Megszólalok Művészeti Magazin

 

 MEGSZÓLALOK 

 Nagy Vendel szellemében  

 

 MEGSZÓLALOK MŰVÉSZETI MAGAZIN
2024. 11. hó – tizennegyedik évfolyam, tizenegyedik szám
Kulturális és szórakoztató folyóirat
Független, és ingyenes havi lap
Alapította Nagy Vendel 2011 - ben , elvi síkon
Szerkesztő: Véghelyi József 
 
*****************************************************
1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések
2.Évfolyam: 2012.  (1-tól a 6. számig)
 3.Évfolyam: 2013.  (1-től a 17. számig)
 4.Évfolyam: 2014.  (1-től a 24. számig)
 5.Évfolyam: 2015.  (1-től a 12. számig)
 6.Évfolyam: 2016.  (1-től a 12. számig)
 7.Évfolyam: 2017.  (1-től a 12. számig)
 8.Évfolyam: 2018.  (1-től a 12. számig)
 9.Évfolyam: 2019.  (1-től a 12. számig)
10.Évfolyam: 2020.  (1-től a 12. számig)
 11.Évfolyam: 2021.  (1-től a 12. számig) 
12.Évfolyam: 2022.  (1-től a 12. számig)
13.Évfolyam: 2023.  (1-től a 12. számig)

14. Évfolyam: 2024. november
 *
A Magazin kérhető saját e-mail címre is.
Fekete – fehér, és színes változatban is megtalálható a Facebookon és a blogoldalakon.
Magazinunk vakok számára is olvasható beszélő programmal, akadálymentes változatban.
A hangos versek meghallgathatók a YouTube oldalon.
A Magazin közvetlen linkje: http://megszolalok.blogspot.hu
*
A  Magazin megtalálható a MEK és az EPA  oldalain az Országos Széchenyi Könyvtár gondozásában a következő linken:
https://mek.oszk.hu/kereses.mhtml?dc_creator=nagy+vendel&dc_title=&dc_subject=&sort=rk_szerzo%2Crk_uniform&id=&Image3.x=0&Image3.y=0
*
Figyelem!
2018. júniustól egy új linken is elérhető a Magazin, azonos, változatlan tartalommal
de megújult külsővel amelynek a linkje:  http://www.muveszetimagazin.blogspot.com
* 
Nagy Vendel eddig megjelent E- könyvei a MEK oldalán kereshetők.
A verses kötetek szintén elérhetők pl.: www.mek.oszk./13500/13542
A  Magazin versei rádióban is rendszeresen hallhatók:
Radio Mozaik Sydney – Ausztralia
*

A szerkesztőség címe:7100. Szekszárd, Csapó Dániel utca 27
E-mail cím: veghelyo@t-online.hu
Telefon: 06-74-315-012 naponta 14:00 órától 17:00 óráig

 *****************************
MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE

 

*****************************************

 

 SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL 

   1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK
   2. FELLNER ISTVÁN: KÖSZÖNÖM
       Életkép
   3. ÁRVAY MÁRIA: SZÓKÉPEK
       Megszegett ígéretek
   4. A VILÁG HÁROM PERCBEN – GONDOLAT MORZSÁK
       Ilosvay Gusztáv: Egy női táska rejtélyei…
   5. VERSEK KÉSŐ ŐSZI – KORA TÉLI HANGULATBAN
       Nagy Vendel
       Demeter Jutka
       Engel Csaba
       Erdős Sándor
       Hajdan Vali
       Körmendi Rita
       Szőcs Éva
       Matyikó Tibor: Novemberi vihar - festmény
  6. ANTOLÓGIA A MAGAZINBAN
       Véghelyi József: Halottak napja – elbeszélés
       Márkus Katalin vers
       Póth Vecsei Mária: A szenvedő Jézus – festmény
       Guti Csaba: A macska – novella
       Baka István vers
       Zsíros Ari: Tornyok – festmény
       W .Ábrahám Erzsébet  két vers
       A.K. András: Bűn – egy perces karcolat
       Lovag Dáma Nagy Cynthia video-verse
       Krivák-Móricz Judit: A Dunánál – elbeszélés
       Kiss Karola: Ártér - festmény
  7. ANGYALI TALÁLOZÁSOK
       Véghelyi Péterné: A székely „gyerekecske”
  8. A.K. ANDRÁS: A RANDEVÚ – NOVELLA
      Randevúsok - fénykép
  9. AUSZTRÁL KAPCSOLATOK

      Ilosvay Gusztáv levelei
10. VERSRŐL VERSRE - ÖSSZÁLLÍTÁS
      Bihari Enikő
      Bognár Papp Irén
      Lovag Dáma Nagy Cynthia
      Engel Csaba
      Ézsiás László
      Körmendi Rita: Bánat - festmény
11. BEMUTATJUK GANSZLER BEÁTA ÍRÓT
      Agnieszka – novella
      Wusching Ibolya : Agnieszka - festmény
12. NAGY VENDEL ÉLETE VERSEKBEN
      Sorozat (tizenegyedik rész)
13. KURUCZ ÁRPÁD: CSAK EGY ESŐS NAP – NOVELLA
      Póth Vecsei Mária: Alkonyat - festmény
14. VERSEK INNEN – ONNAN
      Szauer Gertrúd
      Poór Edit
      Jártó Róza
      Kálmán Ágnes
      Klementné Burza Mária
      Kuchta Csilla
      Lengyel Zoltán video-verse
      Póth Vecsei Mária: Őszi csendélet - festmény
15. KIS PÁL ISTVÁN: BABITSOS SZÉP TŰNŐDÉSEK
      Vers
16. KONRÁD VIKTÓRIA: A POLGÁRMESTER FELESÉGE - NOVELLA
17.TENETŐBE HÍV AZ ÉNEK
      Tóth Enikő vers
      Szilágyi Anita vers
      Nagy Vendel vers
      Poór Edit vers
      Matyikó Tibor: November az erdőn - festmény
18. SZABÓ ISTVÁNNÉ ILDIKÓ: TEGYÉL RÁM IS LÁNCOT - NOVELLA
19. WESSELY GÁBOR: MAGYAR FANYAR 3
      Mellékkörülmények - elbeszélés
20. SZERKESZTŐI ÜZENETEK

*****************************************

 1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK 

A novembert szokták még őszutónak is, más értelmezésben pedig az enyészet havának nevezni. A levelek már jórészt lehullottak, avarként terítenek  be mindent. A kellemes őszi napsütést felváltja a hűvös reggeli köd.. Megsokasodnak az esős, szeles napok. Lecseréljük a ruházatunkat melegebbre. A lakásunk fűtését magasabb hőmérsékletre állítjuk.
Az erdei állatok elvackolták magukat, téli hideg ellen biztonságot nyújtó odukba,  más állatok vastag bundát növesztenek tél közeledtével.
A mezőgazdaságban van még tenni, az elmaradt munkákat kell

befejezni. A borászattal foglakozóknak megsokasodnak a teendők.

Véghelyi József

A hónap első napja a Mindenszentek ünnepe, a második pedig a Halottak napja . Ünneplőbe öltöznek a temetők is ilyenkor.
11-én tartjuk Szent Márton napját, akit 977 óta a Szűzanya után hazánk második védőszentjének tekintünk. 13-án tartjuk a magyar nyelv napját.
A hónap végén illetve december elejétől kezdődik az advent időszaka. Ez mozgó ünnep, ami azt jelenti, hogy karácsonytól visszaszámolva 4 hetet mindig más időpontra esik, mert Advent első vasárnapja a Szent András napjához legközelebb eső vasárnap, mely mindig november 27. és december 3. közé esik....
Sok embertársunknál a novemberi időjárás depressziós életérzést okozhat, azt is szokták mondani, hogy megöli a lelket…
Ám, ha belegondolunk ilyen időjárásnak is lennie kell a természet rendje szerint, mert minden borúra derű jön,  csak ki kell várnunk. A búbánatos, lehangoló napokat szomorúnak érezzük.
 
Az ember lelki alkata olyan, hogy a kedvezőtlen hatások elöl ösztönösen menekül, és ilyenkor erősödik a túlélési ösztön. Ezek a hatások nem csak az egyéni, hanem társadalmi szinten is megjelennek.
Nos, tehát tőlünk is függ, hogy milyen stratégiával dolgozzuk fel a tornyosuló gondokat. Engedjük-e magunkat legyőzni a negatívumok által, vagy meggyőzzük magunkat , hogy fel a fejjel, ennél már csak jobb lehet! A reménytelennek látszó helyzetet túlélők szinte mindegyike arról számolt be, hogy nagyon erős hite volt valamiben, ami segítette magmaradását.
A szerkesztő.

……………..

 
Nagy Vendel: TEMETŐ FÉNYEI
 
Meghaltál!
Jó pár éve már,
Elmúlt számodra a földi élet.
Tested talán semmivé lett?
Elporladt, s akár a hamu
Szürkül lent a sötét mélyben?
Én a test feltámadásában nem hiszek,
Csak a szellem, és a lélek örökké való csupán,
Ha megidézem szellemed,
Betölti a teret,

Ez a halhatatlanság lehet,
Újra bizonyságot adva
A hitetleneknek.
S hogy voltál, csupán e rideg
Kőoszlop jelzi csak?
Vésett neveden arany füstje csillan.
A hantokon apró tüzek gyúlnak,
Pislákolnak, ha lebbenti őket
Lenge őszi szellő.
Bágyadtan bólogat reá
Nagyfejű, fehér krizantém.
Halkan zizzen a kövön a tűlevél.
Fenyőfaághoz simul az apró koszorú...
Megnyugszom, s szívemből elillan a ború.
Márványkövön cikázik a mécsesek fénye.
Száz meg száz gyertya ragyog.
Vérszegényen sápadt a Hold,
Fekete, bársonyos égbolt
Gyújt hozzá millió csillagot.
 
2017. november 1. (Halottak napja a szekszárdi újvárosi temetőben)

*****************************************

 1. FELLNER ISTVÁN: KÖSZÖNÖM! 

...s hogy mi kellene még?...Annyi, hogy személyesen súghatnám meg mindőtöknek, kinek gyengéden ölelve, kinek parolával fűszerezve, mélyen szemekbe nézve, alig érthető, rekedtes hangommal, hogy ismét nem feledtetek! Harcolok erősen reggeleken, mikor a fény is bánt, s az éjszaka fájdalma nem pihentet. Nappalokon, s alig várt esteken. S nem fogyok el remélem, csak kitartson a remény ...hisz szeretetet kapok...nap mint nap...
Köszönöm…!
S a család nem azt érdemelné, hogy feladjam! Valamikor régen, mikor kiderült, hogy én is beleestem e fránya, mások által is sokat szenvedett állapotba, egy idős bácsi mondta:
- Figyelj ide István, mindent fogadj el családtagtól, rokontól, baráttól, ismerőstől, csak egyet ne, a sajnálatot!! Ne engedd, hogy sajnáljanak! Kérjed meg Őket, csak azt ne! A sajnálat nem méltó hozzátok, kérlek hát Bennetek, sajnálni ne!!
...mindig féltem ...már nem...csak aggódok másokért, családtagokért és higgyétek értetek...
 
 ...elfutni már
nem merek -
miért is tenném?
maradni, harcolni - kemény,

lehet reménytelen,
.
lenni gondolatban,
ott hol hiányt éreznek,
adni még
ha elfogadnak tőlem,
szeretetet,
szavakat,
tetteket,
.
mikor a remegés
úgy árad testemben,
mosolyt mutatni,
s ha kerül a fény -
lámpást gyújtani,
vagy égetni,
.
merészen.
...köszönöm Nektek..!

*****************************************

 2. ÁRVAY MÁRIA - SZÓKÉPEK 

 

 Hangulatok, érzések, szóképekkel ábrázolva - egyes szám, első személyben 

Megszegett ígéretek

 1.
Egy kedves munkatársamat búcsúztattuk.
Kapott egy jobb állásajánlatot.
Az évek során nagyon jó kapcsolat alakult ki kettőnk között.
Tehát, amikor elköszöntünk egymástól, megígérte, hogy jelentkezik.
Elhittem neki.

Árvay Mária

Szinte a szavát adta.
Vártam, csak vártam.
Mi történhetett?
Miért nem ad hírt magáról?
Azt mondta, felhív, vagy ír, amint tud.
Mégsem teszi!
Meddig várjak?
Írok neki egy SMS-t, azzal nem zavarom.
Sokára válaszolt: "Majd hívlak"!
Azóta is hív!
"Ígéret, szép szó, ha megtartják, úgy jó!" - gondoltam szomorúan.
Írtam még neki e-mailt.
Pár hét után kaptam tőle választ.
Fogadkozott, hogy majd hosszabban ír, de most nagyon elfoglalt!
Azóta sem kaptam tőle még pár sort sem.
Közelgő születésnapomra sem köszöntött!
Ennyi volt?
Vége?
Nincs mit tenni.
Minden tőlem telhetőt elkövettem, hogy kapcsolatban maradjunk. Hiába.
Sajnálom!

 *

2.
Apa megígérte, hogy együtt moziba megyünk!
Csak mi, édes kettesben!
Tesók, rokonok, barátok nélkül!
De jó lesz!
Már alig várom!
Rég nem voltunk már így kettecskén!
Jött a rossz hír.
Nincs mozi!
Közbejött valami.
Rendkívül fontos elfoglaltság!
Pont ütközik a filmvetítés időpontjával!
A jegyeket sem vette meg!
Nem érdemes durcáskodni, patáliát csapni, akkor, tudom, fuccs az egésznek!
Majd legközelebb!
Persze, de mikor?
Megint vártam, és bíztam a nekem tett ígéretben.
Majd most, biztosan összejön.
A vágyam ezúttal sem teljesül.
Megint adódik valami, apám túlórázik a munkahelyen!
Ismét elmarad a program.
Csalódott vagyok!
Három a magyar igazság!
Mi lesz a nekem beígért programmal?
Semmi.
Már több hónap is eltelt, csak ígéret maradt csupán!
Egyedül nem mehetek, még kiskorú vagyok.
Talán, egyszer, ha idősebb leszek, a legjobb barátommal elmegyek.
Kettesben, de nem ígérgetünk egymásnak előre semmit!
Biztosra megyünk és valóra váltjuk a nekem rég megígért programot!

 *

3.
Randira készülődök.
Izgatott vagyok!
Nemrég beszéltünk, azt mondta, alig várja, hogy személyesen is láthasson!
Különleges nap ez a mai!
Szeretem azt a cukit is, ahol talizni fogunk.
Nem csípem ki magam túlságosan, de azért adok magamra.
Csinosnak akarok látszani, de nem túl kihívónak.
Nehezen jön el a megbeszélt idő.
Már a cukinál várakozok!
Még nem ért ide!
Elkezdett esni az eső.
Nem várok tovább, bemegyek! Majd csak jön!
Forgatom a fejem, ahányszor csak nyílik az ajtó, nem ő az.
Rácsörgök! - gondoltam.
Ki van kapcsolva!
Kérek egy fagylaltkelyhet - valamit csak csinálnom kell!
Nem igazán esik jól a máskor olyan finom zamat!
Nem jött el!
Vajon az eső miatt?
Másnap kiderült a turpisság.
Csak ígérgetni szeret, mert komolytalan.
Nem tud felelősségteljes kapcsolatot vállalni.
Jobb, ha túlteszem magam ezen a csalódáson.
Keresek magamnak olyan társat, aki komolyan vesz!

*****************************************

 3. A VILÁG HÁROM PERCBEN – GONDOLAT MORZSÁK 

Ilosvay Gusztáv gondolatai : Egy női táska rejtélyei…

Az élet tele van rejtéllyel. Ez egy közhely manapság, de van benne valami. Ugyanakkor egy átlag női táska sokkal rejtélyesebb mint a nagybetűvel írt élet, vagy a relativitás elmélet vagy a Káma Szutra. Tudom, hogy ingoványos és veszélyes témába fogtam, de görög mítoszok hőseinek bátorságával és némi élettapasztalattal megpróbálom a lehetetlent: megfejteni egy női táska tartalmát. Férfi batátáim - kik nagy részük - hosszú felhős vagy épp felhőtlenkapcsolatban élnek feleségükkel gondolom mind   megfigyelték, hogy egy átlagos női táska az legalább egy kisebb bevásárló szatyor nagyságú. Mondjuk 6- uszkve 7 literes. Átlagos súlya 4-6 kiló. A tartalmáról egyenlőre ne beszéljünk,  mert az rejtély, abszolút titok, és ennek felfedése válási ok manapság. Most egy nagy lélegzetet veszek, és összegyűjtöm minden bátorságom, hogy elmeséljem vagy négy nappal ezelőtti megesett történtet egy női táskával.

Ilosvay Gusztáv

Bevallom férfiasan , hogy a kulcsokkal bajban vagyok. Valahogy a kulcs lényegéből adódóan valahogy eltűnik, méghozzá úgy, hogy ember legyen a talpán aki megtalálja. Pedig ez a kulcs amiről itt beszélek, egy több kulcsokból álló tömött jószág (vagy hat kulcs van rajta) és mind egytől egyig fontos, ráadásul nem az enyém, csak épp megőrzésre itt van nálam. Reggel félálomban megkérdeztem magamtól, hogy „- Merre van a kulcsa barátunknak ami az Ő lakását zárja Budapesten.” Komótosan felkelek, mondván, hogy úgy is tudom és belenézek a táskámba, ami teljesen üres volt. Nem hogy egy kulcs, de még egy szög sincs benne pedig az szokott benne lenni itt - ott elrejtve. Megyek tovább a szokásos fiókok, zsebek, pipere zacskó, a vadonatúj zakóm zsebe. Bőröndök zsebei - azt kétszer csak- , hogy biztos legyek benne. Sehol a kulcs. Már kezdtem pánikolni, hogy te Jézus Mária csak nem valahol elhagytam, és akkor már rémképeket láttam . Még egy utolsó dobás, azt a fiókot rámoltam ki ahol szoktuk tartani, de ott sem leltem a kulcscsomót. S akkor ránéztem a nejem táskájára. Belenyúlni nem mertem, mert az egyenlő lenne egy kivégzéssel de azért rákérdeztem:   

- láttad a Bp-ti kulcscsomót.? - jött a gyors válasz :

- Nem s nem is sejtem, hogy hol lehet.
- Megnéznéd a táskádban? -  kértem körmöt rágva.
 Nos innentől kezdve már nem érdemes elmesélni mi történt, de vagy 10 perc és ezt mos szűkre vettem, meglett a kulcscsomó. Nagy fellélegzés részemről, és rögvest betettem a helyére, ahova való.
Ugyanakkor életem egyik legnagyobb felfedezését itt és most el kell mesélnem. Abban a táskában volt az valójában minden, aminek egy jól felszerelt háztartásban ott kell lennie, az ott volt. Megjegyzem, hogy itt az időnek hatalmas szerepe van, mert szerinte, ha vagy 15 vagy épp 20 perc mire megtaláljuk a kulcscsomót még biztos, hogy félig elszopogatott köhögés elleni csokorkát. Alig használt zsebkendőt és a háborúból ottfelejtett német katonát is találtunk volna. Mondom 10 perc elég volt, hogy a lényeget megtaláltuk

*****************************************

 4. VERSEK KÉSŐ ŐSZI - KORA TÉLI HANGULATBAN 

 Demeter Jutka: Esik
 
Szűrkén néz le rám az ég

hullatja hűvös könnyeit,
színesedő levelek tenyerén,
felejti fényes gyöngyeit.
Itt van az ősz, eső esik,
más vidéken bomba hull,
szívekben alkot a remény,
makacsul, változatlanul.
A mélységben bujdosik,
fényt fest a szürke jelenre,
mert hit és remény nélkül
élni, értelme semmi lenne.

.......................

Engel Csaba: Csókjával köszönt az ősz
 
Hűvös csókjával köszönt az ősz,
Dúdol halkan egy régi dalt,
Lábujjhegyen a szél táncot jár,
Hideg éjszakák dallamán,
Nyomában fehérlik a táj

S ellopja a nyárnak melegét,
Zúzmarás ruhája földig ér,
Ragyog benne a holdsugár,
Betakar, keblében elringat,
Gyöngédén átölel, simogat,
Piros arcomra csókot ad,
Szédülten liheg és rám lehel,
Érzem a táj dermedt illatát,
S égben érő csupasz ágak,
Karcolják a napsugarat,
Hátha abból meleg árad.
A föld zúzmarás takarót kap,
Rozsdás levelek díszítik azt,
Földbe hajtsa fejét a virág,
Csodálja díszes takaróját,
Pihen a föld, pihen a táj,
S várja csöndben az újulást,
Mert lesz még tavasz, lesz még nyár,
Kályhánkban addig, éghet a láng.

E. Csaba. 2019. 09. 20

..........................

Erdős Sándor: Éhezik az erdő népe
 
Varjak szállnak mező felett,
mint egy fekete sereg.
Megdermesztette a tájat
sohasem látott hideg.
 

Őzek bújnak egymás mellé,
így melegítve egymást.
Vastag hólepel rejti el
erdőmélyi kis tisztást.
 
Apró egér ássa magát
megfagyott föld mélyére,
ott van vacka és kamrája
gyógyír neki éhségre.
 
Nagy a szükség tél derekán
éheznek az állatok.
Viszek nekik kis élelmet
jól jönnek a falatok.
 
Van kamrámban búza, széna
akad még egy pár dió.
Vaddisznóknak kis gesztenye
mókusoknak mogyoró.
 
Szánra teszem a sok holmit
kiviszem az erdőbe.
Éhezőktől sok-sok hálát
kapok ezért cserébe.

........................

Hajdan Vali: Hajdan Vali: Ősz hangja

Őszi színek összhangja,
benne van az Ősz hangja!
őszi kép, nem ősi kép,
Isten, amit őríz, ép!
Vasárnapi fényesség,
őszi áldás, békesség!
rozsdavörös, napsárga,
út, halhatatlanságra!

...........................

Körmendi Rita: Kristályba zárt álomvilág

 

A fagyos hajnal visszatér,

sűrűre szövi fátylát a dér.
Oly sötét még a pirkadat,
nem látom kedves arcodat.

Kristályokba zárt tegnapok,
körberajzolódó lábnyomok
még őrzik néhány pillanatra
emlékeidet hátrahagyva.

Még éjjel felöltötte szürke,
komor kabátját, készülve
a közelgő zord fogságra,
a rideg, csókos virradatra.

Megkövülni látszik minden,
mégis valami meglibben,
kissé felemelem bús fejem,
arcomat simító lágy selyem.

A szobámból a mécsvilág
lángja sárga vadvirág,
nyárba ringó álomvilág,
de ablakomon csak jégvirág.

..................................

Szőcs Éva: Őszi Alkony
 
Őszi alkony szívembe lopta magát, 
szinte érzem illanni a virágok illatát.
Széna serceg, szekér nyikorog, 
valahol távol egy madár, dalba fog. 
 

Az ég alja tűzpiros, bíbor ruhát vett,
csillagvirág szirmával szórta meg.
Roppan az ág, valami meglapult,
suttogó bokor menedéket nyújt. 
 
Erdő mélyén bagoly huhogott, 
farkas-koma sunyin rámosolygott.
Fa törzsén egy medve bólogat,
azt reméli, mézes tarsolyt kap.
 
Amott köröz egy nagy sas madár, 
mintha a szélt szárnyán hordaná.
Ég felé pillant az őzike, 
majd egy kecses ugrással tűnik a messzibe.
 
Valahol távol harang hangja szól,
szép lassan az égre felkúszik a Hold.
Mély csend borul a távoli tájra,
szentjánosbogarak jó éjszakát kívánnak .

……………………

 

Matyikó Tibor: Novemberi vihar - festmény

(40x50 cm, olaj-vászon)

*****************************************

 6. ANTOLÓGIA A MAGAZINBAN 

 

Véghelyi József: Halottak napja - elbeszélés

 
Novembert 1-je Mindenszentek napja, 2-a Halottak napja. Mindkét nap a halottakra való megemlékezésről szól. Szokás ilyenkor a sírokat még előtte rendbe tenni, hogy elsején és másodikán rendezett körülmények között gyertyát, mécsest gyújtsunk. és elhelyezhessük az emlékezés virágcsokrait.
Kultúránk része, hogy az év egy napján megemlékezzünk azokról, akik már nem lehetnek velünk.
Halottak napján legtöbb embernek van egy helye, amelyet felkeres.  Ha nem kereshető fel valamilyen oknál fogva, akkor a lelkében található emlékek hívnak elő olyan érzés, amely azt helyettesítheti. Kegyeletből indíttatva igyekszünk szeretteink, barátaink sírjára tenni az emlékezés gyertyáit. Különösen fájdalmas közvetlen hozzátartozóink elvesztése…

*

Az autó motorjának monoton hangja töri meg a nagy csendet.  A jármű lassít, index balra....s kanyar után már az autó vezetőjének is kicsit hevesebben zakatol ott bent az a kis motor.. A dombok mögött ott lélegzik az a kis város, ahol született. A fák , mintha vitorlások lennének, úgy suhannak el az úttest két oldalán.. Az útra néhány falevelet söpör  a szél. Szép ez az ősz, ez a november közeli nappal... Még ezer színben pompáznak az erdők, és a hulló falevelek  jelzik az éjszaka hűvös leheletét. A sírokra ültetett krizantémok illata jelzi már, hogy ünnep közeledik.

*

  Lassan a csomagtartóban is készülődnek a gyertyák, s a virágok is érzik, hogy hamarosan friss levegőhöz jutnak.. Aszfaltos, kopott , töredezett úton meg - meg döccen az autó, de már csak pár méter és végre látható lesz a nagy platánfa... A temető kapuja tárva van, s már messziről érezni a égő gyertyák illatát... Előkerül a krizantémcsokor, a gyertyák, s mécsesek is a kicsit remegő kezekben pihennek. Pár lépés csupán, s az asszony, aki a virágcsokrokat hozta, ráhajol a kőbe vésett nevekre, s ajkával érinti. Meggyújtja a gyertyákat, s a mécseseket. A virágcsokrokat még hosszú percekig rendezgeti. Áll szótlanul... Tekintetével végig simogatja a földet, ami befedi a szeretteit. Az érzéketlen hideg kő mint valamiféle bástya ügyel arra, hogy a földi hamvakat senki és semmi ne háborgassa.
E sírban nyugosszanak felmenői: édesapja és édesanyja.
 A makrancos őszi szél a platánfához szalad , s megrázogatja a leveleket, s néhányat a földre pottyant. Az asszony kabátjába is belekapaszkodik, s gyertya lángját is meglebbenti... Belemarkol a ruhájába, durcásan , mintegy parancsolóan. A fázósan húzza össze magán a kabátot, keze a gombokhoz ér, majd elhomályosul a szeme, mert eszébe jut egy hang, egy mondat. Istenem, de régen hallotta már...: " Kislányom gombold be a kabátodat, mert megfázol... "
Igen, a szülők ilyenek. Nem is tudnának mások lenni.  Ösztönük parancsolja azt, hogy az utódokról való gondoskodás mindent felül írjon. Az eltávozott anya, apa szelleme a gyerekeket életük végéig végig kíséri.
A kegyetlen elmúlás mindig kiszakít az emberből egy darabot, s annak a helye örökre fájó űrt okoz testben, lélekben egyaránt.
A temetőben magára marad a gyászoló. Emlékeiből előtör az eltávozottak  arca, mozdulatai, és az örök aggódó szeretet megannyi jele,  amelyet a szüleitől kapott. S most itt áll a szülők sírjánál. Ezek a pillanatok nem a szavak ideje, a szó már nem segít.
A gondolatokat a hála és a szerető emlékezet tölti ki.
Persze tudja az ember, hogy előbb-utóbb mindenkinek ez lesz a sorsa, és mégis nehéz,
sokszor elfogadhatatlan szembenézni a könyörtelen valósággal: anya, apa nincs többé.
Hogyan lehetséges az, hogy mellettem voltak eddigi életem során, és most soha többé
nem lehetek velük együtt? Kihez fordulhatok bizalommal ezek után, kik lesznek azok
akik olyan odaadással , és szeretettel fordulnak felém, ahogy Ők tették?

*

Megannyi kérdés és nincs rá válasz. Azt tarják, hogy az idő mindent begyógyít…! Ám ez csak részben igaz. A pótolhatatlan veszteség örökre belénk ég. Életünk végéig hordozzuk szeretteink elvesztését.
Akinek gyermeke van, annak talán megadatik, hogy az utódainak is olyan életet biztosítson, mint amilyent ő maga kapott a sírban nyugvó szüleitől. Az élet így gondoskodik arról, hogy akik életük során annyi minden jót kaptak szüleiktől, most visszaadhatják utódjaiknak. Így lesz kerek a világ!
A hanyatló őszi Nap erőlködik még egy kicsit, ám meleget már nem ad, helyét átadja a
temetőre leereszkedő szürke lepelnek. A hideg szellő táncot jár lehullott falevelekkel és az egyre erősebb fényű tűnő gyertyákkal, amelyek átveszik uralmukat a halványan pislákoló csillagok felett.
Halottak napja van: az emlékezés és a tisztelet ideje

…………………

 
Márkus Katalin: Fájdalom
 
Darabokra törik életed,
ha elveszíted 
gyönyörű gyermeked.
Céltalan nappalok,

álmatlan éjszakák,
minden porcikádat
fájdalom járja át.
Nem érdekel a jelen,
a múltba kapaszkodsz,
szeretnéd hinni,
hogy újra láthatod.
Így telnek a napok,
a hetek, a hónapok,
testeden a ruha,
nem feszes – lobog!
 
Keresztutadat
naponta megjárod,
sírjára halmozol,
virágra, virágot.
Kérve könyörögsz,
sírva imádkozol,
hangosan jajgatsz
de, nem átkozódol.
Lassan belefásulsz,
el nem fogadhatod,
miértek sokasága
agyadban kavarog.
 
Ha csak egyetlen egyszer
hallhatnád a hangját,
fénykép helyett,
haját simogathatnád,
ha bele nézhetnél 
csillogó szemébe,
lelked megnyugodna,
nem törne minden nap
apró darabokra.

…………………..

 

Póth-Vecsei Mária: A szenvedő Jézus – festmény

40x50 cm, akril

……………….

Guti Csaba: A macska

 
Hat volt, amikor elvesztette a macskáját.
Egy autó ütötte el.
A szülei azt mondták, csak elkóborolt.
A vér azonban ott száradt a következő esőig.
Nem volt nehéz összeraknia a dolgokat.
Hét múlt, amikor meghaltak a szülei egy autóbalesetben.
Hét.

Csak.
Tehát egy sötét, őszi, esős délutánon a szülei helyett a nagyapja ment érte az iskolába.
Az örökké morgós, szúrós szemű nagyapa, akit csak akkor látott, ha nagy esemény volt.
Mondjuk karácsony, vagy ilyesmi.
S akkor nagy esemény volt.
Ott álltak a folyosón a nyüzsgés közepette. Kicsengettek az utolsó óráról, mindenki vitte haza a csemetéjét, okította, fegyelmezte.
A lány szíve nagyot dobbant, amikor meglátta a nagyapját.
Nem kedvelte őt, de nem is haragudott rá. Egyszerűen csak nem szeretett a közelében lenni. Akkor azonban szó nélkül elkezdett öltözni, miután belenézett az öregember sárgás tekintetébe.
Nem is beszéltek semmit. A nagyapa is csak biccentett.
Aztán elindultak hazafele, de ezúttal másfele volt a haza, és közben a kislány keze észrevétlenül belesiklott a nagyapáéba, és rettenetesen szorítani kezdett vele.
Elmentek egy utca hosszat.
Elmentek kettőt.
A harmadik közepén a kislány halkan, csaknem sírva megkérdezte; – miért erre megyünk, nagyapa?
Volt ott egy pad.
Az öreg meglátta, miután kétségbeesésében körülnézett. Biccentett, majd leültette a lányt, akinek aztán elmondott mindent.
Mindent, úgy, ahogy volt.
Az öreg sosem tanult pszichológiát.
Az öreg sosem tanult diplomáciát.
Ő olyan volt, ahogy az Isten megteremtette. Nem tudott másmilyen lenni.
A lány zokogott. Sokkal jobban, mint amikor a macskáját elütötte az autó. Százszor, ezerszer jobban sírt.
Abba nem akarta hagyni.
Sok idő eltelt így.
Aztán a lányka mégis belemarkolt a nagyapja kiszáradt tenyérbe, és engedte neki, hogy odavezesse, ahová akarja.
Nem volt jó ott. Öreg, dohos szaga volt mindennek.
Elmúlásszaga.
S az öreg oly keveset beszélt.
Már nem volt szúrós a tekintete, de csak néha szólt. Hallgatag volt, pedig szeretett volna valami szépet, vigasztalót mondani a lánynak, de nem jutott eszébe semmi. Oly rég volt már dolga gyerekkel.
Hát csak vonszolta maga után mindig, aztán elmondta neki, hogy milyen éppen az idő, és milyen lesz majd akkor, ha majd felkelnek. Elmondta neki a fák dolgát, a madarak dolgát, éppen ami eszébe jutott róluk. Egyebet sem. Nem is tudott mást, mert a lányka még annyit sem beszélt soha. Mintha megnémult volna azután, ahogy azok a csúnya dolgok történtek velük.
Sorvadt nap-nap után.
Szomorúan.
Aztán egy újabb esős napon a nagyapa látott egy beteg, rühes macskát ázni a kertek alatt. Nem szerette látni az olyat, de akkor valahogy nem eresztette a gondolat. A régi macskát látta benne, azt, ami annak idején az unokájának volt. Felnyalábolta, orvoshoz vitte, aztán, amikor minden rendben volt vele, hazatért vele.
– Nézd, macska! – mondta különösebb érzelem nélkül az öreg, amikor az állatot előhúzta a kabátzsebből.
A kislány eltűnődött rajta. Tartott ez, ameddig tartott. Nem sokáig. Aztán a lány elfordult, az öreg meg ott maradt a tenyerében a macskával, amit pedig oly nagyon utált. Lerakta a küszöbre az állatot, és nehéz szívvel bebotorkált, majd leült a vén, nyikorgós székre, és elgondolkodott, hogy mit kellett volna másképp csinálnia.
Nem jutott semmire, ami azért is volt nagy baj, mert a macskát akarta hídként használni, és azon keresztül eljuttatni az ő bekérgesedett szívét ahhoz a pici, zokogó drágakőhöz, ami kislány mellkasában dobogott. Nem tudta, mit tegyen, talán telefonálhatna ennek-annak…
– Jó volna, ha valaki segítene!
De kinek is szólhatna? Bárhogy törte a fejét, nem jutott az eszébe senki.
– Nehéz lesz így! Mekkora felelősség egy gyerek! – nehezedett el a szíve, miközben kinézett az ablakon. S akkor meglátta, hogy időközben a macska megunta az egyedüllétet, és vonakodva bár, de elindult a lány felé, aki azonban rá sem nézett. Talán annak a macskának a lelke is meg volt törve, mert nem sokáig kellette magát. Tudomásul vette, hogy nem kell senkinek, és eloldalgott.
A kislány csak ült a tornácon, meg sem moccant.
A nagyapa gondterhelten sóhajtott, és elhúzta a sötétítőt.
A következő napokra hamar rázuhant az este. A hidegben remegő, lassú lábakon közeledő karácsony szelleme még nehezebbé tette a hosszú, dologtalan órákat. A kislány egyre kevesebbet volt bent a házban. Mintha mindenki elől menekülni akart volna. Maga akarta cipelni a súlyt, amit az élet rájuk zúdított.
Az öregre és rá.
Az öregre, aki komolyan aggódott akkor már.
Az egyik este különösen fogvacogtató volt. Nagy szél kerekedett, és olyan erővel suhintotta a hódarát az apró, rozoga házikónak, mintha ki akarta volna lyukasztani az oldalát. A kislány szobájában sötét volt. Az öreget rossz érzés fogta el. Benyitott, a szoba üres volt. Azonnal magára terítette a kabátot, és kiment a viharba körülnézni. Benézett a nyáriba, a garázsba, végigjárta a kertet, közben egyre csak szólongatta a lányt, de nem kapott választ. Elöntötte a forróság, ostorozó önváddal a szívében elindult a falu felé. Hogy hova kell mennie, nem tudhatta, csak azt érezte, hogy nem maradhat otthon.
Akkor jutott eszébe a fészer.
Benyitott, és már majdnem elkiáltotta magát a lány után, amikor meghallotta annak halk, remegős hangját. A lány nem látta őt, az öreg is alig-alig az unokát. A lány a sarokban kuporgott, az ölében ott volt a macska, akinek elmondta, hogy milyen rossz egyedül, és mennyire hiányoznak a szülei, meg hogy hiába nézi egész este a csillagokat, onnan senki nem integet vissza neki. Aztán elmondott még annak a macskának ezt és azt, mindent, ami odabent fájt neki.
Amott az öreg arcán némán, mederben patakzottak a könnyek. Amikor eleget állt ott, visszament a házikóba, és leroskadt a szúette székre.
Késő volt már, amikor neszt hallott. Lassan felemelte a fejét. A kislány állt ott riadt tekintettel, miközben a macskát magához szorította.
– Nagyapa! Hideg van kint. Ma este Liza is velünk alhat?
Az öreg nem tudott szólni, de bólintott. Közben magában újra kimondta: – Liza.
Az előzőt is így hívták…

……………….

Baka Tünde:  Igaz, ez a születésnapjára íródott,

de a tartalom ma, a halála évfordulóján is érvényes. 29 éve...                                      

Baka István:
 
Jó volna lenni még talán de
mit is tegyek ha nem lehet
a szótáradba írj be s néha
lapozz fel engem és leszek

…………………

Zsíros Ari: Tornyok – festmény

………………..

 
W. Ábrahám Erzsébet: REMÉNY
 
Már nem álmodok;
a falevelek szívemben fáradtan zörögnek,
mintha összetört volna minden szép csillagkép,

s a felhők sebéből folyna elképzelhetetlen égboltkék.
Már nem álmodok,
de a lelkem még virraszt,
ázva és fázva a szeretet forrásait issza.
S mintha megcsendülne minden harang idelent,
hogy fohászkodjanak értünk odafent,
mert a világ készül a nagy torra,
s az emberiség bánatában az Istenhez bújna,
egy utolsó, örök ölelésre,
s a gonoszság bálványai összetörnek.
Lám megmarad mindaz ami jó,
reményünk fényleni fog,
akár a csendes, szitáló hó.
 

*

VIRÁGOK

Vajon mi marad meg a virágokból,

melyek elhullanak ősszel?

Szirmaikat szétmorzsolja a szél,

könnyű sóhajként érnek a földre.

És az este langy melegében,

az illatukat még érzem,

halk imájukat hallgatja az ég,

majd hangjuk összefonódik a csönddel.

……………………

 

A.K. András: Bűn!  - egy perces karcolat

 
Ferkó bal horga telibe talált, áldozata ájultan dőlt el, mint egy zsák. Tudja, hogy bűnt követett el, azt is, hogy keresni fogják.
Sohasem gondolta volna, profi ökölvívóként egyszer rákényszerül erre. A héten ez az ember volt a kilencedik áldozata.
Mindegy is, megvan a lóvé. Több is lett, mint szükséges!

*

A maffia főnök arcán egy zacskó fagyasztott zöldség, miközben habzó szájjal embereivel üvölt.
– Találjátok meg azt a disznót!

*

Kopognak. Krisztina ajtót nyit, de senki sincs ott! Csak egy vastag név nélküli boríték, rajta írás.
„Julcsi műtétjére!”
Bár név nélküli, az írást felismerte. Pontosan tudja ki írta és miért.

………………..

 

Lovag Dáma Nagy Cynthia video-verse:

 „Hanak G. Gyertyák” megtekintése a YouTube-on

https://youtube.com/shorts/r1mQgejEt6I?si=KFKmenSjzfIjk44P

……………..

 

Krivák-Móricz Judit: A  Dunánál

1972 - tőt  írtak,  Kiléptek a  folyók  a medrükből.  szinte mindegyik,
Katonák,  polgári  emberek  és    tinédzserek  mentek a  gátakra  dolgozni,
Segíteni menteni  amit  csak lehetséges. Embert  állatot  , ingatlant.
Ili  épp  F.-ben  nyaralt  akkor,  Barátnőivel  megbeszélték  hogy   kimennek  körbe nézni.
Biciklire  pattantak és kitekertek  a  partra. Nagy  lendülettel    felmentek a  töltés  legtetejére, A  víz  már  olyan magasan volt  hogy  a mérőrúd  ki  sem látszott  a  vízből,  s  közel  volt a  töltés  legmagasabb  pontjához , úgy  kb  húsz  centire.
Félelmetes  volt  a látvány. 
A  töltésen  rabok  dolgoztak.  csupán  egy  katona  vigyázott  rájuk,
Az is  a  puskát  félvállról  engedte  le  a  föld  felé.  laza  mozdulattal.
A rabok  Vácról jöttek ,a   fegyházból.  Jutalom  volt ez  a munka, A  jó  magaviselet miatt jöhettek  gátat  erősíteni  és  más  munkákra.
Öten  voltak.

Krivák-Móricz Judit

A  lányok  nagyon jól érezték magukat,  nevetgéltek  

és  az  egyiknél  volt  egy  piros labda  is.
Nagy  örömmel  labdáztak  .
Egy  rossz mozdulat és  a  labda  a  Dunában  landolt.
Na most mi lesz?  
Megijedtek,  Hogy  vegyék ki  a  labdát?  -  töprengtek,
Az  őr  szólalt  meg  először,
- Lányok!  A  labdát  azt  hagyjátok! - Oda  fordult  az  egyik  

rabhoz  és  utasította:
Vegye  ki  a labdát  a  vízből!
A  rab  szó  nélkül indult  a  víz  irányába,  Megpróbált  leguggolni és elérni  a  piros  kis  szökevény  laszti, nem érte  el  a kezével.  Négykézláb ereszkedett és  nagyon  előre  hajolva  halászta ki  a labdát. Felállt és  a   vászon   kabátja elejbe  törölte  szárazra, majd  lehajtott  fejjel Ili felé  nyújtotta a labdát.
Ili megilletődve  vette  el.  Szégyellte magát  a  történtek miatt.
Odafordult  a  fegyveres  katonához és kérdezte: hogyan köszönhetnék meg  
a  rabnak amit  értük  tett-
-  Na  kislány!  Ott, -  ha megfordul - van  egy  fa  bodega.
 Ott  tud  venni  cigarettát.  vehet  öt  darabot!
Szapora léptekkel  indult  a  bodega   irányába, A  cigaretták mellé  vett még  egy doboz
gyufát    is..
Szégyellős  mosollyal  nyújtotta  a rab  felé  a  cigarettákat. A  rab először  a  fegyőrre nézett,  az  bólintott.
Elvette  a  cigarettát  és  megköszönte,  Szétosztotta társai között.
A  fegyőr  cigaretta  szünetet  adott. A  rabok elégedetten  gyújtottak  rá.
A  lányok már  nem akartak  tovább  játszani  és jobbnak látták  ha  hazamennek,
Biciklire  pattantak  és  sebesen  haza  karikáztak.
Otthon  egyik  sem merte  elmesélni  mi is történt  velük,  Féltek  és  joggal  hogy most meg majd  a  szülőktől  jön  a  letolás.
2024.09.18

……………………..

 

Kiss Karola: Ártér – festmény

(50x90 cm, olaj-farost)

*****************************************

                                    7. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK 

Véghelyi Péterné: A székely „gyerekecske”

 

Fel s alá sétálgatok a buszmegálló őszi levélesőt pergető láthatatlan búrájú pavilonjában. A várakozásom leszűkíti a teret, s kimetszi a számozott megálló kis kockáját a valóságból, most ezen kívül semmit nem észlelek. Egy asszony sétál be a sercegő levelek esőjének megkurtított valóságkockájába, s hamar kiderül, hogy egy irányba megyünk, ám ő nem utazik Pestig, csak haza Kakasdra. A településnév elhangzását lelkemben máris arcok képe követi. Egy szikár, büszke sváb asszony, Rézi néni, s Terike, aki kora miatt még nem Rézisedett meg, igaz, már az a lélekközösség sin-csen meg, ami őt úgy nyolcvan táján Rézivé keresztelhetné át. Persze jól tudom már, ha székely lenne, inkább neveztetne Trézsinek, de ki tartja már 

számon e 

Véghelyi Péterné

névtörténeti jelenségeket! Egykor a nevekben benne volt a néplélek, s a tolnai nemzetiségi térképek e láthatatlan erecskéi már csak a sziklák alatt folydogálnak, de jó ismerni még e búvópatakok útvonalát. Fel is derültem nyomban, s mindjárt a múltnyitogatáshoz fogtam, az asszonyt el nem engedtem, s mintha a levélzuhatag is zuhogó függönnyé vált volna, honnét nem tanácsos kimenni, amíg alább nem hagy a zuhatag. Eresszé változtattam a kis kockát, a megállóból időugrásra kész útiállapotot vettem fel, ám keserű eséssé lett ez a jelenbe visszapottyantó valóság, ami azért mégis láthatóvá tette a levélzuhatag feletti láthatatlan hagyomány csillogó pantheonját.
– Ó, kakasdi, akkor maga bizonyára sváb! – fordultam felé 

érdeklődve, de nagyon tapintatosan.
– Neeem. Én székeeely vagyok – válaszolta mosolyogva, s én azonnal meg-értettem az ee hangzók ejtéséből, hogy így van ez.
Mesélni kezdett arról, hogy neki az ura a sváb, és rögtön hangsúlyozta, hogy már régóta nincsenek meg azok a bizonyos ellentétek a két népcsoport között, már házasodnak egymással, és mindenki úgy értékeli a történelmi múltat, amint tudja – vagy ahogyan az emlékezetpolitika diktálja – de ezt már csak én gondoltam. Mert elmondta, hogy nem oly meghatározó már a hagyomány, a svábok a németet sem tudják már, a székelyek meg mindig is tudták, hogy ők kicsodák. Persze óhatatlanul előkerült a nemzetpolitika, és az asszony sajnos rosszallón szólt arról, hogy a határon túli magyarokat, nevezetesen az odaát élő székelyeket milyen nagyban támogatja a kormánypolitika, a székely kisebbség gyermekeinek adott iskolázási támogatás is szóba került.
– Mert tudja, valahogyan nincsen ez egyensúlyban.
– Egyensúlyban? – hüledeztem e fura mértékelési metóduson. – Hogyan lehetne itt egyensúlyról beszélni? Tetszik tudni, hogyan élnek a magyarságuk-hoz, és székely örökségükhöz ragaszkodó testvéreink Székelyföldön, a mai Romá-nia területén? Hát itthon nem úgy van-é, hogy azok kapják a nagyobb támogatást, akiknek kevesebb van? Miféle törvény okán rekviráljuk el tőlük ezt a támogatást? Tetszik tudni, én ismerek ott székely gyermekeket nevelő szülőket, azok talán magyarabb gondolkodásúak mint mi itt, az anyaországban. De gondolja csak el, ha a szülő, akinek két gyermeke van, s az egyik vele lakik, míg a másik csak nagy ritkán jön haza, nem érzi-e úgy a szülő, hogy felcsomagol neki mindent, hogy a másik se érezze, hogy ő mostoha.
– Hát bizony, én is így teszek, ha a másik fiam hazajön, ebben igaza van.
– Tudja, én úgy vélem, ha a kormánypolitika nem is adott volna meg semmit ezeknek a székely gyermekeknek, nekünk magunknak lett volna ez kötelességünk, a saját pénzünkből megadni nekik. Mert amikor a távol keleti országokban cunamik voltak, akkor mindenki örökbe fogadott valami árvát, és annak rendszeresen pénzt küldött, hát hogyne kellene ezt a mi magyar édes-gyermekeinknek megad-ni.
– Ez igaz – ismerte el az asszony, s nekem eszembe jutott a mi székely gyerekecskénk, aki nálunk járt a nyáron, s akivel azóta is tartom a vérszövetséget.
Amikor itt járt, egyik székely asszony Varasdról megígértette velem, hogy ha jön a gyerekecske, akkor a székely házba, s hozzá elviszem. Mi-kor meglátta a székely legénykét, csak ennyit szólt neki: „Sirülj csak, hadd nézzelek!” S a legény perdült egyet földije előtt és természetességgel mutatkoztak be egymásnak. Majd amikor a székely-sváb emlékező-porta kapuja megnyílott, meg is kérdeztem vendéglátónkat, hogy beenged-e engem, mert se székely, se sváb nem vagyok. No, erre a székely gyere-kecske válaszolt székelyesen.
– Természetes, hogy béengedik Önt.
 
Lehetett érezni már, hogy a beszédjük alapján volt már közöttük egy szál, ami más irányba nem feszült. Mi volt itt más, mint a székely beszéd, a rejtjelezett nyelv nagybecsű szavai, a hanglejtés, a hangszín, amin érezni lehetett, hogy az olyan más, mert székelyes, s a beszélőket valami titokzatos erővel azonnal összekötötte.
A szövőszék előtt álmélkodtunk, s kutatgattuk, hogy melyik lehet az áspa, motolla, mivel nyistöltek, de emlékezetem már nem tárolt olyan képeket, hol nagymamák szőnek, s festékest varázsolnak, ebben rá kellett hagyatkoznunk Gizike emlékezetére.
– Mama sokat szőtt. Emlékszem, vitte Pestre meg Békéscsabára, s eladta a gyapjúkat, s ebből pénzeztek egy kicsit, így ügyeskedtek az asszonyok a munkájukkal, nagyon szorgalmasak voltak akkoriban.
– Na, minden házban volt egy festékes – mutat Gizike a szép szőnyegre – s ha menekültek, mert sokat menekültek, akkor ezt a festékest letették a földre, s ott imádkoztak, mintha az lett volna az oltár. De gondold el, hogy ezt megcsinálni mennyi munka lehetett!
– Hát, ez leginkább olyan mint egy szőnyeg, de miért nevezik mégis festékesnek? – vizsgálgatom a kissé megkopott pirosas szőnyeget.
– Azért, mert régen az elkészítéséhez szánt fonalat az asszonyok maguk festették. Ehhez burjánokat használtak, de később lehetett venni festékeket is. Mivel vékony és laza szövésű, így a padlón használva hamar tönkre ment volna, ezért földre sohasem tették, kivéve ha amint mondtam, menekültek, és oltár lett belőle. Inkább ágyra, asztalra terítették, esetleg falvédőként szolgált. De a lányoknak illett festékesnek lenni a hozományban is. Ezt egyesen szőtték két nyisttel, minden borda-fogba egy szálat szőttek. A festékes alapszíne általában a piros volt, de ezt nem kallózták, és nem is mosták. A stafírung kiemelkedő darabjának számított, és az anya a lányával közösen készítette, a mintázatból a legény az ügyességet is ki tudta olvasni, ezért nagyon megmunkálták, igyekeztek egyedivé tenni.
Itt vannak, ebben a házban nekünk az emlékeink. Az a zöldes krecsány – így mondták – az az én Édesanyámnak a krecsánnya, ez a női blúznak felel meg, és én a ma napig használom a szoknyáját, ha megyünk székelyek felvonulni; szedéses inggel, és lájbival viselem. Ez a favirágú kötény, ez volt a legdrágább ruha, csak a gazdagoknak volt ilyen. Akinek volt favirágúja, az már gazdagnak számított.
 
– Mit jelent az, hogy favirágú? – hajolok közelebb a kelméhez, hogy mustrába vegyem.
– Hát, ez a neve, már nem tudjuk miért; nincs itt a rokolyája mert használják, de a kötényét, a karincáját meghagyták. A bukovinai székelyeknél a szoknya (akár alsó, akár felső) neve rokolya volt .Ez a kásmér, a legdrágább anyagnak minősült, nagyon szép nekem mindig.
Majd látunk fejkendőket, nemrégiben Gizike keresztanyjától magam is kaptam, aki meg is mutatta, hogy macsukálni miként kell, mert nem volt mindegy, hogyan kötötték meg. A székelyek ruvának nevezték, és a kendő viselésének megértéséhez pedig nekem egész szótár kellett. A nénike magyarázta nekem, hogy miesnap, azaz hétköznapokon a ruvát egyszer keresztbe vetve, lazán meghúzták az álluk alatt. Az idős asszonyok gyakran egyáltalán nem kötötték meg a kicsi ruvát, hanem a végeket vissza-hajtva az arc mellett jobbról és balról betűrték, amit úgy mondtak székelyesen, hogy esszeszúrták a keresztbe vetett végeket.
Már az elénk tett illatos székely palacsintát nézegettük, ami nem volt cér-na, hanem kövér palacsinta, élesztősen, amikor szép mesét is hallhattunk a régi parasztok életéről vendéglátónk előadásában. A mese saját költeménye, fejből meséli, azaz inkább a lelkéből, s a történetben áramlik ki a nevelői szándék, a jóakarat, a remény, az embereket jónak látni akarás. Leírni e mesét nem hogy nem lehet, inkább nem szabad, mert az ízes, székely beszédet seféle papír vissza nem adhatja.
– Ez a régi parasztok mindennapi életéről szól, és székelyesen mesélem – mond-ta szemlesütve a remek mesélő.
– Igen, a régi parasztok élete bizony varázslatos, nekünk meseszerű, én is a rabja vagyok, és oda de tud vágyódni az ember! Bárcsak visszatanulhatnánk a hagyományt, hogy mi is úgy élhenénk! – szakadt fel lelkemből a sóhaj, s a székely gyerekecske arcán azt vettem észre, hogy neki nem kell visszatanulni, ő ezt érti, s neki természetes minden, mit székely mesélője eléje festett, mert megvannak az élő képek a lelkében. Alighanem ő is székely mesé-ken nőtt fel, s mint később színt vallott, maga sem utolsó mesélő, megvan hozzá minden mestersége.
– A nagymamámék mindig így beszéltek, én azért tudok székelyesen beszélni annak ellenére, hogy én már itt születtem. A szüleim már nem beszéltek így, mert amikor ide telepítették őket, akkor igyekeztek ilyen irodalmi nyelven beszél-ni, mert a svábok nem értették a tájszólást, és együtt éltek békességben, így a be-települők igyekeztek alkalmazkodni ott, ahol befogadták őket. Mamáéknál azonban mindig székelyesen beszéltem, azért tudtam járni mesemondó versenyekre, mert tőlük tanultam ezt a beszédet. Most én is tanítom a gyerekeket erre a székely beszédre. Kettőcske van, akiket tanítok, de olyan szívbéli mesemondók! Mondom nemrégiben az egyiknek, hogy amit mondok, arra belül figyelek, és azt látom magam előtt. Erre örömmel felkiált a fiúcska: „Hát én is látom!” „No, akkor te egy igazi mesemondó vagy!” ismertem el.
Mosolyogva beszél ifjú tanítványairól, majd a csíki gyerekecske felé fordul:
– S akkor te meg, Sebestyén zongorista leszel, s én olyan büszke leszek rád, s megmondom majd, hogy ezzel a gyerekecskével én foglalkoztam, s tanítottam a székely mesére – nevettünk mindhárman.
Még arcomon maradt a mosoly, mert ez a gyerekecske ezzel sosem hencegett, hogy konzervatóriumba jár, és naponta órákat gyakorol, mert ki-tűzött célja van, aminek elérésében lankadatlanul fárad. Ezeket én mond-tam el helyette, de csak finoman, mert szerény a gyerekecske.
– Látod, remélem, hogy az leszel, mert ha szereted, akkor mindent megteszel érte – fordította a szót Gizike most komolyra. – Figyelj, én kisgyerek koromban nem tanulhattam, amikor hazaértem az iskolából, mert dolgoznom kellett. Édesapám már tíz éves koromban meghalt, a húgom két éves volt, és akkor kellett trágyázni meg etetni, meg kapálni meg mindent. De amikor Édesanyámék lefeküdtek és a testvéremmel már aludtak, egy elemlámpa-égőt szerelt a nagybácsim a fejem fölé, nem voltak tudod ilyen éjjelilámpák. Szegények voltunk, ez nem szégyen, csak kellemetlen. S akkor képzeld el, így a szemem elé tartva néztem a könyvet, mert ez az elemlámpa nem világított annyira, s akkor volt amikor pirosak voltak a lapok, s zölddel jöttek szembe a betűk, mert úgy elfáradt a szemem. De ha nem tud-tam megtanulni a leckét, akkor szépen reggel ötkor magamtól felébredtem, elmentem a könyvvel – itt van nem messze a futballpálya – jól beöltöztem, ha hideg volt akkor is, mert álmos voltam, és nem akartam, hogy álmos legyek, mert meg kell tanulni a leckét, ez a cél lebegett előttem. S akkor ott kinn tanultam, vittem az órámat, és utána mentem az iskolába. Jó tanuló voltam, mert én szerettem tanulni. Én soha nem mentem el az iskolába úgy, hogy ne tudjam a leckémet.
 
Volt aki azt mondta, hogy én nem vagyok normális, mert szeretek tanulni. De nekem volt egy életcélom. Édesapám egyszer a térdére ültetett, s megkérdezte tőlem. „No, Gizike, mi leszel, ha nagy leszel?” Mondom tanító néni, úgy rávág-tam, mint a pinty. Apám erre azt mondta: „Az is leszel, még ha az utolsó ingemet is el kell adni, én eladom, de akkor is az leszel.” Mert annyira benne volt ez a cél a szívemben, hogy sose adtam fel. De a Jóisten mindig megsegített, én bíztam benne, és dolgoztam, tanultam, nem érdekelt semmi. Úgy örültem amikor Édesanyámék elmentek vasárnap délután a húgommal, becsuktam a külső ajtót és tanultam. Ahh – nevet a lelkes kisdiákká lett asszony – Édesanyám jött haza – neki furcsa volt ez, ők nem tanultak ennyit – úgy túrtam a hajamban az ujjaimmal, és gondolkodtam, hogy hogy kell megoldani egy példát (nem voltam matekzseni, inkább humános voltam) és akkor Édesanyám belépett, s felkiáltott: „Hogy nézel ki?” tudod össze volt már turkálva a hajam. Rám is parancsolt: „Öltözz fel, menj és sétáljál a többi lánnyal.” Mondom neki, hogy nem tudok elmenni, mert kell hogy tanuljak. Édesanyám olyan kedves-mérges volt, csak csóválta a fejét, hogy ő nem is tudja, kire ütöttem én. Bennem volt az, amit Édes-apám mondott, hogy akkor is tanító néni lehetek, s az végig ösztönzött engem, s végül óvónéni lettem. Az a legszebb foglalkozás, a kisgyermekek olyan drágák, őszinték, á, ezt nem is lehet elmondani. Tudod hogy dolgoztam? – néz a komolyan figyelő székely gyerekecskére – Bementem az oviba, én sose vártam, hogy vége legyen a napnak. Nagy bánat az, ha valaki nézi az óráját, hogy mikor ér véget a napja. Mindig így teltek a napjaim, mert szerettem azt, amit csinál-tam. Szerettem, s azt mondom, hogy mindenki próbálja azt csinálni amit szeret, mert akkor lesz boldog ember. Úgyhogy te csak zongorázz kitartóan, és soha ne add fel. S vannak bizony kudarcok, vannak nehézségek, de van kiút is mindig, amit meg lehet találni, ha igazán akarod. Ezt ne felejtsd el! Látod, én ilyen vén diák vagyok – kuncog a komoly szentencia után. – Énekelünk, mesét mondunk, a temetéseken is énekelünk, megtanultuk az énekeket, mert meghaltak már azok az asszonyok, akik énekeltek. Énekelni is szeretek, ennyi mindent szeretek. Kapálni is szeretek, komolyan mondom, amikor megkapálom a kertet, olyan boldog vagyok, hogy milyen szép! Leszorítom a paradicsomot, paprikát, s olyan jó ránézni. Az embernek a munka legyen mindig örömmel végzett alkotás, és akkor nem csak ő örvend neki, hanem a Jóisten is. Tudod Fiacskám, az a fontos, hogy az ember legyen kitartó. Ezen az úton pedig egyenes, igazságos, és szerető. Mert volt olyan helyzet, hogy valaki bajban volt. Ekkor az természetes, hogy odaugrok és segítek rajta. De volt olyan illető is, aki azt mondta, hogy én olyanoknak segítettem, aki valamikor ezt mondta, vagy azt mondta rólam, de ez engem nem érdekel. Az akkor volt, most ő bajban van, ilyenkor az embert kell nézni, és nem a saját sérelmeinket. Mert ilyenek is vannak, akik uszítják egymást, de engem nem lehet uszítani.
– Hát, pedig ma ilyen uszítós világ van – dörmögtem, ám rögtön éreztem, hogy az uszításra magam is nemet tudtam mondani már. – Mi azonban nagyon köszönjük, hogy uszítottál minket a hagyomány mentésére –fogtam a megköszönhetetlen ajándék iránti hálaadásba, amit a székely asszony bátran megszakított.
– Én a történelmet szeretem a legjobban. Te is?
Azonnal rávágtam a választ, gondolkodnom sem kellett.
– Bizony én is. Mert tudom, hogy a történelem nem a könyvekben van, hanem az emberi szívekben, ez szívbúvárkodás, ahol a történelem tanúival merülünk alá. Én úgy látom, hogy ez működik, nézd ezt a székely gyerekecskét, ő taknyos hozzánk képest, de mégis érdekli amiről itt beszélünk, mert tudja, hogy ez az ő múlt-ja, és ennélfogva a jogos örököse ennek. De ha nem rögzítjük, akkor őket lopjuk meg, s az ő gyermekeiket. Meg kell tisztítani a történelmet az emlékezetpolitikai púdertől, amit mindig politikai érdekek színárnyalatai színeznek.
– El kell bizony mondani nekik, mert múltkor éppen a családban elkezdtem ezeket mondani, amiket a nagyszülők meséltek, amikor őket ide telepítették, s csodálkoztak a gyerekek, hogy én eddig ezt nem is mondtam. De hát mikor is mondtam volna, hiszen mindig éltük az életet, mindig abban, ami éppen volt, neveltük, iskoláztattuk a gyerekeket, akkor unokáztunk, mindig úgy csináltuk a dolgunkat, hogy legyen időnk nekik besegíteni. De mindent szívből csináltunk, és most mindig szívből emlékezünk. Az öregek, akiket még ismerek, ők nagyon szeretnek mesélni, már nem sokan élnek, hozzájuk el kell menni.
Megkaptuk a frissen sütött székely palacsintát, amit a gyerekecskének én el is csomagoltam, s vitte is magával Székelyföldre, Magyar földünk Csík megyéjébe, ahol az őrzők még őrzik a hagyományt. Vannak magyar iskolák, és nekünk nem kell sajnálnunk ezeket az iskolákat anyagilag is támogatni, mert ezek a mi iskoláink is, hiszen a nyelvében él a nemzet, nem a földrajzi határaiban.
A középkorban oly fontos küldetésként fogalmazódott meg magyarokban az azonos nyelvet beszélő rokonok felkutatása. Julianus barát gyalog ment el Magna Hungáriába, a Kaukázus környékére a király megbízásából. Kőrösi Csoma Sándor az életével fizetett a 19. századi tibeti népkutató küldetéséért, mert hitt abban, hogy a nyelv köt össze bennünket. A megmérgezett nyelv megrontja végül a gondolkodást, s a romlott gondolkodás teszi fesletté az erkölcsöt, ami elvakítja a lélek jóra irányuló tekintetét.
Ma a fiataljainknak nem mesélünk székelyesen, de talán semmit nem mesélünk a múltról, a családok történelméről sem, pedig minden családnak vannak szép, csak a beavatottak számára érthető anekdotái és pajkos történetei. Ez hiányzik ma a beszédből; a szellemesség, a pajok, de van helyette ízléstelenség és közönségesség, különösen a feslett angolszász kifejezésekkel teletűzdelt nyelvezetben, aminek valójában nincs is értelme.
Ám ha nincs egységesen értelmezett nyelv, akkor nem létezik egységesen értelmezett nemzet sem. Akkor a politika megalkotja a nemzetpolitikát, ám amögött sem a mese van, hanem az elveszőben lévő utáni kapkodás.
Még vannak mesélők, de már nem sokáig. A kérdés csak az, hogy van-e még a lelkünkben nyelvéhség, van-e még a gondolkodásunkban nemzet-vágy, vagy pedig egyenlőtlennek és egyensúlytalannak tartjuk azt, ha a határon, a földrajzi határvonalon túlra rekedt nyelvtestvéreinket támogatjuk bármivel is.
Magam arra szavazok, hogy a személyes kapcsolatainkkal támogassuk a nemzetpolitikát, és rekviráljuk el mihamarabb e kérdést a meséléssel a politikusoktól, mert különben ennek nem lesz jó vége.

*****************************************

 8. A.K. ANDRÁS:  A RANDEVÚ 

 
Egy kellemesen hangulatos étteremben vártam a nálam huszonöt évvel fiatalabb, igen szép, de meglehetősen önfejű partnerem. Aki valójában a kislányom. Arra kért, kivételesen csinosan öltözzek fel, és ha lehet zoknit is cseréljek. Borotválkozzak is meg, miután alaposan le tusoltam és friss alsógatyát húztam! Ja, és egy szál vörös rózsát is hozzak! Komolyan mondom, úgy kezel mintha gyerek lennék! Na jó, van némi alapja is. Amióta párom eltávozott az életünkből, kissé elhanyagoltam magam. Azt mondta, van számomra egy kis meglepetése, és meg fog változni az életünk. Fel akar rá készíteni engem. Már alig várom mi lesz a meglepetés! Vajon esküvő lesz, vagy nagypapa leszek végre! Vagy mindkettő?! Amikor az általa előre lefoglalt asztalhoz vezettek, még csak nem is sejtettem mi fog történni. Az asztalon egy rózsaszínű boríték várt, kék szalaggal átkötve. Amikor megláttam, a szívem hirtelen felgyorsult. Most, hogy olvasom a gutaütés kerülget!
 

A.K. András

„Apukám!
Édesanyám mielőtt elment, megígértette velem ne hagyjam,

hogy egyedül maradj. Azt akarta, kezdj el ismerkedni. Viszont 

azt is tudta, ezt te magadtól nem fogod megtenni. Engem 

kért meg rá. Ez volt az ő utolsó kívánsága.
Apám! Édesanyámat két éve temettük el. Itt az ideje, 

hogy randevúzni kezdj! Erre Te tökéletesen alkalmatlan 

vagy, hogy ezt leszervezd. Így én intézkedtem. A 

hölgy hamarosan megérkezik, kérlek viselkedj! Pontosan 

délben érkezik! Nagyon nem szeretnék csalódni benned! Egy 

kis motiváció neked Papus. Ha jó leszel, talán, de csak 

talán, hatalmas kérdőjellel, hajlandó leszek az uncsiról 

is beszélgetni veled.
Szeretettel, a kicsi lányod.”
 
Nem kicsit voltam mérges. Nem szeretem, ha átvernek! Azt meg végkép nem, ha helyettem hoznak meg engem érintő döntéseket. És az is igaz, másra számítottam! Mondjuk egy-két ultrahangos képre. És már negyed egy is van!
– Elnézését kell kérnem kisasszony, úgy gondolom az asztalfoglalást vissza kell mondanom. Úgy néz ki tárgytalan.
– Sajnálatos, bár be kell valljam, pincérnőnek még nem néztek eddigi randevúim során.
Hoppsza, és valóban! Egy igen magas, arányos testalkatú hölgy állt az asztal mellett. A fejem színe megváltozhatott, mert elnevette magát.
– Elnézést kisasszony, nem akartam megbántani. Számomra is meglepetés volt ez a találkozó. Igazából nem erre számítottam. Kérem, foglaljon helyet.
Felállva, kihúztam a széket a meglepetés vendégemnek, aki majdnem olyan magas volt, mint én. Szája sarkában pici, elrejtett mosoly jelent meg. És ez volt az első olyan dolog, ami felkeltette az érdeklődésem.
– Köszönöm szépen. Igazán kedves.
– Kérem, nincs mit.
– Nem tegeződhetnénk?
Rövid bemutatkozás, ismerkedés után lendületes beszélgetésbe kezdtek. Hamar elment az idő. Ebédre jöttek, de igazából nem ettek egy salátán kívül semmit sem.

*

Majd három óra beszélgetés után, fizettem. Mivel a fogyasztásunk nem volt túl sok, így tisztességes borravalót hagytam az étteremben.
– Kedves Ágota. Meghívhatlak egy sétára?
Alig öt perc múlva az egyik sétáló utcában andalogtak.
– Még nem sikerült halálra rémisztenem téged?
– Nem! Nem sikerült. Igazából szeretek értelmes emberekkel beszélgetni. Abból meg a felhozatal általában a női nemet részesíti előnyben.
– Hmm. Ez érdekes. Általában a férfiakat megrémiszti, ha egy okosabb nővel találkoznak. Na meg ott a magasságom is. Ha valaki százhetvennyolc magas, az test alkatilag nem tud törékeny lenni.
– Az, hogy valakinek van két diplomája, még nem jelenti automatikusan, hogy okos is. Mint ahogyan nem dagadt az sem, aki nyolcvan kiló az általad említett magassághoz.
– Hűha! Nem is tudom, ezt most bóknak vagy sértésnek vegyem?
– Pontosan annak, aminek szántam!
– Na igen, a lányod említette nagyon közvetlen vagy. Ami a szíveden, az a szádon.
– Igaz, de csak mert én nem vagyok okos ember. Ugyanakkor lusta vagyok megjátszani magam.
– Már csak két dologra vágyom, és tökéletes lesz ez a mai nap.
– Rajtam ne múljék. Mit tehetek érted?
– Megfogod a kezem?
– Ezer örömmel!
És kéz a kézben sétáltak tovább. De egyikük sem szólalt meg. Ferenc boldog volt. Felesége halála óta, senkivel sem sétált kéz a kézben. Óvatosan fogta Ágota kezét, miközben akaratlanul is egy ujjával simogatta azt. Ágota kis mosolyát már nem tudta elrejteni. Ragyogott arcán az elégedettség. Amikor is Feri törte meg a csendet.
– Mi lenne a második kívánságod?
Ágota arca színe élénkpirosra váltott. Kis csend következet, majd félénken belekezdet.
– Szeretném érezni, szeretném átélni, hogy valaki mélyen a szemembe néz, magához ölel és megsimogatja az arcom. – Befejezni már nem tudta.
Elcsattant az első csók, majd a második is. Majd ki tudja hány? Feri és Ágota összeölelkeztek, mint ha csak kiskamaszok lennének. Pedig Ferenc hamarosan betölti az ötödik x-et. Ágota sohasem gondolta volna, negyven felet érezni fogja, amit most! És ha nagyon utánanéznénk, az igazság az, egyikük sem gondolta volna még ma reggel, mit hoz nekik a naplemente. Két megtört lélek egymásra talált. A mennyországban megkondult az igaz szerelem harangja, jelezvén, Ámor ismét sikerrel járt.
 
Vége…

Randevúsok

*****************************************

 9. AUSZTRÁL KAPCSOLATOK 

Ilosvay Gusztáv levelei

Adásnap: 2024.10.13
 
Elnézést egy kicsit későn megy ki
Egyszer egy évben úgy hozza a sors, hogy a rádió állomás 2RRR 88.5 fm részt vesz a Moocooboola kulturális fesztiválon, amit itt tartanak a közelünkben Boronia Park-ban. Kezdés 10 órakor és délután 4-ig sugárzunk a helyszínről. Ilyenkor hatalmas tömeg jön össze, eszem-iszom2 színpadon szórakoztató műsorok helyi együttesekkel és táncosokkal. Meg sokat beszélgetünk egymással. Kultúrák ismerkednek meg a gasztronómia segítségével. Nos a rádióállomásunk része a helyi közösségnek, s így mi is reprezentáltuk magunkat. Ami abból a szempontból is jó, hisz megismernek bennünket, találkoznak velünk hallgatóink, és új hallgatókat is szerzünk magunknak. Ugyan akkor a mi programunk az 11-13 óráig tart és így sajnos elmaradt a mai napra rendelt adás. De, hogy ne maradjatok magyar szó nélkül, egy összeállítást csináltunk a legjobb műsorainkból. Remélem tetszeni fog, sokat dolgoztunk rajta. Ne feledd meglátogatni barátainkat: a Meseszó Egyesületet ( meseszo.hu) és a Megszólalok internetes irodalmi magazint. Mind a kettő színvonalas oldal, megéri a böngészést. Ha tetszett kérlek osztd meg a műsort. Köszönjük.
www.radiomozaiksydney.com.au
 

*

Adásnap: 2024.10.22
 
1956 forradalmának a 68-dik évfordulójára emlékeztünk élő adásban a Magyar Házból Punchbowl-ból. Ez mindig izgalmas. Érdekes és pörgős lett. 12:30 után  társadalmi témákat vettettünk fel és volt egy pár ötletünk. Súlyos demográfiai hullámvölgybe került az ország és mi is gondolkodunk mi volna az a valami amibe meg lehetne kapaszkodni és elősegíteni a Magyar gyermekek megszületését. Persze az ember tudja, hogy nem váltja meg  a világot, de soha nem lehet tudni kit hogyan érint és esetleg szalad a gondolatokkal. Köszönet mindenkinek aki részt vett a mai adásban. Figyelj barátainkra, legalább annyira lelkesek mint mi. Meseszó.hu és a Megszólalok Internetes Irodalmi magazin . Ha tetszett kérlek osztd meg az adást. Köszönjük.
www.radiomozaiksydney.com.au
 

*

Adásnap: 2024.11.03
 
Halottak napjára emlékeztünk, úgy Editnek mint nekem már lassan többen vannak a temetőben mint az élők sorában. Érdekes lett az adás. Néha filozofikus, de ugyan akkor nem megemészthetetlen. Gondolatokban elkalandoztunk néha de nem vesztettünk utat. Összességében egy igazi Magyar emlékezős rádiót fogtok hallani. Garamhegyi Edit ma brillírozott, sok anyagot hozott és odatette magát a mai programba. Még az Európai utunk alatt megismerkedtem Fehér István volt iskolaigazgató Komáromi lakos felvidék. Egy őszinte beszélgetés egy odaadó magyarral. Trianon tragédiája mai is beárnyékolja a XXI. Századot. Mindenképp hallgasd meg. Volt még bejelentkezés Amerikából, hisz most lesznek a választások és a délvidékről Bálint Csabával ami, gondolom érdeklődésre számíthat. Vannak barátaink kiket szeretnénk, hogy ha meglátogatnak a neten. Meseszó Egyesület (meseszo.hu) és a Megszólalok Internetes magazin. Értéket találsz benne. Ha tetszett az adás ne feledd megosztani másokkal
www.radiomozaiksydney.com.au

*

Adásnap: 2024 11.10
 
Az adásban megemlékeztünk az első világháború végére ami 1918 november 11 én volt mikor hozzávetőlegesen 20 évre elhallgattak a fegyverek az európai harctéren. Ahol milliók haltak meg, országok születtek és országok csonkultak meg ki többé ki kevésbé. Mi magyarok húztuk a legrövidebbet a Trianoni béke paktummal. Azóta se heverte ki ezt a traumát a magyarság. Ugyan akkor a mai világ legalább annyira zajos mint akkor volt, és szomszédunkban ropognak a fegyverek, Reméljük egyenlőre ügyes politikával, kis szerencsével ez esetben ki maradhatunk az öldöklésből. Adja Isten, hogy így legyen. Bálint Csaba jelentkezett be Szerbiából ahol egy vasúti épület tragédia rázta meg a közösséget több halottal és több sebesülttel. Részvétünk az áldozatoknak és gyors felgyógyulás a sebesülteknek. Lementünk Ürge Bandi festőművész kiállítására Gloucester- be. Gyönyörű városka és még szebb galéria. Sok sikert Bandi. Egy kis aktuális politika is volt, hisz az Egyesült államok új vezetőt választott, s természetesen itt is reagáltunk rá. Ne feledd rákattintani a Meseszó egyesület honlapjára (meseszo.hu) és a „Megszólalok” Internetes Irodalmi Magazin honlapjára, értéket és jó olvasmányokat találsz benne. S mondanom sem kell ha tetszett az adás akkor mindenképp osztd meg a barátaiddal és a rokonokkal. Köszönjük!
www.radiomozaiksydney.com.au

*****************************************

 10. VERSRŐL VERSRE… 

Bihari Enikő:  Öregkori szerelem
 
Fiatal szerelem, fájó, régi emlékek,
Mikor a szerelmed szüleid miatt nem lehet a tied.
Ezek nem múlnak el sosem, csak az évek érnek,
Megőrizve szívünkben minden szép emléket.
 

Ahogy mi is élünk, úgy azok is velünk élnek,
Az idő múlik ugyan, de nem múlik el a szeretet,
Mely bennünk él, mely mélyünkben vert gyökeret,
Egy szép nap, mint a főnixmadár, újra feléled.
 
Az öregkori szerelem tartalmas, mint az érett bor,
Ahol már nem számít távolság, se múlt, se kor.
Több már, mint fiatal szerelmes láz, ez, ahol
Minden, minden már egy életre szól.
 
Megvárva a gyászidőt, a férfi újra felkereste
első szerelmét,
S habár ugyan rátette az idő mindkettőjükre
már a pecsétjét.
Nem az óra méri a legszebb pillanatokat, csak
a szívverés,
S ami számukra maradt, az egy életre szóló érték.
 
Kik annyi mindent átéltek, és annyi mindent nem,
Egymásra várva szerelmük nem múlt el sosem.
Nem lett pont a végén, szerelmük végtelen,
Egy szép napon újra rájuk talált a legszebb érzelem.
 
Összesimuló ráncaikkal egymást védik, szeretik,
Ahol csak a jelen, a ma, a most pillanata számít.
Az életben mostantól kezdve ketten építgetik,
Amit eddig nem tehettek: szerelmes álmaik.

……………………

 
Bognár Papp Irén: Tisztelendő
 
Leül az őszi fényben,
rózsafüzér kezében.
Szemét a szél simitja,
s repül sok lepke- hinta,

száll le a kerti fákról,
jó ez az őszi mámor,
jó így Istennel lenni,
s mindenben őt fellelni.
Sétálni őszi fényben,
tűnődni hatvan évben,
mert néha-néha az ember
az életén mereng el...
Hallgat a vén pad bölcsen,
sirdogál ezüstös ködben,
lábánál margaréta,
szirmait szél szakítja.
Jó itt a fák tövében
Istennel beszélgetni,
s mindenben őt fellelni.
 

*

Bognár Papp Irén: Hulló levelek

Sirass meg!

Én is megsiratlak nyár!

Zokogj, mint súlyos esők könnye!

Hulló levelek milliója száll,

csavarj be emlék-ködökbe.

De kár, hogy vége!

Istenem, de kár!

Sirass meg,

én is megsiratlak nyár!

Vagy szeress még jobban,

ne törjön a varázs,

ne szakadjon húr az őszi hárfán!

Szeress. Egyszer minden levél lehull.

Közben sírj csak,

mert én is megsiratlak nyár.

Tört lepke szárnyat viszi az őszi szél.

Emlékszel?

Itt pillangózott nemrég még a kertben.

Gyönyörű volt, ékszere lombnak, virágnak.

Sirasd meg,

hisz én is megsiratlak nyár!

…………………

 

Lovag Dáma Nagy Cynthia: Fátyolos álom..
 
Estenként eszembe vagy
felidézem ölelésed, s
mielőtt lecsapna rám az

álom fátyolos sugara
elmélkedem, mi lenne "ha"??

Te már ott állsz a magas hegyek, hegyes ormán túl,
ahol még csak vihar sem dúl,
mi itt lenn csak találgatunk,
mi lehet a felhőkön túl??
Téged körbe fon a kékség, a
tulontúli szépség, hol nincsen sötétség.
Vajon mi az a csodás fény, mi hívogat??
Érzed a tiszta szeretetet mi feléd árad.
Vajon lelkünk megleli ott új hazánkat??
Jöjj vissza álmaimba, mosolyogj rám újra,
mond el nekem mi lesz velem, ha véget ért itt az életem??
Nehéz testünk itt marad, de szabad lelkünk szárnyal fel
az égig, ott várnak már az angyalok, kik segítenek új testünkben élni!!
S ha majd a csillagok ösvényén járva lenézünk,
talán nem bánjuk, hogy anno
erre a földrészre születtünk,
s boldog lesz az emlékünk...
de vissza már többé nem térhetünk!!

………………..

 
Engel Csaba: Bárcsak törődnénk egymással

Nem tudom ki mikor látott csodát,
De én érzem ha valaki megbocsájt,

Hatalmas csoda az a pillanat!
Akkor az ember a legboldogabb!
Helyesnek láttad? neked van igazad!
Bocsáss meg, hiszen te úgy akartad.
Én bántani, haragot nem akartam,
Hibáért senkit meg nem szólítottam.
Szélként fújnám el az ég haragját,
A ránk nehezedő súlyát.
Ó, letörölném idős homlokát,
Csak, hogy lássam a nap fényes arcát.
- Bárcsak elviselnénk egymást,
És átok helyett, áldást mondanánk,
Elkerülnénk annyi botrányt,
Kő helyett, virágokkal dobnánk.

2024.09.14

……………..

 
Ézsiás László: Én sohasem kutattam…
Válasz Kerekes Gézának 2011.

Én sohasem kutattam a vakok lelkét,
nem érdekelt, ki hogy viszi terhét
hiszen minden ember roskadoz.
Nem kopogtattam meg börtönük ajtaját,
nem érdekelt milyen a visszhang.
Én mindig hittem a mesékben

s mikor e világba betértem
tárt kapu fogadott.
Sokáig rángattam belülről a rácsos ablakot.
még hallottam nagyanyám hogyan siratott,
mert neki a vak olyan volt, mint a halott
azután csend lett…
Nagy lett a csend
visszhangja üvöltött.
S ekkor valahol messze egy zongorán
elindult egy futam s elindult az utam feléd:
te fényből korbáccsal kivert zenész.
verseid már, mint tűzijáték szálltak a sötétben
fogyni kezdett szívemnek a gondja
repült feléd egy fények vakondja.
S mint a zenében egy fordulat
olyan szép volt a mozdulat
amivel könnyeimet letörölte mosolyod.
Tanultam tőled egy-két igazságot:
hogy egy szál virágot már nem nézni kell
hanem élvezni az illatát
színessé lehet tenni az éjszakát.
S a korbácsos istennel ne száljak szembe
ha már egyszer fehérbotot tett kezembe,
mert ő tudja, hogy mit tesz,
okosabb nálunk.
S ne ócskapiac lim-lom
hanem szeretet templom
legyen kis vakondtúrásunk!
A végén járókád volt nem kerekes széked
arra mentél merre hívott feleséged.
Azután megfordult a kocka
Ő ment utánad mennyei habokba.
Te voltál a nagy kerekes
én pedig a kis szekeres
aki téged mindig szeret!
Mond öreg, nagy a fény odaát?
Fénylik minden meddig a szem ellát?
Vigyázz! ne nézz a napba, mert megvakulsz!
Vak csillag leszel és a földre hullsz.
Legalább találkozunk még egyszer…
Hallom én a hangod, de nem elég szavad
Érints is engem!
Látod a szívem a balkamránál szakad?
Össze van varrva a tiéddel
hogyan történt nem értem.
Mondd, van erre magyarázat?

 

…………………….

 

Körmendi Rita: Bánat…- festmény

*****************************************

 11. BEMUTATJUK GANSZLER BEÁTA ÍRÓT 

 

Gänszler Beáta  - szakmai önéletrajz

 
Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola, Kaposvár – tanító, népművelő
Tolnai Népújság, Szekszárd — Újságíró Stúdió
POP TV, Szekszárd — Elektronikus média tanfolyam 
Petőcz András József Attila-díjas, Márai Sándor-díjas író, költő drámaíró-dramaturg és novella-regényíró kurzusai 2023 —
 

*

Publikációs lista

 
Újságírói tevékenység:

Gänszler Beáta

Tolnai (Megyei) Népújság — külsős szerző
Szekszárdi Vasárnap — rovatvezető (Gyermekkert, hat év)
Tiara Magazin
Evangélikus Élet
Érdi Kertváros Magazin
Látkép Magazin — rovatvezető, korrektor (öt év)
3.Évezred — szerző, korrektor (öt év)
 

*

Szépirodalom:
 
Kirchné Máté Réka — V. Gänszler Beáta:
Képes mesék — mesés képek; Havasi Csingacsguk, az utolsó erdélyi mohikán és más történetek
Álarcok — novellás kötet, antológia (Holnap Magazin)
Gänszler Beáta: Tizenkettő (novellás kötet)
Opus irodalmi folyóirat
A Hetedik — Független Irodalmi, Kulturális Folyóirat és Alkotóközösség kiadványa
Fekete aprószentek — szerkesztő, író (helytörténet)

 

*

Online megjelenések:
 
Opus irodalmi folyóirat
A Hetedik Független Irodalmi, Kulturális Folyóirat és Alkotóközösség internetes felülete
Art’húr Irodalmi Kávéház
Irodalomismeret, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság lapja
Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat
Petőcz András internetes naplója
 

*

Egyéb:
 
Sas Erzsébet: Áldott gyermekkorom (szerkesztő, lektor)
Sas Erzsébet: Egy anyakönyvvezető emlékei (szerkesztő, lektor)
Rádió Helló (németországi magyar nyelvű rádió) — rovatvezető (Magyaróra, Paletta)
Hívogató Hétfő — talk show, szerkesztő-riporter, Nagymányok (három év)
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium — újságíró szakkör vezetője, a kollégiumi és az iskolai lap mentora, szerkesztője,
a Lotz János Nyári Diákegyetem Újságíró szekciójának vezetője (öt év)

- - - - - - - - - - - - - -

 

Gänszler Beáta: Agnieszka - novella

 
- Ó, hát ő is az? — kiáltottál fel nevetve, amikor megtudtuk, hogy a harmadik gyermekünk is kislány lesz. — Nevezzük el rólad, hátha olyan lesz, mint te – néztél rám szerelmesen.
- Nem elég belőlem egy? — nevettem vissza.
- Belőled semennyi és sosem elég — mondtad komolyan, miközben finoman megsimogattad az arcomat, majd az épphogy domborodó pocakomat.
   Agnieszka ma kilencéves, és tényleg ő hasonlít a legjobban rám: kajla, esik-kel, szétszórt, álmodozó, a fülei kissé elállnak, szeplők kacagnak a nóziján, mindene az olvasás és — ír. Egyelőre csak a naplóját; az iskolai fogalmazásaira mindig ötöst kap, a tanára értékeli a humorát.
   A legidősebb a kiköpött másod, leszámítva a bajszodat meg a szakálladat: komoly, precíz, megbízható, alapos. Tizenöt éves és szerelmes egy fiúba, aki egyelőre észre sem veszi. Ő pedig nem hívja fel magára a figyelmet. A szerelemben ugyanolyan gyáva, vagy mondjuk úgy, tartózkodó, mint amilyen te voltál.
   A középső keresi a helyét; egyelőre nem találja. Vacillál a kicsi és a nagy között. Vonzó neki a húga bohémsága, állandó vidámsága, ugyanakkor csodálattal figyeli a nővére higgadtságát, becsületességét, egyenességét. Szegénykém nem tudja eldönteni, kire hasonlítson. Nem tudja még, hogy nem kell hasonlítania senkire, hisz különálló személyiség a saját jellemvonásaival, tizenegy éve örömeivel és bánataival. Azt hiszem, ő igazi keverék: ilyen is egy kicsit, olyan is egy kicsit — nem azért, mert így akarja, hanem azért, mert ilyennek született; nagyon szerethető.
   A napokban gondolkodtam el azon, hogy melyik volt életem eddigi legboldogabb időszaka. Elég hosszú az az időszak: abban a pillanatban lettem boldog, amikor megismertelek — erre jutottam. Addig csak vidám voltam, de onnantól boldog is.
Ha lehunyom a szemem, máris előttem állsz nyurgán, szemüvegesen, szürke pulcsiban és szürke kordbársonyban. Szőke hajad a szemedbe lóg, láthatóan zavar, de hát akkoriban ez volt a divat, te pedig igyekeztél követni, ki tudja, miért. Azonnal beléd szerettem. És azonnal boldog lettem. Rád nevettem, amitől zavarba jöttél és elhagytad a tánctermet.
   Kivártam, míg te kerestél meg engem. Az egyetem könyvtárában találtál rám. Olyan komolyan és udvariasan kérdezted meg, hogy szabad-e a mellettem lévő szék, hogy nem mertem nevetni.
- Mit olvasol? — érdeklődtél.
- Paweł Włodkowic, egyetemünk, a krakkói Jagelló Egyetem híres professzorának az életét tanulmányozom — feleltem hozzád hasonlóan komolyan és precízen.
- Én megint Kopernikuszért jöttem, nagyon izgalmas figura, és szintén egyetemünk neves személyisége — kezdtél bele visszafogottan, majd egyre lelkesebben a mondókádba, és csak mondtad, mondtad, mondtad. Fél óra múlva úgy éreztem, mindent tudok a heliocentrikus világképről és egy keveset rólad.
- Agnieszka vagyok - nyújtottam a kezem, amikor végre muszáj volt lélegzetet venned. Csodálkozva néztél rám; láttam rajtad, hogy kelekótyán elfelejtetted, hogy is hívnak. Ez volt az utolsó alkalom, hogy nem mertem nevetni a társaságodban.
- Jerzy, Jerzy a nevem - bökted ki végre zavartan.
- Menjünk enni, nagyon megéheztem — javasoltam. Tudtam egy jó helyet az egyetemtől nem messze, ahol olcsó a pizza. Sokat ettünk és sokat ittunk. Te kólát, én gyümölcsvodkát. Annyira szerettelek volna megbotránkoztatni. Állandóan a szemedet lestem, tudtam, abból mindent kiolvashatok. Semmi mást nem láttam benne, csak szerelmet, megbotránkozásnak nyoma sem volt. Erre emlékszem a legtisztábban, meg arra, hogy nem győztem csodálkozni azon, hogy a világ legtermészetesebb dolgaként még aznap este feljöttél a szobámba.
   Az ágyban úgy bántál velem, mint akinek most veszik el a szüzességét, pedig te voltál az ártatlan. Le sem kell csuknom a szemem, hogy lássam magam előtt a szeretkezéseinket, melyek nem változtak az idő folyamán: pillanatokon belül kilépek a testemből és csak lebegek-lebegek. Megszűnik a gravitáció, repülök veled a gyönyörök mennyei kertjébe. Virágok illatoznak, finom szellő lengedez, kiszáradt számra mézet csepegtetsz. Hosszú percekig élvezzük az együttlétet, egyet tudunk csak: nem akarunk kibontakozni a puha, testetlen ölelésből, kiszállni egymásból. A való világba is olyan gyöngéden viszel vissza, mintha angyalok karjai lennének a segítségedre. Sírok a boldogságtól, amikor feleszmélek a révületből.
   Az esküvőnkön mindenki ott volt, akit szeretünk. Fergeteges, jó buli kerekedett. Velünk örültek a rokonok, a barátaink. A nászutunk maga volt a felhőtlen, színtiszta mámor. Te kinyíltál kicsit, én megtanultam, hogy a csendes boldogság értékesebb, mint a harsány, bár nem bírtam nem nevetni a közeledben, annyira örültem neked. Ez a csitultabb, kevésbé lármás, ám állandó boldogság határozta meg a további életünket.
   Nagyon jó állást kaptál egy multinacionális cégnél. Remek reklámszakember lettél: pontos, alapos, lelkiismeretes, és ami a fő, felettébb kreatív. Én egy női magazinnál kaptam állást. Minden vágyam teljesült. Állandó rovatom lett Agneszka mesél címmel. Mindenről írtam, ami érdekelt, kellő öniróniával gyakran magunkról is. Mivel jól kerestünk, gondolhattunk a családalapításra. Háromévenként jöttek a gyerekek. Nem kellett feladnom az állásomat, otthonról dolgozhattam. A rovatomban már túlnyomórészt a saját mindennapjainkat írtam meg. A számos érdekes, váratlan és mulatságos kalandunkat, a gyermeknevelés csodáit és buktatóit ecseteltem, többnyire őszintén. Az olvasók nagyon kedvelték és kedvelik a mai napig.
   Gyakran jártunk kirándulni, a parkok meg a tágas rétek lettek a kedvenceink. A lányok imádtak koszorút fonni a virágokból, katicákat és más csodabogarakat kergetni, lepkéket csodálni, pokrócon, kosárból ebédelni és összekapaszkodva elbóbiskolni mellettünk. Azt mondtad, életed legboldogabb perceit élted meg, amikor egy ilyen kiránduláson teli pocakkal eldőlt a két gyermekünk, én az öledbe hajtottam a fejem, miközben az egyik kezemet óvatosan a harmadik lányunktól növögető hasamra helyeztem, a másikkal pedig cirógattam a szakálladat, te pedig felolvastál egy mesekönyvből. Jól emlékszem erre a jelenetre, mert én is olyan áldottnak éreztem magam, hogy az örömtől eleredtek a könnyeim. Ahogy neked is. Néztem, ahogy csordogál, egyre csordogál le az arcodon a cseppekből összeállt kis patakocska. Megköszörülted a torkodat, és kissé rekedtebb hangon olvastad tovább a mesét. Amikor észrevetted, hogy elaludtak a gyerekek, becsuktad a könyvet, letetted magad mellé és mérhetetlenül mély szerelemmel a hangodban azt mondtad:
- Annyira szeretlek benneteket.
   Féltem, hogy megreped a szívem a boldogságtól, valamit tennem kellett, így hát letöröltem a könnyeidet és sokáig simogattam a drága arcodat.
   Jól emlékszem, persze, hogy jól emlékszem, hisz megírtam ezt a napsugártól és szeretettől aranyló délutánt a magazinba. Nem is tudom, hány száz levelet kaptam, s hány ezer gratuláló, megható üzenet érkezett az újság honlapjára. Ez lett a kedvenc írásod. Láttam, hogy többször elővetted és olvasgattad, mintha nem hinnéd el, hogy mindez veled történik. Hogy neked, az egykori félénk fiatalembernek van ilyen boldog családja, hogy az a félszeg fiú ilyen boldoggá tud tenni egy nőt és két és fél kislányt.

 *

   Agnieszka, az akkori alig kislány ma kilencéves. Hét évvel ezelőtt, a születésnapján lett félárva a testvéreivel, én pedig özvegy.
   Gyorsan, három hónap alatt emésztett fel a rák. Agnieszka második születésnapján is bementem meglátogatni téged, ahogy mindennap, de a kislányunk születésnapi zsúrja miatt nem terveztem hosszú időre az ottlétet. Ám az orvosod megállított a folyosón, behívott a szobájába és ott közölte, hogy drámaian rosszabbodott az állapotod és talán még két napod van hátra, de az is lehet, hogy csupán pár óra. Hiába tudtam, hogy közel a távozásod, ez a rövid idő mellbevágott. Rosszul lettem, nekitántorodtam a falnak. Kaptam egy nyugtatóinjekciót. Mikor végre megjött a hatása és kellőképpen eltompult az agyam, besiettem hozzád. Amint rád néztem, tudtam, hogy tudod. Nem kellett mosolyt erőltetnem az arcomra, bőghettem nyugodtan. Próbáltál simogatni, vigasztalni, de túlságosan erőtlen voltál, benned is nyugtató, meg egy nagy adag morfium dolgozott.
 - Behoznád azt a cikkedet? — kérdezted váratlanul. Nem kellett magyaráznod, melyikre gondoltál. Futottam haza és rohantam vissza, odahagyva és kétségbe ejtve a szülinapos társaságot. A szüleink megértették, hogy elérkezett az idő. Fájdalmukban is volt annyi lelkierejük, hogy ne jöjjenek utánam, hagyták, hogy az utolsó órák csak a mieink legyenek; minden erejükkel és szeretetükkel a lányokat próbálták vigasztalni.
   Visszatérve megálltam az ágyad mellett. Hirtelen nem tudtam, mitévő legyek.
- Olvass, kérlek — suttogtad.
  Leültem az ágyad mellé készített székre, egészen közel hozzád. Megvártam, míg behunyod a szemed, hogy egész valóddal ihasd a számodra oly kedves szavakat, és belekezdtem annak a varázslatos napnak a történetébe. Ugrándoztak a betűk a homályos lapokon, nem láttam jól a könnyeimtől, de hát tudtam a szöveget kívülről. Mégsem emeltem fel a tekintetemet, úgy tettem, mintha olvasnék, még a remegő mutatóujjammal is követtem a sorokat, hogy teljes legyen az illúzió. Amikor ahhoz a részhez értem, hogy „— Annyira szeretlek benneteket — mondtad”, gyengéd szorítást éreztem a vállamon. Felnéztem. A kezelőorvosod magasodott fölém s szólt csendesen:
- Már nem hallja, asszonyom. Nagyon sajnálom, őszinte részvétem.
   A párnád felé kaptam a fejem. Még nem száradtak fel a könnycseppek az arcodról. Azt hittem, megszakad a szívem a bánattól. Valamit tennem kellett, hát letöröltem a könnyeidet és sokáig simogattam a drága arcodat.

……………..

Wusching Ibolya : Agnieszka - festmény

*****************************************

 12. NAGY VENDEL ÉLETE VERSEKBEN 

 

Sorozat (tizenegyedik rész)

 
ÍMHOL AZ EMBER
 
Mint nyálkás hüllő
Vergődsz a forró homokon,
S közben sasnak
Képzeled magad.

Aki kitárt szárnyakkal
Kering a magasban
Figyeli a prédát,
S lecsap terád.
Üvöltesz,
Ahogyan az
Oroszlán teszi,
Ha jön a
Langymeleg alkonyat.
Pedig, akár a nyúl,
Olyan gyáva vagy.
Túlértékeled önmagad,
Puszta léted.
Tudósaink mondják:
Ma már tudjuk.
Hamis a tézis.
Ma úgy tudjuk.
Ez a hipotézis.
Ne ösztönösen cselekedj,
Használd az eszedet,
Kevésen múlott,
Hogy az Isten
Emberré tett.
Meg kell dolgoznod érte,
Ki kell érdemelned.
 
2018. november 12.

 

*

ELSZÁMOLÁS A LELKIISMERETEMMEL

 

Bedagadt az ajtó

Vállammal nyomom be,

Vigyázva az üvegre.

Íme itt a ház,

Ki mindig reám vár.

Hűtlen fiad

Néha hazatalál.

Sokszor gyötör

A lelkiismeret.

Soha ne feledd

Az emlékeidet.

Bedagadt az ajtó,

Vállammal nyomom be,

Vigyázva az üvegre.

Megcsap a dohos szag,

Szellőztetni kéne.

Lassan körbenézve

- Tán csodát remélve -

Lerogyok egy rozoga székre.

Üres a szoba most.

Anyám bútorait

Elvitte az ószeres.

Eladva

Rajta biztosan

Sokat keres.

Tudom megszidna

Érte most a mama,

Féltett stafírungja volt

Ez a néhány deszka.

Dió, és cseresznyefa.

Belül tintaceruzával felírva,

Elhurcolták 1945-ben.

Konyhában a sparhelt

Sem ontja melegét,

Alatta összegyűlött

A szemét.

Nem tudtam olyan

Korán kelni rég,

Hogy ne lobogott volna

Benne a tűz.

S rajta a meleg víz

Soha ki nem fogyott

Apám mindig langyos

Vízben mosakodhatott.

Vajh hová tűnt

A forró tej illata?

A karamell, s a vanília,

És a foszlós kalács?

A csirkepörkölt, a töltöttkáposzta?

A szép szó, és a jó tanács?

Öröm volt mindig

Hazajönni rég.

Vidám, boldog

Volt a ház.

S gurult a kacagás.

Most üres a lakás.

Múlnak a napok

Szállnak az évek.

Ez az elmúlás.

Itt a csorba bögre is,

Anyám tette még ide,

S hiányzik a falról

Jézus ezüst feszülete.

Itt maradt a szakadt buksza,

Az ablak párkányán,

Öcsém buksz tárcának mondta...

- Soha nem ott volt a helye -

Melyből anyám a zsebpénzt dugta,

S apám egy százassal megtoldotta,

Csak a mama meg ne tudja.

A távolból öcsém hangját hallom

Lassan elhalkulva,

Ő tíz éve nem él már.

S apám kampósbotja

A folyosó végében áll,

Indulóra,

Mint ami valakire vár,

Talán énreám?

 

2007-02-11

 

*

JÓ EZ A NAP

 

Ha szennyes a lelked

Mosakodjál meg

Harmat vizében

Szárítkozzál meg

Száguldó szélben

Ha tiszta lettél

Végre, valahára

Jó lesz ez a nap

Egy új halálra.

 

Megjegyzés: 2014.10.25.

 

*

TÓPARTI IDILL

 

Tó vize csillan

Csónak ha lendül

Evezőlapátról

Csordul a víz...

Csitulnak a parton

Homokos fövenyről

Omlik a lábnyom.

Part menti fákról

Lehull a levél

Sárguló színben

Úszik a vízben.

Ezüstös vértű

Hal háta villan

Sütkérezni jött fel

A vakító napban.

Pikkelyes páncélja

Nem védi a bajban.

Sirályhad elől

Mély vízben illan.

Vadkacsa búvik

Nádas rejtekében

Fiait hozza

Mutatni serényen.

Lebukó napnak

Hamvadó fényében

Megnyúló árnyék

Piroslik a légben.

Elcsitul a zaj.

Nád dalol a szélben.

Vízi tündér hangja

Csendül az éjben.

Hűvös ezüst fényében

Csak a hold ragyog

Bársonyos égbolt

Gyújt hozzá

Millió csillagot.

 

2006-02-26

 

*

CSAK EGY ÁRVA FALEVÉL

 

Csak egy árva falevél

hintázik az ágon,

vidám társaival

ringatódzott nyáron.

Zöld ruhája új volt,

eső mosta folyton,

napszárított arcán

ragyogott a mosoly.

Elfutott az idő,

messzire szaladt,

néztek utána még,

fáradt madarak.

Szép ruhájuk lassan

barnára kopott,

néha egy-egy levél

óvatlan elomlott.

Hanyatt dőlt a földön

a sok hervadt levél,

csak egy hirdette még,

odafönt hogy ő él.

Hiányoztak neki

a jó társaságok,

árvaságra jutva,

csak utánuk vágyott.

Lent a barátai

megágyaztak neki,

fáradt öreg testét

közibéjük veti.

Összebújnak fázva,

mind a hű pajtások,

kiket az ősz heve

összevissza rázott.

Kopár téli estén

dühhel kotor a szél,

kupacban hever, amit

söprűje összeterel.

 

2018. november 09.

 

*

MÁRTON NAPJÁN

 

Márton napi vigalom

Liba van az asztalon.

Márton bátyám siratja,

Torkát borral locsolja.

Márton bátyám

Olyan legény

Feszül hasán

A melles kötény

Fénylő bársony

Az ülepén

Pohár bor, kötény, cájg nadrág

Mindenik erőt ád...

Márton napján

Libát eszik

Kóstolgatja új borát

Megkínálja jó borivó

Barátját

Az Isten tartsa meg a

Szokását.

Gondolataiba mélyedve

nevén elmélkedve

maga előtt látja

a római katonát,

Védi a kolóniát,

ki a koldusnak

alamizsnát ád

s kettévágva köpönyegét

felruházza a mezítelent

meztelen voltam s felruháztál

Jézust követvén

ez a hitvallás

a püspökség nehézkes bajaitól tartva

ólban bújik el

a hívságtól félve.

libák árultak el

hangos harsogással

alárendelted életed

a hithű világnak

s egyházának.

utánad lohol

ezerhétszáz éved,

a hit, s a remény.

a masinán fől már

a nyakleves, s a ludaskása,

punya sül a remben,

libasült illata árad a légben,

asztalon áll a jóféle kadarka

vidám vendégre várva.

fehér abrosz, vörösbor

mindjárt rám kerül a sor.

csak egy liter kadarka kell

hogy az ember ne törődjön semmivel.

 

2016.11.11.

 

*

GONDOLATOK HALOTTAK NAPJÁN

 

ÉN MÁR NEM FÉLEK A HALOTTAKTÓL

Gyerekkoromban a halállal ijesztgettek,

Sokkoltak az ősi hiedelmek.

Hogy rossz és gonosz a holt

Démoni erővel hatol

Testedbe és lelkedbe.

Hittem is, meg nem is,

De nagyobb volt a félsz...

Mióta kihalt mellőlem

Mindenki, kiket rajongásig szerettem,

A régi családom mind elveszett,

Kihalt belőlem a rossz hiedelem.

Búcsúzóul, utoljára megfogtam a kezeteket

Hűvös érzés,

Nem olyan, mint szokott volt,

Meleg, lágy és simogató...

Erőt adtatok, a megnyugvás erejét.

Hiszen tudom, hogy aki

Életében sosem ártott volna,

Miért bántana most,

Ott lent a koporsóban.

Számomra nem haltatok meg,

Csak ide kiköltöztetek,

Egy másik dimenzióba.

 

2017. november 02.

 

*

 ENGEDD MEG URAM

 

A LEGRÖVIDEBB IMA

Engedd meg Uram,

Hogy kutatója legyek az égi,

S a földi jónak.

Adj értelmezést

Nemes gondolatnak, szónak.

Hitünk szerint

Megtiszteltetés hogy élünk,

Mi vagyunk a kiválasztottak.

Mert élni csak egyszer lehet,

Bár reméljük az

Örök életet.

Ha már nem leszünk,

Minden elveszett,

S csak a lelkünk lebeg

Még egy darabig

A sírunk felett.

Nincs értelme tán

Itt már a szónak,

Engedd meg hogy imádjalak,

Engedd meg hogy álmodhassak

Mindörökkön Rólad.

Ámen Domine,

Úgy legyen uram.

Akaratod szerint.

 

2013. 07. 12.

 

*

ÖTVENKÉT SZÁL PIROS RÓZSA

(IKERTESTVÉREM EMLÉKÉRE)

 

Friss még a sírhalom,

Lassan múlik a fájdalom.

Meghalt az én jobbik felem,

Őrangyalom, lelkiismeretem,

Vigaszom, és támaszom.

Hitem, s reményem:

A testvérem.

Te mindig a vesztes

Oldalon álltál,

Ha fizetni kellett

Gavallér voltál.

Hárman vagytok most lent

A sötét kriptában:

Apám, anyám, s te öcsém.

Szoríts helyet,

Hamarosan jövök én,

S teljes lesz újra a család.

Az élet oly galád.

Megérdemelnénk

Még néhány évet.

Hallom most is,

Hogy hangod szól:

"Éltem ötvenkét évet,

De jól."

S most ötvenkét szál rózsa

Fonódik rá a koporsódra.

Felpüffedt a tested,

Eltorzult az arcod.

Látom megküzdöttel,

Megvívtad a harcod

A halállal.

Maradni akartál,

Hiszen oly fiatal vagy még

A halálnak.

S lenne dolgod itt rengeteg.

Huncutul int a kezed,

S kacsint a szemed.

Végül a halál győzedelmeskedett.

A sok terved, vágyad

Szertefoszlott.

Javaidat két kézzel osztod.

Annak akiket szeretsz,

Mecénása többé

Már nem lehetsz.

A vég mindentől megfosztott,

Utolsó vágyadtól is,

Hogy lássad a tengert!

Jóságos lelked hova lett?

Láttam, ég és föld

Között lebegett.

Égi harsonák hívták,

Hitünk szerint a mennyben

Talált menedéket.

Megérdemled a szépet,

És a jót.

Mégis rád zárták

Az érckoporsót.

Két test, egy lélek voltunk.

Testvérek!

S most elszakított

Egymástól az élet.

Jaj!

Mit is beszélek?

A zord Halál!

Ki lesben áll,

S mindannyiónkra vár.

Kőbe vésett neveden

Aranyosan ragyog a Nap.

Mutatja fényét életednek.

Sírod márványkövén

Megcsillan a Hold.

Hirdeti: itt egy holt,

Ki sokaknak

Mindene volt.

Ezernyi égi gyertya ragyog.

Bársonyos sötét éj gyújt

Neked

Millió csillagot.

Melyek bepöttyözik a Napot.

 

2017 augusztusán, halálának tizedik évfordulójára.

 

*

MIUTÁN VÉGLEG ELKOPPANTOTTAD

 

Söthenyes szoba asztalán

ezüst gyertyatartó áll,

valaha vidám láng égett

leolvadt viaszcsonkján.

Sárguló papíron

szálkás betűkön ül

egy rövid testámentum,

alul tintapaca,

és gyűrött szamárfül,

hogyan kerülhetett oda?

folyott az írnok tolla,

nincs aláírva a brossura,

pecsétjéről hiányzik a plomba.

Öreges, dohos szag árad

a benti levegőben,

megszáradt rég a mész

a nyeles meszelőn,

néha érzel ilyent,

kint a temetőn.

Felejteti a múltad,

elővetíti a jövőd.

Végezetül előkotrod

aranyos gyertyakoppantódat,

miután végleg elkoppintod

életed utolsó gyertyáját,

két ujjaddal elmorzsolod

kanóca izzó zsarátnokát,

halványkék füstcsík száll felfelé az égbe,

vezeti a tekinteted,

mutatja, merre örök a világ.

Nincs már olyan lágy szellő,

amelyik ismét fellobbantaná

életed kihunyó parazsát,

visszatért újra az örök körforgás,

születés és elmúlás,

lángcsóvát húzva maga után

egy örök üstökös

a Nap felé zuhan,

s ha majd az is

szupernovaként felrobban,

mindketten egyesülnek

a nagy Univerzummal.

 

Szekszárd, 2021. január 12.

*****************************************

 13. KURUCZ ÁRPÁD: CSAK EGY ESŐS NAP - NOVELLA 

 

Szabó Balázs, villanyszerelő nehezen ébredt. Az egész heti munka elfárasztotta. Csontjaiban már érezte az elszálló éveket, mégsem akarta henyéléssel tölteni a napot. Kinézett harmadik emeleti ablakán, esett az eső. Már egy 

hete. A komor, szürke,

Kurucz Árpád

 egyforma házak látványa nem 

vidította fel. Törte a fejét mihez kezdjen a vasárnapjával.

– Kimegyek az Állatkertbe – villant agyába az ötlet. – Február van, rossz idő, biztosan nem lesz tömeg.

Leszállt a troliról, besétált a kapun. Eszébe jutott, hogy harminc éve járt itt utoljára. Boldogan szívta be a jellegzetes szagokat. Az állatokból keveset látott, elbújtak az eső elől, a sétányokon csak néhány elszánt látogató járt.

A medvék kifutójánál, az sétány aszfaltján mély repedést vett észre.

– Ez még mindig megvan? – gondolta. – Itt kezdődött.

Leguggolt, tenyerével megérintette. A következő pillanatban mintha áram ütötte volna meg, képzelete visszarepítette az időben.

                                  *                        

Két kisgyerek tekerte triciklijét a kopott járdán.

– Kata! Várj meg! – kiabált a kisfiú.

– Érj utol!

Már három napja voltak örök barátok. A fiúcska újonc óvodásként a sarokban pityergett. Kata odalépett, s a kezénél fogva maga után vonszolta.

– Gyere! Lehetsz a barátom.

A Dongó utca egyik málló vakolatú, földszintes, hatlakásos házában laktak egymással szemben. Udvarukban csak csenevész bokrok tengődtek, de a nap reggeltől késő délutánig besütött.

Az örök barátság kitartott egészen ötödik osztályig. Akkor csúfolni kezdték őket, és valaki felírta krétával az iskola falára, „Szabó Balázs és Ferenczi Kata szerelmesek”. Kissé eltávolodtak egymástól. Két évvel később véletlenül találkoztak a Ligetben, a gördeszka-pályán. A lány kezdőként botladozott, Balázs tanítgatta. Kata gyorsan tanult. Nemsokára felhangzott a Liget öreg fái alatt:

– Kata! Várj meg!

– Érj utol!

Egy forró júliusi délután összeszámolták a pénzüket és elhatározták, hogy bemennek az Állatkertbe. Bent tilos gördeszkázni, de alkudozás, ígérgetés után mégis beengedték őket. Már hazafelé indultak, mikor a medvék kifutója előtt, Balázs deszkája beleszaladt egy repedésbe. A fiú elesett, csúnyán lehorzsolta a kezét. Kata először kinevette, azután egy papír-zsebkendővel és két hajgumival ellátta a sebet. Nem szoktak egymáshoz érni, csak ha verekedtek, de azt már elhagyták egy ideje. Amint kezük összeért, furcsa bizsergés futott át rajtuk. Mindketten felkapták a fejüket. A lány, a szükségesnél egy pillanattal tovább tartotta kezét Balázsén. A fiúnak, csak akkor tűnt fel, hogy Katának milyen élénk-zöld a szeme. Mintha egy-egy jáde kő ragyogott volna bennük. Hirtelen nagyon szépnek látta a lányt kopott tréningruhájában, a csúnya, fekete térdvédőkkel. Döbbenten csodálta kissé szabálytalan arcát, enyhén összetorlódott fogait, pisze orrán a szeplőket, copfjait.

Csendben ballagtak egymás mellett, mikor Kata váratlanul megállt.

– Várj. Valamit ki akarok próbálni.

Balázs azt hitte valami új figurát a deszkán. Ehelyett, a lány szembefordult vele, felágaskodott és ajkát finoman a fiú szájához érintette. Az hökkenten, elvörösödve lépett hátra.

– Megkergültél, Ferenczi!? Mit művelsz!?

– Mondtam, hogy ki akarok valamit próbálni.

– Mégis, mit?

– Azt hallottam ilyenkor pillangók röpködnek az ember gyomrában – mentegetőzött a lány.

– És?

Kata egy pillanatig feszülten figyelt.

– Semmi.                               

– Na, látod! Ez egy hülyeség!

Kata váratlanul, dühös lett.

– Menj a fenébe! Én léptem!

Balázs zavarodottan nézett utána. Régebben, mikor veszekedtek, ennél sokkal durvábbakat vagdostak egymás fejéhez. Érezte, ez most valami más. Már alkonyodott mikor hazaért. Ferencziéknél nem égett a lámpa. Összehúzott függöny mögül leskelődve várta a lányt. Fél óra múlva jött meg, s a növekvő sötétségben is jól látszott, hogy szemei vörösek a sírástól.

Aznap éjjel mindketten sokáig bámulták a plafont.

– Mekkora egy hülye vagyok – sóhajtott Kata. – Minden elrontottam. A legjobb barátom. Reggel átmegyek hozzá.

Azzal megnyugodva elaludt.

– Ilyen egy idiótát, mint én – gondolta Balázs. – Mindent elrontottam. A legjobb barátom. Legjobb lesz, ha reggel átmegyek hozzá és bocsánatot kérek.

Másnap reggel szinte egyszerre nyílt a két ajtó.

– Jössz a Ligetbe? – kérdezte Balázs.

– Persze.

Többet nem beszéltek a történtekről, de szokatlanul kedvesek, figyelmesek voltak egymáshoz. Naponta jártak a Ligetbe, új figurákat gyakoroltak. Egy héttel később, este a kapujuknál Balázs zavartan forgatta fejét.

– Te, Kata. Nem akarod újra kipróbálni? – kérdezte félénken.

– Micsodát? – piszkálgatta körmét a lány elmélyülten.

– Hát…, azt a pillangós dolgot.

Kata elmosolyodott és kezét a fiú markába csúsztatta.

– Csak, ha te is.

                          *                                      

Szabó Balázs érezte, hogy valaki megérint a vállát.

– Jól van? Már legalább egy perce guggol itt az esőben.

– Köszönöm, igen. Csak elgondolkodtam.

Szédelegve elindult. Égő arcát az esőbe tartotta. Az emlékek hatása alatt ballagott, amerre a lábai vitték. Mikor átment a Hermina úton, rádudáltak, valaki kiabált. Észre sem vette. Esteledett, mire ráeszmélt, hogy a Dongó utcában jár. Nem emlékezett, hogy jutott oda.

Az eső elállt, a Nap még megmutatta magát mielőtt aludni tért a Gellért-hegy mögé. Búcsúzóul bíborra festette a felhőket.

A férfi megállt egykori kapujuk előtt és meglátta a kopott, szürke falba vésett szívet.

                                                                         

*

– Szia, anya! – kiabált az ajtóból Balázs, és nehéz táskáját lehajította az előszobában.

– Szia, kisfiam. Milyen volt a tábor?

– Jó.

– Bővebben?

– Tök jó. Mi a kaja?

– Gyere enni. Grenadírmarsot készítettem.

A fiú leült és jó ízűen tömte magába a krumplis tésztát.

– Katával találkoztál? Elbúcsúztatok? – kérdezte az anya.

Balázs kezében megállt a villa.

– Miért kellene elbúcsúznunk?

– Elköltöznek. Azt beszélik, hogy külföldre. Váratlanul, most tud nekik segíteni a kint élő rokonuk – tette hozzá lehalkítva a hangját. – Reggel óta pakolnak. Talán még itt éred.

A gyerek kiszaladt, hóna alatta gördeszkával. Az utcán látta elindulni az autót. Teljes erővel hajtott.

– Kata! Kata!

A kocsi befordult a sarkon. Még látszott, ahogy a kislány visszanéz és sírva integet. Balázs lelépett a deszkáról.

– Várj meg! – suttogta s hagyta, hogy könnyei lefolyjanak az arcán.

Keresett egy éles követ és a kapu mellé falba egy nagy szívet vésett. Soha többé nem találkoztak. Váltottak néhány levelet, aztán elveszítették egymást szem elől. A fiú néhányszor még kiment a Ligetbe, de a lány nélkül, csak üres keserűséget érzett. Hazaballagott, s a gördeszkát levitte a pincébe, a lomok közé.

*

A nehéz kapu nagyot döndült, Szabó Balázs összerezzent. Kata lépett ki az utcára, kopott melegítőben, térdvédővel. Hóna alatt gördeszka. Haja, mint mindig két copfba fonva. A férfi utána indult. Pontosan olyan volt, ahogy emlékeiben élt. A lány észrevette, hogy követik, meggyorsította lépteit.

– Kata! Várj meg!

A lány ráállt a deszkára és könnyedén elhajtott. Szabó utána futott, de harminc méter után kifulladt, lihegve megállt. A kislány biztos távolból visszafordult, s a férfire öltötte a nyelvét.

– Hát, igen. Régen is remekül értettél hozzá, hogy bolondot csinálj magadból – hallotta Szabó Balázs a háta mögül.

Deresedő hajú nő áll mögötte. Arca kissé szabálytalan, fogai enyhén összetorlódtak, s a szemében ott ragyogott a két jáde kő.

– Kata?

– Özvegy Vidács Ferencné.

– Hozzámentél ahhoz az idiótához? Egy normális pörgetést sem tudott megcsinálni a deszkával.

A nő halkan kuncogott.

– Jobb híján. Svédországban botlottam bele. Nem sokkal utánunk ők is kiköltöztek. És te? Megnősültél?

– Csak futó kapcsolatok. Senkiben sem találtam meg azt amit kerestem.

Kata bólintott. Értette.

– Hogy kerültél ide? – kérdezte a férfi.

– Reggel úgy ébredtem, hogy ma ide kell jönnöm. Gyere – nyújtotta kezét az asszony. – Rengeteg pótolni valónk van.

Kéz a kézben, csendesen beszélgetve elindultak. A leszálló este betakarta őket sötétkék bársonyával...

……………………

Póth-Vecsei Mária: Alkonyat - festmény (akril)

*****************************************

 14. VERSEK  INNEN ONNAN 

 
Szauer Gertrúd :  Ajándék 
 
Minden napunk új ajándék,
Díszdobozba kötve,
Ne engedd hogy szép óráit,
Bánat törje össze.

Töltsd meg hasznos értelemmel,
Tanulj, dolgozz, érezz,
Találj utat barát, Kedves,
Összetört szívéhez.
 
Legyél ernyő gondesőben,
Hűsítő víz nyárban,
Mosolyt hozó éneklő bor,
Pince oltalmában.
 
És ha jön a csöndes este,
Barna keze átölel,
Várjál csodás, puha álmot,
Hisz neked is pihenni kell.

…………………..

 
Poór Edit: A fény ereje
 
Pokoli tűz égeti a Földet,

Tűz - víz árja szabja a térképet!
Nehéz erők formálják a szíveket,
Az agresszió tévútra vezet!
A meg nem értés, önös érdekek,
Gőgösség takarja a szemeket!
Ködben lassan, tűnik a szeretet,
Villámló viszály tombol helyette!
Győzelmet hirdet a sötétség Ura,
Erőt vesz rajta kéjnek mámora!
Ám a FÉNY ereje porrá zúzza,
S a pokolban lesz végső otthona!

Debrecen, 2024. 09. 15.

…………………

 
Jártó Róza: A veréb álma
 
Én már voltam sas,
Egyszer, nagyon régen,

De kitették a szűröm
Egy sötét éjen’.
– Itt nincs már helyed,
Fészked már enyém,
Neked meg jusson
A penészes kenyér!
Én már megtanultam,
Verébként élni,
Verébként szárnyalni,
Fel-fel az égig!
Hamarosan elérem
A felkelő napot,
S álmodom a
Szebb jövőt,
Mint a Sasok!

……………….

 
Kálmán Ágnes: Ne sírj! Ott vagyok.
 
Ne sírj! Ott vagyok.
Szívedben örökre maradok,
Arcodon ma már, csak egy -

megfáradt könnycsepp vagyok
 
Ott vagyok, ha füledbe súg a szél,
Mikor dallama szívedhez ér
Ha ajkadhoz ér harmatcsepp itala,
Ott vagyok én, - ki szomjadat oltja
 
Fűszál vagyok a virágok között,
Mi feléd bókol, ha a szél suttog
Hajnali madárdalban, ott vagyok,
Zengő énekében, ott ragyogok
 
Éjszakáknak csillagos fényében,
Hold sápadnak tűnő körívében
Ott vagyok én, - hol Istenem akarta,
Örökre élek, szíved fájdalmába. 

…………………..

 
Klementné Burza Mária: Kaput nyitó felismerés
 
Ami tegnap fájdalmat okozott,
és mélyen lett a szívben hordozott,

csak megértéssel lesz feloldozott,
a mának már, mint lehetőség, zsongott.
Aki tudja, mit jelent az önzetlen
szeretet, vállalja a sebeket,
a mának játszik szeretet-ütemet,
minden fájdalom tanít türelmet.
A felismerés új kapukat nyit,
mosollyal nézi fájdalom-gyöngyeit,
és megáldja életének perceit,
az elmúlt tegnapok emlékeit.
A változás elől nem hátrál soha,
tudja, az élet kemény iskola,
a tegnap - mának szóló fuvola,
reménnyel tekint fel a csillagokra.

…………………

 
Kuchta Csilla: ŐSZI NAPSÜTÉSBEN
 
Az ősz szerelme mint a finom szél,
hallható zenéje gyorsabban kél.

Kergetőzve játszó őszi levél,
hol lágy zene, hol lázas szenvedély.
 
Megsárgult levél emléket idéz,
szerelmi vallomásokat ír rég.
Varázsló boldog szempár mosolya,
egymásnak ígér sokat - fontosat.
 
Együtt sétálni az őszi tájban
összetartozásunk világában.
A napsütésben jó megfürödni,
így a beteg szív jól fog működni.

…………………..

 

Lengyel Zoltán video-verse:
https://www.facebook.com/zoltan.lengyel.

336/videos/1566121600983766

…………………..

 

Póth-Vecsei Mária: Öszi csendélet - festmény 

(60x50 cm, akril-vászon)

*****************************************

 15. KIS PÁL ISTVÁN: BABITSOS SZÉP TŰNŐDÉSEK… 

(vers a Babits-emlékkönyvbe)

 
Tisztes tilalom téblábol köröttem,
rábök az írásra, néha rá a könyvre;
elegáns legyen s rendezett a forma,
ne csak a bálozók pomádézó gönce.
Jónak s szabadnak silány az a játék,
ha az édes szóra terhet rak a szabály,
harangod szava lárma s délibábkép,
nyájak elé való kolompos a muszáj.
 

Álmaim vackán fel-felizzó szemmel,
izgága kétségként matat a fejemben;
úrrá lesz-e majd, mindaz, amit írok,
elrémítő poklon, ígéretes mennyen?
Miért a küzdés, miért kezdjem újra,
mire jó az ének, ahol néma minden,
mit ígérhet még vigasznak a múzsa,
annak, aki szavát éli túl a priccsen?
 
Akár egy rugó, mutatót kerenget,
borzas feje körül hulló haj az idő,
társa az örök... Isten és az ördög...
fohásza meg hulló rozsdavirágeső.
Látja, hogy pusztul, kiég e léha faj,
háborúját vívva szelíd anyja ellen,
gonosz kis órák, ketyegő sáskaraj,
zabálják az időt egyre vészesebben.
 
Bizony, ha olykor kerülnek a szavak,
idebenn ég Jónás, görcse vív a cettel,
jaj, hogy is hinném prófétaságomat,
ha párolgó dühöm csitítani sem kell.
Sáskából sütni Nap-lángos kenyeret,
darócba pólyálni üszkös, béna testet,
talán még tudnak, s akarnak a kezek,
de ugyan mire jó hazudni a kegynek.
 
Danaosz, ha bölcs, ugye ő már tudja,
49 lányból hogy lett bűnös asszony?
Egyet szeress hát, félsszel bizakodva,
s virradatot ringat ágyadon az alkony.
Aztán, ha vizét büntetésként hordja,
Danaida voltát, Te már úgyse látod,
ne izgasson hát, hogy él túl a csókja,
szűz hóra hullik-e néma olvadásod?
 
Elzengtek már, el, Sappho szép napjai,
s én konok csak írok, írok a kedvesnek,
talán nem késő, hiszen még itt vagyunk,
ketten, kik a csókért okkal vetekednek,
s magunkból gyújtunk pipacsot a rétre,
bibénket a mámor virágporba mártja,
nektár a kedvünk, s körülzsongva érte,
mért is bánná a dal, ha a csend az ára

*****************************************

 16. KONRÁD VIKTÓRIA: A POLGÁRMESTER FELESÉGE 

 - NOVELLA - 

 
- Boldog 60. születésnapot kívánok! – mondta a pirospozsgás, telt alkatú háziasszony, és barátságosan megszorította a polgármester feleségének kezét. Klára válaszképpen felhúzta precízen hajszálvékonyra kiszedett szemöldökét. Miután látta, hogy a most már zavarban lévő fiatalasszony halántékán egy tekintélyes méretű izzadságcsepp gördült végig, még a száját is lebiggyesztette.
- Klára nem szereti, ha a korára emlékeztetik  - siettem a válasszal a hölgy segítségére, és a most már remegő nő vállára tettem a kezemet megnyugtatásképpen. Tudom, hogy hálás a polgármester úrnak, hogy az Ön férjének munkát biztosított a városházán. Kérem, adja át üdvözletemet az urának! – kacsintottam biztatóan.
A fiatalasszony hebegve szó szerint kihátrált a Klára és köztem 

lévő térből, majd biztonságos távolságba érve futásnak eredt.

Konrád Viktória

*

Ennyit a nővérem emberségességéről.
Hazafelé úton azon gondolkodtam, vajon mióta lett Klára ennyire pökhendi? Tény, hogy mióta Géza a polgármester, igen felvitte az isten a dolgukat. Legalábbis a külsőségekre nagyon adnak: kívül-belül felújíttatták a házukat. Teljesen új elektromos autója lett nemcsak a város első emberének, hanem a nővéremnek is. Takarítószert évek óta nem fogott a kezébe Klára: bejárónő végzi el a szerinte alantas munkát. Ráadásul rendszeresen felső körökben jártas vendégeket fogadnak a kertipartijaikon. Ilyenkor persze a város legjobb étterméből hozatják a finom falatokat, sőt, még pincért is fogadnak.
Mindezt sajnos nem saját tapasztalatból tudom. A könyvesboltban, ahol dolgozom eladóként, a módosabb vevők szoktak ódákat zengeni Klára nyájas vendégszeretetéről és mindenre kiterjedő figyelmességéről. Visszagondolva, ha jól emlékszem, Klára mindig megközelíthetetlen volt számomra. Talán az óriási, 22 évnyi korkülönbség, illetve az, hogy nem egy férfi az apukánk az oka annak, hogy lenéz engem. Ráadásul sosem értette, hogy miért lelem örömömet az olvasásban, és mindennek a tetejében miért ott dolgozom, ahol.
 
Folytatva utamat egy sikátorba kanyarodtam, ahol egy rég nem látott ember sziluettje tűnt fel.
- Jó napot kívánok, Ivettke! – és üdvözlésképpen még integettem is az utca túloldalán kerekező postásnak. Hogy alakul az egy hét múlva megtartandó könyvbemutató szervezése? – érdeklődött, míg egy levelet készített elő, hogy a következő kapualjban megállva már kézbesítse is azt a címzettnek.
- Jól, minden a terv szerint halad – majd mosolyogva tovább sétáltam.
Egy kisvárosban nem maradhat titokban sokáig semmi sem. Mivel a településen az a könyvesbolt a legnagyobb, ahol én dolgozom, Klára gondolkodás nélkül azt választotta a Géza életművét taglaló kötet bemutatására. Arra senki nem számított, hogy a tulaj engem jelöl ki az esemény megszervezésére, mondván, a polgármester feleségének a húga vagyok.
Az egy hét gyorsan elrepült. A megfeszített és következetes munka gyümölcseként sok emberhez eljutott a hirdetésünk, így sokan eljöttek meghallgatni Géza élettörténetét. A könyvbemutató utáni fogadáson a polgármester jókedve határtalan volt. Barátságosan viselkedett mindenkivel, nevetgélt, és végtelenül gondtalannak tűnt. Fogytak a pezsgők is pohárszámra, és észrevettem, hogy Géza diszkréten legurított egy-egy pohárka jéghideg whiskyt is, felesége rosszalló pillantásaitól kísérve. Meg is jegyeztem a mellettem álló kolléganőmnek, hogy ebben a melegben nem lesz az egy picit sok? Az esemény fénypontján megszólalt a zene, és Géza felkérte táncolni Klárát. Minden szempár rájuk szegeződött, a tánctérnek kialakított teremben körbe álltuk őket, és elbűvölten néztük a párt. Mert tényleg szépek voltak. A nővéremet talán még sohasem láttam ennyire boldognak. Frissen fodrászkodott, feketére festett loknijai új életre kelve lobogtak tánc közben, és tökéletes szabású nyári ruhája minden egyes pördülésnél elegáns hullámokban fodrozódott. Ő maga pedig szívből jövően mosolygott. Akkor úgy éreztem, hogy tényleg olyan, mint egy valódi királyné. Géza is boldog volt, pislákolt a szemében a szeretet fénye. Azt, hogy Géza kicsit jobban izzadt, mint a többiek, annak tudtam be, hogy a kánikulában talán picit több italt fogyasztott a kelleténél.
Amikor levegő után kapkodott, megkértem a kolléganőmet, hogy a fülledt teremben nyisson ki pár ablakot. A következő pillanattól minden olyan gyorsan történt. Géza elengedte Klára kezét, megállt, és a mellkasának bal feléhez kapott, oda, ahol a szíve van! Szemei fönnakadtak, és ő összeesett, a földre rogyott.
A szívroham nem válogat!
A kiérkező mentők sajnos nem tudták visszahozni az életbe a város első emberét. Klára a férje mellett térdelve kétségbeesetten zokogott. Átöleltem őt, próbáltam erős lenni, de én is sírtam teljes szívemből. Egy jólelkű, derék ember hagyott itt minket azon a délutánon.

*

A temetés után több mint egy évig nem láttam a nővéremet. Próbáltam keresni telefonon, de sosem vette fel, hiába hagytam üzenetet is. Teljesen magába zárkózott, és kizárta a külvilágot. Hébe-hóba, amikor elhaladtam a háza előtt, láttam változást: a postaládából szó szerint kifolyt a rengeteg reklámújság, egyre jobban elgazosodott a kert, felpattogzott a festék a kerítés lécein. Egyik borongós délután Julika tért be a könyvesboltba. Ő az a hölgy, aki felköszöntötte a nővéremet a 60. születésnapján. Arca diadalittas volt, alig bírta kivárni, hogy feltegyem a kérdést: „Mi történt?” Amint meghallotta a varázsszavakat a számból, megállíthatatlanul ömlött belőle a mondandója.
- Éppen a legkisebb lányommal sétáltam a piac felé. Fürtös uborkát akartam venni, hogy eltegyem savanyúságnak. Egy nagyon jó receptet találtam a mindmegette.hu-n. No mindegy. A lényeg, hogy egyszer csak kit látnak szemeim? Na kit? Hát Csipkerózsikát, pardon, Klárát. Szemei felpüffedtek voltak, és karikásak, haja zsírosan csüngött, és nem is kell mondanom talán, de természetesen óriási lenövés éktelenkedett rajta. Láthatólag fogyott vagy 10 kilót, és ő is a piac felé botorkált. Odaszóltam neki: „Ételrendelésre már nem futja, he?” – Ekkor alig láthatóan Julika kihúzta magát, szemében fény villant, és fürkészte a tekintetemet. Szemem sem rebbent, de innentől kezdve egy hangot sem hallottam a továbbiakban, mintha egy némafilm szereplője lennék, csak néztem Julikát, ahogy hadonászik kövér karjaival, és hevesen artikulál. A gyors és érzelemdús magyarázástól tokája ritmikusan rezgett, és pirozspozsgás, világos bőre malacszerűnek tűnt.
- Ugye, milyen jól megmondtam neki a magamét? Jázmin?! Ugye, egyetértesz, hogy jól megkapta a magáét? Figyelsz te egyáltalán?!
- Ó, igen, persze! – és kedvesen mosolyogtam neki. Julika kétkedve méregetett.
- Nem akartam ám könyvet venni - szabadkozott, és elpirult –, de ezt a hírt feltétlenül el akartam újságolni neked. Isten áldjon, Jázmin, és vigyázz magadra! – és csomagjaival a kezében kioldalazott az ajtón. Aznap a munkából hazafelé Klára háza felé vettem az irányt. Csöngettem a kapun, hívtam, és Messengeren üzenetet is hagytam, mindezt pár percen belül. Semmi. Újra megpróbáltam. Némaság volt a felelet akkor is. Így ment ez egy héten keresztül, munka után mindig őt kerestem. Éppen a kerítésének támaszkodva egy kavicsot babráltam a cipőmmel, és az induláson gondolkodtam, mikor nyekeregve kinyílt a bejárati ajtó.
- Jázmin, te vagy az?
Klára pont olyan nyomorúságosan nézett ki, mint ahogy Julika leírta. Megsajnáltam a nővéremet, odaszaladtam hozzá, átöleltem, és csak úgy folyt a könnyem. Sírtunk mindketten.
- Bocsánatot kérek. Mindenért - hebegte.
- Ssss – és megsimítottam a loknijait. – Én már régen nem haragszom rád. Semmiért. Klára félénken mosolygott .- Gyere, most pedig egy kis rendet teszünk a házadban. És az életedben – karon fogtam őt, és eltűntünk az utcán bámészkodó kíváncsi szemek elől. Még aznap felhívtam egy neves gyászterapeutát, és a lehető legkorábbi alkalomra időpontot kértem tőle. Klára eleinte nagyon ódzkodott attól, hogy segítséget kérjen egy szakembertől. Azonban ahogy telt-múlt az idő, belátta, hogy jó döntés volt, hogy hallgatott rám. Fokozatosan kezdte feldolgozni a férje elvesztését, és kezdett újra kivirulni: rendszeresen megmosta a haját, sőt be is festhettem a loknijait. Új ruhákat ajándékoztam neki, hogy csinosnak érezhesse magát. Együtt mentünk minden szombaton a piacra, és messziről integetve üdvözöltük a megrökönyödött Julikát. Igyekeztünk nyitni az emberek felé. Minden vasárnap közösségi munkát végeztünk, és közben új barátokat is szereztünk! Egy tragédiából felépülni nem megy egyik pillanatról a másikra. Időnként elkél a segítség is.
 

Ha nyitunk az emberek felé, ha kedvességet sugárzunk magunkból, többszörösen megsokszorozva kapjuk vissza a jót. Így idővel begyógyulhatnak a szív sebei is.

*****************************************

 17. TEMETŐBE HÍV AZ ÉNEK… 

 
Tóth Enikő Enci: Halottak napjára
 
Kik már rég nincsenek velünk,
akikért sírva szenvedünk,

szellemük távol, fent ragyog,
fényesek, mint a csillagok!
Földre már csak a gondolat
repíti őket néhanap,
mikor mi rájuk gondolunk,
lelket fénytől eloldozunk...
Majd az emlékezős napok
után csak hideg hajnalok
maradnak, s az égre nézve
állunk, sokszor megigézve!
Hiszem, hogy él egy szebb világ,
hol javíthatunk sok hibát,
s ott a reménység ölében
élnek ők, angyalok körében...

…………….

 

Szilágyi Anita: Angyalszárnyak

Gomolygó ködpára terül a tájon,
Nem, nem akarom, hogy ennyire fájjon,
Hullnak, hullnak az elsárgult levelek,
Múló élettől lassan búcsút vesznek,
 

Él egy világ, elhunyt lelkek országa,

Felfénylik angyalszárnyak ragyogása,
Gömbfejű krizantémok sírkertekben,
Emléküket őrizzük szeretetben,
 
Nyugalmam elveszett, zakatol szívem,
Szeretteimet korán elvesztettem,
Cudar élet, miért hasítasz belém?
Minden gyászommal tőrt szúrsz lelkem jegén,
 
Rettegés nélkül lehetne szép élet,
Konok betegség kelt folyton félelmet,
Töri a testet, kicsit összegyúrja,
Gyilkos kór sejtekbe magát befúrja,
 
Szitáló esőben sírnak az Angyalok,
Szeretteim, szinte hallom bölcs szavatok,
Peregnek, peregnek szememből a könnyek,
S remélem, nektek odaát sokkal könnyebb.

 

*

Szilágyi Anita: Száll a lélek

Rideg márvány, olyan hideg,

Megtapintva kezem remeg,

Vacog szívem fájó gyászban,

Kapaszkodok fűzfaágban,

 

Tobzódik bennem sok kérdés,

Össze hálóz halálérzés,

Dermedten díszes hant felett

Könnyfátyol borítja szemem,

 

Krizantémon páracseppek,

Halott lelkek így üzennek,

Őrizzük a kegyeletet,

Nyugalmukat, békéjüket,

 

Mindenszentek imái,

Elhunyt lelkek sírásai,

Érzitek a közelségem?

Látjátok érzékenységem?

 

Lelkek suhannak hant felett,

Mert a test, mi porlandó lett,

Körforgásban száll a lélek,

Emlékükre gyertyák égnek,

 

Oldozzatok fel, türelmetlen voltam,

Testem foszló, tépett tollam,

Leszakad rólam egy napon,

Úszok felétek égi tavon.

*

R.I.P.

 

Bágyadó napfény melengeti sírom,

Nem tudsz kifalazni, kőbe vagyok zárva,

Márványtáblán nyugszik szerelmünk álma,

Hangom visszhangozza a szél susogása,

 

Nagy Vendel: Temetőbe hív az ének 
 
Temetőbe hív az ének,
ide vár a végítélet,
jaj, de szépen énekelnek,
mindörökké bolygó lelkek,

örökösnek tűnő évek.
Végül felrémlik egy ravatal,
damaszttal terített az asztal,
sokatmondóan marasztal,
ki az, aki mit is akar?
Hallgasd csendben kedvesem,
Neked szól az énekem.
Olybá tűnik ez a talány,
kinek szívében az ármány,
mint ki megölte apját, anyját,
hogy részt vehessen ezután
az árvák pezsgős vacsoráján.
Véget érnek a szép napok,
megszűnik az adok-kapok,
csupán egy szál gyertya ragyog,
hol kihunyó lelked pislog,
aztán már csak koldusként áll,
az Úr komor oltáránál.
 
2019. október 9.

…………………

 
Poór Edit: Elszáll lelke

Elszállt lelke, mint a madár,
Az aranymezőkön sétál.
Égi függöny eltakarja,
Földi szem már nem láthatja.
Suhan a végtelen térben,
Mint sirály a tenger felett,
Lágy szellőként megsimogat,
S távozik egy fuvallattal.

Debrecen, 2024. 10. 08.

…………………

Matyikó Tibor: November az erdőn - festmény

(30x40 cm, olaj-vászon)

*****************************************

18. SZABÓ ISTVÁNNÉ ILDIKÓ: TEGYÉL RÁM IS LÁNCOT!

Novella

 
Ez a reggel sem különbözött az előzőektől. A házból egy férfi kiáltozása hallatszott a fiával:

Szabó Istvánné Ildikó

- Kelj fel, már késő van!
- Mosakodj meg, moss fogat, fésüld meg a hajad, öltözz fel!
- Siess, elkéstél az óráról! Nincs időd reggelizni, útközben igyál gyümölcslevet!
Mit mondtam neked, bolond? Már beszennyezted az ingedet.
Elegem van belőled, sosem tanultál meg rendet csinálni.
A fiú elhallgatott. Tudta, hogy lehet rosszabb is. Annyira megijedt, hogy még azt sem tudta kimondani, hogy „apa”.
Az iskolában a tanár folyamatosan szidta, hogy hiányzik. Állandóan azon töprengett, miért nem lehet boldog, mint a többi gyerek.
Azon a délutánon, amikor hazatért, anélkül, hogy tudta volna, miért, meg merte törni a csendet, és így szólt:
- Ma megkérdezte a tanár, hogy mit csinálsz, és nem tudtam, mit válaszoljak.
Az apa ránézett:
- Kutyákat képzek.
- És mire képzed őket? - folytatta a fiú.
- Megtanítom őket engedelmeskedni. Ülni, feküdni, mozdulatlanul állni, átugrani az akadályokat, nem döngölni, házat őrizni, gyerekeket őrizni és védeni, vakokat járni segíteni.
Megtanítom őket a rendőrségen, a tűzoltóságon, embereket menteni, életeket menteni robbanóanyagok felkutatásával és még sok minden mással...
A fiú nagy érdeklődéssel hallgatta, és ismét megkérdezte:-
- És fizetnek a kutyáknak mindezért?
- Természetesen nem - mondta az apa.
- Cserébe sok szeretetet, odafigyelést, törődést kapnak gazdáiktól vagy a velük dolgozóktól.
- És hogyan sikerül megtanítani őket?
- Nagyon egyszerű. Csak láncot teszek rájuk, elviszem őket sétálni, beszélgetni velük, és apránként tanítom őket. Ha nem jól csinálják a gyakorlatokat, határozottan korrigálom, de vigyázok, hogy ne bántsam őket. Aztán megsimogatom őket, hogy érezzék, nem haragszom rájuk. De ehhez sok türelem kell!
A fiú nagyon izgatott volt. Azonnal oda akart szaladni a kis barátaihoz, és elmondani nekik, amit az imént hallott, de hirtelen...
Azzal a gyerekes, jellegzetes és természetes gesztussal, amit a gyerekek tesznek, amikor úgy érzik, hogy mindjárt kicsordulnak a könnyeik, felemelte ártatlan arcát, és azt mondta...
- Tegyél rám is láncot! Én is szeretnék veled sétálni és beszélgetni, sok mindent meg akarok tanulni tőled, szeretném, ha kijavítanál, ha hibázok, majd megsimogass, hogy érezzem, nem haragszol rám. Cserébe engedelmes gyerek leszek, nem haragítalak többé, nem rombolok, vigyázok a házra, megtanulok gondoskodni az emberekről, életeket menteni...
És ha egy nap megvakulsz, segítek járni! Kérlek, rakj rám egy láncot, csak légy türelmes velem!
A férfi mély zokogásban tört ki, ami végigfutott a mellkasán, és miközben átölelte fiát, úgy érezte, hogy egy lánc jön ki a szívéből, és kapcsolódik a kis szívhez. Ez egy lánc volt a szeretet, az emberi melegség, a megértés és a türelem sok láncszemével.
A fiú elmosolyodott, a mellkasához szorította és így szólt:
- Köszi apu!

*****************************************

 19. WESSELY GÁBOR: MAGYAR FANYAR 3. 

 

Mellékkörülmények

 
Korunk betegsége a depresszió. Kezelni lehet, gyógyítani nem. Van rá vagy negyven fajta pirula. Kinek ez, kinek amaz válik be, de amíg kiderül, hogy 

melyik az alkalmas, addig átesik egy-két agytakarításon a páciens.

Wessely Gábor

Az egyik ismerősöm most egy új, angol készítményt kapott. Jobban érzi magát. Apró, zavaró körülmény, hogy a mellékhatások között szerepel a „hirtelen halál” is. A gyógyszerész megnyugtatta, hogy ez csak nagyon ritkán fordul elő.
– És egy emberrel legföljebb egyszer - tettem hozzá, hogy még jobban megnyugtassam.

*

„Az ön beazonosítása még nem történt meg.” Ez olvasható abban a levélben, amelyet az egészségpénztáramtól kaptam. Mellesleg: a levél a nevemre, a címemre érkezett, jobb felső sarkában ott a pénztártagi azonosító számom. Vajon mi szükséges még ahhoz, hogy azonosítottá váljak? Ujjlenyomat? Tetkó? Billog? Bőr alá ültetett mikrocsip? Mindegy, lépnem kell!
Lépnem kell, mert a végén nem jutok hozzá a hozamomhoz, ami a válság éveiben mínusz kétezer forintra rúgott, most meg majdnem ugyanannyi, pluszban…

*

Az embert azok a dolgok érdeklik, amelyek érintik. A kézilabdást a sporttámogatás, a tanárt a pedagógusi életpályamodell, a hajléktalant a melegétel-osztás gyakorisága. A politikust viszont minden kell, hogy érdekeljen, nemcsak abban kell véleményt nyilvánítania, döntést hoznia, ami számára fontos, érdekes. És ez hibákat eredményezhet. Jó esetben csak technikai, néha jellembeli hibák is felszínre kerülhetnek.
Sok szó esik a vezetők erkölcsi felelősségéről, a példaadásról vagy annak hiányáról. Ám a vezetettek sem makulátlanok. A társadalmi együttélés nem elhanyagolandó mellékkörülménye ez. Az alkalmazott, aki meglopja a munkaadóját, fel van háborodva, ha átvágja a boltos vagy a gázszerelő. Pedig valakiknek, előbb-utóbb el kell kezdeni a becsületességet. Különben nagy baj lesz.
Pályakezdő újságíróként azt hittem, hogy én fedeztem fel azt, hogy fent is lent is bibis a szitu, s így nem maradhat, mert így nem haladhat az ember(iség). Aztán kezembe került Márton Áron erdélyi püspök egy könyve, melyben ez állt: „A demokrácia azért a legnehezebb társadalomrendező elv, mert magas erkölcsi követelményeket állít fel, mind a vezetőkkel, mind a vezetettekkel szemben.”
Nincs új a nap alatt, csak nem vagyunk elég olvasottak.

*****************************************

 20. SZERKESZTŐI ÜZENETEK 

 
Kedves szerzőtársaink!
Fontosnak tartom, hogy a Magazin mindig a megfelelő időben kerüljön az olvasókhoz. Számomra ez azt jelenti, hogy „biztonsági okokból” több lapot szerkesszek
egyszerre. Ezért azt a gyakorlatot vezettem be magam számára, hogy egy – két hónappal előrébb tartsak, mint a tényleges dátum. Tehát például ezt a novemberi 
Magazint már szeptemberben kezdtem el összeállítani, hogy bőven legyen időm válogatni az alkotások között, valamint  fel lehessen készülni a váratlan
eseményekre is.
Itt jönnek be a szerzőtársak! Arra kérek mindenkit - ha lehet - , hogy ne az aktuális hónapban gondolkodjanak, hanem egy – két hónappal előrébb. 
Természetesen mi nem vagyunk „hatóság”, ahol szoros határidők vannak. Ha valakinek az előre dolgozásra nincs lehetőség, hát az sem tragédia…!

*

Még egy kérés főleg az alkotó társakhoz: aki már régebben küldött magáról fényképet, de úgy érzi, hogy azóta jelentős mértékben megváltozott a külseje (természetesen előnyére…!), nos,  azok újabb fotóit várom a Magazin számára! Előre is köszönöm!
A szerkesztő.

…………………….

Csomor Heni segítő munkatársam jelezte, hogy a Magazinnal kapcsolatos észrevételeket, megjegyzéseket az ő e-mail címére küldik/ külditek.
Arra kérek mindenkit, hogy hozzám,. a szerkesztői e-mail címemre ( veghelyo@t-online.hu) juttassák/juttassátok el ezeket, mert érdemben engem érint, és az én kompetenciám az ezekre való reagálás!
Köszönöm! A szerkesztő.

………............……

Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.
Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: Véghelyi József -  MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd Csapó Dániel utca 27.

…….........................….

E-mail: mailto:veghelyo@t-online.hu
Telefon: 06-74-315-012 – naponta 14:00-tól 17:00 -óráig
illetve: mailto:irodalmimuveszetiujsag@gmail.com

…....................................…..

Jelen vagyunk a Facebookon is:
https://www.facebook.com/profile.php?id=100093636735452&__cft__%5b0%5d=AZUJiDsLPQdFF3A9USBPstlvEHwI-tWDc7qa6qSu8f1z03_IVu_pBlimZiipxbNvm8XALVvuSflNRqiRnzZCV2AJdlZ66KTU2639wQzLYys9lVTgtJ7oF-O3YIEKzyMm7kM&__tn__=-UC%2CP-R

…….............................……

 
Magazinok küldése: 
MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT EMAIL CÍMÉRE. Kérje a  szerkesztőtől.
A MAGAZIN INGYENES.  

…………........………

 
Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linkeken lehetséges:
 

http://www.megszolalok.blogspot.com

 

http://muveszetimagazin.blogspot.com 

………………

 
Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős. Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.
A szerzői jogokat fenntartjuk. Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor elő veheti. Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz! Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.
Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.

.....................................

Kedves olvasóink !
Néhány operatív információt kell megosztani Önökkel. Sokan jelezték, hogy a színes magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik meg, pedig a régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs, ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az összes többi is!
A megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a "Blogarchívum" felírat. Ez alatt különböző dátumok és hónapok vannak, amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi számokat. A háromszögekre kattintva "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel. Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb újságot lehet kiválasztani olvasásra!
Az archívumban az utolsó húsz Magazin  megtalálható és olvasható!

Mindenkinek jó olvasást, és kellemes szórakozást kívánunk az újság külső és belső munkatársai!                                                   

...........................................

Megszólalok Művészeti Magazin 1411 lapszám - 2024.november

….........................................

VÉGE