemmel, és sajnos nem vagyok vele kapcsolatban, csak így egy levélen keresztül, de mégis remélek, mert a személye izgató nekem. A leírtak alapján elképzelem a karcsú derekad és a mosolyt az édes ajkadon, s ahogy rám nézel a gyönyörű szemeddel, szinte tüzel a tekinteted.
 
Mi legyek neked? Egy bús lovag, aki a haláláig harcol a szerelemért, felnyergelem a paripám és áttépek hozzád, hogy a karomba zárjalak, s midőn felkel majd a nap, futok hozzád, szaladok, de nem talállak sehol.
 
Hol van a szélmalom? Amivel harcolnom kell; még ezt is elvetted tőlem. Ezt tényleg nem hiszem el. Hogy az átélt álmom is kell neked.
 
Az éjszaka lassan telik el, minden perc egy kínszenvedés a közelgő óráig, amikor rád találok végre, de addig is szorítom a levelet, és szépen kisimogatom, nehogy meglásd, hogy mit is tettem. S míg az ábrándokba temetkezem egy kicsit, elrévedek, az ügybuzgásom, leterít, leragad a szemem és elpilledek. Újult erővel ébredek fel, még alig van hajnali négy, most nem érzem az idő súlyát, csak azt, hogy mennem kell. S ebben a nagy elhatározásomban nem állíthat meg senki. Olyan vagyok, mint aki megőrült egy nő kegyei végett, hiszek a véletlenekben és akarom is, hogy találkozzam álmaim hölgyével.
 
Ugyan mit vigyek ajándékba néked? Bonbont vagy csokit. Mire van szükséged? Mit óhajtana szíved? Vagy talán csókokat szeretnél kapni tőlem. Mondd, mi legyen az ajándékom neked? Hozzam le a felleget az égről, amiben a két szép szemed ragyog nekem? Szerintem egy csokor virág elég lesz az elején, én szabom meg a játékszabályokat, jó, ha ezt tudod, és nem vitatkozol velem. Micsoda butaságokat beszélek, így nem lehet elkezdeni egy szerelmet, félre hát az előítéleteket és ezt a fennhéjázó stílust, ami a számból kifolyik, én nem akarok bántani senkit, sőt ellenkezőleg. A szerelmet keresem, az én édesemet, aki az elkövetkező életemben vigyáz majd reám, s ezért bármit megteszek, hiszen nem éreztem még az érzések súlyát soha. Csak hallottam róla másoktól, mily szép is a szerelem s persze figyeltem is úttalan utakon, ahol jártam, hogy ölelik át egymást a szerelmesek a kapualjakban és sötét sikátorok mélyén és egy kopott padon. Ezért kell ma útra kelnem, hogy a gyönyört érezni tudjam, nem kell többé az agglegény élet, ha ilyen szép a felhozatal, a szemem is sűrű köd takarja el, vak vagyok, mint aki a sorsa ellen hajt. Nem éreztem késztetést a felfedezésre, hogy bekebelezzem az élet rejtelmeit s leszakítsam a virágot, ami bimbót hajt. Eljött hát, a nap, amit annyira vártam, de a tudattól remegnek a lábaim; szerintem nincs mitől félnem, és veszteni valóm sincs.
 
Akkor meg mi bajom lehet?
 
Talán túl begyepesedtem az évek alatt és megszoktam a kényelmet ahhoz, hogy döntéseket hozzak. A szívem mélyén vadnak születtem, csak az évek alatt gyáva nyúl lettem, tehetetlen anyámasszony katonája, akit folyton csak babusgattak. Teletömtek minden jóval, okos tanácsokkal, hogy ne nősüljek meg soha, s én ostoba hallgattam mindenkire, mert beárnyékolták a szívemet. Nem tudtam, mi a szerelem, hiszen az emberek kifordítva tálalták elém az érzéseket. De a levélnek köszönhetem, hogy újra fiatal vagyok, egy öregember, ki szabadulni szeretne a magánytól. Remélem, ha találkozom véled, tavasz lesz, a virágok csak neked nyílnak, lépteid nyomát bearanyozza a napsugár, és a madarak mind hozzád repülnék, mint a mesében, mert te egy angyal vagy, egy tündöklő angyal, nem hasonlítható hozzád senki sem.
 
Hogy reszket érted a szívem! Fontos vagy nekem, keresem az ölelésed, a puha érintésed, a boldogságot, ami régen elveszett, mert sok mindent jelentesz: a nap fényét, ahogy beragyogod az arcom. A vizet, amivel a szomjamat eloltom. A távolságot, a mélységet és a valóra váló csodát. El akarlak érni túl a csillagokon, túl a mindenen.
De az is lehet, hogy csalódnom kell, mégsem vagy olyan, mint amilyennek elképzeltelek, de így látatlanban azt hiszem, mindent lehet. Egy kis udvarlás és ezek az andalító szavak is néked költetnek, hiszen a levél gazdája te vagy, és én, most megkaparintalak, hogy zengjem hozzád a dicshimnuszok. Létezik mindenkori és mindenkorra szóló szerelem. Igen azt hiszem. Bár ez egyelőre nekem csak fogalom, egy röpke lidérc csupán. Egy meg nem élt érzés, ami ha eljön, és ha rám talál, nem engedem el semerre sem.
*****************************************************

 10. MEGJELENT… 
 
MEGJELENT  NAGY VENDEL  22. - IK  E. KÖNYVE A MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁRBAN.
*
NAGY VENDEL:  SAJÁTOS FILOZÓFIÁM
HANGULATI ELEMEK LEGÚJABB VERSEIM, PRÓZÁM GYŰJTEMÉNYE ÉS A MARADÉK.
A nem látók itt olvashatják: www.//.mek.oszk.hu/22500/22547/22547.htm
 
NAGY VENDEL  MAGÁNZÓ,
A könyv borítója


NYIBA, KÖLTŐK IMÁI DÍJAS  2017.
ARANY  BOT   KÜLÖNDÍJAS    2018.
NYIBA KÖLTÉSZETE DÍJAS    2021.
nagy.vendi54@gmail.com
 
01. SZEGZÁRDI NAGY VENDEL : ELŐSZÓ
ELŐZETES A SAJÁTOS FILOZÓFIÁM CÍMŰ KÖNYVEMHEZ
 
Sok szeretettel köszöntöm a nyájas olvasót.
Immáron huszonkettedik megjelenő kötetem előzetesének megírásakor elgondolkodom a címen és a mű sajátos tematikáján, így maradt a dolgozat címe: Sajátos filozófiám.
 
Vannak örök érvényű dolgok, amik nemigen változnak, de átgondolva, belegondolva kialakulhat bennünk egy sajátos hitvallás, egy egyéni filozófia, amit lehet szeretni, utálni. Én kedvelem a másképp gondolkodás efféle formációját, a megkülönböztető egyéni látásvilágot.
Kialakítottam magamnak egy új, egyedi stílust, amelyiket olvasóim már felismernek akár szerzői név nélkül is, mert mondván, ez olyan "vendis", nem összetéveszthető másokéval. Ez volt a cél valójában.
 
Törvényhozóink évente több ezer új rendeletet és törvényeket hoznak, sok esetben feleslegesen, hiszen csak csupán az alaptörvényeket kéne betartani, ami legjobb esetben is a tíz parancsolat lehetne leginkább, hiszen a ne ölj vagy a ne lopj nem cifrázza, hogy lehet kicsit vagy nagyot lopni, és lehet valakit félig megölni vagy teljesen. Na ugye, hogy ugye?
 
Politikusaink azt mondják, hogy finomítani, cizellálni kell a törvényeket és vannak személyiségi jogai is a bűnözőnek, de a gyilkosnak megbocsátani igazán akkor lehetne, ha húsz, harminc év után karonfogva jönne ki a börtönből áldozatával, mivel az áldozatnak is lehetne az élethez joga, de manapság mintha nem volna.
 
Az alapelvek jók, csak a megvalósítás néha sántít, és nem igazán valósul meg. Katonáink a saját istenük nevét kiáltva ölik egymást halomra, jól megidealizálva, hogy miért is akarják érvényesíteni saját hitvilágukat a másként imádkozók ellenében.
 *
Ez vezethet még manapság is a vallásháborúkhoz.
Minden csatában voltak egyházfiak, a mohácsi csatában kilenc püspök esett el, karddal, kereszttel a kezében.Tomori Pál, büszke vezér, teljes harci díszben rontott a törökre, püspök létére. Én magam az ökonomikusság elvét követem, a szeretet jegyében, mivel ellentmondásosnak hiszem a szeretetet és megbocsátást hirdetők körében nyilvánvalóan jelenlévő ellentéteket.
Régebben még - ma már nem jellemző -  különféle felekezetűek nemigen házasodtak össze, mert a közösség nem engedte.
A hitvilág elemzése közben én vagyok a lelkipásztorok, papok mumusa, hiszen rávilágítok a nyilvánvalóan ellentmondásokra, ami esetleg megzavarhatja a nem kellően felkészülteket.
Ez a verseskötet is az ilyen versek gyűjteménye, néha a teremtett világ elemeit keverve a világi elvekkel, vagy figyelmet felkeltve felhívja az ellentmondásokra, az olvasó érdeklődését.
A mai ember modern világban él, keveredik a múlt és a jelen, néha ellentmondásokba ütközve, és nem biztos, hogy ezek az írások könnyítenek a megítélés helyzetén, vagy még jobban belekavarnak az olvasó lelkivilágába.
Ez egyénfüggő, és műveltségtől függően könnyíti vagy nehezíti meg az eligazodást.
 
Az írástudatlan idős asszony érzi a szentháromságot, a tanult ember már némi fenntartással értelmezi, hogy ki kinek is az apja és fia, mert belegondol tudományosan a dolgok állásába, a másik pedig csak csupán lelkében elmélyülten hisz.
Kérdés, hogy melyik is a jobb, az elemzés vagy a vakhit. Még nincs eldöntve. Ezek a dilemmák határozzák meg a sajátos filozófiáim lényegét, melyek végül is egy más vonulatot mutatnak. Még ma is működhet a modern inkvizíció, aki nem hiszi, annak utánajárunk elven, és ez nemcsak a vallásra vonatkozik. Kérem, olvassák érdeklődéssel és odafigyeléssel ezeket az írásokat, ha nem tiszta, akkor vissza lehet térni a sorok közé és újra nekiveselkedni és kimondani, nem értem, vagy nem nekem van igazam. Jelen dolgozatomban nemigen a legfrissebb írásaimat kéretik keresni, hiszen ez egy összegzése lenne eddigi füstölgéseimnek, és itt kérek elnézést, ha valaki már találkozott valamelyik versemmel más köteteimben, ez nem a véletlen műve. Nem szeretem a közhelyes mondásokat, de egy új olvasónak minden vers új. Köszönöm mindazoknak, akik nekiálltak ennek a könyvnek az olvasásához, nem ígérek senkinek könnyed olvasmányt, de elmélkedésre ingerlő gondolatokat igen.
 *
Jelen kötet nem kimondottan vallásos témájú, hanem csupán csak filozofálgató elméleti elemzések halmaza, nem megoldva a gordiuszi csomót és nem feltalálva a spanyol viaszkot, még talán a dobozát sem.
Várom régi olvasóimat és köszöntöm az újakat is, mindenképpen jó szórakozást kívánva, és örömmel veszem a megértő, elemző értékeléseket is.
Hálás szívvel megköszönöm, NÓGRÁDINÉ KOVÁCS ALEXANDRA, református lelkésznő megbocsájtó, megengedő, értő elemzését.
Az Isten fizesse meg érte.
Baráti öleléssel, jó olvasást kívánva, köszöntöm az olvasókat.
 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL
Magánzó
Szekszárd, 2021. augusztus 12.
  *
02. AJÁNLÓ - NÓGRÁDINÉ KOVÁCS ALEXANDRA
 
Kedves Olvasó!
Ebben a verskötetben egy nagyszerű író verseit olvashatja. Egy olyan író műveit, aki többet lát, mint sok látó ember. Ő maga fogalmazta meg egy másik verseskötetében: "Hiszen nem vagyok vak, csupán csak nem látok. Micsoda különbség. Ugye csudáljátok?" Isten úgy teremtette meg az embert, hogy képes legyen a szabad gondolkodásra. Nagy Vendel nem süppedt bele testi látásának hiányába, azóta is képes a teremtett világra rácsodálkozni, s nagyszerű versekben megemlíteni, hogy mi az az öröm és a fájdalom. Vendel egy igazán küzdő ember, aki a nehézségekben is képes meglátni az Isten szeretetét. Egy ökumenikus gondolkodású, nagy élettapasztalattal rendelkező író fogalmazza meg az életről való gondolkodását verseiben, amelynek olvasásával színesebbé teheti hétköznapjainkat. A Vakmisszió tagjai is előszeretettel olvassák, hallgatják verseit. Vendelt többször kértem már fel versírásra, sosem csalódtam benne. Elég volt egy rövid kis gondolatot megemlítenem, vagy egy szót, máris tudta, hogy mire gondolok, s gyönyörű versbe foglalta a gondolatokat. Ebben a kötetben filozofikus versek találhatóak, éppen ezért a címe: Sajátos filozófiám. Kívánom mindenkinek, hogy aki nyitott arra, hogy egy őszinte lelkű, alázatos, kitartó, jó útra terelő, odaadó ember verseit olvassa, vegye elő Nagy Vendel kötetét, s merítsen belőle.
 
Szeretettel ajánlom mindenkinek: Nógrádiné Kovács Alexandra
Vakmisszió-vezető lelkipásztor
*
 
VERS STEKLY ZSUZSA KÉPEIHEZ
 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: ZOMÁNC ROMÁNC
 - Anyagok, színek kavalkádja - 
 
Talán meghal a kép
Ha megszáradt a festék?
Vagy utána él csak igazán?
Nyírfák sokasága
A szoba falán.
 
Ha szárad a vászon,
Feszül a lécre,
Pára enyhíti a
Selyem feszülését,
Olajban tündöklő
Csendélet fényét.
 
Rézlemez pattog,
Ha kihűl melege,
Anyaga, színei összehegedve.
Méz sárgává válik
Az ékszerzománca,
Csak akkor látod, ha
Kehült a  lemez,
A zománc románca.
 
Akvarell színeit oldja a víz,
Fehér papírról sejlik a kép
Vizes foltokból
Szárad ki a forma.
Kék fejű
szögre
Falra akasztva.
 
Legjobb volna festeni
A kéklő égre,
Égszínkék kékkel,
Szíved ecsetével,
Hogy mindenki lássa.
Messziről nézve,
Fodros fehér felhőkkel
Bekeretezve.
 
2012.  szeptember  07

Stekly Zsuzsa: Az őrangyal
- 40x40 cm tűzzománc - 

*****************************************************

 11.ÉLETTÖRTÉNETEIMBŐL 
 
VÉGHELYI JÓZSEF: Tűzoltási gyakorlat
 
  Minden valamire való műintézményben kötelező feladat foglalkozni a személyi és vagyontárgyi biztonsággal, különös tekintettel a tűzesetekre. Ennek az a lényege, hogy a helységekben, folyosókon, gyúlékony anyagokat tároló raktárakban, stb. megfelelő állapotú, és hatékonyságú tűzoltó készülékeket kell elhelyezni. Ezek lehetnek tűzcsapok, kézi tűzoltó készülékek, víztartályok, homokos ládák, stb., és az ezek kezeléséhez szükséges egyéb eszközök.
Természetesen ez az iskolákban sincs másképp, kiegészítve még egy úgy nevezett tűzriadó tervvel. Ez nem más, mint egy nyilvános helyre kiakasztott megfelelő méretű alaprajz, az adott épület helységeivel. Ezen a rajzon kell feltüntetni azt, hogy tűzriadó esetén az egyes tanulócsoportok milyen irányban hagyhatják el
a leggyorsabban az épületet.
Véghelyi József

*
Persze ezt is gyakorolni kell évente legalább egyszer, mint a hadgyakorlatot a hadseregben, mégpedig olyan komolyan, hogy
az iskolavezetésnek jelenteni kell a helyi tűzoltóságra a feladat elvégzését, és a kiürítés idejét. Sikertelenség esetén a feladat megismétlendő a diákok legnagyobb örömére...! Néha az volt az érzésem, hogy direkt húzták az időt a "bennégés veszélyét is vállalva", mert ilyenkor egy tanóra garantáltan elmaradt.
A nagyobb oktatási intézményekben - megfelelő továbbképzés 
után - egy kollégát bíztak meg a tűzvédelmi előírások intézésével (ma úgy mondják, hogy menedzselésével). Az én iskolámban igen lelkes tanár volt a megbízott "tűzoltó rezidens".
Ez az eset még a rendszerváltás előtt történt néhány évvel. Óh, akkor még "feszes" volt a szolgálat: mindent le kellett írni, jegyzőkönyvezni, továbbítani, iktatni, stb. Előírás szerint évente a kötelező tűzvédelmi gyakorlat mellett ellenőriztetni kellett az épületben fellelhető összes tűzoltó készüléket. Igen sok pénzt kifizetett az iskola valamilyen KTSZ-nek, akik az ellenőrzéssel foglalkoztak.
A fejlődés persze nem állt meg, és az erre rendelt okosok kitalálták, hogy a porral oltó helyett jobb, ha halon-gázzal működő készülékekre cseréljük ki az eszközeinket. Ezek kisebbek, könnyebbek, jobban kezelhetők adott esetben még a diákok is használni tudják...
Legyen. Aztán később persze kitalálták, hogy a halonnal oltók meg károsítják az ózonréteget...No, de az egy másik történet!
Lecseréltük hát drága pénzért a régi porral oltó tűzoltó készülékeket. De hát mi legyen a sok lecserélt eszközzel? Nem sokáig töprengtünk a problémán, mert a tűzvédelmis kolléga egy zseniális ötlettel állt elő:
- Gyerekek - így az ötletgazda - szerezhetünk sok piros pontot a Tűzoltó Parancsnokságnál, ha a feleslegessé vált készülékeket egy tényleges tűz oltására használjuk fel. Gyakorlunk mi is, és még fényképeket, valamint videó felvételeket is készíthetünk az eseményről. Ezeket balesetvédelmi oktatáskor bemutathatjuk a tanulóinknak!
 *
 A gondolatot tett követte, és úgy állapodtunk meg, hogy még a nyári szünet előtt, de a kötelező nyári gyakorlat idejében a tanműhely mögötti üres téren hajtjuk végre az akciót. A forgácsoló műhelyből összegyűjtöttünk két három kiló olajos rongyot és némi papírt. A szervező-stáb úgy ítélte meg, hogy három porral oltó elegendő lesz a feladat elvégzéséhez (normális esetben egy is megfelelt  volna).
Eljött hát a nagy nap. A gyakorlati foglalkozások végén előkészítettünk mindent a tanműhely mögött, amire szükségünk volt.
Csapó indul, videó-felvevőt bekapcsolni, s az arra kijelölt személy meggyújthatja az "objektumot", azaz az olajos rongyokat. Fel is lobbant a tűz. Amikor már megfelelőn nagy lánggal éget, akkor a tűzvédelemre kiképzett kolléga - mint a tűzoltásra kiképzett "hivatalos személy"- felemelte az első porral oltót. Minden szempár rá szegeződött, ahogy a költő írta: "...Szó bennszakad, hang fennakad, lehelet megszegig...". A körbeállók kissé hátrébb húzódtak, s némán, feszülten várták a nagy mutatványt, a nagy porfelhőt.
De semmi, csak egy fáradt szusszantást hallottunk. Az összeállt portól eldugult a fúvóka...!
No, de sebaj: van még kettő!
Uccu neki, vesd el magad: ragadd meg a második készüléket kiküszöbölendő az első fiaskóját. Jött is a rengeteg por, csak nem a kiömlő nyíláson, hanem a gumicső oldalán valahol. De ott aztán orrán-száján porzott, amiből a vidám lángoszlop semmit sem látott persze. Mi viszont annál többet. Fő-csővezetőnk nagy ívben eldobta a rakoncátlan készséget, még mielőtt hóemberré váltunk volna a fehér portól nyár közepén!
 
Mert három a magyar igazság, a harmadik már remélhetőleg működni fog - gondoltuk, s erőt vett rajtunk a kötelező pedagógiai optimizmus. Működött is a szerencsétlen, de hogy?
Hasonlatosan ahhoz az emberhez, akinek egyszerre van hasmenése és székrekedése is: jött is meg nem is! Ám a reménységünk hamarosan elszállt, mert néhány másodperc múlva vissza adta lelkét teremtőjének. Az éves ellenőrzések ellenére kevésnek bizonyult a hajtógáz.
A lelemény most sem hagyott el minket. Valakinek eszébe jutott egy jó ötlet, és odaszólt a legfiatalabb gyakorlati oktató kollégának:
- Te Imre! Szaladj be a hegesztőműhelybe, és hozz egy vödör vizet!
Úgy is lett, s rövid úton sikerült eloltani a rakoncátlan tüzet a létező legkorszerűtlenebb eszközzel. Ahogy ilyenkor lenni szokott még maradtak füstölgő rongydarabok a tett helyszínén, amelyeket nemes egyszerűséggel egyszerűen eltapostunk!
Győztünk!
Természetesen a tűzoltóságra jelentést küldött a megbízott kolléga, amelyben az igazat írta le: bemutató komolyságát az is jellemezte, hogy három porral- oltó készüléket is felhasználtunk a megfelelő szintű gyakorlás érdekében. A tüzet az előírásoknak megfelelően sikeresen leküzdöttük, megemlítette továbbá még azt is, hogy tűzvédelmi biztosításként homokot és vizet is odakészítettünk...!
"No, ez derék" - gondolhatták a parancsnokságon, van olyan iskola, amelyik komolyan veszi a tűzrendészeti előírásokat a szocialista vagyonvédelem szellemében!
 *
Valamire mégis csak jó volt ez a felemás porral- oltási gyakorlat, mert a következő tanév szeptemberi kezdésére minden helységben a rendszeresítettünk a szemétláda, a szemeteslapát, és a söprű mellé egy felmosó vödörnek kinevezett tűzoltó-készséget közel a vízcsaphoz, mert ki tudja...(?), az ördög nem alszik, a vödör meg már bizonyított ugyebár? A falakon csillogó-villogó snájdig halonnal oltó készülékeket pedig még nem volt szerencsénk kipróbálni...!
 
Folytatjuk a történeteket. 

*****************************************************
12. ÉGBŐL AZ ANGYAL

Márkus Katalin: Hópehelytánc
 
Abban az évben nagyon korán beköszöntött a hideg tél. November végére vastag hópaplan takarta be az egész falut, a dombokra felkúszó szőlőskerteket, szántóföldeket, réteket.   
A háztetők is fehér kucsmát kaptak, és olyan hideg volt, hogy a kémények reggeltől estig fehér füstöt pipáltak az ég felé.
Az ötéves Rózi szinte az egész napot a jó meleg konyhában töltötte. Egyedüli gyermeke volt szüleinek, egyetlen unokája nagyszüleinek. Mindannyian együtt éltek az öreg házban, amely már közel százéves volt. Széles tömésfalait kívül-belül fehérre meszelték, a szobák és a konyha keményre döngölt agyagos földjét sárga földdel szombatonként felsikálták. A háztető pedig vastag zsupp kévékkel volt befedve, melyet most vastagon borított a hó, és a szalmakévék végein vastagra hízott 
jégcsapok lógtak alá.
Márkus Katalin

Rózi édesanyja és a nagymamája körül játszadozott. Nem volt sok játéka, csak egy rongybabája, meg pár darab fából faragott állatkája.
A baba ruháit nagymama varrta, édesanyja kendőt horgolt a fejére, kiscipőt a lábára. Olyan sok ruhája volt már a babának, hogy Rózi naponta többször átöltöztette. Játszás közben figyelte édesanyját 
míg főzte az ebédet, vagy amikor a teknőben mosta a ruhákat. 
Nagyon szerette nézni, mikor a parazsas vasalóval vasalta a dunna 
és párnahuzatokat, lepedőket. Ezek a képek örökre megmaradtak emlékezetében.
A nagymama  sokat varrogatott, vagy foltozta az elszakadt ruhákat. 
Rózi ilyenkor vitte a kis-sámliját, leült a mama mellé, és kérte hogy meséljen. A mama örömmel mesélt  és bizony nem volt kettő egyforma meséje. A falusi mindennapokat szőtte meséibe. Mesélt a természet tavaszi ébredéséről, a kiscsibékről, a kislibákról, az ilyenkor szokásos ház körüli teendőkről. Mesélt a meleg nyárról, az aratásról, a nyári munkákról, az őszi betakarításról, a szüretről, a télre való készülődésről. Így csepegtette a tudást a kislány fejecskéjébe, aki nagyon figyelmesen hallgatta a mamát, de időnként közbeszólt, kíváncsiskodott. A mama pedig türelmesen válaszolt a sok, - Ez miért így van? - kérdésekre     
A paraszti élet nehézségeiről még korai lett volna mesélni, mint ahogy a babonákról, a félelmetes kísértetekről, ludvércekről, szellemekről sem szóltak még a meséi. Rózi így is minden nap új dolgokról hallott.
Karácsony közeledtével, az ünnep várásáról, szokásairól, mesélt a nagymama. Rózi így tudta meg, hogy karácsonykor születik a kis Jézuska, és az angyalok hozzák a feldíszített karácsonyfát.
A kis fácska ágain minden évben dió, alma, és otthon főzött, selyempapírba csomagolt szaloncukor ringatózott. Alatta nagypapa faragta jászolban feküdt a kicsi Jézuska. Rózi mindig tágra nyílt szemekkel csodálkozott a szintén fából faragott kisdedre. Még kicsi volt ahhoz, hogy rájöjjön, már tavaly is, meg előző évben is ugyanezt a jászolt látta a fa alatt. Ügyes kezű édesanyja, karácsonyra kötött Rózinak jó meleg kendőt, kesztyűt, vagy éppen szoknyácskát varrt neki. Mindig úgy időzítette, hogy a fa alá tudja tenni, és így ezek voltak a Jézuska ajándékai a kislánynak.
Már napok óta, szinte egyfolytában esett a hó, az udvarban csak a hótól megtisztított gyalogutakon lehetett közlekedni. Rózi a konyha ablakából nézte a hóesést, és szokása szerint nagymamát ostromolta kérdéseivel.
Most a hópelyhek izgatták fantáziáját. - Nagymama, miért esik a hó, miért fehér, miért, miért..., - kérdezősködött, be nem állt a pici szája.
A mama, hogy véget vessen a sok kérdésnek, jó melegen felöltöztette Rózit, és kivezette a nyitott verandára. - No kislányom, innen jól látjuk a hópelyhek táncát, és ha nagyon figyelsz, akkor talán még az angyalkákat is megláthatod.
Rózi kíváncsian nézte az aláhulló hópelyheket, amelyeknek táncát megcifrázta az éppen fújdogáló szél. Kénye-kedve szerint játszott velük, kavarta, pörgette őket. Nagymama, hogy Rózi figyelmét még jobban lekösse, egy vidám karácsonyi dalocskát énekelt a kislánynak.


- Látod Rózikám, mikor énekelek, még a hópelyhek is jókedvűen táncolnak.
A táncoló pelyhecskékből bőven jutott  Rózi orrocskájára, a kendője alól kikunkorodó copfjaira. A kislány vidáman kacagott, és kesztyűs kezével próbálta elkapni a hópelyheket. A hosszú, nyitott verandán önfeledten szaladgált a hópelyhek után. Csodálkozva kereste, hogy hová tűnnek el oly hirtelen.
- Gyere kislányom, most egy kicsit kilépünk a veranda elé, és megkeressük az angyalkákat, mert bizony ők is itt táncolnak valahol a hóesésben.
Rózi kitartóan nézte a hóesést, egyszer csak hangosan felkiáltott. Nagymama, nagymama, látom az angyalkákat! - és örömében tapsikolva ugrándozott.
Nagymama mosolyogva nézte unokáját, majd Ő is felnézett az ég felé, és arra gondolt, vajon valóban láthatta-e Rózi az angyalokat?
 
2020. 
*****************************************************
 13. NOVELLASOROZAT 
 
SZILÁGYI ANITA  - ROMANTIKUS DRÁMA
 
Széttört jegygyűrű (IX. rész)
 
Másnap reggel Hanna kezelőorvosa bement a lányhoz.
- Hanna, ha ön is úgy gondolja két hétre hazaengedem, míg el nem kezdjük a kemoterápiás kezeléseket az új CT felvétel igazolta, hogy sikeresen eltávolítottuk a vérrögöt.
Hanna nagyot mosolygott a hír hallatára.
- Doktor Úr! Ez nem kérdés, hogy hazaszeretnék menni két hétre. Míg az újabb kezelések el nem kezdődnek.
Azon nyomban felhívta Krisszt. És elmondta neki a jó hírt.
- Szia Krissz! Képzeld az orvosom azt mondta két hétre hazamehetek, amíg el nem kezdjük a kemoterápiát.
- Ez szuper Királylány!- csomagolj, és máris érted megyek.
 
Szilágyi Anita

Krissz egy órán belül a kórházban volt Hannáért. 
Mindketten nagyon örültek, hogy a lány hazajöhet , 
még ha csak két hétre csupán. Útközben megálltak az
egyik fagyizónál jó idő lévén fagyiztak egyet.
 - Királylány! Én nagyon féltelek téged. Krissz 
megsimogatta Hanna arcát mit szólnál hozzá, ha
 két hétre hozzád költöznék ne vedd tolakodásnak 
csak azért, hogy segítsek neked mindenben. Bevásárlás, főzés, mosás, vasalás takarítás.
- Örömmel fogadom Házvezetőnek!- viccelődött a lány jót nevettek mindketten.
 *
Megérkeztek Hannához alaposan kiszellőztettek kipakoltak és főztek egy közös ebédet. Csirkét sütöttek köretet készítettek gyümölcsöt turmixoltak. Elfogyasztották az ebédet. Kimentek az udvarra. Bátor a hűséges kutyus nem tudod betelni Hannával állandóan körbeugrálta, nyalogatta a lábait, kezeit. Olyan jól érezte magát Hanna otthon és, hogy mellette volt Krissz az valami mesebeli álom a lánynak. Későre járt Krissz átölelt Hannát finoman megcsókolta. A lány beleremegett ebbe a csókba, hiszen az elmúlt idők gyötrelmei újra elfeledtették vele a gyengédség érzését.
- Királylány! menjünk be, meg ne fázz!
Mindketten vettek egy finom aromájú fürdőt. Majd mint még soha lefeküdtek Hanna ágyára együtt.
Ez még nem fordult velük elő, hogy együtt töltsék az éjszakát.
- Hanna meg kellene gyújtanunk egy illatgyertyát mit szólsz hozzá?
- Jó ötlet!
Kellemes illat bejárta a lakást Krissz bekapcsolta Hanna kedvenc lassú zenéjét.
- Királylány! gyere táncoljunk erre a romantikus zenére. Csupán egy-két lassú lépés.
 
Hanna arcára széles mosoly vetült ki. Táncoltak csak ketten a szobában. Krissz finoman vezette Hanna lépéseit olyan jó volt újra a karjaiban tartania a törékeny teremtést. Mennyi báj, kislányos kedvesség él ebben a lányban. Te jó ég! Annyira ritkaság a mai lányok között.
Táncoltak egymáshoz simultak kicsit keringőztek. Krissz gyengéden megcsókolta Hannát amitől a lány léptei megtorpantak. Beleremegett újra az egész lénye. A fiú csak csókolta és becézte a lányt ajkaival. Aztán gyengéden az ágyra fektette. Kibontatta ruhájából Hanna nagyon érzékenyen reagált minden testi érintésre. Hiszen ez a lány hosszú idő óta megint csak a rossz dolgokat kapta az élettől.
Finoman és nagyon gyengéden végigcsókolta Hanna testét. Hanna remegett.
- Királylány! olyan szép vagy! És Én annyira beléd szerettem.
- Szeretlek Krissz!- szólt fátyolos hangon Hanna.
 
Romantikus zene, finom illat, megfeledkeztek most mindenről megszűnt a külvilág nehézsége.
Krisssz csókolta a lányt gyengéd volt Hannához nagyon gyengéd.
- Királylány! Te is szeretnéd?
Hanna egy szóval válaszolt és ez éppen elég volt Krissznek.
- „Szeretlek”
 
Szenvedélyes csókokba összeolvadt testük. Mennyire más volt ez Hannának, mint Márkkal milyen gyengéd volt Krissz és mennyire figyelmes. Több szeretet volt ebben az egy együttlétben, mint Márkkal hosszú évek alatt.
- Királylány! Nagyon Szeretlek!
- Krissz még soha nem éreztem ehhez hasonlót. Nagyon jó volt veled.
 
Ebben a pillanatban tűzijáték hangjára lettek figyelmesek biztosan a városban volt rendezvény és annak tiszteletére rendezték.
- Hallod Királylány? ez a mi szerelmünk beteljesedésének az örömtűzijátéka.
Az ablakhoz mentek átölték egymást és nézték a tűzijátékot, ami most kivételesen szép volt.
Petra és Márk egyre ritkábban találkoztak. Egy nap bement Márk a munkahelyre megnézni hogyan halad az új fejlesztési tematika. Találkozott Petrával a lány nagyon megörült neki.
 
- Márk nem ebédezünk együtt?
- Drágám! Te még dolgozol.
 
Nem baj, János elengedett erre a délutánra. Hangulatos kis vendéglőbe mentek a város szélére, ahol jól lehetett látni a hegyvonulatot még a levegő is kellemesebb volt, mint bent a városban.
Elfogyasztottak egy finom ebédet. Majd sétáltak a hegyi ösvényén. Milyen rég érintette meg Márk Petrát mennyire eltávolította őket Hanna betegsége.
Márk óvatosan megérintette a lány vállát Petrának jól esett a közeledés hónapok óta nem érezte Márk szerelmét.
Megölelte Petrát.
- Petra! rossz volt nélküled és csak az emlékeink derítettek kicsit fel az elmúlt időben sok keserűség ért.
- Tudom Márk! Nekem is hiányoztál és nagyon féltem attól, hogy a szerelmünk végét fogja jelenteni Hanna betegsége.
- Drágám! ne mondj ilyet a lánynak szüksége volt rám, mert nincs senkije. Magára nem tudtam hagyni.
Nem engedlek ki az ujjaim közül, hiszen megmondtam neked csak veled tudom elképzelni az életem.
- Egy energiabomba vagy kolléganő!
Ezen jót nevettek mindketten.
- Drágám! adj nekem egy kis időt most időt kérek tőled engem Hanna betegsége annyira nagyon felzaklatott. És úgy sajnálom a lányt képtelen vagyok szerelmes órákat tölteni veled. Az ölelésen kívül nem tudok mást nyújtani. Hanna nekem a menyasszonyom volt együtt éltünk.
Ez nem azt jelenti, hogy szerelmemmel jobban szeretem, mint téged. Hiszen mint egy vulkán úgy törtél fel az életemben. Madrid az az egy hónap eldöntötte bennem a kételkedő kérdéseket. Veled akarom leélni az életemet. Időt kérek! Míg Hanna meg nem gyógyul.
- Semmi baj Márk! Kissé rosszulesett Petrának ez a hűvösség, de megértette a fiút.
Sétáltak még egy kicsit gyönyörködtek a tavaszi tájban a forrásban, ami a hegyből csobogott.
Aztán mindketten hazamentek.
*
Hannának és Krissznek nagyon jól teltek a napjai. Gyakran mentek sétálni, kerékpározni, és még azután a szerelmes éjszaka után mindkettőjükben nagyobb lángra kapott az érzelem. Elválaszthatatlanok voltak. Krissz mindennap bevásárolt Hannának nem hagyta, hogy a lány cipekedjen a ház körül is ellátta a teendőket. Vigyázott Hannára. Szép napok voltak. Feledhetetlen idők kettőjük számára. Elröppent a két hét és Hannának vissza kellett menni a kórházba. Krissz miközben vezetett a kórház felé görcsbe volt a gyomra. Nem akarta visszavinni a lányt legszívesebben ott maradtak volna az öreg házba életük végéig együtt. Rossz érzés volt újra azzal szembesülnie, hogy Hanna kórházban van és beteg.
 
Beértek a kórházban a kezelőorvos már várta őket.
- Üdvözletem Hanna! Szinte kivirult az elmúlt két hétben.
 
- Doktor Úr! életem legcsodálatosabb két hete volt Hanna boldogságtól ragyogó szeme és arca mindent elárult az orvosnak.
- Amikor kipakolt jöjjenek be a szobámba. Várom önöket.
 
Krissz ideges lett félt, hogy az orvos mit fog mondani. Tudta elkezdődik a lánynál a kezelés és felveszik a harcot a rákkal szembe.
 
- Doktor Úr! Itt vagyunk hallgatjuk.
- Hanna holnaptól megkezdjük önnél a kemoterápiát zsugorítjuk a daganatot meglátjuk ez mennyire lesz hatásos. Ha nem érjük el a kívánt eredmény, Akkor sajnos ki kell műtenünk a tumort, de erről még ne beszéljünk.
 
Hanna megijedt, sírás volt rajta, de már sírni sem tudott. Utálta az egész betegséget, és hogy pont ő legyen rákos huszonhat évesen. Mikor itt van Krissz lángol közöttük a szerelem. És ezeket a szép időket beárnyékolja a betegsége. Most először érezte úgy, hogy igazságtalan vele a sors és kudarcra van ítélve az élete.
Hanna másnap megkapta az első kemoterápiát hányningere volt, aztán hirtelen sugárban kihányt mindent. Krissz nagyon megijedt szólt az orvosnak. Az orvos megnyugtatta , hogy ez ilyenkor természetes. De biztonságképpen felkötött a lánynak egy infúziót. Hanna a fajdalomtól kimerülten elaludt.
 
Folytatjuk.
*****************************************************
 14. JÉZUS TANÍTÁSAI 
 
A HEGYI BESZÉDRŐL - SZELLEMI MAGYARÁZAT ÁLTAL
 Írta: Poór Edit
(III. RÉSZ)
 
BOLDOGOK A SZELÍDEK, MERT ŐK ÖRÖKSÉGÜL BÍRJÁK A FÖLDET
 
Kétféle ember csoport él a földön,
Isten fiainak és világ fiainak csoportja.
Mindegyik más elvet követ.
Isten fiai az Úr törvényének engedelmes követői.
A világ fiai a tévelygés szellemének követői.
 
A test önző igazságát követik,
minden Isteni jónak, igaznak ellenáll.
A lelkek Istentől való elszakadásának,
az engedetlenség volt az oka.
 
Ma is ez tartja vissza az ember lelkét,
a boldogság világába való visszatéréstől.
Az igazság törvénye be van írva,
az ember lelkébe.
 
Ösztönszerűen érzi és tudja, hogy az igazság
hatalma elől nem menekülhet sehová.
Az igazság ellentéte a hazugság, a tagadás szelleme.
Aki kettéválasztja az embereket.
 
Az árnyék mindig nyomon követi a fényt,
amíg a fény át nem hatja és fel nem bontja.
A tagadás szelleme kitaszította magát,
az Isteni vonz erőből és engedetlenségbe süllyedt.
 
Gőgössé, keménnyé és hozzáférhetetlenné teszi,
ezért boldogtalan, türelmetlen, káoszt teremt.
A sok rossz következmény között nem ismeri ki magát.
Ezért a bajt másokra zúdítja,
hogy ő maga mentesüljön.
 
Új ideákon gondolkodik, de mindig
kárhozatos az eredmény.
A tévelygés szelleme a földi világban
egy fűszál felett sem uralkodhatik.
 
Ezért a láthatatlan világba,
az értelem és érzelem világában vívja meg
nagy csatáit az igazság ellen.
A földi élet Isten kegyelmi ajándéka,
mely testi élet és természettörvény,
korlátai közzé zárt mozgási
és fejlődési lehetőség.
 
Alkalom, hogy az ember megismerje
a jót, kövesse és a rosszat elhagyja.
A földi élet szépsége, a menny igaz
világának levetített sugara.
 
A földi élet nyomorúsága, szenvedése,
a bűnnel járó következmény,
mely boldogtalanná teszi, aki a
bűnt elkövette és azt is, aki ellen elkövették.
Mind ez az eltévelyedés következménye.
A gőg mint egy vaspáncél,
hozzá férhetetlenné teszi,
az Istentől elszakadt lelket,
hogy az önmagát feláldozó szeretet,
meg ne világítsa, meg ne gyógyítsa,
a nyomorúságba, szenvedésbe jutott lelket.
 
A gőg felfuvalkodottá, belátástalanná,
kevéllyé, makaccsá, hiúvá, öntelté és
elbizakodottá teszi a lelket, uralkodni
és mindent irányítani akar.
 
A tévelygés szelleme csak rombol,
ezért a számadás napján,
csak amit létrehozott, szenvedést,
nyomorúságot, csak azt viheti magával.
 
Az alázatos lelkek, bár megtévedtek,
elestek, de az igazság törvényének
szavára figyeltek.
Önmagukba tekintve, belátásra jutottak,
bűneiket megbánva, bocsánatért esedeztek.
 
Isten kegyelmére, irgalmára támaszkodva,
állnak meg az igazság törvényével szemben.
Az Úr szeretete lehajol értük,
és megtisztítja a bűnös lelküket.
 
Felemeli, megigazítja és megszenteli őket,
hogy elvehessék az igazak örökségét.
Amikor a gonosztól megtisztított földön,
az igazak békés, boldog élete elkezdődik,
a tévelygés szelleme messzire kivettetik.
           
Vele együtt kivettetnek azok is,
akik hittek a téveszméinek.
Az igazak fénylenek az igazság valóságába,
kezeikhez kapják örökségüket,
és uralkodhatnak a földön.
 
Mert Isten, mindent odaad az alázatosaknak,
akik hittek az ő igéjében az igazság
törvényének és bűnbocsájtó kegyelmének.
 
 *
BOLDOGOK, AKIK ÉHEZIK ÉS SZOMJÚHOZZÁK AZ IGAZSÁGOT, MERT ŐK MEGELÉGÍTETTNEK
 
Az igazság, a meglévő dolgok valósága,
nem minden igazság, ami annak látszik.
Az emberek igazsága látszat igazság.
Minden kornak van kialakított igazsága,
minden nemzetnek, minden néprétegnek,
minden embernek.
 
Más a gazdagnak, más a szegénynek,
Más uralkodónak és elnyomottnak.
A látszat igazságok, eszmék összetört,
darabkáin megcsillanó fénysugár.
 
Elfárasztja és kimeríti a lélek erőit,
és mindannyiszor erőtlenül, tehetetlenül
hullik vissza a csüggedés,
reménytelenség állapotába.
 
Akik a látszat igazságokhoz,
még hittel ragaszkodnak,
azok nem lehetnek boldogok,
mert nem elégítettnek meg.
 
Hiszik, hogy a saját maguk által kialakított
igazságukat, diadalra juttathatják.
Nem éhezik és szomjúhozzák,
a mindent kiegyenlítő mennyei igazságot.
 
Messze eset az emberi lélek az ő Teremtőjétől,
még nagy kerülő utat kell megtennie,
fájdalmak, keserűségek mély szakadékaiban,
amíg megtalálja az egyenes utat,
a csalódások nélküli hazavezető utat.
 
Egyetlen igazság van, mely a valóságból ered,
öröktől fogva volt és lesz, ez az egyetlen
valóság, Isten igazsága.
Ezen kívül minden igazságnak látszó valami,
csak az igazság árnyéka.
Ebben tévelyednek el mindazok,
akik Isten létezését tagadják,
törvényeinek ellenállnak.
 
Árnyék borul azokra a lelkekre,
kik szándékosan cselekszik a rosszat.
Megkeményíti szívüket, süketté teszi füleiket,
vakká szemeiket, hogy ne láthassák,
ne hallhassák meg az Isteni jót és igazat.
 
Ez a kárhozat világában vezeti őket.
Ezért nem tudnak meggyógyulni,
téves nézeteikből és gonosz hajlamukból.
Az árnyék, hazugság, mely mindent beborít,
mindent megkötöz, mindent más irányba kényszerít.
 
Mindent más formába mutat,
mint ahogy az a valóságban van.
A hazugság, a valóság árnyék képe.
 
Mégis óriási hatalma van az Istentől
elszakadt lelkek felett, mert az
árnyékot valóságnak hiszik, ez a hitük tévedés.
 
Ez a bűn első csirája és a következménye,
a rossz eredmény.
A rossz sokszorozódása, megátalkodottság,
gonoszság, mely a hazugság leple alatt
terjeszkedik, növekedik naggyá.
 
A gonosznak, szüksége van a látszatra,
e nélkül semmivé válna hatalma.
A hazugság, árnyék, látszat,
tartja fent a gonoszság uralmát.
 
Boldogok, azok, akik éhezik,
szomjúhozzák az igazságot.
Aki ezt megérti, derengeni kezd a lelkében,
e nagy horderejű kijelentés világossága.
 
Mely megbontja a hazugság árnyékának,
kötődését, átvilágítja a tévelygéseket,
azok lelkében, kik még hisznek,
a látszat igazságokban.
 
Isten igazsága bevilágít az emberek lelkébe,
megtisztítja, meggyógyítja a vérző sebeket.
Megvigasztalja a szomorúságba merült lelkeket.
Megerősíti a bűnnel, kísértésekkel viaskodókat.
 
Menedéket nyújt, tévelygései elől,
hozzá menekülőknek.
Egyedül Isten igazsága, mely
megtöri a hazugság hatalmát.
Megsemmisíti csillogó káprázatát,
mely rabságba dönti a lelket,
majd egyre mélyebbre húzza,
az erkölcsi posványba.
 
Egy lélek minél terheltebb,
annál kevésbé tudja megőrizni önállóságát.
Nem tudja felismerni és megtalálni,
saját lelkében a boldogság kellékeit,
így a külső világban keresi azt.
 
Minél inkább terheltebb, annál inkább
nagyobb erővel veti magát,
a világ külső örömei után.
 
Ebben a hajszában a nyers erő,
képmutatás, hamisság vívják meg,
kemény harcaikat.
 
A hazugság, csillogó palástja,
minél jobban hasonlít az igazsághoz,
annál mélyebbre vonja a tévelygések
labirintusába a lelket.
 
A hazugság leple alatt,
mindig tisztátalan célok lappanganak.
Az önzés, gőg, testiség, hízelkedés,
félrevezetés, hazug védekezés bűn takargatására.
Olyan előnyök megszerzése,
melyet becsületes úton,
nem érhetne el az ember.
 
A hazugság célja mással
végeztetni el a feladatot,
megkerülni az igaz utat,
mással hordoztatni a terhet.
 
Másnak járó elismerést, földi javakat,
minden áron a maga részére megszerezni.
Mindenki értékesebbnek akarja
magát mutatni, mint amilyen.
 
Az ember hazuggá válik, még önmagával
szemben is, mert ítélésében részlehajló.
Mindig talál mentséget és igyekszik
kéznél lévő igazság alá rejteni,
azokat a hibákat, mulasztásokat,
melyek okai boldogtalanságának.
 
Kutat mások hibái, bűnei után, hogy
diadalmasan állhasson meg,
saját igazságosztó ítélete előtt,
a képzelet erényeiben tündökölve.
 
Hiába óhajtja a jót és veti meg a gonoszt,
nem érheti el, nem hagyhatja el,
míg az igazság, fel nem oldozza a
kötelékek alól, melyek a tévelygéshez kötik.
 
Senki nem vonhatja ki magát a hazugság
és megtévesztés következménye alól.
Az ember sok sebet okoz és kap másoktól,
akiket bizalmával, szeretetével
könnyelműen megajándékozott.
 
Mert a hízelgő szó, a hazug álarc,
alá rejtett számítás, a legnagyobb óvatosság
mellett is megtalálja a legkisebb rést,
beférkőzik az ember szívébe,
szeretetre éhes lelkébe,
és elvégzi romboló munkáját.
 
Erre sem tudomány,
sem világi bölcsesség,
nem tud magyarázatot adni,
csak az Isteni igazság világít rá
azokra az okokra, melyek,
ezeket a kínzó fájdalmakat okozták.
 
El kell következnie mindenkire,
az igazság utáni éhségnek,
szomjúságnak, hogy boldog lehessen.
Csak így értheti meg Isten akaratát, célját.
 
Csak azok ismerhetik meg
Isten nagy szeretetét,
akik az Ő igazságába
bele tudnak merülni.
 
Vigasztalást, erőt, bátorítást
nyerhetnek belőle.
Azok elégítetnek meg,
akik ezt fel tudják dolgozni,
magukévá tudják tenni.
 
Ezek az igazságok átformálják,
az emberi lelket, életet.
Azért boldogok, akik éhezik
és szomjúhozzák az igazságot,
mert hozzájuk közel van Isten
országa, magukhoz vonzzák
és megelégítettnek.
 
Aki megismerte Isten igazságát,
szívét megnyitva befogadja,
abban új világot teremt,
új elvek, új irányok felé, új életcélok
bontakoznak ki a homályból.
 
Debrecen, 2017.
 
Folytatjuk.
*****************************************************
 15. VERSRŐL VERSRE  - SZILVESZTERI RIGMUSOK 
 
ENGEL CSABA  (ERDÉLY): Feküdj hanyatt.

Kurta farkú malac,
De kurta farkú malac,
Jól mulat ám a paraszt.
 
Meghízott a disznó,
De meghízott a disznó,
Részeges a gazdája.
 
Kap rá vevőt a vásárban,
Hogyha főképp olcsón adja,
Vesz majd csikót s egy pár lovat,
A lányát meg férjhez adja,
A lányát meg férjhez adja.
Sej-haj csuhajja, de csuhajja!
 
Tompa orrú ártány,
De tompa orrú ártány,
Kajszán áll a bajusza.
 
Tarkabarka gölye,
De tarkabarka gölye,
Eltorzult a pofája.
 
Annyit ivott szürcsöl röfög, 
Szaggatottan csámcsog, böfög,
Üres boros korsó mellet.
Feltúrta a szántóföldet,
Feltúrta a szántóföldet
Sej-haj csuhajja, de csuhajja.
 
*
Ördögtánc
 
Kisördög, nagy ördög,
fekete, vörös,
Tűz körül táncot jár,
az idősebb nyög.
 
Szűkül, tágul a kör
trappol a kölyök
Kinőtt a szarva
Bőgjön az ökör.
 
Fekete patások
porfelhők mögött
Lopják az időt
s döng ám a föld.
 
Táncol az ördög
a szekér csak döcög
Húzzák az ökrök
sírnak az erdők.
 
Csattan az ostor
keresztfán lator
Mellette ártatlan
hallgatag, szótlan.
 
Tizenkét csillag
ragyogott valaha
Már csak egy ragyog
a magyar korona.
 
Mért ne ragyogna
csillagom, otthonom
Rád büszke vagyok
bölcsőm édes honom.
 .........................
 
SZILÁGYI ANITA: Kopp, kopp, ki kopog?
 
Kopp, kopp, ki kopog?
Talán a Télapó csoszog?
Hahó, ki jár a kertek alatt?
Mesebeli lény szórja a havat.
 
Zsákja csörög hét határon,
Gyorsan suhan berken-árkon,
Puttonyát megrakta földi jóval,
Cukorral, dióval, mogyoróval.
 
Konfetti-felhőkön színes rolók,
Édes, marcipános csillagok,
Ma a világ olyan csodaszép,
Sok kis csizma egyszerre lép.
 
Öreg Urunk csiszeg-csoszog,
Hószakálla libeg-lobog,
Örömének szól téli éjben,
Gyerektaps harsog csendességben.
 
Kopp, kopp, ki kopog?
Télapó ajtóban toporog,
Jókívánságot mond a gyerkőcöknek,
Kicsi kezek csomaggal megtelnek.
 
Télapó szép mesét olvas.
Figyel rá minden kis okos,
Angyalka száll ártatlanságokra,
Békesség átsugárzik a királykákra.
 
*
SZILÁGYI ANITA:
Szerencsemalac - Szerencsetalizmán

Szilveszteri vigalom,
Malac fut az udvaron,
Uccu, rajta, fogd meg, Panka!
Lesz majd finom májas hurka,
 
Röfög már a malac orra
Szilveszteri lakomára,
Kunkorodik farkincája,
Combocskája bodorkája,
 
Malacsült kerül az asztalra,
Megsült jó ropogósra,
Mellé még iszunk vörösbort,
Megédesítjük a mámort,
 
Finom, puha csülök része,
Porcogós füle, nyaka széle,
Együk meg az egészet,
Előtúrja szerencsénket,
 
Szárnyas asztalunkra nem kerülhet,
Szerencsénk akkor elrepülhet,
Vacsorára ne együnk vadat,
Malacunk akkor elszaladhat,
 
Érjük be a röfikével,
Mellé még egy hangos kürttel,
Jóllakottan lesz jó kedvünk,
Talán még táncra is perdülünk,
 
Feledjük most el a gondot
Éljük meg a vidámságot
Énekelünk, trombitálunk,
Éjfélkor pezsgővel koccintunk,
 
Újév napján lencsét főzünk,
Bőségben legyen részünk,
Szemetünket ki ne borítsuk,
Szerencsénket el ne szórjuk,
 
Négylevelű lóhere,
Fortuna újesztendőre,
Kerüljön aranypatkó az asztalra,
Védelmet ad rontásokra.
.........................
 
Kovács Tibor: Karácsony havában
 
Itt van újra itt kopog már,
A Télapó Eljött ismét,
Sok kicsi gyermek vidáman várja.
 
Hozott finom mogyorót, s szaloncukrot,
S virgácsot is találni a zsákjában.
 
Minden gyermek várva várja,
Zokniját, a kandalló fölé akasztja,
Fényesre pucolt csizmáját,
Ablak alá rakja.
 
Így várják Babócák s kis gyermekek,
A Télapót, hogy rakja teli zokniját,
Csizmácskáját sok-sok finomsággal.
 
Lassan közeleg a karácsony is,
A ház s a szoba ünnepi díszbe öltözött,
Így várva a Szent estét és vele Jézuskát.
 
Szent estére az ünnepi halászlé is, elkészült,
Az asztal körül ott a család apraja, nagyja,
Elköltve az ünnepi étket, el jön Jézuska is.
 
2021. november
........................
 
Csomor Henriett: Év végén
 
Legvégén az évnek,
kívánok egy
áldott, s békés
új esztendőt.
Amíg csak lehet,
vigyázz magadra.
Az egészséged
a te legnagyobb
kincsed.
A világot most 
körülveszi egy
nagy, s sötét
félelem felhő, 
amely gomolyog
a fejünk felett.
Begubózva ülünk
otthon.
Néha egybefolynak
a nyomasztó napok.
December végén
a hó sem esik,
mint régen.
Így a hóember
sem nevet rád
ablakon át.
Türelmetlenül
halad előre
a naptárban
szilveszternek
éjszakája,
amikor is
nem durrog
a petárda,
s a tűzijáték
fénye sem játszik
a korom sötét éjben.
Amikor éjfélt
üt az óra,
zúgnak a
templomi harangok.
Pezsgő pukkan
kinn a teraszon,
aranyló nedűje
gyöngyözve folyik
a kristálypohárba.
Még mámorító ízét
szádban nem érzed,
egy pillanatot szánj
szíved vágyának,
s higgyed, hogy jövőre
szabadon jársz - kelsz
majd a világban,
akár a Jóisten madarai.
 
2020. december 29.
 .....................
 
PESA ANNA MÁRIA : Négy Ember!

A naptár négy embere, melyek hónapok,
Az év utolsó negyede, esős, hűvös napok.
Őszből, vált télbe, napsütésből, havas padok,
Lombos fákból lesznek aztán, kopaszodók.
 
Hulló levelek aranylanak a naptól, nevetnek,
Aztán eső mossa őket, hogy tiszták legyenek.
Megtisztul az erdő, a fákon már nincs levél,
Szép lassan leesik a hó, és már itt a tél.
 
Szeptember még nyarat idéz,
Az Október már esőt intéz.
Novemberben levél hullik,
Decemberben már havazik.
 
 2021.11.02.
 .........................
 
Erdős Sándor: Pitypang a manó
 
Nézz az égre, nézz csak fel!
Ki játszik a fényekkel?
Felhőn lábát lógató,
pajkos kis manó.
 
Szivárványon csúzdázik.
Angyalokkal mókázik.
Sipkájából csillámot szór.
Édes dala hozzád is szól.
 
„Pitypang vagyok égi manó.
Nótázgatni felhőn, de jó!
Szeretem a vidámságot.
Küldök neked fényvirágot.”
...................
 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: SZILVESZTERI VERSCSOKOR...
 
Szilveszter éjszaka van,
Holnap új évre ocsúdok,
Mivel segíteni
Semmivel nem tudok,
Csupán csak
jónak vélt
Tanácsot adhatok
Nincs a Nap alatt
Semmiféle új,
Titok,
Szívem melegével
Csak annyit mondhatok:
Boldogulj!
 
2016.12.31 Szilveszter
 *
Részeges szilveszter hajnalán
 
Rég elmúlott
Már Karácsony,
Hóember áll
Az udvaron.
Söprű van a
Kezében
A két szeme szén.
Fazék a fején.
Idekint didereg
Újév reggelén.
 
Pezsgővel a
Kezemben,
Mellé ülök én.
Beszélni
Tanítom
Konok fejét.
Mondja azt
Okosan,
Szépen,
Hogy:
BUÉK.
 
2016. december 31.
 
BUÉK 2016
 
Pezsgő pukkan
Pohár koccan
Szánkó csusszan
A nagy hóban.
 
Szilveszter van.
 
Játék durran
Fénye lobban
Éjfélt ütnek
A toronyban.
A harangok.
S  én fekszem
Egy jászolban.
 
Megjegyzés: 2019.  év végén
2021... BUÉK  MINDENKINEK !
*****************************************************
16. LAPZÁRTA UTÁN 
 -  AMI A  NOVEMBERI ÚJSÁGBÓL KIMARADT - 

BŐHM ETELKA: Szeretteimre emlékezve..
 
Ma este egy fényes csillag
világította be az eget....
körülötte sok apró fény
mind - felém integetett.
Könnyel telt szemem
az égre emeltem s itt voltatok velem
minden, kiket szerettem, de
többé meg nem ölelhettem.
Gyertyát gyújtok s imára kulcsolom kezem
hiányotok nem pótolja soha senki sem....
lelkemből hozzátok küldöm szeretetem,
tudom fentről Ti óvjátok míg élek - az Életem!

..........................
 
ENGEL CSABA (ERDÉLY):
Most még nyílhat itt egy szál virág.
 
Egy út amelyen
nem nyílik virág,
Bármennyire is hosszú 
nincs távolság,
Egy kapu
amely befele nyílik,
Akit befogad,
azt ki nem engedik.
 
Ott megszűnik mélység és magasság,
Egy végtelen körben
forog a világ,
Ott minden,
bárki legyen az súlytalan,
Az idő s a lélek kortalan.
 
Egy út amelyen
nem nyílik virág,
Kapuja előtt
gyászol a világ,
Odaát nyugalom,
szélcsend és béke
Cirógat a mély álomnak fénye.
 
Élők az élők közt
nyugalmat keres,
Hol még virágok nyílnak,
te csak szeress,
Éld úgy az életed
ne okozz sebet,
A túlsó útra lelked
semmit sem vihet.
 
2021.10.31.
*****************************************************
 17. Bibliai elmélkedés 1-4. /4. (befejező részlet) 
 
PÁNCZÉL JÁNOS : Jézus élet-odaadásának és megbocsátásának együttes előfordulásai

- Jézus ajkáról, vagy az ő megerősítésével
(Az elemzésben található ószövetségi idézetek az 1990-es ref. fordításból valók, az újszövetségiek Csia Lajos fordításából.)
 *
8. fejezet
"Ha nem eszitek az ember Fiának húsát és nem isszátok a vérét..." - "aki húsomat eszi és véremet issza..."
 
Jn 6,53
"Bizony, bizony azt mondom nektek: Ha nem eszitek az ember Fiának húsát és nem isszátok a vérét, akkor nincsen bennetek az élet.
Jn 6,54
Annak, aki húsomat eszi és véremet issza, örök élete van
és én azt feltámasztom majd az utolsó napon.
Jn 6,55
Mert húsom igazi étel és vérem igazi ital.
Jn 6,56
Az, aki húsomat eszi és véremet issza,
bennem marad és én is abban.
Jn 6,57
Minthogy engem az élő Atya küldött el és én az Atya által élek,
úgy aki engem eszik, élni fog általam."
 
- Az 56. vers egy lényeget tár fel azokról, akik Jézussal életközösségre jutnak a testével s vérével élés által is: "bennem marad és én is abban." Ez a Jézus szerezte szövetség egyik szinonimájaként is felfogható. Akar valaki valódi életközösségre jutni a feltámadt Jézussal? Akkor az ő testével és vérével élni, vagy azokkal egyenértékű jegyekkel élni - ez nem lehet csupán egy szokványos vallási gyakorlat.
 
Hogy pedig nincs bennem élet Jézus teste és vére nélkül, érthető úgy, hogy bűnben élek, Jézustól, Istentől elválasztva, s így a bűneimben vagyok, s ha ez így marad, akkor a bűneimben is fogok meghalni. Jézus élet-odaadása, vére kiontása egyfolytában az idézet tartalma, de a bűnrendezés is, ha élek a bűntelen Jézus megtöretett testével és kiontott vérével. Ráadásul úgy örök életem van (54. vers). Ez az egész Jézussal élés a hitnek cselekedete is, és ítéletről fölmentéssel is jár:
"Bizony, bizony azt mondom nektek, hogy annak, aki hallja az én szómat és hisz annak, aki engem elküldött, örök élete van, ítéletre nem megy, ellenkezőleg a halálból már átment az életre." (Jn 5, 24) Tehát Jézussal életközösségre jutni = a halálból életre jutni, örök életre, s ítéletről fölmentést kapni. A bűn miatt részesülhetnék ítéletben, a bűnbocsánat által pedig felmentésben részesülhetek.
Ez megint egyértelművé teszi, hogy bűnrendezés, bűnbocsánat is történik a Jézus-hitre s a Jézus testével s vérével való valóságos közösségre jutással együtt.
 *
9. fejezet
A világ fejedelmét ki fogják vetni, Jézus az élet-odaadásával magához fog vonni mindenkit
 
Jn 12,27
"Most nyugtalan a lelkem. Mit mondjak? Atyám, ments meg engem ez órától! De hisz ezért jöttem erre az órára.
Jn 12,28
Atyám, dicsőítsd meg nevedet!"
Hang szólt az égből: "Meg is dicsőítettem és újra meg fogom dicsőíteni."
Jn 12,29
Az ott álló és hallgató tömeg azt mondta: "Mennydörgés hallatszott."
Mások ezt mondták: "Angyal beszél vele."
Jn 12,30
Megszólalt Jézus: "Nem értem szólt ez a hang, hanem érettetek.
Jn 12,31
Most folyik a világon az ítélet! Most fogják e világ fejedelmét kivetni.
Jn 12,32
De én is, ha engem felemelnek e földről, mindeneket magamhoz vonok majd."
Jn 12,33
Ilyen jelképpel fejezte ki, hogy mily halállal kell meghalnia.
 
- Ebben a fejezetben s a következőben bonyolultabb bizonyítani, hogy az adott igepéldában Jézus életodaadása és vele együtt az emberek bűnrendezése, bűnbocsánata is kifejeződne. Véleményem szerint árnyaltan azért e két zárópéldában is előtűnik ezek együttese.
 
Iménti idézetben a "Mit mondjak? Atyám, ments meg engem ez órától! De hisz ezért jöttem erre az órára." (Jn 12,27) részletben Jézus a közelgő kínhalálára utal.
 
A "Most fogják e világ fejedelmét kivetni." - "mindeneket (mindenkit) magamhoz vonok majd." (jn 12, 31-32)  - E két mozzanat szembeállítása egyrészt utal Jézus győzelmére Sátán felett. Hogy pedig utána Jézus magához von mindenkit, ez meg arra enged következtetni, hogy Sátán hatalmának megtörése után Isten magához vonzása még inkább fog érvényesülni. Jézus magához vonása pedig – Jézus bűntelensége tudatában – nyilván magában rejti azt is, hogy a hozzá megtérőnek meg is bocsátja a vétkeit.
 *
10. fejezet
A Jézussal való közösséghez elengedhetetlen, hogy Jézus megmossa a hozzá közeledő embert - nemcsak a szavaival
 
Jn 13,3
miután tudta [Jézus,] hogy az Atya mindent neki adott az ő kezébe, és [tudta,] hogy ő az Istentől jött ki és az Istenhez megy el.
Jn 13,4
Minderről tudva felkelt az estebédtől, köpenyét levetette, fogott egy vászontörlőt s azt körülkötötte magán.
Jn 13,5
Aztán vizet töltött egy tálba, s hozzáfogott, hogy tanítványainak lábát megmossa és a törülközővel, melyet magán körülkötött, megtörölje.
Jn 13,6
Elérkezett Simon Péterhez, ki ezt mondta neki: "Uram, te mosod meg az én lábamat?"
Jn 13,7
"Amit most én teszek, azt te most nem érted - felelte neki Jézus -, később majd meg fogod érteni."
Jn 13,8
De Péter ezt mondta: "Az én lábamat te soha meg nem mosod." Jézus azt felelte neki: "Ha meg nem moslak, nincs részed velem."
Jn 13,9
"Uram - szólott Simon Péter -, ne csak a lábamat, hanem a kezemet és a fejemet is."
Jn 13,10
"Annak, aki megmosdott, nincs többre szüksége - válaszolta neki Jézus -, minthogy a lábát megmossák, egyébként egészen tiszta."
 
- Hogy Jézus "az Istentől jött ki és az Istenhez megy el" (Jn 12, 3), ezzel János evangélista céloz Jézus hamarosan bekövetkező élet-odaadására. Amikor Péter vonakodik attól, hogy Jézus az ő lábát is megmossa, erre a mester még elmagyarázza neki, hogy e cselekedet értelmét majd csak később fogja megérteni. De mikor Péter erre mereven elzárkózik, ekkor Jézus végletesen kimondja: "Ha meg nem moslak, nincs részed velem." (Jn 13, 8)
Jóllehet, ebből a lábmosási jelenetből Jézus tanít arra, hogy a tanítványok az ő eltávozása után is alázatosan szolgálják majd egymást, segítsenek egymásnak, s ha időnként bepiszkolódna a megtisztult jellemruhájuk, akkor is szeretettel lelki gondozzák egymást, segítség egymás megújulását. Jézus a beszédéről, tanításáról állította, hogy tisztává tud tenni általa: "Ti már tiszták vagytok amiatt a beszéd miatt, melyet szóltam hozzátok." (Jn 15, 3)
"Ha meg nem moslak, nincs részed velem." (Jn 13, 8) - Ebből az erős kijelentésből érezhető: Jézus itt valami mást is előrevetített. Péter pedig ezt a mást később tényleg megértette, a majdan kiáradt Szentlélek értethette meg vele: Jézus az ő vére általi jellemtisztításra utalt, minden eltörlésére a szent vére által. Így kerülhetett bele Péter 1. levelébe:
"És ha Atyának nevezitek Azt, aki minden egyes [embert] munkássága szerint személyválogatás nélkül ítél meg, akkor félelemmel forgolódjatok zsellérségetek ideje alatt, abban a tudatban, hogy nem romlandó dolgokon, aranyon, ezüstön váltottak meg titeket atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem a Krisztusnak, mint egy hibátlan, mocsoktalan báránynak drága vérén" (1Pét 1, 17-19).
 *
Utószó
Tehát az ószövetség vérszövetség volt, állatok vérének kiontásával, s a bűnbocsánat is állatok vérontásához volt kötve.
Jézus megújított szövetsége, az Újszövetség is vérszövetség Jézus ártatlan vére által. Hiszen a szőlő termésére mutatva azt mondta Jézus, hogy ez az én vérem, a szövetség vére, mely sokakért kiontatik.
 
A szövetség egy bensőséges összetartozásról szól. Meggyőződésem, hogy csak bűnrendezéssel, bűnbocsánattal együtt lehet érvényes bárki embernek is a Jézushoz, a Messiáshoz odajáruló szövetségmegújítása. Hiszen azzal a Jézussal akarja megerősíteni, megújítani alkalomról alkalomra a szövetséget, aki azt mondta, hogy eljön ugyan e világ fejedelme, de bennem semmije nincsen – ezt csak úgy tudom érteni, hogy Sátánnak, bűnördögnek semmi fogást nem sikerült Jézuson találnia. S magam, ha a legnagyobb bűntelenségre igyekezetem ellenére is olykor mégis bűnbe esek, hogyan kerülhetek szövetségmegújításba, benső életközösségbe a bűntelen Jézussal? Meggyőződésem szerint csak úgy, hogy beismerem a legutóbbi szövetségmegújításom óta elkövetett bűneimet, s azokra is történik bűnrendezés s bűnbocsánat  is Jézus szövetségújító vérének jelenlétében. - Ahogy Máté hagyta ránk Jézus ajkáról az úrvacsora leírásában (Mt 26, 28).
 
Végül essen szó arról is, , hogy már egy-két évtizeddel  Jézus kínhalála után akadhattak emberek, akik nem tudták a bűnökből való váltságra érteni, hogy Jézus életét adta váltságul sokakért. Sőt, mintha Pál már úgy utalna erre az értetlenségükre, hogy gúnyolódtak is ezen a bűnökért történt váltságművön. Az apostol pedig cáfolatul ír arról, hogy Isten kegyelmével nem lehet, nem szabad visszaélni s azt bűnök takarójául használni:
„Róm 6,1
Mit mondjunk hát? Megmaradjunk a vétekben, hogy a kegyelmet megsokasítsuk?
Róm 6,2
Szó sem lehet róla.
Vajon mi, akiket halálba vitt a vétek, élhetnénk-e még tovább ebben a [vétekben]?
Róm 6,3
Hát nem értitek, hogy mi, akik a Krisztus Jézusba bemerítkeztünk, halálába merültünk be?
Róm 6,4
A bemerítkezés ővele együtt eltemetett minket a halálba,
hogy amiként a Krisztust a halottak közül az Atya dicsősége feltámasztotta,
úgy mi is megújult életben járjunk.
Róm 6,5
Hiszen, ha [eljutottunk] arra, hogy halálának hasonmásával összenőjünk,
feltámadásával is össze-nőttekké leszünk.”
 
Vége 
*****************************************************
 18. HALLGASSUK EGYÜTT 
 
Dr. KOVÁTS GYULA ZENEI ROVATA : A NAP SZÜLETÉSE
 
A NAP SZÜLETÉSE - mese hangjáték

Számos út vezet a gyerekek lelkivilágának építéséhez.
Most egy új ilyen lehetőségre bukkantunk. Kezünkbe került Pilinszky János katolikus költőnk egyik alkotása, A Nap születése című vers-prózája. Egy olyan mű, amely tartalmában a nap keletkezésének meseszerű leképzésével 
egészen új dimenzióba helyezi a valóságot.
Dr. Kováts Gyula


A vers megismerése során szeretetünk iránta egyre nőtt, és olyan ötletünk támadt, hogy megzenésítjük, mivel szinte adta magát a szépséges szöveghez illő zene. Egy olyan alkotásra gondoltunk, mint Sz. Sz. Prokofjev: Péter és a farkas című meséje, de csak annyiban, hogy zene, ének és versmondás ötvöződik, mint ahogy az már a mi műfaji repertoárunkban annyiszor szerepelt: „Dallamokkal ölelt rímek”.
A megvalósítást azonban nehezítette. hogy Pilinszky szabad verselésben írta művét, szabálytalan hosszúságú sorok és a ritmikus verselés teljes elhagyása mellett. A zenei gondolatokat viszont szabályos rend szerinti formában gondoltuk önteni, hiszen egy gyerek számára a modernnek nevezett dallamtalan, ütemtelen zenei műfaj nem érthető. Sőt, a legtöbb felnőtt számára is megjegyezhetetlen. Éppen ezért a mi szépség felfogásunk szerint dallamos alkotást kívántunk létrehozni. Ezt meg is tettük, és amennyire a magyar nyelv eleve ritmikus, azt a zenében is törekedtünk megvalósítani.
További gondot az jelentette, hogy a Pilinszky vers hosszú, több mint kétszáz sorból áll, így sok egymástól eltérő dallamot kellett bekapcsolni. Egy rendezett dallam,  pl. népdal,  mindössze négy soros, és ez ismétlődik néhányszor. Könnyen kiszámolható, hogy hány különböző dallamot kellett egymáshoz illeszteni, harmóniába. Ezért több helyen több soros dallamot írtunk le, de gyakran a szabálytalan
 vers sorokhoz mi is szabálytalan dallam sorokat hoztunk létre.
Jártó Róza


A mese lényege, hogy amikor a nap, még nem létezett, csekély fényű csillagok világították az égboltot, nagy szomorúságban folyt a földi élet. Ezt a szomorúságot a zenei főmotívumnak
 moll hangnemben, helyenként szokatlan hangzásokkal való megjelenítése jellemzi. A csillagok elhatározását, hogy egy 
nagy fényességben egyesüljenek, izgatott zenei képletekkel jelenítettük meg. Amikor a csillagok egyesülése megtörtént, megszületett az ég csodája, a Nap, akkor a zene új harmóniát kapott, himnusz szerű ünnepi dallammal.
Fontosnak tartottuk, hogy maga a születés és annak parádés megünneplése is méltó módon menjen végbe, tehát alapvetően Dúr hangnemben, a vidámságot az ünnepi asztalhoz ülő nagyszámú vendég tiszteletére táncos lejtésű dallamokkal fejeztük ki.
 
„Sokáig csupán csillagok
lakták az égbolt magasát.
Pislákoló fényükben a világ
sokáig élt örök árnyékban,
ezüstszín gyászruhában…
 
…El is indult vagy ezer csillag
egymásfele. Ezer irányból,
ezer úton ezernyi csillag
elindult a sötétség pereméről,
hogy az égbolt tátongó közepén
közös ragyogást alapítsanak.
Hosszú utat tettek az égbolt
elhagyatott fekete féltekén,
de végül is nagy boldogan
egymásba olvadt mind az ezer csillag,
gyönyörű és egyetlen fényességben…
 
…Ezer csillagnak közös fészke:
így született meg a kerek nap,
az ég csodája, s vette kezdetét
a világosság első ünnepélye…
 
…Közben a nap, az ünnep ragyogása
a tetőpontra hágott. S ebben a
fényességben, bár utolsónak érkezett,
egy sudár ifjú és egy szép leány
-- az ünnepély királyi párjaként--
az asztalfőn foglalt helyet,
örömére a többi meghívottnak…”

Pilinszky nagyon részletesen leírja a Nap születés parádés ünneplését: egy soha nem látott nagyságú asztalhoz gyülekeztek a Föld tagjai, mint a levegő, az égbolt, a tenger, majd az élőlények, mint az erők, ligetek, virágok, füvek, és az állatok sora. Végül az ember is megjelent egy királyi ifjú pár képében, és az asztalfőn foglalt helyet.
E gyülekezés és asztalfoglalás a zenében több játékos dallamsorral került kifejezésre, mely többször ismétlődött, és végül az ünnepség a tetőpontjára hágott. Mindenki hitte, hogy ezután delelő fényesség lesz a világon.
Ámde egy idő után árnyak lopakodtak az asztal alá és fölé, majd egyre szaporodva, már a bejáratot is elállták. és egy idő után több volt az árnyék, mint a fény… A Nap pislákolni kezdett, a vendégsereg az ijedségtől pánikkal távozott, és csak az ifjú pár maradt a sötét éjszakában.
 
„De a fiú nem rettent meg szívében.
Szelíden átölelve kedvesét,
ily szavakat intézett a világhoz:
 
"Ne féljetek, tengerek és virágok,
ne féljetek, állatok és füvek,
az újszülött nap nem halott,
csak megpihen, hogy holnap újra keljen,
új erővel, megújult ragyogással."”
 És úgy is lett:
„S amikor reggel palotája
kristálytermében fölébredt a fény,
s hosszan nyújtózva éledezni
és emelkedni kezdett  ?  hirtelen
olyan ujjongás fogadta a földön,
nagyobb, mint az első nap öröme.
Mert akkor már tudhatták mindenek,
hogy azután az éjszaka csak álom,
amit a fénylő valóság követ.”

Úgy is mondhatnánk, hogy itt már a Naphimnusz szólalt meg, mint vezérdallam, amely az előzőekben már többször is megjelent, igaz, kezdetlegesebb alakban, és végül megismételve, a magyar Himnusz ritmusát örökölve zárja a művet: „Isten áldd meg a Napot”...
A zenei kifejezésben a szimfonikus zenekar aláfestésében szoprán női- és bariton férfi énekhang viszi a dallamot, a verset pedig Jártó Róza teszi hozzá. A térhatású hang stúdiónk munkája. Így az alkotás gondozója a Róza & Julius kiadó, az R&J szimfonikusok és R&J stúdió együttesével.
Hallgassátok A Nap születése hangjátékot, amit a mesélő szülők, nagyszülők figyelmébe ajánlunk és a legkisebbeknek szántunk! 
Szeretettel Róza, a nagy mesélő és Gyula, a zene kitalálója…
 
Elérhetőségek:
https://videa.hu/tagok/derkovats-gyula-2108003
https://youtu.be/TE5cNnhjpgE
 
Bejegyezte: dr. Kovács Gyula dátum: 11:31  
Küldés e-mailben:BlogThis! - Megosztás a Twitteren - Megosztás a Facebookon -  Megosztás a Pinteresten
 
KÖSZÖNJÜK AZ ÉLMÉNYT.
*****************************************************

 19. VÉLEMÉNYEM SZERINT - OLVASÓINK ÍRTÁK 
 
KÖZSZOLGÁLATI FELHÍVÁS!
 
"SÉRELMEK A PSZICHIÁTRIÁN - INGYENES JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT
Ha Ön vagy szerette segítségre számított a pszichiátrián, de ehelyett borzasztó tapasztalatai voltak (pl. bántalmazás, egészségkárosodás, gyógyszerfüggőség), hívja ingyenes jogsegélyszolgálatunkat!
Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány
Cím: 1461 Budapest, Pf.: 182.
Telefon: 06-1- 342-6355, 06-70-330-5384
E-mail: panasz@cchr.hu
Weboldal: www.emberijogok.hu
Minden információt bizalmasan kezelünk!"
 
"PSZICHIÁTRIAI SZEREK VISELKEDÉSI PROBLÉMÁKRA?
Ha gyermeke "tanulási problémára" vagy "viselkedési rendellenesség" miatt pszichiátriai szereket szed, és úgy érzi, hogy a gyermek állapota semmit sem változott vagy rosszabbodott emiatt, keresse az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítványt. Az alapítványtól ingyenes tájékoztató kiadvány is kérhető a hiperaktivitás témájában.
Cím: 1461 Budapest, Pf.: 182.
Telefon: 06 (1) 342-6355, 06-70-330-5384
E-mail: info@cchr.hu
Weboldal: www.emberijogok.hu
Minden információt bizalmasan kezelünk!"
..................
 
Vendi! Ez a vers nagyon tetszett! Üdv.: Edit
 2021.10.29. 18:26 keltezéssel, Nagy Vendel írta:
 
HALOTTAK NAPJÁN
 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL:
TEMETŐBE HÍV AZ ÉNEK
 
Temetőbe hív az ének,
oda vár a végítélet,
néhány pohár óbor mellett,
jaj de szépen énekelnek,
mindörökké bolygó lelkek,
örökösnek tűnő évek.
Végül felrémlik egy ravatal,
damaszttal terített az asztal,
kenyér és bor a malaszttal,
sokatmondóan marasztal,
ki az aki mit is akar?
Hallgasd csendben kedvesem,
Neked szól az énekem.
Olybá tűnik ez a talány,
kinek szívében az ármány,
mint aki megölte apját anyját,
hogy részt vehessen ezután,
az árvák utolsó vacsoráján.
Véget érnek a szép napok,
megszűnik az adok kapok,
csupán egy szál gyertya ragyog,
hol kihunyó lelked pislog,
elcsitul a koppantóján,
aztán már csak koldusként áll,
az Úr  komor oltáránál.
 
Szekszárd, 2021. november 01.
 ........................
 
KEDVES VENDI, ÉN TISZTELETBEN TARTOM A TE SAJÁTOS FILOZÓFIÁDAT!
NEM IS VÁROM TŐLED HOGY ÚGY ÍRJ, MINT  BÁRKI MÁS, MERT AKKOR NEM TE LENNÉL! AHOGY ÍRSZ CSODÁS.
TISZTELETTEL ÖLELLEK, ÉVA
 
Nagy Vendel <nagy.vendi54@gmail.com> ezt írta (időpont: 2021. okt. 29., Pén 19:41):
 
Kedve Éva!,  Elnézésed kérem, hogy nem szokványos temetős verseket írok, olyant bárki tud csinálni, én másféle elveken írok, sajátos filozófiával..
Hamarosan kijön ez a könyvem is.. majd  küldöm..
Kézcsokom: Vendi
----- Original Message -----
From:
To: Nagy Vendel
Sent: Friday, October 29, 2021 5:54 PM
Subject: Re: ÜLDÖGÉLÜNK BÍRÁINK ELŐTT EGY PADON
 
Üdvözöllek kedves Vendi !
Mindenszentek és halottak napja közeleg, köszönöm szépen az  e célból írt versedet!  Nem az hal meg ki öreg, hanem kinek meg van írva,  hogy ennyi volt az élet.
Neki befellegzett!  Ha jön a kaszás nincs megalkuvás, menni kell mert ott fenn várnak már!
Vigyázz magadra és a családodra kedves barátom. Baráti öleléssel Éva
 
Nagy Vendel <nagy.vendi54@gmail.com> ezt írta (időpont: 2021. okt. 29., Pén 9:04):
 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL:
ÜLDÖGÉLÜNK BÍRÁINK ELŐTT EGY PADON
 
Üldögélünk bíráink előtt egy padon,
mint madarak a  dróton,
elmerengve sorsunkon,
végzetünkbe beletörődve,
hátha mi is sorra kerülünk
egyszer talán majd.
 
Kihallik a  párnázott ajtókon,
nem az hal meg ám előbb, aki koros,
hanem az, aki soros.
Egyébként pediglen
nem halhatatlanok ülnek kint a  folyosónkon,
nem királyok, és királynők,
hiszen ők nem ülhetnek egy fehér padon,
magam ezt így gondolom,
csak királyi trónusokon,
ősrégi jogon.
 
Kint a sírkertben láttam ám,
csudás feliratok várnak rám,
Itt hagytál, s  két lábbal a  fejfán ugrál egy buzurgán.
Másikon ez áll,
Nyugodj békében apukám, amíg nem jövök,
várjál.
Akkor majd lövök,
S mikor oda kerül, felváltja egy új sor a  versezetet,
Ez  még nem történt meg velem.
Óh  borzalom,
halál ellen sej de nincs oltalom
 
Hogy az utat el ne vétse,
cigánybanda elkísérte,
Most van a  nap lemenőbe,
kiviszik a temetőbe.
 
Ezért hát ne gondolj galádnak,
az élet paródiája csupán
a kélyesen tékozló halálnak.
 
2021.október 27.
............................
 
Drága Vendi! Szívemig hatolt versed - "Temetőbe hív az ének" ! Meghatóan szép, igaz - borzongás fut át a testemen amikor olvasom!
Köszönöm a többi verset is, és köszönöm hogy nem vetsz ki a szívedből mintegy "tékozló gyermeket", hisz oly ritkán írok Neked, de hidd el figyelemmel kísérem minden írásod. Mostanában elhagyott a múzsám, ha ritkán jönnek gondolatok, azok is oly negatívok hogy inkább eldugom jó mélyre a lelkembe. Pedig Te igazán a példaképem lehetnél, intenzíven éled a mindennapjaid és aktív munkásságoddal méltó tisztelet és szeretet övez, bárhol is jelenteted meg írásaidat.
Remélem és kívánom szeretettel, hogy jó egészség és sok jó dologban legyen részed Életedben, mert megérdemled! Jóságod és segítőkészséged határtalan - én is mindig szeretettel gondolok Rád!
Ilyenkor Mindenszentekkor - gondolom a korunkbeli emberek magukba szállnak kicsit, elgondolkodunk az elszállt életünkön, és visszafogottan de készülünk a nagy utazásra... ami a végállomásunk lesz.
Szeretettel kívánok jó egészséget, jó éjt csodás álmokkal és sok-sok szeretetet! Ölellek - Etelka
................
 
Vendikém, ez baromi jó vers! Nagyon-nagyon tetszik, gratulálok!
Puszi: Kitti
 
Nagy Vendel <nagy.vendi54@gmail.com> ezt írta (időpont: 2021. nov. 4., Cs, 12:42):
 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: VILÁGVÉGE
(CSAK ÚGY, GONDOLOMRA)
 
Csaknem minden évben
valaki jön a hírrel,
közeleg a világvége.
 
Akár a botnak,
mindennek van eleje, s vége.
 
Kiülök a Tejút szélére,
lelógatom a lábamat a semmiségbe,
honnan is indultam el,
hová érkeztem meg,
s mi jöhet még ez után?
Kérdezem sután, s  bután.
 
Az tán igaz, hogy mindennek vége van,
de mi lehet az után?
Elkezdődik valami,
de mi van az előtt?
Az biztos , hogy nem semmi.
 
Mielőtt megszülettél is volt valami,
nézz utána a történelemben,
históriás könyvekben,
töredezett pergameneken,
címerpecsétes levelekben.
 
S miután meghaltál,
magával ragad a Halál,
aztán is lesz valami,
nélküled is immár.
 
Továbbra is folyik a Duna,
jár a hatos villamos,
Hatos úton a motoros?
nem történt semmi,
csak te nem állsz
a megállóban most.
 
Az idő univerzumában
élted csak egy villanás,
parányi szemhunyás,
ki talál meg a sivatagban
egy porszemnyi sziklát?
 
Annyi homokszem van ott,
mint amennyi fényes csillag ragyog,
a Tejúton óvakodva
kapirgál a Fiastyúk
a Holdudvaron.
 
Majdnem eltévedtem a Nagy Lófej ködben,
fénysugarat keresek a fekete lyukon.
 
Kőnaptáron természeti népek,
jósolják a világvéget,
sorolják nappalok sorait,
talán ők már tudnak valamit.
 
Ennek az évnek is vége,
a 2022. év fut elébe,
Visszahőköl az óév,
Az új év fut tova,
hévvel, reményekkel,
a tétova ostoba.
 
Nélkülünk is megy az idő tova,
rajta marad létünk kövületén,
kezeink ujjlenyomata.
 
Ne csak azt kutasd,
van e értelmes lény
az univerzumban,
nézd meg ki lakik
a  szomszédodban.
 
Egy ember talán,
vagy egy szopott-gombóc fejű,
ferde szemű ufonauta?
 
2021. november 03.
...................
 
VAKONLÁTÓ CÍMÜ VERSEMHEZ. 
Drága Vendi köszönöm csodás öniróniával íródott versed - szójátékok vidítottak, mégis a mondandója a szívemig hatolt és ott megpihent mintegy "vakdallam" kicsit hozzám, nagyon mindenkihez szólt!
Vigyázz nagyon magadra, jó egészséget kívánok sok szeretettel! És..... még sokáig írjad mélységekbe hatoló versekbe foglalt gondolataidat!
Jó éjt kívánva küldöm szerető ölelésem :Etelka
 
.......
 
Drága Vendi! Nagy, nagy szeretettel gratulálok a könyvedhez! Nagyszerű a bevezető, és az ajánló is kíváncsivá teszi az olvasót! Kívánok neked sok erőt és jó egészséget, sikereket a további munkádhoz.
Szeretettel Edit
 
Nagy Vendel <nagy.vendi54@gmail.com> ezt írta (időpont: 2021. nov. 24., Sze 16:13):
MEGJELENT  NAGYVENDEL  22. - IK  E. KÖNYVE A MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁRBAN.
NAGY VENDEL  SAJÁTOS FILOZÓFIÁM
HANGULATI ELEMEK LEGÚJABB VERSEIM, PRÓZÁM GYŰJTEMÉNYE ÉS A MARADÉK.
www.//mek.oszk.hu/22500/22547/
 
NEM LÁTÓK ÍGY OLVASHATJÁK.
www.//.mek.oszk.hu/22500/22547/22547.htm
 
NAGY VENDEL,  MAGÁNZÓ,
NYIBA, KÖLTŐK IMÁI DÍJAS  2017.
ARANY  BOT   KÜLÖNDÍJAS    2018.
NYIBA KÖLTÉSZETE DÍJAS    2021.
nagy.vendi54@gmail.com
 *
 01.
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL : ELŐSZÓ
ELŐZETES A SAJÁTOS FILOZÓFIÁM CÍMŰ KÖNYVEMHEZ
 
Sok szeretettel köszöntöm a nyájas olvasót.
Immáron huszonkettedik megjelenő kötetem előzetesének megírásakor elgondolkodom a címen és a mű sajátos tematikáján, így maradt a dolgozat címe: Sajátos filozófiám.
 
Vannak örök érvényű dolgok, amik nemigen változnak, de átgondolva, belegondolva kialakulhat bennünk egy sajátos hitvallás, egy egyéni filozófia, amit lehet szeretni, utálni. Én kedvelem a másképp gondolkodás efféle formációját, a megkülönböztető egyéni látásvilágot.
Kialakítottam magamnak egy új, egyedi stílust, amelyiket olvasóim már felismernek akár szerzői név nélkül is, mert mondván, ez olyan vendis, nem összetéveszthető másokéval. Ez volt a cél valójában.
 
Törvényhozóink évente több ezer új rendeletet és törvényeket hoznak, sok esetben feleslegesen, hiszen csak csupán az alaptörvényeket kéne betartani, ami legjobb esetben is a tíz parancsolat lehetne leginkább, hiszen a ne ölj vagy a ne lopj nem cifrázza, hogy lehet kicsit vagy nagyot lopni, és lehet valakit félig megölni vagy teljesen. Na ugye, hogy ugye?
 
Politikusaink azt mondják, hogy finomítani, cizellálni kell a törvényeket és vannak személyiségi jogai is a bűnözőnek, de a gyilkosnak megbocsátani igazán akkor lehetne, ha húsz, harminc év után karonfogva jönne ki a börtönből áldozatával, mivel az áldozatnak is lehetne az élethez joga, de manapság mintha nem volna.
 
Az alapelvek jók, csak a megvalósítás néha sántít, és nem igazán valósul meg. Katonáink a saját istenük nevét kiáltva ölik egymást halomra, jól megidealizálva, hogy miért is akarják érvényesíteni saját hitvilágukat a másként imádkozók ellenében.
 
Ez vezethet még manapság is a vallásháborúkhoz.
Minden csatában voltak egyházfiak, a mohácsi csatában kilenc püspök esett el, karddal, kereszttel a kezében.
Tomori Pál, büszke vezér, teljes harci díszben rontott a törökre, püspök létére.
Én magam az ökumenikusság elvét követem, a szeretet jegyében, mivel ellentmondásosnak hiszem a szeretetet és megbocsátást hirdetők körében nyilvánvalóan jelenlévő ellentéteket.
Régebben még, ma már nem jellemző, különféle felekezetűek nemigen házasodtak össze, mert a közösség nem engedte.
A hitvilág elemzése közben én vagyok a lelkipásztorok, papok mumusa, hiszen rávilágítok a nyilvánvalóan ellentmondásokra, ami esetleg megzavarhatja a nem kellően felkészülteket.
Ez a verseskötet is az ilyen versek gyűjteménye, néha a teremtett világ elemeit keverve a világi elvekkel, vagy figyelmet felkeltve felhívja az ellentmondásokra, az olvasó érdeklődését.
A mai ember modern világban él, keveredik a múlt és a jelen, néha ellentmondásokba ütközve, és nem biztos, hogy ezek az írások könnyítenek a megítélés helyzetén, vagy még jobban belekavarnak az olvasó lelkivilágába.
Ez egyénfüggő, és műveltségtől függően könnyíti vagy nehezíti meg az eligazodást.
 
Az írástudatlan idős asszony érzi a szentháromságot, a tanult ember már némi fenntartással értelmezi, hogy ki kinek is az apja és fia, mert belegondol tudományosan a dolgok állásába, a másik pedig csak csupán lelkében elmélyülten hisz.
Kérdés, hogy melyik is a jobb, az elemzés vagy a vakhit. Még nincs eldöntve. Ezek a dilemmák határozzák meg a sajátos filozófiáim lényegét, melyek végül is egy más vonulatot mutatnak. Még ma is működhet a modern inkvizíció, aki nem hiszi, annak utánajárunk elven, és ez nemcsak a vallásra vonatkozik. Kérem, olvassák érdeklődéssel és odafigyeléssel ezeket az írásokat, ha nem tiszta, akkor vissza lehet térni a sorok közé és újra nekiveselkedni és kimondani, nem értem, vagy nem nekem van igazam. Jelen dolgozatomban nemigen a legfrissebb írásaimat kéretik keresni, hiszen ez egy összegzése lenne eddigi füstölgéseimnek, és itt kérek elnézést, ha valaki már találkozott valamelyik versemmel más köteteimben, ez nem a véletlen műve. Nem szeretem a közhelyes mondásokat, de egy új olvasónak minden vers új. Köszönöm mindazoknak, akik nekiálltak ennek a könyvnek az olvasásához, nem ígérek senkinek könnyed olvasmányt, de elmélkedésre ingerlő gondolatokat igen.
 
Jelen kötet nem kimondottan vallásos témájú, hanem csupán csak filozofálgató elméleti elemzések halmaza, nem megoldva a gordiuszi csomót és nem feltalálva a spanyol viaszkot, még talán a dobozát sem.
Várom régi olvasóimat és köszöntöm az újakat is, mindenképpen jó szórakozást kívánva, és örömmel veszem a megértő, elemző értékeléseket is.
Hálás szívvel megköszönöm, NÓGRÁDINÉ KOVÁCS ALEXANDRA, református lelkésznő megbocsájtó, megengedő, értő elemzését.
Az Isten fizesse meg érte.
Baráti öleléssel, jó olvasást kívánva, köszöntöm az olvasókat.
 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL
Magánzó
Szekszárd, 2021. augusztus 12.
 *
02.
AJÁNLÓ - NÓGRÁDINÉ KOVÁCS ALEXANDRA
 
Kedves Olvasó,
 
Ebben a verskötetben egy nagyszerű író verseit olvashatja. Egy olyan író műveit, aki többet lát, mint sok látó ember. Ő maga fogalmazta meg egy másik verseskötetében: "Hiszen nem vagyok vak, csupán csak nem látok. Micsoda különbség. Ugye csudáljátok?" Isten úgy teremtette meg az embert, hogy képes legyen a szabad gondolkodásra. Nagy Vendel nem süppedt bele testi látásának hiányába, azóta is képes a teremtett világra rácsodálkozni, s nagyszerű versekben megemlíteni, hogy mi az az öröm és a fájdalom. Vendel egy igazán küzdő ember, aki a nehézségekben is képes meglátni az Isten szeretetét. Egy ökumenikus gondolkodású, nagy élettapasztalattal rendelkező író fogalmazza meg az életről való gondolkodását verseiben, amelynek olvasásával színesebbé teheti hétköznapjainkat. A Vakmisszió tagjai is előszeretettel olvassák, hallgatják verseit. Vendelt többször kértem már fel versírásra, sosem csalódtam benne. Elég volt egy rövid kis gondolatot megemlítenem, vagy egy szót, máris tudta, hogy mire gondolok, s gyönyörű versbe foglalta a gondolatokat. Ebben a kötetben filozofikus versek találhatóak, éppen ezért a címe: Sajátos filozófiám. Kívánom mindenkinek, hogy aki nyitott arra, hogy egy őszinte lelkű, alázatos, kitartó, jó útra terelő, odaadó ember verseit olvassa, vegye elő Nagy Vendel kötetét, s merítsen belőle.
 
Szeretettel ajánlom mindenkinek:
Nógrádiné Kovács Alexandra
Vakmisszió-vezető lelkipásztor
.........
 
Kedves Vendi,
Nem is egy kötet, hanem dupla kötet!
Elkezdtem olvasni - mennyi gondolat elfér a te fejedben! Gratulálok!
János
..........
 
Kedves Vendi!
Köszönöm, hogy megosztod velünk írásaidat. Élvezettel olvasom a beküldött verseket is. Külön is elmentettem már néhányat.
Minden Alkalomra van valami kedves gondolatod, sokszor derűre hangolnak a versek, amikor más okom nincs a nevetésre.
Ildikó
......
 
Kedves Vendi!
Sok tekintetben azonos a filozófiánk. Valóban a Szentléleknél én is mindig megakadok. Biblia órákon is döngettem ezt a kérdést, de nincs rá érdemi válasz nem is várható, hisz az egyházfiaknak nem szabad  ezzel ellenkezni. Ezt tanulták, ezt kell hirdetniük  Ugye egyrészt létezik a Szentháromság minden egyben; Atya, Fiú és Szentlélek. de a Hiszekegyben az van, hogy a Fiú, a Jézus ott ül az Atya jobbján. Akkor hol minden együtt, hol pedig külön?   " ott ül a mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat."
Azt hiszem e kérdésben én is eretnek vagyok...vagy nem? :) Mostanában olvastam egy verset Robinson Jeffers:  A világ csodái Az egész vers filozofikus és érdekes. A végét idézem mert idekapcsolódik:  " - és így lett egy megkínzott zsidóból Isten." A világirodalom legszebb versei II. kötet.
Üdvözlettel: Magda
.........
 
KEDVES OLVASÓINK, Magazinunk a  fennmaradás érdekében anyagi támogatást elfogad, mindazoktól , akik ezt megtehetik, előzetes megbeszélés alapján.
Támogassa lapunkat. Veszi a lapot, aki olvassa a lapot.
Köszönettel, a szerkesztő
KARÁCSONYI,ÉS ÚJÉVI ÜDVÖZLETTEL 
nagy.vendi54@gmail.com

*****************************************************

 20. SZERKESZTŐI ÜZENETEK 

Kedves olvasó!
Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.
Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd József Attila u. 3
Telefon: 06/ 30 - 550 - 5106. Elérhető:  8-tól  20- ig.
e-mail: nagy.vendi54@gmail.com
Levelek, írások fogadása -  skype címem:  nagy.vendi54
Új email címem: nagy.vendi54@gmail.com
Magazinok küldése: MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT EMAIL CÍMÉRE.
A  MAGAZIN INGYENES! Kérje a  szerkesztőtől.
…......................…
Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók
számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linken lehetséges:
http://megszolalok.blogspot.hu/
….............................…
FIGYELEM! SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!
2018.  JÚNIUS - TÓL EGY ÚJ LINKEN IS ELÉRHETŐ A MEGSZÓLALOK MAGAZIN,
AZONOS , VÁLTOZATLAN TARTALOMMAL, DE MEGÚJULT  KÜLSŐVEL .
AZ ÚJ LINK : http://muveszetimagazin.blogspot.com/2018/11/ 
Tehát az eddig  megjelent összes számot  visszamenőleg is elérhetővé tettük a fenti blogoldalon!
………....................…
A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős. Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.
A szerzői jogokat fenntartjuk.
Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor elő veheti.
Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz!
Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.
Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.
…..................................…
AZ ÖSSZES ELÉRHETŐSÉGEM:
Gmail: nagy.vendi54@gmail.com
Skype: nagy.vendi54
---
Megszólalok Művészeti Magazin
http://megszolalok.blogspot.hu/
www.megszolalok.blogspot.hu/
---
Facebook: csak beírod a Facebook keresőbe mindhármat külön- külön és meg is találtad az oldalaimat.
A következőképen:  megszólalok  művészeti magazin (szerkesztő: Nagy Vendel)
---
Könyvtár:
ORSZÁGOS SZÉCHENYI KÖNYVTÁR  GONDOZÁSÁBAN
Elektronikus. könyvek a  MEG- en. Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK)
 ---
http://mek.oszk.hu/13500/13542/#
www.mek.oszk.hu/13500/13542/#
---
Ez a  verses oldalam címe... www.pieris.hu
http://www.pieris.hu/szerzo/nagyvendel
---
KÜLFÖLDI ELÉRHETŐSÉGEK:
www.canadahun.com irodalom fórum
http://canadahun.com/forum/showthread.php?34311-Nagy-Vendel-Megsz%C3%B3lalok&p=3650150#post3650150
---
Az Amerikai Egyesült Államokbeli  egyik link, ahol elérhetik magazinunkat:  minnesotahungarians.com
……................................
Mindenkinek jó olvasást, és jó szórakozást kíván az újságbelső és külső munkatársai!                 ……................................
MEGSZÓLALOK MAGAZIN  1112. szám
………......................
VÉGE - ENDE - KONYEC - FIN - END - FINÍTÓ