Megszólalok Művészeti Magazin

 MEGSZÓLALOK 

M.M.M. MŰVÉSZETI MAGAZIN
2023. 01. hó – tizenharmadik évfolyam, első szám
Kulturális és szórakoztató folyóirat
Független, és ingyenes havi lap
Alapítva: 2011 - ben , elvi síkon
Szerkesztő: Nagy Vendel magánzó, laptulajdonos
NYIBA, KÖLTŐK IMÁI  DÍJAS ÍRÓ, KÖLTŐ (2017)
ARANY BOT KÜLÖNDÍJAS (2018)
 
1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések
2.Évfolyam: 2012.  (1-tól a 6. számig)
 3.Évfolyam: 2013.  (1-től a 17. számig)
 4.Évfolyam: 2014.  (1-től a 24. számig)
 5.Évfolyam: 2015.  (1-től a 12. számig)
 6.Évfolyam: 2016.  (1-től a 12. számig)
 7.Évfolyam: 2017.  (1-től a 12. számig)
 8.Évfolyam: 2018.  (1-től a 12. számig)
 9.Évfolyam: 2019.  (1-től a 12. számig)
10.Évfolyam: 2020.  (1-től a 12. számig)
 11.Évfolyam: 2021.  (1-től a 12. számig) 

12.Évfolyam: 2022.  (1-től a 12. számig)

13.Évfolyam: 2023.  január

 *
Az újság elérhetősége: nagy.vendi54@gmail.com
A Magazin kérhető saját e-mail címre is.
Fekete – fehér, és színes változatban is megtalálható a Facebookon és a blogoldalakon.
Magazinunk vakok számára is olvasható beszélő programmal, akadálymentes változatban.
A hangos versek meghallgathatók a YouTube oldalon.
A Magazin közvetlen linkje: http://megszolalok.blogspot.hu
*
A  Magazin megtalálható a MEK és az EPA  oldalain az Országos Széchenyi Könyvtár gondozásában a következő linken:
https://mek.oszk.hu/kereses.mhtml?dc_creator=nagy+vendel&dc_title=&dc_subject=&sort=rk_szerzo%2Crk_uniform&id=&Image3.x=0&Image3.y=0
*
Figyelem!
2018. júniustól egy új linken is elérhető a Magazin, azonos, változatlan tartalommal
de megújult külsővel amelynek a linkje:  http://www.muveszetimagazin.blogspot.com
* 
Nagy Vendel eddig megjelent E- könyvei a MEK oldalán kereshetők.
A verses kötetek szintén elérhetők pl.: www.mek.oszk./13500/13542
A  Magazin versei rádióban is rendszeresen hallhatók:
Radio Mozaik Sydney – Ausztralia
*
Szerkesztőség: M.M.M. Nagy Vendel
7100. Szekszárd, József Attila utca 3.
Telefon: 06/30-550-5106
Facebookon: nagyvendel   -  Skype-on: nagy.vendi54
 
*****************************
MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE

************************************************* 

 1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK! 

 

ÚJSÁGBEKÖSZÖNTŐ.

A MEGSZÓLALOK IRODALMI MAGAZIN TIZENHARMADIK ÉVFOLYAMA, SZEGZÁRDI NAGY VENDEL IRODALMI MÜINTÉZETÉBŐL 

MEGSZÓLALOK MŰVÉSZETI MAGAZIN 1301. LAPSZÁM

ÚTMUTATÓ AZ M.M.M. HASZNÁLATÁHOZ

 
Tisztelt Látogató, Kedves Olvasó!
Szeretettel köszöntelek a MEGSZÓLALOK MŰVÉSZETI MAGAZIN jelen számával.
Elnézést a bizalmasnak tűnő megszólításért, de gondolom ezt a lapot barátaim, vagy híveim olvassák és nem az ellenségeim, mivel nem nekik szánom.
Nagy Vendel vagyok, Szekszárdon élek, s több mint negyven éve írogatok különféle lapokban, antológiákban, különböző műfajokban és stílusokban. Vers, próza, cikkek, glosszák, humor, stb.
Mindig volt valamilyen megjelenési lehetőség, de a mai gazdasági világban ez teljesen megváltozott. Már nem terem babér a magunkfajta számára.
Önálló verseskötettel is jelentkeztem, köszöntve az új évszázadot.
Sajnos sok minden az anyagiakon múlik, de ehhez párosulhat még a kortársak hiúsága, és kicsinyessége, ami megakadályozza az érvényesülést, 

ebben a belterjes művészvilágban.

Nagy Vendel

Éppen ezért más módszerhez kell folyamodnunk, s egyénileg

 kell a sorsunkat a kezünkbe venni.
Régóta gondolkodom egyéni könyvkiadásban, ami részben, egy könyv erejéig anyagi haszon nélkül megvalósult. Jelenleg, egy tiszteletre méltó lehetőséget kihasználva, huszonnégy, eddig  megjelent kötetem a  MEK  ( Magyar elektronikus könyvtár)  oldalain található. 
A másik ötlet egy saját lap indítása, de a nyomda, papír, és terjesztés költségei szintén horibilis összegbe kerülnének.
Ki vesz manapság könyvet, vagy újságot? Az elvetemült!

 *

Egy irodalmi műalkotáspublikálásához három nehezítő elem adatik: a mű megírása, kiadása, és eladása.
A kor adottságait kihasználva egy elektronikus  lap megjelentetésén fáradozom.
Internet, jó cím, jó írások, és kész is. Gondoltam, persze nem így van.  Ha a Hócipőre gondolok, az enyém csak Dorkó lehet.
Mivel magamnak, és írogató barátaimnak megjelenési, meg szólalási lehetőséget szeretnék biztosítani, jobb ötlet híján  a lap címe:

MEGSZÓLALOK

 *

Ebben az évben a tizenharmadik   évfolyamába lép a világszerte népszerű irodalmi folyóirat. Nem túl meghökkentő cím, de a dolog lényegét kifejezi. Néhány gondolat a tartalomról, és a formáról.
A cím sugallja, hogy bárki aki jogilag kinyilvánítja, hogy az írása megjelenhet lapunkban, akkor, ha megfelel az írott és íratlan szabályoknak, előbb utóbb meg is jelenik az aktualitás jegyében.
Csupán néhány írott, és íratlan szabályt kell betartani.
Az írás nem lehet alkotmány és nemzetellenes, ízlésromboló, trágár, erkölcsi normákra fittyet hányó, magyartalankodó, és túlzottan napi politizáló.
Napi politikával nem foglalkozunk, persze ez nem jelenti azt, hogy nincs véleményünk róla.  Írás közben elkerülhetetlen a történelmi visszatekintés, de a határt a kettőezredik évszámnál meghúztuk.
Megjelentetnénk cikkeket, novellákat, riportokat, humoreszkeket, verseket, dalszövegeket, reklámokat, tudományos ismertetőket, érdekesen megírt recepteket, stb.
Az írások tartalmának valódiságáért a szerző felelős. A szerzői jogokat fenntartjuk, a lapból máshol publikálni tilos, a lapot egyben továbbítani szabad.
Szerzőink máshol is közölhetik saját írásaikat, hiszen az ő  tulajdonuk.
  Az újság terjesztése elektromos úton történik e- mail címre, mindenki egyénenként megkaphatja, ha kéri, de ugyanígy le lehet mondani. Titkos vágyam, hogy a határokon túl élőkhöz, vagy más földrészekre került honfitársainkhoz is eljusson ez az olvasnivaló.
A lap ingyenes, nem kérünk érte pénzt, de nem is tudunk fizetni, pl. honoráriumot. Az ingyenességnek is megvannak a veszélyei, mert azt sugallja, hogy értéktelen  a termék. Pedig csak gesztus az olvasó felé. Persze semmi sem ingyenes, ezért ha valaki támogatni szeretné a magazint, megteheti irodalmi munkával, tárgyi dolgokkal, vagy némi készpénzzel, ami egyéni megbeszélés után történhet. Mindezt a magazin fejlődése, és fennmaradása érdekében kérjük. elektronika, megunt, leselejtezett laptop, nyomtató, stb.
A külalak technikai okokból egy hasábos. Így kezdetleges eszközeinkkel  egyszerűbb, de pl. vakoknak, akik remélhetőleg olvasóink lesznek, az olvasó programjuk könnyebben boldogul ezzel a tördeléssel.
Később, technikánk fejlődésével fotókat festményeket, és egyéb illusztrációkat is szeretnénk közölni, színesítve a lapot.
A számokat havonta küldjük, visszamenőleg is, hiszen később is csatlakozhatnak hozzánk, ha Ti is propagáljátok fejlődő folyóiratunkat.
Barátok között add tovább. Kíváncsian várom a reagálásokat.
Elérhetőség:
telefonon: 06 30 550 51 06
e - mail-ben   nagy.vendi54@gmail.com

 *

Megrendeléseket, írásokat, hozzászólásokat erre a címre kérem.
Mindenkinek kellemes olvasást, és jó szórakozást kívánok.
Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérek. Egyebet nem mondhatok.
A  szerkesztő...
 
NAGY VENDEL    MAGÁNZÓ
NYIBA, KÖLTŐK IMÁI DÍJAS    2017.
ARANY  BOT  KÜLÖNDÍJAS     2018.
NYIBA KÖLTÉSZETE DÍJAS    2021.
 
SZEKSZÁRD,   2023.  JANUÁR  01.

........................

 

MEGSZÓLALOK

NAGY VENDEL : Egyéni hitvallás

 

A tribünön és

A szószéken

Én nem értem el

Semmilyen sikert,

Számomra csak a

Katedra, és a

Színpad termett

Némi babért.

Igazán nem is

Törtem magam

Efféle jutalomért,

De mondani valóm van

Erről a cudar világról,

S magányomból

Csak az írással

Tudok kitörni,

A Magyarok

Gyönyörű nyelvén

Sokakkal pörölni

Hangos, hamis szóra

Magamat nem ragadtatom,

Mint némely

Szószátyár szónokok,

Nem mondok szónoklatot.

A literatúra az

Amivel dicsően szólhatok,

Mondom, mondom,

A magamét

Míg levegőt kapok,

Amíg a Teremtő akarja:

Megszólalok.

 

2012  augusztus 1

 SZEKSZÁRD,  2023. JANUÁR 01

......................

 

ELSŐ UTAM AZ ÚJ ÉVBEN  - FELÖLTÖZTETEM SZÍVEMET...

 

NAGY VENDEL: ÚJÉVI LÁTOGATÁS...

 

Felöltöztetem szívemet,

Tiszta új ruhába,

S kívülre is

Szép ruhát veszek.

Ez évben is legelőször 

A temetőbe megyek.

Együtt eltölteni

Az ünnepeket.

A sírkertnek csendje vár

Itt nyugszik Apám, s Anyám,

S öcsém is immár.

Tizedik  éve.

Első utam idevezet

Minden esztendőben.

Köszöntöm Őket

Fedetlen fővel.

Számomra nem haltak meg,

Csak ide kiköltöztek.

Karácsonykor kis fát hoztam,

Szilveszterkor koccintottam

A zord márvány kővel.

Megköszönöm, hogy őrzitek

Nekem e helyet,

De én még egyszer

Haza megyek.

Süvít a metsző szél,

Fagyosak a rögök,

Itt hagyom most  még

E sírgödröt.

Az arcomon érzem

Hideg van nagyon,

A kutya is fázik

Kint az udvaron.

Az ajtót résnyire nyitom  ki,

Úgy engedem be  a  melegbe.

Duruzsol a kályha,

Jobb neki, ha bent van,

A meleg szobában.

Csak Titeket hagylak kint,

- Kedveseim -

A hideg kriptában.

Szorítsatok helyet,

Nem sokára Veletek leszek.

 

2023.01.01

************************************************* 

 SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL 

 
 
 1.  LECTORI SALUTEM, ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK
      BEVEZETŐ AZ ÚJSÁG TIZENHARMADIK ÉVFOLYAMÁBA
 2.  VERSEK A NAGYVILÁGBÓL -  KORTÁRSAINKTÓL
      KRIVÁK MÓRICZ JUDIT, KLEMENT BURZA MÁRIA
      CSOMOR HENRIETT, ENGEL CSABA (ERDÉLY)
      DÁMA LOVAG NAGY CYNTHIA
 3.  MESÉK VILÁGA 
      KELEMEN GYÖRGYNÉ  EDIT: VÁLOGATÁS HANGOS MESÉIMBŐL
 4.  ÖNSEGÍTŐ KÖNYV
      ÖRÖM AZ ÜRÖMBEN, ENYHÍTSÜK KÖZÖSEN SÉRELMEINKET
      ÍRTA ÁRVAY MÁRIA  IX. RÉSZ
 5.  NOVELLA (X.) KURUCZ ÁRPÁD: A TOLVAJ
 6.  REGÉNY FOLYTATÁSOKBAN
      KÁLMÁN ÁGNES ÍRÓ,  KÖLTŐ
      RÉSZLET A JÉGBE ZÁRT SZERELEM C.  REGÉNYEMBŐL,  I. FEJEZET
 7.  ANGYALI TALÁLKOZÁSOK
      VÉGHELYI PÉTERNÉ: TOBORZÁS A SZABAD TALPASOK SEREGÉBE
 8.  HAZAI TÁJAKRÓL -  SZEGZÁRDI NAGY VENDEL IRODALMI MÜINTÉZETÉBŐL
      NÉHA AZT ÁLMODOM  CÍMÜ VERSET ELŐADJA: HARDI JUDIT
      VÁLOGATÁS AZ ELMÚLT ÉV PÁLYÁZATI VERSEIBŐL
 9.  TÚL AZ ÓPERENCIÁN
      AUSZTRÁLIA KORAI TÖRTÉNELME, CSEVEGŐ STÍLUSBAN
      KOLOZSI ERZSÉBET (AUSZTRÁLIA) TÓTÁGAS PODCAST (XII. RÉSZ)
10. BEMUTATJUK…KUN GYÖRGYI ÍRÁSAIT: MERT NŐNEK SZÜLETTEM
11. ÉLETTÖRTÉNETEIMBŐL. VÉGHELYI JÓZSEF: FATROMBITA
12. TÖRTÉNETEK A MÚLTBÓL. MÁRKUS KATALIN:TEJTESTVÉREK
13. MESEREGÉN FOLYTATÁSOKBAN
      VÁRKONYI KITTI: VARJUCKÓ I. RÉSZ
       ILLUSZTRÁLTA: KALMÁR ZSUZSA, SZÁJJAL, ÉS LÁBBAL FESTŐ MÜVÉSZ
14. JÉZUS TANÍTÁSAI - A HEGYI BESZÉDRŐL
      SZELLEMI MAGYARÁZAT ÁLTAL. ÍRTA POÓR EDIT, (XVI. RÉSZ)
15. VERSRŐL VERSRE -  KORTÁRSAINKTÓL
      KRIVÁK MÓRICZ JUDIT, KOVÁCS TIBOR, BODAI ILDIKÓ
      KOVÁCS JOSEF KOPEK (ERDÉLY)
16. SZEMLÉLTETŐ GONDOLATOK. ENGEL CSABA (ERDÉLY): LÁNC
17. CSALÁDI ÖRÖMÖK. GRUBER MIKLÓS: MORZSI
18. VISSZARÉVEDÉS...CSOMOR HENRIETT: AZ ÉV UTOLSÓ HÓNAPJAI
19. VÉLEMÉNYEM SZERINT - OLVASÓINK ÍRTÁK
      VÁLASZOK AZ ELISMERÉSRE
20. SZERKESZTŐI ÜZENETEK

************************************************* 

 2. VERSEK A NAGYVILÁGBÓL - KORTÁRSAINKTÓL 

 
KRIVÁK - MÓRICZ JUDIT:
Aludni megy a  természet.
 
Nézem  a fákat  az  ablakomból.
Átlátok az  ágakon, a  sötétbe  borult
törzseken  ,  szárakon.
A  levelek már  barnásak.

Fonnyadtan bánatosak,.
 
Elment  aludni  az  ősz  is.
Itt az  ideje már.
A tavasz  hideg és  szeles  volt.
Átmenet  sem  volt,
s  jött  a nyár.
 
Perzselően  forró,
esőt  nem hozó.
Eltikkadt minden,
nem  csak  az  állatok.
 
Itta  volna  az ég  könnyeit
állat  ember,
de  nem  jött.
A  cserzett  föld barázdáit
mutatta  felénk  fájón.
 
Ősz  sem  volt,
átmenet  sem  volt  megint.
Kimerült  a természet.
ledobta leveleit,  a fa  ága,
hideglelősen  betakarózott
a  fénytelen  szürke köd-kabátba .
 
Minden  elfáradt mi élő  és  zöld  volt,
Aludni megy a  természet.
 
2022.11.24.

.....................................

 
KLEMENT BURZA MÁRIA:
FÉNYSZÁL SZIMBÓLUMOK
 
Életünk magában hordozza,
ahogy a nappal az éjszakát,
a mulandóság hangtalan dalát.

Elnézem télen a fákat,
jégcsapok csüngnek ágain,
de majd a Tavasz rügyet bont rajtuk,
levél lesz s illatos virág, s a szótlan
bölcsesség szentélyében
az új Tavaszban ébrednek a fák.
 
Vállamat súlyos évek nyomják,
de panaszra nem nyílik szám,
csak magamban elmélázom,
lehet az írás is hiábavalóság...
 
Vagy csak könnyed hab legyen,
hiszen mindenkinek teher nyomja vállát,
de habként elferdített a valóság,
inkább bátorítást ,buzdítást adjon az írás.
 
Az ember önmagát nem tagadhatja meg,
csak így lehet őszinte vallomás a szó,
melyben fényként szimbólumok futnak,
igaz felépíteni úgy, ahogy bennem él,-
nem tudom, csak sejtelmes sorokban leszek
fehér papírra karcolt színes képzelet minta,
s imádságba szőtt hála, s mindenben fellángol
az írás szenvedélyes vágya.
 
Néha vidám, máskor bús hangok
dalolnak sikerről, kudarcról, hitről,
reményről, szeretetről és az életünket
átszövő tévedésekről.
 
Tudjuk jól, ezer veszéllyel jár az élet,
mint körhinta, ha szakad a lánc,
kibillenthet egyensúlyunkból,
ha valami utunkban áll.

 *

 

HA ÉRTETT LENNE

 

A karácsony misztériumáról

sokan írtak szebbnél szebb verseket,

én mégis gyermekkori karácsonyokra

emlékezem, mikor még hittem

a varázslatos tündérmesékben.

 

Mikor művi fények helyett Szeretet

töltötte be a szíveket, és az

egyszerűség varázsolt meseszépet,

szívemben megmaradó emléket.

 

A karácsony üzenete kevesek

számára értett, sokan a felszínre

figyelnek, így lesz elveszett a lényeg.

 

Felnőve nem hiszünk tündérmesében,

pedig az életet lehetne élni szépen,

melyhez nem kellenének külső fények.

 

A tündérmesék mára elvesztek,

igaz magja érdek által átírt lett,

ha a  karácsony üzenetét szívünkkel

meglátnánk, igaz mesét írhatnánk.

 

A karácsony misztériumáról

sokan írtak szebbnél-szebb verseket,

kívánom, értsük meg mit is üzen,

és a  megértett üzenet töltse be életünket.

...............................................

 
Csomor Henriett: Esős délutánon
 
Gyorsan változnak
a fekete felhők,
amelyek alakot öltenek.
Dörögve, csattogva,

villámokat szór az ég.
Ömlik a novemberi eső,
viharos szél megtépázza
a színes lombkoronákat.
Ódon fák féltik őszi ruhájukat.
Az esti félhomályban,
a felkapcsolt lámpák alatt
tündököl a hársfa
aranysárga cakkos levele.
Látványa megnyugtatja
háborgó, szorongó lelkemet.
Most tovatűnt a félelmem,
édesanyámat itt ringatom
érzékeny szívemen.
Arra gondolok, lesz még
sok szép napunk, s
évünk együtt.
Jobban aggódok érted,
mint más a hozzátartozóikért.
Végtelen szeretetem bizonyítja,
te vagy az én védőangyalom.
 
2022. november 19.

...................................

 
ENGEL CSABA (ERDÉLY) :
Tenyeremben olvadó hópehely
 
December volt és fújt a szél,
Zörgetett, zizegve mesélt,
Pengette jégcsapos hangszerét,
Jól hallottam, megjött a tél!
 

Hófelhők takarják az eget,
Szívünkben melegség, szeretet,
Talpunk alatt a jég recseg,
Arcomba csípett a hideg.
 
Ó Szállingózó hópehely,
Mindenki téged ünnepel,
A világtalan is örvend!
Szállj ide a tenyerébe.
 
Fény vagy a betegek szemében,
Árvának, szegénynek te kellesz,
Ugrál a sánta örömében!
És sötét világunk fehér lesz,
 
Nem baj ha fázik a kezem,
Én azt is könnyen elfelejtem,
Ott ahol béke és szeretet,
Melege vigasztal és éltet!
 
December, fúj a szél és zörget,
Olykor az idő csak sürget,
Vár a szeretet ünnepe!
Maradj velünk ne menj el.
 
Kifogtam néhány hópelyhet,
Szívem örvend s lelkem éber!
Ha együtt töltünk néhány percet,
Boldog lesz minden kisember!
 
2022.12.15

........................................

 
 
DÁMA LOVAG NAGY CYNTHIA: Hideg van
 
Hideg van, de nagy pelyhekben
szakad a hó !Mintha a mesebeli
Holle anyó dunnájából hullanának
a földre, szemeinket gyönyörködtetve!
 

A felhők mögül kikandikál a nap,
sugarai hatására a kis hópelyhek
ragyogva csillámlanak. A haragosan
feltámadó szél az arcunkba csap
mintha rosszallaná a jókedvünket s
a mosolyunkat . Mi egymást átölelve
ácsorgunk a Duna parton, hidegre
fagyott kezeimet leheleteddel, apró
csókocskákkal melengeted.
 
Hozzád bújok szorosan s ha lehetne
beléd olvadnék, s eggyé válnék Veled !
„Gyönyörűek a szemeid „ hosszan bámulva
mondtad, majd forró ajkad az enyémre tapadt
azon nyomban. Édes és tüzes csókod felmelegítette
egész testemet, nyugalom és a szerelem lángja
járta át az egész lényemet !!
 
Bimbózó szerelmünk tanúja csak néhány sirály
kíváncsi szeme, és a szélben kavargó nagy pelyhű
hó tündöklő tömkelege !!

************************************************* 

  3. MESÉK VILÁGA 

 

KELEMEN GYÖRGYNÉ EDIT: VÁLOGATÁS HANGOS MESÉIMBŐL

 
01.
MEGJELENT, HALLGASSÁTOK!

Kelemen Györgyné

https://youtu.be/Ti6q5uF8n0s
 
Kedves Vendi
Megjelent legújabb kis novellám: Falevél.
Felolvasó Nagy Erika kedves színművésznő: Minek drága játék, 

ha van falevél.
 
Légy szíves tedd be a magazinba ha lehet. Előre is köszönöm szépen.
Szeretettel: Edit és Gyuri
Mellékletek terület:
YouTube-videó (Kelemen Györgyné Edit: Falevél | Felolvasó: 

Nagy Erika) előnézete
 

*

02.
https://youtu.be/BjoA_HfvYGo
 
Kedves Vendi
Egyik legaranyosabb, kedves mesém: Este kicsit más minden.
Felolvasó Liszi Melinda kedves színésznő.
 
Kérlek szépen tedd be a magazinba ha lehet. Előre is köszönöm szépen.
Szeretettel Edit és Gyuri
Mellékletek terület:
YouTube-videó (Kelemen Györgyné Edit: Este kicsit más minden | Felolvasó: Liszi Melinda) előnézete
 

*

03.
https://youtu.be/JbVYdRcFK5E
 
Kedves Vendi
Én most ezzel a műsorral kívánok kellemes karácsonyi ünnepeket.
Én is benne vagyok az Angyalka című írásomat adom elő.
Szeretettel Edit és Gyuri
 
*
04.
https://youtu.be/lvxk_ffbweQ
 
Kedves Vendi
Felhő ország. Felolvasó Csomos Lajos kedves színművész.
Jó lenne, ha aki az akadálymentes dolgokat építi az is próbálná. Csak egy nap 

egy igazi nap, milyen más lenne minden.
Szeretettel Edit és Gyuri
Mellékletek terület:
YouTube-videó (Kelemen Györgyné Edit: Felhő ország | Felolvasó: Csomós Lajos) előnézete
 
*
05.
https://youtu.be/d1IimSzq5rg
 
Kedves Vendi
Megjelent legújabb kis novellám: Fehérbot.
Felolvasó Csomos Lajos kedves színművész
Szégyen, küzdés, elfogadás. Nehezen, de elfogadtam a fehérbotot. Nekem sikerült. Nem volt könnyű.
Kérlek szépen tedd be a magazinba ha lehet. Előre is köszönöm szépen.
Szeretettel Edit és Gyuri
Mellékletek terület:
YouTube-videó (Kelemen Györgyné Edit: Fehér bot | Felolvasó: Csomós Lajos) előnézete

************************************************* 

 4. ÖNSEGÍTŐ KÖNYV 

 

Öröm az ürömben, enyhítsük közösen sérelmeinket

Írta: Árvay Mária

(IX. RÉSZ)

 
15. Olvasói levél – Volt, nincs
 
Kedves Derűlátó!
Tegnap nagyon szomorú dolog történt velem, legalább is nekem rendkívül fájdalmas. Férjem, véletlenül, összetörte azt a szép tálat, amit még a nagymamámtól kaptam az esküvőnk napján. Azóta is nagy becsben tartottam, vigyáztam rá, s most, vége, nincs többé! Szegény nagyi már nem lehet közöttünk, s most, hogy ez a tál is odaveszett, valahogy, még nagyobb űrt érzek legbelül. Eddig olyan volt, mintha a nagyi ott lett volna velünk.
Férjem, azóta már bocsánatot kért, próbál kiengesztelni, de érzi bánatomat. Segíts, hogy egy fokkal jobban érezzem magam!
Üdvözlettel: Összetört szív
---

Árvay Mária

Kedves Összetört szív!
Tudom és megértem, mit érzel, magam is veszítettem már el ilyen becses értékű tárgyat, ami kimondottan, nekem, és nem másnak volt fontos.
Nézzük csak, hol itt a napos oldal!
Férjed, azt írtad, véletlenül ejtette el a tálat! Hál’ Istennek, 

hogy nem részeg állapotában, veszekedések közepette, 

direkt vágta a földhöz! Sajnos, sok ilyen család van, ahol naponta törik tányér, pohár, sőt, családtagok is áldozatául esnek a veszekedéseknek!
Azzal, hogy próbál kiengesztelni, tényleg, sajnálhatja, ami történt, de ezen változtatni már nem lehet.
A nagyi emléke, táltól függetlenül, a szívedben él, amit nem vehet el tőled senki! Sok-sok emlék lapul ott, amit bármikor feleleveníthetsz!
Még az is előfordulhat, hogy jártodban-keltedben rátalálsz egy csaknem hasonló, vagy szinte ugyanolyan tálra, mint, amit a nagyitól kaptál. Ki tudja?
Hagyd, hogy férjed kiengesztelhessen, ne hagyjátok, hogy a kapcsolatotok egy véletlen baleset miatt megromoljon! Egy jó emberi kapcsolatnál nincs nagyobb kincs!
Üdvözlettel: Derűlátó
--
Gyógyító gondolatok
 
"Az életben mindig van rossz. Nem akarjuk, hogy legyen, de van. Az ember teszi, amit lehet és tovább lép." (Halálos iramban - Hobbs és Shaw c. film)
"Csak a lelki szegények valóban szegények. Az, aki mindenét elvesztette, de bátorsága, jókedve, reménye, erénye és önbecsülése töretlen marad, továbbra is gazdag."
(Samuel Smiles)
 

*

16. Olvasói levél – Hiába keresgélek
 
Kedves Derűlátó!
Veled nem fordult már elő, hogy állandóan keresgéled a környezetedben lévő mindennapos tárgyaidat, s alig-alig találod? Nálam nagyon gyakran előfordul, sokszor kora reggel, pont akkor, amikor munkába kellene indulnom. A nap bármelyik időszakában megtörténik, főleg akkor, ha sietnem kellene valahova! Sokszor már az idegeimre megy!
Gyakran az egész lakást felforgatom ezért, vagy amazért, a munkahelyen is megtörtént már, hogy kerestem valamit, majdnem lekéstem miatta a vonatot.
Nagyon bosszant a dolog! Orvoshoz kellene fordulnom?
Üdvözlettel: Elveszve
--
Kedves Elveszve!
Nem kell így megrémülni, nem szükséges mindjárt orvoshoz fordulni!
Velem is megtörtént, hogy kerestem a dolgaimat, előfordul az ilyesmi, főleg, ha az ember feszült, ideges, nem tud koncentrálni.
Ha keresel valamit, az is megeshet, hogy olyan dologra is rátalálsz, amire nem is gondolnál! Előkerülnek olyan dolgok, melyekről teljesen megfeledkeztél, s most, jól jönnek.
Ha keresel, több mindenre felfigyelsz, észreveszel egyet, s mást, amit máskor nem.
Egy tanáccsal szolgálhatok, ami nagyon praktikus és hasznos. Próbálj meg minden tárgyat mindig ugyanoda rakni, legyen mindennek megszokott helye. Így automatikusan oda fogsz nyúlni, ahol az adott dolog található, így sok időt megspórolhatsz.
Este készítsd össze a másnapi holmidat, így reggel sem kell sietned. Ha a munkahelyen sikerül ugyanezt a rendszert bevezetned, máris könnyebbek lesznek mindennapjaid.
Legelőször a kulcsaidnak és, ha van, szemüvegednek találj egy megszokott helyet! Amióta így járok el, könnyebb az életem! Kívánom, neked is sikerüljön!
Üdvözlettel: Derűlátó
--
 Gyógyító gondolatok
 
"Törvény és rend nélkül nincs emberi világ." (Wass Albert)
"Ha az ember lelkében nincs rend, nem képes rendet tenni maga körül." (Ezra Pound)
"Azok, akik büszkék arra, hogy szabályos rend van az íróasztalukon, soha nem tapasztalják meg azt az izgalmat, hogy megtalálnak valamit, amiről azt gondolták, hogy menthetetlenül elveszett." (Helen Exley)
 
Folytatjuk. 

************************************************* 

 5. NOVELLA  (X.) 

 

KURUCZ ÁRPÁD : A tolvaj

 
– Lányok, végezetül van egy jó, és egy rossz hírem. – fejezte be a hétfő reggeli eligazítást a főnökasszony.
Levette folyton bepárásodó szemüvegét, megtörölte, hegyes orrára biggyesztette, majd tömzsi karjaival szélesen gesztikulálva folytatta.
– Kaptunk húsz százalék béremelést, viszont megvonják a területi pótlékot.
– Fél éve is csökkentették a pénzünket – szólt közbe egy duci fiatalasszony. – Így alig keresünk kevesebbet, mint tavaly ilyenkor.
– Lényeg, hogy a rádióban, meg a tévében jól hangzik.
– Nem politizálunk! – emelte fel a hangját a főnökasszony. – Mindenki tudja a dolgát. Munkára, hölgyeim!

 

Kurucz Árpád

Az asszonyok szedelőzködtek, kettesével, hármasával elindultak. Várták őket az idősek, a gondozásra szorulók.
Egyikük, Tóth Hanna, egyedül indult. Aznapi első gondozottjához, ki kellett utaznia a kerület túlsó szélére. Alaposan kitömött, nehéz hátizsákot cipelt. Vékony-szálú sűrű haját, arcába fújta a goromba januári szél. Térdei 

fájtak a sok talpalástól, szükség volt néhány lépésre, míg bejáródtak.
 – Néhány év, és nekem lesz szükségem gondozásra – gondolta.

 *

Egy éve nyugdíjban lenne, ha a teljes időt beszámítják, amit fő állású anyaként töltött. Nem volt könnyű. A gyerekek, kétévenként jöttek, szinte egyszerre voltak kicsik. Mindazonáltal úgy gondolta, azok voltak a legjobb idők. Sajnálta az asszonyokat, akik nem tudták, vagy nem akarták a gyermekeikkel tölteni az első, legfontosabb éveket. Olyan dolgokat veszítettek, amit később már nem kaphatnak vissza.
A busz éppen elment, két átszállás után, egy szűk óra múlva, megérkezett a kopott, okkersárga házhoz. Fújtatva csöngetett a negyedik emeleti lakás ajtaján. Madárcsontú, vizenyős kék szemű, hegyes állú anyóka nyitott ajtót. A gondozónő orrát megcsapta az ismerős szag, ami az idősek lakta lakásokra jellemző. A masszív, sötét szekrények, epedás kárpitozott székek, fotelek, szintén arról árulkodtak, hogy itt öregasszony lakik.
– Jó napot, Matild néni.
– Képzelje, meglátogatott tegnap az unokám, a Karcsi.
– Ilyen korán? Nyugdíjfizetés után szokott jönni.
– Most van egy teljesen biztos tippje, amivel rengeteget fog nyerni.
– Vagyis, megint pénzt adott neki. Nem lesz ennek jó vége, Matild néni.
 
A gondozónő, ahogy mindig, lerakta táskáját az előszobában, és elment kezet mosni.
Másfél óra múlva, fürdetés, bevásárlás után indult a következő címre. Volt a megállónál egy pékség. Itt szokott ennivalót vásárolni magának, amit elmajszol, míg a buszra vár. A boltban már ismerték előre összekészítették a két pogácsát. Ahogy ki akartra fizetni látta, a pénztárcája üres, pedig úgy emlékezett, hogy volt benne egy ezres.
 
– Köszönöm, most látom, hogy nincs nálam pénz – adta vissza a zacskót.
– Majd holnap behozza – hárította el a fiatal eladólány.
Mire végigjárta a másik három címet, a táska súlyától meggörnyedve alig vonszolta magát.
Este, mikor hazaért, még mindig a pénzen gondolkodott, gyanakodott. Három, ezerforintos sarkára pici pöttyöt rajzolt tollal, és eltette a tárcájába. Vacsora után eldőlt, s álomtalan, mély alvásba zuhant.
Másnapra, a szélhez eső is társult. Fülébe vattát tömött, mert könnyen begyulladt. Kipirult arccal érkezett az okkersárga házhoz. Ugyanúgy az előszobában hagyta a táskáját, kirepedezett kezére meleg vizet folyatott. Az apró sebeket, csípte a szappan.
Aznap takarítani és vásárolni kellett. Az öregasszony adott egy ezrest, és csak annyit kért, ami belefért a pénzbe. Hanna megnézte a bankjegyet, ott volt rajta a jel, a tárcájából pedig hiányzott.
– Most mit csináljak? Jelentsem? Alázzam meg? – töprengett. – Ha kiderül, megszüntetik a gondozást. Teljesen egyedül marad, csak az unokája fogja látogatni, az is csak azért, hogy szipolyozza. Lehet, hogy ez már kezdődő demencia?
 
Ettől kezdve úgy vitt magával pénzt, hogy ne érje meglepetés a pékségben.
Két héttel később, nyugdíjfizetés után hiánytalanul megtalálta tárcájában ez eltűnt pénzt. Mellette egy kis cédula, rajta egyetlen szó: köszönöm.
 
Folytatjuk a sorozatot.

************************************************* 

 6. REGÉNY FOLYTATÁSOKBAN 

 

Kálmán Ágnes író, költő: Részlet a Jégbe zárt szerelem c. regényemből.

 

I. fejezet : A nő

 
Az asszony kint ült a háza melletti tó partján. Ezüstös fürtjeibe beleborzolt a nyári szellő. A lemenő nap vöröses fénye megvilágította fáradt, megtört arcát. Úgy siklottak rajta, mintha időtlen idők óta ott lennének. Réginek csak a gyönyörű szép kék szeme maradt megfakult vonásai között. Csak ült ott elmélázva világfájdalma dúlt lelkében, s minden percét sajnálta az életnek amit, nem élt át.
 

Kálmán Ágnes

A kék ég féltőn bugyolálta be karjaiba szeretetet adva, mire egész életében vágyott. Túl rövid az élet, ha végéről tekintünk vissza. 

Nem is értette miért létezik, mi volt vele Istennek a célja. Csak lelke mélyén érezte szeretet nélkül semmit nem ér. Egy lecsendesedett szerelmet dédelgetett lelkében, amit megsem érdemelt az, akit szeretett. Önzetlenül, tisztán a legtisztábban szeretni és magába temetni egy életre beteljesületlenül. Hát csak ült ott szótlanul nézve

 a fecskék röptét és arra gondolt, miért nem született szabadnak és repülhetne fel-fel oda magasra hová emberi gyarlóság nem juthat. Fájt emlékeznie. De egyszer végig kell mennie a lejárt úton, hogy aztán végleg magába zárja, még mielőtt elindul a hosszú útra.
 
Hogyan is kezdődött?
 
A nő az ötvenes éveiben járt. Még mindig friss fiatalos mozgással bírt. Szép arcán még nem barázdáltak a redők. Szép nő volt, mindenki megnézte. Alakja karcsú, fiatalos. A szeme kéksége, mint a tenger. Különlegesen szép, csak a szeme fátyolán lehetett látni a magányt és a szomorúságot, amin érezni lehetett a bánatot, boldogság nélküli életében. Szép és vonzó, üde jelenség volt a maga egyszerű bájával, amit a lelkében lakozó jóság adott. Nem volt benne rossz, lelke tisztaságát szeme tükrözte, melyben csodák ragyogtak, ha valaki belepillantott. Hosszú küzdelmes élet állt mögötte. Érzelmileg lenyugodott állapotban volt már, pedig egész életében az igaz szerelemre várt. Úgy érezte valami kimaradt az életéből, mert ezt az ürességet most érezte igazán, szinte szívbe markolóan az élete utolsó szakaszában. Nem sok öröm jutott neki. A házassága már régen zátonyra futott. Csak éltek egymás mellet, mint két megszokott barát. Keveset beszéltek. Az intimitás évek óta nem működött közöttük. Az asszony már nem akarta. Nem volt igazán szerencsés és boldog ez a házasság. A nő mindig másra vágyott. A házasság évei alatt visszahúzódó és magányos lett. A gyerekek megnőttek, mind a saját útját járta régen. Imáiban néhányszor megjegyezte Istennek, hogy kimaradt az igaz szerelem az életéből. A napok szürkesége idővel haját is szürkére festette.
 
Próbálta a régi hamvasságát megőrizni, így a haját színezni kezdte. Valamivel fiatalabbá tette.
De igazi fiatalságát lelke gyermeki jósága adta. Lelkében örök fiatalnak érezte magát. Azonban az egyhangúság, a mindennapok küzdelme lecsendesítette. Már nem vágyott semmire várta az öregség beköszöntő éveit.
 
Az öröm pillanatait a gyerekek unokák látogatása adta. Mindegyik távol élt. Ritkán, de hazalátogattak.
 Ez éltette, meg a munka, amit egész életében örömmel végzett. A kert szépsége dicsérte keze nyomát, mert sok féle virág pompázott benne. Néha kiment a természetbe. Ott érezte legközelebb magához Istent. Ott kiönthette lelke fájdalmát, melyet lecsendesített a kimondott szó ereje. Oly sokszor átgondolta az életét, de a végén belenyugodva mondta ki. Jól van minden, ahogy történt. A múlt megváltoztathatatlan, kár rágódni rajta, úgy sem tudjuk meg nem történté tenni. Visszük magunkkal, mint egy nehéz batyut, és ha túl nehézzé válik, elengedjük, a széllel hagy menjen, ahová tartozik.
Így teltek a napjai, szinte monoton egyhangúságban. Aztán váratlan esemény kavarta fel az állóvizet. Gyökerestül tépve ki a múlt gyökereit és forgatta fel az életét egy csapásra.
 
Folytatjuk.

************************************************* 

 7. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK 

 

Véghelyi Péterné: Toborzás a szabad talpasok seregébe

 
 Hosszú utazást követően érkeztem haza, a szülői házba. Húgom meleg étellel várt, és gondjaira bízott szüleim mosolyogva jöttek elő a meleg szobából, ahová a szürke téli hideg zárja őket időlegesen. Nyáron a táskámat ledobva rögtön a kertben keresem őket, mindig tevékenykednek. Anyám szakavatott kertészként életet teremt szinte kezével a növényeken végzett munkájával. Talán varázsszert kever a földbe, amitől kertjében szóló szőlő, mosolygó alma, és zengő barack sarjad. Ha hazalátogatok, apám öreges léptekkel eleltűnik a buja kertben, és a legszebb gyümölcsöket hozza be nekem. Markában a csípős őszi reggeleken is lapult néhány levél mögött 

túlélő

Véghelyi Péterné

 összetöpörödött füge, ami az ősz ízeit búcsúztatta a számban elolvadva. Emlékszem, már a fiammal várandós voltam, amikor egy téli napon a borospincéhez elkísértem, felnőtt gyermekként. A jól ismert hegyi úton baktattunk felfelé a fagyos leveleken lépdelve, amikor minden almafánál megállt, és jéghideg, de teljesen ép gyümölcsöket varázsolt elő nekem a megbarnult fű alól. Szinte belefájdult a fogam, amikor a présházban elmajszoltam, ahol a

 lépcső alól finom, nagy szemű diót is előkotort nekem. Micsoda mennyei csemegék voltak azok! Majd a pincében hosszú nyakú üvegből finom nedűt szívott fel a hébérben, és poharamba engedte 

a lefojtott mustot, ő még erre is gondolt, hiszen bort én akkor nem kóstoltam, bár aranybort készített, sokfelől csodájára jártak. 

Görnyedt hátát kiegyenesítve hagyta, hogy most vékony vállát átöleljem, és néhány pillanatig karomban tartsam. Arra már nem emlékszem, hogy engem hogyan tarthatott egykor erős karján, de láttam a fiamat, és a húgom fiait az ölében hordozva. Fáradhatatlan nagyapaként énekelve, bogárismertetőket tartva tanítgatta őket a világ élő dolgainak szeretetére. Látom magam néha homályos emlékképben, amint apám a nagy vízen tart engem, talán úszni tanít, és én először nagyon félek, de mosolygó tekintete elnyelte ezt a félelmet, és bátran elengedem magam apám karján nyugtatva a fejem a nagy vízen. Telnek az órák, mi nők csacsogunk, teszünk-veszünk, anyám mindenről kifaggat, ám apám csendes szótlanságban szemlél csak minket. Időnként megkérdezi mikor jöttem és mikor megyek. Időt nem érint szemlélése, csak a jelenlétemet, annak örvend. Másnap a reggeli után a szobában a szokásos lapszemlén találom,
ám mikor belépek, az újságot ölébe ejti, és int, hogy üljek mellé, a fotelba. Ilyenkor keresem a szavakat, és a gyenge mondat jut csak eszembe:
– Hogy vagy Apukám?
– Nézd, eltelnek a napok, én nem is tudom, hogy milyen nap van ma. Eszembe jutnak a gyerekévek, a szüleim, sokat gondolok rájuk. Sok csintalanságot csináltunk, de engedelmesek voltunk. Apám mindig kiadta a feladatot, és csak akkor mehettem a srácokkal játszani, ha azt elvégeztem. Bizony sokszor beugráltak a fiúk a műhelybe, és segítettek elfűrészelni a léceket, hogy mehessek.
– Apukám, sajnos nem csak gyerekként csinálunk butaságokat, én felnőttként is olyan sokat hibáztam  – felelem neki.
– Nem tudhatjuk biztosan, hogy amit csinálunk, az jó lesz-e. Bizony gyakran mellé nyúlhatunk, de azt is túl kell élni. Tudod, nem szabad egy problémát olyan komolyan venni, mert akkor az teljesen betölti a gondolatainkat, és akkor csak azzal foglalkozunk. Ettől pedig túl nagynak látjuk, és semmi mást nem látunk ettől az életünkben.
Annak idején a gyerekeket sokkal jobban fogták. Ma sokkal szabadabbak a gyerekek, és ez nem jó. Ennek az oka az, hogy a szülők nem foglalkoznak velük. Nincsenek munkák, amibe be lehetne őket avatni. Régen ez volt a nevelés, ez volt a kapcsolat. Sok munka volt, de boldogok voltunk. Apám igen kemény ember volt, de nem mondhatnám azt, hogy rossz gyerekkorom volt, mert én mégis szabad voltam. Az egy más világ volt. A mai gyerek bámész ahhoz, ahogyan mi gyerekként éltünk. Mi minden olyan lehetőséget, amivel a haveroknak örömet okoztunk, azt megragadtuk. Elszaladtunk egyik faluból a másikba porban, mezítláb, csak úgy, hogy köszöntsük, hogy lássuk egymást. Volt, hogy ilyen haver segített fűrészelni nekem apám műhelyében, és siettünk nagyon, hogy aztán együtt tovább szaladhassunk fel, a badacsonyi hegyoldalba, az volt a mi birodalmunk. Hű, csak úgy füstölt a fűrész, olyan szaporák voltunk, és volt bennünk cinkosság, vágy a szabadságra, ami szebb volt, és jobb ízűbb, ha együtt, közösen éltük meg. Az nem igazi szabadság, ha ma egy gyerek egyedül veri a számítógépet, a szabadság az közös öröm. Amikor én ajándékozom a másiknak az én szabadságomat, és megkapom az övét cserébe. Hajaj! Bizony! – sóhajt fel réveteg tekintettel, miközben a falon függő badacsonyi látképet nézi, és ütemesen dobol a fotel karfáján. Néhány pillanatig csend ült közénk, és én sem akarom e csendet megtörni, mert a karfán vert ütemek visszaröpítették őt az időbe, nekem oda nincsen bejárásom.
 
– Szigliget… Nemesgulács… Badacsony… ez a mi birodalmunk.
 Most elmélyedt a töprengésben, fejét öklére támasztva nézi a képet, és én nem tudom most éppen hol jár.
 – Lengyeltóti – kiált fel örömmel – ott is voltunk, és igen, Haláp! Azt mondtam már? Ott volt nekünk a határ. Ja! Virgonc gyerekek voltunk, az biztos. Aki jószándékú gazda volt a hegyoldalban, az nem sértődött meg, ha a gyerekhad belopózott a kertjébe gyümölcsért, mert mi mindig csak a hullottat szedtük fel, tudtuk, hogy az érett volt, és elrohadt volna, és hát kellett a muníció. Télire a hegyoldalban szedtünk fát, azt haza is kellett húzni, de mi kitaláltuk, hogy ha ledobjuk a szikláról, a fa vége felhasad, így otthon aprítani is könnyebb volt. Leleményesek voltunk a munkában, azt kerestük, hogy hogyan lehet könnyebb, gyorsabb, és ez volt a játék, de sokat nevettünk. Tudod – nézett rám komolyan –, mindig volt köztünk olyan, aki ahhoz a bizonyos dologhoz különösen értett, és akkor abban az volt a vezér. Szóval nem a hülyeségben kellett kitűnni, hanem az eszességben, ügyességben, és mindenki a legjobb oldalát akarta mutatni, ki miben ügyes, és abban tűnt ki, de azt mi el is ismertük, és hagytuk, hogy vezessen bennünket. A bányász gyerekekkel csilléztünk, az nagyon jó mulatság volt, persze így utólag igen veszélyes, de mi akkor szabadok voltunk. Azért szófogadó gyerekek voltunk, mert tudtuk, hogy a kaját otthon kapjuk, így ha megéheztünk, előbb utóbb mindig hazamentünk. Pedig annyifélék voltunk, sok bányászgyerek is volt, de megértettük egymást, mert tudtuk a másikat tolerálni.

 *

 Most újra csend, nem tudok mit mondani e meséléshez, csak próbálom elképzelni a mezítlábas balatoni fenegyerekeket, akik azért a templomba is elmentek fújtatni, ha arra kérték őket a kántor tanítók. Talán most apám is seregszemlét tart, és egyenként szólítgatja az egykori fenegyerekeket, már nem sokan élhetnek közülük. Mély gondolatokkal lehet őket a másik hegy mögül megidézni, és én oda sem vagyok bejáratos, de apám, alighanem már kapcsolatban áll velük egy ideje, és lassan a hegy túlsó oldalán verbuválódik újra a talpasok balatoni serege.
– Mester Karcsi… – kezdi apám, és én névsorolvasást várok, de ő folytatja a fiúval. – De nagy gazember volt! Egy nagyon éles eszű bányász srác volt. Tudja fene! Túljárt a valóságon az agya. Vagy nem volt egészen normális? Ajaj! Nem is tudom, honnan jutnak eszembe ezek a fiúk, csak úgy jönnek elő. Nem voltunk olyan élhetetlenek, mint a mai hasonló korú srácok.

 * 

  Elképzeltem apám bandáját a mai idegenforgalmi badacsonyi földi paradicsom panorámás, sokcsillagos villanegyedében gyümölcsöt lopni, tüzelőt gyűjteni, vagy a bazaltsziklákon ugrándozni, esetleg a kikötőben horgonyzó jachtok üres fedélzetén csillést játszani. Alighanem valamennyien a fiatalkorúak nevelő javítóintézetében kötnének ki rongálás, lopás, természetvédelmi terület veszélyeztetése, nyaralók csendháborítása, vagy a mezítlábazással közegészségügyi vétség miatt. Biztosan mindet védelembe vennék, a szüleiktől megvonnák a családtámogatást, és az elrettentő tudósítások címlapszereplői lennének. Szegény gyerekek! Mindenki csak kárhoztatja őket, de mit is tehetnek ők ma, ebben az agyonregulázott világban szabadon? Fuldokolnak, haldokolnak a fiataljaink, és mi mindig csak szidjuk őket. Mit tehetnek arról, hogy ma ilyen civilizált világba születtek bele, ahol a kapzsiság és a haszonlesés egyetlen talpalatnyi földet sem hagyott nekik, ahol mezítláb szabadon szaladhatnának, hogy a szabadsággal egymást megajándékozhassák. Szabadságot adtunk a gyerekeknek látszólag, de ott nincsen levegő, nincsen fény, fa, szabad gyümölcs, ami elvehető, megkívánható, elajándékozható. Lassan már szabadon megművelhető föld sem lesz, ahol valaki megtaníthatná őket teremteni, és az életnek örülni. Nekik csak a sötétség, a bezártság marad! Szabadítsátok ki a fiatalok lelkét a digitális börtönökből, és hívjátok, menjetek, szaladjatok velük mezítláb a porban. Vagy már ti is ebben a börtönben vagytok? Akkor szabaduljatok ki együtt! Mindezeket hallottam a néma apám szájából, aki bölcs gyermekké lett e néhány percre, és tudását, gyermekségét együtt bírva végül nekem ezeket mondta:
 – Mindig így próbáltam az én gyerekeimet is uszítani, de a lányoknál nem mindig ment annyira. De aztán megszokták, hogy amit mondok, az igaz.

 *

Sokszor, de sokszor alábecsüljük a szüleinket, mert mi mindent jobban tudunk, mi mindent másképpen akarunk csinálni. Keserűen tekintettem magamra, és megállapítottam, hogy nálam mégis sikerült ez az uszítás, és végül – sok-sok nyár után – beérett a gyümölcs. Minden úgy lett, ahogyan ők tanították, és most már én is ugyanúgy akarok uszítani, hogy kiszabaduljanak a gyerekek, és szaladjon a sok mezítlábas csak úgy, egyik faluból a másikba, hogy örömet okozzanak egymásnak, és a szeretetben szabadságot nyerjenek.
 
V. P-né
 

Folytatjuk.

************************************************* 

 8.  HAZAI TÁJAKRÓL 

 

SZEGZÁRDI NAGY VENDEL IRODALMI MÜINTÉZETÉBŐL

 
Szegzárdi Nagy Vendel Néha azt álmodom c. versét elmondja: Hardi Judit
https://www.youtube.com/watch?v=Lbg68ZL5V-s

.........................

 
A VERS EREDETI, ÍROTT SZÖVEGE
A PÉCSI VAKOK IRODALMI PÁLYÁZATÁRA, 2022. ÉVBEN
 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL  IRODALMI MÜINTÉZETÉBŐL
A FEHÉR BOT NAPJÁRA - OKTÓBER, A LÁTÁS HÓNAPJA
 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL:
NÉHA AZT ÁLMODOM
 
Néha azt álmodom,
mély álmomból feliperedve,
reggel ha majd felébredek,
újra élesen látok
filmként mozgó képeket, ilyenkor felkelek,
s fáradtan megpihenek,
mert felzaklattak a jelek.
 

Az értelmes ember
Mindenre felfigyel,
Megmutatja sorsunkat
Csak érteni kell,
mit mond a jel.
 
A Föld sarkain
Tonna számra
Omolva olvad a jég,
A sivatagokat
Száguldva tágítja
A szárító szél.
 
Homok alól menekül
A méregfogú vipera,
szomjazva szikkad
A sárguló levél,
a majmok elloptak egy gyereket,
a kutya farkast kölykezett,
az oroszlán foggal született.
 
De az emberek
Nem értették a jeleket,
s ez káoszhoz vezetett.
 
Évek óta testemen a jel,
hogy nem látok,
ezt nem hiszem el,
odafigyelve észreveheted,
ha nem érzékeled,
jól elrejtezkedett,
örülök Veled.
 
Hogy félre ne értsék
bizonytalan lépteimet,
hiszen nem vagyok részeg,
fehér botot veszek a kezembe,
fekete kalapot teszek a fejemre,
mint egyetemes jelszerkezetet,
magammal cipelem.
Hadd lássák ki vagyok,
vagy nézzék mi vagyok,
s mi nem vagyok.
Segítség ez nekem,
nem kell csengetnem rézpénzzel,
nem fertőző a létem,
mint a leprásoké régen,
mitől a hívek megijedtek,
vezet, hogy merre menjek,
figyelmezteti az embereket,
mutatja a szegleteket,
korlátokat, kereteket,
és az egyeneseket.
 
Látásmódom megváltozott.
 
Néha eltűnődöm a
Magyarok némely szaván,
Mikor a vak mondja,
Megnézem, s látom.
Képletes talán.
Hiszen Nem vagyok vak,
Csupán csak nem látok.
Micsoda különbség!
Ugye csodáljátok?
Azt hogy világtalan,
Szívből utáljátok.
Gyönyörű a Magyar nyelv,
Mindent kifejez,
Örömöt, bánatot,
Minden árnyalatot,
Bátor, okos,
Bugyuta gondolatot.
Végül is beláthatod,
Lehet jó a meglátásod,
Akkor is, ha nem látod.
 
Néha ilyeneket álmodom,
szép mindig, ha tudom is, hogy csak álom.
 
Reméljük meglátod,
Ki marad végül a barátod.
 
Mi csak emlékezünk csupán,
nincs mit ünnepelni egyáltalán,
elkerül bennünket a szivárványhártyán
Írisz, a gyönyörű lány,
így a Fehér bot napján,
megmarad a ködmárvány,
alabástrom szoborrá mered
az elmúlt emlékezet,
magunkban azt kiáltjuk,
némileg elszömpöntyölödve talán,
nem önámítás okán,
Így is szép a Világ,
az álmok ködfátyolán át.
A Fehér bot vigyázzon reánk.
 
SZEKSZÁRD, 2022.. OKTOBER 15.  A  FEHÉR BOT NAPJÁRA

......................................

 
VÁLOGATÁS AZ ELMÚLT ÉV PÁLYÁZATI VERSEIBŐL
NO, KI NYERTE A PÁLYÁZATOKAT?
SZOKÁS SZERINT, NEM ÉN ..
 

SZEGZÁRDI NAGY VENDEL:

TISZTUL AZ ÁLOM A HAJNALI KÖDBŐL

(ILLYÉS GYULA HAGYATÉKÁBÓL)

 

Messze út vezet a Sió partjától 

a balatoni dombok lankáiig,

a sokszorozott kudarc szálkáin át

a megérdemelt siker álmaiig.

 

Meghatározza e sorsát, hogy ki hová születik?

hol tapadt rá a sok gond, s kik voltak az őseik?

érlelődik benne a nagyvilág utáni vágyás,

pusztai cselédsorból kiemelkedni akarás.

 

Tisztul az álom a hajnali ködből,

vágyom egy versre, az éjszaka nyomán,

gyönyörű élmények színképe tölt el,

nem hagy a sok kép, tisztán emlékezem.

 

Százhúsz év élménye vetül most ide,

Illyés Gyula szelleme lebegve száll,

Simontornyán kézen foghattam Mária lányát,

megérthettem általa Flórát,

ölelhettem Petőfit,  Babitsot, és József Attilát.

 

Tested elporladt, de szellemed ragyog,

iskola, könyvtár, költői templomod,

a Parnasszusra hágva, babérfüzér várt,

dicsően zengte himnuszod a világ.

 

A puszták népe, a tolnai dombság

nehéz ölelése nyomja a vállad,

a halhatatlanság örök valósága árad, verseid, könyveid, líráján át,

hogy tanuljon Tőled, s okuljon a Hazád.

 

Költőnk hagyatéka nehéz gondot ró ránk,

megőrizni az ő testamentumát,

ne mondhassa senki, nem vigyáztunk rá,

ha néha dörög is az ég, marad e szellemiség.

ezért is emeltük emlékül ezt a Bibliotékát.

 

SZEKSZÁRD,  2022.  SZEPTEMBER 12.

*

SZEGZÁRDI NAGY VENDEL : AZ EST

 

Kint már söthenyesedik az idő,

az est belebújik az éjszakába,

akár egy meleg medvebundába,

sötétségbe burkolódzva pihen,

fáradtan várja az álmos reggelt,

ki a korai fényes Nappal kel fel.

Álmait félálomba kergeti,

a hajnali álom Isteni,

majd felkel ágyából kissé megpihenni.

 

A tegnap már elmúlt,

történelemmé  vált,

ma új napra ébredünk,

holnapra készülünk,

de az még nem a mienk.

 

Szemeim előtt cikázik az eső,

vakon sejtem, mint vad a vihart,

érzékszervem árnyalata kihalt,

farkasbőrbe bújt a bárány,

vagy báránybőrbe bújt a farkas?

 

Ez szinte egyre megy,

az ember beleremeg,

esetlenül fekszem, s kelek,

a dolgok már olyan időtlennek tűnnek,

akár az őskövületek.

 

Merev testtel, érzékeny figyelemmel 

járok a szekszárdi platánsoron,

költők nyomán visz az álom,

néha zizzen csak egy őszi falevél,

hanyatt dől, mikor hintázva Földet ér.

 

Érdeklődve figyelem a halkuló neszeket,

némelyek szándékosan kikerülnének,

lábam bizonytalanul gödörbe lép,

messziről suttog a szél, hát ez még él?

 

Kopott kabátomat az ősz ereje összehúzza,

gallérja fázósan felhajtva,

új verseim lapjait betakarva,

ballagok hazaesti hajlékomra,

számban a város idei bor íze,

gesztenye fákról potyog a barna gesztenye,

zöld burkából kivetkezve,

udvarom kövén kopog a dió,

fája alatt pihenni jó,

a méla, vak költő ismét hazatért, 

lomb söprű kotor millió levélen,

röghöz kapaszkodik amelyik fél,

közeli temető felől, lágy dallamot hoz, a kóborló szél.

 

2022.  augusztus 28.

 

*

AZ ÉLET PARÓDIÁJA

 

SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: AZ ÉJ

 

Bársonnyal takargat

az éj sötétsége,

álmokkal ringatgat

a jótékony éjszaka,

halványan dereng már,

közeleg a fény,

érkezik a hajnal.

Duruzsolva ébreszt

a felkelő szél,

Mond egy új mesét.

Álmodj még kicsinyét,

a reggel rideg, kegyetlen,

akár a tél,

elrejt takaród melege,

ráheveredsz a medvebőrre,

a hajnali álom oly émelyítő.

Álmodtam rólad az este,

vágyaimat hőn követve,

hátha meglátlak reggelre,

bánatim feledve.

Elfoglal még mindent az éj,,

Lámpádból kihalt a fény

Meglopja a derengő hajnalt,

petróleumot ment,

a következő napnak.

Ólomcipőkben járnak a gondolatok,

nem állnak haptákba még,

ők is alusznak kicsinykét.

Ki dönti el,

hogy a vers meddig tart?

Folytatod e még

tovább a dalt?

Azt akarod persze,

hogy sokaknak teccen,

ne mondják mások,

ne ilyen dallam legyen.

Nos Barátaim,

a temetőkben

többen pihentek,

mint ahányan az

utcán jártok, keltek.

Velem szembe már nem jöhettek,

de én sosem felejtlek titeket,

van még felétek

egy jónak tűnő ajánlatom,

az élet paródiája

csupán a halálnak,

erről ezt mondhatom.

Hogy aszongya...

Halál ellen, sej de nincs oltalom.

Elmúlik minden,

jaj, borzalom,

óh, azok a zöld

kiscica szemek,

s a rájuk csukódó

édes szemfedelek,

az élet kegyetlen veletek,

betakarnak a szemfedők,

de örökké élnek a temetők.

 

E virágzó sírkert

nincs otthonomtól messzire,

én csak pihenni járok ide,

szeretek a sorok között

ropogó gyöngykavicson sétálni,

vak sorsomon néha elmélázni,

új otthonra találni,

s ha közben nagyon megéhezek,

hazamegyek vacsorázni.

 

SZEKSZÁRD, 2022.  AUGUSZTUS 30.

************************************************* 

 9. TÚL AZ ÓPERENCIÁN 

 

AUSZTRÁLIA KORAI TÖRTÉNELME, CSEVEGŐ STÍLUSBAN

KOLOZSI ERZSÉBET (AUSZTRÁLIA) :TÓTÁGAS PODCAST  (XII. RÉSZ) 

Podcast 23  Mire jött rá Mitchell?
Youtube link : https://youtu.be/mO1WGUkJrTA
 
Előzőekben azt ígértem, elárulom, hogyan és mire jött  rá Mitchell? De akkor azt is meg kell mondjam, ki ill. mi is az a Mitchell?
 
Először tehát ki:
 Egy nagyon hiú földmérő ill. felfedező volt, mindenáron ő akarta elsőnek felfedezni dolgokat.   Skót származású volt, mielőtt Ausztráliába került részt vett pár csatában, így kapta a major azaz őrnagy rangot.  Több útra is elkísérte  John Oxley-t, igazából ott tanulta ki a szakmát. Az  ő feljegyzései valamint az általa készített térképek mai napig is pontosnak bizonyulnak.  Ez az egyik oka, hogy végül megkapta a lovagi rangot, és ma már csak mint Sir Thomas Mitchell emlegetjük.
 

Kolozsi Erzsébet

Akkor mi az a Major Mitchell? Major ugye katonai rang.
 
Egyik alkalommal, mikor Burke-ben jártunk, igen, az NSW 

belföldön van, jó messzire nyugatra, ahol a madár se jár, ill. jár, hisz erről fogok beszélni. A motelunk neve Major Mitchell volt. 

Én azt hittem, hogy valami fontos katonai személyiségről van szó. De hát sok csata nem lehetett arrafelé, talán a helység szülötte? Érdeklődtem a recepciósnál. Ő nevetve világosított fel, hogy major mitchell nem személy, hanem madár. Ott a képe is a cégtáblán:, szép rózsaszín  tollazatú és bóbitájú kakaduról van szó.  Mi nők ugye tudjuk, hogy a rózsaszín és a szürke pompásan illik egymáshoz, így természetesen ennek a madárnak a szárnytolla szürke. És hogy miért lett ez a neve Mert… De ne szaladjunk a dolgok elébe
 
Ott tartottam, hogy a korai telepesek próbálták valahogy felderíteni, hogy hová kerültek, hol lehet legeltetni vagy gabonát termelni. A hatóságok földmérőket küldtek szét, és  felfedező expediciókat pénzeltek, aminek az is célja volt, ha már tudjuk, mennyi a föld, akkor azt el is lehet adni, ahelyett, hogy egyesek  csak úgy betelepednének. Erről már a squatterokkal kapcsolatban beszéltem.  Tehát a földmérő szerepe és a felfedező szerepe néhol összemosódott.
 

A podcast logója

   Anélkül, hogy Mitchell  felfedező útjairól, összesen 4  volt       neki, részletesen beszámolnék,  elég száraz lenne, a  főbb       momentumokat kiemelném.
 
   Európai fejjel  nehéz volt elképzelni, hogy  micsoda nagy         vízszint ingadozás létezik a folyóknál. Tehát abban a               tévhitben voltak párszor, hogy újabb folyót fedeztek fel,           pedig az ugyanaz volt, csak másik időszakban. Aztán azt         sem fogták fel eleinte, hogy az aboriginal törzsek nem             alkotnak homogén társadalmat.  Ha egy törzs barátságos        irántuk, nem jelenti azt, hogy a szomszéd törzs is az lesz. Erre a legjellemzőbb  két ellentétes eset.
 
Példa:
Az egyik   folyó  mentén találkoztak egy olyan törzzsel, akik már John Oxley útjain is segédkeztek korábban,  így ezen tapasztalat alapján ők barátságosak voltak irányukba. Sőt, az egyik asszony a kb. 4 éves kislányával még csatlakozott is az expedícióhoz, önként.
 
Akik tovább haladva ismét folyóhoz kerültek, és a folyó túlpartján másik aboriginal törzzsel találkoztak. Mikor tábort ütöttek, ezen az oldalon, észlelték, hogy a túloldalon nagy számban kezdenek  gyülekezni az őslakosok. Nem igazán tudták, mi célból, de támadástól tartottak.  A  legjobb védekezés a támadás, gondolták és tüzet nyitottak a lándzsás harcosokra. Később ebből vizsgálat lett, ennek során 7 halálos áldozatot ismertek el, feltételezés szerint volt több is. Ez érzékelteti, hogy az egymáshoz való hozzáállás egyik fél részéről sem volt következetes, akár pozitív akár negatív irányban.
 
Szóval  Mitchell igen kényes volt rá, hogy ő fedezzen fel elsőnek dolgokat.  De arra nem számíthatott, hogy ezen a földrészen minden más, hisz itt tótágast vagyunk, down under.   Azt akarta bebizonyítani, hogy az általa felfedezett, elnevezett folyók, mint pl. a Barcoo vagy a Diamentina a Carpentaria öbölbe futnak.  Hát a valóság teljesen más. Ugye rendes európai folyók hegyekben erednek és tengerben vagy nagyobb folyóban  végződnek.  Az itteniek meg össze vissza. Pl. a Barcoo ,  alig  kb 4oo m magasságról indul és a végén a Cooper Creek-be folyik, az pedig a  Eyre tóba.- Lake Eyre. Ez így még hagyományos is lehetne, de – attól függ, melyik évről beszélünk.  És itt  egy saját élményünket osztom meg veletek hogy érzékeltessem a csalóka tájat.
 
A fenti  folyónevek európai hallgatóknak nem sokat mondanak, nekünk sem volt igazán fogalmunk róla, melyik merre folyik, ha folyik. A híres sivatagi lóversenyre mentünk- Birdsville races a neve- mikor is kocsi probléma miatt kényszerpihenőt kellett tartsunk. Ez a lóverseny is különleges a maga nemében. Állítólag egy folyó partjára kerültünk, azért állítólag, mert valami meder szerűség alján némi nagyon sűrű, sötét színű   és büdös lé csordogált. Ez folyó lenne kétkedünk, de igen, az volt, csak most nem az esős időszak volt.  Akkor éppen békabölcső és szúnyog nevelde volt. A  férfiak egy egész napot küzdöttek a javítással, míg mi nők próbáltuk volna körbejárni a terepet, ha a kietlen száraz síkság  és az éhes vagy pajkos legyek erre csábítottak  volna. Messze távol és közel csak apró bokrok, ritkás ámde annál szúrósabb fűcsomók, szóval akkor értettem meg, miért Major Mitchell a kakadu neve. Mitchell és csapata hosszú ideig küzdötte át magát hasonló  terepen, és az egyetlen kellemes színfoltot  nekik ezek a kakaduk jelentették.  Mi bezzeg még ezeket sem láttuk. De vissza a nagy meglepetéshez:
 
A Lake Eyre  mint vízgyűjtő, kb.  csak 7 évenként van víz benne.  Amikor száraz, a sótartalma miatt csodás pasztell színekben játszik, és  néha délibábot is meg lehet figyelni . A Cooper Creek   medrét pedig, ha száraz időszakban járunk arra, nem lehet megkülönböztetni  a környező sivatagtól. Tehát  ezek a folyók az öböl  vagy a tenger helyett a sivatagba folynak és ott egyszerűen  elnyeli őket a föld. Arra jártunkkor szürrealista látványban volt részünk. Ahol a Cooper Creek medrét sejtettük, puskapor száraz volt minden, egyszerre csak a semmi közepén egy kis dombon, egy hajó, ill. egy tutaj billegett. Ugyanis amikor víz van, akkor nagyon sok a víz, és csak tutajjal lehet közlekedni. Ha kezd apadni, a tutaj megfeneklik, és ott marad a következő nagy esőzésekig.
 
Maga a Cooper Creek  később még  tragikus szerepet játszik az ausztrál felfedezők történetében.  A Birsdville lóverseny meg olyan   dilifutam,  hogy az is csak Ausztráliában képzelhető el.
Mint látjátok,  sok érdekes dolog  és meglepetés várt a felfedezőkre, telepesekre .igy kérlek titeket,  tartsatok továbbra is velem  hogy elmeséljem nektek.

 ...................

 
Podcast  24  Rejtélyek és felfedezők
Youtube link: https://youtu.be/RdpsPG4t-iQ
 
Hová tünt Leichhardt? 

És miért érdekes, hogy mi lett vele? 

És ki ez a Leichhardt?
 
Úgy látszik itt Ausztráliában nemcsak a folyók tűnnek el, hanem egész expedíciós csapatok is.
Hogy is történt ez akkor:
Egyes folyókat  elnyel a föld, ahogy előző felvételben beszéltem róla.  De mi nyeli el a felfedezőket ill. az egyik híres felfedezőt?
Ez egy annyira  jó kérdés, hogy már kb. 13 könyv és számtalan tanulmány  is foglalkozott vele, így én inkább csak nagy vonalakban ismertetem, amit tudok ill. tudunk.
 
Kezdem magával az emberrel:
Ludwig Leichhardtról azt biztosan lehet tudni, hogy német felfedező volt. Porosz  középosztály családból származik, természettudósnak, filozófusnak tanult. Bár  egyik egyetemet sem végezte el, mégis doktornak titulálta magát. Istenem, van ilyen ma is.
A  felfedezés volt a szenvedélye, ezért  Ausztráliába hajózott, hisz akkoriban, 1842-t írunk, volt még  bőven felfedezni való. Rossz nyelvek szerint az is közrejátszott ebben, hogy akkoriban Németországban büntették az azonos neműekhez való vonzódást, úgy akart  eltűnni  szem elől, hogy elhajózott a világ végére.  Először Sydney környékén dolgozott, majd sikerült annyi támogatást szerezzen a kormánytól, hogy nagyobb útra indulhasson. Ez volt a Port Essington felé vezető szárazföldi ut kidolgozása.
 
Arról már többször beszéltem, hogy eleinte nagyon kínlódott a kolónia, hogyan teremtsen folyamatos keresdelmi kapcsolatot a világ többi részével. Ennek érdekében  olyan településekkel próbálkoztak, amik kb félúton voltak Sydney és Singapore között. Az egyik ilyen kísérlet Port Essington létesítése. Ha valaki nem hallott róla,  ez a kontinens északi partja, ma úgy hívják Coburg félsziget, Darwintól  kb 3oo km észak-keletre.  Ehhez a településhez csak szándék volt meg, minden egyéb hiányzott.
 
Képzett munkások házakhoz, gazdálkodáshoz, ellátmány az ott lévőknek, anyag és élelem, megfelelő kikötő és utánpótlási vonal. Ide kellett volna megtalálni egy  szárazföldi utat, és feltérképezni a környéket az esetleges jövendő telepesek csalogatására.
 
Leichhardték meg is tették az utat, oda. 4800 km után érkeztek meg, eléggé szánalmas állapotban. Vissza már hajóval jöttek, már aki megmaradt.  Ezen az úton  kerültek felszínre azok a problémák, amik a későbbi expedició útját befolyásolták.
 
Leichhardt eléggé megosztó egyéniség volt,- porosz volt az istenadta- nem tudta  lelkesíteni az embereket.  Hiába volt felfedező, mégsem volt tapasztalt természetjáró, bushman, nem tudott az ellátmánnyal gazdálkodni. Az élelmiszeradag már az út felénél is szinte a végén járt. Ruházat sem a viszonyoknak megfelelő volt, és gyógyszert  alig vittek magukkal,  így majdhogynem meztelenül, csontsoványan, maláriától gyötörve érték el Port Essingtont.  Egyébként  az sem üdülőtelep volt, pár ház és egy kezdetleges kórház. Csak a jó rend kedvéért, nem is volt életképes a település, és nagyon rövid idő alatt el is hagyták. Ma csak egy pár  rom árulkodik a hajdani kísérletről. Ami viszont érdekes, hogy ez a Coburg félsziget ma mégis felkapott hely, egy nagyon exkluzív, elegáns és drága resort található rajta. Politikusok és nyilvánosság elől menekülő hírességek kedvelik, csak repülővel vagy hajóval lehet megközelíteni.
 
Vissza Leicchardthoz!
Őt és társait  Sydney-be visszaérkezéskor hatalmas ünneplés fogadta,  magát a „felfedezők hercegének” titulálták.
 
Második útjára, ami a Nyugat Ausztrália  Swan folyóhoz való kelet- nyugati út feltérképezése volt,  már könnyebben szerzett pénzt, neki is indult,  de rövid idő után vissza kellett forduljon, a hatalmas esőzések miatt. Ne felejtsük, 1848-ban még mindig nagyon keveset tudtak erről a kontinensről, folyókról, sivatagokról, hegyláncokról. Az éghajlattal is csak éppen ismerkedtek, ami messze nem azonos mondjuk Sydney-ben Alice Spring-ben vagy Darwinban.  Északi félteke hallgatói részére, Várna, Párizs és Stockholm nagyjából ez a távolság. . Továbbá az aboriginálok kultúrájáról, törzsi szokásokról, villongásokról  meg pláne semmi elképzelésük nem volt.  Úgy is mondhatnánk, hogy lövésük sem volt, de ez nem igaz, mert tűzfegyvereik bezzeg voltak. Ahogy már említettem, a törzsek néha egymással is , meg néha a fehérekkel is hadban álltak.  A felfedező utaknak a földrész megismerésén kivül hasznosítható területek feltárása is  a célja volt. Leichhardt végül ismét összeszedett annyi pénzt,  hogy útnak indulhasson.  4 európai, egyesek szerint 5, két aboriginal  volt a kisérő, vittek 7 lovat, 20 öszvért  és 50 ökröt.
 
Neki is indultak  1848 áprilisában és utána soha senki nem látta őket, állataikat, felszerelésüket.  Szőröstül bőröstül nyomtalanul eltűntek.  Mintha őket is a föld nyelte volna el. Még azon is vitatkoznak a szakemberek, hogy onnan milyen utvonalon haladhattak tovább. Képzeljük el, hogy mondjuk mehetnek egyenesen, ami Alice Springs majd West Austrália, de mehetnek  ezen kívül északabbra vagy délebbre ettől, számtalan útvonalon. A Várna London hasonlatnál maradva, mehetnének via Belgrad, vagy via Berlin.
 
Az expedíció eltűnése akkora rejtély, ma is, hogy azóta nem kevesebb mint 14 expedíciót indítottak, hogy valamit, bármit, megtaláljanak róluk.  A legtöbb mit találtak  2 L betűvel vésett fa, és egy kisméretű bronz táblácska, Leichhardt monogramjával. Az eltűnéssel kapcsolatban rengeteg elmélet van, egyik sem bizonyított:.
 
Egyik szerint az őslakosok lemészárolták őket, állataikat megették. Másik szerint a megduzzadt időszakos folyók áradásába kerültek, és valamennyien megfulladtak. Harmadik szerint betegség áldozatai lettek, állatok szétszéledtek. További teória hogy homokvihar pusztította el őket. Vagy olyan területre érkeztek, ahol sokáig nem találtak víz utánpótlást, így szomjan haltak.  Esetleg ezek valamelyikének  kombinációja. Az a tény, hogy az egyik L betűvel jelzett fát a Tanami sivatag közelében találták bizonyíthatja, hogy az út nagy részét megtették.  Ez az indulási pontjuktól durván 26oo km-re van, légvonalban. Mi is jártunk a Tanami sivatagban,  köszönöm szépen, majd 1000 km hosszan nyeltük a  vörös port a terepjáróban.  Ottjártunkkor a Leichhardt fát ugyan nem láttuk, de egy más, nagyon érdekes dolgot viszont láttunk. Mégpedig egy hajdani meteor krátert, ami majd 900 m átmérőjű. Wolfe Creek kráter a neve. Hatalmas és félelmetes! Állítólag a világ második legnagyobb meteor krátere.  Azt mondják, 300 ezer évvel ezelőtt csapódott be oda .  Ezt az óriási  krátert is csak a 20 század második felében fedezték fel, milyen esély lehet egy kis nyeregkápa, vagy kengyeldarab megtalálására?

.............................

 
[Üzenet megvágva]  Egész levél megtekintése
Mellékletek terület
YouTube-videó (Podcast 23 Ki vagy mi az a Mitchell?) előnézete
YouTube-videó (Podcast 24 Hová tünt el Leichhardt?) előnézete
 
Folytatjuk.

************************************************* 

 10.  BEMUTATJUK - KUN GYÖRGYI ÍRÁSAIT 

 

Kun Györgyi: Mert nőnek születtem

 

Hol sok vagyok, hol kevés.

Hol erős, hol gyenge.

De Nőnek születtem,

Ne vesd a szememre.

 

Hol boldog, hol csalódott,

Hol éles mint a penge.

Hol magányos a lelkem,

Hol szeretőn szeretve.

 

Hol hiszek, hol kétkedem.

Hol fázósan lépkedem

A rideg valóságban,

Hol egyedül, hol párban.

 

Hol írok, hol sírok,

Ha gyötörnek a kínok,

De hitem töretlen,

Mindig kiheverem.

Társ, anya, barát, szerető,

Mindez én vagyok egyben,

Hisz Nőnek születtem.

 

2021.június 19.

 

*

Szívemben a parázs

 

Szívemben őrzöm a parazsat,

De mára már alig vannak körülötte.

A sors , az élet  a melegedőket,

A térből és időből messzire vitte.

 

Néha betér egy egy-egy vándor.

Ha elfárad útján,

Ha gyötri a magány.

Olyankor nagy tüzet rakok hogy lobogjon,

Hogy ne fázzon annyira,

S kicsit tovább marad talán.

 

Elbeszéljük az életünket,

Benne öröm, fájdalom, ígéret.

Felidézzük néhány régi álmunk,

Mint régen, gyermekként,

Újra éljük a meséket.

 

Majd csendesedik a tűz,

S mint bennünk,

Lassan csak a parázs marad.

Elbúcsúzunk, az ajtóban a távozó kezében,

Ott van már a kabát, kalap.

 

Nem tartóztatom,

Nem megyek vele.

Nem tehetem, itt kell még maradnom.

Hisz a tüzet nem hagyhatom,

Mert rám bízták,  bár már nekem is,

A fogason porosodik, a kabátom, kalapom.

 

2021.december 5.

 

*

Kaptam egy életet

 

Kaptam egy hazát,

kaptam egy hitet.

Kaptam egy életet,

s hozzá egy szívet.

 

A hitem nem tanult hit.

Úgy hoztam magammal.

 

Szívem a testemben,

lelkem örök vándor.

Elkóboról néha napján,

De visszatér magától.

 

Soha nem jön üres kézzel,

mindig ajándékkal.

 

Életem lapjait

gazdagon színezi.

Éveimnek hosszú sorát,

szivárvánnyá festi.

 

S a fájdalmat mi nem múlt,

ha kell századszor

gyógyítja, kezeli.

 

Szívem örök társa.

Hű és igaz barát.

Meghallgatja, s megérti,

minden búját, baját.

 

Így éljük mi együtt

mindennapjainkat.

S a köztünk lévő idill,

rám és másra is hat.

 

Gyakran találkozik

lélektestvérekkel.

Elidőznek, beszélgetnek,

míg jön egy újabb reggel.

 

Olyankor tovább áll,

hogy hozzám hazatérjen.

Hogy e kifordult világban

utam végéig kisérjen.

2020.augusztus 22.

*

Magvetők

 

Magvetők vagyunk mind,

Ha nem is tudunk róla.

Így gondosan ügyeljünk,

A kimondott szóra!

 

Legyen szép, de igaz,

Legyen vigasztaló.

Legyen dörgedelmes,

Édes vagy éles, néha marasztaló.

 

Mert magot szórsz ha szólasz,

S ki azt befogadja,

Mit nevel belőle,

Ő is továbbadja.

 

Így bárkinek is bármit mondasz,

Azt előbb engedd a szívedbe!

Mert a szeretettel vetett magnak terem,

A legszebb gyümölcse.

 

2022.január 22.

 

*

Az otthon melege

 

Az otthon ott van,

ahol a szív és a lélek,

Otthon érzi magát,

hol álmából ébred.

Mindegy hogy térben és időben,

most épp hol létezel,

mert ezt nem a test, az elme,

a lélek dönti el.

Nem baj ha szerény,

nem baj ha olykor küzdelmes,

ha illata, melege,

balzsam a lelkednek.

Ma már csak hallasz,

vagy olvasol róla,

egy régi világban,

egy valaha volt korban,

Ott van a Hon,

ahol Ősi szív dobban,

melyben élni kívánsz,

egyre jobban-és jobban.

Hol természetes volt,

a természetes élet,

hol része volt az ember,

az Eleven Egésznek.

Hol a része, s nem,

az ura akart lenni,

Vele született Hitében,

annak tudásában,

nem ingatta semmi.

Egészségesen tekintett a világra,

minden örömére, nyomorúságára.

 

2022. augusztus 14.

........................

 

PÁR GONDOLAT MAGAMRÓL...

E néhányat, választottam így hirtelen. Tudod nem régóta, csupán két éve írogatok. A magam egyszerű módján.

Barátaim, ismerőseim olvassák és bíztatnak.

 

Nem zengek fennkölt ódákat.

Az írás, nem mesterségem.

Egyszerű lélekkel,

Egyszerű szavakkal,

Mit megélek, mit érzek, elbeszélem.

 

Ha kérded miért teszem,

Oly egyszerű a válasz!

Hiszem, hogy az egyszerű lelkek,

Ha nem maradnak némák,

Ha nem félnek szólni,

Egyszerűen, egyszer csak,

Egymásra találnak.

2022.április 11.

 

2022. december 17. - Szeretettel! Kun Györgyi

************************************************* 

 11. ÉLETTÖRTÉNETEIMBŐL 

 

Véghelyi József : Fatrombita

(A régi idők emlékére: zenésztársaimnak szeretettel)

 
    A sors különös kegyeként élhettem meg azt, hogy közel harminc évig tagja lehettem Szekszárdon egy nevében amatőr fúvós zenekarnak. Az amatőr jelző az idők haladtával „okafogyottá” vált, mert zenei teljesítményünk méltán vetekedett a hivatásos együttesekével. Természetesen sokan próbálták „intézményesíteni” a zenekart az évtizedek során, ám a tagok lelkülete túlélte ezeket a hivatalos akarnokságokat. Fennállásunk ideje alatt sikerült megőriznünk a zene szeretetére épülő vidámságunkat, fiatalos jókedvünket. Ítélőképességem teljes tudatában kijelenthetem, hogy a „művészvilág” sok tagja a normális viselkedéstől és mentalitástól kissé eltér, - azaz  a fosztóképzőt is figyelembe véve -  abnormális, népiesen szólva egyszerűen csak „lökött”. Természetesen magamat is beleértve. Ez az állapot egyáltalán nem fertőző, viszont nem is gyógyítható, végig kíséri az embert élete folyamán. Aki ilyennek született, hát az is marad! Nincsenek feltétlenül külső jegyei, sokáig rejtve is maradhat ez a defektus, és csak hosszabb együttlét után derülhet csak ki ez az elmeállapot. Valakinél hamarabb…

 *

Véghelyi József

  Mint említettem én is zenéltem egy vegyes életkorú bandában, mégpedig a „legütőképesebb” hangszeren, vagyis schlagzeug-oltam, érthetőbben szólva: ütős voltam. Mikor mit kellett tennem: kisdob, nagydob, üstdob, triangulum, castagnette, tikfa, stb. Rettenetesen nagy művész voltam én is, mint a többiek. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy erre születni kell. Ha valaki a zenészek közül mégsem született őstehetségnek, akkor annak az az oka, hogy elnyomják, irigyei félreállítják. Ha egy 

zenészt meg akarsz sérteni, hát mondd azt neki tehetségtelen, kutyaütő…!  Garantált lesz a siker.
 

  *

   A zenekar társadalmi összetétele az idők során szükségszerűen folyamatosan változott. Az ’50 - es évek végén mint úttörő zenekar alakultunk meg, de az idő haladtával  később KISZ ifjúsági zenekar lettünk, azután a rendszerváltozás érződött szele miatt Ifjúsági Fúvószenekar  cím hangzott jobban. A ’90-es évektől kezdve pedig a Német Nemzetiségi Fúvószenekarrá avanzsáltunk. Ja kérem, aki fizet az parancsol. Zenei teljesítményünk csúcsán a tagságunk fele diplomás lett, de érettségije mindenkinek volt. Később még egyéb neveket is ráaggattak a zenekarra, de a karmesterünk Miklós bácsi visszavonulásával már semmi sem volt a régi. Fájdalom, de akkor én is befejeztem a zenei karrieremet. De ez egy másik történet kezdete lenne.
 
   Sokat zenéltünk évtizedeken keresztül. Szinte mindenhol megfordultunk: kultúrházakban egész estét betöltő műsort állítottunk össze, adtunk térzenét, hangversenyeztünk a környező országokban. Társadalmi ünnepeken menetre játszottunk indulókat. Meg is jegyezte tréfásan az egyik volt munkahelyi főnököm a rendszerváltás után, hogy én ne sokat ugráljak, egy szavam se lehet az „átkosra”, mert május elsején a mögöttünk vonuló „főelvtársak” úgy igazgatták a lépteiket, ahogy én doboltam! Mi tagadás: így volt! Így lettem „szekértoló” helyett” „szekérdoboló” az elvtársi időkben!
 
  A szekszárdi fúvószenekar egyik alapítója, karmestere, hangszerelője Miklós bácsi volt, aki a Liszt Ferenc Zeneiskola igazgató-helyettesi feladatait is ellátta. A városban közismert és közkedvelt személynek számított.  Mindig vidám és jókedvű volt. Értette a tréfát, és csinálta is! Ő volt Szekszárd Miklós bácsija fiatalnak, öregnek egyaránt. A zenészek egymás között egyszerűen csak „Öregnek” nevezték. A diákjai és a szórakoztató zenészek között megfellebbezhetetlen tekintéllyel rendelkezett.
 

*

   Akkortájt a zeneiskola a megszűnt Skála helyén volt. Az épület egykor jobb időket látott polgári családé lehetett, ez a belső struktúrán látszott, mint ahogy az is, hogy a háború után semmiféle tatarozást, festést/mázolást nem végeztek rajta. Közvetlenül a kapualjból nyílott Miklós bácsi tanári irodája, amely kb. 15–18 m2 lehetett. A szoba színét már régen nem lehetett megállapítani a vastag cigaretta füsttől. Hát ott akkora jövés-menés volt mindig, mint egy orvosi rendelőben influenza idején. Tanári szobája zenei Mekkának is beillett. Aki szórakoztató zenésznek számított, azok közül mindenki megfordult nála legalább egyszer életében. Az ifjúság tanítása mellett ellátta az  OSZK megyei képviseletét minden nyűgével, bajával együtt. (OSZK – Országos Szórakoztató Központ.) Ez a munka tulajdonképpen adminisztratív jellegűnek számított: tagdíjak beszedése, zenészek vizsgáztatása, kiközvetítések, stb.
 
A régi zeneiskola a lebontása után új épületbe költözött, egy kicsit méltóbb helyre, a város központjában levő báró Augusz Imre rezidenciájának történelmi falai közé. Mind a mai napig ott is van. Az átköltözés csak a geokordináták megváltozását jelentették, mert a „zenei műhely” szellemisége a régi/új falakon belül változatlan maradt…!
 
    Ennek a zenei műhelynek két egymástól jól elkülöníthető időbeosztása volt. Délelőtt a hivatásos zenészek jöttek – mentek, délután pedig a zeneiskolai tanulóké volt a terep. Száz szónak is egy a vége: megfordult ott cigánybanda, bárzongorista, ifjú titánokból összeverbuválódott beat zenekar, és egyéb bukott, meg nem értett egzisztencia. Ott olyan nem volt, hogy hívatlan látogató. Ha véletlenül odavetődött valaki, hát annak meg sem kellett szólalnia. Leülhetett valamelyik sarokba, és csak úgy zúdult a nyakába a „vaker”, a duma. Ha a végén kitámolygott zúgó fejjel az irodából, akkor azt sem tudta az illető, hogy fiú-e vagy lány. Ilyenkor szoktuk javasolni, hogy menjen be a legközelebbi W.C.- be nemi identitását tisztázni…!
 
   No, de ne felejtkezzünk el kultikus tárgyunkról a fatrombitáról. Balladai homály fedi eredetét. Csak sejthetem, hogy valamelyik asztalos kolléga készíthette Miklós bácsinak. Maga a hangszer valamilyen leírhatatlan elegye volt, a riadókürtnek, klarinétnak, és a történelmi drámákból ismert fanfárnak…Hossza 25 – 30 cm körüli lehetett és ahogy a neve is utal rá: fából készült. A színe nagyon fontos: koromfekete. Miklós bátyám, aki szintén zenész volt elnevezte klavikordnak. Ennek a jó csengésű műremeknek volt egy óriási hibája: nem hangszer volt! Bár ellátták mindenféle furatokkal, lyukakkal, megszólaltatni azonban nem lehetett, mert a bemeneti és a kimeneti nyílás között nem volt kapcsolat. Korpusza és fúvókája is volt, azonkívül – eléggé el nem ítélhető módon – még egy festéktartállyal is rendelkezett. Ebbe a tartályba kellett beleönteni a kormot…! Ám a koromnak valahol ki kellett jönnie, ha belefújtak, ezért a fúvóka két oldalán egymástól kb. 4 – 5 cm-re két pici furat szolgált erre. A többi a fatrombita szájhoz illesztésén, és a pszichológián múlott.
 
   Egy biztos: valaki előbb - utóbb belefújt, természetesen a határozott tiltás ellenére. Nagyon fontos volt a lelki felkészítés, hogy az illető ne akarjon belefújni, kipróbálandó a zenei képességeit. Ám ha mégis megtette lebeszélésünk ellenére, akkor mi Pilátus módjára mostuk kezeinket…Az ördögi pszichológia, az érdeklődés felkeltése a helyzettől függött: ha valamilyen nagyorcájú zenész vetődött oda, akkor a sikeres taktika az volt, hogy nem régen kaptuk a klavikordot, és csak kísérleti célból van nálunk. A különleges kialakításának megfelelően kifejezetten a magasabb fekvésű hangok megszólaltatására fejlesztették ki. Nem is képes rá bárki, hogy megszólaltassa, csak akinek megfelelő a száj-szerkezete! Persze előtte a provokatőr a szájához tette, felfújta az arcát, de ügyelt arra, hogy ne engedjen levegőt a fúvókába:  és íme nem is szólat meg, bebizonyítva, hogy tényleg különleges szájalkat kell hozzá. A fatrombita két kiömlő nyílása kissé feljebb volt a fúvókáénál. Amennyiben felfelé álltak a nyílások, úgy az illető arcát kormozta be, ha lefelé álltak, akkor  a ruhája kormozódott össze, eléggé el nem ítélhető módon!
 
   Ez a taktika a felnőtteknél szinte mindig bevált, ám ügyelni kellett arra, hogy komoly maradjon az álnok, cselvető arca, már csak a hatás kedvéért is! Zeneiskolai tanulóknál - a naivitásuk miatt – nem volt szükség felnőtti praktikákra. A délutáni tanítások természetesen órarendi beosztással követték egymást, tehát mindig lehetett tudni, hogy ki lehetett volna a potenciális áldozat. A gyerekeknél nagyon óvatosan kellett kiválasztani az arra alkalmas személyt ( a családi háttér, papa/mama beosztása, értik-e szülők a viccet, vagy nem stb.?). Bár akkoriban nem volt szokásban a tanárokat megverni, mégis jobb volt a békesség.
 
   Vizsgáljuk meg, hogyan működött a tanulók becserkészése! Mint említettem Miklós bácsinak sok teendője volt a tanításon kívül is, és előfordult, hogy pár percre  kiment valahová ügyeket intézni. Mielőtt a delikvens megjelent az órán, a fatrombitát előre kitette valaki jól látható helyre, vagy tüntetőleg akkor vették elő valahonnan, ügyelve arra, hogy az „áldozat” észrevegye. Valakit mondtam, mert 3-4 gyerek mindig lézengett az irodában. Egyszerűen azért, mert vagy sokkal előbb jöttek, vagy nem akaródzott még hazamenni. Látszólag a fatrombitával  a szobában levők nem is foglalkoztak többet. Nem így a jövevény…Persze a kiszemelt áldozat érdeklődni kezdett a klavikord iránt. Itt elég volt annyit mondani, hogy ha nagyobb leszel belefújhatsz…A többi a gyereken múlott: alig várta, hogy a bennlevők ne figyeljenek oda, elkapta a fatrombitát és persze belefújt teli tüdőből. A hatás sohasem maradt el! Ritkán az is előfordult, hogy Miklós bácsinál csak egy szem diák volt, a fatrombita pedig „véletlenül” az íróasztalán maradt. Ekkor a figyelmeztetés úgy szólt: kisfiam, hagyd békén azt a hangszert, nem a Te színvonalad. Az ilyen esetekben elegendő volt az is, hogy az Öreg hátat fordítson és a szekrényéhez menjen valamilyen kottáért, mire visszafordult addigra egy kormos arcú kéményseprő-segédet látott összemaszatolt arccal…! Akárhogy is történt a skandalum, a vége természetesen mindig hatalmas röhögés lett. Arról nem tudok, hogy valaki ezen megsértődött volna, de arról igen, hogy  a pórul jártak közül sokan igyekeztek másokat is sorstársukká tenni…Se vége, se hossza az ilyen jellegű eseteknek. A zenészek között lassan kezdett elterjedni a klavikord  áldásos tulajdonsága, ezért egyre kevesebb lóvá tett paciens került a hálóba. Ideje volt tehát másik terep után nézni. Ha idétlenséget kellett elkövetni, hát akkor a zenészekre, művészekre bizton számítani lehetett. Érdemes idecitálni az egyik legmaradandóbb esetet!
De ez már egy külföldi hangverseny körúton történt!
 

*

1974. augusztusában vendégszerepeltünk az  NDK-ban. A lehetséges közlekedési eszközök ismeretében  legcélszerűbb megoldás a vasúti utaztatás volt .Viszonylag hosszú idejű útnak számított Budapesttől Drezdáig, de ki törődött vele akkoriban! A hangszerek nálunk voltak, így aztán hol zenéltünk, hol idétlenkedtünk, mulatva az időt. Prágán keresztül vitt az utunk, ahol mozdonyt kellett cserélni, mert a két villamos vontatás műszaki paraméterei eltérőek voltak. A cseh fővárosban sokat álltunk technikai okokból, és a „művészeket” huzamosabb ideig tétlenül hagyni nem ajánlatos…
 
  Egyszer azonban minden véget ér, s így elindulhattunk Drezdába. Akkoriban Kelet-Németország meglehetősen feszes rendőr-állam volt, az összes konzekvenciáival együtt. A vasút stratégiai ágazat mindenhol, mindenféle értelemben. Ez lépten-nyomon látszott az NDK vasúti emberállományán is. Mi zenészként csak a kalauzzal találkoztunk. Képzeljünk el magunk elé egy középkorú, magas, snájdig, egyenruhába öltözött közeget, akinek olyan patyolatfehér volt az inge, hogy a mai mosóporok belesárgulnának az irigységbe. Az egyenruhájának gombjairól a Nap sugarai szégyenkezve verődtek vissza.
Hősünk - a kalauz - a feszes szolgálati szabályzatnak megfelelően időnként le-föl mászkált a vagonban vigyázva a rendet, elvégre nemzetközi utasok voltak a felügyeletére bízva. Hivatalának teljes tudatában viselte beosztását, igyekezve, hogy még véletlenül se mosolyodjon el, mert rögtön oda lenne a tekintélye. Egy idő múlva valami történhetett a feszes szolgálattal, mert néha elmosolyodott, különösen akkor, amikor minket, zenészeket meglátott a hangszerekkel együtt. Mi csak gondoltuk, hogy fiatalabb korában maga is zenélhetett, és előtörhettek benne az ifjúkori emlékek. Pechjére…!
 
   A vagon kupékra volt osztva, de mivel meleg volt az ajtók nyitva álltak, s időnként nosztalgiával az arcán meg-meg állt a közeg különböző hangszereknél. Legjobban  a helikonok tetszettek neki,  tudva levő, hogy az egyik legnagyobb rézfúvós hangszer. Szerencsére néhányan tudtak valamennyit németül, s megétették a kalauz atyai, leereszkedő kérdését, ami imígyen hangzott:
- Gondolom, nehéz lehet egy ilyen nagy hangszert megszólaltatni…?
Ő még nem tudta, hogy kár volt ilyent kérdezni tőlünk, de ha már kegyeskedett a hatóság leereszkedni hozzánk, a póri néphez, hát akkor ugyebár válaszolni is illik! A legnagyobb tréfacsináló éppen egy helikonos volt, s nem is maradt el a válasz:
- Á, egyáltalán nem nehéz, hanem ezt a kis feketét – mutatta a fatrombitát -  no, ehhez más komoly erő kell..!
 
Többen közülünk már a szájuk szélét rágták, mások kihátráltak várva a becsapódást…! Az eredmény nem is maradt el. A szolgálatában feszes kalauz teli tüdőből belefújt a fatrombitába. Először nem is tudta a szerencsétlen, hogy mi történt vele, csak becsukott szemmel lassan visszaadta a trombitát és szép lassan kihátrált. Az igazsághoz tartozik, hogy nem is mertünk azonnal hangosan röhögni, mert kicsit durvára sikeredett az akció, csak amikor többet nem jött vissza a kalauz, akkor törtünk ki! Egész Drezdáig nem láttuk többet.
 
Természetesen kíváncsiak voltunk arra, hogy mi lett a további sorsa, ezért leszállás előtt benyitottunk a közeg kabinjába. A látvány egyértelmű volt: ült a szolgálati székén hátrahajtott fejjel, összekormozott inggel, s a szemére vizes zsebkendőt tartott. Magában mormogott valami olyant, hogy:
- Skandal, unerhörten Skandal…
Persze, hogy mit mondott, akkor nem teljesen értettem, inkább sejtettem. Egyben azonban biztos voltam, hogy nem a megbonthatatlan német-magyar barátságot méltatja…!
 
Folytatjuk a sorozatot.

************************************************* 

 12. TÖRTÉNETEK A MÚLTBÓL 

 

Márkus Katalin: Tejtestvérek

 
Azon a május végi éjszakán ketten vajúdtak a faluban. A sok ablakos, csipke függönyös, nagygazda házában Zsófia, a cselédsor egyik szoba-konyhás egyszerűen berendezett lakásában pedig Julis. Az előbbi a nagygazda felesége volt, aki a harmadik gyermekét készült világra hozni, utóbbi  az egyik cselédjük fiatal felesége, aki első gyermekével volt várandós.
 

Márkus Katalin

*

  A bába kora délutántól ott volt a gazdáné szobájában - nehéz szülés ígérkezett. Zsófia elmúlt negyven éves, már senki sem gondolt náluk a gyermekáldásra. Legkevésbé ő maga, pedig ez akkoriban nem volt ritkaság. Nem egy családnál - még a jó 

módban lévőknél is - nagy korkülönbséggel születtek a gyerekek.
Még ősszel az egyik rokonnál kisfiú született, és őket kérték fel keresztszülőnek. Akkor a paszitán, Sándor gazda egyre csak  sóhajtozott, hogy mit nem adna, ha neki is lenne egy fiú gyermeke. A komáék velük egyidősek voltak, gyerekeiknél már unokák is születtek, ez a kisfiú váratlanul érkezett hozzájuk, de ettől függetlenül nagy szeretettel fogadták.
Sándor gazda sóhaja meghallgatásra talált, mert Zsófia hamarosan áldott állapotba került. Nagyon nem akarta ezt a gyereket, még arra is hajlandó lett volna, hogy elvetesse, de félt az Égiek büntetésétől.
Tudta, hogy a cselédségnél mit tesznek a nem kívánt gyermekáldás ellen, de az ura erről hallani sem akart.
Napokig veszekedtek, Sándornak végül sikerült meggyőznie a feleségét.
- Tudod Zsófikám, lehet, hogy fiú lesz, és akkor majd ha felnő, Ő viszi tovább a gazdaságot. Lesz aki elgondoz bennünket öreg napjainkban. A lányok már elkeltek, maguk is családosok, rájuk nem számíthatunk.
  Zsófia ezen elgondolkodott, és letett szándékáról. Ám a hasában növekedő életet, nem szerette. Ahogy terebélyesedett, egyre nehezebben mozgott, a hangulata nagyon kiszámíthatatlanná vált. Nehezen viselte, hogy karcsú alakja már a múlté, felvizesedett, dagadt lábaira rá sem bírt nézni. Mindig is hiú volt, adott külső megjelenésére, megtehette, mert apja a szomszéd falu nagygazdája még a széltől is óvta. Férjhez menetele után meg az ura kényeztette, kímélte, és leste kívánságait.
Ebben az állapotában a cselédlányok szinte menekültek előle, mert állandóan kiabált velük, semmi sem volt jó amit csináltak. Egyedül Örzse az öreg szakácsné tudta teáival, főzeteivel egy kis időre megnyugtatni. Még a látogatóba hazatérő lányait sem szívlelte meg maga mellett. Panaszkodtak is az apjuknak, de sokra nem mentek vele, mert őt is elüldözte maga mellől.
Először a közös hálószobájukból, később már a házban sem tűrte meg. Pedig Sándor most is leste minden kívánságát, amiből nem volt hiány.
Így történt, hogy mire kitavaszodott, Sándor gazda kiköltözött a szőlőbe, a hegyi hajlékba. Onnan járt le reggelente intézni a gazdaság dolgait. Estéi magányosan teltek, volt ideje elgondolkodni a dolgokon. Nagyon akarta ezt a gyereket, de nem ilyen áron. Soha nem gondolta volna, hogy Zsófia így megváltozzon. Mennyire más volt amikor a lányokkal volt várandós, akkor csak úgy repdesett az örömében, és szinte megállás nélkül varrta, hímezte a babák kelengyéjét.
Most meg, ha olyan kedve van, a már meglévőt is széttépi. Csak egészségesen szülessen meg az a gyerek, akkor majd Zsófia is megnyugszik. Ezért imádkozott esténként a Mindenhatóhoz.

*

A cseléd soron lakó Julis, boldogan várta elsőszülöttjét. Tavaly augusztusban, aratás után keltek egybe az urával. Sándor gazdától kaptak egy szoba-konyhás lakrészt, így volt hova menniük. Szerényen berendezték, a fiatalasszony szépen rendbe tartotta, csinosítgatta.
Jani fogatos volt a gazdánál, egész évben lovakkal dolgozott. Julis nyáron a mezőn kapált a többi asszonnyal, lánnyal, vagy a gazda szőlőjében dolgozott. Télen is volt munka, de akkor a nőknek több volt a szabad ideje. Ilyenkor a saját dolgaikat tették rendbe. Most a születendő babájának varrogatta a kis ingeket, és egyebeket.
A gazda feleségénél ezeket a dolgokat, fogadott varrónők varrták egy külön szobában.
Májusban Julis már nem ment répát egyelni, kukoricát kapálni, de parányi kertjében, ami a cseléd lakáshoz járt, szépen növekedett minden. Hogy könnyítsen a többi asszonyon, az ő veteményes kertjüket is megkapálta, rendben tartotta. Szorgalmáért, jóságáért, nagyon megdicsérték.
- Ne félj Julis, nekünk is lesz rád gondunk, ha lebabázol! - mondogatták neki.
Így érkezett el az a május végi éjszaka, amikor érezte, hogy eljött az ideje. Janit elküldte a bábáért, de hiába ment, a bába akkor már a Zsófia gazdánénál volt. Onnan meg nem lehetett elhívni.
A cselédsoron hamar híre ment, hogy Julisnál elkezdődtek a fájások. Az idősebb asszonyok egykettőre összekapták magukat, és Julisékhoz siettek. Valaki üzent a fiatalasszony anyjának, aki szintén futva indult lányához. Janit kiparancsolták a házból, fazékban vizet forraltak, sürögtek, forogtak, készülődtek a szülésre. Julist körbe vették, biztatták, aki a hatalmas fájásoktól alig bírt rájuk figyelni. Már bőven elmúlt éjfél, amikor megszületett Veronka, aki olyan kicsike volt, hogy szinte elveszett a pólyában. Fekete hajtincsei éppúgy göndörödtek a feje búbján, mint az apjának. A hajnalban felkelő Nap, vidáman mosolygott a kis családra. Jani sírt örömében, amikor először kezébe fogta kislányát. Az asszonyok rendet raktak a kis házban, és haza mentek saját dolgukat végezni, de helyettük már jöttek mások, hogy főzzenek Julisnak, és a kisbabájára vigyázzanak.

*

A gazda háza egész éjjel ki volt világítva. Örzse a konyha hatalmas tűzhelyén, nagy fazekakban forralta a vizet, és csendben imádkozott.  Nagyon aggódott Zsófiáért, mert az ő korában már bármi előfordulhatott. A terhessége sem volt a megszokott, és még most is nagyon ellenségesen viselkedik. A cselédlányok ki-be rohangáltak Zsófia asszony szobájából. Megérték parancsait teljesíteni. Hol melege volt, hol fázott, és az egyre sűrűsödő fájások miatt, hangosan jajgatott. Hiába csitítgatta a bábaasszony, durván visszaszólt neki. Órák teltek el így.
Sándor gazda egyre idegesebben járt fel, s alá a dolgozószobájában. A szíve szakadt meg Zsófiáért, akit az utóbbi hónapok történései miatt sem szeretett kevésbé.
- A lányok ennyi vajúdás után már megszülettek. Valami nincs rendjén, ennyire nem  jajgatna az ő Zsófikája. - mondta csak úgy magának.
Most meg csend van, de gyerek sírást sem hallok! Óh egek! Mindjárt megbolondulok!
Jaj Istenem! Minek is kellett annyira ragaszkodnom ehhez a gyerekhez!
Én nem tudok tovább várni, bemegyek hozzá! - és hatalmas léptekkel Zsófia szobája felé indult.
  A bábaasszony hiába próbálta vissza tartani, hogy nem férfinak való látvány ami itt történik - szóra sem méltatta. Egy pillanatra megtorpant, amikor megcsapta orrát a szoba nehéz levegője, de aztán határozottan az ágyhoz lépett.
A véráztatta ágyon a sok kínlódástól csapzottan, verejtékezve, feküdt Zsófikája, aki már csak nyöszörögni tudott. Ereje fogytán volt, hatalmas hasa lüktetett a benne rugdalózó gyerektől. Ő még küzdött az életért, de úgy tűnt, Zsófia már feladta.
- Hozzátok az orvost! KIfelé! - ordította torkaszakadtából Sándor.
  A cselédlányok rohantak az istállóban várakozó kocsishoz, hogy azonnal fogjon be és induljon az orvosért. Sok értelme ugyan nem volt elmenni érte, mert több mint tíz kilométerre lakott, a városban. Visszamenni már nem mertek, remegve bújtak össze a cselédszobában.
- Mit csináltál te boszorkány! Meghal a feleségem! Ordította a bábának, aki Zsófia lába közt matatott.
- Farfekvéses a gyerek - szólt vissza a bába. Ha sikerül megfordítani, minden rendben lesz!
Bárcsak így lenne! - gondolta magában.
  Hosszú percek teltek el így, Zsófia már nem volt öntudatánál, amikor a bábának sikerült megfordítania a gyereket, aki egy kis segítséggel kicsusszant anyja hasából. Éppen csak nyöszörgött, de a bába értette a dolgát, és nemsokára hangos sírással jelezte, hogy életben van.
- Fiú lett gazduram!
- Sándor gazdát ez legkevésbé sem érdekelte, mert az újszülött sírásával szinte egy időben, szeretett Zsófikája egy halk sóhajjal eltávozott az élők sorából.
- Tedd rá a mellére, menjen vele ő is! Megölte az anyját, ő se éljen! - adta ki az utasítást a bábának. Újszülött fiára rá sem pillantott, úgy rohant ki a szobából.
  A bába tanácstalanul állt, kezében a kisfiúval, aki egyfolytában ordított.  Nem bírta megtenni, amire Sándor gazda kérte. A gyereksírást meghallva, Örzse szaladt a szobába. Asszonyát meglátva hangosan zokogott, de a bába rákiabált.
- Örzse! Ráérsz siratni asszonyodat, most segítened kell, mert nem tudom mit tegyek. És gyorsan elmondta neki, mit kért tőle a gazda. Én szándékosan nem tudok embert ölni! Előfordult már, hogy meghaltak szülés közben, de arról én nem tehetek!
Most ezt kérte, de lehet holnapra megbánja! Akkor meg engem hurcolnak meg!
  Örzse gyorsan össze szedte gondolatait, és tudta mit kell tennie.  Kora reggel már megvitték neki a hírt, hogy Julisnak megszületett a kislánya.
- Tedd rendbe a gyereket, jól bugyoláld be, és vidd ki a konyhába. Én majd elviszem Julishoz. Most kiadom asszonyom ruháit a cselédlányoknak, és visszajövök. Asszonyomat és a szobát, készítsétek elő a ravatalozáshoz. A cselédeknek egy szót se szólj a gyerekről! Ha kérdeznék, ne válaszolj!
  Így is történt. A meglepődött Julisnak nem kellett sokat magyarázkodnia, szerencsére mindkét babának elég lett a teje. Az éppen nála lévő asszonyok meg tudták, hogy jobb most hallgatni. A dolgok előbb vagy utóbb, úgy is elrendeződnek.

*

  A gazda csak másnap jött le a szőlőjéből. Nem ment be a ravatalhoz, de a szokásoktól eltérően, lezáratta Zsófia koporsóját. Hiába jöttek családostól sírva-ríva a lányai, a rokonai, nem tudták meglágyítani a szívét.
- Minden úgy marad ahogy van! - üvöltötte magából kikelve.
 A gyerekről nem kérdezett, és aki tudta, nem merte neki megmondani, hogy él. Mint aki eszét vesztette, úgy járkált a házban. A temetés napjáig senkivel sem beszélt. Szerencsére, a jól szervezett gazdaságában mindenki tette a dolgát. Sajnálták Zsófia asszonyt, de egyebet nem tehettek.
Temetés után hazamentek a rokonok. A lányai is úgy gondolták, jobb ha hazamennek, úgysem tudnának most apjukkal beszélni. Őket is megviselte anyjuk halála, majd ha csillapodik fájdalmuk - eljönnek.

*

Már egy hét is eltelt a temetés óta, amikor a gazda beállított Örzséhez a konyhába. Egy darabig szó nélkül nézte a fazekak körül forgolódó asszonyt, aki nem szólt hozzá, gondolta, majd csak elmondja miért jött. Meg aztán a kisfiú miatt is aggódott. Egyszer úgy is megtudja, hogy életben van, akkor aztán neki nem lesz itt maradása!
- Te Örzse! - szólalt meg váratlanul Sándor gazda. Én megbolondulok a bűntudattól!
Még a papnak sem mertem elmondani, hogy mit tettem. Megölettem a saját fiamat, és még csak rá sem néztem! Annyira el voltam telve a fájdalmammal, hogy majd eszemet vesztettem. Most kezdenek tisztulni a gondolataim, hogy mire is utasítottam akkor a bábát! Uram Isten! Én egy gyilkos vagyok! Mondd meg nekem Örzse, hogy tehettem ilyet!
  Hangja itt már elcsuklott a sírástól. Örzse leültette az asztal mellé, nyugtatgatta, vigasztalta, hogy ne eméssze magát, az idő, majd begyógyítja a sebeket. Mindenfélét beszélt neki, szólt Julisról és a babájáról is. Egészségesek, és olyan sok teje van Julisnak, hogy akár két gyereknek is elég lenne.
- Ezt meg miért mondod nekem Örzse! Örülök, ők legalább jól vannak! És ennyi! - emelte fel hangját, majd hatalmas léptekkel kirohant a konyhából.
  Pár napig a színét sem látták, hol a hegyen, hol a temetőben volt. Aztán újból Örzsénél kötött ki a konyhában.
- Szóljál valakinek, hogy menjen el a Julisért. Jöjjön ide a gyerekével! Ha megérkezett, gyertek be a szobámba, ott várlak benneteket!
  Örzse, majd elájult az ijedtségtől, de nem volt mit tenni, elküldött egy cselédlányt a Julisért. Azt azonban elfeledte neki megmondani, hogy csak a kislányát hozza magával. Julis nagyon megörült, hogy hívatja a gazda. Arra gondolt, hogy mégis csak kíváncsi a kisfiára. Ezért mind a két gyereket szépen elrendezte és elindult velük a nagyházba. Picik voltak még, könnyen elbírta volna őket, de a cselédlány kisfiút átvette tőle. Örzse mikor meglátta az érkezőket, azt sem tudta mitévő legyen. Az örökké vidám Julis hangosan nevetgélt és beszélgetett a cselédlánnyal. Mire Örzse figyelmeztethette volna, arra már a gazda is kijött a szobájából.
- Eladjátok a házat, akkora hanggal vagytok te lány! Ha elfelejtetted volna, még nem telt le a gyász ideje! No, gyertek csak  be! Örzse, te is!
  Örzse a cselédlánytól átvette a kisfiút, és Julissal beléptek a gazda szobájába. Minden porcikája remegett, alig bírta tartani a gyereket. Most mi lesz? Nagyon félt a gazdától, de elhatározta, nem fog neki hazudni.
- Üljetek le ide, mutatott az íróasztala elé kikészített székekre. Amikor elhelyezkedtek, akkor Julishoz lépett.
- No, mutasd meg a lányodat!
- Az asszony levette a kislánya arcát takaró fehér kendőt, és széles mosollyal mutatta babáját a gazdának. Az hümmögve nézte, és annyit mondott - bongyor fejű lesz, mint az apja. Aztán milyen nevet adtatok neki?
- Veronkának hívják gazduram - rebegte Julis.
- No akkor Örzse, te is mutasd meg azt a gyereket! Az is a Julisé?
- Örzse nem felelt, Julis is hallgatott. Remegő kezével óvatosan levette a kisfiú arcáról a fehér kendőt. A gazda csak nézte, nézte, a békésen alvó gyereket. A szőke hajú kisfiú már kipihente a szülés fáradalmait. Szép finom arcvonásait az anyjától örökölte. Hosszú percek teltek, mire megszólalt.
- Fiú?
- Igen.
- Aztán mi a neve?
- Az még nincs neki gazduram.
- Nincs? Az meg hogy lehet, egyiknek van neve, a másiknak meg nincs!
- Az apjának kell neki nevet adnia.
- Ki az apja Örzse!
- Hát, hát, maga gazduram - válaszolta halkan az asszony.
- Ekkorra már mind a hárman sírtak. Az asszonyok félelmükben, a gazda örömében.
 

*

  Egészen a tegnapi napig majd megbolondult, hogy hatalmas fájdalmában milyen meggondolatlan parancsot adott a bábának. Nem nagyon akaródzott elmenni hozzá, de úgy érezte, ha nem beszél vele, akkor így nem tud tovább élni. Még feloldozást sem kaphat az egyháztól, hisz parancsba adta a gyermek megölését. Végül késő este rászánta magát és elment a bábához, és bekopogott a kicsi ház ajtaján.
- Már vártam! Jöjjön be, itt nyugodtan beszélhetünk.
- Mondd meg nekem, de őszintén, akkor teljesítetted amit parancsoltam?
- Nem, gazduram! Nem tehettem, én nem vehetem el szándékosan senki életét sem.
- És mi van az elhajtott magzatokkal?
- Én nem vagyok az angyalcsináló!
- Na hagyjuk, nem ezért vagyok itt! Arról beszélj, hová tetted a fiamat! Mert, ha jól emlékszem, akkor fiút mondtál.
  A bába alig bírt megszólalni, mert nem tudhatta, hogy reagál válaszára Sándor gazda.
- Örzse elvitte a Julishoz gazduram.
- Okosan tettétek!
Még nem fizettem meg a szolgálatodat. Egy zacskóban pénzt tett az asztalra, és elindult hazafelé.
 

*

...és most itt sírnak mind a hárman, míg a babák békésen alszanak. Sándor gazda erőt vett érzésein, és elvette Örzsétől a fiát. Megint hosszasan nézte, míg újra eleredtek könnyei. A kisfiúban Zsófikáját látta, a fiatal szőke lányt, akit oly nagyon szeretett, akinek halála miatt majd megszakadt a szíve.
De, most újra van értelme az életének, hála Örzsének és a bábának.
- Gazduram! - szólította Örzse. Nevet kellene adnia a kisfiúnak.
- Nevet? Hisz tudhatnátok mi a neve! Az én nevemet viszi tovább!
  Így lett a kisfiú neve Sándor.
Julis, míg az ifjú Sándort is szoptatta, beköltözött kislányával és Janival a gazda házába. Kaptak egy szobát ahol el lakhattak.
Később a két gyerek, ha csak tehette, mindig együtt játszott. Sándort a gazda iskolába járatta, előbb a faluba, majd elküldte a városba tanulni. Veronka csak a négy alsó osztályt végezte el. A  gazda házában Örzse vette szárnyai alá, ami kifejezetten Sándor gazda parancsa volt. A szakácsnő utódját látta benne. Pár év múlva szép lánnyá serdült, és alig töltötte be a tizenhatodik évét amikor férjhez ment. A fiatal Sándorral úgy szerették egymást, mint az édes testvérek, pedig mind a ketten tudták, hogy csak tejtestvérek.
 
Folytatjuk a sorozatot.

************************************************* 

 13. MESEREGÉNY FOLYTATÁSOKBAN 

 

VÁRKONYI KITTI: VARJUCKÓ

(I. RÉSZ)

 

A KÖNYVET ILLUSZTRÁLTA, KALMÁR ZSUZSA

SZÁJJAL, ÉS LÁBBAL FESTŐ MÜVÉSZ

 

*

Varjuckó - Világra jöttem
 
Első sejtéseim egyike a melegség utáni vágy volt. Hangok jöttek felém, pacsirtaszó, madárfütty, rigózene. A fakopáncs monoton kopogtatása, kuvik, kakukk és károgás. A károgás minden skálája, félhangja és töredékei, a torkok muzsikájának legeslegje volt nekem. A neszek és zajok ezernyi kavalkádja ölelte szüleim hangját felém.

 

Első kép

Várkonyi Kitti

Emlékszem, még tojásba burkolva kuporogtam mamám vagy papám testének langyosa alatt. Éreztem ahogy dobog a szívük és dobbanásra mozdult az enyém is. 

Nem féltem. Tudtam, ha elég erős leszek, kitartó lendülettel utat törhetek az engem védő meszes burok mögül és kikandikálhatok.

- Mama! Megjöttem!
És a melegség tovább áradt felém, kis csupasz és csúf, tehetetlen kis fióka felé. Anyácskám, apácskám csőrükkel dédelgettek, drága szárnyukkal védelmeztek, melengettek tovább. Felváltva hordták telhetetlen csőrömbe táplálékomat. Cserébe én szépen növögéltem, fejlődtem és okosodtam…
Hamarosan megismerhettem a kolónia többi tagját is. Nem sejtettem, hogy pici családunkon kívül még egy óriási sereghez is tartozom. Pedig így van.

Hatalmas ünnepséget rendeztek a tiszteletemre, szüleim tiszteletére. Szóval nekünk. Anyácskám és apácskám vezette örömkör repülésekben tisztelegtek előttem. Hatalmas élmény volt! A közösség és összetartozás élménye. De nekem még ennél is többet jelentett. 

Második kép

- Fontos vagyok. Gondoltam és vidáman csemegéztem a nekem szánt ajándékpondrókat. Ahogy felváltva őriztek engem, ki ne essek a fészekből, vagy el ne kapjon valami szőrös állat, egyre inkább arra eszméltem, milyen jó közéjük tartozni s mennyi szabályt ismerek már.
Szabályokat, amiket nem tanácsos megszegni egyetlen madárnak se, még azoknak se akik már nem kisfiókák.
Mert ahogy cseperedtem, persze úgy hittem a legokosabb kismadár vagyok. Rá kellett jönnöm azonban, hogy a bölcsesség a véneknél van. Az öreg varjúknál, akik akár 100 évig is élnek, figyelnek, tapasztalnak és megismernek dolgokat. Pontosan tudták mikor kell megtanulnom repülni s abban is segített az egész csapat. Újra ünnep következett s a szabályok szerint már együtt ülhettem a sereggel a feladatok megtervezésén is. S a táplálék lelőhelyeinek felfedezését is itt, a Varjútanácsban osztottuk meg egymással, hogy éhen ne maradhasson egyetlen varjú se a csapatunkból, ne éhezzen egyetlen fióka se a fészkekben. Ez varjútörvény! A nevem is ekkor került rám, mert úgy találták igaz melegséget hoztam a fészkünkből s minden varjú roppant fontos a szívemnek. Varjuckó lettem.
Ekkorra már az egész testemet elborította fekete tollam. Buggyos-gatyás nadrágomból csak térd alatt látszott ki pálcikavékony lábam. Fényes, koromfekete tollam kékesfeketén csillant a napsugárban. A csapatban sokan csodáltak sűrű tollam miatt. Bele-beletúrtak szintén fekete csőrükkel.
- Varjuckó! Gyönyörű vagy! - kényeztettek.
Ilyenkor mindig kerestem hálából valami eleséget számukra s a földön szétteregetve hívtam őket.
- Gyertek, egyetek, nagyon szeretlek benneteket.
De azért tudtam, hogy gyönyörű nem lehetek, mert akkor már láttam a gólyát is, aki nagyon tetszett nekem. Gólyának csak a szárnya vége fekete, egyebekben fehér, a csőre pedig… Ó a csőre hosszú és piros.
Oly hosszan és mélyen csodáltam a gólyát, hogy kis idő múlva tökéletesen megtanultam gólyául és kelepeltem. Pont úgy, mint ő. Kitűnően szót értettem vele s ha nem talált magának halat, elbeszéltem neki hol tanyáznak éppen a békák. Ha hallanád milyen jól eltársalogtunk mi ketten! Gólya és varjú. Azt hihetnéd két gólya kelepel. Tiszteletem a fenséges madár iránt töretlen, de varjú nyelven azért mégis csak könnyebb kifejeznem érzéseimet. A károgás minden csínját-bínját ismerem. Hallgasd csak!
- Kááááár! Kááááár! Kár kár kár kár kárkár! Érti az egész csapat. Meg a hollók és a szarkák, de még a csókák is. Már régen nem beszélgettem velük, mert most az emberrel élek.

 

Harmadik kép

Négy évvel ezelőtt még babavarjú voltam. Vidéken teltek napjaim egy kedvesnek tűnő falucska mellett, ahol óriási veteményes terpeszkedett. És mezők és kicsi erdő és patak és virágok. Gondold el; sok rengeteg virág. Virágerdő; mindenféle színű. Piros, sárga, kék, rózsaszín, lila és fehér. Mindig integettek nekem ahogy repkedtem felettük.
- Szia Varjuckó! Gyere le közénk! Járj egyet! - Nagyon szeretem a virágokat! Némelyiknek még termése is van, azt biztosan te is szereted. Például itt van a szamóca! Hogy az mennyire nagyon finom csemege! Meg a málna! Fent a fákon is gyümölcsök! Cseresznye, meggy, alma, körte. Megannyi gyönyörűség! A finom magvak is örömmel töltenek el. Mindig türelmesen megvártam, hogy Napraforgó megkínáljon vele. De tudod én olyan eleséget is fogyasztok, amit te biztosan nem kedvelsz. Itt van például a krumplibogár, a kukoricaféreg. Fenséges lakoma! A férgek, bogarak, rovarok mind a begyembe való eleségek. Sőt! Egyszer, mikor a bagoly mezei egeret fogott, és a maradékot elejtette - talán miattam - nekiláttam az egércsemegének… jobb híján. Azért azt tudd ám, soha nem üldözném egérkét, hogy megegyem. Felőlem aztán örökéletű lehetne! De ha már nem él, falatozgatok én bármilyen husiból.
Visszatérve babavarjú koromra, csupa öröm, csupa szabadság, csupa szépség és szeretet vett körül. Télen a hóban hemperegve gurultunk, csőrünkkel lapátoltuk magunk előtt a hófehér hidegséget. Nyáron gyakran szétszéledtünk, hogy aztán éjszakára újra együtt lehessünk és mindent kitárgyalhassunk ami egész nap történt velünk. Mi mindenről volt szó! Ha tudnád! Meglepődnél.
 
Folytatjuk.

************************************************* 

 14. JÉZUS TANÍTÁSAI 

 

A HEGYI BESZÉDRŐL - SZELLEMI MAGYARÁZAT ÁLTAL

 

Írta: Poór Edit

 (XVI. RÉSZ)

 
 
NE ADJÁTOK AZT, AMI SZENT, AZ EMBEREKNEK,
SE GYÖNGYEITEKET NE HÁNYJÁTOK A DISZNÓK ELÉ,
HOGY MEG NE TAPOSSÁK AZOKAT LÁBAIKKAL, ÉS
NEKTEK FORDULVÁN, MEG NE SZAGGASSANAK TITEKET
 
Az Úr tapintatosságra, óvatosságra inti az Őt
követőket a világgal szemben, nehogy oktalan

fájdalmakat, csalódásokat kelljen elszenvedniük.
Nem mindenki érti meg az Isten útjain járó lelkek
örömét és bánatát, nem mindenki tartja jónak,
és helyesnek azokat az igazságokat, melyekkel
ezek rendelkeznek, mert sajnos nagyon sokan
élnek a világban, akiknek lelki természete
az ebek és disznók természetéhez hasonlít.
 
Az eb természetű ember csak az önzés igazságát
ismeri, ebből indul ki, ennek tesz eleget egész
életének célját ebben látja.
Bár lehetnek mellette megtévesztő, szép erénynek
látszó tulajdonságai, mégis, ha érdekeit a legkisebb
mértékben is veszélyeztetve látja, a jó barátból
egyszerre halálos ellenség lesz.
 
A disznó természetű ember, mohó vággyal veti rá
magát mindenre. Szívesen barátkozik mindenkivel,
nem válogatós, minden érdekli.
Az embereket aszerint, a haszon szerint értékeli,
amit azok neki hajtanak.
Lelki törekvései nincsenek, anyagi és testies
vágyainak kielégítésére minden módot jónak talál.
 
Jellemtelen és szemérmetlen,
részvétlen a mások fájdalmával szemben, de
annál jobban érzi a magáét.
Ezek a természetű emberek veszélyesek a
lelki emberekre nézve, mert a látszólagos
erényeikkel bizalmat keltenek és ezek
az ő drága értékeiket, hitüket, meggyőződésüket,
törekvéseiket megosztják velük.
Aki valójában még egyáltalán nem képesek
a lelki ember gondolatvilágába beilleszkedni.
 
Rögtön talán nem mondanak ellent, nem mutatják,
hogy nem értik, de legtöbbször nem mulasztják el,
az alkalmat, hogy véleményüket olyan formában
közöljék, ami mindig fájó és bántó egy hívő léleknek.
 
Ezért az Úr figyelmezteti a hívő lelkű embereket, hogy
a lelki kincseket ne közöljék az anyagi emberekkel.
Ne kössenek lelki barátságot velük, mert bennük még
az Isteni természet szunnyad és ezt felébreszteni
senki sem képes, csak a mennyei Atya,
amikor Ő jónak látja.
 
Ilyen embereknek füle mellett hatástalanul
megy el a szó, lelküket nem rázza meg az igazság,
mert ők még éretlenek.
Mivel az Isteni természetben ők még nem
életképesek, így Isten országa is be van zárva előttük.
„oda nem mehetnek be az ebek, a paráznák a gyilkosok…”
Amíg az állati természetet le nem vetkőzi valaki,
és fel nem öltözködik az Isteni természetbe.

 

*

KÉRJETEK ÉS ADATIK NÉKTEK; KERESSETEK ÉS

TALÁLTOK; ZÖRGESSETEK ÉS MEGNYITTATIK NEKTEK.

MERT, AKI KÉR, MIND KAP; ÉS AKI KERES TALÁL; ÉS

A ZÖRGETŐKNEK MEGNYITTATIK

 

Ezekben az igékben az Úr olyan lelki ténykedésekre

szólítja fel az övéit, mellyel mind közelebb

igyekszik vonni őket.

A hit erősítésére szükséges ez, az embernél,

hogy el ne lankadjon az imádkozásba.

 

Ha az ember, Istennel folyton kapcsolódik az imán

keresztül, vágyaiban, kéréseiben magasabb,

tisztább érzések és törekvések vezetik.

Az Úr, biztatja a hívő lelkeket, hogy kérjenek, mert

adatik; zörgessenek, mert megnyittatik, amit keresnek

megtalálják Istennél.

 

Ha Isten megad valamit, azt nem veheti el senki

és semmi, mert Isten mindig azt adja,

ami az ember lelkének előnyére van.

Aki hittel kéri az Istent, megkapja, amit kér.

Ha nem is rögtön, de biztosan megkapja.

De vajon jót eredményez- e, amit kér?

 

Ezért az ember legyen szerény és bizalommal

forduljon az Úrhoz.

Ha kérését az Úr megadja, legyen hálás érte.

Ha még sem adja meg, mert valamilyen okból

kárára lenne, akkor nyugodjon bele.

 

Ne zúgolódjék és hitetlenkedjék, nem

szeretetlenségből, vagy felületességből

nem hallgatta meg kérését, mert minden kérés

meghallgatásra talál az Úrnál. Hanem azért,

mert jobbnak látta másképpen intézni.

 

Nagyon sokszor később az ember előtt beigazolódik

hogy jobb volt úgy, ahogy történt, mint ahogyan

óhajtotta volna azt, annak idején.

 

*

 AVAGY KI AZ AZ EMBER KÖZÜLETEK, AKI

HA AZ Ő FIA KENYERET KÉR TŐLE, KÖVET ÁD NEKI?

ÉS HA HALAT KÉR, VAJON KÍGYÓT ÁD-E NEKI?

HA AZÉRT TI GONOSZ LÉTETEKRE TUDTOK A TI

FIAITOKNAK JÓ AJÁNDÉKOT ADNI, MENNYIVEL

INKÁBB ÁD A TI MENNYEI ATYÁTOK JÓKAT

AZOKNAK, AKIK KÉRNEK TŐLE.?

 

Jézus az Isteni igazságokat a természetből

vett példákkal teszi érthetővé a földi ember számára.

Az Úr, kiemeli Isten szeretetét az emberi szeretetnél

sokkal nagyobbnak, igazabbnak.

 

Isten a leg szeretőbb Atya, aki gondoskodik

gyermekeiről, és mindig minden körülmények között

a legjobbat adja neki, akkor is, ha azt, akkor még nem

érti, hogy miért úgy, abban a formában, vagy éppen

kellemetlenségnek érzékeli, de semmi sem történik

ok nélkül, és ha az Atya, vigyázó kezei nem

védelmeznének, akkor a rossz is sokkal rosszabb lenne.

Isten, a legpontosabb intézője az ember sorsának.

 

Folytatjuk.

************************************************* 

 15. VERSRŐL VERSRE  - KORTÁRSAINKTÓL 

 

KRIVÁK MÓRICZ JUDIT: IQ?  vagy  EQ????

 

Mi az  értékesebb??

Az  hogy  lexikális  tudásodat  fejleszted,

rengeteg  információt  gyűjtesz  össze??

De ez  csupán a  tudás  egy szelete.

Abszolút tudás  nem  létezik!

 

Egy  emberélet is kevés  ennek  a  megszerzéséhez!

Akarva  akaratlan  szakbarbárrá  válunk.

Ez  sem  gond.

 

Csupán  tudnunk  kell  ezt  is.

Minden  ember  a  saját területén

  gyűjt  ismereteket.

S  érdeklődési  körének  megfelelően

olvas,  tájékozódik  tovább.

 

A másik  ember  az  nem  annyira

a  tudást  bővíti.

Inkább  az  érzelmeket  vetíti

ki  az  embertársa irányába,

 

Ő  a lélek  embere,

Mosolyt  csal  az  arcodra.

megfogja a kezedet  és  támogat  a bajban.

Részvéttel  van  irányodban.

 

Nagyon szerethetőek ezek a  tulajdonságok.

A  tudás???  embere  büszke  a  megszerzett  tudására.

De  lehet  hogy lenéz  téged,  átnéz  rajtad,

mert  nem  közelíted  meg őt  az információ  birtoklásában.

SZNOB

 

Az  érzelem  embere  talán  szégyelli  hiányosságait,

s  evvel  tisztában  is  van,

de  kompenzálja  a  viselkedésével , visszafogottabb, 

De  nekem akkor is  szimpatikusabb

ez  a  szerényebb,  de  nagyon  szerethető ,

érzelmekben  dúskáló  melegszívű  teremtés.

 

2022,11,03,

Ozsváth  Máténak  ajánlva sok  szeretettel

 

….........................................

 

Kovács Tibor : Megújult szilveszter és új év

 

Eljött egy újabb szilveszteri nap,

Reggel már készülődsz,

hogy mit is sütsz, főzöl,

Malachús sül, krumpli és rizs fől,

Serénykedsz a konyhában, serényen,

Kecseségedben teszel s veszel a konyhában,

Sül a sok féle sütemény is,

A pezsgő és a bor már hűl a hűtőben,

Készülvén estére s éjfélre,

Szeretve készíted a sok féleséget,

Pogácsa, sajtos rúd pirul, sül,

Készül estére s éjfélre, éjszakára,

A szilveszteri bulira készülvén,

A ház, lakás ünnepi pompába öltözik,

Te is felöltőd a legszebb és legcsinosabb ruhád,

Készülvén Angyali Lányaid gyűrűjében,

Hogy köszöntsd a vendégeket,

Vendég szerető lényeddel,

Lassan az asztal is megtelik az ünnepi lakomával,

Melyet serényen az asztalra terítesz,

Telik a perc, telik az óra, lassan jő az éjfél,

De mielőtt elütné az óra és kopogtatna

Az ajtón az új esztendő,

A malacsült, az édes és sós sütik is fogynak,

Eljön az éjfél el üti az óra, elköszön az Ó év,

S beköszönt az új esztendő.

Pezsgő pukkan a poharak teletöltődnek,

Köszöntsük együtt az új esztendőt.

 

Áldott, békés új esztendőt kívánok mindenkinek!

2022. December

.....................................

 

BODAI ILDIKÓ

 

Lágyan simogat a reggeli fény..

Indul a fergeteges nap..

Sietve megyünk tovább,

az élet nehéz óráiban..

Közben feledésbe merül,

ez a reánk zúdult nehéz világ..

 

.........................................

 
KOVÁCS JOSEF KOPEK (ERDÉLY): Egy fenyőfa balladája
 
Köszönöm istenek hogy fenyő lehettem,
Hegyek csúcsain, mint egy királyfi éltem,
Nyár volt e vagy tél volt, én mindig zöldelltem,
Tavasz volt e vagy ősz ruhát nem cseréltem.
 

Árnyékomban nyáron, őzikék legeltek,
A fáradt madarak rajtam megpihentek,
Boldogan éltem ott csendben, békeségben,
Az erdő fáival, mindig szeretetben.
 
Egy hideg reggelen rossz emberek jöttek,
Fejszéjük zajától a völgyek megteltek,
Mellettem megálltak, bennem gyönyörködtek,
Ez lesz a legszebb, karácsonyi fenyőnek.
 
Ő még túl fiatal, öt, hat éves lehet,
Így szólt az egyik, ki, velem együtt érzet.
De választ nem adtak, gyökeremnek estek,
Fa társaimtól, búcsúzni sem engedtek
 
Hiába kérleltem, hagyjanak még élni,
Ők sem hagynák könnyen, éltüket  el venni
Még  egyszer engedjenek, kivirágzani,.
Istenek, jézusnak öröké szolgálni.
 
Még  egy fejsze csapás, lelkem kilehelve,
Gyökereim nélkül vittek el örökre.
Így kerültem végül, szent Karácsonyára,
Jézusi ajándék a legszebb templomba,
A pap megszentelt karjait kitárva,
Hogy ott lehettem, Istenek hálát adva.
 
A gyerekek csillagfénybe öltöztettek,
Körülöttem jézusi dalt énekeltek.
Legszebb pillanata volt ez életemnek
Hogy vendége lehettem e szent estének.
Fájt az elválás erdei anyánktól,
De egy ideig, nem ment rosszul sorsom.
 
Nem volt újéletem túlságosan hosszú,
Rövid volt az ünnep, végleges a búcsú
Ennyi volt a szeretett, jöhet a koszorú,
Hogy ti így ünnepeltek, ez így szomorú
 
Egy reggel ép a pásztor, kiben annyira hittem,
Levetkőztetni jött, néhány gyerekkel,
Majd bekövetkezett mitől mindig féltem,
A szemétdombra dobtak egy jegesreggelen.
Az arra járóknak kértem könyörögtem,
Vigyenek vissza, oda honnan jöttem.
Vigyenek vissza a hegyek csúcsára,
Had pihenjem álmom, a fenyvesek honában.
De, mind hiába sírtam, senki nem segített,.
Ott a jeges hóban, nyomban elégettek.
Senkit sem átkozok, sem bosszút nem kérek
De a végső tűztől, ők sem menekülnek. 
Ha a vágyakozás ..
 
Ha a vágyakozás egyszer valóra válna,
A várakozás virága végre kinyílna,
Az emberek szívében szeretett lakozna,
A gyűlölet hangja örökre elhallgatna.
 
A karácsony akkor ismét igazi lenne,
Jézus a földre újból visszatérhetne,
Akkor már mindenki csak egy nyelvet beszélne,
És ez lehetne az örök szeretett nyelve!
 
A békesség a földön mindent átölelne,
Az ember a földön egy közösségbe élne.
Bűn és büntetés soha többé már nem lenne,
A Jézusi ígéret akkor igaz lenne

 

*

Kovács József Kopek Nálunk is járt a kis Angyal

 
Most, hogy ismét karácsonyhoz készülődünk már a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az adventi koszorún, eszembe jutnak gyerekkori karácsonyaim.
Süllyedjünk csak vissza hatvan évet az idő tengerében. Olyan négy éves lehettem mely időkből az első emlékeket megőriztem agyam merev lemezén.
Mivel, hogy nálunk, a fa ára vetélkedett a búza árával, télen csak a nagy házban tüzeltünk, ebből következett, hogy mind a heten itt aludtunk 
A nyári szezonban, két ágy kikerült a konyhában, és mi a fiúgyermekek kint éjszakáztunk.
Azért beszélek csak hét személyről, (hiszen mi haton voltunk testvérek,) de, nagyobbik nővéremet, Bözsikét ides egyik lány testvére, - kiket az Isten nem áldott meg utódokkal - örökbe fogatták.
Mind mondom, a négyszer ötös szobában, négy ágy volt található, de hogy el is képzelhessétek, bemutatom a bútorzatot. Ahogy a konyhából beléptem, mindjárt jobb oldalt állt a tüzelő. Mögötte a hosszú falon egy ágy, (a legértékesebb meleg szempontjából), ebben aludt két időseb bátyám. Majd következet a két ajtós sifon,(amely ajtajának belső lapján volt található egy irka lap, rajta mindenki születési dátumai), majd a másik ágy, (amelyben aludt ides, meg Kató nővérem) szembe velük (a másik hosszú falon,) édesapám ágya. A kettő között volt az asztal. Aztán visszafelé az ajtónak volt egy ablak alatta a suszter bankli.
 
És a negyedik ágy, melyben aludtam én Gyulával. Az ajtóval szemközti falon, az asztal hátánál a két ablak között állt egy kredenc ,  melyen csipkés terítő volt, és karácsonykor ide állította a kis angyal a karácsonyfát
 
Bizony, azokban az ötvenes évek elején, még a közvéleményben, nem sikerült beültetni a télapó elnevezést, így nálunk is az angyalka hozta a karácsonyfát, mégpedig az idő alatt, míg a család aprója nagyja a szent estét ünnepelte a templomban.
Hazafelé időseb testvéreink megvárták az apróbbakat, kik a templomba járt angyalka szeretett csomagjait félve szorongatták kezeikben, és így érkeztünk mindnyájan egyszerre haza.
 
Ez idő alatt szüleink elvégezték a kis angyal tennivalóit.  Úgy hogy mikor haza értünk, örömmel fedeztük fel, hogy nálunk is járt a kis angyal, igaz, hogy a szegényebb angyalok jártak nálunk, vagy talán, mivel hogy a falu végén laktunk, lehet hogy már kiürült zsákja, mire hozzánk ért. De én így is nagyon boldog voltam, hogy nem feledkezett meg rólunk. Édes a lámpát eloltva várt, és még le sem vetkezve kórusban énekeltük a menyből az angyalt, a fa köré gyűlve.
 
Idesapám a már égő gyertyák mellé, meggyújtotta a néhány csillagszórót is. Ezek jelentették életem első tűzijátékait, melynek nagyon örültem, mivel hogy akkor még a fényt én is érzékeltem.
A templomban kapott csomagokat sem bontottuk fel, szépen oda helyeztük a fa alá.
Ezek tartalma nagyjából megegyezett a fán találhatókkal.
 
Otthoni készítésű szaloncukor, melyet idősebb testvéreim, csomagoltak krepp - papírba, a két végén szépen ollóval kicsipkézték, majd a közepét egy különböző színű  sztaniollal tekerték körbe, ezek meg a mézes kalácsok voltak a legértékesebbek. A mézeskalácsnak nevezet sütiket, Somlyón vették a zsidóktól, ezek különböző színű baba vagy állat, és madár figurákat utánzó készítmények voltak, de hazai készítésű mézes tészták is diszitették a fát.  A fa többi díszeit alkották, a bronzzal bevont dió, alma és ugyancsak krep papírból vágott karikák, melyek lecsüngve az ágakon, egymásba fonódva a szeretetet szimbolizálták
 
Körülbelül, ennyiből rakódott össze, karácsonyfánk díszessége, de nem mindenütt volt ez így, később a gyermekek dicsekedtek, hogy még játékokat is hozott nekik a kis angyal, és nehezen fogadtam el, hogy még az angyalok is kivételeznek. Oda viszik a drágább ajándékokat, ahol a szülők is megvehetnék.
Mint ahogyan azt is csak későn értettem meg, hogy miért szereti Isten a szegény családokat, és a gólyával olyan sok gyereket küld nekik, míg a gazdagoknak alig egy két utód jut, mondta is ides nem egyszer: - Isten így bünteti őket, mert ilyen kapzsik. Örültem, hogy mi is sokan voltunk, mondtam is gyakran idesnek, csak nagyon szeret minket a jó Isten, hogy ilyen sok testvérem van. Minket meg Pályiékat szereti a legjobban, nekik tizenegy gyereket küldött.
 
Itt szeretném megjegyezni, hogy a fabontásig, a fáról, nem hiányozhatott semmi. Ebben csak a szeretett csomag volt a kivétel, melyet mindenki megkapott a vacsora után.
Ezért a karácsonyfa bontása, ha nem is nagyobb, de egyenrangú ünnepségnek számított az angyal érkezésével
Mint már mondtam, karácsony estéjén,  a gyerekek mind elmentünk a templomba. Verseket mondtunk, és megkaptuk  a várva várt szeretet csomagot. A templomot elhagyva megvártuk egymást és együtt érkeztünk haza.
 
Egy-két ének után, nagykabátjainkat levetve, körbe ülhettük az asztalt, (melyet ides közben megterített,) mindenki a rég megszokott helyére. A már megérkezésünk óta, orrt csiklandozó finom illatú szokásos szent estéji vacsora következett.
 
Elsőnek, a nagyobbak pálinkával koccintgattak, aztán rakta ki ides tányérjainkra a füstölt oldalast, és kolbászt és mártogatni való zsírt, mit kenyérrel és savanyú hordós káposztával ettünk. És ma este kivételesen, többször is kérhettünk, (szemben a máskori kiporciózással,) aztán következet a töltött káposzta, és a már kisebbeknek is megengedett borocska, persze a mennyiség korunktól függően,) majd e ritka gazdag vacsorát az ides készítette, kemencében sült, diós, mákos vagy lekváros kalács zárta.
 
Lehet, feltűnik nektek a túrós kalács hiánya,
 
Igen, nem volt az asztalon, nem mintha falunkba nem lett volna szokás, de idesapám nem szerette a (mint ő mindig mondta, ) hosszú nyelű szerszámokkal gondozó álatokat. Ezek alatt értette a szarvas marhákat, és a lovakat, de a juhaikat és kecskéket sem imádta, tehát semmi olyan házi állatot, melynek húsán kívül, mással is pótolták volna étkezésünket. A tejet mindig vettük, úgy hetente három litert, ez ép csak elég volt idesnek a főzéshez. Mi gyerekek csak akkor ettünk tejet, ha valaki meghívott gulásztára.
 
Vacsora után, következett   a lefekvés, és hogy kíváncsiságotokat kielégítsem, ti kik most az ajándékozásra gondoltatok,
Hát nem kedves olvasóim, nem volt csomagbontás. Mi az életvitelünkhöz szükséges holmiinkat akkor kaptuk, mikor pénz volt rá, vagy kölcsönből, ha már a szükséglet nem bírta kivárni az árát.
Mint drága ides mondogatta:
- Akkor kis fiam, ha lesz rá pénz.
 
De nem emlékszem, hogy valaha is éreztem volna, a mai szokásos nagy ajándékozások hiányát.
Boldogok voltunk, ha azt hittük, hogy szüleinket becsapva, megloptuk a karácsonyfát, mikor senki sem látta, egy-egy szaloncukrot, kenyérhajjal helyettesítettünk, amit ides majd fabontásnál mintha semmit sem tudna, az osztozkodásnál, a kis tolvajoknál beszámolta a cukor helyettesítőket is.
És mégis mindenki boldog volt,
Én csak gyönyörű karácsonyokra emlékszem abból az időkből!
 

************************************************* 

 16. SZEMLÉLTETŐ GONDOLATOK 

ENGEL CSABA  (ERDÉLY) : LÁNC

 

Csak kövess és hallgass.

Létezhet ennél nagyobb csoda?

 

Volt egyszer egy hóember,

Hideg szél fújt hó esett,

Felhők közt a nap csak hevert,

S eljött hozzánk december,

 

Én emlékszem arra a télre,

A sűrűn hulló hópelyhekre,

Jöttek, mentek az emberek,

És szánkóztak a gyermekek.

 

Jól felöltözve kesztyűs kézzel,

Játszottam a hópelyhekkel,

Megkóstoltam, havat ettem,

És hógolyókat készítettem.

 

Addig, addig hógolyóztam,

Hogy egy nagyobb halom lett,

Egyre jobban növekedett,

És álmélkodva bámultam.

 

Későre járt sötétedett,

Csoszogva hazamentem,

És amikor lefeküdtem,

Ágyamban a hold rám nézett.

 

Álmodtam vagy igaz lehet,

A hókupacból hóember lett,

Eljött hozzánk felkeresett

Szótlan volt csak nevetett.

 

Egy mosolygós arc egy kalap,

Seprűvel a hóna alatt,

És amikor kisütött a nap,

Elbúcsúzott és elolvadt.

 

2022.12.02

 

***

 Szemléltető gondolatok. 1 rész

 

Engel Csaba: Lánc...

 
Mit ér egy lánc, ha elszakadt vagy hiányzik, kihullott egy szem belőle?
- Már nincs meg az előző értéke, szépsége és már nem ékesíti testünk bizonyos felületét.
Lehet aranyból, ezüstből vagy csak egyszerű fémből, ha egy vagy több szem elveszett, akkor már nem használható..
Testünk vonzóbb vagy kevésbé annak tűnő részeit hogyan tudnánk, úgy anélkül vonzóbbá tenni?
- Igaz, hogy mennyire hiányozna?
 
Az elszakadt láncot esetleg félretennénk és, ha módunkban áll, azonnal vennénk egy másikat, ha lehet még annál is szebbet!
Hanem akkor egy ékszerészhez vinnénk, hogy javítsa meg.
Bármit megtennénk, hogy az elszakadt láncnak hiányzó szemeit megtaláljuk vagy, hogy pótoljuk.
 
A hiányzó szemek nélküli láncot, ha összecsatolják már rövidebb és szorosabb, kényelmetlen lenne úgy használni és, ha mi pótoljuk az elveszett, hiányzó szemeket már úgysem ugyanaz, mint előző formájában.
Bármennyire is ragaszkodunk hozzá, vagy lemondunk róla, vagy helyettesítsük.
Ha rövidebb lett és már nem illik hozzánk esetleg, megtartjuk  emléktárgyként.
 
Újkorában tökéletesen illett hozzánk és ékesítette testünk felületét.
Büszkén viseltük, jól éreztük magunkat és talán dicsekedtünk is azzal, hogy szép és mennyire jól néztünk ki.
Na de  még, hogy drága is volt!
- Bármi is volt az elszakadt lánc, ajándék vagy valakitől egy gyönyörű szép emlék.
Az elveszített láncszemek hiányozni fognak még akkor is, ha más láncszemekkel szeretnénk pótolni.
- Keserű, szomorú érzés vesz körül, még akkor is, ha egy bizonyos  alkalommal a mi saját pénzünkből vásároltuk, és boldogan megajándékoztuk  magunkat azzal az egyszerű, szép lánccal, hogy csak szépítsük testrészeink felületét..
- Egy lánc vagy egy ékszer viselése nem jelenti azt, hogy az ember tökéletlen, büszke és helytelen dolgokat követett el azáltal. Természetes és jó, ha kiegyensúlyozott testi és lelki életünk.
- Fontos és hasznosnak tartom, hogy testünk és lelkünk rendezett és ápolt legyen.
Akkor lelkünk tisztasága, szépsége kisugárzó ereje megváltoztat körülöttünk mindent.
Nemcsak a tükör előtt lássuk magunkat szépnek, hanem a körülöttünk lévő emberek is észreveszik, hogy több vagy kevésbé boldogok vagyunk és, hogy van aminek örvendeni tudunk.
 
Bármilyen gyönyörű, értékes lehet az a lánc, amit viselünk az lehet ajándék a szeretet egyik formája. Egy szép emlék fűződik hozzá és azt a szívünkben is megőrizzük.
- Ugyanúgy  ha egymást megajándékozzuk egy szóval, mosollyal, az nem csak egy kézen fogható tárgy, az már egy másik érték és a szeretet másik formája.
- Mindezek által kifejezzük azt, hogy szeretni akarunk és tudunk, törekszünk abban hogy egymást jobbá, szebbé tegyük.
- Én úgy hiszem hogy nincs semmi rossz abban, ha valaki valamilyen formában ékszert visel.
Csak értékelni tudom mások szépségét!
-Lelki szemekkel követem, és a szív melegségével ajánlom mind azt, ami építő és szebbé teszi az embereket.
- Vigyázzunk értékeinkre!
Úgy, hogy a testi és lelki egyensúlyát semmi se borítsa fel vagy, hogy abból ki ne szakadjon egy láncszem és el ne veszítsük.
- Földi életünkben én egy láncszem vagyok, te kedves olvasó egy másik láncszem, ismerős, barát rokon és testvér összetartozunk!
Legfőképpen a családunk egy gyönyörű lánc, Isten ajándéka.
Isten ékesíti, Ő a medál!
- Egy értékes lánc Isten tenyerében!
Ő az igazi ékszerész aki alkotta és az elszakadt láncot csak Ő tudja helyrehozni, javítani vagy az elveszett szemeket pótolni.
- Ennek értelmében büszke vagyok és boldogan viselem azt a láncot amely szívemet átéri és boldoggá tesz.
Lehet az arany bármilyen drága fém vagy csupán egyszerű, de testemet lelkemet az szépíti!
- Kapaszkodjatok egymásban úgy, mint valamit tökéletes láncszemek! El ne veszítsétek egymást csak szeressétek!
- Ha egy, egyszerű tárgy egy elszakadt lánc miatt keserű érzést tapasztaltunk, akkor mennyivel inkább szomorú és keserű érzés vagy eset lenne, ha mi egymást elveszítsük.
- Így hát dicsekszem veled barátom, ismerősöm, testvérem és rokon, kedves családom.
Mert mi egy gyönyörű értékes láncot alkotunk.
Egymás lelkét, testét  szépítsétek és legyetek kedvesek egymással szemben!
 
2022.12.05
 

*

A szív

 

Csak a szív tud igazán érezni,

Gyönyört és bánatot magába zárni,

Fontos dolgokat titokban tartani,

Ha csüggedt vagy meg tud nevettetni.

 

Csak a szív tud igazán szeretni,

Boldogságot, örömet tud adni,

Hatalmas, nyitott, képes befogadni,

Gyöngéd és törékeny, el tud engedni.

 

Csak a szív tud őszintén mesélni,

Annak ki őt megtudja érteni,

Képes életet adni, törődni,

Ha megbántod, megtud bocsátani.

 

Csak a szív tud tűrni, meghallgatni,

Ápold és gondozd ne hagyd kiszáradni,

Vigyáz a szívre, fontos őt táplálni,

Ha összetört nehéz összerakni.

 

2022.03.28

************************************************* 

 17. CSALÁDI ÖRÖMÖK 

 

GRUBER MIKLÓS: Morzsi

 
    Anya és apa boldog volt. Már nagyon várták a kis jövevényt. Anya
gyakran simogatta pocakját, apa is odahajtotta a fejét, hallgatózott.
Ilyenkor összemosolyogtak, átölelték egymást, óvatosan, gyengéden.
 
Aztán elérkezett a nagy nap: világra jött. Azonnal átvette a hatalmat:
Mama, Papa, Anya, Apa csak őt szolgálta. Lesték minden kívánságát.
– Anya! Nem kéne hozni egy kiskutyát?
– Hozzál. De ne nőjön nagyra!

 *

Grúber Miklós

Kismiki már karon ülő volt, gügyögött. Volt egy babakocsija, abban élvezte a szabadlevegőt. Elballagtak hát Apa egyik barátjához. (Nevezzük Jocónak) Beszélgettek, viccelődtek. Kismiki óvatosan, Anya vagy Apa kezébe kapaszkodva tett néhány lépést. Jocó elvezette őket a nagyudvarba, ahol egy nagy kupac szalma volt. A kupac alól nyivákolás,
morgolódás hallatszott, kisvártatva egy tacskó szaladt ki odujából.
Most erősödött csak fel a nyivákolás.
 
– De hogy lesz innen most kiskutya?
– Majd kiderül – válaszolt Jocó.
 
Kisvártatva csoportosulás, mozgás kezdődött a szalmaodúban, majd
kigurult egy pici, fekete – fehér tarka kiskutya. Meglepődve
körülnézett és imbolyogva elindult. Megállt Kismiki előtt s harciasan
vakkantott néhányat. Kismiki elkacagta magát. Most már a felnőttekből
is kitört a nevetés. A többi kiskutya ott tolongott továbbra is az odú
bejáratánál.
 
– Na látjátok – jegyezte meg Jocó. – Kiválasztották egymást. Ez a
kiskutya a tiétek lesz. Még azért ne vigyétek el, erősödjön néhány
hétig az anyja mellett.
Így is lett. Két hét eltelt, ismét elmentek Jocóhoz. A kiskutyák már
az udvaron szaladgáltak. A kis tarka odaszaladt Kismikihez:
– Vek… vekvek… – mondta kiskutya nyelven.
– Gligligli – válaszolt Kismiki babanyelven és kacagott.

 *

Betették egy dobozba, boldogan vitték haza. Anya is megnézte, majd
szigorúan kijelentette:
– A kutyának semmi keresnivalója nem lesz a lakásban!
– Nem hát! – Egyezett bele Apa, ám a két apróság már egymás hegyén –
hátán volt. Kismiki sikongatott az örömtől, a kiskutya
belekapaszkodott a nadrágjába és húzta nagy morogva.
– Gligluglll… módiglugli… – kiabálta Kismiki!
– Hallottad, Anya? Kapott nevet a kutyi! A kisfiunk elnevezte
Morzsinak. Rajt is maradt a név. Aztán már Anya szigorúsága is
csökkent elmosolyogta magát. Ők ketten meg kifáradva a játéktól álomba
merültek.
 Anya és Apa átölelték egymást, egy – egy gyémánt jelent meg szemükben,
ami nem volt más, mint a boldogság könnycseppje.
 
Miklós Gruber <gruber.miklos@gmail.com> ezt írta (időpont: 2022. nov.)

************************************************* 

 18. VISSZARÉVEDÉS 

 

Csomor HENRIETT: Az év utolsó hónapjai

 
 Szeretem az év két utolsó hónapját, vele együtt a ködbe rejtett tájat. A misztikus időben hallgatni lehet a csendet. Ha egy madár megunja helyét a kopár ágon, hallani halk szárnycsapását, mikor elszáll.
 
Az asztalra felkerül a karácsonyi asztalterítő advent első napján. Felkerülnek a rég nem látott díszek az ajtókra, ablakokra. Szívünkben kezd megbújni az öröm. Estére felgyúlnak az advent első fényei. Lelkem mélyén érzem, mennyire szépek ezek a kis világítós díszek, amelyek megadják elkövetkező ünnepnek a hangulatát. December a meglepetések hónapja, még akkor is, ha már időskorúak vagyunk, mert akkor a hitünkre hagyatkozunk, és várjuk a kis Jézuska megszületését, amely legszebb ajándék az életünkben. Megszületik, s egy életen át bízhatunk, és kapaszkodhatunk benne. Nemcsak félelmünkben fohászkodunk hozzá.
 
Ennek az igazán szép katolikus ünnepnek egyetlen elszenvedője van, mégis némán, s gyönyörűn állja a helyét az otthonukban karácsonykor. Higgyék el, semmi bajom vele, gyertyafényes, gyantás illatára még gyermekkoromból emlékszem. Soha nem felejtem el, mindig a plafonig ért, és csodálattal töltött el a látványa. Minden kis gyermeknek meg kellene látnia az igazi fenyő díszes szépségét. Pár éve dübörög a sajnálat bennem értük, amióta látom a piacokon. A kivágott fenyők fekszenek halomban. A fenyők pedig nagyon nehezen nőnek, és mi meg pár napért képesek vagyunk kivágni. Azért, hogy gyönyörködhessünk bennük.
Azonban a legszebbek a természetben, amikor roskadásig tele van csillogó hóval, és a madárkák csicseregnek rajtuk.
Áldott Adventi készülődést kívánok mindenkinek.
 
2022. december 02
 

************************************************* 

 19. VÉLEMÉNYEM SZERINT  - OLVASÓINK ÍRTÁK 

 
Kedves Barátom Vendi!
Köszönöm szépen kedves barátom! Szívből értékeljük és örvendünk a csodálatos munkád eredményeinek. Írásaid és a Magazin fényes oldalai, amit te tőled kaptunk egy különleges ajándék, lelki balzsam a te részedről. Hálás vagyok és nagyon örvendek ennek a szép ajándéknak. Boldog vagyok, hogy verseimnek és írásaimnak hangot adtál és fényt látott. Köszönet a sok, sok mindenért!
Azért amit értünk tettél. Erőt egészséget kívánok és Kellemes ünnepeket.
ENGEL CSABA, ÉS ENGEL MAGDOLNA, ERDÉLYBŐL

.........................................

 
REAGÁLÁSOK A DÍSZOKLEVÉLRE
 
Kedves  Vendi!
ha  valaki  ezt az elismerést  megérdemli AZ  TE  VAGY  !
Örömmel  értesültem az  elismerésről!
Gratulálok  szeretettel: Juditilona
Vendel Nagy <nagy.vendi54@gmail.com>
 
2022. dec. 12. 10:06 (1 nappal ezelőtt)
 

*

Válasz levél - Címzett: Ferencné
 
KEDVES JUDITILONA, KÖSZÖNÖM KEDVESSÉGED, és hogy rátaláltál, azt hogy ki
mit érdemel, az majd később eldől, én igyekszem, sajnos a döntéshozók
még nem figyeltek fel, pláne szekszárdi viszonylatban, de a közönség
kedvel, aki nem, az nem számos.  Hamarosan jön a magazin, majd keresd.
Benne leled magad. ölellek vendi

*

Tisztelt Vendi!
 A Tandori Dezső Művész társaság elnökeként szeretnék köszönetet mondani
áldozatos munkádért, amit a kortárs irodalom művelői népszerűsítéséért teszel
a " Megszólalok" című magazinjaid oldalain.
A Társaság tagjainak egyértelmű döntése alapján 2022 évben végzett
munkád elismeréseképpen fogadd szeretettel ezt az emléklapot.
További jó munkát és sok sikert!
Barátod:
Erdős Sándor

*

 

Díszoklevél

 

Nagy Vendel részére közösségformáló tevékenységért.

köszönettel a Tandori Dezső művész társasság.

2022. 11. 25.

 

*

KEDVES SÁNDOR!

Köszönöm szépen kedves leveledet, nagyon meglepődtem a
megtisztelő emléklapon, és köszönöm a tagság véleményét, és az
oklevelet. Valóban, decemberben a magazin tizenkettedik évfolyamának
utolsó lapszáma jelenik meg, és ha mindenki velünk van, akkor januártól
folytatjuk a tizenharmadik évfolyammal. Mindenkinek köszönöm a lap
olvasását, azzal is támogatjátok a munkánkat, és továbbra is várom a
megszólalok magazinba a  kortárs irodalmat. barátsággal:
Szegzárdi Nagy Vendel
 

VESZI A LAPOT, AKI OLVASSA A MAGAZINT...!

................................

Hűűűű Vendi!! Ez csodálatos!! Teljes szívemből gratulálok!!!
Hiszem, hogy ez az emléklap és levél utat nyit minden sikerre!! Annyira veled örülök szeretettel!! Nagyon vigyázzál magadra! Nagyon jó munkát!! Nagyon szép ünnepeket és tiszta szívvel köszönöm az örömhír megosztását!!!
Sok-sok puszik, Ági

 *

Vendel Nagy <nagy.vendi54@gmail.com> ezt írta (időpont: 2022. dec. 12., H 2:01):
KEDVES ÁGI, KÖSZI A VÁRT LEVELEDET, SAJNÁLOM, HOGY ILYEN NEHEZEN ÉLSZ. az baj, ha az ember egyedül marad.  A MIKULÁS NEKED IS HOZOTT VALAMIT, de az aranyos virgács is virgács. Sajnos a pályázataim nemigen jöttek be,  valahol a középmezőben vagyok, de nemrégiben ezt a levelet kaptam.  Ölellek: Vendi

......................................

 
KEDVES GUSZTI BARÁTOM, GRATULÁLOK AZ ADÁSHOZ, AZ ÉN ÉDESAPÁMAT IS FOGVA TARTOTTÁK KIEVBEN, HADIFOGSÁGBAN VOLT HÁROM ÉVIG.  ÉDESANYÁM PEDIG MÁLENKI ROBOTBAN VOLT A HUGÁVAL ÉVEKIG, AKI KINT IS HALT MEG TÍFUSZBAN. VÉGÜL HAZAKERÜLTEK, ITTHON TALÁLKOZTAK, ÉS EBBŐL LETTEM ÉN.  Köszönöm, hogy megemlítetted az oklevelemet, ezt hol találtad?  én is csak tegnap óta tudok erről.  köszi hogy közzé tetted. ölellek vendi

 *

Gusztav Ilosvay
2022. nov. 27. 13:19 (16 órával ezelőtt)
Címzett: én
VENDELEM!
Persze, hogy közzé; teszem. A  haverokat támogatni szokás.
Én nagyon büszke vagyok rád. Te nem is tudod mennyi jót teszel ezzel az Irodalmi oldaladdal
Ölellek:
GUSZTI SYDNEYBŐL

.................................

 
HÁZHOZ JÖN A KÖSZÖNTÉSEM
Drága  Vendi! Köszönöm szépen ezt a csodálatos verset, bevallom, nagyon meghatódtam!
Kedves, szép verseid vannak, és nagyon jól esik, hogy ezeket megosztod velem.
Szeretettel kívánok Áldott, Békés Karácsonyt Neked, és jó egészséget!
Üdvözlet és ölelés: Judit

...............................

 
Kedves Vendi! Megkaptam a Megszólalok új számát, köszönöm. Most is magas színvonalú, ahogy mindig. Gratulálok! Nagyon szépek a zománcképek. Még nem olvastam végig, de különösen tetszik Angyal a széllel című versed. A Lapot, tovább küldöm az ismerőseimnek. Szeretettel gratulálok, a Díszokleveledhez. Barátsággal: Árpi

.................................

 
Köszönöm szépen az újságot Vendi!
Nagyon szép és tartalmas! Köszönöm szépen, hogy verseim benne lehetnek!
Osztom mint mindig!
Nagyon szép és Áldott, egészségben teli Karácsonyi ünnepeket kívánok számodra, és családod számára!
Maradok szeretettel, Melinda

...............................

Kedves Vendi!
Ritka az olyan ember, aki ennyire önzetlen, sokakat felkarol, lehetőséget biztosít számukra, hogy megismerjék őket.
Szeretettel: Rita

 *

Vendel Nagy <nagy.vendi54@gmail.com> ezt írta (időpont: 2022. dec. 15., Cs, 9:40):
Kedves Rita! Köszönöm gratulációdat, én csak a vélt feladatomat végzem, örülök, ha valaki észreveszi, remélem elmondjátok másoknak is.. Valóban szépek a zománc képek, nagyon tehetséges a hölgy.  Kedvenceim a képei.. Áldott ünnepeket kívánok, majd januárra is jöhet írásaidból.  Ölellek: Vendi  ezt írta (időpont: 2022. dec. 15., Cs, 7:58):

*

Kedves Vendi!
Köszönöm szépen a új anyagot. Igazán méltó a karácsonyi készülődéshez, ünnephez. Nagyon szépek ezek a tűzzománcok, melyek díszítik a decemberi számot. Az oklevélhez külön szeretnék gratulálni, valóban nagyon sokat teszel a közösségért, az irodalmi művek terjesztéséért.
Jó egészséget és további töretlen alkotó kedvet kívánok, valamint áldott, békés, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket!
Szeretettel: Rita

 ...................................

Vendel Nagy <nagy.vendi54@gmail.com> ezt írta (időpont: 2022. dec. 14., Sze, 18:39):
MEGJELENT A LEGÚJABB ÚJSÁG a Megszólalok 1212. SZÁMA SZEGZÁRDI NAGY VENDEL IRODALMI MÜINTÉZETE
 
AZ ÚJSÁG SZÍNES LINKJE: 
http://megszolalok.blogspot.com/2022/12/m.html

.........................  

 
REAGÁLÁS A NÉHA AZT ÁLMODOM C. VERSEMRE
 
Kedves Vendi!
Mindig azt vallottam, hogy az ember a szemével néz, és az eszével, lelkével lát. A Ti lelketek különösen nagyon szépen lát, gazdagabban, mint sok ember írisze együtt.
Legyen Istentől megáldott, békés szép Karácsonyod.
Klári

......................................

 
Címzett: titkos másolat: én
Karácsony, karácsony est ”Kik messze voltak, most mind összejönnek, a percet édes szóval ütni el,” írja Kosztolányi Dezső. Mi is összejöttünk a stúdióban, hogy igazi karácsonyi hangulatot hozzunk kedves hallgatóinknak, akiknek egy része már túl van a karácsony estén, mások még most készülődnek. Mivel a világ minden táján, földrészén vannak hallgatóink itt és most kívánunk mindenkinek Áldott Ünnepeket. Sporthírek helyett két magyar vitorlázóval készített riportot Vaskó András. Sok sikert kívánunk nekik a Sydney-Hobart yacht versenyen. A műsorban elhangzottak eddig általunk soha nem játszott karácsonyi énekek. Kolozsi Erzsébet néhány érdekes ausztrál templomot mutatott be, ami jól illett mai műsorunkba. Kiss Ágnes karácsonyi összeállításában elhangzott egy Fekete István novella is. Nt Szabó Gábor Útravalója jól meggondolandó. A műsort Márai Sándor Ajándék c. írása zárta. Ne feledjétek Nagy Vendel Megszólalok c. interneten elérhető magazinját, olvassátok, böngésszétek, sok értékes írást találtok benne. Reméljük tetszett a műsor. Osszátok meg barátaitokkal, rokonainkkal, ismerőseitekkel. Ezért készítjük, nektek készítjük. Jó rádió hallgatást és viszonthallásra az Új Esztendőben.
Ezt a honlapot tedd be a keresőbe:
www.radiomozaiksydney.com.au
 

*

Vendel Nagy <nagy.vendi54@gmail.com>
2022. dec. 26. 1:58 (1 nappal ezelőtt)
Címzett: Gusztav
 
KEDVES GUSZTI, ÉS KATI!

Köszönöm ezt az adást, még éjszaka van, s én hallgatom csendes magányomban, és gratulálok a meghitt, családi hangulathoz.  Gondolatban magam köré gyűjtöm a régen eltávozottakat, mind eljöttek, nem feledtek el engem, de én sem őket. Kell időnként az ilyen emlékezés, a múltkor kisunokám olvasta a neveket, a családi sírbolton, és senkit nem ismert közülük, és én elmeséltem neki kézen fogva, hogy ki kicsoda, ezt tette apám, anyám is velem, megismertem a régen élt embereket.  Kell az ilyen elcsendesedés. Vidám, bölcs kedves emberek voltak, dajkáltak engemet, és én nem emlékezem,  nagyapám katonaképe van meg csupán,  Mindegyik felmenőm megérdemelne pár sort egy családi kötetben talán.   Most elvagyok valahol, messze talán, de reggelre visszajövök a valóságba, .. talán... Köszönöm, hogy meghallgattál: Vendi

 *

Gusztav Ilosvay
2022. dec. 26. 2:50 (23 órával ezelőtt)
Címzett: én
 
Vendikém az embernek kellenek az ilyen " kalandozások" és amit megfigyeltem megamon minél öregebb vagyok annál többet állok meg és emlékezem. Szép ami írtál, köszi szépen . Örülök, hogy Magyar fülnek is érdekes amit mi itt csinálunk. A körülményekhez képest sok boldogságot neked. Legyél sikeres és elismert. Megérdemled 100%-ban. Nem sokan állnak fel egy ilyen trauma után, s csinálnak maguknak egy életet mások örömére.
Ölellek: GUSZTI 

************************************************* 

 20. SZERKESZTŐI ÜZENETEK 

Kedves olvasó!
Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa. Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd József Attila u. 3
Telefon: 06 30 550 51 06   8-tól  20- ig.

*

E-mail: nagy.vendi54@gmail.com

*

Levelek, írások fogadása: skype címem  nagy.vendi54
Élő e-mail címem: nagy.vendi54@gmail.com

*

Magazinok küldése:
MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT E-MAIL CÍMÉRE.
Kérje a  szerkesztőtől.
A MAGAZIN INGYENES.  

.............................…

Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linken lehetséges:
http://megszolalok.blogspot.hu/

FIGYELEM! 2018.  JÚNIUS - TÓL EGY ÚJ LINKEN IS ELÉRHETŐ A MEGSZÓLALOK MAGAZIN, AZONOS , VÁLTOZATLAN TARTALOMMAL, DE MEGÚJULT KÜLSŐVEL .
AZ ÚJ LINK: http://muveszetimagazin.blogspot.com/2018/11/  
Tehát az eddig  megjelent összes számot  visszamenőleg is elérhetővé tettük a fenti blogoldalon!

...........................…

A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős.
Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.
A szerzői jogokat fenntartjuk.
Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor előveheti.
Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz!
Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.
Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.

….............................

Írott műveim megtekintése, az összes elérhetőségem:
gmail: nagy.vendi54@gmail.com
skype: nagy.vendi54

*

megszólalok müvészeti magazin
http://megszolalok.blogspot.hu/

*

A  MEK, ÉS AZ EPA OLDALAIN, ARCHÍV GYŰJTEMÉNYBEN IS MEGTALÁLHATÓK!
Facebook: csak beírod a keresőbe mindhármat külön- külön és meg is találtad az oldalaimat.
Nagy Vendel Írásai
Megszólalok Művészeti Magazin.  Szerkesztő Nagy Vendel

* 

Könyvtár:
E. könyvek a  MEK- en - ORSZÁGOS SZÉCHENYI KÖNYVTÁR : magyar elektronikus könyvtár
http://mek.oszk.hu/13500/13542/#
www.mek.oszk.hu/13500/13542/#

*

A  verses oldal címe:
www.pieris.hu
http://www.pieris.hu/szerzo/nagyvendel

*

KÜLFÖLDI ELÉRHETŐSÉGEK..
www.canadahun.com irodalom fórum
http://canadahun.com/forum/showthread.php?34311-Nagy-Vendel-Megsz%C3%B3lalok&p=3650150#post365015

*

Az Amerikai Egyesült Államok- beli  egyik link, ahol elérhetik magazinunkat.
A link: minnesotahungarians.com

*

Az Ausztráliai elérhetőség:
RÁDIÓ MOZAIK SYDNEY - AUSZTRÁLIA

..............................

Kedves olvasóink!
Néhány operatív információt kell megosztani Önökkel. Sokan jelezték, hogy a színes magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik meg,
pedig a régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs, ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az összes többi is!
A megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a "Blogarchívum" felírat.
Ez alatt különböző dátumok és hónapok vannak, amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi számokat. A háromszögekre kattintva "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel. Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb újságot lehet kiválasztani olvasásra!

MINDENKINEK JÓ OLVASÁST, ÉS JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁNUNK:  AZ ÚJSÁG KÜLSŐ, ÉS BELSŐ MUNKATÁRSAI!

...............................

VÉGE-ENDE-KONYEC-FIN-END-FINÍTÓ

........................

MEGSZÓLALOK MÜVÉSZETI MAGAZIN  1301. - 2023. január.