Megszólalok Művészeti Magazin

   MEGSZÓLALOK 

 Nagy Vendel szellemében 

 
 MEGSZÓLALOK MŰVÉSZETI MAGAZIN
2025. 06 hó – tizenötödik évfolyam, hatodik szám
Kulturális és szórakoztató folyóirat
Független, és ingyenes havi lap
Alapította Nagy Vendel 2011 - ben , elvi síkon
Szerkesztő: Véghelyi József 
 
*****************************************************
1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések
2.Évfolyam: 2012.  (1-tól a 6. számig)
 3.Évfolyam: 2013.  (1-től a 17. számig)
 4.Évfolyam: 2014.  (1-től a 24. számig)
 5.Évfolyam: 2015.  (1-től a 12. számig)
 6.Évfolyam: 2016.  (1-től a 12. számig)
 7.Évfolyam: 2017.  (1-től a 12. számig)
 8.Évfolyam: 2018.  (1-től a 12. számig)
 9.Évfolyam: 2019.  (1-től a 12. számig)
10.Évfolyam: 2020.  (1-től a 12. számig)
 11.Évfolyam: 2021.  (1-től a 12. számig) 
12.Évfolyam: 2022.  (1-től a 12. számig)
13.Évfolyam: 2023.  (1-től a 12. számig)
14.Évfolyam: 2024.  (1-től a 12. számig)
15. Évfolyam: 2025. június
 *
A Magazin kérhető saját e-mail címre is.
Fekete – fehér, és színes változatban is megtalálható a Facebookon és a blogoldalakon.
Magazinunk vakok számára is olvasható beszélő programmal, akadálymentes változatban.
A hangos versek meghallgathatók a YouTube oldalon.
A Magazin közvetlen linkje: http://megszolalok.blogspot.hu
*
A  Magazin megtalálható a MEK és az EPA  oldalain az Országos Széchenyi Könyvtár gondozásában a következő linken:
https://mek.oszk.hu/kereses.mhtml?dc_creator=nagy+vendel&dc_title=&dc_subject=&sort=rk_szerzo%2Crk_uniform&id=&Image3.x=0&Image3.y=0
*
Figyelem!
2018. júniustól egy új linken is elérhető a Magazin, azonos, változatlan tartalommal
de megújult külsővel amelynek a linkje:  http://www.muveszetimagazin.blogspot.com
* 
Nagy Vendel eddig megjelent E- könyvei a MEK oldalán kereshetők.
A verses kötetek szintén elérhetők pl.: www.mek.oszk./13500/13542
A  Magazin versei rádióban is rendszeresen hallhatók:
Radio Mozaik Sydney – Ausztralia
*
A szerkesztőség címe:7100. Szekszárd, Csapó Dániel utca 27
E-mail cím: veghelyo@t-online.hu
Telefon: 06-74-315-012 naponta 14:00 órától 17:00 óráig
 *****************************

 

 MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL  ÁLL ÖSSZE  AZ  ÉLET  EGÉSZE 

 

*****************************************

 SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL 

 
  1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK!
  2. FELLNER ISTVÁN: MAJD EGYSZER   (elbeszélés)
  3. ÁRVAY MÁRIA: SZÓKÉPEK (életérzés)
  4. A VILÁG HÁROM PERCBEN (gondolat-morzsák)
  5. BOGNÁR PAPP IRÉN LEVELE UNOKÁIHOZ (életkép)
  6. A.K. ANDRÁS: GYÓGYÍTÓ MEGSEMMISÜLÉS (novella)
  7. AUSZTRÁL KAPCSOLATOK
      Ilosvay Gusztáv levelei

  8. ANTOLÓGIA A MAGAZINBAN

      Kálmán Ágnes - vers                                                                                              

      Guti Csaba – novella
      TóthEnikő Enci – vers
      Gänszler Beáta – riport
      Szilágyi Anita – vers
      Aurora Amelia Joplin – novella
      Lovag Dáma Nagy Cynthia – vers
      Véghelyi József – elbeszélés
      Erdős Sándor - vers
  9. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK
      Véghelyi Péterné: Az örök parázst őrző konyhák
10. CSOKORBA KÖTÖTT VERSEK
      Konrád Viktória
      Lengyel Zoltán
      Kálmán Ágnes
11. NAGY VENDEL ÉLETE VERSEKBEN
      Sorozat (tizenhetedik rész)
12. GARAJSZKI ROZIKA: A  LESTRAPÁLT   FELESÉG (novella)
13. JÓZSEF TIBOR: MOHÁCS ANNO DACUMÁL
14. FILOZÓFIKUS VERSEK
       Aurora Amelia Joplin
       Krivák-Móricz Judit
       Wessely Gábor
       Kalocsa Zsuzsa
15. KONRÁD VIKTÓRIA: PETRA PERFEKCIONOZMUSÁNAK PRÓBÁJA  (novella)
     - Konrád Viki Irodalmi Teázója –
16. VERSKOSÁR
       Kis Pál István
       Körmendi Rita
       Márkus Kata
       Aurora Amelia Joplin
       Poór Edit
17. FODOR GYÖNGYI:  SOHA NE ADD FEL (novella)
18. ÖRÖK TÉMA VERSEKBEN: SZERELEM…
      Szauer Gertrúd
      Szilágyi Anita (két verssel)
      W. Ábrahám Erzsébet
      Lovag Dáma Nagy Cynthia
      Vincze D. Jutka
19. MÁRKUS KATA: EMKLÉKEIM EGY KÚTRÓL (memoár) 
20. VERSEK CSOKORBAN
      Reményi tamás
      Bognár Papp Irén
      Engel Csaba
      Hegyaljai Tünde
21. KRIVÁK-MÓRICZ JUDIT: KÁROLY  (novella)
22. RELL KATA: TŰVEL TOLLAL..(vers)
23. WESSELY GÁBOR – ANEKDOTÁK
      (Diákhistóriák)
24. SZERKESZTŐI ÜZENETEK

*****************************************

 1.LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK! ! 

Kedves Kollégák, kedves Barátaim!

Emlékezzünk!

Két éve már, hogy a Magazin alapító szerkesztője Nagy Vendel 2013. június 13-án elhunyt. Az ember nem úgy veszít el valakit, mint egy pénztárcát, vagy egy útlevelet. A veszteség ennél sokkal mélyebb, emberibb. Ezt a veszteséget nem lehet pótolni hivatalban, vagy áruházakban. Ez a veszteség az ember lelkében keletkezik, és ezért pótolhatatlan. Nem anyagi, hanem sokkal inkább emocionális, transzcendens jellegű.
Ilyen érzéseket élhettünk  át Vendi halálával. Ebbe csak beletörődni lehet, de elfelejteni soha. 

Ha lelked nincs, akkor semmid nincs.

Akik kapcsolatba kerültek vele, azok sokan érezhettétek a szolid megértéssel, és jóindulattal támogató emberségét. 

Nyugodjék békében!

*

Hát igen! Júniusban elértük  a 2025. év  közepét.  Az időjósok szerint ismét nagyon melegre számíthatunk. Az ember sok mindent meg tud szokni, de az esztelen kánikulai

időjárás nem tartozik ezek közé. Sokan a nyaralókban próbálják elviselni, mások pedig strandokon, tenger mellett mulattját a időt. Persze sokunknak dolgoznia is kell még így is, ám a szerencsésebbek klimatizált helységekben tehetik. A diákság ledobja iskolai „bilincses láncait", s kik erre, vagy  arra szétszéledtek a szélrózsa minden irányába.

Június 8,-án Medárd napja van, és a népi megfigyelés szerint ha ekkor esik, akkor negyven napig meg sem áll, ellenkező esetben pedig negyven napig kánikula lesz…

Melyik lenne jobb?

Népi kalendáriumok szerint Szent Iván havának is szokás még nevezni. Szent Iván a nyári napforduló ünnepe, a szertartásos tűzgyújtás egyik jeles napja.

A tűz tisztító, gonoszűző erejébe vetett hit az alapja a Szent Iván-   

Véghelyi József
szerkesztő

 napi tűzugrás szokásának is

 Folyamatosan érnek be a zamatos gyümölcsök, előkerülnek   lassan a dinnyés standok is. Nem tudom, hogy ki hogy van   vele, de én igazán mézédes dinnyét mostanában

 nem ettem, pedig meleg lenne hozzá…Gyerekkoromra   visszarévedve sokkal olcsóbb volt, és főleg édesebbek   voltak.

 Akkoriban nem zsákbamacskát (akarom mondani   zsábadinnyét) vettünk, hanem meglékelték azokat, és úgy   választottuk ki…, és nem lett belőle járvány sem!

 Folyamatosan sok dolguk van a mezőgazdasági   gazdálkodóknak hazánk élelmiszerrel való ellátása miatt. A   tavaszi munkákat már elvégezték, de a nyári

 tetendők minden idejüket így is lekötik. Vigyázó szemüket a   szabadföldi kultúrákra szegezik .

 

*

Június 4. a Nemzeti Összetartozás Napja

 

Szegzárdi Nagy Vendel: TRIANONSZAURUSZ

Száz év elmúltával - Emlékiratok veretes bőrkötésben

 

Ungvár
Érsekújvár
Székesfehérvár
Nándorfehérvár

Pétervárad
Segesvár
Temesvár
Gyulafehérvár
Arad
Várad
Kolozsvár
Visegrád
Belgrád
vadul vicsorít reád,
Kassa, Pozsony, Komárom, meg Eperjes,
Fiume is elveszett, de miénk lesz?
Világos?
Fegyverek lerakva halomba,
senki nem emlékszik
már a dalomra?
Gondolj Veszprémre és Esztergomra,
ahol élt Sarolta és Bajor Gizella.
Kőszegre és Komáromra.
 
Kanizsai Dorottya,
Siklós nagyasszonya,
mohácsi hősök eltemetője,
ország urainak nem jutott eszébe.
Zenta, Zombor, Újvidék, és Csantavér,
nem tudom, hogy áll-e még.
 
Galambóc vára
örökké él,
akár Rozgonyi Cicelle
ősi története.
 
Zrínyi Ilona,
Rákócziak öröke hordozója,
Munkács hős védője,
gyepűink őrzője.
 
Emléküket őrzi
némi nemű nimbusz,
dicsőn, mint a Murányi Vénusz.
 
Mindegyik ősi
Magyar város volt,
Ma már máshol áll
Az országhatár.
Hazánk mindenfelől
Önmagával határos.
Csonka Magyarország
nem ország,
nagy Magyarország
mennyország.
 
Ordas szőrű farkasok
téptek ki testéből
véres falatot.
 
Immáron száz éve,
1920-ban volt e gyászos alkalom,
azóta hallik ajkunkon siralom,
veszekedtek a koncon,
S mégse teszünk semmit!
Ki az, aki mit is akar?
Maradhat-e ez így?
Nem, nem, soha!
 

Ejh, de idestova
Csitul a fájdalom.
Vajh mikor lesz szívünkben
Újra vigadalom?
Tinódi, Balassi és Petőfi
lantján hősök dala száll.
Éljen a szabadság.
 
Sokan kiáltják,
Vesszen Trianon!
Száz éve e gyászos napon,
átok ül a diktátumon.
De a dolgok lassan már
olyan időtlennek tűnnek,
akár a sivatagban
az őskövületek.
Gondolatim ködbe vesznek,
ez a csődje a történetnek.
Ügyvédbojtárunk még perére várat,
vége a diplomáciának.
Harcaink nem csatákban,
asztaloknál dőlnek el,
Hamarosan betakar
minket a sáros ár,
tolvaj népek keze jár,
az ellopott ország
mindvégig visszajár.
 
Összetartozik az,
mi eleve összenőtt,
örök egységet ad,
amit a Szent korona
óvó lepelként letakart.
 
Most így száz év múltán,
mindenkiért szóljon
a szent harangzúgás,
az talán költői túlzás,
sokan be akarják tiltatni
a déli harangozást.
 
2023. június 04.

*****************************************

 2. FELLNER ISTVÁN: MAJD EGYSZER  

 (elbeszélés)

 …Majd Te is boldog leszel, súgnám mindenkinek, aki fél, hogy az ünnep csak teher. Mert jobban ül arcukra az idő, s nem lehet felhőtlen, mert a nincs, nem ad, de súgom:...boldog leszel, ha nem ..hát jöjj! Pár percet, órát szakítok Neked, s ha mást nem, egy szelet kenyeret, egy korty emberséget, meleg fedelet, míg tudok, adok Neked. Nincsen sok mindenem, de ami van, majd osztom. Nem leszel gazdagabb, csak több melegséget kapsz: megértést, egy ölelést, s a könnyed törlöm, mosolyban fürdetem a szemed.

Fellner István

...majd boldog leszel, csak higgy magadban, vagy...nekem. Tudom nehéz, hisz eddig is csak az ígéret tartott benned, hogy ne vesd el, amit szülőd adott: az életet. Valaha rég, mikor még nem volt értelmem, csak apám, s anyám adott…hitet, szeretetet. Hiába volt álom... ábránd, szétszedte a valóság, de hittem.
...majd boldog leszel súgta anyám…réveteg szemében a sors adott hitet. Nem gondoltam, hogy milyen sokat adott...mikor csak ölelt, simogatott. Most érzem, mert mindenem él…mindenem ...a tegnapom…!
....és egyszer Te is boldog leszel, mert nem lehet örök a szenvedés. Egyszer a kapualj...is lehet mennyország, ahol nem kérnek, csak adnak... Mélyen a testben nem vacog a lélek, mert átölelnek, akik hisznek benned...őket kövesd...őket!

..........................

Hegyaljai Tünde: Ábrándozás

(festmény)

*****************************************

 3. ÁRVAY MÁRIA: SZÓKÉPEK 

(életérzés)

 Hangulatok, érzések, szóképekkel ábrázolva - egyes szám, első személyben 

 

Változások

 

Az ÉLET állomások sorozata.

Események jönnek-mennek.

Egyik a másik után.

Hol rövidebb, hol hosszabb ez az időszak.

Futó, vagy tartós kapcsolatok születnek.

Valamikor sorsdöntő pillanatban ismerek meg személyeket.

Mégis: semmi sem marad ugyanaz.

Minden változik.

Követni kell.

Nehogy lemaradjak.

Lépést kell tartani.

Néha egyáltalán nem könnyű.

Csak legyen mellettem mindig valaki.

Valaki, aki szeret és támogat.

Ugyanezt szeretném én is megadni neki.

A változások közepette, kell egy szilárd pont.

Kapaszkodóra van szükség.

Tudnunk kell, számíthatunk egymásra.

Jóban-rosszban.

 *

Ahogy múlnak az évek, folyton változik valami.

Hol van már az óvodás kor?

Vége az egész napos önfeledt játszadozásnak.

Játékra kevesebb idő jut.

Helyette jön az iskolatáska.

Jól megpakolva.

De nehéz, ugye?

Mégis izgalmas.

Új hely.

Új osztálytársak.

Új tanítónéni.

Majd, később, tanárok jönnek és mennek a katedrán.

Felelések.

Dolgozatírások sorozata.

Jó és rossz osztályzatok.

Bizonyítványosztás minden félévben.

Barátságok szövődnek.

Kapcsolatok lazulnak meg.

Valakit befogadnak.

Valakit kiközösítenek.

Aztán ennek is vége.

Jön a ballagás.

Búcsú az ifjú diákévektől.

Elköszönés a tanároktól, barátoktól.

Forog a színpad.

Újabb változás.

Középiskola.

Gólyatábor.

Tinigondok.

Kamaszproblémák.

Nagy szerelmek.

Szerelmi csalódások.

Út a felnőtté válás felé.

Az utolsó évben dönteni kell.

Mi leszek, ha nagy leszek?

Van, aki tudja.

Van, akinek ez fejtörést okoz.

A küszöbön a szalagavató.

Szép, megható ünnep.

Közeleg az érettségi.

Előtte még, a ballagás.

Virágcsokrok.

Léggömbök.

Búcsúbeszédek.

Könnyektől csillogó szemek.

Elköszönés még a nehéz vizsgák előtt?

Kettős a drukk.

A közelgő felvételikről már nem is beszélve.

Aki egyetemre, főiskolára jelentkezik, újabb képzések sora indul számára.

Ismerkedés a leendő érdeklődési kör rejtelmeivel.

Kemény munka.

Sok szigorlat.

Szakdolgozat benyújtása.

Államvizsga, diplomamunka megvédése.

Eljön a nagy nap, a diplomaosztó.

Utána hogyan tovább?

Lesz megfelelő állás.

Alkalmaznak.

Egy a lényeg, a szakma szeretete, elhivatottság.

Az Élet hosszabb időszaka ugyanis erről szól.

Ha mégsem jó, nem kell félni a váltástól.

Megtalálom helyem.

Szeretem, amit csinálok.

Szükség van rám.

Érdemes nap mint nap felkelni.

Gyűjtöm a sikerélményeket.

 *

Amikor az idő eljár majd felettem, végig gondolom emlékeimet.

Célomat, küldetésemet elértem.

Tettem én is valamit embertársaimért.

Most már az egészség megőrzése a legfontosabb.

Hiszen, az Élet más területén szükség lehet még rám!

Legalábbis, bízom benne.

*****************************************

 4. A VILÁG HÁROM PERCBEN...

 ( gondolat-morzsák) 

 - Ilosvay Gusztávtól -

 
Minap fiammal beszélgettem és különböző rock zenekaroknak a számait elevenítettük fel. Eldúdolva a kedvenc számainkat. Egy vibráló remek dumcsi volt amit ha nem is gyakran de megejtünk, persze attól függ, hogy milyen hangulatban vagyunk. Beszélgetésünk közben fiam megemlített egy nagyon érdekes kutatást amit napjainkban végeztek. Arról van szó, hogy egy nem nagyon ismert bit számot lejátszottak egy jól képzett dobosnak úgy, hogy kihagyták a dob részét a

Ilosvay Gusztáv
a stúdióban

zenéből Fülhallgatón keresztül jött a zene mínusz a dob és az neki keltet bejátszani a szám alá az amit ö úgy gondot, hogy az kell ebbe a számba. Megdöbbenésre amikor összehasonlították a két felvételt 98.4%-ban megegyezett az előző dobos ritmusával, díszítésével, kiállással cifrázásaival. Sőt még a a zene közbeni kiállások felütései is nagyjából megegyeztek. Ami egy hatalmas felfedezés mert a dobosok azok individualisták és rém büszkék arra, hogy amit ők csinálnak az egyedi az épp úgy épp oda passzol és csak emeli a szám értékét.
Nos igazából a zenészek nem igazán értették, hogy lehet az, hogy két zenész hogy tudott 98.4%- ban ugyan úgy játszani, hisz a második dobosnak ismerettelen volt a szám. Nos erre szerintem egy válasz van és én mint zenész ezt tökéletesen el tudom fogadni. Ugyan is a zene az örök állandó mindig itt lebeg körülöttünk és sugároz felénk. Természetesen ki ki a maga ékessége, ráhangolódása a világra s benne zenére fogja fel azt amit a világegyetem sugároz. Tehát ha képletesen szeretném fogalmazni én vagyok a rádió a készülék ami felfogja a sugárzott dallamokat és a univerzum az adó mi leadja. Itt lehet megérteni, hogy a zene minden nyelven beszél. Itt lehet megérteni, hogy az elefántok, vagy épp a tehenek a mezőkön miért szeretik hallgatják és érzékelik a zenét. Körbe állnak ritmusra hajlonganak, jól érzik magukat. Ugye milyen érdekes. Szerintem ez csúcs és rém megnyugtató

*****************************************

 5. BOGNÁR PAPP IRÉN LEVELE 

(életkép)

 

Egy nagyszülő levele az unokáihoz

Mert elmúlnak a nyarak, lehullanak a csókok, ahogy az elfáradt levelek, ahogy a kacagó szemek kihunynak, vagy megfakulnak.
Elmúlnak a lenge-szoknyás vidám táncok, s az a boldog kacagás is kihűl a lányok arcáról. Elveszik a zengő ének, pedig milyen szép volt a nyári éjszakában a lobogó tábortűz mellett!

Bognár Papp Irén

Azt a huncut boldogságot is elvitte valami láthatatlan szellő, amelyik a nagy diófa alatt ficánkolt. Ott az öreg kiszanált priccsen, ahogy a tűzpiros cseresznyéket ropogtattuk, ránk nevetett a közeli tarka rét, távolról pedig az erdő.
Hová lettek azok a tavaszi kiscsibék, kiskacsák sárga gömböcskék, amint fürgén futottak az anyjuk után?
A szívünkben érezzük a virágzó almafák illatát, és a mézédes akácokét.
De már a fű rozsdafáradtan toporog, hajunkból is kiveszett a fénylő ragyogás, bizony a bőrünk is megfakult, ráncos lett, mint az őszi falevél.
Hát ezért mondom, vigyázz az ifjúságra, mely most talán még végtelennek tűnik, pedig a múló idő nem kegyelmez.
De mindent megad!

Kiss Karola: Őszi hangulatban (45x60 cm, olaj-farost)

*****************************************

 6. A.K. ANDRÁS: GYÓGYÍTÓ MEGSEMMISÜLÉS 

(novella)

 

Hogy hol vagyunk? Mi az ország, a nemzet neve?

Mi a hivatalos nyelvjárás? A vallás?

A szokások? Mi a nemzeti identitás iránya?

Mi a hivatalos fizetőeszköz? Az állami berendezkedés?

 
Jelen esetben teljesen lényegtelen, huszadrangú kérdés.
A három és fél éves Pistike hóna alatt egy apró sámlival, amit még apukája készített neki, pontosan tudja hová mennek és nagyon, de nagyon nem akarja. Anyukája éppen csak végzet a munkával, még nem ebédelt, de már rohant érte a bölcsődébe. Tudja jól, abban a hátizsákban van minden összekészítve, amit édesanyja 

hajnalban pakolt össze. Hamarosan esznek, csak oda kell érniük.

A.K. András

Mindenki azt hiszi, Pistike nem érti mi történik körülötte az ő kis életében és a világban, nem fogja fel mi is az, ami miatt most is oda kell menniük!
Próbált ellenállni, de édes anyukája kemény, mint a gyémánt. Nem tűr ellenállást, se nem hajlik meg a viharban és nem áll félre a nehézségek elől.
Bátran szembenéz minden veszedelemmel és nem hagyja magát legyűrni. Anya erős, erősebb bárkinél, aki Pistike ismer. Anya legyőzhetetlen!
Anya könyörtelen, ha kell, ugyanakkor szelíd és szeretettel teljes. Pistike képes felfogni már mindent, ami körülötte történik és éppen ezért nem akar odamenni.
Pedig oda fognak menni, mint ahogyan azt tették az elmúlt három hónapban minden egyes nap! Teljesen mindegy volt, esik, vihar van, vagy éppen hét ágra süt a nap.
Minden nap odamennek, és ott ebédelnek.
Egyben a családdal, mert a család az szent!
Nincs apelláta, nincs 

betegség és nincs semmi sem, ami anyát megállíthatná. Talán csak Pistike, egyszer, ha elérkezettnek látja az idejét. Ám de még nem lehet, még túlontúl korai.
Még nem gyógyult be az a hatalmas tátongó seb édesanyja lelkén, ami folyamatosan vérzik és ami talán soha be sem fog gyógyulni. Amely fájón ugyan, de erőt ad neki a mindennapok küzdelméhez.
Olyan hatalmas erőt, mely még a gyűlöletét is képes porrá zúzni édes anyukája lelkében. Most is éppen oda mennek, hogy édesanyja megint megsemmisülhessen.
Ezért nem akar menni Pistike, mert édesanyja fájdalmát ő is érzi, átérzi. Most mégis oda mennek, megint. Tudja jól Pistike, ez szükséges rossz, amit meg kell élni, át kell élnie és valahogy túl is kell élni.
Leginkább édes anyukájának. A hatalmas, kovácsoltvas kapuban egyenruhások állnak. Az egyikük tisztelgett nekik, ám de édesanyja fagyos, megvető és gyűlölettől szikrázó szemei elbizonytalanították az őröket.
Bent minden olyan szép volt és rendezett. A légben tapintani lehetett a fájdalmat, a kínt és a gyötrelmet. Mégis idehozta őt anyukája, megint. Pistike itt már nem ellenkezett.
Gyorsan szedte apró lábacskáit anyukája mellett. Mikor megérkeztek, édes anyukája kinyitotta az összehajtogatható kis horgászasztalt és a két horgászszéket.
Édesapja kedvenc színéből készült világoszöld anyag, szikrázott a néha előbújó napsütésben. Majd tányérokat vett elő, hármat. Evőeszközöket és három alig egydecis poharat.
Egy kicsi, valamikori fagylalt tárolót, amiben most forrónak már nem mondható, egy fogásos ebéd várt a kis családra. Anya mert, először Pistike apukájának, majd Pistikének és legvégül magának.
Csendben ettek. Amikor elfogyott, Pistike belekanalazott édesapja érintetlen tányérjába, majd a kanál tartalmát bekapta és lenyelte, bár már nem volt éhes.
A következő kanál tartalmát édes anyukájának nyújtotta. Tudta jól, ha nem teszi, akkor a mami nem eszi meg. Pedig meg kell neki, mert erő kell neki.
Aztán megint ő jött, majd a mami. Mindaddig, míg a papi tányérja ki nem ürült. Édes anyukája mosolya simogatta kis lelkecskéjét.
Amikor végeztek, anyukája töltött neki vizet, magának és apukájának egy kevéske vörösbort. Amióta egy párrá lettek, mindig így zárták az ebédet.
Pistike előtt, amikor megszületett és utána is megmaradt ez a szokásuk. Csupán három hónapja kellett változtatni rajta a mamájának. Most, ki volt töltve a három aprócska pohár.
Sajátjuknak tartalmát Pistike és édesanyja egyszerre itta ki, majd az édes apukája poharában lévő minőségi vörösbort a még éppen csak megrokkant sírhalomra öntötték, lassan kegyelettel, együtt. Mert a családnak együtt kell maradni.
A katonatemető kétszázszor kétszáz méteres parcellájának közepén nyugszik a szerető apa és a valamikori férj. Egy értelmetlen és teljesen felesleges háború vészjósló mementójaként.
Most jön az, amiért Pistike nem szeret ide jönni. A gyémánt keménységű anya ellágyul, elveszti tartását, zokogva magába roskad. Két kezével a temető földjébe markolva adja ki minden fájdalmát, keserűségét, csalódását és gyűlöletét. Kontroll nélkül önti ki magából mindazt, ami a nap folyamán felgyülemlett benne. Fájó könnyekben tör ki belőle mindazon kín, mivel megbirkózni egyetlen ember sem képes.
Nem, ember nem képes rá. Ám de egy anya igen. Mégis időnként meg kell semmisülnie, és ennek itt és most van az ideje. Fékezhetetlenek tűnő érzelmi kitörésének nem gátat szabva, szabadjára engedett jaj szava eléri Isten lábát, meg csókolva azt, enyhülésért könyörögve a teremtőhöz. És az enyhülés megérkezik, egy ölelés formájában.
Egy könnyáztatta picike arcocska fúrja bele arcába magát, miközben Pistike ölelésének szorítása felerősödve magához téríti az őrület szakadékkánnak szélére sodort sebzett lelket. Ezt a vérző szerelmes meghasadt szívet. Anya megsemmisült, ma is.
Mint ahogyan azt teszi már három hónapja minden nap újra és újra. Most, főnix madárként, saját hamvaiból újjászületve öleli magához kisfiát, az alig három és fél éves Pistikét! Aki bár nem tud róla senki sem, pontosan érti, érzi a körülötte zajló világot, eseményeket. A főnixként újjászületett asszony, már nem gyászoló özvegy, hanem újra édesanya. Akinek dolga van ebben az őrült világban.
A közelben lévő emberek elfordulva hagyták meg neki ezt a nagyon is bensőséges privát zónát. Letörölgetve kisfia és a saját könnyeit, rendbe szedte magát. Összepakolt és elindultak haza.
Pistike boldog volt, mert túl vannak rajta és mert pár kanállal több ételt tudott anyukájába erőltetni. Tudja jól, ma már nem fog többet enni. Ha hazamennek, anya csak vele fog foglalkozni, majd jön az esti fürdés és akkor mesét olvas neki míg el nem alszik. Majd álomba sírja magát, ahogyan azt tette azóta, hogy édesapját akarata ellenére elvitték egy teljesen értelmetlen és felesleges háborúba meghalni valakinek a hatalmáért.
 
Vége…azaz, hogy mégsem. Ajánlom ezt az írást azoknak, akik habzó szájjal éltetik a háborús törekvéseket, népszerűsítik a hamis propagandákat, etetik a sátán kutyáját élő érző emberekkel és a saját lelkükkel.

……………………..

Mesterséges intelligencia készítette a képet

*****************************************

7. AUSZTRÁL KAPCSOLATOK

 - Ilosvay Gusztáv levelei -

Adásnap: 2025.05.04

 
A N Y Á K  N A P JA. Minden tiszteletem a nőké, akik bevállalják a gyermekáldást és tűzön-vízen át felnevelik a következő generációt, aki majd ugyan úgy magukévá teszik azt az elvet, hogy magamért, a múltamért és a jövőért érdemes áldozni, érdemes gyermeket nevelni. Ebben van egy nagy adag idealizmus, önzőség és egy jól felfogott érdek, hiszen ha meg akarom alkotni önmagam akkor legyen aki végre is hajtsa. Az élet igazi célja a következő generáció és annak minél nagyobb függetlensége. Akkor vagyok igazán sikeres szülő, hogy ha a leválás dráma nélkül történik egy bizonyos időablakban és onnan gyermekeink saját erejükből megteremtik az élet feltételeit egy adott társadalmon belül. Ez az édesanyák igazi sikere, erénye és hivatása. Minden más csak ámítás, csalóka ábránd és zsákutca. Többször említettem, hogy szerencsés csillagzat alatt születtem és a szüleim mindketten meghatározó egyéniségek voltak. Anyám volt a szikla, amire mindent fel lehetett építeni, apám meg maga a felelősségtudat. S ennek minden pozitívumával. Szóval Anyák napja nekem pirosbetűs nap és hálával gondolok  vissza minden mozzanatára különösen serdülő koromnak, amikor édesanyám egyedül maradt a négy gyerekkel, akiket felnevelt nemcsak tudása, de türelme legjavát adva. Ezért és annyi minden másért, szeretlek és mosolyogva emlékezem rád.
www.radiomozaiksydney.com.au

*

 Adásnap: 2025.05.11

 
Ma bent volt a stúdióban Garamhegyi Edit szerkesztő kollégám és ilyenkor minden és annak az ellenkezője is megtörténhet. Így volt ez ma is. Tabu témákról beszélgettünk és valahogy a biblia is szóba jött, annak úgymond pikáns részletei.( most direkt írom így le, de az adásban sokkal közvetlenebbek voltunk). S ez adta az ötletet, hogy beszélgessünk róla adásban bizonyítva, hogy mindent el lehet mondani csak meg kell választani szavainkat és ami lényeges, hogy hitelesnek kell lenni. Kíváncsi vagyok a véleményetekre. Egyébként egy fergeteges program jött össze. Megszólaltattunk két tanárt, Dr Tóth Gergőt Amerikából. Zenetanárt és tárogató művészt Terék Józsefet, aki az egyik szervezője Sülysápon a VI. Tápió menti Népdaléneklés Versenynek, amelyen általános iskolások vesznek részt. A népzene fontosságáról beszélgettünk. De megemlékeztünk az édesanyákról is mert az angolszász világban most van ez a nap. Ennek örömére írtam egy kis szösszenést. Összességében rém élveztük az adást és itt szeretném felhívni a figyelmet barátainkra, akik velünk vannak már egy jó ideje. Megszólalok internetes irodalmi magazin és a Meseszó Egyesület, ahol a szebbnél szebb népmesét hallhatod és olvashatod. Ha tetszett az adás kérlek osztd meg barátaiddal. Köszönjük
www.radiomozaiksydney.com.au
#radio #neppzene #nepzeneoktatas #dalverseny #tarogato
 

*

 Adásnap: 2025.05.18

 
Nem tudom mi ütött belénk de előszedtük azokat a dalokat amiket már nagyanyáink is elfelejtettek. Öregek mint az országút. Nosztalgia, csak a szépre emlékszem, vagy kezdő elmebaj, ki tudja. Pedig az a múlt minden volt, csak nem probléma mentes. És mi mire emlékszünk? Ezekre a számokra!!. Tiszta őrültség. Pl: itt ez a Pancsoló kislány aminek a dallama még mindig itt ketyeg a fejembe. Garamhegyi Edit a “hibás” mert ő találta meg Fred elveszett bűvös ládáját és abban ilyen és ehhez hasonló őrültségek vannak. Na mindegy egy nap nagytakarítást csinálok vagy tölcsért a kezemből. Ki tudja. Egy biztos, hogy remek dolgokat hoztunk, Olyan elgondolkodtató témákat, ami érdekelhet. Amiből meríthetsz erőt vagy épp egy jó gondolatot. Kattints rá, hallgass bele. Ajánlom figyelmedbe ,,Az Élet kihívásai” sorozatunkat, ahol ma az időskor párkapcsolatát vontuk nagyító alá. Kíváncsi lennék a véleményedre. Ez egy olyan téma ami egy nap mindenkit megérint. Szerintem tudatosan fel kellene készülni rá. Ezek a beszélgetések alapot adhatnak sok mindenre. Ja és amíg el nem felejtem Les Adamnak van egy receptje a grízgaluskára. Hátha segít a következő adag elkészítésében. Mi szeretjük barátainkat: Megszólalok Internetes irodalmi magazin és a Meseszó Egyesület ahol a népmese legszebb kincseit találod meg. Ha tetszett az adás kérlek osztd meg akivel csak tudod. Köszönjük
 www.radiomozaiksydney.com.au

 *

 Adásnap: 2025.05.25

 
 Ma aztán igazán elmondhattuk, hogy mint a mozaik kép, sok kicsi színes vibráló részekböl tevődött össze az adás. Volt itt szó Erdély politikai helyzetéről. Egy csodás Kodály tanítványról fogtok hallani ki meghódította Kanadát. Magyar iskolák a diaszpórában konferencia Péset. Egy kis lelki táplálék a gondolkodóknak, Sport a sport kedvelőinek. Hirek a tudásra vágyóknak. S természetesen nem hagytuk ki az időseket sem hisz rengeteg jó tanáccsal rukkoltunk megint elő.S végezetűl bemutattunk egy hölgyet ki 93- évesen még mindég aktívan dolgozik mint tolmács. Vág a esze mint a borotva. S mind ezt lehintve olyan zenével mit vagy 60 éve nem hallottál a rádiókban. De a maga korában ezek slágerek voltak száz ezrek énekelték, fütyülték a villamoson vagy épp otthonukban, Remélem nektek is tetszik. Kapcsolj rá légy részese az adásnak. Mi támogatjuk a Meseszó Egyesületet. Ök a Magyar népmese nagy mesterei és a Megszólalok internetes irodalmi magazint. Ha tetszett osztd meg másokkal is
www.radiomozaiksydney.com.au

*****************************************

 8. ANTOLÓGIA A MAGAZINBAN 

 
Kálmán Ágnes: Nem virágzik
 
Meggyötört lelkem fényre vágyik,

Súlyok alatt már nem virágzik
Élet taposta ösvényeken
Jó lenne kicsit megpihennem

Csöppnyi boldogság talán jár még,
Kék felettem még az ég
Napsugár fénye arcomra hull,
Simogatja szellő barázdáimat.

Gyermeki lelkem jóra vágyik,
Örülni felhőtlenül szabadon
De béklyóba köt a sok feladat,
Mi rám települt sok év alatt

Úgy szeretnék egyszer úgy örülni,
Melynek nem szab semmi gátat
Mikor nem bújkál felsejlő félelem,
S lelkem szabadon nyílhat.
 
2025. 04. 15.
Minden jog fenntartva!

……………………………..

 

Guti Csaba: Talpra, magyar!

(novella)

Még egy hét volt az iskolai ünnepségig, máris a gyomrában volt az a bizonyos gombóc, hogy kivakarhatatlanul ott zsizsegjen, ne hagyja nyugodni, ne hagyja békén egy percig sem.
„Talpra, magyar!” – ott hangzott a fülében egyre csak Petőfi Sándor versének címe, ugyanis a Nemzeti dalt kellett elszavalnia a közelgő rendezvényen. Ki kellett tehát állnia, meg kellett mutatnia magát, s elszavalni a verset élettel telve, teli tüdőből, de legfőképpen hibátlanul. Izzadt a tenyere, folyt a homlokáról a verejték, és a gyomrában a gombóc még inkább rezgett, ha erre gondolt. Mi tagadás, nagyon utált szerepelni, a hideg kirázta tőle. Egyszer fel is vetette a dolgot a tanítónak, de az ellentmondást nem tűrve leintette, mondván; – Színötös tanuló, és ki akarja húzni magát a versmondásból! Azt állítsam a helyedre, aki még mindig fordítva írja az „S”- t?

Guti Csaba

Nem volt apelláta. Indulni kellett a versenyeken, szerepelni kellett az ünnepségeken, s mindez olyan súlyos terhet rakott a Marcira, hogy szinte meggörbült alatta a háta. Nem értette, hogyha tiszta lelkiismerettel elvégzi a munkáját, miért kell még több terhet róni rá, miért kell büntetni egyáltalán? Mert neki ez büntetés volt, nem tudta megélni másként. Ráadásul nem is tudott szépen szavalni. Mondhatni, semmi érzéke nem volt hozzá. Érezte minduntalan megremegni a hangját, s minden kínkeservesen kiejtett szavában benne volt a bizonytalanság, mely fölött baljós árnyként lebegett a hibázás lehetősége. Nem szerette ezt az egészet, nem akarta kicsit sem, mégis muszáj volt.
Az egésszel azonban nem csak ez volt a gond. Szorosan körbefonta, szinte fojtogatta egy másik dolog, mellyel nem tudott mit kezdeni, bármennyire is szeretett volna. Történt ugyanis, hogy ő egy év késéssel érkezett az osztályhoz. „Odahaza” minden rendben volt. „Odahaza”. Még mindig így hívta azt a helyet, ahol élete addigi részét leélte, pedig sejtette, sőt, nagyon is tudta, hogy az édesanyja aligha akarja önszántából visszavinni oda. Míg ugyanis neki az a hely az otthont jelentette, az asszonynak csalódások színteréül szolgált a kisváros. A válás és körülményei teljesen tönkretették a nőt, mindez alapjaiban rengette meg a lelkét.
Tehát Marci egy teljesen összeszokott közösségbe érkezett, ott kellett megtalálnia a helyét. Amely sikerült is volna, ha nincs az osztályban egy erőfitogtató hangadó, aki abban élte ki erőfölényét, hogy a nála gyengébbeket bántotta, amikor csak alkalma volt rá. S alkalmat mindig talált, vagy ha nem, hát csinált. Marci érkezéséig egy-két gyerek sínylődött képzelt, kierőszakolt hatalma alatt, aztán az új fiú megjelenése után fellélegezhettek, mert minden rosszindulat immáron Marci felé irányult. Ahogy mondani szokás, ő töltötte be a golyófogó szerepét. Hogy miért kellett ennek így lennie, azt nem tudta. Soha nem kérkedett, nem volt erőszakos, csúfolódó, s ha tehette, segített is, akin tudott. Valahogy mégis úgy jött ki mindig a lépés, hogy ő volt az, akit bántani lehetett. Molnár Jani örökös céltáblájává vált. Nevetségessé tette Marci egyszerű, szegényes ruházatát, madárcsontú alkatát, jó tanulmányi eredményeit pedig a tanítónőhöz való minduntalan hízelgéseként állította be. Mindezt persze sosem négyszemközt tette, hanem terjedelmes hallgatóság előtt. Marcinak ez fájt a legjobban. Nem a szavak, hanem a csatlósok nevetése, melyek csak erősítették, és táplálták az ellene irányuló rosszindulatot.
Eltelt így annyi idő, amennyi. Iszonyatosan nehéz volt teljesen egyedül, mindenki által kirekesztve élni a mindennapokat. Mégis feltétel nélkül bízott abban, hogyha továbbra is megmarad alázatosnak és jóindulatúnak, akkor egy idő után minden megtérül. Meddő, és egyben hálátlan gondolat volt ez csupán, ami kicsit sem hordozta magában a reményt. Olaj volt a tűzre az ismétlődő szereplési lehetőség, amikor is Marci személye még nagyobb perifériába került. Az órákon történő próbák mind élcelődések, gúnyok középpontjába helyezték a fiút. Hiába követte figyelemmel előadását a tanítónő, a háta mögül érkező csúfolódásokat, grimaszokat nem vehette észre. Marci zavarát elmélyítették ezek a történések, alig tudott koncentrálni feladatára, csaknem összeomlott a több felől érkező nyomás alatt.
Bánatát nem adta ki sehol. Magában tartott mindent, nem engedte, hogy akár az anyja is letörjön egy darabot a gondjaiból. Látta az asszony szemében is a mindennapi gyötrelmek nyomait, azokat, amiket még a múlt rakott beléjük. Hogyan is keseríthette volna el még jobban? Úgy gondolta, mindezt maga kell, megoldja, vagy ha nem tudja, viselni kell a megpróbáltatásokat, s bízni valamiben, aminek az eljöttében azonban egyre kevésbé lehetett. Aztán közelgett a nemzeti ünnep, s megint ki lettek osztva a feladatok. Marci kicsit sem örült annak, hogy újra soron volt.
– Még hogy, ez a „gyütt-ment” mondja el a Nemzeti dalt! – hörgött gúnyosan a háttérben Molnár.
Ez volt az a pillanat, amikor Marci csaknem olyan dolgot tett, amit nem lett volna szabad. Értetlenül, tele dühvel tekintett Molnárra, s érezte, hogyha még valami sérelem éri, nem tudja kontrollálni magát. Ócsárlója alighanem megérzett ebből valamit, mert nem szólalt meg újra, éppen csak gúnyos vigyorát mutatta a másik felé. Marci tele feszültséggel, megalázva tért haza. Felgyülemlett keserűségét a testgyakorláson vezette le. Minden erejét latba vetve elrohant a nem túl közeli erdő széléig, ott megpróbált karjai segítségével felhúzódzkodni egy faágon. Sikerült is neki egyszer, kétszer, s harmadjára nagy nehezen. Pihent egy kicsit, és fekvőtámaszozni kezdett. Talán tízet is lenyomott, amikor érezte, hogy a megerőltetéstől minden izma remeg. Lihegve felállt, mély lélegzetet vett, s teljes erejéből rohanni kezdett vissza. Mire hazaért, teljesen kimerült. Érezte izmai teltségét, tüdejének zihálását, vérének surranását az erekben. Jó volt mindez. Megvárta, míg megnyugodott a lélegzete, aztán odaállt a tükör elé, és elszavalta a verset. Tehette ezt kedvére, egyedül volt otthon. Megelégedettségére, jól sikerült a próba. Megingathatatlan határozottsággal mondta fel a verset.
Persze töretlensége másnap az iskolában, az óra alatti próbán hamvába halt. Ismét bizonytalan volt, amikor hallotta az alattomosan nekitámadók hangjait, s immár a tanítónő tekintetéből is mintha elégedetlenséget vélt volna felfedezni.
Ez így nem lesz jó! – gondolta magában, s nap végén azt fontolgatta, hogy megszökik, elmegy a világ végére, vagy ami még rosszabb… de aztán nem fejezte be a gondolatmenetet. Elnehezült szívvel inkább újra kiment futni, elvégezte a kimerülésig folytatott húzódzkodást, fekvőtámaszokat. A fizikai kimerültség ismét elvette az energiát az ártó gondolatok elől.
A napok ezután ilyen formán teltek. Mintha két lélek viaskodott volna benne. Az egyik, ami csak azért élt volna, hogy hordozza a keresztet, a másik pedig küzdött a boldogulásért.
Aztán eljött március tizenötödike. Marci már előző este alig tudott aludni. Érezte a szorongás tépő kínjait, rossz érzését semmivel nem tudta elhessegetni. Ébredés után ki volt készítve az ünneplő ruhája. A fehér ing és a vékony vászon nadrág olyan hidegen simultak rá a bőrére, mintha nyakig mártózott volna a jeges vízben. Didergett ölelésükben, s ami a legrosszabb, hogy nem volt, ki megölelje, bíztassa egyetlen szóval is. Anyja korán elment, hogy eleget tegyen a munkahelyi kötelességeinek. Elindult hát maga, erőtlenül, csaknem botorkálva. Közben a város már nemzeti színben pompázott, kisebb-nagyobb zászlókat hajtott a szél, de olyan távoli volt integetésük, mintha kicsit sem szólt volna neki. Csakhamar odaért az iskolába. A társai minden tehertől mentesen, felszabadultan örültek a tanítás nélküli napnak. Az osztályból csupán ő vett részt a műsorban. Az osztályfőnök hangja is kellett ahhoz, hogy az osztály végre elhalkuljon.
– Gyere, Marci! Szavald el még egyszer a versed. Legyen ez most a főpróba! – kérte a tanító, és rutinszerűen helyet foglalt a fiúval szemben. Érdeklődéssel figyelte annak minden rezzenését. Marci nem tudta sokáig az asszony fürkésző tekintetén tartani a sajátját. Pillantása hátrább esett. A szeme sarkából meglátta, hogy Molnár folyton rámutogat, idétlen pofákat vágva. Társai cinkosul vigyorogtak hozzá. Marci már azt sem tudta, hogy merre nézzen, végül kiválasztott egy pontot a falon, annak mondta el a verset. Erőtlenül, gyengén, szinte rebegve tette mindezt. Bármennyire is nem akart ráfigyelni, mégis látta a terem végéből felé irányuló hadonászásokat, s hallotta az elfojtott kuncogások töredékeit. Előtte a tanár, aki egy pillanatra el nem szaggatta róla a tekintetét. Marci érezte, ahogy a halántékáról egy vékony izzadságcsepp elindul, s ingerlően halad a nyak vonalában. Nem akart róla tudomást venni, de végül mégis odakapott, s ennyi elég volt, hogy kizökkenjen koncentrációjából, belegabalyodjon a szövegbe.
– Mindjárt kezdődik a műsor! Szedd össze magad! – hallotta a mindvégig oly türelmes tanítónő ezúttal ellentmondást nem tűrő, már-már kétségbeesésbe fulladó hangját.
Marci rettenetesen elszégyellte magát, forróság öntötte el a testét. Ingje alól kipárolgó izzadságszaga majd elbódította. A félelem szaga fojtogatta.
– Ülj le, nincs semmi baj! – váltott gyorsan a tanítónő, és gyámolítón végigsimított a fiú arcán. Azonban amint távolabb lépett, a hátsó sorokból ismét záporoztak Marci felé a fricskák. Sőt! Akkor záporoztak csak igazán. Marci rettenetesen szomorú volt, s olyan ideges, mint még soha. Hogy valamelyest megnyugodjon, többször is elszavalta magában a verset, persze mindvégig hiba nélkül. Mégis arra gondolt, hogyha ismét ki kell állnia a közönség elé, újra elhatalmasodik rajta a pánik. Mély levegőt vett hát, nyugalmat próbált magára erőltetni.
Valamelyest sikerült is. Közben kicsengettek. Az idő telt.
– Marcikám! Lassan le kell vonuljunk a tornaterembe! De van még néhány perc, ha enni, inni szeretnél, tedd csak bátran! Nem árt, ha bekapsz valamit! Hamarosan visszajövök érted! – mondta a tanítónő, s kilépett a folyosóra.
Abban a pillanatban ott termett Molnár, hogy közvetlen közelről is beszúrjon egy-két alattomos megjegyzést.
– Sírni fogok a röhögéstől, amikor makogni fogsz a színpadon! – vicsorogta.
Marciban akkor elpattant valami. Molnár felé fordította a tekintetét, bőszen, hidegen. Hosszasan belemélyesztette pillantását a másikéba, s meglátta benne a meglepettséget, a félelmet, a mérhetetlen nyomort és rosszindulatot, torz lelkének minden kivetüléseit.
– Miért lenne az jó? Miért lenne az neked jó? Ártottam én neked valaha, hogy ilyeneket kívánsz nekem? – kérdezte halkan, remegő hangon, de tele indulattal. Egyre csak ezeket ismételgette, mintha választ kaphatott volna attól. Aztán megragadta Molnár ruháját, s erőnek erejével rázni kezdte, mintha ki akarná űzni abból a gyerekből a gonoszságot. Még akkor is azokat a szavakat ismételgette. S tette még azután is, amikor néhány pillanattal később a tanítónő csaknem sikoltozva választotta szét őket. Akkor már a földön fetrengtek.
– Elég legyen! Mit csináltok? Hogy lehet ilyet tenni? – kérdezte megdöbbenve, anélkül, hogy választ várt volna. Végigmérte mindkettőt. Látta Molnár döbbenettől remegő arcát, s Marcién a kétségbeesett elszántságot. Egy pillanat alatt megértett mindent. Persze, hogy megértett, hisz tanító volt.
– Menj innen, Jani! Eredj a tanári szobába, és szedesd rendbe magad! Később számolok veled! – rendelkezett gyorsan, majd Marcihoz fordult.
– Hogy nézel ki? Így nem mehetsz a színpadra! Ezt máskor is lerendezhettétek volna, s persze máshogy! – mondta rekedtes hangon, együttérzéssel a hangjában.
Marci végignézett magán, majd mint aki mindent rendben talált volna, nyugodt hangon csak ennyit mondott:
– Elmondom a verset tanítónő!
– Hogyan? Hisz még az inged is véres! – hitetlenkedett a nő.
Marci egykedvűen végigmérte ismét a ruháját, majd egy lassú mozdulattal a foltra helyezte a nyakkendőjét, s fölötte rögzítette azt.
– Elmondom a verset tanítónő! – ismételte, majd ráemelte a tekintetét a nőre, s oly kedvesen, felszabadultan, örömtelien mosolygott rá, amilyet a nő soha nem látott még tőle.
– Hát mondd! – felelte a tanítónő, s szorosan magához ölelte a fiút.
Azon a napon, valami a helyére került. Ennek megnyilvánulásaként egy vidéki általános iskolában úgy harsogott a Nemzeti dal egy kisfiú szájából, mint ahogy annak idején a tömegek zúgták azt.

………………...............

Thorma János: Talpra magyar – festmény (4x6 m, vászon)

……………………

 
Tóth Enikő Enci: Az anya és a gyermek
 
Én drága anyukám, maradj mindig velem,

te vagy, ki először érezted életem!
Gyermekem, gyermekem, mindig veled vagyok,
úgy vigyázok reád, ahogy a csillagok...

Anya, ha felnövök, akkor is így féltesz?
Simogatsz, átölelsz, és mindig megértesz?
Hát persze, hogy így lesz, hisz te vagy minden álmom,
mi lüktet a szívben, s fáj a léthatáron!

Anya, ha rossz leszek, nem olyan, mint vártad,
szíved nyílt lesz felém, befogad a házad?
Bármit teszel, egykor hozzám visszatérhetsz,
szép, gyermeki szóval tőlem mindig kérhetsz...

Anya, ha boldogság kísér el az úton,
velem együtt örülsz, megnyugszol majd, tudom.
Ha te boldog leszel, én is azzá válok,
táncolnak köröttünk apró földi lángok!

Anya, ha egyszer majd öreg s beteg leszel,
én leszek, ki végül megfogja a kezed!
Az a kézfogás lesz végső földi álmom,
mely üdvözülést hozhat majd a másvilágon...

Én drága anyukám, maradj mindig velem,
érzed, hogy a tiéd gyermeki életem?
Enyém marad mindig, mert ez a szeretet,
kötelékben élve bennünk foglal helyet...
 

………………..

 

Gänszler Beáta: NAGYMÁNYOKI BOSZORKÁNY, GYANÚS BOSZORKÁNYTEJ, FÉLTÉKENY BÁNYÁSZFÉRJ

(újság-riport)

 
Hol volt, hol nem volt, 1899-ben élt Nagymányokon egy Venczel József nevű orvos, aki olvasója volt a Rejtelmes Világ elnevezésű spiritiszta újságnak, melyben sok mulatságos és bolond dolgot találhatott a rejtélyekre fogékony betűsilabizátor.
Orvosunk sem sokáig maradt olvasó, hanem plajbászt ragadva legott beszámolt kis falunk (egyik) talányáról.
A Tolnavármegye nevű lap átvette a spiritiszta újságban megjelenő cikket. Mint írták, olvasóik mulattatására.
Nos, nézzük, mi nyomasztotta Nagymányokot a 19. század legvégén!
Figyelem! Csak erős idegzetűeknek ajánlom a történetet!
Dr. Venczel József elbeszélte, hogy Bukli (Pukli?) Mátyás "mintegy 50 éves özvegye" arról mesélt neki, hogy a szülei gyakran emlegették, miszerint kisbabakorában este tizenegy felé éktelen visítozásba kezdett, s hosszú-hosszú ideig nem hagyta abba. Míg sivalkodott, az emlői megduzzadtak, s nyomásra tej szivárgott belőlük.
Bukliné édesanyja érthetően nagyon megijedt. Körbekérdezte a falubeli asszonyokat, akik tudományos alapossággal megvitatva a jelenséget, egyazon álláspontra jutottak: gyermekét éjjelente alpesi kecske szopja.

Gänszler Beáta

Az édesanya elhatározta, hogy megfogja azt az elvetemült állatot, ne tegyen kárt a leányában, aki már így is alaposan lesoványodott.
Igen ám, de könnyebb volt elhatározni, mint betartani a fogadalmat. Bukliné sosem tudott fent maradni, este tizenegykor menetrendszerűen elnyomta az álom, még gyermeke sikítására sem ébredt fel. Egyszer azután mégis ébren maradt, A későesti időpontban azt vette észre, mintha valami mozogna az ágyában.
"Hirtelen utánna kapott s keze alatt macskaszőrfélét érzett, mely azonban hirtelen kisiklott. Erre rögtön mély álom fogta el."
Másnap elmesélte az esetet a férjének és annak szüleinek, akik ugyanabban a szobában aludtak, ám csodálatos módon semmit sem vettek észre az egész felfordulásból.
A sötét tanácstalanságba az após gyújtott világosságot:
— No, ha így van a dolog, akkor meg kell fognunk a «boszorkányt !»" - mondotta.
Elzártak minden nyílást a házban, csak a kulcslyukat hagyták nyitva, de felkészültek annak betömésére is.
— Én majd ide ülök az ajtó mellé és ha ma éjjel a legcsekélyebbet is érzed, amiről gondolod, hogy a macska okozta, gyorsan be fogom tömni a kulcslyukat" - biztatta Buklinét az apósa.
Az öreg valóban odaült a kulcslyukhoz, s midőn tizenegy körül észrevette, hogy a menye nyugtalankodni kezd és sóhajtani akar, rögvest fölébresztette a családot, és kutatni kezdtek a macskába bújt boszorkány után. Meg is lelték a nagy, bozontos állatot egy padka alatt. Kergették egy ideig, míg végre elkapták. Érdekes módon a macska sem harapni, sem karmolni nem tudott, csak nyávogott.
— Vágjuk le a füleit!
— Csapjuk le a lábát! — tanácsolta egyik-másik.
A legkülönösebb a dologban az volt, hogy a macska minden ilyen tanács hallatára rettenetesen fölnyávogott. Mindezt azonban csak azért mondták, hogy ijesztgessék a macskát, mert azt hitték, hogy valami «elátkozott lény vagy legalább is «boszorkány»."
Végtére is elengedték, s a macska azonnal eltűnt a szabaddá tett kulcslyukon keresztül.
Attól fogva a leendő Bukliné többé nem sírt éjszaka és a teje is elapadt.
Viszont a boszorkány áttehette székhelyét az állatokba, mert most meg azokat kínozta, különösen a lovakat. Sok időbe telt, mire Bukliék megszabadították őket tőle.
És még nincs vége jó doktorunk beszámolójának.
"Falunkban lakik egy bányász — Csendes Jakab —, aki szintén azt állítja, hogy az ő feleségéhez is jár egy «boszorkány». Megvizsgáltam a keblét és csakugyan azt találtam, hogy az egyik csecsbimbója olyan hatalmasan kifejlődött, hogy valódi ritkaság, noha gyermeke nincs."
Nem tudni, Jakabot, az aggódó férjet mennyire nyugtatta meg ez a megállapítás, s vajon továbbra is gyanakodott-e, hogy feleségén meg kell osztoznia egy boszorkánnyal - vagy bárki mással.
Dr. Venczel József leírta, hogy huszonötéves praxisa alatt ötször fordultak hozzá "boszorkánytej" elválasztása miatt. Eddig nemigen törődött vele, de Bukliné esete felkeltette a figyelmét. Utána olvasott a lehetséges megoldásoknak, s még egy «Centralblatt für die gesammte Therapie» című lapban is feltett egy kérdést a mellmirigyek váladéka tárgyában.
A szakértőtől kapott válasz szerint "az újszülöttek mellmirigy váladéka fiziológiai okokból jön létre, s ennek minden gyermeknél elő kell (?) fordulnia".
A nagymányoki dokinak jó humora lehetett, mert az 1899. október 27-i keltezésű levelét ekképp zárta:
"Ebből érthető, hogy a «boszorkánytej» jelentkezésnél nem igen fordulnak orvoshoz. Azonban gyakran oly rendkívüli mennyiségű tejszerű anyagot választanak ki ismeretlen okokból a mellmirigyek, hogy a gyermekek egészen lesoványodnak. Ily esetekben ajánlatos lenne olyan kísérletet tenni, mint azt a fentiek tették, akkor legalább kitudnók azt is, hogy nem-e csak mese ez az egész történet ?"
Gondolom, a Rejtelmes Világ nevű spiritiszta újság olvasói ezzel a megjegyzéssel újabb muníciót kaptak a boszorkányokban való hitük megerősítéséhez.
Könyves Kálmán pedig fordult egyet a sírjában.

………………….

………………….

Szilágyi Anita: Anyák napja

Anyák napján nem kívánok drága kincseket,
Gyermekem életét töltse be a szeretet,
Legszebb ajándék fiam mosolya,
Sorsa soha ne legyen mostoha,
 

Nem bánt, ha nekem kies az életem,
Csak szívében szóljon szép szerelem,
Ne érezze soha a magány keservét,
Boldogság ragyogtassa szeme fényét,
 
Testemből adtam az életet,
Érte feláldoznám egyszerű létet,
Anyaság a legszebb földi érzés,
Folyamatos aggódás, örök féltés,
 
Anyák napján legnagyobb ajándék,
Tiszta mosolya csupa jó szándék,
Egy-két kedves szó elég nekem,
Örömét látva megnyugszik szívem,
 
Vigyázz fiókámra, én jó Istenem,
Köszönöm, hogy anya lehettem,
Anyaság nehéz életfeladat,
Megbocsájtó szeretetem ki nem apad.

…………………

 

Aurora Amelia Joplin : Az álarc mögött

(novella)

 
Elizabett már napok óta ápolta Magdolnát. Az idős asszony egyedül érkezett a kórházba, sem családja, sem ismerőse nem volt, aki meglátogatta volna. A nővér eleinte csak a kötelességét teljesítette: tisztába tette, segített neki enni, figyelte az állapotát. De Magdolnával más volt, mint a többi beteggel. Az első perctől kezdve érezte, hogy az idős hölgy különleges.
A beszélgetéseik apránként mélyültek el. Kezdetben csak az időjárásról, a kórházi életről váltottak szót, de Magdolna mindig olyan megjegyzéseket tett, amelyek elgondolkodtatták Elizabethet. Volt valami a szavaiban, amitől az ápolónő úgy érezte, mintha a lelkébe látna.

Nagy Éva

Egyik este, amikor a kórház már elcsendesedett, Elizabett az ágya mellé ült, ahogy az utóbbi napokban már megszokottá vált. Magdolna fáradtan, de mosolyogva nézett rá.
– Kedvesem – szólalt meg halkan –, látom rajtad, hogy sok mindent cipelsz magaddal.
Elizabett meglepődött. Mióta lett ennyire átlátszó?
– Nem is ismer engem – válaszolta halkan, miközben óvatosan igazította meg a takarót.
Magdolna halványan elmosolyodott.
– Nem kell ismernem. Az emberek álarcot viselnek, de a szemük sosem hazudik.
Elizabett megállt egy pillanatra. Valóban, hosszú ideje érezte már, hogy nem önmaga. Az ápolónő szerepe mögé bújt – mindig kedves, mindig segítőkész –, de belül félt. Félt attól, hogy nem felel meg az elvárásoknak, hogy ha megmutatná valódi énjét, talán nem fogadnák el.
– És ha nincs más választásom? – kérdezte halkan.
Magdolna felé nyújtotta a kezét, Elizabett pedig ösztönösen megfogta.
– Mindig van választás. A félelem az, ami ezt elhiteti veled. Az élet nem arról szól, hogy másoknak megfelelj, hanem hogy megtaláld, ki vagy valójában. Le kell vetkőzni az álarcot, mielőtt túl késő lenne.
Elizabett szeme sarkában könnycsepp csillant.
– De mi van, ha az, aki vagyok, nem elég?
Magdolna ujjai gyengéden szorították az övét.
– Elég vagy. Mindig is elég voltál.
Az éjszaka csendje körülölelte őket. Elizabett még sokáig ott ült az idős asszony mellett, figyelte a nyugodt légzését. Magdolna arcán béke tükröződött. A szavai lassan beépültek a szívébe, mint egy rég elfeledett dallam.
Hajnalban, amikor újra belépett a szobába, Magdolna már nem lélegzett. Mosoly ült az ajkán, álmában átért egy másik világba.
Elizabett könnyes szemmel megsimogatta a kezét.
– Köszönöm – suttogta.
És tudta, hogy innentől másképp fog élni.

………………….

Mesterséges intelligencia által készített kép

……………..

Lovag Dáma Nagy Cynthia: Fátyolos álom..

Estenként eszembe vagy

felidézem ölelésed, s
mielőtt lecsapna rám az
álom fátyolos sugara
elmélkedem, mi lenne "ha"??
Te már ott állsz a magas hegyek, hegyes ormán túl,
ahol még csak vihar sem dúl,
mi itt lenn csak találgatunk,
mi lehet a felhőkön túl??
Téged körbe fon a kékség, a
tulontúli szépség, hol nincsen sötétség.
Vajon mi az a csodás fény, mi hívogat??
Érzed a tiszta szeretetet mi feléd árad.
Vajon lelkünk megleli ott új hazánkat??
Jöjj vissza álmaimba, mosolyogj rám újra,
mond el nekem mi lesz velem, ha véget ért itt az életem??
Nehéz testünk itt marad, de szabad lelkünk szárnyal fel
az égig, ott várnak már az angyalok, kik segítenek új testünkben élni!!
S ha majd a csillagok ösvényén járva lenézünk,
talán nem bánjuk, hogy anno
erre a földrészre születtünk,
s boldog lesz az emlékünk...
de vissza már többé nem térhetünk!!
 
/NC .jogvédett verse/

……………………..

 

Véghelyi József: Rövidzárlat

(elbeszélés)

 
   Villamos - mérnökként, s főleg kisiparosként sokszor találkoztam elektromos rövidzárlattal. Ez a jelenség az áramkör durva meghibásodását jelenti, aminek gyakran látható elégés, leégés a kísérő jelensége.
  De van ám más féle rövidzárlatból adódó leégés is, amit nem kísér láng, füst, bűz, de  hatása a személyre nézve talán még katasztrofálisabb, mint egy készülék meghibásodása. Ezt csak úgy lehet fokozni, ha az illető férfi, és nők veszik körül...Az elektromos meghibásodásnál kicserélem a hibás alkatrészt, és ezzel minden mehet tovább. Rajtam kívül talán nem is tud róla senki más! No, de az asszonyok elméjéből ezt nem lehet ám kitörölni, ez csemege lehet a számukra. Súlyosabb esetben pletykaként még szaporodik is a hír...

 *

Véghelyi József

   Szóval az történt, hogy a háziorvosom a jogosítványom meghosszabbításakor kiállított egy labor-beutalót, mondván: abba a korba léptem, amikor ez már előírás. Kiválasztottam a megfelelő dátumot az akció lebonyolítására, amikor egyéb programmal nem ütközik a tortúra. Mert manapság - de régebben is így volt - egy laborvizsgálati macera kitartást és türelmet igényel a "betegtől". Nem a processzus tart soká, az pár perc alatt kész, hanem a várakozás hosszú percei, rosszabb esetben órái.

 *

   Péntek délelőtti nap volt, amikor úgy döntöttem, hogy van még néhány órám, mivel új munkába nem akarok belekezdeni, ezért elugrom gyorsan a laborba, és ha szerencsém lesz, hát 15 - 20 perc alatt végzek is.
Persze, hogy nem végeztem!
Sőt mi több: legalább húszan álltak előttem tolongva a labor ajtaja előtt. Így aztán időm volt bőven gondolkodni más egyéb teendőim felől. Mint jeleztem pénteket írtunk, viszont hétfőn - lakáseladási ügy miatt - ügyvédhez kell majd mennem. Ez a gondolat gyakorlatilag kitöltötte a várakozási időmet is.
Mondanom se kell, az idő ilyenkor csigalassúsággal telik mások számára is. Az egyik mellettem álló termetes asszonyság aggódni kezdett, és meg is jegyezte:
- Addig húzzuk még az időt, hogy végül be sem jutunk, hiszen nem sokára már dél lesz!
Mindig is segítőkész voltam, ezért bátorkodtam megjegyezni a nagyságos asszonynak, hogy ne aggódjon, mert ma hétfő van, és délután egy óráig nyitva van a labor!
- De hiszen ma péntek van és nem hétfő! - csattant fel ingerülten oktatóm.
Rövid gondolkodás után megsemmisülve állapítottam meg, hogy igaza van. No, de hogyan lehet ekkorát tévedni! Próbáltam menteni a dolgot, és bátortalanul megjegyeztem:
- Bocsánat, igaza van! Tudja öregszem, és már hülyülök is...!
 
   Választ nem kaptam erre, de az arcán láttam a "hallgatás beleegyezés" kifejezést. Semmi kétség: vén hülyének nézett, és még azt is kiolvastam a tekintetéből, hogy jogos volt az orvosi beutaló.... Más női arcra figyelve sem remélhettem többet, talán csak azt, hogy korábban is beutalhatott volna már a doktor, ha nem is a laborba…!
Hát igen! Pillanatnyi rövidzárlat miatt "beégtem" egy hölgytársaságban. Vigasztaltam  magam egy régi anekdotával: amikor nyolcvan éves lett Kolozsvári Gradpierre Emil ismert író, akkor riportot készített vele Kossuth Rádió. A riporter megkérdezte az öreg mestert:
- Hogy tetszik lenni Emil bácsi?
- Jól fiam, jól! Csak már hülyülök! - így a válasz, ám gyorsan kajánul hozzá tette: de van miből!

…………………

Biszák László: Misi bohóc – festmény (50x40 cm, olaj-farost)

…………………

 

Erdős Sándor: Vakond Péter
 
Erdő szélén vakondtúrás
áll a fűben magában.
Fent az égen esőfelhő
gyülekezik javában.

Vajon ki a vakondtúrás

erdőszéli lakója?
Vakond Péter, a kis vakond
nézeget ott aggódva.

Nemsokára megnyílt az ég,
vizet zúdít a földre.
Péter szerint csakis azért,
hogy otthonát elöntse.

Nemsokára igaza lett,
beázott az otthona.
Péterünknek az arcára
ráfagyott a mosolya.

Szegénykének a kis laka
olyan, mint egy akvárium.
Vízzel teli otthonában
úszni tudna maximum.

Vakond Péter kemény legény,
nem is esett kétségbe.
Minden körülmények között
nyitott az új élményre.

Hogyha így hozta a sorsa,
nem fog ő sopánkodni.
Ezzel az új sorscsapással
nem fog senkit vádolni.

Egyszer eláll az eső is,
újra süt a napsugár,
kis házát elöntő víz is
elpárolog. Nemdebár?

Csinál majd új vakondtúrást,
ácsol rá majd tetőt is.
Akkor is föld alá bújik.
Vakond, vagy mi, amúgy is.

*****************************************

 9. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK 

 

Véghelyi Péterné: Az örök parázst őrző konyhák

(elbeszélő riport)

 
Vannak konyhák, melyek örökre belénk égnek és minden emléket meg-szépítenek. Gyakran az ilyen konyhákba terelgetjük a csak szép emlékinket, mert van ezekben a konyhákban valami melegség, mely nem a sparherdekben égő tűztől izzik, hanem a lelki beszélgetésektől. Nagymamám konyhája is ilyen volt, de emléke elhalványult bennem, ugyanakkor máig emlékszem az ajtók nyikorgására, a spájzban zörgő edények hangjára, mert minden edénynek megvolt a maga funkciója, zöreje, illata és használatának ideje. Ezek a konyhák ételt varázsoltak és nem volt gond, hogy a tyúkpörkölthöz ki kellett menni a baromfiudvarba, és ott tyúkot vágni, nagy lavórban leforrázni és megkopasztani. Hozzátartozott a pörköltkészítéshez. No meg a hatalmas gyúrótáblák, amelyek varázsdeszkaként terültek el az erős lábú, egy fiókos asztalokon, hogy a mindig izzó sparherdek apró sütőjében foszlós kaláccsá, vagy végtelenségig nyújtott, majd szorosra feltekert rétesekké süljenek. A barna tepsikben pirított dió, a téli estéken aranybarnára sült tökök, amiket a kukoricaszedés és padlásra felhordás után hoztak be a földekről, amikor már megcsípte a dér. Kislányként sokszor kerestem a tökökön a csípésnyomokat, nem értettem, hogy mit végez be ezzel a csípéssel a teremtett rendben az Isten. Vannak tökcsípések, melyek a sparherdben történnek, s amíg sül a tök, megnyílnak a lelkek a koromszagban édesülő sülemények láthatatlan illatkavarodásában.

*

VéghelyiPéterné

Nyolcvankilenc éves barátnőmmel beszélgettünk, aki ereje fogytán már sok éve nemigen jár el otthonról. Eljut hozzá a világ zaja, ő is néz televíziót, látogatják a gyermekei, unokái, dédunokái, és hasonló korú testvéreivel is rendszeresen megkupaktanácsolják a világban történteket, így jól tájékozottak. Ha nála vagyok, a nem normális világból mintegy belehuppanok a normalitásba, az Isten rendjébe, mert a nem normális dolgok értelmezése a rendes felfogásban történik, és az ilyen kupaktanácsolásokból mindig Isten diadalmaskodik. Erősödik a lélekben az igaz felfogás, ennek a végén soha nincsen panaszkodás.
A kora esti alkonyattal leereszkedő csendet a sparherden rotyogó töltött káposzta moraja törte csak meg, amit a konyhában botra támaszkodva készít a hazalátogató unokáinak, dédunokáinak, nekik csak a mamáé kell. Imakönyvével a kezében találtam amikor beléptem hozzá: tudom, értünk imádkozott. Mintha gyémántok potyogtak volna ajkairól, és a szemében olyan áhítatot láttam, amitől rögtön megnyugodtam, és hagytam, hogy engem is körbe öleljen ez a napot némán búcsúztató csend.
Kis kóstolót vittem neki a sajtos talléromból, amit az ő receptje alapján késztettem el. Micsoda felfordulást hagytam otthon a konyhában: félkész sütemények, a bepakolt mosógép, a félbehagyott ebéd… de már semmi nem érdekelt, csak bekucorogtam a sparherd mellé, ami a fázósak helye volt a megszentelt konyhában, ahol rövid időn belül rég meghalt, de is-merős emberek népesítették be a helyiséget, kiket már én is jól ismertem.
Barátnőm régi húsvétok világába vitt el könnyektől ékesített emlékezetével. Emlékezett a húsvéti nagymisére, ahova együtt ment el a család, éhgyomorral, majd a hazahozott szentelt ételekből úgy jóllaktak, hogy ebéd sem kellett, csak vacsora. Nekik a húsvét nem volt a mindennapokból kimetszett ünnep, mert otthon mindenki imádkozott, nekik természetes volt, hogy a nap rendjét az ima és a munka adja meg. Ők a feltámadás reményének megtestesülésére vártak és haza is vitték magukkal. Nem tartottak böjti kisokosokat, de látták, hogy a hét gyermekes édesanyjuk aludttejjel és főtt krumplival szentelte meg a böjti időket, és rózsafüzérébe kapaszkodva hajtotta álomra munkától elnehezült szívét, fejét.
Sokadszor, de milyen szívesen hallok arról, hogy mennyire szeretett a földdel dolgozni, meséjében megelevenedett a föld, és szinte láttam őt fáradhatatlan kapásként, szorgos marokszedőként, és a pihenéskor jó-kedvű szalonnázóként, akik, mivel a földeken késük nem lévén, a kapával szelték el a szalonnát, s jó volt úgy, s úgy volt csak jó igazán. A most hazalátogató unokája sokszor mondta neki, hogy mama, ne mondogassad, hogy te szeretsz dolgozni, mert azt gondolják majd, hogy nem vagy normális. Elmondta, hogy akkoriban nem úgy volt, mint most, mert az egész emberiség vallásos volt, és az sem volt kérdés, hogy dolgoznak, akkor is, ha elvették a földjeiket, és munkájuk az elrekvirált földeken sem volt a harmadosért silányabb vagy kevesebb. A felfogásukon a kommunizmus sem változtatott semmit, soha nem voltak megalkuvók, de nem is figyeltek a hangoskodó átalakítók istentagadó szólamaira. Egyszerűen nem érintette meg a lelküket, csak megtizedelte a termésüket, beszolgáltatták a tojást, tejet, s amit kellett, mert megtanulták, hogy a császárnak csak azt kell megadniuk ami a császáré, s a változó császárok tőlük az Istenéből bizony sosem kaptak.
Nevetve emlékezett vissza a locsolókra, akik nagyobb nővéréhez vödrökkel jöttek, és az elázott ruhákban bizony utána dideregtek. A legényeket hagymahéjjal és piros krepp-papírral festett tojásokkal kínálták. A lánya egyik évben úgy szaladt a locsolók vödre elől, hogy az udvarban az udvaron kialakított veteményest is kitaposták. Már más ez a világ, mondja, mert nem igaz a szó, az emberek nem tartanak össze, csak a félelem van.
Barátnőm nem fél a haláltól, és nem panaszkodik senkinek, csak a munkát, kapát, földet búsulja, hogy nem tartja meg már a lába, s nem hajlik a dereka, pedig őt úgy hívja, várja a megszokott munka. Nem tud menni amikor akar, de mindig imádkozik, ő nem zsoldért dolgozik az Istennek, hiszen sosem váltott munkáltatót: el kell fogadni azt, ami az Isten akarata, csak ezt mondja, s csak eldugdossa az apró paprikamagokat, s gyönyörködik a formálódó palántákban, s nem gondol azzal, hogy azokat ki teszi le, vagy miként kapálja. Teszi azt, aminek itt van az ideje, s bízik abban, hogy ehhez apránként kiutalja Isten is az erőt és a kegyelmet.
– Ha az a Jóisten szándéka, hogy a kertben leljem a halálomat, nem bánom, én már éltem eleget, nem is magamat búsulom, hanem az unokákat és a dédunokákat, mi jut majd nekik ebben a hitetlen világban – mosolygott.
Elmenőben visszanéztem a derűs asszonyra, aki két botra támaszkodva integetett utánam, és igyekezett a tűzhelyen igazgatni a töltött káposzta fazekán. Nem sírt, a szeretettől erőre kapva tette a dolgát, és várta a messzire szakadt gyerekeket, akiknek ez a kis konyha a gyermekkori mennyország lehetett, ahol minden unokának külön a kedvére főzött a dolgos nagymama. Most is nekik főz, két botra támaszkodva, de ugyan-azzal a lelkülettel.
A szeretet megnöveli erejét, leküzdve minden testi akadályt, s én nézem a megszégyenült öregséget, amint kikúszik a megszentült konyhából, s a kis sparherd karikáját félrehúzva lobban a rádobott hasáb a zsarátnokló tűzben, hogy táplálja a lassan összeérő káposztát, amiben benne van minden unokára várakozás. Azt gondoltam, nézve a derék asszonyt, hogy ez a feltámadás, a szeretet a feltámadás, a remény, hogy érdemes volt szolgálni, szeretni, a hitben minden változás ellenére kitartani. Hálát kell adni mindenért, amit kaptunk, s nem zúgolódni azért amit Isten végül elvett, mert semmi nem mérhető ahhoz, amit a mindvégig kitartóknak Isten a húsvéti feltámadással megszerzett.
Vannak olyan konyhák, ahol megnyílnak a remény kapui és ég a hit lángja, csak maradni kell azokban, és várni, amíg a sparherdek kis karikájában meglátjuk az izzó zsarátnok lángra lobbanását. Remélem még sokáig léphetek be hozzá, a hit munkával ékesített imádságos kapuján.

*****************************************

 10. CSOKORBA KÖTÖTT VERSEK 

 
Konrád Viktória:
Mindenkinek, aki azt hazudta, SZERET

Kiszakad a lelkem egy darabja,
Virágsziromra taposok, alattam
Megnyílik a föld is, fájok.
Szebb, élhetőbb jövőre vágyok!

Érzem a süvítő tél hidegét,
Pedig tavaszodik. Elég!
Nincs tovább panaszáradat.
A nappal a remény is felvirradhat?

………………….

 
Kuchta Csilla: A HARMADIK HÍRNÖK
 
Első a tavaszi földből előbújó
pompás hóvirág, mely boldogságot nyújtó.

Rápillantva tejcseppek hintáznak szirmán,
a sárga Napsugár melegséget nyit ránk.
 
Második virágzó apró kis vadvirág,
lilás-kék színekben festi a szivárványt.
Szemeinkben megfürdik gyönyörűsége,
új életet lehelnek a természetbe.
 
Fák, bokrok rügyei új hajtásokat hoznak,
az emberek szívébe változást szólnak.
A harmadik hírnök sárgásabb virága
a gólyahír - szép kikeletet nyitánya.

……………………..

 

Lengyel Zoltán: Négy fal között

Lakótermem kilátóján napfény nyúl át,
Rám vetítve csillámporos alagútját.
Csillog a
Cimbora,
Fény-habos-fodros balerina játéka,
Vakítón kápráztat, megannyi árnyéka.
Reflektora, lágyan polipként tapogat,

Erdei túrára csábítja napomat.
Lábnyomom
Számolom,
Képzelt hátizsákom  gondolatom vállán,
Tűkön-ülve talányom, mesés varázsán.
Tágas vízió-erdőm, szűkös szobámba
Virágszőnyeget hint. mesés panoráma...
Képeket
Nézeget
Délibáb-vászna, belém vibrálja magát,
Fül-kápráztató fák, hangos madárdalát.
Ibolya, kankalin, csalfán hunyorognak,
Hóvirág kacsint, az illatos hunyornak.
Ásítva
Csábítja.
Bodzás illatban, sárgászölden virágzik,
S a téltemető titkon, tompán világlik.
Májvirág, bontatja kékjének tengerét,
Avarba bújtatja, égszínű kék fejét...
Kukkol a
Zubbonya.
Tavaszi kankalin, orvosi tüdőfű,
Mindet öleli a frissen zöldülő fű.
Mélyet szippantok, az illatos erdőből,
Visszatér ábrándom, a mesés felhőmből.
Nyújtózok,
S búcsúzok.
Holnap is hagyom, gondolatom utazzon,
Négy fal között, képzeletbeli utamon.

……………………

 
Kálmán Ágnes: Istenben legyetek!
 
Bűnös világ szórja árnyait,
Eltéríteni ember gyarlóságait
Bármi hazugság, ármány járja,
Istenben legyetek, imába.

Ne higgyetek senkinek!

Bármit akarnak beadni nektek
Fals az és félelemkeltő,
Istenben legyetek, hittel.

Egyedüli biztos pontunk,
Ebben az elveszett világban
Istenünk, Teremtőnk,
Higgyetek az Atyában!

Virtuális világban élünk,
Elferdített, hamis illúzióban
Árad a szenny és a mocsok
Képzelet hamis valóiban

Istenben legyetek! Valóságban!

A Teremtő Atya, ki létrehozott,
Szeretetből font feletted csillagot,
Fényből, szeretetből teremtett téged,
Utolsó utaddal hozzá igyekezz!
Senki, de senki hazugsága, ne törölje ezt!
 
2025. 04. 15.
Minden jog fenntartva!

*****************************************

 11. NAGY VENDEL ÉLETE VERSEKBEN 

    

 (Sorozat (tizenhetedik rész)

 
Árpádházi királyok: ... Aba Sámuel

Meghalt István király,
S a talián fattyú,
Péter bitorolja a trónt.
S az elégedetlen nép
Hatalomra kívánja

Sámuelt, a Kabar vezért.
István sógora vonakodik,
Hiszen gyenge még,
Mégis királynak akarja a nép.
Gyere Thúz, besenyők vezére,
Gyere hát közelébb.
Köszöntelek én,
A hold, és a csillagos ég.
Köszöntlek úgy,
Mint régen, csendben,
Tudom:
Így szeretik a besenyők.
Jöttödkor aludni küldtem
A testőrzőt.
Szörnyű tűzkígyó
Fenekedik az égen.
Hamarosan háborúság lészen.
Megosztom véled
A bort, és a mézet.
Asztalomon: nézd
Megannyi étek.
Törj a lepényből,
S szakíts a sültből.
Ott gőzölög a főtt tyúk is,
Az asztal közepén,
Csak népeidet a jó ügyért
Megnyerhetném...
Lesz sok zsákmány,
Arany, s ékszer,
Lábasjószág, s marha is,
Az ökörsütéshez,
S hadi néped sem lesz martalék.
Ha segítesz Pétert
Elűzni a trónról,
S az országból.
Megkapod, mi a
Dicsőségből kijár.
Ezt ígéri néked
Jó Aba Sámuel,
Ha én leszek a király.
Csak az udvari bolondot sajnálom.
Pedig néha engemet
Sem kímélt.
Köntösömben néhány
Halálos ítéletet kimért,
S vicceiért sok latort
Vassal jutalmazott a bakó.
Most már az ő arca is fakó.
Jókedvében felmutatta
Csörgős sipkáját:
Talán ez volt a te
Koronád királyom?
S borgőztől, s dühtől
Emeltetve
Halálra sújtotta
Egy zsámoly.
 
2006-05-23
 

*

 A KUDARC SOMOLYGÓ ARCA

- HANGULATI ELEMEK -

Nem a siker, hanem a

kudarcok sora visz előre,

mivel nem hiszed el,

hogy senki nem figyel,

senki nem felel,

hogy ez a sorsod,

csak azért is legyél jobb.

a döcögős kövesút

tart éberen a szekéren,

nehogy elálmosodj

babérokon elpilledve,

bedobhatod a főzelékbe.

a cél ott ragyog előtted,

mint fejre állt délibáb,

ha forróságban lebeg a lég,

magad láthatod meg legelébb,

szétpattan akár a buborék.

számodra elérhetetlen,

mondják hogy a szem

a lélek tükre,

mégis sokan járnak

szemüket lesütve.

gúnyosan somolyog

a kudarc arca,

kacagva nevet,

s a lelke rajta.

a kérdés az hogy

ki az aki mit akar?

odabújva kitakar,

aztán betakar,

de hogy mit akart?

no azt nem mondta.

meredhetsz magad a plafonra,

évődőn acsarkodva.

talán bevisznek a rácsosba,

visszarúgó gumiszoba,

egy kutya, két kutya, három kutya,

fehér kutya, tarka kutya, fekete kutya,

kutya, kutya, kutya,

sok kutya.

minden nap megszámolva.

néha stimmel,

s nem viccel.

aki betart minden szabályt,

nem kerül rá a muszájkabát.

fázom angyalom,

hozd ki a pruszlikom.

2017. augusztus 01.

 

*

VÁNDORÉNEK, VÁNDORÉVEK

- DUO VERS: NAGY VENDEL, MÁTYÁS RITA -

Ecc pecc elmehetsz,

holnap után visszajöhetsz?

Talpad alatt útilapu,

a hátadon üres batyu.

Hiába a vasakarat,

vissza is csak üres marad.

Üres batyu, üres kulacs,

nem vagyok én olyan uracs.

Korgó gyomor, szomjas torok,

nem rólatok álmodozok.

De ha egyszer visszatérek,

uracs leszek megígérem!

Útilapum már elhagyott,

diplomám is rég megkopott,

poharakat csillogtatok,

egy kocsmában mosogatok.

megbecsülnek nagyon jó,

mert ez már az Unió?

2017

 

*

 NYUGALOM, A HOSSZÚ ÉLET RITKA

- HANGULATI ELEMEK AZ ELMÚLÁSRÓL -

Néha olyat teszek,

hogy hamar rab leszek,

magam is.

mindenkinek van egy

téglája a börtön falában.

bár ez néha hamis.

nyugalom,

a hosszú élet ritka...

ez a rövid élet titka,

vallom magam is.

mindenkire sor kerülhet

előbb, vagy tán utóbb,

hisz ez a jussa.

nálamnál különbeket is

feltuszakoltak már

a lámpavasra.

a Guillotine később

gyilkosok nyakát is

könnyedén elnyiszatolta..

gondolj a párizsi forradalomra.

vica verza.

márványkőbe vésték

egyik felmenőm nevét,

hogy megörökítsék

a hálás utókornak,

okulásképp.

nem olyan sokan voltak akkoriban ott,

mint manapság, szóban.

most kidobnák ha tudnák

hová temették szegényt.

a szobrot ledöntötték rég.

egyik államban hős volt,

másikban szemét.

pedig csak szabás-varrásból élt,

az Isten adta,

mondhatni cselédként,

ki varráson vakult,

éjfélkor is még,

petróleum bűzös fényénél,

megunta a fércelést.

szavát felemelte a szegényekért,

mint egy úri szabó...

néha próbából,

hogy hogy áll neki a kravátli,

felakasztotta magát

a pinceajtóra,40

viccesen nyelvét kidugva.

aztán végszóra,

lovas kocsi után kötve

rudazó kötélen vezetve,

végigfuttatták a falun,

hosszában a főúton.

oda, vissza.

majd a főtérre citálták,

hogy mindenki lássa,

így jár ki másképp látja.

valahogy így végezte,

a végén hason csúszva,

fejét beverve a makadám kövekbe,

temető árkába belelökve,

egy pap sem vállalta hogy eltemesse

bűnösöknek nincsen helye

megszentelt földben.

szegénynek születtél,

árokba kapartak el.

néném még látta hova,

magával vitte ő is

tudását a sírba.

lett volna ki kifizesse,

nem hozomra, direktbe.

meggondolva magát,

aztán mégsem tette.

bírája az ő kabátját viselte.

ki szobrokat dönt le,

és könyvet éget el,

más gaztettre is képes lehetne,

ha ez az érdeke.

hiszi, ő a végítélet.

senki nem szólt azokra,

ki így meggázolta.

meg kell becsülni a

szellemi terméket.

hagyni a másikat

meghalni becsületben.

manapság egy újabb síron

olvassátok három sorom,

bevésve a márványkőbe,

amely a halottnak szól,

éltét dicséri,

talán másképp méri,

gondolatit követi,

élők szívét tépi,

könyököl egy balkonon,

némely barna alkonyon.

messzi földről visszatértek,

itthon takarja41

tolnai hajósokra emlékezve

mondják el verseimet

a hűs Duna-parton,

emlékezni gyűlt asszonyok,

a hajó és bárkasiratón.

Beda Laci megfestette,

képeivel emlékezve,

a régi szép időkre.

lassan mindenki föld alatt lesz,

kik sosincsenek elfeledve,

hiszen rövidke a lét,

szülő és testvér,

barát és bajtárs,

megvan az én helyem is

társak közt elrejtve,

lomtárszemétként

sarokba söpörve.

idegen arcok néznek rám

vidáman felnevetve,

ismeretlen új utakon szembejőve.

az élet oly rövidke,

sötét évezredek

jönnek majd mögötte.

feltámadunk, írják

bőszen keresztünkre.

hisszük is meg nem is,

meggyengült a hitünk,

belénk nevelték a kételkedést,

meg a kétségbeesést.

s álljon itt most,

okulásként talán,

mi köveken áll,

testem e földbe,

lelkem a mennybe,

szívem szívetekbe szállt.

s megkérdezném,

követve a hármas szabályt,

ahol a vörös kereszthez

mérték ki a megye határt,

igazam van?

ugye igazam van?

hát persze hogy igazam van!

nyugtázom magam magam,

magamban.

2017. augusztus 07.

*****************************************

 12. GARAJSZKI ROZIKA: A  LESTRAPÁLT   FELESÉG 

    

 (novella)

 
A harmincat csak kissé  meghaladó Tímea hullafáradtan ül  le este kilenckor a tévé elé. Már a nyolcórás munkája  után hazaérve itthon túl van a mosáson, főzésen és vasaláson. No meg az első osztályos kisfiával a tanuláson, és az ágyba segédkezésen. Leült hát, és várja haza a férjét, aki mostanában egyre sűrűbben ér későn haza. Már most is bőven elmúlt nyolc óra. Bár most nem kellett sokat várnia a filmet nézve, mintegy húsz perc múlva jön Jenő.
- Szia drágám! Ennyire ráérsz? Még tévézni  is van időd! Főztél vacsorát?
- Igen, főztem. Kérsz?
- Hát persze! Rakd ki, rögtön megyek, csak előbb bemegyek a fürdőbe.  - A feleség megy, és vacsorát melegít férjének. Mire elkészül vele, Jenő jön és levágja magát az asztal mellé! - A fürdőt mikor takarítottad ki? Elég koszos a mosdó! Csupa vízpötty.
- Ma nem jutott rá időm. Majd holnap megcsinálom. De te is letörölhetnéd magad után, amikor kezet mosol.

Garajszki Rozika

- Akkor te minek vagy?  Míg tévét néztél, megcsinálhattad volna! - Hatalmas kanalakkal dobálja magába az ételt. Mint aki tényleg éhes, vagy nagyon ízlik neki, amit a felesége elé pakolt. - Janika alszik már? - Böki oda az asszonynak két falat között, de nem úgy néz ki, mint akit tényleg érdekel, hol is van a fia.
- Igen. Már tíz óra. Reggel neki is iskola. Elfáradt.
- Csak mer mostanában alig látom.
- Előbb kellene haza járnod. Akkor talán találkozhatnál vele. - Mondja csendesen Timi. Nem mond többet, nem szeretne veszekedést. Akkor biztos nem tudna aludni majd. A balhé részletein rágódna egész éjjel. Volt rá már példa párszor.
- Csak egy kicsit időztem a haverokkal, amúgy is későig dolgozunk mostanában.
- Józsit, a munkatársadat már ötkor láttam haza menni. Pont akkor, amikor én is megjöttem. A kiskaput nyitottam, amikor rámköszönt.
- Elkérezkedett.  - Löki oda flegmán Jenő, miközben eltolja maga elől az üres tányért. - No, elmoshatod!  - Tímea fogja, és gyorsan elöblíti a csap alatt. Reggelre nem maradhat mosatlan,mert az megint csak vita tárgyát képezhetné. Utána a férj elindul fürödni, de még a fürdő ajtajából visszafordulva odaszól az asszonynak.
- Kicserélted az ágyneműhuzatot? Már legalább egy hete ez van felhúzva!
- Míg fürödsz, megcsinálom.  – Timi lehajtja a fejét, csendben megy és áthúzza az ágyat, szíve szerint még nem tette volna. Semmi olyan nem történt a pár nap alatt, amitől cserére szorul. De, hogy nyugalom legyen, megteszi. Utána ő indul fürödni, azonban Jenő is bent marad, borotválkozik. Miközben Timi mossa a fejét, látja, már megint nagyon lenőtt a festése, pár ősz szál töve is elég jól észrevehetően kilátszik. - El kellene mennem fodrászhoz. Már nem az igazi a hajam. Nézd meg.  - Húzza el oldalra a tincseit, hogy jól láthatóvá váljon a pár öszülő szál. Igaz még negyven sincs, de sajnos nem tehet róla.
- Mért? Van rá időd és pénzed? - Mordul fel a férfi. - Megmondtam, hogy vigyázz minden fillérre! - Az asszony nem szól semmit. Már megszokta, hogy az ő igényeire igen ritkán van idő és pénz. Ennyi együtt töltött év után annyira hozzá szokott ezekhez, hogy eszébe se jut, esetleg másként is történhetnének a dolgok. A nyugalom érdekében inkább meghunyászkodik.
- Kikészítetted a tiszta ruhámat reggelre? - Kérdezi a férj, míg a felesége teszi magát rendbe. Számára ez sokkal fontosabb, mint a felesége haja. Úgyse látja túl sűrűn, minek arra pénzt pocsékolni.
- Igen. Ott van a vállfán. Az inget az előbb vasaltam frissen. Meg a zakót is felfrissítettem.
- Jó. Akkor mehetünk aludni. - Fordul ki Jenő a fürdőből és siet előre.
Csendben lefekszenek. A férfi elfordul, és pár perc múlva már horkol is. Eszébe se jut Tímeát átölelni, vagy pár becéző szót szólni hozzá. A következő napok körülbelül ugyanilyenek, csak más a nő napi feladata. Mondjuk beiktatja a fürdő átsúrolását is. És az előzőek is teljesen hasonlóak voltak. Csak régebben Jenő kevesebbet volt oda esténként, és néha még Timit is megkívánta egy egy éjszaka. Eleinte sűrűbben, később már hetente, kéthetente. Mostanában viszont erre már nemigen volt példa még havi viszonylatban sem. Az asszony próbálna közelebb húzódni a férjéhez, kicsit hozzá bújni, átölelni, de az lerázza az asszony kezét magáról, és soha nincs kedve semmihez.
 - Olyan lestrapált vagy! Olyan unalmas! Nincs már benned semmi a régi temperamentumos Tímeából. Az mindig csinos volt, sugárzó és égett benne a tűz! Már minden kiveszett abból az énedből.  – Morog, mint egy medve, megint elfordul, és elalszik.  Timi viszont ezek után kíváncsi lesz, kicsit utána néz férje esti kimaradásainak. Ugyancsak érdekelné, összefüggésben van e az esti csavargás, és a férje folyamatos visszautasítása. Hát számára borzasztó dolgokra jön rá. Haverokat egyet sem látott Jenő mellett, annál inkább egy csinos festett szőke harminc év körüli hölgyet, akivel igen szorosan ölelték át egymást. A nő most úgy néz ki, mint ahogy  ő kinézett hét évvel ezelőtt. Nem kell ezek után mondani, hogy Timinek se kellett több. Este a hazérő Jenővel rögtön  közölte, beadja a válópert. A férj elég érdekesen reagált a felesége vádjaira.
- Nyugodtan mehetsz!  Még Janikát is viheted!  Úgyis elfelejtettél adni magadra! Valamikor te is olyan gyönyörű nő voltál, mint most Niki!  Most meg hogy nézel ki? Azért kerestem mást, mert mellettem  már nem mutattál jól! Minden nő elhagyja magát ha feleségül veszik? Az előtted lévő Jutkát is azért kellett lecserélnem!
Timi nem szól, nem vitatkozik. Már úgyis felesleges. Meg ő se akar tovább ebben a kapcsolatban maradni. Pont elég volt nyolc év az életéből erre a férfira. Előtte Jutka csak négyet bírt. Kíváncsi lesz a következőre, arra a bizonyos Nikire. Lezajlik a válás. Viszonylag gyorsan, mert mindketten szabadulni szeretnének. Jenő a gyerek után is fizet tisztességesen, csak vigye az asszony, hisz az új barátnőnek úgyse kellene. Csak nyűg lenne a nyakukon. Látni se nagyon kívánja, inkább anyagiakkal pótolja a láthatást. Niki Jenőhöz cuccol, Timi pedig elköltözik albérletbe, és a maga ura lesz. Már senki nem parancsol neki, mit és mikor csináljon meg.  Érdekes módon mindenre jut ideje. Az elsős kisfiára is, és saját magára is. Meg a bérelt lakásában is takaros rend uralkodik. És még  a pénze is elég mindenre, amit nagyon szeretne. Pedig munkahelyet nem is váltott.  A gyerekre kapott tartásdíjat pedig csak kizárólag Janikára költi. Ennek ellenére jut fodrászra, saját maga által készített sminkre, és néha még új ruhára is. Egyszóval Timi újból kivirul. Csinos és fitt negyvenes nő lett. Niki pedig a férfi mellett kezd hanyatlani. Annyi a követelmény, hogy mindig hullafáradt. Egy jó év múlva úgy alakul, hogy egy régi közös barát bulit szervez, és Timit is, meg Jenőéket is meghívja a partira. Ekkor látja viszont Jenő először az elhagyott feleségét, aki újból gyönyörű.  Kisimult az arca, a szemei cseppet sem karikásak, inkább csillognak a boldogságtól. Megvan benne az a fény, ami kiveszett a házasságuk idején, és olyan csinos, hogy rögtön újból megtetszik Jenőnek. Faképnél is hagyja  az addigra már leharcolt Nikit, és újból próbálkozik a volt feleségnél.
- Szia kincsem! Ekkora változást! Te megint ugyanaz a szépséges Tímea vagy, akit először megismertem. Lehengerlően gyönyörű!
- Hát igen. Igyekeztem magam rendbe rakni. Volt rá egy egész évem.
- Nagyon jól csináltad! Csodaszép vagy! Gyere táncoljunk! - Elkapja volt felesége derekát, és már mozog is vele a zenére.
- Táncoljunk. - Mondja Timi egykedvűen, és benne van a volt férjével egy táncba. Azért érzi, most ő van nyeregbe. Ki-ki néz a bánatosan, egyedül üldögélő Nikire. Jenő pedig  udvarolgat. Próbálja újból becserkészni Timit.
- Most megint igazán kívánatos vagy. Odavagyok érted! Nem lépünk le együtt? - A nőnek kikerekednek a szemei volt férje ajánlatára. Leáll a tánccal, vesz egy nagy levegőt, és elkezdi sorolni azokat, amit már régen el kellett volna mondania.
- Hát tudod, én veled sehová nem akarok lépni. Ezt a kinézetemet, amilyen mos újból lettem, csak és kizárólag magamnak köszönhetem. Azt a régi elhanyagolt lestrapáltat pedig neked. És nem mi nők hagyjuk el magunkat! Óriási tévedésben élsz! A te elvárásaid akkorák, hogy azt csak úgy tudjuk teljesíteni, hogy belerokkanunk. Tiszta lakás, tiszta ruha, vasalt ruha, öt naponta tiszta ágynemű, napi szinten főzés, mosás, takarítás, bevásárlás, gyereknevelés, és te semmibe nem segítettél. Magunkra már nem jutott  időnk, nem beszélve arról, hogy még a pénzt is sajnáltad arra, hogy némileg egy ápolt nő benyomását keltsük. Akkorák voltak az elvárásaid, hogy azt két házvezetőnő napi nyolc órában se biztos, hogy megcsinálta volna, nem én egy ledolgozott munkaidő után. Eszembe sincs visszamenni hozzád rabszolgának! Sőt még Nikit is lebeszélem róla. Az életembe a fiamon kívül az egyetlen jó dolog ami történt, az a válásunk volt! Gondolkozz el rajta!
Timi otthagyja a megrökönyödött Jenőt, aki úgy meg van lepődve, még közbeszólni se tudott. Őt még soha életében nem osztotta így ki senki. Pláne nem egy nő. Mindig minden kapcsolatában ő parancsolt. Még azt se figyelte meg a férfi, hogy Timi tényleg odament Nikihez, és beszélgetni kezdett vele. Megosztotta a nővel azt a dolgot, amire ő is csak a válásuk után jött rá. Tapasztalatból beszélt, és Niki minden szavával egyet értett.  A partiról Jenő egyedül ment haza. Viszont még sokáig próbálta ismét meghódítani Timit, aki nem volt újra behálózható. Hiába ígért meg mindent a férfi, Timi tapasztalatai egészen mást mutattak. Soha többé nem kért belőle.

…………………

 

Zsigmond István: Válás - festmény

*****************************************

 13.  JÓZSEF TIBOR: MOHÁCS ANNO DACUMÁL 
 

 
Mord mokány mohón Mohácsra mozdul
Országot osztva oszmán oktalan ostromol
Harctér horizontjára hágva horkantva hömpölyög
Áperte áhítozik árkokon ártéren átgázol
Csapáson csődült csahos csürhe csörtet
 
Magyar manifesztumra miatyánk mécses mise
Otthonok oázisa odavész origója omlik
Haza hajlékából hadakozó hősök hangja
Áldása áthat áhítat átitat ámen
Csipa csukódik csontja csermelybe csúszik
 
*
 
Megszámlálhatatlan megszálló megrohan megfoszt meghódít
Megvadult módszereivel mindenkit másvilágra mészárol
Mezsgyén mezőkön mindenütt militárist megénekel
Magyarban maroknyi morzsák mondata motoszkál
Múló múlt millió mindensége most mozdul
Mélység magasság menedék megvirrad
Megemlékezés mellvéd meggyszín
Magyarok megmentője
Mária Magnificat
Mindenáron
Megvéd
MA
Megint
Megvirrad
Mohács memoárja
Magasztosan megújul
Mintája modern módszeres
Mióta maskarások masíroznak
Másfélszázéves mesterkedés már múlt
Maradandó malaszt más marokban mást mutat
Magasföldje magvas magyaros majorsága makulátlan
Merlot murcija mulatós műremek minősége messze muzsikál
Mértékadó minőségi műemlékek mint menyasszony mutatkoznak
Mózeskosarak miliőiben meseszép mezítelen magzatok megajándékoznak
 
Kaposvár, 2024. április, május

*****************************************

 14. FILOZÓFIKUS VERSEK 

 
Aurora Amelia Joplin: Nem hagyom...
 
Nem hagyom,
hogy a jószívűségem
csak könnyű szélként szálljon,

s kihasználja az,
aki nem érti a szeretet súlyát.
Nem hagyom,
hogy a mosolyom üres
tükörképpé váljon,
hogy a szívem
elveszítse melegét.
Hosszú idő kellett,
de megtanultam,
hogy a szeretet nem vak,
hanem lát, érez,
és tudja, kiben bízhat.
Szeretetből adok,
de már látom,
kinek érdemes,
és kinek csak fény vagyok
egy röpke pillanatra.
Nem hagyom,
hogy életem perceit
mások elorozzák,
hogy a boldogságom
eltűnjön általuk.

…………………..

 
Krivák-Móricz Judit: Oly  jó

Oly jó  csendben élni ,

a farmerhez  pólót venni.
fejemre  kalapot  tenni.
s azt meg  viccesen félre csapni.

A  tömegben elvegyülni ,
Nyáron az utcán  a  tömegben
kukoricát enni.
úgy hogy  közben  nem ismer  senki..

S szabadon boldog lenni.

Nem a  majmolt sztárok
életét élni ,
boldog szürkeként létezni.

Csak  úgy…
a nagyvilágba  „beleélni”
A  nyugodt boldogságot kiélvezni ,
a  napsugárban  megfürödni.
S ÉLNI,  ÉLNI  ÉLNI..
amíg    Isten megengedi

2025-02-27

…………………..

 
Pitter Györgyné Enikő: Miért?
(Enikő – szócseppek)

Miért nem elég
az ölelésre kitárt kar?
Miért nem elég
a gazdagság, a jó falat?
Miért kevés a kedves szó?
Mert üres a világ,
ha lélek nélkül való.
 
2023. március 27.

…………………..

Wessely Gábor: A test
 
Roppant furcsa dolog a test.

Megnő, fázik, szakállt ereszt,
vízben úszik, követ cipel,
általában fejet visel.
Kortyintgat és falatozik,
fogságban is szaporodik.
Egy tökéletes létforma.
Mi is volna, ha nem volna?
Úgy járna akkor a lélek,
mint az el nem dalolt ének.

………………………

 
Kalocsa Zsuzsa: Csak tűnődöm
 
Nem tudom mi történik velem,
csak tűnődöm és rossz a kedvem.
Verítéket érzek arcomon,
forró a testem, mégis fázom.

Azt hiszem a lelkem fáj nagyon,
hasogat belé a fájdalom.
Szó is fáj, nem tudom leírni,
bús dal, mit nem tudok dalolni.
Miért fáj, ha még messze az éj?
Szobámat is kerüli a fény.
Szív is halkan súgja óhaját,
mikor a hold hinti aranyát.
Csend is némán ül és didereg,
körötte a szél félőn dereng.
Csillagpor szálldos a fákon át,
tündér kopog szobám ablakán.
Jókedvre derít és én hagyom,
gyorsan felejtem a bánatom.
Búcsút int, szép álmokat kíván,
némán ölel az éj bársonyán.

*****************************************

 15. KONRÁD VIKTÓRIA: 

 PETRA  PERFEKCIONiZMUSÁNAK PRÓBÁJA  

     

- Konrád Viki Irodalmi Teázója –

    (novella)

 
Petra vagyok, grafikusművész, és nem mellesleg perfekcionista. Mindenből a legjobbra, a legtökéletesebbre törekszem, és ezt büszkén is vállalom! Munkámban nyitok az új trendekre, szeretem a változatosságot, a különböző kultúrákat és nézőpontokat. Ez a szemlélet nemcsak a hivatásomban mutatkozik meg, hanem a személyes stílusomban is. Elmesélem egy emlékezetes napomat!

*

 

Konrád Viktória

2023. október 19-ét írunk. Ma különösen fontos üzleti tárgyalásra készülök, ezért a megjelenésemre is nagy gondot fordítottam, hogy úgy mondjam, kicsíptem magam. A tökéletes hatás elérésének alapdarabjait, egy haute couture stílusú blézer és nadrág szettet egyenesen Párizsból rendeltem! A neves francia divattervező által jegyzett fölsőrész sötétkék, finom tapintású gyapjúból készült, karcsúsított szabású, hogy kiemelje darázsderekamat, valamint diszkréten aranyozott gombokkal díszített. A hozzá illő nadrág magas derekú, enyhén bővülő szabású, amely elegáns megjelenést kölcsönöz. Cipőm fekete bőrből készült, közepes sarokmagasságú, és visszafogottan kopog. A táskám is olyan anyagú, mint a lábbelim, minimalista stílusú és praktikus: elférnek benne mind a személyes holmijaim, mind az üzlethez szükséges dokumentumok. Az egész outfitet az ékszerek és a frizura koronázzák meg. Nyakamba egy finom aranylánc került, amelyen egy apró gyöngy függ, ami visszafogott, de elegáns. Hozzá gyöngyfülbevalókat és egy karcsú aranykarkötőt választottam. Mondanom sem kell talán, de mindegyik egy neves antwerpeni ékszertervező munkája. Hosszú, sötétbarna, egyenes hajamat a fodrászom szolidan egy elegáns, alacsony kontyba fogta össze. A sminkem is diszkrét, de kifinomult. A tökéletes tusvonal kialakítása miatt picit elszaladt az idő, de még épp a taxi érkezéséig elkészültem. Gyors pillantást vetek a telefonomon vezetett ellenőrzőlistámra: a prezentáció a HR-es hölgynek elküldve, pendrive egy esetleges technikai vészhelyzet esetére elrakva, a ppt kinyomtatott verziója a táskámban pihen, extra felmerülő problémák esetére. Tehát minden megvan, én pedig lélekben teljesen ráhangolódtam a sikerre!

 *

Ha a munkám bemutatásával sikerül meggyőznöm a cégvezetőket, egész Európára kiterjedő hálózatuk arculatának fejlesztését én vezethetem. Életem szakmai lehetősége van tőlem csupán egy karnyújtásnyira. Ebbe szó szerint beleborzongok, annyira izgatott vagyok!
A taxi rám vár a kis társasház udvarán, én gyorsan beülök az autóba, és már indulunk is, hogy megvalósítsam az álmomat. Útközben van időm gondolkodni. Sokat álmodoztam már életem során. Gyerekkoromban híres teniszező akartam lenni. Az edzőm, Gyuszi bácsi, aki a mai napig jó barátom és mentorom, mindig biztatott, hogy ígéretes tehetség vagyok. Mindent egy lapra tettem fel: hajnalban keltem, hogy iskola előtt eddzek, majd a tanórák után is gyakoroltam a pályán. Külföldi edzőtáborokba is eljutottam. A kitartó munkának meg is lett az eredménye: én ütöttem a legtökéletesebb szervákat, a fonákjaimtól pedig rettegtek az ellenfeleim, és egyre gyarapodtak a trófeáim.
Hamar megtanultam, hogy csak a maximum az elfogadható.

 *

Egy szép nyári napon az U14-es országos bajnokság döntőjét játszottam egy másik tehetséggel salakos pályán. Nagy volt rajtam a nyomás, és bevallom, meglehetősen izgultam is. Egy rossz mozdulat elég volt, hogy megtörténjen a baj: a hírhedt fonákom nem úgy sikerült, ahogy én azt elterveztem, helyette elcsúsztam, nagy fájdalommal kicsavarodott a lábam, és elszakadt a jobb térdemben a szalag! A műtét után nem tudtam visszatérni. A másik álmom az volt, hogy anya legyek. Ferivel, a vőlegényemmel sokáig próbálkoztunk, hogy szülők legyünk. Miután évek múlva sem estem teherbe, a lombikprogram mellett döntöttünk. Pénzt, energiát nem kímélve mindent maximálisan beleadtunk, ami tőlünk telt, mégis az ötödik sikertelen beültetés után elfáradtunk. Lelkileg teljesen kimerültünk, és elkezdtük egymást hibáztatni a kudarcért.
Szétmentünk.
A magánéleti csapás után a munkámban találtam meg az egyetlen örömöt, és ennek megfelelően szinte minden időmet az irodámban és továbbképzéseken töltöttem. Eleinte voltak barátaim, de időm sem sok jutott rájuk, illetve csak a stresszről tudtam nekik beszélni, ami a pályázatokkal és a rövid határidős munkákkal járt együtt. Ez nem túl szívderítő téma, elismerem, így szép lassan elengedtem azokat az embereket is, akik közel álltak hozzám. De a sikerek, amiket a munkámban elértem, kárpótoltak mindenért. És most, 35 évesen szakmai életem nagy dobására készülök! – és megigazítom a bal fülemben lévő elegáns aranyozott gyöngyfülbevalót. Közben a taxi begördül a multinacionális vállalat óriási udvarára, én kifizetem a fuvart, majd energikusan kiszállok az autóból, és halk kopogással a bejárat felé veszem az irányt.
A fogadóterembe lépve úgy érzem, tapintani lehet a modern eleganciát és a professzionizmust. Az üvegfalaknak köszönhetően természetes fény áramlik be. Egy pillanatra meg is állok, hogy élvezzem, ahogy a napsugár cirógatja a bőrömet. A recepcióspult letisztult vonalvezetésű, a kedves és segítőkész személyzet azonnal a rendelkezésemre áll, és a telefonhívást követően a HR-es kapcsolattartóm meg is jelenik, hogy elkísérjen a prezentáció helyszínére.
- Nagy Gabriella – és mosolyogva a kezét nyújtja, közben látom, ahogy outfitemre esik a pillantása, és elismerően bólint.
- Vigh Petra, én fogom előadni a vállalat arculatfejlesztési tervét.
- Tudom – ismét kedvességgel reagál a hölgy, majd a kezembe nyomja a belépőkártyámat, és keresztülvezet a labirintusszerű épületen. Ahogy haladunk, lenyűgöznek a nyitott terű irodakomplexumok, a mennyezetbe süllyesztett, állítható fényerősségű energiatakarékos LED világítások, illetve az elegáns függönyök. Mind-mind a praktikumot és a kifinomultságot tükrözik. Amint érzem, hogy közeledünk a tárgyalóteremhez, csak a cipőm halk kopogása nyugtatja meg egyre hevesebben kalapáló szívemet. Fejben még egyszer átveszem az egész prezentációt. Az összes grafika tökéletesen be van illesztve, kis szünet után a remekül működő animáció indítása lesz a feladat, és a lenyűgöző hatás garantált! „Minden pszichológia!” – emlékeztetem magam, és kis mosoly jelenik meg a szájam szegletében.
A következő kanyarnál Gabriella hirtelen megáll, maga elé enged, mondván, megérkeztünk, és feltárul előttem a cégvezetés tárgyalóterme. Magas minőségű, bőrből készült székek és nagy, elegáns tárgyalóasztal dominálnak a térben. A falnál látható kis asztalon elhelyezett laptop csak rám vár, hogy megnyissam a ppt-met, és kivetítsem az interaktív táblára. Mosolyt erőltetek az arcomra, hogy leplezzem, a torkomban dobog a szívem. Gabriella már le is töltötte az e-mailben elküldött anyagot, megnyitom a diasort, rápillantok a címre, és kezdek megnyugodni. A nagyközönségnek röviden bemutatkozok, és látom, hogy a cég minden jelentős vezetője megjelent. „Remek. Hajrá, kislány!” – mondom magamnak, és lapozok a következő slide-ra.
Felszabadultan, mosolyogva belekezdek az első ötletem ecsetelésébe. Halk morajlást hallok. Nem értem: miért nem figyelnek rám? Kívülről tudom, mit hova illesztettem be, mi mit követ a diasoron, ezért diszkréten megköszörülöm a torkomat, majd gyorsan lapozok még egyet. Még nagyobb hangzavar lesz a válasz. Ekkor egy fiatalember föláll, és közbeszól:
- Drága hölgyem! Sajnos nem értünk ebből az egészből egy kukkot sem! Hideg verejték fut végig a hátamon. Értetlenül nézek. Az úr folytatja:- Nem ellenőrizte a diáit?! Teljesen szét van csúszva az egész! Rápillantok a laptop monitorjára. Majd az interaktív táblára. Vissza a kis képernyőre. „Jaj, istenem, ez hogy lehet?! Ezt egyszerűen nem hiszem el!” A férfinak igaza van: a slide-okon található szövegek és illusztrációk elcsúsztak, illetve rossz helyen jelennek meg. Ami még szörnyűbb, a kulcsfontosságú grafikai elemek egyszerűen nem láthatóak vagy olvashatatlanok. Addig kattintgatok, míg az animációhoz nem érek. Döbbenetes. Nem indul el! Érzem, ahogy a vér kiszökik az arcomból. Valószínűleg holtsápadt vagyok. Segítségkérőn az elnök-vezérigazgatóra nézek. Ő csak némán csóválja a fejét. Talán megsajnált az előbb felszólamló férfi, mert újra magához ragadja a szót, és elkezd vigasztalni.
- Már én is jártam így! Könnyes szemmel felemelem a tekintetemet. Ő folytatja:
- Milyen felbontású monitoron készítette el a prezentációt?
- Őszinte leszek: fogalmam sincs. A férfi elmosolyodik.
- A gépe márkáját esetleg tudja?
- Ó, igen, természetesen. A legújabb Apple MacBook. A legjobbat és a legtökélesebbet akartam megvenni, ami csak elérhető a piacon! Két hete dolgozom rajta, és nagyon elégedett vagyok vele.
- Azt meghiszem! Az Ön számítógépének sokkal jobb felbontása van, mint bármelyik itteni laptopnak vagy interaktív táblának. Ilyen esetben üt be a krach. Ezt hívják képernyőkompatibilitási hibának. Ez az oka annak, hogy teljesen szétcsúszott a prezentációja. Szó szerint tátva marad a szám, a hallgatóság pedig zúgolódni kezd. Az elnök vezérigazgató idegesen fészkelődve csitítgatja az embereket, a segítségemre siető férfit pedig kicsit udvariatlanul elhallgatásra utasítja:
- Gábor, üljél már le, kérlek, és maradj csendben! Gabriella, aki eddig a sarokban figyelt, ezt a pillanatot választja, hogy közbelépjen:
- Petra, kérem, lépjen ki a számítógépből, és hagyja el a termet.
- De megvan kinyomtatva is a prezentációm, esetleg azzal előadhatom az elképzeléseimet? – és kérlelve a főnök szemébe nézek.
- Ám legyen! De nem kap többet negyed óránál! Így történt, hogy a több hetes fáradságos munkám gyümölcsét néhány papír segítségével, de bemutathattam. Fel-alá járkáltam a sorok között a pici lapokkal, hogy úgy ahogy szemléltessem a mondandómat. Ennél kínosabb előadást még nem tartottam, de legalább végigcsináltam!
A labirintusszerű épületet egyedül kellett elhagynom. Utam a büfé mellett vezetett, amikor egy ismerős, kedves hang megszólított:
- Petra, kérem, esetleg meghívhatom egy finom teára? A céghez képest itt elég jó forró italt tudnak készíteni.
Gábor volt az. Elmondta, hogy mióta egyszer ő is így járt, a diasorát mindig elmenti ppt formátumban is. Igaz, hogy akkor a flikflakos átmenetek nem működnek, de „egyben marad” a prezentáció legalább, és kivetíthető a munka.
Alig várom, hogy hazaérjek, és végre megszabaduljak a méregdrága kopogós cipőmtől. Nyomja a kisujjamat. A gyapjúblézert pedig, mit szépítsem, teleizzadtam. Meleg is van, ráadásul az érzelmi hullámvasút teljesen kikészített. De ami a legborzasztóbb, hogy lelkileg padlót fogtam. Érzem, hogy egy hajszál választ el attól, hogy a taxiban elsírjam magam.
A kis apartmanomba belépve lerúgom a cipőmet, és szaladok az ágyamhoz, ahol a díszpárnába fúrva az arcomat, teljes erőmből zokogásba kezdek. Nagyon sajnálom magamat, ez tény. Amikor kicsit összeszedem az erőmet, felhívom anyut. Ő biztosít arról, hogy máskor, ha ilyen helyzet van, kövessem Gábor tanácsát, és minden rendben lesz, majd leteszi a kagylót. Annyira szerencsétlennek érzem magam! „Hol hibáztam el az életemet?” – ezen töprengek magamban naphosszat.
Az önsajnálatból három nap múlva egy üzenet mozdított ki. Gábor megtalált Facebookon, és levelet írt nekem! Meresztgettem a szemem, hogy jól látok-e, de akárhogy néztem a sorait, az csak-csak egy randimeghívásnak tűnt! A napok óta hordott pizsamámat gyorsan ledobtam magamról, és beálltam a zuhany alá. Hagytam, hogy a hűs víz simogassa az arcomat, és közben gondolkodtam: vajon mit válaszoljak neki? Hiszen alig ismerem! Gyorsan kellett döntenem, mert a meghívás este hatra szólt. Addig alig maradt egy órám. „Egy próbát megér!” – villant be a megoldás hirtelen. „Meg különben is. Kíváncsi természet vagyok!” Felfrissülve, tele energiával léptem ki a fürdőszobából. Mivel a tisztálkodással sok idő elment, nem sminkeltem, csak egy kényelmes, de praktikusan elegáns egészruhát húztam magamra, megfésülködtem, hajamat gondosan megszárítottam, és nagyjából időben meg is érkeztem a Napsugár Teázóba. Csak öt percet késtem.
Gábor egy csendes zugban lévő kétszemélyes asztalnál foglalt helyet. Munkából érkezhetett, mert vasalt ing feszült a testén. Hiúságáról tanúskodik, hogy világosbarna haját úgy fésülte, hogy ne látszódjon, hogy enyhén kopaszodik. Ez a kis szépséghiba engem kicsit sem zavart az ő esetében, ami, ha jobban belegondolok, tőlem meglepő és szokatlan.
Mikor Gábor észrevett, mosolyogva felállt a székéről, megérintette a karomat, és leheletfinom puszit nyomott az arcomra. Örültem a kedves gesztusnak. Beszélgetni kezdtünk. Meglepett, hogy Gábor beszámolt arról, mennyire nyomasztja a nagy cég, ahol dolgozik, és hogy én, mint szabadúszó grafikusművész, példakép vagyok a számára! Kérésemre kifejtette: mindig az volt az álma, hogy elismert vállalkozó legyen, de nem a sok pénzért, hanem a szabadság érzése miatt! Azonban ezidáig nem volt mersze otthagyni a monoton, ámde fix fizetést biztosító állását. Gábor érdeklődött az élettörténetem felől, így meséltem neki a teniszkarrieremről, mennyi energiát belefektettem, és milyen szomorú vége lett. Elmondtam a lombikprogram tanulságait is, illetve hogy tökéletességre törekszem a szakmámban, ami szerintem a sikerem kulcsa.
Gábor hol ámulva, hol elmélázva hallgatott. Ezután témát váltott, és elkezdett engem méltatni.
- Tudod, kedves Petra, a prezentáció során is az volt a benyomásom, hogy gyönyörű vagy, de most, ahogy megláttalak smink nélkül, kiengedett hajjal és ebben a lenge ruhában, - majd kezével a halvénykék textilt épphogy megérintette a karomon –, elállt a lélegzetem! - Köszönöm – mondtam meglepetésemben elpirulva.
- Amikor zavarba jöttél a főnökség előtt, annyira édesnek láttalak, mint most! A kifogástalan munkahelyi öltözékbe bújt szertelen, bájos lányt láttam meg benned. Akkor és most is teljesen lenyűgöztél – és Gábor szélesen mosolygott. Mikor a sok kedves bók után picit annyira lelassult a szívverésem, hogy szóhoz tudtam jutni, próbáltam annyira őszintén válaszolni, amennyire tőlem tellett:
- Mindig igyekeztem elrejteni a sérülékeny énemet. Köszönöm, hogy te megláttad bennem, és szépnek találtad! Egyébként én is szeretem, ha egy férfi kevésbé macsós, hanem inkább kisfiús. Azok a gödröcskék, amik az arcodon megjelennek, ha mosolyogsz, teljesen levesznek a lábamról! Gábor hirtelen megérintette a kezemet, és a szemembe nézve kérdezte:
- Eljössz velem a hegyekbe kirándulni a hétvégén? A kilátást a csúcsról neked is látnod kell!
Igent mondtam rá. És abba is beleegyeztem, hogy hazakísérhet. A kis társasház udvarán jártunk már, amikor Gábor megcsókolt! A csókja finom volt és gyengéd, teljesen elbűvölt. Alig vártam, hogy legközelebb is láthassam őt! A következő hétvégén Gábor ígéretéhez híven elvitt a hegyekbe. A profi felszerelés és a férfi segítségének ellenére nagyon kicsinek éreztem magam a természetben: vigyáznom kellett, nehogy elessek, szorosan kapaszkodtam a testébe, ha meredély mellett haladtunk el, és éreztem minden csontomat, mire felértünk a hegytetőre. Elfáradtam, sokszor féltem is, de büszke voltam, hogy teljesítettem a túrát. A kilátás pedig kárpótolt mindenért, csodálatos és lenyűgöző volt! A sok nehézség ellenére én kértem Gábort, hogy a következő szabadnapján is hozzon el ide. Nem tudtam megmondani az okát, de valamiért jólesett a túrázás, és vonzott a kihívás. Majd aztán minden héten visszatértünk ide. Pedig minden alkalommal akadtak nehézségek, és mindig izomlázzal tértem haza. Már jó két hónapja jártunk a hegyekbe, amikor a kilátónál Gábor elővett egy termosz teát, megkínált a forró itallal, és így szólt:
- Ezt már sok ideje el akarom mondani neked. Kérlek, ne sértődj meg rám! Kikerekedett szemmel rávágtam:
- Ó, istenem! Hát mi történt? Hadd halljam, ne kímélj!
- Látom, mennyire megszeretted a természetet. Nem véletlenül hoztalak ide a második randinkon. Nem értettem. Válaszként csak csodálkozva felhúztam mindkét szemöldökömet. Gábor folytatta:
- Látszólag a maximalizmus az út a csillogó élethez, de saját tapasztalatom szerint ez inkább olyan, mint a lassan, de biztosan terjedő gyomnövény, amely megfojtja a virágot, és mint a mindent benövő folyondár, nehezen kiirtható. Mert mi van akkor, ha valami nem sikerül? A tökéletességre törekvés akkor átvált az állandó önvádba, és kegyetlenül térdre rogyaszt, ahonnan igen nehéz, ha nem lehetetlen felállni. A perfekcionizmus egyetlen ellenszere az alázat, és csak az alázat által találhatunk rá az igazi békére és boldogságra.
Levegő után kapkodtam. Gábor szeretetteljesen megsimogatta a kezemet, és finom csókot lehelt az arcomra.
- Folytathatom? Bólintottam. - Mikor túl sokat vártam el másoktól és magamtól, mikor azt hittem, hogy én vagyok a világ közepe, kegyetlen voltam másokkal és magammal is. Egy szép napon nekem is összeomlott életem prezentációja, az én esetemben egy vírusos pendrive okozta. A szégyenteljes kudarc miatt kénytelen voltam mindent újraértékelni. Hirtelen ötlettől vezérelve kijöttem ide, a hegyekbe, gyerekkorom kedvelt helyszínére. Itt újra sebezhetőnek és kicsinek éreztem magam, és ettől megújult a lelkem. Rájöttem, hogy alázatosan kell élni, amire a világ erői tanítanak. Mert másként nem maradhatunk meg jó és boldog embernek. A természetnél pedig nincs semmi tökéletesebb! – és belekortyolt a teájába.
A hazafelé vezető úton, le a meredélyekből, végig Gábor szavain gondolkodtam. Tudtam, hogy jót akar nekem, mert szeret. Tudtam, hogy porszem került életem gépezetébe, mert nem úgy alakul a sorsom, ahogy szeretném. A multicégtől sem kaptam meg a nagy lehetőségnek hitt munkát. Szűk egy év elteltével elmondhatom: gyógyulófélben lévő perfekcionista vagyok! Nem könnyű, hiszen a maximalizmus is egy szokás, amelyet évek hosszú sora alatt alakítottam ki. De mára, 36 évesen már elmondhatom, hogy boldogabb vagyok, mint valaha!

……………………….

Perfekcionista: mindenből a legjobbat!

*****************************************

 16. VERSKOSÁR 

 
Kis Pál István: A fiam születése (1986)
 
A telefont lesem korareggel óta.
A szülésig van még,
van még néhány óra.
S így lapogat vállon
jó szülész barátom;

Ha van, csak menjek,
 intézzem a dolgom,
jobb lesz most nekem
munkában vagy otthon.
 
Értekezlet van,
 ahogy minden kedden,
nehéz fegyelmezett
„nagyfőnöknek” lennem...
látva, hogy míg némán
 kávét kevergetek,
azt lesik, ha megtörténik,
vajon milyen leszek? 
Te jó Isten! Elmúlt kilenc óra!
Na, jó, nyugi, minden rendben!
Meddig várjak még az ismert csengőszóra?
Csak azt a virágot, a rózsát, ne feledjem!
 
Telefon, csengő, felveszem, leteszem,
nem érdekel már, könnyes-e a szemem.
Azt mondják fiú lett, ezek szerint Ádám!
Kollégák, én futok! A feleségem vár rám!
A titkárnő már hozza: főnök, itt a rózsa!
Jól teszi, mert szaladtomban elfeledtem volna!

…………………….

 
Körmendi Rita: Árnyék
 
Veled születtem s veled halok
úgy ébresztenek a hajnalok
ha nem akarom akkor is még

fel a falra rajzolódom rég.

Követlek én ha felkel a fény
gyakran megláthatsz engem ez tény
ott melletted is vagy mögötted
és előtted s akár fölötted.

Színes ruhákba nem öltözöm
ezt rád hagyom én rejtőzködöm
ne ijesszen fekete színem
árnyékban is jó az én szívem.

S lehet tested akár meztelen
és a sűrű lépted nesztelen
ó nem hagyhatsz el mindhiába
míg együtt fekszünk este ágyba!

Körbe forogni oly veszélyes
szédülve a kérdés szeszélyes!
Vajon én lennék a valóság?
Egy pillanatnyi szabadság

Veled öregszem s hajlok lejjebb
míg az orrunk összeér lentebb
s alant a földnek ha feküszöm
ott is veled leszek esküszöm!

…………………..

 
Márkus Kata: Rőzsehordók

Múltban kutakodva egy emlékkép villan,
unatkozva álltam léces kiskapunkban,
porzott a szekérút erdő felől jöttek,
nyárvégi melegben tüzelőt cipeltek.

Feslett csizmájában ember jött elsőnek,
foga között pipa hátán köteg rőzse,
fején a kalapja csurgóra állítva,
kilógott alóla szép fekete haja.

Színe hagyott inge, foltozott nadrágja,
biz' nem hasonlított a cigány vajdára,
kevéssel mögötte asszonya követte,
lábujjai között út porát megszűrve.

Nagy rózsás fejkendő haját eltakarta,
sokráncos szoknyáját dereka ringatta,
hátán nagy batyuban pujája ordított,
vörös volt az arca, biztosan éhes volt.

Mögöttük a sorban még három gyerek,
villogott a szemük, ágakat cipeltek,
kicsit féltem tőlük, hátrafelé léptem,
addigra a mama ott termett mögöttem.

Adjon Isten Gazsi! Álljál meg egy szóra,
van itt némi kenyér, meg egy kis szalonna.
Marcsa gyere velem, hívta be az asszonyt,
adok neked ruhát, meg egy fejre valót.

Én is mentem velük gyerekektől féltem,
pedig nem bántottak, falták a kenyeret,
árokpartján ültek rőzseköteg mellett,
apjuk a pipába dohányt tömögetett.

Sokáig elvoltak, gyerekek játszottak,
mikor elindultak, mamától búcsúztak.
Isten áldja magát drága keresztanyám,
csókolom a kezit, most is jó volt hozzánk.

Mint ahogyan jöttek, libasorban mentek,
számra tolakodtak sokféle kérdések,
mama megelőzött, pogány lenne szegény,
senki sem vállalta, hogy kereszteltessék.

Történetem igaz, földputriban laktak,
nehéz életük volt időnként koldultak,
ősöktől örökölt zenei tehetség,
az összes gyereknek hozott jó szerencsét. 

2025.  

………………….

 
Aurora Amelia Joplin : A reggel suttogása

A tó partján a csend megérint,
a tavasz szellője finoman körbefon,
selymes érintése simítja a reggel álmát.

A kávé gőze, akár a tó párája,
lágyan körülölel,
melegsége összeolvad lelkem csendjével.
Minden kortyban ott rejtőzik a nyugalom,
akár a reggel első suttogása,
csak nekem szólva.
A víz fodrai mesélnek,
táncukban a napfény szikrái játszanak,
s minden, ami valaha fájt,
most észrevétlen szétfoszlik.
A múlt emléke csak porszem a távolban,
a jelen tiszta, áttetsző,
bennem újra éled a béke.
A szellő halk simogatása,
a tó csendes lüktetése,
a reggel derűje mind egyetlen érintéssé válik,
suttogja: létezz, szeress, és engedd el, ami fáj.

……………………….

 
Poór Edit: Hullócsillagok
 
Érkezünk és távozunk,
Hullócsillagok vagyunk,
Fényt hozunk, majd kialszunk,

Éteren átsuhanunk.

Milliónyi fénypontok
Ragyognak az égbolton,
Egy villanás, fénycsóva,
Kihunyt egyik csillaga.

Az idő sodrásában
Újraéled paránya,
Tündököl a fényében,
Mindig van, ki csodálja.

Érkezünk és távozunk,
Hullócsillagok vagyunk,
Fényt hozunk, majd kialszunk,
Éteren átsuhanunk.

*****************************************

 17. FODOR GYÖNGYI:  SOHA NE ADD FEL 

      (novella)

 
 –  De miért nem maradtunk otthon? – Willie minden reggel ezt mormolta, amikor félig megfagyva felébredt a pléd alatt. – De miért nem maradtunk otthon? – ismételte meg, miközben a testvérével kijöttek a sátorból, meggyújtották a tüzet, és addig forralták a kávét, amig forró és sűrű nem lett, mint a medvezsír. – Miért nem maradtunk otthon? –morogta, miközben szedte le a sátrat, bepakolta a szánkót, majd elkezdte tolni a havon, míg Katie és Buck elölről húzták a hevederekkel.
 

Fodor Gyöngyi

   Amikor Willie elgondolkodott, be kellett ismernie, hogy a seattlei-i otthonuk sem volt egy palota, de még csak egy kényelmes lakás sem, inkább egy pince, nyirkos falakkal és patkányokkal, amelyek éjszaka még a hasukra is felugráltak. Ráadásul, amióta az anyjuk váratlanul meghalt egy balesetben, drága lett a két árvának. Katie akkor volt tizenhét éves, Willie pedig tizenhat. Hiába dolgoztak, nem kerestek annyit, hogy elég legyen lakbérre is, élelemre is. Több hónappal tartoztak Mr. Fitzpatricknak, a bérbeadónak, aki egy év után megunta, és azt mondta nekik:
  –   Sajnálom, gyerekek, de ha jövő  hónap elején nem fizetitek ki amivel tartoztok, fel is út, le is út. Vegyétek komolyan, amit mondtam.
Mivel annyi pénzük nem volt, Katie azzal az abszurd ötlettel állt elő, hogy menjenek el ők is északra, ahogy az apjuk tette, és legyenek ők is aranyásók.
 –   Apa meghalt a messzi északon – mondta Willie szomorúan. – Belehalt az arany keresésébe.
 –  gaz, de talált valami fontosat odafent – válaszolta Katie lelkesen –, különben  nem küldte volna el nekünk. Azt akarta, hogy menjünk utána, és találjunk oda hozzá.
 
      Hogy mit küldött az apjuk? Egy kézzel rajzolt térképet, tele megfejthetetlen jelekkel és érthetetlen üzenetekkel, mint például “ Haladj tovább három napig az ezüst tó után észak-kelet irányban”, vagy “Mássz fel a farkas arcára”.  Willie jól emlékezett rá, hogy az apja soha nem volt túl megbízható,  különösen akkor, ha többet ivott a kelleténél, szóval ki tudja mit jelentenek azok a jelek, igazak-e. De Katie elhitte. Katie hitt benne.
 –   Majd meglátod, Willie – mondta –, emlékezz rá, hogy a borítékban benne volt egy levél is, amelyet a postáskisasszony tett bele. Azt írta nekünk, hogy amikor apa odaért a postára, nagyon kimerült volt, látszott rajta, hogy nincs jól, hogy beteg, megadta a címet, kifizette a feladás díját, és kérte őt, hogy intézze a többit, mert nem érzi jól magát. Apa alig kilépett a postahivatalból, összeesett és meghalt. Mindezt azért írta le nekünk, hogy tudjuk, mi történt. Apa az utolsó erejét arra fordította, hogy eljuttassa nekünk ezt a térképet, szóval öcskös, biztos vagyok benne, hogy a térkép valódi. Apa talált egy helyet, egy gazdag aranylelő helyet, és azt akarta, hogy mi is odamenjünk, segítsünk neki kitermelni az aranyat. Ezért rajzolta le az útvonalat. Biztosan nem gondolta, hogy meg fog halni.
 

*

      Amikor Katie rászánta magát valamire, nehéz volt entántorítani attól, bármilyen őrült dolog is volt. Így a két testvér eladott mindent, amijük az alagsori lakásban még volt, és bármilyen nehéz szívvel is, de anyjuk aranyláncától is megváltak, hogy pénzhez jussanak. A kikötőben húzták meg magukat, keresve a lehetőséget, hogy feljussanak olyan hajóra, ami északra tart. Persze potyautasként. Egy fiatal matróznak megtatszett Katie, és mindenképpen segíteni szeretett volna, elbújtatta őket a Sarkcsillag nevű hajó rakterében, amivel a Csendes-óceán északi partja mentén Saint Michaelig sikerült eljutniuk. Itt kénytelenek voltak jegyet váltani egy kisebb hajóra, mert egyre hidegebb lett, és a következő lehetőség csak egy hét múlva lett volna, addig meg nem akartak bújkálni az árkádok alatt, és költeni a pénzüket. Úgy okoskodtak, hogy az alatt az egy hét alat eljutnak a Yukon folyón Dawsonba. Így is lettt. Nem sokkal a megérkezésük után találkoztak egy idős asszonnyal, akinek segítettek hazavinni a nehéz kosarait. Az asszony amikor meghallotta, hogy hová igyekeznek és miért, felajánlotta nekik, hogy némi munka és segítségért szállást ad nekik, ez idő alatt eljárhatnak dolgozni is, mert szükségük lesz pénzre. Katie egy pub-ban mosogatott, Willie pedig a kikötőben rakodónak állt, de esténként, és hétvégeken dolgoztak a háznál is, ahol laktak.  Katie takarított, mosott, vasalt, Villie tüzifát aprított, bevásárolt. Igyekeztek minél több pénzt félretenni. Végül vettek egy régi szánt, négy kutyát, sátort, zseblámpákat, iránytűt, több tucat gyufát, és ami maradt, abból élelmet vásároltak. Az idős nő nekik ajándékozta az elhunyt férje puskáját lőszerekkel.
 –  Erre szükségetek lesz az úton, de rejtsétek el, és csak akkor vegyétek elő, ha igazán szükségetek lesz rá.  Aztán ha ismét Dawson-ban jártok, látogassatok meg. Sok szerencsét! – köszönt el tőlük, s még berakott a szánba két meleg takarót is.
 

* 

 Katie és Willie alaposan szemrevételezték a térképet, az iránytű segítségével meghatározták melyik úton kell elindulniuk, és reményekkel telve hagyták el a várost, de ahogy haladtak előre, egyre inkább rá kellett jönniük, hogy nem igazán fogták meg Isten lábát, mert két kutyájuk beleesett a folyóba, és elvitte őket a gyors sodrás. A harmadik kutya elszaladt az erdőbe, és nem tért vissza, így hárman maradtak: Katie, Willie és Buck, az alaszkai malamut. Tél volt, ami rosszabb volt, mint Mr Fitzpatrick örökös kiabálása, vagy mint a patkányokkal teli ház Seatle-ben. Annyira hideg volt, hogy reggelre csupa fehér deres lett még a szemöldökük is. Fáztak, és egyre fárasztóbbnak érezték a menetelést, a hó egyre mélyebb lett,  az élelem pedig egyre kevesebb.
 –   Miért nem hagyjuk ezt az egészet a francba, és megyünk vissza? – kérdezte Willie elgyötörten.
–   Viccelsz? – nézett rá a nővére csodálkozó szemekkel.
–   Napok óta csak megyünk. Egyre hidegebb van, és alig van már ennivaló – válaszolta a fiú.
–   Ha visszafordulunk, biztosan meghalunk!
–     De honnan tudod, hogy még mennyit kell mennünk? Lehet, hogy tízszerese, húszszorosa annak, amit eddig megtettünk. Visszafelé Dawsonig csak öt nap! Legfeljebb hat – érvelt Willie.
–  Nem hiszem. Emlékszel a tóra, ami mellett tegnap elhaladtunk? Szerintem az volt a térképen szereplő ezüst tó – magyarázta Katie.
–   Nekem nem tűnt esüstnek – vágta rá a testv
–   De Willie, ezüstösen ragogott a tetején a jég, ahogy rásütött a nap. Biztos vagyok benne! Hinned kell, Willie! – kiáltott a lány. – Légy erős, és soha ne add fel!
     Aznap este megérkeztek a farkasok. Willie már aludt félig megfagyva a sátorban, amikor meghallotta Buck morgását. Mindketten kiugrottak a takarójuk alól, és kikémleltek az éjszakába. A hivatlan látogatók szemei csillogtak a sötétben.
 –  Farkasok! Gyorsan tüzet – kiáltott a fiú. A  vacsora melegítésére használt máglya még nem égett le teljesen, szerencsére voltak még fel nem használt ágak a közelében, így gyorsan beledugta azokat a pirosló parázsba, és fáklyaként hadonászott vele, miközben a kutya is erősen ugatott.
 –   Tűzgyűrűt kell csinálnunk, hogy megvédjük a sátrat – mondta Katie, és az égő ágakat körös körül a hóba ültették. – Vedd elő a puskát, és lőjj!
      Aznak éjjel a farkasok nem jöttek közelebb, a lövésektől elijedve visszahúzódtak az erdőbe, de a két fáradt fiatal mégsem tdott visszamenni a sátorba, hogy újra elaludjanak. Alig pirkadt, útnak indultak. Willie tolta a szánt, Katie és Buck pedig húzta.
–   Nem bírom tovább – sopánkodott a fiú.
–   Arra gondolj, hogy a térképen jelzett út végén ott van a ház. Apa háza. Emlékszel, hogy milyen volt apa? Szerette a kényelmet. Fogadok, hogy egy kis palotában lakott, kandallóval és hatalmas ággyal, amelyben mindannyian kényelmesen elférünk.
–   Nincs semmi ház! Nincs semmi – sóhajtotta Willie.
–  De igen! Van ház! Bíznod kell, erősnek kell lenned, és soha nem szabad feladnod – válaszolta a nővére, és bármennyire is fáradtak és kimerültek voltak, ha lassabban is, de haladtak előre.

 *

Késő este a farkasok visszatértek. Ez rossz jel volt, azt jelentette, hogy egész nap követték őket, s csak a sötétre vártak, amikor lecsaphatnak a két utazóra. Katie és Willie a fáradtságuk ellenére körberakták ágakkal a sátrat, hogy tűzgyűrűt tudjanak gyújtani, és megállapodtak, hogy felváltva fognak őrködni. Először a fiú ment a sátorba aludni, a testvére maradt kint puskával a kezében, majd cseréltek.  A farkasok valamivel közelebb merészkedtek, de eldörrent egy puskalövés, és egy éhes farkas vonyítva terült el a hóban. Újabb próbálkozás, újabb lövés, újabb vonyító társuk elvesztése után visszavonultak.  Katie és Willie pedig alig világosodott, lebontották a sátrat, bepakoltak a szánba, és elindultak a hegyoldalon felfelé.
–   A térkép, Willie! Azt hiszem, apa azért nevezte a hegyet  Farkasarcnak, mert itt vannak a farkasok. Ez azt jelenti, hogy már majdnem ott vagyunk. Egy-két nap, és elérjük a házat – próbált lelket verni a testvérébe.
 –   A ház nem létezik, és egy-két nap múlva mi sem, mert felfalnak bennünket a farkasok! – kiáltotta a fiú mérgesen, és látta, hogy a nővére mondani akar valamit. Biztosan azt, hogy légy erős és soha ne add fel, de nem akarta hallani.
– Ki ne mondd!
 
 Egy jeges párkányon keltek át, amikor a hó leomlott a lábuk alatt. Willie-nek sikerült  megkapaszkodnia egy sziklában, de Katie és Buck együtt rángatóztak a hevederekkel, s félő volt, hogy a szán magával rántja mindkettőt. Valahogy a lánynak sikerült egy kést előhúznia a kabátja zsebéből, és elvágta a hevedert vele, még mielőbb lezuhantak volna. Így különösebb baj nélkül megúszták, viszont a szán az esés következtében összetört, és a rajta lévő holmi egy része tovább gurult a szakadék felé. A délután nagy részét azzal töltötték, hogy visszaszerezzék a holmijukat, ami megmaradt. A puskát a lőszerekkel, a takarót, gyufákat és zseblámpákat sikerült magukhoz venni, de az élelem és a sátor odaveszett. Aznap este már enni sem tudtak, havat olvasztottak fel, azt itták meg. Felválta aludtak a szabadban, és bizony a farkasok sem maradtak távol. Egyre közelebb merészkedtek. Egyikük megpróbálta átugrani a tűzgyűrűt, Katie rálőtt, de csak elijesztésre volt elég. Párat még lőtt a farkasok irányába, akik behúzódtak a fák közé.
–   Vissza fognak térni – jegyezte meg. – Ma este, vagy holnap támadni fognak!
 

*

  Aznap megúszták, a farkasok azon az éjszakán  már nem mutatkoztak. Katie, Willie és Buck kora reggel elindultak a hegyoldalon, de inkább vánszorgásnak lehetett volna nevezni. Éhesek és kimerültek voltak. Buck időnként el-elszaladt, befutott az erdőbe, és egyszer egy nyúllal a szájában tért vissza. Kicsi volt és csontos, de két nap óta ez volt az első ennivalójuk. Gyorsan tüzet raktak, megsütötték, és három felé osztották, majd körberakták magukat ágakkal, hogy farkastámadás esetén tudják meggyújtani.
 –   Holnap felérünk a csúcsra, és megkeressük apa házát. Ott kell lennie valahol  – mondta Katie halkan. Ez az abszurd mese feldühítette a testvérét.
 –  Hagyd abba, Katie – kiabált Willie –, nem vagyunk a Farkasarcon, és nincs ház sem. A térkép sem igaz, apa csak kitalálta! – mire a nővére elsírta magát.
–  Tudom, Willie, tudom.  Csak félek. OK?
 
     Willie nem számított ilyen válaszra. Azokban a napokban a nővére soha semmi jelét nem mutatta, hogy megadja magát, mindig ő volt az, aki bíztatta, aki lelket vert belé, el sem tudta volna képzelni, hogy egyszer ennyire magába roskad. Leguggolt melléje.
–   Sajnálom, de igazad van. Vedd elő a térképet!  Nézd, van itt egy tintafoltnak tűnő jel. Nos, ez egy szikla. Ma délután láttam. Biztos vagyok benne.
–   Ezt komolyan mondod? – szipogott a lány.
–   Igen. Tudod, erősnek kell lenni, és soha ne add fel – nevették el magukat mindketten. Willie hagyta, hogy a nővére pihenjen elsőnek, ő pedig ott maradt őrködni. Buck ideges volt, folyamatosan az erdő mélye felé tekintett. Érezte a veszélyt. 
 

*

     Már hajnalodott, amikor egy farkas jelent meg, megpróbálta átugrani a tűzgyűrűt, de a fiú lelőtte. Aztán jött egy újabb, azt is lelőtte. A lövések zajára Katie felugrott, felkapott egy égő ágat, azzal hadonászott össze-vissza, mialatt az öccse folyamatosan tüzelt.  A csordát sikerült megfékezniük, de mindketten tudták, hogy hamarosan itt a vége.

– Fogytán a lőszer. Ma estig meg kell találnunk a házat, máskülönben…
– Ki ne mondd! Nem akarom hallani – kiáltotta Katie,és alig várta már a hajnal első fényét, hogy útnak induljanak.
Lépés lépés után, fel a hegyoldalon, ha lassan is. Az ösvény egyre meredekebb és fárasztóbb lett, akár csak a hó és a hideg. Egyszer a lány elesett a hóban, s ha nincs ott a testvére, fel sem tudott volna állni, úgy belesüppedt. Ott fagyott volna meg pár óra alatt. Hideg szél fújt,  kezdett sötétedni, és egyszer csak az ösvény mellett ott volt egy faház.  Willie azt hitte, hogy  hallucináció.
–   Nézd, apa háza! Megtaláltuk – kiáltotta Katie. Leszedték az ajtóról a fából készült rudat, kinyitották, és bekiabáltak.
–   Hahó, van itt valaki? – de senki sem válaszolt, csak a szél süvített körülöttük.
Willie a zseblámpával bevilágított, beléptek, és becsukták maguk mögött az ajtót. A deszkák között itt-ott befújt a szél, és egérürülék volt mindenütt, de a tömör deszkafalak megvédik őket a farkasoktól.
–   Ami azt illeti, ez nem egy kényelmes palota hatalmas ággyal – állapította meg Willie csalódottan. – Lehet, nem is apa háza.
–   De igen, apa háza, hiszen az ő térképe alapján találtunk ide. Igaz, van mit javítani rajta, és ki kell takarítani, de számunkra ez most egy igazi menedék! – érvelt a lány. –   Ide nézz, Katie! – világított Willie a zseblámpával körbe, s egy polcon temérdek babkonzerv sorakozott. – Apa gondoskodott a vacsoránkról. És még a tüzifa is be van készítve, csak meg kell gyújtani.
–   Apa biztosan nem gondolta, hogy nem tér már ide vissza, de biztos vagyok benne, hogy tudta, jönni fogunk, hogy egy nap majd megérkezünk, mert erősek vagyunk.
–  Igen, azok, és soha nem adjuk fel! – ölelte meg Willie a nővérét. – Akkor gyújtsuk meg a tüzet, melegítsünk fel pár konzervet, és vacsorázzunk!   A többire meg ráérünk gondolni holnap! Buck, te is gyere, ma este már nem kell őrködnöd. Itt, apa  házában védett helyen vagyunk! 

.......................................

Zsigmond István: Egymásra találva - festmény

*****************************************

 18. ÖRÖK TÉMA VERSEKBEN: SZERELEM… 

 
Szauer Gertrúd: Mikor nehéz…
 
Ha megáll a Föld forgása,
S lehullnak a csillagok,
És a holdnak ezüst arca,

Soha többé nem ragyog,
És a napnak arany fényét,
Elfedi az éjszaka,
Tudd akkor is eljut hozzám,
Szíved csendes jajszava.
 
Ha a patak kéklő vize,
Nem vet már hullámokat,
Ha fészkébe apró madár,
Vissza már nem látogat,
Ha a virág kelyhéből is,
Elfogynak az illatok,
Tudd meg a te szép lelkednél,
Jobbat én nem kaphatok!
 
Ha nem jut lap betűm alá,
Hangom nem hordja a szél,
Ha az összes acél sínpárt,
Hóval lepi be a tél,
Befagyott tó jégtükre már,
Nem lel újabb arcokat,
Az én szívem a tiédhez
Minden nap ellátogat.
 
Ott a helyem temelletted,
Amíg élek, amíg élsz,
Megóvni a fájdalomtól,
Vigyázni rád hogyha félsz,

…………………….

 
Szilágyi Anita: Érzés, mely felbolydít

Szeretlek, magamban megcáfoltam,
szívem hangodra dobbant hevesen,
gondolatom kergetni akartam,

szó szóra formálódott rímesen.
 
Milyen fura érzés, mely felbolydít?
Éjjel, nappal folyton ezt kérdezem,
simuló sejtrezgésed beindít,
vonzódásod jelét megéreztem,
 
vagy csalfa lenne a tekinteted,
szabályos képletet összezavar,
véletlen volt finom érintésed,
tornádód szívembe vihart kavar.
 
Nem számolom át az egyenletet,
négyzeteden szemszögem fényt vibrál,
metszek belőled körcikkelyeket,
csúcspontom neved az origónál.
 
Szerettelek tovább, nem tagadom,
"Sötét, de édes a tapasztalás",
észérveknek vége, nem kutatom,
hallom, szerelemdal, nem ámítás.
 

*

Szilágyi Anita: Rózsatövis

Tudod a szerelem

Füzéres gyöngyszem

Átfonódik szívemen

Egészen kivirágzik bennem

 

Tudod a szerelem

Olyan mint a lágy selyem

Érintése puha kellem

Finom szatén testemen

 

Tudod a szerelem

Fűszeres rózsa lelkemen

Élvezem az illatát

Belélegzem zamatát

 

Tudod a szerelem

Örök rejtelem

Megbocsájtó kegyelem

Aki nem érzi tövis szúr szívében.

 

………………………..

 
W. Ábrahám Erzsébet: Fáradt koldus

Elmúlik minden, ami szép, vagy megmarad?
Segíts összegyűjteni a szerelmes szavakat,
segíts öröklét lenni, a hulló falevélnek,
hisz magamat is, benned láthatom szépnek.
 
Játszhatunk együtt végest és végtelent,
mert álmunk igaz, s oly' tisztán szertelen.
Keveset érünk, mégis sokat kapunk,
fáradt koldusként is angyalok vagyunk.

……………………..

 
Lovag Dáma Nagy Cynthia: Igazgyöngy...

Új év új szerelem?
Pedig még az előző is ott ücsörög a szívemen!
Nem hagyja könnyen kirakni magát, simogatja, cirógatja
lelkem minden húrját!

De rászolgált, s mennie kell tovább!
Én voltam az igazgyöngy, mit rejtett a kagyló,
s már messze úszott az a boldog hajó...
igaz, a bánat menekült a karodból, ha öleltél...
 
Vidámság törte meg a csendet, mert szerettél...
mégis félreléptél!!
De az őszi táj lombjai is lehullanak, mikor még
a nyári nap sugarai bennünk ragyognak.
 
S minden évben új esélyt kapnak!!
Esdeklő kutya szemeid nézem, s hallom könyörgésed.
Hiszek neked, mert hallom ideges szívverésed!!
Végül engedek ,mert ez a szerelem nem érhet így véget!
 
Szenvedjen csak az, aki kelepcébe csalt hitványul Téged!!
 
N.C .jogvédett vers

…………………….

 
Vincze D. Jutka: Eső esik

Kanyarog az út.
Körforgalom. Nézzük hova fut.
Eső esik. Bennünk nincs ború.
Csak csendes eső.

Nem égi háború.
Néha eltévedünk. Visszafordulunk.
Magunkon is jókat kacagunk,
hogy a körforgalomban,
még egy kőrt "potyázhatunk".
Eső esik. Szemetel, maszatol.
Fut az út. Várnak ránk valahol.
- Na nézd csak! Még a kutya is örül.
- A lábunk körül, boldogan szimatol.
Körbe üli az asztalt a vidámság,
és a szeretet.
Odakint az eső, halkan, csak
egyre,
csepereg.
Kint, mint törött üvegpohár,
szóródik szét a fény.
De bennünk ragyog...
ha hit és remény.
És újra.
Nedvesen felcsillan előttünk az út.
Álmosan,
már hazafelé tekereg a kerék.
A szívünk, akár a motor,
halkan duruzsol.
Eső függöny mögé bújik lassan,
a dimbes-dombos táj,
búcsút int.
- Én mindig megérkezek,
ha bizalommal vársz reám,
megint.

*****************************************

 19. MÁRKUS KATA: EMLÉKEIM EGY KÚTRÓL 

     (memoár) 

 
Nagyszüleim udvarában, nagy kerületű, kővel kirakott kút adta a friss hideg vizet.
A kútkerék nem csak gyerekszemmel volt hatalmas, a felnőtteknek is két kézzel kellett fogóját megmarkolni, amikor a több mint tíz méter mélyről húzták fel a vízzel teli vödröt. A fahengeren hosszú erős láncon lógott a vasalt szélű vödör. 
A kút nem tátongott csak úgy szabadon, veszélyes lett volna a gyerekek, majd az unokák miatt.
Csinosan felöltöztették. Kávájára körben apácarácsos léckerítést kapott, egyik oldalán nyitható ajtóval. Fazsindelyes teteje volt, ami a vízhúzót is védte, ha eső esett. Kifolyó is készült fából, itatáskor abba öntötték a felhúzott vizet, ami a szintén fából készült vályúba folyt. 

Márkus Kata

A kútajtónál, hosszú madzagra egy zománcos poharat kötöttek, hogy aki éppen arra jár és szomjas, ihasson friss vizet. A kútnak egy hatalmas diófa adott nyáridőben árnyékot. 
Más funkciója is volt a kútnak. Nyáron hűtőként is szolgált. Kávája alatt hatalmas fából készült szegek voltak a kövek közé ékelve. A vödrökbe rakott romlandó élelmet ezekre a szegekre akasztott köteleken engedték le a kútba, egészen a víz tetejéig. Nagypapának külön kötélen lógott a noah borral teli demizsonja. 
Egy alkalommal, amikor nagyszüleimhez mentünk, meglepődve láttuk, hogy a kút ajtaja lánccal van lezárva, azon pedig egy méretes lakat fityeg.
Mama könnyeit törölgetve mesélte, hogy pár nappal azelőtt, a náluk nyaraló nagyobb fiú unokatestvéreim nagyon rosszat tettek. Az egérfogó cicáját beletették a vödörbe és leengedték a kútba. Csúnya vége lett...
Amikor ez kiderült, a felnőttek órákig húzták a vizet, míg kicserélődött, majd oltatlan meszet dobtak a vízbe. Napokig nem használták a vizet főzésre, és nem ittak belőle. A fiúk büntetése sem maradt el. A falu artézi kútjáról kellett vizet hordaniuk, ami legalább száz méter távolságra volt nagyszüleim házától.  
A mi udvarunkban csak kampós kút volt fatetővel fedve, a mamáék kútja nekem sokkal jobban tetszett, ezért is őriztem meg emlékezetemben.
 
2025.

*****************************************

 20. VERSEK CSOKORBAN 

 
Reményi Tamás: Szépség és szeretet
 
Fénysugárral jő' nyári Nap melege,

Simogat, csikland aranyszőke haja,
Szem tükrében lesi: mily' karcsú teste,
Szépségétől ragyog a Földnek arca.
 
Bárányfelhők úsznak a végtelenbe,
Azúrkék mindenségben szellő kajtat,
Virágba borul a természet lelke,
A tájat illatfelhő betakarja.
 
Zöld korona ékeskedik a fákon,
Hűs árnyékuk a földdel ölelkezik,
Szíveket elvarázsol ez a szépség.
 
Szenvedélyek tolonganak a nyáron,
Az Édeni szeretet terjeszkedik...
Báj s gyönyörűség ez az életérzés!

………………………..

 
Bognár Papp Irén: Tavaszi vágyakozás
(Ticikéhez)
 
Maradj tiszta,
mint a Nap,
mint a fény,
s a nyári éj...

Maradj tiszta
gyermeki szív,
friss illat,
angyal remény.
Maradj tiszta lelkedben,
örökké, valahol,
mint a hajnalka virág,
bársonykék hajnalon.
Maradj tiszta,
mint a szél,
és a végtelen terek,
mint a gyermek mosolyok,
s a tavaszi egek!
 
A versem Ticián unokámhoz írtam, mikor még kisgyermek volt.
Talán 25 éve ennek.

………………………

 
Engel Csaba: Hinned kell a jóban 
 
Láss csodát,
még ha felhők is nehezednek rád.
Felhők alatt most is nyílik százszínű virág,
Látod egy sem sír,
s nem hallod panaszát,

Pedig mennyire gyöngéd 
és törékeny egy szál,
Eső veri, szél fújja,
mégis ontja illatát. 
 
Láss csodát! 
Nincs okod aggodalomra, 
Nézd csak meg az égi madarakat, 
Láttad nem vetnek 
és nem aratnak,
Jól tudod, még csűrben sem takarnak, 
És mennyei Atyánk őket is eltartja.
 
Láss csodát,
nem számít szegény vagy gazdag,
Odaát semmit sem visznek magukkal,
Egy életük van, 
menni kell ha hívnak, 
Akkor kicsit sem számít, 
hogy ki vagy, 
Az viszont igen: utánad mi marad.
 
Láss csodát,
ahol még egy csepp szeretet van,
Ott az ember a bajban is összetart,
Még a kézfogás az ölelés is szorosabb,
Egy szónak vagy mosolynak 
mindíg van varázsa, 
Csak légy erős és bátor, 
hinned kell a jóban 

……………………

 

Hegyaljai Tünde: Vagyok...

Vagyok

aztán nem vagyok
Önmagam számára is
lét titok
Kire és mire
számíthatok
Gondolataim végesen
határtalanok
Se ide se oda
nem tartozok
Amott boldogok
a távoli csillagok
A város lehunyt szemei
gyászos ablakok
Érted is
könnytelenül sírok
Az életembe csupán
belehalok

*****************************************

 21. KRIVÁK-MÓRICZ JUDIT: KÁROLY 

      (novella)

Szép hosszú zongora ujjai voltak.
Kezén az erek kidagadtak a sok munkától. Megsimogatta a fát. A fa dalolt a kezei között. Mesélt neki, hogy mi szeretne lenni, asztalláb, vagy intarzia betét.
Értette, szerette a munkáját. Az arany koszorús mester-díj bekeretezve díszítette a műhely falát. Messze földön ismert volt a bútorairól, még az Országházba is került belőle. Két segéddel dolgozott csak, nem volt többre szüksége. Ugyanúgy kivette a részét a feladatokból, mint a munkásai, akik szerették, tisztelték és becsülték.
Készített biedermeier és koloniál bútorokat, ugyanúgy, mint bármi mást, ha megrendelték. Ebédidőben a két munkással hazament kedves felségéhez. Minden nap friss finom illatozó étkek várták a férfiakat. Kedvenc levese a palócleves, amit Etelka gyakran főzött neki.

Nem dolgoztatta túl a munkásokat, csak ha határidőre kellett a bútort leszállítani, akkor dolgoztak többet a megszabott napi időnél. Andor fia is közel 10 éves volt már. A fiú igen anyás volt. Alkatát apjától örökölte. A kis család igen nagy harmóniában élt. Károly minden áldott héten letette az asztalra Etelkának a 100 pengőt, mint konyhapénzt. Ez akkoriban igen nagy összeg lehetett. Ebből gazdálkodott az asszony igen ügyesen.
Mindenük megvolt. A két dolgos ember csendben, nyugalomban és nagy –nagy szeretetben élt. Andort is taníttatták, szinte mindenre, ami a fiú eszébe jutott. A gyermek is annyira kéz ügyes volt, mint az apja, de ő a kesztyű-szabász szakmát tanulta ki.
Károly a munka mellett megengedhetett magának annyit, hogy hetente egy két alkalommal elment a kávéházba a barátokhoz egy kis sakk-játszmára. Ez volt szinte az egyetlen szenvedélye. Igen jó játékosnak bizonyult. A kávéház volt egyben a traccs partik helye is. A szenvedélyes beszélgetések közben megittak egy két pohár vörösbort is. A jó hangulatban oldott beszélgetések közepette röpült az idő.
Etelka kezdett készülődni és elindult a kávéház irányába. Ősz volt. A falevelek már kezdték a színűket változtatni. Színesek és változatosak lettek. Berlinerkendőjét magára öltve baktatott az úton a kávéház irányába. Az üveg portál előtt megállt, úgy, hogy ne lehessen látni őt. A homályban várt.
Bent a férfiak igen vígan voltak. Egyszer csak megszólal az egyik:
- Te Károly nézz már oda itt a zsandár!
Károly felemelte a fejét, kinézett az ablakon, meglátta a feleségét.
- AZ ÉN FELESÉGEM NEM ZSANDÁR! – dörrent asztalosunk. - Kikérem magamnak! Mit engedsz TE meg magadnak!
Megfagyott a levegő.
- Megyek Mama, MEGYEK ! - szólt Károlyunk. Felállt az asztaltól némán szótlanul. Vette a kalapját, selyemsálat tett a nyakába, felöltőjét magára kanyarította. Kalapját jól a szemébe húzta, a karimát kezével végig simította. Ezüstgombos sétapálcáját a kezébe fogva kisétált a késő délutáni utcára. Feleségét homlokon csókolta, kezét nyújtotta, hogy az asszony belé karolhasson. Halk beszélgetés közepette, elindultak hazafelé. Meleg, enyhén párás őszi szél ölelte át a két emberi testet…

………………………

Hazafelé

*****************************************

 22. RELL KATA: TŰVEL TOLLAL... 

 
Rell Kata: Kereszt áll a dombtetőn
 
Ember, ki létet kapott
Élet szép csodáját
Viszi hátán sorsát, mint
Jézus keresztfáját
 

Visszük cipekedve a
Sorsunk, terhünk, súlyunk
S olykor keresztfába már
Meg is kapaszkodunk
 
Kereszt áll a dombtetőn
Uralva a tájat.
Bú, baj, gond itt elillan,
Szűnik már a bánat
 
Kereszt áll a dombtetőn
Mint égi, földi jel
Gyarló lény, ha kérdezel,
Itt csak a csend felel
 
Kereszt áll a dombtetőn,
S lélekben áhitat.
Nyugalom és szépség
Varázsol, átitat.
 
Kereszt áll a dombtetőn,
És ragyog rá az ég.
A létünkért köszönet
Tán soha nem elég
 
Kereszzt áll a dombtetőn,
És mindenki vár.
Rálelünk, mint fészkére
A csepp kicsi madár
 
Kereszt áll a dombtetőn,
Mint hű emlékezet,
Hogy ne haljon ki soha
Fény öröm, szeretet
 
Kereszt áll a dombtetőn,
És fény öleli át.
Megköszönjük létünket,
E kis földi csodát.

………………….

Rell Kata: Kereszt a dombtetőn - textilkép (22x32 cm)

*****************************************

 23. WESSELY GÁBOR – ANEKDOTÁK 

     (Diákhistóriák)

 

Zsúrkocsikázás

 
Akkoriban, a hetvenes évek elején, a megyeszékhelyek közül alighanem Békéscsaba esett legmesszebb a fővárostól. Szellemiségében. Viszont volt egy kulturális oázis, a Jókai Színház. Kaptunk középiskolás bérletet, jártunk a főrendező, Udvaros Béla rendhagyó irodalomóráira is, és akadt egy diáktársunk, aki közvetlen kapcsolatba került a művészvilággal. Pontosabban egy díszlettervezővel.

Wessely Gábor

Laca egy zsúrkocsit húzott éjnek évadján a főutcán. Trikóban és alsónadrágban, novemberben. Ez feltűnt a rendőröknek. Igazoltatták. Nem volt nála személyi. Nem a gatyájában hordta. Elmondta, hogy egy díszlettervezővel piálgatott.
Tudni kell róla, hogy a suli legvagányabb sráca volt, karatézott, cserepeket tört kézzel és homlokkal, páros lábbal felugorva kapcsolta le a villanyt, fekvőtámaszozás közben tapsolt, és bárkit lenyomott szkanderben. Nem tartott senkitől. Nyugodt szívvel felment a díszlettervező lakására, miután bezárt a Kishajó bár.
Csakhogy a fickó buzi volt. Nekivetkőztek a további iddogálásnak a jó kis fűtött kégliben, az meg elkezdte tapizni. Laca kicsit megdádázta, s le akart lépni. De eltűnt a kulcs. Akkor megint adott neki egyet-kettőt, úgyhogy a fazon otthon is átrendezte a díszletet. Erre előhalászta a lakáskulcsot, de közben eldugta Laca ruháját. Hátha mégis marad… Nem maradt. Búcsúzóul gyakorolta még rajta egy picit az önvédelmi jellegű ütéseket és rúgásokat, aztán fogta a zsúrkocsit, és magával vitte, zálognak.
Amikor rendőri kísérettel visszatért, meg is történt a cserebere. Zsúrkocsiért nadrág, kabát. Csakhogy a dráma díszlettervezője drámai módon nézett ki. Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, ezért Lacát négy nap elzárásra ítélték. Igazoltan hiányzott az órákról.

 *

Angolvécé

 
A háború és a sötét ötvenes évek után a vidék is ébredezni kezdett. Lassan. Érkeztek még 1972-ben is olyan srácok a békéscsabai Lékai János Szocialista Koedukált Középiskolai Kollégiumba, akik addig, otthon magázódtak a szüleikkel, nem láttak tévét, se angolvécét.
Az első nap valaki beleszart a zuhanyzótálcába, másvalaki meg jó helyre nyomta ugyan a hurkát, de nem húzta le. Őt tetten érte a napos. Számonkérte. Mentegetődzött:
– Azt hittem, hogy onnan éjszaka kihordják! 

*****************************************

 23. SZERKESZTŐI ÜZENETEK 

 Kedves szerzőtársaink!

Fontosnak tartom, hogy a Magazin mindig a megfelelő időben kerüljön az olvasókhoz. Számomra ez azt jelenti, hogy „biztonsági okokból” több lapot szerkesszek

egyszerre. Ezért azt a gyakorlatot vezettem be magam számára, hogy egy – két hónappal előrébb tartsak, mint a tényleges dátum. Tehát például ezt a januári

Magazint már december elején kezdtem el összeállítani, hogy bőven legyen időm válogatni az alkotások között, valamint  fel lehessen készülni a váratlan

eseményekre is.

Itt jönnek be a szerzőtársak! Arra kérek mindenkit - ha lehet - , hogy ne az aktuális hónapban gondolkodjanak, hanem egy – két hónappal előrébb. A Magazin megjelenése előtt néhány nappal már nem áll módomban a korrekciókat elvégezni a már elkészült lapban. Nagy munkát jelent megbolygatni az elkészült Magazint.

Arról nem is szólva, hogy a blog szövegszerkesztő programja egyáltalán nem felhasználó barát! (Betűtípust, és a méretét megváltoztatja, szétzilálja az elkészült szöveget: egyáltalán kiszámíthatatlan, és "hisztis"!

Természetesen mi nem vagyunk „hatóság”, ahol szoros határidők vannak. Ha valakinek az előre dolgozásra nincs lehetőség, hát az sem tragédia…!

*

Még egy kérés főleg az alkotó társakhoz: aki már régebben küldött magáról fényképet, de úgy érzi, hogy azóta jelentős mértékben megváltozott a külseje (természetesen előnyére…!), nos,  azok újabb fotóit várom a Magazin számára! Előre is köszönöm!

A szerkesztő.

…………………….

Csomor Heni segítő munkatársam jelezte, hogy a Magazinnal kapcsolatos észrevételeket, megjegyzéseket az ő e-mail címére küldik/ külditek.

Arra kérek mindenkit, hogy hozzám,. a szerkesztői e-mail címemre ( veghelyo@t-online.hu) juttassák/juttassátok el ezeket, mert érdemben engem érint, és az én kompetenciám az ezekre való reagálás!

Köszönöm! A szerkesztő.

………............……

Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.

Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.

Postacím: Véghelyi József -  7100 Szekszárd Csapó Dániel utca 27.

…….........................….

E-mail: mailto:veghelyo@t-online.hu

Telefon: 06-74-315-012 – naponta 14:00-tól 17:00 -óráig

illetve: mailto:irodalmimuveszetiujsag@gmail.com

…....................................…..

Jelen vagyunk a Facebookon is:

https://www.facebook.com/profile.php?id=100093636735452&__cft__%5b0%5d=AZUJiDsLPQdFF3A9USBPstlvEHwI-tWDc7qa6qSu8f1z03_IVu_pBlimZiipxbNvm8XALVvuSflNRqiRnzZCV2AJdlZ66KTU2639wQzLYys9lVTgtJ7oF-O3YIEKzyMm7kM&__tn__=-UC%2CP-R

…….............................……

 

Magazinok küldése: 

MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT EMAIL CÍMÉRE. Kérje a  szerkesztőtől.

A MAGAZIN INGYENES.  

…………........………

 

Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linkeken lehetséges:

 

http://www.megszolalok.blogspot.com

 

http://muveszetimagazin.blogspot.com 

………………

 

Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős. Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.

A szerzői jogokat fenntartjuk. Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor elő veheti. Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz! Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.

Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.

.....................................

Kedves olvasóink !

Néhány operatív információt kell megosztani Önökkel. Sokan jelezték, hogy a színes magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik meg, pedig a régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs, ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az összes többi is!

A megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a "Blogarchívum" felírat. Ez alatt különböző dátumok és hónapok vannak, amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi számokat. A háromszögekre kattintva "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel. Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb újságot lehet kiválasztani olvasásra!

Az archívumban az utolsó húsz Magazin  megtalálható és olvasható!

Mindenkinek jó olvasást, és kellemes szórakozást kívánunk az újság külső és belső munkatársai!                                                   

...........................................

Megszólalok Művészeti Magazin 1506 lapszám - 2025. június

….........................................

VÉGE